Gyakorlópályák

   
   
-Igen ő. Kimondhatjuk hogy meghalt, ennyi idő már előkerült volna.  – Kedves a vélától, hogy ennyire tapintatos velem, ebből látszik, hogy igazi barátnő alapanyag. Én már megbékéltem a múltattam, megtanultam elfogadni, noha hideg, téli estéken azért még elmerengek azon hogy mi lett volna, ha Cosette-et is ki tudom menekíteni. Már nem látom értelmét rágódni, mindenkinek megvan a maga keresztje, s ha a mi sorsunk most összefonódik Kellyvel, akkor a jelenbe kell élnem. Végül nagy nehezen sikerül értesíteni az aurorokat, hogy jőjjön medimágus is, így a századosnak nem kell sokáig fenntartani a véla varázst. Én amúgy is odavagyok érte, de kár lenne megerőltetnie magát. Talán a panziós foglalásunk él, nem sérültünk meg különösebben, úgyhogy nincs veszve semmi. – Így, hogy blokkoltad az erejét, már a csapat is ide talál.  – Nyugtatom meg a nőt a vállát átfogva, az arcát simogatva. Így, hogy mindketten felengedtünk, nem kell annyira marconának lennem a jelenlétében, s kettőnket illetően még tiltó szabály sincsen, hiszen nem a terepen dolgozunk, nem egymástól függ az életünk. Az más kérdés, hogy most mint civilek kerültünk bajba, a szabadságunkat töltjük! – A panzióban lesz valami pihentető masszázs, az majd helyrehoz. És én is!  – Lényegében néhány csóknál, és az ölelésnél nem mentünk tovább, esetleg lazulás címét az is beiktathatjuk, hogy végre egymáséi leszünk, már annak is ideje volna. Ráadásul Kelly véla, a vérében van, hogy szerelemre született. Úgyhogy bátorítóan rámosolygok, s várjuk a felmentő sereget. Remélem, hogy a vallomásunkat gyorsan fel tudják venni, és akár elvinni a panzióba, ha már nem működik a kocsi. Ha pedig még működik, akkor majd mi magunk indulunk tovább.

//Köszönöm szépen én is a játékot, cukcsik^^//

   
   

- Egy piszkos kis szőke lányt. Cosette lenne? Tudod, a kisebbik..  – Tűnődöm el, mert Kellynek már beszéltem róla. Nem tudom felmérni, hogy a látomás mennyire igazi, vagy csak valami alternatív valósága annak, amit az őrült legilimentor akar a fejünkbe ültetni. A múltunkat fel tudta térképezni, de vajon látja a jelent, vagy a jövőt is? Ha nem lenne ennyire kétségbeejtő a helyzet, akár még segíthetne is, de attól félek, esély sincs rá, hogy beszéljünk vele, hogy útmutatást adjon. – Esetleg segítséget hívhatnánk, bejelenthetnénk, hogy itt van, és tapasztalt gyógyítók, elmevédelemmel felkereshetnénk, hogy másoknak ne árthasson, hogy talán egyszer ő maga is tiszta legyen. - Azért javaslom, hogy Kelly próbáljon meg a véla bájával élni, mert az is kizökkentheti a másikat az őrületből, legalább annyira, hogy összeomoljon az álom, amit körénk húzott. S én nem is átokként ítélem meg, hogy ilyen ősökkel rendelkezik, hiszen ez is rendkívüli erő. Az viszont igaz, hogy a nőci eddig nem akart élni, vagy visszaélni vele, ezért bizonytalan, hogy használhatja-e. Ám ha megtanulná az előnyére fordítani, akár erőteljes auror is lehetne, noha tudom, hogy nem ez a vágya, ezért nem is erőltettem. – Engem pedig ne félts, semmi olyan új bűvölet nem hatna rám, ami eddig nem volt érvényben.  – Mosolyodom el, ez afféle szerelmi vallomás is egyben, tehát nem fogok leragadni a hihetetlen látványtól megigézve. Azért kicsit leárnyékolom a szememet, hogy legalább ne vakuljak meg a hihetetlen ragyogástól, s amikor Kelly tényleg megszabadul az ékszertől, azért érződik, hogy csúnyán túlbecsültem a saját mentális energiáimat, mert a kapcsolat kézzel fogható. Ha nem szólalna meg, hogy kizökkentsen, akkor ott helyben befagynék valami őt csodáló szoborba. Nyelek egyet, igyekszem lerázni magamról a kábulatot, de önállóan nem megy, csak miután az őrült feje is a földön puffan. – Ez azért nem semmi. Elintézhetnél nekem valami páholy jegyet a kviddics bajnokságra.  – Körülnézek, még a barlang sem létezik, egy kietlen pusztaságban vagyunk, a kocsi a közelünkben, látszik, hogy le sem szálltunk, hanem lezuhantunk, mert ki vannak törve a kerekei. Kelly csúnyán megütötte a homlokát, ami vérzik is, nekem pedig a térdem hasogat. Ez az elmetrükk alatt nem is érződött. – Ügyes voltál! A panziót szerintem toljuk pár napot, le kell adnunk a jelentést, és ennek a szerencsétlennek is segítség kell! A fejedet is el kell látni!  – A pálcámmal azért egy gyors felszíni tapaszt húzok rá, de majd inkább egy medimágus lenne. Magamhoz vonom a nőt, hogy megöleljem, hihetetlen, hogy mindig ilyen ügyekbe keveredünk!

   
   
Már éppen válaszolnék, amikor a furcsa villanás kerül a szemem elé, és amit látok, az minden várakozásomat felülmúlja. Most nem Kathleen-ről van szó, hanem az én kis Cosette-em van a szemem előtt a legilimentor mellett. Dörzsölném a szememet, de inkább csak eltátom a számat, szúrósan nézek, ez nem lehet igazság. Vélhetően csak a képzeletem játszik velem, az az alak belemászott a fejembe, ez sosem volt valóságot akart kivetíteni, hogy megrémisszen, elbizonytalanítson. – Te is láttad? – Kérdezem a fiatal nőt, esélyesen fogalma sincsen, hogy miről lehet szó, de azt sejteheti, hogy valaki az elménkkel játszik. És bár tudom, hogy Kelly nem a tettek embere, viszont véla, aki a saját fényével harcolhat a sötétség ellen. Ahogyan logikusan felépítem magamban a dolgot, itt valami szörnyűség történhetett sok évvel ezelőtt, baleset, netán csata, és a legilimentor túlságosan fogékony volt a hely fájdalmas voltára. Esélyesen beleőrült, és most nem tud továbblépni. Bárki, aki idetéved, áldozatául eshet annak, amit az elméjével kivetít. Ahhoz képest hogy van egy jó kis romantikus foglalásunk a panzióba, csónakázással, különféle borokkal, sajtokkal, most itt őrülhetünk bele abba, ami már őt is elveszejtette. Annyi esélyt azért adok a látomásnak, hogy ha vissza tudunk térni a valóságba, még egyszer előveszem Cosette aktáját, mert ha bármekkora sanszot kaphat, hogy él valahol, akkor talán nem késő megkeresni. – Ha levennéd a véla ékszered? Kellően fényes lehet az aurád, kizökkentheted. Engem meg úgysem kell elcsábítanod. – Bíztatom őt, hogy ne aggódjon miattam, már úgyis beleszerettem varázslat nélkül is. Nyilván még nem mondom ki, korai lenne, de ebben a helyzetben azért nem árt tudnia, hogy a bűvköre rám talán máshogyan hat. Aztán ha tényleg nincs más megoldás, akkor megpróbálok odamenni a fickóhoz, aki nem is válaszolt a hahóra, legfeljebb leütöm. Annyi őrület sugárzik a tekintetéből, hogy aligha lehet vele már tárgyalni, és magától nem fogja visszaadni a valóságunkat.

   
   
Talán Kellynek igaza van, és csak én tolom rá, hogy legyen az aurorokkal egyenértékű. Meglehet ez most az a pillanat, amikor kész a zseniális talélékonyságomra hagyatkozni, amit oly sokan tisztelnek. Nyilván nem szoktam felvágni azzal, hogy ez mennyire jogos, de valamivel őt is megfogtam, és ez több mint holmi vonzalom. Lehet, hogy csak a véla vére miatt nézett rám először olyan zavartan, de kialakult valami, amit már azt hittem, hogy sosem fogok érezni. Az elején mégis hadakozni akartam, játszani a kemény főnököt, aki távol tartja magát holmi érzelgősködéstől, de csakhamar rájöttem, hogy fiatalabb már nem leszek, s igencsak klisé lenne cinikusnak lenni, elveszettnek, mártírnak mutatkozni. Kibújt belőlem valami furcsa flörtölős énkép, ami még szintén tetszett a századosnak. Éppencsak azt nem akartam, hogy csak a külseje miatt érezze azt, hogy kell ő nekem. Hiszen az fenomenális, kár is tagadni, de igazi komoly kapcsolat alapanyag, amivel persze lehet viccelni, hogy lehet még babája, nyilván ezt nem egy pár napos kapcsolat után érdemes feszegetni, de lássuk be, két felnőtt között igencsak komoly témák merülhetnek fel gyorsan. Valaki csak lötyögni akar, de Kelly viszont talán mintha maga is attól félne, hogy egyrészt fiatal nagymamának, de közben meg elment a fél élete, és nem tudni, hogy hová tart. – Tőlem hiába vársz ilyen életviteli tanácsokat százados. Nálunk a tizenhárom éves lányom volt a konyhafelelős, már amikor otthon volt, és nem a Roxfortban, mert bár megtanultam gondoskodni magunkról, Kathleent sajnos amolyan pótfeleségként kezeltem. – Az ember nem úgy bánik a lányával, ahogy én tettem, hiszen lényegében otthon is katonás fegyelem uralkodott, le voltak osztva a parancsok. Aztán nem csoda, ha még a patrónusát sem küldi el hosszú hetekig. – Most ezt a feladatot kell megoldanod, és együtt élned azzal, hogy most már tudod, hogy felnőtt, jól van, megállta a helyét. Lehetett volna rosszabb! – Ez nem okítás, inkább csítítás, hiszen mondhatjuk, hogy végül happy end, én viszont nyilván nem fogok találkozni az elveszett majd megkerült Cosette-emmel. Na de ne búslakodjunk most, nézzük ezek az álomházakat. Elindulunk felfelé a csapáson vissza a magasba, hogy a barlang előtt már megtorpanjunk. Bent a félhomályban egy lótuszülésben lebegő, behunyt szemű illető meditál. Úgy korombeli lehet, de hosszú ősz haja van, az orrából, a szeméből, és a füléből vér folyik. Lehet, hogy jó helyen járunk? – Olyan, mintha egy legilimentor lenne, aki beleőrült valamibe. – Közeledem óvatosan, Kelly kezét fogdosva, mert hirtelen nem is tudom, hogy mit tegyünk? Üssük le?

   
   
Egy pár pillanatra magamhoz vonom, és egy puszit nyomok a fejére. Határtanul tetszik az, hogy ízig-vérig nő, kész elfogadni a gyengeségeit, és rám támaszkodni. Azt hiszem Cosette-et is ilyen szellemben neveltem volna, nem kell mindenkinek hősnek, erősnek lenni, és Kelly az eszével hódít, de nem kell mindig tettrekésznek lennie. Viszont ez magával vonja, hogy bátorítást, támogatást vár tőlem, ezért amikor elengedem, határozottan bólintok, igaza van. Akkor viszont egy nagy sóhajtás közepette megemberelem magamat, s végigfuttatom az elmém talán rejtett zugait is, hogy találkoztam-e már hasonlóval. Sajnos eléggé nemleges a válasz, mert az aurorok inkább sötét varázslókkal, bestiákkal vívnak. Ha már valami álomsíkról, vagy ehhez hasonlóról van szó, akkor inkább a Rejtélyügyi osztály dolgozók szállnak be. Tekergetjük a nyakunkat, de sehol az álmodó. – Akkor az egyik ház? De vajon melyikben? Kész vagy szembenézni a múltaddal? – Még az is lehet, hogy az álmodó, mintha valami mumus lenne, az anyja képében rémisztget majd minket. Azaz most főleg őt. Mindenesetre kézen fogom, pálcára talán most nem is lesz szükség, de várom, hogy Kelly tegye most meg az első lépést. Aki viszonyt fényt varázsol, s már ötletel is tovább. Nem ártana lassan nekem is hozzátenni. – Visszakövetni? Igen, az működhet. Talán ha.. – Húzom most mégis inkább hátra, mintha tényleg hátrálni kezdenék, amikor a fenekem valamibe beleütközik. Mintha valami lágy, képlékeny massza lenne, de a hátamnál nem érzek. – A levegőből jöttünk.. Lehet, hogy ez valami lépcső? – Fordulok meg, a Kelly által használt pálca mintha tényleg megvilágítana valamit, de ez inkább emelkedő. Mintha valami barlang lenne a magasban. Összeráncolom a szemöldökömet, és hümmentek egyet. – Na akkor mégsem előre, hanem hátra, fel? – Kérdezek most én vissza, és én is pálcát ragadok mégis, hogy a saját elménket tisztítsuk meg, lássuk, hogy miért is vagyok itt. Bízom benne, hogy ez a tisztító varázs nem olyan, ami ellen Kelly ellenkezne, hűvös fuvallatot érez az elméjén, s kép, amit korábban láttunk, az olvadt talajjal, eltűnik, és csak az ösvény marad meg a hátunk mögött, fel a barlangig. – Ez lenne a búvóhelye?

   
 
Hosszú idő után Kelly Anderson az, akiben nőként bízni, hinni tudok, valóban társként viselkedik. Igen, talán korai, hogy esetleg úgy gondolok rá, hogy anya is lehet megint, de ez csupán amolyan bátorítás, nem pedig felhívás a részemről, hogy ilyen terveim vannak vele. Valóban van egy kicsit szeszélyes stílusa, de velem kapcsolatban mindig olyan tisztelettudó volt, míg én megtartottam a távolságot, hogy ne érezze úgy, hogy netán férfiként kihasználom. Nyilván észrevettem a külsejét, de lássuk be, az én koromban a szépség már nem minden. Én már azt tudom értékelni, ha valakivel lehet beszélgetni, akár együtt megküzdeni a démonainkkal. Tudom, hogy egy fiatal nőnek nem az az eszményi, hogy ha valami faszi nyavajog, de mivel a munkámban eredményes vagyok, Kelly is talán ezért nézett fel rám, s emberinek tart, hogy nem vagyok tökéletes. – Nem feltétlenül, én is inkább kiképző vagyok, az elméleti dolgokhoz értek, régen voltam már terepen. – Felelem kissé bizonytalanul, nem meghazudtolva az elképzeléséit rólam. A gond az, hogy valaki, vagy valami tényleg a félelmünkből táplálkozik, a tudatalattinkra operál. Valami, ami a régmúltban történt, most a felszínre tör, s le akar rántani a mélybe. Még jó, hogy itt vagyunk egymásnak, egyedül sokkal nehezebb lenne. Veszek egy nagy levegőt, meg kell nyugodnunk, hogy átlássunk azon, hogy miért történik mindez. – Bárki is teszi.. itt lehet a közelben. Álmodó, vagy illúzionista.. – Nézek körbe, a nő szavain azért már elmosolyodom, hát ha mindenkit számba vennék, aki bosszút akarhat állni, jó hosszú lista lenne. A lények már inkább szóba jöhetnek. – Az álmok különös dolgok, jellemzően a legtöbbjük rossz, hiszen megoldatlan feladatokat, vágyakat testesítenek meg, utána olyan furcsa, rossz az ébredés. Mennyire értesz a fény varázslatokhoz? – Nézek le a csontokra, azok nagyon is valódinak tűnnek. Ha netán valahogy kipucolnánk a környéket, fénnyel, energiával töltenénk fel, talán az álmodónak sem lenne ereje a hely felet. Jó példával járva elől, már veszem is kézbe a pálcámat. Kelly viszont ha nézelődik, észrevehet egy oda nem illő jelenetet. Az órája nem a bal kezén van, ahol megszokta, hanem a jobbon, tehát ez biztos, hogy nem a valóság. De hogyan lehetne megtalálni az álmodót?

   
 
Hiába, hogy korban már most kéne lépnünk, ha még valamit akarunk az élettől, de a kapcsolatunk tekintetében alig tartunk valahol, úgyhogy még véletlenül sem akarom azt éreztetni, hogy milyen gyors a tempó. Bár ha azt vesszük, hogy az akadémia hónapokig tartott, és addig igazából csak kerülgettük egymást.. Viszont az még nem jelenti, hogy együtt kéne családot alapítanunk, sőt.. Igazából csak bókolni akartam, hogy csak mert a fia máris apa lesz, neki nem kell idősnek éreznie magát. Lehet, hogy nem is én vagyok az igazi! Mindenesetre én azt mondom, hogy próbáljuk meg, hogy mire megyünk egymással, a többit úgysem siettetem. – Jól van, teszek egy próbát. Nem lesz egyszerű, hiszen én sem tudok csak úgy.. megnyílni. – Azért lássuk be, Kelly máris úgy viselkedik, mint aki kiváló feleség alapanyag. Igen, talán ezt láttam meg benne, nálam egy csinos pofi már önmagában semmi sem elég. De átkozottul jók a tanácsai, mintha átlátná az életem minden részletét, és a társam akar lenni. Nem csak a munkában, hanem úgy mindenben, mellettem lenni, együtt kiteljesedni. Már nem is emlékszem, milyen az, szerelmesnek lenni, de vele hihetetlenül összepasszolunk! – Álom lenne? Ketten hogyan álmodhatnánk ugyanazt? – Inkább az a tippem, hogy valahogy kiléptünk a testünkből, bár akkor az ájultság még szintén játszik. Lehet, hogy ránk lőtt valami sötét varázsló, lezuhantunk, a lelkünk kapaszkodik az életbe. Hát nem így gondoltam a romantikus pikniket. Ám túlságosan életszerű, hogy a kezét a enyémbe csúsztatja, de közben eszembe jut valami. – Ha ez mindkettőnk legrosszabb pillanata, akkor nem most kéne megoldani, hanem kitalálni, hogy lehet-e egy harmadik megoldás. – Ha lefelé próbálkozunk? – Emelem fel a talpamat, hiszen ne felejtjsük el, olvadt a talaj. Előveszem a pálcámat, ásó bűbájt alkalmazok, hiszen szerszám nincs nálam, és puszta kézzel nem fogok nekiesni a forró földnek. A varázslat kicsit dolgozik, kiforgat némi földet, és sárgálló csontok villannak elő. Több is, rengeteg. Mintha valami szörnyű csata dúlt volna a környékén egykor.. Mondjuk még mindig nem értem a dolgot, a két számunkra is látható épület azonban nem tűnik el. A nőre pillantok, na most jöhetnek a zseniális ötletei.

   
 
- Ezt úgy mondod, mintha el sem tudnád magadat képzelni anyaként. Én igen! – Magamhoz képest egész lazán odakacsintok, tény, hogy Kelly rengeteget oldott rajtam. Nem azért, mert véla, még véletlenül sem. Azért, mert esze van. Hiába gondolja magát butácska titkárnőnek, sokkal inkább világlátottabb, nyitottabb, mint a legtöbb ember. Igaz, hogy régóta vágytam rá, hogy a karjaimba kapjam, de ő társként, barátként is jelen van az életemben, nem csak kollegiálisan, tehát ha nem hangolódtunk volna egymásra, akkor sem lett volna gond. Természetesen ez így lett a legjobb!
- Ah, erre nem gondoltam. Apja-lánya. Jó eséllyel ő is megszenvedte a veszteséget. Nagyon jó testvérek voltak Cosette-el, nélküle ő is félember. De ha azt mondod, hogy sosem késő.. – Viszem fel a hangsúlyt, végülis ő is a felnőtt fiával találkozott, és most kell mindent bepótolni. Én legalább felneveltem Kathleent. Bár az inkább amolyan katonai parancsolgatás volt, nem csoda, hogy ő is ilyen rideg. Ám azért nekem van honnan táplálkozni, hiszen akinek volt beteljesült szerelem az életében, az mindig tud meríteni. A nagyobbik lányom esetében viszont pont a pocsék gyerekkor miatt ez nem sikerült. Azt pedig nyilván nem akarnám, hogy valami vén kéjencben találjon apapótlékot. – Azt mondtad, már évek óta ismerik egymást, ráadásul Jenningsnek tényleg ketyeg az a biológiai óra. Szokd a gondolatot mami! – Ez már csak amolyan vicces szurkálódás, de ha élni akarja az életét, azt lehet úgy is, hogy közben már van egy unokája, de még előtte áll a saját kiteljesedése. Talán éppen velem. Aztán vált a kép, hiszen leszállunk a szinte olvadó talajon, a kénes, savanyú érzés durván kiköphetetlen a szánkból. A ház, amit látunk, az durván lángol, és most már mindketten halljuk a kislány Cosette sikolyát. Ám senki nem szalad ki a házból, legalábbis a főbejáraton nem. – Nem, ez az a ház, és ez az a pillanat.. – Hebegem, mert megközelíteni nem tudom. Ám Kellyhez nem messze egy másik ház bontakozik ki a ködből, az övéké! Éles kiabálás hatol el a fülünkig. Én nem ismerem, de egy nő, határozottan felcsattanó hangja, ahogyan a lányát szidja, oktatja ki, hogy az tönkretette az életét. – Mi a szent szar folyik itt? – Fel is emelem kissé a talpam, ami szinte sistereg a melegtől. Nem lenne szimplán megoldás visszaülni a kocsiba, és elhúzni a csíkot. Nyomozó ösztöneim kiváncsiságra sarkallnak. Ám régen voltam terepen, Kelly pedig szinte egyáltalán nem. – Nos zászlós? Mi legyen?

   
 
- Nagypapinak? Azt hiszed, hogy zavarna? – Nem vagyok még túl idős, holott a Kathleen már szinte felnőtt. Én még azt is el tudnám képzelni, hogy újrakezdeni mindent, és van egy olyan érzésem, hogy Kelly mosolya is azt jelzi, hogy talán nem bánná, ha anyuka lenne először. Azért még éppenhogy beleférhetne a gyerekvállalás. Talán a mi kapcsolatunkban még korai erről beszélni, hiszen alig ismerjük egymást, de minden viccelődésnek megvan az alapja. Nálunk az, hogy felnőtt gyerekeink vannak, de mégsem ért véget az életünk, sőt, inkább valami módon ez a családozás megszakadt. És lássuk be, az élet nagyon elszalad, meg kell becsülni minden percet. Nem mondom, hogy azonnal be tudnék vágni, hiszen még ismerkedünk egymás szeszélyeivel, ám részemről ez nem csak valami titkárnős, kihasználós vágyakozás. Tulajdonképpen olyan jól össze tudtunk fejben is dolgozni, mintha már egy gyakorlott házaspár lennénk. Kelly több mint asszisztens, kiváló társ, minden szempontból, és a szikra is izgalmasan pattog közöttünk. – Az utóbbi időben már egészen elviselhető. – Pillantok le a combomra csúsztatott kezére. Én sem vagyok fából, még ha egyébként a nagyon szigorú oldalamat ismeri. Ám bármennyire is katonás vagyok, nagyon oda figyelni mások érzéseire. Most merő véletlenségből a sajátomra figyelek, s roppantmód jól esik, hogy ennyire megértő. Végülis vehetjük úgy is, hogy a véla vére abban segíti, hogy az érzéki oldalával akar vigasztalni. Ám én még mindig tartom magamat ahhoz, hogy ami történt, megtörtént, ne azért akarjon velem lenni, mert megesik rajtam a szíve. Ám ha felnéz rám, és akar engem, az teljesen más tészta, az nekem is kedvemre való. – Többet kéne találkozunk, az már igaz, csak tudod ő már kész nő, megkeményítette az élet. Talán teszek egy próbát, nemsoká itt a születésnapja. A fiad mostanság nősül? – Az persze még nem merülhet fel Kathleent, hogy Kellynek is bemutassam, ugyanis az anyjuk elvesztését nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni, pláne nem egy fiatal, gyönyörű mostohával. Ahogyan ereszkedünk, egyre jobban érződik a meleg, csoda, hogy nem füstöl el a kocsi gumija. – Azért nem ennyire szuperűrhajó ez a kocsi. Nem segélykérés.. de az egyértelmű, hogy itt valami szörnyű történt. Figyelj, hogy hová lépsz. – Nem akarom, hogy esetleg tényleg olvadjon a lábunk alatt a talaj, hiszen akkor futni sem lehet. Kiszállunk végül, fogom a kezét, de nagyon óvatosan lépdelünk. Meglepően ismerős a táj, valami erdőszél lehet. Amelynek egyik végében egy ház.. lángol? – Ez.. a mi házunk! – Kelly láthatja rajtam, hogy mennyire meg vagyok döbbenve. Azt a házat látom (és ő is), ami Cosette kiskorában leégett, ahol ő és az anyja is a halálát lelte. Láthatóan teljesen be vagyok fagyva, hiszen ez lehetetlen!

   
Nyilván nem akarom a zászlóst feleslegesen túlbókolni, ám úgy okoskodom, hogy neki tetszik ez az egyszerűség, ami ránk jellemző. A főnök-titkárnő viszony lehetett volna izgalmasabb is, amolyan falhoz szorítós módon, de az nekem nem menne. Özvegyember vagyok, nem izgalomra vágyom, hanem gyengédségre, odafigyelésre. Kellyt sem akartam volna kihasználni, hatalmat fitogtatni. Neki is csonka családja van, ez az egymásra utaltság lényegében inkább bájos, mint érzéki, és azt hiszem, most mindkettőnknek ez kell inkább. Az, hogy legyen kivel beszélgetni, egy évődő csókot váltani. Rendes tőle, hogy tart az esetleges összeférhetetlenségtől, de az minket nem fenyeget, hiszen nem terepen dolgozunk. Rosszindulú pletykák felüthetik a fejüket, de azt majd kezeljük a helyén. – Hamarabb eljöhet, mint gondolnád. – Mosolygok vissza a magam katonás, de szeretetteljes módján. Igaz, hogy a nő fiatalon lett anyuka, de az élet elszalad mellettünk, s maholnap akár jöhet is Warrington gyereke, hiszen ha ott valami komoly kapcsolat van, bármikor becsúszhat, végülis felnőttekről beszélünk. Repülünk a fák felett, azért még nem a felhők magasságában, s miközben közeledünk a panzióhoz, még van időnk beszélgetni, noha már kiváncsian várom az együtt eltöltött akár fizikai időt is. Jó lesz végre kicsit kiszellőztetni a fejünket a sok adminisztratív munka után. – Támogató szülők, segítő barátok nélkül valóban nem egyszerű. Nekem egyedül a munka adott bármi támpontot. A nagylányom szinte alig áll velem szóba, amit meg is értek. A feleségemre, és Cosette-re emlékeztetem, és hogy egykor család voltunk. – Ismerem be némiképpen elkomorulva, hiszen nem a legfényesebb téma, de ha igazán meg akarjuk ismerni egymást, kár kerülgetni a kényes gondolatokat. Azt sem akarom, hogy olyannak lássuk a másikat, amilyenek nem vagyunk, részemről az egyenes út felel meg egyedül. Viszont már én is nagyon érzem, hogy állati meleg van, és ez a fémes íz.. – Nincsen a kocsival semmi gond, de leszállunk, mert inkább a földön érjen bármi baj, ne a levegőben.. – És már lent is vagyunk, a kocsi kerekei a talajt érintik, de itt lent is érezni, hogy szinte sistereg a talaj, mintha valami vulkáni kőzeten járnánk, és égett szag nyomul most az orrunba. Mintha lángolna valami a közelben. Ráfogok Kelly kezére, és rosszat sejtve indulok meg a hő irányába.

   

Nem szoktam szórni a dicséreteket, hiszen a katonáim azért végzik azt a munkát, mert felesküdtek a királynőre. Anderson viszont más. Ki akar, és ki is tud lépni abból a skatulyából, amelybe a külseje kényszerítette. Egy szép nőt ritkán szeretünk az eszéért, ez a fiatal véla viszont gondolkozik, tervez, és dönt. El tudok vonatkoztatni attól, amit a csinos pofi sugallna, noha minden férfi vágyálma egy dögös titkárnő. Nem látok benne még csak feleségpótlékot. Egyszerűen magáért tetszik, becsülöm, hogy ilyen kis zavart, mégis mindig a helyén az esze. Keveset tudok még a családi életéről, de az határozottan kedvemre való, hogy a vérétől eltérően nem falja a férfiakat. Esendő, mint bárki más, s kész segítséget kérni!
- Átugrottad a gyerekkorát, de még mindketten fiatalok vagytok, lehetsz az anyja évtizedekig, vagy lelkes nagymama. – Dobom oda szórakozottan, miközben kerülgetem a fákat, hamarosan a felhők fölé emelkedünk. Nem akarok azért túlságosan magasan repülni, mert még egy álcázott minisztériumi autó is lehet célpont, akkor pedig jó lenne nem túl nagyot esni. A hivatalos üdülő panzió alig egy órányira van, hogy vonzó pihenési lehetőséget jelentsen minden aurornak. Ráadásul most nincs is telt ház, hiszen az akadémia végeztével sokan inkább családoznak, kevés az olyan randizós pár, mint mi. – Azért ne feledtesd el vele, hogy mégis te vagy az anyja. Lehet, hogy elhivatott auror, de gondoljon bele, hogy neked milyen nehéz életed volt. – Nem gondolom, hogy ennyire le kéne alacsonyítania magát, csak mert a fia esetleg befutott, vagy annak a nője valamilyen poszttal bír. Én egyszerű lélek vagyok, sokkal jobban hiszek az emberségben, mint a megszólításokban. Jó, nyilván kell a tisztelet és a tekintély, de nem mindenek felett. Végülis a mi hivatásunk arról szól, hogy ne hivalkodjunk, csak segítsünk! Ingatom a fejemet, aki szembe mer szállni velünk, azt nagyon durván kiosztom, vagy akár még el is távolíttatom. Ha ezt akarja valaki kockáztatni, hát lelke rajta! – Én is érzem. Mérgezés lenne? – De nem, szó szerint érzem, hogy errefelé szinte forr a levegő, a föld alól olykor gejzírszerű gőzök törnek fel. A kesernyés íz viszont nem távozik a szánkból. – Még nem értünk oda, de lejjebb ereszkedem. – Szólok oda a nőnek, ne a levegőben érjen minket bármi baj. Lassanként elérjük a talajt, itt szinte trópusi forróságnak megfelelő a hőmérséklet, ami Angliában nem indokolt, pláne nem így tavasszal. Ráncolom a homlokomat, de még nem szállok ki a kocsiból.

   

A zászlós hamarosan megérkezik, csak azért nem fütyülök, mert úriember vagyok, de amúgy elképesztően csinos, ezt már korábban észre kellett volna vennem. A vélák bája rám kevésbé hat, hiszen már megacéloztam az elmémet, na meg ott a gyász, ami régen rág, de Andreson bizony nagyon szemrevaló, és ha nem az akadémiával lettünk volna elfoglalva, már hamarabb elhívom. Ám nem vehetjük felesleges körnek, mert meg tudtam ismerni, hogy milyen odaadó, támogató jellem, s talán most pont erre volt szükségem. – Egyértelműen megy, és csak erőltetni nem akartam, de több esze van annál, hogy titkárnő legyen. Nyilván nem mindenki akar karriert, de aki ilyen összefüggésekre kész, az alapvetően a stratégiai vonalon is dolgozhatna. – Bólintok, miközben besegítem a kocsiba, hátulra betéve a csomagját. Ha belegondolok abba, hogy lassan ideje lenne már nem görcsölnöm a múlton, hanem büszkén kihúznom magamat, hogy egy szemrevaló véla alig tudja levenni rólam a pillantását.. És még ő pironkodik! Olyan kis visszafogott, valahogy neki egy a főnök beosztott viszony félelmetes, pedig az ilyen érzelmi viszonyokban, ha csak nem valami játékról van szó, nincsen alá és fölé rendeltség. Bár lehet, hogy pont ez tetszik neki ebben az egészben, hogy ha akarom, rendelkezhetek vele. Ám én egyenes ember vagyok, nem akarok visszaélni a helyzettel, még ha növelné is az izgalmakat, de ha meg rosszul sül el.. Két felnőtt embernél ez már talán inkább felesleges körnek tűnik. – Az enyémek meg már nem is élnek. Csak a nagylányom van, de vele is csak ritkán találkozunk. Nem egyszerű ezekkel a felnőtt gyerekkkel, ugye? – Kérdezek vissza, rápillantva a véla gyűrűre. Valahol igenis felmerül bennem, hogy másféle gyűrű kerüljön egyszer az ujjára, noha ez még nagyon korai gondolat, de mély érzésű férfi vagyok, az ember eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne ha.. – Nálunk nem. Nem függ senkinek az élete a mi munkánktól, ezért nincsen tiltva, hogy legyen köztünk valami. Nyilván nem túl ildomos egymásnak esni a folyosón, de senki nem kezd el kombinálni, vagy kötözködni, ha köztudott a dolog. Elhiszem, hogy zavarna, és kedves tőled, hogy ezzel is számolsz, de sem magadat, sem engem nem hozol nehéz helyzetbe. – Már lassan fél órája megyünk az üdülő panzió felé, amikor valami furcsa, kesernyés ízt érzek a számban, mint amikor az ember valami belső vérzést kap. Fémes, de nem érzek magamon sehol fájdalmat. Viszont Kelly is érezheti, hogy különös érzés lenne rajta úrrá, mintha valami nem stimmelne..

   

- Nem vagyok benne biztos, hogy sokan. Vannak ugyanis, akikről máris tudom, hogy csak presztizsből, vagy versenyszellemből próbálták meg. Azért én remélem, hogy nyerünk pár hatékony, lelkes újoncot. – Azért ez mégis más, mint aki évekig tanul. Máshogyan kell őket terhelni, és nekik bizony útközben kell megtanulni az elméleti szabályokat. Kiengedjük ugyan őket az utcára, de mi van, ha valami törvénysértést követnek el, csak mert nem kaptak rá oktatást? Sajnos az alezredes erre nem gondolt, aztán majd mi isszuk meg a levét. Nyilván nem okolhatjuk az újoncokat is. Annyit tehetünk, hogy mielőbb a fejükbe verjük, oktatjuk őket, hogy tudják a szolgálati szabályzatot.
- Őrnagy. – Ingatom a fejemet, mivel mindig csak uramozott, én pedig rengeteget voltam a kadétok képzésén, nem is biztos, hogy sokat találkozott a rangjelzésemmel. Egy mezei századost erre nem kértek volna fel, noha már az is tiszti rang. Nem akarok én a poziciók rabja lenni, de több mint húsz éve vagyok auror, ennyi jár. Na nem mintha ezért megfeddném, tudom, hogy szórakozott szokott lenni, és még zavarban is van, kár kioktatni, ezért viccelődve oldalba bököm, mintegy enyhítendő, hogy bár bizonyos esetekben én döntök, nem tekintek rá szó szerinti beosztottként. A puszi tekintetében nem gondolom, hogy bárki beleszólhatna, lévén elég fontos kulcspozicióban vagyok itt, másfelől az irodisták között úgymond megengedett az ilyesmi. Engem a zászlós sosem láthatott más nőkkel, de nem azért mert jól titkolom, hogy ágyba hurcolom a titkárnőket, vagy a könnyen kaphatóakat. Egyszerűen nem volt rá igényem, s most sem a testiség ígérete hajt. Valamit felfedeztünk egymásból, ami vonz, s most kiváncsi vagyok, mi sül ki belőle. Ahogyan nézünk egymásra, valamit felidéz abból, hogy mit is tudok érezni. – Akkor várlak. – Tegezem most már, hiszen ha ez afféle randi, akkor kár tartani a formaságokat. Persze megvan az izgalma, mintha valami tiltott, bűnös viszony lenne, de lássuk be, öreg vagyok már a játszmázáshoz, nem akarom kihasználni őt, és valami hatalmi fölényt fitogtatva teperni le, csak mert megtehetem. Ha így nem lát bennem izgalmi faktort, akkor úgyis mindegy. Egy órával később már frissen borotválva, hajmosva érkezem, talán még picit meg is előzve őt. A bajusz és a szakáll természetesen maradt. Egy kisebb utazótáska van nálam, erre a hosszúhétvégére nem hoztam azért utazószettet. A kocsi egy megszokott repülő, láthatatlanná terepjáró, azért jobban keresek már, mint egy köz auror. Átveszem a csomagját, ha van, beteszem hátra, és be is ülünk, hogy beállítsam a szükséges paramétereket, majd már emelkedünk is. – Te is igencsak munkamániás vagy, nem volt egy szabadnapod sem. A szüleid még élnek? – Kérdezem a közepébe vágva. Nem lesz hosszú az út, de eddig sem voltak kínos, átvezető csendek. Igaz, ha itt kialakul köztünk valami, akkor majd csendben is élvezhetjük egymás társaságát, de addig nem árt megismerkednünk.