2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mit ne mondjak, elég rosszul esik a kihirdetett eredmény. Nem az bánt, hogy csak döntetlen, hanem az, hogy azért döntetlen, mert a franciák összepusmogták, hogy ne nyerhessünk. Ez így semmiképpen sem tisztességes. Most már nekem is a bögyömben vannak, de nagyon. Remélem lesz alkalmunk megmutatni nekik. Jó érzés lenne legyőzni őket, bármilyen versenyszámban. Az edző dicsérő, és biztató szavai ugyan jól esnek, és némiképp meg is nyugtatnak, de innentől nem veszíthetünk, ahogy mondta is. Innentől lesz igazán éles a verseny. És nem tudhatjuk, hogy egyes csapatok miképp akarnak majd csalni. Lehet, hogy csak egy jópofa, csacsogó, komolytalan kölyöknek tűnök sokak szemében, de azért meg van a magam erkölcsi világnézetem, és a magam elvei. Ebbe pedig nem férnek bele a franciák csalási kísérletei, és a viselkedésük úgy általánosságban. Nem illik visszaélni a vélasággal. Meg amúgy sem illik visszaélni semmivel. Christ simán figyelmen kívül hagyom, és továbbra is kitartóan Gillyn pihentetem a kezem. Aztán Chris le is lép, gondolom, hogy ne engem és Gillyt kelljen bámulnia. Az új srácra viszont kifejezetten érdeklődve pillantok. Amikor úgy fest mindenki megy a dolgára, és feloszlik a társaság, én rögtön az új sráchoz lépek. - Szia, én Dany vagyok! Üdv a csapatban! Hogy utaztál? Gondolom elég fárasztó lehetett a repülő út. Ginát ne vedd a szívedre, mindenkivel ilyen kezdetben, de majd megenyhül... - nézek a vöröske után, aki már faképnél is hagyott mindenkit. Gondolom nem esett túl jól a bemutatkozása az új csapattagunknak. De hát sokáig velem is khm... nem is tudom mi a jó szó arra ahogy viselkedett. Talán a távolságtartó, és a durva keveréke. Csak mostanában a versenyszámok után kezdett kicsit barátságosabb lenni. Na de máris hozom a formám, ha barátkozásról van szó. Nem véletlen osztott a süveg a Hugrabugba. Velem aztán igazán lehet barátkozni, és igazán kíváncsi vagyok az új csapattagunkra...
ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
- Tudják ezek úgy csavarni a dolgokat, hogy senki sem érdekel a bizonyíték... - húzom el a számat egy pillanatra, de épp csak egy pillanatra, mert hát sok értelme nincs annak, hogy átadjam magamat újra a dühnek, pedig nagyon-nagyon jól esne. Még azt is sikerül visszafognom, hogy ne mondjak valami kellemetlen arra a lányra. Szerencsétlen... ha volt annyi esze, hogy egy ilyen alakkal kezdett... Persze értem én, hogy a szerelem nagy úr, de ha az embert hülyévé is teszi, vagy az illető eleve az... - Ő kereste magának a bajt, amikor egy ilyen tetűvel kezdett. - vetem végül mégis csak oda, Chris pedig pislog, mint hal a vízben, amikor kezdi felfogni, hogy nem csak beszélgettük, sőt még a baráti csevejtől is igen távol állt, ami itt történt, amíg ők odakint ropták. És hát igen most túlságosan dúl még bennem az adrenalin, no meg hogy végül még se tudtam pont azzal elbánni, akivel kellett volna, mert egy gyáva alak, aki inkább másra hagyta a piszkos munkát, nem csoda, ha most végképp nem értékelem Chris közvetlenségét. Sérülést egyébként nem lát rajtam, de már az első tapogató mozdulatnál lerázom a kezét. - Jól vagyok! Ez most... - csak fújtatok egyet és ezzel a lendülettel egyszerűen faképnél is hagyom őket. A legszívesebben most szétvernék valamit és hát nem lenne a legjobb, ha ennek most Chris inná meg a levét semmilyen formában sem, ezért jobb, ha egyszerűen lelépek, majd Morticia elmagyarázza mi történt, én meg ha lehiggadtam megkérdezem Lizzyt, hogy mi lett a végeredmény, ha már Chris nem tudta kinyögni.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
A számokat nem várom végig, de ahogy elindulok lekövetve a két lány nyomait a morajlásokból és a hangzavarból kiszűröm a döntetlent, ugyan azt nem, hogy a franciák keze van az egészben, de legalább amikor a lányokra találok, elmondhatom, hogy hogyan végeztünk. Egyik szobából, vagy öltözőből, tudja a fene, csapatostul jönnek ki a srácok, és a jelek erre mutatnak, szóval… Nem számítok arra, hogy úgy bukkanok rájuk, ahogy, így csöppet földbe gyökerezik a lábam, amikor betoppanva egy szőke lány kenődik a mellkasomra. Szerencsére vagyok annyira szikár, hogy ne legyen ebből esés, sőt, még el is kapom, hogy ne pattanjon vissza rólam, ennyi lélekjelenlétem van. Lepillantok rá - hiszen 183-mal általában magasabb vagyok a lányoknál -, és kicsit felvonom a szemöldökömet, miközben egy barátságos vigyor kúszik az arcomra. - Na heló. Hé, te sírsz? Mi az a szemed alatt? - olvad le a képemről a vigyor és hajolok előre döbbenten hozzá, de a következő pillanatban a lány már kicsusszan és szalad is tovább. A kezem kinyúl utána, de mivel nem ismerem, talán nem kéne a csuklójánál visszarántani, úgy tűnik, hogy eléggé kivan az élettől így is, aztán fordulok csak a két lányhoz. - Mi történt itt? Miről kell tartania a száját szerencsétlennek? - kérdezem kicsit összeráncolva a homlokom. A két lány totál sértetlennek tűnik, bár a szobán azért látszik, hogy valami történt, dulakodás. - Verekedtetek? - kezdek el hatalmasakat pislogni, bár nem vagyok az a skatulyázós fajta, távol álljon tőlem, hogy kijelentsem, hogy a nőkhöz nem illik a kocsmai verekedés. De azért bakker, azt hittem én kezelem lazán ezt a versenyt, de ilyen bunyókért van, hogy mind a két csapatot kivágják, mint macskát szarni. Kíváncsian pillantok a lányokra, ha nyúlcipőt húznának, akkor velük tartok, ha nem, akkor itt kezdek el beszélni. - A csapattal van, végig várja a részletes eredményeket és gondolom eszet oszt a csapatnak. Nem tudtam, hogy a nehéz bombázónak is jönnie kell, velem kell most beérnetek. - válaszolok Sidnek, miközben lazán mellé állok és még egyszer megnézem, hogy nem sérült-e meg egyikük se. Simán meglapogatom a vállát, a karját, a derekát, egy “minden oké?” fej vágással, sosem voltam szégyenlős a tapizással, de ez már kiderülhetett a lányoknak a fotózáson is, amikor mindenkit lazán átkarolgattam.
Azért eleresztek egy vigyort, mikor meglátom a francia ficsúrok képét, ahogy rájönnek, hogy itt bizony nem az lesz, hogy ők hárman megvernek két lányt, hanem az a két lány fogja jól ellátni a bajukat. Persze egyikünk se viszi túlzásba, hogy ne derüljön fény mindenre, amúgy is jobban fognak tőlünk tartani, ha nem tudják, miért vagyunk ilyen ügyesek. A csontjaik helyenként itt-ott eltörtek, de járhattak volna ennél sokkal rosszabbul is, ezt egy intéssel helyre lehet hozni, de ez már az ő dolguk lesz. – Na mi van, most nem vagytok olyan kemények, mi? – vetem oda, majd tekintetemmel Sidney-t keresem, hogy mi lesz most. Közben a pasi indul, hogy intézkedjen, a francia lány pedig szalad utána. Azaz szaladna, mert pont beront Chris is, aki nem tudom, hogy talált ide, de pont a végére futott be. – Remélem tartja a száját a csaj – morgom magam elé. Nem tudom, mi indoka lenne a fiúnak jelentgetni, szerintem a francia csapat hírét eléggé megtépázná, ha kiderülne, hogy gonosz angol lányok elbántak három fiúval, de úgy látszik, ezzel most nem foglalkozik. – Valahogy lehetne bizonyítani úgyis, hogy mi történt itt – jegyzem meg. Vannak a mágiának határozott előnyei, szerencsére nem ott tartunk, hogy valaki mond valamit és nem lehet ellenőrizni, hanem el is hiszik. Várakozóan nézek Chrisre, mert azt hiszem, hogy azért jött, mert az edző üzent valamit.
Nem fogok e miatt összebalhézni Morticiával, hiszen egyébként teljesen érthető a reakciója, hogy első körben megállítani akarta ezt az egész káoszt, ami kialakult, de jelenleg nem sokat ér az egésszel, mert a franciák egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek kifelé mutatják magukat. És persze a kis görény most sem tesz semmit, másokra hagyja a feladatot és mire észbe kapok a három alak már nyöszörögve fekszik a földön, mire Chris betoppan, jó eséllyel ez a látvány fogadja majd. És félek tőle a kutyát se fogja érdekelni, hogy segíteni akartunk, főleg akkor, ha a szőkét eléggé megfélemlítették és ezekről a franciákról egyelőre semmi jó véleményem sincsen. - Állítsd... meg... - kis késéssel teszem hozzá, miután Chris már kellően lefagyva elengedte a szőke lányt. Legalább el kellett volna beszélgetni vele, hogy gondolja meg, hogy mégis mit akar tenni és ne tegyen nekünk keresztbe, ha már megvédtük, bár be kell vallanom nem feltétlenül az ő védelme volt a fő indokom a pálca rántásra, de hát ebbe nem kell mindenkit beavatnom, esetleg Morticiának elmondhatom, végül is... kétlem, hogy bárkinek is tovább adná és ő látta rajtam, hogy annál jóval erősebb volt az első reakcióm, mint hogy csak a lány miatt lett volna. - Mindegy... Ha egy kicsit is korrekt, akkor megmondja nekik, hogy ezeknek semmi keresnivalójuk itt, mert a módszereik aljasak és ... tisztességtelenek! - teszem még hozzá most már kifújva a levegőt, igyekezve ezzel a dühömet is. Kissé ugyan meg vagyok tépázva, de sérülésem az nincs se látható, se láthatatlan, pedig hárman voltak, de még egy kisebb karcolás sem látszik rajtam, maximum a hajam kócos egy leheletnyit. - Az edző? - nem tudom van-e értelme itt megvárni azokat, akiket az elrohanó srác hívni akar, vagy lépjünk le és majd Stansson lerendezi, de az biztos, hogy lesz még gondunk a dologból, nem is kevés. És persze meg kellene kérdeznem Christ, hogy mi volt végül is a versenyen, de... egyelőre valahogy nem jutok oda. Ez most fontosabbnak tűnik.
Sejtem én, mi áll a levélben, nyilván az igazgató ebben közli az edzővel ama örömhírt, hogy a mai naptól kezdve én is a csapat tagja vagyok. Már ha ezt örömhírként lehet közölni… Nem vagyok valami nagy sport-alkat, leginkább az izmaimmal tűnök ki a többiek közül, de ez nem sokat lendít előre a csapat összteljesítményén, maximum csak abban az esetben, ha a következő csoportmeccs pont erre épít. Ritkán van ekkora szerencsém, úgyhogy inkább nem is reménykedem ilyesmiben. Csendben figyelem végig az eredményhirdetést, engem annyira egyelőre nem hoz lázba a dolog, hiszen még részt se vettem rajta. Ha pedig mennünk kell haza a következő géppel, akkor ez van, nem tudok ellene mit tenni. A lelkiismeretem egyelőre tiszta, hiszen semmit se tettem hozzá a csapathoz, szóval ilyen szempontból tiszta lappal indítok. Mindenesetre, a lelkem mélyén reménykedem abban, hogy jó eredményeket érnek el, hiszen csak a Roxfort nevében vesznek részt ezen a versenyen. Ha itt veszítenek, akkor évekig megkapja az iskola vezetősége, hogy egy ehhez hasonló megmérettetésén nem képesek megfelelő embereket indítani. Az eredmények ugyan nem túl kecsegtetőek, de legalább maradhatok itt plusz pár napot. Fogalmam sincs, beraknak-e a következő versenyszámba vagy csupán egyfajta kellék leszek a kispadon, de annyira nem is érdekel. Elücsörgök én bárhol, ez nem vitás, de jó lenne hozzájárulni a csapat sikeréhez, ha már ennyit kellett utaznom érte. A fogadtatás viszont nem a legjobb, kis csalódást is okoz, elvégre azt hittem, hogy legalább addig eljutunk, hogy bemutatkozunk egymásnak, de nem… Az egyik, nálam nyilvánvalóan fiatalabb lány faképnél is hagy, a többieket pedig egyébként sem izgatta a jelenlétem. Hát, ez így nagyon nem lesz jó, ha továbbra is így alakulnak a dolgaim. Az ilyesmihez általában csoportszellem kell, de hogy lesz sikeres a csapat, ha az új tagot már egyből leírják magukban? Faképet vágva veszem vissza a férfitól a pergament, majd vágom zsebre, miközben ő is elindul a saját dolgára. Azt azonban én is észrevettem, hogy a csapat eddig többségében lányokból állt, ez pedig számomra se túl biztató. Mármint, bizonyára ügyesek meg miegymás, de ez elég hamar hátrány lehet az angolok számára. Egy lány azért mégse egyenlő egy pasival, ezt mindenkinek be kell látnia magában, bármennyire is hajlékonyak, kecsesek és elbűvölőek. Most viszont, hogy egyenlően oszlik el a nemek aránya, talán nyerünk némi előnyt a többi országgal szemben. Minden sértettségem ellenére azonban nem távozom azonnal, helyette még körülnézek erre-arra, mintegy kielégítve a kíváncsiságom. Ha valaki esetleg meggondolná magát és szóba állna velem, akkor természetesen bemutatkozom számára, de van egy olyan érzésem, hogy az elfogadásukhoz bizonyítanom kell a versenyeken. Az pedig nehéz lesz, ha Stansson edző esetleg úgy döntene, hogy jobb számomra a kispadon.
Látom én is az edzőn mennyire feszült ő is. Morcona alak, de legalább annyira fontos neki ez, mint nekünk. Így nem veszem fel, hogy néhány percet várnom kell a válaszra, amíg ki nem derül az eredmény. A vérlázító eredmény! Egyértelműen jobbak voltak a srácaink a norvégoknál! Ezt a vak is látta! Különben is mi a rossebeses nyavalyatörést keres a bírok táján a francia szuka, akinek semmi köze ehhez a csoport számhoz?! Na jó, ez költői kérdés volt. Csal. De mi nem adjuk magunkat ilyen könnyen. Nah várj csak Szuka. Várj. Találkozunk még. A pályán. Akkor pedig francia kenőmájas lesz a menü. Merthogy akkor felkenjük őket a pályára, aztán keresztbe lenyeljük reggelire. Észre se veszem, hogy mennyire is ökölbe szorult a kezem ettől az egésztől, de most lenyelem a dühömet. Felesleges lenne ordítozni, attól még nem változik a meccs eredménye. De el sem felejtem. Én nem tudok felejteni. Az edző biztató-vigasztaló? szavaira pusztán elszántan bólintok. Aztán végre választ kapok a következő számra feltett kérdésre. - Ez igazán érdekes. Nekem való feladat. - ahogy találkozik a tekintetem Lizzyével egy igazán gonosz, már-már mardekárosnak beillő félmosolyra húzódnak az ajkaim. Szegény Mexikóiak. Még nem tudják kikkel hozta őket össze a sorsolás. Na nem mintha lebecsülném őket, egyszerűen csak bízom magamban, és a csapatban. Itt pedig nem lesz mód csalásra. A gyorsabb ügyesebb csapat nyer. Tisztán. Ennyi. Annak pedig, aki annyit menekült már életében, mint én a mugli zsernyákok elől, annak ez a feladat meg sem kottyan. Chris is kiváló futó, sőt Sideny, Morticia, és Lizzy is elég jók. Akármi is lesz a csapatösszetétel bitang erős csapat lesz... Az új csapatagra, csak felvonom az egyik szemöldököm, és még egyszer végig nézek a srácon. - Új fiú. Majd meglátjuk mire lesz jó. Menjünk keressük meg a többieket. - ezzel elengedem Codyt, és Chris nyomában elindulok a többiek felkutatására, egyszerű hideg arckifejezéssel ellépkedve az új srác mellett. Nem csinálok belőle nagy titkot, hogy jelenleg még Dany is előkelőbb helyet foglal el nálam a csapat ranglistán, mint az új fiú. Pedig Danyt tartom a leggyengébb láncszemnek. Ennek ellenére ő már bizonyított a szememben. Az új fiú még nem. Ez ennyi, és nem több.
♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Élvezi a pörgetést, hát hogyne élvezné, és az érkező srácon megakad a tekintete egy pillanatra,de végül nem figyel rá annyira, mert az eredmény hirdetésre várnak, és Herr is a vállára tette a kezét. Hogy mennyire esik ez jól neki, vagy mennyire volt féltékenységi hiszti, ami levágott, az kérdéses. Inkább csak nem szereti a kivételezést, és versenyzői énje nem nagyon tűri a mellőzést sem. Az ő számuk is elég fontos volt, és úgy fest, hogy pompásan sikerült. És ezért Ginára sem nagyon figyel, megfeszülve nézi a táblát. És ahogy látja a számokat, érzi a férfi idegességét is, és lassan esik le az álla. Persze csak képletesen. Amikor végül döntetlent hoznak ki, meg a franciák is pusmognak, akkor lassan teljesen világossá válik a számára, hogy mi is történik. Lehorgasztja a fejét, és amikor Herr maga felé fordítja, és valamiféle buzdító beszédet intéz felé, akkor lassan emeli fel enyhén csillogó szemeit, és nem tudni, mitől csillog. Haragtól, kétségbeeséstől, szomorúságtól, elszántságtól, vagy esetleg örömtől. - Maga is pontosan tudja. Nincs esélyünk, igaz? Csalnak a pontokkal.. - nem ejti ki hangosan a szavakat, csak annyira, hogy a férfi hallhassa, és érthesse, de az apró lány szemében valahogy minden benne van. Végül határozottan biccent párat, ahogy a férfi felemelkedik, és megtapsolja őket. Tényleg jók voltak. És ezek a pontok csalnak. Csak azt nem tudja, kinek áll mindez érdekében.. Thomas megjelenésére, és Chris eltűnésére csak ezután reagál, és ahogy körbenéz, és látja, hogy Sidney sincs semerre, de a férfi nem ideges - azaz biztos tudja, merre van, akkor megkönnyebbül. Ha nagy gond van, majd a srác megoldja, meg a lányt se kell félteni. Amikor pedig meghallja,hogy mi lesz a következő szám, akkor hümmög egy sort, Ginára néz, aztán vissza a férfire, és érzi, hogy el kéne mondania azt az apró dolgot, amit a múltkor nem mondott el neki. Nem akar nyíltan lelepleződni, de nagyobb biztonsággal tudna kimenni a pályára, mint a többiek. És talán Sidneyvel is beszélnie kellene.. Mély gondolataiba merülve visszatér a szobájába, és ott várja be a vérfarkas lányt,hogy beszélgessen vele picit a továbbiakról.
Még nehéz válaszolnia Ginának, annyira feszült, Elizabeth ezt érezheti is a vállán. Nem mintha szorongatná a lányt, mindössze arról van szó, hogy mereven előre bámul a bírók irányába. Persze, hogy már tudja, hogy mi a harmadik versenyszám, fejben már el is kezdte összerakni a csapatot, és ha van értelme a mostani meccs alapján még ott játszani, az előző csapatkapitány, azaz Sidney majd talán ismét felvállalja a felelősséget. Azért eljátszik a gondolattal, hogy ne csak a két karizmatikus lány legyen így kiemelve, de ez még úgyis csak a jövő zenéje, Gina meg talán nem sértődik meg azon, hogy ha most még nem kap választ. Hamarosan úgyis eljön a döntés ideje, és utána lesz miről beszélniük. Elérkezik hát a kihirdetés ideje, Stansson pedig nem orrol meg Christopherre, hogy a vámpír és a vérfarkas után siet meg sem várván, hogy továbbjutottak-e. Az első bíró a norvégokat tartja jobbnak, 95-94 arányban. A második éppen az ellenkezőjét mutatja fel, az angolok kapják a 95 pontot. Akkor minden a harmadikon múlik. Közben befut több eredmény is, számos helyen született döntetlen, mintha ez a versenyszám nehezen lehetne megítélhető igazi pontszerzés hiányában. És itt is. Stansson először megdöbbenve tapasztalja, hogy a harmadik bíró 94-94 pontjelzést emel a magasba. Hát először is megkönnyebülés, mert így maradt esély a továbbjutásra, de mégsem megnyugtató győzelem. Maga felé fordítja a szöszit, és picit le is hajol hozzá. – Gratulálok, összehoztátok. Ez győzelemmel felérő döntetlen volt. Egyszerűen úgy kell tekintenünk, mintha nem a tizenhatba jutottunk volna be, hanem a harminckettőbe. Innentől végig győznünk kell, tehát a csoportmeccsektől függetlenül úgy fogunk tekinteni rá, mint már az egyenes kieséses szakaszban lennénk. – Emelkedik fel, és tapsolja meg immár hivatalosan is a csapatot. Amúgy az egész csarnokban értetlenség uralkodik, az angolok lehet, hogy jobbak voltak. Az egyik bíró háta mögött megjelenik a franciák vezetője, és az utolsónak súg valamit. Úgy fest azért volt jelentősége, hiszen az angolok nyerhettek volna, de ha simán elveszik tőlük a győzelmet, az látványosan csalás, de így a döntetlen.. Fogjuk rá, hogy mindenki számára kb. elfogadható eredmény.. De kár is ezen agyalni, hiszen úgysem bizonyítható a dolog. Most már válaszol Ginának. – Nos a harmadik szám a mexikóiak ellen afféle gátfutás lesz. Akadályokat kell váltásban átugrani, méghozzá úgy, hogy közben az ellenfél maradék csapata átkokkal és gurkókkal bombáz. Ha valaki elesik, akkor azonnal vesztett a csapata. Négyen kell majd futni, a többiek átkoznak. – Azért a mexikóiak elég jó erőnlétben vannak, de ha a négy legtaktikásabb, vagy legerősebb angol megy ellenük, verhetőek.. Már kezdi is megfogalmazni a fejében a neveket.. Majd még először beszélnie kell Smallwood-dal is. Nagyjából a második körre a legtöbb erős csapat továbbjutott, de azért van pár meglepetés is, akik már mehetnek is haza. Ám mielőtt távozna, átveszi Tomtól a delegációs papírt, s átfutva azt bólint. – Legalább egy keménykötésű férfi is csatlakozik a bandához. Nőnek az esélyeink. – Ad hangot annak, hogy az elején alaposan meg volt róla a véleménye, hogy Dumledore szinte csak lámyokból állította fel a csapatát. Bólint, és visszaadja a papírt, hogy a fiú be tudjon mutatkozni a többieknek, ő pedig elmegy, hogy intézze neki a szálását. Na meg agyaljon a továbbiakon.
Eközben Sidneyt és Morticiát helyben akarja hagyni a három francia gorilla véla, a főnökük parancsára. Morticia a nemesebbik felén rúgja meg az egyiket, de a rá repülő második is kap egy sípcsontost. Sidney pedig üt vág, karmol, rúg, és hirtelen azon kapják magukat, hogy az ösztöneik felszabadultak, talán éppen attól, hogy ezen a meccsen nem kaptak lehetőséget, de az adrenalin végigszáguldott az ereikben. Na és persze egy vérfarkasról meg egy vámpírról van szó, akiknek három véla ficsúr nem jelenthet gondot. A hármas a földön nyöszörög törött csontokkal, és ha valaki rájuk talál, aligha lesz nehéz mágiával meggyógyítani őket, de mi van, ha ennek a verekedésnek következménye is lesz? Hiszen ez a francia öltöző.. Ám itt van egy tanú, aki mindent látott, mondhatni, megvédték a lányt, majd magukat is. A pasija sértődötten benyeli a káromlatokat, és láthatóan olyan fejjel száguld el, hogy márpedig ő most feljelenti őket. – Merci! – Közli a lány megsemmisülten, aztán rohanna a fiú után, hátha még le tudja beszélnie valami marhaságról, és pont ekkor kenődik le Chrisről, aki éppen betoppanna. Picit hátrarebben, aztán sikerül rajta felejteni a tekintetét. – Oh, pardon! – A szép lány szeme alatt a már említett monokli éktelenkedik. S most mintha valami pír is végigszaladna az arcát a hirtelen érintkezésről. Végül visszanyeri a lélekjelenlétét, és kikerüli Christ, noha a válla fölött még hátranéz rá, mielőtt eltűnne a folyosón.
//No részemről most ennyi, a harmadik csoportmeccs előtt tartunk egy nagyobb szünetet, hogy adjak lehetőséget a privát játékokra. Szerintem február végén folytatjuk, addig érdemes pörgős játékokat játszani, hogy be is fejeződjenek addig. Én pedig játékra hívható vagyok addig, ha valakinek hozzám lenne kedve! //
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Cody egy kicsit elveszik a színpadon, főleg persze az én tündöklésemben, mert úgy riszálok, mintha a lábamba oltották volna Gilly tehetségét. A legtöbb női tekintetet, meg persze a zsűrik tekintetét magamon érzem, de ez cseppet sem zavar, sőt, néhol észreveszem, hogy a többiek ellépik a dolgot, de még amikor “pihenőn” vagyok a táncban, akkor is sokan engem néznek és a minimális színészi játékomat és mozgásomat. Ha nem akarnék inkább farkasokkal táncolni a színpad helyett, akkor most kéne szépen felfedeznie valakinek! Lejövünk és ugyan dübörög a szívem de inkább vagyok felspanolva, mint elfáradva, szóval Lizzy vetődését is könnyedén le tudom venni, megölelem és kicsit meg is pörgetem, mielőtt leraknám. - Na, mondtam én, hogy néhány pacsi és már is menni fog ez. - mondom vidáman a csapatnak, aztán megakad kicsit nekem is a tekintetem a két hiányzón, vagy hát nyilván nem tud rajtuk megakadni a tekintetem, mert nincsenek itt. Egy másodpercre azért elkenődik a szám, hogy nem az egész csapat nézte végig, de már fordulok is tovább, hogy a srácokkal ezúttal kezetfogjak és lazán magamhoz húzva őket lekoccoljuk egymás vállát afféle fél-ölelésként. A boxba Ginától bele se rezzenek, hiszen direkt lányosra állította az erejét, bár átfut rajtam, hogy elsikítsak egy lányos “Aúúú”-t, de mivel valószínűleg még páran néznek minket, inkább nem rontom el a laza szépfiú imázsom a nézőközönség előtt. Dany természetesen Gilly-vel foglalkozik, amit egy darabig tolerálok is, csak szimplán nem fordítom oda a fejem, de amikor már sok ideje pihenteti az uncsihugi derekán a kezét, akkor azért megjelenik a hessss a szememben, de azért a szám sarkában ott egy kis mosoly. Fontos nekem a verseny valamennyire, de attól még nem tudom elfelejteni, hogy a csapat nem teljes, így a tekintetem állandóan a hiányzókat keresi, míg meg nem akadok az új pasin. Eddig a csapat lányokból és szálkás fiúkból állt, én voltam a legizmosabb még úgy is, hogy ugyan széles a vállam, de úgy túl sok extra izom nem feszül rajtam, viszont ez a srác… Na, ő lehetne a tankunk. Rajta azért még a ruhán keresztül is tudom, hogy vonulnak azok az izomkötegek. Szóval szurkolok, hogy Stansson felnézve a papírból azt közölje, hogy ő az új csapattársunk. Nem látom még mindig a többieket, így ahogy meghalljuk a végeredményt, én azonnal megindulok felfedezőkörre, kihagyom az örömködést, bár az arcomon azért ott az elégedett mosoly. Viszont ahelyett, hogy ünnepelnénk én inkább szeretnék csatlakozni Sidney-hez és Morticiához. A nyomolvasás mondhatni a véremben van, hiszen a Bestiamester szakon ha az ember varázslénybefogó akar lenni, akkor ez eléggé alapvető. Így a pálcámmal leírva egy-két mozdulatot emelem ki a padlóból a nyomokat és kezdem el követni őket, míg rájuk nem bukkanok.
Az a teljes igazság, hogy igazi olasz lévén imádom a zenét, és táncot. Ámbár dalszövegírónak igen pocsék vagyok. Ez utóbbi tényt Sera is tanúsíthatja. Szerencsére itt csak a begyakorolt koreográfiát kell követnünk, és bár néha van egy-egy ellépésem igyekszem úgy álcázni mintha az is direkt a koreográfia része lett volna. Remélhetőleg a fapofa zsűri beveszi. Ugyanakkor roppantul élvezem az egész műsort. Ez sokkal jobb mint a kviddics! Bár, hogy őszinte legyek azt is élveztem a vereség ellenére. Na igen, a híres Írek. Eleve nem volt semmi esélyünk, de így is a legtöbbet hoztuk ki a dologból, amit lehetett. Most pedig semmi esélye az ellenfelünknek! Ahogy lemegy a táncunk, és lejövünk a színpadról nem kevés dicsérő szótól hízhat mindhármunk mája. Hízik is rendesen. Ámbár Gina vállboksza annyira már nem esik jól, de csak a vöröskére kacsintok. Úgy fest mégis csak sikerül megkedveltetnem vele magam. Ekkor ér nem kicsit váratlanul az edzőbá mackós vállon veregetése, aminek hatására egy kissé esetlen mozdulattal lódulok egyet előre, és sikerül belekapaszkodnom Gilly derekába, csak hogy esetlenségem álcázzam, tovább is viszem a mozdulatot, és megpörgetem a lányt, mintha direkt akartam volna keringőzni vele. Számon a szokásos kis mosoly játszik. - Te vagy a leggyönyörűbb koreográfus a világon. Igazából te nyerted meg nekünk ezt a versenyszámot. - mondom teljes komolysággal az aranyos kölyök mosolyom ellenére. Végül megállok, és érdeklődve nézek Gina kérdésére az edzőre. Persze a kezemet gondosan Gilly derekán felejtve. Igazán érdekes alak ez a mi edzőnk. Váratlanul ért a dicséret tőle. Azt hiszem ez volt az első ilyen alkalom. Olyannyira hogy amikor véletlen kinéztem a partvonalra és láttam nekünk szurkolni a morozús férfit, annyira meglepődtem, hogy el is léptem egyet. Szerencsére gyorsan visszataláltam a ritmusba, és talán fel sem tűnt senkinek az egész, legfeljebb Codynak és Chrisnek. Eddig meg voltam győződve róla, hogy Stansson pikkel rám, vagy csak szimplán utál. De most egészen új pozitív lendülettel tölt fel ez a dicséret tőle, úgy fest van remény, hogy ő is megkedveljen. Persze az is lendítene a dolgon, ha végre kiírnák a francos eredményt, és az a mi javunkra döntene! Most komolyan, muszáj percekig tépni az idegeinket ezzel az eredményre várakozással? - Mindig ilyen sokáig tart? - teszem fel némileg türelmetlenkedve a kérdést Gillynek, aki mégiscsak versenytáncos. Vajon, hogy bírja ezt az idegtépő várakozást minden egyes versenyén? Persze a figyelmem aztán szinte rögtön egy új jövevényre terelődik, aki megszólítja az edzőnket. Érdeklődéssel nézek a srácra és az edzőbára is. - Szerinted ki a srác? Tényleg hol lehet Sidney és Morticia?- súgom Gilly fülébe, hogy csak ő hallja. Érdekes, hogy egy plusz csávó megjelenik, és két lány csapattársunk meg felszívódik. Furcsa. Azt hittem legalább Sidneytől is bezsebelhetek egy-két dicsérő szót, de ezek szerint tévedtem, mert nincs itt...
ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Sejtettem, hogy Sidney nem lesz túlzottan feldobva attól, hogy nem hagytam egyből rávetni magát a srácra. Csak tényleg elég rossz lenne, ha ő vagy mi jönnénk ki szarul a helyzetből, Stansson se lenne gondolom elragadtatva, ha egy ilyen miatt zárnák ki a csapatot. A kérdésemre adott ingerült válaszból leszűröm, hogy ezek között történhetett valami, de nekem elég ennyi is, hogy tudjam, nem csak az ártatlan nők megmentőjét akarja játszani a lány, hanem valami személyes dologról van szó. Nem is faggatózok tovább egyelőre, csak bizalmatlanul méregetem a fiút, az ilyen francia nyálas alakokról amúgy is meg volt a véleményem, ami nem túl pozitív. El is engedem a lány karját, minden bizonnyal kellően jó indoka van szétátkozni azt a szemetet, de ekkor erősítést hív. – Fú de gázak vagytok… Hárman kettő ellen, nagyon kemény – vetem oda nekik undorodva, és nem érdekel, ha nem értik. Elvigyorodom annak a gondolatára, hogy ezek nem tudják, kikkel kezdenek, és azt hiszem, jobb felállásban nem is lehetnénk most itt. Nem emlékszem rá, hogy a véláknál is tartozék lenne az emberfeletti erő. Minden esetre nem akarom felfedni most ezt a képességet, mert még fel is használhatják ellenünk valahogy, úgyhogy igyekszem csak annyit használni, amiből kivételesen edzett és jó formában lévő ember benyomását keltem. Megpróbálom közepes erővel sípcsonton, vagy a férfiak érzékeny területén rúgni, reflexből el kellene engednie, ha így történik, akkor ha Sidney is kiszabadul, mellette termek, és várom, hogy mit lépnek erre a görények. Én varázslásban nem vagyok annyira jó, úgyhogy egyelőre nem rántok pálcát, de kéznél van, ha szükség lenne rá.
Ez a versenyszám legalább úgy néz ki nekünk kedvez. Legalábbis úgy fest jobban állunk Dany egy-két ellépése ellenére is. Nem lehet más a végeredmény, csak a mi győzelmünk. Mégis a torkomban dobog a szívem, noha Lizzy biccentését egy viszont biccentéssel jutalmazom, és ezúttal én kaparintom meg Gilly másik kezét. Valószínűleg csak ideges zavaromban, amit mély levegőkkel próbálok kompenzálni. Így szép lány hármas füzért alkotunk középen a koreográfussal. Ahogy a srácok lejönnek a színpadról, bár eredmény még nincs, én mégis biztos vagyok. Nem is nézek a kijelzők felé, a srácokat veszem célba Gillyt elengedve. - Klassz volt srácok! Tuti miénk ez a kűr! - vigyorgok rájuk, és mindhárom fiú kap egy enyhe "lányos" erősségű vállbokszot, csak amolyan biztató haveri alapon. Cody amúgy is a legjobb barátom, a fő bizalmasom, Christ egészen kedvelhetőnek vélem, főleg amikor hajlandó nekem a bestiamester szakról beszélni, Dany... nos ő meg Dany. Talán idővel megszokom. Belekarolok Codyba, de az idő közben megjelenő Edzőre nézek. - Mi lesz a következő versenyszám, amit megnyerünk? - szegezem a férfinak, épp csak az után, hogy kimondta a fiúknak szánt dicsérő szavait. Biztos vagyok benne, hogy már tudja. Ugyanakkor már az is biztos mindenki számára, hogy biztos vagyok az eredményben ezért kérdezem a Herrt erről. Na meg, hogy nem felejtettem el a férfi szám előtti szavait. Sőt mennyire is foglalkoztat azóta is. Vajon mi lesz a következő szám, amibe engem nevez? Varázslabirintus, amihez találékonyság kell, vagy hippogriff lovaglás, amihez ügyesség? Netán szemtől szembeni kézitusa az ellenfél egy játékosával? Minden esetre a tekintetem türelmetlen érdeklődést sugall a férfi felé. Az idegen srác megjelenését nem kommentálom, pusztán egy gyanakvó pillantással mérem végig. Elvégre nem engem szólított meg. Szerencsére. Azonban nem bízom benne csak így. Lehet valami kém, egy ellenséges csapatból, vagy ki tudja honnan, és mért szalajsztották...
♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Teljes mértékben megbízik a testvérében, ezért is van ott, ahol most van, és amikor Gina kissé alább hagy, és megnyugszik, akkor csak biccent neki. Utána pedig teljes figyelmét a pálya felé fordítja, bár tény, hogy a keze azért eltéved, és finoman megfogja Gilly kezét, és néha meg-megszorítja, amikor látja, hogy Dany ellép valamerre, vagy valamit bénázik, aztán, ahogy látja a saját bátyját, akkor azért kihúzza magát, és belőle is előtör a kislány, és lelkesen tapsol, amíg táncolnak, és amint lejönnek a pályáról, lendületesen Chris nyakába vetődik, és ugrik, alaposan megszorongatva a bátyját. - Zseniális voltál! - lelkendezik egy sort, aztán megköszörüli a torkát, és a többiekre is elismerően néz, meg biccent nekik, Dany valszeg úgyis Gillyvel lesz elfoglalva, de azért jár nekik a dicséret. - Profi, ügyes teljesítmény volt, nagyon klasszok vagytok srácok, tudtam, hogy menni fog. Profi táncosok, profi edző-páros. - csap egy kacsintást Gillyre, ahogy ilyenkor szokták, majd valami mély hangot hall maga mögül, és egy pillanatra össze is rezzen, amikor a Herr megjelenik. És ahogy egy kezet érez a vállán, finoman beleborzong, de ez a jóleső, elismerő borzongás. Elmosolyodik, és finoman a férfi felé sandít, majd az eredményjelző tábla felé. Nem mer nagyon megszólalni, meg mondani semmit, mintha azzal lerombolná a pillanatot,de érezhetően baromira jól esik neki, hogy kaptak dicsérő szavakat is, egy olyan sportágban, ami a férfit nem igen érdekli meg érinti meg, és még fizikailag is mellé áll az edző. Még a végén kiderül, hogy nem is akkora bunkó, meg érzéketlen tuskó, mint amekkorának tűnik.
Nem mondom, hogy nem lepődöm meg Morticia megérkezésén, de azon még inkább, amikor elkapja a kezemet, pedig tudom jól, hogy jót akar, hiszen ha megátkozom talán még engem zárnak ki a versenyből, vagy az egész csapatot rossz esetben, úgyhogy ebből jól nem jöhetnék ki, de közben pedig a düh, ami bennem fortyog, szinte már irányíthatatlannak tűnik. - Nagyon jó okom van rá... ez nem elég? - eszem ágában sincs itt most mindenki előtt kiteregetni a szennyest, és talán máshol sem, de nincs is időm igazán magyarázkodni, mert hiába, hogy Morticia nem akar bajt, úgy fest ez a franciákat nem különösebben érdekli. Nem vagyok dühös a lányra, legalábbis rá semmiképp sem, ez ezeknek a görény alakoknak szól. Még pálcával reagálni sincs igazán időm, hiszen többen vannak, ám jó eséllyel nem számolnak azzal a ténnyel, hogy mi nem vagyunk átlagos lányok, bármennyire is egyértelműnek tűnik, hogy könnyű dolguk lesz velünk. - A gyáva most is csak mások háta mögé bújik! - vetem még oda emberünknek, de utána már azzal foglalkozom, aki próbál lefogni, mert jó eséllyel csak próbál, hiszen bár lány vagyok, de edzett, és hát lássuk be nem elhanyagolható tény az sem, hogy vérfarkas vagyok, még ha épp nem is vagyok olyan szinten erőm teljében, mintha mondjuk felhörpinteném a farkasélesztőt, de no, az aduászt nem itt lőjük el nem de? Próbálok tehát védekezni, sőt ha arról van szó oda is csapni, rúgni. Nem vagyok elveszett lélek és csak azért, mert ezek pasik, nem feltétlenül tudnak lenyomni minket, ha jobb a taktikánk és az ügyességünk. Azért három a kettő ellen még nem olyan eget rengető túlerő és kétlem, hogy Morticia is egy könnyen hagyná magát, sőt!
Az út hosszú, rémisztően hosszú, ennek köszönhetően azonban van időm megvitatni magamban azt, hogy vajon miért pont én voltam az, akit beválasztottak, mint erősítést. Tény és való, hogy sportos alkat vagyok, ennek ellenére viszont talán meglepően hathat, hogy nem a testedzés az életem, mi több, a Roxfortban sem vagyok benne semmilyen sporttal kapcsolatos szakkörben sem. Talán a kviddics az, amit szeretek és amit szívesen játszom otthon, de a többi… Mindezek ellenére McGalagony engem értesített, én pedig kalandvágyból mentem bele az egészbe. Nem hiszem, hogy pont én lennék az, akivel bármennyire is ki lenne segítve az angol csapat, de nyilván senki más nem vállalta a dolgot. Az a Stansson fickó elég keménynek tűnik, félnek is tőle sokan, mint a tűztől, nekem azonban nem mozgatja meg a fantáziám egy kemény edző sem. Oké, talán más lenne a helyzet, ha olvastam volna róla a cikkeket az újságokban, de mivel már hónapok óta nem vettem semmiféle lapot sem a kezembe, nem parázok. A repülőút végén még pont annyi időm marad, hogy megkeressem a szállást, lehajítsam a cuccot, majd siessek a helyszínre, ahol a többiek elméletileg éppen versenyeznek. Nem mintha nem lenne időm és okom pihenni, de úgy tudom, jelen pillanatban valamiféle táncverseny zajlik, én pedig nem fogom kihagyni azt a látványt, ahogy fiatal kis csibék rázzák fel-alá magukat a színpadon, csinosan kirittyentve. Akármilyen fáradt is vagyok, ezt nem hagyhatom ki, látnom kell! Lehajtok hát egy csésze kávét, majd sietek is, hogy ki ne maradjak ebből a csodálatos látványból. Nem sokkal később már a helyszínen állok és kissé tátott szájjal bámulom a… fiúkat? Ezek komolyan a fiúkat vetették be, mint titkos fegyvert? Semmiféle csábos idom? Semmi? Komolyan azt hitték, van esélyük sima tánccal? A lányok legalább elvarázsolnák a zsűrit a szépségükkel, de a fiúk aligha vehetőek egy kalap alá velük. Nem mintha nem lenne jó a tánc, de egy ilyen szintű versenyen ez már nagyon kevés. Ha vélák is indulnak, akkor pedig már pakolhatunk is, pedig még csak most érkeztem meg. Csendben figyelem hát a műsort, hátam a falnak vetve, keresztbefont kézzel, miközben magamban azt remélem, hogy mindez elég lesz arra, hogy benn maradjunk a versenyben. Igen, tudok az írek elleni vereségünkről, pár napig arról beszélt az egész iskola, így ha még egy versenyt bukunk, akkor esélyes, hogy az esti járattal indulhatunk is vissza. Nem mintha nem szeretnék utazni, de egy nap alatt két repülőút sok lenne. Nagyon sok. Nem sokkal később vége a számnak, a fiúk lemennek a színpadról, majd mindenki köréjük sereglik. Veszek hát egy mély levegőt, majd a hátuk mögé állok, megköszörülöm a torkom, végül megszólalok: - Elnézést, Stansson edző? - szólítom meg a férfi hátát, miközben előkeresem a papírt, melyet még Dumbledore adott a kezembe az út előtt. A pergamen elején a Roxfort hivatalos bélyegzője áll, melyben a férfit tájékoztatják arról, pontosan miért is vagyok itt. Remélem, ezekkel a sorokkal minden a helyére kerül.
A fiúk tánca Sidneyhez hasonlóan őt sem tölti el komoly lelkesedéssel. Az ő idejében a tánc nem volt versenyszám, vagy ha az is volt, szerencsére ő akkor pont kimaradt. Ott hagyja Elizabeth-et, és Ginát, hiszen amit akart, már megmondta. Látja, hogy a vérfarkas és a vámpír elindul, legalább jó párost alkotnak, Stansson pedig igyekszik a versenyszámra koncentrálni. Egy hatalmas nagy kivetítőn olykor kiírják a többi csapat teljesítményét, és a férfi meglepődve veszi észre, hogy bizony a franciák is csupán döntetlent értek el. Lássuk be, a véla bűbáj nem jó mindenre, és mindenki ellen. A norvégok tánca végül igen felemásra, mondhatni bizonytalanra sikerül, s bár megtapsolják őket, vélhetően a lelkes éjjenzés a saját híveik közül kerül ki. Stansson a bírákat figyelik, akik tanácstalannak tűnnek. Hárman vannak, és mintha mindhárom csóválná a fejét még a többi véleményére is. Ez végülis bíztató jelnek tűnik, noha a férfi nem ismeri Gilian stílusát, na meg Elizabeth mentorálást, hogy jó embereket választottak-e ki erre a számra, hiszen a rossz döntés egyenlő a közvetlen repülőjárattal Londonba. Aztán jönnek az angolok, Cody, Daniel és Christopher, akik kviddicsben erős közepest nyújtottak, most viszont legalább olyan szintet kell hozniuk, mint a norvégok. A táncuk egyébként egyészen inspiráló, ezért amikor Daniel véletlenül kinéz a partvonal irányába, Stansson bíztatóan zárja felé az öklét, jelezve, hogy csak mindent bele. A szám lemegy, a férfi erőteljes tapssal áll ki a csapata mellett, s amikor kijönnek hozzájuk, akkor igazi medveszerű vállonveregetéssel gratulál nekik. - Ez komoly volt kölykök. Győzni fogunk. Győznünk kell. – Szólal meg úgy, hogy Elizabeth is hallja. Felé felmutatja a hüvelykujját. Sőt, tovább is megy. A lány mögé lép, s mivel jóval magasabb, a szőkeség vállára helyezi a kezeit, várva a bírák döntését.
A másik szálon Sidney és Morticia belép, s a már jól ismert francia sármőrt láthatják egy szőke lánnyal szemben, akinek a szeme alatt már komoly pofonnyom duzzad egész gyorsan. A lány talán valami barátnőféle lehet, de hát még ő sem érdemli meg ezt a bánásmódot. Viszont a ficsúron kívül most ott van az a három francia fiú is, akik annak idején elvitték a kocsmából, amikor Stansson helyben hagyta. Ez talán a revans ideje. A sármőr ugyanis csak félvállról mondd valamit a másik háromnak, mire a szőke lány felsikoltva próbálja megállítani őket, de egykori „szerelme” csak durván hátralöki. A három testőr pedig nyilvánvaló szándékkal kapja el Sidney és és Morticia karját, hogy minimum falhoz vágják őket, vagy a földre, hogy meg lehessen őket taposni. Hiába no, a francia csak a külvilág felé úriember.
Az edző szavaira csak bólogatok. Igazából nem tudom eldönteni, hogy hibáztatom-e magam a vereségért, szerintem egy ember nem lehet felelős érte, végül is csapatsport. Vagy mindenki vagy senki, mert ha csak egy tehetne róla, akkor nem működik igazán a csapat, legalábbis szerintem. Maga a táncos része nem különösebben izgat, mert nem értek hozzá és annyira nem is érdekel, úgyhogy kapok is a lehetőségen, mikor Stansson Sidney után küld. Elég gyors vagyok, úgyhogy hamar beérem a lányt. Ő sem szól semmit, csak biccent, így teszek én is. Közben valahogy sikerül a vélák felé eljutni, remek, remélem kijönnek beszólogatni, hogy végre legyen valami ok, ami miatt elintézhetjük őket, mert idegesítenek. De ehelyett valami veszekedésféleség szűrődik ki, ami Sidney-t számomra érthetetlen okból nagyon felbosszantja. Még magamhoz térni sincs időm, olyan gyorsan történnek az események, a pofon, Sidney belöki az ajtót és majdnem szétátkozza a fiút, az utolsó pillanatban elkapom a karját, még mielőtt kilőné az átkot. – Mi a franc folyik itt? – kérdezem, igazából Sidney-től, mert úgy tűnik, ismeri a fiút, de akár tőlük is. Azt persze nem gondolom, hogy a lány csak puszta kedvtelésből akarna rontást küldeni a pasira, szóval ha kiderül, hogy igen jó oka van rá, akkor nem fogom visszatartani, annak vagyok a híve, hogy ha valaki megérdemel valamit, kapja is meg, és most sem a fiú iránti felebaráti szeretet miatt tettem, amit tettem, hanem, mert nem akarom, hogy a csapatunk egyetlen értelmes tagja fölöslegesen bajba keverje magát még a második forduló előtt.
Indulás előtt azért még lepacsizok Chris-szel, ha már neki ez ennyire fontos és amúgy se én maradjak ki, még ha nem is kifejezetten az én stílusom az efféle. Csak aztán lépek le biccentve még egyet Lizzy felé. Nem ellene szól, mondhatja azt az edző, hogy nem vagyok jól, végül is hamarosan telihold, jobb is, hogy ebben a versenyszámban nem szerepelek, de hogy itt üljek addig is, ha tehetek valami hasznosat. Az tuti, hogy még meggyűlhet a bajunk a franciákkal és jobb ennek utána menni még előtte. Ha esetleg Morticia beérne, akkor majd meglepetten biccentek neki, főleg hogy közben meghallom a szóváltást, még hozzá igen ismerős hangok szűrődnek ki a vélák öltözőjéből, annak ellenére, hogy nem ők lesznek a következő ellenfeleink, de biztos vagyok benne, hogy ha tovább jutunk akkor nem fogják csak a pályán lerendezni ezt a dolgot, vagy legalábbis biztosan megpróbálnak majd trükközni valamit. - A... - elnyomok egy halk káromlatot és persze egy pillanat alatt rendesen megugrik a pulzusom, amikor meghallom az ismerős hangot és még pofon is csattan, majd a sírás. Nem, nem hallgatózom tovább, vagy ilyesmi, egyenesen belököm az ajtót és berontok az öltözőbe. Az a fickó már kapott az edzőtől egy kellemes kartörést, de ha tőlem is akar... Maximum Morticia tarthat vissza, ha nagyon szándékában áll és utolért ugye, elkapva a karomat, de az első düh nem igen hagyja, hogy hallgatózzak, pedig lehet hogy lenne haszna. - Nem tanították neked, hogy nem bántuk nőket? - észre sem veszem mikor került a kezembe a pálcám, de már a vélára szegezem. Annyira, de annyira megérdemelné, hogy valaki úgy istenesen ellássa a baját! Ki tudja mit tett volna velem, ha Stansson nem lép közbe és ki tudja, hogy mit akar most ezzel a lánnyal és miért vágta pofon, már ha ő volt és nem derül ki, amikor belépek, hogy épp fordítva történt...
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
A feszüölő fiatal testek érzékien vadul egymásnak esnek miközben... - Hm? - ocsúdok fel, amikor Lizzy vállon boxol és kicsit elvigyorodom. - Naná, hogy imádni fognak, három ilyen helyes srác előttük vonaglik. - dobom vissza, lelkesen és lazán, mintha valami vetkőzős táncra készülnénk, pedig hát szerintem akkor vágnának végleg ki a csapatból, ha most meg túltolnám az elképzelést és "túlteljesítenék". Maradjon az a textil, főleg, hogy a zsűri savanyú képét látva úgy érzem, mintha a Wizengamot, vagy mi előtt kellene riszálnunk. Most többen pacsiznak a csajok közül, ami király, ad egy kis lelkesedést, és már vonulhatunk is a színpadra. Nagy mosoly Dany-től, nagy mosoly tőlem, remélhetőleg nagy mosoly Cody-tól is, a harmadik fellépőtől, hiszen ha ketten kell lenyomnunk az egészet... Hát, érdekes lesz. Nehéz lenne nem úgy letáncolni az egészet csak kettesben, hogy ne tűnjön valami nagyon liberális és elfogadó meleg násztáncnak. Ami nem rossz dolog, csak a savanyú pofák lehet nem protestálást szeretnének látni az LMBT társadalomért, még ha menő és szórakoztató formában is. Elkezdjük az amcsi-olasz-angol koreográfiát, lényegében egymásnak passzolgatva a rivaldafényt, mintha valamiféle belső versenyben mérettetnénk meg, és amíg én kezdem, addig a másik kettő csak alapvető mozdulatokat tesz és lényegében egy kis drámát belekeverve engem néznek ők is, a mozdulataimat, hogy amikor én végzek, felvegye a következő a fonalat, megváltozzon a zene, és a saját népének a zenéjére táncoljon tovább - hiszen az olaszok jönnek. Addig én várakozom és játszok meg néha elismerő füttyenést, néha "na én jobb voltam" arcokat vágok, míg a végén anglia nem jön, és amikor Cody végez, akkor az eddig látott összes mozdulatból valami újat gyúrunk össze, valamit, amiről Anglia szól, hiszen nem csak amerikában van rengeteg nemzet, hanem itt is. Keveredik minden, hatunk egymásra, ami tetszik beépítjük, ami ósdi elfelejtjük, és egy olyan koreográfiát mutatunk be, amiben van feszültség, versengés, dráma, fejlődés, és tetőpont, mikor mind a hárman mondhatni összefogunk és együtt fejezzük be a finálét. És mit szerénykedjek? Ász vagyok!
Sikerül azt hiszem nekünk hármónknak elég egységes képet ölteni. Ruha tekintetében legalábbis. Chris megjegyzésére elmosolyodom. - Nem csak a közönség, de a zsűri is elolvad tőlünk, olyan jók vagyunk!- kommentálom egy megjátszott cica mozdulattal, és elnevetem magam, oldandó a feszültséget. Persze amikor végig nézzük a Norvégok táncát, és a cseppet sem biztató fa képű zsűri unott arckifejezését, amiből semmire se lehet következtetni, egy gombóc lassan a torkomba kezd kúszni. Nem tűnnek elragadtatottnak, tehát lehet esélyünk, csak jobbnak kell lennünk. Most mi jövünk! Felveszem tehát az erre az alkalomra tartogatott mosolyom, és ahogy indul a mi zenénk, jöhet a tánc! Most aztán tényleg koncentrálok, hogy hibátlan műsort adjunk elő, és lenyűgözőek legyünk!
ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Önmagam is meglepve kissé, de látszatra vidám szurkoló lány arckifejezéssel viszonozom Chris pacsiját, és igyekszek a három srác felé pozitív és lelkesítő lenni. Tőlem már-már szokatlan mértékben. Ezt talán Cody érezheti ki leginkább, hisz ő az aki a kis csapatból leginkább ismer. Bár Dany is, akihez eddig nem igen volt egy kedvesnek mondható szavam se angolul, se olaszul, is furcsállhatja a dolgot. Persze mindez nem tart nagyon soká. Csak, amíg a fiúk ki nem értnek a látó, és halló távból. Aztán persze kifakadok Lizzynek, és Gillynek, amit végül az edzőbá is lekommentál. Valóban pocsék lenne úgy haza menni, hogy nem léptem pályára remélem lesz lehetőségem bizonyítani. Leginkább saját magamnak. Tudnom kell, hogy nem vagyok egy értéktelen senki. Ugyanakkor el kell ismernem Lizzy és az edző igazát. - Sikerülni fog nekik. Tovább jutunk. Ez nem lehet kérdés. De igazatok van. Az nem segít, ha itt tépem a saját idegeim. Talán kérnem kellene Codytól valami idegnyug... ááh mindegy. - szakítom félbe magam, ahogy rájövök, hogy ezt az esélyt elszalasztottam, ugyanis a három fiú épp most kezdi a táncbemutatóját. Így jobb híján szinte teljesen öntudatlanul nyúlok a bicskám után, és kezdem el forgatni az ujjaim között, ahogy a produkciót figyelem. Ugyanakkor valami az edző mondatából még elszivárog a tudatomig. Azt ígérte, ha tovább jutunk, akkor a következő körben biztosan pályára lépek. Egyrészt valamilyen szinten hálás vagyok a lehetőségért, másrészt már biztosra veszem, hogy az edző tudja mi lesz a következő forduló feladata, csak még az nem bizonyos, hogy a norvégok, vagy mi bizonyíthatunk benne. De ha mi, akkor olyasminek kell lennie, amiben nagyon jó vagyok, különben az edző nem mondott volna olyat felelőtlenül, hogy engem küld pályára a következő körben, ha lesz következő kör... vajon mi lehet a következő feladat... Máris kicsit jobb, hogy mellékesen van min agyalni, van mit találgatni...
♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Chris felé még küld egy váll boxot. - Ide koncentrálj, imádni fognak titeket. - jelzi, hogy ne az edzővel foglalkozzon,úgy tűnik, szabad kezet kaptak,úgyhogy itt az ideje, hogy megmutassák. Ha őt ennyire nem érdekli a csapat,akkor ápolja csak nyugodtan ás lelkét, az Ollivander testvérek megoldják. És persze Chrisnek jár a pacsi is, és nézi, ahogy a fiúk a pályára mennek, amikor is meghallja a dörmögő hangot maga mögött. De oda sem néz. - Minden rendben Herr, nyugodtan visszamehet. Biztos hiányolják. - az a bizonyos bizalom szó azért megüti a fülét, és elmosolyodik. - Nekem bőségesen elég, a többieket kérdezze. - utal ezzel arra, hogy nem akart ő itt litániát hallgatni, csak valamiféle törődési látszatot, hogy érdekli, mi is van a csapattal, akkor is ha ez "csak egy tánc" mert ettől függetlenül esélyesen ezen múlik minden, főleg a továbbjutásuk. Gina megjelenésére, meg enyhe kifakadására csak ránéz a lányra, egy halvány félmosollyal. - Az én csapatom, tudom mire képesek, és nem segít, ha azt látják, hogy ki vagyok akadva. Meg ahogy a Herr mondta, ez még csak a második szám. Leszel eleget a pályán. Ha nagyon nem bírod, menj fel a többiekhez nyugodtan. - és ezzel vissza is fordul a srácokhoz, és szorosan Gilly mellett állva nézi végig a táncot, miközben próbálja hasonlítani az előttük levő produkcióhoz. A franciák meg részéről semlegesek, most a fiúkon a világ szeme, akiket pár francia nem fog elszédíteni.
Elizabeth sértődött, szinte kétségbeesett pillantásán mégis megindul benne valami, és pár pillanatra magára hagyja Sidneyt, de csak azért, hogy kemény bírálattal illesse a mostani meccsre kiválaszottt csapatkapitányt, aki próbálja még az utolsó pillanatban is instruálni a csapatát. - Valami gond van Ollivander? – Halkítja le a hangját, hogy visszatérjen arra a beszélgetésre, amit még a táborban kezdtek. Akkor úgy tűnt, megértették egymást, és még jól is alakult a felkészülés. Ehhez képest Elizabethből ismét a féltékenység úszik a felszínre, Stanssonnak viszont már nincsen ideje a tini érzelmekre. Nem is tudja, hogy akkor miért szólította meg a lányt. Talán azért, mert nem akarja őket teljesen úgy kezelni, mint amilyen neveltetést ő kapott annak idején. Ő mindig nyerni akart, akárcsak Sidney, de Elizabethnek olykor másféle támogatásra, visszajelzésre is szüksége van. – Szabad kezet adtam, nemigaz? Nem elég a bizalom, amivel élhetsz? – Csóválja a fejét, hiszen most egyes egyedül a lány kezébe adta a továbbjutás kulcsát, és nem gondolná, hogy további bátorításra szorul, hiszen már megannyiszor előkerült, hogy Lizzy milyen erős lelkileg, és milyen profi a hazájában, de mégis most úgy tűnik, összeroppanni látszik a hirtelen támadt felelősségtől. Nem veszi észre, hogy a férfi Sidneyt pont azért támogatta, mert a marcona stílus ellenére a vérfarkas lány nagyon is törékeny. Miközben figyeli a bevonuló norvégokat, hálát az égnek, hogy legalább a franciák nincsenek sehol. Gina felé intézi a költői kérdésnek szánt válaszát. – Tudom, hogy most nem tehetsz semmit, de ha marad esélyünk a meccs után az utolsón tovább jutni, ott mindenképpen szerepelni fogsz Acceptier, és megmutathatod, hogy mit tudsz. Garantálom. – Utal rá, hogy a kislány még egyik versenyszámban sem indulhatott, és most már csupán ő az egyedüli kimaradó. Biztosan pocsék érzés lenne, ha nélküle veszítene a csapat a végén, s úgy jönne haza a bajnokságról, hogy pályára sem lépett. A norvégok kezdik a táncukat, ami nem rossz, de a három bíró, aki most látható is egy pulpitus mögött, nincsen elragadtatva. Hát igen, a norvégok nem éppen egy táncos nemzet. De nagyon kétesélyes a dolog, hiszen az angolok sem. Kérdés, hogy Gilly mennyit tudott áthozni az amerikai stílusból, hiszen ott rengeteg kultúra találkozik, talán éppen ez lehet a mentőöv. – Győzelmi kényszer van rajtuk. Akárcsak rajtunk. Aki itt veszít, az mehet haza. Te ne hibáztasd magad, nem rajtad múlt, elkaptad a cikeszt. – Mormolja Morticának, visszalépve Sidney mellé, s átható pillantással illeti Christophert, aki nagyon őket mustrálja. Nem érti sem az ő tekintetét, ahogyan Elizabeth féltékenységét sem, hiszen mindenki próbál egy értelmes kapcsolatot ápolni, és hát lássuk be, éppen a fiú ölelgette a sajtótájékoztatón Sidneyt. – Menj csak, megértelek. Így vagy úgy, de hamarosan vége. – Ő maga sem tudja, hogyan állna ki táncolni, és hát a lány sem az a kaliber. Azt nem tudja, hogy mi dolga lenne, hiszen most a verseny a fő szám, de Stansson érzi Sidney tehetetlenségét is, hogy nem avatkozhat közbe. Amint Sidney elindult, a férfi int a hüvelykujjával Morticinának, hogy menjen utána, ne hagyja egyedül. A norvégok tánca közben lemegy, és jöhet az angol trió. Stansson elnyom egy mély sóhajt, az égnek emelve a tekintetét Gillan tudásáért fohászkodik. A két lány eközben elindul a folyosók felé, s bár a következő ellenfelük Mexikó, Sidney szerencséje mégis inkább a gyűlölt vélák felé sodorja őket. Az öltöző ajtaján ott a francia zászló. S bár kint hangzavar van, azért a vérfarkas és a vámpír jól hallja, hogy bent egy fiú, és egy lány nagyon veszekszik. Sidney számára a fiú hangja nagyon, nagyon ismerős. Egy csattanás, és a lányból éles zokogás tör ki.
//A három fiútól egy-egy tízoldalú dobást kérek. A célszám összesen 15.//
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
A kviddicses vereség nem volt egy jó kezdés, de az az igazság, hogy senki se esett nekem azzal, hogy alulteljesítettem, meg úgy egyáltalán nem indult meg a csúnya vérszívás, hogy mi kinek a hibája, szóval magamban elfüstölöghettem, hogy világbajnok csapatba nem illek, aztán ennyi. Sőt, még így is túléltük a meccset úgy, hogy nem volt hatalmas szakadék a pontok között. Ugyan nem vagyok egy pletykás fazon, de az, ahogy Stansson bánik Sidney-vel az valami olyasmi, amit nem lehet nem észrevenni. Gondolatban már azon merengek, hogy hogyan esik egymásnak a két, feszülő test és kezdenek egy állatias, vad szexbe… Elkalandoztam. Mondjuk a szemem totál elárulja, ahogy az edzőbá’-ra és az egyik CSK-nkra nézek - hál istennek nem Lizzy-re -, hogy folyamatosan az interakciójukon függök, szinte bámulom őket gondolatban párosítva, sokatmondó fejeket vágva. Még nem vettek elő, hogy mi a franc van, bár nem lepődnék meg, ha Stansson felnyomna a falra azokkal a vaskos karjaival, csak épp nem olyan izzással, amivel Sidney-t tenné. Nem vagyok a kemény ütemterv és edzések nagymestere, így a legutóbbi szám után legszívesebben kibuliztam volna, hogy pihenős legyek, de hát az unokahugiknak nem fogok nemet mondani. Nem lébecoltam el, nem akarom őket cserben hagyni, de a táncos talpamat inkább a szórakozóhelyekre tartogattam eddig, a mostani koreográfia pedig nyilván nem csak diszkós ugrálás. Szépen kicsípjük magunkat, valami egységes formát öltve a többi sráccal. Mindhárman nyúlánkabb, szikár srácok vagyunk, szóval a tükörben nézegetve magamat nyomok is néhány cuppot a tükörképemnek. - Ezaz, imádni fog minket a közönség. - mondom a srácoknak, nagy magabiztossággal, de igazából nem száz százalék a lazaság, csak azért nyomom így, hogy nekik is erőt adjak és ki ne bukjon valakiből a lámpaláz. Mikor utoljára találkozunk a csajokkal ezúttal is lepacsiznék mindenkivel. - Ha most se kapok pacsikat ne csodálkozzatok, ha nem nyerünk. - jegyzem meg, egy kis vigyorral elvéve az élét annak, hogy a legutóbb vajmi kevesen vették észre, hogy csapatpacsizást akartam a meccs előtt. Bólintok Lizzy utolsó instrukcióira, biztosítom a két csajszit, aki foglalkozott velünk, a lelküket is kitették, szóval mi is odatesszük majd magunkat. Ha megadják a jelet hát irány a rivalda és kezdődjön a tánc.
️
