2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Jól ismert és közkedvelt fogadó. Meleg és kényelmes, folyton tele van, és remek vajsört adnak, bár kaphatunk lángnyelv-whiskyt, violalikőrt, forralt mézbort, ribizlirumot és még meggyszörpöt is szódavízzel, jéggel és ernyővel. A tulajdonos Madam Rosmerta, akinek bájai nagy hatással vannak Ronra (már amikor nincs az Imperius hatása alatt.)
Ha másra nem is, arra biztos, hogy jó lesz a pohár, hogy szorongassak valamit, amíg beszélek vele, mert az nem is kérdés, hogy ez egy nagyon nehéz beszélgetés lesz és egyelőre még sejtelmem sincs hogyan fogom bírni, vagy nem hagyom e faképnél rövid időn belül. Mark nem az a típus, aki beismerné, hogy hibázott, aki elfogadná, hogy amit tett az igenis nem volt fair, mert a büntetés, amit kirótt nem volt egyenértékű a hibával, amit a szüleink esetleg elkövettek, főleg hogy igazából segíteni akartak nekünk, megmenteni minket az eredeti családunktól. Törpengve, idegesen várakozom, amíg meg nem látom a bátyámat belépni az ajtón. Még mindig a bátyám, hiába nincs valójában semmi közünk sem egymáshoz, hiába, hogy igazából nem vagyunk vérszerinti rokonok, de együtt nőttünk fel még ha pokollá is tette három hónapomat. Védeni akart így talán... de ha nem jönnek oda eleve, akkor az egész meg se történt volna. Így hát az én esetemben nem kerül sor mosolyra még haloványra sem, csak biccentek egyet és a még érintetlen vajsörös korsómat piszkálgatom. - Szia! - bököm ki, bár hogy mit mondhatnék a magyarázkodásra arról egyelőre még sejtelmem sincs. Csak nézek rá és próbálom figyelmenkívül hagyni a tényt, hogy a karkötőm biztosan halvány kék derengéssel jelzi a pulcsim alatt, hogy aki velem szemben ül az bizony olyasvalaki, akitől rettegek, hiába a bátyám, mégis így van. - Én nem... nem akarok erről beszélni. - rázom meg a fejemet kicsit. Talán sejtelme sincs róla, hogy milyen mély nyomot hagyott bennem az a pár hónap, hogy milyen szinten tönkretett, hogy még mindig rettegek, hogy sose leszek elég erős aurornak, ha egyszer ilyen sok félelmet ültetett el bennem az a nyár. A jó ég tudja, hogy e a jobb, hogy életben maradtam halvány árnyékaként önmagamnak, vagy az lett volna a jobb, ha végeznek velem ott és akkor. - Ők nem árultak el senkit Mark! - még kicsit meg is emelem a hangomat, de hát még mindig túlságosan élénken él bennem az a beszélgetés anyával, az az utolsó beszélgetés, az utolsó ölelés, ami nem adatott volna meg, ha nem megyek el, hogy visszahozzuk valahogy Codyt... Ha nem is térünk vissza végül onnan, ennyi értelme már akkor is volt, viszont így most tudom, hogy amit a bátyám tett igenis rossz, hogy ha előbb kérdezett volna... ha nem hagyja, hogy gyűljön benne a harag, a kérdések, hanem egyszerűen beszél velük... - Amíg így gondolod mi sosem leszünk jóban. - rázom meg végül a fejemet egy hatalmas sóhaj kíséretében. Fel kellene ezt fognia, ez nem megy így. Én nem lennék képes vele jó viszonyt kialakítani újra, ha közben tudom, hogy úgy gondolja, amit tett az jogos volt. Az a brutalitás, ahogyan megölte őket... Elég csak lehunynom a szemem és máris látom azt a rengeteg vért. Rettenetes volt! - Beszéltem vele, beszéltem anyával. Már tudom, hogy miért tették és... miért nem volt fair, amit te tettél velük és ezáltal velem is. - elcsuklik a hangom és inkább tovább szorongatva a korsómat meredten nézni kezdem, ahogyan a hab lassacskán egy-egy kósza pukkanással kezd semmivé foszlani a halványsárga ital felett. Tudnia kell, akkor is, ha nem lesz hajlandó beismerni, hogy hibázott, de akkor is tudnia kell, hogy hátha idővel a lelkiismerete mégis megszólal és hátha megérti, hogy a rémes tett nem semmisíthető meg csak úgy főleg, ha még indokoltnak is gondolja.
Talán Gemma is sejti, de nem véletlenül hívtam meg pont a Három Seprűbe. Tisztában vagyok azzal, hogy itt szinte állandóan sokan vannak és pont ez volt számomra a legfőbb szempont. Nem az esetleges jeleneteit szerettem volna ezzel elkerülni, inkább csak éreztetni vele, hogy nem kell tartania tőlem, nem áll szándékomban ártani neki. Egy zsúfolt hely pedig kifejezetten alkalmas arra, hogy az ember biztonságban érezze magát olyasvalakivel szemben, akitől egyébként igenis fél. Kivehettem volna egy szobát is a privát találkánkra, de oda azért – véleményem szerint – nehezebben indult volna el. Hacsak nem hozza magával azt az Andrew nevű figurát, akit látni se akarok. Remélem, ezúttal nem lesz a közelben, mert ez kettőnk ügye, nem hármunké. A Három Seprűbe lépve – szokásommal ellentétben – nem a pulthoz lépek. Nem érzem úgy, hogy innom kellene a Gemmával való találkozóm előtt, után vagy alatt. Minél több a szervezetemben az alkohol, annál nehezebben vagyok képes kontrollálni a vámpírságomra utaló jegyeket. Nem áll szándékomban halálra ijeszteni a lányt, hiszen utoljára akkor látta rajtam ezeket a jeleket, amikor megöltem a szüleinket. Nevelő szüleinket. Így azért – emberi alakban – sokkal emészthetőbb lehet számára. Még abban az esetben is, ha egy hidegvérű gyilkosnak tart. Körülnézek és szinte egyből kiszúrom őt egy félreeső, eldugott zugban. Okos. Mondjuk, nem igazán értem, miért annyira fontos számára, hogy távol essünk a tömegtől, hiszen fogalma sincs arról, miért is kerestem fel őt. Ismét. A legutóbbi találkozónk óta nem futottunk össze, úgy éreztem sokkal jobb, ha mindez leülepszik benne. Rendesen felkavartam az álló vizet, ezt azért be kell látnom. Ráadásul, a nézőpontunk se egyezik teljesen, vagyis leginkább semmilyen szinten sem. Ő még mindig a szörnyeteget látja bennem, egyszerűen nem áll szándékában lejjebb ásni a motivációimat illetően. - Szia – lépek az asztalhoz halvány mosollyal az arcomon. Igyekszem azt sugallni irányába, hogy nem kell tőlem tartania. Bár, a Miával való történtek tudatának fényében talán mást gondolna erről. Mindenesetre, ezt nem kötöm az orrára. - Örülök, hogy eljöttél - foglalok helyet vele szemben. - Én csak szeretném, ha tudnád, hogy hiába tartasz annak, aminek, nem vagyok szörnyeteg. Oka volt annak is, hogy úgy döntöttem, foglyul ejtelek. Hidd el, megmentettem ezzel az életed. Mert a többiek bántották volna, én azonban még annak ellenére se voltam képes megtenni azt, hogy nem is olyan rég óta voltam vámpír és még főzeteket se kaptam az éhségem csillapítására. Elvégre, a húgom volt, rengeteg emlék kötött hozzá, ez pedig felülírt bennem minden mást. Felvetettem hát ezt az ötletet, ők pedig belementek, Gemma hatalmas szerencséjére. - Igazság szerint, szeretném ismét felépíteni a kettőnk kapcsolatát – fogok bele a mondandómba, habár sejtem, hogy nem lesz valami szép az erre adott reakciója. - Amit tettem, megbocsáthatatlan, de te még mindig a testvérem vagy. Nem szeretnék ártani neked, hidd el. Nem te árultál el, hanem ők – teszem még hozzá végezetül, majd elhallgatok és várok. Az arcát kémlelem, hátha valamit elárul számomra a mimikája vagy a testbeszéde. Talán csak a képembe nevet és faképnél hagy. De amíg halvány esélyem is van arra, hogy szóba álljon velem, addig nem fogok letenni az eredeti célomról. Én és ő ismét lehetnénk egy család.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Legutóbb elküldtem, de most mintha megérezte volna, hogy beszélni akarok vele. Bár még nem döntöttem el, hogy mi legyen a sorrend, hogy előbb Danet keressem-e fel, vagy pedig a bátyámnak vessem a szemére, hogy most már tudom az igazságot, úgyhogy számolhat a lelkiismeretével, mert amit tett teljességgel felesleges és értelmetlen gyilkosság volt. De még most sem tudom, hogyan fogom ezt közölni vele és főleg hogyan teszem ezt a Három seprűben, ahol mindig sokan vannak. Talán pont azért akarta, hogy itt találkozzunk, mert úgy vélte itt nem rendezhetek majd semmiféle jelenetet és ezért biztonságban lesz? Végtére is akármikor feladhatnám, akármikor elmondhatnám az igazat az auroroknak arról, hogy ő is ott volt, ahogyan mint kiderült az a Leslie is, akit Dane említett, amikor a házunknál jártunk és előkerült a napló. Az egész olyan kusza, olyan érthetetlen és olyan nehéz kibogozni, mintha mindig csak újabb kérdések bukkannának fel a válaszok helyett. A levelét a zsebembe gyűrtem, úgy lépek be most a Három seprű ajtaján, hogy körülnézzek, de egyelőre még nem látom őt. Mondjuk direkt érkeztem egy kicsivel korábban, hogy legyen időm felkészülni, inni pár kortyot. Ha ő hívott, akkor kétlem, hogy késne és nem tudom, hogy vajon pontosan mit akar ennyi idő után. Ami a legfurcsább, mintha láttam volna felmerülni a nevét az Akadémiánál. De mit akar ezzel? Miért akar auror lenni, amikor... embereket ölt? - Egy vajsör lesz csak, köszönöm! - lépek oda először a pulthoz, hogy aztán keressek egy üres lehetőleg minél inkább félre eső sarok asztalt, ahol nyugodtan beszélhetünk. Nem tudom hogyan kezdjem, mennyit mondjak el. Az igazi családját ő már megtalálta, nekem nem volt ilyen könnyű dolgom és én nem kaptam gazdag családot sem, de a szüleink okkal mentettek ki minket onnan. Talán azért is jöttem most el, mert figyelmeztetni akarom Markot, hogy legyen óvatos, mert ki tudja, hogy nem kerül-e veszélybe, hiszen ott volt az a jóslat és ha a szüleink nem hibáztak és tényleg rólunk szólt, akkor nem biztos, hogy olyan jó az, hogy most a Brooksok vállalatát vezeti.
Jackson mindig nagyon előítéletes volt. Egész életemben úgy ismertem, mint aki nagyon óvatos, sosem vállal felesleges kockázatot. Amivel nincsen semmi baj, csak ha az ember szakmailag az egyik legveszélyesebbet választja magának. Úgy már problémás lehet a dolog. - Ő nem az. Rengeteg pletyka van róla, de tudod milyen vagyok. – Vonok vállat rezignáltan. – Nem hiszek az ilyesmiben, majd akkor mondok véleményt, ha már magam is megismertem a lányt. De egyébként senki sem vonja kétségbe a látói mivoltát. Azt hallottam, hogy a minisztériumnak is besegít. Az csak jelent valamit. – Én is érzem, hogy picit hülyén hangzik a mondandóm, s hogy csöpög belőle a naivitás. De mit tehetnék? Nem fogom esténként követni két hétig szegény lányt csak azért, hogy megbizonyosodjak a szavahihetőségéről. Se időm, se eszközeim, se kedvem nincsen hozzá. Ahogy a személyesebb témákra keveredünk inkább el is teszem a levelet. Nem kell, hogy itt lábatlankodjék. - Elmondanám, ha lenne. – Mosolyodok el kissé szomorkásan. Apa is gyakran kérdezett erről. – Egyébként minden rendben, a fiúk meg egyelőre nem annyira érdekelnek. Nem vagyok játékbaba, szóval majd csak akkor fognak érdekelni, ha nem a játszadozás lesz terítéken. – Komoly lány vagyok, túl 1-2 szívfájdalmon, s köszönöm szépen nem kérek többet! - Inkább mesélj magadról. Olyan ritkán tudunk találkozni! – Izgatottan belekortyolok az italomba, mintha gyermek lennék, aki a karácsonyfa mellett forrócsokizna, miközben a másnapi ajándékbontásról álmodozik.
Ha már a saját családom odaveszett, legalább Selene-t kezelhetem afféle pótlányként, neki meg az apja nincs meg, így ha ilyen nyakatekert módon is, kiegészítjük egymást. Arról persze szó sincsen hogy tudnánk pótolni a másik családját, hiszen az a szeretet, amit most hiányolunk nincs, és nem is lehet meg köztünk, de legalább nem vagyunk mindig egyedül, van kihez szólni. Ha pedig úgy hozná a szükség, hogy bajba kerülne, én ott állnék mögötte, hogy kihúzzam a csávából. Mindez, hogy van kiről gondoskodni, számomra is legalább minimális felelősséget ad. - Fogalmam sincsen róla, hogy ki ő, nem hallottam a nevét. Ami azért nem meglepő, már jó ideje nincsen kapcsolatom a Roxforttal. Azért vigyázz vele, sok a csaló a jósmágia tekintetében. Mit kell róla tudni? – Fordítom még inkább magam felé a levélkét, de csak annyira, hogy Selene ne törjön ki hisztériás rohamban. A több szem többet lát elven is gondolkozhatunk, nem árt bevonni másokat, legalábbis az elmúlt években, amióta névtelen jótevőként működöm, úgy vélem, a csapatmunka fontosabb, mint az egyén érdeke. -És mondd csak Sel, remélem nincsen senki az iskolában, aki zaklatna, bántana. Ha van ilyen, tudasd velem. – Most az apja helyett is kell gondolnom rá, hogy fiatal, szép lány, az ellenkező nemben már biztosan beindította a hormonokat, és hát nem lenne jó, hogy ha nem vigyáz rá senki. És akarom is, hogy bizzon bennem annyira, hogy segítséget kérjen. a vörös hajú lányok egyébként is meglehetősen egyediek, még itt Írország közelében is, sokak szemében kihívó lehet, csak mert ilyen a haja. Akaratlanul is köbepillantok, tudom, hogy én az ő korában nagy kanállal faltam a lányokat. Vagy ne magamból induljak ki?
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Elgondolkodom a szavain. Szóval sosem téveszt szem elől? Mondjuk belőle ki is nézem, hogy valami fura módon megfigyeltet arra az esetre, ha esetleg túlságosan beleártanám magamat valami sötét ügybe. Mindig is bajos gyerek voltam; erre ékes példa az, amikor egy elátkozott tükör miatt majdnem meghaltam. Érzékkel nyúlok bele a veszélyes dolgokba, mintha az a kis vészjelző, ami mindenki másban benne van, hiányozna belőlem. Vagy csak ellentétesen van bekötve. - Ez kedves tőled. Apa is ezt tenné. – Bólintok kissé nosztalgikusan, mintha magam is azt hinném, hogy már nincs köztünk. Nos, technikailag nincsen, de az biztos, hogy valahol van és nem…hát nem halott. Amit a levélről mond meglep. Szóval nem is levél, hanem térkép. Kicsit el voltam akkor tévedve. Ellenben, ha térkép, akkor kell lennie egy x-nek is, ami jelölheti apát…Hm - Kylie Bryson. Ismered, vagy csak kéne egy látó a jövőre való tekintettel? – Teljesen véletlenül engedem el ezt a poént, de visszagondolva jót vigyorgok rajta. Közben a papírost, amire immáron teljesen más szemmel nézek, biztonságba helyezem. Most, hogy tudom mi lehet a megfejtés kulcs semmi képen nem akarom kiengedni a kezeim közül. Belekortyolok az italomba és hátra dőlök. A már el-el tűnő reményem mintha visszatért volna. Így képes leszek újult erővel kutatnia fantom után, akit apámnak hívok.
-Tudom. – Böki ki kurtán, és nem is kárhoztatja a lányt a döntéseiért, és talán ez így van jól. A roxforti diákélet nem pótolja az igazi családot, noha Jackson nem vér szerinti rokon, inkább csak pótlék, de több, mint a semmi. Elgondolkozva kortyolgatja most a kávét, a vajsör még érintetlen. Talén kicsit később. Megrezzen a kérdéstől, ám mégiscsak bólint. – Most? Sosem tévesztettelek szem elől. Csupán hagylak érvényesülni. – Mosolyog halványan, átgondolt minden mozdulata, hiszen ha a lány közelségében van, akkor nem kell sietnie, kapkodnia. Mint valami jó pszichológus, rászánja Selene-re az időt. – Ránézhetek. – Hajol előre, hogy szemügyre vegye a levelet, bár vannak fenntartásai, ha eddig több kézen is átment, és eddig nem jutottak vele semmire. Most már ő is iszik a vajsörből, s közben felnéz, Selene arcát fürkészve, hogy vajon milyen információt remélel a tartalmától. A levél sokszor van átolvasva, mintha maga a hugrabugos is éjszakákon át bújta volna, hátha kipattan a válasz. Jackson nem tud aludni, de Selene-nek kéne! Persze érthető a helyzet, ha összefüggésbe hozható az apjával, hát tényleg jogos az izgalma. – Kincses térképnek tűnik. Nézd csak a cizellált vonalakat. Olyanok, mintha égtájakat jelölnének. Nem rúnaírás, hanem titkosírás. Egy szimpla mezepotámiai ábc-t kell átfordítani az angol betűkre, csak éppen el vannak csúsztatva valamennyivel, hogy nehezebb legyen a válasz. Ki az a látó? – Nem igazán van képben a roxforti diákokkal, de egy látó komoly fegyvertény lehet még az ő ügyében is, na de csak szépen sorsjában.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Nehéz volt visszafogni magam. – Vigyorgok szélesen. Annyira jó látni, még akkor is, ha már egyikünk sem olyan, mint régen. Mindkettőnket csúnyán megtépázott az élet. Persze, őt jobban, de nem hiába mondják, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb. - Oh, most én vagyok terítéken? – Kérdezem keserédesen, s gyorsan megköszönöm az italokat. – Nem sok. – Iszok egy kortyot és hosszan kiengedem az összes levegőt a tüdőmből. – Kaptam egy eléggé érdekes levelet. A rúnaismeret professzorom nem jutott vele semmire, de megbeszéltem egy találkozót az egyik végzős szimbolisztikussal. A lány látó is…szóval remélem tud segíteni. – Vázolom gyorsan a helyzetet és iszok még egy kortyot. - Megnézed esetleg? – Nem mindig tudom, hogy miként fog reagálni dolgokra. Az ő felfogása, világa nagyon különbözik az átlagétól. Teljesen kiszámíthatatlanok a reakciói, legalábbis számomra. Kisebb voltam amikor az a sorsfordító katasztrófa történt vele, így én már ilyennek fogok emlékezni rá örökre. Amennyiben igennel válaszol előveszem a picit már rongyos, de gondosan össze hajtott papírt. Szétnyitva adom oda és kissé féloldalasa mosolyra húzom a számat mikor megpillantom a kedvenc csészém aljának nyomát rajta. Hosszú éjszakák nyoma ez. Csendesen iszogatok, amíg a levelet isnpektálja. Remélem az egyedi gondolkodásmódja talán képes megfejteni ezt a talányt, de nem füzök hozzá sok reményt.
Pontosan tudja, hogy a fiatal White lány is bajban van, magányos, elhagyatott. És mindezzel együtt még mindig nem bizonyított, hogy az apja halott, így addig hősünknek jobb dolga is volt, mint őt istápolni, hiszen akit bántottak, megerőszakoltak, vagy megölték a hozzátartózóját, előbbrevalóbbak voltak a listáján, de nem akarja tovább halogatni a találkozást. Aki segít, tulajdonképpen nem priorizálhat, le kell hajolni mindenkiért, akit segítséget kér. Vagy éppen nem tud kérni, csak rászorul. Így hát Jackson itt van, noha rágja legbelül az ideg, hogy akár többet is foglkozhatott volna a lánnyal. Sosem volt vallásos, de Selene apja biztosan őt kérte volna fel, hogy törődjön a lányával, ha vele történne valami, így ez tekinthető nemhivatalos keresztapaságnak is, főleg, hogy tegeződnek, a lány komoly szeretethiánya pedig mindig öleléseket hív életre. Ahogy most is. – Köszönöm, hogy hogy nem tetted hozzá, hogy bácsi. Akkor még öregebbnek érezném magamat. – Sután megpaskolja a lány vállát, ő már nem egy közvetlen, kezdeményező típus, de akivel hozzászokott, attól még elfogadja. Leül a lány mellé és bólint, lehet a vajsör. Az kissé felpuffasztja, de tekintve, hogy a háztetőkön ugrálásokig még órák vannak hátra, addig lemozogja valahogy. Vagy valami tartalmassal lugosítja. – Ezek nem hőstettek Sel. Bárki megtenné. Nekem is korábban kellett volna tennem. Akinek pénze, és energiája van hozzá, ez az alapvetés. Inkább te mesélj, én most nem vagyok fontos. Mi az utolsó hír apádról? – Kérdezi s a vajsőr mellé magának még egy kávét kér. Igaz, hogy egy fél órája sem itta meg az utolsót, de örökös imszomniában szenved, mert bár majd’ leragad a szeme, csak forgolódna. Így hát a kávéfüggés lehet a megoldás. Néha elkábul a zaklatott életmódtól, de már nincs vesztenivalója.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem sokszor találkozom emberekkel az apám eltűnése előtti időszakból. Ebben a félévben sokan bizonyították, hogy mennyire nem ismerik őt. Egyre többen fordultak el tőle és ezáltal tőlem is. De Jackson bácsi sosem volt az a fajta ember, aki csak úgy hátat fordít másoknak. Legalábbis amióta én ismerem. Apa akkor hozta először haza, amikor az a rémes tragédia történt a családjával. Előtte is találkoztunk, de sosem otthon és mindig olyan távolinak tűnt. Az eset után viszont 180 fokos fordulatot vett és másként kezdte élni az életét. Apa azt mondta, hogy utoljára akkor volt ilyen amikor alsós volt a Roxfortban, jelentsen akármit az „ilyen”. Apával együtt kezdték az iskolát, s bár az életük más irányt vett felnőtt korukban mindig tartották a kapcsolatot. Ezért is mosolygok szélesen a férfira, amikor meglátom. - Jackson. – Ölelem meg a férfit, az illata bőr és kávé keveréke, szinte visszarepít pár évvel ezelőttre. Szinte… Visszateszem a fenekemet a bárszékre, amit eddig foglaltam. Másokkal ellentétben én kimondottan szeretek a bárpultnál ülni; hiszen innen be lehet látni az egész helyiséget. Pláne a pult végéről, ahol két helyet foglaltam. - Egy vajsört és egy mézbort kérek. – Adom le a rendelést, amivel ezidáig vártam, mert így illik. – Még mindig iszol vajsört, ugye? – Fordulok Jack bácsi felé. – Ne haragudj, kérhetsz mást is, csak úgy emlékeztem azt szereted. – Én világ életemben utáltam a vajsört. Csak a mézbor, ami viszont korhatáros, szóval a kisiskolás Roxmorts-i kijárásokon én forrócsokit ittam. Ez van, az ízlés néha nagy áldozatot követel. Kihozzák a rendelést és bele is iszok azonnal, majd sóhajtok egyet. - Milyen hőstetten munkálkodsz éppen? – Kérdezem és nem tudom megállni a mosolygást.
- Tudod, az emberek nem így működnek – jegyzem meg a fejemet csóválva, miközben lehuppanok az egyik asztal szélére, egy könyvet lapozgatva. Semmi érdemi információ sincs benne, így hát félrehajítom, majd egy újabbat veszek el az általam hasznosnak vélt kupac tetejéről. - Te is mágus vagy, szóval tudod kell. Mi kénytelenek vagyunk a muglik elől bujkálni, ugyanazon okból, amiért neked titkolnod kell a származásodat. Mert félnek tőlünk. Na, nem mintha nem akadna vegyes páros, de be kell lássuk, a te helyzeted azért egy kissé bonyolultabb. Talán nem is lenne olyan nagy hülyeség az az elixír. A vérfarkasok veszélyesek, ezt a szőkeség is jól tudja, hát még egy mágus. A muglik se hülyék, nekik is megvannak a saját legendáik róluk és általában meglepően pontosak. Ha Joyce nem alkalmazkodik és próbálja meg külső segítséggel elnyomni a magában lévő fenevadat, akkor búcsút inthet a békés jövőnek. - És a másik szájában kutakodva szoktál ismerkedni? - emelem meg kissé a szemöldököm, de persze rosszallás nincs a hangomban, hiszen tetszett a csók, hülye lennék emiatt összeveszni a lánnyal. Mégis, ha a múltamra gondolok... Ez nem annyira egyszerű, mint azt a lány hiszi. Talán tényleg nincs senki sem, aki miatt aggódnom kellene, de ennek ellenére még mindig ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy mi van akkor, ha esetleg mégis? Utána miként számolok el önmagamban? - És a saját fajtád? - teszem fel a következő kérdést, miközben igyekszem napirendre térni a csók felett és elnyomni magamban azt a késztetést, hogy itt és most magamévá tegyem a lányt. - Velük azért egyszerűbb lenne a helyzet, nem igaz? Felétek nincs olyan szokás, hogy igyekeztek fenntartani a vérvonalat? Elvégre, igazi ritkaság egy született vérfarkas. Akár egy ősi, aranyvérű família, ahol szinte hagyomány az ilyesmi. Egy született vérfarkas ereje pedig messze meghaladja egy harapottét. Ha Joyce szembekerülne egy átlagos vérfarkassal, nem lenne kérdés, ki élné túl a mérkőzést. - Még ez is mérföldekkel jobb, mint emlékek nélkül bolyongani valahol – horkantok fel kissé talán indulatosan a lány szavai hallatán. Fogalma sincs arról, milyen érzés úgy ébredni valahol, hogy az emlékeid a feledésbe merültek. - Nem tudom, ki vagyok és kik az ellenségeim. Kell az irányítás. Egyelőre – vonom meg a vállam, hiszen nem áll szándékomban végig mások szoknyája mögött masírozni, mint holmi engedelmes katona. - Mindegy, fogj néhány könyvet, aztán lépjünk le innen – ugrom le az asztalról, majd serényen az ölembe rámolok néhány vaskosabb kötetet. Majd a szállásomon áttanulmányozom őket. - Semmi kedvem belefutni valakibe, akié a hely lehet.
- A legendák mesélnek valami elixírről, ami gyógyítja a vérátkot, de nekem nem kéne. – Születésem óta vérfarkas vagyok, és úgy vélem, hogy akkor az igazi valómat törölném el. Egy átlagos lány lennék átlagos élettel. Lehet, hogy mások szerint szép vagyok, de köztudott, hogy ez múlandó. A pénz nem minden. Szeretem, hogy ha úgy ölhetek, hogy azt a bestiális ösztöneimre foghatom. Megélem, hogy alfa vagyok. De ezek nélkül? Peter még így is tart tőlem, pedig tetszem neki, és ha farkas sem lennék, csak csak egy sima lányt látna bennem, akit ellökhet magától. Vagy pont azért jön be nekem, mert így ellenkezik? - Ugyan, én csak ismerkedni akartam, nem azt, hogy máris megdönts. Nem ismered a fokozatosság elvét? – Vágok vissza, mert talán nyomulós vagyok, de kész hülyeség, hogy olyanra hivatkozik, aki talán nem is létezik. Most ez az élete, és bárki is volt korábban, már elfelejtődött. De nekem aztán mindegy, majd vigasztalódom mással. Már úgyis kezd elmenni a kedvem ettől az egésztől, s ez látszik is az arcomon. Én aztán megkapok mindent, és mindenkit, pénz és akarat kérdése. Ha ő itt kéreti magát, hát hidegen hagy. – Komolyan? Ugye tudod, hogy az rohadt meredek, hogy holmi ismeretlenekre bízod magad. És ha valami vérengző gyilkos szekta áll a hangok mögött? Na nem úgy.. – Nyújtom el a szavakat, mi sem vagyunk mások a családommal, de én azért nem úgy csinálom, hogy névtelenül, arctalanul. De ez így nagyon beteg, gyáva megoldás. Ő pedig egy ostoba kölyök, hogy hagyja magát nekik uralni, mint valami báb. Tovább keresgélek a könyvek között, bár ha ez ennek a szektának a tulajdona, a végén még rajtam is számonkérik a segítség viszonzását. Francba!
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- És erre nincs semmiféle gyógymód? - teszem fel a kérdést, noha jól tudom, mennyire hülyén hangzik ez. A vérfarkasság nem egy gyógyítható valami, hanem egyfajta tartós állapot, amelytől csak a halál szabadíthatja meg az embert. Joyce esetében ez a kór ráadásul veleszületett állapot, az pedig némileg eltér tulajdonságaiban a harapottól. - Elvégre, vannak főzetek, melyekkel enyhíteni lehet a telehold hatását, akkor a te esetedben miért ne lenne valami? Bármi... Miközben beszélek, ujjaimat végigfuttatom a könyvek gerincén, hátha ez valamiféle megoldást kínál a lány problémájára. Van itt minden, amit csak tudni illik egy vérfarkasról, nagy részüket pedig ebben a kórban szenvedő emberek írták. Elmesélték a kínt, amit átéltek a harapás után és a gyötrelmet, melyet az állandó éhség és vérszomj okoz még emberi alakban is számukra. Gyógymódról viszont egyikben sem esik egy szó sem. - Bizonyára – biccentek egyet Joyce felvetését hallva, habár eszembe jut azért egy-két kiskapu is, melyet kijátszhatott a lány családfája. Talán egyik felmenője megcsalta a másikat, a törvénytelen kapcsolatból pedig megszülethetett az a bizonyos farkasgazda. Ezt a pergamenek nem részletezik, itt csak azok vannak feltüntetve, akik törvényes házasságban születtek. Egyszóval, semmire se mennénk egyik papírtekerccsel sem. Ezer meg ezer kötet és családfa hever itt, hosszú együttlétnek nézünk elébe, ha egyszer belemerülünk a dologba. - Ne érts félre, nem nézel ki rosszul, de tudod jól, miért nem teszem meg itt és most– Ami igen nehéz döntés, tekintettel arra, hogy a szőkeség domborulatai eléggé feszítő érzést váltanak ki belőlem, melyet leginkább az ösztönök azonnali kibontakozása lenne képes enyhíteni. Itt helyben leteperném és az asztalra dönteném, hogy utána a magamévá tegyem, de minden erőmet összeszedve uralkodok magamon. Úgy érzem, az éjszaka folyamán azért még könnyítenem kell ilyen téren magamon és már tudom is, kire fogok gondolni közben. - A megbízóimtól – csapom el gyorsan a fejem, hogy még véletlenül se tévedjen a pillantásom Joyce ajkaira és inkább a könyvtárt kezdem el jobban feltérképezni, mintha csak most látnám első alkalommal. - Mindent tőlük kaptam, ami az igazat illeti. Valahogy rám akadtak, azóta pedig folyamatosan küldik a leveleket. Igazság szerint szinte minden lépésem ők határozták meg előre. Mikor, hova menjek, kivel beszéljek... Személyesen még nem találkoztam velük, a hangjukat se hallottam, mégis van egy olyan érzésem, hogy ők mentették meg az életem. Hogy miért, arról fogalmam sincs, ahogy azt se tudom eldönteni, hányan is vannak igazság szerint. Talán csak egy ember több álnévvel, de mire fel ez a nagy titkolózás? És miért pont én? Nehéz emlékek nélkül meghatározni valami, ezért nem is feszegettem eddig a témát. Talán, ha egyszer visszakapom a múltam, kissé jobban belemélyedek ebbe is.
- Egy vérfarkasnak is lehet olyan vágyai, hogy azért szeressék, aki, nem pedig aminek született. Amióta élek, félnek tőlem, tisztelnek, de szerettem volna, ha olykor csak önmagam lehetek, hiszen emberi alakom is van. Szét akartam választani a kettőt, de nem igazán működött. – Azt nem teszem szóvá, hogy mi lett a kapcsolat vége, kár belemenni ilyesmibe, feszegetni a múlt kérdéseit. Különben sem értem, hogy miért beszélgetünk ilyesmiről. A társam akar lenni, de nem mint farkas, hanem amolyan érdekember, aminek szintén megvan az előnye, de még nem döntöttem el, hogy meddig élhet. Miért is ne akarnám átváltoztatni? Bár megszokni számára az átok hátrányait nem rövid folyamat, és nekem most nincs időm senki kínlódására. Lehet, hogy tényleg több hasznát veszem emberként. Így csak megrázom a fejemet, nem akarok erről beszélni. - A miénket ki is zárhatjuk. Arról tudnék, ha a családunkban valakinek ilyen képessége van. – Bólogatok, ízlelgetve a könyvek címeit, tényleg gazdag gyűjteményt tudhat magáénak, de csak ezért kár lenne mohónak lennem. Ennyi erővel mindenkit megölhetnék, akinek van valami, ami nekem nincs. Szövetségesekre is szükségem van, nem csak szolgákra, meg halott ellenségekre. Végülis könyvet olvasni máskor is visszajöhetek hozzá. A csókomat viszonozza, s érzem is, hogy kíván, de valamiért mégis ellenkezem. A levegő után kapkodva méregetem, hogy aztán szigorúan összevonjam a tekintetemet. – Ha nincsenek emlékeid, akkor kockázat sincs, de ahogy gondolod. – Azért valahol dühít, hogy csak ellent mer mondani nekem, a vágyaimnak, sőt a közös vágyaknak, mert túl logikusan gondolkozik. Olykor igenis el kell engedni a tudatos ént, s az ösztönökre támaszkodni, viszont elgondolkoztat azzal, amit mond. Ha itt valami dühös kis csitri kezd majd el hisztizni, hogy miért kavarok a pasijával, akkor tekerhetem ki mindkettő nyakát. Megrázom a fejemet, és ellépek mellőle, hát akkor legyen így. – Valamit nem értek. Ha nincsenek emlékeid, honnan tudsz erről a könyvtárról? És honnan szereztél új személyazonosságot? Ki segít téged? – Kérdezem karbafont kézzel, enyhén szólva is gyanakodva. Nem lenne jó, ha kiderülne, hogy valami durva szövetséges áll mögötte.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Vérfarkasként belementél egy ilyen kapcsolatba? - csodálkozom rá a tényekre kissé talán túl látványosan is, hiszen jól tudom, mennyire nehéz egy mugli mellett az élet, főleg abban az esetben, ha az ember egy teljesen más világból jött. Én képtelen lennék mugli nővel együtt lenni, habár elég ironikus lenne, ha kiderülne rólam, hogy pont ez is a múltam egyik része. Fogalmam sincs, miként kezelném a hírt. Nagy eséllyel nem folytatnám, bármekkora szerelem is volt előtte köztünk. - Vele is végeztél vagy egyszerűen csak pakoltál és odébb álltál? Nem ismerem annyira a lányt, hogy tudjam, melyik végkimenetellel kell számolnom részéről. Igazság szerint mindkét végletet kinézem belőle, ugyanakkor viszont meglepne, ha kiderülne róla, hogy azért szakított a pasival, mert a férfi élete is veszélyben volt. A vérfarkasok nem pont az érzelmek rabjai, ezt mindenki tudja. Túl romantikus gondolat lenne azt feltételeznem a szőkeségről, hogy a mugli párja életét féltve pakolt, majd lépett le. Bár, a szerelem elég nagy lehetett, ha Joyce belekezdett ilyesmibe. - Remélem, ebben igazad van – biccentek a lány szavait hallva, miközben a könyvespolcok előtt sétálgatok, a címeket átfutva. Minden témában akad itt valami, szóval nem létezik, hogy ilyesmit egy kötet se említsen még futólag sem. A megbízóim gyűjteménye igencsak komoly, fellelhetőek itt igazi ritkaságok is. Ha jól tudom, még Grindelwald emlékeinek egy része is itt porosodik valahol. Annak idején jó pénzért megvásárolták, majd elzárták a nyilvánosság elől. Én vagyok az egyetlen, aki képes lenne hozzáférni. - Elsőként talán kezdhetnénk az ismert vérfarkas-klánokkal – vetem fel végül, némi töprengés után, majd a tekercsekhez lépek. - A könyvek alapján be tudjuk azonosítani a neveket és kizárni azokat a tagokat, akik minden kétséget kizáróan meghaltak annak idején. Ha ez megvan, áttérhetünk a harapott farkasokra is. Mit szólsz? Ebben egyelőre Joyce a főnök, természetesen csak addig, amíg tudunk úgy kutakodni, hogy nem fér hozzá semmilyen bizalmas dologhoz sem. Vagy vissza nem él a lehetőséggel. Talán paranoiás vagyok, de még mindig gyanakszom rá. Nem tehetek róla, de a vérlényekben alapvetően nem bízom meg. Vér és halál szennyezi útjukat, amerre csak járnak, én pedig nem szeretném így végezni. Bármennyire dögös is a csajszi, ennyit nem ér meg. - Ez nem rólad szól – felelem, miközben a falhoz nyom. Könnyedén eltolhatnám, hiszen nem szorít oda, mégse teszem. Tetszik a felállás. Az illata az orromba tódul, én pedig kissé elbódulok tőle. Szeretem ezt az illatot. A haja is nyilván frissen lehetett mosva, hiszen szinte tökéletes minden egyes szála, még annak ellenére is, mennyire meg volt rémülve az elején. Most viszont ismét tökéletes... Mégis miként csinálja? A csókja felizgat, pont úgy, mint legutóbb, mégse esek neki. Erőt veszek hát magamon, majd nagy nehezen eltolom magam elől. - Oké, csak hogy tisztázzuk – kezdek bele, némileg keményebb hangot megütve vele szemben, mint eddig bármikor. - Nem ezért vagyunk itt. És különben is, nincsenek emlékeim, ergó esélyes, hogy van valakim. Ha nem bánod, nem szeretnék kockára tenni egy lehetséges kapcsolatot egy kis játszadozásért cserébe. Világos? Baromi jó lehet vele a szex, ez nem is kétséges, én viszont mégis ragaszkodnék ahhoz, hogy valahol valaki talán visszavár engem. Hatalmas lelkierő kell részemről ahhoz, hogy felülkerekedjek a testi vágyaimon, de mégis megteszem. Nincs erőm és energiám Joyce játékszerének lenni. A partnere vagyok, nem a bábja, ezt pedig el kell fogadnia.
- Helyes. Szeretek egyedi lenni. – Trillázok vissza önelégülten belekapaszkodva a saját övembe. Olykor bizony nagyon fiús tudok lenni, abból kiindulva, hogy eddig nem igazán leltem legyőzőre, s mindig ki tudtam harcolni, hogy én legyek az alfa, így nem csoda, hogy enyhén szólva is provokatívan állok a világhoz. – Barátaim nem igazán. Egy-egy párom igen, ideig-óráig. Egyszer volt egy komolyabb, egy ember, méghozzá mugli, aki semmit sem tudott a természetfeletti életemről, még csak azt sem, hogy boszorkány vagyok. Mellette el tudtam engedni magamat, átlagos lánynak lenni, aztán kiderült, hogy alkalmatlan vagyok arra, hogy csak simán Joyce legyek. A véremben van a gyilkolás. Hát tudom, hogy ez szar ügy. – Elég nehézkesen jutunk el a könyvtárába, mert ő nem hoppanál, én meg még sosem jártam ott, így harmadszorra sikerül csak. Próbálok egy könyvárra gondolni, valamire, ami jellemző lehet erre a Davidre, de több különböző könyvtárat is megjárunk, mire bólint, hogy az övében vagyunk. Még az is csoda így, hogy együtt maradunk, és mondjuk nem hagyjuk el a végtagjainkat. Miközben a könyvespolcokat nézegetem, hallgatom a teóriáit. – Igen, szerintem is valaki gazdag, vagy kiemelkedett lehet. Aki tud bánni a vérlényekkel, aligha tudott volna elvegyülni a pórnép között. Kell a pénzügyi támogatás, hogy valaki csak úgy le tudjon vadászni nagyhatalmú bestiákat. – Adok neki igazat, és talán a könyvek között további válaszokra lelünk. Nem tudom, hogy honnan van ennyi mágikus lexikonja, de figyelemreméltó gyűjtemény. Megfordul a fejemben, hogy csak simán megölöm, s mindez máris az enyém, de oly segítőkész, még hasznát vehetem. – Nem is értem, hogy miért segítesz nekem. A saját munkádat feladod, hogy velem legyél? Ez annyira.. édes? – Kérdezem cinkos mosollyal nekinyomva őt az egyik könyvespolcnak, s a karjaimat a nyaka köré kulcsolom, lágyan megcsókolva az ajkát, de fürkészve a tekintetét.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Az igazat megvallva, még soha életemben nem volt dolgom született vérfarkassal – adom a lány tudtára, ezzel is jelezve felé, hogy fogalmam sincs, ők miként élik az életüket. Hogyan nevelik az utódaikat? Nem lehet túl szerencsés az, aki ehhez hasonló családba születik, tekintettel arra, hogy náluk tényleg a túlélés a cél. Szó szerint. Joyce tehát azért lett ennyire határozott nő, mert a kemény élet kemény embereket nevel. - Voltak egyáltalán barátaid? Olyasvalakik, akik még csak nem is sejtették, hogy te mi vagy? Ritkák a tiszta vérű klánok, főleg a nagy múltúak és leginkább rivalizálnak egymással. A született vérfarkasokból álló famíliák nem költöznek egymás mellé, főleg a területi viták miatt nem. Ez minden bestiánál így működik. Tudom, hiszen sokat olvastam róluk. Joyce tehát nem sok barátra tehetett szert, hacsak nem harapta be őket magának, hogy legyen mellette valaki. Nehéz lehetett úgy felnőni, hogy egy normális gyerek se maradhatott sokáig mellette, mert egy idő után mind prédává vált. Vagy ha nem is így történt, de a lány szülei aligha nézhették jó szemmel a hétköznapi játszópajtásokat. - Valakit mégis ki lehetne emelni a tömegből – dörmögöm az orrom alatt, miközben szórakozott mozdulatokkal tologatom magam előtt ide-oda az üres poharamat. - Ez így olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, érted? Nem lehetséges, hogy ő is egy nagy múltú farkas-klán tagja? Egy kiemelkedőé? Elvégre, mégse lehet csupán egy egyszerű harapott vérfarkas, már ha az egyáltalán. Azért itt is működik egy fajta hierarchia... A vér diktál, márpedig az ehhez hasonló kiválasztottaknak meg kell felelniük pár feltételnek. - Elmondom, én mit gondolok – szólalok meg pár másodpercnyi hallgatás után. - A farkasgazda vagy született vérfarkas vagy ha nem az, akkor egy aranyvérű család tagja. A nagy múlttal rendelkezőkre gondolok természetesen. Szerintem érdemes lenne őket szemügyre venni elsősorban. Talán már több évszázada él, ami azért jócskán lecsökkenti a lehetséges jelöltek számát. Bajban csak akkor leszünk, ha ezek a feltételek egyáltalán nem érvényesülnek, hiszen akkor tényleg milliárdnyi gyanúsítottunk lesz, ami lehetetlenné tenné a kutatást. Szívem szerint a muglikat teljes mértékben kizárnám, de ezt sem merem meglépni, hiszen sose lehet tudni. Egyelőre viszont szeretnék a mágusvilágra koncentrálni. - Rendben – állok fel engedelmesen, majd kivezetem a lányt a fogadóból. Én ugyan nem tudok hoppanálni, de ha ő megteszi helyettem, akkor pillanatokon belül egy nagyobb teremben találhatjuk magunkat, több ezer kötet társaságában. És itt nem csak könyvek pihennek, hanem titkos levelezések, nagy mágusok között, melyek évszázadokkal ezelőtt zajlottak. Mellettük poros tekercsek, melyek szinte minden aranyvérű család felmenőit tartalmazzák. Egy eldugott zugban titkos iratok, melyekkel csakis a nálam lévő kulccsal férhetünk hozzá. Még fogalmam sincs, használjam-e Joyce részére, hiszen nem bízom benne teljes mértékben. Azon a részlegen olyan írások vannak, melyeket nem szívesen mutatnék meg számára. - Szerinted mit nézzünk meg elsőként? - pillantok kérdőn a lányra, hiszen nem szívesen nyálaznék át több száz kötetet teljesen feleslegesen. Joyce nyomozott már valamennyit az ügyben, nyilván előrébb is van benne.
- Azt nem tudom, hogy mi célból. Még nagyon az elején járok, örülök, hogy nem talált meg az illető, bárki is legyen az. – Vonom meg a vállamat szőke tincseimmel játszva. Nem vagyok egy félős alkat, de ideje felpörgetnem a falka megalapítását. Túlságosan is beleszületettem a jóba, mindig vérfarkas voltam, nem kellett próbálgatnom az erőmet, hanem tudtam, hogy szinte mindenki felett állok. A szüleim dúsgazdagok, mesés vagyon örököseként még arra a bálra is hivatalos vagyok, a Griffinékhez, ahol jó alkalmam nyilik majd kapcsolatokat építeni. Felmerül bennem, hogy elhívjam ezt a Davidet is, de még túl friss ez a kapcsolat, nem akarom, hogy ott borítsa az asztalt. Szép sorjában inkább, a mi ügyünket külön intézzük. - Dehogynem édes. Nekem esti mese helyett inkább a klánháborúkról zengett az éjszaka. Olykor a sötétben emberalakban is az erdőket jártuk, hiszen tudtuk, nincsen félnivalónk. Kriptákban gyülekeztünk, megtanították, hogyan kezeljem a vérszomjat már kislány koromtól. Nekünk ez volt a természetes. Egész mostanáig. Ez valami.. Egészen új. Más. – Furcsa, hogy pont egy embernek mesélek erről. Egy másik farkas talán a gyengeséget látná bennem, viszont valaki, aki jól bánik a pálcával, akiből sugárzik a vonzerő, megérthet, sőt, még hasznomra is lehet. - Nem figyelsz. Mondom, azért zárom ki Sophiát, mert ő jó ideje a megfigyelésem alatt áll. Ha nem így lenne, pont a törékenysége miatt lenne gyanus. És így bárki lehet a farkasgazda. Ismétlem bárki. – Nem zavartatom magamat, hogy a tenyerébe zárja az ujjaimat, nekem ott is tökéletesen jó. – Könyvtár? Vezess oda! – Csillan fel a szemem, ez igenis jól hangzik, tudtam én, hogy van benne valami plusz, valami igazi adúász. Bár jómagam gyakorlati kislány vagyok, kevés tervezgetéssel, és inkább a nyers erővel élek, de a szüleimnek is van könyvtára, így már számomra korán nyilvánvalóvá vált, hogy ha a farkas elakad, akkor vissza az iskolapadba. Ennek a Davidnek biztosan vannak olyan kötetei, amik nekünk nincsenek.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Arra, hogy másokat zsinóron rángass, ott van az Imperius-átok – dörmögöm az orrom alatt, miközben megvonom a vállam. - Bár, gondolom, abban nincs túl sok kihívás... Ráadásul, az Imperius tiltott varázslat, senki se használhatja, tudomásom szerint még az aurorok is csak külön engedéllyel vethetik be másokon. Könnyűszerrel a nyomára akadnak annak, aki ennek ellenére mégis megpróbálja másokra erőltetni az akaratát. Joyce pedig semmiféle kihívást se találna abban, ha valaki csak úgy engedelmeskedik neki. Jobban szereti a külsejét fegyverként használni, hiszen nőként ebben bízhat a leginkább. Egy bájos pofi többet ér, mint a tudat, hogy a szépséges idegen egy vérszomjas fenevaddá alakulhat. Inkább el se képzelem a másik kinézetét. - És mi célból? - pillantok a szőkeségre, hiszen minden lény, amely valaha is létezett a világon, valamilyen céllal, küldetéssel született. És itt nem a vámpírokra, tündérekre, vélákra és vérfarkasokra gondolok, hanem azokra, akik náluk is különlegesebbek. Akik nem csak úgy megfertőződnek, hanem már eleve ezzel az erővel jönnek a világra. A maga nemében Joyce is ritka, ezt nem tagadom, hiszen ő született vérfarkas, de nála is ritkább az, akik úgy irányíthatja őket, hogy közben a kisujját se mozdítja. - Valami küldetésüknek lennie kell, nem igaz? - teszem fel ismét a kérdést, miközben egy pillanatra elkalandozom. Számomra unalmas a mágiatörténet, nem igazán kedvelem a varázslat elméleti oldalát, de ha – Joyce szerint legalábbis – ez a valami nem egyedi eset, akkor kell lennie valamilyen nyomnak. Talán valaki valamikor beszámolt már ehhez hasonló emberről, csak mindenki más babonának tarthatta. - Nem meséltek a szüleid kiskorodban mendemondákat a vérfarkasokról? Kissé idegennek érzem eme szavakat a saját számból, de fel kell tennem a kérdést, hiszen ő nőtt fel abban a környezetben. És, mint minden népnek, népcsoportnak, minden bizonnyal a vérfarkasoknak is vannak saját hőseik. Legyen az kitalált vagy valós személy, de kell lennie. Talán olyasvalaki is akad köztük, aki egyesítette a sok vérlényt több évszázaddal ezelőtt, ezt pedig mese alakban adták tovább egymásnak a generációk. - Kizárod ezt a Sophiát, mert törékeny, de egy alsós kisgyereket simán megvádolnál? - vonom fel a szemöldököm, miközben elkapom az ujjait, melyekkel cirógat és gyengéden elvonom az arcomtól, noha nem engedem el. Szinte el is felejtem, hogy ujjai az enyéim fogságában vannak, majd pár másodperc múltán megszólalok: - Gyakorlatban? Sehogy – csóválom meg a fejem, hiszen nem vagyok harcos, csak nyomozó, semmi tapasztalatom sincs a dolgok gyakorlati részét tekintve. - Elméletben azonban talán a hasznodra lehetek. Van egy könyvtáram – szólalok meg óvatosan, miközben azon rágódom, mennyire lenne jó ötlet Joyce-t beleavatnom ebbe. - A megbízóim adták meg a hely koordinátáit, elég komoly kis gyűjtemény és mivel hivatalosan még nem adták ki az utam, talán körülnézhetnénk ott. Egyelőre nálam a kulcs, vegyünk onnan kölcsön pár kötetet. Reményeim szerint van ott olyan is, ami segíthet a kérdéseink megválaszolásában. És ha elkapjuk azt a valamit, nem is lenne kötelező elpusztítanunk. Hasznát vehetnénk, hiszen a varászvilág már régóta félelemben él a vérfarkasok miatt. Ő elejét vehetné a további vérengzésnek.
- Nem is tudom, bármitől, amely esetben nem az én elképzeléseim szerint alakul a jövő. Másra kényszeríteni az akaratomat, csodás dolog. A számomra kiszámíthatatlan.. rémisztő. – Még egy hozzám hasonló fenevadnak is lehetnek nagy ritkán kétségei, lehet, hogy most jött el ez a pillanat. Kevés gyengeségem van, és mindent, mindenkit túlélek, ez már csak abból is egyértelmű, hogy több falkám veszett már oda, de én élek, s virulok. Ám a környezetem.. mintha egy labirintust kirakhatnék azok koponyájából, akik ideig-óráig hozzám csapódtak, de elhullottak, mint a legyek. Vajon jó ötlet, hogy a szimpatikus fiatal férfit is a csáberőmbe fűzöm? – Akár.. de az is lehet, hogy farkasgazdák mindig is léteztek, csak nagyon ritkán született egy. Mondjuk egy a százmillióból. Lehet, hogy aki az árnyak között rejtőzik, olyan csillag-együttállást tudhat magáénak, hogy mindeddig nem talált legyőzőre. Igaz, én sem. – Fejezem be csalafinta mosollyal, mert bár nem tudok csak úgy vérlényeknek parancsolni, de más farkasokra alfaként nagyon jól rá tudtam erőltetni az akaratomat. És hát csellel ezt a farkasgazdát is el lehetne pusztítani. Legalábbis hinni akarok ebben, mert különben fel is adhatom. - Nem tudom, hogy vajon ez a Sophia lenne-e a farkasgazda. Ha a szimatom nem csal, akkor nem. Törékeny, és veszélytelennek tűnik, ami jó álca, de van egy kémem aki folyamatosan figyeli, és tudnánk róla, ha másokra kényszeríti az akaratát. Van egy pasija, aki szintén vérlény, de maximum őt irányítja. Másokat nem. Ám a farkasgazda ettől még lehet valaki álcában, akiről nem is feltételeznénk. Valami alsós kisgyerek.. Te hogyan tudnál segíteni David? – Cirógatom most meg az arcát, manipulációtól függetlenül hálás volnék, ha segítene felfedni azt, aki a Roxfort környékén ilyen mértékű hatalomra tör, és akár engem is elpusztítana.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Hát persze – horkantok fel félig gúnyosan, félig nevetve, miközben a szőkeség immár komoly vonásait figyelem. Nem vagyok egy egyszerű eset, engem nehezen lehet irányítani, még abban az esetben is, ha a múltam a tét. Ha Joyce mellett is befuccsol a dolog, hát fogom magam és arrébb állok, de nem fogok a végtelenségig mögötte loholni, mint valami hős lovag, csak azok miatt, amiket a kirakatba pakol. Jól néz ki, kár is lenne tagadni, minden pasi tekintete megakad rajta, de hogy emiatt behódoljak neki... Nevetséges. Az pedig, ami, még többet nyom a latban. Én és ő soha az életben nem leszünk egy oldalon, az tény. És hogy egy magafajta irányítson engem, az ki van zárva. Ember vagyok, ő pedig vérfarkas, ráadásul született. Tudok egy-két dolgot a fajtájáról, sok rémtett írható a számlájukra. Már maga a közös munka is hatalmas lépés részemről az ügy érdekében. - Szóval itt leginkább attól félsz, hogy téged is zsinóron fog rángatni valaki? - vonom fel a szemöldököm, hiszen számomra eddig ez jött le Joyce mondandójából. A lányt nagy eséllyel nem érdekli az ilyesmi, egészen addig, amíg ő is áldozattá nem válhat. Kifejezetten idegesítheti a tény, hogy van valaki a világon, aki még felette is hatalmat gyakorolhat. Kellemetlen érzés lehet, annyi szent. - Talán valamilyen tiltott vérségből született – összegzem az első gondolataimat. Ez ugyan kifejezetten ritka, mi több, még soha nem volt példa ilyesmire, de elméletben igenis létező dolog. Elméletben. - Talán minden felmenője valamilyen különleges képességgel rendelkezett, amelyről nem is tudtak, benne pedig egyesültek ezek a tulajdonságok és az tette azzá, ami. Esetleg egy új képesség bukkant fel benne, mondhatni ő az egyetlen, aki birtokolja, a varázsvilág pedig még csak nem is hallott róla. Számtalan lehetőség lehet arra, hogy miért pont az lett, aki, nem tudom... - csóválom meg végül a fejem tanácstalanul. Sok mindent nem tudok arról a Sophiáról, emiatt nem is igazán járhatom körbe a dolgot. Minden, amit mondtam, felvetés csupán, elméleti síkon mozogva. - Értem – sóhajtok fel, ujjaimmal az asztalon dobolva, miközben szemet hunyok afelett, hogy Joyce falkát akar szervezni. Itt és most nem ez a fontos. - Esetleg vannak csatlósai? - dobom fel a következő kérdést, amely talán nyomra vezethet minket. - Sok olyan ember él a világon, aki nem öl, nem piszkítja be a kezét, de másokat szemrebbenés nélkül felkér rá. Hívei, ha tudnak a képességéről. Vagy valaki más, akiről a lány tényleg nem tud, de ő tud az ő létezéséről. Rengeteg variáció létezik, pont emiatt nem egyszerű a dolog. Az is lehetséges, hogy valaki tőled akarta megvédeni, nem gondolod? Jelentettél közvetlen veszélyt arra a lányra?
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Mert ha igen, akkor esélyes, hogy Joyce falkája azért lett célpont, hogy azt a bizonyos Sophiát megvédjék a szőkeségtől.
Túl könnyen átlát rajtam, ami idegesít, hiszen csak azért teheti meg, mert kiestem a szerepemből. Eddig mindig oly magabiztos voltam, hiszen nem találtam legyőzőre, még akkor sem, ha mindig elpusztult a falkám, mert én túléltem mindent. Ám most megérintett az elmúlás szele, és egy hihetetlenül megrémít. De David jól látja, szépen felépítettem azt az életet, amit a külvilágnak mutatok, mert olykor el kell játszanom a törékeny szépséget, máskor pedig a kőkemény vezetőt, de legbelül egyik sem én vagyok. Nekem is vannak bizonytalan pillanataim, de ezt úgy kommunikálom le, mintha csakis a pillanatnak élnék, a vágyaimnak, az ösztöneimnek, holott ennél tudatosabb félelem szokott kerülgetni, hogy nem vagyok a saját sorsom kovácsa. De most ki is kellett mutatnom, ezért is rendezem gyorsan a vonásaimat, s máris a megszokott csábos mosoly ül a pofimon, a mozdulataimból pedig az erő, s az érzékiség sugárzik. Még csak az kéne, hogy bárki is igazából gyengének tartson. Ha David társamul szegődik, be kell hódolnia. - Nekem be fogsz. Pontosan tudod, hogy mivel jár, ha a kedvemre teszel. – Bólintok gyengéd trillázással a hangomban, aztán eltűnödve iszom bele az ismételten megrendelt italba, hiszen én magam sem tudom, mit is mondhatnék. Miközben a hajammal játszom, megfogalmazom a választ. - Valahogy ő képes arra, hogy ráerőltesse az akaratát másokra. Olvastam erről, Farkasgazda. De ez nem lehetséges, hiszen én a születésemtől kezdve birtoklom a tudást, de aki Farkasgazda, nem átkozott, hanem valamilyen rejtett, netán örökölt képesség folytán érzi a vérlényeket. Sőt, irányíthatja őket. De hogy mitől lenne kiválasztott az a lány? Nem tudom, de semmi jót nem jelent. – Húzom el szépen metszett számat, s olykor a tükrömbe pillantok, hogy nem kenődött-e el a sminkem. Nem jó nekem most sokáig egy helyben maradni, főleg ha préda vagyok. – Csak azt tudom, hogy akiket be akartam szervezni falkába, halottak, vagy rettegnek. Ritkítja valaki a soraikat. És nem ez a Sophia az. Már figyeltetem, és ő nem gyilkos. Legalábbis most még. – A fajtátokat szóra kissé szúrósan nézek, furcsán fogalmaz ez az ex magányomozó. Mintha irritálná, hogy mi vagyok. Pedig ő még nem is látta a bestia alakomat, az emberi viszont a kedvére van.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nagyon úgy néz ki számomra, hogy Joyce életében fontos a látszat, hiszen pillanatok alatt képes rendezni az arcvonásait. Ismét az ismerős tekintet, legalább ma már van valami, amiért érdemes volt felkelnem. Jobban szeretem, amikor magabiztos, amolyan mindent leigázok-alkat, semmint az a letargikus nő, aki az imént éppen csak beesett a küszöbön. Így azért már én is teljesen másként állok a dologhoz - Kettőt – egészítem még ki szóban a szőkeség mozdulatát, hiszen azért számomra is jól esne még pár pohár ital. Feldobja a hangulatot, annyi szent és ha már itt ülünk, akkor miért ne használnám ki az alkalmat? Szeretek inni, társaságban még inkább, habár Joyce mellett észnél kell lennem. Nem hiányzik számomra, hogy egy mámoros pillanatomban egyszer csak a földre omoljanak a beleim. Vérfarkas, szóval nem bízom benne. Tőlem aztán vega vérlény is lehet, akkor se lesz a szívem csücske. - Senki parancsait se követem – vetek egy pillantást a lány felé a lehető legkomolyabb arcot vágva, majd folytatom: - Teszem a dolgom, ha valami hasznom válik belőle, ennyi. Ha érdekes számomra a sztori, szó nélkül benne vagyok. Elvégre, amióta csak magamhoz tértem a kómából, az izgalmat kerestem az életemben, mintha azokkal képes lennék helyettesíteni a homályos foltokat. Unalmas ügyeket nem vállaltam el, noha a legutóbbiról semmit se tudtam, pont az volt benne a legérdekesebb. Melyik nyomozó lenne képes elmondani magáról, hogy olyan ügyben nyomoz, amelyről még ő se tud semmit? - Akkor csak szépen sorjába... - szólalok meg, amint Joyce befejezi a mondandóját. - Mi olyan érdekes abban a lányban? Talán én se ismerem személyesen, csak kutattam utána annak idején? Köze lenne mindennek a balesetemhez? Ha ez így van, akkor Joyce elég szerencsésen megúszta a kis kalandot, egészen idáig. Lenne értelme belekeverednem ebbe az egész ügybe? Azonban, ha jobban belegondolok, ez egy nyom lehet a múltamhoz, még abban az esetben is, ha talán veszélyes. - És nem tudod, ki az illető? - húzom magam elé az egyik italt, amint a pincér kihozza azokat, majd egy csapásra felhajtom a löttyöt. - És mi köze ehhez annak a Sophiának? Talán ő az a valami? Vagy miként akadtál rá? Elvégre, a csajszi után kutakodott, majd rálelt arra a fenyegető lényre, vagyis a kettő valamilyen úton-módon összefügg egymással, nem igaz? Vagy Sophia maga a fenyegető lény, vagy a birtokában van valami, ami rámutat a létezésére. Mindenesetre, a szöszire a frászt hozza, ez tény. - Nem mondanám, hogy nem örülnék annak, ha valaki kordában tartana titeket, esetleg kiirtaná a fajtátokat, de... Gondolom, ez nem csak teljes mértékben titeket érint, nincs igazam? Van egy olyan érzésem, hogy az engedelmeskedő vérlények csoportokba állva sokkal nagyobb kárt okozhatnak a varázsvilágban, mint ennyire szétszakadva.
Úgy fest, alaposan alábecsül, ha azt hiszi, hogy így árthat nekem. Csak mert én is képes vagyok megrémülni, ha olyannal találkozom, amely lényegesen erősebb, mint bármi az előéletemből, ez még nem jelenti, hogy az ismert világgal nem tudnék elbánni. Visszatér arcomra a már megszokott csábos, de erős sugárzó mosoly, sikerül rendezni a vonásaimat, nem hagyhatom, hogy bárki is gyengének tartson. Az üres pohár után máris intek a pincérnek, hogy jöhet a következő. Nem szokásom lerészegedni, az alkohol csupán megjáratja a véremet, felpezsdít, szükségem van rá. Oldalra döntöm a fejemet, ahogyan beletúrok szőke tincseimbe. – Akkor mostantól szólóban nyomod? Ez érdekes, mert úgy tűnt, szeretsz parancsokat követni. De így lesz időd az enyémekre. – Simítok végig az állán, hiszen már régóta szükségem van egy kezes segítőre. Átváltoztassam vajon? Az átok okozta átszokás nem túl gyors, nekem pedig nincs időm, sem pedig kedvem a szenvedésével törődni. - Mondtam én, hogy van értelme társulnunk. – Nevetek fel most már magabiztosabban, kezdem visszanyerni igazi önmagamat. Veszek egy nagy levegőt, és kihúzom magamat, hogy jobban látszódjon a testem körvonala, hiszen ez a legerősebb fegyverem. – A két ügy talán összefügg. Ezt a Sophiát kutatom, de valaki sokkal erősebbet találtam. Valaki.. képes a vérlényeket igába hajtani, és aki ellenszegül, annak annyi. Nem tervezem korai halált, úgyhogy gondolhatod, hogy mennyire nem jön most jól ez nekem. Máris a nyakamon érzem a mancsait. Sosem tapasztalt, pocsék érzés. – Vallom be, hiszen még én is lehetek sebezhető, de lássuk, hogy akkor kiszemeltem mit szól mindehhez. Ő maga sem tűnik félős alkatnak, hátha ténylegesen is a hasznomra lesz.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Elsőként észre se veszem a lány csapzottságát, hiszen szó szerint átsiklik felette a tekintetem, amikor benyit az ajtón. Csupán akkor tudatosul bennem, hogy ő Joyce, amikor már előttem áll és felhajtja az italt, amit neki rendeltem. Szikrányi sincs benne abból a lányból, akit nemrég megismertem, ráadásul halvány nyoma sincs annak az állandóan körülötte lévő veszélyérzetnek, amit akkor és ott érzékeltem. Egy egyszerű lány, rendezetlen hajjal, aki próbálja az öltözködésével kompenzálni a gyengeségét, ez azonban itt és most nem sikerül neki. Az arca sok mindent elárul számomra, egy pillanatra még az is átfut a fejemen, hogy ő talán nem is Joyce. Hasonlít, de mégse ő az. - Mégis mi... - kezdek bele a várható kérdésbe, noha őszintén szólva, nem igazán érdekel vagy hat meg a lány sorsa, de a szembetűnő változás ezt hozza ki belőlem. Az italomat már én is felhajtottam, habár nemsokára szükség lesz talán még egyre. Joyce arcát elnézve legalábbis mindenképp. Szemet hunyok viszont a kérdésem felett, ráér még pár perc erejéig, hiszen a szöszin látszódik, hogy nagyon nem szeretne most erről beszélni. Kap hát egy kis időt részemről, amíg összeszedi magát annyira, hogy megossza velem a dolgait. - Semmi extra – vonom meg a vállam, az üres poharam szélén táncoltatva ujjaim, majd ismét a szőkeség arcára pillantok, a pár nappal ezelőtti énjét keresve. Ő azért szimpatikusabb volt, mint a mostani, ez tagadhatatlan. Ez a rémült kislány rám a frászt hozza, hiszen azt jelenti, hogy olyasmivel akadt dolga, ami felett képtelen uralkodni. Szükségtelennek érzem hát az ezüst tőrt, ami jelen pillanatban is nálam van, hiszen a mostani Joyce-t szabad kézzel is képes lennék elintézni. - Bedobtam a törölközőt, habár ez még nem hivatalos, hiszen a munkáltatóim még nem küldtek választ – felelem fapofát vágva, de egyébként sem hat meg a felmondásom. Időtöltés volt ez, semmi más. Az ügy nem érdekelt igazán, hiszen semmi háttérinfót nem tudtam róla egyébként sem. A múltam felderítése sokkal fontosabb és ha ehhez Joyce kell, akkor vele szövetkezem. - Most azonban te jössz. Mi történt? - teszem fel a kérdést kissé hangsúlyosan, melyből a lány könnyen érezheti, hogy nem fogok csak úgy leszállni a témáról, amíg választ nem kapok a kérdésemre. - Olyasmibe nyúltál bele, amibe nem kellett volna? Nem hiszem, hogy köze lenne a múltamhoz, hiszen csak egy név érdekel, amit nemrég említett számomra, hacsak az a Sophia nem egy veszélyes alak. Nem, Joyce nem ebben az ügyben nyomozott, hanem valami másban utazik jelenleg is. Belefutott valamibe, amibe nagyon nem kellett volna. Talán pont itt érnek össze a szálak és pont ez az az ügy, amiben nekem is nyomoznom kellett. Sötétben tapogatózom, hiszen a megbízóim tényleg semmilyen információt sem adtak ki erről az egészről, de elég veszélyes lehet ahhoz, hogy közöm legyen hozzá. Érdemes lenne beleásni magam. Talán.
Aktuális viselet 