VMS Döntő -Anglia vs. Dél-Afrika (most már tényleg)

A döntö & Eileen

Szinte a körmeimet rágom az utolsó köröknél. Ahogy döntetlenre végzünk, nyakamban a törölközővel ugyan leülök a többiekhez a kispadra és lélegzetemet visszafojtva figyelem a büntetőkre kiválasztottakat, egy pillanatra sem merem levenni a szemem a pályáról, nehogy lemaradjak valamiről. Most... rajtuk áll vagy bukik minden, de talán jobban izgulok, mint azok, akik a pályán vannak, pedig nem vagyok kifejezetten egy izgulós típus, és összekeresztezett ujjakkal drukkolok mindenkinek.
Ez csak rövid ideig megy így, a harmadik és negyedik dobás közt felpattanok, mert nem bírok magammal, muszáj vagyok közelebb menni és állva figyelni, és ha bárki is megpróbálna visszatartani, nem különösebben veszem észre, mert a csapat medencében lévő felére figyelek. Közelebb megállva csak egyik lábamról állok a másikra, láthatóan nem tudok nyugton maradni, és ezerrel mondogatom magamban a szurkoló mantrákat.
Ennek valószínűleg semmi köze nem lesz a végkimenetelhez, de jólesik.
Amikor pedig a labda elsuhan az afrikai kapus mellett és a hálóban landol, majd felharsan a hazai himnusz... valami olyan katarzis lesz úrrá rajtam, mint amilyen soha azelőtt! Mindig is szívesen vettem részt, amiben csak lehetett, és kifejezetten harcos típusnak is mondanám magam, de ez sokkal több bármi eddiginél, és szavakba sem tudnám önteni, amit érzek. Felfogom a himnuszt, az üdvrivalgást, a tapsot, a mindent, de ez őrület...! Azelőtt nem voltam soha egy nagy sportoló alkat és biztosan ezután sem fogok tudni magamra így tekinteni, de az, aminek az elmúlt időszakban teljesen véletlenül a részese lehettem, az mindent megért, komolyan.
Ahogy a csapattal együtt a pódiumra állok és átvesszük az érmeket, a két CSK kupát, hirtelen mindent elfelejtek, amibe belekeveredtünk a korábbiak folyamán. Győztünk és bár az út rögös volt, csak ez az, ami számít, és hogy képesek voltunk a félelmeinken és a gyengeségeinken felülkeredni! Csak hálás lehetek azért mindenkinek, hogy befogadtak később is, és hogy valamennyit hozzátehettem ehhez az egészhez, és bár annyira nem vagyok ez a típus, most mégis örömmel és lelkesen pacsizom és ölelkezem mindenkivel, aki szeretne, később pedig alap, hogy ki nem hagyom az ünneplést!

(Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel érkezett tőlem is a zárás, és természetesen itt is elmondanám, hogy köszönöm szépen és nagyon örülök, hogy utólag is csatlakozhattam, nagy élményt hagytam volna ki, ha kimaradok!! <3 Karakteresen és useresen is rettentően élveztem, szuperek voltak a versenyek és a háttérsztori is! )

A vércápák& Lizzy

Őszintén szólva, egy röpke pillanatig fel se fogom, hogy sikerült. Akkor tudatosul csak bennem a dolog, amikor az angol himnusz zendül fel és visszhangzik mindenhonnan, a konfettik áradata pedig a hajamban landol, ami cseppet sem zavar. Idióta vigyorral szemlélem a veterán könnyes arcát, miközben a dél-afrikaik egymást vigasztalják. Valahogy nem hat meg a dolog, helyette széles mosollyal az arcomon úszom ki, miközben Gilly nem messze tőlem Ginát rántja a vízbe. Valahogy számítottam erre, ahogy arra is, hogy ő és Dany szinte egyből csókkal köszöntik a győzelmünket.
Könnyedén húzom fel magam a medence szélére, ha valaki esetleg segíteni szeretne számomra, még annak is nemet intek a fejemmel. Máskor talán gondom adódna a mozdulatsorral, most viszont még tombol bennem az adrenalin a győzelem felett érzett örömöm révén. Ennek köszönhetően seperc alatt kászálódom ki a vízből, majd nézek körül. Szinte egyből szemet szúr a Chris-Tita páros csókcsatája, amelyet csak egy sóhajjal kísért fejcsóválással nyugtázok. Gilly-Dany, Chris-Tita, Sidney-Stansson. Úgy érzem, a VMS inkább szólt a romantikus érzelmekről, semmint a tényleges küzdelemről. Bár, inkább ez, mint az életveszély, amelyet minden egyes mérkőzéssel át kellett élnünk.
Természetesen mindenkit átölelek, aki gratulálni vagy esetleg csak ünnepelni szeretne és még az ígéretem se megy ki a fejemből egy pillanatra sem. Tényleg minden egyes angliai csapattagot meghívok egy jó forró italra, amint vége lesz ennek az egész őrületnek. A gálára pedig a lehető legcsinosabb ruhámat hozam magammal, amit még egyszer se volt alkalmam viselni. De hát Elizabeth Ollivander mindig úgy indul neki a jelentős sporteseményeknek, hogy olyan ruhadarabot visz magával, amelyben méltó módon ünnepelheti a győzelmet. Mert én már csak ilyen elképesztően tehetséges vagyok.
Boldogan emelem kezem a magasba az edző oldalán, habár úgy érzem, az újságok nem sokat fognak cikkezni a győzelmünkről. Egy-két kép erejéig villannak csupán a vakuk, majd fordulnak ismét az egymásba fonódó párosok irányába. Az önelégült vigyor azonban továbbra is ott bujkál az arcomon, amikor pedig az arany a nyakamban landol, a lábaim előtt érzem az egész világot. Sikerült és én lőttem be az utolsó gólt, ami hihetetlenül nagy szó. Megkíméltem a csapatot egy újabb fordulótól. Ennek csak az képes megérteni a jelentőségét, aki élt már át ilyesmit.
- Győztüüüüünk! - csapódom bele egyenesen Gilliebe, aki pont abban a másodpercben száll ki Danievel együtt a vízből, de a lendületem olyan erővel kapja telibe, hogy egy pillanat alatt mindketten elterülünk a medence szélén. Én pedig csak boldogan nevetek az arcába, miközben ő minden bizonnyal az arany érmemmel kénytelen farkasszemet nézni, hiszen felette helyezkedem el. - Elhiszed ezt? Megnyertük a versenyt! - szólalok meg továbbra is a lelkes mosoly kíséretében. Nem áll szándékomban felállni, így annyira kényelmes és hát amúgy se érdekel. Egyszerűen a felhők felett járok két méterrel! Ezért küzdöttünk, ezért vergődtünk annyit, de már nem számít. Végre itt vagyunk, bebizonyítottuk ország-világ előtt, hogy igenis számolni kell velünk!

/Nagyon szépen köszönöm a játékot, szinte hihetetlen számomra, hogy ez itt és most véget ér

Belegondolni is durva, hogy jóformán erre a verseny-sorozatra alkottam meg Lizziet, egy kis háttérsztorival együtt. Nem sok célom volt vele a celeb amerikai sportolón kívül, de a VMS sok mindent hozzátett az életéhez és személyiségéhez, így örök hála érte Smile

Már képtelen lennék nélküle létezni, amit ennek a mesének köszönhetünk _Love_

Örök hála a sztoriért, a türelemért, amelyet irányunkba mutattál és a többieknek is pacsi, hogy végigvittük ezt a 3 évet nagyszem

Szerencsére, nemsokára érkezik az Allstar, szóval lesz mivel pótolni a mese által hagyott űrt nyuszi

/

️️️️️️️️️

A Döntő &Gina

Mindent igyekeztem megtenni. Tényleg. Hatalmas megkönnyebbülés, amikor Lizzy annyira azért jobban lesz, hogy képes legyen beúszni középre és büntetőt dobni.
Feszülten figyelem a szőke lányt, és hatalamas öröm kiáltás szakad ki belőlem, amikor sikerrel jár, és mindent beborít a konfetti, a tömeg örjöngése, és úgy egyáltalán.
Éppen fordulnék Cody felé, hogy a nyakába vessem magam, amikor egy Gillyt kapok a nyakamba, aki rövid úton szabadít meg a táskámtól, és ránt magával a medencébe. De ezúttal ezt a mozzanatot egy csepett sem bánom. Tényleg. Még mindig örömittasan bukkanok ki vízből. Kiváló úszó vagyok, szóval nem para a dolog. Legfeljebb a víz hőmérséklete elég kellemetlen, de jelenleg ez sem érdekel.
Amikor viszont Dany sajátítja ki magának Gilly-t, akkor amolyan játékos bosszú gyanánt fröcskölöm le a párost. Ennyit viszonzásképpen megérdemelnek.
De aztán persze én is lepacsizok, ölelkezek mindenkivel, akivel csak szembe találom magam. Ami tőlem szokatlan és fura. Sőt még azt is megengedem, hogy az edző segítsen ki a vízből, és Cody megszárítson.
Az érem átadásakor pedig azt hiszem egyetlen szóban tudnám kifejezni az érzelmeimet. Remény. Remény arra, hogy egy jobb és új életet kezdhetek. Talán tényleg csak elég a jó tanuló, jó sportolónak lenni. Ösztöndíjat szerezni az egyetemre, és talán magam mögött hagyhatok mindent, ami valaha rossz és bántó volt az életben. Talán a bajkeverő, szabályszegő, utcai tolvaj Gina végleg a múlté. Alig várom, hogy hazaérjek és megmutassam az érmem Mercutionak, és együtt örüljünk neki. Igen, hozzá megyek haza. Van otthonom. És a Roxforthoz, és a VMS csapatához tartozom. Ezt pedig életemben először ézrem. És mérhetetlenül jól esik ez az érzés.

//Még egyszer nagyon köszönöm az egész játéksorozatot! Imádtam minden percét! Tényleg hiányozni fog. Rengeteg minden történt, és hatalmas befolyással volt a karakterek életére, szóval hálás vagyok az egészért. És alíg várom a következő ilyen kaland sorozatot. biglove

//

Dany & a Vízilabda

Amikor odaúszok a büntetőhöz magabiztos mosoly játszik az arcomon. Nem rémít meg a tapasztalt kapus. De ennek ellenére is érzem a hatalmas nyomást a mellkasomban. Minden egyetlen gólon múlhat. Győzelem, vagy vereség. Tehát muszáj teljesítenem. Nem hagyhatom ki életem büntetőjét.
Amikor pedig a labdám a hálóba talál, pontosan úgy, ahogy elképzeltem, egy hatalmas megkönnyebbült "Igen! Ez az!" felkiáltás hagyja el az ajaimat, miközben diadalittasan csapok a vízbe. Végül gyorsan úszok vissza a többiekhez, az edző mellé.
Sidneyre vetek egy bátorító pillantást, ahogy elúszik mellettem, vissza a kapuba védeni. Most sok múlik minden egyes mozdulaton. Szóval feszülten figyelek, és szorítok minden egyes mozdulatért. Sidney védéseitől, egészen odáig amíg Lizzy úszik be középre elvégezni az utolsó büntetőt. Ha a lány belövi nyertünk.
A következő pillanatokat pedig szinte fel sem fogom. Mindenhonnan konfettik árasztják el a barlangot, és az Angol csapatot ünneplik. Miénk a győzelem! Mindenkit megölelek, vagy lepacsizok vele, aki csak az utamba kerül. Kivéve Gillyt, mert őt még ott a medencében húzom magamhoz, és csókolom meg. A következő pillanatban pedig már egy jóadag vizet kapunk a nyakunkba Gillyvel Ginától, aki nem messze van tőlünk a medencében. Hála Gilly akciójának. Talán csak így vágott vissza a vízbe rántásért. De talán most először látom őszíntén nevetni a Vöröskét az edzőtábor kezdete óta.
Aztán kikászálódunk a vízből, és Cody segítségével gyorsan megszárítkozunk, és még egy melegítőt is magunkra kapunk. Jön az éremosztás, és én képtelen vagyok letörölni a vigyort a képemről. Nem is akarnám, hiszen eszméletlenül boldog vagyok. Ahogy pedig az érem a nyakamban landolt újra Gillyhez lépek, és ismételten egy csókban fonódunk össze, majd még vidáman kapom fel a lányt, és pörgetem meg magam körül a mérhetetlen boldogságtól.
Aztán elengedem egy homlokára adott puszival, hogy Lizzyvel is ünnepelhessen. Én lényegében mindenkivel jóban vagyok. Csak azt sajnálom, hogy Alex és a bácsikám nincsenek itt. Nekem is hiányzik a kishúgom. De Gillyt nem tartom vissza, hogy Lizzyvel legyen. Én addog a többiekkel ünnepelek majd.
Aztán este majd jöhet az ünneplés kettesben Gillyvel...

ϟAz élet csapatjáték.ϟ

Őszintén szólva a passzolgatásnál a tömeg olyan mint két diffúz idegrendszerrel ellátott hatalmas szörnyeteg amik a dobások kimenetelétől függően egymásra reagálnak. Nagyon... ijesztő. Azt hiszem talán ez a legmegfelelőbb szó rá. A barlang a vizes közeg, mindenhonnan visszaverődnek a hangok, orbitális a zsivaly, a zaj és közben végzetes a "csönd" ami két visszafojtott lélegzet között ezekbe a hatalmas embermasszákba szorul.
Őszintén örülök, hogy a vércápákból senki sem kapott többet. El se hiszem, hogy úgymond megúszták ennyivel! Persze nem ennyivel mert még a büntetőkből van hátra... De már nem sokáig. Aztán bekövetkezik a várva várt pillanat! SIKERÜLT!
Egy hosszú pillanatig csak állok vigyorogva fel se fogva teljesen, hogy mi történt, aztán amikor fordulnék Gina felé lelkes kiskutyafejjel - SIKE... - Gill letarolja mint egy ágyúgolyó és vízbe rántja magukat. Én megállnám, hogy ne röhögjek, de nem megy.... Remélem nem leszek én is berántva... nem készültem fel ilyesmire..
Aztán jönnek az egymásnak meg mindenkinek a gratulációk, Chris lepacsizik velem, én ha elfogadja őszintén kezet nyújtok neki, nem csak egy pacsira. De hamar eleresztem. Inkább csak olyan, oldásképp, hogy no para, ne kellemetlenkedjünk már! Aztán jön az étel osztás.. akarom mondani az érem osztás és igazából ha nem lök meg valaki irányba, fel se fogom, hogy amúgy mi is kapunk érmet, mármint mi mint hátterezők is. Majd hamar csókcsaták és párok keresztüzében találom magamat, első körön Sid és Stansson kis szolidan, őszintén örülök nekik, még fütyülök is lelkesen. Persze azért nem dobálom meg őket konfettivel, majd a másik irányba fordulva Gill és Dany gabalyodik össze, Weee éljen! MacGyver is becsajozott! A harmadik irányba fordulva pedig szembe találom magamat a Chris Tita párossal és bár a lelkes vigyor a fejemen... belül felszakad egy halk egészen gáton rúgott, szoprán hangú "....Fuuuuuuuuck....". Aztán egy lélegzetvétenyi pillanattal később keresem a negyedik irányt és valahova hátra"menekülök" Morticia közelébe. Tapsikolok, lelkesedek, mosolygok, elvagyok, az utóbulin is jól érzem magamat többnyire, nincsenek kilengések. Van mivel lefoglalnom magam. Legalábbis nagyon igyekszem. Ugyanakkor érzem, hogy van bennem valami ami felett nagyon nem sikerült egy nap alatt napirendre térnem, hiába ígértem meg Chrisnek...

///Gondoltam a zárást már külön írom velük. :3 Hihetetlenül örülök, hogy ennek az egész mese-kalandnak a részese lehettem. Gillnek és Codynak is nagyon meghatározó időszakot és emlékeket adott az egész! Köszi mindent! Embarassed

Végjáték & Gillian

Zene ❥
Ruci ❥

"Nem számít, ki vezet most, nem számít, ki vezetett eddig. Az számít, ki fog vezetni az utolsó verseny után."

Lizzyt igyekszem nem megfojtani a hirtelen feltörő érzéseimmel és helyén kezelni, teret is adni neki utána. Nehezen eresztem el, érezhető hogy visszakozom, mintha az utolsó pillanatig próbálnék valamiféle lelkierőt átadni neki, ami hasznára lesz. Amikor pedig végül eleresztjük egymást és a helyére úszik szinte lélegzetvisszafojtva várok.
Sok minden történt, sokszor reagált dolgokra úgy, ami szerintem egyszerűen morálisan nem helyes, de számtalan kifogást gyárt az agyam minden részlet elfedésére, hogy jelenleg csak hihetetlenül büszke legyek rá és mindent megbocsássak! Még ha ezt nem is tudom a tudtára adni megfelelően.
Az utolsó néhány kört már nem a hidegtől hanem az izgalomtól vacogva nézem végig. A lábaim is járnak folyamatosan, mintha csak egy megveszekedett nyúl dobogna bennem.
Amikor pedig eljön a pillanat én a tömeggel együtt hördülök fel és ugrok fel konkrétan a levegőbe és Ginat se hagyom ki a jóból. Nemes egyszerűséggel a túlfűtött adrenalintól miközben megölelem őt is, leakasztom róla a gyógyítós táskáját és berántom magunkat a vízbe egy örömteli sikítással. Kit zavar a szívroham... Muszáj lehűtenem magam és a húgomat nem ránthattam magammal, hiszen ő épp most mászik ki a többiekkel együtt, szóval marad Gina. Aki valószínűleg nem fog nekem örülni, de én jelenleg csak nevetek - vele-magunkon-az egész Világbajnokságon! Persze hamar segítek neki a többiek után sorolni a partra, ha nagyon össze zavartam volna ezzel, a jókedvemet viszont nem lehet levakarni. Gyorsan megszárítanak minket, legalábbis Cody igyekszik, most hogy a segédjét lerántottam mellőle.
Gina kap egy cuppanós csókot szigorúan az arcára, aztán tovább megyek és miután körbe tapsoltam, körbe pacsiztam és körbeölelgettem, vagy pusziltam mindenkit és még az éremosztás is meg volt, Danyhez szegődök és közvetlen, hogy az érem a nyakában landolt, szorosan megölelem és megcsókolom.
Mit se tudva arról, hogy a túlvégen amúgy Chris és Tita már rég ellopták a showt amit amúgy meg is érdemelnek. Bár abban sem vagyok biztos, hogy nem lesz sajtóvisszhangja Sidney gesztusának, de örökké úgy sem titkolhatják. Sid már felnőtt és akkora korkülönbség sincs köztük... De... Mit érdekel most ez engem!? Jelenleg Dany tölti ki a gondolataimat igen aktívan.
Viszont az ünneplést a húgommal akarom tölteni. És ezt Danyvel is megbeszélem. Persze vele is foglalkozom, de ott van az a "menj drágám játssz te is a barátaiddal aztán este... este majd meglepi!". A VMS alatt épp csak össze jöttünk, és mindketten elég erős és önálló személyek vagyunk külön is, együtt meg a nukleáris rózsaszín gombafelhő lengi be az auránkat. Ezt meg.. nem akarom Lizzy orra alá dörgölni. Szóval a gálás buli Lizzy-é az after pedig Danyé.. így igazságos!

You should see me in a crown
I'm gonna run the city of nothing

Az utolsó fejezet

Miután a sérülteket rendbehozzák és látom, hogy Sidney és Lizzy is jól van már engem is átjár a játék izgalma, ami látszik is a dobásomon, meg hallattszik is, mivel azonnal örömittasan felkiáltok és boxolok néhány kört a levegőbe még integetve is a kispadosoknak. Nem mintha akkora hatalmas teljesítmény lenne, hogy gólt lövök, körülbelül mindenkinek sikerül, még az ellenféltől is - sajnos. Soha nem vízilabdáztam, fingom se volt, hogy minek mekkora az esélye, szóval minden pontnál, amit lőttünk örültem, minden gólnál, amit kaptunk szisszentem, de a feszültség legalább kicsit rákényszerített, hogy elfelejtsem a verseny közben történt tragédiákat.
ÉS GYŐZTÜNK!
Lepacsizok mindenkivel IS - még Cody-val is csak egy pillanatra lesz kínos az egész -, ha akarják, ha nem, jól megszorongatom Sidney-t is, miután kimásztunk a vízből, mert a vízbe fojtani örömömben nem akarom és tudom, hogy nem magabiztos úszó. Le se lehet vakarni rólam most a vigyort, a győzelem mámora minden sötét űrt kitölt, azzal pedig nem akarok törődni, hogy ez mikor fog tovaillanni - mégiscsak világbajnokok lettünk a varázslók olimpiáján lényegében! Miután megszárítottak minket és jön a medál adogatás tök magabiztosan kezdem el hangosan mondani, miután a nyakamba kerül az érem, hogy… - És köszönöm anyukámnak… - hiába eszükbe sincs egyesével tíz embertől köszönőbeszédet kérni, szóval csak felnevetek, mikor vélhetően hülyén bámulnak rám. Én is az edzőbát kedzem el fixírozni, amikor a vérfarkas kapitányunk megindul felé és azonnal kattan bennem valami, furcsa érzés, lehetséges azért, mert viszonylag ritkán látom át a helyzeteket, de most még is érzem, hogy ebből lehet, hogy cink lesz, ha nem csinálunk semmit. Bárki más menne a sajtó nem harapna rá, de az edzőbá és Sidney állandóan egymás mellé kerülnek és mi tudjuk, hogy mi a turpisság, de ez nem azt jelenti, hogy a világnak is kell, hiszen azért meg van közöttük a korkülönbség.
Tita éppen mellém kerül én pedig elvigyorodok és a derekát megragadva húzom közel, majd felé fordulva a homlokainkat összebillentve nagy, izgatott szemekkel suttogom.
- Adjunk a közönségnek egy kis show-t. - mondok csak ennyit, és reménykedek, hogy ahogy átkarolom és miután a meccs előtt ő volt az, aki megcsókolt, nem pofonnal fog végződni a manőver, de ameddig Sidney az edzőért megy és felhozza a színpadra, addig mindennek a közepén az éljenző tömeg szeme láttára, Cody szeme láttára, hosszan, szenvedélyesen, romantikus filmbe illően megcsókolom. Csattogjanak csak azok a fotómasinák.

// Chaten, csoportban, mindenhol is írtam már, de ezúton is köszönöm, felejthetetlen élmény volt a karaktereknek és nekünk is ez az egész! Köszönjük a versenyt és a mellette játszódó meseszálakat is és örülök, hogy az edzőbá végül ilyen szépen révbe ért romantikus értelemben és a verseny szempontjából is. ^^ Na, nem csacsogok, csak KÖSZI! <3 //

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Döntő & Tita

Hagyom, hogy Chris kisegítsen, nem zavartatom magam a dolog miatt. Oké, emancipáció meg minden, de nézzünk csak körül miből van több a csapatban. Lányból vagy fiúból? Na ugye!
Bátorítón rámosolygok mindegyik csapattagra, amikor színre lépnek. Minden dobás közben ökölbe szorított kézzel drukkolok és izgulok egyszerre. Az sem zavar momentán, hogy majd' szétfagyok, inkább a levegőn legyek, mint a vízben. Azoknak, akik ott vannak most úgyis több tehetsége van a versenyszámhoz, mint nekem lette, így örülök, hogy nem kell bemerészkednem a vízbe újra.
Szinte hihetetlen, amikor elérkezik a vég - nem, nem a rossz vég, hanem a jó vég - és kiderül, hogy mi nyertünk. Nemcsak ezta. meccset, hanem az egész VMSt. Azonnal előbújik belőlem az újságíró, már látom a vezércikkeket, a mágikus fotón vigyorgó csapattagjainkat, mindent ami ezzel jár. Agyamban pörögnek a betűk, a szavak, mondatok, de közben pedig hihetetlen öröm is szétárad bensőmben. Oké, nem versenyeztem végig, de itt voltam, írtam róluk, izgultam értük, drukkoltam. Így amikor a nyakamba kerül az érem, egy kicsit magaménak is érzem, még ha nem is annyira, mint a többiekének.
- Szuperek voltatok! - dicsérem az igazi versenyzőket, a többieket amikor csak lehetőségem nyílik rá. Nem szégyellem, hogy mindegyikükre büszke vagyok. Akár ölelkezős típusok akár nem, mindannyiukat megölelem nagy lelkesedésemben. És persze amibnt alkalmam adódik rá, Chris mellé szegődöm. Azt, hogy megcsókoltam úgyus látta már mindenki. Csak nem lep meg senkit, hogyha esetleg elfogadja a felé nyújtott kezem, s szünetet szimatolva kéz a kézben távozunk, hogy gála előtt még töltsünk kettesben egy kis időt.

//Nagyon-nagyon jó játék volt! Köszi, hogy "másodmagammal" is részt vehettem! biglove

készítette ☾

VMS & Sidney

Megszorítom a víz alatt az edző kezét, amikor megfogja az enyémet és egy pillanatra azért oldalra nézek rá, de épp csak egy másodpercre, utána már feszülten figyelem, ahogyan az utolsó lövéshez helyezkedik Lizzy. A védés nem sikerül, de igazából az is nagy dolog, hogy egyet megfogtam, ez is elég lehet a győzelemhez, ha Lizzy nem hibázza el. Ha pedig igen, akkor még mindig küzdhetünk tovább, és ez is valami. A feszültség aztán egy pillanat alatt elszáll, amikor a labda a kapuba talál, én pedig fel sem fogom először, hogy tényleg sikerült, hogy győztünk! Úgy jöttem ide, hogy szeretek versengeni, de igazán nem számoltunk vele, hogy akár még győzhetünk is és azt hiszem az elején még az edző sem.
Nem tehetek róla, de könnybelábad a szemem, ahogyan felkiáltok, hogy sikerült, hogy aztán a többiekkel együtt másszak ki a medencéből és öleljek végig mindenkit. Nem vagyok az az érzelgős típus, valahogy mindig a cél lebeg a szemem előtt inkább. A csapat lelke e téren mindig is Chris volt, aki gond nélkül akárkit megszorongat, de most én se tudom visszafogni magamat és azt hiszem ebbe az is gond nélkül belefér, hogy az edzőt is ugyanúgy megölelem.
- Sikerült! - súgom oda még mindig kicsit hitetlenkedve, mielőtt felemelné a kezünket Lizzyvel a levegőbe. Olyan hihetetlen és olyan nehéznek tűnik visszatekintve is az egész. Az a sok lehetetlen kihívás, a harc Elena ellen, amikor az edzőnk ágynak esett és azt se tudtuk, hogy mi lesz vele, vagy amikor ott voltunk a ketrecekben a hentesnél... Olyan, mintha az egész évek eseménysora lett volna, nem csak néhány őrült hosszú hété. Most nem is gondolok rá, hogy haragomban megöltem valakit, még ha balesetnek is volt mondható, csak heveseb dobog a szívem, amikor felállunk a dobogóra és nem is kérdés, hogy nem engedem, hogy Stansson odalent maradjon, hiszen ő kovácsolt össze minket, ő hozta ki belőlünk a maximumot, egy fura szedett-vedett csapatból, akikről senki se gondolta volna, hogy eljutnak a döntőig, azt meg végképp, hogy győzhetnek is. Megfogom hát a kezét, hogy igenis álljon fel szépen közénk, hiszen ez az ő győzelme is és nem sok esély van rá, hogy ha ellenkezni próbálna azt hagynám.

//Köszönöm szépen itt is az egész mesesorozatot és a játékot! Valami fenomenális volt és persze brutálisan hosszú, de pont ettől volt olyan jó. Tényleg hagy maga mögött egy űrt most, hogy vége lesz. biglove

//

️

A döntő

Lizzy jól tudja, hogy nem csak egy gólról, szinte az egész életükről van szó. A francia kapus is tudja, hogy ha ezt most nem tudja megfogni, már soha többé nem fog tudni ezen javítani, elveszitik. Ha viszont Lizzy nem indul több VMS-en, még annyi esélye sem lesz, mint Stanssonnak, egyedüliként kell majd viselnie azt a tényt, hogy kudarcot vall az ötös büntető bedobásánál. Két oldal, két különböző emberi sors. Elizabeth Ollivander tehát mindent egy lapra tesz fel, az Altantól szerzett fizikai, és lelki összeszedettség felülírja még a sebezhetetlenséget is. A másik csapatkapitány már bizonyított, sikerült a lehetetlennel felérő védést bemutatnia. Vajon mi lesz a VMS vége? A színes, több országból bevándorolt származású játékosok egy Dél-Afrikai exjátékos szárnyai alatt újoncként behúzzák a kupát? Most kiderül! Lizzy tehát elemi erővel bombázza a labdát a távoli pontig, a kapus vetődik, mintha tényleg élete múlna rajta. Az irány is jó, és csupán milliméterekkel marad le róla, a labda mértani pontossággal kavarodik a hálóba. Felharsan az angol himnusz, Stansson hihetlenkedve kapja a szája elé a kezét, ahogyan a fülsükítítő tömeg ujjongása betölti a barlangot, s minden sarokból konfetti robban fentről a medencébe, s a nézőkre. Az afrikai kapus zokog, a társai köré gyűlve vigasztalják, Stansson azonban nem tud a nemzete bukásán búslakodni, kimászik a medencéből, s segíti ki játékosait. Vakuk villognak, az edző arca szinte gyermeki örömről árulkodik, még mindig nem hiszi el. Odainti Lizzyt és Sidneyt, mindkettőjük kezét a magasba emeli, de ő kimarad a képből, ez most a csapatról szól. Ő maga lepacsizik a játékosokokkal, enyhén fátyolos az ő szeme is. A díjátadó gála következik ezek után, villámgyorsan megszárítják őket a medimágusok, mindenki kap egy melegítő felsőt, hogy legalább legyen rajtuk valami. A pódiumra egyesével kell felmenniük, amikor a nevüket hallják, Stansson megmarad a pódium alján tapsolva. Az aranyérmeket Mei emeli a bajnokok nyakába, majd végül a két csapatkapitánynak adja át a Varázslók Mágikus Sportjának kijáró serleget. Magától értetődő módon a háttér személyzet is érmeket kap, Cody, Gillian Tita, bárki aki kicsit is hozzátett a sikerhez.

A vércápák& Lizzy

Úgy tűnik számomra, hogy Anglia szedett-vedett kis csapata a döntőre elég szépen kikupálódott. Mindenki, akit az edző dobni állított be, szépen teljesít, Sidney pedig elég ügyesen összeszedte magát a kezdeti kudarca után. Lassan úgy véd, mint egy profi, noha tagadhatatlan, hogy ebben azért a szerencse is közrejátszik némileg. Ezzel szemben az afrikai öreg kezdi elveszíteni a hidegvérét, ami ismét csak minket juttat némi előnyhöz. Ha nem képes tisztán felmérni a helyzetet, akkor a védése se fog összejönni.
Feszülten várom hát, hogy én kerüljek szembe vele. Nem tagadom, félek. Ez a döntő, nem állunk vesztésre, de nem a döntetlenért utaztam annyit. Ha ezt elrontom, rajtam fog csattanni az ostor. Kihagyok egy fontos helyzetet, akárcsak Stansson is tette annak idején, ezzel pedig elszalasztom álmaim gólját. Ez a VMS, nem hibázhatok! Itt nem csak a csapattársaim, hanem a nemzetközi média és a szurkolók ezrei is figyelnek. Igaz ugyan, hogy mindig is a kviddicsben voltam jó és ott is a védelem volt az én erősségem, de meg kell mutatnom, hogy nem csupán arra a szerepre születtem. Bárhol és bármikor megállom a helyem, ezt pedig most bizonyíthatom is.
Mégis, némileg lámpalázasan úszok a helyemre, amikor rajtam a sor. Az edző biztatása hallatán csupán halvány mosollyal biccentek egyet, de a szín is kifut egy pillanatra az arcomból. Figyelnek, érzem. Minden ember tekintetét egytől-egyig ott érzem a hátamon, ami egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetem. A felvágós, nagyszájú, szöszi kislány, aki, ha a helyzet úgy adódik, képtelen bizonyítani. Aki elrontja a dobást, pedig ő a csapatkapitány.
Amikor megfogom a labdát, egy pillanatra eszembe jutnak még a többiek. Vajon mit szól majd Gilly és Chris, ha ezt kihagyom? És Sidney? Ő a másik kapitány, amin némileg fel is háborodtam az elején és lássuk be, nem is lettünk valami jóban a verseny alatt sem, pedig egy szobában vagyunk. Az edző pedig... Számára elég ismerős lehet a helyzet, nem véletlen hát, hogy idejött hozzám a próbálkozásom előtt. Tudja, vagy legalábbis sejti, mit is érezhetek ebben a pillanatban. Én pedig lassan kezdem gyanítani, miért volt olyan szigorú velünk az elején. Ez a pillanat valóban hatalmas nyomás alá helyez mindenkit és testileg-lelkileg topon kell lenni, ha nyerni szeretnénk.
Alig észrevehetően bár, de hátrapillantok a többiekre, mintha tőlük várnám azt a lelki erőt, amely jelenleg nem tombol bennem annyira. A vérveszteség kissé legyengített, szóval csak remélhetem, hogy emiatt nem szenvedek hátrány ebben a helyzetben. Cody és Gina mindent megtettek, de... Idő kell ahhoz, hogy helyrejöjjek, ez nem is kétséges. A saját ostobaságom miatt bukhatjuk el ezt az egészet.
Visszafordulok, egy röpke pillanatra lehunyom a szemem, majd mély levegőt veszek, mintha ezzel nyerném vissza minden elszántságom. Nem kételkedem, mert ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak. Teljesen természetes, ha az ember fél nyomás alatt, de ezt az érzelmet félre kell tennem és a célra koncentrálnom. Gólt kell lőnöm! Utána végigszambázok a medencében és Gillievel együtt megiszunk egy hatalmas adag koktélt. Igen, utána minden sokkal, de sokkal jobb és könnyebb lesz.
Mosollyal az arcomon nézek farkasszemet a kapussal, majd minden tartalék erőmet összeszedve lendítem meg a karom. Abban bízok, hogy – ha sikerül is belenyúlnia a labdába – az olyan erővel vágódik majd a hálóba, hogy még a férfi ujjai se lesznek képesek lelassítani vagy megállítani azt. Nem trükközök, habár igyekszem úgy célozni, hogy ne legyen egyszerű dolga. A tőle lévő legtávolabbi pontot szemelem ki magamnak, ahova azért nem lesz olyan egyszerű elérnie. Végül elhatározom magam és elhajítom a labdát, majd feszülten figyelek. Győznünk kell!

️️️️️️️️️

VMS döntő

Sidney jól sejti, nem lehet mindig akkora mázlija, mint az előbb. Ha nem is mázli, mert már egyre jobban belejön a védésbe, már az ügyességével szépen ki tudja taktikázni, hogy hova, merre nyúljon, de ez nem jön be mindig, sőt! Ezúttal egy védhetetlenül megcsavart labdát kap, pedig ebben is volt kockázat, hogy a lány félre tudja ütni. De nem, beakad valahogy a pipába. Ki is írja az eredményjelző: Anglia-Dél-Afrika 4:3. Most jön Lizzy, az utolsó angol dobó. Ha bedobja, nyertek. Stansson az előzőekkel ellentétben odaúszik a szőke csapatkapitányhoz, és bíztatóan bólint neki. – Menni fog. – Mutatja az öklét, amolyan edzősen, hogy mindent bele. Azért látszik rajta, hogy hat évvel ezelőtt pont ő volt ebben a helyzetben, a nagyapja tőle várta a döntő gólt, amit sikerült kihagynia, ezért bukták el a döntőt. Felsóhajt, mert amennyire magabiztos és arrogáns volt az elején, hogy mindenképpen győzni hozta a szedett-vetett vállogatottat, annyira megismerte őket a végére, egy csapattá kovácsolódtak. És most egy karnyújtásnyira van a győzelem. Egyetlen dobás, ami ha nem megy be, az afrikaiak akár egyenlíthetnek is. Négy elveszett VMS döntő.. És mégis, itt elbukni mindent.. kár lenne érte, de nem lebecsülendő, amit ezek a fiatalok elértek. Stansson visszaúszik Daniel mellé, s immár Sidneyt is odahúzza a másik oldalra, a víz alatt megfogva a lány kezét, hátha nem kell már többet védenie. Aztán lélegzetvisszafojtva figyel.

VMS & Sidney

El sem hiszem, amikor a labda végül a kezemben állapodik meg. Koncentrálok végig, eddig és a mostani alkalommal is, de ezúttal tényleg sikerül elkapnom azt a fránya labdát! Nem is tudnék nem ujjongani örömömben, így most lelkesen csapok bele a vízbe dobva ki aztán a labdát az aktuális bírónak, hogy majd ő továbbítsa a következő dobónak. Azért rendesen dagad a mellem a büszkeségtől, hogy sikerült. Mégis csak ért valamit az a sok év a szüleimmel, az a rendeteg utazás és tanulás, hogy egyre jobb és ügyesebb legyek és igen elég jó érzés, hogy minderre úgy voltam képes, hogy nem kellett hozzám semmiféle vérfarkas erő, vagy plusz adalék. Ez is azt mutatja, hogy okkal vagyok olyan jó abban, amit csinálni akarok majd életem hátralévő részében és nem csak azért leszek híres, mert Smallwood vagyok és mert a családom nevét ismerik ereklyevadász körökben, hanem önmagamban is tudok valamit.
Ezek után pedig Morticia is sikeresen bedobja, én pedig hangos ovációval éljenzem. Tudom, hogy még nincs vége és nem szabad elbíznom magamat, de a sikeres védés és az előny, amit szereztünk azért kellő mennyiségű plusz önbizalmat ad ahhoz, hogy ezúttal már sokkal határozottabban ússzak oda a kapuba váltva a másik kapust. Nekik kell kapaszkodni, nekik csak tartani kell az eredményt. Ha ezúttal nem kapom el a labdát, viszont Lizzy bebodja még akkor is győztünk. Persze az már nagyon kellemetlen lenne, ha a labda bemegy és a végén Lizzy mégis kihagyja, de nem festjük az ördögöt a falra, úgyhogy erre nem is gondolok. Egy pillanatra felnézek a kijelzőre, igyekszem beleszugarálni a várt eredményt, hogy akár egy 5-4-gyel sikerüljön befejeznünk ezt a meccset. Nem vagyok mohó, hogy 5-3-at várjak, bár azért az se lenne rossz. Azt hiszem az afrikai csapat egy jó időre összeomlana, ha az angolok, akiket mindenki esélytelennek tartott és akiket még ki is akartak záratni a döntőből aztán mégis ilyen főlénnyel hozza a győzelmet a véghajrában. Koncentrálok tehát újra minden erőmmel és figyelmemmel. Csak a labdát nézem, próbálva kikövetkeztetni, hogy hová fog majd lőni az ellenfél, hogy milyen taktikával próbálkozik. Hátha már most betojtak! Az a mi malmunkra hajtaná a vizet.

️

VMS döntő

Morticia jól látja, Stansson bízik benne, ráadásul a lány higgadtsága legutóbb is sokat segített. Még ha nincsenek is most a vámpír reflexek, akkor is van itt keresnivalója. A lényeg, hogy ha most belőné, akkor már dupla előnyük lenne, és talán ez összeroppantaná az amúgy nagyon is magabiztos afrikai csapatot. Sidney meg tudott fogni egy büntetőt, így most már lényegében a vámpíron múlik, hogy mennyire könnyelműsködi mindezt el. A kapus is tudja, hogy ezen a dobáson már nagyon sok múlik, az utolsó előtti párosról van szó. Morticia fentre céloz, és mégis lentre sikeredik a csavart dobás, lent ér célba, a kapus karjai alatt, a hálóban csattanva. Az angol szurkolótábor immár őrjöng, kezd afféle gálára hasonlítani, hogy nem tudnak hibázni, míg az afrikaiak előtt immár komoly az akadály, ha nyerni akarnak. A kapusnak ezúttal esélye sem volt, tehát a mostani játékosuk ha kihagyja, akkor vége, Anglia nyert. Ha azonban Sidney nem tudja megfogni, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy ha Lizzy bedobja, akkor is biztosan nyertek. Ez most kétesélyes, az afrikaiaknak most már csak matematikai esélyük van, de mind tudjuk, hogy sokszor mennyit számít. Az utolsó előtti afrikai dobás jön, látszik a dobón, hogy a legjobb dobását szándékozik hozni, amit valaha sikerült. Az eredmény tehát: Anglia-Dél-Afrika: 4-2.

to: the team

Csak döntetlen lett belőle végül, de sokkal jobb, mintha megettek volna minket a cápák. Amelyik Sidney-t szemelte ki magának, azt megrugdostuk, nem volt jó ötlet felénk úsznia. Kint feszült izgalommal figyelem az eseményeket, mielőtt Sidney elindul, sok sikert kívánok neki, mert mégis csa ő fog legtöbbet szerepelni. Mikor megtudom, hogy én is dobok, egy határozott biccentéssel fogadom el, reméltem, hogy én is ki leszek választva, mert ellentétben a repüléssel, a sárkánylovaglással, meg a focival, dobásban egész jó vagyok. Megtapsolok minden általunk szerzett pontot, és amikor én jövök, egy fokkal magabiztosabban ugrom a vízbe, mint amikor a focis büntetőknél kellett kiállnom. Ott rajtam múlt a meccs, itt viszont van előnyünk. Persze, ha nem muszáj, nem szeretném ezt lefaragni, de könnyebb így nekiállni, mint mikor ott a plusz nyomás, hogy rajtam áll vagy bukik minden. A kijelölt helyre úszom és farkasszemet nézek a kapussal. Többféle taktika lejátszódik a fejemben, de végül azt választom, hogy a kapu felső regiójába célzok, majd amikor eldobom a labdát, egy utolsó csavarással a keze alatt megpróbálom a vízre vágni, hogy be is pattanjon, illetve a fröcskölés a látását is zavarja meg, hogy ne tudjon védeni.

VMS döntő

Az afrikai csapat nyugodtnak tűnik, vélhetően azért, mert szintén bíznak a saját kapusukban, ráadásul ők sem hibáztak még, és amíg ez nem valósul meg, addig nincs mitől félni. Cseppet sem rendítette meg, hogy a királynő és Mei tapsoltak Stansson góljánál, vélhetően mindenki rá volt készülve, hogy egyszer majd ez megtörténhet. És az is tudvalevő, hogy az angol csapatból többen segítettek a királyi családot megmenteni, ez már tényleg csak a játékról szól. Sidney tehát beúszik középre, próbálja kitalálni, hogy merre kell majd nyúlnia, esetleg vetődnie, és ezúttal sikerül. Nem csak a tipp, hanem látja a mozdulatot, ami a szöget feltételezve egyértelmű, hogy merre megy majd a labda. Nem is csak kiüti, két kézzel tudja elkapni, szinte a kapufáig vetődve a vízben. Nagy placcsanás, de a labda ott van a kezében. A közönség nagy része ujjongva üvölt, a másik fele csalódottan hürdül fel. Stansson is szinte felugrik a vízben, mert hát ott vannak középen, ahol a ráúszás kezdődik, nem pedig a medence szélén ülnek. Sikerült! Megvan végre az a lélektani előnyt, amelyet Morticia akár növelhet is. A vámpír most ugyan a képességei nélkül, de simán a jó reflexeit, és a magabiztosságát használva adhat egy plusz löketet. A veterán kapus csalódott fejcsóválással úszik Sidney mellett be, most ez neki kéne megfognia. Marad tehát az állás: Anglia-Dél-Afrika: 3-2. Lehet, hogy ezzel biztosították be az aranyérmet? Stansson majdnem egy cuppanós csókot ad Sidneynek, na de azért milliók előtt csak nem, így csupán tapsol, ez nagyjából egyenértékű azzal, mintha a tizes gólt dobott volna. Jöhet akkor Morticia.

VMS & Sidney

Nem tehetek mást, mint hogy minden egyes körnél reménykedem és szorítok a többiekért, hogy sikerül majd bedobniuk és nem rajtam lesz a nyomás, hogy mindenképpen védenem kell, hiszen ha valaki elhibázza, akkor muszáj védenem, de mit tudjuk a büntetők esetén a kapus része jóval elhanyagolhatóbb, mint a dobóé. Le sem tagadhatnám tehát, hogy mennyire feszült vagyok minden alkalommal, amikor kiúszok a medence szélére és figyelem, ahogyan a másik kapus elhelyezkedik a helyén. Úgy látom, hogy az előbbi összeomlása után összekapta magát és ezúttal már elég lazán veszi, hogy Daniel simán hozza a kötelezőt. Nagyon remélem, hogy ez nem valami taktika, amivel megnyugtatták, hogy ne idegeskedjen és amiből aztán nagyot eshetünk pofára majd.
Amikor újra én jövök nem tehetek tehát mást, mint hogy újfent felszívom magamat és visszaúszom a kapuba. Minden alkalommal egy pillanatra farkas szemet nézek a másik kapussal, amikor elúszunk egymás mellett. Ő gyakorlott és tapasztalt, én ellenben nagyon nem, így a következő labda simán a hálóba talál. Egy pillanatra lemerülök a víz alá, onnan rúgom el magam és célzom meg újfent a medence szélét, hogy megint várakozzam. Amíg a többiek nem hibáznak, addig rendben vagyunk, ezt így a végtelenségig el lehet játszani, de ha csak egyet sikerülne kapufára tolnom, vagy a pillantásommal ellehetetleníteni az ellenfelet, hogy elrontsa és kihagyja a lövést... Mindent beleadok, amit kapus keretek között bele lehet, hogy megkönnyítsem a következő dobó dolgát.

️

VMS döntő

Na most nagy kérdés, hogy Sidneynek igaza lesz, és Danielt dobónak hagyni. Ha ő kihagyja, az eléggé komoly fordulat lenne. Daniel rákészül, a veterán kapus úgy fókuszál, hogy ezt most mindenképpen megfogja. Számít erőre, és trükközésre. Ha csak ezt az egyet sikerülhet megfognia, akkor térdre rogyaszthatja a verseny végére magabiztosságot szerző Angliát. Ám nem, rosszul találja el az ütemet, Daniel ezt kihasználja, s pont ebben a süllyedős állapotban lő elő az ujjak felett a bal felső sarokba. Újabb gól! Anglia-Dél-Afrika: 3-2. Megvan az a lélektani előny továbbra is, hogy nem hibáztak, tehát most még nem halálos, ha Sidney nem tudna védeni. Ha viszont mégis sikerülne valahogy megfognia a következő labdát, akkor jelentősen megnőnek az esélyek. Az afrikai kapus immár flegmán vállat von, ő mindent megtesz, és ennek ellenére ez se sikerült. Sidney visszaúszhat a helyére, Stansson pedig bólint, hátha ez mégis összejön.

Dany & a Vízilabda

Nem mondom, hogy nem vetek egy aggódó pillantást Lizzie felé. Ugyanakkor jobban leköt, hogy azt a rohadt cápát távol tartsam Sidneytől és a kaputól, ott rugdosva, ahol érem. Egyrészt valódi megváltás a sípszó, és hogy a dögök, meg a vér eltűnik a medencéből, másrészt döntetlen az állás. Fenébe. Ha az első probálkozásom sikeres, akkor ez most nem történik meg. De legalább a büntetők némi reményt nyújtanak. Ha abban felül tudunk kerekedni, akkor miénk az arany. Nekem pedig a legfényesebb érem kell, ha már arra adtam a fejem, hogy vércápákkal birkózzam érte.
Nem mondom, hogy nem lep meg, amikor az edző mellém sorol, és belém kapaszkodik. Nem reagálom le különösebben. Érezhető, ahogy a testem megfeszül a várakozástól. Feszült figyelemmel kísérem oda-vissza a büntetőket, és azt, ahogy az állás lassan 2-2-re kúszik. Tehát én jövök.

Magabiztos mosollyal az arcomon ugrok újra medencébe, és veszem kézbe a labdát, amivel felúszok a képzeletbeli büntetővonalra. Nem hat meg a kapus tekintete, vagy kimért intése. Eleget gyakoroltam ezt a helyzetet éveken át, úgy heti 4-5 edzésen plusz a hétvégi éles meccseken. A lövőszázalékom pedig korosztályosan a legjobbak közt volt. Nem most fogok megijedni.
Ezúttal úgy döntök biztosra megyek, és hirtelenkedés helyett, okos gólt szerzek. Kivárom azt a tört másodpercet, amikor a kapus velem szemben süllyedni kezd, és csak akkor lövöm el a labdát, mértani pontossággal a bal felső sarok irányába...
Ünnepelni azonban csak akkor merek, ha tényleg hálót ér a labda, méghozzá belülről. Nem tudom, hogy élném túl a szégyent, ha pont én hagynék ki egy büntetőt. Vélhetően sehogy.

-----

Gina, amikor Cody említi a vérpótló főzetet, akkor azonnal engedelmesen Lizzynek adja az üvegcsét, hogy megitassa a lánnyal. Egyébként elég pocsék vas íze van. De legalább hatásos. Gina megkönnyebbülten sóhajt fel, amikor sikerül annyira rendbe szedni a társnőjét, hogy az legalább a büntetőkre újra harcképes legyen.
Innentől ő is feszült figyelemmel kíséri a büntetőket. És a meccs és az érmek sorsát.

ϟAz élet csapatjáték.ϟ

VMS döntő

Fokozódik a feszültség, hiszen egyelőre egyik csapat sem hibázott, és ez most sincs így. Sidneynek ezúttal esélye sincsen beleérni, kapufára célzott lövésről van szó, ám az afrikai olyan jó szögben találja el a labdát, hogy az gyönyörű mandinerből csattan be a hálóba. Sidney kénytelen ismét kiúszni, hogy a helyére jöhessen a veterán afrikai kapus, arcán az előbbi kétségbesésből most magabiztos elszántság látszik, itt az ideje, hogy végre tényleg megfogjon egyet. Stansson továbbra is feszülten figyel, ő már hozta a kötelezőt, de még vannak hárman. Egyetlen apró hiba, és Sidney-n ott lesz a nyomás, hogy egymaga oldjon meg mindent. A büntetőket ők is gyakorolták, sőt, Stanssonnak mindig is szívügye volt, hogy a rögzített pontszerzést ki kell használni. Daniel jön tehát, aki annyiszor bizonygatta már, hogy mennyire jó ebben a versenyszámban. Stansson talán azért tette középre, hogy hitet adhasson, vagy korrigálgasson, ha kell mit. Viszont ha hibázik, akkor lehet, hogy elég gyorsan eldől a döntő sorsa. A veterán kapus tehát beúszik a kapuba, és kimérten int, hogy jöhet a dobás, most nem fog hibázni. A kijelzőn pedig ismét az eredmény: Anglia-Dél-Afrika: 2:2!

VMS & Sidney

Bár nem vagyok a leggyakorlottabb sportoló, hiszen igazából még a házam kviddics csapatának sem voltam soha a tagja, de azóta, hogy beléptem a csapatba igazából eléggé magával ragadott az egész és megismertem már sok mindent ahhoz, hogy tudjam a kapus szerepe a büntetőknél sokkal kisebb, mint a dobóké. Lássuk be ezeket a közeli dobásokat csodával határos módon lehet kivédeni. Nagyobb esély van rá, hogy az, aki lő hibázik, mint hogy az ember pont jó felé mozduljon még akkor is, ha meglennének a vérfarkas képességeim és e miatt jobb lenne az alap amúgy is jónál a reakció időm. Lássuk be nem véletlenül nem sikerül a profi kapusnak sem két védés, ahogyan az első nekem sem. Az is kész csoda, hogy beleérek a labdába és nem viszi le az ujjaim végét, tehát az irány jó, de hát néhány méterről van szó, egy erős dobás esetén pillanatok törtrésze telik el a labda indulása és a célbaérése között.
Nem sikerül tehát, de még annak ellenére is, hogy tudom, hogy mennyire irdatlan nehéz kivédeni egy ilyen dobást, már-már a lehetetlennel egyezik meg, tehát ha Lizzy leüvöltötte volna a fejemet jó eséllyel idegességemben az egész barlangból kivonulok és ráförmedek, hogy csinálja ő, ha úgy gondolja, hogy olyan egyszerű feladat, de mégis belecsapok a vízbe, amikor a labda mellettem csapódik a hálóba és ezzel egyenlő lesz az állás. Büntetők... egy-egy hibán múlik az egész, iszonyú kiélezett, hiszen a labdák nagyrésze kapuba talál úgy is, akármennyire ügyes is lehet a kapus, aki védeni próbál. Millimétereken múlik csak, egy-egy rossz, vagy szerencsés mozdulaton, ami ezúttal nem sikerül. Nem csoda hát, hogy amikor be visszatérek a kapuba elúszva a sírásközelében lévő veterán kapus mellett azért eléggé fel kell szívnom magamat, hogy a szívem ne akarjon kiugrani a helyéről idegességemben. Nagyot nyelek, nagy levegő és újfent megpróbálok mindent beleadni. Próbálok azon is kattogni mit láttam a velem szemben elhelyezkedőtől a pályán, ha esetleg próbálkozott a meccs alatt kapura dobással, akkor ott milyen taktikát alkalmazott, milyen irányba dobott gyakrabban stb. Amíg nálunk egy dobó se hagyja ki addig nincs komoly baj, és a lépéselőny meg van azzal, hogy az edző is sikeres volt. Ha most elszúrják iszonyú nagy nyomás alá kerülnek, mi pedig fellélegezhetünk. Bár úgy lenne!

️

A vércápák& Lizzy

Nem állt ugyan szándékomban kiülni a partra, de Cody kiemel, amint elemzi magában a helyzetet, majd rám terít egy meleg törölközőt, amibe én hálásan bújok bele. Azért elég furcsa, hogy mi mindent képes értékelni az ember, ha már volt alkalma pár dolgot átélni, nem igaz? Mindenesetre, remegek, mint a kocsonya, a fogaim vacognak, sok időt vesz igénybe az, hogy a testem hőmérséklete ismét a normálisra álljon vissza. Ezt azonban tényleg nem kellene megvárnom, mert csak annál rosszabb lenne visszamennem a vízbe.
- Hé, Gill, megfojtasz! - próbálom lefejteni magamról a nővéremet, aki úgy csimpaszkodik belém, mintha legalább ezer éve nem látott volna. - Jól van, nyugi, nem csináltam belőle ügyet – igyekszem nyugtatni, hátha végre elenged, ha pedig Chris időközben kérdezné, akkor két levegővétel között biztosítom őt is a jóllétemről. - Igyekszem – biccentek neki egyet, miközben majdhogynem könnybe lábad a szemem, habár fogalmam sincs, mi hatott meg ilyen szinten. Tényleg ennyire aggódna értem? Mostanában annyira hullámzó kettőnk kapcsolata, de örülök neki, hogy még szeret. Engem is a frász kerülgetne, ha vele vagy Chrisszel történne valami. Még kész szerencse, hogy Charlotte nem tartott velünk. Ez a fafej edző még őt is belevonta volna a sűrűjébe. - Te pedig légy nagyon óvatos! - kapok még figyelmeztetően Gilly karja után, majd én is lágyan megszorítom pár pillanat erejéig. - Nem szeretnélek darabokban hazavinni, világos? - vonom fel a szemöldököm, egy játékos fenyegető éllel a hangomban. De egyébként meg komolyan is gondolom. Ha súlyosan megsérül és belehal, akkor feltámasztom csak azért, hogy én fojthassam meg a hülyesége miatt.
Jönnek a büntetők, úgyhogy erőt veszek magamon, elengedem Gillian karját, ledobom magamról a kellemesen meleg törölközőt, majd némi habozás után vetem vissza magam a vízbe. Ismét az a fagyos érzés, mint a legelején... A víz kitisztult, sehol sincs vér, nekem pedig nem áll szándékomban ismét akkora hülyeséget művelni, mint az első negyedben. A helyemre úszok hát, ahol a többiek is sorakoznak, az afrikai kapussal szemben.
- Jaj, már megint ez a köcsög... - sóhajtok egyet, amint megpillantom a veteránt a kapuban. Normális esetben a képébe vágnám a labdát bosszúból, de az aligha számítana gólnak, szóval inkább igyekszem Chrisre koncentrálni, aki elsőként próbálkozik. - Csak ügyesen! - szólok neki, miközben ő már a széljárást meg a csillagok helyzetét rakja össze fejben, végül lő és gól! - Ez az! - emelem széles vigyorral pacsira a kezem, amikor visszafelé úszik. - Szép volt, csak így tovább! - dicsérem meg kutyafuttában. Sidney sikertelen védését látva csupán lehunyom a szemem, majd magamban tízig számolok, hogy ne üvöltsem le még véletlenül sem. Oké, van ez így, bárkivel előfordulhat. Igen ám, csak nem a döntőben...
Visszafojtott lélegzettel, teljes testemmel megfeszülve figyelem, amint az edző következik. Fogalmam sincs, mennyire viseli meg a jelenlegi helyzet, ha megviseli egyáltalán. Mindenesetre, én nem szeretnék döntetlennel kiegyezni, ahogy ő. Nyernünk kell! Akár büntetőkkel is, de meg kell nyernünk ezt az átkozott versenyt! Szóval csak kaparja össze magát és csavarja be azt a labdát abba a nyüves kapuba.
- Ez az! - csapok ujjongva a levegőbe, amikor az edző sikeresen gólt lő. - Hajrá, fiúk-lányok! Ha nyerünk, mindenki vendégem egy forró italra!

️️️️️️️️️

Végjáték & Gillian

Zene ❥
Ruci ❥

"Nem számít, ki vezet most, nem számít, ki vezetett eddig. Az számít, ki fog vezetni az utolsó verseny után."

Én próbálok a feladatra figyelni, de valahogy nem igazán sikerül, csak a lábtempó, a cápauszonyok és a rugdosódás marad. Mikor végre aztán felhangzik a sípszó és eltűnnek azok a dögök, átsiklok a többiek között és amint kisikerül másznom a barlangtóból, a már vízből kiemelt - Cody és Gina által betakargatott húgomra vetem magam. Csak ezúttal szorosan átölelve.
- Liz! Ne haragudj, hogy megütöttelek én csak... elvesztettem a fejem, nem akartam, hogy hülyeséget csinálj! - szorosan ölelem magamhoz, esélye sincs arra a pár nagyon rövid pillanatra kiszabadulnia. Tényleg a frászt hozta rám a vakon mindenbe bele viselkedésével! Azt persze nem mondom ki neki, hogy Sasha halála egy kissé újra éledt bennem, meg Liz gyengélkedőn töltött ideje és emiatt vesztettem el főként a fejem... Aztán csak hogy ő hallja még annyit mondok - Mindent bele!! - megszorítom még egyszer aztán eleresztem és hagyok teret neki, hiszen ő is pályára fog lépni. Nem állok le pánikolni, vagy anyáskodni vagy bele kotyogni hiszen ha ezt megtenném Lizzy tényleg megfojtana... Kapok én is egy törcsit a vállamra, és innentől csak a feszül toporgás marad. Remeg az állkapcsom és alaposan elkékült a szám is, de a szívem fűt most.

**

Kiemelem Lizzyt a vízből mikor egyértelművé válik, hogy ez így nem lesz jó, kap ő is egy törülközőt, és Ginaval mindent megteszünk annak érdekében, hogy életet leheljünk a lányba. Nem tudnék Chris elé állni többé, ha az unokahúga itt nyúlna ki előttem. Meg amúgy is..! Mikor megszólal a sípszó Gill szinte kirobban a vízből és mielőtt bármit mondhatnék, hogy azért kisebb hévvel.. már a húga nyakában csüng.. Szóval tovább megyek, Sidneynek segítek kijönni a vízből, ha elfogadja, hiszen ő is megsérült, ha kell, és beljebb menne, nem csak úgy a "medence" szélén, rám is támaszkodhat addig aztán villám sebességgel ellátjuk őt is.
Stannsonon látom, hogy enyhén szólva is szétveti az ideg, de most azt hiszem nem vicceskedek be a képbe, hogy "Naa.. egy masszázst Főni?" mert esélyesen lábbal rúgna a vízbe.. Szóval csak izgulok értük és idegesen rágom a számat. Mindenki kap törcsit. Chris megy elsőnek vissza büntetőt dobni.. aztán Sidney védeni.. aztán Stansson dobni... Én meg egyszerűen vissza fojtott lélegzettel állok a kispadosok mellett.

You should see me in a crown
I'm gonna run the city of nothing

A döntő

Viszonozza Sidney pillantását, mielőtt a lány gólt kapna. Most igen rajta, s Elizabeth-en van a nyomás, ami egykor rajta volt. Ám az ő pályáját beárnyékolta az átok, s az apja halála, most viszont felszabadultan játszhatnak. Stansson igyekszik elengedni azt, hogy mi is lesz a végeredmény. Elengedi a társait, és a mellette elúszó Sidney felé egy halvány mosolyt villant. Most már biztosan ez az utolsó alkalom, hogy valaha pályára lép játékosként, ez is csak afféle jutalomjáték volt, hogy a döntőben játszhatott. A nézők is feszülten figyelnek, megannyi kivetítőn látszik, hogy most talán javíthat a hat évvel ezelőtti csúnyán elrontott büntetőért. Még a társai is hallják, hogy a sportriporterek a pálya szélén azon találgatnak, vajon Stansson ismét fölfele fog e célozni, mint annak idején tette a lángoló labdarúgásos büntetővel. Most éppen az ellenkezője, tűz helyett víz, és ráadásul dobni kell, nem rúgni. A veterán kapus, s egykori csapattársa néz egymással farkasszemet. Stansson jobb kézzel lendít ám a ballal hátranyúl a tarkója mögött átvéve a labdát, hogy az értetlenkedő kapus ne tudja, hogy hova megy majd a labda. S ahogy egykor, a labda a felső keresztlécen pattan, de ahogyan annak idején kifelé, most befelé, hogy a kapus háta mögött essen a vonal mögé. A közönség felhördül, mire Stansson a szája elé teszi a mutatóujját, hogy lehűtse őket. Most már nem ő, hanem a csapata a fontos. A királynő viszont, és Mei is állva tapsolnak. Anglia-Dél-Afrika: 2-1. Egy újabb afrikai készülődik dobáshoz, Sidneynek megint be kell úszni, a csalódott veterán kapus viszont a sírás határán jön ki a kapuból.

VMS döntő

Az afrikai nem nagyon tűnik úgy, mintha megijedt volna az angol csapatkapitánytól, pedig most már tudni Sidneyről, hogy mikre képes, ha odateszi magát, az egyik oszlopos tagja volt a vállogatottnak. Az első dobó tehát lendíti a karját, és durva erővel löki el magától a labdát. Szerencse, hogy Sidneynek nincsenek nagy körmei, mert biztosan szakadna. Éppenhogy bele tud érni, de sajnos csak éppenhogy, a labda ívén érdemben nem változtat, s az a bal felső sarokban éri el a hálót. Stansson mindenesetre megtapsolja az afrikait is, végül egy nemzetből valóak, aztán bólint Sidney-nek, hogy semmi baj. A kijelzőn ismét megjelenik az eredmény: Anglia-Dél-Afrika: 1-1.

//Nincs határidő most már, minél gyorsabban. Bárki írhat szinesítő hszt, de nem kötelező//

» VMS Döntő -Anglia vs. Dél-Afrika (lefújva?)
» VMS - Norvégia vs. Anglia, 2. csoportmeccs
» VMS nyolcaddöntők - Anglia vs. USA
» Negyeddöntők - Anglia vs. Oroszország
» VMS Elődöntő, Anglia vs. Franciaország