2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Vannak dolgok, amiket egyszerűen képtelen vagyok elmondani szegény anyámnak. Még akkor is, ha többnyire igyekszem őszinte és nyílt lenni vele, és kifejezetten utálok hazudni. Úgy általánosságban. És hát többnyire meg is látszik az arcomon, ha valami vaj van a fülem mögött. Sosem voltam túl jó a pókerarcban. Ezt vélhetően anyámtól örököltem. Viszont a baj az, hogy anyám a húgom halála óta mindentől is félt. Többnyire teljesen alaptalanul, teljesen veszélytelen dolgoktól is. Ha rajta múlna sose hagynám el a házat. De még csak egy vajazókéshez se nyúlhatnék, mert hátha elvágom az ujjam. Így mindkettőnk lelki békéje, és nyugalma érdekében megtanultam, hogy néha jobb egyszerűen bölcsen hallgatni. Amiről nem tud, azon nem is idegeskedhet ugye, és nekem se kell heteket könyörögnöm, és bazseválnom, hogy végre megértse, hogy nincs mitől félni. De gyanítom, még akkor is halálra aggódja magát. Persze én megértem. Mindenkinél jobban. Tudom, hogy egyszerűen teljesen képtelen lenne ép ésszel elviselni, ha a húgom után engem is el kéne veszítenie. De ezért még nem élhetem az életem agorafóbiás remeteként. - Anya. Nem kell aggódnod miattam. Vigyázok magamra. - zárom le lényegében az egész témát egy sóhajtással. Tudom, hogy nem hisz nekem. Még akkor is látnám az arcán, ha nem mondaná ki. Talán nem volt a legszerencsésebb húzás az egész versenyt eltitkolni előle. De ez ellen már nem tehetek semmit. Egyébként pedig, ha a tört részét sejtené, akkor sose engedne ki többé a szobámból. Az embernek mindig vannak mit finomítania a módszerein. Ami pedig Pedrot illeti, vagy úgy általánosságban anyám pasijait, nos nem valószínű, hogy valaha is valamelyikkel elmélyülne annyira a kapcsolatom, hogy hozzájuk forduljak bármiért is. Ciki vagy sem, sokkal reálisabb eshetőségnek tartom, hogy Lucát keressem fel, ahogy eddig is. De gyanítom, hogy még az apámat is előbb avatnám be bármibe, mint anyám jött-ment kósza udvarlóit.
- Kezd fárasztó lenni, hogy ismételnem kell önmagam. Mondtam. Az anyámról majd én gondoskodom. - vajon az ilyen alakok mért nem képesek érteni a szép szóból, és addig távozni, amíg minden baj nélkül megtehetnék. Mondjuk az első felszólításra? Vagy talán szakállat kéne növesztem, hogy idősebbnek látszódjak, és komolyan vegyenek végre? Komolyan nem értem. Ahogy azt sem, hogy anyám hogyan képes mindig ennyire mellé nyúlni. Mintha direkt ez lenne a zsánere, vagy nem is tudom. Ami apa után elég meredek. Igazán rakhatná magasabbra is a mércét. Jóval többet érdemel egy ilyen taplónál. - Jobb lenne, ha hallgatna a húgira. - villan meg vészjóslóan a tekintetem. Alex pedig a következő pillanatban el is tűnik a szobájában. Persze sejthetném, hogy nem marad ott. Nincs az az Isten, hogy ő lemaradjon egy kiadós balhéról. Azonban Pedro jobban felhúz annál, semmint hogy most azt találgassam hova és mért tűnt el az én drága és édes unokahúgim. Nagyjából Lizzy érintésére realizálódik csak bennem, hogy mit is művelek, és ahogy leveszem Pondróról a tekintetem, hogy a lányra nézzek a kérdése hallatán, Pedro rögtön érezheti az enyhülést. Az órája, és ruhája is engedni kezd. Bár kétséges, hogy összeköt-e ezzel. De ha még így is volna, akkor is. Mit mondhatna, és kinek? Bárkinek adja elő, hogy egy srác az órájával, és a ruhájával fojtogatta pusztán a gondolata erejével vélhetően azt hinnék, hogy csúnyán betépett. Ami egy leszokóban lévő alkoholistánál nem éppen előnyös. Arra viszont, hogy ribancnak meri nevezni Lizzyt már ugrok. Nagyjából ez az a pont, amit senkitől sem tűrnék el, és amire képtelen vagyok visszafogni a heves olasz temperamentumomat. Ami ugyan mérhetetlenül ritkán mutatkozik meg, de olyankor jobb nem az utamba kerülni. Ezt még Gilly is tanúsíthatná. - Alex! Ne most! - morranok a lányra is, meg a fényképezőgépesdire. Ez nem a megfelelő alkalom rá. Tudom. Én vettem neki, hogy Lydiát bosszantsam, és többnyire nem is bánom, ha az köti le Alexet, de talán ebben a helyzetben ez mégsem illik. Végül, amikor Pondró kinyögi a varázsszót, akkor elengedem, és lényegében egy gyilkos pillantással nézem, ahogy kiviharzik a lakásból. Hát ennyit erről. Néhány nyújtott lépéssel azért még a bejárati ajtónál termek, és gyorsan ellenőrzőm annak állapotát. Pedro csapkodása nem tette-e kárt benne. Ez esetben azt úgyis nekem kell gyorsan helyrehozni. Szerencse, hogy mindent is meg tudok javítani. Na jó. Csak a legtöbb dolgot. Végül aggódva megyek vissza a többiekhez, de a tekintetemből egyértelműen kitűnik, hogy kiért is aggódom igazán. - Anya... annyira sajnálom. Jól vagy? - hülye kérdés. Tudom, hogy nincs. Látom rajta. Ha az előtt kezd elpakolni az asztalról, mielőtt ténylegesen evett volna bárki is, akkor nagy a gond. Így egyszerűen elé lépek, és kiveszem a kezéből a tányérokat, és vigasztalóan átölelem. Ez elég csúnyán sült el, és tényleg nagyon sajnálom. Ugyanakkor hiszem, hogy jobb így. Egy ilyen alak nem érdemli meg anyát. Anya pedig nem érdemli meg, hogy egy ilyen alak befolyása alá kerüljön, aki úgyis csak bántotta volna. Ez el van cseszve, ahogy van. Ma se lesz nyugodt éjszakánk...
//Köszönöm szépen a játékot! Imádom őket! //
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
Nem tehetek róla, de egyszerűen képtelen vagyok hinni Danielnek. Az újságok egyáltalán nem úgy cikkeztek róla, mintha semmi veszéllyel se járna egy ehhez hasonló megmérettetés. Ráadásul, ha olyan ártalmatlan, amilyennek a fiam is megpróbálja beállítani, akkor Luca miért rejtegette előlem azokat a magazinokat? És Dany miért nem szólt róla, hogy részt vesznek rajta? Persze, ilyenkor jön a magyarázkodás, miszerint mindig mindent túllihegek, de akkor is... Valaminek kell lennie a háttérben, nem igaz? - Tudod, Dany, nem hiszek neked - sóhajtok fel, miközben tekintetem a szőke kislány felé kapom, majd végigmérem őt. Szemmel láthatóan valóban nincs semmi baja sem, de hát az anyai szív mindig is ilyen marad. Világéletemben aggódtam Danielért, még akkor is, amikor Lucánál hagytam, hogy valamerre új életet építhessek fel egy új társsal az oldalamon. Végül a fiam elég gyakran töltött hosszabb időt a bácsikájával, hiszen a szerelmi életem sohasem arról volt híres, hogy sokáig kitartott volna. - Akkor miért nem mondtad el utólag sem, hogy részt vettél rajta? - szegezem neki végül a kérdésemet. - Ha nem volt annyira veszélyes, akkor nem volt mitől tartanod, nem igaz? Biztos vagyok abban, hogy ebből is hamar kimagyarázza magát, de én se ma jöttem le a falvédőről, abban biztos lehet. Talán a kapcsolataimban nem vagyok képes reálisan, érzelmi befolyástól mentesen dönteni, de ha a fiamról van szó, akkor összekaparom magam annyira, hogy menjen számomra a dolog. Na, nem mintha nem állna szándékomban még Lucával is elbeszélgetni... - Hát, mostantól itt lesz Pedro is, hogy legyen kivel megbeszélned - fújtatok egyet mérgesen, majd térek is vissza a dolgomhoz. Annyi előnyöm mindenképp származna abból, ha Pedro és Dany jóban lennének, hogy talán még a fiam egy-két olyan dolgáról is tudomásom jutna, amelyről nem szívesen számol be részemre.
- Nem hiszem, hogy anyád örülne annak, ha a fülébe jutna, hogy a kicsi, drágalátos fia mégis miket mondott a párjának - csóválja meg Pedro a fejét. Láthatóan feszeng kissé, de még mindig nem jutott el arra a pontra, hogy csak úgy eleget tegyen Dany felszólításának és kisétáljon az ajtón. Tökös férfinak tartja magát, olyasvalakinek, akit nem fenyegethet csak úgy egy tizenéves, taknyos kamasz. A tekintete arról árulkodik, hogy akár felpofozni is képes lenne a srácot annak érdekében, hogy érvényt adjon a szavainak. Az ujjai ökölbe is szorulnak, de egyelőre nem mozdul. - Megmutassam, merre a kijárat? - áll fel Alex készségesen a helyéről, miközben gyilkos indulattal mered a férfira. Azt Daniel biztosra veheti, hogy ha esetleg az ajtó felé vele kezdene el erőszakoskodni Pedro, annak nem lenne jó vége. Alex ugyanis olyasvalaki, aki szinte minden megmozdulásával a férfiak gyenge pontját célozza meg és nem áll neki felesleges köröket lefutni. A "mogyorónrugás", ahogy ő nevezi, eddig mindig bevált. Még olyan esetekben is, amelyről az unokatestvére aligha tudhat. - Ülj le vissza kislány a helyedre, mert nem megyek sehova - szólal meg Pedro a tőle telhető legkomolyabb hangnemben és nagyjából ez az a pont, amikor megérzi a karórájának szorítását a csuklóján meg a ruha szorítását a teste körül. Értetlenkedő pillantást vet az órájára, majd igyekszik némileg lazítani a ruháján is, habár nem sok sikerrel. Egy-két gombot sikerül csak kipattintania, mielőtt elkezdene szaporábban levegőt venni. - Ez nem lesz egy kicsit sok, Daniel? - szólal meg Lizzy, miközben figyelmeztetően helyezi a fiú karjára az ujjait, Alex pedig már dobbant is, hogy lehozhassa azt a fényképezőgépet, amit mindig magánál tart extra esetekre. - Dany, megtennéd, hogy egy picit jobbra lépsz? - csendül fel pár másodperc múlva Alex hangja a fiú háta mögül, miközben már emeli is a gépet a szeme elé, hogy a lehető legelőnyösebb képet lőhesse. - Nem látszik az arca... - Oké-oké, bocsánat! - fröcsögi Pedro, miközben igyekszik magáról lefejteni a dühödt srác ujjait. - Engedj már el, az isten szerelmére! - préseli ki magából a szavakat, majd - amint Daniel eleget tesz a felkérésének - már pattan is fel, hogy a kijárat felé vehesse az irányt, amelyet egyetlen dühödt mozdulattal tép fel, majd vágja is be maga után, akár egy hurrikán. Egy pillanatra néma csend támad, majd Angela áll fel és lát neki összeszedni a tányérokat. - Rendben, ezek szerint vége a vacsorának - szólal meg remegő hangon és tisztán látszik rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy eltörjön nála a mécses. Mindenesetre, egyelőre igyekszik tartani magát valamilyen szinten és csak a pakolással foglalatoskodni.
Tudom, hogy anyám úgyis gyorsan megbocsát, akármit is csinálok, és akármennyire is nem tetszik az számára. Most viszont jobban aggaszt, hogy igen rossz megérzéseim vannak az estét illetően. - Ugyan anya. Az nem volt veszélyes. Lizzy is ott volt, és neki sincs semmi baja, látod? - mosolygok kényszeredetten, ahogy anyám felemlegeti azt a versenyt. Persze nyilván Lizzynek más lenne az őszinte véleménye, hiszen amik ott történtek... a legjobb lesz, ha anyám abból soha semmit nem tud meg. Mindenki érdekében. Azért vetek egy jelentőségteljes, és könyörgő pillantást Lizzy irányába is, hogy ne mondjon most nekem ellent ebben. Ez csak egy apró kis füllentés, anyám lelki nyugalma érdekében. - Ez nem igaz. Szeretlek, és igyekszem mindenbe beavatni. Éppen csak vannak témák amiket... jobb egy másik férfivel megbeszélni. Luca pedig olyan, mintha az apám lenne. - oké. Ezt a témát talán tényleg jobb lenne mások megbeszélni. Szóval erre az újabb hólyagra morogva terelem ki a lányokat az előszobából, mielőtt jobban elmérgesedne ez a családi perpatvar. Tudom, hogy anyám képes kiereszteni a hangját, és igaza van abban, hogy a békülést megelőző vitát szívesen kihagynám. Legalábbis ebben az esetben.
- Ó, néhány ingyen cannoli és ha nagyfőnök fiával gyerekkorod óta egy csapatban játszol az csodákra képes. Anyámról meg majd gondoskodom én. A helyedben én magam miatt aggódnék. - jegyzem meg. Most pedig a Lizzy és Alex által megszokott kedves és barátságos énemből nem sok látszik. Sőt van valami igen fenyegető él a hangomban, még akkor is ha azt egy pillanatra sem emelem meg. Amitől talán még hátborzongatóbb színt kap. Jól ismerem én ezt a fajtát. A kedvesen bókokkal elcsábító, majd elmarjuk a család és baráti körtől, hogy uralkodhassunk rajta. Aztán már elcsattanhat pár ártalmatlan pofon is, természetesen mindig a nő hibájából. Ő soha semmiért nem hibás. Mindig mindenért mások okolhatóak. Talán az előző feleségének is jó oka volt otthagyni. Talán jól is tette. Anyámmal pedig nem fogom engedni, hogy bárki is így bánjon. Az illetőnek előbb velem kell elszámolnia. Ahogy pedig tovább beszél anyám felszólítása ellenére is, hogy tűnjön innen, úgy megy bennem egyre jobban fel a pumpa. Pedro pedig lassanként azt a kényelmetlen dolgot veheti észre, hogy mintha a saját karórája akarná elszorítani a csuklóját, a saját ruhája pedig mintha egyszere szorosabbra húzódna rajta, szinte fojtogatva. Én pedig anyám felcsattanásával mit sem törődve lépek Pedro széke mellé, és ragadom meg a férfi grabancát, hogy aztán a székkel együtt lökjem hátra, mielőtt észbe kaphatna. - Senki nem nevezheti így a barátnőm! Most már Te vagy az akinek bocsánatot kell kérnie Tőle. Megértettél, Féreg? - sziszegem felé olyan mélyen fenyegető hangnemben, amit talán meg egyik szobában tartozkodó sem hallott tőlem soha. Természetesen várom, hogy visszatámadjon, de állok elébe. Én nem egy gyenge nő vagyok, akit hülyére pofozhat, amikor túl sok feles csúszott le, túl sok sör társaságában. Én igazán nem akartam, hogy ilyen csúnya vége legyen ennek, de Pondró nem hagyott más választást. Csak anyám miatt aggódok most igazán. Szegénynek nem lesz túl könnyű ezt feldolgozni. De még az újabb keserű csalódással együtt is úgy gondolom, hogy jobb így.
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
Daniel bocsánatkérése hallatán csupán egy beletörődő sóhaj a válaszom, majd végül elengedem ezt az egész dolgot. Nem érek én rá ezen agyalni, noha egyébként igenis érdekel a fiam barátnője, de erre majd holnap is sort keríthetünk. Jelenleg Pedro élvez elsőbbséget, aki miatt lényegében mindannyian itt vagyunk. És Daniel láthatóan nem kedveli... Valamiért ezt már akkor sejtettem, amikor a férfi még be sem tette a lábát a küszöbön. Dany túlgondol mindent és a bolhából is képes elefántot csinálni, ha az én új barátaimról van szó. És valahogy mindig bejön neki a dolog, szóval már előre rettegek attól, hogy vajon Pedróról mi minden fog még kiderülni a vacsora folyamán. De ezt az egész baljós előérzetet igyekszem lerázni magamról és a pozitív gondolatokra koncentrálni. Végre ismét van valakim! Hát nem csodálatos? - Mint arról a buta és veszélyes versenyről? - vonom fel a szemöldököm, miközben csípőre vágom a kezem. - Azt is az újságokból kellett megtudnom! - hápogom indulatosan, de arra azért gondosan ügyelek, hogy Pedro előtt semmilyen érdemi információt se kotyogjak ki. - Tudod, egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy teljes mértékben kizársz az életedből, hiszen folyamatosan Lucához fordulsz a problémáiddal - hadarom el, ügyet sem vetve arra, hogy vendégeink vannak és talán nem szándékoznak pont most végighallgatni egy családi perpatvart. Hát, olaszok vagyunk, ez van. Alex meg a család része, hiába lapít most olyan szépen a háttérben, mintha itt se lenne... Dany szerencséjére a következő rosszalló megjegyzését már nem hallom, hiszen abban az esetben csak még nagyobb vihar szakadt volna rá, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Általában képes igen hamar visszanyerni a kegyeimet, de az azt megelőző veszekedést nyilván szívesen kihagyná. Van ám hangom, ha pedig kell, ezer örömmel ki is eresztem.
- Ebben az esetben ennyi volt a mese-óra - horkant fel a férfi gúnyosan. - A hölgyekkel való bánásmódot pedig köszönöm, de én is jól ismerem - vigyorodik el, az arcáról pedig könnyen leolvasható, mennyire tartja embernek az ellenkező nem tagjait. A hozzá hasonló alakok azok, akik behálózzák a nőket, a csillagot is leígérik nekik az égről, amikor pedig sikerül összejönniük vele, csattannak el az "ártalmatlan" pofonok, melyeket bocsánatkérő ajándékok fogadnak, végül pedig újabb pofonok követnek. Ez pedig egy ördögi kör, amelyből maga az áldozat elég nehezen lép ki, hiszen szépen lassan ő is elhiszi magáról, hogy megérdemelte. Hogy tett érte. Angela pedig olyasvalaki, aki mindent megtenni az aktuális párjáért cserébe, még abban az esetben is, ha minden egyes nap verné őt. A szeretetéhség, amely évek óta benne lappang, sokkal erősebb holmi fizikai fájdalomnál. Ezt pedig Dany is jól tudhatja. - Egy ilyen pernek költségei vannak, kölyök - rándul meg Pedro arca. - És anyádat sem szeretnéd ilyesminek kitenni, nincs igazam? - biccent fejével a konyha irányába, ahol Angela jelenleg Lizzievel tartózkodik. - Szegény nagyot csalódna, ha ilyesmibe kevernéd a szerelmét. Az utolsó szót azért elég szépen meg is nyomja, hadd hallja ki belőle Daniel, hogy kivel is szórakozik jelen pillanatban. Nyilván beijedt az ügyvédektől, ezért veszi elő most Angelát, mint holmi ütőkártyát. Sejti, hogy talán ezzel némi előnyre tehet szert. - Daniel! - szólok rá erőteljesen a fiamra, még mielőtt valami meggondolatlan lépést tenne. Egész testemben remegek az elfojtott indulatoktól és a csalódástól. Ma újra keveset alszom majd, de hát már megszoktam, nem igaz? Sejthettem volna... - Pedro, kérlek menj innen - pillantok a férfira könnyes tekintettel. Fáj, hogy ez az egész így ér véget, de Dany a fiam, hiszek neki. Ráadásul, még emlékszem, mennyire feldúlt volt a szőkeség, aki nemrég érkezett. Igaznak kell lennie... - Nem, amíg bocsánatot nem kér a fiad és az a kis ribanc, akit a barátnőjének nevez - makacsolja meg magát a férfi.[color=#00ccff] - Nem hittem volna, hogy ekkora hazugságot varrtok majd a nyakamba - Azért egy megvető pillantást Lizzy irányába is elereszt, majd horkant egyet. - Szóval, kölyök, mi lesz? Kérj szépen bocsánatot és magatokra is hagylak titeket.
- Bocsánat. Legközelebb hamarabb szólok. - sóhajtok fel továbbra is tartva a bánatos kiskutya tekintetet. Mi mást mondhatnék? Ismerem annyira anyámat, hogy tudjam, nem a plusz egy teríték zavarja igazán. Mindig több étellel készül, mint ahányan vagyunk rá. Inkább az a baj, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy ezzel a választottjával sem lesz rózsás a kapcsolatom. Nem mintha lenne jogom megmondani, hogy anyám kibe szerethet bele, és kibe nem. Éppen csak esetében túl könnyen jön ez az érzelem pár kedves bók után máris. Ezt pedig sok gazember szereti kihasználni. Én pedig nem szeretem a csalódások után boldogtalannak látni. - Legalábbis nem most. - ismerem el kelletlenül elhúzva a számat. Alex igazán megtanulhatná már, hogy mikor fogja be a pici, cuki szájacskáját, és ne kotyogjon olyasmiket, amiket nem kéne. Legalábbis bizonyos személyek előtt nem. Azt hiszem erről lesz egy újabb hosszas, és számára minden bizonnyal unalmas és semmit mondó frázisokkal teli beszélgetésünk. De mostanra már igazán benőhetett volna a feje lágya. - Én pedig örülnék, ha nem kellene helyre tennem, mert magától is tudná, hogyan illik viselkedni társaságban. - morgom ezt már inkább csak magam elé, miközben a lányokat terelem ki a konyhába. Ez már most rém kellemetlen, és úgy érzem ez csak rosszabb lesz. És ilyenkor nagyon tudom utálni, amikor végül igazam van. Csak egyszer élném már meg, hogy tévedek anya valamelyik új pasiját illetőleg. De ez aligha ma este fog megtörténni.
Ezúttal nem kommentálom Alex megjegyzését, de láthatóan elégtétellel tölt el, hogy ezúttal célba találtam. - A fenyegetés törvénytelen nemde? Én pusztán a legjobb barátomról, és családi vállalkozásukról mesélek. Na meg arról, hogy miként illik bánni a hölgyekkel. - mosolyodom el némileg önelégülten. Ha nem volna mi miatt aggódnia, akkor ez a kis célzás nem váltott volna ki ilyen látványos reakciót. Na meg nem viszketne már ennyire a tenyere sem. Igaz, az enyém is viszket, de én még anyám miatt képes vagyok visszafogni magam. - Ha én nem is tökéletesen, de Paulo barátom biztos feltalálná magát a lányok zaklatásával kapcsolatos jogi blabla megfogalmazásában. - toldom még hozzá, mintegy nyomatékkép, amikor anyám is feltűnik a színen Lizzyvel a nyomában. Én tényleg nem akartam ezt az egészet anyám előtt felhozni, de Pondró nem igen hagyott más választást a viselkedésével. Azt mégsem engedhetem meg, hogy itt flangálva amit anyámmal hátat fordítunk rávesse magát Alexre. A következő pillanatban pedig a válaszával már saját maga alatt vágja a fát. Remek. Csak kibújt a szög a zsákból. Ezt pedig anyámnak is észre kell vennie. Akár akarja, akár nem. - Mint már említettem ez gerinc, és némi erkölcsi tartás kérdése. Belőled nyilván hiányzik mindkettő. Sajnálatos. - ismétlem meg önmagam kb. olyan hanglejtéssel, mintha egy óvodásnak magyaráznám, hogy egy meg egy az kettő. Anyám vészjóslóan csendes hangjára azért oda emelem a tekintetem. Bár most elég keménynek tűnik tudom, hogy mi fog következni, amit egyedül marad pár percre. És... őszintén sajnálom, és gyűlölöm ezt, de nem engedhetem meg, hogy ilyen szánalmas pondrók szórakozzanak az érzelmeivel. - Az igaz, hogy olasz vagyok, és természetemből fakadóan képtelen vagyok tolerálni, ha valaki szórakozik a barátnőmmel, a húgommal, vagy az anyámmal. Vagy csak úgy a szeretteimmel általánosságban. De kettőnk közül nem én vagyok itt a hazug. - jegyzem meg vészjósló hangon, miközben elengedem Lizzy vállát, és ezúttal tényleg fenyegetően teszek felé egy lépést, megkerülve az asztalt. - Nos, mész magadtól, vagy én dobjalak ki Pondró?- tekintek rá cseppet sem barátkozóan várakozva. Ideje elhordani a sátorfád mocsok.
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
- De ez akkor sem így működik, Daniel! - sóhajtok egyet a bánatos szemek láttán, némileg enyhébb hangnemben ugyan, de belül továbbra is fortyogva kissé. Plusz egy teríték. Még kész szerencse, hogy nem apróztam el az ételeket. Valahogy megszoktam már, hogy annak ellenére is rengeteget adagot készítek vagy rendelek, hogy tudom, úgyis ránk marad a nagyja. Az olasz lét egyik hátulütője. Szeretünk enni, ennek révén pedig nem mindig vagyunk képesek belátni a saját határainkat. De legalább az alakom továbbra is tökéletes, pedig nem az a salátákon élő típusú nő vagyok. - Hagyd csak, ez most igazán... érdekes - szólalok meg, amikor a fiam már Alexet inti le, én pedig villámló tekintettel méregetem őt. - Gondolom, te erről magadtól már aligha számoltál volna be, igaz? Tény, nincs sok közöm a fiam magánéletéhez, de igazán említhette volna, hogy egy volt barátnője húgával jött össze. Ez azért elég meredek szituáció, legalábbis számomra. Nekem teljes egészében idegen ugyanis, hogy Pedro öccsével kezdjek el kavarni, ha - és itt teszem hozzá: ne adj isten - tönkremenne a kapcsolatunk. Azért legalább ennyi őszinteséget elvárok tőle. Előbb-utóbb úgyis kiderült volna, ezt ő is nagyon jól sejthette. Az ilyesmi sose marad titokban. - Én pedig igazán örülnék annak, ha nem tennéd helyre folyamatosan Pedrót - lépek a férfi háta mögé és helyezem tenyeremet támogatóan a vállára, miközben a tekintetem egy pillanatra sem szakad el a fiamról. Szeretem őt, de nem tűröm, ha ilyen stílust enged meg a párjaimmal szemben. - De igen, édesem, ez a megjegyzés talán nem illett volna - teszem azért még én is hozzá, mintegy egyetértve Daniellel ebben. Nem szeretném tudni, mások mit gondolnak a fiam szerelmi életéről. Főleg nem ilyen alpári megfogalmazással...
- Ha a tenyered viszketne, az talán egy fokkal még jobb lenne - morogja Alex, miközben Pedro szemöldöke a homloka közepéig pattan Dany szavai hallatán. - Te most fenyegetsz engem, kölyök? - feszül be egy pillanat alatt, de tisztán látszik rajta, hogy ezúttal a srác célba talált. Nyilván nem örülne egy pernek, a bebörtönzésnek pedig főleg nem. - Nem tettem semmit sem egyikükkel sem - rándul meg a szája széle. - Mégis mivel jelentenél fel engem, hm? Kéretlen bókokkal? Kíváncsi pillantással méregeti a srácot, ezúttal legalább ügyet sem vetve Alexre. Nyilván az iménti szöveg lehűtötte annyira, hogy egy kis időre elmenjen a kedve a flörtöléstől. Mindenesetre, az arckifejezése már most elárulhatja Daniel számára, hogy legszívesebben lekeverne számára egy atyai pofont, csak úgy a miheztartás végett. Egyelőre azonban nem mozdul, hála Dany kapcsolatainak. - Hát, ha rusnyább csajt választottál volna magad mellé, akkor most talán nem lennénk ebben a helyzetben - tárja szét a karjait Pedro, miközben Daniel kiveszi Lizzy kezéből a tálat, majd leteszi az asztalra. - Ami pedig a hugicádat illeti... - horkant fel, de továbbra se néz Alexre, még csak véletlenül sem. - Mond, vagy vak talán? - dől előre, szinte suttogva a kérdést. - Már ne érts félre, de mégis hogy várhatod el tőlem, hogy higgadt maradjak a közelében? Én azért közben elhűlve figyelem a jelenetet, tekintetemmel, hol Danielt, hol pedig Pedrót fürkészve. Csak remélni merem, hogy a fiam iménti szavai nem voltak igazak, habár a férfi válasza hallatán azért belém hasít a felismerés, miszerint de, azok voltak. - Kifelé a lakásomból - szólalok meg vészjóslóan csendes hangon, egyenesen Pedróra meredve. A férfi tekintete rám villan, de egyelőre nem mozdul. - Ugyan, Angie, csak nem hiheted, hogy igazat mond - neveti el magát. - Nem látod, mennyire félti mindenkitől a kis barátnőjét? Szerintem a kislány még a másik szobába se mehet egyedül - folytatja, de én nem enyhülök. Az, miszerint megpróbálta megcsókolni a fiam barátnőjét, már eleve olyasmi, amiért be sem tehetné a lábát a házamba. - Nem viccelek Pedro, tűnj el innen - emelem meg a hangom, miközben úrrá leszek ama késztetésen, hogy ordítozni kezdjek vele, de azért rendesen remegek egész testemben az idegtől. Újabb szerelmi csalódás... Már annyira ismerős számomra, hogy szinte meg se lep.
- Gondoltam nem bánnád, és örülnél a társaságnak. - nézek az ártatlan barna kiskutya szemeimmel anyámra. Amivel többnyire elég könnyen tudok rá hatni. Persze, tudom, hogy nem tetszik neki, ahogy viszonyulok az új pasijához. De nem tehetek róla. Rossz megérzésem van. Ez nem lesz egyszerű este. A zsigereimben érzem. - Alex kérlek! - nézek a drága hugicámra a megjegyzésekor, és könnyen kiolvashatja belőle az "ezért még számolunk" tekintetet. Ám nem köt le túl sokáig Pedró megjegyzése miatt, így kénytelen vagyok felé fordulni. - Én megtartanám magamnak az efféle megjegyzéseket. - részemről ez felér egy figyelmeztetéssel, hogy jobb lesz, ha visszafogja magát. Nem tolerálom túl jól az ilyen beszólogatásokat. Amúgy se hiányzik, hogy anya fejében összezavarja a rólam alkotott tökéletes jó fiú képet. Elég baj az, hogy anyám megint egy 16 éves tinilány módjára viselkedik egy ilyen alak miatt, aki nem érdemli meg. Kezdem úgy érezni, hogy ebben a lakásban jelenleg én vagyok az egyetlen felnőtt. - Igen, anya. - veszem tudomásul egykedvűen, hogy a holnapi nap sem fog valami túl jól indulni. Már csak azért sem, mert el kell majd mondanom neki, hogy mi bajom a fickóval, és mért félek, hogy megint csalódás fogja érni. Sőt egyre biztosabban érem, minél tovább vagyunk egy fedél alatt ezzel a Pondróval. Ami pedig a mai napot illet, már erőteljesen gyülekeznek azok a viharfelhők, ami egy olasz temperamentumos családban sosem jó előjel.
- Nem. Ez gerinc, és némi erkölcsi tartás kérdése. De belőled nyilván mindkettő hiányzik. Ellenben nekem gyors hívón van a telefonomon Róma legmenőbb ügyvédi irodájának száma. És gyakran viszket az ujjam. - remélem, hogy Pondrónak sikerül vennie a célzást. Kétlem, hogy szívesen találná szembe magát néhány nagymenő olasz ügyvéddel, akik a Harvardon diplomáztak, és csak nyertes ügyeik vannak, egy kiskorú lány szexuális zaklatásának ügyében. Szóval csak úgy tervezgessen Alexszel, vagy Lizzyvel. Nem mintha Alexet félteni kéne. A válasza se lep meg különösebben. Ennek ellenére azért jobb elejét venni az efféle játékoknak. Lehet, hogy Pondró anyámat megtévesztheti, de én átlátok a szitán. Egyre jobban idegesít Pondró vigyora, és hogy nyeregben érzi magát. Azt hiszi, mert az anyámmal van együtt, majd csendben meghunyászkodom, és eltűröm a viselkedését, mert úgysem tehetek semmit? Hát lehet, hogy meg fogja lepni, ami most következik. Nevezetesen egyszerűen oda lépek Lizzy mellé, a bal kezemmel átkarolom a vállát, és a jobbal kiveszem a kezéből a tálat, és lerakom az asztalra. Kár lenne a drága rántott húsért. - Én igazán nem akartam ezt, de had kérdezzek valamit. A taxidból kiszállva minden csinos szőke lányt megpróbálsz lesmárolni, vagy csak az én barátnőm ilyen "szerencsés"? Ja, és minden 18 év alatti kamasz lányt úgy vizslatsz, mint valami piaci húst, és teszel rá szexista megjegyzéseket, vagy csak a csini hugicám ilyen szerencsés? Nem, tényleg nem tudom, miért is kéne bocsánatot kérned tőlük. - a piaci húsos mondatnál még teátrálisan undorodva meg is emelek egy rántott szeletet, majd visszadobom a tálra, minta szerencsétlen, egyébként hibátlanul megsütött rántott hús hibája volna minden. Tudom, hogy a kérdéseimmel nem csak Pondrónál, de anyámnál is ki fogom verni a biztosítékot. De jobb, ha most szembesül vele, hogy milyen is valójában a legújabb választottja, mintha később valaki más húzza le róla az álarcot, sokkal fájdalmasabb módon. Ezt miatta is csinálom. Azon kívül, ha Pondró tényleg valami gusztustalant művelne Alexszel vagy Lizzyvel, azt anyám sosem bocsátaná meg magának. Tudom. Már akkor is napig letargiába képes esni a bűntudattól, ha eltaposott egy hangyát. A lányok testi és mentális egészségének megvédéséről már nem is szólva. Szóval nem. Nem ülök le csak úgy vacsorázni, amíg ezt nem tisztáztuk. Alex pedig már előre örülhet a kitörni készülő balhénak, mert bár még csak a hangom sem emeltem meg, de van benne valami fenyegető, ami csak a vihar előtti csendre emlékeztet.
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
- Nos, véleményem szerint erről engem is értesíthettél volna - fújom fel magam némileg paprikásan, hiszen az itthoni, feszült hangulat leginkább így csapódik le rajtam. Általában nincs gondom a fiam barátnőivel, már csak azért sem, mert nem túl gyakran hozza őket haza bemutatni. És más esetben tényleg örülnék a kislánynak, de Daniel viselkedése eléggé elveti nálam a sulykot. - Elizebeth Ollivander - lép elő végül a szőkeség a takarásból. - Elnézést, amiért csak így váratlanul berontottam, én csak... - harapja el a mondatot, majd tekintete Pedróra siklik, végül ismét vissza rám. Vajon mi a fene lelte szegénykémet? - Mindenesetre, örülök, hogy megismerhetem - fejezi be végül a kislány a mondandóját, én pedig válasz helyett egy kérdő pillantást vetek Daniel irányába. - Ollivander? - ismétlem meg a nevet, amely annyira ismerős számomra, mintha már hallottam volna valahonnan. Töprengek is ám rendesen, Dany helyett azonban Alex adja meg számomra a választ: - Kavart a nővérével - kotyogja el a titkot, mire a tekintetem határozottan elkerekedik, Pedro félrenyel, az Elizabeth nevű lány pedig olyan pillantást vet a bátyám lányára, mintha képes lenne bármelyik pillanatban a mosogatóba fojtani. - Ez igen, öcskös! - harsogja végül Pedro egy széles vigyor kíséretében. - Nem is tudtam, Angela, hogy ekkora bika a fiad - kacsint egyet, nekem pedig az ereimben is meghűl egy pillanatra a vér. Na igen, egy anya se szeretné szemtől-szembe hallani valaki más szájából, hogy miket művel az ellenkező nemmel a gyermeke. Ráadásul, az én szememben Dany még ártatlan. Nem hiszem, hogy összefeküdt volna azokkal a lányokkal. Hiszen még kisfiú! - Nos, ezt a témát szeretném inkább napolni - szólalok meg végül ridegen, de mégis határozottan. Alex úgy vigyorog, mint a tejbe tök, de hamar el is illan a jókedve, amint kap ő is részemről egy mérges pillantást. Elég ritkán látta ezt az oldalamat, de most határozottan kihúzta nálam a gyufát, a drágalátos unokatestvérével együtt. - Veled holnap beszélünk - címzem szavaimat Daniel felé, majd rendezem az arcvonásaimat. A mai napot semmi sem árnyékolhatja be, nem igaz?
- Ez ösztön kérdése, kölyök - tárja szét a karjait Pedro Daniel szavai hallatán. - Az ilyesmit nem lehet kordában tartani. Ott van például a csini hugicád... Mondhatnám, hogy nincsenek terveim vele, de ez nyilván hazugság lenne - vigyorodik el. Élvezi, hogy ennyire fölényben lehet a sráccal szemben. Nyilván biztonságban érzi magát, hiszen Angelával van együtt, ennek révén pedig azt feltételezi, hogy Dany nem fog nekimenni, mert nem szeretne balhét az anyja lakásán. - Óóóó, nekem is vannak terveim magával - hallatszódik Alex hangja, amelyből tökéletes nyugalom árad, de ez csupán a vihar előtti csend nála. - Nyilván nem annyira kellemesek, de hát na... Nem lehet mindenkinek szerencséje, nem igaz? Angela ebben a pillanatban lép elő a konyhából, majd teszi fel a kérdést, mire Pedro széles vigyora egy lágy mosollyá szelídül. Nyilván a nő nem ismeri a valódi oldalát. - Nem értem, miért kellene bocsánatot kérnem - jegyzi meg végül, de azért nem mulaszt el ismét vigyorogni, amint Angela hátat fordít számára. - Semmi olyasmit se tettem és megértem, hogy félted az anyád, emiatt pedig igyekszel elüldözni mellőle, de hidd el, én nem vagyok olyasvalaki, aki bárkit is megbántana - bizonygatja, miközben Angela már az előételt szervírozza, Lizzy segítségével. Látszik a lányon, hogy nem szívesen megy a férfi közelébe. - Inkább együnk, rendben? - sóhajtok fel gondterhelten. Úgy néz ki, hogy a mai nap aligha lesz egyszerű...
Tudom, hogy nem tetszik anyámnak a viselkedésem. De ez az ő érdeke is. Tudom, hogy nem bocsátaná meg magának, ha a pasija olyasmit tenne a házában Alexszel, vagy Lizzyvel, amit nos... tudjátok. Szerencsére azért vagyok itt, hogy megakadályozzam, hogy ilyesmi megtörténhessen. Szóval igen. Komolyan veszem a lányok védelmét. Ami ha tetszik akár teszt is lehet. A baj csak az, hogy eddig anyám valamennyi pasija elbukott rajta. Csúfosan. És úgy érzem Pondró sem lesz más. - Én hívtam meg. Gondoltam jó lenne egy közös családi vacsi. - veszem védelmembe Lizzy-t. Bár sejtem én, hogy anyám csak azért csinálja, mert nem tetszik neki, ahogy Pedroval viselkedem. De rossz érzéseim vannak. Már csak a hátam mögött álló Lizzy miatt is. Ami sajnálatos módon be is igazolódik. Vajon mért nem sikerül anyámnak csak egyszer valami normális fazont összeszedni. De komolyan. Mért az ilyen csődtömegeket vonzza? Szóval most lépnem kell, még mielőtt nagyon nyeregbe kezdené érezni magát Taplókám. Nem különösebben érdekel, hogy Alex követ. Ez a legkevesebb. Bár tudom, hogy ő is képes lenne 10 körömmel neki esni Pondrónak, ha arra kerülne a sor. - Jobban tennéd. Volt már dolgom keményebb arcokkal is. - villan meg a szemem. Nem kellene alábecsülnie. Vajon mért van az, hogy anyám egyik pasija se vesz kellően komolyan, addig amíg az ajtón kívül nem találják magukat betört orral? - Lehet, hogy meglepő, de engem úgy neveltek, hogy tiszteljem annyira a nőket, hogy ne alacsonyodjak idáig. És jobban tennéd, ha te is mutatnál némi tiszteletet irányukba. - horkanok fel szövegére. Nem tudom, hogy a dumája, vagy az hogy komolyan el is hiszi amit mond a szánalmasabb. Vagy csak úgy az egész fickó az. - Semmi különös. Pond... akarom mondani Pedro éppen elnézést akart kérni Lizzytől az illetlen viselkedése miatt, amivel felzaklatta. - nézek anyámra, majd vissza Pedrora, immár egy mű mézes-mázos mosollyal. Na ebből gyere ki jól taplókám. Hogy mi bajom lehet vele? Most komolyan? Azon kívül, hogy egy alkoholista, szexista tapló, aki lealacsonyítóan beszél a nőkről, úgy méregette Alexet, mint egy darab piaci húst, és zaklatta a barátnőmet? Nem is tudom mi bajom lehetne vele...
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
Nem tetszik számomra az, ahogy Daniel viselkedik Pedróval és eme véleményemet nem is rejtem ezúttal véka alá. Más esetben mindig igyekszem türelmes és megértő lenni a fiammal kapcsolatban, de a kapcsolataim - úgy érzem - csakis rám tartoznak. Bemutatom neki az aktuális páromat, hiszen mégis a fiam és számít is a véleménye, de a döntő szót ebben szeretném én kimondani. Pedro és én pedig illünk egymáshoz, én pedig szeretem is a férfit. Tehát örülnék annak, ha Daniel ezúttal lenyelné az ellenszenvét és nem rendezne jelenetet holmi ártatlan pillantásokból. Alex szép lány, Pedro pedig nem vak, de ennek nincs semmi jelentősége sem. Vajon mindenkit megver, aki az utcán az unokahúga után fordul? - Ami pedig a szőke kislányt illeti... - szólalok meg végül, miközben Pedro helyet foglal az asztalnál. - Fogalmam sincs azt illetően, miként is került ide, de nem illik így másokra rontani - csóválom meg a fejem egy rosszalló pillantással karöltve, amelyet a Dany háta mögött álló szőkeségre vetek. - Egy telefon vagy levél előtte azért jól esett volna - teszem még hozzá, noha más esetben nem vagyok ilyen, de ha Dany így viselkedik, akkor talán nem ártana kissé nekem is szigorítanom. Nem volt apja, ergó nem volt, aki rápirítson, ha átlépett bizonyos határokat, én pedig mindig is nagyon elnéző voltam vele kapcsolatban. De ez most elég rosszul esik tőle... Azt hittem, mindenben támogatni fog. Lizzy nem követi Danielt, ellenben Alexel, aki úgy sprintel utána, mintha minimum össze lennének kötve. Látszik az arcán, hogy alig várja a műsort és hogy minden egyes pillanatát élvezni fogja, még abban az esetben is, ha az összetűzés egyik résztvevője Daniel. Lazán nekiveti a hátát a falnak, majd fűzi keresztbe a karjait, a mosolya pedig bűbájos, mint mindig, noha a tekintetében már most izgatott fény csillan. Ha kell, még ő maga is csatlakozik a gyepáláshoz, ebben Dany biztos lehet. Nincs az a pénz, amiért cserébe egy ilyen buliból kimaradna... Pedro továbbra is higgadtan ül az asztal mögött, láthatóan nem hatja meg különösebben Dany felbukkanása és az indulatai. Nyilván úgy van vele, hogy egy ehhez hasonló taknyost fél kézzel kifektet bármikor. Amikor azonban a fiú eltakarja előle Alexet, némileg rosszalló sóhajjal csóválja meg a fejét, majd kortyol újabbat a kávéjából. - Te most komolyan azt hiszed, hogy megijedek tőled? - pillant fel Danielre. - Nem fogok olyasmiért bocsánatot kérni, ami semmit se jelent - vonja meg a vállát. - A csinos lányok magukra vonják az emberek figyelmét, ennyi. Nekem te csak ne add be, hogy nem fordulsz meg a dögösebbnél dögösebb macák után - horkant fel hitetlenkedve. - Ezt pedig veheted elismerésnek is részemről. A barátnőd és a drágalátos hugicád elég jól néznek ki, nem gondolod? Anyádnak pedig van annyi esze, hogy tudja, ez még semmit se jelent. Szóval, kopj le, kölyök! - int egy hessegető kézmozdulattal. Számára láthatóan le is van tudva a téma. Nem hajlandó tovább foglalkozni Daniellel és a nyavalyás kis gondjaival. - Idekinn minden rendben? - pillantok ki azért a konyha ajtaján, amikor meghallom a beszűrődő hangokat. Dany hangszínét ugyanis ezer közül felismerem és kihallom rajta, hogy nem pont a legboldogabb. Be is lépek hát ismét, nehogy valami gond legyen. - Mi a vita tárgya? - pillantok Pedróról Danielre, majd vissza. El sem tudom dönteni, mit kifogásolhat a fiam az új páromban.
Mondanám, hogy nem szeretném kihúzni a gyufát anyámnál, és a megemelt hangra behúzom a nyakam. De igazából pontosan úgy gondoltam azt a mondatot, ahogy hangzott. Ezért pedig nem kérek bocsánatot. Éppen elég, hogy anyám megteszi helyettem, amire csak a szemem forgatom meg. Szerencsére ezt max. ha Pondró veszi észre, tekintve, hogy anyám mennyire csüng rajta. Ami kicsit sem tetszik, szögezzük le. De egyenlőre még uralkodom magamon. Noha engem is nagyon érdekel, hogy Lizzy hogyan is került ide, és mi ez a szokatlan viselkedés tőle. Nem szokott csak így a hátam mögé menekülni. Itt valami nagyon nem stimmel. Szóval, ha anyám később szóvá is tenné a dolgot Lizzyről, akkor is a védelmembe fogom venni, hogy biztosan valami rendkívüli dolog történt, ami ilyen hatással volt rá. Csak ez lehet a magyarázat. Ami jelenleg jobban is érdekel, mint Pondró gusztustalan, bevernivaló, tenyérbemászó képe.
Szívesen visszakérdeznék más körülmények közt Alexre, hogy miért, azzal mi is lett, amit apádtól kaptál? A kérdés persze költői, és évődő lenne, de jelenleg Lizzy mondandója jobban leköt, mint Alex macskás sületlensége. Noha azért értem, mire akar célozni vele. Egy kicsit megnyugtat, amikor Lizzy már nem remeg úgy a karjaimban, minta a nyárfa levél, de ugyanakkor mérhetetlenül fel is húz, az amit mond Pondróról. Ez tényleg egy utolsó féreg. És hogy ez a vacsora lesz az utolsó alkalom, amikor a családom közelébe férkőzött, arra mindenki mérget vehet. Még akkor is, ha tudom, hogy újra csalódást kell okozzak anyámnak. De akár elhiszi nekem, akár nem, de az ő érdekében van. Így lesz jó az egész családnak. Lizzy felkiáltására, hogy ne csináljak hülyeséget, nem reagálok. Sőt tulajdonképpen már a hátamról pattan le. Azt hiszem ehhez már késő, miután megtudtam, hogy mitől is olyan zaklatott a szőkeség. Miután anyám sikeresen elhagyta a szobát úgy állok be Pedro elé, hogy lényegében teljesen kitakarom előle Alexet, aki így jó formán csak a hátamat látja. Mert természetesen észreveszem, hogy néz rá, és cseppet sem tetszik. Már pusztán a testtartásom, és az, hogy megvárom, hogy anyám hallótávon kívülre kerüljön önmagában fenyegető lehet. Már elmúltak azok az idők, amikor gyerekes csínyekkel törtem borsot anyám alkalmi pasijai orra alá. Most már vagyok annyira felnőtt, hogy szemtől szembe dobjam ki őket, ha nem tetszik, amit látok. - Nem vagyok kölyök. Ellenben jól figyelj rám te utolsó Pondró. Nem mondom el kétszer. Ha még egyszer a húgom, vagy a barátom felé mersz akár csak nézni is, vagy hülyének nézni az anyám azt kívánod majd, hogy bár sose ismertél volna. Most pedig, ha visszajönnek, az első dolgod lesz bocsánatot kérni az illetlen viselkedésedért, amivel felzaklattad a barátnőm. Remélem tiszta, és érthető voltam. - az ökölbe szoruló kezeimen látszik, hogy nem sok kell, hogy tényleg vele töröljem fel tettleg is a padlót. S bár nem kiabálok, mert nem szeretném, ha mindezt anyám is hallaná, de így talán még a hangomban játszó él még fenyegetőbbnek hat. Nos, most már csak Pondrón múlik, hogy mit lép. A helyes lépés talán az lenne, ha az előtt lépne le magától is, mielőtt tényleg hülyeséget tennék. Eddig pusztán anyám miatt voltam képes visszafogni magam, de ez nem marad így, ha Pondró semmibe meri venni a szavaimat.
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
Azért kissé elcsodálkozom azon, amikor egy szőke lány is beviharzik Pedro előtt, de a férfi felbukkanása minden mást felülír bennem. Csak egy röpke pillanat erejéig meredek hát a Dany háta mögött menedéket kereső lánykára, majd ölelem is át lelkesen legújabb kedvesemet. A szívem minden egyes érintésénél hevesen dobban egyet és legszívesebben egész álló nap a karjai közt lennék, de most ennél sokkal, de sokkal fontosabb dolgunk van. A vacsora és az, hogy bemutassam őt a fiam és az unokahúgom számára. - Daniel! - emelem meg a hangom, amint a fiam támadásba lendül, egyelőre csupán szavakkal. - Bocsáss meg a fiamnak, csak kissé túlfélti Alexet - dorombolom lágyan, ismét Pedro irányába fordulva, akin észreveszem ugyan, hogy tetszik számára a bátyám lánya, de ezt betudom annak a különös valaminek, ami - Dany szavai alapján - Alexben lakozik. - Nyilván nem _úgy_ gondolta - simítok el egy-két gyűrődést a férfi ingén, majd ismét a fiam irányába fordulok, egy széles mosollyal az arcomon, no meg mellé egy Ugye, ezt te se gondoltad komolyan?-pillantással. Nem szeretném ugyanis, ha már rögtön az első napon ezzel indítanának... Ami pedig Daniel kis barátnőjét illeti... Nos, azt hiszem, határozottan nem nyerte el a tetszésemet az iménti kis mutatványa miatt. Se szó, se beszéd beállít, majd úgy menekül Pedro elől, mintha a férfi minimum zaklatta volna. Fogalmam sincs, mi ütött ebbe a lányba, de azt hiszem, lesz egy-két szavam Dany irányába is. Azért mégse illik így viselkedni valaki más házában!
- Talán a szeméttelepről - dünnyögi Alex Dany szavaira reagálva. - Anyád mindenkit felkapar, akit csak az úton talál - forgatja meg a szemeit mérgesen fújtatva egyet mellé végszóként. - Lassan kezdem már érteni, hogy apám miért nem engedi, hogy hazavigyem a kóbor macskákat... A kés, amelyet a kezében tart, egy pillanatra megremeg ugyan, de tisztán látszik Alex arcán, hogy ha szükséges, azt fogja a férfi hátába állítani búcsú ajándékként. Nyilván nem tetszett számára, hogy úgy méregették, mint egy darab piaci húst és úgy döntött, kiáll maga mellett. Az ötlet jó, a megvalósítás már kevésbé. - Igen, azt hiszem - biccent egyet Lizzy bizonytalanul, miközben hálásan bújik Dany karjai közé. Már nem remeg annyira, mint amikor berontott a lakásba, de még mindig nem sikerült teljes mértékben megnyugodnia. - Ne csinálj semmi hülyeséget! - szólal meg végül a szőkeség Dany indulatai hallatán, Alex pedig olyan önelégült képet vág a srác káromkodása hallatán, mintha nemrég nyerte volna meg a lottó ötöst. A felszólításra csak lazán visszahajítja a helyére a kést, de a szemei csillognak, már élvezi, hogy itt valamiféle balhé van készülőben. - Hát ezt meg kell néznem... - csiripeli lelkesen, majd indul is el Daniel nyomában az ajtón keresztül. Pedro már az asztalnál ül és a számára felkínált kávét kortyolgatja, miközben Angela büszkén meséli, mennyire okos és kedves az ő pici fiacskája. Alex eközben hátát nekivetve a falnak szemléli a jelenetet és gondolatban már a popcornt majszolgatja. - Ó, hát természetesen! - pattan is fel Angela azonnal a helyéről, hiszen egy pillanatra se ötlik fel benne, hogy mire is készülhet Dany tulajdonképpen. Engedelmesen el is siet Alex mellett, hogy segíthessen Lizzienek az ételek pakolásában. - Ti addig beszélgessetek nyugodtan - mosolyog rá a fiára, majd nyitja is ki az ajtót, hogy végül el is tűnhessen mögötte. - Na, kölykök, mi a helyzet? - szólal meg Pedro, újabbat kortyolva a kávéjából, miközben - Danielről tudomást se véve - mustrálja ismét Alexet. A lány azonban ezúttal nem jön zavarba, helyette a vigyora még szélesebb lesz az eddiginél. Hát igen, ő már sejti jól, hogy ez már csak olaj a tűzre...
Nem. Tényleg nem győz meg. Nem akarok függőket, de még csak ex-függőket se látni anyám közelében. Miért nem? Ez egyértelmű. Csak bajt jelenthetnek. Nem változik az ember olyan könnyen. Persze erre a jófiú énem mondhatná, hogy mindenkinek jár második esély blabla... de ilyenkor az a részem valahogy mély hallgatásba burkolózik. Szóval már eleve nem indít semmi jóval sem nálam a tag. Amikor pedig Lizzy beviharzik, és mögöttem keres menedéket, -pedig ez abszolút nem jellemző a griffes vagány sportoló lányra - már határozottan megerősödik bennem az ellenszenv, és a negatív előérzetek. Legszívesebben rögtön rákérdeznék, de valahol érzem, hogy a Szőke Ciklon válasza a legkevésbé sem fogja elnyerni a tetszésemet. Ráadásképp anyámra is tekintettel kell lennem. Akármennyire is nem tetszik a jelenlegi helyzet. - Elbűvölő, és ezért én vigyázok rá. - vagyis, ha bármi gusztustalannal próbálkozol, én verlek agyon. Remélem érthető. A sportnak köszönhetően elég szélesek a vállaim, és még ebben az egyszerű fehér pólóban is jól látszik, hogy jobb nem felbosszantani. Az olaszok amúgy is ismertek a heves vérmérsékletükről. Főként ha a családról van szó. Ami pedig anyámat, és Lizzyt illeti, igyekszem barátságosan mosolyogni. Tulajdonképpen ő az első barátnőm, akit haza is hozok. Szóval nagy lépés ez. Még nem láttam anyámtól, hogy ennyire kritikusan nézegetett volna bárkit is. Ami elég szokatlan tőle. Talán még aggódnék is, ha nem éppen Pondró miatt kellene. Legszívesebben már most kihajítanám, és utána élvezhetnénk békésen a vacsorát. Szép ábránd. Ami pedig az illeti csak egyszer említettem Lizzyt anyámnak, de akkor is éppen rózsaszín ködben úszott, amiatt a Paul vagy ki miatt. Szóval talán az én hibám is, hogy nem tudatosítottam benne jobban a dolgot. De akkor azért eléggé lesokkolt az unoka kérdéssel. Mentségemre legyen mondva. Nem akarok gyerekekről hallani sem, amíg egyetemre járok, és képtelen vagyok eltartani magunkat. De ezzel megint túl messzire szaladtunk. Vissza a jelenbe Pondróhoz. Beterelem a konyhába a lányokat. És cseppet sem lep meg Alex reakciója. - Nekem mondod? Ez még alkesz is. Fogalmam sincs hol szedi össze ezeket. - fújok bosszúsan Alex megjegyzésére. Már most látszik az arcomon a lányok számára, hogy legszívesebben kitekerném az ürge nyakát. Pedig többnyire a békésen mosolygó énemet ismerik. Most meg úgy füstölgök, mint egy gyárkémény. Képletesen szólva persze. - Te jól vagy? Minden rendben? Mi történt? - nézek aggódva Lizzyre, ahogy realizálom, hogy még mindig remeg. Igyekszem megnyugtatóan magamhoz ölelni. Most már itt vagyok, hogy megvédjem. Noha érzem, hogy cseppet sem fog tetszeni a mondandója, ha végre összeszedi magát. És hogy mennyire gyűlölöm, ha igazam van! - Az a mocskos, tetű... én nyírom ki! - fortyanok fel. Még egy kisebb olasz káromkodás is kicsúszik a számon, ami annyira nem jellemző rám. Talán még Alex sem hallott soha ilyet tőlem. Legfeljebb annál a Jenkins-es balhénál, de hát a család az szent. Ez az utolsó szemét, pedig ide pofátlankodik, teszi a szépet anyámnak, és közben a barátnőmre meg a húgomra csorgatja a nyálát?! Na még mit nem! - Tedd azt le! Majd én elintézem. - morranok rá Alexre. A következő pillanatban pedig már ki is viharoztam a konyhából. A nappaliba lépve viszont megtorpanok egy pillanatra. - Anya, nem segítenél a lányoknak a konyhában? - nézek kérdőn rá. De így is érezhető az elfojtott indulat a hangomban. Nem akarom, hogy lássa, hogy neki esek a pasijának, pedig jó eséllyel ez fog következni, ha csak egy pillanatra is kettesben maradunk. Remélem ezúttal anyám van annyira naiv, hogy azt hiszi, csak beszélgetni, és megismerni akarom a választottját, és ennyiben hagyja a dolgot, és tényleg kimegy a konyhába. A beszélgetés stimmel is. Sőt Pondró megismerkedhet az öklömmel is, ha nem vigyáz...
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
Danielt láthatóan nem győzik meg az indokaim Pedro ivászatára vonatkozóan, így kissé rosszallóan vonom össze a szemöldököm, de nem kezdek el erősködni. Tisztában vagyok azzal, mennyire másként kezeli az aktuális páromat, mint én. Ő elutasító, hiszen nem hisz abban, hogy bárki is boldoggá tehetne. Jó, természetesen a fiam, érthető hát, hogy a legjobbat szeretné számomra, de ennek ellenére se kellene túlzásokba esnie. Mindenki megérdemel egy esélyt, még Pedro is, a múltja ellenére. Jelenleg leszokóban van és ez a lényeg. Világ életemben igyekeztem a jót is meglátni az emberekben és a mai napig nem csalódtam még akkorát, hogy lemondjak eme tulajdonságomról. Hiszek abban, hogy mindenki képes megváltozni. A Pault érintő epés megjegyzésére pedig valóban nincs semmi szükségem sem. Fájt, hogy ismét egy ilyen alakkal kerültem össze, ahogy a tény is, miszerint nem lehetünk együtt, mert már van valakije. Darabokban voltam, sokat sírtam, tehát Daniel szúrós szavai ismét csak olyasvalamik lennének a lelkemben, mint az ágyúgolyók... Újra és újra összetörnének bennem valamit. Én pedig ismét könnyek között hajthatnám álomra a fejem. Néha elég kellemetlen, hogy ennyire a lelkemre veszek mindent. Az arcomra adott puszi viszont kifejezetten kellemesen érint és máris nem veszem annyira vészesen komolynak a most közelgő eseményt. Dany jó fiú, minden bizonnyal Pedro is kedvelni fogja. Nem is értem, miért is aggódtam eddig... - Pedro! - sugárzik fel az arcom, amikor életem párja is befut végre és szinte annyira leköti a figyelmem a férfi, hogy észre se veszem azt a szőke lányt, aki rögtön Dany mögé lép, mintegy védelmet remélve tőle. Boldogan ölelem át, majd fogadom el tőle a csókot, noha nem mélyítem el, hiszen a gyerekek... Pedro bókjait a lányok irányába pedig igyekszem ártatlan kis célzásoknak venni. Alex 17, a másik lány pedig... Na, várjunk csak! - Igazán örülök - üdvözlöm barátságosan a szőke lányt, de azért Daniel kap részemről pár kérdő pillantást. Említette ugyan, hogy van egy barátnője, de én valami másik névre emlékszem. Egy g betűsre... Lehetséges, hogy szó esett az új lányról is, de igazság szerint néha annyira a fellegek között járok, hogy pár lényegesebb információ simán kicsusszan a fejemből. Mindenesetre, egyelőre szemet hunyok a dolog felett és próbálok úgy viselkedni, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne részemről. - Te vagy Daniel kis barátnője, nem igaz? - mosolyodom el szélesen. Általában kedves vagyok másokkal, de azért az anyai szív ilyenkor is a helyén marad. Némileg kritikus szemmel méregetem a lánykát. Szépnek szép, de vajon hosszútávon is megfelel a fiamnak? Azért szeretném, ha Dany tényleg boldog lenne, ha egyszer összeköti az életét valakivel. - Ő Alex, a bátyám lánya - duruzsulom Pedro kérdése hallatán, akinek a figyelmét láthatóan felkeltette az unokahúgom, de igyekszem ezt a tényt figyelmen kívül hagyni. Dany említette, hogy Alexnek van egy olyan tulajdonsága, miszerint akaratlanul is ezt művelik a férfiak a közelében, szóval nem aggódom. Némileg rosszul esik ugyan, hogy ő élvezi a kitüntetett figyelmét helyettem, de igyekszem átsiklani efelett. - Igazán elbűvölő - biccent egyet Pedro, miután látványosan végigmérte Alexet és nyilván le is vetkőztette a tekintetével. A lányon pedig már most látszik, hogy eléggé vissza kell nyelnie a feltörő indulatait annak érdekében, hogy a vacsora békésen teljen. Lizzy pedig eközben meg se nyikkan, helyette szorosan Daniel mellé simul, mintegy tőle várva menedéket.
- Hol egy kés? - robban be Alex a konyhába, majd önvédelmi eszközök után kezd el kutatni az egyik szekrény fiókjában. Láthatóan eléggé füstölög. - Dany, anyád pasijai évről-évre egyre elviselhetetlenebbek - vesz elő beszéd közben egy vajazót, majd méri végig, végül visszahajítja azt a helyére és egy élesebb tárgy után kezd el keresgélni. - Én kinyírom a tagot - teszi még hozzá magyarázatként. Lizzy eközben láthatóan igyekszik összeszedni magát, szóval a csaphoz lép, hogy valamennyire megmoshassa az arcát. Egész testében remeg, de uralkodik magán, néhány mélyebb lélegzetvétel után pedig sikerül kissé normálisabban viselkednie. - Gondoltam, megleplek - feleli végül, a Dany-Alex páros irányába fordulva. - Taxiba pattantam hát, amit ez a pasi vezetett, majd, amikor kiszálltam, megpróbált megcsókolni - fintorodik el az emlékek hatására. - Gyorsan felmenekültem ide, de ő egészen idáig követett és fogalmam se volt arról, hogy ő az anyukád pasija - hápog a végén döbbenten. - Azt hittem, engem üldöz... Láthatóan igazán meglepték a fejlemények. Alex időközben a kezébe vesz egy élesebb kést, majd azt markolva várja, vajon mit szól Dany a történtekhez. De az már most egyértelműen látszik rajta, hogy részéről a tapizás felhívás egy keringőre önvédelmi szempontokból.
Furcsa, valahogy anyám szájából pont annyira nehezemre esik elhinni a "nem kell aggódnod" kifejezést, mint amikor én én mondom neki ugyanezt, de látom a tekintetén, hogy minél jobban győzködöm erről, annál inkább meggyőződésévé válik, hogy igen is aggódnia kell miattam. Jó talán az én hibám is, hogy nem igazán vagyok hajlandó esélyt adni az aktuális választottaknak, de meg van az okom. Vagyis így gondoltam. Kicsiként apámat vártam vissza, így mindent megtettem, hogy elüldözzek mindenkit, aki nem ő. Ebből a gyerekes ostobaságból azóta ugyan kinőttem, de helyzet nem lett könnyebb, mert ráébredtem cserébe, hogy miféle alakokat szokott anyám összeszedni. Szóval igazából csak annyi történt, hogy az egyik előítéletes ellenszenvet felcseréltem egy másikra. Ugyanakkor én lennék a legjobban meglepve, ha ezúttal tévednék. - Aha. - konstatálom tömören az információt, amire igazából nem voltam kíváncsi. Nem érdekel mért kezdett inni. Csak ne merjen az anyám közelébe jönni részegen dülöngélve. Annak csúnya vége lesz. Rá nézve. Ami meg az apám illeti, nos igen. Mindig is Grayson volt az, és ez már kétlem, hogy valaha megváltozna. Még ha a vér szerinti apám be is sétálna egyszer azon az ajtón, amit hál' Istennek kétlek, hogy megtörténne, akkor sem ismerném el soha annak. Ellenben igen, tudom mennyire megviselte anyámat, hogy Grayson elhagyta. Mégsem lett alkoholista tőle. Szóval a szememben máris sokkal erősebb, és többet ér, mint az a hogy is hívják. Ami meg Pault illeti, mondanám valami epés gúnnyal, hogy "Micsoda meglepetés" de anyám miatt nem teszem. Elég lehet neki feldolgozni az információt, a romantikus érzelmeivel együtt, nélkülem, és a keresetlen megjegyzéseim nélkül is. Akkor is ha erősnek akar látszani. Szinte biztos vagyok benne, hogy végig bőgte a napot, amikor kiderült a dolog. Szóval jobb is ennek a Paulnak, hogy nem ismerem, és jobb is ha ez így is marad. - Sajnálom. De legalább időben kiderült. - valójában nem sajnálom. De igyekszek együttérző, és kedves lenni anyám felé. Még egy puszit is kap az arcára, ahogy elhaladok mellett a kancsókkal. Azzal nem lenne bajom, hogy ez a Pedro taxi sofőr. Tőlem aztán bármi lehet anyám pasija. Csak bánjon vele és úgy mindenkivel tisztelettel a családban. Ezen a ponton pedig a legtöbb betolakodó el szokott bukni. Anyám szavaira jobb híján csak bólintok. Noha azért felmerül bennem, hogy esetleg nem neki kéne elbűvölnie engem? Ami lássuk be, az előzmények tekintetében látatlanul is igen nehéz feladat lesz. Alex szavaira épp a nyelvemen lenne egy kissé gúnyos, és epés válasz, de mielőtt megszólalhatnék vágódik ki az ajtó, és már csak az veszem észre, hogy Lizzy a hátam mögött van, egy pasas meg anyámat csókolgatja. Mire még számomra is észrevétlenül szorul ökölbe a kezem egy pillanat alatt. Ráadásul képtelen vagyok nem észrevenni Lizzy különös viselkedését, ahogy a hátam mögé áll. Na meg persze a tekintetét is. Ami elég sokat elárul. Még akkor is, ha ezzel kapcsolatban a kezdeti megdöbbenésnél tartok. Ahogy viszont sikeresen túl lendülök az egyszerre történő dolgok okozta inger stresszen Lizzy felé fordulok, és a derekánál magamhoz húzva lágyan megcsókolom, de ahogy anyám és a fickó kettőse felé fordulok, továbbra se engedem el Lizzy derekát. Mintegy birtoklóan magamhoz húzva ezzel. Általában nem szeretem az efféle macsós "Ő az én csajom, le a szemeket!" játékokat, de talán csak úgy jelzésként nem árt a dolog. - Nahát Lizzy! Hogy kerülsz ide? Azt hittem a szüleiddel és a nővéreddel vacsorázol. Igazi meglepetés vagy! Meg sem érdemellek. - nézek Lizzyre. Igyekszem könnyed vidám hangon venni a dolgot. De a szőkeség, és az unokahúgom elég gyorsan realizálhatják, hogy ez most mennyire erőltetett mosoly tőlem. - Anya Ő itt Lizzy, Lizzy ő itt az én drága szeretett anyukám. - mutatom be őket egymásnak. Továbbra is tetettet könnyedséggel. Ez az este minden lesz csak mókás és könnyed nem. Lizzy reakciója önmagáért beszél, ami csak erősíti a negatív előítéleteimet az egésszel kapcsolatban. - A kis húgom. - nyomom meg a válasz utolsó szavát olyan hangsúllyal, amiből kiérződik az él, hogy ha csak rá néz velem kell számolnia. Szerencsére anyám mindig is túl elvakultan szeretett, hogy észrevegye az ilyen kis nüansznyi árnyalatokat a hangomban. De remélem Pedrohoz eljut az üzenet, és az este további részében moderálja magát. Ha nem, akkor gondok lesznek itt. Már most érzem. Noha azért Alex válaszán majdnem felröhögtem. De szerencsére sikerült időben visszafognom magam. - Lányok, nézzünk Lizzynek is egy terítéket, ne itt ácsorogjunk. Fejezzük be a terítést. - vetem fel, de igazából csak ki akarom menteni magunkat legalább a konyháig. Így Lizzyt az említett hely felé terelve, út közben még Alexet is kézen fogva igyekszem kivonni magunkat ebből az egész kínos dologból, legalább pár percre, hogy megtudjam Lizzytől, hogy mi is van. Ha az a fickó zaklatta...
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
Ezúttal nem állt szándékomban még a vacsorával is bajlódni, hiszen ma rengeteg dolgom volt. Takarítanom kellett és kiöltöznöm, ráadásul új ruhát is szerettem volna szerezni magamnak, szóval a fél napom arra ment rá, hogy egy-két barátnőmmel karöltve elmentünk bevásárolni. Nem túl sűrűn költök magamra, de ha megteszem, akkor igazán meg is adom a módját, ezt bárki beláthatja. Persze, spórolnom kellene, hiszen alapból albérletben lakom, de évente egyszer bőven belefér az ilyesmi, nem igaz? A mai nap pedig igazán különleges, úgyhogy ezúttal kirúghatok a hámból. Pedrót ma mutatom be a fiamnak és Alexnek, majd - ha eljutottunk arra a szintre - a családomnak is. Egyfajta elő próba ez a vacsora, hiszen Daniel véleménye sokat ér a szememben. Hallgatni ugyan nem mindig szoktam rá, ettől függetlenül azonban nagyon szeretem. - Ugyan, Daniel, nem kell aggódnod! - kuncogom el magam csillogó tekintettel a szavai hallatán. - Pedro rendes ember és sajnos mindenkinek akadnak hibái. Ő azután kezdett el inni, hogy elhagyta a felesége. Tudod, mennyire megviselt annak idején, amikor elhagyott az apád - teszem azért még hozzá kissé csendesebben, hiszen jól emlékezhet arra az időszakra. Egy hosszabb ideig Rómában éltünk anyámékkal, mert elég depresszióssá váltam. És itt és most nem a vér szerinti apjára célzok. Gray sokkal inkább volt az apja, szóval a mai napig is őt tartom annak. És nyilván ő is. - Köszönöm, szívem - mosolyodom el, amikor megtölti vízzel a kancsót, majd narancslevet önt a másikba. Természetesen vettem üdítőket, azokból nincs hiány, csupán egyikben sincs alkohol. Nem áll szándékomban Pedrót kísértésbe vinni, nyilván így is nehéz lehet számára a helyzet. - Paulnak, mint kiderült, menyasszonya van - felelem a tőlem telhető legközönyösebb arccal. Nem szeretném ugyanis, ha Daniel észrevenné rajtam, hogy mennyire rosszul érintett ez az információ. Ennél többet viszont nem osztok meg róla, hiszen szándékomban áll minél hamarabb elfelejteni. Egy újabb szerelmi csalódás... Már meg se lepődöm magamon. - Pedro taxisofőr - sóhajtok fel Dany érvei hallatán. Sose a pénzre utaztam egy kapcsolatban, pedig talán nem ártana. Mindenesetre, az én szememben sokkal, de sokkal többet érnek az érzelmek holmi anyagiaknál. - És szeretném, ha az egy szem fiam is levenné a lábáról - nyomok egy futó csókot az arcára. Már rég nem az a kisfiú, akinek anno megborzoltam a haját, majd a homlokát pusziltam meg. Nem, Dany mára túlnőtt engem pár centivel. - Ma vajon milyen őrült állít be? - áll Alex szorosan Dany mellé, hogy suttogva is feltehesse a kérdését. Látszik rajta, hogy ő sem igazán értékeli az új tagot Angela életében. Mielőtt viszont Dany bármit is válaszolhatna, már vágódik is ki az ajtó, majd libben be rajta egy szőkeség, nyomában egy tagbaszakadt, pirospozsgás arcú férfival, aki nyilván Pedro lehet. Lizzy tekintetén egyértelműen látszik, hogy nagyon nem áll szándékában a férfi közelében maradni egy pillanatig sem. Bemutatkozás nélkül siet tehát tovább, hogy Dany háta mögé állhasson és onnan követhesse tekintettel az idegen további mozdulatait. Alex csak vet néhány megszeppent pillantást Lizzy irányába, majd végül úgy dönt, hogy ezúttal figyelmen kívül hagyja a lány viselkedését és tovább pakolászik. - Angelaaaa! - tárja szét Pedro a karjait, hogy magához vonhassa a szeretett nőt, majd egy cuppanós csók után az útjára is engedje. - És ki ez a bájos hölgyemény? - fordul Alex irányába, aki szinte azonnal megfagy az aktuális mozdulat közben, majd úgy mered a férfira, mintha most első alkalommal látna fehér embert. - A pasim két méter magas és 190 kiló - szólal meg végül. - Magához hasonló figurákat eszik reggelire. A maga tojásait fogja felverni a rántottába...- toldja meg még az információhalmazt, mielőtt a mágiája teljes mértékben megbolondítaná a fickót. Angela úgy mosolyog a háttérben, mintha mindez teljes természetes lenne, miközben odaadó rajongással figyeli aktuális szerelme minden egyes mozdulatát. Lizzy eközben igyekszik Dany háta mögött a lehető legkisebbre összehúzni magát, hogy még véletlenül se kelljen előlépnie.
Ha valakinek, nekem nem kell bemutatni anyám kapcsolatait. Tudom, van hogy az ember tapogatózik, és rossz kapcsolatokba fut bele, de anyámnak csak rossz kapcsolatai vannak. Azt kell mondanom, hogy élete egyetlen normális pasija Grayson volt. Néha tényleg fogalmam sincs, hogy honnan szedi ezeket a fickókat anyám. Szeretném, hogy boldog legyen. Komolyan. De nem ilyenekkel... Szóval nézzétek el, hogy kissé szkeptikusan várom a vacsorát. Tulajdonképpen az is meglep, hogy anyám rendelt, és nem ő főzött. Nem szeret ilyesmire túl sokat költeni. Sokkal olcsóbb, ha ő főz, és ha engem kérdeztek, akkor sokkal finomabb is. Azt hittem egész nap a konyhában lesz. Na, de biztos, hogy ez az új pasi miatt van. Talán úgy gondolja, hogy miatta ez is belefér. Én pedig nem akarom elrontani az örömét. Legalábbid idejekorán. - Persze. De anya, egy leszokóban lévő alkoholista? Nem akarok vészmadár lenni de... nem akarom, hogy megint csalódj. - nekem aztán semmi bajom a csapvízzel. Meg is töltöm azt a kancsót, és az ebédlőasztalra rakom. Sőt még egy doboz narancslevet is kancsóba öntök, ha valakinek ahhoz lenne kedve. Nincs ezzel baj. De azért azon ne tessék meglepődni, hogy az információ kicsit sincs ínyemre. Sőt. Tudjuk, hogy az alkoholt lerakni nem egy könnyű dolog. Akármi is vitte odáig az illetőt, hogy abban keressen kibúvókat. Én csak szeretném megóvni anyámat az ilyenektől, és a csalódásoktól. Mért nem tud egyszer egy normális palit összeszedni. - Legutóbb amúgy még nem valami Paul volt? Vagy Peter, vagy valami ilyesmi? - valóban kissé nehezen követem a váltásokat, gyakran meg sem akarom jegyezni a nevüket. Minek? Úgyse hosszabb pár hónapnál egyik sem. Ha nem pár hétnél. Nem tudom, hogy mi lett az előzővel, de igazából nem is érdekel. Csak maradjon távol anyámtól. - Miért? Ezúttal valami flancos üzletembert hozol haza, aki még otthon is Armani öltönybe jár? - bár nem vagyok Alex, és nem különösebben vagyok otthon a divatban, de azért azt még én is tudom, hogy az Armani a legnagyobb luxus divat márka. Főleg az olaszoknak. Persze erről sincsenek illúzióim. Anyámnak számtalan pasija volt. De gazdag üzletember egy se. Szóval még mindig nem igazán látom, miért kéne átöltöznöm valami elegánsabba. Főleg, ha fickó nem az a talpig öltönyben, Rolexben típus, akinek ez a természetes. - Anyaaa... - forgatom meg a szemem a hajamra tett megjegyzésre. Valószínű ez az a mondat, amit minden fiú megkap, de egy se szeret hallani. Szerintem így jó a hajam, ahogy van. De szerencsére közbe Alex is betoppan. Kissé azért meglepődőm. Azt hittem hogy Pondró vagy Pedro vagy mi érkezéséig kitart nála a fürdőben cicomázkodás, hogy ne kelljen segítenie az előkészületekben. Meg amúgy is imád órákig sminkelni, vagy mi. De valahol hálás is vagyok neki. Miközben anyámnak engedelmeskedve segítünk megteríteni, és mindent kipakolni azért egy néma "köszönöm"-öt eltátogok Alex felé. Nyilván nem csak a terítésben való segítség miatt. A hátam közepére kívánom ezt az estét és az új ismeretséget. Sajnos azonban pillanatokon belül a helyére kerül minden, és már tényleg csak emberünkre kell várakoznunk.
ϟ”Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.”ϟ
A szerelmi életem sohasem volt valami szerencsés, talán pont ez az oka annak, hogy folyamatosan kergetem a romantikus álmaimat. Mindent figyelmen kívül hagyva ismerkedem a férfiakkal és igen, néha túlzottan is vak tudok lenni és csupán utólag nyílik fel a szemem azt illetően, hogy mekkorát is hibáztam tulajdonképpen. Így volt ez annál is, akit otthon feleség és gyerekek vártak haza, Paul pedig... Nos, pár hét után közölte velem, hogy valójában neki menyasszonya van, de ha gondolom, folytathatjuk, mert egyébként nincs velem semmi baj sem, csak senki sem tudhat rólunk. Aznap éjszaka elég szépen összekaptunk és még ki is hajítottam, majd egy hétig csak sírtam, amikor eszembe jutott. És rá nem sokkal jött Pedro, aki teljes mértékben levett a lábamról és máris érzem azt az izzó szerelmet. Soha, senkinél sem éreztem még így, ebben teljesen biztos vagyok. Ő az igazi, érzem. A nőknek van hatodik érzékük, Pedro esetében pedig szinte rögtön be is kapcsolt, amint beszálltam a kocsijába, amikor lekéstem az utolsó buszomat. Daniel még mindig Paulnál tart, akit a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával emlegettem neki, habár ennek az a legfőbb oka, hogy kissé tartottam attól, vajon mit fog szólni ahhoz, ha ismét másik férfival az oldalamon állítok be valahova. Tisztában vagyok azzal, hogy szeretné, ha boldog lennék, de ugyanakkor azt is meg kell értenie, hogy az ehhez vezető út nem mindig valami egyszerű. Sohasem az. Remélem, ezúttal sokkal könnyebben alkalmazkodik az új kiszemeltemhez és végre látni fogja ő is, hogy Pedro mennyire rendes ember. Bizonyára el fogja tudni fogadni. Alex csomagokkal a kezében lép be a lakásba, majd a kérésem hallatán már viharzik is fel, hogy átöltözhessen. Dany - vele ellentétben - nem veszi komolyan a kívánságomat, helyette inkább az egyik rántott gombára csap le, amely jelenleg is az asztalon foglal helyet. - Szia! - mosolyodom el, kitekintve a nyitott szekrényajtó mögül. - Takarítottam egész nap - felelem végül, majd fel is állok az eddigi helyemről. - Szóval nem unatkoztam - helyezem le a tányérokat az asztalra. - És rendeltem az egyik közeli étteremből is - teszem még hozzá, miközben már könnyedén libbenek is tovább. - Töltenél vizet az egyik kancsóba? - kérem meg a fiamat. - Ma nem iszunk alkoholt, mert Pedro leszokóban van róla - csiripelem lelkesen, még csak bele se gondolva egy pillanatra sem abba, hogy mennyire hülyén veheti ki magát ez a mondat Dany előtt. Az anyja és egy alkoholista... Ki örülne ennek a felállásnak? - A ruháddal pedig nincs semmi baj, drágám - lépek Daniel elé, hogy megigazítsam a felsőjét. - Csak ez annyira hétköznapi... Nem lenne jobb egy elegánsabb szerelés? És talán jobb lenne, ha kissé megfésülködnél... Mindig olyan kócos vagy. És ebben a pillanatban érkezik meg ismét köreinkbe Alex, magához képest szokatlanul hamar végezve az öltözködéssel. Meglepetten pislogok párat, majd lépek hátrébb Daniel elől. Ismerem a lányt, általában nem szokott ennyi idő alatt végezni. - Nemsokára megérkezik Pedro is - jelentem ki végül, amint úrrá leszek a kezdeti döbbenetemen Alexel kapcsolatban. - Gyorsan pakoljuk elő az ételeket. A sülteket a sütőbe tettem, a desszertek pedig a hűtőben vannak. Na, tempó! - terelem is őket gyorsan a konyha irányába, hiszen a férfi tényleg másodperceken belül betoppanhat és szeretném, ha addig minden a helyére kerülne. Azért egy halovány fintor átsuhan Alex arcán, akiről már messziről lerí, hogy a háta közepére sem kívánja ezt a kis összeröffenést és azt, hogy ide-oda pakolgassa az ételeket.
Szeretem az anyukámat. Tényleg. A világon mindenkinél jobban. De néha elég nehezen viselem, hogy alapvetően az a nagyon romantikus fajta, aki magába a szerelembe szerelmes. Így folyton fel kell szednie egy pasit, és haza hoznia. Éppen csak az egyik nagyobb katasztrófa, mint a másik. Fogalmam sincs honnan szedi ezeket. Mint a múltkori is, akinek amúgy felesége meg két gyereke volt. Majd biztos elhagyja a családját az anyámért. Persze. Csak a szórakozás kellett neki is felelősség nélkül. Fogalmam sincs, hogy honnan szedi ezeket a fickókat, de nincsenek már illúzióim velük kapcsolatban. Szóval nézzétek el nekem, ha kissé szkeptikusan állok ehhez a dologhoz. Tudom, anyám mindig szeretett volna nekem egy igazi apa figurát találni, de ebből már igazán kinőtem. Persze szeretném, ha boldog lenne. De amit ő szerelemnek gondol, az nem igazán az ezekkel az alakokkal. Én csak meg akarom védeni egy újabb csalódástól. Persze akárhogy is van, jelenleg elég hálás vagyok Alexnek a jelenlétéért. Pontosan tudja, hogy mennyire falra tudok mászni anyám pasijaitól. Ehhez pedig kell a lelki támogatása. Tulajdonképpen jelenleg minden lelki támogatás rám fér jelen pillanatban. Talán éppen ezért is szeretném, hogy Lizzy is itt legyen. Szeretném végre bemutatni anyámnak. Meg a jelenléte is jó hatással lehetne rám. Persze megírtam neki, hogy máris hiányzik, pedig csak pár napja váltunk el a reptéren. Meg azt is, hogy előre falra mászok anyám pasi ügyeitől. Igaz, ezt a nyáron is említettem neki azt hiszem. Szóval jó lenne, ha itt lenne. de megértem, hogy a saját családjára is időt kell szakítania. És persze tartok is tőle, hogy az ő családja majd miként fog fogadni engem? Elég kínos ilyesmire gondolni is. Viszont tudom, hogy anyámnak mennyire fontos, hogy jól sikerüljön ez az este. Így megpróbálok jó képet vágni a dologhoz, még ha erősen kétlem is, hogy ez tovább tartana az összes többinél. Szóval végre sikerül haza érnünk Alexszel, akivel még vásárolgattunk, meg az Abszol úton lődörögtünk kettesben délután. Anyám jól tippel, alig egy lépéssel lemaradva, én is belépek a lakásba. - Szia anya! Hogy telt a délutánod? - mosolygok rá, ahogy belépek a konyhába. És máris lecsapok egy rántott gombára az egyik tálból. A menyétem pedig vidáman szimatol a levegőbe a vállamon tekeregve. Nyilván már azon agyal, hogy milyen harapnivalót emelhet el ő is. Pedig a familiárisok amúgy nem is esznek. Normálisan. De azt hiszem az enyém imádja az emberi ételeket, főleg az elcsenhető méretűeket. - Átöltözni? Azt meg minek? Mi a baj a jelenlegi ruhámmal? - pislogok értetlenül hol Alexre, hol anyámra. Sosem értettem ezt az öltözzünk át hússzor egy nap dolgot a lányoknál. Egy sima sötétkék farmer, és egy egyszerű fehér póló van rajtam egyébként. Ami véleményem szerint tökéletesen alkalmas rá, hogy vacsorázzak benne. - Szóval, mit segítsek? - teszem fel a kérdést, amikor anyám lehajol a szekrényhez a tányérokért. - Szeretnéd, hogy megterítsek? - nyújtom a kezem a tányérokért továbbra sem átlátva, hogy mi a baj a jelenlegi megjelenésemmel. Az miatt a... a... - mi is a neve? Paul? Peter? Patrick? Áhh... mindegy, úgyse marad elég ideig, hogy érdemes legyen megjegyezni - biztos nem kell öltönyt húzni.
ϟ”Az anyai szív mindent megbocsát, és egy idő után minden engedetlenségünk feledésbe merül.”ϟ
Dany és Alex nemsokára visszatérnek abba a bizonyos iskolába, én pedig úgy döntöttem, pont itt az ideje bemutatni számukra Pedrót. Pedróval ugyanis már lassan két hete együtt vagyunk és érzem, hogy ez a kapcsolat ezúttal komoly lesz. A családomnak tehát meg kell ismernie, még abban az esetben is, ha ismerem Daniel véleményét a barátaimról. Gyerekként nagyon nem kedvelte őket, folyamatosan azon mesterkedett, hogy valami úton-módon elüldözze mindet mellőlem, ami akkoriban sem sikerült. Most pedig... Nos, nyíltan már nem mutatja ki, ha ellenszenvesek számára, de már ismerem annyira, hogy tudjam, mikor nem szimpatikus neki a helyzet. De úgy érzem, Pedróval nem lesz gond. Tisztességes ember, aki taxisofőrként keresi a kenyerét és ugyan akadnak gondjai az itallal, de váltig bizonygatja, hogy miattam képes lesz leszokni róla és szerintem jó úton is jár. Hiszek abban, hogy sikerülni fog és utána összeköltözhetünk. Egy vacsorával készülök tehát, miközben Alex és Daniel elmentek valamerre. Fogalmam sincs azt illetően, hol is képesek ennyit lődörögni, de örülök annak, hogy mindketten nálam vannak. Hallottam ugyanis Alex kis szökéséről az anyjától, hiszen Dany mindenről beszámolt számomra, ahogy arról is, hogy nem kell aggódnom, mivel az egyik barátjánál lakik és minden rendben. Luca volt barátnője tombolt ugyan és a fiamat hibáztatta mindenért, de őszintén szólva sose kedveltem azt a nőt. Nem ismerem személyesen, de a fiam élménybeszámolói vele kapcsolatban elég szépen megalapozták a róla alkotott véleményemet. Az pedig főleg perdöntő volt vele kapcsolatban, hogy nem kedveli Danielt. Márpedig őt hogy lehet nem kedvelni? Valami nincs teljesen rendben annak a nőnek a fejében. Az asztalt terítem meg éppen, amikor nyílik az ajtó és Alex lép be rajta, nyilván Danyvel a nyomában. Csupán fél óra van Pedro érkezéséig, szóval igazán örülök annak, hogy ezúttal sikerült időben beesniük. Számomra nagyon fontos ez a dolog, hiszen mindig is olyasvalaki voltam, aki magába a szerelembe volt szerelmes. Úgymond üldözöm ezt a vágyat és eddig elég sok kapcsolatom végződött rosszul, de folyamatosan képes vagyok felvakarni magam a padlóról és ismét lábra állni. - Öltözzetek át, utána gyertek vissza és segítsetek - szólalok meg, miközben lehajolok a szekrényhez előszedni a tányérokat. Hogy én főztem-e? Nem. Ezúttal egy helyi olasz étteremből rendeltem a vacsorát, hiszen nem szeretném véresre kaszabolni magam a konyhakéssel. Ez egy nagyon fontos éjszaka, nem lenne hát szép látvány az a rengeteg sebtapasz az ujjaimon.
Kissé megkönnyebbülök, ahogy anyám lassan megnyugszik. Végre úgy tűnik, hogy kezdi elengedni ezt a VMS témát. Oké el kellett volna mondanom. Valami finomított verzióban. Nem túl szerencsés, hogy anyám pont azokat a nyavajás újságokat találta meg. Viszont az elég nagy szerencse, hogy elég naiv, hogy mindent elhiggyen nekem. Vagy majdnem mindent. Noha valami hihetetlen mód utálok hazudni neki. De azt sem mondhatom, hogy minden versenyszámban folyamatos életveszélyben voltunk, és közben még egy őrült testrabló banyával is meg kellett küzdenünk, aminek már csak a koponyája volt ép... fúúúj... az a kép... egy életre belém égett. És valahogy gyilkosnak érzem magam az egésztől, noha az a valami, ami Elenának nevezte magát, már rég halott lehetett... vagy mi... én kevés vagyok ehhez. De ha csak rá gondolok elfog a rosszulét, úgyhogy inkább igyekszem valami kellemebb felé terelni a témát. - Tudom. Szeretlek. - bújok bele az ölelésébe. Nem is tudom hirtelen eldönteni, hogy ez most melyikünk számára nyugtatóbb. Azt hiszem ez az a pont, ahol tényleg megkönnyebbülök, mert úgy fest, hogy anya talán most is hamar megbocsát. A vérszerinti apámról pedig nem is akarok hallani. Felesleges is. Hiszen ha 18 éven át nem érdekeltem, akkor engem mért kellene, hogy egyetlen másodpercig is érdekeljen, hogy mit akart, vagy nem akart. Anyám egy legyet sem tudna lecsapni, nemhogy egy gyereket elvetetni. Ez számára felér egy gyilkossággal. És őszintén, az én szememben is. Már csak elvi kérdésből is. - Ekőbb-utőbb mindenkinek kell nehéz döntéseket hozni. Nem védhetsz meg mindig mindentől. A saját döntéseimtől főleg. És nem szeretném, hogy aggódj miattam. Csak legyél boldog. Oké? - nézek kedvesen anyámra. Néha igazán kellemetlen tud lenni az állandó aggódása, és túlféltése. Tudom. Szörnyen megrázta Vitta halála, és képtelen lenne elviselni ha nekem is bajom esne. De a húgom beteg volt. Szörnyű dolog volt, és jószerével tönkretette a családunkat. De ennek ellenére nem védhet meg minden bajtól mindig. - Olyan mint Luca? - teszem fel a bóhokásnak szánt kérdést a szavai hallatán. Egyébként se lenne benne sok csoda, hiszen jószerével ő nevelt fel. - Anya... Lucának cukrászdája van, de én nem lehetek örökké kisegítő pultos. És nem várhatom el tőle, hogy ő tartsa el helyettem a családom. Mármint persze, hogy segítenél, és ő is, de nem várhatom el hogy helyettem is... áhh mindegy. Erre térjünk vissza 5-6 év múlva. - zavarodom bele kissé a kérdésbe. Oké elengedtük a VMS-t, de anyám talált valami kínosabbat. Pazar. Ami az apám témáját illeti igyekszem gyorsan elengedni. A kapcsolatunk. Hát én se tudnám meghatározni milyen. Szóval hagyjuk is. Inkább anyám sütijére koncentrálok. Aminek eredményeként másodjára is majdnem megfulladok a konyhakövön. Szóval nagy köhécselés közepette lépek vissza a hűtőhöz, és veszem magamhoz ismét a narancsleves dobozt. Ezúttal is megfeledkezve a pohárról. - Any...anya... kérlek. Ezt a témát hagyjuk. Lizzy előtt pedig legfőbbképpen. Főként ezt a baba dolgot. Majd térjünk vissza rá az egyetem után. Oké? - nézek rá kétségbeesetten. Igazából csak időt szeretnék nyerni. Azt sem bánom, ha azt hiszi, hogy az egyetem végéig szűz vagyok, csak ne hozza fel ezt többet. Főként Lizzy előtt. Nem akarom ezzel halálra rémíteni. Vagy hogy az anyám rémítse halálra ezzel. Már most rettegek az esti vacsora esetlegesen kínos pillanataitól. - Szerintem Alex jól megvan. Ne akarj kerítőnőt játszani. Főleg egy olyans sráccal, akiről nem is tudunk semmit. - jegyzem meg. De aztán hogy véget vessek ennek a kínos beszélgetésnek látványosan megrázom a narancsleves dobozt. - Jéé. Ez kiürült. Megyek, vásárolok másikat, és összeszedem a lányokat. - az az apróság senkit ne zavarjon, hogy van itthon még két bontatlan doboz narancslé, csak a hűtőbe kéne berakni őket, vagy hogy több mint egy órám van még Lizzy tervezett érkezéséig, és Alexnek is azt mondtam, hogy addigra kerüljön elő. Szóval kidobom az üres dobozt, és összenyalábolom az összes újságot, hogy azokat is eltüntessem Alex szobájában...
ϟ”Az anyai szív mindent megbocsát, és egy idő után minden engedetlenségünk feledésbe merül.”ϟ
Számomra Dany szavai már bőven elegendőek ahhoz, hogy elengedjem ezt az egészet. Ha ő azt mondja, hogy minden kézben volt tartva, akkor természetesen elhiszem neki. Elvégre, csak a fiam! Az újságok szeretnek túlzásokba esni, minden bizonnyal itt is pont erről volt szó. Különben is, Daniel épségben tért haza, mindenféle maradandó sérülés nélkül. Más kérdés azért, hogy komolyan tönkrementem volna idegileg, ha végig kellett volna izgulnom azt a bizonyos versenyt. De szerencsére semmiről se tudtam, ami bizonyos szempontból jó. Legalábbis, úgy érzem. - Sose döntöttem volna másként, ugye tudod? - ölelem magamhoz a lehető legszorosabban. Számomra az abortusz szóba se jöhetett volna egy pillanatra sem. Ahogy azt se vetem fel számára, hogy mire kért a vér szerinti apja. A saját gyermekének a megölésére! Még mindig képes lennék kikaparni a szemét, ha ismét összefutnék vele az életem folyamán. - De azt se szeretném, ha neked nehéz döntéseket kellene meghoznod bármikor is. Az én dolgom biztosítani számodra azt, hogy a lehető legkönnyebb életed legyen. Ami nem sikerült, ez be kell látnom magamban. A fiamnak Vitta betegsége alatt szó szerint fel kellett nőnie. A húga miatt gyakran háttérbe szorult, ami kifejezetten bánt engem, de akkor és ott képtelen voltam másra figyelni. Nem hanyagoltam el teljes mértékben, de szinte folyamatosan a lányom volt az első, az ő kívánságai. Dany lett a második, bármire is volt szüksége. Ez így nem volt helyes, de már késő. - Istenem, Dany, te annyira... nem is tudom milyen vagy – hatalmas sóhajjal engedem el, hogy a következő pillanatban már egy tálca süteményt tartsak az orra alá. Igen, olyan vagyok a saját fiammal, mint egy nagymama. Állandóan sopánkodom, hogy nem eszik rendesen és mindig a lehető legfinomabb falatokat készítem el, hogy legalább itt felszedjen magára egy-két kilót. - Lucának cukrászdája van, de mintha a közelébe se mennél – csóválom meg a fejem rosszallóan. - Tessék, egyél – tukmálom és csak merjen nemet mondani! - Évekig velünk élt, a kezdetektől fogva ő nevelt téged, nem hibáztatlak, amiért apaként tekintesz rá – engedem le a tálcát, majd helyezem vissza az eredeti helyére, valahol az asztal közepére. - Nem tilthatom meg, hogy szeresd, nincs jogom hozzá. De ne éld bele magad semmibe túlzottan. Ismerd meg másodjára is. Talán ilyen idősen már más emberként fogod látni. Nem állítom, hogy Gray rossz ember, hiszen nem az. Mégis miként mondhatnám rá ezt? Jó apa volt és én is boldog voltam mellette Vittoria betegségéig. A mai napig vallom, hogy ez tette tönkre kettőnk kapcsolatát. - Ó, szóval Luca már az unokáim kérdését is a kezébe veszi – botránkozom meg egy pillanatra. - Komolyan azt hiszed, hogy nem támogatnálak titeket? Ezer örömmel állnék a feladat elé, ha oda kerülne a sor. Csak tartanánk már ott – dünnyögöm magam elé, elvégre mindig is szerettem gyerekekkel lenni, de Vitta halála óta a saját témája még fel se merült bennem egy pillanatra sem. Félek attól, hogy ugyanaz lenne a vége. Összetörnék, ez egy pillanatig se kérdés számomra. Marad hát számomra ez az opció. Még abban az esetben is, ha emiatt Danyt kell tukmálnom. - És ti ketten.... Vele... - próbálom feltenni a kérdést, de szinte hamarabb zavarba jövök, semmint bármi értelmeset képes lennék kinyögni. Nem, a fiam nem élhet még szexuális életet! Hiszen olyan kis fiatalka, nyilván nem történt köztük még semmi. - Ha gondolod, beszélhetünk arról, hogy... jön a baba – nyögöm ki végül a lehető legkomolyabb arcot magamra öltve. Kellemetlen és egyben kínos téma, de az anya szerepbe ez is beletartozik néha. - Nem tudom – csóválom meg a fejem. - Nyári munkán van, szóval esélyes, hogy ide se fog érni. De talán Alex se lenne olyan szeleburdi, ha lenne valaki, aki leköti az energiáit – teszem azért még hozzá. Elvégre, a bajkeverés miatt koncentrálhat másra is végre. Különben is, én is tizenöt évesen estem teherbe Danyvel. Fiatal voltam, de nincs ebben semmi rossz. Persze nem azt mondom, hogy neki is ezt kell tennie. Nem, csak legyen mellette valaki.
Én is kezdek kicsit megnyugodni, ahogy anyámon is látom, hogy kicsit megnyugszik. Talán sikerült csillapítani egy kicsit, és ezt is megúszom különsebb következmények nélkül. - Semmi olyan, amit a sportorvosok ne tudtak volna könnyen kezelni. - apró kis füllentés az édesanyám lelki nyugalmának érdekében. Utálok hazduni neki, és többnyire nem is nagyon szokott sikerülni. Még mindig pocsék hazudozó vagyok. Többnyire minden az arcomra van írva. De most az a cél, hogy ne aggódja magát feleslegesen halálra. Főleg ne egy két éve történt dolog miatt. Leshetném, hogy mikor enged el bárhova legközelebb. Mindig túlfélt, és túlaggódik. - Öszintén örülök, és hálás vagyok, hogy az életem mellett döntöttél. De ettől függetlenül talán már én is képes vagyok döntéseket hozni, a maguk következményeivel együtt. - igazából sosem beszéltünk anyámmal arról, hogy a vér szerinti apám mire akarta rávenni. Talán sosem fordult meg ilyesmi anyám fejében. De azért tényleg szörnyen ilyesztő lehetett alig 16 évesen egy újszülöttel, és az összes vele együtt járó dologgal szembesülni. Gyakorlatilag így kimaradt az életéből a kamaszkor. - Nem fog. Ígérem. - pislogok rá bűnbánó barna szemekkel. Szerencsére édesanyámat jóval könnyebb meghatni, mint a bácsikámat. Tőle tuti megkapnám a magamét, és hiába az életkor vélhetően egy kiadós cukrászdai ingyen mosogatással egyetemben. Ámbár ez még mindig megtörténhet, ha anyám lehordja azért mert aláírta nekem azt a papírt, és nem szólt róla neki. Az hiányozna még, hogy ő is elővegyen ezért. - Ha ez vigasztal eleinte engem is eléggé ignorált. Aztán veszekedtünk, aztán... fogalmam sincs sokszor, hogy hányadán állok vele. De mégis ő az aki Lucát leszámítva a legközelebb volt ahhoz, hogy igazi apafigura legyen. Talán ezért is ilyen kuszák az érzelmeim vele kapcsolatban. - sóhajtok fel. Elég ciki helyzet volt. Mármint maga a félre sikerült rúnaismeret óra is, meg aztán az a ballépés is, amikor Ginát vettem rá, hogy játszon el engem a büntetésen, de az apám elég gyorsan kiszurta a bibit. Szóval csak rontottam az amúgy is igen pocsék helyzeten ezzel a kis akcióval. Az utánna következő veszekedésről már nem is szólva. Azt hiszem az volt az igazi érzelmi mélypont kettőnket illetően. Sosem gondoltam volna, hogy az anyám még tud olyan mondatot elsüttni, amitől kishiján megfuladdok egy falat sütitől. De ez a nagymama dolog, annyira mellbe vágott, hogy egy pillanatig teljesen belefagytam a dologba. Szóval nem. Nem jutott eszembe a pohár, mert azzal voltam elfoglalva, hogy ne fulladjak meg, és valahogy túllendüljek ezen a mondaton. - Bocs. Majd leközelebb. - tudom, mindig ezt mondom. Legalábbis a dobozos narancslé problémára. Amit én igazából nem is látok problémának. Csak ő. - Mégis hogyan? Hagyjam ott az egyetemet, amit még el sem kezdtem, hogy három mellékállásból kaparjam össze a pelenkára, és rezsire valót? Ezen kívül a bácsikám pont ez miatt szúrt le a nyáron, hogy még véletlen se merjem teherbe ejteni azt a lányt. És azt hiszem igaza van. Nem készültem fel erre. - próbálok ésszerűen érvelni, de anyám érzelmeivel szemben ez gyakran édes kevés. Oké, olasz vagyok engem is el tudnak ragadni az érzelmek, de ez anyámra hatványozottan igaz. - Azt kétlem. - morgok magam elé, alig hallhatóan. Valahogy sosincs semmi jó érzésem anyám újabb pasijaival kapcsolatban. Ez a Paul se kivétel. De majd elválik este, ha megjön. - Mi tökéletes család vagyunk ketten is. - jegyzem meg. Noha azért ennél kicsit tágabb a családunk létszáma. De így 18 évesen nem vágyom különösebben újabb apafigurára. Nem is értem túlságosan anyám, fura gondolatmenetét. Egyrészt nem vagyok elég érett az önálló döntésekhez, de arra igen, hogy saját gyereket csinánáljak, és neveljek, de közben meg újabb apafigurát keres nekem, lássuk be teljesen feleslegesen. He? Inkább megrázva a fejem igyekszem elengedni ezt a kusza gondolatot. - Na ezt kétlem. Ez a Patrick is itt lesz este? - ismerem Alexet. Nem olyan könnyű őt levenni a lábáról. Ezen túmenően csak 15 éves. Nem szeretném ha ez a Patrick vagy ki körülötte legyeskedne, és esetleg olyasmit tenne, amit nem illik. Hogy finoman fogalmazzunk.
ϟ”Az anyai szív mindent megbocsát, és egy idő után minden engedetlenségünk feledésbe merül.”ϟ
Azért némileg megnyugtatnak Daniel szavai, hiszen – ha ő mondja -, akkor tényleg nem lehetett semmi komoly. Talán csak én reagálom túl ezt az egészet. Az újságok amúgy is hajlamosak túlzásokba esni, úgy sejtem hát, hogy ez a mágikus világban sincs másként. Dany csak nem keverné magát életveszélybe, nem igaz? Luca pedig csak nem olyan ostoba, hogy erre engedélyt adjon vagy írjon alá neki. Igen, nyilván én csinálok bolhát az elefántból, de mégis.... Miért kellett mindezt eltitkolni előlem? - Senkinek se esett baja? - vonom fel a szemöldökön, miközben egy mázsás súly omlik le a lelkemről a szavaim közben. - Még a sárkányok ellenére sem? - teszem azért még hozzá, habár én ezeket a lényeket csak a mesekönyvekből és fantasy filmekből ismerem. Élőben még soha életemben se láttam egyet sem. Gyanítom, hogy ezek szerint nem is annyira veszélyesek, mint amilyennek a filmesek és az írók beállítják őket. Sőt, mi több, talán csak ártalmatlan teremtmények. Nem állítom, nyilván van erejük, nyilván óvatosan kell bánni velük, de ők a mugli világ elefántjai, ha valamihez hasonlítani szeretném őket. - Dany – emelem rá a pillantásom, amikor a tapasztalatról kezd el beszélni. - Az én első, önálló döntésem te voltál – szólalok meg halkan, komoly arccal és tekintettel. - És rengeteg olyan helyzet elé állítottál annak idején, amikor döntenem kellett. De a mai napig nem merem azt állítani, hogy tapasztaltabb lettem volna bármivel is. Néha még ugyanúgy annak a tizenöt éves kamasz lánynak érzem magam, aki akkor voltam, amikor terhes lettem vele. Úgy éreztem, menni fog, hogy erre nem kell felkészülni, mert ez egy olyan ösztön, amely minden nőben benne van a születése óta. Hamar meg kellett tanulnom azonban, hogy néha ez még nem elég egy gyerek neveléséhez. Hogy az a kis ember önálló akarattal és véleménnyel rendelkezik. Hogy bármennyire is szeretném, nem mindig fog egyetérteni velem. - Ne forduljon elő még egyszer – szögezem le a tőlem telhető legszigorúbb hangnemet megütve vele szemben. A szemei láttán pedig mégis elmosolyodom. Eszembe jut, amikor még kicsi volt és mindenért így kért bocsánatot. Ő pedig szinte folyamatosan ezt veti be ellenem, mint valamiféle világháborús fegyvert. Mert használ és ezt tudja jól. Ahogy azt is, hogy nem lesz semmiféle következménye sem ennek a kis magán akciójának. - Sokat veszekedtünk Vittoria betegsége alatt, de azt hittem, ha még egyszer felbukkan az életünkben, akkor nem fog ennyire ignorálni engem – sóhajtok egyet némileg gondterhelten. Rosszul esik ez a férfitól, hiszen én és ő sok mindenen mentünk keresztül annak idején, ezt kár is lenne tagadni. Nincs már helye az életemben, de mégis szeretném, ha tudnék vele váltani pár szót. A vele való kapcsolattartásról szóló döntést már Danielre bízom. Talán ő bölcsebben tudja felhasználni az eddigi tapasztalatait. - Ott volt melletted a pohár, Dany! - szólalok meg rosszallóan, amikor kikapja a hűtőből a narancslevet, majd a dobozból áll neki inni. Ennyi erővel kézzel is ehet majd a vacsora folyamán. - Nem? - kérdezek vissza a fiamhoz hasonló döbbenettel az arcomon. Tizenhét évesek, mégis mire várnak még? - Csak megoldanátok valahogy, de ha nem, hát nem – csóválom meg a fejem, habár ez korántsem jelenti azt, hogy szándékomban áll lemondani az unokám egy éven belüli születéséről. Talán a kislány elfogadóbb lesz ezen a téren. - Paul nagyon rendes, szeretni fogod – lelkendezem, szinte figyelmen kívül hagyva Dany intelmét. - Jóképű és vicces, pillanatok alatt levesz majd a lábadról – kacsintok felé biztatóan. - Végre ismét egy család lehetünk, mi hárman – jelentem ki. Komolyan, úgy csinálok néha, mintha Danielnek továbbra is szüksége lenne egy apára az életében. Nem kilenc éves már, közel sem, ezt a tény pedig igen nehezen fogadom el. Szeretném, ha arra jönne haza, hogy teljes a család és Paul betölthetné az apa-szerepet a szemében. - Említettem már, hogy van egy veled egyidős fia? Patrick a neve – teszem még hozzá. - Talán ő és Alex hamar megtalálnák a közös hangot egymással. Mit gondolsz? Szeretek kerítőnőt játszani, Alex pedig igazán szép és helyes lány, inkább csak a természete okozhatott számára eddig gondot a fiúzással. Arról persze mit sem sejtek, hogy elvileg van már egy barátja.
Oké. Talán nem volt szerencsés a szóválasztásom. Ezt a mondatot kihagyhattam volna. Anyám nagyon jó benne, hogy megragadja azt az egy szót, vagy kifejezést, amit nem kéne. - Semmi olyasmi, ami miatt aggódnod kéne. Csak sport. Persze, voltak kirendelt orvosok, és mindenféle biztonsági személyzet. Nem történt semmi vészesen komoly, amit ne tudtak volna kezelni. Vagy amit egy átlagos sport rendezvényen ne kezelnének. - próbálom csitítani, és nyugtatni. Ez is csak ártalmatlan füllentés ugye? A lelki nyugalma érdekében. Mégsem mondhatom, hogy az összes számban volt valami életveszélyes dolog, egyesek meg is haltak, ja és azzal hogy szétzúztam egy koponyát kinyírtam egy sötét hmm... teremtményt Elena személyében. Nem. Ezt biztosan soha nem mesélem el. Sőt Lizzyt is megkértem, hogy erről hallgasson anyám előtt. - Tapasztalt úgy lesz az ember, ha önálló döntéseket hoz, esetenként hibásakat is, és tanul ezekből. Nem olyan nagy, vagy szörnyű dolog ez. - tudom. Fiatal vagyok, és esetenként hibázok. De töbnyire képes vagyok ezt belátni, bocsánatot kérni, tanulni a hibámból. Speciel most azért, mert elhallgattam a VMS-t az anyám elől. - Sajnálom, hogy elhallgattam. Bocsánat. - nézek rá bűnbánó kiskutya szemekkel. Ami pedig a vérszerinti apám illeti, nos semmit sem tudok róla. Ez pedig nekem tökéletesen megfelel így. Valószínűleg ha be is toppana az életünkbe, se akarnék semmit sem tőle. A DNS-e egy része éppen elég. Vagy tán több is a kelleténél. Hiszek benne, hogy a nevelés többet számít, mint a puszta genetika. Azt pedig a Maroni családtól kaptam, nem attól az alaktól. Így nincs is mit csodálkozni azon, ha rájuk hasonlítok, és nem arra az idegenre, akinek még csak a nevét sem tudom. Nem is érdekel. - Nem tudom. Ezt talán tőle kellene megkérdezned. Néha tényleg azt hittem, hogy írni fog neked... de... nem tudom. - nem sűrün fordul elő, hogy ne tudjam, hogy mit akarok kifejezni, vagy összevissza beszéljek. De ez most... az apám... legalább az, aki apámként nevelt éveken át... Az sem teszi szebbé, vagy egyszerűbbé, hogy amikor tényleg azt hittem, hogy írni fog anyámnak, akkor éppen büntetésben voltam. Szóval ez sehogy sem jön ki jól. - Először én is ezt gondoltam. Talán ezért sem akartam rögtön szólni neked. Nem akartam, hogy megint csalódást okozzon neked. De... most nem. Azt hiszem, ezúttal nem így lesz. Szeretnék ebben hinni. - sóhajtok fel. Amit az apám irodájában láttam a nyár elején abban a merengőben... Talán most minden másképpen lesz. Remélem, hogy másképpen alakulnak a dolgok. Még akkor is, ha az anyám és az apám többé nem is jönnek össze. Bár titokban, vagy nem is annyira titokban egész gyerekkoromban reménykedtem benne, hogy így lesz. De persze itt nem az én kedvemről, vagy szeszélyeimről van szó. Nincs jogom beleszólni, hogy az anyám, vagy az apám kikkel, mikor és mit tesznek. Inkább mégiscsak felveszem azt a sütit a tálcáról. - Úgy másfél óra múlva. - nézek a karórámra, majd kapok be egy falat sütit, és a következő kérdésre látványos fuldoklással köpöm ki. - Khhhrg... Mi.. hogy.. mi...khhm... - felállok és a hűtőhöz lépve úgy a dobozból iszok pár korty narancslét. Tudom, hogy ezt mennyire nem szereti anyám. Mindig szóvá teszi, hogy van pohár. De, most az elöző kérdésén való megütközésem tölti ki az agyam, nem a narancslé-pohár kapcsolat. Kell néhány hosszabb pillanat, mire urrá leszek a köhögésen, és a mellbevágó kérdésen, anyámtól. Annyira ledöbbent arccal nézek rá, mint a ki sose látta ez előtt. A további lelkendezése se segít sokat, hogy ő az első lány, akit bemutatok neki... Annyira nem számíottam ilyen kárdésre, hogy még az sem lepne meg jobban, ha odakint piros hó kezdene szállingózni. - Anya... Háát... Ő... Nagymama nem mostanában leszel, ez egészen biztos. Legalábbis addig nem, amíg egyetemre járok, nincs rendes munkám, se feleségem. Lizzyvel csak pár hete jöttünk össze. Ez még nem házasság. Szóval... azért ha lehet őt ne sokkold ilyen kérdésekkel, jó? - a pasijával való lelkendezés pedig... megszokhattam volna... de... nem. Nem tudom, hogy ki vagy mi féle ez a Paul. Talán adhatnék neki egy esélyt... de anyám, és az alkalmi kapcsolatai. Már most félek, hogy beleéli magat, aztán megint csalódik. Mint annyiszor. - Mindig ezt mondod. Azért várjuk ki. - nem akarok lehangolóan pesszimista lenni. De minden kapcsolatára azt hiszi, hogy ő lesz az igazi, és hogy ez most más, de a vége mindig ugyanaz lett.
ϟ”Az anyai szív mindent megbocsát, és egy idő után minden engedetlenségünk feledésbe merül.”ϟ
//
