2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az ajtólebegtetés nem vezet sok jóra, de talán a rúnák megvizsgálásával jutunk valamire. Azért jól eső mosollyal nyugtázom Shanna szavait, amikor felfedezem a véseteket. Aztán le is jegyzem őket. Alistairnak is megmutatom a kis jegyzetfüzetet, hátha ismerős neki valami. A vésetek emlékeztetnek valamire, talán tényleg csak rúnák, amikhez hasonlókat láthattam már a RAVASZ-okra készülés közepette, de nem ezeket. Vélhetően valami magasabb szintű dolog. Minden esetre legkésőbb, amikor visszajutok a Roxfortba, akkor utána fogok nézni. A könyvtárban, vagy apám könyvei közt csak kell lennie valaminek róluk. Az ajtó is visszakerül a helyére. Gerard varázslata ugyan sikerül, de a szirmok nem sokat árulnak el. Arthur is ötletel, és végül is ki tudja. Igaza is lehet a jelszóval, vagy vérrel. Én már mindent kinézek ebből a szituációból. Meg azokból, akik ide állították ezt az ajtót. Nem ismétlem el Gerard egy szavas kérdését. De tény, hogy ma újra és újra meglepnek a fiatalabb háztársam képességei. Nem egy elveszett gyerek annyi szent. Így én is vetek felé érdeklődő pillantást. Hátha megtudok róla valami érdekeset. Mármint az eddig megfigyelteken kívül. Aztán átlépünk a kapun, és valóban egy zöld tisztásra lyukadunk ki. Annyira kellemes meleg idő van. A táj pedig annyira szép. Mélyet lélegzek a lágy, tiszta levegőből. Mindig tipikus Római városi gyerek voltam, de a külvárosban van házunk, és nem messze van egy park. A környezet pedig arra emlékeztet, és számtalan gyerekkori játékra, és csínyre. Például, amikor először találkoztam Alexszel, és kézen fogva elszaladtam vele. Itt bújtunk el a felnőttek elöl, és a fűben hemperegve órákig beszélgettünk... Most is ellenállhatatlan vágyat érzek rá, hogy elnyúljak a fűben, pihenni egyet. - Annyira festőien szép ez a hely. - jegyzem meg csak úgy. Majd ténylegesen leheveredem a puha zöld fűbe. A menyétem is előmászik a táskámból, és kiterül a hasamon, hogy élvezze a napsütést. Nem dekkolhat a táskámban egész nap szegény. - Csak egy egész picit pihenjünk, mielőtt ki tudja milyen veszélyeknek tesszük ki magunkat... - felelem Gerard sürgetésére, lassan csukódó szemhéjakkal.
Igazság szerint engem – személy szerint – nem igazán izgat a keresett cím hiánya. Jelen pillanatban is Betty köti le a teljes figyelmem, aki automatikusan mellém és Selene mellé sorol be. Lássuk be, ez nem is olyan nagy csoda, ha azt vesszük alapul, hogy milyen fogadtatásban volt része. Persze, nem bízhatunk senkiben sem, még egy ártatlannak tűnő kislányban se, szóval a többieket is megértem valamilyen szempontból. Mindenki gyanús, főleg abban az esetben, ha az ellenfelünk olyasvalaki, aki képes mások alakját mindenféle gond nélkül felvenni. Beépül, majd – ha leengedtük a védelmünket – támad. Pont emiatt koncentrálok Bettyre inkább, bármit is súgtak korábban a megérzéseim. Azért semmit se vehetünk biztosra. Ha mindenki csak a címet keresgélné, alkalmat adnánk Deneriának egy csapásra. - Heten? - ütközöm meg a szám hallatán, majd vetek Selene arcára egy futó pillantást, hogy vajon ő mit szól ehhez az információhoz. Igen erős, mágikus szám és ha a gyerekek áldozatok lettek volna, akkor egyértelműen valamiféle rituáléhoz használták volna fel őket. Amely talán késlekedik Betty szökése miatt. Mi van abban az esetben, ha utána jönnek? Esetleg elrabolnak egy másik kislányt? - Két felnőtt? - ismétlem némileg értetlenkedve a szavait. Nem lehetséges, hogy ők lennének azok, akiket keresünk? De akkor miért kaptunk egy konkrét címet? Megszöktek volna időközben? Mégis, kiket is keresünk tulajdonképpen? Kifejezetten örülök annak, hogy a kislány nem kezd el tiltakozni és Selene se foglalkozik velünk a kelleténél jobban. Komolyan azt hittem, hogy miatta nehezebb lesz a dolgom, de nyilván valami egészen más köti le a figyelmét. Félrevonom hát a Betty nevezetű lánykát, amikor pedig láthatóan sikerül jár a professzor varázslata, némi bűntudatom is támad. Most egyedül fog csatangolni az utcán, ami kicsit sincs ínyemre. Felvetném, hogy egy darabon elkísérem, de ez nem lenne valami jó ötlet. Együtt kell maradnunk, mert ki tudja, mi történne velünk útközben, esetleg a csapat többi tagjával. A professzorral együtt indulunk vissza a többiekhez, habár pár lépés után megtorpanok, majd értetlenkedve fordulok vissza, abba az irányba meredve, amerre az imént még Betty tűnt el. Mintha hallottam volna valamit, habár nem vagyok biztos a dologban. Mégis, pár másodpercig még igen élénken fülelek, figyelmen kívül hagyva a társaim között folyó eszmecserét a fura jelenségről. Még hunyorgok is egy keveset, hátha látok valamit, bár azt nem hinném. Végül – ha nincs semmi érdemleges sem – csupán megvonom a vállam, majd csatlakozom a kis csapatunkhoz.Van némi bűntudatom és aggódom is, de a feladat az elsődleges. - Ez a helyes cím? - pislogok értetlenkedve, amint megjelenik előttünk a házikó. Nem rí ki a többi közül, teljesen hétköznapi, ama ténytől eltekintve, hogy elrejtették a kíváncsi szemek elől. Mindenesetre, nem nyitok be, bár nem is kellene, hiszen az ajtó résnyire nyitva van. Csapatmunka, ergó nem csak az én szavam számít. Ha a többiek úgy vélik, hogy gyanús ez a hely, akkor nem szándékozom szembemenni velük. Véleményem szerint csak egy szimpla ház, semmi több. És ha ez az a cím, amit megadtak számunkra, akkor nyilván nem olyan helyre küldenek minket, ahol árthatnak nekünk, nem igaz?
Azért oldalt kapom a fejemet, ahogyan Dany közli, hogy Alistair fejtette meg Deneira üzenetét. A fiatal srác ennyire szakavatott tudora a sötét mágusok rejtjeleinek? Ezt azért magamban megjegyzem, sosem lehet tudni, hogy mikor kell a hátam mögé figyelni. Shanna szempontjából alig láthatóan ingatom a fejemet, s viszonzom a mosolyát, ez csupán egy ötlet volt, nem kell becéznie, ha neki jobb, ha egy komoly aurortársat lát bennem, végülis az is becsülendő. Mindenki visszatér tehát a kerethez, Shanna és Ali is idelebegnek, s amikor már biztos talaj van a lábuk alatt, Daniellel visszaillesztjük az ajtót a helyére, hogy becsukjuk megint. – Igazatok lehet, lehet, hogy én kombináltam túl. – Vetek a társaimra egy pillantást, de ezért cinkos vállvonással nyugtázom Arthur vélekedését, hát miért is ne lehetett volna vérrel áldozni a nyitásért? Micsoda ötletek, hűha! – Tisztás? – Nézek körbe, a lent elterülő városhoz képest valóban máshova kéne nyílnia az ajtónak. Miután hős vezetőnk Shanna ismét próbálkozik, megjelenik az Alastair által elképzelt erdőség, és meg is kérdezem, némiképpen gyanakodva. – Honnan tudsz te ilyesmiket kispajtás? – Én azért nem voltam a többiekkel, amikor Daphne vezetésével az idegen világból jött úrnő után nyomoztak, Alistair ilyen irányú speciális vénája számomra még ismeretlen. Látom Shannán, hogy merre indulna a gyűrű alapján, én magam jó mélyet szippantok a zöld környezetet látván, London szmogos utcái után ez nagyon szokatlan. Mindig is városi gyerek voltam, a banya birtokáról se nagyon tettem ki a lábamat, csak a szobámban gubbasztottam, a Roxfortban pedig oly sok megismerendő kedves lány volt, nem éppen az erdőben mászkáltam. Egész mostanáig. Mert ez itt olyan természetközeli, szinte ásítás fog el, amit a könyökömbe hajolva elnyomok, feszegetve az állkapcsomat, hogy ne aludjak be itt rögtön. Oly könnyű lenne, tiszta húz a zöld ágy, hogy ledőljek, meg kell emberelnem magamat, s akaratlanul is elmormolok magamra egy Stimulát, és noszogatom azért a társaimat is, hogy menjünk.
//A stupor vagy egyéb kábító átkok ellentéte, ájult vagy bódult elme kitisztítására alkalmatos varázslat. Mentális ellenállás így 16+10=26%, 13-at dobtam, siker! //
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
A rúnák tényleg átlagos rúnák, csak épp magasabb szintűek lehetnek, mint amiket Daniel ismer, így Ali se tud ennél többet kivenni belőle. Van, ami hasonlatos ahhoz, mint amit már látott könyvekben, ebből sejtheti, hogy valamiféle térmágiához kapcsolódnak. Az ajtót egyébként simán ki tudják nyitni, ha visszateszik a keretbe, ahogyan Shanna javasolja. Az avis bár létrejön, de a szirmok egyszerűen az ajtóig jutnak csak, aztán eltűnnek szem elől, nem úgy tűnik, mintha az új tovább halana. A gyűrű viszont egyértelműen jelzi, hogy az irány erre van. Tehát, amennyiben belépnek az ajtón egy villanás csak szinte amit átélnek, de a következő pislogásnál már a lábuk talajt ér méghozzá abban az erdőben, azon a tisztáson, amit Ali látott egy pillanatra. A hely egészen kellemes, a nap melegen süt, a lágy szellő kellemes virágillatot sodor feléjük. Tipikusan olyan tisztás ez, ahol az ember szívesen ül le egy egész napos piknikre a barátaival, vagy a családjával. A gyűrű egyértelműen a fák irányába mutat, mégis a hely annyira kellemes benyomást kelt, hogy legszívesebben ők maguk is elfeküdnének a fűben, hogy egy kicsit pihenjenek és napozzanak, feltöltődve a simogató napsugarak álltal.
//Dobjatok a hozzászólás előtt mentális ellenállásra a kockadobások fórumába +20szal. Ali és Shanna a képességeik miatt +10et kapnak, Gerard és Shanna a repülő familiárisok nyugtalansága miatt szintén +10et, Shanna tehát összesen +20at. Akinek sikerül megdobnia arról lepereg a pihenésre való késztetés, csak érzi, de ellen tud állni neki, a többiek viszont ellenálhatatlan késztetést éreznek, hogy tényleg elnyúljanak a fűben pihenni egyet.//
A megszeppent lány besorol tehát Lizzy és Selen közé, és egyelőre úgy tűnik kezd megnyugodni és egészen készégesen válaszol, bár persze még mindig időnként riadt tekintettel néz hátra. - Heten voltunk összesen. - már a gondolattól is láthatóan megborzong, amikor arra gondol, ami vele történt. Sejthető, hogy szegény lányt tényleg igen nagy trauma érte. - Többnyire gyerekek, mint én, de volt még két másik. Ők.. valahogy mintha máshonnan kerültek volna oda, foglyok voltak, de nem velünk együtt. - magyaráz tovább, amíg Lizzy fel nem veti neki a mosdást és hogy maradjanak le egy kicsit. Grayson varázslata sikeres, Betty egy pillanat múlva már egészen furcsán néz a kettősre és a picit eltávolodott többiekre, aztán simán sarkon fordul és a kissé már elmaradt házak felé veszi az irányt. Nem sok kell, hogy eltűnjön a szemük elől. Talán Lizzy néhány perc múlva még hall egy elhaló sikítást, de nem teljesen biztos benne, hogy nem a füle tévesztette meg az alapvető izgalom miatt, ami a nyomozással jár. A rejtett ház körvonalait viszont, ahogyan Grayson felhívja a figyelmet rá már a többiek is észrevehetik, Selen néhány pillanattal már korábban is, miután eleve ilyesmit keres a tekintetével. Bár a férfi varázslata nem jár sikerrel, de ha a jelenés felé haladnak célirányosan, akkor gyakorlatilag beleütköznek a kerítésbe és ezzel a szemük előtt is terem az épület. Szimpla kis parasztház ez is, pont olyan, mint a többi volt a faluban, csak egy kissé elszigeteltebb és kopottabb, no meg mágiával volt rejtve. A kertje teljesen átlagos, az ablakaiban nem látni fényt és mozgás sem látszik, vagy hallatszik bentről. Sőt, mintha az ajtó résnyire még nyitva is lenne. Ginnynek igen különös érzése van, ahogyan közelebb érnek, bár az animágusi képességeit most pihenteti, de még így is valamivel komolyabb a szaglása, mint a többieknek. Amit pedig érez az egyértelműen édeskés, mintha vér lenne.
//Határidő: január 27, következő hozzászólás: január 28. Kis kérés: léégyszi, aki még nem tette meg, a karilapját tegye be a profilba is, mert jó, hogy van, de nem lehet elérni egy könnyen, ha ott nem látszik a link. //
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-19, 20:31
Nincs mit szépíteni azon, hogy amit tervezek az nem olyasmi, amiért megtapsolnának bárkik. De nem is azért jutott eszembe, hogy elismeréseket szerezzek. Van egy feladatunk, ha tetszik küldetésünk, s cseppet sem hiányzik, hogy a nyakunkba kapjunk egy bandát, akik az elkószált foglyuk után erednek és ha nálunk -vagyis velünk lelik akkor a haragjukat is élvezhetjük. Éppen ezért örülök annak, hogy Lizzy segít a terv megvalósításában. Amint félrevonja Bettyt, csatlakozom hozzájuk, de nem szólok bele az interakcióba, inkább a háttérben maradva előveszem a varázspálcámat és kimondom az exmemoriam-ot. Nagyon vigyázok arra, hogy csak azt felejttessem el vele, hogy találkozott velünk, mert ennek milyenségében biztos vagyok, s nem okozhatok vele maradandó károsodást. Bármennyire is szeretném azt nem vehetem el tőle, amilyen emlékekkel az elrablása miatt rendelkezik, mert félő, hogyha olyasmik után kutatnék az elméjében, aminek nem voltam részese, akkor megsérteném a memóriája fonalát. Amennyiben pedig megvagyok a varázslattal, úgy egy másikat is elvégzek rajta, nevezetesen az emlékadó varázst, vagyis annak egy nagyon egyszerű formáját. Lényegében egyetlen gondolatot ültetek el a fejébe, mely arra sarkallta, hogy a legközelebb eső ház felé orientálódjon, mintha arra volna dolga, mintha ott akarna menedéket kapni az elrablói elől. S csak remélni tudom, hogy biztonságba küldöm őt. A remélhetőleg sikeres varázslatok elvégzése után körbepillantok, csatlakozva - és Lizzyt sem hagyva hátra - a kis csoportunkhoz, így távolodva tudatosan Bettytől. Döbbenettel veszem észre a szemkápráztató jelenséget, s lábaim automatikusan indulnak meg felé, ám félúton megállok és visszafordulok a többiek felé. Amit tőlük elvárok, hogy semmi magánakció azt nekem is be kell tartanom. - Ott látok valami furcsát! A földútnál, nézzétek! Furcsán törik meg a fény. Szerintem valamit el akartak rejteni szem elől, amondó vagyok nézzünk utána, nem-e arra van a címünk. - osztom meg a diákokkal a gondolataimat. Nem vagyok fejjel a falnak típus, így adok időt arra nekik, hogy reagáljanak, hátha ők is látnak valamit. S közben a furcsa földúti jelenés irányába egy leleplezőbűbájt is megpróbálok előadni. Általában tárgyakon és rontásokkal működik, de ki tudja? Hátha leleplezek vele itt is valamit, amit el akartak rejteni szem elől. - Akárhogy is, vagy mind megyünk, vagy egyikünk sem. Szóval.. mit gondoltok? - adok lehetőséget vétóra is. Csapat vagyunk, s bár vezetem őket, de nem vagyok a tanáruk épp, s ők nem a diákjaim. Legalábbis meg kell próbálnom egyenrangú felekként kezelni őket, mert ha nem teszem, az olyan frusztrációkat okozhat - nekem is - amire ebben a küldetésben semmi szükség nincs.
// Exmemoriam (Obliviate) Felejtésátok A célszemély elfelejt egy bizonyos eseményt. Rosszul elvégezve maradandó károsodást is okozhat. HP2 Gilderoy Lockhart akarta használni Harry Potteren és Ron Weasley-n, de saját magára visszaesett az átok, mert törött pálcával végezte el, így maradandó emlékkárosodást szenvedett. Később Harry Potter és társai többször használták, hogy elmenekülhessenek üldözőik elől. Az angol a latin „oblivium”, „feledékenység” szóból. A magyar a latin "ex", -ból, -ből és a "memoria" emlékezet szavakból.
Emlékadó varázslat - egyetlen egy gondolat elültetésére szolgál alapszinten, mint egy arra emlékeztetve azt akin elvégzik, hogy az a gondolat egy létező dolog a fejében. Magasabb szinteken komolyabb módosítások is elvégezhetők a varázslattal, de Graynek nem szakja az ilyesmi, éppen ezért csak az alapvarázst ismeri és azt tudja használni
Demonstrate: Egy tárgyon levő ártásokat leleplező bűbáj.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kicsit én is megkönnyebbülök, hogy elindulunk. Ha nem muszáj nem maradtam volna se egyhelyben se ott, se máshol. Elég para volt az erdő a fáklyás emberáldozók nélkül is, s a szekta inkább rontott az összképen, mintsem javított. Szóval immáron Bettyvel együtt indulunk el, aki kedves kis teremtésnek tűnik, de nem barátkozni jöttünk. Valamiért fontosnak tartja újfent megosztani velünk, hogy bizony nem volt egyedül. Mintha kissé sokkos lenne, de az is lehet, hogy el akar mondani valamit csak nem tudja hogyan. - Kik voltak még ott? – Kérdezem hasonló hanglejtéssel. Nem baj az, ha nem bízik meg mindnyájyunkban, attól még talán megtudhatunk tőle valami lényegeset. Bármilyen nemű információ jól jöhet, hiszen se erről a szellemfaluról, se a lányról, se a fáklyás szektáról nem tudunk semmit. Ami pedig nagyon furcsa, hogy nem jönnek a lány után. Legalábbis számunkra érzékelhető módon. Mi van, ha Betty egy csali? No, nem mintha bármit tehetnénk most már. Talán én lepődök meg a legjobban, hogy mindezek fényében sikeresen megérkezünk az erdő széléhez. S még senki se sérült vagy őrült meg. Félsiker. Körülnézve magam is konstatálom az ürességet. Szinte fülsüketítő a csend. Annyira csapda szaga van az egésznek, hogy már bűzlik. Ellenben azt, hogy nem látjuk a címet nem tartom problémának, sőt az tűnik az egyetlen normális jelenségnek. A varázsvilágban nagy hangsúlyt helyeznek a muglik előtti diszkrécióra, illetve a varázstársadalmon belüli diszkrécióra is. Nemhiába van az egyetlen varázs „börtön” egy szinte megközelíthetetlen szigeten. Szóval, ha valóban veszélyes embereket tartanak fogva, akkor jogos, hogy még mi sem látjuk a címet. Apám Bangori raktárát is olyan rejtő varázslat védi, amit csak speciális kulccsal rendelkező egyén láthat. Egyébként nem tűnik egyébnek, mint a környezet folytatásának, ahogy felteszem itt is ez a helyzet. Így lányról teljesen megfeledkezve keresem a rejtő bűbáj jeleit.
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-17, 18:23
To: Gerard, Daniel, Shanna, Alistair
Rossz érzésem van, nem is kicsi... Fejemben többször újra és újra mondogatom magamban, hogy csak paranoia, csak a pánikroham és a zuhanás következménye, nincs mitől tartanom. Bár ennek ellenére óvatosabb leszek. Nem akarom, hogy bármelyikük is megsérüljön. Eggyetértek Alistair-ral ahogy Shanna a hopponálásról beszél. Bevallom eddig nem is igazán érdekelt a dolog. Szememmel végig kisérem ahogy a többiek ügyeskednek. Nem igazán tudom, hogy most miben lehetek a segítségükre, így inkább nem lábatlankodom és kicsit arrébb húzódom. Veszem a bátorságot, hogy körbe nézzek kicsit. Jobban szemügyre veszem magát a hidat és a környezetünket. Kicsit olyan vagyok, mint egy porszívó. A könyvtárban szinte minden könyvet olvastam már tudom egy s mást. Habár ezzel inkább nem dicsekednék. Ahogy látom Alistair-ék jönnek vissza kicsit előrébb megyek. Ekkor veszem jobban szemügyre az ajtót és annak mintáit. Elgondolkodom láttam e már valahol. Ösztönösen benyúlok táskámba, keresve a noteszemet, amit persze nem találok egyből. Ujjaim több bájitalos üveget is megérintenek ahogy kutakodom. Előhúzok egy kemény fedelű, fekete noteszt és fellapozom. Ha nem is találom meg a mintákat gyorsan belefirkantom és pár gondolatomat hozzá írom. Amikor már az ajtó a helyén van. Alistair-hoz surranok, hogy ruhaujját finoman meghúzhassam és rám figyeljen. Ha rám figyel megosztom vele a gondolataimat. - Van egy olyan érzésem, hogy a kinyitása nem lesz egyszerű. Kelleni fog hozzá egy varázslat, jelszó....vagy esetleg vér. - lehet, hogy ez most morbid volt, de ha figyelembe veszünk minden eshetőséget nem kizárt. Bár lehet, hogy ezt nem neki kellett volna mondani, mert esetlegesen rosszul lesz, de már nincs mit tenni. Érdeklődve figyelem a többieket mit hoznak össze. From: Arthur
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-17, 14:48
A jegyek inkább olyanok mint az anyajegy, vagy mint a szeplők, ezek szerint a tisztítóvíz azokra hatástalan. Shanna feltételezésére csak Arthurra nézek és igazából csak a magam nevében válaszolok. - Nem.. még nem. - Bár a hangomban ott van, hogy bár még a hoppanálás közébe sem kerültünk, de Amyvel meg apával már sikerült egyszer teret váltanunk... Lényegében csak egyedül emiatt lehetek most itt. Más esetben még Jade hajkurászna minket valahol. És talán még munkába sem tudott volna úgy állni. Az érzés nem hagy nyugodni és bár lejutunk nem kezdek matatni a zárral, sokkal inkább Shannanak is jelzem a bizonytalanságom okát. - Van egy olyan megérzésem, hogy nem itt kellene lennünk... Az ajtó és az út nem véletlen volt ott.. - és ahogy jöttünk vissza is megyünk, mert Shanna is érzékeli, hogy nem jó az irány, a gyűrű is megerősíti ebben. Így ismét össze kapaszkodunk és vissza térünk. Azért remélem, hogy tényleg senki nem látott minket... Remélhetőleg még a környező épületekből sem. Igen nagy seggbe rúgást kapnánk... kapnának a Minisztériumtól, de inkább nem szabad ilyesmikre gondolni! Miközben az ajtóval matatnak Shanna, ha már úgy is hátrébb sorolt, első sorban neki mondom, de bárki hallhatja. - Láttam.. egy tisztást. Valószínűleg messze a várostól, mert nem láttam házakat a távolban sem... Talán, az lesz a mi utunk. - ennél többet azonban nem fűzök hozzá, hiszen a kép elhalványodott. Dany szavaira pedig az ajtó felé fordulok, de nem furakodom előre, ha idő közben már a helyére rakták, valószínűleg nem olyan széles ez a híd, hogy mindenki ott tobzódjon, így inkább Dany füzetébe lesek bele, ha már úgy is lejegyzi őket. Hátha felismerek valamit belőle. Ha valamit megtudok, de közben elindulunk tovább, akkor menet közben mondom el mire jutottam. Ezt követően Arthurra pillantok néha és egyszerűen megkérdezem tőle. - Jól vagy? - szépen bele rántottam szerencsétlent és már rég nem kéne, hogy ez miatt kattogjon bennem bármi is, nem tudom lerázni egyenlőre. Jó pár mindenben esélyesen tapasztaltabb mint én így nem gondolom, hogy az a legjobb megoldás, ha totálisan a háttérbe húzódik, mintha itt sem lenne. Bár nem tudok róla, de az apja vérmágiával foglalkozik. És még ha Arthur viszolyog is ettől, a későbbiekben egy egy nyom kapcsán, talán még kulcsfontosságú is lehet a nem jókedvéből, de megszerzett tudása..
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-16, 12:18
A foglyok & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Hallgatom a történéseket és figyelemmel kísérem a lányt és az esetleges történetet amit elmond nekünk. Ha most nem más célunk lenne, akkor azt mondom, biztosan többen is szuperhős megmentő akciónak vennék ezt a helyzetet és a többieket is elhoznánk arról a helyről, ahol a fáklyások voltak. Mindenesetre most senkiben sincs ilyen motiváció szerencsére, viszont Lizzy túlbuzgósága sem a legjobb, legalábbis ha az eddigiekből azt derült ki, hogy ha rajta múlik, hát belesétál a csapdába csak úgy simán. Tovább indulunk és hamarosan már kiérünk az erdő szélére. A falu szegényesnek tűnik, régi házakkal és mintha igazából senki nem is lakna itt, olyan hangulatot kelt ez az egész helyzet. Lassan már esélyünk van meglátni azt is, hogy milyen számokkal és címekkel rendelkeznek ezek a helyek és szinte Galennel egyszerre veszem észre, hogy valami nem stimmel. Ő megelőz a kérdésével, de én próbálok körülnézni óvatosan még egyszer, hátha felfedezek valamit, ami akár utalhat arra, hogy merre folytassuk az utunkat. A prof közelében maradok, hiszen az ő utasításait követjük nagyrészt és amúgy is felesleges lenne elkószálni, hiszen itt szó szerint nincs semmi sem. Valamiért amikor belevetettük magunkat az eseményekbe, akkor úgy hittem, könnyebb lesz, de hát miért is lenne, nemigaz?
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Mikor Gerard elmondja a becenevét csak bólintok egyet egy elég gyengére sikerült mosollyal, bár az az igazság, hogy szívesebben kerülném a becézést, mert olyan gyermetegnek hat, hiába idősebb nálam egy évnél. Egy Gerry-t nem igazán tudok komolyan venni, márpedig ő az egyetlen felnőtt rajtam kívül, szóval valakit muszáj annak tekintenem és összedolgoznom vele, a fiatalokat életben tartva. - A társas hoppanálás nem a legkiszámíthatóbb és gondolom ti még nem is kezdhettétek el a vizsgára felkészülést. - válaszolom Alistair-nak, mert amúgy a kérdése jogos, a varázslóknak a hoppanálás egy afféle aduász, egy szempillantás alatt ott tudunk lenni egyik helyről a másikra minden nehézség nélkül. Persze, ha az ember már gyakorlott, mert az eleje elképesztően rizikós, van, aki testrészekkel lesz szegényebb, vagy éppen belehoppanál egy tárgyba, és így tovább. Mikor Gerard lelebegtet minket az ajtón és a gyűrű egyértelműen nem ebbe az irányba vonzza a kezemet már intek is neki, hogy vissza az egész és Alit is magamhoz szorítom, hogy nem kell a zárral foglalkoznia, nem maradunk. Nem vagyok valami beszédes, míg több száz méter magasban egy ajtón ücsörögve lebegünk, de ahogy visszaérünk és újra talaj éri a lábamat kihúzom magamat. - A gyűrű nem lefelé vezet, hanem ide vissza. Nem hiszem, hogy ugyanaz lesz a megoldás, mint eddig, nem játszhatunk akrobatákat a levegőben a London Eye fölött. Bár ki tudja... - gondolkozom hangosan, főként Gerardnak intézve a szavaimat, aki most át akarja venni a helyemet és megpróbálni ugyanúgy láthatatlan hídon járni, mint ahogy eddig én vezettem őket. Azzal nincsen problémám, hogy cserélődjenek fel a szerepek és legyen ő a felfedező és én a sereghajtó, ám tényleg nem hiszem, hogy továbbra is egy láthatatlan híd lesz a megoldás. Mikor Dany elmondja, hogy véseteket talált kicsit elgondolkozva nézem egy darabig, bár attól függetlenül, hogy érdekelnek a kísérleti mágiák vajmi kevés esélye van, hogy korábban bármi ilyesmivel találkoztam volna. De gondolkozni szabad. - Talán ha visszatesszük az ajtót és újra kinyitjuk akkor máshová fog nyílni, egy olyan helyre, ami mondjuk… nem London felett van több száz méterrel és amerre a gyűrű is tovább mutat. Ügyes vagy, Dany. - biccentek a fiúra, amikor az elkezdi lejegyzetelni az ismeretlen rúnákat, egyetértek vele, hogy még jól jöhet a későbbiekben. Ha Gerard hallgat rám, akkor először visszahívom a familiárisom és visszahelyezzük az ajtót és ezúttal a gyűrűs kezemmel nyitom ki újra, hátha az vezetni tudja a gondolataimat a megfelelő irányba és nem oda visz, ahol “lennünk kéne” a térkép alapján, hanem oda, ahol a ládának kéne lennie. De amennyiben nincsen változás így se és a virágszirmok valóban kirajzolnak egy láthatatlan hidat a semmiben Gerard lábai előtt, akkor nincs más hátra, minthogy elfedjük magunkat a muglik elől és a pálcámmal elkezdek kiábrándító bűbájt idézni magunkra, hogy ne csak a híd legyen láthatatlan, hanem mi is. Valószínűleg egy látványmágus szakos előállna, valami elegánsabb megoldással, például egy tükörvarázslattal a láthatatlan híd alá, ami a tiszta égboltot tükrözné és nem konkrétan mi "ábrándulnánk ki", de nincs itt Avery, hogy megmentse a napot én pedig csak ezt ismerem. Csak ne lökjük le egymást és ne ütközzön belénk egy... sirály?
// Kiábrándító bűbáj - Varázserő: 27 pont, Bűbájtan: 34 pont Az, akire a bűbájt szórják, mintha észrevétlen lenne. Nem láthatatlan, de az emberek még ha rá is néznek, elfordítják a tekintetüket, nem veszik észre. A bűbáj feloldódik, ha az illető beleütközik valakibe, vagy leleplezik.//
Mindenki szinte a lehető legbarátságosabb és legkedvesebb oldalát varázsolja elő ennek a menekült gyermeknek, ami érthető, csak épp nekem nem kenyerem az ilyesmi. Hagyom hát, hogy a professzor és a többiek intézkedjenek a kislány faggatását illetően. Az sem lep meg, hogy a professzorunk nem találja jó ötletnek magunkkal vinni az immáron megnevezett, Betty-t. Engem egyedül csak az érdekelt, hogy távolodjunk el azoktól a fényektől, mert nagy valószínűséggel pár perc után már felénk indulhattak volna. Ezért is eresztek le egy kicsit, amikor sikeresen átvágjuk magunkat az erdőn és valamelyest távolabb kerülünk attól a helytől. Betty szavai sem azt sugallják, hogy azok az emberek vagy micsodák ártalmatlan teremtések lennének. De ez egy másik történet és nekünk kell mihamarabb odaérnünk arra a címre. Ameddig a csapat előrébb vonul én inkább hátrébb maradok és onnan szemlélem a többieket. - Biztos, hogy valahova ide szól a cím, Professzor?- kérdőjelezem meg a helyzet súlyosságát, mert van egy olyan gyanúm, hogy a cím az nem ezen a kihalt területen van. Legalábbis nem látnám értelmét.
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-11, 15:41
Elértük azt az ajtót az út végén. Ami a semmibe visz. Gerard ötlete nyomán megpróbáltunk repülőszőnyeget rögtönözni az ajtóból. Ez szép és jó is lenne, ha működne. De Alistair felveti, hogy talán oka van az ajtó itt létének. Végül pedig úgy tűnik, hogy a fiatalabb háztársamnak igaza lesz. Noha szerintem nem lenne értelme a hoppanálásnak, mert lövésünk sincs róla, hogy hova is akarunk menni. Inkább az átjáró titkát kéne megfejteni. A próbálkozásnak nem sok haszna van, a kis csapat újra együtt találja magát odafenn. Igazán nem akarok panaszkodni, de a szél sem segít sokat. Nekem viszont közben, amíg a többiek a repülőszőnyeggel vannak elfoglalva sikerül jobban megnéznem az ajtó keretet. Amikor pedig Shannáék visszafordulnak és újra együtt vagyunk, akkor szólalok meg ismét. - Azt hiszem találtam valamit! Az ajtókeretbe valamilyen jelek vannak nagyon halványan belekarcolva. Nézzétek meg. Nem ismerem fel őket. Ez valami... nem is tudom... magasabb szintű mágia lehet. - hívom fel a többiek figyelmét az ajtókeretre. Talán Shanna vagy Gerard találkozott már ilyesmivel. Minden esetre még mindig ez köt le, és erősen gondolkodom, hogy láttam-e már valaha valahol csak hasonlót is. Esetleg Alistair, hiszen ő fejtette meg végül is Deneira üzenetét is... Mit meg nem adnék érte, ha most apám biztonságos irodájában lehetnék, és a szakkönyvei között keresgélhetnék, hátha találok valami hasonlót ehhez. Azért vetek Gerard varázslatára is egy érdeklődő pillantást, hátha tényleg kiderül, hogy van előttünk út, vagy lépcső vagy bármi, éppen csak láthatatlan. Ha pedig így van, és megindulunk rajta, akkor sereghajtónak maradok, és utolsóként indulok el. Addig is az ajtókeret jeleit tanulmányozva, és gyorsan lemásolva egy apáméhoz hasonló kis jegyzetfüzetbe. Talán még lesz jelentőségük.
//Láda//
ϟ”Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”ϟ
Személy szerint hiszek a kislánynak. A megérzéseim alapján nem kell tőle tartanunk, habár konkrétan nem is azt súgták, hogy bízzam benne, de eddig mindig éreztem, ha volt a háttérben valami. Szóval, nem hiszem, hogy félnünk kellene. Különben is, egy kislány mégis mit árthat nekünk? Deneira csak nem képes ilyen jól elrejteni magát, igaz? Kezdek ismét kételkedni magamban, ami kifejezetten nem jó. Minden kétségem ellenére viszont próbálok hinni neki és nem a legrosszabbat feltételezni róla rögtön. - Egészségedre – szólalok meg mosolyogva, amikor elfogadja tőlem a cukrot, majd enni kezdi. Úgy érzem, valamennyire megtört a jég, ami egészen jó eredmény. Legalább bízik bennünk. - Még mi se tudjuk, merre is tartunk pontosan, szóval nem lenne jó ötlet őt is magunkkal vinnünk – csóválom meg a fejem a többiek javaslata hallatán, habár ebben úgyse én döntök. Mégis, valamiért sokkal jobban szeretném, ha Betty otthon lenne, ismerős környezetben végre. Így is teljesen ki van készülve szerencsétlen, mi pedig olyasmibe rángatnánk, ami talán pont olyan veszélyes, mint az a hely, ahonnan jött. - Hányan voltatok pontosan? - teszem fel a kérdést, amint besorol közénk, majd megfogom a kezét, hogy szem elől ne veszítsem. Ki tudja, talán ez ad számára egyfajta biztonságérzetet is. - Maradj mellettünk, rendben? - pillantok rá egyfajta komoly nézéssel. - Megvédünk, ne aggódj. Hogy pontosan mitől is, azt még én se tudhatom, habár legalább nem a fura fényforrásokat kezdtük el üldözni. Azt hiszem, ez a lehető legbölcsebb döntés volt, amelyet a jelen helyzetünkben csak meghozhattunk. Muszáj a feladatunkra koncentrálnunk, hiszen az ügy elsőbbséget élvez a szememben és ennek révén nyilván másokéban is. Igaz ugyan, hogy Betty majdnem áldozatul esett azoknak az alakoknak, de legalább mi felbukkantunk. - Tessék? - pillantok fel kissé megütközve Pasiley professzor arcára, habár magamban be kell látnom, hogy az ötlet nem hülyeség. Nincs időnk kitérőkre, főleg úgy nem, hogy közben a másik csapat is halad a saját küldetésével. Jó lenne, ha egyszerre végeznénk mindannyian és Betty ugyan halálra van rémülve, de innen már simán hazatalál. Főleg, ha nem fut össze egy gyanús alakkal sem. - Rendben – biccentek egyet. Nehéz szívvel teszem meg a dolgot, Selene mellől pedig nem lesz egyszerű elvonni a kis védencünket, de megpróbálhatom. Utánuk sietek tehát, majd megérintem a kislány vállát, ezzel talán megtorpanásra késztetve őt. - Betty, nem lenne kedved megmosakodni és inni egy keveset? Nem messze innen láttam egy kutat. Bizonyára elég szomjas lehetsz és picit zilált is vagy, rendbe teszlek – fogom meg a kezét, majd – ha hagyja – vonom magam után lágyan. Nem láttam ugyan kutat sehol sem, de hát nem is ez az eredeti célom ezzel. Már előre rosszul érzem magam amiatt, amire a tanár úrral kettesben készülünk, de tényleg nincs időnk erre. Különben is, a professzor érti a dolgát és a kislánynak is jobb, ha nem keveredik bele ebbe az egészbe. Logikusan gondolkodva, többet ártanánk neki, mint a fáklyás alakok, szóval ezzel csak vele teszünk jót. Ha Betty nemet mondana, akkor nem tehetek mást, minthogy csatlakozom mellé és szóval tartom őt. Igyekszem a megfelelő alkalommal kissé lemaradni vele és úgy tenni, mintha valami nagyon fontosat szeretnék mondani számára, miközben azt várom, hogy a többiek kissé távolabb érjenek. Ha azonban a kutas mesém összejönne, akkor elindulok vele visszafelé, reménykedve abban, hogy ezzel tényleg könnyebb lesz a lelkiismeretem.
Meglepően jól esik, hogy ennyien hallgatnak rám. Valamit jól csinálhatok, noha nem a hírnév vagy a hatalom miatt csinálok, sokkal inkább, hogy másoknak segítsek. El tudtam érni az elmúlt három évben már annyi gyakorlatot, hogy ne essek kétségbe egy vártalan helyzet miatt, aminek most még a megoldását is csak tippelgetem. Shanna jóval talpraesettebb, rajta látszik, hogy megannyi véres ütközetben részt vett már, csípőből vágja rá a talányok válaszát. Daniel segít leemelni az ajtót, ilyen szempontból jó, hogy egy felnőttebb férfiember is jött velünk. Lefelé nézek, ahol a rögtönzött repülőajtó útját próbálom feállítani, Arturrra már nem vetek pillantást sem, remélem tudja, hogy mi megvédjük, és itt leszünk mellette. - Köszi Shanna.. Egyébként Gerry. – Döntöm oldalra a fejemet, nem kell annyira hivatalosnak lennie, főleg nem minisztériumon kívül. Sosem fogok olyan komoly lenni, mint mondjuk Solomon. Társasági ember vagyok, a cél az, hogy lelkileg is ott álljak mindenki mellett, nem csak valami hidegfejű nyomozóként, ebben azt hiszem Shanna is hasonlít rám. Lepillantok, ahogyan a lány Alistair mellett megpróbál kimászni, de annak ellenére, hogy elvonják a muglik figyelmét másféle látványossággal, nem sikerül kimászni, ezért inkább tovább eröltetem a varázst, s Shanna segítsétével vissza is lebegtetem őket. Oldalt pillantok inkább Danielre, aki nagyon nézegette legutóbb az ajtót, s tőle kérdezem meg. – Akkor csak előre, ugye? – Kérdezem kissé bizonytalanul, így ha a többieknek sincsen ellenvetése, meg Shanna gyűrűje is vélhetően ide mutat, akkor az ajtó keret mögötti nyílt térre mutatok a pálcámmal. – Avis.. ! – Sima virágidézés, mondjuk rózsaszirmok. Sokszor ezzel tesztelik a pálcákat, de én most arra gondolnék, hogy valahogy láthatóvá kéne tenni az utunkat, hogy ne csak reménykedjünk abban, hogy itt folytatódik a híd. Vagy ha ki vannak hagyva netán rések, nehogy leesünk, belelépvén valami lyukba. A pálcám végéből tehát virágszirmokat lövelek, s ha azt látom, hogy megtapadnak valamin, akkor pontosan rájuk lépek, elől haladva, hátra nyújtva a kezemet, annak, aki láncban követne. – Pontosan oda lépj, ahova én, haladj a nyomaimban. – Hátra sem nézve indulok, de csak akkor, ha a virágok mutatják az utat, s megérzem a tenyeremben a következő kezét. Így egymás egyensúlyát is meg tudjuk tartani, ha valaki megtántorodna.
//Avis, virágidéző bűbáj//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
A tisztító víz nagyjából minden mágiát képes hatástalanítani. Ali jegyeit csak akkor tűnteti el, ha azok mágikus eredetűek, de mivel más világból származnak esetében ez nem feltétlenül egyértelmű. Sikeresen megtudják oldani a lajutást egyébként az óriáskerékhez, bár Ali ki tudja talán jófelé tapogatózott, hogy annak az ajtónak csak volt valami funkciója odafent. Már lent van Shannával, sikeresen kinyitják a legfelső kabint, miután a viharmadár elterelte róluk a figyelmet, viszont még mindig ott motoszkál a gondolatai között egy bevillanó kép. A képen egy tisztáson állnak, nem épp Londonban az egyértelmű, mert még a távolban sem látni hatalmas épületeket, de a kép mintha egyre halványodna a gondolatai között, mintha ott kellene lenniük, de mivel más utat választottak kezd semmissé lenni. Shanna ha újra megnézi a gyűrűt az furcsa módon a még odafent tartózkodók irányba mutat és egyáltalán nem azt jelezi, hogy errefelé kellene tovább haladniuk. Dany egyébként miután leemelték az ajtót jobban megtudja nézni a keretet, miközben a lebegtetés elindul lefelé az első körrel. Halványan belekarcolva, éppenhogy csak látni lehet, hogy különféle mágikus jelek vannak belevésve. Nem ismeri fel őket, valószínűleg ezek olyanok, amikről még nem tanult, magasabb szintű mágiát képviselhetnek.
A lány felpillant Lizzyre, aki legalább megpróbál egészen kedvesen kérdezgetni tőle dolgokat. Azért persze kissé bizonytalanul néz rá először, de aztán kikapja a kezéből a cukrokat és többesével dobálja be a szájába. - Igen, a szomszéd faluban lakunk. Biztosan aggódnak! - lép kicsit közelebb a szőke lányhoz, akitől talán a cukor, talán a kérdések miatt egy kis biztonságot remél. Galen sajnos nem igazán vél felfedezni éttermet. Ez egy kis falu, az is valami, ha van valami kopott kocsmája, de az nem mondható kifejezetten védett helynek. Itt inkább csak lakóházak vannak, azokon is látszik, hogy már nem mai darabok és nincs is belőlük túlságosan sok. Nem valószínű, hogy behúzódhatnának csak úgy az egyikbe. Selene is kérdezgetni kezdi, amitől úgy fest lassan tényleg megnyugszik, mert már nem mindenki ellenséges vele szemben, sőt segíteni akarnak neki. - Betty vagyok. - böki ki végül, bár nem úgy fest mintha sok kedve lenne most nevetni, de már az is valami, hogy nem totál kiborulva sír és retteg a kis csapattól. Ha invitálják elindul hát velük besorolva nagyjából Lizzy és Selene közé. - Nem csak én voltam ott egyedül. - súgja oda halkan a két lány között sétálva még mindig néha ijedt tekintettel nézve hátra. Lassan tényleg sikerül megkerülniük a falut, immár nagyjából a másik oldalánál vannak az erdő szélén. A legközelebbi ház is néhány méterre van tőlük, de nem látnak benne világosságot, talán nincs is épp otthon senki sem. A legfurcsább az egészben viszont az, hogy hiába van meg a címük úgy tűnik, mintha ilyen házszám nem is lenne a faluban. Azt azonban egyikük észreveheti, hogy valamivel távolabb az utolsó ház után, amerre a falu kis földútja, ami a főút lehet, tovább vezet, furcsán dereng a levegő. Időnként még a félhomályos időben is mintha megtörne rajta a kevés fény.
//Aki meglátja a furcsa jelenséget: 1. Grayson 2. Selene 3. Ginny 4. Galen 5. Lizzy 6. újra dobás
Kalandmester carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
Határidő: január 11, következő hozzászólás: január 12.//
Arthur West
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-09, 20:24
To: Gerard, Danny, Shanna, Alistair
Nem valami jó a kezdésem. Nem, hogy hasznos lettem volna, sőt csak teher lettem. A kis mitugrász, akit mindig össze kell kaparni. Talán jobb lett volna, ha nem is jöttem volna. Ha hallgattam volna Alistair-nak a jelről és meghúzva magamat inkább az iskolában maradok. Lehet, hogy gyávaságnak tűnik, de nekik segítene. Ha netán valami komoly történne és megint én vagyok az, aki a többieket hátráltatná lehet meg is sérülne valaki. És én ezt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Gerard-ra nézek, ahogy ismét hozzám szól. Szemeim kicsit felcsillannak és bólintok szavaira. Ez egy kicsit segített, hogy ismét összeszedjem magam és figyeljek jobban, habár a lefelé nézést inkább kerülném ezek után. Alistair-ba kapaszkodva haladok tovább. Remélhetőleg vagyok olyan könnyű számára, hogy ha megint elbotorkálnék megtartson, lévén én csont és bőr vagyok. De ezzel egyértelművé vált, hogy ha ő esik én is esem. Ez nem annyira biztató, de elnézve az előző esetet nála kevesebb az esély, hogy a híd kikerül a lábunk alól. Engem nem zavar a víz. Nem egy estémet töltöttem úgy, hogy a Roxfort tójában ültem és néztem magam elé. Jól esett, hogy hideg volt és némileg fejemet is kitisztította. Akkor a nyűgjeim olyan apróságoknak tűnnek. A tény, hogy apám addig fog kínozni, míg bele nem halok. Hogy nem számíthatók senkire... Olyan távolinak tűntek arra a pár percre. Ahogy megérkezünk az ajtóhoz és Alistair segítsége is kell nekik elengedem őt és hátul meghúzva magamat próbálok nem láb alatt lenni. Közben időnként hátra tekintgetek, hogy biztosan ne legyen semmi problémánk míg ők ügyeskednek.
From: Arthur
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-09, 19:59
Hallgatom, amit az ijedt lány mond, majd pedig mindazt, amit a többiek neki. Agyamban közben szorgosan forognak a kerekek, csak Lizzy kérdése zökkent ki először. Válaszhoz levegőt veszek, de közben elkezdenek peregni a többiek ajkáról a lehetséges megoldási javaslatok, melyek egy részéről a hajam szála kiegyenesedik. - Aligha hinném, hogy a kisasszony szeretne velünk jönni. Egyébként is udvariatlanság lenne plusz egy főt vinnünk a vendégségbe, ahol mi sem biztos, hogy szívesen vagyunk látva tekintve azt, hogy bejelentés nélkül toppanunk be. - válaszolok Galennek és Selenének is, s ezúttal közvetve felvezetem a Lizzínek adandó válaszomat is. Legszívesebben egy kemény és rideg szó sem lehet róla-t vágtam volna rá, de mivel nem akarom lebuktatni úticélunkat, így csak diszkrétebben tiltakozom. - Itt laksz a közelben? - fűzök egy újabb kérdést a lányhoz, de közben a környezetünket figyelem fél szemmel. - Az erdőből ígyis-úgyis ki kell keveredjünk, gyere velünk. - adom be a derekam, mert nem szeretnék itt rostokolni. Viszont bármilyen kegyetlenségnek is hangzik majd, amire készülök, muszáj meghozzam a döntést. Enyhén lemaradva Lizzy mellé sorolok be, s úgy szólok hozzá, hogy a többiek lehetőleg ne hallják. - Amint kiérünk az erdőből és meglátjuk a házakat, felejtés-varázst küldök rá. Arra kérlek, hogy vondd el a többiektől, mintha beszélni akarnál vele. Ha előttük csinálom, akkor kitör a gyalázat és nem kellene a belső feszültség a csapatban. Viszont érthető okoból kifolyólag a lányt nem vihetjük oda, ahová megyünk. Remélem, hogy Lizzy olyan, amilyennek vélem őt. Mondhatni.. szociálisan kevésbé érzékeny. Így talán nem felháborodni fog, hanem segít nekem egy morálisan megkérdőjelezhető, de az akció szempontjából logikusan következő döntés kivitelezésében.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-09, 14:39
A magasság, a szél, és minden annyira spontán. Mintha vicces kedvében lett volna aki ezt a csapdát, vagy épp meglepetést elénk rakta. Azon kattognak a kerekeim, hogy vajon hova megyünk? Mármint azt látom, hogy irányban nagyjából merre tartunk, de mi ez az út valójában? Shanna közben készségesen válaszol én pedig figyelek arra amit mond, addig sem azzal foglalkozom, mi van, vagy mi nincs alattunk. Nem láttam még ezelőtt tisztítóvizet így mikor felhívja rá a figyelmem rá is kérdezek - Az micsoda? - de a helyzetünk miatt, nem emelem fel a fejemet és keresem a tekintetemmel, hogy honnan eredhet. Esélyesen elveszteném a maradék egyensúlyomat, így nem kockáztatok. Felhúzom a vállaimat mikor átmegyünk alatta, azért a szél mellé nem kellemes még bőrig ázni is, de csak megrázom magamat kissé. Fogalmam sincs, hogy ez a víz lemosta-e az örökölt jegyeimet, vagy azokra nem volt hatással. Arthurt nem eresztem el ameddig meg nem állunk. Elértünk egy ajtót, közvetlen az óriáskerék fölött. Mikor Gerard előre megy Danyvel és az ajtót kezdik leszedni a helyéről bizonytalanul nézem a műveletüket. - Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy az egy átjáró.. Vagy nem is akarunk bele lépni.. Miért nem hoppanálunk? - teszem fel a bennem felmerülő gyermeki őszinte kérdést és szinte szuggerálom azt az ajtót, hogy mégis mi a bánat lehetett a funkciója eredetileg? De igazából valószínűleg már mindegy, hiszen leszedték a helyéről és épp varázsszőnyegeset készülünk játszani vele. Mikor Gerard oda int magukhoz bizonytalanul nézek felváltva a két felnőttre, meg a leszerelt ajtóra, de végül nem tartom fel a sort. Nem akarok én lenni az élő megkérdőjelezés, de egy kicsit az van bennem, hogy ha le is érünk, és az óriáskerék egyik kapszulájába be is jutunk.. onnatól merre tovább? Úgy érzem kezd kiakadni a paramérőm. De egyik kezemmel Shannaval kapaszkodunk össze a másikkal én is az ajtólapot, vagy épp a kilincset támasztom/szorongatom. És nagyon halkan de azt mantrázom - olyan lesz mint a bob.. olyan lesz mint a bob.. - és élénken koncentrálok egy emlékre ezzel kapcsolatban és próbálok belőle erőt meríteni, hogy bírjam ki ameddig leérünk, aztán ráérek légszomjat kapni újra... És csak remélem, hogy nem most hagy el a szerencsém és fog fejbe kólintani a remek megérzéseim egyike.
//Látó: I. Képes érzékelni apró rezdülésekből, ha valami rossz, vagy nagyobb változás várható, de nem tudja meghatározni, hogy pontosan micsoda. Mesélőtől kaphat spontán bevillanásokat, afféle intuíciós megérzést a közeljövővel kapcsolatban. Nem konkrét látomást inkább pl. hogy ne menjen egy adott helyre, vagy pont, hogy menjen.
Hiszek az embereknek. Az alap feltevésem az, hogy senki sem akar neked rosszat, pusztán szórakozásból; mindenkinek oka van. A tettek következményei pedig általában fontosabbak, mint maguk a tettek. Nem nézek a fáklyás menet felé, inkább a mimikáit és a mozdulatait vizsgálom. Kedves vagyok, de elővigyázatos is. Attól még, hogy nem esek neki, nem jelenti azt, hogy mindent készpénznek tartok, amit mondd. A meséje pedig nem túl konkrét. Szóval azt mondták neki valakik, hogyha eljön ide akkor fizetnek valamiért. S többen is vannak, akik így kerültek ide. Szóval egy fiatal lánynak nincsen annyi esze, hogy legalább a legjobb barátnőjét vagy a pasiját elhozza magával egy ismeretlenek által felajánlott kétes „munkára”. A lány vagy buta, ami esetben annyira nem bánom, hogy ez mind megtörtént vele; hátha tanul belőle, vagy hazudik. Egy darabig hagyom, hogy Lizzy átvegye az irányítást, de nem a legfontosabb kérdéseket teszi fel, legalábbis szerintem. Ennyit arról, hogy nem bízik meg senkiben. Elég volt egy reszkető kislány, hogy megenyhüljön. Közben pedig mindenkiben megérik a menni akarás, nem hibáztatom őket. Kicsit sem tetszik ez a téblábolás. Dolgunk lenne vagy mi. - Szerintem is vigyük magunkkal. – Jelentem ki. Igyekszem bizalomgerjesztően a zokogó lány vállára tenni a kezemet. – Ne sírj, az a vének szokása. Élő vagy, úgyhogy inkább nevess…Hogy hívnak, drága? Csak nem utalhatunk rád „lány” ként. – Illetve a nevéből hátha megtudunk valamit. Ugyanis semmit nem tudunk róla. Engem nem érdekel a családja, vagy hol lakik. Az jobban, hogy mi a neve, mit értett az alatt, hogy „olyan, mint ő” és kik voltak azok, akik „elrabolták” őket. Szóval, ha találunk valami biztonságosnak ítélt helyet, ahol legalább egy órácskára le tudunk ülni, akkor nyugiban megpróbálom majd feltenni ezeket a kérdéseket. Gondolnunk kell magunkra és a feladatunkra is, nem ez a lány prioritás, még akkor sem, ha éppen ő rí a leghangosabban.
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2021-01-04, 18:50
A foglyok & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Ugyan vannak némi kétségeim az üggyel kapcsolatban, de ahogy a lány rémült tekintete, remegő hangja megüti a fülemet és a többiek is sokkal lazábban kezelik az ügyet, kicsit magam is megenyhülök. Nyilván benne van a pakliban, hogy mindannyian tévedjünk és én nem lépek oda, hogy babusgassam sokadikként őt, megmaradok tartózkodónak és megfigyelőnek a háttérben. Az animágia miatt viszont ahogy ismét a fényfoltok felé emelem a tekintetem, szúrni kezd a szemem, viszketni az orrom, el is fintorodom. Megpróbálok visszatérni a normál körülményeimhez és már nem próbálkozom az animágia képességemmel. Ennyi ideig azelőtt még sosem használtam, így annak tudom be az egészet, hogy valószínűleg ez miatt történhetett. Kicsit ezzel el is vonom a saját figyelmem, és a lány riadt szavai rántanak vissza a gondolataimból. - Ha nem lakik messze, talán elvihetnénk, hogy ne legyen már veszélyben, de nem biztos, hogy jó ötlet magunkkal vinni. - Fordulok a többiek felé. Tudjuk jól miben vagyunk benne, tudjuk jól, mi a feladatunk és mire vállalkoztunk és én a lányról nem tudom megállapítani most, hogy mit tudhat és mit nem, de nem biztos, hogy nagyobb biztonságban lenne mellettünk. Kérdőn pillantok Lizzy után én is a tanárra, ő a feje az alakulatunknak, neki kellene erről döntést hozni, hiszen biztos vagyok benne, hogy nagyobb tapasztalattal rendelkezik bármelyikünknél jelenleg. - Mindenesetre tovább kell indulnunk, nem időzhetünk itt, mert még észrevesznek. - Dobom fel ismét, sürgetésképp, de fejben már azon gondolkodom, hogy ha az a fénypont közelebb kerül még ettől is, akkor mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy mielőbb eltűnjünk a szeme elől vagy hogy ha szükség lesz rá neadjisten, akkor hogyan hatástalanítsuk.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Sikerül mindenkit felnyalábolni és összekapaszkodva megyünk végig a hídon, szerencsére már nem jön olyan erős lökés, ami kibillenthetne minket, de azért így is kell nem kevés lelkierő, hogy tovább haladjunk. Daniel varázslata végül nem jön létre, csak a latin szavakból van sejtésem, hogy mivel próbálkozott, de így is sikerül megoldanunk a helyzetet. Gerard bátorítja a csoportot mögöttünk, én igyekszem előre figyelni és az egyensúlyomat olyan biztosan tartani, hogy mindenki magabiztosan kapaszkodhasson, ráadásul a familiárisomra is figyelek, hátha jelez még ezeken felül is valami veszélyt - de szerencsére nem - szóval végül csak Alistair kérdésére válaszolok. - Gyakori olyan helyzettel szemben állni, amivel még soha nem álltunk, szóval ez a tércsapda, a híd a semmi fölött, a… ó, tisztító víz új. - akadok meg amikor közelebb érünk és a csillogás egyértelmű. - Nem lesz semmi baj, csak óvatosan, mert elveszítem a macska egyensúlyérzékem és vizesen lehet még csúszósabb is lesz ez a néhány lépés. - biztosítom azért a fiatalabbakat, hogy nem kell tőle félni aztán átmegyünk és ázott macskaként rázom meg magam, kicsavarva a ruhámat és a hajamat gyorsan, de eszemben sincs sokáig tollászkodni. Ahogy kitárjuk az ajtót és kiderül, hogy a London Eye 135 métere felett lebegünk még vagy tízzel még nekem is elhűl a vér az ereimben, pedig nem véletlenül szárnyas a familiárisom és a lélekállat képességgel suhantam már őrjítő magasságokban. - A kocsik zártak és mugli terület felett vagyunk, nem tudom hogyan csináljuk meg észrevétlenül, Gerard. - fordulok az aurortársam felé, aki már Dany-vel szedi is le az ajtót, hogy egyszerre két embert tudjon lelebegtetni. A familiárisom képes megfagyasztani az időt, de nem ilyen nyílt területen, itt nem lenne hatásos, de talán… Villámgyorsan és remélhetőleg gond nélkül repül át a mágikus járaton, hogy a magasba röppenjen London felett és akármilyen is volt eddig az időjárás, sűrű felhőkkel rontsa el a a turisták kedvét és ha elég gyors, akkor a legtávolabbi ponton alakít ki egy kis epicentrumot egy viharra vagy zuhéra, hogy minden szem arra a pontra tapadjon, ne ránk. Ha kiábrándító bűbájt használok, akkor Gerard se tud minket lebegtetni ezen a hirtelen felindulásból elkövetett repülőszőnyegen, hiszen ő sem lát, a fiatalok pedig nem használhatnak pálcát, szóval marad az, hogy a távolban nagyobb lesz a látványosság, mint mi itt fent. - Megpróbálok én is segíteni, Gerard, ne lepődj meg. - mosolyodok el kicsit, hiszen nem igazán szoktam reklámozni a képességeimet, ahogy a bemacskulást is most láthatták először, hiába vagyok animágus elég hosszú évek óta. A telekinézist is csak egy maréknyi ember előtt használtam. - Alistair, kapaszkodj és ha ott vagyunk próbáld meg kinyitni a kapszula ajtaját vagy vészkijáratát valahogy. - megyek végül bele a valószínűleg ereklyevadászatból ihletett tervbe és még utoljára felveszem a szemkontaktust Gerarddal, biccentek, aztán a Telekinézis képességemmel segítek rá a lebegtetésre, hogy a lehető legkevésbé legyen rizikós az út. Egyik kezem az ajtólapot, másik pedig a fiatal fiút szorongatja, talán még a kelleténél is jobban.
// Telekinézis 4-5, releváns sorok: "4. szint: Tárgyak lebegtetésénél, hajításánál a súly maximum 20 kg lehet, és már élőlényekre is hatásos. 5. szint: Maximum 80 kg súlyú embert képes 3-4 méter magasságig megemelni."
Familiáris képesség: Villámgyorsaság: Képes az idő tört része alatt eljutni egyik pontból a másikba és megtenni dolgokat. A sebessége az alap sebességének 3-szorosára nő. Ha ezzel cselekedhet még egyet (remélem, elég szűkszavú a leírás, de hátha, a veszély relatív, ha lebukunk a muglik előtt az eléggé veszélyes ): Veszélyérzet: Megérzi a veszélyt és képes ekkor szárnycsapkodásával vihart okozni.//
A lány felbukkanása vegyes érzelmeket vált ki belőlem. Először is furcsának tartom, amiért ilyen riadt és akár még a segítségére is lehetünk, viszont ha a zsigereimre hallgatok, akkor mindenre gyanakodok, ami csak mozog. Tételezzük fel, hogy ez egy csapda. Egy ártalmatlan kislánynak mégis ki ne hinne? Mindenesetre csak csendben hallgatom a többieket, akik nyugtatni próbálják őt, mire neki is megered a nyelve. Kérdeznék én milliónyit, de Ollivander már rajta van az ügyön, engem pedig amúgy is jobban zavar a távolban égő fáklyák sora. A pálcámat azért nem teszem el, hiába intett arra Elizabeth, nem fogok engedelmeskedni. Minden eshetőségre számítani kell, én pedig nem fogom leengedni a védelmem csak azért, mert valaki azt mondja. A távolba tekintek továbbra is fixírozva a lángcsóvákat. Azt ugyan nem igazán veszem észre, hogy bármi mozgás lenne, de akármi is történik ott, ezt a beszélgetést máshol kellene folytatnunk. - Vigyük akkor magunkkal. Nagyobb biztonságban lesz velünk, mi pedig jobb, ha hátra hagyjuk azokat az embereket vagy tudom is én mik legyenek...- javaslom, mert igazán nyugtalanító az a rengeteg fénypont és talán ekkor veszem észre, hogy mintha az egyikük moccanna is egy kicsit, de mindenféleképpen nagyobbodik. A falu irányába pillantok, ha esetleg sikerül kiszúrnom egy biztonságosabb pontot, akár fedett épületet, éttermet, bármit, ahová be tudunk menni és nem itt a szabad terepen lófrálunk. Előre is indulok, magam mögött hagyva a rémült lányt és a többieket, hogy jobban szemügyre vehessem a környezetünket. Borsódzik a hátam az egésztől. Először a jel a karomon, aztán most ez... Miért nem mehet minden egyszerűen?
I`d Love to Change the World ✩ kredit
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Foltozott üst - asztalok 2020-12-31, 14:09
Általában nincs problémám a magassággal. Az egyensúlyérzékkel néha, ha a saját lábaban is képes vagyok felbukni, ha mondjuk nagyon leköti valami a figyelmem. De ez a kezdetti sokk a hídon. Ami ráadásul igen keskeny, és igen magasan van. Remek párosítás. A varázslatom se sikerül. Tulajdonképpen meg sem lepődöm. Mért éppen most sikerülne egy olyan varázslat, amit csak könyvben olvastam, amikor még bűbájtanon sem jön össze szinte soha semmi elsőre. Egyszer elárasztottam a fél termet vízzel. Mit mondjak aznap nem volt megelégedve velem a vén Flitwick. Már csak azért sem, mert nagyjából harmadjára aludtam el, és késtem le az órája első felét. Kellemetlen. Minden esetre egy mély levegővel lassan araszolva próbálok haladni a többiekkel a hídon. De a szél így is időről időre csúnyán belénk kap. Az egyik ilyen elég váratlanul ér ahhoz, hogy megint rendesen meginogjak, és kis híján megint leesek a kezemből kiforduló pálcámmal együtt. Hála Merlinnek sikerül négykázláb rátenyerelnem a pálcámra, melőtt végleg búcsut inthettem volna neki. Ellenben kell néhány hosszú pillanat, amíg ismét összeszedem magam egy mini szívroham után. Ennyit a sportoló ügyességéről. Óvatosan állok fel, és követem a többieket, miközben az övembe csúsztatom a pálcám. Nem lenne jó tényleg elveszíteni. Amikor meglátom a vízesést, az nekem nem mond semmit. Én nem találkoztam, és nem láttam minden bűbájt lemosó vízesésekkel. Így sima víznek vélem, s bár teljesen átázva lépek ki alóla nem tulajdonítok különösebb jelentősséget a dolognak. Az ajtó mögötti semmi se tölt el jobb érzéssel. Így amikor Gerard szól, hogy segítsek, akkor odalépek hozzá, és óvatosan az instrukcióit követve segítek neki leemelni és lefektetni az ajtót. Bár elsőre nem teljesen értem, hogy ez miért jó nekünk. Viszont más ötletem nincs a problémára, szóval kíváncsi pillantásokat vetek a két aurorra, azt illetően hogyan tovább? Csak valahogy mindenki jusson le épségben.
//Láda//
ϟ”Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”ϟ
Igyekszem a megérzéseimre hagyatkozni, tényleg, de ez ezúttal nem igazán szeretne összejönni. A jövőbelátás is teljesen kusza még számomra, egyszerűen képtelen vagyok konkrét dolgokat kibontakoztatni a szemem előtt. A fáklyás alakok villannak be csupán, de ennek semmi jelentőséget sem tulajdonítok egyelőre. Elhagytuk őket, nem követtek, ergó nem jelentenek veszélyt számunkra. Különben is, talán nem ártana tartalékolnom a képességeimet. Ki tudja, hogy vannak-e korlátai. Az iskolában semmi szükségem se volt rá, nem is használtam hát, nem vagyok benne valami gyakorlott. Talán, ha túl sokat erőltetem, még visszaüthet egy kiadós fejfájás kíséretében. - Először is, nyugodj meg – guggolok le végül én is a kislány elé, kb. úgy, ahogy nemrég tettem a folyosón a Roxfortban egy másik kislány esetében is. - Már biztonságban vagy – vetek irányába egy széles mosolyt, hogy legalább ne mindenfelé komor arcokat lásson maga körül. - Letennéd azt a pálcát, Herbs? - vetek azért egy szigorú pillantást a srác irányába, noha igyekszem úgy beszélni hozzá, hogy a hanghordozásom még egy pillanatra se ijessze meg a kelleténél jobban a lányt. Ha úgy mutogat rá azzal a bottal, mint egy kéjgyilkosra, akkor esélyünk se lesz kikérdezni őt. Semmiről. - Kérsz egy kis cukrot? - veszek elő pár szem epres édességet a farmerem zsebéből, majd nyújtom felé azokat. - Mind a tiéd. Edd meg bátran! Igazság szerint legszívesebben én is kifaggatnám mindenről, de be kell látnom magamban, hogy mézzel tényleg többet elérhetünk. Különben is, nem éreztem felőle semmiféle hátsó szándékot sem, szóval ebben a tekintetben sikerült némileg megnyugodnom. - Vannak szüleid? Hazakísérjünk? - teszem fel a kérdést, bár talán elsőbbséget kellene élveznie a titkos szektának, amely gyerekeket rabol el, valahogy azonban mégse tudok elvonatkoztatni attól, hogy egy ijedt gyerek hever előttem. Haza kell mennie, nem maradhat itt, utána ráérünk ezzel foglalkozni, nem igaz? - Merre laksz? A kislány egyértelműen retteg, vele nem hiszem, hogy sokra fogunk menni, már amennyiben többet szeretnénk megtudni arról, mi is zajlik pontosan azon a bizonyos tisztáson. A szülei ellenben talán hasznunkra lehetnek ebből a szempontból. Ők képesek összeszedettebben körülírni a helyzetet és otthon, ismerős környezetben esélyesebb, hogy ő is szolgál számunkra némi információval. Az ugyanis – véleményem szerint – esélytelen, hogy visszavezessen minket. Egyedül pedig nem hagyhatjuk. Amikor elsírja magát, nem ölelem át, leginkább csak riadtan pislogok felé párat és némileg talán megilletődve is. Elég suta vagyok az érzelmek kezelésében, ez inkább Gilly terepe, ő azóta minden bizonnyal ott csüngene már a nyakában és felnyalábolná, hogy úgy vigye haza, ha szükséges. - Öhm... - pillantok tanácstalanul a többiekre, némileg talán a buta szőke sztereotípiára is ráerősítve. - Mit tegyünk, tanár úr? - teszem fel a kérdést, hiszen a professzor ebben azért jártasabb mindannyiunknál. Ő tudni fogja, mihez kezdjünk egy rémült kislánnyal.
Bólintok Danielnek, s egy cseppet sem zavar, hogy Arthur nem köszöni meg a mentőakciót. Aurorként arra esküdtem fel, hogy kérés nélkül segítsek, életeket mentsek, hogy aztán ne is feltétlenül tudja az illető, hogy én voltam. Miután a kis csapat összeszedte magát, észre is veszem, hogy Shanna macskásodva pillog hátra, elismerően füttyentek rá, nem semmi mutatványokat tud a csaj. Ahogyan javasolja, egymásba kapaszkodudkn, amíg szükséges. Mindenesetre indulunk tovább, és próbálom elnyomni a belső kis hangokat, hogy valami halálcsapdába készülünk. Na igen, aki Grindelwald vagy éppen Deneira lépteit követi, ne számítson semmi jóra. Mindenesetre a magát nagyon sajnáló Arthur felé is van pár jó szavam, ahogyan Daphne is kezelt engem annak idején. – Nem lesz semmi baj. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk, és hidd el, mindenki elkezdi valahol. Biztosan hasznossá tudod tenni magadat. Bátorság! – Na jó, nekem már jelvényem is van, de ez nem volt mindig így. Fel kellett építenem az új életemet, ez pedig hosszú évekbe telt. S most itt vagyok, hogy másoknak segítsek. Bőrig ázni persze nem épületes, de érthető csapda. Megtörölgetem az arcomat, ebbe még nem halunk bele. De a felnyíló ajtó mögötti mélységbe biztosan, ha nem teszünk valamit. – Dany, gyere csak, segíts. – Hívom oda a fiút, és mutatom, hogy emeljük le az ajtót a helyéről. Ha csak egy sima ajtó, akkor menni fog, ha mást nem, akkor megváltoztatom a fém tartók szerkezetét, hogy elporladjanak. Lefektetem az ajtót a földre a fiú segítségével, s odaintem Shannát meg Alistart. – Üljetek rá, a gyűrű nálad van Shanna, próbáljatok kiszállni az egyik kocsiba. – Mutatok az óriáskerék teteje felé. Ha rajta ülnek, akkor a bűbájtanból ismert alapvarázslattal, a vingardum leviossaval próbálkozom. Mellette igyekszem az ajtó keménységét, súlyát minimalizálni, hogy ne kelljen nagyon erőlködnöm, hogy lelebegtessem őket, hogy az ajtó utána vissza tudjon hozzánk jönni, s kettesével le tudjunk taxizni az óriáskerék felső kocsijaihoz. Alistair kérdését szinte költőinek veszem.
//
