2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Jól ismert és közkedvelt fogadó. Meleg és kényelmes, folyton tele van, és remek vajsört adnak, bár kaphatunk lángnyelv-whiskyt, violalikőrt, forralt mézbort, ribizlirumot és még meggyszörpöt is szódavízzel, jéggel és ernyővel. A tulajdonos Madam Rosmerta, akinek bájai nagy hatással vannak Ronra (már amikor nincs az Imperius hatása alatt.)
Simonetta kérdése jogos, hiszen én se ismerem teljes mértékben azt a világot, de tény, ami tény, hogy rengeteg olyan területe akad, ami számunkra feltérképezetlen, szóval miért is ne? Ki tudja, talán még pont bele is trafálok és valóban egy vagy több bajba jutott mágikus lény kérné a segítségünket ily módon. Mindenesetre, a kérdő szavak hallatán csupán tanácstalanul vonom meg a vállam, de nem mondok rá se konkrét igent, se konkrét nemet. Szerintem ebben a világban bármi elképzelhető. - Az a Kalah, akié a bestinárium? - lepődöm meg, mialatt ujjaim között a Trinitietől kölcsönkért szemüveget veszem alaposabban szemügyre. Ha nem találok rajta semmit, akkor készségesen visszanyújtom azt a lány számára, habár kétlem, hogy ezután a szemfényvesztő trükk után pont ez lenne igazi. Nyilván csupán bóvli, semmi több, ez lehetett az orrunk előtt elhúzott mézesmadzag. Az érzelmeinkre és egy társunk hátrányos helyzetére játszani nagyon nem szép dolog, én pedig már majdnem ráharaptam a csalira! Ezt tuti nem írom meg a szüleimnek, mert annak esélyesen rivalló lesz a vége. - Én ebből csak annyit szűrtem le, hogy Kalah tisztavérű kobold és csapta a szelet annak a vélakoboldtündér-szerzetnek - nyögöm ki, némi fejfájással is megspékelve, hiszen ez így nagyon zavaros. Jöttek, be akartak csapni minket, nem sikerült és eltűntek, majd kiderült, hogy ők nem is ők voltak, hanem pusztán valami illúziómágia... He? De az általuk küldött jegyek még mindig nálunk vannak. - Igazság szerint nem tudom, hogy ezekkel a jegyekkel beengednének-e minket - forgatom meg az ujjaim között a belépőt. - Bár, majd azt hazudjuk, hogy egy üzértől vettük, aki az utolsó pillanatban sózta ránk nevetségesen alacsony áron. Ez megmagyarázná, hogy miért nem érvényesek. Mit szóltok? - pillantok a társaimra, hiszen teljes mértékben érthető, ha részükről ennyi, vége a dalnak és már nem sok kedvük van részt venni bármiben is, ami ehhez a Kalahhoz kapcsolható. Azért időközben remélhetőleg engedelmesen kivonulunk, ha már ránk szólnak, hiszen nem áll szándékomban feleslegesen tartani a sort...
Természetesen, ha Miley kéri, akkor odaadom neki a szemüveget, hogy jobban megnézze magának, de hogy felvegyem az nem esélyes. Ilyesmit nem kockáztatok, főleg hogy kezd egyértelmű lenni, hogy akitől kaptuk nem pont a jóakarónk. - A két alak neve összekutyulva pont ezt a Kalahot adja ki, talán eleve ő jött el hozzánk? De mit akart pontosan? - csapda lehetett, de mihez? Minket is fellépőknek szánt? Ezzel talán megdől az, hogy egy bestia kért segítséget, bár nem kizárt, hogy lenne kin segíteni, ha tényleg valami vérszomjas csatatérről van szó. Azért annál jobban kedvelem a varázslatos lényeket, meg úgy általában az állatokat, hogy az ilyesmit ne hagyjam csak úgy szó nélkül. Végül azért Simonettáékra pillantok kérdőn, főleg miután ki is paterolnak minket. Nem voltunk ott végig Mileyval, úgyhogy még minden nem áll össze nekem. - Akkor most miről is van szó? Mire jutottatok? Nem igazán értem. - simítom végig Max hátát, aki továbbra is a nyamaba tekeredve áll és várakozik, hátha megszáll minket az isteni szikra. Vagy egyszerűen csak nincs mit tenni használjuk a jegyet és menjünk el? Aztán ha ott kicsit vizsgálódunk hátha jutunk valamire. - Vagy akkor irány az előadás? - kérdezem meg végül szavakkal is, ami talán már mindünk számára egyértelmű. Még se állhatunk csak úgy itt és a jegyeket se lenne okos döntés eldobni, ha egyszer valami folyik a háttérben. Egyelőre még nem értem teljesen, hogy mi, de csak nem kellene annyiban hagyni, főleg akkor, ha ezeket a jegyeket előttünk már mások is megkapták és velük ki tudja, hogy mi történt.
Trinity tehát úgy, hogy kevésbé lát, sokkal élesebb a többi érzéke, ezért az anargrammát ki tudja rakni: Heyla, Makris=Kalah Meyris. Jó eséllyel tehát magával az illúzionistával beszéltek, akik ebben a furcsa kettős alakban csalta ide, valami álmeghívás kapcsán, de nagyon gyanus ez az egész. Biztosan nem számolt vele, hogy az általa lenézett négyes hamar rájön a titkára, sőt, a női alakban mintha kifejezetten csalódottnak tűnt volna, mert ahogyan Miley is kihallotta a hangjából, vesztesnek tartja őket. Egyre jobban kezdik összerakni a sztorit, vélhetően már többször eljátszotta ezt a trükköt másokkal, az arany jegyek nem is kiváltságot jelentenek, sokkal inkább csapdát, hiszen mások számára láthatatlanná tette magát, hogy senki ne jöhessen rá, hogy ki is ő, talán most először fordult elő az a svédcsavar, hogy a vesztesek klubbja eszesebb, mint bárki hitte volna. Miley nem tudja megnézni, megvizsgálni az okulárét, mert Trinity korábban eltette, tehát el kell kérnie, ki kell lopnia. – Nem úgy kis nő.. Szó szerint kicsi. Nem ember, hanem valami tündérfajzat. Kobold? Ilyesmi.. Mint maga Kalah, aki tisztavérű, és annak a csininek udvarolt, nem sok sikerrel. – Csóválja a fejét a kocsmárosnő, viszont innentől tényleg nem foglalkozik velük, mert meg van zavarodva, hogy valami varázslat alá került, másfelől foglalkozni kéne a többi vendéggel. Az egyik pincér egyébként lassan ki is paterolja őket, mert le akar ültetni másokat, és már az állóhelyek is full elfogytak. Az aranyjegyeket nézegetve ami még furcsa, nincsen sorozatszámuk, tehát ilyen formán nem csoda, ha már többször használták őket. Gyanakvásra adhat okot, hogy mi történt az előző meghívottakkal. Aztán lehet, hogy Kalah csupán valami játékot űz velük, hiszen semmi nem bizonyítja, hogy tényleg az történik, amit állított, hiszen miért hívta volna be őket gyakorlatilag maga ellen?
Sajnos arra, hogy Miley valamilyen varázslény képességére fogná ezt az egész illúziót nem sok mindent tudok mondani, éppen annyihoz értek, hogy én tudjak idézni mágikus állati társakat látványmágia szakon és ennyi. - Fogalmam sincs, létezik ilyen képességű egyáltalán? - vonom össze a szemöldökömet, de aztán már sarkon is fordulunk és megyünk Rosmerta után. Megforgatom a kezemben a jegyemet, azt keresve, hogy van rajta esetleg lyuk vagy szakadás, ami arra utal, hogy használt, vagy szimplán csak régi és elnyűtt, bár mindenképpen úgy érzem, hogy kamu. És ha kamu, akkor úgy se engednek be minket vele sehova az ég világon, pedig azért nagyon érdekel, hogy mi az az esemény, amit ilyen robajjal vár mindenki. Meg egy kicsit az is, hogy tényleg vannak-e az alagsorban alvilági üzelmek, mert rosszul tartott emberek, állatok. Hőst még mindig nem feltétlenül játszanék, de a kíváncsiság azért megöl. - Észrevettem, hogy elbájoltak, ahogy mindenkit a helyen, azért vagy rosszul. - folytatom, hogy értse miért is kerestük meg, miért vannak kérdéseink hozzá és ne koptasson le minket azonnal. A srác viselkedése először igazán jól esett, de most már erőteljesen kezd zavarni és lepillantok a véla ékszeremre, ami elméletben kontrollálni tudja és lefogni a természetes bájolásomat, remélve, hogy nem nyekkent meg, mert csak annyit akartam, hogy velem jöjjön, nem azt, hogy zombiként dadogjon. - Kis nő után, mi? Ezek a pasik! - szalad ki a számon, de a fejemben már is romantikus történetet fabrikálok viszonzatlan szerelemről meg életreszóló drámáról, hát, ebbe nem nehéz beleélnem magam az az igazság. Kicsit meglep, hogy Miley és Trinity is megjelenik mögöttünk, lehet, hogy a hangmágiám visszhangja, hogy még is jönni akartak vagy csak ez után a furcsaság után félnek elválni? - Kalah Meyris, Kalah Meyris… ötven évvel ezelőtt… még a szüleinknél is idősebb lehet a sztori. - ismételgetem a nevet újra, szinte dallamosan, hátha beugrik valami. - Melyik hasra, helyi sarkam, kayla hermis… egyiknek sincs sok értelme, mi? - adom fel egy kicsit nyűgösen, miközben Eddie rákérdez az előadásra. Előveszem a saját jegyemet és megmutatom a kocsmárosnak, csak úgy mutatóba. - Ezt kaptuk, de olyan csoffadt, nem tudom érvényes-e még. Ha maga szerint érdemes elmennünk akkor elmegyünk, de akikről beszéltem nagyon sok rosszat hordtak össze róla, sötét üzelmek, elnyomott dolgozók, rosszul tartott állatok meg minden. - vonom meg a vállam, de ha a nő és a többiek azt mondják, hogy még is csak nézzük meg a dolgot, akkor őszintén… arra nyitott vagyok, hogy az előadást megnézzük és simán csatlakozom a hömpöylygő tömeghez, aki a kezdést várja megnézni, hogy tényleg érvényes-e a jegyünk. Csak nem török be sehova más nevében! A saját érdekemben… talán! Vélhetően a fogadósnő úgy se fog kivárni több kérdést, szóval mindenképpen visszacsődülünk a vendégrészekhez a konyha vagy mi helyett, ahol most vagyunk.
- Azt azért nem lehet csak úgy. - jegyzem meg kissé talán durcásan az aurorok lefizetésére, mintha nem hinném, hogy az lehetséges volna. Talán még elég naiv álomvilágban élek, ahol nincs helye a hivatali korrupciónak. Vagy ha mégis, az elég szörnyű lenne. Egy aurornak, vagy varázsbajelhárítónak tisztességesnek kell lennie, ahogy az apukám is az volt! Az aranyjegy kérdésére bólintok Simonettának, és a kezembe veszem a sajátomat. Eddig eszembe se jutott nagyon nézegetni. Csak örültem a lehetőségnek, hogy láthatom az előadást. Azonban a körülményekkel együtt ez már korán sem olyan lelkesítő, mint az elején volt. Aztán követem Simonettát Rosmertához, bár magam sem tudom mért ennyire lelkesen. Nem igazán gondolkozom rajta, csak bámulom Ettát, és Rosmerta kérésére se igazán tudom értelmesen megfogalmazni, hogy mit is akarunk tulajdonképpen. - Bocsi... igyekszem... - csóválom meg kicsit a fejemet, amikor Etta szól, hogy szedjem már össze magam. Én próbálom tényleg. Csakhát ő nagyon szép, még sose láttam ennyire szép lányt, és ez elég fura. Mármint hogy ennyire ne tudjak gondolkodni. Általában csapongó és szeleburdi vagyok, de azért nem buta. Most mégis sikerül rendesen belebambulni a helyzetbe. Pedig ha az erősségeimről kérdeznének nagyjából a bűbájtan órai teljesítményemet, és a fizikai ügyességemet mondhatnám. Úgy értem képes vagyok bármire felmászni, vagy egyensúlyozni. Jó érzékem van az akrobatikához. Bár Bimba professzor szerint hasznos lenne, ha több időt töltenék az üvegházakban, és nem rajtuk. - Hát... kaptunk jegyet. De valahogy ez nagyon furcsa. Akkoriban ötven évvel ezelőtt milyen volt ez a Kalah, milyen előadásai voltak?- próbálok meg értelmesen válaszolni a kocsmárosnő kérdésére, és fel is tenni egyet, hátha eszébe jut még valami fontos. Talán az a nő is fontos lehet, aki után régen futkosott, ki tudja? Azért amikor Rosmerta elindul, hogy a többi vendéggel foglalkozzon kicsit várakozóan nézek a többiekre, hogy mi legyen? Eltávolodni láthatóan nem akarok tőlük, még ha furcsán gyanús is ez az egész, és már abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet beleütni a kíváncsi orromat. Tehát ez után, megyek amerre ők.
- Igen - felelem végül készségesen Simonetta kérdése hallatán és nyújtom is azt feléje, ha esetleg elkérné őket, még csak egy pillantást se vetve az aranyló jegyre. - Ez azt jelentené, hogy még nem tettek le rólunk teljesen? - teszem fel a kérdést, habár - ha a két alak valóban illúzió volt csupán - akkor nincs is feladat. Bár, a szemfényvesztést is létrehozza valaki, vagyis mégis van, csak nem a defekt duó javára. - Nektek eszetekbe jutott esetleg, hogy valamelyik mágikus lény szeretne így segítséget kérni? - pillantok körbe a társaságon, még mielőtt Simonetta és Eddie távoznának. - Mármint... gondoljatok csak bele, ez Kalah "gyűjteménye", sok olyan lénnyel, amelyet eddig csak könyvek lapjairól ismerhettük. Mi van akkor, ha valóban küzdelmek folynak az arénában és valamelyikük besokallt? Kérdés persze, hogy miért minket kértek fel ilyesmire, noha a lopás is olyasmi, ami számomra a WTF-kategóriába esik. Az egész értelmetlen úgy, ahogy van, bár egy mágiával rendelkező teremtmény, akinek a helyzete elég kilátástalan, választhatott minket. Nem vagyunk túl feltűnőek és kissé naívabbak is lehetünk a kelleténél. Ha a hátterünket nézzük, még a csapatunk összeállítása se lehet véletlen... Én vadász vagyok, ergó értenem kell(ene) a bestiákhoz, Simonetta látványmágus, ami az iméntiek és az elméletem alapján a feltételezett megbízónk fő mágiája lehet, Trinity elemista és igen kifinomult érzékekkel rendelkezik, ez a három szak pedig igencsak jól jöhet egy szorult helyzetben. Az egyetlen kakukktojás csupán Eddie, de ő is itt van valamiért, ha helyes az elméletem. - Megértem, de én azért egy kicsit alaposabban is megnézném, ha nem gond - felelem végül Trinity válasza hallatán, majd veszem ujjaim közé a szemüveget, amelyet a kobold-véla adott neki és vizsgálom meg tüzetesebben. Fogalmam sincs, mit is keresek rajta pontosan, de reménykedem abban, hogy valamilyen szinten helytálló az elméletem és éppen csak közbe jött az illúziót teremtő lénynek valami, ami miatt meg kellett szüntetnie a mágiát, azért tűnt el a duó, nem pedig az akadékoskodásunk révén. Még mindig a sötétben tapogatózom, de reménykedem... Trinitiet úgy követem, akár egy robot, automatikusan teszem egyik lábamat a másik után, de a szemüvegről továbbra se szakítom el a pillantásomat. Megforgatom, átvizsgálom minden egyes pontját, miközben magamban abban reménykedem, hogy nemsokára felfénylik rajta egy írás, akár a Gyűrűk urában, valamiféle támpontot adva számunkra, éppen csak nem kell felmelegíteni ennek érdekében. Ha pedig a lány a térképet tanulmányozná, abban is állok rendelkezésére, mindent készségesen elmagyarázva számára, hogy legalább fejben képes legyen "látni".
Én is észreveszem, hogy csak simán lelépnek, bár igazából még elsősorban Simonettára reagálok, mielőtt ő is elhúz, hogy nem lenne jó csak úgy annyiban hagyni a dolgot. - Az arénára. Ha azt mondod a térkép alapján valami rossz is történhet ott. - felelem végül, hiszen én nem láttam, de azt az infot adhatták át nekem is, hogy olyan a hely, mintha talán emberek és állatok csapnának össze, ha csak nem szimplán felvonulnak, de már eleve nagyon gyanús ez az egész. Főleg, hogy ilyen nagy titokban akartak intézni itt mindent ezek ketten. A kérdésre viszont újfent megrázom a fejemet. A szemüveget amúgy is eltettem már a táskámba, hogy ne legyen "szem előtt" se. Továbbra sem akarok ilyesmivel kísérletezni. A végén még kiderülne, hogy valami veszélyes dolog, ki tudja! - Ne haragudj, de nem szeretnék kísérletezni. - felelem végül, hogy szavakkal is kifejezzem a kétkedésemet. Gondolom ő se inna meg mondjuk egy főzetet, ha azt mondanák is rá, hogy sokkal erősebb és gyorsabb lesz tőle, mint valaha elképzelni tudnta volna, vagy tudom is én. Jó talán egy viselt szemüveg nem ugyanaz, de mégis csak mágikus tárgy és azokkal jobb vigyázni. Mi van, ha becsapja a látásomat, vagy azt láttatja, amit nem kellene, hogy lássak? Nem akarnám összezavarni a fejemet önként, főleg hogy leléptek, úgyhogy egyértelmű, hogy nem kellene bíznunk bennük. Inkább megindulok a többiek után, hogy ne szakadjunk el egymástól. Nem tudni, hogy mi történt ezen a helyen pontosan, de jobb, ha elővigyázatosak vagyunk, ebben az egyben teljesen biztos vagyok. Nagyjából valószínűleg tehát akkor érjük meg Simonettáékat, mikor Rosmerta válaszol nekik. Elkapom a nevet és valahogy egyből megragad így egyben már a gondolataim között. Kicist kizárom azt, hogy körülöttünk még mindig hümmögnek és hüledeznek az emberek a felocsúdás miatt. Az aranyjegyem nekem is meg van ,de én nem látom rajta a kopott állapotot, meg most nem is nagyon nézegetem, mert a név annyira... - Imserős nekem ez a név és nem mostanról... - gondolkodom el. Próbálom rendezgetni a betűket fejben, de nem jutok egyelőre semmire hiába járatom a fogaskerekeket. Azért megpróbálom felidézni a bestiákkal kapcsolatos tanulmányaimat, meg úgy általában mindent, a betűket rendezgetem, mint valami anagrammát, hátha beugrik valami. A térképünk még meg van, én affelé hajlok, hogy ha már jegyünk is van megnézhetnénk a helyet magunknak, főleg ha valami illegálisat művelnek esetleg ott, amiről senki se tud, de még mindig elég rugalmasan hagyom, hogy a többiek hozzanak végső döntést. Lássuk be, nem én vagyok a legügyesebb a csapatban a hátrányom miatt, bár jelenleg mintha Eddie is eléggé hátrányban lenne, kissé elvarázsolva bambul.
Trinity egyértelműen érzi a hangokból, hogy sokan meg vannak döbbenve, mintha valami változott volna a kocsmában. Bárki is varázsolta el a helyszínt, elég amatőr volt ahhoz, hogy kiszúrható lett így az ilyesmi. Megvan a térkép, és az aranyjegyek is, de Simonetta az ellenőrzésükkor egyértleműen látja, hogy kopottabbak, mintha már használták volna őket. Az a szörnyű gyanuja támad, hogy lehet, hogy ez már bőven nem az első kör az arany jegyek csalija alapján. A négy aranyjegyes tehát két turnusban járul el Madam Rozmerta irányába, aki már próbálja összeszedni magát, láthatóan ő is teljesen meg van lepődve, hogy mi történt vele, de gyorsan rendezi a vonásait, nem ragadhat le azzal, hogy elbájolták, hiszen tele a kocsma, elsőre nem is nagyon tudna foglalkozni hőseinkkel, de mivel olyan ártatlan fejük van, megenyhül, hogy mi kéne. – Uh, ennyire látszik? Hát nem, nem a legjobban. Hogy kik? Nem rémlik mostanság ilyen vendég.. – Tűnik el a nő, hogy aztán a névre, amire rákérdeznek a diákok, ráncolja a homlokát. – Kalah? Kalah Meyris? Ha ő az, akiről beszéltek, lehet is már, vagy ötven éve, hogy erre járt. Valami kis nő után koslatott, de rá már nem annyira emlékszem. – Trinity, mivel nem lát, más érzékei egyértelműen kifinomultabbak, ezért amikor meghallja a bestiamester nevét, valahogy furcsán ismerős a hangzása, mintha már hallotta volna, csak nem ebben a formában. Vagy a betűk voltak más helyen? Ismerős, nagyon ismerős! – Most ő ad premier előadást, de ezt Ti is tudjátok. Miért fontos ez? Ti is mentek? – Aztán már kezd is másokat kiszolgálni, láthatóan nem sok ideje van már a diákokra, mert egyre tömöttebb a kricsmi, s a varázs elmúltával mindenki a saját dolgával foglalkozik. Természetesen megtehetik, hogy elengedik a dolgot, el sem mennek az előadásra, vagy szólnak valami tanárnak, aurornak, láthatóan nincsen megszeghetetlen eskü az aranyjegyeken.
- Gondolom lefizetnék őket vagy ilyesmi. - dobom közbe egy kicsit megvonva a vállam az aurorok hívására, de nem keresek kifogást a furcsa párosnak, eszemben sincs megvédeni őket, csak kicsit kiugrik belőlem a szkeptikus. Nem csak az aurorokkal szemben, hanem mindennel szemben, miért is ne lehetne bárkit lefizetni. Erőteljesen meglepődöm, amikor feladják és úgy eltűnnek, mint a pinty, de ez nem jelenti azt, hogy elengedném az egészet egycsapásra. Az mondjuk még furcsább, hogy még a tálnak is lábakél, mintha soha nem is lett volna. Az egész illúzió lett volna, egy játék? Talán színészek vagy csak szemfényvesztők? Látványmágusként jó lenne, ha nem vernének át ilyesmivel! - Még mindig meg van mindenkinek az aranyjegye? - kérdezem meg, mielőtt követném Rosmertát és a sajátomat is ellenőrzöm. Kicsit meglepődök, hogy Eddie ugrik fel először, bár lehet, hogy nem kéne, hiszen valamilyen furcsa okból ez a fiatal srác olyan szinten el van ájulva tőlem, hogy ilyet még nem nagyon tapasztaltam. Nagyon, nagyon gyenge lehet mentálisan... lehet, hogy minden tekintetben, ki tudja, de a hangom és a vélabájom beüt neki elég rendesen és már követ is. Intek neki, hogy legyünk fürgék aztán Rosmertához lépve megfogom a karját, támaszt adva, ha esetleg nagyon kótyagos lenne. Amikor Eddie elkezd beszélni, de semmi értelmes nem jön ki a száján drámaian felsóhajtok. - Szedd össze magad! - ingatom meg a fejemet, egyre jobban beigazolódik, hogy nem egy észlény szegény. - Nem ezért jöttem, Rosmerta, jól érzi magát? Két alak, egy talán... talán vélaszármazék-kobold és valami nagydarab trollszármazék megjelent és be akart minket szervezni, hogy törjünk be Kalak bestiáriuma alatti laborba vagy kincstárba, vagy mibe. Feltűnt, hogy mindenkit elbájoltak, téged is, pedig meg akartam kérdezni, hogy bízhatunk-e bennük, erre annyit akadékoskodtunk, hogy szőrén szálán eltűntek. Emlékszel bármire? Kik lehettek? Te mit tudsz a Kalah-ról? - kérdezem egy kis zavarral, mert most őszintén fogalmam sincs, hogy elmenjünk-e egyáltalán az előadásra, vagy sem. Vajon mennyi volt az igazság? Tényleg vannak rabszolgák, rossz sorsú állatok? Lehet, hogy magabiztosan nekiindultam, de engem se az eszemért fognak elrabolni, szóval én is kicsit kifújtam és a fogadós nőtől várom az útmutatást mielőtt visszacsatlakoznánk Miley-hoz és Trinity-hez.
Most azt hiszem elég vegyesek az érzéseim. Mármint a kezdeti hatalmas lelkesedésem minden iránt is lassanként átcsapott valami másba. Nem állítom, hogy én lennék itt a legtapasztaltabb és talpraesettebb, sőt. Igazából az ellentéte. De valahogy még én is érzem, hogy itt bizony kilóg a lóláb. Szóval elég vegyes érzések és gondolatok kavarognak bennem az egésszel kapcsolatban. Az egyik felem szeretne hős lenni, aki megmenti az ártatlan rabszolgákat, és bestiákat, de a józanabbik felem inkább azt súgja, hogy szólnunk kéne egy tanárnak. Például Stoepker professzornak. Az sem segít igazából sokat, hogy már nem kapunk választ lényegében semmire sem. Arra sem, hogy mért nem a Minisztériumban tesznek panaszt az auroroknál, akik képzettek az ilyesmiben. Ami valahogy még gyanúsabbá teszi a dolgokat. Meg ez az ellopandó fog... mintha a maguk hasznát is keresnék a dolgon, de mitől lehet ennyire értékes egy egyszerű fog? Na és, hogy csak úgy szó nélkül felszívódnak? Pedig szerintem nagyon is jogos, hogy tudni akarjuk, hogy mibe mászunk bele, ha belemászunk egyáltalán valamibe. - Szerintetek nem kéne szólni valakinek? Egy tanárnak? - teszem még fel a kérdést Simonetta mosdóbaba invitálása előtt, mert valahogy jogos lehet Miley felvetése arról, hogy ha minket nem húztak csőbe, akkor másokkal még próbálkozhatnak, vagy ki tudja mit tehetnek. Aztán már valamilyen különös módon, kicsit bambán elvigyorodva állok fel, hogy kövessem Ettát a mosdóba, vagy akárhova, ami még engem is meglep, valahogy mégsem akarok ellenállni a dolognak. Minden nemű értelmes gondolkodás nélkül szegődöm tehát a lány nyomába. Bár egy bambácska vigyorral még válaszolok Trinitynek, hogy miért is ne? Szerencsére azonban Etta nem is a mosdóba igyekszik, hanem hátra Rosmerta irányába, aki kedvesen kérdez is minket. - Persze, minden nagyon jó... mi csak... Mi..? - kezdek el válaszolni a kocsmárosnőnek, de aztán elakadok, mert rájövök, hogy igazából nem tudom, hogy Simonetta mért is kereste meg, így ránézek a folytatásért, és valahogy rajta is felejtem a tekintetemet, továbbra is kissé butácskán mosolyogva a hugrabugos lányra. Vélhetően ezzel nem túl hasznossá téve magamat. Viszont legalább a denevérem felettünk köröz és figyel legalább...
A kis csapatunkból Simonetta az egyetlen, aki kerek-perec akadékoskodik, de valamiért ő se lép le, vagyis a kíváncsisága sokkal nagyobb az ellenérzéseinél. Eddie a leglelkesebb tagunk, aki szinte már sietne is a veszélybe, mit sem törődve a kockázatokkal. Azt hiszem, én és Trinity vagyunk azok, akik akarják is a dolgot meg nem is, bár - ha mindkettőnket mérlegre helyeznének - talán bennem kissé nagyobb hajlandóság van a munka elvállalására, mint a hollóhátas lánynak. Ami végtére érthető is, hiszen szegénykém alig lát, miért rohanna a "vesztébe"? Simonetta ogrés beszólása hallatán azért sikerül elmosolyodnom, amikor pedig el is neveti magát, az egész teljesen olyan, mintha maga a légkör szabadulna fel kissé. Eddig eléggé feszélyezett ez a két alak, az pedig főleg, amivel meg akartak etetni minket. Betörni? Komolyan? Minimum bűncselekmény, miért nem profikat választanak erre a feladatra? Bár, ezen a kérdésen túl is lendülhetünk, tök felesleges bármiben is logikát keresni. - Én se készülök ereklyevadásznak, de talán ki tudok belőle hámozni valamit - fordulok végül a szőkeség irányába, majd vissza a térképhez. A mosdós kérdése hallatán felkapom a fejem, hiszen valóban ki lehet érezni valamit a hangjából, de még mielőtt bármit is válaszolhatnék, Eddie már pattan is és a defekt-duó egy pukkanás kíséretében válik kámforrá. - Ez... - tátom el a számat látványosan, majd kelek fel az asztaltól és indulok meg az ő oldaluk irányába, végül vakon legyintek egyet-egyet a levegőbe, mintha arra számítanék, hogy szimplán csak láthatatlanná váltak. - Ezek olajra léptek! - osztom meg a többiekkel felháborodásomat vagy ha Simonetta és Eddie már leléptek, akkor csak Trinitievel közölve a tényállást. - Remélem, nem áll szándékukban még néhány balekot összeszedni, ha már minket nem sikerült a csőbe húzniuk - morgom a bajszom alatt, majd ülök vissza a helyemre ismét. - Fogalmam sincs - felelem végül Trinity kérdése hallatán. - Az előadásra vagy az arénára gondolsz? - pillantok azért kérdőn a lányra, hiszen a páros köddé válásával számomra értelmét vesztette minden, amit eddig megosztottak velünk. Nagy az esélye ugyanis annak, hogy az egész csak hazugság volt és mivel minket nem tudtak palira venni, keresnek helyettünk másokat. - Biztos nem próbálod fel az okulárét? - bökök végül a szemüveg irányába. - Legalább megtudnánk, hogy ezt illetően hazudtak-e nekünk - nyújtom a lány irányába a pápaszemet. Értem, miért viseltetik némileg ellenérzéssel a dolog kapcsán, de van, amikor meg kell tennünk olyasvalamit is, amit nem szeretnénk. A sutyorgás és az értetlenkedő pillantások az én figyelmemet se kerülik el teljes mértékben, habár mondatokat már képtelen vagyok kivenni, de a kép még így is összeáll bennem: - Valamivel elbájolták a vendégeket... - dünnyögöm, mialatt összetekerem a térképet, majd állok fel a helyemről és hagyom, hogy Trinity belém karoljon. Azért, miközben a többiek irányába tartunk, én se vagyok rest és igyekszem kiszúrni minden gyanús viselkedést vagy mondatot a vendégek felől, hátha valaki elárulhatja számunkra, hogy kik is volt ez a fura páros valójában.
Kicsit azért kuncogok, amikor Simonetta azt javasolja, hogy üssük ki az itt ülő ogra fogát, viszont a kérdésekre már nem kapunk választ, mert pillanatok alatt felszívódnak, ezt még én is bőven érzékelem. Arra pedig természetesen felkapom a fejemet, hogy a térkép alapján a többiek valamiféle Arénát tippelnek a helyre. - Azt azért tényleg nem hagyhatjuk annyiban. - bólintok én is, bár nem tudni, hogy mások harcolnak ott, netán minket akartak behúzni a csőbe, hogy mi legyünk azok, akik megtesszük, de mivel nem vállaltuk ez már úgyse derül ki. Kissé értetlenkedem, hogy Simonetta pont most akar elmenni mosdóba, bár végül simán mennék vele, mert hát a térképpel úgyse tudok kezdeni semmit igazából, de a legnagyobb meglepetésemre Eddie áll fel, hogy vele menne, ami azért eléggé fura megoldás, hiszen ő mégis csak fiú. - Biztos, hogy te akarsz vele menni? - szólok azért utána, de ha nagyon erősködik annyiban hagyom, ha csak a reakciói alapján nem szúrom ki, mintha szó szerint el lenne varázsolva. Ha érzékelem ezt, akkor azért elraktározom magamnak az információt, főleg ha Simonetta nem ellenkezik, bár a két alak távozásával már annyira nincs szükség rá, hogy titokban stikában beszéljen valakivel a frissen verbuvált csapatszerűségünkből. Tehát, ha maradok akkor továbbra is jókedélyűen figyelek Mileyra, ahogyan a térképet fürkészi. - Akkor mi legyen? Talán nem kellene szétválnunk, ha megakarjuk nézni ezt a valamit. - vetem fel Mileynak, főleg ha netán látjuk is, hogy Eddie és Simonetta nem pont a mosdó felé mennek, hanem félúton célt változtatva Madame Rosmerta lesz útjuk végpontja. Amennyiben Miley is benne van, akkor felnyalábolhatja a térképet és jobb, ha a többiekkel maradunk. Max újra felugrik a nyakamba, én pedig a tömegben azért biztos, ami biztos alapon Mileyba karolok, hogy ne sodródjunk el egymástól.
A kobold-véla egyre inkább el van képedve a kérdésektől, a fél-troll egykedvűen eszeget. Valahogy nem úgy tűnik, mintha erre számítottak volna. Főleg a nő az ész a csapatban, de teljesen lenézik a négyest, mintha magától értetődő lett volna, hogy butuskákat találtak maguknak. Akik csupán örülnek annak, hogy meghívást kaptak egy neves eseményre, így hát nem is válaszolnak, nem derül ki tehát, hogy milyen zsákmányról lehet szó, miért értékes az ogre fog. Az egész csapdának tűnik, átverésnek, s miután úgy fest, hogy hőseink megorrontják a turpisságot, egy füstös pukkanás kíséretében el is tűnik a páros. Ami az érdekes, hogy még a gőzölgő kaja sem marad utánuk. Viszont a térkép, az okuláré, és az arany jegyek igen. Nagyon úgy fest, hogy be akarták húzni őket a csőbe, ami így nem sikerült, hiszen sejthetik, hogy nem csupán amolyan cirkuszi előadás lesz, mert maga a térkép is azt jelzi, hogy valamilyen összecsapásról lehet szó egy arénában.. Simonetta elindul a mosdó felé, Eddie pedig úgy érzi, hogy mozdulnak a tagjai, és engedelmesen követi a lányt, aki ugyan nem tisztavérű véla, most mégis kattan valami, ami miatt a fiú úgy érzi, hogy még ha vicces is, de megy Etta nyomában, mint egy pincsi. A denevére azért ott van fent, repked a szárnyaival, szerencsére senki nem zavarja ki. Rosmerta kicsit kábán, de már ébredezve próbál eszmélni arra, hogy felé jönnek. Most bent áll a pult mögött, s törölget valami poharat. – Mit szeretnél kedvesem? Minden izlik, minden finom? – Trinity és Miley ott marad, hogy a térképet bámulják, még ha a látássérült lánynak ez nem igazán megy. Trin egyértelműen érzi, hogy a kocsma vendégei is mintha valami varázsból, elmemanipulációból ébrednének, mert olyasmi sutyorgást hall, szűr ki az élesebb fülével, hogy „mi volt ez?”, és hasonlók. Tegyük fel, hogy Miley összefoglalja, hogy mit lát, és mivel Trinitynek van érzéke a földmágiához, egyértelmű, hogy ez nem valami szórakoztató komplexum.. Most tehát az a kérdés, hogy mihez kezdenek ezzel a furcsa helyzettel, amibe bele akarták őket rántatni. Kint már tetőfokára hág az ünneplés, a kocsmába is sokan tódulnak, közeledik a fontos esemény.
Azért az engem is elég rendesen meglep, hogy Trinity nem kap azonnal a szemüveg után. Szerintem én a helyében azonnal feltettem volna, és mindent elkövetnék, hogy megtarthassam. Persze én nem vagyok a helyében, így nem is tudom milyen érzés lehet orvostól orvosig járni, akik nem tudnak hogy segíteni rajtad. Én nem is tudom mihez kezdenék a helyében, hogy lehet élni ezzel egyáltalán? Szóval, ezért valahol nagyon is csodálom a lányt. Nem tudom, hogy nekem lenne-e elég erőm, és bátorságom végig csinálni, amit ő. Simonettának is igaza van abban, hogy még sosem kaptunk senkitől hasonlót. Honnan kellett volna tudnunk, hogy valami alkuba akarnak belerángatni volt dolgozók? És az "illegális" szó is eléggé megüti a fülem, ami azért elég rendesen lecsapja a kezdeti lelkesedésem. Meg Miley okfejtésében is van valami, hogy kaphattak már ellenőrzéseket, meg ilyeneket. - Ha tényleg ennyire súlyos dolgok vannak a háttérben, akkor, mért nem fordulnak a Minisztériumhoz? Vannak képzett aurorok, akik ezzel foglalkoznak. Apa mesélte. - mert hát tényleg elég fura, hogy egy csapatnyi lúzer kölyök törjön be valahova, ahova inkább auroroknak kellene. Már ha a Defekt-duó igazat mond. Én pedig lehet, hogy könnyen lelkesedem dolgokért, de nem szeretnék olyasmibe keveredni, ami súlyosabb következménnyel járhat egy esetleges házvezetői ejnye-bejnyénél. Lopni meg tényleg nem szeretnék, vagy elvenni valamit, ami amúgy nem az enyém. Nem engedné az igazságérzetem. Ugyanakkor még ott motoszkál bennem, hogy ha leleplezünk valami nagy gonoszságot, rabszolgákat, állatokat mentünk meg ezzel, akkor még hősök is lehetünk, akikre felfigyelnek a Minisztériumban, és talán, ha elvégzem a sulit, akkor könnyebb lesz bekerülni, és jó állást szerezni... vagy ilyesmi. El kellene kezdenem komolyabban foglalkozni ezzel, és kitalálni, hogy mit is akarok igazából, és azt milyen úton érhetem el. És szerintem még apa is büszke lenne rám, ha megmenteném azokat az ártatlan lényeket. Szóval, most azért eléggé kiül a bizonytalanság az arcomra. Nem is tudom mit is akarok igazából. Talán egyszerűen meg kéne keresni Stoepker professzort, és mindent elmondani neki. Ő biztos tudná, hogy mit tegyen. - Igaza van, ez lehet az állatoknak szánt folyosó, ez meg az embereké. - pillantok előbb Miley felé, majd a többiekre, és bökök rá térképre. Én azért nem vagyok annyira rossz ebben. Mármint a térkép nézegetésben. Apa, ha kempingezni mentünk mindig adott egy térképet, és az elágazásoknál megkérdezte, hogy most merre is menjünk? A kérdés igazából csak az, hogy belevágunk-e ebbe a kockázatos kalandba? Felpillantok a többiekre, talán tőlük is várva a döntést, hiszen itt én vagyok a legfiatalabb, és talán a legkevésbé megfontolt személy. Ugyan az egyik felem szívesen elkísérné Simonettát, már csak a biztonság kedvéért, de valahogy erősen kétlem, hogy nekem szólt volna a mosdós felhívása. A denevérem közben azért, bár eddig semmi érdekeset nem látott, még köröz körülöttünk kicsit. Ha Simonetta, és még valaki esetleg tényleg elindul a mosdók felé, akkor a fejük felett közvetlen a plafon alatt repülve azért velük tart, csak hogy megnézze minden rendben van-e velük? Én pedig továbbra is a térképet nézegetem. Kézbe is veszem, ha Miley nem csap le rá előbb. Hátha van rajta még valami jelölés, vagy apróság, ami fontos lehet. Egy pillanatra még az is eszembe jut, hogy van valami hatodikos bűbáj, ami megmondja a egy tárgyról, hogy vannak-e mágikus képességei? Ilyen feltáró bűbáj féle. Csak hát egyszer említette Flitwick professzor futólag, és azt mondta, majd hatodikban tanuljuk. Szóval sosem próbáltam még, nem is tudom, hogyan kell igazából. Ami most igazán kár.
Nekem még mindig nem esett le, hogy a kisnövésű nő milyen fajba is tartozik, de azt hiszem nem is fontos, mert a kisnövése miatt rá még akkor se lennék féltékeny, ha tudnám, hogy milyen különleges. Ráadásul olyan parancsolgatós és akaratos és cserébe én nem látok semmilyen jutalmat az ég világon csak az ingyen italt és kaját, de már bocsánat, az nem elég! Az azért kicsit meglep, hogy még maga Trinity is elutasítja a lehetőségét, hogy érte menjen a szedett vedett "lúzer csapat" csatába. Lehet, hogy ő csendesebben utasítja vissza, hogy nem tudtuk mit jelen az aranyjegy, de én itt vagyok, hogy ha kell lekiabáljam a hajukat a fejükről. Viszont, amikot az undorító fazon, aki képes döglesztő fingszagban is zabálni azt mondja, hogy végre lehetnénk valakit nagyon nagyot nyelek. Csukott szájjal, fuldokolva, hogy ne a fingját nyeljem. - Nem is tudom... - nézek a többiekre, Eddie alig problémázik és már nézi is a térképet, ami talán arra utal, hogy neki nincs baja az egésszel. Ilyenkor jön a képbe, hogy azért, mert tényleg alkalmas a feladatra, vagy azért, mert izgága és bele se gondol, hogy betörnünk kéne valahova. - Még soha életemben nem volt aranyjegyem, honnan is kellett volna tudnom, hogy egy illegális betörés az ára a két galleont se érő ingyen kajának? - rátartiskodok puffogva azért a Heyla szavaira, kihúzva magamat, mint aki készen áll arra, hogy megragadjam a lányok kezét és lelépjek. És még sem teszem! Vajon mi minden van ott? - Csak verjük ki az övét. - morgom az ogre fogra a pukizósra nézve a szemem sarkából, de majdnem el is nevetem magam az abszurditásán a beszólásnak. - Ha illegális dolgok vannak semmi garancia, hogy amikor lebukunk nem csak az aurorokat hívják ránk, hanem... - elhallgatok, de ez a hallgatás rengeteget mond. Amikor Rosmerta eltűnik hátul egy kicsit beharapom az ajkamat, majd felsóhajtok. - Rabszolgák és bestiák... értük talán már érdemes tenni valamit. - dünnyögök ennyit, de magamban nagyon is hozzáteszem, hogy lopni attól még nem feltétlenül fogunk, főleg nem nekik. - A térképekhez nem értek, szóval ez nekem nem mond semmit, tőlem akár lehet szivecske alakú is a cirkusz. Mielőtt viszont elindulunk nekem muszáj elmennem a mosdóba, egy csomót ittam. - mondom félvállról és már fel is ugrok. - Valakinek kell még? - nézek a többiekre, nem könyörgően, de valahogy olyan dallamosan, ami azt üzeni, hogy valaki mindenképpen jelentkezzen közüllük. Jó lenne nem egyedül menni mert valami nagyon fura körülöttünk és a két tulok előtt fogalmam sincs hogyan mondhatnám el nekik. Persze, ahogy elindulok a mosdóba majd nagyon éles kanyarral a mosdóajtó helyett a hátsó részeket célzom meg Rosmertához, hogy kiszabaduljak az akármilyen buborékból, amiben vagyunk és beszélhessek vele. Amennyiben nagyon, nagyon szemmel tartanak és az alapvető sportolós fürgeségem nem elég, akkor persze készen állok valami jó kis látványmágus trükkhöz nyúlni, de ez még a jövő zenéje.
// Hangmágus 2. szint - Meggyőzés: Hangja olyan rezonanciákat bocsát ki, amivel beszéde meggyőzőbbé válik, mint az átlagé, kisebb dolgokra képes rávenni bárkit. - elhigyjék, hogy pisilnie kell és valaki jöjjön vele Rosmertára ránézni //
Teljes mértékben megértem, hogy Simonetta számára még a Trinitynek kitalált jutalom se valami kapós, hiszen azért mégis csak kockára teszünk ezt-azt és a hollóhátas lányt se ismerjük annyira. Ha lebukunk, abban az esetben még az iskolából is kicsaphatnak minket, bennem azonban mégis munkálkodik valamiféle bizonyítási vágy, noha nem a lökött páros elismerése a szívem vágya. Nem. Ha képes lennék teljesíteni egy feladatot, kivívhatnám vele a "szüleim" elismerését. Elvégre, vadász-família vagyunk, értenem kellene az ilyesmihez és felnőnöm a halott testvéremhez... Tehát enyhén szólva is sértő számomra a "lúzer" megnevezés, holott valamilyen szinten még büszke is lehetnék magamra, hiszen nem szándékoztam kitűnni a társaim közül, ez pedig bejött. Olyannyira, hogy én, aki egyfajta "kiképzést" kaptam otthon, szó szerint azzal tűnik ki, hogy béna. Trinity szavai hallatán csupán sóhajtok egyet, hiszen bennem van az a szándék, hogy szívesen segítenék neki, hiszen mi más értelme lehetne még ennek az egésznek? Azért egy ember életét jó irányba változtatni sohase bűn és ha még le is bukunk, hát legyen... Mégis, a páros semmit se mond a szavaimra, márpedig konkrét válasz nélkül nem fogok belevágni a dologba. A koboldok egyébként is egy trükkös népség, a nőci pedig félig az. - Miféle... szerelések? - vonom össze gyanakodva a szemöldököm, mialatt a trollt gondolatban már kétszer megfojtottam és életre pofoztam. - Baromi értékes lehet az a fog, ha minden mást nekünk adnátok - húzom el a számat. Valahogy annyira mégse csábít ez az egész dolog. Nagyon úgy néz ki számomra, hogy ezek ketten ugyanolyan balekok, mint amilyennek minket néznek, szóval már nyújtom is a jegyemet feléjük. Nekem aztán ilyenektől nincs szükségem semmire sem! - És még ha utána is járunk... mégis mi változik? Csak egy csapat tini vagyunk, szerintetek még bénák is, szóval nem értem... - csóválom meg a fejem, egyelőre visszahúzva a golden ticketet. - Egy eszméletlen nagy és felkapott látványosságról beszélünk, esélyesen kapott már ellenőrzést, mert az ilyenek mindig kapnak és ha még ennek ellenére se szüntették be az engedélyét, akkor van beleszólása dolgokba - darálom a magam verzióját. Apám a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, tudom mi folyik ott. A varázslény-osztály arra szakosodott, hogy pont az ilyen helyeket számolja fel. Persze, a sötét üzelmekre nem tértek ki pontosabban, lehet, nem is az állatok rossz és sanyarú tartási körülményeiről beszélnek, hanem valami egészen másról. Úgyhogy ismét a térkép fölé hajolok, Eddievel egyetemben és rendesen szívom is a fogamat. - Ez egy aréna - ráncolom a szemöldököm, majd pillantok a párosra. - Olyan, mintha küzdelmeket tartanának ott. Ember-állat, állat-állat ellen? - tippelgetek. Ha ez igaz, akkor lassan kezd körvonalazódni bennem, hogy mi is lehet az az illegális ügylet pontosan, hiszen ez tiltott. Simonetta szavaira azért helyeslően bólogatok közben. Gyerekek vagyunk, még abban az esetben is, ha máskor ezt kikérném magamnak. Mégis mit tehetnénk! Ráadásul Trinity alig lát! Ő szó nélkül is ránk bízta a döntést, de egy ilyenbe rángassam bele? Még meg is sérülhet akár!
- Erre nincs szükség, egyébként se hiszem, hogy megoldhatnák azt, amit elég sokaknak nem sikerült eddig. - pillantok mosolyogva Mileyra. Én aztán igazán nem várom, hogy ilyesmit harcoljon ki nekem, hogy megoldják a problémámat. Egyébként is tényleg fura lenne a dolog, hiszen elég sok orvosnál jártam már, akik eddig még nem tudtak mit kezdeni a szememmel, akkor mégis hogyan oldhatná meg csak úgy hirtelen valaki? Ez a szemüveg sem teljesen biztos, hogy hatásos, de kipróbálni sem fogom addig, amíg nem visz rá a szükség és hát az is benne van a pakliban, hogy ha ezt teszem, akkor se változik semmi. Figyelem a többiek kérdéseit, meg az erre érkező válaszokat. A kobold láthatóan egyre idegesebb kezd lenni, Simonetta nem lelkes, Miley és a fiú mintha azok lennének, bár a szerződés szerintem is fura ötlet, mintha valami felfogadható kalandozók lennénk. - Azt azért nem tudhattuk, hogy ilyesféle alkuról lesz szó. - jegyzem meg halkan, mert mintha ez a kobold egyre morcosabb lenne, pedig tényleg ők hívtak ide és mi nem tudhattuk, hogy mi lesz a beszélgetés tárgya, csak hogy kapunk valami plusz ételt. A fene se gondolta, hogy el kell hozni valami fogat valami kazamatákból, amik igazából csak folyosók. - Mire kell az ogre fog? - kérdezem bizonytalanul és csendesebben, főleg mert látom, hogy kissé mintha patthelyzet alakult volna ki. Vagy vállaljuk, vagy a jegyet is adjuk vissza, na de azt elvileg megkaptuk. Vajon a többiek mit szólnak ehhez? Én igazából úgy vagyok ezzel, hogy egyszerűen alkalmazkodom és kész, mert miért bonyolítsam ennél jobban a dolgot. Nem vagyok annyira ellene, mint Simonetta, de olyan lelkes sem, mint Eddie. Így hát tényleg elsősorban kérdőn nézek a többiekre és úgy vagyok vele, hogy a többség dönt, azt teszem, amit ők is. Ha visszaadjuk a jegyet, végülis én veszítek a legkevesebbet.
A koboldvéla és a fél-troll bólogatnak, láthatóan kezdenek letisztulni az indokok, viszont a nőci azért kicsit ideges, mert lehet, hogy azt hitte, hogy ez a négyes nem fog kérdezősködni, hogy miért is választották őket. Csupán felmarkolják az arany jegyeket, és örülnek, majom a farkának. Azon viszont láthatóan meglepődik, hogy Trinity rákérdez, hogy más nem hallja őket. Mintha Trinity érezné a levegővételből is, hogy kicsit megakad, mintha a koboldvéla bent tartaná, annyira meg van ütközve. Nem úgy fest, mintha ők helyezték volna el az álcát, sokkal inkább úgy tűnik, hogy valami van a háttérben, amire Trinity rájött. Nem hallja és nem látja őket senki. Mi a fene történhetett, ha Heyla nem vallja be? – Áh, nem, dehogy. Ez csak egy előadás, a kazamaták pedig inkább csak járatok, amin keresztül a személyzet közlekedik. – Legyint flegmán a nő, Trinity pedig már hozzászokott, hogy másokat a hangja alapján ítéljen meg. Egyértelmű, hogy a félkobold hazudik, erőteljes nyomást gyakorol, manipulál. Csak éppen alaposan túlbecsülte a Miley által lúzerként aposztrófált négyest. Valami van a háttérben, ami csapda lehet, csak a defekt duó, vagyis főleg a kobold véla azt hitte, hogy meg lehet vásárolni őket, akik elég naívak, vagy lenézettek, hogy bármit is megkérdőjelezzenek. Miley szavaira először nem is válaszolnak, de a troll azért elneveti magát, és magához képest egészen értelmesen válaszol. – Szerződést kisanyám? Még mit nem? Kaptok egy ingyen jegyet, és esetleg.. végre lehettek valakik. A laborban azért.. vannak jó kis.. szerelések. – Nevet össze a koboldvélával. Bár bunkónak tűnik, itt már Miley is észreveszi, hogy ez lehet, hogy valami színjáték lehet. Kérdés, hogy van-e értelme besétálni a csapdába. Kalandosnak tűnik, de lehet, hogy nagyon is veszélyes! Az okulárés kérdésre mindketten vállat vonnak, ez jelentheti azt is, hogy benne vannak, de azt is, hogy magasról tojnak rá. - Idecsaltunk? Na ne már.. Senki nem tartott pálcát a torkotokhoz! Ti vagytok a mohó dögök, hogy ingyen felmarkoljátok a zsákmányt! El is mehettetek volna az előadásra anélkül, hogy előtte ide jöttök. Na ki a lúzer? – Dörren most rá Heyla Miley-ra, de aztán szigorúan pillant vissza Ettára, és előkap egy pipát, ami nagyon nem illik egy nőhöz, de ő azért mégiscsak elkezd pöfékelni, mint akinek ez a vérében van! – Nem az előadás a lényeg! Az a fontos, hogy valakinek utána kéne járni, mert illegális dolgok vannak ott. Ellenőrizetlen bestiák, talán még rabszolgák is! Azt gondoltuk, hogy a Roxfortos diákok fenenagy igazságérzettel vannak megáldva, de tőlem.. – Nyújtja a kezét, hogy akkor bizony kérik vissza a jegyeket. Közben Etta meg tudja szűntetni Rozmerta elbájolását, de most csak azt látni, hogy a kocsmáros nő kicsit szédeleg, nincs túl jól, ezért hátra is megy a söntésbe. Szerencsére a hirtelen felvillanó pukkanást mindenki csak a kinti ünnepnek tudja be. – Jó, akkor döntsetek kiscsibéim! Igen, pont erről van szó, hogy felfordulást és igazásgot akarunk, és talán voltunk olyan hülyék, hogy hozzánk hasonló lököttekre hagyatkozunk! Na megcsináljátok? Kalah laborjából egy arany ogre fog kell csak, minden más, amit találtok, a tiétek! – Eddie denevére nem lát különösebbet, de a fiú és Miley viszont egyre jobban átlátja a térképet. Nem úgy tűnik, mint egy porond, vagy előadó kör, mint a cirkuszokban. Sokkal inkább tűnik arénának. Az egyik felén nagy átjáró, amin át bestiák közlekedhetnek, a másik fele pedig szűkebb, embereknek kialakított, amin be is lehet menni, de menekülőre is fogni. Nagyon nagyon gyanus! Viszont a páros immár feláll, a kobold véla még mindig tartja a kacsóját, kéri vissza a jegyeket, ha nem vállalják.
//Határidő: szeptember 29, én írok: Szeptember 30//
Glimmer tényleg gyönyörű. Bár, amikor jelzi, hogy nem nagyon szeretné, hogy megsimogassam, azért megakad a mozdulat, és inkább visszahúzom a kezem. Simonetta oldalba bökésére is inkább csak egy kis mosollyal vonok vállat. - Lehet igazad van. - bár nekem semmi gondom az érintéssel. Akár egy vad idegen embert is képes vagyok megölelgetni, ha úgy érzem szüksége van rá, nem biztos, hogy mindenki ennyire közvetlen típus. Többen mondták már, hogy néha igencsak sok tudok lenni. Amiben hát lehet valami. Főleg, ha lelkesedni kezdek valamiért. A familiárisokért pedig azóta lelkesedem, amióta először láttam egyet, az egyik idősebb háztársamnál. Aztán persze többet is, egész sok mindenkinél a Roxfortban, és említés szintjén tanultunk is róluk. Az mondjuk véletlenül tényleg egy érdekes óra volt. A jegyekért is lelkesedem igazából, és biztosra veszem a szuper ülőhelyeket, ha már aranyjegy. A fura páros bemutatkozása, és ismertetője viszont azért több mint meghökkentő. Az odáig rendben van, hogy adnak arany jegyet, de valahogy nem tűnik annyira szabályosnak, hogy kirúgott alkalmazottak megbízásából nyomozzunk ott, ahol semmi keresnivalónk. Ráadásul csak diákok vagyunk. És ha elkapnak? McGalagony tuti kitekerné a nyakam. Ennek ellenére valahogy sosem sikerül az a fránya mérlegelés, mert már most kíváncsi vagyok, hogy milyen sötét üzelmekről lehet szó. Ha pedig lerántjuk róluk a leplet, akkor még hősök is lehetünk, annak ellenére, hogy nem épp ütőképes csapatnak tűnünk első ránézésre. Meglehet, én tényleg naiv kölyök vagyok, hogy máris beleugranék ebbe, de a többiek óvatosabbak, és veszélyt, szerződést, sőt egyenesen átverést is szimatolnak. Aprópó szimat. Amikor a mellettem helyet foglaló, cseppet sem kellemes szagú egyén még egy galambot is elereszt, szinte látványosan leszek rosszul, és fogom be az orrom. - Fúúúújjjj! - oké, mármint én is tudok galambokat eregetni, de ez még hozzám mérten is sok... szóval szinte úgy kapok az orrdugaszok után, mint fuldokló a mentő övért. Lehet, hogy már Makrist is úgy kísérletezték ki egy laborban, hogy a különleges fegyvere a szaga legyen... Viszont visszatérve a térképhez, meg a feladathoz, azért tényleg nem árt, meghallgatni a többiek kérdéseire a válaszokat. Sőt még én is megtoldom eggyel. - Mit is kéne megtalálnunk abban a laboratóriumban? Honnan fogjuk tudni, hogy mi kell nekünk? - lehet ez buta kérdés, de én elég rossz vagyok bájitaltanból, és nekem a laboratórium szó elég bájitaltanosan hangzik. Ráadásul a pince és a kazamata is majdnem ugyanaz nem? Földalatti helyek. Persze azért látszik rajtam, hogy szinte azonnal benne lennék a kalandba, ha nem is mondom ki hangosan. Noha azért én is körbe nézegetek magunk körül, hátha hallgatózik valaki. Illetve végre a kis denevérem is elődugja a nóziját a válltáskámból, és repül egy kisebb kört körülöttünk, hogy aztán egy tetőgerendán helyet foglalva lessen lefelé, hátha lát közben ő is valami izgit. Lehetőleg Makris szagának hatótávolságán kívül azért... Plusz mivel elég empatikus vagyok, egyet értek Miley azon felvetésével, hogy Trinity kapja meg örökre a szemüveget. Nem tudom, hogy milyen lehet neki, de elég rossz. Ha pedig ezen segít a szemüveg, akkor miért is ne? Tehát a térkép fölé hajolok, hogy megnézzem azt is. Lényegében innen már a többieken múlik, hogy mikor is vágjuk zsebre a térképet, és indulunk kalandra.
- Hát, remélem, ha már arany a jegy, akkor az azt jelenti, hogy jó lesz a helyünk. - válaszolom, ezúttal őszintén rámosolyogva Miley-ra, mert látom rajta, hogy egészen rám függeszkedik a figyelme, ami elképesztően jól esik. Általában senki se reagál konkrétan a véla kisugárzásomra, annyi gyönyörű vélavérű van a suliban - Alison -, hogy a saját átlagos külsőmre már szinte mindenki immunins és inkább csak azzal tűnök fel, ha minden helyzetbe beleugrok, leghangosabban beszélek vagy éppen nevetek, vagy legfényesebb illúziókat idézem meg. Szóval, élvezem a figyelmét, az szent, végre nem érzem magam úgy, hogy hiába csíptem ki magam, mert legbelül értéktelen senki vagyok, tizenkettő egy tucat. Amikor Eddie észreveszi a nagytermetűnek tűnő, de igazából csak bundás familiárisomat, akkor a macska kényeskedve elhúzza magát és rá is fúj, mint akinek semmi se jó. Nézegesse, dícsérje milyen gyönyörű, de ne érjen hozzá, csak ha ő bújik oda - aminek jelenleg esélye sincs. - Glimmer és nem háziállat, familiáris, te szereted, ha idegenek tapogatnak? - vonom fel a szemöldökömet, de azért kicsit elmosolyodom és ha már ilyen izgága gyerek egy kicsit még oldalba is bököm, nem erősen, csak játékosan az idegenek fogdosására erősítve rá. Végighallgatva Heylat és Makrist egyre nagyobb kérdőjelek jelennek meg a tekintetemben és egyre kisebb esélyét látom annak, hogy tényleg szórakozni érkeztünk. - Ez azért nagyon nem fair, szó szerint idecsaltatok minket egy jeggyel és most ahelyett, hogy megnézhetnénk az előadást valami sötét üzelmek után kéne nyomoznunk, amihez semmi kzünk az ég vi... FÚJ!!! - akad meg a mondat, amikor Makris felől elindul a szörnyűséges szag egy rotyogást követve. Nem fogom megjátszani, hogy semmiség és természetes és diszkréten kéne kezelni, egyértelműen kiül az arcomra a hányinger és azonnal utána kapok az orrdugasznak, hogy betömködjem és ezzel véglegesen oda van az imázsom, még akkor is, ha Miley felől érkezett felém néhány bambulós elismerő pislogás, már tuti oda a varázs. Rosmertában azért még is csak jobban bízhatunk, mint ebben a fura duóban, szóval nem csoda, hogy ácsingózom a tekintetéért, amikor... megvillan benne valami ezüstös... Továbbfuttatom a tekintetem, hogy bárki máséban is van-e valami hasonló, talán amiatt nem reagálnak a furcsaságokra? - Hogy lehet ilyen szagban még enni is... Mindegy. És ha nekem nincs kedvem hősködni? Mármint, miért is kéne ezt megcsinálnunk? Azért, mert kaptunk egy ingyen jegyet egy előadásra, amit lehet meg se tudunk nézni? - állok bele én is a kekecségbe, nekem az se annyira működik, hogy azért dolgozzak, hogy Trinity jutalmat kapjon. Rendben, valamilyen szinten így kivülállóként elképzelhetetlennek tűnik, hogy látássérültként milyen ajándék lehet újra látni, ha csak egy kis időre is, eszembe se jut mennyivel nagyobb a pofára esés, amikor vége. Én biztosan használnám és élvezném, ameddig csak lehet, minél több színnel, formával, látvánnyal töltve meg a perceimet. A küldetésről meg... a kis tiptop pólómban és a kis csattogós szandálomban nem arra termettem, hogy sötét kazamatákban kússzak másszak. - Meg amúgy mi az, hogy sötét üzelmek és mit kéne megtalálni? Ennyiből inkább olyan, mintha azt akarnátok, hogy egy csapat naív gyerek törjön be helyettetek valahova és lopjon el valami értékeset! - vágom rá, összefonva a karjaimat szorosan, elzárkózva a helyzettől, még szó szerint fel is szegve a bedugaszolt orrom. Megtudom, vagy sem, hogy Rosemerta egyedül van-e elbájolva, vagy az egész csehó, nem annyira fontos, mert ő is éppen elég ahhoz, hogy ne akarjam csak úgy itt hagyni. Az összefont karommal takarom hogy a bal kezemben már ott van a pálca és megpróbálok egy fénybuborékot idézni, ami Rosemertához lebeg és pukkanva egy fényrobbanást csinál, nem szó szerint vakítót, fájdalmat nem akarok okozni neki, de olyan, mintha hirtelen nagyon erős fény villanna az arcába aztán el is tűnik szőrén szálán a jelenés. Talán kizökkenti az igézetből, legalább is ez a terv, miközben a csoportosulásunk amúgy is annyira akadékoskodik meg értetlenkedik, hogy úgy sem rángathatnak minket magukkal, míg bele se egyeztünk.
// Látványmágus, BBT 40 pont
Fénybuborék Gömb alakú fénypászma, ami pukkanáskor nagy fényt áraszt magából néhány pillanatra. Nem fényrobbanás erőségű, fájdalmat és maradandó vakulást nem okoz, inkább csak színpadi effekt. - kitalált //
- Hát, legalább valami maradt - próbálkozom meg ráerősíteni Trinity optimista hozzáállására, noha elég nehéz egy ehhez hasonló helyzetben eltalálni, hogy mikor mond az ember rosszat vagy éppenséggel olyasvalamit, ami jól sülhet el. Nem is nagyon folytatom tehát erről a csevegést, hiszen egyre inkább feszengeni kezdek és tartok attól, hogy egy rossz szóval olyasmire mutatok rá, amire nagyon nem kellene, ezt pedig Trinity is érzékelni fogja. - Talán egy jó kis helyet kapunk érte cserébe - vetek egy széles, enyhén bamba mosolyt Simonetta irányába, aki csak úgy ragyog immár, én pedig ismét zavartan pislogva állapítom meg magamban, hogy milyen szép lány. Az a szőke haj! Akár egy aranyló folyó... Véla lenne? Nyilván, habár a képessége majdhogynem letaglóz, még abban az esetben is, ha korlátozva van. Szinte minden kiszorul, amikor rápillantok. Nem megyek le zombiba, végig a tudatomnál maradok, de igencsak össze kell szednem minden akaraterőmet ahhoz, hogy elszakítsam róla a pillantásomat és ne fecsegjek neki butaságokat. Pedig úgy tudom, a lányok esetében ellenszenvet váltanak ki a vélák, de ezek szerint nem mindenkinél. A bűbáj hatása alól forgószél-Eddie érkezése ránt ki, hiszen ő is egy olyan jelenség, akire nem lehet nem odafigyelni. Zavartan megköszörülöm tehát a torkom és figyelem a hiperaktív srácot. Szerencsére nem rendeltem, vagyis nincs semmi a közelemben, amit leránthatna előlem, de azért szemmel tartom, mert azt se szeretném, ha Simonetta vagy éppen Trinity cuccait csak úgy a földre söpörné. Nem sokkal később pedig már megérkezik a defekt-duó is, én pedig riadtan hőkölök hátra, amikor a kobold-véla felemelkedik, noha a "kishaverozás" inkább szólt Eddienek, semmint neki. Ha kell, még a srácot is élő pajzsként rántom magam elé, de egyelőre beérem a "visszavonulással". - Miféle sötét üzelmek? - fújom ki a levegőt megkönnyebbülten, amikor végre kiderül, hogy az asszonyság csupán bemutatkozni szeretett volna, nem pedig egy mokkát a szemem alá. - Hé, álljon csak meg a menet! - szólalok meg a következő pillanatban felháborodva. - Te most lelúzereztél minket? - teszem fel a kérdést és hiszem is, meg nem is, hogy ezt komolyan megtette volna, a döbbent hápogásom közepette pedig még a troll is olyan galambot ereget, hogy az már hőlégballon. - Hát én mindjárt elhányom magam - forgatom meg a szemeim rosszallóan, de azért elfogadom a felénk nyújtott orrdugaszokat, betenni viszont csakis akkor fogom, ha a szag úgymond a képembe üvölt. Figyelem, amint Heyla átnyújtja a szemüveget Trinitynek és valami mocorogni kezd bennem. - Ilyesmi tényleg létezik? - tátom el a szám, hiszen azért, aki hasonlóan él, mint a lány, esélyesen nem azt választja, hogy gyengénlátóként éljen, hanem azt, hogy lásson, ha van rá lehetősége. A térképre vetek még egy pillantást, de végül csak keresztbe fonom a karomat és gyanakvó tekintettel méregetem a párost, majd megvonom a vállam. - A többiek nevében nem beszélhetek, de én vállalom a melót - biccentek végül egyet. Elvégre, apám vadásznak nevelt, bele kell az ilyesmibe rázódnom, ugyanakkor a lelúzerezés mégis csak bánt valamennyire, szóval bizonyítani is szeretnék. - De! - emelem fel a kezem, majd mutatok Trinity irányába. - Csakis abban az esetben, ha a szemüveg nála maradhat örökké vagy segítetek rajta valahogy - szögezem le. Tisztában vagyok én is azzal, hogy ezzel a kis tárggyal mennyire nem segítenek rajta. Elvégre, ha tudni fogja, hogy van olyasmi, amivel láthat, nem fog tudni ismét visszatérni a számára megszokott élethez, ezt pedig nem is csodálom. - És kérek egy szerződést is. Ha esetleg lebuknánk, mert nem fedeztétek a hátunkat, akkor ne csak mi vigyük el a balhét - mosolyodom el angyalian, hiszen ezzel bebiztosítom magam arról, hogy az ő érdekük is lesz, miszerint jól sikerüljön a meló és még a szemüveget is megkaphassam fizetségként. Csakis azután hajolok a térkép fölé tanulmányozni azt, ha a többiek is döntöttek és a feltételeimet is elfogadta a defekt-duó.
Miley hallhatóan zavarban van, amiért nem jött rá a kis titokra, de én nem is bánom. Sosem mondom el csak úgy előre és nincs is a homlokomra írva. Nem akarom, hogy bárki sajnáljon. Megtudom oldani így is az életemet és tényleg úgy van, hogy ha egy érzéked gyengül, más erősödik helyette. Sokkal jobban kihallom mondjuk a hanglejtéseket, ezáltal érzékelem az érzéseket, vagy ha valaki gúnyosnak szán valamit, de talán aki jól lát nem veszi észre, mert elcsábítja egy mímelt mosoly. Engem nem lehet így átejteni. Na nem mintha amúgy gyanakvó típus lennék, ezúttal is csak azért nem veszem elő végül a jegyemet, mert Miley megállít benne. - Nincs baj, nem tudhattad. Nem látod, csupán körvonalakat, foltokat. Minél több a fény, annál jobban. De cserébe jobban érzékelek más dolgokat. - a mosolyom ezúttal is bátorító. Nem kell azért aggódnia, mert megbántott volna, vagy ilyesmi. Hamarosan pedig már az újonnan érkezett alakoknak szentelem a figyelmemet. Remélem, hogy lesz lehetőség simogatásra, nekem az sokkal többet érne, mint a nézelődés, annyi fix. - Azt szeretnétek, ha nyomoznánk? - kérdezem meglepetten, mert hát tényleg nem vagyok egy auror jellem és mivel általában senkiből nem nézek ki rosszat, így aztán a nyomozói vénám se túl erős. Azt azért még én is értem, hogy olyanokat hívott ide, akik nem túl feltűnőek, vagyis lehet, hogy éppenséggel azok, de mindenki inkább átnéz rajtuk, mert cikisek kissé. Az jogod, hogy Miley elég megszeppent, a fiatal srác vele ellentétben írtó szeleburdi, én nem látok, Simonetta pedig... hát róla még nem sokat tudok azon túl, hogy nem a legkedvesebb a csapatból. Való igaz, hogy nem tűnünk valami ütképes együttesnek. Az orrdugaszt azért átveszem, mert akaratlanul is grimasz ül ki az amúgy igen toleráns ábrázatomra, amikor megérzem a szagokat, de mintha más körülöttünk nem kezdene el mocorogni. - Nem is hallanak minket? - kérdezem meg a koboldot, ezzel nyíltan arra célozva, hogy jó eséllyel a szag nem jutott ki, akkor gondolom a hang sem. Aztán meglepetten veszem át a szemüveget, bár első gondolatként a zsebembe süllyesztem. Valahogy furcsa módon taszít az ötlet, hogy holnap reggelig újra rendesen lássak. Mintha valakinek azt mondnád visszakaphatja egy halott szerettét, de csak néhány órára. Egyáltalán nem biztos, hogy igent mondana, hiszen talán már képes volt tovább lépni az elvesztés fájdalmán. Az új találkozással viszont ez a fájdalom bizony újra megtalálná. Ezért hát a térkép nézegetését is a többiekre bízom és úgy döntök a szemüveget csak az előadásra használom fel, vagy... talán csak végszükség esetén. - De biztos vagy benne, hogy baj van? Azok a kazamaták nem... veszélyesek? - kérdezem, persze nem támadóan, mert ha más helyében lennék akkor biztosan az lenne az első kérdésem, hogy miért bízzunk ezekben az idegenekben és egyáltalán miért segítsünk nekik, kockáztatva a testi épségünket, na de nem vagyok gyanakvó alkat és nem is hallom a hangjából azt, hogy átakarna verni minket, vagy mégis? A hallásom élesebb, mint másé, tehát azért figyelek a rezgésekre, hogy hallok-e ki bármi gyanúsat, furcsát vagy szokatlant a hanghordozásából, bár nem kifejezetten keresek ilyet, csak megcsaphatja a fülemet.
A kobold-véla felvonja a szemöldökét, amikor Miley kishaverozza, felemelkedik az asztaltól, ami már csak azért is komikus, mert eddig is alig érte fel, csoda, hogy nem kapott párnát. A térdeit kissé fel is húzza az asztal szélére, hogy odahajoljon a lányhoz, nem tudni, hogy le akarja üvölteni, vagy felpofozza, de végül egyik sem történik meg, csak fújtat egy nagyot. – Heyla vagyok, ő itt Makris. Egykor mi is tagjai voltunk Kalah társulatának, de a múlt hónapban felmondtunk, mert úgy látjuk, hogy sötét üzelmek folynak ott. Keresni akartunk néhány.. nem túl feltűnő, és nem túl ütőképesnek látszó egyént, akiből senki nem nézné ki, hogy.. szóval tudjátok. – Azért ez elég durván hangzik, hogy lényegében lúzernek nevezi őket. Ezen a ponton a féltroll elereszt egy durván hangos szellentést, amire a kobold-véla meg se rezzen, csak bedug pár orrdugaszt, mert hamar penetráns bűz támad, trollunk pedig harsányan röhög. Heyla azonban gyakorlott mozdulattal pattint ki egy dobozkát, s orrdugaszokat nyújt a kis csapat felé. Trinity viszont észreveszi (mázli? vagy csak a vakság erősíti a többi érzékét) hogy a többi asztalnál vagy nem érzik a bűzt, vagy nem mernek odaszólni a trollnak, de nagyjából senki nem vesz tudomást az asztalnál történtekről. Simonetta szintén bemákol valamit: amikor Madame Rosmerta felé sandít, akkor mintha észrevenne valami ezüstös csillogást a nő szemében. Mivel Etta látványmágus, valamiféle hipnózis lehet a háttérben, valami ráhatás, de az biztos, hogy fénnyel kapcsolatos! – Az okuláré azé, aki amúgy nem látná az előadást. – Közli Heyla, és Trinity kezébe nyom egy amolyan régies, antik szemüveget, olyat, amilyet a gringottsi koboldok is viselnek. – Holnap reggelig úgy látsz vele, mint bárki más. Csak hogy ki ne hagyd az előadást.. – A troll közben kap valami gőzölgő fatányéros egytálételt, aminek azért kissé furcsa szaga van, de Etta ismét látja a nő szemében, hogy mintha meg lenne delejezve. – Szóóval… - Terít elő egy tekercset a koboldvéla az asztalra, kissé talán bele is lóg a troll kajájába, de hát kit zavar? A térképen egy afféle aréna, és körülötte útvesztő található, körben pedig a nézőtér. – A páholyba kaptatok tőlünk jegyeket, ezt még utoljára kiloptuk, de ha valaki, hát Ti, nem lesztek, feltűnőek.. Jussatok le a kazamatákba, és találjátok meg Kalah titkos laboratóriumát.. – Néz körbe sokat sejtetően, mint aki ezzel mindent elmondott..
//Határidő: szeptember 21, én írok: Szeptember 22//
Szerintem nagyon nem szép dolog valakit kinevetni. Legalábbis így, ahogy egy bizonyos társaság teszi. Amit azonnal meg is jegyzek feléjük, és mielőtt rázúdítanám a lelkes önmagam a kis társasaságra még igyekszem szegény illetőt még felsegíteni is megpróbálom, ha hozzá férek, és van rá módom. Na nem mintha rajtam nem szoktak volna gúnyolódni, vagy nevetni a mardekárosok. Leginkább talán azon, hogy mindenkivel barátkozom, nem csak azokkal, akik szerintünk erre méltó. De köszönöm szépen, egyedül is el tudom dönteni, hogy kikkel akarom körül venni magam, és ez nem egy rakás bunkó, aki nevet más baján. De hát végül is ma szórakozni jöttem ide, nem engedhetem, hogy elrontsa a kedvem egy rakás tahó. Ideje hát inkább csatlakozni a saját kis asztalomhoz. Trinitynek teljesen igaza van. Nagyon izgatott, és lelkes vagyok, és tényleg szokásom szinte hadarni ilyenkor. Bár mivel a figyelmem egy kissé csapongó talán elsőre észre sem veszem, hogy Trinity valójában igen komoly látásproblémákkal küzd. Meglehet mert épp leköt, hogy Max-et dicsérjem meg, aki tényleg elég cuki. Ami Simonetta famiját illeti, őt nem szándékosan ignoráltam ám. Egyszerűen csak jelenleg túl sok az inger, az új ember, és az esemény, és a figyelmem így is elég csapongó. Kérdezzétek meg csak erről a nővérkémet. Így szegény pusztai macskát tényleg csak akkor veszem észre, amikor az fúj egyet, és bemászik a gazdája ölébe. - Köszi szépen. Azt hiszem mindjárt hozok is. Jéé, ő a te famid? De szép. Biztos nagyon puha a bundája. Megsimogathatom? Neki mi a neve? - terelődik el máris a figyelmem a kajáról, a macskára, és éppen az se nagyon zavar, hogy az előbb éppen rám fújt. Csak nem harapna meg, ha itt van a gazdája nem igaz? Szóval igen, kb. ennyire könnyű új dolgok felé terelni a figyelmemet, amit néhány pillanattal később már a Miley-val való csevej köt le. Vagyis kötne le, ha nem lépne a képbe még két érdekes alak. Azért meg kell hagyni, hogy Miley valahol emlékeztet a nővéremre, ő is szokta mondogatni, hogy néha vegyek levegőt is, amikor túlságosan beleélem magam a dolgokba. Viszont ezt már nem tudom neki hangosan kifejteni, mert megjelenik a két új alak, akiktől vélhetőleg az aranyjegyet kaptuk. Mondjuk az alacsony, de szép nő tényleg érdekes. Sosem láttam még kobold vélát? már ha az egyáltalán. De nagyon szépnek tartom. Egy pillanatig talán jobban el is időzik rajta a tekintetem, mint kéne. Már csak arra ocsúdok fel, hogy a nagydarab nem túl szimpatikus tag, majdnem hogy rám ül, éppen csak sikerül arrébb csúsznom előle. Mondjuk nem nagyon értem Miley gyanakvását. Már Trinityvel együtt én is nyújtanám a saját jegyetem, ha a griffendéles lány nem tenne gyanakvó kérdéseket. Igazából én csak simán feltételezem, azt amit Simonetta meg is kérdez, hogy ők lesznek a kísérőink a VIP páholyba. - Tényleg lesz állatsimogatás is? Az szuper lenne! - toldok még hozzá egy kérdést, teret adva egy korábbi találgatásnak. De igazából csak pislogok a kobold-véla nő, és a többiek közt, hogy most mi is lesz? Mondjuk, ha tényleg tőlük kaptuk a jegyeket, akkor lehet illene megköszönni, és kedvesebbnek lenni velük, és nem ennyire gyanakodni, mint Miley. Igaz, lehet én vagyok még túl naiv.
Amikor egy bunkó aranyvérű bagázs kiröhögi, hogy valaki megbotlott Trinity familiárisában egy ronda érzés kerít hatalmába, talán féltékenység. Nem azért, mert konkrétan közéjük szeretnék tartozni, hanem azért, mert Alison régi csapatára emlékeztet és az új, egy fokkal javított verzióra, de mindkettőnél csúnyán a háttérbe szorulok egyedüli hugrabugosként, kívülállóként. Hiába a sok testvér, hiába, hogy igazából egész nagy szociális életem van sok baráttal meg programmal, még mindig munkál bennem az érzés, hogy jobban ki akarok tűnni. Miley elkezd kérdezgetni és felé fordulok, őszintén jól esik a figyelme, talán még a tartásom is kicsit megváltozik, ragyogóbb lesz. - Csak én kaptam aranyjegyet a barátaim közül, de sebaj, egyedül azért nem vagyok. - utalok ezzel arra, hogy mindannyian sulitársak vagyunk, bár én vagyok a legidősebb, még ha nem is sokkal. Talán csak a vak... vagy ezek szerint csak gyengén látó - basszus! - lány lehet hozzám hasonló korú, csak baba arcú vörös. Ahogy kezet nyújt furcsállva fogadom el, nem azért, mert annyira büdös lenne kezet fogni vele, nem vagyok ilyen szinten bunkó, csak olyan furán jön le a helyzet, hogy ilyen szépen betippeli az irányokat és még a kalimpálásom is érzékelte. Fojtogató érzéssel forr a torkomra, hogy illene bocsánatot kérni, de mivel még mindig mosolyog gondolom képes felülemelkedni rajta szóval elfogadom a kezét és megrázom. - Ú, azt hittem csak valami cirkuszi előadás vagy bemutatás, simogatás is lesz? - pislogok el meglepetten, de azt se tudom, hogy valójában mit is gondolok róla. Én ahhoz öltöztem, hogy egy VIP szekcióban pletykáljak és nevetgéljek, az ennivalót innivalót kortyolgatva, nem különösebben állatkertezéshez. Egy hiperaktív srác keveredik hozzánk és erősen elgondolkozom hogy lehet, hogy csak mi jöttünk el és idősebb egyetemisták nem. Már is pasit nézegetnék feladva az olasz vonalat? Neki már nem nyújtok kezet, olyan kölyök, hogy amúgy is kétlem, hogy így köszönne bárkinek is. - Csak mutasd be a pultnál és te is kapsz! - válaszolom neki azért egy mosollyal, bár a bénázása ahelyett, hogy bájos vagy vicces lenne, inkább idegörlő. Az se valami szimpatikus, hogy az én familiárisom nem kap különösebb dicséretet, amire szóval nem is reagálok, de az állat határozottan sértődötten fúj egyet felé, mielőtt kényesen elfordulna tőle és félig az ölembe mászna, de csak félig, mert nem éppen apró teremtés én meg nem akarom, hogy teljesen rám tehénkedjen, még ha főként szőrből is áll, nem hájból. Ahogy megjelenik a furcsa páros lehet, hogy mások számára megindul újra az élet, de én képtelen vagyok leplezni a bámulásomat. Óriás-származékokat láttam már, a béna Hagridról is azt pletykálják, hogy az, de bármilyen értelemmel bíró troll-szerűt nem igazán és koboldokhoz se volt szerencsém. Meg se szólalok, amikor közel érnek, kicsit kellemetlenül kezdek el fészkelődni, én általában "normális" emberekkel veszem magam körbe, már amennyire, mert mint kiderült Alisonnal nem csak a karate és a szőkeség köt össze, de még a véla származásunk is, még ha rokonok elméletben nem is vagyunk. Talán akad már elég testvérem, túl sok is! - Kalah bestiáriumához tartoztok? A kísérőink lesztek a VIP páholyba az előadásra? - szállok be a kérdezgetésbe, de csak azután, hogy a többiek kiadták magukból amit akartak, kivárva a soromat ezúttal, de nem a türelem vezérel, hanem az, hogy az átlagnál tovább bámulom meg őket latolgatva, hogy szűköljek vagy keménykedjek és még mindig nem igazán döntöttem el melyik a jobb út, de átadni a jegyeket csak úgy én se akarom, még akkor se, ha állandó vendégekként üdvözli Rosmerta őket. Jó lenne a kocsmárosnőt ott tartani és megkérdezni mifélék, kifélék ezek, de mindig olyan hamar mennie kell a következő asztalhoz, szóval gondolom nem tudnék utána szólni.
// 