2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ha Dante bármit is reklámozna belőle, azzal igen hamar magára hívná a bajt. Aurorok, ne adja Merlin, vadászok vagy önjelölt igazságosztók képében. És ugyan miért is gondolná azt, hogy amit tesz nem normális? Hiszen körülötte a világ, főleg irányába bele fullad a megvetésbe. Az ő szemszögéből talán ez nem is gaztett, csupán a szükség és a kíváncsiság és a vágy szüleménye. Egész életében azt kapta, hol szóban, hol fizikálisan is rá erősítve, hogy a létezése is taszítja az embereket. Ha Katya ismerné a történetét, még azt is megkockáztatná, hogy eleinte Dante csak megfigyelő volt.. kukkoló ha úgy tetszik.. Csak hát.. a legtöbbekben csírát vet a vágy, hogy a részese legyen valaminek ami látszatra jó.. A kábítás, bódítás pedig feltehetőleg a kompenzációja a félelemnek, hogy vele úgysem akarna másképp senki.. De lehetséges, hogy egyszerűen felsőbbség érzettel töltötte el.. Pusztán az, hogy megtehet ilyesmit. Hogy használhatja kedvére az embereket. És az adott helyzetben senki nem tud ellene semmit tenni. Ragadozó létforma lévén egyik sem lehetne elképzelhetetlen. Vajon ezek az aktusok csak a magányt erősítették benne? Bármennyire is sajnálatos ami idáig juttatta, az erőszaktevőket sem, mint ahogy senkit sem old fel valójában az esetleges tudatlanság.. Katya gyakran volt, hogy egy egy túl jól sikerült este után, a plafont bámulta kiégett aggyal. Mivel neki munkaköri előíráshoz tartozott -már persze amolyan íratlan szabály formájában - hogy többnyire józannak kell maradnia.. többnyire. Így amikor már mindenki bealudt vagy bekábult egy egy ittas, vagy egyéb hatások alatt kiteljesedett orgia után, ő akkor is ébren maradt. Nézte a pihenő testeket maga körül és elveszett a látványukban. Időnként halkan történeteket mesélt nekik, mintha bárki hallaná, vagy figyelne rá. Vagyis sokkal inkább magának mesélte ezeket a történeteket.. Egészen addig, amíg el nem tudott aludni. Vagy készen nem állt arra, hogy rendbe szedje magát, lenyúlja a pénzt ami járt neki amúgy is és lelépjen. Akárhogy is, ez az este most mindkettejüknek elindít valamit. Valami ígéreteset. Valami nagyon kellemeset. A klienseivel nem kellett bizalmat kiépítenie többnyire. Alapvetőnek tekintették, hogy Katya-ra rábízhatják magukat is és a titkaikat is. Csak ritkán esett be hozzá egy egy törődésre, megerősítésre vágyó alak akikkel foglalkoznia kellett ilyen szempontból. Na meg amikor a mostanihoz hasonló játszmákba bele ment. De az ilyesmi minden személlyel másképp épül fel. És mindenkivel más a cél is. Dante-val Katya, maga a bizalom mellett tette le a voksát. Persze úgy van vele, ha ez jól sikerül, később akár jöhet majd más is. Biccent a vissza kérdezésre. - Bizalom. -biccent rá és el is rejti szépen magát Dante elől. Talán kihallja, mennyire meglepte a fiút ez, talán csak nem érzi át a súlyát, legfeljebb emberi léptékkel.. Nem mintha az ő helyzete bármire vonatkozóan egészséges emberi keretek között értelmezhető lenne.. Most mégis megpróbálkozik elnyerni, hogy Dante rá bízza magát, ő pedig szabadon garázdálkodhasson. Miután minden a helyén, marad az ölében, de egy ezúttal megtartja magát térdelve Dante csípőjének két oldalán. A combjai így is melegen simulnak hozzá. Elő kerül egy egyszerű lovaglópálca, amivel egyenlőre csak ismerteti a fiú bőrét. Végig simít vele a nyakán, a mellkasán, a mellbimbóján… és halad lefelé. Aztán vissza felcirkál lassan és Dante bicepszére csap rá vele elsőnek. De éppen csak hogy kicsit csípjen és bizsereghessen a bőre alatta. Vár egy kicsit, hogy Dante szól-e hozzá bármit is, vagy úgy alapvetően miként reagálja le. De ha nem érkezik tiltakozó jelzés, vagy szóvá tétel, akkor bizony itt ott még megsuhintja vele. De Dante érzékelheti, hogy ahol meg lesz suhintva, oda utána egy puszit is kap. Ha továbbra sem tiltakozik, ekkor már szórásba kerülnek az érzékenyebb részei is egyenlőre csak a felsőtestén. Aztán érezheti, ahogy Katya eltávolodik és leszáll fölüle. A pálca pedig bizony letéved az ágyékához, bár ott nem suhintja meg csak siklik a bőr lapocska a bőrén. Némileg keltve a feszkót.. Hiszen az eddigi forgatókönyv szerint akár az is következhetne, hogy megcsapja majd jutalmazza… ki tudja hogy épp várakozással tölti-e el a gondolat vagy valami mással.. Hiszen ha a “sormintát” követi Katya, akkor a kis “fenyítés” után Dante végre megkaphatná az ajkait.
Tekintve, hogy vámpír vagyok rólam is az a közhiedelem, hogy hulla lennék, szóval valahol az áldozataimmal tölteni el néhány percet a táplálkozáson kívül mással, miközben ők elaléltak a vámpírcsóktól... az én kifacsart életemben ez volt az alapvető, a norma. Teljesen mindegy, hogy másoknak ez mit jelent, habár valamilyen szinten tisztában vagyok az emberek értékrendjével, nyilvánvalóan tudom, hogy nem szabad se ezt reklámozni, se a vadászatot. Az erősen, ütemesen dörömbölő szíve a lánynak csak még jobban felingerel, de nem csak vámpírként. Különleges élmény azt érezni, hogy kívánnak, hogy nem csak egy rongybabát ölelek magamhoz elvégezni a dolgomat rövid, kielégülést csak nyomokban tartalmazó percek alatt. A játszadozás, ahogy aktívan évődik és kuncog, miközben a kezeink kölcsönösen járnak a másik testén amellett, hogy egyértelműen jól esnek, a tudatomat is beindítják. Talán mindig is így kellett volna? Nem fél tőlem, mintha egy egyszerű srác lennék, akivel tényleg érdemes eltölteni az idejét... élvezi, ahogy simogatom, a táncoló ujjbegyeim a forró nedvességet érik. Az ujjaim mélyebbre csúsznak, de még mindig nem hatolnak mélyre, hiszen korábban soha nem tettem semmi ilyesmit és nem különösebben tudom, hogy hogyan kell ténylegesen örömet okozni a másiknak a saját izgalmam táplálása helyett. Nem volt nevetés, nem volt előjáték, nem volt semmi. Csak vámpírcsók, falhoz vagy földreszorítás és a tehetetlen testek birtoklása. Nem válaszolok szavakkal, de furcsán behódolva követem a mozdulatait, felnyújtom a kezemet, hogy megkötözhessen, habár a tudatalattim egy része érzékeli, hogy valószínűleg a földöntúli erőmmel el tudnám szakítani, ha akarnám. Viszont jelenleg magamból egészen kifordulva nem a menekülőutakat keresem, nem azt, hogy én miként szoríthatnám az áldozatom sarokba, hanem... Akkor válik egyértelművé, amikor a szemtakaró előtt a lány kimondja. - Bizalom? - kérdezek vissza, mintha csak ismeretlen lenne a szó számomra. Soha nem volt családom. Soha nem volt barátom. A mentor-diák kapcsolatomban Mirandával nyoma sem volt bizalomnak a részemről, soha nem beszéltem neki magamról, az igazi gondolataimról, folyamatosan manipulálni próbáltam és egész egyszerűen kidobtam, amikor egyértelművé vált, hogy nem ő az, akit kerestem és soha nem is fog azzá válni. Csak egy idegesítő, teszetosza gyerek, aki elméletben lázat, gyakorlatban önmaga ellen dolgozik. - Rendben. - válaszolok csak ennyit, egy lélegzetvételnyi szünet után, ami alatt végignézek a lányon, ezek szerint egy ideig utoljára. Gyönyörű, a szemei, a haja, az alakja, az illata, az érintései, ez a furcsa nyitottság, amivel ignorál minden veszélyt, amit egy idegen jelenthet a számára, az egész kombinációja egy valószínűtlen egyveleg lesz, aminek most nagyon... örülök? Engedem, hogy miután lekötözte a kezem még a látásomat is elvegye, hogy a többi érzékemmel, amik nem kevésbé élesek, még tisztábban érezzem a testének a melegét, akár a szapora légzését is. Teljesen elfelejtem az egész életemet, minden nyomorúságát, minden vadászatot, minden valójában nem-létező tapasztalatomat az együttlétekkel kapcsolatban.
Ájultakkal, vagy fél kába emberekkel szexelni, Katya fogalomtárában, egyet jelent azzal, mintha valaki még ki nem hűlt halottal szexelne. Ez talán kissé drasztikus megközelítés, de meglehetősen kifejezővé teszi az álláspontját. Egyéb esetben lenne egy remek példája erre vonatkozólag is a rovarok kegyetlen világából. De mivel szerencsére nem tud semmit Dante korábbi tapasztalatairól így egyetlen percre sem jut eszébe félni már, vagy tartani tőle. A harangok mintha víz, vagy föld alól szólnának. Tompák és könnyen összekeverhetőek az izgalom okozta fülzúgással. Dante könnyen választ kaphat a kérdésére. Katyat tényleg érdekli. Tényleg izgatottan ugrál a szíve a mellkasában, hol gyorsabban, hol kevésbé és a légzése is hol nehezedik, hol nyugszik kicsit. Nem csak Dantet húzza, igazából a kacér kis játszma őrá is hatással van, bár őrá mindössze puritán emberi keretek között. Amikor magához rántja nagyon halkan felkuncog és vissza hajolva Dante arcába mosolyog. Megcsókolja, hozzá simul, mozdul. Játszik vele… Érezheti, hogy az az apró csipkeszövet ami még voltaképp elválasztja őket valamennyire, kellően át van már ázva.. És Katya nagyon is készen állna, hogy ne csak kerülgessék egymást, így nem valószínű, hogy fájdalommal járna számára, ha a hirtelen vadulás közben is érezné, hogy valójában biztonságban van.. Persze egészen más keretek közé kerülne a helyzet, ha Dante úgy kivitelezné, hogy a biztonságérzet elszublimáljon. De szerencsére tudja tartani magát. A közös kényeztetést pedig határozottan értékeli. Egy rövid időre megfelejtkezve az “ördögi tervekről” egyszerűen csak bele veszik. A szemkontaktus e-el vesztése közben nem tud nem elmosolyodva az ajkába harapni. Annyira megfelejtkezik egy kis időre mindenről ő maga is, hogy egyszerűen csak hozzá bújik Dantehoz. A fülében hallhatja a halk jóleső, elfúló hangjait és a sóhajait. Dante őszintén törődő, lágy puszikat kaphat az arcára cserébe, ameddig az ujjai felfedező útra indulnak. A tincsei közé simít.. Bár van rutinja, határozottan nem az diktál nála. Csak jól akarja érezni magát és hogy a másik is jól érezze magát. De végül egy szusszanás után össze szedi mit is akart kihozni a helyzetből. Halkan suttog, de így is érezhető, hogy izgatottan mosolyog. - Add a kezeidet! - ha pedig megkapja, a szíjba bújtatja Dante csuklóját, áthúzza a kis láncrészt az ágy támlájának egy részén, aztán bele bújtatja a másik kezét is. Rájuk húz, annyira, hogy a srác ne tudja csak úgy kibújtatni belőlük a kezeit, de ne is szorítsa el. Az ölében ülve elő szedi a szemtakarót is, de mielőtt rátenné és megkezdődne bármilyen további játszma - Ez egy.. bizalmi játék lesz. Ha valami nem kényelmes.. vagy pont, hogy nagyon tetszik.. Vagy ha valamit azonnal hagyjak abba, szólj! Rendben? - dorombolja még, aztán felteszi a szemkötőt is. Akárhogy is, azért fontos tisztázni a feltételeket.
Lehet, hogy Katya hozzá van szokva mindenhez, de én kevésbé. Akikkel együtt voltam mind kábák voltak a vérveszteségtől, a vámpírharapástól vagy a méregtől, amivel elgyengítettem őket. Egy puha rongybaba, amin kipróbálhattam milyen is az a híres kielégülés. Sosem volt olyan magávalragadó, mint amilyennek beállítják, sosem volt nagyobb élmény, mint maga a vadászat és a vérivás, de most kezdem azt hinni, hogy azért, mert valamit rosszul csináltam. Az, hogy a lány nem kiszolgáltatott, hogy nem csak nekiesünk az egésznek aztán néhány perccel később már vége is különleges izgalommal tölt el, amit korábban soha nem éreztem. Nem kenyerem fejtegetni, hogy mi mindent cseszett szét az életemben az, hogy a szüleim kivágtak a parkba csecsemőként és család és vámpír mentor nélkül nőttem fel és lépten-nyomon agyonvertek, de valószínűleg, ha valaki visszanézné az életem… ha minden eltitkolt mocsokról lehullna a lepel, a vadászatról, az erőszakról, átváltoztatásokról, a gyilkosságokról, a manipulációról, talán még meg is találnák az agyamban azt a bizonyos foltot az agyamon, talán egy cipőorr nyomát, ami miatt elpattant bennem valami. Huszonegy évesen ez az első olyan tapasztalatom, amihez ugyan megtévesztés vezetett, hiszen egyáltalán nem szoktam emberi ételt se italt fogyasztani, de már jó néhány perce nem arra haladnak a dolgok, amerre én terveztem, hanem sodródok az árral. Sodródok ennek a furcsa, de gyönyörű lánynak a világában, amiben már az első perctől nyitottságra, kedvességre leltem és olyan érdeklődésre az irányomba… amihez hasonlót se tudnék felidézni. Mira az átváltoztatása után, lévén, hogy én voltam az egyedüli személy, akiben megbízhatott - legalább is így hitte - elhalmozott a gyermeteg rajongásával, de amögött szentül meg vagyok győződve, hogy semmi több nem volt annál, hogy éppen én voltam kéznél. Ráadásul Katyával ellentétben, akin már a boltban is megakadt a szemem, Mira örökké egy lázadú kishúg szerepét fogja betölteni, már ha egyáltalán néha eszembe jut, hiszen amikor elegem lett a folyamatos drámáiból, eltávolodtunk és új vizekre eveztem, új áldozatokat kerestem. Belesimul a kezembe és ahogy megérzem a tiszta, ütemes szívverését végigszalad rajtam egy birzsergető érzés ami lúdbőrben végződik a tarkómon. Érzem, ahogy a fogaim újra és újra elő akarnak bújni és életemben először akadályozom meg, mert életemben először nem akarom, hogy az egésznek vége szakadjon perceken belül. Hogy mit akarok pontosan… az kérdéses…, de valahol belesüppedek félúton a két életstílusom közé. Se nem vagyok a gyűlölet, undor, félelem tárgya, mint az iskolában sokak szemében, se nem vagyok a ragadozó, aki vajmi keveset törődik az áldozataival, csak elveszi, ami kell neki, és megy tovább. Átadom a stafétát, mert minden szava, minden simogatása, minden szorítása azt ígéri, hogy ha szóba is jöhet a fájdalom, akkor is kéjesen. Finoman hozzányomom a tenyeremet a melléhez, nem csak a csábító testének a felületét felfedezve, hanem még inkább közelférkőzve a szívveréséhez, amit egyébként nem csak érzek, hanem tisztán hallom is. Érdekel, hogy csak elütni akarja-e ezt az estét, hogy a “profizmus” vezeti-e a mozdulatait, vagy tényleg hallok-e változást, izgalmat a szívverésén, a lélegzetvételén. Követem az alakja ívét, ahogy elhajol, és ugyan hátrahajoltam, amikor úgy akarta, most a csípőjére csúsztatom a kezem, hogy biztosan tartsam. Nem csak udvariasságból, hogy nyújtózkodás közben megtámasszam, hanem azért is, hogy a mozdulattal még közelebb rántsam és ha nem is agresszívan, de szándékosan hozzászorítsam az ágyékomat az övéhez. Azt mondtam, hogy követni fogom és így is teszek, de amíg elhajol azért ennyit muszáj, fadarabbá csak nem változom. Az neki se hiszem, hogy túlságosan élvezetes lenne, engem pedig már szétvet a vágy, hogy ne csak körbejárjuk az egészet, pedig közben arra is vágyom, hogy újat mutasson, más legyen mint a többi. Amikor “visszatér” erősen megfeszülök, küzdve azzal, hogy megragadjam, én toljam az ágyra és minden további nélkül egyszerűen csak behatoljak, ha fájdalommal jár neki, ha nem… de nem teszem.Mielőtt a bilincs felkerülne a derekáról az egyik kezem elvándorol, hogy becsússzon kettőnk közé és még ha rövid ideig is, de simogatva felfedező útra induljon félrehúzva minden ruhaanyagot, ami az útjába állhat. Ezzel valahol magamat is kényeztetem, hiszen a kezem mindkettőnket ér ahogy egymásnak simulunk, így a szemkontaktus van, hogy egy-egy rövid pillanatra megszakad, míg lehunyom, majd újra egy sóhajjal felnyitom a szemem beleveszve a lába közötti domborulatokba. Ahogy korábban is mondtam… ameddig a kezeim nincsenek megkötözve, azért fadarab nem lehetek. Ha őszintén átgondolnám, hogy mihez vezethet a megkötözésem, vagy a szemem befedése valószínűleg megállnék itt, most még sem teszem. - Egy kis fájdalmat is jól viselek, ha téged szórakoztatna a kezedben tartani és használni egy olyasféle játékszert. - mondom érdes hangon, nem fogok visszakozni, hiába az lenne a bölcsebb döntés, hiába nem tudom, hogy mikor jön el az a pillanat, hogy tényleg szabadulni akarjak, hogy tényleg előtörjön belőlem a vérszomj a számtalan inger miatt, amit most kapok. Feszült a testem, de kínzó vággyal feszülve és nem félelemmel, nem óhajtom azt sugallni, hogy még is vissza az egész, bár tényleg nincs mögötte semmilyen becsület, nem a szavamhoz akarom tartani magam, csak végig akarom járni az estét úgy, ahogy ez az angyali lény elképzelte, ahogy én el se tudtam volna képzelni ezelőtt.
Katya annyi mindent hallott már férfiaktól, hogy nem zökkentené ki ha Dante, megilletődöttsége közepette magasabb hangszínt ütne meg, mint ami a saját fülének és férfiasságának megengedhető lenne. Tudja, hogy a férfiak nem csak hörögni képesek… Dorombolnak, szisszennek, szuszognak, harapnak, morrannak, könyörögnek, parancsolnak és bizony nyögnek.. mélyebben, magasabbra csúszva, remegve, vagy önkívületben nem foglalkozva azzal, hogy miféle hangokat is csal ki belőlük amit éreznek.. Ha valamit lehetne gyűjteni ami nem kézzel fogható, Katya bizonyosan a hangokat gyűjtené. Ezeket a hangokat. Valahogy mindig is imádta az édes szenvedésseiket. De hát ahogyan egy orvos adott esetben, naphosszat pucér, vagy félpucér testeket, testrészeket vizsgál, úgy az ő tapasztalata nem vigasz annak akit vizsgál, és az szégyenlősködik. A választ hallva, halványan de feléled benne valami különös elégedettség, avagy csak amolyan törődő dominancia? Még ha ennek első blikkre nincs is értelme. Mivel kézben tartja a.. dolgokat és meg van hozzá a tapasztalata, ha esetleg azt érezné az ujjai között, hogy feszültebbé válik a “helyzet”, kicsit vissza vesz és lassít a tempón. Dante a pólója alá nyúl ezt pedig hálás, édes hümmenéssel jutalmazza. Esze ágában sincs elhúzódni. Belenehezedik Dante kezébe, aki, szó szerint első kézből érezheti a szívverését, közben a mellkasánál fogva hanyatt tolja, amennyire hagyja magát. Végig szemez vele és az arcát figyeli, ha a srác állja az ilyesmit. Aztán elereszti egy kicsit intenzívebb mozdulattal odalent és el is húzódik. Persze valójában ezt is úgy teszi, hogy a medencéje a srácé felett legyen kínzóan közel, talán hozzá is ér ki tudja… és ahogy oldalt kihajol az éjjeli szekrényéhez Dante tökéletes rálátást kaphasson a háta ívéből és a fenekéből.. Figyelemelterelés… Csak hogy Dante ne azzal foglalkozzon, hogy mit honnan vesz elő és mi minden van még ott.. És hogy utána már egy bőrbilincset a kezében ingatva nézzen újra szembe vele egy kacér kis mosollyal. - Szerencséd van. - Az ölébe ül vissza, úgy, hogy egészen össze simuljanak és érezzék egy kicsit a másikat. Még ha Katyan van is némi szövet. - Van egy.. kincses ládám. Ami tele van jópofa dolgokkal… Akarsz választani, hogy mit próbálnál még ki? - hozakodik elő vele, ha már így eddig eljutottak. Mintegy rá próbálva, hogy Dante mennyire lehet vevő egy kis pluszra azon kívül, hogy hamarosan megfosztják a látás érzékétől, és egy kicsit a szabad mozgásterétől is… Kíváncsi vajon mennyit vállal be? Noha a hangjából, ahogy Katya elő hozakodik vele érezhető, hogy ez most nem egy sűrűn elő húzott ötlet. Most van egyedül némi bizonytalanság a hangjában és a tartásában. De ha e-kapcsán is engedélyt kap, egyből le is vedli. Ha mégse.. azt pedig majd a reakció eldönti.
Ott lehet a kutya elásva, hogy a cipő az nekem cipő és nem is gyakran hozott össze a sors tűsarkúakkal vagy platformosokkal a múltban. Az egész este furcsán alakul, nem csak egy vadászat, nem csak a sikátorban csókolok hosszan a nyakába, elkábítva a kéjes vámpírméreggel és a különböző bájitalokkal. Nem csak egy öt perces gyorsmenet, se a táplálkozást, se a szexet nézve. Feljöttem hozzá, pedig tudtam, hogy rengeteg lakótársa van és egyszerűbb lenne lezavarni még út közben a dolgot. Most pedig ahogy a farmer gombja kipattan és ez a különös, valamiért még is furcsán angyali lány becsúsztatja a kezét én pedig önkéntelenül is lehúnyom egy pillanatra a szememet, hogy ahogy kinyissam már az élénk kék tekintetével találjam szembe magam. Fogalmam sincsen, hogy ki mondta rá valaha, hogy goblin lenne vagy mit is említett korábban, de az én szememben akárhogy is nézem gyönyörű. A helyzet, ahogy irányít, ahogy felajánlom, hogy ő diktálhassa az ütemet valahol olyan szinten felizgat, hogy tudatosan vissza kell tartanom a testemet ne akarjon átalakulni vagy éppen egy kellemetlenül kicsúszó nyögést hallatni. Ami persze normális lenne egy ilyen alkalommal, csak a visszafojtott meglepettségem miatt inkább lenne nyivákolás jelenleg, mint valami férfias hörgés. Már pedig eljutva idáig, egyenesen az ágyába nem igazán óhajtok már visszavonulót fújni és valamiért... a varázsló és vámpírmódszereimhez se akarok nyúlni, ha valami félresiklana. Inkább megtalálom a hangomat egy kis torokköszörülés után, hogy végül tényleg jólesően felmorranjak, a kíváncsi tekintetébe nézve, ahogy visszakérdez. - Igen... igen, miért is ne? - mondom, hiszen őszintén felkeltette a kíváncsiságom milyen is lehet az, ha az ember úgy van együtt valakivel, hogy nem éppen... nos... megerőszakolja. Bár ez igen erős szó, hiszen a sok szernek és a vámpírcsóknak hála minden áldozatom kéjt érzett és fájdalmat, de ha azt nézzük, hogy lefeküdtek-e volna velem, vagy adtak volna a vérükből tudatmódosító szerek nélkül... nos... - Csak a legtöbb fémre allergiás vagyok, azt hagyjuk jó? - teszem hozzá, mert igaz, hogy azt mondtam akarhat bármit és a szem bekötése vagy az ágyhoz kötözés érdekesen hangzik, de valami fém bilinccsel az ágyhoz kötözni már sokkal kevésbé. Nála is némák a harangok, ahogy nálam is sok mindent elsöpör az, hogy bár eddig igen passzív voltam, azért ahogy előrehajol a kezeim becsúsznak a pólója alá a derekán keresztül a hátához, majd végigcirógatva előre húzom, hogy a melle alatt elsimítva feljebb csúsztassam a kezem, persze, ha nem húzódik el. Az az igazság, hogy már jó ideje nem voltam nővel még a bekábítós módszerrel se, szóval lehet, hogy nagyon korán el kell majd kezdenem valami szörnyűséget mantrázni a fejemben, vagy csak egész egyszerűen végigpörgetni a nyomorult életem képkockáit, hogy ne legyen túlságosan gyorsan vége az éjszakának. Nem segít a dolgon, hogy konkrétan egy profi kényesztet, ha legalább ronda lenne és bénázna, vagy valami, nem állna fent ez a veszély.
Pedig egy tűsarkúval, vagy egy méretes, kemény- platformmal az ember a keze ügyében nagyjából olyan mintha valamilyen bökőt, vagy féltéglát tartana. Mindegyik alkalmas lehet önvédelemre. Noha kétség kívül Katya táskája, tudna meglepetést okozni annak aki bele néz, még sincs mindig idő a mélyére nyúlni. Kisgyermekkora óta a testéből élt. És lényegében sosem volt semmi mása amit megoszthatna önszántából, vagy szükségből mással. Ha mégis, azzal kapcsolatban azt tanulta, hogy szintén meg kell osztani. Vagy a stricijével, vagy a nővéreivel-févéreivel. Pár év alatt nehéz levetkőzni egy élet pszichózisát, egyes részeit egyenesen lehetetlen, ezt minden bizonnyal Dante is jól tudja. Rhys elég sokat segített neki amikor rá talált, de épp csak elindult akkor... valamerre. A pszichiátria traumatológiáján azért foglalkoznak azzal a résszel is, hogy hogyan kéne “egészségesen” a saját testéhez viszonyulni és még megannyi máshoz. De valószínűleg, ha így tenne, rá kéne néznie arra, hogy ami történt vele, az nem egy Angyali Út volt. Nem egy szent küldetés, ahol földre került angyalként az embereknek elhozhatja a paradicsom egy apró szikráját.. Csak kihasználás, erőszak, és bántalmazás. Nem tud és nem is akar továbbra sem ezekre rá nézni és így látni. Nem tudna velük mit kezdeni, valószínűleg segítséggel sem. Erről remekül tanúskodnak azok a pillanatok amikor a kegyetlen valóság mégis át szivárog és nemes egyszerűséggel olyankor önmagába omlik a rendszer. Mint napközben amikor meglátta a tükörképét a tejes hűtőben. Így marad a számára emészthetőbb történetnél, amit a kezdetek óta dédelget és amit valószínűleg nem is fog tudni elengedni. Napról napra éli az életét. Nem gondol ezekre egy percet sem önszántából. Eljár dolgozni, megcsinálja a mindennapi dolgait, amikor szükségét érzi megcsinálni, eszik amikor nem felejti el, alszik amikor kedve van hozzá és nem épp a boltban van, mindegy hogy épp egy parkban sétálva vagy otthon a nappali közepén, netán a kertben a szomszéd macskáját simogatva tör rá a fűben. Számára nem igazán léteznek napszakok sem. Ha valaki megkérdezné tőle, mennyi az idő, esélyesen annyival lerendezné, hogy felnézne az égre, ha fent van a nap azt mondaná nappal, ha sötét van, azt mondaná éjszaka. Mostanában azonban egyre többmindent olvas. Növényekről, állatokról, színművészetről. Kiskora óta lenyűgözik az ízeltlábúak. A világuk, a rendszereik, a szervezettségük még a gyakori brutalitásuk is. Tiszteli őket, mert az ő világukban tényleg csak a legerősebbek maradnak életben. És bár rövid életet élnek, minden kötelességüket lelkiismeret nélkül végre is hajtják. Nem sajnálkoznak, hogy nehéz nekik, hogy sokan nem értik őket. Hogy voltaképp a tápláléklánc alján vannak, hiába vannak egymás között kiemelkedő predátorjaik.. Különös de az ő rideg világukban Katya vigaszt lelt és értelmet, hogy folytassa a fejlődést. Tudja, hogy hamarosan csatlakozni fog egy színi társulathoz.. De addig még van min dolgoznia. Danteval kapcsolatban pedig egyetlen vészjósló kép sem jön elő számára ami kizökkenthetné. Túl messze kerültek a harangok is. Csak egy srácot lát aki vagy nem túl tapasztalt, vagy csak szégyenlős, vagy csak jólesik neki, hogy valaki “foglalkozik” vele. A kék szemei pedig lelkesen csillannak amikor zöld utat kap. Ő kipattintja a gombot, Katya lehúzza a cipzárt, az ujjai pedig gyengéden útjukra indulnak. Az ajánlatra, hogy ezúttal Dante követné őt megdobban a kis szíve és el is mosolyodik rá, aztán támad egy ötlete. Közel hajol az arcához és egészen igézően a szemébe néz, mintha tudni akarná minden titkát, közben gyengéden, pikánsan játszik a sráccal fel nem hagyva vele… Dante ízlelgetheti a gondolatot, hogy ilyen érzés lehet, amikor kívánják, amikor valami működik egy másik személlyel. Még ha csak egy idegenről van is szó.. - Biztos, tudnál követni? - dorombolja őszinte kíváncsisággal - Ha azt mondanám, be akarom kötni a szemeidet.. vagy a kezeidet az ágyhoz… akkor is akarnál követni? - van olyan rutinja, hogy hiába állít a másik “nagyot”, ő inkább konrétabban kérdez, mielőtt megtenne bármit. Persze szereti ezt úgy, hogy a másik biztonságban érezhesse magát és megindítson benne ezt azt, ha tényleg hajlik rá.
Amikor a nevetése kicsit horkantásba fordul tartom az ábrázatomat, nem ül ki rá se meglepettség, se furcsállás. Nem azért, mert azt akarom, hogy jobban érezze magát és ne jöjjön zavarba, hanem azért, mert ténylegesen a legkevésbé sem zavar. Talán csak arról van szó, hogy nem az anyanyelve, de cipőről sok minden eszembe jut, csak nem az, hogy a kezére húzná, mint a boxert, hogy üthessen, vagy éppen mint alsónemű boxer legyen. Persze valójában tényleg vannak olyan országok, amiben alapvető, hogy papuccsal veri az embert az anyja, nagymamája, de hozzám maximum hozzámvágták a cipőt, de inkább csak egyszerűen rúgtak azzal együtt, amikor már a földön görnyedtem. Viszont akármi is történt vele pontosan, arra következtetek, hogy hasonlóan szar élete lehetett, még is beinvitál egy idegent, még is nevet a megszólalásaimon, még is adott volna ingyen kaját, piát, cigit, még is első látásra velem akarja tölteni az éjszakát. Akármi is történt vele, nem tűnik úgy, mintha tanult volna belőle túl sokat. Persze az se lehet a legjobb túlélési képesség, hogy az iskolában gyáván meghunyászkodtam, hogy inkább senki se tudjon a létezésemről és elkezdtem magamnak társakat gyártani, és csak az iskolától jó távol viselkedek nyomokban úgy, amilyen tényleg lennék. Mondjuk ennek a valódi énnek a része a vadászat is, ugyan az önkontrollom mindig kiváló és sorozatgyilkos még nem vagyok. Az egyetlen halál nem is táplálkozásból történt, hanem az első kísérletem átváltoztatással. Bújik, ha hozzáérek, somolyog a megjegyzéseimre, élvezi a közelségemet, úgy, ahogy még senki más. Mira egyértelműen próbálkozott a maga gyermeteg módján, de pillanatok alatt derékba törtem a lelkesedését, mással pedig még halvány szikrája se volt romantikának a másik féltől. Tőlem pedig főleg nem érezhettek semmiféle bátorítást, kivéve, ha a táplálkozás volt az indítékom a háttérben, ahogy most is. Még is, ez alkalommal egy kicsit máshogy megy le a történet, már amikor hozzám dörgölőzik érzem, ahogy felkorbácsolja a vágyamat. Más esetekben csak táplálkozás közben vagy közvetlen után éreztem ilyesmit, most viszont egyértelműen érezheti ahogy ellentartok a nyomásnak és megfeszül a farmerom. Így hát nem csoda, hogy a röpke pillanat után, amikor a növények latin nevein merengtem határozottan visszatérek a jelenbe és ahogy oldalra billenti a fejét már karcolgatom is a nyakát a szemfogaimmal, egyelőre az emberiekkel, kóstolgatva. Ahogy a kezeim letérnek a combjára nem a szememmel mérem fel, hanem kis simításokkal nyomásokkal keresem meg a legerősebb artériáját, a lüktetést, amitől bennem a lüktetés még erőteljesebbé vágyik. Lehet, hogy nem vagyok már szűz, de tény, ami tény, hogy éppen amikor a kérdésébe kimondja, akkor realizálódik bennem, hogy minden csak egy rutin menet volt, egy állati ösztön a vérgőzben és talán még mondhatjuk azt is, hogy mivel a vámpírharapásom kvázi megrészegítette a lányokat... talán még erőszaknak nevezhető is. Persze mások által, bennem meg sem fordul, hogy lelkiismeretfurdalásom legyen amiatt, hogy kihasználtam a bódító bájitalok és a vámpírharapás kéjes érzését arra, hogy ne csak a vérüket vegyem el magamnak. Most viszont a kérdése újdonságként hat, ez a lány magánál van, minden bódítás nélkül ajánlkozik, sőt, talán még valami profizmus is van a hangjában, a cselekedeteiben, ami azt mondatja, hogy lehet valaha nem a sarki boltban dolgozott, hanem a sarkon. Viszont éppen annyira, ahogy a horkantó nevetése nem zavart, úgy erre se teszek semmilyen megjegyzést, csak megállapítom magamban. Ahogy beharapja az alsóajkát az egyik kezem a az arcára és a hajára szalad, hogy végigsimítson rajta, míg a másikkal lenyúlok a nadrágomhoz és míg ő beleakasztja a kezét a derekába, addig én egyenesen kipattintom a gombot. - Szeretném. - válaszolom egy kissé egyszerűen, még mindig azt sugallva, hogy valóban jóval ártatlanabb lehetnék azokhoz képest, akikkel összefújta a szél. De csak ebben az egyetlen egy értelemben, hogy a kreativitásom és a tapasztalatom a szexszel kapcsolatban igencsak megállt a rutin menetnél. - Mindent szeretnék, amit csak el tudsz képzelni ma estére... mi lenne, ha én követnélek téged... mindenben. - teszem fel a kérdést, ami inkább kijelentés és ezzel lényegében zöld utat adnék annak, amit ő akar. Ami lehet, hogy életében először fordul elő vagy lehet, hogy a szemében egy unalmas, passzív pasivá tesz, kétélű fegyver. Minden esetre már le se tudom venni a kezemet róla és hírből sem jut eszembe semmi más rajta kívül és az ígéretén a szemében, hogy ma valami olyat fogok tapasztalni, amit még soha. A kézzel is tapintható vágyam életemben először múlja felül a vérszomjamat és az érzés már is birzsengető újdonság.
Minden visszafogottság nélkül kibukik belőle egy rövid nevetés a sötét parasztra, a végére még fel is horkant aztán csak a szája elé kapja a kezét, mint akibe bele nevelték, hogy nem illik hangosan hahotázni, csak hát épp megfelejtkezett róla. Bár az ujjai takarásában tovább bazsalyog. Könnyű megnevettetni. -Oh de! Kismilliószor. Dee... - megvonja a vállát aztán - Nyolc éves korom óta használom a cipőmet boxernek. Hasznos cucc. A "szomszédok" meg gyorsn tanulnak. - villant egy kis róka vigyort macskörmözés közben. Kissé fura a megfogalmazás, de Dante biztos lehet benne, hogy Katya kiharcolta a helyét a helyi táplálékláncban. Akármi is történt vele, mégsem kezd áradozni vagy ecsetelni egyetlen részletet sem és épp olyan könnyedén kezeli mint eddig nagyjából mindent. Amikor a kapualjban magához húzza engedelmesen simul hozzá, akár egy fekete, kék szemű macska. Épp csak nem dorombol. Cserébe játékosan ingerelve a srácot még bele is pucsít az ölébe, mint aki ég a vágytól és ezt nem szégyelli a másik … alá dörgölni. De épp csak egy évődő pillanat. Főleg hogy a tévés megjegyzésre elsőre kérdőn fordul vissza, de aztán csak össze préselve az ajkait elvigyorodik és állja a tekintetet. Hát igen, az asszociációs játék bevált. Az, hogy mi miatt osonnak ennyire a lakótársak elől, nem ad rá magyarázatot és lehet ha rákérdezne is csak lepasszolná a választ. Sokkal inkább foglalkoztatja a srác és az egymás testével való ismerkedés, semmint hogy leálljon magyarázkodni holmi lakótársakon. Hagyja magát irányítani, még a fejét is készségesen billenti, hogy feltárja a nyakát. A kezei maradtak a srác combjain, bár a csók során az egyikkel felsimít a mellkasára és egy kicsit bele mar a felsőjébe. Amikor Dante lefelé kalandozik egy nagyon aprót megnyitja a combjait is halk sóhaj kíséretében. Szoknyában van, harisnya nélkül. Hófehér vékony bőre van, úgyhogy Dante mindent felmérhet amit szeretne. Katya vészharangját pedig lépten nyomon elcsendesíti valami. Valami ami fizikális, valami elemi ami jelenleg kimozdítja a vegyeskereskedés monotonitásából és nem egy újabb szer. Ami miatt jelenleg egy kicsit elfelejtheti a goblint meg a rút kiskacsát is. Nem érdekli, hogy Dante könnyű prédának nézi, arról meg nincs tudomása, hogy ez mennyire kétélű helyzet most. Nem érdekli, hogy ki kit szedett fel kettejük közül. Csak jól akarja érezni magát egy másik személlyel. Nem gondol a holnapra. Nem gondol az ébredésre. Csak merülni akar, de nem egyedül. A vissza kérdezésre rá néz lágy mosollyal, voltaképp meglepi, mert ő meg még nem botlott olyanba, akinek ne lett volna elképzelése egy ilyen kérdésre. Számára Dante reakcioja meglehetősen ártatlannak hat ugyanis. De szeme sem rebben. Semmi jelét nem adja, hogy ez a kérdés probléma lenne, sokkal inkább tűnik úgy hogy imponál számára valami fura módon. Voltaképp bájosnak találja, ez pedig valami furcsa érzelmi reakciót indít be benne amit még nem igazán tud hova tenni. Totálisan idegen ugyanis számára és most is még meglehetősen távoli - Szeretnéd.. hogy ne csak egy “rutin menet” legyen? - a kezét amelyik Dante combján időzött lassan megindítja felfelé, de mielőtt bármit ténylegesen elérne, csak a srác övébe tűzi mutató és középső ujját, vagy a nadrágja szegélyébe- amit ér. Katya tekintetéből egyértelműen süt a kimondatlan célzás, ha ez nem lenne elég hozzá még az alsóajkát is beharapja.
Kíváncsian nézem ezt a lányt, aki azonnal megosztotta velem mindenét és még fel is hívott magához, pedig nem mondanám, hogy túlzásba vittem a flörtölést vagy akkora mestere lennék. A reakciói egyáltalán nem olyanok, mint amire számítanék, mint amit másokon megfigyeltem, ami valahol izgalmas valahol a kiszámíthatatlanság felé tart és tekintve, hogy lassan elfog az éhség, az igazi, szükségem lenne arra, hogy minden a terveim szerint menjen. És még se terelem azonnal egy sötét sikátorba, és még is folytatom a beszélgetést. Nem mondanám, hogy túlságosan képben vagyok a mesékkel, pedig időm az lett volna olvasni egyedül, csak az érdeklődésem inkább a krimik és a bájitalok, főzetek, mágikus kompónensek irányába tapogatózott, persze azon felül, hogy mindent meg akartam tudni a vámpírokról, amit csak lehet. Elég ritka úgy született vámpírnak lenni, hogy nulla segítségem van a fajtámtól és ez ritkaszar, de valahogy túléltem. - Fekete lovag se voltam még, de ameddig nem sötét paraszt addig jobban hangzik a goblinnál. - válaszolom, valójában teljességgel visszatükrözve a mosolyát, amit villant rám, egy sakkos hasonlattal élve. Ugyan ahhoz a játékhoz is két ember kell, így többet olvastam arról is, mint amennyit játszottam volna valakivel, de magammal szemben mindig nyerek. Hm. Jobbára némán sétálok mellette, figyelem a környezetet, a kamerákat, azoknak a hiányát, de azért a szunyi életösztönöm is kiéleződik, hiszen nem egyszer vertek már laposra, vámpír lét ide, vagy oda. Azért a legkevésbé sincs szó arról, hogy ijedten ugrálnék meg akármitől, azért a Roxforttól eltekintve a gettós környezet, nos, az én környezetem is. - Érdekes. Téged sosem ért semmilyen atrocitás azért? - kérdezek vissza csak ennyit, bár inkább vagyok "udvarias", mint érdeklődő, ráadásul legbelül valamilyen hang azonnal azt súgja, hogy ha eddig ilyen szerencsés volt, akkor ez ma megváltozhat. És azt is, hogy ennél megfelelőbb helyet nem is találhatnánk arra, hogy eszébe se jusson senkinek furcsállni, ha egy lányt megtámadnak. Ha... megtámadom... mert a terveim ellenére, a lábam még mindig visz előre és követem, pedig már az ajtajukhoz értünk és a kulcsát matatja. Ahogy mögötte állok végignézek a haján, a hozzám képest apró termetén, az illata önkéntelenül az orromba tódul és mögé lépve kissé átölelem a derekát, magamhoz húzva. Furcsa ez az érzés, az éhség kettőssége, amit azóta érzek, hogy asztalon van a lehetősége, hogy nem csak inni fogok ebből a furcsa, de gyönyörű szerzetből. Nem sokszor adatott meg az életemben a lehetőség ilyesmire, így nem csoda, hogy a testem ennyire összezavarodott, hiába kéne gyorsan lezavarni minden táplálkozást és eltűnni a helyszínről. - Megy, már innen hallom... hallható. - javítom ki, mintha neki is egyértelműen hallania kéne, pedig a kifinomult vámpír hallásom miatt szűrődik be. Ahogy kikerülöm, hogy előre menjek még azért közel hajolok hozzá, elnyújtva a pillanatot amikor egy síkban vagyunk. - De legalább az szűrődik majd át a papírvékony falakon és nem más. - suttogom, és ugyan nyilvánvaló, hogy ő mire fog asszociálni, bennem ez igen csak kettős jelentéssel bír. Amikor bemegyünk és elkezd szenvedni a cipőjével kicsit felráncolom a szemöldökömet és hogy gyorsabban meglegyen és szabad legyen a keze, megtámasztom átfogva a derekát aztán én is kilépek az edzőcipőmből, ami konkrétan egyetlen egy mozdulat. Kicsit túlzásnak élem meg, hogy ennyire osonnunk kell a lakótásai elől, de nem mondom, hogy idegen tőlem, így csendesen követem, bár én mellőzöm azt a ügyetlenséget, amivel ő a szandálját vette le. Ahogy eljutunk a mindenen keresztül az icipici szobáig, amiben azonnal megakad a tekintetem a növényeken. Egy újabb mellékvágány, de ahogy bevezet kézenfogva lerakom a cipőmet valahova az ajtó mellé és az ágyra ülve elfordítom a tekintetem a növényekről, ahogy előrehajol. Viszonzom a csókját, magamra mellé húzva közel, hogy a kezemmel végigsimítsak a nyakán, ahova az ajkaimmal is követem és a derekán le a combjaihoz. A valóságban azon kívül, hogy valóban érdekel a teste, ő maga, az ujjaim végig a vénáit simítja, a legnagyobbakat, amiket a legkönnyebb elérnem és éppenséggel a nyakán, a csuklóján, és a combközén, ahol legerősebben lüktet a vér. - Nem tudtam, hogy kívánságműsorral készülsz... mire gondolsz? - hagyom abba a csókokat, ugyanis ezt aztán főleg soha az életben senki nem tette fel nekem. Egyetlen egyszer sem voltam úgy együtt nővel, hogy az bármit is kérdezett volna, minden alkalom rövid volt és velős, lényegretörő, mondhatni. És életemben ha háromszor megtörtént... kissé el is gondolkoztam az aszexualitás kérdésén, de ez a lány ezt a feltételezésem határozottan megkérdőjelezi. A szemem elsiklik újra a növényekre, a nyelvem hegyén van a latin nevük, de nyilván nem mondom ki.
Két tényező van és mindkét lehetőség valójában megállja a helyét. Az egyik, hogy annyi minden történt már vele, hogy van némi kattanása, ami miatt nem tud teljesen különbséget tenni a vicc és a nem vicc között. A másik pedig, hogy neki is van egy elcseszett humora amit időnként szándékosan, időnként véletlenül elszólva magát csillogtat. Nincs benne feszélyezettség jelenleg. A kérdésre csak egy mosollyal beharapott ajakkal, szórakozottan szemet forgat és vállat von. Ami sok mindent jelenthet, úgyhogy jelen helyzetben vehető úgy, hogy nem jelent semmit. A vissza kérdezésre azért hátrébb lép és végig méri a srácot kamerát imitálva a kezeivel. Játszva felfújja az arcát és még csücsörít is hozzá aztán úgy tesz mintha elsütné a vakut végül normalizálja magát. - Nem vagy szőke, nincs lovad. Herceg nem vagy. De fekete lovag még lehetsz. Mindig is menőbb volt. - villant egy rókamosolyt aztán Dantehoz tapad, hogy utána elrabolhassa az albérletébe. Egészen gettós hangulata van annak a résznek ahol végig mennek. Az egyik pince lejárat ajtaján gyanúsan sok a matrica és a graffiti. Valószínűleg egy night club, de ennél jobban nem tudja Dante sem megnézni magának. Katya menet közben szinte idegenvezet és arról csacsog, ebben a sikátorban kit késeltek meg pár hónapja és hogy fényes reggel abban az utcában valakit kiraboltak és hogy ezen meg azon a sarkokon szoktak drogot árulni. De a mai estén egészen kihalt minden. Katya szerint mindenki a clubban van. Minderről totális szívnyugalommal sztorizik, csapong, mintha ezek a világ legtermészetesebb dolgai lennének. Néha közbe iktat olyan infókat, minthogy bonsait nevelget és hogy a párkányára jár egy macska akivel reggelente szokott kávézni. - Hárman. Két lengyel és egy olasz. És van igen. De a falak olyanok mint a papír... Huzatosak és hangosak. - elő halássza a kulcsokat. - Imádkozz, hogy ne tévézzenek a nappaliban. - suttogja félig már. Az ajtót halkan nyitja mint egy macska, Dantet előre engedve. Egy nagyjából másfél méter hosszú, szűk folyosóra érhetnek aminek a vége kiszélesedik mint egy delta torkolat, innen nem látszik de van benne egy jobbkanyar egy csigalépcsőnek. A folyosó végén egy két szárnyú tejüveg térelválasztón át fények szűrődnek ki és pechükre hallani ahogy megy a tv. Katya vet egy pillantást Dantera, a tekintetéből egy szórakozott "fuck" süt, de aztán csak leveszi a szandálját ügyesbajos esetlen kis forgolódással a folyosó két falán megtámaszkodva. Független attól, Danete is megtette-e ezt a kezét nyújtja neki és mezítláb hangtalanul megindul a lépcső feljáróhoz. Két emeletet mennek felfelé három ajtó mellett el is haladnak itt ott aztán a legfelső emelet, legszélső szobájába be is nyithatnak. A szoba icipici. Épp csak az ágy meg egy totálisan falhoz tolt keskeny szekrény van csak benne. A teret valamennyire megnyitják a nagy ablakok, amin át most beszűrődik a Hold fénye is, kékesfehér derengésbe borítva mindent. A növények visznek némi életet és otthonosságot a helybe, meg a falakon a fényképek. Van egy picike polcrendszer, amin klasszikusok, drámai kötetek és utazó zsebkönyvek sorakoznak de egészen kompakt számban. És egy viszonylag nagy falra kifeszített térkép, amin pirossal van jelölve egy igen hosszú útvonal, kékkel pedig egyéb helyek. Az ágy végében egy kis komód tetején pedig az ígért hősugárzó, amit a szobába lépve szégyentelenül fel is kapcsol. Dantet bevezeti. Becsukja mögötte az ajtót és mivel amúgy sincs máshol hely, ha hagyja magát az ágyra ülteti. Megtámaszkodva a combjain pedig egy kicsit visszafogottabban invitálja csókra. Puhán, kedvesen. - Van valamilyen kívánságod?
Szórakoztató, hogy a lány milyen komolyan veszi a szavaimat, még olyanra is válaszol, amit esetleg viccnek szántam vagy csak félvállról közöltem. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mi is mehet végbe a fejében, hogy ilyen könnyedén ad kaját, nem mintha nagyon szükségem lenne valójában rá, meg cigit, gumit, meg akármit, amit csak akarok... Akár őt magát is felkínálva. Minden esetre mivel mosolyog, ezért én sem mutatom jelét, hogy fennakasztanána a szavai, bár úgy tűnik, hogy elég szar élete lehetett, hiszen utoljára akkor jutott eszembe a pokróc és annak az értéke, amikor kiskölyökként egy túlterhelt árvaházban rohadtam és az a rohadt rongy volt az egyetlen vagyonom, amire ráhímezte az a nő, aki kisbaba koromban megtalált a nevemet, amit hasraütésszerűen adott. Legalább is ez a kép él bennem, bár lehet, hogy az igazi anyám már ezzel dobott ki és azért lettem Dante, mert már alapból ez volt rajta. Már évek óta az utazóládám aljában rohad az a szétfoszlott anyagdarab, ami húsz év után maradt belőle és vélhetően ott is marad. Lazán körözök, míg vissza nem ér, annyi ideig nem tart el, hogy teljességgel elunjam magam, de pont eléggé, hogy várjam már az érkezését. - A másik cuccban se voltál goblin, még is ki mondta ezt neked? - ráncolom össze a szemöldökömet, hiszen attól még, hogy a ruhái nem voltak valami elegánsak, az alkata és az arca éppen olyan csinos volt. Lehet, hogy az ember nem figyel fel rá egyszerű cuccokban, de legoblinozni? Belém jópárszor rúgtag és hívtak neveken, amikre nem reagáltam és csak szűkölve tűrtem, szóval nem idegen tőlem a gúnyolás, de soha a életbe nem hívnám magamat úgy, ahogy mások tették. - Azért remélem én nem vagyok goblin az egyszerű cuccomba. - toldom hozzá, mert hát nem vagyok kiöltözve, de egy kis mosollyal lágyítom a kijelentést, nem fogok elmerülni az emlékeimben, már csak az kéne. Ahogy hozzámsimul a csók közben, sőt, a dzsekim alá nyúlva meg is ragadja a felsőmet csak még tovább ébredezik bennem az éhség, minden tekintetben. Ez a lány... fogalma sincsen, hogy mi vár rá. Lehet, hogy először csak azért ellenőriztem a kamerákat, hogy a megfelelő pillanatban félrevonjam és csillapítsam a vérszomjamat diszkréten, de ahogy magával húz, ahogy látom a rajongást, vagy inkább izgalmat a csillogó szemeiben, valami bennem is tükröződik. Habár nem mondanám magam rondának, még is leginkább kába lányokkal volt tapasztalatom ezelőtt, vagy az alkoholtól, vagy mástól elgyengülve, most pedig a kezdeményezése egy egészen új élmény. Tehát követem, bár fél szemmel figyelem, hogy merre megyünk, észrevétlenül akkor is muszáj nekem diktálnom, hiszen akármi fog történni, a vége az, hogy dolgom végeztével eltűnök a színről. Ahogy megérkezünk és elválunk a csók után a kijelentés, hogy lakótársai vannak azért egy pillanat erejéig vészriadót fúj a fejembe. - Hányan vannak? És azért ugye külön szobád van, nem mellettük síri csendben?... - kérdezem, bár valamilyen perverz módon az elképzelés egészen izgat, csak annak a lehetősége nem, hogy amikor a nyakába mélyesztem a fogaimat egy adag mugli tágra nyílt szemmel bámuljon és kezdjen el sikoltozni. Persze, tudom diszkréten csinálni, ha akarom, de nem teljesen feltünésmentesen, egy csepp vér nélkül. Minden esetre akármi legyen a válasza, nem habozok, amikor ajtót nyit, követem, csak aktívan kattogó agytekervényekkel, nem a vágytól elvadultan, ami pedig sokkal szórakoztatóbb lenne.
Ludas Matyi története voltaképp Oroszországban is ismert volt hála egy, még az ötvenes években tevékenykedő forgatókönyvírónak, aki a belarusz népi témában két stúdiófilmet is készített és a történet Furfangos Nyesztyerka néven futott. A régi Szovjetunióban készült filmeknek pedig nagy divatja volt, hogy hangzatosabb fordulóéveikben mindig újra vetítették, így sok fennmaradt közülük. Katya, amikor még odahaza tevékenykedett az orosz nagymedve talpánál és volt némi félre kuporgatott pénze és lopott ideje előszeretettel látogatott el a helyi moziba az ilyen film -évfordulókon. Általában becsempészett magával egy üveg lekvárt, a kasszánál vett egy kis pattogatott kukoricát és már ment is, hogy elfoglalja a mindig leghátra, középre szóló helyét. Néha sírt, sokszor nevetett, időnként együtt volt szerelmes a szereplőkkel, vagy halt hősi halált, néha pedig csak néma áhitattal itta a mozgófilmek csodáit. Az élmény azonban mindig az övé maradt egyedül. Jól esnek számára Dante szavai és szerencsére pont nem látja azt az éhesen csillogó ragadozó tekintetet. Ő csak egy helyes srácot lát, gyönyörű kék szemekkel, kellemes alkattal, aki nem teljesen szakadt, nincs ázott csatornaszaga, nem erőszakoskodik. Egész jó fejnek találja annak ellenére is, hogy valahol az elméje legmélyén folyamatosan harsog a kis harang. És igazából baromira nincs kedve egyedül haza menni a hideg lakásba. Hiányzik is neki egy kis kaland úgyhogy egészen egyszerűen úgy van vele miért ne? Meg aztán... Dante pasiból van, Katyaba meg bele ivódott, hogy ha tálcán kínálja magát valakinek, az többnyire élni is fog a lehetőséggel. Bár a legtöbben inkább a gyors és könnyű numera végett, nem táplálékszerzés céljából, de erről a hősnő mit sem sejt. - Ha ilyesmi elő fordulna, akkor is adnék egy pokrócot legalább, hogy ne fázz. - duruzsolja kedvesen és bár úgy néz ki mint aki tényleg így járna el a kérdéses esetben, Dante mégis biztosra veheti, hogy nem kell aggódnia ezen. - El sem hinnéd, hányszor mentett meg egy jó pokróc! -teszi még hozzá egy kicsit közelebb hajolva még a hangját is halkabbra véve. De aztán csak lényegében kizavarja a srácot játékosan- Legközelebb beszélhetsz a menedzserrel is. -adja meg végszót viccelődve és szépen be is zár. A környéken egyébként nem nagyon vannak már az utcán emberek. A lakásokban a lámpák égnek még többnyire, de elég késő van, hogy miközben Dante vár, sokat leoltsanak közülük. Amikor pedig Katya újra felbukkan békából királylány hatást kelthet. - Én szeretek felöltözni. Így kevésbé érzem magamat goblinnak. -csacsogja derűsen és elismerésnek veszi Dante tekintetét, épp csak a pukkedli marad el, pedig nagyon elegánsan és szépen tudja kivitelezni. Most viszont jobban vágyik a srác közelségére és a teste melegére mint hogy sokáig kerülgesse. Ez van, ha nagyon tetszik neki valaki.. Arra, hogy fogva tartja a csókba sem kell félteni. Dante hamar megérezheti, hogy nagyon is partner benne és viszonozva, jólesőn hümmenve simul hozzá a hasfalához, mellkasához. Egy kicsit bele markova és meggyűrve a dzsekije alatt a felsőjét, mintha azzal közelebb tudná húzni magához... A végszóra pedig csak csillogó szemekkel néz vissza az ajkain pedig mosoly bontakozik ki. Kézen fogja és egy két évődő lépést hátrálva már vezeti is. Úgy nagyjából tíz percnyi séta a tégla épületek egyhangú forgatagában és helyben is vannak. Mielőtt felmennének a kapualjban még azért szembe fordul egy újabb csókra és hogy utána halkan megjegyezze - A lakótársak időnként elég hisztisek.. Úgyhogy.. - Dante ajkaira illeszti a mutató ujját puhán... mintha a srácoknak egyébként szokásuk lenne hangoskodni...
Katya gyorsan elhessegeti, hogy a főnöke egy bunkó, szóval én is elengedem és nem fogok nagy feneket keríteni neki feleslegesen, még a végén elijeszteném, pedig olyan jól, olyan egyszerűen alakulnak a dolgok. - Végül is te így is megoldottad, hogy olcsóbban osztogass a rászorulóknak. - válaszolom arra a cinkos mosolyra és a szememben egy éhes ragadozó fénye csillan. A kijelentése, ami igazából inkább kérdés egy kissé meglep, bár nem tudom, hogy miért. Csak azért, mert erős az akcentusa és kedvesen - vagy bután - osztogatja a cigijét és a kajáját, meg valójában tálcán ajánlja önmagát is, nem jelenti, hogy nem olvasott. Nem vagyok egy nagy világjáró, de akárhonnan jött, ilyen klasszikust biztos lefordítanak minden nyelvre. Mondjuk a Ludas Matyin jótékonyan elsiklottam, mert fogalmam sincs miről beszél. Ahogy leemeli a gumit egy kicsit elmosolyodom, ugyan túlságosan nem kell tartania attól, hogy teherbe ejteném, de jó biztosra menni. Hogy szárazan nézzük a tényeket alapból is nagyon nehéz a vámpíroknak ilyen úton "szaporodni", de persze mindig ott az az 1-2%. Én is lettem valahogy. A kutatásaim szerint éppen egy született vámpír apától és egy egyszerű emberi anyától. Vajon csak egy egyéjszakás voltam és ma éppen újrajátsszom a szüleim életét, csak ők nem jutottak el az óvszerig? Azon egyáltalán nem rugózok, hogy mekkorát vesz és milyet, mondjuk ebből talán lehet következtetni, hogy egyébként nem vagyok valami nagy kaszanova, nem szoktak bejönni a dumáim se a nagy kék szemem a csibészes mosollyal. Ha meg igen, akkor meg a védekezéssel nem bajlódtam. - Jól hangzik, tartottam tőle, hogy a végén idő előtt rámunsz és didereghetek az első metróra várva a lelakatolt bejárat mellett csövezve. - mondom, de persze nem túl nagy hitelességgel, hiszen akkor is feltaláltam volna magam, még ha nyilván nem is fogom elkezdeni neki magyarázni, hogy milyen könnyedén el is hoppanálhatok az utcáról. Vagy hát könnyű lenne, ha akármilyen barátom lenne, de a Roxfortig nincs az isten, hogy elugráljak. Nem arról van szó, hogy ügyetlen vagyok a hoppanálásban, viszont minden varázslónak van azért egy határa. A megjegyzést az anyukámra éppen úgy figyelmen kívül hagyok, mint azt a Ludas Matyit, nem kell, hogy addig vájkáljon benne, ameddig észreveszi, hogy leginkább csak feltételezem milyen lenne egy anya. - Jól van, csúnya dolog így rázárni a vevőre a boltot, hol van a panaszkönyv? - mormogom félhangosan, de már szinte háttal, hogy elrakva a dolgokat, amiket szereztem kisétáljak. Igaz, hogy valójában nem igazán van szükségem emberi ételekre, italokra, de néha az íze kedvéért nem olyan rossz az, ráadásul így csóró fiatalként a jótevőmmé vált. A nők meg szeretnek gondoskodni, azt hiszem. Kint csak leülök egy kiszögellésre vagy lépcsőre, miközben várok és rá is gyújtok a cigire, amit kaptam. Mondjuk, ha fél órát üldögélek ott, akkor nem csak egy cigire gyújtok rá, hanem felállok a lépcsőről és a fel-alá sétálok egy sarnok belül körözve. Persze látszólag csak elütöm az időt, másrészről pedig nézegetem a köztéri kamerákat és hogy a környéken mennyire van mozgás. Épp arra fordulok vissza, hogy már jön ki az ajtón és húzza le a kirakati vasredőnyt. Meglepetten fagyok bele a mozdulatba, aztán felszisszenek, mikor az amúgy már végigégett cigimről rám omlik egy kis hamu. Eldobom, eltaposom, köhintek egyet, mintha mi se történt volna. - Micsoda változás, én általában ahogy jöttem úgy megyek is. - jegyzem meg, mondhatni elismerően végignézve rajta, de mivel azonnal megközelít ezért nem lesz belőle kínosan hosszú bámulás. Ahogy hozzám hajol átkarolom a derekát én is és biztosan tartva hajolok le hozzá, hogy az ajkaink összeérjenek. Lehet, hogy ő egy rövid csóknak szánta, de nem eresztem el, újra és újra tovább csókolom, ameddig meg nem érzem, a szorításomban a pulzusát és halkan fel nem mordulok, ahogy elengedem, mint valami kutya. Pedig még csak férfarkas se vagyok, de talán nem itt kéne beleharapnom a puha nyakába… - Mutasd az utat, Katya. - mondom halkan, hiszen minek hangosan beszélni, ha még mindig olyan közel hajolok hozzá, hogy az arcunk szinte összeér, aztán elengedem a szoros ölelésből. Előtte is csinos volt, abban a lerobbant munkás szerelésben, de így kicsípve meg aztán… Mi az istenért van egy ilyen csajnak “szüksége” egy olyan egyéjszakásra, mint én, ahelyett, hogy valami igazi pasi a tenyerén hordozza?
Szórakozottan vállat von - Házak. Szokások. - összegzi a rövid véleményét. Érzékeli, hogy a srác hamar fel tudja húzni magát és ez miatt valahol újra megszólal benne a vészcsengő mégis inkább megpróbálja valahol igazából bájosnak elkönyvelni ezt a vonást. - De az ilyen üzletpolitika, mindig elő hívja a modern kori Ludas Matyikat és városi Robin Hoodokat. - villant egy cinkos mosolyt, bár hogy melyikük Hood és melyikük Ludas.. az este előre látható fejleményeit tekintve, az egy nagyon jó kérdés... Minden esetere valamelyikük háromszor fogja vissza adni amit kap. A bemutatkozásra egy néma "o"t formál a szájával és felcsillanó szemekkel néz vissza. - Azért remélem te nem jártad meg a Poklot. - Katya általánosan első blikkre totálisan elvarázsoltnak és ostobának tűnik. És bár egy mű címét felemlíteni még nem műveltség, de talán fog tudni meglepetéseket okozni. Dantenak pedig határozottan mázlija van vele. Katyanál ugyanis él a mondás, miszerint "a két szép szeméért..". Számára nem igazán létezik az a fogalom és a fogalomhoz tartozó érzet, hogy tartós ismerkedés, vagy kapcsolat. Hiába lenne egyébként romantikus lélek a lelke mélyén.. Az ő szótárában még mindig olyasmik élnek csak, mint egy vagy több éjszakás "kalandok". Ameddig futtatva volt, aztán a Varjúban ténykedett, a szótárában ezt, a pár órás és visszatérő vendégek/kuncsaftok fogalma tette ki. Igazából annyi változott, hogy már nem kér érte pénzt és akkor csinálja és azzal, amikor és akivel neki kedve van. Nincs rászorulva, sem rákényszerülve olyan helyzetekre amiket, noha nem mélyen bele gondolva, de tudja, hogy elutasítana már. Az utolsóra miközben hallgatja Dantet, csak úgy minden szívbaj nélkül levesz egy doboz gumit is és lecsippantja személyzeti fogyasztásba. Hogy mikor csekkolta a srácot és hogy honnan veszi, hogy az lesz a jó.. rejtély. Aztán röviden kedvesen elneveti magát. - Nem gondoltam, hogy kidoblak az éjszaka közepén. - aztán közelebb hajol mintha bizalmasat akarna megosztani. - Amúgy se viselném jól, ha hazafelé bántanának, vagy kirabolnának. Mit mondanék anyukádnak? - vág egy kissé olyan arcot, mint aki tényleg aggódik ezen, de hogy komolyan vette-e egyébként ezt a részt Dante anyjával vagy sem, nem lehet annyira eldönteni, de érezhetően mint motívumot nem rest elő szedni. A mondandója alapján egyébként nem lakhat olyan hú de bizalomgerjesztő környéken. - Idő van. Kint várj meg! Bezárok. - közli derűsen. És ha Dandte kimegy a bolt elé, Katya egy nagyjából húsz perc kassza számolás ezzel azzal matatás, takarítás és még úgy tíz percnyi eltűnés(átöltözés) múlva csatlakozik csak hozzá. Lehúzza a rácsot egy szégyentelen hajolással, ami amúgy nem szándékos, simán csak nem érdekli. Lelakatolja amit kell és felegyenesedve, izgatottan csillogó szemekkel fordul a sráchoz, vállán a sokat megélt, valójában kitűzőktől nehéz málhazsákjával. Egyébként a hosszú bő fekete kvázi melegítő nacit, csúszásbiztos gumi klumpát és az egyen, galléros ing-pólót, egy kék-fehér virágmintás hosszú ujjú miniruha váltja fel. Az, hogy egyébként elég hideg van, egy cseppet sem zavarja, szinte nem is libabőrös. Közel lép Dantéhoz, hozzá bújik, a karjaival a derekát átkarolva és bemelegítésnek egy röpke csókért hajol. Bár valószínűleg a szandálja platformja ellenére is egy kicsit nyújtóznia kell a srác ajkaiért. Egyébként mindenki megnyugodhat, friss illata van, ami arra engedhet következtetni, hogy egy villám fürdés is befigyelt így műszak végén. Elvégre ki az a hülye aki a saját vízszámláját gyarapítja, ha van alternatíva..?
Kicsit felszalad a szemöldököm az imitálásra, de nem azért, mert tovatűnt az akcentusa, valószínűleg sokszor hallotta, sokat próbálgatta, hanem arra, amit mond. - Milyen szuper is, amikor a főnök bízik az alkalmazottjaiba. Az enyém sem hordoz a tenyerén, de azért ha valamit ki kell dobni nem az az első, hogy rámfogja, hogy direkt volt. - ciccenek fel, kicsit ezzel mondjuk lehet kimutatom a fogam fehérjét, hogy igen hamar fel tudom kapni a vizet, ez esetben még egy idegenre fújva is. Pedig aztán nincs sok közöm ahhoz, hogy egy Camdeni boltos üzletpolitikájához és ennek a csajra se, hogy a hős lovagot játsszam, aki a védelmére kel. Mármint... igazából nagyon jól jönne, ha tényleg tudnék belőle inni és nem kéne valaki mást levadásznom, de nagyon úgy tűnik, hogy meg sem kell erőltetnem magam ahhoz, hogy csak úgy hozzám vágjon kajákat olcsóbban, egy doboz cigit és még fel is hívjon magához. - Hát akkor örülök, hogy megismertelek, Katya. - válaszolom, de a tekintetem halványan megrebben, amikor belemegy a játékba és ő is megemlíti az anyámat. Nem mintha lenne, de ez nem tartozik egy egyéjszakás vacsorára. És nagyon úgy tűnik, hogy még arra sincs szükség, hogy még jobban megsajnáljon, ha kijátszom az árvakártyát. Mondjuk arról fingom sincs, hogy a kinek szarabb az előélete játékban ő is elég erősen tudna velem vetélkedni. - Dante. Tudom, régimódi meg olasz, én meg egyik se vagyok, de ez jutott. - vonom meg a vállamat egy mosollyal, miközben szemrevételezem a pirulását. A pirulás pedig vért jelent, a vér pedig azt, hogy az éhség egy kissé sürgetőbbé válik, hiába verték belém egészen fiatal koromtól kezdve, hogy tudjam kezelni. Ugyan igyekszem nem hülyének nézni, még is kissé úgy érzem, mintha csengene a fülem és félreérteném az orosz akcentusát. Most találkozott velem először, tudja, hogy csóró vagyok, mint a bűn, nem tud rólam semmit a kanyi keresztnevemen kívül most már, még meg is zavarta egy pillanatra a sötét vámpír kisugárzásom és még is... elhívna kajálni és fel magához? És ehhez mit is kellett tennem? Az ég egy adta világon semmit. Szóba álltam vele és virítottam két mosolyt. - A kebab nem az én világom Katyusa, viszont az az igazság, hogy így, hogy már tudjuk egymás nevét bevallom, nem lenne ellenemre, ha helyben tudnék aludni és nem kéne már utaznom ilyen későn... meg hát, semmi jónak nem vagyok az elrontója. - mondom, miközben kicsit az arcomra kúszik újra a mosoly, de persze ha nem jön be neki akkor hiphopp oda lehet a varázsom. Még szerencse, hogy az életem másról sem szólt, csak az alkalmazkodásról és meghunyászkodásról, ha valami gyanúba keveredek, így úgy is kitalálok valamit, hogy másra gondoltam, csak hát az angolja...
Biccent egyet és ha össze szedte a srác amit akart, lefizetteti aztán mehet minden tovább. - Igen, a selejtet általában inkább kidobatják. - bólint egyet aztán macskakörmözve hírtelen tökéletes brit angolt imitálva elváltoztatott hanggal idézi, valószínűleg valamelyik felsőbb vezetőjét. - "Másképp a dolgozók gyártani fogják a selejtet.." - vette a lapot és igazából valahol örül, hogy hasonszőrűre akadt aki érti miről beszél. De aztán a kérdés kikívánkozik és Katya minden különösebb nélkül fel is teszi. A praktikus alakra azért vág egy félmosollyal vegyült olyan arcot amiről süt: "Nem hiszem". Találkozott már mumussal, meg kisebb lényekkel, de konkrétan olyanokkal még nem akik embernek néznek ki és mégis valami mások. Bár az űrlényekben azóta is masszívan hisz. Hiszen ha a varázsvilág létezik, idegenek miért ne léteznének? A kisujj eskü felvetésére azért már szélesebbre húzódik a mosolya és egy kicsit oldódik is talán. Bár teljesen nem nyugszik meg legbelül. De már nyújtja ő is a kisujját és valóban ő is kissé előre hajol, hogy az eskü létre jöhessen. Igaz, hogy csak az adott szava lesz a srácnak, de talán az ér annyit, hogy ne szegje meg... és tényleg ne késelje meg... Azért amikor mélyen a szemébe néz, maga is egy élénk jégkék szempárral találkozhat. Hála az égnek a pír már elmúlt a jobbjából így nem cseszi el annyira az összhatást. - Katya. - esik ki a száján - És most tettél nekem kisujjesküt. Annyira már nem vagyunk idegenek. De ha anyukádat megnyugtatja, én sem foglak elrabolni. - toldja hozzá és meg merne esküdni, hogy némi vér szökött az arcába. Mivel szinte márvány fehér bőre van így nagyon még elrejteni sem tudja az ilyesmit. - És neked mi a neved? - szégyen nem szégyen, majdnem elfelejtette feltenni ezt a kérdést.. Néhai szakmai ártalom.. Pár éve még nagyon nem számítottak a nevek. Még az ő neve sem számított, főleg hogy hamis iratokkal mászkált, ráadásul szinte egy két havonta mással. Mielőtt azonban teljesen megbabonáznák azok a szemek és jobban elpirulna még hozzá biggyeszti - Bár fűtés épp nincs otthon, de van egy hősugárzóm. És hazafelé van egy tök jó kebabos.. Már ha szereted. - voltaképp most dobta fel, hogy még akár kajálni is meghívja, vagy.. végül is kérhetik elvitelre. Meg aztán, a hősugárzó ellenállhatatlan ajánlat amúgy is...
Na jól van, lehet, hogy elsőre úriember akartam lenni és kifizetni a cigit - bár letaxoltam volna vérben -, de ha még elkezdi azt is fixírozni, hogy levásárolhatom kapok al alkalmon. - Jól van, legyen ez is meg az is, válogatok egy ötösért és lejmolok egy csokit. - közök végül ki ennél, nem ellenkezve tovább, hogy fogadja el a pénzt. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem számít a becsületem, de az biztos, hogy egy bolti eladóval szemben nem fogom magam jobb színben beállítani és közben éhezni, miközben soha az életben nem látom majd újra vélhetően. - Jófej a főnököd, hogy leámenezte, elég gáz, de nagyon ritka, hogy nem csak kivágják a kukába a kajákat. - említem meg félvállról, ami talán elárulja kissé, hogy van benne tapasztalatom. Talán azért, mert mosogatófiú voltam, vagy talán azért, mert kéregettem már kaját nem egyszer. Egészen kellemes, hogy végre valaki, akármennyire csodabogár, de kedvesen viszonyul hozzám és nem bizalmatlan, de a varázs megtörik, amikor előbukkan a furcsa kérdés.
- Mumus? Jaaa, persze, ez csak a praktikus alakom! - nevetek fel vidáman, de félő, hogy még a végén komolyan vesz, szóval inkább folytatom. - Esküszöm, hogy nem vagyok Mumus és hogy nem áll szándékomban megkéselni. Cserkész becs szóra. Akarsz egy kisujjesküt is? - teszem fel a hülye kérdést, legalább is más esetben biztosan hülyének nézne a beszélgető partner, de van egy olyan érzésem, hogy az ő esete más. Kinyújtom a kezemet ökölbe szorítva, kivéve persze a kisujjamat, aztán előre hajolva várom, hogy összeakasszuk az ujjainkat, bár nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán ismeri. Amcsi cucc szerintem, még csak nem is angol. Egy szóval sem hazudok, hiszen nem mumus vagyok, hanem vámpír, és nem megkéselni akarom, de azért a vérét megkóstolnám, viszont egyelőre meglovagolom a másik információt is, amit megosztott. - Fel akartál hívni magadhoz, jótevőm? Még a nevedet se tudom, anyukám azt mondta, hogy nem szabad idegenekhez felmennem. - nyitom tágra azokat a kék szemeimet, és ha ő is előrehajolt hogy kisujjesküt tegyünk, akkor el se engedem és közelebb húzom magamhoz, hogy a laza húsz centi magasságkülönbségnek hála lenézzek rá. Nem mintha lenne anyám, mármint valahol biztos van, csak nem ismerem, de jobb úgy csinálni, mintha én lennék az ártatlan, aki nem mer felmenni hozzá, mint azonnal kutatni a zsebemben az óvszerért és elijeszteni, mert előreszaladtam. Ha tényleg felhív magához, akkor aztán főleg nem kell azon szenvednem, hogy találok-e olyan sarkot, amit nem figyel a kamera, tökéletes lenne. El se hiszem, hogy ez az orosz - gondolom - csaj csak úgy ezüst tálcán kínálja fel magát, de tetszik.
A szavai a srácnak valahol megnyugtatják, valahol pedig csak még inkább felzaklatják. De már két aranymedálnál tart. Kétszer fél év tisztán. Kétszer fél év az elvonón. Amikor Siriusékhoz beköltöztek már pár hónapja járt.. és eléggé megviselte, hogy utána kimaradt egy időszak. De valahogy.. úgy tűnik elcsendesedtek a kedélyek és a Testvériség figyelme messze nem azokra esik, akik a "tömeget" képezték az első felvonás alkalmával és amint a kígyó kivillantotta a fogát, ezek az emberek úgy rebbentek szét mintha izzó vassal kergették volna őket... De hát.. a csótányok is újra elő másznak egy idő után. Katya úgy volt vele nem lesz baj és az egészségi állapota miatt is kérvényezte Rhystől hogy had hagyja el az óvóhelyet. Majd meghúzza magát.. vagy ha baj van valahogy füstjelez, de az, hogy egy sötét házba volt bezárva a gondolataival, a szerei nélkül, az elvonó nélkül.. Majdnem teljesen vissza lökte nullára. Az okfejtésre biccent párat. - Helyes. - jobb nem kockáztatni. A pénzre csak pislog - Neked ingyen lett volna. - de aztán csak vállat von és már épp tenné el a pénzt amikor a titokzatos kék szemű ismét megszólal. - Hát.. Most adtál egy tízest. Ebből még kaját is tudnál venni. - Katya messze nem egy észlény, de azért ő is tudna mesélni. - Azért adok mert jelenleg megtehetem. - mondja ismét egy vállvonással, kis mosollyal egyszerűen. De közben nem felejtkezik meg arról sem hogy eladói körben van épp. - Mit szólsz, ha inkább össze választasz valamit ennyiért? - aztán még leplezetlenül megbámulva a srácot hozzá teszi - Vagy.. végül is van egy halom csoki, egy mandulatej egy kis tálca tojás és két kiló sárgadinnye amit zárás után az egyik közeli hajléktalan szállóra adtam volna... - Mindeközben bármennyire is szimpatikus volt a kék szemeivel a srác és még Sirius fura mogorva kisfiával kapcsolatban se volt benne ellenszenv és ítélkezni is utál, most valahogy mégis fura érzés üli meg. - Bocs, de fel kell tennem a kérdést. Te valami mumus vagy? Mert azokkal nem vagyok jóban... - aztán erősen gondolkozóba esik - Úgy értem.. nem akarlak megbántani, tök szimpi vagy. Igazából gondoltam rá, hogy megkérdezlek, nincs-e kedved megvárni a zárást és feljönni hozzám...? Viszont olyan érzésem van, mintha bármikor megkéselhetnél... Ez normális? - minden szívbaj nélkül mondja ki amit gondol. Őszinte lélek, de érezhetően nem épp a rosszindulat vezérli. Aztán beharapja az alsó ajkát, láthatóan vívódik, nemes egyszerűséggel az miatt, mert simán rámozdult volna, csak hát valami kaparászik benne és folyamatosan azt motyogja az elméje mélyén, hogy valami nincs rendben a sráccal. Márpedig volt pár olyan tapasztalata ami miatt tudhatná mikor kell futni, hiába egy szép szempár..
Ahogy lefagy úgy egy kicsit én is lefagyok, megbámulom a tágra nyílt szemeit aztán szépen lassan az orosz akcentusát kibogarászva esik le a jelenet lényege. - Úgy megugrottál, mintha valami zsaru lennék, nyugi van, az se érdekelne, ha szívnál. - nyugtatom meg félvállról, nem szokásom mások dolgába beleszólni. Így is eléggé különcnek tartottak mindig is, ha még provokáció jött volna hozzá tuti nekem mennek. Vámpír lévén fizikai bunyóban lehet betörtem volna az arcát valakinek, de ha csapatostul pálcával jönnének nekem, akkor baszhatom. Kicsit abszurdra sikerül a helyzet, ahogy kipirosodott szemekkel kezd el segíteni, mondjuk elsőre nem nagy segítség. - Ó, a jó francba. Akkor ennyi. - fordulnék már is el, bár valahol határozottan érdekes jelenség ez a lány, mondjuk a sok bénázásától nehéz különösebben a vonzó jelzőt ráaggatni, mert túlságosan csodabogár. Ahogy végiggondolom az egészet, hogy beskatulyázok valakit öt perc után egy kicsit felmorranok, ami kívülről tűnhet úgy, mintha a mogyoróra mondanék nekem, pedig valójában egy kis párbeszéd fut végig az agyamban. - Kösz, de nem élek vele. Allergiám nincs, de most hogy így belebegtetted nem kockáztathatom meg, hogy a torkomon akad és te képtelen vagy cselekedni és torkot vágni és itt fulladok meg a padlón, vagy valami. - válaszolom csípőből, nem különösebben belegondolva, hogy egyébként fulladásnál jó az is, ha megpróbálja először a Heimlich-fogást vagy lenyúl a torkomon, nem kell azonnal átvágni. Furcsa bizsergés jelzi a bensőmben, hogy lassan ennem kéne, de az az igazság, hogy nem olyan egyszerű a CCTV korában levadászni valakit London közepén, bár az igaz, hogy Camdenben éppen vannak ilyen-olyan elrejtett kis zugok, talán egy becsípett csaj vagy egy sarki kurva, akinek nem szerencsés kamera előtt strihelni... - Hoppácska, köszi. Komolyan? Mennyibe fájt? - kérdezek rá, nem igazán vagyok hozzászokva a könyöradományhoz, pedig esetleg nem ártott volna, ha páran megszánnak gyerekkoromban, de hát nem így esett. Megsaccolok egy tizest és a kezébe nyomom, olyan egyszerűen, ahogy ő a kezembe nyomta a doboz cigit, elutasíthatatlanul. Valamiért ez a csaj egyáltalán nem ódzkodik tőlem, a sötét vámpír aurám mintha lepattanna róla... Ennyire vak lenne? Lehet, hogy most tiszta, de már elszívta az agyát ennyi idősen? Egy idősek lehetünk kábéra. Ha ennyire random, akkor talán nem is kell azzal bajlódnom, hogy valakit az utcákon összeszedjek... A tekintetem észrevétlenül körbeszalad, mintha a kérdésére pásztáznám a termékeket, de valójában ahogy elfordulok tőle a kamerákat keresem. - Elég cink, de csóró vagyok, egy függő csóró, a következő cigire tartogatom mindig a pénzt. Ami extra van, az meg fix semmire se elég. Akad valamid, amit amúgy is kidobnál záráskor? - teszem fel a kérdést, csak úgy hátha alapon, ha a mogyoróval megkínált, a cigijét a kezembe nyomta, ki tudja? Mondjuk ez megint azt mutatná, hogy nem az eladók gyöngye, ha mondjuk kapok egy kis ingyen kaját ahelyett, hogy a zárás pillanatáig mindent teljes áron adna. Aztán ki tudja, lehet tényleg operálnak olyasmivel, hogy a megmaradt lejárós az utolsó órákban olcsóbb. Teljesen mindegy, úgy is csak az időt húzom, ameddig felderítem a terepet.
// Fajleírás: Bármikor képesek vámpír alakot ölteni, de emberi alakban is sötétebb a kisugárzásuk, az erre érzékenyek erre ellenszenvvel reagálhatnak. //
Amikor valaki belép és Katya meghallja hogy "árultok valami szívnivalót?" bele dermed a mozdulatába. Széttárt karok, tojó vércsepóz, félig nyitott szájjal a mogyoró után kapó kicsit hülye arccal, a tekintete azonban egészen addig a jövevényre gúvad a kérdése miatt, ameddig a feldobott mogyoró szembe nem vágja mire egyből össze rezzen és a szemét kezdi dörgölni, mint a macskák.- Tiszta vagyok eskü! És itt már nem árulunk füvet.. Mármint eddig se árultunk! ahahaha - darálja kissé riadtan, de készségesen és azért próbálja viccesre venni a végét. Még egy két pillanatig a bal szemét törölgeti, végül csak megszívja az orrát, mert a könny valamit kicsalt belőle, bár inkább egy elfojtott tüsszentést mint taknyot és megköszörüli a torkát. Végül a fiú felé fordulva enyhén kipirult bal szemmel elő veszi az év dolgozója mosolyát és egy két pillanatra elveszik azokban a gyönyörű kék szemekben. Katya ugyanis.. teljesen odáig van a kék szemekért. És nem amiatt, mert neki olyanjai vannak. Eljut persze félúton az agyáig, amit a srác kérdezett de valami zavar lehet az éterben.. - Nem. A boltban sajnos nincs, deee.. -lerakja a pultra a mogyorót és eltűnik a pult alatt egy kicsit. - Vegyél belőle nyugodtan - tesz pár hessegető mozdulatot a zacsi mogyoró felé, aztán kikukkantva a pult alól még hozzá teszi egy mosollyal- Már ha nem vagy mogyoróallergiás mert újraéleszteni nem tudok és a torkodat se vágnám el, hogy levegőt kapj és lehet meghalsz mire kiér a mentő. - ő készségesen tájékoztatja még erről is. Mintha totál normális lenne ilyeneket mondani a kedves vevőknek. Aztán mire újra elő bukkan a saját doboz cigije van a kezében és a srác kezébe nyomja.- Tessék, nekem van még egy. - villant egy gyönyörű ápolt, hófehér ezervattos mosolyt. Hát Katya minden, csak nem frigid és elutasító. Hiszen.. csak cigiért jött. A beszédén még mindig hallani a durva orosz akcentust. Le sem tagadhatná hogy bevándorló mint állat. Ami végett talán annyira nem para hogy nyakmetszésről beszél meg hasonlók.- Adhatok esetleg még valamit?
Fogalmam sincsen, hogy mennyi az idő, de létemből adódóan nem is igazán szoktam számon tartani. Jobban esik a mászkálás éjjel, mint nappal, pedig tudom, hogy kicsi az esélye, hogy valami normális embert szedjek össze az éjszaka közepén. Nem mintha nappal sokkal nagyobb lenne, mert csinálhatok én akármit, azok a rohadt tipornivaló életképtelen emberek csak hülye fejet vágnak, aztán hátatfordítanak. Elegem van már az elutasításokból, ma vagyok itt Londonban utoljára, aztán visszamegyek a Roxfortba, felkeresem Nimhuét, a szegény kétségbeesett, ijedt, rettegő, friss vámpír Nimhuét és a karjaimban vigaszra talál... Na, nem úgy, mert az a kattant Mira hihet akármit, elsősorban nem párkereső show az életem, bár a fiatal lánnyal ellentétben ezzel a sellővel tudnék mit kezdeni... Mindegy. A fogaimat csikorgatva torpanok meg a sarkon végigtapogatva a dzsekimet, de az istenért nem találva egy szál cigit se. Nem annyira ismerem ezt a környéket, így már felkészülök arra is, hogy keringenem kell egy darabig amíg meg nem látom a kivilágított boltot. Mint molylepke a lámpára úgy indulok meg, pedig magamban azt ismételgetem, hogy ugyan, nem vagyok függő, bármikor le tudnék szokni, pedig... Talán még is csak az vagyok. A cigizés csak időtöltés, akár pénzt is gyújtogathatnék helyette, de legalább ezzel a káros szokással is jobban "emberibbnek" tűnök. Bár a Roxfortban a többség elkönyveli ezt káros mugli szokásnak, szóval ez se az lesz, amivel végül bevágódok valakinél vélhetően. Mielőtt belépnék még megigazítom a sapkámat, aztán belökve az ajtót nézek körbe. - Hé, bocsi, árultok valami szívnivalót? Már úgy értem cigit, nehogy félreérts. - nyitok egy "viccel", de erre a gyenge megszólalásra még én is kénytelen vagyok elfintorodni. Közelebb sétálok, ahogy felfogom a jelenetet, hogy a fiatal lány éppen mogyorót dobálgat a szájába és kicsit felnevetek. - Az év dolgozója, mi? - kérdezem haverkodós hangon, a következő pillanatban már a pultjára könyökölve, miközben azon morfondírozom, hogy igazából enni is rég ettem. Már nem földimogyorót... Vizslató tekintettel bámulom meg az éjszakai műszakos eladót, de igazából alig nézem a külsejét, inkább azt várom, hogy vajon ő is frászt kap-e tőlem vagy kivételesen a közvetlenségemmel betalálok. Mondjuk lehet, hogy már a tény, hogy ilyen későn betévedt valaki, amire láthatóan nem számított, kizökkenti, de így is úgy is fel fog cseszni, ha ez is olyan frigid elutasító liba lesz, mint a nagyképű boszorkányok a Roxfortban. Természetesen a gondolatok közepette én persze fogvillantós szélességgel mosolygok rá várakozóan.
Sokan kérdezik tőle, hogy nem-e unalmas egy zöldséges üzletben dolgozni? Ő pedig mindig az válaszolja a vásárlóknak, hogy el sem tudják képzelni mennyi izgalom van egy zöldséges üzletben! És tényleg nem tudják elképzelni. Főleg, hogy ami az egyiknek izgalom, az a másiknak hajhullást okozó dögunalom. A biztonsági kamera mindenesetre tudna mesélni. Katya ugyanis azon kívül, hogy egész nap a fején pörög és ameddig a többi kolléga cigizik, kávézik, vakarja magát, azon gondolkozik mit hova tegyen, ő átrendezi a boltot, újra és újra rendszerez. Ha valamiből fogyott feltölti. Raktárban cirkál. Emel, pakol, jópofizik, kiszolgál, ajándékot ad a gyerekeknek, amit persze a saját fogyasztásához jegyez és hasonlók. Amikor viszont egyedül van, és az esti műszakot tapossa, azért már ő is ásítozik, kéz nélkül. Kijönnek a kényszer cselekvései, miszerint beszélget a zöldségekkel, elringatja a tököket meg a padlizsánt. Percekig sír a tejes hűtőbe hajolva mert meglátta magát a tükörben és már megint eszébe jutott hogy mennyire kis goblinnak érzi magát, persze a kamera miatt úgy tesz mintha nagyon takarítaná, vagy pakolná épp azt a tejeshűtőt. Aztán újabb percekig vívódik a bulémiájával, tegye, ne tegye.. ha megteszi az elvonón nem kap érmét és Rhys is szomorú lesz. És bár már nem velük lakik, annál a csillagképnevű öreg fazonnál a fura kinézetű rongyokat hordó kisfiával.. De sokszor találkoznak és Rhys mindig olyan marad neki mint egy nagy mackótestvér. Meg a motoros őrangyala aki hitt neki és végre nem tartotta őrültnek. Végül pedig inkább elő szedi a színezőjét amit az elvonón kapott azzal, hogy ha rosszul érzi magát színezzen ki valamit belőle és egy kicsit kapcsoljon ki. Nála ez működik. Fél órával később már rendben is van! És mivel egy órával zárás előtt általában már nincs senki, csak csend és hullaszag Katya gondolván egyet leüt magának egy zacskó földimogyorót, elveszi a polcról és felbontva azzal kezd szórakozni, hogy feldob egy szemet és megpróbálja elkapni szájjal. Totálisan kiesik neki a pillanat, hogy most még amúgy munkában van és lehet uralkodnia kellene magán.
A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca,
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Green & Glory 2021-10-09, 11:09
Green & Glory
Egy saját, jól bejáratott zöldséges erősebb jele a felnőttkornak, mint az érettségi.
A Camden Market-től nem messze az egyik utcában található a színes szagos üzletforgatagok között egy teljesen átlagos, közepes méretű zöldséges üzlet. Katya pedig az eladók gyöngyéhez méltóan áll helyt és fogadja nagy szeretettel a betévedőket meg a törzsvendégeket is. A törzsvendégek nagy részét a közvetlen az üzlet körül lakók teszik ki és a szokásokhoz ragaszkodó nyugdíjasok. A tartós élelmiszerek, kenyerek és felvágottak mellett az üzletben lehet kapni állandó és szezonális zöldségeket, gyümölcsöket. Ezen kívül reggel hattól délután hatig frissen facsart gyümölcslevekkel is várja az üzlet a kedves vásárlókat. A kiszolgáló-mérő-fizetőpult mögött pedig padlótól a ferdén rakott mennyezeti szegélylécig, a polcokon lekvárok sorakoznak. Katyanak ez a kedvenc részlege az összes közül. Szerény véleménye szerint egy kisebb mennyországra lelt a sarki zöldséges képében. Mindig tele van élettel, látszatra sosem fárad el, és a vevői imádják, mindig van hozzájuk valami kedves szava, vagy valami véletlen téves válasza. Az orosz akcentusát azóta sem sikerült levetkőznie, de ez eddig senkit nem zavart.
