2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Keresgélek én is akár a többiek. Nem sok sikerrel. Valahol izgulok is, de inkább az köt le amit Daphne mondott. Tök jogos legalábbis mindenképpen ésszerű, hogy leráznának minket mikor már sulin kívülre került az ügy. És közben mégsem érzem jogosnak. Mindenesetre, Shanna érdekében jelenleg minél hamarabb meg szeretném találni Vanessat. Minden más ráér utána, bármi is kerüljön terítékre. Már épp valami olyasmi fogalmazódik meg bennem, hogy tényleg nekem való az auror pálya. Nagyjából Sun-hin, a családomon a zenén, meg újabban a deszkázáson kívül az egyetlen dolog, aminél nem érzem azt, hogy szét akar hullani az agyam vagy nem tudok a jelenben lenni. Na hát ez annyira jól sikerül, hogy lemaradok arról, Gerard mit szabadít el akaratlanul. És ekkor egyszer csak a kupi tornyai között Sun-hit pillantom meg, ahogy leguggolva mintha keresne valamit. - Sun-hi! Hát te? - esik ki a számon rácsodálkozva és nagyjából ennyi elég is, hogy minden másról megfelejtkezzek. Egy különös kicsit feszengős izgalom lesz úrrá rajtam, de voltaképp megörülök hogy látom. Minden marad ugyanaz, csak mintha a többiek tűntek volna el valahol a rendetlenség kavalkádjában, de ez most valahogy nem is tűnik szembe. Valószínűleg sikerül szegényt megijesztenem, mert amikor megszólítom hirtelen mozdul és koppan a bubja egy kiálló bútordarabba, mire láthatóan sajogva vissza is guggol. Szisszenek és mellé is sietek/lépek hogy ezúttal a kezemet nyújtsam neki. - Basszus, ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni.. - felegyenesedik, a búbját dörgölve. A keze a kezemben marad. Mostanában bizonyosan átfordult bennem valami, mert valahányszor a közelében vagyok, vagy olyasmi ruhát vesz fel, ami kevésbé rejti már el, vagy csak egyszerűen azt a kis jellegzetes tincstekergetést csinálja.. mindig sikerül zavarba jönnöm. - Semmi baj.. Egy csendes helyet kerestem, de felakadt a táskám és ki borult minden. Eltűnt a kedvenc tollam. - mondja kicsit szomorkásan egészen csendesen, mire automatikusan a földet kezdem pasztázni és lényegében azonnal kiszúrom. - Nezd! Nem ez az? - kérdem és le is hajlok érte - De, ez az! - derül fel az arca és ahogy felegyenesedtem és átvette, meg is ölel, a gyomrom pedig borsónyira ugrik össze és kicsit sután, de vissza ölelem. Valahol meglepődök a mozdulat hírtelenségén, de valahogy.. Jobban esik, sem hogy megkérdőjelezzem. Az arcunk most is nagyon közel kerül és látom a szemein, hogy erősen húz felém, az enyéimet egy kamaszos éhség üli meg, zsizsegni kezd az agyam, a vérem és.. mégis szó szerint vissza riadok mielőtt bármi történhetne… És hiába van rám elemi hatással, finoman még el is tolom magamtól mielőtt bármit megérezhetne ebből ő is.. Szégyellném ez a reakciót magamtól irányába? Éretlennek érzem a lelkem mélyén? Félek attól, hogy úgy tűnne, nincs önkontrollom? Félre érthető lenne számára..? Megannyi kusza megválaszolatlan kérdés amik láthatatlan felhőként kúsznak fölém és jelenleg szinte megbénítanak.. Tényleg ennyire vágyott és ijesztő lenne az első csók vele…? Látom az arcán, hogy félre érti és magára veszi - Én.. - kezdenék bele de ekkor látom, hogy könnyek gyűlnek a szemébe és továbbá nem hajlandó tartani a szemkontaktust. Megbántottam.. - Azt.. azt hittem te is ugyanígy érzel. - és meg sem várva, hogy bármit kinyögjek, elviharzik. - Várj! - próbálnám utol érni, de pillanatok alatt eltűnik a sorok között és már nem találom meg én pedig magam maradok a rémálomszerű fellegemmel ami apránként szó szerint nyálkásan eláztat.. A familiárisom amennyiben magánál van annyira, kicsit talán kétségbeesésében, de megpróbálkozik azzal, hogy szó szerint a hátamra repül, megkapaszkodik a felsőmben és a szárnyaival két oldalról verdesve, jobb híján megpróbál “felpofozni”.
Nem célom hosszas erkölcsi, és etikai vitát kezdeményezni Gerarddal, vagy úgy bárkivel. Jelen helyzetünkben nem igen vinne előre. Tény, hogy nem tartom sokra a minisztériumot, és törvényeiket, amiket saját maguk sem tartanak be. De a barátaimat, és az ember életet sokra tartom. Meg kell védeni. Főként, ha olyan őrültek szaladgálnak szabadon, mint Grindelwald. Ami a sötét dimenziókat illeti, én már meg sem lepődöm. Túl sok minden jött már szembe velem azt hiszem. Sokkal inkább lep meg, és tűnik hihetetlen és felfoghatatlan dolognak, ha valaki csak úgy önzetlenül kedves, mint a Kiscserkész. Guido Rossi. Vele nem tudok mit kezdeni. Nem is tudom, miért jár rajta az eszem egyáltalán. A lengő csapdát ugyan mind sikerrel kikerüljük, de ez a terem már önmagában elég nagy kihívásnak tűnik. Már csak azért is, mert az idegeimre megy a kupi. Kérdezzétek Lizzyt, akivel folyton összeveszek minden hülyeségen a szobánkban. Azonban azt még én is felmérem, hogy eltartana egy jó darabig, ha itt bármiféle rendszert akarnék alkotni egy kiadós takarítással karöltve. Carnivora prüszköl egyet, ahogy sikerül valami nagyon poros szőnyeget megszagolnia, és a mancsával az orrát dörzsöli, úgy néz rám. De jobbára semmit sem tudok tenni a por ellen, így csak vállat vonok. Jobb lesz, ha óvatosabban verjük fel a koszt. A következő pillanatban viszont, ahogy felnézek már a többiek mind eltűnnek, és egy tükrös szekrény nyílik ki. A következő pillanatban már egy kész tükörlabirintusban találom magam, ahol mindenhonnan a saját gonosz énem néz vissza rám. Az emberek általában nem félnek olyan egyszerű tárgyaktól, mint a tükör. De nekem már régóta nem megy, hogy belenézzek. Félek, attól, amit ott találhatok. A bűntudattól, gyűlölettől, kielégíthetetlen féktelen bosszúvágytól. A lány, aki most mindenhonnan néz a tükrökön keresztül nem olyan mint én. Sokkal jobban hasonlít a gonosz Tükörországbeli sötét nimfára, aki most anyám testében ki tudja hol, ki tudja miféle szörnyűségeket követhet el. Az én hibámból. A fekete írisze, a vér vörös haja, a vörös rúzs, a hegyes fülei, a fekete ruha, a legrémisztőbb kép, amit valaha láttam. Én, és mégsem én. Pedig láttam egyet s mást. - Te is tudod, hogy ez vagy Te. Ilyen vagy. Már nincs benned semmi jó. Az csak a gyengéknek való. - suttogja valami földön túli gonosz hanghordozással, ami olyan, mintha egyenesen az elmémben szólna, amitől önkéntelenül is hátrálni kezdek, aminek eredményeként átesek a saját macskámon. - Nem... én nem... - a hangom sokkal bizonytalanabb, és kétségbeesettebb, mint szeretném. Képtelen vagyok uralkodni önmagamon. - Nincs lelkiismereted. Csak a vérbosszú éltet. Fogadd el. Hiszen öltél már. Valld be, hogy élvezted. Élvezed a pusztítást. Ezért fogsz mindent és mindenkit elpusztítani. - Ez nem igaz! Nem akarom hallani...- a fülemre tapasztom a kezem, de a saját hangom mint valami méreg, úgy szivárog át a tenyeremen is. Közben pedig a tükrökben önmagam látom, amint mindenkit lemészárolok, aki valaha fontos volt számomra. Druida lánggal emésztem el a Tekiket, a Maroni család tagjait, Codyt, Corvust, de még valami furcsa meglepő módon Guido Rossit is, a saját gonosz arcomon pedig valami őrült perverz élvezet ül ki... - Nem vagy valóság. Nem racionális. Nem lehetsz én...- próbálok gondolkozni, és valahogy felülkerekedni ezen az egészen. Valahonnan, mintha a mumus ellenni varázslat hangja szűrődne át. Igen, talán csak erről van szó. Azt mutatja, amitől igazán félek... Önmagam. - Com... Commikulus... - suttogom magam elé, miután valahogy sikerül pálcát húznom. Próbálom elképzelni, hogy a Sötét Én újra az a copfos kislány, aki egy Római cukrászdában rohangált, világoskék virágos ruhácskában, hatalmas masnikkal a hajában... Noha a racionális énem tudja, hogy már réges-régen nem hasonlítok arra kislányra. De csak ez az egy homályos emlékképem van, ami talán segíthet megtörni azt az átokverte illúziót... Talán... Vagy talán el kéne fogadnom, hogy ilyen vagyok? Hogy én okozom majd a szeretteim halálát, mert valami végleg elromlott a lelkemben belül, és végleg gonosszá váltam? Olyanná, mint Grindelwald, akit semmi sem érdekel a hatalmon kívül? Nem... még nem. Az nem lehet... Nem lehet igaza...
//SVK+LLI = 17+30 = 47 Commikulus/Commikulissimus – "Nevetséges vagy!" Mumusok ellen használatos bűbáj, amely segítségével a mumust nevetségessé tesszük és ezáltal semlegesítjük. BBT: 17 pont Varázserő: 37 pont Az isteni közbeavatkozás arany medálja megdobva, Győztesek medáljával: 00//
Amikor átfurakodunk a bejáraton, ok nélkül is fura érzés kap el, noha ennek láthatóan semmi oka sincs. Ez azonban egy pillanatra sem enyhül odabenn sem, így hát be tudom annak, hogy - mivel tilosban járkálunk, ráadásul hivatalos személyekkel körülvéve - túlstresszelem magam és már mindent belelátok ebbe az egész ostoba helyzetbe. Sebezhetetlenként azonban nincs okom az aggodalomra, úgyhogy igyekszem némi légzőgyakorlattal úrrá lenni az idegességemen, habár egyáltalán nem érzem úgy, hogy enyhülne a dolog, de eszem ágában sincs pánikot kelteni azzal, hogy szóvá teszem vagy amolyan Ugye, én megmondtam? - jellegű pillantásokat elkapni. Szó nélkül lenyelem tehát a békát és nézelődök tovább, tükrök után kutatva, miközben sikeresen kihagyom Ali mozdulatsorát. Ha látnám, esélyesen beugrana számomra az őt ért lövés és tükrök kapcsolata... - Sötét dimenziók? - fagyok le egy röpke pillanatra Gerard szavai hallatán. Ezt most full komolyan gondolta? Hát az biztos, hogy ezek után teljesen más szemmel fogok nézni a tükrökre, még abban az esetben is, ha azok nem éppen mágikus eredetűek. A fenének sincs kedve démonokkal haverkodni vagy más túlvilági, gonosz lényekkel. Már éppen nyitnám a számat, hogy megkérdezzem, miszerint milyen történetei vannak ezekről a fura teremtményekről, amikor egyik pillanatról a másikra fokozatosan kezd elsötétedni minden... Mintha valamiféle fekete köd kúszna be a terembe, amely a csontomig hatolva minden egyes lelki bánatomat előássa belőlem, hogy végül koromsötétbe burkolja az egész termet körülöttem. Gina, Alistair, Daphne, Gerard, de még Tori is eltűnik mellőlem, én pedig hirtelen magamra maradok. - Hahó! - kiáltok bele a sötétségbe, mire kuncogást vélek hallani nem messze mellőlem, végül ismerős hangok ütik meg a fülemet. Suttogások csupán, de pont elegendőek ahhoz, hogy valamiféle megmagyarázhatatlan félelem kerítsen hatalmába. Gilly hangja, Dany hangja, a szüleim és az unokatestvéreim hangja, ezek pedig mind-mind távolodóban... Magamra hagynak, miközben egy villanásnyi időre két kezet vélek látni, melyeknek ujjai egymásba kulcsolódnak. Gilly és.... Dany? - Lumos! - kiáltom el magam és a pálcámon meg is jelenik az az apró fényforrás, amely normális esetben segítene számomra, de ezúttal cserben hagy. Nem lesz világosabb, még egy fokkal sem, én pedig továbbra is a vaksötétben tapogatózom. - Dany! - kiáltok a távolodók után, miközben kitartóan botorkálok előre, mit sem törődve azzal, hogy semmit se látok. - Gilly! Chris! Charlotte! - hirtelen átvágódok valamin, a pálcám pedig kiröppen a kezemből, melynek hatására néhány könnycsepp végiggördül az arcomon. Mindenki hátat fordít számomra, magamra hagynak és egyáltalán nem érdekli őket, élek-e vagy halok. Sohasem voltam fontos számukra, csupán egy holtsúly, semmi több, ezt pedig ezúttal bizonyítják is. - Gyertek vissza! Kérlek! - ordítom bele a vaksötétbe, miközben a könnyek továbbra is kitartóan peregnek le az arcom mentén és lassan rázni kezd a zokogás. Az elviselhetetlen űr, a gondolat, miszerint nem vagyok elég jó... Maga a megtestesült magány öltött formát körülöttem. Még csak véletlenül sem ötlik eszembe, hogy esetleg egy mumus állna a háttérben, hiszen minden annyira valóságos, a lelki fájdalmam pedig eltompítja az elmémet és nem érdekel semmi, de semmi a világon...
- Igen, nagyon is. Nem csak a világok között, de azt mondják, a sötét dimenziókból is érkezhetnek hozzánk látogatók. – Felelem Elizabeth kérdésére, s közben Ginára is rebbentem a tekintetemet. Örülök, hogy nem lett belőle vita, nem az a cél, hogy összekapjunk. A diákok azért vannak itt hogy mint korábban is, nekünk segítsenek, tegyenek valamit annak érdekében, hogy jobb hely legyen ez a világ. Egyszer majd ők is lesznek szülők, bele kell gondolniuk, hogy a gyerekeik hol nőnek fel. Alistair szavai azonban tovább görgetik bennem a rácsodálkozás gombolyagát, még Daphe-vel is sikerül összenéznem. Valami nagyon nem stimmel ezzel az idővonallal. Rémlik, hogy Alistair és a huga a sötét grófnő rokonai, de hogy csak pár évvel ezelőtt születtek volna? Valahogy a térutazásnak lesz ennek köze. Még én sem vagyok régóta auror, alig öt éve, de ezalatt már láttam bőven furcsább dolgokat, mint a Gringotts pultjában a galleon betéteket számolgatva. És éppen erre a tapasztalatra építve nem kérdezek most butaságokat, jól van az úgy, ahogyan Alistair mondja. Míg egyesek tükröket, vagy Tori esetében csapóajtókat nézegetnek, én a szekrényeknél maradok, mondván Vanessa ha azon esett át, lehet egy furcsa irónikus humora, hogy azon át mászik vissza, vagy rejtőzik el. Ám nincs szerencsém, valamilyen sötét teremtmény ölt testet, maga a sötét úrnő. Na persze itt nem Daronel Deneirára gondolok, noha bőven érthető lenne, ha tőle félek. Aki igazán felborította az életemet, és bántott, az nem más, mint Nox, aki azóta is szökésben van. Nincs időm azon eltűnődni, hogy mit keres a szekrényben, mert a boszorkány egy kupát tart a kezében, a másikból fehér port szór annak tartalmába, s rázogatva elegyíteni kezdi. Hogy aztán vérvörös ajkaival mosolyra fakadjon, felém tartva az italt, míg az egyik válláról már kezdi is letolni a ruhát. – Neee..! – Ahhoz képest, hogy egykor úgy voltam vele, hogy bosszút állok, és törvény elé állítom, most valahogy a félelem bénítja a tagjaimat, csak hátrálok, hátrálok, hogy aztán átessek Torin, aki a csapóajtókat lesve nyilván lefelé mozgatja a szőnyegeket. Ám Nox csak közeledik, közeledik.. Daphne szavai hatalnak át a dermesztő hidegen, igyekszem leutánozni a varázslatát, megismételve a varázsszót, remélve, hogy Nox véletlenül magát önti le a borral.
//SVK+LLI=48+0=48 Az isteni közbeavatkozás zafír medálja megdobva: 97//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Határozottan tetszik, amit Gerard mond, de nem kontrázok rá, hiszen tudom, hogy nem sok értelme van. Egy lány Gina korában az efféle észérvekre úgyse hallgat. Én se tettem anno, bármennyire is tudom, hogy Gerardnak teljesen igaza van. Inkább mind járatokat keresünk. Ennyi haszna mindenképp van a gyerekseregnek, hiszen ezúttal biztos, hogy több szem többet lát. Bár azért akaratlanul is a figyelmem időnként a keresésről a diák felé leng ki, hiszen nem szeretném, ha mégis olyasmibe nyúlnának bele, ami veszélyesebb lehet a kelleténél, hiszen ez csak egy iskola, de attól még tudjuk jól, hogy meg lehet itt sérülni. Bizonyára nincsenek halálos csapdák, de sülhetnek el rosszul is a dolgok. Az igazgató csak hátráltatni akar minket, nem ártana szándékosan auroroknak. Így viszont, hogy próbálok figyelni a többiekre cseppet sem meglepő, ha hamar kiszúrom a szekrényből kilépő valakit. A valakit, aki egyszer már kísértett, amikor Deneira fejében jártunk. Bob igen lassan és óvatosan lép ki a szekrényből és valahogy nem is tudatosul bennem, hogy Gerard is megijed tőle, hiszen ő miért félne tőle? Meséltem róla, de nem tudja, hogyan néz ki. Nekem viszont mégis az a legijesztőbb személy, akibe túl sok bizalmat helyeztem gyerekként és csúnyán kihasznált. A legfurcsáb az egészben viszont az, hogy Bob alakja épp csak néhány pillanatra jelenik meg a szemem előtt, utána viszont az egész kép változik, talán mert én magam is változom és a legnagyobb félelmem már nem ő? Bob alakja szertefoszlik, hogy helyette fekete ruhában, elkínzott arccal Gerard jelenjen meg egy csöpp, talán 1-2 éves gyerekkel a karján, hogy aztán ez a kép újra változzon és egy fiatal fiút mutasson, talán öt éves formát, könnyes szemmel egyedül egy... árvaház küszöbén. - Úgy sajnálom... - valahogy talán tudat alatt sejtem, hogy ez a kép nem valódi, de mégis annyira valódinak tűnik és persze az utóbbi időben bennem motoszkáló félelmet tömöríti egybe, hogy mi is majd egy kis árvát hagyunk magunk után, mint ahogyan az én szüleim is tették, és még sokan, akik az aurori hivatás mellett döntöttek. Valószínűleg hosszú pillanatok kellenek, amíg az elmém felfogja, hogy a látott kép bizony nem valóságos, még ha nem is félelmetes szó szerint, de mégis rémisztő és annál kínzóbb, hogy végül a pálcám a levegőbe tudjon emelkedni... - Commikulus! - préselem ki a szót nagy küzdelmek árán, remélve, hogy ha a rémkép megszűnik akkor a többieknek is tudok segíteni, ha a varázslat maga nem elég, hogy rájöjjenek ez bizony nem a valóság.
//SVK+LLI = 48+18 = 66
Commikulus/Commikulissimus – "Nevetséges vagy!" Mumusok ellen használatos bűbáj, amely segítségével a mumust nevetségessé tesszük és ezáltal semlegesítjük. BBT: 48 pont, Varázserő: 34 pont
Az isteni közbeavatkozás arany medálja megdobva: 00//
Az első akadály az, hogy a mágikus lengőn lapjával vagy kúszva átmenjenek, de Gerard pajzsa ezen jócskán segít és végül mindannyian sorban átfurakodnak. Egyedül Lizzy érez valami furcsát, pedig hozzá se ér semmihez és igen kis esélye van annak, hogy megvágja bármi is Sebezhetetlenként. Minden esetre a rossz érzése nem múlik el akkor sem, amikor már bent nézelődnek. A terem igen csak kaotikus, szóval Ginának beletelne pár évtizedébe kitakarítani, az biztos. Daphne titkosajtókat keres, ami vélhetően jó nyom lehet, hiszen gyanúsan sok szőnyeg van a padlón és sok drapéria a falon felakasztva, mintha szándékosan ezernyi lehetőséget adtak volna arra, hogy kutatni kelljen. Lizzy tükröket - amikből nem talál semmi különöset, a Big Ben és a Westminster tükör párosa egyedi varázstárgy volt. Alistair nem talál semmilyen különös Nezabaros szekrényt az emlékeiben, de aki ismeri a varázstárgyakat az tudhat a volt-nincs szekrényekről, de azt nem tudják, hogy ilyenről lehetett-e szó az ő esetében. A rusnya - egzotikus - familiáris felreppen, de különösebb mintát nem talál, csak azt, hogy minden talpalatnyi földön, de még falon is van valami, vagy bútor, vagy szőnyeg, akármi.
Gerard szekrényeket nyitogat, de egyik sem utal arra, hogy volt-nincs lenne és nem sül el valami szerencsésen. Óvatosnak óvatos, nem robban semmi az arcába, viszont ahogy kinyitja a körülbelül negyedik szekrényt, aminek az ajtaján pont van tükör is, valamilyen alak lép ki belőle, aki egyáltalán nem Vanessa. Naná, hogy nem érezték a jelenlétét, Roxfortos tanárok állíthatták fel a csapdákat és a szekrény, amiben volt, mágikusan elfedte a jelenlétét. A furcsaság csak az, hogy mindenki egyszerre a saját legnagyobb, legrémisztőbb félelmét látja kilépni/lebegni, látomástól függően. Az egész terem lehül, mintha dementor lépett volna elő és még a legbátrabbakat is átjárja a reszketés és a félelem, ahogy szembe néznek a valamivel, ami leginkább kísérti őket a gondolataik legmélyén éjszakánként.
// Lizzy: a karaktered elveszti az RMA 7. szintjét erre a mesére, csak 6. szintig használhatod.
Akinek az SVK+LLI értéke meghaladja a 40 pontot az azonnal rájön, hogy egy (vagy hat?) speckó Mumus jött elő a szekrényből, akinek alatta, az dobjon a hozzászólása előtt a Kockadobás fórumába, hogy rájön-e. A legszebben, legötletesebben kijátszott félelmek és megoldások (nyilván utóbbi csak azoknak, akik már ebben a körben rájönnek, hogy egy Mumus van velük szemben) plusz pontot jelentenek majd a jutalmazásban.
Sárgalap: - Késés: Alistair Wilson 1
A következő néhány körben kicsit hektikusabb 9-10 napos körök lesznek, aztán visszaállunk, remélem nem probléma.
Határidő: 07. 05., éjfél Következő mesélői: 07. 06.
(aztán 14/15 és 24/25 és az már hétfő, onnantól újra egy hetes körök) //
Nyilvanvaloan nem szolok bele a szocsataba es a kiosztasba se. Tokeletsen egyetertek azzal, hogx se Lizzynek se Ginanak nincs itt helye es Ali is fiatalabb, de ha a rokonarol van szo az szamomra felulirja a dolgokat es letjogosultsagot ad neki itt lenni. Nem, mintha en dontenem el ki lehet itt vagy sem. A legutobb en is csak veletlenul becsoppent potyautas voltam az aurorok akciojaban. Mindazonaltal magam ele engedem mind Ginat mind Lizzyt mind Alit, mert ugy velem biztonsagosabb igy olyan szempontbol hogyha hatulrol valaki rank akarna torni akkor ne alapkepzeses diakok zarjak vedtelenebbul a sort. Nyilvan en se vagyok auror, de a csapdas ismereteimet atadtam, s remelem hogyha lenne 2. csavar a csapdakorben azt az alapos figyelemmel es korultekintessel eszrevennem. Belepve a hely gyanusan semmitmondo. - Valakit olyan helyen a legkonnyebb elrejteni, ahol nagy a kaosz. Esetleg csapoajtok lefele? - gondolkodom hangosan. Szavaim nyoman a magam otletenek jarok utana, s csapoajtokat keresek illetve egy mar tanult varazslatot forditok at hatha sikerem lesz vele. Mert Vanessa nem ember, az rendben van. De kis modositassal talan az “emberalaku” szemelyekre is mukodhet, utat mutatva fele.
// Homenum revelio mintajara sajat varazslat auror szakrol. A hatasa ugyanaz csak kiterjed nemcsak emberekre hanem emberszerusegekre (testformailag) is. Elvileg. (Homenum Revelio Emberkimutató varázslat Megmutatja, hogy van-e ember az elvégző körül. HP7 A könyvben többször is használják, például a halálfalók így tudják meg, hogy van-e valaki a Lovegood-ék házának emeletén. Valószínűleg ezt használja Albus Dumbledore, amikor tudja, hogy Harry Potter a közelben van, a láthatatlanná tevő köpeny alatt, az első és a második könyvben. A latin „homo” (személy) és „revelo” (felfed) szavakból.)
Szerencse 31 fizikum 11 = 41
Tori Seaver carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Különös amit Gerard mond és a gondolat nyomán Ginan időzik el a tekintetem egy kicsit. Apa aztán igazán sokmindent megtehetett volna, valószínűleg még csak nem is tudtak volna vele mit kezdeni.. mégis tudom, hogy nem kevés dilemmája volt ezzel az egész kérdéskörrel kapcsolatban. És legalább néhány sarkalatos pontban megpróbált a szabályok szerint játszani. És ez az ami voltaképp ijesztővé teszi számomra a képletet. Mi van ha Vanessával csak amiatt bánnak így, mert még nem mutatta jelét olyan hatalomnak ami mellett vele sem mernének cécózni..? Daphne kérdésére azért egy kissé zavarba jövök és eljön a pillanat, amikor nem tudok mit felelni rá. De ha már így felhozta én meg félre vonultam a képből, határozottan elkezdek töprengeni, hogy na erre akkor mi lehetne a megoldás? De végülis senkinek sem kell tudnia, hogy velük vagyunk… Minden tűnhet véletlennek nem..? Persze, az hogy Daphne joggal aggódik értünk egyértelmű.. végtelen számú olyan helyzetbe keveredtünk már ami miatt tényleg érdemesebb lenne megülni a seggünkön.. Aztán ismét Gerard mondatát kapom el és felüti bennem a fejét. - Szerintem… mi még meg sem születtünk Amyvel amikor Vanessa ide került… - dünnyögöm és közben vadul megpróbálok utána számolni, nem mintha tudnám pontosan Vanessa mikor került ide.. Bár elég furcsa fricska lenne ha egybe esne… Annyi biztos, hogy a VMS nyarán születtünk, vizsgaidőszakban, itt a gyengélkedőn.. ha jól emlékszem anya balladáiból, ő, apa, és Dane bácsiék időt utaztak és világot mentettek.. aztán apa eltűnt velünk a Nezabarba tízen plusz évre… és amikor vissza érkeztünk két héttel az itteni eltűnésünk után… Vanessa már a minisztériumban volt. Hm… valamit biztosan elszámoltam de nem tudom hol. Ezek a fránya időcsavarok! Na mindegy. Azért arra, hogy szekrényből esett ki elgondolkozom és pörgetem a gondolataimat, hogy a Nezából ismerek-e szekrényes történeteket, vagy bármit.. Persze ha itteni keretekre szűkítem, akkor a volt-nincs szekrény jut nekem is eszembe. A tükröket felemlítve nagyon is vissza jön az emlék és a hasfalamra csúszik a kezem, de sután csak úgy álcázom a mozdulatot, mintha a felsőmet akarnám megigazítani.. Mikor fogom végre elfelejteni azt az átkozott lövést..? Végül csak belépek a többiek után, kikerülve a kalapácsot és csak úgy elindulok valamerre magam is nézelődve, bár nincs kizárva, hogy ennyi cucc között az én figyelmem is bőven elvész. Épp ezért az éberebb felemet, Yoyo-t felküldöm a magasba, hogy tegyen pár kört és keressen szokatlannak tűnő dolgokat, akár a berendezés elrendezésében, akármiben és segítsen Gerard főnixének, vagy fedezze ha szükséges.
//Győztesek medálja: 1%xd
Alistair Wilson carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Nem igazán volt szándékomban Ali, vagy bárki más érzéseit megbántani. Sajnos azonban a szociális érintkezéssel még mindig akadnak gondjaim. Sokszor nem tudom, hogy mikor vagyok lekezelő. Nem igazán érzem a különbséget az egyszerű őszintéség és a mások számára esetleg bántó megjegyzések között. Gyakran fel sem tűnik a dolog. Gerard kérdésére egy pillanatig félre billentett fejjel elgondolkozom. - Remek kérdés. Én azonban nem vagyok se szent, se bíró akinek jogában állna ítélkezni. Én csak békében akarok élni az állataimmal. - és bár nem mondom ki, de itt felmerülhet, hogy miért kéne bárkinek is tisztelnie és betartania egy olyan Minisztérium törvényeit, ahol a hivatalnokok korruptak, az aurorok több bűnt követnek el, mint a bűnözök, akiket elvben üldöznek, olyan kifogások mögé bújva, hogy az élet nem fekete és fehér? Én már rég nem hiszek olyan tündérmesékben, minthogy az igazságszolgáltatás az igazságról szólna. Én csak békében szeretnék élni az állataimmal távol ettől az egésztől, mint mondtam. Persze ez nem jelenti, hogy valaha is képes lennék olyan megalomán őrülteket követni, mint Grindelwald. Mert nem. Őket valakinek meg kell fékezni. És ez itt a nagy bökkenő. Ki teszi meg, ha a tisztelt Minisztérium, és aurorok nem? Marad ránk, éretlen diákokra a feladat. - Az nehéz lesz. Rend, és rendszerező mániám van. - sóhajtok fel Daphne szavaira. Nem kedvelem az efféle káoszt, ami ebben a teremben fogad minket. Normál esetben ilyenkor állnék neki takarítani. De úgy tényleg. Most inkább csak igyekszem alaposan körülnézni, leguggolni, hátha a földön is van valami elszórva, ami fontos lehet. Ha vannak asztalok, szekrények, akkor megnézni óvatosan, hogy nincsenek-e rejtett rekeszeik, vagy ilyesmi. Carnivora is a környékemen szimatol, hátha találhat valamit, aminek más a szaga, vagy furcsa lehet.
// Győztesek medálja: 7%
Gina Accipiter carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
- Nem -- ismerem el végül kelletlenül Daphne kérdése hallatán. Mint diákok, valóban nem hagyhatjuk el az iskola területét engedély nélkül, hiszen már így is tilosban sántikálunk. Hivatásos aurorokhoz csapódtunk, holott ezt egy tanár is megtiltotta, még ha konkrétan nem is mondta ki, de akkor is... rossz helyen vagyunk. Igaz ugyan, hogy nem ez volt a konkrét célunk, hiszen Alit követtük egészen idáig, de ha már itt vagyunk, akkor eszem ágában sincs hátrahagyni két másik társamat. Sejtettem előre, hogy nem lesz elég azzal dobálózni, miszerint én és Gina is rendelkezünk gyógyítói képességekkel, hiszen ettől még nem lesz kisebb a vállukra nehezedő felelősség velünk kapcsolatban, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy amíg a Roxfort területén munkálkodnak, segítünk nekik. Nem leszünk az útjukban, szót fogadunk, de jelen leszünk. Talán még meg is gondolom magam a sportolói karrieremmel kapcsolatban és átállok hivatásos aurornak... Gerard szavaival tökéletesen egyetértek, de nincs az a galleon mennyiség, amelyért cserébe bevallanám mindezt. Egyrészt magunk ellen beszélnék, másrészt pedig a végén még megbántanám vele Ginát, ami azonban egyáltalán nem áll szándékomban. Kedvelem a lányt, tökre belevaló meg minden, de lássuk be, tizenhét évesek vagyunk, nem mindenhatóak. Daphne joggal aggódik értünk, hiszen tényleg adódhatnak olyan helyzetek, amikor az ittlétünk minden mást akadályozhat. Meggondolni magunkat és sarkon fordulni azonban már nincs idő, hiszen az ajtó lassan kitárul, engem pedig szó szerint hajt a kíváncsiság. Az aurorok úgy-ahogy, de beleegyeztek a jelenlétünkbe, én pedig innen már nem fogok meghátrálni, ha Alistair és Gina se gondolja meg magát. Természetesen minden felnőttet magam elé engedek, hacsak valaki nem szeretne valami miatt sereghajtó lenni, de én is belépek a helyiségbe. A csapdát szerencsére könnyedén hatástalanították, amely arról árulkodik számomra, hogy nem szükséges komoly ellenállással számolnunk. Azért maga a raktár elég kellemetlen emlékeket idéz fel bennem, hiszen a legutóbbi ilyen látogatásom alkalmával nem sültek el túl jól a dolgok. Daphne szavaira csupán biccentek egyet, mintegy ezzel is jelezve, hogy vettem a lapot és ezek után valóban kétszer olyan óvatosan érek hozzá bármihez is, mint egyébként tenném. - A tükrök... - szólalok meg végül bizonytalanul, miközben alaposan felmérem a terepet. - Azok is lehetnek átjárók, nem igaz? - teszem fel a kérdésemet, hiszen a legutóbbi kis kalandunk alkalmával egy tükörből léptek elő az emberek, nem kizárt tehát, hogy ehhez a bizonyos Vanessához is csak azon keresztül lehet eljutni. Talán még egy volt-nincs szekrény is a lehetséges útvonalak közé tartozik, bár az inkább kockázatos, semmint bölcs döntés, de ugyebár nálunk sokkal tapasztaltabb mágusokról van szó, akik számára nem jelenthet akadályt az ilyesmi sem. A tekintetemmel tehát tükröket keresek, továbbra sem nyúlva semmihez sem, de ha esetleg találnék egyet, akkor azt mindenképpen egy aurornak jelzem elsőként, aki tudja, miként kell úgy megvizsgálni a bútordarabot, hogy az semmilyen kockázattal se járjon ránk nézve.
Szerencse: 17 pont Fizikum: 20 pont
Összesen: 37 pont
Elizabeth Ollivander carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
- Gina, az szép és jó, hogy Griffendélesként ennyire az életet, és másokat védenél. Ne felejtsd azonban el, hogy ha te semmibe veszed a törvékenyeket, nem vagy jobb azoknál, akik szintén megteszik ezt. Hol húzódik a határ a moralitás, és az önbíráskorás között? Te fogod eldönteni azt, hogy ki mit tehet meg, és mi a jó fogalma? - Az én túlságosan precíz bankár lelkemnek az auror szabályzat további kapaszkodót jelent, ehhez képest Gina mintha fel akarna rúgni mindent. Szép és jó dolog Robin Hoodként az ártatlanokat segíteni, és meglopni a gazdagokat, de lássuk be, azért ez nagyon elrugaszkodott gondolat.Amíg vizsgálódunk, Alistair és Daphne további beszédváltásba bonyolódik, amire azért fél füllel én is odafigyelek. Annyi rémlik (bár nem tudom, hogy honnan, talán Daphne említette, de az is elképzelhető hogy a nyomozásaink alatt botlottunk bele), hogy Ali és Vanessa rokonok. Igen, Daphne említhette, hogy annak a sötét grófnőnek köze lehet az angyali családhoz. A fiú tenni akarása csodálattal tölt el, s míg ő ösztönszerűen próbálkozik, addig nekem vasakarattal kellett átképezni magamat. Ezért is vagyok vele úgy, hogy Daphne az, aki megérdemli, hogy az utcákat rójja, írtsa a gonoszt, hiszen elhivatott nyomozó, én pedig mindig is igazi családra vágytam, én leszek akkor a szitter. – Akkor járjuk a saját magunk útját. Keressük meg Vanessát, és Shannát is. Mint Shanna barátai, nem csak mint aurorok. – Tudom én, hogy főleg Daphne megütheti a bokáját, de abban meg Ginának van igaza, hogy az az egész világunk elbukik a testvériség miatt, akkor mindegy, hogy milyen szabályzatot követtünk. Éppen ezért nem is akartam őt kioktatni, inkább csak amolyan vélekedés volt a részemről, hiszen egykor én is griffendéles voltam. Tori csapdát jelez, ezért aztán még inkább óvatosak vagyunk, én a pajzzsal védem magunkat. Át tudunk haladni a már tompított lengőpenge alatt, a pálca továbbra is a kezemben, a főnix viszont leszáll a vállamról, hogy még jobban körbenézzen, az éles szeme hátha olyat is lát, amit nekem mint egyszerű halandónak nem tűnne fel. – Emlékeztek? Annak idején Vanessa egy szekrényből esett ki. Mi van akkor, ha irónikus módon most ott szállásolta el magát? – Mivel raktárról van szó, lennie kell szekrényeknek is, ezért elkezdem azokat kinyitogatni, méghozzá nagyon óvatosan. Ki tudja, ha az angyal egy másik világról jött, talán az az átjáró több helyről is megnyitható. Nem azt mondom ezzel, hogy Vanessa már haza is ment, de hátha próbálkozik. Vagy túlgondolom, és az a szekrény csak egy bútordarab volt? Mindenesetre óvatosan kutatok.
//Szerencse (25) + Fizikum (12) = 37
Gerard Jennings carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Talán, mert őt ismerem, de mégis sokkal jobban tudom kezelni Ali viselkedését, mint a lányokat. Szemforgatások, meg beszólogatások. Az agyam akaratlanul is lázasan kattog, hogy vajon mennyire lesz nehéz szülőnek lenni, ha már most nehezen viszonyulok a gyerekekhez, mert hát akármit gondolnak, hiába hivatalosan nagykorúnak számít valaki tizenhét éves korától, én csak tudom, hogy még millió butaságot követnek majd el, amíg tényleg érettek lesznek és felnőttek. Egy hivatalos szám mit sem számít. Talán jelen pillanatban úgy érzem jobb lenne, ha fiunk lenne, na nem mintha nem lenne itt Tori is, aki bár fiatal, de elég talpraesettnek tűnik. Nem reagálok tehát a további megjegyzésekre és a többire, elsősorban Alira koncentrálok és persze az ajtóra, mert hát lássuk be Dumbledore akármennyire is jót akar, attól még akadályokat állít, mintha csak a lány egy kincs lenne, akit védelmezni kell. Talán így is van, de még sem mondhatjuk azt a feletteseinknek, hogy nem értünk egyet. Ha az ember a Minisztériumban dolgozik, vannak kötelezettségei, akkor is, ha nem mindennel ért egyet. Idővel majd megértik ezek a kölykök is, hogy nem mindig az van, amit az ember akar. - Ha tud róla valamit tehetünk egy kisebb kitérőt, de tudtommal ti nem mehettek csak úgy el az iskolából, ugye? - szökken itt már fel az én szemöldököm, mert amíg az iskolában vagyunk nem tudjuk őket feltétlenül leszerelni, na de ha meg van az angyal, akkor bizony eszem ágában sem lesz gyerekekkel Shanna keresésére indulni, hiszen ha veszélyben van, akkor önszántamból vinnék fiatalokat oda, ahol semmi keresnivalójuk. Amikor Tori jelzi, hogy csapdáról van szó, természetesen visszahívom a kis pálcikaembert és én magam is hátrébb lépek, amikor már mindenki más is megtette, hogy átadjam a terepet a lánynak. Azért sejtem, hogy nem lehet szó olyan halálos csapdáról, ami komolyan veszélyeztetheti az itteni diákokat. Az egész inkább arról szól, hogy Dumbledore időt nyerjen, ezáltal bosszantva a Minisztériumot és végtére is minket. Amikor az ajtó már nyitva azért lehetőség szerint elsőként lépek be, de semmiképp sem szeretném, ha a gyerekek indulnának meg előre. Nem tudjuk, hogy mi van odabent, de azt sejtem, hogy több lépcsős lesz majd a bejutás, hiszen mi másról szólhatna az idő nyerés, amire ez az egész megy. Vajon hol van és mit csinál ezidő alatt az igazgató? Mert az biztos, hogy komoly kerülőuton megy a Minisztériumba. - Óvatosan nyúljatok bármihez! Ha jól sejtem lesz még dolgunk jónéhány trükkel, amíg előkerül a lány. - ez persze elsősorban a fiataloknak szól, hiszen ki tudja, hogy mit látnak itt meg és mikor kezdenek el nyúlkálni, mert valami épp tetszik nekik. Én a szobát próbálom átvizsgálni, lehetőség szerint nem nagyon érve semmihez, ha nem muszáj. Lennie kell valamiféle átjárónak, akár lent, akár fönt, vagy a falakon, hiszen Vanessa nincs itt ebben a helyiségben, az már egyértelmű. A levegő útját figyelem, hiszen ahová az angyal lányt zárták bizonyára van légmozgás, tehát akármilyen gyenge huzat lehet, ami jelezheti egy járat rejtekét.
//Győztesek medálja 4 %
Daphne Jennings carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Már nincs szükség a familiárisra, hogy kinyissa az ajtót, csak annyi, hogy lenyomják a kilincset, semmi más. Meg persze, hogy Alistairt elhúzzák az útból sikeresen. Nincsen senki mögöttük, aki hátbatámadná őket, azóta, hogy a Testvériség tagjai Roxmortsban voltak még óvatosabbak a tanárok és még erősebb védőbűbájokkal látták el az iskolát, hogy ne léphesse át a falakat az, aki nem a személyzethez tartozik vagy nem diák. Ők is, mint felnőtt aurorok fent akadtak volna a bűbájokon, ha nem végzéssel érkeznek, aminek a segítségével beléphettek a birtokra. Persze az más kérdés, hogy egy nem evilági angyallény lehet ezeket a varázsokat is könnyen lerázza magáról, hogy a tornyokban találkozzon a lányával... de ez egy másik történet. A lényeg az, hogy Corvus fogvaejtése és a második ereklye megszerzése óta az iskolában nagyon ritkák a vendégek és kicsi az esély arra, hogy valaki hátbaszúrja őket. Ugyan az ajtó csapdája főként mechanikus, azért hallották a kattanásokat, Tori van olyan szerencsés, hogy így is működjön a bűbája, aminek eredetileg mágikus tárgyakra kéne. Sikerül kisilabizálnia, hogy szerencsére nem rettenetesen pusztító a csapda, hiszen eddig az ajtóig akármelyik kíváncsi diák eljuthatott volna és ha talál módot a kinyitására az azonnal tragédiába is torkollhatna. Még is csak egy iskolában vagyunk, ahol egészen fiatal gyerekek is szaladgálnak. Ha kinyitják az ajtót, akkor egy lengőcsapda indul meg, egy kalapács, ami ha eltalálja őket, akkor egy hosszantartó sóbálvány átok durran ki belőle, ami az egész folyosót lefagyasztja. Tori megoszthatja a többiekkel a tudományát és Gerard felhúzhat egy olyan pajzsot, ami ajtónyitás után puhán megfogja néhányszor, ahogy lengene, és amikor lassan elfogy az ereje és csak ártalmatlanul lóg az ajtó felett, ők könnyedén átsétálhatnak alatta.
Bent egy poros raktár van, lényegében semmi érdekessel, régi padok, asztalok, szőnyegek, taneszközök hevernek erre-arra, zsúfolásig megtöltve a termet, vastagon fedve porral, mintha évtizedek óta senki se járt volna itt. Bolyhoskának nyoma sincsen, ami persze elválik, hogy jó vagy rossz hír, viszont az, hogy Vanessának sincsen semmi nyoma, nyilvánvalóan rossz.
// Szeretnék kérni mindenkitől egy Szerencse+Fizikum próbát a hozzászólásában.
Sárgalap: - Késés: Alistair Wilson 1
Határidő: 06. 26., éjfél Következő mesélői: 06. 27. //
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Valójában annyira lekötnek Daphne-ék, hogy nem is figyelek a bólintérre, amikor pedig érzékelem mégis a mozgását és hallom a ciripelését én esélyesen jobban megszeppenek tőle mint ő tőlem. Bár aztán persze csak nyugtázom hogy áh ez csak egy bólintér nem valami rusnya nagy botsáska-pókizé… az már nem jut el a tudatomig hogy mit is akar a zárral ennyire nem figyelek a kishaverra. Azt meg főleg nem kötöm össze, hogy Daphne familiárisa lenne.. Pedig ha tudnám.. egy újabb nagyon menő dolog a hadnagy részéről! Alapvetően én nem tekintem ellenségnek őket, csak.. jelenleg kétségbeesetten szeretnék valamiképp Vanessa segítségére lenni.. Ami miatt.. elég bénán, de szembe kerülök olyan személyekkel, akikre amúgy felnézek és voltaképp kedvelek. Most mégis érzem, hogy tiszteletlen vagyok és ez igazából egyáltalán nem tölt el jó érzéssel. És nos igen.. próbálkozom. Arra, hogy nem az én felelősségem megvédeni össze préselem a számat és nos olyasmi arcot vághatok mint egy kölyökkutya aki a puskacsővel néz farkasszemet. Aztán ahogy hallgatom őt és Gerardot olybá tűnik, mintha lenyugodnék és kezdenének újra forogni a kerekeim. - De.. ha Shanna eltűnt és bajban van.. és Vanessa a legrövidebb út hozzá.. akkor nem mehetnek vele a Minisztériumba.. Ha segít megtalálni Shannat, még.. jó pontot is szerezhet. - tudom.. tudom, hogy ez nem játék de valami azt súgja annyira nem lenne jó Vanessát a minisztériumnak át adni újra… és újra és újra és újra.. Szóval érzékelhetően egyben időt is akarok nyerni.. ami a hivatalos szervek hátráltatását jelenti ugyan de Shanna ügyét csak nem söprik félre! Ha a rendszer tökéletlen is, Daphne-éknak bizalmat szavaztam. Eddig is inkább mellettünk álltak és hajlandóak voltak kockáztatni. Gina hangsúlyát kissé lekezelőnek érzem és nem sokat segít, némiképp igazából csak még több tiltakozást vált ki belőlem, semmint együttműködést hogy moccanjak. De aztán Tori “elkap” és félre terel, a csuklójára én is viszont rá fogok épp csak egy pillanat erejéig, látszik rajtam, hogy mondanék valamit, hiszen a kocsmai műbalhénk után a faliújságon szép kis címkéket kaptunk és ezzel kapcsolatban azért szerettem volna beszélni vele.. meg az auror szak végett is.. De végül csak bizakodóan, finoman megszorítom, majd eleresztem és ha már Lizzy mögé terelt akkor ott állok jót magamért.. bár nekem Lizzy akkor lehetne hatékony “élő pajzs” ha felemelném vagy mögé guggolnék.. Meg egy kissé furán hat számomra, hogy egy “lány mögé bújjak”. Bár tudom mit jelent a sebezhetetlen. Apa is elég jól bírta a strapát minden téren… Mindegy. Innentől inkább át engedem a hozzá értőknek a terepet, mert úgy tűnik valamit találtak. A csapdára azért félre billen a fejem.. mi a vihar? Miért? Gina törvénye egy kissé szíven vág.. tekintve hogy én mindenkit hátra hagytam.. egy másik síkon ráadásul. Bár nem önszántamból, de akkor is megtörtént.. Ahogy aztán apa is.. hátra hagyott minket itt.. Mindenestre a két lány szavai nyomán elgondolkozom, hogy.. én volnék hármunk közül az egyetlen akinek a szabályok vagy úgy bármi ezzel kapcsolatos dolog még mond valamit? Bele süllyesztem a légdeszkámat a táskámba, pálcát nem húzok egyenlőre, inkább csak figyelek. Meg fejben bekészítek egy dalt. Egyenlőre csak magamban, magamat nyugtatva vele és egy kissé a fókuszomat össze szedve. Anyát az utóbbi időben gyakrabban nyaggatom, hogy gyakoroljunk. Simán csak.. Nagyobb biztonságban érzem tőle magamat és addig is képes vagyok koncentrálni..
Nincs se jogom se inherem beleszólni ebbe a nagy auror vs. alapképzésben tanuló diákok szócsatába. Nekem igazából olyan szempontból mindegy, hogy mennek-e vagy maradnak, hogy a feladatom ígyis és úgyis ugyanaz, nevezetesen Gerard - és általa Daphne - vezetése alatt kísérni az angyalkalauzolást. Nem hiszem, hogy a Roxforton kívülre is velünk akarnának - vagy tudnának - tartani a diákok, így amint sikerül Vanessát kijuttassuk a bezártságból (én naiv így gondolom elsőre) megszabadulunk a lelkesedőktől is. Mindhármukat ismerem, egyikük társasága sincs ellenemre, s egyébként is én vagyok a tápláléklánc legalján, nem én leszek az, akinek tiszte rájuk szólni, hogy álljanak már üresbe, hogy van toll a fülükbe'. Az ajtóra fókuszálok és arra, hogy tapasztalok-e rajta valami gyanúsat. Én ugyan nem hallom azt, ahogy Ali mögött kattan, de az egész szerkezet nagyon hasonlít valamire, amiről már tanultam, így hogyha Gina közbeavatkozására vagy Lizzy agitálására nem ment Ali odébb, akkor finoman a keze után nyúlok, s enyhén megszorítva azt kedvesen, de határozottan próbálom odébb tessékelni, mondjuk beigazgatva Lizzy mögé. Elvégre a sebezhetetlen élő pajzs nem rossz dolog. S Ali legutóbb is nagyon kedves volt velem, úgy érzem a minimum, hogy viszonozzam ezt és megóvjam attól, hogy hebrencskedésével kárt okozzon magának. - Csapda! - szólalok meg nem kiabálva, de épp elég hangosan ahhoz, hogy fojtott hangomat mind Daphne, mind Gerard, mind a diáktársaim hallják, s remélem, hogy ez elég ahhoz, hogy tényleg ne akarjanak ugrándozni. Amennyire nyitás nélkül tudom úgy megvizsgálom az ajtót, s még egy kimutató bűbájt is ráeresztek, hadd lássuk esetleg, hogyha varázslatot mondtak ki rá. Akkor és csak akkor kérem meg Daphnet, hogy újra vesse be a bólintérét, hogyha már tudom vagy tudni vélem mi várhat minket az ajtónyílás következtében. Már legalábbis csapda tekintetében mindenképp.
//Demonstrate, Kimutató bűbáj, Valószínűleg megmutatja egy mágikus tárgy rejtett tulajdonságait. HP6, Hermione Granger használja a Félvér Herceg könyvén.
Rendben, aláírom... Büntetőmunkára minden bizonnyal számíthatunk, amint McGalagony professzor fülébe visszajut, hogy mennyire félvállról vettük a "tanácsait". Persze, ez csakis abban az esetben lehetséges, ha bajba kerülünk, de hát itt vannak az aurorok, nem igaz? Ők elég tapasztaltak már, Gina magas szintű gyógyító, én sebezhetetlen vagyok, Ali pedig... nos, ő... Ali. De az tény és való, hogy kerültünk mi már pácba fiatalkorunk ellenére is, mégis ép bőrrel megúsztuk. Persze, nem kenyerem a baj keresése, megtalál az engem magától is, ebben az esetben pedig pláne. Ha nem követem Alistairt, azóta minden bizonnyal már a könyveimet pakolásznám össze, hogy megírjak még egy beadandót bűbájtanból. Ehelyett azonban egy elég érdekes szituációba sikerül csöppenünk, amikor pedig Ali válaszokat ad a nő kérdéseire, fél füllel igyekszem kihámozni belőle a lényeget. A nevek nem sokat árulnak el számomra, hiszen nem ismerem se azt a Shannát, se azt a Vanessát, vagyis teljes a sötétség részemről, ami - őszintén szólva - igen kellemetlenül érint. Mégis, az orrom beleütése mások dolgaiba elég jól megy, ahogy Daphne is célzott volna rá az imént... Ráadásul, Ali és Gina is jelen vannak, szóval nem érzem szükségét annak, hogy pont én legyek az, aki hátraarcot csinál és visszamegy a hálókörletébe. Nem, bármiről is van szó, segíteni szeretnék. - Egyelőre nem vagyunk életveszélyben, nem igaz? - vonom fel a szemöldököm Daphne szavai hallatán. - Tehát, arra ígéretet tehetünk, hogy ha esetleg úgy alakulna a dolog, akkor mindenképp szót fogadunk - biccentek egy aprót. - De addig is szeretnénk segíteni - folytatom végül, noha nekem nem rokonom senki sem és aurornak sem áll szándékomban állni a későbbiek folyamán. Egész egyszerűen csak szeretném, ha Alinak és Ginának nem esne bántódása. Élő pajzsnak elég jó vagyok, szóval golyófogóként csilloghatok a sebezhetetlenségem okán. A gyógyítói képességeim pedig... khm... akadnak, az tény, azt viszont már jótékonyan nem teszem hozzá, hogy ezeket azért inkább bízom Ginára, aki az elméleti és gyakorlati részét is jobban tudja nálam. Ha valaki súlyosan megsérülne, nem én leszek az, aki odasiet hozzá, hogy feltámassza, bár a könnyebb sérüléseket ezer örömmel ellátom majd, ha arra kerülne a sor. Amikor Ali az ajtó elé vetődik, hogy a saját testével zárja el a bejáratot, nem moccanok és próbálom meg kihessegetni onnan. Ezt Gina nálam már hamarabb meglépi, de - lássuk be - észreveszem a srácon, hogy semmiféle támadó szándéka sincs és hát aurorokkal áll szemben, szóval előbb vagy utóbb, de be fog jutni a trió oda. Nyilván kap majd valamilyen megnyugtató választ a kérdésire és máris szent a béke. Persze, csakis abban az esetben, ha nincs olyan képessége, amely révén megállapíthatja, hogy amit mondanak neki, az igaz-e vagy sem. A pálcámat azért Torihoz hasonlóan én is készenlétbe helyezem, habár szerény személyem elsősorban amiatt, hogy Alit védhesse, ha esetleg ki szeretnék ütni valamiféle varázslattal. Na, én sem áltatom magam azzal, miszerint lenne esélyem szakképzett aurorokkal szemben, de nem is áll szándékomban tétlenül nézni, ahogy kikerül a képből szerencsétlen. Az ajtó végül - legnagyobb meglepetésemre - kinyílik és noha nem hallom a zár fura kattanását, azért számítok arra, hogy ez nem lesz egy sétagalopp. Elvégre, a Tiltott folyosón vagyunk, vagyis baromira nem kellene itt lennünk és egy olyan ajtót piszkálunk, amely mögött egykor a Bölcsek köve is el volt rejtve és egy hatalmas fenevad meg számtalan akadály őrizte azt. A pálcám tehát továbbra is a kezemben, miközben visszafojtott lélegzettel figyelem a történéseket. Azért, ha Ali és Gina esetleg nem jöttek volna el még mindig az ajtóból, melléjük lépek és próbálom kiterelni onnan mindkettőt. Ellenkező esetben viszont maradok, mintegy háttérmunkásként asszisztálva azon, hogy aki közelebb menne, azt fedezhessem, ha esetleg valami komolyabb gond adódna...
Carnivora békésen fekszik el a hideg kőpadlóra, mindössze néhány lépésre Gerardtól. Ugyanakkor igazából nem csinál semmit, azon kívül, hogy érdeklődve figyeli a kibontakozó jelenetet, és eszmecserét. Persze ettől függetlenül kár volna azt hinni, hogy nem is lenne képes pillanatok alatt reagálni bármire, amire szükségét érzi. Ami engem illet, én is valamiféle nyugodt, hideg és csendes megfigyelőként tekintem a dolgokat. Nem dac ez, inkább csendes elemzése a dolgoknak, és a kialakuló helyzetnek. Noha kár volna tagadni, hogy valahol igen is sértőnek találom, hogy az aurorok, különösen Daphne nem képesek nagykorú, önálló döntésekkel rendelkező, egyenlő félként kezelni. A szememben ez már egyenlő a lekezelő arroganciával. De jelenleg ezt a problémát itt félre is teszem. Fontosabb elemezni valóim is akadnak. - Legalábbis különös. Azonban ezen ráérünk később aggódni. - válaszolom meg nyugodt, töprengő hangon Lizzy McGalagonyra vonatkozó észrevételét. Igen, nekem is feltűnt, én is furcsállom, és nem mernék mérget venni rá, hogy ennek nem lesz folytatása a kedves házvezetőnőm irodájában. Azonban ez vélhetően nem most rögtön fog megtörténni, így ez miatt ráér még főni a fejünk akkor. Végül Alinak csak megered a nyelve, és felvázolja, hogy mit látott, és mért rohantunk utána idáig. Részemről nekem ennyi infó elég is lenne, amit egy apró biccentéssel jelzek felé. Ám úgy tűnik ez az auroroknak még kevés a maradásunkhoz. Így Ali kezd újabb litániába beállva Daphne elé az ajtóba. Egy kis ideig félrebillentett fejjel figyelem a kettejük közt lezajló párbeszédet. Végül, amikor úgy tűnik, hogy mindenki befejezte, és elmondta, amit akart, akkor lépek nyugodtan Ali mellé, és teszem a vállára a kezem. - Köszönjük Alistair, ennyi elég lesz. Noha, abban igaza van, hogy jogában áll megvédeni, vagy legalábbis megpróbálni megvédeni a rokonait. - pillantok előbb Alira, majd Daphne irányába. Noha ebben nincs semmi kihívó, inkább csak semleges tényközlés. Közben pedig igyekszem Alit finoman kiterelni az ajtóból, hogy utat engedjük Torinak, vagy aki meg óhajtja vizsgálni az ajtót, csapda ügyben. Ha Ali hagyja magát, akkor igyekszem úgy pozicionálni magunkat, hogy azért, ha bármi kellemetlen meglepetés várna az ajtó túloldalán, ne telibe kapjuk azt, de legyen időm pálcát húzni és reagálni. - Én egyetlen törvényt tisztelek, mégpedig, hogy minden élet fontos. Ezért nem hagyunk hátra senkit. Soha. A többi maszlag nem érdekel. - toldom még csendesen hozzá, amolyan tényközlő módban. Nem fogom itt hagyni sem Alit, sem a rokonát, sem Shanna Griffint, sem senki mást. Volt már elég véráldozat. Ugyanakkor egy fikarcnyit sem érdekel sem a Minisztérium, sem a Parancsnokság, sem semmilyen mocskos hatalmi játék a politikai befolyás megszerzése érdekében. Én nem fogok korrupt hivatalokat kiszolgálni. Már rég kiábrándultam a rendszerből Alival ellentétben. Nem vagyok szent, és nem állok oldalakra sem. Legfeljebb az ártatlan életek megóvásának oldalára. Abba pedig már bele se kezdek, hogy legjobb tudomásom szerint én és Lizzy nagykorúak vagyunk, akik képesek önálló döntésekre, és felelősségvállalásra. Tehát itt sehol sincsenek "gyerekek", csak önállóan gondolkozó felnőttek. Az igaz, hogy még diákok vagyunk, de már nem gyerekek. Ilyen módon nem érzem, hogy bármi különbség lenne köztem, és például Tori közt.
Nem igazán avatkozom be abba, ahogyan Daphne elmondja a diákoknak, hogy mi az álláspontja. Az dicséretes Alitól, hogy már most auror akar lenni, vagy hogy Gina és Elizabeth is besegítene. Utóbbi esetén egy kissé meghökkenek, hogy sebezhetetlen.. Ez nagyon ritka adomány, ebben az esetben azért nyilván jól jön, ha itt van velünk, de attól még nem biztos, hogy lelkileg nem viseli meg, amivel szembetalálkozunk. Gina állatkájára csak egy pillantást vetek, miközben vizsgálgatom a folyosót, hogy aztán én is megszólaljak. – Ne felejtsük el, hogy mindannyiunkat Dumbledore védelmezett, amíg ide jártunk, sőt, talán utána is. Ráadásul ti még most is diákok vagytok. Meg kell értenetek, az auror parancsnokság szabályait követjük, még ha olykor fájdalmasan szűk látókörő szabályokról is van szó. – Foglalom össze most Daphne szavait, mintegy megerősítve, rácsatlakozva a mondandójára. Vanessa ügye engem inkább közvetetten érint, lévén Shanna volt, akivel szorosabb volt a kapcsolata, de Shanna távollétében Daphne az, akinek el kéne vinnie a szárnyas lényt, vagy lányt a minisztériumba, ha csak Dumbledore be nem kavart volna. Nehéz ügy! Ahogyan Alistair felcsimpaszkodik az ajtóra, nem is tudom, hogy szigorúan nézzek-e, vagy nevessek, de tekintve, hogy Daphne megpróbálja őt leszerelni, s közben zárat nyit, most már én is odaállok Torival. A szőkeség láthatóan ügyes a csapdák hatástalanításában, én most egy sima pajzsbűbájt húzok magunkra, hiszen ki tudja, hogy mit találunk majd odabent. A Roxfort nem arról híres, hogy csapdákkal lenne felszerelve, de tekintve, hogy volt már itt egy Bolyhoska, vagy egy Titkok kamrája, már semmin sem szabad meglepődni. Nagy levegőt veszek, továbbra is tartom, hogy jó lenne ezt az az Ancheves-Mitchelles dolgot végleg lezárni. Nekünk ott a baba, neki kell élnünk. Mindenesetre marad a pajzsbűbáj, abból is a komolyabb verzió, hogy aztán lélegzetvisszafojtva várjam, hogy Ali lemászik, Daphne és Tori pedig előre tud lépni. Közben azért figyelek a hátunk mögé is, nem az első lenne a történelemben, hogy egy behatoló csapatot hátba kap valami mögéjük osonó orgyilkos. Vagy mondjuk egy konkurens, másik csapat. Valamit Daphne és Tori sutyorogtak, de mivel nem hangosan, nyilván nem tartozik rám. Csak Elizabeth képességén agyalok, az ilyesminek mindig van egy gyenge pontja. Achilleusnak ugye az a nyamvadt sarka.
//Protego maxima: nagyobb pajzsvarázs//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én is voltam gyerek, bár én nem kalandoztam, sőt igazából nem érdekelt a világ, csak a saját világfájdalmam akkoriban, ami persze igen komoly ellenkezést szült mindennel és mindenkivel szemben. E téren megértem azt is, ahogyan a három fiatal viszonyul hozzánk, de lássuk be hivatalos személyekként egyáltalán nem lenne logikus diákokat hívni magunkkal egy elvileg egyszerű feladatra, ha pedig nem egyszerű, akkor meg főleg! Minket marasztalhatnak el, akárki néz is csúnyán, így nem csoda, ha finoman jelzem, hogy igenis jobb lenne, ha visszatérnének a hálókörleteikbe, ahogyan az igazgató-helyettes is kívánta, még ha tudom is, hogy nem sok esély van erre. Végtére is én magam hoztam a karkötőt Alistairnek el, hogy ha a szükség úgy hozza, akkor varázsolhasson az iskolán kívül. Miért tettem volna, ha arrogáns szemétláda lennék, aki félrerúg mindenkit? - A közelünkben, igen. Nem is mennének máshová, ha egyszer eleve a mi dolgunkba akarják ütni... - az orrokut, fejezném be, de a saját gondolatmenetemet szakítom félbe, amikor megállok az ajtó előtt, Ali pedig szó szerint bevágódik elém. Hát igen ez komolyabb lépés, mint az indokok, meg a győzködés képességekről és a többiről. Ettől még egyáltalán nem fogom értékelni, hogy akármennyire is képzettnek gondolják magukat, de gyerekek jöjjenek velünk, de végül csak sóhajtva engedem át a kis familiárist Ali válla felett, hogy tegye a dolgát addig, amíg én kénytelen-kelletlen alkudozni fogok a fiúval. Ő legalább kommunikál, nem csak dacosan néz, ezzel is pont az éretlenséget mutatva. Bár azért ennek az Elizabethnek a szavai jócskán a magasba szökkentik a szemöldökömet. Mintha hivatalos ügyben számadással tartoznánk néhány gyereknek... jesszus! - Amint auror leszel látni fogod, hogy nem minden fekete és fehér és sokkal bonyolultabb, mint ez a nagy eltökéltség, ami most motivál téged... titeket. - rázom meg a fejemet Ali szavaira. Gerard tudja jól, hogy volt időszak, amikor én magam is közel álltam ahhoz, hogy egyszerűen kilépek, amikor hónapokat küzdöttem azért, hogy kutassak a Varjúban és az a nő mégis megúszta, amíg el nem tűnt, majd újra felbukkant. Ali viszont még túl fiatal és naiv, ha azt hiszi, hogy olyan könnyű aurornak lenni, miközben próbálsz egyensúlyozni a bürokrácia, a feletteseid, a parancsok és persze a saját lelkiismereted kusza hálóján. Azért persze végighallgatom a mondandóját, bármenyire is látom rajta, hogy indulatból beszél és nem feltétlenül gondolta át rendesen. Az viszont nagyon is aggasztó, amit Shannáról tudunk meg. - Csak, mert szegről-végről rokonok vagytok még nem a te felelősséged megvédeni, de... értem az okát, hogy most itt állsz és próbálkozol. - kezdek bele, valahol jelezve is ezzel, hogy bizony ha azt mondanám nem, akkor az úgy is lenne. Bár itt varázsolhatnak, de lássuk be ha azt akarnám menjenek vissza, akkor nem igen lenne választásuk. - Gyerekeket bevonni bármibe is, ami veszélyes felelőtlenség és mindhárman megüthetjük a bokánkat, bár ha jól sejtem ezt titeket egyáltalán nem érdekel. Vanessa ügyébe nem történt előrelépés sajnálatos módon két éve és nem tudjuk még most sem, hogy veszélyes lenne-e odakint ránk... vagy ő önmagára, netán a Testvériség rá. Az itt töltött ideje az előnyét is szolgálja, védelem is egyben, még ha fogságnak is tűnik, de talán pont azért kérették a Minisztériumba, hogy ezen változtassanak. Ha nem megyünk oda, akkor nem tudjuk meg. Mi épp csak elkísérnénk, mert egyedül nem mehet és Dumbledore a személyes ügyeit intézi. - amit a Minisztérium pont azért nem támogat általában, mert a magánakciókkal nehéz mit kezdeni és néha igenis megbonyolíthatja az aurorok dolgát is vele. - Itt maradhattok, de engednetek kell, hogy tegyük a dolgunkat és háttérbe húzódni, ha bármi gond lenne, megértettétek? - keményítem meg most már újra a hangomat az előbbi finomabb magyarázat után, csak hogy tisztázzuk itt a dolgokat. Lehet, hogy úgy vélik Shanna kellemesebb társaság, de lássuk be, hogy pár éve még ő maga is diák volt és egészen más életutat járt be a Parancsnok lányaként, mint én. Nem kockáztathatom azt, hogy lefokozzanak néhány gyerek konoksága miatt, hiszen hosszú évek küzdelme volt előre lépnem. Azt pedig végképp nem tudnom, hogyan viselné bármelyikünk is, ha valamelyikük megsérülne, netán meghalna, csak mert nem vigyáztunk rájuk eléggé, ami persze plusz feladat és nehézség egy akció közben. Ha Ali hajlandó félreállni és Tori szól, akkor természetesen nem nyitom ki az ajtót, csak visszacsúsztatom a zsebembe a familiárist egyelőre. Nem vagyok csapda, vagy zárszakértő, ezúttal előre engedem a nálam a téren hozzáértőbbet, jelen esetben akár Torit.
A harmadik emelet folyosója elhagyatott, poros, vészjósló, furcsa is, hogy még mindig nincsen használatban, pedig már az egyetemi képzéssel igen csak bővülnie kellett az iskola befogadóképességének, ennek ellenére ez a rész érintetlen. Persze látszatra, hiszen Daphne-t a mágiatörténeti tudása, Torit pedig a megérzése odavezeti ahhoz az ajtóhoz, ahol bizony elrejtették az értékes alkímiai csodát sok évvel
ezelőtt. Az Alohomora valóban nem tűnik elégnek, és ezen a ponton Alistair bevetődik elé a testével óvni az ajtót, ami mögött Vanessát sejti. Az auror csapat csak annyit tud, hogy be kell kísérniük Dumbledore-t és Vanessát, mert a Minisztérium előtt meg kell jelenniük, semmi többet. Pletykák keringenek, hogy a lány nemrég beleegyezett, hogy újra kutassák végig az elméjét és hogy a jelentéssel ellentétben találtak is valamit, de hivatalosan még mindig a nullán állnak, már vagy két éve. Amikor a kis Bólintér előbújik fürgén át tud mászni Alistairon kapaszkodva, és ha a fiú meg is próbálja elkapni, akkor is kibújik a kezei közül, bár ez esetben kicsit felvisít ijedten, hogy aztán a kilincsre ugorva konkrétan bedugja az egész növényszerű karját és elszántan matasson. Igazán ígéretes a csendes ciripelése, tehát vélhetően nemsokára valóban a fiatal fiú lesz az egyetlen akadály azelőtt, hogy belépjenek. Gerard semmi különöset nem érez a falon, hűvös és tömör, mint mindenhol a Roxfortban. Lizzy nem érez ártó szándékot, de hát ha van is bent valami, akkor amíg az ajtó ki nem nyílik nem is tudja, hogy jönnek és valószínűleg csak akkor akarja majd őket felfalni. Már ha van ott valami... Tori mellé pártol a szerencséje és persze a szaktudása is, amit az ereklyevadászat és az auror szak tárgyainak elegyéből ismerhet. Alistair mögött kattan a zár, de fura hanggal, ami csak neki tűnik fel, és mintha még elképesztő csendességgel mechanikai mozgásokat hallana és a csukott ajtó zsanérjai a falap és a fal között megmoccanna. Nem tudja megállapítani, hogy milyen típusú, de az biztos, hogy csapda várja őket, ami akkor aktiválódik, amikor az ajtó kinyílik.
// Sárgalap: - Késés: Alistair Wilson 1
Határidő: 06. 19., éjfél Következő mesélői: 06. 20. //
- A nem hagyományos tud jó is lenni. - jegyzem meg kissé halkabban, nem is amolyan válaszként, inkább csak hozzáfűzésként ahhoz, amit Gerard mond. Nem akarok vitatkozni, eszembe se jutna, de őgy vagyok vele, hogy kedvelhetem egyszerre mindkét álláspontot. Mert tény, hogy Dumbledore és a Minisztérium nem puszipajtások, de valamiért van az egyetemen aurorképzés a Roxfort falai között, yzóval.. na meg én is egyfajta nemhagyományos valaki vagyok. Az egyik ajtó előtt ösztönösen cövekelek le, mintha legalábbis a képembe kiabálta volna, hogy ide süssetek, itt van amit kerestek. Persze ezt így nem mondanám ki hangosan, de megvan bennem ez az érzés. És örülök, hogy Daphne is megáll ugyanitt, mert legalább nem kell magyarázkodjam olyanról, aminek nem tudom a miértjeit. Ginát és Alit már legutóbbról is ismerem, mármint hát Alit nemcsak legutóbbról, így a jelenlétük szinte magától értetődik, hogyha "bajba keveredésről" van szó, de azért titkon remélem, hogy ez a kísérgetési akció nem lesz olyan kalandos, mint a roxmortsi volt. Így én csak csendben hallgatom az alkudozást diák és hadnagy részéről, s közben nyelek egy nagyot. Akkor és csak akkor, ha Gina, Lizzy és Ali csatlakoznak Gerardhoz odalépek Daphne mellé és közelebb hajolva hozzá suttogom: - Nekem is van animágus képességem, de még azelőttről. Nem változtam át legutóbb, így ők nem tudják. Daphne tudja, hogy ki voltam, s bizonyára sejti, hogy az állat nemével vannak problémáim, amiért nem mutogatom. Azért tudatom vele, mert nem szeretnék semmit eltitkolni, ha ugyan még a minisztérium nem tudja rólam az aktákból, hogy mire vagyok képes. Mindegy. Így éreztem őszintének. És egyébként sem tudok jelenleg semmi hasznosabbat csinálni, hiszen Daphne a zárral foglalatoskodik, szóval én csak készenlétben tartom a pálcámat, hogyha esetleg kinyílik az ajtó és védekeznünk kellene, akkor megtehessem. Közben pedig körbepillantok, hogy látható jele van-e csapdának, esteleg a tanulmányaimból ismerten észrevehető tapogatás nélküli akár.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
McGalagony engem nem lep meg azzal, hogy tovább enged minket. De elgondolkoztat és felhívja a figyelmemet az aurorokra a hangneme. Mármint eddig is láttam hogy ott vannak, hiszen Miss Jennins-re hivatkozva kezdeményeztem "lerázni" a tanárnőt. Most viszont vissza köszön a kérdés a fejembe, hogy amúgy miért is vannak itt Miss Jennings-ék? Pont Vanessánál? Lizzy szavait, ahogy helyesel a tanárnőnek, kicsit furcsállom. Mármint hogy ennyire nyíltan hülyének nézni pont McGalagonyt.. De a tanárnő hamar tovább áll. - Nyilván van jobb dolga, mint minket pesztrálni. - vonom meg a vállam. Főleg ha arra gondolok az igazgató távol van. Ha az összes lapból a Dumbledore professzor körüli feszültség folyik, bőven van dolga valószínűleg az igazgató helyettesnek is. A tanárnőt nézem ahogy eltűnik a szobor mögött, aztán kapcsolok - Igazából.. nem csináltunk semmit ami miatt megóvást kellene kapnunk... - ütközöm meg egy kissé a gondolaton és Ginara és Lizzyre nézek, mintha most ők jöttek volna másik univerzumból. Vagy.. Ennyire sokszor tépték volna meg az oroszlán bajszát, hogy pusztán a folyosón való tartózkodásért/közlekedésért is lecseszést várnának? Mindegy is, inkább elengedem a gondolatot mert Daphne oda int magához és mindenki kérdezgetni kezd. Úgyhogy mellé lépve bele is kezdek járatva a tekintetem a jelenlévők között. - Csak.. Éreztem valamit. Olyan volt mintha Shanna követte volna a hetekkel ezelőtti nyomjelet. És biztos vagyok benne, hogy bajban van. Amiatt jöttem ide, hogy megtaláljam Vanessát, mert ha Shanna bajban van, Vanessa mágikus összeköttetésben van vele. Talán ő segíthet megtalálni… - aztán ahogy megüti a fülem többminden is az auror triótól, és amikor miss Jennings vissza akar küldeni minket a háló körletbe, valamiféle fura, kelletlen frusztráció lesz úrrá rajtam, elő villannak a született jegyeim és egy pillanat alatt Miss Jennings előtt termek kifeszülve az ajtóban, nagyjából olyan pózban mint egy pók a ringlispílen, amikor az életéért kapaszkodik. Nincs a kezemben pálca, sem más, nincs ártó vagy támadó jellege a testbeszédemnek, hiszen egy képzett, minden tekintetben magasabb szinten álló mágiahasználó áll velem szemben.. akit amúgy tisztelek és egyébként bízom benne… ráadásul még várandós is… Sokkal inkább vagyok kétségbe esett, mint akiben tudatosult valami, amiről még ő sem tudja biztosan micsoda. Némi langyos dühvel vegyülve. Ez az arcomra is rá van - Mit akar a Minisztérium tőle? - szegezem nekik a kérdést és hamar egyértelmű lehet, hogy nem az ajtó lesz valószínűleg az elsődleges probléma, hanem az, hogy fizikálisan én állok az útban… a bólintér pajtást észre sem veszem ha esetleg ütyködni kezd a zárral. Közben ezerrel pörög az agyam, hogy mit mondhatnék, ami miatt nem egyszerűen csak odébb rak lebegtetéssel vagy kiüt és tovább mennek ameddig Ginaék velem foglalkoznak… - Miss Jennings én.. Auror akarok lenni. De nem egy rendszer bólogató bábja! Talán Dumbledore professzor… amiatt hátráltatja a Minisztériumot.. - próbálok fél információkból építkezni, de valójában csak blöffölök.. vagy.. legalábbis feltételezéseket építek.. De próbálom nagyon meggyőzően tálalni. - mert Vanessa ügyében két éve semmiféle előrelépés nem történt. Talán.. úgy véli nincs is kompetenciája a Minisztériumnak erre vonatkozólag.. leszámítva, hogy kísérleti patkányként bánnak vele. - nyelek egy hatalmasat.. lehet később még megbánom amiket most kimondtam, főleg hogy az utolsó mondat már leplezetlenül a saját véleményemet tükrözi. A fejemben pedig ott üvölt minden kétségem. Aztán az egész felindultság helyét átveszi bennem valami más és kibukik belőlem. Valamivel hivatalosabb hangnemet magamra szuszakolva. - Hadnagy, ha valóban annyira elrejtették, ahogy a Bölcsek kövét.. akkor valójában mindhárman hasznosak vagyunk. Többek között Miss Accipiter animágus képessége léptetett tovább bennünket, legutóbb az elmecsapdában. Kiemelkedő a lexikális tudása és a tájékozódási képességei. Miss Ollivander, ahogy említette is, sebezhetetlen, a seprűlovaglás pedig a vérében van. Ezen kívül mindketten magas szintű természetes gyógyítói adottségokkal rendelkeznek. - hogy alkudozom..? Nos.. voltképp igen. Talán egy fokkal meggyőzőbb mint ha kétségbeesésből vagdalkoznék.. Bár a frusztráció nem csökkent bennem.. mégis inkább próbálok funkcionálisnak és hasznosnak tűnni, mint aki tisztában van kikkel van egy csapatban.
Ali tehát eldeszkázik a naplementébe, mi pedig kétségbeesetten és itt-ott már-már a fulladásig kimerülve sietünk utána. Nem izgatna a dolog, ha nem egyetlen szó nélkül viharzott volna el, de így kötelességemnek érzem követni őt. Maximum, ha esetlegesen családi gondok állnának a háttérben, pár szóban leráz minket és ennyi. Gina és én majd visszavonulunk a tanulás magányába, a szürke hétköznapok mókuskerekébe, ahol az egyetlen kihívás csupán annyi, miként figyeljek vörös hajú szobatársam magyarázatára két mikroalvás között. Aha, hiszem én... Gina hirtelen megtorpan, én pedig csupán azért nem ütközöm bele, mert - hála újfent a kviddicsnek - a reflexeim már eléggé kifinomultak ahhoz, hogy még éppen időben észrevegyem, ha valami esetleg egyik pillanatról a másikra állná utamat. Kisebb-nagyobb balesetek még így is történnek néha részemről, hiszen nem vagyok állandóan a topon én sem figyelem szempontjából, de ezúttal egy gyors fékezéssel sikerül megelőznöm a bajt, ezzel együtt elkerülve azt, hogy Ginát McGalagony professzor ölelésébe lökjem, hogy utána mehessünk csoportosan büntibe. - Természetesen, tanárnő - mosolyodom el tisztelettudóan a tanerő szavai hallatán, miközben magamban arra számítok, hogy nemsokára más megoldás után kell néznünk azt illetően, hogy kiderítsük, mi is folyik pontosan a háttérben. Legnagyobb meglepetésemre azonban a házvezetőm annyiban hagyja a dolgot és inkább távozik, amely jelenet hatására nekem csupán felszökken a szemöldököm, egyenesen a homlokom közepére. - Na jó... - szólalok meg kis idő elteltével, immár egyenesen Gina hátának szegezve a szavaimat. - Csak nekem baromi fura, hogy McGalagony professzor ennyiben hagyja a dolgot? - teszem fel a költői kérdést, habár valamilyen szinten tényleg szöget üt a fejemben a dolog. Rendben, nem vagyunk mintadiákok, de simán megtehette volna, hogy visszavitet minket a hálókörleteinkben és valamilyen úton-módon ott is tart mindhármunkat. Úgy tűnik azonban, hogy ezúttal nagyobb lehet a baj, mint hittem volna, hiszen sokkal inkább koncentrál az igazgatói feladatok ellátására, semmint ránk. - Némi magyarázatot azt hiszem, én is elviselnék - lépek végül Gina mellé, egyenesen az aurorokra szegezve a tekintetemet. Itt egyértelműen Daphne az, aki az utasításokat adja, mindenki más őt követi. Szóval, ha a nő esetleg úgy dönt, hogy nem itt van a helyünk, akkor bizony nem lesz más választásunk, mint faképnél hagyni őket. - Sebezhetetlen vagyok, nekem elég nehéz ártani - húzom ki magam Gerard szavai hallatán. Meg egyébként is... Ugyan mi bajunk eshetne az iskolán belül? - Szóval... mit is keresünk? - teszem fel végül a kérdésemet és ha az aurorok nem is adnak rá választ, bízom abban, hogy legalább Alistair megteszi, hiszen a viselkedéséből ítélve nyilván tud valamit. Mivel egészen idáig leginkább csak futottunk utána, de érdemleges magyarázatot nem kaptunk tőle a miértekre, nem vagyok képben, úgyhogy egyelőre nem mozdulok a helyemről. Némán figyelem csupán, ahogy a másik csapat tevékenykedik. Hasznos segítség vagyok, mondhatom... Bár, már maga a tény, miszerint hivatásos aurorok munkájába avatkozunk diákként, kicsapatásért kiált, de véleményem szerint túl vagyunk már pár veszélyes kalandon ahhoz, hogy ezt mindketten - vagyis hárman - megtehessük.
(2. Megérzi az ellene irányuló ártó szándékot nagyjából 5 méter sugarú körben, annak hozzávetőleges irányát és erősségét. Ez afféle háttérben futó adottság, nem kell rá külön koncentrálnia, nem számít cselekvésnek, inkább afféle megérzés.) Bemásolom, ha esetleg lenne az ajtó túloldalán valami ilyesmiXD
Kedvelem Alit. Vagy legalábbis megszoktam a jelenlétét. Mondjuk. De mostanában feltűnően megváltozott. Komorabb lett. Régebben sokkal többet mosolygott, nevetett, és sokkal könnyebben vett mindent. Legalábbis látszatra. És bár könnyen elkalandozik időnként, de nem ostoba. A jegyei jelenleg viszont meg sem közelítik azt, amire képes lenne. A koncentrációjáról pedig ne is beszéljünk. Az rendben van, ha néha elgondolkodik-elkalandozik kicsit. De mostanában olyan, mintha csak a teste lenne itt, az elméje egyáltalán nem, mert az minimum egy másik univerzumban ragadt. Én próbálok neki segíteni. Tényleg. Ezért is mentem bele ebbe a korrepetálósdiba is. Viszont úgy érzem ez esetében messze nem lesz elég. Valamit a tanulás helyett vagyis előtt nagyon helyre kéne raknia önmagában, vagy tudom is én. Nem vagyok egy pszichomókus. Most viszont nem tehetek mást, mint értetlenül loholok utána a folyosókon. Szép egy díszsor lehetünk. Ali gördeszkán elől szalonozik a diákok közt, Carnivora a nyomában, én a macska nyomában, az enyémben meg Lizzy. Aha. Csak a vak nem látja, hogy itt bizony rövidesen valami nagy gebasz fog történni. De jobb, ha mi vagyunk Alival, mintha egyedül csinálna hülyeséget. Akármit is jelent az a kb két szó, amit odavetett számunkra. - El..elnézést tanárnő! - torpanok meg kissé lihegve, mindössze centikkel McGalagony előtt végül, és kis híja, hogy tényleg ne ütközzem bele a legendás tanerőbe. A szavira viszont nem igazán tudok mit mondani. Én és a klubhelyiség sosem voltunk valami jóban. Kétlem, hogy ez most változna meg. Azonban nincs is szükség további magyarázkodásra, mert eltűnik az igazgatói irodába vezető szobor mögött. Én pedig csak pislogok néhányat, és nem igazán akarom elhinni, hogy ezt megúsztuk különösebb büntetés nélkül. Vagy legalábbis egyenlőre. Mert hát nem hiszem, hogy a vén házvezetőnek sok illúziója lenne rólunk, és a szófogadási készségeinkről. - Oké... elárulnád, hogy mi van Shannával, és minek is rohantuk át a fél kastélyt? - helyezem Ali vállára a kezemet, mert úgy tűnik az érintés az egyetlen dolog, amire mostanában fókuszálni képes, ami hát... cseppet sem jó. Én viszont még mindig nem értek a történésekből egy mukkot sem, ami enyhén szólva sincsen ínyemre. Éppen annyira nem, mint Daphne számára a mi jelenlétünk. Nem véletlen kedvelem nála sokkal, de sokkal jobban Shannát, sőt még Gerardot is. Daphnénak nem kéne ilyen arrogánsan, és lekezelően, sőt már-már lenézően viszonyulnia hozzánk, csak mert pár évvel idősebb. Attól még nem biztos, hogy bármiben jobb is. Minden esetre inkább sehogyan sem reagálom le a megjegyzését mindenki lelki békéje érdekében. Mintha nem is hallottam volna. Mert elég egyértelmű, hogy visszafordulni nem fogunk, amíg veszélyben lehetnek a társaink. Márpedig az aurorok puszta jelenléte egyenlő a bajjal és veszélyes helyzetekkel tapasztalataim szerint. Persze jobban örülnék, ha visszatérhetnék a békés thesztrál simogatáshoz, de tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni. Szóval, én inkább továbbra is Ali felé fordulok várakozóan, valami bővebb magyarázatért, miközben néha azért Lizzy-re is rápillantok, hogy ő vajon mit szólhat a jelenlegi helyzethez? Carnivora az aki kettőnk közül közelebb sétál Gerardhoz, de végül csak lefekszik a földre és egyszerűen szemmel tartja az auror triót. Tulajdonképpen még Gerard-dal sem foglalkozom addig, amíg valami értelmes választ nem kapok arra nézve, hogy mit is keresek itt még mindig kockáztatva a házvezetőm haragját?
A lila hajtincseken nem akadok fent, és kétlem, hogy Daphne-nek vannak ellenérzései, lévén neki is volt vadóc időszaka. Ráadásul Tori megfogadta a tanácsomat, kifejezetten jól szituált, úgy nézünk ki így hárman, mint az fbi ügynökök. Már csak valami fekete napszemüveg kellene, bár a sötét folyosókon biztosan hasraesnénk benne, bármilyen menőnek tűnik. Türelmesen hallgatom McGalagonyt, közben azért Daphne is bátorítóan válaszol Torinak, míg én karbafont kézzel bólogatok. Láthatóan az igazgatóhelyettes sem boldog, hogy a három diák a nyomunkban van, míg én csak intek nekik. Tudom, hogy Daphne szeret mindenkit kivonni, aki esetleg civilként belekeveredhet, én azért megengedőbb vagyok, hiszen Avery is többször volt már a segítségünkre. – Dumbledore sosem a hagyományos módon gondolkozik. Számítanunk kell a csavarra. – Ha McGalagony távozott, én aztán nem pattintom le a diákokat, majd Daphne eldönti, hogy mennyire zavaró a jelenlétük, ellenben szaporázom a léptemet a tiltott folyosó felé, osztozva a hadnagy balsejtelmein. Kissé dörzsölöm a borostámat, reggel nem szántam időt a borotválkozásra. Szeretek elegáns lenni, de most valahogy nyomasztó az öltöny, és a nyakkendő, a szabad mozgás is jó dolog. Shanna ezúttal nem csatlakozik, magunk vagyunk, de remélem az aurorlány is rendben van, már napok óta nem hallottam róla. -Igen, ezt már akkor is érzékeltem, amikor még diák voltam hogy Dumbledore szívélyes a parancsnoksággal, de megvan róla a véleménye. Nem mondom, hogy akadályoz, de hogy nélkülünk akar megoldani mindent. – Vonom meg a vállamat, ezzel most úgysem tudunk mit kezdeni, itt vagyunk, jelen vagyunk, és a cél, hogy megtaláljuk Vanessát. Kreatív vagyok, ami a problémamegoldást illeti, de a parancsokkal nem szoktam szembemenni. Majd a fejesek tudják, hogy mi merre. Kissé hátralépek, amint Daphne az ajtót próbálja meg, odahívom a főnixet a vállamra, és nagyot sóhajtok. Torira vetek egy bátorító pillantást, itt még nem kell pálcát húzni, hiszen az iskolán belül vagyunk, talán Vanessa ereje is le van korlátozva, de nem árt óvatosnak lenni. – Ha viszont maradnak, akkor nem árt, ha a közelünkben vannak. – Nézek kérdőn Daphne-re, és ha bólint, akkor odaintem magamhoz Lizzyt, Ginát, Alit. Közben a falat is vizsgálom, hogy ha az ajtó nem nyílna, milyen más megoldás lehetséges. Az ősöreg kastély megannyi titkát még nem fedezték fel, mondhatni önálló lelke van. Egyelőre még nem mágiával, csupán a falazatot tapogatom.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
