2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Talán nem a legjobb ötlet volt elkeveredni erre felé. Tudtam jól, hogy apám is szokott ide jönni viszont én köszönöm szépen nem kívánok a társaságából. Persze nyílván ez érhető hiszen gyűlőlöm az édesapámat és az egész Blackwood familyát néha le tudnám tagadni és persze tudom jól, hogy bárkivel összefuthatok. Kicsit eldöntöttem elmegyek vásárolni és egy pár napot Londonban töltök mielőtt vissza megyek az iskolába. Pedig már Felicityvel megvettük a nagyját a dolgoknak viszont még kellene néhány dolog. Ahogy sétálok és körbe nézek a foltozott üsbe leülök valahova egy pillanatra hiszen elfáradtam. Most kicsit egyedül akartam lenni és tudom jól amikor elkezdődik az iskola akkor már a társaimmal lehetek.. Nagyon várom már az iskolát és mindig is élvezem minden percét annak amikor a Roxfortba tanulhatok. Ahogy nézelődök ismerős lányt látok meg felpattanok és mögé osonok és megbököm a bal vállát. - Szia! Téged már láttalak a suliba csak nem voltam biztos benne, hogy megismerlek, de száz százalék, hogy láttalak már. - Mondom mosolyogva. - Nem baj, hogy megszólítottalak? - Kérdezem kedvesen tőle és végig nézek a lányon aki szimpatikus lett nekem.
Sose voltam nagy rajongója ennek az egész vásárlásdinak. Amikor elsős lettem, akkor apám ugyan elhozott, de már a pálcaboltnál úgy érezte, hogy elég volt neki, s magunkra hagyott az akkori nevelőnőmmel. Szerettem volna, ha legalább Erica eljöhet velünk, de apa szerint illetlenség lett volna elvenni tőle az élményt, hogy az első éve előtt jöhessen el ide. Valójában persze nem erről volt szó, nemes egyszerűséggel nem akart engedelmeskedni a kérésemnek, mert rangon alulinak tartotta volna. Szóval maradtam a dadámmal, s valahogy nem adott életre szóló élményt még akkor sem, ha Marisol amúgy nagyon kedves lány volt, egyike a kedvenc dadusaimnak. Később, amikor már Ericával jöhettünk, akkor sokkal jobban éreztem magam, de úgy tűnt túl jól, mert amikor 15 lettem apám kitalálta, hogy a húgom a McKinneyék Jensen nevű fiával Abszol utazzon, szóval nekem megint maradt a magányos érkezés. Akkoriban már dadáink nem voltak, barátnőim meg.. hát igazi szoros Ericán kívül senki se volt, így magam vásároltam be a holmikat. Erica halála óta pedig szintén púp a hátamra az egész, pláne mert egy évet lehúztam itt az alapképzés elvégzése után egy kis boltban, mint kisegítő. S nem az volt életem legszebb éve, mondjuk úgy. Most viszont egész jó kedvvel jöttem ide, mosolyogva lépdelek egyik kirakat elől a másik elé. Egyelőre nem vettem meg semmit, kedvem szottyant inkább körbenézni előbb, hát üres kézzel, hátamon hátizsákkal baktatok. A Foltozott Üstbe bemenni nem szeretnék, de előtte megállva figyelem egy darabig a ki és belépőket, s próbálom kitalálni, hogy mi járatban lehetnek, illetve miféle emberek. A magányos ember sajátja ez a játék, de nem zavar. Mert végre nem úgy vagyok magányos, hogy elveszettnek érzem magam és senkim sincs, hanem csak egyszerűen egyedül jöttem vásárolni és kész.
*Sosem fogjuk abbahagyni, de már nem olyan mókás vagy csak én vagyok nagyon fáradt és feladtam a harcot ami az elején még igencsak szórakoztatott. Nem tudom igazán mit gondoljak Michael felől, egyrészt bosszant az örökös piszkálódásával, másrészt feltüzel és nem csak a szavaival hanem azzal a csókkal is, és ahogy néha rám néz, de lehet, hogy ezt is bebeszélem magamnak. Utálok itt lenni és ez a kedvemet is jócskán aláássa, nem akartam vele lenni, most mégis a világ végén vagyok ugyanúgy összezárva vele mintha házasok lennénk és máris ugrottunk egy évet, minimum kilenc hónapot mert gyerekünk is van. Ő persze hazai pályán ugrál, engem még a távoli szomszédok is kinéznek a faluból, a tejes ember is úgy nézett rám mint egy véres rongyra. Tudom én miért, semmi keresnivalója nincs egy ír lánynak Skóciában, de majd jól bemártom holnap Michaelt és elmondom, hogy ő hozott ide. A vita önmagát generálja tovább nekünk fikarcnyit sem kellene hozzátennünk, először megint csak felbosszant aztán meglep azzal amit mond, csak kapkodom a fejem a sokféle arcán amit felém mutat. * -Ó, szóva az kezdeményezés volt. Én úgy láttam inkább kárörvendő bosszantás. *Most mégis mit mondjak erre? Az egésznek egészen más színezete lett volna ha egy: nem álmodom vele, pláne nem azt, hogy épp megcsókolni készül, kettő: ha nem pofozom fel előtte. ezek után csak azért mondom azt amit mondok, hogy _valamit_ én is hozzátegyek, de valójában érzem, hogy az egész csak kapálózás és alul maradok. Ilyesmi nem történt még velem, senki nem fojtotta belém a szót és igen, az enyém volt mindig az utolsó, most azonban olyan mintha ki sem ejtettem volna semmit a számon. Kedvel, mindegy miért, még mindig nem utál pedig lenne rá oka bőven, és most ezzel mit kezdjek? Megint csak ezernyi „ha” tódul az elmémbe, a fenébe is nem így kellett volna történnie. S már csak azért sem kelletem magam, mert hiába tetszik és hiába nem utál, ha belemennék a játékba oda lenne a büszkeségem és még nem döntöttem el, hogy megéri-e. Aludnom kell rá és talán holnap másképp látom az egészet, mindazt ami történt velünk, ahogyan történt és sikerül helyre rakni néhány dolgot is. Merengésem közepette az ajkait nézem, mert még mindig a csókjára gondolok és a szemét még gondolatot is olvas, különben miért nyalná meg olyan kaján jókedvvel ha nem azért, hogy zavarba hozzon, bosszantson? Már késő, hogy elkapjam a tekintetem és nem is teszem, helyette egyenesen a szemeibe nézek, a kulcs is nálam marad és a babát is megkapom, újra egymáshoz érünk és imádom a bőre melegét. Feladom, belül mélyen leeresztek mint egy lukas léggömb.* -Rendben. Jó éjt...Michael! *S fordulnék is el, hogy az ajtó felé induljak amerre ma már többször is szándékoztam elillanni, de most is vissza leszek tartva, épp csak nem szóval hanem tettel. A könnyed de annál bensőségesebb pusziról már végképp nem tudom mit gondoljak, Michael most olyan….olyan más. Csendes, cseppet sem bosszantó, a szemeiben sincs meg az a fény ami az odamondogatásakor villant, egyszerűen csak……..kedves és gondoskodó. ~ Merlinre, ez piszok nehéz lesz.~*Nagyot nyelve küszködöm lejjebb a torkomba nőtt gombócot, hang az nem jön ki érthető okokból, bólintok köszönetképp. A babát magamhoz ölelem és elfordulok, már nem állít meg és nem fordít vissza. Különös gondolatokkal a fejemben lépek ki a szobából, melyeket a halálos ágyamon sem fogok vele megosztani. Alig teszem a lábamat az első lépcsőfokra már azon agyalok hogyan köszönt majd reggel, mi lesz velünk holnap, megint egymásnak esünk és szócsatát vívunk vagy kerüljük a kontaktust amennyire csak lehet? A fenébe is, jól jönne most egy kis dumcsizás Grace-szel. *
//Annyira imádom, hogy elmondani sem tudom, és imádtam a játékot is, csupa élet és móka, kacagás És annyira utálatosan jó pasi //
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Egyértelműnek gondolom, hogy nem fogom hagyni, hogy Gracie-n túl Aislingnek baja essen. Nem, egy haja szála sem görbülhet. Ezzel együtt én sem akarom bántani. Sohasem akartam. Csupán megtörténik. Az is csupán lelkileg. Eltérő jellemek vagyunk, ez egyértelmű, mégis kezdem felfedezni a hasonlóságainkat. Ha nem lennénk kicsit is egymásra hangoldóva, akkor nem cívódnánk, vélhetően akkor utána sem mentem volna, vagy már az első mondatai után sem magyarázkodok, hagyom elmenni. S most itt vagyunk, megpecséltelve a baba sorsával is. Bármennyire is kétségbeeshetnénk a helyzet súlyától, valahogy a fiatal nőn is éledő ragaszkodást fedezek fel a kicsi irányába, ami elégedettséggel tölt el. Nem úgy, mint a válasza. - Bezzeg? Te olyan tapasztaltnak mondod magad? És mi a helyzet azzal, ha a nő csak azoknál ilyen, akiket... komolynak lát? De most... miért beszélünk erről úgy tulajdonképpen. Megcsókoltalak. Én kezdeményeztem. Itt az igazság. Nem azért tettem hogy kínozzalak. Ahogy mondtam, a butaságaid ellenére nagyon kedvellek. Vagy pont azokért. Osztd meg te. – Lényegében pont úgy gondolom, ahogyan ő, a férfinek kell az erősnek lennie, bizonyára én is elbizonytalanodnék, ha egy nő kezdené el játszani nekem a férfit. Ha jobban belegondolok, nem véletlenül nem kergetem én a női nemet, vannak fontosabb dolgaim is, az ír lány ellenben mégiscsak megfogott annyira, hogy kimozduljak a megszokott környezetemből, és ahogyan azt sejteni lehetett, nem múlhat el egy perc sem, hogy valóban tűzszünetet kötnénk. Lényegében egymás lángját tápláljuk. Most éppen azzal, hogy észreveszem magamon a pillantását, és kénytelen vagyok a nyelvemmel megnedvesíteni a kiszáradt ajkaimat. Főleg, miután egymáshoz érünk. - Akkor maradjon nálad. – Végülis ő találta, nem hinném, hogy az éjszaka közepén kelne fel, és próbálgatná bele minden zárva. Bólintok a kérdésére. Mindkettőre. A babát átadom, és amikor elfordul, a könyökénél fogva visszahúzom, és egy puszit nyomok az arcára. – Jó éjt. – A gyerkőcöt már nem zaklatom ilyesmivel, így is pakolgatjuk, csoda, hogy nem ébred fel. Aztán sarkonfordulok, és intézem a manót.
//Olyan... dögös... igazi belevaló ír csajszi, nagyon jól játszod, köszi az élményt!!! //
*Michael válaszára rákontráznék de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy még mindig az apámmal foglalkozzak. Majd rájön később magától ahogy én is. azt hittem ismerem az apámat de mégsem, nem hittem róla, hogy olyasmire képes mint amit meg is tett és félek attól, hogy még nem fejezte be. Már tudom, hogy Michael érvelését úgy ahogy van kidobhatjuk a szemétdombra, mert nem rajtunk múlik. Csak időt nyertünk azzal, hogy eltűntünk a zsoldosai elől, de előbb vagy utóbb megtalálnak minket és nekünk lőttek. Csak bólintok a szavaira, annyiban hagyom és remélem neki lesz igaza, bár ez tényleg csak halvány remény, nem hiszek abban, hogy a saját életünket élhetjük, végül is már nem azt éljük. az én saját életembe nem fér bele egy baba, most mégis kénytelen vagyok egy kicsiről gondoskodni, vele együtt, szóval már itt megdőlt az elmélet. Úgy gondoltam ma már nem veszekszünk semmin, ha elterelem a témát nem lesz mibe belekötnie és én is elhatároztam, hogy ma már nem feszítem tovább az idegei húrját, ez az udvarlás dolog azonban megint csak kihozza az ellentéteinket. * -Ó, igen? Szerinted egy nő kezdeményezzen azzal, hogy csábítgat és kelleti magát és megteszi az első lépést? Bezzeg ha ilyennel találkoznak a férfiak akkor kikiáltják ledérnek és cédának és senkinek nem kell, mert a pasik hűséges, szerető feleségre vágynak. Hol itt az igazság? *Igazából nem értem mit akart ezzel mondani, de megint csak felbosszantott, én sem szeretem a nyálas jeleneteket, de azért na….egy férfi legyen férfi, harcoljon a nőért, hogy a nő tudja megbízhat benne és megvédi. Áááá, ennyire kihalt volna a lovagiasság? Ezek után Michael-től sem várom, játssza csak az újdonsült apukát és a rejtélykutatót, a többi oldalát meg ássa csak jó mélyre, kell a fenének. Na igen, nem véletlen, hogy még mindig magam vagyok, azt nem mondom, hogy minden férfi olyan mint Michael de sokan hasonlóképp gondolkodnak. Az a baj velük, hogy nem képesek bízni eléggé és csak két véglet létezik a szemükben, vagy teljesen magukhoz akarják láncolni a nőt vagy ha már szabadságra vágyik a kapcsolatban akkor ők még rá is kontráznak. Olyanok mint a gyerekek, ha kapnak egy pofont a másiktól kétszeresen adják vissza és ezzel újabbakat generálnak. Jobb is ha mi ketten megmaradunk Gracie gondozása és a kutatás mellett, és még csak eszünkbe sem jut más. Csak épp azt a csókot nem tudom kiverni a fejemből, ha Michael beszélni kezd a tekintetem elkalandozik a szemeiről az ajkaira és érzem a számon a forróságot. Szép szája van, formás, csókolni és harapnivaló. A keze is meleg, és bársonyos, érzem amikor átveszi tőlem a kulcsot mert egymáshoz érünk.* -Elég kicsi az a kulcs, talán egy rejtekajtó vagy egy láda kulcsa. Átnézhetjük a házat holnap ha gondolod. Nem szalad el. *Nyelek egy nagyot mert megint a száját néztem és amikor hozzámért jólesően megborzongtam. Na tessék, az állítás igazolja magát az ellentétek vonzzák egymást, legalábbis az egyik irány már meg van a másik pedig valószínűleg sosem teljesedik be. * -Fektessük le Gracie-t, úgy értem ágyba és nem itt a kanapén. Én is elálmosodtam, túl hosszú volt ez a nap és még mindig nem fogtam fel, hogy reggel még az Üstben kávéztam, most meg a világ végén vagyok. Elküldhetnéd a manódat a holmijaimért, legalább lenne rendes ruhám. *Kizárt, hogy ma nekiálljak átkutatni a házat, nekem annyira nem fontos az egész csak azért ajánlottam fel, hogy segítek neki mert muszáj csinálnom valamit, de most épp az alváson gondolkodom. A kislányért nyúlok, nekem tök természetes, hogy velem alszik majd, szóval ha el tudom venni akkor már indulok is a nekem ideiglenesen kiutalt szobába.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Nem tudom hogy miért várja tőlem, hogy belemenjek a provokációjába. Eddig sem volt különösebben szükségem arra, hogy egy fehérnép sertepertéljen körülöttem, mások vagyunk, ez már megnyilvánult. Nem is tudom, hogy miért csókoltam meg, talán azért, hogy ezzel kissé lehűtsem a kedélyeket. Nem akart hozzám jönni, ezzel nincs is semmi gond, végeredményben mindketten túlzottan szabad szellemek vagyunk. Ám az, hogy rám erőlteti az akaratát, s veszekedést generál mindenből, amely után végül ő érzi magát pocsékul, az már nincsen rendben. Aisling kér fegyverszünetet, amit megadok, ha rajtam múlt volna, el sem jutunk idáig. - Nem nyugszanak? Nem rajtuk múlik, hanem rajtunk. Azt terveztem, hogy innentől a saját életemet élem. – Csupán belekezdek a válaszadásba, amit el is terel, beleegyezően bólintok, végeredményben túltárgyaltuk, én sem akarok belemenni. Különben is kár lenne ismét felcsattannunk, a kicsit álomba ringattuk, így ezt valóban el kell napolni. Látom a fancsali képét, ahogyan ledorongoltam a tündérmesékről hitt álmait, de nem érdekel. Aki ilyen nagyszájú, ne várja, hogy körberajongják. Keressen magának valami tüzes latin szeretőt, ami én nem vagyok. Ha neki udvarlás kell, akkor viselkedjen úgy, hogy az ember ellágyuljon ha meglátja. Legyen törékeny, érdemelje ki azt a virágot. Na nem tőlem. Csak úgy általánosságban elmélkedem azon, hogy Aisling maga sem tudja, hogy mit akar. Így aztán bárki is legyen az a nyomorult, akit megfog magának, biztosan tökéletesen belezavarodik Aisling lelkivilágába. - Így a legkönnyebb ugye? Nőnek születtél, és már meg is van a kellő indok, hogy csak mert a másik férfi, tegyen ő érted. Roppant kényelmes megoldás, mondhatom. – Rántom meg a vállamat rezignáltan, a nők imádják mindkét nemből kivenni azt, ami számukra a fontos. Határozottak, amikor azok akarnak lenni, és kezeljék őket egyenlő felekként, ebben roppant modernek, másrészt konzervatívak ahhoz, hogy átvegyék az irányítást, azért meg dolgozzon meg a férfi. Nem csodálom, hogy Aisling még mindig egyedül van. Az más kérdés, hogy én is, viszont én önszántamból, nem mintha érdekelnének a nők jelenleg. Ezek után ne is remélje, hogy folytatása lesz a csóknak, inkább foglalkozzunk értelmesebb tettekkel. - Ezt vitatnám, de ahogy mondod, ne most beszéljük meg. Kimozdulhatunk, legalább valami történik. Mit gondolsz, hova való ez a kulcs? Bevallom nem kutattam át ezt a házat annyira, hogy ismerjem minden szegletét. Csak a laboromat használom, meg aludni járok ide. – Veszem át a kulcsot, és az ujjaim között forgatom. A picit most letehetjük kicsit, a házon belül úgyis meghalljuk, ha felébred. Lehet, hogy végig kéne kutatnunk a helységeket, hátha találunk egy zárt ajtót, netán dobozt, ládát?
*Rájöttem a megoldásra. Tényleg az bosszant, hogy Michaelről lepereg minden szavam és dühöm, még az is ami nem őszinte. Az egész beszélgetésünk lobbanékonyságát én generáltam, ő persze alapjáraton sótlan és karótnyelt, mégis van benne valami ami vonz hozzá, valami ami arra ösztökél, hogy állandóan vitába szálljak vele mert ki akarom csalogatni azt a mélyen megbúvó érzékeny férfit akit rejteget. mert rejteget az biztos, az a csók érzéki volt, nem egy hűvös pasastól való aki csak a céljait akarta elérni, ha rágondolok most is ott érzem az ajkaimon. Most, hogy fáradtságom okán elcsendesültem akár a jóllakott csecsemő, az ő hangja is kellemesebb, szinte már álmosító, zsongító. Meg is borzongok tőle, az a fajta libabőr szalad át rajtam ami egy lélekgyógyító muzsika hallgatása közben. A fene nagy büszkeségem miatt talán soha nem leszek képes bevallani neki, hogy a vitáinkat csupán a szórakozás alaphangjának szánom és szívesen lennék vele jóban, de nem akarom látni az önelégült arcát, az olyan lenne mintha megadnám magam de egy O`Hara sosem adja meg magát. A nyugodtsággal a társalgásunk is ellaposodik, erős késztetést érzek arra, hogy felpiszkáljam a dühös és veszekedős Michael felbosszant mégis jobban élvezem. Az a csók is egy hasonló helyzet végjátékaként csattant el, mintha abban reménykednék, hogy újra megteszi. de nem, nem hiszem, ő is van annyira büszke mint én és a viselkedésem meglehetősen elutasító volt, de a helyzet adta magát. * -Azt észrevettem. Nézd, ez akkor sem jó így, lehet, hogy te azt mondod, hogy szabad vagyok de az apám makacs mint egy öszvér és feltételezem a te apád is. Nekik a család fontosabb és nem nyugszanak addig míg a két vérvonalat nem kötik össze. De….ezt ne most beszéljük meg, fáradt vagyok. *Minden összeesküdött ellenem, a kellemes meleg a nyugalom, Michael hangja…ha most elkezdene egy hosszú történetet mesélni, minden bizonnyal a harmadik mondatnál elaludnék. Az a kis szunyókálás arra volt jó, hogy „étvágyat” csináljon a továbbiakra, Gracie békés szunyókálása pedig a házba is nyugalmat csempész. Még a kedvem is elment a vitától, az a csöpp lányka olyan akár egy sárkányszelídítő, ha felnő, biztosan a Legendás lényeg még legendásabb gondozója lesz. A megjegyzésem az udvarlásról roppant nagy hiba volt,bár csak tréfának szántam, sosem kívánnék magamnak efféle nyálas széptevést, de azért mégis csak nő vagyok és jólesik ha bókolnak vagy egyszerűen a férfi, férfi mellettem. Michael másként látja, egyáltalán nincs tisztában a női lélekkel, még annyira sem mint amennyit elárulunk magunkról.* -Érzéki vagyok és csábító de azért igenis elvárom, hogy ne nekem kelljen a férfi nyakába vetnem magam hanem ő kapjon fel az karjaiba. Nem kell feltétlenül szó szerint érteni. A figyelmesség éppenséggel egyfajta értékelése a csábító érzékiségnek. De….tudod mit? Felejtsd el. *Á, nem hiszem, hogy az a kifejezetten romantikus típus lenne, bár én sem arra vágyom igazán. Azt hiszem még magam sem tudom mi az amit várok vagy vágyok, még egy férfi sem találta fel. Nem értem miért mondja ezt, azt várná, hogy én kezdeményezzek ő meg csak ül a fenekén? Akkor miért csókolt meg? Az már eléggé első lépésnek számít. Nem kérdezek rá bár piszkálja a csőrömet, nem akarok végeláthatatlan érvelések hálójába csöppenni, inkább mással foglalnám el magam és Michael kutatásai sokkal érdekesebbnek bizonyulnak. Persze mit ahogy az már kettőnk között lenni szokott, most is ellenem beszél, eddig bármit mondtam ő az ellenkezőjét dobta fel, mintha szándékosan és tudatosan menne a másik irányba. Ám ha mi ketten ide bezárjuk magunkat félve a kockázattól, az biztos, hogy rövid idő alatt az őrületbe kergetnénk egymást. Kell valami elfoglaltság ami elveszi a figyelmünket a másikról és a közös problémáról, nem mellesleg a nyomozás alatt találhatunk valami ellenszert vagy igét a bajunkra is. Na azt az alkalmat nem szalasztanám el semmi pénzért. Felállok és a már elfelejtett kulcsért indulok. Keresés közben ragaszkodom a saját álláspontomhoz.* -Már megbocsáss, de az életem jól van ahogy van és tudok vigyázni magamra. Képtelen vagyok ide bezárva élni bizonytalan ideig, muszáj elfoglalnom magam valamivel és a gyereknevelés nem a fő erősségem. Ki akarok mozdulni innen és ha a szándék a fontos az meg van de ha mégis elbizonytalanodnék, legalább a közelség megmarad. * Megtalálva a kulcsot visszaindulok hozzá és Gracie-hez, és az orra elé tolom.* -Nyomozni akarok, el akarok innen menni, belebetegszem a tétlenségbe és azt hiszem te sem akarhatod, hogy nap mint nap hisztizzek. Mert az lesz ha sokáig be vagyok zárva egy helyre és nem, nem elégít ki, hogy elmegyek a falu végéig miközben minden ablakból engem lesnek a skót barátaid.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Figyelem az arcát, és magától értetődő módon szó szerint értem a szavait. Én aztán nem vagyok olyan körmönfont, hogy háttérjelentést tulajdonítsak a metafóráinak, vagy mivel magyarázkodik most előttem. A ruha az ruha. Összességében viszont az első perctől sem akartam bántani őt, hiszen nem lenne értelme. Már az elején eldöntötte, hogy nem kér ebből a frigyből, ahogy én sem, nálam csupán az elintézési mód lett volna más. S ahogy a veszekedést sem tekintem komolynak, nem haragudtam rá. Az első perctől kezdve halványan mosolyogva szemlélem, ahogyan dühöngve fejezi ki magát, s nem igazán zavar mindez. Felfogom ír virtusnak, habár attól tartok, hogy pont ezzel húzom fel, hogy nem vagyok partnere az ilyesmiben. Végre viszont úgy tűnik, kezdenek kimerülni a tartalékai, és visszavonulót fúj. A hangszínem visszacsökkentésével utalok rá, hogy szívesen tárgyalok vele korrekt körülmények között. - Semmit sem akartam rád kényszeríteni. Azt akartam csak, hogy beszéljünk. Hogy megértsd, én nem a családom vagyok, és szabad vagy. Ezt nem volt türelmed kivárni, és csak a játékot láttad benne. Sajnálom, de nem vagyok egy játékos típus. – Ezzel lehet, hogy azt mondom, hogy sótlan vagyok, mint a legtöbb skót, ha macska-egér flörtölést gondolt, biztosan nem én vagyok az embere. Úgy gondoltam, hogy nem tartozik avatatlan fülekre, amit majd meg kell beszélnünk, pláne, hogy már az Üstben figyelték őt, el akartam vonni őt onnan, ehhez képest ő azt hitte, hogy én vagyok az ősellenség. Ez már a múlt, nem számít, hogy mennyire fordultunk egymás ellen. Most már a kicsi összeköt minket, még ha a vöröske olykor teljesen kifordul magából. Most az ölembe kerül a baba, aki ezúttal valamit gügyög, de még nem értelmezhető. Talán érzékeli, hogy ezúttal nem veszekszünk, így ő is maradhat nyugodt. A kicsi arcáról Aislingére kerül a figyelmem, enyhe meghökkenéssel mondanék valamit, miszerint nem az én stílusom az ilyesmi, mint a romantika. Különben sem osztanám az elképzelését, miszerint a férfinek kell meghódítani a nőt, pláne ajándékokkal, mintha megvásárolnánk a másik szerelmét. A figyelmesség nem tárgyakban mérhető. - Azt hittem, hogy te olyan nő vagy, aki nem várja meg, hogy virágot kapjon, hanem a maga szexis módján hívja fel a férfiak figyelmét... csábít, érzéki. – Ezzel talán picit rávilágítok, hogy nem igazán vagyok otthon a női nemben, ám ha már muszáj elgondolkoznom rajta, akkor úgy gondolnám, hogy a nőnek kell elcsavarni a pasi fejét, s kezdeményezni. Ahogyan elindított valamit még a fogadóban, csak nem volt alkalmunk továbbgondolni. - Nem akarom veszélybe sodorni az életeteket. És ha egy időre felfüggeszteném a kutatásaimat? Csak amíg el nem döntjük, hogyan oldjuk meg a kicsi életét. Nem akarlak magamhoz láncolni. Elvileg nem a távolság a kérdés a varázslatnál, hanem a szándék. Gondolom ha egy pillanatra is eszembe jutott volna, hogy nem akarom ezt, akkor visszarántott volna ide azonnal.
*Máshogy is rendezhettük volna. Na igen, ha az apáink nem akarnak beleszólni az életünkbe és nem akarják megmondani, hogy nekik és a családnak mi a jó, függetlenül attól, hogy a két felnőtt gyerekük mit akar. Még meg is érteném vagy megpróbálnám megérteni, tényleg igyekeznék, ha kiskorú lennék és terelgetni szeretnének, de akkor is csupán javaslat lehetne a házasság egy olyan emberrel akit nem ismertem azelőtt, és össze is hozhattak volna minket előtte, minden szándékukat titkolva, hogy esetleg még egymásba is szeretünk. Michaelnek voltak jó pillanatai is és akkor nagyon kedves volt. Igazság szerint nem igazán tudtam mit kezdeni a jó Michaellel azok után, hogy kellemesen kimérgelődtem magam, mert jó volt vele vitázni, látni az arcán a bosszúságot és szórakoztatott. Visszagondolva igazából akkor mozgatta meg a fantáziámat amikor elviselhetetlen volt, talán azért mert mindenáron haragudni akartam a világra és ő segített felhergelni magam azzal, hogy megjelent és ott az Abszol út kapujánál magával ráncigált. Mostanra elfáradtam és megenyhültem, a jóból is megárt a sok, és nem célom veszekedni állandóan ha össze vagyunk zárva. A fenébe is, össze vagyunk zárva. Alaposan félreért a ruha emlegetésével kapcsolatban, de persze igyekszem kijavítani, és nem figyelek arra, hogy mennyire érzelemmentes a hangja, csak tényeket közöl és mindent rám hagy ezzel is jelezve, hogy egyáltalán nem érdeklem. * -Nos, képletesen értettem a rám húzott ruhát, olyan dolgokat akartál rám kényszeríteni amit láthatóan nem akartam, de mindegy. Most már mindegy. .......nem tiszteltelek meg vele. Ha vetted volna a fáradtságot és megkérdezed s nem mindjárt rántasz magaddal, talán....ja persze, én vertelek át a kapunál. *Esélye sem volt. Az asztalnál még igen, a kérdéseivel kellett volna erőszakosabbnak lennie nem a tetteivel, de már úgy sem számít. Lezártnak tekintem a témát, gyanítom ő nem, mert megint belegázoltam a lelkivilágába. A sértődésem a normális külsővel kapcsolatban hamar elmúlik, látszik, hogy pasi, nem ért a finom női dolgokhoz, pláne nem a csalafinta megfogalmazásokhoz, ezért vagyunk mi nők jobbak náluk. A szenvedély az életem, mindig e szerint cselekszem, nem meglepő, hogy a vitáink is ebben a jegyben zajlottak, elvégre ír vagyok, magamban hordozom örökségem minden egyes porszemét és ez nem is lesz másként, Michael jobban teszi ha az elkövetkezendő időben míg egymáshoz vagyunk láncolva, hozzá szoktatja magát. Miután leültem és Gracie is elhallgatott, mi sem veszekedtünk már, kellemes nyugodtság lett rajtam úrrá, el is álmosodtam hiszen jó korán keltem ma és sok minden történt azóta. A szobában lévő meleg is hozzátesz a bambuláshoz, csak akkor eszmélek fel mikor Michael a babához ér, megsimogatja. Mindketten fogjuk őt egy hosszú pillanatig és érzem ahogy a jó érzés átszalad rajtam. Olyan mintha.....mintha áldott lennék. Ez fura, egy kicsit meg is ijeszt, Michaelre nézek, hogy arcának rezdüléseiben vagy tekintetében észrevehető-e valami ami arra engedhet következtetni, hogy ő is érzett hasonlót. Szavai közben elveszi tőlem Gracie-t és nem ellenkezem, adjuk-vesszük a picit mintha önkéntelenül is megosztanánk egymással az apró csodát amire szüksége van a lelkünknek. Én magam egészen felkucorodom a kanapéra és átölelem a lábaimat, államat a térdemre támasztom és úgy fordulok el egy picit Michael felé. Az iménti "jó érzés" szétárad bennem és ezzel együtt elvékonyodik de nem tűnik el teljesen. * -Hozzád mentem volna ha te kéred, persze azok után, hogy meghódítottál. Egy kis virág, csokoládé, szerenád az ablakom alatt, seprűverseny, pálcapárbaj....természetesen csak is mókás varázslatokkal. Nézhettük volna a csillagokat esténként....... *Nem ő nem ennyire romantikus alkat, én az vagyok de mindezzel még várnék. Alig láttam valamit a világból, utazni szeretnék, kalandozni, izgalmas helyekre menni és mindent kipróbálni, hogy amikor majd úgy döntök itt az ideje a megállapodásnak, az unalmas estéken legyen miről beszélgetni.* -Ha már úgy is össze vagyunk láncolva, kössünk egyezséget. Együtt maradunk míg Gracie-vel és az életével zöld ágra nem vergődünk, te meg elviszel minket nyomozni. Nem akarok a fenekemen ücsörögni míg felnő vagy amíg a bűbáj szerte nem foszlik, vagy mi nem találjuk meg a megtörését.....milyen messzire tudsz eltávolodni tőlem? *Fegyverszünet. Ideiglenes és feltételekkel, megoldásokkal teli. nem tudom mennynire fog ez tetszeni Michaelnek de ebből nem engedek, legfeljebb megint erőszakosabban érvelünk a másikkal szemben. A vita már nagyon megy.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Se veled se nélküled
Azon tűnödöm, hogy már régen lezártuk volna a dolgot, ha még az elején kész meghallgatni, nem akar macska-egér játékot játszva menekülni, akkor viszont nem kötünk ki itt, és a kislány sem lesz a gondjainkra bízva. Valahol már nem sajnálom a dolgot, hiszen Gracie így biztosan nem a vadonra lett utalva, így ha mást nem, én gondoskodom róla, ha Aisling mégis el akarná húzni a csíkot. Ám ezt egyre kevésbé hiszem, valahogy bízom ebben a lányban. Tudom, hogy a szenvedélye mellett hatalmas a szíve, a világot a keblére ölelné, csupán egyszerűbb kibújni a kötöttségek elől. Irányításra van szüksége, ám én nem gondolom magam olyan szempontból erősnek, miszerint egy nőt magamhoz láncoljak. Ő is tudja, sokkal jobban érdekelnek a kutatásaim, mint a szoknyák ránca. A csók talán mindennek a meglepő fordulata, magam sem értem, hogy miért tettem, valahogy vágytam arra, hogy miközben felperzseljük egymást, megízleljem, hogy milyen az, amikor nem csak a lelke ostorcsapásaiból kapok, hanem az ajka vajon mit tud nyújtani annyi átokverte, kifröcsögött szó után, amelyet többbségében aligha gondolt komolyan. - Nem én húztam rád. Nem szokott női ruha lenni nálam. Nem készültem erre. Annyival... máshogyan is rendezhettük. Elfogadtam, hát hogyne. A te döntésed, talán nem tarthatom tiszteletben? Pont ezért kerestelek meg, hogy megbeszéljük. Máris menekültél ellenem... így miért legyen kiváncsi az indokra? Nem tiszteltél meg vele... – Felelem továbbra is higgadtan, valódi skótként még érzelmet sem pocsékolok a vitára. Egymás mellé sorakoztatom a szavakat, hogy mondatokká formálódjanak. Nem akarok már belemenni ismét abba, amit az unalomig végigismételtünk. Ha ezek után sem tudunk egymás mellett élni, akkor távoznia kellene, hiszen én vagyok otthon. Ehelyett megint visszavág, immár egy fokkal vidámabban, mosolyogva. Talán ennek is köszönhető, hogy megenyhülök kissé, és leülve mellé kérem meg őt, hogy ne tegye, hogy tovább haragszik. Finoman megsimogatom a kicsi lábát, aki valóban elhallgat, és figyeli a kettőnk között zajló továbbiakat. A nő kérdése végre ésszerűnek tűnik, szinte lezárásaként az én bocsánatkérésnek. - Nem vagyok én annyira érzelgős, hogy magamra vegyem, rá se ránts Aisling. Nem akarlak bántani, komolyan. – Bólintok, mert bármennyire is csípősek voltak a szavai, sokkal jobban zavart, hogy magát lovalja bele, és nem képes indulatok, méltóság nélkül kikeveredni az örökös vitákból. - Érdekel. Bár sejtem. Azért szöktél meg, mert nem tűröd, hogy mások mondják meg, hogy mit tegyél. Ahogyan én sem. Ezért nem akartalak elvenni. Ezt akartam mondani, hogy miattam aztán ne érezd kényszernek. – Foglalom össze pár szóban, hogy mi az elképzelésem. Félfordulattal nézek most rá, és veszem át az öléből a kicsit aki mintha mostanság amolyan pótcselekvés lenne kettőnk között, de hát nem tehetek róla, szeretek vele foglalkozni. Most azonban teszek mást, mint hogy az ölembe veszem, és tartom a fejét, hogy ne billenjen le.
*Hullámzó a hangulatom és ezért teljes mértékben Michael tehető felelőssé, hiszen ő pont olyan szeszélyes mint én. Nem tudom már, hogy esetünkben mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, én voltam annyira elviselhetetlen vagy ő. Gyors egymásutánban kontráztunk a másikra, észre sem vettük és már benne voltunk az érzelmi körhintában. Azt hiszem mindkettőnkre tornádóként csapott le ez a különös és nem várt bűbáj, minden más lehetőséget félretaszítva. Ő sem különb nálam, makacs és erős jellem, férfi és ebből kifolyólag muszájnak érzi, hogy mindig neki legyen igaza, én pedig...nos mint nő szintúgy csak más okból. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem szabad gyengének tűnnöm akkor sem ha épp az vagyok, mert nem vesznek komolyan, viszont ha erős vagyok és talpraesett, aki tudja mit akar és azt valóra is váltja, akkor a férfiak menekülnek tőlem. Ezért mindig úgy intéztem, hogy csak alkalmi kalandjaim legyenek, persze a vonzalom fontos és az is, hogy jól érezzem magam a társaságában, de mindketten tudjuk és fogadjuk el, hogy nem tartós. Michael nem az a férfi aki alkalmi kalandokba bocsátkozik, néhány elszólásából arra következtettem, hogy nincs senkije, még titokban sem, egyébként biztosan nem is titkolná ha lenne, de ha nincs az csak azért lehet mert nem találta meg az igazit. Talán nem is válogatott, pedig tutira lett volna, már nem először merengek el azon mennyire jóképű, férfias, a pocsék stílusa mellett úriember és belőle még nem veszett ki a lovagiasság amit nem maradiságnak élek meg. Ez is fura számomra, jólesik, hogy gondoskodik rólam és ennek semmi köze kis Gracie-hez, de pont emiatt nem tudom mit gondoljak felőle. Néha olyan durva velem mint egy pokróc, de az a csók amit nem tudok kiverni a fejemből finom volt és gyengéd, tele szenvedéllyel és amikor a legszemtelenebb voltam, azt mondta kedvel. Azt hiszem ő maga sem tudja mit akar érezni velem kapcsolatban, ez egyszer kifogott rajta egy nő és ez frusztrálja akárcsak engem a saját oldalam. Az előbb még kedves volt, most meg a pokolba kívánna, és bennem is újra fellángol a makacsság. A baba nevéből már csak azért sem engedek, vállat vonok és ennyiben hagyom, nem kérdezem, hogy tetszik-e neki, azt sem ajánlom fel, hogy ő adjon neki nevet, pedig jelenleg úgy állunk, hogy ő neveli fel. Legalább minden egyes alkalommal amikor a nevén szólítja rám gondol. S tessék, ezt sem értem miért olyan fontos ez a számomra. Elégtétel, de mielőtt jobb kedvre derítene Michael megint belém döf, ezt csinálja állandóan mintha el akarna üldözni, pedig tudhatná, hogy nem kell, amint lehet megyek magamtól is. * -Ez nem igaz. Fogalmad sincs milyen ember vagyok de ítélkezel. Olyan ruhát húzol rám ami nagy, idétlen, alaktalan és elvárod, hogy el is fogadjam, csak mert így könnyebb. Csak elfogadtad, hogy nem akarok veled élni de meg sem kérdezted miért. Van-e köze a családomnak mindehhez, miért a makacsságom. *Ő hideg és kimért, én szenvedéllyel lángolok, annyira különbözünk egymástól, de azt hiszem ez nem az az ellentét ami vonzza egymást, inkább kioltjuk a másikat semmint táplálnánk. az pedig teljesen összezavar, hogy mindennek ellenére vonzódom hozzá, nem csak azért mert jó pasi, mert jól csókol, hanem mert valami vonz hozzá és azt az egyet biztosan tudom, hogy ebben az esetben nem a bűbáj. Az egészen más érzés volt amikor aktiválódott, nem tudtam, hogy amíg én pihentem és ő távol volt, mennyire távolodott el tőlem, de hiányzott. Persze nem a marakodásunk, de az az egy meg is maradt.* -Ha nem tűnt volna fel, az előbb épp azt ecseteltem, hogy nekem egy zsák is megfelelne, te akartál értelmes külsőt találni Párizsban. *Szavainak felidézése olyan akár egy fricskát nyomtam volna az orrára, ez is elégtétel a számomra és az érzés megemeli a szemöldökömet, apró mosolyt rándít ajkaim szegletébe, és biztosra veszem, hogy a szemeim is boszorkányosan villannak. A feltételezései is botrányosak, honnan a fenéből gondolta, hogy megpróbálok eltávolodni amikor a hoppanálás is magával rántott? nem tudunk semmit erről a bűbájról, nem tenném kockára a baba életét, annyira érzéketlen és szívtelen nem vagyok, bármennyire is próbálja belém magyarázni. Nem is érdekel, mit gondol rólam, csak magamat bosszantom fel és az hatással van Gracie-re is, amint ledobom magam a kanapéra nyöszörögni kezd, és a cumit sem akarja sokáig elfogadni. Nagyot sóhajtok, muszáj kifújnom magamból a dühöt amit Michael minden mondatával csak tovább táplál és fogalmam sincs miért teszi ezt. Próbálok tudomást sem venni róla és csak a kicsire figyelni, hogy megnyugodjon, de érdekes módon akkor teszi amikor Michael leül mellém a földre, mintha az ő jelenlétét is megérezné, vagy azt akarná, hogy a férfira figyeljek. És most megint nem tudok mit kezdeni ezzel a gyengéd hanggal és a bocsánatkéréssel, tovább nyeldeklem a könnyeimet, de biztosan látja ahogy egy-egy csepp nagyobb csillogást ad a szemeimnek. Csak nézek rá és olyan mintha a mellkasomon ülne valami, egy nagy troll mondjuk vagy egy nehéz szikla. Mélyet sóhajtok mintha azzal elűzhetném a nyomást, de persze nem megy. Gracie cuppogása töri meg a csendet, ami mintha órákig tartana pedig csupán fél perc.* -Köszönöm. Én is.....sajnálom ha megbántottalak. Köthetnénk fegyverszünetet? Van így is épp elég bajunk, nem kellene egymással is harcolnunk.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Se veled se nélküled
Mintha Aisling maga sem tudná eldönteni, hogy mit akar. Főleg nem tőlem. Ír lány, állandóan kiülnek az arcára az érzelmek, hol hatalmas szemeket mereszt rám, máskor savanyú a képe. S ez a kettősség oly szeszélyes intenzitással változik, hogy ember legyen a talpán, aki kicsit is tud hozzá igazodni. Nem forszíroztam volna semminemű kapcsolatot kettőnk között, csupán beszéltem volna, hogy nem erőltetek én rá semmit, fontosabbak a kutatásaim, mint az, hogy egymáshoz kényszerítenének minket. Mintha egy anti Rómeó és Júlia történetünk lenne, a család ellen lázadunk, csak éppen egymás ellen is Ehhez képest hiába akartam volna segíteni, figyelni az érdekeire, az elejétől kezdve úgy kezel, mintha én is az összesküvők között lennék, akik tönkre akarják tenni az életét. Nagyszerű, egy kalap alá vesz mindenki mással, holott én valóban tekintetettel akartam volna lenni a női szeszélyre. Most sem tudom eldönteni, hogy ha voltam olyan ostoba, hogy eláruljanak az érzéseim, mit kéne tennem, hiszen ismét úgy néz rám, mint a véres rongyra. Azt hiszem eddig is teljesen feleslegesen törtem magamat. - Remek, még jó, hogy volt beleszólásom. Jó, hogy döntéseket hozol, holott meg sem akartad tartani. – Vonom meg a vállamat kimértan, ismét hideg vagyok, és szarkasztikus, ő hozza ki belőlem. Le akarta volna adni a picit a Szent Mungóban, aztán nyafog rajta, hogy hozzám lett kötve, csak mert merő ösztönből érte nyúlt. Ki érti a nőket? Én aztán tudom, hogy jobb velük nem is kezdeni, mert egyetlen dolog biztos velük kapcsolatban, hogy még maguk sem tudják, mit akarnak. - Pontosan tudom, szeretsz mindenkinek hátat fordítani. – Vágok vissza a már magamra erőltetett hideg stílusban. Azt hiszem már mindketten döntöttünk, nem fogunk változtatni. Valahogy én magam is úgy vélem, hogy fel kell oldani ezt a varázslatot, ha mást nem, erőszakkal, csellel, aztán mehet, ahova akar a formás kis hátsójával, amit nem tudtam nem észrevenni. Mint ahogyan a katasztrófális stílusát, amelyet ostobaság volt bevallani, hogy kedvelek. Hogyan is tehetném mindezt hosszútávon, hiszen nyilvánvaló, hogy az az életcélja, hogy mindenkinek keresztbetegyen. - Ha lett volna annyi eszed, hogy nem menekülsz ilyen esztelenül, akkor még a ruháid is meg lennének. Igazán sajnálom fenséges fenség, hogy nem tartok háremhölgyeket, akik most kiszolgálnák kegyedet egy garnitúra ruhatárral. – Nem így értettem az elején, segítőkész akartam lenni, csak már sikerült annyira elvennie az életkedvemet még attól is, hogy az alapvető illemet is tartsam nála. Hát ez van. Skót létemre már azzal is spórolok, hogy legalább semleges legyek. A gyereket nem veszem át, nem akarom még ezzel is megalázni, tulajdonképpen még mindig Aisling lelki világára vagyok tekintettel, mintha mindig azt akarnám elhinni, hogy nem utálja ennyire a világot. - Nem kérdezted. Feltételeztem, hogy ha akarod, majd kipróbálod. Különben pedig hagyd nyugodtan el Gracie-t, dolgozni fogok rajta, hogy mielőbb megtehesd, és tovább élhesd az életedet. – Fújok most ki dühösen, és hagyom, hogy a nő arébb lépjen a gyerekkel, levágja magát a kanapéra. Méregetem pár pillanatig, majd mintha mindezt könnyedén el tudnám engedni. Közelebb lépek, majd leülök elé a kanapé lábaihoz. Kicsit talán alárendelt szerep, ezúttal nem érdekel. - Bocsáss meg. Nem úgy gondoltam. Sajnálom, ha megbántottalak. – Nézek rá fel kiismerhetetlen tekintettel. Egy biztos, pillantásomból nem a lealázás, vagy a manipuláció süt. Sokkal inkább a tanácstalanság.
*Annyira nem ismerem még, ezt pedig csak magamnak köszönhetem, bár ki a fene gondolta, hogy szükségem lesz rá. A terveim szerint már rég valahol máshol lennék rejtve és építgetném az elképzelt jövőmet, Michael nélkül és a családom nélkül, az is lehet, hogy Gracie után mentem volna és együtt lehetnénk most azon a hajón, ott biztosan senki nem akadt volna rám. Lett volna időm gondolkodni hogyan tovább, Gracie-nek is biztosan lett volna ötlete, így azonban minden annyira más. Úgy érzem az egész világ beleköpött a levesembe, bezárva érzem magam lehetőségek nélkül, rákényszerülve olyasvalamire amiben nem vagyok jó, amibe magamtól sosem mentem volna bele. Ráadásul Michael-el akiről semmit sem tudok, egy fekete lyuk a számomra. Eddig el tudtam igazodni a férfiakon, minden egyes apró rezdülésükből, mosolyukból, a tekintetükből kiolvastam valójában milyenek, és miben térnek el attól amit mutatni akarnak magukból, Michael-en azonban nem tudok kiigazodni, kész rejtély a számomra. Egyik percben hűvös, távolságtartó a másik percben kedvel és megcsókol. Teljesen összezavart és ez bosszant, nem szoktam ilyen helyzetekbe kerülni pláne nem úgy, hogy még kitáncolni sem tudok belőle. Ide vagyok kötve, hozzá és a babához, kész csapda az egész és hármunk közül csak én nem érzem jól magam benne. Michael mintha szent hivatásának tekintené a baba felnevelését, pedig szerintem elég lenne ha csak biztonságba helyeznénk. A másik oldalon viszont ott vagyok én és a különös érzéseim amiket nem akarok. Minden egyes eltelt perccel a magaménak érzem a babát, az eszem ugyan hadakozik ellene és érveket sorakoztat fel, az érzelmeim azonban egyre inkább közelednek a Michael által kívánt megoldáshoz. Talán pont ezért nem akarom, makacs vagyok mint egy öszvér, ne hogy már neki legyen igaza. De mégis mi van ha neki van igaza? Ha egyszer az életben nem a saját boldogulásomra törekszem? Sosem érdekelt mások lelki jóléte, most mégis egyre inkább kezd fontossá válni és már magamat sem értem, ez pedig frusztrál. El kellene gondolkodnom azon ami most bennem zajlik, de ahhoz egyedül kellene lennem, nem elég ha csak egyetlen szobányira vagyok Michaeltől, vele is beszélnem kellene de azok után, hogy olyan bárdolatlan módon visszautasítottam és el akartam menekülni előle, nem hiszem, hogy megjegyzés nélkül fogadná a pálfordulásomat. Azt viszont én nem fogadnám jól, szóval újabb ördögi kör. Le kellene tennem kis Graciet, észrevétlenül gondolok így rá, és nekem is pihennem kellene, talán másnap reggel másképp látnám a dolgokat, tiszta fejjel tudnék gondolkodni.* -Gracie, igen. Nem tudjuk hogyan nevezte el az anyja de nem hívhatjuk Babának, szóval igen, Gracie. *Legalább ebben határozott vagyok és sikerül ellentmondást nem tűrően közölnöm vele, hogy erről nem óhajtok vitát nyitni. Még mindig a csók kavarog a fejemben és a kérdés, hogy miért csinálta, de nem fogom tőle megkérdezni, most inkább elmenekülnék ismét, de csak azért, hogy tiszta fejjel gondoljam át a dolgokat, mert ha Michael a közelemben van akkor ez nem megy semmiképp. A manó azonban felbukkan s ezzel a tettével keresztülhúzza a számításaimat, úgy tűnik ez nem az én napom, mindenki ellenem van.* -Tudod jól, hogy nem a nem megfelelő ruha tart vissza hanem a bűbáj. Egy szál zsákban is elmennék ha tehetném. *Pont erről merengtem az imént, amikor már megenyhülnék, Michael mindig bedob valamit amitől a falra tudnék mászni és a legrosszabbat hozza ki belőlem. És én még rajta akartam gondolkodni, hát ezek után gondolkodjon róla a troll. Ez azonban még nem elég neki, megforgatja a képzeletbeli a kést a gyomromban, nem is egyszer. Kezemben Gracievel és a cumisüveggel fordulok vissza felé olyan elánnal, hogy a hajam kinyitott esernyőként forog velem majd néhány tincset az arcomba dobva nyugszik le a vállaimon. Nagyot fújva űzöm el az arcomból a merészebbeket, s megint a plafonon vagyok.* -Áááá, szóval nem értelmes a külsőm, mi az, hogy nem értelmes a külsőm? Mi nem tetszik? Tán a manód által hozott nagymamás ruhák vagy a sáros nadrágom? Mégis a grófúrnak mi az értelmes? *Gracie megrezzen a hangomtól, magamhoz ölelem mintha tőle várnék vigaszt amiért Michael az önérzetemet, az önbecsülésemet és a nőiességemet tiporta sárba. Talán jobb is lenne ha egyáltalán nem találkoznánk, ha nem lennénk egymás közelében sem soha többé. Most meg tudnám fojtani egy kanál vízben is, ám mindez még semmi, a jéghegy csúcsa csak ezután következik, alig fogom fel miről beszél. Párizs neve visszhangzik a fejemben és veszettül világít mint egy karácsonyfa de némi fáziskéséssel jövök csak rá miért.* -Nélkülem úgy sem tudnál elmenni, hozzád vagyok kötve nem emlékszel? *Persze miért ne emlékezne, hiszen magával rántott amikor hoppanált ide a senki földjére, a világ végére, oda ahol csak ő ismer mindenkit én viszont idegen vagyok. Ez sem lehet véletlen, jól kigondolta. De akkor miért vetette fel ezt a lehetőséget? Csak nem????? Talált valami megoldást az öt méteres határra? És ha igen mikor? Miért nem mondta el? Ó, hogy az a francos franc! * -Vagy mégsem? Nem egészen? Te tudtad és nem mondtad el? *A harag újult erővel ruház fel, szinte felráz mint aki hirtelen ébred az álmából arra, hogy éppen összeomlik a ház felette. Nem kiabálok mert Gracie mozgolódik és nyöszörög, de sziszegek mint a kígyó, visszafogva magam a fogaim között szűröm a nekiszegezett kérdéseimet a dühömmel együtt. * -Ez aljas húzás volt Michael. *Csak azért nem rohanok ki a szobából mert magyarázatot várok, Gracie azonban felsír én pedig a kanapéra vetem magam, hogy megetessem, mondhatni, hogy befogjam a száját, de már régen nem erről van szó. Dühös vagyok és becsapva érzem magam, mindez együtt kétségbe ejt és még számomra is meglepő, hogy felgyűlő könnyeket kell lenyelnem. Még soha nem fordult velem elő ilyesmi. Gracie szájába nyomom a cumit és megpróbálok valamennyire megnyugodni hiszen nem jó ha érzi a bennem feszülő haragot és érzelmi hullámzást, de kétlem, hogy teljes mértékben sikerül.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Nem tudom eldönteni, hogy miért teszem. Meglehet pusztán dacból. Már megint az a játék, hogy elszökött, nem hagyta, hogy legalább megbeszéljük, és azóta is harcol velem. Mintha egy háromágú szigonyt tartana a torkomhoz, hogy védje magát, pedig én aztán nem akartam bántani. Kemény vagyok, de következetes. S minden, amit teszek, jelenleg a gyermek érdekeit szolgálja, ám Aislingot sem bántanám, minden szeszélye ellenére kedves nő, és akár lehetett is volna köztünk valami, ha nem olyan, amilyen. Nem vagyok éppen egy olyan alkat, akinek igénye van a románcra, el vagyok a saját kutatásaimmal, nem volt jelentősége, hogy egyedül vagyok vagy sem. Pusztán figyelmességből akartam átbeszélni vele a kettőnk dolgát, s már akkor is kavarta a zűrt, állandóan ellenem szegült, hogy tudassa, a saját sorsának ő a kovácsa. Nem szándékoztam kötődni hozzá, csak menteni az életét. Hiszen számomra erről szól minden. Az élet védelméről. Varázslókörökben az aurorok mellett dolgozom tanácsadóként, talán az örökségemnek köszönhetően jobban átlátom a jövő titkait, mint a nyomozók. Aislingon viszont nem tudok kiigazodni. Ahogyan magamon sem. Megrázom a fejemet a kérésére, nem manipulálok. Hagyom, hogy ellépjen mellőlem, pár pillanatig nem is nézek utána, csak a szekrényt bámulom, ami mögött álltunk. Nem, nem fogok vele kiabálni, az ő vére az, hogy felemelje a hangját. Tudom, hogy a kimért stílusom egyébként is taszítja. Márpedig én ilyen vagyok, nem hagyom, hogy elragadjon az indulat. A csóknál most mégis ez történt, átkozhatom miatta magamat rendesen. - Gracie-t? – Kérdezek vissza, eddig mintha le akarta volna passzolni a kicsit, most pedig már nevet is ad neki. Lemaradtam volna valamiről? Ismét hideg vagyok, és zárkózott, a varázst megölte. Nem tudom, hogy mit is akartam tőle, de kettőnk között aki játszik a másikkal, az biztos, hogy ő, és nem én. Beharapott ajkakkal fonom karba a kezemet, nem megyek utána, csak nézem a távolodó alakját. Akkor ezt jól megbeszéltük. Nem mosolyodom el közjátékon, úgy vélem, hogy lassan már megérdemli ezt az egészet. - Talán inkább neked, ugye? Hogy végre elhúzhasd a csíkot, mert ezt akarod, nem? – Kérdezem most finom iróniába zuhanva, holott ez nem volt célom. Teljesen összezavar a butaságaival. – Jut eszembe, nem ártana már, hogy valóban értelmes külsőt találjunk neked. Eljössz velem Párizsba, vagy hozzak én, amit gondolok? – Nekem aztán mindegy, hogy ajándéknak veszi, vagy figyelmességnek, hogy ne a kényelmetlen, manó által hozott zsákokban kell lennie. Már kipróbáltam a dolgot, ha nem mondok le a gyerekről, akkor rövidebb utakra el lehet menni, és most nem a távolság a lényeg, hanem a lelki kötődés. Nyilván ha szabadulni vágynék, a varázs rögtön visszarántana. Még jó, hogy erről szó sincsen.
*Más biztosan nem bánik így velem, másnak nem is engedném meg, de neki akkor miért? De végül is nem, hiszen pofon vágtam, igaz egyáltalán nem azért amiért ő hiszi, de végül is mindegy. A megismerkedésünk olyan volt mint egy vihar, azóta folyamatosan visz magával az ár és nincs egy megveszekedett ág amibe belekapaszkodhatnék. Nem tudom miért érdemeltem ezt a sorsot, hogy pont annak a karjába lök, aki elől menekülök. Pedig világos, hogy nem illünk össze, csak megkeserítenénk egymás életét, tűz és víz, ír és skót. Ha nincs az a bűbáj már régen elintéztük volna a dolgainkat. Vagy nem kerül utunkba a baba, vagy lehettem volna ügyesebb is amikor át akartam menni az Abszol-útra, de nem, neki meg kellett mentenie, amit azóta sem köszöntem meg és csak sodor magával. S hányszor jutott eszembe már azóta, hogy talán apám kérésére jött utánam, és a zsoldosokat is ő állította az átjáró másik oldalára, csak azért, hogy csapdába csaljon és ott kattanjon rajtam. Lehet, hogy tényleg így volt, amilyen számító gazember kitelik tőle, tudta, hogy menekülni fogok valamerre, hát utamat állta. Minderről persze igyekezett elterelni a gondolataimat azzal, hogy szinte kiutált a világból, roppant mód körültekintően megválogatva a szavait. Végül idehozott, a számára ismerős terepre, négy fal közé szorítva, a kezembe adva a babát. Mégis mit gondolt, hogy majd megszeretem és megbékélek a sorsommal? Muszáj találnom valamit erről a bűbájról. Ám ez csak holnapra marad, ma még akad bőven tennivaló a baba körül, és én is fáradt vagyok, még ha nem is vallanám be senkinek, kimerített ez a nap, túl sok érzelmi hullámon bukdácsoltam át és még nincs vége. Nem bírom a közelségét, nem azért mert utálom hanem azért mert érzem, hogy el fogok veszni. Nem véletlenül álmodtam vele, minden gondolatom róla szólt ha nem a babával foglalkoztam, és most is csak arra tudok gondolni, hogy megcsókol, vagy én csókolom meg ha sokáig hezitál. Ám a mosoly észhez térít és az eddig tehernek kikiáltott baba is a nyöszörgésével és nekem van alkalmam lelépni. Mert ahogy azt elképzelem. Ellibbenek mellette és már a kanapén érzem magam, biztos távolságban Tőle, de el sem jutok odáig. Érzem a derekamon a kezét, nem csak megérint hanem visszaránt, igaz gyengéden de mégis határozottan. Mit jelent az, hogy „ezúttal nem”? Ezúttal nem menekülök, vagy ezúttal nem a kulcsot kereste? Még végig sem tudom gondolni mindezeket amikor ajkai az enyémekre forrnak. Szó szerint. A levegőm is bennem reked, a hasamban pillangók verdesnek a szárnyaikkal, akármennyire is évődő és könnyed, eléggé szenvedélyes azt meg kell hagyni. A baba felsír, de tudom, hogy nem azért mert összenyomtuk volna, ösztönösen vigyáztunk rá mind a ketten, ezért nem is nagyon figyelek rá, még egy kis ideig, még két másodpercig hadd érezzem a forró ajkait, a borosta csiklandozását, az illatát, az ízét. Számtalan gondolat jut eszembe megint. Amikor elhúzódom tőle felnézek rá és csak nézem. Próbálom kitalálni miért tette ezt. A háta közepére sem kívánt, aztán azt mondta kedvel, most meg……nem lehet véletlen. Talán szándékosan csinálta, vagy mégis felébredt benne a család becsületének megvédése, vagy mindig is az járt a fejében de tudta, hogy szép szóval úgy sem tud rábeszélni a házasságra. Inkább magához édesget. * -Ne játssz velem Michael. *Halkan kérem, nem kiabálok, nem legyintem arcon, nem hisztizek. Belefáradtam, elfáradtam, képtelen vagyok gondolkodni vagy ha mégis megteszem mindig tévútra jutok. Nem vagyok dühös, inkább szomorú, hogy ezt teszi velem, mert biztosan nem a szerelmes szíve vezette erre a tettre, ha pedig csak a testi vonzalom, már régen letepert volna. Nem tudom miért, de most nem is akarom tudni. Megint ellépek mellőle, nem menekülök, csak a babával szeretnék törődni.* -Megetetem Gracie-t. *Közlöm vele és az ajtó felé indulok, hogy felmenjek a szobámba, de odáig sem jutok el, mert Michael házimanója mellettem pukkan ki a semmiből egy tejjel teli cumisüveggel a kezében. Ez a család komolyan mondom kiborít, minden egyes tagja és a manót is közéjük sorolom. Hogy a ragya enné meg, nem tudna mással foglalkozni? * -Nem akarsz neki adni egy ruhát? *Kérdezem Michaelhez fordulva, majd visszahajolok a manóhoz és elveszem az üveget.* -Köszönöm, _igazán_ nagyon_ kedves_ tőled. *A szavak úgy csikorognak a fogaim között mint a homok és a mosolyom sem kedélyes, kedves hanem olyan mint azé a boszorkányé aki a muglik meséjében éppen a Jancsi nevű fiúval közli, hogy meg fogja enni. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Nem érzem érdemi győzelemnek, amit a vöröske ellen arattam. Annak ellenére, hogy az előbbiekben felképelt, még nem maradhatna büntetlenül az, ahogyan belemártom a szavaimat, hideg pengék gyanánt. Irónikus, hiszen nem ártanék neki, sem szavakkal, tettekkel pláne nem, s mindkettőt megteszem. Nem bűnös, az első perctől ártatlan, pusztán én kényszerítem rabláncba, amelytől szabadulna. Meg kell hát találnom az utat, hogy végleg eltűnhessen az életemből, ne gyötörjem tovább. Ha azt hiszi, hogy abban lelem örömömet, hogy a végsőkig kétségbeesésbe hajszoljam, hát téved. Mondanám, hogy semleges teljes mértékben, ám mindez már nem volna igaz, minden butasága ellenére valóban kedvelem, ahogyan kimondtam. Talán azóta van ilyen zavarban, amivel nem tudok mit kezdeni. Sosem udvaroltam, nem szokásom játszani a szavakkal, jobbára kimondom amit gondolok, bármilyen nyers, vagdalkozós is lenne. Ha ettől úgy veszi, hogy játszom vele, vélhetően még annyi tapasztalata sincsen, mint nekem. Józan ész tekintetében mindketten alaposan keveset kaptunk az élettől. Az ír, és a skót, avagy vak vezet világtalant. Nem tudom, hogy meddig fogjuk még bírni, meddig akarja még bírni, így valóban az lenne a legmegfelelőbb, hogy elvonulni, ahol kitalálhatom az átok ellenszerét. - Más nem bánik így veled... – Ingatom a fejemet hamiskás mosollyal. Lehelletünk immár egymásét süti, közel hajolok, a baba szinte elvész köztünk, ahogyan én a különösen kavargó íriszekből, melyekből ezúttal nem tudok kiolvasni semmi konkrétumot. Vajon ismételt szenvedélyes pofon lesz a jussom? A pír, amely kiül az arcára meglep, nem gondoltam volna, hogy zavarba hozom. Egyúttal el is önt a mardosó kétely, vajon nem az én hibám az ismételt bukás? Vissza kéne vonulnom, hogy végleg lezárhassuk azt az értelmetlen harcot. Ehelyett ő megteszi a kicsire fogva mindent. Ellép mellőlem, és már ott sem lenne. Csupán menekülne ismét. Sokadszor. Utána nyúlok, és a derekára illesztett tenyeremmel perdítem magam felé vissza. - Ezúttal nem. – Dörrenek rá, és a karomba zárva megcsókolom. Talán a meglepetés, vagy a harag győz, hogy ne ellenkezzen. Ha emelné a kezét, akkor félreütöm, lefogom. Nem akarok erőszakos lenni, a csókom sem keménységről, erőfitogtatásról szól, az egyébként sem az én asztalom. Nagyjából le szoktam mondani minden érzelemről, hogy ez most hogy jött, azt még magamban is le kell tisztáznom. Egyetlen, évődő csók ez, semmi több. Ez nyilván függ tőle is, az is elképzelhető, hogy, el sem jutunk eddig. A kulcs ebben a pillanatban értelmetlen, felesleges dolognak tűnik. Azért egyszer csak odajutunk.
*Az a fránya kötés. A fenébe, összeköt minket ki tudja meddig. Néhány percre el is felejtettem, de Michael emlékeztet rá, sajnos azonban mást is mond. Megfogadtam, hogy nem provokálom, de egyszerűen a kezembe kéredzkedik a pálcám attól amit mond. Mindig ezt csinálja, pedig nem vagyunk együtt régóta de olyan mintha már ezer éve bosszantana. Először azt hittem tényleg igazat ad nekem, hogy egyetért a véleményemmel, és már magamban mosolyogtam is, hogy lám, azért valamit csak sikerült elérnem, de aztán megint csak a mocsárba taszít. Abban igaza van, hogy össze vagyunk kötve és nem csak mi ketten hanem a babához is és sajnos nem csak a kötés létezik hanem az eskü is amit én ugyan nem mondtam ki, valószínűleg köze van ahhoz is, hogy egyáltalán felvettem a babát a kezembe és annak is, hogy közben hozzáértem Michael-hoz. Azért az a csitris megjegyzés felháborít. Először elképedek mint aki nem hallotta jól, hogy 2tényleg képes volt ezt mondani?”, aztán amikor tudatosul bennem, hogy igen, képes volt, ajkaimat pengevékonyságúra húzom, a szemeim összeszűkülnek. Egyértelmű milyen érzelmi hullám kapott a hátára és legszívesebben felpofoznám, most már meg is érdemelné, úgy kell visszafognom magam, hogy ne tegyem, elvégre már előre megkapta. Az a kárörvendő mosolykezdemény pont ezt sugallja. Mindjárt felrobbanok. Veszek pár mély lélegzetet, a kandalló babrálása is egyrészt azt a célt szolgálja, hogy lenyugodjak. nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy újból éretlenségről teszek tanúbizonyságot, igen képes vagyok higgadt lenni. Nincs is a hangomban semmi gúny amikor sompolygó macskának nevezem, egyszerű tényt közöltem csupán ami ráadásul igaz is, azt persze soha nem vallanám be, hogy én merengtem el. * -Nem ijedtem meg. *Csak nem számítottam arra, hogy olyan közel van hozzám, ezért ütköztem bele. Érzem az illatát amit még a babáé sem tud elnyomni ilyen közelségből, és úgy néz a szemeimbe mintha a vesémig akarna lelátni, amit egyébként feltételezek róla. Viszont mind ez, mind ahogy hozzáér a kezemhez, forrósággal önt el. Ha a baba nem lenne köztünk, egészen hozzásimulhatnék, de minek tenném….ő miért hajol hozzám olyan közel, hogy ajkaink szinte egymáshoz érnek? Az előbb még csitrinek nevezett, felelőtlennek, olyannak aki nem képes komoly döntésekre, azt mondta kedvel de közben a háta közepére sem kíván, most meg valóra váltaná az álmomat? Felváltva nézem a szemeit és az ajkait, az egyik valószínűtlenül kék mint egy hegyi tó mélye, a másik piros mint az alma. Érzem ahogy elönt a forróság, az arcomra kiül a pír, azon merengek tényleg komolyan gondolja, hogy megcsókol, vagy arra vár én mit teszek. Magamnak is észrevétlenül hajolok közelebb, már a leheletét is érzem az arcomon, csak egyetlen centi választ el minket attól, hogy megcsókoljam. Az a mosoly…..a baba megmozdul és nyöszörög egyet, én észbe kapok. Csak szórakozik velem, kedvel de jobb szeretné ha lelépnék. Világos, hogy egyedül akarja a gyereket felnevelni, nem kellek az életébe. Elnyílt ajkaimat összezárom, én a felelőtlen csitri. Hogy gabalyodna Merlin összes szakállába. Az orra alá dugom a kulcsot, biztosan látszik rajtam mennyire meg vagyok bántva noha nem szólt egy szót sem, én azért úgy érzem csak játszik velem, végül is agyon kell ütni az időt valamivel, a baba leginkább alszik, én pont kéznél vagyok. * -A kulcsod, biztosan ezt kerested a nagy kutatásod alatt. *Nem vagyok dühös, inkább szomorú. Ellépek Michael mellől és vissza temetkezem a kanapéra a takaró alá, államat felhúzott térdemre támasztom és csak nézek ki a fejemből. azon merengek vajon mi a fenét akarhatott azzal a jelenettel amivel sikeresen zavarba hozott? *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Annak ellenére, hogy kedvelem, és hogy kimondtam egyátalán, hogy kedvelem, még határtalanul bosszant a makacssága. Olykor ugyan megmosolygom, hogy ilyen oktalan, többségében viszont az utamban van, keresztezi azt, mintha minden elképzelése a létező legtávolabb állna mindattól, ami racionális, ami valóban elfogadott. Legalább azt belátja, hogy nem alkalmas arra, hogy felnevelje a csöpp kislányt, és sajnálatos módon abban is igaza van, hogy én sem lennék egy apák gyöngye, de mit tudnék tenni? A saját felelősségemnek érzem, hogy itt, most tegyek valamit a kicsiért, akit a pusztulástól mentettünk meg. Többesszámban, hiszen Aislingtól nem vitatom el, ő is tenni akart, legalább valamit azért, hogy a csöpp ne az erdőben ólálkodó ragadozók prédája legyen. - Talán igazad van. Csak éppen a kötés már rajtunk van. Ha akarod, majd dolgozom rajta, hogy mentesülni tudjál az átka alól. A testvérek... nem feltétlenül szükségesek. És igen. Pontosan az vagy. – Bólintok, most aztán nem is vághat képen, az előbb megtett. Mindezen mondatom alatt most falatnyi mosoly táncol a szám szélében. Mintha provokálnám. Gúny nélkül. Lépjen csak le, hagyjon faképnél, hiszen eddig minden erről szólt. Menekülés az éjszakába. Mikor fog az megtörténni? Akkor valóban elismerően mondanék róla véleményt. Azért ne érje szó a ház elejét, így is egy fantasztikus, belevaló nőnek tartom, csak éppen feleségnek, anyának lenne talán nem a legmegfelelőbb, de hát ki születik annak? Ezen lehet csiszolni, még ha nem is várom tőle mindezt. Úgy jó, ahogy van. Nem kell nekem megfelelnie. Pont ez a feszültségünk forrása. Azt hiszi, hogy szándékosan taszítom el magamtól, holott önmagával küzd. Nincs ellenfele. - Nem akartalak megijeszteni Aisling. – Felelem halkan, most elnyújtva a kettőnk közötti szemkontaktust. Aztán lepillantok a kulcsra, amelyet felfedezett, magát a házat még nem térképeztem fel, elég volt számomra arra, hogy itt aludjak meg, a kutatásaim az erdőre, és a barlangokra koncentrálódnak. Elképzelhető lenne, hogy a druidák egykori szálláshelye, rejteke volt a lak, amit végül béreltem? Ilyen közel lennék a megoldáshoz, csak nem is tudtam róla. Én is lehajolok, amikor leesik, egyszerre nyúlunk hozzá, összeér a kezünk, és talán először, amióta ismerem, sikerül zavarba jönnöm. Elhúzom a kezemet, de a pillantását ne engedem. Végül sikerül megszólalnom, miközben felemelkedünk, és valószinűtlenül közel állunk most egymáshoz, közénk bepréselődve a kicsi lány. Végül finoman elmosolyodom, és közelebb hajolok, mondjuk egy kilencven százelékig, de nem letámadósan. Csak tudni akarom, meddig kész elmenni. Tekintetemben kiváncsiság honol. Ott vagyok szinte az ajkánál, vagy kész átúszni a fennmaradó piciny távolságot? Vagy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna?
*Ó, azt hiszem mégsem fogjuk egymást megkedvelni. Maradt volna csöndben, de nem, neki muszáj visszavágnia. Nem hiszem, hogy valaha bántani akarna, most már nem kedvel az biztos, de ha gyűlölne sem emelne kezet rám. Tudom. Michael még ha kiállhatatlan természete is van - hogy őszinte legyek magamhoz a jelen helyzetben én ezt a tulajdonságot jobban csinálom - és távolságtartó és szarkasztikus, attól még úriember. Nem emelne kezet nőre sosem. Persze miután erre rájöttem sem jut eszembe, hogy kihasználjam, szándékosan nem fogom provokálni, legfeljebb felbosszant és olyat mondok amit később megbánok. Ezzel a beszólással ugyan megint felbosszant de nem bánom meg azt amit az orrom alatt morgok.* -Remek. *A szemöldököm is megugrik attól a mosolytól, kissé kárörvendő de mintha némi humort is csepegtetne. Értékelem a próbálkozást, nahát, hogy ilyet is tud.....vagy csak véletlen volt. Nem igazán szeretnék most a szemeibe nézni, ezer és egy okom van rá, példának okáért nem akarom látni a mindent sejtető pillantást, másrészt piszok jóképű és a végén még elalélek tőle, a babával a kezében még a be nem teljesült jövőnkre vonatkozó gondolataim is támadnak, nem és nem tudom kiverni a fejemből azt az utópisztikus képet ami hármunkról szól mint család. Anya, apa, gyerek, kis ház a tengerparton, kertitörpékkel teli veteményes, mindennapos szórakozás. Nem tudom, hogy tényleg ez kell-e nekem, de hirtelen ez ugrott be. A fenéket! Nekem kaland kell, veszély, izgalom, úgysem tudok megmaradni a fenekemen sokáig, ez az elrendezett házasság is volt jó valamire, mégpedig arra, hogy legyen okom világgá menni. Szórakozottan babrálom a kandalló köveit, egész jól elvagyok ha nem kell Michael szemeibe néznem, az általam felhozott téma nem túl jó választás de még mindig jobb mint a kettőnk különbözőségéről beszélgetni, a szökésemről és a házsságról. Na igen, ezt már kitárgyaltuk rövid úton. Ha már össze vagyunk zárva egy ideig, kíváncsi vagyok miért akarja egy magának való férfi egy babával betölteni élete üres sarkait.* -Hogyne lenne más? Ha elvisszük a szent Mungóba a minisztérium kijelöl neki egy gyámot, talán egy egész családot. Nem lenne jobb neki egy családban felnőnie ahol akár testvérei is lehetnének? ..........Ugyan már. _Te_ megteszed, én nem, ez úgy hangzott mintha mártírság lenne én meg valami felelőtlen csitri aki képtelen bármire is ami komoly döntést kíván. *Egy kicsit megsértődtem, nem esett jól, hogy ilyen véleménnyel van rólam, persze mit is várhatnék azok után, hogy elfutottam előle ahelyett, hogy felnőtt módjára megbeszéltük volna. Néha az érzelmeim vezérelnek és hirtelen döntök de attól még tudom mi a felelősség. Azért is gondolom, hogy nem nekünk kellene felnevelni a babát, hanem egy családnak. Végül is mit lásson a gyerek? Egy boldog cslaádot, testvéreket, sok játék, szórakozás, vagy két ember akik pitében vannak egymással? Esetleg egy magányos férfit aki tök zavarban lesz majd amikor fel kell világosítani néhány női dologról a fogadott lányát. Hmmm.....kárörvendő énem most szívesen elutazna a jövőbe, hogy ezt lássam. Észre sem veszem, hogy amíg a kövekkel babrálok közelebb lép hozzám, így amikor megfordulok beléütközöm, a baba megijed és felsír, ő pedig már kezdett belesüllyedni a halk hüppögésbe. A szívem sajdul bele, hogy én okoztam, én ijesztettem meg és különben is olyan kis aranyos azzal a sötét, pihe hajával.* -Bocsánat, ne haragudj. *Simogatom meg a baba fejét óvatosan, s mivel elég halkan és búgó hangon szólok, feltételezhető, hogy a szavaim neki szóltak és nem Michaelnek. Rá csak ezek után nézek.* - Nem hallottalak, olyan vagy mint egy somypolygó macska. *Mivel a feltett kérdés miatt nem tudok a szobámba menni a pálcáért, bűnbánó képpel mutatom fel a kezemben maradt kőlevél darabot, majd fordulok vissza oda ahonnan hiányzik.* -Én csak....alig értem hozzá és a kezem.....ez, miezmi? *Most veszem csak észre a kulcsot ami egészen apró de nem közönséges kulcs. a tollai kétfelé állnak, a feje pedig valamilyen szimbólumot mintáz. Nem ismerek minden szimbólumot, de ez eléggé ismerős, minden bizonnyal kelta. , bele van ágyazódva a kanddaló köveit összetartó anyagba, nem is tudom hogy hívják, talán habarcs, vagy pixi tudja. Megérintem, persze leesik a földre és nagyot koppan, ösztönösen hajolok le érte, hogy felvegyem, most már kezd érdekelni milyen kulcs lehet és persze egy eldugott, régi kulcs kalandot ígér.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Aligha változhat meg a véleményem az alábbi incidenstől. Törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb elsül a tenyere az ír lánynak, csak most nem számítottam rá, amilyen békésen összegubózódott a picivel. Meglepődöm, a fájdalom pedig csekély, és röpke lefutású, még ha egy ideig meg is marad a nyoma. Várható volt, hogy a heves ír lány előbb-utóbb tetlegességre ragadtatja magát, hiszen úgy véli, mindazzal, amit a fejéhez szokásom vágni, sértegetem. Holott ha egy kicsit is leküzdeni temperamentumos természetét, ráébredne, egyetlen mondattal sem kívántam bántani. Csupán elhatárolódtam a heves vérmérséklettől, amellyel provokatív módon bele kívánt engem is rántani a vitákba. A vitákba, amelyet számomra logikus módon már az elején elvágtam. Érveim talán lesöpörték az övét, de hát istenem, mit kellett volna tennem? Fejet hajtani, ha éppen nincsen igaza? Elsőre elképzelésem sincsen, hogy miért kapom a támadást, és ahogy néz rám, amilyen riadtan... Ez nem rá vall. Olyan védtelen, kislányos... Azt hitte talán, hogy álmában kívánom letámdni? Egyébként sem eszenciális számomra, hogy bárki is betöltse a szívemet, önként vállalt magányom számomra tökéletesen megfelelő. Nem kívántam házasságra lépni az egyébiránt tüneményes szépséggel sem, mint ahogyan vadmacskát sem veszek magamgoz az út széléről. - Nem probléma. Ha úgy döntök, hogy valóban ártok neked, már előre leróttad a büntetésemet. – Mosolyodom el talányos pillantással, nyugodtan élhet innentől rettegésben, hogy ha véletlenül úgy döntök, hogy mégis megejtem azt a csókot, amellyel meggyanusított, ez szava sem lehet majd. Sőt, tűrnie kell, hiszen megfordítottuk a sorrendet? Valójában nem szándékozom ilyesmit tenni, csupán elültetni a kétkedést a lelkében, hogy ha ennyire tart tőlem, legyen is alapja, holott eddig sem ártottam neki. Az egész élete egyfajta menekülés, küzdelem. Nálam sem talált volna megnyugvásra, míg én nem érzek azért felelősségtudatot, hogy helyrehozzam az életét. Csakis a gyermekkel kapcsolatban gondolkozom most komoly döntésekben. - Az indok nagyon egyszerű. Nem szokásom ugyan másokról gondoskodni, csupán tanácsadó vagyok. Ám ha úgy alakul, hogy a sors elém veti a késztetést, hogy mások életére komoly hatással lehetek, nem tagadom meg. A gyermek ki van szolgáltatva. Senki más nincs, aki gondoskodjon róla. Én megteszem. Te élheted tovább az életedet. – Nem nyomom meg a mondatot, hogy őt mennyivel felelőtlenebbnek tartom, kifutott már egyszer a világból, ezért nem hibáztathatom, hiszen jómagam is így tettem, pusztán a módszer hagyott maga után kívánnivalót. Most, hogy eltöltöttünk egy kis időt együtt, biztosan kellemetlenül fog érinteni, hogy távozik, kezdem már megszokni a gyönyörű teremtés katasztrófális stílusát. Sőt mi több, már közöltem vele a tényt, közel sem gyűlölöm, ahogyan ő teszi azt velem. Egyszerűen azonosít a szülei által ráerőltetett képpel. Nem fogok ebben sem ellentmondani, akkor hát kívánjon a háta közepére. A gyermekkel a kezemben pár lépésről követem őt, érdeklődve lépek közelebb. - Mit találtál? – Kérdezek rá, a kicsi lány hüppögve kómál be a vállamon, talán vissza tud aludni, különben is későre jár már. Talán ha mozgásban maradok, a ringó hatástól el tud alélni. A kulcs ellenben felkelti az érdeklődésemet, még nem vizsgáltam annyira át a házat, kutatásaim nem az épületre irányulnak.
*Azt hiszem elszúrtam. Abban a pillanatban tudatosul bennem, hogy a pofon az arcán csattan. Bármi is vezetett rá, nem jól tette, az utolsó esélyemet is eljátszottam arra, hogy valaha kibéküljünk, bár igazán sosem vesztünk össze. Némi nézeteltérés az volt köztünk és szinte semmiben nem értünk egyet, de úgy istenigazából nem vesztünk össze. Korábban azt mondta mindennek ellenére kedvel, hát most már nem fog az biztos. A bocsánatkérésem is elég erőtlenre sikerül, de tudjuk be a zavaromnak. Nem is tudom mi ütött belém abban a röpke pillanatban amikor felébredtem, az a csók, még ha álom is szülte, biztosan fenomenálisra sikeredett volna, abból amit eddig sikerült megtudnom Michaelről, elég szenvedélyesnek gondolom. Egy kicsit karótnyelt és távolságtartó de biztosan meg van rá az oka, jelenleg a legnagyobb mértékben én képviselem ezt a kitüntető pozíciót, mégis van benne valami….valami ami megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan számomra, de ha rájönnék biztosan tetszene. Itt tartok a nagy emberismeretemben, ő meg halványan elmosolyodik és magára veszi a bűnömet. Amit a szemeiben látok nekem fáj, mintha a pofonom a saját arcomon csattant volna, magamon érzem az égő nyomát és roppant kínos, kellemetlen, elviselhetetlen.* -Én is sajnálom…én….igen megijedtem. Mármint nem tőled, csak…. *Korábban talán elégtételt éreztem volna ezért a pofonért, példának okáért akkor amikor először hoppanált velem, de érdekes, hogy akkor eszembe sem jutott. Most egyáltalán nem érzek elégtételt, és büszke sem vagyok magamra és attól sem jobb, hogy szinte egyetlen csettintésre kimosom magam a bajból azzal, hogy egyetértek vele. Már az is rosszul esik, hogy elveszi tőlem a babát, de hagyom had tegye, teljesen megsemmisülve ülök tovább a kanapé sarkában és legszívesebben megsimogatnám ott ahol a tenyerem nyoma vöröslik.* -Igen, minden nagyon finom volt, köszönöm. Nem….nem vagyok fáradt. *Felállok és megindulok körben a szobában, megnézek mindent ami a szemeim elé kerül, kíváncsi vagyok Michael életére, az önkéntes száműzetésére, hogyan éli meg.* -Mit tervezel a közeljövőre. Tényleg meg akarod tartani a babát? Miért? *A kandallót nézegetem és rajta a gyertyatartókat, a kövek mintázatát ami nem túl cifra, inkább letisztult, egyszerű mégis nemesi. Vajon kinek a háza lehetett egykor? Michael azt mondta bérli, tehát nem az övé és nem is a családjáé. Míg válaszol, figyelmem felét az köti le, hogy a mintákat rajzolom végig az ujjammal, muszáj kezdenem magammal valamit, amúgy is roppant kínos jeleneten vagyok túl és még érzem a hatását. Rossz volt Michael szemeibe néznem azok után, hogy képen töröltem, mintha csalódott volna bennem, csak azt nem tudom miben amikor ki nem állhat. Persze azt mondta kedvel, de azt nem mondta mi a jó fenét kedvel bennem amikor nem is ismer. Nem tudhatja milyen indokok vezéreltek arra, hogy elszökjem otthonról és az esküvő elől. Nem vele volt a bajom, persze akár meg is ismerhettem volna, vagy személyesen közlöm vele, hogy részemről minimum száz akadálya van annak, hogy hozzámenjek, de nem tettem. Végül is mindegy, az utolsó kártyámat is kijátszottam. Az ujjaim tovább játszadoznak a mintákon és eljutok a kandalló sarkáig, ott egy levél egészen furán néz ki, mintha később tapasztották volna oda, bár távolról nem tűnt fel. addig nézegetem míg a kezemben nem marad, utána némi morzsalék szóródik a padlóra, én meg csak nézem és borzasztóan érzem magam, hogy megint sikerült valamit elrontanom.* -Óóóó, azt hiszem…ez már nagyon régi. Mindjárt visszateszem, csak hozom a pálcámat. *Észre sem veszem ahogy hirtelen sarkon fordulok, hogy a levél helyén egy apró, régi kulcs tapadt bele a kőbe. Nem is fénylik, de nem is rozsdás, sötétszürke, kissé opálos. Már indulok is fel a szobába ahol átöltöztem, mert ott hagytam a pálcát, végül is minek hurcolásszam magammal szobáról-szobára? Másrészt abba a ruhába amit a manó hozott vélhetőleg valaki nagymamájától, sehova nem lehet betűzni, legfeljebb elől a fűző zsinórjai közé, de az meg elég idétlenül festene. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Ahogyan fölé hajolok, nem is az ő arcán, hanem a kicsién időzik el a tekintetem, ez lehet az oka, hogy a szükségesnél több szünetet hagyok, amellyel az ő auráját is megsérthetem. A takaró után nyúlok, amellyel mindkettőjük betakarom, talán ettől ébredhet meg a lány, akivel pár pillanatig farkasszemet nézünk, ő úgy ítéli meg, hogy ártani akartam volna neki, és csattanos pofonnal válaszol, amelyet akár egy lovag, tűrök, nem alázom meg azzal hogy elhajoljak. Bizonyára félreértette a helyzet, a saját pillantásom ezúttal őszinte meglepetésről árulkodik, ezzel elárulom magam, nem akartam megcsókolni, ami szintén sértő lehet egy nő számára. Nem fogok úgy tenni, mintha akartam volna bármit ebben a helyzetben. Kimondtam, hogy kedvelem, akkor nem szándékozom Csipkerózsikásat játszani vele. Szimpátiám minden veszekedésünk ellenére él, megmagyarázhatatlanul szól a tüzes stílusának, s a külsejének is. Nem fogalmaztam meg még magamban, hogy a nőt látom benne, avagy a kényszerű utitársat, így egy csók igen elhamarkodott lenne, főleg, hogy nem szoktam szívügyi kalandokba keveredni, amin nem szándékozom változtatni. A pofont ugyan nem viszonzom, pillantásomból ellenben valami sokkal fájóbb süt vissza, mint az, hogy fizikálisan megvédte magát azzal, hogy megütött. Minden, amit mondtam, hogy kedvelem, mintha egyszeriben elszállna. Hogy aztán a pillanatnyi sértődöttséget halvány mosoly váltsa fel. - Én ijesztettelek meg. Sajnálom. – Felelem csendesen, átvéve a kicsit, hogy a vállamra téve csitítgatni kezdjem. Nem szándékozom kiadni a kezemből a gyermek ügyét, majd elrendezzük, hogy Aisling továbbállhasson, élje csak tovább az életét. Az arcom még mindig piros fényben játszik, ahol megütött, jó csattanósat kaptam az ír lánytól, kell pár óra, amíg csitul a dolog. – Le kéne pihenned. Majd én vigyázok rá. Rendben megvacsoráztatok? – Kérdezem békülékeny hangon. Hosszú napunk volt, cinizmusom ezúttal sincsen, nem árt lassan zárni sorainkat.
*Az álmom tovább szövődik, Michael pedig egyre csak közelít, míg végül egészen az arcomhoz közel hajol. Az imént összerezzentem amikor bejött, de nem tudatosult bennem, csupán az ébrenléthez taszított közelebb, már elgondolkodom azon, hogy vajon lehetséges-e éreznem a forró leheletét az arcomon, ha mindez csupán álom. Mert az kell, hogy legyen. Noha a lelkem legmélyén szszeretném ha megcsókolna mert őrjítően jó pasi és biztosan jól csókol az akinek olyan szép ívű szája van mint neki, de a kapcsolatunk momentán nem áll azon a szinten, hogy ezt az eszemmel is akarjam. Nem, soha nem bonyolódnék vele a jelenlegi, kikényszerített kapcsolatnál mélyebbre, már csak azért sem mert még mindig munkál bennem a dac, a makacsság amivel nem akarom a szüleim akaratát beváltani. Van az a pont amikor félig már ébren vagy de még igazából alszol, tudod, hogy álom és fel akarsz ébredni egészen, és aztán ez hirtelen történik meg, egyik pillanatról a másikra és én is így vagyok ezzel. Nem jó érzés az már biztos, nem tudom pontosan hol vagyok, minden ami eddig történt velem Michael oldalán, ugyanúgy álomnak tűnik mint az, hogy fölém hajol és megcsókol. Ám mikor meglátom az arcát egészen közel – épp akkor igazgatja a takarót valahol a vállamnál és a babánál – a valóság betör az elmémbe, összekeveredik az álommal és anélkül, hogy gondolkodnék egyáltalán bármin is, úgy érzem azt is meg akarta tenni és nem álom volt. Szóval kusza az egész és össze vagyok zavarodva, mentségemre legyen mondva egészen kótyagos a fejem, de annyira azért nem, hogy felháborodva vélt tettén, pofon vágjam. Felemelkedem, az egyik kezemmel a babát szorítom magamhoz, ez inkább csak ösztönös mint tudatos, a takaró lecsúszik rólam a tenyerem pedig Michael arcán csattan, hacsak nem gyorsabb nálam és hátra nem hőköl. Az arcomon egymást váltja a döbbenet, a harag, hogy aljas módon, a hitetlenkedés, hogy mégis megpróbálta, és az ijedtség, hogy most akkor mi lesz a reakciója felém. Csak nem üt vissza, a baba a kezemben van, persze felébredt a hirtelen mozdulattól és elkezdett sírni, én meg reménykedem abban, hogy van annyira úriember, hogy nem üt meg egy nőt. bár talán a szemeiben nem is vagyok az, csupán egy pillanatnyi akadály, egy bosszantó kelés ami idővel azért elmúlik. Visszabújok a kanapé sarkába és a babát ringatom, simogatom a hátát, hogy elcsituljon. Fogalmam incs mit kell ilyenkor csinálni, arra sem emlékszem anyám mit tett amikor babaként sírtam, mert holt biztos, hogy bömböltem. Lassan azért csak elmúlik a tompultságom és az elmémbe kúszik az a pillanat amikor felébredtem, mielőtt még pofonra ragadtattam volna magam. Michael arca határozottan nem tűnt sem kajánnak sem gonosznak, a sötét pillantása is amivel engem korábban illetett, felejtős. Szóval ha lehet, most még nagyobb a káosz a fejemben és eléggé zavarba jövök. Persze biztosan elpirultam, mert érzem, hogy lángol az arcom és ezt gyengeségnek fogom fel, ami még jobban bosszant. Hogy pont Michael előtt kell mindig marhaságot csinálnom, miért ver az isten ennyire?* -Bocsánat…én csak *Nem, nincs az az isten, hogy bevalljam vele álmodtam. Remek, ezek után pokol lesz az életem míg rá nem veszem, hogy keressünk egy varázslót vagy vigyük el a babát a Szent Mungóba. kellett ez nekem?*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Az ír lány túlzottan tüzes az én izlésemnek, már ha lenne izlésem. Sosem vonzott a női nem, no nem mintha a másik oldalon hajtanám a kormányt, hiszen le kell szögeznem, ifjonti koromban bizony előfordult, hogy elcsábultam egy-egy csillogó szempár láttán, pusztán mostanra elengedtem a késztetést, hogy afféle szirénének rabja legyek. Egy nő csakis gyengeséget hozhat, ráadásként ha még ilyen domináns is, félő lenne, hogy uralná az életemet. S mikor felmerült a frigy, felmenőim kapcsán, nem volt kérdés, hogy immár meg kell rendeznem azt, hogy távozzak, s beszélni kívántam a lánnyal erről hogy tudomására hozzam, nem az ő személyének szól nem tetszésem. Aisling O’Hara bizonyára remek menyasszonya lenne bárkinek, csak éppen én volnék az utolsó a sorban, aki a kezére pályázik. Önmagam miatt, hiszen nem vagyok kész a kompromisszumokra, s a veszekedés, a maró gúny is csupán általa kel bennem életre, többnyire meghátrálok, vagy elfogadó vagyok. Igaz, gyanakvással szemlélem a világot, ám mindenki, akiről nem bizonyosodott még be, hogy vétett, addig ártatlan. Örökké akadályokat állítunk egymás elé, de miért is? Én aztán nem akarom bántani őt, s ha megesik, mindez nem szándékos. Én maradok a gyermekkel, az nem is lehet kétséges, ám őt nem állítanám ilyen döntés elé. Ha kéri, feloldjuk valahogy a megszeghetetlen esküt, hiszen a lány egyértelműen a szabadulásra vágyik. Kinyilvánítom a véleményemet vele kapcsolatban, amely őszinte, magában foglalja mindazt a végletes stílust, amit képvisel, ugyanis nem átlagos, az már bizonyos. Nem válaszol nincs is mire, így türelmesen végighallgatom a kéréseit, nem veszem utasításnak. Elfogadom, hogy fázik, kimerült, és éhes, akárcsak a kicsi. Utóbbit fogjuk először helyrerázni, kevésbé bírja a gyűrődést. Távozásom után a már taglalt események következnek be, lehetősége van kissé erőre kapni, ehelyett idilli, békés állapotban találom. Amennyire lehet, nem ütök zajt, csupán a kanapé karfájára ülök pár pillanat erejéig, hogy figyeljem a kettős halk szuszogását. Sötét, kemény pillantásom ezúttal sehol nincsen. Végül mielőtt távoznék, odahajolok, és betakarom őket, hogy a picinek is kilátszódjon a feje.
*Nem is tudom igazán mi zavar Michaelban. Valami persze nem kerek, mindig kihoz a sodromból és a rosszabbik énemet hozza felszínre, ráadásul, amiről persze nem ő tehet, valahányszor ránézek az apám arcát látom magam előtt, ahogy szenvtelenül közli mi a kötelességem a családdal szemben és, hogy a döntése tulajdonképpen megtiszteltetés….blablabla. Végül is nem utáltam, látatlanban nem hozhatok róla előítéleteket és amikor először megláttam, s még nem tudtam kicsoda, a távolságtartásomat csupán a gyanakvásom és az óvatosságom adta. Tisztában voltam azzal, hogy az apám kiküld rám néhány zsoldost, már csak a becsület kedvéért, ők pedig lehettek akárkik akiket még azelőtt nem láttam, le kellett hát mondanom minden emberi, férfi kapcsolatról, még egy ártatlan flört sem fért bele a menekülésbe. Ám rendkívül jóképűnek találtam, a szemei pedig egyenesen vonzottak, mindaddig míg nem akartak a veséimbe látni, míg szúrósan nem mélyedtek az én lélektükreimbe. Az, hogy egy bűbáj még hozzá is kötött, még többet levont a népszerűségéből és a vonzalmából, ráadásul piszok szemtelen volt velem, hűvös, rideg, karótnyelt. Egy kislánynak éreztem magam mellette és irtó nehéz volt visszacsalogatni magamba a nőt aki legyűri szópárbajban. Nem is lett volna probléma mindez, fél lábbal is kibírtam volna, ha kicsit együttműködőbb velem szemben és nem ide az isten háta mögé hoz hanem egyenesen a szent Mungóba vagy egy nagyhatalmú varázslóhoz aki levehetné rólunk az igézetet és megtörné az eskü átkát. Amit csak csendesen jegyzek meg, én nem tettem. De neeeem! Ő nem, a fejébe vette, hogy gondoskodik a babáról, örökbe fogadja, felneveli és míg ez így marad, erős a gyanúm, hogy a bűbáj sem foszlik szét. Egyszóval minden okom megvolt rá, hogy a saját szórakozásomat tekintve minél jobban megnehezítsem a velem való létet. Erre ő mit csinál? A mondat eleje még a tőle megszokott volt, tudálékos és nevelő jellegű…..~méghogy rémesen kezelem az érzelemkitöréseimet.~ de az, hogy _kedvel_ már az én torkomra is odaforrasztotta a szavakat. Csak néztem rá elkerekedett szemekkel és az ajkaim kissé elnyíltak a döbbenettől, az agyam fogaskerekei pedig csikorogva forogtak a homokban. Csoda, hogy nem vagyok képes erre visszavágni? Kedvel? ~A francba! A végén még nem akar tőlem megszabadulni. Miért kedvel?~ Nyelek egyet, azzal együtt minden felháborodásomat, félelmemet, döbbenetemet is letuszkolom a gyomromba. Aztán mint aki mit sem hallott sorolom fel mire van szükségem, kvázi kiadom a királynői utasítást. A ház csöndes, tőle is csupán két szót hallok, aztán kattan az ajtó. Magamra maradok egy kis időre a babával, jól leszidom amiért ilyen helyzetbe hozott, persze mindezt kedvesen és átvitt értelemben teszem. Ő aztán nem tehet semmiről sem, csak van, létezik, köztünk és élni akar. Minden bizonnyal boszorkány lesz belőle, egy „átkozott” kis, cserfes boszorkány. nem sokára megkapom a tejet és megetetem, bár még sosem csináltam ilyet, azért nem nehéz még nekem sem a cumival megtalálni a száját, a többi már az ő dolga. Hála Merlinnek, nem akadékoskodik, hogy amit kapott nem pontosan olyan mint amihez szokott az anyjánál, különben alaposan megizzasztana, de minden bizonnyal éhesebb annál semmint megnehezítse a dolgomat. A manónak hála pelenkaféle is kerül a kezembe, a negyedik próbálkozásra, melyben volt pálcás is, azért valahogy sikerül ráadnom, hogy ne essen le. Végül két párna közé teszem és megvacsorázom. Szinte mindent eltüntetek a tálakról, csak egy kis vajsör marad a pohár alján. Jóllakottan, szárazan, melegben a kedvem is jobb és lassúbb lesz. A kanapéra kucorgok és a karjaimba veszem a babát, egészen magamhoz ölelem és hallgatom a szuszogását. Most olyan békés, ki hinné el, hogy nem rég felverte a házat. Michael távolléte nem nagyon izgat, tudom, hogy a közelemben van csak épp nem látom és nem hallom, ám a béklyó ami összeköt minket nem rángat semerre sem, így maximum a szomszéd szobában lehet. Mire visszatér engem elnyom az álom abban a kényelmetlen helyzetben ahogyan félig magam alá húztam a lábaimat és a fejemet egy a kanapé támlájához tett párnának döntöttem. A karjaim most is óvón ölelik a babát aki békésen szundikál akárcsak én. Vörös tincseim hullnak az arcomba de nem zavar mert nem érzem, és azt sem hallom amikor Michael belép. Csak összerezzenek a hangjára de nem ébredek fel, csupán az álmom szövöm tovább immár vele, amiben lassan fölém hajol és megcsókol.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott Üst, Abszol út 1. (Charing Cross Road)
És annyira utálatosan jó pasi 
