2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Bevallom az lett volna a remek ötletem, hogy ameddig még meg vannak a képességeim és ha minden kötél szakad, Vanessát megpróbáltam volna kihoppanálni innen… mert mint felfedeztem, Roxin belül is sikerült már kiviteleznem. De a kabin totálisan leszívott. Így még mérlegre se tudom tenni, hogy esetleg amikor Daphne azt mondja a kapu nem volt rá jó hatással Gina meg elkezdi faggatni, felvessem az ötletet, hogy talán ki tudnám vinni. Nem tudom. Olyan mintha a lényem egy eszenciális részét kiszedték volna belőlem és ez meglehetősen nyomasztó… Tekintve hogy amúgy is mostanában kissé úgy érzem darabokban vagyok. Megdörgölöm a szemeimet, de csak hogy érezzem, a mintáim meg vannak-e… a nyelvemet pedig önkénytelenül is végig siklatom a fogsoromon belül… apa örökségei… vagy ez a doboz, ezeket az apróságokat is elnyelte..? Nem tudom mi a fenéért kínzom magamat ilyesmivel, vagy az önmarcangolással Vanessával kapcsolatban, vagy a képességemmel kapcsolatban.. vagy a megelőzhetetlennek tűnő dolgokkal kapcsolatban.. Kell keresnem valakit aki segít ebben az egészben. Kicsit nehéz elismernem hogy nem tudom használni a képességemet, holott azt hittem milyen penge vagyok belőle és nyugodtan támaszkodhatok rá BÁRMIKOR! Vanessának végül biccentek, hogy értettem. Aztán csak hallgatom a körülöttem lévő beszélgetéseket. Daphne szavai pedig némi életet vernek belém, bár nem a Minisztériummal kapcsolatban. De ő, Gerard és Tori nem a Minisztérium. Ők velünk vannak, akármi is menjen a másik oldalon… Mert ebben a percben, a Minisztériumot sem érzem közelebb magamhoz, mint Grindelwaldékat.. Lizzy kijelentésére viszont majd kiesek a számon - Annabelle Mitchell?! Ő nem csak simán tag… hanem… - kissé megilletődötten nézek a lányra, de elharapom a mondat végét. Nem mintha én kevésbé megdöbbentő felmenőket sorakoztathatnék fel. De végül csak hümmenek egyet az infókra. Nem kezdem méregetni és nem is állok másképp hozzá. Azért a nagy búcsúzkodás elég feltűnő Gerard és Daphne között és kissé talán illetlenül meg is bámulom őket. Fura érzés, voltaképp meghat a búcsújuk.. De.. miért búcsúznak? Ekkora a baj..? Tényleg nincs jó hatással senkire ez a hely… már jó ideje nem gondoltam azokra akiktől nem tudtam elbúcsúzni. Vagyis, magára erre a tényre.. Ők maguk elég sokat eszembe jutottak, de valahogy a vidámabb emlékek. Gina éles pattogó szinte parancsoló, vagyis számomra követelőzőnek ható szavai zökkentenek ki. Végül Gina mellé lépek és a vállára teszem a kezemet egészen szeliden. - Nem gondolod… hogy ha a kapu veszélyt jelent miss Jennings-re, akkor a nehezebb út is..? - igazából csak egy tipp és a kérdés közben Daphnera nézek valójában, szóval őneki is szól, nem feltétlen Ginanak. Ő tovább áll Lizzy-hez én viszont maradok és Tori után elmondom a magam gondolatát is - Miss Jennings, mi lenne, ha a familiárisát próbálnánk meg át juttatni magunkkal a kapun? Egy üzenettel aztán tovább küldenénk McGalagony professzorhoz. Mi pedig… vagyis… - sóhajtok egyet kissé letörten, igenis bánom amit most kimondok, de azt hiszem így van rendben - az auror társai, vagy ha Tori maradna, akkor Gerard és Vanessa… tovább tudnak menni Shanna után. Mit gondol? Bár amennyiben mi maradunk iskolán belül, nyilván mi is tudunk McGalagony professzornak szólni..- gondolok itt nyilván hármunkra akiknek itt sem kéne lennünk. Kissé kelletlenül pillantok oldalra belátva a tényt. Az a gyatra igazság, hogy így minden nélkül, meglehetősen kiszolgáltatottnak érzem magamat és a helyzetet. Hárman vagyunk akik elvesztették a képsségeiket és talán a varászerőnk is épp annyira padlón van és hárman vannak akik tudnának mit kezdeni a nehezített pályával. Ketten amennyiben Tori maradna... És Gerardnak és Ginanak kellene megoldaniuk az akadályokat onnantól, amennyiben azok kizárólag mágikus eredetűek és ránk is figyelni még plióuszba..! Ehhez pedig rohadtul nem fűlik a fogam. Főleg, hogy a két Griffendéles lányt én rántottam bele. Persze nem tartok fel senkit amikor újra próbálkoznak a tárcsával már.
Micsoda szerencse, hogy rám maximum a saját családom pikkel, s nem a komplett minisztérium. Így mágiám az van, bár messze nem olyan menő, mint a sebezhetetlenség vagy bármi ilyesmi. Én csak az eszemre támaszkodom és a természetes mágiára, amellyel minden varázsló és boszorkány rendelkezik. Daphne válasza megnyugtat, valamilyen szinten. nincs okom feltételezni, hogy olyasmit mond, ami nem teljesen igaz, vagy esetleg rejtegetne valamit. Ettől függetlenül azért az ötlettől bukfencet vet a gyomrom, hogy hagyjuk itt mintegy Vanessa helyett. - Minden tisztelettel, de.. jó ötlet ez? - pillantok hol rá, hol gerardra, de hamar elterelődik a figyelmem, elvégre ők a képzett aurorok, hogyha nekik ez rendben van akkor nem lenne szép akadékoskodjak. És azt amúgy is megteszi helyettem a vörös. A tárcsát figyelem, minden tudásommal azon vagyok, hogy képes legyek úgy életre hívni a helyes kombinációt, hogy közben ne süssem ki az egészet és rontsak el valamit. Ilyesformán a tüzeskedésbe nem szállok bele, maradok Daphne mellett tulajdonképpen. Reményeim szerint azért van minta a rúnasorban és rá tudok jönni arra, hogy mi az, hogy ne csak vaktában lövöldözzünk. Talán butaság, de lopva körbepillantok, hogy láthatok-e valami segítséget a falakon, visszaköszönni a rúnajeleknek vagy bárminek ami felfogható segítségnek, de ami nem olyan triviális, hogy azonnal feltűnhessen bárkinek. - Nem volna jobb, ha itt maradnék én is? Ők így is lesznek négyen, s ha maradok akkor ketten leszünk itt is. Nem akarom megkérdőjelezni a döntés helyességét, s szemtelen se kívánok lenni, de.. ha nem is együtt maradásra biztatnám a teljes csoportot, de abban, hogy senki ne maradjon egyedül van valami azért. - jegyzem meg Daphnenak közben azért.
Felsóhajtok, ahogyan többen jelzik, hogy elvesztik az erejüket. Most mindannyian csapdában vagyunk, de Vanessa legalább kezd egy fokkal oldódni. Ginának intek hogy ne miattam aggódjon, én jól vagyok. Fél füllel ismét elkapom, hogy Alistair ismeri Vanessát, még rokonok is. Erről még régebben lemaradtam, vélhetően akkor derült ki, amikor abban a furcsa börtönben voltak a többiek. És ismét be vagyunk most zárva. Az is kiderül, hogy Shanna nem eltűnt, hanem követ valakit, de akkor is rossz érzésem van, hogy egyedül van, s nem segíthetünk neki. Tori alaposan fejest ugrott a mély vízbe, de határtalanul büszke vagyok rá, hogy ilyen szilárdan helyt tud állni, nem esik ki a magabiztos auror álcájából. – Nem baj, azért megpróbálom. – Szólok vissza Vanessának, akinek azonban igaza van, szerencsére a lángok nem olvasztják le az arcomat, de hát ugye alapból óvatos vagyok. Első körben nem zárom vissza az ajtót, mert látom, hogy Gina már ugrik is, hogy tettrekészen megvizsgálja, csupán hátrábblépek, ahogyan Daphne beszélni akar velem. Torihoz hasonlóan én is hozom a magabiztos stílust. – Jól van, te vagy a tapasztaltabb, tudod, hogy mit csinálsz. Igyekszünk ezt mielőbb megoldani, hogy ki tudjunk engedni kívülről. Addig pedig semmi hősködés! – Mondom ezzel magamnak is, mert ha velem történne valami, akkor nem biztos, hogy bárki is el tudna jutni addig a pontig, hogy szóljon Dumbledore-nak. Akkor pedig Daphne amíg él, ide lenne bezárva, babával együtt. Mivel Vanessának sincsen ereje, nem tud nekünk segíteni a lángok megfékezésében. Viszonzom Dapnhe csókját, remélhetőleg nem az utolsó. Kissé elszorul a szívem a születendő gyermekünk kapcsán, de nem akarom, hogy Daphne is aggódjon azon, hogy én szorongok. Elengedem őt, s segítek Ginának támasztani az ajtót, hogy ő elolthassa a lángokat. Ha szükséges, én magam is szórok oda valami elemi vízcsóvát, hogy megtámogassam a kijutási kísérletet.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Torinak csak bólintok. Na, nem mintha nem akarnék magamtól is vigyázni Lizzyre. Eléggé ismerem már a VMS óta, hogy tudjam, hajlamos túlzásokba esni saját magával kapcsolatban. A szó minden negatív értelmével együtt. Bár azt nem tudom, hogy a Daniellel való kapcsolata mennyiben lesz képes pozitív irányba befolyásolni majd a személyiségét. Nem is tartozik rám. A lényeg, hogy jobban oda kell rá figyelni, hogy ne csináljon ostobaságot. Az, hogy Alival elvesztették a mágikus képességeiket sajnos nem az én hatásköröm. Nem tudok rajtuk segíteni, legfeljebb a késsel, amit már amúgy is Lizzy rendelkezésére bocsátottam. Szívesen cserélnék én velük, vélhetőleg engem kevésbé hozna zavarba a mágia hiánya, mint őket, akik egész életükben csak arra támaszkodhattak. De hát ez nem kívánságműsor. Viszont a beszélgetés fonalából legalább az leszűrődik, hogy a hely azok mágiáját korlátozza, akikre a minisztérium pikkel, és vagy azok rokonaira. Kellemetlen. Mondjuk, ha innen nézem egyszerre jó, és rossz, hogy még Cody szüleit sem sikerült elkapniuk az auroroknak. Jó, mert így legalább az én mágiám nem korlátozódik egy olyan rokon miatt, akihez és a nézeteihez semmi közöm, másrészt rossz, mert ki tudja miféle elmebeteg szörnyűségeket művel a Mortimer házaspár éppen, csak mert pszichopatának lenni jó. - Hogy érted, hogy nincs rád jó hatással a kapu? Van valami, amiről tudnunk kéne? Gyógyító vagyok, talán segíthetek. Ha pedig a kapun nem jöhetsz, akkor mind megyünk a hosszabb és nehezebb úton. De együtt kell maradnunk. Nem hagyunk hátra senkit. Ettől vagyunk egy csapat. - csapok le Daphne szavaira, bár továbbra se avatott be a teljes igazságba. Talán azt hiszi, hogy mert ő auror titkolózhat, de ez most senkinek se használ. Talán neki leginkább nem. Bár ebben nem lehetek biztos. A viselkedése hirtelen nagyon megváltozása viszont egyértelműen jelzi, hogy van valami komoly dolog itt, amit nem mond el. Ugyanis a mumus termében még mérget mertem volna venni rá néhány perccel ezelőtt, hogy nincs az az Isten, hogy ő magunkra hagyjon minket, és saját maga nélkül küldjön minket Shanna mentő akcióra. Főleg, hogy a csapat nagyja egyszerű diák. Nézelődés közben én ugyan semmi hasznosat nem találok, de Gerard igen, amikor megtalálja az ajtót a tüzes szobához. A baj csak az, hogy Lizzy is oda akar alkalmatlankodni. Carnivora a drága szobatársam lábához ugrik, és a nadrágjába csimpaszkodva próbálja elhúzni onnan. És én is igyekszem gyorsan visszahúzni a hőforrástól, remélhetőleg az előtt, hogy megégetné magát. - Mégis mit csinálsz? A tűz nem a barátod. Éget. Megsérülsz. Nem akarod, hogy az égési sebeidet nézegesse a drága pasikád. Csúnya hegeket hagyhat. Jobb esetben. - világosítom fel a hebrencs szöszi társam, a magam talán kissé nyers módján. Bár abban azért igaza lehet, hogy varázslattal megfékezhetők a lángok. Persze azért ránézek Gerard képére is, csak hogy megbizonyosodjak róla, hogy ő nem égette már meg magát. - Hát egy próbát megér. Majd én. Glaius Maxima!- teszek egy próbát a tűz eloltására, miután pálcát húzok. Persze csak ha Gerard addig nyitva tartja az ajtót, vagy ismét ki nem nyitom. Ha a varázslatom sikeres, és el tudom oltani a lángokat, akkor óvatosan merészkedem közel az ajtóhoz, hogy átkukucskálva rajta felmérjem a helyzetet a másik szobába, mielőtt átlépnék. Ha pedig nem, hát akkor becsapom az ajtót, mielőtt én is ropogósra sülnék, hogy új megoldáson kezdjek gondolkodni.
//Glaius: A vizet jéggé fagyasztja, de tűz oltására is kiválóan alkalmas varázsige. (Maxima: varázslat hatóerejét növeli) Varázserő: 37 pont BBT: 17 pont //
Nem ismerem ezt a bizonyos Vanessát, szóval őszintén szólva semmit sem tudok arról, hogy bármikor is az iskola épületében lófrált volna. Nyilván pletykáltak róla ezt-azt, főleg abban az esetben, ha észlelhető volt a "mássága", de én az időm nagy részét Daniellel, a kviddicspályán vagy a Griffendél tornyában töltöm. Mindezeken kívül csupán a Nagyterembe vagy az órákra járok le, más vizeket aligha zavarok. Hozzánk pedig soha senki sem ült be, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Mindenesetre, észreveszem, hogy Ali egy kissé kijött a sodrából, ha fogalmazhatok így, szóval inkább hallgatok. Nem áll szándékomban ugyanis senkit sem megbántani. És igen... néha talán túl tárgyilagos tudok lenni mindennel kapcsolatban is. Nyilván nem ártana ezen nagyon hamar változtatnom, különben olyan embereket is megbántok, akiket egyáltalán nem állt szándékomban. Már a kalamajka legelején is sejthettem volna, hogy ennek nem lesz jó vége és esélyesen Ginával együtt elég rossz döntést hoztunk, amikor követtük Alit az auror párosig, de mindez csupán akkor válik bizonyossá bennem, amikor a kapun átlépve fura üresség kerít hatalmába és a szőke hugrás srác is egy biccentéssel erősíti meg a kérdésemet. Az persze már csak hab a tortán, hogy a pálcával való próbálkozásaim rendre kudarcot vallanak, vagyis nem csak a képességeink, de a mágikus erőnk is felszívódott a testünkből. Igen kellemetlen olyasmit elveszíteni, ami szinte veled együtt nőtt fel... Mintha legalábbis mindkét karom fogta volna magát és hirtelen leesett volna. Totálisan fegyvertelennek érzem magam és már hopp! oda is a kalandvágyam. Valahogy mindenben a pálcámra támaszkodtam eddig, ha pedig ez nincs, akkor hiábavaló Gina fegyverarzenálja, akkor sem fogom magam nagyobb biztonságban érezni. - Nem... mi... elvesztettük a képességeinket - bököm ki végül Gina kérdése hallatán, noha nem is értem, mit is várok tőle tulajdonképpen. Daphne egyelőre jól leplezi a benne zajló folyamatokat, hiszen semmit se veszek észre abból, hogy bármi gond is lenne vele. Mondjuk, lekötnek a saját dolgaim és hát a gyógyítás is olyasvalami, ami engem sohasem érintett igazán. Nyilván sokkal hamarabb kiszúrnám a dolgot, ha már évek óta ez a szakma vonzana és képes lennék minden egyes apró jelet tünetként kezelni, de így... - A nagynéném a Testvériség tagja. Annabelle Mitchell - bököm ki szemrebbenés nélkül az információt a Vanessa nevű nő számára, amikor felfedi, hogy mi is a pontos oka annak, hogy ez történik velünk. Soha senkinek sem meséltem még a zűrös nénikémről, a családunk "fekete bárányáról". Igazság szerint már hosszú ideje nem láttam, hacsak nem vesszük azt a röpke pár pillanatig tartó futó találkát a tükörnél, de hát még abban se lehetek biztos, hogy ő észrevett-e egyáltalán. Meg hát mégis mit számít? A vérségi köteléken kívül semmi más nincs köztünk. Daphne szavai valamilyen szinten megnyugtatnak, noha az időközben Gerard által felfedezett terem már korántsem könnyű falat, azt meg kell hagyni. Azért egy tűzviharba besétálni még sebezhetetlenként is szép kihívás lett volna számomra, de így... Torinak nem tudok segíteni a tárcsa megfejtésében, hiszen helyből hülye vagyok ilyesmiből, úgyhogy inkább a férfi mellé lépek, biztonságos távolságot tartva a lángoktól. - Nyilván meg lehet szüntetni mágiával... - elmélkedem hangosan. Ha van is ott egy átjáró, azt Vanessa elől szerették volna elrejteni, de azok, akiknek van képességük, talán könnyűszerrel megszakíthatják a tomboló tűzvihart. - Bár, az is esélyes, hogy mindez csupán illúzió - vetem fel végül, miközben azt figyelem meg, hogy érzékelem-e a bőrömön a forróságot, amelyet a lángok okozhatnak, hacsak Gerard be nem csukta az ajtót. Ha így is tett, akkor legfeljebb kinyitom, tartva a biztonságos távolságot. Torinak igaza van, mivel egész életemben sebezhetetlen voltam, nehezebben mérem fel a helyzetek súlyát, de a tűz olyasvalami, ami még engem is megégethet... Talán Vanessa sem számolt ezzel az eshetőséggel, pont a rémisztő látvány miatt.
Ahogy hirtelen megjelennek a többiek is, már úgy érzem az eddigi csend után kissé zsongani kezd a fejem a sok beszédtől, magyarázattól és úgy általában a jelenlétüktől. Kell egy nagy levegő és egy pillanatra a halántékomra teszem mindkét ujjamat, hogy kicsit összeszedjem magamat és eltudjam különíteni a gondolataimat... tőlük. - Az zsákutca lesz. - szólok oda azért Gerardnak mielőtt még kinyitná a tükör mögötti ajtót, hiszen én már láttam és nem jutottam többre, mint ő, bár nekik van mágiájuk, egy részüknek, tehát könnyebben legyőzhetik a tüzet, de erősen kétlem, hogy elég lenne szimplán lelocsolni egy adag vízzel és úgy kijutni innen. Alival csupán egyszer beszéltem. Nem mondanám, hogy komoly kapcsolat alakult ki közöttünk, de tény, hogy legalább ismerjük egymást és hát főleg miattam nem lett ebből több, mert túlságosan elzárkózom mindenki elől. - Az erődet meg kellene tanulnod kezelni, különben ő irányít téged. - pillantok rá, hiszen úgy látom erősen magát hibáztatja, egyáltalán azzal, hogy beszélt velem, vagy hogy lát dolgokat előre, amiken nem tud változtatni. De nem ez a legalkalmasabb hely és idő, hogy beszéljek vele, legalábbis nem részletesebben ennél a megjegyzésnél. Inkább csak figyelek a szavaikra és az alapján próbálom összerakni, hogy mi a helyzet pontosan. Az egész igen zűrös, főleg hogy láthatóan ők se tudnak innen csak úgy lelépni, ahogy jöttek. Kiváló felmentő sereg, mondhatom... Na nem mintha azért jöttek volna, csak átkísérni egy másik zárkába, ugye? Az viszont még engem is aggaszt, még ha nem is mutatom ki, hogy Shanna bajban van. - A mágiátok pont azért szűnt meg, mint az enyém. A tiéd, mert a rokonom vagy, a tiéd pedig... kinek a rokona vagy, aki elég veszélyes ahhoz, hogy korlátozni akarják a varázserejét és a Minisztérium kezére került már legalább egyszer? - pillantok a szőke lányra, hiszen nem ismerem, nem tudom a nevét és azt sem tudhatom, hogy Annabelle rokona. Nem sok hírem van a nagyvilágból, csak újságok, de azokban bizony láhattam cikket a nő elfogásáról. Ashton azért segít tájékozódni, amennyire idebent eddig lehetőségem volt rá. Persze jelenleg ő sem tudhatja, hogy mégis hova a fenébe tűnhettem, mint ahogyan az apám sem... Kusza dolgok ezek a kapcsolatok. - Jól van. - bólintok végül, szokás szerint nem túl bőbeszédűen a barna hajú nő szavaira. Az továbbra sem tetszik, hogy megint visszakerüljek a Minisztériumba, de az egyértelmű, hogy amíg itt vagyok korlátozva van az erőm és mintha még a gondolataim között is lenne olyan, amihez nem férek hozzá, lezárt emlék, azokon kívül is, amiket még mindig nem sikerült feltörnöm az idekerülésem kapcsán. Az alku viszont működőképesnek tűnik és azt hiszem tartozom annyival Shannának, hogy ha tudok, segítsek neki.
Eddig igen ugyesen titkoltam a helyzetemet és még mindig nem szándékozom felfedni a többiek előtt. Mégis csak diákokról van szó, ki tudja, hogy kinek kotyognák el direkt, vagy véletlenül, és ha már eddig titkoltam... Tudom, hogy már sokáig úgysem lehet, de pár bővebb ruha, szerencsés testalkat és egy kis mágia eddig elég volt hozzá. Az viszont már egyértelműen körvonalazódik bennem, hogy ha ki is tudjuk nyitni újra azt a kaput, bizony én... mi arra nem mehetünk, mert túlságosan kockázatos, sőt biztos, hogy rossz vége lenne. Formálódik is bennem egy gondolat, hiába tudom, hogy Gerard nem örülne neki, ha felvetném, de egyelőre talán nincs más ötlet, főleg amikor kinyitja az ajtót, ami mögött lángok lobognak. Tori kérdése ránt ki a gondolataim közül. - Persze, jól vagyok, csak a kapu azt hiszem nem volt rám jó hatással. - felelem egy félmosollyal, továbbra is azon gondolkodva, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ez a hely végülis biztoságos és Vanessa is itt van egy ideje, úgyhogy bajom nem eshet. Dumbledore pedig visszatér majd minden bizonnyal, ha amihez most idő kell neki, azt elintézi. Aztán persze, ha már megtalálták Shannát szólhatnak McGalagonynak is, hogy én még itt vagyok és akkor feloldva az akadályokat már gond nélkül kijutok innen. Csak türelmesen várnom kell, rájuk bízni ezt és... elfogadni, hogy valószínűleg egy ideig most majd ez vár rám. Lássuk be kénytelen leszek belátni, hogy íróasztal mögé küldenek majd, ha kiderül a helyzetem és talán Gerardnak is könnyebb dolga lesz, ha nem kell aggódnia miattam. Halkan sóhajtok egyet, mire végül magamban lejátszom a dolgot. - Ha rájövünk a nyitjára, kimehettek. Ha jól sejtem odakint visszakapjátok az erőtöket, te is... - pillantok ezúttal már Vanessára. - Meg kell bíznod bennünk és nekünk is benned ugye? Ha segítesz megkeresni Shannát, mindent megteszünk, hogy úgy juss el a Minisztériumba, ahogyan és... amikor szeretnél. - ha kitérőt tenne, vagy húzná az időt, tudom is én. De tényleg nincs más út, mint hogy kölcsönös bizalommal álljunk ehhez az egészhez. Sejtem, hogy neki ez jóval nehezebb feladat lehet, mint nekünk, de lássuk be, hogy nekünk is bízni kell abban, hogy nem repül el félúton és szökik meg. Ezután végül Gerardhoz lépek, mert tudom, hogy az lesz a legnehezebb feladat, hogy itthagyjon. Bármennyire is kínos pillanat lehet, hogy itt vannak mások is rajtunk kívül, mégis megfogom a két kezét. - Nem lesz baj, rendben? Én most nem mehetek ki, veszélyes lenne. - itt elég jelentőségteljesen nézek rá, hogy értse, nem csak rám jelentene veszélyt, hogy újra átmenjek azon a kapun. Időnk viszont most nem biztos, hogy van annyi, hogy más kiutat találjunk. - Vanessa is biztonságban volt itt, nekem se lesz bajom. Ha megtaláltátok Shannát, szóltok az igazgatónak, vagy a helyettesének és ők majd kiengednek. Csak nagyon vigyázz magadra! - egy csók azért, még ha röpke is mégis csak belefér, muszáj beleférnie. Remélem, hogy nem kell ennél komolyabban rábeszélnem, hiszen ezután már lehetőség szerint ellépnék mellőle, hogy segítsek Torinak megvizsgálni a szerkezetet. Aktiválta, úgyhogy már csak arra kell rájönni, hogy újabb feltörés nélkül mivel és hogyan aktiváljuk. Ebben azért megpróbálhatok segíteni úgy, hogy én aztán majd itt maradok.
Miután megérkeznek a görcsök Daphne összeköti, hogy a térkapus utazás bár mindenki másnak egy kész sétagalopp a megszokott hoppanálásokhoz képest, benne jócskán felkavart valamit a baba miatt és kockázatos lenne, ha visszafelé is arra menne. Persze még mindig rájöhetnek, hogy mi lett volna a három csapdával ellátott terem útvonala és mehetnének vissza arra, viszont ezzel rengeteg időt veszítenének és az se garantált, hogy átjutnának. Lizzy-nek semmi sem sikerül, abszolút nincsenek mágikus képességei, ahogy Vanessának és Alistairnek se itt, a szobában.
Gerard vészkijáratot nem talál, hiszen lényegében azon érkeztek, a térkapu a "kiskapu", a gyors útvonal, viszont ahogy körbejárja a termet az egész alakos tükör mögött talál egy nyomógombot, amivel elmozdítja és ami utat nyit egy másik terembe, viszont abból a teremből szó szerint ömlik a tűzvihar, amitől nem is látni a túloldalt és pillanatokon belül ahogy az arcába csap elég rendesen felhevíti, de szerencsére nem égeti meg, ameddig nem próbálna átmenni. Vanessa is megtalálhatta már, de erők nélkül maximum gyönyörködhetett a szép lángokban, átmenni esélye se lett volna. Gina szabad szemmel nem talál egyelőre rúnákat, valószínűleg Vanessa is látta már a kapun közlekedni a tanárokat, és nincsenek egyértelműen kihelyezve. Ráadásul a másik oldalon Alistair csak a vibrálásnak ment neki a baltával, nem volt ott semmiféle rúna. Vanessanak sikerül levonnia a beszélgetésekből, hogy hozzá hasonlóan Alistair miért vesztette el a képességét, de azt is hallotta az egyik minisztériumtól, hogy mielőtt megszökött volna Annabelle Mitchell azelőtt belőle is levettek egy olyan mágikus mintát, amivel az ő vérrokonainak is elveszik a képességeiket, ahogy a Deneirából és belőle levett minták miatt Alistair is. Tehát Lizzy... Viszont Shannáról valóban nem tud semmit és miután kiszedtek a fejéből valami fontosat, ami miatt most még mélyebben el van ásva, el is feledtették vele, legalább is addig mindenképpen, ameddig a helynek az aurája lefogja a képességeit. Ki kell jutnia ahhoz, hogy végre mindent megértsen Grindelwalddal kapcsolatban és azért is, hogy Shannának segíthessen... ha akar. Tori egyértelműen életre tudja kelteni a tárcsát, viszont feltöréssel jöttek át így visszafelé biztosan nem fog sikerülni "erőszakoskodni" vele. Muszáj beírniuk rúnakódokat, különben teljesen instabillá válik vagy egyenesen felrobban még azelőtt, hogy átjutottak volna rajta. A jó hír az, hogy látták idefelé, hogy az a kapu hozta le őket, ami kéken vibrált, így amikor próbálkozik és sárga szikrákat hány a kapu tudhatja, hogy mikor hagyja abba a próbálkozást, mikor próbálkoznak rosszal és mindig megszakíthatja mielőtt elfüstölne.
// Lizzy és Alistair elveszti minden mágikus képességét és a familiárisok is "visszaszippantódnak" beléjük.
Sárgalap: Tori Seaver 2 Késés: Alistair Wilson 2
Határidő: 09. 04, éjfél Következő mesélői: 09. 05. //
Szó se lehet arról, hogy hagyma öket egyedül átlépni. Gerard azt a feladatot adta nekem, hogy vigyázzak a fiatalságra így nem maradok le tőlük, figyelem őket és velük mozgok tehát remélhetőleg nem vág ketté a kapu a bezáródással hanem át tudok lépni én is. Odaát Poszit magamhoz intem, mivel nem Lélekállat így csak Tűzleheletével és sünharapással szállt volna be Carnicora védelmébe ha valami történik, de azzal tuti. Ha láttam volna ha nem. A beszélgetésbe Vanessával nem szállok be, de megérdeklődöm Alit és Lizzyt, hogy minden rendben van-e velük, hisz eléggé nem természetes az, hogy a familiárisaik is szó szerint eltűnnek bennük. Mivel Lizzy a sebezhetetlensége nélkül sokkal sebezhetőbb így Ginához fordulok.
- Vigyázz rá nagyon, ha bármi olyasmit akarna tenni, ami egy kétbalkezesebb valakinek már kárt okozhatna akkor állítsd meg. Aki sose volt sebezhető az nem tudja jól felmérni meddig mehet el. - kérem meg őt.
Szemem sarkából tán elkapom Daphne mozdulatát mellyel a hasához nyúl, de mivel nem vagyok az a fajta, aki válykál más magánéletében s Daphne képzett auror így nyilván jól rejtegeti a terhességét nem gyanakszom semmire. Viszont a mozdulat létezik, így azért halkan megkérdem tőle:
- Minden rendben?
Bármi lehet. A szoba hatása elvette Aliék erejét. Mumus is volt. Az kéne még hogy valami bensőt rágó szörny költözzön Daphneba. A tárcsát vizsgálom, próbálom feltörni. Idefelé a másik oldalon a csapdát és a rúnás cuccot is átláttam, hátha most is segedelmemre lesznek a tanulmányaim.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Azért jócskán a homlokom közepére szalad a szőke szemöldököm. - Nem akart kockáztatni…?! De hát Vanessa eddig is a suli folyosóin mászkált és a birtokon belül oda ment ahova akart, bármikor beülhetett volna akár órára is! - ömlik ki belőlem a szó és itt már viszont nem tudom teljesen lepergetni magamról azt amit Lizzy mond, még ha ez nem is feltétlenül az ő személyes véleménye.. Talán mert túl kegyetlennek találom.. talán túl tárgyilagosnak.. legalábbis amit kimond. Közben persze arra kicsit rácsodálkozom, hogy… Lizzy velünk volt a Deneirával vívott harcban.. jelenleg valószínűleg amiatt van rosszul, mert a tőle lopott képességet használta és az átok egy kalap alá vette velünk.. Sőt apa szeptembertől decemberig a suliban tanított, vele pedig viszonylag többször össze lehetett futni a folyosón vagy akárhol ez idő alatt.. Mégis úgy találgat az “emberek”ről mintha soha nem tapasztalt volna semmit azzal kapcsolatban, hogy nem csak a Földön van élet… még ha egy másik síkra is kell menni a többiekért. Így inkább ezt a részt már nem is kommentálom. Átlépve azonnal megcsap valami, vagyis egészen pontosan valaminek a hiánya. Nagyjából mintha kiveszett volna a lényem egy esszenciális része. Homlokon csókol, hogy ha bárkit is megkérdeztem volna Vanessa állapotáról, akiknek a familiárisa átjött, akkor talán nem döntök úgy, hogy oké persze menjünk… Lizzy kérdésére csak biccentek kelletlenül. Gina kérdésére pedig megcsóválom a fejemet. - Nem. De mindegy.. ennél rosszabb talán nem lesz. - motyogom. Dumbledorra vonatkozólag össze préselem a számat. - Szerintem.. ez nem az ő… tervének a része. - megremegek egész testemben, kilel a hideg. Aztán meghallom amit mond és belüktet a fejem annyira, hogy kénytelen vagyok megdörgölni a szemeimet. Nincs látomásom és ez még csak nem is a helynek köszönhető… Vagy tudja a franc. Egy biztos tényezője van - Nem lett volna szabad beszélnem veled… - mondom ki Vanessának címezve a fejemet megcsóválva és valami ordenáré bűntudattal nézve rá, amitől tudom, hogy semmi nem lesz jobb. De valami elképesztő dühöt érzek ebben a pillanatban minden olyan döntésem miatt, amit a “látomásaim” miatt hoztam meg és ahelyett, hogy sikerült volna segítenem bármiben, eddig csak elcsesznem sikerült.. voltaképp előteremteni a körülményeket, hogy bekövetkezzen minden… eddig hiába láttam bármit is előre, vagy bármi, egyetlen nekünk kedvező fordulatot nem sikerült össze hozni azzal, hogy bármit is sikerült volna megakadályozni. Hiába volt előttünk, hogy valószínűleg mi lesz… Végül közelebb megyek Vanessához - Legutóbb egy sötét varázsló meglépett Shannaék orra elől.. Olyasmit láttam, hogy őt követi Shanna de azt éreztem bajba került. És.. mivel te össze vagy kötve vele, ezért jöttem, jöttünk hozzád. - mutatok végig hármunkon Gina-Lizzy-meg magamon. - De.. ha ez a Minisztérium műve.. akkor hol van Dumbledore? - végül kissé megzuhant vállakkal kibököm azt is ami nyomaszt - Eddig.. bármit láttam, nem sikerült elébe mennünk. Egy jó részét sikeresen én csesztem el… Mi van akkor, ha Shanna helyzete is csak egy… csel? - osztom meg mindenkivel első sorban Gerardnak, Torinak és miss Jennings-nek címezve, noha utóbbi mintha rosszul lenne. Aztán Vanessára nézek - Amikor a Minisztérium rád talált, a Testvériség tartott fogva? Mi van ha ez egy csali, mert vissza akarnak kapni? - azt már inkább elharapom csak és nem mondom ki hiába a nyelvemen van, hogy ezt a rohadt szipolyozó átkot elnézve… velük lehet jobban jártál volna.. Ha az a helyzet áll fenn amire gondolok.. A Minisztérium mélységesen elcseszte.. Vanessát olyan régóta tartják fogva, hogy a Testvériségnek egyetlen szavába kerülne maga mellé állítani… És ki is ül az arcomra, hogy totálisan megérteném, ha így döntene.. Persze újra felüti bennem a fejét a düh mert az amit Vanessával művelnek.. művelhetnék a családom bármely tagjával.. Ha a Minisztérium esetleg tényleg a hülye beszélgetésünk miatt csinálta ezt… akkor azzal is tisztában vannak, hogy apa.. soha többé nem fog tudni egyikünkért sem kiállni… Egyik oldalról sem.
Hát nem is túl vonzó gondolat átsétálni egy bizonytalanul működő portálon. Azonban néha kockáztatni kell. Én pedig nem mondok le a csapattársaimról. Sem a túloldalon tanyázó aurorokról, és Vanessáról, sem az itteni diáktársaimról. - Sose tudni mi jár Dumbledore fejében, de sose csinál semmit véletlenül. - fűzöm még hozzá Lizzy okfejtéséhez. Nem tudom, hogy ez az egész mért pont Alira és Lizzyre van ilyen hatással, és találgatni sem akarok jelenleg. Az nem lenne túl szerencsés. Ahogy Ali találom bűbája sem sikerül túl jól a rúnával szemben. Tehát innen már ideje lenne igyekezni. Szerencsére magán a portálon való átjutás nem ütközik komolyabb gondokba. Tulajdonképpen a mágikus utazásokra jellemző gyomorforgató kellemetlenségektől is mentes, meglepő módon. A túloldalon nem kezdek újabb bájcsevejbe a fogvatartott lánnyal, ezt meghagyom a hivatalos személyeknek, és Alinak, akiknek nyilván több közük van hozzá, mint nekem. Én inkább csak nézelődésbe fogok. - Minden rendben? És veletek? - teszem fel előbb Daphne számára a kérdést, amikor látom, hogy a hasához nyúl, majd Ali és Lizzy felé is. Bár egyenlőre messzemenő következtetéseket egyikük esetében sem vonok le. Vélhetően ennek a szobának van valami mágia korlátozó hatása, ami valahogy hat bizonyos emberek, bizonyos képességeire. Csak a logikát nem fedeztem még fel benne. De mint említettem Dumbledore semmit sem csinál véletlenszerűen, még ha néha úgy is tűnik. Talán ez a mágiakorlátozás érte most utol Daphnét is. Vagy csak felerősítette a női bajait. Akárhogy is, amíg ő maga nem avat be a pontos helyzetébe, és állapotába, addig nem leszek képes érdemi segítséget nyújtani számára. Még ha szeretnék is. Minden esetre, ha Daphne, vagy bárki más a teremben igényli, akkor odamegyek hozzá, hogy megvizsgáljam. Ha mást nem legalább a pulzusát és az általános életfunkciókat ellenőrizzem. Ha viszont erre nincs különösebb igény, akkor inkább a szobában kezdek módszeresen körülnézni. Egész pontosan valami hasonló rúnajeleket keresek, mint aminek az elpusztításával Ali próbálkozott a túloldalon. Elvégre vak tyúk is talál szemet. Hátha sikerül megtalálni a mágiasemlegesítő hatás forrását, és kiiktatni. Kezdetnek jó lenne. Aztán persze még vissza is kell jutni innen a kiinduló pontra. Majd még ott van Shanna problémája is. Vanessa megvan, és nem látszik rajta külsérelmi nyom, de valahogy az az érzésem ez még csak a megpróbáltatások kezdete volt. Nem szeretem amikor ilyen megérzéseim vannak. Mindig bajt jelentenek. De hátha valaki sikerrel jár a tárcsával visszafele, vagy a Daphne által emlegetett másik út megtalálásával kapcsolatban. Végül is kijutni innen a következő cél. Mindig csak egy lépést, nem igaz?
Vanessa elég cinikusnak tűnik, azt kell mondanom, hogy megértem. Évek óta van már bezárva, kísérletezgetnek vele, így már végképp nem csoda, ha mindenkin levezeti a feszültséget, már nem hisz benne, hogy bárki is segíteni akarna neki. Nem magyarázhatjuk a bizonyítványunkat, hogy mi tényleg jók vagyunk, ezen a ponton a szavak már mit sem számítanak. Nem kapunk érdemi választ, hogy mi lett Shannával, így csak reménykedhetünk, hogy a főnök lánya jól van, s tudja, hogy mit csinál. Felsóhajtok, ahogyan az angyal tovább sorolja a kínzásokat, ez azért már tényleg durva. Megértem, ha a minisztérium vizsgálódik, egy másik világból érkezett szárnyas teremtmény sosem jó jel, s lehet, hogy csak az előfutára valami szörnyűségnek. Ám én úgy vélem, hogy már túl sok idő telt el, Vanessa láthatóan nem veszélyes, megérdemelné már, hogy végre szabad legyen. Tudom, hogy nincsenek érdemi emlékei, de ha maga a minisztérium varázslói sem jutottak előre, akkor nem tarthatjuk fogva még évtizedekig. – Azon vagyunk, hogy tisztázzuk a nevedet. – Itt belépnek a többiek, a tárcsával viszont nem boldogulunk, de azért Torira hagyom, hátha tud próbálkozni. Daphne bár nem szól, a szemem sarkából gyakran odanézek, szinte már ösztönösen, hogy mi van vele, de én meg nem akarom túlaggódni az utolsó munkahónapjait. Tudom, hogy ha bármi baj lenne, akkor azonnal szólna. Igyekszem elvonatkoztatni, s a feladatunkra koncentrálni. Továbbra is a bankos múltamra támaszkodom. A Gringottsban számtalan rejtett ajtó, járat volt, hogy megvédjék a kincseket, de azt is tudom, hogy a koboldok a saját kijutásukhoz azért raktak be vészkijáratot. Most is ilyet keresek, nem csak kézzel, kopogtatva, hanem az elmémet is használva, hogy hol érzem azt, hogy más a mágia szövedéke. Ezt már megtanultam különösebb pálca lengetés nélkül is. Nem feltétlenül rúnák után kutatok, inkább rejtekajtók, nyomógombok, álmennyezetek után. Bármi jó lehet, ami ebből a cellából utat nyit. Közben kérdőn nézek a diákokra, hátha tudnak valami hasznos gondolattal szolgálni, például hogy történt-e valami kint, amíg külön voltunk.
//Sikertelen dobás//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem állítom, hogy álmaim netovábbja lenne átlépni azon a kapun vagy mifenén, de jobb, ha nem szakadunk le az auroroktól, ergó a felnőttektől. Egyrészt nekik se szerencsés, ha szem elől veszítenek minket, másrészt pedig mi sem tudhatjuk, mi lenne a legjobb megoldás jelen helyzetben. Visszafordulni vagy maradni? A képességeink elvesztése nem kecsegtet semmi jóval sem számunkra, arra pedig végképp nem tudok magyarázatot adni, hogy ez Alin kívül miért érint engem is. Csakis a lopott erők lehetnek a ludasak esetemben, hiszen semmi más nem köt Deneirához. Hacsak nem fogadtak engem is örökbe és származom abból a másik világból... Ehh, le kell ülnöm megbeszélni ezt anyuékkal, noha a Gilliannel való külső hasonlóságaink azért már-már felérnek egy DNS-teszttel is. - Nem tudom, talán nem állt szándékában kockáztatni - csóválom meg a fejem tanácstalanul. Rengeteg tanuló mászkál fel-alá a Roxfort folyosóin és ha Vanessa egyszer ki szeretne merészkedni közéjük, akkor annak az a legbiztonságosabb módja, ha megfosztják az erejétől. - Esetleg Dumbledore talán még azzal is számolt, hogy akadnak hozzátok hasonló "emberek" ezen a világon és nem csupán a jó szándék vezérli mindet... Fogalmam sincs, én csak ötletelek - vonom meg a vállam, hiszen a semminél ez is több és arra is adok esélyt mások számára ezzel, hogy simán megmondják, miszerint hetet-havat hordok itt össze vagy pedig kattan bennük valami és én leszek a nap hőse. A fene se tudja, mindenesetre sokkal jobb szövegelni, semmint némán várni a végkifejletre. A baltás-incidens nem sül el valami jól, noha valami határozottan kisül belőle, annyi szent. A kapu azért a következő pillanatban igen szépen "meginog", noha igazság szerint nem tudom, hogy ez most szerencsétlen véletlen vagy a kettő összefügg-e egymással. Én magam azért szorosan Ali nyomában haladok át a kapun, hogy ha ne adj isten bármi is történne, akkor legyen időm cselekedni valamit. Bármit. Maga az út teljesen sima és zökkenőmentes, mondhatni piskóta. Ami azonban utána történik már korántsem nevezhető hétköznapinak. Nem sok időm akad nézelődni, hiszen a kapun átlépve nem sokkal később már érzem, hogy nagyjából minden mágikus képességem elhagyott és a famíliárisom pedig... Mintha az őt létrehozó mágia megszűnt volna. - Te is...? - pillantok bizonytalanul Alistairre, de azért a kérdésem közepette a pálcámmal igyekszem egy-két kisebb, alap bűbájt elvégezni, hátha legalább ennyi maradt számunkra, noha sok reményt nem fűzök a sikerhez. Még kész szerencse, hogy Ginától átvettem azt a tőrt... Arra azért kíváncsi lennék, hogy az általunk birtokolt mágikus tárgyak érnek-e majd valamit ezek után a kezünkben. Fogalmam sincs ugyanis, hogy Ali légdeszkáját külön mágia hajtja vagy a fiú varázsereje. Mondjuk, utóbbi esetben maximum csak fejbe hajítani lesz képes vele bárkit is...
(Kisebb bűbáj alatt a Lumost értem pl. És Lizzy - mivel elvesztette a gyógyítói képességeit is - nem tud Daphné terhességéről, szóval részemről ezúttal elmarad a dobás)
Tudom én, hogy Gerard miért mondja ezt, mielőtt még belépnénk. Jobban kell vigyáznom magamra, mint eddig. Ez könnyebb lenne, ha tényleg annyi lenne csak a dolgunk, hogy visszakísérjük Vanessát a Minisztériumba és Dumbledore nem nehezeítené meg ennyire a dolgunkat, de hát... valahol sejthettük, hogy ez nem fog majd olyan könnyen menni. - Jól van, óvatos leszek, igyekszem. - bólintok végül és egy mosolyt is mellékelek. Nem csinálok butaságot, bár jó lenne már lassan tényleg túllenni rajta. Valahogy úgy sejtem, hogy hiába jutunk be, kifelé már nem lesz majd olyan egyszerű. Vanessa pedig nem is akar elsőre velünk jönni, ami segítene, hogy ne záródjon be az a kapu. Időnként azért hátrapillantok, hiszen egyelőre még vibrál, amíg az első néhány mondatot váltjuk egymással. Akkor talán még van esély. - Lehetséges, hogy bajba került, Alistair látomása alapján. - felelek még Vanessának, jó eséllyel még az előtt, hogy a többiek is megérkeznének a kapun át, ami aztán halvány vibrálással, de ahogy nyílt úgy be is záródik, ami egyelőre semmi jót nem jelent. Főleg, hogy sejtem, hogy nem lesz majd olyan egyszerűen újra kinyitni, hiába is próbálnánk. Az pedig még kellemetlenebb, hogy automatikusan nyúlok a hasamhoz, amikor megérzem a kellemetlen nyomást ott. Nem szisszenek fel, annál azért remélhetőleg több akaraterőm van és nem akarom ráhozni Gerardra sem a frászt. Lehet, hogy így nem volt a legjobb ötlet átlépni ezen a kapun? Mindenesetre így most még nehezebb a külvilágra figyelni, legyen szó Vanessáról, vagy a kapuról, úgyhogy maximum Tori próbálkozhat újra a kinyitásával, még ha neki sem fog úgy se sikerülni. Akkor viszont más kiút kell. Igyekszem venni néhány jó nagy, mély levegőt, hátha jobb lesz tőle a helyzet és odabent is lenyugszanak a kedélyek, majd amennyire megy igyekszem felmérni a szobát. Vanessának nincsen mágiája, de nekünk azért még akad. Van ide másik bejárat is, csak azt nem találtuk meg, mert a rövidebb úton jöttünk, de akkor másképp is ki lehet jutni innen, csak rá kell jönnünk, hogy hogyan. Megpróbálom kicsit végignézni a falakat, Vanessát most a többiekre hagyom és így jobban tudok arra is koncentrálni, hogy kicsit lenyugodjanak a kedélyek a hasamban is. Egyelőre csak szimplán puszta kézzel, nem nyúlok azonnal mágiához. Ha hatással volt a kapu a kicsire, akkor ki tudja, hogy ez a hely milyen hatással van ránk pontosan.
Végül a fiatalság miután nem sikerül megtörni a varázslatot, csak kissé felkavarni, átlép a kapun sorban, Alistair, Lizzy és Gina. Gina mögött már jócskán meginog a kapu, sőt, ahogy átérnek a túloldalon be is záródik hirtelen. Néhány másodpercig nem is történik semmi, mintha csak egy átlagos kapun sétálnának át, rántásoktól és minden kellemetlenségtől mentesen, ám néhány másodpercen belül ahogy körbenéznek Alistairnak és Lizzy-nek egyértelművé válik, hogy minden egyes mágikus képességük elszáll. Akármit próbálnának kis, szinte üresnek érzik magukat, ugyan nem érzelmileg vagy fizikailag, azzal semmi probléma sincs. A másik oldalon ameddig beszélnek és próbálják Vanessát meggyőzni a fiatalok sorban libasorban bukkannak fel és így esélyük sincsen lényegében elindulni vissza. Mondjuk Vanessa sem csipkedi magát, talán ha sok időt tölt el ebben a kis börtönben az ember, ami lényegében egy kijárat és ablak nélküli hálószoba és icipici mosdóval, lehet, hogy nem csak a mágikus képességeit blokkolja, hanem az életerejét is megcsapolja.
- Miért, mi történt Shannával? - kérdez vissza, egyértelműen látszik, hogy vagy nagyon jó színész vagy fogalma sincsen. - Adtam már éppen elég esélyt és nem én vagyok az, aki képtelen elengedni a múltat, a Minisztérium süt rám olyan bűnöket, amiket el sem követtem. Néhány napja engedélyt adtam, hogy újra átvizsgálják az elmém erre csak még mélyebbre zárattak ezzel az undorító energiaszipolyozó bűbájjal. - teszi hozzá, amíg teljes nem lesz a csapat és hirtelen be nem záródik a kapu. Azért ebben a pillanatban egyrészt látszik rajta a felismerés, hogy Alistair is megjelent és az is, hogy csak érdemes lett volna valahogy áttörni az aurorokon és egyedül eltűnni, de a lehetőséget elszalasztották. - Akkor gondolom írjátok be a jelszót és menjünk. Mintha lenne bármiben is választásom. - vonja meg a vállát, arra számítva, hogy a kis csapat engedéllyel érkezett és azért tudták a kiskaput, mert visszafelé is tudják az utat. Csak ez nem éppen így van. Erről az oldalról is van egy rúnatárcsa, de ha beírják ugyanazt, amit a másik oldalról nem történik az ég világon semmi. Viszont azok, akik jártasak rúnamágiában és kicsit utána gondolnak rájöhetnek, hogy van egy nemkívánt mellékhatása ennek az egyszerű utazásnak... Daphne hasában a már nagyobbacska baba, akit igyekeztek leplezni kellemetlenül kezd el fészkelődni és a nő egy erősebb görcsöt tapasztal, ugyan még egyértelműen nem olyan erőset, hogy pánikolni kelljen. Még. Viszont az biztos, hogy a görcsök vannak annyira erősek, hogy kevésbé tudjon koncentrálni a külvilágra, ösztönösen a pocakjára figyel.
// Kérekszépen Rúnamágia+IQ próbát azoktól, akik tudnak/tudhatnak Daphne terhességéről és aki sikeres, rájöhet, hogy újabb utazás a kapun, ha át is engedi - mert többen mennének, mint amennyien érkeztek, ami már egy kockázat - beindíthat egy koraszülést.
Lizzy és Alistair elveszti minden mágikus képességét és a familiárisok is "visszaszippantódnak" beléjük.
Sárgalap: Tori Seaver 2 Késés: Alistair Wilson 2
Határidő: 08. 28, éjfél Következő mesélői: 08. 29. //
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Amikor Lizzy fejtegetni kezdi a miérteket határozottan megrökönyödök. Bár nem amiatt mert megkülönböztetett. - Amennyiben a hozzánk hasonlók _ellen_ lett létre hozva, mégis mi értelme annak, hogy Dumbledore vagy a Minisztérium védeni szándékozik Vanessát? Vagy ha Dumbledore védeni akarja a Minisztériumtól szintúgy mi értelme ennek az egésznek? Mármint… ha én valakit meg akarok védeni, nem fosztom meg az “eszközeitől” amivel akár magát is meg tudná védeni! - hadarom a végére egy kissé bosszússá válik a hangom, de egyben megpróbálok értelmet is keresni az egészben. - Egyáltalán hol van Dumbledore? - De aztán csak megvárom ameddig Tori felvonja a pajzsot. Egy kissé vakmerő, vagy egyenesen butaság talán amit meg akarok próbálni, de valahol a kíváncsiság is hajt és hátha sikerül! Azt mindenesetre hamar megállapítom, hogy közel sem olyan egyszerű azt a baltát megmozdítani, mint amiket eddig mozgattam valaha ezzel a bűbájjal, de ebben a helyzetben és főleg hogy elbájolt, avagy épp megátkozott tárgyról van szó, annyira nem csodálkozom. Az, viszont ami történik határozottan meglep és egy kissé megilletődve keresem az egyensúlyomat, amin persze rögtön érzem, hogy mintha az a fene nagy magabiztosságom amit az utóbbi időben magamra szedtem és gond nélkül manővereztem miatta, ebben a helyzetben határozottan elhagyna.. Fenébe.. A kisülés/robbanás miatt reflexszerűen takarom el az arcomat, holott tudom, hogy Tori pajzsa valószínűleg megvéd minket. Azért körbe pillantva megállapítom, hogy ez bizony megint nem volt a legokosabb ötlet. Főleg amikor meglátom, hogy meginog a kapu is.. - Fenébe.. - motyogom egy sóhajjal. Mindig megfogadom, hogy nem nem csinálok újabb hülyeséget! Megpróbálok nem hibát hibára halmozni.. Mégis valahogy mindig rá futok! Gina szavaira biccentek és.. nos lássuk a medvét! - Megyek.. megyek előre. - találok magamra, ha már Gina vállalta hogy utolsónak megy, akkor én meg megyek legelsőnek. Mivel odaát elvileg Daphne, Gerard és Vanessa van csak így elteszem a pálcámat és úgy evickélek át a kapun, ha csak Tori meg nem állít valami miatt..
Lizzy és Ali eszmecseréjéhez nem igazán tudok továbbra sem hozzászólni. Nem ismerem Vanessa képességeit, sem a lopott képességeket. Így jobb híján kénytelen vagyok elfogadni a találgatásokat. Bár Lizzy úgy tűnik kezd szétszórt is lenni, mert pár perce mondtam ugyanezt Daphnénak, mielőtt átlépett volna a kapun. Vagyis hogy lehet, minél erőssebb valaki, annál jobban hat rá a korlátozás. Bár akkor egészen furcsa, hogy eddig én és a felnőttek mért nem éreztük meg? Lehet mégsem ez a megoldás. De akkor mi lehet? Inkább csak Torinak bólintok, hogy ő is átküldi a saját familiárisát. Így a két állat együtt baktat át a túloldalra. Ali ötlete ellen nem szólalok fel, mert én sem tudok jobbat. Viszont a pajzsbűbáj határozottan hasznosnak bizonyul, tekintve eléggé elszabadítja a srác az erőket. Ha eddig lett is volna valami hasznos dolog ebben a teremben a sok kacat közt, azt már minden bizonnyal megsemmísítette a kék kisülés. Így hálásan nézek Torira, hogy nem kellett újra gyógyítót játszanom. - A mumus igazat mondott. Látom az auror duót, és Vanessát. Nem tűnik úgy, hogy közvetlen veszélyben lennének. Átmehetünk. És jobb lenne előbb, mint később. - nézek át Carnivora szemén keresztül a túloldalra, és ismertetem a tényeket. Majd vetek egy pillantást a megremegő átjáróra. Valami azt súgja az már nem fog soká kitartani. - Menjetek előre, én megyek utolsónak. - ha pedig Lizzy, Ali és Tori is átlépett akkor én is követem őket. Remélhetőleg még időben. Úgy vélem akármi is lesz, ha valami nem kívánt történik út közben, az nekem árthat a legkevesebbet. Bár talán nem bölcs dolog ennyire próbára tenni az öngyógyító képességemet. Mindeközben a másik oldalon Carnivora inkább van azzal elfoglalva, hogy Poszit terelgesse el a kapu közeléből, - már ha a sün magától nem baktatott arrébb - nehogy szegényre rátapossunk, ha utána jövünk, mintsem a beszélgetéssel. Az emberek szokás szerint kevéssé érdeklik, de Posziban új játszó pajtást vél felfedezni. Bár kérdéses, hogy ennek a sün mennyire örül, és a macska mennyire járhat pórul, ha mondjuk védekezésből összegömbölyödne a kis állat.
Két részre szakadunk, mi előre megyünk, akár az életünk árán is be kell vállalnunk, hogy az angyalt megközelítjük, a minisztériumba visszük. Tori hátramarad a diákokkal, akinek a szemében egészen felnőttes, magabiztos csillogást látok. Elégedetten mordulva dörzsölgetem az arcomat, ami már frissen borotvált, reggelt óta máris kezd szúrós lenni, de a borosta legalább valami férfias jelleget ölt az amúgy kisfiús babaarcomnak. – Ha netán ellenünk támadna, vagy védi valami bestia, ne hősködj, ketten bánunk el vele. – Kérem a kedvest, mert legalább amíg még nem született meg a pici, és itt vagyok vele, addig tekintsen partnernek, utána már úgysem lesz ráhatásom. Amint beérünk Vanessához, már csak valahogy rá kéne venni, hogy jőjjön velünk. – Mi történt Shannával? – Hátha az angyali lány többet tud. Egyébként magamban azért megjegyzem, Vanessa igencsak szép teremtés, teljesen más világból származik mint mi, és hát én vélaként igencsak tudom értékelni a tökéletes vonásokat. Érzelmet azonban nem vált ki belőlem, ahogyan annak idején Daphne tette, csak amolyan festményszerű alaknak tekintem. Így rá nézek vissza, mivel kérdő a tekintete, ám én is azon a véleményen vagyok, hogy ha Vanessa nem akarja, hogy vigyük, akkor nem visszük, nem lehetünk vele erőszakosak. Közelebb lépek, de felemelve a kezemet, a béke évezredes jelével a tenyereimet mutatom. – Bármi is történt a múltban, kérlek felejtsd el, mert muszáj. Azon vagyunk, hogy ki tudj végre szabadulni, és a saját életedet élni. – Visszapillantok azért a kapura, amin átjöttünk, s azon tűnödöm, hogy ha be tudtunk jönni, vajon van-e akadálya, hogy visszafelé is működjön. Elég nagy mázlink volt a mumus kifaggatásakor, de azt nem feltétlenül árulta el, hogy Vanessát korlátozhatja-e a cellája, vagy még itt bent is meg kell küzdenünk valami akadállyal.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Legalább nem nekem kell mondanom, hogy a gyerekek inkább ne jöjjenek velünk, mert hát amúgy kifejezetten örülök neki, hogy maradnak. Bőven elég, hogy valami gond van velük és nem tudjuk, hogy a kapun túl pontosan mi vár ránk, ahogyan azt sem, hogy tényleg igazat mondott-e a mumus. Utóbbi legalább hamar kiderül, mert hát úgy tűnik, hogy tényleg igazat mondott és Vanessát látjuk meg az ágyon heverve. Nincs valami jó bőrben, tehát ez a mágia valami módon rá is hatással van, na de másra miért nem? Miért csak Alistair és Elizabeth? Ali még érteném, hogy a rokoni kapocs miatt, na de a lány? - Ha Dumbledore segíteni akart, miért zárt be ide egyáltalán? Ő nem, hogy a szabadságodat pártolta eddig? - csúszik ki egyből a számon a kissé értetlenkedő kérdés, hiszen a lány eddig szabadon járt-kelt a birtokon, ez a hely viszont egyértelműen börtönnek minősül, ami még láthatóan az erejét is kiveszi. Őszintén szólva ez az én értékrendemnek se nagyon felel meg. Értem, hogy félnek tőle, de ha eddig elvolt legalább az iskola területén, akkor most minek a zárka? Inkább úgy vélem ez is csak az igazgató játéka, amivel hátráltatni akar minket, de mire jó egyáltalán? Bosszúsan húzom el a számat, ahogyan a gondolatmenet végigfut az agyamon. Egészen más Dumbledoret gyerekként és felnőttként látni, vagy átgondolni a tetteit. Kissé, mint lenne egy kiadós istenkomplexusa, hogy sose avat be másokat, csak elvárná, hogy mindenki azt tegye, amit mond, csak azért... mert ő mondta. - Azért jöttünk, hogy a Minisztériumba kísérjünk és úgy sejtem ez a kapu sokáig nem tart, hogy megtehessük. Neked is jobb lesz odakint, mint itt, ez szinte biztos. - még ha nem is tudom, hogy pontosan mi is vár rá a Minisztériumban, de ez az itteni hely bizony látványosan kiveszi az erejét és kétlem, hogy ez jó lenne neki. Az viszont egyértelmű, hogy sokáig nem maradhatunk, úgyhogy nem nagyon moccanok el a kapu közeléből. Egyelőre úgy vélem jobb, ha muszáj akkor itt hagyjuk az angyalt és a nehezebb úton újra próbálkozunk, hogy bejussunk hozzá, ha nem akar jönni, mint hogy mi is itt ragadjunk. Főleg, hogy nem tudjuk, hogy ránk nem lesz-e hatással ez a mágikus tér. Azért bőven van mit kockáztatnunk, ha tényleg veszélyes a hely. Azért futólag Gerardra pillantok, hogy ő mit tenne. Ha úgy vélné, hogy egyszerűen fogjuk meg a legyengült lányt két oldalról és rántsuk át a kapunk... hát akkor az is egy lehetőség.
Jó ötletnek tartom, miszerint a famíliárisok is átmenjenek azon a bizonyos kapun. Ha velem lenne, akkor minden bizonnyal a sajátomat is utánuk küldeném, hiszen - ha más nem - neki is akadnak hasznos képességei, amelyek az aurorok segítségére lehetnek, ha valami baj történne. A gyógyítás és a mágikus pajzs esélyesen a hasznukra válna, de mivel őfelsége jelen pillanatban is a hálókörletemben alszik, ezt esélytelennek tartom. Nem szoktam magammal vinni az ehhez hasonló tanulási összeröffenésekre, hiszen akadt már incidens, amikor egyszerűen nem hagyott minket és még néhány könyvet is levert a polcról, amire igyekezett felmászni, hogy utána nemes egyszerűséggel gondoljon egyet és a nyakamba vesse magát. Köszönöm, de ebből nem kérek. Eszem ágában sincs sürgetni Alit, de igen, kifejezetten örülnék annak, ha haladnánk is valamerre. Egyedül a VMS alkalmával kellett boldogulnom a sebezhetetlenségem nélkül, hiszen ez egy velem született képesség és soha életemben nem tapasztaltam még meg, milyen nélküle élni hosszabb távon. Ha örökre elveszíteném, azzal esélyesen az Allstaros pályafutásomnak is vége szakadna, hiszen ebből ered a pályán való bátorságom a védések esetén. Fogalmam sincs ugyanis, hogy ugyanazokat a manővereket meg merném-e kockáztatni a képességem nélkül is. Esélyesen nem, ez pedig nyilván számos előnnyel járna az ellenfél számára. - Ezek szerint ez az egész ellene és a hozzá hasonlók ellen lett létrehozva - vonom le a végső következtetést, majd sandítok Ali irányába: - Már bocsi... - teszem azért még hozzá, hiszen nem áll szándékomban a fiút megbántani. - Talán minél erősebb valaki, annál nagyobb mértékben gyengíti őt, nem gondoljátok? - intézem a kérdésemet mindenkihez, aki hallja. - Vanessát esélyesen még ennél is inkább taccsra vágná. Nem vagyok biztos az elméletem helyességében, de az én képességeimnek csak kis része származik Deneirától, vagyis az ő világából, amíg Vanessa egész lénye odavalósi, minden egyes mágikus rezdülésével együtt. És ha minden egyes kijáratra helyeztek ehhez hasonló varázslatokat? Amint elmegy mellettük, le fogja gyengíteni és amíg mi talán visszakapjuk az erőnket, ha elhagyjuk a termet, ő esélyesen elveszti azokat. Még az sem kizárt, hogy közönséges halandóvá avanzsál. Segítek Alinak a balta megmozdításában és enyhe mértékben ugyan, de sikerrel járunk. Amit azonban az követ... A kisülés láttán egy pillanatra lehunyom a szememet, amikor pedig ismét kinyitom, néhány megfeketedett szélű holmit pillantok meg erre-arra. A talpon maradás pedig... Nos, sikerült, de elég nehézkesen. - Oké, ezek szerint máshol kell próbálkoznunk - jegyzem meg csalódottan. A balta továbbra is működik, vagyis simán életveszélyes átgaloppolni. Még ha nekünk nem is, de Vanessának bizonyára az lenne. További szavak helyett az átjáró irányába fordulok inkább, majd némileg meglepetten veszem észre, hogy az nemsokára bezárul. - Mit gondoltok, biztonságos átmennünk? - intézem a kérdést Tori és Gina irányába, hiszen úgy gondolom, talán jobb lenne a két felnőttet követnünk és nem még ennél is jobban leszakadnunk egymástól...
(Ha mindenki átmegy a portálon, abban az esetben természetesen Lizzy is követi őket )
Az auror páros átlép a kapun, ami egy igen furcsa bizsergető élmény, de teljesen mentes a legtöbb ismert térugró technika kellemetlenségétől, semmi rázkódás, semmi szippantás vagy bukfencező gyomor. Egészen simán csak átlépnek és egy ablaktalan és ajtótalan hálószobában bukkannak ki, ahol az ágyon elgyengülten fekszik Vanessa, de arra, hogy valaki a szobába érkezett azonnal felugrik. Ismeri őket, bár nem kimondottan barátként, csak aurorokként, szóval nem csoda, ha először bizalmatlanul mered rájuk. A szobában már egyértelműen szabad szemmel látható az a mágikus jelenség, ami fent csak az ajtófélfán szaladt körbe. Vibrálnak a falak, amik foglyul ejtik a különös angyalszárnyú idegent, de nem robban semmilyen csapda sem az arcukba, a varázslók és a beáldozandó familiárisok is megnyugodhatnak, tényleg igazat mondott a Mumus és tényleg nem csapdába csalta őket.
Viszont mögöttük a kapu elkezd kicsit remegni, egészen egyértelmű, hogy nincs sok idejük és be fog zárulni, ami azt jelenti, hogy el fognak szakadni a többiektől illetve a visszaút könnyű esélye is megszűnhet, hacsak nem veszik rá Vanessát nagyon gyorsan, hogy jöjjön velük. - Ezek szerint a nagy ígéret, hogy majd megvéd a "legendás" igazgató meg a parancsnok már is befuccsolt. Ennyit Shanna nagy jóindulatáról és bizalmáról. - mond csak ennyit kezdetnek, nem éppen jóindulattal, de lassan már mondhatjuk, hogy évek óta raboskodik, mióta csak magához tért ebben a világban, szóval valahol ez nyilván érthető. A tiltott terem - Lizzy, Gina, Ali, Tori
Amikor Alistair az elbájolt baltát akarja megbirizgálni komoly ellenállásba ütközik, de végül a varázslata csak meg tudja mozdítani a fegyvert egy kicsit. Sikerül belendítenie, ameddig Tori pajzsot von köréjük, és nagyon is jól teszi. Amikor a két varázslat ütközik, a baltára szórt átok és az ajtón végigszaladó bűbáj bizony elég csúnya robbanás keletkezik. Egy kék kisülés szalad végig az egész szobán és megrebben a varázslat, de egy-két másodpercnél tovább nem is tart, újra visszaáll minden és nem érzik, hogy a mágikus képességeik
visszatértek volna. A kisülés még a pajzzsal együtt is megtaszít mindenkit, alig sikerül talpon maradniuk, de láthatják, hogy míg ők sértetlenek, addig amit nem védett a pajzs, néhány faliszőnyeg, asztal, elég rendesen megpörkölődik. A mögöttük lévő szekrényben kavargó kapu is megrebben - talán emiatt, talán nem - és vélhetően ez azt jelenti, hogy nem lehet olyan sokáig fentartani. Rövid percek kérdése, hogy bezáruljon és végleg elszakadjanak Daphnetól és Gerardtól. Akinek van Lélekállata és átlát az persze tudja, hogy bizony a Mumus igazat mondott és Vanessa is valóban ott van a másik oldalon.
//Lizzy: A karaktered elveszti a sebezhetetlen képességét A karaktered csak a 4. szintig használhatja az RMA-ját.
Ali: A karaktered elveszti az Akrobata képességét. A karaktered csak a II. szintig haználhatja a Látó képességét.
Sárgalap: Tori Seaver Késés: Alistair Wilson 2
Határidő: 08. 21, éjfél Következő mesélői: 08. 22. //
Segítek Daphnenak a négykezesben, s nagyon remélem, hogy a művelet hevében nem vette észre senki, hogy picit remeg a kezem. Nem szégyellem az félelmet, hiszen teljesen természetes emberi érzés, de az izomtónusomon illenék jobban uralkodjak. ezt majd még gyakorolnom kell, s remélem mire végzett auror leszek teljesen el is múlik. Mindenesetre elönt a büszkeség, hogy egy ilyen általam csodált nőnek, mint Daphne segíthetek valami nagyszabásűban. Mert nekem igenis az ez az egész. Örömmel tölt el a tudat és a tapasztalás, hogy nem robbant semmi ránk, így Gerard szavaira mosolyogni is tudok. Majd jön a kötelességtudó bólintás, s amíg az aurorpáros belép a térkapun, addig én hátramaradok a többiekkel. Elsőre halvány gőzöm sincs miről beszélnek, nem figyeltem a cselekedeteiket, Daphneval együtt a rúnákkal voltam elfoglalva. Mindazonáltal most nagyon gyorsan igyekszem felvenni a fonalat. - Poszi is vele megy. - jelentem ki ellentmondást nem tűrően, s ha Carnivora elindul akkor a sünt is veleeresztem elővigyázatosságból. szeretném én is látni, hogy mi van odaát, s mivel vigyáznom kell a hármasra így jó arra is felkészüljek a saját szemeimmel mi várhat majd ha át kell lépjünk. Ali felé egy hálás biccentést megengedek. Rendes tőle, hogy beavat és nem kell kérdezősködéssel az időt fecsérelni. - Koránt sem vagyok biztos abban, hogy működhet, de egy próbát megér. Viszont előtte hadd vonjak fel egy pajzsot, nehogy baj legyen. - mondom a hugrabugos fiúnak, s még mielőtt hagynám őket cselekedni elmondok egy védővarázst.
//Salvio hexia Védővarázs Védelmet nyújt a külső támadások ellen. HP7 Hermione Granger és Harry Potter használják a táborhelyük biztonságossá tételére. - A latin „salvus” (biztonságos) és az angol hex (rontás) szavakból.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Oké, ez elismerem nem volt a legátgondoltabb ötlet, de az is tény, hogy míg Lizzy és Gina konkrétan “fegyvernek” minősülő tárgyakat keresnek, addig én simán csak magát a pálcavarázslatot akartam volna tesztelni. Hogy épp tárgyat szólítottam meg magam is az már más kérdés. De tény és való, egyáltalán nem gondoltam mögé mélyebben így nincs is min csodálkozni, hogy nem történt semmi. Ugyanakkor már nem látom értelmét annak sem, hogy az átjáróhoz tartozó rúnák után kutassunk, ugyanis miss Jennings és Tori elképesztően bravúrosan megoldják.. és amikor feltárja magát a kapu - Woaa.. én is akarom.. - szalad ki a számon motyogva az elismerés. De aztán megrázom a fejemet és Lizzyre, és a folyamatos gyengülésünkre összpontosítok inkább. Ő is használta a Deneiratól lopott képességet és az ajtóra is rámutat én pedig félre döntöm a fejemet, mintha azzal más perspektívát kaphatna minden. Lizzy azzal, hogy készenlétbe vágja magát, hogy Miss Jennings és Gerard átmennek az átjárón igencsak megsürgeti a helyzetet én meg próbálok nem elhamarkodottan dönteni. Gina felvetésére bólintok párat - Jó! Az egy kiváló ötlet. Lizzy egy kicsit még várj kérlek! - ezzel Torihoz fordulok és tőle kérek véleményt, ha már egyszer ő marad velünk, bár a gondolatomat ismét úgy osztom meg, hogy a másik két lány is hallhassa - Ha valóban azon az elven működik az átok amin gondoljuk.. akkor Vanessára is reagálni fog és őt is meggyengítheti, ki tudja hogy őt mennyire.. Hogy őszinte legyek.. Ez egy sokszorosan ellenszenves gondolat. Főleg hogy utána még Shannat is meg kell találni! - inkább gyorsan elhadarom az ötletemet - Mit gondolsz, ha a baltát neki irányítjuk lebegtetve az ajtón lévő mágiának… kiüthetik egymást? - Tori amennyiben lényegében jóvá hagyja, biccentek Ginanak és Lizzynek hogy próbáljuk meg első körön ezt. Bár nem tudom Gina mennyire tud a familiárisára és ránk figyelni egyszerre.. Ugyanakkor ha Torinak van egy jobb ötlete esetleg nyitott vagyok arra is, vagy ha pajzsot vonna óvintézkedésből azt azért megvárom.. Őszintén szólva tartok attól, hogy ha Vanessa kilép ide és telibe kap valami átkot, ami miatt elkezd gyengülni, aminek esetleg az lett volna a célja, hogy ne juthasson messzire.. A maradék bizalmát is elveszíti.. már ha nem történt meg azóta!
//*Ha nincs más ötlet és mindenki benne van: Mobiliarbus - Tárgylebegtető bűbáj - A célzott tárgy a kívánt helyre lebeg. Varázserő: 22 Bűbájtan: 23
Nos, én úgy vagyok vele, hogy sosem tudni, hogy mit hoz a következő sarok, vagy jelen esetben szoba. Tehát jobb felkészültnek lenni. Egy mezei kő pedig igen hatásos fegyver tud lenni. Gondoljunk csak Dávid és Góliát történetére. Persze nem azt mondom, hogy mindig a mugli fegyverek után kell nyúlni, adott esetben a pálca helyett is. Inkább csak meg kell találni az egyensúlyt, és mindent felhasználni, amit lehet. Ostoba dolog csak egyikre, vagy csak másikra hagyatkozni. A legjobb ha mindkettőt egyszerre képes felhasználni valaki. Így bármilyen helyzetbe sodródik nem fog kétségbe esni, és haszontalannak érezni magát. Bár Ali fejtegetése a képességekről talán hasznosabb lehet. Noha ehhez nem igazán tudok hozzászólni, mivel nekem nincsenek "lopott" képességeim. Inkább hátrébb vonulok valami hasznosat keresni. A rúna-tárcsához amúgy sem férnék hozzá, ha akarnék se, mivel az aurorok teljesen bezsúfolódtak a szekrénybe. Nem kifejezetten fegyvert keresek, inkább bármit ami hasznos lehet, bárhol a teremben. Mondjuk egy darab kötszer vagy akármi. Persze a fegyvernek is tudnék örülni. Az még talán jobb is volna. A baj csak az, hogy itt ez a szoba tele van hányva mindenféle totál haszontalan dologgal, ami közt hasznosat találni... nos még egy olyan rendmániásnak is erős kihívás, mint én. Nem is csoda, hogy csak kacatokat sikerül összeszednem, és arrébb dobálnom. Az aurok közben megfejtik a rúnás dolgot. Daphne, és Gerard nem is haboznak átlépni rajta. Bár az azért felmerülő probléma, hogy mi honnan tudjuk, hogy ők nem a saját végzetükbe gyalogoltak be? Ráadásul Lizzy is megszólal, és valami átokra hívja fel a figyelmet, és nem úgy tűnik, hogy ő innen mozdulni akar. Oké. Akkor hát vegyük sorra a dolgokat. - Mi lenne, ha Carnivorát küldenénk át először a járaton, hogy meggyőződjünk róla, hogy az auror duónak nem esett baja? Addig pedig foglalkozhatunk azzal. - bökök az ajtófélfára, amire Lizzy mutogat. Egy pillanatra eltöprengek, hogy ismerős lehet-e ez számomra valahonnan? Valami azt súgja ide nem lesz elég egy egyszerű Finite... Ha pedig végül senki nem akadályozza meg, akkor Gerard és Daphne után Carnivora baktat át a kapun. Én pedig az ő szemein keresztül próbálom meglátni, hogy hova csöppent a párosunk, és azt jelenteni.
//Familiáris képesség - Lélekállat: A gazda, ha akar és rákoncentrál lát a familiáris szemével, hall a fülével. BBT: 17 pont SVK:17 pont IQ: 37 pont//
Butaság vagy sem, én továbbra is ama véleményen vagyok, miszerint jobb félni, mint megijedni. Tény, ami tény, egy mágikusan felállított csapda ellen nem sokra megyünk holmi fegyverekkel, de ha a varázserőm valóban megcsappanna valamilyen okból kifolyólag, akkor érjen felkészülten a dolog. A fene se tudja, hogy ez a tanárok műve-e vagy sem és hogy biztosan a képességeinket érinti csupán. - Azért, ha nem haragszol, nem bíznám a véletlenre a dolgot - mosolyodom el Ali biztatónak szánt szavai hallatán, majd nézem végig a sikertelen varázslatot, végül pillantok körbe. Egyetlen használható tárgy lenne csupán, a lebegő bárd, de azt - egyértelműen - csupán többedmagunkkal bírnánk elcipelni A-ból B-be. És hát hülyén nézne ki, amint egy tucat ember azt lengetve támad neki az ellenfelének... - Igen... Azt hiszem... - biccentek egyet óvatosan Ali kérdése hallatán. - Bár, egyszer se tudatosan tettem, de használtam - zuhannak meg megadóan a vállaim, hiszen akármennyire is csűröm-csavarom, a lényeg ugyanaz: használtam a tőle szerzett képességeimet, ez tény, noha a mai napig nem vagyok képes tudatosan előhívni őket. Igazság szerint igyekeztem gyakorolni és miegymás, de folyamatosan kudarcot vallottam vele és elvétve sikerült csupán. Nagyon úgy néz ki számomra, hogy ezeknek a lopott képességeknek is megvannak a maguk hátrányai. Ha pedig még emiatt is gyengülnek a használhatóbb képességeim, akkor ezer örömmel tuszkolnám vissza oda, ahonnan elvettük. Gina szavait csupán fél füllel hallgatom, helyette tovább nézelődöm és hirtelen megpillantom az ajtó keretén vibráló mágiát. Szinte egyből fel is hívom rá a figyelmét Alinak, hiszen számára talán ismerős lesz maga a mágia, amely nekem nagyjából semmit se mond. Ahogy azt se vagyok képes megállapítani, hogy evilági-e vagy sem, hiszen Daniel ebben a szakértő, nem én. Mégis, Alistair talán többet fog tudni nyilatkozni minderről, hiszen mégis csak az ő családtagjához kapcsolódik ez valamilyen szinten. - Akkor kezdtem el magam rosszul érezni, amikor beléptem ide - állok neki felvázolni a helyzetet. - Ez aktiválhatta? - bökök kérdő mozdulattal mutatóujjammal az átok irányába. De ha így is van, akkor miért csak rám és Alira fejtette ki a hatását? - Talán, ha valamilyen úton-módon kárt tennénk benne... - motyogom az orrom alatt, miközben vetek egy kérdő pillantást Ali irányába. Időközben az aurorok átlépnek a portálon, de én egyelőre egy tapodtat sem mozdulok. Nem, amíg nem sikerül megsemmisítenünk ezt a varázslatot és visszanyerni a sebezhetetlenségemet. Az ujjaim közé kapom a pálcám, de amíg Ali nem nyilatkozik, nem teszek semmit sem. Griffendéles vagyok ugyan, de annyira nem önfejű, hogy egy ismeretlen varázslatot minden tudást mellőzve álljak neki ízekre szedni.
És Lizzy - mivel elvesztette a gyógyítói képességeit is - nem tud Daphné terhességéről, szóval részemről ezúttal elmarad a dobás)