VMS - Anglia vs. Mexikó, 3. csoportmeccs

First topic message reminder :

***

Átkozás & Chris

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Nem annyira ráz meg, ha nem a vállamat karolja, hanem a hátamat, ha így kapott el, hát legyen így, mit kell ezen feszülni. Egymagasak vagyunk, közel még a testalkatunk is hasonlít, ugyan rajtam több izom feszül az aktív futás és a bestiákkal való edzés miatt. Fürge izmok, nem a hústoronyféle, de így is szikár és erős.
- Aha, szóval ott a titok, hogy én már Griffesnek születtem. Mondjuk valójában Wampusosnak, bár esküszöm, hogy a viharmadár szárnya is megmoccant, bár senki se hitte el nekem. - nevetek fel, bár igazából teljesen elfelejtem, hogy nem mindenki vágja olyan kisujjból az Ilvermorny házakat. Én se vagyok képben annyira az itteniekkel, csak annyit jegyeztem meg, hogy a Griffendél az bátor, és nekem ennyi elég.
- Én mindig a varázslényeket kergettem, amiket távol tartanak a mugliktól, szóval valahogy nem kerültem közel hozzájuk. Ahonnan meg jöttem… Az én szüleim tök okésak. - vallom be egy kicsit ezúttal szerény mosollyal, mert ezzel nem akarom azt sugallni, hogy nekem milyen jó életem van, neki meg milyen szar volt.
- Na, nem véletlen “néztem” ki őket magamnak. Tökéletes leírás, valahogy így képzeltem, meg hát a bestiáriumban nyilván nézegettem őket egy darabig. És sajnálom. - teszem hozzá a végét azért, mert ezek szerint ő már látott halált. De hát orvos, szóval miért is lenne ez olyan furcsa, ha jobban belegondolunk? - Vadkemping! Na, ez is szuperül hangzik. Kezdem úgy érezni, hogy az ötletek kifogyhatatlan tára vagy. Gálaszökés, koncertek, kempingezés, mi jön még? - kérdezem felnevetve, aztán már listára is veszem az arcon pörgést.
Fizetnék magamnak, de nagyon úgy fest, hogy meg akar hívni, én pedig utálom azokat, akik a pultnál bunyózzák le, hogy na ki fizet, miközben mögöttük áll a sor. Szóval elengedem a helyzetet, és ahogy elkezdi a pultos pakolni az italokat, a felessel el is kezdek szemezni, és már nyúlnék érte, amikor…
Cody felkenődik rám, mert a mögötte lévők a kelleténél erélyesebben ropják. Sikerül megvetnem a lábamat a ballal kicsit kilépve, reflexszerűen elkapom a derekát, hogy megtartsam és lényegében talpra állítsam, miközben rám támaszkodik. Egy kis vigyor kerül az arcomra, ahogy ránézek, és ebben a pillanatban, kibillenve, talán még én is érződőm egy leheletnyit magasabbnak. Legalább is azért, mert nekem sikerült egyenesen tartanom magam.
- Ez a bevezető az arcon pörgésre? Épp mondani akartam, hogy a feleseket támadjuk meg még itt, de ha már most sem tudsz a lábadon állni… - kerül a csibészes vigyor az arcomra, semmi rosszindulat, csak önfeledt szórakozás. Tartom masszívan, ameddig kell, hogy újra lábra tudjon állni, és ha kell és még mindig jön a nyomás hátulról, akkor vele együtt úgy fordulok, hogy vállal levédjem azt, aki a dominóban megpöccintette. Most már számítok a lökésre, így meg nincs az az isten, hogy elbírjanak velem, hiába nem vagyok hústorony, de azért van ott izom. Mint tudjuk, nem a hangyák hordták össze ezt a testet.

made by

[/i][/color]

Átkarol, át karolom, bár én így félig a hátát, oldalát, mintha rosszul vettem volna a koordinálását a mozdulatnak. Ami félig igaz, mert majdnem simán derékban karoltam át. Nem Cody! DontTáccs!
- Nos ez úgy lehet, hogy eddig minden alkalommal mikor ez a játék elő került és én Griffesre ittam magam, bármi került terítékre, mindent megcsináltam. De soha nem feleltem. - egyenlőre jól megy az egész mondatokban válaszolás, úgyhogy valószínűleg nem a beszélőkémmel szokott gond lenni mikor Griffesre iszom magam.
- Legalább ismerkedtem a mugli világgal mindannyiszor. Szándékosan. Távol akaram kerülni mindentől ami arra emlékeztetett honnan jöttem. - kotyogom el magamat bár ezt olyan könnyed jó kedéllyel, azt lehetne hinni árva házba is önként mentem. Nimcs sirámos felhangja, hiába mehetne át panaszkodásba. Az a másik érdekes pont lehet, hogy egy játék keretein belül nem vagyok hajlandó válaszolni ha a fene fenét eszik is, de így kettecskén azért el el kotyogok dolgokat. Na lehet lesz ez még így se mikor meghallom mit rendel.
A testhralok említésére csak pislogok egyet. - Igazából szerencsés vagy, ameddig nem látod őket. Mármint, nem azért mert olyan rusnyák lennének... Valójában egész pofásak. Inkább hasonlítanak kisebb ló méretű sárkányra mint bármi másra... - megmosolygom szívből - Valójában ebben áll a zseni tehetsége. Ha nem látja mit csinál, akkor is csinálja. - apró bók, és meg sem kérdőjelezem, hogy nem megy neki. - Ha egyszer vadkempingre vetemedek biztos, hogy téged vinnélek magammal. - közlöm egyszerűen.
Ejtek egy not bad arcot mikor meglátom mit választ és hozzá teszem. - Nem cicózol! Ha netán az este végére az arcomon pörögnék inkább üss ki! - közben már elő szedtem magam is a pénzt mikor kiszúrom, hogy ő is fizetne. Kezem a kezére teszem, csak egy apró jelentéktelen mozzanat - Hagyd ezt a kört én állom! - megtoldom egy vigyorral, aztán fizetek is. De persze lehet az lesz belőle mint amit pulton belül tapasztalok oly sokszor, hogy a párok romantikus pogót vívnak, ki fizessen. Vicces lenne...
Mindenesetre ezt a kört én álltam. Féloldalt állva egymásnak szembe várjuk az italokat amiket két tálcára pakol fel a csajszi a pultban.
Amikor is mögöttem valóban romantikus pogó tör ki... Na jó az nem, de a tömegben végig megy valami hullám effekt, ami miel az itteni zenére hangolódtam, simán kibillent az egyensúlyomból és lényegében felken Chrisre egy nyekkenéssel.
Magam elé sikerül vennem azért mindkét kezem reflexből támaszt keresve és találok is, Chris mellkasán, hasán.
Istenem az a csodálatos szívgödör! Milyen nyitott! Khmm úgy értem.... Te jó isten az a hasfal! Mi?! Nem nem így értettem! Lélekben hallom a sikolyom.
Az más kérdés, hogy esélyes, Chris se biztos hogy meg tudja tartani az egyensúlyát, vagy elég támasz lesz, az ő mögötte álló tömeg, hogy ne boruljunk el mindketten...

A társaság jó ízűen elneveti magát. A német srác szólal meg végül
- Igazából mindegyikünk szurkol mindegyikünk nemzetének. Így végül is van egység. - érdeklődve hallgatják mindazt amit Chris megoszt a pályán tapasztaltakból. So- June pedig biccent is párat egyet értően. - Igen sajnos kívülről is épp így tűnik. Úgyhogy van is min aggódni egy egy meccsen nem csak örömködni! Kíváncsi leszek meddig megy el a végén ez az egész! - jelenti ki aztán átterelődik a piára a téma és mindenki egyetértően bólogat meg mondja hogy ki mit kér. - Ha vissza tértek, felelsz vagy merszezhetünk. Csak hogy egy fokkal még koleszosabb legyen a hangulat. Vagy sörpongozunk. Két sátorral odébb verseny is van belőle... És ott valamivel jobb zene is szól. Aztán bele rohanhatunk a Dél-atlanti óceánba! - dobják be az ikrek.
Egyik sem hangzik rosszul. - Mmmjól hangzik, úgy az összes! Bár a felelsz vagy merszben mindig gyenge voltam... De kitérdekel? - jegyzem meg szórakozottan. Újabb talány, hogy a francba lehet valaki pont a felelsz-vagy merszben gyenge... Neeemfontos! Mondjuk az alkoholt még rosszabbul bírom, de már kiszaladt a számon. Ki tudja kinek mihez lesz kedve inkább, vagy lehet minden terítékre kerül csak szép sorban. Én sem utasítottam el egyiket sem valójában.
Mikor mindneki leadta azért a szóba hozott sörpong ellenére a rendelését, Chrissel felkerekedünk és a pulthoz orientálódunk. A pultnál az egyik kedvenc számom szól, szóval a lábaim automatikusan mozdulnak a ritmusra, a fejem is és szolidan úgy mindenem miközben várakozunk. Lehet nekem a fű füstje elég hogy pácolódjak...
- Az biztos! - vágom rá egy vigyorkával. Színes a bőrük, vegyes a nemzetük, színes az identitásuk. - Valóban szó szerint is. - csapódik le a megerősítés némi fázis késéssel.
- So- Jun? Nem, nem Roxfortos. Még az alap évek egyik nyarán, untam magam az árvaházban és elmentem egy mugli fesztiválra diák melózni. Nem volt túl legális az ott létem, de ez sem engem sem a szervezőket nem zavarta. Persze valahányszor ellenőrzés volt engem beraktak az önkéntesek sátrába... A fesztiválokon sokan túltolnak dolgokat és van egy önkéntes kör akik velük foglalkoznak. - teszek hozzá némi magyarázatot. - Ott találkoztunk... Amúgy... vámpír. - sztorizok lazán mintha mi sem lenne természetesebb, hogy tizenöt évesen már ilyeneket csináltam. Majd épp ezzel a friss könnyedséggel fordulok Chrishez is - Nos! Mit iszol ezúttal? ~kérdem, egyben megejtve a felajánlást, hogy meghívom.

Jó érzéssel és egyfajta kellemes csalódottsággal tölt el a válasza. És igen lenne tovább sztori, de a társaság nem túl alkalmas. Másfelől pont nem akarom lehervasztani a bulit ezzel a sztorival. Sokadrészt én általában mindig meghallgatok mindenkit akinek igénye van rá, de valahogy az én dolgaimat nem szoktam szóba hozni, mert... egyszerűen úgy vagyok vele, nem érdekesek a másik számára. A véleményem megosztásával kapcsolatban sajnos épp ugyanígy vagyok... Furcsán kellemes, mikor valaki minderre rácáfol.
Arra, hogy mekkora seggfej, nos elsőre valóban annak tűnhet. De valaminek lennie kell még a háttérben, hogy az történt ami. Nem létezik, hogy egy elhallgatást ennyire a szívére vegyen valaki... Vagy ha mégis... Nem tudom és már soha nem is fogom megtudni mi lett volna a célja vele. Van ez így.... Dee most máshol vagyunk már, más időben és más emberekkel. Itt vagyunk Fokvárosban egy giga fesztiválon. Élvezzük! Fel is stuffolom magamat újra mindennek fényében.
- Ha nem vesszük figyelembe azt az ádáz vélacsipát, akkor bizony a németeknek. Egy kicsit az oroszoknak is, mert... amúgy jó csapat. Csak baromi ijesztőek.
- És persze Délafrikát se hagyjuk ki. Bocsi az angolok most vannak pályán elsőre. Nem voltunk még a meccseteken. De a következő számnál ott leszünk nálatok. - mondják az ikrek felváltva egymás mondatait kiegészítve. Meg végre a német srác is kiengedte a hangját. Nekem pedig feltűnik Chris mimikája és feldobom neki a labdát.
- Egy újabb kör valamiből? - So- Jun pedig lelkesen közbe csap - Utána élek az elrablás jogával a táncra!~

Nekem nem ivódott ennyire az izmaimba a verseny, én inkább a háttérért vagyok felelős. Hogy mindenki rendben legyen egészségileg, noha van egy olyan érzésem, hogy elkellene még valami pischomokus aki a versenyzők hogylétéért is felel. Persze meghallgatok én bárkit és igyekszem a tőlem telhető rálátással rávezetni a másikat, hogy lehetne jobb vagy ki tudja, viszont nem vagyok hivatalosan senki bizalmasa vagy kezelője, maguktól pedig kevesen is jönnek ilyesmivel.
Szóba kerül itt minden, és Chris a megmentésemre siet ...hát tényleg egy szőke herceg...KHM... és már oldja is a hangulatot azzal az átkarolással meg a bátorítással... Aztán szóba hozza a vöröst én meg igazából meglepődök. Egyrészt, hogy pont ő kérdez vissza rá, aztán végül csak annyit mondok az egésszel kapcsolatban, egészen szelíden, levetkőzve legalább a zavaromat, ha már a pírtől nem tudok olyan könnyen szabadulni. - Nem említettem, mert nem gondoltam, hogy érdekelhet... - vallom be egyszerűen, majd megtoldom egy mosolyfélével. Önkénytelen reakció, mindenre mosolygok bakker...Valamiért bele sem gondoltam, hogy erről kellene pont Chrisnek beszélnem. Igazából olyasmiről sem beszélgettünk soha, hogy egyáltalán a pasik vonzzanak. Bár nem mintha nem lenne épp elég jel meg mindenféle amiből ezt le lehetne szűrni... Egy kicsit szíven üt pár felismerés a szituval kapcsolatban és végül hozzá toldom, Chris füléhez hajolva, úgy, hogy lehetőleg ő hallja csak. Ezt a hangerőt vicces bemérni, de talán össze jön és egyszerűen kibukik belőlem.
- Szétmentünk, mert nem tudta elfogadni azt, hogy kik a szüleim, és erről nem szóltam neki... Mert feltételeztem, ha valaki szeret valakit, nem az a legfontosabb, hogy ki fia-borja, vagy honnan jött.. Elmondtam volna én... Csak ebbe sem gondoltam bele, hogy fontos részlet lenne, amit az elején kell közölnöm és mennyi minden múlhat rajta... - elhajolok végül tőle és remélem nem viszem el a beszélgetést ebbe az irányba. Vagy legalábbis maximum Chris figyelmén kívül másé nem esik rám továbbá.
So-Jun csak rákacsint Chrisre a válasza után - Ugyan, nem célom lenyúlni tőle. - a hangjában azért benne, van, hogy de azért nem bánná, ha össze jönne.
Az ikrek csak nevetnek egyet jóízűen.
- Az ikreknek mindig vannak szuper képességeik! Ez alap. - majd a saját kattogó torokhangú nyelvükön, ami egyértelműen a törzsi afrikai, egymás közt váltanak valami belső poént mert utána mindketten nevetésben törnek ki Chris reakciójára meg főleg. Össze is ökölpacsiznak vele. Nem rekesztik ki Christ és a válaszra sem sértődnek meg. Sőt érdeklődéssel fordulnak hozzánk.
- Szóval sportolók. Akkor gondolom a VMS-en meccseltek. - szóval amúgy nem muglik. - Hát mi csak a lelátóról néztük eddig, de valamiért a francia csapatnál ragadunk meg mindig. Kicsit nehéz őket kizárni. Remélhetőleg soha nem kerültök össze velük! - ők zavartalanul tovább szívják a kis cigijüket. Mikor Chris rám néz én csak kontrázok. - Igazából ő a sportoló én csak a doki vagyok. Szóval ha valami kibukna arra nálam derülne fény... Úgyhohgy köszönjük, de maradunk csak a poharunknál. ~ így lényegében az engem megkínáló srácot is vissza utasítom egy egyszerű nem bunkó mozdulattal megtoldva.
Az utolsókra Chrisre nézek és benne van a tekintetemben az a tipik kölyökkutya tekintet, hogy itt ne merj hagyni az út szélén! Igaz csak egy pillanatra. - Nem én.. nem gondoltam lelépni bárkivel rajtad kívül... Mármint érted... - csúszik ki a számon hirtelen nem is jön rá további magyarázat. Aztán csak hozzá biggyesztem. - Dee... ha esetleg te dobbantanál, akkor rád ugyanúgy érvényes; csak jelezz.~

Az érdeklődés fenntartása végett igyekeznék olyan nyelvre lefordítani a mondandómat, ami Chris agyáig is képes lehet eljutni, terjedelmét tekintve is erre törekednék. Egyáltalán nem hülye ő, csak ami nem érdekli, azzal nem foglalkozik. Ez pedig alap járaton egy végtelen őszinte jellemre is vall. Ami csak jó pont. Másfelől beszéltetném arról, ami érdekli és ami neki kedves érdekes vagy még neki is meredek.... Deee továbbra is minek agyalok ilyeneken? Ha jön magától az összhang akkor jön, ha nem nem.

- Ha nem jövünk be nekik...? - pillanatra megzavarodom, de aztán helyre teszi az agyam a mondatot és már követem is a szöszkét vigyorogva.
- Üdv üdv üdv mindenkinek!.. - veszek egy szussznyi levegőt hogy valami elméset, vagy humorosat hozzá csapjak lelkesen, mikor a társaságból szembe figyel velem valaki aki rohadtul ismerős... De honnan is..? Nos mielőtt eszembe juthatna... jó ég nagyon be vagyok lassulva.. már veti is magát a nyakamba visítva.
- Codyyy! Te jó ég mit kerestek itt? Nahát ez csodálatos! - aztán a csajszi, aki egyébként egy koreai csajszi, tökéletes angollal, és küllemre tőlünk is jóval fiatalabbnak néz ki... De hát... ázsiai... harminc is lehetne... Szóval már megy is tovább és végig csekkolja, meg kezet fog, pusziszkodik Chrissel
- Heló neked is Chris! Én So-jun vagyok. - majd vissza fordul felém - Te aztán mázlis vagy! Egek honnan szeded össze ezeket a jó pasikat?! ...Apropó a vörössel mi lett? - valahol biztos vett levegőt is, vagy a fenekén lélegzik ennyi beszédhez nem tudom, de egyébként imádom a csajt és ha nem nézne össze minket Chrissel akkor talán még jobban imádnám. Hogy mi a reakcióm? A mellkasomig elönt az a rák vörös pír, amit remélem, hogy senki nem vesz észre és végül egy torokköszörüléssel ellazázom... Hiszen... Eleget ittam már vagy mi! - Nem vagyunk együtt. Chris csak jó barát. De azért köszi. A vörös meg... nos vége lett. - megtoldom egy vigyorfélével. Utóbbit nem kívánom részletezni és csak remélem, hogy nem kerül témára főleg nem Chris előtt. Így is ennek a röoke három mondat, valószínűleg több infót közölt mint kellett volna... So-jun szemei pedig felcsillannak és vágott mandularéseit olyan hatalmasra nyitja amilyenre szerintem ázsiai nem is tudná. - Akkor remélem nem baj ha elloplak majd egy két táncra ma~ fordul vissza Chrishez, mire valahol a torkomat kapirgálja a..féltékenység..? Tényleg sokat ittam. Már csak a cicaharc hiányzik Chris kegyeiért... Ami talán nem is lenne őrültség bizonyos kereteken belül, ha nem érezném magamat full esélytelennek! Közben körbe mutogatja a társaságot, meg minket is a társaságnak voltaképp átvéve a szóvivő szerepét. Van rajta kívül még egy kóreai lány, egy német srác, két nagyon magas vékony fekete fiatal csajszi, akik egyébként ikrek. Chris nekik is roppant szimpatikus, a két csajszi egyébként jó egy fejjel magasabbak tőlünk, de árad belőlük a női egzotikus szépség és elegancia. És rajtuk kívül van még három szintén korom fekete fekete srác, akik szintén nagyon magasak és vékonyak. Mind tudnak angolul és mind nagyon barátságosan fogadnak. Bár a három srácnak, meg a két ikercsajnak valami kegyetlen getto-amerikai angol slangje van amihez nekem póri Walesi-Britnek nagyon kell kagylóznom, de hihetetlen jó arcok és nagyon közvetlenek.
A két iker lány össze súg, majd nevetgél végül Christ meg is szólítja az egyik.
- Tuti neked is van egy ikred! Olyan ikres fejed van. - majd oda nyújtja a csajszi a cigit Chrisnek - Hasist? Ezt nem illik nem megosztani. És nem illik vissza utasítani!~ azért a hangjában benne van, hogy de egyébként senki nem sértődik meg, ha vissza is utasítjuk. Erre csak egy vigyorral intézem Chrisnek a szavaimat, közelebb hajolva hozzá. - ..Bejöttél nekik!~ Erre derült égből villám, engem az egyik srác kínál meg, So-jun remek szavai után kissé talán jobban végig mérve mint kellene. És kicsit talán jobban rám mosolyog mint kellene. Úgy teszek mint aki nem veszi észre és semleges maradok, a jó kedélyem sem hagyott el, így ez nem nehéz.

Ha oda jutunk, és lesz időnk, a felkészüléseken mesélek neki Pitonról, meg az egész korszakról és akár arról, hogy hol tart jelenleg UK... bár én is legfeljebb annyit tudnék vele megosztani ami morzsákat innen onnan össze raktam...

Van dögivel amcsi előadó is, meg mindenféle. Nemzetközi fesztivál. Szerencsére egy magasak vagyunk és egyikünk sem az alacsony kategóriába esik, így nem opció, hogy nem látunk semmit, vagy rosszabbul terjedne a hang mert az előttünk tornyosuló tömeg felfogná azt.. Az este előre haladtával és néminemű alkohollal magamban, mikor Chris felhívja a figyelmet a kis társaságra, egyrészt kissé bezsibbadva hallom a hangját, inkább a lélegzetét érzem a fülem mellett, meg a légnyomást ami a hangjához társul és ez valamit vészesen elindít bennem. De! Sikerül megértenem, hogy valamit mutatni akar és el is nézek abba az irányba. Engem is megcsapott már a fűszag egy ideje, de nem volt bennem, hogy a forrására időt szánjak.
Nézem őket, majd csak fejjel Chrishez fordulva kérdezek vissza.
- Betársuljunk? - a hangerőt én is csak találomra igyekszem belőni. Igazából én nem feltétlen a fűre gondolok betársulás gyanánt, csak mintegy társasághoz oda csapódni. Eszembe jut, a mellényzsebembe csúsztatott rozmaringos black ami ritkaságszámba megy luxuscikként... Nem is emlékszem mikor gyújtottam rá utoljára... De egyenlőre nem jön a késztetés, hogy utána nyúljak.

Azért a saját parfümömre emlékeznék, de csak vigyorgok egyet a dolgon mint egy boldog idióta.
Pitonra csak bólintok párat. - Ő az. Tökéletes a leírás. - a nyugdíjas batman.
- Tudnék mesélni róla.. - bukik ki belőlem egy sokat sejtető tekintettel, de elengedem, mert nem kívánok fellegeket generálni az éppen pezsdülő jó kedvünk fölé.

De még mennyire, hogy tartom vele a lépést! Futni azt mindig is tudtam. A tüdőm megvan hozzá, a fizikumom meg pont elég rá.
Jó érzéssel tölt el, és felpezsdít. Mindkettőnknek felszökik az adrenalinja.
Vigyor terül szét az arcomon a szavaira, kézháttal vállon legyintem, csak olyan egyszerű haveri mozzanat - Gyere!~ invitálom olyan hangerővel amiről feltételezem, hogy eljut hozzá a káoszon keresztül és már megyek is a tömegen át, hogy oda soroljunk valamelyik színpadhoz és tombolhassunk, minden szégyenérzet nélkül.

Minden bizonnyal néha ki ki araszolunk egy egy bárpulthoz, hogy aztán piával vándoroljunk tovább egy másik színpadhoz. Pihenő gyanánt minden bizonnyal a slozi szolgál, csak, hogy könnyítsünk magunkon, ameddig zúg bennünk a vér. Oda kevésbé ér el a zene is, mert valahogy a színpadok holtterében vannak, így esetleges eszmecserére is sor tud kerülni... Ha csak nem vagyunk épp olyan állapotban, hogy ne fussa másra csak egy ittas lézerharcra a budi csurgatójában... De kétség kívül az lenne az a pont amire józanul kurvakínos lenne vissza gondolni. Azért valószínűleg értelmesebbek vagyunk... Vagy mi..

A mozdulat, az az egyszerű baráti gesztus... amibe szívem szerint bele dőlnék, de nem teszem meg mert egy idióta szendvics vagyok. A mondatán jó ízűen felnevetek. Minek következtében sikerül belélegeznem a parfümjét. Könnyed, halvány mégis férfias illat. Kedvem támad tőle átkarolni azt a hangyák által össze hordott derekat és.... Egy pillanat...! Hol éreztem én már ezt az illatot ezelőtt?!
- Jól áll ez a parfüm! - jegyzem meg mintegy mellékesen. Az is lehet, nem is az övé különben lehet hamarabb kiszúrtam volna.. Vagy eddig csak tartogatta, most meg megtalálta volna a poggyászában és magára borította?
Cody.. Dugulj be! És csak élvezd a csöndet!
A kerekeim olyan sebességgel és hangerővel kattognak, hogy félő még ő is meghallja.
Aztán egyszer csak belém nyilall a felismerés és ki is bukik belőlem;
- Emlékeztet egy bájitaltan órára, negyedévből. - ne folytasd! állj!
- Az a bizonyos óra amin a szerelemszérumokat és hatásaikat jegyzeteltük... volna... ha nem inhalálok mélyebbet a kissé túlságosan jól sikerült főzetéből a padtársamnak. - hirtelen bent reked a levegőm, aztán valami csoda folytán sikerül a lehető legtermészetesebb könnyedséggel folytatnom. Leginkább úgy, hogy poénra veszem.
- Rengeteg kínos pillanatot szült. Hál égnek, a bájitaltanár is azóta használja szitokszónak a nevem. - aztán inkább áttérek a kérdésére. Felfújom az arcomat mert hirtelen akarom kimondani, de végül csak a levegőt fújom ki és hetykén zsebre dugott kézzel focit űzök egy kósza tobozzal... Egy Fokvárosig kószált tobozzal... Persze átpasszolom neki is, hátha veszi a játékra hívást csak így rögtönözve.
- Ez egy jóóóóó hosszú és összetett kérdés! Amit röviden úgy tudnék össze foglalni, hogy - a kezeimet kivettem a zsebemből és  bemutattam mekkora téma is ez, és most olyan mozdulatot teszek, mintha össze gyúrnám az egészet, mintha ez segítene a gondolataimon egy fikarcnyit is... - A rendszer nem is feltétlen rossz, csak valahol megragadt az angolszász nemesi korszakban. Kisssséé idejétmúlt. - vállat vonok, hogy jah, az Angol varázslók gecire le vannak maradva - Mind értékrendet tekintve mind... nagyon sok másban. Mugli árvaházakból tudtommal viszonylag sok van, de varázslók számára csak egyetlen egy, Goric's Hollow-ban. - hagyok egy lélegzetvételnyi szünetet - Voldemort végleges eltűnése után olyan varázslócsaládok bukkantak fel akikről addig hírből se hallottak az ismert nagy házak. És annyi árva is elő került, hogy Volgát lehetne velük rekeszteni... Egy szó mint száz, még nekem is bele kell merülnöm a témába, hogy ne csak egy nagy ködös idealista vízió legyen. - és jelenleg rá lelünk arra az egyenesebb útszakaszra, nekem pedig hirtelen elillan az agyam legmélyére a megváltó álomképem.
Bárcsak máskor is lenne, hogy ennyire egy rugóra jár az agyunk! Élvezem mert ez egy olyan pillanat, amikor nincs bizonytalanság, tökéletesen közös és épp annyira felvillanyozóan zavarba ejtő, mint azt hiszem ma este számomra minden...
Össze nézünk és mindketten érezzük mikor fog kilőni a másik. Mindketten vidáman vigyorogva sprintelünk bele az éjszakába, totálisan komolytalanul, mégis teljességgel komolyan véve egymás szándékát, mert futni akarunk, egy kicsit versengeni, egy kicsit feszkót levezetni, érezni hogyan távolodik minél messzebb a gála fülledt zárt sznobizmusa és vészterhes közege, és hogyan közelednek felénk, az egész hatalmas tengerparton sorakozó, reflektoroktól és színes hangulatfényektől kivilágított színpadok hada és fesztiválterület, hogyan szivárog a mellkasunkba az adrenalinhajhász zene, dobbanásról dobbanásra, és hogyan csap meg a gigantikus masszaként bulizó tömeg hangja.

Igen. Sikerül is bóknak vennem, jóleső mosolyt csal az arcomra egy pillanatra.
- Még állhatnak. - sikerül megállnom hogy kiejtsem a számon azt, hogy "én sorba állnék nálad", többek közt a felhozott témát tekintve nem lehetne értelmezni. És azt hiszem ennyire nem vagyok kétségbe esve még, hogy kínos közbe szólással hívjam magamra a figyelmét. Egyáltalán miért akarnám a figyelmét?... Akarom Chris figyelmét...? A szívem dobban egy nagyobbat a gondolat nyomán aztán csak nyelek egyet és minden megy tovább. Mi lelépünk. Kiérünk a friss esti levegőre ami nekem is jelenleg határozottan jót tesz.
Nyújtózok egy nagyot és tele szívom a tüdőmet, jó hogy meg nem szédülök. Végül csak biccentek a még bent feltett kérdésre.
- Igen, Nyugat-Anglia. - a sárkányokat említve szélesen elmosolyodom - Hát igen. Jó volt hallani a hangjukat és érezni azt az erőt és szabadságot ami áradt belőlük... - aztán valamilyen felindulásból megosztok még egy gondolatot. - Tervezem egyébként elbontatni a régi birtokot és valami hasznosat építtetni a helyére, mondjuk egy árvaházat.... Bár nem tudom mennyire jó ötlet, közismerten sárkányterritórium mellé árvaházat rakni.. - pillanatra felsejlika sötét humorom, de inkább nem firtatom. Minket se ettek meg soha. Egyébként nem teljesen légvonalban de a part felé tartunk. Nemsokára jön egy hosszabb egyenes szakasza az útnak, ahol szándékozom egy kis versenyfutásra hívni a gepárdot. Hátha meglátva a kínálkozó utat neki is a futkosás jut eszébe, nem a hoppanálas.

- Mérhetetlen távol áll tőlem a szívroham. - közlöm egy vigyorral - Szóval nem leszel meg... lőve ilyesmi miatt. - egy vonat is valószínűbb, hogy előbb ütne el, de hagyjuk inkább a költői halálokat.
A valóban költői gondolatnak szánt mondatomra a reakciója egy kicsit megtorpant az éterben. Majd emlékeztetem magamat, hogy nem volt ennek semmi felhangja és ez így nagyon jó!
Én is kimondhatatlanul örülök, hogy sikerül elszakadni a hivatalos formáktól és témáktól. Nekem a felkészülési idők első fele elég nyugis volt, aztán igazából a versenyszámokra készültem a többiekkel és a magam részével. Bővítettem, frissítettem a tudásomat, vagy épp beszerző körúton voltam az edzőtől kért kimenővel, ha már egyszer világot látunk, örömmel keresem fel a helyi alapanyagokat és ritkaságokat is.
Jó végre nem ezzel foglalkozni. És jó úgy valakinek a társaságában lenni, hogy nem a VMS a téma, vagy ugyanazt a lemezt pörgeti mint UK-ben...
- Teljesen jó. Úgy a konkrét elhelyezkedési irányt én sem tudom még. Az eredményeim meg a gyógyító képességem miatt ki-ki küldenek terepre aurorokkal, viszont... azért érzem, hogy erre nem teljesen vagyok még kész, bármennyire is szeretem. Többször is volt tárgyalásom a titokvédelmi törvény vagy parancsmegszegés miatt, mert az életet választottam. - kissé megszívom a fogamat és halkabbra fogva teszem hozzá - Ebből fakadóan annyira nem múlik sokon, hogy eltanácsoljanak... Mondjuk úgy, inkább más irányt ajánlottak egyenlőre, meg néhány betartható ultimátumot....- nos igen... a Hugrások között is akadnak kivételek. Nem mind vagyunk szabályokat szóról szóra követő beszari alakok.
- De gyógynövényekkel is imádok foglalkozni, hiszen a gyógyászati cuccok nagy része belőlük van. Az alkímiába is jó lenne mélyebben bele folyni másodévben... Úgyhogy ne tévesszen meg, én is keresem még az utam... - tartok egy pillanatnyi szünetet és eltűnődöm
- Mivel a cél meg van cserébe, aszerint szelektálok, hogy mi az, ami közelebb visz hozzá, úgy, hogy közben nincsenek káros hatásai sem rám sem a környezetemre nézve. - valóban így lehetne leginkább össze foglalni. Aztán eszembe jut a Varjú és kibukik belőlem. - Jövőre biztosan fel kell számolnom a pultozást is és valami tisztességes melót találni!- Bár lehet jobb lenne még idén... Mondjuk amint Jadenek meg magamnak megvan a fedezet az új életre.
- Mind jól hangzik. Mindkettő elég változatos, noha az egyiknél nem lesz olyan kapcsolatod egyetlen bestiával sem, a másiknál pedig felteszem sok múlik pont ezen. - valahol fogalmazódik bennem a gondolat, hogy illeni fog pár dolognak utána járni, hogy ha Chrissel a bestiákról akarok beszélgetni. Vagy... kérdezek tőle és meséltetem őt magát.
Majd jön egy kérdés, hogy hol van a haza-hazám? Elmosolyodom, nem mintha eddig búval baszva beszéltem volna.
- Mindig máshol. - ezzel valahol többet mondtam mindennél, majd még hozzá biggyesztem - De egyébként wales-ben születtem. Bangor városában. Noha a birtok a várostól nem messze a hegyekben volt. - nem tudom ezt miért említettem meg... így gyorsan mentek egyet egy régi... régi emlékkel.
- Élhetett a közelben egy sárkánypár, mert gyakran hozta a hangjukat a hegyek felől a szél. Mindig vártam, hogy hallhassam őket. - el kell ismernem, az ilyesmik, ezek az elcseszett apró-cseprő romantikus és szentimentális kis életképek amik életben tartottak anno. Noha jó rég nem godnoltam már egyre sem. Sem jóra, sem másra ami oda köthető.
A koncertre a reakciója felvillanyoz. És nem üt ki a fejemből most egyetlen gondolatot sem, mindenesetre el is indulhatunk. Út közben lesz idő cseverészni.
- Igen nagy. - ismerem el elnevetve magamat. Rajtam a jól megszokott ing-mellény kombó van, csak ezúttal vasalt vászonnadrággal, övvel meg makkoscipővel... hiszen... mégis csak gálára jöttünk. Most pedig... angolosan távozunk!

A gyakorlott alkoholisták belső poénjait azért nem közelítjük meg, de mint jó pultos rögtön jön a reflex és egy kisebb előadást tartok Chris választottjáról.
- Az Írek ilyen szempontból olyanok, mint az oroszok. Nem tudod őket világos sörrel itatni. De azért az Amerikaiak sem panaszkodhatnak! A The Abyss a maga  11%os kőolajfekete, melasszal és likőrökkel ízesített vonulatával már 1500 elején jelen volt Oregonban. A Guinness-t csak 1750 körül hozta létre a mestere Dublinban. - mindezt úgy közlöm szerencsétlennel, hogy nagyon angol angolt használok, ameddig még nem vagyok elég részeg és megtehetem. Lehet ha már ír sörről pofázok az ír angol lenne helyénvaló, de azt én sem értem nem hogy ő.... Persze a borászok és egyéb akut alkoholisták jellegzetes csuklóforgatásával prezentálom az egészet, majd ismét kezet nyújtok neki, és újra bemutatkozom. - Cody Armstrong. Gyakornok meditéc, alkimista és hobbi pultos puccos szar helyeken, ahol mindenről úgy kell beszélned, hogy olyan íze van, hogy már hallod! - közben mivel én megittam a magamét és szabad mindkét kezem, bizony bedobom a sponge-bobos szívárványos mozdulatot az utolsó mondatra. Végül igyekszem normalizálni magamat aminek az lesz az eredménye, hogy egy roppant zavart kézmozdulattal takarom ki a fél arcomat, meg azt a nem csekély pírt, amit félig a fejembe szálló pia és félig nagyon is más okozott... És ugyanazzal a zavartsággal igyekszem vissza nyerni a méltóságomat. Ami önmagában egy gyönyörű kört ír le, mire a legrosszabb eszközhöz nyúlok; és neki állok szabadkozni. Bár a fogalmam sincs miből fakadó sármomnak hála, képes annyira könnyed maradni a helyzet, hogy egyikünknek sem válik kínossá.
- Ah, bocsáss meg, hablatyolok olyasmikről amiket lehet sosem hallottál mugli voltuk miatt! Lőj le, innentől csak rosszabb lesz! - sütök el egy figyelmeztetést, majd, hogy vissza tereljem a játék mezejére az egészet és egyben vissza nyerjem a bátorságomat magam is, kihívás elé állítom - Vagy, ha elég bátor vagy; vállalod a következményeket és velem tartasz az estébe! - Arra, hogy nem érti a walesi köszöntésemet, nos nem lepődök meg. Az írek is külön nyelvet beszélnek... a walesiek meg főleg!
Végül csak sikerül csöndben maradnom is. Egy pillanatra érzem ahogy a szívem meglódulna, de hamar vissza nyelem és inkább betudom szívritmus zavarnak.. Nem szív... jobb ha csendben maradsz... Chris a farncia hajóval fog tartani. Ahhoz már eleget ittam, hogy ne kérdőjelezzem meg, miért fantáziálok egy szívverésnyit is, olyannal, akiről azt sem tudom, egy-e az érdeklődésünk?! Ilyenkor bezzeg cserben hagy az a ** radarom...
Jól esnek a szavai. Meghatnak. Azt hiszem, ez a legjobb szó rá. Akkor is, ha magam is tisztában vagyok vele, többet tettem le, mint egy átlag elsős egyetemista. Sőt igazából megszállott módon túltoltam... Elmosolyodom és van bennem valami mezei egyszerűség most.
- Nem.. Nem vagyok végzős és évet sem ugrottam. - kicsit csitultabb hangulattal osztok meg egy egészen személyes gondolatot Chrissel.
- Csak.. mindig is szerettem volna valami maradandót létre hozni. Mármint, nem olyasmit, ami az én nevemet fenntartja, hanem ami tényleg hasznos és nem csak az egyik világnak, nem csak a varázsvilágnak az.... - aztán hozzá teszek egy kevésbé szentimentális kevésbé világbéke tényt. - Meg egy kissé talán türelmetlen is vagyok magammal ilyen szempontból, azért hajtom ennyire. Mintha bármikor kifuthatnék az időből. - szemet forgatok és azzal a fajta felhanggal és mimikával közlöm ezt, hogy tisztában vagyok vele, ilyen úgysem lesz. Hiszen kúrvasok időm van még és egyáltalán nem tervezek holnap meghalni! - És neked? Mik a terveid?~ szeretem az embereket a céljaikról meséltetni. És szeretem is hallgatni őket ezzel kapcsolatban. Sőt! Hátha kiderül, aktivistáskodni akar valamelyik faj érdekében... vagy ki tudja hogy képzeli el a jövőjét. Kíváncsi vagyok!
A futásra egy kicsit ábrándosan válaszolok aztán. - Szerintem még az angol partokon sem futottam kifejezetten... Ami bele gondolva elég bizarr, tekintve, hogy Anglia partjai nem is kifejezetten kikerülhetetlen területek. - biccentek egy mélyebbet, majd feltartva mindkét kezemet, elfelejtve az eskütétel hivatalos formalitását.- Felkerült a listára! Haza megyek. Reggelente ott fogok futni innentől. - mit szépítsek, megihletett. Ismét Chrisre nézek. - Eddig mindig a parkokban vagy a Temze mellett futkostam.
A koncertes gondolatsorra hümmenek egyet. Majd látványosan elgondolkozom.
- Amy a tesód, jól emlékszem? - bevallom... csak reménykedem, hogy nem egy potenciális lányjelölt. Nem emlékszem a tesója nevére! Nem! Csiga vér! Semmi pánik. Majd válaszol és maximum utána. - Mmmmmmm elvileg miután vissza értünk UK-be, akkor indul turnéra Íroszágbó a U2. - meg mellég sorolok kapásból még öt varázsló bandát. Ha nem is jegyzi meg, talán annyi megmarad, tőlem lehet ajánlatot kérni ezzel kapcsolatban. Aztán hirtelen megvilágosodom! - DE! mondok jobbat!- és egyből felvillanyozottan csillogó szemekkel állok fel a bárszékből, ezzel is jelezve "még el sem mondtam, részemről máris mehetünk!", és már újságolom is neki a hírt!
- Pont ma láttam a plakátját egy nemzetközi zenei fesztiválnak. Harminc színpadon játszanak egyszerre végig a tengerparton, teljesen szabadtérinek meghagyva mindent. Két hete tart és mától számítva van még négy nap. Szemeztem is vele, hogy jó lenne kinézni rá! - jelentőségteljesen nézek Chrisre, hogy igen, most bizony épp meginvitáltam! És ha csak azt nem mondja, "ah inkább vissza megy lötyögni a franciával", akkor ma estére biztosan nem is engedem már...
- Mit gondolsz, inkább nekünk találták ki, mint ezt a gálát?- fülig érő, kajla, cinkos mosollyal nézek rá. Belül pedig meghallom a szívem fohászát, és amint Chris ténylegesen úgy dönt, menjünk fesztiválozni, hagyom, hogy legalább az adrenalin elöntsön. Abból még baj nem lehet, igaz?

- Az ember csak egy másik állat faj. Ah világos! Ezt adom! - Meg is jelenik a gondolat nyomán egy vigyor a fejemen.
- Lenne egy rendszertanra vonatkozó, ide vágó viccem, de... - szemet forgatok és fejet csóválok, miközben még mindig képemen a vigyorom. Chris egyszerű, de nagyszerű. A legkevésbé lehetne rá azt mondani, hogy nincs helyén az esze, vagy a szíve.
Mikor kézhez kapjuk az italunkat, hagyom neki, hogy levámolja és jól szórakozom a véleményén.
- Csak nem veri az amerikai söröket? - húzom kicsit tettetett meglepettséggel az agyát. De természetesen csak viccelek vele.
A szemkontaktus... Koccintás közben. Az én tekintetem ragadós. Élettől és jókedvtől csillog és van benne egyfajta könnyed játékosság. Chris mégis megérezhet valami olyasmit... Amit amúgy annak kéne éreznie, akit fel akarnak szedni... Mondjuk úgy, a kulturáltabb formában.
- lloniannau!! - Ejtem meg a walesi köszöntést. Koccintunk. Iszunk.
Biccentek. - Igen, a feszkóra gondoltam. - a mondat második felére felnevetek. Nem azért mert nem lenne igaz amit kimond... tanán... zavaromban? Nem tudom és nem is érdekel. Szórakozottan az égre emelem a tekintetemet - Azért ha a hangyák ilyen testet lennének képesek össze hordani, lehet telepítenék egy giga terráriumot valahova a nappalimba! - némi fáziskéséssel realizálom a tényt - Bár ahhoz előbb kellene egy nappali.. Ezek a kifogások..- szórakozottan vállat vonok.
Közben sikeresen emlékeztet rá, hogy régebben én is hasonló voltam. Nem kombináltam túl semmit. És ki is esik mindenféle gondolat a számon ezzel kapcsolatban - Hihetetlen, hogy alig egy év alatt mennyi tudományos faszság ragadt rám és mennyire belemerevedtem. De köszi, hogy emlékeztettél; egyszerűen szép az élet! - ökölpacsira emelem a kezemet. És valóban! Aztán nézek egy két pillanatig a srácra.
- Amúgy jah, ha tehetem, koncertekre járok. Amikor a chillt meg a világbéke felfogást már cseszhetem, olyankor mindig jó menni és végig zúzni egy egy estét. - elgondolkozom, most van-e vajon a közelben valamerre ilyesmi... és vajon Christ érdekelné-e..? De egyenlőre pihentetem a gondolatot.
- Van kedvenc futóvonalad odahaza? - azért Amerikában elég jó kis helyek vannak. - Vagy a környezet olyankor nem is annyira lényeges?