2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Én azért kissé meg vagyok ütközve, de nem vonom olyan szinten felelősségre Ginát, mint azt Elizabeth teszi. Látszik, hogy már jóval felnőttebb vagyok, mint a diákok, én már nem szoktam senkit csak úgy megítélni a stílusa, vagy a szokása miatt. Elfogadom, hogy ő így érzi magát biztonságban. Különben is, ha a szöszinek ennyire visszajött a hangja, akkor talán már nincsen is olyan rosszul. Sajnos viszont a rúnatörés nem sikerül, de Tori valahogy odakecmeredik Daphne karjai alatt, s együttesen valahogy mégis összehozzák, hogy a tárcsák és varázsjelek egymásra találjanak. Azért ezen elismerően füttyentek, nem szokásom irigykedni másokra, még akkor sem, ha mondjuk egy hozzám beosztott fiatal aurorról van szó. Daphne pedig tudjuk, hogy zseniális mindenben, nem véletlen, hogy én maradok majd otthon a kicsivel, neki a sűrűjében van a helye. Amint kattan a zár, s végigfut az aranyos minta, kissé meg is könnyebbülök, de lelkesen törölgetem a homlokomról az izzadtságot. – Ez azért.. durva volt, gratulálok lányok! - Pörgetem az ujjaim között a pálcámat, meghallgatva, hogy mi lesz Daphne döntése. Bár mi is aurorok vagyunk, ő a rangidős. Lehet, hogy kikéri a véleményemet, de az sem baj, ha a saját feje után megy. – Tori vigyázz rájuk. – Kérem a szőke lányt, ez nem parancs még véletlenül sem, és nem a diákok lekezelése, hiszen már többször is bizonyították, hogy mennyire lojálisak a törvényekhez, hozzánk, Dumbledore-hoz. Ha beférek Daphne mellett, akkor vele, ha nem, akkor utána lépek át. Ha bezárulna mögötte, akkor nyilván maradok a helyemen. Ha azonban át tudok lépni, akkor is szótagonként memorizálom a védő varázslatokat, amiket ismerek, hiszen így átlépni az ismeretlenbe mindig kockázatos. De ha a mumus instrukcióit követjük, akkor át tudunk vágni Vanessához egy sokkal rövidebb úton.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Gerardnak biccentek csak, de tudja, hogy amennyire lehet természetesen igyekszem vigyázni magamra, ha már beállok a tűzközelbe, hiszen nem tudjuk, hogy sikerül-e feltörni a rúnát, vagy ha sikerül akkor ez pontosan mivel jár majd. Azért igyekszem óvatos lenni, a háttérben zajló beszélgetéssel most nem is tudok foglalkozni, pedig biztosan helyeselnék Ali szavaira. Azt tudjuk, hogy ő rokonságban áll Vanessával, ennek is lehet köze a dologhoz, de azt nem tudjuk, hogy Lizzy esetén akkor miről van szó, de talán tényleg a képességgel van kapcsolatban. - Jól van, ketten többre mehetünk. - bólintok végül Torinak, hogy csatlakozzon, hátha összevonva a tudásunkat többre jutunk. Ketten éppen odaférünl egymás mellé, hogy könnyebben lenyomjuk a gombokat. Nekem úgysincs éppenséggel négy kezem, hogy mindre egyszerre hasaljak rá, lábbal rásegítve, pedig igen komikus látványt nyújtanék ebben a jelenlegi igen feszült helyzetben. Mindenesetre Torival sikeresen megnyugjuk a gombokat, a szekrény hátulja pedig felfénylik és megnyílik az átjáró, ami a mumus szerint egérutat ad. Kérdés, hogy vajon a mumus igazat mondott-e... - Ha minden igaz, akkor sikerült. - szólalok meg most már hátra a többieknek is, megnézve, hogy mire jutottak közben. He tudnám, hogy mindenféle harci eszközöket kerestek, amikor ott van náluk a pálcájuk... hát én is értetlenül állnék a dolog előtt, de szerencsére nem vagyok tisztában azzal, hogy mivel ütötték el az időt, amíg Torival a rúna megtörésén dolgoztunk. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, hogy a három fiatal is velünk jöjjön, főleg úgy, hogy kettejükre még hatással is van valamiféle korlátozás. Most pedig jöjjenek velünk az ismeretlenbe? Azt viszont tudom, hogy úgyse tudnám maradásra bírni őket, még ha bizonyára tisztában is vannak vele, hogy legszívesebben ezt tenném. Csak egy pálcaintés lenne pedig, feltartani őket, amíg mi átlépünk az átjárón... Motoszkál a fejemben a gondolat, de végül nem teszem meg, hanem ezúttal Gerard mellé sorolok be. - Reméljük, hogy a mumus igazat mondott. Kérlek várjatok legalább néhány pillanatot, mielőtt követnétek. Nem tudjuk, hogy mi lesz odaát. - fordulok most már a fiatalabbakhoz, és ha elférünk ketten, akkor Gerarddal együtt lépek át a kapun. A pálcám a kezemben, a familiáris a zsebemben pihen és készen áll, hogy védelmet húzzom rám és Gerardra is lehetőség szerint. Nem tudni, hogy mi vár ránk odaát és bizony lehetséges, hogy nem Vanessal esz a túloldalon. A mumus bizony gond nélkül átejthetett minket, akkor pedig mindenre fel kell készülnünk.
Gerard mielőtt átadná a terepet még próbál egyet, de sikertelenül, sajnos ez túlmutat az ismeretein. Amikor Daphne lép oda felmérni a helyzetet, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy még neki se lesz két perc a művelet. Végül sikerül úgy megpiszkálnia és mozgásra bírnia a tárcsát, hogy néhány jel egyértelműen felizzon. Valószínűleg azok a gombok azok, amikkel meg tudják nyitni a kaput. Tori rúnatörésére így hát már nincsen szükség, viszont segíthet Daphnenak kicsit szűkösen, de bebújva, hogy egyszerre nyomják le a viszonylag távoli négy gombot, afféle négykezes zongorajáték-szerűen.
A fiatalság kimarad a törésből és szerencsét próbál, főleg, amikor külön felhívja a figyelmét az auror csapat, hogy maradjanak jó távol, mert ki tudja mi fog történni. Amikor Lizzy elkezd valamilyen fegyver után nézelődni, elsőre a lebegő baltát látja, ami alatt átjöttek, de azt nyilván nem bírja el. Viszont ahogy újra oda figyel, belülről az ajtó keretén észreveszi, hogy valamilyen varázslat vibrál. Nem rúna, nem lehet annak is nekimenni rúnatöréssel, hanem egy ismeretlen bűbáj vagy átok, ami lehet, hogy az oka annak, hogy Lizzy és Ali mágikus adottságai egyre jobban gyengülnek. Alistairnak nem lesz szerencséje a hasznos tárggyal, túl tág fogalom, konkrétan semmit nem szólított meg vele és egy szék is hasznos lehet, ha valaki éppen le akar ülni. Viszont a fejtegetését hallja mindenki és ha Lizzy megmutatja az ajtón a vibráló mágiát akkor Alistair összerakhatja, hogy tényleg köze van a gyengülésüknek Deneirához és Vanessához. A fiúnál egyértelmű, a rokonaikról beszélünk, de Lizzy-nél? Egyértelműen nem azért gyengül az átoktól/bűbájtól, mert ő is másvilági lények leszármazottja. Gina is fegyvert keresne, de Lizzy-hez és Alihoz hasonlóan nem talál semmit, a teremben nem hagytak szét semmilyen hasznosabb tárgyat, hiszen lényegében azért van telihányva, hogy nehezebben találják meg az utat Vanessához, nem azért, hogy előnyre tegyenek szert valamilyen eszközzel. És mivel mindannyian csak felfegyverni akartak, még a rúnajeleket se találják meg, amik elszórva lehettek volna erre-arra.
Amikor kirajzolódik a négy gomb és Daphne és Tori lenyomja, kihasználva azt a kiskaput, hogy fogalmuk sincsen mi a sorrend, de így "elfogadja a rendszer" szerencsére nem történik semmilyen robbanás a képükbe. Ugyan a hangulat erősen olyan, mintha egy bombát hatástalanítanának és lesz is egy nagy, ijesztő effekt, de nem sérül meg senki. Ahogy lenyomják a gombokat a tárcsa működésbe lép és a következő pillanatban a szekrény egész háttámláján végigszalad egy aranyos kerek minta, hogy a következő pillanatban egy térkapu nyíljon, amivel a mumus elmondása szerint három halálos próbát kerülhetnek ki és azonnal eljuthatnak egyenesen Vanessához.
//Lizzy:
Spoiler:
1. a karaktered elveszti az RMA 7. szintjét erre a mesére, csak 6. szintig használhatod. 2. a karaktered elveszíti a sebezhetetlenség III. szintjét erre a mesére, csak a II. szintig használhatod. 3. a karaktered elveszti az RMA 6. szintjét erre a mesére, csak 5. szintig használhatod. 4. a karaktered elveszíti a sebezhetetlenség II. szintjét erre a mesére, csak a I. szintig használhatod. 5. a karaktered elveszíti a sebezhetetlenség képességét.
Ali:
Spoiler:
1. a karaktered elveszti az Akrobata 3. szintjét erre a mesére, csak 2. szintig használhatod. 2. a karaktered elveszti az Akrobata 2. szintjét erre a mesére, csak 1. szintig használhatod. 3. a karaktered elveszti az Akrobata képességét.
Sárgalap: Tori Seaver Késés: Alistair Wilson 2
Határidő: 08. 11, éjfél Következő mesélői: 08. 12. //
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Azért pörgetem a kerekeimet, hogy mégis mi okozhatja ezt a helyzetet végülis Lizzy mellé sorolok. - Hé… “Csak” a képességeinket érinti egyenlőre, nem a varázserőnket. Nem leszünk totál haszontalanok és nem gondolom, hogy kővel és lándzával kellene majd hadonásznunk. - igen, ezt bíztatásnak szánom. De azért a biztonság kedvéért elő szedem a pálcámat és ellenőrzöm a dolgot. - Invito hasznos tárgy! - mondom ki kissé hasraütésszerűen a dolgot. Ráadásul lehet nem is a legjobb varázslatot sikerült választanom, hiszen ha nincs “hasznos tárgy” a közelben, akkor nem is fog semmi történni. De hátha.. Független attól, hogy sikerül-e utána felteszem neki a kérdést. - Amúgy.. Lizzy.. Te használtad, a Deneiratól lopott képességet? - emlékszem, hogy ő is ott volt többedmagunkkal a fejében és ő is magával hozott valamit ahogy mindneki… - Mert én igen… Mi van akkor, ha valójában erre reagált a hely..? Vanessát bújtatják itt és onnan származik, ahonnan Deneira ide jött… - bár fogalmam sincs, hogy ha valójában Vanessának szánták ezt esetleg, miért cél gyengíteni őt..? De lehet totálisan rossz irányba tapogatózok és semmi értelme annak amit kimondtam. Mindenesetre nem suttogva mondtam amit, így bárki más is hallhatta a felvetést. Akárhogy is, Daphne szavai végső soron megnyugtatnak. Legalábbis nem akarok tovább zsizsegni, így azt teszem, amire utasít. Hátra húzódok. Azért Gina íján nekem is megakad a szemem, de inkább kíváncsiságból, nem megbotránkozásból. Egyébként.. csúnya ezt gondolni, de totálisan megértem Gerard reakcióját. Lehet, hogy Gina tud célozni, de mind láttuk mire volt képes legutóbb amikor kitörtünk az álomcsapdából… Vagyis.. Lizzy nem látta, de talán jobb is. Én nem kezdek szúró-vágó fegyver után kutatni. Vanessához megyünk. És ha oltári mázlink van, nem a hosszabb úton, így van bennem egyfajta naivitás, hogy… nem lesz szükség ilyen fegyverekre… Szóval Gina szavaival, bele esem az ostobák kategóiájába.
//Invito (Accio) - Begyűjtő bűbáj. - A kívánt tárgy az elvégző felé repül. Varázserő: 22 Bűbájtan: 23
Nos, úgy vélem jelen helyzetben átkokkal dobálózni nem lenne túl hasznos. Szerencsére nem is kell soká ilyenen agyalnunk. Inkább foglalkozhatom továbbra is Lizzy-vel és immár Alival is. Tehát meglehet tényleg ragályos lesz ez a valami. Akármi is okozza ezt az erővesztést. Azért a biztonság kedvéért odalépek még Alihoz, aki közli, hogy ő sincs már teljesen jól, és az ő fizikai állapotát is ellenőrzöm. Arról, hogy itt kéne-e lennünk meg nem akarom újra nyitni a vitát, így ezúttal nem szólalok meg. Nem lenne értelme. Ezúttal Daphnénak abban igaza van, hogy amíg nem tudjuk a mágiagyengülés okát, addig nincs értelme visszafordulni se. Egyáltalán nem biztos, hogy a gyengélkedőn többet tudnak kezdeni a helyzettel, vagy hogy nem adják át valami folyosón kószáló diákoknak. Jobb, ha már együtt maradunk. Ami meg a rúnatörést illeti, nos bár van egy alapvető tudásom rúnaismeretből, összeszedtem egy kiváló RBF-et belőle, de valami azt súgja itt azért nem ez a szint, már ami a feladványt illeti. Engem pedig közel sem érdekel annyira dolog, mint mondjuk Lizzy szívszerelmét. Aki most minden bizonnyal élénken és hasznosan tudná elemezgetni a feladványt. Nekem azonban nem kell kétszer mondani, hogy húzódjak hátrébb. Amúgy sincs értelme egy szűk kis szekrénybe csoportosulni. Lényegében Daphne és Tori mindent kitakarnak elölem a rúnákból, amit nem is bánok. - Ez még nem fegyverarzenál. - nevetem el magam Lizzy kérdésére. És hát Gerardnak sem kell tartania attól, hogy eltalálom. Egyrészt sosem vétek célt, és nem vagyok olyan ostoba, hogy a saját csapatomban játszókra lőjek, másrészt még nem tartok konkrétan célra, semerre. Ellenben készenlétben vagyok, hátha. A leengedett karom azért ne tévesszen meg senkit se, elég gyorsak a reflexeim, és elég gyakorlott vagyok, hogy kellően gyorsan reagáljak, ha bármi veszélyt érzek. - A VMS-en, annál a sármedencés versenyszámnál, na ott volt aztán arzenál. Azt szívesen elhoztam volna az érem mellé. - nosztalgiázik kicsit a griffendéles társnőmnek. - De egyébként az íjat én készítettem, és nem válok meg tőle. Valami módon úgy érzem kapcsolódik hozzám. Bármilyen furán is hangzik. A vadászkés meg... nos sosem árt egy vágószerszám. Nem feltétlen önvédelmi fegyverként. Egyszerűen hasznos. Mondjuk ha növényeket akarsz gyűjteni, vagy csak el kell vágni valamit. Csak az ostoba, és felkészületlen alakok hagyatkoznak mindenben a pálcájukra. - adok azért végül választ a szőkeségnek. És talán így már Gerard és a többiek se fognak annyira meglepetten nézni rám. Bár az íjról, és íjászatról tudnék még mit mesélni. Például a magam védelmében azt is felvethetném, hogy Alba Maroni és Edmund Swann a nyakamra járnak íjász órákért. De a hobbim mibenlétét, és iskolai terjesztését nem most kéne megvitatni. Helyette inkább Lizzyhez hasonlóan én is hátrébb húzódva a szekrénytől, a terem többi részében kezdek nézelődni, hátha találok bármit, ami hasznos lehet. Akár legyen az egy darab kötél, kötszer, vagy csak egy régi tankönyv. Ha valami szúró vágó fegyvert is találnék az még jobb volna. Persze nem nyúlkálok csak úgy semmihez, az előbbiekből kiindulva. Csak ha biztos vagyok, hogy nem szabadítok magunkra semmit. Carnivora meg hol Ali, hol Lizzy lába alatt tekereg, vélhetően úgy véli, hogy nekik van leginkább szükségük a védelmére.
Én és a rúnamágia, nos... Maradjunk annyiban, hogy ha ember lenne, még csak köszönőviszonyban se lennénk egymással, annyira távol áll tőlem minden téren. Ebből tehát ezúttal kimaradok, ahogy minden másból is esélyesen, hiszen egyre ramatyabbul érzem magam. Kezdek holtsúllyá válni, ami nem valami szerencsés egy ehhez hasonló helyzetben. Segíteni jöttem, nem hátráltatni! Azért vetek egy hálás pillantást Gerard irányába, amikor a karom után nyúl, bár jelenleg iszonyatosan haszontalannak érzem magam. Daphnénak igaza volt abban, hogy nem kellene itt lennünk, csak hát miért is hallgatnánk arra, aki esetleg sokkal tapasztaltabb az ilyesmiben? - Legerősebb... - ízlelgetem a szót Gina elmélete hallatán. Igen, vannak képességeim, de mivel még nem kerültem olyan helyzetbe, hogy egyszerre mindnek hasznát vehettem volna, még csak fel se merült bennem, hogy mekkora ütőkártyát is tartogatok az ujjaim között. Mármint, a saját testem és szervezetem regenerálása születésem óta ment számomra, azóta pedig az is kiderült, hogy vannak gyógyítói képességeim is és néha-néha képes vagyok előre megérezni dolgokat. Nem olyan szinten ugyan, mint egy látó, de vannak bizonyos helyzetek, amikor az ember már azért is hálát rebeg, hogy tudta, mi fog bekövetkezni egy-két percen belül. - Még tavaly nyáron vettem néhány órát önvédelemből - jegyzem meg a testem tapogatása közben, habár hamar megállapítom magamban, hogy kutya bajom sincs. - A fene se hitte volna, hogy egyszer a Roxfortban veszem hasznát a mugli módszereknek... Itt pálcával párbajoznak a diákok, nem ököllel. Oké, nem ritka az sem, amikor kézzel esnek egymásnak, de hát az átkok sokkalta látványosabbak és menőbbek, nem igaz? Mondjuk, én nagyrészt már kinőttem az ilyesmiből, inkább az ameriikai iskolában volt szokásom nekimenni másoknak, ha valamilyen okból kifolyólag Gilliant fikázták éppen. - Köszi, ez felettébb... hasznos - nyögöm ki nagy nehezen Gina tanácsa hallatán, majd tápászkodom fel és nézek körül a helyiségben valamiféle fegyverzet után kutatva. Az addig rendben, hogy nekimegyek azoknak, akik ellen lehet esélyem, de mégis csak biztonságosabbnak érzem, ha van is valami a kezemben, amivel árthatok annak a valaminek/valakinek. Ha nagy mákom van, akkor esélyesen egy mágikus tőrt vagy a fene se tudja, mit találhatok ezen a kincslelő-telephelyen. Gina szavai logikusak ugyan, éppen csak azzal nem számol, hogy - mint sebezhetetlent - sose érdekelt különösebben a saját testi épségem. Hiszen tisztában voltam azzal, hogy úgyis rendbe jövök. Ennek okán pedig ötmilliószorosan jobban oda kell figyelnem olyan veszélyforrásokra is, amelyek mások számára mindennaposak. - Öhm... - veszem át a vadászkést Gina ujjai közül, miközben hatalmas szemeket meresztve pislogok rá és ő is tisztán láthatja, ahogy az agytekervényeim összevissza forognak, néhol behúzva a kéziféket, máskor pedig teljes erőből a gázt taposva. - Meg merjem kérdezni, hogy miért egy kibaszott fegyverarzenállal szambázol még abban az esetben is, ha eredetileg csak engem és Alit korrepetálnál? - hadarom el végül egy szuszra, miközben döbbenten fogadom ama infót is, miszerint Alistair szerint ő lesz a soros. Remek. Ezek szerint mégis terjed ez a kórság. Igyekszem Ali képességeit is elemezni és összehasonlítani a sajátjaimmal. Azt tudom, hogy ő is a jövőbe lát, bár talán komolyabb szinten, mint én. Máson azonban nem igazán osztozunk, vagyis nem a képességeink fajtája lesz a magyarázat erre a jelenségre. Miközben a többiek a szekrényt vizsgálják, én azért továbbra is valamiféle használható szúró-vágó eszközt keresek vagy valami mágikus eredetű tárgyat, amely akkor is bevethető, ha mi már nem leszünk képesek védekezni. Szóval, ha találok egy gyanuszkópot vagy akár egy fiola bájitalt is, mindent magamhoz veszek, bármiről is legyen szó. Mert ha ez a nyavalya valóban sorra le fog gyengíteni minket, akkor fel kell készülnünk mindenre. Daphne utasítása hallatán azért hátul maradok, hiszen sokra az én segítségemmel biztos nem mennek majd ebben a pillanatban...
Nem szólom el Elizabeth-et, hogy egy tiltott átokkal nem lenne jó próbálkozni, ráadásul a sebezhetetlenséget nem tudja felmérni egy lelkileg, belülről kínzó varázslattal. Akkor már inkább valami sebokozás, de hát nem vagyok állatok, hogy másoknak vérzést okozzunk. Inkább csak a karja után nyúlok, átfogva a derekát, hogy meg ne rottyanjon. Lehet, hogy maga a hely valami mérgező módon terjed, a mumus csupán biodíszlet volt, de azt azért nagyon remélem, hogy nem pattan tovább másokra is, hiszen már Alistair is rendesen kóvályog. Azért nagy szemeket meresztek, amikor Gina egy íjat húz elő a táskájából, s célra is tartja. Én a béke harcosaként inkább a védekezésben hittem egy jó ideig, aztán Solomon is rávilágított, hogy legjobb védekezés a támadás, de azért ezek a mugli fegyverek.. Próbálom behúzni a fejemet, hogy még véletlenül se én legyen a célpont, ha a lánynak elpattannak az idegei. Odalépnék elsőre, hogy megpróbálkozzak a rúnatöréssel, miután látjuk a fura korongot, ami valami görög gerelynek tűnik, de aztán Daphne leint, neki ebben több a tapasztalata. – Jó, de azért te is csak odafigyelősen. – Szólok neki vissza, mert tiszteletben tartom a munkáját, még babával a pocakjában is, és úgysem lehetek majd ott vele minden percben. Próbálom terelgetni a hátam mögé a társaimat, s akaratlanul is eszembe jut valami ostoba képregény, amelyben a hősünk úgy tette mindezt, hogy a háta mögött álló csajok keblére tapadt közben a keze. Daphne biztos nem értékelné! Tori viszont ajánlkozik, ha őt elfogadja Daphne, akkor részemről nincsen akadálya, sőt, előre is engedem. Én magam a felemelt pálcámmal várakozom, hogy ha bármilyen csapda mégis adódna, akkor pajzsot húzzak ismét, vagy ha valami kitörne az irányunkba, akkor azonnal át tudjak menni ellentámadásba. //Sikertelen rúnatörés//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy látszik annyira a mumus által okozott sokk hatása alatt állok, hogy csak arra eszmélek, amikor Ali is bevallja, hogy nem érzi jól magát. Bukfencet vet a gyomrom, két okból kifolyólag. Egyrészt kedvelem Alit, s aggódom érte - jobban, mint a griffendéles lány miatt, bár ez annyira nem szép gondolat tőlem, hogy nyilvánvalóan sose vallanám be hangosan.. no nem, mintha az Alival kapcsolatos érzéseimről számot adnék jelenleg, mert nem ide tartoznak - másrészt pedig felmerül bennem, hogy mi van ha ez a rosszullét mindenkin szép lassan végig fog menni? Mi lesz, ha nem tudunk semmit csinálni addig, míg végüól már egyikünknek sem lesz annyi ereje, hogy cselekedjen? Ez azért elég frusztráló gondolat, el is csendesedem miatta. Épp csak akkor eszmélek fel, amikor Daphne felszólít minket, hogy vonuljunk hátrébb. Természetesen azt csinálom, amit mond, de előtte még kissé félénken azért annyit megjegyzek: - Ha esetleg szükséges.. megpróbálhatnám én is a feltörést. Nem gondolom, hogy ügyesebb lennék, mint egy képzett auror, de mivel Daphne ereje sokkal több és kimunkáltabb, mint a miénk lehet, hogy nem az övét kéne pazaroilni, hisz klésőbb nagyobb szükségünk lehet rá. Mindazonáltal a gondolatmenetemet nem fejtegetem, hanem elhúzódóm ahogy kéri, s a feltöréssel csak akkor próbálkozom, hogyha neki egfyébként valamiért nem sikerülne vagy ha megkér rá, hogy tegyem.
//Rúnatörésre dobás: 36 volt a célszám, s 34-et dobtam. Mivel viszont Daphne is sikert dobott így a hszben csak feltételesen helyeztem el z erre - mármint a dobásra és annak eredményére - vonatkozó részeket.
Nem is tudom, hogy mire reagáljak idegesebben, amikor Gerard kissé talán felülírja, amit mondtam, hogy szerintem itt nincs olyan veszélyes lény, ami elszívná a varázserőt, vagy amikor meghallom félfüllel Elizabeth szájából a Crutio szót, amit nem hogy használni, de még említeni se szabadna egy gyereknek, vagy amikor Ali ezt még tetézi azzal, hogy kiderül ő sincs épp a legjobban. Egy pillanatra összeszorítom a számat, mert hát így nem a legegyszerűbb arra koncentrálni, hogy az ember rájöjjön mi is a rúna, ami kirajzolódik, vagy mi lehet a jelszó, amit be kell állítani. - Na jó... - veszek végül egy nagy levegőt és az első két problémát megpróbálom figyelmen kívül hagyni, hiszen Elizabethnek más is megmondja, hogy mekkora butaságot is mondott. Inkább Alira pillantok és bár talán tényleg az lenne a leglogikusabb, ha elküldenénk mégre őket, annak ellenére, hogy a legnagyobb meglepetésemre Gina már íjjal szerelkezik fel, végül még sem ezt mondom. - Amíg nem tudjuk, hogy mi a gond, nem lenne értelme kimennetek. Nem biztos, hogy csak úgy elmúlik és az sem, hogy nem hat-e másra is. - és azt már csak magamban teszem hozzá, hogy ha valami miatt fokozatosan terjed ez a dolog és mondjuk a legerősebb képességet pécézte ki magának a sebezhetetlenséggel esetleg, akkor nekünk is időt nyernek azzal, hogy gyengülnek. Bármennyire is kellemetlen ezt így ebben a formában akár csak gondolni is. Viszont most idő kell, amíg rájövünk, hogy hogyan juthatunk túl a rúnajeleken. Ezért a kezdeti idegesség után megpróbálok inkább visszafordulni a tárcsához. Nem kezdek el random szavakat pötyögni és mivel nincs időnk, ezért annak se látom értelmét, hogy keresgélni kezdjünk itt, találunk-e megfelelő szóra utaló jelet. - Lehetőleg mindenki húzódjon hátra, nem tudhatjuk, hogy sikerül-e. Rosszul is elsülhet. - adok azért időt, hogy a többiek kicsit fedezékbe vonuljanak legalább. Talán Gerard nem fogja értékelni, hogy én magam próbálkozom, hiszen aki megteszi az van a legközelebb a gócponthoz és ha a varázslat visszasül, vagy lepattan, akkor bizony nekem lehet elsőként bajom, de nem akarok még hónapokig óvatoskodni. Ez persze nem zárja ki, hogy Gerard leadja az infot a többieknek és megpróbáljanak rájönni esetleg a jelszóra addig, vagy keresgélni, ha az én akcióm még se lenne sikeres. Megvárom tehát, amíg kicsit hátrébb, vagy fedezékbe húzódnak és csak akkor próbálkozom meg a rúna feltörésével.
Egyelőre más nem érez semmi furcsaságot, csak Lizzy és Alistair, ha kórság is, nem terjed tovább róluk mondjuk Ginára, hogy Daphne első felvetése még alapozottabb lehessen. Viszont lehet, hogy egy iskolában vannak, de egy iskola lezárt szárnyán, a lezárt teremben, aminek a mélyén valahol egy Minisztérium által keresett nem evilági lény van, szóval semmi sem lehetetlen olyan tekintetben, hogy milyen csapdákat helyeztek el a tanárok. A mumus Lizzy kérdésére már nem is válaszol, láthatóan úgy érzi, hogy elegett szívott már bezárva és eleget is segített a kiskapuval, amit megosztott velük. Gina felszerelkezik a driádok íjával, amennyiben még is csak mindenkinek a mágiája sérüljön akkor is legyen fegyver a kezében, de egyelőre nem történik semmi. Lizzy és Ali tényleg csak a mágikus erejét kezdi el elveszíteni, amitől csöppet zsong a fejük, de nincsen semmilyen veszélye nagyobb rosszullétnek... egyelőre. Daphne felfedő varázslata sikeres, de nem egy egyszerű rúnajel jelenik meg. Egy bonyolult tárcsaszerű felület rajzolódik ki, ami egyértelműen nem egy "alsós" tanár műve, hanem talán a misztikummágia tanára, Sheska Thorne keze lehet az ügyben. Gerard ugyan a Gringottsban szerzett tapasztalatot, de a Rúnamágiára nem fektetett talán elég időt és energiát, ugyanis a képzettségének szintje nem kel birokra a bonyolultságával. Annyit sikerül megállapítania, hogy vagy feltörik a rúnát és azzal egyszeri alkalommal egy kaput nyithatnak talán egyenesen Vanessához, vagy vélhetően van egy mágikus szó, amit be kell ütniük a rúna gombokat lenyomkodva, hogy megrongálás nélkül megnyiljon a kapu. Van rá esély, hogy a teremben elrejtettek arra utaló nyomot, hogy mi is a jelszó, de lehet, hogy a feltörés a gyorsabb mód, csak kockázattal járhat. Mindenképpen meg van az esélye annak, hogy az erőszakos útnál visszasül a varázslat, bár pajzsokat mindig vonhatnak fel. Minden esetre varázsszavakat vagy egyszerű mindennapi szavakat bepötyögni a jelekkel még mindig biztonságosabb... csak lutri, ha nem találják meg a rá utaló jeleket. A rúnahangokat probléma nélkül ki tudja olvasni mindenki, talán aki lusta volt tanulni kicsit nyögvenyelősebben, de a háttérinformációkat csak Gerard vonja le következtetésként és maximum Daphne, mert ő is látta amikor felfedte, de amúgy annyira nem hatalmas a szekrény, hogy egyszerre többen bíbelődjenek vele.
//Ha valaki szeretne próbálkozni feltöréssel attól hozzászólás előtt kérek egy Varázserő+Rúnamágia(+10 azoknak, akik megdobták a medált) célszámmal dobást a Kockadobás fórumába és kérlek írjátok be a célszámot és az eredményt is offban! Aki pedig nem próbálkozik meg a rúnatöréssel Szerencse dobást kérnék (+10 a medálosoknak) cselekvéstől függetlenül, mindenre, ugyanúgy a Kockadobás fórumába és utána beoffolva hozzászólás végére.
Lizzy: 1. a karaktered elveszti az RMA 7. szintjét erre a mesére, csak 6. szintig használhatod. 2. a karaktered elveszíti a sebezhetetlenség III. szintjét erre a mesére, csak a II. szintig használhatod. 3. a karaktered elveszti az RMA 6. szintjét erre a mesére, csak 5. szintig használhatod. 4. a karaktered elveszíti a sebezhetetlenség III. szintjét erre a mesére, csak a II. szintig használhatod.
Ali: 1. a karaktered elveszti az Akrobata 3. szintjét erre a mesére, csak 2. szintig használhatod. 2. a karaktered elveszti az Akrobata 2. szintjét erre a mesére, csak 1. szintig használhatod.
Sárgalap: Tori Seaver Késés: Alistair Wilson 2
Határidő: 07. 31., éjfél Következő mesélői: 08. 01. //
Úgy tűnik a próbálkozásom mellé megy és végülis elengedem a dolgot azzal, hogy legalább már ezt is tudjuk és nem vesztettem semmit- Csak egy tipp volt, engedd el. - vonok vállat egyenlőre könnyeden, de azért felüti bennem a fejét elég erősen, hogy… Mi lenne ha tényleg vissza fordulnánk? Egyáltalán nem gondoltam bele, hogy ilyesmi elő fordulhat és hiába vagyunk sulin belül-biztonságban.. Lizzy állapota mindenhogyan rosszul hangzik. És nagyjából ekkor nekem is lüktetni kezd a fejem. Pazar! Amúgy is baj van a koncentrációmmal, úgyhogy nálam egy fejfájás elég durva tud lenni.. még ha enyhe is.. Egyenlőre nem tudom belőni, hogy mire van kihatással a feltámadó rosszullétem mármint az eddig tapasztalt képességeim küzöl. Gondolok arra, hogy talán a mumus lehet az oka, ami végett minekünk nem sikerült felülkerekednünk rajta, de Lizzy már a mumus előtt rosszul kezdett lenni és a lény is kontráz, hogy ezt nem ő okozza.. Megpróbálok a légzésemre figyelni hátha jobban leszek és lopva ahogy körbe pillantok olyan dolgokat keresek amik vasból lehetnek. Közben mérlegelek, mert szinte meg mernék rá esküdni, ha én is benyögöm, hogy rosszul vagyok, Daphne tutira elküld a francba minket.. De közben ott van az is, hogy.. ha ez valami olyasmi aminek nincs köze a gyenge pontjainkhoz, és terjed.. akkor arról nekik is tudniuk kellene… És nos igen, ez ebben a percben valóban dilemmát okoz. Grindelwald időskori alakja valóban elég rosszul fest, de nem rántok pálcát, hiszen jelenleg tisztában vagyok vele, hogy egy mumusról van szó. Anchev alakjára már lehet másképp reagáltam volna. Végül a légzésemen érzem, hogy valami kezd nem stimmelni, de ahelyett, hogy nyíltan kimondanám, hogy én is kezdek rosszul lenni csak annyit mondok. - Van egy olyan kellemetlen érzésem, hogy akármi is gyengíti Lizyt, nem csak ő lesz soron.. - hát.. el is mondtam meg nem is.. végül is lehet úgy értelmezni, hogy a “remek” megérzéseimre hivatkozom épp és nem a saját bőrömön tapasztaltakra… Nagyon igyekszem, hogy ne látszódjon rajtam egyenlőre semmi.. Arról természetesen megfelejtkezem, hogy Miss Jennings legilimentor és valószínűleg simán legvágja, hogy bizony valami sántít abban amit mondtam.. Ráadásul a jegyeim is elő bukkannak a halántékom és a szemeim körül erőteljesebben kirajzolódva, majd vissza simulnak, nagyjából épp úgy, ahogy a fejfájásom lüktet a koponyámban…. - Amúgy.. apa is képes volt hasonlóra.. - Csatlakozom be végül a Tori által felvetett témába - De ő már messze nincs itt, úgyhogy neki ehhez semmi köze. - teszem hozzá gyorsban, mielőtt bárki aggódni kezdene vagy furcsán nézni… De amikor Lizzy elkezdi ecsetelni, hogy mit és hogyan kéne tesztelgetni rajta egy kissé rezignáltan nézek rá, hogy.. ugye most ezt csak viccből mondta..? De Gina ki is mondja amit magam is gondolok, így nem szólalok meg, hogy gyengült állapotban bárkire átkokat szórni a csapaton belül… meg amúgy is orbitális hülyeség lenne… Még ha Lizzy esetében elsődlegesen pont a sebezhetetlenséget hoztam fel mint kiemelkedő tulajdonságot. Legyengülve aligha leszünk bárki hasznára… Brutális dilemmába kerülök mert nagyon szeretnék Vanessával találkozni de… totál haszontalanná válni sem akarnék. Úgyhogy meghozom a döntést… Vagyis színt vallok. - Én sem.. vagyok túl jól.. Talán Lizzynek és nekem.. tényleg nem kéne itt lennünk. - látszik rajtam hogy megzuhannak a vállaim és valahol valamiért vereségnek könyvelem el, de közben ott vagyok, hogy gyorsabban gyengülünk minthogy megtaláljuk a megoldást és ésszerűnek is tűnik meghátrálni meg nem is… És Daphneék nyakába tényleg nem lenne jó valami plusz botrányt varrni a mi, vagyis az én hülyeségem miatt. Mert hogy hármunkat én rántottam bele a tutiba.. Persze ha… Ha sikerül feltörniük a rúnát vagy valamit kezdeniük vele, az más… Na pont erről a dilemmáról van szó..
Meglehet, hogy csak képzelem a mumus együttérzését. Mégis valahol kell a lelkemnek, hogy úgy érezzem legalább ezekkel a lényekkel képes vagyok kapcsolatba lépni, és megértetni magam, és megérteni őket. Talán persze még engem is kísérteni fog a gonosz énem, amitől mindig is igazán rettegtem. De már azt is tudom, hogy még nem vagyok olyan. Amíg nem vagyok olyan, addig pedig választhatok más utat. Jelenleg számomra ennyi elég is. Amikor a mumus felveszi Grindelwald alakját, csak a szemöldököm szalad fel. Számomra ő nem félelmetesebb, mint bármelyik megalomán őrült Binns történelemkönyveinek lapjairól. Az anyagmanipulációhoz nem értek, így nem igazán tudom, hova akar Ali kilyukadni, de talán nem is fontos. Ami meg a rúna keresést és feltörést illeti, bár szereztem egy kiváló RBF-et rúnaismeretből, de ez azt hiszem ehhez közel sem lesz elég. Arra meg valahogy nem érzek ingerenciát, hogy még a RAVASZ-okon is a rúnamágiával szívassam magam. Az utóbbi időben inkább fektettem hangsúlyt az olyan tárgyakra, mint bájitaltan, legendás lények gondozása, gyógynövénytan. Ami az egyetemi felvételimhez kulcsfontosságú. Így a rúnásdit így ráhagyom a hozzáértőbbekre. Én magam inkább Lizzy állapotával foglalkozom. - Látszatra minden normális. Mármint a fizikai állapotát érintően. - állapítom meg. Persze ha a mágikus képességei gyengülnek, annak sokkal nehezebb lesz megállapítani az okát, és visszacsinálni. - Lehet nem ez a baj. Talán maga a hely rendelkezik valami mágia korlátozó hatással, ami előbb utóbb minket is elérhet, nem csak Lizzyt. Lehet csak azért érte őt elsőként, mert ő rendelkezik a legerősebb mágikus képességekkel. Persze ez találgatás, szóval talán tényleg sietni kéne. És persze felkészülni rá, hogy teljesen mágia mentesen is meg tudjuk védeni magunkat szükség esetén.- fejtem ki a véleményem Daphne szavaira. Közben pedig elkezdek kotorászni a tértágított táskámban, és egy tegezt csatolok az oldalamra tele nyílvesszőkkel, majd egy íjat veszek ki, és aljzok fel, hogy a vállamra tehessem. Így bármikor pillanatokon belül kész vagyok reagálni, akármi is várhat ránk ez után. Talán erre az egészre nem is lesz szükség, de ki tudja. Ha mind meggyengülünk, mire célba érünk, akkor jobb felkészülni erre is. - Ne beszélj ostobaságokat. Senki nem átkoz meg senkit. Egyszerűen próbáld meg elkerülni a komolyabb sérüléseket, főként azokat a dolgokat, amik tényleg sérülést okozhatnak. - forgatom meg a szememet Lizzy szavaira. Nem éppen az a baj, hogy lelkiismereti gondot okozna egy átok ellövése, amolyan teszt jelleggel. A baj, hogy nem tudhatjuk, hogy esetleg mennyit ronthat a jelenlegi helyzeten. És ha tényleg oda jutunk, hogy a gyengélkedőre kell valakinek felvinnie Lizzyt? Ezt jobb nem megkockáztatni. Elvben csak az ezüst okoz neki valódi kárt, de jelenleg ki tudja. Jobb az óvatosság. Bár eme gyengéjét nem szándékozom hangosan kimondani, de remélem így is érti a célzást. - Emlékszel a VMS-re? Tessék. Szükség esetére. - húzok elő még a táskámból egy vadászkést, és Lizzy-nek adom. A VMS-en több szám is volt, ahol igencsak kellett koncentrálni az önvédelemre. Lizzynek pedig igen élénk emlékei lehetnek róla, hogyan gyakoroltunk a különböző mugli fegyverekkel. A kés pengéje egyébként sima acél, így a szőke lánynak elvileg nem lehet baja tőle. Ez után kíváncsian odakukucskálok a rúnás csapatra, hogy ők, hogyan állhatnak, mit sikerült elérniük?
- Nem tudom... gyengeséget - próbálok választ adni Gerard kérdésére. - Mintha folyamatosan egyre inkább nehezemre esne minden... Gina eközben a fizikai állapotomat veszi jobban górcső alá, habár - nem szakértői véleményem szerint - ezt nem a testem egészségi állapotom okozza. Mégis, hagyom a lány számára, hogy a legjobb belátása szerint cselekedjen, hiszen ebben mégiscsak ő a szakértő, nem én. Szerény személyem ugyanis még a gyógyítói képességeit is erősen bizonytalanul használja súlyosabb esetekben, ami talán érthető, hiszen nem szeretném, ha bárkinek is miattam essen sokkal súlyosabb baja, mint ami indokolt lenne. - Nem hiszem, hogy közülünk én lennék az egyetlen, akit ez a csapba - már ha arról is van szó - érintene - töprengek félhangosan. Ráadásul, itt nem is én vagyok a legerősebb, szóval reális esetben a két felnőttet kellene gyengíteni, nem engem. Valamibe sikeresen belesétáltam, amit mások szerencsésen kikerültek. - Valóban? - tekintek érdeklődve a gomolygó lény irányába Ali szavai hallatán, de igazság szerint én nem látom rajta, hogy ezüstből állna. - Bár, már a terembe lépve furán éreztem magam és akkor még nem engedtük szabadon - állapítom meg végül, némi csendes mélázás múltán. Nem hiszem, hogy egy szekrénykén keresztül is hatással lett volna rám, habár, ha képes volt egyszerre mindenki félelmét megtestesíteni, akkor ez már piti feladat lehetett számára. Azért, amikor megszakad az aurorok és a Gina által fenntartott varázslat és a mumus Grindelwald alakját veszi fel, ösztönösen kapok a pálcám után és szegezem rá, amolyan: ne gyere közelebb-alapon. Tisztában vagyok azzal, hogy nem az igazi sötét mágus jelent meg itt, de még ezzel a tudattal sem kevésbé félelmetes, mint élőben. Egyébként is: jobb félni, mint megijedni. Ha a mumus esetleg felém venné az irányt, minden bizonnyal sz*rrá átkozom. - Pazar - sóhajtok egyet a mumus-Grindelwald mondandója hallatán. Szörnyű akadályok és megfejteni való rúnák? Más se hiányzott, de komolyan! Ráadásul, én is gyengülök, szóval egyelőre igen kétséges, hogy bárkinek is a hasznára leszek a közeljövőben. Talán nem ártana felkeresnem a Gyengélkedőt a tüneteimmel, de Madam Pomfrey jajgatását sincs kedvem hallgatni a felelőtlenségről. Ráadásul, abban az esetben indokolt a kemény és fárasztó büntetőmunka is, amihez szintén semmi kedvem sincs. Na és azért kíváncsivá tett ez a kis kiruccanás, szóval egyelőre maradok. Ha csak sejteném, hogy lassan, de biztosan kezdem elveszíteni a képességeimet, bizonyára visszafordulnék, de itt és most még csak eszembe se jut eme opció. - És még csak nem is sejted, ki vagy mi teheti ezt? - teszem fel a kérdést. Fura érzés Grindelwalddal beszélgetni, de hát a mumus is a teremben felállított csapdák egyik része, vagyis talán tud valamit ezzel kapcsolatban, ami hasznos lehet számunkra. Remélem, nem fogok egyre jobban gyengülni minden szinttel lejjebb haladva. Igazság szerint már az is eszembe jutott, hogy talán az angyalhoz lehet köze mindennek... Ki tudja, milyen képességei vannak és milyen állapotban lehet jelenleg. Talán szüksége van valaki erejére, hogy visszaerősödjön valamennyire vagy valamelyik képességem reagál így a közelségére. Már ha persze valóban itt van. Végül a mumus angolosan távozik, én pedig továbbra is a helyemen maradok. - Már a mágikus képességeimet is érinti - sóhajtok egyet az engem vizsgálgató Ginának címezve a szavaimat. Hogy mekkora mértékben, azt nem tudom megmondani, hiszen nem olyan képességeket kaptam, mint például a telekinézis vagy hasonló. A gyógyítást jelen pillanatban - szerencsére - nem indokolt használnom. - Ha egy halálos átok elé ugranék, akkor képes lennék megállapítani, hogy mi a helyzet, de ez nem ilyen egyszerű... - csóválom meg a fejem lemondóan. - Esetleg küldhetnél rám egy átkot - vetem fel végül. - Normális esetben nem hatnak rám vagy nem akkora mértékben. Egy Crucio megtenné... - ráncolom töprengve a szemöldököm. Tudom, tiltott varázslat és hasonló, de ez lenne a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy megtudjam, hányadán is állok pontosan. - Persze, azért nyitott vagyok más javaslatokra is - vonom meg a vállam, hiszen semmi kedvem ordítva fetrengeni a padlón, de ha nincs más út... Egy sérülést benyalnom ebben a helyzetben sokkal kockázatosabb, de egy átkot pillanatok alatt meg lehet szüntetni.
III. Ellenálló mágikus támadásokkal szemben, tehát pl. egy avada kedavra számára nem halálos varázslat.
Megrezzenek, ahogyan a szőke lány, Elizabeth kissé megroggyan. Daphne úgyis a helyzet magaslatán van, ahogyan az entitással tárgyal, alkut ajánl, feleslegesek vagyunk oda akár hárman is. A szőke griffendéleshez lépek, próbálom elkapni a karját, nehogy összessen. – És pontosan mit érzel? – A táskámban turkálok, hátha a szokásos auror felszerelések között találok valami nyugtató bájitalt, amit civileknek szoktunk adni, ha be vannak rezelve. Jár valamennyi fájdalomcsillapító, bátorító mellékhatással is, de többre sajnos most nincs időnk, lehetőségünk. Eleve a diákok csatlakoztak hozzánk, nem feltétlenül van lehetőségünk arra, hogy őket is védjük. Én ingatom a fejemet, nekem nincsen semmi bajom, de ha valami terjedő kórságról van szó, az később is beüthet. Esélyesebb azonban, hogy a mumus valakire jobban hatott, akik nincsenek még annyira felkészülve, hogy szembenézzenek a félelmeikkel. Miközben Elizabeth-et itatgatom, megüti a fülemet Gina különös hanghordozása. Az eddig oly szembenálló, dacos lány hangsúlyából most különös magány süt, amit még eddig nem hallottam ki. Én csonka családban nőttem fel egy bántalmazó lelkületű anyával, de nem az utcán, árván. Nem sokat tudok az olasz lány háttéréről, csak amit félszavakból csomagol ki, de hozzá képest biztosan arany életem volt. Kap most tőlem egy elismerő, bátorító pillantást, veheti ezt előlegnek abból, hogy képes vagyok felülbírálni az érzéseimet vele kapcsolatban. Elfogadni, hogy nem mindenki próbál meg támogató lenni, ahogy én. Ez nem csak érzék, sokkal inkább a körülmények adta lehetőségünk. Csak azért szakítom el a pillantásomat, mert Alistair mormogása szinte felébreszt, amolyan hümmentéssel ismerem el, hogy néha bizony nagy szerencsénk van. Sőt, mázlink. Ezt már csak az is alátámasztja, hogy a mumus egy bizonyos szintű kerülőutat kínál fel, amit magunktól aligha tudtunk volna meg, ha nincsen olyan együttállása a pálcánknak, hogy felfedi az igazi valóját. – Igen, lehetséges Tori. Vannak úgynevezett szipolyozó szörnyek, túlvilági teremtmények, amik az élet principiumából táplálkoznak. – Vélekedek én is, megerősítve az auror tanonc lányt, határozottan tetszik ez a nyitott kreativitás, ami belőle árad, így méltán örülök, hogy közénk állt. Az ilyen emberek válthatják meg a világot. Ha Daphne megtalálja a rúnát, én magam is megpróbálok rájönni, hogyan is juthatunk át abba a bizonyos harmadik terembe az angyalhoz. A Gringottsban rengeteg rúnával találkoztam, szerencsémre pont olyanokkal, ami csapdákat, védelmeket generál, így nem áll tőlem távol a terület. Ha a menyasszony megtalálja, akkor igyekszem átlátni a megtöréséhez szükséges mechanizmust. Ha szükséges, hátraparancsolok mindenkit, ha robbanna, akkor csak én legyen az elszenvedője.
//Banki rúnatörés alkalmazása//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nekem azért eszem ágában sincs megköszönni a pacának, hogy a legnagyobb aktuális félelmemet az orromalá dörgölte, hiszen attól még, hogy végül a varázslatnak hála a jövőkép végül jóvá alakult, a félelem még mindig ott van bent a lelkem mélyén, hogy mi van, ha nem alakul majd ilyen jól? Végtére is jelenleg is együtt vagyunk egy talán nem annyira veszélyes küldetésen, de eddig még egyik sem indult közvetlenül annak és mégis azzá alakultak. Végül bólintok hát, hogy egyszerre engedjük ezt azt az izét, de néhány pillanatnál több időt nem szentelek annak, hogy kövessem a tekintetemmel, amikor végül eltűnik, sokkal inkább foglalkoztat az, amit mondott. A nagyobb bökkenő, hogy közben más gondunk is van, ami azt hiszem nem kellene, hogy meglepjen. - Nem kellene itt lennetek, az a legnagyobb probléma. - sóhajtok egyet megrázva a fejemet, hiszen nem jó hír, hogy pont egy diákkal van gond. Legszívesebben most azonnal azt mondanám, hogy forduljanak szépen vissza és fejezzük be ezt az őrültséget, hogy nekik mindenképpen részt kell venniük benne, főleg ha kiderül, hogy Alistair sincs jól, nem csak Elizabeth, de egyelőre ő még nem jelezte, de hát ami késik. - Kétlem, hogy az iskolában olyan csapda lenne, ami elszívja az erőt és csak célzatosan egy valakitől. Akkor miért nem érezzük mind? - pillantor Torira. Persze ez nem jelenti azt, hogy a hely fokozatosan nem fogja akár mindegyikünk erejét megcsappantani. Minél tovább időzünk itt, annál nagyobb gondban lehetünk, ha erről van szó. - Inkább próbáljunk meg igyekezni. - persze hagyom, hogy Gina megnézze Elizabethet, de én mivel nem vagyok gyógyító nem ezzel foglalkozom. Főleg, ha számít, hogy mennyi időt töltünk itt, akkor nagyon is fontos, hogy időt nyerjünk és ebben segíthet a paca, ami mumusként ijesztgetett minket nem rég még. Meg kell találni azt a titkos rúnát, megfejteni és akkor nem lesz szükség a csapóajtóra, hanem mielőbb Vanessához juthatunk. A szekrényhez lépek hát, hogy megvizsgáljam azt és megkeressem a bizonyára jól elrejtett rúnát. Ha első körben eleve nem is látszik, akkor megpróbálom felfedni, aztán majd úgyis rá kell jönnünk a megoldásra, hogy aktiváljuk. - Arcanum Aperio! - próbálkozom előbb egy kereső bűbájjal, ami titkok felfedézésre szolgál, rejtett varázslatokat lehet a segítségével előhozni. Nem a rúnamágia ugyan a legfőbb erősségem, viszont a bűbájok igen jól mennek, ha más nem, hát a rúna fejtegetését átadom majd másnak, ha már egyáltalán meg van.
//Rúnaismeret: 26 pont Bűbájtan: 48 pont Arcanum Aperio: Kitalált varázslat, bűbáj. Rejtett mágiák felfedésére szolgál, egy adott területen legyen az pl. egy láthatatlan rúna. Nem alkalmas csapdák felfedésére.//
A mumus végigvárja, amíg tanakodnak, ugyan nem is igazán van választása, ameddig az aurorok összekapcsolódott mágiája csapdába ejti és formátlanságra kényszeríti. Amikor Gina hosszú beszédve kezd a nagy szemek felé fordulnak és teljességgel megértővé válnak, bár az is lehet, hogy a druida lány akarja ezt a fokú érzelmet beleképzelni a varázslénybe. Minden esetre Daphne-ra fordul amikor a nő feltételt szab és újra mindenki hallhatja a fejében a választ. - Segítek nektek, mert ti is segítettetek, aztán eltűnök örökre, soha többé nem fogtok hallani rólam. - válaszolja, nem akar bajt keverni, csak szabad lenni, ki tudja hány éve van már az iskolában. A mumus kavargó teste nem fémből van és főleg nem higanyból, szóval Alistair nem tudja megpiszkálni, semmi sem történik. Lizzy az egyetlen, aki gyengeséget érzett eddig, bár tény, ami tény, hogy most már Alistair feje is kissé elkezd lüktetni. Tori ismerheti a történeteket a másik világról, ahonnan Deneira is származik és ahol Alistair is felnőtt, tehát ilyen erőt szipolyozó lény valóban létezhet, de ez nem jelenti azt, hogy most is ez történik biztosan.
Amikor megszüntetik a varázslatot a mumus kitör és afféle "általános rémkép" szinten az idős, ráncos Grindelwald jelenik meg előttük. Remélhetőleg nem kezdik el agyonlőni, ugyanis most már szavakkal szólal meg elmetrükkök nélkül. - Az út ott vezet, a perzsa szőnyeg alatti csapóajtón és az angyal lány a harmadik teremben lesz. Mindegyik teremben szörnyű akadályok, de a szekrény, amibe zártak egy titkos rúnát rejt. Ha megoldjátok, akkor átkerülhettek egyenesen hozzá, egy titkos levágás azoknak, akik tudnak róla és nem akarják végigjárni a termeket. - mondja el a titkait a csapdának és a szekrénynek, amit Gerard szerencsésen felnyitott. Ha nem kezdenek el kutakodni ott, ha nem fogják el a mumust, ha nem veszik fel vele a mentális kapcsolatot, hanem a járatot találják meg, akkor bizony mindenen végig kellett volna küzdeniük magukat. - És nem, nem én teszem ezt veled, nekem nincsenek ilyesféle képességeim. - fordul végül Lizzy-hez, hiszen ugyan nem látszott, hogy lenne füle annak az amorf lénynek, de hallotta a beszélgetést. Miután ezeket elmondta, az alakja újra változik, ezúttal nem tekergő gyurma, hanem egy sötét, fekete füst lesz és halálfalókhoz hasonlatos módon szivárog el villámgyorsan a bejárati ajtón keresztül, amit felnyitottak a lengő bárddal és ki tudja valaha látják-e még viszont. Még soha senki nem látott mumust lidérces alakfelvétel nélkül és soha senki nem jegyzett fel olyat, hogy egyszerre több alakot mutatna mindenkinek, se mentális üzeneteket, tehát... akármi is volt, a fajának továbbfejlődött példája, talán a jövő mumusa. A fiatalok - és Daphne - hátra maradnak a zsúfolt teremben, hogy kihasználhassák a varázslény szövetségéből nyert hasznos tippeket, miközben Lizzy már jócskán érzi a gyengülést a képességei tekintetében és Alistair is kezdi magát furcsán érezni.
// Lizzy: 1. a karaktered elveszti az RMA 7. szintjét erre a mesére, csak 6. szintig használhatod. 2. a karaktered elveszíti a sebezhetetlenség III. szintjét erre a mesére, csak a II. szintig használhatod. 3. a karaktered elveszti az RMA 6. szintjét erre a mesére, csak 5. szintig használhatod. Ali: 1. a karaktered elveszti az Akrobata 3. szintjét erre a mesére, csak 2. szintig használhatod.
Sárgalap: - Késés: Alistair Wilson 1
Határidő: 07. 24., éjfél Következő mesélői: 07. 25. //
Nagyon furcsa ez az egész. Még mindig hevesen dobog a szívem és zihálok, amikor kimondom a varázsigét, de a megváltozó kép szinte biztosra veteti velem, hogy valóban mumusról volt szó. Ugyanis az oltár előtt saját vérét vesztő alak vérfoltjai hirtelen paradicsomszósz szagát kezdik árasztani, s az öltönynadrág eltűnik, akatta feltűnik egy szivecskés alsógatya, majd amint felfelé pillantok észrevehetem a zakó helyett Woodcock nagypapa kedvenc köntösét, alatta a szaftos trikóját és maszatos képét mindehhez, amint hálósipkában, suttyomban falja a spagettit, amit a nagymama eldugott a m,ásnapi vendégségre. Amikor a mama megjelenik sodrófával mögötte, s fejen kólintja kitört belőlem a nevetés. A jelenet így sosem történt meg, de sok hasonló megesett, s ezért olyan szórakoztató nekem. A döbbenet és az ideges félelem-szomorúság kezd elengedni engem, s így már koncentrálni tudok arra is, a mi köröttem zajlik. A lényt meglátva igencsak elkerekednek a szemeim, nem tudom hová tenni ezt a fajta fekete pacsmitot. Jórészt csak pislogok, mint vett malac a vásárban, s nem tudok mit kezdeni a látvánnyal. Lizzy baljóslatú szavai viszont kizökkentenek, Gina kérdésére megrázom a fejemet. - Semmi ilyesmit nem érzek, de ez azért elég fura. Amiatt lenne, mert sebezhetetlen, s valaki szipolyozza az erejét, hogy átvegye tőle? Létezik egyáltalán ilyesmi? - ezen a ponton Daphnera és Gerardra pillantok, mintha valamiféle megerősítést várnék, vagy nem is tudom.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Az egyre nyomasztóbb gyomorszorítás ellenére keresgélem még Sun-hit, hiszen hova a csudába tudott eltűnni ennyire hamar? De aztán a környezetem képe megakad ami szintén épp elég ijesztő és nagyjából úgy rándulok össze mintha valami rémálomból ébrednék. De legalább mindenki alakja újra beszivárog és ami elénk tárul arra meglehetősen meglepetten bámulok. Még a szám is tátva marad, bár az még az ijedtség miatt is, mert bizony halkan el-el akadva fújtatok. Ugyanakkor a gomolygó cucc erősen megbabonáz, ugyanis látványra egészen olyan mint apa vére… Megborzongok, átfogom magamat és megdörgölöm a karjaimat, még egy kicsit meg is paskolom az arcomat, hogy teljesen vissza térjek és felfogjam a történteket. Oké, szóval Sun-hi nem volt itt, nem kerültem valójában a csók közelébe és nem is bántottam meg… Ez egy kicsi megkönnyebbülés. Mármint a második fele a helyzetnek… Aztán Lizzy szavai zökkentenek ki és azért némi aggodalommal tölt el. Egyrészt mert önmagában nem jó ha bármelyikünk legyengül, másfelől pedig a sebezhetetlensége több mint hasznos nem veszíthetjük el! Megrázom a fejemet. - Én nem érzek gyengülést, de.. a mumusunk esküszöm olyan mintha higanyból vagy ezüstből lenne… - nézek el a lény irányába kissé még borzongva aztán… álmodok egy merészet hümmenve. Nem tudom mi Lizzy gyenge pontja de a mumussal kapcsolatban támad egy elég furcsa ötletem de egyenlőre csak ízlelgetem, főleg, hogy a szavait hallva az elmémben, a szőnyegekre terelődik a figyelmem és az azokon lévő esetleges mintákat kezdem el pásztázni hátha van értelme... - Amúgy… amikor megszakítottátok a “trükköt”.. Egészen arra emlékeztetett, mint a Szárnyas Vadkani elmecsapda… - bár ott senki nem mormolt nevetségessé változtató igét, mégis eszembe jut az eset. A szőnyeg bóklászása közben, csak úgy feltűnés nélkül - legalábbis nagyon szeretném feltűnés nélkül egyenlőre kíváncsiságból, megpróbálok a lény felé tapogatózni a Deneiratól lopott képességgel. Ha érzékelek is bármit, egyenlőre akkor sem bántom, mondjuk nem is áll szándékomban. De eljátszom a gondolattal, hogy.. mi lenne, ha elkapnám? Tudom, hogy a többiek épp el akarják ereszteni, így valójában csak akkor teszek bármit is, ha tényleg megpróbálna szabadulás után valakire ráhangolódni.
///Fémmanipuláció: 2. Rendelkezésre álló, elemi állapotú, vegyületként- fém ércként vagy ötvözetként előforduló fémek (réz, ón, bronz, ezüst, arany, vas, acél, higany, ólom, cink, platina(ill. nem csak földi eredetű fémek) kinyerése, szabadon alakítása legfeljebb 15m-es körzetben. Távolodva a középponttól 15m után gyengül.
Az embernek azt hiszem mindig a saját félelmeivel a legnehezebb szembe néznie. Nincs ez másként velem sem. Nem tudom, hogy hova tűntek a többiek, hogy őszinte legyek, eszembe se jutnak. Annyira lefoglal a saját rémképem. A belső félelmem, vagyis önmagam. A gonosz önmagam. A félelem, hogy a sok szörnyűségtől amit láttam már végleg elromlott bennem valami. Ez pedig a hozzám közel állók vesztét fogja okozni egy napon, amikor már semmi jó sem marad bennem. Dermesztő és hideg gondolat. Mégis tudom, hogy küzdenem kell ez ellen. Én nem lehetek olyan, mint aminek ezek a tükrök állítanak be. Ez nem lehet a valóság. Ahogy lassan végül tehát összeáll a kép, és némiképp remegő hangon kimondom a varázsigét az egyetlen homályos gyerekkori emlékbe kapaszkodom, ami segíthet rajtam. Nem is tudom, hogy valójában megtörtént-e, vagy csak képzeltem gyerekként az egészet. Talán ez most nem is számít. Igazából ez nem egy vicces emlék. Inkább olyan, ami a legsötétebb pillanatokban is mosolyra fakaszt, reményt, és melegség érzetet ad. Elképzelem, ahogy a "gonosz én" összemegy "mini én"-né. Vagyis az ártatlan kék virágos ruhácskás, copfos kicsi Ginává, aki még képes az önfeledt örömre, játékra, nevetésre. A tükrökben a mészárlás helyét átveszi a kicsi lány, ahogy a Maroni fagyizó teraszán a székek közt rohanva ütközik bele a keresztapja lábába, majd nevetve kapaszkodik bele a leguggoló férfi nyakába, hogy egy újabb gombóc fagyiért könyöröghessen ebéd előtt persze...
Nagyjából pedig ez az a pont, ahol az illúzió megtörik. A következő pillanatban ott találom magam a rémesen rendetlen teremben. A pálcám furcsa módon nem hagyja abba a varázslatot, ahogy Daphne és Gerard pálcája sem. Nem tudom, hogyan lehetséges ez. Azt hiszem, hogy a pálcamágia ezen formája meghaladja a tudásomat, hiszen sosem láttam még olyan, hogy két pálca így kapcsolódjon össze, nem hogy három. Viszont az elmémbe érkező üzenet hamar eltereli a figyelmem a nem is annyira elméleti bűbájtan kérdésről, amit vélhetően fel fogok tenni Flitwick professzornak. Szinte lenyűgözve nézem az amorf mumus alakot. Azt hiszem ez az első ilyen, hogy valaki valódi alakjában pillanthatja meg. Kivételesen szerencsésnek érzem magam emiatt. Ugyanakkor mély együttérzéssel fordulok a lény felé. Talán mert a múltam miatt nagyon is átérzem a helyzetét, vagy mert mindig is különleges kapcsolat fűzött a természethez, a növények, és állatok világához. - Tudom milyen félelmetes és magányos érzés. Főleg magányos, bezárva egyedül a sötétbe. Velem is bántak így, amikor kicsi és védtelen voltam. Csak élni akartam, ezért szöktem meg. Ahogy te is csak élni akarsz. Szabadon. Köszönöm, hogy segítettél szembenézni a félelmemmel. Már tudom, hogy én sosem leszek olyan. - mondom még az amorf mumusnak, és az auror párosra nézve, ha ők is elengedik, akkor én is leeresztem a pálcám megszakítva a varázslatot. Gerard-dal volt már néhány vélemény különbségünk. Gyakorta nem nyerte el a tetszését a világgal, és főként emberekkel kapcsolatos keserű cinizmusom. Ám ha most figyel, akkor most először nem a nyers kiábrándultságot, hanem az az mögött rejtőző ártatlan gyermeki fájdalmat is kiérezheti a szavakból. Ugyanakkor talán még senkinek sem jutott eszébe megköszönni egy mumusnak, hogy majd' halálra rémítette. Azonban, ha valaki szembenéz a saját félelmeivel, akkor képes feldolgozni is azokat. Ez pedig egy fontos lépés lehet. Nem mondom, hogy nincsenek félelmeim. Sok dolog van még, amit fel kell dolgoznom, amitől még most is félek. De úgy érezem, amíg képes vagyok a copfos kislányra emlékezni, amíg képes vagyok még egy olyan lény iránt is együttérzést, könyörületet mutatni, mint egy mumus, addig nem válhatok olyanná, mint a tükrökben. Ez egy megnyugtató gondolat. És egyenlőre elég is. A következő pillanatban pedig már Lizzy vonja magára a figyelmem, így gyorsan a lány mellé igyekszem, hogy megnézzem a pulzusát, arcszínét, bárit, ami segíthet eldönteni, hogy külső komoly baja van-e? Addig nem akarok bármit mondani, amíg nincs épkézláb ötletem azt illetően, hogy mi lehet a szőke háztársam baja. - Más is érez gyengeséget, rosszullétet, bármit? - teszem fel még az általános kérdést annélkül, hogy én magam megválaszolnám azt.
Egyedül vagyok a vaksötétben, nem hallom, ahogy a többiek egy mumus ellen veszik fel a harcot, hiszen abban az esetben számomra is minden rögtön világossá válna... A lehető legmélyebb félelmem válik valóra, a totális magány, amelyet képtelen lennék viccessé tenni. Kissé könnyfakasztó ama gondolat, miszerint griffendéles vagyok, de egy mumussal képtelen lennék felvenni a harcot, hiszen egész egyszerűen én nem látok ebben semmi bohókásat. Jó vagyok SVK-ból, na, nem kiemelkedő, de tartok egy igen erős átlagot, viszont azt meglepően kevesen tudják rólam, hogy a mumus az egyetlen olyan teremtmény, amellyel szemben folyamatosan kudarcot vallottam harmadikos koromban. Azt hiszem, Gillian és Chris az a két személy, akiknek beszámoltam erről és természetesen az évfolyamtársaim, akik szemtanúi voltak annak, hogy minden sötét varázslatok kivédése órán, amikor a mumus elleni varázslatot tanultuk, egyszerűen lefagytam... Egyikük sem beszélt senkinek sem a történtekről, így ezt a kis apróságot megtarthattam magamnak. Még kész szerencse, hogy nem kaptam hisztériás rohamot, noha az lett volna indokolt részemről, amikor 3D-ben éltem át a saját rémálmomat. Minden tiszteletem tehát azoké, akik képesek pálcát emelni és cselekedni eme lény ellen, de az nem én vagyok. Hirtelen azonban úgy foszlik szerte ez a rémálom, mintha valaki lekapcsolta volna a filmet, én pedig ott találom magam abban a helyiségben, ahol anno Bolyhoska őrizte a Bölcsek kövét, többedmagammal. Azért szükségem van pár röpke másodpercre annak érdekében, hogy felidézzem a nemrég történt eseményeket azt illetően, hogy mégis miként kerültem ide a diáktársaimmal együtt. Totálisan összezavart ez az egész, ráadásul az előttünk gomolygó ismeretlen massza sem túl bizalomgerjesztő. Ijesztőnek nem mondanám, csupán ezért nem kapom telibe egy átokkal rögtön azután, hogy visszatértem a valóságba és még azt sem tudom, veszélyt jelent-e ránk nézve ez a valami vagy sem. - Nem... nem érzem jól magam - szólalok meg halkan, miközben a többiek a gyurma további sorsáról társalognak "kedélyesen". Egyszerre állok még az iménti jelenés hatása alatt és gyengülök fokozatosan, amit egyelőre képtelen vagyok mire vélni. Annyira összeállt már a kép, hogy tudjam, egy mumus állt a háttérben az illúziót illetően, de ez akkor sem stimmel... Tény, ami tény, nem valami szerencsés olyasmit látni, amitől rettegünk, de ennek - a félelmen és ijedtségen kívül - nincsenek más mellékhatásai. - Ti nem érzitek furán magatokat? - pillantok körbe a csipet-csapaton, bárhogy is döntöttek a gyurmafüst további sorsát illetően. Tisztában vagyok azzal, hogy a tilosban járunk, az aurorokkal együtt, így hát nem lenne csoda, ha maga a hely lenne ilyen hatással ránk és rajtam ütközne ki ez a legerőteljesebben, habár fogalmam sincs arról, hogy miért pont én... Esetleg én lennék a leggyengébb mindenki más közül? A két felnőtt nyilvánvalóan más szinten áll, Gina egy mini-zseni az iskolán belül, Ali pedig... Nos, tudjuk, hogy az apja nem evilági volt, vagyis tőle örökölhetett nagyobb mágikus erőt. Egyedül Toriról nem tudom, mekkora mágikus erővel bírhat, bár a korából és abból adódóan, hogy ő az egyetlen, aki rábeszélést mellőzve tarthatott ide aurori engedéllyel, nyilván nem kispályás. - Mintha folyamatosan gyengülnék - teszem még hozzá magyarázatként, végül vetek Ginára egy kérdő pillantást. Kettőnk közül őt érdekli a gyógyítás, tudnia kell adnia erre valamiféle választ. Azért beszéd közben elkezdek körülnézni a testemen, mintegy apró szúrásnyomot keresve rajta. Nem nagy a valószínűsége annak, hogy bárki is tudta volna, miszerint pont én erre fogok járni és hogy az ezüst a gyengéje a képességemnek, de egy minimális adagban a szervezetembe juttatott argentum igencsak kielégítő válasz lehetne a tüneteim okát illetően. Nem éreztem ugyan semmilyen szúrást sem, de nem csak a szervezetemen belül gyengíthet le ez az anyag... Nem véletlenül nem viselek ezüstből készült ékszereket sem, noha imádom, ahogy kinéznek.
Fogalmam sincs róla, hogy a többiek mit élhetnek át, főleg Daphne rémképei aggasztanak. Nem tudhatom, hogy a múltja egy sötét részlete dereng fel, netán pont velem kapcsolatban merülnek fel így kételyei, én most bőven el vagyok azzal foglalva, hogy ne ismétlődjön meg a Nox-féle leitatás, csábítás, megerőszakolás. Megacélzom az akaratomat, szerencsére a félelmetes ködön át is hallom Daphne hangját, aki máris mumust űz, ezért ismétlem le én is az ő varázsát. Nox még közeledik, nyújtja felém a borospoharat, gombolja ki a blúzát, ám a varázslatom most úgy tűnik, célbaér. A nő a ringó járása közben beleiszik a borba, ami a torkán akad, fuldokolva kezd köhögni. Eldobja a poharat, de meztelen talpával belelép egy szilánkba, miközben a vetkőzős ujjai beleakadnak a ruhába, ezen már én is elmosolyodom, mert egy hatalmasat esik. Így már cseppet sem félelmetes, inkább szánni való teremtés. Na de azért ott még nem tartunk, hogy fel is segítsem! Ahogyan felnézek, a többiek is többé-kevésbé sikeresen legyűrték a félelmeiket, bár vannak még gondok, ez egyértelmű. Daphne-val és Ginával a pálca nagyon nem akar leállni, szinte egymás felé mutatnak, ahogyan egyedül bennük a varázs. A furcsa kis mumus igazi alakja roppantul meglepő, azért erre nem készít fel az iskola és a gyakorlat sem, hogy ilyet lássunk, sőt talán még senki sem szembesült az igazsággal. Mintha csak elhúznánk Oz paravánját, mert látni akarjuk a varázslót. – Azért csak óvatosan! – Szólok oda a lányoknak, mert bár az amorf paca nem tűnik félelmetesnek, de a pontos képességeit sem feltétlenül ismerjük mind. Már csak azért sem, mert az eddigi illúzión kívül most hangot is hallunk a fejünkben, ez is új! Daphne végül ultimátumot ajánl a pacának, ezért én is felemelem a pálcámat, elszakítva a varázst, ám készenlétben maradva, szinte ugrásra készen, hogy ha a mumus mégis próbálkozna.. A paca eléggé szégyenben maradt, kétlem, hogy bosszút akarna állni. Inkább érezze magát máshogyan hasznosnak. Bízom benne, hogy Gina is hisz neki, hogy mielőbb Vanessát kutassuk fel.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Képtelen vagyok most arra koncentrálni, hogy mi történik körülöttem, pedig valahol mélyen tudom, hiszen segíteni kellene a többieknek is, főleg a gyerekeknek, akiknek elee nem is szabadott volna velünk jönni. De most csak a kisfiúra tudok koncentrálni, amíg végül meg nem erőltetem az elmémet, hogy a kezemet is mozdítani tudjam és kimondjam a szükséges varázsigét, hogy a lény visszahúzódjon végre. A kép változik a varázslat hatására, az árvaház komor falai átalakulnak, halk zene szűrődik, a távolban mozgó, villogó dolgok pörögnek elmosódottan. Egy vidámpark bejáratából fordul hátra csillogó szemmel, amikor mellé szalad egy picit nagyobb kislány is, majd nem sokkal később két írtó nagy vattacukorral a kezében megérkezik Gerard, fura bohócsipkában, amitől mindkét gyerek nevetésben tör ki. És igen a jelenés végén az én hangom is felcsendül, még ha nem is látszom már, hogy aztán az egész úgy tűnjön el, ahogyan jött. - Hát ez meg... - értetlenül fogom fel, hogy mi történik a pálcáinkkal, amikor már végre mindenki teljesen a jelenben van újra és már csak a fura paca látszik előttünk, a pálcáink pedig mintha valahogy összeforrnának. Az az izé pedig próbál meggyőzni minket arról, hogy engedjük el. Bár értek a legendás állatokhoz, de nem mondanám, hogy ez a szakterületem, ezért ezúttal Ginára és Gerardra siklik a tekintetem. A paca segíthet nekünk, de bizony gondot is okozhat, ha csak úgy elengedjük. Kockázatos. - De, ha szabad leszel, bizony nem ijesztgethetsz csak úgy akárkit! - fenyegetem meg, mintha minimum azt sugallnám, hogy akkor megtaláljuk és bezárjuk a szekrénybe újra. Viszont, ha segíteni tud nekünk, azért az mégis csak hasznos lenne. Túl sok a szőnyeg és eddig még nem jutottunk semmire, hogy mi lehet a megoldás, vagy hol lehet a járat, ami Vanessához visz. A türelmem is fogy már, hiszen még sem akarnám, hogy órák múlva térjünk csak vissza a Minisztériumba. Ki tudja, hogy addig mit csinál az igazgató. Tehát, ha a többiek is benne vannak, akkor megszűntetem a varázslatot.
Tori biztos lehet abban, hogy a tanárok védőbűbájai óvják az életjeleket és nem elrontott valamit, kilencedikes aurorként ez igen meglepő lenne. Szabad szemmel annyit látni, hogy minden teli van cuccal, bútorok hevernek erre-arra, képek és faliszőnyegek felakasztva ott, ahol egy cseppnyi szabad fal lenne, ahogy a földön is rengetegféle szőnyeg hever, azt is totálisan lefedve, tehát ahhoz, hogy átnézzék a termet tényleg át kell nézniük belevetve magukat a munkába, ahogy Gerard tette a szekrény-nyitogatásokkal. Persze talán nem a legkövetendőbb példa, ha azt tekintjük milyen gyötrelem szabadul pillanatokon belül mindenkire. A csapat már rengeteg mindent átélt és ez meglátszik a látomásaikon, de a helyzetfelismerésükön is. Egyedül Lizzy-nek és Alistairnak nem sikerül felismernie, hogy egy Mumussal állnak szemben, az ő jelenésük tovább folytatódik, a familiáris se tudja őket kihúzni a transzból, hiszen azok is frászt kapnak a gazdáikkal együtt a kapcsolatuk miatt, ami minden varázslónak a lelkéből fakad. Még a többiek varázsigéjének a hangját se hallják meg elsőre, csak megy tovább a jelenetük. Viszont Daphne, Gerard, Gina és Tori képesek arra, hogy a Commikulus varázsigével akármit is láttak, nevetségessé, vidámmá tegyék és ezzel legyőzzék a szörnyeteget.
// Ismét lehetséges plusz pontokért kérem a négyestől, hogy írják le pontosan hogyan lesz a Mumus képe viccessé fordítva! //
Ám amikor a sikeres varázslatból mindegyik célbeért, nem egyszerűen visszamenekül a mumus a szekrénybe, ahonnan jött, de nem ám. Alistairnek és Lizzy-nek is megakad a kép és hirtelen mindenki egy nyűglődő, feketén gomolygó amorf teremtményt lát a szekrény előtt lebegni. Furcsa módon Daphne, Gerard és Gina varázspálcája nem is hagyja abba a varázslat szórását, ahogy kitartják a lény felé, szikrákat pattintva tartják foglyul, mintha a pálcáik összekapcsolódtak volna. Testvérpálcák lennének?... Egyelőre nem lehet tudni, de határozott kapcsolatot éreznek és nyilván az kizárt, hogy közöttük vérrokonság lenne, de valamilyen mágikus kapocs még is létrejött. Még senki a történelemben nem látta, hogy mi a Mumusok igazi alakja, de nagyon úgy tűnik, hogy az, hogy ennyien legyőzték egyszerre teljesen összezavarták a felerősített lényt, aki hat felé osztódva mindenkit egyszerre akart halálra rémiszteni. Egy fekete amorf paca, hatalmas szemekkel és pici fogatlan szájjal, egyértelműen életképtelen ebben a formában és az egyetlen fegyvere a félelemkeltés. Viszont bizonyára mentális képességei vannak, ha megérzi az ellenfél akaratát, mert bizony mindenki üzenetet kap egyenesen az elméjébe.
Nem én kértem, hogy egész életemre fogoly, taneszköz és riasztó legyek. Én is élek és én is szabad akarok lenni. Ne zárjatok vissza a szekrénybe... ne zárjatok vissza többé és akkor elmondok mindent. A szekrénybe nem csak engem zártak... és nem véletlenül lep be mindent szőnyeg...
A suttogás elhallgat, de a gomolygás nem áll meg, a lény küzd, hogy felvegye újra valakinek a félelmét és ne kelljen visszamennie a szekrénybe rejtőzködni, de egyértelmű, hogy olyan erősre sikerült a diákok támadása, hogy jelenleg az átmeneti állapotában tartják, amire eddig még soha nem volt példa. Nem különösebben szép látvány, olyan, mintha fekete, olajtól szennyezett csillámló agyaghurkák tekeregnének, de mivel se foga, se karma, csak két nagy gomb szeme, ijesztőnek semmiképpen sem ijesztő már. Mindenki szabadon tud mozogni már, nincsen semmiféle elmetrükk, bár Lizzy és Alistair esetében a Commikulusuk híjján a történetük nem lett lezárva, csak elvágva, még megélve az ijedtséget. Lizzy-t mindeközben újra kirázza a hideg, valamilyen furcsa érzés, mintha gyengülne, ahogy a terembeléptekor is elfogta valamilyen rossz érzés.
// Lizzy: 1. a karaktered elveszti az RMA 7. szintjét erre a mesére, csak 6. szintig használhatod. 2. a karaktered elveszíti a sebezhetetlenség III. szintjét erre a mesére, csak a II. szintig használhatod.
Sárgalap: - Késés: Alistair Wilson 1
A következő néhány körben kicsit hektikusabb 9-10 napos körök lesznek, aztán visszaállunk, remélem nem probléma.
Határidő: 07. 14., éjfél Következő mesélői: 07. 15. //
Látszólag semmi, egyetlen kóbor ajtó sincs sehol, ami csapónak tekinthető volna. Hiába a bűbáj is, nem mutat ki senki ember- és más fiát se. Meg lányát se. Igazából nem tudom, hogy azért nem, mert rosszul emlékeztem arra, hogy átformálható lenne a varázsige vagy azért, mert nincs senki a környéken olyan, akit nem látunk. Fura. Mi van, ha látjuk Vanessát csak nem fogja fel az ahyunk, hogy mi az amit látunk? Esetleg Vanessa nem ember? Vagy nem lény? Áh, utóbbi így ebben a formában biztos hülyeség, el is hessegetem, pláne mert az események ismét nem várt fordulatot vesznek, amint Gerard átesik rajtam. Felpillantok a hátam mögé, ahonnan érkezett az aurorférfi, de csak hogy lássam futólag mi érte, mielőtt segítek neki. Vagyis ez a terv, de visszafordulnom hozzá már nem sikerül. Tekintetem szinte fennakad a fekete öltönyön és annak nagy, díszes, már-már komikusan eltúlzott, maszkulin gombolásán. Nézem, ahogy a sötét szín sápasztja a viselője arcát és hallom fejemben felcsendülni a szavakat, melyek biztosítanak arról, hogy a fekete mindenkinek jól áll. Elmém rejtett zugában hevesen tiltakozom ez ellen, hiszen a sötétkék az a szín, melyet bárki viselhet büntetlenül, de ez is érezhetően kimondatlan marad, mint az, hogy nem akarom viselni az oltár előtt az öltönyöm. Mert az alak én vagyok, bőröm nemcsak természetesen sápadt, hanem a vérveszteség is teszi. Mellkasomon a fekete anyag zsebébe tömött fehér díszzsebkendő vörössé kezd válni, s mikor néma könnyek közt eltorzuló arccal kigombolom a zakóm alatta a fehér ingem úszik a véremben lapos, domboruló mellektől mentes mellkasomon. Mikor a hátam mögött megszólal a pap “Akarod-e Victor Seaver az itt megjelent..” hangja könnymosta és döbbenetülte arcom torz fintorba fordul, ajkaimról - a sajátomról s nem a látott tenmagaméról - varázsige pereg le. Hátha. Muszáj megpróbáljam, mert ha ez a valóság, akkor.. nem-nem-nem. - Comiculissimus! Victoria. Victoria te rohadék! Érted?! - nem tudok napirendre térni a látottek felett, csak szajkózom viselt neven és már-már hisztérikusan rázom fejemet, hátha ki tudom zavarni onnan írmagját is a látottaknak. Kérlek, Merlin! Add, hogy sikerüljön..
