2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Jól ismert és közkedvelt fogadó. Meleg és kényelmes, folyton tele van, és remek vajsört adnak, bár kaphatunk lángnyelv-whiskyt, violalikőrt, forralt mézbort, ribizlirumot és még meggyszörpöt is szódavízzel, jéggel és ernyővel. A tulajdonos Madam Rosmerta, akinek bájai nagy hatással vannak Ronra (már amikor nincs az Imperius hatása alatt.)
- Ugyan... ez nem... szükséges - motyogom, némileg talán zavartabban is a kelleténél Eddie felvetése hallatán. Fogalmam sincs, hogy egy ehhez hasonló helyzetben mit is kíván az illem... Nem vagyunk gazdagok, de szegények sem, apám világéletében a mágiaügyi minisztériumban dolgozott és mellette még plusz munkát is vállalt, szóval inkább mondanám az életünket átlagosnak. Mégis, a pénz és a vagyon gondolata mindig is csábított, hiszen az emberek többsége szereti a könnyebbik utat járni, de hogy mással osztozni... Be kell vallanom, én vagyok olyan önző, hogy ezt a javaslatot nem tettem volna meg azonnal. Elképzelhető, hogy a közös kaland után, amely jelenleg vár ránk, kicsusszan a számon, de az elején semmiképp sem. - Szerintem tökéletes - biccentek egyet Simonetta magyarázata hallatán, a működésbe lépett varázslat hatása láttán pedig némi elégedettség tölt el. Hátha még a smaragd gyűrűt is észrevenném! Mégis, nem én vagyok az, aki felfedezi a puding maradványai között, hiszen más, sokkal fontosabb dolgom akad, amely végül - ki hitte volna? - semmire se vezet. Az auror elszelel, én pedig kábán pislogva meredek csupán utána, a hirtelen jött meglepetéstől pedig még egy épkézláb sértés se jut eszembe, amelyet utána kiabálhatnék. - Váó! - nyögöm ki végül kábán, amint sikerül magamban napirendre térnem a dolog felett és feldolgoznom, hogy az ismeretlen alak esélyesen csak hazudott, hiszen az, hogy egy auror ennyire nemtörődöm legyen azokkal szemben, akiket meg szeretne védeni... - Zöldfülü a köbön - motyogom még megvetésem jeléül, majd a kulcsot a zsebemből a nyakamban lógó láncra fűzöm, végül helyezem vissza a helyére és rejtem újfent a pólóm alá. Azt hiszem, sokkal nagyobb biztonságban van ott, mint a zsebemben, ahol bármikor eltűnhet egy ilyen nagy tömegben. - Nagyon úgy tűnik, hogy itt nem lesz semmiféle előadás - sóhajtok fel, de azért engedelmesen indulok meg a lányok után, lehetőleg sereghajtóként, hogy mégse a legkisebb menjen már leghátul. Na, nem mintha én olyan sokkal veszélyesebb jelenség lennék... A pálcám végén fellobban a lumos és - miközben haladunk előre - a talajt kezdem el vizsgálni a tekintetemmel, valamiféle nyomokat keresve rajta. Ki tudja, talán nem sokkal előttünk járt itt valaki és ezt a Kalaht elég apró szerzetnek képzelem el magamban, de még ha nem is az, nyilván eltérő a lábnyoma a mieinktől, szóval az is lehet, hogy sikerül kiszúrnom.
Én a szemüveget tettem el, mert azt adták nekem. A térképnek nem sok haszna lenne pont nálam lássuk be. Aztán viszont Simi visszakérdezésére akaratlanul is elnevetem magamat. - Nem, Kalah, ha szembesítjük, csapdában érezheti magát és hiába vagyunk többen, nem biztos, hogy reálisan gondolkodna, mint egy csapdába esett állat. Nem Miley az... állat. - halkítom a nevetést a végére kuncogássá. Mázli, hogy a másik kettős elment faggatózni, így legalább ezt most nem hallották, talán a lánynak nem esett volna jól a dolog. Eddie felajánlása viszont igazán kedves, ami az osztozkodást illeti. Szó se róla az én családomat sem veti fel a pénz, de soha nem is voltak különösebban hatalmas vágyaim. A ruháim sem kifejezetten divatosak, inkább az átlagos vonalat képviselem, hiába hogy amúgy a külsőmben bőven akadnak nem átlagos vonások, ha csak a jellegzetes vörös hajat nézzük, ami azért nem olyan gyakori. - Annyira azért mégsem aggódik a testi épségünkért... - jegyzem meg, miután az auror csak úgy lelép. - Már, ha az volt, akinek mondja magát. Azt már tudjuk, hogy ez a Kalah ügyesen rejti el a valódi arcát. - az is lehet, hogy ő volt, csak így akart minket lekoptatni, vagy pont hogy a csapda felé terelgetni. Ezt azt hiszem csak akkor tudjuk meg, ha majd odaértünk, addig még erősen rejtély a dolog. A magam részéről tehát az ajtófelé indulok, maradok akkor Simonetta mellett, ha fáklyát ragadna, én magam nem teszem meg, hanem a pálcámat veszem elő. Jó, ha van egy szabad kéz és persze figyelek a hangokra. Jó eséllyel az én hallásom a legélesebb, hogy a leghamarabb szúrjam ki, ha közeledik valaki, vagy mi közeledünk valami veszélyhez. Max pedig előttünk halad néhány lépéssel.
Trinity megnyomja a titkos ajtó gombját, a járat feltárul, innen már jobban érezni lehet a virág illatot a mélyből. A járat sötét lenne eredetileg, de a tartókban fáklyák égnek, mintha tényleg nemrég járt volna itt valaki. A térképen Eddie ha megnézi, egy új szó jelenik meg, mintha csak akkor fedné fel magát, ha direkt keresik: kripta! Pont abban a járatban lehet, amelyet megtaláltak! Viszont mellette a térképen egy másik rejtett kis szoba is megmutatja magát: laboratórium felirattal. Miley tehát megtalálja az aranykulcsot, s amikor Etta lerontja a tartósítást, legnagyobb megdöbbenésükre az egyik puding formájú süti, amikor összesik, valami csillan a mélyén a tésztában, pont egy olyan alakú, és méretű kulcs, mint amit Miley is talált, ezúttal egy smaragd! Elindulnak tehát kifelé, az árussal beszélni, akiről kiderül, hogy török auror úgy inkognítóban. - Sosem láttam ezt, de nem is értem, az életeteket akarom megvédeni, ostoba kölyök.. - Nem is felel Ettának a vérmágiával kapcsolatban, pedig egyébként logikus lenne összedolgozni, mert vagy túlaggódja a dolgot, vagy csak magának akarja a dicsőséget. Végül legyint, mint akit nem is érdekel ennyire a dolog, otthagyja őket, s eltűnik a tömegben, mert az előadás kezdődik, hangos csengőszó jelzi, hogy mindenki üljön most már a helyére.
- Az ital is 1978, hűha. - mondok már csak ennyit, az összes körülmény nagyon, nagyon gyanús, de nem vagyok valami nagy nyomozó, szóval sokkal több infó kell nekem ahhoz, hogy bármi többet összefűzzek. A szerelmi sokszög mondjuk mindig, minden korban foglalkoztat, szóval azon serényen kattogok, hogy mi történhetett Kalah-val és a kiszemeltjével, mi köze lehet mindennek mindenhez. Amikor Miley rákérdez tudok-e bűbájjal vizsgálgatni kicsit elgondolkozom. - Még csak most kezdem a szakot, de ha valami bűbáj van rajtuk, akkor lehet egy finitével lebomlik róla. - jut eszembe egyelőre ennyi, és a pálcámat elővéve a kajás asztalra fordítom. - Bár szerintem csak a frissentartót fogom leszedni róla, de megérdemlik, ha megrohad. Finite incantatem! - használom az asztalra, a megmaradt édességekre, mindenre, mert ha a csokibéka igazi én meg elrontom a bűbájt, ami a kártyán van Eddie biztosan sírva fakad. - Ha nem lenne olyan... fura a tekinteted... azt hinném, hogy neked van a legjobb látásod mindannyiunk között. - suttogom félhangosan Trinity-nek, amikor előkerül a titkos ajtó, vagy legalább is felhívja a figyelmet rá, hogy ilyen is akad. Megint nem akarok a megjegyzéssel bunkó vagy érzéketlen lenni, csak egyszerűen kiszalad, ezúttal még féltékenység sincsen mögötte azzal szemben, hogy nem én vettem észre - kivételesen. Amikor Miley a szőnyeg alatt talál valamit, ami első ránézésre aranykulcsnak tűnik kissé összeráncolom a szemöldököm, én is úgy érzem, hogy arra kéne továbbhaladni, amerre elhagyta a gazdája a kulcsot, de Miley és Eddie megrohamozza az idegent én pedig Trina mellé lépek, hogy belekarolva, ha hagyja, irányba állítsam, de a megjegyzésére erősen bután nézek. - Állat? Milyen állat? Ja, hogy Miley? - kérdezek vissza halkan, míg betérünk egy félreeső sarokba, hogy meghallgassuk a mondanivalóját. Az édes virágillatot meghallva kicsit elhümmögök, de még kell két perc, mire megvilágosodom. Az alak nevéről nekem mondjuk inkább az arab sejkek jutnak eszembe és az, hogy onnan MÉG nincsen testvérem, de azért meghallgatom a többiekkel egyetemben és amikor elér oda, hogy Kalah barátnője konkrétan halott, le is esik a tantusz. Nem akarom az idegen előtt mondani, de Trinity-nek kicsit meghúzom a ruhaujját vagy a derekán a pólóját, hogy a füléhez hajoljak. - Kiszagoltad a járatot a kriptába, tuti. - susogom, ameddig Miley valami rajzot mutogat a fazonnak, Eddie pedig már szolgálatra jelentkezik. Mondjuk én egyikünk vérét se zárnám ki és főleg nem azét, aki örökbefogadott, hiszen neki van szó szerint a legnagyobb esélye, hogy valami random sokadági rokon legyen, akinek ismert a családfája, az tudja, hogy nincs ötven éve halott nagynéni/nagymama sehol. Kicsit felsóhajtok, próbálok én is nagyon hasznosnak tűnni, hogy ne tessékeljen ki minket. - Amikor azt mondja, hogy a vérük kell, akkor... egy-két cseppről beszélünk, ugye? - kérdezek vissza, egy kicsit nyelve, aztán remélve, hogy igenlő a válasz, folytatom. - Mit árthat, ha kinyitjuk az ajtót? Visszahozni úgy se tudja, de tuti megjelenne azonnal megnézni, hogy mi van, maga meg tudomisén, azonnal lecsukhatja, ilyesmi. Röviden, legyünk csalik? - kérdezek rá, de igazából csak nem vagyok hajlandó távozóra fogni ahelyett, hogy megnéznénk a Trinity általá talált folyosót és beszéltetni akarom a fickót, hátha még valami fontosat megoszt velünk. Még nem volt részem semmilyen durva kalandban, szóval őszintén eszembe se jut, hogy képes lehetne feltámasztani az ötven éve halott szerelmét, szóval miért ne nyithatnánk ki azt az ajtót? Kivéve... ha a vér teljes kivéreztetést és halált jelent...
Hát talán nem a leggusztább gondolat, hogy az ételeken frissentartó bűbáj lehet, de végülis igaza lehet Ettának. Ettem már frissebb csokibékát is, bár így sem volt éppen rossz a dolog. Erről azonban teljesen el is vonja a figyelmemet a kártya, amit találtam. Meg úgy minden másról is, a teljesség kedvéért. Nekem sosem volt akkora mázlim, hogy ilyesmiket kifogjak. Legalábbis mostanáig. És lássuk be, árvaként a pénz sem vet fel éppen. - Várj megnézem... Igen... azt írja, hogy 1978-ban adták ki a kártyát. - válaszolom meg Etta kérdését, bár nem tudom pontosan, hogy ez miért is lehet ennyire fontos. Azt leszámítva, hogy ettől csak még értékesebb lehet a kártya, és tényleg egy 78'-as csokit sikerült betömnöm magamba. Azért akaratlanul is mosolygok rajta, hogy a többiek rajtam mosolyognak, és bíztatnak a többi béka elrakására. Ki tudja? - Ha olyan értékes, mint gondolom, és sikerül túladni rajta jó áron, akkor egyenlően osztozunk, oké? - mosolyodom el, hiszen együtt találtuk ezt a helyet, és együtt jöttünk ide, tehát ha úgy vesszük, akkor minden szerzeményünk közös. Meg sem fordul a fejemben, hogy csak magamnak akarjam az értékes lapot, vagy az árát. Akkor simán zsebre is csúsztathattam volna, és senki se tudta volna meg soha. De nem is lett volna túl szép tőlem. Nincs bennem semmi irigység, szívesen osztozom, bár legtöbbször nekem sem jut túl sok. De ami igen, az mindenkié aki éppen a környezetemben van. Legtöbbször persze simán csak édességről van szó, de akkor is. Az pedig nem igazán fordul meg elsőre a fejemben, hogy ez is hamis lehet, mint az aranyjegyek, bár ha igen, akkor meg nem vesztettünk semmit, nem igaz? Amikor Miley Trinityt említi a térképpel kapcsolatban, egy pillanatra a két lány között kezd járni a tekintetem. Ha valamelyikőjüktől megkapom a térképet, akkor ránézek, hogy jelöl-e titkos utakat, vagy rejtett átjárókat, esetleg onnan, ahonnan Trintity a fura virágillatot érzi. Vagy tényleg csak egy najából felületes térkép, amin csak a fő vonalak vannak meg. Bár maga a temető szó számomra sok jót nem idéz fel. Leginkább csak a szüleim temetését. Így ezt igyekszek is kizárni a gondolataimból, és másra koncentrálni. Miley pedig segít is ebben azzal, hogy odébb áll az árushoz. Én pedig követem, mivel magára hagyni azért nem akarom. Nem hiszem elsőre, hogy veszélyes lehetne, de ha mégis? Ahogy az auror beszélni kezd elsőre nem látszik rajtam, hogy ne hinnék neki, de azért kicsit megvonom a vállam. - Az én véremmel sokra nem megy valószínűleg. Örökbefogadtak. De az apukám varázsbajelhárító volt, szeretném, ha büszke lenne rám. Szeretnék segíteni. - osztom meg az információt a többiekkel, és a török fickóval is. Bár ez az egész sztori kezd egyre bizarrabb lenni. Először kisiklott szerelmi történet, most meg szerelmi történetből lett gyilkolászós horror? Nem tetszik ez nekem, akár igazi a török auror, akár ő maga akar átverni minket...
- Hm? - pislogok párat Eddie magyarázata hallatán, hiszen szerény személyem inkább csak eszi a csokibékát, a lapok pedig általában valaki másnál kötnek ki, mert nem igazán értek hozzá. - Örülj neki, túladhatsz rajta - vonom meg a vállam, hiszen valamiért még csak eszembe se jut, hogy vannak emberek, akik a ritka lapokat megtartják... Elvégre, akkor nincs semmi értelme egy értékes lapnak, nem igaz? Az érte kapott pénzt azonban arra költi, amire szeretné. Nem vagyok gazdag, én a kölyök helyében kihasználnám a helyzetet. - Tedd el mindet és később megnézzük - vetem fel Eddienek, hiszen jelen pillanatban talán tényleg nem ezzel kellene foglalkoznunk, akármennyire is csábító ama gondolat, hogy csokibéka-evés közben gazdagszunk meg. - Bár, az aranyjegy se volt valódik, akkor ez... - harapok tűnődve az ajkamba, majd pillantok Simonetta irányába. - Meg tudnád esetleg vizsgálni valamiféle varázslattal? - teszem fel a kérdést, hiszen az ő érdeme eddig minden, ami a jegyekkel és a látványmágiával volt kapcsolatos, vagyis nagyon is ért a bűbájokhoz. Vagy Eddie piszok nagy mázlista vagy ez is csupán egy újabb trükk? Akármi is legyen erre a válasz, jobb, ha mi magunk járunk a végére, még mielőtt kiderülne bármi is, mert az - sejtéseim szerint - nem lesz túl kellemes. - Hmm... úgy emlékszem, Trinitynél van... - tapogatom azért végig a zsebeimet és túrok bele, hátha mégis meglelem azt, amit Eddie kér, majd nyújthatom át számára, ha sikerrel járok. Végül újfent a szőnyegekkel foglalkozom, majd emelem a magasba azt, amit találtam: - Ez az! - ujjongok azért egy sort és ha valaki szeretné, még meg is mutatom, majd veszem alaposabban szemügyre, hátha akad rajta valamiféle motívum vagy bármi véset. Nem sok időm akad viszont tanulmányozni, pár perccel később már a kinti árussal találom szembe magam és meglepetten kiáltok fel, amikor arrébb húz, csakis akkor megnyugodva, ha már a többiek is a közelbe értek. - Hát ha ilyen ostoba, akkor nincs nagy veszély - jegyzem meg némileg megkönnyebbülten, majd nyúlok a táskámba és halászok elő belőle egy papírt és tollat - mugli verziót - majd, ha találtam a kulcson bármiféle mintát is, lefirkantom és nyomom azt az árus orra alá, ha pedig nem, akkor a kulcs formáját igyekszem megörökíteni. Akár auror, akár nem, annyira hülye nem vagyok, hogy a kulcsot lóbáljam előtte. - Ezt ismeri? Az egyik falra volt ráfirkálva a VIP-páholyban - füllentem szemrebbenés nélkül. Én nem érzem ugyan, hogy nem bízhatunk meg benne, de azért szorult belém ennyi óvatosság.
Bár fülelek, de Eddie akaratlanul is elvonja kicsit a figyelmemet, amikor felkiált a csoki evés közepette. Majdnem megkérdezem, hogy mi van, de végül hamarabb mondja el ő maga. Sose voltam nagy szakértője a csoki békáknak, meg a hozzájuk tartozó kártyáknak, ezért nekem elsőre a név nem mond semmit, maximum a magyarázat, hogy ez valami ritka cucc. A ritka pedig általában értékes. - Ha jól sejtem ki fog derülni. - mosolyodom el, amikor elkezdi elpakolni amennyit csak tud. Hát igen az én családom se kifejezetten a pénzéről híres, de sosem érdekelt annyira a vagyon, meg az anyagiak, hogy ez gondot okozzon. Persze tény, hogy azért mégis csak ismert a családom neve, na de pont nem arról, hogy olyan jómódúak lennénk. Azért én még megnézem magamnak azt a leskelődős helyet és egyértelműen vezet arra út, talán még ki is lehetne nyitni. - Ne siessünk... - nem tudom már befejezni, hogy annyira, mert Miley elviharzik Eddie kíséretében, én pedig még kicsit az ajtónál maradok. Az a kis kiálló valamit óvatosan megnyomom, hátha az ajtót nyitja. Reméljük nem egy csapóajtót indít be alattam... az kellemetlen lenne. Amennyiben nem történik semmi látványos, persze megyek a többiek után. Figyelek Simi felvázolására, bár még mindig nem hiszem, hogy a közvetlen szembesítés a legjobb ötlet. Ha az a fickó veszélyes és egyelőre sokminden erre utal, akkor nekünk is támadhat, ha sarokba szorítjuk. - Tudod a legkisebb állat is támad, ha veszélyben érzi magát, még a nagyobb ellenféllel szemben is, ha a menekülés nem megoldható. - motyogom, de azért még mindig a járaton jár az eszem, ha nem lehetett ügye kinyitni, mert eleve csak akkor indultam meg a többiek után Simi irányításával. - Édes virágillatot éreztem onnan, de inkább olyat, mint ami a temetőkben szokott lenni. - súgom én magam is a szőke lánynak mielőtt még beérnénk a többieket, hogy aztán már a fickóra figyeljek, aki erőteljesen magyarázni kezd és persze ő is elzavarna minket, hogy ne keveredjünk vezélybe. Talán tényleg ez lenne a jó megoldás, de mégis úgy érzem, hogy a fickó nem teljesen mond igazat, vagy igazat mond, de kicsit más köntösbe bújtatja azt. - Talán szüksége lehet segítségre, uram. - felelem óvatosan, mert lehet, hogy elküldene minket, de mégis úgy érzem a hangjából, hogy a fejében más van. Lehet, hogy egyedül kevés lenne ehhez az egészhez, csak nem vallja be? De akkor miért nem hozott magával eleve erősítést? Vagy már alapból nem igaz a meséje arról, hogy ő egy auror?
Minden arra utal, hogy ezek a játékok már régóta folynak, közel ötven éve. Etta a palacon 1978, októberi dátumot talál, de az is legalább huszonéve, tehát amit Madame Rosmerta mondott, hogy ez valami régi ügy lehet, teljesen helytálló. Vélhetően az ilyen előadások nagyon ritkán vannak, nem úgy mint a cirkuszok, ahol sokáig színpadon van az előadás. Lehet, hogy itt csak évente jelenik meg a műsor, egy alkalommal, de az is lehet, hogy mondjuk öt éve. Az egész ordas nagy csalásnak tűnik, mert mintha ez már többedszer el lenne játszva, hogy aranyjegyekkel hívnak meg ide valakit. Miley el tud tenni távcsövet, míg Eddie betáraz a nasikból. Talán jól is teszi, mert ha tovább fognak itt kutakodni, akkor ki tudja, hogy mikor lesz lehetőségük enni. Trinity vezérletével megnézik a járatot, a lány érzékeli is, hogy a familiáris talált valamit. A falon egy apró dudor jelzi, hogy ott akár be is lehet nyomni valamit. Trinity pedig érzékeli, hogy ez nem csak valami leskelődő ablak lehet, hanem egy tényleges folyosó, lefelé a mélybe, talán még lépcsők is vezetnek. Illetve virágillatot hoz felé a folyosón járó levegő. Nagyjából olyan virágok illatát, amit temetőben, sírokra szokás tenni, tehát nem az általános édes illatú virágokét. A szőnyeg alatt viszont Miley talál valamit! Egy arany színű kulcsot! Igazinak tűnik! Vajon mit nyithat? Miley végül odamegy az árushoz, aki bólogat, és arébb húzza a lányt, a többieknek meg int (Trinityt nyilván rángatni kell), hogy egy félreeső sarokba húzódjanak be. - Végre! Ahmed ben Salim vagyok, török származású auror. Ez a Kalah a veszteteket akarja.. A szerelmét úgy ötven éve ölték meg, s azóta kísérletezik a visszahozásával. Aranyvérű és félvérű családok sarjait csábítja ide, hátha a vérük megnyitja azt a kriptát, amelyben a kedvese fekszik. A féleszű azért zárta be, mert ott akarta tartósítani, de aztán rájött, hogy így ő maga sem juthat be. A többi bestiás, meg előadásos dolog persze mese! Meneküljetek, amíg csak tudtok, innen átveszem, azért vagyok itt! - Inti a gyermekeket, mintegy jószándékú támogatással, de Trinity füle itt is segít, érződik, hogy mást mond, mint amit gondol!
Nézelődök a kaják között, miközben beszélgetünk, Eddie és én úgy tűnik hasonlóan gondolkozunk, a többiekkel ellentétben. Nem állít meg minket senki és amikor a fiú álla leesik a csokibéka kártyát látva elpislogok. Nekem ez nem mond az ég világon semmit, mágiatörténetből egy orbitálisan nagy nulla vagyok, viszont valami bekattan. - Az ételeken is bűbáj van, frissentartó, van a kártyán évszám, hogy mikor adták ki? - kérdezem, miközben újra előveszem egy pillanatra az üveget, hogy megnézzem mikor palackozták. Mondjuk akkora alkoholista nem vagyok, hogy pontosan tudjam meddig szokták érlelni a lángnyelv whiskey-t, de ha évtizedekkel régebbi és nagyon értékes az is, akkor lehet, hogy az egész bestiárium kezdete óta ezeket szolgálják fel, ami az ételeket tekintve undi, de mindent tekintve is furcsa. - Próba szerencse. - válaszolom a fiúnak, bíztatva, hogy rakjon el még belőle, bár ezen a ponton már semmiben se vagyok biztos, mi van, ha ahogy elhagyjuk a helyet és visszaérünk az iskolába minden visszakerül a tálalóra a következőknek? Arra, hogy valaki figyel minket és hogy Trinity neszezést hall csak várom, hogy Miley talál-e valamit, esetleg, ha Kalah nagy bűbájmester, akkor afféle elfedő bűbájokat kereshetek rajta, de amúgy nem vagyok egy nagy nyomozó. - Lehet... nem tudom, néha szeretem direktben szembesíteni az embereket olyan lesz, ami lesz alapon, minden reakciójából tanulhatunk valamit. Persze kivéve, ha veszélyes fickóvá vált mióta Rosmerta utáljára látta. - agyalgatok, Trina véleményére, aztán amikor kiszúrom, hogy megjelent a kinti árus és Miley és Eddie már meg is indul felé, előbbi már azonnal kérdésekkel. Ezen a ponton, ha Trinity kicsit el lenne tájolva, hogy mi történik ezúttal én sorolok mellé és ha engedi még bele is karolok, hogy arrafelé lavírozzunk, bár nem rohanok, hogy beérjem őket, inkább jön egy suttogós pletyka-kör. - A kinti gyanús árus bejött utánunk, látod, Miley is azt az elvet követi, hogy csapjunk bele, azonnali számonkérés, azonnal mintha biztosak lennénk benne, hogy mocskos bűnöző. - mondom, de közben kicsit talán szórakozok is rajta, bár kíváncsi vagyok, hogy mi történik a háttérben, olyan eszeveszettül komolyan venni addig biztosan nem fogom, hogy konkrétan nyomokat találunk rá, hogy valakinek/valakiknek tényleg baja esik itt. Egyelőre az egész egy látványmágus nagy átverésének tetszik, csak még nem jöttem rá mi a célja, hiszen tőlünk egy centet se csalt ki a jegyekért, ingyen kaptuk.
Szerencsére én nem jutottam oda, hogy a Három Seprűben rendeljek, és tele is egyem magam. Bár én mindig tudok enni. A nővérem sokszor nem is érti, hogy fér belém ennyi minden. De hát még fejlődésben vagyok, kell a tápanyag. Szóval olyan problémám nincs, mint Simonettának. Bár annyira elvetemült sem vagyok, hogy rögtön a Lángnyelv Whiskey-re vessem rá magam. Még nem voltam ivós buliban, és részeg sem voltam soha. Egyszerűen akkor is tudok a fejemen pörögni, és jól érezni magam, ha buliban csak sütőtöklé van. Aztán ki tudja, lehet egy-két év múlva már én is az üvegre vetném rá magam. Most viszont maradok az édességnél. Az örök. Ha nem varázsbajelhárító parancsnok akarnék lenni, akkor édesség boltot nyitnék. Komolyan. Gyorsan magamba tömök egy csokibékát. Nem igazán foglalkozva vele, hogy mikori lehet. De a kártyára pillantva rögtön leesik az állam. Ez nem létezik! - Aztaaa!! Hűűűű! Ilyen nincs... - pislogok egy percig a kártyalapra, valóban meglepetten, mint aki nem hiszi el, hogy ekkora mázlija lehet. És tényleg nem hiszem el. Igaza van Simonettának, mi nem a leggazdagabb rétegből valók vagyunk. A magunk fajtával ilyesmik meg nem történnek. Vagy mégis? Az eddigi legértékesebb lapomból is van vagy három példányom, sima vonaton, vagy a Mézes falásban vett csokibékákból. Történetesen Blenheim Stalk mugli szakértő lapja, de ez most nem is fontos. Sose volt egy speciális, vagy igazán ritka lapom sem. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy a nagymenőktől jó pénzért vegyek értékes lapokat. Örülök, ha valaki megengedi, hogy megnézzem az övéit. - Ez... ez... egy... Fekete Lótusz... rengeteg pénzt ér a gyűjtőknek. Ultra ritka lap a gyarmatosítás idején élt indián boszorkányról. - nyögöm ki végül a többieknek. Nem tudom, pontosan mennyit érhet, meg kellene kérdeznem valakit, aki jobban képben van az árakkal, de abban biztos vagyok, hogy telne belőle az egyetemi tandíjamra, és nem kellene fájjon miatta a fejem. Talán még maradna is belőle. Nem csoda hát, hogy hirtelen ez köti le minden figyelmemet. - Vajon a többi békában is ilyen értékes lapok lehetnek? - minden esetre, ha nincs idő a békákkal szórakozni akkor még elteszek belőlük rendesen a táskámba, amennyit csak tudok. Elsőre nem kötöm össze, hogy a kártyának köze lehet az itt folyó eseményekhez, de azért elgondolkodtató, hogy hogyan került ide, egy ennyire ritka, és értékes lap? Hirtelen még azt is elfelejtem, hogy kikérjem magamnak, hogy Miley és Simonetta rólam beszélgetnek, úgy hogy itt vagyok. Bár tény, ami tény, tényleg nem arról vagyok híres, hogy itt maradnék egy helyben. Ha zizegni kell valahol, akkor mindig én vagyok az első. Viszont a kukker tényleg jó ötlet, engem teljesen lefoglaltak az édességek. - Eddig jónak tűnt a térkép, de nem emlékszem minden részletre. Miley nálad van? - pillantok a háztársnőm felé. Elvégre minden segédeszközre szükségünk lehet, ha meg akarjuk fejteni ennek a helynek a titkát. Aztán persze még az árus is újra megjelenik, ami elég fura. Azért a standjukat nem nagyon szokták otthagyni. Viszont kérdéses, hogy merre akarunk körül nézni, és szét válunk-e? Én nem nagyon akarok elszakadni a többiektől. Bár a titkos átjárót is szívesen megvizsgálnám, és felfedezném, de az se lenne jó, ha Miley szakadna le rólunk egyedül. Szóval végül követem Mileyt az árushoz, ha megy. Bár én már nem szólítom meg, csak figyelek mellette. Igyekszem felmérni, hogy az árusnál, vagy a környezetében van-e valami szokatlan.
Azért kell pislognom párat, hogy feldolgozzam ama látványt, ahogy Eddie a táskájába önti a tálak tartalmát. Egyelőre képtelen vagyok eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, szóval inkább csak egy néma o-ra kerekednek az ajkaim és a szemeim is. Igazság szerint még csak egy pillanatra se ötlik fel bennem ama lehetőség, hogy mindez taktikai lépés lenne. Savajúj cukorkákkal az ellenség ellen? Valahogy nem ez a kép él bennem, bár nyilván csak én vagyok túl maradi. Simonetta lépése már meg se lep, úgyhogy inkább csupán lemondóan sóhajtok egyet. Ki vagyok én, hogy a kezükre üssek és rendre utasítsam őket? - Nem - felelem szemrebbenés nélkül a szőkeség kérdése hallatán. - Inkább csak reménykedtem abban, hogy a kedvünkért és a küldetés kedvéért képes lesz megülni a fenekén és figyelni - teszem még hozzá magyarázatként, magam sem értve, miért használom automatikusan a "küldetés"-kifejezést. Mintha bármiféle fizetséget is kapnánk érte... - Bár, ezek után tényleg jobb, ha velünk tart - pillantok az Eddienél lapuló, esélyesen halomra tömött táskára. Ki tudja, mi ragad még az ujjacskáihoz. Ráadásul, ha ilyen meggondolatlan, kelleni fog mellé valaki, aki a józan észt szólaltatja meg benne. Azt hiszem, Trinity nagyon is alkalmas az élő lelkiismeret szerepére, hiszen rajtam kívül ő még az egyetlen, aki semmit se tulajdonított el a VIP-páholyból. Neki pedig türelme is akad, én ebből a szempontból keményebb dió vagyok nála. - Talán egy mágikus kukker sem ártana - szólalok meg és süllyesztek én is a zsebeim egyikébe egy távcsövet, ha találok ilyesmit kitéve bármerre is. Fogalmam sincs miért, de az a megérzésem támad, hogy a későbbiek folyamán még jól jöhet, ha van nálunk. Amikor Trinity famíliárisa a falhoz oson, amerről a gazdája érzékelt valami gyanúsat, én is odalépek, majd igyekszem kopogtatással megvizsgálni, Egyértelműen üreges, vagyis egy titkos járat, a kérdés csupán annyi, hogy mi beférnénk-e és van e errefelé olyan rejtett csapóajtó vagy hasonló, amelyen keresztül mindezt megvalósíthatnánk. Körbe is pillantok tehát, ha pedig valahol esetleg még szőnyeg is lenne leterítve, azt is felhajtom és alákukkantok. Mindenesetre, bármi mellett is döntenénk, én se szakadok le a többiektől és ha kell, velük tartok, akár van titkos járat, akár nincs. A kinti árust is megpillantom a szemem sarkából, aki újfent itt van és nekünk integet, amelyet már képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni. Most ez komolyan utánunk eredt? És mégis honnan tudta, hogy lejövünk még a páholyból? Képes lett volna végigvárni miattunk az előadást? - Oké, ki maga és mit akar? - szegezem neki a kérdést nem éppen a legfinomabb hangnemben, amint leváltam a többiektől és odamentem hozzá. Persze, azt se bánom, ha követnek, de én mindenféleképpen kérdőre vonom ezt az alakot...
Én nem pakolok el kaját, de az engem is meglep, hogy felmerül, hogy valaki itt maradjon. Teljesen érthető, hogy Eddie nem akar csak ülni a babérjain és nézni ki a fejéből, amíg mi körülnézük. De csak egy félmosollyal reagálom le a reakcióját, főleg mert erősen fülelni kezdek, hiszen a lábak apró neszezése egyértelműen megüti a fülemet csak épp elég furcsa irányból. - Azt hiszem valaki figyelt minket. Valaki... kicsi, arról. - mutatom meg a többieknek is az irányt mielőtt még elindulnánk, ahol nem igazán látszik semmiféle ajtó, vagy egyéb járat. Max oda is galoppozik szaglászni kicsit. Érezkető-e valamiféle résen át érkező más levegő, ami alapján titkos járat sejthető ott, vagy szimplán csak egy leskelődő lyukon át figyelt minket az az illető és egyébként az irány zsákutca, amerre nem érdemes elindulni. - Ha trükközik és titkolózik, biztosan nem váltana nyíltra hirtelen, csak mert számon kérjük. - felelem Simi feletéseit hallva. A többi opció rendben van, bár én sem tudom melyik irány lenne a legjobb. - Az sem biztos, hogy a térképp teljesen hiteles-e. - teszem még hozzá, hogy bizony nem hagyatkozhatunk csak arra. Lehet, hogy itt még stimmel, de a járatok talán épp direkt másképp vannak rajta, csak hogy csapdába sétáljunk. Lehet, hogy jobb lenne e miatt tényleg inkább az ellenkezőjét tenni annak, mint amit kértek tőlünk. - Vagy egyelőre csak nézzünk körül és keressünk gyanús körülményeket. - persze követhetjük valamelyest a térképet, de nem teljes mértékben. A lényeg tehát, hogy bármi is a végső konklúzió, megindulok a többiekkel felderíteni. Figyelek persze közben a zajokra, hangokra, ismeretlen, vagy nem oldaillő dolgokra, amihez nem a látásra van szükség. Persze besorolok újra valamelyest Miley mellé, de ezúttal nem karolok belé. Itt most nincs tömeg, az árnyak, a fények játéka alapján tudom, hogy hová lépjek.
Az ételeknek nincsen semmilyen rossz illata Trinity familiárisa szerint. Viszont nagyon régiek, az egyértelmű, de hála annak, hogy az életeket, nasikat mágikusan tartósítják, ez inkább információ, semmint visszariasztó. Bárki is csalta őket ide, nem az volt a cél, hogy már a páholyban meg legyenek mérgezve, más itt a cél! De hogy mi, az még várat magára. A hollóhátas lány bár alig lát, mégis jó érzéke van felmérni mindent a többi érzékével. Példának okáért hallja, hogy valahol a közelben apró lábak távolodó hangja hallatszik, méghozzá egy olyan fal mögül, ahol egyértelműen nincsen ajtó. Titkos járat lehet? Valaki megfigyelte őket? Ha felhívja rá a többiek figyelmét, akkor felmérhetik, hogy a páholy egyik oldalfaláról van szó, de mivel ez a nézőtér tetején van, valamerre lefelé vezethet valami rejtett járat. El tudnak tenni ételeket, italokat, minden eltér a tértágított szütyőkbe. Eddie tehát megkóstol egy csokibékát, ami tényleg kissé réginek tűnik, de még simán ehető. Akkor döbben meg a legjobban, amikor a kártyát nézi meg. Egy Fekete Lótusz! Fekete Lótusz egy a gyarmatosítás idején élt indián boszorkány volt, aki lepaktált a spanyol hódítókkal, ezzel el is árulva a saját népét. A legmegdöbbentőbb, hogy a gyűjtögetős játékban ebből a kártyából mindössze négy készült az egész világtörténelemben, méghozzá 1978-ban, s ott díszíti az oldalát a kis pergamen is, ami jelzi: ultraritka lap. Nagyjából annyit érhet most, mint a Trimágus tusa győztesének szánt gallaonösszeg ötszöröse. Ezt még Kalah sem tudhatta, nem a csapda része, mert köztudott, hogy az ilyen ultraritka lapokat nem lehet sem hamisítani, sem pedig mágiával előállítani, mint mondjuk az illúzió. Ritka szerencse az biztos! Ha fal megvizsgálásán túl tehát elindulhatnak kifelé a páholyból, habár olyan negyed óra múlva kezdődik az előadás, ilyenkor már tényleg csak a körülnézésre, mosdóra maradhat idő. Elég nagy a tömeg, itt már látják hőseink, hogy főleg aranyvérű családok képviseltetik magukat, szinte mind mardekáros, vagy olyan, ahol van halálfaló érintettség. Viszont meglepetésükre a nézelődés közepette ismét meglátják a kinti árust, aki egy sátor előtt integet nekik ismét. Elég nagy szó az, hogy ott tudja hagyni a kinti standját, és bejött utánuk!
Nem is leplezem, hogy tetszik ahogy a hollóhátas lány bevédi a bűvészeket és látványmágusokat, aminek én is tanulok. Igaz még nagyon az elején járok, de azért meglibbentem a szőke tincseimet és büszkén lengetem meg az aranyjegyeket, amikor visszaosztom mindenkinek. - Remélem egyszer majd leszek én is olyan ügyes, de egyelőre elég abból kiindulni, hogy maga Kalah is azt akarta, hogy jöjjünk, szóval a jegyek működni fognak. - erősítem meg, ami végül is válasz Miley-nak is a későbbiekben, hogy vajon miért is voltunk ilyen sikeresek. Bár van benne egy adag reménykedés is, olyan végtelenül magabiztos azért nem vagyok. Viszont a túldramatizálás és az álsírás nekem a kisujjamban van, szóval gondolkodás nélkül kiszalad a számon a válasz. - Ugyan, én nem aggódom, ráadásul téged anélkül is megsajnálnak! - mondom, először Miley felé fordulva, majd tovább Trinity-hez. Még én magam is elpislogok mennyire könnyedén elfogadom és ki is használom, hogy látássérült, lehet, hogy egy kicsit gyúrnom kéne az érzékenyebb beszédre. Hiszen abba belegondolok, hogy biztosan mindenki sajnálja és rendesebben bánik vele, de abba nem, hogy nem feltétlenül az a típus, aki ezt hi is használja, főleg nem aki erről akarna beszélni. Végül nincs is szükség semmire az ég világon, megmutatjuk a jegyet, beérünk, és kicsit meglepetten nézem a terülj-terülj asztalkámat. - Nem hiszem el, hogy már is teli vagyok, ha tudom, hogy még itt is lesz... - sóhajtom, hiszen én értem oda először a Három Seprűbe és azonnal begyűjtöttem minden ingyen enni és innivalót, amit Rosemerta kínált. Aztán megakad a tekintetem egy üvegen és kicsit nyelek. - Hűha, lángnyelv whikey, nem igazán nézték kinek rendezik be. - lépek közel és ugyan nem nyitom ki, még egyszer körbepislogok a többiekre és magamhoz veszem és a kistáskámba súvasztom, bár őszintén a táska alakja és a kilógó nyak mindent elárul. Mivel a srác a csokikat kezdi el betárazni azért eléggé rendesen példázzuk azt, hogy nem vagyunk éppen a leggazdagabb rétegből, akik bármit megtehetnek vagy megvehetnek maguknak. Amikor Miley ki akarja osztani, hogy mindannyian menjünk kivéve Eddie egy kicsit még fel is nevetek. - Komolyan azt hitted, hogy meg fog ülni egyhelyben és csak mi fedezzük fel, miközben mindenhova Eddie akart a leglelkesebben rohanni? - kérdezem, de inkább afféle költői kérdés. Akárkit hagynánk hátra, az tökre kicseszés lenne. Én se akarnék maradni, bár érdekel az előadás is, de ha már ennyit rágta a fülünket Kalah, tudni akarom azt is, hogy mi volt a szándéka. - Nézzük meg a járatokat a színpad vagy micsoda alatt, ahogy akarták, vagy direkt menjünk a másik irányba azért is? Nem is tudom, nézzük meg ki is az a Kalah és kérjük számon? - kérdezem a többieket agyalva, de közben elindulok sunnyogni velük, úgy se egyetlen perc alatt érünk le, talán van időnk megbeszélni, hogy merre kanyarodjunk. A térkép eszembe se jut, nem néztem meg és nem is raktam el, arra se emlékszem, hogy végül az asztalon maradt-e vagy eltűnt mindennel együtt, pedig most elég hasznos lehet és ki tudja mennyire tudják majd a többiek pontosan felidézni. Kiderül.
Végül nem megyünk oda a fura pasihoz. Úgy tűnik a többiek nem bíznak benne. Mondjuk ahogy elkezdi nyújtogatni a nyelvét, és a fenekét rázni nem tűnik túl veszélyesnek. Bár túl jó üzletembernek sem. Ezzel nem igen lehet vevőket csalogatni. Mi is inkább a VIP sort keressük meg, és állunk be. Azért Simonetta kap egy elismerő pillantást tőlem, mert úgy gondolom, hogy az ő ügyeskedése a jegyekkel juttat be. Vagy persze az is lehet, hogy direkt átverés az egész, a kopott jegyek is. Így a lányok sírására sincs szükség, amit Miley emleget. Így amikor bejutunk, akkor bámészkodva haladok a többiekkel. Elég nagy a tömeg, kell is koncentrálnom, hogy ne szakadjak el a kis csapattól. Könnyen elkalandozom alap esetben. Most viszont együtt akarok maradni velük, és végére járni ennek az egésznek. Azért jócskán kell felfelé menni, szóval valószínűleg a páholyból páratlan kilátásunk lehet. - Köszönjünk szépen. - mosolygok udvariasan az erőemberre, amikor megmutatja számunkra a páholyt. Aztán szerencsére gyorsan el is tűnik. Valószínűleg ő is fel fog lépni a műsorban, és nem azért volt itt, hogy minket pesztráljon. Ami talán azt jelenti, hogy viszonylag feltűnés nélkül le is léphetünk majd a helyünkről. - Csábító gondolat, én mindig éhes vagyok. - vigyorgok Trinityre, amikor meglátom a temérdek nassit. És mivel általában nem is vagyok túl meggondolt, máris igyekszem a számba tömni egy csokibékát, de lényegében itt be is fejezem a kóstolgatást, és helyette elkezdem a táskámba önteni a tálak tartalmát. Már ami hasznosabb lehet, mint a Savajúj cukorkák, és egyéb kemény cukorka félék. Már amennyi elfér belőlük a táskámba, és a zsebeimbe, amiket degeszre akarok tömni velük. Még egy sütőtök levet igyekszek a táskámba gyömöszölni. Ki tudja mire lesz még jó. Elvégre nem lehet túl kellemes, ha valakit arcon talál egy tálka Savajúj cukorka, vagy éppen a talpa alá kerülnek az egyéb gurulós cukorkák. Csak azt bánom, hogy még nem tanultuk a tértágító bűbájt, így nem tudok mindent is elpakolni. Flitwick professzor gyakran mondogatja, hogy türelmesebbnek kellene lennem. Majd mindent megtanulunk a maga idejében, nem lehet alapok nélkül építkezni. Igazán kár. Ahogy befejezem az édességek táskámba, és ruhámba való eltüntetését, lenézek a páholyból a porondra. Hű, tényleg jó magasan vagyunk. Mázli, hogy egyáltalán nincs tériszonyom. - Legalább a térkép nem hazudott. Tényleg két bejárata van a porondnak. Nem lenne jobb megvárni, amíg elkezdődik a műsor? Ha mindenki azzal van elfoglalva, talán kevésbé leszünk feltűnőek. - vetem fel a többieknek. Engem legalábbis le szokott kötni az előadás, és nem szoktam figyelni, hogy ki miért, és hova mászkált el a helyéről. Ha meg előadó az ember, akkor nyilván a saját számára kell koncentrálnia ilyenkor, azért nem figyel annyira a közönségre. - Dehogy maradok itt. Ha megyünk felderíteni, akkor mind megyünk. Nem hinném, hogy hiányolnának minket, még az erőművész is lelépett. Különben is elég ügyes vagyok. Bűbájtanból is, meg amúgy is. Bármilyen vékony peremen, vagy kötélen átegyensúlyozom magam, ha az kellene. - a nővéremre is ezzel hozom a frászt időnként. Azt nem mondanám, hogy szeretnék cirkuszosnak állni, de szerintem nem is lennék rossz benne. Tehát ha a többiek elindulnak, akkor én is velük tartok. Semmi kedvem egyedül maradni a páholyban, és ki tudja mire várni magamban, amíg a többiek ki tudja mibe is keveredhetnek. Ráadásul ki tudja milyen akadályokba is ütközhetnek.
- Igen. Át tud vágni minket a palánkon - motyogom sötéten az orrom alatt Eddie szavaira reagálva, miközben néhány gyanakvó pillantást is kap részemről a kofa. Még ha tud is információt, kötve hiszem, hogy megosztaná velünk, de ha mégis, hát abban az esetben nyilván csak kenőpénz ellenében tenné. Ezeknek vérükben az üzlet, mindent eladandó portékának tekintenek. Nekem pedig nincs pénzem és hát garancia sem arra, hogy amit az az alak mond, bármilyen mértékben is valós lenne. - Nyilván a nemes és igaz szíve miatt üzérkedik a jegyekkel - horkantok fel Simonetta megjegyzése hallatán. Nem tehetek róla, de valamiért nem él valami kellemes emlék bennem a piacokkal kapcsolatban, amikor pedig a kofa a nyelvét kezdi el nyújtogatni ránk és a fenekét rázni, cseppet sem érzem viccesnek a helyzetet. Inkább el is fordítom róla a tekintetemet és csakis a hömpölygő tömegre koncentrálok, nehogy belerohanjak valakibe. - Hát, nyilván már akkor is hatásos lenne, ha négyünk közül hárman sírunk vagy Simonetta, de ő nagyon, mi pedig megpróbáljuk vigasztalni őt - jegyzem meg, hiszen - véleményem szerint - nem szükséges mindannyiunknak kibuknia a dolog miatt, ráadásul nekem se biztos, hogy menne mindez. Nem vagyok színész, a saját érzelmeimet is nehéz néha kimutatnom, nemhogy még ehhez hasonló produkciókat is levágni... Örömmel veszem tudomásul, hogy átengednek minket, méghozzá a VIP-jegyekkel, szóval útba is vesszük a páholyt, az viszont már korántsem tetszik számomra, hogy rajtunk kívül senki más sem tart arra. Négy szék vár tehát ránk, a meghívottak-jelző pedig fülön csap, de egyelőre nem teszem szóvá mindezt. - Ezek szerint mégis valódiak voltak a jegyek? - pislogok egy pár sort, hiszen még ki is fakultak, amint kiderült, hogy csak egy csőbe húzás az egész, erre minden különösebb gond nélkül átjutunk? - Vagy csak te vagy ennyire tehetséges - állapítom meg Simonettára pillantva, hiszen ő buherálta meg a belépőket nemrég. Megérdemelne egy dicséretet, annyi szent, hiszen nem esett volna valami kellemesen számomra, ha az utolsó pillanatban visszafordítanak minket. A jól megrakott asztalok igen csábítóak ugyan, nyilván normális esetben ennék is mindenből, de hát nem éppen tisztességes előzményekkel kerültünk ide, ami mindenféle gyanút felébreszt bennem. Trinity ötletére biccentek egyet, tényleg ki kellene használnunk az alkalmat és hát a hipogriffen lovagoló nő se valami izgalmas látvány még. - Mehetünk, de valaki maradjon őrködni - pillantok a mondandóm közben Eddiere, hiszen itt egyértelműen ő a legfiatalabb és legtapasztalatlanabb közülünk. - Vállalod? - kérdek rá egyenesen tőle. - Ha bárki kérdezne minket, mond azt, hogy mosdóba mentünk - teszem azért még hozzá, ha a többiek is belemennek a dologba. - A lányok egyébként is csordában mennek, szóval aligha kelt majd feltűnést, hogy mindhárman odalettünk - jegyzem meg, hiszen a suliban is folyamatosan kísérgetik egymást kettes-hármas csapatokban, nehogy bármelyiküket is elrabolja valaki vagy nem is tudom...
- Akkor nem lenne értelmük a muglik bűvészeinek sem. Szerintem akármekkora tömeget meg lehet téveszteni, csak ügyesen kell csinálni. - teszem hozzá, bár én magam nem vagyok látványmágus, nem is igazán passzolna hozzám a látvány, mivel nem látok rendesen. E miatt azonban a figyelmemet az áruk se vonják el, mint Eddie esetén a nasik csábítása, bár az illatokat érzem, de azok meg most annyira sokan vannak, hogy már-már túl sok is egyszerre. Inkább maradok tehát a besorolásnál, és szerencsére még csak sor sincs, így gond nélkül meglengethetjük a jegyeinket. - Nem tudom, menne-e, de talán... - motyogom, mert a színészet nem a kenyerem, szóval az álsírás sem a legfőbb tudományaim közé tartozik. Ez alapján úgy sejtem, hogy Simonetta viszont kifejezetten gyakorlott lehet benne, de ezt nem mondom ki hangosan. Bizonyára már vetette be mások manipulálásra ezt a trükköt, de tőlem tényleg nagyon távol áll. Ha bajba kerülük a hazugság bőven elég, hogy azt hitelesen adjuk elő, mint hogy még sírjunk is itt együttesen. Lehet, hogy még fura is lenne. De végül ilyesmire nincs szükség, mert gond nélkül bejutunk, jó magasra vezetnek minket és a mozgásból még én is látom, hogy bizony elég sokan vannak a nézőtéren, mint az apró hangyák nyüzösgnek odalent rengetegen. - Tényleg sokan vannak és látod ehetsz is nyugodtan. - villantok egy mosolyt Eddiere, mert a kipakolt tálak körvonalait én is látom, az illatok pedig egyértelművé teszik, hogy elég bőségesen elláttak minket nassolnivalóval. Nekem egyelőre olyan gyanúm nincs, hogy esetleg az étel veszélyes lenne, de ennek ellenére sem az az első dolgom, hogy megkóstoljak valamit. A fickó viszont le is lép, aki idevezett minket, így hát bár elsőre leülök, de aztán nyújtogatom a nyakat, hogy felmérjem a fény és alak viszonyokat, miközben Max az ételt szaglássza, van-e bármelyiknek furcsa illata. - Az őr elment, nem figyelnek, próbáljunk meg körülnézni? - kérdezem a többieket, mert ha már bejöttünk gondolom az lenne a logikus, hogy keressünk valami kisebb személyzeti átjárót, amin át ügyesen eljuthatunk a hátsó részekbe. Persze nem én fogok előre menni, de ha megyünk, akkor megyek a többiekkel kicsit körülnézni, mintha csak a mosdót keresnénk.
Hőseink tehát nem mennek oda a rosszarcú árushoz, aki káromlatok, vagy fenyegetőzés, ökölrázás helyett csak a nyelvét nyújtogatja rájuk, a fenekét rázza, tehát olyan, mint egy kisgyerek, akár komikus látvány is lehet. Tehát nem mindenki gonosz, aki züllöttnek néz ki! Természetesen VIP sor van, lényegében abban nem áll senki, de ki van írva egy molinóra, hogy belépés csak aranyjeggyel. Mivel ez volt a vágyuk, be is állnak, az ottani jegyszedő pedig megnézi a jegyeiket, nem tépi el, csupán biccent, de meg tarthatják. El is igazítja őket, a legfelső páholyba szólnak a sorszámok, tehát bandukolni kell rendesen a lépcsőkön fel, és a tömeg is lassacskán elmarad, mert ide fel már nem jön senki. A páholy előtt egy jól megtermett erőember várja őket, és derűsen int, miközben pödörgeti kackiás bajszát. - Csak ide, ide kedves meghívottak, van szerencsém megmutatni a helyüket. - Nyitja ki nekik az ajtót, ahol négy kényelmesnek tűnő szék várja őket, és innen tudnak lenézni a porondra, arénára, bárminek is hívjuk. Már egyből látható, hogy a térkép bizony eddig nem hazudott, valóban két bejárata van a lenti résznek, egy nagyobb, meg egy szűk folyosó. Az erőember nem áll útjukba, ha esetleg mégsem foglalnak helyet a páholyban, vélhetően csak annyi dolga volt, hogy bevárja a VIP-eket, majd el is siet. A páholyban minden jóval megrakott asztal van, bontatlan italok, mint vajsör, töklé, lángnyelv-whiskey, rengeteg chips mártogatós szószokkal, és hogy az édességeket se hagyjuk ki, gyűjtögetős csoki békák, bűvös bizsere, egy egy nagy tál Savajúj cukor a perverzeknek! A páholy egyetlen bejárattal rendelkezik, ami a kijárat is, viszont innen jól látni, hogy tényleg telt ház van. A porondon egy hipogriffen pacigoló sárga hajú boszorkány üget most körbe, az előadás hamarosan kezdődik.
Valamiért egyszerre van bennem, hogy hitetlenül felhorkanjak és hogy összetört szívvel felsóhajtsak, amikor meghallom a "szerelem mindent legyőz" jeligét, hiszen még mindig a távolról vágyódás stádiumban vagyok, miközben a kiszemeltem egyre nyilvánosabban enyeleg egy másik lánnyal. A végén még ez lesz az én tanmesém, én vagyok a ronda kobold, aki nem tudja elengedni, hogy nem jön be a másiknak aztán belekattan. Bár még fogalmunk sincsen, hogy ez-e a sztori a háttérben, de már is kellemesen szarul érzem magam a párhuzamtól, szóval egy kicsit talán ki is ül az arcomra, hogy bebambultam, miközben autópilóta módban vágunk át a tömegen. - Lehet, hogy elég csak azokat átverni, akik ellenőrzik a jegyet, senki mást. Ha hely jegyes, összehúzzuk magunkat és ülünk a lépcsőn, de hátha csak szektor és padok, vagy ilyesmi. - mondom, amikor az aranyjegyek már jóval szebben és frissebben csillognak a kezünkben. Jobb nem jut eszembe, mert az biztos, hogy négyünket a tömegben még kiábrándító bűbájjal se tudunk átcsusszantani, hiszen azonnal nekünk jönne valaki és leomlana a varázs. - Nem minden a látszat, ez igaz, lehet, hogy a szíve mélyén nemes és igaz. - fűzöm hozzá a fickót elemezve, aki talán jegyekkel üzérkedhet és akiről a többiek beszélnek, de a hangomban nulla komolyság van, nyilván eszemben sincs olyan jóhiszeműnek lenni, hogy azonnal odaálljunk elé. - Mondjuk gondolom azért csalogat olyan nagyon, mert nagyrészt mindenki, aki itt van már szerzett jegyet és vadássza hátha van, aki nem. Mint például mi. Mennyire szívás már, hogy úgy indultunk el, hogy aranyjegyünk van, erre percek alatt semmilyen jegyünk nem lett, csak fejenként egy kamu, ami vagy beválik, vagy nem. Azért csalódott vagyok. - húzom el a számat, de amikor elkezdünk pozícionálni én is úgy döntök, hogy először kipróbálnám azt, ami nálunk van. - Próba szerencse. Ha visszapattanunk, akkor jöhet a B és a C terv, amíg meg nem unjuk és elmegyünk Zonkóhoz vígasz-csokiért. - vonom meg a karcsú vállamat és maradok velük a sorba, ami a beengedéshez vezethet. - Ó, és legrosszabb esetben, ha rájönnek, hogy hamis, azt mondjuk, hogy a rosszarcú vert át minket és szomorúan elsírjuk magunkat. - teszem hozzá, de ezt már halkan, vagy legalábbis olyan hangerőn a hangzavarban, hogy csak a többiek hallhassák, még feléjük is hajolva.
Azt hiszem jobb is hagyni ezt az egész bugyuta szerelem témát. Nem vagyok még elég érett én ehhez. Legalábbis sok mindent nem értek a lányokkal kapcsolatban, és azt sem nagyon, hogy a szerelemhez mért kell elvárásokat társítani. Mért nem elég annyi, hogy jól érezzük magunkat együtt és kész. Szóval nekem leginkább Trinity "a szerelem mindent legyőz" felfogása a legszimpatikusabb. Noha az az igazság, hogy én még nem voltam szerelmes senkibe. Vannak lányok, akiket nagyon kedvelek, mint Alba is, és nagyon szeretek velük időt tölteni, de hogy ez szerelem lenne, azt nem tudom. Hát már az is valami, hogy nem estünk rögtön csapdába. Én azért remélem, hogy tényleg van előadás, de akkor is gyanús ez az egész. Nagyon furcsa, szóval én is megnézném magamnak ez a dolgot. Az utcán viszont a színes forgatagban elképesztően jó illatok vannak, amitől persze rögtön éhes is leszek. Én a magam részéről szívesen mennék megnézni az árust, akár gyanúsan néz ki akár nem. Jó lenne az előadáshoz valami nasit meg innivalót venni, esetleg Albának is vinni valami különlegesebb édességet. - Akkor nem nézzük meg az árust? Lehet tud valami érdekes dolgot is, ami segíthet. És hát az édesség se árt... - teszem fel elbizonytalanodva a kérdést, ahogy Trinity és Miley egyértelműen a sor felé húznak az árus helyett. Persze lehet, hogy Miley-nak van igaza, és csak le akar húzni minket a zsebpénzünkkel, amivel hát nem vagyok túl jól eleresztve, de mivan ha mégsem? Simonettára pillantok, hogy ő vajon mit gondol erről? Minden esetre szétszakadni sem szeretnék. Nem lenne jó, ha csapat egyik fele sorba állna, a másik meg elkeveredne az árusok közt. Szóval végül arra megyek, amerre a többiek is. Tehát, ha ők nem vevők az árusra, akkor én is a sort kezdem fürkészni a tekintetemmel, és azt keresni, hol tudunk minél gyorsabban, és egyszerűbben bejutni az állítólagos előadásra. Én nem vagyok látványmágus, nem tudom, hogy hogyan lehetne megtéveszteni a jegy ellenőröket, de remélem, hogy Simonetta tudja, és sikerül neki, akkor is ha esetleg gyanakodni kezdenének valamire.
- Nekem nem baj - vonom meg a vállam Eddie kérdése hallatán. - Azt nem tudom, ez feléjük miként működik... Egyszerűen csak összegeztem a dolgot - sóhajtok egyet. Nem vagyok kobold, fogalmam sincs a szerelmi életükről, ahogy arról sem, hogy miként tekintenek a vegyes házasságokra. Nyilván náluk is él az ahány ház, annyi szokás-dolog. Amióta tudomásomra jutott, hogy mi is vagyok pontosan, gyakran gondolkodóba estem már azt illetően, hogy vajon mik lehettek a vér szerinti szüleim? És vajon engem is egy ilyen helyen mutogatnának, ha egyszer kiderülne a titkom? Brrr! Finoman szólva még a hideg is kiráz ettől a lehetőségtől... Szóval valamilyen szinten együttérzek azokkal a lényekkel, akiket most felvonultatnak odabenn, noha utálom saját magamat egyfajta misztikus állatnak látni. Hogy lenne egy másik alakom is? Ugyan már! - De legalább nem sétáltunk bele kapásból a csapdába - fintorodom el újfent a "lúzerezés" hallatán, amelyet ezúttal Simonetta használ, de kénytelen vagyok belátni, hogy ebben igaza van. Csak egy rakás kölyök vagyunk, semmi kiemelkedő sincs bennünk, ha azt vesszük, egyedül a szőkeség tud villogni azzal, hogy vélavér (is) van az ereiben, de ennyiben áll az a fene nagy tudományunk. Én is egy mágikus lény vagyok, valami sárkány, erre ugyanúgy meg vagyok lőve, mint egy átlag tinédzser. Semmi elméleti képességem sincs, maximum, ha verekedésre kerül a sor, akkor abban bárkit lenyomok, de ennyi a tudományom. Jó, ha itt és most köpőversenyt rendeznének, talán még abban is magam mögé utasítanék mindenki mást. - Tudom, hogy visszafordítanak, én ezt a magyarázatot arra az esetre gondoltam, hogy ha gyanút fognának... - harapok az ajkamba tűnődve. Esélyesen nem ez lehet az első ilyen alkalom, másokat is próbáltak már palira venni, legalábbis maga a jegy elég viharvertnek tűnik. - Nem hiszem, hogy egy ekkora tömeget meg lehetne téveszteni - vonom meg a vállam, de azért vetek egy kérdő pillantást Simonetta irányába: - De te vagy a látványmágus, te jobban értesz hozzá - sorolok be beszéd közben Trinity mellé, majd hagyom, hogy belém karoljon. A szemüveg, amelyet kapott, időközben a zsebembe kerül, hogy bármikor kéznél legyen. Na, nem mintha szükség lenne rá. Esélyesen kamu ez is. - Egy nem túl bizalomgerjesztő árus integet nekünk - húzom el a szám szélét, miközben vázolom a helyzetet Trinitynek. - De engem se érdekel túlzottan - megyek vele tovább automatikusan a bejáratok irányába. - A fizimiskája alapján úgy megvágna minket, hogy zokogva mennénk vissza - mormogom az orrom alatt egy sötét pillantást vetve az árus irányába. - Talán nem véletlen, hogy egy ekkora tömegben így kell magához csalogatnia a vevőket... - Ha akadna egy VIP-sor, abban az esetben arra irányítom a párosunkat, ha pedig Simonetta és Eddie mégis megnéznék az árusokat, attól függetlenül én Trinityvel együtt beállok. A jegyeink úgyis esélyesen egymás mellé szólnak, mindenképp meg fognak találni minket.
- Oh a szerelem bizony mindent legyőz, de csak akkor, ha kölcsönös. - felelem Eddienek, aki még közöttük is fiatal és úgy fest, hogy azért megvannak a maga elképzelései arról, hogy mit jelenthet szeretni valakit, pedig a hangja alapján is nehéz elképzelni, hogy volt-e már hasonlóban része, hiszen még nekem sem volt. Ez persze nem jelenti, hogy ne lennének elképzelései a dologról. Hallgatom a többieket, újfent Mileyba karolok, hogy a tömegben ne szakadjunk el egymástól túl könnyen. Ha végzett a szemüveggel, akkor visszacsúsztatom a táskámba és megyek velük. - Ez jó ötlet. Talán eleve el vannak bájolva, ha úgy gondolta bejuthatunk velük. - mondom én is, de azért egy kis turbózás tényleg nem árthat. Én magam is elteszem aztán a saját jegyemet, ha Simonetta kész van és csak arra figyelek fel, hogy Max nagyon jelezni akar valamit. Ő a szemem sok esetben tényleg és ha hasonló eset van bizony tényleg szól. - Mintha valaki hívna minket. Gondolom sokan próbálnak itt mindenből pénzt csinálni. - mondom ki hangosan is a többieknek, hogy megnézzék az irányt, amerről jön az integetés. Én a nagy forgatagban nem látom pontosan miket kínál az illető. Túl sok az ember, a sok fény, még normál látással is nehéz itt rendeszen fókuszálni, nem hogy az én esetemben. Egyébként nem hajlok rá, hogy megnézzük. Nem vet fel a pénz és nem is azért jöttem, hogy költekezzem. - Talán jobb lenne mielőbb bejutni, hogy felmérjük a terepet. Ha ez valami csapda akár más is veszélyben lehet. - vagy akár mindenki, aki nézőnek jön, bár az eléggé feltűnő lenne, ha mindig eltűnne egy csomó ember, mert ez a Kalah elkapná őket, szóval erről csak nincs szó. Ám, ha csak időnként egy-egy ember tűnik el, azt se ideális. Úgyhogy én affelé hajlok, hogy álljunk be a sorba, vagy nézzük meg, hogy az arany jeggyel van-egy valami rövidebb VIP sor, ahol előbb bejuthatunk.
A négyesfogat végül némi összebeszélés és egyeztetés után kisodródik az utcára, ahol már elég nagy a tömeg. Esetleg még kicsit a szélen maradva megnézhetik az arany jegyeket, ami így tényleg többször használtnak tűnik már, pedig elsőre ők is csillogónak látták, de a turpisság leleplezésével számukra már eléggé gagyinak tűnik. Más kérdés, hogy bárki más, aki megnézné, hogyan tekinti. Trinity számára az isteni szikra már megvolt az anagramma kitalálásával, további ötletmorzsák pedig majd talán később jönnek. Simonetta azért fel tudja turbózni az aranypapírokat, hogy újszerűnek tűnjenek. Mind a négyen nagyon finom édesség illatot éreznek, hiszen több árus is kitelepült már az előadás közelében, ami egy afféle előre felállított kapun át vezet, ha majd átmennének, de itt kint is rengeteg árus, mutatványos van, mindenki ezen akarja megszedni magát, s hömpölyög a karneváli tömeg. A bejárat környékén látják a plakátot is, ami hirdeti az eseményt, egy apró cilinderes alak hajlong rajta a bestiái közepén. Valóban elég pici, és csúnyácska, vélhetően ő lehet Kalah. Már csak egy a kérdés, hogy miért kellett akkor a színjáték, hogy törjenek be hozzá? Miközben nézelődnek, az egyik sötétebb kinézetű árus integet hőseinknek, amit Trinity ugyan nem lát, de Max rángatja a ruhája alját, hogy valaki hivogatja őket. Az árus egy húzott szemű alak, amolyan mongol származású varázsló árus lehet, lehet, hogy csak meg akarja lopni őket, de az is lehet, hogy hasznos a portéjája. A bejáratnál már rémesen hosszú a sor, az is kérdés, hogy előre engedik-e őket, ha villogtatják az arany jegyeket. Most magukra vannak utalva, rajtuk áll, hogy mit lépnek ebben a helyzetben.
Azért valljuk be azok után, hogy Eddie már többször is elbambult és egy-két alkalommal amiatt, mert érzékeny a vélavéremre, nem igazán kérheti ki magának, de azért bocsánatkérően szélesen elmosolyodom felé. Kicsit összevonom a szemöldökömet, hogy a látássérültség már emelkedett IQ-val is jár, de ha minden igaz hollóhátas a lány - de hogyan lesz így könyvmoly - szóval annyira nem eltévelyedett ötlet, hogy a csapatból neki legyen a legjobb logikája. Az enyémek csak dallamos hülyeségek, őszintén, bár igazából miután kijön Kalah Meyris neve még mindig kicsit meg vagyunk lőve. - Talán még is csak egy csapat lúzer vagyunk, mert fogalmam sincs. Talán a saját kis szerelmét vagy ex-szerelmét személyesítette meg az előbb. Bár ha úgy értette Rosemerta a tisztavérűt, hogy tisztavérű kobold, akkor talán még apróbb és talán azért nem sikerült a csaj utlán koslatás, mert ráadásnak még ronda is és most valamit kompenzál. - mondom, bár igen rosszul jön ki, mert nem kéne egy egész fajt lefitymálni, hogy aki oda tartozik biztos rusnya, elég erősen általánosítok, de mivel egyikünk sem az, így talán nem néznek annyira csúnyán. - Az biztos, hogy nem arra volt szüksége, hogy betörjünk neki saját magához. - vágom azért rá, aztán a szőke kis agyamat én is elkezdem törni a jegyeken. - Az egy dolog, hogy ráfogjuk, hogy űzértől vettük, az viszont egy másik, hogy ezt általában le szokták szarni a beléptetős alakok és visszafordítanak mindenkit. Viszont maga a pasi akarta, hogy ott legyünk, lehet van rajtuk valami bűbáj, ami "valósabbnak" mutatja őket, ha használjuk. Vagy... megpróbálhatom én megszépíteni őket. - vetem fel, végül is a Látványmágia szakra járok, az alakokban is bűbájt és átverést kerestem, Rosemerta meg az emberek szemében is észrevettem a bűbájt, talán valamit ki tudok csiholni, hogy újra olyan fényük legyen, mint amikor megkaptuk és azt hittük igaziak. - Tudjátok mit? Menjünk, de most már tudjuk, hogy a fazon ártatlanokat húz csőbe és küldi le őket a színpad alá, ami azért eléggé gyanús. - megyek bele, hiszen tényleg kicsit el vagyunk anyátlanodva, hogy most akkor menjünk-e vagy ne menjünk. - Most már kíváncsi vagyok van-e egyáltalán híres előadás, vagy minden csak egy eszeveszettül nagy szemfényvesztés és csalás. - teszem hozzá, egy kicsit elhúzva a számat megdobva a hajam nyűglődve. Tehát Eddie-hez és valószínűleg a többiekhez hasonlóan elindulok én is kifelé, de ha van rá lehetőségem és a többiek átadják a jegyeiket, akkor egy bűbájjal megpróbálom őket feljavítani, szépen aranyosan csillogjanak, ahogy megkaptuk őket, mintha újak - és igaziak - lennének.
// Látványmágia szak, bűbáj, 40 pont: Egyszerű szépítés, kopottabb tárgyakat bűbájol vissza a hajdani szépségükre, de csak időleges (fiatalként percek) kis felületi változtatás, ami függ a boszorkány erejétől. //
Hát legendás lények gondozásában én sem vagyok penge. Szóval fogalmam sincs, hogy milyen képességű varázslények létezhetnek. Azt tudom, hogy a bűbájtan segítségével elég komoly és látványos illúziókat lehet megidézni, a látványmágus szakra járók elég ügyesek is az ilyesmiben. Ehhez viszont feltételezem elég nagy bűbájtan tudás kell, és hát azok pálca mágiák. Szóval azért gondolom nem egészen ugyanaz a kettő. De hát engem csak a bűbájtan érdekel, a legendás lények gondozását meghagyom Autumn-nek. - Héé! Én is itt vagyok. - jegyzem meg Simonetta pasikra vonatkozó megszólalására némi tettetett durcizással, de pillanatokon belül elmosolyodom, jelezve, hogy ezt elengedtem, és nem is sértődtem meg. Igaz, engem még nem nagyon érdekelnek a lányok általában. Mármint barátkozom velük, vannak akiket jobban kedvelek, mint Albát is, de az még kicsit odébb van, hogy kéz a kézben akarjak sétálni, ne adj Merlin smárolni. Fúúj. Egyenlőre elég nekem a mindenki barátja szerep. - Hűű. Te aztán jó vagy a betűjátékokban! Én nem vagyok ennyire okos. - pillantok Trinityre elismeréssel, amikor kirakja a nevek betűiből a "Kalah" szót. Viszont, hogy eleve ő jött volna el hozzánk? Minek? Mi lehet a célja? Már nekem is kezd nagyon csapda szagú lenni ez a dolog, pedig többnyire elég naiv tudok lenni. Senkiről nem feltételezek semmi rosszat elsőre. Amit talán a következő kérdéseim is alátámaszt. - És az mért baj? Mármint ha szerelmesek, akkor kit érdekel a származás? - fordulok Miley felé, amikor megosztja, hogy mire jutott. Sosem értettem igazán ezt a származás dolgot. Ha szeretünk valakit, az már önmagában is elég, nem? Érződik rajtam, hogy a Mardekárosok ezen irányú nézetei is irtó távol állnak tőlem. Kb. mint ide az Alfa Centauri. - Hát megpróbálhatjuk a bejutást. Legfeljebb elkezdjük nézni az előadást, és utána eldöntjük, hogy csinálunk-e bármit. - mondjuk az ötlettől én se vagyok feldobva, hogy másoktól lopjunk. Miért is? Persze, ha vannak ott ártatlan, kihasznált lények, azokon szívesen segítenék, de nem tudom, hogy jelen esetben van-e igazságtalanság, ami magával vonja a hősködés szükségességét. Minden esetre, miután igyekeznek kitessékelni szófogadó gyerekként elhagyom a túlzsúfolt helyet, és lépek ki az utcára. A familiárisom, is visszabújik a zsebembe. Remélhetőleg a többiekkel együtt indulok el a sátrak, vagyis az előadás helyszíne felé. Legfeljebb a helyszínre érve újra elővehetjük majd a térképet, hátha kiderül valami. Addig meg csak úgy nézelődők magam körül.
