2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola melletti tó és annak partja. A tóban veszélyes lények élnek, télen is csak ritkán fagy be a felülete hiába állóvíz, hála a tó mélyén élő sellők és más lények mágiájának.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem vagyok büszke a kiejtésemre, sőt, legszívesebben inkább a tükör elé állnék, hogy aztán egész nap gyakorolhassam és ne csináljak magamból bohócot. Persze ezen Roselind folyamatos mosolygása sem segít. Talán valamit viccesnek talál? Zavartan pillantok inkább félre és zsörtölődök egy sort magamban, még mielőtt jobban belemennénk az apánktól való elvárások tárházába. - Hát persze. - hagyom is annyiban. Kétlem, hogy egy harmadikos diáknak az lenne az első, hogy komolyabb beszélgetésekbe kezdjünk a szülői elvárásokkal. Na persze én se szívesen hozom szóba apámat, ugyanis valahányszor megjutalmazott, mindig az a hamis szeretet érzése ölelt át. Még ennyi év után sem volt képes őszintén szeretni senkit anyánkon kívül. Én mégis miért hittem azt, hogy nekem van esélyem? - Nem is olyan rossz. Van jövőd benne. - őszinte meglepetséget tükröző arccal nézek le rá a próbálkozása után. Hihetetlen, hogy mennyire fogós a nyelvekre. Na persze ha alapból olyan környezetben nőtt fel, akkor azért mégis csak jóval egyszerűbb neki alkalmazkodnia az új nyelvekhez. A kiejtésén persze van némi csiszolnivaló, ám a lelkesedése bőven elég lesz hozzá, ezáltal kompenzálva van az előbbivel. Hagrid pedig egész segítőkész, még utólag hozzá is teszem, hogy Roselind le is szeretné rajzolni Csikócsőrt, amire persze a félóriás csak széleseket mosolyog. Amikor viszont az utunk során egy apró kéz csusszan az enyém közé, egy pillanatra homlokráncolva sandítok le a mellettem battyogó lányra. Lerázzam vagy ne? Végül is a múltkori ölelése is meglepett, mégse mondhatnám azt, hogy annyira rossz volt... Hát legyen... Legalább addig, ameddig oda nem érünk, utána majd úgyis elkezd rajzolgatni. Remélhetőleg mihamarabb megtaláljuk a patást. - Nem lehet annyira messze, hiszen a fészke is a közelben van. Hagridhoz pedig nagyon ragaszkodik. Az ő hívására pillanatokon belül előbújik. Nézd csak... - halkulok el, amikor elérjük a fészket, s még a tollas barátunkat is megpillanthatjuk a fák törzseinek takarásában. - Csikócsőr, látogatóid akadtak. - lép elő Hagrid, hogy kezét kinyújtva hívhassa közelebb magához a bestiát. Az persze pillanatokon belül oda is üget hozzánk, ám először lefékez, amikor észreveszi Roselindet. El is engedem a lány kezét, majd biccentek neki egyet, hogy itt az ideje megmutatnia mit tanítottam neki. Remélhetőleg még mindig emlékszik a lépésekre.
Nem tehetek róla, de egyszerűen vidáman mosolygok rá, ahogy próbálgatja az idegen nyelvű szócskát. Persze elsőre nem is sikerül teljesen jól ejtenie, de mivel sejtem, hogy ő is -csak úgy mint én- mennyire maximalista lehet a tudással kapcsolatban, ezért nem javítom ki rögtön. Nem akarom elvenni a kedvét. Inkább csak annak örülök, hogy egyáltalán megpróbálta. - Elsőre nem is rossz. - mosolygok rá. Persze nyílván érződik az akcentus, és hogy csak most ismerkedik a szóval. De azt hiszem ez az idegen nyelveknél előfordul. Bár szívesen tanítok még neki koreai kifejezéseket, ha szeretné. Legalább én is taníthatok neki valami újat. Mondjuk azt nem tudom, hogy ő hol venné hasznát a nyelvemnek. Talán az üzleti életben? Igen, azt hiszem kinézem Galenből, hogy elfoglalt, komoly üzletember legyen, mint apuapu. Esetleg olyan üzletember, aki legendás lényekkel foglalkozik. Bár nem tudom, hogy a kettőnek mi köze lehet egymáshoz, de szerintem Galen biztosan tudná, és megoldaná ezt a feladatot is. Elvégre ő olyan okos, és annyi mindent tud már, amit én még sajnos nem. - Úgy gondolod? Akkor jó. Megnyugodtam. - nézek fel csillogó szemekkel Galenre. Valahogy jól esnek a szavai, és az hogy ő is azt mondja, nem kell egyszerre mindent megtanulni. Akkor se, ha egyébként szeretek tanulni, csak hát a többi gyerek sokszor, sokkal többet játszhat, és nem várják el tőlük annyira, hogy mindenből kitűnőek legyenek. Pedig bájitaltanból például kifejezetten nehéz annak lenni. Piton professzor néha olyan undok tud lenni. De ezt nem akarom mondani Galennek, mert ő is mardekáros, és Piton velük sosem igazságtalan, mint a többiekkel. Velem például, amikor meg sem hallgatja, hogy én megírtam a házi feladatot, csak Jenkins, vagy valamelyik gonosz haverja összetépte, vagy bedobta a tóba, vagy felgyújtotta. Szóval érted. Bár mostanában annyira nem piszkáltak, amióta Galennel barátkozok. És igazából ezért is hálás vagyok neki. De attól még akkor sem szép egy tanártól kivételezni. - Minú veld, mű öde? - mondom inkább lelkesen. Nekem láthatólag könnyebben megy, hogy megpróbáljam utánozni az idegen szavakat, bár Galenhez hasonlóan, azért nekem is beletörik a nyelvem a próbálkozásba. De ez nem veszi el a kedvem. Akkor sem, ha esetleg a fogadott bátyusom kijavítana. Ami azt illeti, ezúttal tényleg nem rohanok, így nem is botlok meg semmiben. Szóval Hagrid kunyhójáig egész ügyesen, és épségben sikerül eljutni. Ami tőlem azért már teljesítménynek mondható a füves, egyenetlen talajon. Elvégre a nénikém igazi kis hercegnőnek nevel, nem olyasvalakinek, aki a természetben is megállná a helyét. Persze azért megnyugtató a gondolat, hogy Hagrid tanár úr és Galen is velem lesznek. Mondjuk ez pont nem az a tárgy, amiért magamtól annyira lelkesednék, de hát lerajzolni mindenképp érdekes lehet a jószágot, és a kiváló jegy is kell, hogy apuapu büszke legyen rám. Ez nekem nagyon fontos. Szóval inkább a jólelkű óriás szavaira csak szégyellősen mosolygok kicsit. Amikor pedig el is indulunk az állat keresésére, akkor Hagrid megy elöl, és én néhány lépés múlva egyszerűen megfogom Galen kezét. Finoman, puhán, ahogy a lányok szokták. Nem tudom, hogy jó ötlet-e? De nekem megnyugtató, hogy itt van. - Szerinted megtaláljuk? - kérdezem halkan, a nyakam nyújtogatva Galentől, ahogy közeledni kezdünk az erdő széle felé.
[You must be registered and logged in to see this image.]Kicsit azért ráncolom a homlokomat az "eonni" szócskát meghallva. Mi a szent ég? Olyan egyszerűnek tűnik, de valahányszor szóra nyitnám az ajkaimat, egyszerűen megakadok és nem tudom milyen hangot adjak ki ahhoz, hogy ne rontsam el még véletlenül se a kiejtést. Aztán végül csak nekiveselkedek, bár a sikeremben egyáltalán nem vagyok biztos, ami roppant bosszantó egy jelenség számomra. - Onni? - bököm ki végül természetesen rossz kiejtéssel, amiről én is tudok, mégse akarom megadni neki a második próbát, inkább úgy veszem, mintha mindent jól mondtam volna. Mindenesetre megpróbálom majd őt így szólítani, ám nem ígérek semmit. - Bőven van időd. Az én apám is mindig ezt hajtogatja. Néhány szülő így látja és úgy tartják, hogy csak kifutsz az idődből, de szerintem lesz lehetőséget megtanulni őket rendesen. - vonok vállat aztán. Éveken át hallgattam az apám szövegelését arról, hogy nem vesztegethetem az időmet. Ő mindent betáblázott nekem, egy órarend szerint nevelkedtem és még csak azt se lehet mondani, hogy akkora nagy szeretetet ömlesztett volna nekem. Ajándékokat és jutalmakat kaptam, de őszinte szeretetet sosem. Most meg már nincs rá szükségem... Ugyan kérlek, egyszer nekem is fel kell nőnöm és rájönnöm, hogy a világban őszinte szeretet nem létezik. - Minu vend és mu õde -válaszolom neki vissza könnyedén, bár az is igaz, hogy nekem az észt nyelv már nem számít annyira fontosnak. Megérteni megértem és még beszélem is ha kell, de egyáltalán nem érzem anyanyelvemnek. - Persze-persze, de Hagrid is ott lesz. -legyintek neki egyet az utunk során, aztán mire elérjük majd a vadőr házát, legalább a férfira bízhatom a beszéd további jogát. Biccentek csak egyet Roselindnek, amikor azt mondja nem fog elesni, bár ezzel akad egy-két kétségem. Mindenesetre itt leszek mögötte, úgy a biztos. Még a végén tényleg történik vele valami, az pedig az én felelősségemnek lesz titulálva. Mármint...felelőtlenségemnek. - Milyen lelkes társaság és óh! Galen. Ő bizony sokat tud a hippogriffekről, nem igaz? Csikócsőr nagyon is kedveli. No de mindegy is, lássuk merre mászkálhat az a jámbor lény. - ballag ki odujából az óriás, majd meg is indul az erdő felé mi pedig a nyomában. Bólintok hát egyet, megerősítve Roselindnek is, hogy ügyes volt, bár kicsit merevnek tűnt. Gondolom a felnőttekkel nem olyan könnyű neki még, pedig egész jól megadta Hagrid tanárúrnak is a tiszteletet.
Tulajdonképpen sosem gondoltam bele, hogy mások számára mennyire szokatlan, és különleges lehet az egyik anyanyelvem. Hiszen számomra mindig természetes volt, hogy az apukám, és a nénikém koreai nyelven beszélnek velem, és így is tanítanak írni és olvasni. Ugyanakkor a többi apukám, és a testvéreim mind angolul beszéltek hozzám egész életemben, így ez teljesen természetessé vált. Persze apuapu is igen jól beszél angolul is, azt mondja másként nem is boldogulna az üzleti életben. Tehát ez nagyon fontos. Azt hiszem apuapu örülne neki, ha több nyelven is beszélnék, és nem csak az otthon gyakran hallott szavakat. (amik legtöbbjének nem is olyan jelentése van, ami kisgyerek fülének való) Minden esetre azt hiszem örülnöm kell neki, hogy sikerül felkelteni Galen érdeklődését a koreai nyelv iránt. Amikor pedig meglepetten kérdez vissza, akkor csak lelkesen bólogatok. Azért picit meglepődők, és meg is illetődök, amikor visszakérdez, hogy ő mindek hívhat. Nem gondoltam, hogy ennyire belemegy a játékba, de örülök is neki. - Mit szólnál az "eonni"-hoz? Ez azt jelenti, hogy húgi, kisebb lány testvér. - magyarázom lelkesen. Bár nekem van bátyám, de Benu például sose hív eonninak. Ő mindig Rosie-nak hív. Vagy Törpillának. Vagy valami hasonló gyerekes becézést használ. Ami épp eszébe jut. - Köszönöm. Bár azt hiszem apuapu jobban örülne, ha rendesen is megtanulnám ezeket a nyelveket. Szerinte nagyon fontos, hogy műveltek legyünk, és sokféle képen ki tudjuk fejezni magunkat. A nyelvismeret pedig elengedhetetlen hozzá. Főleg az üzleti életben. - ahogy erről beszélek elég komolynak tűnők önmagamhoz képest is. Talán Galen a szavaimból könnyen rájöhet, hogy mennyire is szigorú ember lehet az apám, aki igen sokat vár el tőlem. Persze nyilván azért, mert nagyon szeret. Ez azonban még nem teszi könnyebbé dolgokat. Amikor a testvéreim nyaranta szabadon játszhatnak, nekem gyakran akkor is külön órákon kell lennem, és tanulni. Persze szeretek tanulni, de néha jó lenne mondjuk Maisie-vel kirándulni, fogócskázni, játszani. - Tényleg? A családotok Észtországból jött? Hogy van észt nyelven, hogy "bátyám"? És az hogy "húgom"? - kérdezem kíváncsian csillogó tekintettel. Mert érdekel. Még nem volt észt testvérem eddig. De azt hiszem, hogy Galen személyében lett egy fogadott bátyám. Ami szuper dolog nem? - Akkor jó. És te is ott leszel, hogy vigyázz rám, ugye? - nézek ártatlan szemekkel az újdonsült fogadott bátyámra. Hiszen nálam ez igen könnyen megy. Ráadásul valahogy Galen jelenlétében sokkal könnyebben megnyugszom, és biztonságban érzem magam. Már nem is félek annyira. Hiszen ha velem van, akkor semmi baj sem történhet nem igaz? - Jó-jó. Most nem fogok rohanni, és elesni, ígérem. - apuapu is mindig mondja, hogy lassabban, és méltóságteljesebben kellene járnom. Ne legyek ennyire szeleburdi. Szóval most az egyszer igyekszem ezt megfogadni, és Galen mellett lassan sétálni. Vagyis inkább megpróbálom az ő tempóját felvenni. Nem sokára pedig kopogunk is a jólelkű óriás kunyhóján. Amikor Galen átadja a válaszadás lehetőségét, akkor kissé elpirulva, és szégyellősen szólalok meg. - Jó napot kívánok Tanár úr! Tudja, a hippogriffekről tanulunk, és én szeretnék minél többet tudni róluk, hogy jó jegyet kaphassak az órán. Galen szerint segítene nekünk látni is egyet... - nézek most egy kicsit bizonytalanul Galen irányába. Természetesen apuapu szerint minden felnőttel tisztelettel, és nagyon illedelmesen kell beszélni, különösen a tanárokkal, akik tanítanak. Még akkor is, ha a jólelkű félóriás nem feltétlen várná el ezt a fajta udvariasságot. De hát ő mégiscsak felnőtt, és tanár is, ezért tisztelni kell.
[You must be registered and logged in to see this image.]Valamelyest megnyugtat az ábrázata, amikor az általa kimondott ismeretlen szóra kérdezek rá. Az biztos, hogy a nyelve épp elég különleges, hogy az én érdeklődésemet is megmozgassa egy egészen keveset. -Bátyám...? - kérdezek vissza meglepetten, még magát a szót is elég nehezen sikerül megemésztenem magamban. Mindig is én voltam a legfiatalabb Herbs, na de hogy valaki bátyja legyek! Valamiért egész felemelő érzés, ami miatt kénytelen vagyok szélesen elvigyorodni. -Én minek hívhatlak? - megyek bele a kis játékába, már ha persze ő is úgy akarja. Nem igazán asztalom a koreai nyelv, de ha van valami, amin szereti ha hívják, akkor csakis az ő kedvéért, de belemegyek. -Az mégiscsak több a semminél, szerintem már arra a pár szóra is büszke lehetsz. - tűnődök el, hiszen én még csak azt a pár szócskát sem tudom azokon a nyelveken. Elég kellemetlen és megalázó érzés, na de ez is csak ad egy kis löketet az új céljaimhoz. -Beszélem az észt nyelvet egy keveset. Bár a családom nem igazán használja az angol mellett. - nem hiába származunk technikailag Észtországból, viszont az évek alatt és a költözések után eléggé kikopottnak tűnik a családból. Legalábbis én szinte egyáltalán nem használom és ha valakinek beszélnem is kéne a nyelvet, valószínűleg beletelne pár pillanatba, hogy visszaszokjak rá. -Nem fogod, ne aggódj. Amint elnyered a bizalmát az első lépésekkel, nem fogja bánni, ha foglalkozol vele és....nos, kimutatod a szeretetedet. - nyugtatom meg, ugyanis Csikócsőr tényleg elég jámbor jószág, talán még a legszelídebb az eddigi Hippogriffek közül. Meg aztán kétlem, hogy épp harmadikos kisdiákot akarna a földbe taposni. Még ő láthatja az erőviszonyokat. -Ez a beszéd! - bólintok egyet rá, aztán már indulhatunk is Hagridhoz. Rég látogattam már meg személyesen az öreg óriást. Ha pedig Hagrid is velünk tart, remélhetőleg Roselindnek nem lesz több oka a félelemre. Végül is, ha csak rajzolni szeretne, az is egyenlő lehet egy kihagyhatatlan élménnyel. Mondjuk én nem látok túl sok kalandot egy tollban és papírban, de ez inkább legyen a kis művész dolga. - Nem leszel, ha csak te nem buksz orra magadtól. Vigyázz azért, hogy merre lépsz, nem szeretnélek a vállamon visszacipelni. - érezhető a pillanatnyi mogorvaság, melyet próbálok azért egy félmosolyba zárni. Közeledünk hát a kunyhóhoz, melynek ajtajához fellépve kopogok rajta párat, hogy felkelthessem az óriás figyelmét. Pár pillanat múlva természetesen hallatszódik egy kisebb-nagyobb robaj a kunyhóból, majd néhány másodperc múlva már Hagrid nyit nekünk ajtót kissé zilált, szétszórt ábrázattal. Azért az örömteli mosolya még mindig ott ül a szája szélén. - Nocsak! Galen! Mi szél hozott téged és a kis barátodat erre? - pillant le hol rám, hol pedig Roselindre. Én csak könnyedén átkulcsolom a kezeimet a hátam mögött, majd várakozóan biccentek egyet a lánynak. A válaszadást meghagyom neki.
Ártatlanul, és kedvesen mosolygok rá. Ebből talán sejtheti is, hogy semmi rosszat nem jelenthet az a szó. De azért tényleg vicces, hogy én tudok valamit, amit ő nem. De én is megkedveltem. Bár én tulajdonképpen könnyen kötök barátságot bárkivel, de Galen egy kicsit más. Ő idősebb, és vigyáz is rám. Megvédett Jenkinstől is. Szóval talán ezért is pont azt a szót találtam rá illőnek. Éppen csak nem vagyok benne biztos, hogy örülni fog-e neki, ha megmondom mit jelent. Mármint a nővére miatt. Mert nincsenek túl jóban. Legalábbis, mintha ezt mondta volna legutóbb. Szeretném, ha rendbe tudnák hozni a kapcsolatukat, és ha ehhez nekem kell megmutatni, hogy mit jelent testvérnek lenni, akkor ezt kell tennem nem igaz? De azért egy másodpercre elbizonytalanodva nézek fel rá a beleegyezés után. De végül csak elárulom a titkom. Vagyis a szó titkát. - Háát... azt jelenti, hogy... "bátyám", tudod olyan idősebb fiútestvérre mondják, akire felnéznek, és tisztelik és... - hallgatok el, de a magyarázatba, ahogy kibököm a szó jelentését már egy picit bele is pirulok, fogalmam sincsen miért. Nem tudom, hogy Galen, hogyan fog reagálni a dologra. De remélem, hogy nem lesz mérges miatta, vagy nem juttatok rossz dolgokat az eszébe, amiket inkább elfelejtene... vagy hát nem is tudom. Nem gondoltam végig rendesen ezt a kis játékot. Vagy hogy itt lenne az ideje az ilyesminek. Talán ezért is kapok a másik kérdésen. - Igazából nem nagyon. Csak pár szót, és kifejezést tudok a többi apukám és testvérem nyelvén. Olyanokat, amiket gyakran mondanak otthon is. Például franciául, oroszul, vagy németül. Nico most már egész ügyesen beszél olaszul és angolul is. - nincs annyira nagyon jó nyelvérzékem, de amit sokszor hall az ember szavakat, vagy kifejezéseket, azok óhatatlanul is rá ragadnak. Ettől persze nem állítom, hogy az angolon és a koreain kívül más nyelven is meg tudnám értetni magam, akár csak egy boltban vásárlás közben mondjuk. - Te beszélsz más nyelven angolon kívül? - kérdezek vissza érdeklődve, ha már felvetődött részéről ez a kérdés. A hippogriffről adott válaszát meg egyenesen majdhogy nem tátott szájjal hallgatom, és természetesen fel is jegyzem magamnak. De persze el is bizonytalanodom rendesen. - De ha nem tudom hogyan kell bánni velük? Embereknél nem gond. Könnyen barátkozok. De az állatoktól kicsit félek. Mi lesz, ha nem tetszek neki? Vagy nem szereti ha simogatom, és véletlenül felbosszantom vagy megijesztem valamivel? - kérdezem ártatlanul. Eddig még sosem volt állatom. Apuapu nem engedte meg. Pedig egyszer Maisievel találtunk egy egész doboznyi kismacskát az árokparton. Hazavittük őket természetesen. De az apukáink mindet elajándékozták, nem tarthattuk meg őket. Apuapu szerint amúgy sem kell minden kóbor állatot összeszedni. - Az jó lenne! Akkor keressük meg Hagridot! Akkor talán le is rajzolhatom Csikócsőrt. Az jó lenne. Akkor talán nem is lenne annyira félelmetes. - lelkesülök fel a gondolatra. Mert így elsőre azért tényleg elég félelmetesnek tűnik, ahogy Galen leírta. Hiába mondja, hogy amúgy szelíd. De az ember kevésbé fél azoktól a dolgoktól, amiket le tud rajzolni. Legalábbis én így vagyok vele. Lehet a végén még megkedvelem Csikócsőrt is. - A hippogriffek csak rovarokat esznek? - kérdezem a következő felvetésre. De aztán Galen felvetésére én is végig nézek a ruhámon, és rá kell döbbennem, hogy ez tényleg nem éppen praktikus viselet a legendás lények gondozásához. De mit tehetnék? A klubhelyiség elég messze van. Sokáig tartana felmenni átöltözni és visszajönni. - Ha csak távolról nézem, és lerajzolom, akkor nem leszek koszos ugye? A klubhelyiség és az egyenruhám elég messze vannak. - nézek fel ismét Galenre, miközben elindulok mellette Hagrid kunyhója irányába. Az eszembe se jut, hogy mondjuk próbálkozhatnék egy invitoval is. Azt amúgy is csak a következő bűbájtan órán fogjuk venni. Én meg csak egyszer egy pennán próbáltam ki, akkor is csak két lépéssel álltam arrébb az asztaltól...
[You must be registered and logged in to see this image.]Felvont szemöldökkel nézek csak rá. Ennek a kölyöknek tényleg van arca velem szórakozni. Viszont most szerencséje van, nem fogok szemétkedni vele. Ezt köszönheti a találkozásunk előzményeinek is és annak, hogy kellőképp megkedveltem. -Hát jó... - sóhajtok fel kissé gondterhelten, bár legalább megmondja mit jelent az az “olabeoni”. Ezért is lenne jó, ha vennék egy kevés leckét a koreai nyelvből. Legalább megelőzném az ilyen apró kis húzásait, akármit is jelentsen az, aminek hívni akar. -A családod elég sok országban letelepedett már. Beszélsz is más nyelvet az angolon és a koreain kívül? - nézek le rá kíváncsian. Arra emlékszem, hogy amikor Daniel fitogtatta a nyelvtudását, rendesen meglepett, de ha ez a kislány előáll az ő lexikai tudásával a világnyelvek közül, azt hiszem tényleg eldobom az agyam. Na persze apám engem is elég nagy figyelemmel tanított a nyelvekre, habár én nekem közel sem kellett olyan sokat megtanulnom. -Mint egy ló… Kicsivel talán nagyobb. És nem, nem félelmetesek. Igazából egész jámbor teremtmények, csak jól kell bánnod velük. Tudod, úgy viselkedj másokkal, ahogy azt te is elvárnád tőlük. Roppant okosak ilyen téren. - magyarázom tovább, aztán amikor Csikócsőrre kerül a sor, azért egy pillanatra elgondolkozok, hogy mennyi esélyünk lehet megtalálni az iskola hippogriffjét. -Ha megtaláljuk a fészkét, akkor igen. Általában a földre építi, szerintem Hagrid tudja is, hogy hol van most pontosan. - felelem neki, bár azért én még nem venném készpénznek a hippogriff lest. A nyáron nem tartózkodtam itt, így Csikócsőr változtathatott a megszokott beosztásán, de ha valaki, akkor Hagrid biztosan tudja hol találjuk. -Megkeressük Hagridot? - kérdezem tőle mielőtt még felegyenesdnék a földre rajzolt mintától. A legjobbtól tanulhattam annakidején, Hagrid pedig rengeteget tud a varázslényekről. Mindig odaadással foglalkozott velük, s talán ezt az oldalát én magam is átvehettem tőle. -Ha meg akarod etetni, kereshetünk neki...rovarokat, de nem kell összekoszolnod a ruhádat miatta. - pillantok a világos színekbe borított hanbokjára. Nem feltétlenül kellene elrontani az újonnan kapott öltözékét. Elindulok Hagrid kunyhója felé, amikor ő is készen áll rá.
Szeretném, ha Galen kibékülne a nővérével, és olyan jóban lehetnének, mint én a testvéreimmel. Csak nem tudom, hogy hogyan tudnék neki segíteni. Biztos nem lehetett könnyű gyerekkoruk, ha még azt sem tanulták meg, hogyan öleljék meg egymást, és mutassák ki a szeretetüket. De talán majd én ebben is segíthetek neki, ha megmutatom, hogyan is működik ez a dolog a testvérek közt. Meg hát Galen amúgy is olyan rendes volt velem. Talán ezért is olyan könnyű így szólítani. Amivel azt hiszem sikerül meglepni. Meg talán az öleléssel is, de örülök, hogy legalább nem tol el magától, és hagyja a dolgot. - Ha megmondom, akkor megengeded, hogy így hívjalak? - nézek rá kicsit ravaszkás mosollyal, csillogó szemekkel, ami tőlem elég fura lehet, talán még aranyos is. Bár nem tudom, hogy mit fog szólni hozzá, hogyha megmondom a szó jelentését. Vagy, hogy most kéne-e megmondanom, nem valamikor később, amikor már megszokta, hogy mindig így hívom. - Köszönöm. A nénikém szerint egy olyan ifjú hölgynek, mint én már illik ilyen ruhákat viselnie, ha nem az iskolai egyenruhában van. Tudod, neki Dublinban van szabászata. - mesélem lelkesen a ruhámat ért dicséretet illetőleg. Épen csak azt felejtem el megemlíteni, hogy ezt hanboknak hívják. De annak is igazán örülök, hogy Galen szerint illik hozzám, és jól áll nekem. Bár gondolom, hogy számára, aki többnyire az európai öltözködési szokásokhoz szokott, mennyire furcsa lehet ez a ruha, amit egyébként a nénikém varrt nekem személyesen. Azt mondta, hogy a nyáron, hogy lassan majd nekem is ideje lesz megtanulnom bonyolultabb ruhákat is varrni. Egyszerű hímzést, illetve alap öltéstípusokat már tudok. Amikor nála vagyok nyáron, akkor mindig tanít nekem valami újat a varrást illetőleg. És hogy őszinte legyek ez sokkal jobban is érdekel, és megy, mint a legendás lényeg gondozása. Mármint szeretem az állatokat. Távolról, amíg nem nekem kell gondozni őket. De nem választanám szakmámnak az biztos. - Tényleg? Ez szuper! Hát persze! - még jó, hogy mindent tudni akarok, amit Galen el tud mondani. Fontos, hogy kiváló jegyet szerezzek. Így gyorsan elő is veszek egy kis jegyzetfüzetet, és amikor Galen lerajzolja az állatot, akkor gondosan lemásolom a porba rajzolt ábrát. - Nahát, ez érdekes! Mekkora egy hippogriff? Mint egy ló? Akkor biztos félelmetes is. Megnézhetjük távolról Csikócsőrt? - kérdezem, de azért némi hezitálás is van bennem. Szívesen lerajzolnám. Talán még meg is simogatnám, de mi van, ha nem tetszek neki? Vagy ha nem szereti a simogatást, és felbosszantom? Nem szeretnék a patái alá kerülni. Vagy a csőre útjába. Szóval egy kicsit bizonytalanul nézek fel Galenre. De ha ő velem van, és vigyáz rám, akkor nem eshet bajom ugye? Egyébként mindent gondosan legyezek, ha elmeséli, akkor még azt is hogy mit eszik, hol élnek, más szóval mindent.
[You must be registered and logged in to see this image.]Ami a legjobban bosszant, hogy még az ellopott Ouija táblával sem sikerült a nővérem nyomára bukkannom. Ráadásul az az ázsiai srác a Hugrabugból is úgy felszívódott, mintha a föld nyelte volna el. Nem is értem miért nem jönnek össze az ötleteim, ha már egyszer ennyire megrögzötten keresem a válaszokat. Talán tényleg az lenne a legjobb, ha megtalálnám azt a könyvet a nekromanciáról... Túl sok van az asztalomon és túl sok a teendő, de hátha valamelyikben előrébb tudok lépni. Erre ugyan igen csekély az esély, ha az előző balul elsült próbálkozásokat vesszük alapul. Galen Herbs, az idei éved lesz az egyik valaha volt legkeményebb. Rosie érkezésére rögtön felkapom a fejem, bár igazából már jó pár perce lestem a kastély irányába, hátha hamarabb felbukkan a lány. A felszólításra kissé idegenül érzem magam, így ábrázatomon is láthatja egy pillanatra a meglepettséget és zavart. Főképp zavart... Fogalmam sincs mit mondott nekem az imént, de egész lelkesen tette tehát nem lehet rossz, nem igaz? -Olabeoni? Hát az meg mit jelent? -ha már kezdünk érdeklődni az ő koreai anyanyelve iránt, akkor azt ideje volna elkezdeni valahol. Azt nem mondom, hogy annyira nagyon érdekelne az ázsiai nyelvek egyike, viszont minél többször látom ezt a kis kölyköt, annál többször veszem a fejembe a koreai nyelv megtanulását. -Kényelmesnek tűnik. -pillantok végig rajta miután meghallgattam a magyarázkodását. -A színe is illik hozzád. - ennyi sikerül az elismerő szavakból, de azért vetek felé egy mosolyt is ráadásként. Furcsa egy öltözet, azt hiszem hanboknak hívják. Sokat olvasok, így volt szerencsém összefutni magával a tradicionális öltözködési fajtákkal. Az viszont igencsak érdekes, hogy megmaradt a fejemben egy ilyen jelentéktelen szó. -Még szép, hogy tudom. Bestiamester szakon vagyok, Rosie, mindent tudok, ami szükséges. - mondom ki ezt úgy, mintha tök egyértelmű lenne, hogy egy-két LLG kérdés sem foghat ki rajtam a felvett egyetemi szak miatt. -Mindent kell tudnod róluk? - billentem oldalra a fejemet, majd előhúzom pálcámat, hogy leguggolhassak a tóparton. Pálcám hegyével felrajzolok egy négylábú, sasfejű, tollas alakot. Nem rajzolok túl jól, de egy 2D-s alapot még le lehet olvasni. -Így néznek ki. Van is egy belőlük a birtokon, Csikócsőr. Ha jó helyen jársz, meg is lehet őt találni. Szelíd teremtmény, de tudnod kell miként nyerd el a bizalmát. Mivel érzékeny és nemes állatról van szó, neked is tisztességesen kell bánnod vele. Meg kell adnod a módját, hogy ő maga is elfogadjon téged. Először is, fel kell venned vele a szemkontaktust... - kezdek bele, miközben rajzolok egy vonalat a homokban fekvő hippogriff szemeitől az újonnan felvázolt emberforma feje irányába. -Ha ez meg van mindenféle hezitálás és szemkontaktus megtörése nélkül, meg kell előtte hajolnod, hogy jelezd békével jöttél hozzá. - fejezem be végül. Mindig az érdekességekkel szeretek kezdeni. Ez után persze elmesélhetem neki mivel táplálkoznak, hol lelhetőek fel és hogy honnan származnak eredetileg. Némi történelmet is elhinthetek, ha nagyon érdekli a téma.
Ami azt illeti nekem is elég sűrű nyaram volt. De igazából nagyon élveztem. Voltam Koreában a Művészeti Hivatalban apuapuval, meg a nénikémnél Írországban, meg a testvéreimmel, és a családdal is sok vendégünk volt, és sok felé mentünk. Szóval nem volt idő unatkozni. És hát végre a testvéreimnek is jutott egy kis ide rám. Most viszont ismét itt vagyok a Roxfortban. Vissza kell rázódni a tanulásba. Mert természetesen nem kaphatok semmiből rossz jegyet. Apuapu olyankor mindig nagyon megszid, mert szerinte nagyon fontos a tanulás a jövőm szempontjából. És a családunk jövője miatt is. Ezt ugyan még nem nagyon értem, de akkor sokkal boldogabb vagyok, amikor dicsér a jó teljesítményem miatt. Természetesen a zene és rajzművészeti különórák sem maradhattak el a nyáron. Ami jó volt, mert sokat fejlődtem, de azért hiányzott a Roxfort és a barátnőim is. Meg be kell vallanom a tanulás is kicsit. Szeretek tanulni. Csak hát nem minden tantárgyat egyformán. A legendás lények gondozása például nagyon nem megy. Szinte semmit sem értek belőle. És nagyon félek, hogy az első jegyem nem lesz elég jó. Még akkor is, ha Hagrid amúgy nagyon rendes, és általában könnyű nála jó jegyet kapni. Na és persze még mindig itt vannak Jenkinsék. Még mindig félek tőlük. Pedig azóta nem nagyon bántottak, és szekáltak, amióta egyszer Galen megvédett tőlük. Meg a lefegyverzést is megtanította. De nem tehetek róla, azok a fiúk még mindig szörnyen ijesztőek, és félek, hogy mikor teszik megint tönkre a dolgaim. A Roxfortban még az is rossz, hogy a testvéreimnek alig van rám idejük. Szóval nem lóghatok folyton a nyakukon. Pedig biztos segítenének, de most inkább mégis Galent kértem meg. Ő olyan kedves annak ellenére is, hogy már egyetemista. Azon kívül egész nyáron nem láttam, kíváncsi vagyok rá, hogy hogy van, és mi minden történt vele azóta. Szóval lelkesen kapkodva az apró lábaimat szaladok a tó irányába, mert kicsit késésben vagyok. Pedig becsszó sosem kések. Általában. Apuapu szerint nagyon fontos a pontosság. - Olabeoni! - kiáltok már messziről vidáman. Lehet, hogy azóta már megnézte egy szótárban, hogy mit jelent ez a szó, de egyszer én szeretném elárulni neki. Amikor pedig elég közel érek, hogy a mosolyát is lássam, akkor egyszerűen átölelem a derekát, mert hát egy ölelés az mégis csak jár, ha régen találkoztatok már. Egy nyár pedig egész örökkévalóság egy magamfajta kislánynak. Szóval boldogan és lelkesen ölelgetem meg. Mert számomra ez teljesen normális dolog. Mi mindenkit megölelünk a családban. És az az érzésem, hogy Galen nem kaphatott valami sok szeretetet, ezért én szeretnék neki adni. - Bocsánat... csak... meg szerettem volna mutatni neked az új ruhám , és még át kellett öltöznöm az utolsó órám után. A nénikémtől kaptam nyáron. Szép ugye? - forgok körbe Galen előtt. Most először pedig nem az iskolai egyenruhámban láthat, hanem egy gyönyörű hagyományos koreai ruhában, vagyis egy úgynevezett hanbok van rajtam. Olyanban, amiben hercegnőnek érzem magam. Még a pillangós kedven hajdíszeimet is felvettem hozzá, mert úgy gondolom, hogy nagyon illenek egymáshoz a ruhával. Persze ez egy elég világos ruha, ami nem nagyon praktikus a legendás lények gondozásához, de túl lelkes voltam, hogy megmutassam Galennek a kultúránk ezt a részét, hogy ebbe az apróságba belegondoljak. Azt persze rögtön láthatja, hogy finom selyemből van, méghozzá a drága fajtából. Tehát ha a ruha társadalmi rangot is jelent, akkor vélhetően nem a ranglétra alján tengődünk. - A feladat... hát őőő... tudod mi az a hippogriff? Róluk tanulunk Legendás lények gondozásán, de én nem vagyok nagyon jó benne... - mondom az előzőekhez képest kissé letörve. Én még azt a fura szőrős könyvet se tudom kinyitni. Pedig általában a könyvek a barátaim, de ez egyenesen meg akarta enni a szoknyám. Nem tudom, hogy mit kéne vele csináljak. Most jobb híján egy Beau-tól elcsórt nadrágszíjjal kötöztem össze. Hát az se volt egyszerű feladat.
[You must be registered and logged in to see this image.]Szinte már túl sok esemény zajlik le az életemben igencsak rövid idő alatt. A nyaram alapból zsúfolt beosztással rendelkezett és akkor ne is beszéljünk az év kezdetéről, amikor immáron már a második egyetemista évemnek fogok neki. Fridával is megpróbáltam rendezni a dolgokat, s ha sokra nem is mentem vele, legalább már azt elértem, hogy beszélhessünk. Nem mintha annyira hasznos volna jelen esetünkben. A testvérünk még mindig halott, ezen semmi sem tud már változtatni. Legalábbis én ebben a hitben éltem egészen addig, ameddig egy tavaly szerzett kis diák rám nem talált ismét. A Fekete tónál várakozok. Nem ülök le, ahhoz túl vizes és koszos minden, így hát csak zsebre dugott kezekkel meredek a csendes vízfelszín irányába. Feltehetőleg Roselind utolsó órája is befejeződött, így már csak rajta áll mikor bukkan fel. A segítségemet kérte, ezért eljöttem, de már magam sem tudom mit láttam abban a kölyökben, amiért már több alkalommal is a szárnyaim alá vettem. Van benne egyfajta tisztaság, ami bennem sosem volt meg. Lehet ez az az apró parázs, ami felgyújtja bennem a kíváncsiságot. Akármi is legyen, egyáltalán nem bánom, hogy időt kell szakítanom rá, még ha általánosságban a szavaim mást sugallnak. -Késtél, kölyök. -fordítom fejemet a kövezett tóparton csoszogó léptek zaja felé. Túlzok, ez még látszhat is, amint már elég közel ér, hogy láthassa a széles, üdvözlő mosolyomat. Utoljára Cosette láthatta ezt az oldalamat, ami nem is volt annyira régen... Vagy igen? Fogalmam sincs milyen gyorsan telik az idő. Az ember nem tudja követni, amikor ennyi mindenben részt kell vennie csak hogy ne okozzon csalódást a családnevét illetően. -Nos? Mi a mai feladat? -kérdezem őt érdeklődve. A múltkori alkalommal persze szegény olyan messzire repítette a pálcát, hogy még hasra is borult. Nem feltétlen szeretném, ha ismét fizikai feladat lenne a nap fénypontja. Mindenféleképpen kíváncsivá tesz azért, hogy miért pont "én". Rákérdezni persze nem fogok. Ő még csak egy gyerek, akinek lehetnek korai példaképei és nem választanak megfontoltan. Főképp ő... Ha tudná kinek a vére szárad a kezeimen... No de inkább koncentráljunk a pozitív vonalaimra, mert hát abból is van egy jó pár. Sőt!
Sejtem én, hogy Alexnek hála Dora elég sok mindent tudhat. Arról viszont fogalmam sincs, hogy hogyan is érez ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Vagy velem kapcsolatban. Talán ha tudtam volna másként alakulnak a dolgok, de valahogy sosem vettem észre, és nem gondoltam másként a lányra, mint Alex egyik barátnőjére. Most pedig talán egyszerűen csak kellemetlenül, és kínosan érintene, hogy én itt traktálom a szerelmi bajaimmal, miközben az övé egyszerűen én vagyok. - Remélem igazad lesz, és ez minél hamarabb megtörténik. - mosolyodom el a szavaira. Igen, én is ismerem Alex heves természetét, és azt is tudom, hogy mennyire nem könnyű ez neki. A baj csak az, hogy így nekem is elég nehézzé teszi. Milyen érzés így hirtelen megtudni, hogy van az embernek még egy testvére, esetemben unokatestvére? Nos, szerintem felemás. Egyrészt örülök én Albának, másrészt ott a kérdés a fejemben, hogy a bácsikám miért titkolta eddig ezt? Holott elvileg a család a legfontosabb számára. Nem értem. Főleg a titkolózást nem, ami körül veszi, és amire csak most kezdek rádöbbenni. Talán mégsem ismertem annyira, mint hittem. - Rendben. - hagyom rá egy kis bólintással. Nem erőltetem tovább a család témát, ha láthatóan nem szeretne róla beszélni. Talán egyszer, ha ő is úgy érzi, hogy felkészült rá, hogy beszéljen róla. Nyilván neki sem lehet túl könnyű a Mardekárban, ahogy Alexnek sem. Elhiszem hát, hogy számára is nehéz, és bonyolult téma lehet ez. Ráeröltetni pedig semmilyen vallomást nem szeretnék. Főleg olyat nem, amit esetleg később megbánna. Viszont nyitva hagyom a lehetőséget számára, hogy bármikor meggondolja magát. - Néha szeretném Alexet megkímélni a gondoktól, és bajoktól. Éppen elég neki elviselni az anyját. De tudom, hogy nem védhetem meg örökké mindig mindentől. Ha pedig mindent ráhagyok következmények nélkül sose nő fel. Egyszerűen csak néha nehéz elengedni a kezét. - tudom, hogy Alexet mennyire tudja idegesíteni, amikor felbukkanok a semmiből, hogy helyre tegyem, amikor épp valami hülyeséget készülne elkövetni. Így is van, amikor sikerül kijátszania. És hát akármilyen nehéz is elhinni nem azért játszom a gonosz testvért, hogy őket piszkáljam Dorával. Egyszerűen csak szeretnék rávilágítani, hogy éppen rossz módszerrel próbálkoznak, és ebből semmiképpen nem húzhatják ki magukat jól. Mint a Pitonos esetnél is. Ami furcsa, mert most Dora nem tűnik olyan éretlen csitrinek, akinek feltétlen helyeselnie kéne Alex minden butaságára, és aki mindenbe belemenne önszántából, ami szabályellenes hülyeség. - Rendben. Majd utána nézek, hogy hova tudnálak feltűnés mentesen becsempészni. Lehetőség szerint, amikor nem ütközik az órarendetekkel. - igyekszem valami vidámabb dolog felé terelni a dolgot, mert érzem, hogy a családi háttérről továbbra se nagyon szeretne beszélgetni. Ki tudja, egyszer talán Dóra is az én szakomon köt ki. Érdekes lenne. Biztosan segítenék neki a jegyzeteimmel, vagy tapasztalataimmal. A gesztikulálására kicsit elnevetem magam. Tényleg ennyivel lassabban érnénk, és ennyivel gyerekesebbek lennénk, mi fiúk? Vélhetően így van, mert a nyáron Codyval és a mugli barátaimmal többször is sikerült visszacsúszni az éretlen kölyök szintre egy-egy házibuli alkalmával. - Azt jól teszed, semmit sem érdemes siettetni. - hagyom rá végül ezt a témát is. Bár Alex is így vélekedne, de neki már bőven felkeltették a fiúk az érdeklődését. Ott van Galen, és Cody. Az egyik tapló, a másik meleg, és Alex valahogy nem igazán szerencsés ebben. Én pedig azt szeretném, ha legalább egy kicsit boldog lenne. - De, indulhatunk. Ez jó ötlet. Sütiből amúgy sem elég soha. - vigyorodom el cinkosan, és megfordulok, hogy visszafelé indulhassunk az ösvényen.
ϟ”A gimiben a figyelem felkeltése olyan, mint egy drog, bármit megteszünk érte.”ϟ
Akár áldás, akár átok, néha azért jól jön, hogy az ember többet tud a kelleténél. Így kicsit talán tudok enyhíteni Dany aggodalmain is, mégha valahol fájó érzés is az, hogy csak ennyire vagyok jó, de ezért senkit nem hibáztatok magamon kívül. Talán ha az évek során egy kicsit összeszedtem volna magam és elé álltam volna, akkor esélyem nyílt volna többre ennél, de akár el is ronthattam volna a kapcsolatunkat, így hát inkább megmaradtam a köztes célnál. - Majd kicsit lenyugszik, utána pedig biztos megtalálja magát a nagytesó szerepben... ismerve őt, és amilyen heves a természete, biztos vagyok benne hogy elő fog tűnni ez a dolog. - Mosolyodom el kedvesen és biztatóan. Ismerem a barátnőmet és akármennyire is nehéz neki most és hát nekem kötelességem ugyan mellé állni, de az a gondolatom a helyzetről, hogy előbb - utóbb sikerül úgyis megbékélnie Albával és majd minden könnyebb lesz számukra. Nem tudom elképzelni, milyen lehet ilyen hirtelen megtudni, hogy van még egy testvére az embernek, de biztos én sem reagáltam volna le ezt másként. - Kedves tőled, majd kereslek ha úgy alakulna. - Nem is próbálok meg magyarázkodni és beszélni most a családomról és az életemről, hiszen igazán senkinek sem teszem ezt. Pedig lenne mit mondanom és néha úgy a nyelvem hegyén van már, hogy kibököm az igazságot, de aztán mindig jön egy gondolat, amitől visszafordulok és rájövök, hogy sokkal de sokkal több hátrányom fog származni az egész helyzetből, mint előnyöm ha bevallom. - Hát, előbb utóbb úgyis megtapasztaljuk a saját bőrünkön a felnőtté válás nehézségeit, azzal változunk. - Vonok vállat kissé. Én érettebbnek érzem magam és koravénnek is kissé, de ha szükséges, még le tudok alacsonyodni más szintre is, könnyen mozdulok és alkalmazkodom. Az élet megtanított sok mindenre, főleg a családom helyzetét látva, de én nem akarok azon a szinten megragadni amin ők vannak. Még mindig a múltban élve... - Ez még a jövő zenéje. Egyelőre nem hiszem, hogy nekik is hasonló terveik lennének a vállalkozással. - Mosolyodom el és ezzel lezárom a témát is. Nem szeretek magamról beszélni és ezt Dany is jól látta az imént, nem véletlenül nem tud rólam szinte semmit igazából. Vagyis rólam tud, csak a családomról és a hátteremről nem. Ha lehet, megpróbálom a hazugságokat is kordában tartani, félúton az igazság előtt, valahol meg kell tartani az egyensúlyt, mert különben beborulna minden és annak nem lenne szép vége. - Szavadon foglak, Dany! Érdekelne nagyon az egyik órátok. - Kicsit izgatott is leszek erre a kijelentésre, így egy szélesebb mosoly terül szét az arcomon. Nem tudom még mivel fogok foglalkozni a jövőben, a következő két év biztosan tisztább képet ad majd a célomról, de addig is minden lehetőséget megfontolok és megforgatok a fejemben. - Nagyon nagyon sokat számít az a pár év! - Gesztikulálok kicsit vicces fejet vágva, de erre tényleg nem lehet mást mondani, hiszen a fiúk sokkal később érnek be mint a lányok. Az ember pedig egy olyan kapcsolatra vágyik, ahol nem csak játszadoznak vele, hanem komolyan is veszik. Próbálok elhatárolódni Dany kapcsolatának gondolatától, de nem segít rá azzal, hogy tovább húzzuk ezt a szerelem dolgot. - Egyszer majd biztosan. De nem sietem el, feleslegesnek érzem. Majd ha eljön az ideje, úgyis betoppan az a bizonyos Nagy Ő. - Ezzel valószínűleg biztosan ő is egyetért. Az én fiúk utáni rajongásom eddig összesen kimerült Dany iránt, de innentől kezdve át kell gondolnom a helyzetemet. - Nem indulunk el lassan visszafelé? Alex azt ígérte, a vacsoráról tesz el egy nagy tálca süteményt, megkereshetnénk, ha van kedved hozzá. - Mosolyodom el szélesen, jól esne egy kis édesség ez a beszélgetés után, és amúgy is hamarosan sötétedik, Alex pedig biztosan számon fog kérni, hogy hol császkáltam ennyi ideig, mert neki amúgy rengeteg mondandója van még mindig.
Azt hiszem valahol jól esik, hogy rám is figyel valaki. Talán tényleg kell mindenkinek valaki, akinek kiöntheti a lelkét. Noha azért sejtem én, hogy Dora már eleve többet tud a családunkról, és rólam, mint kéne hála Alex gondos beszámolóinak. Ezzel együtt sem szeretnék azért visszaélni a helyzettel, vagy csak egyoldalúan terhelni. - Én azért remélem, hogy ha Alexnek sikerül beletörődnie, és elfogadnia a helyzetet, akkor legalább valamennyire jóban lesznek. Ne érts félre nem várom el, hogy sülve-főve együtt legyenek vagy ilyesmi, csak ne akarják folyton megölni egymást. Megértem persze a korkülönbséget is. Épp ezért lehetne Alex egy kicsit belátóbb, és engedékenyebb Alba felé. Értem, hogy ezt nem könnyű feldolgozni, de ez nem Alba hibája. - persze az is lehet, hogy túl sokat várok Alextől én is, nem csak az anyja. Én éppen csak az ellenkező irányba, az ellenkező oldalon. - Igen, azt hiszem mindenkinek kell valaki. És gondolom te amúgy is eleget hallasz a családunkról Alextől. Tudod sok barátom van, akikkel megoszthatok ezt-azt. De azért nem mindent. Főleg a mugli barátokkal, ami miatt néha kissé bűntudatom is van. Viszont jobban belegondolva én alig tudok rólad, és a családodról valamit. Szóval, ha bármikor kiöntenéd a lelked, és nem csak Alexnek, akkor megtalálsz. - mosolygok rá barátságosan. Mert hát az a legkevesebb, ha már itt hallgatja a gondjaimat, és panaszkodásomat, hogy én is meghallgassam őt, amikor szüksége van rá, nem? - Tényleg ironikus. Gyerek koromban amikor a bácsikám megszidott valamiért, mindig azt kívántam bár felnőtt lennék, és ne szólhatna bele. Most meg szeretnék megint éretlen tökmag lenni néha, aki nem ért semmit, és nem is érdekli igazából a felnőttek baja. Elég hogy kint labdázhat a barátaival. De van ami elől nem menekülhetünk el. Még Alexnek is fel kell nőnie előbb-utóbb hiába a gyerekes viselkedés. - igen, szerintem Alex duzzogása, és lázadozása úgy minden és mindenki ellen gyerekes. Én csak az alkalmi pótapáim ellen lázadtam, de kamaszként ahogy a Roxfortba kerültem azt is feladtam. Érdekesebb dolgok kötöttek le. Na meg a bentlakásos suli egyik előnye, hogy nem kell néznem anyám alkalmi románcait. A legtöbb az előtt ér véget, mielőtt haza mennék a suliból. - A családi vállalkozás nem egyszerű, és gondolom a szüleid nem adnák akárkinek. Viszont fontos, hogy olyat csinálj, amit szeretsz. Szóval végső soron neked kell majd meghoznod ezt a döntést. - mosolyodok el. De közben azért újra és újra felrémlik bennem Galen egy kérdése, arra vonatkozóan, hogy nekem kéne átvenni a családi üzletet. Ami addig a furcsa részeg éjszakáig nem is gondoltam. Azóta viszont egyre többet. Innen nézve pedig a bácsikám is elég furán viselkedik. Úgy értem már nem csak szimpla pultos, és lóti-futi munkát ad, egyre gyakrabban egyre nagyobb dolgokat bíz rám. Én nyissak, és zárjak, kasszázás, napokra elmegy és rám hagyja a helyet. Ez új és fura. Nem tudom, hogy csak így akarja érzékeltetni, hogy felnőttem, és nagyobb felelősséget is rám mer bízni, vagy tényleg azt akarja, hogy én vegyem át az üzletet. Amit kedvelek, de nem is tudom. Nem pultosként akarom leélni az életem. Az üzlet pedig gyakran elég stresszes dolog. Ha a bácsikám nem is mondja de látom rajta. - Az alkímiához nem igazán értek, de az ereklyevadász szakon vannak izgalmas tárgyak. Egyszer talán becsempészhetlek az egyikre. - mosolyodom el cinkosan, ahogy felrémlik bennem, hogyan is ismerkedtem meg Sidney-vel. Én is hatodikos voltam, és belógtam egy egyetemista gyakorlatra. Olyan éretlen kiskölyök voltam még. Most szinte kinevetném az akkori önmagam. - Ha lehet azért ne emlékeztesd rá. - nevetek együtt Dorával, ahogy Alex és a bevásárló lista kapcsolata szóba jön. Biztosra veszem, hogy nem úszom meg a dolgot, de azért kíváncsi vagyok, hogy az idősebb húgom mikor kap észbe. Általában ha kell neki valami elég gyorsan rá szokott találni az ilyen megoldásokra. - Igen, egy kapcsolat mindig izgalmas. És köszönöm. - bólintok egy kis hálás mosollyal felé. Jól esik ez a kis támogatás is. Bár Gillynek is ilyen könnyű volna mindent elmondani, és bevallani. - Valóban. Ha bele gondolok én is elég gyerekes voltam még. Furcsa. Mennyit is tud számítani az ember gondolkodásmódjában akár csak egy két év is. - gondolkodom el egy pillanatra a szavain. - Azért remélem, hogy hamarosan te is megtalálod a Nagy Ő-t. Mindenkinek jár a szerelem, az pedig sosem időpocsékolás. - fűzöm azért még hozzá. Hiába olasz vagyok. A szerelem a vérünkben van azt hiszem. Még akkor is, ha Dorának jelenleg senki sem tetszik, vagy inkább a tanulásra, és hasonló dolgokra koncentrálna.
ϟ”A gimiben a figyelem felkeltése olyan, mint egy drog, bármit megteszünk érte.”ϟ
Figyelemmel kísérem minden egyes szavát. A tekintetem sem veszem le róla, hiszen érdekel, hogy hogyan érez és az is, hogy hogyan telt a szünideje. Alex sokat mesél, mindent elmond nekem, de ez a dolog nagyon durva most és egyikük sem számított rá. Így megértem, hogy padlón vannak, én is ott lennék, ha hasonló történne. - Hát, az biztos, hogy ez az egész helyzet nem könnyű, de majd beletörődik mindenki egy idő után. Még ha nem is lesznek jó kapcsolatban, hiszen azért Alba sokkal fiatalabb... - Még bárhogyan alakulhat ez a helyzet. Ki tudja, lehet, hogy Alex is beismeri, hogy egészen hasonlóak a lánnyal, de aztán az ellenkezője is megtörténhet. Mindenesetre ez a bonyodalom senkinek sem hiányzik, így őszintén együtt tudok érezni a fiúval is jelen pillanatban. - Nem terhelsz. Valakinek csak ki kell öntenie az embernek a lelkét, nem? Akkor már legyen olyasvalaki aki nem áll tőled túl messze... mármint, én ismerem a családotokat. - Vonok kicsit vállat. Remélem, hogy nem azt látja rajtam, hogy nem hallgatom meg és nem is akarok foglalkozni a problémáikkal. Így duplán látni fogom a helyzetet és talán olyan dolgokat is tudok tanácsolni az egyik félnek, amiből később a másiknak is haszna lehet. Nem mondom, hogy szeretek érzelmi szemetesláda lenni, de olyanoknak akiket kedvelek, szívesen adok tanácsokat. Mintha nekem mondjuk lenne miből merítkeznem, mert amúgy nincs, és lehet, hogy ha tudnák, hogy pont én vagyok a legrosszabb, akitől tanácsokat fogadhatnának meg.... de szerencsére nem tudják. - Igen, sajnos a felnőtté válás elég nehézkes tud lenni. Milyen ironikus, igaz? Hogy régebben azt gondoltuk, bár felnőttek lehetnénk, most meg inkább maradnánk tudatlan kisgyerekek... - Sóhajtok fel vele együtt. Valószínűsítem, hogy nem akar igazán tanácsot, csak biztosan neki is jól esik kiönteni kicsit a lelkét valakinek, ezért hagyom, hogy sodródjunk az árral. Egy picit még el is fordítom a tekintetem a tó irányába, majd egy apró mosollyal lesek vissza Danyre amikor ismét szabadkozik az miatt, hogy nem akar terhelni. Inkább igyekszünk mindketten kicsit terelni a témát, de valószínűleg ez jobb is lesz mindkettőnknek, mert Danynek sem kellene az első napokon ilyen gondokon agyalnia, és még ott van az egyetemi első napja is... ez megterhelő lehet minden szempontból. - Nem, egyáltalán nem könnyű. Mondjuk nekem egyelőre nincsenek olyan motivációim, hogy átvegyem vagy ilyesmi, majd később, szóval biztos ebből is lesznek problémáink otthon. De ez a jövő, egyelőre nem is akarok ezzel foglalkozni. - Tény, hogy a szüleimnek és nekem is egészen más elképzeléseink vannak a jövőmmel kapcsolatban, de ez teljesen más szemszögből igaz, és nem így ahogy elmeséltem Danynek. Mondjuk burkolva ha nézzük, akkor a lényege ugyan az lehet neki. Kicsit kizökkent a fiú familiárisa a gondolataimból, karomba veszem és lelkesen simogatom őt miközben haladunk tovább a parton. - Húm, hát még nem igazán gondolkodtam el ezen, de az Alkímia érdekel. Meg mondjuk az Ereklyevadász szak is, de azért ez durva ellentét, úgyhogy még nem igazán döntöttem. Várok a megfelelő sugallatra. - Vonom meg aprón a vállamat. Sok mindent szeretnék, de úgy igazán még nem tudom mihez fogjak majd a jövőben. Az ereklyevadász mindenképp jó lenne, távol maradhatnék a szüleimtől indok nélkül. - Jaj, pedig biztos kapsz tőle is listát, ezt nem fogod megúszni ha eszébe jut, hogy szabadon mászkálhatsz! - Nevetek fel Dany kijelentésén a bevásárlólistával kapcsolatban. Jó érzés kicsit kiugrani a hétköznapokból és ismét olyan emberek között lenni, akiket kedvelek és akikkel tudok önfeledten nevetni. Még ha ehhez az is kell, hogy kicsit elfelejtsem ismét, hogy ki vagyok igazán. Mondjuk mellettük ezt nem nehéz megtennem, de azért vannak terhek, amik egyre inkább nyomják a vállam és még fogják is valószínűleg az elkövetkezendő időkben. Kicsit aggódom, hisz nem szeretném elveszíteni őket. Soha. Amikor feltettem a kérdést, nem is gondoltam igazán, hogy mire vállalkozom. Nem számítottam ilyen részletes beszámolóra tőle, de igazán mire is számíthattam egyébként? Próbálok normális fejet vágni az egészhez és lassacskán már kezdem úgy érezni, hogy igazából itt lenne az ideje felhagyni a féltékenykedéssel és a hülye kis gyerekes rajongással Dany iránt, hiszen úgy látszik, ő megtalálta azt a lányt, akivel az élete hátra lévő részét el akarja tölteni. - Biztos nagyon izgalmas lehet, remélem minden rendben lesz kettőtök között akkor. - Próbálok kellemesen elmosolyodni és ezzel nagyjából le is zártam a témát, hiszen mit tudnék még hozzáfűzni? Az elmondottak alapján Lizzy kedves lánynak tűnik és illik is Danyhez, nekem pedig fontos, hogy a fiú boldog legyen és ha ez a lány tud neki segíteni abban, hogy a mindennapok gondjait elfelejtse, hát akkor ez lesz. A visszakérdezésre kicsit idiótán érzem magam, de megrázom a fejem egyértelműen. - Á, dehogy! Nem igazán akarom elpazarolni az időmet buta kapcsolatokra. A korombéli fiúk mind gyerekesek. - Mosolyodom el kicsit szélesen. Nem vagyok egy nagy fiúvadász lány, voltak már próbálkozások, de mindig rájöttem, hogy nincs szükségem határokra. Egyelőre jó vagyok így, majd a jövőben meglátjuk, hogy alakulhat.
Igazából tényleg nem sokat veszek észre abból, hogy Dorának ez mennyire kínos lehet. Talán szándékosan kerülöm ezt a felismerést, mert az számomra is kínossá tehetné a helyzetet. Főként, mert én nem úgy nézek rá, és nem úgy érzek iránta, ahogyan azt ő szeretné. Szóval gyorsan átlendülök ezen a dolgon, és valami más felé próbálom terelni a szót, miközben kis sétára indulunk az idilli környezetben. - Legalábbis kínos, hogy sosem tudod, mikor sétál be egy ismeretlen rokon az életedbe. Alexnek nem lehet ezt könnyű feldolgozni. Na meg persze Albának se. Kicsit úgy érzem, hogy kettejük közt rekedtem villámhárítónak. Valójában nagyin is hasonlítanak, de ezt egyikük sem ismerné be soha az életben. Bár igazából ezek a titkok... jobban zavarnak, mint maguk a tények.- csóválom meg a fejem kissé, de még így is mosoly játszik a szám szegletében. Ha arra várnék, hogy mikor ismerik el a nagyon is hasonló temperamentumukat, akkor ítéletnapig várhatnék. De mit tehetnék, ilyen az élet, ha a nyakadba kapsz nem egy, hanem két kishúgot, nem igaz? - Nem szeretnélek terhelni. Ne haragudj. Azt hiszem már így is túl sokat panaszkodtam. - kapok végül észbe, ahogy az összecsapó felhők kerülnek szóba. Tényleg nem szerettem volna a gondjaimmal traktálni szegény lányt. Pedig a gondjaim jelentős részét még fel sem hoztam. - Az apámmal a kapcsolatom olyan, mint egy ingatag érzelmi hullámvasút. Régen, amíg kicsi voltam közel álltunk egymáshoz, igen. Aztán lelépett a húgom halála után, és azóta... mondjuk, úgy hogy a kimaradt évek rányomták a bélyegüket a kapcsolatunkra. Alex pedig, nos még helyettem is haragszik apámra, amiért megbántott. Ez sem teszi egyszerűvé a dolgokat. Sosem hittem volna, hogy a felnőtté válás ennyi bonyolult dolgot hoz magával. - sóhajtok egy aprót. Próbálok én felelősségteljes fiatal felnőttnek látszani, de azért lássuk be nem mindig megy a dolog. Alex meg véletlen sem akar felnőni, semmilyen szinten. Néha azt kívánom bár benőne a feje lágya már. Vagy ha neki nem, akkor legalább Dora szembesíthetné néha azzal, hogy hülyeséget csinál, ahelyett hogy készséggel csatlakozik hozzá. Néha kétségbe vonom, hogy ezt valaha meg fogom-e élni. - De tényleg nem akarlak terhelni, se szerelmi háromszögekkel, se az apámmal, de még Alex gondjaival se igazán. Bár azokat tőle is hallhatod elégszer felteszem. - tudom én, hogy Alex Dorának önti ki a lelkét, ha én nem vagyok elérhető, vagy ha tudja, hogy tőlem úgyse kapna helyeselést a butaságaira. Még azt is kinézem belőlük, hogy engem is jól kibeszélnek, ha nem vagyok a közelben. De legalább egy igazai barátnője van Alexnek, és már ez is hatalmas dolog, ahhoz képest, hogy amikor megismertem lövése se volt róla, milyen ha az embernek barátai vannak. - Hát néha tényleg szívesen cserélnék. - nevetem el magam kissé én is. Jól jönne az a nyugalom, hogy rendezzem a soraimat. De valami azt súgja az a nyugalom nem most lesz. Inkább valamiféle vihar előtti csendet szimatolok, ebben a gyönyörű kora őszi időben. A kérdés csak az, hogy mikor és ki miatt fog kipattanni az a bizonyos gyújtó szikra, népes családomból. - Családi vállalkozás? Az nem lehet könnyű. A bácsikám is rengeteget dolgozik, hogy talpon tudjunk maradni. Bár talán nem is annyit mint hittem. - na igen, az azért eléggé mellbe vágott, amikor kiderült, hogy amikor azt mondta üzleti útra megy, akkor valójában az eltitkolt lányát látogatta meg. Mondjuk tény, ha elárulta volna Alba létezését, akkor úgyse lett volna nyugta, amíg haza nem hozza bemutatni. A menyétem egyéb iránt igen boldognak látszik, hogy célt ért, és Dora vele is foglalkozik. Igyekszik hát a legcukibb formáját mutatni a lány felé. A végén még túlságosan is el lesz kényeztetve. Már ha a familiárisoknál létezik ilyen. - Igen, eléggé. Legalábbis most így érzem. A legtöbb órámat kíváncsian várom. Na, és te? Gondolkodtál már rajta, hogy mi lesz, ha leteszed a RAVASZ-okat? - tudom, hogy Dora még csak hatodikos, Alexszel jár együtt, de azért gondolkodhatott már ezen nem? Vagy ha nem is tudja pontosan, azért elképzelése még lehet róla, hogy miket szeret csinálni. Elvégre az a legfontosabb, hogy szeressük, amit csinálunk az életben nem? Na meg valahogy tényleg kíváncsi lettem a lány elképzeléseire. Talán lehetne némi pozitív befolyással Alexére is. Vagy ez túl naiv gondolat? - Rendben, csak ne Alex féle bevásárló lista legyen. - nevetek vele ezúttal én is önfeledten. Alex képes két tekercs pergament ha nem többet tele írni a kívánságaival, aminek a feléhez hozzá se juthatna. Kíváncsi vagyok mikor bukkan elő a kívánságlistájával, hiszen én már szabadon mászkálhatok, amikor és ahová akarok. Ezt pedig bolond lenne nem kihasználni. - Lizzy? A VMS-en ismertem meg. És hát mit mondhatnék? Azt hiszem ő az igazi. Na persze az ember minden kapcsolat elején azt hiszi, hogy ez most más lesz, de ezúttal tényleg az. Szeretem a versengő énjét, a humorát, még azt is amikor elbizonytalanodik. Szeretem, hogy ugyanúgy szereti a sportot, mint én. Ez egy lánynál elég ritka. Szeretem, hogy sosem tudom, miképp látom viszont. Egyszerű melegítőben, vagy a világ legcsinosabb nőjeként... Bocsi... azt hiszem kezdem elragadtatni magam. Jobb, ha befejezem, mielőtt csak egy idétlen kamasznak tűnnék rózsaszín ködben. - nevetem el magam, bár ezúttal én egy kicsit kínosan. S közben fogalmam sincs, hogy mit jelenthet Dora számára hallani ezeket a szavakat. De hogy tereljem a témát gyorsan visszadobom a képzeletbeli labdát a lánynak. - Na és te? Van már valakid, vagy valaki aki tetszik? - teszem fel egy kis mosollyal a kérdést, bár ettől még kissé idiótán érzem magam.
ϟ”A gimiben a figyelem felkeltése olyan, mint egy drog, bármit megteszünk érte.”ϟ
Megpróbálok túllépni ezen a bakin és ahogy megszáradok, minden pirulásomat félretenni, hogy ne legyen még ettől is kínosabb a helyzet. Úgy tűnik, a srác ebből nem igazán érzékelt semmit sem, ami nekem valahol jó, de sokszor megfordul a fejemben egy-egy kósza gondolatra, hogy jó lenne, ha megértené, miért történnek ezek a kuszaságok és más irányba indulna el a dolog. Persze ez is kétélű penge, hiszen valahol tudom, hogy Dany csak Alex pótkerekének tart engem és nem hiszem, hogy bármit is szeretne tőlem, mert ha így lett volna, akkor talán már az elmúlt években ez elkezdett volna kibontakozni. Persze van olyan, tudom, hogy a lánynak kell kimutatni az érzéseit és megtenni az első lépést, de én aztán nem tudnék erre ráfanyalodni. Talán ezért sem volt még konkrétan senki, akivel tudtam volna igazi kapcsolatot kialakítani. - Igen, a vonaton már elpanaszolta a dolgokat... szívás lehet, pedig az ember azt gondolnám, hogy a családja nem titkolózik előtte... - Mondom kicsit bizonytalanul, miközben a fejemet is lehajtom. Ebből a szempontból akad némi hasonlóság a családjaink között, csak az enyémet egészen elszigetelve élnek és onnan szövetkeznek - általában ellenem, ami szerintük az én javaimat tartják szem előtt -, de akármennyire is nehéz mindez, az idő talán megoldja a helyzeteket és kicsit már úgy érzem, nekem sincs olyan nagy befolyásom a szüleimtől, mint mondjuk három éve. Némileg szíven üt ahogy Dany elkezdi rám zúdítani a többi dolgát. Főleg csak az visszhangzik a fejemben, hogy összejött egy lánnyal, aki az exe húga. Nem gondoltam volna, hogy most bele fog lépni egy új kapcsolatba, de persze még mindig csak így fű alatt gondoltam rá, hogy milyenek is lehetnénk együtt, de ez a dolog most ismét szerte foszlott. Nem vagyok az a típus aki párokat próbál meg szétválasztani és sosem leszek az valószínűleg, de erről a dologról majd még jól ki fogom Alexet faggatni, na meg hogy ki az a lány, meg mit is tudni róla... - Azta Dany, jól összecsaptak feletted a felhők! - Próbálom kicsit viccesebbre venni a figurát és leplezni a csalódottságom, de azért örülök is neki, hogy ennyi mindent megoszt velem, jó érzés és igyekszem majd a támasza lenni azt hiszem. - A szerelmi háromszögekben nem tudok tanácsot adni, de az apáddal biztosan sikerül majd rendezned a kapcsolatodat. Mindig közel áltatok egymáshoz, nem? - Pillantok fel rá kérdőn. - Nyugodtan rám zúdíthatod a dolgokat, én szívesen meghallgatlak. Tanácsot már tényleg kevésbé tudok adni, nekem közel sincs annyi élettapasztalatom mint nektek. - Vonok vállat. Ez így igaz. A szüleim mindig elzárva tartottak és az utóbbi években sikerült csak kissé összeszednem magam és szereznem némi tapasztalatot az életről. Ezt persze senki nem tudja rólam, de betehető mindez a mugli felmenőknek, akiket képzeltem magamhoz. - Én meg lehet, hogy inkább azt választanám, mint az unalmat. Nem cserélünk?! - Kicsit felnevetek, de hamar elmúlik ez az egész, hiszen Dany rákérdez, hogy mivel foglalkoznak a szüleim. Erre már évekkel ezelőtt kellett kitalálnom egy sztorit, még akkoriban kacifántos és nehéz volt megjegyezni, de most már könnyen rávágom mindenre. - Patikusok. Anya inkább otthon van, de az apám mindig nagyon elfoglalt. - Vonok vállat. Sokat elmélkedtem már a családomon, a múltamon és a jelenemen. Valahogy egy-egy ponton azért összefolynak a szálak, de mégis olyan távolinak tűnik most az aranyvérű Travers család és azt kívánnám ilyenkor, bár olyan távoli is maradna. Az elmélkedésemből az zökkent ki, hogy Dany menyétje felmászik a lábamon és cukiskodva pillog rám, én pedig nem tudok ennek ellenállni, mint soha, úgyhogy a karomba veszem és simogatni kezdem ahogy tovább haladunk a sétányon. - Elég menő lehet már most is. Biztos jó lesz. Gondolom tanulni azt többet kell majd, de izgalmas lesz. - Magam sem tudom még, hogy mit választhatnék ha végzek a hetedik évemmel, de valami olyasmit szeretnék, amiben jól érzem magam és amihez tényleg értek. Dany ilyennek tűnik, a szakmája tökéletesen illik hozzá és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó is lesz abban amit választott. - Egyelőre nincs más, de majd írok listát, ha úgy alakulna. - Vele együtt nevetek. Jó érzés ismét felszabadulni és önfeledten sétálni ebben a csodás időben, ezen a csodás helyen. Azért is jövök ide általában, hogy elengedjem a nyáron történteket és visszarázódjak Dora roxforti helyzetébe, de ez az évek elteltével egyre nehezebbé válik. - Milyen a lány? - Teszem fel végül a kérdést felé az új barátnőjéről, nem bírom ki, hiszen az oldalamat fúrja amióta beközölte, hogy ez történt vele még a nyáron. Ebből legalább azt is megtudom, hogy milyen lehet igazából Dany zsánere. Már ha egyáltalán megosztja velem a dolgot.
Dora mindig is csak Alex barátnője volt számomra. Legfeljebb a bosszantó húgiként tudnék rá gondolni. Mivel gyakorlatilag össze van nőve az egyik húgommal. Igazából kicsit meg is lep, hogy most csak így egyedül. Akaratlan is felmerül bennem a kérdés, hogy Alex vajon merre lehet, ha nem Dora nyakán lóg. Szóval tulajdonképpen sosem kötöttem össze Dora bénázásait saját magammal. Egyszerűen csak aranyos tud lenni, ahogy szerencsétlenkedik. De ennek ellenére sem gondolok róla semmi rosszat, ennyi év után sem. Legfeljebb, hogy néha kissé ügyetlen. Tehát határozott mozdulattal húzom ki a vízből, és talán most először tűnik fel, hogy fülig elvörösödött közben. De ez talán lehet a hideg víz hatása is. Persze ennyi vizes múlttal tudhatnám, hogy nem így van, de azt hiszem az elég kellemlen felismerés lenne, amit igyekszek elhárítani magamtól. Persze azonnal meg is szárítom, hiszen pontosan tudom, hogy milyen kellemetlen lehet vizes cuccban álldogálni. - Szívesen. - mosolygok rá kedvesen. Majd a tó körüli sétányon indulok el. S örömmel veszem, hogy a mardekáros lány csatlakozik hozzám. Valójában nagyon is szeretek a tó körül sétálni. Igazán kellemes ez a sétány. Az egyik kedvencem. Persze mindig is jó hatással volt rám a víz, és víz látványa. - Nem az a lényeg, hogy én mit csináltam. Vagyis nem csak az. Alex felteszem már beszámolt neked az új kishúgáról. Én csak nem értem a bácsikámat. Egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, ha Albát eltitkolta, akkor mit titkolhat még. Ez pedig eléggé zavar. - szinte biztos vagyok abban, hogy Alex már kellően kizsörtölte magát Dorának Albáról. Mert nem hagyná ki az alkalmat, hogy megjegyezze inkább egy kiskutyát, vagy szobanövényt kapott volna. Mindeközben pedig fel se tűnik neki, hogy mennyire hasonlítanak. Na nem külsőre, de viselkedésben, személyiségjegyekben bőven akad hasonlóság, bár ezt egyik lány sem ismerné el azt hiszem. Ugyanakkor igen is rosszul esik ez a sok titok a családban, és már előre félek, hogy mik derülhetnek még ki. És ez csak egy szelete a nyárnak. - Ó aztán összejöttem, az exem húgával. Tudom, tudom. Elég őrültség, és most nem tudom, hogy mondjam el az exemnek, hogy a testvérével járok, mert így alakult a nyár, és kész. És még az apámmal való kapcsolatom is itt van. Holnap vele lesz az első órám, és hát kissé tartok tőle. Szóval kijöttem levegőzni kicsit. Mindig szerettem itt sétálni. De ne haragudj, nem akarlak terhelni a problémáimmal. Gondolom épp elég neked Alexet hallgatni. - mosolyodom el kínosan, amikor rájövök, hogy éppen szegény lány nyakába zúdítom az összes gondom. Na igen, tényleg elég eseménydús nyár volt. Talán az a kis idő volt a legnyugodtabb, amikor Alex Dorával volt valahol. Most pedig aggódhatok két kishúg miatt is. És az az érzésem, hogy egyikük sem fogja könnyebbé tenni az életem. - Nálunk mindig zajlik az élet, szóval néha örülnék egy kis unalomnak. Mivel foglalkoznak a szüleid? - furcsa, de sosem kérdeztem erről a lányt eddig. Tulajdonképpen alig tudok róla valamit, azt leszámítva, hogy Alex legfőbb bizalmasa rajtam kívül. Na, meg hogy mindig együtt kerülnek bajba, amiből nekem kell kihúzni őket. Mindeközben a menyétem talán megérez valamit, de kiszökik a kapucnim rejtekéből, és Dora lábán felmászva a lányra pislog rá a cuki fekete gombszemeivel. Hátha kap a lánytól egy kis cirógatást. Mert hát szereti, ha rá és a cukiságára figyelnek. Vagy egyszerűen csak nem felejtette el, hogy a Jenkins verekedésnél Dora kezei közt lelt egy kis menedékre. Na nem mintha sokat segített volna, tekintve hogy a familiáris is érzi a fájdalmat, amit a gazdája. - Nincs egyenruha, később kezdődnek az órák, saját szobám van, és nagyobb a szabadság. Az majd kiderül, hogy mennyit kell tanulni. Még csak ismerkedek az új tanárokkal, és új elvárásokkal. - mesélem a rövid kevés egyetemista tapasztalatom a lánynak. Ez legalább némileg vidámabb téma, és kicsit el is nevetem magam a lány utolsó mondatára. - Rendben. Ezt megjegyzem, és gondolok rád, ha legközelebb a faluban járok. Egyéb kívánság? - kérdezem, amolyan játékos, szórakozott módon. Talán most, hogy nem vagyok egyedül a kis sétámon kezdem jobban érezni magam. A kedvem is kezd visszajönni, a szokásos vidám lelkesedéssel.
ϟ”A gimiben a figyelem felkeltése olyan, mint egy drog, bármit megteszünk érte.”ϟ
Akaratlanul is eszembe jutnak az esés közben azok a bénázások az éveim alatt amiket Dany jelenlétében sikerült véghezvinnem. Azóta, hogy elsőben megláttam szinte fülig beleestem, de ez a szerelem mindvégig titokban és viszonzatlanul maradt. Alex az egyetlen, akinek bevallottam évek elteltével az érzéseim és miután túljutottunk a vicces piszkálódások sokaságán, igyekezett valamiképp olyan helyzetbe keverni, ami később kellemetlen volt számomra. Persze mindig úgy alakítottam az egészet, hogy Dany-nek ez ne keltsen gyanút és talán ezért is lettünk csak barátok. Nem láttam sosem rajta azt, hogy többet gondolna rólam, mint Alex-hez odaragadt barátnő és talán maximum azt kijelenthetem, hogy valamiféle baráti kapcsolat csak-csak kialakult közöttünk, de az egészséges távolságtartás a mai napig megvan. Tudok ezt azt róla, Alex pedig mindig beavat az újdonságokba és volt már, hogy kicsi féltékenységet is éreztem, de nem igazán tudom legyűrni magamban a különös érzések kavalkádját amikor meglátom őt felém közeledni. Elvörösödve fogadom el a felém nyújtott kezet és kipattanok a vízből, majd összefonom magam előtt a karjaim kissé védekezően. Az arckifejezése sem zavar meg különösebben, ha nem érezném magam gázul minden egyes ilyen helyzetben még azt mondanám, hogy magam is hasonlóan pillantanék vissza felé. El tudom képzelni, mit gondolhat rólam a sok év bénázás után... Így a mondandójára is először csak egy félmosolyt villantok, szólni már nem is tudok hozzá semmit. Kitalálhattam volna valami jobb magyarázatot is. Mondjuk hogy elkapott egy kákalag, vagy a polip jött ki ide a tó közepéből. Akármit... - Köszi! Így sokkal kellemesebb. - Mivel nekem a nagy zavarban eszembe sem jutott megszárítkoznom, így hálás vagyok, hogy ezt megtette helyettem. Jó érzés, hogy nem fagyok szét és a hirtelen lehűlt testem lassan elkezdi felvenni a megfelelő hőmérsékletet. Azért összébb húzom a kardigánomat a biztonság kedvéért. - Oh, miket csináltál? - Érdeklődőm ahogy lassan elindulunk a parton. - Nekem elég eseménytelen volt. A legjobb, mint mindig, amikor Alex-szel voltam. A szüleim uncsik, csak dolgoznak és ki sem másznak a házból egész évben. - Vonom meg a vállam ahogy felsóhajtok. Ezért sem szeretek már otthon lenni, mert akármennyire is próbálom menteni a menthetőt, ők mindig betalálnak a hülyeségükkel. Apám bezárna, anyám dámát faragna belőlem, mindketten azt akarják, hogy büszke Travers váljon belőle, ha már a bátyámból nem vált... még szerencse, hogy erről az oldalamról senki, senki nem tud semmit. - És milyen egyetemistának lenni? Tudom, ez még csak az első nap, de elég menő érzés lehet. Egy csomó lehetőség megnyílt előtted. Majd azért remélem, nem felejtesz el bennünket amikor csak úgy leugrasz Roxmortsba. A Mindenízű drazsét szeretem. - Kacsintok egyet játékosan. Most már kezdek némileg feloldódni és nem arra gondolni, hogy hogyan tudom még elbénázni ezt az alkalmat. Alex biztos hasát fogva fog majd nevetni, ha elmesélem neki megint mit bénáztam.
Hosszú, és sűrű nyár volt ez. Minden tekintetben. Annyi minden történt, hogy jóformán feldolgozni sem volt még időm mindent. Más szóval van min töprengenem. S bár nem vallanám be, de mindig szerettem a tó környékén sétálni. Vagy éppen csak itt levezetni a feszültséget, amit nem az iskolatársaimon akartam. Néha persze így sem sikerült a dolog. De legtöbbször mégis a tó környékén kötök ki, ha van valami a bánt, vagy mélyen át kell gondoljam. Talán nem is árt, hogy végre visszatértem a Roxfortba, és nem Rómában vagyok. Félre értés ne essék, imádom Rómát, a családom, és úgy egyáltalán az olasz életérzést. De most ki kell szabaduljak kissé, és eltávolodni. Hogy átlássam a helyzetet. Vagyis nem is egy helyzetet. A dolgok egyre zavarosabbak, és bonyolultabbak lesznek. Ez talán a felnőtté válás természetes velejárója. Most mégis szívesebben lennék 11 éves kisfiú, aki teli kíváncsisággal fedezi fel az iskola nyújtotta környezetet. Ám már régen nem vagyok elsős. Vagyis de. Első éves egyetemista vagyok. Ezt pedig már nagyon régen vártam. Azaz egy ideje várom is meg nem is. Amióta tudom, hogy az apám is tanítani fog. Holnap vele lesz az első órám, és még nem tudom, hogyan fogunk viszonyulni egymáshoz ezen. Nekem nem megy olyan könnyen elválasztani a tanárt, az apámtól. Nem úgy mint neki. Az sem segít, hogy sokszor fogalmam sincs mit gondoljak róla. A gondjaimon Alex, vagy Alba felbukkanása sem segít sokat. Előbbit rá kéne vegyem, hogy nőjön végre fel egy kicsit. Utóbbinak pedig segítenem kéne beilleszkedni. A tó környékén ráadásul minden évben akadnak eltévelyedett elsősösök is, akiket vissza kell kísérni. Most mégsem miattuk vagyok itt. Furcsa érzés, hogy már nem vagyok prefektus, és ez nem az én feladatom. Gondolataimból pedig egy hangos csobbanás térít magamhoz. A következő pillanatban pedig már végig nézhetem, hogy Dora szerencsétlenkedi ki magát a tó vízéből. Így közelebb is lépkedek gyorsan a tó szegélyéhez, és a kezem nyújtom a lány felé, hogy segítsek neki kikászálódni a vízből. Elmosolyodnék a gyakran kissé bénázó lányon, de az nem lenne illendő nem igaz. Mégis valamiféle szórakozott arckifejezés ül ki az arcomra. Igazból sosem gondoltam bele, és sejtésem sincs róla, hogy Dora ezeket csak a szerencsétlen baleseteket csakis az én jelenlétemben produkálja. - Várj segítek. - ha engedi, akkor és megfogja a kezem, akkor tényleg kisegítem a tóból. - Persze. Ellenőrizted, hogy kellően hideg-e a kora őszi időjáráshoz. - nézek vidáman a minden bizonnyal már vacogó, vizes lányra. Így gyorsan pálcát húzok, és ha ő nem, akkor én szárítom meg a ruháját, és haját. - De azért megfáznod nem kéne. - toldom még hozzá egy kis mosollyal. Aztán mélyet sóhajtok a kérdésére. - Leginkább sűrűn. Igen, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Sűrűn. Még csak próbálom feldolgozni a sok eseményt. Na és neked? Remélem kellemesen telt a szüneted. - kérdezek vissza. Közben pedig lassan elindulok a tó körüli kis sétányon, és intek Dorának, hogy ha van kedve, akkor csatlakozzon a kis sétámhoz.
ϟ”A gimiben a figyelem felkeltése olyan, mint egy drog, bármit megteszünk érte.”ϟ
Az évek alatt kialakult egy rutin, amit a mai napig nem tudok magamról levetkőzni. A nyomasztó, otthon töltött nyári napok után jól esik ide visszatérni, találkozni az ismerős arcokkal és még ha egyre nyomasztóbbá is válik számomra az, hogy hat éve titkolózom mindenki előtt, valahogy ez a hely segít újra erőt meríteni és meglátni a jót abban, ami rossznak tűnt még néhány perce. Az első napjaimat mindig ezzel töltöm, már megszokott lehet a barátaim, az ismerőseim számára, hogy ide jövök és kiélvezem a tó adta gyönyört ezekben a kora őszi időkben. Luna is megszokta már ezt, hiányolta volna ha nem jövünk el ma és nem tudja felfedezni az újdonságokat, így amint a környékre érkezünk, ő egy nyávogással jelzi felém, hogy a maga útjára lép és majd csak akkor látom viszont, amikor már visszafelé haladok valószínűleg. Egészen a partig sétálok, a víz mellett indulok útnak. A cipőmmel a kavicsokba rúgok, egy-egy nagyobb csobbanással érkezik meg újdonsült helyére. Mély levegőt veszek, a kellemes szellő belekap a hajamba, ami jó érzéssel tölt el, frissítően hat a lelkemnek és feltölt, úgy érzem, most újra erőre kaphatok és folytathatok mindent onnan, ahol befejeztem az előző év végén. Az RBF vizsgák egészen jól sikerültek és bár még nem döntöttem el, milyen utat fogok választani magamnak a jövőben, még nem is igazán nyomaszt ez a gondolat. Sokkal inkább a mának élek, mint ahogy az elmúlt időszakban mindig. Eszembe jutnak a nyári boldog emlékek is, az Alexszel töltött hetek, a kirándulások és az a sok nevetés; de akaratlanul is mindez hozza magával az utána következő nyomasztó érzést, amit a szüleim házában érzek, amint visszatérek. Az elmúlt néhány évben megpróbáltam a lehető legkevesebb időt otthon tölteni a szünidőkben, de természetesen elvárják, hogy a kötelező köröket lefussam és még mindig nem nyugodtak bele úgy igazán, hogy én már nem az a toronyba zárt hercegnő vagyok, aki azelőtt, és nem tudnak megbéklyózni akármennyire is szeretnék. Felsóhajtok és leguggolok a víz mellé, az egyik nagyobb szikladarabon megtámaszkodom ahogy belenyúlok a hűvös, hívogató vízbe. Elmerengek a gondolataimba, majd felpillantok és végignézek a parton. Ilyenkor mindig kevesen vannak idekinn, de most mégis egy alakot látok közeledni, bár elsőre úgy gondolom, nem foglalkozom vele igazán, aztán ahogy egyre közelebb ér, elvörösödöm és ahogy megpróbálok hirtelenjében felállni, elveszítem az egyensúlyom és háttal belevágódom a tó hideg vizébe. Hüppögve, bénázva próbálok kikászálódni, de már igazán késő, Dany végignézte ezt az egész jelenetet és ki tudja, mit gondol most, már megint rólam... - Ó, szia, izé, tudod, én csak meg akartam nézni, hogy milyen a víz... - Mondom, ahogy felállok és megpróbálok nem foglalkozni a belőlem kifolyó hideg vízzel. Nedves hajam az arcomra és a nyakamra tapad, de eszembe sem jut előszedni a pálcámat, hogy megszárítsam magam és ne nézzek ki ennyire bután. - Hogy telt a szünidő? - Inkább terelek, mentem a még menthetőt, már ha lehet.
Az egészséges lélek az egészséges elmében és az egészséges testben lakozik.
Engem nem kápráztatnak el annyira a mugli vívmányok, mint őt, de azért viszonzom a mosolyát. Lehet, hogy éppen ezért olyan könnyű egyértelműen a Minisztérium oldalán maradnom abban a tekintetben - bár úgy általában a legtöbb kérdésben -, hogy a varázsvilágnak rejtve kell maradnia a muglik szeme elől. Külön kell élnünk, ahogy az elmúlt több száz évben, gondtalanul, a lelepleződés csak háborúhoz és káoszhoz vezetne. - Még soha nem használtam, ellenben van mobiltelefonom, az is valami, igaz? - húzom elő a zsebemből a kis nokiát, amit a művészeti sulis küldetésünk óta magamnál tartok, ugyan itt a Roxfortban használhatatlan, a képe szétfolyik vagy van, amikor bekapcsolni se hajlandó. - Csak nem működik itt az iskolában, de azért van. - teszem hozzá, hiába akarná megnézni vagy mondjuk előkeresni azt a kígyós almaeszegetős játékot, csak egy műanyag játékszernek tűnik hasznavehetetlenül. Lényegében a szavaival le jöttmentezi a Wilson lányt, aki azért teper, hogy tanár lehessen egyszer csak az iskolában, de ahelyett, hogy a védelmére kelnék vagy felszívnám magam szélesen elmosolyodom, majdnem elnevetve magamat. Úgy tűnik, hogy szókimondó lány, csak be kell indulnia, ami szimpatikus tud lenni, szóval meg is rázom a fejemet, nem kell semmiféle bocsánatkérés. Remélem, hogy nem hiszi, hogy annyira elérhető célt tűz ki magának, ha mégiscsak kinéz egy varázslényt megidézésre, mert biztos vagyok benne, hogy csak úgy nem fog sikerülni. A mi familiárisainkhoz világok határa vékonyodott el, lényegében térkapuk nyíltak és záródtak, lökéshullám szaladt végig a termeken, nem csak úgy megidéztük őket az ismert formulákkal - ami önmagában sem feltétlen egyszerű. - Biztosan ügyes leszel, de.... - kezdek bele, majd ezúttal lágyan elmosolyodom, mint aki tudja, hogy igazából nem is szívesen látott vendék. - Engem hív a kötelesség, jelenésem van az Auror Akadémián. Sok sikert a kutatáshoz és a familiáris idézéshez, legközelebb talán már mókussal a válladon futunk össze. Örülök, hogy megismertelek, Isabella. - biztatom újra és egyben köszönök el, majd felveszem az oldaltáskámat, ami eddig a földön pihent a lábamnál és elindulok a birtok határa felé, ahonnan már nem kötnek a Roxfort szabályai és könnyedén el tudok hoppanálni.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Isabella Diana Woodrow
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Fekete tó 2020-12-15, 16:05
Shanna
Nyilván nem ismerem a leányzót, így nem tudom, hogy korábban milyen jelleme volt. Hozzám képest talán kicsit komolyabb, de én is vagyok annyira visszafogott, mint ő. Kivéve, ha valami lelkesít, mondjuk a vállán ücsörgő varázslény familiáris! Nagyon örülök, hogy összefutottunk itt a tó partján, hiszen így még egyéb olyan információt tudtam meg, amit nyilván megtudtam volna leírásokból a Könyvtárban is, de így azért csak sokkal izgalmasabb és érdekfeszítőbb a felfedezés. Őszintén baromira örülök, hogy egyelőre csak a jövőre megírandó RBF-ekkel kell foglalkoznom és nem azzal, hogy összeomlik a világ és megszűnhet a varázsló társadalom. Ha tudnám, hálás lennék Shanna-nak, hogy csendben marad és nem mondja el, mi foglalkoztatja a nap minden órájában. -Hát igen. Szerintem mindkét világban vannak olyan dolgok, amik fantasztikusak. Például ismered a számítógépet? Zseniális találmány. - mosolyodom el szélesen. Valóban különlegesnek érezhetem magam, hogy ismerem a mugli világot is. A szüleim és a nagyszüleim valahogy sosem zárkóztak el a mugli világtól, mindig is próbáltak beilleszkedni oda. Való igaz, hogy mindkét világnak megvan a maga varázsa. Shanna elárulja, hogy a Könyvtárban van néhány írás a familiárisokról és hogy Savannah nagyon szívesen segít. Vigyorogni kezdek, hiszen valóban, nekünk Miss Harper a Könyvtáros, és még fiatal vagyok ahhoz, hogy bárkivel is tegező viszonyba kerüljek. -Hát, nem hiába világhírű a Roxfort. Nyilván nem vesznek fel senki jött-mentet. Már no offense... - jelentem ki, végül elpirulok és bocsánatot is kérek. Dumbledore híres arról, hogy szeret megszánni embereket, ott volt Lupin Professzor is. Neki biztos nincs tanári diplomája... A kis pletykára elkerekedik a szemem. -Akkor ez igaz? Ú, hallottam már suttogni, de gondoltam biztos pletyka. De ha te mondod... - vigyorodom el, szám elé kapva a kezemet kuncogni kezdek. Mintha az,hogy Shanna is mondja már bizonyíték lenne. De gondolom, hogy az egyetemistákat már nem érdeklik a pletykák, ők már csak azt mondják tovább, ami fontos számukra és tudják. Mikor a lány bejelenti, vagyis talán elszólja magát, hogy egy familiáris több alakot is felvehet, egyből lecsapok az információ morzsára és rákérdezek, hogy ez mégis így most hogy van és izé... Elmagyarázza, hogyha egyszer elveszíted a familiárisodat, akkor elvileg van rá lehetőség, hogy tovább fejlődjön. Tisztára mint abba a mugli mesében, a Pokemonban! - jut eszembe egy gondolat, és az ajkamba harapok, hogy ne röhögjem el magam. Ez komoly dolog! Az, hogy neki megtörtént ez a mágikus továbbfejlődés, ez valami extrán csodálatos dolog! -Hű! Hát ez valami elképesztő! - ámulok és bámulok és alig tudom felfogni. -Remélem, hogy mihamarabb megtanulom ezt a varázslatot. Azt hiszem megyek is a Könyvtárba és átnézem azt a néhány írást. Van kedved jönni? - döntöm el határozottan a dolgot, majd kedvesen invitálom a lányt is. Nem biztos, hogy örülnék, hogyha jönne, mert a Könyvtárban szeret magában lenni a ember, de nem akarom csak úgy szó nélkül itt hagyni, az olyan béna lenne.
Az egészséges lélek az egészséges elmében és az egészséges testben lakozik.
Hát, ha tudná, hogy most mennyivel többet mosolygok, mint az elmúlt hónapokban, akkor meg lenne döbbenve, hogy ez a vidámabb arcom és nem a szomorúbb. A gondtalan nevetés ideje valahol ott véget ért, hogy felvételt nyertem az auror szakra és ezzel együtt idővel az auror parancsnokságra is, nehéz úgy nevetni, ha a világ összeomlik körülötted. Eszemben sincsen szóba hozni azt, hogy már több, mint száz kollégám fekszik kómában, köztük a férjem is, hogy Grindelwald visszatért és a Testvériség folyamatosan ostromolja a világunkat, hogy végleg leleplezzen minket a muglik előtt. Nem. Sokkal jobban esik látni ezt a mosolygós, nevető mókuslányt, mint a rémületet, ami kiülne az arcára, ha elmondanék mindent, ami a nap minden órájában foglalkoztat. - Ügyes vagy, fontos, hogy azért tudjuk követni, hogy mi történik ott is, hiszen még is csak egy világon osztozunk, még ha meg is vannak a határaink mindkét fél érdekében. - bólintok neki, és egyébként igaza van, aranyvérű vagyok és valószínűleg ebből fakad, hogy sokakkal ellentétben én nem ismerkedtem muglikkal, nem nagyon keveredtem velük, mert a szüleim a korombeli aranyvérű családok gyerekeivel ismertettek össze, köztük Jake-kel is. - Értem, hogy hogy érted, semmi baj. Sokszor forogtam fiatal koromban is a felnőttek között és azért ügyelnek arra, hogy olyan tanárokat vegyenek fel, akik azért jócskán rendelkeznek tapasztalattal, tehát idősebbek is nálunk. Nem tudom hogy mennyire érdekel a zene, a kórus vagy a dráma, de például van egy látványmágus, aki csak szakköröket tart, éppen azért, mert túl fiatal és tapasztalatlan tanárnak még. - mesélek neki néhány mondatban, hiszen Savannah is nyolc évvel idősebb, de mikor az iskolához került én már az egyetemre jártam, nagykorú voltam, így hát nem volt annyira nagy a gát, amit az ismerkedésünkkel áttörhettünk. Gyakran jártam az iskola könyvtárába és az az álom Voldemort lányáról és a Roxfort pusztulásáról, amit együtt álmodtunk… ezek után már az ember igazán elkezdi használni a keresztneveket. - Csak bátran, örülni fog neked. Az előző könyvtárosnőt Madame Cvikkernek hívták, ő mást sem tudott, mint pisszegni és csúnyán nézni, de állítólag a Friccsel való titkos viszonya zátonyra futott és visszavonulót fújt. A másik történet szerint persze csak egyszerűen nyugdíjba vonult. Hogy vajon melyik az igazság… ? - mosolyodok el cinkosan, egy kis pletykát csepegtetve a fiatal lánynak. A familiáris kérdés egy kicsit bonyolultabb, de ahogy látom az izgatott kíváncsiságot a szemében, nincs visszaút, válaszolni kell. - Alapvetően nem, ha egyszer megidézed és mondjuk elveszíted valami oknál fogva, jellemzően újra idéznél is ugyanaz az állat jelenik meg. Ám akikről meséltem, azoknak már korábban volt familiárisuk és lényegében… tovább fejlődtek varázslénnyé egy mágikus kisugárzás miatt, ezt nem lehet csak úgy megtanulni vagy leutánozni. - vallom be, nem akarom összetörni a reményeit, bár eddig úgy tűnt, hogy a mókussal is nagyon boldog lenne, nincs szüksége tudomisén, egy acromantulára a nyomában. Igaz, hogy eddig csak mosolyogtam és biztatgattam, hogy bátran kérdezzen, de most azért egy halk nevetés kibuggyan, ahogy látom, hogy elámulva követi a familiárisom felemelkedését.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Isabella Diana Woodrow
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Fekete tó 2020-12-15, 15:13
Shanna
Örülök, hogy összefutottam a lánnyal, mert habár nem egy túl kedves, mosolygós leányzó, úgy tűnik, hogy sokat tud a familiárisokról és engem pont ez a téma köt le mostanában. Lumiére-rel is beszélgettem volna többet erről, csak akkor még a nyomomban voltak a nyári beadandók, amiket meg akartam csinálni, mielőtt haza utazok a nyárra. Most már minden békés, minden szuper, már csak gyakorolnom kell néhány dolgot, és jól leszek. Úgyhogy teljes mértékben ráérek erről a számomra igen érdekfeszítő témáról beszélgetni. Az persze nem érdekel, hogy Shanna ráér-e, majd elküld, hogyha nem. Kérdezek egyet s mást a familiárisokról úgy általánosságban, aztán szóba kerül a különleges állatfaj is, mint az ő vihar madara. Látom, hogy rossz emlékek suhannak át az elméjén, megvárom, míg kicsit ismét visszatér a jelenbe és mesélni kezdek, hogy én milyennek képzelem el a saját familiárisomat, amit majd meg fogok alkotni, hogyha odaérek. Szóba kerül az is, hogy szépek ezek a különleges állatok, de elég nehéz muglik között mászkálni velük. Valószínű ezért is találták ki magát a varázslatot "egyszerű" állatokra. Shanna elmeséli, hogy a munkája miatt találkozik muglikkal, de amúgy nem jellemző. Biztos aranyvérű családban nőtt fel - jut eszembe egy kósza gondolat. Nem túl elegáns, de tényleg ez jut eszembe. - Nekem vannak mugli ismerőseim. Elég nehéz, de azért néha találkozok velük, illetve a mugli világban is egész jól elboldogulok - válaszolok mosolyogva. Valóban elég nehéz fenntartani a különleges, bent lakásos iskola mesét, de egyelőre még megy. Megjegyzem, hogy majd utána olvasok a familiáris témának, de hát nem sok írott tudás van még erről a varázslatról. Mikor a könyvtárost Savannah-ként emlegeti a lány, elnevetem magam és mikor kijavítja magát, megcsóválom a fejem. - Fura lehet ilyen idősen a tanárok mellett lenni. Mármint... - harapom el a mondatot, mert tényleg belegondolva, hogy egy ember mellett nősz fel, érsz nővé és utána már... "egy idős veled". Kis túlzással persze, de igen. - Majd mondom, hogy te ajánlottad, hogy keressem őt. - vigyorodom el. Aztán a lány ajánl egy diáktársamat is, Ginát, aki segíthet megtanulni a familiáris varázslatot. Furcsa lesz egy ilyen komoly varázslatot egy diáktársamtól megtanulni, de hát ebből is látszik, hogy mennyi különleges tudású varázsló és boszorkány tanul a Roxfortban. Rákérdezek, hogy Ginának milyen familiárisa van és kiderül, hogy egy kneazle. Ritka jószág csak úgy, mint Shanna vihar madara, nem csoda, hogy tényleg nehéz és ritkaszámba megy egy-egy ilyen különleges varázslény familiáris. - Ó! Ezek így... izé... tudnak alakot váltani? Mitől, vagy hogy? - döbbenek le teljesen. Tényleg látszik rajtam, hogy ez az info még nem volt meg, és a kíváncsiság csillan a szememben, hogy igenis ezt tudni akarom. Követem tekintetemmel a madarat, ahogy kicsit távolabb repül tőlünk és elámulok. - Azta!
