Bexley, London (kertváros)

   

 Nem léphetek ki a saját cipőmből, mert vagyok, aki vagyok, de ez csupán most egy-egy sármos mondatot jelent, nem felejthetem el ugyanis, hogy ő a főnököm lánya, aki gyámolításra szorul. Nem vagyok éppen egy pozitív alkat, de annyi tartás még bennem is van, hogy most nem használom ki a helyzetet. Talán ha megoldódnak a dolgok, benyújtom a számlát a szépkislánynál, még az is lehet, hogy nem lesz ellenére. De addig, gondoljunk csak az előttünk álló helyzetre. Különben pedig, ha egyébként nem is szoktam a lányokban az észt megfigyelni, ez a Jenny lány egészen ügyesen kombinál, agilisen megy, hogy megoldja a problémát. - Hm.. így elég kívülálló lehetsz. Tudod, én már azelőtt ismertem az apádat, mielőtt megszülettél. Kiskölyök voltam, és tulajdonképpen látott bennem fantáziát, de abban igazad van, hogy valahogy az egész családod nagy büszke erre a vérvonalra. Mindenesetre szerettél volna vérfarkas lenni? - Kérdezek vissza, mert most úgy mesél az egész történetről, hogy van benne valami szívszorító. Nem vártam, hogy ennyire megnyíljon, hiszen nem rám rám tartozik, ugyanakkor mint ügyvéd, amúgy is lényegében gyóntatópap vagyok. Ahogyan viszont harapdálja az ajkát, akaratlanul is rajta felejtem a tekintetemet, mintegy elkalandozva, máshogyan elképzelve. – Vagy talán mindig is ilyen volt, csak eddig ügyesen leplezte az igazi arcát. Na nem külsőleg, az csak most mutatkozott meg rajta. Ugyanakkor nem zárhatjuk ki, hogy most tényleg történt valami. Mikor vettél rajta először változást? – Nyilván Jenny a testvérével együtt a Roxfortban él már sok éve, a nővérük viszont már felnőtt, hasonló korú lehet, mint én, lehet, hogy őt kéne megkérdezni, ráadásul az a Joyce szintén született farkas, jobban képben lehet a dologgal, mint mi, akik csak tippelgetünk. – Az apád.. felettébb nyugtalan volt, némi üldözési mániát is véltem felfedezni, viszont mindig sok volt az ellensége, ezért annak tudtam be, hogy most fontos ügyön dolgozhat. Ám.. meglepő lehet, de meg akarta változtatni a végrendeletét, amennyire én tudom. Természetesen nem engem kért rá fel, hogy ellenjegyezzem, hiszen hagyatéki ügyekkel nem foglalkozom. Valami olasz származású fickót, azt hiszem félig még ő is a Roxfort lakója, és hozzád hasonlóan mardekáros. – Hallgatok el ezen a ponton, hátha tudja is, hogy kiről van szó, mert én csak érintőlegesen vagyok otthon a témában, Jenny viszont arcról is ismerheti az illetőt.


 

zene: Appreciated |TO : Jenny ~  | ©

   

 
- Már hogy lenne butaság, ha én mondtam? - Kérdezek vissza sármos, udvarlós hangon, kicsit kilépve a bátorító mentor szerepkörből. Bármennyire is szeretnék segíteni, attól még én vagyok az alfahím, aki mindig tudja, hogy mit csinál, s mindig meg is kapja, amit akar. Még ha ez esetben most nem vágyódom Jennifer után, de a szokások rabja vagyok, nem tudok csak úgy szerénykedni, mintha.. - Ezt neked kell tudnod, én főleg az öregeddel álltam kapcsolatban. Állok. Bízzunk benne, hogy még él. És az anyád.. Mindig volt benne valami riasztó. Mindketten született farkasok, de ő más. Még külső szemlélőként is. Imádkozz, hogy nem örökölted ezt tőle. És a testvéreid? Vajon rájuk is hat? - Vetem rá ismét a pillantásomat tűnődve, hiszen Jenny most riadt, félszeg, ám ha benne is elindul valami hasonló folyamat, az még könnyen rám is visszaüthet. Vajon tényleg segítsek neki? A kiváncsiság és a segíteni vágyás még mellette tart, de hogy hosszútávon mit döntök, azt majd a helyzet dönti el! - Jól hangzik, de valami mégis történt. Nem biztos, hogy mezei vámpír. Gondolj csak bele! Régen él már, rengeteg ellensége lehet, akik össze is foghattak ellene, kideríthették, hogy mi a gyenge pontja. Aztán az is elképzelhető, hogy a vérszomj hatalmasodott el rajta, megeshet az ilyesmi. - Fogalmazom meg a gondolataimat, mert Jenny annak ellenére, hogy tradicionális farkas család sarja, ő maga mégsem az, így nem biztos, hogy képben van az egyedileg felmerülő helyzetekkel. Én azonban elég olvasott vagyok, s mindig sötét alakokat védtem. Természetfeletti gonoszok, halottidézők, vérlények, s ezek közül nem egy már engem is el akart tenni láb alól. S láss csodát, mégis élek, és virulok, mert tudom, hogy ki hogy működik! Kissé meglep, hogy pont az én dícséretemre vágyott volna, mert ez a bájos pirulás.. Én mondjuk nem szoktam lehurrogni senkit, még a védenceim ártatlanságában is hiszek. - Áh, kevésbé hiszem. Mi ügyvédek ki tudjuk szúrni, hogy ha valaki ellenünk tör. Miért ölte volna meg azt, aki segíteni akart neki? Különben meg egy idegszanatóriumban van. Bangorban. - Jobb, ha én is vele megyek, ha már menni akar, mert nem örülnék neki, ha gyilkossá vállna. Egy farkas, vagy leendő farkas életében az taszítja csak a szakadék felé igazán!
 

zene: Appreciated |TO : Jenny ~  | ©

   
 
Örülök neki, hogy végülis nem vár tőlem vigaszt, mert a fiatal lányokhoz nincsen sok érzékem. Szeretem élvezni az életet, de nem vagyok éppen atyáskodó, mert a védenceim nem igénylik, csak az nekik a lényeg, hogy mielőbb felmentsék őket. Mondhatni nem keverem az üzletet és a magánéletbeli szórakozást. Itt azonban egy kicsit muszáj mégiscsak megértőnek lenne, hiszen a Breckinridge családról van szó, és ha mégis előrekerülne az öreg, nem árt, ha tudja, mindent megtettem, hogy segíthessek! - Furcsán.. Másképpen. Ez még egy vérfarkastól is elég érdekes. Azt tudom, hogy nálatok a szülők mindketten amióta ezen a világon élnek, fajtatiszták, tehát az ő szüleik is vérfarkasok voltak. Már csak az a kérdés, hogy netán valami átok aktiválodott, ami más mint a hold átka.. - Hümmentek elgondolkozva, mert ez másnak tűnik, mint amit a harapottak élnek át telihold idején. Azt elvileg lehet farkasölő főzettel tompítani, vagy akár ki is iktatni, de itt olyan, mintha Jennifer anyja nem is akarna ellenállni valaminek. - Nem lehet, hogy valami vámpír harapta meg, és így hibriddé válik? Vagy.. a született vérfarkas származása kapcsán teljesen bestiává alakul? - Ez még mindig csak tippelgetés, de azért karbafont kézzel bólogatok a fiatal lánynak, nincsenek is rossz ötletei. - Ejha, micsoda ötlet! Akkor máris küldök egy héját a minisztériumba. - Nekem nem hollóim vannak, még csak nem is baglyom. A konyhában van is egy kisebb madárház, amiben most egyetlen szárnyas fészkel, hozzá lépek oda, így Jennifer bepillant, hogy egyedül lakom ugyan, nőnek nyoma sincs, de el tudom látni magamat, mert most is tele van a mosogató frissen mosott edényekkel, manó pedig szintén nincs, tehát magamról gondoskodom. - Párizsban? Nem tudom, hogyan juthatott be oda. Állítólag valami ámokfutó, többszörös személyiséghasadással rendelkező, sorozatgyilkos. Legalábbis a vádak szerint. Az apád szerint ártatlan, ő kezeli a védelmét, ha igaz az akta szerint. Bár tény, hogy eléggé zavaros a tekintete, szinte ide-oda ugrál, mintha valami belső kórság gyötörné.. - Erősítem meg Jenny szavait, hogy valami betegsége lehet a fickónak, és tömi magát a gyógyszerekkel. Így hát várakozóan nézek a lányra, most jó lenne ezt az egészet rövidre zárni, megoldani, de még nem vagyok biztos az irányban. Írok egy pár sort a minisztériumba, s elküldöm a madárral, hogy várok egy engedélyt a család kandallóhasználatáról, hogy ki mikor, merre.







 

zene: Appreciated |TO : Jenny ~  | ©

   
 

Azért még bennem is van annyi tisztesség, hogy nem használom ki a helyzetet. Jennifer ugyan már húsz éves is elmúlt, mégis közelebb áll a gyermekhez. A család óvó védőszárnyai alatt nőtt fel, s bár már nagy kanállal akarja falni az életet, én viszont pont ennek a családnak dolgozok be. Most is jó lenne, ha segíthetnék, csak éppen nekem sincs róla túl sok fogalmam, hogy hol van az öreg. Ha tippelnem kéne, tudnék, csak attól félek, attól aztán végképp nem lenne boldogabb. Így hát marad az, hogy logikusan átgondoljuk, hogy mi történhetett, hátha valami triviális megoldás áll a háttérben, s feleslegesen aggódunk! Nem koccintok oda a poharához, most nem ünneplünk semmit, sőt, tulajdonképpen a pihenőidőmet rabolja. Ha nem egy ismerős munkatárs, lényegében a főnököm lányáról lenne szó, be sem engedtem volna. – Próbálj megnyugodni kislány. Itt most csak a hideg fej segít. – Na igen, nem vagyok éppen túl empatikus, ami a hangsúlyt illeti. Jogászként engem a száraz tények érdekelnek, ha valaki gyóntató papot akar, keressen valami medimágust, azok szívesen hallgatják a sirámot. Én a tudásommal, és a kapcsolataimmal tudok bárkinek a szolgálatára lenni. – Igen? Amióta ismerem, szerintem ilyen. Félelmetes alak. Mit jelent, hogy furcsán? – Tűnődöm el, aztán mégis felpillantok rá  a pakolászás közben. Abban a nőben valóban nincsen semmi ember, el sem tudom képzelni, hogy a lányok apja mit látott benne. Mondjuk mind a két szülő vér szerinti tiszta vérfarkas, lehet, hogy azért egyesítették a két családot, hogy majd fajtiszta örökösök viszik tovább a nevet, és vagyont. A sors iróniája, hogy ha mondjuk gyűlölik egymást, három lányuk született, és sehol az igazi kis herceg. – Igen, erről beszélek, végre összeszeded magad. Kövessük le, hogy hol járt legutoljára, mivel telhettek az utolsó napok, amiket még ismerünk. Én a múlt héten pénteken láttam, de most be sem jött, tehát több mint egy hete. Azt hittem, hogy hétfőn elutazott. Az ügye Amerikába szólította, de azt tudom, hogy repülőjegyet nem vett, mert azt mindig a titkárnőn keresztül oldjuk meg, és most nem történt ilyesmi. Mágiával ment volna? – Teszem le a poharat, hogy odavigyem Jennyhez a piros mappát. Leülök mellé a kanapén, hogy össze tudjunk hajolni, s lapozgatok. Egy kopasz, zavaros tekintetű alak mozgóképes fotója látszik az első oldalakon, koronatanu, vagy gyanusított, de Jenny apja ezt még nem bogozta ki. – Nem, ezt még nem kezdte el felderíteni, de ez jött volna, most két ügy között volt. Egyéb tipp, ötlet? Gondolkozz Jennifer!







 

zene: Appreciated |TO : Jenny ~  | ©

Összehúzhatnám az ingemet amikor a kislány úgy megnéz magának, ennek ellenére inkább némi kajánsággal domborítok, mintegy kiélvezve a pillanatot. Van bennem egy komoly önzőség, amit akkor sem tudok elfedni, amikor ez a szerencsétlen ennyire maga alatt van. Az ember nem tagadhatja meg önmagát. Mondhatni keményen megdolgoztam a sikerért, most már miért fogjam vissza magam? Jelenleg elég felhőtlen, laza életet élek, szinte csak a munka meg a szórakozás, hiszen az ember élvezze ki az életét, legyen sikerélménye, ezért aztán nehéz belegondolnom abba, hogy mi történhetett. Mindenesetre beljebb invitálom, intek a kanapé felé, hogy üljön csak le, s fiatal vagy sem, máris töltök neki egy gint, tisztán. Azt hiszem ráfér valami lélekmelengető ital. Tudom, hogy nem vérfarkas, ezért nem bírja annyira, mint a családja, de talán most nem is baj. – Igen?   - Kérdezek vissza, átadva a kristálypoharat, aztán magamnak is töltök, hogy ne igyon egyedül. Megindító a könnyáztatta pillantása, de nem vagyok egy elgyengülős alkat. Elsősorban nem rám tartoznak a családi ügyeik. Lehet, hogy csak összerúgták a port.. – Oh, hát nem. Nekem pedig az rémlett, hogy veletek, a családjával van. Ez nagyon különös. – Hümmentek, belekortyolva az italomba, kinézek az ablakon, aztán visszarebben a tekintetem a lányra. Elgondolkozva méregetem, mert ez az egész olyan, mintha senki nem tudná, hogy hol van az öreg.. Csak nem történt valami baj? – Akkor ez is zsákutca, mert nálam nincs, nem én rejtegetem. Megtisztelő, hogy rám gond oltál. – Halvány félmosollyal próbálom bátorítani, mint aki teljesen biztos benne, hogy a vénemberrel nem történt semmi. – Anyád biztosan nem tudja, hogy hol lehet? Mégiscsak a felesége.. – Dobom vissza a labdát, aztán leteszem az italomat a dohányzóasztalra, hogy intsek, jőjjön velem a dolgozószobába. Nem sokkal később már ott is vagyunk, hiszen a nappaliból nyílik, lényegében egy könyvárra hasonlít. Ebből a szempontból kicsit sablonos vagyok, mert egy jogász igenis legyen olvasott, az más kérdés, hogy a szakmabéliekhez képest cseppet vagyok száraz, inkább közvetlen, sármos. Természetesen mindez az önzőségemet táplálja, úgy tudok hatalmat szerezni, ha manipulálok, dominálok. Az egyik fiókból előkerül egy piros dosszié, a főnököm jelenlegi ügyei, amiből egy másolati példányt tart nálam is. Ezt lapozgatom, addig Jennifer nézelődhet.

zene: Appreciated |TO : Jenny ~  | ©

    Annak ellenére, hogy hétvége van, most is dolgozom, ebben a szakmában nincs pihenőnap. Igaz, hogy ott az iroda, de mivel folyamatosan mászkálok, nem is feltétlenül vagyok bent, hiszen rengetegszer kell mennem magába az Azkabanba, vagy a minisztériumba, netán éppen a védencek lakására. Ezúttal otthon készítek elő egy ügyet hétfőre, ami igen kacifántos, de a vezető ügyvéd távolléte komolyan felborít mindent, ezzel az aggállyal én is alaposan megküzdök. A Brekinridge családnál már többször jártam, az apa a főnököm, egy-egy vacsorára is meghívtak, ahol főleg az üzletről volt szó. Elég sötét ott a légkör, vérfarkasok, de ezzel nincsen semmi baj, hiszen amióta a pályán vagyok, találkoztam én már sok ilyen alakkal, ezért vagy azért. A legfiatalabb lány szokott leginkább otthon tartózkodni, talán neki még vannak kötődései a szülei felé. Éppen ezért is lep meg, amikor nem náluk találkozunk, hanem kopogtat az ajtómon. Alulról fel vagyok öltözve, de felül csak egy félig nyitott ing van rajtam, amiből kivillan a felsőtestem, otthon azért minek elegánsnak lenni?
- Jennifer.. Mi járatban? Baj van? – Cseppet sem vonom felelősségre, hogy miért van egyedül, vagy miért néz ki ilyen lepukkantan. Magamnak való alak vagyok, de sosem rossz szándékú, s tudom, hogy mit köszönhetek a családjának. Kitárom kissé az ajtót, és zavartan méregetem. – Uh, sírtál? Gyere be, mi történt? – A vállánál húzva be is tessékelem. Még nem járt itt, ezért az előszobán túl egy kisebb nappaliba jutunk. Nem látom értelmét a fényűzésnek, ezért nem fontosak a méretek, lévén egyedül élek. Még nem kínálom hellyel, hiszen lehet, hogy csak valami hírt hozott. Mondjuk nem úgy tűnik, mintha valami jó kedve lenne, ezért én is készülhetek a legrosszabbra.. Lehet, hogy valami történt az apjával?   

zene: Appreciated |TO : Jenny ~  | ©

   
 
- Valójában nem is annyira. Tudtam, hogy mennyire véded az öcséd, és hogy irántam is hevesek az érzéseid. – Felelem frivol mosollyal. Öltük egymást de rendesen, nem is értem, hogy miért gondoltam, hogy afféle rideg szépkislány lenne, hiszen nagyon is érzelmes. És mint kiderült, volt ebben az érzelmi hullámvasútban valami pozitív töltet, hogy ne csak gyűlöljük egymást, nagyon is kelljünk a másiknak. Azt nem mondom, hogy engem is családtagnak tekint, ez most még nagyon is felszíni ismerkedés. Azt sem mondhatom, hogy plátói, hiszen igen gyorsan ágyba bújtunk, de csupán testiségnek sem cimkézhető, mert félelmetesen komoly mélységekig lemegyünk, ami a titkokat illeti. Észre sem veszem a megkezdett mondatot, csak a teljesen, erre már én is bólogatok, miközben még egy zárócsókra magamhoz vonom. – Tartom a pofámat. – Talán még mindig sokszor beszélek csúnyán, de a varázslósakk versenyeken szinte mindenki fiú, ezért is lepett meg, hogy a sakk körön ott találtam ezt a kiscsajt. Az ő kedvéért még nem tudok olyan gyorsan változni, mint azt elvárná. Felmorranok kissé arra a titokzatos vezetőre, aki ilyen képességeket ad, de közben meg titokkal is terheli őket, mert hogy többesszámról van szó, a társait pedig nem is ismerem. Vélhetően ott járnak-kelnek az iskola folyosóin, nem fedve fel, hogy nekik is vannak angyali képességeik. Azt mondjuk nem hiszem, hogy a tanáruk rabolta el a nővéremet. – Tiszta sor, úgysem foglak másokról kérdezgetni, és köszönöm, ha esetleg tapogatózol, de vonj be. Talán nem vagyok egy komoly mágus, viszont.. igen jó stratéga. Ami a sakktáblán történik, az sok esetben kihozható a valódi harctérre is. – Hümmentek egyet Autumn kezét szorongatva. Furcsa módon már nem is hiányzik annyira, hogy rágyújtsak, valahogy a közelsége ezt feloldja, mintha valami másféle függőséget adna. – Nem is tudom, talán igyunk meg valamit a faluban. – Vonom meg a vállamat. Nem gondolom, hogy minden rázós helyzet után le kéne feküdnünk, de talán még az is felmerülhet később, viszont más most nem jut eszembe. Nem biztos, hogy baj, ha a közelben maradunk, az aurorok előbb-utóbb ki akarnak majd hallgatni. Addig legalább együnk, és igyunk valamit, ha már így rákészültünk az esküvőre.

//Köszönöm szépen a játékot, ők tényleg cukik^^//

   
 

Felsóhajtok, titok, amibe azért bele tudott vonni engem is. Meglepő, hogy a rövid, de tartalmas ismeretségünk már titokkal is fűszerezett, a külvilág felé lehetséges, hogy nem érdemes még felvállalni? Különben is, miért ekkora titok, hogy angyalszárnya van, vagy hogy privát tanárhoz jár? Sok a rosszakarója? Nem is tudom, nyilván lehetnek rá irigyek. – Nocsak, hát aggódsz értem? – Kérdezek meglepetten vissza, esélyesen inkább magát félti, de már nem először néz rám úgy, hogy ha nem lennénk mindketten ennyire ridegek, talán még szerelmet is vallana? Vagy ez az egész csak arról szól, hogy kapaszkodunk egymásba? Láthatóan meg van riadva, hogy kiderülhet a titka, ezért kényszeredetten bólintok. – Akkor nem kiabálok! – Túrok bele kissé a hajába, amint szétválunk, azért én sem vagyok minden szenvedélyem rabja, hogy most ne tudjak megállni. Csupán a tekintetét kutatom, mert mintha engem is bele akarna vonni abba a körbe, akik a titkot védik. Elfogadom, noha van egy kicsit riasztó érzete a dolgoknak, mi van, ha nem vagyok alkalmas arra, hogy kötődjek hozzá? Vagy úgy bárkihez? Daphe-t is sajnálnom kéne, de inkább csak amolyan furcsa hiányérzetem van, hogy így érdemben el sem kezdtük az ismerkedést. – Kapcsolódunk? Még nem is mondtad, hogy nem egyedül vagy. – Ez számomra is új infó, amit még ízlelgetek. Nem mintha féltékeny lennék, mert nincs mire, nincs kire, lévén még nem mondtunk ki semmi komolyabbat. – Jól tetted. Írjunk egy cetlit, hogy jól vagyunk, nem raboltak el, de nem tudunk semmit. – Gondolom neki sincs kedve a kihallgatáshoz, viszont jó lenne, ha a nővéreméket valaki visszahozná. Nem mintha esküvős hangulatban volnék.  Elő is veszek egy ültetőtáblát, ami papírból van, kihúzom rajta a nevet, és pár sorban összefoglom, amiket javasoltam, de kérdőn bámulok a lányra, mintha csak a jóváhagyását várnám. Ebben azért változtam, régebben senki véleménye nem érdekelt. – Miért? Ennyire imádsz velem üvöltözni? – Kérdezek vissza érdeklődve, azért valóban volt benne valami pikáns, szinte izzott a levegő, és csak mert lefeküdtünk, még nem biztos, hogy valami cuki, romantikus páros leszünk. És lássuk be, sosem sakkoztam vele, lehet, hogy valami vetkőzős változatát kéne megpróbálni! Ám most lassan indulnunk kéne!

   
 
Felmordulok egy csöppet, valahogy nem tudom elhinni, hogy ennek az egésznek holmi emberrablás volt a célja. Sokkal egyszerűbb, és logikusabb lett volna, ha valami halálcsapdát hoznak létre az egész vendégseregnek. Bárki is volt, nyilván az volt a célja, hogy eltűntesse a nővéreméket, ehhez képest ez a mérgezős elkábítós megoldás olyan kacifántos. Mi értelme volt? Váltságdíjat kérni? Ha valakinek az útjában volt, miért nem ölte meg inkább? Minket is egyszerűbb lett volna valami futótűzzel leolvasztani, mintsem mérgezni. Valahogy olyan furcsa gondolatom van, hogy inkább be akarják szervezni Daphne-t, ezért nem öltek.
-Azt mondod? Engem minden tanár átrugdos a sakkos eredményeim miatt. – Viszonzom a mosolyát most magamhoz képest egészen üdvözülten, legalább erre büszke lehetek, hogy elértem valamit. Talán túl szűk látókörű vagyok, de a függőségeimen túl egyedül a sakk az, ami éltet. Na és most már talán Autumn, aki mintha egyre jobban kötődne hozzám, csüng a szavaimon, korábban pedig imádtuk utálni egymást. Vélhetően a kölcsönös vonzalom miatt, hogy ne kelljen kiadni az érzelmeinket. Azt hiszem ez még most sem könnyű, de legalább tudunk egymás titkairól. Egymásba kapaszkodunk, lemondok végül az italról és a cigiről is, mert úgy érzem, Autumn talán mindent is bevetne, hogy ő legyen a függőségem. Nem csak szó szerint, hanem lelkileg is kapaszkodhatunk egymásba. Legutóbb jót beszélgettünk, és az ágyban is kiteljesedtünk, mintha valami megkönnyebbülés lett volna urrá mindkettőnkön, hogy nem kell mindig a kemény arcunkat mutatni. Ettől még hosszútávon nem hiszem, hogy bármi változna, de nem volt rossz a karjaiban, talán elengedhettem magamat egy röpke éjszakára. – Összességében nem sokat, de ne feledd; Te valami angyal vagy, én pedig a Varázslósakk Nemzeti Bajnok. Valamit csak kitalálunk.. Vagy.. Ne erőltessük, és inkább hívjunk segítséget? – Ez utóbbi is megoldás lehet, hogy kicsit átgondoljuk az életünket, ismételten magunkra koncentráljunk. A sorsunk ismét összefonódik, érdekes, hogy mi ketten ébredtünk először, a többi ájult most még meg sem moccan, noha ütemesen lélegeznek. Ez mondhatni jó jel, hogy nem halott senki. Felszólít a csókra, mintha csak begyakorlott szerelmes pár lennénk, s mielőtt bármit mondhatnék, ő maga tapasztja az ajkamra az övét. Kellemes, csiklandós élmény tör rám, a gyomromban lepkednek a pillangók, ahogyan a derekára fonom a kezemet. Kissé oldalt döntöm az arcomat, hogy még szorosabbra tudjam fogni az ölelést, s visszacsókolok. Nem tudván, hogy benne mi játszódik le, azért lent érezheti, hogy szinte azonnali a hatás, ezt tulajdonképpen veheti bóknak. – Mi miatt? Tudunk bármit is változtatni az aggódással? – Kérdezek vissza, én már annak is mondhatni örülök, hogy van kihez szólni a sakkon kívül. Valahogy az utóbbi időben már csak olyan panelekben gondolkoztam, hogy „csaltál, vesztettél!”, „te jössz”, „feladod?” ezért aztán amikor valaki az érzéseimről kérdez, furcsa válaszolni. Inkább a kezét fogom meg, és kérdőn nézek rá. Lehet, hogy kissé bénázósnak tűnhet, de lényegében nagyon az elején vagyunk bárminek, ehhez képest egész szép léptekben haladunk.

   
 
Alapvetően is izgalmas lánynak tartottam őt, hiszen azért öltük egymást, hogy ne kelljen csak úgy nyíltan felvállalni a vonzalmat. Egyikünk sem egy érzelgős alkat, noha mindkettőnkben démonok munkálkodnak a múltunk kapcsán, és talán pont együtt kéne őket elűzni. Amióta láttam a szárnyait, és elkezdünk beszélgetni, valami furcsa kötődés jött létre, fel sem merül, hogy eláruljam a titkát. Úgy vagyok vele, hogy mindenkinek megvan a maga élete, ha ebből rosszul sül ki neki, az ő baja. Csak annyit mondott, hogy van valami külön tanára, több pedig első körben nem érdekelt. Most próbálok tántorogni, belenyalni az egyik pezsgős üvegbe, amikor megállít a mozdulat közben. – Igaz, erre nem gondoltam. Bár nem is tudom, hogy lehetne-e rosszabb. Ha a többiek eltűntek, minket miért hagytak életben? – Rázom a fejemet, ha nem emlékszünk semmire nyilván tanuskodni sem tudunk, sem pedig ellenállni, eddig sem volt elég erőnk, hogy megvédjük magunkat. Így nyilván még arra sem vették a fáradtságot, hogy kinyírjanak. Azért ez furcsa, mert a varázslósakk bajnokságon igazi félelemkultuszom van, én voltam az egyik évben a legjobb, a Nemzeti Bajnok, most pedig olyan védtelennek, törékenynek érzem magamat. Valami keserű, maró íz árad szét a számban, a vereség íze. Felmorranok, megvonom a vállamat, amitől majdnem elesünk, lévén rá támaszkodom. – Oh, bocs. És akkor most? – Furcsa dolog, hogy pont arra kell hagyatkoznom, akit korábban lenéztem, legalábbis úgy tettem, most pedig ő a józanabb, a tettrekészebb, mintha rá kevésbé hatott volna a kábítás. – Ez remek.. És akkor most nekem kéne mindezt megoldani? Családi vérbosszú..? Hát bocs, ehhez még nem ittam ma eleget.. – Pislogok sötéten, és már megint a zsebemben turkálok, hogy egy újabb cigit bogarásszak elő. [color=sandybrown]– Tudod alig ismerem még őt, pár hónapja találkoztunk csak. Kétlem, hogy tőlem várná a felmentősereget. – Pillantok körbe azért, hogy hátha mégis látunk valami dulakodásnyomot, bármit, amin esetleg elindulhatunk, de ha sötét varázslók szembeszálltak több aurorral, és sikeresen elvitték őket, akkor én nagyjából két másodpercet bírnék ellenük. Ez most más, mint varázslósakkozni..

   

Felőlem aztán nem zavar, hogy hogy hív, a sakkversenyeken úgyis Jennings vagyok. Az már más kérdés, hogy én magam sem tudom, hogyan kezelendő ez a kapcsolat, hiszen a korábbiakban kifejezetten gyűlölt, és én sem voltam oda érte, de lehet, hogy ez valami burkolt vonzódás volt, amit meglehetősen hülyén kezeltünk. Én teljesen el vagyok szokva attól, hogy bárki felé is érzelmeket mutassak, lévén Sasha volt az utolsó, de a nyafkasága ostoba versenyhelyzetbe kényszerítette a szüleimet, amibe bele is haltak. És hogy Autumn? Meglepően jó volt vele, még ha azt is mondta, hogy nem akar kapcsolatot, valahogy mégis azt látom a tekintetén, hogy megnyugtatónak érzi a közelségemet. Az, hogy valami angyal, számomra legfeljebb érdekesség, nem fogom vele megzsarolni, legfeljebb, ha olyat játszunk, hogy izgalmassá akarjuk tenni az esetleges együttlétet, akkor vihetünk bele olyan mókát, hogy ellenkeznie kell, majd megadnia magát, mert különben.. De most éppen próbálom a fejem zúgását lecsilapítani, a cigi hogy is mondjam jobb mint. Kikászálódom az asztal alól, ahova letérdel, és egye fene, hagyom magam felsegíteni, lévén még igencsak tántorgok. Szédülök rendesen, ahogyan rátámaszkodom. – Te hogyhogy nem vagy szarul? – Ezzel el is dobom a cigit, mert egy slukk után olyan hányingerem lesz tőle. Bárki is ütött ki, elég ütős mágiát használhatott, ha ez se esik jól, ellenben a lány egészen rendben van. Ez is az angyali képességei miatt? – Őszintén lövésem sincsen. – Elengedem a lányt, mivel már indulna is, de összeszorítva a fogamat, követemet. Máskor zsebre szoktam vágni a kezemet, most nem teszem, mert ha elesnék, legyen mivel megtámaszkodni. Az egyik asztalról elragadott egy nyitott pezsgős üveget, hogy jól beleigyak. Nem lesz tőle sokkal jobb, de legalább már nincs annyira kiszáradva a szám. – Passz. Megtámadtak minket? – Ülök fel az egyik asztalra, immár nem érdekel, hogy esetleg ezzel némi kajába is beülök a szép ruhámba. Semmi kedvem a többieket ébresztgetni, vagy játszani a hős megmentőt. Magamat sajnálom, hogy a részese voltam ennek az egésznek, kár volt eljönnöm. – Nem lehet, hogy az új képességeid miatt van ez az egész? Nem szereztél ellenségeket is?

   
Hasogat a fejem rendesen, de nem úgy, mintha átbuliztam volna az éjszakát. Fiatal vagyok még, bírom a bulit, de az alkohol mindenkit kiüt hosszútávon. Ez azonban más. Valaki úgy letarolt, ledöntött a lábamról, hogy csoda, hogy nem hányom el magamat, amint magamhoz térek. Az első gondolatom nyilván az, hogy rűgyújtsak, de valami most óvatosságra int, talán még sem lenne jó ötlet, csak felkavarodna a gyomrom tőle. Ha körülnézek, valami az arcomba omlik, valami terítő lehet. Az asztal alatt vagyok, tehát még jó, hogy nem ültem fel azonnal, mert jól bevertem volna a fejem, onnantól pedig kívül-belül is fájna. Hallom, hogy valaki a nevemen szólít, talán kicsit túl hivatalos is a dolog, hiszen mondtam neki, hogy Dewey. Még kicsiként hívtak így, mielőtt elszaródtak volna a dolgok, de Autum esetében valahogy lehetek ilyen bizalmaskodó. Talán azért voltunk ennyire gyűlölködőek a másik felé, hogy ne kelljen kimutatni a vonzalmat. Képes vagyok hidegen, szemétkedve kezelni a környezetemet, csakis a győzelem rámenni, akár család árán, de most, hogy itt van egy új nővér, egy család igérete, valahogy furcsa irányba mennek a dolga, ennek egyik része Autumn, a kerge Hugrabugos kiscsaj, aki meglepően érett a stílusához képest, hiszen nem gondoltam volna, hogy csak úgy az ágyban kötünk ki. – Itt vagyok..! – Motyogom, hogy kimásszak az asztal alól, de még nem sikerült visszanyernem a koordinációmat, úgyhogy magammal is rántom a tartalmát, meghúzva az előbb említett terítőt, el is vágódok rendesen, úgyhogy a térdem bánja. Megnyikkanok, de nem kelek fel ismét, inkább maradok a földön ücsörögve, összeszorítom a számat. -Mi a szar történt itt? Ez is a program része? – Próbálom elviccelni a helyzetet, hiszen körülöttem számos ájult, eszméletlen test van, és fókuszálok rendesen, hogy észrevegyem, hogy Autunn honnan közeledik. Most már nem kísérletezek azzal, hogy felálljak, inkább téged a cigi után tapotózok, de még nem lelem. Sehol a fehér menyasszonyi ruha, úgyhogy még arról sincs lövésem, hogy merre lehet Daphne..