2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Shanna úgy tűnik nagyon is emlékszik rám. Talán kicsit meg is lep, amikor a becenevemen szólít. Persze megtanultam, hogyan ne mutassam. Így csupán egy félmosoly, és egy enyhe biccentés a jutalma, mellyel elismerem az igazát. Érdekesnek, és különösnek találom, hogy egy hozzá hasonló személy számon tart egy olyan piti alakot, egy egyszerű utcai tolvajt, mint én. Tényleg nem tudom, miért is vagyok itt. De ha már így alakult figyelmesen hallgatom a szavait, hogy kitanuljam az itteni játékszabályokat. Már éppen válaszolnék Shannának, hogy fogalmam sincs ki az a Caramell, amikor megjelenik egy pasas és beszélni kezd, így inkább felé fordítjuk a figyelmünket. Ahogy rá fordítom a tekintetemet, valamit sikerül kiszúrnom. Egy tetoválásfélét. Már láttam korábban. Biztos vagyok benne, hogy semmi jót sem jelent. Amit csak megerősít, hogy amikor a férfi elvonul Shanna máris le akar rázni. Vele együtt lépek a táncparkett felé, és mielőtt elérhetné a kiszemelt fiút, még a fülébe súgok. - Te is láttad, és ő is. Valami gáz van. Avassatok be. – aztán megtorpanok, és hagyom, hogy lekérje a srácot. Hagyom, hogy megvitassák a dolgot, de szemmel követem őket. Az sem árt, ha tudják, hogy bár nem vagyok képzett auror, és társasági lény sem, azért nem ejtettek a fejemre. Nem veszek be olcsó kifogásokat, és ha veszély van, azt még én is megérzem. Ha más nem is, de a tolvaj ösztöneim működnek. A nyári dolog miatt nincs bennem neheztelés, mind feszültek, és idegesek voltunk akkor. De azt nem venném jó néven, ha most csak úgy ki akarna hagyni ebből. Meglehet nem tudom, hogyan kötődik össze a nyári vonatos őrült, a mostani fickó tetoválással, fogalmam sincs ki vagy mi az a Grindelwald, akit vagy amit a vonaton emlegettek. De hogy ezek összefüggenek, és szörnyen bűzlik a dolog az holt ziher! Az is, hogy én nem fogok arról az asztalról fogyasztani. Soha ne egyél, vagy igyál gyanús helyen, gyanús alakok közt. Úgy fest a lecserélt lány (Avery) nem tart igényt a társaságomra. Bár a szemem sarkából figyelem Shanna mozgását, azért a tolvaj szemeim végig pásztázzák a termet. Jobb számba venni a kijáratokat, egérutakat, a potenciális célpontokat, azaz gazdag sznobokat, lehetséges veszélyforrásokat. Közben megakad valakin a szemem. Lassanként Piton professzor irányába kezdek orientálódni, minden nemű feltűnés nélkül, hátha tőle többet megtudhatok, mint Shannától... Amúgy is illene köszönni neki nem igaz?
Meghallgatom a válaszát, orrom alatt kis mosollyal bólintok is rá. – Értem. Azért ezt jó tudni. Nem szerettem volna már az első puccos estélyemen megmérgeződni. - kuncogom el magam a végén. Tudomásul véve a férfi paranoiáját már éppen keresnék valami új beszédtémát a fejemben, amikor megjelenik a szószóló. Az túlzás, hogy leesik az állam, de tény, hogy erőteljesen odavonzza a figyelmemet nem annyira a mondandója, mint a külleme. Igaz, hogy vak vagyok, mint hat másik //és a kocka is utál – user//, tehát nem látok rajta semmi furcsát azt leszámítva, hogy szemtelenül jóképű. El is határozom, hogy amint alkalmam adódik rá szóba elegyedek vele. – Ugyan, dehogy! - kacsintok Gerardra. Cseppet sem zavartatom magam amiatt, hogy elragad egy táncra. Az már egy hangyakukinyit jobban zavar, hogy úgy tűnik csak ürügy voltam egy másik nő felé út közben, de tekintve, hogy úgysem ismerjük egymást nem jut eszembe fennakadni. Pár pillanat egy helyes pasival töltött tánc is több a semminél. Úgy szép az est, ha zajlik. – Hát hogyne! Köszönöm a gyors táncot. - mosolygok Gerardra, majd közelebb hajolva hozzá még odabiggyesztem: - Avery. - hátha ennek hatására én is megtudom az ő nevét. Hagyom táncolni a kettőst, én pedig úgy döntök, hogy elindulok annak a bizonyos állófogadásnak az irányába. Hogyha esélyem van rá még felfedezni merre is megy a színpadról lelibbent férfi, akkor kecsesen ringó léptekkel útba is ejtem őt, hogyha sikerül ne adj isten még utolis érnem, akkor a lehető legklisésebb módon megérinteném a vállát, hogy amikor – ha – felém fordul úgy tehessek, mint aki bakot lőtt. – Óh. Elnézést! A színpadról úgy tűnt, mintha találkoztunk volna már, de lehet, hogy megcsalt a szemem. - mosolygok rá leheletnyi pimaszsággal. Hiába. Szeretem az ujjam köré csavargatni a számomra szimpatikus küllemvilágú férfiakat. Ha nem sikerül utolérjem és elrabolnom a figyelmét (vagy csak pár pillanatig tart és egy mondatváltás után leráz), akkor utam közben régi tanáromat (Piton) észrevéve odaintek neki, majd pedig – ha időközben nem ment el onnan – útba ejtem a lányt (Gina), akit táncpartnerem elrablója (Shanna) faképnél hagyott.
Csak bólintok a rossz érzésre, bár mind a ketten olyan fából vagyunk faragva, hogy nullhuszonnégyben égjenek az auror-ösztöneink. Nem véletlenül maradt ki az esküvő után a nászút, inkább olyan időre napoltuk, amikor nem jöhet közbe semmi, márpedig a mi szakmánkban… - Te pedig igazán fess. - mosolygok rá, aztán lassan elengedem a kezét és felderítem a terepet, bár előbb apámat és Caramelt nézem, de azért a hely alaprajzát is végig pörgetem a fejemben. Nem kéne meglepődnöm azon, hogy végül valaki hozzám csapódik, de a személyre még is csak felszalad a szemöldököm. Nem tűnik el a kedves mosoly, tény, hogy keményen rászóltam nyáron nem egyszer abban a helyzetben, hogy viselkedjen, de nem azért, mert a személyével bajom van, csak azért, mert féltettem őt is, mint mindenki mást. - Igen, Shanna. Te pedig Karvaly, ugye? - hívom szándékosan a becenevén, hogy jelezzem, hogy még így is figyeltem rá, és tudom kicsoda. - Nem nagyon volt a kártyán, hogy a tavaszköszöntésen kívül mi a program, így általában az emberek csak esznek, isznak, elvegyülnek és beszélgetnek. Vannak akik csak pletykálkodnak, vannak, akik éppen a Minisztérium sorsáról döntenek ma este. Persze nyilván nem illik csak úgy akárkihez odamenni egymagad, de ha már itt vagy mellettem… Apám Cornelius Caramellel beszél, tudod ki ő, ugye? Odamenjünk? - kérdezem, de ekkor elhalkul a zene és a színpadra kerül egy férfi. Bizonyára Gina magától is rájön, de azért felemelem az ujjamat az ajkaim elé, hogy hallgassuk meg őt, és a lányról a színpad felé fordulok. Kissé összeráncolom a szemöldökömet abban a pillanatban, amikor a férfi levonul, és a sas szemem - sas familiárissal talán nem meglepő - felfedezi az apró tetoválást. Azonnal moccan bennem valami, bár nyilván nem lenne jó pánikot kelteni, de a tekintetem elkezdi Jake-ket keresni, mígnem… Gerard felém táncol, és talán a legilimenciának hála, talán nem, de a pillantásaiból és a pisszegéséből egyértelművé válik, hogy kommunikálni szeretne. - Figyelj Gina, ott jön egy ismerősöm, ígértem neki egy táncot korábban, lekérem attól a lánytól. Lennél a társasága, hogy ne maradjon annyira hoppon? - kérdezem meg a lányt, aztán ha bólint, akkor elmosolyodom, ha nem, akkor is elsétálok mellőle. - Lekérhetem? - kopogtatom meg finoman Avery vállát, és ha a lány engedi, akkor a helyére lépek. - Tudom, hogy ez még elég új neked, de azt hiszem baj van. Meg kell keresnünk apámat és Jake-et, valahol itt vannak a teremben. Persze feltűnés nélkül. - susogom a fiú, vagy inkább férfi fülébe, miközben a tekintetemmel keresem az említett személyeket, apámat és Jake-et.
Tétován ácsorogva intek Shannáéknak, akik nem érzik úgy, hogy társulnunk kellene, de én sem akarom megzavarni a friss házasok szerelmes auráját. Ettől függetlenül máris szétválnak, de nem szólítom le egyiket sem, csak az ismerős, nagyra nőtt denevért fürkészem a tömegen át, akit volt szerencsém megúszni, lévén ereklyevadász lettem, nem auror, most viszont Eastwickhez járok majd, így szépen úgy tudtam pályára állni, hogy a mardekáros undok házvezető nem tehetett keresztbe. Csalódottan tolom hát vissza a poharat, emlékeztetve magamat, hogy ne legyek balga, pont azért vagyok itt, mert nem voltam elég óvatos, de többször ilyen hibát nem vétek. Ám észreveszi valaki a mozdulatomat, a fiatal szőke nő, aki még csak nem is rémlik, hogy ismerős lenne, de ez engem ismerve nem jelent semmit. Történt már olyan eset, hogy egy vadidegennek bemutattak, s mikor a kezemet nyújtottam, akkor úgy képen törölt, hogy még napokig éreztem a helyét: Gerard, mi lefeküdtünk egymással! Na igen, a nosztalgia akár mosolyt is csalhatna az arcomra, ám csupán futtatom a fejemben az adatbázist, de nem tudom hova tenni az illetőt. Lehet, hogy őt is az a bizonyos véla báj vonzotta ide, amikor Daphne is beszélt? Óaffrancba!! - Nos nem csak.. van némi paranoiám az utóbbi időben. Minden bokorban démonikus nyulakat látok, meg effélék, jobb, ha olyat iszom, aminek ismerem a tartalmát, de csak tessék. – Megérkezik a házigazdánk, aki még hozzám képest is mocskosul jó pasi, de bennem nincsen irigység, csupán udvariasságból nézem meg magamnak, viszont amikor megfordul, látni vélem a szemem sarkából az apró jelet. Nem kell aurornak lennem, hogy felismerjem a köztudottan Grindelwaldhoz kapcsolható szimbólumot. Hm.. Szinte automatikus a mozdulat, ahogyan Avery derekára illesztem a kezemet, a másikkal pedig a felém eső tenyerét ragadom el, s úgy helyezkedek, hogy belássam a terepet, ahol a fickó eltűnt, és a felcsendülő zenére aprókat lépdelve megtáncoltatom a hölgyet, akit fel sem kértem. – Khm.. csak úgy jött, remélem nem baj. – Merülök bele a gondolataimba, és a tömeget fürkészem, szabadok-e a kijáratok, és hátha látok még hasonló jeleket másokon, vagy akár a helység motívumain. Lehet, hogy követnem kéne a fickót? Az lehet, hogy túl gyanus lenne ilyen gyorsan. Előbb a tömeg, és a kijáratok, adok magamnak némi időt, mielőtt iramodok. Shanna képzett auror, tehát ha Avery engedi a tánc közben felé ropom, és odapisszegek neki.
//Sikeres próba//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az étel és ital is makulátlan, ahogyan a meghívókon és a ruhákon sem találni semmiféle ártalmasnak ható bűbájt, vagy hasonlót, amit bárki veszélyesnek érzékelhetett volna. Egyelőre az este nyugodtan kezdődik, mindenki bátran cseveghet, nézelődhet, nincs mérgezett pezsgő, titkos járatokat se szúrni ki elsőre, bár egy ilyen régi épületben bizonyára akad 1-1 függöny mögötti ajtó, de ezeket nehezebb úgy kiszúrni, ha az ember nem közelről vizsgálja meg ugye. Az alaprajzot természetesen elraktározhatja Shanna, akár már az ide indulás előtt is utána nézhetett az épület felépítésének, ha ennyire ügybuzgó (paranoiás - a szerk.) volt. Eltelik vagy fél óra, amíg csak a halk zene szól és semmi komolyabb esemény nem történik. Ismerős, veszélyes arcokat sem látni, itt tényleg inkább csak a varázsvilág krémje van jelen, még Nox neve se nagyon sejlik fel, a többség inkább pozitívabb témákról beszélget, itt-ott egy-egy alkalommal felmerülnek a közelmúlt rémisztő eseményei, de mint az ember oly gyakorta teszi inkább nem gondolnak rá, akkor hátha nem is létezik. Néhány auror arcán látni csak gondterhelt mosolyt elvétve, de mivel azért nincsenek azért tömegével, ez sem mérvadó. Tehát a fél óra elteltével kondul csak meg egy harangféle, ekkor a zene is elhallgat, a zenészek leteszik a hangszereket és egyelőre helyet foglalnak. - Kedves vendégeink! - a színpadon egy kissé őszülő, ám maximum 40-es férfi jelenik meg, afféle szervező lehet. - Hamarosan feltálaljuk a vacsorát a szomszéd teremben. Állófogadás révén, bátran válasszanak és kóstoljanak bármit, ami szem-szájnak ingere. - negédes mosollyal sétál le a helyéről, ám, aki elég közel áll, elég jó megfigyelő és remek sas szeme van kiszúrhat a tarkóján a gallér alól kivillanni egy apró kis jelet, épp olyat, mint a legutóbb a vonaton az öreg fickón láttak tetoválás formájában, Grindelwald egyértelmű jelét.
//Apró kérés: Igyekezzetek kiszűrni a tényleg fontos részeket a hozzászólásból. Teszem azt a "megyek egy kört" "megigazítom a hajamat" nem az. Inkább ami tényleges cselekvés, amitől úgymond hatást vártok el, ami nyomozásjelleggel bírhat.
Kérnék a hozzászólás írása előtt mindenkitől egy intelligencia+szerencse dobást. Auror, auror szakos hallgatók +10. Aki megdobja látja a jelet a ficerákon.
A következő hozzászólás tőlem: 2019.01.30 Írási határidő: 2019.01.29. (nagyon esetleg 30-a délelőtt)//
mesélő: Luna Lovegood ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Perselus.Piton
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-01-23, 00:57
Gyanús alakok egy helyen!
A cikornyás meghívót mikor megkapta egy könnyed csukló és pálca mozdulattal égette el, mit sem foglalkozva a minden bizonnyal félre címzett ~imádkozott, hogy tényleg félre címzett legyen!~ levéllel és tette tovább megszokott, jól bejáratott köreit az iskolán belül, a kevésbé megszokott újnak nevezhető köreit egy bizonyos személlyel, és a folyamatos újratervezést igénylő Testvériséggel. A levél azonban, valahányszor haza tért, mindig épen és egészben, bontatlanul, karcolás, szenesedés nélkül várta az asztalán. Végül egy jó száraz fehérbor mellett szánta rá magát, hogy felbontsa. Amint ez megtörtént, másnap, egy a levélben említett eseményhez illő öltözék is érkezett. Ezt pedig az követte, hogy mindkettőt megvizsgálta és megvizsgáltatta Mad-del. Utóbbinak pedig az lett a vége, hogy Mad ösztönzésére, hajlandó volt a megadott napon, a megadott öltözékben megjelenni. Ami nem más mint egy hátrafelé hosszított, oldalt gombolós, fekete, fénytelen kígyópikkely mintát idéző mellény. Hozzá tartozó, sötét méregzöld, vasalt, szintén hosszított inggel, gondosan letűrt, és szigorúan gombolt ujjainak ezüst gombjain pedig egy össze tekeredett kígyó foglal helyet. És... egy fekete szalaggal, amivel lazán megkötve fogta össze, ezúttal önmagához képest rendezett hollószín haját. Épp csak annyi hely van az ingujjban, hogy a pálcáját kényelmesen és praktikusan rejthesse az alkarja alá, hogy ha kell azonnal a keze ügyébe kerülhessen. Az öltözék átvizsgálása után, maga is alkalmazta azt amit Griffin kisasszony tett. Bár neki inkább a paranoiája diktálta és ihlette, hogy láthatatlanba "felvértezze" magát. Megérkezve, meghívóját felmutatva, majd beljebb lépve átadja az inasnak a ruhájához tartozó kabátot és ezzel az egyszerű mozdulattal a fal mellé, szélre orientálódik. Tekintetével a helyet pásztázza, na meg az embereket. A vörös ruhás nőn megakad egy pillanatra a tekintete, valamiért az az érzése volt, hogy olyasvalakit lát, akit nem kéne, de elengedi. Már csak azért is, mert egy igencsak ismerős arc sétál vele szembe. Felvonja egyik szemöldökét mikor a fiú mellé lép, egy biccentéssel veszi át a pezsgőt és mielőtt egyáltalán koccintana vele egy kóstolások előtt oly jellemző mozdulatot tesz és bele szimatol. Régi jó reflex, reméli nem koptak meg az érzékei a nem oda illő anyagokra vonatkozóan. - Még nem volt alkalmam gratulálni az.. esküvőhöz. - hozza fel nemes egyszerűséggel. - Annyit mondhatok, hogy duplán jól döntött. - utal ezzel egyszer arra, hogy méregkeverő helyett auror lett, másodszor pedig Griffinre magára. Részéről meg is volt a tószt, így hát poharat emel a párosra. Az egészségükre ivott első korty után pedig, már ha nem talált semmi kifogásolhatót az italban, tekintetével vissza tér a tömeg fürkészéséhez. - A felügyelő tisztem szerint épp ideje öregbítenem a hírnevemet, ezúttal azonban a javallata szerint igyekszem eljárni.
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-01-22, 16:34
Jake & Griff & Perselus
Semmi sem hat számára furcsának, amit Griff cselekszik, hiszen alapvetően ismeri a lányt, többek között ezért is vette feleségül, meg mert a másik igent mondott. Fontos szempont. Az azonban tény, hogy kifejezetten nem kedveli az efféle bálokat, és nagy felhajtásokat, sosem volt az a kifejezetten társasági ember. De eljött, itt van, csinosan, dísztalárban, ahogy azt illik, főleg, hogy a családjának többi tagja is esélyesen jelen van ezen a rangos eseményen. Amikor Griff odasúg neki, akkor finoman megcsókolja a homlokát. - Minden rendben, ki fogom bírni. Csak ne keveredj messzire, rossz érzésem van.. - súgja oda neki, miközben kisimít egy tincset a lány szeméből, és a füle mögé tűzi. - Gyönyörű vagy. - toldja még hozzá, egy szerelmes pillantással, aztán engedi, hogy Griff elinduljon, és beszélgessen a tömegben másokkal. Látja, hogy merre fordul a tekintete, de meg sem lepődik rajta. Nincsenek összenőve, így nem követi szorosan, de arra nagyon figyel, hogy mindig elég közel legyen hozzá, és ne veszítse szem elől. Azonban ahogy a társaságon végighordozza a tekintetét, egy ismerős férfin állapodnak meg zöld szemei, és egy halvány félmosoly suhan át az arcán, és határozottan a fekete varjú felé veszi az irányt, út közben két pohár pezsgőt elvéve az egyik pincér tálcájáról, majd megáll a férfi mellett, féloldalasan, és udvarias mozdulattal kínálja felé a szigorúan száraz italt. - Meglep, hogy itt találkozunk. Hogy van mindig? - szólítja meg a mozdulat közben a férfit, fél szemmel látva, hogy Griffnek máris társasága akadt, Gina személyében. A hangja tisztelettudó és kimért, nem mutatja ki, hogy örül a férfi jelenlétének, egy biztos és ismerős pont, bár ez a fajta jelenlét talán csak még jobban alátámasztja a gyanúját az iránt, hogy ez a bál több, mint amit elsőre mutat magából. És ez sosem kellemes érzés.
Tudjuk jól: hiába az alvilági mocsok, a millió tündüklő hazugság, egyetlen bál sem lehet teljes a felsőbb berkekben Nox Djarum személye nélkül. És talán pont ez a nyilvánvaló kihágás teszi olyan izgalmassá? Elvégre ki tudná ki vagyok én? Senki. Aki mégis, talán még magának sem merné bevallani, konstatálja hát jelenségem, majd puccos pezsgőjébe fojtja. Ám de mégis... meghívott vendégek között ott tündököl egy nő, egy nő kihez talán a varázsvilág leggusztustalanabb, legálszentebb, mégis egyik legjövedelmezőbb "baráti" viszonya fűz: rita Vitrol személye. Minden elismerésem kijátszhatatlan ösztönei felé, ámde hogyan maradhatnék a publikum előtt láthatatlan kegyeinek oltalma nélkül? Valószínű ennél hatványozottan nehezebben. Hasznot nyújt, és hasznot kap: olyan információk tömkelegét egyenesen tőlem, mely hitelesek, táplálóak bár, mégsem szegem meg vele legszentebb elveimet, mely kuncsaftjaim védelmére irányul. Másképp nem lennének, s én sem lennék. El kell hát érni, hogy másra irányuljon a nyilvánvaló gyanú. De térjünk is a lényegre. Óvva intett, nevem ismét szájról szájra cikázik a Minsztériumban, nem volna okos dolog nyilvános rendezvényekre csak úgy besétálnom, így hát kénytelen kelletlen álruhában érkeznem. Természetesen a fényűző bálhoz fényűzó dressz dukál. A mély vörös bársonyszetthez szintúgy vérszín, már-már földig érő műszőrme dukál, itt-ott cikornyás aranyláncokkal ékesítve. De hamar megválok tőle, a lakáj szemébe se nézve nyújtom oldalt felé, hogy egész lényemben ragyoghassak, amint belépek a bálterembe. Tekintet tekintetet követ, s én, mint a kegyes gyűjtőpont, bájosan, szemérmetlenül viszonzom - néhol elegánsan kiigazítva arcomról göndörített rókaszín kontyom zabolátlan tincseit. S lám, itt is van a csavar: álruhában érkezem. Szokásos hófehér hajkoronámat vörös paróka váltja, szemöldököm sötét, hangsúlyos, szemeim körül rafinált kis bűbáj lebeg, gyöngyházas illúziót keltve tekintetem körül, mely tökéletesen ellehetetleníti a felismerést. Egy ideig. Míg meg nem tudom, pontosan miért is vagyok jelen. Nem meglepő, ha azt mondom, azt est eddig jelentős részét Cornelius Caramel társaságában töltöttem, negédesen csócsálva minden egyes mondatát. Csupán másodkézről persze, sosem közvetlenül, hisz fogalma sincs ki lennék. Neves politikusok körül legyeskedek, itt-ott elbűvölő gesztusokat ejtve, hogy jelenlétem indokoltnak hasson. Egy célom van: elkapni, ha elhangzik a nevem.
Mikor megkaptam a meghívót, nem kicsit lepődtem meg - talán akkor reagáltam így utoljára, mikor megkaptam az első levelet a Roxfortból. De végül pont ebből kiindulva gondoltam, hogy nem lehet átverés, akármennyire is véltem furcsának, hogy egy ilyen kaliberű rendezvényre meghívjanak. A meghívó mellé ruha is járt, amit kissé félve húztam elő, de amint megláttam, szinte tátva maradt a szám, hogy még a stílusomat is sikerült eltalálni vele, nem kellett egy egész másik után néznem. Természetesen már maga a kíváncsiság is hajtott, miért kerülhettem a vendégek listájára, így nem volt kérdés, hogy megyek-e. Talán az általam nem ismert múltamnak vagy az igazi családomnak lehet hozzá köze, amiről valaki többet tud, mint én? Vagy valójában véletlenszerűen választottak ki bizonyos embereket, és csak szerencsés vagyok? Nem jártam ezelőtt túl sok bálon, de igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, amit csak tudtam. A sminkeléssel nem voltam gondban, hiszen a mindennapokban is szoktam használni valamennyit, és ide sem akartam kimaszkírozni magam túlzottan, cserébe a hajamat, amit általában kiengedve hordok, ezúttal elegáns kontyba rendeztem. Még engem is meglepett az eredmény, mikor tükörbe néztem - ezzel a frizurával és ebben a ruhában inkább tűntem Disney hercegnőnek, mint egy átlagos boszorkánynak. De jó eséllyel mindenki hasonlóan kicsípi majd magát. A helyszínre megérkezve - amitől szintén leesett az állam - igyekeztem úgy tenni, mint aki teljesen magabiztos. Általában az is vagyok, de ebben a közegben, ami ráadásul tele van kérdőjelekkel számomra, nem egészen úgy megy, mint szeretném. Már az ajtóban elveszik a kabátom, én pedig magamra vagyok utalva. Az egyik pincér itallal kínált, és mivel nem akartam udvariatlan lenni, el is vettem egy pohárkát, de egyelőre nem kortyoltam bele, inkább ismerős arcok után kutakodva indultam el a tömegben, és próbáltam beolvadni. Rengeteg olyan személy mellett haladtam el, akit ezelőtt legfeljebb az újságok címlapjain láttam, és azon tűnődtem, aminek a gondolatát már azt hittem, sikerült elhessegetnem: hogyan és miért kerültem ide? Ezekhez a varázslókhoz és boszorkányokhoz képest én leginkább egy senki vagyok, még csak ki sem estem az iskolapadból...
Őszinte leszek, amikor megláttam azt a bizonyos aranyszegélyes borítékot, azt hittem, hogy biztos eltévesztette a címzettet a bagoly. Aztán, amikor láttam a saját nevem, és a meghívót, azt gondoltam, hogy ez Corvus egy sületlen tréfája lehet. Ámbár, ha jobban belegondolok, akkor egy puccos borítékot, még csak-csak megvenne erre a célra, na de komplett estélyi ruhát is? Kétlem. Így jobb híján McGalagonyhoz fordultam tanácsért, hogy ez mégis kinek a milyen célú tréfája lehet? De csak annyit mondott, hogy nem tréfa, és megírja az írásos kimenő engedélyem az esemény napjára. Így nincs más hátra, mint előre. Csakhogy nekem fogalmam sincs a társadalmi érintkezésekről. Így hát egész odáig merészkedtem, hogy Corvustól, és Gillytől kértem tanácsot az ügyben. Elvégre Corvus a született sznob a környezetemben. Gilly meg a csajos dolgok tudója. Végül Gilly segített magamra ölteni a kapott estélyi ruhát, frizurát csinált nekem, és még ki is sminkelt. Nem túlzok, ez nem kevesebb, mint a háromnegyed napom elvette! Te jó ég, mi jön itt még?! Amikor aztán megérkezem, kissé zavarban köszönöm meg az inasnak, aki elveszi a kabátom. Lassan, meglehetősen bizonytalanul lépkedek be a terembe. Körbe pillantok, de szinte senkit sem ismerek. Fogalmam sincs ki az a Mágiaügyi Miniszter, vagy egyéb hírességek. Tényleg nem tudom, mit is keresek itt. Meglehetősen elveszettnek érzem magam, de ekkor meglátok egy elegáns nőt, akivel futólag volt már szerencsém… vagy szerencsétlenségem találkozni. Azon a bizonyos rémes vonatúton, amit inkább felejtenék. Nem igazán kedveltem meg, és szerintem ő sem engem, de talán nem is utál annyira, hogy ne szánjon meg. Így felé veszem az irányt… - Szia… őő… Shanna? – bevallom kicsit gondolkodnom kellett a nevén, és kissé bizonytalanul is szólítom meg, de végül veszek egy nagy levegőt, és folytatom. - Őőő… tudod, izé Gilly azt mondta, hogy próbáljak majd beszélgetni, ismerkedni, de bevallom még sosem voltam ilyen rendezvényen, és most se nagyon tudom, hogy miért is vagyok itt… Szóval, ő… mit lehet itt csinálni? Mik az általános szabályok? - ha belegondolok tényleg szörnyen elveszettnek látszódhatok. Na de ez nem igazán a természetes környezetem. Inkább lovagolnék thesztrállháton valahol a Tiltott Rengeteg felett…
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Avery Woodcock
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-01-18, 19:51
Igen elkerekedett a szemem, amikor a meghívót az orrom alá tolta anyám. Tekintettel arra, hogy a Kilenc Élet a bejelentett címem (hiszen fölötte lakom a kis lakásban, amit még Papó alakított ki magának, s mely sokkal tágasabb annál, mint amit az első benyomás feltételezne egy agglegénylakásról) és anyámnak meg itt a munkahelye, ez nem volt olyan nagy dolog. Nem volt eddig alkalmam ilyen jeles eseményekre járni, mint amit a cirádák hada és a mellékelt estélyi jelent, de ha már így esett, hát ki nem hagynám! Főleg, mivel a küldött ruha egészen kellemesen áll rajtam, s még jól is érzem magam benne. Hol itt a gond? Egyébként is kíváncsi természet vagyok, így hát nekivágok időben az estnek, adva egy esélyt annak, hogy kellemes dolgokat vonzzak be az életembe. A kapott estélyiben - mert anyagilag nem vagyok úgysem annyira eleresztve, hogy hasonló kaliberűre cseréljem - és egy hozzá illő, saját (természetesen magas sarkú) cipőben libbenek be a terembe, nem felejtve otthon a pálcám se. Könnyedén és kecsesen lépdelek tova a kabátom leadása után, s az első dolgom, hogy szemrevételezzem a szenélyzetet. Lehet, hogy valakit a hírességek hada vonz, de engem jelenleg sokkal jobban érdekel az, hogy milyen a munkaerőállomány egy ilyen puccos estélyen. Az étterem fellendítéséhez szükség van az ilyen úri hívságokra is. Elveszek egy kecses, hosszúkás poharat az egyik pincér tálcájáról, s már épp belekortyolnék az italba, amikor megakad a szemem egy férfin. Sőt, inkább a férfi (Gerard) mozdulata az, ami kíváncsi megfigyelésre sarkall, mert bár az aurája alapvetően is vonzza a tekintetet, a cselekvések engem mindig jobban foglalkoztattak. - Rossz az íze? Hanyagoljam? - térülök-fordulok, míg mellé nem kerülök, s a kérdéshez társulva megmozgatom a poharat a kezemben felé. Ő is ilyesmit helyezett vissza a helyére az elébb, ha nem csalt a szemem.
Shanna Griffin
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Royal Albert Hall 2019-01-18, 18:09
A káosz éve
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Amikor megérkezett az aranyszegélyes, elegáns levél, akkor különösebb érdeklődés nélkül nyitottam ki, hiszen az elmúlt időszakban már vagy száz csinos üdvözlőkártyát kaptunk a gratulációkkal. Ugyan Jacob apjával továbbra se felhőtlen a viszonyunk, de azért a mágusvilágban ha nem is celebekként, de eléggé kiemelten kezelték ezt a házasságot, hiszen mindketten auror-család sarjai vagyunk. Mint megtudtam az esküvő alatt somolygó nagyapámtól, ő már kiskorunkban eltervezte ezt a házasságot, de azért leszögezte, hogy persze egymásnak vagyunk teremtve és nem a boronálásán múlott. A ruhát, amit mellékeltek nem vettem fel, csinos volt, de nem praktikus, ráadásul nem volt rajta a Griffinek jelképe sem, márpedig nekem ezek eléggé fontos szempontok. A mostani ami rajtam van csinos is, van is rajta egy címer hímzés, és ráadásul rengeteg rejtett kis tértágított zsebe van. Kimondottan beépülős auror-ruha, egy ideig elbíbelődik az ember a bűbájokkal, de megéri. Együtt érkezünk Jacobbal, egy leheletnyivel apám után, nem akartam együtt jönni vele, hogy még mindig a pici lányaként kezeljen mindenki. Nem, mi már külön családot alkotunk valamilyen szinten, persze mivel nem volt olyan rég az esküvő és nagyon mélyen Griffinnek érzem magam, azért még mindig furcsa egy fogalom ez a “Troops-házaspár” dolog. Egy mosollyal engedem el Jake kezét, ahogy besétálunk, hogy körbe forduljak és a tekintetemmel azért még is csak apámat keressem, hiszen köszönni illene. Éppen Caramellel beszél, így nem indulok azonnal oda, inkább lassú léptekkel, érdeklődve körül sétálom az egész helyiséget. Remélem Jake nem fog hülyének nézni, hogy még úgy is, hogy elméletben nem vagyunk szolgálatban én már a titkos ajtókat, a kijáratokat és az ablakokat számolom, csak úgy, a biztonság kedvéért a fejemben alaprajzot rajzolva. - Köszönöm, hogy eljöttél, tudom, hogy nem annyira vagy oda a bálozásért. De végül is az esküvő óta kezdünk már belejönni. - mosolygok a fiúra… azaz a férjemre egy szerelmes mosollyal. Rajtam a rózsaszín köd, olyan élénk élmény az egész, hiába nem vagyok egy romantikus lány, most még is csak ujjong a szívem, akárhányszor arra gondolok, hogy Férjem.
Bankárként nem állnak távol tőlem a rendezvények, de azok inkább a koboldok által tartott rikácsolós előadások voltak, szigorú keretek között. Most annak tudom be a meghívást, hogy újdonsült auror felvételimmel a zsebemben valaki potenciált lát bennem az auror parancsnokságon, ezért dobott be a luxus milliőbe, ami számomra nagyon kedves, a Roxfortban is számos összejövetelen emeltem a buli fényét. Testreszabott öltönyeimet most hátrahagyom, és szmokingot veszek, csokornyakkendővel, borotválkozni viszont nem fogok, mert így is kölyökképem van, másrészt az utóbbi idők zavaros történései miatt egyébként is nehéz levakarni a gyengébb nem szokatlanul nagy érdeklődési hullámát. Csupán szeretném magamat jól érezni. Felmerült bennem Dahpne, a plusz egy fő, ám a meghívón nem volt ilyen opció, másfelől azért még nem ismerjük egymásra annyira, hogy amolyan félrandi szinten elhívjam, az iskolai bulákat meg nem akartam bátorítani. Marad hát az ismerkedés, az elvegyülés. A pálca a szmoking belső zsebében, noha inkább mi fogunk valami előadást látni, valamiért azt tippelem a meghívó alapján, hogy lesz témája is az estének. Belépve a teremben elragadok egy italt, ha látok pincért tálcákkal, de aztán tanulva a Noxos esetből, szépen vissza is teszem a poharat, csak olyat iszok, amit előttem bontanak fel. A hírességeken nem nyeldesek nagyokat, ők is csak emberek. Inkább nézelődök, hátha látok valaki számomra is ismerőst. A fal mellé húzodom, úgy nem vagyok senki útjában, de belátom a helyet, ha felmerülne valami. A meghívót viszont előveszem, és a kezemben forgatom, hátha ezzel hívom fel magamra titokzatos jótevőm figyelmét. Ha véletlenül valaki újdonsült varázslatos aurám miatt szemezni próbálna, elfordítom a fejemet.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Néhány kiválasztott, talán még maguk sem feltétlenül tudják milyen okból kifolyólag, de mégis meghívót kaptak egy igen kiemelkedő afféle tavaszköszöntő bálba, ahová általában nevesebb és persze gazdagabb előkelőségek járnak, mint itt néhányak. Valamiféle furcsa okból kifolyólag mindenki kapott az egyébkén igen puccos aranyszegényes, halk zenét játszó meghívó mellé egy dobozt is, amiben az esetleges estélyije, dísztalárja lelhető fel, ami persze opciónális, de gondoltak rá, hogy nem mindenki engedhet meg magának egy drágább ruha darabot. A terembe lépve mind kiszúrhatnak olyan ismert alakokat, mint pl. Rita Vitrol, vagy épp maga Caramel, de az auror parancsnokságról is akadnak itt azért jócskán nevesebb, újságokban feltűnt személyek, ahogyan különféle zenészek, színészek is. A varázsvilág krémje tehát megjelent az ünnepségen, és valahogy érzik is a meghívó átvétele óta, hogy ez egy olyan esemény, amit nem néznek jó szemmel, ha kihagyja az, akit meghívtak rá. - Köszönöm uram/hölgyem! - a bejáratnál természetesen illemtudó lakájok veszik át a kabátokat, hogy azokat mágikusan megjelölve el is viszik a ruhatárba, a körben járkáló pincérek italos és apró falatkás tálcákat egyensúlyoznak. A díszteremben halk élőzene szól és egyelőre mindenki ismerősökkel beszélget, vagy épp új hasznos ismeretségeket köt.
//Nos sziasztok! Remélem akkor mindenki elolvasta, amit kell, megalkotta a karakterlapját, akinek még nem volt és tudja majd tartani a tempót. Nem szeretnék sokat várni, tologatni a határidőket, fél évig húzni a mesét stb. Ha valamire netán nem reagálnék, kérlek szóljatok, vagy valamit félreértek akkor is. Benne van a pakliban, mivel igen pocsék éjszakáink vannak, napi 3-4 órás alvásokkal gyakorta, és egy egyben aludt 2-3 órás etap már jónak számít. Ahogyan a gyorstalpalóban is volt kérlek hanyagoljuk a felesleges rizsát, nem várok hosszú hszeket sőt. A fontosabb cselekvéseket jelöljétek, akkor tuti, hogy nem fogja elkerülni a figyelmemet semmi és a használt képességeket off-ban jelezzétek (akkor is, ha passzív a képesség és folyamatosan be van kapcsolva! Ez esetben akár minden reag végén!)
Sorrend az első körben nincs, utána viszont az első körben kialakult lesz az! Ha netán külön váltok, akkor elég a kisebb csapattal sorrendet tartani és természetesen, ha előtted olyan valaki van, aki napokig nem ír, akkor vágj be és ne azért maradjon ki valaki, mert várt másra. Szóval csak logikusan. Ha valaki nem tud írni épp ezért igyekezzen jelezni azt a többiek felé, hogy ne legyen felesleges várakozás.
Azt hiszem a gyorstalpalónál mindent leírtam, belecsaphatunk a lecsóba. ^-^
A következő hozzászólás tőlem: 2019.01.25 Írási határidő: 2019.01.24. (nagyon esetleg 25-e délelőtt)//
Számolunk kell az esetleges plusz nehézségekkel és akadályokkal, de ha csak azon agyalunk, hogy milyen nehézségek jöhetnek még szóba... hát abból se sülhet ki semmi jó, főleg hogy épp nem rég omlottam össze annyi érzelemmel, ami összesen nem volt az utóbbi pár évben, úgyhogy egyelőre oda kell figyelnem mit teszek és gondolok, mert nem leszek képes higgadtan kezelni ezt az egészet, ha megint elragadnak az érzelmek és most fokozottan fontos a higgadtság. - Erős leszek, vagyok... már jó ideje és nem most kell elgyengülnöm. - bár néha ezt könnyebb mondani, mint megtenni, de akkor is muszáj most nagyon okosan tennem mindent, mert csak rossz vége lehet annak, ha nem gondolom át a lépéseimet és csak a félelem vezérel. Azért ment olyan jól eddig minden, mert a legerősebb érzelmem a bosszú volt az apám okán, na de most... aggodalom, félsz egy baba miatt, akit még csak nem is ismerek. És persze Ryan is itt van, aki ki tudja, hogy ha most elválunk egymástól nem tűnik-e el és nem küldik-e vissza oda,ahonnan előhívták. Ha az anyámék egyszer végeztek vele, akkor szemrebbenés nélkül teszik meg majd újra, sajnos ez holt biztos. - Keresünk neked valamiféle védelmet... biztos, ami biztos. - igen, az hasznos lenne még az előtt, hogy elválunk egymástól. Akkor talán kevésbé kellene a miatt is aggódnom, hogy mi van, ha végül mégis csak a vesztünkbe rohanunk és vele könnyebben tudnak végezni, ha egyszer eleve nincs még teljes mértékben anyagi teste. Féltem és a picit is és attól is, hogy mindez szertefoszlik egy pillanat alatt, pedig talán tényleg, ahogyan az elején mondta nekem is lenne esélyem valamiféle... jobb jövőre?
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én azért tartok tőle, hogy valamiféle kapcsolatban állok a megidézőmmel, akinek lehet arra ráhatása, hogy ha ellene fordulnék, bizony kordában tartson. Ám nem tehetjük meg, hogy állandóan aggódunk, meg kell próbálnunk mindent megtenni, hogy az a kislány, a baba még kapjon esélyt az életre, s Aurora is arra, hogy még boldog legyen. Ebben a helyzetben én harmadlagos vagyok, eddig nem is gondoltam arra, hogy akár én is élhetek, de a lány most úgy néz rám, mintha ő sajnálna engem, mintha.. bánná, hogy gyűlölt engem, ártatlanul. - Igen, erősnek kell lenned, most már csak magadért. – Nem tudni, hogy meg tudjuk-e menteni a babát, de hiszem, hogy Aurora most végre egy olyan célt kapott az életében, hogy ezúttal nem megkeményítve a szívét, csakis leplezve az érzelmeit tudjon színlelni, hogy a gyanakvást elkerülve bejussunk a kastélyba, ahol a családja, legalábbis az anyja él. A közösen kitalált indok megfelelő lehet, sőt, amit még Aurora tovább is csomagol, miszerint engem lát, még hihető is, lévén valami módon elindít egy lavinát, amelyben kiderülhet, hogy ki az ötletgazda. - Örülök, hogy hiányoznék. Én is maradnék, ha lehet. – Nem tudom, hogy hogyan tudnám az életemet folytatni, lévén már teljesen leszámoltam vele, belenyugodtam a sorsomra, ez most olyan, mintha újjá születnék. Már ha sikerül. És igen, el tudnám magamat képzelni Aurora oldalán ismét, de hogy apaként hogyan muzsikálnék? Ha felülvizsgálom az érzéseimet, félelemmel vegyes izgalom lesz rajtam urrá, és itt ér a csók, amin elsőre meg kéne lepődnöm, de a nedves, puha száj az enyémre tapad, végre fel tudok sóhajtani, és magamhoz ölelem. – Megmentjük őt, és egymást is! – Ez nem ígéret, inkább tény, miszerint már felnőttünk a feladathoz. Visszatérek hát a Roxfortba abba a szobába, ahol Aurora rám talált, hogy fel tudjon készülni. Ha majd útnak indul, akkor én is a nyomában leszek, hogy titokban, az árnyékok között kövessem, és én magam is behatoljak a birtokukra, afféle végső fegyverként, olyan szövetségesként, aki még mindig szereti őt.
Most valahogy nem is gondolok arra, hogy Ryan akár most is veszélyes lehet rám nézve, vagy ha rájönnek, hogy segít nekem akkor önmagára nézve. Pedig vissza kell szereznem a gondolataimat, a realitás érzékemet, ami most úgy érzem, hogy elveszett valahol kissé. Össze kell szednem magamat minél előbb, mert ha nem teszem annak jó vége nem lehet, akkor biztos, hogy elbukunk és már nem csak rólunk van szó, hanem a piciről is. Miatta is erősnek kell lennem és összeszednem magamat, no meg persze a gondolataimat, amik most teljességgel összezilálódtak. - Tudom. Összeszedem magamat, menni fog és... nem fogja látni rajtam, hogy sejtek bármit is. Eddig is ment és most is menni fog. - eddig se néztem jó szemmel az anyámra, de tény, ha ez az egész az ő műve akkor a gyűlöletem a tetőfokára hágott, ám ahogyan eddig is, ezentúl is tartanom kell magamat és úgy tenni, mint aki jól van még akkor is, ha igazából nem vagyok. Egyszerűen muszáj összeszednem magamat megint, ahogyan megtettem akkor is, amikor az egész megtörtént és azt hittem Ryan szándékosan ártott nekem, vagy csak az alkohol hatása miatt. Persze akkor több időm volt. Napok, aztán hetek, amíg végül magamra találtam és edzeni kezdem, most ellenben gyorsabbnak kell lennem ,hiszen nincs időm sem hezitálni, sem vacillálni, sőt még részletes tervet kidolgozni sem. Ki tudja az anyámék mit terveznek és mennyi időnk van bármit is lépni. Vagy mikor jönnek rá, hogy Ryan már nem velük van és nem azt teszi, amit kérnek. - Gyengélkedem... igen, vagy segítséget kérhetnék tőle, mert hallucinálok, téged láttalak és kétségbeesem e miatt... Legalább látni fogom a reakcióját, hogy tudjam mennyit tudhat erről az egészről, ha egyáltalán nem álcázza elég jól, de hátha meglepem. - és akkor irány a birtok, bár Ryan nem jöhet a főbejáraton, de én igen. Első körben persze muszáj lesz küldenem egy baglyot és átöltöznünk, még sem mehetünk nagy estélyiben megmenteni a lányunkat. Ezért is első körben írok neki pár sort, hogy hazautazom, mert úgy érzem valami komoly baj van, rémképeket látok és attól félek elment az eszem. Utána már együtt mehetünk a birtokra. Annyira már ismerem, hogy meg tudjam mondani Ryannek, hol juthat be hátul, hogy ne vegyék észre és milyen mágiákat kell vélhetően majd kivédenie, áthatolnia. - Légy nagyon óvatos... rendben? Nem akarom, hogy bántsanak, vagy egyszerűen eltűnj. - és bár nem viszem túlzásba, de mielőtt elengedném a kezét, hogy elköszönjünk azért egy gyors csók mégis csak kikívánkozik. Lássuk be régen szerettem, totálisan odavoltam érte, mielőtt összetörtem, mert azt hittem szándékosan bántott engem és most kiderült, hogy még sem és hogy mennyire fontos vagyok neki és... nem akarom elveszíteni.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Beharapom a számat, bosszúsan végigsimítok az államon, végülis igaza van, lehet, hogy esélytelen voltam, hogy ellenálljak, akkor pedig szimplán csak olyan erők játékszere lettem, amely ellen nincs menekvés. Ha továbbgondolom ezt, a helyzet még kétségbebejtőbb.. Mi van, ha úgy hoztak vissza, mint valami félig élő, félig halott múmiát, hogy van bennem egy biztonsági kapocs, amit aktiválnak, ha nem úgy teszek, ahogy nekik megfelel? Hiába kerülnék közel megint Aurorához, ha van ráhatásuk, hogy ismét ártsak neki? Ha valahogy megbűvöltek hogy egy bizonyos pillanatban megint neki támadjak, azt nem tudnám elviselni lelkileg. Akkor inkább porladjak el a semmiben, mert most, hogy tudom, hogy valójában nem is én akartam ártani neki, most ismét emberként tudok magamra gondolni. - Nincsen bebizonyítva, hogy áldozat, tettestárs, vagy ötletgazda. Kezeljük gyanakvással, de ha összefutsz vele, pókerarc Aurora. Tudom, hogy tartjátok a távolságot, de ne nézz rá gyűlölködve, mert még szimatot kap. – Én persze igazi hazárdőr voltam, vérbeli hamiskárkártyás, mindig is imádtam kockáztatni, ehhez viszont blöffölni kell, lényegében a semmire betolni mindent. Jelenleg pedig pont ez a helyzet, nincsen adu a kezünkben, csak némi sejtelem, hogy minek is lehettünk a résztvevői. Ennek a beteg mixnek, amelyből egy csodababa született, aki most már élő fegyver lehet a sötétmágiákhoz. Egy olyan magzat, amely talán akkor is megfogant volna, ha szépen lassan egymásra találunk, és a szerelmünk gyümölcseként kezelhetjük. Így talán már semmi esély arra, hogy együtt boldogok legyünk, de vissza kell adnom legalább Aurora hitét, hogy még lehet igazi anya. Hogy valaki önzetlenül szeretheti őt. - Oh, nem, biztosan nem. Ám más esélyt jelenleg nem látom. Vedd fel anyáddal a kapcsolatot, és jelezd, hogy gyengélkedsz, visszavonulnál a birtokra. Ez több kérdést is fel fog benne vetni. Ha a birtokra mész, akkor kockázatos, mert a baba közelségében lehetsz. Másfelől, ha állítólag legyengülsz, akkor azzal felrúgod az esetleges terveiket. Így ezzel a bejelentéssel elindíthatod a lavinát. Ha nemet mond, akkor hivatlanul megyünk oda. – Bólintok, és sok idő után most először erőt érzek magamban, olyan lelkierőt, amely magabiztossá tesz. Végre van igazi célom, s megláttam a lányban az egykori törékeny tündért, akibe beleszerettem. Ahogyan még most is így érzek. Felsegítjük egymást, és elindulunk kifelé, hiszen itt most nincs dolgunk. Ha a birtok közelében vagyunk, hátha felbukkan ismét a rejtélyes idegen is. És immár nem engedem el Aurora kezét, hiszen egyek vagyunk, még ha csak szülők is, de immár azonos célokkal, félelmet nem ismerve.
Nem tudom van-e értelme ennyit kattogni azon, ami már elmúlt és úgyse változtathatunk rajta sőt, ha elég erős volt az a varázslat, akkor ha annyira akart volna se harcolhatott volna ellene, akkor pedig végképp semmi értelme, hogy ezen rágja magát. Most először össze kell szednem magamat, aztán valami megoldást találunk és kideríteni az anyám benne van, vagy netán őt is sakkban tartják valahogy. Egyelőre jobb, ha nem is gondolkodom ezen, mert az újfent semmi jót nem szülne, tehát az elsődleges, hogy megtaláljuk a picit, hiszen mégis csak a mi gyerekünk és ki tudja mit akarnak tenni vele, vagy tesznek vele lassan három éve. - Nem tudhatod, hogy ha más vagy, vagy a körülmények mások akkor ellen tudtál volna-e állni. Ha túl erős volt a mágia... - csak megrázom a fejemet, hiszen semmi értelme, hogy magát hibáztatja folyamatosan, főleg akkor ha így se úgyse tehetett volna semmit sem az egész ellen. Most viszont tehetünk, megmenthetjük a kicsit és hogy onnan hogyan tovább... na ezen megint csak nem tudok gondolkodni, mert egyedül maradhatok egy pici lánnyal, ha Ryan majd szépen eltűnik és fogalmam sincs, hogy alkalmas lennék-e rá pont én, akinek az utóbbi években másról sem szólt az élete csak a bosszúról és a harcról. - Tudom, de ez akkor is... Talán az anyámat is rávették valahogy és nem ő csinálta. - nem kellene reménykednem, én is tudom jól a lelkem mélyén és most még is ezt teszem, miközben tudom milyen nagy butaság is ez. Könnyen lehet, hogy pont az anyám tette, hiszen most is olyan fiatalnak tűnik még, akkor talán azért mert mindig is ezt csinálta, más életét vette el, hogy az övé hosszabb legyen és most valami tartósat akar, talán pont a picivel, hogy ne kelljen gyakorta visszaesnie. Nem tudom és rossz belegondolni, hogy valaki képes lehet ilyesmire a saját lányával, a saját unokájával. - Igen, voltam ott egyszer, amikor ide jöttem, mielőtt a Roxfortba engedett az anyám. Ennyire egyszerű lenne vajon? - ha tényleg ott a pici, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy kihozzuk, elhozzuk és megmentsük, de előbb meg kell nyugodnom. Kell az a pár perc, amíg Ryan megölel kicsit és valamivel legalább jobb lesz a helyzet. Csak sóhajtok egy aprót és végül felemelem a fejemet a válláról és feltápászkodom megtörölve az arcomat. Én nyújtom neki a kezemet, mert most megint erősnek kell lennem, ennyi volt a sírás és a gyengeség, többet nem engedhetek meg magamnak. - Megkeressük és megmentjük rendben? Utána pedig... még nem tudom, de most csak sorban. - ebből sejtheti nem tudom mi legyen az anyámmal, azt sem hogy velünk, hogy meg tudjuk-e őt menteni, vagy én mihez kezdek majd, hiszen ha megoldom a nagy bosszút, amiért eddig dolgoztam akkor azt hittem üres lesz minden, de ha lesz egy lányom... És ha képtelen leszek gondoskodni róla?
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Előtte is vártam, és utána is vártam volna rád. Vagy megpróbáltalak volna elcsábítani, éreztetni veled, hogy szeretlek, és ez nem csak az élvezetről szól, hanem hogy neked is jó legyen. Már késő bánat, ezzel kell együtt élnünk. Megtettük, mert gyenge voltam, hogy ellenálljak. Kihasználták, hogy túlságosan is szenvedélyes vagyok. – Bólintok, most már nincsen mentség, hiszen azt sem mondhatom, hogy sajnálom, mert azt már mondtam korábban, de most nem a tetteimről van szó, hanem az akaratgyengeségemről. Bár ha az illető alaposan ismeri ezt a tipusú szimpatikus mágiát, akkor úgyis letörte volna az ellenállásomat. Már csak azt nem értem, hogy mi az oka, hogy Aurorát általam akarják elpusztítani, és egyáltalán miért engem hoztak vissza.. - Őt nem apróságként kezelik. Ha a fogantatása is megtervezett volt, akkor egy tárgy, egy varázstárgy, aki az életével valaki mást szolgál. Csak nekünk számít apróságnak. – Mormolom bosszúsan, eddig el sem tudtam magamat képzelni élő emberként, erre most esélyt nyílt, és mint kiderült, még apa is vagyok. Vagy lehetek.. Na persze ez a valóságban nincs így, hiszen vajmi kevés esélyünk van bárkivel is szembeszállni, de a lány jól mondja, ha mégiscsak adódik valami minimális lehetőség, ki kell használnunk. Így ha végképp továbblépek, legalább Aurora nem marad egyedül, hanem ott egy kicsi baba, akinek az életét szentelheti. Nem kell többé keménynek, és keserűnek lennie. - Van esetleg birtokotok Angliában? Oda kéne mennünk, ott lehet elrejtve. – Adom meg a javaslatot, hiszen eredetileg Amerikából indultunk, de ha Aurora anyja, meg az a fiatal fiú itt vannak, aligha hiszem, hogy a kicsit az óceán másik oldalán tárolják. Abból a búrából ítélve itt van rá szükség. Érzem, ahogyan Aurora védelemért most hozzám bújik, ami furcsa érzés, lévén mennyire gyűlölt, miatta pedig én is magamat, és most mégis mintha semmissé tehetnénk a történteket, hiszen nem feltétlenül a mi hibánk volt. De előbb persze mentsük meg a babát, és gondoljuk át, hogy van-e még számomra esély a valódi életre. Mert ha nem, akkor kár is beleélnem magamat bármibe.
- De az más, mint hogy azt hittem... ha csak elválnak útjaink, mert nem tudsz várni az más lett volna, de így... Mindkettőnket megkínoztak vele, téged meg is öltek. - engem pedig csak valószínűleg azért, mert még kellettem valamire, vagy nem volt muszáj? Netán csak Ryanre már nem volt szükség, vagy az anyám nem akart nekem a kelleténél jobban ártani, esetleg még sem volt köze hozzá? Vagy ebben teljesen értelmetlenül és feleslegesen reménykedem? Elhagyott... végtére is miért lenne jó ember, ha képes volt csak úgy eldobni a saját gyerekét? Miért ne tehetné ezt velem mindezek után, csak mert valamiféle céljai ezt kívánják meg? Talán tényleg csak az életemet akarja, de még az sem elég neki, lehetséges, hogy a pici élete is kell neki, mert úgy lenne igazán hosszú az övé? - Rossz belegondolni, hogy valaki képes ilyesmire. Ártani egy olyan apróságnak... - és persze nekünk és a apámnak, hiszen ezek után sejthető, hogy ez is az ő művük lehet. Persze nem biztos, de nem lehet tudni. Talán azt akarták, hogy még jobban összetörjek és irányíthatóvá váljak akár. Talán nem számoltak vele, hogy a végén erősebb leszek tőle, ezért kivártak, amíg le tudtak csapni más módon, csak arra nem számítottak, hogy Ryannel... mégis csak van köztünk valami több, ami előhozta ezeket az emlékeket. Nem hiába mondják, hogy a szeretet a legerősebb varázslat. - Nem lehet... nem játszhatunk istent, hogy visszahozzunk valakit csak úgy. Talán te nem haltál meg igazán, talán tartalék voltál, ha mégis csak szükség lenne rád és ezért lehetséges. - rázom meg a fejemet és amikor próbálja letörölni az arcomról a könnycseppeket, bár ő nem tette meg eddig, de én közelebb húzódom hozzá és a vállára hajtom a fejemet. Egymásból kell most valahogy erőt merítenünk, még ha nem is lesz könnyű. - Meg kell mentenünk őt... bármi áron. - most már ez a fontos, nem pedig én vagy apa, hiszen ha őt is ők ölték meg, akkor úgyis minden összefügg, de az biztos, hogy a kicsi, ha még él, ha még mindig ott van a búra alatt, vagy ha már nagyobb lett, akkor is ki kell mentenünk, ez most a legfontosabb.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Azért nem vagyok széplelkű sem. Egy arrogáns sportoló voltam, akiben vélhetően fel lehetett ébreszteni az ilyen vágyat sem. Igaz, józanul sosem ártottam volna neked, és ennek köszönhetően változtam is, de az nem változtat az egészen, hogy ezt tették velünk. – Rázom a fejemet, neki aztán nem kell lelkiismeretfurdalást éreznie, ez annak a sara, aki leitatott engem a vélahajjal, aztán pedig ráerőltette a párosunkra azt az erőszakkal született babát. Végül pedig hiába próbáltam meg utánajárni, hogy kiderítsem, mi is történt, nem voltam eszes, csak szeles, és fenn is akadtam valami csapdán, aztán megöltek, hogy ne legyek többet láb alatt. Csak addig volt rám szükség, amíg a magomat adom ahhoz a tökéletes, gyönyörű babához. Nem vagyok egy érzelgős típus, sosem voltam, de mégis megindító látni, hogy ez a kemény lány most mégis összetörik, ahogyan elsírja magát, vigasztalhatlanul. - Nem tudom, de ha életben hagyott a baba születése után is, az azt jelenti, hogy további terveid vannak. A baba pedig.. nem tudom, a tisztavérű vélák komoly fegyvert jelentenek önmagukban is. Örök fiatalság vagy akár olyan akaratirányító főzetnek lehet alapanyaga a könnyünk, a hajunk. A legrosszabbra tudok csak gondolni. – Csak tippelgetni tudok, hiszen ez az elnyomott emlék számomra is oly ködös, de most Aurora után azért küldtek vissza, hogy próbáljam az őrületbe kergetni, akár meg is öletni. De akkor miért? Lehet, hogy az anyja, és annak a másik fickónak mégsem ugyanaz a célja? Vagy csak véletlenül jöttünk rá erre a titokra, és egy harmadik fél akarja a lányt eltenni láb alól? - Az apádat.. Igen, esélyes. És ha megpróbálnánk valahogy megidézni a szellemét? Hátha még nem lépett tovább hozzám hasonlóan. Ha ő is visszahozható, akkor még helyre hozhatjuk az életedet. – Fogom meg a kezét, és bár nem tehetek úgy, mintha minden rendben lenne, hátha helyre lehet rakni a dolgok nagy részét. Abban kevésbé hiszek, hogy én új életre kelek, hiszen úgy zárult az életem, hogy azóta semmit sem tudok felmutatni, de ha belőlünk egy új élet sarjadt, akkor hátha ő még lehet egyszer boldog. Aztán odanyúlok, és én magam próbálom letörölni a könnyeit, sikerül amennyire sikerül.
Fel sem merült bennem, hogy nem ő akarta ezt és most úgy néz ki, hogy mások, az anyám miatt tette. Egyelőre nem tudom, hogy ezt hogyan kezeljem vagy reagáljam le, főleg hogy még az én esetemben is elég zavaros minden, hiszen azt sem tudom az anyám most mit akar, azt meg főleg, hogy mit akarhatott régen és miért is tette, amit tett. Félelmetes belegondolni, hogy ilyen módon próbálta irányítani az életemet és ezek szerint próbálja még a mai napig is. - Nem volt esélyed... főleg ha még ittál is előtte. Egyszerűen... nem tehettél róla, én pedig azt hittem... azóta is, hogy szándékosan tetted, mert aljas alak vagy és közben... - és most kellően bűntudatom van, hiszen végül nem tett semmi rosszat. Nem ártott nekem szándékosan, csak a bájital miatt, miközben én meg azt hittem és gyűlöltem őt azóta és örültem, hogy meghalt, sőt én magam is a halálát kívántam. Rettenetes belegondolni, hogy elítéltem valami miatt, amiről nem is tehet, amit az anyám intézett így és hamarosan az is kiderül, hogy pontosan miért is. Nem csoda, ha végképp összeomlok és elhátrálva egy csendesebb folyosóra borulok ki. Magam elé meredve hallgatom Ryant és próbálom visszatartani a könnycseppeket, amire persze jelen állapotomban teljesen képtelen vagyok. Mégis hogyan tehet valaki ilyet és hogyan teheti a saját lányával? - Egy búra alatt? De... de mégis hogyan tehette ezt az anyám és akkor mire kellek én most? Vagy mit akar a picivel? Ez... ez... - képtelen vagyok visszatartani a sírást, pedig igazán igyekszem. Évek óta kemény vagyok és most, hogy mindez felszínre tört... Nem tudom mit tegyek, nem tudom mit tegyünk és ez a bizonytalanság csak még jobban kiborít. Nem értem hogyan képes valaki ilyesmire és amikor megfogja a kezemet és találkozik a tekintetünk onnan is ezt olvashatja ki, az értetlenséget és a bizonytalanságot, ami megrémít, hiszen nem voltam az már jó ideje. - Nem tehettél semmit, te... te megpróbáltad és megöltek, ahogyan valószínűleg az apámat is ők záratták börtönbe és intézték el a halálát, hogy... hogy egyedül maradjak. - meg akart menteni, segíteni akart, miközben én évek óta gyűlölöm és azért halt meg, mert nekem akart segíteni. Rémes belegondolni, hogy az utóbbi évek hazugságra alapultak, semmi másra. - Mit tegyünk? Én... nem tudom... és ez ijesztő. - vallom be végül, próbálva megtörölni az arcomat, ami persze semmit sem ér, mert nem múlik el a sírás. Az egész eddigi, az évek óta gyűlő feszültség, amit úgy gondoltam legyőztem és elzártam most felszínre tört és fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Már csak azért is nehéz összeegyeztetni mindazt, ami történt, mert megszoktam, hogy gyűlöl, és én is magamat. Sosem bántottam volna őt, és akkor mégis elvesztettem a türelmemet, mindezt pedig ki is néztem magamból, mert annyira vágytam rá, hogy elpattant a cérna. Most viszont nagyon úgy fest, hogy mégsem a saját indíttatásomból tettem, de ettől még kétlem, hogy Aurora hirtelen máshogyan tudna nézni rám, vagy akár én magamra. Végülis azzá lettünk, akikké tettek minket. Az, hogy most kissé enyhültebb, még a mostani tények fényében sem változtathat meg mindent. - A szerelmi bájital felerősítése. Vélahajjal ez legyőzhetetlen. Mégis.. küzdhettem volna ellene, én is abból a vérből való vagyok.. – Az más kérdés, hogy én eleve szerelmes voltam, így fel sem merült bennem, hogy az érzés, ami hirtelen megnyílt bennem, nem is a sajátom. Hiszen vágytam Aurára magamtól is, és valahogy minden gátlás akkor eltűnt. Így csupán egy szégyenletes vágy továbberősítéséről van csak szó. Vagy mégsem? Ha annyira szerettem, magamtól vártam volna rá? Talán már sosem derül ki. És történt, ami megtörtént. Eddig kerültem a tekintetét, hiszen a szégyenérzés ismét feltolult a gyomromból a számig, és keserű lett tőle megint minden. Ám amikor visszatekintek rá, és megpillantom azokat a lecsorduló könnyeket, bennem is felszínre ébred az, amit egykor láttam. Nem csupán azért, mert Aurora ismét olyan törékeny, mint egykor. A fiatal fickó látványa visszaforgatja az időt. - Én megpróbáltam betörni a kastélyotokba, hogy legalább beszéljünk. Hogy lássalak titeket. – A reszkető lány mellé csúszom le én is, de nem merem átölelni, pedig annyira adná magát a helyzet. Ketten vagyunk ebben a lehetetlen helyzetben de.. Attól még nem várhatom, hogy ne gyűlöljön. - És láttam őt. Egy pár napos baba.. Egy tisztavérű véla, aki kettőnkből született.. És.. ott öltek meg. Mindaz, amit a halálomnak hittem, valami olyan emlék, amit elhitettek velem.. Az a kislány.. aludt, egy búra alatt. – Rázom a fejemet, és mégiscsak megindítom a kezemet, mert ha nem is vagyok benne biztos, hogy át merném ölelni, legalább megfogom a kezét, hogy aztán találkozzon a tekintetünk. – Sajnálom, nem voltam elég erős, hogy megvédjelek, még magamtól sem.
Elképedek azok alapján, amit mond, hiszen én is kezdem összerakni a részleteket. Ha tényleg nem ő akarta... ha ez az egész tényleg nem azért történt, mert szándékosan akart ártani nekem, csak mások miatt, talán az anyám, talán ez az alak miatt volt... Én évek óta gyűlölöm őt, meg akartam ölni, örültem a halálának, miközben... lehetséges, hogy nem önszántából tette, amit tett. Rendesen össze vagyok zavarodva és fogalmam sincs róla, hogy mégis mit kellene mondanom, sőt jó ideje először azt sem tudom, hogy mit kellene tennem. Még sem mehetünk be oda, ha nem tudjuk az anyám veszélyes, vagy az a fickó, vagy hogy mi van a háttérben egyáltalán. Ellépek tőle és a falnak vetem a hátamat, hogy levegőhöz jussak. Mégis mi a fene van ennek az egésznek a hátterében? - A hajam és az italod... - a halántékomra teszem az ujjaimat, ahogyan próbálom erőltetni az agyamat, hogy összefüggést találjak az újonnan kapott információk között, mintha próbálnék kipréselni még valamit, amit esetleg elfelejtettem. Ki tudja, hogy nincs-e más is, ami fontos lehet, hiszen ő sem emlékezett erre, ahogyan én sem a fickóra, pedig figyelek minden részletre, de ez most... - De... akár még az is lehet, de nem tudom, hogy miért. Én... én nem értem... - nem hallani motoszkálást az ajtó felől, mégis behátrálok egy másik folyosóra, hogy minél távolabb legyünk tőlük, hiszen jelen állapotban még se törhetünk rájuk, hogy kérdőre vonjuk őket, akkor viszont mégis mit csináljak... mit tegyünk? És ekkor jön az emlék. Valami olyan, ami eddig tökéletesen el volt zárva és talán a mostani sokk, talán hogy próbálom erőltetni az agyamat, vagy Ryan felbukkanása hozza a felszínre, a jó ég tudja, de ő csak annyit láthat belőle, hogy egyre erősebben szorítom a halántékomat, a szemeim már lecsukva, de még is így is mintha minimum erőlködnék, könny gördül le az arcomon, aminek sikerül az összeszorított szemeken át kipréselődnie. - Nem ez... ez nem... nem lehet... - lecsúszom a fal mellett a földre és immár tényleg könnyes szemmel pillantok fel Ryanre, szinte már reszketve. Ha ez tényleg így van, ha az anyám tényleg ennyire kegyetlen és tényleg azért vagyok itt, mert ő intézte az egészet... de hát mégis mit akar pontosan? Tényleg az életemet és... nem is csak az enyémet a saját fiatalságáért cserébe? - Van egy... elfelejtettem... elfeledették őt velem... te pedig nem is tudhattad. Nem értem... - összefüggéstelen, biztosan nem is érti, hogy mit akarok és mit próbálok kinyögni, de hát egyelőre én sem értem az egészet, főleg hogy mégis hogyan tehette ezt az anyám. - Ryan... nekünk... már emlékszem... van egy lányunk. - talán két éves lehet, ha azt nézzük, hogy mikor fogant és hogy mikor születhetett meg. Nem emlékszem minden részletre, de arra most már igen, hogy nem engedtek elmenni, hogy az anyám mintha segíteni akart volna kedves volt velem és támogatott, de nem engedett elmenni végig, amíg terhes voltam, hogy aztán miután megszületett a kicsi elvegye tőlem még az emlékét is, hogy létezik. Kövér könnycseppek gördülnek le az arcomon. Ennyit az erős védelemről, amit kialakítottam az utóbbi években. Ennyit az erős Auroráról, aki nem sír és mindig eltökélten megy a céljai után. Most ebben a pillanatban sehol sincs, csak az az összetört lány, aki akkor voltam, miután Ryan... miután őt elkábították és ezért nem hallotta meg a nemet.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Inkább ami tényleges cselekvés, amitől úgymond hatást vártok el, ami nyomozásjelleggel bírhat. 
