2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Természetesen a mellett, hogy a kadétoknak igen kemény fizikai kiképzésben kell részt venniük, egyáltalán nem elhanyagolható az sem, hogy az elméleti anyaggal tisztában legyenek. Bár viszonylag kevés elméleti órára kell beülniük azért akad néhány, amiket a Kiképzők tartanak számukra. Ezeken tanulhatnak a törvénykezésről, a teendőikről, közelezettségeikről, vagy épp arról, hogy a Parancsnokságon milyen osztályok hogyan épülnek egymásra. Elsajátíthatják az aurorság elméleti alapjait, amikhez itt találnak fontos szakkönyveket, vagy épp szükségük lehet időnként segítségre egy-egy beadandó esszé megírásához is.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-28, 21:19
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
Nem én vagyok az egyetlen, aki ledöbben, igazából mindenki furcsállva bámulja az új környezetünket és persze az új "barátunkat", ami kicsit sem fura. - Hm, ha elmondod a titkod, hogyan veszed ilyen jól az akadályokat, akkor elmegyek vele egy randira, csak a pasim meg ne tudja. - zökkent ki kicsit a nyomozó módból és még halkan fel is nevetek. Soha az életben nem csalnám meg a páromat, de nincsen sehol se kőbe vésve, hogy az első találkozásnál bármire számítania kell a srácnak. Na jó... - Na jó, nem, nem vagyok egy nagy csábító fekete özvegy. - nevetek fel halkan, pedig az adottságaim meglennének hozzá. Viszont ha már ilyen típusú lányra gondolok, akkor Justice jut eszembe, aki éppen a bátyámat kerülgeti... és nem pontosan tudom ezzel kapcsolatban mit is érzek. Minden esetre a mosómedve pofátlanul szaglászik és ismerkedik, BOB mellett kocogva, miközben hallgatom a többiek kérdéseit és megállapításait. A mágiát senki se meri megpróbálni, ami szöget üt a fejembe, hogyan is lehetne észrevétlenül kipróbálni, csak hogy tudjuk meg van-e még a lépéselőnyünk. Blaine mugli filmje egyáltalán nem rémlik így kicsit furcsán vonom fel a szemöldököm, közben inkább a falon lévő paneleket, kapcsolókat nézem és arra próbálok rájönni, hogy hogyan működnek, de azzal már túlfeszíteném a húrt a kis robotnál biztosan, ha elkezdeném menet közben nyomkodni őket. Van jó néhány varázslat, ami mások számára láthatatlan, mint például nekem a szellemidézés, hiszen senki se tudta egészen a tizedik évig, hogy képes vagyok rá, a szüleimtől is azzal köszöntem el... nem... csak apától... vagy anyától is...? Az egész jelenet, ami olyan erőteljesen meghatározta a jövőmet kicsúszik a fejemből, képtelen vagyok felidézni anyánk arcát, akire Sashával erőteljesen ütöttünk, semmi. A rossz érzés fokozódik, amikor nem tudjuk meg, hogy a Földdel mi is történt, az meg már csak hab a tortán, amikor beérünk a hídra és földbe gyökerezett lábakkal bámulom meg a sötét végtelent. Csak akkor csukom be az egészen bájosan elnyíló számat és törik meg a kerek szemmel bámulás, amikor a kíváncsi familiárisomat rondán lepatkányozzák. - Hé, kikérem magamnak, mosómedve! - szólalok meg végre a bambulásból, egészen felcsattanva. Egyszerűen el nem tudom képzelni, hogy ez a turbános, szétesett pasi legyen a kapitány. Előrelépek és felveszem a karomba, csak a testemen keresztül puffantja le, de nem úgy néz ki, mint aki nagyon veszélyes ellenfél lenne. Ahogy Janie mellém sorom kicsit furcsán nézek rá, fogalmam sincsen, hogy valami életjelet talált és azt akarja eljelelni, hát istenem, nem vagyok legilimentor! Ellenben mivel még mindig azon kattogok, hogy nem emlékszem a szüleimmel való beszélgetésre, főként anyámra és hogy ki kéne próbálni működik-e itt a mágia, megpróbálom érzékelni vagy magamhoz hívni egy ártalmatlan szellemet az űrhajóról, hiszen... hiszen valahogy úgy érzem, hogy nem így nézne ki egy tisztességes kapitány, ha lenne legénysége és azzal az élettel, ami nekem jutott, első gondolatom, hogy mindenki halott. Szép, pozitív gondolatok Sera, gratulálok!
// Kísértetvadász III., részletek minden szintről, csak érzékel és hív, semmi több: "Képesek akár már születésüktől fogva kapcsolatba lépni szellemekkel, de ez a képesség később is megjelenhet náluk. Kezdetben ez nem teljesen irányított, megtörténhet teljesen akaratlanul is. Azokra a szellemekre, akiket mindenki lát a kísértetvadász rá tudja kényszeríteni az akaratát. Minél idősebb a szellem, annál erősebbnek és tapasztaltabbnak kell lennie a vadásznak is. (Ezt a mesélő határozza meg.) Ilyenkor a szellem azt teszi, amit kérnek tőle, válaszol kérdésekre akkor is, ha egyébként nem akarna. " és "A kísértetvadászok képesek azokat a szellemeket is látni, akik már átléptek a függönyön és odaát tartózkodnak, kapcsolatba léphetnek elhunyt rokonokkal, hívhatják őket, tehát cézatosan képesek megidézni valakinek a szellemét." és "Egyértelműen érzékelik egy sötét teremtményről, legyen az szellem, vérfarkas, vámpír stb. hogy micsoda és kicsoda és hol van pontosan." //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-27, 19:35
Akadémia & Janie
Blaine szavait egy kis sóhajjal annyiban hagyom. Kaland mi? Hát lehet, hogy bennem van a hiba, de én nagyobb és szórakoztatóbb kalandnak élem meg, ha a laborban kikísérletezhetek egy új bájitalt, vagy tanulhatok egy új helyszínelő varázslatot, amivel elemezhetek egy bizonyítékot. Engem egyáltalán nem lelkesít az időutazás, vérszomjas dinók egy dzsungelben, vagy jövőbeli mugli gólemek egy űrhajón. De hát nincs választásunk ezzel a kalanddal nem igaz? Kiszállni már aligha volna lehetséges. A kérdés nagyon is jogos, hogy működik-e egyáltalán a mágiánk, de BOB előtt nem szívesen próbálnám ki. Talán ha valahogy egy kicsit magunk tudnánk maradni, valami egyszerűvel meg lehetne próbálkozni, hogy teszteljük a kérdést. De amig a mugli gólem valami féle botfegyvert tart ránk esélyesen nem ez a legjobb ötlet. Ahogy Galen megjegyzését a botfegyverről is későbbre hagynám. Még ha amúgy egyet is értek vele. Tényleg nem lenne jó, ha kilyuggatna minket vele. De ki tudja milyen éles a BOB hallása, és mit vesz zokon éppen? Mondjuk legalább az megnyugtató, hogy van egy kapitány és legénység, esélyesen akkor előbb utóbb összefutunk valami tárgyalóképes, intelligens emberrel is. Remélhetőleg. Bár a tény nem nyugtat meg, hogy úgy érzem van itt valahol... azaz mindenhol valami nem emberi??? De nem tudom, mi lehet az, és azt sem, hogy ez rossz-e? Az egyik felem szívesen elújságolná a megérzésem a többeknek, a másik felem, ami BOB-ra tekint egy pillanatra, majd a többiekre inkább óvatosságra int. Nem akarok a BOB előtt kotyogni. Határozottan zavar, hogy nem tudom mit hall, és még inkább mit ért meg a mugli gólem, és mi az emit esetleg később ellenünk használna. Szerencsére az utat nem túl nehéz memorizálni, hiszen eddig egyenesen haladtunk. Amíg BOB meg nem torpan egy ajtónál, ami felnyílik előttünk. Nem tudom, hogy miként hívják a szobát ahova nyílik az ajtó, és ahova BOB beterel minket. Minek után egyetlen mugli jövő-filmet se láttam. Így nem is igazán értem meg Blaine ezzel kapcsolatos mondatát se, de nem most állok neki firtatni a dolgot. Inkább szemügyre veszem a turbános, kisgatyás alakot. Kissé felszalad a szemöldököm, ha ilyen az egész személyzet, akkor bajban vagyunk. Láthatólag nem igazán sikerül komolyan vennem a figurát, főleg az után, hogy patkánynak titulálja a mosómedvét. Csak megforgatom a szemem. Jake egyszer azt mondta, amikor a farkasáról faggattam, hogy a familiáris és a gazda össze vannak kötve, ha megsérül, vagy elpusztul az állat, akkor azt a gazda is igen komolyan megsínyli. Nem szeretném elveszteni Serát azért mert BOB a turbános félkegyelmű utasítására lövöldözni kezd a botjával az állatokra. Sera felé vetek egy pillantást, talán kissé aggódva is a helyzet miatt. - Maguknak nincsenek űrállataik? Esetleg, ahogy a társam is mondta kitalálhatnánk, hogyan segítsünk egymásnak. Mi haza szeretnénk jutni a saját időnkbe. A Földre. Magának meg nyilván itt az űrben van valami dolga, amiben talán a hasznukat látná.- fordulok kisgatyás turbán felé lágy manipulatív hangon. Hátha képes vagyok rá hatni valami képen. Közben azért lassan közelebb húzodom a többiekhez, főleg Serához. A kérdés sem véletlen az űrállatokról. Jó lenne tudni, hogy vannak-e olyanok egyáltalán? Érezhettem ezt az imént? Tudatni kéne a többiekkel, hogy van itt valami nem emberi, de nyíltan nem mondhatom ki. Sajnos az ismereteim meglehetősen korlátozottak mugliismeretből, mugli jövő kütyükről nem is szólva. Ciki helyzet. Mit is szokott az apám mondani az ilyen helyzetekre? Nem tudom miért, de valahogy sehogy se sikerül felidéznem az apám szavait, sőt még az arcát sem. Ami hirtelen kezd megrémiteni, és minél erősebben próbálom felidézni, annál jobban összezavarodni, sőt egészen belefájdul a fejem a dologba. Szóval inkább megrázom magam, és próbálok inkább valami másra, pédául BOB-ra és a turbánosra figyelni.
- Amíg élünk, addig fogd fel kalandnak. – Javaslom továbbra is Janette-nek, aki elég mereven áll a helyzethez. Elsőre nekem sem tetszett, de így, hogy már fel tudtunk készülni (ezen a ponton kortyolok egy cseppet a táskámból előhúzott véres fiolából, hiszen ki tudja, hogy mikor kell erőm teljében lenni), így tekinthető valamiféle akadálypályának, szabadulószobának. – Az, de bájosan fura. A legjobb barátom megőrülne érted! – Ez afféle bókként is felfogható, de nem tolakodó bókként. Nem tudom, hogy a szöszinek van-e pasija, eddig még nem jutottunk el az ismerkedésben, én viszont szívesen játszom a kerítő szerepét. Valahogy a McCaine lány annyira társaságfüggőnek tűnik, mint én, és ha ebből indulok ki, nem ártana, ha rá tudna találni valakire, akivel egymásba gabalyodhatnak. Vagy csak én vagyok ennyire boldogságmániás? Rebegő ajkakkal próbálok nem nevetni, ahogyan a mosómaci akciózik, szaglászik, az én vadmacskám bezzeg a nyomomban üget, arra készen, hogy érdemben tudjon segíteni. Padma kérdésre mindenesetre totál helytálló. – Áh, én fel sem merek nézni. Rengeteg mugli filmet néztem gyerekkoromban, nálunk viszonylag közel volt a suli, többet lehetett hazamenni. Például a Twin Peaks testmegszálló szelleme volt a BOB, akire a főhős csaj már eleve rövidítésként tekintett: Bajt Okoz Bob. – Csóválom a fejemet, mintegy szinesítésként közölve a fentieket, de töretlen jókedvemet annak köszönhetem, hogy mindenhonnan kidumálom magamat, hírhedt szerencsém pedig eddig mindig megmentett a csúfos végtől. Galen viszont továbbra sincsen a toppon, rá hiába is akarnék érzelmileg hatni, ő nem tűnik annyira könnyen lecsillapíthatónak, mint Derek. – És hogy derítjük ki? – A kérdés talán túl egyszerű, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a robottól elkérjük a micsodát analizálásra. Az ékszerem ellenben nem sok jóval kecsegtet, mert megérintve azt úgy érzem, mintha valami szita lenne az elmém, nem ugrik be az anyám neve, az arca, sem pedig komoly érdemi emlék. Mijazisten van??!! Töröm a fejemet, amitől csak megfájdul, így a lüktetés helyett inkább a hidon található idegenre meredek, de most ismét megjön a hangom. – Nem mi határoztuk meg a célállomást. Egy könyvet érintettünk meg. Valaki játszik velünk, ez már a második térbeli és időbeli állomás, amin járunk. Talán okkal kerültünk ide. Miben segíthetünk? Úgy látom valami nyomaszt. – Döntöm oldalra a fejemet, és laza, de óvatos mozdulatokkal közelítek, kéznyújtásra emelt kézzel. A legjobb védekezés a támadás. De azért a védekezés se rossz.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
[/color][/i]
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-24, 14:09
Vissza a jövõbe
Blaine készségesen válaszol, amit a robot épp csak egy futó pillantással reagál le. A medál ott van tényleg a nyakában, viszont az a furcsa és igen különös érzés kezd szöget ütni a fejében, mintha valamit elfelejtett volna ezzel kapcsolatban. Ahogyan a medálon, a mágikus erején filozofál egyszerűen nem jut eszébe az a pillanat, amikor a medált megkapta, mint ahogyan az az illető sem, akitől kapta, történetesen az édesanyja. Különös érzése van, bár az édesanyja már meghalt, de mégis csak voltak róla emlékei, de most olyan mintha még a beszélgetésekből is kisípológott volna, mintha amikor megpróbál rá gondolni, felidézni az arcát, egy képet, akkor összezavarodik a feje, ha túlságosan erőlteti még meg is fájul. A többiek hasonlóan járnak, ha megpróbálnak felidézni egy olyan valakit, aki már meghalt, de valami fontos származik tőle, mint Sera édesanyja, Galen számára Erica az a személy, akinek még a neve se ugrik ne neki most hirtelen, Jannie esetében pedig az apja, aki eltűnt. Padma pedig esetleg egy elhúnyt nagymamát felejtett el. Mintha csak az adott személyekkel kapcsolatos emlékek törlődtek volna a memóriájukból. Jannie egyébként nem érzékel sötét teremtményt, legalábbis a hagyományos értelemben véve, azt viszont igen, hogy ezen a hajón bizony van olyan, ami nem teljesen emberi és nem is csak egy irányban. - Természetesen a kapitány és a legénység. - felel készségesen a robot, most már hogy végre legalább elindult a csapat és nem kell noszogatni őket folyamatosan. Egyébént Jannie az útvonalat nagyjából megtudja jegyezni, mive legyelőre még csak előrefelé haladtak és nem volt elágazás, aztán memorizálhatja, ha következik ilyesmi. Sera eközben figyeli a helyet, és ha nagyon jól vizsgálja a falakat bizony itt-ott láthat egy-egy kapcsolót, ami talán pont ajtónyitásra való és ahogyan gondolja egy ajtó tárul fel, ha megnyom egyet az ember. Kérdés persze, hogy elég csak megnyomni, vagy kell hozzá valamiféle kód, vagy külön engedély. - Igen, ez egy űrhajó. - ha tudna most bizonyára úgy nézne a lányra BOB, mint anya a hülyegyerekére, hogy ezt nem érti, bár úgy fest simán elengedte a füle mellett, hogy a csapat egy könyvnek hála került ide, vagy simán nem értette a dolgot és ezért hagyta annyiban. - Igen, az űrben vagyunk. A Föld... - na most már megtorpan, ugyanis ebben a pillanatban sikerül elérniük egy ajtót. Galen egyébként nem talál semmi komolyabban a plafonon, viszont amikor felfelé nézelődik hirtelen olyan érzés tör rá, mintha zuhanna. Mint amikor álmunkban zuhanunk és csak arra eszmélünk fel, mintha most értünk volna földet. Valami foszlány tolakszik be a fejébe valami zuhanásról, de képtelen hová és mihez kötni a dolgot. Szóval elérkeznek egy ajtóhoz, azaz a folyosónak mintha vége szakadna, de aztán egy vékonyka ajtóféleség egyszerűen felhúzódik a plafonba és feltárul előttük - ha kicsit járatosak a témában - a hajó hídja, ahol viszhont csak egyetlen embert látnak. Egy igen fura alakot, turbánba kötött törölközővel a fején, ahogy éppen valamiféle nasit rágcsál és egy szál kisgatyában ücsörög egy ablakban, mert itt bizony már akad ablak. Sok mindent mondjuk nem látni rajta, csak a nagy feketeséget odakint, szóval ha nem vak sötét van, akkor ez tényleg bizony az űr lesz. - Szóval ti vagytok a betolakodók! Mit akartok? - csattan fel, bár egyáltalán nem tűnik veszélyesnek, főleg így nasit eszegetve, viszont Bob még mindig rájuk szegezi a fegyvert, nem nagyon foglalkozva a körülötte sündörgő familiárissal sem. Talán addig jó, amíg nem nézi... - Patkány?! BOB a patkányt miért nem tűntetted még el? Tudod, hogy rühellem őket! - ezen a ponton már bizony a robot a fegyvert határozottan a mosómedvére célozza.
//Határidő: december 30. Következő hozzászólás: december 31.//
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-23, 17:52
Akadémia & Galen
- Tehát a jövő, csodálatos. Ki gondolta volna?- jegyzem meg epésen, hiszen az utóbbi 'kaland" során sikeresen kikötöttünk a kőkorban, most pedig olyan jövőbe kerültünk, ahol nagyon is úgy fest, hogy a mugli technológia vált a nagy úrrá. Nem mintha tetszene ez az egész, de azért valljuk be, nem tűnik túl zsúfoltnak a belső tér és még egész letisztultnak is nevezhető. Bár szívesebben mennék felfedezőútra, hogy megtaláljam a kijáratot ameddig a gólem barátunk elmagyarázzi ki ő és mi ez a hely, na persze nem mintha sokra mennénk vele. Nem találkoztam még hozzá hasonló szerkezetekkel, de nem most szeretném kiaknázni mire is képes ez a kis...valami. Az elmászkálásomat megakadályozza, tehát marad az utolsó és egyetlen lehetőség: követni a BOB-ot. - Ha ez egy hajó, akkor kell lennie egy kapitánynak is. Ki a felettesed BOB?- pillantok le arra az izére, ameddig a csapat együttműködően követni nem kezdi azt. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem a biztonságérzetem is jobb lenne, ha tudnám, hogy a hajót feltételesen valaki vezeti és nem csak úgy "van". Padma kérdésére azért összébb vonom a szemem. Nem lenne rossz, ha működne, bár ami engem illet nem BOB előtt kellene kipróbálni. Még nem tudjuk mire képes az ő piszkabotja, tehát jobb, ha nem kísértjük a sorsot. - Mielőtt még használni tudnánk a mágiát, jobb lenne kideríteni, hogy az ő fegyvere micsoda. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nem szívesen lövetnék lyukat a testembe csak azért, mert azt feltételezem egy kis botról, hogy ártalmatlan.- halkan jegyzem csak meg a többiek mögött haladva, hogy BOB azért mégse hallja meg.
Minden annyira zavaróan fehér, hogy szinte könnyezni kezd a szemem. A robot egyre kevésbé tűnik fenyegetőnek, legalábbis készségesen válaszolgat a kérdéseinkre. - Hajó? Úgy érted, űrhajó? – kérdezem izgatottan. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is feljutok egy űrhajóra, erre most tessék, úgy néz ki, hogy mégis itt vagyok. – Akkor mi most az űrben vagyunk? Létezik még a Föld? – talán kicsit túl sok kérdést teszek fel egyszerre, de fel kell dolgozni, hogy a jövőben vagyunk egy űrhajón. Igyekszem valamelyest visszafogni magam, mert lenne még olyan dolog, amire kíváncsi vagyok, de nem akarom túlfeszíteni a húrt, így se tudom, hogy mit reagál majd ezekre. - Szerintetek működik itt a pálcamágiánk? – húzódok közelebb a többiekhez, és suttogva kérdezem. Nem merem kipróbálni még, mert ha tényleg az űrben vagyunk, ki tudja, hogyan viselkednek itt az ilyen dolgok, még balul is elsülhetne, rögtön az elején. Először valóban jó lenne tudni, hogy hova visz minket a robot, megérzésem szerint nem akar nekünk ártani, de persze minden lehetséges. A többiek a falakat vizsgálják, én a mennyezet felé fordítom a tekintetemet, hogy lehet-e valami szokatlant látni, furcsa lámpát esetleg vezetékeket vagy bármit, ami később jól jöhet. Az ablakok és ajtók hiánya azért valamilyen mértékben aggaszt, mert így esélyünk sincs megtudni, hogy igazat beszél-e a lény, és tényleg a jövőben vagyunk egy űrhajón, vagy csak valami rossz vicc esetleg újabb próbatétel, amit az akadémián eszeltek ki.
o
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-18, 18:43
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
Valahol egyetértek Janette-tel, hogy az életveszélyes kalamajka nélkül is meg lenne, valahol viszont éppen azért jelentkeztem, mert ez az egész teljesen kimaradt az életemből. Folyton a testvéreimet babusgattam, ha akarták, ha nem, vagy csak a Roxfort falain belül tanulgattam, hogy kéznél legyek. Ereklyevadász pályát választottam, de valójában mindig csak egy álomnak tűnt, mert nem mertem őket magukra hagyni... Most miután azt hittük Sasha meghalt és most vissza is kaptuk, muszáj elfogadnom, hogy mindannyian felnőttünk és azzal, hogy megtagadom a saját vágyaimat nem teszek nekik semmi jót. Tudom, hogy a kiképzőink a vezetéknevünkön szólítgatnak, de amikor Blaine szájából hallom, akkor furcsának hat. Igyekszem mindenkit keresztnevén tartani számon, még ha mivel több száz fővel indult ez az egész, nyilván nem találkozhattam még mindenkivel. Galen is az ablakokra kérdez rá, még ha neki kekeckedősebb a hangja, az enyém pedig inkább kétségbeesett, mintha menten megfulladnék. Annak ellene, hogy a levegő inkább oxigénnel dúsítottnak tűnik, szóval nyilván csak a fejemben van a pánik. Megtorpanok azért a mozgásban, amikor hallgatom a válaszokat a kérdéseinkre. A szemem kissé kikerekedik, azért arra nem volt elég az egy év utazgatás, hogy az űrhajókról túl sok mindent megtudjak. Az egyetlen forrás, amiból táplálkozhatok az a Star Wars, amit Elijah váltig állított, hogy klasszikus és meg kell nézni... Míg az én sasszézásomat eltűri a robot, addig Galen konkrét lelépését már kevésbé, ami tegyük fel, hogy jogos. - Igen, tudom, fura vagyok. - mosolyodom el Blaine-re szinte bocsánatkérően. Bár mi már igen csak különcökre sikerültünk a testvéreimmel, azért még is csak elég régi vérvonal vagyunk, klasszikus boszorkányok, az agytekervényeim boszorkány-módban forognak főként. Próbálom olyan könnyedén venni a hallott információkat, mint Blaine, és úgy gondolni erre az egészre, hogy ez csak egy adott pálya, ezek a körülményeink, ehhez alkalmazkodunk és adjunk neki. Én konkrétan szó nélkül követem a robotot, hiszen a társaim már beszéltek, helyette inkább az egyszínű fehér falakat figyelem és azon gondolkozom, hogy tényleg egyetlen ajtó se nyílik innen, vagy csak olyan szépen beleolvadnak és egyetlen apró gombbal nyithatók, hogy a mi avatatlan szemünknek egyszerűen felismerhetetlen. Mint mondjuk egy kastélyban a titkos folyosók a kárpit mögötti falon, ugyanolyan színű, mint a fal, ha nem tudod, hogy ott van, simán elsétálsz mellette. Ahogy Blaine felvonja a figyelmet a medáljára, az én kezem is rácsúszik az enyémre, mindig hordom, de ahogy a Dinós kalandban, úgy itt is biztos vagyok benne, hogy a mágia fonala megszakadt és úgy se tudnék segítséget hívni vele. Ellenben a legutóbb össze kellett szednünk valamit, így vélhetően most is lesz valami feladatunk, nem csak azért szakított ki ez a valaki a jelenünkből mert... unatkozik... Mindeközben a mosómedvém kíváncsian üget egészen közel a robothoz, hogy konkrétan odadugva az orrát megszaglássza és amikor félhetően fenyegetést kap, vagy mondjuk a robot meglepődik (tudnak olyat a robotok?) az állat jelenlétére, hirtelen két lábra emelkedik és széttárja a karját furcsán nyekeregve, hogy "ne lőjj!".
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-18, 16:51
Akadémia & Janie
- Az engem is nagyon érdekel. De nyugodt akkor lennék, ha nem párosulna a kis nyomozásunkhoz valami őrült időutazó, életveszélyes kalamajka. Például dinók, akik desszertnek néznek. - nem titok, hogy nem vagyok egy Dzsungel Jane. Én laboros Janie vagyok. De tényleg értékelem Blaine próbálkozását a nyugtatásomra. Éppen csak elég hasztalan. És hát lehet a mimikám se a leghálásabb. Pedig amúgy nincs bajom a sráccal. Annak ellenére se, hogy sosem akartam közelebbről megismerni. Igaz eddig erre nem is sok alkalom kínálkozott. És Padma felvetése se elvetendő, hogy ezt bizony nem is egy ember tervelte ki, akár valamiféle szervezet vagy komolyabb csoportosulás is állhat a dolgok mögött. Talán valamiféle titkos szervezet beavatási szertartása lenne mindez? De akkor mért pont mi? Valami alapján összeválogattak minket, az biztos. Galen távolságtartása meg, hát lehet, hogy ennek nem most van itt az ideje. Mármint bánom én, ha visszahúzódó, és nem keresi a társaságunkat. Tényleg nem érdekel, és nem hat meg. De ha össze kell majd dolgoznunk, akkor vajon mennyire számíthatunk rá? Mennyire lesz képes beilleszkedni a csapatba? Szóval ugorjunk inkább a feladatra. Amikor Sera felveti a "mugli gólem" kifejezést egy kis csodálkozással, és talán csodálattal nézek rá, egy röpke pillanatig. Igen, azt hiszem, ő jobban elkapta a lényegét a fehér izékének, mint én. Persze végül nem teszem szóvá a dolgot, de belegondolva tényleg igaza lehet a szőkeségnek. Inkább Izéke felé fordulok, aki végül válaszol. Azaz előbb egy kérdést tesz fel, amire Blaine igen kimerítően válaszol is. Szerintem túlságosan is kimerítően. Talán ennyi mindent nem kellett volna ilyen gyorsan kikotyogni. - Hajó? 2546? - kérdezek vissza, bár csak olyan költői csodálkozással, semmint komolyan. Végül felsóhajtok.- Értem. - mintegy ezzel is nyugtázva az információt. Remek. Ha a múlt volt a cseber, akkor a jövő veder, amibe csöppentünk. Pazar. Felnevetnék, ahogy összerakom a DAGI szót magamban a hajó nevére, de valahogy nem vagyok vicces kedvemben. A kérdés csak az, hogy hogyan jutunk haza a saját tér-időnkbe? Vagyis inkább az, hogy ezúttal mit kell tennünk érte? - Nyugalom Bob, megyünk. De hova is? Esetleg van itt valaki rajtad kívül is, akivel beszélhetnénk? - teszem fel Bobnak a következő kérdéseimet, amikor a mugli gólem láthatóan kezdi a türelmét veszteni. Persze engedelmesen elindulok Blaine mellett a jelzett irányba, látszólag együttműködve Bobbal. Kérdés, csak hogy hova? Minden esetre igyekszem megjegyezni, hogy merről jöttünk, és merre megyünk. Már amennyire ez az egyforma fehér folyosókon lehet. Közben pedig az érzékeimet is igyekszem élesíteni. Hátha megérzek valami nem idevalót, ebbe a túlságosan is steril környezetbe.
//Inkvizítor 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek.//
- Nyugalom Tropps, most már felkészültebbek vagyunk. Engem nagyon is érdekel, hogy ki tervezi meg az utazásainkat. Ha meg akart volna ölni, akkor tudod.. – Mutatok egy lefelé mutató ujjacskát, miszerint már alulról szagolnánk az ibolyát. Lehet, hogy a végállomás a halálunk lesz, és addig csupán eszközök vagyunk, viszont még élünk. Amíg pedig élünk, van remény! És nem szabad ilyen negatívan hozzáállni, noha társnőim gyanakvása helytálló, ha valaki segítséget szeretett volna kérni, nem látatlanban lök bele minket a mély vízbe. Ha pedig teszt, akkor is kénytelenek vagyunk megfelelni, és a legjobb oldalunkat mutatni. Galen idegenkedése viszont kifejezetten frusztrál. Talán mert nem „született” mardekáros vagyok, hanem máshova jártam, és nem az alapján osztott be a süveg, amit alig tizenegy évesen látott bennem. Meglehet, az egyetemi részlegre becsatlakozva már mindegy, hogy melyik házba jár az ember. Ám én nem hagyok ott senkit, pátyolgatom a többiek lelkivilágát, ha kell csellel, nyers erővel, de nem gondolom magamat a többi házba inkább valónak. – Ablak, igen. És ha a jövőben már nincsen lehetőség levegőt beszívni, akkor.. nézhet ki így kórház. -A többiek végül megszólítják a robotot, pusztán Sera oldalazásán mosolygok, a szándéka egyértelműen az esélyeinket kívánja növelni. – Gólem… Na így se hallottam még. – Bólogatok, mert egyébként helytálló. Különös módon mégsem Reese jut eszembe, akit azóta sem láttam. De ő egy erős lány, aki tud magára vigyázni. A törékeny Gemma viszont nagyon is bizonytalan magában, megannyi kétség kíséri az útját. Szívesen összebarátkoztam vele, bár én kivel nem? Automatikusan felemelem a kezemet, ezzel talán példát mutatva a társaimnak is, szeretek központi alak lenni, de nem elnyomni másokat. Különben is, ha bárkit büntessen a különös lény, akkor az legyen egy férfiú, mintsem egy lány. – Üdv Bob! Nem akarunk ártani, csak válaszokat keresünk. Mi sem tudjuk a pontos okot. Egy könyvet érintettünk meg a mi időnkben, még 2002-ben. Azt keressük, aki a könnyvel ide repített minket. – Engedelmesen megyek utána, engem még noszogatni sem kell. Közben alaposan nézelődök, mert az tényleg igaz, hogy a dínóknál legalább az ékszereink voltak a támpont. Ékszerek! Ügyes vagy Mitchell..! A mozdulat közepette a nyakamba akasztott családi medált kezdem el morzsolgatni, kell lennie összefüggésnek. Az ékszerbe zárt meteor mágiája mindig is hatással volt a családomra, különös erőt kölcsönöz, hátha most is mellém áll a hírhedt szerencsém. Összekacsintok Seraval, hátha neki is teljesebb lesz így a kép.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-17, 10:13
Vissza a jövõbe
Blaine maximum akkor tudhat bármit is a helyről meghatározni, ha olvasott már sci-fi jellegű mugli irodalmat, hiszen azok között sok akad, aminek ilyen témája van, de konkrét infói nem nagyon lehetnek róla, mint a dínókról, hiszen az a múlt, ez ellenben a jövőnek tűnik. A falakat figyelve nem lát mást, mint tiszta falatt, a levegőben sem száll illat, sőt igazán kellemes oxigén dúsnak tűnik, felettébb tisztának, sejthető, hogy tisztított levegő, olyan mindenmentes. Sera arrébb tud kicsit lépegetni. A robot úgy fest, hogy nem követi le a mozgását, hanem simán csak előre, kb. rájuk szegezi a fegyvert, amiről egyelőre még nem tudják, hogy micsoda is pontosan, vagy mennyire veszélyes egyáltalán. - De hogy kerültetek a hajróa? - néz rájuk még mindig faarccal, na nem mintha egy robotnak amúgy komoly mimikája lehetne. - Ez a Delta-Alfa-Gamma-Iota 546 és 2546ot írunk. - felel végül egészen készségesen a kis robot, a kis csapat pedig a nevet könnyen összerakhatja egy egyszerűbb rövidítéssé is, ami alapján az űrhajó neve DAGI. Aztán a robot Padmára pillant, akinél nincs ott a könyv, úgyhogy nem tudja fellapozni és nézelődni benne. Persze így igen nagy kérdés, hogy vajon hogy a fenébe fognak majd visszajutni a saját idejükbe, ha az, ami idehozta őket nincs itt. Talán ezúttal is van valami kiút, mint legutóbb az ékszerek, amiket vissza kellett szerezniük? De most elvileg nem tudnak róla, hogy valamijük hiányozna, igaz? - Az én nevem Béta-Omega-Béta 3, röviden csak BOB. - felel végül, viszont amikor Galen már komolyabban el akar kószálni azt láthatóan nem veszi jó néven, ugyanis egyértelműen a fiú felé emeli a kezében tartott fegyvert. - Állj! Elég volt a fecsegésből, indulunk! - nem engedi tehát, hogy Galen komolyabban elkószáljon, hanem a fegyverrel int nekik, hogy induljanak el együtt a folyosón, mert valamerre szándékában áll elkísérni őket. Kérdés, hogy vajon ahhoz, aki az űrhajót vezeti, vagy csak szimplán egy zárkába. Egyáltalán vajon ki vezeti az űrhajót?
//Határidő: december 23. Következő hozzászólás: december 24.//
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-16, 23:28
Akadémia & Galen
A többiek barátságos viselkedése egymással szemben egy kicsit nyomasztó, mármint épp csak annyira, hogy undort keltsen bennem és még inkább megvessem a csapatnak nevezett bagázst. Még mindig nem sikerült szorosabb szövetségeket kialakítanom az itteniek között, ám az is igaz, hogy meg se próbáltam szerezni párat. Apám miatt vagyok itt, az ő érdekében küzdöm fel magam a ranglétrán és az ő elvárásainak felelek meg, nem pedig másokénak. Mondjuk az tény, hogy Adorát még az elején úgy ahogy emberszámba tudtam volna venni, ám így, hogy azt se tudom hol van, még csak szóba se tudnám hozni. A másik hollóhátas szőke és Blaine pedig megmutatta már milyenek az előző "utazásunk" során, viszont még mindig nem ébresztettek bennem különösebb vágyat az ismerkedéshez. Hiába vagyunk háztársak ez utóbbival, amilyen társaságot von maga után, nem szívesen vetem magam bele a dolgok mélyébe. Mindenesetre az érkezésünk után kell pár másodperc mire kellőképp összeszedem magam és nem dobom ki a taccsot. Mondjuk, ha kellene is, akkor van egy-két önkéntes felfogó előttem. - Egy kórházban vannak ablakok, nem?- sandítok itt Blaine-re, mielőtt még az alacsony izé elő nem bukkan. Őszinte leszek, nem néz ki túl fenyegetőnek, de azért ha azzal a fegyvernek nevezett valamivel csinálna valamit, akkor a tűzmágiámmal hatástalanítom. Persze ameddig a többiek kérdezgetik az összerakott futurisztikus teremtményt, én veszem a fáradtságot és kicsit elszakadok a társaságtól, hogy a kanyarodó folyosó egyik szegletét jobban megnézhessem.
A többiek mutatják a levelüket, ezek szerint mindenki megkapta ugyanazt. Okos gondolatnak tartom, hogy Jeanette megpróbálta elemezni a levelet, és egyet kell értenem vele abban, hogy profi az illető. - Már ha egyedül van – teszem hozzá kissé pesszimistán, mert könnyen lehet, hogy nem is egy valaki áll a dolog hátterében. A vizsgálódás nem igazán vezet eredményre, bár valóban nincsen sok időm erre, mert ha nem akarok lemaradni a többiektől, akkor meg kell érintenem a könyvet. Rántás a köldöknél – zsupszkulcs. Mikor megérkezünk, kissé előregörnyedek és kifújom magam. Gyűlölöm a zsupszkulcsos utazást, bár ha már itt tartunk, a seprűt és a hoppanálást se kedvelem, egyszerűen fizikailag borzasztó érzés mindegyik. De nem akarok sokáig szenvedni, inkább összeszedem magam, és szétnézek, hogy hová kerültünk. A fehér folyosó kissé bántó a szemnek, de minden bizonnyal hozzá lehet szokni. Blaine megjegyzése, miszerint olyan, mint egy kórház, egészen találó. Gyanakodva méregetem a lényt, ami egyszer csak felbukkan, és ránk szegez egy fegyvert. A többiek szétszóródnak, és én is követem a példájukat, mert ennyiünket csak nem tudja egyszerre megtámadni. Nem húzok pálcát én sem, nem tűnik jó ötletnek, amíg nem tudjuk, hogy milyen szándékkal van irányunkban a kis lény. - És te ki vagy? – kérdezem tőle, miután a Jeanette elmondta. hogy mi kik vagyunk, teljesen normális, nyugodt hangnemben, ha mi elmondjuk, azért úgy illene, ha ő is. Ha nem támad rám a kérdés miatt, akkor megkeresem a könyvet, ami idehozott minket, és most, hogy már nem zsupszkulcs, megpróbálom megvizsgálni, beleolvasni, hogy van-e benne valami nyom esetleg, vagy a borítóján, egy titkos levél vagy behajtott oldal, bármi.
o
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-15, 21:39
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
Sorban köszönök minden érkezőnek, pedig valószínűle egy egyszerű biccentés is elég lenne és Padma kérdésére megrázom a fejem. - Ide állította nekünk... valaki... - hallgatok el, mivel Blaine tagadja, hogy Reese lenne az egész hátterében. Nyilván hiszek neki, elhiszem, hogy biztos benne, hogy nem a segítőnk áll mögötte, de zavar maga a tény, hogy nem tudjuk ki játszadozik velünk két forduló között. Hiába vagyok ereklyevadász, a dínók nem igazán az én szakterületem, tekintve, hogy általában a fegyverek és mitológiai tárgyak érdekelnek, az pedig nem jellemző a dínók között. Nem sok mindent tudok a Troops-lányról, így amikor levél-elemzésről beszél egy kicsit furcsán nézek rá, mintha azt latolgatnám, hogy valami irodalmi elemzésről beszél-e. Persze, én is ismerek néhány trükköt, hogy meg tudjam állapítani a pergamenek eredetét, ha valami ismerősre bukkanok, de arról fogalmam se volt, hogy a bájitalkeverő lány ilyesmiket is tanult szabadidejében, szóval azonnal félre asszociálok. Az egyértelműnek tűnik, hogy varázstárgy, de azt nem tudom megállapítani, hogy milyen szóval kicsit sóhajtva nézek végig az összegyűlt embereken. - Nem csak lapozgatni hagyták itt nekünk, mágikus kötet. Ez biztos. - állapítom meg, még ha túl sok minden ez nem mond. Galen érkezésének nem különösebben örülök, hiszen eddig mindig lehetetlenül tüskés volt, ráadásul éppen a mai nappal sikerült összekötnöm a szálakat, hogy a szellem, akit száműztem éppen a halott testvére volt. A társaságában lenni nem csak, hogy kínos, de a bűntudat aktívan marcangol, így hát menekülőre fogva ignorálom a létezését is. Úgy is bunkó volt a vámpírokkal semben eddig is, szóval nem csoda, ha nem keresem a társaságát. Lehet, hogy elég, hogy egy ember érjen hozzá, még is követem Blaine-t és vele együtt érintem meg a könyvet, hogy megérezzem újra a hoppanáláshoz hasonló rántást. Hasonló, de nem éppen ugyanolyan, és amikor megérkezünk inogva kapaszkodom meg a sima, furcsa tapintású, fehér falban. - Ó, igen? - fordulok Blaine felé első bliccre, mert ugyan abban az évben, amit kihagytam egy kicsit utazgattam az országban, de ilyen kórházban egyszer se jártam. Inkább kisebb településeken, ahol semmi sem ilyen "modern" és akkor is csak a vérbank környékére mentem, hiszen már ez minden, amire szükségem van a kórházból. A kis robot megjelenésére cseppet megugrok, habár hallottam már a törekvéseikről, de még soha nem láttam ehhez foghatót, csak olyan ketyeréket, amik valamit összeraktak mondjuk vagy a filmeken guruló pléhdobozokat, amik a valóságban egyáltalán nem is úgy működtek, csak trükk volt. - Egy mugli gólem. - szalad ki a számon, hiszen végtére is erről van szó, csak a gólemeket mi hozzuk létre és a mágia mozgatja, ezeket pedig a muglik és az elektronika meg technológia, meg ilyesmi. Valójában addig terjed a tudásom, hogy ismerem a szavakat, de fogalmam sincs mit jelentkenek pontosan. Janette megragadja a szót, Blaine pedig a környezetünket kémleli, szimatol, én kicsit eloldalgok figyelve, hogy akármit is nyújt felénk, követi-e a mozgásom és rám szegezi-e. Inkább legyünk szétszórva a folyosón, ha tényleg le akar minket lőni, minthogy egy kupacban letudjon minket egy perc alatt. Mondjuk remélem, ha követi a mozgásom, akkor se fog szó nélkül ártani nekem, végül is eddig is előbb kérdezett. Ha mondjuk megfenyeget, belefagyok a mozdulatba és nem kísértem a szerencsémet. A nem túl kellemes tapasztalataim miatt a bezártsággal az első pillanattok eléggé nyomasztónak érzem a helyet, nekem egészen más kérdésem van. - Még szerencse, hogy angolul beszélsz, akkor szörnyen távolra nem kerülhettünk, Anglia vagy Amerika? Van valahol egy ablak, kicsi, hm, kis barátunk?- keresem a megfelelő megszólítást, persze igen sikertelenül. Békeszerető lévén eszemben sincsen megtámadni és úgy kiszedni belőle valamit, még ha figyelem is a kezét, vagy hát a mechanikus végtagját, vagy mi a francot.
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-13, 10:05
Akadémia & Janie
Az erős túlzás, hogy örömmel, és boldogan sétálnék be a könyvtárba. Ez minden bizonnyal csapda, amibe önkét esünk bele. Remek. De van egy kis baj azzal, ha az ember lánya nagy auror dinasztiából származik. Minden kérdésre tudni akarja a választ. Márpedig a dinós kaland rengeteg kérdést hagyott maga után. Szóval csak sóhajtok egyet Blaine felé. - Mért nem nyugtat engem ez meg? - mármint határozottan értékelem, hogy csak lelket önteni próbált belém a srác, a maga vidám bátorító stílusával, de ettől még nem érzem úgy, hogy ez az egész nem egy szörnyen nagy hiba részünkről. De legalábbis elkapkodott lépés. Ide rohanni csak mert egy levél erre kér? Elég őrült dolognak tűnik, főként a múltkori után. Az időutazás gondolata pedig pont annyira villanyoz fel, mint legutóbb. Semennyire. Viszont Padma kérdésére csak felsóhajtok. - Kaptunk. Sajnos semmire nem mentem a levél elemzésével. Nem tudtam meg kitől származik, és semmi mást sem. Ebből pedig az következik, hogy akárki is az illető roppant elővigyázatos, és igazán profi. - csóválom meg a fejem, nem sok jót sejtetően. Mert aki ennyire el tudja rejteni a nyomait, az bizony komoly játékos. Nem lehet fél vállról venni. Ami pedig a legbosszantóbb, hogy sejtelmünk sincsen arról, hogy mik is a valódi szándékai, és miért pont mi? Pedig talán ezek a legfontosabb kérdések mind közül. Igazán utálok sötétben tapogatózni. Persze sok időnk nem is nagyon marad, mert Blaine megérinti a könyvet, és az ismerős rántás következik, át időn és téren. Pazar. Ez most sem érint jobban mint legutóbb. Így bár most nem esek akkorát, mint a dinóknál, de azért néhány pillanatra le kell hunynom a szemem, és megtámaszkodni a falban, hogy elmúljon a kellemetlen szédülés. Még sosem jártam mugli kórházban. Nem is akarok. Szerintem a mi gyógyítóink fényévekkel járnak a mugli barbár gyógyítók előtt. Így fogalmam sincs, hogy Blaine megállapítása mennyire helytálló a fehér falakról. Nem is teszek erre vonatkozó megjegyzést. Főként mert a következő pillanatban már valami igen fura szerzet csoszog elő. Életembe nem láttam még ilyet. S minekután sosem láttam mugli scifiket, és egyéb futurisztikus mugli kütyüket se, halvány fogalmam sincs mi lehet ez a két lábon járó valami. Ha tippelnem kéne, akkor valami fura értelmes varázslényre tenném a voksom, amivel még Hagrid se találkozott soha, és nem része az általános LLG tananyagnak. - Utazók vagyunk, akik eltévedtek. Nincsenek rossz szándékaink. Meg tudod mondani, hogy hol vagyunk, és... talán bután hangzik a kérdés, de mikor? - kérdezem a fura szerzetet, kedves, de annál manipulatívabb hangon. Igaz, én nem vagyok hangmágus, nincs semmiféle mágia a hangomban. De azért igyekszem elég barátságos és meggyőző lenni. Elvégre többet ésszel, mint erővel. Hátha így is jutunk némi információhoz. Persze nem kerüli el a fegyverszerűség a tekintetemet. De egyenlőre nem is nyúlok a pálcámért, és nem teszek semmi agresszívat. Bár nincsenek kétségeim arról, hogy ha akarnánk akkor közös erővel könnyen ártalmatlaníthatnánk a fura fehér izékét. De ezzel legalább talán kommunikálhatunk a dinókkal ellentétben, akik simán csak előételnek néztek.
Hirtelen ötlettől vezérelve, amikor Seraphine érkezik, kap tőlem egy váratlan, baráti ölelést. Vele a kezdetek óta jóban vagyunk, elismeréssel tartozom, hogy még ő is itt van. Én aztán tudom, hogy egy szőke lányt nem szabad lebecsülni, csak mert törékenynek tűnik, egyértelműen aranyvérű auror család sarja, aki most bizonyítani akar. Mondhatni hozzám hasonlóan, hiszen én is elfogadtam a sorsomat. A vörös hajszálak említésére hümmentek egy nagyobbat, végigsimítok a borostámon, amióta itt vagyok, nem foglalkozom annyira a külsőmmel, hiszen olykor sárban kell kúsznunk, máskor pedig jeges tavat átúszni. Valahol olyan ez mint egy túlélő tábor, ahol a nemek összemosódnak. Többen érkeznek, Galen még csak nem is köszön, keresetlen stílust vet oda, amin nem lepődök meg, eddig is kemény jellemnek ismertem meg, ami részemről kezelhető, Derek is pont ilyen. – Meglehet, igen. – Ismerem el Sera kérdésének létjogosultságát, a levelet én magam is felmutatom Padma kérdésére. Valaki egyértelműen szemmel tart minket. Hogy mi a célja, még nem tudjuk. Talán felkészítő akadálypályának használja mindezt, meglehet semmi köze az akadémiához, csupán minket akar eszközül. Csak akkor tudjuk meg a kilétét, ha a végére járunk. – A kezdeményezés, és a kreativitás rá vallana, a titokzatosság viszont nem. Mindig egyenes lánynak ismertem. És nem kivételezne néhány kiválasztottal. Velem sem! – Rázom a fejemet sóhajtva, viszont ez a talány így egyre rémisztőbb. Csak annyit tehetünk, hogy utána járunk. Immár csak maroknyian, hiszen legutóbb sokkal többen voltunk. – Most viszont felkészültünk Janette. – Próbálok bíztató lenni, noha nem gondolom magamat érdemi vezetőnek, de valahogy mindig a társaság közepe tudok lenni, a bulik, témák tekintetében, én szerveztem a tábortüzet is, és a dínós kalandnál is sikerült összetartani a brigádot, pálcát adtam Serának, cipeltem Adorát, és a többi. Kár, hogy Ronan már nincs itt, bírtam a nagy mamlaszt is. – Itt volt. Csapda, amibe bele kell sétálnunk. Önként az oroszlán barlangjába. Ahogy mondod haver, csapjunk bele. – Bólintok, ezt már szeretem. Megvárom, amíg mindenki készen áll, többen most úgyse leszünk. Az időutazás immár ismerős szomszédként telepszik ránk, de legalább készek vagyunk elfogadni a sorsunkat, mint egy meghívót egy ismeretlen játékba. Megtehettük volna, hogy figyelmen kívül hagyjuk a levelet. És már nem is borulunk akkorát, mint egykor. – Tiszta mugli kórház.. – Csóválom a fejemet, ahogyan kitisztul a kép. Nem nyújtom most a kezem senkinek, ha csak nem lenne valaki rosszul. Oldalazva indulok a csoszogás felé, hogy szembekerüljek a robottal, aki valami fegyvert szegez ránk. Automatikusan felemelem a kezemet, ha csapdába is sétáltunk, most a többet ésszel, mint erővel mentalitással tudunk kimászni belőle. Nem akarok minden lében kanál lenni, ezért átengedem bárki másnak a beszédet, én magam csak félrefordítom a tekintetem, vizsgálom a hófehér folyosót, bármi írást találunk e rajta, ajtót, vagy amiből beugorhat, hogy hova kerültünk. Ha a jövőbe, hátha valami jelenbeni dolgot tudhatok róla. A dínók történetét is nagyjából ismertük. Most még kifejezetten nem használok légmágiát, csupán beleszagolok a levegőbe, hátha érzek valami illatot, medimágiát, gyógyszert, bármi, amiből infót tudunk leszűrni.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-10, 12:19
Vissza a jövõbe
Sera nem érzékel átkot, vagy veszélyesnek ható csapdát a könyvön, de azt egyértelműen, hogy bizony mágikus tárgyról van szó. Janette nem jut sokra a levéllel. Nem szépen írott betűkkel íródott, hanem nyomtatottal és mind teljesen egyforma, vélhetően pont azért, hogy ne lehessen csak úgy meghatározni, hogy ki írta. Ennyire úgy fest volt elővigyázatos az írója. Padma nem talál komolyabb nyomokat, ha körülnéz és sok ideje sincs, hiszen Blaine nem teketóriázok sokat a könyv letapizásával. Lapozgatni nincs érdemben idejük, de már csak egy mozdulat után is látszik, hogy bár a külcsín mesés, viszont a lapok első pillantásra teljesen üresnek tűnnek, ha csak nincs benne elrejtve valami szöveg, de azt nem tudják ilyen rövid idő alatt megállapítani, ugyanis jól sejtik, amikor hozzáérnek a könyvhöz - sőt igazából elég egy embernek megtennie -, jön a jól ismert rántás a köldök környékén és máris máshol találják magukat.
A levegő kicsit töményebbnek hat, mintha elég komolyan fel lenne dúsítva oxigénnel. Az érkezésük helye egy hófehér folyosó. Láthatóan valamilyen helyen lehetnek, de egyelőre ablakot egyet se látnak itt, csak a folyosót, ami kicsit kanyarodik ezért nem látni be a végét. Egyelőre ajtót se látnak a folyosó mentén. Viszont nem telik bele sokba, épp amíg magukhoz térnek az utazás után, máris hangot hallanak. Halk léptek zaja, már-már csoszogásnak tűnik, hogy aztán a folyosón felbukkanjon egy nagyon furcsa szerzet. Amennyire tájákozottak mugli scifi témában bizony olybá tűnik, mintha egy robot lenne. Nem túl nagy, egy alacsonyabb embernek megfelelőek a méretei, talán 150 centi, ha van. A feje viszont a teste kissé tömzsi részeihez képest igen hatalmas. A színe hasonlóan fehér, mint a falaknak és valamiféle fegyver lehet nála, amit épp a csapatra szegez. Kissé furcsa gépies, de unottnak tűnő hangon szólal meg. - Kik vagytok és hogy kerültök ide? - szegezi nekik a kérdést, miközben a vélhetően vegyvert még mindig rájuk szegezi.
//Határidő: december 16. Következő hozzászólás: december 17.//
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-12-09, 16:30
Akadémia & Galen
Nem mondom, az utóbbi időben igazán meggyűlt a bajom a feladatokkal. Talán fáradnék? Lehet. Vagy talán csak túl sokat gondolok ebbe az egészbe és már az fáraszt le mentálisan. Fizikailag még nem is problémás, de amik a fejemben táncolnak a tűz körül, na azzal már akad egy-két gond. Erica és Frida is a képben van természetesen, na meg persze apám is, akinek mostanra már meg van a teljes véleménye Alexről is. Mit is hittem? Azzal, hogy Alexet belerángatom a családi bonyodalmaimba csak még több fát tettem a tűzre. Ez persze először jó ötletnek bizonyult, ám most már csak egy levakarandó probléma. S milyen lenne a varázsvilág újabb meglepetések nélkül? Amikor a levelet a kezembe veszem, először feladó neve után kutatok, míg a borítékot megforgatom legalább ötször. Névtelen...Hát persze. A tartalma viszont annál meglepőbb. Talán figyelnek minket? Nem csak a mentorok és felügyelők, de talán valaki más is? Mindenesetre nem tetszik, hogy majdnem az egyetlen pihenő napomon még most is zargatnak. Bár annyi szent, hogy minél hamarabb teszünk pontot a furcsa kavalkád végére, annál hamarabb szabadulok meg egy újabb gondtól, az pedig már a kívánságlistámon szerepel. A könyvtárba érve meglepetten fogadom, hogy a vetélytársaim már csoportokba gyülekezve próbálják kitalálni mi lehet ez az egész. Aztán megpillantom a könyvet, mely az egész szobáról elvonja a figyelmet. A köszönést mellőzöm, inkább rögtön a lényegre térve sétálok a könyvhöz, hogy aztán azt megérintve várjam a csodát. Persze én azért nekiállok lapozgatni is, már a többiek kezétől tudok. - Jöjjön, aminek jönniek kell. Okosabbak úgyse lesztek, ha csak távolról bámuljátok.- forgatom meg a szemeimet pökhendi arckifejezéssel.
A harmadik forduló sokat kivett belőlem fizikailag, még ha viszonylag szerencsém is volt végig. Nem is vágytam másra utána, csak egy jó, forró zuhanyra, meleg ruhákra, és vacsorára. Örültem neki, hogy ezeket meg is tudtam tenni, illetve, hogy kaptunk pihenőnapot is. Lehet, hogy taktikai szempontból nem volt egy okos döntés, de úgy határoztam, hogy teljesen kikapcsolódásra használom fel, nem pedig készülésre, edzésre. Az járt a fejemben, hogy több értelme van újult erővel nekiállni a következő próbáknak, mint fáradtan, de felkészülten. Majd az idő eldönti, hogy jól gondoltam-e ki a dolgot vagy sem. Egy levelet találok az asztalomon, miután sétáról érek vissza a szobámba. Nem gyanakodom semmire, hiszen miért ne küldhetett volna bárki egy levelet, Parvatitól várok is amúgy egyet, mert megírtam neki a legutóbbi próbákat elég részletesen. A dínós kalandot kihagytam, mert nem vagyok benne azóta sem teljesen biztos, hogy mi történt, ezért azt mindenképpen személyesen tervezem majd elmondani neki, amikor végre találkozhatunk. Hosszú idő ez egymás nélkül, és mindig nagyon furcsa, amikor nem látjuk egymást napi szinten. Felbontom hát a levelet, hátha az ikertestvérem válaszát tartalmazza, de csalódnom kell. Nem tudom, ki küldhette, elég tömör, annyit ír mindössze, hogy ha válaszokat akarok, akkor menjek a könyvtárba este. Félreteszem mérgemben a levelet, és inkább úgy döntök, hogy olvasok valamit. De aztán csak nem hagy nyugodni a dolog. Estefelé, mikor hallom, hogy a szobám előtt mások is elmennek, arra a következtetésre jutok, hogy nem csak én kaptam levelet, és különben is, győz a kíváncsiság, így hát zsebre vágom a lapot, magamhoz veszem a pálcámat és a biztonság kedvéért egy hátizsákot, amiben némi száraz élelem és víz van, nem lehetek elég óvatos a múltkori eset után. – Sziasztok, ti is kaptatok ilyet? – mutatom fel a levelet a könyvtárba lépve, ahol egy kisebb csapatot már ott találok. Gyorsan körbejáratom a tekintetem, de nem tűnik fel semmi szokatlan, könyvtár, tele könyvvel. A többiek már egy kinyitott példány felé hajolnak. - Ez itt volt, vagy ti vettétek le? - kérdezem, mikor csatlakozom hozzájuk. Közben rájövök, hogy lehet, hogy hülye kérdés volt, de sajnos mindig is szerettem sokat beszélni, ez családi vonás. Miután már hárman is vizsgálgatják, én nem próbálok ki rajta semmit, nehogy valahogy megsérüljön, nagyon szeretem a könyveket, és jobb vigyázni rájuk. Inkább az asztalon és környékén keresek nyomokat, ha vannak, amik utalhatnak rá, hogy ki hagyta itt vagy mikor, esetleg miféle könyv ez, vagy ténylegesen bármit, amit esetlegesen észre lehet venni. Ezután, ha mindenki más benne van, akkor én is megérintem a könyvet, a józan ész azt diktálná, hogy fontoljuk meg ezt az egészet, de megint feltámadt bennem a kalandvágy és nagyon kíváncsi vagyok az állítólagos válaszokra is.
o
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-11-28, 11:48
Akadémia & Janie
Azt hiszem az előző próba mindenkiből sokat kivett. Mind fizikálisan, mind pszichésen. Persze ahogy haladunk előre az időben, úgy lesznek a feladatok egyre nehezebbek, mi pedig egyre kevesebben leszünk rá. Azt hiszem innen már mindenkinek az a végcélja, hogy bekerüljön a végső 25-be. Tőlem azt hiszem ez minimum elvárás is. Ami pedig azt illeti, utálok csalódást okozni. Bármilyen nehéz próbák elé állítanak is minket. Talán ezért is esett jól végre egy pihenő nap. Ami pedig engem illeti, én Josh-sal töltöttem a nap nagy részét. Legutóbb megígérte, hogy néha elmegyünk együtt enni, és több időt is töltünk el majd egymással. Én pedig ezúttal igyekeztem ezt kihasználni. Mert hát a bezártság az mindenkire nagy pszichés nyomást jelentett, még számomra is. Ezt pedig muszáj volt valakivel kibeszélnem. Ő pedig a bátyámat jelenti számomra. Főleg most, hogy Jake... Néha bűntudatom is van, hogy csak mostanában kezdtem el keresni Josht. Mintha csak Jake hiányát akarnám pótolni. De szükségem van rá. A tanácsaira is. Nélküle ezt hiszem nehezebben birkóznék meg az Akadémia kihívásaival. Mint ezzel a legutóbbival is. Shanna pedig azt hiszem direkt kerüli az olyan helyzeteket, amikor a próbák kerülnének szóba. Talán pont azért, hogy ne vádolhassa senki azzal, hogy kivételezik velünk Juliával Jake miatt. Ami pedig azt illeti, szerintem Juliának még mindig sokkal inkább kéne visszamennie a gyógyító szakra az egyetemre, mint itt lennie velem az Akadémián. Mármint ne értsetek félre, örülök neki, hogy itt van, beszélgethetek vele, amikor akarok, és sokkal többet vagyunk együtt, mint eddig valaha. De egyszerűen szerintem neki, és a személyiségéhez a gyógyító szak sokkal jobban passzol, mint az aurori hivatás. Bármit is gondoljon erről a bácsikám. Persze tudom én, hogy nem könnyű neki megfelelni, ez pedig Julia számára bizonyosan igen nehéz lehet. Hiszen még nekem is az. Néhány dolgot pedig le kell szögeznem. Utálom az erdőket. Utálom az esőt. Utálom a dzsungelt. Ja igen. És a dinoszauruszokat is utálom. Ráadásul még mindig nem tudom hova tenni a múltkor történteket. Julia volt az akivel sokat tanakodtunk, és beszéltünk róla. Nem mintha olyan sokkal előrébb lennénk, mint akkor voltunk. Talán ezért is nézek gyanakvással a levélre, amit kapok. Ugyanakkor már tudni is akarom, hogy mi folyik itt. Azért a biztonság kedvéért egy kalligráf bűbájjal megpróbálom behatárolni a levél küldőjét, vagy legalább egy-két személyiség jegyét. De végül is akár sikerrel jár a bűbáj, akár nem, vacsora után hagyok egy üzenetet Julinak, hogy ne aggódjon, és a könyvtárba veszem az utam. Ezúttal persze felkészültebben a bájitalos tértágított szütyőmmel, és a pálcámmal felfegyverkezve. Tekinthettek gonosznak, mert azt akarom, hogy Julia maradjon ki ebből, de egyszerűen nem akarom veszélybe sodorni. Éppen elég volt a dinós kaland. Bár azt hiszem azt az akadályt ő sikeresebben vette, mint én. - Sziasztok! - köszönök végül Blaine-nek, és azoknak, akik esetleg még előttem értek ide. Azért ahogy vetek egy pillantást a könyv borítójára egy kis fintor szalad át az arcomon. - Mondtam már, hogy az időutazást éppen úgy utálom, mint a dzsungelt, és az esőt? - teszem fel egy kis sóhajjal a költői kérdést. Ennek ellenére Blaine utasítására megérintem a könyvet, vagy ha nem történik semmi, és lapozgatni kezdi, akkor csak megállva a háta mögött pillantok a könyvre.
//Kalligráf bűbáj: (kitalált helyszínelő technikusok által használt bűbáj) Felfedi egy kézzel írott szövegről (pl. levél), hogy valójában ki írta azt, és milyen alapvető személyiség jegyei vannak. (Pl. introvertált, félénk stb...) Persze ha az író nagyon titkosítani akarja a személyazonosságát, akkor lehet fedőbűbájokkal védekezni ellene.//
A dínós kaland óta még két forduló lement és mindegyik olyan szinten lefárasztott fizikailag és igazából lelkileg is, hogy eszemben sincsen túl sokat kolbászolni az épületen kívül, amikor pihenőn vagyunk. Persze a törött pálcámat pótolnom kellett Ollivandernél - aki egyáltalán nem repesett -, de egyébiránt ide fókuszáltam és éppenséggel a kapcsolatot se tartom az Akadémián kívül ebben a két hónapban. Az incidenst, és azt, hogy egy csoport lényegében ugyanazt élte át egy másik helyszínen elmeséltem Nicolasnak és megkértem, hogy egy kiképzővel is beszéljen, ha nem tud róla semmit, ahogy a levél érkezése után szintén leadtam a drótot a bátyámnak. Shannát is ismerem, hiszen majdnem egyidősek vagyunk és egy házba is tartozunk - vagy tartoztunk, mert ő most végzett -, de hozzá akkor se fordulnék jelen helyzetben. Egyrészt mindig, mindenhol ott van és dolgozik, másrészt a szabad perceiben mintha nem is igazán köztünk járna. Talán ha kipróbálnám, hogy a képességemmel ki tudok-e nyúlni a lelkekért, akik azon a helyen ragadtak a pisztoly miatt... Nem! Eddig is megtartottam magamnak, hogy kísértetvadász vagyok és ezután se akarom reklámozni, túl sok lenne egyszerre. Ezúttal felkészülve érkezek, nem úgy, mint a dínós kalandnál, ittam, sőt, egy üvegcsében még van is nálam vér, amibe egy bájital van cseppentve, hogy ne "romoljon meg" hurcobálás közben. Ugyan egyéb felszerelésügyileg egy könyvtárba készülve csak a pálcámat hoztam, elcsomagolva a vörös hajszálakat, és egy apró kést, semmi jelentős arzenált. Mivel egész életemben a háttérben maradtam a könyvtár egy nyugodt, biztonságos találkozóhelynek tűnik, főleg, ha többünket is megkerestek, mint kiderült a rövid beszélgetésemből Blaine-nel. - Azt mondod, hogy ez is egy időgép lehet, mint az edzőteremben meg a barlangban, csak ezzel a... hm... jövőbe megyünk? - fordulok a srác felé, miközben éppen olyan alapossággal ellenőrzöm a képességemmel és a tanult tudásommal is könyvet, ahogy a zenegépet tettem, csak ezúttal az értéke miatt kicsit megcsillan bennem az ereklyevadász is. Ki írta? Mennyire értékes? Mit kereshet itt...? Nekem eszembe se jutna azonnal megérinteni, de mivel hajlok a birkaságra és Blaine jobban teljesített a próbákon is és magabiztosabb is, vele együtt érek a könyvhöz. Ha nem történik semmi, akkor persze mehet a lapozgatás. - Legutóbb volt néhány vörös hosszú hajszál is, biztos vagy benne, hogy nem Reese állította össze nekünk meglepetés-akadálypályaként? - kérdezek rá újra, persze nem vádlóan, hiszen tudom, hogy romantikus kapcsolat feszül közöttük, csak kíváncsian. Megnyugtatna a tudat, hogy a kiképzők csinálják ezt velünk, de az istenért se találunk erre bizonyítékot.
// Relikviamester 2. szint: Relikviákon és ereklyéken kívül képes érzékelni, hogy 10 méter sugarú körben van-e varázstárgy, és hogy milyen irányban. Megérzi az átkokat, csapdákat egy-egy tárgyon.
ééés... tárgyak amik jól jöhetnek egy könyv értelmezéséhez: Mágitatörténet 35 pont, Rúnaismeret 35 pont (ha a díszítés jelentene valamit), egyetemi tárgyak: Ereklyevadászat történelem, Nyelvészet //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Fáradt vagyok az tény, de valamiért mégis sikerélménnyel tölt el, hogy apám kitalálta mindezt nekem. Úgy gondoltam, hogy büntetés, de lehetséges, hogy inkább ráhibázott, hogy ha meg tudok másokat menteni, akkor eleve meg is védhetem őket. Egyre több barátot, jó ismerőst szerzek itt, mondhatni központi személyiséggé nőttem ki magamat, a dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy a haverok nagy része ki is esik útközben. A McCaine lány amolyan fegyvertárs a szememben, eddig egész jól össze tudtunk dolgozni, csak éppen még mindig gondolkozom azon a furcsa éjszakán, amikor dinókhoz kerültünk. Végig azt hittem, hogy valami illúzió, akadálypálya, hiszen az ékszereket elég szisztemetikus jelleggel találtuk meg, de a végén nem fogadott minket senki kiképző, segítő, csak vége lett. Mintha valami terv részei lettünk volna, de nem az akadémia vezetői találták ki mindezt. Vagy.. csak véletlenül történt velünk? Végül úgy vagyok vele, hogy azokon kívül, akik ott voltak, nem osztom meg másokkal, nehogy ártatlanokat sodorjak veszélybe a tudás felelősségével, de Seráékkal végül nem jutottunk előbbre. Éjszaka ki tudom aludni magamat, és valami olyasmit tervezek, hogy most már tényleg becserkészem Reese-t, vagy ha ő durván elfoglalt akkor a maradék „túlélők” egy csoportjával elmegyek egy beülős helyre kicsit lazulni. Amikor megérkezik a levél, azt hiszem először, hogy a kiképzőktől jön valami értesítés, hogy mégiscsak lesz ma valami tennivaló, de nem, egy titokzatos idegen informál, hogy köze lehet ahhoz a furcsa éjszakához. Mégis úgy döntök, hogy a mai nap nem a szórakozásé, alaposan megvacsorázom, felkészülök több fiola vérrel, élelemmel, vízzel, néhány alap varázsszerrel, egy összetekert kötelet is teszek be a tértágított hátizsákba, kígyómarás elleni szert, és néhány váltóruhát. Seraphine-nek is szólok a dologról, megkérdezve, hogy ő kapott-e ilyen levelet. Reese-nek csak írok egy gyors üzenetet, hogy némi dolgom van, majd holnap találkozunk. A vacsora után tehát az ékszerrel a nyakamban, vállamon a táskával elindulok a könyvtárba, előtte azért bevárva Serát, hogy körbenézzünk, rajtunk kívül még sehol senki. A kötet az, amely felkelti az érdeklésünket, de sejthetően a tartalma nem tényleges információ lesz, hanem a zenegéphez hasonlóan valami zsupszkulcs. Nem tudom, hogy ki jön még, de azért odaszólok a lánynak. – Egyszerre érintsük meg, nehogy máshova küldjön minket. – Ha ő is benne van, akkor hozzáérünk, ám ha nem történik semmi, akkor belelapozunk. Azért kissé körbe is járatom a tekintetemet a könyvtárban, hátha ott van valahol a titokzatos levélíró.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-11-26, 13:57
Vissza a jövõbe
A harmadik fordulón is túl már bizonyára fáradnak a kadétok és ki tudja talán azok is kezdi érezni a feszültséget, akik eddig nagyon lazán vették a versenyt, hiszen nagyban megcsappant már a számuk a kezdeti 800-hoz képest. Az pedig biztosan még mindig ott motoszkál a fejükben, hogy mi is történhetett velük és miért legutóbb, amikor dínókkal csatároztak. Vajon beszéltek róla valakinek? Megbeszélték egymással, ami történt, vagy annyira képtelenségnek tűnt, hogy inkább úgy tettek, mintha meg se történt volna? Talán csak álmodták, bár a sérüléseik megmaradtak, úgyhogy nagyon valóságos álom lehetett. És vajon ki küldhette rájuk és miért pont rájuk? A mai nap eseménytelenül telik, épp pihenőnapot kaptak, ha már sikerült véghez vinniük a harmadik próbát, ami sokakra komoly pszichés nyomást gyakorolt a bezártság miatt. Nem csoda, ha ki kell pihenniük a dolgot. Mégis a reggel bár nyugodtan indult, de a délelőtt folyamán azok a kadétok, akik legutóbb is a tabella élbolyában végeztek és most is elég jól teljesítettek egy-egy levelet kaptak. A levélben valaki ismeretlen arról írt, hogy tudja mi történt velük és, hogy miért. Válaszokat kaphatnak, ha megjelennek a könyvtárban este nyolc óra tájban vacsora után. Persze benne van a pakliban, hogy annyiban hagyják a dolgot, de mégis csak aurornak készülnek, akiknek lételeme a nyomozás. Arról nem beszélve, hogy még mindig nem lehetnek biztosak abban, hogy az utóbbi és akár a mostani is nem valami különleges extra próba, aminél számít, hogy mit tesznek. Mindenesetre, aki megjelenik a könyvtárban nem találhat ott mást csak rengeteg könyvet, mint mindig, no meg persze egymást, ahogyan sorra betoppannak, ki előbb, ki később. Egyetlen vaskos kötet van kitéve az egyik asztalra csupán, minden más a helyén pihen. A könyvtár egészen kihalt, biztosan mindenki más inkább a pihenésre koncentrál, vagy a másnapra készül, tanórákra, képzésekre. Az asztalon pihenő könyv tényleg komoly példány. Nem az a polctámasz fajta, hanem inkább olyan, amivel ha fejbevágunk valakit, nem biztos, hogy felkel a földről. Sokszáz oldal, régi kötésű, vaskos sárgás lapokkal. A kötése időtálló bőr, egészen aprólékos fém díszítéssel, veretekkel, festéssel. Biztos, hogy méregdrága lehet, ha egyáltalán meghatározható az értéke. Akkor vajon miért nincs a helyén, vagy valami biztos helyen? Ha valaki megnézi akkor a címe: Vissza jövőbe.
//Határidő: december 2. Következő hozzászólás: december 3.//
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-08-02, 18:24
Petra & Levi
Nem adja magát könnyen a nő és ez lassacskán kezd az idegeimre menni. Ha flörtölni akarnék vele, az persze más volna, de itt és most nagyon feszegeti a húrt. Tudom, hogy tud valamit. Tudnia kell. Ebben az elcseszett épületben valakinek tudnia kell valamit. Sajnos vagy nem sajnos, nekem nem adatott meg, hogy apám belém verje a szabályokat és elfogadtassa velem hogyan kell szépen viselkedni a való életben. Az én esetem más és nem csak azért, mert jó apánk szart ránk. -Magácska nagyon szereti kiforgatni a szavaimat.-szűröm fogaim között nem túl kellemes szájízzel. Legszívesebben odaszorítanám az egyik könyvespolchoz, hogy megmutassam ki is van az erőnléti ranglétra tetején fizikumban. De persze a nőcinek más tervei vannak. Okítani próbál. Milyen aranyos. Legutóbb Levi kibukása hangzott ugyanígy. -Magasról leszarom a tiszteletadást, hölgyike. Inkább a saját mentoráltjait okítsa így. Az én személyemen már aligha tud kovácsolni bármit.-foghegyről morgom a szavakat az irányába. Az ugyan igaz, hogy most egy akadémiai diáknak nézhetünk ki, ugyanakkor ez közel sincs az igazsághoz. Egy kevés rafináltsággal könnyedén be lehet ide surranni. Ó, igen! Nagyon is érdekel miként tanulnak az auror kadétok! Ha látnám is a helyet belülről biztosan csatlakozok. A nagy lószart. -Keveset tud maga rólam. Nem játszadoznék a tűzzel.-miután elenged, ingerülten igazítom meg a felsőmet magamon. Mégis mit képzel ez a szajha magáról? Minél tovább kell egy légtérben lennem, annál szarabb a kedvem. Levi azért még ott motoszkál a háttérben, legalábbis itt-ott lehet érezni a megbánást és szánalmat, ám csórókám elég gyenge most ahhoz, hogy csak úgy színre léphessen. -Azt hiszem eleget láttam a maga "arisztokráciájából".-legyintek is egyet, miközben egy röhejes nevetés is kiszökik belőlem. Szánalmas, ami itt folyik. Olyan nagyra tartja magát, mintha tejhatalma volna. Az utóbbi szavaira már rá se hederítek, csak dühösen indulok meg a levéltárba. Remélhetőleg pár papírfecni több hasznomra lesz, mint egy szőke liba.
//Húha, kemény menet volt, de túlélték eddig mindketten Na majd folyt.köv. Köszi a játékot!//
Hogy őszinte legyek nem tudom, hogy mi viszi rá a fiút, hogy tudni akarjon egy ilyen alakról, aki sosem érdeklődött iránta. Nekem jó, és szerető apám volt, egészen addig, amíg meg nem ölték. Hogy miért? Még fogalmam sincs. Talán a politikai ambíciói miatt. Talán másért. De ki fogom deríteni. Mindemellett nekem megvannak a magam ambíciói is. Ahogy a családunk minden tisztességes tagjának. Leszámítva egyetlen főt. De hát a legjobb családokban is előfordul az ilyesmi nem igaz? Én a fiúval ellentétben azonban meg sem próbálom megérteni a léhűtő nagybátyám életfelfogását, és életvitelét. Mindezzel csak szégyent hoz a makulátlan hírű családunkra. - Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnia tisztelni mások személyes terét, hogy tiszteljék a magáét. - válaszolok hűvösen. Arra nem reagálva, hogy esetleg ő is német lenne. Nem tudom, hogy tényleg az lenne, és jelenleg talán nem is számít. Előbb türelmet, és tiszteletet kell tanulnia a kölyöknek, mielőtt bármi mást kereshetne itt. Legyen az a kiképzés vége, vagy az apja kiléte. Jobb ha ezt tisztázzuk. E két fontos tulajdonság nélkül aligha van keresnivalója itt. Persze megértem, megfelelő apa-példa híján bizonyosan nem volt, aki megfelelően nevelje, és megtanítson neki alapvető dolgokat. Én viszont nem szülő pótlék vagyok. - Nem mások kedvéért. Saját maga miatt. Különben gyorsan gondjai lesznek. Türelemmel, és alapvető tiszteletadással sokkal könnyebben célt ér. Legyen az a cél akármi. - nem emelem meg a hangomat, ahogy sohasem. De érződik rajta, hogy a legkevésbé sincs az ínyemre a tiszteletlensége, és ha nem akar komoly gondokat, akkor jobb lesz visszavennie. Én itt nem akárki vagyok. - Testi erőszak? Szó sincs róla. Mi itt aurorokat képzünk ki, és készítünk a munkájukkal járó veszélyekre. Ha gyengédségre és együttérzésre vágysz, akkor menj szépen haza anyucihoz. - elengedem ugyan, de jobb, ha nem ringatja magát abba a téves elképzelésbe, hogy bármi esélye lenne közelharcban ellenem. Az első számú szabály, hogy a puszta fizikai erő nem minden. Könyörgött már kétajtós szekrény kegyelemért előttem, ha ki akartam szedni belőle valamit. Arról nem beszélve, hogy én nem keverednék jogi vitába azzal, aki büntetőjogot tanít az akadémián. Azért az ne tévesszen meg senkit, hogy csak elméleti tárgyakat oktatok, és segédkezem a vizsgafeladatok lebonyolításában. - Fogalmad sincs kölyök, hogy mit jelent a német arisztokrácia tagjának lenni. Ahogy a szívtelenség fogalmáról sincs. Különben nem mosnád össze a kettőt. - felelem kimért hűvösséggel. Talán szívtelennek, és kegyetlennek tűnők az ellenségeimmel, de családom, és barátaim körében ez egészen más. Nincs olyasmi, amit meg ne tennék értük. Nem túl szerencsés a nemzetiséget alaptulajdonságokkal összemosni. Ami arról a Vendelről, és a traumákról mond csak pókerarccal engedem el, és nem reagálom le. Tény, hogy okozott csalódásokat, amiért megvetem. De ez most nem tartozok ide. Sokkal aggasztóbb a kölyök szóhasználata, hirtelen stílusváltása. Valahol érzem a csontjaiban, hogy itt valami nincs rendben. - Jó kutatást, a következő találkozásig! - válaszolom nyugodt, kimért hangon. Mert ha valami, akkor a családfa átnyálazás, az türelemjáték. Na és persze itt csak az angol családfák vannak. A németekért Berlinbe kell menni. Abban az esetben is, ha manapság elég sok család jön ide külföldről. Ami pedig a találkozást illeti, csak idő kérdése. A kérdés már csak az, hogy az milyen minőségben, és mit fog hozni?
"Nincs az a vagyon és hatalom, mely biztonságot nyújthatna, hisz minél nagyobb, annál több veszélyt hoz."
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2021-07-03, 17:52
Petra & Levi
Akármilyen fickó is legyen az apám, látni akarom őt élőben, hogy tudjam nem csak egy délibábról van szó, akivel anyám összefeküdt egy nyári éjszakán. Már így is elpocsékoltam éveket a keresésével és a magam életének egyengetésével. Itt van végre az idő arra, hogy megismerjem az apámat. A nő segítségét végül hálásan megköszönöm, csak épp Rivaille dönt úgy, hogy ez nem elég információ. Ő vajon látna valamit, amit én nem? Akármi is legyen, ő túl erős most ahhoz, hogy kontrollálni tudjam. Szinte pillanatok alatt veszi fel felettem az uralmat, mintha csak az ő testéről van szó. Ez így nagyon nem jó... Túl messzire megy. -Én is rosszul tűröm, ha magácska megzavarja az én személyes teremet. Ez azt jelentené, hogy én is német vagyok?-vigyorom csak szélesedik, amint a könyvespolchoz présel. Szinte már élvezem is a helyzetet, ám még nem akarom bedobni a saját erőmet, holott könnyedén kiszabadulhatnék a nőies szorításából, ha nagyon akarnék. Levinek szerencséje van, hogy most én veszem a kezembe a kis ügyleteit. Velem legalább juthatunk valahova és nem kell a szende kisfiút játszani, aki apucit keresi. -Mégis mit vár tőlem? Változzak meg mások kedvéért? Most velem van dolga, hölgyem.-az a bizonyos "hölgyem" egyáltalán nem a legtisztelettudóbban esik ki a számon. Inkább olyasféle hanglejtéssel illetem, amivel még inkább provokálni akarom. -Tehát a testi erőszak megengedett itt?-mielőtt még folytatni tudnám, elenged. Megigazítom magamon a felsőt, majd büszkén húzom ki magamat. A vigyorom nem lankad továbbra sem. Az már egy kicsit aggaszt, hogy nem akar annyira együttműködni. -Ez a bizonyos Vendel okozott épp elég traumát egy magamfajta kölyöknek. Maga sem lehet különb annál a pasasnál. A németek már csak ilyen szívtelenek, ugyebár?-nevetek fel fejemet megcsóválva, aztán veszem végül a fáradtságot, hogy megkíméljem Levi-t a családfák átkutatásától. Én magam indulok el a korábban említett levéltárhoz, ám mielőtt még eltűnnék a nő látószögéből és ő is dolgára indulhatna, hátra se pillantva intek neki egyet. -Legyen szép napja!-cinikus hangnemmel veszek tőle búcsút. Kurvára nincs kedvem átnyálazni papírtömegek felhőkarcolónyi mennyiségét, de ha ezzel el tudom kussoltatni Levi-t legalább pár órára, ám legyen.
Ellenben a legutóbb össze kellett szednünk valamit, így vélhetően most is lesz valami feladatunk, nem csak azért szakított ki ez a valaki a jelenünkből mert... unatkozik... 
Na majd folyt.köv. Köszi a játékot!//
