2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
- Még nem mondanám, hogy megküzdöttünk volna Deneirával szemtől szemben, de egysmást már megtudtunk róla, legalább is arról, hogy honnan származik. - válaszolom Galennek és azoknak, akik nem voltak ott a korábbi kalandon. Minden alkalommal, amikor Annabelle-re terelődik a szó, vagy Lizzy vagy éppen Daphne szájából az állkapcsom idegesen megfeszül és a tekintetem egy fokkal idegenebbé válik, de mivel sokan vagyunk talán senki sem figyel rá Daphne-n kívül, akit meredten nézek, mintha belőle akarnék erőt meríteni és abba kapaszkodni, hogy most feladatunk van, amit el is fogunk végezni. Alistair közeledése akaszt meg egy kicsit, szinte meglepetten pillantok rá. - Igen, persze. - zökkenek vissza a jelenbe és a címet átveszem Daphnetól és el is olvasom, bár ahogy sejtettem, a két fogoly vélhetően nem Annabelle és JED, de ettől függetlenül tudni akarom, hogy mi van a lapra írva és hogy merre indulnak el a többiek. Alistair kérdésére én is megrázom a fejem. - Nem tudom, nem láttam mikor került hozzájuk. - vallom be, arra nincs szükség, hogy Galent helyretegyem azért, mert addig cseszegeti a tetoválást, míg mindenkinek fájni kezd, csak halkan felszisszenek és ahogy Elizabeth mellém sorakozna elutasítóan megrázom a fejem. - Ahogy Gerard mondja, én is a ládát választom. Professzor, vezetné kérem a nyomozást? Minden információ morzsára szükségünk lehet, ha fel akarjuk venni a harcot. Talán Testvériségiek, vagy éppen Deneira csatlósai, vagy hozzá hasonlók, nem tudhatjuk, számolni kell azzal, hogy veszélyesek. - lépek felé egyet, hogy átadjam, amit Daphnétól kaptam, de a lapot nem hajtom össze, nem zárkózok el attól, hogy Selene például rálásson, akármilyen nyom van rajta mindig annak voltam a híve, hogy a csapatok összedolgozzanak a több szem többet lát elvén. Nem mondom, hogy nem esik rosszul, hogy az apám levett a nyomozásokról és titokban kell akcióznunk megkerülve az Auror parancsnokságot, de... ha nincs más út... Jót cselekszünk, ebben biztos vagyok. Ha nem lennék, akkor már jelentettem volna az egész gyülekezést ahelyett, hogy részt veszek benne. Erendően is a ládát akartam választani, de az, hogy Elizabeth a foglyokhoz megy csak még egy plusz pont, semmi szükség arra, hogy innentől kezdve csak Annabelle kicsi mását lássam benne, ráadásul ha szembe találkozunk a nagynénjével akkor megjósolhatatlan, hogy mit csinálna. A bizalmam azonnal megtört benne, ahogy elmondta, hogy kinek a rokona és ezen egyelőre nem tudok változtatni. - Legyetek nagyon óvatosak és maradjon meg az összeköttetés. - pillantok ennél a résznél Dany-re, aki rúnamágus gurunak tűnik a sportossága és nyelvészete mellett és új kommunikációs eszközzel áll elő, amiben ha kell, segítek neki, ha elég hozzá a rúnaismeret. - Hol találjuk a kollégát, aki a nyomkövetés bűbájt végzi? - fordulok vissza Daphnehoz, és ha a két csapat kialakult, akkor készen is állok indulni Gerarddal, Dany-vel, és aki még hozzánk csatlakozik.
Mindig is büszke voltam rá, hogy hány nyelven beszélek, és milyen könnyen sajátítok el újakat. Most talán ezért is bosszant ennyire nagyon, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a suttogással. Ami pedig még jobban zavar, az apám sem. Ez így nem jó. Ám, amikor Alistair felvázolja, hogy szerinte ez valamiféle meghívás, akkor igencsak csodálkozó tekintettel nézek rá. De lényegében már az apám feltette a kérdést neki, amit én is feltennék. Talán lebecsültem a kissrác nyelvészeti képességeit? Végülis mért ne lehetnének rajtam és az apámon kívül más nyelvészet iránt érdeklődök az iskolában? Ámbár értem a célzást, amit apám a torokköszörüléssel akkart jelezni, csak elvigyorodom. Tulajdonképpen egész furcsa, hogy ő is. Nofene, sikerült valami mimikai reakciót kiváltani belőle. Ezt felírom a naptárba! Már ha lenne naptáram. De az igazság, hogy túlságosan tetszik a művem ahhoz, hogy csak úgy visszacsináljam. Viszont talán nem egy ceruzán kellene vitatkoznom az apámmal ebben a helyzetben. Szóval inkább benyúlok az oldaltáskámba, és egy majdnem ugyanolyan ceruzát veszek elő, mint az ővé volt, és egyszerűen a fémpálcikát kiveszem a kezéből, a ceruzát meg a kezébe nyomom egy kis vigyorral. Így most a kis művemet szorakozottan kezdem forgatni az ujjaim között. A hirtelen ismételt fájdalomra viszont megint a kezemhez kapok, és egy szúros tekintetet engedek meg Herbs felé. De visszafogom magam, hogy lekiabáljam, hogy ez eleve esélytelen próbálkozás volt, és tartsa meg az ilyen hülye ötleteit. Ezek a jelek össze vannak kötve. Így valamilyen módon mi is. Nem lehet csak úgy fizikai behatással eltüntetni. De végül is Lizzy helyettem is felvilágosítja erről. Mondjuk. A "Denefene" kifejezésre egy püszkölés szerű torokhang mögé sikerül rejtenem, hogy majdnem felnevettem. Ám a következő pillanatban már nagyon is komolyan nézek a mardekáros egyetemistára. - Nem igazán voltak választási alternatíváink. Csoda, hogy nem haltunk meg tényleg. A nyelvet nem hallottuk akkor. Nekem leginkáébb az maradt meg, hogy a halott húgom emlékével manipuláltak. - az ökölbe szoruló kezem, és a megfeszülő arcizmaim minkenki számára jól láthatóvá teszik, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. Van olyasmi, amit nem bocsátok meg. Ez pedig pont az! Meggyalázták a húgom emlékét, ettől pedig vérig sértve érzem magam. Most a tekintetemben kiütközik a heves, fortyogó olasz vér, ami család szentségét kívánja védeni. Elszámolni valóm van ezzel a Denefenével, a szökevény párossal, és tudni akarom mi a fene az a láda, amit nyitogattak... - Szóval ez felhívás keringőre. Remek. Akkor fogadjuk el, és gondoskodjunk róla, hogy többet ne legyen lehetősége egyiknek sem semmi sötét praktikára! - nem tehetek róla, de űz a vérem, akár meggondolatlanul is. Most képes lennék akár fejjel a falnak rohanni, csak hogy szembe nézek azokkal, akik ennyire megsértették a húgom emlékét, és ezzel engem is. Jó lenne Lizzyvel egy csoportban lenni, hogy vigyázzhassak rá, de ez most nem az a kör sajnos. - Én megyek a láda után. Jól értek a rúnákhoz, és a megbűvölt varázstárgyakhoz. - jelentem ki határozottan. Nem. Erről nem fogok vitatkozni az apámmal sem. Nem érdekel, hogy neki mennyire tetszik, vagy nem tetszik ez az ötlet. Felnőtt vagyok, -legalábbis nagykorú- köszönöm, de tudok egyedül is dönteni. Nem szorulok engedélyre. - Javaslom, ha megvannak a csapatok, akkor érmék helyett mielőtt szétválnánk csináljunk mindenkinek egy nyomkövetős és kommunkikációs karkötőt. Ezt nehezebb elhagyni, kisebb az esélye, hogy rossz kezekbe kerül. - vetem fel. Mert hát tényleg nem tudni, hogy mire kell számítani. Ha az aurorok rábólintanak az ötletemre, akkor egy-két percre kiszaladok a szobából, hogy néhány közönséges konyharuhával térjek vissza, amit fogadó konyhájából csórtam. Ezeket pontosan annyi csíkra vágom ahányan vagyunk, és az új képességemmel bőr karkötőt készítek belőlük, amit aztán meg is bűvölök a fent említett módon. Ez persze tekintve a látszámot eltarthat egy jó pár percig, hacsak nem segítenek be az aurorok a megbűvölés, és kiosztás részbe gyorsítandó a folyamatot. És persze csak remélhetem, hogy minden úgy sikerül, ahogy fejben kigondoltam, és nem esik be még valami krakk, mielőtt ezzel végezhetnék...
//Dany ládászik... //
ϟ”Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”ϟ
Shanna szavainak nyomás felrémlik előttem a Minisztérium labirintus szerű szerkezete, s hogy mennyi titkot rejthet egy-egy zárt ajtó. Most már kecsegtet is valamivel a foglyok megkerése; hiszen így lehet, hogy fél hivatalosan is betörhetek a varázsvilág egyik legbonyolultabban védett létesítményébe. Máris jobb kedvem van. Sajnos a másik név, amit a tejföl szőke ifjú említ nem ismerős számomra, bevallom sosem voltam nagy kutatója a legálisan működtetett helyeknek. Papírról úgysem derül ki sok minden, csak ha bekerülsz. Ott meg pont a minden sarkon leselkedő veszély csigázza fel az embert. Vagy csak én vagyok így vele? Elég gyorsan elhatározom, hogy én aztán nem fogok egyik újonnan érkezőnek se magyarázkodni. Nem törekednek arra, hogy megkedveltessék magukat, majd, ha látom, hogy belefektetnek egy kis energiát meg együtt érzést a jelenlegi helyzetbe, akkor talán hajlandó leszek ember számba venni őket. Jelenleg csak két kolonc a nyakunkon. Látszólag se erejük, se hasznuk. Ráadásul a nagyszájú srác idióta próbálkozása nyomán még a fájdalom is visszatér. Csodás. Az érzés, hogy a láda után akarok menni percről percre erősödik bennem, de nem szabad követnem. Muszáj a másik csapatot választanom, mielőtt úgy járok, mint múltkor azzal az átkozott nyaklánccal. Ott is necces volt, hogy valaha kijutok- e abból a párhuzamos dimenzióból, s a póknéni is egyszer csapdába ejtett már egy másik nem-evilági helyen. Szóval egy lehetőség marad. Kelletlenül felkelek és közelebb megyek Shannához, hogy magam is megnézhettem a „tippet”. Amennyiben hagyja a két nő, ha pedig nem, akkor előjövök, a „nem vagytok, olyan helyzetben, hogy sorstársak előtt titkolózzatok” szöveggel. De véleményem szerint vannak olyan okosak, hogy ne kelljen ebbe belemenni. - Megyek én is kihallgatósdit játszani. – Maradok az alig idősebb nő mellett. Ugyan nem vagyok ma barátságos formában, de összeszedem magam mire az igazi akció kezdetét veszi. Jómagam ezt az érmés megoldást nem kultiválom, hiszen bárki ellophatja tőlünk és tévútra vezetheti a többieket, de sajnos jobb ötletem nekem sincs. Esetleg elmondhatnánk egymásnak a patrónusaink alakját, ellenben azt sokan túl személyes információnak gondolják. Marad az érme, maradnak a foglyok és a titkok.
A gyógyító erőm, amelyben annyira bíztam, most cserben hagy, én pedig káromkodva veszem el tenyeremet a heg felől. Jó lett volna legalább ezt az akadályt eltüntetni az utunkból, hiszen ki tudja, milyen szerepet is tölt be. A képességeinket nyilván nem befolyásolja, hiszen mások azt gond nélkül használják, de a nyomkövetés továbbra is aktív opció marad a szememben. Így bármikor ránk találhat, ez pedig cseppet sem örömteli hír számunkra. - Megőrültél? - csattanok fel kissé élesen, amikor észreveszem, mivel is kísérletezik jelen pillanatban Galen, majd megragadom a karját. Pillanatok alatt összekötöm a saját fájdalmamat az ő megoldásával. - Ez nekünk is fáj, te idióta! - pirítok rá némileg mérgesen, majd vetek egy aggódó pillantást a heg felé. - Nyilván a jel összeköt minket is veled, szóval vegyél vissza, rendben? Ezek szerint nagy eséllyel meg fogjuk érezni, ha valakinek esetleg komoly baja esik a későbbiek folyamán. Mindenesetre, ha Herbs hagyja, akkor megpróbálom eltüntetni a magának okozott égési sérüléseket. Nem lenne túl jó rögtön fájdalommal indítani. Eközben fél füllel azt hallgatom, amint a többiek a nyelvet fejtegetik, vajmi kevés sikerrel. Még Dany és az apja se jutnak semmire, ami nagyon nem jó hír számunkra. - Tudod, veszélyes helyzetekben nem mindig azt lépi az ember, ami a leglogikusabb lenne – engedem el Galen karját, ha a próbálkozásom sikerrel jár és begyógyul a bőre. - Különben se voltunk abban a helyzetben, hogy ilyesmit firtassunk. Pillanatok alatt kellett döntenünk arról, hogy mit is fogunk lépni. És megtettük azt, amit meg kellett, a rúnák megnyomása pedig nem volt olyan őrült nagy hülyeség a részünkről. Ezekkel az új képességekkel nyilván nagyobb előnyre sikerült szert tennünk a legutóbbi alkalom után. Talán jobb is, hogy így alakultak a dolgok, még abban az esetben is, ha ennek révén egy második összecsapásra is sor kerül hamarosan. Akkor és ott nem voltunk elég felkészültek, de most... Csalódottan figyelem azonban, amikor kiderül, hogy az újonnan érkezetteknek semmilyen új képesség sincs a birtokukban. Egészen idáig abban reménykedtem, hogy nem véletlenül jelölték meg őket, most pedig minden semmivé foszlik. - Én segítek a foglyok ügyében – vetem fel a döntésemet. - A kincsvadászatokban soha életemben nem voltam jó és úgy gondolom, az a láda tele van firkálva rúnákkal – ennél a pontnál Dany felé siklik a tekintetem. Jó lenne egy csapatban lenni, hogy tudjam, mi van vele, de az ő szakterülete pont ez, szóval butaság lenne részemről, ha hátráltatnám az állandó jelenlétemmel. Fenébe! Nagyon nem szeretnék senkit se elengedni magam mellől, főleg őt nem, de ebben nem én döntök. Igyekszem hát a saját szerepemre koncentrálni. - Akkor maradjon az érme – biccentek Gerard felé. Azzal legalább üzenni is tud a két csapat egymás között, így valóban sokkal hasznosabb lehet. Shanna mellé sorolok hát be, aki nyilvánvalóan a foglyok utáni nyomozást fogja vezetni. Mindeközben pedig magamban azért imádkozom, hogy Dany is hozzánk csatlakozzon, habár ismerem már annyira hogy tudjam, a láda után fog menni. A filmekben mindig itt jön el az a pillanat, amikor a hősnő szerelmet vall, de én bízom abban, hogy nem lesz semmi gond. Ha nem fogadom el a halált, akkor még van esély arra, hogy élve visszatérjünk, igaz?
Nem túl jó kedvvel konstatálom, hogy nem sikerül semmilyen képesség idézése, pedig a rúna alapján akár nekem is lehetett volna. Daphne-re bátorítóan meredek, próbálom nem sugározni a pillantásomból a valódi érzelmeket, őt sem akarom ugyanis zavarba hozni, legyünk ár ennyire szakmaiak. Daphne egyébként sem jöhet, és megértem a miérteket, nemrég nevezték ki, aztán temetése is volt, amin görcsöltem vagy hónapig, most szem eltőt kell maradnia. Mérlegelem magamban, hogy miket hallok, két csapatot lenne értelme alkotnunk, ám hiába akarnánk levadászni a két sötét varázslót, nem róluk van szó. A két fogoly az én szempontból tehát érdektelen. Shanna mellé lépek, és Daphne felé nyújtom a kezemet. – Akkor mi megyünk a ládához hadnagyom. Varázsszerekben egyébként is otthon vagyok. – Jelzem, hogy bankosként rengeteg ékszerrel volt már dolgom, amiket a széfben kellett tárolni, védővarázslatokkal ellátni, aztán ki tudja; egyszer talán majd én adok gyűrűt Daphne-nek. – Sajnálom Elizabeth.. Talán ha a nagynénéd nem gyilkos, van még esély arra, hogy megváltást nyerjen. – Bólintok, én magam is támogatom, hogy követhessük egymást, de az egymásnak írkálós érmékben jobban hiszek. Selene azon mereng, hogy az egyetlen börtön az Azkaban lehet, de most varázsbűnüldözőként már én is tudom, hogy nem így van. Lehet, hogy most valami sima varázslók részére készített fogházról van szó, ahova például olyanok kerülnek, akik kábítószeres pénzt vittek át a vámon. Az azért nem érdemel dementor smacit. – A pókszörnnyel én nem küzdöttem meg, de azt hiszem, mindazokra hatással van, akik már belekeveredtek valahogy. A grófnő azt hiszem el akarja varnni a szálakat. De arra jutottam, hogy ha ennyire ősi, akkor bármilyen alakot felvehet. Ne felejtétek, az utcai cukorkaárus megtestesülése is lehet. – Lassan tényleg ideje lenne elűzni ezt az ősi teremtményt oda, ahonnan jött, vagy akár elpusztítani. A Defene szócskán azért elmosolyodom, Daphne és Grayson érveibe nem akarok beleszólni, mi azért Shannával ketten már tényleg felnőttek vagyunk, ráadásul itt az auror jelvény. Ha nem is kaptuk meg még a mesterdiplomát, az auror szerződés csak erősebb már mint a tanulmányi. – Akkor ne hagyjuk, hogy végképp összeszedje magát. A professzor esetleg a kisebbekkel nézze meg a címet, a két fogoly elméletileg ártatlatlan, ha őrizet alatt vannak. – Ha sikerül leegyeztetni, hogy ki hova, akkor Daphne instrukciója alapján magam köré gyűjtöm, aki a ládát kutatná, és ha van aktiváló jelszó, vagy zsupszkulcsként működik, aktiválom is.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Gerard szavaira a nő csak bólint, bár látszik rajta még most is jól, hogy mennyire szenved attól, hogy másokat kell elküldenie, főleg úgy, hogy köztük túl sok a gyerek, akiket egyáltalán nem akart belevonni ebbe az egészbe, de nem sok választása van, főleg most, hogy megjelentek a hegek rajtuk. - Köszönöm! Ha lenne más választás... de túlságosan feltűnő lenne, ha eltűnnék a Minisztériumból egy időre, ami nem tudni, hogy kinek szúrna szemet. - e téren Shanna is veszélyeztetett lehetne, de az apja az utóbbi időben alig-alig ad neki bármiféle feladatot, úgyhogy mondhatni jobban ráér, Gerard pedig még elég alacsonyan áll a ranglétrán, hogy ne tűnjön fel, hogy egy időre felszívódik, Solomon pedig a nő teljes bizalmát élvezi, hogy ne is legyen feltűnő egy kezdő auror távolléte. Gerard és Arthur próbája egyébként nem működik, nem történik semmi a szekrénnyel. Ezek alapján nem úgy fest, mintha az újonnan érkezettek is szert tettek volna bármiféle új képességre. A jelen lévők képességei viszont tökéletesen működnek most is. - Nem, azt hiszem nem róluk lehet szó, ha jól tudom ők még mindig szökésben vannak mindketten. - rázza meg a fejét elég határozottan. Láthatóan nem tudja, hogy ki a két fogoly, akiket elkaptak, még csak az sem egyértelmű, hogy ellenségek. Ezt Shanna is jól tudhatja, hiszen Vanessa is be volt zárva egy ideig, most pedig a Roxfort "foglya" pedig nem húzható rá egyértelműen, hogy veszélyes lenne bárkire nézve is. Lizzy nem tudja eltűntetni a heget, még csak nem is halványodik a karján a jel. - Nem az Azkaban az egyetlen és oda az egyértelmű bűnösöket viszik. Van egy címem, de nem tudom, hogy mennyire hiteles. - nyújtja át Shannának, bár a kérdező Selene volt, de itt jelenleg csak két hivatalos személy tartózkodik. A többiekkel valószínűleg úgy van, hogy nincs választás magukkal vinni őket, de nem szívesen teszi. - Nem tudhattad, ahogyan mi sem és talán nem jutunk ki onnan nélkülük. Ha pedig ott voltak és ők is Deneira bukását akarják talán... - láthatóan nem esik jól neki kimondani, mégis csak olyan alakokról van szó, akiknek az Azkabanban lenne a helye és hát esélytelen, hogy Shanna mondjuk hajlandó lenne egy Annabellel szövetséget kötni, de ki tudja, hogy hogyan alakul majd a sorsuk. Alastair a jegyzetek alapján sem tud többet kiszűrni, valószínűleg az üzenet inkább afféle felhívás keringőre, nincs benne konkrét helyszín, ahová hívja őket. A ládáról se tud többet a csapat valószínűleg, a tanácstalan pillantások legalábbis ezt mutatják. Talán náluk volt, talán eleve ott találták, a jó ég tudja. Amikor Galen megpróbálja leégetni a kezéről a heget ugyanúgy nem ér el vele hatást, ahogyan a gyógyítással sem, viszont minél tovább próbálkozik vele annál erősebbé válik mindenki karjában újra a szúró fájdalom, mint amikor megjelent rajtuk a jel. - Nekem sem tetszik ez higgye el Grayson, de jelenleg nem tehetünk mást, mint hogy őket is bevonjuk. Attól félek nincs választásunk. - pillant le a nő a saját karjára is, miközben a szavait a tanerőhöz intézi. - Ami biztos a két fogva tartottnak utána kellene nézni, ha ott vannak is... - itt Shannára pillant, aminek a címet adta oda. - - Nem tudjuk kik és hányan őrzik őket. A ládát az általa okozott károk alapján talán sikerült egy kollégámnak lekövetni, de ez csak egy kísérleti szinten lévő próbálkozás, ezért koránt sem biztos célt ad. - a zsebéből húz elő egy gyűrűt ezúttal, amit egyelőre még nem ad át senkinek sem, de sejthető, hogy ez segít majd megtalálni a láda helyét. - Két csapat kell tehát. - fejezi be végül, de úgy fest nem szándékozik ő maga eldönteni, hogy ki hová menjen.
//Határidő: nov. 14, következő hozzászólás: nov. 15.
Kérem, hogy offba majd mindenki írja be, hogy átlátható legyen, hogy ládát keres, vagy a két fogvatartott személyt. Hasznos lenne, ha nagyjából fele-fele arányban oszlanátok el, useresen meg lehet természetesen beszélni, ha úgy egyszerűbb. //
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-11-02, 18:41
Elegge lekot a hallitt sziveg lejegyzese, igy a korottem tajlo interakciora epp csak fel fullel fugyelek. Nem vagyok ugyan hires a csak egyfele figyeles kepessegerol mert neha megy a multitaskingbis de azert most elorebb calobak tartom ha reljesen egy dologra koncentralok. Es ez a dolog momentan az ismeretlen byelv. Megmutatom Fanynek a papirt, s kozben felpillantok Daphnera. Mar epp kifejeznen sajnalatos sikertelensegunk amikor Alistaur mellenm kep es megszolal. Nem is enygen szalad fel szemoldokom mindarra amit mond. Meglepetten de hirtelen eledt kivancsisaggal fogadom a tenyeket miszerint kvazi kepben csn a hekentest illeton.
- Persze, nezd csak at. Ennyit sikerult osszehozzunk. - mutatom neki a jegyzetet s kizben kis torokkoszorulessel helzem Danyfiam feke hogy a ceruzamat valtoztassa vissza olyan grafitossa amukyen volt mert osszeakasztjuk a bajuszunk. Moslyom persze elarulja azt us hofy s naga modhan viccesnek tartom az uj tehetseget es azt hiogy “veletlenul” epp rajtam tesztelte.
- Honnan ismered a nyelvet? - kerdezem azert Alistairt s elhatarozom hogyha ezen tul vagyunk bele fogom vetni magam a nyelvkutatasba.. megint.
- A ket bajba jutott gyerek.. - formalok kelletlenul idezojelet a levegobe hallva a neveket. Osszehozom fejben a kimenekitett gyerekek kepet es ezt s egy kixsir duhos is leszek magamra amiert nem akadalyoztam meg a kimentesuket.
- De ha ok a rosszabbik oldalon allnak es a pokasszony is akkor megis miert ejtette rabul a bajtarsait? - lamentalok ezen egy kicsit, hatha az aurorok tudjak a valaszt erre a kerdesre.
- Ugye nem az a terv, hogy valamelyik borton fele vesszuk az utunkat egy csapat fiatalkoruval a tarsasagban? - szalad fel a szemoldokom egy pillanatra.
- Meg mielott tiltakozna barki: amig diakkent vagytok szamon tartva addig az iskola felel ertetek. Vagyis jelenleg ugy hiszen, hogy .. en. - probalom csirajaban elfojtani az esetleg feltorni kivano “de en elmultam 18 es kulonben is meg hat hogyne” kezdetu szolamokat. Persze nem en felelek az akcioert es nem kuldhetem oket haza de azert nem art ha legalabb megprobalunk mind ugy tenni mintha nem egy csapat “gyerek” vinne a hatan az akciot. Meg akkor se hogyha lattam milyen felnottesen vettek legutobb is az akadalyt. Mit ne mondjak buszke vagyok rajuk de akkor is felek nehigy bajuk essen. Epp ezert remelem hogy a borton”latogatas” csak az utolso letrafok. Bar ahogy a lwgutobbi alkalomra visszaemlekszem eselyes hogy megint csalatkozom majd.
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-29, 17:01
Mindenki & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Meglepetten tekintek a többiek felé, főleg azokra, akik értettek némi összefüggést a szövegben, ami suttogásként hatott mindannyiunkra. Nem megyek közelebb, a helyemről figyelem őket, de összpontosítok mindannyiukra és arra, amit mondanak. Egy meghívás... ez elég rosszul hangzik, főleg a múltkori események után. A szőr is feláll a hátamon, hogyha bele gondolok, hogy még egy hasonló 'kalandot' el kelljen viselnünk, de hát amikor a kviddics arénában szembeszálltunk a nővel, már onnan nem volt visszaút. A képességek, amik pedig a birtokunkban maradtak, valószínűleg szükségesek lesznek a későbbiekben, így hát a lényeg, mint ahogy eddig is, hogy továbbra is összedolgozzunk. A hirtelen betoppanó fiúra még csak ügyet sem vetek jelenleg, sokkal jobban érdekel a szöveg megfejtése és az, amit Daphne akar majd mondani. Ahogy bele is kezd a mondandójába, látszik rajta újfent, hogy nem szívesen teszi mindezt, de valahol neki kell állnunk az ügynek, még ha csak egy maroknyian is vagyunk rá, akik már amúgy is belekeveredtek ebbe az egészbe... - Egyik börtön sem túl titkos szerintem, de ki tudja... Ha a törvényekhez hűen tartják őket fogva akkor még lehet, hogy ott vannak...- Mélázok kicsit Selene és Alastair szavai után, de igyekszem közben a többiek mondandójára, kérdéseire is odafigyelni. - És ha meg is találjuk ezt a két fontos személyt, mit kezdünk velük? Lehet, hogy a közelükbe sem tudunk kerülni, ha olyan fontosak lehetnek... - Nem tudom, hogy ebből azt akarták e kihozni, hogy ki kellene őket valahogy kérdezni vagy mi, de eddig ez egy elég nagy lehetetlennek tűnik. A ládás dolog inkább érdekel engem is, de arról már nincs kérdésem sem hozzáfűznivalóm, hiszen mindenki más feltette ezeket az eshetőségeket.
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-29, 15:59
To: Everybody
Mélyeket lélegzem csitítgatva elmémet. Senkinek sem jó, ha idegbajt kapok és agyon csapok mindenkit. Szabályozva a légzésem lehunyom a szemem és egy pillanatra megszűnik minden körülöttem. Szívverésem lassan csökkenni kezd és a normális állapotába kerül. Fáj a mellkasom, de ennek jelét nem fogom kimutatni. Így is elég, hogy elszóltam magam. Nem szeretek magamról beszélni már így is túl sokat mondtam. A haragtól szerzet színemet lassan elvesztem és ismét kifehéredem. Az étvágytalanság megtette hatását, ahogy a rémálmok is. Évek óta nincsen színem csak az érzelmeim felett elvesztett kontroll tudott kipirosítani, mint ahogyan most is. Ahogy Alistair rám néz bűntudatom lesz, lévén én reagáltam túl a dolgokat... - Ne néz így rám...Haragszom, ne várd el, hogy épeszűen gondolkodjak... - hangom bizonytalanságra utal és nem is támadó jellegű. Sokkal inkább visszhangzik benne a bűntudat, mint bármi más. - Igazából...csak az zavar, hogy engem nem kérdeztél arról veled akarok e jönni... És...ne haragudj a dühkitörésem miatt...Időnként elvesztem az önkontrollt... Nem a te hibád, hogy belekeveredtem. - emelem ismét tekintetem rá. Nem várom, hogy itt és most elfelejtsen mindent, de nekem jól esett kimondani és végre nem elködösödött elmével beszélni. Kezelhettem volna jobban is a helyzetet és ez az én hibám, nem az övé. Mondjuk...ő csak figyelmetlen volt, ennyi. Ahogy Alistair elmegy mellőlem szememmel körbe pillantok, ki ismerős. Nyomasztó szinte idegenekkel összezárva lenni egy olyan szituációval, amiről pár napja még csak mesének hittem. Mély levegőt veszek és elszánva magamat a lány javaslatára (Shanna) mégis megpróbálkozok becélozni a szekrényt. Próbálok minden kételyt elűzni a fejemből és összpontosítani. Csendben figyelem a társaságot és gondolkodni kezdet. Gerard kérdésére felemelem a fejem. - Nos, ha azt vesszük alapul, hogy többen is vannak, akik nem voltak ott a múltkori alkalommal mégis megjelent rajtuk a jel. Ha pedig tényleg az életünk van fenyegetve feltételezem alapos munkát akar végezni az illető. Mivel én csak halottam a dolgokat Herbs meg itt ébredt, bocsi téged meg nem tudom, hogy keveredtél ide. Semmi más közünk nincs a dolgokhoz...elvileg. Így inkább az a kérdés nem e figyel e meg titeket akár most is? - lehet hogy én vagyok a hülye nem tudom, de engem izgat, hogy egyesek hogy kerültek ide és kapták meg a jelet. Legfeljebb leültetnek, hogy hülye vagyok maradjak nyugton.
From: Arthur
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-29, 15:21
A rejtélyes találka & Galen
“No amount of belief makes something a fact.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Morgok egy sort az orrom alatt az idősebbik Paisley hangneméből kifolyólag, mert azért igencsak sérti a büszkeségem a több oldalról érkezett korholás. A hang elhalása után egy kicsit eltöprengek Shanna korábbi szavain, de ha érzek is valami változást, akár a későbbiekben, nem szólok róla egyelőre. A morcos Griffendéles szöszi igazán tiszteletlen módon nem mutatkozik be, bár közel sem annyira érdekel, mint az idősebbek gárdája és véleménye. Próbálok figyelni azért, akármennyire is nehezemre esik a még mindig lüktető fájdalom mellett a fejemben. Kéne egy pohár víz... Ahogy elnézem a szöszi próbálkozását a jele meggyógyításával én is a karomra meredek valami válasz után kutatva. Le akarom szedni magamról és végre eltűnni ebből a szektaszerű összejövetelből, mert ahogyan azt többen is megmondták, nekem itt semmi keresnivalóm. Nem is küzdenék ellenük, de ez a jel maradásra kényszerít. Egy tenyérnyi lángot formálok a jellel ellentétes kezemmel, hogy egy kicsit megpörköljem a jelet, hátha kivált belőle valami reakciót, vagy esetleg eltűnik a tűz hatására. Persze amint a forró lángok elkezdik nyaldosni a karomat egy grimaszba vágom arcom és visszafojtom a kitörni készülő fájdalmas ordítást. Azért ennyire nem vagyok nyápic. Csak akkor engedem el az ügyet, amikor már tényleg a tűrőképességem határait feszegetem vagy amikor valami reakciót váltok ki abból a pókjelből. A karomra tapasztom tenyerem, hogy egy kicsit lenyugtassam a bőröm, melyet annyira nem égethettem meg, de azért kipirosodott a felület. Mielőtt még Danielre förmednék az ő csitítgatása miatt is, inkább ajkamba harapok és csak csendben hallgatom a mondandóját, hátha jobban összeáll a kép nekem is. Nem olvasom újságokat annyira, mert nem érdekel mi folyik a nagyvilágban, de azért meglep a helyzet, hogy amíg én élem stresszel teli életem, addig ez a csoport világmegmentő akcióba fog. Hihetetlen! - Én csak azt akarom tudni, hogy nekem mi közöm van ehhez? Ez a jel, a szekrényben való ébredésem, újabb fő gonosz ébred. Ez tényleg ennyire a véletlennek lehetne köszönhető?- nem fogadom el a helyzet valóságát. Mi módon lehetek oly' szerencsés, hogy pont ebben az időpontban ébredjek és aztán én is a pókjel hordozója legyek, mint valami börtöntöltelék, akit ily' módon billogoznak meg. Mi van, ha az a Denefene minket is nyomon követ ezekkel a jelekkel? Inkább megtartom magamnak a véleményem, nem akarom elrontani az ő kis nyomkövetős ötletüket. Gerard és az ifjabbik Paisley felé fordulok ezúttal, amikor mindketten elemzik, hogy ez a nyelv, mely a korábbi suttogásból származik nem e földről való. - Ti küzdöttetek meg ezzel a valamivel korábban, nem? Hogy lehetséges, hogy még nem hallottátok sosem? Beszélt hozzátok valaha ez a Denefene?- vonogatom vállamat, mert számomra ezek egyszerű kérdések. Biztos vagyok benne, hogy ez a főellenségük volt, akkor ez lehet az anyanyelve vagy valami. Azért bízok benne, hogy nem kell kihopponálnunk valami másik bolygóra vagy be ennek az izének a fészkébe. Bár a karomon lévő jel miatt kénytelen vagyok követni őket akármerre is viszi az utuk. Minél többet hallok több oldalról, annál több kérdés merül fel bennem, melyekre tényleges és okos választ akarok, nem pedig holmi találgatást. Shanna felé fordítom fejemet a széken üldögélve ezúttal. - Miért csak a rúnákat vittétek el? Miért nem lehetett megbizonyosodni arról, hogy az a valami megdöglött-e vagy sem? Másrészt, ha ez a srác azt mondja, hogy meghívott minket Denefene, abból halál biztosan nem egy vacsora meghívás lesz. Maximum mi leszünk a főfogás. Akármit is akar, nem hiszem, hogy jó sorsot szán nekünk, tekintve, hogy helyben hagytátok őt a múltkor. Ki tudja mennyire dühös... - húzom el számat és ráncolom homlokomat, mert ha a bosszúvágy élteti Denefenét, valószínűleg el akar tenni mindannyiunkat láb alól. Nem mintha nekem közöm lenne hozzá... Csendben hallgatom a két fogoly hollétéről szóló elemzéseket. Tehát Azkaban vagy Nurmengard, ezutóbbiról nem igazán hallottam még, de akármelyik is legyen, biztosan jó mélyre vannak elzárva valami mágiával körítve.
✩ 614 ✩ Bad Guy ✩ kredit
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-28, 11:48
Egy problémát úgy oldunk meg, hogy beismerjük, hogy létezik.
A professzor szavaira kissé behúzom a nyakam, nagyon is érzem a súlyát. Arthur részletes, kifejtése kissé olyannak hat, mintha minden felelősséget átadna, amit zokszó nélkül vállalnék is, ha maradunk az én szűk verziómnál, ami diplomatikusan nem tolt senkire semmit és ferdítés sem volt benne. De nem kívánok több szót erre fecsérelni, vagy védekezni, jelenleg jobb dolgunk is van és nem kell, hogy egymásnak feszüljünk még pluszba. Azért amikor közli, hogy szíve szerint megvert volna, ha az anatómiám engedné és képes lennék ilyesmire biztos, hogy hátra csapódnának a füleim. De Lizzy szavai nyomán vissza áll a lelki békém. Hálásan biccentek neki röviden. Arthur pánikrohamos megjegyzésére úgy nézek rá, mint aki nagyon nagyon kételkedik benne, hogy a srác egyáltalán tudja-e hogy valójában mi is a pánik félelem, vagy élt-e át ténylegesen pánikrohamot. Az ilyesmit nem szokás közölni a nagyérdeművel, aki ilyesmivel küzd, az leginkább szégyelli. Mert az egyik legdurvább dolog ami tehetetlenné teheti. De inkább nem adok hangot a véleményemnek, mert érzem, hogy ha megteszem akkor itt kő kövön nem marad. A suttogással kapcsolatban a professzor felé indulok meg, nagyjából Daphneval egyszerre. Bár már menet közben szóra nyitom a számat. - Én.. én értettem.. nagyjából. Valamiféle meghívást kaptunk Deneiratól. Professzor megnézhetem mit sikerült leírni maguknak? - teszem fel végül a kérdést Mr. Paisleynek kicsit félszegen az előző hangneme miatt. Ha megmutatja ő, és/vagy Dany mit írtak le, akkor megpróbálom értelmezni és kisilabizálni, hátha rájövök hova szólt a meghívásunk? Egyenlőre nem teszem szóvá azt, hogy mégis honnan ismerhetek fel egyáltalán és értelmezhetek egy olyan nyelvet, amivel két nyelvész zseni sem boldogul. Bár aki ismeri apámat, és nagyjából legalább képben van hogy Deneira és ő immár valóban egy helyről származnak, annak nem kell magyarázkodnom. - Ne legyél már bunkó! Három nem kispályás auror meg a professzor is jelen van. Elhisszük, hogy bátorra ittad magad, de legalább velük legyél normális! - Kapom fel a fejemet Galen flegmázására főleg mert kizökkentett pillanatra. Ha úgy alakul majd... szocializálom őt meg Arthurt, és leszek a villámhárító mert most a csapatmunka érdekében ez fontosabb lesz mint az értetlenül hagyott, belekeveredettek, de azért van egy határ! Aztán a professzor felé még megjegyzem - Sajnálom, azért hívtam magammal Arthurt, mert segítséget akartam kérni a felügyelőnőtől a karján megjelent jegy miatt.. - elsandítok Daphne irányába. Nem igazán volt ötletem, hogy máshogy hozhattam volna helyre azt amit elcsesztem, mint segítségkéréssel, nem gondoltam át, hogy ezzel csak még jobban bele keverem a srácot. Aztán csendben maradok és várom a fejleményeket, meg fájlalom a billogot. Közben feltűnik Shanna hogyléte és oda araszolva-kicsit kommandozva hozzá megérintem az ép karját - Jól vagy? - teszem fel a kérdést nagyon halkan, hogy csak ő hallja. Daphne végül elmondja, hogy miért is és miben kellene segítenünk és úgy döntök kimondom ami aggaszt, illetve épp foglalkoztat. - A láda, a szökevény párosnál volt már eleve, ...vagy Deneira elméjéből szedték elő? - ha a válasz az utóbbit erősíti meg... az indokoltnál talán kicsit több riadtság szökik a tekintetembe de épp csak egy pillanatra. Selene szavaira pedig eszembe jut egy felvetés amit ki is mondok - Nurmengard? - bár csak mendemondákat hallottam róla, de az egyetlen másik börtön amiről már olvastam. Bár állítólag a börtön történetében egyetlen fogja volt mindössze, bár az merőben nagyon más irány lenne, mint amerről Shanna közelített. Annak az ügynek a részleteiről azóta sem tudok, csak hogy Shanna és Daphne segített apának a tárgyalásokon.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Természetes rossz érzés kerít hatalmába, amikor érzem, hogy a hang áthatol az elmém pajzsán, mint kés a vajon, ám akármit is mond, úgy tűnik, hogy további fájdalom nem következik a tetoválások megjelenése után. Persze ez önmagában még nem nyugtat meg, hiszen láthatóan mindenki hallotta a hangot, tehát egyszerre vagy tíz ember mentális ellenállásán sétált át. Akárki is beszélt és akármit is mondott, erős lehet. - Nem tudom, lehet, hogy eddig tartott, míg összeszedte magát? Mégiscsak elvittük a rúnáinak a nagyrészét és összedöntöttük a helyet, talán idő kellett neki regenerálódni. - feltételezek újra, de a gondolatok és kísérletek viszik előre a nyomozást. Éppen ennyire nem tudom a választ Gerard kérdésére se, de a kapocs akkor is egyértelmű. Alistair magyarázatának nem nagyon örülök, ellenben amit a pókról mond arra bólintok, biztos, hogy köze van Deneirához az egésznek, ez vitathatatlan, akkor is, ha az okát vagy hatását egyelőre nem tudjuk. A két újonc közül Galen Herbs hisztis, Arthur West pedig passzív, egyikük se próbálja ki, hogy a tetoválásokkal érkeztek-e képességek, bár utóbbi legalább válaszol, mondjuk úgy, hogy egy kissé elkerekedik a szemem. Amikor iskolás voltam mindenkivel igyekeztem jóban lenni, barátkozni, kapcsolatokat építeni, de most egy másik univerzumbeli sötét lény fenyegeti a világunkat, a hasadások Ivor szerint el is pusztíthatnak minket, a férjem kómában, az apám lépten-nyomon le akar venni az ügyekről, mert a gyász hajt, most nincs itt az ideje a pátyolgatásnak. - Majd ajánlok pszichiátert, addig is szedd össze magad. - válaszolom egyszerűen, aztán Lizzy nyomkövető javaslatára fordulok felé, legyen szó tárgyról, ahogy Dany mondja, vagy bűbájról. - Támogatom, rengetegen vagyunk és jó lenne nem elveszíteni egymást. - de aztán a nagy támogatás kicsit eltűnik, amikor meghallom, hogy Annabelle Mitchell a nagynénje. Egy kicsit elsápadok, mintha az agytekervényeim lefagytak volna, pedig általában egy csettintéssel reagálok minden helyzetre, de… de ezt most egy kicsit emésztenem kell. Ráadásul Daphne is elmondja, hogy mikre bukkant a ládával kapcsolatban és a két fogollyal, én pedig minden energiámmal erre koncentrálok és nem arra, hogy a sötét gondolataim elragadjanak Lizzy rokonsága miatt. Nem hiszem, hogy az a kettő pont Mitchell és Anchev, akkor talán Daphne már alapból úgy említette volna őket, szerintem ahol a láda, ott lehet Annabelle is, tehát… - Természetesen utánajárunk. Engem is a láda érdekelne, ugyan… A Minisztériumban előfordul, hogy nem szállítanak valakit azonnal az Azkabanba, hanem kéznél tartják a tárgyalások miatt, vagy más okból mágikus zárkában, őrizettel. - mondom, hiszen ennek a bennfentes információnak hála tudtam beszélni Vanessával is és végül alkuval, de kihozni onnan. Viszont ha egyszer már jártam ott akkor lehet, hogy az már nem elég titkos, de a Minisztérium hatalmas. Mégis reménykedem, hogy nem az a válasz, mert akkor oda kéne mennem a helyismeretem miatt és nem a láda nyomába, ahova szeretnék. Végül Gerard úgy tűnik, hogy megpróbálkozik a képességhasználattal, így Daphne-ról felé fordulok, hiszen minden morzsányi erő, amit birtoklunk segíthet a későbbiekben.
A feszültség szinte tapintható a szobában. Ráadásul cseppet sem segít rajta a felbukkanó pókheg, bizarr suttogás, sőt még Herbs alap stílusa sem, ami sokak szemét csípi. Nekem volt már korábban szerencsém a sráchoz. Két alkalommal is. Egy kviddicspálya melletti beszélgetés, és egy seprűverseny formájában. Azt hiszem már lassan hozzászoktam a modorához. Vagy csak úgy általánosságban hagy hidegen a mardekárosok felsőbbrendű modora. - Herbs, néha több legyet fogsz mézzel, mint ecettel. Azt hittem a mardekárosok elég ravaszok, hogy tudják ezt. - utalok lényegében sokkal finomabban ugyanarra, amiért többen is rápirítanak. De talán megnyugszik, és kicsit kezelhetőbb lesz a srác, ha kap valami érdemibb magyarázatot is. Az elejéről. - Emlékszel pár hónapja arról cikkeztek az újságok, hogy felrobbantották a Londoni Kviddicsarénát, és néhányan úgy egy hónappal később a saját temetésükön találták magukat a vélt áldozatok közül? Nos, mi vagyunk azok. A dolog bizarrabb fele, hogy számunkra csak pár óra telt el a két esemény közt, míg mindenki másnak egy egész hónap. Most úgy tűnik nekem, hogy a pókszörny, aki akkor fogva tartott minket most újfent próbálkozik az elpusztításunkkal. Talán ezért jelölt meg. - nézek le a karomon látható pókhegre. Semmi kedvem élő céltábla lenni. De ez valahogy logikus következtetésnek hat számomra. Apám kérdésére viszont odalépek mögé, és szótagról szótagra elismételek mindent, amit sikerült megjegyeznem. Mindig jó volt a memóriám az idegen szavak megjegyzésére, még akkor is ha elsőre nem feltétlen értem a jelentésük. Közben pedig az ujjam apán jegyzetelt lapján követi azt, amit neki sikerült leírnia. - Sosem hallottam még ehhez hasonló nyelvet. Mintha nem is erről a bolygóról származna... - jegyzem meg elégedetlenül a saját teljesítményünkkel. Amikor viszont apám a szekrénybe nyúlkál, akkor én is észbe kapok, és már csak a vicc kedvéért is, de apám ceruzáját próbálom meg egy közönséges ugyanakkora, ugyanolyan fémpálcává változtatni. Éppenséggel játszhatnék a saját ceruzámmal is ilyet, de abban mi lenne a poén? - Tudok nyomkövetős varázstárgyat csinálni nekünk. Például karkötőt. De szerintem hasznosabb lenne egy olyan, amin még kommunikálni is tudunk. Nemrég az unokahúgomnak... áhh nem érdekes.- harapom el a mondatot, mert nem vagyok benne teljesen biztos, hogy az teljesen legális, hogy olyan karkötőt aggassak az unokahúgomra, ami nyomkövető bűbájjal van ellátva, mindezt a tudta nélkül. De mondjuk úgy, hogy megvannak az okaim, hogy mért féltem, és mért akarok ennyire vigyázni rá. Lizzy rokoni vallomásához nem tudok sokat hozzáfűzni. Nekem még mindig nem mond semmit sem a név. Elítélni sem lehet a szőkét a rokonai miatt. Ő nem tehet erről semmit. Nem felelős az ő tetteikért. - Az nem a te hibád volt, hanem az enyém. Én engedtem szabadon őket, mert teljesen a hatása alá vont az a valami, ami a húgomnak adta ki magát... Sajnálom. - fordulok előbb Lizzie, majd az aurorok felé. Fogalmam sem volt, hogy bűnözöket engedhetek ki. Ha tudom, akkor nyilván másként döntöttem volna. Vagy hát ki tudja. Az életünk veszélyben volt, és hát ők is csak emberek. Ha bűnözők is joguk van életben maradni...
ϟ”Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”ϟ
Bár a Ginny szájából elhangzott haláljegy kifejezés eléggé találónak tűnik, talán mégis igaza van Shannának és inkább az erőhöz lehet köze. Mint egy megkülönböztető jegy. Egy nagy mugli történelmi esemény foszlányait idézi fel bennem, de nem igazán tudom megnevezni az eseményt, vagy hogy miként köthető a mostani helyzetünkhöz. Alistair megjegyzése sem segít abban, hogy megbarátkozzak az új szépséghibámmal. Fintorogva nézem a kissé még lüktető tetoválás szerű jelölést. Kissé olyan érzésem van, mintha marha lennék a vágóhídon… Alapvetően nem kedvelem a mardekár ház képviselőit, hiszen mind úgy gondolják, hogy nekik mindenhez joguk van. S íme egy díszpéldány Herbs személyében. Nagyon igyekszem kedves lenni mindenkivel, de ma amúgy sincs jó napom, ehhez jött az ismeretlenek betoppanása, az új csecse tetkó és most ez a cseppet sem jó fej attitűd. Bárcsak otthon maradtam volna. Mondjuk, amikor végre egy kis tekintélyt parancsol a professzor kicsit jobb kedvem lesz. Ám a kérdésére összeszalad a szemöldököm. Remek kérdés…mit is hallottam? Nem tudom, annyira nem vagyok nagy nyelvész, persze beszélek egy párat, de ez egyikre sem hasonlított. Ami az erőmet illeti…nos, többször is alkalmaztam apróbb mértékben, így tudom, hogy meg van valamilyen szinten. S mivel most amúgy sem lenne szerencsés a szekrénybe teleportálnék, hiszen azzal magam is célponttá válnék. Így maradok a seggemen és igyekszem nem vakarni azt a jelet; le akarom szedni magamról, ha kell bőrrel együtt. Ugyan engem ereklyevadászként a láda jobban izgat; mintha már most is éreznék egy különös rezgést, amit hív maga felé, de elhessegetem. Nem igazán szabad ezeknek az érzéseknek engedni egy-egy kutatás elején, mert nagy eséllyel téveszti össze a varázsló lánya saját izgatottságát és a valós varázslattal teli rezgéseket. Szóval amíg várok addig a másik üggyel is foglalkozom egy kicsit. - Én úgy tudtam, hogy az Azkaban az egyetlen törvényes fogva tartó intézet. Tehát, ha megakarjuk keresni őket akkor esélyes, hogy nem ott kezdjük…Van bármi nyom ehhez a titkos helyhez? – Jómagam még sosem jártam az Azkaban területén, de apám volt már ott, két különböző ügyben. Az egyik egy nagyon durván elátkozott ereklyéhez köthető, a másikról pedig sosem beszélt. Mindkét alkalom után napokig otthon maradt és szerető gyermekei körében igyekezett újra életörömöt lelni. Ezért is félek kicsit a helytől, de remélhetőleg tényleg nem oda vezet az utunk.
Látom, hogy Dany nevelőapja az erejét próbálgatja, melyet a rúnáktól kapott, én azonban nem csatlakozom hozzá ebben. A kis kalandunk óta tiszta lett számomra, hogy képes vagyok a jövőbe látni, habár ezt eddig még nem sikerült teljes mértékben befolyásolnom. Vagyis, nem irányíthatom kedvemre, eddig is csak jött, hirtelen. Mintha az iménti incidenst is megéreztem volna előre, mivel már a szekrény nyílása előtt pár másodperccel felpattantam. Ebben azért nem vagyok teljes mértékben biztos, hiszen annyira hirtelen történt minden, de lehetséges, hogy pont emiatt voltam képes elkerülni a Danyvel való ütközést is. - Mondanám, hogy bocs, de nem én vagyok rossz helyen – vetem oda Herbsnek, kissé talán foghegyről a szavaimat, hiszen nagyon nem tetszik a stílusa. Ennek fényében pedig a bemutatkozást se viszonzom, inkább csak mérges pillantásokkal illetem a srácot. A feszültség, amely jelen pillanatban is betölti a termet, rám is elég hamar átragad. Érzem, hogy senki sincs itt szívesen, erre plusz két fő is csatlakozik a bulihoz. Ami azt illeti, nem bízom bennük, hiába jelenik meg az ő karjukon is a pók alakú heg. Ettől függetlenül még lehetnek ellenünk. - Mindig is sétáló céltábla szerettem volna lenni – pillantok le a karomon lévő hegre Shanna szavai hallatán, majd megpróbálok összpontosítani magamban. Vannak képességeim, amelyeket pálca nélkül is képes vagyok használni. Gyógyító vagyok, egy ilyen kis hegecske pedig nem lehet akadály számomra. Megpróbálom hát eltüntetni, hátha működik ezen is a dolog. Elvégre, hoztam én már helyre csúnyább sebeket is magamon. A sebezhetetlenségemnek és a gyógyító erőmnek elégnek kell lennie ehhez. Legalábbis, bízom benne, hogy a segítségemre lesznek. - Én csak egy merő hablatyot – csóválom meg a fejem Paisley professzor kérdése hallatán. Sajnos, ebben nem tudok segíteni, hiszen soha életemben nem voltam a nyelvek szakértője. Igazság szerint, hiába igyekeztem a lehető legtöbb szót megjegyezni, semmit sem sikerült. Nyilván azok jártak a legjobban, akik már a legelején jegyzetelni kezdtek. - Hát, ha Deneira is meg szeretné veretni, akkor nyilván nagy hasznára leszel ebben – mosolyodom el, felvéve magamra a legbájosabb modorom, amint Arthur is magára vonja a figyelmem az iménti szavaival. Ajjaj, Lizzy, ez nagyon nem lesz jó! Talán kissé vissza kellene vennem, de a két srác felbukkanása különösen dühít. Na, nem mintha amúgy mindenki másé annyira tetszene... Egyértelmű, hogy innen már nincs visszaút, ez pedig a hangulatomra is rányomja a bélyegét. - Talán hülyeséget fogok mondani, de nem lehetne mindenkire nyomkövető búbájt helyezni? - teszem fel a kérdésemet, elvégre az arénában annak idején elég szépen elszakadtunk egymástól, ki tudja, miként lesz ez most is. Ráadásul, a két új fiú se véletlenül lehet itt, talán Deneira vezette őket ide, mert valamire fel szeretné használni a két srácot. És ha ez tényleg így van, akkor talán nem ártana tudnunk, merre vannak és kivel. Mert az elég egyértelmű számomra, hogy egyedül sehova se mehetnek majd. - Természetesen, csak abban az esetben, ha a heg nem akadályoz minket ebben. Ki tudja, milyen mágiát képes blokkolni ez a jel, talán pont mindet. Mi pedig – ennek köszönhetően – teljesen védtelenek leszünk azzal a lénnyel szemben, akinek elloptuk néhány képességét. Arról fogalmam sincs, hogy mindezek mellett ő megtarthatta-e vagy sem, de én a helyében nagyon mérges lennék. - Annabelle Mitchell a nagynéném – szólalok meg a fiatal auror szavai hallatán. - Anyu mesélt róla egy-két dolgot és tudom, hogy csatlakozott a Testvériséghez – folytatom. Ez még annyira nem nagy bűn a szememben, de ha tényleg ő az egyik fogva tartott személy, akkor minden bizonnyal nem csak ennyiből áll a bűnei listája. - Esküszöm, hogy erről tudomásom se volt, amikor megmentettük őket – teszem még hozzá, mielőtt bárki is félreértené a dolgot. - Évekkel ezelőtt lelépett, nem tartja velünk a kapcsolatot.
Összeráncolom a szemöldökömet, és Grayson professzor mellé lépek, aki szintén megpróbálkozik a fiával együtt lejegyzetelni a hallottakat, nekem csak egy-két foszlány (Hastur-hastur-hastur) marad meg, annak sem látom sok értelmét, de az alkaromat égető pókrúna már sokkal jobban zavar. Nem akarom felemelni a hangomat a szekrényből kieső, majd az őt kellően megfeddő Daphne láttán, mert a nőci kellően határozott, hogy lerendezze. Ha egyszer véletlenül odajutunk, hogy házasság, vagy akár csak együttélés, jaj nekem, ha a földön merek hagyni egy használt, piszkos zoknit! Elmosolyodom, de gyorsan rendezem a vonásaimat, Shanna kb. Tisztában lehet már velünk, de tekintve, hogy a minisztériumban is publikus, mégis inkább a hálószobára tartozó dologról beszélünk, nem akarok nyíltan gyengéd érzelmeket sugározni itt mindenki előtt. – Én nem sokat, szerintem valami holt nyelv lehet, vagy nem evilági. – Csóválom meg a fejemet, nem akarom elviccelni a szitut azzal, hogy valami beszívott kocsmatöltelék motyog mindenki fülébe, mert a helyet leszámítva nem túl életszerű. – De.. én ott sem voltam, hogyan kapcsoldónék a rúnákhoz? – Kérdezem kétkedve Shannát. Nem az ő felvetéseiben nem bízok, sokkal inkább értetlen vagyok. Ám a vénáimon végigfutó forróság arra enged késztetni, hogy tegyem, amit javasol, de még nem nyitom szabadjára a csaktrákat, ami az újonnan felfedezendő képességere utal. Daphne mesélte, hogy valami olyanra tett ott szert, ami annak a gonosz grófnőnek a sajátja volt, de én csak azért kaptam volna valamit, mert szétszóródtam ezek azok között, akik már nyomoztak utána? – Arról a kettőről beszélsz Jennings hadnagy, akik veletek voltak a pók fészkében? Mitchell és Anchev? – Most már tényleg érdekel a dolog, mert ha a grófnő le van gyengülve, és már unos-untalan védekezésre kényszerül, akkor nem ártana minél előbb hajtóvadászatot indítani, s a végérvényesen semlegesíteni. De a két halálfaló miért van fogságban? Vagy félreértettem volna valamit? Itt most már tényleg megpróbálkozom a Shanna javaslatára célpontnak tekintendő szekrényt becélozni, s lesz ami lesz, a rúnára koncentrálok. – Mivel amúgy sem dolgozhatunk közös ügyön, én szívesen vállalom helyetted. – Bólogatok, szerintem a többség, vagy legalábbis Shanna velem tart majd. Daphne pedig addig figyeli a minisztériumból, hogy mi a helyzet, és tud nekünk segíteni. – És mit hallottál a ládáról?
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Gerard eléggé nehézkesen és hiányosan tudja felírni, amit hallott és nagy katyvasznak is tűnik számára, mivel a nyelv teljesen idegen számára, ahogyan a Paisleynek sikerül ismerős nyelvcsaládot felfedezni benne, de Grayson azért valamennyit sikeresen lejegyzetel belőle legalább fonatikusan. Ebből leginkább arra a következtetésre juthatnak, hogy ez olyan nyelv lehet, amit nem igazán használnak a földön, hiszen még soha hasonlót sem hallottak ez előtt. Alastairnak viszont igen határozottan ismerős a nyelv, amit a fejükben suttogó hangtól hallanak, még ha nem is teljesen érti, hogy mit akar mondani. Nem teljesen ugyanaz, amit az apja használ, de egészen hasonlatos hozzá. Egy-egy szó, hasonló szórészlet alapján olybá tűnik, mintha valamiféle meghívás lenne. Shanna bármennyire is küzd nem tudja kizárni az elméjéből a hangot, talán azért, mert a fájdalom valamennyire nehezíti a koncentrációt, talán azért, mert a másik fél túlságosan erős hozzá képest, ezt egyelőre nem tudja eldönteni. Grayson keze gond nélkül átsiklik a szekrényen, ahogyan azt már megtapasztalta, a képességeik tehát nem tűntek el, de az sem derül ki egyelőre, hogy a két új fiú kapott-e bármit. Nem éreznek magukban semmit "megmoccanni", ami erre utalnak, de hát nem is próbálkoztak Shanna kérése ellenére sem. - Értettek belőle valamit? - Daphne a jegyzetelő férfihez lép, mert bár Gerard a banki ügyek miatt bizonyosan ügyes lehet, ami a számokat illeti, de e téren mégis csak nagyobb esélyt lát rá, hogy egy nyelvész jut valamire. Közben persze Alastair a kulcs legalább az üzenet egy részének megfejtéséhez. Aztán fordul csak a nő a tényleg igen felvágott nyelvű Galen felé. - Ha ez nem lenne a kezeden gond nélkül takarítanánk ki a fejedből mindent és tennénk ki az utcára, úgyhogy fogd szépen vissza magad. Itt komoly dolgokról van szó! Amibe kénytelen-kelletlen belekeveredtél, úgyhogy az lenne a legjobb, ha figyelnél. - korholja le idegesen a fiút, hiszen talán másnapos, de ez még nem igazán indokolja, hogy ilyen szavakkal beszéljen más nála idősebb emberekkel is, vagy csak úgy akárkivel. Aztán újra negy levegőt vesz, miután már valamelyest elült a fájdalom és a suttogás miatti kavarodás. - Nos, amiért ténylegesen idehívtalak titeket az két olyan nyom, amin én nem indulhatok el hivatalosan. A Minisztériumban a feje tetejére állt minden, de sajnos nem lehet tudni, hogy kiben bízhatunk és kiben nem. - hallani a hangján, hogy nagyon kelletlenül mondja ki ezt, hiszen lényegében ezzel azt mondja kénytelen szembemenni a felettesei akaratával, fű alatt dolgozni, amit bár máskor is megtett már, nem ilyen nagyvolumenű ügyben. - Hallottam ezt azt. Az egyik információ talán nyomra vezethet minket a ládához, amiből kiszabadult a mágia. Talán, ha megtaláljuk könnyebben leállítjuk a káoszt, amit a világba küldött. - kis szünetet tart, és Shannára pillant ezen a ponton, hiszen mindketten tudják, hogy azt a dobozt ki nyitotta ki és azt is, hogy az a nő nagyon veszélyes és Shanna bizonyára, ha lehetőséget kap rá, hogy elkapja... - Viszont hallottam valamit két személyről, akiket elfogtak a napokban, de egy titkos helyen tartják fogva őket és az alapján, amit elmondtak fontosak lehetnek. - sejthetik a szavaiból, hogy nem kötelező, amit mond, de mégis segítséget kér, bármennyire is nem akaródzik neki, hogy gyerekeket küldjön egy veszélyes boszorkány ellen, vagy pedig olyan nyom után, amiről még ő sem tud semmit. Láthatóan Daphne rendesen őrlődik e miatt, de ha nem tehet mást...
//Határidő: nov. 3, következő hozzászólás: nov. 4.//
Arthur West
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-23, 23:21
To: Everybody
Nem tudom, mi a nyugtatóbb. Az, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a balsors által belekeveredik ebbe, vagy maga az állás, miszerint nem csak én lettem megjelölve. Elnézve a tömeget és Alistair-t sóhajtok egyet, majd kinyitom a számat. - Tisztázva az én esetemet, a nevem Arthur West. Én voltam az a "szerencsés", aki megtalálta Alistair levelét és mivel egyszer az életben jó fej akartam lenni visszaakartam neki adni. De mielőtt bármi használhatót megtudtam volna a levélből jött Alistair, aki akaratom ellenére beavatott a dolgokba. Aznap este jelent meg a pók a karomon. A találkozó napján találkoztunk ismét és mivel nem tudtam a pók eredetét, így kikértem Alistair véleményét, aki ide rángatott. - mondom el a teljes sztorit. Tény én is ludas vagyok és igazat adok a tanár úrnak, de naaa~. Alistar ott hagyhatott volna. Dönthetett volna úgy, hogy hagy a fenébe és egyedül jön. Shanna felé fordulok, hogy kifehéredett arcommal és érzelem mentes szemeimmel ránézve megválaszoljam kérdését. - Az különösnek számít, hogy Alistair-t megakartam verni? Másrészt évek óta nem tudom mi számít különösnek hála a folytonos pánikrohamoknak, szóval részemről ez a kérdés csak zsákutca. - pislogok rá. Látszik, hogy nem vagyok nyugodt habár hangomból nem ez szűrhető le. Minden esetre nem áll szándékomban elmenni lévén akkor nem hagyna a lelkiismeretem nyugodni. Én meg szeretem, ha a lelkiismeretem tiszta. Feltéve, ha ez lehetséges. Még a suttogás sem ijeszt el. Bár megnyugtató, hogy mindenki hallotta, így legalább tudom nem én kezdek megőrülni. Báááár. Ki tudja, vannak varázslatok, amik egy egész csoportot is képesek megőrjíteni és így kínozni őket. Csendben meghúzom magamat a háttérben elvégre én nem értek semmihez. Nincs különleges képességem, fizikailag úgy nézek ki, mint egy hulla a csontos testemmel és kilátszó bordáimmal. Még jó, hogy nem szándékozom felhúzni a ruhaujjamat akkor a sebeim látszódnának és azt a tanár úrnak jelentenie kell, ha kiderül miképp szereztem őket. De igen, röviden én vagyok itt a gyengeláncszem a többieket elnézve.
From: Arthur
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-23, 20:07
Az egy dolog, hogy a diákokért felelősséggel tartozom és úgy érzem hogy muszáj mindent megtennem a védelmükért. Alap. De azért én sem vagyok mindenható, s elég volt - lett volna - az a mennyiség, akikkel a kviddics arénába is mentem. De neeeem! Még két főt hozzácsapott a jósors ehhez a társuláshoz, s mint kiderül mindkettőt emberi hülyeség mulasztás hozta ide. - Egy kicsit jobban kellene vigyázni a tulajdonodra, fiam, neked pedig ezután meg kell tanulni mitk is jelent a magántitok-magánlevél fogalma. - fordulok feddőn Arthur és Alistair felé. Közben Daphne epp Galent tessékelné ki, de előtte a srác még nekikezd a fenyegetőzésnek. - Vegyél vissza, azt javaslom! - bújik elő belőlem a pedagógus ismét, a szigorúbbik fele. Gondolom én leszek a rossz zsaru, de igazából, abból ahogy Dany néz rám már nem is lenne újdonság, szóval nem érdekel. Egyébként is inkább utáljanak, de legyenek sértetlenek, mint fordítva. S jobb, ha Daphne ki tudja vonni az egyenletből legalább az egyiküket. Majdnem sikerül.. Fintor szalad át arcomon, amint megérzem a fájdalmat. Ösztönösen nyúlok a nyilallás helyéhez, kigombolom a mandzsettámat, hogy lássam van-e fizikai jele is a fájdalomnak. A mintát szemlélve pedigb megszólal fejemben a hang, mely tekintetében az elhalása után első dolgom, hogy visszaidézni próbáljam, így ösztönösen nyúlok mellényzsebembe, hogy előkapjam a kis jegyzetfüzetem és a ceruzát hozzá (mugli szokás, a pennázás mellett ezt nem tudtam levetkőzni sose) s megpróbáljam a lehető legpontosabban feljegyezni mit hallottam még akkor is, ha semmi értelme egyelőre a szövegnek. Már amenyire emlékezhetek belőle persze.. és még így is megvan az esélye annak, hogy rosszul hallottam/jegyeztem meg a dolgokat. - Csak az ellenőrzés kedvéért.. ki mit hallott? - teszem fel a kérdést, hátha több fül többet hall módjára össze tudjuk rakni a szöveget, hogy aztán legyen mivel dolgozni, ha fordítani kell. Hátha mázlink lesz és ismerjük a nyelvet, vagy ahogy Dany is gondolkodik róla, a nyelvcsaládot legalább. - Egyelőre fogalmam sincs róla. - válaszolok a fiamnak, nem szégyellve bevallani, hogy zsigerből minden nyelvi dologra én sem jövök rá. Közben azért a mellettem lévő első bútordarab felé nyúlok, s tesztelem, hogy valóban arról van-e szó, hogy megvannak a képességeink (tehát át tudok nyúlni a bútor anyagán, bele tudom mártani megjelölt kezem) vagy épp ez a fura fájdalom és a jelentkező minta tett hirtelen képtelenné arra minket, hogy használjuk, ami ránk ragadt.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-22, 15:29
A rejtélyes találka & Galen
“No amount of belief makes something a fact.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Annyi biztos, hogy amint végigpillantok a kis társaságon, nem éppen a maradás kényszere fog el, így nem is nagyon ellenzem, ha ki akarnak dobni, bár az ifjabbik Paisley nyugalmát rendesen megbolygattam most a felbukkanásommal. Csak fáradt pillantással reagálom le megjegyzését, miszerint bűzlök rendesen. Nos, ezt nem is tagadom. Az ismeretlen nő viszont szépen megpróbál kitessékelni, melyet egyáltalán nem ellenzek, sőt, most bárhol máshol lennék, csak nem ebben a kis szektaszerű valamiben. Morgolódva vetek még pár pillantást a kis csapatra és Mardekáros háztársamra is, ám amint megteszem ez utóbbit, alkarom környékén éles fájdalom hasít a bőrömbe, mintha valami beleégne vagy formát vágna bele. Akaratom ellenére is felszisszenek a váratlan fájdalom keletkezése miatt, s lerázom magamról a nő kezeit. A suttogásra először azt hiszem, hogy a bolondját járatják velem, vagy éppen a tegnap esti alkoholfogyasztás eredményeként már be is hallucinálok hangokat, ám amikor mindenki beszélni kezd róla, s a pók formák is előtűnnek, azért kicsit lever engem a víz. - Oké. Álljunk meg egy pillanatra. - fogok hozzá, s teszek pár lépést vissza a társaság elé. Összébb vonom szemöldökeimet és rámutatok a csoportra mutatóujjammal.- Valaki most magyarázza el mi a fene folyik itt vagy Merlinre esküszöm, nem állok jót magamért! - hangom kissé vontatott a másnaposság miatt, de még így is érzékelhető, hogy bizony rendesen kiakasztott a bőrömre kerülő pók tetkó. Nem épp így akartam volna elrontani makulátlan külsőmet... Ez viszont elég okot ad nekem arra, hogy előhúzzak egy széket és megfordítva azt üljek le hozzájuk úgy, hogy a háttámla előttem legyen. Szépen megtámaszkodok a támlán. - Másrészről pedig, Galen Herbs, örülök ennek a szívélyes fogadtatásnak. - még vetek egy pillantást a szöszire, aki az imént Paisleyvel egyetemben próbált meg eltenni láb alól. Nem hibáztatom őket, valószínűleg én is így cselekedtem volna. - Valaki rendesen a bolondját járatja veletek, nem igaz?- utalok ezzel az alkaron lévő jelekre, s suttogásra, melyet végül többen megerősítettek, hogy hallottak. Mélyen felsóhajtok azért, mert jó, hogy nem őrültem még meg és nem hallok hangokat... Mármint olyan hangokat, amelyek nem léteznek. Mindegy is. Addig nem mozdulok, amíg le nem szedik rólam a jelet és amíg meg nem bizonyosodok arról, hogy ha el is hagyom a társaságot, abból nekem nem lesz semmi bajom.
✩ 358 ✩ Bad Guy ✩ kredit
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-21, 20:51
Egy problémát úgy oldunk meg, hogy beismerjük, hogy létezik.
Mindenki ideges, tapintható a levegőben a feszültség és még nem is történt semmi, még nem is ejtettünk szót semmiről, mégis, máris annyi minden történik! Mire kinyitnám a számat, hogy válaszoljak Shanna kérdésére, ami egyértelmű volt, hogy el fog hangzani valakitől, addigra még valaki kirobban a szekrényből nekem meg bent reked a levegőm és újra az asztmapipámhoz kell nyúlnom. Hát ez így... élmény lesz. Mondjuk az előző remek "kalandot" végig bírtam anélkül, hogy össze pisiltem volna magamat, pedig eredetileg a mosdóhoz akartam csak menni... Azóta sehova nem indulok el anélkül, hogy nem róttam volna le a szükséges köröket. Ameddig a szekrényből elő bukkant srác és Daphne közjátéka tart, újra képes vagyok levegőt venni normálisan és egy kicsit talán le is nyugodni. És mire ezt megteszem, már jön is a suttogás és a jel. A suttogásra nem kicsit dermedek meg és hegyezem a fülem és a tudatom, hogy hátha áthallok valamit. Én a bolgáron meg angolon, meg turista szinten törökön kívül csak egyetlen nyelvet beszélek... Mégpedig apám ősi eredetnyelvét, ami nagyon jellegzetesen egyetlen zöngés mássalhangzót sem használ. Ha legalább azt felismerem, ha érteni nem is értem, akkor biztosra mehetnénk, hogy Deneira valóban az-e aminek gondoljuk... Aztán jön az égető érzés a karomon, és ugyanaz a jel bontakozik ki mindenkinek, ami miatt Arthurt is magammal rántottam ebbe az egész katyvaszba. Kellemetlenül szorítom ökölbe az érintett kezemet és megnézem én is, hogy jól látom-e. Persze, hogy jól látom... Bár ne látnám! Selene és Shanna kérdését egyszerre válaszolom meg. Legalábbis igyekszem. - Arthurnak már előző este megjelent, miattam... Elhagytam a levelet és ő találta meg... - vallom be, egyfelől vállalva, hogy mekkora idióta voltam, másfelől nem kívánom, hogy az én hülyeségem Arthuron csattanjon. Saját maga bemutatását őrá hagyom, valahogy a jellemző szétszórtságom miatt fel se tűnik, hogy illetlenség nem bemutatnom. - Az árvaházban volt egy festmény ami jelképesen, de egy pókot ábrázolt, emlékeztek? - fordulok az érintettekhez - Ha minden igaz, Deneirának van egy állatlény alakja, ami egy jókora pókhoz hasonlatos.. - mondom ki, nem akarok haza menni, nem akarok gyáva lenni. Apa azt mondta, nem lenne jó ötlet, ha találkoznának ő meg Deneira. Segíteni akarok neki! Szóval felszívom magamat. Másfelől megüti a fülemet Shanna megnevezése Deneirara.. De addig nem osztom meg a gondolataimat ameddig nem rendeződik, hogy most akkor mi is lesz és Daphne mit is akart pontosan. Az már egyértelmű, a jegyek miatt is, hogy innen már nincs vissza út.
♫Left Behind♫
A hozzászólást Alistair Wilson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-10-22, 16:41-kor.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-10-20, 11:48
Mindenki & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Osztozom a feszültségen mindenkivel. Nem számítottam arra, hogy ebbe ennél jobban is bele tudunk keveredni, de nem tehetünk róla, hogy ott voltunk az átadón és megtörtént aminek meg kellett történnie. Azért az kicsit erős volt, hogy idő közben eltelt egy hónap és a halálunkat hitték az emberek, de már kezdjük lassan túltenni magunkat ezen - már amennyire talán lehet - és visszarúgni a régi kerékvágásba. Persze ez az egész összejövetelesdi és a képességek amiket a rúnákból szereztünk... mindent felkavarnak, ismét. Nem voltam soha az a típus aki a fenekén megül egyhelyben, így akármennyire is nem volt kedvem ahhoz, hogy most itt legyek és újra kitegyük magunkat a történéseknek, mégis felelősnek éreztem magam, és tudtam, hogy szükség lehet rám és a rúnák által szerzett képességemre. Már javában mindenki megérkezett, sőt... néhányan véletlenül toppantak be a beszélgetés közepébe, amire én felvont szemöldökkel figyelek fel, ámbár rezdülés nélkül. Már megszokhattuk, ez mindig így történik, nincs olyan dolog, amibe ne keverednének bele még többen és többen. Végighallgatom Daphne mondandóját, de nem mozdulok a székemről és csak körülnézek, hogy valaki el fog e menni, vagy mindenki itt marad. Figyelmesen ülök tovább, a közjátékot figyelve, amikor is megérzem a fájdalmat a karomon. A suttogás idegesítő, a fejemet mozgatom kicsit, hátha elmúlik és valami hallucináció vagy akármi volt, de mikor felhúzom a pulcsim ujját, meglátom a pók formájú heget, ami mindenkinek megjelenik, kicsit elképedek. A fintor az arcomon ami a fájdalomtól jelent meg, nem igazán tűnik el. Látom, mindenki más is hasonlóan van, többen kérdéseket tesznek fel. - Ha valami haláljegy lenne, akkor miért csak most jelent meg? - Pillantok egy rövid ideig Shanna felé, de fejben próbálom összetenni a dolgokat, miközben a karomon lévő heget nézem. Reménykedhetünk benne, hogy akik értenek a varázsnyelveken, azok valamit leszűrtek a hangokból, de addig is, ezzel nem hinném, hogy egyről kettőre juthatunk.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Már akkor egyértelmű, hogy mi folyik itt, amikor a társaság felét látom, aztán sorra felbukkan mindenki, akivel abban a furcsa világban, mágikus börtönben, elmében ragadtunk, ám amikor Alistair egy másik fiúval, vélhetően évfolyamtársával bukkan fel, akkor kissé kizökkenek a türelmes várakozásból és váltok egy pillantást a professzorral, mert úgy sejtem, hogy ő sem repes. Természetesen én sem, a Minisztériumnak tudnia kéne mindenről, ami történt, és mindenről, amit tenni akarunk, hiszen azért létezik, hogy megóvja a civileket, de… Mióta Jake meghalt mindig ott van az a de. Gerardnak bólintok, természetes, hogy egy csapatban játszunk és segíteni akarok, fejben már kezdem is felidézni mindenkinek a képességét, amire szert tett legutóbb, hiszen ezért vagyunk itt. Bár a két alvilági is begyűjtött képességet és nélkülük… hát, remélem, hogy elegek leszünk. - Alistair, megmagyaráznád, hogy miért vontál be még több embert a… Ó! - hallgatok el, amikor a szekrényből kirobban még egy hasonló korúnak tűnő fiú. Sok mindenkit ismerek az iskolából, de egyelőre nem ugrik be a neve, csak hogy ismerős, és amilyen kölyök képe van, őt is Alistair évfolyamának környékére tippelem, persze rosszul, ami beigazolódik, amikor Dany kimondja a nevét. Kicsit összevonom a szemöldökömet aggodalmasan, tökéletesen egyetértek Daphneval, hogy ki akarja tessékelni. - Ez már kezd nevetséges lenni. - bukik ki belőlem, hiszen ahogy körbenézek húsz év alattiak tömege néz vissza rám. Halkan felsikkantok, amikor Arthuréhoz hasonló tetoválás jelenik meg mindenkin, a szekrényes fiút beleértve, míg a mentális és mágikus támadásokkal elbajlódom, addig a fizikai fájdalom tűrése azért nem az erősségem, szóval futtában még egyetlen könnycsepp is kicsordul a szememen. A suttogást élből elutasítom, megpróbálom kizárni, persze nem tudhatom, hogy az oklumencia miatt hallgat el, vagy magától is elhallgatott volna, nagyon érzékeny vagyok arra, hogy ne piszkáljanak a fejembe, még barátok között is csak azokkal létesítek ilyen kapcsolatot, akikben igazán megbízok, amilyen Jake volt, és amilyen Daphne is. Nem értettem a nyelvet, de tudom, hogy a professzor nyelvész és hogy a fia is követi az úton, szóval inkább Gerard kérdésére válaszolok, miután megnéztem a jegyet a csuklóm felett én is, mint mindenki a teremben. Akit Alistair hozott nem érez hirtelen fájdalmat, amire Selene fel is figyel, így én is kicsit összevonom a szemöldököm és várom, hogy megmagyarázzák és felfedje a tetoválását ő is. - Nem egészen, mindenkinek egyedi rúnája volt, egyedi képességekkel, ez pedig egységes, de… De ettől függetlenül lehet közöttük kapcsolat. Reméljük, hogy nem egy haláljegy, ami arra hivatott, hogy megjelöljenek minket, mint a Nagyúrnő célpontjai. - adok hangot a gondolatnak, bár ott van a tekintetemben, hogy a magam részére állok elébe, de a kölykök? Főleg az újak? - Gerard, Herbs, és… sajnálom, nem tudom a nevedet (Arthur), ha koncentráltok, nem éreztek valami újat, valami különöst, olyat, amit eddig nem? - próbálom őket ösztönözni, hátha ezek a jegyek tényleg a rúnaképességeket jelölik és akkor hiába nem voltak ott velünk legutóbb, most ők is szert tettek valamire. A miérteken persze el kell gondolkozni, ha a feltételezés helyes, de jobban tetszene ez az elmélet, mint a haláljegy. - Csak bármire is koncentráltok, célozzátok a szekrényt. - teszem még hozzá, mert a képességek igen változatosak voltak és némelyik veszélyes is, szóval jó lenne nem vaktába próbálkozni. Már ha egyáltalán lett képességük.
Szóval végül mindenkit idehívtak, aki akkor részt vett az eseményekben. Csodálatos. Számítottam rá, hogy így lesz, még is, az apám jelenléte valahogy feszülté tesz. Főként mert észreveszem a mimikájában azt az enyhe szájhúzást, amikor észreveszi, hogy itt állok. Talán nem bízik meg bennem, és a képességeimben? A múltkoriak után sem. Talán egyszerűen, csak mi ketten nem arról vagyunk híresek, hogy túl soká egy légtérben tudunk tartózkodni súrlódások nélkül. Minden esetre valahol bántó az irántam érzett bizalmatlansága. De ennek nem itt, és nem most adok hangot, tekintettel az ügy komolyságára, ami miatt mind ide fáradtunk. A durcás, sértett kisfiút játszatom máskor is. Igyekszem kifejezéstelen arccal -ami esetemben azért nem olyan könnyű feladat, mint apámnak- állni, és kivárni a történéseket. Azért küldök Lizzy felé egy apró biztató, amolyan "Ne aggódj, minden rendben lesz" mosolyt, egy kis bátorító biccentéssel. Igyekszem Daphne szavaira figyelni, és koncentrálni. Ám hirtelen amikor orvtámadás ér a hátam mögötti szekrénytől, aminek eddig kényelmesen támaszkodtam egy mini szívroham mellett a döbbenet, és másodpercnyi ijedtség fut át az arcomon, ahogy pofával előre esek, majdnem magammal sodorva Lizzyt is. Szerencsére a griffendéles lány elég gyors reflexű, így éppen ki tudtuk kerülni a frontális ütközést. A következő pillanatban pedig egy hangos olasz szitokszóval, és a pálcámmal a kezemben fordulok az aljas támadó szekrény felé. De ahogy realizálom, hogy ki mászik ki éppen a szekrényből, a vállaim megereszkednek, és érezhetően megkönnyebbülten sóhajtok fel. Galennek ezer szerencséje, hogy nem vagyok az előbb átkoz aztán kérdez fajta. Végül is a bal kezembe teszem a pálcát, és a jobbot a srác felé nyújtom, hogy segítsek kikecmeregni a szekrényből, és talpra állni. - Herbs! Mi az ördögöt keresel itt haver?! Merlinre, úgy bűzlesz, mint egy megtermett cefrés hordó. - veregetem még hátba jó alaposan viszonzásul az előbbi orvtámadásért. Persze Daphane is gyorsan realizálja a helyzetet, és gyorsan kitessékelné a kétségtelenül elázott srácot. De ekkor következik be a második nem várt fordulat. A következő pillanatban fájdalmasan kapok a bal alkaromhoz, és húzom fel a melegítőfelsőm úját. Majd döbbenten nézek körül a többiek felé, konstatálva, hogy mindenki így járt a teremben. Ráadásként meghallom azt a fura suttogó hangot is. Selene kérdése nélkül kis rögtön előkerül belőlem a nyelvész, és már azon gondolkodom, hogy milyen nyelvcsaládhoz tartozhatott a suttogás. Mert magát a nyelvet nem sikerült felismerni, de valamihez csak kell hasonlítania. Végig veszem hát magamban az alap nyelvcsaládokat, és fonetikai hasonlóságokat kutatok az elmémben, hátha rábukkanok valamire... - Nem is tudom... olyan volt mintha... de nem, inkább... áhh... Szerinted? - nézek fel végül apámra, a másik nyelvészre. De az arcomon egyértelműen mindenki számára leolvasható, hogy mennyire idegesít, hogy nem tudtam meghatározni egyértelműen a nyelvet, és egyértelmű fordítást adni a suttogásra. De még a nyelvcsaládon is gondolkodom kell. Fenébe... Tudtam, hogy ebből a levélből is baj lesz...
ϟ”Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”ϟ
A halálhírem óta anyám elvárja, hogy beszámoljak minden egyes mozzanatomról, ami eléggé idegesítő. Múlt héten például elfelejtettem levelet írni neki, hiszen a rengeteg beadandó és a vizsgákra való készülés eléggé lekötött. Erre mit csinál? Küld nekem egy rivallót. Mintha valami 12 éves lázadó kisdiák lennék. Komolyan mondom, nem értem ezt a nőt. Szeretem, de nem értem. Azzal viszont, hogy ennyire rám száll csak azt érte el, hogy egyre kevesebbet osztok meg vele a mindennapjaimról. Szóval, most éppen úgy tudja, hogy a nem létező barátnőimmel lejöttünk egy kicsit vásárolgatni Roxmortsban. Sosem fog rájönni, hogy ez nem így van, mivel halvány lila gőze sincs arról, hogy utálok vásárolni. Na meg, hogy nincsenek barátaim. Persze, ez nem csoda, hiszen ezen a szuper titkos találkozón is csak csöndben ülök egy sarokban. Jó, rá lehet fogni arra is a dolgot, hogy mindig egy kicsit az előző eset sokk hatása alatt vagyok, amit ezen emberek társaságában töltöttem. Nem hiába nem lettem Griffendéles. Mindig is hiányzott belőlem a bátorság, pedig igyekszem. Annyira igyekszem olyan bátor és kalandos lenni, mint apa. Még ugyanazt a szakmát is választottam, amit ő, s talán jó is vagyok benne. Mégsem érzem, hogy fejlődnék… Szép lassan sötétülő gondolataim tengeréből az auror hölgy szavai hoznak vissza. Aztán meg is ugrom mikor valaki kirobban a szekrényből…Mi a franc? Hirtelen úgy felgyorsulnak a dolgok; a meglepetés vendéget kitessékelné a főnök asszony, de mindenki egyszerre kap a karjához, amit egyébként csak gondolok és nem látok, mivel magama is a pólóujjam felhúzásával foglalatoskodok. És ez a hang…mintha valaki egyenesen a fülembe suttogna… - Én hallottam. – Jegyzem meg halkan a szőke lányra nézve. – Milyen nyelven lehetett? – Gondolkodás közben végig szalad tekintetem az ittlévőkön, hogy lássam ki hogyan reagál a fájdalomra és a suttogásra. Feltűnik, hogy az egyenes feketehajú srác(Arthur) nem markolássza idegesen a csuklóját. – Hé! – Szólok oda neki nem túl kedvesen, de hát nem tudom a nevét, így nehéz jófejnek lenni. – Te ki vagy és miért nem fáj a csuklód?
//
//
