2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kérdőn rázom csak meg a fejemet, hiszen én sem tudom, hogy Shanna jelenleg milyen ügyön dolgozik. Bár elég sokan vannak jelenleg a Mungóban, de azért még mindig vagyunk, akik dolgozunk tovább és Shanna is bizonyára ezt teszi. Nem tudunk egymás minden lépéséről, végtére is kollégák vagyunk, nem rokonok, vagy hasonló. A felvetésre viszont azért meglepődöm, hiszen nem vagyok nagy szószóló, nem tudom, hogy mit mondhatnék Torinak, főleg hogy Gerard mellé lett beosztva. - Hm... ez egy rutin művelet lesz, de azért mindig jó odafigyelni minden részletre. Sose lehet tudni. - azt hiszem nem ez a legjobb megközelítés, bár mivel Tori már keveredett bele zűrös ügybe, bizonyára tisztában van vele, hogy azért jobb felkészülni, főleg hogy nagyon jól logikázik, én magam is furcsállom, hogy az igazgató nem vitte magával Vanessát, viszont erre nem itt és most felelek, hiszen látom én jól, hogy a professzor asszony elég hűvös. Én magam is ide jártam, de tisztában vagyok vele, hogy a Roxfort és a Minisztérium között a mai napig is valamiféle láthatatlan ellentét feszül, és én jelenleg nem abban a csapatban játszom bizonyára McGalagony szerint, akit támogatni kell. - Mintha csak hátráltatnának, gondolom az igazgató okkal indult el korábban. - válaszolok Torinak immár akkor, amikor McGalagony távozott és a kis diákcsapat is megérkezett. Tisztában vagyok Alistair képességeivel, és ez még inkább arra az okot, hogy gyanakodjunk, egyáltalán nem lesz ez könnyű menet és egy szimpla bekísérés a Minisztériumba. Mindenesetre, amikor már tényleg magunk vagyunk bár nem torpanok meg újra, de odaintem magam mellé Alit, hogy miről lenne szó, ami annyira fontos és sürgős. Nem kérdés, hogy valamit láthatott és cseppet sem lepne meg, ha ez a jelenlegi üggyel kapcsolatos. - Mondd csak. - pillantok rá oldalt, de épp csak egy másodpercre, utána már a folyosót vizsgálom, amikor megérkezünk. Olyan ismerős nekem ez a szakasz, bár tíz éve már nem jártam az iskolába és épp nem a legjobb életszakaszomat töltöttem, de miután igen sok időt töltöttem később a Minisztériumban adminisztrációval, sok lehetőségem volt utána olvasni ennek-annak, így lassan az is leesik, hogy melyik ajtó is az, ahol... - Vajon elrejtették a lányt is, mint anno a Bölcsek kövét? De miért, ha tudták, hogy jövünk? Ez már-már nyílt akadályoztatása a Minisztériumnak. - morgomom már-már csak magamnak, de nem feltétlenül bosszúsan, sokkal inkább értetlenül. Dumbledore bizonyára időt akart nyerni magának ezzel, arra hivatkozva, hogy a lányt védik, na de miben mesterkedik már megint az igazgató? Megállok tehát az ajtó előtt, ami mögött sok éve a háromfejű kutya lapult meg, és azért megpróbálkozom a kilinccsel, de természetesen zárva van. - Jobban örülnék, ha tényleg visszatérnétek a hálókörletekbe. - pillantok hátra a három diákra, akik nem eleve velünk vannak. Kétlem, hogy McGalagony értékelné, ha velünk tartanának, még ha tisztában is van vele, hogy nem lesz könnyű lerázni őket. Bár talán Alistair hasznos lehet a rokoni kapcsolat miatt, könnyebben meggyőzné Vanessát, ha esetleg nem akarna velünk tartani, no meg ha közben megtudom a Shannás infot az még inkább aggodalomra adhat okot. Mindenesetre mindezek mellett első körben egy szimpla Alohomorával próbálkozom, az bárkinek kisujjból kirázható, de ha nem működik, akkor a familiárisomat vetem be a célra.
//IQ + Mágiatörténet = 27+25 =52 Dobás: 44
Familiáris extra képesség: Szinte minden zárat képest feltörni, kinyitni. (Gondolom a minden zár túl sok lenne, tehát mesélő általi túl erősnek ítélt mágikus zárak stb. nem esnek bele a dologba, de azért 99 %-ban megy neki. Very Happy)//
Shannáról Daphnénak és Gerardnak semmi híre, de valóban logikus kérdés, hogy ha egyszer Vanessához kötötték, akkor miért nem ő az, aki elkíséri a lányt a Minisztériumba. A professzorasszony arckifejezése rosszallást árul el, így azt sejthetik, hogy nem "véletlenül" maradt hátra a lány és nem véletlenül nem adta meg pontosan, hogy melyik teremben is találják. - Nem olyan régen végezték el az iskolát és ön még diák is, Seaver, úgy hiszem megtalálják a harmadik emeleten a folyosót, ahogy minden kotnyeles fiatal tenné. - válaszolja a maga modorosságával, Daphne-t is ugyanúgy egy kalap alá véve a többiekkel, hiába nagyobb a rangja és régebb óta auror, azért McGalagony végignézte a cseperedését és az ő szemében ugyanolyan fiatal, mint a többiek. A professzor asszony a tekintetével kíséri végig, ahogy elindulnak az aurorok, így eshet meg, hogy Alistair előtte toppan be a folyosókról. A fiatal hármasra veti a tekintetét, talán egy hajszálnyi meglepettséggel, de az gyorsan tovasuhan, mintha soha ott se lett volna. - Mr. Wilson, Miss Ollivander, Miss Accipiter, igazán szolgálhatnának a bókok helyett egy kellemes meglepetéssel, hogy visszatérnek a hálókörletükbe, ahelyett, hogy hátráltatják a tiszteletreméltó Auror csapatot a feladatukban. - mondja az idős asszony, de nyilvánvalóan tudja, hogy erre esély sincsen és még ha a fiatalok úgy is csinálnának, mintha hátra arcot vágnának, a következő kanyarban már Daphne-ék nyomában lesznek. Megingatja a fejét és végül érthetetlenül halkan kimondja a jelszót a kószobornak és eltűnik egyenesen fel az igazgató irodájába, hiszen ő a helyettese, ameddig házon kívül van.
Vélhetően mindenki megindul a Tiltott folyosóra, amin jó pár elhanyagolt terem van, jobbára raktárként vagy sehogy sem funkcionálva. Amennyiben valakinek az érdeklődési körét képezi a Roxfort története, a legújabb kiadásból, ami 2000-ben jelent meg, tudhatja, hogy ezen a folyosón volt az a terem is, ahol a Bölcsek Kövét rejtették el vagy tíz évvel ezelőtt, amikor a Sötét Nagyúr először visszatért, egy professzor segítségével. Talán éppen az a terem lehet az, ahol most Vanessa csücsül... de melyik is?
// Természetesen lehet mágiával rásegíteni, ám ha valaki megdobja az IQ+Mágiatörténet próbát a hozzászólása előtt, az azonnal meg tudja állapítani melyik ajtó vezetett anno Bolyhoskához és a csapóajtóhoz, ám az ajtó természetesen zárva.
Egy kis kiegészítés: A korábbi meséimen is figyeltem, hogy ki az, aki mindig időre ír, ki az, aki csúszik és ki hány kört hagyott ki. Utólag visszanézni egy örökkévalóság volt, ezért most minden körben off-ban jelzem, hogy ki mennyinél tart. A késések tekintetében, ha valaki még azelőtt ír, hogy én írnék, tehát nem hátráltat az írásban akkor nem ér sárgalapot, ha várnom kell, akkor igen. 3 késés egyenlő 1 sárgalappal, tehát ha valaki 9 körből kicsúszik, vagy igazi sárga lapokkal összejön a három, attól sajnos elbúcsúzunk.
Sárgalap: - Késés: Alistair Wilson 1
Határidő: 06. 13., éjfél Következő mesélői: 06. 13. //
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Persze, hogy szét vannak hullva a gondolataim. Apa nem régen ment el… Vanessa elé még csak nem rég sikerült elé állnom és jó lett volna ha össze szedem magamat annyira, hogy Corvussal is beszéljek. Utóbbit viszont nem sikerült megtennem azóta se… Arról nem is beszélve mennyire zavar, hogy Vanessát csak még inkább eldugták a világ elől.. Akarva akaratlanul belém veri a félszt, ez az… idióta emberi reakció. Az igazgató körüli feszültségről már ne is beszéljünk! Én nem látok annyira a politikai játszmázás mögé bármennyire is szeretnék. Én jelenleg azzal, hogy Vanessát elsuvasztották, annyit látok csak, hogy a nővéremmel lehetséges, hogy tényleg nem vagyunk biztonságban.. Bár egyáltalán nem látok rá esélyt, mert.. az eddigi képességeinket Amyvel lényegében mind anyai ágról örököltük… De mi van ha Vanessának lesz igaza? Eddig őszintén szórakoztatott az, hogy rá tudok hangolódni a jövő rezdüléseire… Szó szerint elkezdtem kihasználni tudatosan.. már amennyit bírtam meg képes voltam rá persze. Nyilván csak a lényegi személyes dolgokkal kapcsolatban fuccsolt be általában, ami ugyan bosszantó de… Nem függhetek rá. Ami egyébként lehet hogy már késő, mert valami eszméletlen nehéz az itt és mostban tartanom magamat. Ami miatt szinte mindig fáradékony vagyok.. Hiába hozta helyre az asztmámat a keresztapánk… jött más ami végett szinte használhatatlannak érzem magamat mostanában ami őszintén szólva nem volt rám jellemző.. Közben ott van még mindig egy egyre erősödő frusztráció anya udvarlója miatt, hiába sikerült beszélnünk róla még aznap.. Vanessának pedig sikerült emlékeztetnie, hogy igenis nekem kell helyt állnom ha csesztetnek, szóval próbálok határozottabb lenni, ami egyenlőre csak még több konfliktust szül és azt, hogy annál inkább belém állnak.. Már aki.. És persze mindent tetőzve Sun-hin is egyre többször merengek.. Néha csak, hogy tök jó lenne a közelében lenni, valamit csinálni közösen.. néha meg még magamat is zavarba sikerül hoznom egy két gondolattal.. Szóval.. Lizzy, vagy aki kevésbé ismer annak tényleg feltűnő lehet, hogy bár nem lettem egy sarokban zokogó kis takonygombóc, sőt! Mégis jelenleg sokkal kevesebbet vagyok az itt és mostban mint valaha. Eddig a legjobb tanács amit kaptam ezzel kapcsolatban, hogy “Jahj fiatal vagyok! Ne aggódjak a jövőn!” Ha-ha! Ember.. a jövőből jöttem és a jövőbe látok! lol… bár értenék a mostani emberek mi is az a lol.. Gina próbál kérdezni tőlem és esküszöm, hogy az első tíz sorig figyeltem is aztán… fehér zaj. Mint amikor a tv-nél elmegy az adás. Pedig nem vagyok egy idióta és mivel Aurornak szeretnék tovább tanulni jó lenne a hatod év végét sem elcseszni ugyanis nagyon függ tőle, heted évben milyen tárgyakat vehetek fel.. És ha elszúrom, akkor lehet a szakot is cseszhetem! Szóval én tényleg megpróbáltam figyelni az elején és nagyon motiváltan el is mondtam a lányoknak hogy miért és mit szeretnék. Csak hát aztán… hiába olvastam vissza a tizedik mondat után bármit.. Szétestek a mondatok és össze folytak a betűk, mintha nem is tudnék olvasni, sem értelmezni a szavakat… Utálom. Gina kérdésére reflexszerűen válaszolok át se gondolva, meg se hallva mi volt egyébként - Tíz percig tartom forráspont alatt, aztán hozzá adom a gyöngyfa leveleket.. - persze elkapom az össze nézést és valami feldereng, hogy nem is bájitalozunk.. - Mmm…Akkor Gravitáció..? - persze fintorgok egyet amikor Gina a képembe csettintget. De mielőtt kifejezhetném nemtetszésemet és megkérném, hogy amúgy EZTNE! valami belém nyilall és mielőtt feltámadhatna bennem a tiltakozás, hogy NEMAKAROMLÁTNI! már meg is történik. Megdörgölöm a szemeimet és a halántékomat, megrázom a fejemet mintha megszédültem volna, de sikerül kipislognom. - Shanna… - motyogom és hírtelen minden kitisztul és úgy érzem újra képes vagyok a gondolkozásra! Szóval felkapom a deszkámat és a táskámat a vállamra, minden mást ami az asztalon volt ott hagyva - Meg kell találnom Vanessát! - nos igen ezt szánom magyarázatnak arra, hogy már ejtem is a földre a deszkát, még bőven a tanulószobán belül és már ki is viharzok rajta gurulva, simán egyenlőre mint egy hagyományos deszkán… A többi tanulószobai diák meg felügyelő tanár nyilván rohadtul örülhet nekem de akárki is szól utánam… már remélem nem vagyok ott! Persze azért elég fura a Roxfort hatalmas márványfolyosóin egy gördeszkázó srác.. nem mintha az utóbbi időben, a kihaltabb időszakokban nem így közlekedtem volna… Mindenesetre amikor elérem a lépcsőket, azért már nem csak mint egy sima gördeszkát használom… Főleg ha netán irányt akarna váltani, mert akkor simán trükközök én is. Fityiszt a mozgó lépcsőknek! Hahh! Pechemre az egyik lépcsőről levetődve épp a Griffendél házvezetőnője és az egyébként igazgató helyettes előtt érek földet és fékezek le hírtelen. Némiképp persze megszeppenve és kizökkenve nézek a tanárnőre, mert nem gondoltam át azt a részt, hogy bele futhatok a tanárnőbe… És hírtelen felindulásból, főleg amikor a folyosó túl felén meglátom miss Jenning-et, Gerardot és Torit vad magyarázkodásba kezdek. Közben a deszkám végére lépve a kezembe ugrasztom azt. - Tanárnő milyen csinos ma! Új kalap? Remek választás! Ömm bocsánat… ÁH! Nahát ezt a véletlent! Pont Miss Jenning-et keresem.. ha megbocsát! - persze hatalmas szemeket is meresztek a tanárnőre és megpróbálok úgy orientálódni a félhangos hablatyolás közben, hogy Daphneék irányába kerüljek és menekülőre tudjam fogni ha szükséges… feléjük..
Be kell vallanom, hogy nagyon büszke vagyok amiért beosztott lehetek Gerard mellett, alatt. Nem gondoltam volna, hogy már azalatt az idő alatt, amikor tanulok ilyesmi előfordulhat, így pláne kihúzom magam és mindent is igyekszem megcsinálni, amit mond. Természetesen ebbe beletartozik az is, hogyha azt mondta öltözzek ki, akkor megtettem. Igaz, hogy a színek nem tudtak elmaradni így se, de maximalizáltam jelenlétüket egy világoskék blúzban és a hajvégeim lilaságában a klasszikus szabású sötétkék nadrágkosztüm mellett. Mivel magas vagyok alapból így magasabb sarkakon nem tipegek, de egy elegánsabbnak mondható, balerinaszerű cipt választottam az öltözékhez, s a hajamat alacsony lófarokban hátrahúztam arcomból, hogy ne legyek loboncos akármi is történjék. Amikor Daphneval találkozunk udvariasan köszönök neki, de mosolyom az udvariasságnál jóval bizalmasabb görbületet rejt, amikor felé fordulok. Kedvelem őt és igazából feleslegesnek tartom, hogy eltitkoljam. Nyilván nem csacsogok vele semmiről, ami nem az ügyhöz tartozik, de ennyi - a mosolygás és a viszontlátás öröme - talán azért belefér. Mivel itt én vagyok a tanonc, így amikor Gerard megkéri Daphnet, hogy mondjon nekem pár dolgot, akkor minden tekintetben a nőre figyelek, később pedig az események sodrában McGalagony professzorra. - Nem gyanús, hogy nem vitte magával, holott mindkettejüknek meg kell jelenniük? - teszem fel a kérdést társaimnak - vagyis feletteseimnek - amikor már a professzorasszony hallótávolságon kívül kerül. - Dumbledore professzort nem olyannak ismerem, mint aki csak úgy hagyja, hogy más kísérgesse azokat, akiket védelmez. Márpedig mindenkit valamilyen szinten védelmez az iskola falai között, közül..
Ginával ellentétben az én életem jelenleg igencsak csendes mederben folyik, mármint úgy magához képest... Igyekszem csak a tanulásra, a sportra és Danielre összpontosítani, hiszen ez a három legfontosabb dolog számomra. A családomon kívül, természetesen. Belfastról azóta se meséltem senkinek sem, hiszen a velünk történtek véleményem szerint maradjanak meg a csapatunk tagjai között és kész. Nincs szükségünk arra, hogy ez más ellenfelek fülébe jusson és esetlegesen ötletet meríthessenek belőle... A szándékosságot, mint olyat, még továbbra sem zártam ki lehetőségként, még abban az esetben sem, ha a társaim többsége más véleményen lenne. Ki tudja, milyen emberek mozgatják a szálakat a háttérben, miközben mások csupán kapott utasításokat követnek. Egyelőre azonban mindezt figyelmen kívül hagyva összpontosítok a tanulmányaimra. Nem vagyok egy agytröszt, ebből a szempontból nem jártam valami szerencsésen, hiszen sokkal szívesebben repkedek a levegőben, semmint éjt-nappallá téve görnyedjek a tankönyveim lapjai fölött. Daniel ugyan igyekszik ebben a segítségemre lenni és készségesen játssza el a magántanár szerepét, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb, hiszen bizonyos dolgokra ő is képtelen nemet mondani, így az esetek többségében a ruháink a földön, mi pedig az ágyban kötünk ki és hát nem a tankönyveket lapozgatva múlatjuk az időt. Pont emiatt is mentem bele abba, hogy ezúttal Gina legyen az, aki a segítségemre lesz tanulás szempontjából, hiszen vele aligha áll majd szándékomban romantikázni és szükségem is van arra, hogy figyelni tudjak. Koncentrálni. Hetedikes vagyok ugyan, a R.A.V.A.S.Z.-ra készülök jelenleg, de mivel itt és most a hatodikos tananyagot vesszük át, hozzánk csapódik Ali is, aki egy ideje már nem önmaga... Mármint tudom, hogy ilyesmit illetlenség akár csak kigondolni is, de a fiú már nem az a srác, aki pár hónapja volt. A mindig mosolygós, kívülre vidám Ali mostanában mintha gyakrabban lenne más. Fogalmam sincs, miként fogalmazhatnám meg ezt pontosabban, de némi változást észrevettem rajta. És noha nem nagy dolgok ezek, de az ő esetében igenis szemet szúrnak másoknak. Mondanám, hogy a szokásos fülig érő vigyora már nem ér fülig, de ezzel még korántsem lennék képes körülírni a dolgot. Szórakozottan lapozgatom tehát a tavalyi tankönyveimet, miközben Gina Alistairt faggatja, vajmi kevés sikerrel járva a fiúnál. Amikor pedig griffendéles szobatársam értetlenkedve pillant rám, én csupán a fejemet rázom meg, mintegy ezzel is jelezve a lány irányába, hogy talán hagyni kellene most Alit. Láthatóan nem itt jár agyban, ami valamilyen szinten érthető is az ő esetében. Azért azonban Ginát se kövezheti meg senki sem, hogy igyekszik segíteni rajta és egy kissé kizökkenteni őt ebből az állapotból. Az, hogy ez itt és most nem jön össze, nem az ő hibája. A fiút elnézve esélyesen senki és semmi se lenne rá hatással ebben a pillanatban, annyira el van kalandozva agyban. - Hm? - pillantok fel kérdőn a lapokból, mintegy lemaradva az előzményekről, amikor Gina már Ali hogyléte felől érdeklődik. Reflexszerűen pillantok tehát az elméletileg mellettem ülő srác irányába, aki addigra már pattan is fel a helyéről, hogy utána a deszkájával együtt távozhasson köreinkből, mindenféle megható búcsúzkodást mellőzve. - Mi... mi a fészkes fene történt már megint? - lepődöm meg, amint Gina jóvoltából helyükre kerülnek a cuccaim, majd pattanok fel én is, a vörös hajú lány példáját követve, hogy végül mindketten Alistair után iramodhassunk. A rendszeres sportnak hála elég jó kondiban vagyok, habár egy deszkán száguldó kamaszt és egy madarat már aligha érnék utol. A pálcám elővétele egyelőre még csak eszembe se jut, hiszen csak Alit követjük, a fenébe is! Mégis mi rossz sülhetne ki ebből?
Mondhatnám, hogy sokkal csendesebb, és nyugodtabb az életem, és semmi sem történt az elmúlt hetekben, amióta Corvustól ellopták a gyűrűjét. De ez nem egészen fedné a valóságot. Már kezek beletörődni, hogy nekem sosem lesz nyugodt, csendes, és unalmas életem. Szinte folyamatosan érnek a feldolgozandó ingerek. Közben pedig valahol szeretnék Corvus mellett is lenni. Tudom, hogy nem volt könnyű számára feldolgozni, hogy elvesztette a Flint-gyűrűt. A gondolataim időnként vissza-visszatérnek oda, amikor magához tért, és átölelt azon a szörnyű helyen. Én pedig semmit sem tehettem érte, azon kívül, hogy visszaölelem. Pedig egyikünk sem az az érzelgős fajta. Általában. Ez is bizonyítja, hogy nem egyszerű a helyzetünk. Megtudni, hogy unokatestvérek vagyunk, aztán mielőtt ezt megbeszélhetnénk, és feldolgozhatnánk ellopják Corvustól a köves-gyűrűjét, ami minden bizonnyal nem egy egyszerű családi gyűrű volt. Én pedig nem tudtam megakadályozni, hogy át kelljen mennie mindezeken. Ráadásul, ha az ezzel kapcsolatos már-már szokásos önmarcangolásom nem volna elegendő, mostanában egyre többen találnak meg azzal, hogy korrepetálnom kéne őket ebből, vagy abból. Mintha valami kisegítő tanár lennék, vagy mi. Pedig én is csak a RAVASZ-okra készülök ám! Ezúttal Ali és Lizzy lettek a szerencsések, akikkel megoszthatom a tanulóidőmet. Előbbi sikeresen rontott jó pár tantárgyból, tehát alaposan fel kéne zárkóznia. Utóbbi pedig szintén a RAVASZ-okra készül velem együtt, tehát nem árt neki az ismétlés. Mert hát egyesek (főleg a tanárok) szerint az "Ismétlés a tudás anyja." vagy mi. Ezért hát a tanulószoba egy csendesebb zugába fészkeltük be magunkat. Tanulás céljából. A dolog csak ott kezd erősen megbukni, hogy bármit is kérdezek Ali olyan, mintha itt se lenne, vagy minimum azt se tudná, hogy melyik bolygón van arccal előre. Nem tudom, hol jár, de hogy nem itt az holt biztos. Egy furcsa éretlenkedő fintor fut át az arcomon, és egy pillanatra összenézek Lizzy-vel, a srác következő szavaira. Ugyanis valami levelekről, meg főzetről hadovál valamit, aminek se füle, se farka, ráadásképp igazából a kérdés a bűbájtankönyvének aktuális fejezetéből hangzott el, és köze sem volt semmilyen levélhez, meg főzethez. - Föld hívja Alistair Wilsont! - csettintek az arca előtt egyet, ami hát talán nem a legudvariasabb, és legkedvesebb megközelítése a figyelemfelhívásnak, de kezdem elveszíteni a türelmem, amiből olasz lévén amúgy se sok van. - Hol jársz? Megpróbálnál legalább egy kicsit koncentrálni? - teszem fel neki a kérdést végül egy sóhajjal. És nagyjából ez az a pont, amikor Ali látványosan lesz rosszul, vagy nem is tudom. De hogy valami történt vele, az biztos, ehhez pedig még gyógyítónak sem kell lennem, hogy lássam. - Mi történt? Jól vagy? - nézek aggódva a srácra. De ő csak Shanna nevét böki ki, meg hogy meg kell találnia Vanessát, és már rohan is kifelé, anélkül, hogy Lizzyvel esélyünk lenne reagálni... - Mi? Mi van? - de mire felteszem a kérdést Ali már jóformán sehol sincs, így jelzek Carnivorának, hogy kövesse a szőke hugrást, én meg egy pálcaintéssel összecsomagolom könyeket, intek Lizzynek, hogy kövessen, és iramodok a srác és a familiárisom után. A folyosókon éppen repülhetnék is, hogy beérjem őket, de akkor Lizzy végleg lemaradna, márpedig nekünk kell megtalállni Alit, még mielőtt valami veszélyes hülyeségbe keveredne. Hát ennyit a békés délutáni közös tanulásról.
Még nem nézettünk utána, hogy fiú lesz vagy lány a baba, de most igyekszem még terepen lenni, amíg még tehetem. Az biztos, hogy teljesen megváltozik majd az életünk, sőt azt is felajánlottam Daphne-nek, hogy én maradok otthon a picivel. Ez nekem már csak azért is fontos, mert nekem nem a karrier számít, hanem az, hogy Daphne jól érezze magát a bőrében. Nekem inkább elhivatottság, ezért is lepődtem meg, hogy Torit mellém osztották be, sosem voltam egy főnök, vagy mentor alkat. Másokra igyekeztem felnézni, mint Eastwick, Solomon, na meg persze Daphne, de úgy látom, hogy ez végülis olyan, mintha az ember átadná a tapasztalatait, ennél több nem is biztos, hogy kell. Akkor tudjuk beleélni magunkat a másik helyzetébe, ha tudjuk, hogy mi lehet a fejében, hogy is kell felépíteni az auror mentalitást. Az egykori mentoraim mindegyike más jellem, ami náluk működik, az nálam kicsit máshogyan volt, ezért aztán csupán irányelveket tudok mondani a hozzánk csatlakozó szőkeségnek, aztán majd meglátja, hogyan tudja a saját százizére fordítani, megreformálni. – Miért, hol van Shanna? – Kérdezek vissza Daphne-től, lehet, hogy mint vezető, hadnagy van komolyabb infója, hátha a főnök lányát átirányították, kivezényelték valami más ügyhöz. Én magam a szokásos sötét öltönyben vagyok, nyakkendővel, Torinak is azt javasoltam, hogy amolyan dressz kód szinten vagy öltöny, vagy kosztüm, amit elvár az auror központ. A jellemzően lányos, ritikó szerelés nagyon nem kívánatos errefelé. Én magam nem szólalok meg, hogy Daphne le tudja kommunikálni az igazgatóhelyettessel Vanessa átadását, s látom a hadnagyon, hogy még a szokásosnál is feszültebb. Itt most mindenki előtt nem kezdek el aggodalmaskodni, vagy megérinteni a karját, nyilván sokkal több rázós feladatban részt vett már mint én, tudnia kell kezelni, bármivel is nézzünk farkasszemet. - Daphne, mielőtt még odaérünk, mondanál Torinak néhány hasznos jótanácsot? – Kérdezek rá a nőnél, de azért szaporázom a lépteimet. Nem várok semmi egzatat, inkább csak amolyan bátorítást, hogy jól csináljuk, amit csinálunk. Aztán irány a Tiltott folyosók környéke, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogyan történik majd Vanessa kísérése, ellenáll-e, ilyesmik.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Fontos munka, de közben mégis olyan semmiségnek tűnik, bekísérni valakiket a Minisztériumba, akik közül egy biztosan, sőt jó eséllyel mindketten erősebbek nálunk, még ha a lányról nem is tudunk eleget. Viszont az utóbbi hetekben túl keveset voltam terepen, ami talán a poszttal is együtt jár, talán - bár nem mondtam el senkinek -, de van, aki sejti, hogy nem csak túl sokat ettem mostanában, bár még bő ruhákkal egészen jól eltudom rejteni a tényt, hogy bizony lassan, de biztosan közelítünk az ötödiktől a hatodik hónap felé. Még mindig aggódom és őszintén szólva hiába beszéltük meg Gerarddal, rettenetesen ijesztőnek tűnik a jövő szülőként. Egyelőre sejtelmem sincs mit és hogyan fogunk megoldani, de a munkámat sem akarnom félretenni, főleg most, na nem mintha máskor akarnám. De, hogy mindez hogyan lesz kivitelezhető. Azt hiszem inkább csak próbálok úgy tenni, mintha a probléma nem is létezne, hátha úgy jóval könnyebb lesz, ami persze nincs így, mert ettől még tudat alatt folyton ott motoszkál a fejemben. Most viszont, még ha nem is tűnik nagy dolognak ez a feladat, legalább elvonja a figyelmemet és van mire koncentrálni a mi lesz pár hónap múlva helyzet helyett. - Azt hiszem jó, ha minél türelmesebbek leszünk vele. Nem is értem miért nem Shannát küldték érte. Benne bízna meg a legnagyobb eséllyel. - sóhajtok egyet, mert hát angyalok pesztrálásában nem biztos, hogy olyan profi vagyok, tehát tényleg Shanna lett volna a leglogikusabb erre a feladatra. De nincs mit tenni, egy parancsot még sem bírálhat felül az ember, legalábbis az esetek nagy részében, ha pedig Dumbledore már elment, akkor a lányt nekünk kell bekísérni, akármennyire is csúnyán néz, amikor megérkezünk. Valahol érthető, hiszen mégis csak kisebb teret kapott, pedig nagyobbat remélt az együttműködésért cserébe és most még az iskolában is elrejtik a diákok elől. Egyértelmű, hogy a Minisztériumban tartanak tőle és ez talán nem is olyan meglepő Ivor akciója után. - Rendben, köszönjük McGalagony pofesszor! Ez esetben nem is tartanánk fel ok nélkül, persze ha nincs valami fontos információ, amit még megosztana velünk a lány pontos helyéről. - állok meg azért még egy pillanatra, ha esetleg van bármi más, ami fontos lehet és elmondana az igazgató helyettes. Furcsa nekem, hogy Dumbledore előbb távozott. Miért nem tartott Vanessával, hogy a mi dolgunk is esetleg könnyebb legyen? Miért érzem azt, hogy nem biztos, hogy egyenesen a Minisztériumba megy. Dumbledore remek ember, én is így gondolom és kiváló igazgató, de lássuk be azért időnként határozottan szembemegy a Minisztériummal, vagy a maga módján megpróbálja megkerülni. Ha innen nézzük ugyanúgy szabadon értelmezi a szabályokat, mint Grindelwald maga... Elhessegetem a zavaró gondolatokat és amennyiben McGalagonytól nem kapunk más fontos, vagy hasznos infot, akkor elindulhatunk a Tiltott folyosók irányába, hogy közöljük Vanessával a hírt, újra vissza kell térnie a Minisztériumba. Nem hiszem, hogy különösebben értékelni fogja a dolgot.
Spoiler:
- Üdv Miss Mantova! Nem akarunk gondot okozni, a Minisztériumból küldtek, hogy még néhány kérdés erejéig befáradjon velünk. Talán veszélyben is van itt, úgyhogy nagyobb biztonságban szeretnék tudni. Az igazgató már útnak indult, őt követjük mi is, ha lesszíves. - köszörülöm meg kicsit a torkomat, mint rangidős, mégis csak úgy sejtem jó, ha én vagyok, aki felvázolom a kellemetlen helyzetet, aminek bizonyára nem örül különösebben, ahogyan bevallom én magam sem, hiszen sejtelmem sincs, hogy vajon elegek leszünk-e ahhoz, hogy nem is tudom... ne röppenjen fel és lépjen le csak úgy. Egyelőre tehát türelmesen állok meg a lánnyal szemben. Akaratlanul is méregetem kicsit, hiszen nem szokványos látvány és ezzel bizonyára ő is tisztában van már az itt töltött majd két év után. Mindenesetre a társaimra pillantok, talán tudnak hozzátenni valamit, ami segít, hogy Vanessa ne úgy nézzen ránk, mint a véresrongyra.
Eltelt néhány hét azóta, hogy a fiatalság elől elhappolták a második ereklyét, de legalább ők, Corvus és Aberforth szerencsésen megúszta. Egyértelművé vált, hogy az utolsó célpont csak Albus Dumbledore lehet és a pálcája, így a Minisztérium ismét beidézte, az elmúlt évek során sokadszorra. A neves varázslónak sosem volt felhőtlen a kapcsolata a Minisztériummal, azt pedig mára már sokan tudják, hogy mi történt közötte és Grindelwald között fiatalkorukban, majd a harmincas években, amikor Grindelwald először hatalmat ragadt magához. Már minden napilapból, sőt, teljesen más témájú magazinból is a lejárató kampány folyik, ami nem csak a sötétmágust és a Testvériséget ekézi, de az igazgatót is. A hírek szerint nem csak behívták a Minisztériumba, hanem követelik is a Pálcák Ura átadását.
Gerard ugyan még csapatot nem kapott, hiszen annyi tapasztalattal még nem rendelkezik, de a legutóbbi események óta Tori az Auror gyakorlati képzést a keze alatt végzi, ahogy egykoron ő volt Daphne keze alatt. Ugyan a párt nem akarták egymás mellé rendelni azóta, hogy nyilvános lett a kapcsolatuk, még is csak ők voltak jelen a legtöbb eseményen, így most kicsit fordul a kocka. Ezt a hármast küldik el az iskolába, hogy személyesen kísérjék be Dumbledore-t és Vanessa Mantovát, de az igazgató már házon kívül van, McGalagony professzor szerint azzal a szándékkal távozva, hogy a Minisztériumba menjen, viszont az angyal lányt nem vitte. A nő elmondja, hogy a Tiltott folyosókon van az iskola "vendége", ám mivel mindannyian Roxforti diákok voltak, látják a tekintetén és a papírvékony ajkán, hogy rosszallja a Minisztérium álláspontját.
Alistair, Gina és Lizzy éppen együtt töltik az idejüket, amikor a látnok fiúnak kellemetlenül belenyilal a fejébe a fájdalom. Néha-néha előfordul, hogy akaratán kívül is megjelenik egy látomás neki, de jellemzőbb, hogy álmában, most viszont teljesen éber és éppen tanulnia kéne valamire, amiből a lányok korrepetálják. Nem is igazán lát semmit, csak egy érzése támad, hogy Shanna meggondolatlanul követi a nyomjelet, amit hetekkel ezelőtt az eltűnő Anchevre használt. Aztán az érzés el is tűnik, és csak az marad utána, hogy fogalma sincs hol van az auror lány, de biztosan bajban és talán van valaki, aki tudhatja, valaki, aki állandó mágikus kapcsolatban van vele... Vanessa... A lányt nemrég, miután a Minisztérium emberei a fejéből ezt-azt kiszedtek, ahelyett, hogy nagyobb szabadságot kapott volna, újra be akarták zárni, ezért Dumbledore ahelyett, hogy visszaadta volna őt, a napokban áthelyezte a szállásást valahova a Tiltott folyosóra, de azóta senki se látta és fogalma sincs melyik teremben.
// Üdvözlet mindenkinek. <3 Egy hetes körökkel fogunk operálni, ahogy eddig is ment a nagymese és minden hétfőn vagyok biztosan szabadságon szeptemberig, így minden hétfőn mennek a mesélői hozzászólások addig biztosan.
Határidő: 06. 05., éjfél Következő mesélői: 06. 06. //
Visszafojtok egy nevetést, miután azt mondja, hogy a tudatos szabály szegése jól jött nekem. Van igazság benne, de mégis olyan ironikus az egész, hogy megnevetett. Eléggé furcsa helyzetben vagyunk, nem számítottam ilyesmire, amikor ide jöttem. És még ki tudja, hogy mik fognak várni rám itt. -Nem terveztem újra ide jönni. - szögezem le neki ezt így most előre. -Ha csak nem fogom annyira ismerni a helyet, hogy átslisszanjak én is, mint te. - persze ez nem igaz, nem tennék ilyesmit. Nem hinném, hogy szerencsés dolog ezzel játszadozni, plusz nem akarok rögtön az első évem, első hónapjába bajba kerülni. Az eléggé gáz lenne és nem is akarok gondot okozni. Se Ava-nak, se a szüleimnek, akik lehet nincsenek itt, de nem akarom ezzel tölteni a nyári szünetet, hogy mennyi büntetést szedtem össze itt, amikor Franciaországban jó diák voltam. -Franciaországból jöttünk vissza. Eredetileg itt születtem, csak apa munkája miatt mentünk el. És most emiatt is jöttünk ide vissza. - válaszolok a kérdésére, kis plusz magyarázattal. Ennyi még bele fér, általában úgy is a legtöbb ember kíváncsi, hogy miért költöztünk. Gondolom nála se lenne másképp. -Hát…eddig még nem túl sok mindent tudok elmondani, hiszen egy hónapja se járok ide. Viszont nem tűnik rossznak. Mondjuk nem hittem volna, hogy a Mardekárba kerülök. De aztán ki tudja…lehet idővel kiderül, hogy miért ide sorsolt a süveg. - van sejtésem miért, de azt inkább nem mondom ki előtte. Nem akarom, hogy rögtön furának nézzen. Mondjuk vele eléggé sokat beszéltem már ahhoz képest, hogy totál idegen. Úgy tűnik, ha nem tömegben vagyok, könnyebb a dolog. -Te miért lettél Mardekáros? - nézek fel rá. Hát, ha tőle kapok egy kis magyarázatot, hogy jobban megértsem ezt a ház rendszert.
- Aha… azt hiszem értem a problémát, de akkor is kell valaki aki körbe navigál. Inkább legyen a ház prefektusa vagy egy háztársat jobb esetben. A tanárokkal dögunalom az egész…, ha akarod én körbevezetlek. – pillantok a srácra. Ennyibe még nem halt bele senki és úgy hiszem én sem fogok. Amúgy is kell egy kis szellőzés két önfejlesztés között vagy befogok csavarodni aztán megnézhetem magamat. Senkinek nem segítek, ha teljesen tropára verem az egészségemet. A két bátyám is elég rendesen rám szállna valószínűleg aminek nem igazán örülnék. Húgom pedig aggódna és nem tudnám leszakajtani magamról. Attól félne valami baj történt megint vagy ilyesmi. Mindannyiunknak helyre kell pakolni magát, egyenlőre ebben pedig kevés segítségünk akad. Egymáson segítünk vagy talán egy-két nagyon bizalmas barát, de semmi több. Emlékszem engem is nagyon idegesített eleinte mikor vigyázott rám Alfie és Simon, de igazat megvallva néha jó volt mikor ott voltak. Mára meg kialakult az a rendszer, hogy ott vagyunk egymásnak, össze is jövünk így testvérek mégsem akarunk mindenáron beleszólni egymás dolgaiba csak, ha érezzük, hogy jó lenne egy kis segítség. Vagy, ha kikérjük egymás véleményét persze. Igaz a kis törpillánk még néha képez némi kivételt három fiútestvér őrzi mint valami katona. - Meglehet, de olykor a szükség törvényt bont és ez is egy olyan fajta pillanat volt. Viszont nézd azt, hogy az én tudatos szabályszegésem neked jól jött. – pillantok rá fél szemmel. Ugyanis, ha nem jövök nagy esélyt adok annak, hogy itt bolyongott volna egy darabig. Elég harapós kislegény mindenesetre, nem mintha annyival idősebb lehetek nála. Ilyenkor érzem meg igazán a súlyát, hogy milyen is, ha van egy fiatalabb húgod akit pátyolgathatsz. Megrázom egy kicsit a fejemet ezen majd újra rá pillantok a srácra. - Lehetséges, de olykor muszáj meglépni, de míg eltévedsz meg lehet azután is ildomos lesz, ha te kerülöd a folyosót. – mosolyodom el egy kicsit majd mentem mellette. Kicsit szöget üt a fejemben a tény, hogy most érkezett a suliba és kíváncsivá tett. - Honnan költöztetek ide? – kérdezem meg tőle érdeklődve. Ezzel még illegális dolgot nem tettem. Amint lehet az egyik lehetőségnél befordulok és intek neki, hogy kövessen. Egyáltalán nem tanítom jó dologra maradjunk annyiban, nem mintha emiatt lelkifurdalásom lenne igazából. Na jó, talán egy kicsit… amennyiben a tesója igazságosztót akar játszani könnyen megüthetem a bokámat majd. - Na és, hogy tetszik a Roxforti élet? – kérdezek rá érdeklődve felhúzva a szemöldökömet érdeklődve. Talán kivételesen elcseveghetek értelmesebb hangnemben mint a morgás.
Csak bólintok, amikor azt mondja, hogy menjünk, én nem vitatkozok ezzel. Nem akarok rögtön év elején bajba kerülni, Ava le is szidna érte, és azért nem akarnám hallgatni őt, miközben anyáskodik felettem a szüleink helyett is. Nem mintha olyan szigorú lenne, mint mondjuk apa, de azért meg tud szidni, ha kell. -Hát ööö… - nézek félre. -Igazából lenne, aki körbe tudna vezetni. A nővérem, ő régebben, már járt ide. De nem kértem meg rá. - szerintem nem kell tovább magyarázkodjak neki. Vagyis remélem, hogy nem kell és érti a dolgot. Mondjuk, ha nincs testvére, akkor lehet nem érti meg. Nem azt mondom, hogy nem akarok Ava-ra támaszkodni, mert vannak dolgok, amiket csak vele tudok megbeszélni, révén, hogy csak két évvel idősebb nálam, ezért elég sok mindent majdnem együtt élünk át. De na, azért nem akarom mindenben az ő segítségét kérni. Nem vagyok többé kisfiú, egyedül is meg tudom oldani a dolgokat. Oké, ezen kívül. Ez egy kivétel, de ebből is látszik, hogy senki sem tökéletes. Ahogy én sem. Messze nem vagyok az, és ezt tudom magamról. -Egyébként ezzel nem teszel jót a háznak, ha tudatosan szeged meg a szabályt és még le is buknál esetleg. - jegyzem meg neki, nem mintha én nem lennék bajba, de mégis csak új vagyok. Nekem még talán elsőre megkegyelmeznének a tanárok, de ő már ide jár egy pár éve. -Úgy, hogy lehet kerülnöd, kéne az ilyen manővereket. - figyelmeztetem őt. Nem mintha olyan ijesztő lennék, révén, hogy ő magasabb és valószínűleg erősebb is nálam. De egy házban vagyunk, és ha nem is egy évfolyam, de a pontok egyre mennek. És ez ellen nem tudunk mit tenni. Nem mi hozzuk a szabályokat.
Azt hiszem olykor én is tehetek némi jót az emberekért még, ha esetlegesen úgy tűnik, hogy foghúzva is csobbanok ebbe bele. Nem mintha én minta diák lennék azzal a ténnyel, hogy itt mászkálok, ahol nem kellene csak azért mert rövidíteni akartam és elkerülni a sok idiótát. Így állok szegény srác elé a kérdésemmel és oldalra döntöttem a fejemet várva a válaszát. - Jobb, ha eltűnsz erről a folyosóról a tanárok nem igazán szeretik, ha valaki errefelé sasszézik. – az már más kérdés én miért is jöttem erre, de talán jobban járt azzal, hogy én is szabályt szegek mert lehet nem igen hitték volna el neki elsőre, hogy amúgy eltévedt. Nem mintha nekem annyira elkéne, de macerásabb vallatósdit játszani mint ráhagyni a dolgot egy emberre. - Örvendek a találkozásnak. Akkor azt hiszem jobb lesz minél hamarabb keríteni valakit aki elmagyarázza neked mi és merre van. Itt ez a Tiltott folyosó ahova nem igazán tehetnénk be a lábunkat. Ha elkap Fritsch akkor elég rossz napod lesz. Biztosra veszem, hogy a tanárok elé cibál. – nézek a fiúra komolyan, ahogy a zsebembe süllyesztem kezeimet. Szóval akkor maradjunk az alapállásnál. Most jött a Roxiba és voltak annyira hanyagok a Mardekárosok, hogy nem vezették körbe. Erre egy kicsit elhúzom a számat, de hallgatom tovább Ewan-t. - Az van bőven csak ne erre gyere. Ott van például a Tornyok, ahova akár felmehetsz. Oda kevés elvetemült mászik fel olykor. – vonok vállat tipp gyanánt. Hiszen én magam is volt, hogy oda másztam fel. Talán majd mutathatok neki pár dolgot, ha már így belebotlottam. Kérdésére rá pillantok és amolyan most miért kell ezt csinálni sóhaj söpör át a fejemen mint akinek per pillanat nincs jobb dolga. - Próbáltam rövidíteni az utat azért osontam be. Szóval én tudatosan szegnék most szabályt, de talán ez a te szerencséd. – felelem a kérdésére. Kár lenne kamuzni és amúgy is, ha tényleg elkapnak itt minket eléggé széttörnek valamit a hátunkon van egy olyan érzésem. Egy sóhaj-t préselek ki magamból majd a fejemmel bökök egy kisebb folyosó felé. - Menjünk arra. Egyáltalán volt aki megmutatta neked ezt a kócerájt? – lehet költői a kérdésem, de jobb mint totózni, hogy valójában miért is van itt. Így elindulok előtte, hogy követhessen és talán akkor egy nyugis helyet is mutathatok neki mielőtt én is folytatom az utamat. A kérdez-felelek játékot pedig séta közben is simán folytathatjuk.
Még nem igazán ismerem a sulit, így nem csoda, hogy eltévedek benne. Pedig csak egy olyan helyet kerestem, ahol kicsit egedül lehetek. Ez olyan nagy kérés? Ezek szerint igen. Nem olyan egyszerű egy új suliban. Ava-tól meg nem akarok állandóan segítséget kérni, nem akarom, hogy mindenki gyámoltalan öcsinek higgyen. Azért ennyire naiv és béna nem vagyok. Csak kiismerem, majd magam ebben a suliban is. Előbb vagy utóbb, de sikerül. Amikor egy totálisan üres folyosóra érek, nem tudom eldönteni, hogy jó helyen vagyok-e vagy sem. Mondanám, hogy nem, mert túlzottan nagy a csend itt és tényleg senki nem jár erre. Egyetlen egy lélek sem. Aztán, amikor lépteket hallok meg és valaki megkérdezi, hogy csak nem eltévedtem, akkor már kicsit húzom a szám, mert megkaptam a választ. Rossz helyen vagyok eléggé. A fenébe. Ez tényleg nem az én napom. -Igen, eltévedtem… - vallom be, ha kínos is. Jobb mintha azt hinné, hogy rosszban sántikálok. Egy nálam magasabb, hosszú hajú sráccal találom szembe magammal. Aki szintén Mardekáros. -Igen, ugyan abban a házban vagyunk. - bólintok rá az észrevételére. Mondjuk szerintem a színekből egyértelmű volt, na de mindegy. Ezt inkább nem mondom ki hangosan. -Ewan vagyok. Idén jöttem a suliba, eddig nem ide jártam. Szóval ja… - magyarázkodok neki, hogy megértse a helyzetemet. -Csak akartam keresni egy olyan helyet, ahol kicsit egyedül lehetek. - de jó, hogy rögtön a magányos farkas énemet mutatom neki, de az a baj, hogy ez már megszokás. Na mindegy, most már ez van. -Te mit keresel itt? - kérdezek rá én is, ha már ő is megtette. Ha elvileg nem szabadna erre járni, akkor ő mit keres itt? Idősebb nálam, legalább egy-két évvel, ha nem többel, és lehet pimaszság ez most tőlem, hogy így visszakérdezek.
Leakartam vágni az utat jelenleg a sok teendő miatt és amúgy sem szerettem mostanában emberek között lenni. Ennek igazán egyszerű volt az oka, amikor ránk törték az egész nyaralót a bérgyilkosok valami úgy elpattant bennem. Sokan mondhatnák azt, hogy amúgy hú de megváltoztál azóta meg nem úgy viselkedsz ahogy, de hol is érdekel az engem úgy őszintén? Igaz olykor magamat lepem meg mennyire is lehet megváltozni egy ilyen eset után… Egy a lényeg, hogy ebből kilábaljak azért megkeseredett nem akarok lenni idő előtt. Egyrészről kellett ez a fejbekólintás az élettől… más részről pedig bőven meglettem volna nélküle. Annyi ebben a nyeremény, hogy egyáltalán elkezdtem valamerre változni és elkezdek visszafogni a beképzelt ficsúr szerepéből. Ez valljuk be sokaknak igen csak nagy előny főleg akik eddig körülvettek engem. Sokan lehet ezután lekopnak rólam, hisz nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudjam sokan azért mégis kiszimatolták miújság a házam tájékán és csak érdekből voltak a közelemben. Vagy voltak eleve olyanok akik már az iskola előtt ismertek esetleg egy vagy két bálról. Elhúztam a számat erre a gondolatra, de inkább nem firtatom tovább amikor meglátok egy alakot a már délutáni fényviszonylatokban. Nem szoktak erre járkálni. Nekem sem kellene mert marhára büntetést kaphatok viszont a saját dolgom annyira nem is érdekel minthogy esetleg valakinek a nyakára lépjenek a Tiltott folyosón való mászkálásért. A talárja sityakjából jövök rá amúgy, hogy Mardekáros a szemem előtt vonuló delikvens. - Hé, nem mintha nekem kellene papolnom, de nem túl jó ötlet itt lenned. Eltévedtél? – teszem fel a kérdést. Jobb ezt feltételezni mintha megvádolnám azzal, hogy amúgy rosszban sántikál. Leginkább erre a normális emberek eléggé rá orrolnak és nem szívlelik, ha rosszat feltételezel róluk. - Ha nem tévedek és jó a látásom Mardekáros vagy. A nevem Dietrich, benned kit tisztelhetek? – húzom fel szemöldökömet kérdőn amikor már közelebb értem a sráchoz. Innen már azért látom és nem kell totóznom, hogy végül esetleg fiúnak nézek egy rövidhajú csajt.
Lassan megrázom a fejemet, miközben megnyugtatóan elmosolyodom. - Nem, nem kell ugyanabban az időben enni, van, amikor az órarend is belelóg az ebédidőbe, az elejébe vagy a végébe, szóval normális napokon, amikor nincs ünnep, azért nincs az egész iskola egy teremben. Lehet találni nyugodtabb pillanatokat. - próbálom az egész helyzetet egy kicsit elviselhetőbbé tenni. Hiszen látszik rajta, hogy kérdez, érdeklődik, de egyáltalán nem biztos abban, hogy amiket megtud azokkal meg tud birkózni. Talán nem, ez idővel elválik, de nem én leszek az, aki elijeszti, hiszen olyan különlegesnek tűnik, talán csak egy kis segítség és egy kis lökés kell neki. Csak hallgatok, nem erőltetek semmit, mintha valami törékeny virágot hagynék, hogy magában növekedjen és döntsön az élete felől, mert hát amilyen bizonytalan tényleg annak tűnik. Törékeny virágnak. Ami közben valószínűleg, hogy van olyan eset, amiben talpraesetten viselkedne, hiszen a rengetegből jött, ott nem lehet túlélni anélkül, hogy képes legyél megvédeni magadat. Szóval biztosan van benne valami... valami a bizonytalanságán kívül. Lépdelek mellette hallgatva őt, de nekem nem kerüli el a figyelmem, hogy lassan a Könyvtárnál vagyunk, így amikor elé érünk lelassítok, és finoman elkapom a kezét, hogy megállítsam. - Már itt is vagyunk, nem voltunk olyan távol. - engedem el a kezét, kicsit félrebillentve a fejem. - Majd elválik, hogy megszereted-e ezt a közeget és találsz-e valami hozzád illő mágiaágat, nem kell siettetni. És igen, én mindig is szerettem itt lenni, és tanév alatt itt élni. Auror szeretnék lenni, mint a szüleim, és ahhoz rengeteget kell tanulni és gyakorolni és a Roxfortban van egyedül ilyen színvonalas képzés. Mindenre fel kell készülnöm, mert ha egyszer kint leszek, terepen, csak én leszek és a varázstudásom, semmi más. Meg persze a társam, Jacob. - mosolyodok el, ahogy kimondom a fiú nevét, és az arcom láthatóan meglágyul. Nagyon fontos nekem a fiú, évek óta a legjobb barátom, és mindig is vele képzeltem el a jövőmet, és mióta tudom, hogy ő is így van vele, hogy részben miattam választja az Auror pályát, csak még biztosabb vagyok benne, hogy tökéletes csapattá fogunk összekovácsolódni. - Mondta, hogy kint vagy bent találkoztok? Magadra hagyjalak? - kérdezem, hiszen nem tudom, hogy ez egy randi-e, mert akkor még a srác érkezése előtt magára hagyom, jobb az úgy, ha nem zavarok. Nem ők lennének az elsők, akik a könyvtárba szerveznek tanulós randit.
Nekem meg néha az az ember mennyiség is sok, akikkel itt a folyosókon futok össze, pedig még nem is vagyok itt túlságosan hosszú ideje, de ettől még igen és ha a Nagyteremben meg még többen vannak, főleg étkezések alkalmával... - És kötelező mindenkinek ugyanakkor enni? - jut eszembe az újabb kézenfekvőnek mondható kérdés, ha már a tömeg nincs éppenséggel ínyemre, hiszen az lenne a legegyszerűbb, ha akkor nem sokakkal együtt ennék, hanem mondjuk külön tőlük és akkor máris nem kellene ezzel foglalkoznom. Vagy ha van valami külön helyiség, ami esetleg nyugodtabb, akkor nekem az is megfelel. Nem érdekel annyira az az elvarázsolt plafon, hogy e miatt mindenképpen sokakkal együtt akarjak enni, meg aztán gondolom azt máskor is meg lehet nézni, ha az ember annyira érdekli. Egyébként is még az sem biztos, hogy itt maradok hosszú távon, ezt is még el kell döntenem, mert könnyen lehet hogy úgy sem vagyok alkalmas semmire sem, csak Zachary miatt próbálom meg, mert neki annyira fontos volt. - Hát... akkor oké, bár még majd kiderül, hogy itt maradok-e, de ha igen és nem megy majd szólok. - azért át kell gondolnom, hiszen nem igazán vannak barátaim és nem is igen voltak eddig sem, szóval nem csoda, ha kifejezetten nehezen bízom meg másokban. Zacharynek is nehéz dolga volt és ő több alkalommal is próbálkozott, úgyhogy nem meg ez olyan gyorsan. - Oké, végül is... Az is lehet, hogy eleve azt mondják nincs itt helyem és akkor nem erőltetem a dolgot. Eddig is meg voltam egy ekkora kőépület nélkül. Amúgy is olyan... fura érzés itt lenni. - vonom meg a vállamat, hiszen ez a hely nem nekem való és szokatlan is. Az itteninél még igazából Zachary háza is jobb, hiszen nem kőből van és nem ekkora. Olyan mintha igazából már eldöntöttem volna, hogy nem akarok itt lenni, de azért ezt nem mondanám, egyszerűen csak még erősen hezitálok. Közben elérjük a könyvtárat, bár erről nekem nem sok fogalmam van, csak a nagy ajtókat látom, ahol diákok mennek ki és be. Zachary láthatóan még nincs itt, de minden bizonnyal hamarosan érkezik, úgyhogy az ő jelenléte sem ösztönöz arra, hogy megálljak, mert itt vagyunk. - Szóval... te szeretsz itt lenni? - olyan mintha a kérdésben benne lenne valahol az is, hogy miért, hiszen ez érthetetlen, de ezt végül nem mondom ki, de mégis nagyon úgy fest, hogy ez a lány szívesen jár ebbe a kőhodályba, ami számomra totálisan érthetetlen.
Hát, lehet, hogy a rengeteg kérdésemmel egy kicsit elijesztem, de valahogy az a típusú ember vagyok, hogy ameddig meg nem ismerek valakit, addig azon töröm magam, hogy mindent megtudjak. Akiket igazán ismerek, azokkal már megy a némán sétálás, vagy hogy olvassak a némaságukból, de ez a lány olyan új és olyan más, hogy nem tudom visszafogni magam és csak csendben kísérni. Nem is igazán tudom, hogy az lenne-e a jobb döntés. Bár lehet megpróbálom mindjárt. - Néha elég nagy a hangzavar, de a csarnok hatalmas, mindenki kényelmesen elfér, nincsen nyomorgás. A tanárok még külön katedrán is ülnek a teremben és velünk esznek. - mesélem, bár azért valahol igaza van, a Roxfortban nagyon nagy a nyüzsgés és néha az tud kellemetlen lenni egyeseknek. Nem nekem, de egyeseknek. Ha egyedül akarok lenni és nem dumálni, akkor bemegyek a könyvtárba és ott már is tartjuk a rendet és csend van és nyugalom. Már csak kedvesen elmosolyodom, amikor újra meglepem a szívességgel és bólintok. - Igen, csak úgy, önzetlenül segítenék. Persze, szívesen barátkoznék is, hiszen a barátok szívesen segítenek egymásnak a bajban, de ez nem azt jelenti, hogy amikor én teszek érted valamit, akkor a lekötelezettem vagy, vagy ilyesmi. Csak jóban vagyunk, és segítünk egymásnak. - mondom, mivel nem akarom, hogy azt higyje, hogy ez valamilyen csapda, amibe bele akarom rángatni. Valamilyen szinten igaza van, nagyon ritkán történik olyan, hogy valaki önzetlen és az életben már soha többé nem hall a másikról és nem adják vissza a "szívességet", de elofordulhat ilyen is. Ha valaki az utcán lenne rosszul, vagy kirabolnák, segítenék, és nem kérnék cserébe semmit. Persze az más, hog neki az együtt tanulást ajánlottam fel, akkor nyilván találkoznánk többet és nem lennénk egymás számára többé idegenek. De nem fogom erőltetni, nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát miattam, mert nem érti, hogy nem feltétlen akarok semmit cserébe. Csak hümmögök és bólintok arra, hogy nem is biztos, hogy maradni akar. Nagyon úgy tunik, hogy Zachary miatt van itt, és nem azért, mert tényleg ezt akarja és magától döntött. Hogy ez végül is jó, vagy rossz dolog, az majd elválik. Hiszen lehet, hogy éppen ez a kis lökés kell, hogy elindítsa egy jó úton, de az is lehet, hogy csak egy pasit követ majd és ha esetleg nem lesz ebbol szerelem meg boldog happy end, elveszti az érdeklődését és csak egy vakvágány lesz ez az egész. Mert ha nem is áradozik róla, nincs a homlokára írva, hogy ebbol szerelem lesz, biztos, hogy kötődik hozzá, és ez lesz a vége. Persze, én is tévedhetek, de már ennyiből is ezt vonom le. - Ez csak a te döntésed lehet, hogy mivel szeretnél foglalkozni az életedben. De előbb tapasztald meg ezt a világot, adj magadnak, meg nekünk esélyt. Én tényleg szívesen segítek. - teszem hozzá még, megerősítve a korábban mondottakat, aztán csak elhallgatok. Nem kérdezek most semmit, csak csendben sétálok tovább, most megpróbálva teret és levegőt adni neki. Meg persze esélyt arra, hogy ne én vezessem a beszélgetést, hanem magától kérdezhessen szabadon.
Bár elég sok fura kérdése van ennek a lánynak, de ha segít, hogy megtaláljam a könyvtárat, akkor mondhatjuk, hogy megéri válaszolni rájuk, aztán úgyis elválnak útjaink. Nem tervezem, hogy mély barátságokat kötök, főleg hogy igen nehezen alakítok ki bizalmat bárkivel is. Az igen sokáig tartott, hogy Zachary-ban bízni kezdtem, pedig ő nem kérdezett ennyit és nem nézett ennyire furán rám időnként, mint ez a Shanna. - Több száz? Az... nagyon sok! Nem kényelmetlen olyan sok ember között enni? - teljesen komoly ez a kérdés is, hiszen életemben nem voltam még ennyi ember között, főleg nem egyszerre. Más Roxmorts, ahová időnként belógtam, de ennyi és persze oda is akkor, amikor nem voltak sokan és elkerülhettem a többséget. De hogy több száz diák között ülve kelljen ennem, vagy bármit is csinálnom. Ez csak újra elbizonytalanít abban, hogy jól tettem-e, hogy ide jöttem, főleg hogy mind e mellett még ki tudja hányan fognak rám épp olyan furcsállva nézni, ahogyan azt most Shanna is teszi. Tudtam én, hogy lesznek itt nehézségek, na de hogy ennyi... Bőven elég, hogy kőfalak vannak és olyan zárt az egész hely, de ha a kőfalak közé még ilyen sok embert is bepréselünk még akkor is, ha egy nagy és tágas helyre... - És tényleg csak úgy kedvességből segítenél, nem kérsz érte semmit? - igen már megint meglepetten pillantok rá oldalt, ahogyan haladunk a cél, azaz a könyvtár felé. Hát no ahhoz vagyok szokva, hogy valamiért tesznek dolgokat az emberek és nem azért, hogy lényegében véve csak úgy kedvességből. Zachary persze kivétel, mert ő rendes és kedves, de ez a lány is az lenne, vagy majd a végén később hajtja be rajtam az árát a segítségnek? - Igazából még az sem biztos, hogy itt maradok. Zachary szerint kellene, de... még nem tudom. - vonom meg végül a vállamat. Lehetséges, hogy nem is gond, ha nem találok semmit, amiben jó vagyok, mert egyszerűen annyiban hagyom az egészet és kész. Egyelőre még nem döntöttem el, amúgy is meg kell barátkoznom ezzel az egész kőpalotával és az is időbe fog majd telni. Az sem biztos, hogy egyáltalán sikerül majd.
Igyekszem alkalmazkodni a gondolkodás módjához, ami nem kicsi fejtörést okoz, de ha sikerül akkor zökkenőmentesebb lehet a kommunikáció, ami sose hátrány. Bizalmatlan vagyok az ismeretlenekkel szemben, de ez csak abban merül ki, hogy igen... kíváncsi vagyok. - Igen, kíváncsi vagyok. - nyugtázom egy kis mosollyal, már majdnem felnevetve. Kicsit úgy kell beszélnem vele, mintha Lunával beszélnék, és akkor talán megértem. Vagy nem, de egy próbát megér. Nem oktatom ki, csak válaszok a kérdéseire a legnagyobb tudásom szerint, ami persze akkor se lehet tökéletes, ha annyit olvasok. Hiszen nem a Roxfort épitészetével szoktam elfoglalni magam, hanem az Auror szakmámhoz tartozó szakirodalommal, a kisérleti mágiaágakkal és a sötét mágia töréssel. Egyik sem arról mesél, hogy miért olyan a nagyterem plafonja, amilyen. - Szerintem ennyire el vagyunk kényelmesedve. Tudod, több száz diák eszik egyszerre, a Nagyterem alatt pedig ott van a házimanók konyhája, ahol elkészítik az ételeket és csak felvarázsolják eggyel feljebb a terített asztalra. - magyarázom, bár ha a Tiltott rengetegben élt, akkor valószínűleg ez se elég magyarázat neki. Nekünk ez a kultúráltabb étkezés, a benti lét kényelme és melege kell. Nem ismerek olyat, aki inkább Halloweenkor kimenne a jéghidegbe enni, csak hogy az igazi, nedves ködben üldögéljen a vacsorájával. Elindulunk, és a távolságtartás egy kicsit sem zavar, bár megszoktam, hogy gyorsan barátkozok, sokan vannak, akiknek nem megy ez ilyen gyorsan. A kérdésére kicsit elgondolkozva hümmögök fel. - Zachary Cross, ugye? Aranyos srác. Tudod, ha semmiben sem vagy jó, akkor is lehet, hogy valami érdekelni fog annyira, ha nem is osztályelső, de kiemelkedő legyél belőle. Nem kell mindenkinek a legjobbnak lennie a mágiában, lehet, hogy valami másban leszel jó, annyi munkaterület van a világon, valami biztosan megtetszik. De nem kell már is ilyesmiért aggódnod. És ha szeretnéd, szívesen segítek, ha olyan tantárgy tetszik meg, amiben jó vagyok. - ajánlom fel a korrepetálást, ahogy olyan sokaknak. Szeretek segíteni, szeretek így ismételni és így megismerni az emberk erősségeit, hátrányait, stílusait. Vádoltak már meg azzal, hogy Hermione időnyerője van nálam, pedig ez nem így van. Csak egészen egyszerűen... Nem alszom túl sokat, mindig kész vagyok indulni a következő programomra.
Az én világomban másképp működnek a dolgok és általában, ha tesznek érted, akkor várnak is valamit. Nem feltétlenül adnod kell, de lássuk be, hogy ebben az esetben sem tévedek túlságosan nagyot, hiszen ő is viszonzást vár, még hozzá azt, hogy meséljek magamról és ez sem olyan apróság igazából, nem igaz? De végül csak megvonom a vállamat. Talán csak egyértelmű számára, hogy adni egyébként se sok mindent tudnék, úgyhogy nem is lenne sok értelme kérnie. - Szóval itt ez sem így megy... oké. És ezek szerint kíváncsi vagy. - vonom le a konzekvenciát, hiszen végül is evidens, hogy erről van szó. Érdekli, hogy ki vagyok és honnan jöttem és miért viselkedem úgy, hogy folyton meglepem őt, mert az egyértelmű, hogy ez már nem egyszer sikerült a rövid idő alatt, hogy találkoztunk. Mondjuk kettőnk közül ez láthatóan őt zavarja jobban. - De miért nem esztek egyszerűen odakint? Mire jó a színjáték? - úgy tesznek, mintha az ég lenne a plafon, akkor már megtehetnék valójában is. Végül is varázslók, biztosan megoldható ez is és máris kevésbé lenne ez a hely ennyire... zárt. - Érthető, a Rengeteg veszélyes azoknak, akik nem ismerik. - bólintok egyet, miközben végül ugye csak feltápászkodom a földről és még arra is ráveszem magamat, hogy elinduljunk. Valamennyit mondhatok magamról, de azért láthatja azt is, hogy valamelyest menet közben távolságot tartok, tehát nem bízom én meg csak úgy akárkiben. A bizalom drága kincs és én nem osztogatom könnyen. Zacharynak is konkrétan hónapokba került mire végül elérte, hogy megpróbáljam ezt az iskolát és még mindig nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jó ötlet. - Igen, ezt Zachary is mesélte. És mi van, ha valaki semmiben sem jó? - teszem fel a kézenfekvő kérdést. Talán én is ide tartozom, sose lehet tudni, no meg tisztában vagyok vele, hogy nem tanultam effélét és az itteni kezdőknél már jóval idősebb vagyok. Nem tudom, hogy lehetséges-e egyáltalán, hogy utolérjem őket és még persze az sem teljesen biztos, hogy utol akarom egyáltalán érni őket.
Kicsit összevonom a szemöldököm, miközben majdnem kinevet a felfázásra, de nem kezdem el ecsetelni, hogy milyen felelőtlenség és mennyire visszatérő baj az, főleg a nőknek, de olyan magabiztosan leszarja a kockázatot, hogy... hát, biztos okkal. Vagy ha nem, akkor se fogom erőltetni, nem ismerem, de úgy tűnik ilyen furcsa a stílusa. Nem kicsit tűnik nehéz esetnek, legalább is olyan szempontból, hogy általában elég könnyen megtalálom a hangot az emberekkel, de Cosette semmire se úgy reagál, ahogy egy Roxforti diák tenné. A döbbenetet már meg se próbálom palástolni, amikor meghallom, hogy valamit kérhetek cserébe az elkísérésért. - Tessék? - kérdezek vissza reflexből, de igazából hallottam és nem is várok annyit, hogy megismételje. - Erre semmi szükség, úgy is mennék a könyvtárba. Tökéletesen elég, ha mesélsz magadról, amíg a könyvtárba érünk. - válaszolom, mert tényleg semmi nem jut eszembe, viszont az idegenek mindig picit piszkálják a csőröm, mindenkit szeretnék megismerni és tudni honnan jönnek és hová tartanak. Kicsit tágabb értelemben, mint a könyvtárba. Arra, hogy ezek szerint én sem tudom pontosan mi hogyan működik, már igyekszem egy visszafogott vállrántással válaszolni és nem magamra venni. Az iskola többszáz éves, még akik a könyvet írták a Roxfort történetéről se tudják, hogy hol milyen bűbájt használtak pontosan. - Pontosan, ez egy bűbáj, hogy hangulatosabbá és szabadabbá tegye a nagytermet. - válaszolom, aztán a lány bele is kezd a mesélésbe szerencsére, szóval kezdhet tisztulni a kép. És jönnek is a magyarázatok a furcsaságra. - A Tiltott Rengetegben éltél? A könyvtár jó pár percre van, szívesen meghallgatnám a történeted, hiszen itt az iskolában első évtől súlykolják, hogy ne menjünk a Rengetegbe. Nem mintha nem szegné meg minden diák minimum egyszer. - mosolyodom el, de azért látszik a szememben, hogy van valami aggodalom. Onnan jött, tehát ott is élt? Azzal a megannyi mágikus lénnyel? Ez nem kicsit... fura. Mindig ehhez kanyarodok vissza, de most legalább néhány dolgot értek. Ha onnan jött hozzá van szokva a hideghez, ezért nem akart felállni, és ha a szabadban élt eddig, kicsit nyomasztóak lehetnek a kastély vastag, zárt falai. - Az első évek mindig a legérdekesebbek, minden mágiaágba belekóstolhatsz és kiderül, hogy miben vagy jó. - mondom kedvesen, mert az előbbiekből következtetve lehet, hogy a lány egyáltalán nem tanult még pálcavarázslást ennyi idősen, pedig majdnem végzős korú lehet. Ez olyan hiányosság, ami miatt a szememben azonnal hátralép valami ártatlan, védelmezésre szoruló mugili státuszba. Persze nem bagatelizálom el, de nekem olyan alapvető a mágia és a mágikus tudás, hogy van bennem az aranyvéremtől és neveltetésemtől fogva valami, ami azt mondja, hogy erősebbek vagyunk azoknál, akik mágia nélkül élnek, tehát életképesebbek is. Ha felállt, akkor nyugisan sétálva el is indulunk a könyvtár felé.
Bár el nem nevetem magamat, de láthatóan közel vagyok hozzá, inkább csak mosoly játszik az arcomon, ahogyan arról magyaráz, hogy a hideg kövön esetleg felfázhatok. Na igen, látszik, hogy nem ismer és hogy jó eséllyel még soha életében nem töltött hideg estéket odakint, főleg télen... télen biztosan nem. - Elég jól bírom, nem fog nekem megártani a hideg padló, ne aggódj. - vonom meg végül a vállamat. Igen, ezt eddig is tudtam, sejtettem, hogy az itteni diákok annyira... nem is tudom, hogy mi a jó szó, de elég gyengék. Zach is, ha innen nézzük, hiszen ő is abban a nagy házban nőtt fel, aztán itt volt neki ez a hatalmas iskola, bár még mindig nehezen képzelem el, hogy egy ilyen nagy kőfalakból épített, hideg épület valamiképp otthonos lehet. Kopár és sötét az egész és nem mellesleg az már egyértelmű, hogy igen könnyű eltévedni benne. Ezt már bizonyítottam is. Egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom megszokni ezt a helyet, de abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lesz könnyű, csak hát még sem adhatom fel ilyen gyorsan, főleg ha Zach ennyi mindent tett azért, hogy itt legyek. - Szóval nem tudod. - konstatálom, nem is gondolva rá, hogy esetleg számára akár még fájó pont is lehet, hogy valamit nem tud, pedig így van. Persze én ezt nem venném ilyen komolyan, de én nem is vagyok a könyvek nagy rajongója, mint ahogyan hamarosan kiderül róla, hogy ő az. - Szóval akkor elkísérsz a könyvtárba és mit kérsz érte? - az én világomban ez már csak így működik, ha valamit kapsz akkor adsz is érte valamit, bár ezt már Zach elkezdte megcáfolni azzal, hogy önzetlenül segített és befogadott, de nem biztos, hogy mindenki olyan kedves, mint ő és jobb az ilyesmit előre tisztázni, mielőtt felállnék és elindulnék, mert ha netán valami olyat kér, amit nem tudok teljesíteni... akkor lássuk be más megoldás kell, hogy megtaláljam azt a könyvtárat. - Hazudik? Akkor az még sem olyan, mint az igazi, no meg gondolom hiába látni a hó esést, nem hullik az arcodra és biztosan nincs bent hideg sem ugye? - igen azért sejtem a választ, bár talán nem rossz, mármint nem annyira mint ez a kopár plafon felettem, amire önkéntelenül fel is emelem a tekintetemet, mintha épp próbálnám elképzelni, hogy a plafonon látni a kinti eget, de még sem érzékelni az időjárást. Na jó, nem mondom, hogy nem jó dolog nézni a hóesést, de közben nem fázni... az azért nem lehet annyira rossz dolog, sőt, meg kell vallanom, akár még élvezhetőnek is mondhatnám, jobban bele gondolva, akármennyire is furcsa. - Egyelőre még nem tudom pontosan, Zach szerint lehetséges, hogy az első évem valami általános dolog lesz, de majd gondolom úgyis kiderül. Egyébként a Tiltott Rengetegből jöttem, azaz legutóbb ott éltem, előtte... hát ez elég hosszú történet. - vonom meg végül a vállamat, egyelőre még a földön ücsörögve, kivéve persze, ha közben kiderül milyen áron kísérne el a könyvtárba, mert akkor akár már el is indulhattunk oda. Zach a végén még aggódni fog, hogy baj történt. Simán képes rá, pedig szerinte ez az iskola nagyon jó és biztonságos is.
Miután már kapásból a földön találom, és az egész lány olyan kis elvarázsolt, mint Luna Lovegood, taktikát váltok, és nem hozom zavarba azzal, hogy furcsán kezdem el méregetni vagy nagyokat pislogok. Inkább úgy kezelem, mint egy gólyát, egy kis elsőst, aki semmit se tud a Roxfortról és a boszorkányságról. - Hát, az az igazság, hogy nagyon ritkán ülünk le itt bent a folyosón. Ha valaki nagyon lusta néha leül a lépcsőfordulóban, vagy persze piknikezés közben a Birtokon, de itt a hideg kövön nem kéne lefeküdnöd. Még felfázol és mehetsz Madame Pomfrey-hez. - válaszolom neki, türelmesen és csak magamban jegyzetelve furcsaságait. Egy darabig nyújtom neki a kezemet, de már olyan hosszúságra nyúlik a mozdulat, ami nekem kezd kínosnak lenni, és még sem fogja meg, vagy áll fel magától, csak addig jutunk, hogy a fekvésből és plafon nézegetésből üles legyen és rám nézzen. Hát, végül is, haladás. Kicsit elmosolyodok a bemutatkozásra, aztán picit biccentek neki. - A könyvtárhoz nagyon szívesen elkisérlek, bár rossz szárnyban és rossz emeleten is kötöttél ki, de pár perc alatt át lehet érni. És nem tudom egészen pontosan, hogy miért mozognak a lépcsők, a Roxfort története sose volt a kedvenc könyveim között, meg hát, lényegében mindig ki volt véve, Hermione Granger néven aláírva. Szerintem az a lány szóról szóra megtanulta. - vallom be, hogy azért mindent én sem tudok, azzal pedig nem akarom elijeszteni, hogy valószínűleg az is benne van, hogy aki új, és nem ismeri, esetleg behatoló, az igen is tévedjen el össze-vissza, mert nem tartozik ide. Mert hát, az újakat a Prefektusok segítik, míg rá nem éreznek. - A nagyterem plafonja olyan, mintha az ég alatt vacsoráznánk, látni az eget, a csilagokat, az esőt, bár néha "hazudik" és Halloweenkor telihold kerül az égre és villámok cikáznak, hiába nyugodt amúgy kint az ég. Csak azért, hogy hangulatot adjon a Halloween-i vacsorához. Tényleg olyan, mintha egy elsőssel beszélnék, és ez nem azt jelenti, hogy a lányt lebutáznám, hogy azt állítanám, hogy egy 11 éves szintjén van, abszolút nem. Az egész arról szól, hogy nagyon, nagyon nem idevalósi, és biztos, hogy nem volt a varázsló társadalom része Angliában, mert akkor ezeket tudnia kéne. Nem tudom, hogy meddig tudom visszatartani a kíváncsiságom, de a következő kijelentése után még biztosabb lesz, hogy semeddig. - Honnan érkeztél ide? Szimbolisztikára jöttél Jósmágia vagy Asztronómia miatt? - érdeklődöm, még ha ez a két tantárgy nincs is a repertoáromban. Mindig csak annyit tanultam belőlük, amennyit kellett, és nem voltam belőle tehetségtelen, de másra fektetem a hangsúlyt, másra van szükségem az Auror szakon. Nem kommentálom, hogy milyen szinten butaságnak tekinti, hogy a könyv hordozhat tudást, nem engedem, hogy megsértsen ez a gondolat, mert biztosan nem sértésnek szánta. Jó, azért kicsit fáj, de próbálok arra gondolni, hogy az ő szemszögéből meg az lehetett sértő, hogy a csillagokat tettem hátrébb a sorba. Az ő hite szerint úgy tűnik, hogy az a minden tudás forrása. Hát ez... fura.
Még mindig nem kelek fel, csak felkönyökölök kicsit, hogy azért lássam a lányt, aki olyan meglepetten pislog rám. Olyan furcsa itt mindenki, legalábbis hozzám képest. Na jó, inkább persze én vagyok furcsa hozzájuk képest, amin cseppet sem kell meglepődnöm ugye, hiszen erre számíthattam. Biztosan lesznek még jócskán csodálkozó tekintetek, de ha nem tetszik itt, hát tovább állok. Senki sem kötelezhet rá, hogy maradjak igaz? - Csak akkor lehet valaki a földön, ha baja van? - az én világomban nem, de valószínűleg ebben a kötött és falakkal övezett helyen így van, hogy csak az lehet a földön, akinek valami baja van. Nekem persze semmi, de itt olyan furcsa minden és ha amúgy is egyértelműen eltévedtél akkor sokkal egyszerűbb egy helyben maradni, mert majd valaki rád bukkan, ahogyan most meg is történt, mint tovább keresgélni és úgy lehet, hogy mindenkit elkerülsz és soha az életben nem találod meg a célodat. - Én pedig Cosette, Cosette Morgenstern és ha minden igaz, akkor a könyvtárat keresem, ott kellene találkoznom valakivel, de... gőzöm sincs, hogy merre van. - mármint a könyvtár persze és ez által az illető, akit meg kell keresnem és persze így azt sem tudom, hogyan találok oda. Talán ez a lány tudja, főleg mert olyan okos - vagy tudálékos? - feje van. - Akkor tényleg mozognak. De ez miért jó? És ha össze-vissza mozognak, akkor honnan lehet megtanulni mi merre? Ennek semmi értelme. - megrázom a fejemet és összekulcsolom az ujjaimat a fejem alatt, hogy tovább bámuljam a plafont. Idegesítő, hogy nem látni az eget és az is, hogy itt csak minden kőből van. Hiába mondtam Zacharynak, hogy megpróbálom itt, de még mindig nem vagyok benne biztos, hogy okos ötlet. Ha nagyon nem tetszik, vajon rosszul fogja érezni magát, ha végül úgy döntök, hogy inkább elmegyek és valami mást próbálok meg kezdeni magammal? - El van varázsolva? Mert az milyen? - itt újfent már kissé érdeklődőbben fordulok felé, sőt végül még azt is sikerül elérnie, hogy felüljek törökülésbe, bár a felállás még mindig távol áll tőlem, maximum ha elindulok majd akkor, de egyelőre még erre se szántam rá magamat. Sokkal szívesebben mennék ki a friss levegőre, mert az a nagy tudás mizéria őszintén szólva egyelőre nem vonz. Az utolsó szavaira viszont már kissé összeráncolom a homlokomat, aztán csak megrázom a fejemet elég erőteljesen. - Ez butaság. A csillagoknál semmi nem mond többet. Egy csomó könyv meg főleg nem. - még ilyet? Hogy a csillagoknál többet mondanak a könyvei. Ha ezt hallotta volna bárki a csordából menten faképnél hagyná ezt a lányt. Nem is csoda, hogy a kentaurok nincsenek túlzottan kibékülve az emberekkel, főleg akkor ha ilyen eget rengető butaságokat hordanak össze.
