2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Hyde Park és a St. James’s Park között terül el, egy fákkal borított rét, ahol padokat helyeztek el a megpihenni vágyók részére. A parkot délen a Constitution Hill, keleten a Queen's Walk sétálóutca északon pedig a Piccadilly határolja, valamint rengeteg étterem, kocsma és pár szórakozóhely, amik java részét varázslók üzemeltetik. Népszerű a fiatal varázslók és boszorkányok körében, mivel ez az a hely Londonban, ahol leginkább el lehet vegyülni a muglik között minden feltűnés nélkül.
Határozottan tetszik, hogy a cseppnyi rivalizáláson túl képes behódolni nekem. A kismillió fiú testvére mellett nem nagyon volt lehetősége törékenynek maradni, és benne van a bizonyítási vágy, de most mellettem mégsem kell vagánynak lennie. Tudok tanítani neki, most éppen a motorozást, és fel tudom húzni magamat azon, hogy valaki bántja. Griffendélesként, és arrogáns kviddicvsjátékos pasiként vagyok annyira egoista, hogy én akarok lenni a domináns a kapcsolatunkban, de olyannyira belesimul mindebbe, hogy nem kell lehengerelnem. Érdeklődik, beszélgetést, sőt, érintéseket kezdeményez, nem csoda, hogy ennyire egymásra vagyunk hangoldóva. Az apró pír már-már érzéki, a rézvörös haja egyébként is a szenvedély színe, így nem csoda, hogy gyakorta alig tudom visszafogni magam, hogy ne nyúljak netán kérdés nélkül illetlen helyekre. A legtöbbet a vállához, az még az a pont, ami békés átmenet a barátkozás s vonzalom közepette, de a múltkori puszink minden volt, csak visszafogott nem. Ahogy pedig a combját simogattam meg az előbb, nem úgy tűnt, mintha le akarna rúgni maga mögül a motorról. – Aha. A levegő a lételemem. – Szeretek mellette olvasgatni is, de kint érzem magam legjobban a szabad levegőben, ahol nincsenek határok. Láthatja rajtam, hogy hozzá hasonlóan várakozással teljes izgalom lesz rajtam urrá. Tudom, hogy bárhova mehettünk volna, a téma szinte érdektelen, egymás megismerése, kipuhatolása a mai találkánk célja. Tudom, hogy megosztó személyiség vagyok, a külső mellett a gyakran pokróc természet csak a lányok egy bizonyos csoportjának jön be, de Ginny mellett nem kell úgy tennem, mintha csak azért alázzam meg, mert az olyan menőn rosszfiús. – Kviddics szimulátor? Állat.. – Bólogatok átszellemülten. Így valóban össze lehetünk kötve, akár egymást is túlszárnyalhatjuk, mégis közös időtöltés lehet. Tekergetem a nyakamat, hogy merre is kéne beállnunk, a tömeg hihetetlenül nagy, ám széles a vállam, s kézen fogva húzom magam mögött, hogy utat adjanak nekünk. – Oh, gondolod, hogy mindenben én lennék a jobb? – Döntöm oldalra a fejemet, leplezetlenül méregetve, mint aki tényleg már ott tart, hogy a randizást félredobva felkapja őt, s elvonuljon valami eldugott helyre. Ám jól hangzik, nagyon is, amit bedob. Talán kissé megszokott, ám úgy vagyok vele, hogy amit kitaláltak, s bevált, miért adnánk fel? Karácsonyfát is minden évben díszitünk, pedig huszadszor már rutinszerű lehet. – Valahol alkoholosra gondolsz? – Nem hinném, hogy oldani kell a gátlásainkat, a motoron pedig nem állít meg a rendőr a levegőben, ezért simán benne vagyok, hogy kicsit becsiccsentsünk. Ahogyan közelebb húzódik, átkarolom a derekánál fogva, hogy mellkas és csípő tájon összeérjünk. – Ugye tudod, hogy kinyírom, ha valaki megint bánt téged? – Kérdezem a fülébe lehellve a szavaimat, s várakozó pillantásom szinte levegőben tartja a csók lehetőségét, ám nem teszem meg, hadd izzon csak tovább a levegő. Aztán elengedem, s máris keresem, hogy hol vehetnénk magunknak valami nyelvégető innivalót. – Beüljünk, vagy hozzunk e valami poharasat?
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2020-11-12, 09:30
Cormac & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Egészen más Ginny vagyok a férfiak közelében, mint a pályán. Ezt mindig is tudtam magamról, világéletemben így volt. Valahogy amikor játszom, akkor erősnek és törhetetlennek érzem magam, mindent megteszek a célom érdekében és ezt ilyenkor nem is félek kimutatni mások irányába sem. Aztán ha a szerelmes Ginny kerül előtérbe, akkor pedig ellágyulok és hagyom, hogy kicsit a pasik irányítsanak, hogy kicsit megalapozzák ők a hangulatot, mert úgy gondolom, ez első sorban az ő feladatuk. Persze aztán ha szükséges, magam is közbelépek, de azzal megvárom az utolsó pillanatot. Kicsit felnevetek Cormac megjegyzésén, nem gondolom, hogy ha azt mondja, fogjam össze a hajam, abból rájöttem volna, hogy motoron fogunk Londonba repülni. Ez már alapjáraton egy igen nagy meglepetés volt számomra, de örülök annak, hogy kipróbálhattam és nem okoztam csalódást, na meg mindketten élünk. Ugyan a pici simogatása, amit út közben, közvetlenül leszállás előtt intézett felé, egy csöppet megzavart a manőverben, de ettől függetlenül jól esik a közeledése. Tetszik ez az incselkedős, visszafogott randivonal, legalább sokkal jobban megismerem őt, ami amúgy is szándékomban állt. - Igyekeztem. Azért kicsit nehezebb volt irányítani, mint a seprűt. De gondolom, ez csak megszokás kérdése. Sokat vezetsz? - Pillantok rá miközben elfogadom a felkínált kezet és óvatosan leszállok a motorról. Még mielőtt bármerre is sikerülne lépnem, ő közelebb von magához és egy puszit ad az arcomra, ami ismét várakozással tölt el. Kezemet óvatosan végighúzom a hátán, megsimítva azt, majd onnan, ha ő sem bánja, akkor a kezem az övébe kerül és ujjainkat összekulcsolom kicsit, ahogy elindulunk a bejárat felé. - Szuper, akkor menjünk sorba! Úgy hallottam, van valami brutál kviddics szimulátoruk is az egyik részen, meg hogy olyan játékokat is lehet játszani, ahol pici, ártalmatlan varázslényeket nyerhetsz. Minden érdekel! - Kicsit adok neki is ebből a gyermeki izgatottságból, aztán ahogy túljutunk a soron és belépünk a vidámparkba, elámulok. Vannak emberek, de még sincs az a tömegnyomor, és ahogy lassan elindulunk a kijelölt úton a játékok, bódék közepette, jól esik ez a vidámság, nevetés amit az emberek arcán láthatunk. - Szóval, mint ahogy a mugliregényekben, majd te is megmutatod a tudásod és nyersz nekem egy... amit lehet? - Nevetek fel kicsit, ahogy körülnézek a bódékon. Nem nagyon tudom eldönteni, hogy ezek a megszokott karikadobálós, találd el magad játékok vajon mekkora kihívást jelenthetnek egy varázslónak, de biztosan meg van fűszerezve a dolog, hiszen nem véletlenül lenne ez egy mágikus vidámpark... - Vehetnénk valamit inni, aztán utána belevethetnénk magunkat a dolgokba, addig hátha megakad valamin a szemünk. - Húzódom kicsit közelebb hozzá, óvatosan, nem túl feltűnően. Az biztos, hogy már most ez az eddigi legjobb randi amin életemben voltam!
Ahogy így ki van szolgáltatva nekem, még inkább erősödik a pasi egóm. A rivalizálás sosem fog köztünk megszünni, de évődésbe fordul át. Mivel más poszton játszunk, konkurenciát sosem jelentettünk ugyan egymásnak, ám mivel én fogom meg a kvaffokat, nagyjából tudnom is kell, hogyan is érdemes dobni azokat, ezt pedig sosem szándékoztam magamban tartani. Valamiért őt mégse piszkáltam, csak a bátyját, bátyjait, mert a fiúk inkább fiúkkal mérjék össze az erejüket. Ginny viszont már számtalanszor bebizonyította, hogy csak mert lány, nem szabad lebecsülni. Nem csak a csinit látom benne, ahogy hívom, hanem az erőteljes, markáns karaktert is, de most mégis olyan jó, hogy így mindent elenged. A simulás közepette olyan lejebb téved a kezem, s nem azért, mert tudom, hogy most úgyse akarna ellenkezni, hanem mert sejtem; nem is akarna. A combja felső részére ejtem a tenyeremet, s lágy cirógatással jelzem, hogy ha macskák volnánk, lehet, hogy együtt dorombolnánk. – Ha elmondtam volna, hogy fogd össze a hajad, oda a meglepetés. És mehet, ott a leszállópályánk. – Felelem neki széllel szemben is mosolyogva, itt azért visszahelyezem a vállár a a tenyereimet, hogy ne dobjon le a kanyar, vagy ha igen, együtt pusztuljunk. A landolás ugyan megdob, de nem harapom el a nyelvemet, várható volt, hogy nem lesz tökéletes, de nem is baj, a magunkfajta légi mutatványos kviddicsezett már orkán erejű szélben is. Lepattanok mögüle, s kezemet nyújtva húzom ki magamat, láthatóan élveztem a dolgot. – Ugyan, menő voltál nagyon. Örülök, hogy kipróbáltad. – A derekára fonom a kezemet, hogy magamhoz húzzam, de csak az arcára hintett puszi erejéig köszönöm meg a bátorságát. Ez még mindig csak puszi, s látom, hogy mennyire pironkodik a várakozástól. Hát hadd várjon, ráérünk, fokozzuk az izgalmakat. – És mostantól tényleg te vagy a főnök. Nem akartam előre meghatározni, hogy mit csináljunk, azért vagyunk itt, mert számtalan lehetőségünk van. – Pillantok rá várakozóan, hogy merre szeretne menni, mi legyen a terv. Elengedem a derekát, s csupán kézen fogom, már sétálva a bejárat irányába, a soron gyorsan tújutunk, én fizetek természetesen, s csakhamar bent vagyunk a megannyi szines bódé, játék, ételes stand előtt.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2020-10-17, 14:58
Cormac & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Alig tudom abbahagyni a mosolygást. Cormac akarva, akaratlanul egyre jobban belelopja magát a szívembe és olyan érzéseket ébreszt fel bennem, amiket már régóta eltemettem magamban. Ha őszinte akarok lenni, akkor kicsit be is fásultam talán és ha ő nem jött volna, akkor lehet, hogy ezt így folytattam volna, amíg nem végzek az iskolával és nem állok be egy csapatba... Valószínűleg a monotonitásba előbb vagy utóbb beleőrültem volna, hisz ez nem én vagyok. Nem teljesen. Jó érzés a motoron ülni és az is, hogy közelebb húzódik és átkarol. Biztonságban érzem tőle magam, és sokkal magabiztosabbnak is. Ahogy a fülembe duruzsol, én libabőrös leszek, de nem szólok semmit vissza, csak koncentrálok az elindulásra és a felszállásra. Kicsit talán még közelebb húzódom hozzá én is, a hátammal érzem, ahogy szinte egymásnak simul a testünk és jó érzés, hogy itt van, hogy a tarkómon érzem a leheletét, ez valahol még inkább izgalmat kelt bennem, ami párosul azzal az izgatottsággal, amit a repülés élménye is kihoz. - Szuper, akkor indulás. Nem akarom, hogy megfulladj, úgyhogy még szerencse, hogy olyan hamar odaérünk! - Kuncogok kicsit fel, miközben már a földön körözünk, aztán pedig másodpercek múlva fel is röppenünk a levegőbe és én pár pillanatig levegő visszafojtva koncentrálok, de rájövök, hiába izgultam ennyire, hiszen nem is nehéz megtartani a járművet, sőt, olyan, mintha tudná az utat, és minimális erőkifejtéssel, könnyen irányíthatom. Kifejezetten élvezem, ez szerintem hallatszik a fel-felnevetésemből és a már kevésbé feszes test tartásomból is. Veszem Cormac összes jelét az irányadásról, és amikor már meglátom a London Eye pompázó fényeit, pásztázni kezdem a környéket, hogy hová is tudnék majd leszállni. Amiben biztos vagyok, hogy az nem lesz olyan könnyű és egyszerű, mint a felszállás... - Oda jó lesz, szerinted? Talán be tudok fordulni és nem ütök el senkit a landolásnál! - Ahogy ráfordulok a terepre, lassan ereszkedni kezdek, és ugyan ez London, de még szerencse, hogy ez nem egy totál zsúfolt hely, így lesz lehetőségem és legfőképp helyem leszállni, anélkül, hogy bárki megsérülne. Próbálok lassítani, de lehet, hogy még így is kicsit gyorsan veszem a landolást. A hosszú útszakaszra rázósan érkezünk meg, szinte pattanunk egyet - kettőt a motoron amikor az a földre érkezik, ami nem a legkellemesebb érzés. Nem pánikolok be, óvatosan elengedem a gázt, hogy minél előbb lassuljunk, és óvatosan a fékhez nyúlok, majd még egy kicsit Cormacre bízom magam, hogy elirányítson a megfelelő irányba, és ha ez megtörténik, egy megfelelő parkolót keresve kissé ügyetlenül, de sikerül leállítanom a járművet. Kifújom magam, azért ez a landolás dolog nem volt a legkönnyebb... - Lehet, hogy hazafelé te vezetsz! Húhm. Bocsi, a landolásért. - Emelem meg kicsit karjaimat még a motoron ülve, ahogy hátrafordulok a fiúhoz, hogy megnézzem, épségben van-e, nem kapott sokkot vagy ilyesmit... Végül picit elmosolyodom. - Azért csak ideértünk. Már nagyon kíváncsi vagyok! - Lelkesedem fel ismét. A hely miatt, a randink miatt, azért, hogy mi fog történni ma este... Legszívesebben kisgyermek módjára előrerohannék.
Fantasztikus érzés, hogy ennyire a kezembe helyezi a sorsát. Ginnyt mindig úgy ismertem, hogy rivalizálós, versenyző alkat, velem szemben is volt pár dölyfös nézése, de lehet, hogy titkon voltak velem kapcsolatban olyan gondolatai, amiket azokról gondol egy lány, akiről nem tudja eldönteni, hogy utáljon, vagy izgassa. Az, hogy én magam is versengtem a győzelemért, az elismerésért, talán már korábban is megmozgatott benne valamit, s kezdünk átalakulni az egymást nevetve piszkálós ismerősökből amolyan randizós párrá, és szerencsére ez nem von le semmit az izgalmi faktorból. Sőt, izzik a levegő, a rézvörös amúgy is a kedvenc hajszínem, szinte állatias izgalom fut végig a tarkómon, ahogyan végigszaladnak a szeplők a csinos arcon. Amikor fogva tartom a tekintetét a sajátommal, tudom, hogy kész behódolni nekem, nem csoda, ha kissé előrébb csúszok a motoron, hogy szorosan átöleljem. – Ne aggódj, nem kell az apádnak lennem, hogy megmondjam, hogy mit csinálj. – Suttogom a fülébe érzékien, noha nem akarom én rabszolgaságba taszítani, de némi férfiúi dominancia bizony nem árt. Éppen csak annyira, hogy még ne érezze nyomasztónak, csupán kész legyen átengedni nekem az aktív pozitciót. Az cseppet sem zavar, hogy nem gazdag, nekem megvan mindenem, és egy lányban nem az anyagiakat keresem, igaz, a konyhába se küldeném ki, főleg mivel magamra sütök, amit csak lehet, úgy az igazi. – Szerencsére vannak ötleteim, hogy hova. – Felelem kétértelmű somolygással, Ginny ugyanolyan az ingerlő domborulatokat illetően kellően el van látva, ám mégsem illetlenkedek, ennek most csupán verbálisan van helye. Simán a csípőjét érintem, úgyis áramvonalasan mozgunk majd együtt földön, és levegőben. – Hogyne, majd mutatom az irányt. Pár perc alatt oda tudunk érni, a levegőben már sokkal gyorsabbak vagyunk, és amúgy sem tudunk beszélgetni, ha megfulladok a hajadtól. – Na meg a széltől, hiszen az fent már süvít, mint az istennyila. Azért, amikor a magasba emelkedünk, akkor inkább a tarkójához simítom az államat, s csupán az oldalára illesztett finom kéznyomássaimmal mutatom, hogy merre vegye a kanyart. És valójában, alig öt perc, és már fel is tűnik a két London Eye, az egyik persze lilás mágikus fényben úszik, az lesz a miénk, a másik a muglis. Ettől függetlenül van itt is parkoló, le lehet tenni a mocit, ha be tudja venni a kört.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2020-10-03, 11:55
Cormac & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Hagyom, hogy ő irányítson és eligazítson. Kicsit ugyan izgulok, de ez jó izgatottság és most már egyre inkább várom, hogy kipróbálhassam ezt a motort, mert igazi élmény lesz. Mindent el kell kezdeni egyszer, valahol, én pedig nem vagyok az a típus, aki elutasít ilyen lehetőségeket. Mindig is kalandor voltam, sok mindenbe bele is keveredtem pontosan ez miatt, de azt sosem mondanám, hogy nem tanultam a helyzetekből és hogy végül nem hozott valamit jót is. - Hát még jó... - Kicsit felkuncogok amikor azt mondja, hogy ő nem az apám. A szüleim egyetlen lánya vagyok, mindig másként bántak velem, mint a fiú testvéreimmel. Kis törékeny virágszálnak gondolnak, de ezt már sokszor bizonyítottam, hogy nem így van valójában. Persze tudom, hogy ez nem fog majd változni soha, és a testvéreim is hasonlóképp vélekednek, még ha ők nem is igazán mutatják ezt ki. Megedzettek az évek során, ami csakis a hasznomra vállt. Köztudott, hogy a családom nincs elhalmozva galleonokkal. Amióta egyetemi szakon tanulok, nyaranta dolgozom kicsit és ebből mindig akad félretett pénzem, ami sokat segít a továbblépésekben. Jó érzés, hogy nem kell már a szüleimen élősködnöm, és ők még mindig megadnak nekem mindent amit tudnak - természetesen -, de már jobbnak érzem egyébként elkezdeni azt, hogy a saját lábamra állhassak. Az iskola végeztével nem szeretnék visszaköltözni az Odúba, hiszen saját álmaim, saját vágyaim vannak, és ha ehhez az kell, hogy kezdésnek egy fagylaltozóban vagy bármilyen üzletben besegítsek, hát ez van. El is terelem a figyelmemet azzal, hogy még utolsó instrukcióit is meghallgatom Cormacnek. A kezem a sebességen, erősen szorítom és ahogy mindent megtudok mire való... - Rendben, akkor induljunk. Megpróbállak nem leejteni, de azért kapaszkodj.- Kicsit viccelődöm. Még nem érzem magam túlságosan magabiztosnak, de nem vagyok olyan esetlen és meg is értettem, Cory miről beszél, így hát ahogy mondta, határozottan vágok neki a földnek és indítom el a masinát. Először csak lassan, de ahogy érzem, hogy nem fut ki a lábam alól a motor, kicsit gyorsabban megyek, néhány kört a földön, és a második után már kicsit őszintébb is lesz a mosolyom. - Juhhúú, ez elég klassz érzés! Mit gondolsz mester, mehetünk? - Nevetek fel vidáman, majd ha azt mondja, irány London, akkor megnyomom a gombot, amivel a levegőbe emelkedhetünk, és mély levegőt veszek, hogy felkészüljek a felszállásra.
Elnevetem magam, és felsegítem a motorra, én pedig mögé ülök. Rávezetem tehát a kezét a sebváltóra, s én magam is ráhelyezem az enyémet az övére. Később majd teljes mértékben ő fog irányítani, és akkor át kell gondolnom, hogy mit kezdjek a sajátjaimmal, mondjuk a derekát illene megfognom, az esetleges hozzásimulás is beleférhet. A combjaira csak nem érdemes ejtenem, mert bár vonzó kockázat, de akkor nincs kapaszkodóm, és simán leeshetek. – Mindketttőnk szerencsére nem az apád vagyok. Az én szememben felnőtt nő vagy Csini, és mint olyan, hozhatsz komoly döntéseket. Ettől még nem mondtam, hogy könnyű dolgod lesz. – Örülök, hogy tetszik neki az ötletem, bólogatok, hasonló módon szeretem a vicceket, mint a bátyjai. Sőt, a kárörvendés is az én asztalom, mondhatni megvan a közös pont. – Akkor most a vendégem vagy. – Bár nem vagyunk aranyvérűek, a nagybátyám kapcsolatai révén van mint a tejbe aprítani. Arról már letettem, hogy hivatásos kviddicsjátékos legyek, de amolyan felfedező kalandor, ereklyevadász szívesen lennék. Csak azért végzem az auror szakot, mert onnan bármerre el lehet indulni. Ahogyan szétszaladnak a szeplői, és rámmosolyog, tudom, hogy megvan a közös hullámhossz, így nyugodtan lehetek mellette önmagam. Még ha Ginny versengő típus is, mellettem elengedheti magát, s lehet törékeny nő. – Akkor keményen markolj rá a sebváltóra, mert hátrarúghat, ha hagyod rakoncátlankodni. Tegyünk először pár kört a földön, aztán azzal a gombbal tudunk levegőbe emelkedni. Ha kétszer nyomod meg, akkor még láthatatlanok is leszünk. – Intek a kisujjammal az egyik kék gomb irányába, de egy cseppet sem félve attól, hogy hatalmasat fogunk enni. Ginny egyértelműen a levegő bajnoka, aligha gyűlne meg a gondja egy motorral.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2020-09-19, 10:21
Cormac & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Néhány héttel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy bármi közünk lesz majd egymáshoz a kviddicsen kívül, erre most amikor meglátom, úgy mosolygok mint egy vadalma. Nem tudok ellenállni ennek a sármos nézésnek, az, pedig hogy kiderült, mennyire nem is vagyunk különbözőek és, hogy egészen jól összeillünk valahogy megszédített. Egészen másként vélekedem már róla, gondolni pedig másra sem tudok, szinte újra kiskamasz lettem, aki rajongásig követné és ugrana utána... de azért ezt próbálom belül tartani és csak magamat adni, ahogy az eddigiekben is. Amikor meglátom a motort és mellette a fiút, szinte leesik az állam. Ez már most jobb, mint ahogy gondoltam, na de még arról nem is esett szó, hogy hová fogunk menni. Izgalmas egy este elé nézünk, abban már biztos vagyok. Főleg, amikor kijelenti, hogy bizony, én fogom vezetni. - Ú, hát... biztos ezt akarod? Apa az autót sem merte rám bízni, mondjuk... ez azért könnyebb lehet, nem? - Egyébként nem vagyok béna, csak bizonytalan ezekhez az elvarázsolt dolgokhoz és hát a motor sokkalta nagyobb és nehezebb nálam, még abban sem vagyok biztos, hogyan tudnám megtartani, de nem ellenkezem túl sokáig, hagyom, hogy felsegítsen a járműre, majd izgatottan és érdeklődve nézek azon végig ismét, hogy hogyan is tovább. - Oké, a lábam ide, a kezem ide... - Mondom vissza hangosan gondolkodva, de máris biztosabban érzem magam, amikor az ő kezét megérzem a sajátomon. Miközben azon gondolkodom, hogy hogyan is tovább, felteszem a kíváncsiságom szülte kérdést Cormacnek, amire ő szinte 100%-ban válaszol is, nekem pedig erre ismét egy óriási vigyor terül szét az arcomon. Nem csalódtam benne, tudtam, hogy valami olyasmit fog kitalálni, ami mindkettőnknek kedvező lesz és izgalmas. Már a motor is izgalmas... - Hú, mindig is el akartam oda jutni! Azt mondják, nagyon találó a hely. A bátyáimtól néhány varázsvicc dolgot minden héten rendelnek oda, és ők szoktak kapni kedvezményes belépőket, de úgy tudom, még sosem voltak. - Mesélem a témához kapcsolódóan. Ha én a helyükben lennék, biztosan elmentem volna már, nem is egyszer. Mugli vidámparkban jártunk a szüleimmel amikor kisebb voltam, apám kíváncsiságból vitt el bennünket, de az sem volt rossz... igaz anya halálra aggódta magát, miközben apa álmélkodott mindenen és próbálta kitalálni, hogy hogyan működhetnek a játékok. Az "ügye hiányoztam?" kérdésére pedig csak szélesen elvigyorodom, de ebből talán leveheti, hogy mit gondolok. Régebben kifejezetten idegesített ez a túlzott egoizmus, de most már megszoktam, hogy ő ilyen és nem kell minden hasonló kijelentését komolyan vennem. Csak kicsit. - Már nagyon izgulok, menjünk is! - Felcsigázott, hogy beszámolt a mai tervekről, de a motor még mindig nem dübörög alattunk, mondjuk csak nem lehet olyan nehéz vezetni, ha már Cormac olyan könnyedén rábízza...
A csinos blúz láttán azért nem tudok nem mosolyogni, ő mindig olyan sportos, de ez a nőies külső egész egyszerűen észbontó. Már hamarabb lépnem kellett volna irányában, még ha úgy is gondoltam, kár lenne, hiszen taszítjuk egymást. Ehhez képest nagyon is passzolunk, az örökös rivalizás mellett mégiscsak megtaláltuk a közös hangot, most pedig elképzelni sem tudnék mást, akivel a szabadidőmet töltsem. A stílusomból kifolyólag nem vagyok csapatjátékos, de mégsem lehet az ember mindig magányos. Sőt, volt egy idő, amikor nagyon is hajszoltam a lányokat, de az sem vezetett sehová. A puszit olyan módon viszonzom, hogy csupán végigsimítok a vörös tincsein, kobaltkék szemeimmel szikrázó, már-már vesébe látó szemtelen módon mérem végig. – Nem tudtad? Na most megsértődhetnék csini. – Kapcsolódok bele a kuncogásába vidám nevetéssel, és a mögöttem kitámasztott motor mellé lépek. Látszik, hogy árasztja magából a mágiát, még szárnyai is vannak arra kiképezve, hogy repüljön, de a lábak alatt találhatóak, hogy ne zavarják a kényelmet. – Hasonlóan bokros jószág, mint a seprű. Az a jó hírem, hogy te fogod vezetni. – Ha hagyja, akkor felsegítem, és mögé is ülök. Így aztán kellemesen össze tudunk majd simulni, s nem kell olyan gyorsan mennünk, hogy halljuk egymás hangját a szélben. – Tedd csak ide a kezed, a lábadat pedig a pedálra. – Magyarázom s jó példával élve, amíg nem biztos a dolgában, ráfogok a kézfejére én magam is, nehogy hátraessünk. – Olyan helyet akartam, ahol lehetőség van beszélgetni, enni, de valamit szórakozni is. A London Eye varázslós vidámparkjába megyünk. Ugye hiányoztam? – Kérdezem egy kissé talán túlzóan egoista módon, ám tudom, hogy valahol őt pont ez varázsolja el. Hogy nem kell nyápic udvarlókkal szemben képmutatónak lennie.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2020-09-06, 17:55
Cormac & Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Már nagyon izgatott voltam a randival kapcsolatban. Amikor megérkezett a bagoly, kicsit eszeveszett készülődésbe kezdtem, mert fogalmam sem volt, miben menjek, hová megyünk. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy nem viszem túlzásba a dolgokat, így egy egyszerű fekete nadrágot és hozzá illő csinosabb blúzt választottam. Egy leheletnyi sminket azért felvittem az arcomra, némi ajakbalzsamot is indulás előtt. Még a tükörbe néztem, megigazítottam a hajamat, majd oldaltáskámat feldobva a vállamra, sietősre vettem a tempót, hogy el ne késsek. Egyre izgatottabb lettem, ahogy igyekeztem lefelé. A pillangók a gyomromban nem igazán akartak alább hagyni lelkesedésükből és ugyan furcsa volt most ez az érzés, mégis felidézte bennem azt, hogy régen mennyire szerettem randizni járni. Amúgy is ránk fér most a kikapcsolódás és biztos voltam benne, hogy Cory majd kitalál valami megfelelőt számunkra. Ahogy a hátsó udvaron tekintetemmel keresem, még egyszer-egyszer végigpillantok magamon. Az óra pillanatokon belül üti a fél hatot, de nem is kell sokáig kutatnom utána, hamar észreveszem a motorja mellett. Kicsit meg is lepődöm, ezt talán az arcom is jól tükrözi. - Oh, azta, nem is tudtam, hogy ilyen vagány csávó vagy! - Kuncogva szólalok fel, amikor már egészen közel érek hozzá. Odalépek mellé és egy puszit adok az arcára, aztán pedig kicsit jobban szemügyre veszem a járművet. - Még sosem ültem motoron. - Hagridét már láttam néhányszor, de még apa elvarázsolt autóján kívül semmi hasonlóban nem ültem. A seprű az én világom és amúgy is, nagyon keveseknek adatik meg, hogy ilyen elvarázsolt mugli eszközöket tartsanak, így ez nem is volt kérdéses. - Miújság? Mik a tervek? - Próbálok kicsit puhatolózni, hátha elárul néhány dolgot a ma esti randink részleteiből. Ha nem, az sem baj, kíváncsian várom, és már az is biztos nagy élmény lesz, hogy ezen a motoron fogunk utazni.
Nem sokat kellett gondolkoznom, noha úgy igazán régen randiztam már. A legtöbb átlagos szöszi megelégedett egy sablonos mozi és vacsora kombinációval, vagy éppen andalgós séta a tóparton, de Ginnyvel túlságosan hasonlítunk egymásra, így pontosan tudom, hogy neki valami más kell. Semmi extra, hiszen meg akarjuk ismerni egymást, mindenféle nyálas programot mellőzhetünk, de hülyéskedni, rivaliználni meg szeretünk, ezért hát a vidámpark az, ami minden szempontból működhet. Ott enni, játszani és még sok mindent is lehet, akár csak valami édességgel a kezünkben mászkáljunk, nézelődjünk. Ott aztán kiélhetjük a versenyzési kényszerünket, ráadásul a londoni vidámparknak van egy csakis varázslók számára fenntartott részlege, ami cseppet sem kisebb, mint a muglis. Szinte annak a mása, csak éppen varázslattal megbűvölve. Mivel kviddicsezni, repülni mindketten szeretünk, mehettünk volna seprűvel, de akkor talán kiszolgáltatva érezte volna magát, hogy mögém kell beülnie, viszont ha a mágikus motoromról van szó, az kellően párnázott két személynek is, ha nagyon akarja, még akár vezetheti is. Ezúttal mellőzve a bőrdzsekit, simán egy pólóban, és egy vászonnadrágban vagyok. Egy apró, két napos borostát hagytam, ne legyen mindig tükörsima az arcom. Kellemes, férfias illat leng körül. Virágot nem hoztam, mert úgysem tudná hova tenni, de majd kárpótolom a közös élménnyel. Kültem számára baglyot, hogy koraeste várom olyan fél hat körül a hátsó udvaron, innen indulunk majd. A motort előtolom az istálló melletti garázsból, kitámasztom, és előtte áldogálva várom őt.
- Én azt nem bánom – csóválom meg a fejem határozottan. Lelkileg már teljes mértékben felkészültem az ezzel való nehézségekre. Testileg és szellemileg is teljes mértékben le leszek terhelve, az tény. Volt már szerencsém hasonlót látni a közelemben, szóval tisztában vagyok a várható nehézségekkel. Én azonban ezer örömmel állok elébe. Ha szükséges, akkor az egész csapat helyett is bekapom az ütéseket, ha ez kell a győzelemhez. - Öhm... nem tudom – felelem kissé megszeppenve a kérdés hallatán, majd gyorsan eltakarom valamivel a sebeimet, nehogy még jobban felhívják magukra a figyelmet. Pont ezt szerettem volna elkerülni. - Genetika – vonom meg végül a vállam, mintha nem is lenne lényeges ez az egész. Titkolnom kell a képességemet, különben elég sok versenytől vissza kellene lépnem. A VMS ugyan elkéri az adatokat, de kérhetem, hogy azt ne adják ki harmadik fél részére. Ez számomra pedig pont kapóra is jön. - Mint említettem, a legtöbben nem rendelkeznek sportolói múlttal – felelem készségesen, hiszen a férfinak szüksége lehet ezekre az információkra. Talán ezek alapján fogja felépíteni az edzéstervemet. - Sok lesz az erőember, azzal nem lesz probléma. Gyorsaságban az unokatesóm, Chris a legjobb, vele se lesz gond. És ott az a Sidney is... Ő talán valamennyit konyít ehhez az egészhez, nem tudom. Az tény, hogy nem közönséges ember. Legalábbis azok alapján, amiket láttam tőle az edzések alatt... Elég ügyes, atlétikus alkat, nem hiszem, hogy bármi gondja adódna a versenyszámokkal. Ráadásul, mindent komolyan vesz, nem lazsálja el a dolgokat, mint a legtöbben. Ő az egyetlen olyan személy, akiben biztos vagyok, hogy helyes döntés volt. - Chris és Sidney az, akikkel lenne esélyünk ezen a versenyen. A legtöbben inkább csak kíváncsiságból jelentkeztek, világot látni... Példának okáért ott van Gilly is, aki kifejezetten szurkolni jön velünk. El nem tudom képzelni, mit fog alkotni egyedül, de valahogy nem is szeretném. Nem vagyok az a típus, akit lelkesítene a szurkolás. Ha a pályán vagyok, úgyis megszűnik számomra a külvilág. - Ah-ha... - biccentek egy kimértet, amint rám dörren. Nem ijedek meg tőle, bánthatott volna eddig is, ha szeretett volna, de azért inkább befogom a szám egy pillanatra. Ha egy velem egykorú beszélne velem ilyen hangnemben, tuti visszafeleseltem volna, de ő azért egy meglett férfi. Nem ajánlatos vele ujjat húzni, ráadásul – a reakciója alapján – sikerült kényes témába nyúlnom. Mégis mit takarhat a múlt? Kié lehetett a ház? Nem firtatom tovább a dolgot, helyett felállok, majd minden figyelmeztetés nélkül az ajtóhoz sétálok. Kezem már a kilincsen, amikor visszafordulok és megszólalok: - Nem szükséges elkísérnie, köszönöm – A hangom rideg és kimért, a pillantásom pedig semmitmondó. - Egyedül is boldogulok. Amint összeszedtem a cuccomat, visszajövök. Addig is viszlát!
- Ha csak nem akarod a következő hetet az ide oda szaladgálással tölteni. – Feltételezem, hogy ha pár napon belül indul, akkor nem sok időnk van, és már nem kell bejárnia az órákra. Aki egy ilyen versenyre készül, csak arra tud koncentrálni, ilyenkor felmentik a tanulás alól is. Metsző tekintettel állom a tekintetét, tudom, hogy nem egyszerű döntés számára csak úgy egy felnőtt férfihez költözni, ahol ráadásul hely is alig van, de tartom, hogy én kimehetek aludni az istállóba is. Ott lovak vagy egyéb állatok már nincsenek úgy sem. Sybella távozásával én úgyis a cirkuszban laktam, itthon nem tartózkodtam szinte semmit. Biccentek, elfogadván a döntését. – Csapatkapitány. Akkor nem csak a felelősség nyomja a válladat, hanem te fogod kapni az ütések nagy részét is. Jut eszembe, honnan ez a csodálatos regenerációs érzék? Minden gyógymódom ellenére még órákig ájultnak kéne lenned. – Vizsgálgatom a tekintetét, amely teljesen tisztának tűnik, s mögé lépve a tarkóján is alig látható az előbbi véráztatta seb. Nem vérfarkas, az biztos, mert a házban rengeteg az ezüst, már rég irritálná a dolog. – És hogy fog kinézni ez a csapat? Nem olvasok újságot. – Azért analfabéta nem vagyok, bár játszottam tahó állatot korábban, hogy alábecsüljenek. Rasmustól függetlenül igyekeztem kiművelni magamat, hogy ne irányíthasson senki kedve szerint. – Azért, mert az állatok nem itt vannak. És már nem köt ide semmi. A ház nem az enyém volt eredetileg. Az eredeti tulajdonos pedig már nem fog visszajönni. Nem mondták még, hogy túl sokat kérdezel? – Dörrenek rá, hiszen semmi kedvem magyarázkodni, inkább indulhatnánk a cuccaiért, ha jobban van.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Én is erre gondoltam – biccentek helyeslően a férfi szavai hallatán. Ahhoz képest, hogy nemrég még egy faragatlan tuskó volt, mond jó dolgokat. Mégis megérte hát pont őt felkeresni ahelyett, hogy az iskola által kijelölt edzőt fogadtam volna el. A csapatedzéseken továbbra is részt veszek, hiszen fontos megismernem a többieket is, de a hangsúly a saját erőnlétemen lesz. Önzőség, de egy verseny így működik. - Átcuccolni? - pillantok fel kissé csodálkozva a férfira, miközben eltöprengek egy pillanatra. Együtt lakni? Vele? Nem igazán vonz a dolog, de több értelme lenne, mint suli után vagy előtt lerohanni ide és túlesni az edzéseken. Az óráim egyébként is rendszertelen időközönként vannak, aligha lehetne ezt értelmesen kivitelezni. A kis házikó azonban nem pont az, amihez hozzászoktam. Elsősorban kicsi és egyszerű. Már üti az amerikai színvonalat. Nyilván vannak kényelmes részei is az egyszerű életmódnak, de nem számomra. A VMS viszont elég nagy verseny ahhoz, hogy most az egyszer félretegyem az arisztokrata énemet. Talán még nem is ártana kissé nomádabb életmódot folytatnom. Ezt is felfoghatom némi tréningnek. - Legyen a költözés – döntök hát, néhány percnyi szünet után. - Elméletileg csapatkapitány, de ez még nem tisztázott – csóválom meg a fejem, ebből pedig rájöhet, mennyire nincs leszervezve még a dolog és talán azt is megérti, miért is aggódom ennyire. - Ez még nagyon képlékeny, gondolom, függ attól is, ki miként teljesít a közös edzéseken. Mert lesznek azok is – teszem még hozzá magyarázatként. - Szóval innen néha el kell majd ugranom a suliba, ha nem nagy gond. Ha gond is, akkor sem tehetek semmi mást, hiszen az önálló tréning mellett a csapatedzéseken is részt kell vennem. Ez garantálja, hogy összeszokunk és megismerjük egymást. Oké, így is akadnak olyanok, akiket már ismerek, de most tekintsük el ettől. Nem csak olyanokat kapok majd a csapatomba, akikről elmondhatom, hogy az ismerőseim vagy esetleg a rokonaim. - Ha van egy lakása, akkor miért tart a cirkusszal? - teszem fel az eszembe ötlő kérdést, miközben körülnézek. Elég szerény hajlék, fogalmam sincs, miként fogom itt kibírni két teljes hétig. - Mármint... Lakhatna itt is, nem igaz?
Nem kezdek bele a veszekedésbe, már azt is kiprovokáltam tőle, hogy mutassa meg, hogy mennyire tud helyt állni, és kellemesen csalódtam. Eltörhették volna a csontját, beverhették volna a fejét, ő pedig mégis megúszta, viszonylag enyhe sérülésekkel, van tehát benne potenciál. Bólintok hát, ha úgy érzi, hogy van értelme küzdeni, akkor leszek a segítője, és felkészítem. Úgy fest a csinos külső csupán egy máz, illúzió, de több van ebben a lányban, mint elsőre azt meg lehet látni benne. – Úgy tudom, hogy ezen a versenyen a Kviddics évszázadaiból teljesen véletlenszerű versenyszámokat sorsolnak ki. A játékokat felesleges gyakorolnunk, de a reflexeidet és az izmaidat kell feltúrbózni, hogy bármire készen állhass. – Észreveszem, ahogyan megrezzen az érintésemtől, pedig nem nyúltam olyan helyen hozzá, ami esetleg zavaró, vagy intim lenne. Sőt, a nagy korkülönbség miatt szinte vénnek is érzem magam, de tekintve, hogy mióta vagyok már egyedül, beleborzongok, hogy így megrezzen, így félmosolyra húzódik a szám. – Na, nem kell így izgulni. Inkább azt döntsd el, hogy ebben a két hétben lejársz hozzám iskola előtt, vagy után, vagy félreteszed a tanulmányaidat, és eleve ide cuccolsz át. – Azért meg lenne a varázsa, ha itt lakna, hiszen nem túl nagy a ház, csak a földszint használható, és hát egymás előtt átöltözni, vagy bujkálni.. igazán pikáns lehet. Mindenesetre a tarkója már alig vérzik, talán kicsit később már lábra is tud állni. – És mi lesz a szereped ebben a csapatban?
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- Persze, hogy nem! - csattanok fel, talán kissé indulatosabban is a kelleténél. Ez a verseny számomra nagyon fontos, a sport pedig – minden túlzás nélkül állíthatom – az életem része. Némileg érthető hát, hogy így reagálok erre a felvetésre, habár egyesek szerint túlzottan is komolyan veszem ezt az egészet. - Csak a minisztérium emberei vagy az igazgató, egyszerűen nem fogják fel, hogy a VMS milyen komoly dolog is valójában. Vagy egyszerűen csak nincs pénzük a jó sportolókat finanszírozni. Biztos vagyok benne, hogy mindenki belead majd ebbe apait-anyait, a saját korlátaikon belül, természetesen. Ami azért igencsak kevés. Megvonom a vállam, én ebbe nem látok bele, az egyetlen, ami használható információ számomra, hogy a jelenlegi felállásból egyedül én vagyok az, aki igencsak komoly múlttal rendelkezik sportolói szempontból. A többiek talán repkedtek egy-két kör az iskola kviddics pályája felett, de mást nem igazán tettek. És őket indítanák egy nemzetközi versenyen? Nevetséges. - Köszönöm – vetek azért egy hálás mosolyt a férfira. Kissé felülök, a hátam kényelmesen megvetve, miközben magamban megállapítom, hogy a sebem már nem is fáj annyira. Ezek szerint elindult a gyógyulás folyamata. Kell egy-két óra, mire teljesen rendbe jön, ha pedig a férfi rákérdezne, majd hárítok valamivel. - Legfőképp kviddics – veszem át az italt, amit felém nyújt, majd belekortyolok. Szinte azonnal fintorba is szalad a szám széle, hiszen igencsak kesernyés a lötty. Mindenesetre felhajtom, hiszen, ami nem öl meg, az megerősít. - De mellette még rengeteg Quodpot-meccset is játszottunk a fiúkkal. Utáltuk. Nem is lettünk belőle világbajnokok. A játékot magát élveztük ugyan, de az edzőnk, aki tartotta ezeket a délutáni foglalkozásokat, kiirtotta belőlünk ama vágyat, hogy mi ebben valaha is versenybe szálljunk. Egy agresszív, részeges figura volt, azt sem értem, miért hagyták tanítani egyáltalán. Bár, a Quodpot leginkább a szerencsét teszi próbára, szóval nem hiszem, hogy a világbajnoki címig eljutottunk volna vele. - Három hét a versenyig, de két hét múlva utazunk – felelem, majd kissé összerezzenek az ujjai érintésétől. Tudom, hogy a sebeimet látja el, mégis némileg beleborzongok a dologba, de leginkább kellemes módon. Talán még szoknom kell, hogy férfiak érintenek meg, elvégre eddig még a fiúzás se jött szóba nálam. Ő pedig férfi, elég tapasztalt mindenféle téren, én pedig kissé belepirulok a gondolatba. Az alkohol lenne annak az oka, hogy ilyen dolgok járnak a fejemben?
Nem nagyon hagyom, hogy ficánkoljon a karjaimban, noha baromi gyorsan magához tér, ez pedig számomra igencsak becsülendő, hiszen ha egy harcos a csatatér közepén összeesik, csak az mentheti meg az életét, ha mielőbb öntudatra ébred ismét. Ez a lány pedig olyan kemény életösztönnel van megáldva, hogy már örülök, hogy nem ráztam le ténylegesen. És ahogy magához tér, már veszekedni is van ereje, pedig csak költőinek szántam a kérdést. - Nem? Eleve azért mentek ki, hogy elverjenek titeket? Ennek mi értelme? – Hümmentek vissza, mert így már érthető, hogy mit keres nálam a lány. Sportoló, azt értem, de amennyit hallottam a vmsről, inkább vérfürdőnek igérkezik, nem valami játéknak, de hát ki vagyok én, hogy kéretlen tanácsokat osztogassak? Mondjuk azt sem tudom, hogy ki ajánlott engem, de lényegében mindegy is. Lefektetem a lányt a földre, puha állatbőrökre, amin Sybellával nem keveset henteregtünk annak idején. Azóta nem is volt itt nőnemű lény, mióta szétváltak útjaink, de a szőkeség láttán akaratlanul is beugrik néhány intim részlet. Rég volt. – Jól van, akkor majd álcázom magam valahogy. És csak a musztáng miatt, meg hogy ennyire keményen tartod magad. És mit sportoltál? – Közben fordulok, és hozok nedves ruhát a fejére, meg némi erősíti gyógyitalt, komoly alkoholmennyiséggel megbolondítva, de az ilyesmi inkább használ, semmint árt. Felültetem, hogy ellássam a sebét, és hogy tudjon inni is, magam pedig lekuporodom mellé. – Kemény fából faragtak, az biztos. Mennyi időnk van? Mikor utazol? – Kérdezem tűnődve, hiszen csak úgy lenne értelme, ha folyamatosan tudnánk edzeni, akár éjjel is, ahhoz viszont minimum ide kéne költöznie. A felső szint továbbra is mágikusan le van zárva, sosem tudtuk megoldani a nővel, így csak az alsó szoba, konyha, fürdőszoba részlegen tudunk osztozkodni, bár én kint is alhatok a pajtában. Nekem oly mindegy.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem sok időre vesztem el ugyan az eszméletem, de mire magamhoz térek, már a férfi karjaiban fekszem. Úgy tűnik, sikerült kiszabadítania az ismeretlen zaklatók gyűrűjéből, nyilván szépen helyben is hagyta őket. Én pedig pont előtte bénáztam és égettem le magam. Ezek után nyilván nem vállalja el az edzésemet, ami bizonyos szempontból érthető is. Nem várhatja el ugyan, hogy három tagbaszakadt taggal elbírjak, de azt már igen, hogy egyszerre több helyre is képes legyek figyelni. Nem fegyvereztem le a pálcást, ami nagy hiba volt részemről. Lett volna rá pedig egy kis időm, én azonban helyette másra koncentráltam. - Mert ott lesz a testvérem és az unokatestvérem is, ráadásul Anglia nem éppen ütőképes csapatot küld ki – felelem kissé sziszegve, hiszen a sebeim gyógyulnak bár, de mindez időt vesz igénybe és mellette még fáj is rendesen. Mindenesetre, még azelőtt le kell lépnem, hogy a férfi észrevenné, hogy hűlt helye a sérüléseimnek. Nem ismerem, nem bízhatok meg benne teljesen, most pedig esélyes, hogy a fejébe vette az önjelölt-gyógyító szerepét is. - Talán én leszek ott az egyetlen olyan csapattag, aki rendelkezik némi sportolói múlttal. És igen, ezzel mindent a saját vállamra veszek majd, de nem érdekel egy fikarcnyit sem. Gilly és Chris nem remekelnek az ilyesmiben, habár kétségtelenül mindkettőjüknek megvan a maga tehetsége, de a VMS nem csak erről szól. Ahogy ez az alak is mondja, életveszélyes feladatok is lehetnek benne, én pedig ott szeretnék lenni, hogy egyikőjüknek se eshessen baja. Erre pedig rendesen fel kell készülnöm. - Sejtem, mennyire nem szeretne a középpontba kerülni, mint az edzőm, de tényleg nagy szükségem lenne valakire, aki rendesen felkészít – A rendesen szócskát azért alaposan megnyomom, hiszen nem egy ímmel-ámmal való edzésre gondoltam, hanem tényleg olyasvalamire, ami elég szépen kifárasztja az embert. A kényelmes henyélésnek vége, amióta pedig tudomást szereztem a VMS-ről és arról, hogy én is a csapat tagja leszek, minden gondolatom ekörül forog. Ahányszor csak olvasgatok vagy valami felesleges unaloműző tevékenységet folytatok, bűntudatom van miatta. - A rivaldafényt pedig könnyen ki lehet kerülni. Mindenki előtt titokban tartom, hogy miért járok el az iskolából. Számtalan más oka is lehet neki. Engedélyt azért kérnem kell a házvezetőmtől, de az okát nem szükséges őszintén közölnöm. Bármikor mondhatom azt, hogy munkát vállaltam valamerre, ami azért kell, hogy legyen elég költőpénzem a VMS idejére vagy hasonló. Az edzések nagy részét úgyis tanítás utánra gondoltam.
Nem arról van szó, hogy mogorva lennék. Sőt, nagyon is vidám tudok lenni, csak éppen félő, hogy ha egy ilyen hires család sarja, mint a szőke csaj engem is kihúzhat az ismertségbe, az pedig tervek híjján nem lenne túl nyerő ötlet. Megvonom a vállamat, engem a lovak mozgatnak meg, úgy fest ezen is alaposan meghökkent. Abba úgy fest bele sem gondolt, hogy ez akár metafóra is lehetne, nyilván nem gondol tanult alaknak. Mi van, ha az amerikai musztángot pont rá értem? Ha akkor tanítom, ha cserébe ő maga lesz a jutalom, vagy a fizetség? Hiszen ha csak így esti óránkban bejön hozzám, akkor tudnia kell hogy ha ilyen külsővel van megáldva, akkor ne csodálkozzon, ha szemet vetnek rá. Végül bele is egyezik, ami nekem csak jó, majd ráérek átgondolni, hogy hogyan hajtsam be a tartozását Elindulunk hát a kocsma felé, a tervem csak az, hogy igyak, de ettől függetlenül van egy titkolt elképzelésem is, mivel a lány nem kopik le rólam. Ha ennyire agiliás, hát jőjjön csak, valamire nagyon is Kiváncsi leszek. Hallgatásba brukolózom, ahogyan a bárpult felé irányítom, mintha nem is érdekelne, hogy mi történik vele, a háttérből azonban nagyon is nyitva tartom a szememet, hogy közbe tudjak lépni, amint az szükségessé is válik. Mert be fog következni, ebben egészen biztos vagyok. Felpattanok, egyik kezemmel az összecsukló lányt kapok a hátamra, a másikkal már ütök vágok. Amelyik hátbatámadta a szöszit, az orra helyén vérző-égő masszát érez csupán, a másiknak a combcsontját rúgom ketté. Vészjósló kifejezéssel nézek körbe, láthatóan senki nem moccan. Némi aprót dobok a pultra, és már fordulok ki is a söntésből. - Nagyon, nagyon sok dolgunk lesz, te lány. Mi a francért jelentkezel olyan versenyre, ahonnan nem biztos, hogy visszajössz élve? – A vállamról a karomba eresztem, és ott viszem, hogy helyre tudja kapni magát. Nem a szekértábor felé indulok el, hanem a kertváros felé, az erdőszélen áll a házam, amiben még Sybella lakott annak idején.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy pillanatra se ötlik eszembe, hogy a férfi talán nem véletlenül kerüli a velem való rivaldafényt. Nem látok benne semmi mást, csupán egy mogorva alakot, aki talán jobban való az állatok mellé, mint normális emberek edzőjének. Tény, ami tény, ha felkészítene a VMS-re, egyből felfigyelnének rá és ezt nem csak miattam tennék. Ez a verseny egy hatalmas, mágikus esemény, hasonlóan a Trimágus Tusához, nemzetközi visszhangot vált ki a világ minden tájáról. A versenyzők edzőit pedig kíméletlenül ízekre szedik. Kell a botrány a sajtóba, a legtöbb újságíró pedig egyenesen a Pokolba is lemenne valami szaftos sztoriért. Az már csak hab a tortán, hogy az edzőket és a versenyzőket elég gyakran össze is boronálják. Főleg abban az esetben, ha az egyik csapattag a kelleténél többet van a pályán. Én ezt eddig nyilván csak a fiatal korom miatt úsztam meg eddig. - A lovak? - hökkenek meg egy pillanatra a válaszon. Komolyan lovakat mondott? Ezer meg ezer kincs üthetné a markát, melyekért egyesek súlyos összegeket pengetnének ki, ő pedig egy lovat kérne? Ismerem a musztángokat, még szép, hogy ismerem őket, de miért nem egy egyszarvút kér inkább? Milliószor értékesebb egy musztángnál. - Persze, megoldható – biccentek végül gyorsan, még mielőtt túl sok lenne a hallgatás, miközben szaporán szedem a lábaim, hogy tarthassam vele a tempót. - Apám biztos ismer valakit, akinek ez a hobbija. Talán még sikerülne is nyélbe ütniük az üzletet. Kérkednék? Talán. Fiatal vagyok még, nem fogom hát fel, hogy a szüleim vagyona nem az én munkámból származik, habár a karrierem révén részemről is csurrant-cseppent valami a közös kasszába, ahogy Gilly részéről is. Nem egy nagy vagyon, amolyan aprópénz leginkább, de az én kezem munkája is benne van abban, hogy ennyire él még a köztudatban az Ollivander név. Híres sportoló vagyok, a nővérem pedig felkapott táncos. Mi kellene még? - Tessék? - kérdezek vissza meglepetten, miközben ő a pult felé hajt engem, én pedig szembetalálom magam három tagbaszakadt alakkal, akik gyanús mosollyal a képükön méregetnek végig, méghozzá elég pofátlan módon. Az ilyesmi leginkább a nővérem hatásköre, őt szokták így falni a tekintetükkel ismeretlen férfiak, én azonban... Mindenesetre, lenyelem magamban a késztetést, hogy csapot-papot itt hagyva elrohanjak és elindulok a pult irányába, hogy két italt kérjek ki magunknak. Nem mondtam le teljes mértékben a férfiról. - Hé, szépségem, merre a menet? - fogja meg a karom az egyik ismeretlen alak, én pedig teljes mértékben ledermedek egy pillanatra. A kezdeti sokk ellenére azonban a következő pillanatban már automatikusan lendül a lábam, hogy végül az illető ágyékában állapodjon meg, aki kétrét görnyedve, könnyes szemmel szorongatja kincseit. Mi tagadás, a sok edzésnek köszönhetően talán kissé nagyobb erő van bennem, mint más lányokban. - Na, álljon csak meg a menet! - ragad meg a másik hátulról, hogy utána egy pálca hegyét érezzem a gerincem mentén. - Ne virgonckodj ennyit, mert könnyen ráfázhatsz! Légy velünk kedves és udvarias, akkor talán békében elmehetsz. A harmadik fogatlan mosolyt villant rám, én pedig a lehetőségeimet mérlegelem. Sebezhetetlen vagyok ugyan, de csak fizikailag, a mágia ugyanúgy hatást gyakorol rám, mint bármi más. Ha itt és most megátkoz, az fog rajtam. Ugyanúgy a nemi erőszak... A sebeim talán hamar begyógyulnak, de a lelkem már más tészta. - Hagyjon engem békén! - csattanok fel, mire hatalmas dörrenés üti meg a fülem és éles fájdalmat érzek azon a ponton, ahol az imént még a pálca nyomódott a geincemnek. Meleg önti el a hátam, én pedig hamar rájövök, hogy vérzek. Fogalmam sincs, mi talált el és mekkora mértékben sebzett meg, de nem is igazán szeretném megtudni. Azt pedig pláne nem, hogy bárki is rájöjjön arra, hogy milyen ritka képesség birtokában vagyok. A lábaim azonban nem mozdulnak, úgyhogy egyelőre maradnom kell, Pár perc és jobban leszek... Fenéért kell ilyesminek történnie pont most!
Felmordulok, amit lehet nevetésnek, vagy kétkedésnek is venni, lehetnék én kiváncsi, hogy vajon a lány mennyire bírja az iramot, de kétlem, hogy bennem kéne valami edzőt látnia. Inkább elbújnék a külvilág elől, nem akarom felhívni magamra a figyelmet, hogy egy hírességet tréningelek, hiszen rájöttem már, hogy ha éppen nem a véres harcok közepén vagyok, akkor nem árt a háttérben maradni, egyszerű életet élni, akkor nem szerez az ember ellenségeket, akik becstelen merényletekre ragadtatnák magukat. – Nem vagyok nagy gyűjtő, látod, hogy milyen életet élek. De a lovak.. ők a szerelmeim. Távolról származom, ott a vad sztyeppéken nincsen az embernek igazi társai, vagy egy hűséges hátas. Ha amerikai vagy, akkor biztosan ismered a festett musztángokat.. – Nem mondom, hogy olyan kéne, ez csak afféle kapaszkodó lehet neki, de mintha nem döntöttem volna. Nem rázom le, én inni megyek, és őszintén szólva a megkapó látvány ellenére nem izgat, hogy jön-e. És jön, levakarhatatlanul. Meg csacsog is hozzá rendesen. Kell ez nekem, de tényleg? Bőszen hallgatom, nem vagyok a magamutogató kis csitrik pártfogója. Üssek a szájára, hogy itt kérkedik? Kétlem, hogy ő dolgozott meg ezekért az ereklyékért, így a többesszám kissé szánalmas. Hoppanálunk egyet, és már Londonban vagyunk, a Zsebpiszok közben, ahol sötét alakok méregetnek. Na nem engem, hiszen fenyegető alkatom, és villogó tekintetem mindenkit elriaszt, de a hófehér bőrű szőke szépség szokatlan látványt nyújt itt. Ahogy átlépem a küszöböt, le is dobom magam az egyik asztalhoz, rajta viszont picit lökök a bárpult irányába. – Találd fel magad csöppem. – A bárpultnál három marcona alak iszogat, durván mustrálva a lányt. Én mintha ezzel nem foglalkoznék, unottan dobolok az asztalon az ujjaimmal.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Valamilyen szinten meg tudom érteni, hogy miért nincs oda a névtelen ismerősökért, de az igazat megvallva, én se nagyon ismerem azt, aki őt ajánlotta. Egy baráti társasággal futottunk össze vele a Három Seprűben, amikor pedig szóba jött a VMS, egyből a mogorva fickó nevét és címét írta le a cetlire. Nagyon ajánlotta őt, én pedig úgy döntöttem, teszek egy próbát. Kisportolt figurának tűnik, magával szemben elég szigorú lehet, ami jelenleg számomra se lenne hátrány. Kell egy erős kéz, csapatban pedig nem igazán szeretek edzeni. Jobb az, ha az adottságaimhoz mérten gyakorolhatnék. Az a Stansson nevű figura pedig aligha ad különórákat, vagy ha mégis, nem eleget. - Ha nem bírom, szólok – felelem reménykedve, hiszen az imént annyira megijedtem attól, hogy talán nem vállalja a felkészítést. Nem vagyok ugyan cirkuszi állat, de abban biztos vagyok, hogy kemény fából faragtak. Nem sok embert jelöltek arra, hogy részt vegyen egy ekkora mágikus sporteseményen, én pedig egy vagyok a sok közül. - Ha megsérülök, leállunk, de igyekszem vigyázni magamra. Komolyan... - győzködöm tovább, de nem vagyok hajlandó egy tapodtat se tenni innen. Nem biztos ugyan, hogy a testi épségem izgatná, de valamiért nagyon nem áll szándékában elvállalni egy ilyen felkészítést. A hangomban nincs könyörgés, nem fogok könyörögni, nem az én kenyerem, de égető szükségem lenne a fickóra. Nem hallottam még róla, de ha már valaki ajánlotta, akkor igenis tudhat valamit, amit más nem. - Akkor mi érdekli? Ereklyék? Pálcák? - faggatom tovább, miközben lefelé terel a lakókocsi lépcsőjén, hogy bezárhassa az ajtót. - Gyűjt valamit? Ereklyékből nincs hiány nálunk, apám elég nagy mániákus ezt illetően, a Gringotts-beli széfünkben rengeteg ritkaság lapul. Néhányat vet, néhányat kapott, megint néhányat pedig személyesen kutatott fel, pénzt és időt nem sajnálva. A pálcák pedig.... Azt hiszem, az Ollivander név elég jó reklám ahhoz, hogy tudja, ritka jó minőséget kaphatna. - Van láthatatlanná tévő köpenyünk, amely több évszázados múltra tekint vissza – csacsogok, miközben hűséges árnyként követem. Ma nem iszik egyedül, ebben biztos lehet. - A lázadó koboldok egyik kardja is a gyűjteményünk része a mai napig. És megvan Grindelwald egyik Durmstrangos tankönyve is, amelybe állítólag sok fontos információt írt valamilyen rejtjelezett bűbájjal. Az utóbbi inkább csak babona lehet, mert számtalan kódtörő próbálkozott már a lapokkal, de még egyiknek sem sikerült a dolog. Ráadásul, Grindelwald akkoriban igen fiatal lehetett, tizenöt-tizenhat éves, nem hiszem, hogy bármilyen gonosz tervet szőtt volna a világ ellen. Természetesen, később még írhatott bele, de miért azt vette volna elő felnőttkorában?
Akkor hát innen az ismeretség. Az unikornist már békén tudjuk hagyni, teljesen visszamerül a lébe, és álomra hunyja be a szemét, most legalább hat-nyolc óra pihenési fázis lesz, nem most fog elleni. Ha a lánynak lett volna némi türelme, akkor hamarabb idejuthattunk volna. Az arcformája alapján hiába az Ollivander név, nem tűnik angolnak. Valahogy olyan más, lazább. Az akcentusa sem itteni, és hát az emberismeretem a második legjobb jellemvonásom. Az első persze a fejszém ereje. – Na ezt hagyjuk. Nem szeretem a névtelen ajánlókat. – Hárítom el ingerültebben. Ha valaki engem ajánlgat, akkor már rég halottnak kell lennie. Ám úgy látom, a lány hasonlóan ingerlékeny természet, mint én, tiszta türelmetlen volt, hogy várnia kell, és most.. És itt döbbenek meg. Tanárt? Én? Még soha nem akart senki tanulni tőlem, és most mintha valami tanítványnak jelentkezne a szőkeség. – Akkor rossz helyen jársz. Sem edző, sem pedig tanár nem vagyok. Visszavonultam már a csatamezőről. Azt, hogy hogyan éld túl a másnapot.. nos ezt mindenki a saját bőrén tanulja meg. – Vetem oda, és már intek is, hogy akár mehet is, de tovább beszél, én pedig a borostámat dörzsölgetem az államon. – Edző.. idomár vagyok jelenleg, oroszlánokat, egyéb fenevadakat, de más dolog egy ember izmait próbára tenni… - Ingatom a fejemet, lehet, hogy nem áll annyira messze amit elképzelt az én hivatásomhoz, hiszen valaki ide küldte, tehát másban is felmerültem, bár kiváncsi lennék, ki a titokzatos ajánló. – Gondolod, ha érdekelnének az anyagiak, itt múlatnám az időt? Ha ennyire protekciós vagy, akkor telik neked sztáredzőkre. Én inkább megyek inni. Ha velem tartasz, akkor felőlem győzködhetsz tovább ameddig csak akarsz. – Veszem is a kabátom, az unikornist itt fogom hagyni, pirkadatig nem lesz vele dolog. Terelgetem is ki a szöszit a lakókocsi kijárata felé, de úgy sejtem, nem szabadulok tőle egykönnyen. Vagy képen vág, és elrohan? Kíváncsi lennék.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- A nagyapám – felelem tömören, miközben nyugtató mozdulatokkal simogatom tovább a lényt, amely végre teljesen lehiggadt. Az arcom meg se rezdül a kérdés hallatán, hozzászoktam már ehhez, itt Angliában pedig már-már szinte mindennapos a dolog. Az Ollivander-név valamiféle kiváltság, de számomra teljesen hétköznapi, ahogy Gillian számára is. Soha, egyikünk se használta ki a hírnevet annak érdekében, hogy előrébb jusson. Mindkettőnk keményen megdolgozott a saját sikeréért. - Igazság szerint, egy ismerősömtől hallottam önről – fogok bele a mondandómba, miközben az arcom alig láthatóan megrándul a kicsi lány megszólítás hallatán. 16 vagyok, a fenébe is! - Tudja, nemsokára megrendezésre kerül a VMS és... Nos, felkészítő tanárt keresek, ha szabad így mondanom. Egy pillanatra elhallgatok és pillantásom a lavór felé esik, melyben az állat vajúdik, így észre se veszem, ahogy körbemér a tekintetével. Talán még szerencse is, hiszen csak kettesben vagyunk itt, ő teljesen vadidegen számomra, a korkülönbségről pedig már ne is beszéljünk... Nyilvánvaló, hogy sietősre fognám a távozást pillanatokon belül. Ha akarna, pár másodperc alatt leteperhetne. Hiába vagyok gyors, ő erősebb és talán fürgébb is a termete ellenére. - Egy edzőt, aki felkészít a versenyre – magyarázkodom, mintha bárki is bővebb felvilágosítást kért volna a szándékaimról. - Mármint, tudom, hogy maga hivatalosan nem edző, de nekem kellene valaki, aki segít a versenyt illetően és... és... - némileg zavartan keresgélem a szavakat, hiszen nem készültem fel arra, hogy egy ennyire fura illető fogad majd. Kissé feszélyezve érzem magam, noha ennek az is az oka lehet, hogy már a legelején csendre intett, amit nem igazán tudtam hova tenni. Ráadásul, alig tudok valamit a fickóról, talán nem is őt keresem, csak véletlen egybeesés az egész, amit a saját bénaságomnak köszönhetek. - Mit szól hozzá? Elvállalja? - bököm ki végül a nagy kérdést, mindenféle háttér információ nélkül, miközben reménykedem a sikerben. Szükségem van a fickóra, talán túlzottan is, mert a csapat mellé kirendelt edző híre nem veri az egeket, ellenben vele. - Tudja, Amerikában elég kiemelkedő sportoló voltam, talán már hallhatott is rólam és képes vagyok keményen dolgozni a siker érdekében. Az anyagiak szempontjából pedig... Nos, kérhet bármennyit. A szüleim fizetik, nekik pedig van pénzük, noha, ha olyan van, akkor én is be szoktam segíteni a saját kis keresetemből nyaranta. Talán a bűntudat miatt, hogy mindig a legjobb edzőket keresem fel, akik azért megkérik a versenyre való felkészítés árát. Amikor Amerikában voltam, nem kellett fizetnem, hiszen elég volt a hírnevem, örültek, hogy velem dolgozhattak, itt azonban lényegesen másabb a helyzet.
Mivel a lány végre követi a parancsomat, és csendben marad, ketten együtt már képesek vagyunk lenyugtatni a vajúdó unikornis nőstényt. Én is simogatom az állat hátát, olykor halkan odasúgok neki néhány bíztató szót, s erre sarkallom a fiatal szőkeséget is, akinek a nevén gondolkozom. Az unikornis végül visszamerül a gyógyító mágikus folyadékba, sőt, be is hunyja a szemét, álomba szenderül. A csikó úgy fest nem most pár órán belül fog megszületni. Még várok pár percet az ütemes simogatás közepette, aztán elengedem a fehér szőrt, s a vendégem felé fordulok. - Ollivander.. Mármint a pálcakészítő rokona? Mi dolgod van itt kicsi lány? – Sőt, már kész nő is egyben, ahogy látom. De hogy miért keres fel egy pálcakészítő rokona, amikor nagyjából én sosem használtam pálcát, az rejtély. De nagyon célzatosan jött, mintha tudná, hogy ki vagyok. Vagy ki voltam egykor. Nyilván nem ölhetek meg mindenkit, aki kicsit is gyanus, hiszen elképzelhető, hogy az új életem kapcsán keres fel valaki. Végtére is már négy éve itt vagyok Angliában, magam mögött hagytam a Rasmus-os, Sybellás korszakot. Ez az Elizabeth csinos, vékony lány, de azért ingerlő idomokkal rendelkezik. Van kettőnk között egy jókora korkülönbség, de hát egy igazi férfit ez hol érdekel? Jól megnézem magamnak, hiszen ez a kopogása környékén elmaradt. Már jó ideje nélkülözöm a nőtársaságot, és ez kiül a pillantásomra is.De azért csak vissza a tényekhez. Feljebb emelem a tekintetemet a melléről, s kiváncsian várom a mondandóját. Hátha meg tud lepni.
Szuper volt 
//
