2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lassan beköszöntenek a téli napok. Jelenleg is éppen szitál a hó. A táj kezd fehérbe öltözni, miközben a fákról lassan elkoptak a levelek. Minden évszaknak megvan a maga szépsége. A télnek is, bár sok öltözködést azért szívesen mellőzném. Most is elegáns fekete szövetkabát van rajtam, fekete bőrkesztyűvel. Így legalább az időjárással nem kell sokat foglalkoznom. Noha nem is egyedül vagyok. Ezúttal Alex társaságában rovom Roxmorts utcáit ezen a szép szombat délelőttön. Na nem mintha nem lenne ezer más dolgom is. De azért a barátokra mindig akad egy kis plusz időm. Noha Alexszel azért a kapcsolatunk elég sajátos. Magam sem tudnám pontosan megmondani, vagy definiálni a jellegét. Volt számomra szorakoztató kishúg, de aztán jártunk is, aztán szétmentünk, megint összejöttünk, és megint szétmentünk. Ennek ellenére is fontos számomra. Még mindig. Talán ezért is féltem annyira Rocco Vivantitól. Nem kedvelem a srácot. Bármit is mond róla az öccse, vagy éppen maga Alex. Nem éppen egy ilyet tudnék elképzelni mellé. Azonban most nem adok hangok ezen kételyeimnek. Egyszerűen nem akarom elrontani a hangulatot. Alex mosolyog, és lelkes. Szeretem amikor ilyen. Én tudom, hogy ez a valódi énje, amit kevesen ismernek. Mit is keresünk itt, ha nem is vagyunk már együtt? Nos, mindkettőnknek fontos valaki. Daniel. Szóval együtt jöttünk el Karácsonyi ajándékokat nézegetni. Így azért könnyebb, és szórakoztatóbb is. Az ember azt hinné, hogy akinek annyi pénze van, mint nekem, az imádja költeni is. Nos, engem alapvetően nem szórakoztat, ha szórhatom a pénzt. Szeretem megnézni, hogy mire és mért adok ki esetenként akár súlyos galeonokat is. Talán ezért sem ment Alexszel annyira könnyen a kapcsolatosdi. Ő nem szereti a szabályokat, és korlátokat. Pedig ezek néha szükségesek. Ha mindenre két kézzel szórnám a pénzt, akkor rövid időn belül szegényebb lennék a templom egerénél. Tehát most éppen egy könyvesbolt kirakata előtt torpantunk meg. Alex nem nagyon szereti a vaskos könyveket, de Daniel kinézett magának egy-két szakkönyvet. Azok pedig sosem olcsók. Cserébe viszont igen hasznosak. - Úgy emlékszem, mintha Daniel említett volna valami egyiptomi régészeti könyvet, amit keres. Neked is említette? - gondolkodom el, a kirakatba pakolt könyvek címének olvasása közben. Hátha Alex pontosabban is emlékszik erre. Bevallom nem nagyon figyeltem, amikor Daniel erről áradozott. A gondolataim egy bizonyos vörös lányka körül forogtak. Ami lássuk be, még engem is meglep. A következő pillanatban viszont a sarkon be is fordul az a bizonyos vörös nő. Melinda. Cody szebbik unokahúga. Szóval egy pillanatra bennem reked a hideg levegő, ahogy a tekintetünk találkozik. Aztán elmosolyodom, bár talán ez most kissé kínosra is sikeredik, ahogy Melinda pont felénk kezd lépkedni. Hirtelen még csak azt sem tudom, hogy szólítsam meg, nem hogy Alexet miként mutassam be számára. Ami nálam meglehetősen ritka pillanat. Önkéntelenül nyúlok, és vakarom meg a tarkóm, mintha szörnyen viszketne. Ilyennek még Alex is csak elvétve látott, kivételesen kevés helyzetben, pedig ő elég régóta, és elég jól ismer. - Ciao Melinda! Azt hiszem örömmel jelenthetem, hogy sikerült végleg elrendeznem a múltkori kis problémádat. Ő pedig itt Alex, egy régi barátom, épp együtt nézünk ajándékot az unokatesójának, aki szintén régi barát... - Paulo, ez szörnyen kínos! Szedd már össze magad te idióta! Még hogy te lennél a határozottság mintapéldánya, aki tudja mit akar, és meg is szerzi... aha... hát nem így...
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
- Azért ez nem teljesen így van. A sportban megtaláltad önmagadat. – Felelem lágyan, most úgy az arcára simítanám a tenyeremet. Láttam már meccseit, mágikus felvételről, amikor játékos volt, s most is, amikor edzőként irányít a kispadról. Nagyon is az övé a pillanat. Az embernek kell egy bizonyos fókusz, ami engedi szárnyalni, Josie-nak ez a sport, és ezzel nincs is semmi baj. Egyszerre próbál érzelemmentes lenni, s közben mégis átélni azt, ami megadatik. Őszintén tudok neki beszélni Hayley-ről, akivel mindez nem volt ment, de ezzel nem gondolom, hogy megbántom. Sokkal rosszabb lenne azt hazudni, hogy közös a gyász. Én a fivéremet gyászolom, aki rossz útra tért, és azokat, akiket rosszba vitt. Hayley nekem pusztán egy fiatalkori próbálkozás, és nyilván sajnálom, ám kötődés alig volt, utólag pedig már az emléke is oly halvány. Sisi és Josie viszont itt vannak, az életem részét képezik. Egy olyan időszak indult el most, amely már az érettebb valóm sajátja, amiben el tudok merülni, amiért felelősséget tudok vállalni. – Csak hallottam róla. Van egy lány a Roxfortban, aki elvesztette a szüleit, és ezért igencsak fogékony a lélekmágiára, lényegében bárki fordul hozzá, úgy érzi, hogy hazatalál. A legidősebb McCaine lány, Hollóhátas. Neked van bejárásod az iskolába, üzenj neki, ha gondolod. Azt gondolom, hogy egy segítő akkor lehet hiteles, ha ő maga is átélte, amiről beszél, amit tanít. Ezért is vagy jó játékosedző. Tudod, hogy mit kell csinálni, mert már megtetted. – Most kinyúlok a kezéért, és gyengéden megszorítom. Nem érdekel ezúttal a nő a házban, előbb utóbb el kell fogadnia, amit érzünk egymás iránt, s bár most randizni fogunk Josie-val, beszélgetni, de a barátkozásunknál sokkal több van ebben. Összetartozunk, ez immár nem lehet kérdés. Egymásra van szükségünk. Habár felületesen a huga kapcsán van múltunk, de nem csak Sisi a kapocs, hanem a hasonló gondolataink, a világról alkotott véleményünk. Adni akarunk, s egyben másokat is védünk. Bólintok végül, ő elindul befelé, én pedig szárazra dörzsölöm a kicsit, akinek lassan szintén ebédidő. Amit viszont mi nem itt töltünk majd a nénikéjével, hanem elmegyünk, kimozdulunk, mert a kicsomagolásra váró témáinkat itt most nem kéne félbehagyni. És akár össze is bújhatnánk egy kicsit, pár puszinak ideje lenne ismételten elcsattannia.
//Naaa ez egy igazi felnőtt kapcsolat, nincsenek alá és fölé rendeltségi viszonyok, korkülönbségek, nagyon tetszik!!!//
- Átélni a pillanatot. Valahogy ez sose ment jól, de igyekszem. - felelem halványan elmosolyodva. Hát igen mindig is olyan típus voltam, aki folyton megy előre. Mit megy, rohan! Nem igazán vagyok jó benne, hogyan kell csak lazítani és nem mindig keresni a következő célt. Mintha cél nélkül már nem is lennék semmi és nem tudnám, hogy mi a teendő. Persze most itt a kviddics, de mégis ezért nem voltam sosem komoly kapcsolatban, mert ennek a felépítése valami olyasmi, amit nem lehet csak szorgalommal és odafigyeléssel csiszolgatni. Nem tudom irányítani, ahogyan az érzéseket sem, amik bennem kavarognak és persze igaza van túlságosan kuszák, ami miatt lehet, hogy tényleg nem tudom őket egyedül rendbe tenni. Ezért is mondom ki végül azt, ami odabent már jó ideje kopogtat. Vajon ő hogyan érez ezzel az egésszel kapcsolatban? No meg nem árt, ha tudja én mit gondolok, mi az, ami akadály előttem, hogy könnyebben elmerüljek a közös leendő életünk gondolatában. Nem tudom, hogyan lennék képes a húgom folyton ott lebegő árnyát elűzni a fejem felül. - Értem, igazad van, nem voltatok sokáig együtt. Én csak... tényleg nem tudom, hogyan kellene ezt elrendezni magamban. Ismersz olyat, akihez fordulhatnék? Aki az ilyesmit kellően bizalmasan kezeli? - végtére is eleve van egy nevem, most pedig a Roxfort csapatát edzem. Ettől csak vagy még jobban kiemelkedem majd, vagy csökken a hírnevem, ha elszúrjuk, de így is úgyis jó lenne, ha nem tudódna ki, hogy dokihoz járok. A magánéletem tabu, nem akarom azt sem, hogy az újságok cikkezni kezdjenek róla, hogy a húgom lányának az apjával kerültem szorosabb kapcsolatba. - Jó ötlet, elmehetnénk kicsit ketten. Kitalálom, hogy mit mondjak anyának, tudod... azt hiszem addig mindenképp, amíg lemegy a bajnokság. Nem akarom, hogy a szájukra vegyenek. - mert azon túl, hogy az anyám nem tudom mit szólna ehhez, az újságírók is tuti, hogy szétcincálnák a dolgot. Sissynek se lenne jó, ha zaklatnák, vagy épp anyámnak, hogy úgy kell ezt kezelnie, hogy még az újságírók is nekiesnek folyamatosan. Felállok hát és nem sokon múlik, hogy ne adjak automatikusan neki legalább egy puszit, de a mozdulat felénél végül váltok és a törölközőt veszem át tőle, hogy útközben a szárítóra dobjam. Csak aztán tűnök el a konyha irányába, hogy kitaláljak közben valamit magyarázatot miért megyünk el kicsit. Mondjuk venni kell valamit Dylan munkájához és ajánlottam neki egy jó boltot, netán Sissynek hoznék valami meglepetést. Azt hiszem ebből improvizálás lesz nagyjából abban a pillanatban, amikor majd odaérek a konyhába.
//Szerintem zárhatjuk alapvetően, köszönöm szépen a játékot! Szerintem alakul ez, cukik! //
Soha nem hibáztatnám Josie-t az érzései miatt. Amíg én távol voltam, nem helyezkedtem bele a család életébe, fájdalmába, ő ott volt, amikor Sissy megszületett, és mindenki Hayleyt gyászolta. Josie azt hitte, hogy hozzám köthető a halála, ebből kellett kihozni azt, hogy mi is történt, s ahova most eljutottunk, az maga a csoda. Attól még nem lehet meg nem történtté tenni a gyászt, az önmarcangolást, s a kilátástalanságot. Ugyan az anyjuk elfogadta, hogy mi történt, mert neki most ott van az unoka, Sissy, de Josie esetében csak amolyan kivülálló szerepkör merülhet fel, egy nagynéni, na és persze a titkos szerelem esélye, amiben ismét csak bizonytalankodik, nem érzi úgy, hogy megérdemelné úgy teljesen. Ami engem illet, mérhetetlenül sajnálom, ami történt, őszintén szólva nem ismertem Hayleyt olyan sokáig, hogy az életem része legyen, így nyilván kevesebb a lelkiismeretfurdalás is. - Ez számodra is egy kitűnő feladat, mert egyrészt magadat láthatod bennük, ugyanakkor rémesen nehéz lehet csupán koordinálni, nem részt venni. – Csóválom a fejemet megértően, Josie bizony kőkemény felelősséget vett a nyakába, de hinnem kell, hogy elboldogul vele, hiszen a sport az ő világa, nem gondolnám, hogy pont abban vall kudarcot, hiszen az végképp tönkretenné. Talán azért is akar oda fókuszálni, mert egy bizonyos fokú önmegvalósítás gyógyító erővel bír, már ami a lelket illeti. – Mert maximalista, eredményorientált vagy. Ám ami működik a sportban, vagy esetemben a munkában, az nem átültethető a családra, az érzésekre. Sosem voltam vezető beosztásban, mint most te, mégis azt gondolom, hogy ezt jobban átlátom. Amikor velünk vagy, akkor csak éld meg a pillanatot, merj őszinte lenni, vagy legalábbis próbáld meg. – Most szívesen megfognám a kezét úgy bátorításképpen, de nem lehet, és nem is kell mindig a fizikai kontaktus. Amikor két barát beszélget, bátorítja egymást, akkor nem biztos, hogy van köztük bármilyen közeli kapcsolat, ami ezt indokolná, lehet, hogy nem is találkoznak. - Őszinteséget javasoltam, akkor tőlem is ezt várhatod. Tudod.. abban az időszakban ismertem meg, amikor nem igazán érdekeltek a komoly kapcsolatok. Nem láttam bele a fejébe, nem tudtam, hogy mit vár tőlem, így.. Tudom, hogy neked rossz ezt hallani, de alig volt több futó kalandnál. Nem veszed el a helyét a szívemben, mert ameddigre benőtt a fejem lágya, addigra olyanba szerettem bele, mint egy keményfejű edző. – Az más kérdés, hogy Hayley volt a lányom anyja, és Sissynek teljes értékű apja akarok lenni, de így, hogy Hayley már nem él, úgy gondolom, hogy ha majd Josie eljut arra a szintre, hogy családban gondolkozzon, vele el tudnám képzelni. De nyilván ha mégis úgy dönt, hogy ez neki sok, akkor tovább fog lépni, kár lenne rágódnom rajta. Most inkább Josie-t méregetem, mert Sissy lenyugodott, már nem pancsol, ezért a kislányt törölgetem szárazra, hogy be tudjuk lassan küldeni a nagyanyjához. – Elmenjünk valahova a városba? – Kérdezek most én vissza, mert látom, hogy Josie-t komoly kérdések foglalkoztatják, kár lenne itt elvágni a beszélgetés fonalát.
Idilli és békés a helyzet, de nehéz teljesen elfeledni, hogy mindez honnan indult, hogy alig egy éve még azért indultam el és hagytam ott a csapatomat, mert bosszút akartam és bár valamilyen módon teljesült és legalább tudom, hogy mi történt pontosan, de mégis ott van bennem valamiféle űr, hiszen ezzel még vissza nem hoztam a húgomat és soha nem is fogom. Milyen jogom lenne ezek után még Sissyt is elvenni anyámtól? Így hát csak egy félmosollyal bólintok Dylannek. Fel kell dolgoznunk. Ott van nekem a munka és itt vagyunk egymásnak, és mégis valami kellemetlen érzés folyton megpróbál bennem a felszínre furakodni, mintha csak ezzel... ellopnám a húgom életét. - Nem is tudom. Ha igazán akarják akkor azt hiszem akár még saját magukat is meglephetik, de nem mernék jóslatokba bocsátkozni. A lehetőség mindegyikükben ott van, már csak az a feladat, hogy együtt hogyan tudják ezt alkalmazni. - gondolkodom el. Jobb is, ha a kviddicsről beszélünk, addig sem kattog máson az agyam, bár a romantikus óriáskerekezés is jól hangzik és szívesen megyek vele, de abban igaza van, hogy a gondolataim között mégis csak folyton ott van a bűntudat árnyéka. - Szerinted kellene? Mindig megpróbáltam mindent megoldani, de ez most... Próbálkozom és szívesen vagyok veled, ahogyan Sissyvel is, de közben... - elharapom a mondatot és sóhajtok egyet. Tudom, hogy jogos, amit mond, hiszen ez hosszú távon akár kárt is tehet a kapcsolatunkban. Mi van, ha azon kezdek gondolkodni, hogy miért pont én vagyok itt, ő pedig nem? Mi van, ha Dylan mellette boldogabb lenne? Mégis csak Sissy édesanyja. Én sose lehetek olyan, hiszen a húgom mindig kedvesebb és békésebb volt, én pedig izgága, aki nem képes egy helyben maradni. Mindig mások voltunk és igazságtalan, hogy ő már nincs itt, nekem pedig mindig be kellene töltenem a helyét, mint lány, anya és feleség. - Neked nem hiányzik? - bukik ki belőlem a kérdés, pedig tudom, hogy Dylan viszonylag rövid ideig volt együtt a húgommal, de sosem mesélt róla, bár én magam sem kérdeztem, hogy milyen is volt. Vajon viharos szerelem? Vagy épp csak egymásra találtak, de nem volt idejük megismerni egymást, így igazán összehasonlítási alapja sincsen? Tudom, hogy nem kellene ilyesmin gondolkodnom, sőt igazán butaság az egész, hiszen mégis milyen választ várok? Magam sem tudom. Talán tényleg igaza van és nem lenne hátrány, ha felkeresnék egy szakembert.
- Megértelek. A haláleset a családban, főleg ha erőszakos.. szinte lehetetlen feldolgozni, jól kezelni. Erre talán az idő sem jelenthet gyógyírt, úgyhogy nehéz most okosat mondani, bocsáss meg, ha nem is akarok. Talán csak azt, hogy legalább az okokat, a miérteket tudod, ahogyan én is. – Teszem hozzá kissé savanyú képpel, hiszen nekem sem volt egyszerű feldolgozni mindazt, amit az ikertestvérem tett. Számtalan alkalommal én lehettem a gyanú középpontjában, így Josie szemében is én voltam a gonosz. Az ikertestvér fogalma egyébként is olyan furcsa, hiszen már az anyaméhben is együtt dobog a szívük, babaként egymás kezéért nyúlnak, lényegében egy életen osztoznak. Lehetséges, hogy most, hogy mindezt tudom, örökké hiányérzetem lesz, vagy ha netán valami negatív gondolatom támad, dühből cselekednék, akaratlanul is eszembe fog jutni, hogy kompenzálok, valaki más helyett cselekszem. – El tudom képzelni! – Nevetem el magamat, ahogyan Sissyvel már hármasban fröcsköljük egymást. – Ott van benned egy mozdulat során, hogy te mennyire máshogyan csináltad volna.. Nem lehet egyszerű! Vannak várakozásaid? Meddig juthat a csapat abban a versenyben? – Ez pusztán érdeklődő gondolat a részemről, hogy ne mindig csak a borongós gondolatokról beszéljünk. Josie esetén kiemelten fontos a karrier, és a sport, hogy le tudja magát kötni. Egyértelmű motivációja a siker, az önmegvalósítás, nem csoda, hogy ezt felismerve szeretem róla beszéltetni. – Én első körben úgy gondoltam, hogy ketten. Sissyvel tudunk sok időt együtt tölteni, de csak te meg én az már más tészta. – Döntöm oldalra a fejemet hamiskás mosollyal. Igen, titokban már egy pár vagyunk, és érdemi randira nincs szükség, de arra, hogy bizony elengedjük magunkat, s csak egymásra koncentráljunk, annál inkább. Bőven lesz még időnk a kislánnyal is foglalkozni. Josie gondolatmenetét nehéz kissé átlátni, de végül mégis sikerül. Leengedem a kezemet, Sissynek is jelezve, hogy most kis tűzszünetet kérek. Nyelek egyet, a konyharész felé sandítva, aztán bólintok. – Ez.. nehéz ügy. Pedig egyértelműen ez lenne a cél. Mármint, ha te is akarod. Nekem nem kell senki más. El lehet húzni a titkolózást bármeddig, csak nem tudom, hogy meddig van értelme. Természetesen, ha úgy gondolod, fenntarthatjuk ezt az állapotot nagyon sokáig, mást nem fogok elhívni. – Mosolyodom el, hogy legalább az eredeti felállás védve van, Josie anyja meg egyszer hátha megbékél a helyzettel, hogy bár a kisebbik lánya nem él, de a nagyobbik igenis tud valami anyaszerepbe kerülni, felnevelni az unokát. Én pedig mint a kicsi apja gondoskodhatok róla, hogy Sissy gyakran lássa az öreglányt. De mindez idő, nagyon sok idő, az tény! – Nem akarok mindig én lenni az, aki csak így félvállról veszi a komoly gondolataid, hidd el. Azt hiszem én már elég sok harcot megvívtam, most igyekszem kevésbé idegeskedni, kevésbé rágódni. A dolgok olykor maguktól is megoldódnak. Viszont bármennyire is imádok beszélgetni veled ezekről, a túl sok önmarcangolás árt neked. Nem kéne valami lélekmágust is bevonni, hogy oldja ezt a sok temetetlen dolgot?
Dylan azért sokkal könnyebben kezeli ezt az egészet, hiszen még sem az ő szüleiről van szó. Én viszont tudom min mentek keresztül az enyémek. Azt sem tudom anya hogyan bírta ki a húgom elvesztését és nem lepne meg, ha kicsit részben Sissyt ültette volna a szívében a helyére. Nem tudom képes lenne-e elszakadni tőle. Más, hogy Dylan meglátogatja őket, de ha egyszer azt mondná, hogy magához veszi, vagy magunkhoz vesszük... Sejtelmem sincs, hogy anya ezt hogyan kezelné lelkileg. - Ez igaz, csak tudod a családomtól is azért távolodtam el, mert mindig a kviddics volt az elsődleges az életemben. Nem akarom, hogy megint ez legyen. Nehéz megtalálni az egyensúlyt. - én pedig aztán nagyon beletudok feledkezni abba, ami történt. A húgom halála is gyakorlatilag csak tovább hajszolt, hogy ne törődjek semmi mással, csak a sporttal, most pedig itt a kis Sissy, akiről sokáig nem is tudtam. Az egész életem a feje tetejére állt már akkor, amikor úgy döntöttem kiszállok a csapatból, hogy bosszú hadjáratba kezdjek. Kegyes ajándék a sorstól, hogy kipróbálhatom magamat edzőként azok után, hogy úgy cserben hagytam a saját csapatomat minden előzetes bejelentés nélkül. - Kösz! Remélem, hogy így lesz. Most együtt tanulunk. Ők csapatban játszani, én pedig edzősködni. Azért ez más, mint egy csapatkapitányi poszt, főleg mert nem szólhatok bele a játékmenetbe ténylegesen. - és azért ez az elején nagyon nehéz volt! Nem ülök seprűre és nem veszek részt, csak tanácsot adok, csak felkészítem őket arra, ami várható. Tudom én, hogy erről szól az élet, átadja az ember a tudást, amit megszerzett magának, de attól még nem volt sokkal könnyebb kezdetben. Most már azért úgy érzem beleszoktam és remélhetőleg a tényleges első éles meccsünk is jól alakul majd. Azzal azt is bizonyítom, hogy jól működöm edzőként és persze ők is, hogy tényleg képesek összedolgozni és nem hiába válogattam be őket. - Mármint ketten? Vagy Sissyvel? Mindkettő jól hangzik. Tudod... - kicsit lehalkítom a hangomat akaratlanul is. - Kicsit azért tartok tőle, hogy anya hogyan viseli, ha érezni kezdi talán Sissynek rendes családja lesz. Amíg nincs senkid azt hiszem ettől nem tart, de ha igen... úgy már más a helyzet. - hozzá se teszem, hogy ha ez pont én leszek. Nem volt igazán jó viszonyom a szüleimmel sosem, mindig inkább a húgom volt a gyengébb és védelemre szoruló, de jobb lett azóta, hogy visszajöttem, hogy ott hagytam a csapatot. Ha elmondom az igazat, vagy az igazság egy részét, mert jó eséllyel a bosszú nyomozást nem fogom, akkor félek, hogy ez megint rossz irányba változik majd. Én leszek az, aki idehozta Dylant, majd az, aki ezáltal elveszi Sissyt anyámtól. Nehéz elképzelni, hogy ebből jól is kijöhetek. Nem hiába tartok az őszinte nyílt felvállalától.
Legalább ennyi megmaradt az egykori sármőr életmódomból, hogy bizony tudok olvasni a jelekből, amivel egy nő illet. Bezsebelem Josephine pillantását, noha rajtam nem látszik, vagy betudható annak a boldogságom, hogy Sissyvel milyen jól elvagyok. Ez is érdekes dolog, hiszen nem a születésétől nevelem, mégis van még annyira pici, hogy el tudott fogadni az apjának. Még bőven nem késő bepótolni mindent, s legalább az egyik vér szerinti szülő jelen lehet életében. Már lezárult a fent említett sármőr korszak, és többször is belegondoltam, hogy Josie ne csupán titkos barátnő legyen, vagy Sissy nagynénje, noha ez utóbbi tényleg igaz, és furcsa lenne máshogyan kezelni. Viszont az anyjának egyszer a távoli jövőben beadhatjuk, hogy a gyász s az idő összehozott minket, a közös pont pedig Sissy szeretete. Természetesen nem kell felkavarni az állóvizet, hogy Josie afféle bosszúvágyból nyomozott utánam, és a gonosz ikertestvérem tette tönkre sokak életét. – Cseppet sem zavar, hogy a kviddicsről beszélünk, az életedet ez tölti ki. Amikor az ügyünk volt, akkor pedig csakis a múltról, és az én munkámról beszéltünk. Mindig koncentráljunk az aktuálisra. – Adja magát a helyzet, hogy megsimítsam a haját, de így a pancsolás közepette ez nem lehetséges, főleg, hogy az anyós bármikor kijöhet. Úgyhogy mivel pont háttal vagyok a háznak, csupán egy lehengerlő mosolyt kap, mielőtt még arconfröcskölném, hiszen marad az is. Azért csínján kell bánni az ilyen játékokkal, mert így, hogy valaki figyel minket, a felnőttek játéka könnyen tűnik flörtölésnek, ami Josie hugának halála miatt nagyon korai, és kegyeletsértő lenne! – Tudom igen, biztosan sokáig juttok, és tarolni fogtok. Abban kell hinni, az ilyen galaktikus játékosok inkább erősítik egymást az egójuk által, semmint széthúzás lenne a bandában. Ha valaki, hát akkor te képes vagy jó pásztor módjára terelni őket. – Egy ilyen kviddicsmecsre én is elmennék akár Sissyvel is. Edzésre természetesen nem, hiszen más az, ami az öltözőben, vagy egy felkészülésen elhangzik, ilyenkor leüvöltheti a fejüket, amit nyilván nem akarna megmutatni nekem, nem is tartozik rám. Viszont a profi, összeszokott munkát szívesen látnám. – Régebben nem hittem volna, hogy pont nekem lehet gyerekem, családom, de ez derült égből villámcsapás. Nagyon is! Nem akarom elkényelmeskedni, hogy így könnyű, mert már nagy.. Pont abban a korban van, amikor össze tudunk csiszolódni. Ha még lesz időd, mielőtt mész, megnézhetnénk a London Eye-t anyád nélkül..?
Azért futólag lopva megnézem magamnak Dylant, de épp csak egy pillanatra, mert tényleg ott a veszély, hogy az anyám bármikor kijöhet és persze akkor tuti, hogy pont meglátja és mindent kiolvas egyetlen pillantásból... Nem, valójában ennek semmi esélye, de mégis csak nehéz az érzést kiűzni magamból. A mi kis titkos kapcsolatunknak meg van a maga izgalma, de valahogy a családom előtt mégis csak sokkal nehezebb titkolni. A szüleim a maguk módján büszkék rám, tudom, de mégis csak más életet élek, mint ők gondolták. A karriert választottam a család helyett, de aztán a karriert is eldobtam, amikor megtudtam, hogy mi történt a húgommal. Lássuk be, ha nem bizonyítok az All starnál, ami nagy lehetőség nekem is, akkor nem tudom, hogy merre vezethet az utam. Máshoz pedig nem igazán értek, mint a kviddics. - Végülis ez igaz, reméljük, hogy anyám is egyetért. - pillantok automatikusan a ház irányába, de még úgy fest mindig bent tesz-vesz és nem jön ki. Nehezen beszéltük rá a költözésre, hiszen az apám munkája a Minisztériumhoz kötődik, ezért ő nem költözött és anyám is azt mondta, hogy csak időlegesen vállalja. Azt még nem tudom, hogy a kicsit vajon elengedné-e, mert nagyon összenőttek az utóbbi években. Vajon képes lenne rá, hogy odaadja az apjának és visszaavanzsálódjon nagymamává, lényegében anya helyett? Sejtelmem sincs, és eddig még nem mertem megpedzegetni a neki a dolgot. Adni kell neki időt, hogy az egész helyzetet feldolgozza. Ezért nem is akartam betámadni azzal, ami köztünk van Dylannel. Tuti, hogy sok lenne egyszerre! - Igen. Nehezen indult be, mindenki nagy egyéniség, és többségüknek kimondottan kihívás volt mást maga elé engedni, de alakul. Nem egy eleve összeszokott csapat, így azért nehezebb őket edzeni. - sóhajtok egy aprót, mert voltak bőven nehézségek, amikor szinte érezni lehetett a vibráló feszültséget, főleg mondjuk a csapatkapitány választásnál. Szerencsére mostanra már minden kezd végre kialakulni és határozottan javult a helyzet. A végén még tényleg összeszokott csapattá válnak. Hümmentek a szavaira. Azért nem becsülöm le a welsieket, de... - Nem csak velük játszunk. Tudod ez egy válogatott, több meccsünk is lesz, de hozzuk a legtöbbet, ami tőlünk telik. Abban biztos vagyok, hogy mindegyikükben nagy az ambíció. Remélhetőleg ez a pályán összeadódik és nem kioltja egymást. - magyarázom tovább. Na igen, ha kviddics, akkor azért elég sokat tudok beszélni és szeretem is kifejteni a véleményemet, ezúttal tényleg őszintén, mert hát például egy újságírónak csak nem mondhatok el mindent, amit őszintén gondolok. Hajlamosak csúnyán kiforgatni az ember szavait. - Igen, de ne csak a kviddicsről beszéljünk, bár az nekem nem okoz gondot, de nagyon egyoldalú. Már jól megtaláltad a hangot Sissyvel igaz? Érzed azt az apaság érzést? - kérdezem óvatosan, mert hát elég ijesztő lehetett elsőre, hogy van egy lánya, mert mint kiderült nem is tudott róla, ahogyan sokáig én sem, szóval ez a része annyira nem is meglepő. Azt látom, hogy jól eljátszik vele és remekül szórakoznak most is, de ez játék csak, más mint ha netán idővel tényleg folyton együtt lennének, vagy... lennénk?
Lekapom a felsőmet, mert most már nem csak a távolból akarom nézi, hogy a kislány pancsol, hanem akár csatlakozni is hozzá. Kell a gyereknek az önállóan töltött idő, de igenis vannak olyan időszakok, amikor jelentéseket körmölök, s neki rajzolgatnia kell. Most, hogy Josie itt van, mindkettőjükkel szeretnék időt tölteni, s a nővel úgy is tudunk beszélgetni, hogy egy kicsit lefröcskölöm a lányomat. Az, hogy félmeztelenbe váltok, csak nem indítja be annyira, végülis sportember, tud magán uralkodni, hogy ne nyeljen nagyokat, ha az anyjavéletlenül kinézne. Meg hát a kviddicsesek között feszesebb izmokat lát, mint engem, visszavonult aurorként. Azért még mindig jól tartom magamat, s terveim között szerepel ismét formába lendülni, de nem csak, hogy neki megfeleljek, hanem ha másokat akarok követni, vagy akár szembeszállni velük, kell a kondi. -Valamennyit igen, de nem sokat. A zsupszkulcs és a repülő is segítség. Ingázás lenne, de szeretnék Sissyvel is lenni. Majd kialakul, hogy mennyire vállalok távoli ügyeket. – A mágia sok mindent meg tud oldani, s Josie munkájával ellentétben én lehetek rugalmas, akár vissza is vehetek a sebességből, ha úgy hozza a helyzet, hogy a lányomnak éppen nagyobb szüksége van rám. Miközben Sissy kacagva önti rám a medence tartalmát valami vizijátékból, addig a homlokomra csapok. – És tényleg, mondtad is, hogy már folyamatban. Az zavart meg, hogy nem igazán teljesült a játék. Végül rendben van? A kis fiókáid harcra készek? – Bólogatok, tény, hogy a nyúlánk nő igencsak figyelemfelkeltő személyiség. Mindkettőnk szerencséjére csak külsőleg hasonlít valamennyire a testvérére, én pedig már régen nem vagyok az a felszínes, csajozós alkat, mint egykor, így jobban figyelek a személyiségére. – Wales.. A világkupán elég hamar kiestek, de nem szabad alábecsülni őket. Büszke népség lehet, és ha felszívják magukat, okozhatnak meglepetést. – Igazi mágus sport kedvelő férfi vagyok, s tudom, hogy Josie pedig írként csakis a bajnoki címet tartja egyedül elfogadhatónak. – Sikerül őket minden poszton felkészíteni? – Kérdezek rá, hiszen egy edző az egész pályát átlátja. Josie esetén különösen jó, hogy játékosból lett vezető, hiszen képes lehet a fejükkel gondolkozni. Intek, hogy ha gondolja, jőjjön csak közelebb, kapcsolódjon be, mert már én is kezdek csuromvíz lenni.
Gőzöm sincs, hogy az anyámnak van-e bármiféle sejtése arról, hogy van köztünk valami, de igyekszem abban a hitben ringatni magamat, hogy biztosan nincs. Ha sejti is, jó eséllyel úgy tesz, mintha nem így lenne. Ez mindig könnyen ment a családunkban, a dolgok palástolása, mintha nem is lennének. Nem csoda, hogy nem tudtam semmit a húgom helyzetéről és a kicsiről is jóval később tudtam bármit is, mint hogy kellett volna és persze arról se beszéltem a szüleimnek, hogy ki akarom deríteni mi történt vele pontosan. Az már más tészta, hogy az egész eléggé váratlan fordulatot vett, amire cseppet sem számítottam. Biztos vagyok benne, hogy anyámnak ott a kérdés minden alkalommal, amikor találkozunk, a nyelve hegyén, hogy mi lesz, ha lemegy ez a bajnokság, hogy visszamegyek-e játszani, vagy edző maradok, vagy mihez akarok kezdeni az életemmel, de még sem teszi fel. Azt hiszem jobb is, mert egyelőre még én sem tudom. Pont eléggé zavaros most minden ahhoz, hogy előre gondolkozzam. - De azzal nem lennél túl sokat távol? - lepődöm meg, hiszen neki még tart a suli is. Így se tud azért olyan sok időt itt tölteni, pedig azért költöztek ide Sissyvel, mármint anyám, hogy Dylan közelebb legyen a lányához. Nem tudom, hogy ebbe beavatta-e egyáltalán. Nem azt mondom, hogy nyáron minden idejét töltse itt, na de magánnyomozó? Azt a praxist gondolom felépíteni is elég nehéz, amíg még nem elég ismert az ember. - Látom nagyon elvonja a figyelmed a lányod, hiszen már folyik, bár igaz, hogy az első meccsünk nem úgy alakult, mint kellett volna a szabotázs miatt, de lassan kezd összeszokni a csapat. Sok az erős egyéniség. - fejtegetem kicsit elgondolkodva, mert bár Flint lett a kapitány, de sokáig érezni lehetett, hogy nagyon nincs meg az összehang. Talán mostanra már kezd alakulni és javulni a helyzet. Ideje is lenne, mégis csak fontos, hogy együtt tudjanak működni, hiába akarja mindenki egyénileg is megmutatni a tehetségét. - Oh hát azért azt én már ismerem. Az All star előtt se voltam épp névtelen senki. - vonom meg egy félmosollyal a vállamat, bár azért van ebben egy kis büszkeség is. Mégis csak válogatott játékos voltam, ismert a nevem, bár igaz, hogy edzőként ez most úgy helyzet. - Wales a következő állomás, úgy érzem, hogy felkészültünk, de azért még az utazásig lesz pár edzés és utána nézek a többi csapatnak is. - lesz még dolgom. Az edzősködés nem csak abból áll, hogy az ember időnként meghajtja a játékosait, hanem kiadós felkészülés is kell, csapattaktikát kialakítani, felmérni az ellenfél csapat erősségeit és gyengéit.
Amióta a gonosz ikrem az enyészeté, egészen vissza tudtam térni a megszokott kerékvágásba, semmi dráma, és ez valahogy megnyugtató. A régebbi flörtölős énem már a múlté, megtanultam elfogadni, hogy mindenkinek van múltja, az enyémet pedig a csodaszép ír edző nyelte be, így élhetek a kislányomnak, akiben mindig látni fogom az anyját, Josie testvérét. Ugyanakkor most mégis minden oly kerek, mindenki éli az életét, még ha az egymásra hangolódásunk megmarad a hálószobának. Kétlem, hogy Josie anyja hülye lenne, és nem venné észre, hogy olykor hogy nézünk egymásra, de nem szólt, mi pedig igyekszünk ezt úgy kezelni, mintha csupán a családi összetartozást jelezné az olykor közvetlenebb kisugárzás. A hűs árnyékot adó fa alatt olvasgatok, ezúttal nem minisztériumi jelentést a kadétok bénázásáról, csupán valami rémregényt, amiben a csattanót várom. Auror vagyok, mindig úgy gondolkozom, hogy a főszereplő halott, vagy a csaj, akit követ, már huszonöt éve halott, és hasonlók. Valaki tuti nem létezik ebben a sztoriban, mert ha mindenki él, és mozog, akkor roppant laza, s nem nyakatekert. Miközben odanyúlok a saját limonádémért, összeér a kezünk a kisasztalon, amit a medencével együtt sikerült kihurcolni. Vetek egy forró pillantást Josephine-re, szerencsére Sissy nyakig vizes, anyós pedig valami nyári salátát vagdos a konyhámban. – A kettő között. Azt hiszem elmegyek magánnyomozónak, az rugalmassá teszi az ügymenetet, mert külföldön is vállalhatok ügyeket, amíg edzéseket tartasz, de a minisztériumi társosztályok munkáját is tudom segíteni. – Mutatom fel a könyvet, amelynek a borítóján egy rettegő kisfiú, és egy ballonkabátos rém van. Na igen, ihletet tudok meríteni még a hobbiból is. Érdekes, hogy az élet mennyire irónikus, hiszen nekem is volt egy gonosz ikertestvérem, és az a mexikói kislány történet lényegében csupán mellékszál volt. Zsákutca, mint a könyveimben vagy korábbi eseteimben oly sokszor. Feltápászkodok Sissy szavaira, hogy letoljam a rövidnadrágot, alatta fürdőgatya van, a pólómból kibújva pedig megmutatom pőre felsőtestemet. Kicsit közelebb lépek a medencéhez, de azért hallótávolságon belül maradva. Behajolok kissé a vízbe, hogy ütemesen fröcskölni kezdjem a kiscsajt, de a vállam felett hátranézek az ír lányra is. – És az edzőnő? Neked mikor indul el az a komoly bajnokság? Beleszoktál már a gondolatba, hogy a világ szeme rajta?
Szerencsére az edzések között azért akad szabadidőm, Dylannek pedig mivel közel a ház gyakran jön ide látogatóba, a nyár pedig neki is szünet, így azért időnként összetudunk futni. Bár maga a helyzet még mindig kissé zűrös. Anyám hosszas rábeszélés után belátta, hogy Dylan nem rossz ember és hogy Sissynek szüksége van az apjára, úgyhogy bevállalta a költözést. Nem is tudom, hogy inkább csak kérette magát, vagy tényleg nehezen engedett, de végülis Roxmortsba költözött át, így én is többet bújhatok a nagynéni szerepébe és Dylannek is sokkal több ideje van vele lenni. Sok év maradt ki a közös idejükből, amit pótolni kell. Arról persze az anyám nem tud, hogy nekem sikerült összeszűrni a levet a húgom exével, az unokája apjával. Sejtelmem sincs, hogy mennyire bukna ki, pedig örökké nem lehet titokban tartani. Persze az is lehet, hogy már sejt valamit, mert nem ritka, hogy eleve együtt érkezünk Dylannel, vagy egyszerre távozunk, bár persze az apai jogon ő jön gyakrabban. Ez a mai nap egy kis pihenést jelent. Szerencsére még itt a hegyek között is elég szépen felmelegedett az idő, így anya a kertbe kirakott egy kis medencét Sissynek, ami a mágiának hála kellemes hőfokot tart folyamatosan. Árnyas fa alatt tud pancsolni, mi pedig jelenleg egy-egy limonádét kortyolgatva ücsörgünk, hogy figyeljünk rá. Anyám azt hiszem épp az ebéddel foglalkozik, így nem figyel árgus szemekkel, de ez nem jelenti, hogy nem úgy kell beszélgetnünk, mint nagynéni és sógora, mármint utóbbi akkor lenne Dylan, ha a húgommal komolyabb szintig jutnak, de ez a halála miatt nem történhetett meg. Persze a mi napig is néha motoszkál bennem a gondolat, hogy Dylan vajon látja-e bennem a testvéremet. Azért kedvel-e, mert rokonok vagyunk, vagy önmagamért. Arról nem beszélve, hogy azért kicsit most is furcsa, hogy együtt volt a húgommal. - Mire jutottál végül, vállalsz valami munkát a nyáron itt a faluban, vagy marad a Parancsnokságon az aurori gyakorlat? - kérdezem csevegő módba kapcsolva, miközben figyelem, ahogyan Sissy játszik a kis medencében és időnként még egy "Apa nézd!", vagy "Josie néni figyelj!" és elhangzik. Azért ezt az apa dolgot is még szoknom kell. Ha ténylegesen összejönnénk, mármint nyíltan és nem félnék attól, hogy az anyám kibukik, akkor vajon onnantól Josie néni helyett idővel anyává válnék a szemében? Egyáltalán alkalmas lennék ilyesmire? Az edzősködés is jár azért utazással is bőven és ha netán idővel visszatérnék a pályára, vagy egy nagyobb csapat kérne fel, akkor főleg nem menne az egy helyben maradás, hogy normálisan anyaként működjek. Valójában még azt sem tudom, hogy Dylan mit szeretne. Azt tudom, hogy valami pezseg köztünk és azt is, hogy nagyon kedvelem. Volt már néhány csók, az ikertestvére esetének lezárásakor, no meg az idefelé tartó erdei séták alkalmával, vagy lopva az iskolában néhányszor, de úgy komolyabban nem mondtunk ki semmit.
Shanna megtalálja Aberforhot. Nincs megkötözve, csak egy félreeső szobába zárták be egy szimpla petrificus totalussal, ami már persze feloldódott, de a szobát lezárták annyira, hogy nem jutott ki. Biztosítani tudják tehát a helyet az aurorok megérkezéséig, hogy esetleges bizonyítékokat gyűjtsenek még be, a civilek pedig természetesen kihallgatásra mennek. Corvus viszonylag hamar "szabadul". A családja közbenjárásának hála épp csak néhány kérdés erejéig tartják fel, így ha nem akar minden részletet elárulni a gyűrűről, vagy hogy miért volt nála, akkor viszonylag könnyen kitudja bekkelni a dolgot.
//No megszültem a jutalmakat.
A.) Számold össze hány hozzászólást írtál a mesén időre (éjfélig) és az IC-k felét (felfelé kerekítve) odaadhatod bármelyik választott karakterednek. Üziben, vagy facen küld el nekem ki lenne az.
B.) Dobj a karakterfejlődés fórumába 6 oldalú kockával kettőt. 1. Az isteni közbeavatkozás medálja (egyel magasabb szint, ha már van, ha nincs akkor bronz) 2. Ezüst dobókocka 3. Szerencse amulett 4. A győztesek medálja 5. Mágikus adottság gyűrűje 6. Mindentudás könyve A két dobásból választhatsz, hogy melyik tárgyat tartod meg. A dobást a mesén részt vevő karakterrel tedd meg, a tárgy neki jár. Ha ezzel túllépnéd a maximális 3 varázstárgyat, amit egy karakter birtokolhat, akkor a már meglévő tárgyaid közül egyet át kell adnod egy másik karakternek.
C.) Minden mesén résztvett karakter megkapja a következő tárgyat (itt is él a maximum varázstárgy keret): Színváltós kitűző: Minden nap változtatja a színét annak fényében, hogy aznap milyen idő lesz. (Eső: kék, Hó: fehér, Napsütés: sárga, Meleg: vörös, Hideg: halványkék, Erős szél: zöld) Ezen kívül megcseréli a dobási opciókat (mikor, hány ic-nként lehet dobni) a képesség és a mágikus adottság között.
Tárgymagyarázat: Tehát ez annyit tesz, hogy innentől a karakternél, aki birtokolja a kitűzőt felcserélődnek a dobás ic lehetőségei a mágikus adottság és a képesség között. Tehát innentől képességre fixen 25 ic-nként lehet dobni, megszerzésre is, és van ütközés más dobásokkal. A mágikus adottság dobásánál pedig az 1. szint 50 ic-nként dobható le, onnantól 25 ic-nként lehet dobni a további szintekre, viszont nincs ütközés mással, és él innentől a 3 havonta dobás fixen, ha nem annyira aktív a kari, hogy ez alatt összegyűljön a 25 ic.//
Tori Seaver
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2022-04-14, 22:40
Sose gondoltam volna, hogy a képzésem vége előtt benne fogom találni magam egy ilyen szituációban. Az egy dolog, hogy az unokatestvérem kalandjairól mindent tudok, hiszen Avery elmesélte nekem őket, de mégsem hittem volna, hogy.. így alakul. Nagyapa halála és annak körülményei után való nyomozás megerősített abban, hogy auror szeretnék lenni, de képzeltlenül beleugrani semmibe se kívántam volna. A felszínen. Viszont valahol büszkeséggel tölt el, hogy ez nálunk valamiféle családi vonás lehet, a kotnyeles, de nem fogát otthagyós módon. Hálásan pillantok Gerardra, amikor hozzám szól. Egy ideje motoszkál bennem vele kapcsolatosan egy gondolat, s amikor lehetőségem támad rá, már a hoppanálás után, de még azelőtt, hogy elvinnének minket kihallgatni avagy megvizsgálni közelebb lépek hozzá, s kicsit zavartan, de azért mosolyogva szólok hozzá. - Ha nem tévedek, akkor.. átadod Daphnenak az üdvözletem? Meg azt, hogy remélem megkapta a francia képeslapot. - mosolygok rá. Nagy hatással volt rám az aurornő, kicsit - nem is kicsit - ő is hozzátett ahhoz, hogy fel mertem vállalni végre önmagam és belevágtam a műtétsorozatba. Ezért is küldtem neki még a kórházból azt a képeslapot, immáron Victoria Seaver aláírással. Biztos vagyok abban, hogy értette a "célzást" benne, s tudta kitől érkezett az üdvözlőlap. Avery szerint van kémia Daphne és Gerard között, amikor megismerkedett velük, akkor ezt mesélte, szóval.. tovább gondolva tán csak nem hűlt ki ez a kémia. Azért is mertem átadni az üzenetet. Persze ha közben szétmentek volna vagy Avery rosszul radarozott kémiaügyben, akkor most beégtem, de.. annyi baj legyen. Minden esetleges kérdésre őszintén válaszolok, részletgazdagon mesélem el mindazt, amit láttam és tettem, s cseppet sem szégyellem össze magam akkor se, ha valaki meg talál feddni azért, hogy belekeveredtem igen hangosan az ügybe, amihez semmi közöm. Elvégre.. aurornak készülök. Nyilván nem azért, mert csihadni tudok a lukamon, hogyha bajt szimatolok. Még jó, hogy griffendéles nem vagyok. Akkor még a vakmerőség bélyegét is hordoznám.
//Nagyon szépen köszönöm a mesét! Élmény volt. [You must be registered and logged in to see this image.]
Bármilyen szerencsésen jönnek a lapjaid, előbb-utóbb lesz egy olyan játszma, amikor a szerencse a másikat segíti.
Úgy tűnik nem fogtam fel, hogy mennyire is fáradtam ki tulajdonképpen. És úgy tűnik, Shannahoz hasonlóan ott volt bennem a fellángolás a pillanat hevében, hogy még valami utolsó utánit próbálkozzak. Így amikor találok valamit ami egy kicsit is JED-hez tartozhat, lecsapok rá mint gyöngytyúk a takonyra. Ezzel azonban lényegében mindent fel is őrölök és bármit is sikerül kicsiholnom magamból szó szerint megcsikordul a fogam amikor pedig véget ér a látomásszerűség egyszerűen megszédülve csattan a térdem a padlón, bár nagyot nem szól, hiszen eleve guggoltam.. Egy pár pillanatra csak nézek magam elé mintha nem is itt lennék, érzem, hogy a szívem nagyon dobog. Szóval ilyesmi lehet.. ha elfogy a “mana” a kártyajátékokban… Érzem, hogy újabb köhögés hullám jönne de a pipa kéznél van így egyszerűen csak használom és amikor újra normalizálódik a légzésem a tekintetem is vissza tér. Az ébredező Corvus látványa eléggé megvisel, hiszen látszik rajta, hogy nem kímélték és amikor kimondja amit, egyszerűen belém nyilall a bűntudat. Amikor pedig Shannaval találkozik a tekintetünk nyelek egyet és össze szedem magamat annyira, hogy kissé ingatagon de feltápászkodjak és oda lépjek hozzá, nagyjából olyan biztos lábakkal, mint aki istenesen becsiccsentett. - Láttam… valamit még. - Halkan, részletesen egy kissé mondjuk szétesősen ugrálva a látottak között, de elmondok neki mindent. Amiatt nem várok vele a konkrét kihallgatásig, mert tudom, hogy ezek után, egy pár óra elteltével, mire oda jutunk, egyáltalán nem lesz ennyire friss az élmény és esélyesen a maradék összeszedettségem is elszáll… Legalább ő, vagy Gerard tudjanak róla. Ezek után lényegében csak sodródom magam is az árral. Gina és Corvus párosát nézem.. És ott dübög a fülemben, hogy én is.. oda mennék hozzájuk szívem szerint, de egyenlőre nem tudok szín vállalni Corvus előtt… A kihallgatás során lehet úgy is minden kiderül mindneki számára. Az agyamnak konkrétan nincs kapacitása, hogyan tudnék olyan sztorit keríteni, ami esemény hű, de közben gondosan kihagyja, kikerüli vagy hasonlók, azt a részt, hogy a gyűrűt én húztam le Corvus ujjáról.. Aztán persze rá sütöm a bélyeget, hogy ez a megúszósdi egy elég gyerekes és felelőtlen vágy.. Ami nagyon ellent mond azzal, amire hosszú távon készülnék. Ennek fényében persze képes vagyok és felteszem a kérdést akárki is hallgat ki minket, hogy.. ezzel most nagyon elvágtam magamat, hogy auror szakra menjek..? Ha viszont arra a részre kérdeznek rá, hogy mégis honnan van olyan képességem amivel ezt a remek baklövést meg tudtam tenni… ártatlanul vállat vonva csak annyit mondok… “Örökség..?” Hiszen ez végső soron nem hazugság…
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.
Fogcsikorgatva kell elfogadnom, hogy képtelen vagyok követni Jed-et, habár az is igaz, hogy az erőnk már elfogyott és ki tudja, hogy hova érkeznék meg. Lehet, hogy az oroszlán barlangjában állna körbe tíz-húsz Testvériséges és akkor már nem csak az ereklye lenne a kezükben, hanem az Auror Parancsnok lánya is. Már maga a gondolat, hogy utána hoppanáljunk az egész üldözés hevében volt, egy kétségbeesett mondat, amit talán kimondani is hülyeség volt. Bólintok Gerardnak, igazat adva, de ki nem mondva, talán valamilyen büszkeség nem engedi, hiszen engem már a kezdetektől arra neveltek, hogy egy csapat vezetőjévé váljak, kijártam a Roxfort mind az öt évét a mesterszakkal, gyakorlatoztam, nem szabadna ennyire felelőtlennek lennem, hogy erőn túl is üldözni akarjam a férfit és az ereklyét. Visszaveszem a pálcámat és az eszközeimet, amiket elvehettek, aztán fél szemmel végignézem a familiárisok szabadulását és Corvus ébredését, amíg tovább nézelődök a helyszínen. Valami furcsa érzés csak meg a Flint fiútól, de nem keresem vele a szemkontaktust, nem szembesítem a sejtelmemmel, inkább tovább körözök a terembe, ameddig készen nem áll mindenki az indulásra. Ha Alistair esetleg keresné a tekintetem, azért egy kis fejingatással jelzem neki, hogy semmi szükség arra, hogy ostorozza önmagát, mindannyian elléptük magunkat, minden egyes másodpercben találhattunk volna minden megoldásra jobbat, ha elég okosak vagyunk. Utólag mindent könnyű megoldani, de éles helyzetben hibázunk, ilyen az élet, hiába szeretnénk, ha ki lehetne küszöbölni az ilyesmit a kellő akarattal és figyelemmel. - Gerard, én hátra maradok biztosítani a helyszínt, hogy senki ne tűntessen el semmilyen nyomot és megkeresni Aberforthot, elviszel mindenkit csoportos hoppanálással? - kérdezem az aurort, bár az egész inkább kijelentés, hiszen egyértelműen mindenkinek be kell vonulnia kihallgatásra. A szemtanú egy igen gyenge szó lenne rájuk, konkrét résztvevői voltak az eseményeknek és a Flint fiú előtt is elejthettek ezt-azt, a megbilincselt fogolyról pedig nem is beszélve. Lehet, hogy ezt a kört elvesztettük, de talán végre sikerül annyi információt szereznünk, hogy legközelebb felkészültebbek legyünk. Hiszen már csak a pálca van hátra, és arról tudjuk, hogy Dumbledore-nál van. Ha ő biztonságban van, ha mellé aururokat rendelünk, akkor még is hogyan győzedelmeskedhetnének? Ha Gerard belemegy, hogy egyedül intézzen el mindent, akkor egy sóhajtással és egy biccentéssel köszönök el mindenktől, szavak nélkül. Mindannyiunkban dúl valamiféle megbánás, Gina druida tűzkitörése, Alistair lépése, ami lehúzta Corvusról a gyűrűt, és persze bennünk, aurorokban, Torit is ide sorolva, az érzés, hogy elbuktunk. Ahogy eltűnnek elindulok Aberforth-ért abban a reményben, hogy sértetlenül találom, talán még meg sincs kötözve, és segítségemre lesz, hogy mindent lezárjunk, ahol megfordultak ma Jed-ék, hogy amikor ideérnek az auror helyszínelők, akkor egyetlen nyom se kallódjon el.
// Nagyon-nagyon tetszett a mese minden fordulatával együtt, köszönöm szépen én is! <3 Hogy fogom én ezt túlszárnyalni? //
Érzem, hogy valami történik körülöttem, hogy fel kéne ébrednem, de a bűbájok, amivel rá akartak venni, hogy adjam át a gyűrűt olyan erősen taszítanak az öntudatlanságba, hogy moccanni se bírok. A szemhéjam ólomsúlyú és mintha a testem felett egy szemernyi hatalmam se lenne. Éreztem már ilyesmit... és akkor is gyűlöltem...
***
A fogaim koccannak, ahogy néhány másodperc sötétség után újra beúszik a tudatomba a külvilág, forróságot érzek, kiabálást, hangokat, szinte érzem a varázslatok szagát a levegőben és az egyik egyenesen belém száll. A gyomrom görcsbe rándul, hiszen az elmúlt percekben akármilyen varázslat ért, az a kínzás eszköze volt, de ezúttal a bűbáj arra sarkall, hogy végre kinyissam a szememet. Ismét elkezdem érezni a testemet, pont abban a pillanatban, hogy teljes tudatában legyek annak, hogy a gyűrűmet valami fájdalmasan lerángatja az ujjamról, égető hiányát hagyva hátra, szó szerint. Résnyire nyitom a szemem, de a tűzkavalkád, a varázslatok fénye hunyorításra kényszerít, amíg meg nem látom Ginát felém rohanni és nyöszörögve húnyom le újra a szememet. Ha ő itt van, akkor... már nem lesz baj... de a gyűrű...
***
[You must be registered and logged in to see this image.]Mire újra kinyitom a szemem, már minden elcsendesült, csak kimerült beszélgetéseket hallok és végre eljutnak a szavak az agyamig. - Gina... A gyűrű... Nem tudták lehúzni rólam az akaratom ellenére, de... még is elveszett... - motyogom halkan, rám nem éppen jellemző akadozással és bűntudattal. Nyoma sincs annak a derék kiállásnak és hideg magabiztosságnak, ami általában jellemez, sőt, most, hogy tényleg nyitva a szemem, látszik, hogy könnyek homályosítják el. Képtelen vagyok még ebben a sebzett állapotban is kimondani, hogy a szüleim arra utasítottak, hogy adjam át, hiszen most már látom, hogy aurorok vesznek minket körbe. Ha kimondom, akkor az tönkreteheti a családomat. Vagy legalább is azt a családot, amit egészen év elejéig a családomnak hittem. A következő pillanatban elég erőteljesen megbámulom Ginát, csak bámulom, szinte kiüresedett tekintettel, végül tőlem ismételten igen szokatlanul, ha nem ugrik el sikítva, szorosan megölelem. Csak néhány pillanatra, nem hosszan, de megölelem. Amikor kiengedik a farkast ő is csatlakozik a kneazle-hez és hozzánk somfordál, megérzem a nedves orrát a kezemet, egész pontosan a gyűrűsujjamnál, ahol egy halvány rózsaszín nyom jelzi az ereklye helyét. Fogalmam sincsen, hogy ezután mi következik, nyilvánvalóan, ha becibálnak a Minisztériumba, akkor megyek és próbálok úgy elmondani mindent, hogy a Flintek neve kimaradjon belőle. Viszont ami biztos, hogy haza akarok menni minél előbb, haza, ami nekem most már csak a Roxfortot jelenti, mint megannyi diáktársamnak.
A gyűrű és a férfi eltűnése kevésbé ráz és érint meg, mint a megkötözött Corvus látványa. Egy ellopott tárgyat vissza lehet lopni. A férfit el lehet kapni egy más alkalommal. Mert mindig van egy másik alkalom. Az efféle csatornapatkányok kiirthatatlanak, és mindig visszajönnek. Csak ki kell várni a megfelelő alkalmat. Tudom. Hiszen én is legalább olyan mocskosnak érzem magam, mint egy utolsó szennyvízcsatornába menekülő csótány. A csótányok elpusztíthatatlanok, de megvetett, társadalomból kitaszított élőlények. Én pedig közönséges gyilkos lettem. Rosszabb egy csótánynál is. Lényegében ok nélkül öltem. Csak mert elvesztettem a fejem. Állattá váltam, a szó legrosszabb értelmében. Egy igazi Mortimerré. A legrosszabb fajtából. Mégis az utolsó erőmmel, amit talán még az adrenalinlöket hajt Corvushoz kell rohannom. Az ő állapotát ellenőrizni. - Corvus... Megijesztettél... - motyogom inkább csak magamnak, semmint a srácnak. Aztán egyszerűen összerogyok, ott a szék előtt, és immár térdelés helyett egyszerűen ülök a hideg kőpadlón. Minden porcikámban megremegek, de ugyanakkor hatalmas megkönnyebbülést is érzek. Megkönnyebbülést, hogy nem találok komolyabb sérülést az unokafivéremen, hogy szabályos a légzése, és a pulzusa is, hogy lassan, kábán de nyitogatni kezdi a szemeit. De ez mellett érzek valami mást is. Valami megváltozott. Bennem. Végleg, és visszavonhatatlanul. Talán örökre eltört valami. Vagy talán csak egy láthatatlan gát szakadt át, aminek mindig is az volt a sorsa, hogy egy napon egy ilyen tett örökre eltörölje. Gyilkoltam. Két embert. Egyszerre. Én. A druida erőmmel... én tettem... ezzel pedig szembe kell néznem. Többé már nem mondhatom, hogy csak szájhős lennék. Gyilkos vagyok... Mindeközben pedig szinte semmit sem fogok fel a körülöttem zajló eseményekből. Shanna próbálkozásából, hogy bemérje a szökevényt, vagy Gerard mondatából, hogy erősítést kell hívni. Még az is csak gyengén jut el a tudatom pereméig, hogy Tori Gerard segítségével kiengedi a familiárisokat. Pedig valahol igen megkönnyebbülök Corvus örökké morgós farkasának jelenlététől. És attól, hogy Carnivorának sincsen semmi baja. Utóbbi, ahogy visszanyeri a szabadságát, lassan hozzám, és Corvushoz ballag. Végül rá talán nem jellemző módon dörgölődzik a fiú lábához, és fekszik el a szék előtt. Morgó, vicsorgó hangot adva mindenkire, aki közelíteni akarna a jól ismert farkason kívül. Azelőtt sosem viselkedett így Corvussal. De a mai nap más, ezt mindenki érezheti, a szinte tapinthatóan feszült levegőben. Végül egyszerűen hagyom magam sodródni a történésekkel. Hagyom magam felállítani, és egyszerűen hagyom, hogy a Parancsnokságra hoppanáljanak velem. Meg persze a többiekkel csoportosan. Végül, amikor Corvus teljesen magához tér, akkor Canivora sem tesz semmit. Ő is csak követi a további eseményeket. Én már már csak úgy szemlélem kiürülve történéseket, mintha csak kívülálló lennék. Mintha nem velem történne. Mintha csak az egész egy végtelenül távoli élet visszhangja lenne. Idővel talán közelebb jön majd. Akkor talán újra én leszek én. A Karvaly. A szabad madár. Az aki mindent túlél.
//Köszönöm szépen a mesét! Nagyon izgalmas volt! Kíváncsian várom a folytatást! //
A gyűrűről és a férfiről is lemaradunk, így aligha hiszem, hogy az, akit megbilincseltem, kellő támponttal fog szolgálni. Össze kell szednem magamat, amíg a fiatalok Corvust élesztgetik. Végül magam alá húzom a lábamat, felállok, valami méltóságot kölcsönözve a vonásaimnak. Pálca most nincsen nálam, csak a telekinézis volt, így én magam is a két lány után lépek, noha nem kellek oda harmadiknak hogy együtt verjük életre a mardekáros srácot. – Ugyan, mind próbálkoztunk. – Rázom meg a fejemet Alistair szavaira, most én is úgy érzem, hogy kész kudarc az egész nyomozás, hiszen Shannának igaza van; valaki a halál ereklyéit rendelte be, jó eséllyel Grindelwald, de azért az is felmerül bennem, hogy mi van, ha valaki más áll a háttérben. Hiszen a sötét mágus legutóbb még a saját unokáját is hátrahagyta, nagyon meg lennék lepődve, hogy ha ilyen gyorsan kibékültek volna. – Igazad van, de mielőbb hívjunk most már erősítést. Így csak a vesztünkbe rohanunk, ha meg is találjuk. – Nem vagyok színpadias, mégis kissé körbe intek, Shanna láthatja, hogy mennyire az erőnk végén állunk. A ketreceket nyitásában én is segítek, elteszem a holmimat, és ha Corvus is magánál van, immár az auror parancsnokság a cél, hogy mindenkit megvizsgáljanak, Gina esetlegesen mentális segítséget is kapjon. – Köszönjük Tori. Nagy voltál. – Szólítom meg a szőke lányt, aki akaratán kívül sodródott az eseményekbe, mint egykor Avery. Sajnos manapság egyre többeknek az a sorsa, hogy félretegye a civil életét, és beavatkozzon a világ sorsának menetébe. Kicsit talán magamra emlékeztet, én is úgy döntöttem, hogy fel akarom venni a kesztyűt a gonosz ellen. Ám Nox csak csepp volt a tengerben. Amit most már óceánnak érzek. Tehát ha mindenki megvan, akkor csoportosan hoppanálunk a parancsnokságra, ott leválasztjuk magunkra a civileket, hogy az ispotályban eláthassák őket, aztán a következő állomás Shanna apja, na meg Daphne.
//Köszönöm szépen a játékot, elég darkos kezd lenni! Nagyon tetszett //
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Sajnos tényleg úgy fest, hogy bár Corvus épségben van és legalább ők is megúszták - hiszen akár meg is halhattak volna -, de a tárgy, amit az ellenfél akart bizony a kezükbe került. Gerard összeomlik, de megtudja bilincselni az itt maradt fickót, aki egyelőre nem moccan. Shanna még egy kétségbeesett lépéssel próbálkozik miután felébreszti Corvust, aki lassan pislogni kezd, bár még kellően kába. Shanna varázslata betalál, érzi, hogy létrejön, de az ereje fogytán, így nem képes most azonnal utána iramodni és ha egy pár perces pihenő után próbálkozik akkor bizony már nem működik a nyomkövetés. Egyelőre nem tudja, hogy ez azt jelenti, hogy a varázslatát feloldották, vagy hogy esetleg a férfi olyan védett helyre menekült, ahová nem mehet csak úgy akárki. Lehetséges, hogy idővel, napok, hetek múltán aktiválható lesz a varázslata, ha JED egy óvatlan lépést tesz onnan, ahol épp tartózkodik, sőt jó eséllyel lábadozik, hiszen komolyan megsérülhetett. A tárgyaikat egyébként megtalálják, mármint a pálcákat egy dobozban egy asztalon. A familiárisok is mind megvannak, Corvus Farkasa is, egy-egy ketrecben. Gond nélkül kitudja őket szabadítani Tori. A fáradtság persze ennyi megpróbáltatás után ólomsúlyként nehezedik rájuk most, hogy láthatóan elült a vihar és legalább biztonságban vannak. Gina még az utolsó erejével megvizsgálja Corvust, akin nem érzékel komolyabb sérülést és most már tényleg kezdi nyitogatni a szemét, bár jó eséllyel nem érti, hogy hol van és miért. Kell pár perc, amíg tényleg teljesen tudatára ébred. Abban most már mind biztosak lehetnek, hogy ez már a valóság és nem egy újabb álomban vannak. Itt már komolyabb nyomokat nem találnak. Ali is maximum egy-egy ruhafoszlányt az eltűnt JED helyén, amit esetleg felhasználhat. Látói képességét próbálja alkalmazni, hátha a plusz fókusztárggyal jut valamire, de egyelőre ő is nagyon fáradt már, hiszen mégis csak álomból álomba kerültek, nem rég pedig még fulladozott, amikor magához tért. Egyetlen villanást sikerül kicsiholnia magából, JED-et látja egy ágyon, a szemei csukva, vélhetően alszik, vagy ájult. A gyűrű mellette egy kis éjjeli szekrényen. Az ágy mellett pedig egy szőke nő ül. Egyenes, fényes hajú, karcsú teremtés. Annabelle lenne? Hiszen ő is szőke, de így hátulról a testalkat alapján nem úgy tűnik, és úgy tudja a veszélyes nő még a Minisztériumban raboskodik, hiszen a Reggeli Próféta nem adta hírül nagy büszkén a szökését, ahogyan az elfogását leközölték. Aztán kopogtatást hall, amire a nő megfordulni készül, de a kép ebben a pillanatan megszűnik, csak egy foszlányt hall még "Végre itt vagy..." de a többi már torzul, mintha csak romlana a vétel egy rádión keresztül, amíg végül teljesen megszűnik az adás és a kép is.
//Határidő: április 12. Következő hozzászólás: április 13.
Első sárga lap: Tori Seaver
Alapvetően úgy gondolom, hogy itt a vége. Ha még valakiben felmerül valami, akkor természetesen szívesen reagálok rá és ha mindenki írt zárókört, akkor jövök majd jutalmazással is. Köszönöm a részvételt! //
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2022-04-05, 23:22
Bármilyen szerencsésen jönnek a lapjaid, előbb-utóbb lesz egy olyan játszma, amikor a szerencse a másikat segíti.
Őszintén elhittem, hogy jól fog elsülni, nem tudtam, hogy egy gyűrűt keresünk, csak az újabb elterelés volt a cél. Meg persze az a tény, hogy a varázslóknak a fémből készült tárgyaik általában mind potenciálisak lehetnek. Na persze kivéve az övcsatokat meg a gombokat meg az egyéb egyszerű használati eszközöket. Amikor a gyűrű megindul és kitör belőle valami elemi sötétség, bár össze nem esem, a fogaim nekem is koccannak, próbálom fenntartani a képességet, hogy minél hamarabb a hozzám közelebb eső partra kerüljön a tárgy de… ez az a rész ami rosszabbul sül el, mint az ahogy a pici fejemben meg volt írva… Képletesen ugyan, de már másodszorra kerülök szembe JED-del totális vereséggel… Kezd felébredni bennem valami nagyon fura vele kapcsolatban. Nem utálat, nem is más… jelenleg már nem is félelem.. inkább egy vágy, hogy jöjjön el a pillanat, amikor felül tudok rajta kerekedni. Tudom, hogy csak egy taknyos kölyök vagyok. És valószínűleg azt sem tudja kinek a fia-borja vagy egyáltalán… Esélyesen arról sem tud, hogy engem lőtt gyomron a rúnapisztollyal… Mégis ott kavarog bennem ez az egész.. A másik a bűntudat ami JED eltűnését követve tör rám. Gina meglehetősen jól kezelte azt ami történt vele… Nekem viszont ez a saját döntésemen múlott. Egy rossz döntésen. Ha nem használom a nagynénémtől lopott képességet, talán lett volna esély JED előtt megszerezni a gyűrűt. Mégsem méltatja senki a hibázásomat egyetlen rossz szóra sem és ez számomra egy kicsit ijesztő. - Én.. Sajnálom. Rossz döntést hoztam. - mondom ki kissé megsemmisülten, de Gina esete példával jár előttem. Bár egyáltalán nem vagyunk ugyan olyanok, én nekem egyáltalán nem kellett annyi mindent megtapasztalnom mint neki, így a toleranciám is egészen más az eseményekkel kapcsolatban.. De mégis erőt ad, hogy ha ő kibírja ezt, és képes a jelenben lenni továbbra is, akkor nekem is muszáj még kitartanom! Szóval felszívom magamat és a totális szétesés helyett veszek pár mély levegőt, amiben elcsendesíthetem az elmémet… majd az “elkobzott” fém tárgyakra fókuszálok és megpróbálok keresni valamit… Egy apró jelet.. Akármit! Ami teszem azt JED-hez tartozhat.. Gyerünk Alistair! Jóslástanon remekelni szoktál a tárgyolvasásban, meg az inga használatban!!.. Inga!! Hirtelen mozdulattal keresem az anyától kapott ametiszt medálos láncomat.. Hátha tud segíteni egy kicsit. Ha megtalálom, leguggolok bogarászni a cuccok között és föléjük lógatom hátha valamelyik bevonzza. Fókuszképp használnám, hogy kisajtoljak valami félre megérzést legalább... Ha nincs nálam, csak kézzel matatok a cuccok között nagyjából mint egy gyerek a parti homokban kagylók után vadászva.. Csak egy kicsit több elszántsággal..
//Hangmágus: 1. szint: Képes kiszűrni elméjéből a zavaró zajokat, így koncentrációt növelve.
Intelligencia: 21 pont Szerencse: 30 pont Jóslástan: 30pont Született Látó: III. Életében néhány alkalommal spontán látomások formájában előre jelezze a jövő fontos eseményeit. (Ez csakis úgy lehetséges, hogy a látó mesélői üzenetben, vagy akár kifejezetten mesében kaphat meg egy jóslatot, tehát saját magának nem mesélheti be a sztorijába csakis ha ötlete van és ezt előre egyeztette valamelyik adminnal. Minden más esetben a jóslat érvényét veszíti.)
Ha! Nála van a medálja: Ametiszt medál ezüst láncon - ametiszt- a tisztán látás köve. A kő is és az ezüst mint anyag, kedvelt alapanyag boszorkányok és varázslók körében. Jadetől kapta a születésnapjára miután haza tértek a Nezabar világából. Nem varázstárgy, de a hozzá társított tulajdonság miatt talán hasznos lehet helyzetekben. (Mint egy Húsvéti horoszkóp)
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Tori Seaver
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2022-04-05, 21:13
Szerencsere nem forditva sul el a varazslat, ezt mar jo hirnek fogom fel. Mondjuk az kevesbe szivderito, hogy hamarosan egy egesz raj miazisten kezd el zsizsegni a fejemben. Korulnezek, hogy vajon a tobbieken is latom e jelet annak, hogy halljak vagy csak en orultem meg, de ilyen zajban koncentralni meg a tarsaim arcara is nehez. A palca tehat csak disznek van a kezemben a tovabbiakban es messze nem megyek vele hogy hozzam kerult mert uj varazslatba nem fogok vele bele. A gyuru utjat kovetem amennyire tudom es mar majdnem pompomot lengetve szurkolok hogy odaerjen Alihoz, de persze megint nem tortenik semmi sem ugy hogy az nekunk jo legyen. Mar amennyire en tudom megallapitani. Mert csak aurornak tanulok nem vagyok meg az igy csak az informaciomorzsaim vannak amiket Averytol osszeszedtem es amit onszorgalombol felcsipegettem Daphnet kerdezgetve. De o nyilvan hivatalbol nem mondhatott el sokat. Meg is ertem. A gyuru ugy tunik viszont hogy fontos de a jokepu gonosz eltunik vele igy a jelenben maradva inkabb ahelyett hogy Corvushoz pattannek elallni elole a levegot ha fel talalna ebredni inkabb a helyszinre fokuszalok. Latol-e valami ide nem illo targyat vagy barmit ami gyanakvasra adhat okot? S kozben ha tudom akkor a familiarisokat is koszabaditom, ahogy Gina is jelzi hogy tegyem. Ha kell akkor Alohomorat bevetve. Szegeny Poszi azt se tudja eszik-e vagy isszak. Ossze van zavarodva osunsege elegge.
Shanna Griffin
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2022-04-05, 18:01
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.
Nincs idő arra, hogy Gina végigmondja, amit akar, hiszen határozottan beindulnak az események. Mivel a Flint család "hivatalosan" fel lett mentve a vádak alól így én el is várnám tőlük, hogy az a fiú igen is foggal-körömmel ragaszkodjon a feltámadás kövéhez, ha tudja mi az, ha nem. Arról nyilván nem tudhatok, hogy milyen erős befolyással rendelkezik Grindelwald a családja fölött, mert ha tudnám, akkor sokkal jobban figyelte volna őket a Minisztérium, habár az erőforrásaink mostanában... Hagyjuk inkább. Gerard morgására kicsit elmosolyodom, bár inkább valami bátorítás van benne, kitartást üzen és egyáltalán nem örömöt. Hiába volt Gina druida kitörése, sajnos van egy olyan érzésem, hogy ez tényleg a valóság. Gina szempontjából sajnos természetesen, nekünk jó, hogy végre magunknál vagyunk. Ahogy áthoppanálok a viharmadár megindítja a támadást összehangoltan a főnix-szel, szemet gyönyörködtető és égető látvány lenne, ha őket nézném, de Corvus és a legkompetensebb rosszifiú - Jed - között oszlik meg a figyelmem, mivel utóbbinak sikerült pajzsot vonnia. A szerzett pálcát a fiúra emelem, hogy egy Stupor alkalmazzak, miközben a kezemmel a kezeiért nyúlok, hogy megnézzem rajta van-e a gyűrű, aztán átnézzem a zsebeit, de... Mielőtt megtehetném Alistair fémképessége elrántja a gyűrűt és képtelen vagyok értekapni, hiába a Telekinézis képességem. A sikoly, ami áramlik belőle összekoccantja a fogam, de nem vagyok hajlandó ijedten összegubózni és lebénultan bámulni. - Ne! - kiáltok még utána, szinte vicsorogva, és megpróbálom a férfit meglőni egy nyomkövető varázslattal, ami vélhetően a levegőben semmivé fog foszlani, ha túl lassú vagyok. Idegesen nézek a férfi és a varázstárgy után, miközben kísérleti mágiákat pörgetek a fejemben. - Talán rá tudunk csatlakozni a hopphálózatára és lekövetni. Nem adhatjuk fel. - lépek azonnal Gerardhoz, nagy tévedés, hogy én lennék az, aki a Stuporon kívül bármit kezdeni tudna Corvussal. Ugyan kevesen tudják, hogy milyen szinten nem értek a gyógyításhoz, hiszen az ember igyekszik eltitkolni a gyengeségeit, de ami tény, az tény. Ha a fiú megsérült bármilyen módon, akkor is maximum egy kötözőbűbájt tudnék kinyögni és azt is sikertelenül. Próbálok talpon maradni, pedig látom, hogy a familiárisok szó szerint alig állnak a lábukon, Gerard is leroskad egy sarokba bilincselés után. Ginát még fűti, hogy segítsen a barátjának, de tudom, hogy ahogy kikopik belőle az a mágikus adrenalin löket, amit kapott, ő is éppen olyan kimerült lesz, mint Gerard. Mint a fmailiárisok. Mint... én... - Már két tárgy van náluk... kettő a háromból, és mi folyamatosan végignézzük az elvesztésüket. - veszek egy mély levegőt, miután a fogamat csikorgatva csalódottan engedem le a karomat. Esélytelen, hogy legyen annyi lélekjelenlétünk, hogy lekövessük a hoppanálást, ezt már én is tudom. Ha Ginának sikerül beszédre bírnia a fiút és ő is rendben van, akkor ismételten csak annyit tudunk elkönyvelni, hogy legalább senki sem halt meg. Lassú, szörnyen kimerült léptekkel járom körbe a helyiséget, hiszen vannak itt ketrecek, familiárisok, akkor talán az összes elkobzott tárgyaink is itt vannak. Lehet, hogy újabb bűbájokra már nincs erőm, hogy helyszíneljek, de nyilvánvalóan nem hagyhatjuk itt a helyet amíg át nem kutattuk. Milyen szomorú lenne, ha maguknál tartottak volna mindent és a tűzvihar porrá változtatta volna a pálcáinkat, felszerelésünket.
// Nyomkövetés - kitalált varázslat, Auror, SVK: 51 pont, Bűbájtan: 37 pont, Varázserő: 31 pont Amennyiben a varázslat célbatalál, akkor a varázsige párját kiejtve képes a használója irányítottan és biztonságosan oda hoppanálni, ahol a célpont van, járt már azon a helyszínen vagy sem. - de gondolom úgy sem sikerül, lekéstük. //
A rágódás és önmarcangolás olyan dolgok, amikben már igazán profi vagyok. Ám most nem ezeknek van itt az ideje, még akkor sem, ha valóban sokkol a saját erőm, és az, amire képes vagyok. Öltem, és ezt nem tudom visszacsinálni. És az sem változtatna igazából semmin, ha kiderülne, hogy ez egy újabb álomcsapda, az álomcsapdában, mint valami elcseszett hagyma, amiről az egyik réteget a másikról kell lehántani. Attól még képes vagyok rá. Nem csak szájhősként hencegve, ahogy eddig hittem magamról. Nem ez egészen más. Azonban mindezt megemészteni nem itt, és most fogom. Shanna szavai kegyetlenül visszahúznak a valóságba. Abba a valóságba, amiben talán az unokatestvérem halálos veszélyben van egy a családjától kapott gyűrű miatt. - Corvus és én... - nem fejezem be a mondatot, mert Gerard cselekszik közben, és a dolgok igen csak felgyorsulnak. És talán már nem is számít, amit mondani akartam. Most egyszerűen muszáj a megidézendő pajzsra koncentrálnom, hogy a többieknek ne eshessen baja. Nem, biztosan nem hátrálok ki az ablakon az unokatestvérem és a familiárisom nélkül. Ez sosem fog megtörténni. Viszont az események nagyon is gyorsan követik egymást. Szerencsére egyikünk sem sérül meg, és jó érzés, hogy ez valahol részben nekem is köszönhető. Igaz, az istentelenül sikító gyűrűt szívesen kihagytam volna. Ellenben Ali képessége legalább annyira megdöbbentő a fémekkel, mint az én tűzgolyóim. Bár, hogy őszinte legyek elég gyorsan történik minden más is. Az égett emberi hús szaga tölti meg a levegőt, és mégis az egyetlen, amire gondolni tudok az az, hogy Corvusnak ne essen semmi baja. Belépve a másik terembe, ahogy vége mindennek, körbe pillantok, és kissé megkönnyebbülök a familiárisok láttán. Sőt még Corvus farkasát is keresem a ketrecben, hogy vajon ott van-e? Aztán Tori felé pillantok egy enyhe biccentéssel a ketrec irányába, hogy szabadítsa ki az állatokat. Ez után pedig egyenesen Corvushoz szaladok, hogy térdre vetődve a széke előtt rögtön ellenőrizzem a légzését, pulzusát, és megpróbáljam eloldozni. Minden másról teljesen elfelejtkezve. - Corvus! Ébresztő! Hallasz? Corvus... - a hangomban valódi, talán kétségbeesett aggódás van, ahogy megpróbálom felébreszteni, és felmérni az állapotát. Gerard szitkozódását, és kérdését már meg sem hallom. Elnyomja az aggódás. Mit érdekel engem egy rohadt gyűrű. És ha meglépett vele az az átokverte JED? Kit izgat. Csak egy gyűrű. Vissza lehet szerezni. Mindig van egy másik alkalom. Fontosabb, hogy az unokatestvéremmel együtt mind épségben kijussunk innen, és vége legyen már ennek a szó szerinti rémálomnak.
//
// 
//
// 
//