2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Határozottan utoljára ébredek. A fejemben teljes a zűrzavar. Fáj, szédülök.. De legalább újra érzem, hogy élek, apránként pedig azt is sikerül felfognom, hogy valószínűleg már biztonságban vagyunk. Amikor pedig érzem magamban az erőt, hogy már ne csak a plafont bámuljam és összefüggően meghallom a többieket azért rosszullét ide vagy oda, felülök és az ágy szélére evickélve nézek körbe. Őszintén fellélegzek. Bár amikor a gyakorlómeccsről esik szó alaposan ráncolom a szemöldökömet és bizony a düh egyértelmű jelei mutatkoznak meg az arcomon. A vizenyős szemű fura alakról leginkább az a madár jut eszembe aki velünk sínylődött. Az Ír Főnix… de nem teszem különösebben szóvá. Ha nagyon nagyon sokszor csapongna és térne ki és amennyiben értelmetlen dolgokra, úgy helyenként felcsattanok és szóban igenis megsürgetem, hogy haladjunk már, hogy végre legalább nyomokban értelmet nyerjen ez az egész! A konkrét válaszokhoz azonban egyáltalán nem kerülünk közelebb csak még több talány merül fel belőlem pedig kibukik halkan, kissé erőtlenül a fejemet csóválva - Na az ilyen esetek miatt is akarok igazságüggyel foglalkozni..- A tekintetem a familiárisomat keresi de mivel nem érzékeltük, hogy bajuk esett volna, így felteszem ők sem lehetnek messze. Azonban hamar Robertoval találom szembe magamat és a pacsijával. Egy pillanatig csak kíváncsian nézek rá, némiképp össze zavarodva de aztán felszakad belőlem egy vérszegény mosoly és félre billentve a fejemet viszonzom a gesztusát. - Következőnek talán hallgatok rád és meglehet, hamarabb kikeveredünk majd a pácból.. - ismerem el. Mindezek után már annyira nem nehéz elismernem a tévedésemet, és azt sem, hogy ha a versengésünk többé-kevésbé egészséges vizeken marad még eredményesek is lehetünk. Hazafelé egyetlen mondatig vagyok hajlandó szocializálódni mégpedig Torihoz lépve, a karját megérintve csak annyit mondani neki. - Köszönöm, hogy kivittél. - bár igazából csak feltételezem hogy az a hosszú világos szőke-színes haj az övé lehetett amit még utoljára érzékeltem mikor össze csuklottam. A vele kapcsolatos részét a helyzetnek az én értelmezésemben egyszerűen személy elleni merényletnek, esetünkben az egész csapat elleni merényletnek tekintem. És ez szörnyen gáz… Mi a fene történt itt?!
///Köszi a mesét, szuper volt! Örültem, hogy Winit újra kicsit bedobhattam a mély vízbe és a mese végett nem ragadt meg buborék kari szinten
Bármennyire is úgy érzem, hogy Sienna csipkerózsikaként állati szép, nyilván szeretném őt ébren tudni. Daniel után én is kiérek, de miután letettem Siennát, hurcolom a többieket is egymás után, tehát Torinak nem kell annyira küzdenie Winifreddel. A madár eddig sem nagyon érdekelt, de már teljesen szétpattannak az erek a halántékomon, meg a nyakamon a megerőltetéstől, ez felért a valaha volt legnehezebb meccsemmel, de nyilván a közelébe sem érhet mondjuk egy kviddics világkupa döntőnek.. Mindenesetre amikor végre ellátnak minket, akkor mindenkin végignézek, még Elizabeth is kap bíztató pillantást, Danielhez oda is megyek, ő mégiscsak rokon, hogy megnézzem, hogy jól van-e. Siennával valami esti kiszökést terveztem, de ezek alapján jótékony lesz majd az alvás, és majd máskor szűrjük össze a levet, ez nyilván nekem is érthető. – Köszi, tűrhetően. – Azért bólogatok a másik lánynak, Winifred még egy laza pacsit is kap tőlem, ha magához tér, nem voltunk rossz csapat, sőt, meglepően jól le tudtuk hozni a megpróbáltatásokat. Én is kezdem átérezni, hogy mennyire át lettünk verve, én simán azt mondom, hogy maradjunk ott, járjunk utána, ki az, aki le akar minket radirozni a kviddics térképről. Engem cseppet sem zavar, hogy Tori lány, de fiú volt régen, eléggé liberális vagyok ebben az ügyben, sőt, ha nem jön fel ez a kocsmai dolog, hát fel sem tűnik. Vagy mindig is ilyen önazonos volt, vagy a medimágusa a legjobb kezű átalakító mester a világon. Bárhogy is legyen, ki fogok érte állni, ahogy eddig is, hiszen nekem is van önérzetem. És hogy a csapatkapitány választás? Nos ezen még tényleg el kell gondolkoznom, hiszen vannak ilyen ambicióim, de hogy mások bennem látják-e az alfát, aki utat mutat, nem vagyok róla meggyőzödve. De ha nem én, hát ki lehetne? Magamra aligha szavazok, az önáltatás lenne. De hogy kire? Ez még a jövő zenéje. Jó lenne objektíven mérlegelnem, de mint tudjuk, engem inkább az érzelmek vezérelnek. Mondjuk sose késő változtatni, és a tökéletesnek is mindig van hová fejlődni.
//Köszi szépen a mesét, nagyon tetszett, érdekes, és fordulatos volt! Remélem maradnak nyomozni!//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Robi szavai miszerint többen ájultak már, semmi jóval sem kecsegtet. Főként az után, hogy Lizzy is az ájultak sorsára jut. S mivel Lizzy állapota éppen eléggé leköt, abban nem vagyok egy hasznos nagy segítség, hogy a többi ájultat is felsegítsem a szintünkre. Viszont a varázslatom legalább annyiban segít, hogy itt már mindenki kap levegőt, és újabb ájulások nem lesznek. Ami engem illet, én Lizzyt veszem a karjaimba, és viszem ki innen. Közben pedig igyekszem a többieknek is mutatni a felfedezett kifelé vezető utat. Odakint szinte vakít a fény, és én Lizzyvel a karjaim közt rogyok le a fűbe, hogy végül ott érjen utol a végkimerültség. Ami lássuk be, a kalandunk során többször környékezett már, de most végre engedhetek is a jótékony sötétségnek.
Sosem voltam a hirtelen ébredő típus. Eltart néhány percig, míg magamhoz térek, és még azt is realizálom, hogy egy ispotály kórtermében lehetek. Pedig az erős gyógyszerszag a levegőben, a fények, az ágyak, mind erre utalnak. De ahogy ez kezd lecsapódni, úgy szinte rögtön Lizzyt keresem a tekintetemmel, és némileg meg könnyebbülten veszem, hogy már ébren van, és látszólag semmi baja sem esett. Tehát az ájulás nem volt annyira veszélyes állapot. Bár talán ha tovább maradunk, akkor lehetett volna. Tulajdonképpen az egész helyzet sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Így valós megkönnyebbülést jelent, hogy számba vehetem a csapatot, és mindenki megvan. Nem csak a szerelmem, és az unokafivérem. Most csapatként kell gondolnunk egymásra, és arra, hogy mindenki fontos. Lassan végül megejtek egy halovány, megnyugtatónak szánt mosolyt Lizzy felé. Ami meg az egész elrablásosdit illeti, nos biztos, hogy mindenkinek jó ideig ezen fog járni az agya. Az enyém biztosan. Vajon ki, és mért tehette ezt? Miben jelent bármilyen hasznos is egy csapat Roxfortos diák, és egy edző eltüntetése? S bár a barátságos meccs elmaradása engem is igencsak bosszant, van már annyi nemzetközi sporttapasztalatom, hogy tudjam, nem olyan egyszerű az ilyesmit leszervezni, aztán csak úgy átszervezni. De biztos vagyok benne, hogy még lesz alkalmunk bőven a bizonyításra. A levegőben is, nem csak a földalatti Merlin csapása barlangokban. Ami meg a tudósféle habogó pasast illeti, nos halvány fogalmam sincsen miről beszél. Így Lizzy kérdő tekintetére is csak megvonom a vállam. Minden bizonnyal az óriás barlangi gombaszörnyek témájában Chris hathatósabb segítség volna nálam. Azt hiszem rólam már rég kiderült, hogy nem értek se a gyógynövénytanhoz, se az állatokhoz. Az egyetlen akit kezelni tudok, a saját familiárisom. Akit ha végre visszakaphatok, az szintén óriási megkönnyebbülést, és megnyugvást hoz számomra. Ami meg a Roxfortba való visszatérést illeti, nos én sem verem nagy dobra az itt történteket. Bár erősen feladja a leckét, hogy ki lenne a megfelelő csapatkapitány. Olyasvalakinek kéne lennie, aki elég diplomatikus, de elég határozott is hogy kezelni tudja az egy helyre verődött túl sok egót, és az abból adódó nézeteltéréseket. Ugyanakkor el tudja érni, hogy mindenki valódi, és hasznos, egyenértékű csapattagnak érezze magát. Ez pedig cseppet sem lesz egyszerű feladat. Főleg, ha valakinek magának is van súrlódása egyes csapattagokkal. Néha úgy érzem, én vagyok az egyetlen, aki középen a békítő szerepében áll. De hogy ez elég-e a csapatkapitánysághoz? Nos, meglátjuk. Elvégre nem titkolt célom ennek a címnek a megszerzése.
//Köszönöm szépen a mesét, nagyon izgi volt! És a jutalmakat is! Kíváncsian várom a folytatást, na meg a CSK szavazást! //
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Hirtelen térek magamhoz, erős szédelgéssel és émelygéssel, amely valószínűleg a barlangon belüli levegő mellékhatása lehet. Elsőre természetesen nekem sincs fogalmam azt illetően, hol is vagyunk tulajdonképpen, az eddigi sötétség után pedig a bántóan erős fény igencsak próbára teszi a szemeimet, melynek hatására erősen hunyorogva nézek körül a kórteremben. A társaim körülöttem fekszenek, egyesek az eszméletüknél vannak, míg mások még javában durmolnak, de szerény személyem azért megkönnyebbülten hanyatlik vissza a helyére, amint ezt sikerül megállapítanom magamban. A lényeg, hogy túléltük és kijutottunk... A különböző főzetek és kimerültség révén voltaképp teljes egészében végigalszom az edző látogatását, noha ébren nyilván Siennához hasonlóan reagáltam volna az általa közölt hírre. Nem elég, hogy sikerült épségben túlélnünk egy enyhén szólva is életveszélyes kalandot egy olyan helyen, ahova ŐK invitáltak, még a gyakorló meccset sem hajlandóak áthelyezni egy másik időpontra... Ezek után azért finoman szólva is felmerül bennem ama gyanú, hogy az ő kezük van a dologban. De hogy konkrétan mi érdekük származott volna abból, hogy pár tizenéves kamaszot és egy edzőt eltesznek láb alól, arról fogalmam sincs. Mindenesetre, hülye szokásaim egyike, hogy szeretek kombinálni, ezek után pedig esélyesen a történtek körül fog forogni pár napig az agyam, ebben teljes mértékig biztos vagyok. Amikor pedig megjelenik az a fura figura, enyhén szólva is értetlenkedve meredek rá és azt hiszem, már a spórák említésénél elvesztem a fonalat. Hiába, néha én is jól tudom a szőkét alakítani, akárcsak Chris, nagyon úgy néz ki, hogy ez egy közös családi vonás bennünk, ha már az állatok iránti érdeklődésében nem osztozom. Itt-ott azért meg kell böknöm Danielt vagy egy közelben álldogáló társamat, hogy külön magyarázatot is igénybe vehessek, mindenesetre sikerül nagy nehezen képbe kerülnöm. Lényeg a lényeg: szándékos merényletet követtek el ellenünk. Vagyis, valaki tényleg szeretne minket a föld alatt tudni, bárki is legyen az illető. Hogy ez kapcsolódik-e a kviddicshez, az nem is kérdés számomra. Egyértelműen meg vannak ijedve tőlünk, ez teljes mértékben nyilvánvaló. A gombák és az emberevő gombaszörnyetegek nem különösebben hoznak lázba, hiszen itt és most nem az köt le. A szándékosság ténye minden mást felülír bennem, hiszen ellenkező esetben már ülnék is le egy levelet körmölni Chris számára, akit minden kétséget kizáróan izgalomba hozna ez a titokzatos valami, persze csak abban az esetben, ha egy-két velem történt dolgot kihagyok a kis sztorimból és csakis ennek a valaminek a létezésére koncentrálok. Jelenleg azonban nem áll szándékomban őt is belevonni ebbe az egészbe, hiszen nem hiányzik, hogy csapot-papot hátrahagyva iderohanjon "önérdekű kutatómunkát" végezni. A Roxfortba visszatérve tehát szépen befogom a lepénylesőmet és nem híresztelem széltében-hosszában a velünk történteket, hacsak az ki nem tudódik másnak köszönhetően... A magam részéről inkább arra igyekszem koncentrálni, hogy megnyerjem a csapatkapitány választást...
(Köszönöm szépen a mesét, én nagyon élveztem, Lizzy az már kevésbé, főleg az új sérója miatt, de nah... Szupi volt Ajutalmakat is köszönöm )
Mivel elég jól belátom a helyet, így nem kell Danyt vizualizáljam magam elé, látom a helyet is, ahova hoppanálhatunk, így sikerrel felviszem Winit is. Nagyon szeretnék már kint lenni ebből a gombafészekből, mert aggódom, hogy mi lesz ha minket megmaradtakat is ledönt a levegőtlenség, hiszen a madár elrepül. Mondjuk rendes tőle, hogy eddig itt volt és segített, így igazából egy rossz szavam se lehet rá. Sőt. talán új kedvenc mágikus lényem lesz. Poszi talán nem sértődik halálra miatta, hogyha megtudja.
A kórteremben felébredve kell idő, hogy realizáljam hol is vagyunk, s ne ugorjon azonnal görcsbe a gyomrom, hogy vajon megint hová raboltak el minket. Kellemetlenül érzem magam az egész miatt, s a csendben, amíg fekszem a többieket nem akarva zavarni az ébredezésben egyre többször pörgetem át magamban a történteket. Keresem az okot, de akármennyire is agyalok csak az jut eszembe, hogy megelőzte az egészet a hülye kocsmárossal való szobabeosztós vita és úgy egyébként amit megtudtam McLeodról, hogy bigott disznó. Elgondolkodom azon, hogy kellene beszéljek az edzővel, így amint esetleg lehetőségem lesz rá felkeresem és megkérdezem tőle, hogy mit gondol, kilépjek-e a csapatból vagy sem. Nem akarom őket kompromittálni, annál sokkal fontosabbak lettek nekem, így ha fel kell áldozzam értük a sportolói ambícióimat, akkor azt megtenném. Mással nem szándékozom ezt megbeszélni, csak az edzővel. A többiekkel inkább nem hoznám fel a témát. - Elrepült, miután segített nekünk mindenkit felhozni a lyukból. Nagyon rendes volt tőle. - válaszolom Siennának, s részemről én magam is a csendet választom hazafelé. Van mit megemésztenünk mindannyiunknak, én úgy gondolom.
//Köszönöm szépen a mesét, nagyon tetszett! Torinak mondjuk kevésbé a felelősség, hogy tán miatta van ez az egész, de júzeresen bejött nagyon a csavar.
Kellően kótygosan térek magamhoz. Kissé még zúg a fejem és időbe telik, amíg sikerül felfognom, hogy hol vagyok, vagy hogy egyáltalán mi a jó élet történt. Életemben nem ittam még, szóval nem igazán tudom, hogy milyen másnaposnak lenni, de az elbeszélések alapján azt tippelném, hogy valami hasonló lehet. Hunyorgok még kicsit, de lassan rendeződnek a dolgok és bár tuti, hogy nem fogok kipattanni az ágyból és futni két kört, de legalább feltudok könyökölni, hogy felmérjem a helyzet mindenki meg van. Az edző már nincs is itt, valószínűleg intézkedik és rendet tenni próbál épp. Nem sokára meg is érkezik láthatóan felettébb dühösen és arról számol be, hogy a gyakorló meccset nem hajlandóak áttenni másik időpontra. - De hát nem a mi hibánk, hogy nem voltunk ott! Ennyire igazán lehetnének megértőek. Ez így annyira nem fair! - mérgesen dobom magam hátra újra a párnára. Nem a mi hibánk és még sem adnak egy másik lehetőséget? Sőt igazából az övék, mert ki kellett volna jönniük elénk rendesen és akkor nem történik ez az egész. Meg is halhattunk volna! Legalább annyit érdemelnénk, hogy legyen egy másik időpont. Láthatóan az edző is csalódott, de úgy tűnik, hogy már kidühöngte magát és ki tudja talán még jól ki is osztotta az íreket. Nem mondom, hogy kinézem belőle, de én tuti, hogy megtettem volna. - Rendben vagy? - pillantok most már Robyt keresve a szememmel. Azért megérdeklődöm, hogy a madár rendben lelépett-e, mondjuk Toritól, de őszintén szólva nem sok kedvem van hazafelé beszélgetni. Nem is maga a tény borít ki igazán, hogy valaki el akarta tenni a csapatot láb alól, vagy hogy majdnem meghaltunk, hanem az, hogy nem játszhattunk a meccsen. Hát igen, kinek mi a fontos ugye.
//Ahogy sejthető volt a soron kívüli dobás Siennánál nem túl hasznos. xD A mesét viszont köszönöm, a magam részéről nagyon élveztem és tetszett is! Érdekes volt az emberevő gomba és nagyon jók voltak a képek is. //
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast Vas. 15 Május - 22:13
Kviddics Allstar
Mindenki
Sajnos Dany varázslata semmit sem segít azokon, akik már elájultak, a mérgezést vissza nem fordítja, de azt biztosíthatja, hogy ő maga ne legyen rosszul és azok se, akik felemelkednek hozzá, hiszen lentre egyáltalán nem ér el a tisztítás, hatalmas a terem. Siennát sikeresen elkapja Roby, mielőtt koppanna a földön, Lizzy és Wini ugyan nem ennyire szerencsés. Elsötétül előttük a világ, viszont reményeik szerint a társaik majd kimentik őket, szóval... legalább megússzák a munkát? A madár feltöri az összes gubót és mivel Sienna volt, aki kimentette így amikor elájul akkor is odakapná a fejét, de a lány lovagja már fel is kapta és el is kezdte felszállítani. A madár folyamatosan segít felszállítani mindenkit és Tori próbálkozása a hoppanálásra sikeres, mert a kitágított járatra eléggé rálát a földről, hogy odahoppanálva meg tudjon kapaszkodni. Nem könnyű kiküzdeniük magukat, az augurey, Tori, Roby és Dany szörnyen kimerülten cibálják a kijárat felé őket és ahogy kibukkannak a fény szinte vakítónak hat és furcsa kipárolgás jelenik meg mindenkin, ahogy a gombák toxinjai eltávozik a szervezetükből. A madár még utolsó pillantást vet rájuk, aztán kitárja a karjait és néhány hangos bőgéssel elrepül. Corvus, Ginny és Josephine tér magához először az ájultak közül, és az edző azonnal felküld egy bűbájt segítségért, amikor teljesen felébred és látja, hogy mindenki milyen szörnyű állapotban van.
***
Mindenki egy kórteremben ébred, azok is, akik nem ájultak el, ugyanis mindenkit befektettek egy éjszakára a helyi ispotályba kivizsgálásra. Aurorok is megjelentek, miután az edző eljárást indított az egész helyzettel kapcsolatban, ugyanis az edzőmeccsről úgy ahogy van, lemaradtak. Amikor már mindenkinek az ereje visszatért, egy nagyon furcsa szerzet jelenik meg, vastag szemüveggel, görnyedten, eres szemekkel egy rakat könyvet szorongatva. - Nem hiszem el... nem hiszem el... tényleg létezik... tényleg létezett! Ti vagytok az élő példák, az egyetlenek... az egyetlenek... - a szavai eléggé csapongóak és zavarosak, de a lényeget kínzó lassúsággal sikerül kinyögnie. A csapat sorsa már ott el volt döntve, amikor megjelentek a város dombjára és megjelent a meghívó, ugyanis már az kibocsájtott egy lassan ható spórát. A kocsma, amibe besétáltak valóban megtörtént még, ám valószínűleg csak egy illúzióval lett átalakítva a hely, ugyanis az aurorok meglátogatták a helyszínt és a kocsmának is más a neve, dekorációja, és egyetlen személyzetet, de még vendéget se láttak, akiket a diákok és az edző le tudott volna írni. Vélhetően amiket megettek, megittak, amihez csak hozzáértek ott ugyanazzal volt átitatva, mint az a kártya az "írektől" és az ájulás után senki se vitte őket szó szerint sehová. Az ősi gombaszörny, aki be akarta őket kebelezni olyan mágikus spórát bocsájtott ki a barlang szája közelében, amit Valaki óvatosan összegyűjthetett, ami mágikusan odateleportálja egyenesen az áldozatokat, hogy a barlangokban vesztegelve felzabálja az áldozatokat. Hiába élték túl a kalandot, a keserű érzés ott marad a levegőben, ki utálta őket ennyire? A Roxfort csapatával van bajuk, hogy a nemzetek versenyébe nincs helyük, vagy valóban Tori ellen tört egy bigott varázsló? Mikor lesz vajon újra esélyük arra, hogy egy profi csapat ellen játszanak, most, hogy ezt elszalasztották...? Minden kérdésre meg van a válasz, de egyelőre be kell érniük azzal, hogy élve hazatérnek.
// Köszönöm szépen a részvételt, remélem élveztétek és nem nyúlt el túl hosszúra. A következő játék előtt tartunk egy szünetet, addig IC a karakterek a Roxfort csapatai ellen gyakorolnak, nyugodtan játszhattok csapatépítést, és önállóan agyalhatnak azon, hogy ki lehetett ekkora genyó, aki olyan szinten ki akarta ütni őket, hogy akár az életükért se lett volna kár.
A jutalom ezúttal háromszintes a hataridők és részvétel alapján, egy sáv Ginny-nek is, aki csak az első kb. 10 körben tudott részt venni, de hátha visszatérne. Sok sikert mindenkinek, ha semmi se jön össze, akkor is ott a pontelosztás. <3
A csoport: Sienna, Lizzy, Dany, Roby, (Corvus) Eloszthatsz 5 pontot a Tulajdonságaid között (maximum 2 pont mehet egyre) és kapsz +5 pontot a Repüléstanra. Soronkívüli dobás +15%-kal. +20 IC
B csoport: Tori, Winni Eloszthatsz 3 pontot a Tulajdonságaid között (maximum 2 pont mehet egyre) és kapsz +3 pontot a Repüléstanra. Soronkívüli dobás +5%-kal. +15 IC
C csoport: Ginny Eloszthatsz 2 pontot a Tulajdonságaid között és kapsz +2 pontot Repüléstanra. Soronkívüli dobás. +10 IC //
A csapartmunka elég jól megy, úgy tűnik. Ha sikerül kijuttassuk innen, akkor az edző is büszke lehet ránk és az, hogy ez ebben a helyzetben eszembe jutott egyszerre jelenti azt, hogy eléggé elhivatott vagyok a kviddics iránt és azt is, hogy eléggé össze vagyok zavarodva ahhoz, hogy mindenen is gondolkodjak annak érdekében, hogy a felszínen tartsam magam és ne akadjak ki, mint a kakukkos óra. Pláne mert végig kell nézzem a szemem sarkából, hogy a műveletvégzés és mentés közben az a személy, akit a csapatból a leginkább magamhoz közel állónak érzek összeesik. Reflexből moccanok Sienna felé, de egyérszt Roby gyorsabb másrészt meg hamar észre is veszem magam, s inkább visszakozok. Tudni kell, hogy mikor kell lekopni, ugyebár. Szinte kapóra jön az, hogy Wini is kiütődik, mert így az ő megmentésével foglalhatom el magam és nem tűnök olyannak, ahogy aggodalmasan körözök Sienna körül, mint egy elefánt a porcelánboltban. Felnyalábolom Winifredet, már amennyire tudom. Nem vagyok egy izomkolosszus, de azért remélhetőleg elbírom őt. A feljutás érdekében eszembe jut, hogy megpróbáljak hoppanálni, hátha valami csoda folytán így, hogy már nem vagyunk elgombásodva talán sikerülhet is. Viszont mivel nem tudom belőni a helyet, hogy hova is hoppanálnék, így jobb híján elképzelem Danielt, s azt hogy az ő közelébe érkeznék. Tudom, hogy ez fura és benne van a pakliban, hogy nem is működik, de valahogy tényleg fel kellene jussunk hozzájuk, hiszen a kijárat biztosan nem lefelé lesz ők pedig felettünk vannak. No meg az én fizikumommal minél kevesebb ideig kell Winit magammal cipeljem, annál nagyobb az esély rá, hogy nem ejtem el szegényt. Úgyhogy remélhetőleg vagy így, vagy úgy, de feljutunk. Mert ha a hoppanálás nem sikerül, akkor természetesen megpróbálok más módszert keresni arra, hogy felküzdjem magunkat a meredeken. Ha mászni kell, hát mászni kell..
//fele-fele. egész jó arány. A dobásom sikeres volt.
Bármennyire igyekszem tartani magamat, kénytelen kelletlen el kell ismernem, hogy vannak határaim. Ostobaság lenne a kviddicshez hasonlítani ezt a helyzetet. Kviddics közben nem vagyunk életveszélyben, nem kell a túlélésért varázslatokat csattogtatni, vagy hosszabban fenntartani, nem kell életet mentenünk. Nem nyomaszt a társainkért való aggódás sem ezer más a jelenlegi körülményekből fakadó hülyeség. Mindentől függetlenül ad egy kis reményt, hogy Roby seprűje beérkezett ugyanakkor ott kavarog bennem, hogy vajon a barlangba, a mi helyzetünket volt ennyire hosszadalmas megtalálnia, vagy… ennyire távol vagyunk… lényegében mindentől? Azt hiszem kellően kiidegelt a hely és a helyzetünk, a szívkamrában komolyan azt hittem, hogy a ballépésem miatt ott pusztulunk. De még mindig kevésbé volt számomra terhelő mint ez a terem a halott halmokkal meg mindennel.. Nézem ahogy a harmadik gubó is leérkezik, ahogy az Ír főnix igyekszik a segítségünkre lenni, feltörögetni a gubókat, leeresztem az eddig varázslatra emelt karomat, de furcsán súlytalannak érzem. Egyre kevesebb dolgot fogok már fel a környezetemből mint kellene és a fülemben a hangok is hol tompulnak, hol erősödnek. Megrázom a fejemet, hogy valami tisztuljon, de csak rosszabb lesz és kénytelen vagyok lépni egyet kettőt, hogy megtartsam az egyensúlyomat. Látom ahogy Siena elvágódna, de Roby megmenti. Aztán egyszer csak össze csuklanak alattam a lábaim és elterülök mint annak a rendje.
- Igen, de többen ájultak, megpróbálunk feljutni! – Szólok vissza Danynek, és most már Elizabeth hangját is meghallom. Ahogyan Winifred költői kérdései is itt visszhangzanak a füleimben. Bátorítóan visszamosolygok, hogy aztán Sienna ne fogadja el a seprűt. Értem én, hogy ő erős nő, mert minden, de igenis adnia kéne az előzékenységemre, amit már nem először mutatok meg. Nem vagyok én úriember, másokkal szemben legalábbis semmiképpen sem – ezt Wini és Lizzy vastagon aláhúzhatná – de azért egy lelki társsal szemben.. hát miért is ne? Erre ő továbbra is önerőből boldogulna. – Hát jó.. – Fogom most már én a seprű szárát, remélve, hogy Tori meglepetése nem valami elkapott pillantásnak szól, hogy Sienna meg én. Ha az egzotikus francia szépség titokban akarja tartani az afférunkat, akkor belemegyek a játékba, de teljesen nem tudok úgy tenni, mintha semmi nem lenne, ennél egy olasz sokkal szenvedélyesebb. Csak azt tudom kapaszkodónak használni, hogy a titoknak is megvan ez az édes íze, amiért érdemes fenntartani a látszatot. Figyelem, hogy a madár Ginny burkát tördeli sikertelenül, úgyhogy máshoz kéne folyamodni. Próbálok nem túl mélyeket lélegezni, főleg, hogy van aki már levegőt is tisztít, aztán egyszercsak arra leszek figyelmes, hogy Sienna összecsuklik. Amolyan operaház fantomja stílusban ugrok oda, hogy elkapjam. Remélhetőleg sikerül, de aztán veszek egy nagy levegőt, hogy az ölembe véve a leányzót megpróbálok fellebegni a seprűvel, ahonnan Danyék hangját hallottam. Ha Dany már talált valami járatot, amerre esetleg bonthatnak, akkor egyesével megyek le a többi ájultért, és ha a burkoktól függően fel tudom vinni őket, akkor első körben ott teszem le őket, ahol most a fentiek vannak, de ha ténylegesen ki is tudnak jutni, akkor taxizok oda és vissza kifelé. Ezután majd biztosan lesz valami komolyabb alvás. Már miután átvágtunk annak a torkát, aki ide juttatott. Amikor felérek (már ha felérek) azért ott észreveszem, hogy már a szöszi is kidőlt, lassan már alig van valaki ébren. Amikor Siennát viszem, akkor akaratlanul is megnézegetem magamnak így Csipkerózsika pózban, mintegy elképzelve, hogy az ágyban alszik mellettem. Khm..
//Sikeres dobás//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Valahol nagyon jó jel, hogy a két varázslat összeolvad, és együttesen kifejtik az igen jótékony hatást, amivel közelebb kerülhetünk a többiekhez. Reményeim szerint. Talán Lizzyvel tényleg kezdünk összehangolódni. Noha megkönnyebbülésre még mindig nincs túl sok okunk. Addig nem, amíg nem látok újra napfényt magam körül, méghozzá az épségben lévő társaimmal, és familiárisainkkal. - Azzal nem segítünk se rajuk, se magunkon, ha egy óvatlan mozdulat miatt kitörjük a nyakunkat. - félre értés ne essék, nem arról van szó, hogy itt akarnám hagyni a csapatot magamat mentve. Ennyire nem vagyok gyáva. De, az senkin nem segít, ha fejjel rohanunk a vesztünkbe. Tudom, hogy Lizzy griffendéles, és bátor, már-már vakmerő, de ez nem az a helyzet, amikor óvatlanok lehetünk. Gondoljunk csak a néhány perccel ezelőtti rusnyasággal való harcra. Fel kell készülnünk, hogy bármelyik pillanatban ismét megjelenhet az a dög. Vagy egy mellékes ivadéka, vagy a franc se tudja. A kövek meg csúszósak, kiszögellés meg alig akad, amit kapaszkodónak lehetne használni. Ez nem mi terepünk. Ami a madarat, és Lizzy tanácstalan arckifejezését illeti csak megvonom a vállam. Én még annyira se vagyok madárszakértő, mint ő. Ha Chris itt lenne, akkor megkérdezhetnénk, ő esélyesen tudná a választ. Bár engem annyira nem is érdekel. Sürgetőbb gondjaink is vannak. Például, hogy a többieket hogy menekítsük fel magunkhoz. Bár tudnék erre egy jó módszert. De ez nem igazán az én asztalom. - Várj. A cél, hogy a többiek fel tudjanak jutni ide, nem az, hogy mi lejussunk. Ez túl meredek. - mérem fel a helyzet, noha Lizzyt szokás szerint nem érdekli az óvatoskodás, és hogy megfontoltan gondolja át a helyzetet. Irányt kéne mutatnunk a többieknek, nem lezuhanni melléjük, és kitörni a nyakunkat. Nem sokkal később már tényleg alig látni valamit, ellenben szinte fojtogatni kezd a felfelé áramló füst. Így két köhögés közt igyekszem elmormolni egy Aerlautust, vagyis levegő tisztító bűbájt, annak érdekben, hogy belélegezhetővé váljon a környező levegő, és talán a többiek számára is láthatóvá és ne csak hallhatóvá váljuk, ha feloszlik kissé a fekete füst. Ám Lizzy éppen ekkor dönt úgy, hogy elájul. Igyekszem odaférni hozzá, és aggódóan szólongatni néhány pillanatig. Majd visszagondolva a sok évvel ezelőtti gyerekkori emlékekre, és arra, hogy Guido apja, mint tanított nekünk a tengerparton az elsősegélynyújtásról, megpróbálom felmérni, hogy Lizzy lélegzik-e egyáltalán, és az orrát befogva, némi levegőt fújni az ájult lány szájába, ha ez szükséges. Eközben pedig teljesen elvesztem a fonalat, hogy a többiek hol lehetnek, és vajon hogy küzdhetik fel magukat hozzánk. De ha sikerrel járnak, akkor készséggel mutatom számukra a szerintem kifelé vezető utat, ha kell Lizzyt a hátamra véve, hogy végre kijuthassunk innen...
//Aerlautus - Levegő tisztító bűbáj: Kitalált varázslat. A varázslatot végző személy környékén megtisztítja a levegőt a korom, és egyéb mérgező komponensektől. Így pl. füst esetén talán segít valamit a látási viszonyokon is azon túl, hogy lélegezhetőbbé teszi a levegőt.
Varázserő: 23 pont BBT: 24 pont
Dobás: Célszám: 67 Dobás: 56//
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Örömmel látom, hogy a két varázslat ezúttal nem üti egymást és sikeresen vettük az akadályokat. Szó, mi szó, sokkal könnyebb lenne csak úgy egyszerűen kibaktatni a kijáraton át, de hát a társainkat mégse lenne illő cserben hagyni, nem igaz? A fene se tudja, mennyire vannak jelenleg bajban, de - a saját példánkból kiindulva - esélyesen nem egy könnyed teapartira hivatalosak ők sem. És hát a lentről felfelé terjengő füst sem ad túl sok okot a további bizakodásra részemről... - Nincs túl sok időnk a finomkodásra - fintorodom el Dany figyelmeztetése hallatán. Roby válasza hallatán azért megkönnyebbülten felsóhajtok magamban, habár az a "még" szócska a mondatában nem kecsegtet túl sok jóval a helyzetüket illetően. Vagyis, sietnünk kell, szóval máris az én szavam kerekedik felül Danielével szemben. Itt és most nincs időnk átgondolni azt, hogy helyesen vagy szimplán jól cselekszünk-e. A madarat azért időközben sikeresen megpillantom, majd vetek Dany irányába egy tanácstalan pillantást, amely elárulhatja számára, hogy márpedig a mágikus lények beazonosítása - Chisszel ellentétben - nem pont az erősségem. A helyzetet felmérve magamban én is rájövök, hogy a lefelé vezető út nem lesz számunkra valami egyszerű, hiszen a fenének van kedve a levegőben lógva csimpaszkodni valamiben, méterekkel a talaj fölött, de azt hiszem, ez már a könnyebbik megoldandó feladat. Elvégre, nemrég sikeresen legyőztünk egy fene nagy, vad gazt. - Hölgyeké az elsőbbség - vigyorodom el és ha nem tart vissza vagy akadályoz meg az utamban, akkor rendületlenül indulok is előre, hogy végre közelebbről is szemügyre vehessem a társaimat. Nem hiszek ugyan a saját gyógyítási képességeimben, de ha esetleg valakinek komolyabb baja esett volna, szívesen ellátom, már amennyire csak merem... Daniel esetében se véletlenül haboztam, ami az igazat illeti, de akkor és ott megtanultam a leckét. Egyetlen csapattagot sem áll szándékomban veszni hagyni, szóval igyekszem annyi önbizalmat összekaparni, hogy legalább ez ne akadályozzon. Csak kúszom előre, jóformán hunyorgó, könnyező szemekkel, amelyek az erős füst ellen védekeznek, azonban idővel érzem, hogy lassan, de biztosan kezdek kimerülni. A tűz mellékterméke már csupán hab a tortán, szóval egy ponton megakadok és igyekszem minél hamarabb észhez térni, ami nem könnyű feladat számomra. - Nem... Azt hiszem... - próbálom kipréselni magamból a szavakat, akár előttem van Daniel, akár mögöttem, de egy idő után feladom minden, erre irányuló törekvésemet. A levegővétel egyre nehezebb számomra és hiába a sebezhetetlenség, az oxigénhiány olyasvalami, ami ellen én se vagyok képes mit kezdeni, hiszen nincsenek fizikai jellemzői. A testemet már képtelen vagyok megtartani és mire zsákként terülnék el a földön, már mindent elnyel a jótékony homály...
Jól mondja Tori, már kellően elfáradtunk mind, bőven elég a hármast kihozni valahogy, feltörni a gubókat, ami egyelőre úgy fest csak a madárnak megy és utána még ki is kellene jutnunk valahogy. Kezdek én is egyre jobban fáradni. Azért elég megterhelő volt ez az egész. Talán elfogadhatnám a seprűt is, de végül úgy döntök, hogy az már talán sok lenne. A madár és a varázslatok letudják hozni a társainkat, viszont a fröccsenő savas izét nehéz lenne kikerülni, és hát a legutóbbi válogató azért jócskán csökkentette az önbizalmamat. - Kösz, de legutóbb is necces volt, amikor én irányítottam. - hárítom egy félmosollyal Roby felajánlását, hiszen majdnem a bokámat törtem, amikor a seprűjével elmenekültünk a farkasok elől az erdőben. Nem volt épp ideális a landolás. Ki tudja, hogy ha kezdek kifáradni, akkor mennyire menne a koncentráció. Azért már jó ideje idelent vagyunk, lélegezzük a spórát, meg a benti poshadt levegőt. Nem hiszem, hogy ideális helyzet ahhoz, hogy az ember sokáig kitartson. Azt hiszem már mindig leginkább kijutni akarunk. És közben, ha belegondolunk, hogy valaki gyakorlatilag elakart tenni minket láb alól... hiszen ha ez a növény mindenkit bekebelez akkor bizony nekünk annyi. A madár végül leszáll az edzővel és úgy fest, hogy kezd legalább már egyhelyen lenni a csapat. Már csak ki kell jutni, ha jól értelmezem, akkor bizony felfelé. Egy seprűnk van és egy madarunk, aki esetleg elbírhat egy valakit, na de a többiek hogyan repülnek fel? Lebegtethejük egymást, de azért az elég sokáig tart és a végén még valakire ráomlik az egész barlang. Az agyam ugyan még jár, de érzem, ahogyan a karom határozottan elnehezül és a gondolatok is kezdenek összekavarodni a fejemben. - Alig van itt levegő... ugye... - ennyit sikerül még elmotyogni, aztán bizony győz a kimerültség és a sok káros anyag, meg spóra, amit sikerült belélegezni. Pedig jó ideig próbáltam eltakarni az arcomat a pólómmal, de hát ez már esélytelen volt, amikor sokmindent kellett cselekedni. A többiek tehát annyit láthatnak csak, hogy a lábam már nem tud tartani és öszecsuklom, mint egy rongybaba. Sekép, sehang állapot lép életbe. Innentől már csak remélhetem, hogy a többiek, meg a madár, ha már megmentettem, megmentik az írhámat. Az biztos, hogy utólag átkozni fogom magamat, hogy a már amúgy is kiütött három társunkhoz mellé, még én is plusz tehernek számítok.
//Nem lepődtünk meg, a dobás nem annyira sikeres 99-cel. //
Dany és Lizzy elkezdi törni az utat lefelé, ami valamilyen szinten érthető, hiszen nagyon sok ideje vannak elvágva a többiektől és segíteni akarnak, ellenben éppen a hátuk mögött van a kijárat és egyre mélyebbre hatolnak azzal, hogy le akarnak mászni. A két varázslat ötvöződik, Lizzy felpuhítja a falakat, Dany pedig mágikusan még tovább tágítja a járatot, de ettől még a plafon közepén vannak, szóval ha lemásznak, akkor ott fognak kapaszkodni több tíz méterrel a társaik felett. Ellenben így már sikerült egy egészen tágas járatot csinálniuk, amin lefelé még látják is fél szemmel, hogy egy nagyranőtt, rusnya madár - az augurey - el is gondolkozik, hogy megpróbálkozzon kiszállni az ájult edzővel a karmaiban, de végül leszáll a földre Sienna mellé. Egy kis kiabálással most már mindenki hall tisztán mindenkit, szóval szabadon tudnak kommunikálni.
Amikor Sienna felkiált a madárnak az "visszasír" neki, amit mondjuk elég erős lenne konkrét kommunikációnak venni. A madár tovább kopogtatja és teljesen áttöri a burkot, aztán belekarol az edző testébe, viszont ő azonnal elindulna felfelé, arra, amerre vélhetően a kijárat van. Csak azért ereszkedik végül le, mert Sienna azt mondta, és mert akármivel próbálkoznának lent Ginny-nél, a burok nem törik fel, csak a szárnyas csőrével. Szóval a madár leereszkedik, a földre engedve az edzőt, amennyire finoman csak tudja, de így is eléggé durván, és elkezdi kopácsolni Ginny "koporsóját". Winifred varázslata kivételesen összejön, ugyanis itt szorgalmasan oltja Tori a vizet annak érdekében, hogy a társaikat le tudják szedni, ám lent a szívkamrában az egész lény központja ugyanúgy lángol és nem tudja semlegesíteni a támadásokat. Tehát tényleg le tudja lassítani a karokat és tényleg könnyebben vágják le Corvus gubóját, hogy leemeljék a varázsgombáról. Roberto nem él a seprűjével, az csak lebeg mellette, pedig lehet, hogy jóval egyszerűbb lett volna azonnal felnyalábolni a kiszabadított edzőt és felfelé vinni a kijárat felé. Mikor Corvus is földet ér hála a csapatmunkának, amivel Wini a csápokat állította meg, Tori a tüzet, Roby nyiszált, Sienna pedig megállította a zuhanásban a burkot, a madár hozzá és eltotyog burkot repeszteni, így már lényegében mindannyian megvannak, éppen csak a három pórul járt még mindig ájult. A probléma csak az, hogy a levegőben terjengő dögszag, füstszag és a gomba "vérének" a kipárolgása elég erősen a fejükbe száll, már amúgy is nagyon megerőltették magukat, szóval egyre kétségbeesettebben ki kéne jutniuk szabad levegőre, mielőtt minden rájuk szakad... ugyanis a barlang szerkezete elég erősen meggyengült, mióta elkezdtek a fonalak, karok, csápok kigyulladni és korhadni a helyükről, és talán a fentiek machinálása, hogy járatot tágítsanak sem tett túl jól. Határozottan szorítja az idő őket, de a kocsma óta most először vannak együtt -úgyahogy - és most először tudják, hogy merre lehet a kiút ebből a halálveremből.
// Mindenkitől szeretnék kérni még egyetlen utolsó kockadobást: Szerencse+Fizikum+IQ alá kell dobni a hozzászólások előtt! Akinek nincsen meg, azt sajnos a hozzászólása végén, mielőtt érdemlegeset cselekedne és feljuthatna, letaglózza a végkimerültség és elsötétül előtte minden.
Határidő: 05. 14., éjfél Következő mesélői: 05. 15. //
- Nagyon remélem, hogy nem. Tartok tőle, hogy nem lenne már elég a szufla rá. - válaszolok Siennának. Ez a megmentősdi azért rendesen kivesz az emberből, hiába vagyunk sportolók, azért ez más. Fizikailag és szellemileg is érzem, hogy fáraszt az egész. S ezzel biztosan nem én vagyok egyedül. Még jó, hogy a madár itt van velünk, s úgy tűnik hálájából fakadón még számíthatunk is rá. - Wow! - képedek el a seprű megjelenésére. Reakcióm egybeesik azzal az idővel, amikor Roby Siennának nyújtja a seprűt, szóval talán félreérthető az hogy mit csodálok épp, de azért remélem nem lesz ebből galiba. Elvégre nincs semmi rossz szándék a hangomban. - A kérdés jogos és a választ se lenne rossz tudni, de inkább majd csak kint. - fordulok Winnie felé. Újabb adag vizet nem locsolok a társainkra, inkább a lángoló gombákat, fonalakat, miazmákat oltom, nehogy ne tudjam megakadályozni a terjedést. Talán eléggé megsérült már hogy anélkül kimúljon, hogy közben mi ropogóssá süljünk mellette.
//még mindig Aguamenti Vízbűbáj A pálca rámutat a célpontra, amely ettől megtelik vízzel. HP6 Harry Potter ezzel próbál vizet adni Albus Dumbledore-nak, a 6. könyvben. Ugyanitt ezzel a varázsigével oltja el Hagrid és Harry a Hagrid kunyhóján keletkezett tüzet. A varázslatot később többször is használják tűz eloltására. A varázslat neve valószínűleg szójáték, a „növelés” jelentésű latin augmentum keveredése a „víz” jelentésű aqua szóval.
Áldom az eget, hogy erős a gyomrom és nem kezd el forogni a bűztől, de közben a szívem szakad meg amikor realizálom hol vagyunk és mi ez a bűz. Kellőképpen erőteljes érzelmeket generál bennem. Többek közt a tudatom hátuljában megszólaló tanult séma, az amiben egész eddigi életemben hittem, és az is, hogy ezeknek a szerencsétleneknek igazán kijárna egy tisztességes temetés vagy valami.. Mert ez így embertelen.. Bár ha meg tudunk menekülni és a helyet a tűz emészti el… talán még az egyik legkevésbé silány vég lehet számukra. Oké! A lényegre kell koncentrálnom. A bűnbocsánat ráér.. Nem mintha most magamért mantráznék bármit. Roby felé egyértelműen nincs már bennem feszkó ez most másnak szól. De így is kiszalad a számon egy zaklatott - Egyáltalán miért is kerültünk ebbe a verembe?! Mi a franc folyik itt?! - Persze a kérdések többsége magamnak szól inkább, se időnk se más, hogy ilyesmire releváns választ várjak. De határozottan megcsillan bennem a reménysugár amikor látom, hogy sikerül együtt dolgoznia mindenkinek. Corvus marad utoljára. Ha Tori marad velünk, mert Sienna esetleg seprűre pattanna akkor én a kaszabolásba segítek be. A körülmények miatt az tűnik a bonyolultabb feladatnak. Eszembe jut még egy varázslat, amivel megpróbálkozom, de van egy olyan sejtésem, hogy ez épp úgy el fog oszlani, mint a többi varázslat a tűzvarázson kívül. Mindenesetre ha össze jönne, reménykedem, hogy legalább egy nagyon rövid időre megtorpannak a rángatózó csápok… nekünk pedig több esélyünk jutna befejezni a műveletet és mindenkit eltűntetni a tűz közeléből.. Persze egyáltalán nem bíztató a szét fröccsenő “vére” sem a lénynek.. Mindenesetre akárhogy is sikerül, következőnek már nem pazarolok több energiát, folytatom a kaszabolást.
///Immobilus- Mozdulatlanság bűbáj- Megállítja a mozgó élőlényeket. Diffindo- Vágó-, metszőbűbáj- A célzott tárgy elszakad. Varázserő: 20 pont Sötét varázslatok kivédése: 30 pont Bűbájtan: 15 pont
Én nem mennék annyira előre, vagy messze, hogy innentől sokkal könnyebb dolgunk lesz. Majd, ha tényleg kijutunk innen. Valahogyan ki kell jutnunk. Ironizálni meg hát, mindig lehet. Az ilyen helyzetekben pedig egyenesen kell, hogy túl tudjunk jutni rajta. Ami pedig azt illeti én már ugranék a boldogan éltek, amíg meg nem haltak részhez. És remélhetőleg a meghalás, az nem itt, ebben az átokverte barlangban fog történni, és nem ma. Azt pedig végképp nem akarom tudni, hogy mi volt ez az izé. Elég, ha nem támad ránk többet. Mi csak el akarunk menni innen végre valami biztonságos helyre. Szóval, csak kövessük a seprűt, amikor megjelenik. Amikor pedig valami csoda folytán még egy gyenge válasz is visszajön, akkor határozottan megkönnyebbülök. Ámbár már az is elég furcsa, hogy most sokkal tágasabbak a járatok. Mintha valami habszivacs belsejében sétálnánk. A gondok ott kezdődnek, amikor viszont ismét szűkre vált a járat, méghozzá annyira, hogy a menyétem átférne rajta, de mi biztosan nem. - Mindenki ott van? - kiálltok le még azért én is. Nem ártana egy létszámellenőrzés. Számba venni, hogy mind megvagyunk-e. Mert csapatként senkit sem hagyhatunk hátra. Legalábbis én nem lennék képes rá. Talán túlságosan is lelkiismeretes vagyok ilyen téren. De nem tudnék tükörbe nézni, ha a csábító kijáratot választanám. De Roby válaszára azért kicsit megkönnyebbülök. Így amikor Lizzy pálcát húz, akkor azért aggódva nézek rá. - Óvatosan. Nem tudhatjuk, még miket rejthet ez az átokverte hely. - most sok a lyuk, mint egy ementáliban, de ez bármikor megváltozhat ha az a dög magához tér, és újra támadna. S bár Roby szavai biztatóan hatnak, de a felszálló füst közel sem ugyanaz a kategória. Annyira nem, hogy amikor belélegzem a füstös levegőt, akkor köhögök pár aprót. Mindenesetre, amikor végre úrrá leszek a köhögési reflexemen, akkor már nem követem azonnal Lizzyt, még ha sikerül is a varázslata. Helyette azonban én is pálcát húzok, és most én próbálkozom meg egy tértágítással, amit korábban még kockázatosnak gondoltam. De talán így, hogy nincs itt az a tüskés vacak, talán működhet. A cél, hogy azt a mini járatot legalább annyira kitágítsam, hogy egy normál méretű ember is átférjen rajta. Már ha sikerül. Ebben az esetben pedig óvatosan követem Lizzyt a magam útján, és próbálom felmérni, hogy hol lehetnek a többiek, és hogyan tudunk biztonságosan odajutni hozzájuk, vagy ők feljutni hozzánk.
//Tértágító bűbáj: Szűk területek, helyek mágikus megnövelése. Varázserő: 23 pont BBT: 24 pont//
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Cseppet sem érzem cikinek, amit Tori, hogy veszekedünk, próbálunk összedolgozni, hiszen most az életmentés a célunk. Így hát bólintok a szőkeségnek, nekem aztán nem kell magyarázkodni, de azt sem állítom, hogy akár az enyém, akár Sienna ötlete működőképes lehet. Részemről nincs harag Wini felé sem, ez most úgy sikerült ahogy, most valahogy Sienna gondolatai érdekelnek, noha nem éppen a legjobb időpont arra, hogy csak úgy szemezgessünk, és kettőnk közül megint ő a józanabb, hogy tartja magát. Vagy csak szimplán nem jövök be neki, de még nem mondta. Tori közben kiabál a fentieknek, de most nem oda figyelek, hanem a csapatunk gubóban rekedt tagjaira. Ahogy végre megjön a seprűm, elégedetten tartom a kezemet, hogy belecsattanjon a szára, nem kis magabiztossággal kacsintva Siennára. – Na csakhogy.. Máris teljesebbnek érzem magamat. – A hangom csupán magabiztos, nem lekezelő, ezért remélem, hogy senki nem bántódik meg. – Te vagy a hajtó. – Adom át Siennának a seprűmet, ő már lovagolt rajta, és egyébként is van bennem egy irányába nem titkolt előzékenység. Látom rajta, hogy már egyébként is kezd durván kifáradni, ezért csinálja csak azt, amihez ért. Seprűvel könnyebben eljuthat bárhova, egy fentebbi járathoz, vagy a madár útmutatásával akár még valami kijáratot is kereshet. Én addig maradok a két szöszivel, folytatva a korábbi menekítési manővert. Most nem pofozom életre Ginnyt, mert magyarázni neki úgy sincs időnk. – Gyorsítsunk, mielőtt eléri őket a tűz. – Szólok oda a két másik lánynak, közben már nekem is zúg a fejem az állandó varázslástól, de stresszhelyzetben szokásom felszívni magamat. Nem vagyok egy hős megmentő, csupán eredményorientált, a gubókban sem a társaimat látom, hanem vérbeli mardekárosként a diadal íze hatja át a tagjaimat. - Még bírjuk! - Kiabálok fel Elizabeth-nek, legalább ők is élnek, amit jó tudni, hiszen nem is olyan rég Daniel kínlódó arcát is láttuk már a gyökerekben visszatükröződni.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Van egy olyan érzésem, hogy a helyzetünk innentől fogva sokkal, de sokkal könnyebb lesz. A nehezén már túl vagyunk és - hála annak, hogy végül mindketten mertünk kockáztatni - az ismeretlen lényből eredő csápok is elkezdenek visszatérni oda, ahonnan jöttek. Nos, ameddig békében hagynak minket, addig én se fogom őket cseszegetni, annyi szent. Egyébként sem állt szándékomban pont ide becuccolni és remélhetőleg, amint megtaláltuk a csapatunk maradék tagját, elhúzhatjuk innen a csíkot. Utána pedig mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. De hogy egy jó ideig nem megyek az üvegház közelébe, annyi szent... Annak azért kifejezetten örülök, hogy Danynek nem esett a kelleténél komolyabb baja és még van annyira jó állapotban, hogy képes legyen ironizálni az iménti helyzetünkön. Fogalmam sincs, mihez kezdtem volna abban az esetben, ha itt és most elveszítem őt, de esélyesen feladtam volna nélküle. Talán csöpögősen hangzik, de az embernek szüksége van valakire, akire támaszkodhat, számomra pedig Daniel jelenti a biztos pontot. Mellette legalább vagyok valaki és érzem, hogy számítok. Az emberfaló csápos növénypolip-mutáns után pedig kész felüdülés lesz Gillian tudtára hozni kettőnk helyzetét. Elvégre, még ő se tud ennyire ijesztő lenni. - Hm... Talán mégse szeretném tudni, hogy mi a fészkes fene lehet ez - vetek egy undorodó pillantást az egyik, falba visszakúszó ocsmány csáp irányába, ezzel le is tudva a Bimba professzort érintő témát. Néhány dolog esetében kifejezetten jó, ha nem kerülnek napfényre, ez a növény pedig pont ilyesmi lehet. Nyilván hosszú ideje él már ezen a helyen háborítatlanul, ahogy az is kétségtelen, hogy ok nélkül nem támad rá senkire sem. Hagyjuk hát ennyiben a dolgot és engedjük el a témát. Szerencsétlen Bimba professzor így is elég elfoglalt, ahogy eddig volt szerencsém megismerni a tanerőt. Folyamatosan kísérletezik a növényeivel, hogy jobbnál-jobb bájitalok készülhessenek belőlük a Gyengélkedő számára. Dany javaslatára beleegyezően biccentek egyet, hiszen jelenleg ez az egyetlen járható megoldás számunkra. Bármennyire is csábító a kijárat közelsége, mégis egy csapat vagyunk és senkit sem hagyhatunk magára, abban bízva, hogy egyedül is boldogulni fog. Hiszen még mi ketten is majdnem itt hagytuk a fogunkat, szóval esélyesen másnak is feladná a leckét ez a dög. A seprű elillan, mi pedig hősiesen követjük azt, ameddig el nem tévesztjük szem elől. Bánom, hogy nem helyeztünk rá nyomkövető-bűbájt vagy hasonlót, de igazság szerint időnk se lett volna rá, még abban az esetben sem, ha tisztában lettünk volna azzal, hogy úton van. Nem sokkal később azonban egy ismerős hang üti meg a fülünket, én pedig úgy meredek Danielre, mintha nem hinném, hogy bármit is hallottam volna. Vajon tényleg ők lennének azok? - Jól vagytok? - kiáltom le hangosan az esetlegesen hülyén hangzó kérdést, de hát elsősorban szeretnék megbizonyosodni arról, hogy nem esett komolyabb bajuk. Lepillantok tehát, habár sok mindent nem látok a társainkból, a felfelé áradó füst pedig határozottan csípni kezdi a szememet. Lejutni képtelenek vagyunk hozzájuk, elvégre az odavezető járatok túl szűkek, már ránézésre elmondhatom, hogy elakadnánk benne. Azonban hirtelen eszembe jut valami, amit Filtwick professzor mutatott egy, a R.A.V.A.S.Z.-ra felkészítő különórán. Túl sok kedvem nem volt ahhoz, hogy részt vegyek rajta, de ezúttal áldom az eszem, hogy mégis elmentem. Lendítem hát a pálcám és igyekszem magamban minden egyes mozdulatot a lehető legrészletesebben felidézni. Ez a varázslat ugyanis megváltoztatja egy anyag tulajdonságait... Ha pedig nem tévedek és nem is szúrom el a bűbájt, abban az esetben meg tudom puhítani annyira a levezető járat falait, hogy képesek lehessünk átszuszakolni magunkat rajta. A robbantás nem jöhet szóba, ahogy Dany a hoppanálástól is ódzkodik, úgyhogy ebben van az egyetlen reményem. Amint végzek, már nyúlok is előre az ujjaimmal, hogy megvizsgálhassam, sikerrel jártam-e az imént. Ha minden igaz, a falak puhábbak lettek, legalább annyira, hogy én és Daniel is képesek legyünk valamennyire formálni őket. Ha pedig valóban sikerült a varázslat, abban az esetben csapot-papot és Danielt is hátrahagyva próbálok meg átjutni a többiekhez. Elvégre, nincs vesztegetni való időnk! Csak remélni merem, hogy Dany szavak nélkül is veszi a lapot és követni fog engem. A mese részét hagyhatjuk későbbre is.
(Kitalált varázslat, R.A.V.A.S.Z.-szintű, bűbájtan. Egy adott anyag tulajdonságait képes az ellenkezőjére fordítani, így lehet a kő puha és ruganyos, a tollpihe nehéz pl). Filtwick professzor még csak egyszer mutatta be a felkészítőn résztvevő diákok számára, de Lizzy tehetséges bűbájtanból, szóval hátha összejön neki valami )
Bűbájtan: 30 pont És ha esetlegesen még a szerencsét is nézni kell: 17 pont
Valószínűleg, ha nem lenne ennyire komoly a helyzet, akkor tudnék most arra koncentrálni, hogy felfogjam Roby pillantását, de lássuk be nem vagyok annyira jó ebben. Ez az első kapcsolatom és ez is titkos, arról nem beszélve, hogy mindig is hiányoztak az életemből az ellenkező nemmel való mindenféle kapcsolatok, hiszen az apám sem volt mellettem túl sokat, ami mindig is kínzó űrt hagyott maga után. Ezért is most épp csak egy pillantás, amit Roby kap tőlem, aztán amikor fent vannak már fordulok is vissza a terem felé, hiszen mégis csak hárman vannak komoly bajban és nem igazán van időnk várni. Vagy a növény emészti fel őket, vagy a tűz. Egyik sem tűnik kellemes halálnak. Azért, ha az edző látná, hogy milyen jól dolgozunk össze, biztosan értékelné a dolgot, még ha nem is ez lenne most az első, ami eszébe jutna, főleg mivel ő maga is elég komoly bajban van. Mindenesetre igyekszem elkapni azokat, akik zuhanni kezdenének és a madár is elég értelmesnek tűnik ahhoz, hogy segítsen, sőt még Roby seprűje is megérkezik. Egy kicsit talán irigykedve pillantok oldalt, amikor meglátom, de épp csak egy másodpercet hagyok magamnak erre. - Elég messziről jöhetett, de legalább tudjuk, hogy nem egy másik kontinensen vagyunk. - hiszen a mágia mégis csak elérte a seprűt és már tuti, hogy két dolog is van, ami tudja, hol van a bejárat, az egyik a madár, a másik pedig Roby seprűje. Hátha vissza lehet valahogy követni az útját, már persze, ha nem jött át túl sok szűk járaton, mert akkor buktuk a dolgot és marad a madár. - Ügyes! Hozd is le valahogy! - kiáltok fel a madárnak, mert eddg úgy festett, hogy érti amit mondok, szóval hátha, de persze ha nem erről van szó, akkor majd Winnievel segítünk neki, hogy az edző és sérülés nélkül földet érjen. Roby pedig bőszen kaszabol, úgyhogy biztosan hamarosan már Corvust is le kell hoznunk. Úgyhogy azt teszem, amire épp nagyobb szükség van, vagy Corvus, vagy az edző lehozásában segítek, vagy Ginny burkának megrepesztésében. - Ugye nem őket is nekünk kell megmenteni?! - nyögöm ki, mert hát azért jó eséllyel kezdünk fáradni és nem tudom, hogy odafent mennyire lehet nagy a gond. Ha onnan is jön a tűz, akkor félő, hogy az ő szénájuk se áll a legjobban, de most bőven elég megmenteni az itteni hármat, nem hogy még kettőt, akiket még jó magasan is vannak.
A páros eltávolodik az egyre gyengébben csapkodó csápoktól, sőt, azt veszik észre, hogy pillanatról pillanatra több húzódik vissza a falakba egészen elernyedve és a tűz, amit létrehoztak terjed tovább a falakban. Elindulnak a seprű nyomában, ami elrobog mellettük, de nyilvánvalóan sokkal lassabban haladnak. Ahogy haladnak visszafelé a járat amin jöttek jóval tágabbnak tűnik, ami eszükbe juttathatja azt, ahogy Dany-t itt vágta meg valami csúnyán, de most hűlt helyét se látják. Valószínűleg már akkor is csápoknak a tüskéin keresztül kúsztak és kis üregek voltak körülöttük, de most sehol semmi. Nemsokára már fogalmuk sincsen milyen távol lehet a seprű, viszont ahogy Dany elkezd üvöltözni, közvetlen alóluk Tori hangja nagyon halkan a távolból "Ideeee" üzenetet kiált. Ha meresztik a szemüket lefelé, akkor rájöhetnek, hogy az egész barlank habkőszerűen lyukacsos és egyenesen alattuk egy nagyon nagy barlangterem van, amiben a társaik is ott vannak, de sajnos túl nagy rálátásuk nincsen és az üregen is maximum egy kisbaba tudna átkúszni, nem két tinédzser. Viszont az biztos, hogy a füst felfelé száll, egyenesen az orrukba a lyukakból, szóval valószínűleg nem a legjobb a helyzet lent.
Sienna be tud szállni a vontatásba, így Tori tud figyelni Winire, Sienna Roby-ra, avagy fordítva, ahogy szeretnék. Gyorsan haditervet kovácsolnak és a lentről érkezők végre szemtanúi lehetnek, hogy felettük mi is volt: Egy hatalmas dögverem rengeteg foszló tetemmel és csontvázzal, egy magas oszlop amin a gombafonalak, amik lényegében tüskés és szívókás bazinagy csápok. A madár Sienna mellett határozottan értelmesen néz és szinte meghajtja a fejét, hogy aztán nagy meglepetésükre a percekkel ezelőtti félholt állapotból már sokkal erősebben szárnyra is kapjon. Felhangzik a sírása, ám ezúttal nem azért, mert fájdalmai vannak, hanem pusztán ösztönből, mert Tori vízet locsol a terjedő tűzre. Arra lehetnek figyelmesek, hogy nem csak alulról, ahol Roby robbantott be csap fela tűz, hanem fentről is egyre gyorsabban terjed, hogy a kettő között a három társuk két tűz között rekedve, élettelenül heverve várják a véget. Roby elkezdi kaszabolni az indákat, amik tartják az egyik gubót, egészen pontosan Ginny-ét, ami már amúgy is meglazult korábban. Sikerül is levágnia teljesen, de rengetegszer kell alkalmaznia a bűbájt, ugyanis nem csak az a probléma, hogy magasan van és sok van, hanem az is, hogy amelyikek "szabadon vannak" - visszatértek fentről, ahol Dany-t és Lizzy-t nyomorgatták és innen amik Torit és Siennát támadták - azok őrült módon vonaglanak a levegőben csapkodva teljesen kaotikusan és néha bizony útba esnek és felfognak néhány varázslatot, hogy aztán a cafatok alázuhanjanak. Ahogy a lény vére kifröccsen, mindenhol furcsa, kellemetlen szagú párolgás csap fel a földről, ami szó szerint felserceg. Wininek és Siennának sikerül összefognia, hogy leemeljék Ginny-t, akit megvéd tori csobogó vize. Tökéletes az összmunka, ám a gubó még annak ellenére se foszlik le a lányról, hogy már elszakították a gombától és nem is tér magához. A következő pillanatban legnagyobb megdöbbenésükre az egyik szűk lyukon keresztül egy seprű szuszakolja át magát, hogy villám sebességgel elrobogjon Robertohoz és megállapodjon mellette, mert bizony a seprű elindult, amikor sok-sok idővel ezelőtt magához hívta, csak idáig tartott bejutnia. Távolról jött, vagy az indák védték a kijáratot-bejáratot, vagy éppen mindkettő.
A madár kerülgeti a csápokat és a fröccsenő cafatokat, de ahogy Sienna már korábban megfigyelte, ami rá is esik, az sem árt neki és tovább tud repülni. Eléri Josephine gubóját és a karmával megkapaszkodik, hogy a csőrével kezdje el feltörni a gubót, mintha hófehérke üvegkoporsójáról lenne szó. A távolból látják, hogy a burok tényleg pattan egyet és bereped és ahogy a "friss levegő", ami igazából dögszag, füst, és a növény nedveinek kellemetlen kipárolgása bejut, az edző elkezd mocorogni. Torinak sikerül elkapnia Dany kiabálását egyenesen fölöttük, tényleg nem képzelődött, és a kiáltását a fentiek is meghallják, habár a terem nagyon magas, szóval esélye sincsen látni még az irányát se, hogy hol lehetnek, csak azt tudják, hogy valahol a plafonon túl.
// Határidő: 05. 03., éjfél Következő mesélői: 05. 04. //
~Megan Smith
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast Vas. 24 Ápr. - 21:30
Robyt valószínűleg az ég világon senkinek nem lenne esélye meggyőzni semmiről, amennyiben ő már döntött. Oké elismerem a sóbálvány átok béna ötlet volt… Valószínűsítem, hogy a kapkodás eredménye az, hogy ennyire meggondolatlan és ostoba lépéseket halmozok. És amúgy is nehezen viseltem, ha hibázok.. Ha meg sorozatosan hülye, vagy értelmetlen döntést sikerül hoznom… Mindegy is! A vitánk elvitte az időnket és ebből nagyon az látszik, hogy ha jó csapatként akarunk együtt működni, Robynak meg nekem marhára össze kell csiszolódnunk mint csapattársak. Bár makacs vagyok és eléggé hírtelen is, de míg én adok a szabályokra és a protokollra, addig ő elképesztően spontán és bármikor ledob egy bombát amikor úgy ítéli meg, az majd mindent megoldhat.. Ez pedig… érdekes lehet még a jövőben. Egyáltalán nem gondolom, hogy nem jöhet ki jól a helyzet.. már ha nem döglünk meg itt és tényleg lesz jövőnk.. A tűz és a helyzet súlyosbodása végett zokszó nélkül elfogadom Roby segítségét de amint kapunk plusz segítséget fentről, én is inkább eleresztem. Őszintén örülök, hogy kijutottunk abból a rohadt veremből! Elképesztően… NAGYON megkönnyebbülök amikor meglátom Torit és Siennat, bármennyire is semleges volt eddig mindkettejükkel a viszonyulásom. - Köszönöm - címzem mindkettejüknek. Határozottan reménnyel tölt el a jelenlétük. Amikor azonban meglátom, hogy hol vagyunk és a gubókat, bennük a társainkkal… belém nyilall a bűntudat, hogy értékes időt csesztem el azzal, hogy elsőre megállítottam Robyt. Jelenleg bölcsebbnek látom, ha sodródom az árral és hallgatok a többiekre. És bár bűbájtanból nem vagyok kimagasló, de úgy döntök, hogy Siennanak segítek be a lebegtetésben.
//Mobilicorpus - Testlebegtető bűbáj. A célszemély a kívánt helyre lebeg. Varázserő: 20pont Bűbájtan: 15 pont
Sajnos nem sikerül meggyőzzem Robyt arról, hogy nem az évsztázad ötlete felgyújtani a gombát, szóval.. égő lesz a helyzet, de a szó szó szerinti és nem "kínos" vagy "ciki" értelemben vett módján. Az mondjuk szerencse, hogy a vontatás sikerül, s így már hat járatjáróból négyen egy helyen vagyunk. - Ebben van valami. Akar a rossz nyavalya ennek a gonosz izének segíteni. - látok végül értelmet a gyújtogatásban én is. Sienna ötlete amúgy nagyon tetszik, a kaszabolós-lebegtetős verzió működőképes lehet, de logikus az is, amit Roby bedob. - Lehet, hogy nem fognak neki örülni, de inkább egy megfázás, mint a ropogósra sülés. - kezdek magyarázatba, s pálcámat elővéve először is jó alaposan bevizezem a társainkat növényestül, gubóstul, mindenestül. Mivel ha a növényt oltaném telibe, akkor félő, hogy kedve szottyanna erőre kapni és még jobban szorongatni az edzőt, Ginnyt és Corvust, szóval az nem opció, de Robynak is igazat adok abban, hogy nem szabad hagyni gát nélkül terjedni a lángokat. Úgyhogy az én logikám szerint ha nagyon vizesek, akkor nem tudnak belobbanni, így Sienna és Roby koprodukciója épségben le tudja őket juttatni a talajra. Eközben pedig mintha valaki a nevemet kiabálná. Nwm vagyok biztos abban, hogy valóban így is van, de akárhogy is, kiereszten a hangomat és egy hosszan elnyújtott - Ideeeee!-t is hallatok.
//Varázserő 30, Bűbájtan 23 Aguamenti Vízbűbáj A pálca rámutat a célpontra, amely ettől megtelik vízzel. HP6 Harry Potter ezzel próbál vizet adni Albus Dumbledore-nak, a 6. könyvben. Ugyanitt ezzel a varázsigével oltja el Hagrid és Harry a Hagrid kunyhóján keletkezett tüzet. A varázslatot később többször is használják tűz eloltására. A varázslat neve valószínűleg szójáték, a „növelés” jelentésű latin augmentum keveredése a „víz” jelentésű aqua szóval.
Nos, maradjunk annyiban, hogy amikor még az alsóbb évfolyamokra jártam, sokkal jobban kellett volna figyelnem Bimba professzorra, a mellettem ácsorgó társaim szórakoztatása helyett. De lássuk be, a növénytan sosem vonta magára a figyelmemet, és sosem érdekelt igazán. Csak annyit magoltam be, ami az aktuális vizsgákhoz kellett, és jó szerével másnapra már mindent ürítettem is a fejemből. Minden évben van például az az alsós, aki rosszul veszi fel, vagy szimplán csak beájul, amikor Bimba a mandragóra fiókákkal kezd hadonászni. Igen, kitaláltad, az én évfolyamomon, én voltam ez a szerencsétlen. Nálam még egy kaktusz is szomjan halna. Ennyit a növénytani képességeimről. Ami most jelenleg igen kétségbeejtő helyzetet szül. Én pedig tényleg kezdek tanácstalan, és ötletekből kifutott áldozat lenni, ami cseppet sincsen az ínyemre. A csápok ugyanis egy cseppet sem kímélnek. Még az anyagmanipuláló, vagyis jelen esetben testszerkezet manipuláló képességem sem segít sokat. Sőt, mintha még azt is magába akarná szívni ez az átokverte gaz. Én pedig lassan érzem, hogy egyre gyengébb, és szerencsétlenebb leszek. Szó szerint nagyon régen nem éreztem már magam ennyire pocsékul. Mármint fizikai értelemben. Az is kisebb csodának mondható már talán a fentiek fényében, hogy amikor a dög a levegőbe emel, akkor még marad bennem némi szufla egy tűzgolyóra. Ami valahogy talán talál Lizzy varázslatával együtt. Legalábbis igen fájdalmasan huppanok a kemény sziklás talajra, jó eséllyel újabb zúzódásokat szedve össze, amire azért fájdalmasan felszisszenek. Valahogy elegem van a bokszzsák szerepkörből. - Még élek. - nyögöm ki Lizzy kérdésére is igyekszem valahogy feltápászkodni, hogy legalább ne a földön elterülve várjam a növény esetleges újabb rohamát. Persze, ha Lizzy segít, akkor férfi büszkeség ide, vagy oda, most hálásan veszem a dolgot. A gyógyítást is. Mert bár általában gyorsan rendbe jövök, vagyis gyorsabban, mint mások, de ez akkor sem instant dolog. - Legalább van neki... - morgok bosszúsan, és most tényleg nem vágyom másra, minthogy összeszedjem a kis menyétem valahol, aki elnézve a saját állapotom, szintén nem lehet valami túl jó bőrben, de jelenleg nagyon is hiányolom, és nem csak a gyógyítási képességeit, majd vegyek egy forró zuhanyt, és beájuljak egy ágyba, békésen kipihenni magam, és ezt az egész szörnyűséget, aminek még vége sincsen. - Szerintem ez nem ördöghurok, hanem valami tüskés ocsmányság. Te tőlem. - fintorodom el Lizzy felvetésére, és hogy vigyünk darabkákat belőle Bimbának. Lehet a házvezetőm örülne neki, én viszont nem örülök, hogy az életünk kell kockáztatni ezért, és elhajolok valami gyengén legyező újabb csáp elől. De ez legalább már koránt sem annyira veszélyes, mint korábban. Valami alaposan megtépázhatta, és csak remélem, hogy a mi tűzijátékunk tette be nála a kiskaput. De ki tudja. Talán a többiek jártak sikerrel valahol a járatok túlvégén. Akikért szintén elfog az aggódás ebben a pillanatban. És valami más is átsuhan hirtelen a képen. - Az. Tehát nem hallucináltam. - csúszik ki a számon Lizzy seprűre való kérdésére, és hát be kell vallanom, hogy egy pillanatig bambán bámulok a seprű után, olyannyira szokatlan dolog egy barlangban, ahol vérszomjas, gyilkos csápszörnyek tanyáznak. - Kövessük. Hátha elvezet a többiekhez. Eleve rossz ötlet volt szétválni.- és amennyire óvatosan lehet igyekszem követni a seprűt, legalábbis a nem túl szűk részekig. Majd valamilyen kétségbeesett ösztöntől vezérelve kezdek el teli torokból lefelé kiabálni a járatban. - Roby! Tori! Valaki!??? - nem mintha sok esély lenne, hogy meghallanak, vagy ki tudja mennyire becsapósak itt a visszhangok, de muszáj valahogy megtalálnom őket. Közben valahogy bevillan egy másodpercre a cseppet sem ide illő gondolat, hogy ha mind élve kijutunk innen, akkor Robyt is be kell vennem a családi védőrúnák körébe. Már ha rá tudom venni egy rúnatetoválásra, vagy valami megbűvölt ékszer viselésére...
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Nem várom el Winifredtől, hogy elkezdjen bocsánatot kérni a tévedésért. Látszik, hogy mindketten szenvedélyes emberek vagyunk, nehezen fogjuk vissza magunkat. Ebből akár valami erős barátság is lehet. Azt totálisa nem értem, hogy miért egy sóbálványátkot lő egy nővényre, még ha az mozgolódik is, de nem érünk rá ezt megvitatni, hiszen a tűzgolyó becsapódik. A sikoltozásszerű rángásból látom, hogy csak sikerült megtalálni a gyenge pontját. Tori hangját hallom fentről, most már nem csak a patrónust látjuk, hanem egyértelművé válik, hogy itt vannak a közelben. – Ha megdöglik végre, akkor eloltjuk! – Szólok fel most már én is, de a kapaszkodásra koncentrálok, jó lenne feljutni oda, ahol a patrónust láttuk. Ha kell, megtámasztom a lábamat, vagy segítek Wininek is kapaszkodni mögöttem, felhúzom, ilyesmik. Amint még valami vontatást is kapunk, már nem engedem el a lány kezét, próbálok úgy fordulni a lebegés közben, hogy a fenti szőkének minél kevesebb erőfeszítésre legyen szüksége. Tehát követjük a familiárist, hogy végre szembetaláljuk magunkat a másik két lánnyal. Igyekszem semleges fejet vágni, hogy Siennával ne boruljunk egymás nyakába, fenntartsuk a titkos viszont, de azért valahol kicsit aggódtam érte. Tudom, hogy milyen akaratos, elragadják az érzelmei, s magamból kiindulva pontosan tudom, hogy abból nem mindig sül ki jó. – Kösz! – Közlöm kurtán, bár őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy merre lehetünk, de ha innen nyílik valami járat, ahova az égő indák vezetnek, akkor be is előzhetjük, sőt, afféle útjelzőként is szolgálhatnak. Sienna ötlete egészen jónak tűnik, noha még nem tudom, hogy is néz ki a két gubóba szorult társunk, csakis az indákon átfutó látomásokból lehet némi sejtésünk. – Jól van, próbáljuk meg! – Még mindig ott a pálca a kezemben, habár a mászás idejére eltettem, de áldom a szerencsémet, hogy nem tört el, amikor zuhantam. Ha Wininek sincsen ellenvetése, akkor elkezdem nyiszálni a diffindoval a nyiszálást, Sienna pedig megpróbálja elkapni őket. Közben nem ártana valakinek a tüzet is oltani, ha már addig terjednek a lángok, ami a társaink épségét kockáztatná. Azért Sienna kap egy lopott pillantást, elismerésem jeléül, de ezt veheti bárki amolyan bajtársaiasságnak is. Aztán majd utólag megbeszéljük, hogy mi is történt, hogy kerültünk a gomba barlangjába, ilyesmik, mert mi nem sokra jöttünk rá a szöszivel.
//Diffindo: nyisszantó varázslat//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
//
Ajutalmakat is köszönöm 
)
