2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Jól ismert és közkedvelt fogadó. Meleg és kényelmes, folyton tele van, és remek vajsört adnak, bár kaphatunk lángnyelv-whiskyt, violalikőrt, forralt mézbort, ribizlirumot és még meggyszörpöt is szódavízzel, jéggel és ernyővel. A tulajdonos Madam Rosmerta, akinek bájai nagy hatással vannak Ronra (már amikor nincs az Imperius hatása alatt.)
Meglepő, de én is képes vagyok rettegni, ami nem szokásom. Amikor belevágtam abba, hogy megtaláljam azt a valamit, aki képes minden vérlény felett uralkodni, azt hittem legyőzöm, megölöm és kész. De most, ami velem szembekerült, az minden álmomat felülmúlta. Nem tudom, hogy mi jár a nyomomban, de mintha valami átkot kaptam volna be. Talán rájöttek, hogy túlságosan is szaglászom, de korábbi áldozataim kísértenek, ráadásul bármibe is fogok, balul sül el. Valaki állandóan követ, így amikor beérek az ivóba, szinte beesek, annyira zilált vagyok. Szép szőke hajam csapzott. Most nem csinos, hanem menő vagyok a megszokott bőrdzsekimben, de ez nem von le abból a tényből, hogy szó szerint rémület ül a szememben, mert hiába ez a komoly erő, amit birtoklok, mégsem tudok senki ellen küzdeni. A pasi is lazább stílust képvisel, mint amikor legutóbb láttam, de ennek most nem tudok hangot adni, hanem belenyalok a whiskeybe, amit vélhetően nekem rendelt, és eldobom magamat mellé. Az ajtót figyelem, nem mintha a rémképek úgy közelkednének. - David ugye? Mire jutottál? – Teszek úgy, mintha nem remegnék mint a nyárfalevél. Talán jobb, ha témát is váltok gyorsan, és nem hagyom, hogy belekérdezzen abba, hogy mi bajom lehet, rendezni próbálom a vonásaimat. Mindig olyan magabiztos vagyok, most is ebből kéne merítenem.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy vérfarkassal való együttműködés igazság szerint nincs túlzottan ínyemre, de ha haladni szeretnék valamerre az ügyet illetően, akkor igenis muszáj lesz Joyce-ra támaszkodnom ebben. Ráérek később is ellenségként tekinteni rá, a lány pedig elég magabiztosan mozog az ehhez hasonló dolgokban. Nyilván volt már dolga kacifántos helyzetekkel, talán nem is csak kettővel, személy szerint pedig imádok lépéselőnyben lenni másokkal szemben. A felettesem vagy munkaadóm megbízását visszamondtam, máig nem kaptam kézhez a válaszukat, de őszintén szólva nem is igazán hatna meg, ha felháborodnának a döntésemen. Jelenleg arra koncentrálok, hogy a saját kérdéseimre kapjak válaszokat, ne mások álmait kergessem. - Egy Lángnyelv Whiskey-t kérek – szólalok meg, leadva a rendelésem. - Kettőt... - javítom ki magam, miután eszembe jut, hogy talán illene a lányt is meghívnom egy italra. Azért a szokásos óvintézkedéseket megtettem, az ezüstkés nálam van, hiszen mégis csak egy vérfarkasról van szó. Akárhogy is, a szöszinek a vérében van a gyilkolás, így talán nem is árt felkészülnöm egy meglepetésszerű támadásra tőle. Talán valamiért az útjában vagyok és ez csak egy csapda... Megcsóválom a fejem, gyorsan elűzve magam elől ezeket a gondolatokat, majd elveszem a pultra tett italokat, végül azokkal együtt sétálok az egyik asztalhoz a közelben. Sokan vannak, de nincs zsúfolásig a hely, ez jó. Ezúttal nem öltöztem ki nagyon, egy sima farmer és kockás ing van rajtam, semmi más. Az idő odakinn kellemes, kár lenne mást is magamra erőltetnem. Különben is, a munkámat felmondtam, nincs már semmi, ami okot adna az elegáns megjelenésre. Úgyis untam már az öltönyöket. - Hé, szöszi! - szólalok meg hangosan, amint megpillantom a lányt belépni az ajtón. Ezúttal nem mérem végig, pofátlan azért nem vagyok, de a keresztnevén se szólítom, hiszen olyan bizalmi viszonyt nem alakítottunk ki egymás között. Ő csupán egy partner a múltam egy kis részének felderítésében, semmi több. Persze, még abban se vagyok biztos, hogy bízhatok-e benne. Talán csak megpróbál majd rászedni engem. Akárhogy is, nem árt óvatosnak lennem, hiszen a lány állandó veszélyforrást jelent számomra.
Érzem én, hogy valamiért visszafogja magát, pedig ha elengedné az ösztöneit, abból lenne leginkább játszadozás. De nem, tartja magát ez a David, ami valahol mégiscsak kihívás, dacból csak azért is nyomulok, hogy érezze a törődést. Keresem a tekintetét, de megértem, hogy idomaimat fürkészi. Van is mit. Amikor végül mégiscsak visszanéz rám, nem túl halványan, sokkal inkább szélesen elmosolyodom, tekintetemben benne van a perzselő vágy ígérete. - Ó, hát azt a fantáziádra bízom David. Nem hiszem, hogy sokat kéne agyalnod ezen. Csak bírd a tempót. – Nevetem el magamat most félhangosan, s végigcirógatva frissen borotvált állán lassan készülődni kezdek, ideje távoznom. – Ez a Sophia.. nos nem ismerem személyesen, de azzal a Seoras-szal lóg együtt, akit említettél. Amíg utánajárok, javaslom, hogy önállósodj, ne kövesd valaki más utasításait. Talán kivéve az enyémeket. – Döntöm oldalra a fejemet, s megigazítom szőke tincseimet, amik a dulakodásban kissé kilazultak a félig kontyból. A ruhám ugyan elszakadt, de mire David észbekap, már meg is van javítva, talán csak a rúzsom mázolódott el, amikor összeértünk, de annyi baj legyen, ettől még nagyjából szalonképes vagyok. – Mondjuk két nap múlva ugyanitt? Addig utánanézek a csajnak. Te pedig tedd el az útból a megbízódat. Zavarja a képet. – Fordulok sarkon köszönés nélkül, majd anélkül, hogy érinteném az ivót, a sikátorok között tűnök el, még egy pillanatra visszamosolyogva a vállam felett.
//Ha gondolod írhatsz zárót, de akár ugorhatunk is a kezdődre, ha folytassuk^^//
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Vetek egy futó pillantást a csupasz bőrére, amely itt-ott kifigyel a széthasogatott póló alól, majd gondolatban füttyentek egyet. Még innen is látszik, hogy pont ott gömbölyödik, ahol kell, a fenevad életmód révén pedig némi izomzatra is szert tett a hölgyemény, noha nem olyan szinten, hogy szabad szemmel látható legyen. Minden porcikája gyönyörű, habár jelenleg nem azért vagyok itt, hogy bárkit is felszedjek. Nem lenne ellenemre egy kis hetyegés, de a tudat, hogy talán valaki az életem része, visszatart ettől. Mi lenne abban az esetben, ha ismét mindenre emlékeznék és kiderülne, hogy jegyesem van, esetleg éppen feleségem, akit annak idején nagyon szerettem? Nem hiszem, hogy képes lennék a szemébe nézni, ha mással feküdnék össze, még abban az esetben sem, ha mindezek alól felment az, hogy amnéziám van. - És mit teszel azzal, aki kedvedre való? - szólalok meg, a dolog ezen része pedig tényleg érdekel. Vajon egy született vérfarkas mit kezd az emberi oldalával? A lány ugyan fenevad, de van önálló tudata, emberi oldala, ennek révén pedig akadnak érzelmei is. Bizonyára ő se mindig képes bűntudat nélkül megölni másokat. Ennek az ellenszere pedig az, hogy nem kerül közel hozzájuk. - Parancsokat osztogatsz és bábként kezeled őket? Igen, ez egy lehetséges felállás lehet. Én azonban nem szeretnék vele társulni, hiszen mégiscsak vérfarkas, de valamiért maradok és meghallgatom, noha minden bizonnyal hagyna elmenni. Abban az esetben viszont semmi közünk se lenne egymáshoz a továbbiakban, így kicsúszna ujjaim közül az a lehetőség, hogy macska-egér játékot folytathassunk. Ennek az ígérete viszont igencsak csábító, amit nem hagyhatok csak úgy elillanni. A csajszi pedig elég tapasztalt lehet a fogócskában, úgyhogy sok izgalomnak nézünk elébe. Jobb, mint a fenemód unalmas nyomozásom, ami az igazat illeti. - Terveim? - ütközöm meg a szavain, majd halkan elnevetem magam. A közelsége felett érzett izgalmam elszáll, noha valamiféle bizsergető érzés marad még utána. Időközben kezei a vállamra csusszannak, én pedig valamilyen ismeretlen ok miatt nem aggódom amiatt, hogy ártana nekem. Mintha két szerető lennénk csupán. - Személy szerint nincsenek terveim – felelem végül, a fejemet csóválva. - Bocsi, hogy kiábrándítalak, de én csak utasításokat követek. Nem tudom, mit akarnak a megbízóim, a konkrét céljukat nem fedték fel előttem. Kérdéseket kell feltennem bizonyos embereknek, a válaszokat pedig el kell küldenem nekik. Ennyi és nem több. Nem hiszem, hogy ezzel sokra mennél. Számomra azonban esélyes, hogy hasznos lenne a szőkeség, hiszen említett egy nevet, ami felcsigázott, így talán ismer néhány embert a múltamból. És ha már így alakultak a dolgot, hát miért ne használnám ki az alkalmat? - Az a Sophia, akit említettél... - szólalok meg ismét némi hezitálás után. - Ki ő?
- Köszi. – Vonom meg kecsesen a vállamat, s közben a hasamhoz érintem az ujjamimat, alig karcolt meg a fiú, ehhez még pálca sem kell. Ráadásul született vérfarkasként fogékonyabb vagyok a regenerációra is. Igaz, egy halálosnak tűnő sebből még én sem gyógyulnék fel egyhamar. Miközben a szétszakított ruhámat fogdosom, figyelem David arcát, hogy milyen emlékeket idéz fel benne a Sophia név, de úgy fest, valami mélyebbről lehet szó. Ismerhette, de az már rég volt. Zafírkék szemeim merőn bámulják a tőrt szorongató srácot, és úgy fest, ismét az én akaratom érvényesül, mert rá tudom bírni, hogy eltegye. Na igen, a nőiesség és a bestiális erő keveréke ismét győzelmeskedett. - Az, így tudom irányítani, hogy kivel végzem, vagy éppen ki az, aki kedvemre való. A vérszomj.. a részem, de uralható. – Mosolyodom el szélesen most a karjaimat a nyaka közé fonva, úgy méregetem, mintha valami aranyos plüssmackó lenne, én meg a kislány, aki a kedvenc játékát dédelgeti. Bólogatok, valóban tudnánk mi ketten mókás dolgokat összehozni, a pasi mind kiállásában mind makacsságában olyan társ lehet, akivel társulni vágynék. – Csupán annyit, hogy mesélj arról, hogy mik a terveid, én pedig ha úgy látom, hogy van közös nevező, segítek. A céljaink összefonódhatnak, ha te is úgy akarod. Na mit szólsz szőke herceg? – Csúsztatom most lejjebb a karjaimat, és csupán a vállait fogom át. Ő végülis nem vérfarkas, még nem változtattam át, így nem tudok alfaként hatni, de ez változhat. Ember, akiket pedig kényszeríthetek, de a tudatára nem tudok hatni. A meggyőzés és a csábítás pont ezért is tartozik a kelléktáramban. Sajnálnám ugyanis megölni, de végső soron nem biztos, hogy hagy választást, ha nagyon ellenkezik.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Szorult beléd némi színészi tehetség, ezt elismerem – szólalok meg tettetett lenyűgőzéssel. Nem volt teljes mértékben szimpatikus a csajszi, de valamilyen úton-módon sikerült elaltatnia annyira a gyanakvásom, hogy hátrajöjjek vele, minden óvatosságomat latba vágva. Ez pedig nem a női bájainak köszönhető, noha kétségkívül vannak neki, habár a Sophia név sokkal jobban lekötötte a figyelmem. Én barom! Ebben a melóban nem szabadna az érzelmeimre hallgatnom, még abban az esetben sem, ha az valamilyen szinten a múltamhoz köthető. Legközelebb igyekszem óvatosabb lenni. Természetesen csak abban az esetben, ha lesz legközelebb. - Szóval született fenevad vagy – állapítom meg, miközben ujjaim szorosan a késre fonódnak, szinte elfehérednek, annyira szorítom, az izmaim pedig pattanásig feszülve várják, hogy a szöszi mikor csap le újra. Készen állok, szóval ha akár egy lépést is tesz felém, bármikor kikerülhetem a támadását. Megölni egyelőre nem áll szándékomban, hiszen egy test eltüntetése nem könnyű mutatvány, a lány pedig Dumbledore egyik pártfogóltja, a Roxfort diákja. Ha eltűnik, észreveszik. - Gondolom, jó kis móka lenne számodra – folytatom, lehetőleg minden megvetésemet ebbe a mondatba sűríteni, habár a csajszi látványra nem éppen utolsó. A kósza tincsek ártatlan bájt kölcsönöznek az arcának, noha a szemei valami mást sugallnak, ez pedig nem az a fenevad, aki benne lakozik. Ha nem tudnám róla, ki is valójában, akkor talán másként alakul a napunk, de ez se rossz felállás. Valahogy visszatért belém az élet, mintha élvezném ezt a felállást. Préda és áldozat. Érdekes. - Ennél is izgalmasabbá? - vonom fel a szemöldököm, de hagyom, hogy közelebb lépjen, hiszen a női bája ismét meggondolatlanná tett egy pillanatra. Mindenesetre, mire észbe kapok, ujjai már a tőrt szorító kezemen, de nem támadólag lép fel, szóval én sem cselekszem. Jelen pillanatban minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy az én ágyékomban ne lobbanjon fel a tűz, de ez szinte lehetetlen, miközben ő ennyire intim közelségbe került. - És ebben nekem mi az üzlet? - teszem fel némileg rekedten a kérdést, majd gyorsan köhintek egyet, hogy a hangom ismét normális legyen. - Ha így is áll a helyzet, engem nem érint. Sőt, még örülök is neki, hogy az iskolában nincs esélyetek kitombolni magatokat. Tehát, mit ajánlasz fel érte cserébe? Hogy megölöm-e a tagot? Nem hiszem, hogy a lány olyasmit tud adni, amiért megtenném, de kíváncsi vagyok, mi sül ki a dologból. Vajon mit tud felajánlani számomra valaki más életéért cserébe?
- Azt értem, hogy magánnyomozó vagy.. Ám így bele kell gondolnod, hogy olykor bizony kétes elemek keresztezik az utadat.. És nem mindenki az, akinek mutatja magát.. – Mosolyodom el most enyhítve a szorításon, engedve, hogy akár vissza is támadjon, ami vélhetően meg fog történni, de legalább nem lesz olyan egyoldalú a küzdelem. Ha már azt a Sophiát nem tudom levadászni, legalább falkát akarnék összerakni, de most még ez sem sikerül, mert elvonja a figyelmemet a jóképű idegen. Akit megölhetnék, és nem érdekel az információ, amit kutat, de szívesebben birkózom vele, mert van benne valami ellenálhatatlan kisugárzás, ami azt sejteti, hogy kár lenne érte. Éppen annyit hátrálok csak, hogy ne legyen mély a seb, hogy csak megkarcol, arra elég, hogy kibuggyanjon a vérem. Felszisszenek, ám vigyorogva. - A fájdalom valami.. isteni. Születésem óta érzem belül a bestiát. Nekem ez nem átok.. – Döntöm oldalra a fejemet, szőke tincseimből elkezdenek kihullani a kevésbé becsatolt szálak. Tetszik, hogy ennyire küzd, de őt is érdekeli, hogy én mit akarok tőle. – Bizonyára érdekes vadászat lenne, felváltva adogatnánk, hogy ki vadászik kire.. – Lépek most közelebb, felkínálva azt, hogy netán ismét próbálkozik, ám szeliden a kézfejére illesztem a tenyeremet, mintegy arébb tolva a tőrt, ha engedi. – Tegyük inkább másféle táblára ezt a játékot. Segítek neked, te pedig nekem. Hidd el, tudjuk ezt izgalmassá is tenni. – Belépek kissé a lábai közé, a combommal a térdét súrolva egyértelmű jelzéseket küldve, hogy nem vagyok egy izgulós alkat. – Csupán arról van szó, hogy szeretem tudni, ki miért vadászik az én területemen. Ha szerinted az a Seoras a magamfajták ellen van, akkor nem árt eltenni láb alól, nemigaz?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy néz ki, ma pont jó alanyt fogtam ki a kérdezősködésre és akaratlanul is olyasvalamibe nyúltam, amihez semmi kedvem se volt. Azért az életemet nem áll szándékomban valaki más kedvéért eldobni magamtól, ha már egyszer volt olyan szerencsém, hogy visszatérhettem ide. Joyce azonban konkrét veszélyt jelent rám nézve, úgyhogy talán nem ártana cselekednem. A gond itt csupán annyi, hogy jelen pillanatban csapdába vagyok ejtve. A kezeim hátraszorítva, a csajszi lehelete pedig a fülemet súrolja... Megfelelő helyen és időben, más körülmények között nem lenne ellenemre ez a felállás, de most pont nem szerencsés. - Mert valaki megkért rá? - válaszolok kérdéssel a kérdésre, miközben érzem, hogy a lány szorítása enyhült valamennyire. Annyira ugyan nem, hogy kitörhessek belőle, de megadta az esélyt számomra arra, hogy cselekedhessek. A pálcám ugyan nincs a kezemben, de van egy képességem, amit nemrég fedeztem fel magamon. Fogalmam sincs, hogy ez az erő mióta van meg bennem és nem is gyakran használom, hiszen jóformán semmit sem tudok róla, talán veszélyes is lehet, de ilyen apró dolog miatt még nem kerülhetek bajba. Egyik pillanatról a másikra egy kisebb tőr röppen a kezembe, melynek a villanását még a szöszi is láthatja, de még azelőtt döfök hátra, hogy bármit is tehetne ellene. Ha nem enged el és hátrál valamennyit, hasba szúrom, ez kétségtelen. Nagy kárt ugyan nem okoznék benne, de a kés ezüstből van és van némi sejtelmem arról, hogy számára pokoli kínokat okozna még az a seb is. Az ezüstkést mindig magamnál hordom, hiszen felkészültem már pár váratlan eseményre, de ez az első alkalom, hogy használnom is kell. - Éreztem én, hogy veszélyes alak vagy – szólalok meg ismét, amint elenged, a maga bőrét mentve, majd villámgyorsan megfordulok, hogy még véletlenül se nyílhasson ismét alkalma egy hasonló trükkre. Bőven elég, ha én tartogatok meglepetést az ő számára. - Vérfarkas vagy? Vámpír? Mégis mi a fészkes fene akarsz lenni? A tőrt szorosan markolom, esélytelen, hogy fizikai erővel kicsavarhassa a kezemből, habár a telekinézissel távol tudnám tartani magamtól egy kis ideig, de túlságosan is tartok a használatától. Egy kést magamhoz hívni vele még oké, de egy emberen alkalmazni már komolyan aggasztó. Nem ismerem az erőt annyira, hogy meg merjem tenni, az pedig még korántsem biztos, hogy egy varázslény ellen is működne a dolog. Pont emiatt nem löktem el magamtól a szőkeséget ennek a képességnek a használatával. Inkább a túlélési ösztöneire bíztam a dolgot. - Elengedlek, ha nem kerülsz ismét az utamba – hozom fel a javaslatot, mintha én lennék a helyzet magaslatán, noha ez volt az egyetlen olyan fegyverem, melynek valamiféle hasznát vehettem a lány ellen. Ő azonban ezt aligha tudhatja. - De akár le is vadászhatlak, ha gondolod, te döntesz. Fura, de a vadászat szó hallatán remény tölt el. Igen, le akarom őt vadászni és végezni vele. Vérfarkas, a fajtája pedig veszélyt jelent mindenkire. Meg kell ölnöm. Az ösztönt azonban elnyomom magamban, noha a mélyen megbújó énem cselekvésre biztat. Elengedem, ha nem akadályoz a továbbiakban.
Ahogy kiérünk, még mindig zakatol bennem a kérdés, mit is kezdjek a fiúkával, hiszen az izgalom okozta várakozásból bármit kihozhatnánk, de aztán győz az életösztön, nem akarom én, hogy csak úgy levadásszanak, ezért aztán meg kell tudnom, hogy számomra milyen kétes elemek vannak az iskolába, ahova unaloműzésből, vagy éppen kapcsolatépítésből járok. Ki kéne már fognom néhány irányítható farkast, mert a legutóbbi néhány falkám sorsa nem éppen jól sült el. konkrétan szinte mindegyik meghalt, vagy egy életre megnyomorodott. Született vérfarkasokkal eleve nem kezdek, mert még rivalizálás alakulna ki, jobb nekem az, aki szendved az átoktól. Bezzeg én akármikor átváltozhatok, még sima farkassá is, úgy könnyebb az erdőben is mozogni, mint fenevadként. Na de vissza ehhez a Davidhez, akinek szorongatom a karját, és az átváltozás határán akár a fejét is leharapnám, ha nincsen meg tőle az info. Nem nagyon próbál szabadulni, így pedig csökken a játék izgalma, sőt, elkezd érvelgetni, hogy miért is engedjem el. Alig érezhetően engedek a szorításon, mert azt hittem, hogy véres birkózássá fog alakulni a küzdelmünk. Kissé közelebb hajolok, hogy halljam, mert így az arcát is eléggé lefogom a falhoz, aztán csak halkan felnevetek, hogy ne vonzzak be senkit, aki a közelben hallgatózna. – Nyilván az van, és nem szokásom tanukat hagyni magam mögött? Tehát? Nem fogom harmadszor is kérni. Miért nyomozol az illető után? – Nem csavargatom most a karját, sőt, a kiváncsiságom erősebb, talán ezért is vagyok annyira naív, hogy most már azt hiszem, nem fog megpróbálni kitörni. Nem izgat a fenyegetése, eddig mindig túléltem mindent, a blöffjét pedig nem veszem be, ha meg kell ölnöm, gyorsan eltűntetem a nyomokat, vagy kinyírom a partnereit is.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy pillanatra se jut eszembe, hogy talán tartanom kellene a dögös szőkeségtől, ezért is indulok meg engedelmesen utána, no meg a fejemben záporozó kérdések tömkelege miatt is. A Sophia név ismerősen cseng és még mindig nem adtam fel a reményt azt illetően, hogy Joyce talán tud valamit. Van benne valami titokzatos veszély, ami korántsem teszi unalmassá a külsejét, habár fogalmam sincs azt illetően, hogy rajtam kívül ezt mások is észrevették-e. Végül aztán én lépek ki elsőként a küszöbön, hogy végre kettesben maradhassunk. Eljött hát az ideje annak, hogy kifaggassam. A lány azonban gyorsabb, mint én, hiszen – míg jómagam gondolatban hezitálok, hogy milyen módszert alkalmazzak egy nálam jóval gyengébb ember ellen – ő villámgyorsan kerül a hátam mögé és fogja össze mindkét kezem a csuklómnál. Végül a falhoz szorítva mögém kerül, ezzel is elérve, hogy még véletlenül se cselekedhessek. Ezt pont ugyanolyan módszer, mint amit a mugli rendőrök alkalmaznak a bűnözők ellen, kinézetre legalábbis hasonlít. Iszonyú kellemetlen azonban, a balesetemben szerzett sérüléseim miatt pedig még kétszer olyan fájdalmas, mint egyébként lenne. - Hé, csigavér, bébi, lassan a testtel! - préselem ki ajkaim közül a szavakat, miközben igyekszem nem olyan védtelennek tűnni, mint amilyen ebben a percben lehetek. Vannak ugyan trükkök a tarsolyomban, de a csajszi okosabb volt. A kezeim hátracsavarva, arccal a falhoz préselve állok, minden apró mozdulatomat észrevenné. Remek. A lány testi ereje meghaladja az enyémet is, ez pedig némi gyanakvásra ad okot részemről. Fogalmam sincs, mi lehet az oka, de nem normális dolog, az egyszer biztos. - Mégis miért érdekel az téged ennyire? Esetleg vaj van a füled mögött? - kérdezek vissza én is, konkrét válaszok nélkül hagyva a szőkeséget. Bármikor kitekerhetné a nyakam, hiszen erre a kutya se jár, de reménykedem abban, hogy annyira azért nincsenek komoly szándékai. - Belegondoltál már abba, hogy kik is láttak minket odabenn? Szóval csak semmi erőszak, higgadj le! Ha kinyírsz, a megbízóim keresni fognak. És mivel tudják, hogy ide volt megbeszélve egy találkozóm, nem sokáig tart majd eljutniuk hozzád. Mehetsz az Azkabanba, cicamica. Csak remélni merem, hogy ez elég komoly indok arra, hogy legalább elengedjen. Nincs kedvem balhéba bonyolódni vele, de a szándékaimról nem adhatok válaszokat. Abban az esetben én is elég komolyan megüthetem a bokám, ahhoz pedig semmi kedvem.
A srác finom husinak ígérkezik mindenféle tekintetben, kedvem lenne megkóstolni, ám azt megtehetem utána is, hogy kiszedtem belőle az infókat. Nem szívesen bántom, de tudnom kell, hogy ki szaglászik a természetfeletti lények után. Utána akár el is szórakozhatunk, ha nem okozok benne maradandó károsodást, de az biztosnak látszik, hogy nem ismerős számára az én célpontom, viszont ha az a Seoras vagy kicsoda fontos lehet az iskolában, és aurorként mindenkit átvizsgál, akkor tudnom kell, hogy David milyen ügyben nyomoz utána. Szerencsére átveszi a kezdeményezést, és már mehetünk is kifelé. Lazítok a fogáson, hagyom, hogy nála legyen az irányítás. Láthatóan méreget, mintha nem tudná eldönteni, hogy ez vajon csapda, vagy csak egy könnyű menet. Az utolsó pillanatig nem fogja tudni. Merthogy én magam sem tudom eldönteni, de tartani kéne magamat a tervhez. Ám a mosdó helyett a hátsó kijárati ajtóhoz húzom, s amint az ajtó becsukodott mögöttünk, s az utcán vagyunk, a mozdulatom villámgyors, ahogyan a kezét tartva ráfogok inkább a csuklójára, úgy megcsavarom, hogy a háta mögé szorítva én magam is a férfi mögé lépjek. A falhoz szorítva őt érezheti, nem átlagos lány vagyok. Már csak azért is, mert miközben suttogok hozzá, a fogaim alig érezhetően hegyessé válnak, született farkasként előtör belőlem a bestia. – Na mondd csak édesem, miért is nyomozol a fickó után? Mi az amit titkolsz? De gyorsan ám, vagy eltöröm a karod.. – Búgom mély hangon, hiszen nem kell átváltoznom, hogy ilyen erős legyek, emberi alakomban is tudok ilyen trükköket. Felkészülök arra, hogy ha ki akarna törni, akkor én törjem el a karját, ahogy ígértem.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Tetszik nekem a csajszi, ez nem vitás, habár van benne valami, ami miatt úgy érzem, talán nem árt vele óvatosabbnak lennem. Elsősorban ott az a tudatos villantás, amit használ, így hozva előnybe azt, hogy nőnek született és láthatóan nem hagy hidegen. Ezek szerint okosan használja a női bájait, ráadásul igen tapasztalt. Az első gondolatom az, hogy sok férfival lehetett már együtt, amit a kinézete alapján nem is csodálok, a második pedig, hogy akar tőlem valamit, az pedig nem feltétlenül a szex. Előfordulhat az is, hogy tévedek és tényleg csak azért szeretne magával hátravinni, hogy ott azután túlessünk egy gyors numerán, de ettől függetlenül még adott a másik opció. Sőt, ha azt a negyed órás ismeretségünket tekintjük, nem hogy adott, de még sokkal esélyesebb is. Bármennyire is könnyűvérű, negyed óra kevés, még számára is. Ráadásul, kinézem belőle, hogy van esze, ezek szerint van valami a háttérben. Az állandó gyanakvásom nem könnyíti meg az életem, annyi szent. Amióta magamhoz tértem és minden emlékemet elvesztettem, bárhova is megyek, mindig látok valamit, ami erre ad okot. - Menjünk – húzom aztán én magammal, noha eszem ágában sincs nekiesni. A kérdés még mindig adott, a Sophia név továbbra is zavarosan ismerős és addig nem nyugszom, amíg ki nem derítek valamit. Ezt azonban nem itt, a tömegben kell megoldanom, sokkal jobb, ha odakinn állok neki kikérdezni a szőkeséget, nyugodtabb körülmények között, ahol remélhetőleg senki sem fog megzavarni minket. Elsőként természetesen igyekszem szép szóval tenni a dolgot, ha pedig úgy nem megy, akkor kapóra jöhet az a Veritaserum, melyet a megbízóimtól kaptam. Egyetlen üvegcse, pont ezért nem használtam idáig, hiszen több nincs belőle és úgy gondoltam, talán azon a Dane-en lenne érdemes kipróbálni, de hát a múltamról van szó, nem igaz? Egyelőre fogalmam sincs, miként fogom a csajszi italába keverni vagy hogy egyáltalán miként fogom megitatni vele, de mindent csak szépen sorjában. Kényszeríthetném a fizikai erőmmel is, annak azonban nem sok haszna lenne vélhetőleg.
- De, hát hogyne lenne.. – Felelem automatikusan, magamat nem is sorolom ide. Én tudatosan ölök, és vadászok, olykor csak az élvezetért, de akik nem tudják kordában tartani a bestiát, az számomra is fenyegetés, hiszen könnyedén rám terelődhet a gyanu. Eddig ezt úgy hárítottam el, hogy születésem óta ismerem az átkot, így nem véletlenül váltam magam az alfává minden falkában. Ahol pedig szükséges volt, könyörtelenül elpusztítottam mindenkit, aki az utamba állt. De hogy ez a David rólam beszéljen? Akaratlanul is pimasz mosoly ül ki az ajkaimra, érdekes testgyakorlás lenne. Jóvágású fickó, de nincsen esélye ellenem, ugye? Ha csak nem valami túlképzett vadász, akkor semmiképpen sem. Figyelem a tekintetét, és a hangját, ahogyan visszamondja kiszemelt célpontom nevét. Talán tényleg nem ismeri, viszont fogékony a bájaimra, amin nem lepődöm meg. Alig észrevehetően feljebb emelem a combomat, mintha csak lábat váltanék, de marad annyi ideje, hogy akár be is lessen, afféle motivációért. Fehérnemű természetesen van rajtam, fekete, csipkés. De a feje vajon miért fáj a feje? El kellene valahogy lazítanom? Elindulunk a hátsó kijárat felé, szelíd erőszakkal vonom magam után, de ő ráfog a csuklómra, és megállat. Fel sem tűnik az ereje, de ha úgy teszek, mintha meg se kottyanna, akkor az már eleve gyanus. Taktikát váltok. Hagyom magam megállítani, gyengéd cirógatással simítom végig a halántékát, hogy közelebb hajolva búgjam a fülébe. - A nagyágyúkat is. – Cinkos pillantással, szinte észrevehetetlenül mások számára kacsintok. Legbelül a bestia éhes, türelmetlenül mardossa a bendőmet, alig várja már, hogy elveszítsem a türelmemet, és az információk hijján a fickó torkának ugorjon. Alig tudom visszafogni. Még megy egy kis ideig. Ismét megindulnék hátra, hátha ezúttal nem ütközöm ellenállásba.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Valahogy csak vissza kell tartani azokat, akik a természetüknél fogva veszélyt jelentenek másokra, nem igaz? - vonom meg a vállam egyetlen hanyag mozdulattal, félmosollyal az ajkaimon. Azt már nem részletezem a lánynak, hogy ha lenne gyerekem, én is minden bizonnyal azok mellé állnék, akik foggal-körömmel küzdenek a bestiák ellen. Nem kedvelem a mágikus lényeket, talán ez az előző életemhez kapcsolódik. Lehetséges, hogy megölték a családomat és velem is majdnem ők végeztek, ki tudja. A mélyről jövő ellenszenv nem lehet egyszerű véletlen. Valamit tettek ellenem, ez az egy bizonyos. - Egyikünk se tudhatja, mennyire nehéz kordában tartani a vérszomjat. Nem hiszem, hogy a bájitalok képesek elnyomni az ilyesmit. Teljes mértékben biztosan nem. Ez olyasmi lehet, mint amikor valaki diétán van és folyamatosan éhes. Ideig-óráig elnyomja a vágyat a normális étel után, de hosszútávon nem képes. Ettől függetlenül akadnak olyanok, akiknek sikerül, de nem a jelentős többség esik ebbe a kategóriába. Akármit is jelent az auror-hadnagy titulus, nagyon is jó helyen van az iskolában. Ha a mágikus lények elférnek ott, akkor ő is. Valakinek kordában kell tartania azt a csürhét, nem igaz? Amíg tudják, hogy nem ússzák meg szárazon a vérontást, addig csendben maradnak. Talán. - Sophia? - rezzenek meg a név hallatán, miközben elkapom tekintetem Joyce sejtelmesen kikandikáló, sima combjairól, melyek egyértelműen felkeltik az érdeklődésemet. A női név hallatán azonban egy pillanatra zavarba jövök, mintha csak ismerném a lányt, pedig nincs ilyen nevű ismerősöm. A szó azonban ide-oda pattog az elmémben, képtelen vagyok kiverni a fejemből. Mintha valamiféle kapcsolót keresne, amellyel beindíthatja a vészjelzést, sikertelenül. Végül nagy nehezen erőt veszek magamon és megcsóválom a fejem, holott a név továbbra is jelen van. Talán túlságosan is. - Nem ismerek senkit sem ilyen névvel. Tényleg nem? Rémlik valami, noha igen távolról, de rémlik. A fejem lassan, de biztosan belefájdul ebbe a zűrzavarba. Maga a név ismerős, de arcot nem tudok kapcsolni hozzá, holott valamiért úgy érzem, hogy tudnom kellene. A kezem a homlokomhoz emelem, majd lágyan megmaszírozom. Fáj. - Beveted a nagyágyúkat? - kérdem csalafinta mosollyal, de annál sápadtabb arccal. Lüktet a halántékom, miközben Joyce felhúz a helyemről, én pedig automatikusan teszem egyik lábam a másik után. Nem vagyok képes tisztán gondolkozni, ennek pedig nem a szőkeség bája az oka. Most nem. A fájdalom egyre erősebb. Sophia... Ismernem kellene őt? - Inkább csak áruld el, ki az a lány. Megtorpanok egy helyben, majd Joyce csuklója után kapok és kissé talán erősebben is szorítom a kelleténél. Nem áll szándékomban fájdalmat okozni számára, de úgy érzem, ez az információ fontos nekem. Mindennél fontosabb.
- Auror-hadnagy egy iskolában.. Ez érdekes. – Szimatoló hangot hallatok, ez tényleg nem tetszik nekem. Azért választottom a Roxfortot, hogy ha a hozzám hasonlóan szabadon mászkálhatnak az egyetemmel kibővített részlegen, akkor nem tűnök fel, de ha ezzel párhuzamosan nő a felügyelet, akkor mégiscsak át kell gondolnom, hogy maradjak-e. A tekintetem nem válik felhőssé, továbbra is ártatlan figyelemmel kísérem továbbra is a hős lovagot, aki mindenki megmentőjeként akar előttem tetszelegni, ahogyan magyarázza a balsejtelmeit a Roxfortról, amiben mellesleg egyet is értek. Én magam is nyakig benne vagyok, hogy a rossz közbiztonság legendássá váljon. Néha nem bírok az ösztöneimmel, és pusztán élvezetből ölök, hiszen nem kell a teliholdra várnom. A részemmé vált, hogy ilyen vagyok. Aprót billegtetek keresztbetett térdeimen, hogy formás combjaimra vonjam a tekintetét, rövid ruhám alól harisnyatartó kandikál ki. - Igen? Érdekes.. én is keresek valakit. Történetesen az iskolába jár. Talán ismered. Sophia a neve. Mardekáros, barna hajú. Sürgősen beszélnem kéne vele. – Dobom fel a labdát, aztán majd meglátjuk a jelzéseiből hogy vajon tényleg ismeri-e az illetőt. Az viszont határozottan bosszant, hogy nem hajlandó az ügy részleteiről nyilatkozni, így most először türelmetlenül dobolok az asztalon a körmeimmel, de aztán hogy elűzzem a hirtelen támadt izgalmat, felnevetek. – Nagyon titokzatos valaki. Ha kijössz velem a hátsó udvarra, talán meg tudlak győzni. – Állok fel most egyértelműen csalfa mosollyal, és szelid erőszakkal nyúlok a nyakkendője után, hogy annál fogva vonjam magam után. Nem akarok tanukat a véres tettemhez, de meg kell tudnom, miért van itt, és ha nem megy máshogy, akkor jöjjön a bestia.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Tetszik, hogy a lány nem ragaszkodik a hivatalos formához, így én is képes vagyok elengedni magam a közelében. A legtöbb ilyen helyzetben általában nem díjazom, hogy annyira formálisan kell viselkedni, főleg abban az esetben nem, ha az alany velem egyidős. A szőkeség pedig ránézésre talán még fiatalabb is nálam. Na jó, néha a fene se tudja az ilyesmit a csajoknál. - Csak ha még az iskolába jársz – felelem, miközben újabb kört rendelek magamnak és a lánynak is. Ugyan nem kérdeztem meg, hogy inna-e, de az udvariasság ezt megköveteli részemről. - A Roxfortban auror-hadnagy vagy hasonló. Ne kérdezd, mit takar ez a titulus, mert még én se tudom pontosan. Nem sok iskolába rendelnek ki aurorokat, szóval ők nyakig lehetnek a katyvaszban. Utánaolvastam a dolgoknak, volt már példa ilyesmire, ha az adott helyen gyanúsan sűrű volt az auror jelenlét ilyen-olyan okokból kifolyólag. Olyankor az intézményből odarendeltek egy embert, akinek részéről biztosítva volt a folyamatos jelenlét. Ha bármi is történt az iskolában, akkor az rögtön az ott tevékenykedő auror hatáskörébe tartozott. Az ő feladata volt az ügy felderítése, hacsak az nem haladta meg a képességeit vagy a tudását. - Nem mintha jó hírnévnek örvendene mostanában ez az iskola – jegyzem meg csak úgy mellékesen, miközben az italomért nyúlok. - Sokaknak nem tetszik az, amit az a Dumbledore képvisel. A különböző mágikus lények beengedése elég sok szülőnél kiverte azt a bizonyos biztosítékot. Már akkor is háborogtak, amikor felvetették azt, sokan ki is vették a gyerekeiket, amikor ténylegesen be is vezették a dolgot. Azóta természetesen rendeződött a helyzet valamennyire, de korántsem normális. - Ha mindenképp tippelnem kellene, akkor ez a Seoras a feltétele annak, hogy nyugalom legyen. Az ő jelenléte minden mágikus lényt visszatart attól, hogy bajt csináljon. Bár, ha engem kérdezel, felesleges. A baj mindig utoléri az embereket. Megfogom az italt, majd felhajtom, végül pillantásom ismét a szőkeségre esik, akinek az arca most gyermekien ártatlan. Hatalmas, csillogó szemeket mereszt rám, a mosolya pedig... Miért is tartottam tőle annyira még pár perccel ezelőtt? - Erről nem beszélhetek – csóválom meg a fejem. - Sajnálom, de tényleg nem.
- Ugyan. Nem vagyok sem idős, sem úrinő, hogy magázzál. – Vágok vissza vidáman leintve, hogy nyugodtan lazáskodhat velem, az élet túl rövid ahhoz, hogy komolyan vegyük, ráadásul úgyis halál a vége. Még számomra is, hiszen a vérfarkas gének komoly erőt adnak, de halhatatlanságot nem. Addig kell kiélnem a perverzióimat, hiszen ha már eljár felettem a kor, akkor már nincs értelme visszasírni a múltat. Inkább a visszafogott mosolyát vizslatom, mintha történt volna vele, amit most még nem tudok megmagyarázni. Baleset? Támadás? Valami ilyesmit orrontok. – Seoras..? Olyan görögösen hangzik, dallamos. Nagyon ismerős, de nem ugrik be. Kéne? – Töröm rajta a fejemet, hogy hol hallottam az említett nevet. Mivel még nem régóta vagyok Londonban és a Roxfort környékén, nem történt túl sok számottevő esemény, amit érdemlegesként említhetnék. Lehet, hogy tényleg hallottam már a nevet, csak nem tartottam fontosnak megjegyezni. Auror? Velük nem sok dolgom van, lévén a saját utamat járom, a törvényeket pedig ügyesen kerülöm. Lehet, hogy az illető éppen utánam nyomoz? Mármint az a Dane.. Akkor mihamarabb el kéne hallgattatnom a biztonság kedvéért. - Miért kérdezed? Milyen ügyben nyomozol? – Játszom most kissé a tincseimbe fúrva a mutatóujjamat. Ajkaimon édes mosoly játszik, ebben az állapotomban nem is vagyok olyan félelmetes. Legalábbis remélem, hogy nem ijesztem el nagyon..
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nahát, talán mégse véletlen az a baljós érzés, amely a csajszival kapcsolatban elöntött? Nem tűnik ugyan olyasvalakinek, aki tőrt rejteget a melltartójában, de mégis van benne valami veszélyes. A legtöbb – kinézetre hozzá hasonló – lány megijed, ha ilyen módon szólítom le őket, attól meg szinte már el is mennek, ha az igazolványomat lengetem meg a szemük előtt. A szöszi lányka azonban meg se rezdül egy pillanatra sem. Ezek szerint már gyűlt meg gondja a szabályokkal. Nyilván amolyan tilosban flangáló lehetett diákkorában is. Hozzászokhatott már a hozzám hasonló, öltönyös, igazolványos alakokhoz. Azt már nem kockáztatom meg, hogy a törvénnyel is lett volna gondja, de sose tudni, nem igaz? - Hát, próbáltam udvarias lenni, de ha ez nem jön be, akkor tegezhetlek is – mosolyodom el azért halványan, hiszen a hivatalosság szakmai ártalom. Elvégre, nem kezdhetek el mindenkit tegezni, akivel beszélni szeretnék. Sokan fel is háborodnának rajta. A lány kezét figyelmen kívül hagyom, talán ez csak rossz szokása, de kétségkívül kellemetlen. Nem érzelmileg, egyszerűen csak a hideg kiráz az érintésétől. Fura ez a kettősség, hiszen kinézetre igencsak kellemes látvány, vonzza is az ember tekintetét, de az érintése… Ismerném korábbról? Nem, hiszen akkor ő is felismert volna. - Nos, akkor vegyük lazábbra a figurát – szólalok meg, miután elűzöm magamtól a lényegtelen gondolatokat, végül elteszem az igazolványt és intek a pincérnek, hogy rendelnék. Pár pillanat múltán már ugyanaz az ital hever előttem is, mint Joyce előtt nemrég. Nem hajtom fel rögtön, helyette inkább a tárgyra térnék: - Ismersz esetleg egy Dane Seoras nevű auror-hadnagyot? Talán nem pont erre számított, ha már egy igazolványt rántottam elő az öltönyömből, de jelen pillanatban ez a legfontosabb kérdésem. Az a fickó sokkal több infót oszthat meg velem, mint bárki más ebben a faluban. Joyce talán ismeri és tudhat is valamit a hollétéről. Ha azonban nem, akkor átugorjuk ezt az oldalt és megpróbálom más irányból megközelíteni a témát. Habár, egyelőre még fogalmam sincs arról, miként szerezhetnék használható információkat tőle.
Nem tartom bunkónak egy cseppet sem, szíve joga felhúznia az orrát, ha tényleg nem pincér. Én sem voltam benne biztos, de mégiscsak bepróbálkozik az ember lánya egy ilyen finom falatnál, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Még azt az égetnivaló csajt is elfelejtem hirtelen, akit gyorsan el kéne tennem láb alól, mielőtt még kitalálja, hogy engem akar igába hajtani. Kedves mosollyal megvonom a vállamat, hogy nem haragszom, aztán köszönet nélkül már kortyolok is a kapott italba. - Édesem nehogy már magázz itt engem. Joyce néni annyira azért nem öreg, sőt! – Szélesedik ki a mosolyom, túlságosan hivatalosra veszi a figurát, amire semmi szükség, tényleg. Nyelek egy nagyot, eltűntetve a vodka utóízét, aztán előrehajolva simán a kezére teszem az enyémet. – Pár kérdést? Nocsak, halljuk. Ez a jelenlegi ismerkedős duma? – Játszadozom a hajammal, egy pillanatást sem vetve a magánnyomozós igazolványára. Ilyet bárki tud csinálni, csináltatni. Ám az ügy, ami miatt itt van, az enyémhez hasonlóan komoly fajsúlyú lehet, amilyen gondterhelt. Talán még segíthetünk is egymásnak. Bár.. kétlem, hogy a csinos arcú srácot holmi gyilkosságra rá tudnám venni.. Ám egy próbát megérhet, a pasikat sokszor nagyon könnyű befolyásolni, meg hát lehet mindent balesetnek is álcázni. Ám elsőre halljuk, hogy mit is akar.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
A hely elég szűkös, így itt-ott kénytelen vagyok néhány széket arrébb tolni vagy legalább egy kissé odébb helyezni annak érdekében, hogy elférjek. Áldom az eget, amiért jelenleg nincs telt ház, hiszen abban az esetben igen nagy az esélye annak, hogy már a kezdetek kezdetén sarkon fordulok és elmegyek innen. Nem szeretem a tömeget, főleg akkor nem, ha hivatalos ügyben vagyok jelen valahol. Jó, sok gyakorlatom nincs az ilyesmiben, de mégis kényelmetlen úgy kérdéseket feltenni, hogy közben lépten-nyomon idegenek haladnak el az asztalom mellett. - Elnézést, de nem vagyok pincér – vetem oda foghegyről a hölgyeménynek, aki megszólít engem, majd azzal a lendülettel tovább is haladok, de azért egy pillantással felmérem őt magamnak. Nem is rossz. A szőkék mindig is vonzották a tekintetem, de mivel fogalmam sincs arról, hogy valaki valahol vár-e rám, sohasem bonyolódtam nőügyekbe az elmúlt hónapokban. Sőt, kifejezetten kerültem őket. Most is így teszek, le is huppanok hát egy távoli zugban, de szinte minden pillantásommal a szöszit keresem. Végül sóhajtok egyet, a pulthoz megyek, kikérem az általa kért italt, majd odalépek hozzá és elé teszem: - Az előbbi bunkó stílusomért – jegyzem meg, végül mindenféle kérdés nélkül huppanok le az asztalához, pont vele szemben. - Tudtam, hogy előbb-utóbb összekevernek egy pincérrel az öltözékem miatt – forgatom meg a szemeim egy rosszalló sóhaj kíséretében, majd folytatom: - Remélem, nem foglaltam el senki helyét sem. Tetszik a nő, de közben rossz érzésem is van vele kapcsolatban és talán pont ez az, amivel felhívta magára a figyelmem. Kinézetre egész dögös, nem tűnik veszélyes alaknak, de akkor miért vagyok nyugtalan, ha belenézek a szemébe? Mintha valami mást is látnék benne a szexi szőkén kívül, ami kifejezetten rossz érzéssel tölt el. Viszont ha ez valóban így van, akkor miért ültem le az asztalához? Miért kell nekem állandóan a bajt keresnem? Talán mindez egy régi, rossz szokásom, amit még az amnéziám előtti életemből hozhattam magammal. Mindenesetre, más magyarázatot nem igazán tudok a történtekre. - David White, magánnyomozó – mutatkozom be, miközben egy kis tokot húzok elő az öltönyöm zsebéből, majd kihajtom és úgy tartom a nő elé. Egy hivatalos nyomozói igazolvány, melynek révén sok helyre mehetek be kérdés nélkül. Eme kiskaput nem használtam még, mivel sohase volt rá szükségem az eddigiek folyamán. - Feltehetek Önnek pár kérdést? Van még időm a másik nő érkezéséig és ha már így alakult, akkor kihasználom az ölembe pottyant lehetőséget. Eddig még nem cselekedtem spontán, csak úgy hirtelen ötlettől vezérelve, de nagyon úgy tűnik számomra, hogy most eljött ennek is az ideje. Ha pedig nem tud érdemi információval szolgálni számomra, az se gond. Legalább megiszunk egy italt kettesben, majd továbbállunk. Nem hiszem, hogy ez olyan rossz verzió lenne.
Kivételesen nem a megszokott fiús öltözékben, és a bőrdzsekiben jöttem, hanem egészen csajosra vettem a figurát. Egyébként is van diákstátuszom a Roxfortban, de ehhez a nyomozáshoz nem ártana valami balek pasin keresztül beszivárogni, főleg mivel az a csúf szobor nem fog beengedni a mardekár klubhelységébe. Akkor ki kell csalnom a csajt valahogyan, hogy eltakaríthassam az útból, mert hogy ha valóban képes parancsolni a természetfeletti lényeknek, akkor csak idő kérdése, hogy hozzám is eljut. És mivel én születésemtől fogva az vagyok aki, ki tudja, hogy mit akarna rám erőltetni. Nem, én a saját magam ura vagyok, egy ilyen kis liba senkinek nem fog hiányozni. Már csak valami mardekárost kéne felszednem, hogy a közelébe jussak. Így aztán igencsak mély dekoltázsom van, a hajamat is megcsináltattam, talán egy kicsit túlzó a smink, de arra enged következtetni, hogy nincsen nehéz dolga a próbálkozóknak. Elvileg itt szoktak esténként próbálkozni. Különben meg mintha már láttam volna ezt a csajt valami régi levéltári papíron, de lehet, hogy csak keverem valakivel, hiszen átlagos barna, semmi különös, legalábbis hozzám képest. Na de lássuk. Keresztberakom a lábamat, és intek a pincérnek, legalábbis pincérnek hiszem az alakot, aki felém indul, vagy legalábbis az üres asztalok irányába. – Bogaram ha volnál oly drága, akkor egy vodka martinivel nyitok. Siess, szomjanhalok. – Búgom bájos szempillarebegtetéssel. Egészen jó kis pasi, nem csoda, hogy kap tőlem egy alapos mustrát. Remélem mielőbb sikerül megtalálnom a nekem való mardekárost, mert még megremeg a térdem a fickótól, aki közeledik.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
A megbízóim igencsak rejtélyes alakok, egy összeköttetőn keresztül tartják velem a kapcsolatot, de még ő se ad meg számomra minden információt. Nem tudom, konkrétan mit is keresek, miért olyan fontosak azok a bizonyos naplók, így pedig elég nehéz komolyan vennem a feladatot. Próbáltam ugyan kérdezősködni, de a válasz folyamatosan az volt, hogy az én dolgom nem ez, hanem a megbízatások teljesítése. Nem tiltakozom, hiszen a jutalom igencsak busás, ráadásul minden felmerülő költségemet térítik, ami igencsak jól jön most számomra. Mivel nincsenek emlékeim, fogalmam sincs, mivel foglalkoztam előtte, így munkát találnom elég nehéz. A nyomozást sem önként vettem a nyakamba, az összeköttető keresett fel, én pedig belementem a dologba. És élvezem. Talán még jó is vagyok benne, habár ez akkor derül ki számomra, ha sikeresen teljesítem a munkát. Az elmúlt napokban elég sok embert kérdeztem ki, de senkivel se mentem semmire. Ez a bizonyos Seoras-hadnagy elég titokzatos figura lehet, hiszen nem sokat tudnak róla. Igyekeztem személyesen is felkeresni a férfit, nem szeretem kerülgetni a forró kását, vele azért többre mennék, mint nevenincs emberkékkel, de egyszerűen lehetetlen felvenni vele a kapcsolatot. Az általam küldött baglyok visszajönnek a neki címzett levelekkel, a Roxfortba pedig nem tehetem be csak úgy a lábam. Nem mintha komoly akadálya lenne, egyszerűen csak taszít a hely. Nincs kizárva, hogy ott tanulhattam, de itt és most még nem állok készen arra, hogy bármit is kiderítsek a múltamról. Valamiért nem igazán kívánom a dolgot, így hát hallgatok is a megérzéseimre. Talán oka van annak, hogy egyelőre ez túl korai lenne számomra. Nagy levegővétel után lépek csak be a Három Seprűbe, amely jelenleg igen kihalt. Nem bánom, hiszen jobb nyugodt körülmények közt faggatni valakit, mint ötezer szem-és fülközt. Már ha egyáltalán eljön az illető… Információim szerint magától is elég gazdag a lányka, jó családi körülményei vannak, aligha szorul rá a használható adatokért cserébe szolgáltatott pénzre. De a megbízóim úgy gyanítják, hogy nála is lehet egy napló, vagy ha nem, akkor tudhat róla valamit. Ennek révén pedig ki kell kérdeznem. Arról fogalmam sincs, mennyire térjek ki konkrétan az ittlétem tárgyára, mert a ködösítésből már lettek gondjaim. Mindenesetre, számára is ki lett küldve egy levél, melyben megkérik arra, hogy az adott időpontban jelenjen meg itt. Okokat nem írnak, de ha elég nagy a kíváncsisága, akkor jönni fog. Eddig mind eljöttek. Hivatalos öltözetben jöttem, teljesen rendbe szedett külsővel, elegánsan. Aki messziről lát, talán azt hiszi, auror vagyok, de nem ez a helyzet. Egyszerűen csak szeretem kissé ilyesmire venni a figurát, mintha mindig is ez a szakma vonzott volna. Mindezek ellenére azonban az öltözékem nem pont a kedvencem, jobb szeretem a kényelmesebb farmer és ing kombót, de ha már egy gazdag örökösnő a cél, akkor én se lehetek slampos. Amint belépek a küszöbön, körbenézek és egy fintor suhan át az arcomon egy röpke pillanatra. Ez a hely… Jobban tetszett volna a Szárnyas Vadkan, amely lepukkant ugyan, de valahogy mégis jobban vonz. A Három Seprű a másik hellyel szemben elegáns és tiszta, legalábbis az elmondások alapján. Valamiért mégsem tetszik. Mindenesetre sikeresen félreteszem az aggályaim, majd elindulok egy üres asztal irányába. Úgy tervezem, hogy részemről fél órát kap a hölgyemény, ha addig nem jelenik meg, lelépek.
Fura srác ez a Greg, mármint, nem rossz értelemben, egyszerűen csak… Próbál flörtölni, de ezzel leginkább csak zavarba hoz, hiszen nem vagyok olyasvalaki, aki hozzászokott volna az ilyesmihez. Emlékszem, Carol mennyire megszenvedte az ilyesmit annak idején, amikor elkezdett modellkedni és teljesen átalakulva jött vissza az iskolába. Akkoriban még kinevettem a zavara miatt, ami azért volt jelen, mert olyan sokan legyeskedtek körülötte, de itt és most valamilyen szinten képes vagyok megérteni őt. Tényleg teljesen új helyzet ez, melynek okán igen kellemetlen is. Nem tudom, mit kellene lépnem a bókokra, hogy ne tűnjek teljesen ostobának, olyasvalakinek, aki nem szokott hozzá a fiúk közelségéhez. - Remélhetőleg – válaszolom röviden, miközben lesütöm a pillantásom, hogy ne lássa rajtam, mennyire zavarba jöttem az övétől. Kétségbeejtő, hogy mennyire nem tudok ezzel mit kezdeni, de komolyan. - Voltam már a Szent Mungóban látogatáson, de igazság szerint még mindig nem érzem azt, hogy jó úton haladok. Mármint, jó lehet más embereken segíteni, de ugyanezt megtehetném más módon is. Fogalmam sincs, miért kotyogom ki ezeket olyasvalakinek, akit alig ismerek, hiszen ez mindenki más előtt is teljesen titokban maradt, kivéve Carolt. Neki mindent elmondtam. Nem érzem teljes mértékben jó döntésnek a gyógyítói pályát, de valahogy az aurori szakma egyáltalán nem lenne megfelelő számomra. Az osztályok többsége fiúkból áll, méghozzá igen jó erőben lnvő fiúkból. Elvétve akad egy-két lány is, de ők sem hasonlítanak rám. Magabiztosak, vagányok és a fizikai erőnlétük is teljesen megfelelő a szakmához. Mégis, néha irigykedve nézem, ahogy egy-egy gyakorlati órára tartanak, miközben én a gyógyfőzetek hatásait magolom. - Szöszivel? - kapom fel a pillantásom és némileg reménnyel telve pillantok a srácra. Talán mégis minden újra a régi Carol és Tom között? De nem, az lehetetlen, elvégre Carol nem olyasvalaki, aki ilyen hamar túllépne a sérelmein, hiszen ismerem. És valahogy a lófarok se stimmel… Ritkán hordja úgy a haját. Tomnak pedig kifejezetten kiengedve tetszik. Akkor mégse utazott volna még el a VMS-re? - Talán csak egy barátnő… - kortyolok zavartan a vajsörömbe. Már megint csajozik? Miért nem komolyodik már meg végre? - Vagy olyasvalaki, akit régóta ismer és vigasztalásra szorul. Ötletem sincs, de biztos nem Carol volt az. Mindenesetre, holnap úgyis kiderül.[/color][/i] Azért egy röpke, alig észrevehető mosoly átsuhan az arcomon, hiszen legalább Tom a régi, még ha ez nem is jó hír a lányok számára. Nem törte össze az, hogy Carollal nem jött össze a dolog, pedig látszólag tényleg odavolt érte elég sokáig. Előtte ott volt Susan, miatta lett teljesen más a viselkedése, féltem hát, hogy most is így lesz, de szerencsére nem. - De igen, már ez is eszembe jutott – biccentek egyetértően. - Csak azzal nem tudnék annyi emberen segíteni, nem érezném az igazinak, ezért lettem gyógyító. Tudom, szívvel-lélekkel kellene csinálnom, amit választok, de erre csak az aurorság tudna motiválni. Te feladtad volna ezt a hivatást, ha valami okból kifolyólag nem láttak volna rá alkalmasnak? Van, aki feladja, én is ilyen vagyok és csak a távolból szemlélem azt, amit nem érhetek el soha életemben. De olyanok is akadnak, akik küzdenek és harcolnak a céljaikért, bárki bármit is mond. Gregory nyilván ilyen lehet. Az érintésétől összerezzenek, egyszerre érzem azt, hogy ki kellene futnom a világból és azt, hogy egész kellemes így üldögélni és vele beszélgetni. De végül győz a zavarom és némi hezitálás után ugyan, de elhúzom a kezem, majd a vajsöröm köre fonom ujjaimat, habár még elég sokáig ver hevesebben a szívem, mint kellene.
♪ Zenécske ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, egyéb szöveg
- Rosszul? Dehogy Lacey. Csak már lejárt lemez mindig a menőkkel randizni. Mármint a közlizlés szerint menő. Szerintem más is lehet édes, sőt.. – Vetek rá cinkos pillantást, amolyan igazán lábujjhegyig megbizsergetőset. Lerí rólam a komoly tapasztalat, de mindezzel együtt már meg is untam egy bizonyos életstílust, és ha a bevetések miatt unaloműzésképpen valami nőcskére is fanyalodok, az csupán a helyzet adta lehetőség, nem pedig az igazi élvezet. Ritkán van olyan, hogy valaki így elsőre felkeltse az érdeklődésemet, hogy beszélgetni is akarjak vele, ne csak ágyba bújni. Lacey pedig határozottan okos, értelmes kislánynak tűnik. – Ha már a Roxfort alap hét évét kijártam, már az komoly papírt ad, az egyetem csak plusz, de már nélküle is kapok bőven munkát. Úgyhogy.. majd meglátom. Te ezek szerint medimágus leszel, majd egyszer. – Kutatok az emlékeimben, mert Laceyt sem ismerem, nem hogy a baráti körét, de láthatóan Lacey nagyon magányos lett az utóbbi időben a testvére meg a nője miatt, de aztán be is ugrik, hogy kiről lehet szó. – Várj csak, tudom már, hogy ki a bátyád. Az a magas, szélesvállú auror gyerek a griffendélből. Stimmel. Mielőtt lejöttem volna inni, az erdőszélen láttam egy lófarkas, széles vigyorú szöszivel ölelkezni. Akkor mégis megint összejött volna azzal a Carollal? Vagy továbblépett? – Ez csupán tipp, de egyik esetben sem kell akkor legalább kerülnie Tomot. Vagy így vagy úgy, de az élet dolgai előbb utóbb rendezésre kerülnek. Meg hát úgy tippelem, hogy Lacey igen szépen tud mosolyogni, legalábbis a nevetőgödröcskéiből kifolyólag. Azt már láttam, hogy hogyan szemforgat, és lássuk, az is tetszett. – Nem való mindenkinek ugyanaz a pálya, viszont azon nem gondolkoztál, hogy mondjuk tanárnak menj? – Ismét megkísérlem a testkontaktust, finoman az ujjaira csúsztatom a sajátomat. Akár elhúzza, akár nem, megéri a próbát.
- Emiatt ne érezd magad rosszul – csóválom meg a fejem kissé bizonytalanul, elvégre ha tényleg olyan rossz híre van a suliban, akkor szóba se állok vele. Na, nem mintha lett volna bármi más választásom… - Nem vagyok társasági ember, leginkább ez az oka. És gondolom, te leginkább a menő csajokra céloztál, velük pedig végképp nem vagyok jóban. A könyveimen kívül inkább csak Carollal tartottam a kapcsolatot, de amióta az a kis affér történt Tommal, vagy elég nagy ívben kerül, vagy pedig tényleg ennyire nem futunk össze egymással a kastélyban. Régebben legalább mindig küldött egy baglyot, ha találkozni szeretett volna velem, de mostanában már azt is hiába várom. Elmehetnék ugyan a Mardekár klubhelyiségéhez, hátha véletlenül pont arra járna, de kissé tartok attól, mit szólna, ha meglátna. Vajon rám is dühös? Esetleg csak semmilyen kapcsolatot sem szeretne a bátyámmal, ennek pedig én is a részese lennék? - De papír nélkül elég rossz esélyeid vannak bárhol is elhelyezkedni, nem igaz? - pillantok a srácra kérdőn, elvégre hollóhátas vagyok, nálunk leginkább az eredmények számítanak, azokat pedig mindig írásban igazolják. Elég szépen belénk lett hát nevelve, hogy ha nincs nyoma, akkor nincs is semmiféle eredmény sem, legyen az egy egyszerű jegy, vagy esetleg egy jelentősebb vizsga. - Nem lenne biztosabb, ha befejeznéd a tanulmányaidat hivatalosan is? Neked már aligha kottyanna meg egy iskolai vizsgafeladat, ha már évek óta terepen dolgozol. Tessék, már megint okoskodom… Komolyan le kellene már ezzel állnom, hiszen nem az én tisztem mások döntéseit felülbírálni. Valahogy viszont nem igazán szeretném lejjebb adni az ezzel való véleményem, hiszen jómagam elképzelhetetlennek tartom, hogy papír nélküli szakmám legyen. Az olyan, mintha nem is lenne, nem igaz? Az aurori hivatás pedig egy elég komoly munka, a minisztérium nem alkalmaz jöttmenteket, szóval ez a Gregory tényleg elég jó lehet a szakmájában. De mégis… Egy papírral a kezében nem lenne minden sokkal biztosabb? Az itteni Minisztérium nyilván bízik benne, de mi van abban az esetben, ha olyan helyre vetődik a világban, ahol ténylegesen kell valami, amit felmutathat? - Jelenleg egyikükkel sem – vonom meg a vállam, mintha nem is lenne annyira lényeges. - Tom elutazott a VMS-re, Carol pedig állítólag egy másik fiúval van együtt. - Arról fogalmam sincs, hogy az a srác mióta lehet mellette, habár jelen pillanatban nem is érdekel. Legalább egy levelet küldhetne, amiben mindent elmagyaráz. Talán könnyebb lenne így a döntését is elfogadni. - De nem hiszem, hogy a bátyám eldobná a családi kapcsolatait miatta. Egyszerűen csak kell neki egy kis idő, mire felemészt magában mindent. Elvégre, Carolt szerette valamennyire, ami nem esett meg más lánnyal. Új számára ez, valami teljesen más, és annyit még én is tudok a szerelemről, hogy csúnya véget tud érni. Talán ők is pont ugyanígy jártak. - Tudod, én gyógyítónak készülök, de igen komolyan fontolgattam az aurori hivatást is – terelem gyorsan más mederbe a szót, még mielőtt ennél is rosszabbul érezném magam. - Apám is auror, a bátyám is annak készül, én azonban aligha lennék rá alkalmas. Egy kisebb széllökés is elfújna, mint láthatod...
♪ Zenécske ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, egyéb szöveg
Aktuális viselet 
