2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Októberrel elérkezdtünk az oldal hetedik születésnapjához és éppen ezért szeretnénk egy egész hónapon átívelő pontgyűjtős játékkal kedveskedni. Teljesíts az alábbi feladatokból minél többet a hónap folyamán (egész pontosan október 4-től 30-ig), hogy minél több pont üsse a markodat, amik alapján Halloween-re jutalmakat "vásárolhatsz".
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont - Karakterfejlődés dobás: 1 pont - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Minden héten hétfőtől vasárnapig gyűjtheted a pontokat és vasárnap (ha úgy érzed készen vagy) jelezned kell a fórumban, hogy miket teljesítettél, hány pontot számoltál össze. Ahol megoldható ott linkelj, hozzászólások esetén bizalmi alapon megy, mint a szerencsehétfőnél, de szúrópróba szerűen ellenőrizhetünk. Október 31-én történik az utolsó beírás és elkezdhetitek "elkölteni" a szerzett pontokat.
Jutalmak (szabadon választott karaktereknek): 1. Ahány pontot költesz, annak a kétszeresét kapja a karaktered +IC-ben 2. Extra kiskapus karakter: 5 pont (logikusan új karakterre él) 3. Megdobott RMA/Familiáris/Született tehetség váltás: 5 pont 4. Különleges familiáris (+1 hozzáillő képesség): 5 pont 5. Második RMA hely: 5 pont 6. Második képesség hely: 10 pont 7. Soron kívüli dobás: 10 pont 8. Soron kívüli dobás -10% módosítóval: 15 pont 9. Kiskapu kiváltás: 25 pont 10. Megdobott Képesség váltása (maximum 15 % eltéréssel): 20 pont +1: A szerencse forgandó: Dobhatsz egy 10 oldalú kockával és azt a jutalmat kapod, amelyiket kidobtad: 10 pont (1-es esetében +20 IC)
Ha kérdésetek, véleményetek van az ide jöhet. A heti összesítéseket kérlek ide írjátok be vasárnaponként egyben, hogy könnyebb legyen az adminisztrálás.
az admini gárda nevében: Luna Lovegood
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (bőven) - Useres fórumba való írás Zeneajánló : 1 pont - Karakterfejlődés dobás Dane: 1 pont - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra. auror akadémia: 3 pont - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra opál eső: 5 pont
Ugye vasárnap van? xd Mert még senki nem írt, elbizonytalanodtam.
3. hét (október 18-24.)
Csak egyszer teljesíthető feladatok - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) (Jonas Black vityillója 3. hét) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont (Erica: Leszel az ágyam bitorlója? leszel-a hirdetés) - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) (2. hét Trinity Weasley)[/b] - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (nem linkelek bőven meg van ) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont (Rita Vitrol vitriolja) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Sheska csodás 4-ből semmi xd) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont (Üzenőfal Sun-hi) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (Auror Akadémia, Kviddics) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Auror Akadémia) - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont (Nagymese) - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont (Tekik)
Heti összesen: 34 pont
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
Kihívás első összesítés (10.04.-10.10) A heti és az egyszeri feladatokat is beleszámolva, következőben a teljesített egyszeriseket húzzátok ki!
Cedric Diggory: 27 pont Luna Lovegood: 19 pont Gina Accipiter: 11 pont Peter Greenwood: 10 pont Grayson Paisley: 11 pont Megan Smith: 29 pont Alistair Wilson: 13 pont
Nagymese jutalmak:
Megan Smith: 10. Megdobott Képesség váltása (maximum 15 % eltéréssel): Avery Woodcock: 7. Soron kívüli dobás Daniel G. Paisley: 7. Soron kívüli dobás Daphne Jennings: 3. Megdobott RMA/Familiáris/Született tehetség váltás Elizabeth Ollivander: 2. Extra kiskapus karakter (logikusan új karakterre él) Gerard Warrington: 3. Megdobott RMA/Familiáris/Született tehetség váltás: Alistair Wilson: 9. Kiskapu kiváltás (Rocco) Aspasia Nyx Mykonos: 0. Megdobott Képesség váltása (maximum 15 % eltéréssel) Ginny Weasley: 6. Második képességhely. Nem dobott: Josh
Kihívás második összesítés (10.11.-10.17) A heti és az egyszeri feladatokat is beleszámolva, következőben a teljesített egyszeriseket húzzátok ki!
Peter Greenwood: 9 pont Megan Smith: 29 pont Gina Accipiter: 21 pont Cedric Diggory: 21 pont Luna Lovegood: 26 pont Alistair Wilson: 7 pont
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t4407-2002-nyara-augusztus volt még ezen kívül is, de csak ezzel is megvolt már bőven :3 - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont Zenenyaló - Karakterfejlődés dobás: 1 pont Alistair // Rocco - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Összesen: 7 pont
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Csak egyszer teljesíthető feladatok - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont (Erica: Leszel az ágyam bitorlója? leszel-a hirdetés) - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) (2. hét Trinity Weasley) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (nem linkelekbőven meg van ) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont (Tekis megbeszélde) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Daphne) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont (Üzenőfal Sun-hi) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (Opál eső - Julia) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont (Auror akadémia - Reese)
Heti összesen: 26 pont
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont - Useres fórumba való írás zeneajánló: 1 pont - Karakterfejlődés dobás Cedric: 1 pont - Iskolaújság szabadon választott témájába írás, Joyce üzenőfal: 1 pont - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra. Blaine akadémia: 3 pont - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással), opál eső: 10 pont
- Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont Üzenőfal
- Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont AllStar
- Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont Auror akadémia
- Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont Raymond Palmer
Heti összesen: 21 pont
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (Nem linkelek, bőven meg volt. ) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont (Rita Vitrol vitriolja) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Sera 250 IC, RMA és képességfejlődés) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont (Üzenőfal) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (Sera Auror akadémiája) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Shanna Auror Akadémiája) - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont - ebben pihizek, de jövőhéten hirdetek egyet bevallom. - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont (Allstar - irány Belfast!)
Csak egyszer teljesíthető feladatok:
- Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont (Ander Rivera, bár lesz még egy hónap végén, de egyszer teljesíthetős. ^^) - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Összesen: 29 pont
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Megan Smith: 10. Megdobott Képesség váltása (maximum 15 % eltéréssel): 20 pont Avery Woodcock: 7. Soron kívüli dobás: 10 pont Daniel G. Paisley: 7. Soron kívüli dobás: 10 pont Daphne Jennings: 3. Megdobott RMA/Familiáris/Született tehetség váltás: 5 pont Elizabeth Ollivander: 2. Extra kiskapus karakter: 5 pont (logikusan új karakterre él) Gerard Warrington: 3. Megdobott RMA/Familiáris/Született tehetség váltás: 5 pont Alistair Wilson: 9. Kiskapu kiváltás: 25 pont Nem dobott: Aspasia, Josh, Ginny
Kihívás első összesítés (10.04.-10.10) A heti és az egyszeri feladatokat is beleszámolva, következőben a teljesített egyszeriseket húzzátok ki!
Cedric Diggory: 27 pont Luna Lovegood: 19 pont Gina Accipiter: 11 pont Peter Greenwood: 10 pont Grayson Paisley: 11 pont Megan Smith: 29 pont Alistair Wilson: 13 pont
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t49-helyszinkeres -> https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t4431-green-glory - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Összesen: 13 pont
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (Nem linkelek, szerintem csak Freyával ment ezen a héten hat) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont (Beszélgetés kötetlenül) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Amara 3 hónaposa) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont (Üzenőfal) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (az első, ami eszembe jutott, Corvus zárója a Kviddicspályára) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Nagymese záró) - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont (Allstar - irány Belfast!) - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok:
- Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) (Kettőt is csináltam, mert nem akartam újat, ha vannak kész helyszínek leírás nélkül: a Szükség Szobája és a Szükség Szobája - bejárat - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) (Dante Montpelier - Sheree és Nimhue) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Összesen: 29 pont
UI.: csak a nagy közösök számítanak közösségi játéknak/mesének, a 2-3 fős kapcsolatépítés nem.
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
- Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Heti összesen: 11 pont
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Csak egyszer teljesíthető feladatok - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Keresett karakter/leszel-a hirdetés kiírása: 3 pont (Erica: Leszel az ágyam bitorlója? leszel-a hirdetés) - Keresett karakter megalkotása (elfogadott karakter): 10 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Leszel-a karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont (szeptember 30-ig hirdetett karakter) - Új karakter megalkotása (elfogadott karakter): 5 pont
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (nem linkelek, csak ma volt három ) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont (Beszélgetés kötetlenül, Tekis megbeszélde) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Sandrin, Lio) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont (Üzenőfal Sun-hi) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (nagymesére kettő is) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont - Új mese/közösségi játék meghirdetése: 5 pont (Auror Akadémia) - Új mese/közösségi játék elindítása (már összeállt csapattal, kezdő hozzászólással): 10 pont Heti összesen: 16 pont
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,