VMS Döntő -Anglia vs. Dél-Afrika (most már tényleg)

First topic message reminder :

A döntő

Elérkezett hát a döntő napja. Stansson magabiztosan hitt abban, hogy eljutnak idáig, ám annyira színes volt a társaság, a balszerencse kísérte az utukat, na meg Elena átka, hogy ténylegesen csoda, hogy most itt vannak. Ám itt vannak, és a VMS legendás aranykupája, amiről Stansson már háromszor csúszott le, karnyújtásnyira van. Ám az edző amikor taktikát dolgozott ki Sidney és Elizabeth segítsévével, most a győzelmi kényszer ellenére nagyon is passzív, védőjátékot dolgozott ki. A vércápák halálosak, ráadásul a jeges víz sem tesz jót, ezért szinte mindannyian az angol kapu előtt tömörölnek, zónavédekezést lop a kosárlabdából, de leginkább arra figyeljen majd mindenki, hogy ha valaki elkezdene megfagyni, azonnal ki lehessen menekíteni. Vagy ha vércápa támadna, akkor többen szétrúgni, védeni a játékosokat. Ki tudja, hogy az afrikai csapat mivel próbálkozik majd, de a VMS-ben igenis meg lehet halni, a döntők erre vannak kiélezve. Az más kérdés, hogy sok évvel ezelőtt Stansson apja Elena átka miatt esett össze, s vesztette életét. A sapkaszámok kiosztásánál Bumfolt felajánlotta az ezdőnek egykori legendás, tizes számát, amivel főleg a második elvesztett döntőn dominált, ám Stansson tekintve, hogy immár Sidney viseli ezt a mezt, ellentmondást nem tűrően a lánynak adta, ő itt most statiszta szerepet tölt be. Eljön hát a pillanat, a himnuszokat még a jeges vízzel feltöltött barlangtó szélén hallgatják meg fürdőruhában, és törölközőben, a nézők pedig a barlang falába vájt lelátókon ülnek. A barlang maga egyébként gigászi, nagyjából akkora, mint egy kisebb stadion, de tekintve, hogy mégiscsak beltéri, nagyon sokan a városból, kivetítőkön keresztül nézik. Az anyakirálynő és Mei is itt van, mindkét csapatnak van miért szurkolniuk. Stansson kidolgzott testét most már az is látja, aki eddig nem tette meg. Amikor felharsan a síp, hogy lehet menni a vízbe, szinte milliók fojtják vissza a lélegzetüket, a harmadik elvesztett döntő után talán már senki nem hitte, hogy látja Armand Stanssont játszani. Ám ott van, viszont nem egózik, nem integet a kamerának, sziklaarccal a csapatra koncentrál, máris a középre bedobott labdára int, de tekintve, hogy a taktika adott, nem is fontos felúszni érte, vagy ha mégis megteszik páran, hátra kell elkezdeni adagotni, és figyelni a cápákra.

//Határidő: november 16//

to: the team

Vártam volna valami passzt vagy egy kis csapatjátékot, de semmi nem történt, Danny egymaga kapura lőtte a labdát, és el is akadt. Még felfogni se volt idő, az afrikaiak szinte azonnal dobtak egy gólt, vezetnek. Ennyi idő alatt felfogni se tudom, mi történt, látom, ahogy az edző és még néhányan dühöngnek. Minden olyan gyorsan történt, a védekezésünk semmi volt, a támadás se sikerült… a második negyedben jobban kell teljesíteni, ez világos. Igyekszem jobban figyelni a csapattársaimra, ám ekkor azt látom, hogy hogy Gilly és Lizzy ahelyett, hogy a játékra figyelnének, egymással birkóznak a vízben. – Hé, az afrikaiak az ellenfeleink, nem a csapaton belül kéne drámázni! – kiáltom oda nekik, miközben beúszom hátra, középre. Fogalmam sincs, milyen motivációból álltak le verekedni, de ez megint egy ajándék labda lesz az afrikaiaknak, ha így megy tovább. Főleg ha a többiek figyelme is erre a közjátékra fog irányulni. A kiáltásom után már nem foglalkozom velük, védekezni próbálok ismét. Viszonylag jó úszó vagyok, és bár nem vagyok magas, de ha kell, ki tudok emelkedni a vízből legalább combig, hogy megállítsak egy labdát, ezért úsztam be a kapu közelébe. Látom, hogy hátul mintha akcióba lendültek volna a cápák, ez talán kicsit eltereli a másik csapat figyelmét, így talán megtarthatjuk a labdát, ha sikerül szerezni. Támadni ráérünk akkor is, ha a cápák megzabálták őket.

Végjáték & Gillian

Zene ❥
Ruci ❥

"Nem számít, ki vezet most, nem számít, ki vezetett eddig. Az számít, ki fog vezetni az utolsó verseny után."

Chris és Tita csókja engem is meglep, a szemfülesebb fotósok vakui már villognak is valószínűleg. Én azonban nem adok hangot a véleményemnek. Az első kört meglehetősen szánalmasan ellébecolom. Mintha azt se tudnám hol vagyok, vagy csak ennyire lebecsültük az Afrikaiakat? Minden bizonnyal. A húgom vérmérséklete bennem is felviszi a pumpát, főleg amikor meglátom a túlsó kapuban a vért és azt, hogy Lizzy idióta módjára hősködni akar és oda úszni, azt hál égnek nem láttam, hogy mit tervez egyébként, csak, hogy arra indult volna és elkapom a karját, mielőtt túl messze kerülhetne tőlem és ellentartok. A tánc miatt jobb a lábtechnikám, így esélyes, hogy tényleg vissza tudom tartani. És amint szembe fordul velem, a szabad kezemmel lekeverek neki egy testvéri pofont. - Megőrültél??! Teljesen elment az eszed?! Vannak gyógyítók! Ne hősködj! Csináld amit megbeszéltünk! - és vissza húzom magunkat a sorba, hogy végre eleget tehessünk a betonfal taktikának mire a második negyed elkezdődik. Miközben a húgom karját el nem eresztem - szerintem amúgy oda is fagyott a kezem.. - addig Dany sem marad ám ki a jóból. Pillanatnyilag nem lebeg előttem semmiféle romantikus kép vele csak az hogy épp olyan hülye mint a húgom és helyre kell billenteni. Bár nála beérem, hogy szóban tegyem helyre. Lizzynél nem bírtam tovább. Annyi mindent nem vesz figyelembe! Se az előző esetek tanulságát, se bárki más szempontját! - Lehetne hogy átgondoltabban csináld és ne a büszkeséged fényezd?! - kérdem Danytől, a szemeim villámokat szórnak a két delikvensre, nyoma sincs az edzés alatti jókedvemnek. Nem vagyok ugyan kétségbe sem esve, nemes egyszerűséggel dühös vagyok.. Még jó hogy a tövig vágtam a körmeimet, különben Lizzy arcán ott éktelenkedne nem csak a kezem nyoma, de a körmömé is... - Ne cseszd már el, csak mert szerepelni akarsz! Így soha nem lesz belőled jó vezető! - sziszegem még oda a húgomnak és innentől eleresztem és a helyemre úszom hiszem máris folytatódik minden. Gyerünk fürge lábak, nyomjátok mikor szükség van rátok! Ezúttal szemem a labdán és próbálom fellökni magamat annyira, hogy legalább bele nyúlni bele tudjak, ha letörik az ujjam az se érdekel jelenleg, nem mehet be több labda és ehhez szeretnék hozzá járulni! Persze aztán kiderül a húgom mit alkot miután eleresztettem.. Danyre amikor ráúsznak azért egy kissé megdobban a szívem miatta. Nem lenne jó, ha víz alatt maradna sokáig vagy ilyesmi..
Cody közben az Afrikai - már ha van nekik, miért ne lenne? - meg a többi gyógyító között cirkál. Segít ahol csak tud. Kiemelni a vízből akit kell, például az ellenfél kapujában a bugyogó vér forrását... és ellátni is segít, ha elfogadják tőle.

You should see me in a crown
I'm gonna run the city of nothing

Az utolsó fejezet

Bátorítóan mosolygok a lányra, tudom, hogy nem a legjobb egy döntőn debütálni és neki egyáltalán nincsen olyan múltja, mint edzőbá’-nak, aki még akkor se dobná le minden izmát, ha öt évig csak a kanapén heverne, miután vagy tizenöt évet sportolt, vagy ki tudja mennyit - én meg az életrajzi évszámok.
Kíváncsian várom, hogy mi is az a bakancslistás dolog és egészen addig, míg a kezeibe nem fogja az arcomat le se esik, de amikor megcsókol a kezem azonnal a derekára csúszik és meglepetten ugyan, de még időben viszonzom a csókot, nem csak állok ott, mint egy ledöbbent faszent.
Amikor jön a síp és az ideje, hogy csipkedjük magunkat én azért még tátogok egy-kettőt, nem akarom elengedni a kezét, de hát úgy nehéz lenne nekiesni a meccsnek. Én viszonylag gyorsan csatlakozom a többiekhez védekezni és mondhatni a csóktól beindult heves szívverés egy kicsit megvéd a jéghideg víztől néhány pillanatra, de így is koccannak a fogaim. Cirkálok, mint a hülye, a kapu közelében a mi térfelünk legvégén, hogy ne egy helyben fagyjak jégkockává és minden alkalommal, amikor Tita közelébe úszik játékosan belecsípek.
- Kíváncsi lennék a többi bakancslistás pontra is, ha esetleg máson is rajta a nevem, szolgálatodra állok… - nevetek a lányra, de leolvad az arcomról a mosoly, amikor Dany indítása nem jön össze, nem sikerül leszólóznia az egész afrikai csapatot és a sportos bagázs jelét sem adva annak, hogy a varangydudva osztogatásnál a csapatuk harmada beállt a sorba, úgy suhannak át rajtunk a labdával, hogy pislogni sincs idő és GÓL!
- Hoppácska. - nézek nagy szemekkel az edzőre és Lizzy-re, akikből előbújik az állat, mintha nem mindenkin mentek volna keresztül az afrikaiak. Én hátul maradok védekezni, még ha nem is vagyok hajlandó egy helyben lebegni, mert akkor megfagyok, hanem helyezkedek erre-arra, de valahol egyetértek Dany-vel, hogy megpróbált támadni, hiszen támadás nélkül csak döntetlent hozhattunk volna ki 0-0-val, győzelmet nem. Tucatnyian voltunk hátul és még is áthatoltak rajtunk, mennyit segített volna még, ha Lizzy az alig 160 centijével és egy szem Dany is hátul marad? Nem látom át a játékot, főleg, mert nem is teljesen vizilabda, hanem valami varázsvilággal kevert cucc, szóval csak követem a parancsot inkább és tempózok serényen, a tekintetemmel a labdát követve és hát… a vércápákat keresve, még ha le is van blokkolva a druida képességem, esküszöm én még ezeket is meglovagolom, ha előkerülnek!

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Dany & a Vízilabda

Rendben. Azt mondtam, hogy profi vagyok ebben. Annak tartom magam. Ezt a támadást pedig elbénáztam rendesen. Azt hiszem alábecsültem az ellenfelünket. Talán még sem lesz olyan egyszerű öröm vízilabda, ahol minden megmozdulásom gól. Jóformán az is, ha csak ránézek a labdára. Ugyanakkor egy normálisan felépített védekezést nem kellett volna ennyire könnyen átjátszaniuk. Hiába vagyok én ebben jó, egyedül nem tudok támadni, védekezni, és mindenütt ott lenni, és mindent megoldani. Ez az egész védekező taktika úgy van elhibázva, ahogy van. Itt az fog nyerni, akinél többet van a labda, és többet támad. Úgyhogy tényleg halvány fingom sincs mit akar ezzel az egésszel az edző. Lehet hogy ő megelégszik az ezüsttel is, némi pancsikolás után, de én nem.
Nem vonom ki magam a felelősség alól az elbénázott támadást illetően, de azért a többiek sem tették a dolgukat. Így csak egy tömör biccentéssel veszem az edző és Lizzie üvöltözését. Bár komolyan kedvem lenne visszaszólni, és lenne is pár keresetlen szavam mindkettejükhöz, ez most nem az az idő. Ha velük állok le vitatkozni, akkor még 3 gólt kapunk, mielőtt észbe kapnánk. Akkor pedig tényleg elúszik a meccs. Egy gól az nem hátrány. Könnyen behozható. De kettő-három már komoly gond lehet, ha ilyen rövidek a negyedek.
Szóval igyekszem a második negyedben labdát szerezni, amennyire tudok, hogy aztán hátra adva valamelyik csapattársamnak valami stabilabb támadási taktika alapját tudják létrehozni. Már ha sikerülne kivitelezni.
Azért amikor hirtelen három kéz alatt találom magam, az egyszerre bosszantó és hízelgő. Ha valóban sikerült belőlem felkészülni, és úgy gondolják, hogy 3 ember kell a kikapcsolásomra, azt akár bóknak is vehetném. De így nem lesz túl sok szerencsém még egyszer lövőhelyzetbe kerülni. Ugyanakkor, ha elég ember figyelmét vonom magamra a másik csapatból, akkor követhetnek el olyan taktikai hibát, amiből a többiek akár gólt is szerezhetnek. Éppen csak olyan diszkréten rugdosok vissza a víz alatt, hogy az ne legyen szabálytalan, vagy legalábbis ne látszódjon annak. Közbe-közbe azért kinézek az oldalbíróra is, hátha befúj valamit, mert azért a három egy ellen nem éppen fair játék, és megérné a dolgot. Persze láttunk már olyat mugli meccsen is, hogy ilyesmit tovább engedtek a játékvezetők. Szóval akár befújnak valamit, akár nem, azért próbálok nem megfulladni, és stabilan lekötni afrikai barátaim figyelmét és érdeklődését...

ϟAz élet csapatjáték.ϟ

A vércápák& Lizzy

Azért Tita Chrisnek adott csókja láttán szépen szólva is megáll bennem az ütő egy pillanatra. Csak egyensúlyozok a medence szélén, tátott szájjal figyelve az eseményeket, miközben eszembe ötlik, hogy odagaloppolok és én magam indítom útjára a csajt a jeges vízbe. Ne csókolgassa már az unokatestvéremet! Már csak azt nem vagyok képes eldönteni, hogy ez random cselekedet volt részéről vagy van köztük valami? Oké, hogy fél a vércápáktól, én is parázok rendesen, mégse csókolgatom körbe az egész csapatot!
- Hé! - adok hangot döbbenetemnek, de a síp megszólal, én pedig automatikusan a vízben találom magam. Úgy néz ki, a lábam magától mozdult, hogy teret adhasson a reflexeimnek. Amint megszokom a jeges vizet – már amennyire azt meg lehet szokni – rúgom is fel a jól megbeszélt taktikát. Védekezés helyett támadásba kapcsolok, ügyet se vetve a vércápákra. Valamiért teljesen kimentek a fejemből. Nincs cápa, nincsenek afrikaiak, csak a labda egyedül, amire Dany hirtelen rá is teszi a mancsát. Örülök is a helyzetnek, hiszen nekem mindegy, kinél van a labda, amíg a mi csapatunk egyik tagja az.
Pillanatok alatt felfújom azonban magam, amikor gól helyett elszúrja a srác a helyzetet és minden afrikai támadásba lendül. Mit ne mondjak, nem éppen erre számítottam. Békés kis mérkőzésre, melybe leginkább a vércápák fognak színt vinni, de ez... Teljesen szembemegy az elképzeléseimmel. Nem egy-két ember támad, hanem szinte az összes.
- Te idióta! - sziszegem Dany felé, amint a fiú hallótávolságon belül lesz. - Nem azt mondtad, hogy profi vagy ebben? Akkor fejezd be a bénázást és csinálj valamit! - emelem fel a hangom és tisztán látszik rajtam, hogy legszívesebben a fejére is koppintanék. Ezt csak azért nem teszem meg, mert a víz túl hideg ahhoz, hogy képes legyek ilyesmiben gondolkodni. Meghagyom hát az energiám a gólhelyzetekre.
Amikor az edző kiabálni kezd velünk, magamban morgok még egy sort, majd visszaúszom a kapu előtti formációba, habár nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy ez a taktika nem a legtökéletesebb. Csak a védekezésre koncentrálni igen nagy hülyeség, főleg úgy, hogy jóformán egy ember kezébe helyezzük a sorsunkat. Dany nem a legmagabiztosabb jelenleg, a cápák pedig máris támadásba lendültek, hiszen a dél-afriakaiak térfelén máris vér bugyog fel.
- Fenébe! - morranok fel a jelenet láttán, majd – még mielőtt bárki is rám szólhatna – kezdek el úszni egy olyan pont felé, ahol elég tiszta a terep. - Hé, te dög! Itt vagyok! - kiáltom el magam, még mielőtt inába szállna a bátorságom. Eredetileg Danielnek szántam ezt a szerepet, de jobban teszem, ha én veszem a helyzetet a kezembe. A srác még ezt is elbénázná. Közben igyekszem olyasmit találni, amivel elvághatom a tenyeremet és ezzel pár csepp vért juttathatok a vízbe, hogy engem vegyenek üldözőbe. A csapatunk egy helyben tömörül, a másik csapatot láthatólag nem érdeklik a jószágok, marad hát ez a taktika. Muszáj valahogy biztonságosabbá tenni a terepet. Csak remélni merem, hogy nincs kettőnél több ezekből a lényekből...

️️️️️️️️️

VMS & Sidney

Halkan felnevetek Morticia szavaira. Akármennyire is komoly és feszült a helyzet most még sem tudok végig komoly maradni, bár valószínűleg az idegesség is, ami ilyen formában legalább valamelyest távozik. Azért elég para, hogy nem rég még úszni se tudtam most pedig bele kell ugranom egy vércápákkal teli medencébe. Tudom a taktikát, megbeszéltük, de ettől még nem bízom azért teljesen magamban. A kapuskodást is vállaltam volna, igazából nem okozott volna gondot, egyhelyben úszni könnyebb, mint mások után cikázni, miközben nem mondhatom magamat egyelőre még profinak. Szóval amennyiben Stansson benne van szívesen cserélek vele az első kapott gól után. A képességeink ugyan nincsenek meg, de mégis csak ereklyevadász vagyok, ő meg már rég volt a pályán, lehetséges, hogy jobbak a reflexeim, bár ezt így nem mondanám ki szavakkal, mert a jelenlegi idegességi fokozata mellett tuti, hogy nem értékelné.
- Te jobban rájuk hozod a frászt, ha rá úszol valakire. - igen ez sokkal jobb indoklás lász, mégis csak nagyobb termet és a jó ég tudja a honfitárai talán vele szemben egy fokkal óvatosabbak, vagy pont azért mennek majd rá erőteljesebben? Nem tudom, de hogy nem állunk jól egyelőre az tuti fix. Szóval ha átadja a kaput, akkor sem fogom előre dobni a labdát a kapott gól után, sokkal több értelmét látom a lassú indításnak. Cselezni kell és passzolgatni. Nem gondolom, hogy Dany lenne az egyedüli, aki gólt lőhet, sokkal több értelme van szépen felpasszolgatni a kapuig és majd olyannak rálőni, akiben kisebb veszélyt látnak. Sőt egyáltalán nem tartanám butaságnak, hogy egy Tita típusú játékost indítsunk meg előre, hiszen őt egyáltalán nem ismeri az ellenfél és nem is számítanak rá, hogy labdát kap majd, Danyt pedig bizonyára, ha felmérték a csapatunkat most is vagy hárman próbálják meg szolidan és feltűnés mentesen vízbe fojtani.

️

A döntő

Miután mindenki beugrik, vagy belépdel a vízbe, a bíró már fujja is a sípot. Néhányan hallgatnak Stanssonra, aki maga is hátul helyezkedik el, s de technikailag nem beszélték meg, hogy ki lesz a kapus, így Stansson kénytelen maga oda úszni, mivel látja, hogy csapata nagyon nincsen ott fejben. Lizzy és Tita még a víz hőfokát szokja, Gilly nagyjából a háta közepére nem kívánja az egészet, csupán Sidney, Morticia és Chris maradnak hátul, Eillen középen, Daniel pedig ráúszik a labdára. Ebben még szerencséje van, elsőként sikerül elkapnia a labdát, de passzolgatás helyett bikából megküldi távolról. Ám Dél-Afrika erejét lebecsülték, úgy fest a három döntőtt elbukott ország olyan sportolókból álló vállogatott rakott össze, hogy most ellentmondást nem tűrően meg akarják semmisíteni, bárki is legyen az ellenfél. A három nem úszni tudó is egész magabiztosan mozog a vízben. A vércápák egyelőre még sehol. Daniel távoli lövése simán elakad a felltartott karokban, és láthatóan minden afrikai elszánt arccal úszik fel, semmi védekezés, csak támadás. Simán átpasszolnak Lizzy, Tita és Gilly feje felett, látványos túlerőben könnyedén játsszák ki a formációt, hogy Stansson tehetetlen kezei között a kapufára játsszva a labdát onnan pattintsák be. Stansson dühösen a vízbe csap, nem ezt beszélték meg. A fejét csóválva üvölt Daniellel, és Lizzy is kapja az ívet. Persze más dolog a kispadról dirigálni, ahol szintén tehetetlen az ember, de egy jól kigondolt stratégiát így felrúgni.. Anglia úgy tűnik a döntőre elfáradt, mert hátrányból fordítani.. Nem lesz egyszerű. Ráadásul a bíró már fújja is a sípot, az első negyednek vége, úgy fest itt lényegesen rövidebb a dolog, vélhetően azért, hogy a cápák ne zabáljanak fel mindenkit, ráadásul a jéghideg víz is ölni képes. Most akkor lehet, hogy érdemes lenne átgondolni a taktikát. Viszont észreveszik, hogy az afrikai kapu előtt mintha vér bugyborékolna fel, lehet, hogy a cápák már kezelésbe vették a csapatot. Viszont nincsen idő megkonzultálni a dolgokat, mivel alig pár pillanat szünet van. Stansson int, továbbra is a betonfal védekezés a taktika. Anglia:Dél-Afrika, 0-1. Vajon ezúttal hallgatnak rá?

//Határidő: november 27//

A döntö & Eileen

Közel sincs valami bulihangulat, mióta megtudtuk az utolsó számot és a részleteit. A vércápákkal meg a jeges vízzel pedig különösen nem áll jól a szénánk a túlélést illetően, de pont ezért dúl bennem olyannyira az adrenalin a medence szélén állva. Őrültség, hogy ebben az egészben résztveszünk, de mostanra teljesen elönt az érzés, hogy győzni akarok. Nem csak túlélni, hanem megnyerni ezt az átkozott döntőt! Nem véletlenül kerültem abba a házba, ahova... az a fajta eltökéltség dolgozik bennem, amit csak egy mardekáros ismerhet igazán, amikor valamit a fejébe vesz.
- Megcsináljuk! Én érzem - igyekszem átragasztani a bizakodó mentalitást, bár szerencsére küzdőszellemű egyénekben nincs hiány, de vagyok annyira felspannolt, hogy rá akarjak dobni a hangulatra.
A sípszó után bagy levegőt veszek és a vízbe vetem magam, és bár ugyan a hirtelen jött hideg pillanatnyi sokkot okoz, amint eszmélek belőle, azonnal mozgásba is lendülök. Nem vagyok vérprofi, így előre nem megyek, és a leghátsók közt sem szívesen helyezkedem el, így hát a két tűz közt maradva középtájon helyezkedem el, hogy legyen esélyem védekezni, de akár támadni is, ha nagyon muszáj.

to: the team

Hát tényleg itt állunk… Hosszú volt ez az út, amire vállalkoztam. Személyiséget fejleszteni jöttem, hogy magányos, önző, szadista picsából normális, vagy legalábbis ahhoz hasonló ember legyek. Nem lehet az egész életet úgy leélni, hogy megyek mindig a világ ellen. Ezalatt a pár hét alatt sokat fejlődtem, barátra leltem, és egészen jó csapatjátékossá váltam. Korábban el sem tudtam volna képzelni ezt. És most mégis itt vagyok, a medence szélén, Sidney mellett, egy szál fürdőruhában - ami meglehetősen szarul áll, mert tiszta csont és bőr vagyok, és amúgy sem szoktam magam mutogatni -, és a félig aggódó, félig vicces megjegyzésére csak felnevetek. – Rosszabb is lehetne… Ezek a dögök legalább nem emberek. Azokkal nagyobb problémám van – célzok a mocsok francia pasira és az oroszokra, Elenára, mindenkire, aki hátráltatni próbált minket. Persze egyáltalán nem vagyok magabiztos, és nem szeretném cápavacsiként végezni, úgyhogy ellenkezés nélkül elfogadom Stansson taktikáját, és a medencébe ugrás után védekező helyre úszom. Próbálok egyszerre figyelni a cápákra és arra, hogy passzolnak-e nekem. Danyék gyorsan ráúsznak a labdára, kívánom, hogy sikerüljön bedobni az első gólt, de elég bátrak, hogy így nekiindultak. Muszáj persze valakinek elkezdeni, de esélyes, hogy a cápák egyelőre inkább a pálya közepén vannak és nem a kapu felé, mert akkor már láttuk volna őket. Abban bízom egyelőre, hogy bár a vámpírképességeim nincsenek meg, azért talán még így is gyorsabb vagyok, mint az átlag ember, és sikerül elúszni vagy elkapni a labdát, ha valami baj történne.

Döntő & Tita

Amennyire tudtunk felkészültünk a vércápákból és a vízilabdából is, előbbit a könyvtárban szedve össze tudásanyagként, utóbbit Danytől, s az edzőtől is kérdeztem ezt-azt, de attól messze állok még így is, hogy magabiztos legyek. Az egy dolog, hogy tudok úszni, s a szúnyogok sem gyakran csípnekm meg így a vérem sem édes - remélem a vércápák is olyan ízlésvilágúak, mint a vérszívó repkedős társaik - de ez nem jelenti azt, hogy ne szepegne a hátsó felem, attól a pillanattól kezdve, hogy kinyitottam a döntő reggelén a szememet. Szégyenlős nem lévén attól kevésbé tartok, hogy letépik a dresszemet (különben is, a vizes gönc nem sokat segít a hipothermia ellen, olyan mindegy már, hogy meztelenek vagyunk-e vagy sem), de azért jó lenne, ha magamon tudnám tartani. Igazából a taktikát értem, védekezzünk foggal-körömmel, szóval ha úgy adódik, hogy valami vízi bunyóba kell beszállni, amíg a többiek a labdát védik ki, én benne vagyok, legalább addig is mozgok és nem fagyok bele annyira a jeges vízbe, mintha még egyszer annyira azt tenném.
A hajam az úszósapka (ha van egyáltalán az a fülvédős fajta, mint a klasszikus vízilabdában a maugliknál) alatt feltekerve, tekintetem a "medencére" szegezve várom a startot, amikor is nagyjából azzal egy időben, hogy Chris szól hozzám eszembe jut valami.
- Oké, fogok sikítani, ígérem! De előtte még muszáj megtennem valamit. Eszemben sincs úgy cápaeledellé válni, hogy ezt nem pipáltam ki a bakancslistámról. - kacsintok rá, majd még mielőtt nagyon át tudnám gondolni, vagy ő nagyon agyalhatna nemes egyszerűséggel két tenyerem zárójelébe fogom az arcát és megcsókolom még a rajt előtt. Úgyis elmúlik a tetőtől-talpig típusú belevörösödésem, amint a jeges vízbe érkezem.
A többiekkel ellentétben én nem ugrok, hanem ha lehet akkor beleereszkedek a vízbe, hátha az az 1-2 másodperc is számít asszimilálódásképp. Így sem érzem komfortosan magam, de ha nem áll meg a szívem már a csobbanáskor, akkor egy lépcsőfokot megmásztunk a teljesítés felé vezető úton. Lábtempókkal igyekszem magam a felszínen tartani, várom a kezdést és közben be kell valljam magamnak, hogy halvány gőzöm sincs arról mit is fogok cselekedni, amint elstartolunk.

készítette ☾

Végjáték & Gillian

Zene ❥
Ruci ❥

"Nem számít, ki vezet most, nem számít, ki vezetett eddig. Az számít, ki fog vezetni az utolsó verseny után."

Izgulok. Nem ez nem jó szó. Rettegek! Persze tök jó volt a sajtós este után az úszkálás. Eszemben sem volt bulizni maradni. Sokkal jobb móka volt a többiek bénázását nézni. Bár magához a sport részéhez én sem értek, szóval azért rám is rám fért a versenyt megelőző edzés, de legalább az úszás úgy megy mintha mindig is erre születtem volna a kis bálna testemmel.
A vércápák miatt sírt a szám egy sort Chrisnek az edzésen, kikövetelve a figyelmét és kicsit faggattattam neki miért van elkenődve a szája, de ritka szófukar volt. Fogalmam sincs hogy mi történt a gyengélkedőn, a doki mit csinált vele, vagy mit mondott neki, de mintha köztük is kicsit hűvösebb lenne a levegő az eddigi fene jó bratyizásnak pedig lőttek. Az már csak apróság, hogy miközben levelet írtam anyáéknak hogy mindenfélét elpletyizzek nekik, elvégre mégis csak megmentették a többiek az Afrikai királynét, meg Elenat is elintézték meg jahj annyi minden történt!! Eközben pedig Cody is megfordult a bárban miután végzett a gyengélkedőn, meg a többi doki sem tartott már rá igényt. Egy darabig csak egyedül ücsörgött és valami levél felett bámult ki a fejéből, mint aki át akar sétálni a tizedik ablakán, de mikor galacsinba gyűrve a pohara felett lángra lobbantotta, hirtelen a francia csapatból betalálta valamelyik véla..
Én őszintén nem tudom mi van ezekkel!!
Mindegy is, most egyetlen dolog van aminek fixen örülök, az pedig az, hogy dupla fürdőruha van rajtunk. Bevallom meglepett először, de most már csak simán hálát adok érte! A srácokat kicsit sajnálom, de hát.. Szíííívááás. Nem amúgy nem vagyok kárörvendő. Természetesen csekkolok mindenkit aki jelen van kisgatyában vagy fürdőruciban és teljes lelki nyugalommal konstatálom, hogy még mindig én vagyok a legszebb. A haja ezúttal két parkettafonatos copfba van fonva és úgy kontyolva, hogy betonbiztos legyen és ne akadhasson bele semmibe. És persze elengedhetetlen, hogy azért esztétikus is legyen!
Azért ez az ugorjunk a jéghideg vízbe nem túl kellemes. Bemelegítéssel, bemelegítés nélkül, ez mindenhogyan szörnyű. Sőt mikor eljön az idő, és vízbe érek, egy jó hosszú pillanatig bent is reked a levegőm és majdnem elkezdek süllyedni.. Ennyit arról, hogy vízbe születtem.. De össze szedem magamat és tartom magamat a megbeszéltekhez. Ha egy embertömegen túlmegy a labda és kapuba is ér, akkor valamit nagyon rosszul csinálunk. Plusz abban totálisan igazat adok Danynek és Lizzynek, hogy muszáj pontot is szereznünk, különben sosem lesz vége, és vagy egy kupacba megfagyunk, vagy egy kupacba cápavacsi leszünk. Egyik sem bejövős!

You should see me in a crown
I'm gonna run the city of nothing

Az utolsó fejezet

A várva várt nap, már akinek. A csapat nagy része fel van pörögve és egyszerre retteg, ami a vércápáknak hála egészen logikusnak tűnik, de természetesen az egész verseny érzelmi hullámvasútra rám nyomta egy kicsit a bélyegét. A Cody-val tett felfedezések a múltban és a testvérem elvesztése, miután az unokahúgom is majdnem belehalt az egyik fordulóba, és még a kis krízis is, hogy kvázi szerelmet vallott nekem a srác. Az életem fénye és reménye Tita, rá koncentrálok most is, mikor felsorakozunk a pálya szélén. Soha nem voltak önértékelési problémáim, most se hat meg, hogy míg a lányok dressze atombiztos, hogy ne ugorjon ki a cici, addig a miénk nem éppen egy nagy gatya - de legalább szoros, juhú. A tekintetemmel átsiklok az afrikai csapaton, mindenki izmos, nyúlánk, sportosnak tűnik, a sok edzőbá’-hoz hasonló vállt válnak vetve, míg mi színesek vagyunk korban, magasságban, nemben, alkatban, mint egy falra hányt Picasso.
- Menni fog? Ha valami csiklandozza a lábad csak sikíts és ott termek. - fordulok bíztató vigyorral Tita felé, elszakítva a tekintetemet az izmos felsőtestektől. Heteró vagyok, heteró vagyok… A doki harmadik vallomását is kezdem már emészteni, főleg, mert láttam egy pasit kijönni a szobájából, szóval olyan nagyon nem lehetett belémzúgva, ha már is talált mást. Auch, nem fáj, nem furcsa, így kell lennie, és majd csak legjobb barátok leszünk minden feszkó nélkül, mint eddig. Mondjuk kicsit ég a képem, ahogy visszapörgetem a Gyenguszon történteket, hogy kapásból megvádoltam, hogy kihasználta a helyzetemet, de ezt majd elmossa a jeges víz.
Megbeszéltük előre, hogy védekezés a taktika, ami nem túl szerencsés, tekintve, hogy sok az izgága a csapatban, Lizzy is azonnal előre akar úszni, Dany is, és igazából én is inkább vagyok az a fürge, mozgásban lévő fajta, de velük ellentétben én behódolok az edző parancsának és a jéghideg vízbe érkezve a szívrohammal és a hipotermiával küzdve a kapu felé veszem az irányt fürgén, hogy hátvédként - van egyáltalán ilyen poszt vagy csak a fociban? - belenyúlhassak minden ellenünk induló indításba. Ugyan soha nem vizilabdáztam, de Kalifornia tengerpartjain aki nem jó úszó és nem megy neki a szörfözésnek, azzal valami baj van.

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Dany & a Vízilabda

Amikor neki indultam, akkor nem gondoltam, hogy eljutunk a döntőig. Vagy, hogy mire ide jutunk addigra ennyire fontossá fog válni ez a verseny. De azt hiszem igen rövid idő alatt igen sok minden történt, és most már nem lehet kiszállni. Kell az a hőn áhított serleg.
A többiek nem különösebben lelkesedtek fel a vízilabdáért, de én igen. Egészen kiskorom óta játszom. A nyári szezonba időnként még most is beszállok a csapatba, néhány edzés és meccs erejére. Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy lesz olyan helyzet, amikor ebből húzok hasznot a varzsvilágban. Kár, hogy a bácsikám most nem láthat, mivel ő mugli. Vagy az apám, de őt már rég nem érdeklem sem én, sem a meccseim.
Minden esetre feszülten hallgatom a hímnuszokat. Nem értek egyet az edző védelmi taktikájával. Labdára kell menni. Támadni. Azé a pszichológiai előny, akié az első támadás, és első gól. Tehát legyen a miénk. Ne is legyen kérdés senki számára, hogy ki irányítja a meccset.
Félek-e? A vércápáktól igen. A Dél-Afrikaiaktól nem. De nem hagyhatom, hogy a félelmeim irnyítsanak, vagy leblokkoljanak. Csak remélem, hogy a cápák inkább a lusta célpontokat kedvelik, akik egy helyben állnak védekezni, nem azokat, akik pillanatok alatt ússzák át a fél pályát. Mert ez a terv, ami megfogant az agyamban, ahogy a hímnuszok alatt végig futattam a tekintetem a barlangtóba vájt pályán.
Aztán még fél füllel hallgatom Gina utolsó instrukcióit a hipotermiáról, és a gyakori cserék fontosságáról... Nekem viszont minél többet bent kell lennem a vízben. Akkor is, ha sokkal hidegebb, mint amihez normálisan szoktam. Szép kihívás lesz. De ha ezt túléljük, és megnyerjük, akkor az után már az otthoni játékok tényleg könnyű jutalomjátéknak fognak tűnni.
A pálya szélén még teszek néhány gyors bemelígitő mozdulatot, majd amikor jelzésre vízbe ugrunk, akkor teljes erőből úszni kezdek a labdára természetesn. Nem élném túl a szégyent, ha egy afrikai gyorsab lenne, mint én. Mit sem törődve a víz kellemetlen hőmérsékletével, alig néhány másodperc múlva igyekszem lecsapni a labdára. Az ideális az lene, ha még egy kis elnyöm is lenne az afrikai ráúszókkal szembem. Ha pedig sikerül labdát érnem, akkor ugyanazzal a lendlettel emelkedem ki a vízből, és lövök rá az elenfél kapujára tiszta erőből. Talán mellém szegődik a szerencse, és a meglepetés ereje. Remélem a cápák is mást találnak meg. Vagy legalább még ők is bambulnak az új helyzetre. Tisztázzuk csak az elején, hogy ki uralja ezt a játékot. Jobb, ha az első 4 másodpercben eldöntjük egy góllal a meccs végeredményét is. Elvégre nem hiába gyakoroltam ezt a mozdulatot éveken át. Ha pedig nem sikerülne labdát szerezni, vagy csak nem menne be a gól, akkor sem árt, ha az ellenfél tudja, hogy kitől kell tartania. Ez itt az én játkom. Hát játszuk úgy, ahogy mifelénk szokták. Adjunk valamit a nézőknek a pénzükért cserébe. Ha már kisebb vagyont költhettek jegyekre...

ϟAz élet csapatjáték.ϟ

A vércápák& Lizzy

A döntő. Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor szembe kell mennem mindennel, amit az edző mondott a megbeszélésen. Nem szoktam ilyen lenni, általában tartom magam a tervhez, de nem hagyhatom, hogy pont én ne csillogjak. Elvégre azért vagyok itt, hogy világszinten hírnevet szerezzek magamnak. Mégis miként tegyem meg, ha védekeznem kell? Nem, a támadás az én terepem, még abban az esetben is, ha nem vagyok otthon a vízilabdában. Egyedül Dany az, aki elvileg remekel benne, de hülye lennék hagyni, hogy csak ő kerüljön a középpontba. Mert kire fognak emlékezni, ha nyerünk? Nyilván nem a kapuban tömörülő csoportra, hanem a támadókra.
Türelmetlenül toporgok hát a barlangtó szélén, miközben a fejünk fölött szólnak a nemzeti himnuszok, én pedig igyekszem legalább gondolatban felkészülni a jeges vízre. Az biztos, hogy amint csobbanunk, a labdát veszem célba, időt se hagyva a dél-afrikaiaknak a gondolkozásra. A vércápák pedig nemes egyszerűséggel bekaphatják. Elbizakodott lennék? Talán. De még senki se nyert úgy döntőt, hogy előtte órákig agyalt. Nem, innentől kezdve a megérzéseinkre kell hagyatkoznunk, én pedig úgy érzem, nyerő szériában vagyok. Ha valamelyik dög felém úszna, majd rálövök valamiféle átkot vagy fejbe rúgom. Nekem aztán mindegy, mert nem hagyom magam. Amerikában, ha így léptem pályára, mindig nyertünk és ez ma se lesz másként.
Lehunyom a szemem, majd igyekszem a légzésemre koncentrálni, hogy leküzdjem a lámpalázamat, ami azért elég szépen ott bujkál a háttérben. Hallom, amint néhány fiú füttyentget a lelátókról, nyilván ezzel díjazva a lányok bikinijét. Kissé felbosszantanak, hiszen ma pont nem emiatt vagyunk itt. Ha fürdőruhás modelleket szeretnének látni, akkor menjenek egy divatbemutatóra, de ne egy sportesemény döntőjére. Mindenesetre, egyelőre minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy kizárjam a külvilágot. A dél-afrikai csapatra egy pillantást sem vetek. Ők nem érdekelnek, hiszen eddig se tűntek valami veszélyesnek, ellentétben az oroszokkal. Ők tuti megizzasztanának, ahogy abban is biztos vagyok, hogy az ő képességeiket nem kapcsolnák ki a szervezők valamiféle mondvacsinált ok miatt.
A síp hallatán habozás nélkül elrugaszkodom hát a talajtól, majd vetem bele magam elsőként a jeges vízbe. Hát, mit ne mondjak, minden lelki erőm szinte egyből elpárolog. A dermesztő hideg úgy hatol át a testem minden egyes pontján, mintha milliárdnyi tűvel szurkálnának, egyszerre mindenhol. Egy pillanatra még levegőt se vagyok képes venni és az első gondolatom nem a labda körül forog, hanem az rémlik fel bennem, hogy vajon mit szólnának, ha most rögtön fognám magam és visszamennék oda, ahonnan jöttem? Hirtelen túl vonzónak találom azt, hogy a medence szélén ücsörögve, a többiekre várva szürcsöljek valami forró italt, törölközővel körbetekerve.
Kell néhány értékes másodperc, mire összeszedem magam annyira, hogy elindulhassak a helyemre, miközben tekintetemmel a labdát keresem, de közben a vércápákra is figyelek a szemem sarkából. Még mindig iszonyatosan nehéz a vízben maradnom, a mozgás nem sokat javít a helyzetemen, bár mintha egy picivel jobb lenne. Talán téli bundával jobban jártunk volna, de akkor aggódhatnánk a ruha súlya miatt. Bikiniben azonban megfagyunk, ami szintén nem jó érzés. Vajon mennyi idő kell, mire valakinél beáll a fagyhalál?

️️️️️️️️️

VMS & Sidney

Fura ez így. Mire megszokhattam volna, hogy sebezhetetlen vagyok jött a tüzes játék, amikor nagyon is éreztem minden sérülést, most pedig úgy, hogy csak a mágiának hála tudok úszni be kell ugranom egy medencébe, amiben még cápák is vannak. Az egész tényleg úgy tűnik, mintha arra szolgálna csak, hogy az győzzön, aki életben marad, mert hát kétlem, hogy azok a cápák majd csak időnként odakapnak és bár a varázsvilágban vissza lehet növeszteni végtagokat, de azért lássuk be mindent még mi sem tehetünk meg, meg aztán az is úgy tudom, hogy elég kellemetlen procedúra. Szóval nem mondom, hogy nem vagyok kissé betojva. Idegesen pillantok végig a csapaton, talán egy pillanatot arra is adok magamnak, hogy az edzőn állapodjon meg a tekintetem. Végülis edzésen már láttam ilyen csekély ruhamennyiségben, de itt most bármennyire is úgy fest sziklaszilárd az ábrádaza biztos vagyok benne, hogy legbelül tombol benne a feszültség. Nem hiszem, hogy számított rá, hogy a döntőben neki is játszani kell, mi meg arra se számítottunk, hogy egyáltalán eljutunk a döntőig...
- Néha még mindig azon agyalok, hogy ugye ez nem komoly? - bököm oldalba egy félmosollyal Morticiát, próbálván oldalni a saját feszültségemet is. Nem én fogok ráúszni a labdára, sejtem jól, hogy a csapatból inkább Dany az, aki már legalább tapasztalt és gyors. Számomra már az is nagy dolog, hogy úszni fogok, nem hogy megpróbáljam elhitetni magammal, hogy még jó is lennék benne. Megpróbálok tehát inkább a kapu közelében maradni és vagy vállalni a kapu szerepét, hiszen ott inkább csak a labdát kell elkapni, a reflexeim pedig elég jók, vagy védekezem és lecsapok akárkit, aki a kapunk közlébe próbál merészkedni legyen az ember, vagy cápa. A fenébe, hogy még csak vérfarkasként sem vagyok erősebb, pedig az most főleg elég jól jönne, hogy valami dög ne tépje le a lábamat itt hirtelen.

️

A döntő

Elérkezett hát a döntő napja. Stansson magabiztosan hitt abban, hogy eljutnak idáig, ám annyira színes volt a társaság, a balszerencse kísérte az utukat, na meg Elena átka, hogy ténylegesen csoda, hogy most itt vannak. Ám itt vannak, és a VMS legendás aranykupája, amiről Stansson már háromszor csúszott le, karnyújtásnyira van. Ám az edző amikor taktikát dolgozott ki Sidney és Elizabeth segítsévével, most a győzelmi kényszer ellenére nagyon is passzív, védőjátékot dolgozott ki. A vércápák halálosak, ráadásul a jeges víz sem tesz jót, ezért szinte mindannyian az angol kapu előtt tömörölnek, zónavédekezést lop a kosárlabdából, de leginkább arra figyeljen majd mindenki, hogy ha valaki elkezdene megfagyni, azonnal ki lehessen menekíteni. Vagy ha vércápa támadna, akkor többen szétrúgni, védeni a játékosokat. Ki tudja, hogy az afrikai csapat mivel próbálkozik majd, de a VMS-ben igenis meg lehet halni, a döntők erre vannak kiélezve. Az más kérdés, hogy sok évvel ezelőtt Stansson apja Elena átka miatt esett össze, s vesztette életét. A sapkaszámok kiosztásánál Bumfolt felajánlotta az ezdőnek egykori legendás, tizes számát, amivel főleg a második elvesztett döntőn dominált, ám Stansson tekintve, hogy immár Sidney viseli ezt a mezt, ellentmondást nem tűrően a lánynak adta, ő itt most statiszta szerepet tölt be. Eljön hát a pillanat, a himnuszokat még a jeges vízzel feltöltött barlangtó szélén hallgatják meg fürdőruhában, és törölközőben, a nézők pedig a barlang falába vájt lelátókon ülnek. A barlang maga egyébként gigászi, nagyjából akkora, mint egy kisebb stadion, de tekintve, hogy mégiscsak beltéri, nagyon sokan a városból, kivetítőkön keresztül nézik. Az anyakirálynő és Mei is itt van, mindkét csapatnak van miért szurkolniuk. Stansson kidolgzott testét most már az is látja, aki eddig nem tette meg. Amikor felharsan a síp, hogy lehet menni a vízbe, szinte milliók fojtják vissza a lélegzetüket, a harmadik elvesztett döntő után talán már senki nem hitte, hogy látja Armand Stanssont játszani. Ám ott van, viszont nem egózik, nem integet a kamerának, sziklaarccal a csapatra koncentrál, máris a középre bedobott labdára int, de tekintve, hogy a taktika adott, nem is fontos felúszni érte, vagy ha mégis megteszik páran, hátra kell elkezdeni adagotni, és figyelni a cápákra.

//Határidő: november 16//

» VMS Döntő -Anglia vs. Dél-Afrika (lefújva?)
» VMS - Norvégia vs. Anglia, 2. csoportmeccs
» VMS nyolcaddöntők - Anglia vs. USA
» Negyeddöntők - Anglia vs. Oroszország
» VMS Elődöntő, Anglia vs. Franciaország