2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Különös az élet fintora, ahogy ez a kisegér épp az én markaimban landol, ráadásul hatalmas előnyt szerezhetek az információkkal, ha legalább sikerül kitalálni egy kis heccet, amivel Maroni-t örök életére tönkre lehet tennie. Egyelőre az ő megleckéztetése érdekéből vagyok hajlandó Travers nyakára járni, bár fő ami fő, így, hogy már tudom aranyvérűségét, sokkal kellemesebb látványt nyújt. A maga módján még csinos is a kerek idomaival... Hah, milyen kár, hogy egy fattyúval haverkodik. - Nem gondolod, hogy ez fordított esetben is így van? Vagy várjunk... Arra már nem is emlékszel miként ugrott rám a kis barátnőd tavaly év végén? Esetleg szemüveget kellene hordanod, hogy észre vedd mik folynak körülötted? - röhögök fel, majd tompítom le a hangomat, mielőtt még kíváncsi szemek és fülek figyelmét vonnám magunkra.- Mi értelme lenne egy háborúnak, ha a csatát már megnyertem? - nézek rá bambán, mint aki épp hülyének nézi a csajt, amiért még ő akar megfélemlíteni a szövegével. Kicsi ő még ahhoz, hogy felérjen az én szintemig. Nem is foglalkozok vele többet, inkább a csendben maradásom árára szentelem a figyelmem nagyját. - Egyszerű. - tárom szét karjaimat diadalittasan vigyorogva le rá. A hiénám is halkan kuncog tovább. - Amikor én tapsolok... - hajolok közel az arcához, ém semmi gerjesztő indítékom nincs irányába, sokkal inkább a megfélemlítés a cél. - ...te ugrassz. - fejezem be végül, mire elhúzódok tőle, felegyenesedek, majd random módra lekapok egy felsőt a sorok közül. - Egyszerű, nem igaz? Viszont abban a pillanatban, hogy nemet mondasz, a kis titkod a részleteivel együtt fog napvilágra kerülni. Tudod jól, hogy rengeteg forrásom van, amiből le tudom rántani a leplet a kis...arany életedről. Az első célpont pedig Maroni lesz, ha elcseszed.- paskolom meg a csaj vállát, aztán biccentek egyet a hiénámnak, hogy lassan indulhatunk.
Még mindig nem értem, miért ver engem a sors. Nem elég a családomat a nyakamban eltűrni a nyár és a szünetek alatt, még most Noah Jenkins sem könnyíti meg a helyzetemet. Eddig, az évek során minden olyan floppul ment és viszonylag könnyű volt, de úgy érzem, innentől kezdve már más lesz a helyzet. Ismerem a srácot, tudom, hogy milyen gonosz és fölényes, de ezek után talán meg kellene gondolnom, hogy mit mondok neki, mert még a végén tényleg nagy bajba fog keverni. A szívem hevesebben ver, majd kiugrik a helyéről ahogy belegondolok, hogy ennek híre menne, és mindenki, mindenkit elveszítenék... szerintem szégyenemben át is iratkoznék egy másik iskolába, mert onnantól kezdve nekem helyem nem lenne a Roxfortban az biztos. Lesüllyednék szégyenemben, ki sem mernék jönni a hálóteremből. - Ha nem kevernél folyton bennünket is bele a dolgaidba, akkor nyilván békén hagynánk. - Jegyzem meg halkabban és a mögöttem lévő fotelbe lehuppanok, ha engedi a fogása és onnan figyelem őt, szúrós tekintetemmel, megsértődve, mint akinek elvették a játékszerét és csak azzal akarna játszani, más lehetőséget nem is ismerne. Már látom előre a szemeiben és a szavai mögött a rejtett sorokat, de egyelőre nem mondok semmit, még igyekszem azért visszavágni némileg. - Na akarj velem háborús hadjáratot kezdeni, Jenkins. - Rázom meg a fejem. Azért meg kell hagyni, sokszor, tényleg nagyon sokszor alul maradtunk vele szemben, de nekem is vannak praktikáim amivel tudnék alá tenni és nem véletlenül állunk olyan kapcsolatban amilyenben, hisz az évek többet beszélnek helyettünk. Ez a helyzet most mégis adja magával, hogy nem túl sok lehetőségem van. Nem bízom meg a fiúban és tudom, hogy akármit is mond annak csak fele igaz vagy épp bármikor, amikor gondol egyet meg tudja fordítani a dolgot és kikotyogja a titkomat. Hosszú percekig pillantok rá szótlanul és erőlködöm, hogy visszafogjam magam és ne vágjak még egyszer olyat a fejéhez, amit később megbánnék. Mit szólnak majd a többiek, ha Jenkins csicskája leszek és ez ki is fog derülni? Alex biztos jól lepofoz majd, de inkább ez még mindig, mint hogy kiderüljön a titok és szégyenemre többé senki ne szóljon hozzám és kiutáljanak. - Mond el, mit akarsz cserébe...? - Sóhajtok egyet végül, majd összefonom a kezeimet magam előtt és tartom a szemkontaktust. - Mond el, mi az ára annak, hogy ne kotyogd el még véletlenül sem ezt az egészet és én megteszem... - Olyan nehéz volt ezt most kimondani, mint még soha semmit sem, de nem akarom, hogy az elkövetkező éveimben csak a szégyent és a megaláztatást kelljen elviselnem, egyedül, önmagamban. A barátaim nekem a mindenem, Alex az egyetlen aki kihúz a sárból mindig, miután visszajövök ide, vagy elmegyek hozzájuk. Az életem jó irányba indult, olyan irányba amit én is szeretnék, ami lehetőséget ad arra, hogy megszabaduljak a családom múltjától. Ám most ez hirtelen kezd szertefoszlani, még ha esélyem is van rá, hogy Jenkins elvár valamit cserébe, de akkor sem fogom már soha többé biztonságban érezni magam...
Fölényes vigyorom levakarhatatlan szélességgel vetődik Dora Travers látószögébe. Az aranyvérű kis üdvöskébe, aki eddig bőszen rejtegette valódi arcát a pornép előtt. Milyen drámai befejeződése lesz így a kis barátságának, ha sikerül tönkretennem őt és Alexet végre egyszer és mindenkorra. Mind a ketten az agyamra mennek az ellenem tett összeesküvésükkel, ráadásul valahányszor ők járnak tilosban, úgy látszik csak nekem van mázlim elkapni őket. A tavalyi eset gondolatától mindig büszkén húzom ki magamat a mai napig is. Egyszer végre megérdemelték, ami kijár a maguk fajtának, de így… Travers-et már most kezdem más szemmel látni. - Nagyon is van közöm, vagy elfelejtetted, hogy a kis barátnőddel állandóan beledugjátok az orrotokat a dolgaimba? Maroni néha példát vehetne rólad és befoghatná a száját, bár… - pillantok végig rajta, ahogy ő tovább feszeng és próbál halkabb hangnemre váltani. - … úgy látszik a titkod érdekében messzire elmennél. - fejezem be végül, s még mindig fenn áll a lehetősége annak, hogy leüljön a fotelek egyikébe, egyedül a megjegyzése vág nyakon annyira, hogy kétszer meggondoljam hány alkalommal kenjem neki a falhoz. Azért így, hogy aranyvérű, nem kellene nagy hűhót csapnom körülötte, meg aztán a magunk fajtáknak inkább össze kellene tartaniuk. - Áucs, ez fájt. De ha ennyire tudni akarod, nagy örömömre szolgálna, ha Maroni megtudná ki is vagy te valójában. Ennyi év titkolózás után bizonyára hatalmas súlyt fektetnél a vállaira. Ez nem pletyka, ez szín tiszta szórakozás, Travers.- vigyorgom neki és szorítok csuklójára egyet jelezve, hogy szalad az idő felettünk, ideje lesz döntenie valamit, ha meg akar győzni a csendben maradásom érdekében. - Mégis mit tudnál ajánlani ahhoz, hogy tartsam a számat? Hacsak nem válsz a csicskámmá az évre, felesleges tárgyalnunk. - simlis szemekkel pislogok rá párat, miközben a hiénám feláll és halk röhögéssel tesz pár kört körülöttünk. - Nos, Travers? Ketyeg az óra. Tikk-takk...tikk-takk… - szabadon lévő kezem mutatóujjávval jelzem az óramutató ide-oda kattogását, miközben tűkön ülve várom a szerencsétlen megszólalását.
Szinte lepereg előttem az egész életem, az összes hazugságom, a kettős szituációm, a barátságom története Alex-szel és a többiekkel, Dany csábos arca és ahogy Jenkins közeledik hozzám, egyre csak a rémes családi életem kezd el tükröződni, az apám bezárkózása, anyám dívásodása, a bátyám körülményei... Miért is nem tudtam jobban vigyázni, jobban körülnézni? Hiszen még túl korai, hogy ez kiderüljön, még egyáltalán nem készültem fel rá és arra pedig pláne nem, hogy egy Noah Jenkins féle alak lesz az első aki megtudja az igazságot rólam. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, az érzések úgy vegyülnek bennem hirtelen mintha egy kitörni készülő vulkán lennék, de összeszorítom az ajkaim és visszafogom magam, egészen addig a pontig még Jenkins mellém nem ér. Nyomban lelépek az emelvényről, majd a táskámért nyúlnék, hogy elmenjek és elmeneküljek - akármennyire is rossz ötletnek tűnhet, de hát mi tévő lehetnék? Ennek már úgyis teljesen mindegy, úgyis oda az egész... A srácot senki sem a jó híréről ismeri a Roxfortban és nekünk is sikerült az útjába keverednünk jó néhányszor az évek során, ám akárhogy is próbálkoztunk, sosem tudtuk elkerülni a tragédiát. Ahogy a karom megragadja szinte vissza is ránt kicsit, én pedig letekintek a kezére ahogy rászorít a csuklómra. Innen már szinte világos, hogy az utolsó csepp reményem is tovaszállhat arról, hogy nem hallotta az egész beszélgetést. Az arcomra kiíródik minden érzelmem, főleg akkor, amikor egyből azzal 'fenyeget", hogy ha kitudódik, Alex vajon mit szólna. Hosszú pillanatokig megszólalni sincs erőm, sem kedvem, mit mondhatnék, ami segítene a szituációmon? - Eressz! Semmi közöd hozzá. - Szinte suttogom és amúgy sem szeretnék túl nagy feltűnést kelteni, így megpróbálom első körben kirántani a csuklóm a fogásából. A madam még egy ideig biztosan nem ér vissza a talárommal, így végül csak Noah felé fordulok, hiszen nyugtázom, hogy nem szabadulok tőle ameddig valamit nem mondok. - Nem fog kitudódni, mert te nem mondod el senkinek. - Vágom rá meggondolatlanul és ezzel be is ismerem az igazát és hogy jól hallott minden egyes szót ami az imént a beszélgetésben elhangzott. - Olyan vagy most mint egy pletykás kislány, igazán felnőhetnél már és rájöhetnél, hogy ezzel nem szerzel magadnak jobb imázst. - Kicsit inkább beszél már belőlem a felháborodottság és a düh, a sok érzés egyvelege. Az évek során sem féltem neki visszaszólni, bár tudjuk, hogy ebből nem mindig jöttünk - jöttem ki nyertesen, ám ez megint csak egy olyan helyzet, amit nem hagyhatok szó nélkül, mert a végén még tényleg szétkürtöli és akkor aztán csőstül jöhet a baj a fejemre.
A haverok késnek, szokásukhoz híven, úgyhogy egyetlen teendőm akad, ha nem akarok megdögleni az unalomtól. Madam Malkin Talárszabászatába térek be pusztán nézelődni. Kellene pár új egyenruhának való, hiszen ahogy elrepülnek az évek a fejem felett, ugyanúgy nő a testem is. Így az ingem is, ami rajtam van igazán feszül a széles vállaim és kemény mellkasom miatt. Alacsony termet vagyok balszerencsémre, ám a nyár folyamán úgy vettem észre nőttem egy jó nagyot. Apropó… Nyár! Akkora nagy bulit sikerült csapatnunk a Glastonbury Fesztiválon, hogy biztosan visszatérek oda jövőre is. Daikiékkel vagy nélkülük. Remélhetőleg az a sávérű Michaelson nem fogja még egyszer keresztbe húzni a számításaimat és ezúttal távolról elkerül azt a helyet. Már csak az hiányozna, hogy megint találkozzak vele. Olyan ez, mintha szándékosan lenne ott, ahol én és ez már rohadtul idegesítő. Legalább annyira tajrészegre leittam magam, hogy nem emlékszem sokra. Valószínűleg jól beszóltunk a csajoknak és ott hagytuk őket teljesen megalázva. Amíg a talárok takarásában keresek magamnak nagyobb ruházatot, észreveszem a pulthoz lépő kis riherongyot. Morgok pár szitkozódó szót, ám egyelőre nem áll szándékomban belé állni. Adok neki némi időt, hogy összefuthasson megint a barátnőjével, Maronival, aztán majd két legyet ütök egy csapásra. Amennyibben nem tanultak a tavaly év végi esetből, akkor majd idén fognak. Le is akasztom az egyik fehér inget, ami méretre jónak tűnik, majd azért a próbafülke felé veszem az irányt, biztos ami biztos alapon. A pult mellett haladok el utam során és üti meg fülemet valami rendkívüli. Aranyvérű család? Homlokráncolva folytatom utamat a próbafülkééig, majd odabent elidőzök egy darabik, azon tanakodva, hogy vajon konfrontálódjak-e vele most vagy sem. Kíváncsi vagyok. Rohadt kíváncsi és ezt a lehetőséget a kikérdezésére egyáltalán nem halaszthatom el. Ha Maroni a közelében van, akkor eggyel több okom van, hogy felrúgjam őket, mint a harcipincsiket, de mivel nincs itt, csak a félősebb kis barátosnéje, van egy esélyem. Az ingemet az öltözőfülkében hagyom, majd kilépek onnan és a ruhasorok közé lépek, nem túl távol Taverstől. Könnyűszerrel észrevehet, nem is leplezem azt, hogy bámulom. Egyenesen rá meresztem szemeimet, had lássak a velejéig, aztán könnyed léptekkel kerülök mellé. Annyira be lehet rezelve, hogy megmoccanni se merhet. Ha meg is próbálna lelépni, szépen megragadom a csuklóját a ruhák takarásában és erősen rászorítok, hogy tudja most nem menekülhet el. - Szóval hogy is van ez, Travers? Aranyvér? - vigyorodok le rá és érzem a győzelmet bensőmben már pusztán a lány riadt reakciójából. - Mit szólna ehhez a retkesvérű barátnőd, ha kitudódna? - hajolok az arcába olyan rémisztő ábrázattal, mintha megszállt volna engem maga az ördög. A hiénám mindeközben a sarkamban üldögél, hasonlóan ijesztő arcvonásokkal. A fogait villantja Dora felé. - Beszéljük csak ezt meg, mit szólsz? Van időd, ahogy látom. - biccentek egyet a szalonban lévő fotelek irányába, de ha nagyon kell kirángatom az utcákra és valami eldugott szakasznál szorítom sarokba, ameddig válaszokat nem ad. Kicsit más szemmel is néznék rá, ha tényleg aranyvérrel van megáldva. A maga módján egész csinos és bájos arca van, csak ezt szépen eltompítja a sárvérű mizéria.
Az idei évben egyedül érkeztem meg a szokásos Abszol úti beszerzőtúrára. A szüleim a szokásosnál zárkózottabbak és egy picit azt éreztem, hogy haragudnak rám amiért nagyon kevés időt töltöttem otthon a szünidőben. Igazán megérhetnék és az évek megváltoztattak, egyre nehezebb úgy visszatérni, hogy tudom milyen elvárásaik vannak felém és megint el kell játszanom a kiskirálylányt, amihez aztán egyáltalán semmi kedvem. Ilyenkor úgy térek vissza a Roxfortba, hogy nehezen tudom felvenni ismét a mugliszármazású lány szerepét és akármennyire könnyen azonosulok Dora szerepével, a lenyomat, hogy igazából Elladora Travers lakozik bennem, egyre feszélyez és minden alkalommal azt érzem, hogy kirántják belőlem az örömöt és a lehetőséget, hogy boldog életet élhessek. A mai napig nem tudja senki rólam ezeket a dolgokat, még a legjobb barátnőmnek sem voltam képes elmondani. Akadt néhány pillanat, amikor azt éreztem, hogy ez a megfelelő és itt az ideje a nagy vallomásnak, de aztán mindig eszembe jutott, hogy mi lesz velem, ha rosszul fogja fogadni mindezt és nem bírnám elviselni a hiányát... Nem kell sok mindent beszereznem idén, a listában már kiválogattam azokat a dolgokat amikre mindenképp szükségem van az iskolakezdéshez. Első utam Madam Malkin Talárszabászatába vezet, hiszen tudom, hogy még méretet vesz rólam és rám formálja az anyagot, aztán pedig hamar elkészül vele, de addig lesz időm beszerezni a többi dolgot és nem vesztegetek időt sehol sem. Legszívesebben megtenném, de nem kockáztatom már, hogy a maradék néhány napban a szüleim haragját kelljen elviselnem. Mielőtt belépek a jól ismert üzletbe, megnézem a kirakatban lévő csinos ruhákat és utána óvatosan nyitok be. Szerencsére alig egy-egy ember nézelődik odabenn, így azonnal a pulthoz lépek, ahol az eladó nagy mosollyal üdvözöl. - Szervusz, kedves. Egyedül jöttél most? Pedig úgy vártam, hogy láthassam az édesanyád. Rég járt már a köreinkben, nincs semmi baja, ugye? - Aggódó tekintete és érdeklődése igazi, nem igazán szeretem amikor a családomról érdeklődnek, de a nőt ismerem és tudom, hogy jóban vannak anyával, így határozottan megrázom a fejem és haloványan el is mosolyodom. - Minden rendben vele. Azt mondta, adjam át, hogy a következő találkozón ott lesz. Valami teapartit emlegetett, ha jól emlékszem. - Ezeket az eseményeket mind csak hírből ismerem, sosem voltam és sosem fogok menni, hiszen a családom mindentől meg akar védeni és akármennyire is butaságnak tartottam ezt kiskoromban, mára már nem is kívánkozom ezekre a találkozókra. Még a végén lebuknék, annak pedig nem lenne szép visszhangja. - Ó, igen, nagyon örültünk neki, amikor az édesanyád is csatlakozott végre a varázslóközösségünkhöz. Nem lenne szép egy ilyen régi aranyvérű családot így elhanyagolni, nem igaz kedveském? Gyere, nézzük meg, mit tudunk kitalálni neked. Menj csak be oda, mindjárt viszem a szabásmintákat. - Előre int az egyik próbafülkéhez, majd belépve leteszem a holmimat és míg várakozom az üzletben kiállított darabokat nézegetem. A divatos ruhák nagyon tetszenek, de nekem nincs hová felvennem őket, majd egyszer biztosan lesz, majd egyszer veszek magamnak. Ahogy a tekintetem elkalandozik, egy ismerős fiú arcot pillantok meg a közelemben, és akármennyire is megpróbálok nyugodtságot erőltetni az arcomra, az ijedtség kitükröződik és szólni sem tudok semmit, csak reménykedhetem benne, hogy nem hallotta, amit az imént beszélgettünk. De pont ő? Miért pont ő?
Az Abszol út északi részén található lilára festett üzletház, amelynek kirakata akarva - akaratlanul bevonzza az erre járó kíváncsi szemeket. Madam Malkin mindig a legújabb trendeknek megfelelően készíti el a talárokat, rengeteg szabásmintát, egyedi és előre készített darabokat is vásárolhatnak a tágas boltban. Minden Roxfortos diák itt tudja megvenni az iskolához szükséges ruhadarabokat. Az előtérben kényelmes kanapé foglal helyet a kellemesebb várakozáshoz, a próbafülkék pedig függönyökkel elválasztva állnak közel egymáshoz. A kis puffokon mindig áll valaki, aki épp talárigazításra vagy végső próbára érkezett, mielőtt Madam Malkin kiadna egy újabb tökéletes darabot a kezéből.
