2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nagyon úgy tűnik számomra, hogy mindenkit idehívtak, aki jelen volt a díjátadós incidensnél. Sejtettem ugyan, hogy ez lesz, de azért mégis reménykedtem abban, hogy csak kikérdezni szeretnének ismét minket, de a nő arckifejezése nem erről árulkodik. Valami baj van, én pedig benne vagyok a sűrűjében, a többiekkel együtt. Amikor Dany is belép az ajtón, elmosolyodom, majd intek neki. Nem tudom, miért, de az ő jelenléte azért némi biztonságérzetet ad számomra. Talán csak amiatt, mert legutóbb is annyira összeszedett volt? Sokkal jobban megbízom benne a csapatból, mint bárki másban. Amikor mindenki megérkezik és Daphne belekezd a beszédébe, kissé gondolkodóba esem. Mit ne mondjak, elég nagy a kísértés arra vonatkozóan, hogy elmenjek. Nem sok kedvem van ahhoz, hogy ismét egy temetésen találjam magam, és most még arra sincs garancia, hogy túléljük ezt az egészet. Hogy félek-e? A válaszom egyértelmű igen. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag viszont úgy érzem, kötelességem ebben részt venni. Még abban az esetben is, ha teljesen bolond vagyok. Azok a rúnak abban a kis szobában... Elvileg mindenkinek, aki akkor ott volt, valamilyen képességet adtak át. Mindegyikünk újdonsült képességére szükség lehet, ha szembe szeretnénk szállni azzal a valamivel. Mert gondolom, neki nagy köze van ehhez. Vetek egy pillantást Dany arcára, magamban azt latolgatva, hogy ő vajon miként dönt. Mert ha megy, akkor én is vele tartok, ez teljesen biztos. - De mégis mi... - kezdek bele a kérdésembe, hiszen a levélben erről nem kaptunk bővebb tájékoztatást. Ekkor azonban valamiféle robajt hallok a hátam mögül, majd ijedten pattanok fel és kapok a pálcám után, magamban arra számítva, hogy megismétlődik az arénában történt incidens. Szembefordulok a székkel, ahol az imént ültem, pálcámat magam elé tartva, támadásra készen és csak akkor pillantom meg a srácot, aki eddig nagy eséllyel a szekrényben foglalt helyet. Legalábbis, a bútordarab nyitott ajtajai erre engednek következtetni. - Te meg mégis ki a fene vagy? - teszem fel a talán nem túl udvarias kérdést, habár jelen pillanatban hidegen hagy az etikett. Magamban próbálom felidézni a fiú arcát és rémlik valami arról, hogy egy-két alkalommal láttam a folyosókon, de név szerint nem ismerem. Ráadásul, a mellkasomban kalimpáló szívem se sokat javít a helyzetemen. Majdnem szívrohamot kaptam miatta, a francba! Szerencsére Daphne is hamar realizálja a helyzetet, úgyhogy a következő pillanatban már tessékeli is ki a fiút köreinkből. Vetek még egy kíváncsi pillantást feléjük, de a következő pillanatban az arcom fintorba rándul, majd a pálcát fogó kezemmel a bal csuklómhoz kell kapnom, a hirtelen fellépő, éles fájdalom miatt. Amikor felhúzom az ingem ujját, egy pók alakú heget pillantok meg. Szétnézve a teremben veszem csak észre, hogy mindenki más is észleli ezt a különös jelenséget. Mindeközben halk, suttogó hang is társul a fájdalom mellé, amely számomra teljesen idegen nyelven csendül meg. Próbálok figyelni, memorizálni minden egyes szót, ami elhangzik, de ez elég nehéz számomra, különösen úgy, hogy a nyelvet sem ismerem. - Mindenki hallotta? - szólalok meg, miután elült a hang. Értetlenkedve pillantok körbe a társaságon, miközben magamban abban reménykedem, hogy egyszerűen csak én bolondultam meg.
Még mindig nehéz elhinnem, hogy Daphne túlélte, és nem szakad vége annak a közös életnek, amit ha titokban is, de elterveztünk. Még minden oly korai, én pedig nagyjából el is sirattam őt, úgyhogy még kell némi idő, hogy visszaépítem lelkem ripityára tört darabjait. Mint kiderült, számukra alig egy nap telt el csupán, míg a mi életünkben nagyjából egy egész hónap. Még jó, hogy nem omlottam össze annyira, hogy elmenjek valami bordélyházba, vagy kivessem magamat ablakon, ezekből már nehéz lett volna a visszaút. Ám Daphne továbbra is a hősök hőse, nem ér rá holmi lelki traumákkal foglalkozni, megy tovább előre, hogy megmentsük a világot. És igaza is van, ha már sikerült visszacsinálni amit lehetett, akkor szembe kell szállnunk a gonosszal. Pár érkezőnként bemutatkozom, hogy a többség képben legyen velem, de Shanna mellé állok be. Mindketten Dahpne emberei vagyunk leginkább, meg hát az iskolából mint barátok ismerjük egymást, a fiatal özvegy esküvőjére még én szereztem be a nászajándékot, így fáj látni, hogy a Hollóhátas barátné ennyire magányos, csak a munkába tud temetkezni, de én nem akarom napi szinten emlékeztetni rá, hogy gyászol. Nekem se esett jól Daphne-ről beszélni, amikor halottnak hittem. – Magától értetődő, hogy megteszünk mindent, amit csak lehet. – Én auror vagyok, akárcsak Shanna, de másoktól nem várhatjuk el, ezért kettőnkre mutatok a hollóhátassal, mi nyilván a világgal is szembeszállunk. Shannára pillantok megerősítésért, mert bár a nevében beszéltem, de vétójoga van. Azzal valóban nehéz azonosulni, hogy Daphne elmondása alapján Grayson professzor a hátát tartja a diákokért, akik ilyen vagy olyan szakról idecsődülve már eleve az életüket kockáztatták. Én azt mondanám, hogy szálljanak ki, ha tehetik, viszont Daphne szerint már többségük már meg van jelölve, nem tudnak csak úgy hátat fordítani. A szekrényből kieső fiúra vetek egy meglepett pillantást, aztán nekem is beindul az égő-vizskető fájdalom, felgyűröm az öltöny, s az ing ujját, hogy mi az isten lehet ez, de a többieknél is ugyanezt tapasztalni. – Ezt ott szereztétek? Ezek azok a rúnák? – Kérdezem körbenézve, a fájdalom most másodlagos, de fogalmam sincsen, hogy nekem miért lehet, amikor ott sem voltam. Ráadásul hallok valamit a fejemben, de azt nem tudom, hogy a többiek hallják e. Egyrészt megpróbálom körbemutatni a saját hegemet, hátha valakinek van ilyen, kutatok az emlékezetemben hogy ismerős e valahonnan az ábra, hogy be tudjam azonosítani, ám bekapcsol a bankár-üzemmód, előkapok egy jegyzetfüzetet, s a fejemben suttogó szavak alapján igyekszem fonetikusan leírni, hogy mit hallok. Hátha kihoz valamit az, hogy leírom, s így látom, hogy mi is lehet ez a szöveg.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
A nyomozón nagyon jól látszik, hogy kellően ideges és hogy egyáltalán nem örül neki, hogy kénytelen volt diákokat is bevonni a nyomozásba, méghozzá nem is egyet. Amikor pedig egy ismeretlen fiú is érkezik fel is szalad a szemöldöke, hiszen épp elég, hogy azok benne vannak, akiket már ismer és akik esetében ez indokolt, de hogy még valaki más is legyen, akinek nem is kellene itt lennie... Így is túl sokan vannak már. Daphne eddig is inkább egyedül dolgozott és úgy biztosabbra ment, most viszont kénytelen másokra hagyatkozni, gyerekekre, fiatalokra és hát minél többen vannak, annál több ponton bukhatnak el. Minden érkezőnek sorra biccent, vagy köszön. Annyit már természetesen megtett, ha már idehívta őket, hogy akiknek lehetett utána nézett. Könnyebb olyanokkal dolgozni, akikről lehetőség szerint mindent tud az ember. Amikor mindenki megjött behúzza hát az ajtót az utolsó mögött, hogy teljes legyen a szoba védelme és kissé megköszörüli a torkát, nem mintha egyébként is nem az összes tekintet rá szegeződne és fecsegés sem indult meg. Mindenki feszült, érhtető. - Először is elnézéseteket kell kérnem, hogy mindegyikőtöket idehívtalak, de nem volt választásom. Nem várom el, hogy csatlakozzatok, aki úgy gondolja, hogy jobban szeretne biztonságban lenni, még most elmehet. - láthatóan a nő is tudja, hogy ha már eljöttek biztosan nem fognak lelépni, de jobb egy plusz lehetőség, mielőtt még a sűrűjébe vágna. Vár tehát néhány másodpercet, közben Graysonra siklik a tekintete, hiszen ő a legidősebb, egyben tanár is, sejti jól, hogy nagyon nem tetszik neki, hogy gyerekek és diákok vannak a csapatban, méghozzá jócskán. Ezen a ponton pedig még egy újabb vendég is csatlakozik a csapathoz, amikor Dany mögött nagy küzdelem árán végül sikerül kirúgnia magát a szekrényből Galennek, amikor Daphne már pont belekezdene a mondandójába. Meglepetten pillant az előkerült fiúra és kész csoda, hogy nem nyom el egy káromlatot, hogy a nagy körültekintés ellenére mégis előkerült. - Nem kellene itt lenned... - pillant Galenre és a fiú felé indulva készen van rá láthatóan, hogy kitessékelje a biztosított szobából, hiszen eddig még semmi olyan nem hangzott el, ami miatt itt kellene maradnia. Galen ellenben, amikor elhalad Arthur mellett, mert Daphne ha kell, akkor a karjánál fogva igyekszik kitessékelni, igen kellemetlen és éles fájdalmat érzékelhet az alkarja környékén. Épp olyan pók formájú heg jelenik meg a karján, amilyen történetesen Arthurén is van. Ami még furcsább, hogy ezzel egyetemben a többiek is pont ugyanezt érzékelik. Nyilalló fájdalmat a bal karjuknál a csukló felett és sorra jelennek meg a hegek is. A fejükben pedig halkan suttogó hang csendül fel. Néhány pillanatra csak ugyan és nem érteni, hogy mit suttog, bizonyára olyan nyelven teszi, amit nem értenek. De ahogyan jött, a suttogás úgy meg is szűnik. - Mi a fene? - ahogyan bizonyára a többiek, a nyomozónő is döbbenten húzza fel a ruhát a karjáról, hogy megnézze mi is jár fájdalommal.
//Határidő: okt. 23, következő hozzászólás: okt. 24.//
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-03, 11:37
Mindenki & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Az elmúlt hetek és hónapok nehezen teltek el számomra. A múltkori események után sikerült kicsit átértékelnem a dolgokat, de tudtam valahol legbelül, hogy ennek még közel nincs vége. Egyrészt azért, mert a képesség amire akkor szert tettünk a rúnákból rajtam maradt, másrészt pedig a szüleim sem hagytak nyugton. A saját temetésünkre való érkezés igen rossz élmény volt és a mai napig a rémálmaim között szerepel ez a jelenet. Anyám szinte minden nap baglyot küld és ugyan azt hitték, majd nem fogom észrevenni, de a testvéreim is szorosan a nyomomban vannak, mindig, mindenhol. Szerencsére az aggódó tekintetek és üzenetek mellett mégis sikerült egyszer-egyszer kijátszanom őket, pontosan úgy történt ez ma is. Az elmúlt hetekben figyelemelterelésként a kviddics játszott nagy szerepet az életemben. Igyekeztem minél több időt tölteni Cormac-kel is, de ami a leginkább segített és mindig is segít az akkor is a játék volt. Még elszántabban készülök a megmérettetésre, de mindemellett a sulit megint kicsit sikerült elhanyagolnom. Amikor megérkezett a levél, a találkozó időpontjával és helyszínével elgondolkodtam. Először azt gondoltam, nem megyek el, mert nem hiányzik ez nekem, de végül nem hagyott nyugodni a gondolat. Mégis bennem van az a világmegmentő lány, akinek kisebb koromban is gondoltam magam. Mégis nehézkes volt az indulás, de most sokkal felkészültebben állok neki mindennek. A Foltozott üst előtt még körülnéztem. Nem volt szükségem arra, hogy a testvéreim leégessenek, de talán most minden tiszta volt és sikerült őket ismét megtévesztenem. Kicsivel érkezem csak a megadott időpont előtt, nem rohantam, mert nem akartam elsőként beesni. Ahogy kinyitom az ajtót, rögtön a terem felé igyekszem, ami le lett foglalva a megbeszélésre, és óvatosan nyitok be, hogy biztosan jó helyre érkezem e. Ismerős arcokat látok, de olyanokat is, akik nem voltak ott a múltkori arénás eseményen. Ezen kicsit meglepődöm, de biztos oka van mindannak, hogy itt vannak. - Sziasztok. - Pillantok körbe ismét. Talán mindenki ismerhet az itt lévők között, még ha csak látásból és névről is, ezért nem mutatkozom be. Inkább csak keresek egy szabad helyet, majd le is ülök. Nem tudom, mire készülünk, nem tudom, hogy ez most csak egy megbeszélés lesz e vagy annál több... de kissé izgulva, kissé idegesen, mégis türelmesen várok és hallgatok, hogy hogyan tovább.
Az irodában tett látogatás kissé csalódott és hiányérzetes szájízzel töltött el, mindamellett, hogy megértettem a hallgatás - elhallgatás - okait, imondatlanul. Nyilván nem vagyok auror, nincs közöm a minisztériumhoz és még csak nem is vagyok híres aranyvérű család sarja, szóval a csőrömet nyugodtan távol is tarthatnám a történettől. Meg is tenném, hogyha nem keveredett volna bele egy csapat diákom a dolgok sűrűjébe, s ha nem lebegne lelki szemeim előtt az, hogy még kiket szippanthat be ez az egész katyvasz. Nem védhetek meg mindenkit a világon, de ami sok az sok. Márpedig legutóbb igen mélyen mászott ez a valami a családi életünkbe ahhoz, hogy ne akarjam tudatlanul leélni ennek kapcsán az életem. Danielnek nem szóltam se a Daphnénál tett látogatásomról, se arról, hogy ma idejövök. A fiam, felelősséggel tartozom érte és nem azzal, hogy bajba keverjem. Ha tudtam volna előre, hogy Daphne neki is szán levelet, akkor tisztelettel megkértem volna arra is, hogy hagyja ki belőle. Még akkor is, ha Dany tajtékzott volna, amint ez kiderül. Akármennyire is felnőttnek hiszi magát, számomra örökké a gyerekem marad, éppen ezért nem leszek soha az, aki direkt sodorja veszélybe. - Üdv! - köszönök udvariasan, amint belépek a helyiségbe. Enyhe szájhúzással konstatálom, amikor meglátom a fiamat is az egybegyűltek között. Ám nem csak ez ad okot némi elnyomott káromkodásra, hanem Arthur és Galen jelenléte is. Őket nem láttam a legutóbbi alkalommal, ami semmi jót nem jelent. Egyre többen vannak belevonva ebbe az egészbe, egyre többen sérülhetnek. De hát ki vagyok én, hogy ítélkezzem? Abból építkezünk, amink van. S ez momentán az, hogy legjobb tudásom szerint, maximális figyelemmel vegyek részt az "ülésen". Egyelőre mint csendes, de annál alaposabb megfigyelő.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-02, 17:49
To: Everybody
Egészen elképesztő és rémisztő, milyen gyorsan változnak a dolgok. Néhány nappal ezelőtt tudatlanul és békésen éltem kis életemet, amíg meg nem találtam azt a levelet. Tudtam, hogy nem az enyém, semmi közöm hozzá, de még sem hagyhattam ott. Visszaakartam adni jogos tulajdonosának, hátha még szüksége lesz rá. Ehhez pedig kénytelen voltam belenézni hátha kiderül a levélből, kinek címezték. Hát nagyon nem kellett, Alistair úgy rohant hozzám, mintha átkot tartalmazott volna a levél, ami megöli olvasóját. Mint kiderült övé a levél. Remek! Most se leszek a suli kedvence. Pedig én csak jót akartam. Egy kicsit elbeszélgettem vele, megtudtam pár dolgot, amit eleinte nem igen hittem el. De volt valami, egy érzés, mely arra késztetett higgyek neki és emlékezzek erre a beszélgetésre. Aznap este feszülten, kétségbe esve mentem aludni. Azaz csak a hálókörletembe mentem, mert hát aludni azt én nem szoktam. Fogalmam sem volt mit gondoljak, mi igaz és mi nem. Végül észrevettem ,hogy egyre többet vakarom alkaromat. Megpillantva ennek az okát szívesen rohantam volna a Hugrabug helységébe kiráncigálva onnan Alistair-t, hogy magyarázza el nekem mi folyik itt és mi az a pók a karomon. De nem tettem. Vártam. Vártam, hogy a sors intézze el ezeket. ÉS meg is tette. Ismét találkoztam vele és megmondom, hogy egyáltalán nem voltam boldog. Végül elmeséltem neki a pókos dolgot a karomon és... Lehetőségem sem volt nemet mondani.... Én ezt nem akartam! A tudatlanság áldás! Nem akarok meghalni, hagyjanak békén!
*
Hogy szakadna rám az ég, Alistair, mi a fenéért hagyod el a cuccaid?! Miért akarok én kedves lenni egyáltalán?! Maradok inkább egy bunkó paraszt és utáljon meg mindenki, nem érdekel, de nem igaz, hogy választásom sem volt! Morcosan állok az üst közepén és Alistair szavaira csak azt a gyilkos, ideges nézést vetem felé, hogy meg se próbáljon most visszafordulni. Ő hozott ebbe a helyzetbe, ő is szed ki innen, nem érdekel hogy. - Most már nem fordulhatsz vissza. - adok egy értelmes választ neki, de inkább csak nyomatékosítottam nézésemet, hogy nem, nem fog elmenni innen még rajtam keresztül sem. Marad. Végig követem egészen az ajtóig, ahol hagyom, had menjen előre. Amint kiböki, hogy nincs egyedül meglódulnék befelé, de úgy látszik felesleges erőlködnöm én sem megyek sehova. Betoppanva végig nézek kissé idegesen a többieken és csak integetek. Egyre világosabb kezd számomra lenni, vagy megsérülök, vagy meghalok. Egyik sem túl jó. Csak Aiden meg ne tudja, kicsapná a balhét az tuti.
From: Arthur
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-02, 17:18
A rejtélyes találka & Galen
“No amount of belief makes something a fact.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Néma csend és sötétség ölel körbe. Minden olyan békés, s biztonságot nyújtó, mintha nem is ez lenne a valóság, hanem csak egy álom... Álom? Sebes léptek ritmikus koppanása szűrődik át a falon, melyre szép lassan résnyire nyitom szemeimet. Mintha egy bűbáj is elhangzana, de ehhez még nem vagyok elég éber. Még mindig kómás fejjel és ködös elmével pislogok körbe a sötétben, mint aki hosszú idő óta most aludta ki magát rendesen. Csak ekkor realizálódik bennem, hogy mégis miféle szűk helyen és milyen nyakakitekert pózban is fekszem egy szekrény közepén. Felettem polcok és ősidők óta nem használt kabátok porosodnak, amitől hirtelen felfordul a gyomrom. Időm sincs gondolkodni, hogy mégis hogyan küzdjem fel magam valami álló pozícióba, ugyanis belehasít fejembe a fájdalom, mint akit tegnap éjjel fejbevertek egy lapáttal. Szép lassan azért összerakom a képet, hiszen az alkohol szagát szinte fogni lehet a levegőben, olyan tömény. Valószínűleg minden befeketedett a tegnap esti ivástól pár egyetemistával, akik még egy jót akartak mulatni együtt a nyári szünet előtt. Mégsem maradhattam ki ebből, főleg azután nem, hogy egy drágalátos prefektust miféle szégyent hozott a nevemre. Nem is ez a lényeg... Ülő pozícióba küzdöm magam, hogy végre ki tudjam lökni a szekrényajtót, de az valamiért meg sem moccan. Összébb vonva szemöldökeimet elemzem a helyzetet, ami nem túl fényes képkockákat sodor elém. Tehát tegnap éjjel az egyetemista banda ily' módon akart megszívatni, hogy csak úgy bezárnak ide az estére. Tökéletes terv... Kár, hogy k.o.-ra ittam magam és nem én követtem el ezt a szörnyűséget valaki mással. Azon jobbat szórakozhattam volna. Újra nekiveselkedek egy kitörésnek, ezúttal hallok több hangot is odakintről. Női és férfi hangok is beszűrődnek a kis szekrény ajtajának résén. Akármennyire is hátborzongató és gyanús az az egész, ami ott kint folyhat, jobb lesz, ha mégiscsak kiszabadulok innen. De mi van, ha meglátnak és ez tényleg valami szektás találkozó? A fenébe is, mégsem maradhatok itt örökké! Hátrébb dőlök, hogy legyen helye a lábaimnak, majd minden maradék erőmet beleadva rúgom ki szépen az ajtót, vagyis rá valakire, aki eddig saját testével tervezte elbarikádozni "börtönömet". Kimászok a szekrényből a fényre, mely jelenleg jobban bántja a szemeimet és még nagyobb fejfájást okoz, így arra sem vagyok képes, hogy lássam kire rúgtam rá az ajtót, s hogy miféle teremtmények tartózkodnak a teremben. Párat kell pislognom ahhoz, hogy kirajzolódjon Daniel Paisley körvonala előttem, s még jó pár Roxfortos diák ismerős arca is felbukkan, ha körbenézek. - Öhm... Bocs a zavarásért? - tárom szét karjaimat egy bájos vigyorral körítve, de úgy érzem valami hatalmasba csöppentem bele.
✩ 414 ✩ Bad Guy ✩ kredit
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-02, 14:03
Egy problémát úgy oldunk meg, hogy beismerjük, hogy létezik.
Apa az előző eset után Daphne és Shanna társágába szegődött. Hogy akkor ott mit sikerült velük beszélnie, vagy nem, vagy csak később, erről fogalmam sincs. És bár a vissza térés után első este, Jade, a nővérem meg én egy kupacban aludtunk a nagyágyon anyu szobájában és próbáltuk feldolgozni a történteket, meg nem történteket. Második este amikor volt rá alkalmam én is elkaptam apát és ami kérdés eszembe jutott azt rá zúdítottam. Arról nem tud, legfeljebb csak Amy, hogy mennyire rettegek attól, hogy apa is... szörnyeteggé válik.. Amikor megjött a levél, igazából.. szégyen szemre ignoráltam. Aztán agonizáltam egy ellógott órán át. Aztán gondoltam ha elégszer elmantrázom, hogy nem is kaptam semmilyen levelet, akkor egyszer csak semmivé foszlik. Nos.. ez végül is meg is történt mert, hogy a levelet sikeresen elhagytam. Mikor lélekszakadva rohantam vissza a megtett útvonalamon beteljesült az egyik félelmem, hogy valaki elolvassa és ennek rendje szerint Arthur West tartotta a levelet a kezében! Mit volt mit tenni.. egyszerűen kibukott belőlem az egész Deneiras sztori. Elmeséltem neki.. még ha nem is vagyok benne biztos, hogy érdekelte volna.. A találkozó napján újra össze botlottunk és amennyiben említést tett a karján megjelenő pók alakú foltról.. nos szerintem én egyrészt jobban megijedtem mint ő, de onnantól nem volt kérdés, hogy a hónom alá csapom és jön velünk!!
Ennek örömére a Foltozott üstbe ketten érkezünk. Én meglehetősen ideges vagyok. Se a mintáimat se a fogaimat se a szemeimet nem sikerül megzaboláznom, ami jelenleg frusztrál is rendesen... - Oké talán nem volt a legjobb ötlet.. - súgom oda Arthurnak. Daphne biztos dühös lesz.. Aztán veszek egy mély levegőt és a találka helyszínéül szolgáló szoba felé veszem az irányt. Odafelé simán majdnem elesek egy asztallábban ami fogalmam sincs hogy került oda.. de lehet az a saját lábam volt(?) Fogalmam sincs. Előre menve nyitok be de meg is kukulok lendületesen mikor meglátom a jelenlévőket.. Az asztmapipámért nyúlok amit utoljára szerintem hat évesen kellett használnom, meg most Deneira óta és miután újra kapok levegőt kinyögöm. - Hoztam még valakit. - vezetem fel Arthurt és be is húzom a szobába ha netán magától nem akarna jönni.
Shanna/Daphne Ivor beszélgetés amennyiben megtörtént*:
Mivel Ivor is kereste a két auror nőt, így valószínűleg volt esélyük beszélni. Annyi bizonyos, hogy hetüket egy a bolygójukon materializálódott ősi entitás hozta létre még úgy bő huszonöt ezer évvel ezelőtt. Tehát ők sem fiatalok... Ha úgy tetszik, olyanok mint a homunculusok. Egy bizonyos céllal ébredtek, a világ szükséges rossz- pólusát képviselve. Mindegyiküknek volt egy állatlény alakja. Az övé sakálszerű. Ha Daphneék kérték, megmutatta ezt nekik egy védett helyen. Mivel Ivor életének első időszakában híján volt az önuralomnak így a bolygó számára már szükségtelen és hatalmas károkat okozott. Alkotója ezért a bolygó kérge alatt húzódó ősi járatokba zárta pár száz évre amíg megnevelődött. Ivor beszél Shannaéknak arról, hogy a járatokban... mindig hallott valami mostoszkálást, suttogást... ami egy hatalmas póktól származott, de sosem találkozott vele szemtől szemben. Illetve megoszt egy feltételezést a két nyomozó nővel, hogy Laura, aki Vanesszával egy síkról való, és hasonló angyallény, járt náluk, aminek ugye az eredménye az a térhasadás lett, ami végül széttépte az eredetbolygóját.. A feltételezése pedig nem más, mint, hogy Laura akkor valójában nem is az alkotójukat kereste, hanem Daronel-t.. Továbbá igen az alkotójuk kifejezetten szeretett kísérletezni, így nem elképzelhetetlen, hogy voltak... előző generációk. Azt is megosztja mindkettejükkel, hogy az ő "generációjuk"ban, ha csak nem valami nagyobb hallal találkoznak, akkor csak a saját visszavonhatatlan döntésükön múlik, hogy lemondanak a halhatatlanságukról. Persze komplikáltabb a helyzet, ha valami meggyengíti őket, Daronel az évek alatt eléggé elforgácsolta magát az elmondottak alapján. Ivor erre mindig is körülményesen ügyelt. Valószínűleg mind élnének, ha az alkotójuk nem nyírja ki őket azért a bizonyos lázadásukért. Ivor csak azért maradt életben, mert Kertänu életben hagyta emlékezni. Mivel Daronel elméjébe voltak bezárva, így annyit még megoszt, hogy bár fogalma sincs a "nővére" hogy működik, de neki személy szerint zsebdimenziók sorozatából áll az elméje. Szóval elég sok mindent el tud benne tárolni, átmenetileg is meg véglegesen is. Jó ezzel vigyázni! Ki tudja Deneira mennyi mindent tárol az elméjében. Nem egy kispályás élőlény. A pusztulása hatással lehet a világra amiben benne hal. Főleg ha az amit odabent tárol, esetleg elszabadul. Esetleg azt felajánlotta, hogy ha úgy alakulna, és valóban ilyesmi bekövetkezne, megpróbálhatja elnyelni. Persze... mindez csak feltételezések sorozata.. Fogalma sincs mi várható. Ivor mindössze elméleti segítséget tudott számukra nyújtani, már amennyit, mivel volt egy olyan meggyőződése, hogy bár nagyon szívesen felkutatná és szembe nézne ezzel a "nővérével" sőt.. érezhetően égett a vágytól, mégis a józan ész azt diktálta, hogy ez katasztrofális következményekkel is járhat. Ő sem kispályás.. Szóval addig jó ameddig nincs egy csárdában Deneiraval.
♫Left Behind♫
Shanna Griffin
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-02, 11:32
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Az elmúlt egy hónapban igyekeztem felvenni újra az életem fonalát, bár mivel Jake még mindig nem tért magához még mindig úgy élek, mintha egy rémálom fátyla nehezedne a mindennapjaimra. Nem adtam fel semmit, nem hagytam ott a pályát, se Vanessa és Ivor ügyét, tudom, hogy szükség van rám akkor is, ha a lényegében az egész Troops család gyászol Jake elvesztése miatt. Hiszen még soha, senki nem ébredt fel azok közül, akiket regisztráltak a pisztoly áldozataiként… Amennyiben Daphne levele nem valamiféle megbűvölt belépő a helyre, ahogy megkaptam azonnal elégettem, hiszen pontosan tudom, hogy a Minisztérium nem repesne, ha tudná, hogy a hátuk mögött szervezkedünk. A hivatalos szervek soha nem egyeznének bele, hogy elfogadják gyerekek segítségét, márpedig a rúnaképességekkel felvértezettekre szerintem is szükség van ahhoz, hogy legyőzzük azt az ősi lényt. Ha volt lehetőségem beszélni Ivorral Daronelről, akkor persze megtettem, hátha sikerül bármit megosztania a múltjáról, a bolygójáról, a hozzá hasonló teremtményekről, a “testvéreiről”. Nem árt kibővíteni az aktáját ilyenekkel, most, hogy tudjuk, hogy nem ő az egyetlen a bolygónkon és hogy szerencsések vagyunk, hogy ő nem fordult ellenünk... Talán vagyok már vele olyan viszonyban, hogy miután számtalanszor felhívtam rá a figyelmet, hogy ne hallgatózzon, nem olvas ki semmit az elmémből, főleg, ha mentális blokkokat érez benne. Én is bőven a megadott időpont előtt érkezem, ám míg sejtésem szerint Daphne bent foglalatoskodik, én kint járom körbe a területet, mintha csak lazán sétálnék, de igazából azt mérem fel, hogy van-e bármilyen furcsaság, figyeli-e bárki a területet, a megérkezőket. Jobb lenne nem egyszerre beszivárogni, szóval akkor megyek be, amikor nem keltjük a tömeg látszatát. Mikor felérek köszönök mindenkinek, de kicsit talán hallgatagon, már legutóbb is sokaknak volt egyértelmű a “családi állapotom”, de mára már mindenki tudja és a legtöbbek szemében özvegy vagyok, hiába nem adtam még fel a reményt, hogy egyszer, majd, valahogy Jake még visszatérhet hozzám. Kapaszkodok az ideálhoz foggal-körömmel és a világ megmentésén kívül ez tart mozgásban. Persze most tudom, hogy ez az egész nem róla szó, hanem Deneiráról és a képességekről, amiket szereztünk, hogy elpusztíthassuk, és mindennél jobban készen állok a feladatra. Csak hallgatok, mint mindig, amikor eligazításra jelentkezem, ameddig Daphne elmondja, hogy miért hívott minket össze.
Mit is mondtam nem rég Alexnek egy padon ülve? Nem maradhatunk örökké gyerekek. Fel kell nőnünk. Igen. Ezt mondtam. Bármennyire is jó volna megint önfeledt kisgyermeknek lenni, nem maradhatunk gondtalan kölykök örök életünkben. A felnőtt lét viszont néha olyan kihívásokat hoz számunkra, amikhez igen nehéz felnőni, vagy csak alkalmazkodni is. Mégis kötelességünk megpróbálni helytállni ezekben a helyzetekben nem? Hazudnék ha azt mondanám örültem Daphne levelének. Inkább csak elfelejteném a pár hónapja történteket. Elég volt egyszer a családom könnyes szemeibe nézni. Az anyám biztosan nem bírná ki ép ésszel, ha engem is el kéne veszítenie, mint a húgomat. Luca bácsikámról, és Alexről már nem is szólva. Ki vigyázna akkor az én kis bajkeverő unokahúgimra? Nem is véletlen nem szóltam senkinek sem a levélről, és a találkozóról. Még az apámnak sem. Bár van egy olyan erős gyanúm, hogy ő is kapott egyet. Meg mindenki, aki ott volt. S bár szívesen beszéltem volna vele arról, amit átéltünk, főként a húgomról, de az apámmal valahogy ez egy ideje nem igazán megy nekünk. Szívesen vele mentem volna Daphne irodájába is, de még csak nem is szólt róla, hogy oda készül. Az egyik felem próbál bízni, és azzal nyugtatni magát, hogy biztosan csak engem akar védeni, valahogy úgy, ahogy én Alexet, a másik felemet viszont valahol bántja, hogy nem bízik meg bennem annyira, hogy beavasson az ilyen súlyú dolgokba. Végül is egyedül érkezem meg a jól ismert fogadóba. A lábaim szinte azonnal a nekünk bérelt terem felé visznek. - Jó napot! - lépek be a kis szobába, és szinte azonnal Lizzy-n akad meg a szemem. Valami fura módon a legnagyobb ösztönösséggel a szőke lány széke mögött állok meg, valamiféle védelmező pozícióban, amit még magamnak sem igazán tudnék megmagyarázni. De végül ahogy észbe kapok, és észlelem Daphne mellett az ismeretlen társát is, kelletlen lazítok a feszült testtartásomon, és inkább egyet hátra lépve neki támaszkodom háttal a mögöttem lévő szekrénynek, miközben a mellkasom előtt karba fonom a kezeimet. - Mit tehetünk Önökért? - teszem fel a lényegre törő kérdést, az itt létünk okát firtatva. Momentán nem igazán van ínyemre türelmesen várakozni a ki tudja milyen krakkra. Így a tekintetem Daphne és Gerard között vándorol. Valahol szeretném elkerülni, hogy itt fussak össze az apámmal, de ez meglehetősen hiú ábrándnak tűnik, ha tényleg mindenkit ide hívtak, és tényleg mindenkit be kell várnunk a tényleges válaszhoz. Pedig a megérzésem valahogy ezt sugallja.
ϟ”Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”ϟ
Igazság szerint még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy itt szeretnék lenni. A legutóbbi esemény, nos... A saját temetésemen való felbukkanásom, a családom reakciója, ezek mind-mind olyan dolgok voltak, melyeket nem szívesen él át ismét az ember. Anyám azóta szinte napi szinten elvárja, hogy értesítsem a hogylétemről, habár a Roxfortba is csak nagyon nehezen engedett vissza. Komolyan fontolóra vette, hogy Gillian és én magántanulóként folytassuk az idei évet, még abban az esetben is, ha ez igen komoly anyagi kiadást jelentene számukra. Kettőnk könyörgése azonban meggyőzte annyira, hogy engedjen az akaratából. Hiába, ha el szeretnénk érni valamit, akkor még a rossz viszony ellenére is képesek vagyunk jól összedolgozni. Jelen pillanatban viszont – minden kétségem ellenére – a Foltozott Üst előtt állok, ujjaim között a Daphne által küldött levelet szorongatva, miközben tanácstalan pillantást vetek az épület felé. Számítok arra, hogy a múltkorihoz hasonló eset fog bekövetkezni, szóval ezúttal kényelmesen öltöztem fel, tanulva a múltkori hibáimból. Kockás ing, szürke felső, farmer és sportcipő. Sokkal alkalmasabb kombináció, mint az ünnepi ruha, ha menekülésről van szó. Nagy levegőt veszek végül, majd határozott mozdulattal nyomom le a fogadó ajtajának kilincsét. Ezúttal azonban nem a vendégtér felé veszem az irányt, mint egyébként, hanem a számunkra bérelt, külön terem felé. Őszintén szólva, kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy nem mások előtt beszéljük meg a történteket. Különben is, kényelmetlen állandóan sugdolózni és azt lesni, ki hallhatja a diskurzust. Nyilván a hely egyébként is biztosítva lesz egyéb védőbűbájokkal. Nem ismerem különösebben ezt a Daphnét, de aurorként igen óvatos természet lehet és még én is ezt tenném. - Öhm... Helló – köszönök, miután beléptem a terembe, ahol a nő már természetesen vár ránk és egy számomra ismeretlen fiú is. Férfi? Fogalmam sincs, mennyi idős lehet, habár elég fiatalnak tűnik. - Elizabeth Ollivander – mutatkozom be azért gyorsan, még mielőtt helyet foglalnék. Utána kinézek egy számomra szimpatikus ülőalkalmatosságot, majd lehuppanok rá. Gyomoridegem van, de ez nyilván teljesen normális dolog ebben az esetben. Csak remélni merem, hogy nem most kell egy életveszélyes küldetésbe belevágnunk. Valahogy lelkileg nem igen készültem még fel rá. Mindenesetre, egy vajsör most kifejezetten jól esne...
Már túl vagyok a sokkon, és fel tudtam lélegezni, hogy visszakaptam Daphne-t, akiről azt hittem, hogy meghalt. Persze kedveltem Shannát, és a többieket, de azért mégiscsak komoly volt a gyász, hiszen az ember az élete szerelmének elvesztését nem tudja csak könnyen megemészteni. A rémálmok lassan múlni kezdtek, mert abban a pár hétben, amíg úgy tűnt, hogy Daphne halott, az elején fel sem fogtam, hogy el kellett temetnem, szinte zombiként mászkáltam, pedig elméletileg felkészítettük egymást arra az esetre, hogy ez ilyen pálya, bármikor megtörténhet. Az elején még vadul nyomoztam, hátha csak kitaláció az egész, hiszen testeket nem találtak, gonosz mágiára gyanakodtam, mielőtt elfogadtam volna a tényt. Az a másfél hét, amíg végül beletörődtem, pokoli volt, nem tudtam kizárni, hiszen a temetésre kellett készülnöm. A régi kerékvágásba visszazökkenés azonban nekik se lehetett egyszerű, Daphne nekem privátban részletesen elmesélte, hogy mi történt, és azt hiszem a világunk sokkal komolyabb bajban van, mint azt évek óta hisszük. Valami készül a háttérben, mintha minden rossz párhuzamosan erősödne. Nem csoda, hogy elsőként érkezem a megbeszélésre, semmi puszi természetesen, hivatalos ügyben járunk el, s tudom, hogy mindenkit ide hívott, akivel ott járt azon a szörnyű helyen. Valahol a közelében helyet foglalok, s komoly tekintettel bólintok, hogy mindenben számíthat rám. Azért, mert titokban egy pár vagyunk, az egy másik történet, azt majd kettesben éljük meg. Most azonban mentsük meg a világot, ha még lehetésges.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
A leveleket mind megkapták egytől-egyig, akik ott voltak a legutóbbi eseménynél. Eltelt már néhány hónap. Daphne természetesen fogadta Graysont az irodájában, de nem mondott ott és akkor túl sokat neki. Egyszerűen vannak dolgok, amiket nem lehet. Sajnálatos módon rá kellett jönnie, ahogy talán egyre több aurornak is rá kell ébrednie, hogy a Misztériumban már nem lehet akármit megtenni. Beszivárogtak, hiszen nem olyan régen valaki megpróbálta megölni Shannát is, a parancsnok lányát és nem sok választotta el a sikertől. Ezért is döntött az auror nő most úgy, hogy összehívja azokat, akikben úgy gondolja, hogy maradéktanaul megbízhat és hogy segítséget kell kérnie tőlük. Közeledik a nyár, így a fiatalabbakat is könnyebben engedték el az iskolából, bár a vizsgák is a nyakukon, de mégis csak lazábban veszik már az iskolát ilyenkor május végén. Külön kis termet bérelt ki az alkalomra. Még sem lehetett volna ezt csak úgy mindenki előtt megbeszélni. A kezdés előtt természetesen még körbejár, biztosítja a szobát, a helyet, hogy véletlenül se hallgathassa ki őket senki sem, aztán csak az ideges járkálás marad, amíg mindenki meg nem érkezik. Nem tehet mást, mint hogy igen gyakran néz az órájára és reméli, hogy mint eljönnek és persze lehetőség szerint egyikük sem hátrál majd ki. Tudja jól, hogy igen nagy butaság fiatalokat, főleg diákokat bajba keverni, de eljött az a pont, amikor talán már tényleg nem tehet mást. Ha már belekeveredtek, ha már megkapták a képességeket... nem tehet mást.
A két nem csapattag, Arthur Alastair révén tehát tud a történtekről, a majdnem halálról, a képességektől és valami fura módon, amikor Alastair mesélt neki arról, hogy mikkel szembesültek a fiú alkarján megjelent egy apró kis jel. Nem azonnal ugyan, de aznap éjszaka éktelen viszketésre ébredt és egy pókot formáló kis heg tűnt fel a bőrén, ami azóta sem tűnt el. Nem volt kérdés hát, hogy nem igen maradhat ki a "buliból". Galen, bár a szoba elég jól le van védve valahogy mégis csak pont itt töltötte az éjszakát. Talán egy remekbe szabott buli következtében aludt el az egyik szekrényben, talán valaki szimplán itt hagyta, bezárta, de hogy itt van, annyi szent és arra kezd eszmélni, hogy odakint ideges léptek járnak fel s alá, miközben néhány még általa is ismert védekező varázslatot suttog el egy női hang, amivel egyértelműen valami fontos dolog miatt igyekszik biztosítani a szobát.
//Határidő: okt. 12, következő hozzászólás: okt. 13.//
Charlie Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-07-30, 17:50
Miközben a következő adag nő felejtőmet tölti ki a pultos, egy pillanatra összeakad a tekintetem az éppen beérkező fiatal hölggyel, aki egy... tejet kér? Visszatekintek a pult mögé, lassan végigsimítva szakállamon, a szemem sarkából látom, hogy tetemesebb összeget helyezett a pultra a hölgy, mint amennyit egy pohár tej ér. Belekortyolok az italomba, s közben a pultost fürkészem. Furcsa. Lassan ellököm magam a pulttól, s visszaülök az asztalomhoz, lábaimat egymásra téve felteszem a mellettem lévő székre, s ahogy levágom a bakancsom, hangos puffanás tölti be az Üstöt pillanatnyi figyelmet vonva magamra, amit elégedett vigyorral nyugtázom. Ráemelem vizsgáló tekintetem az imént érkezett tejes hölgyre. A tekintete többször az ajtó felé vándorol, feltételezem vár valakit. Veszek egy mély sóhajt, majd egy újabb korty whiskey-t gurítok le a torkomon, egy pillanatra sem véve le a szemem a hölgyeményről. Itt valami készül, s Charlie Weasley kíváncsi lett.
Ha választanom kellene, hogy a nők vagy a sárkányok, azt felelném: egy nőt sárkányháton.
Nem ez a kedvenc helyem, főleg akkor, ha valami fontosat kell elintéznem, de ezúttal nincs mit tenni, kénytelen vagyok a vevőhöz alkalmazkodni. Istenemre mondom, ha nem jön el, miközen én itt tiltott áruval igyekszem ügyeskedni tuti, hogy ráküldök valakit és jól megnézheti magát. Számítok arra a pénzre, hiszen egy hét múlva indul az expedíció, aminek a nagy részét én fizetem, különben el se indulhatnánk, vagy mehetnék egyedül személyzet és felszerelés nélkül, az pedig nem az igazi, ha az ember ismeretlen terepre merészkedik északra. A pulthoz sétálok, egy pillanatra minden bizonnyal találkozik a tekintetem az épp abban a pillantban új italt szerző vöröskével, de épp csak ennyi történik, aztán már a pultoshoz intézem a szavaimat. - Csak egy pohár hideg tej lesz. - a pénzt odacsúsztatom neki, de aki elég közel van és elég szemfüles érzékelheti, hogy az a pénz bizony több annál, mint ami valójában egy pohár hideg tejért járna. Hogy a pultos tudja-e hogy a tej nem pusztán tejet jelent, vagy másról van szó, az már más kérdés, de a férfi bólint, elteszi a pénzt, majd bólint egyet én pedig hátrébb is lépek, hogy a leghátsó és leginkább félreeső asztalt célozzam meg. Mintha minimum fenn lenne tartva valakinek, mert a kutya se ül ott. Szépen elfoglalom az egyik széket, a vállamról a táskát csak az ölembe ejtem és várakozón pillantok az ajtó felé, amíg megérkezik majd a tej is az asztalomhoz. Egyértelmű, hogy várok valakire és az is, hogy nem csak azért jöttem, hogy tejet iszogassak az illetővel. Az arcomon egy csepp mosoly se látható, a tekintetem végig komoly és határozott. A legtöbben folyton azt gondolják, hogy a bájos babaarcon mindig kedvességnek kell időzni, de esetemben ez igen ritka. A leginkább csak akkor érzem jól magamat, amikor odakint vagyok, terepen, akkor lehetek tényleg önmagam, de hát lássuk be a világ anyagias és másképp nem igen teremtheted meg azt az életkörülményt, amire igazán vágysz, mintha időnként átléped azokat a bizonyos határokat. Már jó ideje ezt teszem, még ha óvatosan is, de nem igazán tehetek mást.
Általában fél évente haza látogatok Romániából, ezeken az alkalmakon meglátogatom a családomat, édesanyámat megnyugtatom, hogy nem növesztem ennél hosszabbra a hajam, illetve lecsillapítom, hogy a munka nem lett veszélyesebb legutóbbi látogatásom óta. Az első éjszakát ilyenkor mindig velük töltöm, utána mozdulok csak ki. Ilyenkor néha ellátogatok Roxmortsba vagy egyszerűen csak beugrom az Abszol útra, változó, általában hangulatomtól függ. Most azonban más volt a helyzet, úgymond. Két hónappal ezelőtt ejtettem meg második, éves hazatéréseim, de most harmadszorra is haza sodort a sors. Szó szerint! Szóval, összeakadtam egy leányzóval Romániában, egy jól eltöltött éjszaka után, úgy gondoltam még egy nem árthat. Ám a hölgy valamit nagyon félreértelmezhetett, második éjszakánk után több holmiját is felpakolta hozzám. Több se kellett, felhúztam a nyúlcipőt, s hazáig menekültem, remélem mire visszaérek már hűlt helyét találom. Otthon leraktam a cuccaimat, édesanyám belém erőszakolt egy kiadós vacsorát, aztán most itt ülök a jó öreg Foltozott Üstben, egy pohár Lángnyelv whiskey-t kortyolgatva. Nem hívtam el egyik ismerősöm sem, most egy kis magányra vágyom, azt hiszem. Az Üst pedig jelenleg tökéletesnek tűnik erre, alig néhányan lézengenek itt. Sóhajtok egy mélyet, majd felhörpintem a maradék whiskey-m, s az üres pohárral együtt visszasétálok a pulthoz, egy újabb adag megszerzésének céljával.
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-02-22, 22:46
Sosem mondott eddig kifejezetten ellent a jelenlegi megbízójának, de lassan kezd kiesni a mézes bödönből. Katya türelmes és sokakat a kegyeibe fogad, mert szentül hiszi, hogy amit csinál, nevezzük nevén az állatot; egyik kuncsaftot a másik után elégíti ki fáradhatatlan elszántsággal, az egy magasztosabb célt és küldetést szolgál. Ma is a megbízója által kijelölt területen szorgoskodott, egyik kocsi hátsó üléséből a másikig vándorolt. De ő is emberi élőlény így aztán megeshetett még vele is, hogy megéhezett. A mai munkanapján ezúttal egy bőr fix fedi a kebleit, amihez egy jótékonyan takaró bőrszoknya társul, ami csak akkor fedi fel, hogy bizony nincs rajta alsónemű, ha a páciens feljebb csúsztatja a kelleténél. Hogy a szoknyát, vagy a kezét az már más kérdés. Az egészre egy vasalt, hosszú fehér fekete csíkos férfi inget húzott, amit ki tudja honnan nyúlt le. Ez a fránya kleptománia! Hollófekete haját két copfba fonta, és egy a szetthez fazonban ugyan passzoló, de a többi cuccához képest sokat hordott sapit húzott a fejébe. Nyakában számtalan bizsu díszeleg, egyszerűek, leginkább medál nélküliek. Fülében azonban egy kiemelkedő darab kap helyet. Aminek két lehetősége van, hogyan jutott hozzá. Vagy egy nagyon elégedett kuncsafttól kapta, ki tudja, hogy az az elégedett kuncsaft frissen neki vette-e, vagy a felesége készletéből nyúlt le valamit, amiről úgy gondolta, az asszonykája már biztosan nem hordja, vagy! egyszerűen csak ezt is ellopta. Megigazítja az elengedhetetlen kellékét az orrán, a napszemüvegét, amit mindig visel. A kinti hőmérséklet annyira nem engedné meg ezt a fajta viseletet, de látványosan nem aggódik amiatt hogy fázna. Keményebb viszontagságokhoz van szokva.
Tehát, hősnőnk, most hogy megéhezett, bizony valami olyan hely után kajtatva jár kel, mintha minimum üldöznék. Aztán hogy hogy nem benyit a Foltozott üstbe. Amikor felnézett a cégérre, meg mert volna esküdni, hogy az áll ott "Kifőzde". Bent azért körül néz egy pillanatra, de végül vállat vonva a pulthoz lép, csak kenyeret kér és mikor készhez kap pár szeletet kistányéron és kifizette tovább áll a pulttól.
Teljesen egyszerűen odailleg Nicohoz és rettenetes orosz akcentussal kérdezi meg. - Leülök khorosho? - és igazából választ nem várva le is ül. Keresztbe dobja puha combjait egymáson, kitúr a ritiküljéből a köteg pénz és óvszer közül egy kicsi sütőtök és répa lekváros üveget és neki áll megkenni a kenyerét.
Nicholas Ryan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-02-21, 11:45
Nicholas és Katya
Rég jártam már a Foltozott üstbe ezért most úgy gondoltam, hogy megállok itt egy kicsit pihenni illetve eszek és iszok valamit egyúttal ha már itt vagyok. Természetesen most is egyedül vagyok hisz nincs egy közeli barátom se, de még egy jó ismerősöm sincs aki eljött volna velem. A Gringottsba akarok menni mivel mostanában egy kicsit túl költöttem és nem sok pénzem maradt. Úgy gondoltam, hogy most inkább nem szólok haza anyámnak, hogy elfogyott a pénzem és küldjön már egy keveset, hanem mivel úgyis mostanában mindig unatkozom a Roxfortba inkább elmegyek a bankba és kiveszem a pénzt, illetve kikapcsolódom egy kicsit. Amúgy is rám fér azok után amik történtek velem. Szóval itt ülünk a Foltozott üst egyik asztalánál és várom a kajámat, hogy mikor érkezik meg. Általában sokan vannak itt de most alig páran. Inkább átjárónak használják csak a varázslók most és többségük csak az Abszol útra akar menni, pont úgy ahogyan én is. Közben megérkezik a kajám amit rendeltem, megköszönöm a kiszolgálást és szép lassan elkezdtem enni a borsólevest. Nem a legfinomabb kaja de gyerekkoromban anyám nagyon gyakran csinált ilyet mert az apám egyik kedvenc étele volt. Az lesz a legjobb ha minél hamarabb végzek itt és elindulok a bankba, aztán meg úgyis sok dolgom van szóval nem nagyon kellene elidőzni itt.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Foltozott üst - asztalok 2019-01-15, 16:04
Foltozott üst
A jól ismert Foltozott üst, ahonnan a varázslók és boszorkányok átjuthatnak az Abszol útra.
