2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Természetesen a mellett, hogy a kadétoknak igen kemény fizikai kiképzésben kell részt venniük, egyáltalán nem elhanyagolható az sem, hogy az elméleti anyaggal tisztában legyenek. Bár viszonylag kevés elméleti órára kell beülniük azért akad néhány, amiket a Kiképzők tartanak számukra. Ezeken tanulhatnak a törvénykezésről, a teendőikről, közelezettségeikről, vagy épp arról, hogy a Parancsnokságon milyen osztályok hogyan épülnek egymásra. Elsajátíthatják az aurorság elméleti alapjait, amikhez itt találnak fontos szakkönyveket, vagy épp szükségük lehet időnként segítségre egy-egy beadandó esszé megírásához is.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-05-01, 14:37
Akadémia & Janie
Megnyugodni azt hiszem én már csak akkor fogok, ha visszatérhetek a saját időmbe, és a saját hálókörletembe, és tudom, hogy mindannyian visszajutottunk. Ellenőríztem, hogy Julia is rendben van, és remélhetőleg semmit sem vett észre az egész borzalmas eltűnésemből. S Bár igen hálás vagyok Blaine felé azért, hogy megmentett és meggyógyított, már amennyire itt ez lehetséges, most mégis tovább kell lépnünk. Közben pedig cseppet sem tetszik, hogy nem látom Seraphineéket, és csak remélhetem, hogy BOB segítségével boldogulnak majd. Azonban nekünk is rövid időn belül igen súlyos gondjaink lesznek. Hiszmira reakciója pedig cseppet sem biztató. Nem kell beszélnie, és még csak legilimentornak sem kell lennem, hogy mindent leolvassak az arcáról. Annak ellenére is, hogy nyilván nem tartozunk egy fajhoz. Valahogy a mimikája így is többet mond minden szónál. Nem marad hát más választásunk, mint felkészülni a vélhetően nem túl barátságos látogatókra. Közben pedig a többieket is visszahívjuk. Vagy legalábbis remélem, hogy sikerül majd visszajutniuk hozzánk, és lehetőleg épségben, és még időben. Amikor pedig valóban szembesülünk a veszélyforrással, akkor egy undorodó, egyben félelemmel teli pillantással veszem tudomásul, amikor a Turbánt nézik egyszerű szendvicsnek. Aztán Hiszmira sikolyára automatikusan kapom a fülemhez a kezemet. Azt hiszem ennél szörűbb hangot életemben nem hallottam. Ellenben Blaine javaslata, és a szörnyek egyértelmű megtorpanása az, ami végül magamhoz térít. Amolyan védelmezően állok be Sera mosómedvéje elé. Bár nem vagyok az az állatbarát jellem, de egy társam familiárisát biztosan nem veszítem el. Ezen túlmenően a saját torkomnak szegezem a pálcám, és mágikusan erősítem fel a saját hangerőmet, sőt emelem magasabb hangszínre, mint amilyen egyébként, és hallatok borzalmas sikítást. Remélhetően ezzel is megtorpanásra késztetve a szörnyeket, vagy legalább elvonva a figyelmüket, amíg Blaine kitalál valamit, amivel tényleg ki lehet őket vonni a forgalomból. Én nem vagyok gyógyító ugyanis, és fogalmam sincs, hogy az ő bűbája mit csinál, és milyen hatása lehet a lényekre. De remélhetőleg igen csak megállítja vagy legalább megtorpanásra készteti őket. Nem szeretnék én lenni a következő menüpont az esti étlapon ugyanis.
//Hang erősítő és emelő bűbáj: A Sonorus egy változata. Az mellett, hogy normál emberi hang sokszorosára erősödik, a hangszín is megemelkedik, pl. szopránból mezzoszopránba. Varázserő: 25 pont BBT: 22 pont //
Mondhatnám, hogy haladunk, hiszen már szinte mindenkinek visszatértek az emlékei az elveszett családtagról, csak éppen még jó messze vagyunk az otthonunktól, no meg az idővonal sem stimmel még. Ha ez hasonló helyzet, mint a dinós, akkor most ékszerek helyett az emlékeink beszerzése után visszakerülhetünk a saját időnkbe. Na de hogy legközelebb egyáltalán hogyan lehet felkészülni, azt végképp nem tudom, hiszen olyan magabiztosan vágtam bele ebbe a kalandba, és csak magamat sikerült elbizonytalanítani, hogy van-e keresnivalóm az emberek között. Vajon Seraphine vámpírként szintén valami hasonlót él át? Egymásra azért mégiscsak sikeresebben támaszkodhatunk! Amint vége ennek az egésznek, ki fogom kérni a véleményét, most azonban Janette gyógyítása után sürgetővé válik a helyzet, azonnal be kell jönniük, és ki tudja, hogy ki közeledik. Odapillantok Padmára, remélem már nem fél tőlem, látnia kell hogy tiszta a tudatom, és nem fogok már senkit bántani. Mindenesetre most nem tudok a kinti lányokkal törődni, bíznom kell benne, hogy még visszaérnek időben, és nem kapnak valami kinti támadást. Janette kérdezgeti a csápos lányt, de érdemi választ tényleg nem kapunk, csak növekszik a feszültség. Én sem tudom hirtelen, hogy hogyan is készüljünk fel a védekezésre, akárhogy meresztem a szememet, nem látok az ablakon át, vagy a radaron senkit, aki közeledett volna. Félős alkat éppen nem vagyok, de azért megrezzenek, ahogyan a három bestia megérkezik, a dinók ezekhez képest gyapjasbariknak tűnnek. A másodperc tört része alatt mozdulok, lépek Padma elé, hogy egy pillanatra én magam is a halántékomra kapjam az ujjaimat, de ahogyan a fura lényeket megtorpanásra kényszeríti.. Érzékenyek a magas hangokra? Nem, a hangmágiához én sem értek! – Sikítsatok! – Javaslom Janette-nek és Padmának is, én pedig a vérmágiához fordulok, még ezeknek a lényeknek is kell, hogy legyen valami az ereiben, ami összetartja őket. Lendítem a pálcámat, hátha elérek vele valamit.
//Vértágítás, kitalált egyetemista varázslat: felfokozza az áldozat vérnyomát, amely azonnal rosszul lesz, különösen erős varázslók pedig akár artériákat is felrobbanthatnak vele. Nem éppen egy kegyes varázslat, de a szükség olykor törvényt bont//
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-29, 11:05
Vissza a jövõbe
[Az űrben]
Talán Sera is rájön, hogy ezúttal bizony Titának van igaza. Nem a legjobb ötlet itt kint próbálkozni, hiszen ha eszét veszti, akkor kezelhetetlenné válik és ha bármi rossz történik itt sokkal nagyobb a veszély, mintha mondjuk bezárnák egy szobába ott, ahol van oxigén és megvárnák, amíg elmúlik a hatás. Szóval Tita jól teszi, ha kikapja a lány kezéből a naplót, vagy akár az egészet fiókostul és úgy indulnak meg visszafelé, főleg miután meghalljk Blaine felszólítását is, hogy jobb lenne minél előbb biztonságba kerülni. Azt egyébként ők ketten is érzik, hogy valami nincs rendben, mert mintha az egyik falnál valami villanás moccana meg épp egy másodpercre, de aztán tova suhan. Valami lehet, hogy van a hajón? Talán épp egy metemorral érkezett, vagy már eleve ott volt? Visszatudnak tehát jutni az ajtón keresztül, és elkezdhetnek kibújni az idebent már határozottan nehéz szkafanderekből. Nagyjából a feléig el is jutnak a dolognak, amikor az egész megkezdődik. Tökéletesen összehangolva azzal, ami a hídon is megindul, csak hát erről egyelőre még nem tudnak fentről, mintha csak a plafonban lett volna eddig egy igen méretes lény érkezik meg eléjük. A bőre szénfekete, van vagy két méter. A dínók jutnak eszükbe róla, csak épp ez a valami még barátságtalanabbul fest. A bőre kőkeménynek tűnik, csillan rajta a fény. A hosszú farka vége hegyes, a lábain pedig nem túl barátságos karmok villannak. A fejéről már ne is beszéljünk, rengeteg fog, hosszúkás alakzat és egyértelműen ragadozónak tűnik, mert szegény B.O.B.-ot egy pillanat alatt kettékapja, hiába próbál a robot a fegyveréért nyúlni.
[Híd]
Blaine sikeresen üzen a lányoknak, de nem kell őket külön beengedni, hiszen B.O.B ott van velük, úgyhogy gond nélkül visszatudnak jutni, a robot beengedi őket. A kamerák viszont furcsa módon kezdenek meggárgyulni, szépen sorban egyre többnek megy el a képe, már Seráékat sem látják. Janette kérdésére Hisimira csak megrázza a fejét, de eléggé ijedtnek tűnik. Valószínűleg nem tudja, hogy mi közeledik, de azt igen, hogy nem jóbarát. Nem is telik bele sokba, mintha csak a plafonban lett volna eddig három igen méretes lény érkezik meg eléjük. A bőrük szénfekete, vannak vagy két méteresek. A dínók jutnak eszükbe róluk, csak épp ezek a valamik még barátságtalanabbul festenek. A bőrük kőkeménynek tűnik, csillan rajtuk a fény. A hosszú farkuk vége hegyes, a lábaikon pedig nem túl barátságos karmok villannak. A fejükről már ne is beszéljünk, rengeteg fog, hosszúkás alakzat és egyértelműen ragadozónak tűnnek, mert szegény turbánosnak épp csak felvinnyogni van ideje. Az egyik lény arcából egy belső állkapocs csap ki és szegény fickót egy mozdulattal kivégzi. Hisimira hisztérikus sikításba kezd, ami bizony heves fejfájást okoz mindhármuknak, de mintha a lényeket is megtorpanásra kényszerítené.
//Határidő: május 5. Következő hozzászólás: május 6.//
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-28, 23:01
Tita az űrben
Egészen euforikus élmény meglelni az acélsodronyt. Önironikusan felnevetek, mert hát azért ez volt az utolsó hely, ahol kerestem, s utólag cikinek mondanám. Elvégre ha egy kicsit is logikusan szemléltem volna az idegen helyzetet alapnak kellett volna lenni, hogy eszembe jusson: a ruhákban ha kimennek az űrbe ki is kell kössék magukat. Oké, tán mentségemre szolgálhat, hogy nem vagyok guruja a sci-finek, őszintén szólva azt sem tudom, hogy eszik-e vagy isszák. De ha visszatérünk a saját síkunkba és valaki szóba hozza tutira el fogok mélyedni benne. Hiába eső után köpönyeg. Enyhe - na jó, nem is annyira enyhe - értetlenség tolul képes felemre, amikor Sera hangját hallom rugózni a sisakom belsejében. - Oké, úgy lesz. Bár nem tudom, hogy ebben a közegben mire megyünk vele. - billentem oldalra a fejemet, s vizslatom őt úgy, mintha holdkóros volna. Egyrészt Én épp a fejfájástól fetrengtem, amikor hismira megvadult és nekiment a hollóhátas lánynak, szóval nem társítom össze ezen két dolgot.Másrészt az addig rendben van, hogy Padma figyelmeztetett, de az űrben lebegve szkafanderben kissé más a szitu szerintem. Megharapni úgysem tud. Annyi esze csak lesz még vámpírként is - életösztön- hogy ne akarja kilyuggatni a ruháját, ami őt magát is életben tartja. Mindenesetre összecsatolom a két sodrony végét, s felkészülök rá, hogy megcselekedhessem azt, amire kért. Még úgy is, hogy közben a "valaki jön" figyelmeztetés is elér. - Kapd ki az egész fiókot és húzzunk innen! - agitálom Serát, s hogyha magától nem lát neki, akkor én próbálom kicibálni a komplett fiókot a helyéről, mert amondó vagyok, hogy naplót lapozgatni tudna majd biztonságban is, s nem annyira bizalomgerjesztő a gondolata, hogy a közeledő akárkinek útjában legyünk. Ha sikerül kiszedni a fiókot mindenestül, akkor megpróbálom a hónom alá csapni anélkül, hogy kiborogatnám, s fél kézzel kapaszkodva-óvakodva elindulni visszafelé. Mivel Sera sodronyát az enyémhez kötöttem, így ha nem jön, akkor egy idő után elérkezik az a pont, hogy magam után húzom. Vagy ő ránt vissza engem.. ha egyáltalán el tudtam indulni legott.
Frusztrál persze, hogy a pálcámat nem tudom megragadni, de legalább vész esetére a hoppanálást kipróbáltam, ami ad egy cseppnyi biztonságérzetet. Hallom, amiket mondanak, de még mindig konokul hallgatok, mintha túl sok lenne az inger és az újdonság körülöttem, még arra se tellik, hogy megtaláljam a gombot és megnyomjam, hogy beszélni tudjak. Azért néha Tita felé fordulok, hogy biccentsek neki egyet, jelezve, hogy hallottam mindent, csak nem tudok vagy akarok most beszélni. Azért a csapatmunkát tönkretenni nem akarom a némaságommal, bár tény, hogy még csak tanuljuk mindannyian, hogy mi is az. Eddig csak abból állt az életem, hogy anyáskodtam a tesóim felett, bújtam a könyveket négy fal között aztán az első adandó alkalommal, hogy a sarkamra álltam elraboltak és vámpírrá tettek és mire visszaértem az a hír járta, hogy a húgom meghalt. Azért ahhoz, hogy akcióhős legyek, még hosszú az út. Minden esetre azért tényleg keresem a szemkontaktust Titával, hogy tudja, nem vagyok teljesen haszontalan, miközben egy fém eszközzel elkezdem feszítgetni a fiókot. Amikor a lány megjelenik és kihúzza az acélsodronyt akkor azonnal bólintok, sőt, eltátogok egy jó ötletet is mosolyogva, lehet, hogy már alapból így kellett volna kijönnünk. Ahogy felpattan a fiúk és kinyílik előre hajolok elolvasni a szöveget, de egyetlen Jennings rémlik, akinek a rangját sem tudom, viszont ha most a jövőben vagyunk vagy ötszáz évvel, akkor annak az esélye, hogy a kettőnek köze van egymáshoz... Nos, normális esetben kicsi lenne, viszont ebben a helyzetben mi a normális? Nagy levegőt veszek, biztosra megyek, hogy ez az a tárgy, ami hívott, és csak akkor veszem a kezembe, ha Tita is látja. Ha én nem tudtam varázsolni, akkor ő se tud, és most már össze is vagyunk kötve, szóval nem akarom, hogy bekattanjak és nekiessek azonnal. - Kötözz meg. A sodronnyal, ahogy hozzáérek a füzethez, ha begőzölni látszom, kötözz meg. - mondom hangosan, ezúttal tényleg keresve a gombot, ahol aktiválni lehet a beszédet, hiszen ez nagyon-nagyon fontos, és ha kell, a saját sodronyomat is kihúzom, hogy azzal tekerjen körbe. Aztán vagy eljut hozzá az üzenet, vagy leesik neki, hogy mit tátogok, vagy... vagy nem... HA meghallom a hídról a pánikot, akkor arra is válaszolnék, amennyiben sikerült megtalálni a kommunikációt. - Még nem mehetünk, legutóbb a tárgyaink kellettek, most az emlékeink, másképpen nem juthatunk haza! - mondom sietve, egy csöppnyi pánikkal. Még egy nagy levegő, felemelem a naplót és felcsapom, őszintén reménykedve abban, hogy talán ha tudom, hogy mi fog történni, ha Tita körbekötöz előre, akkor nem lehet nagy bajunk. A meteor hiánya nekem eszembe se jut, csak arra gondolok, hogy az ütközés nem frontális becsapódás volt, hanem tovább robogott az űrben. Viszont amennyiben nem a napló az, ami vissza adja az emlékeimet, tovább kezdek kutatni a fiók környékén, hiszen az irány már megvolt, valahol itt kell lennie.
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-27, 13:13
Akadémia & Janie
Vetek egy hálás pillantást Blaine bátorításra. Már csak azt kéne tudnunk, hogy hova is haladunk voltaképp. Vagy legalább merre. De valami azt súgja, hogy aki így rángat bennünket ide-oda az időben, nem fog megelégedni ennyivel. Nem igazán tetszik, hogy úgy játszadoznak velünk, mint macska az egérrel. Ráadásul én tök kuka vagyok muglitanból. Így elég feleslegesnek érzem magam jelenleg a csapatban. Talán sok mindent újra kéne értékelnem. Többek közt a mugliismeret órák hasznosságát, vagy a csapatban való együtt dolgozási, és alkalmazkodási stratégiáimat. Számomra nem feltétlen lenne magától értetődő a segítségnyújtás. Legfeljebb ha hasznot remélek belőle. Ám ez egy egészen más helyzet, és csak egymásra támaszkodhatunk. Így együtt kell kijutnunk innen valahogy. - Már jobban vagyok, és az emlékeim is visszatértek. - avatom be Padmát az eseményekbe, ahogy lassan kezdenek csillapodni a tüneteim. Ám a lány következő szavaira azért kissé ráncolom a homlokom. A sérült részekbe menni, az elég veszélyesen hangzik. De már nem tehetek ellene semmit sem. Viszont a mosómedve itt van, és látszólag semmi baja, ami azért ad némi megkönnyebbülésre okot. Azon kívül talán ugyanazt a furcsa vonzást érezzük mindannyian, mielőtt megfognánk valamit, amitől visszatérnek az emlékeink. Ha így van, és sikerrel jár a páros is az emlékek visszaszerzésében, akkor talán haza is juthatunk. Legutóbb a személyes tárgyainkra vadásztunk, most pedig az emlékeinkre. Noha cseppet sem villanyoz fel a felvetés, hogy valaki képes manipulálni az elmémet. Ez nagyon magas szintű mentál mágiát feltételez. Jóval magasabb szintűt, mint amiről valaha hallottam. Pedig auror családból származom, hallottam már cifra dolgokat. A turbánost pedig, nos továbbra sem áll szándékomban emberszámba venni. Nem azért mer nyilvánvalóan mugli. Egyszerűen totál használhatatlan pancsernek néz ki. Csáposka legalább időnként mond valami hasznosat, még ha idegőrlően csiga lassan is böki ki. Így ő legalább a hasznunkra van a turbánnal ellentétben. Most is ő szólal fel valami fontossal. - Meg tudjuk valahogy állapítani, hogy ki az aki közelít, és mikor ér ide?- teszem fel a kérdést Csáposkának, noha már számítok az idegőrlően lassú válaszra. Vele beszélgetni olyan, mint egy foghúzás. Minden esetre, amíg a válaszra várok, én is felállok, hogy ne csak tétlen ballaszt legyek a csapat nyakán, és pálcát húzva orientálódok az ajtó felé, felkészülve bármire. Akár arra, hogy a társaink térnek vissza, és szorulnak segítségre, akár arra, hogy ha ellenséges támadók törnének ránk, hogy képes legyek védekezni, és okozni egy kis meglepetést.
-Akkor haladunk. – Felelem bátorítóan Janette-nek, hogy egyrészr kezdjük is összeszedni magunkat, rátalálni a helyes útra ebben az idegen világban, másrészt az emlékeink is kezdenek visszatérni. Tudom, hogy nem állunk fényesen, hiszen az előbb majdnem megettem Padmát, de még élünk, egyben vagyunk, és azon dolgozunk, hogy mielőbb rájőjjünk, kitől kapjuk a furcsa meghívókat, és mi lehet ennek a vesszőfutásnak a lényege. Most sem álltam a helyzet magaslatán, noha a dínós világgal ellentétben itt nagyon rákészültem. Vajon tényleg fel kéne adnom mindent, és számüzetésbe vonulni? Vagy inkább megtanulni a vámpír létet még inkább kontrollálni? Azért vagyok, hogy másokon segítsek, de ha remete leszek, azzal csak annyit érek el, hogy én magam nem tépek szét másokat. Nem, kell lennie egy olyan köztes megoldásnak, ahol minden teljesül. – Ugyan, magától értetődő. – Most már állandósul a mosolyom, felveszem a segítőkész sármos doki stílusát, amit a saját közegemben szoktam művelni. Cseppet sem érzem, hogy a többiekkel itt vetélytársak lennénk, inkább egy csapat, akik tudnak a többiekre támaszkodni. Talán valami hasonló volt az elképzelés, hogy végső soron azok maradjanak bent sokáig, akik képesek összedolgozni, nem csupán magányosan veszik az akadályokat. Visszaérve a hídra miközben Padmának intek, és Janette-et ápolom, látom, hogy ott van Seraphine mosódmedvéje, akkor legalább a vámpírlány él, ez mindenképpen jó jel, remélhetőleg a másik vöröskével jól vannak. - Köszi, fogjuk rá, még bírjuk. – Hálálkodom Padma szavaira, aki van olyan bátor, hogy az előbbiek fényében most ismét emberként tud kezelni. Megtehetné, hogy mostantól tartja a távolságot, vagy esetleg ellenem fordítja a többieket. Én még azt is megérteném. Bólogatok a szavaira, hogy hol van Tita és Seraphine, egy pillanatra még ki is nézek az ablakok egyikén, de nem látom őket. Nyilván semmi baj nincsen, ha a távollétemben intézkednek, végülis nincsen diktatúra, sőt kapitány sem vagyok. Miközben Janette-et látom el, észreveszem, hogy Padma az általam már tanulmányozott könyvet nézegeti, azért biccentek, hogy ha elakadna, azért kérdezzen engem nyugodtan. Miközben Janette egyre jobban van, és tisztul a tudata, olykor rápillantok a turbánosra, vagy a csápos csajszira, csak ez utóbbi az, aki ténylegesen együtt él a hajón történtekkel. Fel is pattanok, hogy immár otthagyja egy kicsit a mardekáros háztársat, megnézzem, hogy miről is lehet szó. – Na de kint, vagy bent? – Nem érek rá lamentálni, gyorsan megnézem hogy hol lehet valami kinti mikrofon, rádió, ha mást nem, Padmától kérdezem meg, hogy gyorsan beleszóljak a kintieknek. – Azonnal gyertek vissza, valaki jön! – Nem akarom, hogy a két társnőnk kint megsüljön egy esetleges támadás közepette, ezen felül keresek valami radart, hogy bemérjem az érkezőt, és minden lehetséges pajzsot arra a részre irányítok. – Engedd be őket! – Kérem most Padmát, ha van valami külső kapu, zsilip, amin keresztül be tudnak jönni, lehet, hogy csak bentről nyitható manuálisan.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-23, 13:54
Vissza a jövõbe
[Az űrben]
Sera bár tény, hogy a szkafanderben képesek megfogni eszközöket az űrhajósok, a pálcája azért nagyon vékonyka és nem erre tervezett darab, úgyhogy nem tud úgy rendesen ráfogni, viszont tényleg talál a ruhán pár nagyobb méretű csavarhúzót, ami jobban a kezére áll és ki tudja feszíteni a fiókot. Egy naplót talál benne, az elején lévő írás alapján bizonyos Jennings másodtiszt naplója. Tita bár kötelet, vagy slagot nem talál, viszont a szkafanderen erős acélsodronyt igen. Ez egyértelműen arra lett kitalálva, hogy rögzíteni lehessen valahová. Nem túl hosszú, de a végén van egy kapocs, amivel rá tudja magát csatlakoztatni Serára. A hely egyébként nem túl érdekes, látszik a robbanás helye, ahol a meteor becsapódott és levitte a fél étkezőt, meg a mellette lévő folyosót. A furcsa az, hogy a meteort magát viszont nem látja sehol, pedig ha egyszer becsapódott akkor valahol ott kellene lennie, ha nem pattant vissza és szállt el az űrbe, mint egy labda.
[Híd]
Blaine sikeresen gyógyítja Janettet. Van nála bájital, amit oda tud adni a lánynak és már kezd a feje is egy fokkal kevésbé fájni. Ahogyan mindenkinek, neki is lassan enyhülnek a tünetei, szépen fokozatosan. Komolyabb mérgezést nem szenvedett el, ezért ezt nem feltétlenül kell gyógyítani, a többit pedig szépen rendbehozz a bájital. Janette és Blaine is láthatja, hogy jelenleg csak Padma van a hídon a társaik közül. A turbános az ablakon nézelődik és láthatóan kissé morcos, mivel ugye Sera nem engedte neki, hogy elmenjen kajálni egyet. A csápos lány pedig még mindig nagyon hallgatag, az egyik sarokban csücsül a földön enyhén enerváltan az esettől, amikor megpróbálta megtámadni Serát, miután visszaadta Tita emlékeit. Padma nagyjából érti az alapokat, de azért egy könyvből rövid idő alatt nem tudja meghatározni a teljes hajó működését. Viszont most kiszúrhat egy apró kis lámpát, ami kéken villog és mintha eddig még nem látta volna, hogy jelezne bármit is. Egyelőre nem tudja, hogy mit jelenthet, a kézikönyv pedig elég vastag ahhoz, hogy egyből rájöjjön. A csápos lány viszont kiszúrja szintén és csendben megszólal. - Valaki közeledik. - a radaron egyelőre semmit nem látnak, úgyhogy ezt lehet, hogy elsőre nem nagyon értik majd, hogy mégis hogyan közeledhet bárki, ha egyszer nem látják.
//Határidő: április 28. Következő hozzászólás: április 29.//
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-21, 21:21
Tita az űrben
Nem vagyok az a fajta, aki szereti a csendet, így nem kis mértékben zavaró ez a némaság. Így nem is tudom, hogy hallott-e belőlem egyáltalán semmit, bár mintha amikor kiabáltam, akkor megijedt volna. Mivel viszont csak majdnem kapott a füléhez így nem láthattam biztosan. Az úszás kútba esett, nem olyan nagy baj, úgyse vagyok egy vízinimfa. Meg levegőbeli se, ha már itt tartunk. Igencsak földhöz ragadt vagyok, ami az elememet illeti, ami elég kontrasztos a jellememmel, de hát.. annyi baj legyen. Amikor kapaszkodva eljutunk a társalgóba és Sera felfedezi, hogy honnan is vonzza őt valami, akkor automatikusan követem őt. Vele ellentétben én képtelen vagyok csendben maradni, s már csak a magam szórakoztatására (és talán Padmáéra meg lassan Blaineéra és Janetteére, ha ki vagyok hangosítva a hídon) kommentálom az eseményeket. - Hű! Ha elejti nem tudom hogy szedjük össze. Bár hogyha ilyen tetű lassan lebeg, mint minden, akkor nem lesz olyan nagy nehézség a pálca után nyúlni. Figyelem, hogy utána tudjak kapni, ketten tán többre megyünk. Körbenézek, hogy látok.e valami kötélszerűséget. Kábelt, köntöszsinórt, kutyafülét.. mindegy. A lényeg, hogy elég hosszú legyen. Egy lanyha slag is tök jó lenne a célra, ami a fejemben forog. Hogyha találok, akkor megpróbálok odakapaszkodni érte, s Serához visszajőve vele elpantomimezni, hogy össze kéne kössük magunkat. Ugyanis ha ő hozzám van kötve én pedig kapaszkodom valamibe, akkor megcibálhatja a fiókot, s akkor se fog elszállni vele. Persze ha közben ő kiforrasztja-olvasztja-pattintja más módon a fiókot, akkor hagyom a fenébe a kötözőkutatást és inkább a sérült részt veszem jobban szemügyre. Elvégre most látok először űrhajót, s ki tudja mi lehet a hasznunkra abból, amit itt látunk.
Nagyon érdekesnek találom a könyvet, a használati utasítást, mert soha nem kellett még ilyen szerkezetet tanulmányoznom. Természetesen ugyanakkor rendkívül bonyolultnak is tűnik, érzem, hogy ha mondjuk az irányításról lenne szó, ahhoz már segítség kellene, de nagyon alap dolgokat talán el tudnék belőle sajátítani. A kommunikációra helyezem a hangsúlyt, azt tartom a legfontosabbnak, mert jelenleg csak én vagyok itt a csapatból, mindenki máshol tartózkodik, és jó lenne, ha ez a helyzet minél előbb megszűnne. Még sosem jött ki semmi jó abból, ha szétváltunk hosszabb időre. A könyvvel a kezemben sétálok az irányítópult előtt, jó nagy, tele mindenféle gombokkal, és próbálgatom azokat, amiket a könyv ír. A fegyveraktiválóhoz nem nyúlok, arra most semmi szükség, remélem, ez így is marad. Közben néha megállok, és szájtátva figyelem, ahogy elhaladunk a Mars mellett. Eddig nem volt alkalmam nézelődni az űrben, mert máshol nem volt ablak, itt pedig korábban épp a gyomrom tartalmát ürítettem, de most lenyűgöz a látvány, ami elém tárul. Mikor kinézelődöm magam, a kommunikációs csatornát próbálgatom, sikerül pont akkor bekapcsolni, mikor Tita elkiáltja magát, úgyhogy majdnem káromkodok egy igen csúnyát, szokásommal ellentétben, annyira megijedek. - Itt vagyok, ha kell segítség a ki-be jutásban – szólok nekik, jóval halkabban. A kameraképen is tudom őket követni, és közben azt is látom, hogy Blaine-ék jönnek visszafelé. - Minden rendben? – kérdezem tőlük, és odasietek hozzájuk, bár nem megyek túl közel, mert nem akarom Blaine-t zavarni a gyógyításban, ha valami kell, majd úgyis szól. - Elment Titával a sérült részbe – válaszolok a Serát illető kérdésre. – Ő is érzett vonzást. Elmondtam nekik, hogy mi történt. Ne haragudj, de úgy gondoltam, talán segítségükre lehet – szabadkozom, és remélem, hogy Blaine nem veszi nagyon rossz néven a dolgot. Közben visszasétálok, hogy nyomon tudjam követni, mi történik a lányokkal, illetve hogy készen álljunk, ha kell valamiféle segítség. Ezért a könyvet is tovább olvasom, hátha megtudok még valami hasznosat, amivel innen távolról is lehet segíteni.
o
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-18, 13:54
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
- Köszönöm. - válaszolom Padmának, amikor megosztja velünk, hogy mi történt Blaine-nel és hogy mivel lehet visszatartani. Természetesen a tűztől és a fénytől irtózom, ahogy egy tisztességes vámpírnak illik, így a szavai még akkor is visszhangoznak bennem, amikor már a zsilipben állunk felszerelkezve, és akkor is, amikor kapaszkodunk az életünkért az űrben mászkálva. Habár jól esik, hogy Tita kitart mellettem, illetve a nyomozás mellett, azért látszik az arcomon, hogy még mindig jobban aggódom érte, mint magamért. Furcsállkodva hallgatom Tita motyogását, amikor a gombokkal próbálkozik, de nem szólok semmit, főleg, mert meg se próbálom találni azt a gombot, amivel vissza beszélhetnék. Tudom, hogy létezik telefon és azt is, hogy másképpen légüres térben nem beszélhetünk, de akkor is inkább azzal törődök, hogy ne sodródjunk el, és nem azzal, hogy mi mindent tud a ruha. Pedig elméletben mondhatjuk, hogy a muglik technológiája egyenlő a mi varázstárgyainkkal, szóval ereklyevadászként lehet érdemes lenne figyelnem minden tárgyuk működését, csak... túlságosan zavarosak a körülmények. Ha Tita megpróbálná elengedni a korlátot és úszni, akkor biztosan utána kapok egy hangtalan sikollyal. Mivel korábban a gombokat nyomogatta, mutogatok néhányat a rakétára, hiszen gondolom az adhatja az erőt a haladásra a semmiben, de én nem vagyok hajlandó arra támaszkodni, inkább kismajomként kapaszkodom az életemért. Még az is rettegéssel tölt el, hogy annyira bízom a ruhában, hogy nem fogok se megfulladni, de megfagyni, tovább nem feszítem a húrt. Amikor Tita körülbelül rám üvölt a ruhák rádióján keresztül nem sokon múlik, hogy elengedjem a korlátot és a buborék fejemre tapasszam a kezem, nem mintha ezzel befoghatnám a fülemet. Csak egy pillanatra engedem el az egyik kezemet de aztán még erősebben kapaszkodok rá újra és kissé talán pánikkal teli, vádló tekintettel fordulok vissza Titára meredni... viszont elég hamar a tekintetem elkalandozik, ahogy kirajzolódik mellettünk a Mars. A mellkasom megtellik újra csodálattal, amit a csillagok látványától éreztem először, kell néhány pillanat, míg visszatérek a jelenbe és engedek a húzásnak a Társalgó felé. Kimondom, hogy tudom az utat, de mivel nem nyomok meg közben semmilyen gombot, valószínűleg a lány semmit sem hall belőle, viszont mivel újra haladok és eléggé célirányosan, talán a tetteim elegek. Amikor beérünk akkor is érzem a vonzást és különösebb felmérés nélkül indulok a fiókhoz, hiszen a félig felrobbant társalgóban valószínűleg az ég világon nem működik már semmi, hiszen a hídon mintha mondta volna a B.O.B., hogy minden lezárva és átvezérelve a sértetlen részekre. Nyögve próbálok nekifeszülni a fióknak és erővel kinyitni, de nagyon nem akar mozdulni. A korábbi gondolatmenetemből kiindulva lehet, hogy ez is elektromosan nyílt volna ki, így ha képes vagyok biztonságosan megfogni a szkafanderben a pálcámat - még egyet nem lenne képem venni Ollivandernél, miután az elsőt eltaposták a dínók - megpróbálkozom az Alohomorával, majd egy légvarázslattal, ami apróbb elektromos kisülést tud gerjeszteni, hátha tényleg áram kell neki. Ha nem tudok viszont varázsolni, akkor jön a B terv. Mivel ezekben a ruhákban javítani szokták az űrhajók kívülről, biztos vagyok benne, hogy rendelkezik fém eszközökkel, forrasztó, csavarhúzó, akármi, amit használhatok, és az ereklyevadász órákon tanultak alapján próbálom a zárat kifeszíteni a megfelelő ponton, hogy a fiók végre kipattanjon. Mindeközben még mindig néma vagyok Tita felé, ami lehet, hogy picit zavaró, de azért figyelem, hogy mit csinál és ha valami baj van, arra is reagálok, nem akarok teljesen vakon dolgozni a fiókon. Vajon mi lesz az én fókuszom? Padmának egy könyv volt, Titának egyenesen Hismira, nekem meg... magamat ismerve egy doboz müzli lesz vagy egy kiskanál...
Ha és amennyiben Blaine-ék visszatérnek a hídra, akkor a familiáris átkocog hozzájuk, bár méregteleníteni sajnos nem tud, így segíteni se sokat, maximum ha gyógyító szufla maradt még benne, de üdvözölni őket, még ha én nem is vagyok ott.
// Ha megy a pálcázás: Alohomora – Zárnyitás (BBT: 18 pont, Varázserő: 35 pont): Kinyitja azokat az ajtókat, amelyeket nem mágikus úton zárt be használójuk.
Baubillious - Szikrák (BBT: 18 pont, Varázserő: 35 pont) Harry Potter Wikiről fordítva: A bűbájjal fehér szikrákat lehet szórni a pálca hegyéről, amit jelenleg elektromos kisülésnek használna Sera, hogy életre keltsre a fiókot. + felvett egyetemi tárgy: A négy elem tudománya (Elemista)
Ha két kézzel kell nekiesni: Akrobata 5. szint, részlet: Zárnyitás: Bonyolultabb zárakat képes egyszerű eszközökkel pl. hajcsat kinyitni magas szintű kézügyessége, reflexei miatt. //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-16, 18:26
Akadémia & Janie
Oké. Határozottan nagyon rossz ötlet volt egy olyan növényt piszkálni, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda. Ilyet értelmes laborosok nem tesznek. Fogalmam sincsen, hogy mégis mi a nyavaja ütött belém. Egyszerűen csak képtelen voltam ellenállni a vonzalomnak, ami áradt abból az átokverte növényből. Talán ez is egyfajta vadászati stratégia tőle. Így ejti csapdába az olyan gyanútlan nézelődőket, mint én. Azonban ami ennél fontosabb, hogy éppen megveszek a fejfájástól, a megrohant emlékektől, és az elmondhatatlan pániktól, hogy itt halok növény általi halált. Ez így már együtt szerintem bárki számára elegendő lenne egy kiadós sokkos állapothoz. Azonban szerencsére még éppen időben tűnik fel Blaine, amolyan felmentőseregként, és kezdi kaszabolni a rohadt űrgazt, ami foglyul ejtett. Ahogy észlelem a tudatom peremén a fiú próbálkozásait a kiszabadításomra, valami életösztöntől vezérelve igyekszem az irányába evickélni. Közben pedig még a testalkatom is változik némileg, ahogy megpróbálok kicsusszanni az indák szorításából. Ki mondta, hogy a metamorf mágia, csak bohóckodásra jó? Most igen is az életemet menti meg, Blaine hatásos szó szerinti közbevágásaival együtt. Végül egyszer csak érzem, hogy megragadja a karomat, és mire feleszmélek már a folyosón zihálunk. Vagy legalábbis én. Kimerülten nézek fel Blaine-re. Minden porcikámba reszketve. Most valahogy szó szerint kisebbnek, és törékenyebbnek tűnők, mint eddig. De egyszerűen csak a fiúba kapaszkodva, hagyom, hogy oda vigyen, ahova akar. Ennyit az erős, büszke Janette Trooprsról, aki a tökéletesség mintaképe. - Én... én... emlékszem... az apámra. - nyőgőm ki a híd felé útközben lassan. Továbbra is Blainebe kapaszkodva. Nem tudom, miért kellett közölnöm, de úgy éreztem ki kell mondanom. Blaine pedig érezheti, hogy a szavak hatására megremegek, akár a nyárfalevél. Vélhetően nem csak a növénnyel való hadakozás viselt meg ennyire, de maguk a lüktető, fájdalmas emlékek is. A hídon hagyom, hogy leültessen egy székbe, és a gyógyfőzetet is gondolkodás nélkül, hálás tekintettel iszom meg. És hagyom, hogy kitisztítsa a sebeket, és úgy bármit tegyen. Általában megkérdezném, és gyanakodva néznék minden főzetre, amit nem magam készítettem. Tekinthetjük tehát ezt a bizalom jelének is. Blaine gyógyítói szakon van, én bájitalkeverőin. Rokon szakmák, és szorosan összefüggenek, de attól még én nem leszek gyógyító, a srácra kell hagyatkoznom. Ami most valahogy meglepően könnyen megy. - Blaine... én, köszöm. Mindent. - általában nem mondok ilyesmit. Most mégis kell. Valahogy kijön a számon, és kész. És a legfurcsább az egészben, hogy így is gondolom. Talán most alakul köztünk valami életre szóló bajtársi kötelék? Valami olyasmi, amit az egy egységben dolgozó aurork éreznek egymás iránt? Talán, ha túléljük mindezt, akkor mi is azok leszünk. Aurorok. Aztán Blaine kérdésére eszmélek Seráról. Bevallom nekem eddig fel sem tűnt a hiánya. Túlságosan el voltam foglalva a saját emlékeimmel, és testi, lelki sérüléseimmel. És beletellik néhány percbe, mire feldolgozom, hogy ismét a hídon vagyok. Így most érdeklődve kapom fel a fejem, hogy körbenézzek a hídon, és felmérjek mindent, ami megváltozhatott, azóta, hogy lementem a növényterembe. Beleértve a létszámellenőrzést is.
Futólépésben igyekszem a növényszoba felé, közben legbelül próbálok legalább annyira lenyugodni, hogy átlagos stresszként éljem meg, még véletlenül sem a vámpír énem ne kerekedjen felül. Az egyik zsebembe elrejtek egy vérrel töltött fiolát, és bizonyos időközönként – pár percenként – kortyolok belőle egyet, hogy szinten tartsam a feszkót. Még sosem történt velem ilyen, ezért nem tudhatom, hogyan lehet visszahozni a normális, kezelhető állapotot, bízom benne, hogy majd az apám tudni fogja! Mivel megkaptam a rádión az infót, most az a fontos, hogy Janette-nek segítsek. Bíznom kell abban, hogy a hídon minden rendben van, el tudják navigálni a hajót nélkülem. Bár azt hiszem kiokosodtam a vezetésében, most amolyan háttérmunkákra kell koncentrálnom, és Padma javaslatából ítélve nekünk most itt van dolgunk! A növényterembe érve gyorsan átlátom, hogy mi a helyzet, a nyisszantásokkkal azért óvatosan bánok, mert Janette már így is sérült, nem akarom még én is tovább szabdalni. Ő alakot változtat, én pedig óvatosan szelem róla a kacsokat. – Óvatosan! Kiszabadítalak! – Fel sem merül bennem, hogy egy esetleges konkurenstől megszabadulhatnék, netán növelve az esélyeimet az akadémián. Végülis mindegy, hogy ki nyer, mert ha elvégezzük, közösen fogunk együtt dolgozni, és most alapozzuk meg az esetleges munkakapcsolatainkat. Amikor már kisebb a ráfonódás, kikapom onnan a karjánál megrántva, hogy ismét a folyosón találjuk magunkat. Ahogyan Padma esetében, megtehetném, hogy egy szobába viszem, és ott gyógyítom, de inkább legyünk egy helyen. – Támaszkodj rám, menjünk vissza, ott megnézlek. – Javaslom, és a karját még mindig tartja a vállamra illesztem a kezét, átvéve a súlypontját, hogy a hídra kísérjem. Ha visszaérünk, ott egy székbe ültetem, most még nem foglalkozva a többiekkel, már szedem is elő a táskámból a gyógyitalt, ezen felül ki kell tisztítani a csápok okozta sérüléseket, hiszen ki tudja, volt-e méreg tartalmuk. – Seraphine hol van? – Kérdezem az ott tartózkodóktól, mert csak fél szemmel veszem észre, hogy szőke vámpír barátnőm ott van-e.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-15, 14:06
Vissza a jövõbe
[Az űrben]
Tita és Sera eltudnak indulni és a gombok nyomogatásával akár még Padmával is kommunikálhatnak, aki szintén közben a hídon tanulmányozza a kézikönyvet és egy idő után mr látja is, ahogyan a lányok elindulnak életük első és lehetséges, hogy utolsó űrsétájára. Szerencsére ügyesen kapaszkodnak, ami tényleg nem árt, mert egészen más odakint minden, mint a jól megszokott gravitációban. Érzik jól, hogy elég lenne elengedni egy kicsit az aktuális kapaszkodót és egy minimális lökés is kisodródással járnak a végtelen sötétségbe. Akár még azt is láthatják így kintről, ha van merszük bármennyire is hátranézni, hogy nem sokára a Mars mellett halad el az űrhajó, de egy marskaló se integet nekik át. A hely, ahonnan a vonzást Sera érzi a társalgó, ami nincs túl messze, akár még Padma is segíthet nekik, hogy mi merre. Szóval betudnak jutni. A kapaszkodás persze itt is marad, hiszen a társalgó fele hiányzik. Mázli, hogy nem az a fele, ahol az a valami van, ami Serát vonzza. Az lenne az igazi pech. Tita egyébként tényleg kissé ráhozhatja szegény Serára a frászt a kiáltozással a rádión keresztül, sőt talán még Padma is megugrik tőle, ha épp benne van a sávban ő is. Tita egyébként úszni nem tud a levegőben, mivel a súlytalanság maximum lebegést eredményez. Úszni akkor tud, ha valahonnan ellöki magát, viszont akkor meg már megállni nem tud, csak nekicsapódni valaminek. Nem biztos, hogy jó megközelítés, főleg, hogy kanyarodni se tud ezzel a technikával. A társalgó átlagosnak fest, olyan ücsörgős hely, akad asztal, székek, valószínű a hiányzó falon voltak polcok, szekrények is. Sera az egyik épen maradt fiók irányából érzi a késztetést, de sejti, hogy óvatosnak kell lenni. A fiók elsőre nem nyílik, talán beragadt a robbanás hatására, és ha fogja és megrántja két kézzel, akkor lehet hogy elrepül fiókostul.
[Híd]
Padma alapvetően most egészen nyugodtan leülhet olvasgatni. A csápos lány még mindig a sarokban ücsörögve szipog, és nem úgy fest, mintha bárkinek is a közelébe akarna menni, az exturbános pedig leginkább duzzog, hogy nem engedték meg neki, hogy elmenjen enni valamit, szóval elég szótlan mindkettő. A hajó is úgy tűnik békésen halad most a célja felé, amit a Földnek lőttek be eredetileg. Azért van egy komoly sebessége, szóval lassacskán Padma láthatja a kijelzőn, hogy nagyobb valami közeledik, de a pályájuk nem fog vele találkozni, de az ablakból hamarosan akár láthatja is a Marsot, ami mellett elhaladnak úton a Föld felé. Egyébként áttudja tanulmányozni kicsit a kézikönyvet, valamelyest érti a már mit kell nyomni a kommunikációhoz, meg a nagyon alapokat felfogja, mint Blaine, hogyan lehet pajzsot aktiválni, vagy fegyverzetet. Egyelőre viszont úgy fest ezekre nincs szükség. Maximum a megtalált kamera rendszeren keresztül leshet kicsit, hogy mit csinálnak a többiek, milyen események folynak a többi helyen, bár innen elsősorban drukkolni tud nekik.
[Növényterem]
Blaine diffindoi elég jól sebzik újra és újra a növényt, bár igen makacs valami, mert újabb és újabb indák csapnak ki a lány felé, sőt ha Blaine beljebb megy, akkor ő is kap belőlük. Janette viszont azzal segíteni tud magán, hogy egyre kijjebb evickél minden aktuális részleges kiszabadulásnál, és mivel egy kicsit azért vékonyabb és kisebb lesz az indák is valamivel kevésbé tudják elérni. Beletelik azért jónéhány hosszú percbe, mire már annyira kint van, hogy Blaine eltudja kapni a karját és kihúzni, az utolsó indák leszedésével a lábáról, hogy aztán jó eséllyel kissé lihegve és kifulladva szusszanjanak egyet a folyosón, amikor már becsukódott mögöttük az ajtó.
//Határidő: április 21. Következő hozzászólás: április 22//
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-11, 21:53
Tita az űrben
Sera kérdésére először csak kissé tétován bólintok, de amikor szóban is válaszoplok már nincs a hangomban tétovázás. - Persze! Egyszer élünk, nem? Jól mutat majd a szakmai önéletrajzomban. Mindent egy nyomozásért.. - próbálom elviccelni a kérdést, mert azért valljuk be bennem van a para rendesen, de nem olyan fából faragtak, aki gyáván hátramaradna. Az űrruhát nem éppen gyorsan, de a körülményekhez képest azért egy beteg csigánál tempósabban kapom magamra, majd pedig bekapaszkodom a súlytalanság földjére. Elsőre nem nyomogatok rajta semmit, mert a vákuum ellen való védekezésből fakadó kapaszkodás leköti mindkét kezem, de amint úgy érzem, hogy nem fogok szélsebesen kirepülni az űrbe ha egy kézzel eleresztem azt, amit markoltam körbetapogatom már a cuccot, hogy tudjam vannak-e rajta gyanúy gombok, amiker úgyse merek majd megnyomni.. vagy ilyenek. És közben mintegy kommentálom is magamban, hogy mit találok szóval a sisakba motyogok. Ha erre bekapcsol a mikrofon-rádió, akkor Sera simán hallgatja a szavaim. Szegény. Nem akarom pedig ráhozni a frászt. Serát hagyom elöl menni, elvégre ő tudja, hogy merről szólítja a jel. Bár hogy menésnek lehet-e nevezni ezt a közlekedési módot, az is elég kétséges. Ha sikerül rájönnöm, hogy tulajdonképpen súlytalanul lebegve kb úszni is tudunk a levegőben, akkor próbálok így közlekedni. Mert egyrészt valahol vicces, másrészt legalább nem billenek fejjel lefelé talán, hogy aztán fejen állva sodródjak az ormótlan ruhában, mint egy idióta. - Érzed már? - kiabálok át Serának a buborékomból. Ha a rádiót bekapcsoltam korábban, akkor lehet most rosszul fogja érinteni a hangerőm, de annyira ösztönös a kiálthatnék, hogy le se esik, hogy tán nem kéne.
- Nagyon vigyázzatok – tanácsolom Serának és Titának. – Blaine is visszanyerte az emlékeit, de… teljesen elhatalmasodott rajta a vámpír énje, hiába volt nála vér. Ez a dolog, amikor visszakapjuk az emlékeket, nagyon erős. – Nem akarok részletekbe belemenni, azt majd Blaine elmeséli, ha úgy gondolja, hogy meg akarja osztani mással a dolgot, csak azért mondtam el ennyit, hogy Sera tudja, mire számítson. – Nagyon erős fénnyel próbáltam segíteni, pokoli kellemetlen, de használt – teszem még hozzá, bár remélem nem lesz szükség. Talán így, hogy hallották, mi történt, már számítanak rá és felkészültebbek. Hallom, ahogy Tita jelez a rádión Blainnek, és egy darabig morfondírozom, hogy menjek segíteni a növényterembe, vagy maradjak. Végül megkockáztatom, hogy Blaine meghallotta és megy is segíteni, engem sem hagyott cserben, akkor Jeanette-et sem fogja. Ha teljesen felügyelet nélkül maradna itt a terem, az nem lenne túl bölcs döntés. Ha megvan még az elején megszerzett használati utasítás, akkor jobb híján azt olvasgatom, hogy bármit meg lehet-e tanulni belőle a működést illetően, illetve próbálok figyelni, hogy ha valami baj lenne, akkor készen álljak. A korábbi rosszullétet már nem érzem, a turbános pasiról meg nem veszek tudomást, amíg nyugton vagyok. Hálás pillantást vetek Sera familiárisára, akit itt hagyott, örülök a társaságnak, és remélem, hogy már tényleg nem haragszik, hogy az orra elől benyúltam a könyvet.
o
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-06, 21:13
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
Valamiért van bennem egy olyan érzés, hogy inkább őrüljek meg egyedül, mintsem mást veszélybe sodorjak, de képtelen vagyok erélyesebben megkérni Titanille-t, hogy ne kísérjen el. Janette most van bajban, én meg majd csak leszek, viszont amikor Padma megjelenik tartani a hídat és Blaine is elérhetővé válik Janette megsegítésére, már nem lehet kifogásom. Van nálam egy adag vér, ami talán segíthet észnél maradnom, ha megtaláljuk a tárgyat vagy Hismirából kiindulva személyt, de ki tudja, hogy ez elég-e? Próbálom ép ésszel felfogni, hogy egy ilyen ruha fog megvédeni és nem a mágia, gyakorolni a légzést és a mozgást benne. Erőteljesen rettegek a pillanattól, amikor az ajtó kinyílik, ezért előtte még utoljára Titára pillantok. - Biztos vagy benne, hogy jönni akarsz? - kérdezem, mert amikor azt mondta, hogy sérült rész, akkor én mondjuk néhány lyukra gondoltam, nem arra, hogy konkrétan űrsétát fogunk véghez vinni. Hiába az én elemem a levegő és tapasztaltam már repülés pusztán mágiából, magamtól, míg a Légmágiám el nem hagyott - bár tudnám miért! -, még így is elég erőteljesen frászban vagyok. Ha mondjuk ő olyan szempontból is földi, hogy a repülést se bírja, akkor el se tudom képzelni mennyire lehet ki. Amikor megérzem a vákumot és a szippantást, akkor két kézzel konkrétan átölelve a kapaszkodót lehúnyt szemekkel várom a véget... Na jó, azt, hogy a kezdeti húzás alábbhagyjon és kiegyenlítődjön a levegő, vagy éppen annak a hiánya. Nagyokat nyelek, hogy visszanyerjem a bátorságomat és az esetlegesen bedugult fülem kipattanjon, de nem igazán óhajtom elengedni a falon a kiszögelléseket még akkor sem, ha van a hátunkon rakéta. Lehet, hogy így gyök kettővel haladunk, de a falnál motoszkálva próbálok meg menni, az egyik kezem mindig fog valamit, miközben próbálok rájönni, hogy melyik helyiség is kell nekünk, a társalgó vagy a kabin, hiszen a könyvtárban már voltam és ott csak Padmát hívta a könyv, engem csak érdekelt a természetemből adódóan, hogy milyen könyvek fordulnak meg a jövőben. Minden esetre lassú vagyok, vagy sem, nem merem elengedni a falat és úgy nézem a szétroncsolt űrhajót, keresve a vonzást, amit a hídon éreztem. Nagyon remélem, hogy nem hiába jöttünk ki és nem csak valami szellem-érzés volt, ami már tovább is suhant. Az eszembe se jut, hogy a szkafanderekben lehet beépített rádió, így ha menet közben Tita hozzám szól, akkor biztosan megugrok egy kicsikét. Mindeközben tényleg hátra hagytam a mosómedvét, szóval az állat elszántan őrzi a turbánost gyanakodó szemekkel, már amennyire egy ilyen kis édespofa gyanakodó fejet tud vágni, fél szemmel néha Hismirára sandítva. A familiárisom is képes mágikus helyváltoztatásra, szóval végső soron talán még magamhoz is tudom lépésekben hívni, ha kell, de remélhetőleg erre nem lesz szükség és itt lehet segítségére Padmának. A háztársam, egyidősek vagyunk, lehet, hogy sok barátom sose volt a testvéreim miatt, de őt azért még is csak tizenegy éve ismerem, szóval a familiárisom tudja, hogy egy csapat vagyunk.
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-05, 11:12
Akadémia & Janie
Mindig jó voltam növénytanból. Nem annyira kiemelkedően, mint bájitaltanból, de azért sosem hoztam szégyent Bimba professzorra se. Mondjuk talán hála a tőle kapott alapoknak, az internátusban sem volt gondom a növénytannal. Hacsak az nem, hogy olyan növények is érdekeltek, amiknek a termesztése, és használatának ismerete nem feltétlen szükséges egy otthon ülő úri kisasszonynak, akinek a legfőbb elfoglaltsága az előkelő parti szervezés. Most viszont teljesen ismeretlen vizekre sikerül evezni. Igaz, már maga az alap szituáció is meredek és abszurd, hogy auror kadétok jövőbeli mugli űrhajókon kössenek ki. Talán ennek is köszönhető, hogy valahol lenyűgöz ennek a teremnek sokfélesége. És talán ennek is a következtében történhet meg, hogy túl óvatlanná válok. Valahol tudom, hogy nem kéne ismeretlen növényeket piszkálni, elvégre ki tudja, hogy mire lehetnek képesek? De mégsem vagyok képes ellenállni a késztetésnek. Ami, hát valahol talán nagy hiba, hiszen a növény azonnal megtámad. Másrészt talán szükséges rossz, hiszen visszanyerem az elveszett emlékeim. A probléma már csak az, hogy a csápok úgy tűnik túlerőben vannak, és nem sokat használ a diffindo se. Én viszont egyre rosszabbul érzem magam. A fejem sem teljesen tiszta, túl sok gondolat és emlék kavarog előttem, amik most igyekeznek felszínre törni. Ez mellett szinte elviselhetetlen a fejfájás, gyengeség, és rosszullét. Csoda, hogy még a pálcámba tudok görcsösen kapaszkodni. Ha csak sejtettem volna a következményeket, és a rosszullétet, akkor nem pazarolom a fájdalomcsillapító főzetemet el egy ostoba kalitkára, ami fejen talált. Most azonban már mindegy, és ahogy az indák körül fonnak a táskámat se igazán érem el, hogy egyéb bájitalok után kutassak, benne. Amikor viszont igazán kezdenék kétségbeesni, akkor Blanie jelenik meg, amolyan felmentő seregként. Nem tudom, hogy honnan tudta, hogy bajban vagyok, de hirtelen ez egyenlő a menekülés reményével. - Blaine... segíts... - nyögöm halkan felé, bár igazából kétséges, hogy meg is hallja-e, plusz talán felesleges is, hiszen úgysem hagyna itt, nem igaz? Sőt már meg is próbál kiszedni innen. Varázsolni már nem igazán tudok az indák és erős rosszullét szorításában. Viszont talán valamiféle ösztöntől vezérelve a metamorf mágiámmal próbálok más, vékonyabb testalkatot felvenni, máshova csoportosítani az izomzatom. Hátha így Blaine számára is segíthetek, abban hogy valahogy könnyebben kihúzzon az indák szorításából. Vagy legalább talán nyerek néhány pillanatot magunknak...
//Metamorfmágus: I. Valamelyest +20-25 kg a testalkatát is változtatni képes, nem magasság, csupán izomzat/zsír tekintetében.//
- Jól van. – Mormolom Padmának még mindig a kezembe temetett arcommal. Próbálom vissszalassítani a légzésemet, nem akarom most elkísérni, hiszen ki tudja, mennyi idő múlt el az átváltozás óta. Még véletlenül se essek kísértésbe! Ne olyan képet őrizzen rólam, mint amilyet most látott. Egymás konkurenciái vagyunk ebben a versenyben, amit kénytelen lennék feladni, mégis úgy érzem, hogy ez a helyes. Ha azt hittem korábban, hogy ura vagyok a képességeimnek, hát hatalmasat tévedtem. És még azzal sem áltathatom magamat, hogy ez egyszeri, kivételes alkalom volt, ugyanis nem kockáztathatom a barátaim életét azzal, hogy ez mikor történik meg ismét. Sóhajtok egyet, egy fokkal jobban vagyok hála megivott vérnek, így feltápászkodom, hogy aztán odafigyeljek rá, hogy recseg a rádió, vagyis az a panel, amin keresztül a vöröske szól hozzám. Kérdés, hogy innen vissza tudok e kommunikálni, mindenesetre megpróbálom. – Azonnal megyek! – Nyomkodom a gombokat, vagy bármit, ami esetleg lehetőséget adna a kétirányú kommunikációra. Már nem tudok Padma után szólni, jó eséllyel nem is látom őt a folyosókon. Kislisszanok az ajtón, amit így már nyitva hagyott, és felidézem a központi vezérlésből, hogy merre is lehet a növényterem. Serahpine-nel ellentétben én nagyon is jó vagyok mugliismeretből, lévén apám diplomataként nem csak a fajtánkkal akart barátkozni. Immár a pálcámmal a kezemben futólépésben közeledem, berontva a növényterembe, már ha megtalálom. Pillanatok alatt igyekszem felmérni a helyzetet, támaszkodva a medimágusi képességeimre úgy próbálom szétvagdosni az indákat a már begyakorolt diffindoval, hogy azzal Janette-nek még véletlenül se ártsak, ha ez működhet. Ha esetleg már úgy összefonódott a növény a lánnyal, akkor megpróbálok rájönni, hogy milyen növény lehet, netán cirógatni kell, vagy ha sav jön a kacsokból, akkor nem ártana óvatosnak lenni. Tehát megpróbálom gyorsan, de hatékonyan leszedni Janette-ról az indákat.
//Diffindo: nyisszantó bűbáj//
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-04-01, 13:39
Vissza a jövõbe
[Padma és Blaine]
Blaine sikeresen iszik egy kis vért, amitől azért kezdi jobban érezni magát, és meghallja nem sokkal Padma távozása után Tita hangját, hogy gáz van a növényteremben, ahová Janette ment.
[Híd + kicsit Blaine és Padma]
Sera jól gondolkodik. Valószínűleg Padma azért nem kattant meg, mivel nincs semmiféle képessége, ami veszélyes lehet másokra nézve kontroll nélkül, mint mondjuk Sera esetén a vámpírság. Ha összefutnak Padmával akkor ő el is tudja mondani, hogy Blaine esetén se sült el a legjobban az emlékek visszaszerzése és jó eséllyel Hisimira is azért fordult ki magából, mert van egy kis gond vele, amit normál esetben kontrollálni tudni nagyjából. Tita megtudja B.O.B-tól, hogy a piros jelzés mit jelent, hogy a növényszobában, ahová Janette ment valami gáz van és a robot abban is tud neki segíteni, hogy hogyan működtetheti a rádiót, így Blaine megkapja az infot, hogy gáz van a növényteremben, amit aztán Padma már személyesen is, amikor megérkezik a többiekhez. Gyors információcserére van idejük, amiből tényleg egyértelművé válik Sera és Tita számára is, hogy a lány vámpírsága még gondot okozhat, ha megkapja az emlékeit. Mindenesetre eljutnak az űrruhákig, ahol B.O.B. elmagyarázza, hogyan működik a dolog. Ha mindketten felveszi érezhetik, hogy bizony elég különös érzés itt, ahol nincs súlytalanság. A ruha bár modern cucc, de azért jócskán nehéz benne mozogni idebent. Van rajta egyébként karabíner, amivel tudják magukat rögzíteni akár egyből az ajtó túloldalán is, megakadályozandó az esetleges elsodródást, de az űrruhában egy kisebb rakétarész is a hátán, amivel kis távolságot megtehetnek, ha gond adódna a rögzítéssel. Ezeke ta robot mind elmondja. Sera kipróbálja és a hoppanálás is megy neki egyébként. Kitudnak tehát lépni a súlytalanságba, B.O.B. lezárja a legközelebbi másik ajtót, amíg azt amin kilépnek kinyitják és megkapaszkodik, hogy ne szippantsa ki a vákum. Azért érzik erősen még kapaszkodva is, hogy van egy kiszippantó ereje az indulásnak és jó eséllyel még nem tapasztalták meg a súlytalanságot sem, ami azért szokatlan lehet így elsőre. A szkafanderben nem egyszerű mozogni, de leindulhatnak. Annyi előnye van, hogy így Sera nehezebben tud bárkit megtámadni üvegfalon keresztül. Az lehet a nagyobb gond, ha elborul az agya és nem fogja fel, hogy ha tönkrevágja a ruhát, akkor bizony kinyiffan.
[Növényterem + Blaine és esetleg Padma]
Janette megpróbálja elszaggatni a növényt, ami úgy tűnik, hogy működik valamelyest, mert néhány inda elszakad ugyan, de a újabbak csapnak ki helyettük. A halántékáról viszont lekerül az, ami az emlékeit adja vissza, csak hogy az elmefrissítéstől ahogyan a többieknél is a komoly rosszullét beüt és innentől már nehezebben tud bármit kezdeni magával, mire pedig az elméje tisztul már túl sok inda szorongatja és próbálja összeroppantani. Nem tűnik túl barátságosnak a növény. Amennyiben Blaine elindul a mentőakcióra bizony arra érkezhet meg, hogy Janettet elég rendesen szorongatják az indák. Padma kérdés, hogy marad a hídon figyelni, vagy úgy dönt, hogy lelép és segít Janettenek. A gép működéséhez nem ért, B.O.B. pedig Seráékkal tartott sajnálatos módon, viszont abban sem lehet biztos, hogy Blaine meghallotta a segélykérést és van már olyan állapotban, hogy a Mardekáros lány segítéségre siessen.
//Határidő: április 7. Következő hozzászólás: április 8.//
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-03-31, 20:52
Tita az űrben
Hismira sírásával kevésbé tudok foglalkozni, pláne mikor egyrésuzt meglátom a villogó pöttyöt, másrészt leköt Sera kérdése az elemekről, s az hogy megtudjam merre hány méret űrséta - ha ugyan tudnám, hogy így hívják - tárgykörben. A piros pontot látva azonnal osztom meg a dolgot Serával. - Valami felvillant, ami eddig nem volt ott. Hé, BOB! Te, figyi! Az ott mi a fene? - teszem fel az egymillió fontos kérdést, s hogyha a robot készségesen válaszol, akkor megpróbálok tenni valamit az ügy érdekében. Mivel tudatosan dunsztom sincs, hogy miképpen hoztam működésbe Hismira szobája mellett a panelen a rádiót, csak nyomogattam, mint akinek muszáj a panelt és egyszerre meghallottam Blaine hangját, így direktben nem tudok rányúlni semmire, de ha találok olyasmi kinézetű gombot, amit láttam már azon a panelen is, akkor azért rányúlok, hátha. S ha megjön az ismerős recsegés, akkor azért elmondom hangosan, amit látok, hogy hol is villog az a piros izé a panelen. Merlin tudja ki hallja, ha hallja egyáltalán. - Nem tudom. Nem tartom jó ötletnek, hogy egyedül menj. - latolgatom a dolgot, de befut Padma és szerencsére megoldja a problémát. - Sera azt mondja, hogy az emlékei a sérült részben lehetnek, onnan érezte a vonzást. BOB szerint vannak űrruhák. Maradj a hídon, én elkísérném. Hátha őt is elkapja a migrén. Akkor nem lenne szerencsés egyedül lebegjen az űrben, vagy a sérült részben akérhol. - mondom Padnámak, s azért megkérdezem tőle, hogy vele mi történt és csak akkor indulok Sera után, ha megtudtam Padmától minden szükséges információt. Jobb az, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi történik és merre.
Amikor valami meggondolatlan dolgot csinálunk, sosem normálisan érzékeljük az időt. Leginkább sehogy, de utólag fogjunk csak fel, hogy mi is történt velünk vagy mit tettünk. Bele sem merek még gondolni, mi lett volna a vége annak, ha nem működik a Lumosos akcióm, de egyelőre csak megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, mert látom Blaine-en, hogy jobban van, már amennyire ilyen körülmények között jobban lehet lenni. Sajnálom a történteket, de sokkal erősebb az afölött érzett örömöm, hogy nem haltam meg. A fiú szavaira csak bólintok. Nem tudom átérezni igazán ezt az egészet, mert én ember vagyok, és biztosan nehéz lehet megpróbálni elnyomni magában a vámpír oldalát, de mégis, valahol a gondolataimban ez egy időzített bombához hasonló dolog, egyszer robbanni fog. Most itt még a jobbik eset történt, mert el tudtam menekülni és bezárni, de ha csak simán elfutottam volna, biztosan utolér. Csodálkozom rajta, hogy nincs erre valami gyógyszer még, vagy megoldás, mert ez így elég méltatlan élet lehet. - Nem történt semmi baj, az a lényeg – válaszolom neki bátorítóan. Nem tehet róla, így hát nem is haragszom rá. Örülök, hogy tudtam valamit segíteni abban, hogy visszatérjen, még ha egy kellemetlen, drasztikus módszert is kellett választanom. Látom rajta, hogy ezt most egyedül szeretné elrendezni magában, úgyhogy nem is akarok a terhére lenni, egyelőre úgysem tudok most többet segíteni. - Visszamegyek a többiekhez – fordulok még hátra az ajtóból, ha esetleg csatlakozna később. Az elmúlt percek eseményei nem adtak lehetőséget arra, hogy azon gondolkozzam, mi van a többiekkel, de most, hogy már nem az életem körül forognak a gondolataim, eszembe jutott, hogy még mindig nem tudom, hogy igazán mi is történt velünk. Megszaporázom a lépteimet, hogy minél előbb visszaérjek a hídra. Ha van még ott valaki, akkor gyorsan megpróbálom kifaggatni. - Mi történt? – kérdezem a többieket, ha más nem, akkor a turbános fickót. Szinte már el is felejtettem, hogy ő velünk van.
o
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-03-29, 17:37
Az Akadémia és Seraphine
"A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve."
Jó boszorkányokként eszünkbe se jut a szafander vagy egyéb mugli technológia az elején, de bólintok Tita szavaira. Az én elemem a levegő, az övé a föld, ez alapján ellentétesnek kéne lennünk, de azért ez nem ilyen egyszerű és kézzelfogható. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy egy Elemista van olyan szinten, hogy áthidalja az ellentéteket az elemek között és a vele ellentétest is magasabban gyakorolja, mint mondjuk én, aki csak az alapokba hallgat bele az Elemista szakról. Hismira sírása valahol elég rendesen szorongatja a mellkasomat. - Tényleg sajnálom... - suttogok csak ennyit, mert fogalmam sincsen, hogy mit kéne csinálnom, hogyan nyugtassam meg. Nem ismerem, nem az egyik testvérem, nem is egy barátom, hogy odamenjek átölelni, hiszen Tita érintése volt az, ami miatt elöntötte a téboly. - A lezárt részről érzem a hívást, de nem tudom, hogy pontosan mi az és Padma nem kezdett el támadni, viszont lehet, hogy azért, mert a térugrás a hajóval kizökkentette az egészből. - válaszolok végül a szaktársam felé fordulva, aztán kicsit a turbános felcsattanására kicsit összeszűkül a tekintetem, nem mintha az egyszerű csúnyánnézés felérne a vámpír tekintettel. - Gyáva. Rendben, maradjon, de vigyázzon a lányra, maga haszontalan... - elhallgatok, mielőtt az érzelmeim elragadnának, mert a türelmem már messze elfogyott. Ahogy meghallom az űrruha lehetőségét kicsit összeráncolom a szemöldökömet, a Mugliismeretem nem a legjobb, az űrtechnológiájukkal nulla. - Biztonságosak? Mi van, ha valamit elrontottak a muglik? - nyelek egyet, B.O.B.-ról visszafordulva a lányhoz. Ha és amennyiben Tita felismeri, hogy mi a piros pötty és értelmezi, hogy Janette bajban lehet nekem fogalmam sincsen hogyna rádiózzak, de azt sejtem, hogy abban a pillanatban, hogy ráleltem arra a valamire, amitől vissza nyerhetem az emlékeimet, én is lehet, hogy megkattanok. - Talán egyedül kéne mennem. Megleszek. Te figyelhetnél a hídra, vagy segíthetnél Janette-nek, Padmáéknak. - szólalok meg, kicsit bátortalanul kezdve, de magabiztosabban befejezve. Ha gyengének tűnök és kétségbeesettnek, akkor biztos, hogy nem fogja hagyni Tita, hogy egyedül vágjak neki. Viszont, ha ki fog belőlem is bújni az állat, akkor azt akarom, hogy senki se legyen a közelemben, míg el nem múlik. - A familiárisomat nyilván itt hagyom, de a pálcám jön, ha valami balul sülne el. - teszem hozzá, a mosómedve pedig felnéz rám mindent értő tekintettel, aztán kicsit csúnyábban a turbánost kezdi el fixírozni. Titával, vagy nélküle, de megkeresem az űrruhákat és segítséget kérek B.O.B-tól hogyan kell őket szakszerűen felvenni, aztán mielőtt elindulnék a ruhában a lezárt szakasz felé, kipróbálok valamit. Megpróbálok így, szkafanderestül hoppanálni a teremben vagy a folyosón, csak öt-tíz métert, nem nagyot, csak hogy tudjam, hogy ha valami baj történik a ruhával, mik a lehetőségeim. Akárhogy is sikerül, mindenképpen elindulok a lezárt terület felé, kicsit kellemetlenül mozogva a ruhában, szokva a látásviszonyokat, a lélegzést, amire szükségem lesz, ha olyan részre kerülök, ahol a hajót szétroncsolta a meteorraj.
// Csak próbaképpen, hogy megy-e a hoppanálás krízishelyzetre: Varázserő 35 pont //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Akadémiai Könyvtár 2022-03-28, 15:03
Akadémia & Janie
Én és a mugli szerkezetek sosem voltunk barátok. Ez nem túl nagy titok senki és semmi előtt. Aranyvérűként nem igen szorultam rá, hogy muglik közé keveredjek. Sosem hittem volna, hogy ez valaha is hátrányt fog jelenteni számomra. Az internátusban igyekeztek megtanítani a helyes etikettre, és protokollra, de arról nem volt szó, hogy mit tegyünk, ha valaha is egy jövőbeli mugli űrhajó növénytermében kötünk ki, mindenféle támpont nélkül. Ennyit a hagyományos több évszázada változatlan oktatás hatékonyságáról. Mégis, ahogy ez a kis szerkezet elkezdi feltérképezni nekem a különböző növényeket, egyre jobban megtetszik a helyzet. Talán meg kéne tartanom ezt a mugli micsodát. Segíthetne gyógynövénytanból. Már ha rájövök a pontos működésre. Nem csak arra, hogy ír ki információkat, de arra is, hogy vihetek be. De nem igazán van időm ezen gondolkozni. Főként mert valami igen érdekes vonzza magára a figyelmem. Sajnos hiába próbálkozom sehogy sem jutok túl a kérdőjeleken. Nem tudom mi ennek az oka. Vagy az, hogy én csinálok rosszul valamit, vagy az, hogy egyszerűen a növények katalogizálását végző személy még nem jutott el az általam kiszemelt furcsaság vizsgálatáig. Akárhogy is elég kellemetlen. Főként, hogy minél tovább nézem a különös alaku növényt, annál inkább érzem a vonzalmat. Meg kell érintenem. Hirtelen még a többiekről is teljesen megfeledkezem. Mintha a növény valahogy megbabonázott volna. Tudjátok, egyfajta szírén énekkel. Még ha nem is énekel momentán. Mégis van benne valami, ami arra késztet, hogy hozzáérjek. Amikor pedig ezt megteszem hirtelen minden megváltozik. Egyetlen másodperc alatt kapom azon magam, hogy a halántékomból két inda áll ki, ami növényhez tartozik. De nem ez a legrosszabb. Ó nem. A hitelen éles tűszúrás szerű fájdalommal villannak be a képek. Minden, amit elfeledtem. Reflexből próbálom kitépni az indákat a halantákomból, miközben, könnyek közt esek térdre. - Apám... segíts.. - nyögöm könnyek közt magam elé. Az emlékek, az indák, a fájdalom... minden egyetlen szörnyű örvénnyé kezd válni körülöttem, ami úgy érzem el akar nyelni. S bár magam sem tudom honnan támad fel bennem a gondolat, de amikor érzékelem a többi indát, amik körül akarnak fonni, a pálcám után kezdek tapogatni, és egy halk, kétségbeesett Diffindo-t próbálok a növények csápjai felé ellőni. Hátha az visszatartja majd, és talán megszabadulhatok ettől a kíntól, mielőtt még rosszabb lenne minden. Ebben a percben talán még jobban hiányzik az apám, mint valaha. Ő sosem hagyta volna, hogy efféle csapdába essek egyedül. Most pedig még jobban mar az utána való kutatás eredménytelensége. Talán ő is csapdában van, és rám vár. De ehhez ki kell jutnom innen. Ebből a növény hurokból... ki a növényteremből, a hajóról. Vissza a saját életembe. A saját időmbe.
//Diffindo – Karmok: Az igézés segítségével szétszaggathatunk puhább tárgyakat, dolgokat. (Ruha, szivacs, stb.)
Varázserő: 25 pont Bűbájtan: 22 pont SVK: 23 pont Egyetemi tárgy: Párbajmágia (gyakorlat)//
Padma szólongatását nagyon távolinak, tompának hallom, míg én a testem börtönének rabja vagyok, legbelül tehetetlenül figyelem, amint az ösztönök elhatalmasodnak rajtam. Nincs most az az akaraterő, amely segítene visszaszerezni a kontrollt. Ha egy kicsit is jobban magamnál lennék, még mébabúba is süllyednék, hogy ennyire nem tudom felügyelni azt, amit velem történtik, akár meg is ölhettem volna a konkurrens hollóhátast. Fogalmam sincsen, hogy Seraphine hogyan bírja, de az már egyértelmű, hogy sürgősen ki kell lépnem az akadémia versenyéről, de most már nem azért, mert nem vonz. Láthatóan nem az a vámpír vagyok, aki tud másokra vigyázni, ezért még az is megkérdőjelezendő, hogy érdemes-e medimágusnak maradnom, hiszen ha valaki vérzik, sebesült, semmi garancia rá, hogy nem akarnám megenni. Az anyám emlékébe kapaszkodom, de ezzel csupán pillanatokra tudok önmagam lenni, míg meg nem kapom a tömény fényt az arcomba. Nem sikoltozom, mint a gyagyi horrorfilmek vámpírjai, de erőteljes a fájdalom, amely letörli az arcomról a feketeséget. Összerogyok, káprázik rendesen a szemem, de inkább a szégyen az, amely mardossa a belsőmet. – Sajnálom. Nagyon régen nem történt már ilyen, azt hittem, hogy féken tudom tartani.. – Motyogom, és fel is emelem a kezemet tiltólag valamerre Padma felé, hogy tartsa a távolságot, sőt, a legjobb az lenne, hogy menjen vissza a többiekre, én majd megpróbálom összekaparni magamat. És különben sem kellene kockáztatni, hogy ismét bekövetkezik valami, amiből esetleg tragédia is származhat. És mivel most nem látom Padmát, ismét a táskám felé túrok, kiveszem belőle az előbb próbált vért tartalmazó fiolát, hogy felhajtsam a tartalmát. Erőre kell kapni, de gyorsan, megoldani ezt az űrbéli problémát, hogy visszatérhessünk a saját időnkbe, én pedig elhagyhassam az akadémiát, bármennyire is szomorú vége lett így.
️️️️
