2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola melletti tó és annak partja. A tóban veszélyes lények élnek, télen is csak ritkán fagy be a felülete hiába állóvíz, hála a tó mélyén élő sellők és más lények mágiájának.
Őszintén nem így akartam. Tényleg. De úgy tűnik alábecsültem Flint védekező készségét. A varázslatom végül Bent találta el. Pedig ő az a srác, akit egyébként sosem bántanék. Persze-persze, nagyon aranyos a pacifista hozzáállása, de nagyon naiv is. Ott ahonnan én jöttem, a Ben féléket kapják be keresztbe reggelinek, csócsálják meg, és köpik ki először. Tudom. Voltam ilyen. Valamikor nagyon-nagyon régen. Talán igaz sem volt. Ami a keserű igazság az egészből, hogy vagy megtanulod megvédeni magad a Flint félékkel és a bandájukkal szemben, vagy véged van. Ilyen a való élet. Most pedig itt volt az alkalom, hogy megleckéztessük Flintet a saját módszerével. Ez ennyi és nem több. Talán tanul belőle valamit. Ha igen, akkor részemről nincs folytatása a dolognak. Ha nem, akkor pedig még jobban oda kell majd figyelnem rá, mint eddig…
- Köszi Hill. – biccentek a hóllóhátas lány felé, aki villám gyorsan hozta helyre a hibámat. Ezt nem felejtem el neki. Majd meghálálom valahogy. A Karvaly nem szeret tartozni.
- Bocsánat Ben. Nem te voltál a célpont. De meg kell értened, hogy a pacifista beszédek ideje lejárt. Téptem már eleget a számat az elmúlt négy évben. Most annak van itt az ideje, hogy leckét adjunk Flintnek a saját főztjéből. Hátha azt végre megérti, és nem kell, hogy folytatása legyen ennek az egésznek.– mondom teljes komolysággal. Nem. Nem szándékozom odáig elmenni, hogy vér folyjék az átkok nyomán. Csak reménykedem benne, hogy Flint, és a bandája is így gondolja majd. Persze ők mardekárosok. Sose lehet tudni.
- Szép volt Kath! – dicsérem meg a kicsi háztársat, amikor az meglepetésemre kilép mögülem, és a varázslata telibe kapja Flintet. Kreatív ötlet, el kell ismerni. Erről van itt szó.
- Tudod Flint, ahelyett hogy rám próbálnád kenni a dolgokat igazi Mardekároshoz méltón, inkább magadba szállhatnál, hogy miért is történik mindez. – már emelem is a pálcám, hogy segítsek ebben a fiúnak. – Mob… - Hogy az a rosebb… izé Üdv Tanárnő! – ahogy megpördülök a tengelyem körül szembesülök a ténnyel, hogy aki megakadályozott tervem kivitelében nem más, mint a felénk robogó Bimba Professzor. Egészpontosan már a kezében van a pálcám, és pillanatokon belül az összes még ép pálca is, megelőzendő a további csete-patét. Gondolom én. Itt az ideje gyorsan terelni valamerre. Nem mintha nem lenne nyilvánvaló a helyzet, amiből úgysem jöhetünk ki jól… – Hogy vannak a mácsonyaherbiviolák? Úgy tudom, kifejezetten kedvelik ezt a szép ősz… - Fogja be a száját Accipiter! – ez kezd kínos lenni. Nagyon-nagyon kínos… A tanárnő villámló tekintete pedig semmi jót sem sugall. - Valaki elárulná nekem, hogy maguk mégis mit művelnek itt? – teszi fel a tanárnő az 10.000 galeonos kérdést, ahogy kellő közelségbe ért, és megállt a kis bandával szemben. Mondanom sem kell, hogy a hangja most cseppet sem olyan barátságos, mint általában a Hugrabugosoké… - Semmi különös tanárnő… mi csak éppen hmm... izé barátkoztunk… - na jó. Erre a szúrós tekintetre muszáj tényleg elhallgatnom. Pedig nem sűrűn fordul elő, hogy belém fojtsák a szót… de talán most mégis csak jobb lesz csendbe maradni…
Engem most nem az érdekel, hogy kinek van igaza, békés fejjel osztogatom a pálcákat visszafelé, nem tudván, hogy az elszabadult indulatokat már nem tudom visszafogni. Hiába szól rám Kathrine, nem zavar, csak megrázom a fejemet, és a következő pillanatban a fejem felett látom a lábaimat, s nem kicsit lepődök meg a hirtelen lendülettől. Próbálok a semmiben kapaszkodni, persze hasztalanul. A vér egyből a fejembe tódul, némi szédülés jön rám, ám mindössze pár pillanat az egész, már tápászkodok is fel Wininek köszönhetően. Bár messzemenőkig pacifista vagyok, látván azt, hogy Kathrine tovább folytatja, vészjósló fejjel lépek arrébb, felállva egy padra, előrántva a pálcámat, éles hangon (bár tekintve hogy meg vagyok fázva inkább mókusosan) szólalok meg, rájuk fogva a varázseszközt. - Ti.. tiszta hülyék vagytok. Nem értitek meg, hogy ez fegyver? Egy év múlva már meg is ölitek egymást? Ez nem játék! – Fogom meg a másik markommal is a fadarabot, és a térdemhez lendítve tiszta erőből kettétöröm. Persze fájdalmas az eljárás, és szikraesőt is szór a szerencsétlen csonka rész, de ez már hidegen hagy. Nem tudom ép ésszel felfogni, hogy miért nem húzott el Corvus, amikor ezt tanácsoltam, de a többiek se okosabbak, mert belementek a provokációba. Ebből egyre durvább összetűzések lesznek, és ha engem fellógatnak, mi lesz a következő? Sebző, vért fakasztó átkok? Majd a halál? Na, nem, köszönöm ebből nem kérek. Vagy megjön az eszük, és nem keresztezik egymás útját, vagy én tényleg elköltözöm, mert egyiket sem akarom holtan látni. Nem, még Corvust sem. Dühös kiscsibe pillantással fújtatok, fáj a térdem, meg persze még a sipcsontom is az előző rúgás miatt, tele van az orrom, meg még szédülök is. Ezek meg háborúznak. Hülyék, tök hülyék!
Kezdem nem érteni a kialakult helyzetet, mármint az okát értem én, de hogy Ben minden áron meg akarja akadályozni a vitát, miközben most rúgta lábon Corvust, Sasha meg minden áron védeni próbálja... Nem tudom eldönteni, hogy ennyire naivak és azt hiszik, hogy Corvus rendes srác, vagy őket sosem piszkálta annyit, mint sokakat, vagy egyszerűen csak pragmatikusan kiállnak a szabályok mellett, csak nem értem, hogy miért nem akkor teszik, amikor épp Corvus és a kis csapata épp másokat piszkálnak. - Akkor kellene ez a nagy igazságszeretet, amikor ő a kis bandájával másokat bánt, nem gondolod? - szólok oda Sashának, mert Ben úgy fest csak simán nyugit akar, és hát egy piros pont neki a lábon rúgás miatt, de Sasha nem értem miért védelmezi ezt a srácot. Igenis megérdemli, hogy megtapasztalja milyen is az, amikor sokan vannak ellene, Wini ki nem mondott szavaival értek e téren egyet. Meg kellene most már leckéztetni, hiszen most is tovább piszkálódik és még véletlenül sem ismerné be, hogy ez az egész igazából az ő hibája, hiszen eddig ő volt, aki másoknak ártott, csak ő sokkal csúnyábban tette, mi meg teljesen jogosan vágunk vissza. - Ben... mit csinálsz? Igazunk van! - szólok rá, amikor elkezdi osztogatni a pálcákat. Persze Winniét adja vissza, de Sasháét nem kellene, inkább arrébb állhatna, hiszen Gina varázsol és mire észbe kapok már Ben lóg fejjel lefelé az udvaron és egyre többen néznek minket. Hallani a hangokat és a meglepett felkiáltásokat, amikor végül a Hollóhátas srác újra a földre kerül, Gina meg elém, ahogyan védeni akar, de ezt már én se tudom megállni, főleg hogy Corvus tovább piszkálja Ginát és ezzel mindenkit. Kilépek hát mögüle és becélzom a fiút. - Diffindo! - ha már ennyien néznek minket, ha kissé megszaggatom azokat a drága ruháit, biztosan kellően megalázom vele. Na nem mondom, hogy tökéletes vagyok varázslás terén, de már elég mérges és elég tehetetlennek érzem magamat, hogy úgy érezzem muszáj tennem valamit, főleg ha már ketten is minden áron meg akarják akadályozni a jogos megtorlást.
//Diffindo – Karmok: Az igézés segítségével szétszaggathatunk puhább tárgyakat, dolgokat. (Ruha, szivacs, stb.) Dobások alapján (Kath: 2, Corvus: 1) a varázslat talál és megszaggatódik Corvus ruhája. //
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Persze, nem olyan, hiszen én idejöttem és megtámadtam Hillt, amire jöttetek ti, hogy megmentsétek. Ja, nem, ti támadtatok engem, milyen furcsa... - válaszolom szarkasztikusan a legkisebb lánynak. Hill kilövi McCaine pálcáját, én pedig Hillét, hogy ne keverjen több bajt, de a taknyos Morgan fogja magát, és felszedegeti a pálcákat a földről. Azt hittem, hogy csak Hill familiárisára kell figyelnem, hogy a betanított cirkuszi macskája vissza ne hozza a pálcákat, nem számítottam arra, hogy a nyüzüge kissrác kezd magánakcióba. Csak félfüllel figyelek rá, ahogy ő is békíteni akar, de mivel már kivont pálcával állok és egészen átszellemülök párbajtanra, inkább azokra figyelek, akik veszélyt jelentenek, nem azokra, akik csak beszélnek ártalmatlanul. McCaine még úgy is ott marad előttem élő pajzsként, hogy már pálcája sincs, ami olyan szinten idiótaság, hogy már nehéz lenne szavakba önteni. Az meg a másik, hogy hiába áll ott, a bátor, mindenki megmentője Gina, még is rámtámad... Egy gyors ellencsapással húzom fel a pajzsot, ami lepattintja rólam az átkot, mikor az történetesen McCaine füle mellett süvít el. A pajzs random veri vissza a támadást, és amikor látom, hogy nem csak úgy elrepült valamerre, hanem a következő pillanatban Ben már fejjel lefelé lóg egy kicsit megtorpanok. - Gratulálok, szép munka! Nem hogy veszélyeztetted McCaine-t, aki itt állt az orrom előtt, még fel is lógattad szerencsétlen srácot helyettem. Mi lenne, ha legközelebb gondolkoznál, Accipiter? - mondom gúnyosan, és az álarc alatt egyébként őszintén meg vagyok döbbenve, hogy úgy is rám támadott, hogy a szőke Hugrás előttem állt. Ennyi erővel ha nem a pajzsom üti vissza a lövést, akkor már alapból simán el is találhatta volna a lányt. Persze álszenteskedve a kicsi Kath-et a testével védi, csak bárki mást áldozna be. Nem engedem le a pálcámat, de a tekintetem Benre vándorol. Nem érzek bűntudatot, én csak megvédtem magam, de attól még sajnálom a srácot, hogy ez az idióta sárvérű így felkötötte. Mielőtt ráküldhetném a megszüntető bűbájt, Hill visszakapva a pálcáját le is engedi szépen lassan. A fellógatott kölyök és a röppenő pálcák olyan nagy feltűnést keltett, hogy érzem a tarkómon, hogy az egész környék felbolydult és minden diák minket bámul. Remek, nincs az az isten, hogy ne legyen egy spicli, aki már is rohan szólni a legközelebbi tanárnak. Csúnya lett volna, ha valamelyik professzor in flagranti jelent volna meg, mikor a srác fejjel lefelé lógott taknyos orral. Én csak védekeztem, mosom kezeimet. - És most mi lesz? Még egy kör, ameddig mindenkit kiütsz? - villan a szemem vissza a hollóhátas kocka srácról a mocskos kis sárvérűre.
Kedvelem Bent,... kedvelem... igazság szerint szeretek ennél mélyebben nem bele gondolni, még a végén megrémülnék és csak még szerencsétlenebb lennék negnyilvánulásokat tekintve... A közléssel, kifejezéssel amúgy is hadi lábon állok... És tudom, ahogy eddig minden szociális kapcsolatomat, ezt is ki fogja nyírni az, hogy ezen egyenlőre nem tudok tovább lépni... Valamit azonban mintha mégis megneszelnék Ben felől Kath felé, nem tudom mit, nem tudom miért, de csak egy bátorító mosolyra futja, egy nyelésre, és arra, hogy bizony hátrébb lépjek és... vissza vonuljak? Hiába zökkent ki a Hugrás lányzó és hiába tartom a pálcát határozottan a lefegyverezése után is, Flintnek sikerül kifordítania a kezemből, miután Sashaét elpasszoltam. Sötét pillantást vetek rá, és mikor a farkasa keresztezi Faustus útját, az határozottan ráfúj és morog, de nem csap oda és nem is bántja. Tisztában vagyok vele, hogy ha Faustus oda csapna, az Corvuson hagyna nyomot, azt meg azért nem akarom! A megleckéztetésnek nem abból kell állnia, hogy egy nagymacska meg egy farkas megtépázzák egymást, úgy, hogy abból mi is kapunk! Már csak ez hiányozna! Faustus minden ingerületét, ami az én meglepettségem is egyben, egyetlen torokhangú morranással vezeti le, majd méltóságát és hidegvérét vissza nyerve ül le és néz egyszerűen farkasszemet a másik familiárissal. Hiszen már Ben is közénk keveredik, mikor a pálcáinkat vissza adja. Őszintén szólva szóhoz sem jutok. Nyelek egyet, szemet forgatok megadóan és vissza veszem a pálcámat. - Köszönöm..- motyogom esetlenül. Fura de mikor Ben ránk szól voltaképp úgy érzem elszégyellem magamat, ki is ül egy halvány pír a fejemre. Mintha mérföldeket zuhantam volna a szemében. Holott őszintén úgy érzem, Corvusra már nagyon rá férne egy kiadós megregulázás. De minimum, hogy megtapasztalja milyen a rossz végen állni... Össze zavarodtam! Ekkor azonban Gina veszi magához a kezdeményezést és egy újabb varázslat sül el... majd azzal a nemes lendülettel vissza is és Bent telibe találja. A fiú pedig pillanatokon belül már lendül is a levegőbe. Az én számat meg azzal a lendülettel hagyja el egy - Liberacorpus! - és a háztársam ahogy fellendült, az általam használt bűbáj úgy ereszti le, csak kisebb hévvel. Nem leejti! Ezt követően szóhoz sem jutok.... Pedig még oda is lépek a fiúhoz most már valóban aggódó képpel, de egy hang nem jön ki belőlem. Megkukultam!
Corvus annyira makacs, hogy az már hihetetlenül idegesítő számomra. Komolyan, veszem a fáradtságot, hogy segítsek neki, erre úgy viselkedik, mint akinek nincs is jobb dolga egy tóparti csatánál. Remek, igazán nagyszerű! Ha itt és most ilyesmibe keveredek, annak Sarah nem igazán fog örülni, habár annak igenis megvan az esélye, hogy Lioneah büszke lesz rám. Nick meg majd nem tudja eldönteni magában, hogy sírjon-e vagy nevessen. Bár, jelen pillanatban én is ugyanígy vagyok a dologgal... - Csak hagyjuk abba, oké? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, egy futó pillantásra sem méltatva a kiborulás szélén álló unokatesómat, hiszen ő már hátrált pár lépést, helyette leginkább a többieket tartom szemmel. Ők még jelentenek némi veszélyforrást Corvusra nézve, habár sok épkézláb indokot nem tudok felhozni azt illetően, miért is védem őt ennyire. Egyszerűen csak... A hugrások már csak ilyenek, ez bennünk van. Már egy szenvedő kismacska mellett se lennék képes szótlanul elmenni, nemhogy egy ehhez hasonló helyzetben Corvus mellett. - Ostobaság az egész, a végén még valaki tényleg megsérül... Vetek egy bizonytalan pillantást a familiárisok felé. Wini macskája fenyegetően morog Corvus farkasa felé, én pedig kétségbeesetten igyekszem felidézni magamban azt, hogy vajon tanultunk-e ezekről a jószágokról. Képesek a tulajdonosaikban is kárt okozni, ha egymásnak esnek? Nyilván, hiszen van kapcsolat köztük, de vajon mekkora sérülést gyűjtene be Corvus és Wini, ha itt összecsap a két állat? - Komolyan, srácok, ez akkor őrültség. Sakkozzatok, vagy valami, de... - nem vagyok képes folytatni a mondandómat, a pálcám szinte azonnal repül is ki az ujjaim közül, én pedig meglepetten pislogok. Nem számítottam erre, tényleg nem, hiszen reméltem, hogy mindenki tisztában van azzal, miszerint én leginkább békepárti vagyok. Vagy esetleg figyelemelterelés lenne, hogy addig Corvust támadhassák. Na, nem! - Tuti nem megyek el innen – határozom el magam, miközben tekintetemmel azért a pálcámat keresem. Hát, nem pont a közelben landolt... - Képes lennél csak azért bántani, hogy Corvust támadhasd? Élő pajzs? Na, persze... Úgyse lesznek itt átkok szórva, abban az esetben legalábbis biztos nem, ha itt maradok. Oké, túlerőben vannak, de ha ennyire túlteng bennük az igazságosság, akkor nem esnek neki olyasvalakinek, aki ártatlan a dologban. Wini ugyan biztosított egérutat számomra, még figyelmeztetett is, de nem érdekel. Nem Corvus lesz a vacsorájuk. - Köszönöm – biccentek Ben felé, miközben átveszem a pálcám, majd folytatom: - És bocsi, hogy pálcát fogtam rád, én csak megijedtem kissé... Tényleg azt hittem, hogy az unokatesóm nekiesik a mardekárosnak, habár számíthattam volna rá, hogy ez nem itt és most fog bekövetkezni. Elég ostoba voltam... Ahogy természetesen abban is, hogy volt képem azt hinni, miszerint ma nem lesz itt semmi különleges. Hát lett. Csak állok és vágom a fancsali képet, miközben az indulatok a tetőfokukra hágnak.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Az események hirtelen felgyorsulni látszanak. Nos, igen. Csak idők kérdése volt, mikor fajulnak idáig a dolgok. Egy rövid percig csak nézem a lefegyverző bűbájokat, és a repülő pálcákat. Most komolyan? Ben és Sasha még mindig azt hiszik, hogy nem lesz itt nagy balhé? Szegény naiv békéltetők. Ebből pedig már háború robbant ki. Ahogy felmérem az erőviszonyokat, még így mi állunk jobban. Összegezve: van a közutálatnak örvendő Flint az egyik oldalon. A másik oldalon van Winifred, Kath, és én. A kettő közt pedig reménytelen módon próbálva békét teremteni Ben és Sasha. A legnagyobb baj Sasha. Nem tudni ő mit fog tenni, ha nyíltan Flintnek támadunk. Pedig megérdemli a megleckéztetést a gonosz, arrogáns kis görcs. Egy kis gonosz mosolyra húzódik a szám. Gyorsan oldalra lépek, egyenesen Kath elé, hogy immár teljesen takarjam a kis háztársat.
- Maradj mögöttem. – súgom neki hátra, védelmezően. Ezt most komolyan gondolom. Jobb, ha a kósza varázslatok engem találnak el, mintha őt. Majd a szavaimat immár hangosan Bennek és Sashának címzem.
- Flintnek kivételesen igaza van. Már kialakult a nagy balhé. Jobb, ha elálltok az útból. Ideje megleckéztetni ezt az arrogáns kis szemétládát. – néz leplezetlen utálattal Flintre. Ugyanakkor Corvusnak kicsit szerencséje is van, mert Ben egyenesen az útban áll, éppen az elrepült pálcákat osztogatja vissza. Reménytelen próbálkozás a fiú részéről, hogy békét teremtsen. De sebaj. Nem maradhat élő pajzs örökké. Ugyanakkor én is mozoghatok, ha elég gyors vagyok. Villámgyorsan mozdulok oldalra, és már küldöm is az első varázslatot, ami eszembe jut Flint felé:
- Mobilicorpus! – reményeim szerint, ha eltalálja, akkor majd egy szépen fejjel lefelé levegőben lógó mardekárost csodálhatunk. Ezen azonban nincs időm töprengeni, mert már ugrok is vissza az eredeti helyemre Kath elé, hogy ha szükséges a testemmel védhessem őt…
Kezdek már alaposan meglepődni Kath viselkedésén. Én vagyok az, aki matricaként tapad Winire, vagy éppen Ginát lekötelezettjeként kezeli, és most griffendéles lány olyan jó fej velem már nem először. A legutóbb is az a sok kártya, hát tisztára jól esett, nem is lehet ezt igazán meghálálni, most pedig szinte aggódik értem, nem olyan szemforgatva, mint Wini, pedig róla is tudom, hogy kedvel. Asszem. Valahol mélyen. Vagy legalábbis elfogadja, hogy én vagyok a szárnysegédje. Tőle is kapok zsepit, így nagyjából egyenértékű az aggodalma Kath-ével, csak ő máshogyan mutatja ki. Utóbbinak kedvesen szipogva bólogatok hálám jeléül, előbbinek viszont szavakkal is fűzök kommentet. – De.. most mindenki kint van. Nem akarok kimaradni semmiből, mert tudod, hogy milyen az, ha kiközösítenek valakit. – Vetem fel az ellenérvet, de beismerem a mimikámmal, hogy végülis mégis igaza van, úgyhogy nem is maradok majd sokáig, csak még egy kicsit. Anya most úgysincs itt, hogy még fülessapkát is adjon rám. Viszont azon elsápadok, amint Corvus pont a két griffendélessel vív szócsatát, így muszáj mentenem a helyzetet, mert így senkinek nem lesz jó. Hát nekem biztos nem, mert esélyes, hogy nekem jobban fáj a lábam, mint a megrúgott mardekárosnak. Nem vagyok ügyes szinész, de vagy nem veszi a lapot, vagy nem akar rám fókuszálni. Verekedni sem, meg más egyebet sem. Mi baja lehet? Csak unta magát, és így vezeti le a feszkót? A gúnyos dumái csak segélykérés, nem több, ugye? Ugye?? Találkozik Winivel a tekintetem, akinek a szemeiben mintha valami elismerést látnék csillanni, holott én aztán nem vagyok egy hősies alkat, de hogy pont az unokatestvérem legyen ilyen.. szőke?? Nem tudom megállni, hogy ne csapjak a saját homlokomra, átvéve hollóhátas társamtól a már állandósult szemforgatást. Nem is tudom hogy lehajtsam a fejemet, vagy az égnek emeljem kínomban. Nem is figyelek arra, ahogyan Kathrine szinte kivon a lővonalból, a pálcák repkedése csak sóhajt vált ki belőlem. – Ezek.. tiszta hülyék.. ! – Csóválom a fejemet, arébblépve a griffendéles lány mellett. Wini amúgy is imád provokálni akit csak lehet, de hogy ilyet indítson, sosem leszek ilyen bátor, mint ő! Aztán egy váratlan mozdulattal lépek mégis vissza, és kapnám ki Wini kezéből a pálcáját, de akkor már Corvus lefegyverezte őt. Tátott szájjal ácsorgoghatnék, de inkább becsukom. – Hagyjátok már abba. Nem vagyunk ellenségek! Légyszi.. - Hajolok le mindkét pálcáért, és a lányok felé nyújtom, úgy lépek be Corvus elé szépen visszaosztva a reptetett varázsfegyvereket, mintha sütit kínálnék.
- De, ha egyszer ennyire pocsékul vagy... - hát na, értem én, hogy inkább kint lenne másokkal és nem egyedül, de ez így csak rosszabb lesz. A végén még valami komolyabb baja lesz belőle, mondjuk valami szövődmény, amit aztán nem tudnak könnyen kezelni a Gyengélkedőn sem. - A testvérem egyszer úgy megfázott, hogy utána egy hetet kellett kórházban töltenie, nem játék. - súgom még oda neki, miközben persze tudom, hogy Ben varázsló, nem éppen úgy kezelik itt a dolgokat, mint nálunk, de hát Belle tüdőgyulladása nem volt épp sétagalopp, elég jól megmaradt bennem. Na nem mintha amúgy túl gyakran beszélnék róla, most is csak úgy kicsúszik. - Ő se szokta megbeszélni senkivel se a dolgokat. - vágok vissza Sasha szavaira. - És ez egy cseppet sem ugyanolyan helyzet! - csattanok fel Corvus szavaira, hiszen ők mindig ok nélkül piszkálnak mindenkit, mi pedig csak megvédjük azt, akit ő már megint piszkál, mert bár nem voltam itt az elején, de nem kérdés, hogy megint ő kezdte. A vita egyre jobban alakul, amikor Ben moccan és én csak elképedve, szó szerint elnyíló szájjal nézem, ahogyan sípcsonton rúgja Corvust. Akkor eszmélek csak, amikor Gina hahotázásban tör ki, de csak bambám bólogatok a familiárisos fejtegetésére, hiszen most igazán nem tudok ilyesmire koncentrálni. Ben valakit megrúgott, mármint csak úgy spontán, pedig ő aztán sosem szokott ilyesmit tenni. Muszáj viszont összekapni magamat, mert Sasha már pálcát is ránt, aztán repül is a pálcája, majd ugyanígy Winié is. Én meg csak kapkodom a fejemet, de aztán már az én kezemben is pálca villan. Na nem mintha olyan profizmussal forgatnám, mint a többiek, ezért nem is varázsolok egyelőre, csak Gina mellett tartom a frontot. Nem vagyok egy párbajhős no és hirtelen egy varázsige se jut eszembe. - Ben gyere el onnan! - szólok rá, ha eddig netán még nem moccant volna, hiszen épp most rúgta meg Corvust és nem lenne jó, ha pont valami párbaj közepén ácsorogna, vagy inkább tüsszögne. A végén még a betegsége mellett kap valami kellemetlen varázslatot is.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
McCaine-nek esélye sincsen, hogy egy kamu dumával kisétáljak a szituációból. Engem nem lehet csak úgy letámadni és megfutamítani. Minden próbálkozására megrázom a fejem, ha a kezemet meg akarná fogni és elhúzni magával, akkor csak leráznám. Kicsit a kicsi Kath Benedict is rápörög a dologra, amire már tényleg csak egy püff társaságában gúnyosan elmosolyodok. - Na mi van kicsi, ráéreztél az ízére és ezután éppen olyan leszel, mint akiket utálsz? Jó érzés mi? Szívd mélyen magadba. - beszélek ezúttal olyan hangon, mintha valami sötét mentora lennék. Nem ismerem a Csillagok háborúját, nem sok mindent tudok a mugli világról, de nem lenne csoda, ha azok, akik ismerik most Palpatine-hoz hasonlítanának. Accipiter felé egy megsemmisítő pillantást vetek. - Ha nem tudod, hogy minden tantárgyból kitűnő vagyok, akkor csak még szánalmasabb ez a beszólásod. - fordulok oda, és már tényleg kezd kicsit idegesíteni, hogy ennyivel többen vannak. És ami a legrosszabb, az is, ahogy McCaine védelmez. Már éppen nyitnám a számat, hogy folytassam és a szőkét is rendbe tegyem, hogy nem tartozik nekem semmivel, hogy szedegetni akarja a darabjaimat amikor... - Aú. Ez most komoly? - húzóm el a lábam, de nem kapok oda látványosan, hiába fáj, annyira azért nem. Elsőre nem jövök rá, hogy a srác ezzel segíteni akar, de ahogy rámeredek és megnézem a tekintetét... Hiába értem meg, teljesen elzárkózom az ötlettől. Főleg, mert McCaine olyan idiótásagot lép, amilyet még nem láttam. Elém lép és pálcát ránt. Igen, segítettem neki felzárkózni Asztronómiából és azt kértem, hogy ne barátkozzon a muglikkal és sárvérűekkel, de ekkora lekötelezettséget nem érezhet. Azzal a lendülettel, hogy Hill lefegyverzi McCaine-t, én ugyanazzal a varázslattal fegyverzem le őt, olyan gyakorlattal, hogy sasha pálcája a földre se ér, mire már Hillé is a levegőbe röpül. Mivel a macskája már amúgy is felborzolta magát nem túlú nehéz döntés, hogy a farkasomat ráküldjem és ne engedjem, hogy a familiáris megmoccanjon az elrepülő pálca irányába. - Tudod McCaine, én nagyon úgy látom, hogy lemondhatnál arról, hogy itt nem lesz semmiféle balhé. Ja, és nekem az a nagymacska is eléggé vadállatnak tűnik, ha tud dorombolni kiscicaként, ha nem. - mondom fennhangon, miközben a szemem átvillan Accipiterre és Benedictre, Morgan éppen sípcsonton rúgott, de ha a két Griffendéles lefegyverzéshez folyamodna, akkor időben kell visszacsapnom.
Ben viszonyulását nem tudom tapadásnak venni. Meg sem fordul bennem. Úgy vélem elég nagyfiú már, hogy amit tesz azt tudja is hogy miért teszi. Őszintén szólva fogalmam sincs nekem ehhez mennyi közöm van. De tény már elsőtől szimpatikus volt. Megejtek egy szolid mosolyt arra a jelentőségteljes tekintetre. Pont nem érdekel erre a pillanatra a környezetem. Aztán borul a bili mikor Sasha annyira védelmezni kezdi Corvust. Elfordulok Bentől és epés gúnnyal jegyzem meg - Mégis mitől tartasz Sasha?! Hogy Flint kicsi lelke olyan gyönge és törékeny, hogy nem bírna el egy sárvérűtől meg páraktól akiket éveken át szekált a bandájával egy kis megleckéztetést? Ugyan már... -[\b] azonban mielőtt folytathatnám legnagyobb meglepetésemre Ben mutatja ki a foga fehérjét nekem meg elakad a szavam és csak bámulok. Nem mondom hogy Chuck Norrist megszégyenítő volt a megmozdulás, mégis úgy érzem, ezért most megérdemelne egy kártyát, amin ő van meg a lába... Szentté avatva... Na jó apától ezért nagy pofont kapnék... Sikerül ISMÉT a Hugrás csajszinak kizökkentenie azzal hogy pálcát ragad. Faustus átvéve a hangulatomat most veszti el a türelme egy részét és kezdi magát borzolni meg irányba állítani, történetesen a farkas felé. Eddig látványosan nem érdekelte. Se szó se beszéd rátok pálcát magam is és villám sebességgel fegyverezem le a lehető legegyszerűbb varázslattal. Eszem ágában sincs benne kárt tenni. Menjen csak a pálcája után, keresgélni ami egy jó öt hat méternyire pördül a kezéből. - Nem hiszem, hogy élő pajzsot érdemelne! - Remélem veszi a lapot....
Nem mondom, hogy meglep a Corvus elleni közhangulat, elvégre sok haragosa van, de ami sok az sok. Sehol sem sportszerű az, hogy ennyien támadnak neki egy embernek, hiszen ebben az esetben olyanok lesznek, mint a fiú régi bandája volt. Az pedig miben jobb? Semmiben. Szóval csak elfintorodom, amikor ebbe belegondolok és tekintetemmel végignézek a többieken. Lányok. Egy szem fiú van csak, márpedig Ben – nyugodt természetéből adódóan – nem sok vizet zavar. Talán hagynak minket békésen lelépni. Talán. - Különóra – javítom ki magam, habár jól tudom, hogy ezzel már nem sokat érek. Kissé azért elcsodálkozom azon, hogy valaki ennyire ismeri az órarendet. - McGalagony vár minket, mert megígérte, hogy korrepetál néhány embert. Szóval, ha lennétek oly szívesek... Annyira tudom, hogy nem engedik el a srácot, de annyira sejtem! Bosszút akarnak állni rajta és elhiszem, hogy rosszul esett mindannyiuknak Corvus szemétkedése, de ez akkor sem megoldás. Nekem is szóltak be annak idején, mégse esek neki, mert nem voltam képes lenyelni magamban a dolgot. Ez nem megoldás. Ha még az lenne a céljuk, hogy békésen megbeszéljék, akkor oké, de az, hogy nekiesnek... Ááá, az kevésbé oké. Az ilyesminek sosincs jó vége. - Egy ember négy ellen? - pillantok hitetlenkedve a fiúra. - Már megbocsáss, de nem szeretném azzal tölteni a szabadidőmet, hogy összeszedjem a darabjaidat a tópartról. Ja, persze, meg tudja védeni magát... Én meg a pápa vagyok. Az a Gina nevű lány különben is benne van sok balhéban, szóval talán nem vele kellene kezdenie a kakaskodást. Kath és Ben nem hiszem, hogy aktív résztvevői lennének bármilyen balhénak is, de az a másik csajszi... Asszem Hill. Na, ő még olyan típusú lehet, mint Gina. Akkor is máris ketten vannak egy ellen, plusz a szurkolótábor. Nagyszerű. - Ha valami bajotok van Corvussal, akkor elsőként próbáljátok meg vele megbeszélni a dolgot, ne rögtön veszekedést generálni – szólalok meg, miközben Benjamin elindul a mardekáros srác felé, de nem foglalkozom vele. Egyáltalán nem számítok arra, hogy az fog történni, ami. - Az nem vezet semmire és különben is... Ben! Elhűlve pillantok a fiúra, aki az imént megrúgta Corvust, majd gyorsan a mardekáros srác elé ugrom, így védve őt az esetleges többi ütéstől. Előrántom a pálcám, habár eszem ágában sincs használni, egyedül csak abban reménykedem, hogy ez némileg visszatartja őket attól, hogy – a hollóhátas példáját látva – nekiessenek. Egyenesen Benre szegezem, mintegy felkészítve őt arra, mi vár rá, ha esetleg több ütéssel is bepróbálkozna. Mondjuk, elég szépen meglepett a mostani is. - Utoljára kérem... - emelem fel a hangom, nem foglalkozva semmiféle beszólogatással. - Csak engedjetek minket elmenni. Nem akarunk balhét. Remélem, most az egyszer Corvus nevében is nyilatkoztam. Talán ez a rúgás észhez térítette őt és nem áll szándékában mást is kiharcolni magának. Túlerőben vannak, ezt még a vak is látja.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Flint egyszerűen maga az elviselhetetlen arrogancia. Igazi kibírhatatlan mardis. Csak egy mardekárost utálok Flintnél is sokkal jobban Bexley Wildfield-et. De ez egy másik történet. Szerencsére ő az egyetlen, aki nem tisztel meg bennünket a jelenlétével. Hála Merlinnek.
Igazából nem is értem, hogy McCaine a hugrás lány, aki képtelen befogni a lepénylesőjét egyetlen órán is, és meg kell mondjam ez szörnyen zavaró tulajdonsága, most miért védi ezt az aljadék Flintet? Ez valami megfejthetetlen rejtély számomra. Leginkább, mert a fiú elég durván próbálja lekoptatni. Láthatóan nem kér a segítségből. Pedig most rá férne. Sajnos azonban minden kocka fordul előbb-utóbb. Ezúttal végre Flint dobta az áldozat szerepét. Ideje volt. Talán tanul valamit a mai napból…
- Flint reménytelen vagy. Még az alap matek se megy. Nem is értem, miért engedett át Vektor eddig a számmisztika vizsgákon. – szúrom oda neki. – Pedig én a helyedben hallgatnék a barátnőmre, és gyorsan lelépnék az egyetlen személlyel, aki el tud viselni. – tuti hogy ezt ki fogja kérni magának. Annyi baj legyen. Csak nevetségesebb lesz tőle. – Amúgy én szívesen vállalom a gyávák és bénák védelmezőjének szerepét…
Nofene… teljes KO és döbbenet. Ben, aki eddig mindig csak passzív szemlélője volt a dolgoknak, a sokat macerált srác, kinyitja a száját, és a kártyájáért bosszúból sípcsonton rúgja Flintet… nem térek magamhoz a döbbenettől. Elkerekedett szemekkel szemlélem az eseményt, majd pár pillanat múlva kitör belőlem a nevetés. Végül is mikor, ha nem most? A kis Bennek is megjött a bátorsaga… Ez talán a csapatszellem hatása lehet?
-Ámbár…. hehe… én.. hehe… nem látok itt, se gyávát, se bénát sehol Flint. Lehet, hogy valami hallucinogént szívtál be a pincében? hehe… - nagy nehézséget okoz röhögve gúnyolódni Flinten. Amikor azonban egy kicsit csillapodik a nevetőgörcse, Kath-hez fordul.
- Kimerítőbb választ adva a kérdésedre, a Familiáris egy lélekállat. Olyan, amit egy nagyon-nagyon nehéz és bonyolult varázslattal idézel meg. A Familiáris olyan állat, ami a lelkedben él, kötődik hozzád, az érzelmeidhez, a lényedhez. Nem meglepő, hogy egy vad fiúhoz egy vadállat jelent meg. – bök Corvus felé. – Ugyanakkor vigyázni is kell vele. Ha az állat megsérül, az ugyanúgy fáj a gazdának, tehát ha Ben a farkasba rúgott volna bele, lényegében ugyanazt érte volna el.– mutatok rá most a farkasra, akinek szemmel láthatóan nem esett jól Ben bravúros mutatványa…
Mindama mellett, hogy kezdek nagyon jól szórakozni Flint nyomorán, azért közelebb húzodom Kath-hez, amolyan fél védekező fél védelmező állásba, bármikor ugrásra készen, ha ennek a nyomorult Flintek eszébe jutna valami butaság… Inkább engem érjen bármilyen átok, mint Kath-et…
- Egyéb iránt Flint, nem kell ide csapat. Ahogy Ben barátunk, úgy én is nagyon szívesen kiállok ellened egy egy-egy elleni párbajra. Persze csak, ha nem vagy hozzá gyáva. – és már nyíltan van a kezemben a pálcám, bár még nem használom.
Kedvesen visszamosolygok Kath-re, miközben Winitől veszem át a papírzsepiket. Bár nekem is van még néhány, de ismerem magát annyira, hogy tudjam, gyorsan ki fogok fogyni a sajátokból. – Én csak.. nem akartam bent lenni, amikor mindenki más is kint van. – Felelem Kathrine-nek, s jelentőségteljesen Winifredre pillogok, számomra most ő a legjobb barát, a minden, és ha a lány kint van, hát el sem tudnám képzelni, hogy a kártyáim rendezgessem. Fura, hogy ez így kialakult, és tudjam hogy a másik hollóhátas akár tapadásnak is veheti ezt a ragaszkodást. Bólintok az érkező Ginának, s intek Sashának is, a végén már tiszta nagy tömeg lesz itt. Nem csodálkozik rajta, hogy Gina sem kedveli Corvust, az a fiú szinte provokál mindenkit. – Azt hiszem a farkas. – Bólogatok Corvus állata felé válaszolván Kathnek, s végre sikerült kifújnom az orromat. Behúzom a nyakamat, miért kell így fenyegetni egymást? Értem én, hogy ott van a griffendél-mardekár ellentét, de akkor is, lehetne télen más dolgunk is. Na nem hógolyózni, azt utálok, mert jéghideg, ha hozzáér a kezemhez, de mondjuk be lehetne ülni valahova forrócsokozini, van elég zsebpénzem, akár mindenkit, beleértve Corvust is, őt is meghívnám. Észreveszem, hogy Sasha enyhítené itt a feszkót, de állati ciki, hogy a lányok úgy nekifeszülnek Corvusnak, legalábbis engem biztos bántana, ha tényleg túlerőbe kerülne a gyengébb nem. Valóban gonosz tud lenni, de.. tudom, érzem, hogy valamiért mégiscsak van rá oka. Engem otthon annyira imádtak, lehet, hogy neki ez nem adatik meg. Valahogy.. Segítenem kéne. – Ezt a kártyámért kapod. – Vágom zsebre a zsepiket, s odalépek hozzá. Ha már utálni akar valakit, vagy bosszút állni, azt rajtam tegye, és akkor neki se lesz megalázó, hogy lányok veszekednek vele. Így legalább a túlerő is a semmivé lesz, csak egy az egy ellen. Lendítem a lábamat, és úgy sípcsonton rúgom, hogy megérezze. Nem adok bele mindent, hiszen nem cél, hogy valóban fájjon neki, de hátha kapcsol, hogy személyes párbajommal kivonom a tömegből, és megőrizheti a méltóságát. Még akkor is, ha be kell vállalnom, hogy jól megver, vagy majd a bandájával engem szúrnak ki.
Talán csak a magassága miatt, de Gina mintha kiemelkedne mindenki közül. Vagy a nagy hangja miatt? Hiszen Ben csendben van most is, mintha itt se lennénk és Corvus farkasa jól láthatóan nem lenne ellenséges. - Nem festesz valami jól... - suttogom oda a srácnak, aki tényleg nincs valami jó bőrben. Fogyasztja rendesen a zsepiket. Nem is értem miért nem a gyengélkedőn van inkább a helyett, hogy itt kint lenne a hidegben. Láthatóan rendesen megfázott, ami ebben az időben igazából cseppet sem meglepő. Közben persze aktívan bólogatok Gina szavaira, mint egy igazi kistestvér, aki még ki is húzza magát, hogy nagyobbnak tűnjön, de hát még így is vagy fél fejjel alacsonyabb vagyok nála, ahogyan persze a többségnél, miután idősebbek is nálam. Az újabb érkező lányra kissé buta képet vágok, mintha észre se vennék, hogy nem a legjobb a helyzet és egyáltalán miért szól Corvushoz? Totál undok mindenkivel, nem érdemes beszélni vele, nem hogy szakkörre hívni. - Familiáris? - pillantok aztán oldalra a kijavításra. Különösebben igazából nem zavar, sőt elraktározom az infot, miközben újfent a csendes Bennek súgok oda. - Mi az a familiáris? - biztosan tudnom kellene, de hát őszintén szólva gőzöm sincs. Állat, annyi tuti, hogy de miben más, mint egy sima állat azt nem tudom. Corvus persze szokás szerint szemétkedik, amin már meg sem lepődöm, inkább közelebb húzódom Ginához, mert hát egyértelműen belőle meríthetek erőt és ő is Griffendéles. A sértéseket igyekszem figyelmen kívül hagyni, habár jó sokat kaptam már belőlük, de egyre jobban megtanulom nem felvenni őket. Többnyire megy is. - Mi vagyunk többen, úgyhogy jobb lenne, ha inkább te tűnnél el innen! Amúgy is most legalább látod milyen, amikor többen fognak össze egy ellen! - vágok vissza most már megtalálva a hangomat én is. Egyértelműen érezni a személyes indíttatást, hiszen nem egyszer pécéztek ki engem is falkában és persze úgy esélye sincs az embernek. Érezze csak milyen, amikor megvédeni se tudja magát az ember, mert egy szavára öten szólnak vissza, vagy ragasztanak rágót a hajába csak úgy heccből úgy,hogy védekezni se tudjon.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A familiárisom támadó állásban morog, és arról nem kell tudniuk, hogy soha nem uszítanám rá egy diákra, nyugodtan ijedjenek csak meg tőle. Ugyanis kb. fél percig vagyunk csak ketten Hillel, aztán olyan csapat törmörül körénk, mintha én lemondtam volna a piszkálós csapatomról, erre meg pont ezek a selejtek fogtak volna ellenem. Nem valami király időzítés... A labdát amit eldob Hill, a farkas tényleg elkapja, de azonnal ki is köpi, nem fog elkezdeni labdázgatni vele, mikor éppen idegesíti a nagymacska jelenléte. Kath beszólására majdnem felnevetek gúnyosan, pont ő akar itt pattogni, pont ez a kiscsaj, akinek fogalma sincs róla, hogy ő volt az, aki miatt ott hagytam a csapatomat. A francba már. Megjelenik a Hollóhátas Ben is, amire csak felvonom a figyelmemet, de vele törődök a legkevésbé. Sose volt az a tökös srác, aki kiállt volna magáért, azt a nem is tudom milyen kártyáját is el tudtuk szedni tőle és darabokra tépni múlt évben anélkül, hogy legalább egy átkot küldött volna ránk. A kamunevű Accipiter mintha a Birtok királynője lenne úgy jelenik meg, hogy azonnal rendet tegyen, pedig én egyetlen mondatot intéztem a ketyós sárvérűnek, és hirtelen öten állnak körülöttem. - Az a rész meg van Accipiter, hogy én voltam itt előbb, és te tisztelsz meg a jelenléteddel nem én téged? Vagy ez kiesett, mert úgy vonulsz, mintha te lennél az iskola hőse, gyávák és bénák védelmezője? - kérdezek vissza, utálkozó tekintettel. Hill-t simán le ketyósozom, a kattant sárvérű, de ez a liba annál sokkal rosszabb. Sárvérű és még is azt hiszi, hogy övé a világ. Hát rohadtul nem. - Remélem azt legalább észrevetted, hogy te pedálozol az én mardekáros haverjaimmal, de éppen öten vagytok egy ellen. - mondom, és ekkor jövök rá, hogy Sasha nem hozzájuk megy oda, hanem mellém áll. Kicsit összeráncolom a homlokomat. - Négyen. - bököm ki, és semmi hála nincs az arcomon, csak azt állapítom meg, hogy mint minden hugrás, ő is mentené a helyzetet és elsikálná ezt a hisztit. Eszemben sincs hagyni, hogy egy kamu szöveggel a szőke kimentsen, már éppen nyitnám a szám, mikor Hill közli, hogy nincsen semmiféle szakkör. - Azta, szép volt Sherlock, ismered az órarendet. - pillantok Hill felé, aztán vissza Sashára. - Nem kell a védelmed, meg tudom védeni magamat egyedül is. Elméletben ti annyival jobbak vagytok a Mardekárnál, kis sárvérűek meg nyálas vérárulók, még is ahogy megláttatok falkában mindenki idejött. Mi van, ennyire féltek tőlem, hogy egy ember már nem is állna ki ellenem, csak ha egy hadsereg van itt, hogy túlerőben legyetek? - kérdezem fennhangon, és közben az én kezem is már a pálcán van. Nem vagyok hülye, tudom, hogy a vörös hajú csaj annyira irányításmániás, hogy nem bírja ki, hogy ne támadjon meg, ameddig azt nem mondom, hogy nem fogok szekálni senkit. Ja, mert ő szent. A többiekre is figyelek, hiszen sose lehet tudni ki találja meg éppen most a bátorságát, és a farkasom hangos morgással kezd el kőrözni mindenkire rámorrantva, még Sashára is. Egyedül vagyok, egyedül kell lennem, nem kell a védelme.
Mikor Corvus megérkezik és elsüti azt a bravúrosan béna beszólását, Faustus kimért, nyugodt léptekkel ballag oda hozzám, a nagymacskákra jellemző peckességgel én pedig elveszem tőle a labdát. Könnyű szerrel váltok fogást és célzom be pillanat alatt a fejét a fiúnak és hajítom egyenest, telibe az arcának a kemény, nyúzott régi labdát. Ha a számításaim helyesek, akkor a farkasa, hogy védje el fogja kapni, mielőtt az elérné. És amint ez megtörténik fellengzősen vissza szólok. - Látod, már a tiedet is beidomítottam! - többre azonban nincs idő, mert Kath már be is fut és rögtön el is küldené Corvust. Sérti a fülemet a félre mondása és ki is csúszik a számon önkénytelenül a javítás, bár ezúttal semmi flegma vagy kioktató hangnemmel, arra viszont figyelek, hogy Corvus előtt közöljem vele. Inkább én mint hogy beszóljon neki miatta egy isteneset! - Familiáris. Jövőre már ti is tanultok róla. Hasznos jószágok. - megejtek egy kissé esetlen mosolyt is mellé, tompítva az élét annak, hogy kijavítottam. És ekkor szépen sorban jön mindenki. Ben is befut. Ó te jó ég! Sapka sál van rajta, mégis látszik, hogy majd össze fagy! Szemet forgatok és Corvusról tudomást sem véve a Hollóhátas társamhoz lépek és a kezébe nyomok egy csomag zsebkendőt. Olyan tíz darabos vissza zárható mugli csomagolású darabot. Nem merül fel bennem, hogy esetleg gondot okozhat neki a kinyitása... Remélem nem! - Madam Pomfreytól, ha arra jársz, kérj egy adag Kapapkúra-bájitalt. Jót fog tenni! - nézek rá jelentőség teljesen. Ezt követően befut Gina is, aki nem rest kiosztani a Mardekáros jómadarat, őszinte örömömre. És lám lám, Sasha is csatlakozik hozzánk! A szakkört említve össze ráncolom a homlokomat és ezúttal viszont megüti azt a rám oly jellemző hangot a mondandóm. - Ilyenkor már nincs semmiféle szakkör. Az utolsónak ma, ami az asztronómiai eszközök ismertetésével volt kapcsolatos, huszonhat perce volt vége. - nekem ezek egyszerű tények, minden különösebb megterhelést mellőz a számon tartásuk.
A tóparton üldögélek a barátnőim társaságában, miközben a Heti Mágus legújabb számát lapozgatjuk. Talán a hideg idő miatt fura a helyszín, de imádunk itt lenni, ráadásul a mágiánk segítségével a füvet, melyre huppanunk, kellemesen meleggé tudjuk varázsolni. Egy-két kisebb ige és kész is a csoda... Persze, azért elég szépen fel vagyunk öltözve, mert attól a hideg ránk is hatással van, de legalább a kedvenc fánk alatt lehetünk. Természetesen észrevettem Corvust, amikor lejött ide, de a familiárisa miatt nem mertem odamenni hozzá. Amilyen mogorva állandóan, tuti rám uszítaná, úgyhogy most nem barátkozom. Helyette szinte csak faljuk a sorokat, azonban a tekintetem szinte rögtön komorrá válik, amint meghallom, hogy egy lány beleköt Corvusba. - Rögtön jövök! - pattanok fel szinte azonnal, miközben a magazint az egyik barátnőm kezébe nyomom, majd elindulok a kisebb társaság felé. Nagy részük ismeretlen számomra, de ott van például Ben, az unokatestvérem is. - Sziasztok! - lépek Corvus mellé, pillanatnyilag nem is foglalkozva a farkasával, amely talán még morog is rám közben. Ekkora társaságban csak nem uszítja rám, igaz? - Csatlakozhatok? Nem állítom, hogy bármelyikük is a barátom lenne, de egyértelműen lincshangulat alakult ki az egy szem mardekáros ellen, mármint ami a griffendéles lány tekintetét illeti. Ráadásul, a feszült hangulat sem árulkodik számomra túl sok jóról, szóval nyilván nem jöttem rosszkor. Corvusnak sok ellensége van a suliban, hiszen az előélete révén tett is érte, de már nem olyan, mint volt. Látom rajta az igyekezetet a változás iránt, ebben pedig nem lenne szép dolog megakadályozni. Oké, voltak bunkó dolgai, de nem léphetnénk már túl rajta? Bizonyára rendes srác, rossz társasággal körülvéve. Mondjuk, a személyisége sem pont a legszebb, de erről nem tehet. Ilyen és kész, így kell elfogadni. - Szia, Ben! - eresztek meg azért egy mosolyt az uncsim felé, hátha a többiek is levágják magukban, hogy semleges vagyok a viszonyukat illetően. Nem állok egyikük oldalán sem, csak csendben elrángatom innen a mardis fiút, aki nyilván nem fog tudni ekkora létszámfölénnyel elbírni. Szerencsére nincs még balhé, de fő az óvatosság, nem igaz? - Corvus, emlékszel a szakkörre? Indulnunk kellene... Bizonytalan pillantást vetek a fiú felé, mert őt ismerve tuti leráz valamilyen bunkó szöveggel, de hátha most az egyszer hagyja, hogy segítsek neki.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
- Hé Mercutio! Olyan szép idő van. Menjünk le sétálni egyet. – végignézek az ágyamon heverésző szőrös kis baráton. – Lusta vagy Mercutio. Maradj csak itt, de én megyek.
Már veszem is a vastagabb talárom, és a szürke sapkát, amit egy mugliismeret háziért kaptam egy hugrástól. Közben azért eltűnődöm, hogy Mercutio néha olyan… olyan emberien tud nézni. Mintha értene. Na, jó tudom, hogy csak egy egyszerű háziállat. Semmi különlegessége nincs, hacsak az nem, hogy mindig felvidít egy rossz nap után. De legyünk optimisták. Szép idő van. Szép nap lesz ez a mai. Ramazúriktól, káosztól, fogadásoktól, felfordulásoktól, szabályszegésektől, és büntetőmunkáktól mentes nap.
Már a birtokon sétálok, egyenesen a tó felé. Imádom a tavat. Valahogy a víz látványa mindig megnyugtat. Olyan békés és szép. Mindig szerettem. Azt hiszem már kicsi gyerekként is. Hát az ott meg mi? Érdekes egy csoportosulás. Hill az okos tojás, Kath a kicsi, és Morgan a sokat szekált okoska és a legfurább dolog Corvus Flint a Kígyó. Itt valami zűr készül. Ahol ez a srác van, ott jó nem lehet. Biztos úgy döntött kijön szekálni azokat, akikbe bele lehet kötni, mint a kisebbek. Undorodó fintor jelenik meg az arcomon. Nem tehetek róla. Az ilyesmitől felfordul a gyomrom. Azt hiszem nekem is ideje csatlakoznom a kis kompániához. Csak, hogy egyenlőbb legyen a dolog. Ennyit a békés zűr mentes napról.
- Szép napot mindenkinek! –lépek oda Kath mellé. – Micsoda érdekes társaság. És még Flint úr is megtisztelt a jelenlétével. Micsoda kellemes meglepetés ilyen szép napon. – ironizálok egy lesújtó pillantás kíséretében, úgy hogy mindenki számára egyértelmű legyen a fiú és én, nos nem vagyunk épp barátok. – Csak nem meguntad, hogy afféle hőstetteket vigyetek végbe a mardis haverjaiddal, mint csokibékákat elszedni elsős hugrás kislányoktól? Mi lenne, ha te és a kölyökkutyád odébb állnátok, máshol szórakozni valót keresni?
Jobb is lesz, ha gyorsan odébb áll, amíg jó kedvemben vagyok. Remélem felfogta, hogy nem kívánatos személy. Persze azért bal kezem észrevétlenül is a pálcámra kulcsolódik a hátam mögött, ha véletlen elő kéne rántani. Ez mégis csak egy mardekáros. Azoktól minden aljasság kitelik.
- Apropó szórakozás. Ne merj senkibe belekötni még egyszer a jelenlevők közül, vagy velem gyűlik meg a bajod, és még a mardis haverjaid sem védenek meg.– szúrom még oda egy vészjósló pillantás kíséretében.
Sapkámat a szemembe húzom, alig látszanak ki alól sötét göndör tincseim, a sál pedig szinte a szám elé húzva, mintha minimum síelni mennék. Kesztyűtlen ujjaim viszont átfagytak, de csak így tudok orrot fújni. Az orrom már szinte piros, meghültem, mert Wini mindig nyaggat, hogy menjünk ki a szabadba. Vagyis nem nyaggat, csak kijön, és tesz rá, hogy megyek-e utána, pedig tudja, hogy megyek. A familiárisa csuda mókás, és lássuk be, nem lehet mindig kártyákat rendezgetni, vagy paklikat összeírni, így néha ráveszem magamat, hogy kimozduljak. Meg is lett az eredménye, az első alkalommal átjárta a torkomat az a csípős szél, és már köhögtem is. Azóta is bújkál bennem, fújkálom is az orromat rendesen. Mindenesetre nem adom fel, hiszen lássa csak a vádló arckifejezésemet, hallja a köhögést, legyen lelkiismeretfurdalása! Átvágok az udvaron, sűrűn váltogatva a zsepiket, hogy megnézzem, hol lehet a lány, amikor észreveszem a labdázós jelenetet, ahol a farkas már „feni a fogait” a macskára. De hát ezek úgyse bánthatják egymást.. Egymáshoz se érhetnek? Felesleges játéknak tartom, viszont Corvus is itt van, meg Kath is. Ha a mardekáros megint Kath-et szekálja.. Jaj.. Én úgyse tudok megint állást foglalni, nem tehetem meg minden nap. – Sziasztok, hoztam még vagy tizet, de elfogy az gyorsan. Azt hiszem ez már a vég.. – Szipogok már megint a zsebemben turkálva. Mintha tudomást sem vennék az egymásnak feszülő viszonyokról.
Egészen szép az idő, bár még kissé azért hűvös van, ami látszik is a ruházatomon, de legalább már viszonylag napsütéses, ami már elég okot ad arra, hogy kicsit kijöjjek sétálni. Ezért is indulok meg a karámok felé, hogy megnézzem az állatokat, hiszen biztosan ők is élvezik a napsütést. Pár szem kockacukrot is csentem a konyháról, a másik zsebemben meg vagy két alma dudorodik, bár az egyiket én szándékozom megenni, de a másikat majd úgyis elosztogatom, sőt ahogyan magamat ismerem még azt se eszem meg teljesen, amelyiket magamnak hoztam, de legalábbis a csutkáját majd odaadom valamelyik lónak, mert hát azt tudom, hogy a thesztrálok nincsenek oda az ilyesmiért, mert aztán őket nem is látom. Tehát épp az udvaron átvágva látom meg a távolban játszódó jelenetet a tó felé pillantva. Corvust meglátva elhúzom a számat és persze már venném is az irányt inkább valami kerülő úton másfelé, amikor sikerül kiszúrni, hogy a két állat nem épp békésen méregeti egymást, és mintha már azt a lányt láttam volna Bennel, vagy Bent vele, vagy... úgy egymás mellett, mert sosem beszélgettek elmélyülten, mint két jó barát, de attól még ismeri. Nem csoda, ha megakad a tekintetem rajtuk és végül összeszedve a bátorságomat szépen arrafelé veszem az irányt, majd megállok Wini mellett nem sokkal és Corvusra pillantok, meg a cseppet sem barátságosnak tűnő farkasára. - Szerintem jobb lenne, ha máshol keresnél magadnak elfoglaltságot és figyelnél az állatodra. - oh persze familiáris, mintha én annyira értenék hozzá. Amúgy is ki a fene jár egy ekkora farkassal az oldalán, főleg hogy így vicsorog. Tuti, hogy nem valami békés természet, nem is kellene emberek közé vinni.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudom miért hagyom, hogy a familiárisom irányítson, miközben én idéztem meg őt, és nem fordítva, de mióta megidéztem egyre több időt töltünk kint a Birtokon. Most is rójuk a köröket, ezúttal a könyveim nélkül, és közben a pálcámmal gyakorolok random tereptárgyakon minden tanult varázslatot, legyen az lebegtetés, színváltoztatás, robbantás, mindent. Persze így még feltűnőbb vagyok a farkasommal, de senki se jön oda hozzám szerencsére, még a Mardekáros srácokat is elnémítom egy pillantással, mikor kérdezik van-e kedvem velük nyomulni. Csak tovább sétálok, gyakorolgatok, egészen addig, míg észre nem veszem Hillt az ő familiárisával. Megfogadtam, hogy nem fogok csak úgy odamenni az emberekhez beszólogatni, de ez a csaj úgy ahogy van kikészít, a falra mászok tőle. Mintha lenne egy állandó versengő kisugárzása, ahogy csak ránézek az jut eszembe, hogy megfojtsam. Pimasz kis sárvérű. Először a kviddicspályán kezdte el a hülyeségét, hogy mindig le akarjon nyomni, mikor órán voltunk, aztán ahogy McGalagony szóba hozta a familiárist azonnal elkezdtünk rivalizálni, hogy melyikünknek sikerül előbb. És nekem sikerült. Ezt állítom, és biztos is vagyok benne. - Hill! Gratulálok, sikerült a familiárisodból cirkuszi nagymacskát csinálnod. Bámulatos. - lököm oda, miközben közelebb érünk. Én egyáltalán nem játszok a farkasommal így, van, hogy végigsimítok rajta, de semmi babusgatás. Nem erre vannak. A kezem zsebrevágva és az ajkam kicsit gúnyos mosolyra húzva, ahogy megállok mellettük. A farkasom meg szépen felvesz egy merev, ugrásra kész pózt a nagymacskát bámulva. Elég valószínű, hogy jön majd a kis visszaszájalása, de a múltkori levél a szüleimtől éppen eléggé felidegesített, hogy most beleálljak a dologba.
Winifred a tó parton, nem messze a fáktól minden különösebb zavar nélkül labdázik a familiárisával. Nem nem ez volt az elsődleges irányelv ami miatt életre hívta. De különösebben most sem talált sem társalgó, sem vita partnert. A könyvek nem beszélgetnek vele, a tanároknak meg nem mindig van idejük. Faustus is épp készült látványosan halálra unni magát, így lejött vele hogy szórakoztassák egymást. A friss levegőtől, a rohangálástól, egyből felélénkül mindkettőjük. A lehető legtöbb irodalmat, ami csak szólhat a familiárisokról végigolvasta, kíváncsi volt hogyan lehet őket fejleszteni. Mikor ráakadt arra, hogy meg lehet tanítani őket beszélni, egyből felvillanyozódott. Bár végig gondolta, vajon a hópárduc értékelné-e a kiselőadásait, vagy épp úgy reagálna mint a legtöbben? Inkább kizárta a kételyeket a fejéből. Nem. Faustus minden bizonnyal jó néven fogja venni! Ehhez kétség sem fér! Minden bizonnyal, mindketten tanulhatnak majd a másiktól! Ahogy nézi a nagyobbacska macskafélét sebesen rohanni az után az elnyűtt labda után, elönti a belsőjét a hála és a büszkeség. Imádja a dögöt és nem tudja kizárni az érzést amit az a tudat kelt, hogy sikerült neki össze hoznia! Márpedig nem volt egyszerű!
Az iskola melletti tó és annak partja. A tóban veszélyes lények élnek, télen is csak ritkán fagy be a felülete hiába állóvíz, hála a tó mélyén élő sellők és más lények mágiájának.
//
