2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola melletti tó és annak partja. A tóban veszélyes lények élnek, télen is csak ritkán fagy be a felülete hiába állóvíz, hála a tó mélyén élő sellők és más lények mágiájának.
Ha nem arról lenne szó, hogy Kath és én végre együtt vagyunk, akkor majdnemhogy mindegy lenne, hogy ki hogy néz ki. Így azért cseppet tényleg zavaró, de a csapat összetartozása már elég erős ahhoz, hogy túléljük ezt is. Még Corvus is elfogadja, hogy paskolgatom a vállát. Nem mondanám magamat vezetőnek, de talán én voltam az, aki mindig igyekeztem visszahúzni a kilógókat, talán még annak is örültem volna, ha az Olivanderek csatlakoznak, Sasha is visszatér, vagy az a hugrabugos szerelmes pár Adorával kiegészülve. De nem, az ötösfogat tökéletesnek tűnik, én pedig a szüleim halálát leszámítva az örök vidámság vagyok, semmi sem tudja letörni a magabiztos jókedvemet. Csupán meglepődöm azon, hogy az őseink esetleg Friccs ősét molesztálták volna. Kath mellett lépdelek, amikor nem halad el a közelünkben senki, akkor olykor megérintem a kölyökét, vállát, hogy ne érezze magát ennyire pocsékul. Nem csak mert fiúnak néz ki mások szerint, hanem hogy a felmenőink így átvették felettünk az irányítást. Corvus vizsgálgatja a könyvet útközben, én csak érdeklődően odafordulok, de nem veszem ki a kezéből. – Missy felnőtt, gyógyító, és már találkozott a halállal. Szentül viszem, hogy tud segíteni. Megért minket, és még családtag is. – Ha nem is vér szerint, de az elmúlt évben ő volt Kathie gyámja, és valahogy sosem pasizott be újra, hogy a lányaira tudjon koncentrálni, ebbe értve Kathrine-t is. Bólogatok Kath szavaira, beszélek majd én, ha kell, én amolyan semleges-jó vagyok, mert saját magamnak nézek ki, a hajam sem hordom most máshogyan, a kiállásom pedig Treat miatt vagányabb ugyan, de továbbra is én vagyok az. – Sosem leszünk kegyetlenek. – Azért bennem Gina szavaira továbbra is ott motoszkál, hogy mit akarhatott mondani Treat, amire már nem tért ki, hogy történt valami baleset, de Melissa sem fejti ki. Automatikusan összenézek Maise-vel, remélve, hogy nem a tündér üres, hideg pillantása bámul rám vissza, valahogy feláll a szőr a tarkómon ettől a mellébeszéléstől, mintha a szőnyeg alá akarnának söpörni valamit. Ami több mint holmi baleset. Végül megrántom a vállamat, és azt nézem, hogy mit lapozgat Corvus.
Egyenlőre nem nyúlok a könyvért. Éppen elég zavaró, hogy ha emlékkönyvet akartak kreálni, azt vajon mért nem egy üres naplóba, vagy füzetbe tették. Oké, akkoriban még nem igen voltak fűzött jegyzetfüzetek, de üres pergamenek biztosan akadtak. Onnan már csak egy lépés az emlékkönyv, anélkül, hogy kárt tennénk egy igaziban. Na, meg valahogy nincs éppen nosztalgia hangulatom, főként annak fényében, amit tenni készülünk. Ez a történtet pedig Frics felmenőjével... nos nem hiányzott az extra bonyodalom. De valami azt súgja itt azért többről volt szó, mint amit a kedves őseink elárulnak. Még akkor is, ha végül Nevana nyelve azért megered. - Frics csak egy ártalmatlan morgós kvibli. De a múlt mindenkin képes nyomokat hagyni. - sóhajtok fel Kath szavaira. Bár most már azért jobban kezd kirajzolódni a történet. Valami olyasmi szemben állás lehetett ez, mint a miénk Jenkinsszel. Csak annyi különbséggel, hogy mi nem kínoztuk meg Jenkins hiénáját. És persze Corvus is hozzá teszi a maga fejtegetését. Noha innen nézve már elég faramuci csavarnak tűnik a történetben, hogy pont őt kértem meg arra a szívességre, hogy nézzen utána az anyai ági családomnak. Nevetnék rajta, ha lenne humorérzékem, és alkalmas lenne rá az idő. - Egy elég ijesztő és fatális véletlen során megtudtam az anyám eredeti vezetéknevét. És kíváncsi lettem. Ezért kértem meg Corvust. - teszem még hozzá, mintegy magyarázatként. Bár az igazából nem tudom, hogy kinek is szánom. A többieknek, vagy az ősöknek, vagy igazából is-is? Tulajdonképpen talán nem is számít. Persze a legtöbb ember tudja az anyja nevét, és már az elég furcsa lehetett sokak számára, hogy nekem éveken át fogalmam sem volt erről. Az apám nem beszélt erről, amíg kicsi voltam, talán jó okkal, aztán pedig már késő volt. És mindez talán már nem is számít, hogyan történt. - Nem vagyunk szentek. De nem is kell szükségszerütlegül kegyetlennek lennünk. - jegyzem még meg azért Nevana felé. Meglehet, nagyon távol állok a szenttől. Az élet nem fehér, és fekete. Én is tudom. De nem tölteném ki a haragom ártatlan állatokon, csak hogy fájdalmat okozzak a gazdájának. - Igaz, ez mindenkinek rossz helyzet. De ez már olyan régi történet, hogy kétlem, hogy lenne bármi jelentősége ma már. - próbálja meg Melissa Ben szavaira némileg emberségesebb, és kedvesebb hangon összefoglalni, a nos, még mindig tagadó véleményét. És itt még mindig jó kérdés, hogy saját magát is áltatja-e ezzel? Ami meg Missyt illeti, hát fogalmam sincs, hogy hisz-e majd nekünk. Én bevallom eléggé őrültnek nézném magunkat. Esetleg valami hallucinogén növényre gyanakodnék a helyében az üvegházakból. Van belőlük egy pár. De hát nekem sincs más választásom, mint sodródni az árral. Akár hisz majd nekünk Missy, akár nem. A drága bentlakóinktól valahogy meg kell szabadulnunk.
Természetesen bárkinek szívesen odaadom a könyvet, aki igényt tart rá, hogy átnézze, én elsőre csak pár fecnit találok, meg a virágot, ami említve lett és amire furcsa érzéseket érzékelek Brysonból. Őszintén szólva én folyton ingadozom a gyerünk csináljunk valamit és a totális letargia között, hogy belekeveredtünk ebbe az egészbe és lényegében az én hibámból. Mégha igazából nem is tehetek róla, hiszen a tábla cserkészett be, ezáltal maga Bryson, de akkor is ott van bennem az érzés, hogy valószínűleg azért én voltam az "áldozat", mert én voltam a legkönnyebb célpont, hiszen a többiek erősebb akaratúak, vagy csak pusztán keményebbek, mint én. Ezért is vagyok jóval hallgatagabb, mint általában, főleg mert elég pocsék, hogy pont az én felmenőm az egyik legundokabb, talán az öreglányt leszámítva. - De vajon ez Friccsben nyomott hagyott volna? - motyogom csak úgy közbe, miközben a könyvet nézegetik a többiek. Aztán persze mi van akkor, ha Friccs azért lett kvibli, mert a drága őseink valami nagyon csúnyát műveltek azon túl, hogy szivattak valami velük egykorút? Az itteniek nagyrészéből simán kinézek valami kellemetlen sötét mágiát is akár. Amikor aztán Nevena mellém lép, azaz MB eléggé meglepődöm, de tudom, hogy valószínűleg igaza van és legalább elkerüljük a fura pillantásokat. Nem sorolhatok csak úgy be Ben mellé, amikor akarok, mert bár lehetnénk szimplán barátok, mint két fiú, de már eleve furcsa lehet az, hogy ki az új arc a csapatunkban. - Remélem, hogy elhiszi majd nekünk az egészet. Még néha én magam sem hiszem el. - sóhajtok egyet, pedig már jó ideje kénytelenek vagyunk velük együtt létezni, de folyton reggelente próbálok abban reménykedni, hogy az egész csak egy buta álom volt és nem több annál. Persze aztán hamar kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről, ami egyszerűen elkeserítő. Lássuk be elég kellemetlen egy épp serdülő lánynak kvázi együtt élni egy felnőtt fickóval, még ha Bryson e téren azért elég illedelmes is. Mindenesetre nem sokára elérjük a gyengélkedőt és inkább azért előreengedem a többieket, elsősorban Bent, hiszen vele Missy már többször találkozott, mint ahogyan azért ismeri a többieket is a szülinapomról teszem azt, de Ben már ezen túl is járt nálunk jónéhányszor. Talán, ha eleve ő kezd el beszélni, nagyobb esélyünk van, mintha mondjuk én vágok bele, akit egy ismeretlen fickónak lát majd első ránézésre és másodikra is.
- Néha nem tudtam eldönteni, hogy a macskáé a gazda vagy a gazdáé a macska.. - morfondírozik Nevena félhangosan. Ha jobban belegondolok, akkor Friccs macskája mindig természetfeletti módon irritáló volt számomra, gyanúsan mindenütt ott van, minden drótot lead.. mintha mágikus dög lenne. DFelüti a fejemben a gondolat a fejét, hogy esetleg mi van, hogyha ebbe a macskába záródott az említett felmenő szelleme, s aztán most ő is ki akar törni, mert megneszelte, hogy a mi felmenőink is testet szereztek? Ha Nevena engedne beszélni, akkor talán elő is vezetném e gondolatokat a magam MB-s módján, de így nem teszem. Corvus agyát egyébként nem zagyválják a sorok, maximum a benne lebzselő nyanya nosztalgiarohamai az egyes fecnik vagy képek láttán azok, amik netalán zavarhatják. Akármilyen átok is legyen a könyvön, az mintha nem lenne túl erős, vagy éppen nem akarna rá maximális hatásfokkal hatni, hiszen nem ő a célpontja, csak lrintőlegesen a benne leledző miatt. A szeretetről viszont amikor beszél, s fejtegeti az ellenpólust akkor mintha a könyv szó szerint sértődötten szusszanna egyet a kezében. Tán csak nem fején találta a szeget? Mindenesetre közben Nevena besorol Kath mellé, s maximálisan élvezi azt, hogy Bryson lehet ebben a történetben a "pasija". Nem mutatja ki, magában tartja, de ő bennem van, szóval érezni vélem, hogy itt azért többről is lehetett szó, mint barátság. Persze tévedhetek is, az se lepne meg. Missyhez nem szól egyelőre, a kiváró szerepet veszi fel, s még arra se ragadtatja magát, hogy köszönjön, tiszteletben tartva azt, hogy én megtenném. Nagyszerű. Miatta most még engem fognak bunkónak nézni. Más se hiányzott..
//Nagyon szépen köszönöm nektek a mesélés lehetőségét! Átadom a stafétát.
GP
A hozzászólást Játékmester összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2022-04-14, 22:26-kor.
[You must be registered and logged in to see this image.]Mivel a Benedict ős semennyire nem hagyja Maisie-t érvényesülni, se a szavaival, se a tetteivel, ezért lényegében teljesen mindegy, hogy párban mentünk, mindent egyedül csináltam és a saját szájízem szerint. Meg se mutattam neki, hogy szó szerint mit küldtem és hogy mi volt a neve a második alaknak. Lehet, hogy ő nem ismer, de a test eredeti tulaja igen, szóval legalább MB tudhatja, hogy az ilyen elhallgatások akkor fordulnak elő, ha valakit szóra se méltatok és a csenddel akarom kizárni minden létező dologból. Nincs beleszólása, hogy mit írok, hogy kinek, és hogy mikor indulunk vissza vagy milyen információkat akar kiszedni belőlem. A bizalom kétoldalú, és lehet, hogy mondjuk Bryson iránt és talán minimálisan Sybille iránt is ébredt bennem valami - hiába kémkedi ki a gondolataimat, az órák alkalmával gyakran összejátszottunk, hogy még jobban szerepeljek-, de iránta biztosan nem. Mikor visszaérek először biccentek nekik, aztán nyilván érdeklődve nézek a könyvre és persze a tényre, hogy mintha ahelyett, hogy magabiztosabban kerültek volna elő, még jobban össze vannak zavarodva. Mivel még tart az ignorálás, ezért nem reagálok Nevenára, pedig mélységesen egyetértek Ben felkiáltásával, a könyvmolyok azok, akik vigyáznak a könyvekre, nem azok, akik tönkreteszik és éppenséggel ötből hármunkat ebbe a csoportba sorolnám, szóval nem volt a legjobb megmozdulás ismét. Viszont a könyv tartalmára érzem, ahogy Sybille nénje a tudatomban előhozakodik és a többiekkel ellentétben jóval direktebben és nem kikerülve a forró kását. - Mindent, kisöcsém. Az ilyen emlékek jelenthetnek mindent. - szól közbe remegő hangon, ahelyett, hogy beállna a csoportba és szőnyeg alá söpörné az egészet. Ameddig nem látom magát az üzenetet, addig fél mondatokból nehéz összerakni, de Friccs említésére és arra, hogy régi az üzenet Benjamin megjegyzésére megrázom a fejem. - Frics nem annyira öreg. Sybille Mortimer 1885-ben született, Bryson Mortimer 1887-ben a Mortimer család tehetős birtokán. - mondom, mint aki egy könyvből olvasná fel. Érzem, sőt, hallom, ahogy Sybille a torkomon keresztül elégedetten felmorran és elmosolyodik, de az én számat inkább keserűség tölti el. - Nem azért tudom, mert megérdemelnétek, hogy emlékezzünk rátok, hanem azért, mert Gina megkért, hogy nézzek utána a Mortimer családfának. - zárom le ennyivel, de a kitérő után folytatom a gondolatom. - A gondnok fogalmam sincs mennyi idős, de szerintem legalább ötven-hatvan, ha nem több évvel később született. Viszont, hogy egy felmenőjének tegyenek keresztbe, azt kinézem belőlük. - villan itt a tekintetem Nevanára, akit egészen idáig még a szemkontaktustól is megkíméltem és csak Benjamin-Katherine-Gina és a megszállóik tekintetét kerestem. Amikor Benjamin mellém lép és megpaskolja a vállamat kicsit idegen tőlem a megmozdulás, de egy vékony mosollyal értékelem a gesztust. - A kedvenc részem a bátorításból az ilyesmi volt, Ben. - jegyzem meg, de látszik az arcomon, hogy ez egy barátias odacsípés és nem vagyok annyira elkenődve, csak nem fűlik a fogam a parazitáinkhoz. Azért amikor a könyvvel kapcsolatban a csecsebecséket is szóba hozzák, önkéntelenül is elkezdem vizsgálni a könyvet, persze nem erővel kirántva annak a kezéből, akinél van, hanem elkérve és nem csak a kezemmel, a szememmel vizsgálva, hanem... kibújik belőlem a Relikviamester.
// Azt, hogy miért nyúlt a Szellemtáblához és hogy az ujján ott van a Feltámadás köve... nos... eltekinthetünk tőle dramaturgiai okokból.
Relikviamester, 2. szint: Relikviákon és ereklyéken kívül képes érzékelni, hogy 10 méter sugarú körben van-e varázstárgy, és hogy milyen irányban. Megérzi az átkokat, csapdákat egy-egy tárgyon. 3. szint: Nem hatnak rá az átkozott tárgyak (kivétel relikviák és ereklyék, tehát erős mágus által készített varázstárgyak). //
-Héj! – Ugyan nem én nyújtom át a könyvet, de nagyon durcásan nézek a Maisie testében élő tündérre. Én is könyvmolynak vallom magamat, és ebből kifolyólag sosem tennék kárt egy könyvben. Közben karbafont kézzel a folyosó falának támaszkodva fülelek, hogy milyen csecsebecsékről lehet szó, össze is nézek Kathie-vel, hogy vajon a felmenője teljesen meghülyült öregkorára? Vagy valóban van benne valami apróság ami elkerülte a figyelmünket? Netán leragasztva valahol a lapok között?– Talán mert annak idején történt valami apróbb.. baleset? – Szólal meg váratlanul Treat, magához képest meglepően komoly hangon, hogy még én is meglepődöm rajta, hogy pörög a nyelvem. – És ha.. miattunk? Vagyis, ha az őseink miatt ilyen furcsán elutasító mindenkivel? – Azért az durva lenne, hogy az évek óta utálkozós gondnoknak legbelül nem csak negatív érzései lennének, hanem oka is arra, hogy így rühellje az egész iskolát, s a diákságot, amit mi is képviselünk. Már olyan is volt, hogy a lábam alatt takarított, szinte arébb rántva a bokámat, hogy húzzak már arébb. Mi van, ha leszámítva a híres Harry Pottert az iskola egy másik prominens szereplőjének is valami komoly eredettörténete lenne? Meglepő ugyan, de nem mindig az a fontos, aki a fókuszban van. – Hátha valami szamárfül alatt van valami. – Tippelgetek a többiek felé, Corvus fancsaliságát én megértem, egy öregasszony lakik most a testében, naná, hogy nagyon nem jó így az egész helyzet. Én legalább pasit kaptam, noha teljesen felborítja a rólam kiakult képet. - Ősanya.. Melissa.. Azért kicsit finomabban. Esetleg ti is megérthetnétek, hogy nekünk mennyire rossz így. Kérlek! – Próbálok visszatérni a megszokott békebírós szerepkörbe, az a nekem való, attól érzem magam komfortosnak. Lehet, hogy Missy most dolgozik, de ez a helyzet nem várhat. Corvus mellé lépek, kissé megpaskolom a vállát. – Fel a fejjel. Megoldjuk, hogy minél hamarabb visszatérjünk az életünkhöz, te pedig az eljegyzésedhez, ilyesmi. - Inkább magamba próbálok nézni, hátha Treat kifejti, hogy mi is volt az a baleset. De nem, MB őse megint hallgat, és lassacskán elérünk gondolom a gyengélkedőre.
Akármit is mond Mellisa, és a többi kedves ősünk. Vagy inkább akárhogy is tagadják, hogy bármi komoly gond lenne, én azért még képtelen vagyok elszakadni a koponyámat kapargató rossz érzéstől, hogy itt bizony összetettebb dolgok húzódnak meg a háttérben. Bármennyire is utálom Fricset, vagy ő minket, attól még nem helyes a megalázása. Vagy éppen a felmenőié. És ha ez visszaüthet, akkor elhallgatni és elbagatellizálni sem helyes. Azon pedig tényszerűen lepődöm meg, Ben csak úgy elrakná a könyvet. De szerencsére Kath megmenti a helyzetet, így szabályosan is kivehetjük, és így talán kevesebbet kockáztatunk. Így ezzel a dologgal egyenlőre nem kell foglalkoznom. Noha attól, hogy sikeresen lépünk ki a könyvtárból még nem könnyebbülök meg. Szívesen mondanám Bennek, hogy kicsit koncentráljon jobban, és ne csak a könyvlopásra. De végül hagyom, hogy Kath jóval diplomatikusabban válaszoljon. Így is éppen elég feszültek vagyunk mindannyian. A nyers beszólásom pedig aligha segítene ezen. Persze ahogy a gyengélkedő előtt összetalálkozunk a másik csapattal, nekem is feltűnik, hogy Corvus nem tűnik valami boldognak, és lelkesnek. Igaz, nála ezt akkor is elég nehéz megállapítani, ha éppen nem szállják meg a Mortimer ősök. Azért valahogy valamiféle szolidaritásból igyekszem mellé orientálódni. Még ha nem is éppen alkalmas az idő rá, hogy elkezdjem faggatni róla, hogy mi történt. - A kölykök túlreagálják. Túl sokat aggódnak Miatta és a kis üzenete miatt. Azért vágnak ilyen képet. - közli Mellisa a szokásos tudálékosságával, mit sem törődve vele, hogy lényegében Bryson már egyszer megválaszolta a kérdést. De egyszerűen muszáj volt hallatnia a hangját. És muszáj elbagatellizálnia a dolgokat. Mintha nem számítana. De akkor mitől van ez a kellemetlen, szorító zsigeri érzésem az egésszel kapcsolatban? Nevezettek paranoiásnak, de én akkor is szeretném tudni, ha valami még zajlik a háttérben. - Ha valamit megtanultam az utcán, hogy nincs olyan, hogy "Túl sokat aggódunk". Szóval mi lenne, ha nem ködösítenétek tovább. - jegyzem meg kelletlenül. Annak ellenére is, hogy láthatóan felmenőink nem igazán akarnak az egészről tudomást venni. Én viszont szeretek mindenre felkészülni. Előre. Ezért vagyok még életben. Szóval engem igen is zavar, ez az aprócska új fejlemény. Az élet nem fehér, és fekete. Tettem már megkérdőjelezhető dolgokat én is. De ezért nem kockáztatnám a barátaim, vagy az esetleges jövőbeli leszármazottjaim életét.
Egyetértek Ginával, a felmenőink egyelőre úgy se tűnnek valami jófejnek, hiszen mások testét akarják elfoglalni, ami már alapból megdönti azt, hogy bárki jófej is legyen, no meg minket is fenyegettek már nyíltan és burkoltan is. Viszont az tényleg nem kellen kellemes, ha mi járnánk pórul a miatt, hogy ők szúrtak el valamit, de durván. Jobb óvatosnak lenni, bár ha eddig Friccs nem pécézett ki magának egyikünket sem, akkor csak nem lehet már gond, hiszen mind évek óta ide járunk. - Friccs egyébként is elvből mindenkit utál. - motyogom végül, hiszen úgy fest a felmenőink nem igazán akarnak bővebben nyilatkozni arról, hogy mit is műveltek a múltban. Mondjuk azért, mert szekáltak valakit még senkit se átkoznak el... bár persze ki tudja. Jenkinst mi megmenteni próbáltuk, bár eléggé óckodott tőle, és nem pedig átkokat szórni a fejére, pedig azért ő elég szemét alak, én nem egyszer tapasztaltam a saját bőrömön is. - A Gyengélkedőnél, Missy ott dolgozik ilyenkor napközben. - felelek végül Bennek, hiszen úgy fest az ősök nem igazán kezdenek el komolyaban fecsegni arról, hogy mi történt. Gondolom úgy vannak vele, hogy rég volt igaz se volt, az hogy ha mégis visszatérnek az életbe esetleg visszaüthet a fejükre a dolog már más tészta. Az talán már nem is a mi bajunk ugye? A célt tehát eleve a Gyengélkedő. Azt azért látom, hogy Corvus elég gyors léptekkel és szótlanul közeledik. Úgy látom nem volt ínyére valami, de ez most nem az a pillanat, hogy lenne értelme megkérdezni, főleg hogy MB egyértelműen nem önmaga ezúttal sem, hiszen máris a könyvről faggat. Automatikusan lapozgatni kezdem, mert megtaláltuk benne a fotót és a fenyegetést, de csecsebecsék nem rémlenek. És, ha elvette az az illető, aki bent hagyta az üzenetet? - El van benne rejtve más is? - lapozgatom, bár elég nagy könyv, nem akarom a tartalmát szétszórni a földön, szóval látványosan bénázok azért és csak futólag pillantok Corvusnak, hogy ők sikerrel jártak-e, de hát gondolom igen, ha egyszer itt vannak. - Találtak egy kellemetlenkedő üzenetet _tőle_, de mit számít egy sok tíz éves fecni, igaz? - azért mintha mégis éreznék Bryson irányából egy kis bizonytalanságot, mert igenis mintha a hangja nem olyan erős és határozott lenne, mint máskor. Vagyishát az én hangom. Még mázli, hogy egyelőre nem tudja irányítani a képességemet, mert úgy akár még tényleg fizikálisan is úgy nézhetne ki, mint önmaga és nem csak valami illúzióként, amit mindenki más lát rajtunk kívül. Nem csoda hát, hogy amikor visszakapom az irányítást eléggé sokat mondóan szökken fel a szemöldököm, főleg mert egy árva kukkot se voltak hajlandóak mondani arról, aki az üzenetet hagyta. De a könyv nézegetése miatt meghagyom a lehetőséget Bennek és Ginának is, hogy tájékoztassák Corvust és MB-t arról, amit találtunk és amit láttunk a múlt szeletkéjéből.
Kapargatja a koponyájuk belső falát a gondolat, hogy azért nem minden olyan fekete és fehér, mint ahogyan az első kiakadásukban tűnhet, de egyelőre nem jön elő újabb emlék, s az ősök sem túl közlékenyek, így a könyvvel felszerelkezve relatíve nyugalomban - már amennyire nyugodtak lehetnek az információ birtokában, amihez jutottak - tudnak elindulni a gyengélkedő felé, ahol Missyvel szeretnének találkozni. Mivel Corvus - és vele együtt Sybille is - átmegy néma leventébe, így Nevena sem akasztja meg a levélküldő missziót, tehát a megbeszélt fél óra alatt bőségesen beérik a többieket. Meglátva a könyvet felcsillan a szeme Nevenának, s szinte már érzem a belőle áradó lelkesedést, mintha a magamé lenne. Bevallom bennem inkább kíváncsiság van, mert ugye én nem tudom mi van a könyvben, de legalább valami hasonló amplitúdójú az érzés, mint a megszállómé, így annyira nem idegen az egész. - Vannak még csodák. Ennyi eltelt év és a sok könyvmoly nem tett kárt benne. - tesz fitymáló megjegyzést a könyvtárba járni szerető diákokra, s kezét nyújtja a kötetért. - Minden úgy van, ahogy hagytuk? A képekkel és a csecsebecsékkel együtt? - kérdezi egyértelműen nem Kathet, Ginát és Bent hanem a bennük lakókat. Nem tudom milyen csecsebecséről beszélhet, ami egy könyvbe elfér, s ha sejteném, hogy egy lepréselt virág izgatja a fantáziáját lehet ki is röhögném. Fel se merül bennem, hogy a "nagyi" öccsébe volt szerelmes, pláne nem hogy megőrzött egy dudvát, amit valamiféle apropóból egyszer tőle kapott. Inkább merül fel bennem, hogy tértágító bűbáj van a könyvön, s tényleg valami zsebben ékszereket rejtegetnek. - Mitől vágtok ilyen fancsali képet? - kérdezi ezúttal a testeink eredeti gazdáit. Valószínűleg csak provokáció, hiszen nem az a fajta aki különösebben érdeklődik mások érzelmi állapota iránt, ergo olvasni se tud belőle, de a vérüket szívni annál jobban élvezi.
[You must be registered and logged in to see this image.]Figyelem az ismerős, még is ismeretlen lány/nő vonásait, ahogy átsejlik a megszálló MB körvonalain. Katherine-t azután ismertem meg, hogy Missy-hez került, mondhatni szerető családba, de nyomokban tudom, hogy a Benedict család nem éppen a kedvességéről híres, ahogy éppenséggel a Mortimerek sem. Még is, az én felmenőm sokkal jobban hasonlít rám, míg az övé elképesztően taszít a rosszindulatával. Csinos, ugyanolyan karcsú, mint Katherine, de a jelleme... nos... éppen olyan, mint akiket a leginkább el szeretnék kerülni a Mardekárban. Mivel nem engedi át a gyeplőt a test igazi tulajdonosának, egyik pillanatról a másikra fordulok el tőle, a szemeim hidegen összeszűkülnek és csak sétálok fel a Bagolyházba egyetlen egy további szó nélkül. Arra sem reagálok, hogy a Sybille azonnal belekotyok és lebarátnőzi Alisont, ami valamiért nagyon furcsán cseng. Pedig végül is ez az igazság, csak még mielőtt a barátnőm lett, már a menyasszonyom volt. Összeszorítom az állkapcsomat minden szúrós szájalást visszaszorítva, csak gondolatban hadakozom a vénasszonnyal, hogy többet ne szólalhasson meg és az a márványból faragott hideg szobor legyek, amit mutatni szeretnék. Megkértem, magamhoz képest szépen, hogy beszélhessek a barátommal és nulla hajlandóságot tett rá, így hát én se kívánok semmit sem mondani. Különösen ügyelek a gondolataimra, miközben a levelet írom, hogy a címzettnél eszembe se jussanak a tanítóim, a Mortimerek utolsó élő leszármazottai Cody-n és Ginán kívül, és persze rajtam kívül. Nem akarom, hogy Sybille és Bryson szövetségesre találjon a személyükben, márpedig úgy sejtem, hogy van erre esély. A szüleimnek volt még egy alvilági kapcsolata, egy tehetséges külföldi korrupt auror, aki igen jó volt dolgok beszerzésében, így hát... Talán ő. Egy példány ennek a személynek megy, egy pedig az említett Zsebpiszokközi boltosoknak, de csak egy baglyot használok, hogy egymás után kézbesítse, csak benne bízom. Szó nélkül befejezem a levelet, felkötözöm a bagoly egyik lábára az egyiket, a másikra a másikat, röviden végigsimítok az állaton és megadom a címeket és az övemből előkerítek állatcsemegét, mielőtt indulna. Ez talán sérti a kemény imázsomat, de ahogy elindul a madár egy fordulással el is indulok vissza a kastélyba, ignorálva, hogy nem vagyok egyedül.
-Az, hogy mi összetartóak vagyunk, és segítünk másokon.. Még nem jelenti azt, hogy az őseink is ilyenek voltak. Tudod Kathie más kor, más hatások. – Nem akarom én a felmenőinket védeni, de azért szokásom látatatlan is mások mellett kiállni, ráadásul Treat a hallgatagsága mellett le is bokszolná a gyomromat belülről, ha rosszat mondanék róluk. Valahogy remélem, hogy amit most megtudtunk, az csak a látszat, és akit bántottak, kínoztak, az nagyon megérdemelte, mert valami bunkó volt. Lehet, hogy a történelem megismétli önmagát, és valami Jenkinst tettek helyre, mint mi. – Igen, igazatok lehet, ahogyan ezek vitatkoznak, nem túl szimpatikusak.. – Adok végül igazat Ginának, hiszen be kell látnunk, egyik ősünk sem túl szimpatikus. Nem tudom, hogy a halál változtatta-e meg őket, vagy a macskás indicenst látva eleve ők mindig is ilyenek voltak.. Bryson szavai nem túl bíztatóak, de én mégsem szó szerint neki, hanem Kathrine-nek adom át a könyvet, hogy elsüllyeszthesse a táskában. Bízom benne, hogy most tudja kontrollálni a hőst, s nem akarok ötleteket adni a sorsnak azáltal, hogy ha Bryson netán ha öntudatra ébred, és elnyomja a cuki barátnőmet, teszem azt elpusztíthatja a könyvet. Látom Ginán, hogy nagyon méreget a könyv meglovasításával kapcsolatban, de nem akarok magyarázkodni, most igyekszem célratörő lenni, s bízom benne, hogy Savannah néni sem csíp minket fülön. Az írás, amit találtunk, nagyon furcsa egyébként, és már kifelémenet beszélgetek a lányokkal, ámbár Kathie nagyon pasinak néz ki mindenki más tekintetében. – Hol is beszéltünk meg, hol találkozunk a többiekkel? – Valahogy ez nem ugrik be, csak hogy Corvus nagyon nem akart jönni. Bárcsak sose találtuk volna meg ezt a szellemtáblát, de ha valaki tud segíteni, az Kathrine nevelőanyja, Missy. Valahogy nem szimpatikusak a felmenőink, s most már nem csupán azért, mert olyan arrogánsan el akarják rabolni a testünket, hanem mintha ez a múltbeli dolog is eltervezett, aljas csíny lett volna. Mi mások vagyunk, és leszünk is! Treat még mindig látványosan hallgat, ugye nem követtek el valami borzalmas, szörnyű dolgot? Igyekszem közben ártatlan fejet vágni, hogy ne akadjunk fel a Savannah-radaron.
Sosem kedveltem, ha a könyveket képekkel, megjegyzésekkel, kéretlen firkálmányokkal látták el. Ne adj Merlin hiányoztak belőle lapok, vagy laprészletek. Egyszerű barbárságnak tartom az ilyesmit, és ezen véleményem sosem rejtettem senki, és semmi előtt véka alá. Szerintem a kedves, drága könyvtárosunk végtelenül unhat már, miközben arról zsémbelek neki, hogy mit nem találtam a helyén, mi bővült kéretlen tartalommal, vagy éppen tűnt el belőle valami tartalom. Most sem különösebben örülök Nevana ténykedésének. Valahogy nem kedves nosztalgia érzetet kelt bennem a könyv. Az pedig végképp nem segít sokat, hogy a kedves ősök éppen most kukultak meg. Mintha minket nem is érintene ez az egész. Jelentéktelen butácska mellékszereplői lennénk a történéseknek, akiknek fogalmuk sincs semmiről. Nem túl hízelgő. Aztán valahogy talán mert túlságosan érdekel, hogy mi a fészkes fene folyik itt, mégis bevillan valami, amire csak a homlokom ráncolom néhány hosszú pillanatig. - Végül is a "kedves" felmenőink sosem a kedves önzetlenségükről voltak híresek. - jegyzem meg Kath szavai után. Valahogy már meg sem tud lepni igazán, hogy a Mortimerek nem éppen az iskola kedves, ártatlan kis üdvöskéi voltak. Még abban az esetben sem igazán tudok azonosulni lélekben a látottakkal, hogy amúgy egyáltalán nem kedvelem se Fricset, se nyomorult macskáját. Talán az egyetlen állat, akivel képtelen vagyok egyről a kettőre jutni az egész bolygón. Esélyesen az lehet az oka az őseink tetteivel való ellenérzéseimnek, hogy én is voltam már szenvedő alanya ilyesminek. Ahogy Kath is. Akinek talán még nehezebb megemészteni ezt az egészet, mint nekem. - Ugyan, kedves fiam nem száll semmi a fejetekre. Nem kell aggódnotok semmi miatt. - válaszolja Melissa, valami jótékony elnézéssel a hangjában Ben szavaira. Bár, hogy őszinte legyek azt nem tudnám megmondani, hogy ezzel minket, saját magát, vagy netán is-is, akar áltatni. Én azért nem bíznék ennyire ebben a megállapításban. De úgy fest, hogy Melissa, és az ősök nem igazán akarják ezt a sztorit tovább ragozni. Abban az esetben sem, ha mi pedig nagyon is szeretnénk. És nem éppen a kellemes nosztalgiázás miatt. - Nem is tudom. Nem kedvelem Fricset, de ha valami felmenőjével kibabráltatok, akkor nem kéne nekünk is elárulni? - vetem fel hirtelen ötlettől vezérelve a kedves őseinknek címezve. Hátha, ha azt hiszik, hogy közös utálattal viseltetünk valaki iránt, akkor könnyebben kibökik mi is volt. Bár időközben azért azon sem mulasztok el alaposan meglepődni, hogy Ben csak úgy eltenné a könyvet. Az ilyesmit valahogy nem néztem ki belőle. Talán máris igen rossz hatással van rá Treat személyisége. Vagy a fene tudja, én képzeltem túl becsületes jó gyereknek. De végül is inkább nem teszem szóvá ezt a dolgot. Legalábbis nem itt és most. Bár talán tényleg bölcsebb lenne elkerülni a szabályszegést azáltal, hogy Kath rendesen kölcsönzi ki. Bár egyenlőre nem indulok meg semelyik irányba. Hacsak nem a többieket követve.
Valahogy nem kellene, hogy meglepjen, hogy most hogy nem kell hencegni, olyan nagy a csend a fejemben. Egyikük sem akar semmiféle részletet elárunk és bár megpróbálom kicsit erősebben kényszeríteni Brysont, de nem érek el elsőre túl nagy sikerüt, pedig eddig elég erősen az én kezemben volt a gyeplő. Lehet, hogy azzal, hogy valami módon a felszínre sejlett az ő külseje, az irányításból is kapott valamivel többet. De addig küzdök, hogy végül mégis csak bevillan egy kép arról, hogyan szekáltak valami srácot. - Hát ez remek... olyanok lehettek, mint Jenkinsék? Pont a mi felmenőink? - húzom el a számat, mert egyelőre még bele sem gondolok, hogy esetleg a többieknek nem villant e ez az emlék, mert hát nem látom a szemükben, hogy leperegne, mint valami hirtelen jött film. Azért kérdőn pillantok rájuk, hátha egyértelművé válik, hogy ők is elérték ezt az infot. De hogy ezzel mi mit tudunk kezdeni, arról gőzöm sincs. Mi van, ha az ittlétük nem is a saját tettük, hanem valami átok, amit rájuk szórt ez az alak? - Azért igazán jó lenne tudni, ha valami visszüthet abból, amin most ügyködünk. - mormogom szinte csak magamnak, de részben inkább Brysonnak és most azzal se foglalkozom, hogy időnként határozottan érdeklődő pillantásokat kapok... persze lányoktól, ami normál esetben tuti, hogy eléggé zavarba hozna. Van elég bajunk már a miatt is, hogy megszálltak minket, erre meg még rá is tesz egy lapáttal az, hogy talán komoly vaj van a felmenőink füle mögött, ami akár ránk is visszaüthet. Elég kellemetlen lenne teszem azt, ha véletlenül nem az ő lelkük távozna a testünkből, hanem a miénk, aminek itt a helye. Bele se merek gondolni, hogy mi van, ha az egész ennyire félremegy. - Felesleges foglalkozni ilyen régi ügyekkel, a kölyök jól mondja, menjünk szépen! - szólal meg ezúttal Bryson, de bármennyire is igyekszik határozottan beszélni, mégis inkább úgy érzem, hogy van egy jó adag idegesség is a hangjában, vagyis hát az én hangomban általa és kissé remegősnek is tűnik. Tuti ideges és érzem is! A könyvet viszont átveszem Bentől. Tudjuk jól, hogy én nem igazán járok gyakran könyvtárba, szóval életemben nem léptem még át semmiféle kölcsönzési limitet, úgyhogy gond nélkül kitudom hozni ezt a példányt, nem kell lenyúlni, hogy esetleg még e miatt is bajba kerljünk.
Az írás önmagában is elég beszédes, de a betűk kelekótya volta, az ejtett pacák, a mesterkélten cirkalmazott, de ügyetlen ákombákom ismerős lehet mind Melissa, Bryson és Treat számára is, s bár makacsul hallgatnak, mint a sír, az összeköttetés miatt Kath, Gina és Ben elméjében is felüti a fejét egy-egy emlékkép, mely határozottan nem az övék, tehát csak és kizárólag az ős keze - vagyis jelen esetben feje - lehet a dologban. Egy piperkőc srácot látnak, nagyjából hetedikes lehet, annyi idős, mint a megégetett fényképen az ősök bandája. Tehát velük egyidős. Egy macska sündörög a lábainál, nagy, sárga szeme olyan, mint a gazdájáé, ki fiatal kora ellenére erősen ritkás hajszerkezettel rendelkezik. Gyanúsan hasonlít a Roxfort mostani gondnokára, mintha ő lenne fiatal korában. Csak nem Frics valami felmenője lehet? A macska hirtelen a levegőbe lendül, négy lába az ég felé mered, nyávogva-fújva szaltózik fel s alá, nyilván nem önszántából. Nevetés kíséri a műveletsort. Az ősök hangjára hajaz.
Baglyozók
Legszívesebben szétszaggatnám Nevenát, s addig ráznám, míg ki nem esik belőlem, hogy hagyjon békén és hadd beszélgessek Corvusszal, de hiába minden belső harcom, a dög csak nem ereszt felszínre. - Nem én tehetek arról, hogy ilyen könnyen hagyta magát alul maradni. - zárja le ennyivel a témát és esze ágában sincs magyarázni a bizonyítványát. Kínos vagy sem, de igaza van. Túl könnyen vont az uralma alá, tehát talán van abban valami, hogy nem véletlen. Mindenesetre legalább figyelni tudok arra, hogy mi történik, az elmémet nem törli vagy ilyesmi a jelenléte, így ha egyszer lankad a figyelme és kitörhetek akkor talán olyasmit is eléjük tudok tárni, amit addig nem vettek észre, amíg benne voltak a helyzetben és nem csak kívülről szemlélték kb, mint ahogyan én. - Jobb lenne is-is. Koránt sem biztos, hogy szerencsés egy lábon állni. - kezd bele, de ahogy meghallja Sybille szavait azért kissé visszakozik. - Ó! Úgy már egészen más a helyzet. Fawleyk jobb, ha kimaradnak. Ha érzelmileg érintett az többet árthat, mint használ.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nagyon furcsa, hogy attól függetlenül, hogy az érzelem viharában az öregasszony felülkerekedett rajtam, azért sokszor érzem a kezemben a gyeplőt. Ehhez képest MB meg sem nyikkan, egyetlen megszólalásában sem ismerem fel, ami kezd egyre jobban zavarni. Alapvetően mindig is idegesített a zagyválása, de most a hülyeségének a hiánya idegesít. Ehhez képest Katherine-t már szó szerint Brysonnak nézi mindenki más rajtunk kívül, sőt, nekem is eszméletlen nehéz őt látnom benne úgy, hogy az öregasszony minden megszólalására úgy megörül, mintha újra gyerekek lennének. Tudom, hogy milyenek a Mortimerek ma, tudok valamennyit arról is, hogy milyenek voltak régen, de pontosan nem tudhatom, hogy milyen élete volt ennek a kettőnek... Gina felmenőjének és az enyémnek. Az álmaimban láttam, hogy őket is vasmarokkal nevelték és azzal az életcéllal, hogy a Mortimerek egyszer csatlakozhassanak a nagy házakhoz, bár ez soha nem történt meg és már nem is fog. Nem mondok már semmit, csak összenézek a többiekkel kicsit biccentve, hogy nem lesz semmi baj, nem sokára találkozunk, aztán el is indulok. Sybille-t természetesen szintén jobban érdekelné a Könyvtár, mintsem felmászni a Bagolyházba, de tekintve, hogy az én fiatal testemnek a rabja és nekem meg sem kottyan, kicsit olyan érzésem van, mintha néma turistaként szemlélné a Roxfortot, ami valaha az ő otthonuk is volt hét hosszú évig. - Nevena, nem szeretnék tiszteletlen lenni, de szeretnék beszélni Maisie-vel és nem értékelem, hogy teljesen elnémítottad. - mondom monotonon, kissé talán sziszegve, ami nem arról árulkodik, hogy valóban érdekelne a tiszteletük, a tekintetemet oda se fordítva. - Minden rendben? - kérdezek rá kerek perec és ezúttal a lány felé fordulok és precízen figyelem a válaszát, hogy valóban tudjam kié is. Azt beszéltük meg, hogy segítünk, ha nem borítják fel az egész életünket, de a teljes megszállása és elnémítása MB-nek szerintem határozottan túlzás. A Bagolyházba érve magamhoz hívom azt a baglyot, akit a legritkábban használ a családom, de még is megbízható és a kikészített legegyszerűbb pergamen fölé állok a Pennával. - Borgin és Burkes keze sokáig elér és abszolút lefizethetőek és diszkrétek. Egy ritkaságot keresünk, ami nincsen minden háztartásban így azt hiszem velük van a legtöbb esélyünk... vagy a Mardekáros Fawley-kkal. - teszem végül hozzá, de érződik, hogy mintha a fogamat húznák. Sybille le is csap az alkalomra, hogy felélénkülve beleszóljon. - Félti belekeverni a barátnőjét, milyen bájos hozzáállás, fiatalember... - jön ki a hang a saját számon, nem is csak a gondolataimban és a meghasonlástól éppen olyan vagyok, mint egy mugli film szörnyetege, Gollam, bár nem is láttam, a könyvet sem is olvastam, de valamikor felhozhatta a csapatban Gina, Kath vagy Maisie Bee.
Bízom benne, hogy ha ennek a végére járunk, akkor Kathie és Corvus nem fognak ölelkezni. Corvusnak különben is ott a mardekáros szőke csaj, azt ölelgesse, na! Remélem, hogy a kalandjaink olyan vizekre eveznek, hogy nem kell őket egymástól eltiltanom, hiszen az nem is én lennék. Már azelőtt is barátok voltak, voltunk, hogy Kathie-ből kitört volna a felismerés, hogy ha már csók, akkor tőlem várja. Lehet, hogy túlságosan sokáig bénáztam, jó ideig megfelelt, hogy csak kártyázunk, hülyéskedünk, és ha nincsen Corvus furcsa, merész tette, akkor még mindig ott tartanánk. Későn érő típus vagyok? Meglehet, mégis, örülök neki, hogy egymásra találtunk, és ettől még nem lettem féltékeny, csupán igyekszem magamban elnyomni, ha nem én vagyok az ölelt fény. Na jó, talán Kath-nek igaza van, akkor is kimutatjuk a törődést, ha rosszul esik, ha az ellenkező nem van a párunkkal. Nincs ötletem, hogy Corvus miért akar lelépni, talán azért, mert nem akar rossz érzést kelteni bennem? Vagy csak még mindig úgy érzi, hogy kilóg közülünk, világmegváltók közül? Bárhogy is legyen, bólintok, miközben MB továbbra is hozza a bohóckodós énjét, ahogyan a belőle kiszólaló tündér is vicceskedik. Kezdenek egy húron pendülni. Ám ez információval is szolgál, hogy azon a bizonyos főhadiszálláson mik történtek? Mi bezzeg kicsik vagyunk ahhoz, amire Treat gondol? Vagy.. ebben is le vagyok maradva, és Kathie már eltervezte? Jajnekem! -Jól van, akkor sziasztok! – Búcsúzom el Corvustól és Maise-tól, aztán intve Ginának elindulunk a könyvtár felé. Már moccan a kezem, hogy megfogjam Kathie-ét, de aztán rájövök, hogy már így is cikis a helyzet, hát még ha elkezdődik a szóbeszéd! Nem, legalább ezt mellőzzük. A könyvtárba érve elkezdjük a régi fotókat, cikkeket nézni, próbálok olykor vigasztalóan nézni Kathrine-re, ami továbbra is furcsa, lévén fiúnak tűnik a köz szemében, de nekem továbbra is lány. Ezért miközben lapozgatunk, megsimizem a derekát Gina takarásában, kell most legalább ennyi érintés. Végre megleljük az ősök korából származó könyvet, és nem kis megdöbbenésünkre fedezzük fel a különös képet, méghozzá mintha nekünk szóló jegyzet lenne mellette.. – Mii? Valaki bosszút akar állni? – Kérdezem a lányoktól, és egyútt Treat is a célpont, de emberünk vagy semmit sem tud az egészről, vagy nagyon is sokat, merthogy nem hajlandó megmukkanni, de úgy látom Kathie őse sem. Valami nagyon sötétet sejtek. Gondolok egyet, és a tértágított táskámba süllyesztem a könyvet. Nem szép dolog kölcsönzés nélkül elvinni, de most szükség törvényt bont, és a cuki Savannah néni hátha nem büntet meg nagyon, ha megtudja. – Hát kösz.. Melissa.. Vagy ükanya.. A ti bűnteitek most a mi fejünkre szállnak. – Húzom el a számat, mert nagyon is úgy tűnik, hogy valamit tudhat, de nem hajlandó elmondani. Ha megvan a könyv, és Savannah nem veszi észre, akkor elindulok kifelé, a gyengélkedőt megcélozva, remélhetőleg Missy valahogy csodát tesz.
Az én lelki nyugalmamat nem a széljárás zavarja meg, hanem a belém költöző Morgan ősanya, és persze az, hogy ennek eredményeképpen megint olyasmibe keveredtem, amiből szívem szerint kimaradtam volna. Treat ungabunga beszólására igyekszem nem reagálni. Pontosabban egy szóban össze tudnám foglalni az ezzel kapcsolatos érzéseimet: Pfuuj! Mármint nem vagyok egy könnyen zavarba hozható prűd kisasszony, de ez akkor is... Még ha lenne is kivel, akkor sem jutna eszembe pont ott csinálni, ahol a barátaimmal gyűlünk össze. Ezzel hencegni meg egyenesen... áhh... ugorjunk inkább. Bár egyéb iránt ha össze is súgnak a hátunk mögött, azért mert Ben mellett egy "új sráccal" sétafikálok, igyekszem azt figyelmen kívül hagyni. Képzelem a pletykarovat következő cikkét, ami hosszasan elemzi, hogy a nap minden szakában más srácokkal lógok. Nyilván az aranyvérűekhez való felkapaszkodás okán. Mekkora egy baromság! Szóval hagyjuk is. - Már ha nem keverte el valamelyik alsós nyomi mondjuk a jóslástan könyvek közé. Mindig javaslom, hogy legyen kötelező a taknyosoknak a könyvtárhasználati óra, de sose vesznek komolyan. - forgatom meg a szemem még Nevana felvetésére. Nyilván elégedetlenkedve azzal, hogy egyesek képtelenek a helyükre visszapakolni a könyveket. Végül is miért ne rakhatnánk egy legendás állatokkal foglalkozó könyvet a jóslástan részlegre. Egy tenyérjóslásról szólót meg az átváltoztatástanhoz. Tök logikus nem? Hát nem! Egyébként Corvis felvetésére nem rohannak meg semmiféle emlékek, semmilyen képekről. Tehát esélyesen több példány is fennmaradt. Bár ha láttam is volna a képeket korábban, maximum bosszankodtam volna rajta, hogy micsoda barbárság ilyet tenni egy könyvvel. Aztán megpróbáltam volna ignorálni a dolgot. Kétlem, hogy akkoriban sikerült volna rájönnöm, hogy kik is vannak a fotókon. Minden esetre végül elválik tőlünk ideiglenesen MB és Corvus, vagyis hát Nevana és Sybille. Meglehetősen furcsa, hogy Corvusra nézek Nevana "barátnőm" kifejezése hallatán. Oké, értem én, hogy nem Corvusra gondolt, de én nem tudok elvonatkoztatni tőle. Így elég abszurd a hangzása is. A könyvtárban meglepően könnyen az említett könyv nyomára lelünk. Hogy őszinte legyek tényleg arra számítottam, hogy a fél helyet át kell érte majd nyálaznunk. Ehhez képest véletlen a helyén volt. Ez könnyen ment. Már-már gyanúsan könnyen. A feliratra viszont én is gyanakodva vonom fel a szemöldököm. Talán többről is van itt szó, mint azt elsőre sejtettük. De mivel Melissának sem áll szándékában információkat adni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom Kath következtetését. Épp olyan tanácstalan vagyok mint ő. - Jó kérdés. Úgy látszik mégsem volt töretlen népszerűségetek. - pillantok Kath, vagyis ezúttal Bryson felé. Aki szintén nem nyilatkozik érdemben. - Gyermekeim, nem kell mindent tudnotok, és mindenbe beleütni a kotnyeles nózitokat. - csóválja meg végül a fejemet Melissa. Aha. Kösz. Ezzel sokat elárultál. Mellesleg nem mi kezdtük ezt a megszállósdit. Nem mi akartuk ezt az egész ügyet. Mi csak baj nélkül szórakozni akartunk egyet. De úgy fest nekünk ez már sosem adatik meg, mert mindig balul üt ki valami. - Nem vennétek ki ti a könyvet. Én kimaxoltam a kölcsönzési számom. - nézek azért még kérlelően Kath és Ben felé, remélve, hogy náluk nincs kint annyi könyv, mint nálam. Visszahozni meg egyenlőre nem akarok semmit, amíg nem végeztem velük. Mármint a könyvekkel, képletesen.
Bennek talán igaza van, lehet, hogy Missy hinne nekünk bizonyíték nélkül is, de ha nem? Vagy ha egyszerűen csak túl sokáig tartana elmagyarázni és közben felbukkanna valaki más, aki megzavarna? Lehet, hogy tényleg jobb, ha bizonyítékkal együtt megyünk hozzá, főleg hogy én nem lehetek ott, mármint nem rendes alakomban, mert jó eséllyel Missy és Brysonnak lát majd és nem önmagamnak. Ez biztosan jócskán összefogja zavarni, hogy megértse az egész kellemetlen helyzetet. Főleg, hogy eddig nem is szóltam neki, csak most, hogy már nincs más választásunk. - Talán igen, de lehet, hogy sokkal nehezebben. Ez azért mégis csak nagyon abszurd helyzet. - sóhajtok, most már ellépve a tótól, hogy valahogy megpróbáljak ne gondolni arra, hogyan is nézek ki. Ez persze nehezebb falat, amikor már elindulunk a könyvtár felé és biztosan akadnak furcsálló pillantások, akik nem tudják kicsoda az új srác Gina és Ben társaságában. Főleg, hogy alapvetően Bryson nem kimondottan csúnya, így a végén még összesúgnak a hátunk mögött. Mindenesetre tényleg jobb, hogy Corvus és MB mennek együtt, bár én nem vagyok könyvtárba járó típus és egyértelműen érzem, hogy Bryson szívesebben tartana a testvérével, de szerencsére még az én kezemben van az irányítás, így nem tud felülkerekedni, bármennyire is ki vagyok akadva még mindig a tükörkép incidens miatt. A könyvet meglelve viszont igen kellemetlen felirat fogad minket, amire csak eléggé elképedve pislogok, Bryson pedig érzem, hogy kissé meghökken. - Ez meg mi lehet? Lehet, hogy nem maguktól jöttek vissza? - pillantok a többiekre, bár mindig mindent nehéz rendesen megbeszélnünk úgy, hogy az ősök folyton a felszínre akarnak tolakodni. Pocsék érzés fog el. Mi van, ha a felmenőink tettek valamit, aminek mi szívtuk meg a levét? Lássuk be, éppsenséggel szinte senkinek sincs normális élete a csapatból. Talán egyedül MB nem büszkélkedhet tragédiákkal, de nekünk többieknek bőven kijutott belőle. Most már Corvusnak is, hogy tudja, hogy valójában örökbe fogadták. - Ilyenkor bezzeg hallgatsz... Mégis mi történt? - szegezem a kérdést Brysonnak, de olyan makacs csendbe burkolózik, hogy ha erővel akarnám se tudnám most a felszínre rángatni, de az biztos, hogy van valami a háttérben, amiről sejtésünk sincs. Ez csak még inkább arra késztet, hogy amit lehet kapjunk fel és irány a Gyengélkedő. Remélem, hogy a többiek is sietnek. Beszélnünk kell Missyvel és valahogy kiszedni az ősökből, hogy mégis mi a fenéről van szó, ki esküdőtt ellenük bosszút és miért.
A nyugalom megzavarására alkalmas széljárás és átváltozás tükrében kezd érdekes fordulatot venni a helyzet. Sybille és Bryson úgy néznek egymásra, mint amikor nagy családi összeborulásra készülnek valakik, Ginából kiszól Gina, Benből meg treat, s ez utóbbi azért annyira meghökkentő, hogy akkor is felnevetnék, ha nem Nevena irányítana. - Manapság másként nevezik a fiatalok, de volt, valóban. - kacsint Nevena Treatre, ami arcpirító ha azt nézzük, hogy én kacsintottam Benre, de mindegy is. Lassan el kéne kezdjek semmin se meglepődni. - Akkor a kisasszony tudja, hogy merre van az arra és nem kell szájba rágjam a lelőhelyet. - forgatunk szemet Gina könyves megjegyzése kapcsán. - Hussanjatok a könyvtárba összeszedni a kötetet én pedig elkísérem jó öreg barátnőmet a bagolyürülékek közé. A fél óra méltányosnak tűnik. Kezdek egyre kíváncsibb lenni erre a Missyre én magam is. - bólintok, s bár a kérdés nekem szólt, Nevena nem ereszti a nyelvemet, szóval megint meghasonlottan válaszolok. Corvushoz csapódva indulok a Bagolyház felé. Ha pedig a többiek a könyvtárban tényleg meglelik a könyvet - miért ne lelnék? - érdekes jegyzettel találhatják szembe magukat az utolsó oldalon egy kép mellett, ami a banda tagjait ábrázolta fénykorában, de oda lett pörkölve neki kicsit.
Sose lesz nyugtotok azért, amit velem tettetek. Még a halálban sem!
[You must be registered and logged in to see this image.]Nekem az nem bizonyíték, hogy mit látok a saját szememmel, hiszen mi már napok óta kettős körvonallal látjuk egymást, az ősök és leszármazottak összecserélve átsejlenek. Az ölelésben érzem, hogy Katherine teste nem változott meg, de néhány pillanatig ez az öregasszonyt nem zavarja. Csak minket annál inkább. Nem éled fel bennem semmi abból, amit tavaly érezni véltem, de azért még is csak jóval bennsőségesebb ez az ölelés, mint az Üvegházban az a földbe gyökerezett lefagyás, amit bemutattam, mikor az ikertestvérének nézett. Még ha nem is a saját érzelmeinket éljük meg, az még annyira az elején volt, most pedig hiába tűnök a külvilágnak néha még mindig egy márványképű tuskónak, igen is a társaságukban jócskán megnyíltam. Magamhoz képest mindenképpen. Ettől függetlenül sem kéne szorosan ölelkeznünk, akkor se, ha Katherine és Corvus vagyunk, akkor meg főleg nem, ha ő éppen egy néhány évvel nálam idősebb srác képében tetszeleg a külvilágnak. Lassan visszaszerzem az érzelem viharában elbitorolt testemet és megszűnik az a kínos, könnyező szemű szeretetteljes bámulás Katherine-re és egy pillanat erejéig Benjaminra villan a tekintetem. Nem mondok semmit, de egy biccentéssel szeretném tudtára adni, hogy mindez nem én vagyok. Ezután persze már azt nézem, hogy pontosan kik láthattak és mit, hogy később megelőzzem a pletykák terjedését. Jó lenne most, de túl vagyok már azon a gőgös önérzeten, hogy a küldetésünk helyett a saját hírnevemet kezdjem el kergetni és rendbe tenni. Amúgy is, ki tudja, hogy meddig van egyáltalán hírnevem. Csak bólintok arra, hogy Missy meggyőzhető és természetesen arra is, hogy a metamorfmágia nem fog használni úgy, hogy csak illúzió a külseje és nem fizikai változás. Egyetértek Benjaminnal, a könyvtár abszolút felesleges kitérőnek tetszik, de van egy olyan sejtésem, hogy inkább érzelmi okokból akarják megkeresni és nem valós bizonyítékként. Egyébként a könyv címére és arra, hogy unalmasnak lett titulálva csak felvonom a szemöldököm, ugyanis hiába kedvelem a varázslényeket, mindent a témában nem olvastam sajnos - vagy nem sajnos. - Képzeld el, ha már évekkel ezelőtt azt a könyvet vetted volna ki, amiben az őseink képei virítottak, mint valami fotóalbumban. - jegyzem meg, én ugyanis nem különösebben problémázom azon, hogy valakit untat egy könyv és másra használja, mint kéne. Ha az utolsó példány lenne, persze, probléma, de ha Ginának nem lesznek hirtelen látomásai, hogy jaaa, de amúgy már tizenegy évesen látott mindenkit, akkor az azt jelenti, hogy van még pár sértetlen példány. Protkó beszólására az ungabungáról ismét átszalad rajtam egy kellemetlen, undorodó érzés, de igazából az is közre játszhat, hogy akkor még egyetem nem is volt, 17-18 évesen végeztek a Roxforttal és ennyi, én meg már 18 vagyok és néhány csókon kívül az égegyadta világon nem csináltam semmit, ő meg a főhadiszállásukon "ungabungázgatott" rendszeresen? - Elmegyek a Bagolyházba feladni néhány levelet, nincs szükség ennyi emberre a könyvtárban. Maisie-Bee? - fordulok felé, szándékosan elnyomva a nagyanyót, aki persze Brysonhoz maradna közel, és a gondolatot, hogy lehet illene az unokatestvéremmel "ismerkednem" vagy beszélnem az egészről. Nem mintha MB-vel életbiztosítás lenne elmenni akárhova, hiszen biztosan beszélni akar majd. - Találkozzunk a Gyengélkedőn fél óra múlva, hogy beszéljünk Missy-vel. - vetem fel, bár szokásomhoz híven amikor tervem van akkor inkább tényként közlöm, mintsem kérdeznék.
Őszintén szólva nem is tudom, hogy zavarjon-e, hogy Corvus ölelgeti Kathrine-t. Kiskorunkban én cseppet sem voltam féltékeny, még akkor sem, ha valahol úgy éreztem, hogy Kathie azért szeretné, ha az lennék, hogy ezzel azt fejezzem ki, hogy rossz érzés őt mással látni, mint ahogyan ő maga alatt volt, ha Gilly vagy Wini odadörgölőzött. Ahogy idősebbek lettünk, és rá kellett jönnöm, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak, mégiscsak felerősödött bennem az, hogy nem tartom ugyan felelősnek Kathie-t az elcsattant csók miatt, és Corvusra sem haragszom, de ha miután hivatalosan is összejöttünk, én sem ölelkezem más lányokkal, ha nem halt meg a fél családjuk, és ő is tartja Corvus-szal a távolságot. Egyszerűen ez már más szitu. Ámde ez a mostani most mindent felülír. Az ősök belénk szálltak, sosem tudni hogy ki beszél, legalábbis néha le kell követni, és Kathie-nek van bőven baja, ráadásul a Corvus-testben ott van a másik testvérpár, és le kell nyelnem a békát. Főleg mivel tudom, hogy Kath biztosan még rosszabbul érzi magát. Legyen szó bármilyen illúzióról, tételezzük fel, hogy Corvus nem leli ebben örömét. Lehet, hogy csak előre elrendezett házasságról van szó, de túlságosan is lelkesen szurkolt neki az a mardekáros szőke lány a lelátóról, hogy mindez csak valami távolságtartó eljegyzés legyen. Hiába próbálnám meg bátorító, segítő szándékkal lenyugtatni Kathie-t, ez nagyon nem megy, így amikor Corvus testvében az ős még ölelgetni is kezdi, már biztos lehetek benne, hogy ennek híre megy, hogy két fiú mennyire egymásra van hangolva. Treat csak vigyorog, ő mintha minden botrányban benne lenne, de szerencsére nem fűz hozzá komolyan mondandót. – Szerintem bizonyíték nélkül is elhinné, de ahogy gondoljátok, akkor kezdjük a könyvtárral. – Mondjuk nekem ötletem sincsen, hogy ki hozhatna nekünk életvizet, hiszen Gina pontosan megmondta, az nem terem csak úgy minden fán. Mindenesetre ha a többiek sem ellenkeznek, elindulok a könyvtárba, még Nevena kérdésén agyalok, itt most Treat válaszol. – Ott aztán volt ungabunga.. – Fűzi hozzá, cseppet sem zavartatva magát, hogy az egykori főhadiszállásra ő lányokat is vitt be, holott elméletileg az a csapat tagjaira volt korlátozva.. Vagy tényleg megvolt neki Nevana?
A helyzet elég bizarr az tény. Ráadásnak bizarr fordulatokban nem szűkölködik. Más különben, ha nem erővel szálltak volna meg a drága jó ősök, akkor egyet értenék abban, hogy érdekes látni az előző generációt. A parancsolgató mardekárost Nevanát, a folyton elérzékenyülő öregasszonyt Sybille-t, a józan Brysont, a tudálékos Melissát, és a kujon Treatot. Igen, azt hiszem így jellemezhetném őket az eddigiek alapján. És talán akaratlanul hasonlítanám saját magunkhoz a drága felmenőinket. De lássuk be, ez így, ebben a felosztásban cseppet sem szórakoztató. A helyzet pedig roppant bonyolult, és egyre bonyolultabb lesz percről percre. Mondanám, hogy én is ráállítok pár Roxmortsi kapcsolatot az életvíz témákra, de van egy olyan sejtésem, hogy ők túl piti alakok ehhez. Egy dolog apróságokkal csencselni, de ez nem a jelenetéktelen apróság kategória lesz. Még a végén azt hinné valaki, hogy mi magunk akarjuk előállítani a Bölcsek Kövét. Ne adj Merlin máris a tulajdonunkban van ilyesmi. Nem. A felesleges bonyodalmak elkerülése végett jobb lesz ezt Corvus családnevére hagyni. Az esélyesen olyan kapukat is megnyithat, amikről én még csak nem is álmodozhatok. - Kath... valahogy majd visszacsináljuk ezt. - nézek rá bátorítóan. Vagy legalábbis próbálok, bátorító lenni, mert még engem is rémesen összezavar a látvány. Lehetne ennél drámaibb a helyzetünk? De valahogy megoldást kell találnunk. És őszintén remélem, hogy az lesz a nagy megoldás, hogy megszabadulunk a szellem lakótársaktól. Akkor végre mind normálisak leszünk újra. Már csak a kivitelezés kérdéses. Én pedig nem szeretem a kérdéses dolgokat. Melissa pedig nem a türelem bajnoka. Most pedig egyre idegesebbnek tűnik. - Akkor induljunk is a könyvtárba, aztán ehhez a Missyhez. És igen, esetleg útba ejthetjük a régi helyünket is. - bólogat Nevana felé az én fejemmel, majd indul is el roham léptekkel a kastély irányába, gyakorlatilag esélyt sem adva nekem, hogy közelebb húzódva Kath-hez próbáljam felmérni a változást, és tovább biztatni a lányt. Bár úgy tűnik, hogy erre a fordulatra még maga Bryson sem volt felkészülve. Meg úgy eleink egyáltalán. - Szerintem az egy érdekes könyv. Egyáltalán nem unalmas. - vetem ellen Nevanának, bár magam sem tudom, hogy mért érzek erre késztetést, főleg ebben az elcseszett pillanatban, amikor Melissa már a kastélyt célozza be útiránynak, mert minden terv borulni látszik a látványos átalakulás miatt. Talán csak azért, mert valahol mélységesen felháborít, ha valaki nem kellő tisztelettel bánik a könyveivel. Még azt is igen sérelmesnek tudom találni, ha valaki rossz helyre tesz vissza egy könyvet a könyvtárban. Már javasoltam is párszor, hogy legyen kötelező könyvtárhasználati tanóra minden elsősnek, akit felvesznek. De hát ebben sem hallgat rám senki.
Az egész eddigi beszélgetés pillanatok alatt kitörlődik a fejemből, amikor meglátom a saját tükörképemet, vagyis hát pont hogy nem a sajátom, hiszen Brysonnak tűnök és nem pedig önmagamnak, legalábbis ott, de ha megnézem a kezemet, akkor az az enyém. Az is kérdés, hogy ezt az elmém egyáltalán mennyire fogja majd tudni kezelni. Egyelőre viszont maga a tény, hogy ennyire rosszul alakul minden totál kiborít. Nem is tudok most életvízre, meg hasonlókra koncentrálni, pedig felfogom valahol mélyen, hogy Corvus mennyire küzd azzal, hogy elfogadja, ami történt, a családi változást és hogy mennyire nehezen megy neki egyelőre. Érthető, én is kilennék bukva, ha kiderülne, hogy a családom nem is a családom. Az is elég sok volt, amikor megtudtam, hogy van egy féltestvérem, mármint amikor még Dariusról derült ki, Micha megjelenését már sokkal könnyebben vettem. De ez a mostani állapot... - Nem én csinálom! - csattan fel Bryson, mert úgy fest őt is pont annyira meglepi a változás, mint engem, az pedig mindkettőnket, hogy hirtelen a nyakunkba kapjuk Corvust, azaz valójában a mamikát. Annyira ledöbbenek az egész helyzettől, hogy teljesen áttudja venni az irányítást Bryson, hogy általam szorosan magához szorítsa a Corvusban lévő nővérét. Talán még lehunyt szemmel arra is asszociálnak, hogy egymást ölelik, pedig a test, amit érzékelünk Corvus és Kath és nem pedig a mamika és Bryson. Furcsa érzés azért, meg kell vallani, hiszen egyszer öleltem csak meg Corvust, amikor abból a rémálomból tértünk magunkhoz a trágya okozta hallucináció után és néhány pillanatig a húgomnak hittem, de ő akkor se ölelt érdemben vissza. Most viszont igen szoros a kontakt, hogy aztán úgy lökjön el, hogy még majdnem meg is tántorodom. Talán azért, mert valahol részben nekem is kell most ez, és nem csak Bryson ölel vissza. Ben vállszorítása lássuk be, nem elég arra, hogy megnyugtasson, az ölelés, még ha nem is igazán én kaptam, sokkal többet ér. Legalább már nem úgy veszem a levegőt, mint aki teljes pánikrohamban van. - Meg... megtudom győzni Missyt arról, hogy én vagyok. Ha ez illúzió, akkor nem biztos, hogy a metamorfmágia működne, hiszen én... magamat érzem. - bármennyire is furán hangzik ez, hiszen amikor Corvus megölelt, akkor ő is egy fiatal lány testalkatát érezte és nem pedig egy pasit, annak minden részletével együtt, még így kabátban is. Erre persze most igyekszem nem gondolni, még a végén zavarban lennék, vagy azon kezdenék el kattogni, hogy Bennek ez mennyire lehet kellemetlen, de nem szabad folyton elkalandoznom. Azért megpróbálom alkalmazni a képességemet, de mivel a testemet formálom át vele, az illúzió jó eséllyel ugyanúgy megmarad. - Akkor könyvtár és utána egy titkos járaton át Missy? Viszünk bizonyítékot, hogy elhiggye nekünk ezt az... őrült helyzetet. Vagy addig küldesz egy baglyot valakinek, aki hozhat nekünk életvizet az ispotályba? - pillantok még Corvusra, bár kicsit furán érzem magamat, főleg ha a mamika annyira oda van a ténytől, hogy újra láthatja az öccsét, ha csak a tükörben is. Ez a szeretetteljes nézés rettentő idegen Corvustól még akkor is, ha részegen megcsókolt egyszer, de akkor se nézett soha sem... így.
Csak pislogok a víztükörre, mint a kocsonyában pislogna a beléfagyott varangyos béka. Persze az már meg sem lep, hogy Nevena miatt cseppet sem jut el semmi a döbbenetemből az arcvonásaimra úgy, ahogy én azt érzem. Legszívesebben kirúgdalnám magamból ezt a nőszemélyt, s megölelném Kathet még akkor is, ha le nem mosnám magamról a pletykát, mely szerint pasim van. Kit érdekel? Fecsegjenek, a pletykákra nem adok alapot. - Megint a szükség szobája? Úgyis olyan otthonos volt legutóbb. - dobja be az ötletet, s kérdés nélkül meg is indul, mintha ő találta volna fel a spanyol viaszt, cseppet sem zavartatva magát amiatt, hogy előtte már Gina, Ben és Corvus is megmondták - vagy Melissa, Treat és Sybille.. sej, ez még mindig nagyon bonyolult - hogy zárt térbe kellene vonulni. Corvus egyébként egy törékeny lányt ölel, nem valami csontos srácot, így biztos lehet abban, hogy az egész csak illúzió. Pláne mert látni is látja átsejleni Katherinet Brysonon, mint ahogy eddig is, amióta csak a szellemtábla-fiaskó után beléjnk költöztek a szellemek. - Ha mindenképp ki akartok tálalni neki, akkor igazából mindegy, hogy kinek látja. Titeket ismer, s ha tényleg olyan segítőkész és kedves, akkor nyugodtan megmondhatjátok neki, hogy ejtse útba a könyvtárat pár korabeli újságcikk után. Volt egy nagyon emlékezetes karácsonyi bál, s mindannyiunkról egész pofás kis kép készült. Akkor viselted azt a zöld öltönyt, rémlik Bryson? - vonogatja szemöldökét - a szemöldökömet - Kath felé. - Vajon megvan még a rejtekhelyünk? Imádtam gyűjteni minden képet, amin nyilvánosan együtt vagyunk. A legendás lények az aprócska San Marinoban kötet úgyis olyan uncsi volt, feldobták a beragasztásaim. - anekdotázik. Eszerint lehet, hogy érdemesebb volna először a könyvtárat útbaejteni at ispotály helyett?
[You must be registered and logged in to see this image.]Furcsa érzés látni, hogy az előző generáció - igazából a hárommal vagy néggyel ezelőtti - hogyan viselkedik egymással a mi testünkben. Az egész helyzet kellemetlen és egy kicsit talán még ijesztő is, bár most, hogy tudom, hogy nem akármeddig maradhatnak bennünk egy kissé jobban megnyugodtam. Ha nem provokáljuk őket, akkor talán ők se fognak minket. Talán. Igyekszem inkább analitikusan tekinteni a lehetőségeinkre és nem pánikolni, de így is keserű a szájízem a felmenőm dicséretére. Sybille mindig Bryson közelébe akar lenni, eszméletlenül korán elvesztette és hosszú életet élt le nélküle, de ez nem jelenti azt, hogy bennem nagyon megindultak volna az érzelmek a saját kicsit magasabb, kicsit szélesvállúbb kiadásommal szemben. Legalább is nem a pozitív érzelmek a beszolása után. - Nem tudom, hogy hol lehet találni életvizet pontosan, de Flint vagyok, szóval... - kezdek bele kihúzott háttal, a szokásos büszkeséggel, aztán mint akibe belecsap a villám hallgatok el -... hivatalosan Flint vagyok, tehát rá tudok állítani néhány embert. Talán még úgy is, hogy ne jusson vissza a szüleim... a "szüleim" fülébe. Ha meg visszajut, kimagyarázzuk. - akadok meg újra egy kicsit, lesznek még itt problémák, mire feldolgozom ezt az egészet. Első lépés az lenne, hogy egyáltalán beszéljek arról hogyan érzem magam az egésztől, de ez amúgy se az erősségem, jelen pillanatban aztán meg főleg nem fogok lelkizni, miközben szorít az idő. - Úgy tudom fingjuk sincsen ki-mikor vagy valaha fel fog-e kelni, szóval miért is ne ébredhetnének fel, amikor ott vagyunk az ispotályban, azt nem kell látnia senkinek, hogy konkrétan a szobáikban vagyunk, majd gyorsan lelépünk. - simítom ki ezt a kis hibát, persze a terv mindenképpen rizikós, bármit is csinálunk. Megtanított minket sokmindenre a Roxfort, de valahogy az nem volt a tanterv része, hogy mi van, ha egy szellemtáblán keresztül megszállnak minket. Nem is értem miért... Én már a távolba pillantok, abba az irányba, ahova indulnánk, kínosan nem figyelve a fenékpaskolgatásra, amikor a Griffendélesek megjegyzése az én fülemet is megüti és vissza kell fordulnom. Alapvetően amikor egyedül vagyok akkor a farkasom mindenkit elzavar a mufurc ábrázatával és a morgásával, de hát amikor egy olyan csoport tagja vagyok, amiben 3:2 arányban a "kedvesebbek" nyernek már oda a tekintély, hogy hagyjanak minket békén. Ahogy visszafordulok és most jóval tisztábban látom még én is Brysont, Sybille meg aztán főleg, érzem, ahogy a szememet elkezdi szúrni a könny. A vénasszony azzal a lendülettel, nem törődve azzal, amitől Benjamin tart, előre lendül és megöleli az öccsét, aki egyébként korban tényleg simán passzol az iskolához. Mondjuk talán inkább egyetemi diáknak tűnik, mert magasabb nálam, szélesebb nálam. Nem tudom mire számítsak, hogy Bryson testalkatát ölelem, vagy Katherine-ét, mondjuk mindkettő eléggé kínos, tekintve, hogy az évek alatt alig öleltem meg valakit a kis csapatunkból. - Jajj, az én fess kisöcsém! - jön klasszikusan nyanyásan remegő hang az én számból, én pedig már tolom is el magamtól Kath-et, persze nem agresszívan, ahogy sikerül visszaszereznem a staféta botot és elhátrálni. - Merlinre, ezt tényleg muszáj volt? - sziszegem a fogaim között, aztán biccentek az ötletre, hogy menjünk valami zárt helyre mindenképpen. - Egyetértek most már Benjaminnal. Keressük meg Katherine gyámját és út közben eldöntjük, hogy hazudunk, vagy mindenről kitálalunk, nélküle nem fogunk eljutni semeddig. Katherine saját önmaga nélkül pedig Missy-nél nem fogunk elérni semmit. Viszont te metamorfmágus vagy, nem tudod vissza alakítani a tested? - kérdezem, de csak akkor, ha az ölelésben egy fiatal férfi testét öleltem és nem az ő vékony termetét. Hiszen abban az esetben csak egy illúzió Bryson kivetülése, nem fizikai változás, amit a metamorfmágia vissza tudna fordítani.
Átadom a stafétát. 
