2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Rémszem sietve távozik, gondolom épp elég dolga van, főleg azok után, hogy többen magukhoz tértek, meg sustorognak olyasmit is, hogy Jenningsék szőrén-szálán eltűntek és senki sem tudja, hol vannak. Nekem mostanátan az elsődleges dolgom az volt, hogy kiderítsem mi van Andrewval, nem igazán volt érkezésem mással foglalkozni, ezért csak futólag kaptam információkat innen-onnan más témában. - Nem tudom, hogy milyen közös ügyetek lehetett, de kiderítjük. Úgy tudom bent tartották megfigyelésre azokat, akik magukhoz tértek. Volt, akinek nagyon sok idő esett ki. - sóhajtok, mert azért ezt ezúttal Andrew is áttudja érezni, bár ő nem volt kómában, az emlékek ott vannak valahol a fejében, csak elnyomva, elrejtve, talán nem annyira kitörölve, hogy nem hozhatóak vissza. Talán csak félresikerült a varázslat, vagy kapkodva hajtották végre, ezért vettek el többet, mint kellett volna, netán csak Andrew reagált rosszul, vagy maga a fizikai sérülés okozta az emlékezet vesztést, ezt még nem tudjuk. E miatt is hasznos lenne a Szent Mungóba menni, talán ott eleve többet tudnak segíteni, no meg kiderülhet egyáltalán milyen ügyben nyomozott. Elindulunk hát, ő pedig kérdez, én pedig egy pillanatra megtorpanok. Nehéz ezt így felvázolni és azt hiszem egyértelműen az az út a függönyön túlra volt az igazán vízválasztó, bár már előtte is alakult valami, de akkor éreztem úgy, hogy felszabadult a bosszúvágya alól. Nekem is sokat segített, hogy beszélhettem anyával, megnyugtató volt és kicsit rendbetett dolgokat, még ha nem is törölte el azt, amit a bátyám tett. - Ez elég hosszú és bonyolult. Egy rosszul sikerült akció során lett közös a szívünk, utána pedig már valahogy hozta magával a helyzet, mert nem igazán tudunk nagyobb távolságra eltávolodni egymással. Aztán elindultunk a függönyön túlra megmenteni Codyt és ott sokminden a helyére került bennem és benned is, főleg... benned. Megnyugodtál kicsit. - próbálom röviden összefoglalni, bár ez aztán tényleg csak rövid összefoglaló, de legalább elfoglaljuk magunkat, amíg a kandallóhoz érünk, hogy a legrövidebb úton jussunk el a Mungóba. - Azóta már sokminden történt. Látod az aurorokkal is kapcsolatba léptél és bár még nem teljesen, de valamiféle együttélés is van, csak még neked be kell fejezned a sulit. - folytatom, mert sejtem, hogy az is érdekli, hogy jelenleg hogyan állunk egymással. Azt gondolom a valamiféle együttélésből sejti, hogy nem csak csók szintjéig jutottunk el. Nem véletlenül merült fel a házasság gondolata is, bár a jelenlegi helyzetben talán nagyon abszurd, hiszen az utóbbi időben nagyon sokminden történt és ennek jó része nem éppen kellemes esemény. Nem pont olyan most a világ, amiben az ember békésen ünnepelgethet. Aztán ott a tény is, hogy igazából egykikünknek sincs családja, akikkel ezt megtegye.
Szeretnék emlékezni, viszont megkönnyebbülés is, hogy ő már fejben előrébb tart, mint az utolsó kép, hiszen így nem kell úgy tennem, mint aki nagyon utálja. A csókok után ez már nehezen is menne. Próbálok tűnődni rajta, amire Gemma rávezet, hogy már nem feltétlenül az önmarcangolás és a bosszúvágy határoz meg, mert mintha a lány arra utalna, hogy lényegesen feloldódtam bizonyos események hatására. Valahogy még mindig berzenkedem attól, hogy auror legyek, hiszen Gemmának van bejárása, és nem szeretem igazán, ha olyanok kötik meg a kezemet, akik hagyták meghalni a szüleimet. Ám az embernek változnia, fejlődnie kell, ezt én is beismerem, és jó lenne, ha emlékeznék arra, hogy miért van jótékonyan elzárva az elmém valami fontostól. Hiszen a fontosba az is beletartozik, hogy mit érzünk Gemmával úgy igazán egymás iránt. Végül nem állunk le különösebben átbeszélni, hogy mi történhetett, mert hátha Mordon hadrafogható, talán még ötlete is van, hiszen szó szerint belelát az emberbe. - Preston? Róla még én is hallottam.. Mármint az amnézia előtt. Miféle golyót? Az a kómába vető hatás még mindig van.. De hát.. évek teltek el, amennyi kiesett, ez ennyire komoly volt? - Csóválom a fejemet, mert igenis érdekel, hogy miféle dolgom volt egy neves aurorral, aki talán még a szüleimet is ismerte. Na azért akarnék én küzdeni a sötétség ellen, mert ha egyre nagyobb káoszban a világ, akkor a törvények és a szabályok már mit sem érnek. - Akkor gyerünk. Köszönjük! - Intek búcsút Rémszemnek, mert most mintha nyomon lennénk. Gemma pedig most már nem csak remek társ, akivel ölhetjük egymást, hanem már szakavatott auror is, na és persze azok a csókok.. Mázli, hogy a részéről sem csak az utálat volt meg, hanem igenis érzett valamit, aminek ki kellett teljesednie. Remélem, hogy valahogy visszakapom az emlékeimet, mert jó lenne tényleg megélni az egymásra találásunkat, nem csak úgy átugrani. Egy pillanatra megállítom azért a lányt, hogy magam felé fordítsam. - És.. hogyan kezdődött.. tudod, a mi dolgunk? Szeretném, ha emlékeznék, de arra is fel kell készülnünk, hogy ha marad így, ahogy van. Már nem kell mindent az elejétől, de azért ez is ez egy eshetőség. - Példának okáért azt sem tudom, hogy meddig jutottunk, hiszen már így elsőre is olyan témák merültek fel, mint például a házasság. Ami egyébként magától értetődőnek is tűnik, hiszen ha egy szíven osztozkodunk, fura is lenne, ha valahogy külön románcokba bonyolódnánk.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán a legnehezebb az, hogy őt azért sok minden formálta és ezek most elvesztek. Remélem azért, hogy valami módon vissza lehet majd szerezni őket, az emlékeit. Nem mondom, hogy e miatt nem ugyanaz az ember, de mégis csak jobb lenne ha nem csak én emlékeznék arra, ami odaát a Függönyön túl történt, hiszen az számára is meghatározó volt, mégis csak a szülei miatt élet úgy az életét, ahogy és a velük való találkozás sok mindent megváltoztatott benne. Nehezebb csak azért változni, mert kellene, mint hogy tényleg egy nagyobb esemény váltja ki ezt az emberből. - Igazából nem tudom, hogy hogyan működött, vagy ez lehetséges-e így ebben a formában. Talán... most annyira kevesen vagyunk, hogy belementek. - valójában ezeket a részleteket még én sem ismertem, csak hogy volt feladata a Minisztériumból, de nem mondta el pontosan mi, aztán pedig eltűnt és már nem is tudtam meg. Lehetséges, hogy tényleg valami olyat bíztak rá, amit nem hivatalosan végzett el, de akkor pedig lehetséges, hogy nem vállalja fel senki sem nyíltan, hogy belevonta, mert az állásával játsszana. Sóhajtok egyet, ahogyan kavarognak a gondolatok a fejemben. Mordon morcosan pillant ránk, amikor megállítjuk a folyosón, bár azt hiszem ő nem is nagyon tud másképp nézni, egyszerűen ilyen a fizimiskája, vagy az arcberendezése. Azért nem hajt el minket egyből, hanem Andrewra pillant és erősen ráncolva a homlokát gondolkodik el. - Amnézia? Gondolom magának és nem a kishölgynek, őt már gyakrabban láttam itt, magát csak egyszer. - láthatóan elgondolkodik, ami sajnos azt jelenti, hogy jó eséllyel nem vele kell beszélnünk, viszont talán adhat valami támpontot és már az is valami! - Preston, igen, már emlékszem! Vele láttam legutóbb, de már vagy két hete történt, épp nem sokkal az előtt, hogy golyót kapott. Mázlija van, hogy azok között volt, akik érthetetlen módon csak úgy magukhoz tértek. - hümment egyet és talán egy pillanatra még több gondterheltség ül ki az arcára, már ha ez egyáltalán lehetséges. Mindenesetre kérdőn felvonja a szemöldökét, mintegy várva, hogy akarunk-e még valamit, de én úgy látom, hogy ezek szerint nem vele kell beszélnünk. - Ő is kómában volt ezek szerint. Még a Szent Mungóban lehet? - Mordon bólint, mivel az események épp csak nem rég zajlottak le és még szinte az újságok sem közöltek rövid részinformációkon kívül semmit. Talán nem is fognak, vagy talán ők se tudnak többet. Mindenestere megköszönöm a segítséget az idős aurornak, engedve, hogy sietősen távozzon. Bár gőzöm sincs, hogyan tud még mindig ennyire fitt lenni, amikor jónéhány testrésze nem igazi már, arról nem beszélve, hogy ki tudja hány sérülést és átkot nyelt be a sok éves szolgálat alatt. No és mindezek ellenére még mindig itt van, bízik abban, hogy a Parancsnokság, amit szolgál úgy működik jól, ahogyan működik.
- Kicsit úgy furcsa lehet, hogy én visszatértem oda, ahol voltunk, te pedig most újraismételed. Viszont elhiszem, hogy változtam, és ez neked köszönhető. Talán még sincs olyan messze az a lánykérés.. - Bólintok, és megcsókolom egy rövid odapusszantás erejéig. Az, hogy én már korábban tudtam, hogy ez a rivalizálás a részemről egyértelműen a vonzalom jele, az azt is jelenti, hogy én pedig ebben voltam gondolatban előbbre voltam, míg ő csak azt látta, hogy ki akarja lenyomni. Valahol rám mindig inspiráló jelleggel volt, amikor kiabált velem, gyűlölködött, mert bíztam benne, hogy valójában nem is utál, csak felhúzzuk egymást. Akkor még nem is tudtam, hogy Gemma már egy korábbi életben is a lelki társam volt. Kissé azért rosszul érzem magamat, hogy most mindent újra be kell gyakorolnunk, de mivel ő már végigjárta az utat, rá tudok támaszkodni, ő hisz kettőnk helyett is hisz. - Igen, azt el tudnám képzelni, hogy együtt dolgozzak egy-egy aurorral, de amolyan nemhivatalos segítőként, nem belépve közéjük, a saját elképzeléseim szerint. - Ebbe Gemma természetesen beleillik, de akár Mordon is. Lehet, hogy nagyon szigorú, és következetes, viszont szerintem az az elsődleges erkölcsi iránytűje, hogy kapjuk el a sötét varázslókat bármi áron! Természetesen nem vagyok egy félős alkat, ezért amikor bele is botlunk az öregbe, engem nem zavar, hogy olyan vizslató a szeme, nekem nincs rejtegetnivalóm. Vagyis van, de nem vagyok gyilkos, vagy ilyesmi, tehát bennem valami hasonlóra lelhet. - Üdvözlöm, a Calver család örököse vagyok, de ezt bizonyára tudja. Zavarhatjuk egy percre némi amnézia ürügyén? - Kérdezek én is egyből rá, mert ha ennyire sietős a dolga, csakis akkor van esélyünk, ha a tárgyra térek, viszont Gemmának kedvesen bólintok, hogy mennyire hálás vagyok, hogy sose mond le rólam!
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Tudom, ez bonyolult, néha én is... De muszáj valahogy korlátokat húzni. Ha csak a józanész a határ, az nem biztos, hogy elég. - őszintén szólva én magam sem tudom, hogy mi erre a jó megoldás. A világ bonyolult, de ha nem húzunk határokat, akkor minden összezavarodhat. Ha mindenki maga dönti el, hogy mi jó és mi nem, hogy mit lehet és mit nem, az sosem lesz egységes. Bánthatsz valakit, mert bántott valaki mást? A józanész azt mondaná igen, ám ha nem tudod hogy mi van pontosan a háttérben, még sem hozhatsz csak úgy döntést. Ezért kell a bíróság, bár tudom, hogy ott meg felmerülhet a korrupció, a lefizetés. Hát igen ezért is olyan bonyolult ez az egész és talán nem is létezik jó megoldás. - Így gondoltál magadra hónapokkal ezelőtt. - javítom ki csendesen, mert hát jelenleg nem emlékszik bizonyos dolgokra és azóta, hogy a bosszú hajtotta, meg a sötétben mozgott már azért igen sokminden megváltozott. Tudom, hogy ezt nehéz most még kezelni, de e miatt nem is kell erről beszélnünk. Majd ha sikerült elérnünk, hogy emlékezzen végre az elmúlt időszakra, amit valaki kitakarított a fejéből valami miatt. Biztos fontos volt, ha az illető ezt tette, akkor pedig fontos emlékek lehetnek a fejében jelenleg elzárva. - Nem hiszem, hogy úgy látna a fura szemével. - mosolyodom el halványan, mert bár tény, hogy az a szem átlát dolgokon, de tudtommal nem lát bele senkinek a fejébe mármint, ami az elméjét illeti, maximum fizikai szinten lát át rajta. Mindenesetre a cél meg van és meglátjuk, hová lyukadunk ki, ha Mordon segít. Ő legalább biztos, hogy nem az a típus, akit bárki a markában tarthat. Az auror részleg felé tartunk hát és kis kérdezősködés után megtaláljuk végül Mordont, aki mint tudjuk nem az az irodában ülő forma, így hát most is gyakorlatilag futtában sikerül rábukkanni. - Mr. Mordon! - szólok utána, amikor már látjuk sántán tovább haladni a folyosón. Meglepő, hogy még rossz járással is egészen gyorsan közlekedik, pedig már bőven benne van a korban. Amikor megfordul megtorpanok, mert hát a fickónak olyan tekintete van, hogy ha nem csináltál semmi rosszat, akkor is elszégyelled magad és rögtön bevallanád minden bűnödet. Ezért hát egy pillanatra belém fagy a szó, csak megköszörülöm a torkomat és oldalba bököm Andrewt.
- Igen, ez tény, csak éppen ezek a korlátok, amikről beszélsz, gyengeséget adnak. Na nem mondom, hogy én ölni akarnék, mert azt semmiképpen sem, csak egy sötét varázsló tudja, hogy nem azonos esélyeink vannak egy párharcban. – Vonogatom a vállamat, de azt hiszem ez minden védelmezőnek a gátja, hogy a morál visszafogja a kezét. A szabályokkal lényegében leírjuk az ellenfeleinknek, hogy meddig mehetünk el. Gemma ugyanakkor nagyon eltökélt, és azt hiszem ezért is szerettem mindig, mert mindaz, amiért kiáll, lényegében a szüleimre emlékeztet. Talán van egy kis anyakomplexus bennem, hogy egy erős nőt választanék társamul, amilyenre anyámból is emlékszem, de azt hiszem, ez a végzetem. Csak míg korábban méreggel, daccal harcoltam az oldalán, mintha riválisok lennénk, most már társak vagyunk, sőt, nagyon úgy fest, hogy egy szerelmespár. Felmerülhetne bennem az a kétely, amit említ, a veszteségtől való félelem. Ahogyan elvesztettem a szüleimet, mi van, ha valaki azért támadja őt, mert a szerelmem. Viszont az a kevés emlék, ami a másik világból bukkant most fel bennem, azt mutatja, hogy mindig is összetartoztunk, életeken át, így kár hát attól félnem, hogy mi lesz, ha mindig egymásra találunk. - Oh, hát inkább én úgy gondolnék magamra, mint akinek eggyé kell válnia a sötétséggel, s nem szabad, hogy a szabályok kössék a kezemet, mint az auroroknak, kivéve persze a gyilkolást. -De azt is hiszem, hogy Gemma egyenlő társként kezel, hogy azonosak legyenek a módszereink. Ezt még át kell gondolnom, mert nyilván azt nem akarnám, hogy megzavarja az erkölcsi iránytűjét mindaz, amit teszek. Csupán a bosszúvágy, vagy az igazságérzet nem szabadna, hogy közénk álljon. – Rá természetesen emlékszem. Jó ötlet, azzal a fura szemével talán meglát bennem valamit, amit most én magam sem tudok. – Egyezek bele, s előre engedem Gemmát, mert errefelé nem szoktam annyit mászkálni mint ő, bízom benne, hogy tudja, hogy hol van az öreg auror irodája.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez bonyolult, de gondolom sejted, hogy beszéltünk már ilyesmiről. A rendszer korlátoz és sose tudhatjuk, hogy a rendszer mennyire... működik jól. Viszont szabályok nélkül majdnem olyanok lennénk, mint ők? Nem biztos, hogy az erkölcsi mérce mindenkiben tökéletes. Nagyon vékony jég ez. - hát igen, bár ő nem emlékszik rá, de mindig mindenkiben előfordul, hogy felszínre bukkan a kétely. A kétely pedig komoly méreg, ha egyszer előkerül lassan mérgez, te pedig nem sok mindent tehetsz ellene, mint hogy elnyomod, amíg képes vagy rá. Kár lenne tagadni, hogy bennem nem merült fel soha, hiszen a saját esetem már eleve okot ad rá, hisz elraboltak, a testvérem ártott nekem, aki nem is a testvérem igazából. Az igazi testvérem pedig sokáig törvényen kívül ténykedett és közben Shanna halála... Nem is lennék ember, ha nem merült volna fel bennem, hogy ez az egész nagyon nincs rendben, de nem tudom, hogy mi a jobb megoldás, mert hát keretek nélkül meg mindenki azt tenné, amit jónak lát és akkor káoszba fullana az egész. - Talán mindketten azok vagyunk. - mosolyodom el halványan. Azt hiszem engem pedig részben ő rángatott vissza a szakadék széléről azzal, hogy folyton le akartam győzni. Sok időbe telt mire képes voltam felállni a pincében töltött két hónap után és bizony azóta a félelmeim egy része is elmúlt, vagy jelentősen csökkent, hogy Andrew van nekem és már nem csak, mint egy rivális. Tudom, hogy mindenki sebezhető és nehezen viseli a veszteséget, ahogyan ő is az ellenséges stílussal nyomta el a szülei elvesztése miatti fájdalmat. Együtt viszont mindketten ki tudtunk lépni a magunk építette falak mögül, ezért is volt olyan ijesztő, hogy két hétig semmit sem tudtam róla. Rettegni kezdtem, hogy a démonaim visszakúsznak az életembe, ha nem kerül elő. - Felelős? Nem tudom, azt hiszem jelenleg mindenki foglalkozik velük és az általuk okozta problémákkal, de hogy ki az, aki tényleg és igazán megbízható... - elgondolkodom, mert tényleg olyan kellene nekünk, aki már elég régóta itt van és elég magasrangú is, de mindenki tudja, hogy biztos, hogy nem lehet megvenni, megfélemlíteni, vagy lekenyerezni. - Mordon... talán nála próbálkozhatnánk először. Tudtommal már közel a nyugdíj, de nem hajlandó visszavonulni. - vetem fel, hiszen az idős auror azért elég félelmetes. A fél Azkaban miatta van még most is hűvösön. Lehet, hogy érdemes lenne tenni vele egy próbát. A neve azért figyelek hátha valamit megmozdít Andrewban, hátha eszébe jut esetleg.
- Ez logikusnak tűnik, csak tudod, az elmúlt években úgy voltam vele, hogy máshogyan kell segítenem, mint ahogy ők tették. Az ő módszerük nem volt hatásos. Aurornak lenni.. igazi célpontot jelent. Viszont úgy, hogy az ember a háttérben marad, ha nem tudják, hogy mire képes.. – Nincs is róla sejtelmem, hogy Gemmának el is meséltem, sőt már dolgoztunk együtt úgy, hogy ezt az arctalan bosszúállós vonalat viszem. Bár jó eséllyel már erről is tud, hiszen ha most több évnyi emléket vesztettem el. Lényegében egybevág azzal hogy felvettem az auror tárgyakat, mert képezni akartam, s tudni azt, hogy mire képes egy hivatásos bűnüldöző. Csupán a rendszeren kívül akartam létezni. Gyorsan számot vetek a gondolataimmal, megmosolygom, hogy Gemma itt pironkodik, úgyhogy magamhoz is húzom, ne legyen itt zavarba. Ám nem csókolom meg, csupán az arcára simítom a tenyereimet. Valahogy mindig is arra vágytam, hogy a két halálos rivális végül legyőzhetetlen párost alkosson. Eltéphetetlen szövetséget! S úgy fest, amnézia ide vagy oda, csak összejött. – Áh, én is rágódhatnék a múlton, hogy velük mi történt. Lehetnék én a kastélyban morgolódó szörnyeteg, de az embernek rendbe kell tennie a dolgait. Lehet, hogy te vagy a fény az éjszakában? – Félmosollyal engedem el, hogy aztán bólintsak, ráérünk, de tartsuk evidenciában! Engem már kevésbé érdekel a múlt, pont ezért zavar kevésbé, hogy blokkolva van az elmém. A jelenem az, hogy itt van a karomban ez a szeretett szépség, minden más most lényegtelen. Mindenesetre azért járjunk utána, hogy mi történhetett, mert azon túl, hogy emlékszem erre a Biancás vonalra, az itteni életem előző két éve teljesen homályban van. – Akkor marad a parancsnokság, ha ennyire bejárásom volt. – Felveszem hát az apám belépőjét, és kintről már hoppanálunk is Londonba, hogy a minisztériumhoz közeli utcák egyikére érjünk. Bent tehát Gemma tétova arcát látva kutatok a zárt emlékeim között. Nem sok sikerrel. – Testvériség! – Kiáltok fel, aztán halkan megismétlem. – Testvériség! Valahogy ez rémlik. Ki lehet ennek a felelőse? Valahogy nem tudom hogy ugrott be, de.. Ötlet?
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak hümmentek a szavaira, mert hát én is így vagyok vele, de az a srác eléggé bohókás volt ahhoz, hogy szerintem ne gondolkozzon sokat és azt hiszem eléggé komolyos sötét is volt a folyosón akkor épp. Vagy hát valamival csak magyarázni kell a furcsaságot, amit sikerült összehoznia. De most tényleg nem ez a legfontosabb. Először rá kell jönnünk, hogy mi folyik itt, hogy az emlékeit ki vette el és miért, no meg hogy mégis hol a fenében volt két teljes hétig. Az ember nem szokott nyom nélkül eltűnni, aztán meg visszakerülni. Lehet, hogy az emlékeit az ütésnek köszönheti, ami a fejét érte, de a seb már nem tűnik annyira frissnek, hogy tényleg erről legyen szó. - Ez így volt, amikor még a szüleid ügye miatt ezt tetted, de tudod azóta sok minden változott és bizony nem egyszer bejártál a Parancsnokságra besegíteni egy-egy ügynél, vagy csak tanulni. Bár nem váltottál szakot, de elég sok auror tantárgyat vettél fel az utolsó évedben. - azt már nem teszem hozzá, hogy talán az én hatásom is, hogy e téren azért már jócskán megenyhült a Minisztérium felé. Elvégre én magam auror vagyok és bár nem mondtuk ki, de talán idővel akár még együtt is dolgozhatnánk majd, amint ő is befejezi a kihagyások miatt hosszúra nyúlt iskolaidőszakot. A szülei múltja miatt azért jóval megértőbbek vele a fejesek, mintha csak egy ismeretlen valaki lenne. - Oh hát az biztos és mostanság nem is számítanak túl jó ómennek az auror esküvők. - pirulok el elsőre, aztán kicsit zavartan köszörülöm a torkomat. Lássuk be, Shanna temetésére nem rég került sor, az ő házassága nem alakult a legjobban. Éveket várt Jakere, aki nem tért magához, hogy aztán gyakorlatilag utána menjen. A Jennings eskövőről meg ne is beszéljünk. Jelen állás szerint nem épp a legjobb remény a boldog jövőre két auror házassága, bár utóbbiak esetén legalább még mind életben vannak, kivéve persze Shannát. Elhallgatok egy pillanatra, hiszen erről valószínűleg Andrew nem is tud, bár jó eséllyel nem is emlékszeik annyira a lányhoz fűzőző kapcsolatunkra, hogy fájdalmas legyen neki a hír. - Ráérünk Andrew, tényleg. - mondom aztán gyorsan, és inkább megfogom a kezét a közös hoppanáláshoz, hogy aztán a Minisztériumba vezető telefonfülkéhez léphessünk egymás után.
Nem sok idő és már ott is vagyunk, ahová tartottunk, bár bizonytalan vagyok, hogy kihez is kellene fordulni. Nem akartam legutóbb sem Mr. Griffint zargatni, van elég baja, úgyhogy ennyire nem mehetünk magasra. Esetleg ha közben járna az érdekünkben Mr. Morgenstert. Az Akadémián végülis vele dolgoztam, ismer. De Andrew láthatja, hogy azért most tétován állok meg, hogy merre induljunk. - Nincs emléked róla kitől haphattad a feladatot, hogy honnan? - kérdezem, hátha ha már helyben vagyunk, akkor könnyebben tér vissza valami emlék, vagy egy név legalább.
- Összekevert? Lehet, hogy rossz a memóriám, de nem tudnék ennyire kialvatlan vagy részeg lenni, hogy csak úgy megcsókoljak valakit, akiről azt sejtem, hogy te vagy. – Csóválom a fejemet hamiskás mosollyal, részemről tényleg le van zárva a téma. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideje voltunk együtt, de az biztos, hogy elég nyersek és őszinték tudunk egymáshoz lenni. Ráadásul mindketten a másikban a harciasságot, a provokációt láttuk meg elsőre, nem nagyon volt képmutatás. Gemma nagyon is hasonlít rám, így hát egy véletlen baleset miatt nem fogok kiakadni, főleg mivel mondta is, nem mástól tudom meg. Hiszen amúgy is állati mázli, hogy vele találkoztam először az amnézia után, és nem kezdtek el őrültnek beállítani, hogy miért élek a múltban. – Igazad lehet, akkor szépen sorjában. Csak azt nem értem, hogy én miért kapnék parancsot, hiszen nem vagyok auror. A szüleim azok voltak, és ha én nyomoztam, azt csakis magánúton, a saját szakállamra. – Indulunk fel a pincéből, s bár ide hoppanáltunk, ezért nem öltöztem fel különösebben, most veszek egy kabátot, hiszen ki tudja, hogy meddig leszünk távol. Közben elgondolkozva hallgatom Gemmát az esetleges.. kapcsolatunkról. – Oh, hát ezen még nem gondolkoztam, de érthető a dolog. Remélem, hogy mielőbb visszajönnek az emlékeim, mert talán kicsit furcsa lenne, ha így amnéziásan megkérnélek, nem? – Mosolyodom el cinkos vállvonással, mert most nyílván ő fejben előrébb jár, mint én. Szemezek vele pár pillanatig, ez a zavart torokkköszörülés egész édes volt tőle, teljesen más, mint amit megszoktam, hogy keménykedünk egymással. Úgy fest, készek vagyunk arra, hogy akár gyengének, gyámoltalannak is mutassuk magunkat, esetemben nincs is más lehetőség, mert még keresgélem az emlékeimet. Mindentől függetlenül Gemma láthatja rajtam, hogy bár blokkolva van a múlt egy része, a tudatom tiszta, nem vagyok zavarodott. – Ha elmegyünk a minisztériumba, elő tudom adni a túlterhelt, és még mindig gyászoló ficsúrt, nem lesz gond! Ha végre pedig kiderítjük, hogy mi lehet a gát, akkor beszélhetünk.. a hivatalossá tételről is. Jó? – Nyújtom a kezemet, hogy kiérjünk lassan a ház elé, s el tudjunk hoppanálni Londonba, a minisztérium melletti utcába. Tudom, hogy Gemma múltja sem egyszerű, de félő, hogy ez is most el van rejtve előlem, mert amíg csak riválisok voltunk, elég keveset beszélgettünk a magánéleti dolgokról.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- És azért így ez nekem is elég faramuci helyzet. - teszem hozzá egy félmosollyal, mert hát nem csak arról van szó, hogy sebezhetőbbek vagyunk azáltal, hogy nem emlékszik dolgokra, hanem azért nem jó érzés, hogy én tudom mi alapján kötődünk egymáshoz, neki viszont maximum érzések vannak a fejében, meg kósza gondolatok, de nem tudja összerakni a kirakós darabjait, már csak azért sem, mert a nagyrészük hiányzik. Az is tény, hogy ha kiderül pontosan mi is történt talán nagyobb bajba keveredünk, mint jelenleg vagyunk, de azt hiszem ez a kockázat még mindig jobb, mint a jelenlegi helyzet. - Persze, mondom, hogy összekevert a párjával. Lehet, hogy nagyon keveset aludt előtte és rosszak voltak a fényviszonyok is, mert az a lány vörös. - szóval még hátulról is akad közöttünk elétérés bőven, bár tény és való, hogy magasságra, testalkatra talán ráfoghatjuk, hogy van közöttünk hasonlóság. Bólintok aztán végül. A Minisztérium lesz a kezdőpont, végtére is ott kapott parancsot, ezért is próbáltam én is ott érdeklődni, de mivel nem vagyunk házasok, vagy hasonló, ezért nem adtak ki pontos információkat, még úgy sem, hogy Blaine apja nem akárki. - Nem tudom lehet-e köze jóslathoz, de talán ez is egy út. Előbb meg kell keresni valakit, aki ismer, akitől kaphattál parancsot, vagy akivel kapcsolatban álltál. Ez nehezebb úgy, hogy te sem emlékszel az illetőre, de neki emlékeznie illene rád, ha csak nem volt annyira körültekintő az, aki megpiszkálta az emlékeidet, hogy elment a forráshoz is... De azért hátha nem. Neked mindenképpen több infot adnak majd ki, akkor is, ha zavartabb vagy, mint kellene, mint nekem, aki nem vagyok hivatalosan... senkid sem. - köszörülöm meg a torkomat picit, mert hát igen ezzel most azt mondom ki, hogy nem vagyunk házasok. Lehetnénk? Oh a világ annyira zavaros és bonyolult, hogy ilyesmi eddig sem merült fel. Még nekem is sokminden van a hátam mögött, amit rendeznem kell, átgondolnom, utána járnom, hiszen ott van Dane akivel még érdemben nem sikerült dűlőre jutnom, pedig a testvérem, és közben a napló, amit Shanna rám hagyott és talán tényleg ideje lenne feltárni a titkait, de először Adrew emlékeit kell visszaszerezni. És akkor persze arra most nem is gondolok hogy körülöttünk a világ mennyire zűrös állapotban van. Nem csoda, hogy a saját dolgaimmal nem volt még érkezésem mélyebben foglalkozni.
- Igen, én is így látom. Bármibe is tenyereltem, mielőbb utána kell néznünk, hiszen ha valakinek az útjában vagyok, csak sebezhetőbbé teszem magunkat, ha arra hagyatkoznék, hogy úgysem emlékszem. Köszönöm, hogy a sok múltbeli.. vitánk ellenére mégis szeretsz, és velem vagy. - Azért ezt ki kell mondani, hiszen mi riválisokból lettünk szerelmesek, mert azok vagyunk, ha nem is emlékszem rá. De a mozdulataiból, a pillantásából tudom, hogy én is adtam, hiszen nekem annyira újszerű, mégis olyan tökéletes, ahogyan egymás karjába simulunk, s ahogyan csókot adunk, lopunk. Felborzolódik még a szőr is a tarkómon, hogy szinte el sem tudunk szakadni egymástól, pedig egykor az volt a lényeg, hogy a másik maradjon le valamiben. Mondjuk ez sem igaz, szerintem titkon drukkoltunk annak, hogy megmaradjon ez az egyensúly, hiszen valójában nem ellenfelek voltunk, hanem edzőtársak, akik együtt fejlődtek. - Az ilyesmi megesik, gondolom tévedésből, nem pedig a helyzet kihasználása miatt. És lássuk be, nem csoda, ritka szép lány vagy Gemma Carlyle, az én izlésem meg páratlan. - Nevetem el magamat, azt tettetve, hogy felszínes lennék, holott benne pont az tetszett, hogy ennyire erős, agilis, soha nem adja fel, lényegében engem is húzott magával. Az a csók ügy pedig a múltté, nem vagyok egy féltékeny típus amúgy sem. Ha valaki nem nekünk van rendelve, akkor összetörhet a szív, de érdemes inkább mindig arra koncentrálni, amire hatásunk van. Mint most ez a nyomozás. - Akkor induljunk oda! A szüleimnek volt oda egy belépőjük, megvan még valahol, hogy akár a legalsóbb szintre, a jóslatok termébe is lemenjünk. Bárki is vette az emlékeimet, hátha valami jövőbeni történéssel kapcsolatos! - Hát úgy fest.. Ha ez valami korábbi élet, akkor talán időbeni sorrendje van az emlékek visszatérésének.. - Érek a lila tincséhez, lehet, hogy valahol, valamikor én sem elementalista voltam, hanem valami hozzá hasonló nyomozó lélek? Rémlik, nagyon mélyen rémlik! Erről azért majd még beszélnünk kéne! Kézen fogom, és elindulunk a minisztériumba, hátha ott kiderül valami. Felfele menet azért apám dolgozószobájából elhozom azt a bizonyos belépőt.
//Szerintem itt zárhatunk, nagyon örülök, hogy elővettük őket, cukik!!//
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Még mindig nem tudjuk, hogy Andrew mibe keveredett és talán az lenne a legjobb, ha nem is tudnánk meg, de közben komoly probléma, hogy túltolták a varázslatot és olyan emlékek is eltűntek, amiknem nem kellett volna. Azokat azért mégis csak vissza kellene szerezni, mert épp azokban az emlékekben változott meg gyökeresen az életünk és persze a kettőnk viszonya. Persze elmesélhetem, de az koránt sem ugyanaz. - Akkor se hagyhatjuk csak úgy annyiban. - sóhajtok egyet, hiszen veszélyes is lehet megbolygatni, hogy mi történt vele, de nem maradhat így sem. Az ember nem veszítheti el hónapok emlékeit, még ha talán egy része fokozatosan vissza is tér majd. Talán nem is minden varázslat hatására tűnt el, csak egy része és amit nem a mágia tűntetett el helyreállhat. Csak hát ezt elég nehéz elkülöníteni, vagy kitalálni, hogy melyik-melyik. - Annak tényleg örülök és bocsánatot is kért, sőt azóta már elmentek, ha jól tudom valahová Európába. - mosolyodom el, főleg a csók után. Valójában fordított esetben én magam se lettem volna mérges, maximum talán egy csepp rossz érzés lett volna bennem az eset miatt, de hát tényleg nem az én saram volt az a csók, nem csoda, ha ezt Andrew is tudja. Azért persze a jelenlegi állapota miatt át kellett gondolnom, hogy hogyan közlöm, vagy mikor, egyáltalán elmondjam-e, de mégis csak az őszinteség fontos dolog. - Mármint Perselus Piton? Nem tudom, én már nem járok vissza beszámolni, pedig McGalagony egész más tészta, mint Piton. - tudom én, hogy a Mardekárosok ezt másképp gondolják és talán a maga módján Piton prof is gondoskodik a háza diákjairól, de azért akkor se ér Minerva McGalagony lába nyomába sem, legalábbis én így gondolom. - A Minisztériumot jobb ötletnek gondolom, tudtommal ott kaptál valami feladatot. - ennyit legalábbis kiderítettem, csak ennél nem sikerült tovább jutnom, de talán együtt már menni fog. Neki csak adnak válaszokat, ha nekem nem tették. A kérdésére viszont megrázom a fejemet. Rossz nyomvonal, nekem jelenleg nincs olyan fontos ügyem és tudnék róla, ha lett volna közös projektünk, főleg, hogy Andrew még nem fejezte be az iskolát. Ő inkább afféle gyakornok, én ellenben már főállásban a Minisztériumban töltöm az időm nagy részét. - Pont ez ugrott be? - indulok el felfelé, mosolyogva rázva meg a fejemet, amikor meghallom a Bianca nevet. - Ez igazán bonyolult. A lelkünk nem ebből a világból származik, de ezt tényleg hosszú lenne elmesélni. Afféle előző élet, ott Bianca volt a nevem. - akaratlanul is kiragadok egy lilás tincset a hajamból, hiszen azóta, hogy a másik világbéli kalandot átéltük, hogy megtaláltam a karkötőt, aminek a viselése óta jobban kezelem a vámpír fóbiámat is, hát bizony a lila csíkok megmaradtak. Bianca nyomán ez vetült ki rám, vagy ilyesmi.
- Igazad lehet. Esélyes, hogy valaki meg akart védeni.. Egyúttal saját magát, hogy ne mondjam el, amit láttam. – Kocogtatom meg a saját homlokomat. Gemma esetében pedig egyértelmű volt, hogy hinni fogok neki, hiszen olyat úgyse hazudna feleslegesen, hogy együtt vagyunk, és szeretjük egymást, ha ez nem lenne igaz. Én már korábban is éreztem vonzódást, s bár ő azt mondja, nála folyamatában alakult ki a vonzódás, azt gondolom, hogy a rivalizálásunk mindig arra épült, hogy látunk valami erőt a másikban. Valamit, ami magunkra emlékeztet. Tény, hogy nem viselkedtem vele túl szépen, ez talán arra emlékeztet, hogy a kisgyermekek is bántják, csúfolják azt, aki tetszik nekik. Én a saját halott szüleim nyomán el sem tudtam képzelni, hogy lehet valami hasonló csodában részem, így nem is erőltettem magam. Így viszont úgy fest, hogy valahogy mégis egymásra találtunk Gemmával. Lehet, hogy csak a közös szív elegendő indítás volt, mégis azt gondolom, hogy a tenni akarásunk már komoly hasonlóságot mutat. Amit pedig mond, elsőre érdeklődve hallgatom, mintha tényleg fontos információ lenne. Azonban semmi meglepő, el is mosolyodom rajta. – Ezen aztán ne emészd magad. Gyönyörű lány vagy, és ha tévedés, hát istenem, megesik. Én mondjuk senkivel nem tévesztenélek össze. Örülj neki, hogy nem tapizott le, vagy ilyesmi. – Nyomok egy csókot az ajkára mintegy jelezve, hogy semmi gond nincsen ezzel, másrészt bízom benne, hogy én csókolok jobban. Mivel most újra meg kell ismernem őt, van az egésznek amolyan újdonsága, finom, hűvös a szája itt a pincében, de nem csak egy csók ez a részemről, teljesen az ölelésembe fonom, talán még egy kicsit a hátsóját is megsimogatom útközben. Amíg riválisok voltunk, ez csupán álom volt. Ám elsőre nem megyünk tovább, az talán rohamléptek lenne. – Akkor a minisztérium? A házvezetőm nem tudhat valamit? – Kérdezek még bele, de tudom, hogy Gemma sem szívleli különösebben Pitont. Viszont a mardekárosokért mindig kiállt, hátha hallott valamit a közelmúltban, hogy milyen zavaros ügyekbe mászhattam bele. – Mielőtt eltűntem, te ki vagy mi után nyomoztál? Hátha valami közös ügyünk volt, amelyben elkezdem a saját szakállamra keresgélni..Bianca..? - Valami furcsa név bukkan elő a múltamból, amit nem is értek hirtelen, mert megannyi kép villan be egy másik életből, de még nem értem a dolgot, nagyon nem akarom érteni. Ott Gemma kicsit máshogyan nézett ki, de ő volt. Hogyan lehetett ő?
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ha el is vette valaki az emlékeidet, az a kérdés, hogy miért. Nem akarta, hogy emlékezz, de végezni sem akart veled. - morfondírozom, egyelőre csak tippelgetve, hiszen tényleg nem tudjuk, hogy mi történt, de jó eséllyel valahol ott vannak a fejében ezek az információk, csak nagyon mélyen vannak elásva. A legtöbb felejtés bűbáj azért ha nehezen is, de feloldható, bár persze akadnak olyanok is, amik nem, vagy iszonyú nehezen.. Remélhetőleg Andrew esetében igen. Már csak az a kérdés, hogy szabad-e mindent bolygatni, bár az biztos, hogy az a múlt, amit elvettek tőle jár neki, tehát azt bizony valamiképp vissza kell hoznunk. Talán, aki okozta ezt, nem bánik elég jól a felejtésvarázslatokkal és nem tudott mondjuk csak rövid időt kitörölni. - Egy próbát megérhet mindenképp. Aki próbált nekem segíteni, már ő is elment, pedig az apja valaki, ha jól tudom, de úgy se értünk el semmit. - gondolkodom el, bár azért ezen a ponton Andrew láthat rajtam egy furcsa rezdülést. Őszintén szólva csak most jut eszembe az, amikor Blaine szájon csókolt, mert másvalakinek hitt, bár aztán segített, hogy megpróbáljak Andrew nyomára bukkanni, még ha nem is jártunk sikerrel. - Menjünk akkor a Minisztériumba, de... de előtte még mondanom kell valamit. Talán nincs is fejelentősége, és igazából nem is rajtam múlt, csak hát... - elakadok, kicsit tördelni kezdem a kezeimet, hiszen ennek lehet, hogy nincs is értelme, mert Andrew nem emlékszik a kapcsolatunkra. Nem tudom, hogy ezt most magam miatt mondom el, vagy miatta, vagy csak szimplán a becsületesség jegyében. - Amikor eltűntél és már kerestelek napok óta, de mindenhol falakba ütköztem. Az Akadémián kutattam és egyszer csak a hátam mögé került valaki, egy srác, aki aztán segített kutatni. Első blikkre összetévesztett valakivel és megcsókolt. Természetesen ellenkeztem! - teszem gyorsan még hozzá, mert hát így teljes a történet, hiszen nem jelentett nekem semmit, de a fene tudja, hogy nem látta-e véletlenül is bárki és bár Andrew kis eséllyel menne az Akadémia közelébe, de sose lehet tudni, hogy mire mikor derül fény. Egyszerűen jobb nem kockáztatni és kész, hogy netán mástól megtudva, más körítéssel, akaratlanul megbántsam vele őt.
Minden olyan zavaros, és őszintén szólva megpróbáltam magamat belehelyezni az utolsó emlékbe, hogy órára kell mennem. Gemma elmondásából már az is lehet, hogy régen végeztem. Az a szerencse, hogy simán kinézem magunkból, hogy végül egymásra találtunk, mert bár elég viharos volt a kapcsolatunk, igenis éreztem, hogy ez akár más is lehetne, ki tudnánk aknázni azt a szenvedélyt, ami akkor inkább csak pattogott közöttünk. Közös lett a szívünk, ez egyértelműen összekötött, de attól még nem lettünk jóban, vélhetően ez fokozatosan alakult. – Csak azt nem tudom, hogy valami medimágus meg tudja oldani, és csak valami sérülés miatt, vagy valami komoly legilimentor kell.. Kedves, hogy itt vagy, de mégis olyan védtelen érzés, hogy hülyének érzem magam. – Fűzöm hozzám, de aközben a fejemet is csóválom, hogy ennyire nem rémlik a pincéből sem semmi. Lehet, hogy valaki idehozott, aztán tett róla, hogy semmire ne emlékezzek. - Nem baj, te itt vagy nekem, és együtt összerakjuk. Ha neked nem adtak ki információt, akkor talán nekem igen, hogy mi után nyomoztam. Nem is tudom hirtelen, hogy mi lenne a fontos. Az emlékeim, vagy a nyomok. – Kicsit el vagyok most így veszve, de legalább Gemma abban segít, hogy nem a bosszúállás volt a tét. Azért ez furcsa, hiszen nagyon sokáig az töltötte ki az életemet, hogy a szüleim halálán őrlődjek, de hiszek Gemmának, Cody tényleg régi ismerősünk, és ha meghalt, valahogy megoldottuk, hogy visszatérjen, ugyanakkor én is kaphattam ott információkat. Talán éppen a szüleimről, Gemma szavaiból legalábbis ez tűnik ki. A titkos kamrába végül nem megyek be, valahogy nem is akarnám bolygatni a dolgot. Inkább várakozóan tekintek a lányra, hogy vajon ispotály, lélekmágus, vagy a minisztérium legyen. Egyértelmű, hogy most az ő kapcsolatai kellenek, mert ha jól sejtem, akkor lényegében csak pár hétre tűntem el, még ha valaki amúgy többet is blokkolt be a biztonság kedvéért.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem teljesen értem, hogy mennyi idő esett ki neki, hiszen azt hittem az a nagyjából két hét, de az esküvő már több, mint két éve volt. Lehet, hogy régebbi emlékek is sérültek, de ha így van és fokozatosan akad, ami már visszatér, az azért jó jel. Az sem teljesen biztos, hogy minden ugyanattól tűnt el, talán a két hét szándékosan valami varázslattól, de előtte már eleve történt vele valami, ami a régebbi emlékeket is összekavarta? - Tudom, de ez nekem is furcsa. Jó lenne minél előbb rájönni mi történt és visszaszerezni az emlékeidet. - sóhajtok egyet, mert persze örülök, hogy jól van és végre itt van, de mégis csak eléggé kellemetlen és furcsa érzés, hogy nem emlékszik semmire abból, ami velünk, köztünk történt. Mondjuk azt így legalább megtudtam, hogy ő már régebben is érzett valamit irántam, amiről eddig nem mesélt, de ettől még nem sokkal könnyebb most, maximum valamennyivel. - Oh hát nem kell magyarázkodnod. Az auror esküvők egyébként sem alakulnak valami jól, nem is olyan ritkn. - csóválom a fejemet. Egyébként is fiatalok vagyunk és még nem annyira régen együtt, hogy egyből ilyen komoly döntést kellene hozni. Ha pedig a példákat nézzük, hogy Shannáék esküvője után most mi van velük... hát nem túl jó ómen annyi szent. A kérdésére azért megtorpanok, mert ha el is megyünk a Minisztériumba, ezek a témák inkább itt vitatandók meg, mint útközben, vagy akár már ott helyben. - Őket bár kutattad, de végül elengedted a dolgot. Már rég volt, de segítettünk visszahozni Codyt a függönyön túlról. Hosszú lenne ez most, de beszélni tudtál a szüleiddel... ahogyan én is. Lezártad és ez a lényeg. Azóta nem vagy olyan zaklatott és ezekre már nem volt szükséged. - pillantok a közben hirtelen előbukkant készletre, amiket pont azért pakolt el, mert már nem kellettek és végül úgy döntött, hogy ha nem is ténylegesen aurorként, de besegít a Minisztériumba és nem titkos életet él lehetetlen feladatot próbálva megoldani a bosszú reményében. Én pedig örültem, hogy úgy döntött, hogy elengedi ezt, ahogyan én is próbáltam túllépni a múlton. Beszéltem a bátyámmal, bár a megbocsátás útja még nagyon hosszú, de már legalább ráléptem.
Nekem is rossz érzés, hogy Gemma olyan furcsálkodó pillantásokkal illet. Fontos vagyok neki, s nem riválisok vagyunk már, viszont az emlékeim még oda, így nem tudok az lenni, akinek látni akar. Időre van szükségem, hogy ténylegesen átlássam, hogy mi is történt velem. A legjobb az lenne, ha valahogy sikerülne feloldani, ami blokkolja az elmémet, mert ha ez az esküvős jelenet kiszivárgott a gáton át, az azt jelenti, hogy minden ott van a fejemben, csak valami pajzs védi, hogy ténylegesen hozzáférjek. – Ahogy mondod. Én még ott tartok, hogy pókerarccal kell elviselnem, hogy utálsz, hogy kiabálsz velem. Elég nagy hangod tud lenni. – Mosolyodom el, nem akartam tapintatlan lenni, de elég nehéz elfogadni, hogy most már egy pár vagyunk, s nem kell mindig provokálnom őt. Az, hogy ő akár évekkel előrébb jár, s tudja, hogy milyenné váltam, ez akár hátrány is lehetne, de úgy vagyok vele, hogy rá kell hagyatkoznom, elhinnem, hogy sikerült egy nyugodtabb életet kialakítani. Ahogyan vizsgálgatja a fejemet, a tarkómat, a haléntékom körül észrevehet egy átok ütötte sebet. Nem akkora, mint Potteré, de alaposan telibe találhatott, így ez jelentheti azt, hogy egy durva varázspárbajt sikerült elvesztem. – Nem erről van szó. Az már kissé túl sok, sokk lett volna. Már akkor szerettelek, amikor minden áron le akartuk nyomni egymást. Talán a rivalizálás, versengés megmutatta, hogy kire van szükségem. Ez nem változott, csak most már kimondhatom. Szeretlek.. Ki mással tudnám elképzelni az életemet, ha nem veled.. – Simogatom meg az arcát, jó lenne úgy felépíteni az élünket, szerelmünket, hogy akár a házasság is beleférjen, mert a szüleim szuper minta volt, még ha el is buktak végül. Erős támaszai voltak egymásnak, mint ahogyan Gemmával védtük egymás hátát. De azért szépen fokozatosan! – Annyit meg tudsz velem osztani, hogy mi történt végül? A legutolsó emlékem az volt, hogy mindenáron utána akarok menni a szüleim gyilkosainak, s a minisztériumban volt valami összekötő, aki a helyszínelési aktákat ki tudta volna nekem adni.. – Ezen a ponton a pincében valamihez véletlenül hozzányúlhatok, mert feltűnhet egy rejtett kamra, ahol a bosszúállós dolgaim vannak, köpenyek, fegyverek, maszkok. Ezt már Gemmával alakítottuk ki, de én nem emlékszem rá, ezért aztán kérdőn nézek rá, hátha tud segíteni.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Ezt most megpróbálom annak betudni, hogy ő még nem teljesen az az Adrew, akivé vált. Úgy gondolom normál esetben nem mondana ilyen tapintatlanságot, hiszen az a két hónap életem legrosszabbja volt. Még annál is rosszabb, mint amikor azt hittem meg fogok halni, vagy a túlvilági "kirándulás". Gondolni sem akarok rá. A saját pincénk volt, amit elég jól ismertem és az egész helyzet sokkolt annyira, hogy bizony fel sem merült bennem, hogy kiutat keressek, úgyhogy nem lehetett jobb tőle a megfigyelő képességem. Sőt a sötét pincék csak rámhozzák a frászt, ami éppenséggel rontja a megfigyelő képességet. - Semmi baj. Nem ismersz még olyan jól, vagy legalábbis nem emlékszel rá. - hiszen az igazi Andrew már tudja, hogy milyen negatív hatásai voltak a bezártságnak. A klausztrofóbia, vagy épp a sötéttől való komolyabb félelem. Szóval még mindig úgy gondolom, hogy a legjobb az lenne, ha valami módon visszahoznánk az emlékeit. Ha ott vannak a fejében, valahogyan a felszínre lehet őket tornászni, csak a hogyanra van szükség. Az is lehet, hogy nem is komoly emléktörlésről van szó, hanem leütötték. - Nincs sérülés a fejeden? Akár olyan, ami már begyógyult. - kérdezem és ha ő esetleg nem érezné simán tapogatással, akkor én magam lépek oda hogy megnézzem, jól beletúrva a hajába is, ha esetleg lenne ott olyasmi, ami azóta már gyógyult, maradhatott ott kisebb heg utána. Egy komoly ütés is okozhat memória zavart, nem feltétlenül csak emléktörlés. - Azt megtehetjük. - mosolyodom el kicsit, bár azért furcsa ez az incselkedés. Nem megszokott dolog tőle. Bár változott, de azért még sem lett gyökeresen más, mint előtte, de tény, hogy mellettem sokkal jobban felengedett, mint azelőtt, vagy mint másokkal. - Igen, ha nekem nem is adtak ki semmit, talán veled másképp lesz. Mégis csak kaptad valakitől azt a feladatot. Talán, ha az illetővel találkozol, már az is segíthet. - bólintok hümmentve, csak akkor torpanok meg, amikor szinte megkapaszkodik bennem és mintha kicsit meg is szédülne, majd házasságot emleget. Ráncolom kissé a homlokomat, hogy ez meg micsoda és honnan jött. Kell egy kis idő, amíg leesik a dolog. Bár nem teljesen értem, hiszen eddig úgy tűnt, hogy csak az elmúlt hét hét esett ki neki, ha annál több az már azért komolyabb probléma, hiszen Shanna és Jake esküvője már több, mint két éve volt. - Egyetlen esküvőn voltunk, de az... már jóval régebben volt. Ne aggódj, nem házasodtunk össze, de jó tudni, hogyan reagáltál volna rá. - szökken fel a szemöldököm, de aztán csak mosolyogva csóválom meg a fejemet. Nem bántott meg ezzel, vagy ilyesmi, maximum ennyi piszkálódás nekem is belefér. Nem terveztem házasságot mostanában, sőt igazából nem is tudom, hogy lenne-e efféle igényem. Sosem voltam az az igazán hercegnős lány, aki igényt tartana ilyen komoly fogadalom tételre. A világ amúgy is kellően zavaros. Sose tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap.
- Igazad van, sajnálom. Csak akartam rávilágítani, hogy te mindent olyan jól átlátsz, de tapintatlanság a múltaddal összefüggésbe hozni. – Csóválom meg a fejemet kissé zavartan. Egyérszt furcsa, hogy ennyire őszintén tudunk egymással beszélni, másrészt hogy nem kell gyengének mutatkoznom előtte, csak mert tévedek. A rivalizálás időszaka véget ért, immár nem csak a szívünk alapján tudjuk segíteni egymást, hanem lelkileg is. Rajta felejtem a tekintetemet, még mindig bizsereg a szám az első csókunktól, ami neki már nem az első, de be kell ismernem, lényegében még senki nem szeretett úgy igazán. A szüleim halottak, barátaim nincsenek, nem véletlenül gondolkoztam valami magányos igazságosztó szerepkörben, de úgy fest, Gemma már erről is bőven többet tud. - Gyógyító álom? Az talán jó lehet.. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy a közeledben magától megtörténik. Majd gyakoroljuk az ismerős mozdulatokat. – Érintem meg csalafintán az ajkamat, miközben körbenézek a pincében, itt valóban nem fogunk semmit találni. Egy pillanatra azért átkarolom Gemma derekát, ezzel is jelezve, hogy bár nem emlékszem, de valami igenis összeköt minket, s most képes vagyok rá hagyatkozni a múltunk ismerete nélkül. – Akkor menjünk be a minisztériumba. Ha személyesen is ott vagyok, akkor már nem tudnak téged lepattintani.. Várj csak.. – Tántorodom meg, még mázli, hogy Gemma derekán a kezem, mert különben elesnék, még ha ez kicsit komoly túlzás. – Csak nem házasodtunk össze? Valami esküvő rémlik..
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért ezt jól esik hallani és ki tudja talán nem is derült volna ki, ha nem veszíti el az emlékeit, legalábbis eddig nem mondta. Szégyellte volna? Pedig nincs benne semmi szégyellnivaló, kifejezetten jól esik inkább. És bár tényleg remek érzés, de ettől még muszáj a lényegre fókuszálni, azaz, hogy mi történt Adrewval, amiről egyelőre még halvány sejtésünk sincsen. Talán tényleg találunk valamit ezzel kapcsolatban náluk, bármiféle nyomot. - Azért, mert be voltam zárva jobban átlátok egy pincét? Azt hiszem még nem voltál rab... soha életedben. - borzongok meg kicsit. A rettenetes emlékek felidézése egyértelműen pocsék és még mindig nem tudok erről csak úgy érzelmek nélkül beszélni, egyszerűen nem megy. Ezért is kapom talán fel kicsit a vizet, hogy azt gondolja egy ilyen trauma miatt jobban feltudok mérni egy pincét. Nem szakosodtam pincékre csak azért mert két hónapig rab voltam egyben. Az egészből csak a félelemre emlékszem és a fájdalomra, nem arra, hogyan kell a részleteket felismerni. - Talán valamit találtál, de valaki nem akart végezni veled és könnyebbnek látta, hogy kipucolja a fejedet... csak nem tudta mennyire menjen vissza és túlzásba esett. - térek vissza önmagamhoz és csaltakozom újra fejtegetéshez. - Lehet, hogy nincs is itt nyom, hanem az a kérdés, hogy honnan indulhattál. Talán idővel magától visszatérnének az emlékeid, vagy egy gyógyító álom segíthet, hogy regenerálódjon az elméd. - ötletelek, mert valahogy úgy érzem könnyebb lenne az elejétől indulva kitalálni, hogy mi történt, mint hogy visszafelé haladjunk a végeredménytől visszafejtve. Ahhoz viszont több eséllyel találhatunk információkat az út kezdetén. Ha nyomozott az a kérdés honnan kezdte, vajon lehet bármilyen irat nálunk a lakásunkban, vagy eseteg a Minisztériuman az íróasztal fiókjában? Valaminek kell lennie!
- Szégyen, vagy sem, így volt. Valahogy fel sem merült, hogy valaki más legyen a vágyaim tárgya. – Ismerem el őszinte pillantással, Gemma lényegében egy erős nő, és hát én aztán nem a törékeny cicababákat szeretem. Lehet, hogy ezzel együtt komoly is, de amennyire aggódón ölelt és csókolt, kétlem, hogy sótlan lenne. Már csak az a kérdés, hogy hol állunk a kapcsolatunkban, vajon ez még csak a pusziskodás időszaka, vagy esetleg már velem aludt? Olyan szinten magányos alkat voltam mindig is, hogy egy-két értelmetlen próbálkozást leszámítva alig volt valaki az életemben, hiszen ha a bosszúra tettem fel a sorsomat, minek legyen mellettem valaki? – Igen, itt tértem magamhoz, de az viszont halványan rémlik, hogy meséltél a múltadról, arról a bizonyos pincéről. Azt gondoltam, hogy hátha van szemed ahhoz, hogy át tudj látni ilyesmi helyeket. – Próbálom tippelgetni, hogy bár kicsit kitakarítottam, de azt nem tudom, hogy miért ide kerültem, és miért ruhátlanul. Gemma nagyon sokáig volt a vámpírok tápláléka, lehet, hogy én is valahogy csapdába kerültem a saját birtokomon, csak éppen az elmém jótékonyan homályba borítja a történteket. Akárhogy töröm a fejemet, valahogy nem ugrik be semmi, mintha valami acélos fejpár fogná közre a homlokomat. Talán tényleg így van? Megtapogatom a halántékomat, de nem érzek semmit. – A szüleim? Nos ami után leginkább nyomoztak, azok nem az igazi sötét varázslók voltak, hanem az a különös szekta, a Testvériség. Nem mondanám őket klasszikusan gonoszoknak, de kapcsolódnak Grindelwaldhoz, és úgy világrendet akarnak teremteni. Kár is a minisztériumba menni. Viszont ha ők voltak, miért hagytak életben? – Nézek körbe, lehetséges, hogy valamit nem látunk a pincében, mert le van valahogy árnyékolva, lehet, hogy pont én védtem le így?
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mint egy tíz éves, húzogattad a nem létező copfomat? - mosolyodom el, most már azért oldottabban, mint az eddigi feszült beszélgetés során. Persze így is furcsa és kellemetlen, hogy nem emlékszik arra, ami történ velünk, vele, hiszen ezek tényleg sorsfordító események, de legalább már nem annyira meglepett és távolságtartó, mint az elején. Persze ettől még benne nem lesznek meg hirtelen azok az érzések, amik voltak, azért is gondolom úgy, hogy inkább hozzuk vissza az emlékeit, mint hogy csak elmeséljem neki mi történt. Nem tudja úgy átélni, mintha tényleg megtörtént volna vele. Persze minden bizonnyal képesek lennénk újra felépíteni azt, ami volt, de azért mégis csak számítottak azok az események, amik közben történtek velünk. Ha azok nem lettek volna, akkor könnyen lehet, hogy bizony minden másképp alakul. - Én? Nem azt mondtad itt tértél magadhoz? Én csak annyit tudok, hogy eltűntél. - nézek körbe, mert tényleg elég nagy a rumli, de nekem tényleg csak annyi információm van, hogy két hétig semmit sem tudtam róla és csak remélni mertem, hogy minden rendben van vele és nem esett komoly baja, mert azt érezném. Ettől még soha nem akarom többet, hogy ilyesmi történjen. Rémes volt a bizonytalanság, ami az eltűnésével járt. - Jó lenne tudni, hogy egyáltalán milyen ügyben nyomoztál, mert a Parancsnokságon nem akartak mondani nekem semmit sem. - talán nem is jó helyen kezdjük a nyomozást, magam sem tudom. Lehet, hogy előbb ott kellett volna érdeklődnie. Csak van valami összekötő ember, aki tud valamit, netán itt a házban vert szállást, amíg nem a közös lakásunkban volt az ügy ideje alatt és odafent találunk valami nyomravezető jelet. - Úgy sejtem, hogy itt csak bezártak. A szüleid... nem lehet, hogy hozzájuk köthető az egész és nem is ahhoz, amit feladatul kaptál? Nincs valami, amit akarhattak innen, vagy tőled a szüleid kapcsán? - vetem fel, mert elsőre bizony nem látok idelent semmit sem, ami érdekes lehet, viszont talán odafent lehet valami, ami miatt kutattak a házban, de nem találták meg, mert csak Andrew tudja, hogy hol van. Habár jó eséllyel jelenleg ő sem, de ha hozzá köthető, akkor talán valamiféle testmemóriás tárgy, vagy hely, amihez szükség van rá is, hogy előbukkanjon.
Azért örülök neki, hogy Gemma végigkísérte azt, ami változás bennem végbement, nem utált meg, hanem kivárta, hogy mi sül ki a dologból. Lehetséges, hogy sokkal gyorsabban egymásra hangolódtunk volna, ha már korábban adunk egy esélyt a dolognak. Esélyes, hogy a szokásos Griffendél-Mardekár ellentétről volt szó, ugyanakkor a rivalizás mindkettőnket erősített. Ezzel futottunk pár felesleges kört, de ha tényleg közös szívünk van, akkor az nem valami értelmetlen fellángolás, mondhatni egy életre szól. Tudjuk a másik érzéseit, ez pedig mindenképpen több, mint találgatás. – Egy fiú nem szívesen beszél az ilyesmiről. Talán nem hittem, hogy esélyem lehet nálad. Tudom, hogy egyszerűbb támadni a másikat, mintsem próbálkozni. – Vonom meg a vállamat, most már jó, hogy így alakult, ehhez kellett Gemma türelme is, hiszen rengetegszer nézett rám csúnyán, akár üvöltött is velem. Én viszont úgy gondoltam, hogy ha ilyen érzelmeket ki tudok váltani belőle, akkor nem vagyok közömbös. Hiszen aki nem érdekel, arra nem vesztegeted az idődet. Erre mondják, hogy kerülőutakon találtuk meg egymást. Bólintok a kérésére, s pár perc lendületes séta után már a birtokon kívül hoppanálunk a saját otthonom pincéjébe. Ott kissé rumli van, noha összeszedtem magamat, takarítottam is azóta, de tudom, hogy Gemma képes olyan jelekből is olvasni, ami másnak fel sem tűnne. – Mintha rémlene az, hogy meséltél róla, hogy egy pincében tartottak fogva, így volt? Ez jó jel? – Kérdezem valami foszlányt megragadva, noha tudom, hogy ez nem éppen egy pozitív emlék, de akkor is összeköt minket. Az ember a párjával, szerelmével nem csupán a szép dolgokat osztja meg, hanem a félelmeket, kudarcokat is. Bizonytalanul nézelődöm a pincében, nem tudom, hogy mit találhatnánk, ami alapján beugrik, hogy hogy kerültem oda, és miért. A szüleim már régen halottak, ők sem jelenthetnek támpontot.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Jelen emlékeid szerint nem is, de az enyémek szerint igen. Persze nem volt egyszerű. - felelem, mert látom én rajta, hogy nehezen barátkozik meg az új infókkal és ez totál érthető. Hasonló helyzetben én se tudnám, hogy mit kezdjek az egésszel. Hiszen emlékszek valamire és kiesett egy csomó idő, ami viszont nagyon fontos volt. Én is össze lennék zavarodva a helyében és nem tudnám, hogy mégis mit kezdjek a helyzettel. Így hát bármennyire is pocsék érzés ez most nekem, igyekszem megértő lenni. Idő kell és akkor talán valahogy visszatérnek majd az emlékei, vagy visszaszerezzük őket. Könnyebb lenne, mint elmesélni mindent, ami történt és hát az nem is ugyanaz. - Ne aggódj, nem változtál meg gyökeresen. Az nagyon fura lenne. - rázom meg a fejemet most már én is mosolyogva kicsit, amikor elneveti magát. Azt hiszem ez is valami, már nincs úgy kiakadva és nem néz rám csúnyán. Kis lépések, aztán a többi majd jön szépen, legalábbis remélem, hogy így lesz. Nagyon nehéz lenne elmesélni mindent, és az érzései nem feltétlenül lennének ettől még ugyanazok, sem a családja, sem az én szempontomból. Valahogy jobb lenne visszaszerezni a múltat, hogy tudja mitől változott meg a véleménye és ne csak azt, hogy meg kellene, hogy változzon. - Ezek szerint, bár sosem gondoltam, hogy az előtt is érdekeltelek volna, ezt eddig nem is mondtad. - mosolyodom el most már egészen jólesően, hiszen tényleg volt köztünk valami vibrálás, csak ellenségeskedéssel vezettük le, amíg a hozzáállásunk meg nem változott egymáshoz a külső hatásoknak hála. - Oda menjünk, ahol felébredtél, talán ott találunk valamit, ami segít és talán a Parancsnokságon neked adnak ki információt, mert nekem nem voltak hajlandóak, miután nem jelentkeztél. Könnyebb lenne, mint mindent emlesélni és... azt hiszem neked is egész más érzés ismerni a múltadat, átélni, mint csak tudni. - fejtem ki a véleményemet talán kicsit hosszan is, de abban biztos vagyok, hogy jó lenne mielőbb kideríteni, hogy mi történt vele, mint hogy én próbáljak mindent elmondani. Arról nem beszélve, hogy nem is csak az emlékeiről van szó. Valaki ártott neki és azért ezt nem lehet csak úgy annyiban hagyni. Tudnunk kell, hogy ki tette és miért, vagy hogy mibe tenyerelt bele. Mi van, ha nem csak ennyi volt? Nem tudhatjuk, amíg utána nem járunk.
