VMS - Anglia vs. Mexikó, 3. csoportmeccs

First topic message reminder :

***

A burritos gondolatra felnevetek. Én túl vizuális vagyok ehhez... Arra meg hogy egy hegyomlás gurult le a szívéről eljátszom a gondolattal. - Bevallom nem gondoltam volna, hogy az emberekkel is ilyen lelkiismeretes vagy. - lehelletnyi fázis késéssel pedig kicsúszik a számon - Jól áll. - azt hiszem tulléptem azon a ponton, hogy feltűnjenek az apróságok és leültessem magamat a kispadra. Mellé lépek, én feloldalt állapodom meg a pulttal inkább Chris felé fordulva. A figyelmem is rajta.
- Legyen még egy Úzó. - mondom végül, ha már úgy döntöttünk igyunk. Arra hogy a csajok szét kaptak, és hogy is bírom ezt, nem kell különösebben eltűnődnöm a válaszon.
- A hibázásokat elismerem. Ha van egy helyzet, amit nem jól közelítettem meg, következőnek másképp csinálom. Röviden; felelősség és obijektívitás. - jön egy kis szórakozott vállvonás meg egy mosoly. - És közben táplálkozom a jó pillanatokból. Mint mondjuk ez is - mondhattam volna a mexikoiak gratulációját, Morticia köszönetét, vagy azt, hogy minden ellenére Stansson mégis bizalmat szavazott a maga módján, vagy azt, hogy tovább jutottunk,vagy azt, hogy látom végre Gina szemében csillogni az életet... És még sorolhatnám, de... Nem véletlenül épp csak a jelent hoztam fel, amiben éppen ő is benne van.
Vajon mennyire rontom el a pillanatot ha most megkérdezem, hogyhogy nem maradt a francia lánnyal? De egyenlőre szerencsére nem hozom fel. Talán nem is kell.
- Neked mi a titkod?- passzolom vissza a kérdést közben megkapjuk az italainkat, de a koccintással megvárom a válaszát.

Épp hogy a lelépek a bárszékről és irányt váltok, mikor meglátom a banyát a társaságban olyan könnyeden, olyan természetesen, mintha mi sem lenne normálisabb, minthogy itt lófráljon! Az agyam eldobom! Chrisről elterelődik a figyelmem egy pillanat alatt, és Lauren le is csap rá. Én pedig épp hogy mozdulnék a nő felé, már valójában azt sem tudom merre lehet... Pedig.. ennyit nem ittam. Morticia kérdésére kiszalad a számon, hogy
- Az, aki miatt elhagytam a posztomat verseny alatt... - megtoldom egy méltatlankodó sóhajjal, majd gondolván egyet hozzá teszem. - Ha Stanssonnal előbb találkoznál mint én, említsd meg neki kérlek! - ezt követően eltűnök magam is valóban, még pedig arra a helyre araszolok, ahol eltűnni láthattuk a banyát. Nem valószínű, hogy okos lenne egy feltárást elsütni. Főleg, hogy lehet, semmi haszna nem lenne. Állok a banya utolsó helyén és azon meditálok emelkedett véralkoholszinttel, hogy vajon magas szintű átváltoztatást használt, hogy elrejtse magát, vagy úgy mégis mit. Tény hogy jó vagyok átváltoztatásból, de aligha hiszem, hogy fel tudnám venni egy elvégzett varázslat fonalát, csak úgy megérzésből. Ugyanakkor valamiért megpróbálok vissza emlékezni mi volt az a jellegzetes növény amit éreztem a banya közelében... már ha nem csak flasheltem persze... Ki tudja eszembe jut-e és ha igen, vissza követhető-e bármilyen varázslat belőle... Mielőtt ténylegesen eszembe juthatna azonban bármi, bele botlok Chrisbe, ő meg lényegében belém. És azt hiszem ha az előzőkről bármi eszembe is jut, az minden bizonnyal holnap reggel csapódik ki, mint isteni megvilágosodás. Chris most valamiért sokkal jóképűbbnek tűnik mint eddig, ma este valamiért az egész lénye megkapó számomra... eddig csak simán szimpi volt, most viszont szememnek kedves cukorka... a gondolatra nyelek is egyet. És hogy kizökkentsem magamat az instant és talán kevésbé diszkrét bámulásból, vagy esetleges szemezésből, köhintek egyet és megejtek egy kajla félmosolyt. Olyat, amilyet igazából nem láthatott tőlem még senki és valószínűleg nem is fog a többség. Hiszen ez a mosoly csak bizonyos helyzetekben kerül elő, csak bizonyos személyeknek címezve.
- A mexikóiak gyógyítója egy sokat tapasztalt asszony. Seperc alatt össze raktuk a srácot. Csak megköszönni jöttek a segítséget, meg gratuláltak, hogy tovább jutottunk, illetve sok sikert kívántak. Nem hiszem, hogy neheztelnének... Minden rendben. - vállon paskolom -  Lazíts harcos!~ Cody állj! Ne mondj ilyeneket... Kérlek... Ne flörtölj vele, full nem egy csapatban játszotok! Szusza. Újabb köhintés és igyekszem lehűteni magamat.
- Mivel lenne kedved elütni az időt? - és bármilyen hihetetlen, a fentiek ellenére sikerül úgy feltennem a kérdést, hogy inkább egy egyszerű esti ökörködésre, kihívásra, karaoke-ra, valami apró kis versenyre, vagy fogadásra dobtam be. Mint egy kalandra kész griffes. Ez csillog immár a szemeimben is. Noha mondhatni feltűnően éles a váltás, legalább igyekszem úgy hozzá állni mint előtte, és nem rámozdulni hirtelen agymenéstől vezérelve... Ami mondjuk nincs kizárva, hogy nem esik meg mégis az este további részében... Valamiért a kötelező programok annyira nem kötnek le, kell egy kis őrültség! És hirtelen a banya ügye is elszáll sajnos. Egyetlen este lazítani kicsit... Eddig mindig valamit a versennyel kapcsolatban mókoltam, vagyis a versenyszámokkal kapcsolatban a leghatékonyabb és leggyorsabb gyógyítási formákkal, ha kell úgy mint egy megszállott éjjel nappal. Ez vagyok én. A kicsit flúgos gyógyító kölyök. Rennes tanárnővel leveleztem, könyveket kértem kölcsön tőle, több témában is. Többek közt a banya miatt is. Zsugorvarázslattal, hogy a nyomorult postabagoly ne szakadjon meg. Hála elég jó szolgálatot tesznek ezek a madaranytyűk, bárhol is legyünk a világban.
Néha viszont velem is megesik, hogy ki akarom kapcsolni az agyamat és... És olyankor jön ez..

Sajnos jó a fülem, de nem nagyon érdekel, hogy még meg sem érkeztem, már leír Stewart. A kérdésére miszerint szembesültem-e a következő feladattal, a rendezvény van olyan előzékeny és megoldja ezt a párbeszédet helyettünk, ami pedig a reményeit illeti...
- Értek, a magam módján. De azért jobb lesz beszélnem olyannal, akinek ez a szakterülete. Nem lenne jó, ha a saját módszereim előbbre helyezném a hatékonyságnál. - és ezzel voltaképp részemről választ és betekintést is adtam számára abba, hogy bár Mardekáros vagyok, meg van a hírem a régi balhéim miatt, most mégsem bajt keverni vagyok itt és még tanácsot is képes vagyok fogadni mástól. Dumbledore nem véletlenül emelte ki nyomatékosan, hogy ismer, és nem kevés tehetségem van, ha féken tudom tartani az indulataimat. Ez egyfajta teszt számomra is. Önuralom meg miegy más.
És ezzel Chris felé is fordítom a figyelmem. - Elemista, meg még pár más szakról kóstolók. A végcél az elemista auror. - közlöm egyszerűen. Noha az aurort mint olyat eddig nem sokaknak hangoztattam, talán most mondom ki először hangosan, de a szándék komoly. Dumbledore tudja milyen vagyok, azt is, hogy micsoda, csak akkor fog a minisztérium és az aurorlét bármilyen formája köré engedni, ha most jól szerepelek. Mind csapatjátékban, mind elfogadásban mind mindenhogyan. Aki rám néz, gondolhatja, hogy csak azért akarok auror lenni, mert akkor hatalom kerül a kezembe és villoghatok, vissza élhetek vele. De ennél kicsit árnyaltabb a helyzet. Komolyabb a tét, és ha nem tudnám a miértemet, nem is vállaltam volna el, hogy becsatlakozzak.
Chris szavaira elvigyorodom és hagyom hogy betaláljon a labda, cserébe kap egy amcsis kézfogós-összepacsizást. Na jó tetszik a humora és az, ahogy kezelte a helyzetet. Jó lesz ez. Egy szőke véla lány azonban elcsalja az amcsi srácot a beszélgetésből az én figyelmem pedig az egyedül ácsingózó Fryda-ra esik és be is csatlakozom hozzá és valóban kicsit bővebben szól mint vártam volna, de fő a változásokhoz való alkalmazkodó képesség! Meg ha már szóba álltam vele, miért ne vegyük komolyan a beszélgetést.
- A miértek mindig fontosak. - értem ezt voltaképp a célokra. - Melyik tárgyat is vetted fel? - bele gondolva a legtöbb tanárunk nem igazán tanult tanárkodni, legalábbis tanulmányokat tekintve. Egyszerűen kiemelkedően, tehetséges volt az adott tárgyból, amit végül oktatni kezdett. De a jelenlegi tanári gárda igen színes. Érdekes lesz egy tanár-tanárt látni a sorok között. Valamiért nem túl népszerű szak.
- A tanulmányaim során vízválasztóhoz értem, és Dumbledore feltételhez kötötte a további lépéseimet. A feltétel pedig a VMS volt. - Adom meg a lényegre törő választ. Majd jön egy firkász egy x évvel ezelőtti újságkiadással amiben Stansson múltjával kapcsolatban szaladt meg alaposan a tintája az írónak, és Frida elég nehezen takarna ki bármit, ha csak bele nem csomagolja magát az újságba, lévén, könnyeden olvasom magam is a válla felett az egészet, majdnem szinkronban vele.
- Hah.. Ezüst mi? - ez minden bizonnyal csak nekem lesz belső poén, de ha Fryda netán gyanút fogna, nem fogom leplezni. Sosem tettem, csak ha nyomós okom volt rá. - Azért erősen kíváncsi vagyok a Dél-Afrikaiak mit kezdenek Stansson nélkül. A régi írások, alapján, nem csak emiatt a cikk miatt, egyértelmű, hogy miatta jutottak el a döntőig... és az is, hogy végül rajta múlott, hogy nem lettek aranyak. - persze tisztában vagyok vele, hogy a lapokban megírt híreket, aligha lehet tényként kezelni. Vagy a megtörténtekkel azonosítani. - Nézd csak..- mutatok arra a bukott pillanatot megörökítő mozgóképre, ahol Stansson mellé szúr. És nem is a mellé ment mozdulat amire mutatok Frydanak, hanem a miértre. Egészen halkra fogom a hangomat és közelebb is hajolok a lányhoz, a bizalmas kommunikáció a cél, semmi más, így számomra a helyzet nem jár feszélyezettséggel, még úgy sem hogy közelebb kerültem a nyakához. - Ilyet láttál tőle mostanság? - kérdem komolyan, halkan, hogy csak hozzá érjen el a kérdés.

Morticia felbukkanása meglep. Annál is inkább, mivel valamiért abban a hiszemben voltam, hogy tényleg inkább elblicceli a gálát. Most mégis itt van és köszönetet nyilvánít. A kérdésre választ sem vár, de nem zavar, úgyhogy a helyzet magáért beszél.
- Ez igazán jó hír, örülök. - és valóban! Mindig jó érzés mikor elismerik amit csinálok. Épp mondanék neki még valamit, ami helyben jut eszembe és végülis alkalmas is a pillanat hogy felhozzam, látva hogy ő is italozik, vagy legalábbis szolidarít, de jönnek a mehikóak szintén köszönetet mondani. Viszonzom a kézfogásokat.
- Ez csak természetes. - és már mennek is tovább én pedig vissza fordulok Morticia felé. - Várj van itt neked valami. - Majd elő szedek a zakóm belső zsebéből egy zöld csepp alakú fiolát amiben vörös kristályszerű gyöngyök sorakoznak. Minden zavar nélkül nyújtom át a lánynak. - Remélem segít túlélni a tömeget majd. Teheted az italodba, vagy rágcsálhatod mint a tic-tac-ot. - egy enyhe walesi szójárás most beüt a beszédembe ami azt jelzi, hogy kezd hatni az alkohol. De még érhető miről hablatyolok. Még egy kacér kacsintást is kap szegény lány de ennél több információval nem szolgálok sajna. Ha a fiolába inhalál érezheti a vér eltéveszthetetlen illatát.
Én pedig... Tovább állok. Mégpedig a nagyjából felénk tartó Chris felé veszem az irányt egy intéssel meg egy derültebb képpel, mint előtte. Igen Morticia szavai meg a mehikóiaké elég volt hogy vissza nyerjem a lelki békémet. Most pedig többek közt azzal a feltett szándékkal tartok Chris felé, hogy kérdezzek tőle egy két dolgot. A szemeim csillognak, mintha minimum Nobel-díjat kaptam volna!

Nem számítok arra, hogy valaki oda fog jönni hozzám, s ez azért elszomorít egy kissé, ha nem is mutatom. A többiek tök jól elklikkesednek én meg olyan vagyok, mint elefánt a porcelánboltban, pedig azért nem tegnap érkeztem. Viszont ha már itt tírtunk, a friss érkezővel nem a bajom, hanem a jó szerencsém gyűlik meg, mert Hiro megment attól, hogy egész este egyedül kelljen ácsorogjak.
A kérdésére felkapom a fejem - egész eddig egy gálatárs/ellenfél lány ruháját fixíroztam, mert nem tudtam rájönni, hogy azt hihette-e jelmezbálban vagyunk, avagy komolyan gondolta, hogy sárga kanárinak öltözik a gálára... esetleg náluk ez nemzeti viselet lenne? -, s már villan is a mosolyom, ami nagyjából az állandó kiegészítőm és védjegyem a bohókás ruhák mellett. Epermintás zsebeimből kihúzom kezeimet, hogy ne legyek illetlen.
- Élvezem, köszönöm kérdésedet. Jó újra iskolapadot koptatni, végre nem tűnik a jövőm céltalan lézengésnek. - válaszolom meg kissé bővebben, mint ahogy (szerintem) kíváncsi lehet rá. Hiába, tőlem kérdezni veszélyes üzem, mert a szavaknak nem vagyok híján, beszélgetés a lételemem.
- Hogyhogy csak most érkeztél? - kérdezek vissza, s közben ezzel időt igyekszem nyerni magamnak, mert a neve az bizony nem jut eszembe rögvest csak az, hogy sokszor láttam a Roxfort falai között. Jellegzetes vonásai vannak, nehéz lenne elfelejteni.
Míg a csevegés kialakul közöttünk addig az újság is a kezünkbe kerül. Úgy tartom, hogy Hiro is beleláthasson, s érdeklődéssel lapozgatom át. Olvasni legalább annyira szeretek, mint beszélni, s ha már belefutottam előbb abba, hogy pletykálkodni nem illendő, azért azt csendesen be kell valljam magamnak, hogy illik vagy sem, attól még szeretem a sztorikat, éppen ezért a bulvársajtót sem vetem meg. Muglilapból tengernyi van ilyesmi, de azért varázsvilágit is lehet találni.
- Peches nemzet. - utalok Dél-Afrikára, megállva egy cikknél róluk és a majdnem nyereségeiknél. - Bár azért az ezüst sem csillog rossz fénnyel. - bújik elő belőlem az örök (kivéve, hogyha az elmúlt évemet vesszük számításba) optimizmusom. Lapozok egyet és megakad a szemem a képen, mely a holttestet ábrázolja. - Szent szűzérme! Mi történhetett? - bukik ki belőlem és azonnal neki is fogok, hogy elolvassam a szöveget is a kép mellett. Továbbra is igyekszem nem kitakarni Hiro elől.
- Te tudtad? - kérdezek rá nála. Én a magam részéről nem vagyok kiművelve a verseny történelmét illetén, de ettől még más lehet, hogy igen. Ezért is kérdezek rá. Közben pedig úgy falom a sorokat, mint aki valami rejtett összeesküvésre szomjazik. Hátha szemembe ötlik valami sorok közé rejtett érdekesség.

[Sidney, Herr és a földiek]

Lizzy nem az a kifejezetten forró fejű valaki, bár tény, hogy kamasz. De azért nem csattan fel annyira, vagy úgy, mint Sidney. Bár megérti a lány kifakadását, amikor ő hallja meg a szavakat, akkor csak néz. Persze, kedvesen oda fáradt a félreeső helyre, le is ült, és igyekezett nagyon kedvesen.és illedelmesen nézni a triót, aki vele szemben foglalt helyet. És mégis.. ösztönösen, ahogy meghallja Sidney felcsattanását, valami megmozdul benne. Ennek jelát adva finoman felemeli az egyik kezét, ezzel félig leintve a lányt, félig jelezve mindkét félnek, hogy várjanak, ne siessenek el semmit. Súlyos, túlságosan is súlyos szavak ezek, amiket nem lehet egy ilyen laza mozdulattal leütni. Akkor se, ha teljességgel ostobaság. Lizzy fejében valami formálódik, de nem néz a Herr felé, mintha tudná, hogy most nem fognak semmit sem leolvasni az arcáról.
- Valahol kedves, hogy felmerült az ajánlat, de engem érdekelne, hogy miért? - hangja egész kimért és elgondolkodó, miközben kissé kihúzza magát.
- A csapattársam szavai azt hiszem eléggé kifejezik, mennyire meglepő a verseny jelen pontján egy ilyen ötlet. Egy vereség a lehetséges győzelem reményében? Szeretném tudni, mi vezette ide a csapatukat, mindenek előtt.- és nem csak az edzőre, hanem a két másikra is, akik ott vannak. Esélyesen nem őket áldozná be a férfi. És tény, hogyha csak megfontolná.az ajánlatot, akkor ahhoz nyílt.lapokkal kéne játszaniuk, amihez előbb a.másiknak kellene terítenie. Mert bár Sidney szavaiba van igazság, Lizzy tudni akarja, miért érzi saját magát gyengének az amerikai válogatott. Mert ha nem érezné magát annak, akkor most nem ülnének egymással szemben. Ez több, minthogy megijedtek tőlük. És Lizzyt ez érdekli igaziból. És bár a gondolattal eljátszik, nem akarna ilyen alkut kötni, bajtársat nem hagyunk hátra. De valahogy a játékos arra biztatja, hogy kérjen még lapot, messze vannak a 21től. A Herr pedig úgyis beleszol, ha akar.

Egyenlőre, lemaradok mindenről. De talán jobb is. Stanssont véletlenül sem ejtem útba, még csak rá sem nézek. Elég volt az a hallban ami volt.
És mire megérne az elhatározás, hogy felkeljek a pulttól és oda menjek a többiekhez, addigra kiszúrok valakit az emberek között és kissé eluralkodik rajtam valami... Mit keres itt? Miért beszél Stanssonnal? Érzem, hogy végig kúszik a hideg az ereimen és egyből józanabb vagyok mint a két Úzó előtt! Oké.. semmi pánik. Pár mély levegő és elmúlik. Csak délibáb.
Pislogok kettőt és még mindig ott van. Sóhajtok egyet. Ideje lenne rendezni a nézeteltéréseket... Már ha lehet egyáltalán. De kötve hiszem. Hiszen nem nézeteltérésről van szó. Nem nézetekről van szó.
Na mindegy... Elengedem a gondolatot, akkor.. El leszek én itt! Vagy max megyek bratyizni azokkal akik távolabb keverednek Hirotól. Vagy ismerkedek egyéb csapatokkal. Vagy... nemtom... A franciák jelenléte nekem is feltűnik, de én nem voltam érintett előzőleg a velük kapcsolatos dolgokban így csak úgy általánosan figyelem a jelenetet. Talán kicsit túlságosan is, hihetetlen módon, véla bájtól függetlenül. És persze felmerül bennem, hogy vajon min évődhetnek ennyire?

Stansson reakciója valamiért a legkevésbé sem lep meg. És egy igen kurta választ adok rá, némi tisztelettudó hangnemet magamra parancsolva.
- Bármiféle panasszal, ha óhajtja, ma élhet az igazgató felé. Tudtommal ő is jelen lesz. - ezt követően kap még egy röpke főhajtást és én tovább is állnék, azonban a bárpultnál kiszúrom az Armstrong gyereket és átfut az arcomon az undor. Inkább irányt váltok és körül nézek ki merre. Azt hiszem ideje lesz vegyülni. Amihez bevallom, nincs túl sok kedvem, de ez van. Mantrázok magamban egy sort és egyből érzem, hogy menni fog!
Mielőtt elérném az asztaltársaságot a tömegben kiszúrom az ősatyánkat; Dumbledore-t, nézem egy hosszú pillanatig, forog bennem, vajon mit akarhat Stanssontól, de elengedem a dolgot és tovább megyek.
Kihallom a beszélgetésükből, hogy mi lesz a következő versenyszám. Érkezésem a társaságba letisztult, könnyed, mint aki azon se lenne képes stresszelni, ha minden égne körülötte. Oda lépek Tomhoz, mert őt ismerem legalább látásból az auror szakhoz tartozó választott tárgyaim miatt, meg a saját tárgyaim elemista -auror vonatkozásai miatt. Igaz egy évvel alattam jár, de volt már hozzá szerencsém párbaj gyakorlatokon és még akár beszéltünk is, bár, hogy miről, arra senki ne akarjon rákérdezni, mert úgysem emlékszem. És nem azért mert ennyire szar lenne a memóriám. Csupán roppant szelektív. Kezet nyújtok neki egy biccentéssel. - Tom. - részemről megtörtént az üdvözlés. Chris felé fordulok és kezet nyújtok neki is. - Hiro vagyok. Jó látni új arcokat. - aki hallotta hallotta, aki nem nem. Aki lemarad az kimarad. - Te vagy a leendő bestia tagozatos srác igaz? - kérdem méregető érdeklődéssel. Kivételesen nincs bennem lenézés, annak ellenére sem, hogy a Stanssonféléket kivéve mindig lefelé kell néznem arra akivel épp társalgok. Általánosan szeretem felmérni az embereket.
Azt, hogy mi jutott eszembe a sárkányokkal kapcsolatban, nem most fogom kitárgyalni a gálán. Inkább amikor a csapaton kívül nem hallja más, hogy miről ötletelünk, vagy épp mennyire vagyunk tanácstalanok az egésszel kapcsolatban. Viszont nem is szólok rájuk. Had dumáljon mindenki amiről akar.
Chris, Codyra tett megjegyzésére csak közelebb lépek a sráchoz és halkabbra fogva megjegyzem semleges hangszínnel leginkább úgy, hogy csak ő hallja.
- Sidney már nincs itt hogy megegye, de én igen. - Chris kap egy pillanatot, hogy feldolgozza, most néz farkasszemet egy másik vérlénnyel. Majd ellépek tőle és mintha mi sem történt volna fordulok vissza a társaság felé. És cseppet sem tűnök úgy, mint aki egyéb felvilágosítást akarna adni, hogy voltaképp ezt hogy is értettem.
A Gill és Dany felől áradó rózsaszín ködtől leginkább a belem kifordul és erősen vissza kell fognom magamat, hogy ne rebbentsem szét a szerelmes párocskát egy igen sötét aurával.... De megállom. Bármennyire is a hideg ráz a jelenettől. Emberek meg a beteges kötődéseik... Ekkor pedig felfedezem Frydat. Azon nagyon kevés emberek közé tartozik, akikkel nem volt különösebb balhém anno. Bár esélyesen azért, mert mire Roxfortos lett, többnyire benőtt a fejem lágya és nem esett a szórásba. Sőt talán néha még barátságos is voltam vele. Pl nem küldtem el a másik irányba, Hóborc karmaiba, mikor megkérdezte, hol a könyvtár.
- Milyen az első év a tanárin? - a kérdés meglepően könnyed, mintha már ismernénk egymást.