2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nehéz eldönteni, hogy Sheere esetén a bizonytalankodás a jó lépés, mert bár sorsközösséget vállalok vele, másfelől talán úgy gondolná, hogy csak azért teszek így, hogy jobban belemenjen. Ha játszom a macsót, aki erős, aki kész érte küzdeni, az áldozathozatalról árulkodik, hogy mennyire is akarom őt, de el is ijeszthetem vele. Egy felnőtt kapcsolatban viszont nem lehet ilyen gyors döntéseket hozni. A vonzódás egyértelműen megvan, gyorsan egymásra tudtunk hangolódni, mintha nem lenne holnap, de abban igaza van, hogy ez nem biztos, hogy elég. Ahogyan összehasonlítjuk a két lány körülményeit, kár is lenne úgy megítélni Sheree-t, hogy ugyanúgy kéne kezelnie mindent, ahogyan a barátnője tette. Néha felmerül bennem, hogy rémesen keveset töltök az iskolában, Tasha bezzeg sokkal jobban átlátja a dolgokat. - Na ez meg velem ellentétes. Két testvérem vannak, lányok, és nagyon összetartóak. Sajnálom, hogy mindig ennyire egyedül voltál. - Értek egyet vele, nem cél, hogy bennem valami pótlékot találjon, amíg megerősödik. Szeretném megismerni, ezt a különös, magányos lányt, aki sokkal több, mint amit a külseje sugallna. Tény, hogy csak azért figyeltem fel rá, mert elképesztően szép, na és hasonlít Hannah-ra, de valójában nem is lehetne különbözőbb. Nem megközelíthetetlen, nem távolságtartó, mint valami bálkirálynő. Élettel teli, minden érzelme csak úgy árad, nem csoda, hogy elveszek a varázsában. Voltak rólam különös álmai, engem pedig most ezek is érdekelnek. - Akkor vágynak éreztem, talán szerelemnek is. Az idő azonban nem szépíti meg az emlékeket, sokkal inkább kijózanít. Azt hiszem nem is biztos, hogy én voltam neki az egyetlen. Gondolom kellett neki valamiféle.. udvarlói kör, hogy mindig a középpontban érezze magát. - Sóhajtok fel, viszont már évek teltek el, a seb lassan gyógyul, én már kész vagyok továbblépni. Természetesen csak annyira, hogy Sheree is úgy érezze, ez most róla szól. - Értem, hogy mire gondolsz. Magunkat megítélve olykor én is úgy érzem, hogy feleslegesen törjük magunkat, mert úgy sem lesz semmi. Nem is nagyon szeretek itt lenni, de most mégis itt vagyok, miattad. A szüleid jelen pillanatban hogyan vélekednek rólad? Egyáltalán találkoztok? - Nem is veszem észre, a délután lassan ránk esteledik, de remélem nem siet még tova, hanem velem marad, legalább egy vacsora erejéig. Sok a fontos, amit át kell beszélnünk, de mindezt nem kell romantikus keretek közé szorítani.
- Igen ebben lehet valami. Nekem nincs testvérem, ők pedig négyen vannak. - felelem. Talán tényleg van abban valami, amit mond, hiszen mindig is irinykedtem arra, hogy ők ott vannak együtt, én ellenben egyedül voltam és sosem tudtam megfelelni a szüleim elvárásainak, vagy legalábbis mindig így éreztem. Nem kaptam dícsérő szavakat, vagy elismerést és Sera mindig egy lépéssel előttem járt. Folyton példának hozták fel, főleg, hogy mindezt úgy érte el, hogy a szüleit is elveszette egymás után, nekem meg mennyivel könnyebb volt egész családban felnőni. Legalábbis a szüleim szerint. - Nincs más a szüleimen kívül, ők pedig sosem tartottak komolyabb kapcsolatot másokkal. A legtöbb rokonunkra mindig volt egy-egy rossz szavuk, csak a McCaineket istenítették. - húzom el a számít. Hát igen, ha lenne egy nagynéni, vagy más rokon, aki istápolt volna, de szerintem anyáék mindenkit távol tartottak és senki se tudta igazán elviselni a kiállhatatlan stílusukat, és ha valaki próbálkozott volna, azt is elzavarták vagy direktben, vagy a stílusukkal. Ezért is bukik ki belőlem, hogy meséljen inkább arról a lányról, mert valami miatt betolakszik a gondolataim közé, az álmaimba és nem hiszem, hogy néhány képnek ennyire bele kellett volna égnie az agyamba. Valami furcsa ebben és nem jó értelemben. - Akkor ez inkább valamiféle rajongás volt? - kérdezem óvatosan. Hát végülis ezt az érzést ismerem, csak nekem kicsit másképp, de Sera volt mindig is az, aki után rohantam mint valami kiskutya. Ezek szerint Troy talán az egész szerelmet valamiféle rajongásból kovácsolta és ki tudja, hogy az a lány még hány embert varázsolt el hasonlóképpen. - Nem igazán. Futó kapcsolatok. Azt hiszem mindig rájöttek, hogy nem vagyok ilyesmire alkalmas, vagy én hátráltam ki biztos, ami biztos. Gőzöm sincs erről a kapcsolatosdiról. - mutatok rá és magamra, mert tényleg nem vagyok jó benne. Sera bezzeg egy felnőtt tanárral van együtt már jó ideje és boldog. Nekem meg mindig a kósza kapcsolatok jutottak. Eoin érdekelt, de ő is lelépett a tehetős családjához és eltűnt a suliból mindenféle búcsú nélkül. Őszintén szólva már meg se lepett a dolog igazán.
Talán sokkal egyszerűbb lenne, ha valami szeretek és gyűlölök jellegű flörtölős, kacérkodós kapcsolat lenne ez, ami lehetett volna az első pillanatok alapján, csak hát olyan gyorsan fejest ugrottunk az ágyba, mindenféle következmény nélkül, hogy ez a hajó már elment. Ő csak látott bennem valamit, én pedig elfogadtam a sorsomat, hogy valaki egy ilyen gyönyörű bérgyikost küld utánam, ezek után pedig kiderült, hogy ez nem csapda, hanem vonzódás. Így át is ugrottuk az ismerkedési szakaszt, most próbálkozunk, de míg én igyekszem türelmes lenni, kipuhatolni, hogy mire van szüksége, ő még magával is alig bír együttélni. Túl sötét a múltja, az enyém legfeljebb árnyalt, így nem csoda, hogy én vagyok képes hamarabb oldódni, továbblépni. - Lehet, hogy benne valami testvért láttál, aki feletted is anyáskodhat? - Kérdezek vissza óvatosan, mert nem akarom megbántani, de szörnyen magányosnak tűnik. Jobban, mint én a Hannah halálát követő években. Hiszen nekem itt volt a család, aki sosem hagy elkallódni, Sheree esetén ennek a hiánya olyan sebhelyeket okozott, amit a vámpírlét már csak tetézett. Egy pillanatra fölé magasodom, hogy nyomjak egy puszit a homlokára. Talán túl bizalmaskodó ez az intimitás, de ez inkább amolyan szeretetnyelv, mintsem romantika. - Szép dolog a bizonyítási vágy, viszont így nem magadnak akarsz megfelelni, hanem másoknak. Az elszúrás szót is csak azok használják, akik úgy vélik, hogy a környezetük megítéli őket. Nincs esetleg valami rokonod, aki családként tekintene rád? - Én már Abbie születésnapjára is hazavittem volna bemutatni, de semmi értelme, ha Sheree még a kapcsolatunkat sem tudja alapvetően megfogalmazni. Azt hiszem idő kell még, mindkettőnknek. Én is nehezen játszom a lélekgyógyászt, hiszen van még mit tanulnom a gyászról, az elmúlásról, a magány feldolgozásáról. Már csak azért is, mert Tasha annyira energiabomba, hogy sosem hagyta, hogy belefeledkezzek. Talán annyi egérutat kaptam tőle, hogy nem erőltette rám az ő életmódját. Annyira pont elég volt távolról szemlélnem, hogy nem zuhantam össze. Az álmokat illetően fogalmam sincsen, hogy Sheree miket élhetett meg, de abban talán téved, hogy Hannah-t látom benne. Vagy ha így volt, talán csak kezdetben, és most már más a helyzet. - Nem túl sokat. - Sóhajtok fel, mert nehéz megfogalmazni azt a múltat, ami meghatároz, ugyanakkor már semmi értelme sincsen. - Tudod, ő aranyvérű nemes volt, gondtalan, de semmitmondó életet élve. Nem is tanult tovább, még az egyetemi diákélet sem vonzotta. Újságok címlapján szerepelt, láthattad őt többször a Vasárnapi boszorkány elején. Festők alkották vászonra a képmását, többek között én is. Viszont.. így utólag azt hiszem céltalan volt a kapcsolatunk, s talán csak én kerestem benne többet, mint amilyen tényleg volt. - Aprót biccentek, remélve, hogy nem hozom zavarba a szőkeséget azzal a célzással, hogy ő minden drámájával is többet jelent, mint a festményeim főszereplője. - Na és neked? Volt valaki komoly?
Nehéz feladat ez nekem, valamiféle felnőttebb kapcsolat, hiszen egész életemben ingadoztam két oldal között. Az egyik a magabiztos, aki azt mutatja semmi sem érdekli, mindenre képes, de ez mindig csak egy külső máz volt, ami pillanatok alatt képes leomlani, hogy alatta ott legyen a bizonytalan, a folyton mentegetőző, aki úgy gondolja, hogy nem elég és nem alkalmas igazából semmire. Valójában ez utóbbi vagyok én és sejtelmem sincs, hogy ebből mégis hogyan és mi módon lehet egyáltalán kitörni. - Én nem tudom, hogy milyen ez. Csak távolról néztem Sera családját... de az ő szülei is meghaltak, a testvérei pedig hát eléggé változó személyiségek. - felelem csendesen, mert tényleg nem tudom, hogy milyen az a családi légkör, amikor támogatnak, erősítenek, túlféltenek. Az én szüleim soha sem voltak ilyenek, csak a burkolt, vagy nem burkolt megjegyzéseket kaptam arról milyennek kellene lennem. Ha Sera elért valamit biztos, hogy a szememre vetették, hogy bezzeg ő. Ha netán jobb voltam nála valamiben, akkor sem emelték ki annyira, hogy érezzem ez tényleg fontos dolog. Az önbizalmamat évek alatt ügyesen nyomták le a béka hátsója alá méterekkel és nem is igazán javult ez a helyzet azóta se semmit. Én pedig csak mintegy beteljesítendő a semmirekellő jóslatukat hibát hibára halmoztam egész életemben. - Nem tudom, hát pont ez az. Sejtelmem sincs, hogy mihez kellene kezdenem. Arra a szakra jelentkeztem, amire ő, de azért mert mentem utána, de nem tudom engem mi érdekel. Próbáltam mindig megmutatni, hogy nem vagyok annyira elfuserált, de ebből mindig az lett, hogy elszúrtam. Talán nem is vagyok képes többre, csak nagy szavak ezek, hogy mindenki képes fejlődni és a múlt formált engem. - sóhajtok egyet, mert hát az eddigi életem nem épp azt mutatta, hogy bármit is értek a próbálkozások. Végtére is Amerikába menekültem, ahol szintén csak bajba kerültem. Gyakorlatilag vonzom a zűrt. Most itt van Troy. Hát persze, hogy olyan pasit találtam, aki problémás, hiszen eddig lelkileg ki volt és azok a képek, meg az álmok, amiket azóta látok róla egy olyan életről, ami egész valóságos, de mégse velem történt meg... Ahogyan pedig Troy ránéz, azaz rám azokban az álmokban. Ez is csak a kisebbségi érzésemet erősíti, mert hát rám tuti, hogy sosem fog majd úgy nézni. - Mesélj róla. A lányról a festményeken. Emlékeket, hogy milyen volt, miket csináltatok. - bukik ki belőlem hirtelen. Talán ezzel közelebb kerülhetek a megoldáshoz, hogy az álmaim mik is pontosan, mennyire valósak, vagy sem.
Nem várom el, hogy flörtölős hangulatban beszéljünk, mint az első alkalommal. Akkor és ott lényegében nem volt vesztenivalónk, most pedig komolyra fordulhat a dolog, ismerkedünk. Így már meg tudja mutatni az igazibb, törékenyebb oldalát is, ezt pedig a bizalom jelének veszem, nem támadásnak. Őszintén örülök, hogy egy kicsit az ő gondjairól beszélünk, mert egyrészt elfeledteti velem az enyémeket, másfelől a védelmező mechanizmusom beindul, amit például a testvéreimmel szemben érzek, hogy itt, most, talán segíthetek. - Ahogyan én sem. Elszoktam már attól, hogy mit hogy érdemes, de majd kialakul. Ne mentegetőzz állandóan. Majd szólni fogok, ha véletlenül megbántasz. - Ingatatom a fejemet kedves pillantással. Ez nem valami randi, ahol meg kell felelnünk egymásnak. Csupán belecsöppentünk a másik életébe, problémáiba, s azokkal együtt kell most élnünk, megoldást találnunk. - Oh, ez hosszú évek önmarcangolása után már egészen kellemes állapot, de azt el kell mondanom, hogy mindig szerető családom volt, akik túlbabusgattak, nem hagyták, hogy magányos legyek. - Ismerem be, tudván, hogy Sheree esetében ez vélhetően nem így van, de hátha neki meg én lehetek az a támasz, ami nekem leginkább Tasha volt, és még most is az. Lehet, hogy nálunk így most nem a romantika alakul ki első sorban, hanem a szex meg a lelkizés, de ez a kettő hátha kitesz majd egy kapcsolatot. Végülis ha a testi-lelki igények célba érnek, akkor az több mint próbálkozás. - Hát ez kissé tényleg zavaros, csoda, hogy te érted. A lényeget igyekszem kiszűrni.. de a múlton nem változtat. Mert bármi is történt, formált téged. - Bólintok most ismét, viszont nem értem, hogy miért kéne bárkivel is versenyeznie. Ezt nekem azért nehéz megértenem, mert az ikremmel inkább kiegészítettük a másikat, nem rivalizáltunk. Igaz, egy jó barát magával is tud húzni, nekem valahogy ez nem sikerült. Hannah idejében is amolyan magamnak való művészlélek voltam, aki nem igazán enged be senkit. - Talán egy győztes. Tudod csak azok tudnak bármit is elérni, akik kételkednek. Aki nem hisz, vagy vakon hisz.. nos egyik sem tud fejlődni, célokat elérni, mert becsapja magát. Te viszont akarsz tenni, keresed az utadat. Ezt viszont nem érzem zavarosnak. Ha ismét találkoztok, mire lennél büszke, amit nélküle elértél? - Állok most meg egy pillanatra, hogy kibontakozzak a karjaink összekulcsolásából, s most csupán felé fordulva a derekára illesszem a kezemet.
Meglepetten pillantok oldalra, amikor megszólal, védekezőn, mert hát kicsit tényleg támadóan szólaltam meg, de nem vagyok jó az ilyesmiben. Azt hiszem Serával is egész életemben a barátságom afféle versengés volt, még ha ő nem is vette észre, de biztos vagyok benne, jobban belegondolva, hogy nagyon fárasztó barát lehettem. Talán tényleg jobb is neki nélkülem, hiszen most ott van neki az a pasas, még ha idősebb is és tanár, de akkor is úgy tűnik, hogy jól van. Én csak összezavarnám a dolgokat a magam problémáival. Ha tudnám, hogy jelenleg is gyakorlatilag utánam takarít... mert bár az a lány nem miattam halt meg, vagy is nem halt meg, de mégis Sera próbálja megmenteni, és nem én. - Én nem igazán vagyok jó az ilyesmiben, bocs... próbálkozom. - köszörülöm meg végül a torkomat. Végtére is neki volt egy hosszú kapcsolata, én az ilyesmiben nem vagyok jó. Csak a szüleim felületes életmódját ismerem, Seráék szülei bár szerették egymást, de már nem élnek. Nincs előttem különösebben sok jó példa, hogyan is működnek jól a kapcsolatok. Furcsa érzés, hogy ő mennyire érettebben áll ehhez az egészhez. Én még csak próbálkozom, de a bizonytalanságom eddig mindig hazavágott mindent körülöttem. Hát persze, hogy félek tőle, hogy most is így lesz. - Ha csak feleannyi önbizalmam lenne, mint neked... - csóválom meg a fejemet egy félmosollyal, de legalább igenis mosolyt csalt az arcomra és ez nagy szó. Nem sokan képesek átfordítani az önmarcangolásomat mássá, neki viszont nagyon úgy tűnik, hogy megy. Újra visszagondolok Serára, akinek meghaltak a szülei, széthullott a családja, az egyik húga eltűnt egy időre, a másik meg kiállhatatlan és mégis megpróbált pozitív maradni. Én meg két élő szülővel állandóan csak nyafogok mi? - Igazából csak beszélgettünk. Kiderült, hogy a lány nem halt meg, akiről azt hittem, hogy igen, bár valaki más meghalt helyette, de nem én öltem meg és ez is valami. Talán segítenem kellett volna Serának kideríteni a dolgokat, de... annyi zűr van körülöttem, hogy... - sóhajtva megvonom a vállamat. - Ő ebben amúgy is sokkal jobb, én mindig csak próbáltam a nyomába érni, de úgy éreztem sose sikerül. Mintha csak az árnyéka lettem volna, tudod? Most elköszöntünk és bár hiányzik, mégis együtt nőttünk fel, de meg kell próbálnom kideríteni ki vagyok én akkor, ha nem szúrok el mindent azért, mert annyira igyekszem. Zavaros mi? - mások pont akkor lesznek sikeresek, ha akarják, ha tesznek érte, én ellenben inkább úgy érzem, mintha minél jobban próbálkoznék annál inkább nem sikerül. Mintha az egész életem egy nagy futóhomok lenne és én bármennyire kapálózom, hogy kihozzam belőle a legjobbat, annál lejjebb süllyedek. Talán meg kellene próbálnom egyszerűen semmit se csinálni?
Mielőtt még belemennénk abba, hogy végleges döntéseket hozunk egymással kapcsolatban, szeretném tisztázni az érzéseimet. Azt látom, hogy Sheree igyekszik vidám, és független maradni, mint akit nem érdekel semmi, holott van annyi emberismeretem, hogy jóval érzékenyebb, mint amilyennek mutatja magát. Vehetném semmisnek, amit eddig tettünk, vagy mondtunk, mintha csak most ismerkednénk meg, de ezzel magunkat is becsapnánk, éppen ezért akarom elmagyarázni, hogy nincs szükség a szemrehányó hangra, nem siklottam át a problémáin. – Félreértesz. Nem azért hoztam fel a saját dolgomat, mert a tiéd nem számít annyira. Csak azért tettem, hogy érezd, nekem a szextől függetlenül szükségem van rád. – Most hagyok némi hatásszünetet, hogy ne egy hosszú, drámai monológ legyen, mert ebben is végletes vagyok. Vagy hatalmas hallgatások, vagy dől belőlem a szó. Miközben lágy sétát lejtünk a birtokon, egészen romantikusnak tűnik, mint akik arra születtek, hogy örökké együtt legyenek. Na de azért ne szaladjunk ennyire előre! – Nos, mint tudod, először egy hosszú kapcsolatom volt, utána pedig semmi. De nem kell, hogy kövessük a sormintát, nem akarlak megijeszteni, tapadni, csak úgy megpróbálni. Jó a szex, ahogy mondod, erre alapozhatunk, viszont mi van akkor, ha mindkettőnk múltjára rácáfol a sors, és működik ez az egész? Miért dobnánk el? Csak mert nem akarunk csalódni? – Teszem fel a költői kérdést, ezzel mégsem akarom kimondani, hogy a szőke vámpírlány gyáva lenne, hiszen logikus, hogy félti a szívét, és könnyebb ezt is lazára venni. A válaszain eltűnődöm, ez megint olyan jelentéstartalmú, hogy már álmodott rólam valami igazán valóságosat, mintha tényleg közünk lenne egymásról. Végül elengedem a saját témámat, a festményeket, meg hogy az a valami azóta is elkísér, mert úgy vélem, hogy ha netán egy pár leszünk, úgyis közös probléma lesz minden, de most most az övé égetőbb, napi szintű gond, amivel foglalkozni kell. – Tegyük fel, hogy mégis. Hogy mégis ezt akarom. Kinek kell valaki olyan, aki mindent jól csinál? Rém unalmas! Na jó, én olyan vagyok, ez a szerencséd! És mi történt a találkozás során? – Ismét elviccelem a dolgot, csupán érintőlegesen, hogy elvegyem a súlyos dráma élét. Abbie és Talisha is életigenlő, magabiztos fajta, én sem fakadtam más tőről. Talán mi Smallwoodok azért születtünk hogy másoknak segítsünk az erőnkkel.
Legalább érti a viccet és ez is valami, bár én magam sem tudom, hogy mennyire viccelek és mondom komolyan. Nem az igazi, hogy ha egy kapcsolat csak a szexről szól, de nekem eddig nem igen ment más. Mármint folyton az lett a vége, hogy én láttam bele többet, szóval most nem akarok. Csak, mert Troy ismerkedne, még nem jelenti azt, hogy nem változik meg idővel a véleménye és nem jön rá, hogy az eddigi hosszú kihagyás után mégis csak jobb lenne inkább hagyni a fenébe a nagy komolyságot és szórakozni. Én meg megint pofára esnék. Nem, inkább én veszem félvállról a dolgokat, mint hogy mindig engem vegyenek félvállról. - Nem is tudom. Valóságosak, mintha velem történtek volna, mintha emlékek lennének, de közben nem történhettek velem, hiszen nem ismertelek előtte. - mondom, majd ő is felel és nagyon úgy fest, hogy az a festmény égestés talán még sem volt annyira jó ötlet, mert nem sült el a legjobban. Amikor megtörtént furcsa érzésem volt és azóta ez csak egyre erősödött és hát most mintha kissé a felett a tény felett is elsiklana, amit még a végén hozzáteszek arról, hogy kiderült, hogy még sem vagyok gyilkos. Zavaros ez a sok minden tudom én, de azért egy pillanatra elcsendesedem, hogy nem reagál érdemben. Túlságosan lekötik a saját gondolatai, az ami történt, vagy ami történhet, ebben végülis van ráció, csak hát... ez nem csak róla szól. - Beszéltem nem rég a barátnőmmel, vagyis a bolt legjott barátnőmmel... bonyolult... - kezdek bele újra óvatosan, talán egy csepp szemrehányással a hangomban, hogy a saját problémája mellett bizony az enyémet is hallja meg. Úgy tűnik, hogy egyik oldalról valami jó hírt kaptam, a másikról viszont még egy gondot a nyakamba vettem, pedig volt nekem is már azokkal az alakokkal, akik a nyomomban vannak az elfuserált amerikai tartózkodásomnak hála. Úgy tűnik, hogy én csak elszúrni tudom a dolgokat, ahogyan a barátságunk is zátonyra futott, valószínűleg persze miattam, hiszen Sera nem éppen olyas valaki, akiben bármiféle hiba is lenne. A festmények elégetését is én javasoltam és annak se lett jó vége. - Azt hiszem folyton csak elszúrom a dolgokat magam körül. Nem hiszem, hogy ezt akarod. - sóhajtok végül kibújva az eddigi állapotból, ahogyan belékaroltam. A bizonytalanságom olyan végtelenül nagy, hogy iszonyú nehezen adom meg magamat bármi jónak, meg hát az idő eddig mindig arra adott bizonyítékot, hogy elsősorban elronani tudok mindent, szóval ez se működne hosszútávon nem?
Méregetjük egymást, úgy alaposan, de lövésem sincs, hogy mi jár a fejében. Annyiban segít, hogy olyan zavart a pillantása, mint aki sajnálkozik, hogy csak ennyit tud adni. Játékosan megtaszítom a vállát, de csak éppenhogy, hiszen bár vámpír, kettőnk között van vagy ötven kiló difi. Féloldalas mosolyra húzódik a szám, egészséges hófehér fogaim kivillannak, az ember akkor ilyen, amikor őszinték az érzései. – A ruha, na igen, kicsit fejest ugrottunk a mélyvízbe. – Kezdek én is bele, mert nem akarok a szavába vágni, látván, hogy mennyire keresi a szavakat. Hagyom, hogy belémkaroljon, s megindulunk az udvaron, a kert bizony jó nagy, simán róhatjuk a köröket. Olykor magam elé meredek tűnődve, máskor pedig oldalt fordulok, hogy lássam az arcát. – Akkor mi a szexre fogunk alapozni, pedig.. ha tudnád, hogy mennyit hagytam abból is ki. – Még mindig mosolygok, van az egészben valami komikus, hiszen igaza van, nehéz nem kapaszkodnom belé, ugyanakkor szinte semmit sem tudunk egymásról. Ahogyan ő sem a kapcsolatok híve, én aztán végképp nem. Csak mert ennyi idő után van valaki, lehet, hogy riasztó lehet az, ha meg akarom őt ismerni. – Milyenek ezek az álmok? – Kérdezek vissza, mert lehet, hogy valami véres, beteg, de tekintve, hogy akaratlanul is milyen sötét mágiát alkottam a festményekkel, s gyakorlatilag majdnem beleőrültem.. Meg hogy Talishával azért mindig több volt köztünk, mint holmi testvéri viszony.. Még kiskamasz korunkban is együtt fürődtünk.. – Ez már haladás. De Sheree.. Ez még nekem is új, és ne hidd, hogy rád akarok akaszkodni. Éppen hogy a segítségedet akarom kérni. Azt hittem, hogy lezárult az a festmény ügy. Elégettem az összeset, ahogy javasoltad, de mintha.. azóta még inkább velem lenne. Azt hiszem nem lezártam, hanem felnyitottam ezt az egész ügyet. Talán ha egy kicsit el kezdenénk megismerni a másikat.. ezeket a szarságokon keresztül, akkor nem lenne ennyire zavarbaejtő, hogy közben.. mi is van köztünk. Legfeljebb olykor egymásnak esünk, csak hogy levezessük a feszkót. Úristen, a húgom szokott így beszélni, hidd el, én azért nem vagyok egy csábos kandúr, a látszat ellenére sem.. – Kicsit most elhallgatok, s várakozóan pillantok most én rá, hogy nyugodtan beszéljen arról, amit tapasztalt, mert futhatnak párhuzamosan ezek az oda-vissza témák.
Mosolyogva bólintok, bár a gondolataim között talán látszik, hogy kicsit más jár, mint a szimpla egyetértés. Folytatás... még most is úgy érzem, hogy ő túlságosan komolyan vesz valamit, amit én nehezen tudok. Persze nem csoda, neki elég komoly kapcsolata volt ez előtt, ha még évekig a halott csajáról festett, én meg igazából sosem voltam még komoly kapcsolatban. Na ja ebben is lemaradásban vagyok Serához képest, hiszen neki ott a tanárbácsi, bár kissé apakomplexusos a dolog, de ez más tészta, ő boldognak tűnik és elvileg ez a legfontosabb. Esetemben meg hát az apám él, komplexusom sosem volt, inkább csak brutálisan csekély önbizalmam, ezért aztán soha sem jutottam senkivel sokáig. Benne lehet az is, hogy volt, hogy én magam dobtam az illetőt, de talán többnyire elve olyan léhákat választottam, akik ugyanúgy szórakozásnak vettek mindent, mint én. Teszem azt az előző delikvens, aki szőrén-szálán eltűnt, pedig még vámpír is volt. - Akkor úgy is mondhatnám felettébb sok rajtad a ruha. - kacsintok egyet viccelődés címén. Nem vagyok jó az ilyen komoly ismerkedésekben. Őszintén szólva Eoinnal is elsősorban a szexről szólt a dolog, azért nem is vágott annyira pofon, hogy felszívódott, inkább csak a gyér önérzetemet bántotta, hogy még csak nem is szólt, hogy lelép. Troy ellenben láthatóan komolyabban gondolja a dolgokat, én pedig ebben nem igazán vagyok gyakorlott. - Oh hát igen, az élet elég bonyolult ez igaz és tudod én... - kezdek bele, ahogyan elindulunk. Oldalt pillantok, kicsit fel, mert Troy azért jóval magasabb nálam. Kissé megköszörülöm a torkomat. - Tudod nem vagyok ebben valami jó. A szex megy, de ez... - mutatok rá és rám, vagy hát magunk közé ide-oda. - Nekem nem igazán volt még komoly kapcsolatom senkive, te meg úgy érzem erre vágysz, vagy ebben vagy jó. Én nem tudom, hogy nekem mennyire megy az ilyesmi. Csak hogy tudd. - magyarázkodom, már megint, de miért? Talán csak múlatnunk kellene az időt, de azok után, amik mostanában történtek valami miatt nem megy úgy, mint mással. - Szóval én... nagyon fura álmaim voltak rólad. Azt hiszem ezért magyarázom most ezt. Valami van és nem tudom mi, de nekem még szokatlan és nagyon új és egyáltalán nem biztos, hogy kezelni tudom. - folytatom tovább, bár én magam is érzem, hogy nem teljesen összeszedett a mondandóm, ami főleg azért lehet, mert valójában gőzöm sincs, hogy mit akarok mondani. Még ha csak pajzán álmaim lettek volna vele, az rendben van, de nem erről van szó, ami nem jelenti, hogy ő nem érti majd félre. Az egész annyira furcsa, és valahogy olyan érzésem van, mintha már régóta ismerném, ami nem lehetséges, hiszen legutóbb találkoztunk először. - Ja és a jó hír, úgy fest, hogy még sem vagyok gyilkos, bár meghalt valaki kvázi miattam, de nem én öltem meg. - teszem hozzá gyorsan, mert bár kényes ügy, de még mindig ez tűnik egyszerűbb témának számomra, mint az egész érzelmi, meg kapcsolati zűrzavar.
Nem szándékozom ráerőltetni magamat a vámpírlányra, aki még nálam is elveszettebb, viszont ha egymásba tudunk kapcsolódni, akár az ágytornát, akár a lelki dolgokat illetően, már megérte. Nagyon régóta nem volt kapcsolatom, még futó sem, talán ő az elmúlt időszakban annyira szabadon élte az életét, hogy nálam azért több pasi mellett megfordult, de aligha alakult ki kötődése. Most ismét találkoznánk, remélhetőleg nem lenne elutasító, mert hiszem, hogy a lelke mélyén vágyik rá, hogy szeressék. Nem is akarom összehasonlítani Hannah-val, még ha Abbie szülinapján vicceskedve ezzel példáloztam, de szó sincs róla. Legfeljebb külsőleg hasonlítanak, de ahogy telik az idő, egyre inkább észreveszem, hogy Sheree mennyire egyedi. Most nem kell semmiben megállapodnunk, sikerül ahogy sikerül, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Végre megérkezik, és csókkal indít, ez azért egyértelműen jó jel. Ahogy közelebb hajol, átkarolom, hogy mégse csak amolyan ismerkedős puszi legyen, hiszen már lefeküdtünk. Na attól még fogunk összetartozni, viszont az, hogy mindketten rászántuk magunkat a továbblépésre, jelzése annak, hogy ebből még valami jó is kisülhet. – Örülök, hogy eljöttél. És hogy a folytatás mellett döntöttünk. – Dörmögöm amolyan mackósan, hiszen ami az alkatunkat illeti, jóval testesebb vagyok, a lány inkább nyúlánk, de biztos, hogy a vámpír ereje az enyéménél sokkal durvább, nem csoda, hogy majdnem leszakadt alattunk az ágy. Furcsa volt elengedni mindent, úgy gondolkozni, hogy ő valami szépséges gyilkos kém, akit csak utánam küldtek, így már nincs vesztenivalóm, beleadhatok mindent. Ehhez képest tényleg csak megtetszettem neki, s annyira spontán volt ez az egész, hogy nem csoda, hogy úgy gondolunk rá, hogy összepasszolunk. – Hát csak nem! Inkább csak neked, hogy több ruhában láss, mint legutóbb. – Felelem, mellé lépve, a keze után nyúlok, hogy meginduljunk egy kicsit itt kint a szabadban. Nem cél, hogy máris szobára menjünk ismét, főleg, ha most ismerkedni akarunk. Különösebb tervem nincs, annyira nem vagyok ügyes csábító, mint Tasha, s végképp nem annyira magabiztos, mint Abbie. – Nyilván béna indítás, de gondoltam rád, valahogy.. nem csak azért, mert jó volt veled, hanem.. Érdekesnek tartalak a szó legjobb értelmében, ezért voltam rá kiváncsi, hogy mi a helyzet mostanság veled. Egyikünknek se fenékig tejfel az élet. – Nem akarok direktben rákérdezni, hogy mi a helyzet az üldözőivel, én inkább amolyan művészlélek vagyok, aligha én tudnám megvédeni, bár ha egyszer bennem is feléled a nimfa.. Hát ki tudja.
Azóta, hogy beszéltem Serával próbálom valamilyen módon próbálom kitalálni, hogy mihez is kezdjek magammal és az életmemel. Persze mindezt úgy, hogy maradjak a hátsómon az iskola területén, mert az már egyértlemű, hogy odakint veszélyes. Gondoltam bepróbálkozom más szakkörökön, órákon is, amiket eddig nem néztem meg, hátha rájövök, hogy mi is az, ami igazán érdekel, de még mindig halvány sejtésem sincs róla. Így a majdnem vége előtt eleve tök kellemetlen lenne fogni és eldobni az eddigieket, bár még csak az év felénél járunk, ha elengedem a dolgot és kitalálom milyen szakra jelentkeznék át jövőre... de ahhoz addig ki kell találnom! Így aztán nem csoda, ha várakozó állásponton vagyok és ebben a fene nagy útkeresésben Troyra se volt annyi időm, amint akartam volna, mert hát amúgy tök jó pasi még a fura festmények ellenére is. Azért remélem, hogy a halott excsaját már kiverte a fejéből, mert nekem valahogy nehezen sikerül. Furcsa dolog ez, de időnként felbukkan a gondolataim között, sőt volt egy két elég érdekes álmom is. Troyjal voltam és az egész olyan valóságosnak tűnt, ám mégis olyan helyzetek kerültek elő az éjszakai képekben, amiket én nem éltem át vele, sőt még a házukban is jártam. Ez az egy, ami miatt felmerült bennem, hogy el kellene mennem arra a szülinapra, mert érdekelt volna vajon tényleg olyan-e a ház, mint álmomban és ha igen, akkor ez hogy a fenébe lehetséges. Viszont egy "randi" után tényleg fura lett volna, meg aztán gőzöm sincs milyen a családja. Épp elég nekem a saját szüleim felé lévő megfelelési kényszer, nem kell még többet a nyakamba venni. - Szia! - azért azt értékelem, hogy nem valami kinti, hanem csak félig kinti helyet választott, mert már kellően cidri van, sőt hó is akad sok helyen. Közelebb lépdelek, kicsit pipiskedem, mert Troy azért jóval magasabb, mint én, hogy aztán megcsókoljam. Fura dolog ez, nem kell nekem pasi, és őszintén szólva nem is akarnám kimondani, hogy ő az lenne, de közben mégis olyasmi? Jó, egy randiféle alapján ezt nehéz lenne így kimondani, főleg hogy nem is volt az rendes randi. Nem kell mindent címkézni ugye? - De elegáns. Remélem nem temetésre készülsz! - ejtek meg egy cinkos mosolyt, jelezve, hogy csak viccelek. Bár ciki lenne, ha beletrafálnék, főleg olyan háttérrel, hogy az exe halott, meg hogy én sokáig azt hittem, hogy öltem... Na igen, ezt még el kell mesélnem. Nem mondom, hogy nem gördült le a vállamról egy kiadós teher, amikor Sera elmondta, hogy valójában az a lány nem halt meg. Bár egy másik igen és részben az én hibámból, még ha nem is én magam végeztem vele. Összességében azért a felelőtlenségem okozta a halálát, de talán ez egy fokkal kisebb teher, mint az, ha tényleg én tettem volna.
Mivel Sheree nem tudott eljönni Abbie születésnapjára, ezért úgy gondoltam, hogy találkozzunk külön is. Teljesen megértem, hogy nem érezte volna komfortosnak, hogy alig egy randi után máris bemutassam mindenkinek, de az is lehet, hogy megint üldözi valaki. Mindenesetre üzentem neki, s bízom, hogy megtalálja a hollóm. Most nem a faluban vagyok, hanem visszamentem az iskolába, mert hétfőtől ismét dologozom egy művészeti kiállításon, de még a hétvégét itt tudom tölteni. Mivel az egyetemi jogviszonyom tovább él, ezért van külön szobám, de ha nagyon úgy hozza a helyzet, s Sheree most sem ér rá, lehet, hogy Talishával múlatom majd a felesleges órákat. Azért mégiscsak jó lenne. Ez a lány nagyon felvillanyozó, s annyi búslakodós év után, amit Hannah halála miatt éreztem, most egészen kicsattanok. Na nem mondom, hogy megint az ágyban akarok vele kikötni, ami egyébként fenomenális volt, hanem meg akarnám ismerni! Azt hiszem mindketten rászorulunk már arra, hogy egy kicsit jól érezzük magunkat, hogy legyen kivel beszélgetni, hiszen Sheree is egy kész idegroncs, és úgy látom, ő is igényelné ezt az egészet. Semleges helyszínt választok, a benti kis udvart, ne valami privát helyszínt, hogy legyen számára menekülőút, ha esetleg azt akarná, hogy hagyjuk az egészet, s így aztán nincsen beszorítva valahova, ahol csak kettesben lehetünk. Bízom benne, hogy eljön, úgyhogy a koradélutáni időszakot jelölök meg, ami sem nem köthető össze valamilyen étkezéssel, de nem vágja ketté a napunkat sem, de mégis bármi tervezhető, ha úgy akarjuk. A ruházatot illetően kicsit talán túlöltöztem, mert megszoktam az eleganciát, ezért egy nyakkendő nélküli öltönyben feszítek.
Nagyon nem vagyunk egy állásponton Paulóval az önítélkezést illetően, de hatalmas szerencséjére nem vagyok legilimentor, vagyis fogalmam sincs, mire is gondol tulajdonképpen ebben a pillanatban. Szeretem a szüleimet. Igen, még annak ellenére is, hogy nem éppen a világ legjobb szülei vagy "csupán" a nevelő szüleim. Hiszen ők neveltek fel és nyújtottak számomra egy otthont. Volt hová tartoznom. Ki tudja, mi vált volna belőlem, ha akkor és ott nem vesznek magukhoz. Hiszen benne van a pakliban az is, hogy a valódi szüleim vétkesek voltak valamiben és voltaképp jól jártam azzal, hogy így alakult az életem. Ismerem apámat, nyomós ok nélkül nem öl meg egyetlen lényt sem, még abban az esetben sem, ha gyűlöli őket. Alistairt is csak figyelnem kell, de nem lépnem ellene. Bizonyítékokat gyűjtök, hogy utána cselekedhessenek, ha esetleg szükségessé válik a dolog. Legalábbis szeretnék hinni ebben. Reménykedni abban, hogy amit tesznek, az nem feltétlenül rossz, éppen csak én nem látom még át teljesen a rendszert. Tizenhat éves vagyok, életemben nem vadásztam le még semmit sem, nem érthetem tehát, mi minden folyik a háttérben ilyenkor. - Mondja ezt az, akinek feltehetően jelenleg is tömve a zsebe pár galleonnal - jegyzem meg egy keserédes mosoly kíséretében. Paulo nem hibás abban, hogy gazdagnak született, éppen csak nem ismeri azt a világot, amelyet nekem volt szerencsém pár alkalommal már megtapasztalni. Amikor a nevem nem nyit meg ajtókat és még pénzem sincs, hogy rásegíthessek dolgokra. Hát persze, hogy a jelenlegi biztonságos helyzetében könnyebben hagyják el a száját ama szavak, miszerint a barátság fontosabb. - Mindegy, nem fontos - vonom meg végül a vállamat, itt is jelezve irányába, hogy részemről ennyi volt a téma. Nincs értelme tovább boncolgatni, hiszen napestig győzködhetnénk egymást a másik igazáról. - Mindenki arra vágyik, amije nincs, ez alól pedig se te, se én nem vagyunk kivételek - csóválom meg a fejem nagy "bölcsen". - Nekem azért jól esne pár zsáknyi galleon, ezt bevallom - ismerem el végül. - Lenne pár dolog, amit szeretnék megvenni magamnak és aligha jutok hozzá rövid időn belül. Félreértés ne essék, mindezt nem azért említettem meg, hogy Paulo rohanjon és vegyen meg nekem mindent, amit csak kiejtek a számon. Nem. Ha fel is ajánlaná, hótziher, hogy visszautasítanám. Igazság szerint már így is sokkal fogok neki tartozni, ha valóra váltja az ígéretét és segít nekem megtalálni az igazi családomat. A szüleimet már aligha, mivel ők halottak. És hogy mihez is kezdek utána? Még nem tudom, de az tény és való, hogy akad pár tervem a jövőmre vonatkozóan, még ha nem is ebből a szempontból. A kihasználása pedig... Meg fogom tenni. Eddig ő játszott másokkal, most én fogok vele. Hogy összezavarodott kislány lennék-e? Esélyes. Annak lát, aminek szeretne. Viszont ez még talán az előnyömre is válhat, hiszen ki hinné el rólam, hogy ilyesmi járna a fejemben? Valahogy nem sokan kötik össze velem a ravaszságot, még ha ez konkrétan nem is számít annak. Paulo azonban... Eddig ő játszott a lányokkal, ideje végre, hogy valaki más is jól jöjjön ki ebből a szituból. Talán sikerül az ujjaim köré csavarnom, éppen csak az a gond, hogy fogalmam sincs, miként kell az ilyesmit csinálni. Az nem játszik, hogy most rögtön átvedlem a csábító szerepkörébe. - Ezt most... miért mondtad? - pillantok rá enyhén meglepődve. Jó vagyok oklumenciából, noha soha életemben nem izgatott a téma, mégis elég jó a mentális védelmem a tanárom szerint, erre Paulo kitalálja a gondolataimat? Aha... hát persze. Nyilván csupán merő véletlen az egész, nem több. Igaz, most nem is foglalkozom a fejem csapongó tartalmával. Elég sokat ittam és nem is számítottam arra, hogy egy legilimentor társaságában lehetek este. Ráadásul, máskor sem tudatosan használom. Éppen csak jelen van és még csak nem is koncentrálok. Fura, igaz? A világ egyik megoldatlan rejtélye. - Hidd el, léteznek akkora titkok a világon, amelyeket még egy barát is képtelen néha megoldani, akármennyire is szeretné - révedek magam elé egy röpke másodperc erejéig, majd csupán lemondóan csóválom meg a fejem. Ezt így nem állt szándékomban kimondani, mégis megtettem valamiért. Nem is értem, miért jár néha előbb a szám, mint az eszem. - Mindegy, nem fontos. A lényeg az, hogy vannak körülötted emberek, akikben megbízhatsz... Személy szerint soha életemben nem mertem közel kerülni senkihez sem, hiszen a szüleim igen gyanakvóak voltak másokkal szemben, ami az igazat illeti. Egy idő után mindenkitől eltiltottak, akit csak ismerhettem, mert mi van abban az esetben, ha véletlenül kikotyogom, hogy mivel foglalkoznak? Nos, ha egyszer el is árulom valakinek, az nem véletlenül lesz, de ezt inkább megtartottam magamnak. A végén még csak ennél is nagyobb bajba kerültem volna... - Igen, majd pont miattam tör ki egy családi háború - nevetem el magam a képtelen szituáció hallatán. - Majdhogynem olyan, mint az a mugli könyv... Rómeó és Júlia. Anyám kedvence, gyakran idézget belőle. Soha életemben nem nézném ki belőle, hogy ennyire intelligens - teszem azért még hozzá, hiszen ezen kívül tényleg nem sok minden érdekli a világból. Csakis annyi, hogy a ház ne legyen rendetlen, apám rendes helyre mehessen haza és minden más, ami egy asszony dolga. Na és a vadászat. Ölni szeret, az tény. Mindig is szeretett, habár mostanában mintha kevesebbet járna el "dolgozni". - Elég rosszak a megérzéseid - csóválom meg a fejem, de valóban nem szeretném eltántorítani a dologtól. Nekem igenis kapóra jön, hogy hajlandó ezt is megtenni számomra. - Nekem most mennem kell - állok fel végül az asztaltól. - Köszi a vacsit, később beszélünk. Szia! - köszönök el végül tőle, majd veszem távozóra a figurát. Össze kell szednem minden olyan anyagot, ami segíthet számunkra az igazság kiderítésében és ez most egy percet sem várhat.
Az adományozás csak egy kis szelete a tortának. Fontos dolog, és időnként fontos róla beszélgetni, de azt hiszem mára ennyi elég volt ebből a témából. Ami pedig Miley szüleinek illegális tevékenységét illeti, illetve a varázslény jogokat illeti, igen, erre tudnék mit mondani. Azonban félek igen heves vitába torkolna a dolog. Ugyanis messzemenően hiszek a törvényekben, és az ártatlanság vélelmében, mindaddig, amíg az ellenkezője nem bizonyosodik. Még egy vámpír, vagy vérfarkas esetében is. Mindenkinek kijár az egyenlő bánásmód, és tisztességes tárgyalás, akármiről is legyen szó. Ami pedig az önbíráskodást illeti, messzemenően elítélem. Az a nagy baj vele, hogy aki ilyesmit tesz, az sosem tisztán objektív szempontok alapján cselekszik. Többnyire valami múltbeli sérelem megtorlása áll mögötte, és ha ez válogatás nélküli, egész csoportok elítélésében nyilvánul meg, akkor számos ártatlan áldozatot is szedhet. Azt pedig már nem lehet visszacsinálni. Ezzel nem azt mondom, hogy védeni kell a gyilkosokat, vagy bűn elkövetőket, csak azt, hogy be kell tartani a törvényeket. Jobb, ha nem érintett, objektív személyek ítélnek, alapos törvényszéki vizsgálatok, és kézzel fogható bizonyítékok alapján. Persze, én is jól ismerem, talán túl közelről is az olasz vendettát. Ha arról lenne szó, a családom védelmében nem is hátrálok ki semmi elől, de úgy hiszem a felesleges vérontás csak még több felesleges vérontáshoz fog vezetni, aminek sosem lesz vége. Szóval talán jobb is, hogy nem efféle témákkal rontjuk el az est további részét. - Könnyebb. De a pénz az csak eszköz. Megnyit pár kaput, út pár kifizetődő kapcsolathoz. Azonban vannak ennél fontosabb értékek is a világon. Például a barátság, vagy csak a minőségi együtt töltött idő. Az igazán fontos dolgokat nem lehet pénzen megvenni. - talán Miley most nem hiszi, hogy a barátaim fontosabbak nekem a pénznél, de így van. Ha teszem azt választanom kellene Guido barátsága, és a vagyonom közt, akkor gondolkodás nélkül választanám az előbbit. Miért? Mert a pénz, csak egy eszköz, ahogy már mondtam is. Bármikor elveszhet, de bármikor vissza is lehet szerezni. Nem azt mondom, hogy könnyű a nulláról, semmiből valamit felépíteni. Nem az. De nem is lehetetlen. A családom az élő példa erre. A felmenőim néhány generációval ezelőtt még csak szegény nápolyi halászok voltak, egy düledező viskóban, ahol élelem is alig jutott. Mostanra viszont a belső körök tagjai lettünk, akik meghatározzák Olaszország politikáját, gazdaságát, és jogrendszerét. Mit csinálnék, ha hirtelen elveszteném a vagyonom? Amit az apai nagyapám is, amikor Nápolyból Rómába jött szerencsét próbálni mindössze néhány lírával, és egy Bibliával. Elhelyezkednék gyakornokként valami jogsegély cégnél. Néhány filléres üggyel tapasztalat szereznék, aztán néhány nagyobb üggyel hírnevet és tőkét. Aztán, ha mindent visszaszereztem, ami az enyém, akkor vennék vendettát, azokon akik miatt mindezt el kellett szenvednem. - Igen, én tudom. - mosolyodom el szórakozottan, de azért figyelek is Miley reakcióira. A társasága egyszerűen szórakoztat, és olyasmit mutat számomra, amit eddig más lányok nem. Talán éppen, mert ennyire különböző világból származunk. Szóval, egyenlőre ennyivel is megelégszem. Nem érzem különösebben, hogy kihasználna. De ha eljutnánk odáig, amikor már ténylegesen csak erről szólna az egész, akkor Miley hamar megismerné azt az oldalamat, amit nem szeretne. Nem ejtettek a fejemre. Tudom, hogy kit mikor, és milyen érdekek vezetnek. Egyenlőre viszont inkább látok egy összezavarodott kislányt benne, mint valakit, akit számító érdekek vezetnének. Még akkor is, ha meg is fordul ilyesmi a fejében. - Egyedül lenni néha nem rossz. De magányosnak lenni már egészen más tészta. Néha akkor vagyok a legmagányosabb, amikor a legtöbben vesznek körül éppen. - válaszolok egy talán ki sem mondott gondolatra. Valahogy ösztönösen csúszik ki a számon, magam sem tudom miért. Ki tudja, talán csak a saját legilimenciám űzött gonosz tréfát még velem is. Többnyire jól kontrollálom, és tiszteletben is tartom mások magán gondolatvilágát, most viszont lehet, hogy bor feloldott bennem valami gátat, amit nem kellett volna, vagy ki tudja. - Nem az. Persze, néha figyelned kell a másikra. Meghallgatni a problémáit. Ugyanakkor tudod, hogy van aki meghallgatja a te problémáidat. A barátság nem valami egyoldalú dolog. Oda-vissza alapon működik. Mint ez a beszélgetés. Te elárulsz magadról valamit, cserébe én is elárulok magamról valamit. A barátság biztonságérzetet ad. Védőhálót, ha úgy tetszik. Ami meg a titkokat illeti, csak, ha hagyod, hogy felemésszenek, és közéd, és a számodra fontos emberek közé álljanak. - sóhajtok egy aprót az utóbbi mondatra. Közben pedig Danielre és Guidora gondolok. Két idióta ugyanazzal a titokkal. Mindkettő engem rág, ahelyett, hogy egymással beszélgetnének végre. Ami pedig azt illeti, nem. Nem nevetném ki Mileyt. Ahogy azt a két ütődött majmot se. - Miattam csak ne aggódj. Meg tudom magam védeni. Mellesleg ki mondta, hogy az én családomnak nincsenek szívességei, amiket bevethet, ha fenyegetve érzi egy tagját? Fogadni mernék, hogy azok az alakok vonyítva menekülnének vissza oda, ahonnan jöttek, ha megtudják, hogy kikkel is állnak szembe. Nem nagyképűség. Tény. - közlöm nagyon is komolyan. Nem sokan vannak, akik újat mernek húzni a családunkkal. A legtöbben pedig akik ezt megtették, valami névtelen, Isten háta mögötti börtönben lettek eltűntnek nyilvánítva. Aki pedig nem... mit is mondtam korábban a vendettáról? Aligha ha hiszem, hogy van olyasmi, amiből apám ügyvéd serege ne mosna ki egy pillanat alatt olyan patyolatra, mint a mai mosás. - Nem az első eset lenne. Az életben néha kockáztatni kell. Valami azt súgja, hogy ebben az esetben, ez megéri a kockázatot. - mondom magabiztosan, egy kis féloldalas mosollyal. Vakmerő lennék. Nos igen, talán. De nehogy azt higgye bárki is, hogy még nem égettem meg magam. Testemen lévő nyomok is másról árulkodnak. Na persze a legtöbb lány könnyen beveszi a mesét a síelni tanuló kisfiúról, és a gonosz fúriafenyőkről. Még tetszik is nekik. Van miért sajnálni. Azonban ez nem tántoríthat el semmitől, ha elhatározom magam. Én mindig megkapom, amit akarok. Ha mást nem is, de ezt az apám alaposan belém verte. Egy DiNardi sosem veszít, elveszi, amit akar. - Látod, így sokkal szebb vagy. Mármint ha mosolyogsz. - jegyzem egy hasonló kis mosollyal. Közben felveszem a poharam, és kiiszom a saját boromat, hogy az üres pohár szélével kezdjek játszani az ujjaimmal, csak úgy szórakozottan. A tekintetem viszont most nagyon is Miley arcán felejtem.
Miley C. Thompson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kis udvar mohás szökõkúttal 2023-02-05, 17:34
Nem folytatom az adományozással kapcsolatos eszmecserét, hiszen ez nem az én világom. Nem vagyok nemesi család sarja, mi nem úszkálunk a vagyonban, noha apámnak zseniális üzleti érzéke van, éppen csak nem kamatoztatja azokat. Aki vadászként él, annak célszerű a háttérben maradnia, hogy ne keltsen a kelleténél nagyobb feltűnést. Tudnia kell mikor, mely fülekbe suttoghatja a megfelelő szavakat. Ha rossz embernél kopogtatunk, hamar elvérzünk. A tevékenységünk valamilyen szinten illegális, hiszen a Minisztérium nem engedélyezi az öntörvényességet, de nem is tesznek megfelelő intézkedéseket a különféle mágikus lények ellen. Itt nem a sellőkről és az unikornisokról van szó, hanem a vámpírokról, vérfarkasokról és minden másról, ami árthat a társadalom számára. Rossz nézni, ahogy bénáznak a hivatalos berkekben, mert féltik a vérlények jogait. Kérdem én: miféle jogok járnak azoknak, akik más emberek életét veszik el? Eme kérdésemet minden bizonnyal Paulo is megválaszolhatná, de most valahogy ehhez sincs kedvem. Ha esetleg védené ezeket a lényeket vagy valamilyen úton-módon, de a pártjukat fogná, besértődnék és elviharzanék. Kár lenne elrontani ezt az egészet ilyesmivel... - De azért pár fokkal könnyebb, ha az ember zsebe tele galleonokkal - vetem ellen, hiszen Paulo érezheti úgy, miszerint nem minden mérhető anyagiakban, de azok, akiknek nincs, nem értenének vele egyet. A világ sajnos ilyen, tele mindenfelé ellenvéleményekkel és ez már aligha fog változni. Aki gazdag, az a szegények lelkivilágát irigyli, aki pedig szegény, az a gazdagok életvitelét. - Sok kaput megnyit az előtt, aki rendelkezik vele és még több kapcsolatot képes lehetsz kiépíteni vele. Valamiért nem igazán hiszem el, hogy Paulo az a fajta ember, aki többre tartja a barátait, mint a vagyonát. Galleonokban heverve nőtt fel, személy szerint azon se csodálkoznék, ha télen azzal fűtenének. A hozzá hasonló embereknek mindent jelent a pénz, még ha az ellenkezőjét is állítják. Most persze úgy érzi, ennél többet jelentenek számára a barátai, de vajon mit tenne, ha egyik napról a másikra buknák minden egyes galleonjukat? - Jó, hát te tudod... - vonom meg a vállam, egy kissé azért továbbra is kételkedve a szavaiban. Nem értem, miért hiszi azt, hogy az én társaságom annyira jó, de nem ellenkezem. Ingyen üzlet sose rossz. Jelenleg pedig Paulo elég nagy terhet vett le a vállamról azzal, hogy csak a két szép szememért is elvállalja az ügyet. Tehát innentől kezdve csak jóban kell lennem vele... Remek. Néha nem is olyan rossz, ha az ember nőből van és képes valamilyen szinten befolyásolni a férfiakat. Nem hittem volna ugyan, hogy ezt az én külsőmmel is megtehetem, de legyen. Most én használok ki valakit és nem fordítva. Cserébe pedig elég lesz szépen mosolyognom és csinosnak lennem. Oké, én benne vagyok. - Igazság szerint én jól elvagyok egyedül - füllentem a szavai hallatán. Hogy magányos vagyok-e? Igen, méghozzá teljes mértékben. Még magam előtt is nehezem vallom be, de néha nagyon is irigykedve figyelem azokat, akik az órák közötti szünetekben képesek beszélgetni másokkal és valóban érdekli is őket a másik. Én valahogy kimaradtam ebből... Minden időmet lekötötte az, hogy vadásznak neveltek. És mit értem el vele? Semmit. Ügyes vagyok benne, de nem kiemelkedő. Ráadásul, nem is áll szándékomban ezen a vonalon ténykedni. - A barátság néha teher... Figyelni mások problémáira, amikor neked is vannak sajátjaid, nem lehet valami kellemes. És a titkokról már ne is beszéljünk - csóválom meg a fejem. - Ha kiderülnek, újabb és újabb vitát szülnének. Mégis vágyom arra titokban, hogy valakivel mindent megoszthassak magamról, de ezt egyelőre nem akarom Paulo előtt bevallani. Nem ismerem. Ahhoz pedig végképp nem, hogy a lelkem legmélyebb bugyrait is megosszam vele. Amúgy is... csak kinevetne. Ezt nem érti az, aki nincs benne ebben. Nem értheti. Ráadásul, gazdag. A hozzá hasonlóak mindig kinevetik azt, aki náluk elesettebb. Tapasztalat. A Beauxbatonsban is ugyanez volt a helyzet. - Mi nem vagyunk gazdagok, de nehogy azt hidd, hogy az apámnak nincsenek kapcsolatai - sóhajtok fel gondterhelten. - Egy kis szívesség itt, egy másik ott és máris olyan alakokat uszít a nyakadra, akiket nem szívesen látsz a saját közeledben. És nyilván rövid idő után be fogod látni magadban, hogy jobb, ha távol tartod magad tőlem, különben megsérülhetsz. Ez nem fenyegetés, hanem tény. A szüleim bármire képesek lennének, hogy azt tegyem, amit szeretnének és aligha fognak örülni neki, ha egy Paulóhoz hasonló suhanc száll szembe velük. Ráadásul, nagy a gyanúm arra vonatkozóan, hogy a vér szerint szüleimmel is ők végeztek, szóval finoman szólva is bármit megtesznek azért, amit kiszemelnek maguknak. - Rendben, de figyelmeztetlek: vásárra viszed a bőrödet. És ezt teljes mértékben komolyan mondom. Ha még így is segíteni szeretnél, hülye lennék visszatartani - mosolyodom el halványan. Mulattat, hogy ennyire vakmerő. Legalábbis, reményeim szerint nem lesz ezzel semmi gondja sem. Még azt hiszi, a lábai előtt hever az egész világ. No, nem baj, szüksége van a tapasztalatra.
Rendben. Nem vagyok szent. Ezt aláírom. Készséggel. Nem csinálok úgy, mintha az lennék. Ráadásul, minden szentnek saját maga felé hajlik a keze, nemde? Ez velem sincs másképp adott körülmények közt. Nem teszek úgy, mintha néhány egy éjszakás nem egy kiadós pofonnal, és hisztérikus kirohanással ért volna véget. Az állszentség lenne tőlem. Azt viszont szögezzük le, hogy sosem áltattam senkit sem azzal, hogy ez több is lehet. Az egyetlen lány, akitől tényleg többet akartam ennél, az pedig nem volt képes elhinni ezt nekem. Nem értette meg, hogy bizonyos esetekben a szabályok érte, és nem ellene vannak. Hogy megvédjék, nem hogy korlátozzák. Néha most is aggódom érte ugyanezért, még akkor is, ha már nem az én gardróbom az, ahol menedéket keres a gonosz anyja elől. Szomorú tény, de attól még igaz. Miley csupán véleményem szerint nem olyan lány, aki belemászna ilyesmibe, vagy megérdemelné, hogy így törjék össze a szívét. Még abban az esetben is, ha most még úgy is érzi, hogy nem érdeklik a fiúk. Majd fogják. Ez természetes dolog. Bár minden olyan fekete-fehér volna, mint amilyennek Miley gondolja, de nincs így. A pénzen túl számtalan oka lehet, ha valaki ilyen helyzetben marad. Talán, hogy védje a gyerekeit, védje a kisebb testvérét, vagy csak meggátolja a család teljes összeomlását egy tragédia után. Netán, hogy az ártatlan embereket védje a saját családjától. Ehhez pedig néha az embernek át kell lépnie a szürke zónákba, vagy éppen eltűrni bizonyos helyzeteket. - Néha jó a hírverés, és néha nem. Néha szükséges, néha nem. A trükk csak annyi, hogy tudd, mi és mikor kell, és mikor nem. Néha hasznosabb névtelennek maradni. Ilyesmiben is. Még ha ez most nem is tűnik számodra logikusnak. - sokféle hírverés létezik, és persze alapból jól jöhetne ki az ember abból, ha a nevét a jótékony mecénás jelzővel kötik össze. De így volt ez a nagy De Medici házzal is, és láttuk a történet végét. Ami pedig az illeti, ahhoz, hogy sokra vidd, nagy célokat kell kitűznöd magad elé, ahhoz pedig az kell, hogy többről, és nagyobbat merj álmodni, mint azt bárki gondolná. Éppen csak nem szabad akárkivel megosztani ezeket az álmokat. Elvégre még maguk a nagy De Medici-ek is csak egyszerű, szegény kelmeárusok voltak, mielőtt Olaszország legtehetősebb, mecénás bankáraivá nőték ki magukat. Igaz, akkoriban még nem is volt egységes Olaszország, pusztán városállamok. Illetve az azokhoz tartozó tartományok. De ez tulajdonképpen lényegtelen is, mert a Mediciek székhelye bár Firenzében volt, de Nápolytól, a Vatikánig mindenütt ott voltak, ahol a hatalom és a befolyás is. Csodálom ezért őket. - Már gazdag vagyok. Bár ez attól függ, kinek mit jelent ez a szó. Nem minden mérhető csilingelő galeonokban. - egyesek csak a vagyonban látják a gazdagságot, de a család, a barátok, az együtt töltött pillanatok sokkal értékesebbek lehetnek minden luxus villánál, luxus autónál, vagy úgy bárminél, amit pénzen vehetsz. Mit ér az egész, ha nincs kivel megosztanod, legfeljebb egy whiskys üveggel? Elég nekem az anyámra nézni, hogy tudjam ezt. Mindent elért, kétszer volt az év üzletasszonya, mérhetetlen vagyon, hírnév, hatalom. De az üvegein kívül semmi sincs, ami kitöltené szívét, és a lelkét. Ami lássuk be, hogy igen szomorú, és szánni való. - Mondtam. Egyenlőre megelégszem a társaságoddal. Ami pedig azt illeti, mindenki tehetséges valamiben. Még ha elsőre nem is feltétlen látszik, hogy miben, akkor is. - nem. Nem igazán áll szándékomban a puccos partikon kísérőnek használni. Legfeljebb ha ő is akarná, de azt erősen kétlem. Mit remélek ettől az egésztől? Ez nagyon jó kérdés. Még magam sem tudom pontosan. De nem is kell most azonnal kitalálnom. Megengedhetem magamnak a luxust, hogy kivárjam, mi lesz ebből az egészből saját magától. Ami pedig az ügyet illeti, nos ez pont így fog működni. Meg kell nyílnia előttem, ha tetszik neki, ha nem. Csak így tudok segíteni. Tudnom kell, hogy mi jár a kis fejecskéjében. Ez az egyetlen mód. Azon kívül nevezhetjük bizalom gyakorlatnak az emberek felé. Sejtem én, hogy nincs túl sok ember, akit közel engedett volna magához. A következő mondata pedig ezt meg is erősíti. - Az. És szükséges is. Vannak dolgok az életben, amikkel az ember nem képes egyedül megbirkózni. Hidd el nekem. - bármilyen bátornak is állítja magát be Miley, de vannak dolgok, amikkel nem küzdhet egyedül. Kell valaki, akiben megbízik. Ha nem én, akkor valaki más. De kell, hogy legyen ilyen személy. - Igaz. Megtanultam jól forgatni a lapokat, ha szükséges. Azt pedig bízd csak rám, hogy a gazdag ügyfelek torkán mit tudok lenyomni, és mit nem. De megnyugtatlak, legfeljebb abban az esetben viszlek ilyen helyre, ha te is akarod, és nem azért mert én erre kértelek. - ezt így is gondolom. Valami szép kis biodíszletet mindig találni erre a szerepre. Viszont őt nem akarom erre a szintre alacsonyítani. Értékesebb ő annál, még ha ezt nem is látja be saját magáról momentán. - Nem kell. Éppen ezt mondtam. El tudom intézni. De őszinte leszek, az a nehezebb út neked is, a szüleidnek is. Jobb volna békésen elrendezni. - mondom teljes komolysággal, majd veszek egy mély levegőt, hogy átgondoljam a következő mondatot. - A diszkrécióm alapvető dolog. Ezt már elsőre is sikerült tisztáznunk. Azonban félek, hogy egy bizonyos ponton túl majd el kell határoznod magad ahhoz, hogy tovább léphessünk, ami nem lesz könnyű döntés. Én viszont a végéig melletted leszek, rendben? - nem ismerem a szüleit, nem tudom mivel foglalkoznak. Csak azt gondolom komolyan, hogy Miley mellett kiállok, és segítek neki ebben. Bár esélyesen ha tudnám mi mindenbe keveredtek a szülei, nos igen, módot találnék rá, hogy mindent felhasználjak ellenük, mert az ilyen emberek nem is emberek a szememben. Ezt Miley jól érzi. Ámbár az más kérdés, hogy milyen törvényes utat tudnék találni hozzá. Méghozzá éppen Miley védelmében.
Miley C. Thompson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kis udvar mohás szökõkúttal 2023-01-22, 16:12
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, ugyebár. Elvégre, nem én vagyok az, aki nagykanállal falja az életet és minden reggel más és más lány mellett ébred. Olyankor hol van az a fene nagy empátiája? Talán a legtöbb lány tudja, hogy mi lesz annak a vége, ha ágyba bújnak vele, de nekem ne mondja senki se, hogy még nem volt egyetlen olyan alkalom se, amikor megbántotta valamelyiküket azzal, hogy egy futó kalandnál nem lett több a dologból. Nem érdekelnek ugyan a fiúk, de igenis szorult belém annyi, hogy ezeknek a lányoknak a helyzetét teljes mértékben átérezzem. Jöhet itt nekem a szép szavakkal, de ha bort iszik és vizet prédikál, attól hamar felmegy bennem az a bizonyos pumpa. Mit ne mondjak, elég kettős alak... Egyszer úgy érzem, képes lennék vele barátkozni, máskor pedig úgy, hogy minél messzebb tőle, annál jobb. Azt hiszem, jelen pillanatban az utóbbi állítás munkálkodik bennem. Mindenesetre, érdekel annyira a jelleme, hogy még maradjak és lenyeljem a felszínre törő szavaimat. Egyelőre. - Gratulálok nekik - felelek csupán ennyit, hiszen nem áll szándékomban vitába bonyolódni és nyilván esélyem se lenne olyasvalaki ellen, akinek az lesz a szakmája, hogy addig csavarja a szavakat, amíg az ő térfelén nem köt ki az a bizonyos labda. Véleményem szerint ugyanis csakis az nem lesz képes kitörni ebből, akit a pénz tart ott, ahol született. Addig nincs is gond, amíg ez teljes mértékben megfelel számukra. A bajok ott kezdődnek, amikor már ők is érzik, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem lépnek. Na, ott a gond. - Ha lenne vagyonom, én névvel tenném ugyanezt - vallom be az igazat. - Elvégre, mindennek meg van a maga haszna, nem gondolod? - villantom rá kíváncsian a tekintetemet. - Legalább egy jó reklám, ha nem is több. Egy-két rövid bejegyzés valamelyik reggeli lapban és az emberek tudat alatt is el fogják ismerni a családot. Minden tiszteletem azoké, akik névtelenül adakoznak, hiszen nincs semmi hátsó szándékuk sem, de én lennék annyira önző, hogy egy kicsit a magam javára is fordítsam a jótékonyságomat. Azt hiszem, ezt a mentalitást apámtól vettem át, hiszen ő látja mindenben az üzletet. A nevelő szüleim nem pénzesek, leginkább felső-középosztály, ennél többről álmodni se mertek soha életükben. Mi több, számukra így is megfelel a dolog, ahogy számomra is. Adományozásra azonban már nem futja részünkről, habár néha, egy-egy kisebb ügyben szoktak kicsengetni pár galleont vagy knútot. - Ha mindenkivel így kötsz üzletet, akkor nem fogsz egyhamar meggazdagodni - vonom meg a vállam, hiszen nekem mindegy, hogy kér-e pénzt vagy sem a szolgáltatásaiért. Sőt, mi több, számomra még kapóra is jön az eféle jótékonyság részéről. Elvégre, csak a zsebpénzemből nem fogom tudni egyhamar finanszírozni őt. Az ügyvédek drágák. A nagymenő, nagyszájú ügyvédek pedig még drágábbak. Azt hiszem, ezzel a Paulóval megfogtam az isten lábát. - Azt azért elárulhatnád nekem, hogy neked mi a jó ebben? - vonom fel a szemöldököm. Eszem ágában sincs lebeszélni az ingyen munkáról, de azért mégis szöget üt a fejemben a dolog. - Én nem vagyok valami nagy befektetés. Mármint, ha jóban is leszel velem, sokra nem fogsz tudni használni engem - fejtegetem szenvtelenül az álláspontomat. - Nincs tehetségem sok mindenben, nincsenek gazdag ismerőseim sem. Maximum annyit vagyok képes felajánlani, hogy elkísérhetlek valami puccos rendezvényre, ha nem találsz magad mellé valami aranyvérű lánykát, de ennyi és nem több. Na, nem mintha képes lennék a nevemet villogtatni a gazdagabb rétegnek. Szóval, mit remélsz, mi ebben számodra az üzlet? - teszem fel végül kerek-perec a kérdésemet. Tényleg érdekel, mit remél ettől az egésztől. Nem érzem úgy pillanatnyilag, hogy erre bármikor is készen állnék lelkileg, de Paulo javaslata hallatán megkönnyebbülten bólintok egyet. Elég nagy baj számomra, hogy meg kell majd vele osztanom mindent, amire eddig jutottam és a végén még az ezzel kapcsolatos érzéseimet is kicsomagolja belőlem. Nem, meg kell edződnöm lelkileg, hogy ne pont ő legyen az, aki előtt megnyílok ezzel kapcsolatban. Vadidegen számomra, ráadásul ügyvéd. Mivel a nevelő szüleim vadászok, esélyes, hogy egyszer perbe fogják őket, ha lebuknak és ha valamilyen úton-módon Paulo is belekeveredik, mindent felhasználhat ellenük. Szülőnek nem a legjobbak, de börtönt azért még ők se érdemelnek. - Jó lehet, ha az embernek vannak barátai - állapítom meg némileg színtelen hangon, amelyből Paulo hamar levághatja, hogy az én szociális kapcsolataim nem éppen a legjobbak. Mármint, szóba állok én az emberekkel, egyszerűen csak képtelen vagyok annyira közel kerülni hozzájuk, mint kellene. Nem is tudom, talán tudat alatt évek óta sejtem, hogy nem vagyok vér szerinti gyermek... És ez esélyesen visszaütött az emberi kapcsolataimban is. Képtelen vagyok kötődni vagy megbízni másokban. Egyszerűen nem megy, úgyhogy elég nagy szó, hogy Paulo ilyesféle információkat nyert tőlem. - A felnőttek is játszanak, éppen csak más módszerekkel. Amit te művelsz, az is játék. Pókerarcnak hívják - mutatok rá a tényekre. - Gondolom, profi módon forgatod a lapjaidat. Tudod, mikor, hol és kivel a legszerencsésebb megjelenni ahhoz, hogy egy bizonyos illető szemében jó pontot szerezz. Ezért kellenek melléd azok az aranyvérű lányok a bálokra, igaz? Nem egyszerre mindenkit akarsz lenyűgözni, hanem egy konkrét embert szemelsz ki magadnak, akivel jól járhatsz és akinek a lány személye szimpatikus vagy ismerős lehet. Ezért se értem, miért vállalod el ingyen az én ügyemet. A Thompson nevet nem fogod tudni egy gazdag ügyfeled torkán se lenyomni - ingatom meg a fejem. - De te tudod - visszakozom gyorsan, még mielőtt alkalma lenne benyögni számomra egy képtelennek hangzó összeget. - Mindenképp mennem kell, ha ők akarják - szigorodnak meg az arcvonásaim egy másodperc tört része alatt. - Ha szükséges, hazarángatnak majd, szóval jobban teszem, ha önként utazom el, amint kell. Ezért se szeretném felhívni magamra a figyelmüket, remélem, megérted. Amíg én is játszom a szerepem, békén hagynak. Úgyhogy, ha lehetséges, mindenféle kutatást intézz a lehető legdiszkrétebben. Tisztában vagyok vele, hogy nincs jogom ezt kérni tőled, mivel szívességet teszel számomra, de kérlek. Ne tedd nehézzé a dolgomat. Nem akarok hazamenni, amíg fény nem derül a titkokra. Úgy akarok hazautazni, hogy a szüleim elé állhassak és mindent a szemükre vethessek. Igen, ez a célom. És nem szeretek csak úgy a levegőbe beszélni konkrét tények nélkül.
Azt hiszem Miley számára is van mit tanulni az empátia fogalmáról. Vagy talán csak azért nem túl együttérző azokkal a lányokkal, mert sosem volt a helyükben. Ő egy teljesen másik világból érkezett. Talán el sem tudja képzelni, hogy olykor mekkora nyomás nehezedik rájuk, amikor minden egyes mozdulatokat árgus szemekkel figyelik, csak arra várva, hogy mikor hibáznak, és hogy tudnak ebből szenzációt csinálni. Abszurdul hangzik, de még egy nem megfelelően eltartott kisujjból is lehetnek hatalmas, egész családokat megszégyenítő problémák. Ezt pedig nem könnyű elviselni. Néha nem is mindenkinek megy józanul. Ezzel nem azt mondom, hogy Miley élete könnyebb. Csak azt, hogy minden bizonnyal sokkal másabb. - Ne legyél velük ennyire szigorú. Néha nem olyan könnyű kitörni a szinte irreális elvárások hálójából. Sokuknak soha nem is sikerül, és ugyanezt adják tovább a következő generációkra. - egy pillanatra az anyámra, és a húgomra gondolok. Utóbbi akármennyire is tagadja, hogy hasonlítana bármiben is az előbbire, de... mostanra nincs sok különbség. Legfeljebb, hogy anyám időnként már reggel 8-kor használhatatlan, a húgom pedig este 8-ra éri el ugyanezt. - Sokféle jótékonysági rendezvény van, ahol a tehetősebb családok többnyire névtelenül adakozhatnak jó ügyek mellé állva. Tudjukki és csatlósai listáját pedig inkább ne boncolgassuk. Legyen annyi elég, hogy mindennek meg van a maga oka. Még ha a kívülállók, mint te vagy én nem is érthetik. - értem, hogy mire céloz ezzel. De talán nem vinném ilyen irányokba ezt a beszélgetést. A téma komorságán túl, nos nagyon is ingoványos talaj. A Roxfortban pedig a falnak is füle van. Inkább én is kortyolok egyet a saját pohár boromból. - Meglehet. - hagyom rá végül a saját okfejtését a témáról, egy kis mosollyal egybe fűzve. Daniel személyiségéről, és hibáiról meg inkább nem akarok komplett pszichológiai elemzést nyújtani. Még ha lenne is miről. Így inkább ezt a részt jótékonyan engedem el a fülem mellett. Az a baj a kanos ficsúrokkal, hogy nem mindig látszik a valódi erejük, és nem mindig járnak egyedül. Egy lánynak, mint Miley jobb, ha óvatos, és bele sem keveredik olyan helyzetbe, amibe kanos ficsúrok is szerepelnek. Noha tényleg nem vagyok tisztában az erőnléti és közelharci képességeivel. Valahol talán remélem is, hogy soha nem is fogok ezekkel megismerkedni. - Azt majd én eldöntöm, hogy kitől mit, és mennyit kérek fizetségként. Egyenlőre megelégszem a puszta jelenléteddel is. - mosolyodom el, amikor a pénz vetődik fel. Nem áll szándékomban pénzt elfogadni tőle. Van elég más baja éppen rajtam kívül is. Én pedig nem ebbe fogok tönkre menni abban biztos lehet. Viszont amit mond, arra nagyon is odafigyelek. - Ez megnehezíti a dolgokat. Tudod mit, nem kell erről most beszélned. Most csak engedd el magad. Később majd kitaláljuk, hogy mihez kezdjünk. Ha már te is felkészültél rá. Úgy értem lelkileg. - sóhajtok fel egy aprót, mert nem lett egyszerűbb a helyzet, attól amit mondott. Persze feladni sem fogom. Ennél kevesebből is láttunk már csodát. Ugyanakkor érzem mennyire kellemetlenül érinti ez az egész, talán még ő maga sem készült fel rá, hogy kimondja azokat a válaszokat, amiket követelek tőle. Most talán még jobb volna, ha kapna egy kis időt. Akárhogy is, de az iskola éppen jó elterelésnek tűnik. - Büntetőjog, varázslényjog, párbajmágia, nyelvészet, pszichológia, szociálpszichológia. Tulajdonképpen mindennek megvan a maga haszna. Haszontalan tudás nem létezik. - sorok fel tárgyat az órarendemből, ami így hirtelen eszembe jut. Majd válaszolom meg a következő kérdését is. - Ő egy kedves, és jólelkű barátom. Gyógyítónak tanul. Nem lennék meglepve, ha egyszer ő lenne a legnépszerűbb vezető fő-fő gyógyítója a Szt. Mungonak. - nem vagyok persze tisztában, hogy azt hogy hívják, milyen hierarchikus rendszerek vannak egy kórházban a gyógyítók között. Nyilván ott is megvan a maga feladata, és helye mindenkinek. Azonban Guido képességeiben, elszántságában, és szorgalmában sem kételkedem egy nanosecundum ideig sem. A természete pedig egy igazi gyógyítóé. Ha máshoz nem is, de a tehetség felismeréséhez van szemem. Na nem mintha ez miatt lettünk volna barátok annak idején. - Minden igaz. Okos lány. Csakhogy akkoriban még kisgyerekek voltunk. Mit tudtunk mi bármit is az életről, és a felnőttek kegyetlen világáról. Csak játszani akartunk. Nevetni, viccelni, boldogan élni. De hidd el az apám és a nagyapám hamar megtanította leckét, hogy nem mindig az öklöddel üthetted a legnagyobbat az ellenfeleden. - nos talán ezért is vagyok a többet ésszel, mint erővel híve. Egy jobb horog, ami hagy egy csúnya kék monoklit, az csak ideig-óráig fáj. De ha valódi gyengepontot találsz az ellenfeleden, akkor sokkal kegyetlenebbül küldheted padlóra, ráadásul úgy, hogy a kisujjadat sem kellett mozdítanod érte. Ezért is nem tanácsos az ellenségemmé válni. Ritka kegyetlen tudok lenni, ha a családom és szeretteim védelméről van szó. Éppen csak megtanultam, hogy a fegyvernél élesebb kés a jog. Mileynak pedig még erről sem kell túl sokat tudnia. Inkább hallgatom, amit magáról mesél. Valahogy a francia varázslóképzőt nem igazán tudom elképzelni ideális helynek Miley számára. Legalábbis abból, amit arról az intézményről és diákjairól hallani. Miley személyisége teljesen más. - Az atyai elvárásokról én is mesélhetnék. - húzom el a szám egy pillanatra. De észbe kapva gyorsan rendezem az arcvonásaimat ennél többet nem mondva. - Ne aggódj. Nem kell sehova menned, ahova nem akarsz. - nem lehetetlen elintézni, hogy ne kelljen engedelmeskednie az apja parancsainak. Még ha ez nem is a könnyebb és szebbik út. Jobban aggódom az miatt, hogy Franciaországban kell majd keresnünk Miley vérszerinti szüleit, - már ha helyes a felvetése - és azzal kéretlenül is szükségszerűen vonunk magunkra olyan figyelmet, amit nem kellene... De talán tényleg jobb volna ezt a problémát holnapra hagyni.
Miley C. Thompson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kis udvar mohás szökõkúttal 2023-01-15, 15:42
Még Paulo szavai se hatnak meg annyira, hogy sajnálni kezdjem azokat az aranyvérű, gazdag libákat. Talán minden a látszat számukra és nyilván nekik is meg kell felelniük másoknak, de mégis... Senki se kényszeríti őket abba a helyzetbe, ahol jelenleg vannak. Élhetnék egyszerűen csak az életüket és pont. Nem kellene mindenáron másokat fellökniük a céljaik elérése érdekében vagy magukkal rántaniuk a mélybe, ahogy az imént Paulo is fogalmazott. Persze, nekem is megvan a saját keresztem, hiszen én a szüleim elvárásai szerint élek, noha nem igazán áll szándékomban vadászatra adni a fejem. Valahogy nem ebben képzelem el a jövőmet, de egyelőre muszáj úgy táncolnom, ahogy ők fütyülnek, máskülönben sohasem találhatnám meg az igazi szüleimet vagy - ha őket nem is - legalább a családomat. - Lehetnének másabbak is - jegyzem meg némileg komorabban a kelleténél. Hiába, ez a téma olyasmi számomra, ami néha eléggé képes felbosszantani. - Mármint... minek a csillogás és a látszat, ha minden vagyonukat maguknál tartják? Néha jótékonykodhatnának is vagy valami jó ügy mellé állhatnának. Sok olyan család akad, aki csak a nevével elérhetne valami komolyat, mégse villognak vele. Inkább elnézik, hogy Tudjukki híveivel hozták összefüggésbe őket és ennyi... Nem tesznek ellene semmit sem, pedig könnyedén tisztára moshatnák magukat. Képtelen vagyok ugyanis elhinni, hogy őket ez semmilyen szinten sem zavarja és csupán a bíróság előtt állva próbálnak meg mentségeket felhozni maguknak. De ha a szülők nem is, legalább a lányaik tehetnének valamit! Nem hiszem el, hogy nincs egyetlen olyan ügy sem, amely mellett szívesen kiállnának, de hát pont emiatt buták. Nem élnek azzal, amijük van. Számukra minden a látszat és a csillogás, más céljuk látszólag nincs az életben. - Ezt én is tudom - vonom meg a vállam. - A tökéletesség elérhetetlen. És igen, mindenkinek vannak hibái, ezzel nagyon is tisztában vagyok - [/b][/color][/i] biccentek egyet. Nekem is vannak. - De, ami számodra hiba, lehet, hogy a partnered számára pont az, amiért megszeretett téged vagy éppen fordítva. Sohasem tudhatod, mi fog majd meg a másikban - tárom szét a karjaimat, majd engedem őket vissza az ölembe. - Talán pont a hiábai jönnek be majd annyira számodra, hogy vele akard leélni az életed. Talán Danielnek is vannak olyan hibái, amelyeket képes lennék szeretni benne - révedek el egy röpke pillanatra. Hiába, lelki szemeim előtt már most egy romantikus csókot váltok vele, noha tisztában vagyok ama aprócska ténnyel, hogy ez csupán rajongás, semmi több. Mély, komolyabb érzelmek nincsenek bennem iránta, de mégis... Irtó cuki! Valóban nem vagyok olyan lány, akit bárkitől is félteni kellene. Paulo ezt ugyan nem tudja, de elég kiadós edzésekben és gyakorlatokban részesültem otthon, szóval ezzel nincs gondom. Ügyesen forgatom a tőrt, amikor szükségem van rá, de akad pár cseles mozdulat is a tarsolyomban. Nem állítom, hogy képes vagyok mindenkit két vállra fektetni, de egy kanos ficsúrral elég könnyen elboldogulnék bármikor. - Köszönöm és... van pénzem. Nem sok, de valamennyi akad, szóval nem várom el, hogy ingyen megtedd - köszörülöm meg a torkomat zavartan. Randinak indult ugyan, de lassan kezd egy üzleti tárgyalás irányába elmenni a dolog, ami igazság szerint egy cseppet sem zavar. - Nem, de... feltétlenül szükséges ez? - lepődöm meg a felsoroltak hallatán. - Ők nem tudnak róla, hogy tudok erről és ha kiderülne, elég nagy bajba kerülnék szerintem... Mármint, a fiúk, akit a bátyámnak hittem, rég meghalt és én vagyok az egyetlen, akibe minden reményüket ölhetnék. És nem, semmilyen iratot sem adtak - sütöm le a pillantásom zavartan. Valóban kellemetlenül érint a téma. - Én csak gyanakszom - vallom be az igazat. - Ennyi nem elég? - pillantok fel végül ismét Paulóra kérdőn. Nem áll szándékomban minden egyes részletet megosztani vele. Nem és nem! Nem is gond, hiszen ő sem valami közlékeny a sajátjával kapcsolatban, szóval... - És mégis mely tantárgyak lehetnek számodra hasznosak? - újabb korty a borocskából, habár egyelőre még semmi hülyeséget se locsogtam ki magamról. Végre valami jó hír. - Ki az a Guido? - teszem fel a következő kérdésemet, hiszen a név kíváncsivá tesz. Hát igen, ez van, ha az ember lányát vadászok nevelték fel. - Fura, pedig nem nézel ki valami balhés alaknak - ráncolom a szemöldököm. - Inkább te is olyasvalakinek tűnsz, aki kínosan ügyel mindenre. Élére vasalt ruhák, makulátlan megjelenés, az iskolai jegyek pedig a lehető legtökéletesebbek legyenek, hiszen a családnevetek szent, nem igaz? - méregetem, habár a hangomban ezúttal nincs semmiféle rosszallás sem. Ő amolyan selyemfiú és kész. Azt hiszi, mindent megkaphat, köztük engem is, de abból nem eszik, annyi szent. - A családom Franciaországban él - kezdek bele a sztorimba. - Eddig a Beauxbatonsba jártam, gondolom, ismered - vonom meg a vállam, hiszen nem igazán áll szándékomban részletekbe menően mesélni arról a helyről. - És felém is akadnak elvárások, de erről sem igazán szeretnék mesélni. Legyen elég annyi, hogy rajtam is nagy a nyomás, hogy megfeleljek másoknak. Például az apámnak - mutatok rá a tényekre. - Fiút szeretett volna, de csak én jöttem össze, szóval rám erőltet mindent, ezért is jöttem ide. Voltaképp, Angliáig menekültem előle. Csak úgy deríthetem ki a származásomat, ha minél messzebb vagyok tőlük. Ha megneszelik, azonnal hazaparancsolnak... - hallgatok el. Nem kérdés, hogy abban az esetben rögtön össze is kell pakolnom és lépnem innen.
Nem tudom megállni, hogy ne vigyorodjak el a válaszán. Bár én szántam neki egy kicsit mélyebb értelmet is ennél. Mégis szórakoztat a lányka vadóc hozzáállása a dolgokhoz. Karakán, életrevaló személyiség, de fogalma sincs róla, hogy miként engedjen a nőes oldalának. Ami meg a kifogásokat illeti, nos engem elég nehéz átverni. Mindig megérzem, ha van valami más a szavak mögött. De Mileynak még bőven lesz ideje erre rájönni. Nem kell mindent felfedni egy este alatt. - Talán nem tűnnek túl jó hosszútávú befektetésnek, de az ő életüknek is megvannak a maguk árnyoldalai. Néha olyanok, mint a fuldokló, aki nem nézi kit ránt le magával a mélybe, egy olyan világban, ahol minden a látszat. Nem tudhatod, hogy kinél mikor, és hol dől romba az összes róla alkotott sztereotípia. - révedek el egy pillanatra, mintha egy konkrét személyre gondolnék. Talán gondolok is. A húgomra, akin nem tudom, hogy hogyan segíthetnék. Hogyan terelhetném el az alkoholtól, és ettől a céltalan, önpusztító látszatvilágtól. De aztán úgy mosolyodom el, mintha ennek az egésznek nem volna jelentősége. Próbál megfejteni? Ez már egy lépés a jó irányba. Bár azt hiszem el fog tartani egy ideig. Bonyolult lélek vagyok, ahogy arra rá fog jönni. De hát Rómát sem egy nap alatt építették, ahogy a mondás tartja. Minden értékes dologhoz idő kell. - Tudod, a valóságban nincsenek olyanok, hogy "tökéletes" vagy "ideál". Ezek csak szép szavak. De a való világban minden embernek vannak hibái, tévedései, jellemgyengeségei. A valódi vonzalom az, amikor tisztában vagy ezekkel, és mégis úgy érzed, hogy vele akarsz lenni, minden tökéletlensége ellenére is. Még a mi Daniel barátunknak is megvannak a maga hibái és tökéletlenségei, amikkel néha a falnak tudna kergetni. Akármennyire is a testvéremként gondolok rá. - az újságban mosolygó Daniel egy dolog, Miley őt látja. Jó képű, kedvesen nyilatkozó, mosolygó srác, aki tök menő versenyszámokban indult, és nyert. De ez még mindig csak a felszín. Éppen annyira, mint amit Miley a 10/10-es csillogó lányokról gondol. - Abban biztos vagyok. - mosolyodom el. Bár ezúttal inkább elismerően. Nem tűnik olyan lánynak, aki ne tudná megvédeni magát. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy képes felismerni azt, hogy mikor nem kell védekeznie, és mikor engedheti le a harci páncélzatot. Ami pedig a pályámat illeti, nos lenne hitelem bárki előtt is, ha nem lennék képes megtartani az ügyfeleim titkát? Figyelmesen, és nagyon is komolyan hallgatom végig a problémáját. Bár az arcomra nem különösebben ül ki bármiféle meglepetés érzés. Ez valójában elég gyakran megesik. Mármint, hogy az örökbefogadottak meg szeretnék tudni, hogy honnan is származnak. Ugyanakkor nagyon is komolyan veszem Miley porblémáját, mert törődőm vele. Magam sem tudom egészen pontosan, hogy miért is. - Ez teljesen normális vágy. Ne aggódj, segítek kideríteni az igazat. Bármi legyen is az, ha ezt szeretnéd. - mondom végül lassan nyugtatólag. - A nevelőszüleid mondták el, hogy örökbefogadtak? Tudnak róla egyáltalán, hogy szeretnéd kideríteni a származásod? Van valami konkrétum, ami miatt erre a következtetésre jutottál, és amin elindulhatunk? Egy örökbefogadási nyilatkozat, fotó, nevek? - teszek fel néhány általános kérdést. Talán kellemetlenül érinthetik Mileyt, de szükséges ezekről beszélgetnünk azért, hogy valóban segíteni tudjak neki. Ezeket a kérdéseket bárkinek feltenném, aki hasonló kéréssel fordul hozzám. Viszont az arcomon nagyon is jól láthatja, hogy nem nevetem ki a származásával kapcsolatos kérdései miatt, sőt nagyon is segíteni szeretnék. - Nemesek, és királykisasszonyok? - kuncogom el magam akaratlanul is. - Nem. Egyszerű emberek voltak, akik kemény munkával küzdötték fel magukat oda, ahova sokan születnek. - osztok meg csak ennyit egyenlőre a családtörténetből. Persze a családomnak megvannak a maga titkai, mindkét szülői ágamon. De ezeket jobb nem egy első randin feszegetni. Még ha tulajdonképpen nem is hazudtam a lánykának. Amit mondtam igaz, éppen csak a mögötte húzódó történeti elemeket hagytam ki. - Nos, a varázsvilágban nincs külön "ügyvéd" szak. Az apám ezért is szerette volna, ha inkább a Harvardon tanulok tovább. Az egy mugli egyetem. A leghíresebb, ami azt illeti. Egyenes út a pazar karrierhez. De nekem megvannak a magam feltörekvő céljaim. Így itt is képes voltam egy hasznos órarendet összerakni. A tapasztalat pedig sosem árt. Ki tudja talán egyszer pont én alapítom meg a Roxfort egyetemi képzésének jogi szakát. - igen, jó a logika. Vannak itt számomra hasznos tantárgyak. A barátaimról nem is szólva. Persze nem kétlem, hogy feltaláltam volna magam a Harvardon is. Nem lettem volna magányos, visszahúzódó, anyátlan kocka. De nem minden a Harvardi hírnév. Különben is, azt bármikor kiegészítésként felvehetem, ha utólag másként döntenék. Az én családi hátteremmel, és kapcsolatrendszeremmel, aligha utasítanának el. - Nos, ha időrendben haladunk, akkor a mugli általános iskola volt előbb. Róma egyik legjobb iskolája, ahova elég nehéz bekerülni. De az apám pénze, Daniel bácsikája valahogy megoldotta ezt a kérdést. Guido egy állami iskolában kezdett, de az apám meglátta benne a tehetséget, és másnap már osztálytársak voltunk. Mi hárman. Ha úgy tetszik Dumas három muskétása. Az oktatás elég szigorú volt, egy 1-10-ig skálán osztályoztak. 1-5-ig buktál, a 10-es volt az itteni kiváló. És hát tudjuk, hogy apám csak a kiválóval volt megelégedve. Visszatérve a kis trionkra, mi voltunk a vízilabdások, a menő srácok. A focisok voltak a másik menő csapat, akikkel nem bírtuk egymást. Talán ezért kötöttünk ki gyakrabban az igazgatói irodában a kelleténél. - fogok bele egy kis mesélésbe, amolyan szórakozott nosztalgikus módon, bár az apám nevének említésénél azért némi árnyék egy tört másodpercre átsuhan az arcomon. Nem. Mostanában nem felhőtlen minden köztünk. - És neked milyen volt a középiskola előtti életed?
Miley C. Thompson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kis udvar mohás szökõkúttal 2022-10-28, 12:06
- Hidd el, nem áll szándékomban elcsavarni egy olasz ficsúr fejét sem, de ha egyszer mégis így állna a dolog, mindenképp tőled fogok majd tanácsot kérni - suhan át egy halovány fintor az arcomon. Igen, nyilván neki van is bőven tapasztalata az ilyesmiben. És igazság szerint jelenleg is inkább túráznék a Tiltott Rengetegben egy bakancsban, semmint itt legyek, mégis eljöttem. Ez pedig valamilyen különös oknál fogva rettentően zavar. Más esetben pillanatok alatt akadt volna kifogásom, hogy miért ne tegyem, ezúttal azonban egy sem ötlött az eszembe. Vagyis, lett volna bőven, éppen csak nem tartottam őket elég megfelelőnek ahhoz, hogy lefújjam a vacsorát. Pedig Paulo aztán nem tudta volna meg, hogy igaz-e a dolog vagy sem. Simán benyöghettem volna, hogy éppen női gondjaim vannak és rettentően görcsölök, mégse tettem. Mert valamiért itt akartam lenni... - Ugyan kérlek, csupán próbálok két lábbal a földön járni - hárítom egy futó mosollyal az elismerését. - Ismerem a gazdag libákat. Ha a mardekárba járnék, minden ujjamra jutna öt olyan lány. Kétségkívül nekik is akad hasznuk, de hosszútávon nem tűnnek valami jó befektetésnek. Csillogni lehet velük a partikon, ezt aláírom és talán még egy üzleti megbeszélés is sokkal sikeresebb, ha az ember fia mellett egy csoda szép lányka foglal helyet, semmint egy hozzám hasonló. Paulo pedig esélyesen ezzel is építi a kapcsolatait. Minden a megjelenés, de legalábbis sokat nyom a latban. Egy 10/10-es lány képes csillogni, de egyben ugyanolyan mértékben is nyeli a pénzt, mint hozza. - Talán... - vetek rá egy töprengő pillantást és most első alkalommal láthatja rajtam egy villanásnyi másodperc erejéig, hogy igyekszem megfejteni őt. Mármint, eddig leráztam annyival, hogy az üresfejű libák a hozzá tartozó megfelelő párosítás, de ezúttal tényleg fontolóra veszem, hogy akár több is lehet benne a felszínességnél. Talán. - Azt, ami számomra tökéletes - adom meg a választ a kérdése hallatán. - Ami engem megfog. Nekem nincs ideálom, vagyis nem tudok róla - vonom meg a vállam szórakozottan. - Senkire se tudom rámondani azt, hogy tökéletes, amíg meg nem ismerem, lehet bármilyen jó a teste. Én szeretek megfejteni dolgokat - ismerem el végül. - Eddig csak Daniel haverod tetszett, szóval, ha nagyon be szeretnénk kategorizálni a dolgot, akkor nekem egy hozzá hasonló az ideálom - jövök rá végül, habár benne se tudom, mi is fogott meg pontosan. Sok interjút olvastam, amit vele készítettek annak idején, mellékelve egy fotót is mellé, akkor pedig nagyon beleestem. Habár, a többi srác sem volt piskóta. Még az a Chris is rettentően helyes volt, ahogy megülte azt a sárkányt... - Habozás nélkül lerúgnám a golyóit annak, akinek ez eszébe jutna - hozom tudtára a véleményemet. Nem áll szándékomban senkinek sem a lepedője alá ugrani, ez tény. Ahogy az is, hogy én nem vagyok a "többi lány". Igenis képes vagyok megvédeni magam és tettekkel is kimutatni a nemtetszésemet. Jó a fizikumom, hála apám gyakorlatainak. Kemény edzéseket tartott számomra, szóval jaj annak, aki próbálkozna nálam az akaratom ellenére! Félreteszem a poharam, amikor beszélni kezd és egyelőre nem nyúlok a frissen kitöltött italomhoz, csupán azt latolgatom, vajon mennyire bízhatok meg benne. Nem ismerem, viszont ügyvédnek készül, vagyis tényleg bejuthat olyan helyekre, ahova én nem, ez pedig nagyon is a hasznomra válhat(na). - Rendben - biccentek végül némi habozás múltán. Igyekszem megbízni benne, de annyi szent, hogy azért a körmére nézek néha. A kitudódott információkat nem adhatja át senkinek sem. Talán jó lenne elkezdenem gyakorolni az exmemoriant... - Örökbe fogadtak - szólalok meg végül. - A szüleim nem azok, akik jelenleg is nevelnek - összegzem a helyzetet, hiszen ennél többet és lényegre törőbbet képtelen vagyok a tudtára hozni. Még most is igyekszem óvatos lenni, noha ennek vajmi kevés értelme van, ha tényleg őt kérem meg arra, hogy segítsen nekem felkutatni néhány köteg papírt. - Szeretném kideríteni, hogy honnan is származok tulajdonképpen - vallom be őszintén. - Megtalálni az igazi családomat. Hiszen eddig még nem volt részem ebben a légkörben és már baromira vágyom arra, hogy tartozzak valahova. Mondjuk, az eddigi információk alapján, ami a tudtomra jutott, a vér szerinti szüleimmel apám végzett és esélyesen ők sem voltak hétköznapi emberek. De akkor mégis mi a helyzet velem? Mit takarhat annak a nőnek a magyarázata, miszerint sárkány lennék és hogy erről hallgatnom kell? Titkolnom kell... De nem, nyilván bolond, hiszen semmilyen képességet sem fedeztem még fel magamon, amely ilyesmire utalhatna... - Én meg még azt hittem, hogy a felmenőid mind nemesek és királykisasszonyok voltak - állapítom meg döbbenetem első elmúltával. Erre ő épp most közli, hogy a nagyapja katona volt! Ez tényleg eléggé meglepő, szóval el is vagyok hűlve rendesen. Az a hibátlan külső és ápolt megjelenés... A fene se hitte volna, hogy egy ilyen családfát takar valójában. - Kíváncsi vagyok, milyen lehet az én valódi családom... - bukkannak felszínre bennem ismét az engem foglalkoztató gondolatok. A sárkányság ténye továbbra is idegen számomra és igyekszem inkább mindezt arra fogni, hogy az a nő bizonyára bolond volt. Nem tűnt annak, de nah... Néha még egészen értelmes emberek is hisznek sületlenségekben, ez tény. - Tanár? - nyílik el kissé csodálkozva a tekintetem a hír hallatán. - Hát nem ügyvéd szeretnél lenni? - nyögöm ki némileg bambán, noha nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a Roxfortban nincs ilyen szak, szóval nyilván emiatt tette le emellett a voksát. Esélyesen van köztük néhány olyan tárgy, amelyet ügyvédként is hasznosítani fog tudni. - Bármelyik - vágom végül rá habozás nélkül, hiszen nem ismerem a muglik világát, de közben az olasz iskola is ínyenc falat lehetett, habár személy szerint én utáltam a franciát, de na... Paulo egyre izgalmasabbnak tűnik a szememben és érdekel, miként keveredett ő is pont ide...
Talán pont az szórakoztat benne ennyire, hogy még egy ilyen apró mondattal is mint, hogy "Szép vagy." zavarba lehet hozni. Egyszerűen aranyos tőle. És lássuk be szokatlan is, hiszen a legtöbb lány, akivel összehozott a sors egyenesen elvárta ezeket, mindegy volt, hogy mennyire gondolom komolyan. Ő viszont olyan, mintha soha életében nem kapott volna dicséretet semmiért sem. Talán ezért is áll olyan furcsán sajátosan hozzá saját magához. Minden esetre ez még egy olyan rejtély, amit meg kell fejtenem. - A praktikusság a meghatározott céltól függ. Ha egy hegyi túrán akarsz részt venni az Alpokban, akkor nem praktikus. Ha egy romantikus vacsorán el akarod csavarni egy olasz ficsúr fejét, akkor lehet az. - ezzel nem azt mondom, hogy ez után így randizzon fűvel-fával. Vagy hogy éppen engem ezzel már be is hálózott. Egyszerűen próbálok rávilágítani, hogy mindennek lehet meghatározott helye, és ideje. A céloktól, és kívánt hatástól függ. Én sem Armani öltönyben síelek az Alpesi hegyekben, de elég hülyén néznék ki a nyár közepén egy síoverallban a Floridai tengerparton egy üzleti ebéd közben. Kis túlzással persze. De a lányok, és az öltözködés lényegében ugyanez. Határozd meg a célt, és annak megfelelően meg tudod határozni, hogy mi kell hozzá. - Okos lány. - mosolyodom el a megjegyzése, és a hozzá tartozó levezetésre. Amit akár megerősítésnek is vehet. Tény, hogy megvan a maga igazsága annak, amit mond. De ha már itt tartunk, azt hiszem éppen most próbálom ki ezt a bizonyos más körökben való keresgélést. Pont rajta. Mert ő aztán a legkevésbé sem emlékeztet a puccos partik üres fejű biodiszleteire, akiket jobban leköt a sminkjük, és az ékszereik, mint hogy két értelmes mondatot egymás után rakjanak. - Örülök, hogy képes vagyok meglepetésekkel szolgálni. Talán mégsem vagyok olyan unalmas, és felszínes alak, mint amilyennek elsőre tűnök. - csipkelődök vele egy kicsit, mert hát sejtem én, hogy miket gondolhatott, amikor először meglátott. - Mit jelent számodra a tökéletes külső? - billentem félre egy kicsit a fejem, miközben fürkészően nézem. Vajon mi minden kavaroghat a fejében? Ebből vajon mennyi a gazdag ficsúrokra vonatkozó előítélet? - A külső csak egy része az embereknek, és elég könnyen változtatható része, ha jobban belegondolunk. De az igazán lényeges részek mindig a felszín alatt rejlenek. - az olyan részek, amiket nem láthat mindenki. Azok a dolgok, amik az emberek pókerarca mögött vannak. - Nem is kell ilyesmit tenned. Ne is enged meg senkinek, hogy belekényszerítsen, amikor még nem készültél fel rá. Akinek igazán fontos vagy, az tiszteli az érzéseidet, és a szabad akaratodat. A kíváncsisággal pedig az ég világon nincs semmi baj. Ez természetes dolog. - mondom neki kedvesen, bár valójában ez egy nagyon is komoly tanács. Sok lány csak azért ugrik bele a dologba, mert azt mondják nekik a srácok, hogy jó lesz, és ettől leszel felnőtt, blabla. A szokásos dumák. Vagy csak érzelmileg zsarolják a lányokat. "Ha szeretsz, akkor megteszed", de ennek sosincs jó vége, mivel nem valódi az egész. Valamiért pedig úgy érzem ez a lány nem érdemli meg, hogy ilyen csapdákba sétáljon bele. A borból is szabadon tölthet. Bár lassan jó lesz, ha kicsit lassít. De egyenlőre hagyom neki a dolgot. Talán ez is csak egy olyan dolog, amiben még ki kell tapasztalnia a mértékeket. Viszont a következő szabadkozását, és magyarázkodását nagyon komolyan hallgatom végig. Érzem, hogy itt valami valóban súlyos dolog bújik meg, amit nem vehetek félvállról. - Először is velem bármikor bármiről beszélhetsz. Másodszor segíteni fogok, amiben tudok. Azonban, ehhez bíznod kell bennem, és mindig nagyon őszintének kell lenned hozzám. Rendben? - nézek rá ezúttal nagyon is komolyan. Ez az egyetlen szabály, amit szándékomban áll lefektetni. Az őszinteség. Nem szeretek meglepődni. Legalábbis az ilyen dolgokban nem, mint amiket sejteni vélek. - Most meséld el szépen az egészet az elejétől. Mindent, amire rájöttél, vagy úgy véled rájöttél. Aztán azt, hogy pontosan mit is szeretnél, miben segítsek. Aztán átgondolom az egészet, és megbeszéljük, hogy mit tehetünk. Az miatt nem kell aggódnod, hogy mennyire kusza, vagy ismeretlennek és értelmetlennek látszik az egész. Majd együtt kibogozzuk. Rendben van? - mondom biztatóan, de elég határozottan. Közben viszont, amolyan bátorító jelleggel megfogom a kezét, nem igazán tudom, hogy mivel, és hogyan tudnám megnyugtatni, és ez elég zavarba ejtő, ha őszinte akarok lenni. - Akkor a tengeri herkentyűket le is húzhatjuk az étlapról. - vigyorodom el végre szélesen. - A találékonyság és leleményesség a muglik egyik legjobb tulajdonsága. Bár tény, hogy olykor a legveszélyesebb is, mint az a történelmükből is kitűnik. A nagyapám katona volt, harcolt két háborúban, utána meg a terroristák ellen. - révedek el egy kicsit az emlékben. Végül inkább szórakozottan töltök én is még egy pohár bort. - Ezt a Binns professzort nem ismerem, de Daniel kiváló történelem tanár, ha problémáid lennének a tárggyal. De persze hozzám is fordulhatsz. Véletlenül a tanár szakot vettem fel. - nem tűnök olyan embernek, mint aki véletlen tesz bármit is. Ez sem volt az, akármennyire huncut módon mosolygok éppen rajta. - A mugli általános iskola, ahova Daniellel jártunk, vagy a Római varázslóképző? - kérdezek vissza egy kis szórakozottsággal, bár éppenséggel mindkettőről mesélhetnék.
Miley C. Thompson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kis udvar mohás szökõkúttal 2022-10-24, 16:30
Oké, határozottan nem szoktam hozzá a bókokhoz, hiszen az arcomon szinte azonnal halovány pír jelenik meg Paulo dicsérete hallatán. Én tényleg nem erre vagyok berendezkedve. Apám vadászni tanított meg, anyám pedig a házilag összekovácsolt fegyverek faragására, de ez kimaradt az életemből. Thompson asszonyság nem olyasvalaki, akit bármikor is érdekeltek volna a fiúk. A szülei férjhez adták és pont, felesleges volt ennél tovább ragozni a történetet. Elfogadta, majd szült egy gyereket, aki én lennék, de közben mégse. - Nem praktikus - tudom le ennyivel a megjegyzését a külsőmet illetően, hiszen értem én, mire céloz, de eszem ágában sincs lenyűgözni. Mondjuk, akkor most minek vettem fel ilyen ruhát? Nyilván az a nyomás, aminek engedelmeskednem kellett, amikor a többiek rábeszéltek. Igen, csakis ez lehet az oka. Mintha nem én kértem volna meg őket arra, hogy segítsenek, mert randim lesz... Mert valamiféle ostoba okból kifolyólag bókokat vártam Paulótól. És most, hogy kaptam, igyekszem lazán kezelni őket, holott bőven leveheti rólam, hogy igencsak célba találnak a szavai. - Mármint, ezek azok, amiket te hiányolsz egy kapcsolatból - jegyzem meg nagy bölcsen. - Gondolom, nem túl sok lányban láttad a lelki társad. Más körökben kellene keresgélned. Azok a lányok, akiket a koktélpartikon vagy hasonló puccos helyeken ismersz meg, sose lesznek ilyenek... Ők az anyagi jólétre törekednek - bólogatok, mintha mindezzel csupán saját magamat szeretném megerősíteni. - De azt el kell ismernem, hogy ezzel alaposan megleptél - mosolyodom el ezúttal könnyedén. - Sose hittem volna, hogy neked ilyesmik is számítanak és nem csak a tökéletes külső vonz... Oké, határozottan kezd érdekes lenni ez a srác. Sejtettem, hogy több is lehet benne, mint amit az első pár alkalommal mutatott magából, de nem a külsőségekkel kapcsolatban. Komolyan azt hittem, hogy megragadt a szép és csini lánykák szintjén, ennél tovább pedig esze ágában sincs mozdulni. - Eszem ágában sincs az ágyadba bújni - hozom végül a tudtára határozottan. - Ez egy randi, de én nem ismerkedni jöttem Angliába - kortyolok ismét az italomból. - Csak a kíváncsiság hajt, semmi több - helyezem a poharat ismét az asztalra, majd - ha van rá lehetőségem - töltök még magamnak az üvegből. A torkom teljesen ki van száradva az izgalomtól, a bor pedig kellően édeskés és finom ahhoz, hogy újfent megkívánjam. - Nemrég rájöttem dolgokra - sóhajtok egyet gondterhelten, noha igazság szerint fogalmam sincs arról, miért is osztom meg vele ezt pontosan. Semmi, de semmi köze hozzá. Mégis, a kapcsolatai révén talán képes lenne segíteni számomra. - És talán szükségem lesz rád. A segítségedre - javítom ki magam gyorsan, még mielőtt szándékosan félreértené a szavaimat. - Te talán bejuthatsz olyan helyekre, amelyek kifognak rajtam a korom miatt - ráncolom a homlokom. Paulo tudtommal nem aranyvérű, de pénze még így is van. A tanulmányai miatt pedig elméletileg muszáj volt olyan kapcsolatokat is kiépítenie, amelyek ehhez a társadalomhoz kötik teljes mértékben. - És mi van abban az esetben, ha ilyesmivel még te sem találkoztál eddigi életed során? - pillantok rá végül. - Sok mindent láttam már, de itt minden annyira kusza, hogy az már felér egy viccel - horkantok fel idegesen. Ez az egész dolog megőrjít. - Ráadásul, nem mondhatok semmi konkrétumot sem - ismerem el végül csendesen. - Már említenem sem kellett volna, csak közben kellemetlen, hogy nincs senki, akivel beszélhetnék erről - borzongok bele a gondolatba. Sárkányok? Vajon igaz ez? Érzékeltem, hogy mostanában mintha megváltozott volna a testi erőm, de nem olyan mértékben, hogy ilyesmire gyanakodjak. Ráadásul, nekem nincsenek pikkelyeim vagy szárnyaim... Ahogy tüzet sem szokásom okádni. - Én a garnélával vagyok így - mosolyodom el immár én is az utolsó mondata hallatán. - De a muglik érdekes élőlények - állapítom meg hümmögve. - Elképzelni nem tudom, miként boldogulnak mágia nélkül, mégis feltalálják magukat. Már bocsi... - kérek elnézést tőle, ha esetleg véletlenül megsértettem volna. - Sok könyvet olvastam róluk és járok mugliismeretre is. A történelmük sokkal színesebb, mint a miénk. Vagy csak Binns professzor adja elő lélekölően unalmas és monoton stílusban - forgatom meg a szemeim bosszankodva. Kész szenvedés végigülni a tanár óráit. - Milyen volt az olasz iskolád? - öntöm ki immár a harmadik pohár italomat, de egyelőre félretolom, hiszen érzem, amint kissé kezd az eddigi mennyiség is a fejembe szállni. Az én hátteremmel igazán nem lenne valami bölcs dolog felelőtlenül iszogatni...
Apró szorakozott mosollyal nézem Miley magyarázkodását. Talán vicces is lehetne, de igazából valahol szomorúnak is találom, hogy valamiféle megfelelési kényzer vezeti, még egy könnyed esti randin is. - Szép vagy, és jól áll neked ez a ruha. - fogok bele a magyarázatomba végül. Bár talán kínos lehetne, hogy ezeket a dolgokat nekem kell elmondanom neki, valahogy mégsem érzem annak. Még ha a mondatom végén már előre is érződik a "De" szócska. - De szépen öltözködni, sminkelni bárki megtanulhat. Még egy máskülönben vadóc lányka is. Viszont az a "plusz" amire te gondolsz valójában egyáltalán nem ebben rejlik. Akkor sem, ha egyébként el kell ismernem, hogy tetszik tetszik a ma esti ruhád, és megjelenésed. - itt egy pillanatra azért fürkészően megállok, hogy vajon már kezdi-e sejteni, hogy hova is akarok kilyukadni ezzel az egésszel. Jelenleg szépen van felöltözve, jól áll neki, és többet kéne így mutatkoznia. Csak úgy a hétköznapokban is. Önbizalmat kéne ezzel gyűjtenie. Viszont a lényegnek nincs köze ehhez. - Az a "plusz" inkább olyasmi, hogy képes vagy megnyílni, és megbízni a másikban. Hinni neki. Idővel alakuló dolog, olyasmik mint apró figyelmességek. Mondjuk amikor látod a másikon, hogy kimerült és szomorú, akkor mellé ülsz, és egy bugyuta viccel megnevetted, vagy csak vigasztalóan átöleled. Vagy csak egy jót beszélgetsz vele valami aktuális témáról. Nem nagy dolgok, inkább millió apróság, ami idővel alakul ki. - és bár nem fűzőm hozzá, de ez a fajta "plusz" volt, amit eddig minden kapcsolatomból hiányoltam. A figyelmesség, a másik lényének megismerésére, és megértésére való törekvés. Az erre szánt idő. A legtöbb lány csak egy jó éjszakát, ékszereket, ruhákat, és hasonló luxus dolgokat akar tőlem. De az ilyen lányok egy estés biodiszletnél nem jelentenek többet. Az amit túl könnyen megkap az ember, és amiért nem kell harcolnia, az nem ér sokat. A fontos dolgok mindig idő és energiabefektetést igényelnek. A kapcsolat is ilyen dolog. - Mit nem akarsz pontosan? - mosolyodom el kicsit kíváncsian. Valóban érdekel, hogy mi jár a fejében. Mire mehet ki ez az egész? Nem. Igazából nem állt szándékomban felcibálni a szobámba és most azonnal megdönteni. Semmi ilyesmi. Bármilyen meglepő is ez a híres nőcsábász Paulo DiNarditól. Ebben a lánykában pont azt élvezem, hogy nem ilyen, és nem lehet ezt vele ilyen egyszerűen megtenni. Ez pedig jól is van így. Különben pedig hogyan várhatod el, hogy a dolog mások legyenek, ha te magad nem változtatsz a játékszabályokon? - Az életedről? - komolyodok el. Észre veszem én azt az apró fintort. Az a dolgom, hogy olvassak az ilyen jelekben. Kimondatlanul is. - Ez komoly dolognak hangzik. Nekem elég széles vállaim vannak, és hidd el, hogy nem terhelsz. Elég sok dolgot hallottam már, ellenben kevés dolog van, amin ne tudnék segíteni. - szeretném, ha bízna bennem annyira, hogy elmondja, mi is bántja valójában. Érzem, hogy ez komoly dolog lehet, és nem sok köze van hozzám. De fontos számára, mert az ember nem dobja félre csak úgy az álmait, hogy más irányokba terelje az életét. Ezek súlyos dolgok, amikkel az ember nem dobálózik csak úgy a levegőbe. - Kedvelem a bonyolult dolgokat. Szeretem megfejteni őket. Egy-két rémálomszerű dolog pedig igen kevés, hogy elriasszon. Bízz bennem. Segítek megoldani, és megbirkózni vele. - fogalmam sincs, hogy miről van szó, és mi járhat éppen a lány fejében. Pusztán az érzéseit érzékelem, azt is elég felületesen. De a tekintetemben és a hangomban van valami mély és őszinte, ami azt sugallja, hogy tényleg segíteni szeretnék, amiben tudok. Mellette állok, akármilyen nehézségekkel is küzd. Ez nem manipuláció, inkább csak szeretném magamról azt gondolni, hogy a hűvös látszat ellenére vagyok annyira jó ember, hogy ne mindent a pénzért és hatalomért tegyek, ahogy az apám. - Nincs sok mesélni való egy olyan unalmas srác életéről, mint én. A legtöbb fontos dolgot már tudod. Szeretek úszni, vízilabdázni. Szeretem a jó ételeket, borokat. Az autókat. A mugli technológiát. Vannak álmaim, és terveim. Szeretnék olyan ember lenni, aki az igazságért harcol, és jobb helyé teszi a világot. Még ha az élet nem is ennyire fehér vagy fekete. Jah, és utálom a tintahalat. Kiütést kapok már a gondolatától is. - nehéz lenne megmondani, hogy az utolsó két mondatot mennyire gondolom komolyan a tintahalról, de azért a szám szélén egy aprócska szórakozott mosoly mégis csak megjelenik.
)
