2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola Nagyterme ad helyt minden évben az iskolai ceremóniáknak, báloknak, évnyitóknak, évzáróknak és itt is étkeznek a diákok a manók konyhából felküldött étkeiből. A Nagyterem plafonja igen különleges, ugyanis mindig a kinti időjárást mutatja, de persze esőben is leülhetünk enni, nem kell félnünk, hogy elázunk közben.
[You must be registered and logged in to see this image.]Kicsit felvonom a szemöldököm az egyszerű "Igaz"-ra. Gondolhattam volna, hogy ennyitől nem fogja kinyitni a száját és elmondani az egész történetet. Tegyük fel, hogy türelmes vagyok és kivárom magamtól, hogy megnyíljon. - Rossz emberek követése? Például? - kérdezek erre azért vissza, hiszen itt az iskolában speciel nem úgy tűnik, mintha túl sok embert követne vagy annyira rengeteg barátja lenne rajtunk kívül. Az meg ami tizenegy éves kora előtt történt... az már kész történelem. Alig pár évet töltött nehéz körülmények között és még is kész felnőttként nyögi még mindig az egészet. Mennyit volt az utcán? Másfél évet? Elhiszem, hogy az a másfél év szar volt, de cserébe volt már vagy 16 éve biztonságban, még ha a fele szülők nélkül is. Én itt vagyok a másik oldalnak, nekem a szüleim élnek és virulnak, cserébe egész életemben terrorizáltak és olyan neveltetést kaptam, amit ha a mai napig követnék lényegében magányosan halnék meg. Mert lehet, hogy Jenkins mellettem lenne, de hogy az nem volt olyan igazi barátság, mint amit ezektől a "mocskos sárvérűektől" kaptam, az biztos. - Valószínűleg csak bemeséled magadnak, de lényegében teljesen mindegy, hiszen már csak a te igazságod számít, az, ahogy te emlékszel rá. - válaszolom, nem valami érzékenyen, de hát tudom, vagy csak tudni remélem, hogy Gina érteni fogja, ahogy értem. Cody már elment, bár nem pontosan értem a körülményeit, csak tényként könyveltem el a halálát, így hát teljesen mindegy, hogy miért volt könnyű beszélnie vele. Lehet csak tipikus hugrabugos volt, akinek jó volt a beszélőkéje és éppen jó hangot ütött meg a lánnyal, lehet tényleg a vérségi kötelék, ki tudja? A következő kérdésére lehet, hogy azt hiszi, hogy a válasz egyértelmű, még sem sietek vele. Végignézem, ahogy elkezd kutakodni, látszik rajta, hogy ideges, és amikor egy cigis doboz kerül elő kicsit felszisszenek. - Komolyan? Hogy tud ilyen szeméttel élni egy gyógyító-palánta? Nem akarok gonosz lenni, de nem értékelem, ha a társaságomban pöfékelsz, tudod, hogy utálom. - nézek rá talán egy kicsit szigorúan és egyben várakozóan is. Gyógyító, valószínűleg már előre betanulta a legtöbb bájitalt, amivel majd az egyetem első évében találkozni fog, mi az istennek ilyen káros szenvedéllyel élni. Ahogy nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy az inszomniát nem tudja egy bájitallal lerendezni, úgy az idegességre se értem miért nem dob be csak egy koktélt. Mármint bájital-koktélt, nem igazi alkoholos italt. Egy hosszú pillanatig úgy tűnik, hogy ameddig el nem nyomja azt a szemetet nem is fogok válaszolni, de végül ugyan a tekintetemből szikrázik, hogy nem tudok megbékélni, folytatom. - Nem tudom. Egy dolog a vértisztaság elhivatott követése, de egy fél-vér örökös is több, mint a semmilyen örökös. Bár a szökött bűnözőknek általában lefoglalják a vagyonát és azt pontosan nem is tudom, hogy Lanette-nek volt-e valami, amivel csak ő rendelkezett. Ahogy azt sem, hogy milyen bizonyítékod van anyád nevére és példának okáért Cody hagyatékát te örökölnéd-e. - sorolom egészen tárgyilagosan felvetve a kérdéseket. Egy másik életben valószínűleg elég jó ügyvéd lettem volna a rengeteg kérdéssel, meglátással, megfigyeléssel, még ha az "ördög ügyvédje" szerep nem is a leghálásabb. Nem mondom, hogy szeretek rámutatni az emberek és a tervek hibáira, de pontosan így van.
Furcsa. Vannak, akik még a sebeikhez is kétségbeesetten képesek ragaszkodni. Szükségük van a fájdalomra, és a hegekre. Mert semmi másba nem kapaszkodhatnak. Ezek nélkül elvesznének. Végleg. Én is ilyennek érzem magam. Egyszer Cody, amikor az üvegházban ültünk, és beszélgettünk, akkor felajánlotta, hogy eltünteti a hegeimet. Az összeset a testemről. Azt mondtam, hogy nem készültem fel rá. Talán egyszer. Aztán később rájöttem, hogy erre én is képes vagyok, nem csak Cody. De még mindig nem készültem fel. Még nem vagyok képes elengedni. Még nincs itt az ideje. Szóval, ha valaki, akkor én megértem, hogy milyen az, amikor rögeszmésen ragaszkodsz egy képhez. Akkor is, ha az a kép esetleg fáj. Azt is megérteném, ha Jenkins összeomlana valahol, ahol senki nem látja. Én is ilyen helyeket választottam. Többnyire. Hogy senki ne lássa a sebezhetőségem. Hogy nem vagyok olyan kemény, és vagány, mint amilyennek állítom magam. Csak egy egyszerű gyáva kis féreg, aki folyton menekülne minden elől. Hiszen annyi mindentől félek, és rettegek, hogy azt még felsorolni is nehéz lenne. A többiek mégsem láthatnak ebből semmit. Nekik az erős, folyton bosszantóan túl okoskodó Ginára van szükségük, nem egy érzelmi roncsra. Most pedig össze kell szednem magam ehhez a beszélgetéshez. Mert biztos, hogy nem lesz könnyű. Érzelmileg sem. Tehát belefogok a mondandóba, és látom Corvuson, hogy nagyon figyel. - Igaz. - válaszolok csak ennyit rá, hogy mindig érdekes, ha azt mondják, ne kérdezd. Nem kezdek el magyarázkodni. További információkat csöpögtetni arról a bizonyos "hogyan"-ról. Még nem lehet. Vélhetően hibát követtem el. Nagy hibát, amit bizonyos irtó morbid módon, de mégsem bánok. Ellenben majd rendeznem kell ezt a dolgot. Nekem. Nem másnak. - Hát legalább már azt tudjuk, hogy honnan a szabályok figyelmen kívül hagyására, és a rossz emberek követésére való beteges hajlamom. - próbálok erőtlenül elmosolyodni, de mindketten érezzük, hogy ez mennyire gyenge próbálkozás volt. Hogy valójában egyáltalán nem könnyű ezt hallanom. Nem könnyű elfogadnom. Cody pedig mindig utálta, ha lekicsinylő megjegyzéseket tettem magamra, és leszidott érte. Az apám jó ember volt. Azt akarná, hogy én is az legyek. De nem érzem magam annak. Pedig esküszöm mindent megteszek. Az anyám családja pedig... nos Corvusnak, még ha fáj is, igaza van. Minden bizonnyal anyámnak oka volt mindenre, amit tett. Ahogy nekem is megvannak a magam okai. - Tudom. Ez sokat jelent. Főleg tőled. Mi ketten nem vagyunk olyanok, akik könnyen fejeznének ki ilyesmit. - nem nevetem ki. Valahol mélyen nagyon is jól esnek a szavai. A tudat, hogy számíthatok valakire. Vagyis valakikre. Bár még nem tudom, hogy a többieknek mikor, és hogyan fogom mindezt előadni. Ugyanakkor pedig meg is kell védenem őket. Velük nem történhet meg az, ami Mercutioval. - Valami furcsa módon, de mindig közelebb éreztem magamhoz Codyt, mint másokat. Előtte nem kellett szégyellnem önmagam. Azt aki vagyok. Talán ezért. Vagy csak be akarom magamnak beszélni, valami elcseszett irreális módon. De ő nem beszélt sokat a múltjáról. Csak annyit mondott, hogy a szülei szökött bűnözök, akik sok rosszat tettek. Neki jobb volt az árvaházban. Ez minden. - Cody elmesélte, hogy ki ő valójában, bár igen szűk szavúan. Lényegében tényleg csak ennyit mondott róla, amit most elismételtem, és amit Corvus vélhetőleg amúgy is tudott már. Éppen csak azt nem tudom, hogy én is az lehetek. Egy Mortimer. Legalábbis részben. - A Mortimerek, már akik még élnek, sosem fogadnának el. Számukra mindig csak egy sárvérű fattyú leszek a mugli apám miatt igaz? - teszem fel végül a csöppet sem könnyű kérdést. Noha már így is sejtem a választ. Ahogy az anyám reagált, amikor meglátta Cody apját azon az elcseszett morbid helyen, ahogy az aranyvérű mardekárosok általában reagálnak, és bánnak a hozzánk hasonló mugli származékokkal. Nem vagyok ostoba. Mégis hallanom kell. Közben pedig a táskámban kezdek kutatni egy doboz cigi után. Talán nem itt, és most kellene rágyújtanom, de nem bírom ki. Remegő kézzel húzok elő a dobozból egy szálat, és csak másodig próbálkozásra sikerül rágyújtani. Corvus, ha a Szükség szobájában néha napján el is csípett cigivel, azt még sosem látta, hogy ennyire remegne a kezem. Lehunyom a szemem egy pillanatra, ahogy kifújom a füstöt, de az arcom így sem arról árulkodik, hogy túl jól lennék. Ez nem az az összeszedett, magabiztos Gina, akinek többnyire igyekszik látszani.
[You must be registered and logged in to see this image.]Én tényleg elszánt híve vagyok a mondásnak, hogy az idő minden sebet begyógyít, bár inkább azért, hogy ezzel védekezve mindent a szőnyeg alá söpörhessek. Én képes lettem volna márványarccal élni tovább az életem, mintha mi se történt volna, ignorálva és lassan feldolgozva a tényt, hogy engem megharapott Katherine familiárisa és közvetlen azután, hogy én csókoltam meg, a lány összejött Benjaminnal, csak túlságosan reszkírozták, hogy beszélnünk kell róla. Sok mindenről képes vagyok beszélni, megannyi érdeklődési köröm van, de beszélni az érzésekről, na az igen csak távol esik tőlem. Így amikor a pár kézenfogva távozik én erőteljesen koncentrálok arra, amit elértünk Jenkinssel és nem arra, amilyen dráma húzódott a háttérben. A srác az utolsó szavaimra is csak legyint, így a vállam kissé megvonom, magamban annyival lezárva, hogy én megpróbáltam, még a keresztnevét is használtam, mert az egyeseknek nagyon fontos, de ha nem, hát nem. Mivel mi ketten Ginával a teremben maradunk így vélhetően a mardekáros srác nem itt fog összeomolni, az kicsit ellentmondana az egész keménygyerek játékának, így ettől tekintsünk is el. A figyelmemet a lányra fókuszálom, ritkán nyílik meg igazán és még ritkábban kér segítséget, így egyértelműen csupa fül vagyok. - Emlékszem, persze. - válaszolom, aztán a tekintetem mondatról mondatra meséli el, hogy kezdem összerakni a képet. Ha az aranyvérre figyelt fel, akkor arról lenne szó, hogy egy aranyvérű család fattya? Nem az első lenne a történelemben, még ha kegyetlennek is tűnik, hogy tizenhét évesen jöjjön rá, hogy lehetett volna gazdag is az árvaházban tengődések helyett. Már sorolom magamban a házakat, idézem fel az arcokat, a nőket, akik ilyenbe keveredhettek volna, akik talán meg se haltak csak megszülték, odaadták az apjának, és elvágták a kapcsolatot a családjaik nyomására, de amikor meghallom, hogy Mortimer, kicsit kizökkenek. Az arcom nem változik meg olyan borzalmasan, de kell néhány pillanat, míg megszólalok. - Mindig érdekesen kezdődik, ha azt mondják ne kérdezd hogyan. - húzom az időt kicsit, de valójában igen kritikusan nézek végig a lányon, elgondolkodva. - Tudok róluk egysmást, nagyon régi vérvonal, de nem a nagy házak tagjai. Gina, a Mortimerek, nos, ők nem voltak túl jó emberek és nagyrészt ki is lettek írtva. Akik maradtak, azok pedig folyamatosan a rossz embert követték, mint például a Sötét Nagyúr és vele együtt buktak el. - kezdek néhány alapvető információval, ami mondjuk nem kecsegtet túl sok mindennel. A nagyházak tagjait talán tudom név szerint, de a Mortimerekkel olyan mélységekben nem vagyok tisztában, hogy tudjam az összes nővér nevét és hogy melyik szökhetett meg új életet kezdeni. A kétségbeeséstől az arcán egy rémes érzés szalad végig a gerincemen, szó szerint kiráz a hideg és bár igen csekély érzékem van a nyugtatáshoz azért valamivel csak elő kell állnom. - Akárki volt az anyád, nem ok nélkül hagyta el a családját és... már így is van hova tartoznod, közénk tartozol. - mondom ki, de már ott van az ajkamon a fintor, hogy ilyen nyálas dumával álltam elő. Lehet, hogy ő is kinevet, ezért még valamit hozzáteszek, egyetlen ellenpéldát tudok, aki nem a sötét praktikákba ásta be magát, de ez megint egy elég nagy fiaskó lehet, sőt, lehet, hogy már amúgy is tudta és nem is új információ. - És Cody is az volt, egy Mortimer.
Általában valóban nem szoktam tétovázni. Bizonytalankodni. Vagyis, ez így nem igaz. Vannak helyzetek, amikor de. Tipikusan az olyan szituációk, amikor valami érzelmi katyvasz is bekavar a jól felépített, szép kis logikai világomba, ahol mindennek van ok-okozati összefüggése. Most talán ebből adódóan kifejezetten hálás vagyok a többieknek, mert nem maradnak kíváncsiskodni. Még MB is távozóra fogja, amitől kifejezetten megkönnyebbülök. Mármint félre értés ne essék, semmi bajom a bohókás és kotnyeles lány társaságával, de még nem készültem teljes mértékben fel rá, hogy mindenki előtt lerántsak egy ilyen igazságot a múltamról. Főleg úgy, hogy magam sem tudom pontosan, mit is jelent mindaz, amit megtudtam. Már arra is napokon keresztül kellett rá vennem magam, hogy Corvust egyszerűen megszólítsam. Pedig esélyesen ő az, akitől a legtöbbet megtudhatok. Talán. Nem szoktam még én se hozzá, hogy ne merjek megtenni valamit, amit a fejembe veszek. De ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor napok óta kerülgetem Corvust ezért a beszélgetésért. Most pedig már itt az alkalom, és nem futhatok el. Még akkor sem, ha jelenleg nagyon is szeretnék futni valahol, hogy ne gondolkodjak, és rágódjak. - Tényleg? Észre se vettem... - válaszolom kissé zavarban a szájrágásra, bár éppen sikerül megéreznem az enyhe sós vér ízt a számban, ami jelzi, hogy sikerült nem épp szerencsésen ráharapni a saját ajkamra. De most ez a legkisebb gondom azt hiszem. Így végül veszek egy mély levegőt, és felülök egy padra, ami épp a hátam mögött van. - Szóval... emlékszel, hogy egyszer régen a családomról kérdeztél, és azt mondtam, hogy még az anyám nevét sem tudom? - kezdem talán egy kicsit messziről, de az évek során ezt már Corvus megszokhatta tőlem. Mindig ki kell várni az érdemi információkat. Ebben az esetben pedig már nem is váratnak magukra olyan sokat. - Ne kérdezd hogyan, de megtudtam az anyám leánykori nevét. Te pedig aranyvérű vagy, éppen most is azzal kérkedtél, hogy 11 évesen tudtad az összes nagy ház családfáját... - egy kicsit elhallgatok, és Corvus most érezheti, hogy ez mennyire nem egyszerű számomra. Ugyanakkor ennyiből már rájöhetett, hogy az anyám valószínűleg egy aranyvérű lány volt, aki lelépett a mugli apámmal szerelemből. Legalábbis amennyire tudom így volt. Egy picit összeszedem magam, és csak kinyögöm a nevet. - Lanette Mortimer. Ő volt az anyám. Megszökött a mugli apámmal. Már amennyire tudom. - tudom hányszor vitatkoztunk Corvussal az aranyvérű kontra mugli származásúak kérdéséről. Most pedig még azt is a képembe vághatná, hogy háhh... még velem kapcsolatban is igaza volt. Tényleg vannak varázsló és boszorkány felmenőim. Ezt viszont muszáj megbeszélnem valakivel. Vele. Mert ha nem is vagyunk azok a rózsaszín felhők közt úszó, nyálas öribarik, de valahol mégis csak barátok vagyunk, akik számíthatnak egymásra. Akkor is, ha a stílusunk nem éppen hasonlítható a hugrás mindenki barátja srácokéhoz. Ez pedig most számomra fontos. - Tudsz valamit róluk? A Mortimer családról? Kik ők? Milyenek? Kérlek... muszáj tudnom, hogy tartozom-e valahova... - nézek rá olyan kétségbeesetten, amilyet talán még sosem látott tőlem. Kb. mint egy fuldokló a mentőmellényre, úgy nézhetek Corvusra.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem 2021-10-18, 17:34
- Vannak haverjaim. Talán némelyikük még többet is ér, mint ti, de miért menjünk ebbe most bele? Elértétek, amit akartatok, az, hogy én mit csinálok a haverjaimmal és milyen viszonyom van velük, az legyen csak az én gondom. Már így is épp eleget vájkáltatok az életemben. - vetem oda Bennek foghegyről. Sosem volt szimpatikus a srác. Mindig olyan agyasnak tartotta magát, legalább így kívülről mindig is annak tűnt. Azon pedig nem fogok fáradozni, hogy kiderítsem mi van a képe mögött valójában. - Majd ha megtörténik, akkor eszembe jutsz. Vagy nem... - vonok vállat aztán Benedict szófecsérlésére. Nem értem miért akarják ennyire belém verni a maguk okosságait. Ilyenkor bezzeg nagy a szájuk, amikor többen vannak, de egymagukban fikarcnyit se érnek. Arról pedig ne is álmodjanak, hogy a kis "egyezségünk" mellett még többet fogok megtenni az ő érdekükben és esetlegesen átpártolok hozzájuk. Arról szó sincsen! Viszont kénytelen leszek visszavenni a stílusból, ha nem akarom, hogy azok a kamupapírok tönkretegyék az életemet. - Persze-persze. - legyintek egyet Corvus szavaira. Tudom, hogy mi az igazság, tehát annak az ellenkezője meg se fordul a fejemben. De ha ettől boldog, hogy szavamat adom rá, hát legyen. Csak hagyjanak már végre békén. Ennek a sztorinak már így is eléggé elnyúlt a vége. Hiénám türelmesen vár mellettem tovább, egészen addig, ameddig szét nem szélednek kotnyelesék. Sikerül fellélegeznem, amikor már mindegyikük lelécelt, majd a falnak döntve hátamat csúszok le a padlóra. Térdeimet felhúzom, s hajamba túrva hajtom le a fejemet. Talán most lesz időm átgondolni mindazokat, amit mondtak. Már így is sikerült egy olyan érzést kelteniük bennem, melyet még nem sikerült megismernem. Félelmet...
//Köszönöm a játékot és a bevételt!//
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem 2021-10-09, 10:06
Bugris vagy nem bugris, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Es ezert nagyon halas lehetek nekik. Meg vagyok is. Jenkisnek is kellene egy olyan banda, akik inkabb baratok es nem a felelem vagy valami ki tudja milyen fickos virtus tartja oket egy en. Persze vannak csajok is a bandajukban, volt pl az ag Alison is, akirol szinten megvan ismeretlenul a velemensem elvegre leallt Jenkisszel kavarni, de.. hat izlesek es pofonok. Orulok Kath es Ben boldogsaganak, s nagyon probalok nem odapippantani Corvusra amikor a cuki parocska kezenfogva tavozik, de csak odavisz a kivancsisagom es tekintetemmel a mardekaros - a kedvesebbik - fele fordulok. Tobb okbol is, de ezek egyikerol se szeretnek tudomast venni. Hulyeseg mindketto. Az is hogy vizslassam mi a reakcioja Kath szerelmi eletere igy ennyi nap tavlatabol a masik meg.. az maganugy. Maganugyebb. Megnyugtat a tudat, hogy nem dobban nagyobbat a szivem a normalisnal, tehar hivatalosan is kijelenthetem, hogy minden elmult ami el se kezdodott. Persze meg mindig tartom, hogy helyes srac, de ennyi. Halvany pillanatnyi megingas volt xcak reszemrol maganyomban elgondolt mi lett volna ha. Mivel Gina Corvushoz csapodik igy en magam bucsut intek a tarsasgnak - mint kilogo paratlan kerek aki max Jenkins melle szegodhetne de elobb szedek hangyat semmint ezt megtegyem- es elindulok a halokorlet fele. Mara nincs egyeb betervezett dolgom, szoval kisse celtalanul haladok, de van bennem egyfajta felszabadultsag. Amolyan na, ezen is tul vagyunk erzessel fuszerezett.
[You must be registered and logged in to see this image.]Maisie elmondja ugyanazt, amit mindenki más, csak a saját kis bugris módján, amire talán más esetben még el is mosolyodnék, de itt és most túlságosan feszülten figyelem, hogy mi lesz az utolsó konklúziója a beszélgetésnek. Jenkins szarkasztikus, de nem csoda, hogy vissza-vissza harap, hiszen elég rendesen sarokba szorítottuk. Amikor Benjamin azt mondja, hogy végül is Jenkins miatt indult el az egész mélyen hallgatok, hiszen én voltam az, aki az első napokon felkarolta, aki hülye módon bevezette a Mardekárosok mentalitásába, elültette a fejében a bogarat az aranyvérűek felsőbbrendűségéről csak aztán... Aztán ő elvadult én pedig észhez tértem. Emlékszem még, amikor a tó partján nekem estek a most már barátaim, én se voltam hajlandó meghunyászkodni és a sértegetéseimmel tovább ástam magam alatt a fát, ahogy most ő teszi. Csak biccentek arra, hogy kompetensnek érzem a kis csapatunkat és képesek leszünk elég nagy területet lefedni, ha nagyon akarjuk, bár egy részem tart attól, hogy ez a része az egész alkunak teljesen felesleges energiapazarlás. Csak bele kéne törődnie, hogy sárvérű, nem ő lenne az első a Mardekárban és nem is az utolsó, ez biztos. Ben és Katherine kézenfogva távoznak és úgy érzem, hogy valóban véget ért ezzel egy egész korszak, végre elmondta mindenki amit csak akart, végre gátat vetünk a túlkapásoknak és szemétkedéseknek, aztán majd az idő megmutatja, hogy tudja-e tartani a szavát. - Csak még egy dolog, Noah. Ha kiderül, hogy a szüleid nem hazudtak és tényleg egészen egyszerűen mugli születésű vagy... Legyen annyi tartásod, hogy elfogadod, ami vagy és továbblépsz, haver. - mondok csak ennyit, egyenesen a szemébe nézve, talán abba kapaszkodva, hogy néhány éve még barátok voltunk, vagy legalább is olyasmik. Azok után, hogy megismertem mi az igazi barátság, nehéz megfogalmazni, hogy mi is voltunk mi ketten egymásnak. Amikor éppen elindulnék a farkas felé, ami szépen kiengedett mindenkit egyesével, aki menni akart és Gina és a familiárisa elénk kerülnek felvont szemöldökkel állok meg és összevont karokkal nézek végig a lányon. - Tétovázás és még a szádat is rágod, mi ütött beléd, Karvaly? - kérdezek rá egyszerűen, de megvárom míg mindenki távozik vagy elsétálok vele abba a sarokba, ahova csak szeretné, hogy folytathassa. Egyértelműen valami fontosat akar és az egész csapatból ő az, akivel a legjobban hasonlítunk, még ha így is szöges ellentétek is vagyunk, bár ennek így talán nem sok értelme van. - Miben segíthetek? - teszem hozzá, egyértelműsítve, hogy számíthat rám, még ha nem is vagyunk annyira ölelkezős, pletykálós, képeslapra illő nyálas öribarik és nem is leszünk soha. Arra számítottam, hogy a komoly témáknak vége szakadt, amikor mindenki elkezdett szakaszosan kisétálni a teremből, de őszintén érdekel, hogy a különc lánynak miért is van éppen szüksége egy aranyvérűre, hiszen eddig másért se kardoskodott, csak azért, hogy semmivel se többek, mint az egyszerű félvér vagy sárvérű boszorkányok.
// Én is köszönöm a játékot és Jenkins megalkotását, majd igyekszem írni egy rövid összegzőt a Teki-topic-ba az elmúlt játékokról. //
Sok minden tudok lenni, de kedvesnek nem nevezném magam. Pláne abban a helyzetben, hogy éppen megzsarolok valakit. Persze ha az alkut nézzük, Ben szemszögéből lehet kedves dolog. Bár nem értem, hogy miért. A barátság számomra mindig olyan kétélű dolog volt. Mármint jó érzés, hogy nem vagy egyedül. Tartozol valahova, valakikhez. Nekem pedig ők a barátaim, és a családom is egyben, ha így nézzük. Ellenben pont ezért sosem ártanál nekik, vagy hagynád, hogy mások ártsanak nekik miattad. És ez az a pont, amitől minden egyes nap rettegek. - A szövetségesekkel az a baj, hogy csak addig azok, amíg az érdekük úgy kívánja. - állapítom meg Jenkins szavaira. Persze, nyilván vannak talpnyalói, és akik bálványozzák, követik. A kérdés, hogy meddig? Egy előnyösebb alkuig? Amíg jön egy nagyobb hal a táplálékláncban, és átpártolhatnak hozzá? Jenkins bennük és a hűségükben sosem lehet teljesen bizonyos. Ez a különbség a barátok, és a szövetségesek közt. Persze sokáig én sem láttam ezt. Folyton rettegtem, hogy még a barátaim is mikor hagynak cserben, dobnak oda koncnak, ha épp úgy alakul a helyzet. Ám valahogy ez a pillanat sosem jött el. Most pedig már azon kapom magam, hogy nem is hiszek benne, hogy el kéne jönnie. De ehhez számomra hosszú idő kellett, és nem volt könnyű részemről. Így megértem, hogy Jenkins miért kételkedik most ennyire a szavainkban. De talán idővel ő is rájön, hogy tévedett, ahogy én is. - Héé! Ez célzás akart lenni?! - fordulok tettetett sértettséggel MB felé, amikor terapeutát javasol. Tudom, hogy Jenkinsnek és a komplexusainak szólt a dolog, de azért részemről is van benne egyfajta irónia. Végül néhány pillanat után elvigyorodom, ami jelzi, hogy nem vettem magamra, és nem vettem komolyan a dolgot. Végül, ahogy Jenkins belemegy az alkuba, komolyan bólintok felé, jelezve, hogy akkor az egyesség megköttetett. - Akkor tudod, hogy mihez tartsd magad, és mi is. - nem vagyok benne biztos, hogy sikerrel járhatunk Jenkins családfa kutatásában, könnyű dolgunk biztosan nem lesz, de talán egy időre ezzel megfékezhetjük. Nekem pedig nem is kell több.
Így lényegében mindenkinek hagyom, hogy távozzon a teremből, akinek már nincs több mondandója. Kivéve Corvust. Amikor ő is indulna, akkor mellé lépek, és kissé tétova mozdulattal húzom vissza a karját, de gyorsan el is engedem, ahogy rám figyel. Idő közben Carnivora odasomfordál a farkashoz, és egyszerűen leül egyenesen az útjába, hogy nehogy távozóra fogja. - Corvus... ő várj... Beszélhetnénk? - nézek rá kissé bizonytalanul, az ajkamat harapdálva, amit szinte észre se veszek. - Szeretnék kérdezni valamit... és te talán, mert aranyvérű vagy... - tudom, nem sok értelme van ennek így. A mardekáros fiú pedig gyorsan leszűrheti, hogy akármiről is van szó, az komoly, és fontos dolog számomra, de igen nehéz is szavakba öntenem. Minden bizonnyal sokat tépelődtem rajta, hogy egyáltalán felhozzam-e ezt a témát. Ez a határozatlanság pedig, ahogy egyik lábamról a másikra állok, és még a tekintetét is kerülöm, annyira nem jellemző rám. Pedig a disaudio is működik még, így nem kell tartanom attól, hogy kihallgatnak. De ez mégis valahogy, olyan zavarba ejtő. Sosem hittem volna, hogy a családi kérdéseimet pont Corvus Flinttel szeretném megvitatni majd. Igazából még azt sem hittem, hogy lehetnek családi kérdéseim. Na, és tessék, itt vagyunk.
Próbálkozik ugyan, de egyre inkább érezheti, hogy nem tud útjutni a védelmünkön. Bár Ben megingott egy pillanatra, de visszajött és már határozottan kiáll értünk és a véleményünkért és nagyon jól összefoglalja, hogy igenis pont attól vagyunk többek, hogy van, akire számíthatunk. Én is azóta vagyok erősebb és bátrabb, hogy nem vagyok egyedül. A bátyám nem tudott minden helyzetben megvédeni, hiszen meg volt a saját élete és a saját nehézségei, de a barátaim itt vannak nekem és már nem ijedek meg egy csúnya nézés, vagy csúnya beszéd kapcsán. - Talán egyszer te is megtapasztalod milyen, ha nem kell aggódni ki szúr hátba pusztán érdekből. - teszem még hozzá, hiszen lehet, hogy vannak szövetségesei, de kétlem, hogy mindegyikükben maradéktalanul megbízik. Így viszont sose alhat nyugodtan, sose lehet biztos abban, hogy ha valakinek az érdeke úgy diktálja akkor nem árulja majd el. Ha jön mondjuk egy erősebb teszem azt, aki ellene fordítja a szövetségeseit akkor máris rosszul áll a szénája. Esetünkben viszont összeérett a csapat, hogy ettől ne kelljen félnünk és így sokkal könnyebb minden egyes nap. Végül bólintok Bennek és megfogom a kezét. Egy halvány mosolyt még megejtek a többiek felé, amikor Jenkins elfogadja Gina kezét. Utána nézhetünk több irányból is és találhatunk valamit, bár ahogyan Corvus mondja kis esély van rá, hogy aranyvérű lenne a családja, és őszintén szólva jó is lenne, ha nem lenne az. Nem tudná annyira fennhordani az orrát, viszont lehet hogy rendes emberek. Ha találna egy szerető családot... Azért kezd is érdekelni, hogy vajon mi lehet a háttérben, de az biztos, hogy azért nem lesz könnyű kideríteni majd.
//Én is köszönöm szépen a játékot, szupi volt! Csak eljutottunk ide //
- Kathie-nek igaza van! Írhatnánk a te számládra, hogy összebarátkoztunk, hogy egy csapattá értünk, hiszen nélküled ez nem történik meg. Viszont szörnyű dolog, hogy ez csak a körülmények miatt van. – Bólogatok, Gina kedves, hogy alkut is ajánl, Maise pedig még terapeutát is. Szerencsénkre senki nem áll meg a közelben, mert nagyon ritka alkalom az, amikor nem Jenkins van túlerőben, hanem a másik fél. Köszönetteljes pillantást vetek Corvusra, hogy tartotta a frontot Kathie mellett, csak mert a leányzó engem választott, még barátkozhatnak, és ez így van jól. Ahogyan Kathrine-nek is meg kellett tanulnia, hogy nekem rajta kívül is vannak lány barátaim, de attól még nem lesz több puszta haverságnál. – Talán alábecsülöd a barátságot, de mi lenne egyszer, ha neked is lennének barátaid? Nem veszed észre, hogy mennyire egyedül vagy? Ha erősnek gondolod magad, nézz csak ránk, akik egymás hátát védjük! Ez a hatalom, nem a nagy szád. – Magamhoz képest most egészen bölcsen foglaltam össze, amit gondolok, közben pedig Jenkins kénytelen-kelletlen elfogadja az alkut, de nem szabad szőnyeg alá söpörnünk a gondolatot, hogy pusztán időhúzásból. Ez végülis nekünk is jó, hiszen amíg segítünk neki, még jobban fel tudunk készülni a dolgaira. Na nem úgy értem, hogy másokat is bevenni a buliba, az láthatóan nem működött, hiszen ahogyan egyre többen voltunk, alig tudtunk figyelni egymásra. Nem, ez az erős ötös szövetség tökéletes, és lássuk be, mindez idáig legyőzhetetlen. Leszámítva a szüleim és Sasha halálát. Vagy az erdőt a sötét nagyúr gyűrűjével. Na jó, pofára tudunk mi is esni, de legalább van, aki felrántson a földről. Körbenézek, részemről végeztem, és ideje, hogy a vacsora után akár leüljünk köpkövezni, vagy csokibéka kártyázni. Bármennyire is áll az alku, oda még nem hívnám jelenleg Jenkinst. Megfogom Kathie kezét, és elindulunk az előre megbeszélt helyszín felé.
//Köszi szépen a játékot!!! Nagyon bejövős volt //
[You must be registered and logged in to see this image.]Azon már nem igen gondolkozok el, hogy a hozzájuk hasonló sarokba szorítós módszer pont az én specialitásom. Na persze így az érme másik oldalán lenni már nem annyira fényes.- Várj csak Morgan, kitalálom. A barátság ereje? - röhejesnek tartom, hogy együtt többnek érzik magukat és ennyire szükségük van a másikra. Az ilyen gondolkodásmóddal mindig is volt problémám. Én nem tudok még a haverokkal sem ilyen nyitott lenni, inkább jobb szeretek magamra hagyatkozni, hisz a nap végén ki marad melletted örökre? Te magad. Az a rész viszont, hogy ők segítenének nekem, valahogy elég hihetetlennek hangzik. Persze nem vettem a fáradtságot sosem, hogy megismerjem ezeket a hőst játszó idiótákat, de mi van ha tényleg komolyan gondolják? Mi van, ha közelebb juthatok én is végre az igazsághoz? A valódi igazsághoz! - Van épp szövetségesem is... - teszem még hozzá Gina szavaihoz. Azért az idő múlásával valószínűleg a szövetségeseim és ellenfeleim aránya megváltozott és nem épp az én javamra billent az a mérleg. - Azt majd meglátjuk mire juttok. Bár ahogyan az aktámat lenyúltátok, gondolom a további nyomozás már nem fog gondot okozni. - ráncolom homlokomat ezúttal Corvusra pillantva. Az igaz, hogy az ő segítségével valóban jobban bele lehetne ásni magamat a családfám valódi történetébe és hogy ki is vagyok valójában. Mert hogy nem sárvérű az hétszentség! - Kösz, de nem. - nézek még Levieva-ra. Még csak az kell nekem, hogy valami terapeutához járjak. Nem vagyok bolond és nem kell semmiféle agyturkász az életembe, aki csak kimossa majd az agyamat. - Áll... - húzom el számat a válaszadásom után. Egyáltalán nem szívlelem, hogy jobban bele kell ártanom magam ezeknek a bolondoknak az életébe, főleg úgy, hogy ők diktálják nekem a szabályokat. Viszont ha majd a valóságra fény derül egyszer, akkor már nem tudnak zsarolni... Türelem Jenkins, türelem.
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem 2021-09-15, 19:07
- Eleg kicsinyes lenne, hogyha a szenvedesedet akarnank. Na meg eleg visszatetszo is hiszen pont azt varjuk toled hogy masok ne szenvedjenek miattad tehat a szenvedes intezmenye ellen vagyunk. Meg a tied ellen is. Bar teny es valo, hogyha megszeged a szavad akkor engem pont nem fog erdekelni es olyan pontodon fogok priszkadat es kozakot jarni, ahol nem is tudod hogy fajhat. - vetem kozbe a magam megszokott modjan. A priszkada meg a kozak orosz tancok es egyiket sem tudom jarni, de egyreszt ezt nem kell Jenkinsnek tudni masreszt meg ha azon mulna bizony isten megkernem apamat, hogy ugyan mar tanitsa meg nekem. O eleg jol nyomja bar szerintem inkabb olyan, mint egy idomitott medve amikor tancol, de ilyet leanygyermeki tiszteletbol csak ritkan mondok neki. Mondjuk minden masodik alkalommal, amikor tancolni probalna. Az nagy szo. Az lenne tiszteletlen ha minden egyes alkalommal szolnek. De en jo kislany vagyok es nem teszem. Olyankor csak jolesoen rohogok rajta. Megjegyzes nelkul. Azt szabad. A jokedv kinIlvanitasa nem tilos. - En nem tudok segitseget ajanlani a csaladod felkeresesehez, hacsak nem katonai korokben kellene. Viszont Hansapunak van egy nagyon jo terapeuta ismerose aki segithet kikezelni a komplexusaidat a veredet illeton. Ha esetleg arra volna igenyed. - dobom be mintegy mellekesen az otletet.
Miután túl vagyok az első sokkon, hogy talán tényleg túlságosan elveszett a srác ahhoz, hogy visszaforduljon a totális bukás kapujából már nem maradok meg a néma bástya szerepében. Ahogy visszakérdez és a lányok próbálnak válaszolni a vádra, hogy mi is csapatban vagyunk egy kicsit én is összefoglalom. - Mi nem azért jöttünk ide csoportosan, hogy szenvedj, hanem azért, hogy mások ne szenvedjenek miattad. - mondok csak ennyit, egyáltalán nem érzem magam bűnösnek, hogy nincsenek kiegyenlítve az esélyek és ahogy Gina képes lenne egyedül nekimenni úgy én is gondolkodás nélkül fogadnám el a párbaj lehetőségét. A szüleim nyaranta nem virágkötészetre kerestek nekem mestereket... Nem szólok közbe, amikor Gina felhozza, hogy egyszer le Teréz Anyáztam, főleg azért, mert lényegében semmit nem tudok a mugli nőről azon kívül, hogy szállóigének szokták tartani, ha valaki állandóan mindenkivel jót tesz és mindenkin segíteni akar. Amikor Benjamin visszatér akkor éppen olyan egyszerűen adok helyet Katherine mellett, mint amilyen egyszerűen odaléptem, hogy betöltsem a hiánya hagyott űrt. Láthatna ebben párhuzamot arra, hogy ha nem figyel vagy elhanyagolja Katherine-t akkor én ott leszek, de ha eddig nem volt féltékeny még igazán a csókra se, csak zavarodott, akkor ez meglepne. A továbbiakra hallgatok, hogy mindenki elmondhassa, amit akart, persze már rutinosan elutasítva az érzést, hogy felbőszítsen Jenkins vagy hogy újra kileljen a hideg a kaján nevetésétől kínjában. - Én tényleg aranyvérű vagyok, Jenkins. Már tizenegy éves korom előtt tudtam a huszonnyolc nagy ház családfáját három generációra visszamenőleg. Ha azt hiszed tényleg közöttük vannak az igazi szüleid, akkor több kapcsolat van a kezemben, mint gondolnád. - fejezem be, még mielőtt Gina feltenné a végleges kérdést az alkura. Amikor a Sötét Nagyúrt elpusztították - véglegesen -, akkor a szüleim minden erejüket bevetették, hogy azok között legyenek, akik megússzák az Azkabant és a kezükbe rántanak minden befolyást. Ezért neveltek úgy, ahogy, és ezért van nálam a családi gyűrű és nem a bátyámnál - bár arról továbbra sincs fogalmam, hogy ez a gyűrű valaha kié is volt, de néha amikor a szüleimhez érkezik valaki, beavatott, akkor elkapom a vizslató tekinteteket amivel engem méricskél... és a kezemet.
Tudom, hogy egy olyan rendes srácnak, mint Ben ez biztosan nagyon nehéz. Tulajdonképpen mindenkinek az, csak más miatt. Ben, túlságosan lelkiismeretes, Corvusnak valaha a legjobb haverja volt, Kath ki volt téve az állandó piszkálásoknak, MB a húga miatt fúj a kis pöcsfejre. Nekem pedig már szintén elegem van Jenkins szánalmas, másokat bántalmazó viselkedéséből. Még ha az engem ért sértő megjegyzésektől el is tekintek, nem tudok elmenni a pityergő alsósok kérdése felett. - Ne légy nevetséges. Te is tudod, hogy bármikor kiállok veled egyedül is szemtől-szembe. Viszont azon elgondolkodnék a helyedben, hogy hirtelen honnan lett ennyi társam, aki mellém állt ebben? Túl sok ellenséget szereztél a szükségtelenül durva viselkedéseddel, és nem mi vagyunk az egyetlenek. - vonom fel a szemöldököm a szavaira. Közben azért érzékelem, hogy Corvus igyekszik úgy helyezkedni, hogy betöltse a helyet, amit Ben hagyott, és minél szorosabban zárjunk. A farkasa pedig gondosan őrzi a bejáratot, ami nagyon is helyes lépés. - Sosem állítottam, hogy angyal lennék, de még csak azt sem, hogy jó ember. Ha tetszik tekinthetsz rá zsarolásként. Legalább leckét kapsz a saját főztödből. Ezúttal te vagy az, akinek okosan kell viselkednie, hogy elkerülje a nagyobb bajt. Számomra nem fog álmatlan éjszakákat okozni, ha világgá kell kürtölnöm ezt az egészet. Ebben különbözök a Corvus által emlegetett Teréz Anyától. Ő irgalommal és könyörülettel szált szembe az erőszakkal. Én bármilyen módszerrel. - azt hiszem ebben nem csak Teréz Anyától különbözök, de a többiektől is. Olykor még engem is megrémít a gondolat, hogy miben, miért, és meddig lennék képes elmenni. Azt hiszem joggal mondhatjuk, hogy kilel a hideg a saját sötét oldalamtól is. Talán éppen ezért is próbálom a barátaimat olyan távol tartani az apám gyilkosai után való nyomozásomtól, amennyire csak lehet. Akármennyire is szeretnék egy csendes, békés életet, azt hiszem ez nem lehetséges addig, amíg nem számolok le a saját múltammal. A többé kevésbé békés periódusok ellenére sem. - Még a hozzám hasonló, lenézett söpredéknek is van tolvajbecsülete. Soha nem szegem meg az adott szavam. Erre mindig is kínosan ügyeltem. - teszem hozzá, bár Kath és az időközben visszatért Ben is kifejti erről a véleményét. Azért utóbbi kap egy "Minden rendben?" jellegű kérdő pillantást. - Nos, áll az alku? - lépek végül eggyel közelebb Jenkinhez. Ami a segítségnyújtásunk illeti, azt vagy elfogadja vagy nem. Rajta múlik. Nem fogom a továbbiakban bizonygatni, hogy mennyire hasznosak lehetünk, ha összefogunk. A lényeg, hogy a szükségtelen bántalmazásoknak vessünk véget. Kérdő pillantást vetek Noah irányába, hogy vajon most mit lép a képzeletbeli sakktáblán?
Tudom, hogy Ben nehezen viseli ezt az egészet, de attól még pocsék érzés, hogy lelép. Nekem eszembe sem jut, hogy MB szaladna utána elsőként esetleg, csak arra próbálok fókuszálni, hogy ne látszódjon rajtam, hogy igenis azért megroggyantam kissé attól, hogy Ben elszaladt. De hát akkor sem tehetünk mást? Nem hagyhatjuk annyiban, amit Jenkins művel, muszáj kiállni ellene és kész. Remélem, hogy ezt Ben is tudja, még ha nehezen is veszi be a gyomra esetleg. Tudom, hogy a zsarolás nem szép dolog, de ha egyszer nincs választásunk. - Nem... mi kezdtük! Ha nem kényszerítesz rá, hogy összefogjunk... - keresem még a hangomat, de határozottan jót tesz, hogy megérzem Corvus kezét a vállamon. Egy apró mosolyt sikerül villantanom rá, amiből tudhatja, hogy hálás vagyok, amiért igyekszik tartani bennem a lelket. Nem meglepő, hogy Jenkis igyekszik visszavágni és csupa valótlant állítva a lelkiismeretünkra hatni és bizonyára tisztában van vele, hogy ez kiknél lehet a leghatékonyabb. Jelen esetben ugye nálam, hiszen a többiek erősebbek nálam, Ben pedig már lelépett, mert nem bírta. Remélem, hogy jól van. - Mi nem te vagyunk, a mi szavunk tényleg számít. Ha békén hagysz másokat te és a bandád, akkor a titkod nem kerül napvilágra és akár segíthetünk is. - erősítem meg én is Ginát, hiszen talán tényleg jutnánk valamire. Azért mindegyikünk tarsolyában vannak lehetőségek. MB apukája a katona múltjával, Corvuséknak azért elég komoly kapcsolataik vannak, Gina esetén pedig jó eséllyel csak a felszínét kapargatom a lehetőségeknek, amiket be tud vetni és persze én magam is megkérdezhetem a bácsikámat, hátha tudna valami módot rá, hogy kiderítsük kik Jenkins szülei valójában. Végülis muglik, az pedig az ő terepe. Viszont most már én is elhallgatok, főleg, hogy Ben visszatér és ez határozottan erővel tölt el. Láthatóan jól van és ez most bőven elég, hogy megnyugodjak.
Bárhogy is erőlködöm, még hányni sem sikerül! Csak görcsbe rándult a gyomrom, és nem akartam ott falfehéren ácsorogni, miközben nem tudok mást mondani. Észreveszem, hogy Fehérke megérkezik, ha engedi, akkor felkapom, hogy vissza tudjak menni a többiekhez. Egy pár kortyot azért ittam, és megmostam az arcom, de aztán sietek vissza a többiekhez. Jenkins nevetése, és fenyegetőzése most nem állít meg, de az őrségben álló farkas mellett ellépek, tudom, hogy engem nem tartana fel. Az sem zavar, ha Corvus Kath vállára teszi a kezét, egyébként sem voltam féltékeny eddig sem, nekem Kathie boldogsága az elsődleges. Én is szoktam ölelgetni Ginát, vagy Maise-t. Visszaállok immár melléjük, noha nehezen sikerül megszólalni, de megteszem. – Nem mi szoktuk megszegni a szavunkat. És jól látod, lehet, hogy külön-külön nem vagyunk olyan erősek, de éppen ezért vagyunk együtt. – Ha szokatlan is neki, legalább láthatja, hogy az ő karizmatikus képességeivel szintén lehetett volna egy baráti társasága, inkább így csak csapata van, akik ki tudja, hogy mennyire tisztelik, megvédenék-e vajon. Engem nem érdekel, hogy Jenkins szülei hogyan keverhetőek a dologba, mi az oka, hogy így alakult, de őszintén szólva nem is érdekel, főleg, mivel Gina felajánlását sem fogadja el, hogy mi segítenénk. Inkább MB bátorító, vicces tekintetét keresem, szeretem hallani a kontráit. Remélem most is bedob valami oltárit, mert igencsak rám férne, hogy összeszedjem magam. Amíg viszont nem teszi, kihúzom magamat, állom Jenkins tekintetét, még ha meg is roggyantam, hogy elsiettem, de visszajöttem, és ez a lényeg. Az lenne a legjobb, ha elfogadná a sorsát, és többé nem keresztezné az utunkat. Kétlem, hogy őt, mint főgonoszt be tudjuk vonni magunk közé. Ennyire még én sem vagyok békebíró.
[You must be registered and logged in to see this image.]Még szép, hogy eléggé beszarok, amikor azokkal a szavakkal köpnek szembe, melyeket soha a büdös életbe nem akartam visszahallani másoktól. S mégis mit számít a magam igaza, ha ezek a kotnyeles kölykök kézzel fogható igazsággal állnak elő. Hiába tudom magamról mi vagyok, egyszerűen nem tudok semmit sem felmutatni ez érdekében. Nehezen nyelem le a szavaikat, némelyikük megszólalására pedig csak mogorván horkantok fel. - És ti mit csináltok, Benedict? Ti is csak csapatban vagytok képesek kiállni a sajátotokért. Nem is különbözünk annyira, nem gondolod? - nézek rá bárgyún. A saját szavait ő sem gondolhatja komolyan. - Helyette mi? Megzsaroltok. Ne játszd a kisangyalt, Gina, felesleges. Ez épp ugyanakkora súllyal bír, mintha kitapétáztátok volna a falakra. - morgom oda a másik Griffendélesnek. Mondjuk, ha tényleg nem szólnak, csak fogják magukat és szétkürtölik mindenkinek, lehet húzom is a csíkot az iskolából és az utolsó évemet valami külföldi varázslóiskolában fejezem be. Vagy még azt se, csak szimplán...befejezem a sulit idő előtt. Bár az tény, hogy roppantul idegesítő lenne, ha pár ilyen együgyű kölyök miatt kellene lelécelnem. Gina következő szavaira már nyitnám is a számat, hogy előálljak valamivel, de félúton meggondolom magam. Nem tudok nekik semmit sem felmutatni, viszont a feltételezésem és a magam igaza még mindig áll, arról nem fogok lemondani egykönnyen, ha hiszik, ha nem. Én tudom mi az igazság és ha egyszer kikerülök ebből a nyamvadt ketrecből, majd szépen kiderítem én magam, hogy mi igaz és mi nem. - Pityergő felsősök? - kérdezek vissza még félig meddig vigyorogva a korábbi kitörésem után, de aztán csak legyintek egyet, hogy mégse vegyék véresen komolyan az előbbit. - Segíteni? Ha erre kezet rázok, ugye tudod, hogy te sem vonhatod vissza a szavad? - ráncolom homlokomat, mert erre tényleg nem számítottam volna. Ők? Segíteni? Nekem? Kész vicc! Összefonom hát karjaimat, majd enyhén biccentek kotnyelesék felé. - Na mi van? Csak ennyi a dolgom? De Merlinre esküszöm, ha mindezek ellenére is visszahallom valakitől, hogy sá...hogy nem vagyok aranyvérű, annak pokollá teszem az életét. Örökre. - zárom még le, nehogy azt higgyék, hogy ha a szavukat adják, akkor majd minden gond nélkül elsétálhatnak és továbbadhatják a titkomat. Nem engedem, hogy annyira lealázzanak.
Az az igazság, hogy amikor Gina korábban azt ecsetelte, hogy egy őrült alól ha kihúzzuk a talajt bármi történhet, akkor én reflexből elhessegettem a gondolatát, hogy Jenkins ennyire kiszámíthatatlan legyen. Akármennyi rosszat is tett, egy-két évig vele töltöttem minden Roxfortos napomat és látni, ahogy kínjában a hiénájával vihog valamit azért kivált belőlem. Nem tudom zsigerből utálni, inkább szánom és talán most először aggódom ténylegesen az elméje miatt. Eddig csak egyszerűen le akartam állítani a bántalmazottak és a saját érdekében is, hogy ne buktassák meg, ne csapják ki, de most sikerül megértenem, hogy a Karvaly pontosan miről is beszélt. Tényleg teljesen instabil és lehet, hogy megállíthatatlan bármivel is fenyegetjük. Itt jön el az a pont, hogy inkább csendben maradok, hiszen a szavaim inkább pusztítóan jegesek szoktak lenni az pedig nem biztos, hogy segítene a helyzeten. Katherine es Gina mindent elmond, én csak összefonom a karjaimat, bár a pálcám még mindig a kezemben pihen kikandikálva a talárom alól Amikor Benjamin sarkom fordul és elviharzik én meredten nézem tovább a háztársamat, hiszen tudom, hogy ki fogja használni, ha esélye van a menekülésre vagy fordítani a helyzetén. Egy lépéssel kerülök közelebb Katherine-hez nem csak azért, hogy betöltsem az űrt, ami Ben után maradt és bátorítsam, hanem azért is, mert nem akarok nagy hézagokat közöttünk. Szinte érzem a levegőben, hogy a hollóhátas fiú hiánya feketelyukként akar mindannyiunkat kiszippantani a teremből, hogy megkeressük, de ha most nem zárjuk le ezt az egészet, akkor ki tudja, hogy mit talál ki hogy mentse a bőrét. A szemem sarkából azért Maisie felé villan a tekintetem, ő van olyan hirtelen, hogy talán épp olyan gyorsan, mint Ben, sarkon fordul és utána megy. Nem fogom megállítani, hiszen mindannyian tudni szeretnénk jól van-e, bár a három az eggyel szemben már azért lényegesen kevesebb, mint az öt. Csak azt remélem, hogy közben senki se szalad bele Benbe és keresi rajta Jenkinst, mert ahogy ő is sarokba van éppen szorítva úgy mi is, ha ránk talál a bandája. Fehérke elszaladt Ben után a farkasom pedig az ajtónál kezd strázsálni néha kilesve a kneazle-re bízva a hiéna megregulázását, ha esetleg bajbajutott vadként a srác ki akarná verekedni magát. Én feltűnően csendben maradok, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy meghátrálok, sőt, ha Katherine nem utasítja el, akkor még a vállára is teszem a kezem bátorítóan. A nemrég történtek miatt a keze megfogását túlzásnak tartanám, ráadásul Jenkins azonnal rákapna a kifigurázására.
Egy kicsit megkönnyebbülök Kath félmosolyára, amit igyekszek viszonozni. Már csak bátorításképpen is. Tudtam, hogy Jenkins úgysem hisz nekünk, és csak a képünkbe röhög, amíg nem látja, hogy alá is tudjuk támasztani az állításainkat. Tulajdonképpen én sem hinnék senkinek a helyében kézzel fogható bizonyítékok nélkül. Azért igencsak elégtétellel tölt el, ahogy egy pillanatig lesápadva nézi a saját aktáját, mielőtt felvenné azt. Igen, most határozottan fordult a kocka. De kérdés, hogy Jenkins valóban képes lesz-e megérteni a valódi szándékainkat, és elgondolkodni a saját viselkedésén? Én még a nevetését is csak valamiféle szánalmas elkeseredett próbálkozásnak látom, hogy leplezze a vert helyzetét. Mert természetesen nem várható tőle, hogy rögtön a bocsánatunkért esedezzen. Még ha Corvus ki is jelenti, hogy lenne miért. Amivel egyébként mélyen egyetértek. Talán kissé jól is esik a kijelentése. - Azt hiszem előbb neked kéne tükörbe nézned. De legalábbis az áldozataid szemébe. És ha már itt tartunk a valódi aljas szemétség az lett volna, ha úgy tapétázom ki azzal az iskola nyilvános helyeit, hogy nem figyelmeztetlek előtte. De mi mivel mi nem vagyunk olyanok, mint te, nem süllyedünk a szintedre. Helyette adunk egy esélyt. Remélem lesz annyi eszed, hogy élsz vele. - természetesen tudom, hogy mekkora bajba kerülhetünk, ha kiderül, hogy elloptuk azt az aktát. Ezért, ha meg is tenném, azt is úgy, hogy semmi módon ne köthessék hozzám az információ kiszivárgását. De még mindig őszintén remélem, hogy elkerülhetjük ezt. Ám Ben hirtelen lelép, és érezhetően Kath magabiztossága is kezd alábbhagyni. Ami nem jó jel. Most nem kéne szétesnünk, hiszen eddig remekül irányítottuk a helyzetet. Így vetek egy aggódó pillantást a távozó Benre. Megfordul a fejemben, hogy utána menjek, de a következő pillanatban látom, hogy Fehérke megteszi ezt. Így legalább én igyekszem összeszedett maradni. - Valódi igazság? Hogy valójában aranyvérű szüleid vannak, akiktől csak elraboltak? Van is okod ezt feltételezni? Tettek vagy mondtak valamit a mugli szüleid? - nézek rá egy pillanatra elgondolkodva. - Teszek egy ajánlatot. Nem bántalmazol többé senkit, se szóval, se tettel. Visszafogod a kis csatlós kutyáid is. Nincsenek beszólógatások, pityergő alsósok. Akkor talán nem tudja meg senki, amit mi, és bár lenézel minket, de ettől még mindenkinek van múltja. Ebből adódóan tapasztalatai, és kapcsolatai is. Talán segíthetünk kideríteni, hogy igazad van-e a szüleidről, és a származásodról, vagy sem. Nos? - vonom fel a szemöldököm, miközben karbafonom a kezem. Jobb, ha gyorsan átgondolja ezt a dolgot, és belemegy. Ez egyszeri ajánlat. Egy olyan, amiből végre talán megtanulhatja, hogy mindenkinek van értéke. Még az általa sárvérűnek gúnyolt, lenézett embereknek is. Ha pedig képesek leszünk ezt lezárni, akkor mehetünk megkeresni Bent is. Tudom, hogy Ben jószándékú srác. De az élet nem fehér, és fekete. Nem csak jó, és rossz. Néha egyszerűen muszáj a szürkében zónázni, mint most is. Ezt nem lelkierőnek mondanám. Inkább tapasztalatnak, és túlélési taktikának. Minden esetre jó lenne tudni, hogy mi van vele, és valahogy őt is túllendíteni ezen tetteinken, amiket eddig Jenkins miatt elkövettünk, és amit éppen most is teszünk.
Egy félmosolyt villantok Ginára. Nem zavar, hogy végül előkerül egy másolat másolatának másolata. Végülis legalább tényleg látja, hogy igazat mondunk, még ha úgy is gondolom, hogy simán a pletyka is eléggé a feje tetejére állítaná a világát anélkül is, hogy ténylegesen mindenkinek megmutatjuk a bizonyítékot, főleg hogy azzal azért akár mi is bajba kerülhetnénk, hiszen mégis csak elloptuk. De ez már más kérdés. Corvus szavai azért jól esnek, bár biztos vagyok benne, hogy fel sem merülne Jenkinsben, hogy bárkitől is bocsánatot kérjen. Már az is valami lenne, ha másokat már nem bántana, hiszen épp elég ember lelkébe gázolt bele és keserítette meg a fiatal éveiket. - Röhejesek... inkább te, hiszen nem olyan nagy a szád, ha nem kisebbeket kell bántani csapatosan. - ráncolom össze a homlokomat és a tőlem telhető lecsúnyábban nézek Fehérkével a nyakamban, mint valami védelmező sállal. Amikor viszont Ben elrohan kissé elkerekedett szemmel nézek utána. Tudom, hogy ez olyasmi, ami szerinte nincs rendben, de hát mégis mit tehettünk volna mást? Nem gondolom, hogy lealacsonyodtunk a szintjére. Az akkor lett volna, ha egyenesen megpróbáljuk kicsapatni az iskolából és ezzel végleg rossz útra tereljük. Pont, hogy megadjuk az esélyt, hogy valami változzon és később se legyen belőle olyasvalaki, akit az Azkabanba szánna mindenki. Ezért nem is tudom hirtelen hová tenni Ben elrohanását és láthatóan a nehezen összegyűjtött magabiztosságom azért meginogni látszik. - Ha megpróbálunk kicsapatni... akkor lenne gond a tükörbe nézéssel. - válaszolok végül, de ezúttal tényleg nem olyan határozottan, viszont végül nehezen, de úgy döntök, hogy nem indulok Ben után. Nem tudom, hogy kellene-e, de azt hiszem mst az a fontosabb, hogy itt legyek. A vadászgörény viszont végigszalad a hátamon miután megsimogatom és egy ugrással a derekamtól végül a földön terem, hogy cikázva elinaljon Ben után és megnézze rendben lesz-e és csak idő kell-e neki. Most nem eshetünk szét, amikor olyan jól ment minden eddig. Azért persze Jenkins nevetése is rossz hatással van rám, karba fonom a kezeimet mintegy védekezés képpen, de a többiek bizony érezhetik, hogy a folyosó szakaszon kissé lehül a levegő és ők bizony tudják, hogy ennek mi az oka. - Ha azt teszed, amit mondunk, akkor nem tudja meg senki. Hagyd békén a diákokat egyszer és mindenkorra! - szólalok meg újra. Bár olyan határozott tudna lenni a hangom, mint néhány perccel ezelőtt, de Ben elrohanása sajnos most erősen csökkenti a magabiztosságomat és időbe telik mire sikerül talán visszaszerezni valahogy.
Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz majd szembenézni Jenkins-szel. Talán mert eddig szerencsésen elkerültem, nem voltam a céltáblája, vagy ha igen, hamar rájött, hogy velem hiába kötekszik. Ám amikor ellene kell fordulnom, megvédeni másokat, az csak addig megy, hogy elmondjam, amit gondoltam, utána már nem tudok megszólalni, kiállni Kathie-ért mert Jenkins bizony nem kér bocsánatot, még ebben a vert helyzetben is csodálatra méltóan magabiztos. Nekem viszont háborog a gyomrom a nyílt konfrontációtól. Tudom, hogy nem engem kéne vigasztalni, ez valahol győzelmet is jelent főleg Kath tekintetében, de ahogyan a fiú röhög, a hiéna meg még rá is játszik, ez több mint félelmetes. végülis elmondtam, amit akartam, és talán meg kéne várnom a többieket, de minimum Kathie-t, mégsem tudom, sápadtan elsietek, mert tudom, hogy Jenkins-nek igaza van. Ha össze is fogtunk ellene, nem tudom korrekt nyomozómunkának megítélni, hiszen így lényegében mennyivel vagyunk jobbak, hogy megzsarolunk valakit? Mondhatnám azt, hogy rossz ellen rosszat tenni nem negatív cselekedet, de ez csak önáltatás. Hátra sem nézve becélzom a fiú mosdót, hogy ott kiadjam a gyomrom tartalmát. Lehet, hogy felnőttem, és már magabiztosabb vagyok, de legbelül igenis ugyanaz a galamblelkű vicces kissrác, aki még a szüleim halála előtt is voltam. Tudom, hogy ezzel megint azt húzom alá, hogy mennyire ábrándos vagyok, és nehezen nézek szembe a nehézségekkel, de ahogyan más dolgokban már változtam, talán egyszer nekem is lesz olyan lelkierőm mint Corvusnak. Vagyis Ginának. Corvus hideg eleganciájához én az életben nem növök fel.
- Ha nem, akkor mindent kikotyogtok rólam jó kis diákok módjára? Milyen nevetséges... - morgom az orrom alatt sértetten. Na persze beszélhetek én nagyokat, valószínűleg ígyis úgyis ők fogják nyeregben érezni magukat. Minél tovább hallgatom a határozott kijelentéseiket, annál inkább kezdem magamat szarban érezni. - És mégis mi a garancia arra, hogy tényleg van ilyen aktátok, Benedict? Mert ha nem mondod el, akkor most van bizonyítékod, vagy nincs? - forgatom meg a szemeimet, még a hiénám is felröhög halkan, ám aztán a másik Griffendéles csaj elém hajítja a korábban követelt aktát. Egy pillanatra csak sápadtan nézek le a bizonyítékra, mely akár romokba is döntheti az utolsó évemet ebben a szarkupacban. Felemelem hát az aktát és fellapozom azt a részt, amit persze már tudok, mégse akarom elhinni. Most már kézzel fogható érvekkel tudnak velem szembeszállni. Látom, ahogy a szemeim előtt pörög le az egész életem, ahogy a legaljadékabb emberek csoportjában ragadok és ez ellen semmit se tudok tenni. Dühös vagyok, igen dühös! Mivel ha nem a családi hovatartozásomról lenne szó, akkor sokkal jobb életet élhetnék! A mai napig is abban hiszek, hogy engem elraboltak a valódi szüleimtől. Az én vérem már pedig nem koszos, mint ezeké a korcs ivadékoké. Nem vagyok hajlandó elfogadni! Viszont most van egy bizonyítékuk. Egy-két papírlap, aminek nagyobb hatalma van az én szavaimnál. - Röhejesek vagytok. - húzódik szórakozott, mégis fájdalmas vigyorra ajkaim, aztán csak hangosan felröhögök. Hosszasan, jólesően, de azért érezhető benne a legyőzetettség, hiába próbálom elfogadni. Vesztettem. Hiénám is hangosan csattan fel a maga állati nevetésévél. Jót szórakozott a kis előadáson, ám itt az ideje elfogadni a sorsunkat. - Ha majd egyszer napvilágra kerül a valódi igazság, ne felejtsetek a tükörbe nézni. Ám addig? Van más lehetőségem, mint belemenni az ostoba kis alkutokba? Nem hiszem. Nos? - letörlöm a röhögésből fakadó könnyeket, bár még mindig úgy vigyorgok, mint a vadalma.
[You must be registered and logged in to see this image.]Elég sokan vagyunk ahhoz, hogy ne kelljen nekem beszélnem, főleg, mert az én számból talán még képmutatásnak is tűnne az egész. Én is ott voltam három évig, sőt, ha lehet ezt mondani, talán én voltam az, aki elindította az aranyvérmániás agresszív útján. Aztán elvadult, a "fejemre nőtt" és Katherine szivatásai után faképnél hagytam. Teljesen megváltoztatták az életemet és minden érzelgősség nélkül biztos vagyok benne, hogy jobb irányba. Bízom abban, hogy mindenkinek meg van a megfelelő szerepe, például Ginának az, hogy az aktákból másolatokat készített és biztonságos helyen tartja, amíg itt vagyunk. Nem kell, hogy az egész megmozdulásra annyi legyen a lépése, hogy felforgattatja a hálókörleteket valakikkel és rájuk parancsol, hogy bele ne merjenek nézni a mappába. Sajnos tudom, hogy lenne, aki szó nélkül követné, ahogy valaha engem is szó nélkül követtek a bajkeverésben. A farkas és az ex-ocelot éppen olyan természetességgel dolgozik össze, hogy a hiénát figyeljék, ahogy én a Karvallyal nézek össze hallgatva a válaszát, kicsit biccentve. - Nem mondom, hogy nem volt okos tőled meglovagolni az aranyvérhullámot és Eugenia Jenkins rokonának kiadnod magad. Nem is érdekelne minket, hogy mindenkinek hazudtál, ha ennyi idősen végre benőne a fejed lágya és rájönnél, hogy a pusztításból, amit végzel semmi jó nem születik. Sokakat bántottál és már nem vagy egy sértett kisgyerek, aki mindent arra foghat, hogy szegénynek milyen nehéz élete volt. - teszem én is hozzá a kis monológomat, kicsit összehúzott szemekkel, bizalmatlanul nézve a fiút. Benjamin és Katherine jól mondták, van választása. Választhatja, hogy visszavesz az arcából és szépen lassan úgy viselkedik, mint egy igazi emberi lény vagy azt, hogy a sok mocskolódás után, amivel a mugli születésűeket illette pofátlanok kiplakátoljuk mindenhova, hogy bizony ő is egy a sárvérűek közül. Ami ma már tudom, hogy önmagában nem szégyen, de ha egy olyanról derül ki, aki hat éve az ellenkezőjét reklámozza gőgösen és fennhangon, az már igen. - Ha esetleg szeretnéd kiadni a kis lelkedet és megbánni a bűneidet, akkor is itt az alkalom, mert van kitől bocsánatot kérned közöttünk is. - teszem hozzá hidegen, egyértelműen Kath-re utalva, bár Gina is megkapta a magáét valaha. Valószínűleg a megszólalással inkább olajat öntök a tűzre, mintsem elaltatnám a káoszt, ami most Jenkins fejében düböröghet.
MB előadására kishíján elnevetem magam. Igen, ő most sem hazudtolta meg önmagát. Bár egy pillanatra azért a nyelvemen volt egy csípős megjegyzés, hogy felesleges a körítés, Jenkins úgysem érti a költői metaforákat. Végülis Corvus mondja ki egyenesen, hogy mit tudtunk meg. Nem veszem magamra a szót. -ezúttal sem- Pusztán Corvus felé igyekszek egy megnyugtató apró bólintással jelezni, hogy nincs baj a szóhasználatával. Nevezzük nevén a dolgokat. Jenkins ezzel a szóval bántott éveken át másokat, holott ő maga is az. Azt hiszem ez az aljasság olyan foka, ameddig még én sem süllyednék, pedig az nagy szó. Különösen azok után, hogy gondolkodás nélkül vágtam volna át annak a nimfának vagy minek a torkát ott Tükörországban. Most pedig szabadon kószál az anyám testében. Lehetne valami ennél rosszabb? Apropó Tükörország. Van néhány dolog, amit Corvustól azóta meg szeretnék kérdezni. Csak valahogy eddig nem volt rá megfelelő alkalom. Igazából a mostani sem az, hála ennek a tetű Jenkinsnek. Talán, ha túl estünk ezen, akkor utána végre elkaphatom Corvust is egy négyszemközti beszélgetésre. - Ugyan Kath. Teljesen érthető, hogy bizonyítékot követel. Én is ezt tenném. - húzom egy már-már mardekárosokat megszégyenítő gonosz mosolyra a számat. Ami jelenleg Jenkins számára semmi jót sem ígér, ahogy ellökőm magam a faltól, és benyúlok a táskámba. Egy barna aktát húzok ki, és megvetően Jenkins lába elé hajítom. Néhány papír ki is csúszik belőle. Ha a srác felveszi, és megnézi, akkor bizony gyorsan rájöhet, hogy minden itt van róla, ami a tanáriban, illetve a gyengélkedőn őrzött aktájában szerepel. - Nagylelkű vagyok. Ezt a példányt megtarthatod. Ez már a másolat, másolatának, a másolata. S mint tudjuk másolásból elég jó vagyok, hála McGalagony nem túl kreatív büntetőmunkáinak. Más szóval a helyedben, én meghallgatnám, és gyorsan beleegyeznék Benék feltételeibe. Még mielőtt azok a fránya másolatok újból osztódni kezdenek. Remélem sikerült követni. - éppen csak annyi lenéző gúny vegyül a hangomba, amivel ő szokott engem illeti, amikor sárvérűnek csúfol. Micsoda irónia. A végén kiderül, hogy bennem több "aranyvér" csörgedezik, mint benne. Pedig én mindig is büszke voltam a mugli apámra. Sosem tagadtam le azt, ami volt, és ahonnan származom. Bárki bármit is gondoljon erről. Ami meg anyámat illeti, nos csak nem régen tudtam meg bizonyos dolgokat róla. Ezért is szeretnék végre kettesben beszélgetni Corvussal. Úgy érzem ő az aki leginkább megértené ezt, és leginkább hasznos tanácsokkal szolgálhatna számomra a jelenlegi helyzetemben. A hiéna morgására Carnivora is megejt válaszul egy két felmorranást. De lényegében nem tesz semmit, addig amíg a hiéna nyugton van. Nincs szüksége felesleges torzsalkodás okozta sérülésekre. Bár kikerülni se fogja a dolgot, ha a hiéna valami butaságra készülne. Én pedig csak remélem, hogy Jenkins esze hamar megjön az akta másolata láttán, és rövidre zárhatjuk ezt a kis bájcsevejt. Nem vagyok annyira naiv, hogy higgyek benne, hogy Jenkins egyik pillanatról a másikra megváltozik, csak mert mi azt mondjuk. De most legalább van valamink, amivel kordában tarthatjuk. Remélhetőleg, és nem csak olajat öntünk a tűzre. Az nem érdekelne különösebben, hogy rólam mit mond. Minek gúnyol. De abból már roppantul elegem van, hogy akármerre megyek a pityergő áldozataival találom szembe magam. A közös erőfeszítések, és a jelenlegi közös fellépésünk is azt bizonyítja, hogy a többiek sincsenek ezzel másként. Bár Kath számára ez még rosszabb lehet, mint mindenki másnak. Ezért felé vetek azért egy aggódó pillantást. Remélem azért nem vette zokon, azt amikor a szavai ellenére Jenkis elé vágtam egy másolatot az aktából. Természetesen az "eredeti másolat" amit megkaparintottunk nincs itt. Biztonsági okokból.
Bármennyire is feszült a helyzet, mégis akaratlanul is elmosolyodom, ahogyan MB a maga módján adja elő az infot, egy kicsit talán a mi feszültségünket is csökkentve ezzel, amíg végül Corvus ki nem mondja rendesen. Nem mondom, hogy az MB féle felvezetés nem volt viccesebb, de hát úgy a tiszta, ha rendesen a képébe mondjuk és egyébként is attól vagyunk jó csapat, hogy nem vagyunk egyformák. Azért egy félmosolyt villantok Corvus felé, amikor végignéz a csapaton. Tudom, hogy nem bántásból mondta, és nem is érzem rosszul magamat tőle, sőt igazából már megtanultam felvértezni magamat a szóbeli bántalmazással szemben. Sokkal kellemetlenebb volt mindig is, amikor Jenkinsék fizikailag ártottak. Na nem mondom, hogy a szóbeli kisebb koromban ne okozott volna gondot. Mindenesetre azért még így is feszülten várom a reakciót, bár be kell vallanom, hogy nem sok jóra számítok. Nem hiszem, hogy elfogadja és majd szépen csak úgy egyből azt mondja rendben innentől békén hagy másokat. Ennek nem sok esélye van, de valahogy akkor is el kell érnünk, hogy befejezze ezt. Ha senki nem száll vele szembe, akkor örökké ugyanez marad a helyzet. - Tényleg úgy gondolod, hogy elmondjuk. Most az egyszer nem te vagy az erősebb Jenkins! - ki van száradva a torkom rendesen, de kicsit mégis megemelem a hangomat. Bár Fehérke azért felszalad a vállamra, ahogyan a hiéna acsarkodik. Azért ő mégis csak kicsi a méretes jószághoz képest, úgyhogy fel sem merülne, hogy nekimenjen, de amúgy is itt van Corvus farkasa és Ben jól mondja én se vagyok már annyira gyenge kislány, mint akibe eddig beletudtak kötni. Láthatóan Jenkins se olyan bátor így, hogy kimondtuk a varázszót. Ben tökéletesen összefoglalja, hogy mi ennek a beszélgetésnek a lényege, úgyhogy nem ismételem el újra. - Végetvetünk a rémuralmadnak Jenkins, vagy mindenki megtudja az igazat. - teszem még hozzá a végén azért, ha esetleg nem lenne számára teljesen világos, hogy miről is van szó. Nem fog tudni minket meggyőzni, megzsarolni, vagy kiimádkozni az aktáját. Abba kell hagynia ezt a mások tönkretétele dolgot, mert már így is túl sok embernek ártott és túl sokaknak keseríttte meg az életét.
// 
