2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Észlény… - sóhajtom csalódottan. Nem épp a legjobb agyi kapacitással rendelkezik, ha üzletről van szó, ez már itt kiderült. Legalábbis túl hirtelenharagú és csak megy fejjel a falnak. A mérges kirohanását én pusztán fejfogva hallgatom végig és kénytelen vagyok halántékomat is masszírral jutalmazni, amiért agyam ilyen hosszútávon képes egyben maradni és nem őrülök bele az egész helyzetünkbe. - Erre semmi szükség. Valószínűleg csínynek szánta, te bevetted, vége a történetnek. Engedd el. Van ennél fontosabb dolog is az életben. Feltehetőleg huszonnégy óra múlva visszaváltozunk. Megértettem. Addig értékelném, ha nem lennél továbbra is ilyen idegesítő. - vetem oda neki foghegyről. Ha ennyire ki van bukva rajtam és még ő akar lelépni, akkor állok elébe. Én nem fogom megállítani, menjen oda, ahova akar. Már így is kételkedek ebben az egészben, hogy egyáltalán működni fog e apám előtt hosszútávon. Tehát vesztenivalóm nincsen, vagyis én már úgy fogom fel, pláne Alex átváltoztató műsora után… - Had világosítsalak fel, hogy itt te is sáros vagy. Belementél az alkuba, nem igaz? Másrészt ha ismernéd apámat, meg se mernél kérdőjelezni mit miért csinálok. És továbbra sincs semmi közöd hozzá, Alex. Nem vagy a barátnőm. Csak annak tetteted magad. Ezzel nem leszel előrébb senkinél sem. A fizetségedet megkapod, ha jól sül el a végén minden, de ha elbaltázod, akkor lesheted mikor kapsz a pénzemből egy fontot is. - hangom nem ideges, csupán lényegretörően határozott. Nem körítek tovább, mert egyértelműen Alex már azon a szinten van korban és agyi beállítottságokban, hogy megértse a dolgo fontosságát. Legalábbis én még ebben reménykedek, nem vetem meg őt addig, ameddig tényleg képes felnőttek módjára beszélni. A gyerekessége tart vissza rengeteg mindenben, egyedül akkor ér bármit, amikor a szerepét játssza, de azt olyan sikeresen, hogy még én is elhiszem minden szavát. Bár mindig tettetné magát… - Beteg vagy. - lemondóan megforgatom szemeimet, aztán ott is hagyom a fürdőben, hogy elkészüljek helyette is. Ebben a lányban több perverzió szorult, mint a korabeliek nagyobb százalékában. Nem tulajdonítok ennek sem túl sok gondolatot, inkább lerázom magamról. Mégis miért kellene neki bármit is bizonygatnom arról, hogy meleg vagyok e vagy sem? Remélhetőleg nem is fog olyan lelkiállapotba taszítani, ahonnan még én kérdőjelezem meg a nemi beállítottságomat. A limuzinban egész tűrhetően gördülnek az események, persze Alexnek adnom kell némi intő jelet arra, hogy mit csináljon egyáltalán. A válaszadása elfogadható és láthatóan Audrey sem tulajdonít neki semmit, csak mosolyog tovább és szürcsölgeti pezsgőjét. - Igaz, drágám. - válaszolom Alexesen a maga tenyérbemászó mosolyával. Tekintetem le sem veszem róla, inkább azért, hogy ellenőrizzem, mintsem magamban gyönyörködjek. - Mr. Herbs, Mrs. Herbs. Hálás vagyok, amiért meghívtak a ma esti eseményre. Szeretném magukat jobban megismerni. - kezeimet térdeimre ejtem és valamelyest megpróbálok zárt combokkal ülni, mert akárhogy is erőlködök, a megszokás hatalmas úr, ellenben most nem kell a nemesebbik felemnek helyet adnom. Apám és Audrey bólint egyet a szavaimra, de nem tűnnek túl beszédesnek továbbra sem. Valószínűleg fel akarnak készülni ismerőseik és barátaik köszöntésére, amikor megérkezünk az elkövetkezenből pár percben. Inkább csendben várom ki, míg García lefékez a bejárat előtt. Odakint már rengeteg ember nyüzsög, mindegyikőjük elegáns hacukákba bújva, mintha ez lenne az egyetlen alkalmuk arra, hogy valahogy kinézzenek. Alexre pillantok, hogy ideje kipattannia az ajtón és nem csak engem, de Audreyt is ki kellene segítenie a kocsiból. Remélhetőleg veszi a lapot és nem kell odasúgnom neki mit csináljon. Ez egy teljesen más viselkedési forma, amit nem tanítottam neki, csupán saját magamat tudom felhozni példának, amikor gyakoroltuk ezeket. Apám mindeközben nemes egyszerűséggel száll ki és kerüli meg a limuzint. Ha Alex nem siet, akkor apám lesz az, aki mindkettőnknek ajtót nyit… Ez pedig felettébb szégyenletes utóhangot vonhat maga után rám nézve.
- Már miért fordult volna meg? - biccentem oldalra a fejem és pislogok nagyokat ártatlanul a testemben lévő Galen irányába némileg értetlenkedve. - Levettem a karperecem, oda és vissza volt értem, eszembe se jutott, hogy esetleg már az elejétől kezdve... Ó! - esik le végül a tantusz, némi habozás múltán. Igen, a srác minden bizonnyal már akkor át szeretett volna vágni, amikor megpillantott. Én pedig egy olyan receptet szereztem meg kedvezményesen, de így is elég borsós összegért, amely akkora kamu volt, mint a ház. - Oké, én kinyírom a tagot - szögezem le végül igen mérges képet vágva. A zsebpénzem nagyja az ő zsebében landolt, a cukrászdai munkáért pedig apám sose fizet, mert ott robotolom le az elmaradt büntetéseim nagy részét. Utána persze Bécsben is kapok anyámtól, szóval néha nem is olyan jó buli, ha az ember szülei nem élnek együtt. - Talán egyszerűbb lett volna megmondanod a faterodnak az igazat? - vetem fel az ötletet, miközben durcás képet vágva fonom keresztbe a karjait a teste előtt. - A mai napig nem értem, hogy mi a fészkes fenéért kell neked egy kamucsaj. Életemben nem hallottam még ekkora sületlenséget! Mást is kiagyalhattál volna a távolléted okára. Tényleg nem értem a hazugságai okát, egyszerűen képtelen vagyok rájönni arra, hogy mégis mi motiválja őt ebben az egészben. Számomra az nem kifogás, hogy nem szeretne összeveszni az apjával. Nem hiszem ugyanis, hogy a hosszabb látogatás kihagyása miatt tagadná ki a fiát az örökségéből. Itt valami egészen másnak kell lennie a háttérben, csak képtelen vagyok kitalálni, hogy mi az a konkrét valami. - Kapd be, kicsi Herbs! - vetem oda neki flegmán, majd gúnyosan elmosolyodom. - Már csak arra lennék kíváncsi, hogy jogos-e ez a jelző - vetek egy tűnődő pillantást az ágyéka irányába, de ahhoz már nincs gusztusom, hogy meg is nézzem a micsodáját. Csak legyünk már túl ezen az egészen és kerüljön minden vissza a saját helyére! Azt pedig, hogy hagyna másnap elmenni, igazán megnézném. Szerintem az lenne az első dolga, hogy nekem könyörög a maradásért. Mindenesetre, élvezném a helyzetet. Sőt, ki is használnám. Az ilyesmiben profi vagyok. Ha Galen átültetné a gyakorlatba is a cipellőim bántalmazását, tuti felrúgnám az űrig, majd addig pofoznám, amíg be nem áll a haja normálisba. Mindenem a külsőm, nekem pedig nem telik ilyen drága holmikra, azok a topánkák pedig az eddigi kedvenceim. Jó, nem kényelmesek és én se igazán vagyok oda a bennük való trappolásért, de kibírom. Ahogy neki is muszáj lesz ezt tennie, ha nem áll szándékában bajba keveredni. A limuzinban eleinte kínos csend uralkodik, nekem pedig igen furcsa ez a testcserés felállás. Azt azért legvadabb rémálmaimban se hittem volna, hogy már a kocsiban elronthatok valamit, de úgy tűnik, ez a helyzet. Végül engedelmeskedem Galen szavainak és feltöltöm az üvegeket. Ha ezt kell tennem, hát megteszem. Legalább nem picsog tovább azon az idegesítő hangon. Magamban csak abban reménykedem, hogy én nem így beszélek normális állapotomban. - Igen, Mrs. Herbs - öltöm magamra a lehető legGalenesebb képemet. A megszólításon szerencsére nem sokat kell agyalnom, hiszen volt alkalmam már hallani pár alkalommal. - Alexandra szereti az ehhez hasonló rendezvényeket. Igaz, drágám? - fordulok egy szerelmes mosollyal a saját irányomba. Istenem, ez mekkora hülyeség már! A legidegölőbb ebben az egészben pedig az, hogy az apja meg se szólal egy pillanatra se. Talán sejtene valamit? Lehetséges lenne? Igen szokatlan számomra Galen teste, szóval esélyes, hogy elég ügyetlenül vágódtam be az autóba, simán észrevehette. Ha megkérdezi, majd azt füllentem, hogy már ittam egy keveset. Tudnak egyáltalán arról, hogy Galen egy részeges alak? Gondolom, ezt az oldalát nem mutogatja otthon....
- Az meg a te hibád, mert bíztál benne! Az meg se fordult a fejedben, hogy hamis leírást adott? Merlinre, annyira kiszámítható vagy.- fújtatom dühösen, mert itt azért már tényleg elszakad a cérna annyira, hogy fel is tudja robbanni a veszekedésünk tüzében. Ennyire még soha senki se tudott kiborítani, de most aztán Miss Alexandra Bianca Maroni sikerrel járt, gratulálok! - Te voltál kéznél, talán? Meg akkor még azt hittem jó döntés lehet, mert egész értelmesnek tűntél a feladathoz, viszont ezek után már tényleg nem tudom mi lett volna a helyes döntés.- mutatok végig magamon, mintha lenne neki bármi joga megkérdőjelezni a pillanatnyi pánikomat, ami végig söpör rajtam. Nem tudom kontrollálni az indulataimat, mivel ez egy fontos esemény számomra és közel két éven szenvedtem ahhoz, hogy idáig eljuthassak, erre jön Alex, aki minden eddigi tervemet kivághat az ablakon. - Nem állítalak meg!- felelem neki teljes közönnyel. Jelen pillanatban az sem érdekel, ha elveszítem az egyetlen bemesélt történetemet, amivel előálltam apámnak. Valószínűleg holnap azzal tölthetem a napomat, hogy térden csúszva magyarázkodok az öreg Herbsnek... Már nagyon várom... - Ezt már mondtad.- helyesbítek, amikor ismét gyerekesnek hív. Nem mond semmi újdonságot, amit figyelembe kellene vennem annyira, hogy reagáljak is rá valami értelmessel. Ő rontotta el a ma estét, nem én, tehát akinek van egy szemernyi joga is dühösnek lenni, az én vagyok. Főleg ilyen kiállásokkal, mint a nőiesebb testrészei. Nekem pedig minden gond nélkül el is kellene ezt viselnem, igaz? - Hidd el, ezzel csak megkímélted a nemesek életét.- sóhajtom minden hátsó szándék nélkül, bár tény, hogy ez az igazság. Az ő modorával lehetetlen lenne hosszútávon a nemesebb rétegbe tuszkolni. Túl tüzes, túl vad és túl felelőtlen. Vagy ezt csak a fiatalsága teszi? Néha azt hiszem bennem több értelem szorult az ő idejükben, mint nekik. Próbálom lenyugtatni magam annyira, hogy ép ésszel sikerüljön utunkra indítanom magunkat és látszólag Alex is veszi a lapot. Szerencsére nem sokáig kell fűzögetnem, mert ő is beláthatja már, hogy a civódással nem érünk sokat.- És ezt pont egy szűz magyarázza meg nekem.- forgatom meg szemeimet, immáron komolyan sem véve, amit rólam feltételez. Miért is próbálom meg neki megmagyarázni a szexuális életemet? Semmi köze sincs hozzá, tehát hihet, amit akar, nem? Nem mondom, a cipők annyira kényelmetlenek, hogy szívesen törném le a sarkait csak azért, hogy végre érezhessem a szilárd talajt magam alatt. Alex kinyitja az ajtót nekem, amit próbálok viszonozni egy bájos mosollyal, már amennyire ebből a testből kitelik az. - Eddig sima...- súgom neki, amikor felbőg a motor. Apám és Audrey velünk szemben ül, ők már kellemesen kortyolgatják Veuve Clicquot pezsgőjüket. Az limuzin egyik oldalánál továbbra is ott áll egy bárpult, ahonnan levehetjük a nekünk szánt pezsgőspoharakat, hogy aztán Alexnek megadhassam a lehetőséget az üvegek feltöltésére. Biccentek neki egyet, hogy tudja ez az ő feladata. Azért már majdnem nyúltam az üvegért és én magam végeztem el a feladatot, amikor észrevettem a nőies kezet, ami hozzám tartozott... A lehető leghamarabb oda kell érnünk, mert félő, hogy apám halotti csendje ki fogja verni a biztosítékot. Most is csak ül velem szemben, iszogatja italát és gondtalanul pillantgat ki a sötétített ablakokon. Bár ilyen egyszerű lehetne nekem is ez a találkozó... Audrey tovább mosolyog ránk és úgy látszik ő lesz az első, aki megszólal a ma estén. - Bizonyára jártál már a Royal Albert Hallban, igaz? Galennek volt szerencséje velünk tölteni a két évvel ezelőtti rendezvényt. Annyira örülünk, hogy a ma estén kettesben tartotok velünk. Oly' rég volt már, igaz Galen?- pillant néha hol rám, hol Alexre, így nem igazán tudom eldönteni, hogy kitől várja először a választ, viszont mindenképpen jobban járunk, ha én szólalok meg előbb. - Igen, már volt szerencsém hozzá. Lélegzetállítóan gyönyörű és hatalmas koncert terem.- bólintok egyet rá. Ugyan a ma este alkalmával is van élő zene, ám lényegében a gazdagabb réteg összejöveteléről szól ez az egész.
- Nem az én hibám! - csattanok fel az ő hangján, miközben igyekszem a lehető legridegebb módon tudatni vele a mondandómat. Talán még hatásos is, elvégre az ő testében vagyok, szóval nyilván több szusz fért belé ebben a tekintetben, mint az én törékeny, arannyal futtatott hangszálaimba. - Egyértelmű, hogy az a srác átejtett a palánkon - túrok a hajába egyetlen ideges mozdulattal. Igen, ez az egyetlen épeszű magyarázat, de szinte rögtön eszembe is ötlik, hogy - amint vége ennek a hülyeségnek - megkeresem a tagot és hülyére verem, amíg Galen testében vagyok. Ki tudja, talán még erő is több szorult a testébe, habár én kétségkívül sokkal tökösebb vagyok nála. Lány létemre. - Ó, valóban? - ugrik fel a szemöldöke pillanatok alatt a homloka közepére, ami általában az én védjegyem szokott lenni, de mivel ő van jelenleg a testemben, kissé problémás a dolog részemről. - Ha ennyire utálsz, akkor mi a fészkes fenéért szólítottál le pont engem? - fakadok ki, miközben enyhén megremeg a szám széle is egy pillanatra. Nem, nem fogok sírni, de nem sok hiányzik ahhoz, hogy eltörjön nálam a mécses. Tudom, mekkora hibát vétettem, de lehetne egy kicsit megértőbb is, nem igaz? Mondjuk, sokat nem várok tőle, hiszen egy tahó, de akkor is... - Tudod mit? Amint vége ennek a napnak és ismét a saját testünkben leszünk, lelépek innen. Nem vagyok hajlandó egy percnél is többet maradni. Majd megoldod nélkülem, Mr. Nagyokos. Elvégre, úgyis csak elcseszem, nem igaz? És igen, komolyan gondolom minden egyes szavamat. A vérnyomásom az egekben, a szavai pedig csak még inkább felizzítják az indulataimat, úgyhogy egy pillanatra az ujjaim is ökölbe szorulnak. Megütni azonban nem ütöm, elvégre mégis csak egy lánnyal állok szemben, vagyis helyesebben szólva saját magammal és nem igazán vonz ama gondolat, miszerint lila monoklik díszelegjenek reggel a szemeim alatt. Különben is, Dany mindig azt hajtogatta gyerekkorunkban, hogy a fiúk nem bántják a lányokat és én alkalmazom is ezt a hagyományt. - Ezt most direkt csinálod, ugye? - morranok fel szintén, amint a hajamat kezdi el csavargatni. Esküszöm, leütöm ezt a kis görcsöt! - Nem zavar, hogy rohadt gyerekes vagy? - teszem fel a következő kérdésemet, miután - pár nagyobb levegővétellel később - sikerül lenyugodnom annyira, hogy ne akarjam helyben kibelezni. Mindenre allergiás vagyok, ami a külsőmmel kapcsolatos, a hajamra meg pláne. Senki se piszkálhatja rajtam kívül! - Ami az igazat illeti, nem is áll szándékomban olyan karótnyeltté válni, amilyen te is vagy, szóval nem izgat különösebben, hogy nem születtem nemesnek - vágom a fejéhez a gondolataimat. Az a sok szabály! Szinte a lehetetlent súrolják néha. Galen pedig hiába gazdag, ha egyszerűen csak egy tuskó, méghozzá a keményebbik fajtából. És ő erre lenne olyan fenemód büszke? - Nem fog - sóhajtok egy nagyot, amint ő is a normálisabb énjét erőlteti magára. Ettől függetlenül nem leszünk puszipajtások ma se, de igazán nagy előrelépés számunkra, hogy képes ilyen hangnemben is kommunikálni ebben a francos helyzetben. Úgy döntök hát, hogy igyekszem én is alkalmazkodni ehhez az egészhez. - Igen - mormogom magam elé, lesütött pillantással, ami Galen testében igazán nevetséges látvány lehet, de mit tehetnék, ha egyszer ezt szoktam meg? Lány vagyok, az istenért! Igazság szerint jelen pillanatban legszívesebben levetném magam az egyik sarokba, majd addig bőgnék, amíg meg nem éhezek egy kis édességre. Utána sorozatokat nézve enném két pofára a süteményeket, amíg véget nem ér ez az egész rémálom. - Ne tagadd! - szólítom fel, miközben meghallom odalenn a limuzin hangját. Ezek szerint idő van. - Az egyik haverom is az és te pont azt teszed, amit ő is tett, amikor még nem fogadta el a tényeket magáról. Egyéjszakás kalandok, kamu csaj... Ugyan már! - legyintek egyet valamiféle kaján vigyorral a képemen. Nem vagyok hülye. Galen meleg, mint a sivatagi éjszaka. - Dany tértágító bűbájt mondott minden cuccomra, szóval simán - kapom le a táskám, majd nyomom a kezébe. Vagyis az enyémbe. Áh! - Jól van, hallgatok, mint a sír - biccentek egyet, miközben ő megragadja a karom, majd máris száguldunk le a ház elé, ahol a kocsi már vár minket. Igyekszünk úgy kilépni az ajtón, ahogy kell, miközben magamban azért rimánkodom, hogy ne taknyoljon egy hatalmasat vagy törje ki a bokámat a cipellő miatt. - Parancsolj, drágám - öltöm magamra a lehető legszerelmesebb arcot, amit csak képes vagyok kipréselni Galen képéből, miközben szélesre tárom a testem előtt az ajtót. Amint Mr. Uraság helyet foglal, meg is kerülöm a limót, majd huppanok be én is hátulra, magam mellé. Legszívesebben mondanék még valamit, de inkább csak némán biccentek Mr. Garciának, hogy indulhatunk. Ez az éjszaka se lesz egyszerű...
Igen, ez egy elég nagy probléma. Nem bízok meg Alexben annyira, hogy eljátssza az én szerepemet az én testemben... Mégis mi a jó büdös fenét képzelt, amikor mindenfélét összekevert? Azt már most tudjuk, hogy nem egy zseni az üstök kezelésében és még annyit sem ért a hozzávalókhoz, mint amennyit illene. A fejemet fogva hallgatom továbbra is a picsogását, amit most az én mélyebb hangommal próbál balanszolni. - Ugye tisztában vagy vele, hogy mindez a te szaros kis hibád? Melyik őrültnek jut eszébe familiárist idézni egy fontos összejövetel előtt? Nem akkor kéne, amikor nem időre mész valahová? Teljesen elszállt az agyad. Azt hiszem ez az egész egy nagy hiba. Kár volt téged belerángatni egy ilyen fontos eseménybe. Tudtam, hogy csak el fogod cseszni.- szaladnak ki számon az indulatok. Ha tehetném letépném a haját vagy tudom is én mit csinálnék vele, csak hogy egy kicsit legyen már bűntudata a dolgok miatt. Sosem volt álmom az ő testébe bújni, sőt! Soha a büdös életbe eszembe se jutott volna milyen nőnek lenni egyáltalán! Nem is izgató, nem is szexi, ha az ember lenéz és az a két mell sajátjaként köszön vissza rá. Roppant különös és kényelmetlen érzés. Akkor nem lenne gond, ha a partneren mutatnának, de így... Nehéz többet látni ezekbe a keblekbe, amik meglehetősen kicsik is... - A helyedben csendben maradnék.- morogva fintorgok egyet, amikor megjegyzi hogyan nézek ki. Azért ennyire ne legyen eltelve magával, mert kettőnk közül, ha nem a vélaságán múlna, egyáltalán rá se néznék. Talán csak úgy, ha megemberelné magát annyira, hogy érett legyen és ne ez a harci csivava. Az újabb megjegyzésére dacosan kezdem el csavargatni a beállított fürtjeit had idegesítsem még jobban. Kettőnk közül ő az, akinek egy szava se lehetne. - Felsőbb körökben illik időben megjelenni. De ezt te honnan is tudhatnád. Nem vagy nemes.- sóhajtom szemforgatva már az ajtófélfánál. Természetesen a magassarkú kulcsfontosságú szerepet játszik egy ilyen összejövetelnél. Még sosem láttam csajokat lapostalpú szandálban megjelenni. Bár vége lenne a ma estének és visszakaphatnám a testemet... Apám észre fogja venni az első pillanatban, amint Alex elbaltázik valamit és jelenleg semmi más nem forog a fejemben csak a düh és a ma este bonyodalmai. Megszívtuk... Rendesen. - Alex...- veszek mély levegőt, ezzel is inkább magamat nyugtatva, hogy azért mégse szálljon el teljesen a fejem felette. - Abbahagyom a gyerekes sértegetéseimet, ha garantálod, hogy ez soha többet nem fog előfordulni. És soha senkinek, de senkinek se ejtesz egyetlen szót sem erről. Világos?- hangom inkább szelíden együttműködő, mint harcias, pedig lenne egy egész hosszú listám arról, mennyire gyűlölöm most őt. Ezért is indulok el inkább a pokoli lábbelik után, mert indulási idő van és nem késhetünk egyetlen percet sem. García már valószínűleg a limuzinban vár mindannyiunkat. Igen, limuzinban. Apám szereti megadni a módját az érkezésünknek, még ha nem is ezzel jár le a kisboltba vasárnaponként. A hebegését felvont szemöldökkel hallgatom, már-már szájtátva billentem oldalra fejemet. Mennyire vérig lettem sértve... Elképesztő. Magára hagyom a gyerekes dühével együtt. Rá se tudok nézni. Vagyis magamra... - Meleg?- fordulok azért ennél vissza. Homlokráncolva meredek rá. Van két perce rohanni, ha jót akar magának. - Ez nevetséges. Még a feltételezés is. Ha visszakerülök a saját testembe megmutatom mennyire vagyok meleg... királylány.- gúnnyal itatott szavakkal ejtek felé egy magabiztos mosolyt. Igazán kezd felhúzni azzal, hogy ilyeneket feltételez rólam. Ha bizonyíték kell neki, akkor azt hiszem egy alkalomig be kell adnom a derekam és móresra tanítani ezt a... műdívát. - Arggh.. - idegesen és gondterhelten döntöm hátra fejemet, amíg akkorát sóhajtok, hogy belerezeg a ház is. Vissza lépek a fürdőbe, hogy aztán én magam állítsam be a hajamat Alexen. Beletúrok a zselés tincsekbe, hogy azért valahogy álljanak is. Némelyiket oldalra simítom, de a rövid frufru ad egy kis tartást az egésznek. Tökéletes. Lenne, ha én lehetnék én... - Tökéletes. Fogd a cuccaidat...Mármint mit akartál vinni? Ezt a... táskát? Belefér ebbe egyáltalán bármi?- lépek a fürdő ajtajára akasztott kistáska felé. Ez most valami vicc, igaz? Sosem voltam tisztába a női kiegészítőkkel. Sosem foglalkoztam velük, inkább a tulajdonosaik érdekeltek és az alakjuk, nem a csomagolás. Kintről hangos autóduda szólal meg elég hosszan. Indulni kell és legalább van öt másodpercem arra, hogy belecibáljam magam a magassarkúba és valahogy úgy menjek le a lépcsőn, hogy ne törjön ki a bokám. Megpróbálok hát belebújni a magassarkúkba, hogy aztán szó nélkül megragadjam Alex kezét. - Oké. Az Igen, Apám működni fog, egy darabig, de inkább ne beszélj. Majd én... Intézkedek.- sóhajtom és rántok is egyet rajta, hogy mozogjunk.
Ha valamikor tudomást szereznék arról, hogy Herbs valami pitiáner tolvajnak néz engem, abban az esetben nekiesnék és kikaparnám azt a két bús szemét. Így azonban a türelmetlenségét betudom annak, hogy egy perverz állat, aki szeret nőket kukkolni, ha azok éppen öltözködnek. Mert igenis nő vagyok, bármennyire is tart engem kislánynak. Sőt, mi több... Ezt is áll szándékomban bebizonyítani, amikor az üst a képembe robban és belep minket a sűrű, ködhöz hasonlatos valami. Mert hogy ez nem köd, az is teljes mértékben bizonyos. - Mert mégis minek neveznéd azt a savanyú fejedet? - fordulok felé igen mérges képet vágva, mintha minden az ő hibája lenne, ami most történt. - Azt ne mond, hogy meg vagy elégedve magaddal, mert most tényleg rohadtul nincs kedvem nevetni - húzom el a szám szélét egy pillanatra. Persze, még ebben a helyzetben is elvárná, hogy az egóját fényezzem. Tipikus Galen Herbs-mentalitás. Gyerünk, mindenki imádjon! Hát azt lesheti, hogy térdre borulok előtte. - Őszintén szólva egész csinike vagy - húzom az agyát, amikor rám ordibál, de egyébként tényleg nem vagyok képes fenyegetőnek venni a jelenlegi indulatait. Kissé szórakoztat is a látvány, ahogy igyekszik az én testemben minél hamarabb felszívni magát. Majdnem olyan, mint egy cuki gömbhal, csak éppen nem fél tőle senki sem. Aha, már értem, miért nem szokta komolyan venni szinte senki sem a fenyegetéseimet. Amikor a tükör elé lép, készségesen magam mellé engedem, hadd gyönyörködhessen a látványomban. Érthető, ha ezt szeretné tenni. Némileg meg is könnyebbülök, amikor a hajamat érinti meg és nem a melleimet. Azt tapizhatja, mást nem. De azért remélem, nem teszi tönkre, hiszen órákig tartott elkészítenem. Igen, ebben a mugli módszereket részesítem előnyben. - Ha tönkreteszed a frizurámat, nem segítek neked ismét megcsinálni, Herbs! - fortyanok fel, amikor a fejemet kezdi ütögetni a falhoz. Nem túl nagy elánnal szerencsére, hiszen abban az esetben tuti visszatartanám, de most az egyszer képes vagyok megérteni, mennyire kétségbeejtő lehet számára a helyzetünk. - Egy óra! - csapok a Galen-homlokra, miközben csak úgy száguldoznak bennem a gondolatok. Oké, ezt vissza kell csinálnunk, de nincs elég időnk rá. A recept meg van ugyan, de az ilyesmit nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra megszüntetni. - Hát persze, miért is a késéseiről lenne híres - fújtatok, mint egy vaddisznó. Igen, ez az én szerencsém. Ha legalább nyerhetnénk egy kis időt, de nem, mert Herbs-papa imád időben érkezni mindenhova. Most valahogy jobban örülnék annak, ha krónikus késő lenne. - Gondolom sejted, mennyibe kerültek, mivel veled vettem őket - hívom fel a figyelmét, amikor nekiáll cipőhajítási versenyt rendezni a magas sarkúimmal. A cuccaimra nagyon is allergiás vagyok, főleg abban az esetben, ha azok ennyire drága és kényes holmik. És igenis szándékomban áll még felvenni őket az életem folyamán. Talán pont az esküvőmön, amint megszabadultam ettől a majomtól. - Nem mellőznéd ezúttal a gyerekes sértegetéseidet? - forgatom meg a szemem. - Ha nem látnád, éppen próbálnék kitalálni valamit - fűzöm azért még hozzá, immár a könyvvel a kezemben. Hamar félrehajítom azonban, amikor elolvasom a 24 órás információt. Ezek szerint szívtunk. Vagyis fogunk, méghozzá jó nagyot. - Mert famíliárist akartam készíteni! - csattanok fel én is, immár Galen hangján kiabálva, ami kétségkívül sokkal inkább tiszteletet parancsoló, mint az enyém. - És ha belefojtasz a tóba, azzal magadnak ártasz, nem nekem, te... te... te... - hebegem, hiszen most az egyszer semmi sértő se jut az eszembe, annyira felhúztam magam az imént történteken. Amikor pedig jobban belegondolok abba, hogy nekünk így kell odamenni, teljesen kétségbe esem. Ebből oltári nagy balhé lehet még a későbbiek folyamán. - Húúúú, sokat kell gondolkozni azon a válaszon, hogy Igen, apám... - szólalok meg gúnyosan, elvégre Herbs mindig az apja véleményét osztja. Most komolyan, ennyit én is meg tudok tenni. Szerintem, amikor kettesben beszélgetnek, akkor is csak bólogat, mint egy kiskutya. - Persze, majd megmondom nekik, hogy olyan meleg vagy, hogy fűteni lehetne veled - vetem oda félvállról, miközben a tükör felé fordulok, hogy megcsinálhassam azt a valamit a feje tetején, amit hajnak nevez. - Akkor most megcsináljam vagy hozzá se érjek? - eresztem le a kezem, miközben rá meredek. Döntse már el, hogy mit akar, mert esküszöm, hogy az őrületbe kerget a hülyeségeivel, komolyan.
Nem hagyhattam magára mégse, tekintve, hogy ő itt vendég, ráadásul nem ismerem őt évek óta eléggé ahhoz, hogy százszázalékosan megbízzak benne. Mi van, ha tényleg ellop egy-két értéket? Azt hogy a Merlinbe fogom kimagyarázni apám előtt? Ezért sem tágítok, amikor azt mondja mindjárt kijön. Bár ne lettem volna ennyire türelmetlen... A képembe vágódó füstfelhő annyira meglep, hogy levegőt venni is elfelejtek rögtön utána. Azért még sikerült egy jó nagy adagot letüdőznöm és nem! Nem kellemes egyáltalán. Olyan szaga van, mintha valaki idehányta volna a vacsoráját egy héttel ez előttről. - Ronda?!- tátom el számat, amint a köd is felszáll a fürdőből és azért még van elég lélekjelenlétem ahhoz, hogy felpattanjak a földről és kilökjem az ajtót a levegőnk reményében. - Nézz rám! Szerinted így akartam megjelenni a mai estén? Nem vagy normális!- rivallok rá, hiába próbálom, a nőies, vékonyka hang egyáltalán nem hangzik fenyegetőnek... Inkább mint egy felháborodott díszcsivava. Nagyon remélem, hogy viccnek tervezte ezt az egészet, mert amint mellé lépek a tükör elé, teljesen elsápadok a látványtól. El se jut irányomba a feltett kérdése, inkább csak valami tompa búgást hallok, ahogy a külteremet kizárom és meredek a tükörbe, mint egy zombi. Ezt nem hiszem el... Próbaképp persze felemelem az egyik kezem és megérintem a hajamat... Loknijaim vannak... Loknik!!! Gyilkoló pillantást vetek Alexre, amikor még ő papol arról, hogy ezt vissza kell csinálni. Na nem mondod nagyokos?! Inkább fejcsóválva fordulok el a tükörtől és vetem hátamat az ajtófélfának, míg fejemet a falnak ütögetve próbálom elfogadni a tényeket. Nem túl sok sikerrel. Szavaira legszívesebben a képébe röhönék. Olyan nincs, hogy emiatt aggódik most a leginkább. - Ez meg se fordult a fejemben, de nyugodtan add csak az ötleteket.- forgatom meg szemeimet. Nem hiszem el ezt a csajt! Két kézzel fojtanám most meg, ha tehetném, bár kétlem, hogy ezekben a vékony karokban van egyáltalán egy lepkefingnyi erő. - Egy óra... Fél, talán. Apám szeret elsőnek érkezni.- vonom meg erre a vállam. - Szóval jobb, ha sietsz, mert így nem mehetünk. Nem fogok a magassarkúdban egy percnél is többet állni.- jelentem ki dühösen, ahogy lefejtem lábaimról a hófehér cipőket és hajítom azokat a szobánk másik végébe. Átkozott lábbelik... Nem is értem hogyan képesek a nők ilyenekben járni. Gyerünk Alex, ideje lenne komolyan venni a helyzetet és nem szórakozni tovább, mert a végén tényleg kikelek magamból. Ahogy fejem tovább kong a falnak. Nem tudom komolyan venni a feldühödött szavait és feltételezéseit, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem erről van szó. - És pont egy hét éves testét akartam látni. Gyönyörű...- sóhajtom lemondóan, mert ebből aztán nem lesz semmi, már előre látom, hogy nekem kell erre is kitalálnom valamit. Bár tudnám milyen alapanyagokat használt... Akkor talán, de csak talán tudnék valamit kezdeni magunkkal, viszont kétlem, hogy lenne rá bármi időnk. - Csodás... Nem, nem tudom lefújni, ha lefújom, apám páros lábbal rúg ki mindkettőnket. Másrészről mégis mit gondoltál, mit csinálsz? Egy ilyen fontos esemény előtt mi a francért kell bájitalt keverned?! Neked teljesen elment az eszed. Hát idd meg a levét a tetteidnek. Így megyünk és kész! Remélem tényleg huszonnégy óra múlva minden a régi lesz, mert ha nem, én magam fojtalak bele a legközelebbi tóba!- fortyog bennem a düh, ahogy felemelt hanggal, szinte már kiabálok vele. Hihetetlen mennyire elbaltázta ezt az egészet! Annyi kedvem van nőként megjelenni ezen az eseményen, mint börtönbe vonulni. Ez pedig nagyon is olyan, mintha a büntetésemet Alex testében kellene letöltenem. Hallatlan! Apám semmit sem vehet észre ebből. Semmit! - Jól figyelj most rám.- erőltetem magamra a pillanatnyi nyugalmat, amíg a fejébe verem mi a teendőnk. - Ha apám hozzád beszél, eszedbe ne jusson válaszolni. Majd én kihúzom magunkat valahogy. Amint megszólalsz vagy nem úgy beszélsz ahogy én, rögtön levágja, hogy valami nincs rendben. Másrészt. Ne engedd egyetlen csajnak se, hogy próbálkozzon. Világos? Ne szúrd el ezt is!- morgom a végére. A hajam, mármint Alex oroszlánsörénye persze ide-oda himbálózik a fejemen, ezzel néhány tincset majdnem le is nyelek a nagy mozgolódásban. Egy órát se tudok elképzelni így, nem hogy egy teljes napot. Sarkon fordulok, hogy távozhassak a fürdőszobából és megtalálhassam a számkivetett magassarkúkat. Úgy látszik ma este a poklok poklát kell megjárnom. - És csinálj valamit a hajammal. Úgy nézel ki, mint akibe belecsapott a villám. Hozzá ne érj többet!- nézek vissza Alexre a vállam fölött, szikrázó tekintetemmel már-már azt remélem tényleg belecsap a villám.
Soha életemben nem voltam olyasvalaki, aki megijedne egy kis kotyvasztástól. Általában Piton óráin is én vagyok az, aki alig várja a gyakorlati részét a dolognak. Nem tagadom, robbant már üst a képembe, de kinek nem? Olyankor káromkodok egy sort, előveszek egy újabbat, majd nekiállok a következőnek, ennyi az egész. Nem csináltam még belőle ügyet. Kár is lenne, hiszen gyakorlat teszi a mestert, nem igaz? A bájitaltan jegyeimből ítélve pedig igencsak van tehetségem a dologhoz. A mai azonban más. Ilyen még soha nem történt velem. Persze, hogy a kis majomnak is akkor kell betolnia a képét, amikor elrontok valamit. Mikor máskor is jönne? Tuti nem nyitna rám, ha minden flottul menne. Galen és az időzítései... Hát, mit ne mondjak, tapsot érdemelne, noha jelen pillanatban rohadt módon nincs kedvem tapsikolni neki. A sűrű ködöt legyezem kézfejemmel az arcom előtt, arra várva, hogy végre kitisztuljon a levegő. Pislognom is kell párat, hogy végre tisztán láthassak. Amikor pedig ez megtörténik, nos... - A rohadt életbe! - csattanok fel valamiféle fura hangon, amely mintha Galenére hasonlítana a leginkább. Ne, csak azt ne! Mégis, amint megpillantom magamat az üst előtt ücsörögni, igen rossz érzés kerít hatalmába. Egy pillanatig még gyönyörködöm a látványomban, majd a saját hangomon feltett kérdéssel kísérve sietek a tükör elé. - Istenem, de ronda lettem! - nyögök fel, amikor megpillantom benne énvagyokavilágura-Herbs arcát. Még meg is tapogatom két oldalról, de kétségtelen és immár hivatalos: testet cseréltünk. - Muszáj volt neked pont most benyitni? - szólalok meg végül elég vádló hangnemben, habár igen szokatlan számomra ezt a kérdést a fiú hangján feltenni. Meg ez a szőrös kéz... Mint egy majom, komolyan. A csónakméretű cipőjét pedig inkább már ne is említsük. Csoda, hogy nem zakózik fel benne minden egyes lépésénél. A legrosszabb pedig - amibe jelen pillanatban bele se merek gondolni - hogy pasi lettem! Mi van akkor, ha pisilni kell? Én aztán meg nem fogom! - Na jó, ezt most azonnal vissza kell csinálnunk - állapítom meg a hajamba - Galen szögesdrót - hajába túrva, miközben idegesen kezdek fel-alá járkálni, végül vetek egy szigorú pillantást az angyali szépségű én felé. - Meg ne lássam, hogy tapizod a testem, mert nem állok jót magamért! - szögezem le még gyorsan, még mielőtt olyan helyre nyúlna az ujjaimmal, ahova nagyon nem kellene. - Mennyi időnk van még? - teszem fel végül a kérdést, miközben a gyógynövényes táskámat állok neki kirámolni, hogy meglessem, mik is vannak benne. Mindazonáltal, a tekintetem állandóan magamra siklik. Komolyan ennyire szép lennék? Na, nem mintha eddig nem lettem volna tisztában a dologgal, de hogy ennyire... Érthető hát, hogy eddig miért nem volt még senkim. Képtelenek felfogni ezt a csodát. - A fenéért nem bírtad volna még ki azt a két percet, királylány - mormogom az orrom alatt, igencsak bosszús tekintettel. Abban biztos vagyok, hogy hiába állna neki a mostani állapotában fenyegetni, tuti nem venném komolyan. Fél kézzel leütöm, ha kell. Így kívülről nézve tényleg olyan vagyok, mint egy bosszús, fújtató kis vakarcs. Inkább szórakoztató, semmint tiszteletet parancsoló. Erőm nem is sok van ugyan, de fürge vagyok, mint a villám. Képes vagyok megvédeni magam, ha kell. Bár, Galen uraság aligha képes még ezzel a tulajdonságommal bánni. Én is csupán pár balhé után jöttem rá, hogy jé, nekem ilyenem is van! - Abban reménykedtél, hogy rám nyitsz öltözés közben, mi? - szegezem neki némileg szórakozottan a kérdést, miközben immár magammal szemben, törökülésbe elhelyezkedve lapozok egy vaskos kötetet, amelyet az imént említett táskámból kaptam elő. - Elég perverz vagy, Herbs, mondták már? - csóválom meg a fejét ciccegve. Sikerült némileg lenyugodnom, elvégre egy ilyen mellékhatás nem tart örökké. Meg is találom az erre való bejegyzést is. - 24 óra - olvasom fel, majd levágok egy tökéletes kis fintort is mellé. - Addig leszünk egymás testében - világosítom fel, mivel a szellemi képességeimet nagy eséllyel nem kapta meg. - Nem tudnád lefújni ezt a jéafiamnakvancsaja-bált? Volt alkalmam megismerni ez alatt a pár nap alatt az apját, tisztában vagyok azzal, mennyire vaskalapos, ha a hagyományokról van szó. Pont emiatt is kezdem megérteni Galent, hogy miért titkolja ennyire a másságát előtte. De így akkor se mehetünk egy ekkora rendezvényre! Elvégre, az ő testében vagyok! Mi van, ha az apja beszélni szeretne velem? Mit mondok neki? És ha valami csaj rám mászik... Jó, annak megmondom, hogy bocs, de nem, a fiúkat szeretem. Az apjának viszont nem érvelhetek ezzel!
Az elmúlt napok eseményei olyannak tűntek, mintha a pokol legmélyebb bugyraiban kellett volna átélnem a katasztrófasorozatot. Előtte Alex majdnem elbaltázta a találkozót, utána apám meginvitált minket erre az arisztokrata összejövetelre, ahol valószínűleg rengeteg nemesebb, nagynevű családdal kerülünk össze. Nem is beszélve arról, hogy a varázslócsaládok közül is meg fognak jelenni páran. Abban bízok, hogy Alexet ne ismerje fel senki sem, mert akkor ugrott az egész színjátékunk... Ki az ablakon... Megpróbáltam beleverni az alaplépéseket és az elfogadható etikettet, amit még ő is tud követni. Mentettem a menthetőt, bár ez már tényleg csak a ma estén múlik. Pár órával korábban jelenek meg a fürdőszoba ajtajánál. Már jó ideje odabent van és kétlem, hogy ez a rengeteg készülődésből fakadna. Kopogtatok hát párat a faajtón.- Készen vagy már?- sürgetem türelmetlenül, hátha észbe kap a nagy sminkelgetés mellett és végre kidugja az orrát. Azért ennyi időt odabent tölteni tényleg rekord. Hiába hallom meg válaszát, már nyitok is be. Tudnom kell mi folyik odabent. Túl gyanúsan viselkedik ahhoz, hogy magára hagyjam. A végén még kirabolja a fürdőt... Bár franc se tudja mit találna ott, ami értékes. Azért a csapokat csak nem szedi le... Amint belépek, szokatlan füstfelhő csapódik az arcomba. Ez most valami vicc? Kissé meg is szédülök tőle, talán még ki is üt egy pillanatra, mert teljes sötétség vesz körül. A következő pillanatban csak azt látom, hogy egy üst áll előttem, teljesen szokatlan összetevőkkel a belsejében. Mégis mi a francot képzelt? Itt valahol azért elszakad a cérna. - Mégis mit műveltél?- szalad ki belőlem indulatosan, viszont hangom rögtön el is csuklik a végére, amikor felfedezni vélem a másságot benne. Miért ilyen magas?
Úgy érzem - az utóbbi napok eseményeit tekintve - igen jól vettem az elém gördülő akadályokat. Elsősorban nem fojtottam meg a legfiatalabb Herbs-örököst, ami kifejezetten nagy haladás részemről. Elvégre, egy légtérben kell tartózkodnunk, ami teljes mértékben felborítja a lelki egyensúlyomat és szinte a nap minden percében együtt vagyunk. Kivétel ez alól azok az alkalmak, amikor az apja szükségét érzi az újabb eszmecsere lefuttatásának. Olyankor Audrey elvonszol valamerre és bombáz a hülye kérdéseivel. Hány házimanótok van? Mit szoktatok enni? Szívesen vágnám a képébe azt az információt, miszerint nem, nincsenek szolgáink és anyám nem tud főzni, szóval szeretem a konzervkaját. Ja, és múlt hónapban elmaradtunk a lakbérrel, amit apámnak kellett kifizetnie, aki amúgy egy mugli cukrász. Megnézném, milyen képet vágna ebben az esetben, ahogy azt is, hogy Herbs savanyú feje tudja-e még überelni a mostani állapotát. Néhány napja, az egyik vacsora alkalmával Herbs-papa bejelentette, hogy kibérelte a Royal Albert Hallt a mi részünkre, a hivatalos bemutatkozásomra a brit arisztokrácia előtt. Egy bál keretében. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor majdnem megfulladtam egy pohár víztől. Csak tátogtam, mint egy partra vetett hal, miközben Galen észbe kapott és próbálta menteni a menthetőt, azzal érvelve, hogy még elég friss a mi kapcsolatunk ehhez és a két család se ismeri egymást, de az apja szó szerint hajthatatlan volt. Mert szerinte egy ilyen szép lánnyal, mint én, igenis el kell büszkélkedni, amivel normális esetben egyet is értenék, de most ez felettébb nem jó. Egyszóval, belevetettük magunkat kicsi Herbs társaságában a sűrűjébe és éjt-nappallá téve kezdtük el gyakorolni a tánclépéseket és újravenni az etikettet. Mert nem hibázhatok. Itt igenis nagy a tét, szóval tényleg egy gazdag kisasszonynak kell látszódnom, aki jóformán ebben nőtt fel. Ismernem kell kívülről a lépéseket, a szokásokat, a beszélgetés aranyszabályait. Kit és mikor, mivel szólíthatok meg. A megszólítások... Életemben nem tanultam még ennyit, mint ebben az elmúlt pár napban, Galen pedig igen szorosan fogta a gyeplőt. Kérdezett és kérdezett és kérdezett. Teljesen véletlenszerűen állított szembe a bemagolt tételekkel. Egyszer például az éjszaka közepén, amikor felébredtem pár percre, én pedig majdnem sikítófrászt kaptam a hangjától. Igen ijesztően csengett a sötétben az a szigorú hanglejtés. Szokott ez aludni egyáltalán? Most pedig... Hát, a közös fürdőnkben vagyok, a francos kis ruhácskámban, amit a bálra kaptam. Már rég elkészültem, habár már órák óta idebenn foglalok helyet és a bájitalom hozzávalóit nézegetem. Általában ide menekülök Herbs elől, ez az én kis szentélyem, az egyetlen olyan hely, ahol magamban lehetek egy kis ideig. Olyankor mindig kotyvasztok valamit, hiszen ez az egyetlen dolog, amely kikapcsol valamilyen szinten. Még a drága báli ruhát se féltem, ami - lássuk be - igazán jól áll nekem. Teljes mértékben követi a testem vonalát, hogy utána a derekamtól lefelé enyhe ívben bővüljön ki a szoknya része. Modern, nem az a habos-babos, fodros valami, amit a régi úrinők viseltek. Kényelmes. És szexi. Egyszerűen imádom! Én leszek az est fénypontja, azt pedig mindig szeretem. Egy receptet szorongatok az ujjaim között, amelyet nemrég kaptam egy sráctól. Elméletileg famíliárist tudok vele létrehozni. Igen bonyolult varázslat, szóval nem igazán bízom a sikeremben, de egy próbát mindenképp megér a dolog, nem igaz? A kis mini-üstöm felett kucorgom tehát, egy pillanatig se foglalkozva azzal, hogy tönkremegy a sminkem, a jól beállított hajam, esetleg a méregdrága ruhám. Egy famíliáris az álmom! Ha pedig ezt sikerülne egyedül megalkotnom, akkor végre bizonyíthatnám, hogy nem mindig szorulok mások segítségére. Igen, önálló szeretnék lenni végre. Olyasvalaki, aki megkapja azt, amit szeretne. Ez az egész kis üzlet köztem és Herbs között volt az első lépés az afelé vezető úton. - Egy pillanat és megyek! - szólalok meg, amikor meghallom a kopogtatást, majd azt, hogy a hátam mögött nyílik az ajtó. Csupán bosszúsan sóhajtok egyet, majd nyúlok az utolsó összetevő után, végül hajítom azt is az üstbe, mire a főzet gyanúsan sisteregni kezd, én pedig értetlenül meredek rá. Ez így normális? Nem sok időm akad azonban arra, hogy korrigáljam az esetleges hibámat, elvégre halk pukkanás kíséretében sűrű köd jelenik meg. Ajaj... Nem vagyok egy agytröszt, de azzal még én is tisztában vagyok, hogy az ilyesmi soha semmi jót nem jelent.
Az események gyorsaságát szinte követni sem tudom, egyik pillanatban még ott áll előttünk a lény, a következőben már szinte el is tűnik a szemünk elől, és a professzor szavai sem hatnak megnyugtatóan. Meglehetősen furcsa az egész körülöttünk zajló eseménysor, és bár tudtam, hogy nem kis dologról van szó, mégis most tudatosul igazán, hogy rengeteg olyan dolgot láttunk, amit valószínűleg nem kellett volna, hogy lássunk. A hirtelen előkerülő sráccal sem tudtam mit kezdeni, de ahogy láttam, a többiek sem nagyon tudják hova tenni, hogyan kerül ide... a figyelmemet pedig az érkező aurorok kötik inkább le, minthogy azzal foglalkozzak, hogy értelmetlen találgatásba kezdjek. Szinte nincs is rá idő. - Persze, érthető - feleltem Shannának, mielőtt az aurorok "elraboltak" volna. Számomra evidens volt, hogy nem kotyogok el innen mindent, főleg nem olyanoknak, akikben nem bízom. Voltam annyira felnőtt, hogy a helyén tudjam kezelni. Az utána következő átvizsgálást készségesen tűrtem, elvégre tudtam, hogy semmi olyat nem fognak találni nálam, ami gyanúba keverne, én is pont annyira gyanútlanul érkeztem erre az elfajult bálra, mint valószínűleg a szervezőkön kívül mindenki. Biztos voltam benne, hogy még egy nagyobb kihallgatásra is sor fog kerülni előbb vagy utóbb, és a felszín alatt biztosan folytatódik még ennek az ügynek a felderítése.
Annyira lefoglal, hogy mindenkit kiküldjek, akármennyire akarja az illető, vagy sem, hogy fel sem fogom, hogy az egyetlen személy, aki felnőtt a teremben, igazán felnőtt, az sérülhet meg. Csak akkor jön a felismerés, amikor az állat halálán túltette magát Gina és a vén denevért akarja ezúttal örökbefogadni. Akinek a szavai őszintén szöget ütnek a fejemben, és nagyon nehéz lenne elfelejteni… Elengedem a fülem mellett a kis vörös előadását az idegen lényről, mivel a legendás lények, akármelyik univerzumból valóak, a legkevésbé se kötik le a figyelmem, és végül végignézem, ahogy Vanessát elvezetik és végül Jake-kel együtt távozok. Valószínűleg a párom követni akarja az eseményeket Vanessával, hiszen a lány végül a mi pártunkra állt, ha minden igaz, így minél előbb letudjuk azt a bizonyos fejmosást. Illetve leginkább én, hiszen eléggé egyértelmű parancsot kaptam, hogy vezessem ki a lányokat. Ki is vezettem… aztán vissza is… - Lányok… - fordulok még gyorsan Elieenhez és Ginához. - Szerintem úgy lenne a legokosabb, ha a látottakról, tapasztaltakról nem beszélnétek az Aurorokon kívül mással, mert még mi sem értjük, hogy pontosan miről van szó. Valaki adatokat gyűjt minden katasztrófáról, valaki kapukat nyit egy másik világba, szörnyek és humanoidok érkeznek, és amit Piton professzor mondott… Röviden, diszkréciót kérek, lányok. Rendben? - próbálok biztosra menni, még akkor is, ha valószínűleg két perc múlva újra előkerül egy Auror, aki elmondja ugyanezt a mondókát, ahogy elmondták, amit láttak. Nem lesz egy kellemes esténk a Minisztériumban, de büszkén és tartással tűröm el a szidásokat, és amikor mindennek vége, Jake társaságában tűnök el egy teremben, hogy megbeszéljük ezt az egészet - illetve ha ő úgy akarja, és a jogkörünk engedi, azonnal érdeklődni Vanessa helyzetéről.
// Én is köszönöm a mesét, és a két jutit is, majd megy az agyalás, hogy mi is legyen, mit válasszak és kinek. :3
Illetve a történetnek folytatása is következik szeptembertől, a mesélős-vetésforgóban én következem majd. ^^ //
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-06-26, 11:54
//No agyaltam, hogy mi legyen a jutalom a mesén való részvételért. Értelemszerűen azoknak jár, akik az elejétől a végéig voltak, Nox az egyedüli, aki elhullott, de ő egyébként globálisan is. Piton maradt ki pár körből csak, nála egy minimális csökkentés lesz jutalom tekintetében.
Szóval, akik végig tolták a mesét egyrészt:
Soron kívül dobhatnak egy általuk választott bármire 30 %-kal jobb eséllyel., bármelyik karakterük részére. Tehát ha pl. valami 15 %, akkor ezúttal 20 % lesz az esély a kerekítés szabályai szerint. Ez Pitonnál 15 %.
Ezen kívül az alábbi opciók közül választhatnak egyet a mesén részt vett karaktereknek: 1. 2. képesség hely (tehát csak a hely, amire később lehet dobálni) 2. 2. mágikus adottság hely 3. Választott 2. szintű mágikus adottság, ami már később nem növelhető. 4. Dobás bármire 70 %-kal nagyobb eséllyel. 5. Dobás bármire +20-szal.
A dobások karakterfejlődésbe menjenek, és a hszben azért legyen feltüntetve, hogy mesével kapcsolatos extra dobás.//
Gerard Jennings
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-06-18, 12:45
A káosz elmélete
Ha minden törvényt betartasz, elveszted az élvezetet!
Pitonnak hála még időben elhúztuk a csíkot Averyvel, valahogy nekem sem volt túl sok kedvem szembeszállni a nálunk láthatóan erősebb ellenfelekkel, a kardos fickó legyőzhetetlennek tűnt, az a Vanessa-csaj is igen magabiztosnak mutatta magát, a sok karú, sok fogú bestia pedig önmagában is szörnyűséges szörny, úgyhogy köszönöm, de leendő aurorként még nem állok olyan magasan a táplékláncban. Averyvel legalább jót mulattunk, a képességem is egyre jobban kiteljesedik, de sajnos attól félek, hogy a leszúrás nem fog elmaradni. - Legközelebb szolídabb körülmények között. – Bólintok immár mosolyogva, míg ő lelép, én pedig nagy levegőt véve várom be az auror csapatot, akik annak rendje módja szerint ki is osztanak. Nem hárítom a felelősséget, nem kenem Shannára, viszont magyarázatot sem adok, hogy mit kerestem parancs nélkül lent, csak simán felvállalom, hátha egy vállvonással, legyintéssel elintézik, és Daphne nem kap egy értesítőt, vagy netán figyelmeztetést velem kapcsolatban. Remélhetőleg Eastwick pedig még annál inkább nem, neki is nagy csalódás lenne, ha felmerül a nevem ilyen összefüggésben. Azért jó kis csihipuhi volt!
//Köszönöm szépen én is a mesét, tetszett nagyon, kiváncsi vagyok, hogy milyen sztori következik ebből //
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerencsésen sikerül feljussunk a hallba Gerarddal. Ennek örülök, pláne azért, mert amit odalent tapasztaltunk az így az adrenalinszintem csökkenésével kezdi igencsak hűaztarohadtanyját-kategóriás parává nőni bennem magát. Oké, nem vagyok egy anyámasszony katonája és bírom az éles és meredek helyzeteket is, de nem véletlenül nem mentem auror szakra, vagy bestiamesternek. A cipész maradjon a kaptafánál, szokták volt mondani. Gerard szavaira bólintok, ajkaimon megjelenik egy szolid mosoly is. (Azért szolid, mert gyorsra kell fogjam, hiszen már a szemem sarkából észlelem a felénk közeledőket, akik feltételezhetően engem sem fognak kihagyni a vizsgálódási sorból). - A végén még kapnál egy rivallót, mi? Ahelyett, hogy örülnének, hogy kezedbe vetted a dolgokat, s elvégezted a munkájuk egy részét. - engedek meg magamnak még egy gyors vigyort Gerard felé. - Szavadon foglak, meglásd! - kacsintok rá a Roxfortos felajánlást hallva, s magamban már itt és most megfogadom, hogy élni fogok vele és meglátogatom. A hozzánk toppanó vizsgálódószemély - vagy személyek - minden kérésének és kérdésének legjobb tudásom szerint teszek eleget, nem hamukázok és egyetlen megtapasztalt részletet sem felejtek ki. Végül amint utamra engednek távozom a helyről, hiszen immáron tovább tényleg nincs itt keresnivalóm. Egy biztos: nem volt unalmas esténk. Ha bizarr is volt, nem bánom, hogy eleget tettem a fura meghívásnak és megjelentem ma itt.
Pitonnak nem sikerül ismerős, vagy ismeretlen arcokat elkapnia. Túl sokan vannak, a villanás pedig rövid ideig tart, ám az nyilvánvaló számára, hogy a férfi Grindelwald ám jóval fiatalabbnak tűnik, mint lennie kellene, hiszen igen úgy kellene kinéznie, mint Dumbledorenak, ellenben inkább hasonlatos egy 20-30 éves fiatalhoz. Hogy vajon a terveibe látott betekintést, vagy a jövőbe, talán esélyesebb az előbbi, hiszen Piton maga nem látó, hanem legilimentor. Ashtonnak sikerül lábra állni Shanna segítségével. Láthatóan kótyagos rendesen, ki tudja hogy mióta lehetett bezárva már. Gina tényleg jól látja, ahogyan a vér szépen szétterül és a kő réseiben eltűnik lassan mintha valamiféle apró kis ikra és tojás közti átmenet rajzolódna ki a trutyi maradékában, de mire mozdulhatna az érkező egyre növekvő számú aurorok közül az egyik felfigyelve arra mire figyel odalép és magához veszi, ahogyan Ashtont is átveszik Shannától, hogy kikérdezzék. Jacobnak hála bár Vanessának nem esik bántódása és a fegyverét is leereszti, igazából eltűnik a kezéből, de az aurorok cseppet sem tűnnek barátságosnak felé, így talán nem csoda, hogy bár nem bilincsben, de határozottan felszólítják, hogy menjen velük a Minisztériumba. Hogy ott mi lesz vele... Az már remek kérdés. Jó eséllyel Shanna egyébként is kap egy jó adag ejnyebejnyét, amiért nem követte a parancsot, ahogyan Jacob és Gerard is az önálló akcióért. Utóbbi Avery társaságában jut el a hallba, ahonnan természetesen egyikük sem távozhat csak úgy. Averyt átvizsgálják, ahogyan Ginát és Eileent is, és végül őket elengedik, ellenben az aurorpalántáknak jelenése lesz a Minisztériumban, hogy beszámolhassanak részletesen arról, ami történt. A hely biztosítását természetesen a hivatalos erők veszik át, akik Pitont is eljuttatják a Szent Mungóba.
//Itt a vége fuss el véle, köszönöm a részvételt és a játékot mindenkinek! Természetesen jutalomféle lesz, kiagyalom, hogy miféle és írok még ide majd róla egy offot. //
mesélő: Luna Lovegood ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Perselus.Piton
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-06-10, 09:26
Sikerül a támadása, ugyan megsínyli maga is. Amin nem is lepődik meg. Számított rá, készítette magát rá. A kapcsolódás eléggé megterheli, majdnem el is ájul. Térdre rogyva is meg kell támaszkodnia, mert másképp biztosan elesne. A pálcájára görcsösen szorulnak az ujjai, de hasztalan, csak arra jó, hog ne hagyja el azt. A látomást egy nyikkanás nélkül tűri végig, de leveri a víz és miután a fickó eltűnt is még vibrál a tér a szemei előtt és kénytelen a fejéhez szorítani a kezét, mintha azzal stabilizálni tudna bármit is. Pár percre nem is érzékel semmit a körülötte történő dolgokból. Így lemarad Shanna és Gina, ki marad a végén civódásáról és voltaképp arról, hogy az ellenfél meglép. A látomás, vagy inkább jövőbeli gondolatkép túlságosan kitölti az elméjét. Leginkább a Grindelwald körül tartózkodók közül igyekszik kiszűrni az ismerős arcokat, ha vannak egyáltalán ilyenek. Illetve Grindelwaldot magát is felmérné mégis milyen állapotban van, hogyan is fest ott a Miniszterium nagytermében egy kisebb sereggel maga mögött. Vajon az ifjú Grindelwald aki Perselus szemei előtt megjelent, vagy a jelenleg ki tudja milyen állapotban, Dumbledore-al közel egy idős énje? Amint fel tud kelni, bár fogja a fejét, sajnos nem foglalkozik Ginaval, hanem egyenest Shannahoz lép. Még fogja a fejét és nem túl biztosak a léptei. Ennek ellenére határozottan a lány vállára fog, és minden érdemi információt elmond, még most, ameddig friss az egész. - Grindelwald sereget toboroz. És meg sem áll a Miniszteriumig. Nem tudom.. Hogy a tervét, vagy a jövőjét lattam-e. - illetve mond pár kulcsfigurát, akiket esetleg felismert a mágus körül és a látottaktól függően Grindelwaldról is ad egy leírást. Ezt követően pedig lesiklik a lány válláról a keze és majdnem sikerül össze csuklania, de megtartja magát. Inkább elindul kifelé onnan. Neki ennyi elég volt egyenlőre a mókából!
Sosem állítottam, hogy normális lennék. Így nem is igazán érintenek meg az erre vonatkozó beszólások. Na meg nagyon időm sincs ezzel foglalkozni. Különben meg büszkén vállalom, hogy a VMS-en megültem egy Norvég Tarajossárkányt, thesztrálokat és hippogriffeket szelídítek, és a Tiltott Rengeteget tartom a menedékemnek, vagy otthonomnak. Ahogy tetszik. Aki szerint ez nem normális dolog az tehet egy szívességet. Arra ahogy Shanna karon ragad, ösztönösen tépem ki magam a kezei közül. Nem gondolkozom a mozdulaton, talán amolyan önvédelmi reflexként. - Vidd ki a többieket inkább! Én is jövök a végén! - morranok az auror lányra. Lehet főnöknek képzeli magát, de messze nem az. És lehet, hogy csak mindannyiunkat biztonságban akar tudni, de ezzel nem segít. De nincs is idő ezen töprengeni, vagy azon vitázni, hogy ki lépjen utoljára. A következő pillanatban azonban már a figyelmem az éppen térdre eső Piton felé irányul. Szinte reflexből ugrok oda hozzá, és kapom el a karját. - Professzor úr, jól van? Nem sérült meg? - a tekintetemből tisztán kiolvasható az aggodalom. Nem szoktam hozzá, hogy így lássam. S ha engedi segítem felállni. Aztán még éppen meglátom, ahogy az ősz hajú férfi lecsapja szegény lény lény fejét és eltűnik a vértócsában?. - NE!.... Szegény lény! Hogy képes valaki ilyen szörnyűségre?! - igen megráz a látvány. Nem titok, hogy mennyire szenvedélyes állat - és természetvédő vagyok. És igen, osztozom Hagriddal a fura, esetenként bizarr és veszélyes lényekkel való szenvedélyén, és nézetein. Ahogy meggyőződöm róla, hogy Pitonnak nincsen komolyabb baja, odalépek a lény teste, és a vértócsa mellé. És igen különös dolgot érzek. Noha még mindig meg vagyok rökönyödve a gazember tette miatt! Azért a tudós is kezd előbújni belőlem. - Szegény lény. Megismerhettük volna, és annyi mindent jó lett volna megtudni róla. Hol élt? Milyen szokásai voltak, mivel táplálkozott? Vajon tojással szaporodott, mint a sárkányok? Remélem vannak még szabadon élő példányok belőle, és megismerhetjük még őket. - nagyot sóhajtok, és azzal folytatom, amit ténylegesen észleltem. - A vére nagyon különös. Sosem láttam ilyet. Mintát kell vennünk, és megvizsgálni. Nem tudom hogyan, de nagyon erős mágikus energiát érzek belőle, de gyorsan csökken is az ereje... és.. és... ott... mintha még mozogna valami... - elhallgatok, mert rájövök, hogy valószínűleg semmi értelme annak amit mondok. Így csak leguggolok a tócsa mellé, és hol azt bámulom, hol a Proff-ra nézek, valamiféle tanácsért, vagy segítségért... Láthatólag most, hogy a veszély elhárult csak is a lény körüli tudományos kérdések kötnek le, nem érdekelnek sem az érkező aurorok, sem a szekrényből előtántorgó srác, sem a hegyes fülű lányka... bár utóbbinak is megérné feltenni a kérdést, hogy mi is ő pontosan?
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-06-06, 22:00
Jake & az elfeledett testvér
Számított erre is, nem baj, van elég ereje, lassan teljesen visszatér. Amikor azonban Vanessa lépésére a férfi levágja a lény fejét, és eltűnik a furcsa, ködös lében, akkor hátra tántorodik. Pontosan ez lett volna a terve.. hogy a szétzilált hálóval és térszerkezettel megöli, vagy megsebzi a férfit, aki azonban keresztül húzta a számításait,és önként ugrott a síkmasszába, és úgy fest, szokása, mert eléggé lubickol, és nem kapálózik. Egy fél pillanatra eszébe jut, hogy utána vesse magát, de inkább nem. Lassan realizálja, mi is történik körülötte, és kik vannak jelen. És eléggé meglepődik, sőt, morcos is, hogy Gina itt maradt, ám akkor lepődik csak meg igazán, amikor Blake kibucskázik a szekrényből. - Te is a legjobbkor a legjobb helyen.. - szól oda a srácnak, mint aki nem tudja a térképen elhelyezni, és a kaparászás talán arra engedett okot adni, hogy őt valaki, valamikor bezárta. Jake Vanessára néz, de csak futólag, amikor ugyanis megjelennek az aurorok, és a tündérre szegezik a pálcájukat, akkor Jake egy határozott lépéssel, meg félig felemelt kezekkel lép a lány elé, féloldalasan, hogy ne rá irányuljon minden pálca. - Mindent elmagyarázok. A valódi ellenség most szökött meg, az előbb. - int egyik kezével a lény levágott tetemére, meg a tócsára, ami azért még egy picit izzik, de gyorsan veszít a mágiájából. Bemutatkoznia meg esélyesen nem kell, mer vagy a kollegáia vannak itt, vagy mindenki felismeri a bátyja meg az apja alapján, mert ugyanúgy néznek ki kb. A saját házvezetőjére meg szívesen vetne nem egy aggodalmas pillantást, mert sejti, hogy legilimenciával próbálkozott, az zavarta össze a rosszfiút, de most ebben helyzetben jobb, ha semmi hirtelen mozdulatot nem tesz. Meg fél szemmel se kacsintgat, ha esetleg lenyugszanak a kedélyek, akkor megy hozzá oda. Vagy hátha Gina, mint gyógyító, ott terem, bár tény, hogy annak nem biztos, hogy annyira örülni fog a vén holló.
A tippem nem válik be sajnos, ezek szerint nem sétáltunk át egy átmeneti helyre, ez nem olyan, mint amikor Jake-ék eltűntek és abban a másik világban visszatértek az emlékeik és a képességeik is. Itt vagyunk, annyi hatalommal ami itt megadatott, és ők is itt vannak, és úgy tűnik, hogy ők pedig áthozhatták minden hatalmukat hozzánk… ami elég erősen játszik a képzeletem határaival. Mikor Gina nem hajlandó azonnal menekülni hirtelen felszalad a pumpa és a szabad kezemmel akármennyire nem szereti az érintéseket, megragadom a kezét, éppen akkor amikor az idegenek - vagy nem is olyan idegenek - egymásnak esnek. Néhány lépéssel hátrarántom, nem törődve azzal, ha megvetette a lábát. - Ha abból kell választani, hogy a mi életünk, vagy az övé, akkor elvárom, hogy jó döntést hozz! - szólok rá, valami furcsa keverékeként egy kioktató anyának és egy ezúttal elentmondást nem tűrő parancsnoknak. Ha azt a valamit ki akarja emelni a vérből annyi időre talán elengedem, hogy közelebb lépjen, de addig nem távozom, míg mindenki menekülőre nem fogja. Már éppen rángatnám a vöröst újra és fordulnék az ajtóhoz, amikor egy diák bukik elő a szekrényből és muszáj megtorpannom. Látásból ismerem, mint nagyon sokakat, és éppen ezért ezúttal Jake-kel váltok egy pillantást és mielőtt az Aurorok nagyon beindulnának, én Ashtont nyalábolom fel, míg Jake… Vajon Vanessa védelmére kel? Vajon most, hogy az őszhajú úgy döntött, hogy nem is kell végül is minket levágnia, Vanessa veszélyt jelent ránk, vagy már bizonyított, hogy inkább szövetséges? Nem voltam itt végig, így semmiben sem lehetek biztos, de Ashton karja alá bújva húzom ki magammal, el Vanessa közeléből, akármi is lesz a következő lépés, kivezessem a szobából és biztonságba helyezzem. - A rosszfiúk, Eileen… azt hiszem… - válaszolom a lánynak röviden, mert jelen pillanatban nem vagyok rá képes, hogy bevalljam, hogy én sem tudom. Vanessát tudom, de a fehérhajú férfi ködös, és még ha a nagy boszorkány, Daronel Deneira fia is, mik az indítékai? Mit keres itt? Nagyon zavar, hogy az utóbbi időben ennyire elszaporodtak a másvilági események, mert a mi világunk mágikus forrásai sokkal… sokkal gyengébbek, mint az övéké, és jelenleg kicsit úgy érzem, mintha bolhák lennénk hozzájuk képest.
Szerencsére nem látom, hogy miről maradunk le, példának okáért hogy Piton térdre rogy, és hasonlók, mert Averyvel továbbra is sikerül csapatban dolgoznunk, így ő az egyetlen talán, aki a menekülési ötletemre időben reagál, és ketten szaladunk visszafelé a folyosón, ahol nem állunk le magyarázkodni a velünk szembeözönlő auror csapattal, csak intek, és mutatom, hogy arra, amerről jöttünk. Kiváncsiak voltunk, bennem egy nagy adag megmentési kényszerrel, bizonyítási vággyal, de bizony Shanna apjának volt igaza, hogy maradni kellett volna a tömeggel. Ám az ember ilyen, legalább én, hajt valami különös, amióta életmódváltottam, és tenni akarok másokért, még ha ezzel sokszor pont őket sodrom veszélybe. Még mindig szorongatom a lány kezét, noha nincsen köztünk semmiféle szexuális aspektus, csak valahogy jó volt valakire támaszkodni, akire még figyelni is lehet, óvni egymást. Végül úgy fest, hogy felérünk, nem haltunk bele az akcióba, ám számos kérdést felvet, hogy mi is történt odalent. - Hát örülök, hogy megismertelek Avery, menj nyugodtan, én még megvárom az esetleges leszúrást, hogy a parancs ellenére mentem le. Jobb így, mint valami hivatalos levél formájában. Így talán nem lesz komolyabb következmény. Aztán.. ha van kedved majd egyszer nosztalgiázni az átéltekről, akkor a Roxfortban vagy az auror parancsnokságon megtalálsz. – Köszönök el a lánytól, és a kijárat felé fordulva várom, hogy a többiek is felérjenek, lehetőség szerint sértetlenül.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Jacob teste az itteni, így nem változtak a képességei, nem tudja használni azokat, amik lényegében egy másik életben, vagy testben voltak neki. Ellenben úgy fest valami módon Vanessa az, aki volt, ugyanis azért kiül a fehér hajú fickó arcára egy cseppnyi gondterheltség, amikor a lány feláll a székből és úgy fest végleg elszakad az olvasástól. Aki a menekülés mellett dönt gond nélkül véghez tudja ezt vinni, sőt úgy fest már a folyosón összefutnak néhány közeledő aurorral, akik vélhetően jelezték Shanna apjának, hogy a lány nem tért vissza a Minisztériumba a két diákkal és a keresésükre indultak. A zajt pedig immár nem volt nehéz meghallani. Piton támadása bár tényleg nem ér el nagy hatást ám elkaphat néhány villanó képet, de kb. mint Pippin a Gyűrűk urában már ez a kapcsolódás is igen kellemetlenül érinti rövid idő alatt is, minimum térdre rogy a végén, csoda, hogy nem ájul el. Ám megzavarja annyira a férfit, hogy Vanessa támadásba lendülhessen és képeket kap el valamiféle jövőbeli tervekről. A villanásokon egy sötét hajú nő szerepel Grindelwald társaságában, akiket igen sok alak vesz körül, vélhetően varázslók és boszorkányok és úgy tűnik egyre nagyobb erőre és befolyásra tesznek szert ugyanis a Minisztérium nagytermében állnak. Gina nem igen tudja megmenteni a lényt, már ha épp megmentésre szorul, ugyanis amikor Vanessa támadásba lendül a fickó úgy tűnik talán Piton támadása, vagy a kintről beszűrődő zajok hatására, de a lénnyel egyetemben távozóra fogja, persze Gina számára nem épp a legszimpatikusabb módon teszi... ugyanis egyetlen suhintással csapja le a lény fejét, majd egyszerűen beleugrik a szétterülő tócsába és köddé válik. Amit Gina kiszúrhat viszont, mintha néhány pillanat múlva miután a fénylő vér már veszíti erejét és egyre kevésbé fénylik, érződik belőle a mágia, mintha mozogna benne valami. Ekkorra érkezik meg néhány auror a folyosóról és ezen a ponton már erősödve a szekrényből a motoszkálás, dörömböléssé fokozódik, hogy aztán egy talán néhányak számára ismerős, ha más nem látásból diák zuhanjon a padlóra kissé kótyagos fejjel Ashton Blake személyében. Az aurorok pedig nem kicsit elképedve torpannak meg és automatikusan Vanessára szegezik a pálcáikat, hiszen ő itt a leginkább nem a képbe illő valaki, arról nem is beszélve, hogy a jó ég tudja honnan és hogyan, de a kezében halvány fénykard vibrál.
//A következő hozzászólás tőlem: 2019.06.11. Írási határidő: 2019.06.10. (nagyon esetleg 11-e délelőtt/reggel kb. 11-ig bezárólag, megfelelő indokkal)
Eszemben sincs ellenkezni Gerard akaratával szemben. Számomra ez az este már akkor bevonult a csak éljük túl kategóriába, amikor a tetőtérben találtuk magunkkal szemben azokat, akiket. Naná, hogy nem akarok itt tovább hősködni. Mert nem is tudok. Nem vagyok se auror se semmi ilyesmi, ezekről a lényekről mit sem tudok, s a síkok közötti közlekedés is olyasmi, amit legfeljebb csak valami begombázott képzelgésnek gondolnék, hogyha nem félig a saját szememmel láttam volna s a saját fülemmel hallottam volna azt, ami itt lezajlott az elmúlt percekben. Ha hallhatom még Gina mondandóját, akkor azért kiszalad a számom egy te nem vagy normális!, de részemről ezzel a téma le van zárva, a menekülés útját választom Gerard oldalán. Azért teljesen az eszemet nem hagyom el, próbálok a hátam mögé is figyeln i, s pálcám is készenlétben van, hogyha esetleg szükség volna rá. Megfordul a fejemben, hogy rájuk kéne vágni az ajtót, de mivel vannak még közülünk is bent, így ezt nem cselekszem meg sem varázslati sem egyéb más úton. Ha összejön, akkor egy gyorsító varázslatot azért elmormolok magunkra (Gerardra és saját magamra, nem lévén képes mindenkit megspeedygonlazeszesíteni egységnyi idő alatt), hátha ezzel is tudom sürgetni az időt, s hamarabb magunk mögött hagyhatjuk ezt az egész alagsor-dolgot minden füles-farkas-szárnyas-vérszomjas lényével egyetemben. - Csak egy átlagos, laza esti buli, nem? - eresztek meg egy humort, ha valami csoda folytán sikerül feljussunk a felszínre és kijussunk Gerarddal az épületből. Egyelőre kérdésekre nem fecsérlem az időm. A sokkot próbáélom feldolgozni, legott. Ha pedig nem jutottunk ki? Akkor a fókuszom hamarosan úgyis másféle dolgok felé terelődik el.
Valahol kicsit megkönnyebbülök, hogy sikerül legalább annyira rendbe hozni Jake sérülését, hogy legalább egyedül tudjon mozogni különösebb fájdalmak nélkül, és legalább nem veszít több vért, ami legyengítené. Mindenesetre azért vetek rá, és a seb helyére egy aggódó pillantást. Meglehet igazi gyógyítóra lenne szüksége. Mindenesetre én megtettem, ami tőlem telt, és legalább már a sérülés miatt nincs közvetlen életveszélyben. - Jobban vagy? Fáj még? - kérdezem még Jake-től, bár a srác szemmel láthatólag nem rám figyel. Talán nem is igazán jutott el a tudatáig a jelenlétem. Vagy amit a sebével tettem. Igaz nem épp abban a helyzetben vagyunk, hogy békésen cseverészünk egymással, bár szívesen megtenném. Valahol másutt. Még a Mardekár klubhelyiség is barátságosabb hely lehet ennél. Elég volt egy pillantás a lényre, hogy tudjam, ilyet még nem láttam, és nem is tudok róla semmit. Szívem szerint megpróbálnám megszelídíteni. Valahogy kapcsolatot teremteni vele. Nem mondom, hogy nem veszélyes lény, de ugyanakkor meg is értem. Egyetlen lényt sem szabadna kiszakítani a természetes élőhelyéről, és ilyen módon felhasználni. Bár valahogy kapcsolatba léphetnék a lénnyel. Megmutathatnám neki, hogy én kiszabadítanám, és szabadon engedném az otthonába, hogy senki se irányíthassa többé, és ne használhassa fel. Meggyógyítanám a sebét is, amiből még mindig csöpög, az igen különös vér? De nincsenek illúzióim. Egy ilyen lénnyel sok idő, minimum hónapok kellenek, mire sikerül a közelébe kerülni. Erre pedig most nincs lehetőség. Pedig ki tudja mikre lehet képes ez a lény. Szívesen megismerném őt, és szívesen fogadnám el társként, és barátként, ahogy a sulis thesztrállokat, és hippogriffeket is... Az ősz férfire nem tudom hogyan reagáljak. Vagy a másik dimenziókra, vagy erre az egész őrült helyzetre. Más dimenziók, párhuzamos világok létezését tudósként nem zárhatom ki. De ha a férfi ezt a lényt használja a síkok közti átlépésre, akkor véget kell vetni a dolognak. - Meg kell mentenünk a lényt, nem hagyhatjuk, hogy tovább kihasználja. - talán túlságosan Hagridosnak hangzik a mondatom, és tény, és aláírom, hogy túl sok időt töltök a vajszívű óriással, és a fura lényeivel, de akkor sem tudok gonosz szörnyetegként nézni a lényre. A fehér hajú fickóra annál inkább. Shanna pajzsa mögött maradok, miközben a pálcám támadásra készen a kezembe kerül, és a hóhajú férfira szegeződik. Most jól jönne Griffendél kardja, varázskard-varázskard ellen. Bár abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy elég jó lennék, hogy legyőzzem a férfit, de talán megzavarhatnám, annyira, hogy a többieknek legyen esélye. Bármire is... De tudjuk, hogy nincs nálam a kard. És sosem lesz. Nem vagyok rá méltó. És nem is töprenghetek ezen soká. Hogy most kéne futnunk, ahogy a férfi mondja? Meglehet. De én nem vagyok az a fajta. A tekintetem Jake-re vándorol. Érzem, hogy ő sokkal többet tud erről az egészről mint én. Nem tudom bizonyosan mire, és meddig jó a képességem, de mégis tennem kell egy kísérletet, hogy a varázserőmmel, az ő erejét, és képességeit erősítsem fel. Már ha sikerül, akár a saját káromra is...
Szinte meglepett, hogy az eddig sosem látott lénnyel kapcsolatban bejött a rögtönzött varázslatom, és sikerült legalább kicsit lefoglalni. Egy pont nekem a dög ellen. Így viszont tényleg a szőkére figyelhettem. Az eddigiekről ugyan lemaradtunk a későbbi érkezéssel, de amennyit tapasztaltam belőle, eléggé elvarázsoltnak tűnt. Nem olyannak, mint aki közvetlen veszélyt jelentene, minden esetre a hablatyolása kissé aggasztóan hatott, főleg így, majdhogynem kontextus nélkül számomra. De kicsit sem nyugtalanított annyira, mint a semmiből előlépő forma, akinek a megjelenésére ösztönösen hátráltam egy-két lépést. A pálcám támadásra készen volt a kezemben, főleg hogy ezek szerint a lény hallgatott rá. Nem valami bizalomgerjesztő választás háziállatnak... Bár kívülről egész bátornak tűntem, és valójában tényleg készen álltam volna a veszélyre, jobbnak láttam, ha mégis igénybeveszem a pajzs védelmét. Utána pedig a lábaimat a menekülés kapcsán. Ha sikerült kijutnunk különösebb bajok nélkül és nem vonja el épp a figyelmünket más, akkor aktuálisnak láttam feltenni a felmerülő kérdésemet, hátha bárki is többet tud erről, mint én. - Kik ezek? - kérdeztem. A tapasztalat, vagy korábbi találkozás, vagy bármi azt diktálhatta, hogy esetleg kapok erre legalább egy rövid választ, amennyi éppenséggel belefér és legalább ezzel képben lehetek.
)
Értelemszerűen azoknak jár, akik az elejétől a végéig voltak, Nox az egyedüli, aki elhullott, de ő egyébként globálisan is. Piton maradt ki pár körből csak, nála egy minimális csökkentés lesz jutalom tekintetében.
//
