2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Hyde Park és a St. James’s Park között terül el, egy fákkal borított rét, ahol padokat helyeztek el a megpihenni vágyók részére. A parkot délen a Constitution Hill, keleten a Queen's Walk sétálóutca északon pedig a Piccadilly határolja, valamint rengeteg étterem, kocsma és pár szórakozóhely, amik java részét varázslók üzemeltetik. Népszerű a fiatal varázslók és boszorkányok körében, mivel ez az a hely Londonban, ahol leginkább el lehet vegyülni a muglik között minden feltűnés nélkül.
Örülök, hogy más is arra szavaz, hogy fedél legyen a fejünk felett. Sötét is van, esik is, jó lenne minél előbb valami viszonylag védett helyre keveredni, mint hogy itt az esőben keresgéljünk ki tudja meddig. Az viszont már kevésbé jó hír és kicsit meg is lepődöm, hogy egy órát kell hozzá gyalogolni. Talán azért, mert rossz a terep, de azért egy óra alatt jó nagy távolságot meg lehet tenni és ebben az időben nem tűnik valami vonzónak a kutyagolás. Sóhajtok végül egyet, és ha Janette is kész van, akkor indulhatunk. Nem igazán nekem való a terep munka, ezt már eddig is tudtam, de most végképp bebizonyosodni látszik. Nem igazán vonz most az sem, hogy beszélgetést kezdeményezzek ebben a cudar időben. Azt hiszem mindenkinek az az elsődleges, hogy haladni tudjon és minél előbb odaérjünk. Lehet, hogy jobban telne az idő, ha nem némán baktatnánk az esőben, de lássuk be, ez az idő nem igazán alkalmas másra. Amikor aztán meglátom az úton fekvő öreget széttépázva a szám elé kapom a kezemet és elkerekedett szemekkel állva torpanok meg. Na jó ennek tényleg a fele se tréfa! Főleg, hogy már innen messziről nézve se tűnik túlságosan réginek a tetem. Nem is tudom, hogyan képzeltem ezt. Orvosi pálya, helyszínelés, de hát akkor pont hogy ehhez kellene hozzászoknia a gyomromn ak és már a fotókat se nagyon bírtam megnézni, nem hogy most mindez élőben. Elég néhány pillanat és már inkább el is fordulok. Nem nekem való ez a látvány és nem nagyon vonz, hogy odamenjek jobban megnézni. Egyértelműen meghalt és nem lesz kevésbé halott akkor sem, ha nézegetem, nem igaz? - Nem... nem kéne itt lennünk. - motyogom magamnak és inkább meresztem a szememet a távolba, hogy a fákat és az utat figyeljem, nehogy hátba kapjon minket valami, vagy az a szörny. Kétlem, hogy menne nekem, hogy az öreggel foglalkozzam, inkább megpróbálok nem rosszul lenni és arra koncentrálni, hogy ne köszönjünk vissze semmi, amit mostanában ettem.
//Három jó szám: 2, 6, 8 //
Julia Z. Troops carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Alana is meghallja természetesen Julia kérdését, de tekintve, hogy közben Titanille-el is beszélget, hirtelen kapkodja a fejét, hogy kinek is válaszoljon. Végül Juliát választja, mert az sem árt, hogy odaérjenek a táborhelyre. Előremutat az ösvényen, és jó példával előljárva már rá is teszi a lábait. – Itt, nagyjából másfél kilométer. Ebben a tempóban egy óra lehet. – Csóválja a fejét, mert még esőkabátban kutyagolva sem a legkényelmesebb a sarat dagasztani. Ninon eközben nézelődik, nem lát most mozgást, az eső zuhog istenesen, ezért az is lehet, hogy ütemes surrogás, ami a fák leveleit csapdossa, elnyom egy halkabb zajt, tehát nagyon nem árt, ha résnél vannak. Janette még a fogat vizsgálgatja, ez méretre is pontosan olyan, mint a korábbi, ami azért furcsa. Lehet, hogy nem is fogakról van szó, hanem ahogyan Tita gondolta, sátorcövekekről? Ez már egy kész szett, valaki nagyon meg akarja téveszteni őket, ettől persze még lehet, hogy tényleg valami bestia les rájuk, de egyre kevésbé esélyes ez. – Olyan régen történt, és csak Pjotr volt az, akit én így elveszítettem, de ki tudja, talán másokkal is történt valami. Ez az egész vadvizi evezés nem is gyereknek való, és ha már mégis leszervezték, figyelhettek volna, hogy.. Érted. – Mereszti nagyon a szemét, nem akar róla most részletesebben beszélni, de esélyesen a kisfiú kieshetett a csónakok egyikéből, s belefulladt a sebes sodrású folyóba. A csapat tehát tovább indul, kutyagolnak rendesen az esőben, amikor már messziről észreveszik, hogy egy holttest hever az ösvényen, már áztatja az ítéletidő egy ideje, de csak pár órás lehet. A torkát szörnyű harapásnyomok, karmolások borítják, pár pillanatig szenvedett, de gyorsan elvérzett. Az illető egy hatvan-hetvenközött férfi, amolyan kantáros nadrágban, mint a szerelők, gondnokok.. Sehol senkinek nincsen nyoma, mozgást sem érzékelnek. Alana is megtorpan, az erdőt szemléli, de nyilvánvalóan elborzasztja, amit láttak, talán mégis kezd már hozzáedződni.
//Mindenkitől kérek egy 10 oldalú dobást a hsz végén, és nevezzetek meg 3 jó számot, 1-10-ig, pl 3,6,8 Határidő augusztus 26 én írok augusztus 27-én//
Kukászsák és esőkabát, biztos ami biztos módszer. Hálásan megköszönöm Juliának az esővédő segítséget, az övé jóval kifonomultabb módszer, való igaz. Alana nem óhajt válaszolni, vagy nem érti a kérdést. Mindenesetre felkelti a kíváncsiságomat, így nem eresztem el ezt a fonalat. Vagy nevezhetjük inkább koncnak is. - Úgy értettem, hogy akkoriban. Gyerekkorodban amikor itt voltál történt-e mással is tragédia? Nyilván emlékezne rá, ha így lett volna. Oké, hogy az ő családját érintő tragédia felülírhatta a többit, de azért egy tömegkatasztrófa vagy mészárlás nem olyasmi, amit el lehet felejteni. Sajnos hazugságérzékelő varázslatot nem tudok ráereszteni, de a testbeszédéből vagy elszólásaiból és el-nem-szólásaiból megneszelhetem, ha át akar verni minket. Egyetértőn csatlakozom a többiekhez, a tábor jó ötlet. Ellenben arra, hogy eláll-e az eső kissé kétkedőn horkantok fel. - Aligha hiszem, hogy innen száraz időben kikeveredhetünk egyhamar. Elég volna, ha a reggel beálltáig meghúzódnánk valahol. Őrködhetnénk felváltva, amíg a többiek alszanak. Aztán nappal feltérképezhetnénk a terepet és hátha ha fényben lepjük meg a dögöt, akkor nem tud annyira reagálni ránk. - osztom meg nézeteimet a többiekkel, miközben haladunk. S mivel én dobtam fel az alvóhelykeresés ötletét így kötelességemnek érzem, hogy megfigyeljem hol volna erre alkalmas, nem túl triviális hely, ami jól védhető, nem kiszolgáltatott. Egy táborban vagyunk, bizonyára vannak matracok, ágyak, miegymás. Nyilván nem a Ritz, de a semminél jobban megteszi.
Ha valaki segítséget nyújt akkor mindent elfogadok, azon ne múljon, így amikor Julia belép esőkabátot osztani egy köszönettel felhúzom és ha még Tita kukás vészmódszerét is ráhúzom a tetejére akkor aztán csak nem ázunk el annyira. Mondjuk annyira nem húzhatom az arcomba, hiszen így is rajtam a frász, hogy mikor fog minket megzabálni egy ronda szörnyeteg, így az arcomról már jócskán le lehet dörgölni minden smink maradékát. Mondjuk igazából sose voltam kényes az ilyesmire, egy hetes szempillaspirál és szemceruza is lehet a fejemen felfrissítés nélkül, kit érdekel. Ameddig kilátok alóla, márpedig nyilván ilyen elvvel olyan van amelyik nem csípi a szemem soha, addig minden rendben van. - Hát amennyit a térképről lehetett olvasni annyit tudok, de tény, hogy elég szarok a körülmények és belső iránytűm annyira nincs. Azért valamennyire magabiztos vagyok, hogy nem veszünk el. - mondom, bár nem lehet annyira biztató az a VALAMENNYIRE, de hát mit szépítsek. Amikor Janette észreveszi a csillogást akkor megakadok azon a részen, ahol elválik az út és le is cövekelek és csak figyelek addig, míg újra vissza nem tér mindenki egy helyre. Biztos, hogy nem válok szét, szóval mint valami szurikáta húzom ki magam és bámulok erre-arra, hogy van-e valami mozgás, a kezemet egyenesen a fegyveren tartva. - Mi az az ez? - nyújtom azért a nyakam, Janette felé. Fél füllel persze hallgatom Alanát és Titanille-t is, de úgy tűnik, hogy a Dumstrangos lánytól túl sok mindent már nem tudunk meg, eléggé le van sokkolódva. Lehet, hogy Janette az, akinek konkrétan érzéke van a sötét erőkhöz, de nekem akkor is nagyon furcsa ez az Alana és nem tudok nem gyanakodni rá egy kicsit. Amikor Janette visszatér és látom mi volt a csillogás azért még határozottabban szorul rá a kezem a fegyver markolatára a ruhám alatt. - Ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy jó nyomon járunk. - mondom ki, de azonnal meglódul a fantáziám erre a kijelentésre. Egyértelmű... Túl egyértelmű. Mintha vezetnének minket a nyomokkal és pláne a nevekkel azokon a papírokon. Persze, az én jelenlegi nevemet nem sikerült elkapniuk, de attól még egyértelmű, hogy én is célpont vagyok, hiába mondok a többieknek mást. - Egyetértek, tábor. Felderítjük, megtesszük főhadiszállásnak és onnan kimegyünk, ha enyhül az eső vagy rájövünk mi az istent kezdjünk egy szörnyeteggel, akinek inkább galacsin köpetnek számíthat a golyó. - állok Julia mellé, még ha voltak is korábban súrlódásaink, egyáltalán nem fog befolyásolni abban, hogy makacsságból csináljam azért is az ellenkezőjét. Az biztos, hogy nem mondok ki mindent, amit szeretnék, mert pletykásak és tovább adják Alanának akiben még mindig nem bízom, de hülyeség lenne bevágnom a hisztit. Van azért jópár lehetőségünk és a csatorna miatt még mindig a víz tűnik a legvalószínűbbnek, szóval oda kapásból semmiképpen nem mennék. Vadvizi evezés volt írva, szóval lehet hagytak hátra kajakot, kenut, csónakot, valamit, amivel felderíthetjük, hogy van-e csatorna kijárat vagy természetes barlang, de a lényeg, hogy biztosan nem most.
Szerintem a világon nincsen olyan épeszű ember, aki ilyen időjárási viszonyok között önként és dalolva tenné ki a lábát egy jó kis fedett épületből. Nem hogy egyenesen egy ilyen helyre merészkedjen. Szóval nagyon is megértem Juli visszafordulásra való késztetését, mert bennem is valami hasonló zajlik le. Pusztán annyi a különbség, hogy én egy árnyalattal jobban titkolom. Bár jelenleg azt hiszem én érzem magam a csapat leghaszontalanabb tagjának. Világ életemben két dolog volt, amit messze igyekeztem elkerülni, és amiről halvány fogalmam sincsen. Méghozzá a mugli világ, és a természet. Erre fel most a természetben kéne mugli mód boldogulnunk a lehető legbarátságtalanabb időben valami szörny ellen. Aha. Mit is keresek én itt? Minden esetre egyenlőre már a vízhatlan cuccokért is igen hálás vagyok. Remélhetőleg pedig valami védelmet is fognak nyújtani. De ha egyszer lezárjuk ezt az ügyet, akkor tuti hogy elutazok egy hónapra valami délen fekvő sivatagi országba, hogy kiszáradjak. Mondjuk Egyiptomba. Angol vagyok, bírom az esőt, de ez már nekem is túl sok. Ami meg a szállást illeti, egyetértek, hogy nem akarok sötétben bóklászni, és hát azt sem tudom, hogy hol vagyunk már most, így fogalmam sincs a helyi motelek földrajzi helyzetéről. Csak azt remélhetem, hogy nem kell szállás, mert előbb végzünk annál, és egyszerűen haza mehetünk vége a jó öreg Troops-kúriába. De ez talán túl optimista ábránd. Főleg, hogy a hangulatomon semmit sem segít, hogy úgy érzem tyúklépésben haladunk. Ennél gyorsabban viszont képtelenség, ha nem akarunk a sárban fetrengve dagonyázni. - Talán igazad van. Csak előbb még elteszem ezt. - helyeselek Julia felvetéséről a faházakról. Semmi kedvem eltévedni egy sötét, baljóslatú erdei ösvényen. Azonban a fogat egy műanyag zacskóval még összeszedem, hogy megvizsgálhassam. Ugyanolyan-e mint a másik? Kisebb-nagyobb, más típusú fog? Persze ügyelek arra, hogy ne hagyjak rajta ujjlenyomatokat. Egy pillanatra földön, és a környező fákon-bokrokon is végig hordozom a tekintetem, hogy nincs-e valami árulkodó nyom, amiből következtetni lehetne a lénnyel kapcsolatban úgy bármire is. Méret? Mikor járhatott itt? Stb... Bár mint mondtam ez azért nem az én területem. De hátha... Végül egyszerűen besorolok a többiek mögé utolsónak, ha sikerül eldönteni, hogy merre az arra.
//Inkvizítor - 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.//
A nyelvem hegyén van a reakció Ninon szavaira, hogy én őszintén szólva világosságnál se szívesen kószálok itt... de akkor végképp úgy tűnne, hogy bizony én vagyok a csapatban a leggyávább, ami lehet hogy amúgy igaz is. Nem vagyok én idevaló és hát a fák között, esőben, amikor a napot már jó ideje senki se látta így is épp elég sötét van, nem is kell ahhoz este. Mindenesetre sikerül vízhatlan cuccokat szereznem, úgyhogy a lámpákat vízhatlan túrazsákba teszem, hogy ne ázzanak el és csak úgy táskába, mert sokat nem érünk velük, ha csurom vizesek lesznek és mielőtt még Tita osztogatni kezdené a szemeteszsákokat én adok mindenkinek esőkabátot, amit sikerült a boltban beszereznem. Lehet, hogy a méret nem mindenkire tökéletes, de remélhetőleg ezek jobban bírják, mint az esernyők. Mégis csak kifejezetten túrázásra vannak kitalálva. - Tudjuk egyáltalán merre van itt szállás? - kérdezem Ninonra reagálva, bár részben Alanának címezve a szavaimat, hiszen ő járt már itt. A jó ég tudja, hogy milyen távolságban van itt motel, mert hát akkor azt is bele kell számolnunk az esetleges visszaindulásban a mostani időhöz képest. Előbb vissza kell jutni a kocsihoz, majd szállást keresni. Nem biztos, hogy akkor túl sok időnk lesz felderíteni a terepet. Na nem mintha nem lépnék le szívesen akár már most... Azt se tudom, hogy vajon a kocsit nem mossa alá valami sár az úton, aztán el se tudunk indulni. Elég kellemetlen lenne. - Talán jobb lenne megnézni a tábort, ott legalább fedél lenne a fejünk felett. - vetem fel bizonytalanul, de őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy bármelyik irány tetszik, csak hát ha már itt vagyunk, valamit mégis csak csinálni kell. Az tuti, hogy a legkevésbé az az ösvény vonz, ahol ott a fog. Na nem mintha nem tudnánk, hogy az a lény eleve követ minket. Lehet, hogy van valami járat a föld alatt? Vagy eddig elnyúlik a csatorna?
Alana biccent, jól esik neki, hogy a lányok eknyire empatikusak vele, bár kissé megfeszül az álkapcsa, nem nagyon beszél a dologról többet, ha csak nem faggatják. A nyomozók tudnak szerezni túrazsákot, esőkabátot is, tegyük fel, hogy a kocsi kesztyűtartójában találtak némi költőpénzt a mugli rendőrfőnöktől, hogy ne jőjjenek zavarba, ha valamit fizetni kéne. Valamennyit tudnak haladni a kocsival, Alana meglepően jó sofőrnek bizonyul, de azért csodát nem tud tenni, főleg nem mágia nélkül. Az út felé és le szánkázik a hegyek között, most éppen valami völgy tetején lehetnek, de itt már esélytelen, látszik Alanán is, hogy inkább leállítja a motort, mintsem elakadjanak valahol. Ki is száll az autóból, hogy innen már gyalogolni érdemes. Az eső továbbra is durván szakad, lassan megint bőrig fognak ázni, legalábbis ez történne, ha nem hoztak volna vízhatlan hátizsákot, és esőkabátokat. Így azért jobb a helyzet, de nem egy leányálom a sárban kutyagolni lefelé. Valamerre errefelé lehet az a tábor, ami a cél, legalábbis ami a röplapon volt. Már mindenkiről teljesen leázott a smink is. – Nem tudom, én nem szoktam errefelé mászkálni. Csak gyerekkoromban, amikor az a túra volt. – Feleli félszegen Alana. Innen már meg is látják a faházakat a tó mellett. Látszik, hogy teljesen le van pusztulva, jó ideje nem újította fel őket senki, és a több hetes essőzés is rontott a helyzeten, viszont az erdőbe vezető kis ösvényen valami csillog. Már messziről is látszik, hogy a fenevadnak itt is van egy foga, egy ugyanolyan fém henger található a földbe mélyedve, mint amit bizonyítéknak találtak. Alana kezd egyre jobban sokkolódni, bár eddig egész jól tartotta magát. Kérdés, hogy az ösvényen haladnak tovább, vagy lemennek a táborba, netán azon is túlmennek, és a tavat vizsgálják meg..
Ha az eső nem lenne elég, akkor még az útviszonyok is rátesznek egy lapáttal az amúgy sem felemelő utazásra. Mondhatnám, hogy nem vagyok majrés, de ez nem lenne igaz, így inkább nem mondok semmit, csak megfigyelem miről beszélnek a többiek. A gyász nehéz ügy és a feldolgozása is egy külön procedúra, így sem részvétemet nem fejezem ki, sem nem kérdezgetek az esetről még akkor se, hogyha amúgy a nyomozás szempontjából fontos lehetne. Nem, amíg vezet és nem, amíg rá vagyunk bízva az útmutatására. Nem azért, mert feltétlenül a lelkét akarnám ápolni és épen tartani, bár az is benne van. Inkább viszont az önzőségem dolgozik, hiszen ha elveszítjük Alana jóindulatát, akkor fújhatjuk ezt az amúgy is nonszensz túrát. Mindenesetre szárazon maradni úgysem lehet, s mivel nekunk kell megoldani ezt az egészh abszurd akciót így mindenképp a menet mellett döntök, de előtte ha tudok akkor veszek pár kukás zsákot, többféle méretben a benzinkút boltjában. A legnagyobb - ha ugyan kaptam - jó lehet eső ellen poncsónak, s ha sikerült beszereznem annyit, amennyit szerettem volna, akkor adok mindenkinek belőle. Igaz ettől még alatta vizesek maradunk, de ha nem tetézzük a mennyiséget talán már az is valami. Menet közben óvatosan lépkedek, nem akarok elcsúszni. Közben figyelem az utat és memorizálni próbálom, mert számolok azzal az eshetőséggel, hogy egyedül kell visszajöjjünk, túravezető nélkül. - Másokkal is törtzént itt tragédia.. akkor vagy korábban? - bátorkodok feltenni egy kérdést, de nem erőltetem, ha elsőre nem válaszol rá akkor annyiban hagyom és legfeljebb majd később újra próbálkozom.
Furcsán felvonom azért a szemöldökömet a halott ikertestvérre, ebben a szörnyű időjárásban, egy torz szörnyeteggel ez még jobban libabőrös történet. Azonnal arra asszociál a mangákkal és képregényekkel tarkított fantáziám, hogy egyenesen az ikertestvére a szörnyeteg, vagy hogy Alana ölte meg és ő a szörnyeteg, vagy hogy nem bírta elviselni a halálát és amiatt lett szörnyeteg valami ronda átokkal vagy félresikerült csótány animágiával vagy... hosszan sorolhatnám, hogy én hogyan is rajzolnám meg a történetet, de egyelőre nulla bizonyíték van akármelyikre is, tehát száz százalékig fikciók, még ha a többiekkel ellentétben, akik most sajnálták meg, én éppen elkezdek újra kialakítani felé egy bizalmatlanságot. Nyilvánvalóan leveszek annyi fényforrást, amennyit csak lehetséges, hiszen nagyon tetszett Tita felvetése a fényről és pálca híjján ez jutott. Viszont amikor kiszúrnak valamelyik kamerán - mivel ablak mellé nem álltam volna, nem vagyok hülye, csak felelőtlen -, akkor ha tényleg odajön hozzám valaki szólni, ahelyett, hogy eloltanám csak elkezdem körbejárni az eresz alatt az épületet, hiszen egy egész bolt van itt és valahogy csak takarásba kerülök. Egy cigi elszívása az én tempómmal nem több két percig, ha kell, akkor meg sem állok és mire kiérne a tulaj "kezettörni", nincs miért. El nem dobom a csikket és a hamut is felfogom egy egyszerű papírlapon, amit kinyújtva az esőbe eláztatok előtte, öngyilkos jelölt nem vagyok. A kezemben tartom ameddig vissza nem ülünk a kocsiba, el nem indulunk, és valahol út közben annyira lehúzom az ablakot, hogy a résen kitoljam, ennyi. Hát, természetvédő sem vagyok. Ha a tulaj/eladó szeretne kezet törni és üldözni, akkor addigra a többiek már úgy is fizettek, szóval kocogok egy jót. Eléggé biztos vagyok benne, hogy annak a küszöbén, hogy profi jégtáncosnak hívhassam magam, nem kell aggódnom azért, hogy elég gyors vagyok-e. A függőség nagy úr. A válaszra, hogy ott halt meg az ikertestvére azért még jobban felszalad a szemöldököm. - Nem a Drumstrangba jártál, jártatok? - teszem hozzá a kérdést, afféle keresztkérdésként. Mi az istent kerestek egy London melletti vélhetően Temze-vizi (az egyetlen folyó, aminek tudom a nevét, tekintve, hogy a legnagyobb és végigmegy a fővárosukon) vizitúrán és miért akarna visszajönni Angliába, hacsak nem konkrétan ő is nyomozott már a témában, csak nem oszt meg velünk mindent. Vagy valamelyik extravagáns opció a korábbi gondolatmeneteimből. - Én csak annyit kérek, hogy amint elkezd sötétedni, azonnal inkább forduljunk vissza, keressünk valami motelt, túl sok horrorfilmet néztem. Nem mintha a tragédia közeli motelek olyan biztonságosak lettek volna a horrorfilmekben. - vonom meg a vállamat kicsit apatikusan, de az, hogy Janette folyamatosan érez valami sötét, baljós érzést, pedig kocsival haladunk, tehát az egyetlen dolog, ami velünk egyszerre halad az Alana... megint ott van az a rosszindulatú kétkedés, hogy egyáltalán nem áldozata ő semminek, hanem a részese. Lehet, hogy tálcán visz minket megetetni a szörnyecskéjét, vagy a szörnyet, amivé a fivére vált, vagy... megint az a kreatív, képregényfaló elme kalandozik el a bambuló tekintetem mögött, ahogy a hátsó székről Alana tarkóját bámulom, ezúttal pont mögötte ülve szélen, különben kínos lett volna áthajolni hamut és csikket kidobni az ablakon a többiek felett középről. Remélhetőleg sikerül a kocsit olyan helyen lerakni, ahol nem fog belesüppedni a sárba mire visszaérünk, erre azért még figyelek, amikor Alan parkol. Ha Juliának sikerült felszerelkeznie esőkabáttal akkor kérek tőle egyet, bár miután minden kis susmogásomat mindig kikotyogták nem kezdem el sehogy sem részletezni, hogy mennyire sántít nekem lényegében minden Alana sztorijával, csak folyamatosan szemmel tartom és a pisztolyt pedig úgy elrakva, hogy kézreálljon. Az más kérdés, hogy üres üvegekre vagy céltáblára lőni merőben más, mint egy előlényre és nem vagyok biztos benne, hogy amennyiben a célpont nem egy kétméteres csótány képes lennék-e elsütni ténylegesen. Pedig aztán kínos lenne, ha tudnám mechanikailag hogy kell, tudok is célozni, csak nem visz rá a lélek. Alapból nem egy csini kis topánkába öltöztünk át, amikor rendőrtisztibe vedlettünk, de azért óvatosan lépkedek a csizmában, hogy ne csússzak meg, akrobatához és sportolóhoz illően, mert az esőben sétálásnál már csak akkor vagyunk kiszolgáltatottabbak, ha a sárban dagonyázva vergődünk majd. Vélhetően Alana tudja az utat, hiszen járt már itt, szóval amennyiben ő vezet, közvetlen mögötte bámulom a környezetet - és őt magát, hogy csinál-e valami gyanúsat. És persze, ha az eső szürkesége miatt szükség lenne a látótér bővítésére, már is felvillantok egy refit, de nem az összeset, nem egyszerre, osszuk be az energiát.
- Nehéz lehet. - fűzök hozzá csak ennyit Julia sajnálkozásához Alana felé. Valóban szörnyű lehet egy ikertestvért elveszteni. Bár én sosem tapasztaltam ez így meg. Még akkor sem, ha valahogy mindig volt egyfajta hiányérzetem. Ezt persze betudtam az anyám korai halálának, az apám eltűnésének. Most pedig még Jake is kómában van. Szóval, tőlem szokatlan módon, de képes vagyok részvéttel viseltetni a lány iránt. Valahogy szeretném kifejezni számára, hogy nincs egyedül, és nem is kell egyedül szembe néznie azzal, mi a táborban várhat ránk. Vagy inkább rá. Szembe nézni azzal a hellyel, ahol elvesztette az ikertestvérét igen csak megrázó lehet érzelmileg. Szóval az, hogy még mindig velünk tart, igen csak nagy bátorságot és lelkierőt jelent, amivel kezdi kivívni a tiszteletem. Nem mondom, hogy megfeledkeztem a kezdeti kérdésről, és gyanakvásról irányába. De ha őszinte, és valóban segíteni akar, akkor igen is kijár neki a tisztelet. Talán még be is ajánlhatnánk a bácsikámnak, hogy segítse az útját. Már ha érdekli az auror pálya. Igaz, előbb legyünk túl ezen a hmm... horror kalandon. Ninonnal kapcsolatban is hasonló érzéseim vannak. Nem bízom benne teljesen, de ha most bizonyít, az bácsikám neki minden bizonnyal segítene az auror képzésben, és karrier építésben. Túl kevés a talpraesett igazi auror. Persze ehhez talán nem ártana teljesen őszintén és nyíltan játszania, ahogy a többiek. Én vele ellentétben úgy vélem igen is fontos, hogy miért vagyunk célpontok, ha azok vagyunk. De talán nem időszerű most erről ideológiai vitát nyitni. Azért, ha Juli igényli, akkor segítek a vízhatlan hátizsák, és esőkabátok beszerzésével. Bár arról fogalmam sincsen, hogyan fizethetnénk a kutasnak, hiszen én nem készültem mugli pénzzel. Kétlem, hogy aranygaleonból vissza tudna adni. Azt sem tudom, hogy mért lett dühös a kutas Ninon cigijére. A mugli dolgokról azt hiszem elmondhatjuk, hogy nem tartoznak a szakterületeim, de még csak az érdeklődési köreim közé se, ami most nem éppen előny. - Kíváncsi lennék, kinek és mi dolga pont most, és pont ott. Nem hiszem, hogy ez véletlen. - gondolkodom el hangosan a benzinkutas, és Juli szavain, bár azt már nem teszem hozzá, hogy lassan így is tengeri beteg leszek a csúszós autóúttól. Maximum az tűnhet fel a többieknek, hogy meglehetősen erősen kapaszkodom az autóban. Amilyenné az út kezd válni nem is tudom, hogy melyik a rosszabb alternatíva. Maradni az autóban, és megkockáztatni, hogy elakadunk, vagy megállni, és gyalogolni az ítéletidőben. - Ezért is kell nagyon óvatosnak lennünk, együtt maradni, és figyelni minden irányba. Nem tetszik, hogy még mindig követ az a baljós érzés. De talán így a legjobb. Mármint ha elcsaljuk a lakóövezetből, ahol több ártatlan áldozat lehetne. - sóhajtok fel gondterhelten. Nincs sok kedvem itt lenni nekem sem, de nincs választásunk. Rá kell jönnünk az összefüggésekre. Valami pedig azt súgja, itt minden összefügg mindennel. Nekem nem jut eszembe olyasmi, hogy vízhatlan zacsiba rakjam a fegyverem. Simán csak a kabátom alá teszem, ahonnan gyorsan elő is kaphatom. Lélekben felkészülök egy újabb szörnyű gyaloglásra, a sáros, dagonyás úton a szakadó esőbe. Mondtam már, hogy utálom az esőt, utálom a sarat, és az erdei táborokat is? Minden esetre kár volna visszafordulni, ha már idáig eljöttünk. Csak az zavar, hogy még mindig nem érzem magam eléggé felkészültnek erre. Azért a kocsi úton igyekszem kapaszkodni, és valahogy kibírni ezt az egészet. Még így fohászkodok, hogy minél messzebb jussunk. Ha pedig elakadunk, és gyalog kellene tovább menni, hátra sorolok be, és próbálom felmérni, hogy a megérzésem forrása követ-e még, és ha igen, akkor milyen messze, milyen irányból? Már csak azért is, hogy szükség esetén figyelmeztethessem a veszélyre a többieket.
//Inkvizítor - 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.//
- Oh, sajnálom! - pillantok még Alanára, hiszen egy ikertestvért még rosszabb elveszíteni, bár én nem szó szerint veszítettem el Jaket, de kvázi majdnem. Egy viszont biztos, most nem ennek van itt az ideje, így hát nem a testvéremen jártatom az agyamat, hanem azon, hogy megússzuk ezt. Talán betoji vagyok, de még mindig úgy vélem nem itt van a helyünk. Félelmetes az egész helyzet és mint kiderül esélytelen lesz kocsival felmenni a táborig. Elmormogok egy köszit mielőtt még a kutas kiszólna Ninonnak, csak aztán megyek vissza én is a kocsihoz. Ha van ilyesmi, akkor még valami vízhatlan túrazsákot megpróbálok beszerezni, abba betehetjük a lámpákat és gyorsan körülnézek nincs-e véletlenül néhány esőkabát is, ami a gyalogláshoz jól jöhet és hátha kevésbé megy szét, mint az esernyő. Végülis a ruháink se foszlottak le rólunk. - Azt mondta a fickó, hogy pár hete valaki elment a táborba, pedig már jó ideje nem használják. És, hogy jó eséllyel nem fogunk tudni kocsival haladni az vízfolyásos úton. - húzom el a számat, miután beültem a többiekhez a kocsiba. Cseppet sem tetszik az ötlet, hogy még talán valamennyit mehetünk kocsival, aztán viszont már csak gyalog haladhatunk tovább. Nem tudom, hogy azon túl, hogy tiszta víz és sár lesz mindenki, mennyire veszélyes egy eleve folyosó melletti házat ilyen esőben megközelíteni? Mi van, ha egy idő után teljesen járhatatlanná válik az út és ott ragadunk? - Normális esetben azt mondanám akkor jöjjünk vissza, ha már elállt, de most... Kocsi nélkül viszont lassabbak és nyíltabb célpontok is leszünk. - ami láthatóan nagyon nincs ínyemre, hiszen úgy fest, hogy az az izé követ minket és ha jól sejtem a szörnyek mindig jobban alkalmazkodnak a viszontagságos időjáráshoz, mint mi emberek. Persze, ha a többiek úgy döntenek, hogy menjünk, mert hát azért jöttünk el eddig, akkor én magam is velük tartok, de egyre kevesebb az amúgy is gyéren induló lelkesedésem. Ha találtam bent vízhatlan zacsit, akkor a pisztolyomat is abba teszem biztos, ami tuti, mert ha átváltunk gyaloglásra, akkor bizony bőrig fogunk ázni. A maradék esetleg még kocsiban töltött utat leginkább némán töltöm, feszülten a tény miatt, hogy veszélyes hegyi utakon leszünk kénytelenek kóricálni az erdőben, a tetejében a sötétben. Ez még nappal, normális időjárás mellett sem a legvonzóbb ötlet, na de most... kész öngyilkosságnak tűnik egy veszélyes lénnyel a nyomunkban.
- Főleg egy ikertestvért.. – Hümment Alana, kissé köszörülve a torkát. Látszik, hogy sosem heverte ki, de utólag már nem tud vele mit csinálni. Julia pedig jól látja, komoly mázli kell, hogy ne csússzanak el a víz mosta úton, mert már alig látják, hogy hol van a beton, és hol a széle, ami már tiszta sár. Alana gyakorlott vezetőnek tűnik, szinte rutinból vezet, egy kézzel, nem nagyon izgatja magát, tehát a nyomozók reménykedhetnek, hogy legalább a benzinkútig eljutnak, de onnantól lesz a rázósabb rész a hegyvidék irányába, ahol a tábor található. Végül elérik a benzinkutat, közel s távol ez az egyetlen jele a civilizációnak. Ha maguk mögött hagyják, akkor jó ideig nem látnak majd senkit, és semmit. Amíg Alana tankol, addig a többiek be tudnak benni, Julia többek között kérdezgeti a kutast, aki nagyjából kiüvölt az esőn keresztül Ninonnak, hogy ha nem oltja el a cigit, akkor odamegy, és eltöri a kezét. Merthogy szigorúan tilos benzinkútnál dohányozni, ezt minden valamirevaló bagós tudja. Csak egy szikra egy benzincseppre, és berobban az egész épület. Julia annyit tud meg tőle, hogy a tábor már hosszú évek óta elhagyatott, bár mintha pár hete látott volna odamenni egy terepjárót, lehet, hogy valaki újra akarja nyitni? Az út egyébként pocsék, tehát ebben az időben lehet, hogy érdemes lenne letenni a kocsit a tábortól úgy egy kilóméterre, hogy ne csússzanak le a vízmosáson, s be kéne gyalogolni. Már így is többszörösen bőrig áztak, tehát lényegében mindegy. Ninon egyébként ha akar, tud venni lámpákat, de csak kisebb reflektorokat, amiket egyébként kocsiba lehet beszerelni. Ha kézben akarják tartani, akkor esetleg erősebb fénye van, mint a zseblámpának. Alana mindenesetre válaszol, bár eléggé vontatottan. – Itt, pont itt. Úgy fest, vissza a kezdetekhez..
Tita közbeszólása hasznos, mert nekem már rég egyik fülemen be, a másikon kiment, hogy nem szabadna senkit belevonnunk a nyomozásba. Ami mondjuk még mindig furcsa, hiszen minden nyomozáshoz információkat kéne gyűjteni, de ha senkinek nem mondhatjuk el, hogy mi után kutatunk, akkor folyamatosan a nullán maradunk. Az, hogy éppen ezek a nevek voltak a papíron határozottan foglalkoztat engem is, de konokul hallgatok, miközben forognak az agytekervényeim. Soha nem kérdeztem az apámat, hogy melyik országban miért választotta a neveket, de lehet, hogy tényleg volt közünk egy Kuznetsovhoz és nem teljesen légből kapott? Vérségit semmiképpen nem gondolnék, de talán apám ismert egyet még fiatal korában és a névválasztásnál csak felötlött benne... nem tudom, honnan tudhatnám, én még csak tizennyolc vagyok és az életem első hét éve konkrétan kuka, mert semmire se emlékszem. - Én is támogatom a reflektorokat. - teszem hozzá, ismét egyetértve Titával, valahogy attól eltekintve, hogy messze túl sok lett kikotyogva, mint amit szerettem volna, nagyon bejön a földhözragadt gondolkodása. - Milyen furcsa... - mormogom csak Janette-nek, amikor a felmenőinkről beszél, de igazából inkább csak elütöm az egész felvetést. Nekem nincs Kuznetsov felmenőm, biztosan nincs, talán valami távoli ismerőse apámnak. Szóval, ha valaki engem vett volna célpontba, az nagyon is bakot lőtt... Bár lényegében teljesen mindegy, hogy véletlenül vagy joggal akar egy szörnyeteg megölni, vagy sem. Ha a vége az, hogy célpont vagyok én is ugyanúgy, mint a többiek, akkor ennyi a lényeg. A helyet belőjük a térképen és bár nehéz a terep, figyelem az utat és a jelzéseket, hogy tényleg jó irányba haladjunk. Amikor Alana elmondja, hogy a bátyja ilyesmiben halt meg azért már nem tudok meghúzódni csendben, muszáj kérdeznem. - De éppen itt, vagy a ti országotokban? - kérdezek csak ennyit Alanától, de azért amikor Julia is kimondja, hogy elveszített egy testvért már valami furcsa érzés kezd a mellkasomban feszíteni. Persze nem vagyok fából, nem arról van szó, hogy máskor nem szoktam más iránt empátiát érezni, de ez most valami más. A testvérek elvesztése valamiért nagyobbat üt, mint kéne és a hiány ott dübörög az én mellkasomban is, pedig én egykeként nőttem fel... mióta az eszemet tudom csak én és apa voltunk. Ahogy lelassítunk a benzinkútnál én valóban a reflektorokhoz és a lámpákhoz orientálódom, ahogy vélhetően Tita is, azt hiszem mi ketten erősítjük a varázstalan világban is jobban elboldogulók csapatát. Ha többen faggatóznánk az biztosan túl feltűnő lenne, szóval csak a vásárlással törődöm, de azért becsúszik néhány alapvető élelmiszer is, nem tudjuk, hogy meddig leszünk el és kell az energia. Keksz, chips, csupa egyszavas egészségtelen mocsok. - Nem baj, ha itt hagylak? Rágyújtanék. - fordulok Titához, már ha tényleg jól számoltam és vele nézelődünk a fényforrásokért. Ha nem, akkor végig kell szenvednem a válogatást és csak aztán jutok a kasszához, hogy egy cigit is beletegyek. Viszont ha itt van, akkor szimplán beleadok pénzt, bár nagy vagyonnal nem érkeztem, de otthagyom, hogy csak egy cigit kifizessek és már teperjek is kifelé. A benzinkút fedett része alatt már rá is gyújtok a frissen vett száraz cigire, amíg mindenki visszatér a kocsihoz, belebámulva a sűrű esőbe, ami úgy tűnik, hogy lassan viharba fordul. Nem mintha konkrétan számítanék arra, hogy bármit meglátok, de azért pásztázom a környezetünket, míg várok. Néhány perccel ezelőtt még úgy tűnt, hogy eláll... fasza... Minden esetre ameddig Julia beszélteti a dolgozókat addig úgy is van időm cigizgetni és lamentálni azon, hogy mi az istent fogunk csinálni, ha odaértünk. Lehet, hogy akkora lesz a vihar, hogy az ég világon semmit, csak megbújunk a tábor épületében holnapig, már ha az éjszaka közepén nem fog minket felfalni az a valami... Eléggé sötét gondolatok, de mi mást láthatnék bele a sűrű esőfüggönybe amíg várok?
Igazából én azt sem értettem, hogy mért ne vonhatnánk be megfelelő szakértőket a nyomozásba. Például egy képzett bestiamestert, hiszen lássuk be velem nem sokra megyünk, ha egy vérszomjas valami felbukkan előttünk. Én a magam részéről gondolkodás nélkül kerestem volna fel Tita vőlegényét példának okáért, hogy ha nem is rángatjuk magunkkal a helyszínre, de legalább egy-két hasznos tanácsról, és eshetőségről kikérdezhessük, hogy ne teljesen vakon és felkészületlenül rohanjunk fejjel a falnak. Ráadásul a bácsikám igen magas rangú személy az auror parancsnokságon. Gyakorlatilag ő küldött minket, a tudta nélkül aligha lennénk itt nyomozgatni. Tehát nem látom, hogy ha az segít és előre mozdítja ezt a helyzetet, akkor egyszerűen mért ne kérdezhetnénk meg. Főként a kis cetli alapján. - Nem hiszek a véletlenekben. - bólintok Julia felé a kérdésére. Ha pedig a cetli, a neveink, a gyilkosságok, és a mágiaelszívó eső összefüggenek, akkor gyorsan ki kell találnunk az összefüggést. Ezért is lenne célszerű olyan emberekkel beszélni, akiknek több fogalmuk lehet erről az egészről. Bár azt nem feltételezem, hogy Ninon ismét elhallgat valami talán nagyon is fontos dolgot előlünk. Most fontos lenne, hogy bízzunk egymásban, és őszinték legyünk, mert csak így léphetnénk előre. Ez nem a ködösítés ideje. Nem az érdekelne, hogy mért kell álneveket használnia, hanem, hogy hogyan kerülhetett az egyik a papírra, ami igen is fontos részlet lehetne, ha... Így viszont továbbra is marad a feltevés, hogy valami módon a papíron szereplő családok állnak kapcsolatban egymással, és az esővel is. De legalább a lámpák jó ötletnek tűnnek. Bár nekem nincsenek ilyenek, mivel elég távol állok a mugli világtól. A testvér témát ezúttal nem kommentálom, de tekintetem ami Juliról Alanára siklik önmagában is sokat elárul. Jake számomra is olyan volt, mint egy báty. Hiányzik a jelenléte. Most ebben a percben is. Eleinte hinni és kapaszkodni akartam a reménybe, hogy felébredhet, és minden olyan lesz, mint azelőtt. De ez napról-napra nehezebb. Képtelen vagyok elengedni. Mégsem tudom hibáztatni Juliát, hogy ő már így érez. Talán tényleg nem jó ez a végtelen bizonytalan szenvedés. De jelenleg nem tudom, mitől lenne nagyobb bűntudatom, ha unokahúgomhoz hasonlóan elengedném, vagy ha nem. Ezt viszont most félre is kell itt tennünk, és jelenre koncentrálni. Különös, hogy Alana testvére pont így halt meg, de hát ez nem történhetett több mint 30 éve. Hiszen papír nagyon-nagyon régi. Alana pedig nagyon fiatal a papírlaphoz keletkezéséhez képest. Talán ezért is gondolom, hogy inkább a szüleink generációjának lehet köze ehhez az egészhez, semmint közvetlenül nekünk. - Ahogy mi sem tettünk semmit. Maga a papír is idősebb nálunk. Talán valamelyik idősebb felmenőnk viszont okot adhatott rá, hogy a vezetékneve a lapra kerüljön. Valahogy nem tudok ettől a gondolattól szabadulni. - nézek Ninon felé a hirtelen jött tagadásra. Egyszerűen próbálok valami logikát erőltetni a nevek felbukkanásába, és abba, hogy pont minket vezényeltek ide ki. Amikor pedig az útviszonyok fordulnak sárosan rosszra, akkor én is csendben fohászkodom, hogy ne akadjunk el. Semmi kedvem ugyanis még egy iszapdagonyához is az eső mellé. A navigációt és térképészetet is inkább Ninonra, és Alanára bízom, akik szemlátomást elég jól boldogulnak ezzel. Bár az elmélet cseppet sem tetszik, hogy még több víz kerüljön képbe, de igen észszerűnek hat, amit egy apró bólintással jelzek Ninon irányába. A benzinkúton is inkább Juli mellett maradok, mivel se a tankoláshoz, se a mugli elemlápákban nem vagyok járatos. Mivel Juli már faggatja az egyik alkalmazottat, nekem már nem kell. Ellenben valami egész különös rossz érzésem van. Pontosabban olyan, mintha a rossz érzés idáig követett volna. Megvárom tehát, míg a kutas visszamegy a dolgára, és a többiek is végeznek a magukéval. Ha mindenki ismét visszaszállt a kocsiba, akkor szólalok meg ismét. - Úgy érzem, mintha az a sötét valami, amit a sikátornál is éreztem követne minket. Nem tudom mi lehet pontosan, de legyetek nagyon óvatosak. Talán valami lakott területtől nagyon messze eső helyre kéne csalnunk. - vetem fel komoran a megérzésem, egy ötletet. Nem szeretnék egy szörnyet szabadítani ártatlan, és védtelen emberekre. Csak remélhetem, hogy a tábor már rég bezárt, és üresen áll. Ebben az esetben ideális helyszín egy csapdának. De ha most is tele van turista csoportokkal...
Bólintok Tita szavaira. Szerintem se lenne jó mást is belekeverni, főleg hogy én bizony simán visszamennék az őrsre, hogy nem jutottunk semmire. A bátor Griffendéles mi? Mondjuk az tuti, hogy nem fog jó benyomást kelteni bennem, ha kiderül, hogy Ninon már megint kamukázik, mert bizony az ilyesmire könnyen fényderülhet. A legtöbb titok idővel már nem lesz titok és akkor bizony az amúgy is hevenyészett bizalmam felé végképp a nullára csökken. Ha most még elmondaná, hogy bizony volt, amikor más néven élte az életét, akár valami kamukörítéssel, na de nyíltan hazudni megint. Ezzel bajba is keverhet minket. - Lehet, hogy később fújta ide a szél, de... de nektek nem furcsa, hogy pont minket küldtek ide? - nézek ezúttal Titára és Janettere. Azért az elég fura, hogy véletlenül így beletrafáltak. Mi van akkor, ha eleve tudtunkon kívül mi vagyunk a csali? Nem vagyok jó színész, úgyhogy nem tudok nem kissé furán nézni Ninonra, mert hogy neki nincs ott a neve, talán többet tud, mint amit elmond. Nem lenne meglepő, hiszen az már egyértelmű, hogy velem ellentétben ő bizony elég könnyen füllent és játsza meg magát. - Igen, ez jó ötlet lehet, talán segít. - értek egyet Titával újfent, mert ha a lény nem bírja a fényt, akkor bizony mágia híján jó, ha van valami, amivel eltudjuk riasztani. Az eső mondjuk nem tudom, hogy mennyire tesz tönkre dolgokat az esernyő után, de a ruháink még épek, szóval talán főleg bent egy épületben azért egy komolyabb zseplámpának, vagy fényszórónak nem lenne baja. Egyelőre még az sem biztos, hogy ilyen szörnyből csak egy van. Alana szavaira azért együttérzően pislantok rá, már legalább értem, hogy mire fel volt az az előző megrezzenés. - Sajnálom. Tudom milyen... elveszíten iegy testvért. - bököm ki halkan, leginkább Alanának címezve, bár Jake még életben van, de hát már túl sok idő telt el és én bizony igazából már csak nagyon ritkán megyek be hozzá és akkor is elsősorban a családom miatt. Még mindig úgy gondolom mindenkinek könnyebb lenne tovább lépni, ha... Így viszont az egész család megreked a reménykedés szintjén és talán az egész teljesen értelmetlen. Na, de most ide koncentrálok, visszaülök a kocsiba és gondterhelten nézek ki az ablakon. Nem igazán vagyok az autókázáshoz szokva, szóval simán esélyes, hogy idegesen szorítom ökölbe a kezeimet útközben, főleg hogy nem valami barátságos az időjárás. - Remélem nem akadunk majd el félúton. - motyogom, mert nem vonz a lehetőség, hogy az esőben gyalog menjünk tovább valami vadvizi evezős helyre, főleg ha ott eleve víz van és ki tudja, hogy netán nem öntött-e ki a folyosó, vagy ilyesmi. Ha megállunk a benzinkútnál a vásárlást a többiekre bízom, én inkább a kutasnál érdeklődőm elsőkörben, hogy tudjuk mire számítsunk, ha tovább megyünk. - Üdvözlöm! Tudna mondani pár szót a közeli táborról. - ha volt név a papíron, akkor persze azt is hozzáteszem. - Ment oda mostanában bárki, vagy üres lehet? Mennyire lehet járható az út ebben az időben? - érdeklődőm kedvesen, legalábbis igyekszem a legmegnyerőbb mosolyomat felvenni még így bőrig ázva is, hogy valójában sokkal szívesebben lennék valahol máshol.
Az eső csak ömlik rendületlenül, bár.. mintha most kicsit csökkenne az intintizása. Ettől még nem áll de lehet, hogy a vége felé közeledik a furcsa időjárás? Mindenesetre a két Troops nővér, Ninon és Titanille a koronatanu Alanával végül úgy döntenek, hogy nem merészkednek le a csatornába, amely sötét, baljóslatú, s talán védene az esőtől, de az ismeretlennel mágia nélkül szembeszállni valóban öngyilkosságnak tűnik. Visszaülnek hát az autóba, a listát nézegetik, még Alana is közbekotyog. – Az én családnevem is rajta van. Lehet, hogy tegnap este nem véletlenül voltam ott? – Tűnődik el, olyan, mintha őt is odacsalta volna a szörnyeteg, nem csak véletlenül járt arra. Bármi is lehet a nyomukba, egyre valószinűbb, hogy nem valami értelem nélküli bestiáról van szó, aki csak találomra öl, netán az aranyvér alapján. Ezt támasztja alá a lista is. Na de mi lehet az, ami összeköti a társaságot? Juliának és Janette-nek eszébe ötlik, hogy a szüleik bizony egykor bandáztak elég sokat, lehet, hogy pont valami vadvizi evezős táborban volt egy ilyen összejövetel? Alana még mindig Juliával szemez, és végül kinyögi. – Az én bátyám pont ilyenben halt meg. Még gyerekkorunkban. – Biccent a többiek kezében lévő papírra. Lehet, hogy csak a véletlen műve, de lehet jelentősége. Többet nem nagyon mond, ha nem kérdezik, de láthatóan jobban megviseli a múlt felemlegetése, mint az, hogy tegnap este milyen szörnyű gyilkosságot látott. X kerül végül a tábor helyszínére a térképen, s el is indulnak, de megint rákezdi az eső, sőt, most már vihar kerekedik belőle. Fel kell kapcsolni a reflektorokat, de az ablaktörlő kétségebesetten küzd a rá ömlő nem várt égi áldással. Az út a tábor felé igencsak nehézkes, mert ennyi esőt még a föld sem bír el, nem csoda, hogy az odavezető irányban már akkora a sártenger, hogy szinte alig tudnak az úton maradni. Mindenesetre félúton találnak egy benzinkutat, ha itt akarnak, akkor be tudnak kissé ülni, tudnak talán venni zseblámpákat, vagy valami kisebb kézi reflektort is. Janette ugyanakkor érzi hogy a sötét teremtmény még mindig közel van, mintha.. követné őket!
Tétován bólintok. A tétovaság nem annak szól, hogy annyira vágynék lemászni és emiatt volnék csalódott, hanem annak, hogy egyetértek a többiekkel, nem volt jó ötlet, de zavar hogy nincs jobb ötletem. Pedig általában akad nem is egy, hanem több váltás ötlet a tarsolyomban, mint rutinos kalandozónak ruhanemű minden eshetőségre. Most viszont semmi. Éppen ezért inkább ninont faggatom a kocsiba beszállva, hiszen talán a térképpel megyünk valamire. Persze arra nem számítok, hogy a cetlin közben az én vezetéknevem - amilyen néven nem is születtem, de amiről ugye nem tudok az nem fáj, s feltehetőleg nem itt fog kiderülni örökbefogadásom általam nem ismert története - kikerekednek szemeim rendesen. - Hogyha Christ nem volt jó ötlet belekeverni, akkor a bácsikádat sem hiszem, hogy kellene. - juttaom eszébe Janettenek, hogy én már egyszer bedobtam a vőlegény-kártyát és az se aratott osztatlan sikert - sőt, semmilyet - pedig ő bestiamester szakos és többre mennénk vele, mint az én nulla LLG tudásommal. Szóval ha az lyukra futott, akkor valószínűleg a bácsikáját sem engedik majd kifaggatni. Magunkra hagytak bennünket, ez van, ezt kell tudomásul vegyük. - Ha nem megyünk le, akkor menjünk el. Ide. - próbálom megkeresni a kirándulóhelyet, hogy legyen mire bökni a térképen. Viszont ha nem szereti a sötétet, akkor lehet szereznünk kellene reflektorokat. A muglik árulnak mindenféle elektrokütyüket, nem? Vehetnénk ezt-azt odafelé. - dobom be az ötletem. Ha kivilágítjuk magunkat, s ragyogunk mint Salamon Töke, akkor tán nagyobb biztonságban leszünk.
Megértem, hogy lemenni senki se akar, az én életösztönöm is erősebb annál, hogy ajánlkozzak, főleg, hogy még mindig a térképpel akarok bíbelődni. Viszont azt még elkapom, amikor Janette felolvassa a neveket, és bár nem reagálok, hanem beszállok a kocsiba, odaadva Julianak az esernyőmet vész esetére. Erőteljesen megugrik a pulzusom, hogy a Kuznetsov éppen az a név, amit Alana is felismerhetne, bár a Drumstrang nagy iskola és vélhetően pár évvel idősebb nálam, de akkor is... Hogy a francba kerülhet ez a vezetéknév arra a fecnire? Csak néhány évig viseltük, hogy a Drumstrangba felvegyenek, de tény, hogy az a színjáték azt is jelentette, hogy aranyvérűnek kellett kiadnom magam, ugyanis a Drumstrang arról híres, hogy még mindig csak aranyvérű diákokat vesz fel. Apám pedig játszotta a szerepét, még ha egy cseppnyi mágia se szorult belé, hogy biztonságban tudjon az álnév alatt, ameddig csak lehetett... ameddig nem jött a hír, hogy költöznünk kell tovább és iskolát is kell váltanom a Beuxbatonsba. Lemaradok az információk egy részéről, mert a kocsiban matatok a térképpel, szóval a fantáziám azonnal meglódul, csak ez most nem valami hasznos, mivel a támadási pontokat akarom megjelölni a térképen. Amikor először Tita, majd legtöbben visszajönnek a kocsihoz felemelem a tekintetem a térképről. - Nem sok mindenre, de a térképen csak megtaláljuk a helyszínét ennek a szórólapnak. Az lenne az elméletem, hogy a támadások közötti kapcsolat talán a csatornához is köthető, de egyelőre nem lehetek biztos benne. - válaszolom a lánynak, és talán mindenki másnak is elkapom az utolsó mondatát, ha nem nagyon zúg az eső és elindulnak felém vissza a kocsihoz. - Lehet, hogy azután került ide, hogy helyszíneltek. - jegyzem meg Juliának, bár ilyen alapon egyrészt lehet hamis nyom is, másrészt jellemző, hogy a gyilkos visszatér a tetthelyre, de nem akkor, ha egy kétméteres kitinpáncélos szörnyetegről beszélünk. Fura lenne ennyire emberi tulajdonságokkal felruházni. Azt nem láttam, hogy Alana meglepődött, így hát tekintve, hogy már a nevem is előkerült, még inkább kerülöm vele a beszélgetést és nem szembesítem semmiképp. - Én aztán biztos nem tettem semmit, amiért bosszút kéne állni, először vagyok itt és rajta sincs a lapon a Delacroix. - vonom meg a vállamat Janette utolsó kérdéseire, fapofával, egyáltalán nem vallva be, hogy Kuznetsovként is futottam egy darabig. Az biztos, ha ez kiderül, akkor Julia végképp kitér a hitéből, viszont sokkal jobban tartok apám haragjától és attól, hogy újra üldözőbe vesznek minket, ha valahogy valaki összeköti az idővonalat és rájönnek, hogy éppen Franciaországban vagyunk. Azaz én éppen nem, de ezután visszatérnék a Beuxbatons-ba és remélhetőleg nem viszem magammal ezt a nyomasztó mágia-korlátozó opálos esőt. Legalább az a része igaz, hogy én szentül hiszek abban, hogy először vagyok Angliában, hiszen a fiatalkoromra nem emlékszem, ahonnan igen, onnan pedig állandóan úton voltunk valahol Európában, mármint a kontinensen. Ha megtalálom a térképen a szórólap jelezte helyet ráikszelem az összes többi támadással együtt, ha még nincsen rajtuk és megmutatom a többieknek illetve ha Alana visszaszáll és mindenki visszaszáll, akkor odanyújtom neki, hiszen ő fog vezetni, ha átmegyünk. Lehet, hogy tévút, de még nincsen este és annak kell utánamennünk, aminek csak lehet. Mi mást csinálnánk? Visszamegyünk az őrsre, hogy bocs, semmi újdonság, feladjuk? Szükségem van a jó pontokra ahhoz, hogy átjöhessek a Roxfortba, már ha ennek a furcsa jelenségnek vége, hiszen nyilván nem költöznék egy varázstalan országba egy varázsló egyetemre, ami nem is üzemel.
Eléggé leköt, hogy megpróbáljam menteni a bizonyítékot, legalább egy vízálló bizonyítékzacskóba való helyezéssel. Viszont közben azzal is mélyen egyet tudok érteni, hogy nem túl jó ötlet egyedül lemászni a csatornába kóvályogni. Ki tudja miféle szörny leselkedhet ott, és mire képes? Ez nagyon rosszul is elsülhet. Jobb az óvatosság. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy sokkal célszerűbb volna ez ügyben beszélni egy képzett bestiamesterrel, valami épkézláb csapdát felállítani, és csak utána beszélni az idecsalogatásról, ha már kellően felkészültek vagyunk. Viszont valami szemet is szúr a röplapon, ahogy zacskóba ügyeskedem a lehető legnagyobb óvatossággal, és odafigyeléssel. - Ezen nevek vannak. Valamiféle lista lehet. Kuznetsov, Blunt, Tro... Troops. - akadok el saját vezetéknevemnél, és a tekintetemmel automatikusan Juliát keresem. Ugyanakkor én is jó ötletnek tartom, hogy visszatérjünk a kocsihoz, így ha mindenki benne van, akkor velük együtt én is visszamegyek a járműhöz, hogy elfoglaljam az eredeti helyem az anyósülésen. Főként mert még mindig érzem a zsigereimben a gonosz jelenlétet. Ami cseppet sem tetszik. Talán jön az magától is, és nem kell csalogatni. - Nem hiszem, hogy az segítene. Biológiai értelemben nincs jelentős különbség egy aranyvérű, és egy mugli származású varázsló vére közt, amit érzékelni lehetne. Ráadásul konkrét terv nélkül nem is akarnám ide csalni azt a dögöt, akármi is legyen. - válaszolom még meg Tita felvetését a kocsi felé menet. Az autóban viszont már újfent a papírlap tanulmányozására fordítom a figyelmemet. - A röplap nagyon réginek tűnik. Pálcamágia nélkül pontosan nem tudom meghatározni, hogy mikor, hol és milyen technikával készült, de ha tippelnem kéne a színéből és a papír kopásából ítélve lehet vagy 30 éves. - elmélkedem hangosan a bizonyítékot forgatva. Tehát a szórólap korából az is kikövetkeztethető, hogy a családnevek nem mostanában kerülhettek rá. Amikor már én már úgy érzem többet nem tudok kitalálni a lapról, akkor védőtasakkal együtt óvatosan körbe adom a többieknek is, ha igénylik, hátha valakinek eszébe jut róla még valami, ami esetleg lényeges lehet. - Talán megkereshetnénk ezt a Kuznetsovot, vagy beszélhetnénk a bácsikámmal. Talán segíthetnek rájönni, hogy mi lehet a családnevek közti összefüggés. Ez az egész lehet, hogy rólunk szól? Mármint valamiféle bosszú hadjárat bizonyos családok ellen akik a listán szerepelnek? - ez már tényleg csak találgatás, és amikor felvetem, hogy a nagybátyámmal is találkozhatnánk, aki eleve ide küldött minket akkor a tekintetem újfent Juliáét keresi, hogy ő mit szól hozzá. A családunk nem éppen arról híres, hogy ne akadnának haragosaink. Elég sokan kötöttek ki a Troopsok miatt az Azkabanban. Mindig előkerülhet egy bosszúvágyó rokon. Ami meg a Kuznetsov nevet illeti, elsőre nem kötöm össze Ninonnal, hiszen fogalmam sincsen arról, hogy mikor milyen álneveken élt. Azért amikor Tita Ninont kérdezi, hogy mire jutott, akkor érdeklődéssel pillantok a francia lányra, hiszen nagyon úgy tűnt, hogy rájött valamire, amit ellenőrizni akart.
Átveszem Ninon esernyőjét, amíg ő visszatér a kocsiba, de egyelőre maradék fedezékben és nem nyitom ki, hiszen az már egyértelmű, hogy elég hamar szétmegy az esőben és ez akkor is ijesztő, hogy a víz szétszedi az anyagot. Az persze fura, hogy miért nem szedte szét a papírt, amit Jannie talált, meg úgy általában minket és a ruháinkat. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, hogy bárki is lemenjen egyedül. - rázom meg a fejemet, bár az esőben nem is biztos, hogy hallják, amit mondok így kicsit távolabbról, de nem hiszem, hogy belemennék, hogy bárki is, akár Tita csalinak álljon, főleg amíg nem is tudjuk pontosan, hogy mi az az izé, ami a tetejében jó eséllyel a közelben van. Még mindig nagyon bizonytalan vagyok, hogy tényleg itt van-e a helyünk egyáltalán, hiszen nem érzem magamat sem elég erősnek, sem elég bátornak ehhez. Nem vagyok egy szörnyvadász alkat. Az aurori munkát is inkább valami helyszínelőként, vagy utómunkákat végző laborosként képzelném el, mint sem helyszínen nyomozni és veszélyes lényeket kutatni fel. Ez nem az én terepem. A bátyáimé még csak-csak, de hát lássuk be, hogy Jake se sokra ment vele, hogy olyan bátor volt. Mindenesetre azért, ha meghallom, hogy a neveink ott vannak a papíron, csak kipattintom Ninon esernyőjét, hogy közelebb menjek. Legalább amíg az esernyő bírja strapával és nem megy szét ez is és megnézzem én is azt a papírt. - Lehet, hogy előbb ennek kellene utána járni? Ez alapján talán mi is veszélyben vagyunk. Na, de ezt miért nem találták meg? - a hangomban újfent aggodalom cseng és mielőbb lehet, hogy visszaorientálódnék a kocsi irányába. Kicsit olyan ez, mintha valami csapda lenne, vagy az egész véletlen és az őrsön nem tudták, hogy a mi neveink is szerepelnek itt? Netán pont azért minket választottak ki? Azért ez így még ijesztőbben hangzik.
Julia esernyője valóban eldobásra alkalmas. Olyan, mintha ónos eső lenne, de a furcsa, sütét anyag teljesen szétáztatja az esernyőt. Azért nem savas, de semmi értelme a feje felett tartani, mert így is bőrig áznak. Ettől függetlenül behúzódik egy kiszögelésbe, ott csak valamennyire ázik tovább. A pisztoly nem ázik át, eleve úgy tervezték, hogy esőben is hatékony legyen, más kérdés, hogy a tervezők aligha gondolhattak egy ilyen égi áldásra. Most a többiek ott nézelődnek a csatornafedél felett, s megtalálják a vadvizi csónakazázás röplapját. A papír valamiért nem mállott szét az eső ellenére sem, de Julia talán mert kissé arébb áll, külső szemlélőként észreveszi, hogy Alana megrezzen, amikor megtalálják a röplapot. A kérdés csak az, hogy miután szemtanuja volt egy véres gyilkossásnak, miért éppen egy ilyen kirándulás hirdetése zaklatná fel komolyabban? Janette viszont miközben elteszi egy műanyag zacskóba, meg tudja vizsgálni, s észreveszi, hogy a röplap alján mintha valami lista is lenne. Családnevek: Kuznetsov, Blunt, Tropps. És még megannyi más név. Titanille viszont vissza tud emlékezni rá, hogy a többi név az aranyvérű áldozatok családnevei. Na de ha ez valami halállista, miért tűnik a röplap nagyon réginek? Olyan, mintha úgy harminc évvel ezelőtti lenne.. Janette továbbra is érzi a gonosz jelenlétét, lehet, hogy a csatornában rejtőző gonosz pont őket figyeli. – Tegnap este jóval sötétebb volt, talán éjszaka támad az a dög.. – Jegyzi meg Alana, mert bár őt nem kérdezték, mégiscsak valami tanácsadóként van itt jelen. Ninon visszamegy az autóba összerakni a részleteket, s ő pontosan tudja, hogy a Kuznetsov az egykori álnevei egyike. Amit az apja is használt egykor. Ám ez borít mindent, mert úgy fest, mégsem csak aranyvérű családok voltak. Olyan, mintha lett volna egykor egy baráti társaság, akikre a szörnyeteg vadászik. Bár.. az áldozatok inkább fiatalok, mint ők maguk. Titanille is találkozik a saját családnevével, és rémlik neki, hogy a felmenői közül volt valaki, aki hozzá hasonlóan igencsak kiváncsi természet volt, talán nyomozott valakik után? Lehet, hogy azt a kirándulóhelyet kéne inkább megnézni?
Janette vérnyomos cetlit talál, s azzal küzd, Ninon meg visszaszáll a kocsiba hirtelen hátraarcot csinálva, szóval a bennem felötlő isteni szikrát első körben Juliához lépve tárom elő. Ha van valami eresz, ami alá be tudunk húzódni, akkor odébb invitálom a lányt, s közelebb hajolok hozzá, hogy ne kelljen kikiabálni a szavaimat. - A családok mind aranyvérűek, ez nem lehet véletlen. Mi van akkor, hogyha a lény a vérre gerjed? Akár átvitt, akár konkrét értelemben? Tehát hogyha valaki megvágja magát, akkor annak a szaga előcsalogatja? Már persze ha valaki aranyvérű. - elmondok mindent, ami felütötte bennem a fejét, majd hogyha nincs ellenére, akkor jelzem neki, hogy menjünk vissza mi is a kocsihoz, mert szárazon tartózkodva, védett helyen azért jobb lenne kupaktanácsot tartani. Ezt Janette felé is jelzem. Nekem az sincs ellenemre, hogyha Alana is beszáll, de őszintén szólva vele most nem számolok. - Jutottál valamire? - kérdezem először Ninont, majd rátérek a magam gondolataira, ha mind hallanak. - Talán arra, aki nem aranyvérű nem is annyira veszélyes a dög. Ilyen alapon én lemehetek, de nem biztos, hogy a saját fészkében volna érdemes meglepni. esetleg ha keresnénk egy jól védhető helyet a közelben, s megpróbálkoznánk az aranyvér-csepegtetéssel? Fogalmam sincs a vérviszonyokról, engem ez sosem érdekelt és nem is tartom számon a nagy családokat meg sarjaikat. És különben is mindenütt lehet balkézről gyerek, szóval nem tudom hogy állnak ezzel igazából a többiek, így a kérdést erőteljesen nyitva hagyom.
Megmutatom, amit csak tudok, persze ettől még senki sem lesz profi, ahogy magamat se nevezném annak. Egyértelmű, hogy úgy nőttem fel, hogy egy szemernyit se távolodtam el a mugli technológiáktól, hiszen vezetni is megtanultam, bár azért a pisztolyhasználat a varázstalanoknál se mindennapi. A visszakérdezésre mielőtt reagálnék beszálnak a többiek is sorban, ahogy autópilóta üzemmódban követem Juliát az esernyője alatt, tehát kétlem, hogy más is beférne alá, de csak ott terem majdnem mindenki. Nem sokon múlik, hogy most már belefejeljek a tenyerembe és felnyögjek, miután az akcentusomat kritizálták, a leírt információmra szóban reagáltak és a suttogásomat mindenki tisztán hallja és azonnal válaszol rá. Értem én, hogy mindenki lány, de jobban terjed az információ, aminek nem kéne, mint a legrosszabb pletykafészkek között a Beuxbatons-ban. Egyértelműen kezd frusztrálni, hogy a szokatlan, de mindig is úgy hittem, hogy eredményes megközelítéseimet sorban eltiporják, de a gyilkosságok, a mágia hiánya és az eső sokkal jobban zavar. Nem mondok inkább semmit az ég világon, csak amikor Julia motyogva hüledezik, hogy az esernyőn átüt az eső akkor reagálok. Az enyém eddig össze volt csukva, hiszen az övé alatt álltam, szóval talán ha most kinyitom és átadom, néhány pillanatra újra védve lehetünk, illetve lehet a lány, mert én dobbantani készülök az esőből. Nyilván ha ilyen rosszak a körülmények nem térképezek kint, nem akarom, hogy kiolvadjon a kezemből a mappa, amit a kapitányságon, vagy rendőrörsön kaptunk. - Na jó, meg kell néznem valamit. - mondok csak ennyit, miután hallom Janette szavait, ami szintén a vízhez kapcsolódik és belehelyezhetném az elméletembe, ha mondjuk egy csatorna lefolyó valahol arra csapódik a természetbe. Bár jelenleg az állandó esőtől valószínűleg minden csatorna szinültig van, csoda, hogy nem áll vízben az egész város már a túltöltődött elfolyóktól. Sietve, legörnyedve, hogy a hátamat érje az eső és ne az elöl tartott mappát vagy fegyveremet visszaszállok az autóba hátsó ülésére. Elkezdem kipakolni az információkat és megnézni, hogy az összes támadás kapcsolata lehet-e a csatornahálózat és ilyen alapon már látszik-e valamilyen minta az esetek sorrendje alapján, ahogy kint próbáltam. Lehet, hogy egy kicsit antiszociális megoldás, hogy faképnél hagytam őket beszállni a páncélozott autóba, de legalább hátra száltam, szóval nem kapnak frászt, hogy itt hagyom őket mindjárt.
Értem én Ninon akcentusos játékát, éppen csak nem tartom időszerűnek jelen helyzetben. S bár Jo után ő a legfiatalabb, azért nem lebecsülendő. Sőt a mugli lőfegyverekről alkotott tudása messze meghaladja az enyémet ezt el kell ismerni. Így nagyon is igyekszem rá figyelni, és megjegyezni, sőt lejegyezni minden mozdulatát, és mondatát a fegyverekről. Később, ha nem leszünk ilyen helyzetben, akkor még hasznos lehet, ha mondjuk felkeresem ezt a lőteret, és tényleg megtanulom jól használni a mugli fegyvereket. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy most kapásból tökéletesen menne a dolog Ninon gyorstalpalója után, amiért egyébként igen hálásan mondok köszönetet. De legalább nem tök hülyén fogom szorongatni a vasdarabot, amikor az életünk múlhat rajta. Azonban amikor a helyszínen az esőben az ernyőink igen hamar használhatatlanná válnak az cseppet sem tetszik. Az esőnek egyre komolyabb hatásai vannak. Nem a jó és természetes értelemben. Azonban amikor felfedezek mégis csak, valami hatalmas csoda folytán valami érdekeset, akkor hangosan vonom fel rá a többiek figyelmét. - Találtam valamit! Egy véres cetli darab. Talán az egyik áldozaté. Ha jól látom valami vadvízi evezés vagy mi. Bevihetnénk a mugli laborba. - bár nem sok fogalmam van róla, hogy az milyen sport, és mi a jó a mugliknak benne. Viszont megpróbálom egy csipesszel óvatosan egy műanyag zacskóba menteni a bizonyítékot, hátha később a mugli laborosok tudnak majd vele valamit kezdeni. Csak reménykedem benne, és fohászkodok minden mágus Ősatyjához, hogy ne málljon szét teljesen a fecni a mozdulat közben. Ha sikeres volt a mozdulat, akkor pedig gyorsan elteszem a zacskóba mentett bizonyítékot a táskámba. - Van itt valami sötét. Legyetek nagyon óvatosak. - nem tudnám pontosan behatárolni, hogy mit érzek. Talán a múlt egy sötét kivetülése, talán valami sötét néz minket. Fogalmam sincs. Csak azt érzem, hogy ez a hely nagyon nincsen rendben. Sokkal körültekintőbbnek kell lennünk. Nem én akarok a következő szervek nélküli áldozat lenni. - Talán mielőtt felhívjuk magunkra a figyelmet, csapdát kéne állítanunk. - vetem fel az ötletet. Azt ugyan nem tudom, hogy mivel lehetne előcsalni. Emberi csali? Friss emberi szervek? Jó ez morbid és nem játszik. De akkor is. A bestiákhoz semennyire sem értek, és szerintem még mindig az lenne a legbölcsebb, ha mozgósítanánk egy szakképzett bestiabefogó osztagot a Minisztériumból. A csapdákhoz sem kifejezetten értek, mármint olyan csapdákhoz, amikhez nem kell pálca, de terv nélkül nem is hívnám a saját nyakunkba azt az izét, aminek olyan fogai lehetnek, mint amit az őrsön láttunk. Plusz a labor munka mindig jobban vonzott, mint a szörnyvadászat, így nem csoda, ha máris visszatérnék a mugli laborba, hátha megtudok valamit a cetlimről. Na meg egy-két mugli trükköt sem lenne haszontalan ellesni abból a laborból az ilyen esetekre.
//Inkvizítor - 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.//
Megpróbálom azért figyelni és fejben lekövetni Ninon mozdulatait, ami a pisztolyt illeti, de hogy élesben menni fog-e és emlékszem-e majd, arról igazából sejtelmem sincsen. Azért valahol remélem, hogy inkább nem kell majd használni, mint kell, de nem lehet tudni, hogy mi vár ránk. Ha nincs más választás, akkor úgyse tehetek mást, mint hogy megvédem magamat, vagy legalábbis megpróbálom. - Na jó, de hogyan? - pillantok én is Ninonra, mert oké, hogy én se akarnék lemenni oda, ahová Alana mutatott, de nem tudom, hogy mégis hogyan lehetne kicsalogatni azt a szörnyet a föld alól. Arra viszont már eléggé értetlenül állok, hogy lassan szó szerint szétmegy az esernyő, aminek az a dolga, hogy védjen az esőtől. Ez azért nem sok jót jelent, hiszen szétroncsolhatja a ruhát is, meg... minket. Rendesen kikerekedik a szemem és megpróbálok keresni valami kiszögellést ház mellett, vagy ilyesmi. Nem attól félek, hogy vizes leszek, inkább attól, hogy nem csak az esernyőt üti át az eső. - Ez nagyon nem normális... - motyogom szinte csak magamnak, vagy Ninonnak, amikor még mellettem áll, ha nem követ eleve valami fedezéket keresve. Az esernyőt egyszerűen fogom és eldobom, nem sok értelmét tartom, hogy még azt is hurcoljam magammal, ha szétment. A pisztolyt pedig megpróbálom azért védeni a víztől, már amennyire lehetséges a ruha alatt, ha az eső átüti az esernyő anyagát is, ki tudja. - Vagy kire, de kétlem, hogy bármelyikünk is szeretne a csali szerepébe bújni. - húzom el a számat, mert hát nem valami szimpatikus az ötlet, hogy kiálljak a csatorna mellé, hogy hátha felzabál a szörny, vagy megúszom. Elég necces és valahogy kétlem, hogy bárkinek szimpatikus lenne a megoldás, bár Alana nem maradt a kocsiba, hiába vetette fel Tita, de azért az meglepne, ha szeretne csali szerepben tetszelegni.
