Akadémiai Könyvtár

Vissza a jövõbe

[Padma és Blaine]

Blaine próbál a személyes tárgyához fordulni és talán azért is, mert az édesanyja emlékét is visszakapta közben, a medált szorongatva a szeretett nő arca is bekúszik a gondolati közé, néhány pillanatra időnként elnyomva a vörös gőzt, ami elárasztotta az agyát. Ez viszont még önmagában nem elég, újra és újra előretolakszik a vámpír, csak néhány tiszta pillanata van, egészen addig, amíg Padma be nem ront, hogy a képébe nyomjon egy lumos maximát. Blaine szemei szinte égnek a fájdalomtól, hátratántorodik, de a vámpír lassan visszahúzódni látszik és Padmának sem kell újra kimenekülnie az ajtón. A fiú hátrálni kényszerül az erős fény miatt, talán a lábai sem bírják el a megterheléstől, de visszatér a saját tudata lassan. A feje még hasogat és kell pár pillanat, hogy a szemét ne bántsa még a normál fény is, de most már úgy érzi, hogy ha beletelik is egy kis időbe, bizony összetudja szedni magát és már nem fog Padmára támadni.

[Híd + esetleg Blaine és Padma]

Hisimira eléggé pocsékul fest és nem nagyon tudja abbahagyni a sírást, ezért csak a fejét rázza Sera kérdésére. Talán csak az váltotta ki belőle, hogy visszaadta az emlékeit Titának, talán rá is ugyanúgy hatással volt, mint a lányra, vagy amit még nem tudnak Blainere, aki nem rég akart végezni Padmával. Sera akár ezáltal arra is rájöhet, hogy ha ő visszakapja az emlékeit az is veszélyes lehet arra, aki akkor épp a közelében van, de ha nem megy vele senki és rátör a gyötrő fejfájás az űrben... Jól át kell ezt gondolni az biztos.
A kapitány eléggé elkerekedett szemmel néz Serára a kérdése hallatán. Nem úgy fest, mintha túl nagy motiváció lenne benne arra irányulóan, hogy kimenjen bárkivel is az űrbe. Valószínűleg bár megnyerte ezt a hajót, de totál kelekótya a pasas és nem egy kalandor lélek.
- Eszem ágában sincs sehová menni! - jelenti ki elég határozottan és duzzogva, amiért nem mehetett el kajálni, amit eredetileg szeretett volna. A szeme sarkából viszont Tita kiszúr egy apró piros pöttyöt felvillanni az egyik pulton. Ütemesen újra és újra jelez és térkép, vagy B.O.B. segítségével betudják lőni, hogy a növényteremnél van valami gond, ahová Janette ment ugye egyedül. Kérdés, hogy ők maguk segítenek, vagy egy fali rádió segítségével szólnak mondjuk Blainenek és Padmának. Az se árt, ha valaki azért a hídon is marad, hiszen ha lelépnek többségében, akkor ha megint valami problémába futnak, mint a meteorok esetén, akkor elég nagy bajban lennének.
- Űrruhák, azok vannak, mind fel van tölve és használhatóak űrsétára.  - válaszol B.O.B. készségesen Titának, még meg is mutatja a fedélzeti térképen, hogy hol vannak azok a bizonyos űrruhák. Nem olyan messze a sérült területtől található egy csatlakozási pont, kijárat, ha az űrhajó leszállna pl, vagy az űrben csatlakozna hozzá egy másik gép. Ott lehet a legközelebb kijutni és elindulni arra, ami annyira vonzza Serát.

[Növényterem]

Janette bizony akárhányszor próbálja az ismeretlen növényt becélozni, akkor is ugyanúgy kérdőjelet kap, mintha az a növény nem is létezne, vagy csak nem vitték fel még a rendszerbe a pontos leírását és a nevét. Ezt nem tudja ennyiből megállapítani, főleg hogy az egész számítógépes mugli rendszer idegen számára. Megérinti hát a növényt, hiszen érzi, hogy valami miatt fontos, még ha nem is tudja az okát, maximum sejtheti, hiszen Padma is különös vonzásról számolt be, mielőtt visszakapta az elveszett emlékeit. Janette megérinti hát a növényt, amiből elég nagy hirtelenséggel csapnak ki indák, amik egyszerűen a halántékára tapadnak és mintha csak tűszúrásokat érezne visszacsapódnak az elméjébe az emlékek, amiket elveszített. Újra visszatér minden az apjáról, közös emlékek, az utána való kutatás, amik eddignek eddig csak tátongó űr volt a helyén. A fejfájás igen pocsék érzését ő is megkapja egy enyhe szédüléssel vegyítve. A kellemetlenebb az, hogy egyrészt egyedül van, másrészt a növény nem engedi el azután sem, hogy visszakapta az emlékeket. A két szép továbbra is ott van a halántékán és a szédülős, iszonyú fejfájás közepette is kissé kábán de érzékeli, hogy újabb indák kezdik el körül ölelni. Nem tudni, hogy mi ennek a növénynek a képessége, de az biztos, hogy jelenleg nem tűnik valami barátságosnak.

//Határidő: március 31
Következő hozzászólás: április 1.//

Tita az űrben

A titokzatos levél

Kicsit - nagyon - idegesen kapkodom a fejemet a csillagok felé, Tita felé, Bob felé, minden felé, de legfőképpen Hismira felé, amikor nekem akar rontani. Természetes nem túl bátor ösztönöm azonnal a nyúlcipőt diktálja, hiába kéne "ragadozónak" lenne vámpírként, azért a mosómedve familiáris az imádnivaló szerencsétlenkedésével és a puha dögönyözhetőségével mindent elmond. Én megnyugtatni, támogatni szoktam az embereket, nem lepozofni, szóval most is addig húzom az időt, ameddig eszembe nem jut valami. Segítséget nem kapok senkitől, így előbújuk belőlem a vámpír, még ha a turbános kapitány ettől szívrohamot is kap, az elsődleges az, hogy a csápos lány magához térjen. Ahogy eltűnik a szeméből a lilaság és egy sarokba elbújik sírni halkan felnyögök.
- Hismira... sajnálom, nem akartalak megijeszteni, de rám támadtál. - magyarázom neki, hátha sikerül abbahagynia a sírást. Fél szememet rajta tartom a csápos lányon azért, nehogy újra beliluljon, miközben Titához fordulok. Padma esetében se volt tényleges sérülés és a familiárisom már gyógyított, így hát csak átkarolom, ha szüksége van támaszra. Ha még így is le akar ülni, elfeküdni, akkor segítek neki, hogy ne lepuffanjon, hanem puhán dőljön el.
- Most már jobban vagy? Ez történt Padmával is, és azt hiszem akármi is legyen az én... ébresztőm, az a megsérült szárnyban lesz. - osztom meg vele, miközben azért elgondolkozom, hogy mesélt-e valaha a nővéréről, mert őszintén egyáltalán nem is rémlik. Valamivel idősebb vagyok, szóval az akadémia előtt amúgy se beszéltünk sokat, főleg, hogy egy évre én még el is tűntem és előtte se voltam az iskola vérkeringésének a tagja a legkevésbé sem, nem vagyok túl tájékozott.
- Egész jó vagyok elemi mágiákból, te pedig Elemista vagy, ugye? Talán képesek lennénk egy levegőbuborékot idézni, ami megvéd az űrtől minket, ha tényleg olyan komolyan sérült az a szárny, de... de nem tudom, még sosem csináltam ilyesmi. Más a víz alatt buborékot idézni, ahonnan tudom, hogy fel tudok jönni pillanatok alatt, és az űrben, ahonnan a repülőből kiszippanthat a vákuum valami nem várt eseménynél. - gondolkozom lényegében hangosan, de aztán mivel a familiárisom még mindig ott téblábol a kapitány előtt, hogy ne engedje át, felé fordulok.
- Sajnálom az előbbit. Viszont nem szeretném, ha szét vállnánk és elmennél egyedül, főleg, ha át kéne kutatni a kabinod szárnyát vagy a társalgót. Elkísérnél? - kérdezem, a lehető legkedvesebb hangomon, de a valóságban inkább az van benne, hogy még mindig a szemem előtt akarom tartani és nem akarom, hogy egyedül mászkáljon. Ez nem jelenti azt, hogy Titát itt és most itthagyom, mert ha várunk pár percet és ő is talpra tud kecmeregni, akkor őt is vinném, viszont Hismira... nem is tudom... bezárni semmiképpen nem akarom, sőt, szó szerint képtelen lennék rá az én traumáimmal, de lehet, hogy magunkkal se vinném, mert nem feltétlen lehet rá számítani. Hacsak...
- Tudod, hogy mi váltja ki azt a furcsa lila fényt a szemedben? Hogy miért akartál megtámadni? - fordulok újra az idegen lányhoz, hiszen vámpírként ismerem a vérszomjat, az érzést, amit sokáig egy friss vámpír sem tud normálisan kordában tartani. Nálunk a vér váltja ki, az éhség, talán Hismiránál is csak meg kell tanulni, hogy mi történik vele és elkerülni az egészet. Lelkiismeretfurdalásom van, hogy rájuk ijesztettem, de ha a sötét, vámpír kisugárzásom volt az, ami visszaugrasztotta, akkor még a jövőben is szükség lehet rá és nem tétovázhatom azon aggódva, hogy mennyire rázza meg őket a látvány túlságosan. Bár azért nyilván figyelek, nehogy elkönyveljenek szörnyetegnek és tarkón lőjenek, amikor nem nézek oda... és ezúton eszembe is jut, hogy felénk lóbált B.O.B. valamit, de bezzeg Hismirával szemben meg se moccant segíteni. Szép.

Akadémia & Janie

Vissza a jövõbe

[Padma és Blaine]

Blaine bár hozott magával vért, de azért cseppet sem mondható olyan frissnek, mint az a jó meleg verzió, amit a még dobogó vér pumpál. Úgyhogy egyelőre bizony a fiolák nem igazán érdeklik, bár próbálja magát visszafogni, de épp csak annyi időre sikerül, hogy Padma az ajtón kívülre kerülhet és rázárhatja azt. Blaine ellenben simán nekimegy az ajtónak újra és újra, mintha minimum komoly őrület lenne rajta úrrá. Padma bár bezárta, de azt hallhatja, hogy választ nem kap, csak a csörömpölés hallatszik bentről. Jó eséllyel Blaine elég pocsék állapotba kerül, ha hagyja, hogy odabent magában pusztítson. Az ajtó is újra és újra megremeg, ahogyan Blaine próbál kitörni rajta. Szegény úgy érzi magát most, mintha be lenne zárva a saját fejébe. A tiszta gondolatok mélyen elnyomva azért sikítanak épp, hogy a teste végre nyugodjon le, mert irányítani azt képtelen. A vámpír ösztön bizony túlságosan erős, amit a naplóval való kapcsolat hozott ki belőle és egyelőre képtelen neki ellenállni. Padma tehát egyelőre nem kap választ, ellenben tarthat tőle, hogy Blaine komoly kárt tesz saját magában, ha nem nyugszik le időben. Kockáztat vajon és vár türelmesen?

//Blaine dobj a hozzászólás előtt újabb mentális ellenállás próbát, ezúttal +10zel, ha sikerül akkor pár pillanatra időnként felszínre tud törni a higgadt én a vámpír felett.//

[Híd]

Sera még természetesen választ kap a kérdésére B.O.B-tól, aki a kijelzőt figyelve sorolja a lezárt részeket, sőt ha a lány kéri, akkor akár meg is mutatja neki a hajó rajzán, hogy hol leválasztva a sérült rész.
- A könyvtár, a társalgó, a kapitány személyes kabinja. - sorolja. Még néhány szimpla vélhetően lakó kabin is ide tartozik, tehát végül is nem a legfontosabbak, mint mondjuk egy konyha, vagy étkező, de azt a lány egyértelműen érzi, hogy őt bizony mégis csak vonzza az a terület hasonlóan, mint Padmát a könyvtárban talált könyv.
Viszont egyelőre nincs lehetősége ezen kattogni, mert Tita összecsuklik, Hisimira pedig egyértelműen rá pályázik. A mósómedvének sikerül itt tartani a az ex turbánost, bár láthatóan nem örül neki, hogy nem hozhat valami kaját inkább és elég rendesen elszörnyed, amikor Sera arca megváltozik. BOB nem tűnik harci robotnak, úgyhogy nem igazán moccan meg, amikor Sera segítségért epekedik felé, a turbános is csak hátrálni kezd a látványtól. Viszont úgy fest a sötét energia elég hatásos, mert Hisimira szeméből elillan a lila szín és ijedten kezd el hátrálni, amíg aztán végül egy sarokba nem kucorodik szerencsétlen és elkezd bőgni, mint a fene. Könnyen lehet, hogy nem is azért zárta be oda valaki, mert elfoglalta a hajót, hanem esetleg a saját családja ítélte meg veszélyesnek és irányíthatatlannak?
Tita nem igazán tud érdemben nézelődni, lassan kezd csökkeni a pocsék érzés, de így is megmarad egy erős migrénes állapot, de nem képes most helyzetet felmérni, vagy hajótátvizsgálni.

[Növényterem]

A növényteremben tényleg találhat Janette olyan eszközt, ami segít abban, hogy megértse milyen növények vannak itt. Ahogy kutakodik, asztal fiókokban bizony talál egy tablet méretű elektronikus eszközt, ami amikor közelebb lép vele egy-egy növényhez automatikusan csipog egyet és kiírja az adott növény nevét, ismertető jegyeit. Elég sokféle van itt, ha párat végignéz. Van, ami mérgező, van, ami gyógyító hatással bír, vagy hallucinációt okoz, olyan is, ami húsevő, de egy olyat is talál, aminél csak kérdőjeleket ír ki a gép. Jó eséllyel nincs információ róla ebben a világban. A legkellemetlenebb, hogy bizony pont ez az a virág, amit ha nézeget, akkor különös vonzást érez irányából. Viszont sejtelme sincs róla, hogy ha netán hozzáérne, annak milyen hatása lenne rá nézve.

//Határidő: március 24.
Következő hozzászólás: március 25.//

Tita az űrben

A titokzatos levél

Akadémia & Janie

Hallgatom a körülöttem folyó beszélgetést, próbálok képben lenni mindennel, ami igen nehéz olyan valakinek, aki igen kevés időt töltött a varázsvilágon kívül. Lényegében miután Sasháról azt hittük, hogy meghalt és elmentem egy időre, akkor utazgattam és ismerkedtem sok mindennel, de mivel az átváltozásom elején voltam, akkor is ilyen limitált lehetőségeim voltak. Minden esetre a robotika meg az úrhajók határozottan kiestek és még mindig kicsit sokkban vagyok, hogy az űrben mászkálunk és viszont látom a bolygókat, amiket eddig csak pergamenen, a hatalmas iskolai teleszkópon vagy különleges bűbájokkal láttam icipici változatban.
- Pontosan milyen termek esnek a sérült rész alá? - kérdezem végül, amikor a robot azt mondja, hogy a megjavításuk jelenleg lehetetlen, még is valamiért foglalkoztat a kérdés. Talán nem is ezzel kapcsolatos, a képességemet meg, hogy légüres térben életben maradjak úgy is elvesztettem, de akkor is, hátha valami elkerülte a figyelmünket.
Engem igen is foglalkoztat ki a kapitány, leginkább az, hogy miért mondta, hogy egyedül van, ha itt volt Hismira is, de úgy tűnik, hogy a kínosan lassan beszélő csápos lányt nem. Kicsit furcsállva nézek rá, lerí a tekintetemről, hogy egy kicsit félreértett.
- Úgy értettem közöttetek. Mi csak véletlen kerültünk ide, miért lennénk mi a kapitányok? - kérdezek vissza, de egyértelműen nem fogom megtudni, hogy pontosan mi történt a hajón, tőlük biztosan nem. Amikor a törcsis kelekóty elindul azért odakapom a fejemet a világegyetem tanulmányozása közben. - Hé, ne siess annyira, még mindig krízisben vagyunk! - szólok utána, a familiárisom be is kocog elé, bár egy mosómedve annyira riasztó, hogy semennyire. A karmocskái kopognak a sima padlón, ahogy befarok és próbálja megállítani a fazon odakapva kézzel vagy éppen foggal. Lehet, hogy tennék egyebet, de amikor Tita megfogja Hismira csápjait és meginog, egészen hasonlóan, mint Padma, ezúttal nem rohanok el mást csinálni, ahogy szegény Padma rosszulléténél tettem, meglátva Blaine vérzését és a meteorokat.
- Tita? Tita, mi történt? - kérdezem először, miközben elkezdek hátrálni a lila tekintetű űrlény elől, hogy véletlen se érinthessen meg. Rendben, hogy a turbános szerint a mágia hülyeség, de attól még talán a faji képességekben hisz, léteznek, nekem pedig fogalmam sincs, hogy a lány mennyire erős vagy tud-e csinálni bármi különlegeset. - Állj meg, nem vagyok az ellenséged, nem csináltam semmit. Hismira. - szólítom a nevén, próbálkozva alkudozni, észheztéríteni, magyarázni, nem mintha olyan gyakran összejönne a békés megoldás. Ha tovább közelít hát még többet hátrálok, nem hagyva, hogy sarokba szorítson, ha kell, akkor futólépésben kergetőzve vele, ameddig csak a fizikumom kitart és kerülhetem az összecsapást. - B.O.B., kapitány, csináljatok már valamit! - fordulok feléjük, de egyelőre nem olyan kétségbeesetten, ameddig nem tud elkapni, addig nincs baj. Mert azt azért gondolom vagy remélem, hogy pálcát se fegyvert nem fog villantani és a lila szeme se lő lézert.
Ha már nagyon kínosan lehetetlen a helyzet, akkor annyi időre megállok, hogy megvessem a lábam és a a tekintetem elsötétüljön, a vámpír fogaim fájdalmasan előbújjanak és a kisugárzásom egyértelműen sötétebbé, veszélyesebbé váljon. Nem a kedves lány vagyok a szomszédból többé. - Elég legyen! - szólalok meg újra, bár gyanítom, hogy akármilyen lila köd lepte el, a vámpír kisugárzásom nem lesz elég eltörölni. Nem fogom vissza magam, nem fedem el a vámpírságomat, kész vagyok teljesen átalakulni, hogy az erőm és a gyorsaságom a segítségemre legyen, de a csápos elméjét biztosan nem kockáztatnám meg, maximum a turbánoséba törnék be, hogy rávegyem, hogy a segítségemre legyen, ha a vámpír mivoltom miatt nem kap idegösszeomlást kapásból. Ha nem igazán volt képben a mágiával, akkor valószínűleg képzettsége sincs, hogy kivédjen egy mentális támadást... aztán majd kiderül. Kergetőzök, ameddig csak tudok, hátha B.O.B. közbelép, vagy Tita rosszulléte tovább áll, vagy a törcsis-kapitányt rá tudom venni, hogy segítsen. Aztán lehet, ha meglátja a valódi mivoltomat kapásból kivág valami zsilipen, mert szörnyeteg vagyok...

// Vámpír III., részlet: Az ereje, hallása, gyorsasága, gyógyulásának az ideje 4-szerese egy átlag emberének, vámpír alakban, emberi alakban ennek kb. a fele.
Vámpír III., részlet (turbános fickóra?): Képes behatolni átlag emberek tudatába, mértékkel olvasni azt, de ez rendkívül kiveszi az erejét és természetesen mágiaellenállás van ellene.

A győztesek medálja: 4%

Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :

,

Fizikum próba: 24%

Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :

,

//

Vissza a jövõbe

[Padma és Blaine]

Padma és Blaine sikeresen keresnek egy pihenésre alkalmas szobát, ahol Padma kicsit összeszedheti magát. A gyomra is kezd jobban lenni, az elmeélesítő főzet pedig kifejezetten jó hatással van a fejfájására, segít gyorsabban helyretenni a hirtelen jött és visszatérő emlékeket, amik annyira gyötrték hirtelen. Szóval kezd határozottan jobban lenni. Blaine talán túlgondolja a robbantással, hiszen nem olyan, mint a puskagolyó, nem lehet csak úgy egy célpontra fókuszálni és lyukat ütni vele. Az egész szekrény megremeg tőle, de ki nem nyílik. Viszont utána már kitudja nyitni pusztán fizikai erővel, annyira meggyengül, hogy vámpírként egészen elfeketedett szemekkel sikerre jut. Kell is utána néhány pillanat, amíg újra rendezi a vonásait. Az erő, amihez nyúlt azért nem nyomható vissza olyan könnyen a mélybe, Padma talán kicsit meg is ijed tőle, hiszen mégis csak riasztó egy vámpír külső elsőre. A szekrény egyébként nem nagy, pár polcos kis faliszekrényről van szó, amiben sokminden sorakozik, pár ruhától kezdve, üvegcséken át, és akad ott egy kis notesz is, ami olyan nagyon vonzza Blaine. Amikor kinyitja bizony hasonló érzés fogja el, mint Padmát, a kellemetlenebb csak az, hogy mindezt a még mindig felszínkörül motoszkáló vámpírságával éli át. A teste azonnal gyógyulni akar és ehhez plusz energiára van szüksége. Ő nem esik tehát össze, amikor beüt a kínzó fejfájás, hanem a vámpír én, amit már profin megtanult elnyomni most olyan erővel tör a felszínre, hogy egészen elnyomja a tudatos oldalát. Padma pedig azzal szembesülhet, hogy bizony Blaine határozottan _úgy_ néz rá. Na nem le akarja smárolni, inkább egy kiadós vacsorát lát benne és ennek fényében is közelít a lány felé.

[Híd]
- A radar segít, ha elég közel van valaki, vagy valami, akkor jelzi. - mutat Hisimira Janette kérdésére az egyik panel irányába. Bár Blaine már egészen vágja a hajó egyes részeinek működését, most a robot pilóta vezeti őket, szóval B.O.B. Sera kérésére gond nélkül beállítja az útiránynak a Földet.
- A hajó lezárta a sérült részt, de nincs eszköz rá itt az űrben, hogy megjavítsuk. - válaszol még Janette kérdésére B.O.B. Bár láthatóan a hajó azért működik, szóval elevickélhetnek attól még, hogy a hajó egy része megsérült. Valószínűleg ott nem volt olyan fontos rész, legalább egyelőre úgy tűnik. Csak Serában motoszkál valami kellemetlen érzés, amit még nem tud megmagyarázni.
- Számít, hogy ki a kapitány? Húzzunk sorsot? - felel a lány Serának, miután Janette elindult növényeket tanulmányozni és a szőkeség Titával maradt, aki egészen megbabonázva nézi a fura lány fején lévő csápokat. Persze úgy nehéz lesz sorsot húzni, hogy nincs is itt mindenki, de úgy tűnik, hogy a lány szerint tök mindegy, hogy hivatalosan ki a kapitány. Egyelőre elég nyugodtnak tűnik, mint aki tényleg kissé elvarázsolt és még csak nem is pipa azért, mert be volt zárva. A turbános pedig már élénkebbnek tűnik, kíváncsian néz ki az ablakon és szó nélkül elindul, hogy hozzon magának valami kaját, mert megkorran a gyomra.
Amikor Tita hozzáér a lány csápjához ő bizony kissé összerezzen, Sera pedig külső szemlélőként látja, ahogyan egy halvány lilás kis sugár fut végig a csápon, majd szalad tova Tita ujjain keresztül egyenesen a lányba, akinek egy pillanat múlva ugyanolyan erővel térnek vissza az emlékei, ahogyan Padmának. A feje majd szét hasad kínjában. A kellemetlenebb, hogy Hisimira szeme ezzel egyetemben szintén lilás színűre vált és most már cseppet sem lassan indul meg Sera felé. Egyértelműen támadólag.

[Növényterem]
Janette közben elér a növényteremben, ahol egyelőre sok eléggé ismeretlen növényféleséggel találja szemben magát. Akadnak köztük igen különösek is. Van, ami világít, más mintha magától lengedezne, pedig itt nincs légmozgás, vagy halk dúdolás hallatszik az irányából. Sejtelme sincs, hogy mik ezek és milyen típusú növények, hogy melyik veszélyes és melyik hasznos.

//Blaine: Dobj mentális ellenállás próbát a hozzászólásod végén.
Sera: Kérlek dobj fizikum próbát a hozzászólásod végén.
Tita: A hozzászólás előtt dobj mentális ellenállás próbát. Ha esetleg sikerül megdobnod, akkor összetudod magad szedni annyira, hogy segíts Serának már az első körben.

Határidő: március 17.
Következő hozzászólás: március 18.//

A titokzatos levél

Habár szeretném azt mondani, hogy erős, független nő vagyok, de ezzel együtt határozottan szeretem a lovagias pasikat, akik törődnek velem és előzékenyek. Csak amíg a testvéreimmel voltam elfoglalva nem igazán adtam vissza ebből semmit, szóval kifulladt abban, hogy bárokban fogadtam el italokat és esetleg néhány egy éjszakás kaland... de ha ezt a testvéreim tudnák... Mindegy is, a lényeg, hogy jól esik, amikor Blaine kinyúl a kezemért és megszorítja, csak bólintok és tényleg épp bőrrel megússzuk hipersebességre kapcsolva. Tita megjegyzése arra, hogy kit mi vonz és őt az űrbéli lány kicsit elpislogok, na nem elítélve, csak csodálkozva. Lehet, hogy míg Padmának egy könyv volt az útja az emlékeihez, addig Titának egy élőlény? Egy személy, mondanám, de a faját nem tudom, szóval... legyen varázslény.
Minden esetre ahogy próbáljuk követni az űrtérképet Janette-tel gyorsan bólintok. - Valamit igen, bár a Roxfortban nem igazán űrutazásra oktatják a tárgyat. - kezdem el, de elhallgatok, koncentrálva, hogy fel is fogjam mi is történik. A világegyetemben hatalmas távolságok vannak és még így is elképzelhetetlenül szeljük, de végül amikor elkezdem felismerni a csillagképeket hirtelen izgatottsággal kiáltok fel, rányomva a megfelelő gombra.
- Kapaszkodjatok, hátha a megállás is rázós! Most! - nyomom meg, jól megkapaszkodva, de ez sokkal simábban sikerül, csak... - Azért még mindig nem vagyunk a szomszédban. Bemutatom a Jupitert. - tárom ki a jobb kezemet ívesen kinyújtva, mintha tényleg bemutatnék valakit a társaságnak. Néhány pillanat erejéig tányérnyi szemekkel nézem a bolygót, aztán a robothoz fordulok és Hismirához, amelyik előbb válaszol. - Kérlek állítsd be a masinán a Földet útiránynak. Lehet, hogy nem fontos, lehet, hogy semmit sem találunk, de... de látnom kell a saját szememmel. Ha van értelme, ha nem. - vallom be, kicsit talán érzelmesen, hiszen a remegő kapitánynak, aki már körök óta... percek óta teljesen haszontalan egyre kevésbé hiszek.
- Akkor most ki a kapitány és kié jogosan a hajó? A tiéd vagy Hismiráé? - fordulok azért az ex-turbánoshoz, kicsit számonkérően a derekamra csapva a kezemet. Már egy jó ideje csak dadog és remeg, teljesen haszontalan, viszont ez a lány akármilyen idegesítően lassan beszél, már is hasznosabb volt, mint ő. Már amikor bejöttünk kicsit szúrta a szememet a fura fazon, de hát nem cáfolt rá túlságosan később se, hogy kiérdemelne egy kapitányi posztot. Ráadásul én úgy emlékszem azt mondta egyedül van...  

Akadémia & Janie

Vissza a jövõbe

Padma viseli a legrosszabbul a hiperugrást, jó eséllyel azért, mert szegény már előtte se volt a legjobban a visszatérő emlékeinek hála. Blaine előzékenyen felkapja, miután sikerült a lánynak találni egy félreeső kukát, hogy ne kelljen sokat takarítani utána. Nem sok kell és az egyik falból elő is bukkan valami kis bogárszerű kis robot, ami elszállítja a kukát. Bizonyára takarító személyzet lehet, vagy ilyesmi. Blaine és Padma eltudnak navigálni egy közeli kabinig, ahol van ágy és a lány egy kicsit összekaphatja magát. És bizony igaza van, ha Blaine körülnéz és erősen koncentrál, akkor a szobában igen erős vonzást érez egy szekrény irányából. A szekrény persze zárva van, és egy szimpla alohomora nem nyitja.
- Üzenni csak akkor tudunk, ha van elég közel valaki, hogy meghallja. - magyarázza a lány még mindig a maga irritáló lassúságával, de a navigációs pultot B.O.B mutatja meg. A lány jó eséllyel tényleg nem ért komolyabban a hajóhoz, az is mázli volt, hogy tudta mit kell megnyomni ahhoz, hogy ugorjanak egyet a térben és ne placcsanjanak szét a meteoron. Serával Janette megpróbálja hát kisilabizálni a térképet. Nem tűnik egyszerű feladatnak, mivel nem ismerősek távoli csillagrendszerekben, viszont Sera azért jobban ért az asztronómiához és ahogyan nézegeti a csillagérképet bevillan neki, hogy ismerős a rendszer, amin épp hipersebességgel hasítanak át. Betudja lőni, hogy mikor kell újra megnyomni a gombot, hogy kilépjenek a hipertérből és megállapodjanak az ismerős Naprendszerben.
Tita közben megpróbál beszélgetést kezdeményezni Hisimirával, aki kissé tétován ácsorog és figyel, de olykor-olykor az ő tekintete is a vörös lányra siklik.
- Egyszerűen csak érzem, hogy valami összekapcsol minket és... nem is tudom, furcsa érzés. - ahogyan Tita közelebb lép a lányhoz egészen berezonálnak a kis csápok a feje tetején. Láthatja, hogy minél közelebb van hozzá, annál gyorsabban zizegnek, mintha csak izgatottak lenne.

//Sera dobj szerencse próbát.
Siker esetén közel lyukadtok ki a Földhöz.
Sikertelen esetén max. +25tel elvétve a Mars mellett bukkantok fel.
Sikertelen esetén, ha nagyobb a difi, a Jupiter mellett haladtok el épp.

Határidő: március 10.
Következő hozzászólás: március 11.//

Amikor talpra kecmergünk elfogadom Padma kezét, bár valószínűleg a vámpír mivoltom miatt én kevésbé köptem ki a tüdőmet, mint ő, még is az utolsó mutatvány kicsit neccesre sikerült.
- Ugyan! - nyögök csak ennyit, egy félmosollyal, hiszen egy csapat vagyunk, szóval kicsit elszerénykedem a kis rögtönzött mutatvány jelentőségét.
Hismira. Valami háttértudásként megmarad a fejemben, de alig nézek az amúgy nyilván furcsa kinézetű nőre, miután láttam, hogy Blaine megsérült. Kijön rajtam a kóros nővéri szerep, ezúttal a "gyógyító nővér" értelemben, amihez mondjuk én magam alapbűbájok szintjén értek csak, de szerencsére a familiárisom egy fokkal jobban.
Elsősorban Blaine-re koncentrálok, de azért fél füllel hallgatom Janette és az idegen lány beszélgetését. Nem vagyok bizalmatlan vele szemben csak azért, mert más fajba tartozik, viszont a fájdalmasan lassú beszédére kicsit felvonom a szemöldököm Blaine homlokát törölgetve. Egy enyhe könny azért kicsordul, amikor rázkódva épphogy túléljük az elkövetkező pillanatokat, még a szememet is összeszorítom és utolsó pillanatszerűen elképzelem, hogy vajon tényleg le fognak-e peregni előttem a képek, talán a boldogok vagy éppen a rémesek... De nem purcanunk meg... még.
Padma felé kapom a fejemet, kicsit megcsap a bűntudat, hogy ilyen durván faképnél hagytam ő pedig majd összeesett a hirtelen fájdalomtól felcsapva a könyvet. Mielőtt viszont elindulhatnék hozzá a furcsa lány megmókolja a vezérlő pultot és olyan rántást érzek, amilyet még soha. Rendben, a hoppanáláshoz hasonlít, még is ég és föld a kettő. Nyögve engedem ki a levegőt, amikor hozzászokik kicsit a testem az egészhez, vagy éppen az űrhajó egyenlíti ki a nyomást, tudja a franc, de a lényeg, hogy nem különösebben kólint fejbe.
- A muglik megoldása... a hoppanálásra? - motyogom, de aztán kicsit megrázom magamat, hogy ne mélázgassak a mugli gólemeken és a mugli hoppanálásokon. - Köszönjük szépen, Hismira. - teszem hozzá, egy fokkal élénkebben, mikor hallom, hogy Janette is megdicséri. Blaine készen áll cselekedni, mint mindig, már karolná is fel Padmát, aki egyre rosszabbul és rosszabbul fest. - Ha neki egy könyvből tért vissza a szerette, akkor talán mindannyiunknak könyveket kéne keresnie, vagy legalább is tárgyat, amit megérintve vagy elolvasva, nos, megvilágosodunk. Ha valami vonzza a tekinteted, ne hagyd annyiban! - mondom még a fiúnak, igazából mindenkinek, hiszen Padma is azt mondta, hogy az egyik könyv kimondottan vonzza, azért emeltük el minden erőnkkel. Most, hogy nem kell az életünket félteni végignézem a kijelzőket, hátha van csillagtérkép, ami jelezné, hogy hova tartunk - illetve ha Janette kérésére mutat valamit a robot, vagy Hismira akkor azokat is megnézem - és kinézek az üvegen összevetve mindent, hátha meg tudom állapítani hol vagyunk. Mármint, ha kint csak  fények mosódnak el abból mondjuk okosabb nem leszek, de jó boszorkány lévén, aki még olvasni se nagyon olvasott űrhajókról derekasan megcsodálom. Közelebb vagy távolabb kerültünk a Földhöz? Egyáltalán fontos oda visszajutnunk ahhoz, hogy visszaverekedjük magunkat a mi időnkbe és terünkbe?...

// Asztronómia kiemelkedő, 35 pont, IQ 25 pont :  kiokoskodni a helyzetünket, Földközelben vagy egyáltalán a Naprendszerünkben vagyunk?

Próba megdobva, ugyan csak két nyúlfarknyi értékkel, de siker!!! //  

Akadémia & Janie

Vissza a jövõbe

Sera és Padma tehát egy igen látványos csúszással érkezik meg és majd kiköpik a tüdejüket, amikor végre lehetőségük van szusszanni. Padma pedig még telibe is kapja az emlékeket, ezzel együtt egy komoly fejfájást is, így szegény nem tud komolyabban koncentrálni arra, hogy kapaszkodjon, de legalább nem áll a térdre zuhanásnak hála
Sera sikeresen törölgeti Blaine homlokát, mert bár bekötözte valamelyest magának, de azért kicsurran néhány csepp így is, arról nem beszélve, hogy jó eséllyel az igen problémás helyzet miatt izzad is, mint a fene. Próbálja irányítani a hajót, amennyire lehet nem tök egyenesen belerepülni a meteorba, BOB segítségével pedig be is célozni azt, hogy legalább ne az egész darab kapja őket telibe, csak maximum darabok. A familiáris közben sikeresen gyógyítja is a sérülést, hogy már újabb adag vér ne serkenjen. Mindenki próbál megkapaszkodni, Janette pedig a lányt faggatja, aki egyelőre elég ijedtnek tűnik.
- Nem értek annyira a hajóhoz, sose vezettem, apa nem engedte, de azt hiszem... - morfondírozik és ezúttal még kínzóan fájdalmasabb, hogy olyan idegesítően lassan beszél. A mozgása legalább nem olyan vészes, mert Blaine lövése épp csak karcolja a meteort és a jelenlegi pályájuk alapján bizony még most is az ütközés felé tartanak. A turbános alak határozottan pánikban van már, nem nagyon törődik azzal, hogy Tita beszól neki és visszaadja a törölközőjét, csak vinnyog.
Bár lehetséges, hogy lassan már a többiek is sikításra váltanak majd, mivel szinte csak másodpercek választják el őket attól, hogy telibe kapják a meteort, bár Titának minimálisan sikerül taszítani rajta, de a mérete miatt ez nem elég, így sejthetően egyenlő a biztos halállal a becsapódás, amikor...
Sosem éreztek még ilyet, talán a hoppanáláshoz hasonlít a legjobban. Egy erőteljes rántás, aztán az ablakban már csak furcsa elmosódott fényeket látnak és egyértelműen felkavarodik a gyomruk az érezhető brutális sebességtől még úgy is, hogy ezt a hajó valamelyest kompenzálja. A ketrecből kiszabadított lány pedig kissé zihálva az ijedtségtől vélhetően egy panel mellett áll egy gombra rátenyerelve, ami valószínűleg a hiperugrást indította el.
- Azt nem tudom, hogy hol fogunk kikötni. Ha volt betáplálva egy útirány, akkor ott, ha nem... - vonja meg tanácstalanul a vállát, de vélhetően akárhová is lyukadnak ki, még mindig jobban járnak vele, mint azzal, hogy szétkenődnek a meteoron űrhajóstul, mindenestől. Egyelőre viszont úgy fest biztonságban vannak, Padma feje is kezd jobban lenni, bár lehet hogy csak szimplán a gyomra veszi át a rosszullét felett az uralmat. Tita ellenben határozottan érzi, hogy a lány fontos lehet, olyan vonzást érez irányába, mint amilyen Padma is a könyv esetén, amiből visszakapta az emlékeit.

//Dobjatok a hozzászólás előtt fizikum próbát. Attól függően milyen gyakran hoppanált már a kari kaptok módosítót. Ezt rátok bízom, karisan reálisan gondoljátok át. Csak néhányszor +20, már jópárszor +30, viszonylag sokszor +40
Siker esetén: Minimális szédülés
Sikertelenség esetén 20szal difivel: a kari gyomra felfordul, émelyeg, épphogy nem dobja ki a taccsot.
20-nál nagyobb sikertelenség esetén visszaköszön az aznapi menü.

Határidő: március 3.
Következő hozzászólás: március 4.//