2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azért ahhoz, hogy valaki csendben megvet egy embercsoportot inkább nem fűzök gondolatot. Nem kívánom firtatni egy percet sem az ilyesmit. Legalábbis nem Luca-val. Nem gondolom, hogy jó irányba terelődne és nem akarom azt sem, hogy azt érezze, fenntartásaim vannak az így gondolkodókkal. Főleg, hogy az én őseim messze nem csak csendben vetettek meg embercsoportokat… Nem mintha nekem idomulnom kéne ehhez és semmit nem tenni vagy szólni, _az ő hozzá állásuk miatt_ az én életemben, az “én időmben” is jelen lévő megkülönböztetések kapcsán. A csendben utálkozás is utálkozás. És ha valaki erős ellenszenvvel viseltet egy embercsoport felé, pusztán amiatt, mert ő többre tartja magát vagy egyenesen felsőbbrendűnek.. az ugyanúgy tragikus hozzá állást generálhat. Hiszen ugyanúgy el fog sétálni a bajbajutott mellett, ha az az általa megvetettek csoportjához tartozik.. A gyermekotthon sem véletlenül lett olyan elvek alapján megnyitva, hogy minden árva előtt nyitva áll, származástól függetlenül és a közeg, egyformán támogató legyen számukra. De diplomatikusan ezúttal csendben maradok és csak egy biccentéssel jelzem, hogy tudomásul vettem amit megosztott velem. - Nem szükséges kiválogatni. Lehet egy jelentéktelennek tűnő információban egy kulcsfontosságú megoldás. Gina és én dolgoznánk csak rajta. Nincs szivárgási rizikó. Gina elég időre lekötődik és közben minden tud haladni. - vetem fel. Egyáltalán nem gondolom, hogy Lucanak, mint laikusnak kellene ilyesmivel foglalkoznia. Ráadásul Daniel is totál más pályán mozog és valószínűleg.. nem is lenne rá ideje. Ahogy esélyesen Lucanak sem lenne rá ideje a cukrászda ügyei meg a saját családi ügyei mellett. - Talán némi gyógyulás is elérhető számára, ha bevonjuk, de egy olyan részébe, ahol tényleg tud is érvényesülni. És igen.. közben nem sodorja magát veszélybe… - fújtatok egyet.. - Nyomatékosítanom kell benne, hogy ha talál valamit, azt ossza meg és ne a saját szakállára kezdjen garázdálkodni.. - megdörgölöm az orrnyergemet. Nos igen.. ez elég nehéz menet lesz, de azt hiszem készen állok rá. Egy két pillanatra nézek magam elé, mint aki helyben kidőlni készül a képből, de aztán csak pislogok párat és veszek egy két mély lélegzetet hogy újra keringeni kezdjen az oxigén.. Lucara nézek újra. - Nos.. akkor azt hiszem, köszönöm, hogy időt szakítottál rám és ide utaztál. Gina legközelebb a karácsonyi szünetben lesz szabad… Esetleg két ünnep között az otthonban találkozhatnánk újra mindhárman. Melody jegyzeteivel. Mit szólsz? - vetem fel és voltaképp fel is állok, mintegy jelezve, hogy ha részéről rendben, akkor mehetünk is. Ma még el kell látogatnom a Minisztériumba is, hogy engedélyt kérjek néhány könyv kikölcsönzésére a gyógyítói levéltár részlegéről a Nagykönyvtárból...
- Melody nem sokáig mondhatta magát Blacknek, szóval ebbe soha életemben nem mélyedtem bele - ingatom meg a fejem, hiszen a Black-családnak is vannak oldalágai. Míg az egyik ág sikeresebb és tiszteletreméltóbb, addig a másik megelégszik a vagyonnal és a név fenntartásával. - Melodynak - tudtommal - nem voltak olyan rokonai, akik részt vettek volna a Voldemorthoz csatlakozó csoportban bármilyen szinten is. Az apja Black volt ugyan, de nem a keményebbik fajtából... Tisztelte a nevét, fejet hajtott a szülei akarata előtt, de nem mélyedt el a sötét mágiában és hasonlókban. A gyermekeit aranyvérűként nevelte fel, megvetette a mugli születésűeket, de csupán csendben tette azt. Nem lépett fel ellenünk nyíltan. Ismerem a hírhedtebb ágat, azt, amelyik úgymond a "keménymagot" alkotja. A sokáig ártatlanul bebörtönzött Sirius Black is abba tartozott. Melody az ő unokatestvérének a lánya. Szerteágazó az egész családfájuk, kemény dió lenne számomra megfejteni őket és néha még így is belebonyolódok. Megelégszem annyival, hogy a menyasszonyom neve Melody Black volt és ennyi. Mintha számítana bármit is... Ő halott, én élek, a közös gyermekünk pedig teljesen máshol nőtt fel éveken keresztül. - Rendben - biccentek egyet Cody kérése hallatán. - Rengeteget jegyzetelt, de majd igyekszem azokra fókuszálni, amelyek fontosabbak lehetnek. Nem lesz könnyű feladat számomra laikusként, de talán Daniel a segítségemre lehet ebben, habár ő sem a bestia-szakot végzi jelen pillanatban. Mégis... a meglévő tudása elég lehet ahhoz, hogy viszonylag értékes információkat leljen fel itt-ott. Melody általában sokat javított és csillagozott, megjegyzéseket firkantott a lapok aljára, úgyhogy számomra nagyon átláthatatlan az egész. De ha az összes pergament elhoznám, azt egy élet nem lenne elég átolvasni. Muszáj lesz kiválogatnunk közülük az értékesebbeket és azokra szorítkoznunk. Akadnak ugyan rendszerező-varázslatok, de ebben a tekintetben csakis abban hiszek, amit látok. - Ez jó ötlet... - csillan fel a tekintetem Cody javaslata hallatán. - Gina nyilván többre megy majd egyedül vele, mint én és Daniel - jegyzem meg a gondolataimba mélyedve. - És igen, ezzel talán a figyelmét is képes leszek lekötni és nem valami újabb kamikáze akción töri majd a fejét egy jó ideig... Kellemeset a hasznossal, szokták volt mondani és a vöröske esetében nagyon is igaz ez a mondás. Ha Gina hasznosnak érzi magát, akkor általában nincs vele gond, főleg abban az esetben, ha az ügynek talán van némi köze az apja halálához is. Enyhén szólva is morbid ama gondolat, hogy ő az ilyesmit mennyire éli tizenhét éves fejjel, de mindenkinek más és más az életútja. A korabeli lányok legfőbb gondja a hajszínük vagy az éppen aktuális szakítási drámájuk, semmi több. - Köszönöm, hogy folytatjátok a nyomozást - szólalok meg végül, mintegy "kitalálva" Cody gondolatait. - Elég veszélyes játék ez, de bízom benne, hogy legalább te érett vagy annyira, hogy visszafogd ebben Ginát - sóhajtok egyet gondterhelten. A fiú láthatja rajtam, hogy én is aggódom a lányért, nem csak ő és ugyanúgy észleltem a problémáit, akárcsak Cody. - Gina csak a bosszút látja, konkrét szálakat keres, kijelentéseket a kérdések helyére... Nem érdekli, ha közben fejjel megy a falnak. Mintha egyáltalán nem lenne veszélyérzete, ez pedig kellőképpen megijeszt ahhoz, hogy teljes mértékben aggódjam érte. Az viszonyt, hogy Cody ott lesz mellette, némi megnyugvással tölt el. Talán Gina rá hallgat, ha már másra nem is.
Meglepetten élénkülök fel arra, hogy a menyasszonya is bestiamester volt, csak ő aurori szinten. Ahogy halad a gondolatmenet előre gondterhelten hümmentek egyet. - Nem minden Black olyan mint amit a nevük hirdet. Csak elég ismert család és meglepett. - ismerem el aztán ejtem is a gondolatot és inkább tovább figyelek egészen a végéig - Igazából nagyon is hasznos minden, amit elmondtál. És.. bestia szakon tanulok jelenleg, előtte gyógyítóként végeztem. Jelenleg a lény-gyógyászat felé tapogatózom. Ha esetleg legközelebbi találkozásunkkor el tudnád hozni a jegyzeteit, az valószínűleg nagyon sokat segítene. - aztán eszembe jut egy másik gondolat is, amit megosztok Lucaval - Vagy akár Gina kezébe is lehetne adni a jegyzeteket… Hogy lefoglalja magát. Ha Melody feljegyzései elég pontosak a tünetekről, meg az esetleges élettani változásokról, talán vissza tudjuk keresni miféle anyagokról lehet szó. Legalább érintőlegesen. Jártas vagyok az alkímiában, úgyhogy akár ellenőrizni tudjuk, ha Gina jut valamire. - fogalmam sincs Luca-t ez miként fogja érinteni. Hiszen most ajánlottam fel, hogy Gina és én talán tudnánk folytatni a menyasszonya kutatását és a néhai barátja munkásságát. Ginanak mindenképpen jó lenne valamit a kezébe adni, amivel “játszhat” hiszen a legfőbb problémája, hogy haszontalannak érzi magát. Bár messze egészségtelennek vélem, hogy mennyire is érzi magát annak. És hogy bármit csinál bármibe fog egyáltalán nem bizonyítja számára, hogy nem egy veszélyes hulladék ő is. Fogalmam sincs miért nem tudja kezelni a sikerélményeit és miért nem bizonyíték számára, az önértékelése számára az amit már elért és amit elérhet.. Na jó igazából nagyon is tudom, hiszen számtalanszor beszélt már róla.. Csak.. rossz bele gondolni, hogy ennyire képesek voltak tönkre tenni. Bár saját helyzetemből adódóan is tudom, hogy az ember nagyon meg tud ragadni helyzetekben. Talán ha végre megoldódik ez az egész, akkor ő is tovább tud lépni. Bár.. épp elégszer szajkózta már ezt, csak.. valahogy most érett be nálam is. Minden szempontból. Hiszen ezek előtt én se tudtam volna segítséget nyújtani számára. Épp úgy csak egy kölyök voltam, pár évvel idősebb és annyi. Mostanra viszont azért… már érzem, hogy kézbe tudom venni a családom ügyeit és el is bírom őket. Mindent a megfelelő mértékben, megfelelő segítséggel. Bár még mindig hosszú az út, hogy amolyan “családfőként” vagy a Mortimer ház fejeként gondoljak magamra.
- Melody bestiamester és auror volt egyben, a mágikus élőlényeket figyelte meg, a természetes élőhelyüket térképezte fel és a viselkedésüket tanulmányozta. Aurorként pedig a védelmük volt a feladat, a természetes lakhelyükön való tartása - felelem Cody kérdése hallatán. Lett volna lehetősége sárkányrezervátumba menni, de nem tette. Őt minden mágikus élőlény egyformán érdekelte. És voltaképp szerette is fényképezni őket meg jegyzetelni róluk. Még arról is, amely a lehető legismertebb faj volt. Imádott a közelükben lenni. A természetben kapcsolódott ki igazán és szerinte mindig tanult valami újat. - Giulio tudós volt, bár mugli. Biológiai-és talajvizsgálatokat végzett - vonom meg a vállam. - Fogalmam sincs, miben is lehetett pontosan Melody segítségére, bár elképzelhető, hogy azért fordult hozzá, mert ő tudott a mágikus világról az én jóvoltamból - ismerem el. A lehető legjobb barátom volt, gyerekkorunk óta ismertük egymást, elképzelhetetlen volt hát számomra, hogy titkolózzam előtte. Nem ment volna. - Ráadásul, őt ismerte, bízott benne. Nem hiszem, hogy egy ismeretlen alakot belevont volna egy ehhez hasonló ügybe. Nem - csóválom meg végül a fejem határozottan, amint végigzongoráztam magamban eme gondolatmenetet. Melody mindig is óvatos volt, hiszen a családja miatt annak kellett lennie. Folyamatosan féltettem őt a saját szüleitől, hiszen a fene se tudja, mire lettek volna képesek, ha a lányuk még a kitagadása után is olyasmit tesz, amivel szégyent hoz a család nevére. - Igen, az olasz minisztériumot kereste fel - erősítem meg a srác gyanúját. Számomra annyira természetes, hogy ott intézem a hivatalos ügyeimet, hogy néha elfelejtem, miszerint ez másoknak azért nem mindennapos. - Igen - biccentek végül a kérdése hallatán. - De addigra már nem tartotta velük a kapcsolatot. Ő jó értelemben véve volt a család fekete báránya - mosolyodom el, hiszen egyáltalán nem volt fennhéjázó és büszke a származására. Voltaképp, talán ő volt az egyetlen olyan személy, aki minden ellenére merte követni az álmait. - Mágikus eredetű - erősítem meg Cody feltételezését. - A mágikus lényekre nem lenne hatással a muglik szennyező hulladéka, mivel meg van a kialakult védelmük ellene, de Melody valamiféle változást tapasztalt rajtuk - eresztem végül bőlére. - Eleinte csupán némi színváltozás az újszülött példányokon, semmi komoly, de bizonyos betegségek is gyakoribbá váltak, ő pedig gyanakodni kezdett. Nekem legalábbis említett egy-két dolgot ezzel kapcsolatban. Csupán utánanéz valaminek, de szerinte semmi komoly, mint mondta annak idején. Talán csak merő véletlen az egész. Ezek szerint nagyon nem az volt és még ő se tudhatta előre, mennyire komoly is az ügy. - Találgatok, semmi több - vonom meg a vállam. - Százfűlé-főzet is lehetett akár, de az a tag szőrén-szálán eltűnt. Azóta talán már vele is végeztek - hümmentek egyet végül, hiszen valóban nem jutottam semmire sem vele kapcsolatban. Szó szerint semmire. - Egyetlen levele maradt meg, méghozzá az utolsó, amit már nem volt ideje elküldeni, de abban nem állt semmi olyasmi sem, ami az ügyhöz kapcsolható. Ha pedig vezetett is naplót, azok szintén eltűntek - sóhajtok egyet gondterhelten. - Csupán a jegyzetei és a megfigyelési eredményei vannak meg a mágikus lényekről, semmi egyéb - csóválom meg a fejem. - Sajnálom, hogy képtelen vagyok ennél több használható információval szolgálni - vetek végül egy komor pillantást Cody irányába.
Csak egy feszes mosolyszerűséggel nyugtázom, hogy “jah.. pont a Roxfortot-ha-ha” de nem kommentálom a gondolatsort inkább. Inkább figyelek arra amit mond. Azért bőven van olyan rész, amin meglepetten pislogok csak, de mindennek a végére hagyom inkább hogy bármibe is bele, vagy vissza kérdezzek. - Melody és Giulio.. eredetileg mi volt a foglalkozásuk? - minden apróság fontos lehet és számomra ebben a pillanatban még ez is az. - A Mágiaügyi Minisztérumot említetted. Úgy érted az olaszországi fölhivatali szekció? - feltételezem, mivel az egész Olaszországban történt, így gondolom, hogy nem a Brit Mágiaügyi Minisztériumról beszél és kicsit megnyúlik a képem a meglepettségtől amikor kimondja - A menyasszonyod Melody Black volt? - erősen kavarogni kezd a fejem, bár a nő nevéből inkább a Black ami megdöbbent, nem az, hogy ismertem volna. Így értelmet nyer többnyire a kitagadásos dolog és az, hogy miért is maradhatott ennyiben, holott egy Black-ről van szó… És persze eleve ennek az egésznek a felemlítése egy csomó újabb kérdést von magával. Luca minél többet mond, annál zavarosabb az egész számomra.. Mi a fene folyik itt de mégis!? - Mégis miféle veszélyes hulladék? Mármint.. mágikus eredetű, vagy a muglik értelmezésében vett veszélyes hulladék? Ha egy varázshasználó ilyesmi után kezdett nyomozni, az gondolom a varázsvilágot is érinthette.. - azt hiszem talán ez a legfontosabb kérdés. Hiszen törvény foglalja magába, hogy nem avatkozhatunk a muglik ügyeibe, hacsak az nem érint bennünket is.. Legalábbis angolhonban van róla törvény. Olaszországban fogalmam sincs, hogy mi lehet. Inkább leteszem a teámat és elgondolkozva dőlök hátra egy pár pillanatig csak nézek magam elé és próbálok valamit megfogni, képletesen, amibe lehet kapaszkodni és ki lehet találni, hogy hányféleképpen is lehessen utána nézni, miféle kapcsolathoz lehet nyúlni a vázolt eset avagy esetekben. - Elég régen történt már mindez. A harmadik felet azóta lehet, hogy szintén eltűntették. És.. úgy gondolod, hogy felvett egy ismeretlen személyazonosságot, vagy, hogy szó szerint alakváltóra, esetleg metamorf mágusra gondolsz? És ha igen, miért gondolod így? - nem kötözködöm, csak nem mindegy. Másfelől ha nincs rá bizonyíték, a feltételezés feltételezés marad ráadásul talán teljesen más irányba visz el bennünket. Ha viszont joggal gondolja komolyan valami miatt, az is egy fontos pont lehet. - Gina a pénzforrásokat akarná követni. Mert úgy véli, pénzes szervezetről van szó… És nyilván, szeretne rájönni, van-e még szerepe a képletben, vagy valóban csak a démonai üldözik.. De.. azok egyre inkább.. - ismerem el egy pillanatra aggodalom és gondterhelt kifejezés üli meg a tekintetemet. Aztán vissza csatolok egy korábbi gondolatot - Gondolom Melody levelei Giulio-val már nincsenek meg, másképp már elolvastad volna őket, hogy többet megtudj a miértekről. És feltételezem abban benne lett volna, hogy mi után kutatott ennyire és talán az is, mire jutott… Hmm.. Nem vezetett véletlenül naplót, vagy bármi ilyesmit? - Luca hosszú évek óta rajta van az ügyön. Ginaról nemrég tudta meg hogy újra él.. és a keresztlányának egyszer csak kinőtt a földből egy unokabátyja, aki még csak nem is egy nincstelen-névtelen. Gina démonai olyannyira elhatalmasodottnak tűnnek, hogy muszáj volt más forrásból is utána mennem. Nem amiatt mert nem hinnék a lánynak. Sokkal inkább mert szeretnék neki hinni és ha valóban veszélyben van.. és emiatt veszélyt jelent a környezetére.. Nos ennek jobb utána járni.
- Csoda, hogy legalább a Roxfortot biztonságosnak tartja - csóválom meg a fejem Cody szavai hallatán. Ginát üldözi a múltja, a legnagyobb gond itt csupán annyi, hogy voltaképp ő az, aki minden egyes sarkon ellenségeket lát. Nem hagyja magát élni, mert folyamatosan talál valami olyasmit, amin marcangolhatja a lelkét. Folyamatosan a bűnbakot látja önmagában, ha olyasvalakivel történik valami, akit ő is ismer és szeret. És ez... nem egészséges. Ebből az állapotból kellene kirángatni, méghozzá a lehető leghamarabb, mert minél tovább ragad meg benne, annál nehezebben szakad majd el tőle. És abban az egyben így is teljes mértékig biztos vagyok, hogy ez már most sem lesz egy könnyű és kellemes sétagalopp. - Hm... - emelem fel végül az állam a kézfejemről, ahol eddig pihentettem, majd dőlök hátra és helyezkedem el kényelmesen, miközben a borostámat kezdem el lágyan simogatni az arcomon, a gondolataimba mélyedve. - Nagyon óvatosnak kellett lennem, ennek révén pedig túl sok használható információval nem hiszem, hogy fogok tudni szolgálni - szólalok meg végül, amint megrágtam magamban azon információkat, amelyek az évek során felszínre bukkantak és igaznak bizonyultak. Vagyis - konkrét bizonyítékok híján - én ítéltem őket annak. - Melody a halála előtt egy évvel valamilyen témába nagyon belemélyedt - osztom meg végül Codyval azt, amit konkrétan is tudok, hiszen én magam ott voltam a nő mellett már akkoriban. - Rengeteg könyvet vett ki a témában, a Mágiaügyi Minisztérium Földhivatali osztályán is járt... Amikor megkérdeztem minderről, csupán annyit osztott meg velem, hogy a gyanúja szerint illegális hulladéklerakás folyik valamerre, nem is egy helyen. Akkoriban rengeteg rákos megbetegedés történt, néhány környéken a szokásosnál is több és Melody kötelességének érezte, hogy tegyen valamit ez ellen. Nyilván úgy vélte, hogy a családnevét legalább ennyire felhasználhatja. A kapcsolatai révén esélyesen olyasmibe tenyerelt bele, amibe nem kellett volna, Gina apjával együtt - sóhajtok ezúttal én, méghozzá elég vészterhes pillantással. - A halála előtt pár hónappal levelezni kezdtek, ebben teljes mértékben biztos vagyok - ismerem el. - A levelek tartalmát ugyan nem láttam, de mind Gina apjának szóltak. Sohasem gondoltam arra, hogy megcsalna, hiszen a megírt és lezárt leveleket, ha nem volt ideje rögtön elküldeni, az íróasztalon hagyta. Talán felelőtlenség volt, de bíztunk egymásban. Ha előre láttam volna mindezt, beleolvasok, de nem tettem. Úgy gondoltam, ennyi személyes teret hagynom kell számára... Kezdem érezni, hogy kissé a kelleténél részletesebben mentem bele a témába, szóval inkább elharapom a mondatot, majd magára a konkrét kérdésre felelek végül csupán: - Melody és Giulio együtt nyomoztak egy illegális szervezet ténykedése után, ez az, amit biztosra tudok mondani - tárom szét a karjaimat. - Normális esetben aligha foglalkoztak volna ezzel, de a Black-családnév még a mai napig számít a varázsvilágban. Melodynak volt pénze, neve, kapcsolatai... Még úgy is, hogy voltaképp kitagadták a velem kötött házassága miatt, rengeteg ajtó megnyílt előtte. Felvette egy harmadik féllel is a kapcsolatot, az ő kiléte azonban homályos előttem. De rá egy-két héttel végeztek vele. Talán véletlen, de biztosra veszem, hogy az az illető kapcsolódik ehhez az ügyhöz. Voltaképp mostanában már sokkal inkább utána nyomoztam. Ha őt megtalálom, nyilván válaszokat is kaphatnék, de egyelőre semmi... Ami érthető, ha valaki az ehhez hasonló szervezetek elől bujkál. Nyilván Melody és Giulio halála után rögtön kereket oldott. Biztosra veszem, hogy másik alakot vett fel, ez pedig rengeteget nehezít a dolgomon - zuhannak meg végül a vállaim, majd elhallgatok. Zavaros ez az egész, nekem pedig nem kellett volna hagynom, hogy Melody ilyesmibe piszkáljon bele, de azt hittem, elég óvatos ahhoz, hogy ez ne jelentsen gondot számára. - Nem tudom, Gina mire jutott, hiszen semmit sem oszt meg velem - közlöm végül Codyval. Még csak fel se merül bennem egy pillanatra sem, hogy ne osszak meg vele semmit sem. Valamiért ismeretlenül is bízom benne... Talán éppen amiatt, mert nemrég mentette meg a lányom életét. Ama gondolat pedig, miszerint talán pont annak a szervezetnek az egyik álcázott embere szeretne belőlem információkat kihúzni, elég távol áll tőlem. És ha mégis... Semmi konkrétumot sem tudok. Semmit, ami őket bármilyen szinten is veszélyeztetné.
Azért megakad a figyelmem azon, hogy Luca a menyasszonyát említi, hiszen amikor Ginaval a konyhában beszéltem, ő is felhozta, hogy a férfi nyomoz a menyasszonya gyilkosai után. De egyenlőre csak rá biccentek úgy az egészre, hogy ő nem akar vádaskodni. Ezért, felettébb hálás vagyok. Én pedig nem kezdek további mentegetőzésbe, vagy bizonygatásba, hogy tényleg semmi közöm hozzájuk. Nem látom szükségesnek. Hallgatom amiket elmond - Én.. hasonlóképp igyekeztem biztosítani, hogy a gyermekotthon, azon túl, hogy egy gyermekotthon, egyben a.. családi birtok is. Sokféle védővarázs biztosítja.. így voltaképp ott is biztonságban lenne.. - sóhajtok egy jókorát. - Viszont említett néhány furcsa dolgot és úgy gondolom, erről téged is érdemes megkérdezni. Gina úgy véli, hogy a menyasszonyod és az édesapja haláláért ugyanazok felelősek. Őszintén érdekel, hogy te mire jutottál. És kérlek, ne kímélj! - érezhető, hogy igyekszem a vöröskéért valamiféle felelősséget vállalni, több irányból tájékozódni és minél többet megtudni. Nem fejjel a falnak rohanni. Ha felelősségre is akar vonni bárkit és sikerül is kézre keríteni valakit, akkor szeretném, ha ezt biztonságos, legalábbis ellenőrzött hivatalos körülmények között tudná megtenni és nem fejjel bele rohanva valami oltári hülyeségbe. - Nem tisztem és nem is akarom elvenni tőle a “bosszút”, vagy hogy válaszokat kapjon, de attól a résztől igenis szeretném megóvni, hogy saját kezüleg vigyen véghez.. olyasmiket amikre valójában nincs felhatalmazása és a törvényes oldalról nézve csak ugyanolyanná válna miatta, mint akiket kerget. - mondom ki őszintén. Egyszerűen, kissé talán keményen, de végig nyugodt maradok. És közben persze remélem, hogy Luca a szövetségesem és talán elárul ezt-azt. Akár puszta véletlenségből. Azért.. látszik, hogy pár évet Nox mellett töltöttem, régen egyáltalán nem tudtam volna ilyen beszélgetéseket lefolytatni. Legalábbis egyáltalán nem így… Noha az is hozzá tesz minden bizonnyal, hogy már.. nem vagyok gyerek, sem élvhajhász, tomboló kamasz.. Nyilván nem feledem milyen annak lenni, csak.. egy kicsit minden átalakul.
Nem haragszom Codyra, amiért ő és Alex egy párt alkottak egy ideig, azonban ama tudat, miszerint a lányom kihagy életének eme fontos periódusából, már enyhén szólva is gondolkodóba ejt. Azt hiszem, ez az a pont, amikor lényegében rájövök arra, hogy ugyanez lesz a helyzet Alba esetében is, ha nem változtatok hamar a hozzáállásomon. Inkább még egy alkalmazottal több, semmint a kisebbik lányom is titkolózzon előttem a párkapcsolatai terén. Szükség lesz hát arra, hogy megtaláljam azt a bizonyos "arany középutat", amelyről olyan rengetegen papolnak folyamatosan. - Korántsem biztos, hogy ők voltak azok - legyintek egyet az információi hallatán. - Lydia talán tisztában van vele, de egyetlen egyszer érintettük a témát, nem többször - vonom meg a vállam. Nem tisztem megítélni a fiút, ahogy a szüleit sem, vádaskodni pedig végképp nem szeretnék látatlanban. - Valamilyen szinten érthető a sötét mágusokhoz való hozzáállása, amely mindenkiben benne van alapból, de egy gyermeket a szülei alapján megítélni nagy hiba - jelentem ki a saját álláspontomat. - Az én menyasszonyommal is egy kóbor átok végzett annak idején, amely bárkitől származhatott, mégse vádaskodom látatlanban. Nyilván éreznék némi ellenszenvet az illető családjával szemben, ha tudnám, ki tette, de mindenképp adnék számukra is egy esélyt. Persze, csakis abban az esetben, ha ők nem vettek részt kétes ügyletekben... Mert ha együttműködtek volna, akkor azért én is másként állnék a dolgokhoz. Mégis, Cody jelen pillanatban itt ül velem szemben, a szülei esélyesen jelenleg is szökésben vannak és vélhetően pár gyilkosság kapcsolódik már a nevükhöz, a fiúk azonban a végletekig igyekszik elhatárolódni tőlük, minden tekintetben. Azt hiszem, ez a normális hozzáállás olyasvalakitől, aki hasonló életbe csöppent bele és így mindenki megérdemli azt, hogy tiszta névvel élhesse az életét. Igazság szerint nekem sem célom mélyebben érinteni az abortusz témáját. Olasz vagyok, mindenem a család, de szerencsére még nem sikerült ehhez hasonló helyzetbe keverednem, ennek révén pedig nem is megyek bele a további fejtegetésébe. Felesleges vitát szülne csupán, hiszen mindenki másként áll a dologhoz, más élmények és tapasztalatok alapján ítéli meg, ami számomra nagyon is érthető. Esetemben is más, ha a lányom teszi meg ezt a lépést vagy például a barátnőm... Mindkettő egyformán extrém, de míg az egyikbe lenne beleszólásom, a másikba már aligha. Nem sokkal később szerencsésen zárjuk le a Lydia-témát, én pedig megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy ezúttal én állok nyerésre a nővel szemben. Alexet ideje végre leválasztani az anyja csecseiről, amelyeken keresztül nem éppen a legtáplálóbb anyagokat szívja magába immár évek óta. - Vagy úgy! - biccentek végül a magyarázata hallatán. - Igen, az apja éveken keresztül a legjobb barátom volt - adok magyarázatot a keresztapaságomra. - Amikor pedig Gina megszületett, felkért arra, hogy legyek a lánya keresztapja. Végül meghalt, a lánya eltűnt... Éveken át nem tudtam, merre is lehet pontosan, majd feladtam a keresését - ismerem el. - És igen, megkértem rá, hogy költözzön Rómába, de valamiért nem hajlandó rá... Folyamatosan rémeket lát, minden sarkon az ellenséget keresi és tart attól, hogy a nyakunkra hozná a bajt, holott nálunk biztonságban lenne. Nem hiszem ugyanis, hogy egy horda sötét mágus vette volna üldözőbe - csóválom meg a fejem. Az alvilági alakoknak jobb dolguk is van egy tizenhét éves kamaszlány hajkurászásánál. Bár, igaz ami igaz, Gina elég szépen belenyúlt mindenbe, amibe csak lehet, holmi értelmetlen bosszú miatt. Megértem az érzéseit, a haragot, amelyet táplál, de be kell látnia magában, hogy vannak helyzetek, amikor mi is kevesek vagyunk.
Bólintok a kérdésre és szavakkal is megerősítem. - Igen, egy rövid ideig. - semmi okom tagadni, így feszengés sem érezhető bennem és nem tárom fel a további miérteket. És sértettség jelét sem mutatom. Az a másfél hónap igazából meglehetősen engem is kimentett bizonyos helyzetekből. Amikor Lydia történetét kezdi mesélni és ahogy a végére ér egy kissé megfeszülök. Alapvetően egy szóval sem ejtettem ki a számon konkrétumokat, csak hogy a “családom” nem túl fényes múlttal rendelkezik és nyolc éves koromtól árvaként léteztem tovább. De erre azért már torkot köszörülök. - Nos.. való igaz, hogy harmadikos koromban kaptam hírt arról, hogy a Mortimer házaspár mégis túlélte a birtok pusztulását anno. Ahogy én is. És most már tudom, hogy azóta is… szökésben vannak. De fogalmam sincs hogy elhagyták-e Angliát ez alatt a.. nagyjából tíz év alatt. Nem tudok róluk semmit. Másképp már nem lennének szökésben. - összegzem kissé komoran, és meglehetősen érezhető, hogy szilárd álláspontot képviselek a helyzetükkel kapcsolatban. És látszik, hogy ott táncolnak a gondolataim között a kérdések, hogy amennyiben Lydia bátyja teljes vélaként értett a pálcaforgatáshoz és aurorként ténykedett… és ebben az elmúlt tizen pár évben halt meg.. az azt jelentené, hogy van rá esély hogy Gargoyle-ék voltak és bizony akkor meglehetősen friss ez az eset. Érezhető, hogy nem védem őket, semmilyen szinten, csak próbálom én is össze rakni a képet. - Sajnos velük kapcsolatban.. sosem lehet tudni. Örülök, hogy nagyon messze estem tőlük! - azért megdörgölöm az orrnyergemet, hiszen ha valóban ők voltak, így persze érthető hogy Lydia miért akadt ki annyira, de erre meg azt mondom.. kommunikáció! Zsibbasztó az ilyen hülye félre értés.. Akkor nézek fel újra, amikor az abortusszal kapcsolatban vissza kérdez. - Gyógyítóként asszisztáltam már szülésnél. És.. nos.. sajnos közöltem már rossz híreket leendő anyákkal. És néhány barátom között volt olyan is, amikor kérték, hogy menjek velük, hogy ne legyenek egyedül… És nem igazán tudom azt mondani, hogy felelőtlenségből vagy jó kedvükből döntöttek.. a beavatkozás mellett. - hallgatok egy rövidet, némiképp újra előre dőlve, megkavarva a teámat. - Szóval.. közvetetten többszörösen ismerem, igen. - ez mindenhogyan egy nagyon súlyos téma. Eszemben sincs Lucaval is vitába keveredni ezzel kapcsolatban, úgyhogy igyekszem úgy választ adni a kérdésére, hogy… ne nagyon lehessen folytatni és boncolgatni. Másfelől továbbra sem tartanám morálisan totálisan helyénvalónak, hogy… “már megint férfiak vitatkoznának róla”. Nem mondom, hogy nem kell pasiknak is beszélnie erről, sőt! De nincs jogunk helyettük eldönteni semmit. Főleg ami a tulajdon testükre, lényükre is vonatkozik. Végül biccentek egy halk megkönnyebbült sóhajjal amikor tudtomra adja, hogy megteszi a szükséges lépéseket. De nem mondok köszönetet. Hiszen valójában nekem sem jó érzés, hogy Lydiat ilyen formán kell leválasztani Alexről. Mindenesetre azért remélem, hogy Luca kész Alexet elfogadni. Igaz, hogy a lánya már nagykorúnak számít a varázsló törvények szerint, de attól még a lánya.. Aztán felhozza Ginat én pedig felocsudok, hogy bizony nincs még vége a beszélgetésnek! - Gina az unokatestvérem, nőági oldalról. - meglehetősen változatosan kerülöm az “anya”, “apa”, “szülő”, és “család” szavakat. De olyan természetességgel, hogy talán nem is szembeszökő. - A nyáron leveleztünk és említette, hogy a keresztapja vagy. És, hogy felvetetted neki, hogy akár haza költözhetne Rómába is. Ezzel kapcsolatban, gondoltam beszélhetnénk. - derült égből rokonok mindenütt!
Nem mondom ki szavakkal, hogy Alexnek ebben igaza volt, de Cody a hallgatásomat simán veheti beleegyezésnek is. Nem állok neki mentegetni Lydiát, esetleg tisztára mosni a tetteit, hiszen ezt már réges-rég feladtam. Volt olyan időszak, nem tagadom, amikor igyekeztem magamban magyarázatot találni a miértekre és folyamatosan az volt előttem, hogy ő egy egyedülálló anya, akinek muszáj szigorúan fognia a lányunkat. De ez egy bizonyos ponton túl már számomra is sok volt. Az, ahogy Alexel beszélt előttem mindenféle különösebb ok nélkül... Nem értek ugyan németül, valahogy idegenkedem attól a nyelvtől, de már Lydia hanglejtése is kiverte a biztosítékot. Az utolsó csepp a pohárban pedig az a bizonyos eljegyzéses-sztori volt. És ezt természetesen szintén nem velem osztotta meg a lányom, hiszen valamiért tartott attól, hogy az őrült anyja karjaiba lökném újfent egy "majd később ezt is megoldjuk"-felkiáltással megspékelve. Nevetséges! - Te és ő? - szökken fel a szemöldököm, majd kérdőn méregetem a srácot egy pillanatig. A szavaiból úgy rakom össze a dolgot, hogy voltaképp egy pár voltak, de mivel nem ismerem, ezért nem lehetek ebben biztos. - Volt köztetek valami? - teszem fel a kérdést teljesen nyugodt hangnemben, ami elárulhatja számára, hogy egy igenlő válasz esetén sem fogok felpattanni a helyemről és nekiállni fojtogatni őt vagy még a szuszt is kiverni belőle. Egyrészt nem ilyen vagyok, másrészt pedig egészen helyes alaknak tűnik. Olyasvalakinek, akinek nem mondanám azt, hogy kívül tágasabb, ha Alex hazaállítana vele. Igazság szerint én még sohasem játszadoztam el azzal a gondolattal, hogy ki lenne a lányom mellé a megfelelő férj/barát. Alexet ismerve úgyis valami zűrös figura mellett fog kikötni, úgyhogy Cody felér számomra egy kellemes meglepetéssel. Vagyis, egy olyan meglepetéssel, amelynek már sohasem örülhetek úgy igazán, mivel erős szerepet játszik a szavaiban a múlt idő. Csupán hallgatom a történetét, nem szakítom félbe, nem kérdezek bele és főleg nem ítélem el a családja miatt. Talán túl nyálasnak tűnik, de ő nem azonos velük. Mondom ezt olaszként, akiknek mindenük a család és még abban az esetben is nehezen szakadnak el a gyökereiktől, ha Codyhoz hasonló előéletet kellett élniük. Mégis, én megértem őt valamilyen szinten... Valahogy mindketten mások voltunk s családunkban. Én a bennem lakozó mágia miatt, amelyet a vallásos szüleim mindig is mélyen elítéltek, ő pedig azért, aki... Különböző utakat jártunk be mi ketten, de mégis hasonlót. - Lydia nyilván elég szépen bemagolta annak idején a máguscsaládok névsorát - állapítom meg egy keserű mosollyal. - Nem ismerem a szüleit, Alex csupán annyit mesélt róluk, hogy ők annak idején még arisztokrataként éltek, majd minden címüket, vagyonukat elkobozták tőlük. Egyedül csak azt a kúriát tarthatták meg, amelyben addig éltek. Ezek szerint Lydia kislányként belekóstolhatott abba az életbe és azóta sem felejtette el a luxus ízét. És mivel ő nem hajlandó feladni a szabadságát, Alexet szánta erre a szerepre. Gondolom, az ekként megszerzett vagyonból csurrant volna számára is. Azt viszont tudom, hogy volt egy testvére, aki fekete mágusok öltek meg - osztom meg végül Codyval. - Tudod, a ritka alkalmak egyike volt, amikor képesek voltunk normális hangnemben elbeszélgetni egymással és akkor mesélt nekem arról a lányról. Esetleg fiú volt? - esem gondolkodóba egy pillanatra, majd végül megcsóválom a fejem. - Lényegtelen. Auror volt és jóval idősebb Alex anyjánál, de mégis a testvére... Szerették egymást. Az utolsó emléke pedig az volt róla, ahogy elköszön tőle és elmegy otthonról, a következő pedig a zokogó szülei, amint egy levelet szorongatva sírnak. Meghalt. Megölték. Egy törvény elől menekülő házaspár, a nevükre nem emlékszem. Nem állítom, hogy a te szüleid voltak... - harapom el végül a mondatot. Elég a vádaskodásból. Még ha ők is lettek volna... Jó, abban az esetben érthető lett volna Lydia visszakozása, de akkor játszhatott volna nyílt lapokkal. Gyanítom ugyanis, hogy a kártyáit már volt olyan kedves és nem teregette ki. Alex jó kislány módjára fogadja el azt, hogy nem mehet hozzá ahhoz, akihez szeretne és kész. Igen, ez Lydiára vallana. Cody jól sejti, egy röpke pillanatra még az ütő is megáll bennem. Nagypapa? Én? De mindkettőnk szerencséjére még időben tisztázza, mi is volt ez egészen pontosan. Nem igazán örültem volna ugyanis annak, ha kiderül, hogy a tizenhét éves lányomat valaki teherbe ejtette. És tőlem aztán lehetett volna egy földre szállt angyal is, de ez... ez túlment volna minden határon. - Ez azért még tőle is sok - morgom magam elé sötét arcot vágva a szavaim mellé. Az abortusz olyasvalami, ami igen komoly lelki traumát okoz annak, aki átesik rajta, még abban az esetben is, ha az illető nem szeretett volna gyereket. Alexnek pedig még ezzel is együtt kellett volna élnie, csakis azért, hogy az anyja óhaja teljesülhessen... Nem hittem volna, hogy lehet fokozni a Lydia iránt viseltetett ellenszenvemet, de ezek szerint mégis. Hiszen máris két fokkal rosszabb. - Ezek szerint te már jól ismered ezt a folyamatot, nincs igazam? - vetek egy töprengő pillantást Cody irányába, de nem fejtegetem tovább a dolgot. Vagy ő élte ezt át személyesen, vagy egy hozzá igen közel álló személy - és itt nem Alexre gondolok -, de mindenképp sikerült már testközelből is megtapasztalnia mindezt. - Hálás vagyok érte. Tényleg - biztosítom őt afelől, hogy nem neheztelek rá amiatt, amiért ilyesmibe ütötte bele az orrát. - Alexnek Lydia nélkül kell tovább élnie, hiszen a Napnál is világosabb, hogy az a nő irányításmániás. Mintha a lánya csak egy báb lenne, akit ide-oda rángathat. Mindenképp megteszem a szükséges lépéseket - biccentek egyet, majd eszembe ötlik még valami: - Amikor ideértem, említetted Ginát - ráncolom a homlokomat, mintha ezzel visszaemlékezhetnék. - Mit akartál róla mondani? - teszem fel végül a kérdést. Nyilván az iskolából ismerik egymást vagy a Mungóból, hiszen mindketten gyógyítók. Más tippem nem igazán akad. Esetleg Danielen keresztül barátkozhattak össze annak idején.
Bólintok - Igen, Lydia miatt szerette volna, ha minél kevesebben tudnak róla, hogy hol is volt. Erősen tartott tőle, hogy az anyja a föld alól is elő ássa, ha azon múlik.. - nem fogok szépíteni egy percet sem, ahogy az eltúlzástól is tartózkodom. Egyszerűen csak kimondom amit tapasztaltam és amit Alex hajlandó volt megosztani velem. Arra azért kicsit meglepődöm, hogy bocsánatot kér Alex “lábatlankodása” miatt. De csak egy mosollyal megcsóválom a fejemet, aztán egy kicsit.. egyértelműbben próbálok fogalmazni - Igazából örültem, hogy Alex az életem része volt..erre a kis időre. Mindketten.. tanultunk egy kicsit a másiktól. - ez voltaképp össze foglal mindent. Azt is hogy már vége. A legelején lefektettünk néhány egyszerű betartható szabályt, ez elég sokat segített. Ami pedig Alex rumlisságát illeti.. Nos alig volt nála néhány cucca amikor betoppant. És valahogy szerencsére nem is ez az első éles kép, ami felidéződik, ha eszembe jut. - Nos.. - torkot köszörülök - A családom.. - kezdek bele egy mélyebb levegővétellel de aztán el is akadok és kissé magam elé bambulok. Próbálom össze foglalni azt a káoszt amit a “családom” képvisel… ugyanakkor érezhető, hogy furcsán ejtem a szót, mint aki nagyjából sosem használja.. - az Angol varázslóközösségen belül eléggé sötét múltat tudhat a magáénak. Ráadásul egy elszegényedett nemesi családról van szó… Én pedig voltaképp nyolc éves koromtól árvaként nevelkedtem, eleinte egy egyszerű gyermekotthonban, később pedig a Roxfort falai között is. Ami vagyon akad, azt magam teremtettem újra azóta.. - osztok meg néhány dolgot, minden fellengzősködés nélkül. - De Lydianak már csak azt próbáltuk meg tálalni, hogy sikerült walesben egy gyermekotthont alapítanom a régi birtok helyén és hogy felfelé ívelő gyógyítói karriert futok épp… Ami ugyan már csak részben igaz, de gondoltuk nem árthat, ha egy kicsit szépítünk… - aztán hallgatok egy rövidet. Fogalmam sincs, hogy ez amit most elmondtam, milyen benyomással lesz Lucara. Hiszen én sem tudok arról, hogy ő neki mik vannak a háttérben, csak arról tudok, hogy rengeteget dolgozik és egy elég gyönyörű villát tudhat a magáénak Olaszországban. Egy keresett cukrászdája. És egy fél vagon gyereket, akiket iskolázni, etetni kell és azért részt venni az életükben.. valamennyire… - De bármilyen ígéretes is volt a helyzet, a nevem megindította a lavinát. - aztán biccentek csak, hogy igen, meglehetősen ragaszkodott a másik akárkihez, akit ő választott. - Alex még azt is bedobta, csak hogy az anyja leszálljon róla, hogy gyermeket vár.. mondván az biztosan véget vet az őrületének.. - forgatok szemet de azért ha látom Lucat a pillanatnyi szívbajt gyorsan hárítok feltartott kézzel. - Csak blöffölt természetesen. De ami a helyzetben ijesztő volt, hogy Lydia simán az arcába vágta, hogy akkor majd Alex elveteti szépen és utána férjhez megy ahhoz akit kinézett neki… - megcsóválom a fejemet egy kissé bosszús grimasszal, mint aki még most se képes felfogni, hogy ezt hogy gondolhatta egyáltalán.. Aztán hallgatom amiket mond, a saját felelősségéről és hogy mennyire lemaradt néhány dologról. - Ne hibáztasd magad.. - egy kicsit újfent hallgatok de aztán csak lassan bele kezdek. - Ha mindig azt mantrázzák, hogy semmire sem vagy jó, vagy semmire sem vagy képes egyedül, csak ha mások irányítanak, mert másik jobban tudják mi jó neked.. Az ember nem tanul meg segítséget kérni, hiszen azzal megint csak másokra támaszkodna.. Inkább mindent megpróbál önerőből akkor is ha bele szakad, akkor is ha azzal nagyon nagy bajba sodorja magát… - összegzem lényegében azt, hogy Lydianak miféle hatása is volt Alexre. És mivel az apjával ezek szerint egy hangot nem beszélt úgy komolyan arról mi megy Bécsben… így Luca persze hogy nem tudott segíteni. Ugyanakkor amiatt sem hiszem, hogy érdemes magát ostoroznia, mert tudom azt, hogy ha a figyelmünket rengeteg felé osztjuk, sokkal kevésbé leszünk érzékenyek a körülöttünk lévőkre. Ez az ár. Az utolsó kérdésre bólintok - Tudom, hogy ez valójában nem az én tisztem. És nem is szép tőlem, de a kórházban való “eszmecsere” során a tudtára adtam, hogy számítson rá. - és a helyzet az, hogy én pedig egyáltalán nem üres fenyegetésnek szánnám amiket akkor mondtam. Egy ideje már nem szokásom szarral gurigázni.
Cody magyarázata hallatán a nevét illetően néhány kérdés szöget üt ugyan a fejemben, de szerencsére szorult belém annyi tapintat, hogy ha ő nem akar beszélni róla, akkor én sem faggatom. Néhány dolog jobb, ha kimondatlan marad, hiszen nem biztos, hogy itt és most képes lennék mit kezdeni azzal, amiket ő átélt. És hát nyilván abszolúte nem is rám tartozik. Megszoktam már, hogy Lydia nevének hallatán sötét viharfellegek környékeznek meg, bár kezelni még mindig képtelen vagyok a dolgot és az érzelmeimet is néha. Az a nő... Igyekszem azonban nem indulat teljesen beszélni róla senki előtt sem, szóval Cody - ha esetleg figyel - csakis a testbeszédemből veheti ki, hogy mennyire nem vagyok egy hullámhosszon vele. Én sem vagyok egy mintaszülő, ezt aláírom, hiszen túlontúl is kevés figyelmet szentelek a gyermekeimnek. Az a rengeteg munka.... Úszom viszont az adósságban, hiszen a házat valamiből fel kellett építeni, a cukrászda sem imával tartja fenn magát, egyszerűen nem lassíthatok. Egyedül csakis az a gondolat nyugtat, hogy a családomnak nem kell attól rettegnie, mikor veszik el a fejünk fölül a tetőt és lesz-e mit ennünk holnap. Jó életünk van, de az ár, amelyet ezért fizetünk, nem feltétlenül arányos vele. - Igen, a szökésről tudok - biccentek végül egyet, amint Cody belekezd a történetbe. - Daniel említette, hogy egy közös barátnál van, de külön Alex kérésére még nekem se mondta el, hol is egészen pontosan - fejtem ki végül. - Mindenesetre, bocsánat, ha esetleg kellemetlenséget okozott volna számodra - teszem azért még hozzá. Barátok ugyan, de hát nem mindenki van oda a szállóvendégekért hosszabb távon, Alex stílusa pedig nem pont a legkifinomultabb néha. A rumli pedig, amelyet képes maga után hagyni... Igaz ugyan, hogy egy pálcaintéssel megszüntethető, de látványra nem valami kellemes. Ő iskolán kívül nem varázsolhat, rólam pedig nem tudták, mi is vagyok pontosan, ráadásul a pálcám sem volt éppen a legfényesebb állapotában. Rengeteg vitát szült tehát köztünk a rendrakás és a tizenéves kamaszlányok viszonya. - Lydia nem szereti, ha bárki is keresztülhúzza az elképzeléseit - nevetem el magam keserűen. - De valami oka ennek kell, hogy legyen - hagyom végül abba, majd enyhén töprengő tekintettel meredek magam elé. - Szimplán elég lett volna annyi, hogy gazdag és rangos a családod és máris tárt karokkal fogadott volna, felbontva a másik szerződést. Nem tudom, ki volt Alex vőlegénye, de valamiért ragaszkodott hozzá Lydia... - halkulok el végül, magamban a történteket megrágva. Csupán akkor térek vissza a valóságba, amikor Cody folytatja. Idegesen túrok a hajamba és noha már rég leszoktam a cigarettáról, most igazán jól esne egy szállal. - Hiba volt hagynom számára, hogy visszavigye Bécsbe - sóhajtok egyet kelletlenül. - Évek óta figyelem, hogy mit művel vele és próbáltam ugyan beszélni a fejével, de ezek szerint semmi se változott - ismerem el a saját hibámat ebben az egészben. Igazságtalanság lenne csak Lydiára hárítanom a felelősséget. - Daniel próbált ugyan figyelmeztetni, de tényleg azt hittem, hogy csupán túlreagálja a dolgot, mert Alex maga semmit se jelzett felém ebből. Mármint, én azt hittem, mindez kimerül abban, hogy szokatlanul szigorúan fogja őt, de ez teljesen új számomra - csóválom meg végül a fejemet. Én és Lydia képtelenek voltunk megmaradni egymás mellett egy légtérben és pont emiatt nem találkoztam vele sohasem Alex jelenlétében. Legalább őt ki szerettem volna hagyni a folyamatos veszekedésekből. Nem követelek magyarázatot Codytól, hiszen lassan kezdem átlátni a helyzetet. Nyolc évig halogattam ezt a lépést és nyilván ideje lenne végre megtennem. - Lydia tud erről? - dőlök én is előre, karjaimat a térdemen megtámasztva, ujjaimat az állam alatt összefűzve, komoly tekintettel tanulmányozva Cody arcát. Az egyetlen nehézséget csakis ő jelentheti, senki más. Elindíthatom az eljárást, de fogalmam sincs, meddig fog ez az egész húzódni...
Azért hamar felfedezem, hogy eléggé leterhelt ő is. És voltaképp semmi csodálkoznivaló nincs ezen. Azon, hogy ismeri a nevemet így, csak bólintok. - Nos.. az egy elég hosszú és cseppet sem vidám történet, de… röviden.. volt némi kavarodás a személyazonosságomat illetőleg és ameddig nem tisztázódott néhány dolog.. Jobbnak láttam ezt a kelletlen félmegoldást. - ismerem el, voltaképp semmi konkrétat nem kiemelve, de azért választ is adva nagy vonalakban. Ennél jobban viszont nem gondolom, hogy bele kellene mennem. Ráadásul ebben a pillanatban egyáltalán nem is lényeges. És hogy honnan ismerem Lydiat..? - Ömm - kezdek bele marhára határozottan - Alex nyár végén elszökött tőle és nálam szállt meg iskola kezdésig. Mesélt róla ezt-azt és volt vele egy roppant kellemetlen személyes találkozásom is Alex kérésére… Megpróbáltuk eladni neki a személyemben, hogy a lánya talált magának gazdag férjet és köszöni nem kér több tanácsot tőle, de hát.. Rosszabbul sült el minden mint addig. És - itt egy rövid szünetet tartok - Igen, többek között jelenetet rendezett a kórházban. De nem ez a legnagyobb probléma. Hanem az, hogy Alexet nem látja. A lánya voltaképp semmit nem jelent számára. Csak a hozomány lehetőségét látja benne. - tovább megyek teljesen komolyan - Ismerem az aranyvérű hagyományokat és az angol nemesi szokásokat, személyesen volt benne részem. De amit Lydia művelt, az voltaképp simán kegyetlenség, érzelmi manipuláció és egy fiatal lány kiárusítása a szilárd akarata ellenére. - veszek egy mély levegőt és lassan engedem ki. A hangom nyugodt, de határozott és nagyon is komoly. Egy percet nem agyaltam azon, hogy mit kéne vagy hogy kéne mondanom. Egyszerűen kimondom amit tapasztaltam azzal a nőszeméllyel kapcsolatban és pont. Érezhető, hogy nem nagyzolok és nem vagyok hajlandó fél vállról venni azt amit Alexel művelt. - A kórházban.. Lydia-nak az volt az elsődleges, hogy Danielt és engem köpködjön, hogy valakit hibáztasson és patáliázzon. Nem az, hogy Alexnek szüksége lett volna az anyjára.. úgy ténylegesen végre! - kitöltök magamnak egy pohár teát és hátra dőlök vele. Noha még nem értem a mondandóm végére. - Lydia elvárásai és hozzá állása a lányához azok, amik Alexet a kórházig juttatták. - nyilván ez súlyosabb kijelentés mint amilyennek elsőre tűnhet. És Luca valószínűleg magyarázatot fog követelni, hogy mégis ezt hogy értem. De úgy érzem teret kell hagynom számára is. Hiszen ez nem egy egy irányú beszélgetés. És nem az a célom, hogy lenyomjam a torkán a távoltartásit, hanem hogy lássa miért gondolom úgy, hogy… Nem ártana.
Részemről a kézfogás elmaradása nem szándékos, egyszerűen csupán annyi felé kalandoznak egyszerre a gondolataim, hogy képtelenség számomra csakis egy dologra fókuszálni. Alex kórházban van, a hírt pedig még Albával és Robyval is közölnöm kell majd, noha még mindig nem tudom, mit is mondjak számukra pontosan. Mármint, Roby esetében egyértelmű a helyzet, de egy kislánynak azt tálalni, hogy valaki meg akarta ölni a nővérét... Helyes lenne egyáltalán őt is belevonnom ebbe? Ráadásul, még Alex személyes iratait is össze kell szednem, hogy bevezethessék a kartonjába, noha Cody után talán beugrom a kastélyba is. Madam Pomfrey esélyesen segítőkész lesz ebben és nem kell órákat eltöltenem azon iratok keresgélésével, melyeknek a helyét még Alex sem tudja egészen pontosan. Teljesen szét vagyok tehát szórva jelen pillanatban, ezért is siklom el az üdvözlés eme formája felett. - Persze - biccentek egyet Cody szavai hallatán helyeslően. Egyelőre se időm, se energiám nincs arra, hogy mélyebben boncolgatni kezdjem a témát. A lényeg az, hogy Alex túlélte és nem a halálhírével kellett szembesülnöm, amikor közölték a tényeket. Ebben pedig mindenki fontos szerepet játszik, aki jelen volt és akinek révén sikerült megfelelő kezelésben részesíteni a lányomat. Jómagam helyet foglalok az egyik ülőhelyen, miközben Cody a velem szemben lévőre huppan le, majd megköszörüli a torkát, szóval van mondanivalója, méghozzá fontos. Fogalmam sincs, miért pont ezt a következtetést vonom le egy szimpla cselekedetből, amelynek ezer másik oka is lehet, de tapasztalataim szerint így kezdődnek a komoly beszélgetések. - A Codyról már tudok Danieltől - nyugtázom végül a szavait. - Fogalmam sincs arról, miért Aaronként mutatkoztál be nyáron, de mindez mellékes - legyintek végül egyet a jobbommal. Ha elmondja, természetesen meghallgatom, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítok a dolognak. Becsapott ugyan, de ez annyira semmiség, hogy képtelen vagyok haragudni rá érte. A családnév pedig - szerencséjére - egyáltalán nem mond semmit se számomra. Muglik között nőttem fel, ha ismertem is a nagy családokat, maximum csupán azokat, akik valamilyen oknál fogva mélyebben megmaradtak bennem. Akikhez annak idején közöm volt. A Mortimerek pedig kiestek ebből a szórásból. - Lydia? - vonom fel a szemöldököm, miközben jól láthatóan megfeszül kissé a testem, az ujjaim pedig egy röpke pillanat erejéig ökölbe szorulnak, végül azonban elernyednek és minden figyelmemet Codyra összpontosítom. Gina neve egyelőre elsuhan a fülem mellett, de természetesen rá is sort kerítünk, ebben biztos vagyok. Alex anyjának említése hallatán viszont úgy érzem, kisebb szívroham környékez meg ültömben. Az a nő... - Honnan ismered? - csusszan ki azért a számon a kérdés, amikor Cody felhozza a távoltartási végzést, amely annyira talán nem is ér váratlanul. - Mit tett már megint? - emelem halántékomhoz az ujjaimat, hogy kissé megmasszírozhassam azt, mivel a fejfájás kíméletlenül megkörnyékez. - De várj, kitalálom... - szólalok meg végül, még mielőtt a fiú akár egy szót is szólhatna. - Jelenetet rendezett a kórházban - sóhajtok egyet fáradtan. Az előzményeket ugyan nem ismerem, de Lydiát igen. Vagy összeveszett egy ápolóval vagy Daniellel rendezett egy oltári nagy veszekedést, vagy... Igazság szerint millió és plusz egy okot lett volna képes találni magának, amin pöröghet. - Ezek szerint azonban ezúttal túlment minden határon - függesztem végül tekintetemet ismét Cody arcára, hátha az elárul számomra valamit. Lydia nehéz eset, azt meg kell hagyni, de ha már egy kvázi idegen hozza szóba a távoltartási végzést és ebbe Alex is beleegyezett, aki eddig minden rossz tulajdonsága ellenére is szerette az anyját, az rengeteget elárul számomra. Mondjuk, sejthettem volna, hogy a végsőket rúgja a kapcsolatuk, amikor Alex megpattant otthonról és egy noname helyre ment, pont ezért nem jutott eszembe ez a lépés. Valakit végleg elszakítani az anyjától, akármilyen is az a nő... Komoly dolog. Nyilván hamarabb meg kellett volna lépnem, de sajnos vagy túl gyáva voltam hozzá, vagy folyamatosan újabb és újabb esélyt adtam Lydiának arra, hogy rendezze a kapcsolatát a lányunkkal.
Luca elsiklik a kezem mellett, amit nyújtottam neki és csak egy biccentéssel viszonozza a köszöntést, így egy pillanatra megilletődöm, de nem csinálok belőle ügyet, jól nevelten úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Meghallva a nyári nevemet és a nyomatékot amivel Luca felruházza, azért egy kicsit elmosolyodom, nem mintha bármi örömteli egyébként lenne a helyzetben. Amit Alexről mond arra pedig csak biccentek egyet - Köszönöm. De Daniel nélkül meg lettünk volna lőve. Bár a lényeg, hogy nem lett nagyobb baj. - ismerem el, hiszen tényleg ez számít, hogy kinek mekkora része volt benne, talán már mellékes. Az viszont tény, hogy ha Dany nem bukkan fel, fogalmam sincs hogy jutottunk volna el a Mungóba.. És őszintén szólva nem tudom vissza idézni, hogy Alexnak mennyi ideje lett volna anélkül.. De őszintén szólva nem is akarok ilyesmivel sem számolni, sem foglalkozni. Természetesen, a dohányzó asztal körül, amin jelenleg a némi ropogtatnivaló meg az ital foglal helyet, a hosszanti oldalain két, két személyes ülőalkalmatosság van egymással szemben így minden további nélkül arra mutatok. És magam is leülök vele szemben. Egy kissé előre dőlök és megtámaszkodva a combjaimon, lazán össze fűzöm az ujjaimat magam előtt és mivel egy kissé kiszárad a torkom, kénytelen vagyok megköszörülni. - Először is, szeretnék bemutatkozni. Tisztességesen. - hát igen.. Remélem hozzá, Olaszországba kevésbé ért el a Mortimerek híre, mint az Észak-Nyugat-Európai részek közül egy kettőbe… - A valódi nevem Cody Lysaner Mortimer. - azért hagyok egy pillanatnyi szünetet, de épp csak mintha a gondolataimat kéne össze szednem és nem a reakcióját figyelném. Fogalmam sincs Dany emlegetett-e anno a nagybátyjának. És ha igen miképpen vagy mennyire… - És ami miatt ide hívtalak, az többek között, először is Lidya… aztán Gina. - rögtön tárgyra térek - Lidya viselkedése és Alexhez való viszonyulása miatt szeretnék kezdeményezni egy távoltartási végzést vele szemben. Alexnek már említettem, ő nem ellenezte. De nyilván első sorban erről veled kell értekeznem. - Hát nem egy kellemes bájcseves lesz ez az már egyszer biztos..
Sajnos, egyáltalán nem állíthatom, hogy a napjaim mostanában annyira könnyedén telnének. Legszívesebben 0-24-ben Alex mellett lennék és örökké tartó szobafogságra ítélném, de be kell látnom magamban, hogy ez lehetetlen lenne. Egyrészt, számomra ott van a cukrászda, másrészt pedig Alex a varázslók világában immár hivatalosan is nagykorú, noha az olasz törvények szerint szeptemberben lesz majd a muglik világában is az, vagyis a nyári szünet idejére nyugodtan bezárhatom abba a bizonyos toronyba és elhajíthatom a kulcsot. A Roxfort újranyitásáig legalábbis mindenképp. Nekem pedig igenis feltett szándékomban áll ilyesmit művelni a kisasszonnyal. Jó pár hónap van még addig, de elfelejteni ezt nem fogom. Félreértés ne essék, örülök annak, hogy rendbe fog jönni és sikerült megmenteni az életét, ahogy nem is a büntetés számomra az elsődleges szempont, de ha ez következmények nélkül marad, onnan nincs visszaút. Arról nem is szólva, amit az iskolától kaphat cserébe... Még kész szerencse, hogy a kicsapatást megússza, de a többit már nem fogja, én pedig - bármit is fog kapni - helyeselem. Gina jelenlétén a Mungóban már meg sem lepődtem, noha irányába is lennének kérdéseim, de azt hiszem, ebben a lelkiállapotban bőven elég egy ember sorsát feldolgoznom magamban. Az általam Aaronnak ismert srác levelét megkaptam, szóval a megadott időpontban és nem messze a megadott helyszíntől fel is bukkanok a varázslófaluban. Egyébként is szerettem volna váltani pár szót vele, hiszen megmentette a lányom életét, ez pedig olyasvalami, amely felett nem hunyhatok szemet. Egész egyszerűen csupán túl korainak érzem most ezt, hiszen a fájdalom még nagyon friss, ahogy az aggodalom is folyamatosan ott munkál bennem, emiatt pedig elég ideges tudok lenni, amikor huzamosabb ideig meg kell maradnom egy helyben. Ezúttal is számítok tehát arra, hogy viszonylag rövid kis beszélgetés lesz ez, hacsak nincs számomra konkrét mondanivalója. Annyit tudok róla csupán, hogy Dany és Alex haverja és hogy nem ez az igazi neve, de Daniel mást nem árult el róla. Ahogy Alex sem. Az öltözékem a szokásos, elegáns stílusú fehér ing, fekete felső, fekete nadrág és fekete cipő. Ezúttal volt időm alaposabban megválogatni a ruháimat és nem csak úgy vaktában magamra kapkodni mindent, mint amikor a Mungóba kellett hoppanálnom... Annyival pedig igenis meg szeretném tisztelni Aaront, hogy normális öltözöm fel, ha már volt olyan kedves és megmentette Alex életét. Ez a minimum. Végül a megadott szobához érek, kopogtatok, majd türelmesen várok egyelőre. Amint pedig a srác ajtót nyit és beljebb invitál, köszönésképp udvariasan biccentek egy aprót a fejemmel, majd lépek beljebb. A szobában kellemesen meleg van, habár - a mediterrán éghajlathoz szokva - elviselnék még pár fokkal melegebbet is, de nem panaszkodom. Pillantásom az ételekre téved, egyelőre azonban nem érzem úgy, hogy bármit is képes lennék leerőltetni a torkomon. Amióta Alexet megkéselték, alig ettem valamit, noha ez egyelőre mellékes. - Üdv, Aaron - nyomom meg a keresztnevét mintegy célzásként, miközben lehámozom magamról a hamuszürke szövetkabátomat, majd a fogasra akasztom, a másik mellé. - Még mielőtt bármit is mondanál... Köszönöm, amit Alexért tettért - vágok elébe a témának. - Neked köszönhető, hogy nem lett ennél komolyabb baja - vetek irányába egy hálás pillantást. Szó, mi szó, kíváncsi vagyok a valódi kilétére is és nyilván erre is ki fogunk térni majd idővel, de van, ami elsőbbséget élvez. - Szóval, miért hívtál ide? - foglalok végül helyet, ha esetleg azzal kínálna időközben. Sejtem, hogy részéről nem csupán ennyiből fog állni a társalgás, bár el nem tudom képzelni, mi más közös témánk lenne még kettőnknek ezen kívül. Találkoztunk ugyan nyáron Rómában, amikor nálunk vendégeskedett, de én - személy szerint - leginkább a cukrászdában voltam, vagyis sok időnk nem akadt a beszélgetésre és olyankor is leginkább csupán semleges témákat érintettünk. Semmi komoly, csak egy kis csevej egy pohárka kellemes ital társaságában az olasz nyárban.
Nem sokkal vagyunk túl az első sokkon, ami Alex késelésével kapcsolatban intenzívebben érintett. Bár őnagysága még kórházban, és már tud a szándékaimról Lidyat érintően, most Lucan a sor, hogy felvezessem neki. Hiszen ezzel ő kapná meg a felügyeleti jog teljes körét. És persze azt is szeretném megtudni, hogy voltaképp Ginaval kapcsolatban… akkor hogy is van ez? Nyilván neki is lesz jó pár kérdése felém. Hiszen a nyáron még Aaron-ként mutatkoztam be neki… És fogalmam sincs végtére is mennyit tud arról, hogy Alex nálam dekkolt nyár végén, meg hogy amúgy össze is jöttünk meg ilyenek... Hiszen a levelet Daynek küldtem meg, nem tudom ő Luca felé mit mondott. Gina említett ezt azt miután segített vissza jutni a Mungóból a Roxfortba, de néhány rész elég homályos. Noha én nem voltam épp a toppon, hogy mindent is felfogjak. Meg aztán.. mint ahogy mindenkinek Ginanak meg vannak a maga titkai. Nem a legszelídebb vagy átgondoltabb titkai.. Olyasmik, amik tele vannak dühvel, önemésztéssel és bosszúvággyal… és ezúttal talán egy részét fel tudom tárni. És esetleg… ha úgy ítélem meg beszélni vele. Most késeltek meg valakit alig egy hete, aki végtére is mondhatom, hogy közel áll, állt hozzám. Nem szeretnék olyasmiről hírt kapni, hogy a Zsebkosz-közben is elvágták egy tizenéves lányka torkát… Mert nem tudott megülni a picsáján! Minden szívfájdalom nélkül küldtem baglyot Lucanak és invitáltam meg Roxmortsba. Megadtam neki, hogy hova jöjjön majd. Bár gond nélkül leülhettünk volna iszogatni odalent is, de.. bevallom nem sok kedvem volt ma este már a szükségesnél több emberhez. Luca elvileg mugli, de Gina mintha valamit említett volna vele kapcsolatban, hogy mégsem.. Úgyhogy nem gondolok olyasmire, hogy végül mégsem fog ide találni. A Minisztériumból jövök, tél van és bár a hideget alig érzem meg, mégis egy elegánsabb, avagy talán mondhatni hivalkodóbb téli öltözetet húztam. Mindenesetre én jól érzem benne magamat. Valahogy sosem tudtam feszengeni elegánsabb szabásokban sem. Főleg amióta felfedeztem, hogy az új testemnek igazából elég jól áll az ilyesmi is. Kénytelen kelletlen, a nyáron meglehetősen hamar elhagytam a szakadt kis lázadó punk hangulatomat és egy bohém dögét öltöttem inkább magamra… Ami jutott, abból kell gazdálkodni. A kabátom a fogason, a kandallóban ropog a tűz, az asztalon van némi étel, ami nem igényel különösebben kést vagy villát és természetesen akad ital is. Én pedig az ablak előtt állok és nézem a hóesést. Ha hallom, hogy kopogtatnak ajtót nyitok, és ha az akire számítok, akkor kezet nyújtok neki és köszöntöm. - Luca, üdv itt! Kerülj beljebb! - aztán természetesen odébb is állok, hogy valóban beljebb tudjon kerülni.
Még mindig a száján bizsergő csókkal elengedi választottját, aki Peter nyakába ugrik, itt aztán nincsen helye féltékenykedésnek, hiszen a másik kettő sokkal korábban ismerte egymást, és láthatóan a szerelmi szál nem működött, most már aligha fog beindulni, Sophia pedig el tudja választani a barátságot meg a szerelmet egymástól. Közelebb lép hozzájuk, mintegy magyarázkodóan. – Én sem értem, még számomra is túl közeli az élmény. – Közben Spencer is leérkezik, Hiroval meg Dorinával együtt most már hatan toporognak a söntés környékén. – Végülis így felesleges lesz a szoba. Sokan lennénk rá. Hozzám megyünk, legalább egy éjszakát szánjunk a haditervre. – Int, hogy tegyék a kezüket az övére, mintha valami sportcsapat lennének a meccs előtt. Ám erről szó sincs, csak csoportosan hoppanálnak el Dane házába, amit végülis Peter is a magáénak mondhat, mint vérrokon. – Lent egy nappali, akinek itt kényelmes, fent három hálószoba van. Osztozkodjatok, az egyik a miénk. – Mutat magára Sophiával. Mivel már esteledik, a férfi lustán körbenéz. – Kihozom azt a könyvet, amiben a boszorkánykör van. Kispajtás, a garázsban megtalálod a fém nyársakat, ne az ő szívén küldd át az egyiket, még szükség lesz rá. – Ciccent Peternek Hiro felé. – A tűzrakóhoz pakolj, van még ott némi hasogatott fa is a kertben. Dorina, kamra, hozz kérlek némi szalonnát. Spence, feltalálod magad italok terén? – Kérdez körbe, egy rögtönzött kinti partit lehet tartani, parancsolgatni ugyan nem akar, de most ő a házigazda. Átkarolja Sophia vállát, tényleg sok mindent kell megbeszélni, de egész falkaszerű képződmény kezd el kialakulni.
Tárgy: Re: Három seprű - Emeleti szobák 2020-04-24, 09:16
Meglep amikor Sophianak egyedul kell lemennie. Kisse felrebillentett fejjel ertetlenul pislogok en is nem csak a lany. -Csoda tudja. Ha lemesz majd kiderul. Par perc es en is csatlakozom, le ne maradjak valmirol. - kavsintok ra a lanyra s azt csak magamban teszem hozza, hogy legszivesebben azt mondtam volna, hogy azert csatlakozom nehigy baja essen egyedul a fura tarsasagban. Tudom, hogy Dane a pasija, de a hozott fickot nem ismerem. Es ki tudja mire kepes hogyha emlekeket tud elocsalni. Akar kepes is lehet megvaltoztatni valaki szemelyiseget es akkor Dane veszelyes is lehet. Mikor Sophia tavozik akkor fel al kezdek jarkapni a szobaban mint egy ketrecbe zart vadallt. Mondjuk nincs vadallati attitudom es nem is nezek ki annak de annyi baj legyen. Az oramra szegezem tekintetemet es szamolom a masodperceket azinte. Ez az ora mondjuk erdekes csaladi ereklye. Haszontalan dolog egy sellonek de a nagyapam kapta egy - allitolag - szemrevalo es bele vakon szerelmes mugli lanytol akivel elhitette hogy o is mugli de csak atutazo. Na mindegy, most nem mosolyogtat meg a tortenet mert tettre kesz vagyok. Amint eltelik 5 perc mar vagodom is ki a szobabol hogy Sophia utan menjek. Arra nem szamitok higy egy ontelt japannal talalom szembe magam feluton lefele. -Spencer. Te vagy a..? - teszek fel egy nyitott kerdest, nem adva szajaba a valaszt. Az hogy bunkozik vagy egozik nem nagyon erdekel. Ilyesmit nem szoktam magamra venni. -Bocsass meg, de jelenesem van odalent. - hagynam ott, mert ugye Sophia utan akrok menni. Hogy kozben ok is felernek-e az mar mas kerdes.
Peter Greenwood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Három seprű - Emeleti szobák 2020-04-16, 20:08
Ha jobb formában lennék, mint amiben most vagyok, akkor a vámpír aligha hagyná el élve a szobát a pofonok és a lábam miatt. Tuti egy késsel a hátában távozna, hiszen alaposan megkínzott, ami ugyan az én érdekeimet szolgálta, de egy-két cselekedetével kiérdemelte a hálám eme formáját. Mindenesetre, itt és most csak egy hasonló vicsor a válasz részemről. - Imádkozz, hogy ne fussunk össze még egyszer. Mert abban az esetben végzek vele, nem fog érdekelni, mennyire könyörög majd a szánalmas kis életéért. Igazság szerint már amiatt hálás lehet, hogy nem veszem nyakamba a világot és kutatom fel önszorgalomból. Amíg a Roxfortba jár, Dumbledore védelmét élvezi, de amint kikerül onnan, magára lesz utalva. Kíváncsi vagyok, mire megy egyedül az erejével.
A hoppanálás megvisel, de amint földet ér a talpam, összeszedem magam annyira, hogy kirántsam magam a vámpír ujjai közül. A dzsekimet fogja ugyan, de még így is piszkosnak érzem magam tőle. Az emlékeim még nem tértek vissza, de a vérlények iránti gyűlöletem máris felszínre tört. Úgy tűnik, apám ezt elég szépen elültette bennem annak idején. Gyorsan Frida mellé sorolok hát, lehetőleg minél távolabb attól az alaktól. - Kösz a kérdést, már sokkal jobban – felelem a lánynak, még a bunkerben feltett kérdésére válaszolva. - A fejem még fáj, de túl fogom élni. Bocsi, hogy akkor és ott nem nyögtem ki semmi értelmeset, de őszintén szólva elég pocsék élmény volt. Mekegtem-makogtam, amikor Dorina megkérdezte, de összefüggő szavak alig hagyták el az ajkaimat. Csak a vámpírnak szánt fenyegetés volt kivehető mondat. Nyilván a harag ilyen módon hatott rám. Szinte azonnal magamhoz tértem arra a pár indulatos szavacskára. - Őt ismerem? - kiáltok azért még Dane háta után a Jade nevet hallva. Egy csók emléke bukkan fel bennem a név hallatán, de félhomályba burkolózva. Talán egy párt alkottunk azzal a lánnyal? Ő lenne az a szerelem, aki miatt nem kezdeményeztem Joyce-nál? Nem tudom az okát, de kissé letaglóz a hír, noha egyébként örülnöm kellene. Elvégre, sokkal jobb ez, mint a bizonytalanság. Untam már ezt a nevenincs létet. - Megnézem, mit csinál Dane – szólalok meg pár perc várakozás után, majd elindulok abba az irányba, ahol őt láttam eltűnni. Nem sok lépést teszek azonban előre, hirtelen ugyanis valaki szinte a nyakamba ugrik. Egy csokoládébarna hajzuhatagot pillantok meg magam előtt, egy törékeny testet, egy nagyra nyílt, mogyoróbarna szempárt és az illat... Ahogy az orromba tódul, szinte özönlenek az elmémbe az emlékek az illetővel kapcsolatban, én pedig önkéntelenül is hátrálok egy lépést. - Sophie? - nyílik tágra az én tekintetem is, miközben kiejtem a lány nevét. - Tényleg te vagy az? Nincs okom csodálkozni a felbukkanásán, hiszen én haltam meg, nem ő, szóval ő sokkal előbb vonhat engem kérdőre a történtekkel kapcsolatban, mint fordítva. Sután átölelem én is, noha a rengeteg veszekedésünk emlékképe még épp csak a felszínre tört. - Sajnálom. Mindent sajnálok – szólalok meg ismét. Nem kellett volna úgy viselkednem, ahogy akkor tettem, hiszen Sophia nem ezt érdemelte. De az akkori viszonyom Dane-el erre is rányomta a bélyegét. Már nem vagyok féltékeny, inkább csak bűntudatom van a történtek miatt. Kellemetlenül érzem magam, legszívesebben egész nap a lányt ölelgetném, de egy pillanatra átengedem őt azoknak, akik még újak számára. De tényleg csak egy pillanatra, hogy utána ismét birtokba vehessem, mint barátot.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Hiro Nagiwara
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Három seprű - Emeleti szobák 2020-04-16, 01:17
Peter alaposan küzdött mint disznó a jégen, de tőlem aztán nem kap érte kitüntetést. Hagyok néha némi szünetet, mert azért... te jó ég mennyi szart képesek az emberek a fejükben tárolni... Nem látom értelmét szelektálni, vagy kozmetikázni az emlékeivel. Telibe bele robbantom az összeset az elméjébe. Nagyjából mintha egy szobán belül ő lenne csak meg én és egy szekrény amiből folyamat hajigálom a nyakába azt mi a kezemet éri, legyen az strandlabda vagy szatén tanga, vagy egy béna karácsonyi pulcsi. Muszáj pörgetnem, mert utána a saját elmémet is pucolhatom! Persze az értékesebb érdekesebb emlékekből lecsapódó információkat megtartom, de... ezekről neki nem kell tudnia. Úgy sem rögtön mindenre fog hirtelen emlékezni. Hagyom hogy végül megpihenjen. Azért amikor már nagyon visított nem bírtam és rá kellett hogy szóljak - KUSSOLJ MÁR! - mielőtt az én agyam is felrobban... Kapott egy két levezető pofont, nagyfiú túléli! - Koncentrálj inkább! Nem igazán finomkodtam el de miután véget ért a rémálom és ő fújtatva csurom vizesen kereste a világát, magam is fújtatva csak egy sunyi fültől fülig érő hegyesfogas vigyorral jutalmaztam meg azzal, hogy rá sóztam egyet a lábára - NAH! Kész vagyunk. Egyenlőre. És ha eljött már az idő, Dane-el meg a szőkével együtt hoppanálunk. Én azért minden ellenére voltam olyan jó fej, hogy tartottam a bőrkabátjánál fogva Petert, ha netán el találna gyengülni a lába, vagy ne adj isten ki akarná dobni egy ilyen után a taccsot.... Csak ne a cipőmet hányja le mert akkor lenyalatom róla!!
Dane megkér, hogy várjunk, én pedig ráérek. Kicsit fáj a fejem, de nem látszok megterheltnek, Petert csak akkor eresztem el, ha látom, hogy megáll a lábán illetve akkor egyértelműen odébb sétálok amikor Sophia oda jön ömködni a srácnak. Én addig a pult felé veszem az irányt és kérek valamit ami nem alkoholos de nem is valami takonylé. Megszomjaztam! Rosmerta kaphat egy mosolyt, érdeklődöm tőle a fogadó hogylétéről, meg az övééről is. Aztán elköszönve vissza térek a kis kerekasztalhoz. Ha eljött a pillanat a bemutatkozásra, akkor csak egy intéssel - Hiro. De mi ismerjük egymást. - közlöm teljesen magától értetődően. Mardekáros, neki vannak azok a firkász szülei. És csak pár évvel jár alattam. Az alap éveket mindketten végig tapostuk, szóval... láttam már épp eleget. Arról nem is beszélve, hogy a látványosan pasija, miattam döglött meg majdnem és alakult hibriddé végül... Ezt követően Danere nézek várakozóan hogy akkor ugye fel az emeletre? Ha biccent én önkényesen fogom magamat és felmegyek. Spencert ott találva csak kezet nyújtok neki. - Üdv! Hiro vagyok. - ügyelek, hogy az ejtés a japán ejtés szerint történjen ne az angol ejtés szerint. Süt belőlem egyfajta "leszarom" "egy flegma pöcs vagyok és ne is várj többet te kis **" de azért bemutatkoztam illedelmesen.
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Három seprű - Emeleti szobák 2020-04-15, 20:50
Valahol hálás vagyok Dane gesztusáért, hogy megpróbálja elvonni a figyelmem. Talán jobb is, ha inkább az összefüggéseken agyalok a Grindelwald balkézről született fegyverkovács gyereke, a kaleidoszkóp, meg a farkasgazda közt. Bár fájdalommentesebbé tehetném Peter számára az eljárást, de nem tudom, így inkább a teába igyekszem bámulni. Amikor Dane feláll, akkor én is, és követem a másik kettőhöz. Némi aggodalommal nézek Peterre. - Jól vagy? Minden rendben? - tudom, ez a jelen helyzetben elég ostobácska kérdés. Semmi sincs rendben semmivel. - Nem lesz könnyű. Apám embereitől telik ki bármi, bármikor. - sóhajtok fel szomorúan. Igen, valahol nagyon szomorú, hogy idáig jutottunk apámmal. Már attól sem riad vissza, hogy utánam küldje a fogdmegjeit. Vajon mennyit fizet nekik azért, hogy vigyenek vissza az akaratom ellenére? Mennyit érek én neki galleonban? Na, és számít egyáltalán? Amikor hoppanálunk, akkor reflexből nézek körbe, hogy hova is kerültünk. Még inkább lehetnek-e itt apámnak emberei? Már semmin sem lepődnék meg a mai nap után. Amikor Dane azt mondja várjunk a bejáratnál, akkor csak megállok várakozóan. Mi mást is tehetnék ebben a helyzetben? Végül amikor megjelenik egy barna hajú nő, és átöleli Petert, akkor csak arrébb lépek egy lépést, hogy ne legyek útban, és ne zavarjak. Talán egy másodpercig várakozóan nézek Dane-re, hogy jobb lenne ezt nem itt folytatni, mindenki előtt. Türelmesen megvárom, amíg a lány képes elereszteni Petert, és ha úgy érzem, már nem zavarom kettejüket, a viszont látásban, akkor lépek oda, és egy kis mosollyal kezet nyújtok felé. - Dorina vagyok. - mutatkozom be, mert hát még is csak így illik a bizarr helyzet ellenére is.
₪ Dallam ₪ ₪ "Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés." ₪
Sophia Adlar-Meyers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Három seprű - Emeleti szobák 2020-04-15, 14:59
Épp a Spencerrel való lehetőségek latolgatása közepette érkezik meg a patrónus, amiben Dane arra kér, hogy menjek le és kísérjem fel őket. Vajon miért nem jönnek csak fel és kész? Ráncolom kissé a homlokomat, de persze beleegyezem és ügy tűnik el a patrónus, hogy azt a választ viheti, hogy lent leszek. Talán csak nem akarnak felcsörtetni azzal a mentálmágussal, akit magával hoz, hiszen mi két személyre számítottunk Spencerre, nem pedig egyből négyre ugye. - Hát jó... mindjárt jövünk, gőzöm sincs miért kell lemennem. Talán már... el is hozták Jadet? - és fel kell csempészni mondjuk az ájult lányt, vagy ilyesmi? Az azért csúnya lenne és a végén még Rosmerta pislogni kezd kíváncsian, hogy mégis mi a fenét akarunk idefent csinálni. Így is már eléggé furcsán nézett ránk az előbb ugye. Mindenesetre elköszönök Spencertől és lesietek az épület bejáratához, na nem úgy, hogy elálljuk az utat, de azt egyből látom, hogy többen vannak, mint kettő és azt sem értem, hogy Dane miért von félre. Az biztos, hogy nem Jadet hozták el, mert aki velük van az történetesen szőke, na de akkor mi folyik itt? - De nem csak ő. - nyújtogatom a nyakamat a gyors csókváltás után a többiek felé, akik közelednek és csak aztán esik le az állam valahová a porba, amikor meghallom a további szavait Peterről. - Hogy... hogy mi? Hogy érted, hogy Peter él? De hát meghalt nem? Akkor most... most itt van? - most már azért főleg nyújtogatom a nyakamat és a szívverésem is egyik pillanatról a másikra simán felköltözik a torkomba, ami határozottan kellemetlen érzés, miközben jó is, hiszen jó hír, hogy Peter él, csak nem tudom, hogy hogyan és hogyan tudja ezt Dane ilyen egészen lazán és könnyedén kezelni, kimondani. Jó talán neki volt ideje megemészteni, vagy már eddig is tudta. De most a gyanakvást ezzel kapcsolatban azért csak elnyomja, hogy örülök is a jó hírnek. Tehát, ha meglátom a közelben Petert közeledni akármennyire pocsék volt az elválásunk, akármennyire is rémesen rossz volt a viszonyunk az előtt, hogy meghalt, most mégis nehéz lenne megállítani és az sem érdekel, hogy Dane mintha azt mondta volna nem emlékszik, de azonnal odaszaladok, hogy megöleljem. - Hogy lehet ez? De hát mi történt? Azt hittük... úgy tudtuk... - elengedni sem akarom, pedig tudom most fontosabb dolgunk van, tudom most Jadet is össze kell szedni és ki kell szedni a fejéből azt a Lesliet, de őszintén szólva most minden ilyesmi apró részletkérdésnek tűnik csak a mellett, hogy Peter és és itt van és láthatóan nincs semmi baja.
Azt még mindig nem nagyon érti, hogy mi köze lesz Grindelwald családfájának Leslie kaleidoszkópjához, meg a farkasgazdához, de hátha Dorina majd kifejti. Bekapcsolja hát a krikettet, ő is teázik inkább, és ha a szőke lány olykor oda pillant, akkor szó szerint visszafordítja az állánál fogva, hogy ne nézze, amit Hiro művel Peterrel. Csak ha a vámpír jelzi, hogy nagyjából kész van, és kipréselte, amit kell, akkor áll fel. - A társaink a fogadóban szálltak meg. Ott ha akartok, pihenhettek egy éjszakát, de legkésőbb holnap reggel el kell mennünk Jade-ért. Ha Leslie az elméjében van, akkor minden perc számít, de tekintve, hogy senkit sem órabérben fizetek, hanem ki ezért, ki azért jön, rátok bízom, hogy valóban jönni akartok. És ahogy mondtam szöszi, megvédünk, remélhetőleg nem most éjszaka jönnek a fater bérencei. – Közelebb inti a többieket, és már hoppanál is el velük a fogadóba, ahol odaszól Peternek. – Várjatok meg itt a bejáratnál, szóltam Sophiának, neki azt is meg kell emésztenie, hogy élsz. – Közli a kölyökkel, és mivel már krikettezés közben üzent a patrónusával, hogy hamarosan érkeznek, egyedül jőjjön le, Spencert késleltesse pár perccel. Ha a barna cica lesétál a lépcsőn, félrevonja, mielőtt még meglátná a távolban a többieket. – Sophie, siettünk, amennyire tudtunk. Az agyturkász itt van. – Ad egy csókot választottjának, s miközben egymásba fonódnak, egy halkan elsuttogott vallomás erejéig azért még hozzáfűz valamit. – Sajnálom, hogy magadra hagytalak, és hogy ennyire rohanós ez most. De hogy ez ne legyen elég, Peter él. A vakvéletlennek köszönhető, hogy megtaláltam. Elvesztette az emlékeit, de az a vámpír, akit említettem, ebben is segített. Csak aztán ne valami durva árat kérjen, mert ha mérlegelésre késztet, hamar a föld alatt találja magát..
- Sejtettem! - nevetek vele, mert igen jelenleg annyi feszültség van bennünk, mint fene és az ember az ilyet nem bírja csak úgy ki, ha nem próbálja meg kiengedni a gőzt, erre pedig most tökéletes a nevetés. Remélem, hogy tényleg nem lesz baj és ha kiderült mi van Jade-del még mindig nem vagyunk sehol, mert közben ott van az a fura dolog a tükörrel, amit újra láttam benne, arról már nem is beszélve, hogy a naplók végére is kellene járni. Néha úgy érzem már esélytelen ennyi mindent átlátni, vagy csak nekem nem megy és csak sodródom az árral és újra meg újra leránt a víz alá az örvény. Nem valami kellemes érzés. - Igen, én is láttam, de legalább megkaptuk a kulcsot ennek ellenére is. - és ha mégis zajosak leszünk valahogy még mindig jobb, ha azt hiszi csoportos orgia van folyamatban, mintha rájön hogy éppen valakinek próbáljjuk meg kikotorni az agyából a dolgokat... vagy épp valakit. Gőzöm sincs mivel fog járni majd ez az agyturkálás, de nagyon remélem, hogy nem azzal, hogy szétverjük a fél szobát, vagy hogy tényleg hangosak leszünk, bár persze ez utóbbit mágiával le lehet kezelni, de jó lenne, ha Dane nem ezzel indítana, mert akkor tuti biztosak lehetünk benne, hogy nem baráti beszélgetésre kerül majd sor. - Sejtelmem sincs, bár tudnám! Akkor legalább feltudnánk készülni rá, de így... - én is sóhajtok, miközben lehuppanok az ágy szélére. - Dane kedveli Jadet, biztosan nem akarna ártani neki, ha nem muszáj. - itt persze az a nagy kérdés, hogy mi van akkor ha muszáj és nincs más mód, hogy kiszedje a fejéből ezt a Lesliet. Akkor meddig menne el, mennyit engedne ennek a valakinek, aki képes a fejekben turkálni és rendet tenni? Az az illető valószínűleg nem ismeri Jadet és mivel mi sem ismerjük nem tudhatjuk, hogy mikre képes és mennyire fog vigyázni szegény lányra.
