2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola melletti tó és annak partja. A tóban veszélyes lények élnek, télen is csak ritkán fagy be a felülete hiába állóvíz, hála a tó mélyén élő sellők és más lények mágiájának.
[You must be registered and logged in to see this image.] Sosem mondanám meg Lizzynek, de teljesen kiment a fejemből a beszélgetés kvidiccses része. Röstellem is a dolgot, de az évvégi hajtás jobban kikészít, mint a féléves. Senki sem tudja, hogy mennyi energiát kell bele fektetnem egyes tantárgyakba. Mint például a bájitaltanba, ahol Piton profot még az sem hatja meg, ha mindent bele adsz a legjobb tudásod szerint, mert valamiért úgy gondolja, hogy van egy standard, amit mindenkinek el kell érnie, akár tehetséges, akár nem. Egyedül a méregkeveréshez értek, a gyógyító bájitalaim elszomorítóak, de persze ha már 50. alkalommal csinálsz valamit, akkor elkönyvelhető a siker. Sosem voltam gyógyító, még a gyógyigék is rengeteg gyakorlást igényelnek a részemről. Az egyik idióta asztal társam meg is jegyezte, hogy biztosan a mérgező személyiségem miatt vagyok képtelen a gondoskodásra. Életemben először álltam a nyilvános sírás határán. Helyette „véletlen” kicseréltem a mandragóra gyökerét, bumm gyökérre és belerobbant az egész főzete az arcába. Milyen kár, hogy nem valami savas volt. Jó, lehet a mondandójában valami igazság… Visszatérve a lényegre; amikor Lizzy elém állt, nagyon gyorsan össze kellett kapnom magamat, s a híresen jó memóriám segítségével előhívni a prefektusi fürdőben lezajlottakat. Nem telt több mint fél másodpercbe. Ugyan eléggé felforgatta a napomat, de koránt sem volt olyan kellemetlen, mint amire számítottam. Például reggel nem kellett sorban állnom a könyvek kikölcsönzéséhez, nem úgy, mint a délutáni megszállás idején, így időben tudtam enni és még a szokásos újság javításra is maradt időm. Ez az én kis játékom; megkeresem a nyelvtani hibákat egy-egy cikkben a Reggeli Prófétában. Főként az idegesítő Vitrol darabjaiból szoktam szemezgetni. Tekintve, hogy a pontosságot előszeretettel áldozza fel a hatásvadászat oltárán, szinte biztosan találok hibákat az általa produkált szennyben. Nem értem mégis mire kapott ez a nő „írói” állát, miközben nem csinál mást csak pontatlanul becsmérli a rendes embereket. Ha valaha lesz befolyásom az újságnál, hát lesz neki le is út, fel is út. - Szia! – Futok be időben a találkozási pontra. Már messziről láttam ahogy a szőke tincseit fújta a szél. Mindig is szerettem volna szőke lenni, mint anyukám, de nem mindenkinek adatik meg minden, amire vágyik. Mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha én is a szép, kedves és gondoskodó lányok közé tartoznék. Boldog lennék, ha mást boldoggá tehetnék, de ehelyett önző, tudásra éhező, akaratos valaki vagyok. Nem csoda, hogy nem nagyon vannak barátaim. Mondjuk az előttem álló lányt pont annak tartom, de kérdés, hogy ő mit gondol? Nos, ezt majd egy másik nap derítem ki. – Azok micsodák? – Biccentek a magazinok felé, s igzából a mostani funkciójukra irányul a kérdés. Azért a seprűket és a labda ládát felismerem, hiszen kedvelem a sportot nem egy meccsen szurkoltam a lelátóról. Sőt, még Lizzyről is hallottam mielőtt idekerült volna. Felkészülten érkeztem; a melegre való tekintettel egy világos sortba és ujjatlanba öltöztem, persze kényelmesen és a szekrényemhez mérten sportosan. Már csak a hajamat kell összefogom és készen is állok a…mire is? Seprű lovaglásra? Merlinre, ez de rosszul hangzik.
Mindig is szerettem a kviddicset, ha pedig alkalmam nyílik arra, hogy valakit beoltsak a saját szenvedélyemmel a sport iránt, hát meg is ragadom a lehetőséget. Gilly a barátnőinek ad divattal kapcsolatos tanácsokat, én pedig másoknak segítek abban, hogy valamiben kiteljesedhessenek. Habár, még pár hónappal ezelőtt azon rágtam magam, hogy abbahagyom, rájöttem arra, hogy képtelen lennék hátat fordítani ennek a világnak. Nem fogom egész életemben ezt űzni, bolond lennék csak erre alapozni a jövőmet, de amíg iskolába járok, benne leszek a csapatban. Megígértem Adorának, hogy segítek neki gyakorolni és tartom is a szavam. A gyakorlópálya és a kviddicspálya is egyaránt foglalt volt, szóval oda nem mehettünk, így néhány eszközt mellőznünk kell. Mindenesetre, a Fekete-tó előtti tisztás tökéletesen megteszi számunkra. Mivel kissé későre jár már, nem kell társasággal számolnunk, repkedés közben pedig csupán a fák koronáira kell ügyelnünk. Ha jobban belegondolok, talán még jobb is, hogy nem lesz egyszerű a seprűn való manőverezés. Kiváló alkalom ugyanis arra, hogy Adora megtanulja irányítani a mozdulatait. A pályán nincsenek ilyen akadályok, de verseny közben lesznek még emberek, akiket ki kell kerülnünk, hogy még véletlenül se ütközhessünk össze. Őket a fák fogják helyettesíteni egyelőre. A labdákkal teli ládát már korábban lehozattam néhány fiúval, akik voltak olyan kedvesek és felajánlották számomra a segítségüket, amikor észrevettek kínlódni vele. Két seprűt meg én magam hoztam le, az iskola szertárából. Fogalmam sincs azt illetően, hogy Adora milyen szinten áll ebben, de mivel jó tanuló, feltételezem, hogy a seprűlovaglás se egyenlő nála a kudarccal. Mindenesetre, úgy gondolom, egyelőre jobban teszem, ha a készségeit mérem fel és nem egyből azzal számolok, hogy tökéletesen fog menni számára a dolog. A két seprű tehát nem a legjobb és leggyorsabb minőség, hanem direkt gyakorlásra szánt példány, leginkább kezdőknek. Nekem ugyan kissé kényelmetlen lesz, de ebből a szempontból az egyenlőség híve vagyok. Nem lenne fair a lánnyal szemben, ha ide-oda száguldoznék körülötte. Különben is, sohase árt, ha felidézem a régi emlékeket. Bármikor tönkremehet az a seprű is, amelyet a meccsek alkalmával használok, olyankor pedig jól jön az, ha az ember képes kissé rozogább járművel közlekedni. Háttal az egyik fának dőlve, kezeimet a hátam mögé helyezve várom hát a hollóhátas lányt. Még pár nappal korábban lefixáltunk egy időpontot a Nagyteremben, reggeli közben, szóval most aliga fog késni. Ha mégis, hát akkor sem esem pánikba, hiszen ezzel is számoltam. Pár sportmagazint azért lehoztam magammal, ha esetleg Adorát is érdekelné az amerikai kviddics élet. Pluszban, akkor is jól jönnek, ha a lány idejével megszaladna a ló. Én magam imádom az ilyesmit lapozgatni unalmas perceimben.
- Ez nagyjából úgy hangzik, mintha elraboltak volna, ha innen se mehetsz el. – Valahol meg tudom érteni, én is rab vagyok, a aaját apám elgondolásának gályarabja. Amióta nem sikerül semmi, amit elképzeltem, teljesen átvette felettem az uralmat, olyan összejövetelekre kell járnom, ahova ő mondja, azt kell csinálnom, amit ő kíván. Sosem kérdezte meg, hogy egyetértek-e a testvériség elveivel, így ösztönösen dacolnék, de már belefáradtam a versengésbe, és mégiscsak ő az apám. – Talán. Az ember valahol a saját álmainak is a rabja, és ha rád erőltetik az akaratukat, akkor mi van, ha ez még rosszabb lesz? – Utalok arra, hogy az embernek egyébként is ott a szabad akarat, de nem tudom megítélni, hogy miről lehet szó, mert ha meg menekülne, lehet, hogy sokkal rosszabb helyzetben találná magát. – Veszélyes? Sokaknak olyan az ereje, ami gyakorlat hiányában elszabadulhat. Mint a kvibliknél, vagy az obskurusoknál. – Félmosollyal szívom be a számat, ahogy nevet, kifejezetten bájos a maga esetleg módján. Esetlen? Én is az vagyok, s nem érzem, hogy kinevetne a hajam miatt, inkább jót mulat velem. – Hipogriffek. Félig oroszlán, félig sas állat. Rendkívül intelligens, de veszélyes is egyben. Menj csak akkor Alesha, és igen, az unokatestvéred nagyon megosztó személyiség. – Hagyom jóvá a dolgot, a hangsúlyomból kiderül, hogy én egyszerre rajongok és utálkozom Hermione személyét ítélve, de a pillantásomból pedig az, hogy a külső hasonlóság mellett kedvemre való, hogy ő sokkal oldottabb természet, megismerném, ha már nem hogy ne legyen annyira magamban. – Vannak megbüvölt mágikus ketyerék, de patrónust használunk, vagy végső soron baglyokat. Le lehet szólítani egy házimanót is, azok még helyet is gyorsan változtatnak a Roxforton belül. Örömmel venném, ha máskor is látnálak, akkor kevésbé vizesen, kivéve ha eleve úszni megyünk. Ígérem, hogy lényegesen kevesebb lesz az ital, de meg nem gyújtasz fel senkit. – Részemről is befejezett a társalgás, úgyhogy egy sziát intek, és már indulok is tovább, lehet, hogy beszélek apámmal, hogy kicsit lazítson már a szigoron, mert belebetegszem, ha ezt tovább folytatja.
- Nem igazán. Tök hirtelen el kellett jönnöm ottholnról, hiányoznak a barátaim és a sulim és... még csak el sem mondhatom nekik, hol vagyok. Tök gáz az egész! - húzom el újra a számat, pedig annyira igyekszem nem folyton sajnálni magamat, de baromi nehéz, ha a hely emlékeztet rá, hogy itt vagyok és nem mehetek el és hogy ez még egy ideig baromira nem fog változni. Nem mondanak semmit, még csak tippjük sincs meddig tart, van-e megoldása, így pedig nehéz bármire is készülni. A bizonytalanság a legrosszabb az egészben. - Szóval szerinted le kellene lépnem? - pillantok fel. Nehezen állom meg mosoly nélkül, hogy áll a haja, de sejtem, hogy az enyém is elég zilált lehet úgyhogy csak megállom, hogy ne nevessek. Aztán végül csak megrázom a fejemet. Igazából kétlem, hogy innen csak úgy leléphetnék, arról nem is beszélve, hogy mivel varázslók, meg boszorkányok az itteniek, gondolom gond nélkül megtalálnának. - Nem tudom hová mennék és lehet, hogy veszélyes vagyok másokra is. - ja ez a legrosszabb, amielőtt ide kerültem, majdnem felgyújtottam álmomban a házunkat. Nem tudom, hogy mi lenne, ha bántanám a szüleimet, vagy a barátaimat akaratlanul is. Azt hiszem akkor önként vonulnék valami száműzetés félébe kb. pár napra, aztán elfogyna a félretett zsebpénzem és annyi is volt. - Hipo...micsoda? - szökken fel a szemöldököm. Tök frusztráló, hogy itt mindenki úgy beszél a dolgokról, mintha azok mindenkinek evidensek lennének, én meg minden második szót nem értek. - Amúgy ez nem hangzik rosszul, bár én szeretem a nyüzsgést, pont ezért rossz itt... unatkozom. Nagyon új nekem ez a hely. Figyelj, azt hiszem lassan mennem kellene, Hermione valami birtokon körbevezetést tervezett délutánra. Semmi kedvem hozzá, de nem vagyok bunkó, szóval... Akkor találkozunk majd? Érdekelnek azok a hipoizék is. Hogy szoktatok itt üzenni egymásnak? A telefonok nem működnek úgy tudom. - láttam én már baglyokat a nagyteremben és Hermi is mondott valamit arról, hogy oda érkeznek a levelek, de nem hiszem, hogy én csak úgy a közelébe mernék menni egy bagolynak. Nem félnek, hogy megcsípi őket egy, vagy simán csak belekap a szemükbe? Másképp viszont nem tudom, hogyan tudjuk megbeszélni, hogy akkor most mikor és hol találkozzunk.
- Elvileg? Nem úgy tűnik, mintha örülnél neki hogy itt kell lenned. – Nem kérdezem meg, hogy ki vadászik rá, mert egyértelműen célkeresztben van. Én viszont nem vagyok testőr, még csak olyan valaki sem, aki egy kicsit átlátná ezt. Az én szempontom mindig a küzdés volt, hogy aztán lecsússzak arról, hogy egy kicsit is számítsak, de valahogy abban úgy fest, hasonlítunk, hogy mindkettőnk akarata a szőnyeg alá van söpörve a sors véletleneinek összjátéka folytán. Mégis tartom, hogy nem kérdezek bele, inkább amolyan anonim barátok lehetnénk, hogy legalább áthidaljuk a pocsék időket. Nem nyúlok hozzá, csak intek olykor a szabad kezemmel, hogy emelje fel a karját, forduljon meg, hogy a víz egyenletesen szívódjon fel. A haja valóban kissé szétborzoltnak tűnik, ám mivel magamon éppen csak átmentem, nekem még fel is áll a forgómnál, mint egy kakadunak, ám nem látom magamat tükörben, nem is izgat a dolog. - Én még csak az sem vagyok, de nem akarom letörni a te kedvedet. Az én élet úgy szívás, ahogy van, úgyhogy.. Neked csak azt tudom tanácsolni, hogy ha már nem állsz védelem alatt, akkor menekülj, próbálj valahol szép életet élni, amíg teheted. Ha már nem vagy a saját magad ura, akkor elvesztél. – Bólogatok, saját példából beszélek persze, de elég sötéten pislogok ahhoz, hogy ne akarjon belekérdezni. Nem várom, és nem is szeretném, sőt, jobb is lenne, hogy ha most már szárazak vagyunk, megbeszéljünk egy találkát, mert így szétázva, az italtól már kavargó gyomorral nem vagyok túl jól, a kedvem is csak kicsit javult, hogy volt valaki, aki legalább nem nézett át rajtam. – Talán csak az állatokat tudom mondani. Szeretek kilovagolni, Hagrid elkerített hipogriffjei is korrektek az emberrel, nem azt nézik, hogy ki vagy, és mi a neved. Csakis a lényed számít nekik. Azt hiszem, hogy szépen idejekorán visszavonulok, lesz egy kiló kutyám, macskám, mint egy bolond vénasszonynak, hiszen az állati szeretet legalább önzetlen. – Nem is tudom, hogy mit szeretne látni, de a fura szócska megüti a fülemet, ezt nem is tudom, hogy érti. Azt tudom, hogy Hermione mugli származású, de Alesha valami nagyon vidéki mágusiskolába járt eddig, ahol még a festmények sem mozogtak? Értetlenül pillogok rá, ezt fejtse ki, ha éppen olyan kedve van.
- Ez elvileg védelemnek számít. - húzom el a számat. Na ja, segíteni akarnak és megvédeni és persze figyelni rám, meg az a is fontos, hogy másnak se ártsak véletenül, mert nem tudom kezelni azt, ami velem történik, de ettől még nem lesz jobb, hogy így alakult. Tudom, hogy könnyebb lenne elfogadni és alkalmazkodni, de... olyan nehéz, mert nem tehetek róla, nem tettem semmi rosszat, amiért ezt érdemelném. Már szinte a nyelvem hegyén van, hogy végülis elmondom, pedig nem akartam, hiszen könnyebb ha legalább valaki nem tudja, hogy én vagyok a mugli lány a varázslók iskolájában. Megszárít és így már legalább jobban érzem magamat. Felállok addig, ha esetleg úgy érzem kell még körbe is fordulok, aztán kicsit persze ösztönösen kezdem el igazgatni a hajamat, miután visszaültem, mert sjetem, hogy a fuvallattól azért rendesen össze-vissza állhat most az egész. Fésűt nem hoztam és persze nem is látom magamat, úgyhogy csak úgy nagyjából. - Alapjáraton tényleg vidám alkat vagyok, csak hát itt... De ez jól hangzik! Egyelőre még semmit sem tudok, de talán nem tart soká ez az itt töltött idő. - vonom meg a vállamat és most már legalább egy félmosolyt sikerül az arcomra varázsolni. Talán még jó is kisül abból, hogy a tóparton sétáltam, no meg hogy sikerült megmentenem valakit a... Azért egészen ijesztő belegondolni, hogy tényleg megpróbált volna végezni magával méghozzá úgy, hogy nem is tud róla teljesen, hiszen annyit ivott, hogy ha kiüti magát csak úgy filmszakadás és vége. - Nos mit érdemes itt csinálni, ami érdekes egyáltalán? Azt már tudom, hogy baromi fura a hely, úgyhogy gondolom van egy csomó fura dolog, amit még nem láttam. - főleg mugiként nekem aztán itt minden új és fura. Amikor először láttam a folyosón szellemet hát majdnem halálra rémültem, de azóta már legalább ezt a részét megszoktam, de még mindig el tudok képedni dolgokon, vagy nagyokat pislogni, amikor meglátok a folyosón varázsolni valakit, vagy olyan fura számomra ismeretlen szavakat hallok. Persze ahhoz se vagyok hozzászokva, hogy egy tóparton simán lefröcskölhet valami bazi nagy állat, vagy hogy meleg fuvallattal szárítanak meg. Persze ismerem a hajszárítót, mi azt használjuk ilyen célra, de sose álltam le az egész ruházatomat és mindent ilyen módon szárítani.
- Ilyesmiről még nem is hallottam. Fogoly vagy egy iskolában? Azt hittem ide csak megvédeni szoktak valakit hozni. Vagy.. valaki ártani akar neked? – A kénytelen szóból az jön le, hogy valami zűrben van, Valahol átérzem a helyzetek, én is a kénytelen döntések rabja vagyok, az apám úgy fog, mintha valami gályarab lennék, akinek nincsen önálló döntése, egyénisége. Ez valahogy már bele is ivódott a kinézetemben, mindig valami keserű kifejezés ül az arcomon, lemondó, szinte vesztes pillantásom van. A lány még nincsen ennyire elcseszve, ő még menekülne a saját helyzetéből, talán még van is rá esélye. – Nem is tudom, most már mindegy, elhoztam. – Azért drága italok is vannak benne, talán még valamire jó lesz. Ha nem is nekem, mert most még jobban megundorodtam magamtól, hogy egy ilyen kedves lány is engem ment meg a vízhaláltól. Hosszúnak mondja a történetét, ezért nem is megy bele, ahogyan én sem tenném, úgyhogy kár faggatózni, legalábbis az enyém olyan megalázó, hogy úgysem mondanám el még jobban, mint ahogy már említettem. – Nem lesz kellemetlen. – Ígérem, és ha bólintott, akkor szépen lassan lassú fuvallattal intek a haja és az arca irányába, mintha valami szélgép lenne, aztán szépen melegítem a hőfokot, de azért forró nem lesz. Ráadásul az egész testét intimitás, vagy elidőzés nélkül valahol egyenlegesen szárítom meg. Kicsit így összegyűrörödik a ruhája, s kócos lesz a haja, mert ez nem jelent vasalást is, inkább mikor szamárfüles lesz egy könyv lapja, de legalább nincsen az az ázott közérzet. Ha ő kész, magamon is átfutok kissé, hogy ne kelljen elrohanni átöltözni. Valahogy jobb a kedvem egy fokkal, hogy nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen. – Többször összeomlottál? Azt hittem valami vidám alkat vagy, velem ellentétben. És nem kell elmondanod semmit, felesleges kiteregetni a szennyest, én is szégyellem a sajátomat, úgyhogy.. mit szólnál, ha nem beszélnénk a problémákról, hanem amíg itt vagy, összefutunk olykor, és csak valami semlegeset, vagy jót csinálunk, amolyan búfelejtőként? – Nem is tudom, hogy mitől vagyok ilyen bátor, ez végülis nem randira kérés, meg hát ő nem is Hermione, de most úgy vélem, nincs is vesztenivalóm.
- Szívesen. - végülis bár nem vagyok Griffendéles hősi lélek, de ettől függetlenül elég sok képregényem van és eléggé szeretem is őket ahhoz, hogy legyen bennem segítő szándék még ha nincs is meg hozzá az olyan különleges erőm, mint.. Vagyis most már valamilyen szinten hasonlóbb is vagyok a képregénybéli hőseimhez, ha azt nézzük, hogy képes vagyok bánni a tűzzel. - Ez elég hosszú történet, de a lényege igazából az, hogy nem én akartam ide jönni, de kénytelen voltam és nem is mehetek el egyelőre. Eléggé kicseszés. - és persze nagyon hiányoznak a barátaim, a szüleim és a normális életem, ahol tuti, hogy nem fröcskölne le csak úgy valami random polip a tó partján és ahol nem hozzák szellemek sem a frászt az emberre. Próbálom én megszokni ezt a helyet, de őszintén szólva egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak még most sem, hogy igyekszem azért legalább egy fokkal pozitívabban állni hozzá. - Akkor jó, bár egyszerűbb lett volna bedobni a tóba, akkor neked se... tudod. - nem tudom igazából, hogy nála ez mennyire általános esemény, hogy ennyit iszik, szóval ha nála van egy rakat pia az mennyire hasznos. Ha nem lenne nála akkor biztosan könnyebb lenne nem foglalkoznia vele, így viszont ki tudja, hogy pár nap múlva nem merül-e fel benne megint valami hasonló butaág. A klubhelyiségbe talán bejutok, végül is ha őt beengedi az ajtó akkor én már vele bemehetek. - Öhm... hát oké, de csak ha nem lesz kellemetlen, vagy ilyesmi. - mondjuk tuti jobb megoldás, mint levetkőzni egy ismeretlen előtt és törölközőbe bugyolálva ücsörögni, amíg használhatóak nem lesznek a ruháim. Persze akár el is húzhattam volna átöltözni, de azért nem rossz barátkozni kicsit, főleg hogy baromira egyedül érzem magamat itt. - Nem, igazából nagy a szám. Totál összeomlottam többször azóta, hogy itt vagyok és felborult az egész életem. Szóval nem is fair, ha én papolok neked. - húzom el végül a számat és a törölközőt ugyan elveszem, de ha megszárít valami varázslattal, akkor lehet hogy kelleni sem fog. Nem értek hozzá igazából, maximum várom az utasításokat, hogy most akkor leüljek-e vagy sem. - Nem teljesen, mármint segít és körbe is vezetett, de Hermi elég sokat tanul. Én csak... - na jó most mondjam el az egészet? Pedig olyan jó, hogy valaki nem tudja eleve, hogy jé te vagy a fura mugli, akinek nem kellene itt lennie. - Ez ilyen kényszer pihenő féle itt. - mondom végül, még mindig nem mondva ki a lényeget. Tényleg nagyon nem akaródzik.
- Igaz. ez vágülis alapvető emberi jóérzés. Mindegy, azért köszönöm, hogy nem fordultál sarkon. – Akkor hát nem a griffendéles vér szólt belőle, hanem csak nem annyira elcseszett lélek, mint én. Mindenesetre még talán én sem hagytam volna senkit csak úgy magára, noha eléggé elidegenedtem már minden társaságtól, az apám részéről érkező nyomásban nem tud az ember komoly barátságokat kialakítani, sosem leszek egy Diggory. A lány lehet, hogy csak külsejében hasonlít Hermionéhez, mert nem hordja fel annyira orrát. Bár ami a griffendélesben vonz, egyben taszít is, hiszen sosem fogok felnőni a szintjére, ám mint látszik, a Grangerek sem egyformák. Ezt azért jó tudni. Nekem nincsen testvérem, így átadni sem tudok semmit, egy szem gyerekként az apám mindent ki akar belőlem préselni, de eddig nem sok sikerrel, hiszen bebizonyosodott már, nyomás alatt nem vagyok túl eredményes. - Azt mondod? És miért nem? – Azért ezzel kiváncsivá tesz, hiszen én sem nevezem az otthonomnak a helyet, inkább börtönnek, ahol szabályoknak kell megfelelni, és azok emelkednek ki, akik valamiben nagykutyák. Én mondom, tiszta börtön. – Ja nem azért hozom, hanem hogy más ne találja meg a parton. Már nem vagyok szomjas. – Rázom meg a fejemet, és amint beljebb érünk, az egyik lefelé vezető lépcső tetejére odahelyezem a maradék italos ládát, a manókonyhában serénykedők itt biztosan megtalálják. sötét, mégis bűnbánó pillantást vetek a lányra, mert jogos, hogy nincs értelme vízbeölni magam, vagy szétpiálni a májamat, az úgysem oldja meg a problémáimat. Hogy mi tenné, azt ugyan végképp nem tudom, de máshogyan kell megoldanom, hogy sajnálatassam magamat. A hugrabug klubhelység felé invitálom, bár nem tudom, hogy be tud e jönni, mert nem látok rajta semmilyen házjelzést. Lehet, hogy csak vendég. Ha beértünk Helga szobra mögött, akokr adok a kanapéról egy vastag takarót. – Itt várj meg, hozok egy törölközőt is. – Hamarosan leérek a szobámból, kicsit már átdörzsöltem a saját fejemet is. – Megszárítalak varázslattal, ha neked nem megy. – Kerül elő a pálcám, azért mégse fogom rá, és pláne nem lövök rá semmit kérdezés nélkül, ennyire még én is vagyok úriember. - Hja, te aztán könnyen beszélsz, nem ismered a körülményeket. – Legyintek elkeseredetten, mert tök hülyén érzem magam, hogy a vágyaim netovábbjának felbukkan egy nagyon is csinos rokona, aki ráadáadul engem vigasztal, de ő maga is rászorul a vigaszomra, én meg nem tudok mit kezdeni a helyzettel. – Egyébként a rokonodhoz jöttél?
Szóval, hogy mi az én bajom? Nem is tudom, hogy most kifejtsem-e bővebben, hiszen már az is jó, hogy valaki nem úgy néz rám, mint valami fura szerzetre, hogy kvázi mugliként itt rontom a levegőt ebben az iskolában, ahol mindenki tud varázsolni. Ha most kifejtem neki, hogy ez az én bajom, akkor innentől ő is tudni fogja, ami számomra nem túl hasznos, mert legalább ő nem néz rám furán. - Áh mindegy és hősies sem vagyok, de csak nem nézhettem végig, hogy megfulladsz. - vonom meg a vállamat. Ennyi jó érzés azért van bennem, de ez azért távol áll a hősiességtől, bár mintha Hemi szerint a ház, amibe jár eleve a bátraké, vagy mi, de én nem is biztos, hogy ott lennék, ha ide járnék, így meg hogy nem járok... Szóval egyelőre bővebbet nem mondok neki csak bólintok, mert végül is valamilyen szinten egy hajóban evezünk,bár nekem tök jófej szüleim vannak, csak hát most belecsöppentem ebbe a hülye helyzetbe elég távol a szüleimtől és a barátaimtól, akik nagyon hiányoznak nekem, de nincs mit tenni, egyelőre kénytelen leszek elfogadni a helyzetet és remélni, hogy majd minél előbb megoldódik. Mondjuk nem tesz jót a próbálok pozitívabban állni a ittléthez dolognak, hogy telibe kap a víz, miután valami izé lefröcsköl minket. Ki is fakadok, bár úgy fest ő azért jött ide, mert ez nem egy átlagos tó, de nekem cseppet sem tetszik, hogy sehol sem lehet nyugodtan az ember, mert mindenhol ilyen zűrös dolgokba fut bele. Már nagyon kezd idegesíteni! - Úgy utálok itt lenni! - mormogom, miközben segít legaláb annyiban, hogy támogat. Csöpög rólam a víz, pocsékul festhetek, de még így is hozza magával az italt. Rémes! - Inkább dobnád bele a vízbe. - a nagy lelkesedésem azért elég gyorsan megszűnt, mármint a nagy megmentő akció, hogy így megszívtam pedig csak segíteni akartam. Na igen, nem véletlenül mondja azt mindig Sissy, hogy inkább ne avatkozz bele mások dolgába, mert a végén csak te szívod meg jobban. - Jó oké... - sóhajtok végül egye és engedem, hogy mutassa az utat. Na igen nekem még csak pálcám sincs, hogy javítsak a helyzetemen és kétlem, hogy értenék annyira a tűzhöz már most, hogy meg tudjak száradni vele, kockáztatni pedig nem merek, hogy még nagyobb baj lesz az egészből. - Amúgy annyira soha se lehet rossz a helyzet, hogy ilyet csinálj. Mármint... állj a sarkadra és kész, mert ez így elég gáz. - nem akarom én piszkálni, meg semmi, de lássuk be az, hogy vízbe ölje magát a legnagyobb hülyeség, amit tehet. Persze én se vagyok most jó passzban, de én pont attól félek, hogy ennek az izének valami durva következménye lehet és esetleg bajom lesz tőle. Sose akarnék magamnak szándékosan ártani, annyi tervem van még!
Fogalmam sincsen, hogy miért zúdítom Aleshára az egész életemet, a gondjaimat, bár eléggé tőmondandokban beszéltem, és nyilván zavaros, de úgy vagyok vele, hogy mindez teljesen mindegy, mert úgysem akarom tovább folytatni. Pedig kéne, mert ahogyan kezdek kijózanodni, tudom, hogy meg akarok felelni az apámnak, mert ő mégiscsak az apám, a családom, az ember pedig nem választhat családot. Ha saját erőből nem voltam képes maradandót alkotni, legalább szolgamódon azt tegyem, amit parancsol. - Miért, neked mi bajod van, hogy mellette még itt játszod a hősies kisangyalt is? – Ezúttal nem lekicsinylően kérdezem, mert nem tágít, ez pedig kedves tőle, de nem vagyok olyan hangulatban, hogy ezt nagyon értékelni tudjam, plána, hogy még azt is el kell ismernem, hogy a Granger vérvonal nagyon a kedvemre való. De ő legalább észrevett, hogy a világon vagyok, viszont benne van, hogy úgy lejárattam magamat előtte, hogy kétlem, hogy most érdemes lenne valami új lányt keresnem, aki iránt vágyakozhatok. Az egész szerelmi életem úgy el van rontva, hogy ennél jobban már nem is lehet. - Valóban? Akkor egy hajón evezünk? – Kérdezem, még mielőtt a víz elől igyekszünk kihátrálni, gyorsan átkarolom, de a fejét úgysem tudom bevédeni, meg hát nem vagyok ötször akkora, mint ő, ezért a hullám átcsap felettünk. Remélem, hogy tényleg vett egy nagy levegőt, mert így azért nem dönt le a lábunkról a cunami, de teljesen elázunk. Mivel már egyszer félig beleestem a vízbe, már kezdtem kijózanodni, ez most teljessé válik. A fenébe, még csak le se ihatja magát az ember úgy igazán rendesen. – Hát ez az! Pont azért jöttem ide, mert itt tuti megvan az életveszély. Gyere, megszárítalak! Mára elég volt az öngyilokból. – A maradék piákat a hónom alá csapom ládástól, a másikkal a lányt karolom át, hogy legalább támogassam, ha már ő megtette vele. – Keresünk valami száraz társalgót, ott majd kapsz valami melegítő varázslatot. – Indulok el vele, remélve, hogy nem tépi ki magát a karomból, bár most fordult a kocka, eddig ő akart maradni, ezért is érzem azt, hogy viszonoznom kell a szívességet.
- Ja, állítólag hasonlítunk, bár még sose kevertek össze vele. Na jó, nagyik már igen, de náluk annyira nem fura. - ered meg kicsit a nyelvem, főleg mert őszintén kissé zavaró a pillantása. Nehéz eldönteni, hogy utál, vagy tetszem neki, vagyis nem... nem rólam van szó, hanem... Áh már értem! Láttam én már ilyen pillanatást a suliban. Ott volt tavaly Kyle Jackson, aki totál bele volt zúgva egész évben Sissy barátnőmbe, csak épp nem mert odamenni hozzá, de kb. minden közös óránkon úgy nézte, hogy majd kicsordult a nyála. Aztán Sissy összejött Peterrel és onnantól ez a rajongás átváltott valami egészen másba, mármint valószínűleg nem múlt el, csak keveredett bele egy nagy adag utálat is, amiért nem őt szúrta ki. Pont ilyen ennek a srácnak is a pillantása. Mondjuk Kyle béna volt, egyszer se próbált beszélni se Sissyvel, szóval nem tudom, hogy mégis mit várt. - Most ebből viszonylag keveset értettem. - ráncolom kissé a homlokomat, mert hát nem tudom mitől voltak kiválasztottak és azt sem, hogy ki az a Potter. Talán Harry? Őt említette Hermi, mint másik barátját. Ezek szerint persze nem meglepő módon ez a srác rendesen féltékeny Hermi barátaira. - Nem mondom, hogy nincs nekem is elég bajom, de... úgy se hagylak itt, hogy nem is tudom mit csinálj. - eléggé sokat ivott és láthatóan nincs teljesen beszámítható állapotban, szóval jó lenne, ha sikerülne kicsit elterelgetnem a víztől, de folyton közelebb megy, úgyhogy eddig nem vagyok valami sikeres. Ami viszont fura, mintha a víz meg távolodna tőlünk, vagy ez valami érzékcsalódás lenne? - A dróton rángatástól én is elég sokat tudok. - húzom el a számat, de még az előtt, hogy megpróbálhatnék bármi okosat mondani arra, amit itt hirtelen rám zúdított kapok egy nagy adag vizet a nyakamba, amin majdnem meglepődni sincs időm, csak egy néma sikítás után kapkodom a levegőt totál elázva, csurom vizesen, miközben a cseppet sem jóindulatú tavaszi szellő bőszen igyekszik hűteni minket. - Ez meg mi... A rohadt életbe, itt semmi sem tud normálisan működni?! Ez csak egy tó... miért nem egy normális tó!? - fakadok ki, törölgetve az arcomat, amin a hátulról kapott víz szépen kellemesen, azaz jelen esetben igen kellemetlenül folyik le a mellkasom irányába. A hátamra pedig ugye totál tapad rá a csuromvizes ruha, ami pillanatok alatt átázik előlről is, mert ugye az anyag remekül szívja a vizet, így elől nem leszek csurom vizes, de oda is jut azért bőven. Fázósan karolom át magamat. Olyan nagyon elegem van!
- Fogalmam sem volt róla, hogy van neki olyan is. Hasonlítasz rá, azt hittem elsőre, hogy ő vagy. – Furcsálkodva borzolom a hajamat, van a tekintetemben, és a hangsúlyomban valami, amiből sejteni, hogy nem csupán a Hermionét körbevévő irigységi kultusz szószólója vagyok. Ám a barátja sem. Igen, egyértelművé teszem így, hogy valami távoli imádó, de a szemforgatásból kiindulva egyben valami keserű gyűlölködő is. Hogy azt magára veszi, hogy ha Hermione tetszik nekem, és ő meg hasonlít rá, azt nem tudom, de nem is nagyon érdekel. Majdnemhogy halni jöttem ide, mondhatni már nem számolok a következményekkel. – Kviddicskapus, meg mostanság akkora válla van, hogy mindenkinek be mer szólni. De amióta nem kiválasztottak Potterrel, csak a szája nagy. Szívesen betapaszanám egyszer. – Vetek egy pillantást Aleshára, elmondásából unalmasnak tartja Hermionét, akkor ő nem az lenne? Létezik Grangerből szabadszellemű is? Ennyire mások lennének? Végülis.. ha csak unokatestvérek, és nem együtt nőttek fel. Bár ha belegondolok, Hermione mugli származású, nem értem, hogy miért nem járt ide Alesha is eddig. Angol az akcentusából ítélve, de lehet, hogy elköltöztek mondjuk a franciákhoz. Vagy Amerikába. Most meg ide fog járni. Szuper, hogy most már nem egy, hanem kettő lesz belőle a folyosón, aki csak felnyomja a stresszt a gyomromban. – Most sírjam ki magamat pont a te válladon? Miért is ne? A megaláztatásnak úgysincsenek alsó mélységei. Mert elegem van, mindenből! – Rúgok bele a vízbe, hiszen a cipőm úgysem lehet vizesebb. Felállok, és hevesen gesztikulálva emelem fel a hangomat. – Mert dróton rángatnak, nem versenyezhetek mindig mindenkivel, ha én nem vagyok semmiben sem jó! Selejt vagyok érted Alesha, egy nagy nulla, ezek után pedig jön az újabb feladat, amihez már kedvem sincs, de még beszélni róla. – Szólítom akkor a keresztnevén, ha már ezt kéri. Bólintok, felőlem akkor menjünk távolabb innen, de amikor ő is feláll, akkor veszem csak észre, hogy így visszahúzódik a víz, és mivel még félig dolgozik bennem az ital, nehezen esik le a tantusz. – Affrrancba! Nagy levegő! – Már nem tudom kimondani, hogy a polip, csak gyorsan átkarolom úgy irányba fordítva, hogy háttal legyen a víznek, hiszen az pár pillanattal később át is csap rajtunk. Nem úgy, mint egy igazi cunami, de azért kellőkeppen csuromvizesek leszünk tőle, de ha futottunk volna, akkor még le is tarol. Csak mert a polip átfordult a másik oldalára a parthoz közel. Már csak ez hiányzott..
Ez azért határozottan jó hír, hogy nem egy újabb valaki, aki hallotta a pletykát a suliba érkezett mugli lányról, aki még itt is csodabogárnak számít, miközben valójában ők a csodaborgarak, ha a világ egészét nézzük. - Tudod az embereknek akadnak rokonaik, én Hermi unokatestvére vagyok. - és mellesleg mugli, de eszem ágában sincs közölni ezt, mert így legalább nem néz rám újabb valaki furcsán és ha nem hallotta még a hírt az nekem jelen esetben csak jó. Így is folyton azt érzem, hogy értetlenkedő pillantások ragadnak a hátamra, ami határozottan idegesítő tud lenni. - Nem tudtam, hogy ez a Ron menő, csak hogy szeret enni, legalábbis állítólag túl sokat eszik. Áh... mindegy, azt se tudtam, hogy az unokatesóm menő és nem valami unalmas könyvmoly. - szalad ki a számon, mert hát gőzöm sincs róla, hogy a srác számára Hermi pont, hogy valami megtestesült nőideál. Nem ismerem jól, tény hogy inkább csak családi kajálások alkalmával találkoztunk, de akkor mindig úgy láttam, hogy többet kuksol a sarokban és olvas, mint hogy bármiben is részt vegyen és sose hallottam részletesen áradozni az életéről... Bár jobban belegondolva, ha azt nézem, hogy nem mondhatott nekünk semmit erről a varázsvilág dologról, valahol érthető, ha nem nagyon tudott mit mesélni. - Nem mondanám hőslelkűnek magamat, de azért nem aludnék jól, ha tudnám, hogy valaki belefulladt a tóba, mert... Egyáltalán miért? - elég nagy baja lehet, ha még arra is képes lenne, hogy vízbeölje magát, még ha nem is szándékosan, hanem csak úgy jönne ki a lépés, de azért ha valaki a tó mellett kezd el ennyire lerészegedni az elég sokat almond róla. Olyan minden-mindegy állapotban lehet most, és ez azt jelenti, hogy elég nagy gondja lehet. Nem fogom faggatni és kiszedni belőle mindenáron, de volt már olyan haverom, aki többet ivott a kelleténél és akadnak, akiknél ez simán szájmenést okoz. - Alesha... ez a családnéven szólítás dolog baromira irritál. - nyújtom a kezemet és igen kissé azért megbillenek, na nem azért, mert gond lenne az egyensúlyommal, de olyan tömény alkohol szag árad belőle, hogy bár megtámaszt, mégis grimaszolok és kénytelen vagyok kicsit arrébb állni, remélve, hogy már nem fog beleesni a vízbe. - Inkább kicsit menjünk távolabb, mit szólsz? De le is ülhetünk, amíg kicsit kitisztul a fejed. - javasolom, ezzel részben ki is térve a válaszadás alól. Nem válaszoltam, hogy Griffendéles vagyok-e és arra sem, hogy mit keresek itt. Ha újra rákérdez, maximum kifejtem, hogy a tóparton mit keresek, de nem szívesen ecsetelem, hogy ez a hely számomra jelenleg egy igen tágas börtön, és gőzöm sincs, hogy mikor mehetek haza a barátaimhoz és a szüleimhez. - Te is láttad? Ez... normális? - na jó azért az feltűnik, hog ya víz mintha kissé hátrébb húzódna, ahogyan mi kicsit közelebb mentünk. Vajon ha hátrébb lépünk, akkor megint közelebb jön? Ne már, hogy itt még a tónak is önálló akarata van, mert komolyan sikítva menekülök haza, akárki akármit is mond!
Most, hogy már kevésbé homályos a tekintetem, észreveszem, hogy ő valóban nem Hermione. Ám nagyon hasonlít hozzá. Ismerem a választottamat, úgy tudom, nincsen testvére, és lassan tíz éve amióta ide jár, sosem hozott családtagokat, esetleg a Czikornyai és Patzában láttam a fogorvos szüleit, de ott se volt semmi plusz adelék rokon. Most pedig a Roxfort területén egy hozzá nagyon is hasonlító, Granger családnevű lány? - Egy másik? Nem tudtam, hogy többen vagytok.. Én Ron? Na ne nevettess.. mikor lennék én olyan menő, mint Hermione expasija? – Kínomban tényleg nevetek, Hermione ugyan nem járt sok sráccal, de mindig olyan karizmatikus, győztes alakok vették körbe, akik valamiről nevezetesek voltak. Engem még ez az egész Sötét nagyúr mizéria elkerült, bár mintha az apám tudatosan kerülte volna a rivaldafényt, ami már csak azért is nevetséges, mert tőlem elvárta, hogy valamiben kiemelkedő legyek, de közben állandóan visszafogott. Most már sejtem, a testvériség oltárán áldozott fel mindent. A család nevében akar mindent megváltoztatni. - Te is hőslelkű griffendéles volnál? Nem lepődöm meg. Nem kell olyat megmenteni, aki nem kéri.. – Próbálom lerázni magamról a kezét, de annyira próbálkozik, hogy nem tudok bunkó lenni vele, csak kedvetlenül hagyom, hogy felhúzzon, de nem nézek rá. Eleve Hermione az életem szerelme, szánalmasnak érzem, hogy egy rokona, szinte hasonmása így lát. Ezzel mintha szembeköpném magamat. Bár igaz is, Hermione nem mászkál egyedül a tóparton, inkább társasági alkat, még egyedül is van, mindig van a közelében valaki, például a könyvtárban, vagy a klubhelységségben. – És mit keresel itt másik Granger? Sosem láttalak még az iskolában. Vigyázz, meg ne csússz, ha engem kimentesz, de te fulladsz bele, még cefetebbül érzem majd magam. – Támasztom meg a derekánál, amikor végre biztosan állunk a talajon. A vízet bámulom, ami mintha most vissza akarna húzódni. Furcsa, hiszen nincs is apály. Na nem mintha ismerném a hold alapján a ciklusos vízjárást.
Akármint is mondott a srác a toronyban legutóbb ez a családnéven való szólítás nem tetszik, hiszen ezúttal se határozza meg jól a személyt, hiszen végül is jól mondja, de tudom, hogy nem rám érti, hiszen nem ismerjük egymást, mivel nem igazán ismerek itt senkit sem szinte. Azért meglep, hogy ezek szerint Herimone valami barátja, vagy akárkije lehet, végül is nem beszéltem még vele az itteni ismerőseiről. Valami Ront emlegetett, amikor érkeztem, de vele se találkoztam még, talán ez a srác lenne az? Hermi elég stréber ahhoz, hogy ne legyen nagy és kiterjedt baráti társasága végülis. - Végül is Granger vagyok, csak... egy másik. És te? Esetleg Ron? - próbálkozom, bár az sem biztos, hogy ilyen állapotban van róla fogalma, hogy mi is a saját neve. Főleg, hogy miután hátra rántom még le is ül, én pedig csak mellé guggolva próbálok segíteni neki,de nagyon úgy fest, hogy abból nem kér és inkább négykézláb próbálkozik az előre jutással. Jártam én eleget bulizni a barátaimmal odahaza és igen ittam már, de sose kerültem ilyen állapotba, viszont láttam olyanokat, akik igen, még ha nem is a közevetlen baráti társaságomból kerültek ki. A tűz azért lassan kialszik, ahogyan elég az ital alatta és a víz megteszi hatását. - Annyira csak nem rossz a helyzet. Még sem hagyhatlak így itt... a végén még kárt teszel magadban. - igyekszem nem erőszakos lenni vele, de azért mégis megpróbálom újfent felsegíteni, legalább a karja alá nyúlva felültetni, ha állni nem is tud. A végén még tényleg belekúszik nekem a vízbe és bármennyire is pocsék itt lenni és nekem se épp a legjobb a kedvem ettől, de még sem sétálhatok el csak úgy és hagyhatok itt valakit vízbefulladni, vagy halálra inni magát, főleg hogy láthatóan totál nem beszámítható. Arról nem beszélve, hogy ha az unokatestvérem ismerőse, vagy barátja akkor meg főleg hogyan néznék a szemébe, ha tehettem volna valamit, de nem tettem. Szóval elég kitartónak tűnök, bármennyire is igyekezne elzavarni egyelőre nem úgy fest, hogy beválna a dolog. Annál azért rosszabb állapotban van, hogy egyedül ne essen baja, akkor pedig kénytelen vagyok maradni. Bár lehet, hogy a víz jót tenne neki, legalább kicsit magához térne.
Már éppen azon vagyok, hogy felbontom az összes üveget, és halálra iszom magam, vagy belegázolok a vízbe, hogy belefulladjak, amikor a láng végigfut az alkoholon, enyhén szólva is forró levegőt csapva az arcomba. Nem mintha ettől kijózanodtam volna, de akaratlanul is felnevetek. Oldalra kapom a fejemet, hogy egy másik üveget is bedobjak, hátha én csináltam, amikor valaki elkapja a karomat, és szinte a földre rángat. – Naa.. Hé várjunk csak, Granger? – Az nem lehet, hogy ebben a pocsék helyzetben éppen a vágyaim netovábbja akar a lelkemre beszélni. Nem mintha érne vele bármit is. Évekkel ezelőtt még bármit megtettem volna érte, most már feladtam, és túl sok minden ment már félre, kész csőd az életem. Csak akkor hozhatom helyre, ha megfigyelem azt a lányt, akit az apám el akar kapni, fel akar használni a céljaira. Még a nevét sem tudom, valami mugli, akinek spontán mágikus képességei vannak. Az anyaga fent van a szobámban, de még nem vitt rá a lélek, hogy kinyissam. Ám ahogyan a holdfény megvilágítja az arcát, lemondóan legyintve rángatom el a kezemet, bár leülni mégis sikerült. – Te nem Granger vagy. Nem kell nekem segítség. – Négykézláb próbálnék indulni valamelyik üvegért, de sikerült átesnem a lány lábán, és elterülök, mint valami béka. A víz már a lábamat mossa, félig belelógok. Csak kicsit kéne lecsúsznom, és sikerülne bele is fulladnom. Méltatlan halál, de méltó a pocsék életutamhoz. – Menj csak el, nem vagyok kiváncsi senkire. Csak mert nekem szar, még nem vetítem ki másokra. – Nem vagyok ingerült, inkább elkeseredett, és bár szemnek nem utolsó a lány, hiszen nagyon is hasonlít Hermionére, meg itt pesztrálni is akar, de sikerült most olyan búskomor állapotomban megtalálnia, hogy ha marad, nem fogok jót állni magamért.
Nem mondom, hogy elfogadtam a helyzetet, de egyelőre nem igen tehetek mást, mint hogy megpróbálom kibírni, legalább egy ideig és remélni, hogy tényleg nem tart ez az ittlét örökké és tényleg hazamehetek akár hamarosan. Végülis mást nem tehetek, mint hogy megpróbálok ezen segíteni. Azt nem tudom elérni úgy sem, hogy ez a valami eltűnjön belőlem, azt viszont igen, hogy amíg nem jönnek rá mi ez és miért van, addig megpróbálom kezelni és megtanulom valahogy irányítani. Végtére is az összes hős a képregényeimben valamikor volt kezdő és nekik is nehéz volt rájönni hogyan működött a képességük. Vegyik csak Peter Parkert, akinek azért elég döcögősen indult a "karrierje". Nekem is csak meg kell próbálnom rájönni hogyan működik ez az egész és hogyan tudom szépen kordában tartani, hogy ne legyen baj és ne kelljen attól félni álmomban leégetem a házunkat, vagy ilyesmi. Persze könnyebb lenne, ha nem egyedül kellene ezzel próbálkoznom, de őszintén szólva nem akarok segítséget kérni Hermionétól, mert attól félek, hogy pocsék tanár lenne. Ő túl jó, sok mindenben, és nem hiszem, hogy úgy tudna segíteni, hogy ne akadnék ki az okoskodásától egy perc alatt. - Szóval... koncentrálj... - ez már párszor sikerült, kis lángocskát idézni a tenyerembe, szóval már egészen jól megy. A nehezebb az, hogy akkor ne csináljak ilyet, amikor nem akarok eleve szándékosan, hanem véletlenül sikerül, mert ugye azzal eléggé lebuknék mindenki előtt, akit ismerek és akiknek fogalmuk sincs erről az egészről. A parton ücsörögve alig figyelek a csobbanásra, viszont ez pont kizökkent annyira, hogy amikor odakapom a fejemet a láng nem a tenyeremben jelenik meg, hanem lényegében az alkoholt kapja el a víz felszínén. Mázli, hogy már ott és nem pedig a srác kezében, aki úgy fest, hogy nincs épp a legjobb állapotban. A szám elé kapom a kezemet és gyorsan felpattanva szaladok oda az ismeretlen mellé, még a karját is elkapom, hogy hátrébb húzzam, mert úgy dölöngél, hogy a végén még bele talál esni a vízbe, ami a jelenlegi állapotában nem lenne túl ideális, arról nem beszélve, hogy most már egy kis területen a víz felszíne még lángol is. - Bocs... nem így akartam. Te... jól vagy? Lehet, hogy le kellene ülnöd. - nem, egyelőre nem igazán szeretném elengedni a karját, mert elég durván árad belőle valami tömény pia szag. Nem is tudtam, hogy itt lehet ilyesmit. Nálunk a suliban totál tilos mindenféle alkohol. Maximum a nagyobb bulikon szokott lenni valami állati enyhe puncs, de azt is még a buli közben is többször ellenőrzik a tanárok, nehoz valaki felöntse valamivel és töményebbet csináljon belőle.
Azt eddig is tudtam, hogy az apám nem normális, de ez már túlmegy minden határon. Igen, a testvériség tagja, azé a hatalomé, amely oly áhitottan vágyik arra, hogy elmosodjanak a határok. De hogy még emberkisérletekre is képesek, ehhez már nincs gyomrom. Az egész életemet arra pocsékoltam, hogy megfeleljek az általa állított képnek, olyan legyek, mint ő, vagy éppen Black, Diggory, Potter. A nyomukba se érek, ám az, hogy közben az apámnak megvan ez a sötét oldala, mintha semmissé akarná tenni vele, összezúzni az illúziót. Felnyitja a szememet, hogy nem csupán az eredmények, a tényleges hatalom is meghatároz minket. Enyhén szólva is csalódottságát fejezte ki, hogy sosem az első helyen lát az iskolai névsorban, pedig még a nevem is A betűs, de itt az eredményekről, az elért, s megvalósított célokról van szó. Ám a remény kecsegtetése, hogy mégis megfelelhetek neki, mintha rám is átragasztaná az ármányt, amire készülnek. Nem gondoltam bele sosem, hogy majd én is a testvériség tagja leszek, pedig felmerülhetett volna bennem. Megfigyelni valakit még elmegy, de ha közben már tudom a részleteket, hogy talán meg fogják kínozni..? Közben pedig lehet, hogy pont ezzel érnék célt? Ha legalább Polly véleményét kikérhetném, de apám a lelkemre kötötte, hogy nem mondhatom el, mert ez családi titok. Remek. Engem meg őröljön fel ez az egész. Nem csoda, hogy a csempész barátaimtól egy láda skót whiskeyt kértem, s most úgy döntöttem, hogy halálra iszom magam. Igaz, még csak a második üvegnél tartok, de már kezd durván a fejembe szállni, dülöngélek rendesden a tó partján, végülis az is megoldás, ha beleszédülök, s ott is maradok. Hermione azt sem tudja, hogy a világon vagyok, ráadásul ha megtudná, hogy mikre kényszerít apám, akkor ő lenne az első, aki minimum bebörtönzésért folyamodna a hatóságok felé. Lényegében senkinek nem tudok megfelelni. Dühösen dobom a tóba a félig telt üveget, hogy aztán egy újat nyissak ki teljesen értelmetlenül.
- Összehasonlítom az otthon tanultakkal az egyetemet, hátha megszokásból csinálunk úgy egyes dolgokat, ahogyan és valójában teljesen másképp kellene – mondtam, de a válaszom inkább féligazságot rejtett. Érdekesnek találom az itt tanultakat? Természetesen. Visszajöttem volna tanulni, ha nem utasítják el a sárkányőri jelentkezésemet a klánnál? Kötve hiszem. De nem fogom ezt az orrára kötni.
Az óra most már rendesen elkezdődött, úgyhogy túl sok beszélgetésre nem volt időnk. Bemelegítésként egy kis anatómia, a tanár kérdésére Dorina szerencsére le is csapott lelkesen darálva a választ. Nem sajnáltam, gyakorlatorientált emberként az elméleti részeken örömmel adtam át másnak a vezető szerepet. Szelídítsek meg egy hippogriffet? Állok elébe. Daráljam el az Glumbumble és a Billiwig - avagy, ahogy mi hívjuk, parókás pörgencs – anatómiai eltéréseit? Közvetlen felszólítás nélkül ne várjanak tőlem túl sok szereplést. Hálás is voltam emiatt ezen az órán a pármunkának. És úgy látszik, ehhez jó embert is kaptam társul. Fel is írtam a pergamenemre: anatómia ismétlés!.
Ez az óra eddig nem éppen terv szerűen alakul. Csak kicsit bánom, hogy nem voltam pontosabb. De tényleg nem számítottam rá, hogy ez ekkora hely, és ilyen könnyű lesz eltévedni. De ez már nem is számít. Amikor párba állítanak minket, a másik késő lánnyal, neki viszont sikerül feltennie azt a kínos kérdést, amit sikeresen megúsztam a tanár úrtól. - Szia Tasha! Nem egészen. Mondjuk úgy a saját kíváncsiságom hozott ide. És téged mi hozott ide? - kérdezem barátságosan, bár így is kiérezhető a hangsúlyomból egyfajta erős kelet-európai akcentus. Nem tudom, hogy Tasha mit gondol rólam, vagy arról, ami a családjaink közt történt. De azért pozitív, hogy nem esett nekem, és elég barátságosnak néz ki. Természetesen sokat hallottam a klánjukról. Egyszer talán pusztán szakmai érdeklődésből elutaznék hozzájuk. De ilyesmivel bőven ráérek foglalkozni. Különben sem tudom mennyire lenne bölcs döntés. Talán semennyire. Így inkább a professzor úrra fókuszálok, és amikor újabb kérdést tesz fel máris lendül a kezem, és szinte felszólítás nélkül kezdek bele a válaszba. - Különböztetünk meg öt szervrendszert, amelyeket természetesen lehet osztani további alrendszerekre. Van a mozgás szervrendszere, a keringés szervrendszere, zsigeri rendszerek, szabályozási szervrendszer, és érzékszervek szervrendszere. Professzor úr kívánja, hogy tovább részletezzem az öt fő csoportba tartozó alrendszereket is? - muszáj javítanom valahogy a késés miatti rossz pontokat, így bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ugyanarra gondolunk a tanár úrral, de muszáj megmutatnom, hogy igen is felkészült vagyok, és van helyem a csoportban. Talán most egy kicsit hálás lehetek a szigorú magán tanárokért, akik mindig elvárták a tökéletesen elsajátított tudást. Bár gyerekkoromban inkább volt félelmetes dolog a tanulás, mintsem érdekes jó dolog. Pontosabban állandóan féltem, hogy ha valamit hibázok, vagy tévedek, akkor megbüntetnek. Így gyorsan megtanultam, hogy jobb nem hibázni a válaszadásokkal.
₪ Dallam ₪ ₪ "A tűz és víz valahogy úgy létezett együtt, hogy nem oltotta ki egymást." ₪
Brian C. Debenham
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Fekete tó 2020-04-29, 10:30
Dorina, Tasha és a prof.
[You must be registered and logged in to see this image.] Fogalmam sincs, hogy a családjaik ismerhetik egymást, meg ha volna akkor sem igazán foglalkoztam volna vele. Pechükre ők késtek, s szerencséjükre én nem vagyok olyan, aki ezt pontlevonással honorálja. Elég az, hogy egy csapatban kell dolgozzanak. - Ki tudja nekem megmondani, hogyha anatómiáról beszélünk, akkor egy lénynek milyen rendszereit kell tudni feltérképezni? - teszem fel a kérdést a csoportnak. Egyelőre nem kell pennázzanak, de nem baj az, ha előkészítették, hiszen a jegyzetelés rájuk van bízva. engem nem zavar, hogyha megbűvölt pennával akarják megoldani. A válasz amit várok az természetesen kilenc dolog, nagyjából azonos az emberi anatómiában tanultakkal, bár nem tudom, hogy azt ismerik-e ezért nem is dobom be, mint segítő mentőövet. - Gondoljatok arra, hogy mikkel találkoznátok, hogyha felboncolnátok egy lényt. Na persze tény, hogy nem mindegyiknek van minden szervrendszerből olyan egyértelműen elkülöníthető, de ez a kérdés szempontjából lényegtelen. - teszem még hozzá mosolyogva, ezzel részemről le is tudva a segítséget, s csak várakozóállásba helyezkedve hagyok nekik időt arra, hogy kitalálják - vagy mást nem páronként esetleg teljes csoportként összedobják elemeiből - a választ, válaszokat.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Ny. Ny. anatómia ;] ●
- Így van, az első említett vagyok – nyugtáztam egy mosollyal kisért bólintással a névsorbeli helyem. A kinézetemből ugyan nem lehet a vezetéknevemre következtetni, de a tanár a könnyebb utat választotta és inkább az egyértelműbb lehetőséget zárta ki. Vagy jól számoltam azzal, hogy csak idegesebb lenne, ha a késők még a kifogásokkal is húzzák az időt, vagy ez a pasas nem az a rigolyás, szabálybetartást megkövetelő típus, akivel össze szokott akadni a bajuszom (hajtincsem). Majd próbálok nem visszaélni az jóindulatával a jövőben, ha már a jobb magaviseletet ígértem meg magamnak az egyetem alatt. Legalább az órákon. A késést sem honorálta horribilis büntetéssel, csupán „rákényszerít” az ismerkedésre már így év elején. Kicsit meglepett, hogy az évfolyamunkon átlagnál több a nem hazai nevelés, de örülök is a vérfrissítésnek, hiszen az újak a világ minden tájáról jöttek. Mint a neve mutatja a lánynak, egészen Romániából. Nem vagyok a klán sárkány-diplomácia érdeklődésű tagja, ezt meghagyom a klánfőnöknek és az őt körbe rajongóknak, de erről a névről én is hallottam. Egyrészt a felháborító első próba incidens miatt, ami újabb szöget vert a MacFusty-Minisztérium kapcsolat koporsójába (komolyan egészen Romániáig futni sárkányért, amikor itt van északra jó pár kiváló egyed?), másrészt a román rezervátum jó nevűnek számít a szakmában, érdekes, a mienknél progresszívabb felfogású hely: bátran keverik a különböző sárkányfajtákat egy helyen. Meg mintha a nevelőanyám pletykahálózatában is megjelent volna nemrég valami házasság kapcsán, de nem emlékszem teljesen, lehet majd rákérdezek nála.
- Szia, én pedig Taleisha, de lehetek akár rögtön Tasha is– rázom meg a kezét barátságosan. Tekintettel vagyok a hátrányára, próbálom közelíteni a skót akcentusomat a királynő angoljához. Remélhetőleg sikerül. Utána a tanár kérésének megfelelően a táskám mélyéről előbányászok egy zilált öntöltő pennát („Első osztályú megoldás az úton lévőknek - Calamus Pennabolt,”) és egy táblába tűzött pergament. Közben az általános zörgésben társamhoz fordulok: - A család elküldött, hogy frissítsd kicsit az otthoni könyvtárat? – kérdeztem vigyorogva, de halkan tekintettel az órára - vagy a loch ness-i kelpie vonzott ide?
Elég kínosra sikerül a belépőm. Most tényleg egy ostoba szőkének tűnhetek. Most már nem fogom lemosni magamról, hogy egy pasival enyelegtem óra helyett... pedig nem is. De úgy érzem jobb ha inkább csukva tartom a kis szám, így is elég kínos volt magyarázkodni.
Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy igazam van. Legalábbis szinte sosem tévedek, ha legendás lényekről van szó. Alig van olyasmi, ami ne fordult volna már meg a rezervátumunkban. De Nyálas Nyuládokról még csak nem is hallottam, ami elég fura. Persze ez egy iskola, és elvileg azért vagyok itt, hogy tanuljak. Előfordulhat, hogy ez olyasmi, amiről még nem hallottam Vagy tényleg csak nem tudom rendesen lefordítani a nevét. Szóval eléggé elbizonytalanodva nézek a profra. Elég fura a reakciója, és a mosolya. Úgy értem, ha igazam van, akkor mért nem mondja meg, ha tévedek, akkor meg mért nem javít ki? Minden angol ennyire fura?
Úgy fest nem én vagyok az egyetlen késő. A névre azonban kissé megmerevedik a gerincem. MacFusty?? Mért pont az ő családjából kell valakinek beesnie utánam? Vajon mit tud rólam, és arról, hogy minden bizonnyal egy halott rokonához szántak érdekházasságból? És ha tudja, akkor mit gondol, és érez velem kapcsolatban? Persze a családjukat tekintve talán annyira nem is meglepő a jelenléte, de ez akkor is lehet még az előzőeknél is kínosabb.
Főként mert pillanatokon belül egy párba oszt be minket a professzor. Remek. A késők büntetése. Egy kicsit bizonytalan mosollyal lépek a kijelölt párom felé, és kezet nyújtok neki. - Dorina vagyok. - mutatkozom be, mert azért mégis így illik. Hiszen eddig még nem volt alkalmunk találkozni.
Végül az instrukciónak megfelelően pennát, és pergament veszek elő a táskámból. Nem hiányzik még több rossz pont erre az órára. Várakozóan tekintek a professzorra, hogy végre kiderüljön mi lesz a feladatunk, és igazam volt-e?
₪ Dallam ₪ ₪ "A tűz és víz valahogy úgy létezett együtt, hogy nem oltotta ki egymást." ₪
Brian C. Debenham
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Fekete tó 2020-04-15, 18:04
Dorina, Tasha és a prof.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem szándékozom megcinkeni nagyon Postolache kisasszonyt, de a reakciójából adódóan eléggé sikerül. Más körülmények között elnézést kérnék tőle, de tulajdonképp késett, csak a jóindulatomon múlik, hogy ezt nem róttam fel neki, szóval ennyi belefér. Meg egyébként se baj, hogyha nem csak a tantárgyamat tanítom nekik, hanem egy kis életrevalóságot is. És a kínos helyzetekből kikeveredés épp ez lehet. - Jól van, jól van, úgyse az én dolgom. - enyhülök meg mosolyogva, s legyintek, amolyan hiszem is meg nem is módon. Amikor pedig kikéri magának okoskatörpként, hogy nem létező fajról beszélek, csak somolygok a bajszom alatt. - Nos, majd meglátjuk mennyire helyesek a nézetei kisasszony. Az első feladatban.. - kezdek bele kedélyesen, amikor MacFusty kisasszony befut. - A névsor alapján Taleisha MacFustyhoz van szerencsém, vagy Amadora Saikohoz. Távol álljon tőlem, hogy ítélkezzek, de utóbbihoz nem eléggé mandulavágásúak a szemei. - mérem végig kíváncsian. Nem tolakodón persze. Amúgy tudom ki amadora, így biztos vagyok abban, hogy nem tévedek, de ettől függetlenül be kellett ezt dobjam. - Nem probléma, úgyis csak most kezdünk bele. mindössze annyi a büntetése, hogy a párválasztásban nem vehet részt. Postolache kisasszony lesz a társa az első feladatban. Kérem álljanak egymás mellé, a többiek pedig keressenek párt. Ideje, hogy előkészítsék a pennájukat és a hozott pergament. Ugye ez elméleti óra, tehát egyikük sem lesz meglepve, ha körmölni is kell. Már legalábbis feltételezem.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Ny. Ny. anatómia ;] ●
