2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Hyde Park és a St. James’s Park között terül el, egy fákkal borított rét, ahol padokat helyeztek el a megpihenni vágyók részére. A parkot délen a Constitution Hill, keleten a Queen's Walk sétálóutca északon pedig a Piccadilly határolja, valamint rengeteg étterem, kocsma és pár szórakozóhely, amik java részét varázslók üzemeltetik. Népszerű a fiatal varázslók és boszorkányok körében, mivel ez az a hely Londonban, ahol leginkább el lehet vegyülni a muglik között minden feltűnés nélkül.
Némileg rosszallóan pillantok a férfira, amikor ismét csendre int, hiszen fogalmam sincs, hogy ebben az esetben miként kellene közölni vele a mondandómat. Talán írjam le? Elég okos ötlet lenne, a gond csupán annyi, hogy se toll, se jegyzettömb nincs nálam. Kutakodni pedig csak nem fogok más holmija között, nincs igazam? A gondolatátvitel pedig tudtommal nem létezik, úgyhogy ez is halva született ötlet részemről. Nincs hát más megoldás, mint végigvárni, amíg végez a dolgával, ami ekkora csendet követel másoktól. Figyelem, amint fürgén a sarokban felállított lavórhoz pattan és a némileg talán riadt lényt próbálja megnyugtatni az érintésével. Aha, szóval emiatt kell az a bizonyos némaság... Ahogy a mozdulataiból leveszem, az ismeretlen lény éppen egy másikat próbál a világra hozni, én pedig pont rosszkor toppantam be. Mintha Chris említést tett volna annak idején arról, hogy mire is van szükségük az állatoknak vajúdáskor... Félhomály, nyugalom, csend és egy biztonságos hely, ahova elvonulhatnak. A férfi minden követelménynek eleget tett, ezek szerint nem ez az első szülés, amit levezet. Vagy volt egy jó mentora. Amikor észreveszem, hogy talán rám is szükség van, némileg habozva és bizonytalanul sétálok oda a nőstényhez, majd kissé félve érintem meg a hátát, mintha bármelyik pillanatban megtámadhatna. Nem tagadom, tartok némileg a varázslényektől, hiszen gyerekkoromban volt egy kisebb incidensem az egyikükkel, noha semmit se tettem ellene. A fájdalom azóta természetesen már elmúlt, de Legendás Lények Gondozása alatt én vagyok az, aki a lehető legtávolabb áll a veszélyesebb jószágoktól. Jó, azért nem mindegyik hozza rám a frászt, de a nagyobbak aligha állnak közel a szívemhez. Kissé remegő kézzel simogatom hát a nőstény hátát, miközben fel se tűnik számomra, hogy a fickó gyanakodva méreget engem. Nem is feltételeznék róla semmi rosszat, hiszen csupán edzőnek kérném fel, így hát egy cseppet sem gyanakszom. Fogalmam sincs, milyen ember is valójában, hiszen, ha lenne, akkor nem jöttem volna el idáig. Egyedül meg főleg nem lépek be a birodalmába, ahol bármelyik pillanatban megtámadhat. Ráadásul, hatodik évfolyamra járok a Roxfortba, mit árthatnék neki? Nem ismerek komolyabb varázslatokat, pillanatok alatt lefegyverezhetne, ha úgy alakulnának a dolgok...
Azonnal a szám elé teszem az ujjamat, és csak magamban szisszenek fel, hogy a lány a külön kérésemre mégis megszólalt. Nem egy okos teremtés, hiszen nem az volt a cél, hogy suttogjon. Mégsem tehetem csak úgy a szájára a tenyeremet, mert ha felsikolt, akkor az unikornis nőstény is megriad, másrészt a szőkeség a nyakamra hoz mindenkit. Így csak beljebb intem, és becsukom az ajtót, hevesen rázva a fejemet. A nőstény már emelkedik fel, mintha ki akarna kászálódni a lavórból, de annak semmi értelme nem lenne, mert akkor nem tud tovább vajúdni, bele is pusztulhat, ha a bébi szarvas lény áttöri a szegyét. Inkább odapattanok mellé, s gyengéd simogatással tolom vissza a jó meleg vízbe, odaintve magamhoz a lányt, hiszen már rá is szükség lesz, hogy ketten simogassuk vissza az állatot, amely bizonytalanul méreget mindkettőnket, de végülis a betoppanó vendég nem tűnik veszélyesnek, engem meg már ismer, így visszahanyatlik, de nincsen megnyugtatva. Talán ha kérésemre a lány is odagugol, és simogatni kezdi az állat vízből kiemelkedő hátát, akkor sikerülhet az eredeti állapotot felvenni. És talán majd később beszélhetünk, de acélos tekintetemből látszik, hogy ez most nem az a pillanat. Méregetem én is őt, mert nem tudom hová tenni. Elkotyogta a nevét is, de sosem találkoztunk, még véletlenül sem ismerős. Ám úgy mutatkozott be, mintha pontosan tudná, hogy ki vagyok. Vajon a régmúltból ismer? Tudja, hogy ki voltam? Ez kérdéseket vethet fel, és talán el is kell hallgattatnom. Pedig jobban szeretem a nyílt harcot, mint csendben a tanuk eltűntetését, de hát ha úgy alakul, kénytelen leszek..
Nem sokat kell várni az ajtónyitásra, szinte már a következő másodpercben fel is bukkan a férfi, akit keresek. Legalábbis, remélem, hogy ő az. Személyleírást nem kaptam ugyan, de csakis ő lehet, hiszen szemmel láthatóan jó kondiban tartja magát a kora ellenére is. Már éppen nyitnám a szám, hogy elmondhassam számára, milyen ügyben is keresem, amikor csendre int. Váratlanul ér a dolog, meg is lepődöm hát, miközben tőlem teljesen szokatlan engedelmességgel elhallgatok. Nem vagyok olyan alkat, aki mások utasításait maradéktalanul követi, szeretem felrúgni a szabályokat, de jelen pillanatban a meglepetés ereje sokkal nagyobb. A lehető leghalkabban, már-már szinte automatikusan lépek be a szűk térbe, a lakókocsi belsejébe. Csupán egy futó pillantást vetek körbe, észre se veszem az unikornist, majd lehuppanok az egyetlen szabad felületre, egy hintaszékbe. Feszengve hallgatok, miközben magamban azt mérlegelem, mit is kellene tennem, ha meg sem szólalhatok. - Elnézést, én... - formálom olyan halkan és óvatosan a szavakat, amennyire csak lehet. Csak most veszem észre a lavórt és a benne fekvő valamit, amiről nem tudom pontosan megállapítani, mi is lehet, hiszen a lény nagy része a víz alatt van. Nyilván köze van a némasági fogadalomhoz. Mindenesetre – ha a férfi nem int ismét csendre – folytatom a mondókámat. - Elizabeth Ollivander vagyok és... - Ismét szünetet tartok, zavar, hogy nem beszélhetek normális hangerővel, szinte már feszélyez, úgyhogy fejemmel az ajtó felé biccentek: - Nem beszélhetnénk odakinn esetleg? Némileg idegesít ez az óvatosság, ráadásul a férfit sem ismerem, szóval nem szívesen vagyok vele együtt egy ehhez hasonló, szúk helyen, ahonnan esélyem sincs a menekülésre, ha esetleg bekattanna valami miatt. Nem tűnik veszélyes alaknak, de nem is kötelező annak lennie, a legtöbb sorozatgyilkos se néz ki annak. - Mármint, ha nem kötelező mellette lennie – vetek egy bizonytalan pillantást a számomra ismeretlen lény felé, miközben magamban igyekszem kitalálni, hogy vajon mi is lehet. Chris nagy eséllyel tudja a megfejtést, ő igazi állatbolond, én inkább a versenyszellemet örököltem a felmenőimtől. Nem mindig előny, de ennek jobban örülök. Valahogy nem áll szándékomban varázslényeket hajkurászni, ahogy néha ő is teszi.
Az unikornis nőstény lassan ellik, de lehet, hogy csak hajnalba. Egy a lakókocsim sarkában elkülönített sarokban rendeztem be neki egy fekhelyet, egy mágikus lavór, ahol úgy le tud hengeredni, hogy csak a feje, és a háta lóg ki a vízből, és az ellést megkönnyítő főzetekből. Afféle állatidomár is vagyok a mindenes munkám mellette, mondhatni egy szocializáltabb munka ez, mint Rasmus nevében fejszével betörni az ellenség fejét. Mert hát Rasmus már halott, az a Jed ajánlata nem volt számomra szimpatikus, de ez az Alaric.. egészen jóféle tervei vannak, amiből nem akartam kimaradni, ezért amíg építi, szövögeti a szálakat, addig dolgozom a cirkuszban, mint valami alvó ügynök, várva, hogy mikor lesz rám érdemi szükség. A koponyalékelő fejsze is megvan még, ha kellene. A hajamat levágattam, a szakállam is manapság csak borosta, de ettől még legbelül ugyanaz vagyok, aki voltam, csupán felveszem a fonalat, hogy itt modernebbnek kell tűnni, hogy megtévesszük az ellenfelet. Más ez mint Mongólia vérgőzös sztyeppéin. A tetoválásaim viszont látszanak, azokat aligha ismeri fel bárki is, kidomborítják amúgy is férfias izmaimat, és csupán árnyalják a képet, miszerint cirkuszi dolgozó vagyok. Valaki kopog. Elnyomok egy káramlatot, mert a nőstény unikornis már fel is emeli a fejét. Mondtam, hogy ne zavarjanak! Bőrnadrágban, és atlétában nyitok ajtót. A küszöbömön álló lányt nem ismerem, de azonnal a számra illesztem a mutatóujjamat, hogy meg ne szólaljon, csak jőjjön be. Nem fog beszélni, mert most teljes csend kell. betessékelem, hogy aztán óvatosan becsukjam magunk mögött az ajtót. A lakókocsi belülről nem nagy, még rendezettnek sem mondanám, de le tud ülni a hintaszékbe, míg én visszaülök a priccsemre az állat mellé, akinek a hátára teszem a tenyeremet, mire visszateszi a fejét, és vajúdik tovább.
Bizonytalanul lépkedem a szekerek között, miközben tekintetem tanácstalanul siklik körbe. Nem jártam még ehhez hasonló helyen, noha gyerekként a szüleim elég gyakran elvittek minket a cirkuszba, de ez most azért mégis más... A színfalak mögé senki se vitt be annak idején, úgyhogy itt voltaképp teljes mértékben el vagyok veszve. A cirkusz dolgozói itt élik a mindennapjaikat, itt vannak elhelyezve az általuk hozott varázslények is, melyek körül jelenleg elég nagy a felbolydulás, ahogy elnézem a távolban rohangáló alakokat. Nyilván etetésidő van. Halovány mosoly siklik át az ajkaimon, amint elképzelem Chris arcát, ahogy belép ide. Nincs oda a fogságban élő lényekért, nem helyesli az ilyesmit, de nem hiszem, hogy ellen tudna állni bármelyik cirkuszi lénynek is. A papírcetli, melyet jelenleg az ujjaim között szorongatok, egy nevet és egy futólag rajzolt térképet tartalmaz, amely remélhetőleg elvezet a célomhoz. Egy ismerősöm adta, ő ajánlotta a fickót, aki ugyan nem edző hivatalosan, de a srác szerint ért néhány dologhoz. Nos, nekem annyi bőven elég. Amióta Angliába érkeztünk, eléggé eltunyultam a kastélyban, kiestem a napi edzéseim ritmusából, ráadásul egy-két ocsmány kiló is felszaladt rám az állandó henyélés miatt. Na, nem mintha a súlyom izgatna, inkább az aggaszt a legjobban, hogy már egy egyszerű lépcsőzéstől is kiköpöm a tüdőmet. Még Gilly is leelőz, a fenébe is! Ráadásul, nyakamon a VMS is, kerek egy hónap van hátra a versenyekig, a roxforti edzések pedig korántsem olyan intenzívek, mint amilyennek lenniük kellene. A többiek szinte állandóan kiharcolják a korai befejezést, én pedig egyedül képtelen vagyok edzeni. Próbáltam ugyan megbűvölt labdákkal játszani, de hamar meguntam a dolgot. Egyszóval, kell valaki az életembe, aki felügyel, hogy tényleg azt teszem-e, amit kell és kellően szigorú is mellette. Vetek egy futó pillantást a gyermeteg térképre, majd egyet a szekértáborra, végül elégedetten biccentek. Elméletileg jó helyen vagyok, noha nem igazán lehetek biztos a dolgomban. Minden szekér egyforma, nincs köztük különbség, csupán egy ütött-kopott névtábla díszeleg az ajtón A.M. monogrammal. Ez eddig stimmel, de az A.M. sok nevet takarhat. Adam Mallik, Adrian McKay, stb... Mindenesetre, nagy levegőt veszek, majd határozottan kopogok párat, maximum elhajtanak a fenébe.
Off: A cirkusz természetesen rejtve van a muglik elől
A tűzoltó, azaz Freddie nem ereszti el a lány csuklóját, sőt, finoman még a könyökét is megérinti, miközben mosolyogva bólint. Árad minden tagjából a nyers erő, ezzel együtt viszont mégsem lesz alfahím, sokkal inkább egy kedves fickó, aki szeret csak úgy másokat megmenteni. Ezúttal Miával hozta össze a sors. – Ez igazán gáláns cselekedet volt a részedről. Nem mindenki szaladt volna oda, hogy akár saját maga is kizuhanhasson. A hölgy biztosan rém hálás neked, vagy ha nem, én mindenképpen az vagyok. Ügyes voltál. – Itt most tényleg elengedi Miát, mert a társai már kezdenek felszálingózni a tűzoltó autóra, ráadásul a mentő is elvitte már a nőt, sok ma még a megmentendő lélek, így Freddie is megy tovább. – Örülök, hogy találkoztunk, remélem még látjuk egymást. – Itt már tényleg búcsúzik, pedig benne van, hogy minimum, hogy valami elérhetőséget cserélnek, de az idő szűkében ez mégsem történik meg. Még egy utolsó kacsintás, aztán felszáll ő is a kocsira, aztán eltűznek.
Azért nem tehetek róla, de vetek egy cseppet sem kedves pillantást a pincérekre, amikor elindulok lefelé a lépcsőn és előtte épp szembe találkozom velük, hiszen elég egyértelmű, hogy szándékosan akkor érkeztek meg, amikor már nem igazán számított a jelenlétük és ez finoman szólva is nem korrekt dolog. Hát ennyire nem számít az ember élet? Lehet, hogy egy vadidegen nő, de meg is halhatott volna és ezek szerint ezek az alakok könnyedén hagyták volna, hogy kizuhanjon az ablakon? Legalább a hős tűzoltó nem teketóriázott egy pillanatig sem és, amilyen mesés a mosolya? Hát nem mondom, hogy nem remeg meg kissé a térdem és hogy mindent hallok abból, amit mond a nőről. Valahogy a háttérben már elmosódott alaknak tűnik a még mindig kissi szipogó szoknyás alak, akit igyekeznek megnyugtatni, de hát majdnem itt volt a vége, szóval nem csoda, hogy azért nem megy ez olyan könnyen. - Oh hát én persze, hiszen velem semmi se történt. - mosolyodom el. Én épp csak segíteni próbáltam még, ha láthatóan nem is értem el ezzel túlzottan nagy sikert, de remélhetőleg legalább az ért valamit, hogy megpróbáltam és nekem már az is elég. - Hello Freddie! - nagyot nyelek és nem tehetek róla, de pár pillant múlva lesütöm a tekintetemet, amitől kissé sikerül visszatalálnom önmagamhoz, de a kezemet még mindig nem húzom vissza, pedig biztosan kellene, habár nem úgy fest mintha bárki is furcsán nézne ránk a miatt, hogy még mindig ugyanúgy a csuklómat szorongatja. Ennek két oka lehet. Vagy ez mindennapos nála, vagy mindenkinek van más dolga, mint velünk foglalkozni. Remélem a második. - Nagyon gyorsan ideértetek, szerencsére. Akár... meg is halhatott volna. Biztosan nagyon megijedt szegény. - mondom tovább, mert hát mindig is nehezen tudtam csendben maradni és miután most még kellően zavarban is érzem magamat, még annyira sem megy.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
A pincérek komoly fáziskéséssel érkeznek meg Mia mögött a folyosóra, nem akaródzik nekik részt venni semmiféle mentőakcióban, nem fizetik meg őket annyira, hogy kockáztassák az életüket, így most csak tessék-lássék hümmögnek, hogy már nincs ezzel dolguk. A nőci még riadtan kapaszkodik a tűzoltóba, akinek a tekintete Miáéba fúródott, de már minden levegővétellel jobban megnyugszik, ahogyan az erős karokba kapaszkodik. Alig pár perc az egész, és már lent is vannak, a lány ruhája sem szakadt el, pedig a tűzoltók híresek arról, hogy az emberélet az elsődleges, kocsikat vágnak fel, ruhákat tépnek el, de itt most semmi külsérelmi nyom nem keletlezik, így mire Mia leér, addigra az ablakon kiszédült lányt már egy másik tűzoltó, és egy pszichonéni nyugtatgatja, hősünk pedig levéve a tűzoltósisakot, széles, és továbbra is lehengerlő mosollyal várja, mintha nem lenne számára elég az, hogy csak egy lányt ment meg. - Senki nem sérült meg, és mindenki jól van. Remélem te is. – Simán letegezi a Miát, mintha még ez a közvetlenség is a szexepilje lenne. Vagy csupán felesleges itt hivatalos hangnemet megütni, mert elég kicsi a korkülönbség a férfi javára. Közelebb lép, ráfog Mia csuklójára, és bólint. – Életjelek rendben, ügyes voltál, hogy addig is elvontad a figyelmét, amíg odaértem. Jár a tűzoltói különérdem díj. Freddie vagyok. Vagy Fred. – Még mindig nem engedi el Miát, a gyengéd érintés egyszerre biztonságot nyújtó, és érzéki. A többiek lassacskán végeznek, de mintha kettőjük számára megállt volna az idő.
Bentről senki sem jön, pedig van már pár pincér és ennyire nem lehetek halk, vagy ők ennyire nem törődömök? Nincs időm most különösebben e miatt puffogni, szóval marad az, hogy igyekszem valahogy elérni a nőt, de kezdek kétségbeesni, mert nem megy és annyira koncentrálok, hogy még a szirénákat sem hallom meg igazán, így enyhén szólva is meglep, amikor előkerül a fickó a létrán a maga enyhén szólva is jó kiállásával. Hirtelen köpni-nyelni se sikerül, miközben igen profin oldja meg a helyzetet, szedi le a nőt és indul el vele lefelé és... mintha nekem is le kellene mennem? Lenne még dolgom, de ez valami olyan pillantás volt, aminek nem igazán lehet nemet mondani, már csak a miatt is, mert ez a fickó... Jó ég! Nagyon nyelek, igyekszem összeszedni magamat, mert azért bőven ott van még egy jó adag ijedtség is bennem, aztán feltornászom magamat az ablakból és sietős léptekkel indulok el lefelé. Jó eséllyel mire leérkezem a nőt már minimum mentőben ücsörögve találom a jól ismert takaróval betakarva vizsgálják, hogy mennyire sokkos stb. Én pedig a tűzoltót keresem a tekintetemmel elsősorban és ha sikerül megtalálni, vagy eleve elém toppan, akkor... - Jól van, nem sérült meg? - persze a nőre gondolok elsősorban, bár a kérdés ilyen formán nem feltétlenül egyértelmű, de jelenleg úgy érzem az is csoda, hogy sikerült megszólalni. Léteznek ennyire szép szemek? A fene essen bele én sose voltam az a típus, aki csak mert valaki jól néz ki, meg egyenruha van rajta máris kiszárad a szája, de most mégis pontosan ez a helyzet áll fenn. Mi a fene?
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
A fiatal nő még tudja tartani a párkányt, és nagy mázlijára a beakadt ruhája sem engedi el, de úgy fest, már valaki lentről riasztotta a tűzoltókat, mert már hallatszik is a sziréna, s míg Mia a nőt nyugtatgatja, aki felfehér már a riadalomtól, de hálásan bólogat Miának, éppen csak annyira, hogy ne billenjen meg az egyensúlya. Odaadja a kezét, ezzel tud egy fokkal jobban is kapaszkodni, és a szirénázó tűzoltó meg is áll a ház előtt, gyorsan elkezdik felfelé csavarni a létrát, amin egy jóképű, de még inkább jó kiállású alak állja a szelet, tényleg látszik rajta, hogy minimum arra született, hogy másokat mentsen meg. Lentről kapja a fülére a javaslatokat, utasításokat, ám egymaga is bőven profinak tűnik ahhoz, hogy látszódjon, közel sem most csinálja először. Megcsinálja a biztosításokat, és a karjába kapja a fiatal nőt, kiszabadítva a beakadt ruhát is, hogy az még csak el se szakadjon. Vet egy bájosan kedves mosolyt Mia felé is, mintha mindez oly természetes lenne, hogy cseppet sem inog meg a londoni hűvös szélben. Már indulnak is lefelé, de int a fejével az illető, hogy Mia is jőjjön le, talán meg akarják nézni, nem kapott-e sokkot, jól van, minden rendben van vele. Nyilván neki nem kell leugrania, bár lent már ki van feszítve a kényelmes háló, ő simán lemehet a lépcsőn a földszintre az épület elé. Vajon tényleg csak kihallgatni akarja a csinos tűzoltó, vagy amolyan sármos kacsintás is volt a tekintetében?
Finoman megkocogtatom a mikrofont, amitől persze besípol a fél terem és néhány már megjelent pincér szúrós tekintettel néz rám. Mázli, hogy a vendégek még nincsenek itt, mert ez vér ciki lenne nem? Nem vagyok profi ebben, de úgy érzem, hogy annyira nem nehéz, legalábbis öt perce még úgy éreztem, de azért van bennem bőven bizonytalanság, főleg ha azt nézzük, hogy még mindig itt senki, de ha megjönnek a vendégek és mégis valami baj beüt... Na ez az, oké, hogy valamit megszervezek, viszont aztán az esetleges problémákat kezelni... na abban nincs semmi gyakorlatom, pedig azt várnák tőlem, hogy legyen. És persze elég egyszerű volt felvenni a fonalat valamiben, amit valaki más szervezett meg már majdnem teljesen és nekem csak az utolsó simításokat kellett végrehajtani. De, hogy egyedül menne-e... Bár, ha azt nézzük Cece se kifejezetten tanulhatta ezt, inkább gyakorlatban szerzett tapasztalatot és gondolom sok nagyszabású eseményen volt mindenféle fickókkal és így volt hol ellátnia a trükköket. Nekem ez eleve nem megy így, hiszen nem voltam még nagy rendezvényeken, szóval tanulnom kell, viszont gyorsan tanulok és precíz vagyok, úgyhogy van esély. Meglátjuk túlélem-e az estét. A mikrofon persze újfent besípol, amikor pont végigpillantva a folyosón meglátom a nőt és kissé hirtelen dobom le az eszközt az asztalra. Az újabb szúrós pillantásokat már meg se nagyon látom, csak sietősen iramodok az ablak felé. Persze Cece magas, szóval bár volt a szekrényében jónéhány magassarkú, nem vállaltam be és jó döntés volt, mert most futás közben tuti, hogy finoman pofára estem volna a folyosón, így viszont egy majdnem lapos talpú cipőben iramodok meg az ablak felé és igyekszem kihajolni amennyire megy. Hát igen pálca nélkül ez marha nehéz feladat lesz, főleg hogy nem az ügyességemről vagyok híres. Mármint én, de Cece magas és erősebb is nálam, talán van esély. - Tartson ki és kapja el a kezemet! Valaki segítsen! - kiáltom el magamat, hátha egy közelben lévő pincér esetleg meghall és ha ideér nem azzal foglalkozik majd, hogy az amúgy is számomra kissé rövid szoknya ezen a fekete kivágott ruhán kissé az ablakban lógásból felcsúszott. E miatt majd ráérek később zavarban érezni magamat azt hiszem.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Mia az új testével együtt újféle munkakört is kapott, és mivel senki nem tudja róla, hogy valójában kicsoda, így ha nem akar lelepleződni, akkor élnie kell az előző tulajdonos életét. A halott lány cuccai között talál egy viszonylag időben közeli eseményt, Cecilia valami környezetvédős konferenciát szervezett a napokban, méghozzá London azon részén, ahol kifejezetten tiltott a mágiahasználat, még leplezve is nagyon nyomós indokkal szabad, mert állítólag ebben a negyedben egykor Dumbledore és Grindelwald sokat csatázott, és olyan varázslatos erők szabadultak el, amelyek komoly kárt okozhatnak, ha valaki mágiával táplálja őket, úgyhogy itt még a boszorkányok és varázslók is csupán mugliként járhatnak el. Mia Cecilia képében pakolássza éppen össze a kitűzőket, és minden egyebet, amit a tárgyalóteremben talál, amikor segélykiáltást hall az irodaház egyik kinti folyosójáról. Mivel a tárgyaló ajtaja nyitva, láthatja is, hogy egy fiatal nő kapaszkodik a párkányon, vélhetően botor módon kiült az ablakba dohányozni, de vagy megszédült, vagy egy erősebb szélroham meglökte, de most csodával határos módon meg tudott kapaszkodni, és nem esik még le, viszont felhúzni sem tudja magát, mintha beakadt volna a ruhája, ami tartja is, de nem is engedi el.
- Egynél többet? Azt hiszed préda vagyok? – Most én mosolyodom el. Ha préda lennék, akkor minimum küzdöttem volna az életemért, így viszont behódoltam valami izgalmasnak, ami következhet. Azok után, amit a szobámban rejtegetek, úgy véltem, megérdemlem a büntetést, hogy akár meg is öljön a vámpír, nem ez következett, beteg elmém úgy fest élvezte a csontig hatoló harapást, hogy szinte el akarta szívni belőlem az életet, és úgy fest, én is hatással voltam a férfira, mert nem növelte a fájdalmat, inkább átalakította valami kéjessé, amihez egyébként a korom folytán fiatal lennék, az más kérdés, hogy már igenis érdekel a kéj, mint fogalom. Soha nem hagytam, hogy bárki is így hozzámérjen, lényegében Marcus-szal vagyok hozzá a legközelebb, még ha nincs is eldöntve, hogy mit akarunk egymástól. Stryker sem kapott meg, vele csak mutatós párt alkottunk. Az éhes tekintet mindenesetre bezsongat, nem fogok elmenni a Lana-féle bunkózásba, hogy mégis mit képzel magáról. Előtte valahogyan nincsen kedvem megjátszani magamat. - Még? Mintha pattanásig feszülnének az idegeid szívem. Ennyire ki vagy éhezve? – Kérdezem provokatív felhanggal, felőlem aztán bármilyen fenyegetően nézhet, nem az a lány vagyok, akinek van vesztenivalója. Ha bánt, ha megöl, mindez benne van a pakliban. Azért vagyok itt vele, mert itt akarok lenni, ám túlságosan is szeszélyes vagyok, ez bármikor megváltozhat, itt hagyhatom, meggondolván az egészet. Sokszor pont azért nem tudom, hogy mit akarok, mert nem éppen normális életet élek, Styker sem volt egy ideális pár, az apámról pedig ne is beszéljünk, jó helyen van ott, ahol hagytam. - Kihasználni az időnket? Vigyelek el valahova szórakozni? Netán táncolni? – Úgy érzem nekem kell átvennem a kezdeményezést, mert nagyon ködösen fogalmaz a drága. Így ha nem vet fel semmilyen érdemi lehetőséget, hát nekem kell. Előredőlök a székemben, kellemes dekoltázsomba éppen beleláthat, de kiváncsi vagyok, meddig tudja tartani a szemkontaktust. Tudom, hogy gonosz játék ez, de hát ki mondta hogy én jókislány vagyok?
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hogy ellentmondás-e, amit teszek, az megkérdőjelezhető. Tény, hogy van igazságalapja a dolognak, amit Svetlana felvázol, de abban is van realitás, amit én. Két lehetséges kimenetel, és mindketten másként elmélkedünk róla. Alapesetben nincs ezzel semmi probléma, de úgy tűnik ő igencsak komolyan veszi, ami egy kissé meglep, még ha nem is mutatom ki. Kettőnk közül ő szokott az lenni, aki a határokat súrolja, de úgy tűnik, jelenleg felcserélődtek a szerepek. - Az iskola nem feltétlen vadászterület, az igazgató komoly felügyelet tart minket. Talán, még ha akarnék, sem tudnék egynél több diákot levadászni. – A feltételes módot meghagyom, amint a második kérdésére is csak szélesen elvigyorodom, de szó nélkül hagyom. A mosolyom is igencsak sokat sejtető, nem feltétlenül kell szavakba öntenem, hogy mit gondolok. A kuncogására felvonom a szemöldökömet, nem teljesen ilyen reakciót vártam a szavaimra, de ez is felettébb szórakoztató tud lenni. Úgy tűnik valamit forgat a fejében, ami szinten tartja az érdeklődésemet, mégis, ahogy kissé előredől, először a mellkasára siklik a tekintetem, majd tova, egészen a nyakára. Kiéhezett tekintetem sokat elárul, ahogy felpillantok a szemeibe. Némi tétovázás után nyitom csak szóra az ajkam, biztosítva, hogy semmilyen, jelenleg kelletlen reakciót mutassak. - Még tudok várni. Későbbre gondoltam, a nap hátralévő részét úgy terveztem, hogy a városban töltjük. – Nekem is vannak meglepően normális terveim, még ha én magam kissé furcsán is szoktam az emberekhez állni. A mondandóm elejét ugyan érthetően kihangsúlyozom, de a vége felé már visszaváltok a megszokott semlegességbe. Nem szokásom feleslegesen erőltetni a dolgokat. Amolyan ötletfelvetés az egész. A véletlen kérdésemre a válasza viszont éppen kedvező a terveimhez képest.- Értem, akkor érdemes kihasználni az időnket... – hátradőlök a székemben, a mellkasomon karba fonom a kezeimet, amint viszonozom az érdeklődőnek vélt pillantását. Sok minden felvetődik a fejemben, mint lehetőség, de mindhez ketten kellünk. Az már kecsegtető ugyan, hogy a vacsorám biztosítva van, de vajon csak az egyik, a vámpíri szomjam kielégítése is megteszi, vagy az emberi igények sem feltétlenül elhanyagolandók...
first real date ◊ zene ◊ 317[You must be registered and logged in to see this link.]
Felvonom a szemöldökömet, ellentmond nekem? Nocsak.. Azt hittem, hogy kellően behálóztam már, hogy behódoljon bármilyen kérdésem merül fel. Ehhez képest tartja a véleményét, s nem tudom eldönteni, hogy azért, mert vámpír, vagy mert olyan határozott férfi, aki képes még az én szeszélyes természetemet is kordában tartani, bár tudnám. Így hát az asztalra illesztem a könyökömet, és kérdően pillantok rá, levéve a napszemüveget, rágcsálni kezdem a végét. - Tényleg nem tudtam, számomra nagyon is úgy tűnt, hogy tisztában vagy azzal, mennyien odafigyelnek rá. Az iskola a vadászterületed? S én vagyok az űzött vad? – Kérdezem őszinte provokációval a hangomban, ám ajkaim tövében finom mosoly bújkál, mindig is szerettem húzni az idegeit. Ezek afféle próbák, hogy lássam, meddig hajlandó lenyelni a stílusomat. Valahol igenis ez a mércéje annak, hogy komolyan vegyem. Eddig nagyon jó úton halad. Finoman kuncogok, kezd érdekessé vállni, hogy nem a tisztességes fajtával üzletel. Hát én sem vagyok egy szent, de szerencsére nem lát a fejembe, nem tud a sötét mágiával megbűvölt ovális tükörről sem. A gúnyos nevetése belőlem is mosolyt csal ki. Tetszik, hogy ennyire titokzatos, hosszútávon igenis jóban lehetünk. Akár még annyira is, amilyen nagy szemeket mereszt rám olykor, sejtem én, hogy nem csak a véremre pályázik. Amikor ismét megszólal, akkor nyelek egy nagyot, szerencsére tényleg nincsenek most a közelünkben. Itt az ideje, hogy nyíltan rákérdezzek. - Rám szomjazol? Lehet róla szó. Most akarod? – Kissé előrehajolok, no nem azért, hogy a dekoltázsomba belásson. Nem vagyok túlságosan eleresztve nagy keblekkel, a modelleknél pont így a jó. Ám a mutatóujjamat ráillesztem a nyaki ütőeremre, ahonnan úgy pár héttel ezelőtt oly élvezettel szürcsölgetett, és finoman kopogni kezdek ott rajta, csak hogy felkeltsem az érdeklődésemet. - Tulajdonképpen ma egészen sokáig. Úgy intéztem, hogy az elkérőmet nem érvénytelenítettem, amikor lemondták a mai fotózást. Ezek pedig éjszakába nyúlóak szoktak lenni. – Hunyorítok érdeklődően, nagyon is kiváncsivá tett, hogy milyen tervekkel tud előállni. Végülis ő a férfi, nem dönthetek helyette. Meg még a tanárom is, és felnőtt is. Mit ragozzam?
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Könnyedén leállít pár szóval, és az ő, vagy az én szeszélyemnek köszönhetően, de ismét megindulunk. Nem is tudom pontosan, hogy most melyikünk irányítja az egészet, kissé olyan, mint egy kötélhúzás. Hol az egyikünk, hol a másikunk kerekedik fel. Egymásért, egymás ellen. Egész szórakoztató gondolat, érdekes is lenne kibontani, de semmi szükségességét nem látom jelenleg egy ilyen bájcsevejnek. Talán, majd később, ha úgy hozza a programunk, akkor lehet beavatom a sajátos elképzeléseimbe. Nevezzük is felvezetőnek, ahogyan elkezdem tervezgetni vele a nyaramat. Ez már nagy szó. Nagyon is nagy, legalább is tőlem biztosan. Nem szokásom igazodni másokhoz, egy nemes gesztus a részemről, ami, mintha süket fülekre találna. Bár, valahol igazat is adok neki, de nem érzem kelletét az ilyen szintű aggodalomnak. - Lehetetlen. – Belenézek a nagyra nyílt szempárba. Bámulatos milyen vonzó a tekintete, még így a napszemüveg takarásában is. Mégis, egy bódult kifejezés helyett inkább egy incselkedő játszik az arcomon. A kijelentésem is önbizalomról tanúskodik, bár ezúttal nem az ő irányába, sokkalta inkább az előbbi téma kapcsán. - Talán nem tudod, de ismeretlen vagyok errefelé. Vámpírként élek, teljes mértékben. Csak az iskola falai között szoktam nappal éber lenni, és csak a diákjaim ismerhetnek. Nem igazán közösködöm a mágus társadalommal, maximum egy-két ereklyevadásszal, de közülük sem a tisztességes fajtával. Az én ismeretségem nem a te köreidben fog felbukkanni. – Felnevetek, kissé gúnyosan, szárazon. Eddig csak sejthette, hogy milyen az életmódom, de most beavatom a magánéletembe. Egy kis szeletke a sok titok közül, ami jelenleg még körbeleng. Ezen viszont, jobb esetben az idő majd segít. Ahhoz viszont ki kell addig bírnia mellettem. Ez lesz majd a nehezebb része. Mégis, ebben a pillanatban csak egy félmosollyal reagálom le a biccentését, és, ahogy megkerülöm a saját székem, lepillantok a lábaira. Talán nekem szánta, abban az esetben csak dicsérni tudnám, ellenben a sok kíváncsi szempár kellően kedvetlenné tesz ahhoz, hogy még csak szóvá sem tegyem a dolgot. Egy gyors pillantással, egy sötétebb kisugárzással könnyedén semmissé tehetem azt, amit a lány bája előidézett. - Te biztos nem. Én megtehetném, de amire én szomjazom, az nem hiszem, hogy az étlapon szerepel... – és, bár elpillantok a távolodó pincér felé, éhes pillantásom hamar visszatéved a lányra. Az ínyencség itt ül előttem, de játszi könnyedséggel utasítja el a közeledésem. Többet vár, valamit viszonzásul, feltételezem én. A nők mindig ilyenek, csak annyi, hogy Svetlana felettébb szórakoztatóan éri el ezt a viszonzást nálam. Ahogy pedig lekönyököl az asztalra és figyelni kezd, kissé feszültem viszonozom a pillantását. Nem szeretem, ha bámulnak, vagy inkább azt a viszont érdeklődést, amit kelt bennem. - Mára meddig is vagy szabadon? – fut ki a számon ez az egyszerű kérdés. Nevezzük inkább hangos gondolkodásnak. Nos, nem mintha előre tervezgetnék, de nem vagyok egy olyan típus sem, aki csak úgy nekivág a semminek. Szeretem tudni, hogy hol vannak a határok, és addig szépen beosztani mindent.
first real date ◊ zene ◊ 668[You must be registered and logged in to see this link.]
Tudom én, hogy az oroszlán bajszát huzogatom a viselkedésemmel, de hát ha úgy vesszük; egyszer élünk. Talán pont ez a szemtelenségem húzta ki Robinnál is a gyufát, bár az a srác eleve gyenge volt, olyan vérmérséklettel, hogy bármikor elszakadhatott nála a cérna. Akkor azt mondta, hogy megöl, és ez az ígérete még mindig függőben van, csak annak köszönhetem, hogy nem tette meg, hogy a saját barátai tépték le rólam. Az állam azóta is sajog. Vajon milyen kimenetele lenne egy Marcus-Robin összecsapásnak? Na nem mintha ilyen romantikus álmokat kergetnék, hogy két alfahím megküzd a kezemért. Mindkettő eszköznek tekint, használati tárgynak, ki ezért, ki azért. És ez cseppet sem érdekel, tudom, hogy mennyit érek, éppen ezért már nem is nagyon izgat a dolog. Érzékelem, hogy a legtöbbek szemében csupán valami csinos csomagolás vagyok, és senkit nem érdekelnek a mélységeim. Még Marcusnál sem vettem észre, hogy túlzottan tudni akarná, hogy ki vagyok, a véredényt látja benne, na meg a szép, incselkedő diáklányt, és nem is nagyon lehet vele beszélni lelki dolgokról, nem éppen az empátiájáról híres, ezért aztán csak tőmondatokban számoltam be neki az exemről, hogy legalább tudjon róla, hogy ha feltűnne a képben. Viszont az, hogy a tanárral lehetek, aki még ráadásul vámpír is, bevallom nagyon érdekel, ám jégkirálynő külsőm nem erről árulkodik, igyekszem megtartani a távolságot, hiszen nem érzem úgy, hogy én volnék az, akinek lépéseket kéne tennie. - Nem, nem tudja, de ha felismer téged valaki, és mondjuk leprofesszoroz, hát máris lebuktunk, erre nem gondolsz? - Kérdezem nagyra nyíló óceán szemekkkel. Felé fordulok egy pillanatra, szeretem eljátszani a törékeny hercegnőt, noha ő pontosan tudja rólam, hogy mennyire kemény tudok lenni. Évődő félmosolyal simitok végig a karján, ahogyan vigyorog, igen, vannak következmények, mi viszont talán lehetünk bátrak. Biccentéssel köszönöm meg, hogy kihúzza a széket. Lecsüccsenek, feltéve a lábamat a másikra. Jó az idő, kivillanó hosszú lábaimra nem kevesen odanéznek. - Nem bűnözünk? Legyen akkor.. egy lime-os tea. – Mégiscsak britek vagyunk, na de hogy egy pohár víz.. Ez aztán a randi. A könyökömet az asztalnak támasztom, úgy figyelek a tanár úrra. Nagyon érdekelne, hogy mára mik is a tervei velem. Már kifejezte szándékát, hogy szívesen inna belőlem, na de azt ki is kell érdemelni.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kellemes sétából egy szempillantás alatt csinálok valami komolyabbat, valami izgalmasat, majd ugyanúgy merülök vissza az előbbi hangulatba. Tény, hogy Svetlana szeszélyes, de ezek alapján, valamennyire talán én is. Bár nem szívesen ismerném be. Komolynak és megingathatatlannak tüntetem fel magamat, de a vámpír ösztönök minden egyes alkalommal kizökkentenek. Arról nem is beszélve, hogy Svetlana minden egyes incselkedő megmozdulása is csak a tűrőképességem határait súrolja. Szegény lány, ha csak egyszer is sikerül átlépnie azt a határt... Azután már nem leszek túl megértő és kedves a szemében. Ha elengedem magamat, egy új oldalamat fogja megismerni. Az lesz az a pont, ami majd eldönti a kettőnk dolgát. Elvégre, ha bírni fogja, és tetszik neki, minden zökkenő mentesen megy tovább, de ha nem, egyszerűen nem fog tudni megmaradni mellettem. Erre pedig van esély, elvégre, még elég fiatal. - Jól van, értettem – kuncogok, miközben kiegyenesedem és elengedem őt. Tényleg szórakoztató, ő cseppet sem fél. Kíváncsivá tesz, hogy vajon mit láthat bennem ennyire érdekesnek. A vámpírságomat, a külsőmet? Sok más nincs, ami érdekelhetné őt. Pontosabban, van, csak ő a részletekről még nem tud annyit. Ismeri a tanárt, ismeri a vámpírt, de azt, hogy ki vagyok a vámpíri ösztönök és a kötelességtudat mögött, azt talán annyira még nem. - Akkor pedig nem is vagy messze. Ebben az esetben csak az édesanyád jelenti az akadályt... Bár, honnét is tudja, hogy én egy tanár vagyok? Elmondtad neki? Tudod, én új vagyok a környéken, ne ismernek túl sokan. – Pimasz a vigyorom, miközben beszélek. Persze, lehet félni a következményektől, de jobb előbb rendesen végig gondolni. A kávézó felé pillantok, amit mutat, és egy néma sóhaj hagyja el a számat. Napfény... Mindegy, Merlinnek hála, London elég felhős, hogy ne legyen túl sok belőle. Amint odaérünk, udvariasan kihúzom neki a széket, majd helyet foglalok vele szemben úgy, hogy a nap úgy helyezkedjen, hogy csak a hátamat érhesse az erősebb fény. - Én egy pohár vizet, a hölgy pedig... – pillantok Svetlanára, amint befejeztem a mondandómat a pincérnek, aki odalépett hozzánk felvenni a rendelést. Amint pedig ő is elmondta, hogy mit szeretne, azután pedig a pincér távozott, ismét ráfordítom a teljes figyelmemet. Kíváncsian várom a válaszát.
first real date ◊ zene ◊ 351[You must be registered and logged in to see this link.]
A kapcsolatunkat még mi magunk sem definiáltuk. Biztos vagyok benne, hogy nem az a zsarolható fajta. Tudom a titkát, és kész, de ezzel nincsen fegyver a kezemben. Tanár-diák kapcsolatnál mégis több van köztünk, valami körvonalazódik, legyen az barátság, vonzalom, vagy akár csak érdeklődés. Ha úgy alakulna, hogy nem lesz köztünk semmi, akkor örülhet, hogy ihatott belőlem, nekem meg pár találka erejéig volt egy intellektuális beszélgetőpartnerem, hiszen lássuk be, a velem egykorú srácok katasztrófálisak, de még a pár évvel idősebbek is. Marcus mellett hiába vagyok most Lana-hangulatban, biztos, hogy őt mindez nem érdekli, uralja a szeszélyeimet. Ha bárki mással kellene beszélgetnem, úgy a sárba tipornám az önbecsülését, hogy egy hétig sírna a paplan alatt. A vámpír viszont eljátsza itt nekem az alfahímet, amire fel tudok nézni még gőgös vélalányként is, azért egy férfi igenis legyen férfi. Ahogyan oldalra billenti a fejemet, és a lehelletével illet, akaratlanul is megborzongok, élvezem a sötét játékot, amely köztünk zajlig. A szavai ellenben megfeszülésre kényszerítenek. - Azt majd én eldöntöm, ne bízd el magadat. – Húzódom el annyira, hogy lássam a tekintetét. Nem félek tőle egy pillanatig sem, így nem merül fel bennem a megtorlás lehetősége. Tudom, hogy ha nagyon akarna, találhatna mást is, én viszont nehezen kutathatnék fel egy vámpírt, akinek csak játszani kellek, nem pedig vacsorára. Mégis, szeretem húzni az agyát, játszani az oroszlán bajszával, hiszen tudom, valamiért mégiscsak én vagyok a nyerő. A miértekkel most nem foglalkozom, a külsőm nyilvánvalóan számíthat, ám az is felmerült bennem, hogy a sokak által utált, szeszélyes lányt akarja betörni. Ez még kétséges, hogy vajon neki sikerül-e. A pillantásom érdeklődő, más nem fedezne fel benne semmilyen mélységet, a férfi viszont már ismer annyira, hogy nagyon is érdekel, csupán a saját elveim miatt tartom a távolságot, hogy még úgy tűnjön, nem döntöttünk kettőnkről. Az viszont biztos, hogy hagyom magam átölelni, és amikor megindulunk, én is odaillesztem a tenyeremet a derekára. Felnézek rá, ahogyan oldalt pillantok, egy picit lejebb csúsztatom a szabad kezemmel a napszemüveget, hogy lássa is a pillantásomat, de nem veszem le teljesen, mert azért nem akarnék én sem ismerősökkel lenni. Szívesen felajánlottam volna, hogy segítek a dolgozatok és beadandók javítgatásában, ám ha boldogul, most mit erőltessem? - Londonban leginkább az Abszol-út környékén, de Roxmortsban is előfordulok. Néhány mugli magazinba is szoktak kérni, de oda ritkán vállalom el, nem akarok nagy feltűnést. Világhír azért nem kell, még csak az kéne, hogy rájőjjenek, hogy boszorkány vagyok. – Ez utóbbi szavakat már csak susogom, nem akarom nagy dobra verni. Az egyik kávézó felé mutatom, és a derekát picit arra vonom, nem mintha erősebb lennék nála. Körülnézek, hogy hol vannak üres helyek, és lecsüccsenek az egyik asztalhoz, hogy elkezdjem nézegetni az itallapot. - Hogy gondolod megoldani? A fotózásokon sokszor ott van anya. Az nem lenne gyanus, ha te mint tanár megjelennél? – Kérdezem érdeklődve. Nyilván jó lenne találkozni, de nem én akarom erőltetni, vagy a megoldást a kezébe adni.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hogy mennyire lehet komoly ez... Jó kérdés, de felesleges rajta gondolkodni. Sohasem voltam az előre gondosan kitalált dolgok embere, mindig is a pillanatnak éltem, a véletleneknek és az izgalomnak. Azzal, hogy tanár lettem, minderről lemondtam, és talán ez az egyik oka, hogy, amint lehetőség adódott, lecsaptam Svetlanára. Egy tanár-diák kapcsolat meglehetősen felborzolhatja az idegeket. Másokét, és a miénket is, csak annyi, hogy mi élvezetünket lelhetjük ebben a kalandban. És, bár fogalmam sincs, hogy előttem milyen férfiakkal volt dolga, őszintén szólva, hidegen is hagy, érzem, hogy ő nem lesz olyan, mint a többi lány, akiknek a vérét szívtam. Ők, egy idő után, elkezdtek görcsösen ragaszkodni, függni tőlem, mondhatni rám erőltették magukat. Ezért is ugrottam mindig minél gyorsabban a következőre. Ő viszont mást, nem hódol b. Elcsábít, majd ellök magától és az egész újra kezdődik elölről. Szeszélyes, és ez teszi igazán szórakoztatóvá. A kivillanó felsőrész természetesen odavonzza a tekintetemet. Vegyesen a férfi hajlamok és a vámpíri ösztönök. A kecses, fehér nyakvonal ízletes, míg lejjebb haladva inkább élvezetes gondolatok kelt bennem. A szavaira viszont felemelem a tekintetemet, hogy a szemébe pillantsak. Az éhség több formája is megcsillan még a pillantásomban, de ezeket a gondolatokat meghagyom későbbre. - Nem hát – kuncogok, halkan, kissé talán semlegesen. Szokás szerint kevés érzelem tolul a hangomba, mégis, a tekintetemmel, ahogy végigmérem őt, talán elég sokat elárulok. Nincs semmi olyan szándékom még, inkább csak a szórakozottság az, ami most lerí belőle. Az előbbi gondolatokat félreseprem egyelőre. - Nem használok megoldókulcsot, ami kell, minden itt van. – A mosolyom sanda, a mondandója végén elgondolkozom. Annyiféleképpen tudnék erre reagálni. Végül pedig az éhség uralta reakcióm az, ami előtör. Megállok, a derekánál fogva magam felé fordítom, majd az álla alá nyúlok, hogy egy kicsit félre billentsem a fejét. Közelebb hajolok hozzá, hogy érezhesse a leheletemet a nyakán, amint elkezdek beszélni. Felfelé haladok, a füle felé, ahogyan a mondandóm végéhez érek, elhalkul a hangom. A járókelőknek, akik éppen elhaladnak mellettünk, semmi köze ehhez. Hagyom, hogy csak ő hallja mindezt. - Így is eléggé a hasznomra vagy... – Még egy mély levegőt veszek, így közel hajolva hozzá, erősen érzem az édeskés vérének illatát. A szemem egy pillanatra átvált feketébe, ahogy kiegyenesedem. Pár napja ehettem belőle utoljára, így mondhatjuk, hogy elég éhes vagyok. Ezzel pedig biztosan tudtára adtam, hogy egyrészt milyen szándékaim vannak a mai napra. Ezek után pedig, visszatérve a beszélgetéshez, elengedem az állát, lazítom a szorításon a derekán, és újra megindulok. Talán úgy hathat, hogy csak andalgunk, de azt terveztem, hogy beugrunk valahová. Van pár kocsma a környéken, ahol nem feltétlen számít a kor, és persze varázslókocsmák. Előnyös, bár van némi olyan hátránya is, hogy akár egy ismerőssel is összefuthatunk. - Hmm, megoldható. A fotózásaid hol is szoktak lenni? – Nem érdekelt, így eddig nem kérdeztem, de, ha a vér utánpótlásomról van szó, azt hiszem érdemes megtudni. Mást nem, felbukkanok, és kihasználom azt a vámpíri bájt, amiért olyan sokan odavannak. Ha muglikról van szó, őket nevetségesen könnyű meggyőzni, ha pedig varázslókról... Nos, mindenre van megoldás.
first real date ◊ zene ◊ 489[You must be registered and logged in to see this link.]
Incselkedő pillantásomból érezheti, hogy minden alkalmat megragadok, hogy szeszélyes maradjak vele szemben. Hogy egyikünk se dönthesse el, hogy mindez mennyire komoly. Kár is lenne még magunkat beskatulyázni, hiszen nem döntöttünk el, hogy hova tart ez az egész. Azok a harapások.. picit fájtak csak, ám nem hangoztattam még számára is, hogy megvolt a különlegességük, gyönyört ígértek. Különös egy vámpír hatósugarában élni, hiszen tudatosan képes rá, hogy ne csupán prédát válasszon hanem kész legyen arra is, hogy ilyen extrém módon alakítson ki összeköttetést. Engem pedig ez a fájdalommal vegyes izgalom éberen tart, nem is tudok róla lemondani. Cinkos tekintettel vonom meg a vállamat, amelyről egy pillanatra lecsúszik a nyári ruha, van lehetősége betekinteni. Ennyit igenis engedek, mielőtt még megigazítanám magamat, felfedezheti a melltartóm pántját, és talán egy picit lejebb is a karcsú alakomból. - Oh, te örök semleges, neked aztán semmi sem számít. – Félmosollyal ingatom a fejemet, a kalaphoz nyomva a kezemet, nehogy lefújja a fejemről a lágy nyári szellő. Nem kárhoztathatom érte, hogy nincsen protekcióm nála, hiszen akkor túlságosan is gyanus helyzetet teremtenénk. A vidámsága számomra mégis megnyugtató, nem egyéjszakás kalandnak, trófeaként tekint rám, hiszen akkor már erőteljes próbálkozások tanuja lettem volna. Ez így szép, hogy közepesen lassú a tempónk, nem nyomaszt minket a tény, hogy tennünk kell valamit. Tulajdonképpen csak mert férfi, vagy idősebb, nem is tőle várom a lépést, most nekem sem árt némi szünet, mert Robin olyan aljas volt a végén, hogy még neki állt feljebb, így most valóban gyengédségre van szükségem, ezért is bújok a tanár bácsihoz, aki ösztönösen ölel át. Jól is teszi, neki viszont nem beszéltem az exemről, hiszen azt már tudom Marcusról, hogy nem éppen egy lelkizős fajta. Nem számít, ezt úgyis magamban kell lerendeznem. - Nekem csak a pózólás tartozik az erősségeim közé. De ha van egy sablonod, megoldókulcsod, nem lehet probléma. Segíteni szeretnék, hogy a hasznomat vedd. – Bizonygatom. Nem akarom hogy csak a szöszit lássa bennem, akivel szívesen mutatkozik, vagy szereti megízlelni a vérét. Tudom, hogy nem vagyok egy intellektuális partner, de ez még változhat, ha eléggé bízik bennem. – Alapesetben a szüleim alig engednek el a fotózásokon túl, így nem tudom, hogyan oldhatnánk meg. – Adok kitérő választ, ami viszont azt jelenti, hogy van hozzá kedvem, de tényleg neki kell lépnie, hogy ha valami konkrétat akar. És még mindig nem tudom, hogy hova megyünk most. Beülünk valahova, vagy céltalanul mászkálunk? Ez most randi, vagy kettesben akar lenni velem valahol? Például most is hozzá megyünk? Készíthetem a nyakamat, vagy egyéb testrészeimet?
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kezem könnyedén simul a derekára, csak a kuncogástól rezzen meg, amint hallgatom a mondanivalóját. Tényleg egyre valószínűbb, hogy nem csak a véréért tartom, hanem tényleg elég érdekes lány. Az biztos, hogy van benne valami, ami megfogja a legtöbb férfit, de nagy szerencsétlenségére én nem az átlag vagyok. Persze, valószínűleg ez teszi izgalmassá mindkettőnk számára a dolgokat. - Nos, tény, hogy így jobban érdekelsz – A szemüveg takarása alól felcsillannak a szemeim. Látok a lányban kreativitást, de még nincs itt annak az ideje, talán a nyár további részében, amikor már nem fog annyi kíváncsi szem ránk vetülni. - Tisztában vagyok vele, nehéz elfelejteni, de köszönöm, hogy emlékeztetsz rá. – Szórakozottá válik a hangom, részben a mondandója miatt, részben pedig az előbbi elmélkedésem miatt. A szavai végén pedig el is vigyorodom, enyhén gúnyosan, vagy inkább perverzül. Talán kívülről könnyebben eldönthető. - Igen, barátkozás-féle. – A jelenlegi állapot végül is így írható le a legjobban. Ezért is, hiába az előbbi vigyorom, a szavaimból némi egyetértés cseng vissza. - Micsoda feltételezések... – ugyan, tanárként talán kötelességem lenne védeni egy másik tanárt, de sohasem füllött hozzá a fogam, hogy bárkiért is kiálljak. Ezen pedig nem most fogok változtatni, így meg sem kell lepődni a hangomban bujkáló vidámságon. Persze, a szemeimet megforgatom, elmaradhatatlan gesztus. Az, hogy hozzám bújik, ugyan meglep, de egy halovány, talán kissé önelégült félmosolyt vált ki belőlem. Ilyet akkor szoktak tenni a nők, ha védelemre vágynak, de abban kételkedem, hogy Svetlanának szüksége lenne rá. Nem egy gyenge, ártatlan virágszál, ezt is kedvelem benne. - Ugye tudod, hogy ha egy tanárt magadra haragítasz, az nem az én felelősségem? – kérdezem, még mindig azzal az önelégült félmosolyommal, játszva a rideget. Még én is belátom, hogy van rá esély, hogy kiálljak érte egy vitában a házvezetőjével szemben. - Nem hiszem, hogy az erősségeid közé tartozna a rúnamágia, vagy tévednék? – vonom fel a szemöldökömet, miközben lepillantok rá. A kérdésén egy kicsit merengek, továbbra is az arcát fürkészve, és csak szépen lassan válaszolok neki. - Nos, én a nyár további részében Londonban tartózkodom. Ha kedvet kapnál egy kis szórakozáshoz, nyugodtan felugorhatsz hozzám. – Ha ő is rébuszokban beszél, én miért ne... Amúgy meg, biztosan meséltem neki a londoni albérletről, amit a nyárra szoktam kibérelni. Valamint, abban is biztos vagyok, hogy rávenne, hogy elhívjam. Akaratos és úgy tűnik, mintha szeretne irányítani, amolyan sunyi módon, kihasználva a csáberejét.
first real date ◊ zene ◊ 383[You must be registered and logged in to see this link.]
Oh, nem is arról van szó, hogy idegenkednék, csak amikor szakítottam Robinnal, az elég csúnyán ért véget, és még nem szoktam meg, hogy egy másik férfi ér hozzám. Marcus egyben a tanárom is, benne van a lebukás izgalma, noha még nem történt semmi, de már az ilyen bizalmas érintések miatt is alaposan megütnénk a bokánkat. Főleg ő, én még beadhatnám a nagyközönségnek, hogy buta szőke fruska vagyok, akit elcsábított, szó szerint megigézett a felnőtt férfi. A valóságban fordítva történt, még akkor is, ha vámpír, van bizonyos hatalma felettem, mégis úgy érzem, hogy a külsőmmel, és a mások számára visszafogott, felé viszont nagyon is nyitott viselkedésemmel értem el. Az viszont határozottan a kedvemre való, hogy egyedüli pasiként nem túlzottan érdeklik a szeszélyeim, ha arról van szó, lazán helyre tesz. Azért a végtelenségig nem engedem, azért mégiscsak fontos, hogy egy nő is irányítson, de igenis tetszik a határozottsága, még ha most óvatoskodik is velem. - Nem ez a cél, hogy izgalmasnak láss? És.. szándékosan hívtalak így, játszásból, hogy azért tudd, hogy a diákod vagyok. Természetesen tegezlek Marcus, mert.. nálunk azért ez valami barátkozás-féle, ugye? – Naná, hogy rébuszokban beszélek, nem is én lennék, ha konkrétan kifejezném, amit akarok. Hiszen még nem is tudom. Imponál, hogy egy idősebb pasi érdeklődik iránta, érdekel, hogy milyen sötét dolgokra képes, mint vámpír. Az fel sem merül hogy még hány lánnyal játszadozik, azt valahogy nem is tűrném. - A Mardekárosokon belül is megvannak a kedvencei. Valószinűleg ki nem álhatja a fehérneműmodelleket. Lehet, hogy mert neki valami csúnya alsógatyója van csak. – Vonom meg a vállamat halvány mosoly kíséretében, sosem érdekelt sem a tanulás, sem az iskolai dolgok, és ezt valahogy a házvezetőm nem tudja megemészteni. Neki olyan hithű csatlósok kellenek, akik mindenkin átgázolnak. Tudod rólam, hogy nem vagyok egy kedves kislány, de ez az elvárás felém enyhén túlzás. – Picit közelebb húzodom hozzá, jelezve, hogy ha nagyon felidegesítene a zsíros hajú bájitaltanár, mindenképpen Marcustól várnék afféle védelmet, oltalmat, hiszen ha már egy felnőtt tanár a hátvédem, akkor illene is kihasználnom a protekcióját. Reális keretek között, hogy ne derüljön fény a titkunkra. – Ha akarod segítek esszéket javítani vagy ilyesmi. Könnyedén megtanulom hamisítani az aláírásodat. És.. most, hogy itt a nyár, elválnak útjaink? – Kérdezem célzásként, én aztán bármiben benne vagyok, sőt még egy kicsit függőjévé is váltam a harapdálásainkat, na de ezt fennhangon ki nem mondanám. Még mindig nem tudom, hogy hová megyünk, ezért várakozóan nézek a nap folytatása elé.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Óvatosan húzom vissza a kezemet, érzem, hogy megrázkódik. Talán fél, de igazság szerint már megadta magát nekem, nem menekülhet, miután belekóstoltam a vérébe. Ha csak rá nem unok, nem hiszem, hogy egyhamar megszabadulna tőlem. Ragaszkodom a tulajdonaimhoz, már pedig a lányt határozottan annak tekintettem. Érdekes volt, izgalmas, szép és finom. Minden, ami kellően elszórakoztat engem, ezért nem is vagyok hajlandó egyhamar lemondani róla. Ezzel ő nem tudom, hogy mennyire van tisztában, de egyszer úgyis rá fog majd ébredni. Akkor pedig lehet, hogy már késő lesz a sajnálkozáshoz. Nem az a típus vagyok, akit annyira meghatna más rosszallása, vagy ellenkezése, ha már egyszer rábólintott a dologra. - Hmmm... – Egy féloldalas mosolyra húzódik az ajkam. Igazán szórakoztató. - Te igencsak kiszámíthatatlan vagy, Svetlana. – felelem a kérdésére, könnyedén hárítva a játszadozó szándékát, és csak ezek után pillantok rá. - Amíg iskolán kívül vagyunk, hívj csak Marcusnak. Kényelmesebb. – Kényelmesebb és nem mellesleg biztonságosabb is. Ha a keresztnevem nem is, de a vezetéknevem igencsak ritka. Nem lenne túl jó, ha lelepleznének. Ha bár, a kalapom és a napfényre sötétedő szemüvegem már elég árulkodó tud lenni. Általában ezekben vagyok megtalálható az iskolában is, de talán Svetlana álcaruhája bőven elég lesz. - Pitonprofesszor megfenyegetett? Háh, pedig azt hittem minden Mardekáros diákkal kivételez. Nagy átlagban úgy tűnt, de üdítő, hogy a morcosságán kívül szorult belé némi kötelességtudta – egy sanda mosoly húzódik az ajkamra. A gyenge pont résznél viszont lepillantok a szemüvegem takarásából. - Sok sikert, néha kételkedem benne, hogy van neki – amint befejeztem az enyhe kételyt árasztó mondandómat, újra az útra emelem a tekintetemet és azt méregetve felelek a lánynak. - Nem túlzottan. Némi papírmunka, de a nagyjának már a tanítás vége felé nekiálltam, így csak egy-kettő maradt hátra. Másokkal ellentétben, nekem még van életem, és szeretném, ha ez az iskolán kívül is megmaradna... – jegyzem meg epésen, ahogy a többi besavanyodott tanárra gondolok. Bár tény, hogy é is csak, mint ők, a saját szenvedélyemnek szeretnék hódolni, azaz a vérnek és a rúnáknak. Nagy szerencséje van a lánynak, hogy az első kategóriába beletartozik.
first real date ◊ zene ◊ 334[You must be registered and logged in to see this link.]
Megborzongok, ahogyan a nevemet mondja. Hiába érzem úgy, hogy szeretem pusztán szeszélyességből változtatni, hogy ki vagyok aznap, Marcus-szal ez mind nem működik. Vele Svetlana vagyok, teljes valóban. Nem tudom, hogy mi ez köztünk, valami beteg tanár-diák kapcsolat, amitől mindketten megüthetjük a bokánkat, ha kiderül. Főleg ő. Én mégsem vagyok rajta, hogy bajba keverjem, hiszen odavagyok érte. Hideg mardekárosként érte ver a szívem, noha sem magamnak, sem neki nem mertem még bevallani, hogy ez akár valami komoly is lehet. Mert tényleg nem tudom. Fiatal vagyok még bármihez is, annak ellenére, hogy egy időben nagy kanállal faltam az életet. Alig múltam tizenhat, mégis többet tapasztaltam, mint a velem egykorúak. A modelszakma nem egyszerű, könnyen lehúzza az embert a mélybe. Nem rezzenek meg, ahogyan a vállamról a derekamra simítja a kezét, holott nagyon is szikrázik az érintésétől minden porcikám. Féloldalas mosollyal fordulok oda, mintha csak meglepne a dolog. Ez csupán játék, én irányítok. – Nem is tudom.. Ha bajnak érezném, itt lennék most veled Mr. Thicknesse? – Kérdezem távolságtartóan, ami már csak azért is a szeszélyemről árulkodik, mert úgy emelek falat közénk, hogy egy centi sincsen összesimuló testeink között. Nehéz engem kiismerni, még neki sem adok rá sok esélyt. Vámpír, és felnőtt tanár, mindkét tekintetben igen vonzó egyéniség, mégis én vagyok az, aki általa körül van ugrálva. Impozáns felállás. Az előző pasim cseppet sem volt ennyire figyelmes, és mondom ezt úgy, hogy Marcus-szal a harapáson túl néhány ölelést leszámítva nem sok történt. Mintha magunk sem tudnánk, hogy mi ez. Londonban vagyunk, ez a lebukás kész melegágya, de még mindig jobb, mint a Roxfortban, ott akár ki is írhatnánk a homlokunkra, hogy tiltott viszonyra készülünk. Készülünk egyáltalán? Van bennünk annyi mersz? - Mondanám, hogy nem túlzottan érdekelnek a tanulmányaim, de Piton csak akkor hajlandó elengedni a fotózásokra, ha legalább V az átlagom. A szemét denevér, megtalálom a gyenge pontját, és kicsinálom. Neked sok a dolgod tanárbácsi? – Pillantok zafírszín szemeimmel a vámpíréba, de tartom a karót nyelt tartást, modelként megszoktam, hogy akkor is pózolok, amikor nem kell. Ráadásul címlaplány vagyok, megszoktam ezt, ám a fekete kalap a fejemen azt sugalja, hogy rejtőzködni vágyom. A kezem ügyében a napszemüveg, amit gyorsan felkapok, ha fotósokat látnék. A szünet révén már otthon lenne a helyem, de jövő héten ismét munka vár rám. Most viszont azt sem tudom, hogy hova megyünk..
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
