2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szerencsére nagy baj nem történik, a kötöző ártást egyszerűen le tudják rólam segíteni a többiek és nem habozom, azonnal viszem is ki Harry-t a teremből. Még reagálok természetesen Daphne mondandójára és hívok segítséget is. Ahol már biztonságosabbnak vélem a helyzetet, ott megpróbálom Harry-t feléleszteni. A sérülései nem túl biztatóak, de azt talán sikerül megállapítanom, hogy nem halálos, és a felélesztés is sikeresnek bizonyul, így hát néhány szó elhagyja a száját, amivel máris többet tudunk és lehetőségünk lesz ügyelni ezekre a bizonyos részletekre. Még mielőtt bármit is mondhatnék, a fiú ismét elájul a kimerültségtől és a fájdalomtól. Nem is kérdés, hogy hova tovább, lebegtetőbűbájt alkalmazok és amint tehetem, az ájult Harry-t lelebegtetem a Big Ben tornyából egészen addig a pontig, ahol a korlátozás megszűnik és lehetőségünk van elhopponálni a Szent Mungóba. Nem vagyok egy nagy doktor, így hát csak maximum minimálisan tudtam enyhíteni a fiú fájdalmain a gyógyító bűbájommal. A lényeg, hogy mihamarabb eljuttassam a Mungóba őt, aztán ha ez megtörtént és megbizonyosodtam róla, hogy jó kezekben van, azonnal a Minisztériumba vettem az irányt, hogy beszámoljak arról amit Harry-től tudok.
[You must be registered and logged in to see this image.] Amint elintézzük a tükröt és én is sikeresen kővé termesztem az azt fedő ponyvát, úgy látszik egy pillanatra lesz elég időnk némi szuszt venni. Viszont azzal nem számolok, hogy a túloldalról már robbantják is ki az akadályt, Dany varázslata pedig pont akkor talál be, amikor én már vonnám is fel a Protegot magunkhoz. Így csak azután próbálom meg magam előtt felvonni a pajzsot, miután már puskalövések hangja is lezajlódott, vagyis...megkezdődött, mivel az nem áll le olyan hamar. Dany is bekap egy ártást, amire nem tudok időben lépni. A fiút leteríti, de mindezalatt remélem, hogy Lizzynek is lesz némi lélekjelenléte, hogy odaléphessen segíteni. Nem érzem magam túl jól. Még így is olyan tehetetlenség vesz körül, főleg, amikor a másik fiatalt is eltalálja a pisztoly egyik golyója. De várjunk csak... Az a pisztoly... Csupán pár pillanatra tudom megvizsgálni még így távolról a fegyvert, de mi varázslók akárhol felismernénk azt a halálos pisztolyt. Egy pillanatra le is vagyok, ahogy tekintetem Alistair és a pisztoly között ingázik. Aztán mégiscsak lépek, szinte odaugrok a fiúhoz, hogy legalább a vérzését lassítani tudhassam egy kötöző mágiával. Aztán ha a vész is eláll, a fiúkat támogatva magunk mögött hagyhatjuk a káoszt. Miután a kis sebesültjeink úton vannak a Mungóba, én csatlakozok Joshua Troopshoz a Minisztériumban, hogy több információt kaphassak a Big Benben történtekről. Jó lenne tudni miféle veszélynek lettünk kitéve és hogy mi lehet a következő lépés a káosz megállításához. A rúnapisztoly még mindig rossz kezekben van, s ki tudja melyik küldetésünk lesz életveszélyes. Az eddigiekből tapasztalva az, akit eltalál az a golyó, kómába kerül... Vajon Alistairrel mi történt? Rá nem hatna olyan gyorsan ez az egész? Netán immunis rá? Lehet, hogy ő a válasz az egészre?
//Köszi a mesét Bár bevallom, az hogy ilyen szakaszosan tudtam csak írni rá kicsit elvett az élményből, de a végére tetszett a kialakult kerek sztori.//
Mit ér egy játék, ha az ellenfelet vesztésre programozták?
Az események számomra totálosan váratlan fordulatot vesznek, különösen amikor a pillanatba fagyva lemaradok mindenről, majd arra eszmélek, hogy gyomortájékon olyan brutális fájdalom önt el, hogy képtelen vagyok levegőt venni és ez most biztosan nem az asztmám miatt. A hasamhoz nyúlok és amikor valami forrót és nedveset tapintok végképp nem merek levegőt venni.. Mintha ezzel vissza tarthatnám, hogy bármi elhagyja a testemet... például a tulajdon életem. De aztán kénytelen kelletlen levegőt veszek bár elég nehézkesen és nyögve el is borulok szépen mint egy krumplis zsák... Valaki verjen fejbe könyörgöm mert ez borzasztó... Most bezzeg nem megy hogy elájuljak rögtön csak a lábaim tekeregnek a földön kínlódva, ameddig el nem látnak vagy nem történik valami... valahol félúton kibuggyan a vér a számon miközben annyit mondok a balomat fellendítve, amivel lehet épp leütöm azt aki oda jött hozzám segíteni - Amy ajándékát a sajtok közé rejtettem. Ott nem keresné... utálja a sajtokat... - amire bevallom nem emlékszem mert valahol félúton elveszítem a fonalat de az tuti, hogy ha nem ütnek ki félájultan is magyarázni fogok vagy egyszerűen csak bókolok annak aki épp ellát, netán szerelmet vallok valakinek... Akkor is ha fogalmam sincs mi történik már körülöttem. Ezek után már valószínűleg a mungóban fogok felébredni. Ott jön csak vissza a kép és a hang meg némi értelem. Anyáék riadt arca... Megint... le kellene állnom azzal, hogy a szívbajt hozom rájuk folyamatosan.. Nyár elején elvesztettem a familiárisomat, most meg még hasba is lőttek. Arról már nem is beszélve, hogy miféle pisztollyal lőttek meg. És pár nap múlva kezdődik a suli... mondjuk ebben a szent pillanatban őszintén nem bánnám ha lemaradnék az évnyitóról.. Lizzy ingázása aztán és Danyé is egy kicsit azért felderít. Játszom a könnyelműt, a vidámat, azt aki egy pillanat alatt túllendül mindenen.. hasonlóan mint anya, de... azt hiszem nekem nem megy hogy tényleg kizárjam és túllépjek rajta. Még anyának is feltűnhet, hogy valahol az ő viselkedését tükrözöm... csak kevésbé sikeresen.
///Eszeveszettül köszi a mesét és a türelmet :DD és ezt a végső lövést. Muhahaha szuper lett az egész
Azért enyhén szólva is megdöbbentő, hogy Grindelwald lelép, ott hagyva a szőke nőt. Nekem ugyan nem sok fogalmam van az esetleges rokoni szállról, főleg, hogy csak később lettem auror, meg a nő Mitchell, viszont eddig valami fő emberének tűnt az öregnek, aki most simán hátrahagyja a szőkeséget. Na ebből is látszik, hogy mi aurorok, a jó feltétlen szolgái még egymás hátát is védjük, meghallnánk a többiért, addig a gonoszok tekintetében sosem lehet tudni, hogy ki döf hátba. Ám nem érünk rá érzelmeket kinyilvánítani, pátyolgatni ezt az Annabelle-t, noha bennem megfordul, hogy békejobbot nyújtok, álljon át hozzánk, de túl kis hal vagyok én ebben a történetben. A mágikus tudásom sem komoly még, inkább csak a hitem az erős, hogy jobbá tehetjük a világot. Igen, az aurorok korán halnak, mint a mosónők, de vagyunk annyira kérlelhetetlenek, hogy ha egy kihullik, három másik álla a helyére. Daphne a szószólónk, igyekszik jobb belátásra bírni Annabelle-t, aki végül megadja magát. Én magam lépek odahozzá, és már gyakorlott anyagmágusként fémbilincset varázsolok a csuklóira. Aztán mégis megszólalok. – Mindig van megváltás, csak akarni kell. – Fogom meg a karját, hátha a másik oldalról betársul valaki. Én aztán nem leszek durva egy nővel még akkor sem ha sötét varázsló. De különben is, úgy vélem, hogy aki igazán fekete mágiát űz, aki másoknak akar ártani, annak kiül az arcára. A nő viszont olyan, mint egy közülünk, ő csak akar valamit. Csak éppen azt nem tudjuk, hogy mit. De nem egyértelműek a sötét szándékai. Talán csak ismét naív vagyok, és a szépség álarca mögött nem látom meg a gonoszt. Mindenesetre Ginny ha tud, elviszi Harry-t, és hív segítséget, én kerülöm Daphne pillantását, mert még véletlenül sem akarom, hogy az egyikünk is túlságosan aggódó pillantást vessen a másik felé, amit ez az Annabelle felhasználhat. Ma ismét győztünk, de cseppet sem vagyok jókedvű, hogy Grindelwald lelépett, a halál ereklyéi pedig ismét napirendre kerültek. Azt sejtem, hogy sodródunk valami végzetes felé..
//Nagyon tetszett, köszi szépen a játékot^
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt leszögezhetjük, hogy az óvatosság sosem árt. Azonban mostanában a kis csapatunk minden csak nem óvatos. Talán ezért is keveredünk folyton ilyen lehetetlen helyzetekbe. Akár azt is mondhatnánk, hogy ostoba vakmerő kamaszok vagyunk. Bármennyire is képzeljük magunkat felnőtteknek. De hát mit tehetnénk. Pottert elrabolták, és itt ez a tükör rejtély, amit meg kell fejteni. Csak nem fordulhatunk sarkon. Pedig talán a közelgő események fényében, ha lenne időben előrelátás képességünk, akkor bölcsebb döntés volna megfutamodni. Lizzy dünnyögését ezúttal figyelmen kívül hagyom. Nem szeretnék olajat önteni a tűzre. Egy szerelmi civódásnak nincs itt az ideje. S bár hálás vagyok Lizzy törődéséért. Olyan kedves gesztus, de most van az én tutujgatásomnál fontosabb dolgunk is. Így kifejezetten megkönnyebbülök, amikor a Kedves úgy dönt, hogy helyettem a tükörrel kezd foglalkozni. Így én is ezt tehetem. Nem sokára meg is találom a pergamentekercset. Ami pedig utána történik... Nos, szokás szerint egyetlen szóval tudnám jellemezni: KÁOSZ. Lizzynek, és Alinak sikerül visszarántani a leplet, sőt még Aspasia dermesztő varázsa is sikerül. Ám a menyétem fagyasztása nem úgy sül el, ahogy szeretnénk, és a lefegyverzés sem sikerül. Azt hiszem ezt elkönyvelhetjük az én vereségemnek. Főként, mivel még észbe se kapok jóformán, máris egy pálca szegeződik rám, és egy fekete sárkányalak csap falhoz, de úgy Istenesen. Hallom ahogy a bordáim törnek, és bent reked a levegőm, hirtelen pedig már azt sem tudom, hol vagyok, milyen testhelyzetben, és mi történik körülöttem. Valahonnan messziről, mintha hallanám, ahogy a menyétem is felvinnyog a fájdalomra, de már nem igazán sikerül semmire se fókuszálni. Ennyit a hős védelmező énemről. Nem véletlen nem vagyok Griffendéles. A párbaj mágia sem volt soha erősségem. Amit azt hiszem az iménti példa jól demonstrál is. Talán a következő dolog, aminek sikerül megragadnia egy pillanatra a figyelmem Lizzy aggódó kérdése. Megkönnyebbülten sóhajtanék fel, de igazából csak egy fájdalmas hörgésre sikeredik a dolog, mire a familiárisom ismét felnyüszít valahol a közelben. -J..jó va..vagyok. - észre se veszem, hogy sikerül olaszul válaszolnom Lizzynek. Talán az agyrázkódás miatt, amit minden bizonnyal elszenvedhettem a sárkány támadástól, ami ellen kb. esélyem sem volt védekezni. Minden esetre attól megkönnyebbülök, hogy Lizzynek semmi baja. Ami pedig Alival történt... nos, az csak jóval később csapódik le bennem, talán szerencsére, akkor amikor már a Mungóban láttak el bennünket, és Lizzy hűséges ingázásba fog kettőnk kórtermei között. Ami viszont igen különösen érint, és talán újdonságként is, sőt még a Mungo gyógyítóit is meglepi, hogy sokkal gyorsabban gyógyulok fel a sérülésekből, mint egy átlagos ember. Ez talán valami új képesség. De akárhogy is, amint képes vagyok rá, az első dolgom, hogy Alit meglátogassam, és bocsánatot kérjek tőle, a történtek miatt. Én rángattam bele, és felelősnek érzem magam a történtek miatt. Mindenki számára könnyen belátható, hogy most mennyire is van bűntudatom a srác állapota miatt. Ha idő közben az aurorok megtaláltak, és kihallgattak a történtekkel kapcsolatban, akkor természetesen minden kérdésükre készséggel válaszolok, mintegy magamra vállalva a teljes felelősséget a kölyök-csapat veszélyes kis belekotnyeleskedéséért a dolgokba. Ami pedig a talált pergament illeti, egy alkalommal, amikor Lizzy a kórtermemben volt, felolvastam neki. A történet megható, és szomorú számomra. Ugyanakkor figyelmeztető jellege is van. Hiszen mi is pont arra készülünk, hogy amennyire lehet titokban tartjuk a kapcsolatunkat. De talán nem kéne. Talán itt lenne az ideje felvállalni mindenki előtt. Hiszen a pár titkolt kapcsolata is tragédiához vezetett. Én pedig nem szeretnék hasonlót megélni. Szeretem Lizzyt, ezt biztosan tudom, ahogy azt is, hogy bármit megtennék érte. De így elveszíteni a gyermeküket, és az életüket egy titok miatt... szörnyű. Persze azok más idők, és más körülmények voltak, tudom. De akkor is. Azt hiszem most igen sok mindenen kell rágódjak, és sok mindent kell helyre tegyek magamban.
//Hosszú élet III. szint: 3-szor olyan gyorsan gyógyul, mint egy átlag ember, legyen szó betegségről, vagy sérülésről.
Köszönöm szépen a mesét! Nagyon izgalmas volt! A pergamenes történet a végén különösen tetszett! //
ϟ”Az emberiséget fenyegető két legnagyobb veszély a fanatizmus és a közöny.”ϟ
Még Alistair szavai se nyugtatnak meg teljes mértékben. Igen, a képességeik ide vezettek minket, ezt aláírom, de vajon nem szándékosan intézték így mások a dolgot? Elvégre, mégis a Testvériség rejtekhelyét szeretnénk felfedni és mindezek ellenére se vagyunk többek néhány vakmerő kamasznál. Bármilyen adottságokkal is rendelkezünk, nincs elég gyakorlatunk ahhoz, hogy megfelelően kamatoztassuk őket és ezeket felhasználva szálljunk szembe ekkora kaliberű alakokkal. Talán Aspasia igen, de mi... És hát ez a rengeteg limlom is arra utal, hogy kárnak jöttünk ide. Rendben, a tükör igen érdekes, már csak abból is kiindulva, hogy mit tud az iskolában rejlő, hasonló tárgy is, de minden más értéktelen kacat. Egy rakás szemét, semmi több. - Rendben, persze - sóhajtok egyet Dany és Aspasia intelmei hallatán, miközben a tükör előtt állok és csak bambán meredek bele, hátha észreveszek valami érdekeset. A felirat alapján egy lelki társra gondolnék, szerelmi kapcsolatra, de mélyebben nem megyek bele a jelentésébe. Még csak egy pillanatra sem ötlik fel bennem, miszerint ez a tárgy utat jelenthet egyik pontból a másikba. Elvégre, miért is agyalnék ilyesmiken? Még akkor se jutna eszembe, ha tisztában lennék azzal, mi is folyik a túloldalon. - Nem veszekszem - dünnyögöm, de azért Ali kap részemről egy mérges pillantást a válasza hallatán. Mindenesetre, abbahagyom Dany tutujgatását, majd ismét a tükörre fókuszálom minden figyelmemet. A következő pillanatokban minden annyira gyorsan történik... A leplet még azelőtt sikerül visszarángatnunk a tükörre, hogy az imént elhoppanált alak társai kilépnének, Aspasia bűbája sikere láttán pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel, ám nem sokkal később már robban is bele az arcunkba az egész, végül lépnek ki az ismeretlen alakok, az egyikük pedig lövöldözni kezd. Vagyis, csupán néhány dördülést hallok és - számomra nem érzékelhető módon - belefagyok abba a mozdulatba, amit éppen csinálok. Mire ismét minden a helyére kerül, már sehol senki, én pedig a fejemet kapkodva nézek körül a helyiségben, végül pillantom meg Danielt a fal tövébe rogyva és ugrom automatikusan hozzá: - Te jó ég, minden rendben? - teszem fel a kérdést aggódva, miközben teste minden egyes porcikáját alaposan átvizsgálom, mintegy sérülés után kutatva. A mozdulatsor azonban megakad, amint észreveszem, hogy Ali is összerogy. Nincs szívem magára hagyni Danielt, de ha a fiú segítségre szorulna, rögtön mellette termek és - ha szükséges - segédkezem az ellátásában, ahogy Danyében is. A következő pár napot azzal töltöm, hogy hol Ali, hol Dany kórterme közt ingadozom, habár az utóbbinál nyilván több időt töltök. Még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat abban a tekintetben, hogy nem haltunk bele ebbe az egész helyzetbe... Elég veszélyes kalamajkába keveredtünk most, azt meg kell hagyni. Grindelwald feltételezett tervei nem érdekelnek különösebben, sokkal inkább az, hogy mindannyian épségben visszatérjünk az iskolába és magunk mögött hagyhassuk ezt az egész rémálmot.
(Köszönjük szépen a játékot és a jutalmakat is, személy szerint nekem nagyon tetszett a mese )
A szerencse ezúttal nem áll mellém. Már annak is hangos nem tetszéssel adtam hangot, hogy Alaric csak úgy lelépett, de hogy ez a kis szedett-vedett csapat csak úgy szétziláljon minket... Kitartóan próbálkozom, sikerül visszacsapnom a vöröske támadását is, de a tűzgolyó túlságosan nagy erővel lök előre, hogy megtartsam magamat az előbbi után. Talán botorság, hogy biztosra veszem, hogy ha a kezemet nyújtom, akkor lesz, aki majd elkapja, hiszen tudom, hogy az átjárót lefogják zárni, és ha nem távozom időben, akkor bizony már nem is tehetem meg. A tükör működésével tökéletesen tisztában vagyok és azzal is, hogy a nagyapám hogyan biztosította be a menekülését, de hogy pont így történjen... Még a szemébe nézek, de a pillantásából már látom, hogy nem fogja megvárni, amíg összeszedem magamat és feltápászkodom, hanem bizony amint átlép azon a tükrön bezárja majd maga mögött a járatot, hogy még véletlenül se mehessen utánuk olyan, akinek nem kellene. Lehajtom a fejem hát és összeszorítom a fogamat. - Mintha csak a létszám lenne a fontos. Habár egyel többen is vagytok, mint a többiek sejtik, nem igaz? - sziszegem a fogaim között a nő szavai hallatán, de aztán feltápászkodom, miután még odaszúrok egyet. Nem megy könnyen, hogy lábra álljak, szusszanok közben párat, de kihúzom magamat és dacosan emelem meg az államat, miközben átadom a pálcámat. Sejthetik, hogy nem lesz könnyű bármit is kihúzni belőlem akármivel is próbálkoznak majd és minden lehetőséget megragadok majd arra, hogy megszökjek. Még mindig hiszek abban, hogy kapok majd segítséget, hiszen tudom, hogy bőven akadnak a Minisztériumon belül is embereink. Csak addig kell kitartanom, amíg lehetőséget kapok és bizony a lehetőséget ki is fogom használni. Úgyhogy innentől lakat a számon, rángathatnak, meg sem nyekkenek. Mégis csak Grindelwald unokája vagyok, nem akárki és persze remélem, hogy ettől még időben elérnek majd Dumbledorehoz, hogy megszerezzék a pálcát. Aztán ki tudja, talán azzal, hogy a Minisztériumon belül leszek még plusz lehetőségekhez is jutok, hogy megtudjak ezt-azt. Mindez átmeneti nehézség, nem vereség.
Dühösen fújtatok egyet, hogy a férfi meglép és a tükröt sem tudom elpusztítani, ezáltal mások is elmenekülhetnek és bizony meg is teszik, de legalább megtudjuk akadályozni, hogy amivel próbálkoztak megtörténjen. A fickó gondolatainak lenyomatát pedig jól megjegyzem magamnak és innentől holt biztos, hogy akárkivel találkozom majd ellenőrizni fogom, hogy nem ő-e az, hiszen most már biztos, hogy akárnek felveheti az alakját és nem tudhatjuk, hogy valójában hogyan néz ki, ez pedig nagyon frusztráló. Nincs most idő viszont ezen gondolkodni, hiszen a robbanás hatására a többség elmenekül. Gyávák, tudjuk jól, és majd újra próbálkoznak, de mi akkor is ott leszünk... remélem. - Sokkal egyszerűbb, ha megadja magát, többen vagyunk! - ő pedig sérült és térden áll, és ahhoz túl sok pálca szegeződik rá, hogy bármit is tehessen és úgy fest lényegében a sorsára hagyták. Nem is lenne meglepő, ha nem próbálna meg meglepni, így gond nélkül elfoghatjuk. Elsőként természetesen a nő pálcáját kobzom el és csak utána jöhet minden más. - A Szent Mungóba kell vinni. Hívsz erősítést? - Ginnyre pillantok először, hiszen Harryt ki kellene vinni innen és térmágia korlátozás miatt előbb le kell lebegtetni a lépcsőn és csak odalent lehet vele hoppanálni, ha már kívül vagyunk a védelmi vonalon. Én magam pedig Gerardnak segítek begyűjteni az itt ragadt ellenfeleket, miután hívott erősítést. Nem lépek át csak úgy a tükrön, hiszen nem tudjuk, hogy hová vezet, majd a Minisztérium lefoglalja szépen. Rengeteg munka vár még ránk, jelentések és persze megtudni, hogy mi a helyzet a csapat másik felével, akik a fiatalokat indultak megmenteni. Mégsem szakadhatunk egyszerre többfelé, csak szépen sorban.
//Köszönöm szépen itt is a mesét! Nagyon élveztem minden percét! Tetszik a halál ereklyéis vonal. Remélem egyszer az életben megdobom a nyüves medált azért, bár már kezdek nem reménykedni. És persze a jutikat is köszönjük szépen! <3//
[Westminster Apátság - Lizzy, Alistair, Dany, Aspasia]
Nem csoda, hogy szétzilálódik az együttműködés, hiszen a tükör túloldalán egy legendás sötétmágus közeledését látják, de azért kicsit elszabadul a káosz közöttük. Lizzy-nek és Alistairnak akkor van értelme befedni a tükröt, ha még a gyorsan elhoppanált férfi után senki se lépett át, tehát úgy tudják az egészet időzíteni, hogy amikor átjönnének a túloldalról - egyértelműen ők nem látják, hogy mi vár rájuk -, akkor amikor beleütköznek a ponyvába akkor változtatja Aspasia kővé a leplet. A familiárisa nincs vele, egy őzike nem sétálhat London városában, se a Westminster Apátságban, kint várja valahol elbújtatva. Mivel az ellenfél egy lepel alatt van, így nem láthatóak, nem lehet őket lefegyverezni, Dany fagyasztása pedig Lizzy-re, Alistairra és Aspasiára is hat, de azokra nem, akik a tükör túloldalán még nem léptek át és éppen lépnének, szóval sehogy se jó. Még ha Grindelwaldot bele is fagyasztották a kővé dermedt lepelbe, akkor is a következő pillanatban berobban az egész egy kékes-lilás csóvának - egészen pontosan villámnak hála - és kibukkan mögötte néhány ismerős alak, közöttük Anchev, akik nagyon is tudnak mozogni, a Dany által kővé dermesztett csapattól és Grindelwaldtól eltekintve. A férfi már
találkozott némelyikükkel Deneira elméjében, de nem tűnik úgy, mintha jelen pillanatban emiatt kevésbé lennének veszélyben: az egyik kezében egy pálca van, a másikban egy rúnapisztoly és mindkettővel felváltva kezd el lövöldözni afféle "fedezőtűzként", hogy minden társa átérjen és a vezetőjüket karon ragadva elhoppanálhassanak. A pálcája valószínűleg ösztönösen Dany-re fordul, arra, aki képes mozogni, és a fiút egy sötét átokkal leteríti - egészen pontosan egy fekete sárkány körvonalai csapják mellkason és vágódik a falhoz, a feje hangosan koppan és kis híján elveszti az eszméletét. A pisztoly a férfi kezében összetéveszthetetlenül hasonlít ahhoz, amit a Reggeli Próféta és megannyi lap lehozott már, a pisztoly, ami kómába juttatott már több, mint száz embert. A golyók követhetetlen gyorsasággal csapódnak be, de egészen addig, míg a rosszfiúk el nem hoppanálnak és mindenki "ki nem olvad" úgy tűnik, hogy senki se sérült meg. Viszont amikor mindenki magához tér a néhány pillanatnyi csetepaté után, Alistair szépen lassan a szemük láttára csuklik össze a hasát szorongatva...
[Big Ben tornya Josh, Ginny, Daphne, Avery, Gerard]
Ginny összecsuklik az átoktól, ami valójában az ő sajátja, a kötöző ártást fordította ellene Annabelle, de túl sok sérülése nem lesz, abban van szüksége segítségre Avery-től, hogy a köteleket megszüntesse. Ezután könnyedén ki tudják vinni az ájult Harry-t, úgy tűnik, hogy abszolút nem törődnek már vele, teljesen lemondtak róla a Testvériség tagjai. Amikor kiérnek jobban meg tudják nézni, csúnyán vérzik a fejéből, orrából, a szeme és az arca több helyen fel van dagadva, belilult és vélhetően a ruhája alatt is hasonlóak várják, szóval a gyógyítás nagyon is jól jön. Amikor magához térítik elsőre felhörög és csak néhány szót tud kinyögni. - Elvette tőlem... Grindelwald elvette apám köpenyét... A Halál ereklyéiről beszéltek... Dumbledore pr... Dumbledore professzor veszélyben van... - nyögi a fiú, aztán a kimerültség újra az ájulatba kergeti. Daphne minél többet gondolkozik a férfin annál több minden kerül a helyére: a lövöldözést a rúnapisztolyokkal egy roxforti diák nagybátyjának alakjában kezdte el valaki két és fél évvel ezelőtt, amikor a Testvériség agresszív irányt vett. Ahogy megpróbálja elpusztítani a tükröt, vagy kivágni, sajnos nem jár szerencsével, egy mágikus tárgyról van szó, amit a varázslat megóv. Amikor Gerard tűzgolyóval akarja őket szétzilálni a golyó a falban csapódik be és robban egy jó nagyot - ami mondjuk a Big Ben magas épületében talán elég feltűnő lehet -, de a végeredmény sikeres.
A robbanástól jó néhányan eltaknyolnak, Anchev mondjuk pont nem, viszont Annabelle, aki legutolsóként szabadult meg Ginny-től nyekkenve esik térdre. Látni, ahogy a szőke nő Grindelwaldra mered, az idős varázsló pedig hátrafordul, a tekintetük összekapcsolódik és... elfordul az elesett boszorkánytól - aki nem mellesleg az unokája - és átlép a másik oldalra. Daphne villáma ugyan nem tudja elpusztítani a tükröt, de azért a menekülőknek odapörköl és furcsa módon úgy tűnik, mintha még a tükör felületén is áthatolna a túloldalra - bármi is legyen ott. Ez Gerard tűzgolyójával együtt elég ahhoz, hogy a közös varázslat, aminek a fenyegető súlyát szinte érezni lehet a levegőben megtörjön. Akármire is készültek olyan nagyon, ma biztosan nem fogják létrehozni, viszont Annabelle-en és a kopasz férfin kívül, akit Gerard már egyszer a Szent Mungóba juttatott, mindenkinek sikerül megszöknie. Ha követik őket, akkor a másik oldalon már csak egy szétdúlt templomi padlást találnak Aspasiaval, Lizzy-vel, Dany-vel és Alistair-ral, akinek a gyomrából szivárog a vér...
Epilógus
A golyó halálos sebet ejtett volna, ha nem lennének varázslók. Habár nem csoda, ha nagyon megijednek, furcsa módon a lövés nem taszítja Alistairt még sem kómába, úgy tűnik, hogy immunins a rúnapisztolyra. Annabelle-t és a kopasz férfit, akinek tisztának tűnik a tekintete, ám a szája brutális módon be van varrva sikerül letartóztatniuk és megindulhat a kihallgatásuk az Auror Parancsnokságon. Habár a Láthatatlanná tévő köpenyt nem sikerült visszaszerezniük, Harry napokon belül teljesen felgyógyult és habár a Testvériség tagjai nem beszélnek - kopasz barátunkat mondjuk nehéz lenne hibáztatni ezért -, ő el tudja mondani, amennyit hallott. Grindelwald meg akarja szerezni a Halál Ereklyéit, ami a köpeny, Dumbledore pálcája, a A Pálcák Ura, amit Grindelwaldtól szerzett párbajban évtizedekkel ezelőtt és a Feltámadás köve, aminek már évek óta nyoma veszett... Dumbledore-ra nem sokkal később rátámadnak, de a varázsló megvédi magát annak köszönhetően, hogy még időben tudták értesíteni a Minisztériumban, hogy mire számítson, de egészen biztos, hogy Grindelwald ahogy még jobban erőre kap újra megpróbálkozik. Ki tudja, talán a Feltámadás kövét könnyebb lesz megszereznie? Dany amikor elolvassa a tekercset egy történetet talál két szerelmesről, egy papról, aki a Westminster apátságban volt és egy szegény szolgálólányról, aki a Westminster-palotában, aminek az óratornya a Big Ben. Titkos viszonyt folytattak a két tükör segítségével, amiért súlyos árat fizettek egy boszorkánynak, megígérvén, hogy amennyiben gyermekük születik, odaadják neki. Nem akarták persze betartani az ígéretet, de nem volt választásuk, miután a nő megfogant, majd világra hozta a gyermeket a boszorkány elragadta. A két megtört lélek soha többet nem tudta, nem is akarta használni a tükörpárt, hogy újra láthassák egymást, rövid úton elvitte őket a bánat és örök nyugovóra tértek, még csak nem is egymás közelében elhantolva...
//Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt! A jutalmak ezúttal sávosak lesznek, számításba véve azt, hogy ki hány körből maradt ki, ki használta el az szerencséjét, illetve ki küldött nekem üzenetet Grindelwald terveivel kapcsolatban.
I. sáv: Daphne, Gerard, Dany, Lizzy - Soron kívüli dobás akármire +15 módosítóval (Daphnenak +20) - A karakterlapon eloszthattok 5 pontot Tulajdonságra (maximum 2 mehet egyre) és 10 pontot Tantárgyakra (maximum 3 mehet egyre) II. sáv: Ginny, Alistair - Soron kívüli dobás akármire +10 módosítóval (Alistairnek +15) - A karakterlapon eloszthattok 4 pontot Tulajdonságra (maximum 2 mehet egyre) és 7 pontot Tantárgyakra (maximum 3 mehet egyre) III. sáv: Joshua, Aspasia, Avery - Soron kívüli dobás akármire +5 módosítóval - A karakterlapon eloszthattok 3 pontot Tulajdonságra (maximum 2 mehet egyre) és 5 pontot Tantárgyakra (maximum 3 mehet egyre)
+ Minden résztvevő dobhat egy "A szerencse forgandó"-t ingyen a Szülinapi hírnél (nem kell megvárni a kihívás végét és akármelyik karakterednek adhatod, amit kidobtál)! //
Akármi is az oka annak, hogy azt a parancsot kapom amit, nem állok neki kukacoskodni. Igaz a vérontástól se kellene félteni, nagy lány vagyok és a cipőmet is magam kötöm be, de tény ami tény, hogy lennének utána álmatlan éjszakáim bőségesen. Persze ez senkit se érdekelne és nem is kéne, hogy érdekeljen. Egy a lényeg, hogy aprót biccentek, amikor Daphne megszólal, s a pixivel együtt azonnal a feladatra koncentrálunk, a lehető leggyorsabban próbálok hát odapattanni Potterhez, s ha Ginny meg a pixi tudnak benne segíteni, akkor a lehető leggyorsabban kint tervezek teremni vele a bizonytalan zónán. Mivel az álcázott reptetés itt maximum fél méternyi távban működhetne, ugyanis Ginny és én is fogjuk Harry Pottert, tehát ha a pixi is ráfog, akkor mindhármunkat felemelne, ezért ha úgy látom, hogy nem boldogulunk, akkor rászólok Ginnyre, hogy engedje el Harryt és én is megteszem ugyanezt, s így a pixi ki tudja reptetni egyedül is, ha minden igaz. Ha meg mégse, akkor még mindig segíthetünk neki. Odakint Ginny ránt először pálcát, hogy felébressze az ájultat, így én nem vele foglalkozom, hanem összeszedve minden gyógyítói maradványtudásomat inkább kérdés nélkül Ginny az, akin tervezek segíteni.Elég nagy bajban lennék, hogyha egyedül kéne reagálnom a lehetséges meglepetésekre az ájult férfi és a sérült nő társaságában, így jobbnak lűátom, hogyha társnőmet úgy-ahogy helyrepofozom a hippokrax varázslattal.
//Hippokrax (Episkey) Gyógyító varázslat Töréseket, sebeket és belső sebeket is gyógyíthat. HP6 A filmben Luna Lovegood, a könyvben Nymphadora Tonks használja, hogy meggyógyítsa Harry Potter törött orrát. - Az angol szó a görög „episkeu”, javítás szóból, a magyar a görög orvoshérosz, Hippokrátész nevéből.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Bizonyára okkal került ide ez a tükör és a jel sem véletlenül szerepelt az ajtónál... Legyünk óvatosak, Lizzy. - szólok oda a lánynak figyelmeztetésképp, hogy azért ne vegye annyira könnyen a helyzetet. Lehet, hogy sok a kacat és nem tűnik veszélyesnek, ám amint megtaláljuk a tükröt, már van is mitől tartanunk. Persze a fiatalok már most megerőltetik magukat annyira, hogy a testük jelzi is nekik a következményeket. Bátrak, de eléggé felelőtlenek, hogy a saját életükkel játszadoznak. Szükségünk lesz az erőjükre, ha esetleg sorra kerülne egy nagy összecsapás. Nem meríthetik ki magukat már az elején. De legalább most én és Carissa itt vagyunk, s amint a tükör is megmoccan, már állok is be a fiatalok elé, hogy ha esetleg útban lennének a túloldalról érkezőnek, akkor ne ők kapják az első csapást. Mindeközben viszont sikerül megpillantanom Daphneékat is a másik oldalon. Egy pillanatra belegondolok abba, hogy talán bölcs döntés volna-e, ha átugrok én is valahogy hozzájuk, hogy segíthessek nekik, viszont a fiatalokat nem hagyhatom itt, nagyobb balhéba pedig nem kellene őket sem belekevernem. Másrészt ez az átjáró kijárata az ellenfeleinknek, egyet sem hagyhatok meglógni. Így ha Dany lefegyverző bűbája működik, azon nyomban igyekszem egy megkötözőbűbájt szórni az ellenségekre. - Szerezzétek meg a pálcáikat és vegyétek biztosra, hogy nincs náluk semmi fegyver. Egy ideig itt tarthatjuk őket, legalább addig, ameddig Caleb vissza nem ér az erősítéssel. -keltem fel Ali és Lizzy figyelmét, ameddig Dany megtalálja azt a pergament. Pálcámat a tükörre szegezem, készen állva egy Protego elsütésére, amennyiben szükséges. Meghagyom Alinak és Lizzynek a lehetőséget, hogy a ponyvát a tükörre csavarhassák, melyre küldök is egy kővé változtató bűbájt, hogy ott maradjon fixen a varázstárgyon és többen ne tudjanak átjutni rajta.
//Duro - Kővé változtató bűbáj: Az eltalált tárgyat kővé változtatja (de kinézete nem változik). Hermione Granger használja egy fali szőnyegen hogy a halálfalók elájuljanak.
Incarcerandus (Incarcerous): Kötöző ártás Megkötözi a célszemélyt. HP1 Mógus professzor használja az első részben Harry Potter ellen.Dolores Umbridge használja az ötödik részben egy kentauron.
Túlságosan is a saját oldalammal és feladatommal voltam elfoglalva, nem figyeltem tökéletesen a társaimra, ezért a vakító fény is meglepetésként ér és ez miatt többszörös hátrányba kerülök, nagyjából elveszítem az irányítást és csak minimálisra sikeredik a támadásom, ami inkább mondható végül is kudarcnak, mintsem segítségnek a többiek irányába. Ami pedig végképp bebizonyítja ezt, az a támadás ami az irányomba igyekszik. Sem a familiárisom sem én nem voltunk erre felkészülve, így tehetetlenül rándulok össze, térdre is rogyok. Mozdulni nem tudok és ugyan nem tudom mennyire viselte meg a szervezetemet ez a közjáték, de ha esetleg sérülést is szereztem a támadás során, akkor ha nem túl erőteljes, talán a familiárisomnak van még annyi képessége, hogy kicsit enyhítsen rajtam, legalább annyira, hogy utána a saját pálcámmal működjön a dolog és tudjak önmagamra fókuszálni. Daphne tekintete és szavai elérnek hozzám, ha képes vagyok rá, akkor felnyalábolom Harry-t és ha nem tartóztat fel senki és a többiek biztosítani tudják a kijáratot, akkor elindulok vele lefelé. Valószínűleg jobb lesz ez így mindenkinek, a lépcsőn remélem már nem találkozunk olyannal aki az óratoronyba igyekezne az ellenségtől és a többiek pedig kevésbé gyengítették le magukat, jobban helyt tudnak állni a továbbiakban ha fel akarják tartóztatni a csapatot. Mindenesetre akármi dolguk is volt Harryvel, remélem nem annyira fontos, hogy valaki utánunk jöjjön. Ha sikerül biztonságosabb helyre érnünk valamilyen szinten, akkor azért megpróbálom feléleszteni Harryt. Első körben egy felélesztő varázslattal próbálkozom, a Renervate-val.
// Familiáris - Gyógyítás: A familiáris gyógyító erővel bír, reális keretek között képes rá, hogy gyógyítson valakit (nem csak a gazdáját), de ez kiveszi az erejét, utána pihennie kell, nem tudja használnia képességeit. Amennyiben valakit halálos sérüléstől ment meg ő maga pusztul el helyette.
Renervate - Élesztő varázslat - Az eszméletlen embereket magukhoz téríti.
Wesminster apátságNem mondom, hogy örülök Lizzy jelenlegi hebrecs viselkedésének, amivel egyre türelmetlenebbül fogdos össze mindent, és állapítja meg, hogy minden csupa kacat. Ha így is van, akkor is óvatosabbnak kéne lennünk. Ki tudja milyen csapdákat állított ide a Testvériség. - Kacatnak álcázni, és egy rakat kacat közé rejteni valami értékeset nagyon is okos húzás. Szóval csak óvatosan. - intem újra a szőkeséget. Mert biztos, hogy a képességeink nem véletlen vezettek ide minket Alival. Valami egyértelműen vonzott. Még akkor is, ha úgy fest a kisebb háztársammal csúnyán túl erőltettük magunkat. Szerencsére a menyétemnek elég gyorsan sikerül orvosolni a problémát, mind nálam, mind Alinál. Bár a fejfájás, azért annyira nem jön jól. De ezzel együtt is megpróbálok a jelen helyzetre koncentrálni. Ám így sem vagyok képes eltüntetni Lizzy elől az árulkodó vérnyomokat. Na meg éppen tükörben sem bámulhatom magam, hogy mennyire is sikerült elmaszálnom magamon a saját vérem. Valahol mélyen jól esik Lizzy törődése, ahogy zsepivel a kezében oda lép hozzám, hogy letörölgesse az arcomat, de egy finom mozdulattal eltolom magamtól a kezét. - Semmiség, ne aggódj. Erre most amúgy sincs időnk. Szóval elég a veszekedésből. - vetek egy pillantást Ali, és Lizzy irányába. Később is civódhatnak. Viszont most meg kell fejtenünk az előkerülő tükör, és a Testvériség titkát, ami ide hozott minket. Ennek érdekében pedig máris nekifogok a tükör megvizsgálásának. Nem mondanám, hogy könnyű dolgom van. Főleg, hogy egészen a falra van tolva a nehéz tükör. - Nem túl bölcs mágikus tárgyakra csak úgy mindenféle bűbájt szórni. Nem tudhatjuk, hogy sül el. - jegyzem azért meg közben még Ali kicsinyítős ötletére. Biztos vannak a minisztériumban erre szakosodott emberek. Caleb talán pont értük ment el. Az igen hasznos volna. Nekem viszont közben sikerül kitapogatni egy pergament, és magamhoz venni. - Találtam valamit!- hívom fel Aspasia és többiek figyelmét a tekercsre, ám mielőtt megnézhetném mi is az, az auror lány feltáró bűbájának hála igen csak gyorsan változnak az események, így egyenlőre tekercs nézegetés helyett egyszerűen a táskámba süllyesztem azt. Bár az első alak megszökik, de Lizzy és Ali a lepellel próbálják meg hatástalanítani a Testvériséges alakokat. Akár sikerül nekik, akár nem, a menyétem megpróbálkozik egy időfagyasztással, és én eközben lefegyverző bűbájt lövök el a felbukkanó Testvériségesek irányába. Hátha sikerül megszerezni a pálcáikat, és akkor Aspasiát, és a remélhetőleg a szökevényeket követő aurorokat sikerül annyi előnyhöz juttatni, hogy megállíthassák a gonosztevőket.
//Familiáris képesség: - Időfagyasztás: A familiáris képes rá, hogy befagyassza az időt egy adott helyiségben, vagy nyílt téren 5 méter sugarú körben. Ezen a területn mindenki mozdulatlanná dermed kivéve a familiárist és gazdáját. Az idő befagyasztása addig tart, amíg a familiáris gazdája szeretné, de maximum 5 percig.
Capitulatus – Lefegyverző bűbáj: A bűbájjal ellenfelünket egy pillanatnyi meghátrálásra késztethetjük és közben pálcájától „megszabadíthatjuk”.//
ϟ”Az emberiséget fenyegető két legnagyobb veszély a fanatizmus és a közöny.”ϟ
Mit ér egy játék, ha az ellenfelet vesztésre programozták?
[[Westminster Apátság - Lizzy, Alistair, Dany, + Aspasia]]
Nagyon nem szeretem amikor fáj a fejem. A koncentrációm hajlamos ilyenkor végleg feladni a maradékot is. Ha van rá alkalmam és megtehetem ilyenkor szoktam minden szégyen érzet nélkül elvonulni és aludni egy fél órát. Vagy csak leülni valahova és kikapcsolni, kizárni mindent. De jelenleg egyik sem opció és főleg nem esne jól ekkora porban. - Biztos, hogy van köze hozzájuk. Másképpen se Dany se én nem erre jöttünk volna... - mondom ki kicsit visszakozva Lizzy szavai hallatán. Egyfelől mert már találtunk valamit ami egyértelműen az ő jelmondatukkal volt lezárva, másfelől fájna beismernem, hogy mindenről lemaradunk. Vagyok annyira kölyök, hogy bármennyire is veszélyes és bármennyire próbáltam helyenként élő vészmadár lenni, hogy ne rohanjunk fejjel a falnak, azért bennem is ott motoszkál, hogy találni akarok valamit. Valamit, ami magába foglalja, hogy nem tök feleslegesen sodortuk magunkat bajba... Mert azért biztos vagyok benne, hogy ennek meg lesz a visszhangja. És jó ha a sulin belül nem kapunk valami megrovást a kis akciónkért. Azért amikor Lizzy szóban oda csap ártatlan arccal csúszik ki a számon kissé rácsodálkozva a felháborodásán. - Miért a kviddicsben te hányszor sérültél le hogy előrébb juss? - nem szándékozom vitát kezdeni, csak simán nem értem, hogy neki úgymond szabad kihajtania magát, mi meg nem feszegethetjük a határokat..? De ennyiben is hagyom, főleg amikor a tükör kerül fókuszba. Amikor Aspasia megidézi a varázslatot valahogy.. nagyon más történik, mint amire számítok és érzem ahogy végig kúszik a gerincemen valami nagyon rossz érzés és el is öntenek a mintáim. Minden nagyon gyorsan történik. Amikor pedig a férfi átesik, érzem ahogy megfagy a levegő. Amiatt meg aztán főleg, amit a túloldalon látunk és akik felénk közelednek. Az öreg figura vigyorát látva pedig felsikolt a lelkem mélyén egy hang "Vissza mennyé'!!!" Valószínűleg Lizzy nem arra gondolt amire én, mert amikor elkiáltja magát, én pálcát rántok és igazából reflexből cselekszem, szegény Aspasia szavát meg sem várva, valami kevésbé életveszélyes mutatványért... Egy bűbájt sütök el, ami nagyjából megfelel a hirtelen célnak és az átérkező alakokat körül tudom tekerni a lepellel általa. Nonverbális varázslatként használom a hirtelen riadalom miatt. Legalábbis remélem, hogy ha mást nem, sikerül az arcukba csapni egy jókora poros rongyot vagy elgáncsolni őket vele és pár nagyon rövid pillanatot nyerni még. Csak utólag csapódik le, miután már cselekedtem, hogy basszus.. az ott Grindelwald lenne?! Oh a francba, én meg a figyelemzavarom! Utálom amikor fáj a fejem.. Hát nem mondom hogy nem vág nyakon az a "mindmeghalunk" típusú gyomorgörcs.
//Félig kitalált bűbáj. A wingardium leviosa-hoz hasonló, csak itt a célzott tárgyat a bűbáj toldása szerint tudja mozgatni a megidézője. Jelenleg a "csavarodik" "tekeredik" toldást kapta. Ha a varázslat sikerül, a lepel körbe tekeri (ha elég közel vannak egymáshoz hogy egy célpontként legyenek kezelve) Annabellet/Grindit/valamelyik részüket. Bűbájtan: 23 pont Varázserő: 22 pont Szerencse: 30 pont
Olykor összenézünk Daphne és én, állati nagy vérveszteség, hogy Aspasia, Caleb nincsenek itt, Ophelia már régen lelépett. Az eredeti osztagból vagyunk itt négyen, és érezhető a túlerő. Én és Ginny ráadásul még át sem vettük a diplománkat, félig diáknak számítunk, míg az ellenfél csupa képzett, és felnőtt feketemágus. Jó, azért egy fokkal jobb a helyzet, mint amikor Grayson volt itt velünk, meg egy csomó gyerek, de azért Shanna úgy kéne ide, mint egy falat kenyér. Ha jobban belegondolok, a vér szerinti valódi anyám is aurorok között dolgozik, ő már sokkal korábban felismerte, mint én, hogy muszáj tennünk azért, hogy a világunk ne bukjon el. Ám ezek itt csak az anarchiát, a káoszt teremtik. A rend utolsó bástyái mi lehetünk, és van egy olyan érzésem, hogy ezekben a percekben sok minden eldől. Távozóra fognák, az egyik már át is ugrik a higanyszerű tükrön, Daphne pedig folyamatosan támad. Eddig én úgy gondoltam, hogy védekezni érdemes, és ezt nem csak a mostanira értem, hanem Eastwick és Solomon sem tudta a fejembe verni, hogy aurornak olykor be kell mocsokolni a kezét. Szokásom volt inkább elegánsan lefegyverezni, rabul ejteni, ám ez a pillanat mindent felülír, ahogyan Daphne kiparancsolja Averyt Potterrel, ez azt is jelenti, hogy nem akar szemtanukat, ha vérontás lenne. Ginny megroggyanása engem nem hat meg, inkább bólintok a nőnek. – Nem hagyjuk! – Bár nem mondja ki, csak olvasok a tekintetében, hogy szét kéne őket robbantani. Ezúttal szó szerint értem a szándékát, és nagyot sóhajtva lendítek egyet a pálcámmal, ha már voltam olyan ügyes, hogy az előbb a feltartott üres kezem megmentett a vakulástól, szemkáprázástól. – Globus Igneo! – Potterre már nem hat, hiszen az ájult fiú közelebb van Ginnyhez, mint Anchevékhez, ezért jöhet a tűzgolyó. A nyers, mágikus kitörés, talán még a tükröt is szétrobbanthatja, de egyértelműen az a célja, hogy valami mágikus védelmük is van, szét tudjuk őket szeparálni, hogy elfogadhatók, földre taszíthatók legyenek. Ha pedig súlyosan megsérülnek a varázslatomtól, már az sem érdekel.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem hiszem, hogy ennek a helynek bármi köze is lenne a Testvériséghez... - forgatom meg rosszallóan a szemem, egyetlen bosszús sóhaj kíséretében. - Minden csupa kacat, nyilván nincs itt semmi értékes sem - fújtatok még egyet mérgelődve, miközben egy szőke tincset is kiseprek a homlokomból és tanácstalanul pillantok körbe. Lepel lepel hátán és szinte mind ugyanazt rejti: ócska lomot. Fogalmam sincs, miért pont ide jöttünk, ahogy arról sem, hogy Dany megérzései miért súgták azt a fiú számára, miszerint ide kell jönnünk, de hát minden befulladhat egyszer, nem igaz? Ali is láthatóan az utolsó erőtartalékait meríti ki jelen pillanatban, legalábbis, erről árulkodik számomra a vérző orra. Ezúttal azonban nem törnek elő belőlem az anyáskodó vonásaim, nem sietek a szőke srác segítségére, ahogy Daniel problémáit se veszem észre. Itt és most sokkal inkább lefoglal a mérgelődés azon, hogy már megint rosszkor vagyunk rossz helyen. Tuti nem itt van Potter, mi pedig csak az időnket vesztegetjük ezzel az egész hülyeséggel. - Mégis mi a fészkes fene lett az arcoddal? - fordulok Daniel irányába, aki pont akkor lép mellém, majd veszem szemügyre enyhén aggódva. - A te orrod is vérzett? - teszem fel az egyetlen kézenfekvő, logikus kérdést, majd gyorsan halászok is elő egy zsepit a nadrágomból, hogy legalább azzal letöröljem némileg a szétmaszatolt foltokat. - Komolyan, nektek hobbitok túlerőltetni magatokat? - vetek ezúttal Alistair irányába is egy megrovó pillantást. Oké, fontos, hogy megtaláljuk azt a Potter-gyereket, de nem ennyire... - Talán nem ártana kissé visszavennetek - gyűröm össze beszéd közben a zsepit, majd - jobb híján - teszem vissza a zsebembe. Hagyom, hadd tegyék azt, amit szeretnének, legalább nem újra a képességeiket használják, ami a fentiek fényében igencsak örömteli hír. Aspasia szavai hallatán most az egyszer engedelmesen hátrálok pár lépést, noha továbbra is a tükör közelében maradok, de nem is tudom... Valahogy elég rossz előérzetem van ezt az egészet illetően. Nyilvánvalóan nem a szeretteinket mutatja meg, akik távol vannak tőlünk vagy hasonló, hiszen időközben a családtagjaimra is gondoltam, de semmi. Valami funkciója viszont kell hogy legyen, hiszen Edevis tükre is bír valamiféle hatalommal. - Mármint, a tükörre gondolsz? - hökkenek meg Alistair kérdése hallatán. Azért egy ekkora böhöm nagy tárgyat összekicsinyíteni és zsebre vágni... Elég ostoba gondolat, de már-már jó is közben. És tényleg van is benne valami. Csak úgy zsebre vágni, kiflangálni innen vele és később alaposabban megvizsgálni. Nem hangzik rosszul. Mielőtt azonban bármit is reagálhatnék, beindul valamiféle láncreakció és ugyan lélekjelenlétem nincs alaposabban megfigyelni a tükör másik oldalán folyó eseményeket, de azt még én is képes vagyok felismerni, hogy ismerős arcokat látok odaát. És ismeretlen alakok közelítenek felénk a tükörben, habár mintha a legidősebb tag arca rémlene valahonnan... Ez Grindelwald! Rémülten hátrálok még pár lépést, hátammal a falnak ütközve, de még pont időben kitérve az elhoppanáló alak útjából. - Ali, a leplet! - kiáltom el magam, abban reménykedve, hogy a fiú félszavakból is érteni fogja, mire gondolok pontosan. Mindenesetre, személy szerint az általam lerángatott lepel egyik csücskéhez ugrom, majd igyekszem visszarángatni azt a tükörre. Igazság szerint bízom abban, hogy ez az anyag valamiféle mágikus erővel van felruházva, ami esetleg akadályozhatja az átjutást és legalább egy-két percet nyerhetünk magunknak. Csak, amíg megpattanunk innen. Mert griffendél ide vagy oda, Grindelwalddal mi aligha szállhatunk szembe... Még abban az esetben sem, ha van velünk egy auror.
Annyi már egyértelművé válik, hogy a férfi, akinek megpróbálok a fejében túrkálni ugyanaz, aki Avery rúnáját is okozta akaratlanul és, aki ott volt a börtönömnél, aki végezni akart velem. Nem valami személyes bosszúként gondolok erre, egyszerűen csak valahogy úgy érzem ez a fickó mindenhol ott van, mintha csak a háttérből mozgatná a szálakat és annak ellenére, hogy kvázi vezető váltás lett a Testvériségben, ő még mindig ugyanott van, csak épp most más valaki oldalán, mintha mindegy is lenne neki, hogy épp kit támogatni, csak a hatalom közelében legyen, vagy épp pont e miatt az ő kezében van az a bizonyos hatalom. Grindelwald csak valami báb lenne? A nagy sötét varázsló se lenne más, mint valaki, akit egy bábmester mozgat, csak netán még ő maga sem tud róla? Kavarognak a fejemben a gondolatok, főleg hogy láthatóan nem támadnak az ellenfeleink, hanem egymáshoz húzódnak. Ginny nem áll jól a támadásnak hála, Joshua mintha tétovázna, Avery kvázi egy civil, Harry pedig sérült. Nem állunk jól és egyértelműen csak blöfföltem, hiszen nem hívtunk erősítést és őszintén kétlem, hogy Caleb és Aspasia megtették volna. Azt sem tudjuk kihozták-e már a gyerekeket. Kevesen vagyunk. - Vidd ki Pottert! - pillantok Avery-re, bár aztán átsiklik a tekintetem Ginnyre. Nem tudom, hogy milyen állapotban van, de ha úgy látjuk, hogy rosszban, akkor lehet, hogy jobb lenne, ha Avery maradna itt, mint teljes értékű ember és nem pedig ő, aki lehetséges, hogy nem tud megfelelően segítséget nyújtani. Közben az az alak elmenekül, pont amíg hátrapillantok. Felmorranok, de úgy látom, hogy nem csak engem érint negatívan a tette. Ezúttal inkább a tükröt támadom be a villámmal, megpróbálva szétrobbantani, vagy kivágni az ablakon, ha egyszer menekülő útról van szó, legalább más ne használhassa. És talá a dühömet is kifejezem vele, hogy az a férfi meglépett. - Készülnek valamire... - pillantok Gerardra, de szinte csak némán formázom a szavakat, hogy értse valahogy szét kellene robbantani a bagázst magunk előtt, mert ha valami módon összeteszik az erejüket, akkor nagy bajban leszünk.
//Támadás: 2. Villámszórás: Tenyeréből villámerejű elektromos kisülések csapnak ki célszemély irányába, ami sebez és taszít is nagyot az illetőn.//
[Westminster Apátság - Lizzy, Alistair, Dany, Aspasia]
A kis familiáris el tudja állítani a vérzést, de egy enyhe fejfájás marad emlékeztetőnek, hogy már nagyon kimerültek. Ali jól teszi, hogy szív egyet a pipájából, mert a köhögés valószínűleg nála nem múlt volna el pillanatok alatt, mint a többiek esetében. Amikor Lizzy felolvassa a feliratot visszafelé nem történik semmi, ahogy akkor sem, amikor Danielre gondol. Hiába gondolnak a szeretteikre vagy vágyaikra, a tükör változatlan és a keretén ezeken a véseteken kívül nincsen semmi különösebb. Amikor az ereklyevadász fiú a hátához akar benyúlni eléggé nehéz dolga van, mert teljesen a falra van tolva, vastag, súlyos, kétajtós szekrénynek is elmenne, de végül ki tud tapogatni valamit. Egy pergamentekercset, de mielőtt ki tudná göngyölni kicsit beindulnak az események. Aspasia nagyon bölcsen teszi, hogy elküldi a tükör közvetlen közeléből Lizzy-t, bár komoly kérdés, hogy a rátarti lány hallgat-e az aurorra. Amikor használja a varázsigét, akkor hirtelen megváltozik a tükör felülete és ahelyett, hogy magukat látnák a másik oldalon egy csatajelenet bontakozik ki, ismeretlenek közelednek hozzájuk közöttük egy igen idős és igen híres férfival - Grindelwalddal -, a háttérben tűzijáték, villámcikázás és ha nagyon meresztik a szemüket, akkor észreveszik, hogy bizony a háttérben a másik oldal Daphne és a többi auror az Abszol útról. Vélhetően ők egyáltalán nem látják, hogy ezen az oldalon kik vannak, ugyanis először a legendás sötét mágus érinti meg a tükröt, ami itt, az Apátságban is elkezd hullámzani, mintha higanyszerűvé válna, aztán a következő pillanatban mellette elugrik egy negyvenesnek tűnő, egyik karján látványosan megégett és mondhatni zölden "össze aszott" férfi és egészen egyszerűen, mintha egy vízesésen lépne csak át meghajlítva a víz tükrét... Itt köt ki.
Ha Lizzy nem volt hajlandó odébb állni, vagy azután gyűltek oda, hogy meglátták a furcsa jelenetet akkor most a férfi vállal előre esik nekik, hogy ahogy a lába a földet éri egyetlen másodperc erejéig nézzen végig rajtuk, mindenkin, aki őt nézi, futtában suhanó tekintettel, aztán a következő pillanatban már huss, el is hoppanál. A döbbentség mellett egyértelműen látják, hogy a többi Testvériségi is mindjárt betolakszik, köztük a vérfagyasztó mosolyú Grindelwalddal. Mit csináljanak? Bújjanak el és reménykedjenek, hogy mindenki csak úgy el fog hoppanálni és nem ártanak nekik? Találjanak ki valamit, hogy ne tudjanak azonnal elhoppanálni? De ki mer kiállni egy ilyen mágus ellen és még vagy négy társával, aki kíséri...? Van közöttük egy auror, elméletileg az ő kezében lehetne a döntés, viszont fogják-e egyáltalán követni, már ha tudja, hogy mit csináljon?
[Rémviadal Ketrecklub -> Big Ben tornya Josh, Ginny, Daphne, Avery, Gerard]
A megjegyzésre, hogy Harry kisfiú lenne nem sokon múlik, hogy egy Testvériségisből ki ne bukjon a nevetés még a háborús helyzet kialakulása ellenére is. Senki se tud innen hoppanálni, ez biztos, azért nem tették még meg, a tilalom rájuk is él. Anchev Harry-t a lábánál fogva ugyan abba az irányba ráncigálja, amerre a többi társa halad, de amikor a láthatatlan Pixie mellé még a Főnix is beszáll a buliba, miközben amúgy is Daphne szikrázó villámait próbálja félkézzel kivédeni, veszett fejsze nyeleként dobja le a foglyukat. Amikor Daphne ahhoz a férfihez fordul, aki Grindelwald mellett állt és aki az elsők között húzott nyúlcipőt, akkor nagyon ismerős "mintára talál". Ez az a férfi, akinek a szemén keresztül látták ezt a jelenetet, aki az idegen jellegű rúnákat telepítette és... Talán az is, akit kihallgatott a magánakcióján évekkel ezelőtt, akiről Rhys mesélte, hogy el akarta hallgattatni, de nem sikerült meggyőzni a Testvériség eredeti fejét. A férfi talán szándékosan egyáltalán nem is szólal meg és igyekszik eltűnni Daphne szeme elől az emberek takarásában és minél előbb megszakítani a kapcsolatot, kitessékelve a fejéből. Avery számít a saját vakítására, tehát elfordul, becsukja a szemét, ahogy Gerard feltartott keze is segít a helyzetén, Daphne pedig szándékosan árnyékolta a szemét, így főként csak az ellenség zavarodik meg. Kiveve Ginny -t aki Anchev-et már az előbbiekben elvesztette, de Mitchell helyzetét nagyban megnehezíti ahogy faltól falig mozgatja. A szőke alvilági boszorkány alig tud a menekülésre koncentrálni, ameddig a Tűzijáték nem hajtja a vizet a malmára. Ginny szerencsétlenségére nem figyelt az összjátékra és amikor felvillan a fény Annabelle már készül arra, hogy visszaverje az ártást és a következő pillanatban a varázslat úgy összerántja a Roxfortos diák tagjait, hogy mozdulni se bír, a nő pedig fürgén kihasználja a helyzetet, hogy a többiekkel együtt a terem végébe érjen. Kevés támadás éri őket, csak fedezőtűzként röpülnek az ártások, pajzsok villannak, de teljesen egyértelmű, hogy az ellenfeleik összhangban dolgoznak, mintha egy nagyobb varázslatra is készülnének, amivel megvédik majd magukat és a vezetőjüket. Avery Silencio-ja még a közelébe se ér Grindelwaldnak és a semmivé foszlik. Egy legendás sötét mágust nem lehet csak úgy elhallgattatni, még akkor se, ha egyébként nem is állt szándékában többet beszélni. Harry-t sikerül a familiárisoknak kihúzni és a kijárat felé röptetni, ám azokon kívül, akiket Gerard az acélkötél alá zárt - amit ki tudja mennyi idő alatt tudnak majd levetni, ha nem figyelnek rájuk - minden gonosztevő a terem sarkába tart.
Ha nem érik be annyival, hogy meg van Harry és még él és el akarnak kapni többeket, megállítani Grindelwaldot, akkor meglátják, hogy az erős fényjátékokat egy hatalmas, antik keretes álló tükör okozta, ami hasonlít az Edevis tükrére, még is más. A Testvériség tagjai bizony nem csak belenéz, hanem amikor az idős varázsló megérinti a tükör felületét az elkezd fodrozódni, kavarogni, furcsán törik meg a fény és egészen higanyszerű állapotba kerül... és minden bizonnyal átugorni készülnek rajta! Viszont annak ellenére, hogy úgy tűnik mindenki előre engedi a reszketeg vezetőt a sérült férfi, akit Daphne megrázott nem vár a jelre, azonnal átugrik a túloldalra, hátra hagyva a társait. - Micsoda gyáva féreg. - hangzik az epés megjegyzés valahonnan, talán éppen a férfitől, aki Harry-t akarta elcibálni, úgy tűnik nincsenek valami jóban.
//Akik a szerencséjüket még nem megpróbálták: Aspasia, Josh, Ginny
Kétésfeledik sárgalap: Alistair Második sárgalap: Avery Első sárgalap: Aspasia Igazoltan távol marad: Joshua
Határidő: október 6., éjfél, mesélői hozzászólás: október 7.//
~Megan Smith
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rémviadal Ketrecklub 2021-09-29, 00:41
Team & Aspasia
[You must be registered and logged in to see this image.] A fiatalabbakkal együtt belépünk a szobába. Egész ügyesek és furfangosak, hogy ilyen hamar megfejtették az ajtó zárának nyitját. Caleb távozásán nem lepődök meg, még biccentek is neki egyet, mielőtt elrohanna és elhopponálna a Minisztériumba. Egy ilyen rejtélyes varázstárgy bizonyára okkal volt elrejtve, s egyáltalán nem örülök annak, hogy a Testvériség kezében kötött ki. Meglátom azért, hogy Daniel eltöröl valamit az arcánál, ezért oda is lépek a fiúhoz, hogy elhúzzam a kezét és megnézzem én magam mi a helyzet. Már ha persze a kis familiárisa nem gátol meg mindebben. - Csak óvatosan, rendben?– mosolyodok el lágyan, s intem őt óvatosságra, hiszen ugyan nem ismerem a képességeit és a határait, de a vérfolt az orra alatt nem épp arra utal, hogy a fiúval minden rendben a jelen állás szerint. S nem csak ő, de Ali sincs jó formában. Nagyon megerőltethették magukat az ittlétük alatt. Itt lesz az ideje, hogy mihamarabb pontot tegyünk az esemény végére és ők is lepihenhessenek. Aztán csak utána lépek a Griffendéles szőkeség mellé, majd összefont karokkal kezdem el én is fejben összetenni a mondatot. - Egybeforrnak a kápolnák...– ráncolom homlokomat kissé zavartan. - Lizzy, szerintem állj félre a tükörtől.– szólok a lánynak, mielőtt még valami történhetne, hogy aztán megpróbáljak egy varázsigét a tükrön. Pálcámmal pöccintek egyet az irányába, még Carissa is közelebb lép hozzám, hogy jobban megfigyelhesse az idegen tárgyat ő is.
//Demonstrate - Kimutató bűbáj: Megmutatja egy mágikus tárgy rejtett tulajdonságait. Hermione Granger használja a Félvér Herceg könyvén. Később Ernie Macmillan használja az egyik bájitaltan órán. A latin "demonstro" (kimutat) szóból ered
Egy kicsit azt hiszem elvesztem a fonalat amikor beüt az orrvérzés. Nem is tudom mit gondoltam. Máskor is volt már hogy eleredt az orrom vére, mert túl sokszor hagyatkoztam egy olyan képességemre amiben még egyáltalán nincs elég jártasságom. Ilyen a mi szerencsénk. Amikor a szobát elönti a por én pár köhintés után automatikusan az asztma pipámért nyúlok. A tükör felbukkanása azonnal kérdéseket vet fel bennem. Mivel Lizzy elmondja az idézetet így inkább csak a légzésemre figyelek. Az egyetlen gondolat ami felötlik bennem... Hogy baromi jó lenne valahogy lenyúlni innen. Anya tertagitott táskája nálam van és talán hülyeség és gyermeki a gondolat... De simán elkezdem mérlegelni hogy rá tudjuk-e húzni vajon és elvinni innen. - Gondolom nem lehet egy kicsit kisebbé tenni... - közben az idézeten kattogok. Melyik lehet a másik kápolna? És kik a szerelmesek? Felötlik bennem hogy ha ez egy kapu két személy között, vajon mekkora a ható távolsága.. És vajon csak ebbe a világba ér el... Vagy máshová is? Akaratlanul is Amy jut eszembe és a Nezabaros fiú akiért oda volt.. és ahogy ez eszembe jut, egy kicsit bele sajdul a szívem. Kire kellene gondolnunk hogy működjön? Hiszen Dany és Lizzy itt vannak együtt? Nekem pedig azt hiszem még nem ütött be a "ménkű". Egyáltalán akarjuk használni? Vajon melyikkel járnánk jobban, ha el tudnánk mozditani innen? Vagy ha használnánk? Vagy várjuk az erősítést...? Caleb sietve távozik se szó se beszéd, remélem hogy erősítésért vagy valami hasonlóért megy és nem esik baja út közben. Az auror hölgy aki még itt van velünk hátha megejti a feltáró varazslatot amit Dany felvetett és lehet okosabbak leszünk. Azt mindenesetre érzem hogy a mi kis magán akciónknak ennyi volt valószínűleg.
A tekintetemet felemelem megvizsgálva Daphne varázslatát, de nagyon remélem, hogy nincsenek többen a becsült létszámnál, bár még így is hátrányba vagyunk talán, de nagyon reménykedem a meglepetés erejében és sikerében. Igyekszem nem habozni túl sokat miután sikerül szabad utat adni magunknak, és a telekinézis jó ötletnek is tűnik, sikerül leterítenem néhány alakot. Ugyan csak pillanatokig ér bármit is a varázslat, de megpróbálom őket azért a földhöz szegezni ha sikerül, addig is minél kisebb esélyt adva annak, hogy visszatámadjanak ránk. Körülnézek, aggódom a földön fekvő Harry miatt, de megtartom a pozíciómat ha szükség lenne még a képességemre. Az emberek hátrálni kezdenek, úgy tűnik azért valamit csak hatott a meglepetés ereje, Daphne már Harry segítségére sietett, én inkább a védelmet próbálom biztosítani ha esetleg bárki támadna bennünket. Mondjuk inkább menekülőre fogják nagyon úgy tűnik de azért még mindig megpróbálom visszatartani őket, hátha a kettőn kívül sikerül még mást is itt tartani. Egy kötöző átokkal próbálkozom. Tekintetemmel követem azért a többieket, igyekszem kilesni hogy hol kél el a segítség és hová tudnék támadni ha szükséges, de semmiképp sem szeretnék önfejűen, meggondolatlanul eljárni. A familiárisom mellettem sasol, ha szükséges, védekezik ő is.
// telekinézis 1. Képes tárgyakat és személyeket megmozgatni az elméjével, minimális erőkifejtéssel, ami természetesen az adott tárgy/személy súlyától is függ. Egy átlag súlyú embert gond nélkül mozgat, mindent ami ennél nehezebb már egyre nehezebben.
Incarcerandus - Kötöző ártás - Megkötözi a célszemélyt.
A pixiről senki se mondhatja, hogy nem hasonlít rám abban, hogy minden lében százezer kanál és nem hagyja magát lerázni. Ha már azt kapta feladatul, hogy hasson oda és menekítse Harry Pottert, akkor ő bizony teszi, hogyha ehhez ádáz harcot kell vavjon ezzel a bizonyos anchevvel, akkor is. Kettejüket nem tudja valószínűleg felemelni, de Pottert igen, s remélhetőleg a másik fazon megzavarodik attól, hogy szó szerint eltűnik szem elől az, amit épp markol, s olyan lesz, mint Schrödinger macskája. Van is meg nincs is. Most akkor fogja-e vagy csak képzeli? Lényeg a lényeg, hogyha a pixinek még segítsége is akad, akkor azért talán csak sikerül láthatatlanul kijjebb evickéljen vele. A remény hal meg utoljára mindenesetre. Próbálkozik tovább. Ahogyan én magam is játszom a tűzijátékkal vakítót, s bár kiszalad a számon egy Beszarás!, amikor a nem várt intenzitásnövekedés megtörténik, azért ki nem zökkenek, a varázslatot megcselekszem, s mivel én indukáltam talán sikerül annyi reakcióidőt is produkáljak, hogy behunyjam a szemeimet míg villan, így saját magamat remélhetőleg nem vakítom telibe. Az események sodrában hirtelen nincs korszakalkotó ötletem, de a vénember megszólalására a legelső, zsigeri reakcióm azért kitör és egy Silencio!-val elnémítani szándékozom a vén varázslót csak, mert idegesít amit karattyol és amúgy se kéne, hogy a fejünkbe furakodjon. Hátha sikerül a cselekedet.
//Silencio Némító bűbáj A célzott lény elnémul. HP5 Hermione Granger elnémít vele egy halálfalót, aki segítségért kiált. A hetedik részben Voldemort is használja a Roxfortban maradtakra. - Az olasz „silenzio”, csend vagy a latin "silentium", ugyanúgy csend szóból.
Odafent a padláson nem éppen Pottert találjuk a leplek alatt. Ennek ellenére azért a kis csapat elég gyorsan lát munkához. Azaz Caleb egyszerűen elhoppanál. Vélhetően az auror parancsnokságra segítségért, bár ezt az információt sem osztja meg velünk. Lizzy elég vehemensen áll neki lekapkodni a lepedőket kisebb porfellegeket felszabadítva. Általában nincs bajom a légzéssel, de azért köhintenek párat, hogy megszabaduljon a tüdőm a nem kívánt pormennyiségtől. - Alinak igaza van. Csak óvatosan a nyúlkálással. Ki tudja, hogy mi milyen csapdát, vagy átkot rejthet. Nem szeretnék a Testvériség csapdájába sétálni. - na meg azt végképp nem szeretném, ha Lizzynek baja esne, mert olyasmit fogdosott meg, amit nem kellett volna. - Akár léteznek, akár nem, egyféleképpen tudhatjuk meg. De azért legyetek óvatosak. - válaszolok Alinak. Egyenlőre nem elvetve azt sem, hogy talán igaza van a srácnak, és tényleg a Halál ereklyéiből találunk itt valamit. Vagy akár mindet. Viszont Alinak alig pár pillanattal később elered az orra vére, ami nagyon nem jó jel. Sőt ezt követően én is beleesem ugyanebbe a csapdába, bár amikor megérzem a dolgot, akkor igyekszem úgy fordulni, hogy Lizzy ne lásson, elég ha Alival foglalkozik. A kis menyétem viszont megérezve a bajt előmászik, és a gyógyító képességével igyekszik segíteni nekem, és utána Alinak is, ha addig ugyan Lizzy nem tette volna meg, hogy legalább az orrvérzés ne hátráltasson. Még a nyomokat is igyekszem eltüntetni, de azt hiszem ezzel csak annyit értem el, hogy elkentem némi vért az arcomon. Viszont Lizzyt még így is sikerül a megfelelő irányba terelni, de azt hiszem a képességemnek egy időre annyi. Már én is határozottan érzem a túlerőltetés jeleit, de valami oka mégis csak volt, hogy egyenesen idáig jutottunk. - Nem. Ez nem az, bár nagyon hasonlít, de más az idézet. - állapítom meg, ahogy Lizzy mellé lépek. Aki szépen fel is olvassa az idézetet. Meglehet, hogy igaza van, és valamiféle kapcsolati hídként funkcionál két szerelmes közt? Talán a tükörnek van egy párja egy másik kápolnában, és ezen keresztül láthatták csak egymást a szerelmesek, akik készítették, vagy akiknek készültek? Minden esetre, amíg Lizzy a tükörbe néz, én addig a keretet kezdem közelebbről megvizsgálni, illetve a tükör hátoldalát is, ki tudja, hátha kiszúrok még valami érdekeset. Ráadásul így ki is kerülök egy kis időre Lizzy látómezejéből, hiszen a tükör háta mögött elméletben nem láthatna... hacsak nem maga a tükör mutat neki mégis valamit.
//Familiáris képesség: - Gyógyítás: A familiáris gyógyító erővel bír, reális keretek között képes rá, hogy gyógyítson valakit (nem csak a gazdáját), de ez kiveszi az erejét, utána pihennie kell, nem tudja használnia képességeit. Amennyiben valakit halálos sérüléstől ment meg ő maga pusztul el helyette.//
ϟ”Az emberiséget fenyegető két legnagyobb veszély a fanatizmus és a közöny.”ϟ
Megtörölgetem a homlokomat, és Daphne-re mosolygok; bármennyire is igyekszünk függetleníteni magunkat attól, hogy aggódjunk a másikért, legbelül mégis nehéz, hiszen aggódunk, lévén halálos veszély tölti ki minden percünket, és nem lenne jó arra hazaérni, hogy a másik odaveszett valami bevetésen. Szét akartak minket szedni, ami érthető, hogy ne remegjen meg a kezünk, de ha történik velünk valami, akkor legalább együtt legyünk abban a pillanatban. Nyilván kérvényezni nem lehet, sőt egyenesen tilos lenne, hogy egy csapatban szolgáljunk, ám az ilyen kivételes alkalmakkor összehozhat minket a sors, nem mi akartuk így. – Többen vannak; olyan szervezet ez, mint egy hidra. Ha levágsz egy fejet, ott a többi. - Rárontunk az ellenfélre, felhasználva a meglepetés erejét, ki villámmal, ki telekinézissel, én pedig az acélhálóval, igyekszem nem mutatni a meglepetés jeleit, hogy mennyire rémisztő az összevarrott szájú illeti, akivel már volt dolgom korábban. Egyértelmű, hogy visszavezetnek a szálak az elmúlt eseményekhez, de hátha most le tudjuk zárni őket. Azon viszont már megingok, hogy ismét szembe kell néznünk a leghatalmasabb sötét varázslóval. Gondolhatnánk, hogy Tudjukki volt az, de Grindelwald volt az, aki méltó ellenfele volt Dumledore-nak, ráadásul még mindig él. Viszont kezdem elhinni, hogy talán még győzhetünk is, hiszen támadás helyett szavakkal dobálózik, hátrálnak, de nem szabad belesétálni a csapdába, hiszen Grindelwald tudomásunk szerint nagy manipulátor. Ráadásul a varázsereje még mindig a régi, s tartanunk kell attól is, hogy ha nem csak a védekezésig jut el, akkor nekünk annyi! – Pontosan tudjuk, hogy ki Ön, van felhatalmazásunk letartóztatni. – Teszem hozzá a magamét, nem hat meg a reszketése, ez lehet, hogy csupán álca, még ha idős, és megviselt is, ám sosem szabad őt lebecsülnünk! Az életünkbe kerülhet akár egy rossz mozdulat is. Daphne tovább támad, szerencsére az én embereim most már le vannak láncolva, ezért csak közelebb lépek, védve a többieket, hogy ha bárkitől támadó átkot, igézetet látnék, azonnal közbe tudjak avatkozni, legyen szó pajzsról, ellenátokról, visszavéresről. Harryt el akarná vinni az az Anchev, viszont ha el akarna hoppanálni, akkor elzúg a fejem mellett a főnix, megpróbálván kirántani az ájult, vagy kábult fiút a sötét mágus ujjai közül. Az ujjaim között ott a pálca, a másik kezemet tenyérrel előre feltartom, hogy mutassam, pusztakézzel is vannak még fortélyaim, ha valaki próbálkozna.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ja, azt vágom, hogy minden legenda a valóságon alapszik valamilyen szinten, de sohasem hittem abban, hogy az ereklyék létező dolgok lennének. Túl nagy hatalmat adnak egy-egy illető kezébe, amit határozottan nem érzek fairnek, de hát ez már csak egy ilyen világ, nem igaz? Ezek szerint létezik a köpeny, a pálca és a kő, amely csakis a Bölcsek köve lehet. Erre azért már sikerült rájönnöm évekkel korábban, amikor valami nagyon unalmas órán kattogtam eme legenda körül. Mondjuk, a Bölcsek köve nem pont a halottakat támasztja fel, szóval nem is értem, annak idején miért pont ez jutott az eszembe. Közel sem alakul ki belharc a küszöbön való bejutás jogáért. Én ugyanis, ha valahova menni szeretnék, akkor menni fogok, még csak alaposabban át se gondolva a lehetséges buktatókat, amelyek ezzel járhatnak. Egyszerűen csak berontok, mit sem törődve azzal, ha mások esetleg azon a véleményen lennének, miszerint jobb lenne az óvatosság. Mindig is elég heves voltam az ilyesmihez, az előre megfontolt lépések nem pont az én asztalom. Meg is van hát a magyarázat, hogy miért is kerültem a griffendélbe. Mert nem bírok a véremmel, azért... - Trükkösek? - meredek döbbenten Alira a szavai hallatán, majd a kezemben heverő pergamenre, végül hajítom azt is a hátam mögé, mit sem foglalkozva a fiú rosszalló szavaival. Rohadtul bosszant, miszerint eljöttünk idáig, de nem jutottunk semmire. Egy olyan ember számára, mint amilyen én is vagyok, azért ez egy eget rengetően hatalmas probléma. Maximalista az élet minden területén. Néhány poros pergamen tehát nem fogja kielégíteni a vágyaimat... Most komolyan ezért caplattunk el idáig? - Vérzik az orrod - állapítom meg Ali arcára pillantva. - Ne erőltesd túl magad - jegyzem meg, majd térek vissza az eddigi problémáimhoz. Vagyis, a mindenlepelalábenézekháthakincslapulalatta-taktikához. Sajnos újra meg újra csalódnom kell, hiszen nincs itt semmi értékes és még Potter sem nyöszörög semelyik lepel alatt sem. Pech. Ezek szerint nem itt lesz a célpontunk. Az utolsó próbálkozásom végül sikerrel jár, találunk is valami értékeset, habár egyelőre leginkább az köti le a gondolataimat, hogy ne fulladjak meg a portól. Prüsszögve fordítok hát hátat annak a valaminek, majd fordulok meg ismét, amint elszáll minden és kitisztul valamennyire a levegő. - Ez... - meredek döbbenten felfelé. - Edevis tükre! - nyögöm ki, miközben szándékosan nem nézek bele egyelőre. Fogalmam sincs, mit is látnék benne, hiszen a legutóbbi álmom esélyesen már rég nem az. Kinőttem a gyerekes gondolatokból és romantikus képzelgésekből. - Szerelmesek hídja ez, nem számít a távolság, gondolj rá erősen és egybeforrnak a kápolnák... - olvasom fel a szöveget, miközben igyekszem azt értelmezni is, de egyszerűen nem megy. - Az iskolain az áll, hogy nem arcod tükre ez, hanem szívedé - osztom meg a többiekkel a gondolataimat. - Abban azt látod, amit igazán szeretnél a lelked mélyén, de ez nem hiszem, hogy ekként funkcionálna. Esetleg az jelenne meg a tükörben, akit annyira szeretünk? - mélyedek a gondolataimba, miközben tekintetem immár a felületre tapasztom, amelyen egyelőre csak én vagyok látható. Danielre gondolok, habár ő itt van velem, szóval nem tudom, mi fog ebből kisülni.