2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Igyekszem nyitott elmével és lélekkel elfogadni a történteket, hiszen a helyében valószínűleg én is ugyanezt tettem volna, szóval ha nem is vehemensen, de érezhetően védelmezem, ha mások tekintetében vagy szavaiban kihallok egy kis rosszallást. Bólintok Reese-nek a varázstárgyakra, nagyon sok kis részletnek kellett a helyére kerülnie ahhoz, hogy túléljük ezt az egészet... és sikerült. - Furcsálltam is, amikor nem írattak alá velünk valamilyen kötelezvényt az oktatásért cserébe, hogy maradnunk kelljen... - mondom ki hangosan, hiszen nem fizettünk semmiért, rengeteg időt és energiát és valószínűleg galleont öltek a parancsnokság kibővítésébe, a kiképzésünkbe, a segítők alkalazásába és egy háború küszöbén erőforrásokat vontak el máshonnan. Mi pedig, nos, nem vagyunk éppen elég hálásak érte, Blaine elmegy, Reese vele tart, ha jól tudom Justice se fogadja el az állásajánlatot, mi pedig mind az iskolában maradunk. Blaine naivitása csak megmosolyogtat azzal kapcsolatban, hogy az ő távozásukhoz képest a többség "talánjai" már sikernek számít, de a mosolyomban azért ott van a szomorúság, amit már képtelenség letörölni az arcomról. Hiányozni fog ez az egész, még a halálközeli élményekkel is, furcsa lesz a nyár végével visszatérni a mindennapokhoz. Mintha afféle adrenalin függőség ütközne ki rajtam, bár tényleg segíteni akarok a bajbajutottaknak, az aurorok szabályaiban annyira nem hiszek, csak küzdeni akarok. - Biztos vagyok benne, hogy az is segítség, ha csak néhány munkát vállalsz majd el, Padma, amikor nem terhel le az egyetem. Veled pedig találkozunk a parancsnokságon akkor, Janette. Ha tényleg ezt akarod. - teszem hozzá, mert valahogy azt üzeni a tekintete, hogy nem teljesen biztos a dolgában, vagy nem örül a döntésének. Főleg, ahogy úgy beszél a bácsikájáról, mintha az csak egy tárgyként tekintene rá, aminek rendeltetésszerűen a parancsokságon a helye. Aurorok gyermeke vagyok, még se erőltette soha senki, hogy eljöjjek ide, Nicolas követte az útjukat én pedig anyáskodtam mindannyiuk felett, amennyire az erőmből telt. A saját döntésem volt, hogy eljöjjek, senki se erőltette, sőt, pontosan tudom, hogy Lioneah utálja a gondolatot, Sasha pedig most már értem is aggódhat a bátyja mellett. A közös nagyölelésre természetesen odahajolok, ebben nincsen kivételezés senkivel, aki csatlakozik hozzá, az kap ölelést, aki elhúzódik az nyilván nem. Elég csak az az egy két pillanat, amikor vége már erőteljesen fátyolos tekintettel fordulok Blaine felé, aki tovább karol. Kiszakad egy kis nevetés, de azonnal elcsuklik, ahogy megindul egy-két könny. Nem akarok zokogni, nem is fogok, de láthatóan elérzékenyültem. - Köszönöm, azt hiszem már jó úton járok... és kívánom, hogy ti is megtaláljátok a boldogságot és ha segítségre van szükségetek a jövőben... tudod, hogy bármikor hívhatsz. - teszem hozzá, habár én egyértelműen csak egy "képességként" kezelem a vámpírságot, nincsenek gyökereim, közösségem, talán soha nem is lesz, attól még tudom, hogy az iskola, nevelde, vagy akármi, amit létre akarnak hozni, fel akarnak támasztani, az vámpíroknak szól. Nagyon nyelek, amikor beülnek az autóba, de azért mosolyogva intek Reese-nek és Blaine-nek is, hogy miután elindultak a többiek felé forduljak. - Akkor nincs más hátra... mint nekünk is továbblépni. - dörgölöm meg gyorsan a szememet, kitörölve a könnyeket, hogy aztán egy jóval bátorítóbb mosoly kerül az arcomra. Nehéz lesz részmunkaidőben a parancsnokságra járni, a mesterszakot elvégezni és közben helyrehozni a kapcsolatomat a családommal, Dany-vel, Sheree-vel és közben ott van Graysonnal a kapcsolatunk. Ha tudnám, hogy ehhez még egy kis világmegmentés és egy kis szellemidézés is társul... de ezen a ponton ez csupán a jövő zenéje.
// Köszönöm szépen az összes mesét, fordulót, közös játékot, a kitartást a mesélő(k)nek (persze főként Luna ^^) és a játékosoknak is, nagyon hiányozni fog! <3 //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
- Igen, ez végleges döntés. – Pillantok Reese-re, nem én döntöttem el, hanem ketten együtt. Sok minden közrejátszott, mint például az, hogy az eredeti iskolámnak szüksége van rám. Bár tényleg családdá értünk az akadémiát ilyen sokáig végigküzdő társaimmal, Seraphine mint egy valódi testvér, de Reese a szerelmem, és vele képzelem el hosszútávon. Az iskolám szinte porig lett rombolva, de mágiával kéne valahogy elrejteni, onnantól kezdve pedig a közösség nem nagyon mászkálna ki. – Nem, oda már aligha hiszem, hogy vendégként be tudtok jönni. Én sem nagyon fogok eljönni, össze kell tartanom a közösséget. Reese viszont olykor biztosan meglátogatja majd az édesapját, vele tudtok beszélni. – Nyilván faramuci helyzet, hiszen Reese segítőként inkább amolyan főnökféle volt, de hiszem, hogy nem volt kívülálló, és most utólag már tudjuk, hogy velünk együtt cefet nehézségeken ment át. Végülis rajta keresztül tudok üzenni, de az biztos, hogy már nem leszek a csapat tagja, s nem leszek az életük része. Inkább egy régi jóbarát, egy szép emlék. – Örülök, hogy valahol mind úgy képzelitek el, hogy folytatjátok. Ne feledjétek, tartsatok össze nélkülünk is, hiszen annyi minden köt már össze, számíthattok egymásra. Csak keményen. – Emelem pacsira a kezemet, de aztán helyette, odaintem őket, hogy egy nagy közös ölelésre még összebújjunk, beleértve Reese-t is. Aztán amikor elválunk, akkor még Seraphine felé fordulok, átfogom kissé a vállát. – Egy élmény volt. Sok sikert, légy boldog, megérdemled! Hogy találkozunk még? Egyszer biztosan! Soha ne mondjuk hogy soha. De most ég veled, ég veletek! – Lépek vissza Reese mellé, és beszállunk a repülő autóba, amibe már becsomagoltunk. Még kikönyölök az ablakon, miután már jár a motor, és kacsintok Seraphine-nek. Aztán indulunk, s eltűnünk a felhők között.
//Köszönöm szépen az egész akadémia sorozatot, nagyon szép kerek volt, jó volt veletek játszani//
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Padma Patil
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-05-13, 10:52
To the team
Vadnyugat
Nehéz lesz azért az elválás, mert valóban nagyon hosszú időt töltöttünk együtt, főleg azoknak a plusz kalandoknak köszönhetően. Kicsit olyan, mintha egy másik élet lett volna, vagy épp, hogy most kezdődik az a másik élet. De vissza kell térni a hétköznapokba, és megértem, hogy neki ez most máshól lesz, mint eddig. Úgyhogy a hangulat elég vegyes, én azért nagyobb részt bizakodó vagyok és várom, hogy mit hoz majd a jövő, de érzékelem, hogy ez az elválás, elszakadás nem lesz könnyű, meglehetősen vegyesek most az érzelmek, azt hiszem, mindenkiben. Én nem ismertem korábban Blaine-t, így nem látom értelmét annak, hogy tartóztassam, ha menni akar, de azért azt én is remélem, hogy ha nem is most azonnal, de pár év múlva össze tudunk így futni, és megbeszélni, hogy kivel mi történt. - Ennek én is ugyanennyire örülök - csatlakozok Sera megjegyzéséhez, a csapatmunka szerintem is nagyon jól működött végig, sokat köszönhetünk egymásnak, talán ezért is sikerült a legjobbak közé kerülni. - Én mindenképpen befejezem az iskolát - válaszolok a kérdésre. - Utána pedig meglátom majd, tanítani szeretnék elsősorban, de nagyon megtetszett az aurori munka, megbízásos alapon szívesen csinálnám. - A teljes elköteleződést azért elég veszélyesnek tartom, de ki tudja, mi lesz, lehet, hogy menet közben annyira megtetszene, hogy bevállalnám, egyelőre azonban tényleg a tanulásra-tanításra koncentrálnék. Ettől függetlenül nagyon jól esik, amit Reese mond, hogy hasznosak lennénk. - Azért, levélben majd tartsuk a kapcsolatot… az azért csak megoldható - mosolyodom el, mert akármi is legyen abban az iskolában, talán levelet írni még nem tiltott. És tényleg jó lenne felőlük hallani.
o
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-05-06, 18:48
A küldetés & Janie
Talán Reese érzi a hangomon az ellenérzést, ez könnyen meglehet, de az igazság, hogy döntést hoztam, és ezt nem fogom megmásítani. Bármi is történjen. Tropps vagyok, és ez azt is jelenti, hogy sosem árulom el a társaimat. Nem, ezt soha nem tenném meg. Az aurorság elvégre az egymás iránti hűségről is szól. Ez pedig mindent felül ír. Azt is ha egy csapattaggal éppen fenntartásaim, vagy ellenérzéseim vannak. Szerintem Reese-nek másként kellett volna kezelnie a helyzetet. Ez tény. Ezt a véleményt pedig nem rejtettem el előle sem, egy percig sem. Ugyanakkor meg is mentett minket a kristályokkal, ezt kár volna tagadni. Valahol a csapat része lett, és így nem árulhatom el. Szóval, ha ennek valaha a jövőben még következményei lesznek, akkor azzal majd együtt nézünk szembe. - Mind a magunk módján, de hasznos tagjai vagyunk a varázslótársadalomnak. Akárhova is vet minket az élet, és akármivel foglalkozunk is a jövőben. - egészítem ki még azért a vöröshajú lány mondandóját, és végre megenyhülten mosolyodom el felé. Nem tudom, hogy jó döntést hoztak-e Blaine-nel. Nem tisztem megítélni, de feltartóztatni sem fogom őket. Egyszerűen tiszteletben tartom, amit tesznek, mert így helyes. - Szeretném befejezni az egyetemi képzést. Bár a bácsikám úgysem elégedne meg kevesebbel, minthogy mellette részmunkaidőben a Parancsnokságon is bedolgozzam magam. Az elejétől fogva ez volt velem a célja. Már attól sem lesz boldog, hogy nem én végeztem az első helyen az összesített listában. Aztán meglátjuk. - felelek Sera kérdésére azért. Bár egy pillanatig megvillan a tekintetemben a kétség. Talán éppen magamban, vagy az indokaimban. Mindennél jobban meg akarok felelni a bácsikámnak, és családi elvárásoknak. Így ha kell auror leszek, de biztos, hogy helyes okból? - Én is örülök, hogy veletek lehettem ebben az egészben, és hogy ti lettetek a társaim. Ha bármikor, bármiben szükségetek lenne rám, akkor megtaláltok. - ezt pedig komolyan is gondolom. Ez előtt sosem voltak igazi barátaim. Olyanok nem, akiket tényleg közel engedtem volna a valódi Janette Troopshoz. Azt hiszem most kezdem csak el értékelni, és átérezni, milyen az, ha valami valódi, és valóban számít. Például a valódi barátok, és barátságok. Sokat kell még dolgoznom magamon, hogy olyan ember legyek, akire valóban büszke lehet a családja.
Azt hiszem azért hallom Jenny hangján, hogy még mindig vannak benne ellenérzések, de hálás vagyok neki, hogy végül úgy döntött nem mondja el az igazat. Megtehette volna és igazából nem haragudtam volna rá érte. Így sem könnyű innentől tükörbenéznem, hiszen bár nem történt nagyobb baj, de történhetett volna. Bármelyikük otthagyhatta volna fogát, akár Blaine is és ezze együtt kell élnem. Hoztam egy döntést, az apám miatt, nincs kecmec és nem tehetek úgy, mintha nem történt volna meg. Azért Sera szavaira még hálásabban mosolyodom el és bólintok neki. Igaza van, biztosan élete során mindenki követ el olyasmit, amire nem büszke, de ez azért még sem mentesít az alól, amit tettem, maximum talán idővel majd enyhül a bűntudat. Segít Blainenek, ez is talán jó lesz valamiféle vezeklésre. - A többiek nem pont ugyanolyan hatékonyságú jutalmat kaptak. - felelek egy félmosollyal. Nem is lett volna rá kapacitásom és elég kapcsolatom, hogy mindenkinek erős varázstárgyat adjak. A többiek, akik befejezték az utolsó pályát nálam megkaptuk a maguk kristályát, de azok koránt sem olyan hatásfokúak. Azokkal nem tudtunk volna visszatérni a múltból. A kérdésére a választ viszont már meghagyom Blainenek. Nem tudom, hogy az iskolájában főleg azok után, ami ott történt mennyire vesznek komolyan mindent, külső látogatókat példának okáért. Gondolom a támadás és az iskola szinte megsemmisülése után nem engednek be csak úgy akárkit. Ha jól sejtem értem is komolyan kezeskednie kell Blainenek, hogy ott maradhassak egyáltalán. - Úgy gondolom mind hasznos tagjai lennétek a központnak, ha úgy döntötök. - pillantok a két lányra Sera kérdése után. Nem véletlenül nekik sikerült befejezni ezt az egészet, ami azért nagyon nagy teljesítmény olyan rengeteg jelentkezőből. Ettől még persze egyáltalán nem biztos, hogy vállalják majd, hogy munkába is állnak. Az aurori hivatás nehéz, főleg a sok szabály és kötelező dolog miatt, amik néha talán túlságosan is erősen korlátozzák a lehetőségeket.
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-04-07, 21:40
Az utolsó nemvárt utazás - Végszó
- Az vesse az első követ, aki soha nem vétkezett. Vagy ilyesmi. Minden vallást ugyanannyira tanulmányoztam és csak mitológiai és varázstárgy-eredet miatt, szóval nem maradt meg szó szerint a Biblia. - mosolyodom el, mintha elnézést kéne kérnem azért, hogy nem pontos az idézet, pedig valószínűleg Reese-t nem igazán érdekli. Maroknyi varázsló van csak, aki tényleg keresztény, hiszen eléggé mélyről gyökeredzik az ellentét közöttük, még ha a szentírásukban is akad nem egy csodatétel, akkor is azok csodák, nem varázslatok... szerintük. Őszintén megértem Reese-t és a döntéseit, így nem kell megjátszanom, hogy azért fogadom el, mert Blaine a barátom és ő a barátnője. Nem csoda tehát, hogy hiába a sok beszélgetés, még mindig őszintén aggódom, hogy Janette miként döntött és egy sziklaomlás gördül le a mellkasomról, amikor a ki nem mondott kérdésemre az ölelés után szavakkal válaszol. Padma kérdésére én nem is tudom, hogy miként válaszolhatnék, bár az az igazság, hogy Reese volt az, aki a legrosszabbul kijött a helyzetből, szóval már nekem elég annyi, hogy ő jobban van. Így lényegében én nem is válaszolok, csak egy kis zavart mosollyal, ami azt üzeni, hogy azért még nem emésztettem meg mindent. Amikor kiderül, hogy mi is volt a "jutalom" akkor drámaian hajtom meg a fejem, mintha készen állnék a falba fejelni. - Eszembe se jutott, hiszen akkor még több kadétod is volt, azt hittem csak egy kellék a feladatokhoz és ennyi. - vallom be, egy kicsit úgy érzem, hogy ma nem érdemes különösebben büszkélkednem az intelligenciámmal. Ahogy Blaine visszarendeződik a párja mellé és igazából most először látom őket így kézenfogva, hiszen sosem ültünk össze velük így beszélgetni elfog egy furcsa érzés. Nem féltékenység, véletlenül sem, hiszen nekem ott van Grayson, akiben mindent megtaláltam, azt is, még azt is amit soha nem is kerestem soha, bár ezt neki még korai lenne bevallani. Inkább az az érzés, hogy nehéz lesz hallani ezt, hiába értem meg tökéletesen a döntést, hiszen ha megtalálták a hivatásukat, ha tényleg ezt akarják megcélozni a jövőjükként akkor menniük kell. - Biztosak vagytok a döntésben? Meg tudunk majd látogadni?... Meg tudlak majd látogatni? - változtatom meg kissé a kérdést, hiszen a többiekkel ellentétben én hozzá hasonló vagyok, vámpír. Olyan kevés igazi barátságot kötöttem az életemben és valahol a kicsi szívem még azzal is hadakozik, hogy a kiképzésnek vége szakad, de az, hogy tényleg végérvényesen szétszéledünk még fájdalmasabb érzés. - Nem volt egyszerű ez az egész, de örülök, hogy veletek hozott össze az élet, meg se tudnám számolni hányszor mentett meg a csapatmunka minket a zűrös helyzetekből. - pillantok végig a társaimon elsősorban, Blaine-en, Janette-en, Padmán, de azért Reese-nek is jut egy mosoly, hiszen amennyiben enged a Testvériség zsarolásának, már por és hamu lennénk. - Én úgy döntöttem maradok. Még van hátra a Roxforti képzésemből, de mellette részmunkaidőben tényleg elhelyezkedek az Auror Parancsnokságon. És ti? - fordulok a lányok felé, hiszen az egésznek az volt a lényege, hogy utánpótlást képezzenek, de Justice se tűnik úgy, mintha maradni akarna a pályán, Blaine is elmegy és még Reese is vele tart, eddig elég erőteljesen bukott ügy az egész. Ciki lesz, ha pont én maradok, aki csak azért jelentkezett, hogy erősebbé válljon és nem is feltétlenül hisz az egész rendszerben. Hiába adták az életüket a szüleim ezért a rendszerért... vagy talán éppen ezért vannak bennem erős kételyek.
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Bizom benne, hogy a három lány el fog jönni, én úgy veszem, hogy együtt nyertük meg az akadémiát. Igazi szupercsapattá kovácsolódtunk, afféle alapnégyeséssé, akik bármit túlélnek. És ennek az egységnek most vége szakad, amolyan soha viszont nem látásra jelleggel, de úgy tudunk elbúcsúzni, hogy szép emlék marad. Az érkezők arcán egyértelműen csak a jót látom, még Janette is úgymond semleges, meg tud békélni azzal, amit Reese a kényszer alatt tett. Sorban megölelem őket, talán Seraphine-t egy kicsit tovább, jelezve, hogy akármibe fogtunk, valahogy mindig megvolt az összhang, a testvériesség. Veszek végül nagy levegőt, és visszalépve Reese mellé megfogom a kezét. – Ahogy beszéltünk már róla korábban, úgy érzem, hogy vissza kell mennem, mennünk a régi iskolámba. Ott többen vannak, akik számítanak rám, végülis oda tartozom. Reese velem jön. Köszönöm, hogy megértitek az ő helyzetét is. – Itt kissé elhallgatok, hogy tudják mérlegelni a hallottakat. Aki esetleg eddig úgy gondolta, hogy hezitálok, van választási lehetőség, annak egyértelmű lehet, hogy mindez végleges döntés. – Köszönöm, hogy a társaim voltatok ebben a kalandban, igazán megtiszteltetés volt veletek küzdeni. Nem mondom azt, hogy soha nem látjuk egymást, de ingázni aligha fogunk. – Félmosollyal emelem egy tulajdonképpen búcsú köszönésre a kezemet, de most rajtuk a sor, hogy esetleg elmondják, amit éreznek. Én már annak is örülök, hogy nem lett semmi gond Reese tekintetében, s amit együtt átéltünk a lányokkal, az erős kötelék ahhoz, hogy ne dobják fel. Elhiggyék az indokokat, és hogy ez most a jó megoldás, minden szempontból. Keveset beszélgettünk a magánéletünkről, Seraphine esetében éreztem kissé a szorongást, hogy a bátyja nyomdokain nem egyszerű haladnia, illetve a szerelmi rész sem igazán volt sikeres, de bízom benne, hogy meg fogja találni a számítását.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Padma Patil
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-04-06, 10:36
To the team
Vadnyugat
Annak ellenére, hogy egy ideje túlvagyunk már a kalandokon és a kiképzésen, még mindig élénken élnek bennem az emlékek, és nagyon furcsa visszatérni a roxfortos élethez. Már szinte el is felejtettem, milyen az iskola, milyen idejárni… És bár voltak nehézségek a kiképzésben, mert hát ez lett volna a lényege, amikor éppen nem raboltak el minket, akkor nagyon jó volt megmérettetni magam és látni, mire vagyok képes. Azt hiszem, nagyon sokat fejlődtem. Teljes állásban semmiképpen se dolgoznék aurorként, de talán így, hogy az akadémiát elvégeztük, és kaptunk erről egy igazolást, én is abban reménykedem, hogy kisebb feladatokra hívnak majd minket, mert jó lenne a továbbiakban is ilyesmit csinálni, csak nem kizárólagosan ezt. Blaine üzenetét megkapva egyből indultam is a helyszínre, és már messziről látom, hogy össze van pakolva és távozni készül. Nagyon jól esik, hogy el akar búcsúzni tőlünk, mert bár az Akadémia előtt nem ismertük egymást, sokmindenen keresztül mentünk. Nagyon megkedveltem az egész csapatot, akikkel sikerült végig kitartani és túlélni minden akadályt. - Sziasztok - köszöntöm őket vidáman, és megölelek minden jelenlévőt, még Reese-t is, teljesen mindegy, hogy vele nem kellett együtt dolgozni, de volt idő átgondolni a dolgokat, és megértem, amit tett, nem ítélem el, és így akarom a támogatásomról biztosítani, hogy teljesen ugyanúgy kezelem, mint a többieket. Jó érzés újra pozitívan látni a világot, a verseny elég komoly nyomást helyezett rám, ami során a személyiségem is talán komolyodott valamit, de most újra felszabadultnak érzem magam. - Hogy vagytok? - teszem fel a kérdést mindenkinek, és ebben benne van minden, sikerült-e kipihenni a fáradalmakat, további tervek, akármi… De Sera Reese felé irányuló kérdésére én is kíváncsian figyelek, ha a lány nem hozza ezt szóba, én már el is felejtettem volna.
o
[/color]
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-31, 17:09
A küldetés & Janie
Nos, minek után Blaine és Sera igen csak kitett magáért, hogy ne tálaljak ki Reese érdekében nem tettem meg. Nem mintha sokat változott volna a véleményem. A tetteknek következményei vannak. Reese veszélybe sodort mindent, és mindenkit. Azonban el kell ismernem, hogy én magam sem vagyok egy szent. A kiképzésen pedig lassan megtanultuk, hogyan legyünk csapat. Olyan csapat, aki hűséget mutat a társai iránt. Ez miatt a lojalitás miatt nem beszéltem eddig, noha szívem szerint fel kellett volna keresnem az akadémia és a parancsnokság vezetőségét. A kapcsolataim révén könnyen meg is tehettem volna. Viszont akkor jó eséllyel elveszítem a barátaim bizalmát, és tiszteletét, amit talán sikerült kivívnom. A fene se akar a besúgó szerepébe kerülni. Tehát döntöttem, és most erről hallgatok. Közösen döntöttünk így. Ha pedig valaha is elő kerül még a Testvériség és ez az ügy, akkor is közösen vállaljuk majd érte a felelősséget. Reese a hibájáért, mi pedig mert elhallgattuk azt. Ugyanakkor azt kívánom, hogy bár megbeszélhettem volna ezt az egészet Jake-kel. Mindig is őt tekintettem az élő lelkiismeretemnek. Ha efféle dilemmákba kerültem, azt vele beszéltem meg. Most pedig ő is egy kórházi ágyon fekszik, és senki sem tudja, hogy valaha felébred-e még. Ő is az egyike a kómás betegeknek a Mungóban, akit meg kell védenünk. Ami talán szintén könnyebb lenne, ha mindent elmondanánk a hallgatás helyett. Minden esetre a Mungó biztonsági rendszerét meg kell erősíteni, hogy többé ne eshessen meg az, ami Reese esetében. Erről pedig személyesen fogok meggyőződni. Jake és magam miatt is. Nem szeretnék Reese helyzetébe kerülni. Csak elképzelni tudom, hogy mi minden játszódhatott le a fejében. Megtapasztalni viszont nem akarom. Függetlenül attól, hogy helytelennek tartom, amit tett. Most végül is utolsóként, késve érkezem meg. Talán Blaine és Sera már éppen azt gondolták, hogy el sem fogok jönni búcsút venni. Azonban mégis csak egy csapat voltunk egy nyáron át. Nem engedhetem el őket így. Még akkor sem, ha azért Reese és én sosem lettünk közeli barátnők, és vélhetően ez nem is fog megtörténni. Viszont Blaine, Sera, Padma, őket megismertem. Bizonyos mértékig beengedtem őket a színfalak mögé. És azt is tiszteletben tartom, hogy Blaine Reese iránt táplál gyengéd érzelmeket. Ez azért elég egyértelmű abból, ahogy védelmezi a lányt, és kiállt érte, hogy tartsam meg a történténeket, ne rohanjak jelentést tenni. Sera ölelését viszonzom, és Blaine és Padma is kaphat talán egy futó ölelést, amolyan köszönésképpen. Reese esetében azért ez kicsit fura lenne, de azét megpróbálok nem túl barátságtalan lenni, megengedni felé apró mosolyt. - Nyugalom. Nem mondtam el. Nem is fogom. - válaszolom meg Sera ki nem mondott kérdését, ahogy egy pillanatra találkozik a tekintetünk. Megállapodtunk, és tartani fogom magam hozzá. Még akkor is, ha minden igyekezetem ellenére még vannak ellenérzéseim Reese és a tettei iránt.
Valójában, amennyiben Janette nem találal ki akkor is úgy érzem, hogy nem maradhatok. Ha itt vagyok akkor ugyanúgy veszélyes lehet a jelenlétem a családomra. Azóta megerősítették a Szent Mungó védelmét, mert ha nem mondták el ők, akkor a történtek egy részét végül én magam. Az auror pálya pedig így a lelkiismeretem miatt sem lenne már nekem való, vagy legalábbis nem ebben a formában. Bár azért Blainenek meg kellett győznie arról, hogy lelépjek akár végleg, de végül elfogadtam, hogy igaza van. Nem húzhatjuk ki magunkat teljesen az alól, ami a világban történik, de talán tényleg jobb lenne máshol próbálkozni és végülis még nem ismerem egyáltalán a családját, a hátterét, miközben ő már az enyémet nagyon is. - Már jól, öszönöm, és azt is, hogy nem ítéltél el. - pillantok Serára elsőként, aki először érkezik, hiszen ő egyértelműen megértette ezt az egészet. A dolgok nem mindig feketék és fehérek és bár egyiküknek sem esett végül baja, de nem volt garantált, hogy csak azért, mert elrejtem a lehetőséget a csapdákból való kiútra, még ne történhetett volna bármi rossz végül. Szerencse, hogy megúszták, lássuk be és a bűntudat most is ott ül a tekintetemben. Nem fogom tudni ezt még jó ideig lezárni magamban, pont e miatt nem beszéltem velük egy idő után, mert képtelen voltam a szemükbe nézni azok után, amit kénytelen voltam megtenni. Blaine is túlságosan jó, hogy ezt csak úgy elnézte nekem. Megértettem volna azt is, ha szóba se akar állni velem ezek után, hiába hogy végül én magam is majdnem bevégeztem azért, mert segíteni próbáltam. Persze az is benne van, hogy ha nem én állítom a csapdákat, akkor más teszi meg és akkor nem biztos, hogy kaptak volna menekülési utat. Van rá esély, hogy még mindig így jártak a lejobbak. - Oh az csak a két kristály volt, amit kaptatok Padmával. - felelem, hiszen nem gondoltam én e mögött mást. Őszintén szólva kész csoda, hogy visszatértem a démoni síkról élve. Ha nem nyílik meg az a kapu, akkor jó eséllyel nem sok időm lett volna hátra, hogy az a világ végezzen velem. Azóta is komoly rémálmok gyötörnek, ami sejtelmem sincs, hogy mikor szűnik majd meg, ha megszűnik egyáltalán valaha.
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-23, 23:20
Az utolsó nemvárt utazás - Végszó
Nagyot dobban a szívem, amikor meglátom Tony tekintetét és visszacsendül a fülemben Padma halk kérdése... Vége...?
***
Amikor megneszelem, hogy Janette-nek jóval nehezebb titokban tartania a kalandunk hátterét és ebben Reese szerepét akkor azért kettesben felkeresem, hogy én is beszéljek vele. Lehet, hogy McCaine vagyok, de a szüleim olyan korán meghaltak, hogy olyan rettenetesen nem sikerült belém verni, hogy a Minisztériumnak mindig igaza van. Lioneah-val ellentétben én nem vagyok az egész auror szakma ellenében, habár tény, hogy főleg tapasztalatért kezdtem el ezt az egészet, de bennem meg van a segíteni akarás. Éppen ezért terelem arra a vonalat, hogy megtudjuk pontosan kik zsarolták Reese-t és hogyan, és arra rájönni, hogy őket hogyan kaphatnánk el, hogy soha senki mással ez ne történhessen meg. Hiszen nem a vöröshajú segítőnk az egyetlen, akinek van szerette a Szent Mungóban, ki tudja hány zsarolás mehet végbe titokban... - Blaine? - köszönök, vagy kérdezem, a fiú mellé kerülve és barátságos ölelésre nyújtva a kezeimet. Rossz érzésem van, pedig csak két hónapot ölelt fel a kiképzés, vagy kevesebbet, és még is ez a pillanat egy súlyos fejezetet zár le az életünkben. Azt se lehet mondani, hogy az élet megy tovább, hogy talán együtt leszünk a jövőben beosztva, találkozunk a Minisztériumban, hiszen... hiszen hallottam már, hogy még akik a végéig küzdötték magukat, azok se mind akarnak ténylegesen a pályán maradni. Én megteszem, valamennyire, hiszen még mindig az ereklyevadász szakot végzem, de bejárok majd a parancsnokságba és segítek, amiben tudok, amihez a tudásommal alkalmasnak találnak. Nem teljes munkaidősben, nyomokban se leszek hirtelen egy szinten Nicolassal, aki tényleg auror szakot végzett, tényleg akként dolgozik is évek óta. Talán még nem is fognak annak hívni, csak afféle tanácsadónak, ki tudja. Fogalmam sincsen, majd kiderül, de annyi biztos, hogy én a Roxfort és a Parancsnokság vérkeringésében maradok. Ha éppen Reese mellől csaklizom el a fiút egy ölelésre, akkor egy kedves mosollyal köszönök neki is. - Jobban érzed magad? - kérdezek rá, felé fordulva, hiszen határozottan rossz bőrben volt, amikor visszahoztuk, napok múlva tért csak magához. - Nemrég jutott csak eszembe, hogy amikor a barlangban megjelentél valamilyen jutalomról is beszéltél. Akkor és ott a legkevésbé se érdekelt... de mit akartál vele mondani? - kérdezek rá, igaz, ezzel nem azt alapozom meg, amiért ide érkeztünk, de talán egy "kitekintés" és beszélgetés belefér. Amúgy is... lehet, hogy okkal csinálom, hogy szándékosan húzom azt a bizonyos hivatalos bejelentést ameddig csak lehet. Közben persze, ha a többiek is befutnak mindenkinek sorban köszönök, Padmának és Janette-nek is egy öleléssel, bár utóbbit futólag fel is mérem, mintha a homlokára lenne talán írva, hogy még mindig tartja-e magát ahhoz, hogy nem hozza nyilvánosságra Reese szerepét az egészben.
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Az utolsó, záró küldetésen már többen érezhették, főleg Seraphine, hogy nem fogok aurorként dolgozni, többet jelent nekem az, hogy Reese ne kerüljön ismét bajba, meg hát úgy látom, hogy a régi lerombolt iskolám túlélőinek szüksége van rám. Apám eddig is diplomataként dolgozott, úgy érzem nekem is az fekszik jobban, hogy összefogjak másokat, segíteni próbáljak, mint hogy az első sorban harcoljak a sötét varázslók ellen. Reese apja továbbra sincsen túl jól, de talán megoldható, hogy átszállítsuk az ottani mágikus ispotályba. Mindenesetre szeretnék végül távozni, ám nem szó nélkül, legalább azoktól elbúcsúzni, akikkel barátokká, Seraphine esetében testvérré értünk. Üzenek hát nekik, és a Roxfort hátsó udvarán, már teljes harci készültségben összepakolva, egy repülő autó közelében várakozunk, hogy jöjjenek a lányok, akiktől talán örök búcsút veszünk. Reese talán kevésbé ismerte őket, maximum mint kadétokat, én viszont azon túl, hogy vért izzadva vettük az akadályokat, vagy éppen halálos veszélyben voltunk, rengeteget beszélgettem velük, és most érdemelnek annyit, hogy tudják, hogy elmegyünk, és nagyjából azt is, hogy hova. Reese-t szerencsére nem kellett győzködni. Ugyan senki nem kente rá az elkövetett bűnöket, de ő is velem szeretne lenni, és talán már nem érzi komfortosnak, hogy bárki zsarolhatja, manipulálhatja, bízom benne, hogy ő is szeretne új életet kezdeni velem. Az pedig bennem felmerült, hogy nem csak párként, hanem esetleg családként is gondolhatunk majd magunkra, mondhatni ő az igazi, egyszer talán valami pocaklakó is felmerülhet! Így tehát várakozunk a többiekre.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Padma Patil
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-14, 19:47
To the team
Vadnyugat
Az utolsó felvonás azért elég hajmeresztő, talán az összes eddigi kalandhoz képest is, mert itt mégis csak kicsi gyerekek életéről van szó. Serával próbáljuk őket menteni, magukhoz térítgetni, gyorsan meg is nézem, hogy sikerült-e mindegyiket kihozni, bár sajnos nem emlékszem rájuk egyesével, csak úgy körülbelül, hogy mennyien voltak. A robbanás eléggé megrázza a környéket, én a gyerekek mellett térdelek, de így is meg kell támaszkodnom, hogy ne dőljek el. Elkap a köhögés a sok por miatt. - Vége? - fordulok a többiek felé, mikor végre csillapodik a roham, mert én nem érzékelem a démoni teremtményt, így nem tudom, hogy sikerült-e száműzni. Kis idő múlva úgy tűnik, nagyjából mindenki kezdi kiheverni a dolgot, és Reese is magához tér. Nem szeretném megvárni, hogy a város lakói észrevegyenek, úgyhogy mikor Sera a kristály felől érdeklődik, belenyúlok a kis táskámba, és rövid kotorászás után előhúzom a kristályt. Magamnál tartottam, mert nem tudtam, mikor lehet rá szükség. Visszamosolygok, bólintok, ás háromra összetöröm a kristályt. - Igen, itt van valahol - halászom elő az érmét is, és visszaadom neki. Még egy pillantást vetek a környezetre, az itt maradtakra, integetek a megmentett gyerekeknek, és a többiekkel együtt átléplek a kapun. Hirtelen olyan, mintha csak egy másik szobába léptem volna át, mert ugyanolyan piszkos és fáradt vagyok, mint odaát. Nagyon kimerültem, és ebben az állapotban nincs is kedvem azon gondolkodni, hogy mit tegyünk Reese ügyében. Én sem ismerem őt annyira, de egyelőre nem akarok ítélkezni, majd csak tiszta fejjel. Egyelőre egy jó forró fürdőre és sok pihenésre vágyom, utána meg majd meglátjuk, mi lesz.
//Köszönök mindent én is, a meséket, a versenyt, nagyon jó, kitartó csapat maradt a végére //
o
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-14, 19:03
A küldetés & Janie
Hát mivel nincsenek szuicid hajlamaim, bizony tényleg nem kell kéretni semmire sem. Jobb innen eltűnni biztos távba. Most pedig Blaine vámpírsága ebben kifejezetten kapóra jön. Mármint a menekülésben. Így amikor kijutunk azért kap egy hálás bólintást tőlem. Ha más nem is, de talán az elég megnyugtató lehet, hogy bár néhány pillanatig még a menekülés közben érzékeltem a sötét jelenlétet, de amikor robbanás bekövetkezik, akkor az el is tűnik. Talán örökre. Vagyis nagyon remélem, hogy örökre. Még akkor is, ha a robbanás azért elég kellemetlenül érint. Vagyis a lökéshullám még a földre taszít, és a fülem is cseng még majd egy darabig, de legalább ennél komolyabb baj nem történik. Szerencsére Sera, Padma, Reese, és a gyerekek, vagy legalábbis egy részük Tonyval megmenekül. Azzal is egyet értek, hogy itt az ideje innen távozni, aztán pedig rendbe rakni ezt az egész őrült históriát. Szóval amikor Sera elbúcsúzik a kisfiútól, és megnyitja az átjárót, akkor boldogan lépek át rajta. Soha többé nem akarom elhagyni a saját időmet, dimenzómat, bolygómat, meg úgy egyáltalán a saját varázs világomat. ....... Ahogy visszatérünk a saját világunkba természetesen én is csatlakozom a gyengélkedő csapathoz. Na nem mintha a lökéshullám komoly károkat okozott volna bennem, vagy ellátást igényelne az az egykét kék folt, amit a kocsmai bunyóban szereztem. Azokat persze már a magam módján kezeltem is. Inkább csak elkerülném, hogy rögtön nekem essenek a kérdésekkel, és kihallgatásokkal az akadémia és a parancsnokság vezetősége. Na meg persze tudni szeretném, hogy Reese felépül-e, és mi is volt a pontos szerepe ebben az egészben. Mert ez valahogy nálam elsikkadt a barlang felrobbantása közepette. Azt viszont nem túl nehéz észre vennem, hogy Blaine kb. szerelmes kiskamaszként néz a vörös lányra. Persze az már más kérdés, hogy ha beavatnak Reese teljes szerepébe a többiek, netán maga a lány, akkor engem bizony sokkal nehezebb lesz meggyőzni róla, hogy ne dobjam fel, mint a hősszerelmes vámpír fiút, vagy Serát. Én bizony legszívesebben azonnal teljes jelentést tennék a lány szerepéről, úgy mindenre kiterjedően. Az akadémia és a parancsnokság vezetőségének is. Okkal vannak szabályok, és ezeket Reese felrúgta. Értem én hogy zsarolták, tényleg sajnálom is érte, de ez bármelyikünkkel megeshetett volna, sőt meg is eshet még a közel jövőben. Viszont hogyan várjuk el, hogy hasonló esetekben teljesen más foglalkozást űző civilek hozzánk aurorokhoz forduljanak, szabály szerint, ha mi magunk sem így járunk el? Az persze más kérdés, hogy ha Blaine jelez, hogy maradjak, megteszem. Adok neki egy esélyt, hogy a jobbik meggyőződésem ellenére meggyőzzőn, hogy ne dobjam fel élete szerelmét, aki ezzel szinte biztosan elveszítené az állását.
//Köszönöm szépen én is az egész szuper sorozatot. Imádtam a kis 5 körös dobálós fordulókat, és a meséket is. Külön köszönet, hogy az előbbieknél nekem is volt alkalmam egy kis mini mesélést gyakorolni. Szóval szuperül volt összerakva az egész. //
Segítek ahány embernek csak tudok, hogy minél távolabb kerüljünk mielőtt felrobbanna a bánya, ha ez csak egy kör hoppanálás, akkor annyi, ha többet tudok bepréselni, amíg Blaine is rohan az életéért, akkor több. Az adrenalin munkál bennem, az ismerős arcok a Kydd családdal, Tony-val, az ismeretlen gyerekek kétségbeesése, de amikor ténylegesen elérkezik a robbanás pillanata az adrenalin szinte "kiég belőlem". Hirtelen elgyengülve térdelek a földön, fulladozva a portól és természetesen undorodva a mocsoktól, ami rátapad az izzadt bőrömre és a vadnyugatkori alsóruházatomra. Amikor sikerült kitörölnöm a szememből a port azonnal keresem a tekintetemmel Blaine-t és egy jó nagy sziklaomlás szalad le a mellkasomról, hogy minden társam egyben van. - Igen. Persze. Megyünk. - válaszolom, de egyértelműen zavartan és amikor megpróbálok felállni és segíteni neki, hogy ő is fel tudjon állni azonnal vissza is kell térdelnem, de szerencsére Blaine odavetődik és benne még akad szufla. Nyilván helyet adok a szerelmesek hosszú ölelésének aztán hálásan ölelem én is vissza, miután a segítségével talpra állok. A kristály szerencsére nálam van, végig magamnál tartottam mindent, amit csak összegyűjtöttünk az akadémia alatt, ezért volt nálam a hajszál is, most már nyilvánvalóan Reese hajszála. A miérteket nem értem és a rossz érzés még ott van bennem, de nem tudom pontosan betájolni. Padmához lépek remélve, hogy neki is itt van. - Háromra? - mosolyodom el de rémesen kimerülten, jó hogy nem kezd el tikkelni a szemem. Amikor a kapu megnyílik a többiekhez fordulok, a helyiekhez. - Nem tudom pontosan, hogy mi volt ez az egész, de azt igen, hogy valószínűleg soha többet nem találkozunk. Vigyázzatok magatokra mind, és sajnálom, hogy át kellett élnetek mindezt. - fordul a pillantásom Tony felé, aztán Padmára pillantok. - Nálad van még az érme? Visszakaphatom? - kérdezem a szaktársamat, de csak azért, hogy az aranytallér végül visszakerüljön Tony-hoz, aztán a kicsi-Kydd felé lesek és Emily-hez fordulok. - Amikor betölti a tizenegy éves kort kapni fogtok egy levelet egy iskolából, ami segít majd nektek mindent megérteni. Minden rendben lesz. Végül átlépek nyilván a kapun a többiekkel, de amikor az utolsó pillanatban Tony tekintetében valami különs villan, valami, amihez köthetném a sötét, rossz érzést, ami még is megmaradt, jó nagyot dobban a szívem.
Visszaérve a saját világunkba, saját időnkbe segítek Blaine-nek elkísérni Reese-t a gyógyítókhoz, ha szeretné, de aztán én is eltűnök, mert másra se vágyok, csak arra, hogy órákig vakarjam magamról a sok koszt, amit összeszedtünk... és hogy mondjuk ne valami vékony, mocskos, szakadt vászon alsóruhában csoszogjak. Mikor megtudjuk mi is áll a háttérben képtelen vagyok haragudni Reese-re, sőt, a menekülőutak amikkel kisegített minket az életünket menthette meg, pedig az apjával zsarolták. A nyomozásnak nem teljesen szakad vége, hiszen a Testvériség még betarthatja a szavát és árthat az apjának, így ahogy megtudjuk mi történt azonnal megkérem Nicolast és Justice-t, hogy figyeljenek rá és leadom a fülest, hogy a Testvériségnek kapcsolata lehet a Szent Mungóban és hogy a bejárást jobban figyelemmel kell kísérni, de anélkül, hogy elmondanám honnan tudom.
// Nagyon szépen köszönöm az összes játékot, a pontozós fordulókat is és a meséket is élveztem és hiába panaszkodom néha, hogy túl sok helyen van ott Sera, még is nagyon hiányozni fog a kalandozás és a csipetcsapat. És persze szívesen maradok néhány kört elköszönni. : ) //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Szerencsére Janette-et sem kell kéretni, és a dinamit is bedurran, úgyhogy annyi átkos pillanat után végre valami sikerül is. Vámpírként gyorsulok fel, hogy Seraphine ne aggódjon értünk, és még pár pillanattal a robbanás előtt érünk ki, megcélozván azt a bokrot, ahonnan a több vörös hajzuhatag látszik. Nem is akarom még átlátni, hogy Reese miért tette, amit tett, inkább éljük ezt túl, aztán beszélünk. Amint ott vagyok a többiekkel, próbálok mielőbb visszalényegülni az emberi valómba, hogy végre megölelhessem a szerelmemet, aki bizonyára semmit sem érzékel belőle, tehát ez inkább magam miatt kell. Azért Seraphine is kap valami hasonlót, csak baráti, családi célzattal. Hát a végére értünk, és hamarosan búcsúznunk kell, talán örökre. Most viszont bevárom, amíg a többiek összetörik a kristályokat, én nem figyelem a kisfiút, hogy démonikus lett-e, sokkal inkább a hazajutásra koncentrálok, a célt mindkét szempontból sikerült elérnünk. Egyrészt megtaláltuk Reese-t, aki él, de még fel kell gyógyulnia. Másrészt rájöttünk, hogy ki áll az események mögött, de közben életben is maradtunk, ez több mint siker. Amikor visszatérünk, akkor mindenben támogatom Reese-t, ha kell, tanuskodom mellette, az arénáról való eltűnést pedig másokra hagyom, hogy kimagyarázzák. Ott vannak a hollóhátasok, csak kimagyaráznak valamit. Na és persze kérdés, hogy Reese szeret-e még, meggyőzhető-e, hogy eljőjjön velem valami békésebb, másféle életet élni. Én biztosan nem fogom őt feldobni, ennyire sosem vonzott az auror pálya, hogy befektetítsem a befolyás, zsarolás alatt álló szerelmemet. Mielőtt azonban szétszélednénk, én még megbeszélem a többiekkel, hogy kérek úgy pár hetet, amíg Reese jobban nem lesz, de utána beszélni akarok velük, mert valószinűleg nem maradunk az akadémiában, de még a Roxfort környékén sem.
//Nagyon szépen köszönöm a giga sorozatot, nagyon tetszett, ötletes és fordulatos volt, igazi karifejlődéseknek lettünk tanui, és állati jó csapatjáték alakult ki, nagyon élveztem!!!^^//
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-10, 12:52
Wild wild west
Blainenek sikerül begyújtani a dinamitot. Látja, ahogyan az egyik kanóc égni kezd, amiből már biztosra veheti, hogy be fog durranni az egész, ha eléri a célt, aztán már mehet a futás. Akit kell felkap, aki tud fut magától, Seráék pedig a kijáratnál már inkább a hoppanálást választják. Nem nagyon tudnak több turnusban kimenni, mert az egész folyamat innentől már nagyon gyors. A dinamit eléri a célt és kb. ahogy kiérnek a bokrokhoz és leteszik az ájultakat az egész bánya be is robban belülről indulva. Kint egyébként van már pár gyerek, többek között Tony is, pár pocsékul festő, de már régebben kitántorgott rossz arc és a másik két Kydd is, a fiatal és Carl. A távolból pedig láthatják, hogy komoly port kavar a valószínűleg közeledő város lakók érkezése lóháton, vagy épp egyéb módon sietősen. Szóval a bomba robban és Janette bár még néhány pillanatig érzékeli a sötét erőt, de aztán már csak a lökés taszít rajtuk még így ekkora távolságból is, meg a sötét mágia, ami szinte kicsap a barlangból. Komoly mennyiségű por lepi el a tájat, aki még állva volt, az tuti, hogy hátra esik, a mágiára érzékenyek pedig a sötét erőktől is megborzonganak, de ez utóbbi csak néhány pillanatig tart, aztán megszűnik, mintha elvágták volna. Sejthető, hogy a járat bizony bezárult, és nem jutott át rajta semmi. Komoly sérülések nincsenek, bár Reese elég pocsékan fest, de túléli. A por most mindenkit masszív rétegben takar be, a többség jó eséllyel kiadós köhögést kap a nyakába, de élnek és Reese is kezd magához térni, legalábbis kinyitja a szemét. - Mennünk kell, mielőtt ideérnek! - elég masszívan köhög és próbál lábraállni Reese, de önállóan egyelőre nem megy neki. Padmára és Serára pillant. - Meg van még, amit tőlem kaptatok? - kótyagos a tekintete, de ebből sejteni lehet, hogy a kristályokkal van esélyük visszatérni a saját idejükbe még azelőtt, hogy a város népe ideére. Sera még mindig érez egy csepp rossz érzést, de ezt betudhatja annak a sötét mágiának is, ami az előbb söpört végig rajtuk és tudja, hogy nincs sok idő arra, hogy teketóriázzanak.
Amennyiben Padma és Sera a kapott kristályokat összetörik megjelenik egy járat. Nem olyan, mint odabent, és nem is éreznek olyan rosszat irányából, mint ott. Egyértelmű, hogy ezen keresztül bizony visszatérhetnek a saját idejükbe. Ezúttal ugyanolyan piszkosan és csatakosan érkeznek meg az egyik üres folyosóra, ellentétben az eddigi utazásokkal, amikor szinte álomnak tűnt az egész. Kérdés hogyan magyarázzák majd az eltűnésüket a kiképzésről és az ilyen módon való visszatérést. Sera mintha még az utolsó pillantban a kis Tony szemében különös vörös fényt látna felvillanni, de talán csak érzékcsalódás és a rántást már érzi a köldökénél...
Epilógus: A visszatérés után Reese újra elájul, valószínűleg megviselték annyira az események és az mostani időugrás, hogy eddig bírta szegény. Komoly gyógyítói munka mellett is napokba telik mire ténylegesen újra magához tér és beszélni tudnak vele. Annyi derül ki, hogy bizony tényleg a lány készítette az akadályokat, de nem önszántából. A családjával, főképp a kómában fekvő apjával fenyegették a Testvériség tagjai. Az volt a dolga, hogy különböző kapott csapdákba próbálja terelgetni az Akadémia legjobbjait, ezzel is akadályozva a Minisztériumot az utánpótlás képzésében. A hibát ott követte el, hogy minden kihívásba apró menekülő utakat rejtett el, és amikor ez kitudódott akkor őt magát is átküldték, történetesen abba a démoni világba, ahonnan Mr. Gold a lényt akarta erre a világra hozni. Az természetesen már a csapaton múlik, hogy erről pontosan mit és milyen formában mondanak el a Parancsnokságon. Amennyiben kitálalnak Reese komoly fegyelni eljárás elé néz és valószínűleg, mint auror sem dolgozhat a jövőben.
mesélő: Luna Lovegood
//Nos hát akkor itt a vége, köszönöm szépen mindenkinek az egész játék sorozaton való részvételt! Remélem tetszett. Egy záró akkordot majd még írok a végére, jutalommal, meg úgy általában Akadémia zárással, de ide már nem adok konkrét határidőt. Azért persze ne egy hónap alatt írjatok. //
Padma Patil
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-09, 21:24
To the team
Vadnyugat
Próbálom kétfelé osztani a figyelmemet, egyfelől a gyerekekre vigyázok, hogy semmi bajuk ne essen, ez most a legfontosabb, de Serát sem akarom magára hagyni. Egyelőre segíteni nem tudok neki, de szurkolni igen, amivel nem sokra megy, de mást nem tehetek anélkül, hogy veszélynek tenném ki a gyerekeket. Látom, hogy értette, amit kiáltottam neki úgyhogy készen állok felhúzni a pajzsot, de egy pillanatra azért megáll a szívem, mikor meglátom, miféle lény hagyja el Emily testét. - Semmi baj, nem bánthat - próbálom nyugtatni a gyerekeket, mert minden bizonnyal megijedtek a démontól. Serának sikerül beugrani a pajzs mögé, ettől egy kicsit megkönnyebbülök. Nem tart sajnos sokáig ez az állapot, mert amikor elkiáltja magát a lény, a létező legrosszabb gondolatok tolakodnak a fejembe, kezdve azzal, hogy nem sikerül itt a küldetésünk, hogy valami baj történik a barátaimmal és a családommal… Borzalmas, és nem vagyok benne biztos, hogy így sokáig tartani tudom a pajzsot, a gyerekekre most hirtelen nem is gondolok… Egy idő után azonban csökken a rossz érzés, és amikor körülnézek, már látom, hogy nincs itt a démon. Próbálok arra figyelni, amit Sera mond. - Jó ötlet, segítek - vágom rá azonnal, és bár még kicsit a negatív gondolatok hatása alatt vagyok, megragadok néhány gyereket, és bár én nem vagyok annyira erős, mint Sera, de a gyerekek elég kicsik, és ha kell, visszajövök azokért, akiket nem sikerülne esetleg első körben kihozni. Követem a lányt, és megpróbálok a gyerekekkel a bokorhoz hoppanálni. Én se vagyok gyógyító, de ha sikerült a hoppanálás, először mindenképp megnézem a gyerekeket, hogy vannak, akinek kell, azzal itatok egy kis vizet, illetve a két ájult lánnyal is, ha Serának sikerül magához téríteni őket.
o
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-09, 20:39
A küldetés & Janie
Szívesen káromkodnék én is, ha nem lennék úri lány, és ha kitelne az időnkből eme cselekvés. Azonban egyik körülmény sem áll fenn. Én még mindig Janette Troops vagyok, aki túl felsőbbrendű ehhez, és még mindig túlságosan szorít minket az idő. Sőt utóbbi pillanatról-pillanatra egyre jobban. Sajnálatos módon a második Blaine féle vérmágiával összekötött kapuzárási kísérlet is eléggé vakvágánynak bizonyul. Szóval ideje valami mással előállni, még mielőtt valami rohadt nagy túlvilági, tér-idő démonnal kellene megküzdenünk. Így talán nem is jön olyan rosszul az a robogó robbanó anyaggal teli csille. Már csak az marad, hogy meggyújtsuk valahogy a kanócokat, és eltűnjünk innen. Szégyen vagy sem, de mivel a jelenlegi társam egy vámpír, és ebből adódóan sokkal gyorsabb nálam ráhagyom a tűzgyújtást, és én menekülőre fogom. Remélhetőleg mostanra már kettőnkön kívül mindenki biztonságos távolságra jutott innen... Amikor pedig Blaine azt mondja, hogy pattanjak fel rá, nem kell kétszer mondania. Nevezhettek gyávának is, de azért van bennem egy egészségesen önző túlélési ösztön. Erre pedig legjobb esélyem jelenleg a vámpír srác gyorsasága. Utánunk a tűzözön. Csak ne a mi nevünkhöz fűzödjön a Grand Canyon kialakulása. Azért még menekülés közben megpróbálok befelé a feltételezhetően bekövetkező robbanás irányába koncentrálni a képességemmel, hogy valóban sikerült-e megakadályozni a gonosz lény kiszabadulását?
//Inkvizítor: 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.//
A fejem zsong a koncentrálástól, érzem, ahogy a homlokomra kiül az izzadtság, valószínűleg a megerőltetés keveredik a félelemmel, hiszen amikor sikerül kiűznöm Emily-ből, akkor néhány pillanat erejéig még is csak szemben állok az igazi formájával. Erősen kell kapaszkodnom az ép eszembe, a korábbi tapasztalataimba, hogy ne válljak én magam Hismirává, amikor az űrbéli lány látta az én vámpír formámat és terrortól zokogott a sarokban. Bár abba közbejátszott az is, amit tett, hogy ránk támadt, még is főként én vagyok a hibás, hogy úgy összeomlott. Sokszor eszembe jut még, akkor is, ha valószínűleg nem is volt valóság, lamentálok azon, hogy vajon túlélték-e végül akikkel ott találkoztunk. Most viszont nyilvánvalóan nem gondolhatok ilyesmire, csak arra, hogy rá bírjam az akaratomat és irányítani tudjam, de túlságosan erős. Padma pajzsa ment csak meg, én pedig remegő térdekkel hátrálok mellé, ösztönszerűen kinyújtva a szabad kezemet, hogy a gyerekeket mögöttünk takarjam. A mentális támadástól persze nem tudom őket megvédeni, és ahogy megindul a sírás az én fogaim is koccannak és lényegében moccanni se bírok amíg a démon eggyé nem válik az indákkal. A két Kyddről eszembe jut azért a harmadik és a negyedik is. - Carl hol van? És az öccsük? Tony? - vetek számot irdatlanul gyorsan körbenézve, hogy mindenki megvan-e, bár az egyértelművé válik, hogy Blaine maradt hátra begyújtani a csillényi dinamitot. Egyáltalán nem vagyok meglepődve, sőt, azon lennék, ha nem ő lenne az, de attól még borzasztóan aggódhatok. Megragadom Reese-t és Emily-t, lényegében mindenkit, akárkit csak tudok. - Próbáljunk meg hoppanálni, gyorsabb, mint a futás, már úgy is láttak eleget a világunkból, meg... más világból is. Túl sokat is. - mondom gyorsan Padmának, hiszen a hoppanálás eddig mindig bevált és tekintve, hogy gyakorlott vagyok benne, nem csoda, hogy mindig visszatérek hozzá. Főleg, ha több, mint tucatnyian kéne kiérnünk pillanatokon belül, mielőtt egy egész bánya omlik ránk. Tehát megpróbálok társas hoppanálni azokkal, akiket elbírok, egészen addig a bokorig, ahol először rálestünk a bányára, hiszen nem tudhatjuk mennyire fogja megrengetni a földet a robbanás és hol leszünk biztonságba. Nem biztos, hogy a bejáratnál vagy a kis bódénál már biztonságba lennénk és nem akarok kockáztatni. Fogalmam sincsen, hogy milyen jutalomról beszélt az auror lány mielőtt elájult, de őszintén semmilyen jutalom az ég világon nem is érdekel, csak az, hogy mindannyian kijussunk, gyerekekkel, Kyddekkel együtt. Az meg a másik, hogy ahogy biztonságos távolságba jutunk (már ha sikerül a hoppanálás) lefektetem a földre a lányokat, remélve, hogy nincsen maradandó sérülésük és már indulnék is vissza Blaine-ért és Janette-ért, ha még mindig nem látom őket... de nem teszem. Csak megpróbálom megnézni, hogy van-e rajtuk nagy sérülés, fel tudom-e őket ébreszteni, akad-e nálam még bájital vagy használ-e egy Stimula, de sajnos túlságosan nagy gyógyító nem vagyok. A legrosszabb rémálmom persze az, hogy ahelyett, hogy felébredni látnám őket egy halovány szellem kúszna elém, de ezt nagyon mélyen elnyomom magamban és még a felbukkanását is a démon sötét kisugárzásának maradékára fogom.
// Társas hoppanálás, Varázserő: 36 pont
minden más csak feltételes mód, miután leírtam esett le, hogy mennyire feltételes, ha nem is jutnak el biztonságos helyik tessen ignorálni. //
Elmormolok egy kisebb, motyogós káromlatot, hogy ez se jött be. Az ajkamba harapok, és csak megrázom a fejemet, mint aki teljesen feladta. Ám mint kiderül, a másik csapat már jutott valamire, mert miközben felsegítek a gyereket, aki még ott maradt, elszáguld mellettünk a csíle, jól megpakolva a robbanóanyagokkal. Mivel medimágus vagyok, akinek gyorsan kell életmentő döntéseket hoznia, azonnal előrerántom az előbb eltett pálcát, és apró szikrát dobok a dinamitok felé, aztán még egyet. Mindezt reflexből, remélve, hogy eltalálok néhány kanócot. Ám csak akkor indul meg, ha bármelyik is elkezd égni, ugyanis nem hiszek a szerencsében, vagy hogy a kapu majd mágikusan megoldja. Tehát ha szükséges, akkor még akár a csíle után is szaladok pár lépést, hogy mindenképpen begyulladjon a megoldásunk. Bárhogy is legyen, utána Janette után sietek, aki remélhetőleg már megindult kifelé, terelgetve a gyereket. Ha még mindketten ott vannak, akkor ölbe veszem a kölköt, Janette-nek pedig intek. – Pattanj a hátamra, nincs időnk! – Kicsit lejebb is hajolok, lényegében ugyanazt utánzom le, mint a Dínóknák, amikor Adorát menekítettem ki vámpírként. A kettős teher sem kottyan meg, végülis arra születtem, hogy másokat mentsek meg. Egyértelműen a sín útját követem, nem érdekelve, hogy vámpírként hogy nézek ki. Sprint kifelé, hiszen ha kellően hathatós volt a kanóc gyújtás, akkor fél percünk ha lehet. Ha utólérem a társaságot, akkor már ők is láthatják, hogy ki kell futni a bányából. Több embert már csak akkor bírok el, ha a gyerek tud a hátán jönni. De itt már le tudom tenni Janette-et, és sürgető jelleggel intek, hogy kifelé. Ha szükséges, akkor Reese-t is felkapom.
//Tűzgyújtás, sima mágikus tűz, még varázsige sem biztos, hogy kell hozzá, pl a háztartási bűbájoknál is van ilyen//
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-03, 11:13
Wild wild west
Blaine ötlete sajnos nem jön be. A kapu nyitásához nem kellett Mr. Gold vére, a gyerekek áldozata volt, amit erre használt, többük oda is veszett, amikor belehullott a járatba, de akik maradtak azokat Padma terelgeti és fogjuk rá, hogy akit Blaine pakolgat is magához tér, hogy őt is kilehessen terelgetni a többiekkel, nehogy ott felejtődjön a végén. A kapu tehát nyitva marad, a csille pedig elrobog mellettük, ha kifelé indulnak, egyenesen a kapu felé irányulva. Kérdés, hogy ha csak beleesik elég-e, hiszen jelenleg nincs élesítve, vagy vajon a kapu mágikus energiái berobbantják-e majd? Mindenesetre Janette és Blaine a menekülőre foghatják, vagy tehetnek valamit az érkező robbanóanyaggal. Persze utóbbi esetben azért igen kérdéses, hogy milyen módon jutnak majd ki, de mégis csak varázslók, egyesek vámpírok is. A járatból már hangosabban hallani a morajló hangot és Blaine vámpír látása, ha épp visszanéz követve a csillét, akkor láthatja, mintha néhány fekete karmos ujj jelenne meg a kapu szélén. Eközben odakint Sera Emily ördögűzésével van elfoglalva, hiszen a kék erek vadul közelednek a kijárat felé. Amikor a képességével próbálkozik elég istenesen megizzad. A lény ellenáll, de Emily kezei elszakadnak a faltól. Mintha csak a szél próbálná kifújni, úgy látja a McCain lány, ahogyan a démoni lény taszítódik ki Emily testéből. Az egész kép szinte remeg, ahogyan a sötét erő próbál ellenállni és szinte kapaszkodik a lányba, aki néhány pillanatra még a levegőbe is emelkedik... hogy aztán végül ő bizony erősen koppanva érkezzen meg a földre, a lény pedig egyenest megpróbál neki menni Serának és a közben befutó Padmának a gyerekekkel. Szerencse, hogy a Hollóhátas lány felhúzza még időben a pajzsot, mert a cseppet sem bizalomgerjesztő szarvas, vicsorgó jelenlés az utolsó pillanatban koppan a védelmükön. - Nem maradhattok ott örökké! - visítja, szinte fájdalmasan hatolva az elméjükig a hangjával. Sera még egész jól viseli a képességének hála, de Padma gondolatai közé is a legrosszabb rémálmai kezdenek bekúszni, a gyerekek pedig mögötte bizony egyből vacogásra és többségük keserves sírásra vált. Kész csoda, hogy nem rohannak el egyből újra a barlang mélye irányába. A démon viszont sokáig nem foglalkozik a pajzssal, csak fújtat egyet és nekirepül a falnak. A kínzó negatív energia még ott lüktet a fejükben, de csökkenni látszik. Valószínűleg a lény feláldozta magát, a kék erek viszont így még komolyabb erővel indulnak meg a kijárat felé. Már csak néhány centi választja el őket. A robbanást viszont még nem hallják a barlang mélyéről, csak kellemetlenül riasztó és erősödő morajlást és van két ájult Kyddjük is.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: március 9. Én írok: március 10.//
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belsõ füves udvar 2023-03-02, 20:56
A küldetés & Janie
Mondhatjuk, hogy általában elég magabiztos vagyok a dolgomban. Néha talán túlságosan is. Vagy egyszerűen túl naiv gondolat volt, hogy egy egyszerű bűbájjal lezárhatok egy vérmágiával idézett tér-idő-sík-kaput, vagy mi a szentséges szalamandrát. Minden esetre legalább az tekinthető pozitív fejleménynek, hogy Padma el tud kezdeni menekülni a gyerekekkel. Odakint pedig talán a többiek is jutnak valamire, akármivel is próbálkoznak látó téren kívül. Foxy a familiárisom Padmával és a gyerekekkel kezd menekülésbe, és ha esetleg szükség lenne rá, akkor a maga módján próbálja az esetlegesen lemaradozó gyerekeket terelgetni, vagy Padma figyelmét felhívni rájuk... Én pedig, mivel jobbat nem tudok, kapva kapok Blaine ötletén. - Próbáljuk meg. Legyen a kapu. - válaszok rá. Noha magam sem vagyok egészen biztos a választásomban. De abban igaza van a srácnak, hogy ezt együtt kell megoldanunk. Ha ez sem sikerül, akkor immár C tervként jöhet a robbantás. Szóval, ha látom, hogy Blaine vérmágiás kísérlete esetleg sikerrel jár, akkor újra megpróbálkozom a járat lezárásával. Amennyiben ez nem jönne most sem be, de berobog a képbe a csillényi robbanószer, én is menekülőre fogom, bízva benne hogy Blaine is ugyanezt teszi, mert nem sokára itt új értelmet kap a Nagy Durranás kifejezés. Most már csak abban bízhatunk, hogy nem mi hozzuk létre a Grand Kanyont...
//Evapores transportus: (kitalált varázslat) Zsupszkulcsok eltüntetésére, kandallók lezárására, egyéb mágikus utazási formák meggátolására szolgáló bűbáj. Varázserő: 25 pont Bűbájtan: 22 pont / SVK: 20 pont Kapcsolódó képzettségek: Auror akadémia elméleti, gyakorlati oktatás//
Nagyon eldurvult bent a helyzet, úgyhogy mondani sem kell, én már elindulok a gyerekekkel, amint lehet. Örülök Blaine segítségének, mert ő gyorsabb és erősebb is, mint én, a gyengébb gyerekeket rá is bízom, az erősebbeket magam körül tartom. - Maradjatok mögöttem - szólok nekik, de igyekszem azért hátrafelé is nézni, nehogy onnan fenyegesse őket veszély. De talán nagyobb esély van arra, hogy előttünk van valami, mert Sera sem tért még vissza. - Blaine, én kiviszem őket, megkeresem Serát, rád itt nagyobb szükség van most - válaszolom neki, mikor szól, hogy figyeljek a nála lévő gyerekekre, amíg varázsol. Én nem tudok úgysem a harccal foglalkozni és a kapu bezárásán gondolkodni, amíg a gyerekek nincsenek biztonságban. - Segítsetek a többieknek - kérem a jobb erőben levő gyerekeket, és tovább indulok velük a kijárat felé. Egyszer csak elrobog mellettünk a robbanószeres kocsi, amitől az adrenalinszintem azonnal megugrik, mert hamarosan berobbant az egész, és még mindig nem vagyok kint a gyerekekkel. Futásra váltok, de és intek a gyerekeknek, hogy kövessenek, de nem veszíteni őket szem elöl. Ha sikerül beérnem Serát, igyekszem gyorsan felmérni a helyzetet, Reese a falnál, Sera Emilyvel hadakozik, amire jó oka van, mert úgy néz ki, megszállta valami. - Ha sikerül kiűznöd, ugorj mögém! - kiáltok rá, és próbálok nagyon jól időzíteni a bűbájokkal. Úgy helyezkedem el, hogy Reese is mögöttem legyen, a gyerekeket is odaterelem. Ha Sera sikerrel jár, amint mögém érkezik, egy bűbájkombinációt használok, ami vissza tud tartani fizikai és mágikus támadásokat is, időt talán nyerhetünk vele, amíg kitalálunk valami jobbat, ha önmagában nem is lesz elég.
Nem állítom, hogy nem zavarodok össze, amikor Emily megfordul, de egyértelművé válik, hogy még sem Emily áll velem szemben. A tekintete és az aurája egyértelműen elárulja, hogy megszállták. Szellemeket űztem már el, sőt, hajtottam igába is, hogy segítsenek nekem, viszont konkrét megszállással még nem találkoztam, de nem jelenti azt, hogy csak úgy sikkantok egyet és elrohanok, akármennyire ijesztő a helyzet. Amikor meghallom a hátam mögött a lépteket féloldalasan odafordulok, de képtelen vagyok teljesen levenni a szemem a démon-Emily-ről, hiszen ki tudja, hogy támadni készül-e rám. Ahogy az auror segítő lány beér minket egyik kezemmel elkapom és megtámasztom, hiszen alig tud beszélni, alig áll a lábán. Végül alig sikerül valamit elmondania és összecsuklik én pedig megpróbálom fél kézzel leereszteni a földre anélkül, hogy koppanna. - Reese...? - nyögöm halkan, de amikor a démon-Emily a kezét ráteszi az erekre és azok erőre kapnak már egyértelmű, hogy valamit csinálnom kell. Mivel az érintéstől indultak meg még jobban az erek a vámpír erőmet és akrobata gyorsaságomat kihasználva lódulok neki, hogy egy erős lökéssel a földre lökjem, de valójában ez a mozdulat nem csak egyszerű fizikai támadás. Megpróbálok ráhangolódni a démonra, szellemre, akármire, ami Emily-be mászott és az erős mellkas ütéssel kiűzni avagy "kiütni" belőle. Lehet, hogy elűznöm nem sikerül teljesen, viszont már az megteszi, ha elhagyja a lány testét és sikerül cselekvésképtelenné tennem, ne tudja segíteni azt a bizonyos "Urát". A mágikus robbanás megragad a fejemben Reese motyogásából és a pálcámmal abba az irányba kiáltok, amerre a csille volt, hogy a robbanószert lerántsam a járat végéhez, ahol a kapu nyílt, egyenesen el mellettünk. Mondjuk lehet, hogy a többiek furcsán fognak nézni, amikor nyikorogva beállít egy kocsi robbanószer, de kiszaladtam már az időből, hogy még üzenetet is küldjek, pedig Padmánál van a bűvölt galleonom.
// Akrobata: Gyorsaság: Képes az emberi sebesség kétszeresére felgyorsulni, harcban kétszer képes támadni, de csak támadni!
Vámpír III.: "Az ereje, hallása, gyorsasága, gyógyulásának az ideje 4-szerese egy átlag emberének, vámpír alakban, emberi alakban ennek kb. a fele."
Kísértetvadász III. : Képesek erős ártó szellemeket is elűzni, vagy az akaratukat rájuk kényszeíteni. A túlvilág jelei alapján könnyebben értelmezik a jeleket, nyomokat, észreveszik a nem odaillő dolgokat. Egyértelműen érzékelik egy sötét teremtményről, legyen az szellem, vérfarkas, vámpír stb. hogy micsoda és kicsoda és hol van pontosan. Képesek ezeket a lényeket az uralmuk alá hajtani, persze ez függ a lény szintjétől, korától és a kísértetvadász korától és gyakorlatától is.
+ ha belefér: Invito-szerű bűbáj tárgyak mozgatására, de lasszószerűen húzni és továbblendíteni is lehet vele, ezzel húzná le a csillét és küldené tovább a járat végére a többieknek. Varázserő: 36 pont BBT: 21 pont //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Igyekszem nyitott elmével és lélekkel elfogadni a történteket, hiszen a helyében valószínűleg én is ugyanezt tettem volna, szóval ha nem is vehemensen, de érezhetően védelmezem, ha mások tekintetében vagy szavaiban kihallok egy kis rosszallást. Bólintok Reese-nek a varázstárgyakra, nagyon sok kis részletnek kellett a helyére kerülnie ahhoz, hogy túléljük ezt az egészet... és sikerült. 
//
//
Segítek ahány embernek csak tudok, hogy minél távolabb kerüljünk mielőtt felrobbanna a bánya, ha ez csak egy kör hoppanálás, akkor annyi, ha többet tudok bepréselni, amíg Blaine is rohan az életéért, akkor több. Az adrenalin munkál bennem, az ismerős arcok a Kydd családdal, Tony-val, az ismeretlen gyerekek kétségbeesése, de amikor ténylegesen elérkezik a robbanás pillanata az adrenalin szinte "kiég belőlem". Hirtelen elgyengülve térdelek a földön, fulladozva a portól és természetesen undorodva a mocsoktól, ami rátapad az izzadt bőrömre és a vadnyugatkori alsóruházatomra. Amikor sikerült kitörölnöm a szememből a port azonnal keresem a tekintetemmel Blaine-t és egy jó nagy sziklaomlás szalad le a mellkasomról, hogy minden társam egyben van. 
Egy záró akkordot majd még írok a végére, jutalommal, meg úgy általában Akadémia zárással, de ide már nem adok konkrét határidőt. Azért persze ne egy hónap alatt írjatok. 
//
