2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Hyde Park és a St. James’s Park között terül el, egy fákkal borított rét, ahol padokat helyeztek el a megpihenni vágyók részére. A parkot délen a Constitution Hill, keleten a Queen's Walk sétálóutca északon pedig a Piccadilly határolja, valamint rengeteg étterem, kocsma és pár szórakozóhely, amik java részét varázslók üzemeltetik. Népszerű a fiatal varázslók és boszorkányok körében, mivel ez az a hely Londonban, ahol leginkább el lehet vegyülni a muglik között minden feltűnés nélkül.
Egyidősek vagyunk Janette-tel, mégis úgy érzem, hogy fényévekkel előttem jár, hiszen jóval magabiztosabbnak tűnik és még a képeket is képes megnézni velem ellentétben, pedig én készülök gyógyítónak! Jesszus, szoknia kellene a gyomromnak az ilyesmit és nem épp csak egy pillantást vetni egy képre, hiszen akkor egy komolyabb sérüléssel se fogok tudni majd mit kezdeni, ha a helyett, hogy rendbehoznám a sebet mondjuk... kidobom rá a taccsot. - Hát igen talán. - felelek az unokatestvéremnek, de lássuk be még a húgom is több kérdést tesz fel, mint én, ami eléggé kiábrándító lenne az apánk számára, ha itt lenne. Nem tehetek róla, sokkal inkább az jár a fejemben, hogy mi történt Jakekkel, miközben tudjuk, hogy ő mennyire tehetséges volt és apa milyen nagyra tartotta, de hát akkor mi vajon mennyit érhetünk egyáltalán? Tita szavai azért bőven nem nyugtatnak meg és sajnos valahogy könnyebben hiszek neki, mint a bátorító unokatestvéremnek. Talán tényleg nincs jobb nálunk és apának sem vagyunk annyira értékesek, hogy... Muszáj koncentrálnom a gondolataimat, ami egyelőre úgy fest, hogy nekem megy a legkevésbé. Inkább a hollóhátas lány kérdéseire próbálok koncentrálni. - Ütemes, de nem tudom meghatározni az irányát. Hidd el, próbáltam és mostanra meg elmúlt.- felelek a lánynak, amikor aztán előkerül a fura tárgy is. Gyógyítónak készülök, tehát ha ehhez kapcsolódik az a valami, akkor hátha már láttam valahol. - Ha nem volt rajta vér, akkor nem ezzel csinálták, gondolom. - vetem fel, de egyébként akár le is törölhették, vagy tisztíthatták, végülis ki tudja. Nehéz meghatározni, hogy vajon hogyan is lehet a dolog. Mindenesetre egyelőre tanácstalannak tűnik. Nem is tudom hogyan végeztem el az akadémiát, talán csak mázlim volt, vagy tovább rúgdostak a nevem miatt. Pech. - Talán a helyszínt lenne hasznos megvizsgálni, hátha találunk valamit, amit más nem? - dobom be, bár továbbra sem valami nagy határozottsággal. Meg persze, ha valaki jobban ért a tárgyakhoz lehet, hogy megnézi a tárgyat is, én egyelőre azt sem tudom kiszedhetjük-e a zacskójából. Több határozottságot Julia!
A mágiaügyi miniszter és a mugli rendőrfőnök igyekszik türelmesnek mutatkozni, ahogyan a lányok szörnyülködnek a képek láttán. A kérdés nagyon is helytálló, hogy ha két durva auror elbukott, akkor a fiatal lányok mire mennének, ezt Caramel igyekszik megválaszolni. – Talán a rutin lett a vesztük. Azt hitték, hogy már mindent láttak. Ráadásul ketten voltak, két megfáradt, kiégett auror. Ti még lelkesek, összetartóak vagytok, ráadásul öten! – Foglalja össze Caramel nagy bölcsen, hátha tud motivációt önteni a lányokba. Ad még némi plusz dokumentációt, rendszerint sötét helyeken történtek az összecsapások, és figyelve a többi papírt, mind életerős fiatal illető volt, talán az lehetett a közös, hogy rendszeresen végeztek fizikai testmozgást, vagy az elméjüket edzették. Mintha valakinek ép szervekre lett volna szüksége. Joanne viszont egészen ügyesen fogja vissza magát, Joyce még egyszer büszke lesz rá, mert tökéletesen játssza az ártatlan kis szöszit. – Az egyik helyszínen egy ilyet találtunk. – Veszi elő a zacskót, amiben bizonyíték van a rendőrfőnök. Átadja, meg lehet nézni, igaz, most csak zacskón keresztül. Egy fém henger, amiről nem tudni, hogy mi lehet. Az egyik vége tűéles, de nem biztos, hogy ezzel vágtak. Olyan tenyérbe illő hosszúságú, nem teljesen szabályos, de a két főmufti arcából ítélve teljesen tanácstalanok, pedig alaposan megvizsgálhatták. Lehet, hogy az egyik áldozatnak a munkájához kell, és a gyilkosságokhoz semmi köze, de az is lehet, hogy igen. Mindenesetre a jelvényeket, ruhákat, eligazítást megkapták, és szabad bejárásuk lesz innentől a rendőr őrsre. Autót nem kapnak, mugli tömegközlekedéssel, vagy taxival tudnak közlekedni, ehhez kapnak némi fontot is. A rendőrfőnöknek közvetlenül kell majd jelenteniük, és nagyon sürgős lenne az ügy.
//Határidő dec 1, én írok dec 2-án//
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2021-11-18, 21:21
- Valtozatos vagy inkabb utemes hang? Ha esetleg odebb megyunk valami uruggyel es ott is hallod a ket helyszinbol be tudnad loni jobban az iranyt? Lehet hogy fontos es ugy tunik olyasmi ami egyedul neked adatott meg. Mar legalabbis mas nem kapkodta a fejet. En meg tuti nem hallok semmit csak faj a fejem. - osztom meg Juliaval a nezeteimet. Ha esetleg rabolint akkor ferevonom picit hogy lokalisan mashonnan is meghallgathassa a luktetest. Ha nem a fejeben van hanem kulso hallatlan - vagy hallhatatlan - zaj indukalja akkor hatha segithet bwloni neki a helyet. Persze sok idonk nincs mert megjelenik a rendori ero es elokerulnek a kepek. Veszel egy mely levegot es elnyomom minden feltorni kivano karomkodasomat a brutalitas lattam. Oknyomozokent vastag bornek kell legyen a kepemen es nem szabad kiuljon semmi erzelem szoval most is lenyelem az undort es megnezem magamnak a kepeket. - Mivel nem marcangolas ezert szaktudast feltetelez. Tippre egeszsegugyi vegzettseggel rendelkezo szemely lehet. Kerdes hogy onszantabol vagy a hangol vettek-e ra. - fuzom hozza. A megorules es a fejfajas ad egy olyan szinezetet az egesznek melyben logikus szamomra az hogy racelozzak: sem az eso nem lehet egyszeru termeszeti jelenseg sem a gyilkossag nem biztos hogy nem iranyitott tett. Szoval az en tippem az hogy ezt az egeszet mozgatja valaki es nagy esellyel ugyanaz a szemely vagy csoport lehet. De egyelore ezt ennyire konkretan nem adom elo. - Vagy mi vagyunk a konnyen felaldozhato kis veszteseg. - vonok vallat - Akarhogy is, ez jutott. Mennyire reszletesek a leirasok? - fordulok Ninon fele. Hogyha hagytak nezelodni. Ha nem, akkor a nyomozo kapja a kerdesemet es nyujtom a kezem az aktak fele en magam is, celozva ra hogy bele ohajtok nezni.
Egy pillanatra tekintetem Juliára vonul, amikor a Testvériségről esik szó. Tudom jól, hogy mit érez. Számtalanszor látogattuk meg Jake-t a Mungóban azóta a nap óta és minden egyes alkalommal ugyanolyan fájdalommal távoztunk a szívünkben. Nehezen beszélek Jakeről úgy akárkinek, még Westleynek is nehezen böktem ki, hogy mi történt a bátyámmal. Ha pedig a Testvériséget hozzuk szóba, akkor mintha az a bizonyos cérna szakadás közeli ponthoz kerülne. Mostanság amúgy is problémákat okoz kontrollálni az a negatív érzelmeimet, ezek közül főképp az ingerültségemmel vannak gondok. Ezért sem szólalok meg az út végéig és az öltözködés után sem igazából, nehogy valami olyan szökjön ki az ajkaimon, ami összetörné a bájos kis Joanne Troops imidzsét. Ebben persze a folytonos fejfájás nem igazán segít, ám odáig már nem jutok el, hogy tegyek is ellene valamit. Miután Caramel és az az Angus McNamara belép hozzánk, csak némán vizslatom a felénk mutatott képeket. - Merlinre...-motyogom ki magam elé, ahogy a felvágott embertestekre pillantok. Egy pillanatra azért fel is fordul a gyomrom és kénytelen vagyok egy lépést hátra tenni, még mielőtt az agyam is elszáll a sok vér látványától. Jól van Joanne, ügyes vagy. - Aki ezt tette, annak bizonyára szüksége lehetett azokra az emberi szervekre. A vágások profik, nem úgy néz ki, mintha kárt akart volna tenni bennük. Így elsőre sokkal többről van szó, mint puszta sorozatgyilkosság. Nem gondolják?-pillantok végig a társaságon csak azután, miután már a lányok is lebombázták kérdésekkel a feletteseinket.
Zene: I'm the alpha || A new life || [You must be registered and logged in to see this link.]
Kicsit úgy érzem, hogy a Titanille nevű lány elbeszél a többiek mellett, hiszen már ketten is kimondták az aggodalmukat, hogy a Testvériség lehet mögötte és talán ők tudnak varázsolni és ő még mindig picit lemaradva ott tart, hogy senkinek sincsen. Amikor arról kérdez, hogy kiket sújt ez a mágikus vihar, tekintve, hogy én jöttem külföldről Julia pillantásaira kis biccentéssel, és még tettetett tört angolsággal felelek. - Oui, csak a Bh'it-szigetek felül, sehol más. - jegyzem meg, hiszen az én gyengeségem is akkor kezdődött, amikor leszálltam a kompról Franciországból érkezve. Ők már ki tudja hány napja szenvednek tőle, mondjuk lehet, hogy már hozzá is szoktak, de nekem ez az egész elképesztően új. Még szerencse, hogy nem valami elkényesztetett aranyvérű kislány vagyok, aki a cipőjét se tudja bekötni pálca nélkül, hanem egy talpraesett mugli zsaru lánya. Janette szavaira a Testvériségről bólintok, majd a kedves üdvözlésre elmosolyodom bájosan. - Merci, Zsanet. Amikor mindketten kérünk fejfájáscsillapítót és vizet és meghallom, hogy Titanille és Julia is a fejfájásról beszélnek, ugyan az enyém kicsit más, nem lehet csak úgy elhessegetni a dolgot. Elraktározom magamban az információt, bár az is fontos lehet, hogy nekik is csak most kezdődött, vagy ki tudja hány napja, amikor először voltak kitéve az esőnek. Egyedül Titanille reagál úgy egyáltalán arra, hogy hagyom a tört angolságot, ami egy kicsit csalódottsággal tölt el, de tekintve, hogy a miniszterük, akit fel kellett volna korábban szednünk most jelenik meg nincs idő ezen lamentálni. Amikor Philippel tartottam szintén undorító tetemeknek voltam a szemtanúja, de azért így is nyelnem kell egyet és erőltetnem, hogy végignézzek a képeken, akármilyen "laza" vagyok alapvetően. Meg úgy tűnik, hogy ugyan kamuból, de a rangidős is, hiába nézek ki úgy, mint egy tizennégy éves a kislányos alkaltommal. - Tudjuk a hátterüket az áldozatoknak? Egyszerű hajléktalanok, vagy van bennük valami közös? - teszek hozzá én is a kérdésekhez, előrehajolva, hogy a képekhez valamilyen mappa és leírás is jár-e. Ha nem csap senki a kezemre, akkor fel is szedem és lapozgatom zavartalanul. Mondjuk így, hogy tudom, hogy az egyik nyomozó beleőrült a fejfájásra is egy kicsit máshogy tekintek, ráadásul Julia és Janette megjegyzése, hogy alkalmasok vagyunk-e erre vagy sem nem éppen megnyugtató. Lehet, hogy azért választottak minket, mert nincs jobb, nem azért, mert mi vagyunk rá a tökéletesek. Minden esetre csak oldjuk meg, jussunk ki élve, és biztosíthatom a helyemet a Roxfortban az auror szakon, akárhogy is ágáll ellene apám.
Ami Jake-kel történt mindannyiunkat megviselte. Az egész családot. Természetes, hogy más módokon próbáljuk feldolgozni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Talán abban lehet igazság, hogy ez a helyzet a lehető legrosszabb. A bizonytalanság. A talán egyszer, reménye. Közben pedig képtelenek vagyunk teljesen elengedni és folytatni az életünket. Mert amíg nem mondták ki a gyógyítók a Mungóban, hogy semmi remény, addig úgy érzem képtelen lennék elengedni őt. Ez az elbizonytalanodott, elárvult érzés pedig a legrosszabb kínzásnál is szörnyűbb. Van, ami rosszabb a főbenjáró átkoknál, és a Testvériség megtalálta. De rossz családdal kezdtek ki. Erre mérget vehetnek. Egy méregkeverőt pedig nem jó megharagítani. A francia lány részvétére csak kimérten, egy fájdalmas mosollyal biccentek. Nem igazítom ki. Nem most van itt az ideje, hogy helyre tegyem a nyelvtani, és szóhasználati hibáit. Van ennél fontosabb dolgunk is. Így egy sóhajjal végül csak válaszolok a Testvériséget érintő kérdésre. - A Testvériség Grindelwald csatlósai. Fő céljuk terrorcselekmények által leleplezni a varázsvilágot a muglik előtt. Elvakult fanatisták, akiket meg kell állítani. - persze van ennél kimerítőbb verzió is, de egyenlőre az sem biztos, hogy nekik is közük van ehhez az egészhez. És nekünk most koncentrálnunk kell. Ami elég nehéz jelen körülmények közt. - A Roxfortban jó az aurorképzés. Remélem találkozunk majd az egyetemen. - bár én felette járok, én nem is egészen arra a szakra, de azért felvettem pár tárgyat önszorgalomból. Na meg a tanterv miatt is. Az új külföldi auror barátok pedig mindig jól jöhetnek. Az pedig, hogy mennyire ügyes ez a francia lány, hamarosan ki fog derülni. Közben megérkezünk az őrsre. Nem mondom, hogy nem lep meg kissé az akcentus eltűnése. Már kezdtem attól tartani, hogy ez jelent majd némi gondot, de úgy tűnik mégsem. Pusztán a célját nem értem. Azért vagyunk itt, hogy összedolgozzunk. Ezen pedig nem segít, ha eltitkolja a képességeit. Bele értve a nyelvtudását is. Szerencsére kapok vizet, és aki kér, annak adok egyszerű mugli fejfájás csillapítót, minden további nélkül. Bár talán kissé furcsa, hogy legalább hármunknak egyszerre fáj a fejünk. Talán ez is az átokverte eső mellékhatása lenne? Az is igen furcsa, amit Julia válaszol Tita kérdésére, de arra már nem is marad időm, hogy reagáljak erre az eligazítás miatt. Nem mondanám, hogy boldog szívvel nézegetem a képeket, és éppenséggel lelkesedés féle se ül ki az arcomra, de nem is fordítom el a tekintetem. Sőt egyesével mind a 6 képet jól megnézem. - Nos, nem vérlény volt. Nincs marcangolás nyom. Vannak a helyszínekről további fotóik és felvételeik? Esetleg bármi, amit lehetséges bizonyítékként begyűjtöttek a helyszínekről?- teszem fel a rendőrkapitánynak a kérdést. Valamiféle komor elszántsággal az arcomon. - A megőrült emberük mondott azóta valamit? Akár értelmetlennek látszó dolgokat is? Vagy találtak nála bármit, ami fontos lehet? - kíváncsi vagyok rá, hogy merről közelíthetjük jól meg ezt a problémát. Szívesen megvizsgálnám a helyszíneket, és az esetlegesen begyűjtött bizonyítékokat, de attól tartok felesleges volna. Az átokverte eső szinte biztosan tönkretette már a helyszíneket, ha volt is ott valami mágikus nyom. Azon kívül most a pálcamágiák se működnek, amik kellenének a megfelelő helyszíneléshez. Bosszantó. - Megoldjuk. Nem minket választottak volna, ha nem lennénk képesek rá. És... vigyázok rátok. - eresztek meg egy bátorító mosolyt Julia felé. Bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem futnak végig ugyanazok a gondolatok az agyamon, amik neki. Én pusztán nem engedhetem meg magamnak, hogy kiüljön mindez az arcomra.
Jannie szavait hallva és ökölbe szorult kezeit látva csak kimeredek az ablakon a mesébe. Akkor se fordulok vissza, amikor Ninon a részvétéről biztosít minket. Jake... nem könnyen beszélek róla, mert még mindig nyomja a lelkemet a teher, a miatt, amit legutóbb Tristannak is elmondtam. Gőzöm sincs, hogy miért, talán csak egy olyan alak, aki láthatóan nagyívben tojik mindenre könnyebb hallgatóság, mint aki sokkal komolyabban vesz mindent. Én pedig pocsékul érzem magamat, hogy néha igenis úgy gondolom mindenkinek könnyebb lenne, ha a bátyám már nem... Így csak várunk bizonytalanul, remélve, hogy egyszer mégis magához tér, mint az a megannyi család. Gondolom pont ez a célja a Testvériségnek. Sokkal könnyebb elbánni azokkal, akiket folyamatos bizonytalanságban tartanak, mert úgy sem képesek normálisan koncentrálni, hiszen kicsit mindenki ott ragad a Szent Mungóban a szeretteivel, még ha nem is fizikálisan. - Úgy tudom, hogy csak a sziget felett terül el a felhő, de gondolom erről van, aki tapasztalatból is többet tud. - pillantok itt Ninonra. Nekem azért felszökken a szemöldököm kissé, amikor hirtelen megszűnik a fura, egyébként kissé idegesítő akcentus. Nem fog hiányozni bevallom, de tényleg érdekes, ha eddig csak megjátszotta a dolgot. Amikor Tita közelebb lép, valahogy automatikusan folytott hangon szólalok meg. Nem tudom, hogy a furcsa érzés mennyire jelent rosszat. - Olyan, mintha valaki dobolna a fejemben, de nem tudom mi ez és honnan jön. - mondom neki még az előtt éppen, hogy kinyílna az ajtó és megérkezne a Miniszter a másik fickóval és megkapnánk az instrukciókat. Nem tetszik, hogy ilyen rémes képeket kell látnunk, így az első pillantás után el is fordítom a fejemet és kicsit hátrébb lépek, inkább a két férfire koncentrálva és a lüktetésre, ami mintha lassulni kezdene. Őszintén szólva nem is tudom, hogy hirtelen mit kérdezhetnénk. Nem vagyok nyomozó és még ilyen rémes képeket se láttam soha. Nem is értem miért vagyunk itt. - És úgy gondolják, ha két képzett auror elbukott, akkor mi... juthatunk bármire is? - bukik ki végül belőlem a cseppet sem magabiztos kérdés. Kezdők vagyunk, én még csak nem is auror leszek hosszú távon, csak az Akadémiát végeztem el, a húgunk pedig még nem is egyetemista. Ha egy képzett nyomozó meghalt, egy pedig megőrült... apa mégis hogyan mehetett bele abba, hogy ideküldjenek minket? Hát ennyire nem számítunk neki?!
Julia nem tudja bemérni, hogy mi lehet a lüktetés iránya, hol lehet erősebb. Mintha legbelül érezné, de most semmilyen plusz információval nem tudja összekapcsolni. Átöltöznek, beszélgetnek, ott vannak négyen rendőri egyenruhában, fegyverrel, meg Joanne a hasonló, de mégis csak gyakornoki külsővel, ő természetesen nem kapott fegyvert. Aki kért vizet, az kapott, és néhány perc múlva maga Caramel kopogtat be hozzájuk, így amikor már felöltöztek, be tudják engedni. Egy magas, de szikár öltönyös lép be velük, valamiféle rendőrparancsnok lehet. – Üdvözlöm a hölgyeket, gondolom nem kell bemutatkoznom, de ő itt Angus McNamara, a varázstalanok londoni rendőrkapitánya. Köszönöm, hogy elfogadták a felkérésünket. A mi segítségünket kéri a rendőrség, mert ha most nincs is érdemi mágia, a tapasztalatunk alapján mégiscsak többet láttunk, mint akik sosem találkoztak ilyesmivel. – Többesszámban beszél, noha ő nyilvánvalóan nem fog az ötössel menni. A bemutatott rendőrkapitány nem is fecsérli a szót, fényképeket húz elő. Brutálisan meggyilkolt áldozatokról van szó, de mivel Joanne-t is elengedték ide, nem fogja vissza magát, hogy a fiatal lány ne lássa. – Egy olyan sorozatgyilkossal akadt dolgunk, amilyen.. a legvadabb rémálmaikat is felülmúlja. Eleve a város sötét, nyomasztó az állandó eső, amiről úgy tudjuk, a varázslókat érinti komolyan, de.. teljesen zsákutcába jutottunk. Az erre szakosodott párosunk egyik fele halott, a másik megőrült. – A fényképeken hat brutálisan meggyilkolt ember látható, az agyukat és a szivüket sebészi pontossággal távolították el, semmi marcangolás, és pont ez benne a riasztó. Leginkább parkok szélén, sikátorban, csatornákban találták őket. A rendőrkapitány igen komor, és Caramel is meg van illetődve, de akkor jöhetnek a kérdések. Akik kértek vizet, vagy gyógyszert, egy picivel jobban érezhetik magukat, de csak picivel, és egyértelmű, hogy nem fog egykönnyen elmúlni ez a fejfájás. Julia lüktetése viszont mintha lassulna.
Tekintetem az ablakon túlra mered, amint sikerül helyet foglalnom. Gondolataim gyorsan a Testvériség köré gyülekeznek, s Jake sápadtas, alvó arca is bevillan egy pillanatra. Dühös vagyok. Még mindig olyan düh ébredezik bennem, melyet ha elszabadítanak, talán mindent lerombolhatok magam körül. A vérfarkasságom még így az eső alatt is megmaradt valamennyire, így érzem azt a vérszomjas fenevadat magamban. Hogy félek-e tőle? Talán. De most csakis a küldetésünkre fókuszálhatok. A nővérem és Janette is itt van, tehát jobb, ha titokban tartom az erőmet, még mielőtt aggódni kezdenének értem. Talán majd egyszer eljön az ideje magától, hogy felfedjem mivé is váltam, ám annak nem most szeretném lelőni a végét. - Tényleg?-pillantok nővéremre, amikor a varázslények emberré változásáról ejt egy-két szót. Mindig is érdekeltek az állatok, főleg a mágikus teremtmények, így nem csoda, ha egy kissé aggaszt a róluk terjedő pletyka az eső miatt. Reményeim szerint hamar le tudjuk rendezni ezt a rendőrörsi helyzetet és megoldást találhatunk az esős káoszra. Már kezd nagyon unalmassá válni a balszerencsés sorozat áradása. - Akkor bízzunk abban, hogy ő se tudjon varázsolni... Legalább kiegyenlített erőviszonyok lennének.-motyogom magam elé, immáron ismét az ablak felé fordulok és inkább az út végét csendben töltöm el a helyemen. Viszonylag hamar begurulunk az őrs elé, ahol ugyan igazán zavaróvá válik, hogy esőben kell átgyalogolnom a fedélig, de mégse szólok egy szót sem, csak magamban elmorgok pár sort. A fejfájás úgy érkezik, mint derült égből villámcsapás és eléggé hosszasan meg is marad. Homlokráncolva lépek be a többiekkel az öltözőbe, ám Janettékkel szemben én nem próbálom meg pirulákkal eltompítani azt. Valahol szeretném, hogy ez a fejfájás terelje el a figyelmemet a sok bajról, ami velem történt az elmúlt időben. Plusz, ha kell, talán a vérfarkasságom is kapóra jöhet ennek eltompításában, ha nagyon muszáj lenne eltörölni. Miután felvettem a gyakornoki egyenruhát, a "nagyokat" követve én is belépek a váróba. Ezután csak fülelek, hogy valamennyire be tudjam azonosítani merre lehet a nekünk kijelölt eligazító.
Zene: I'm the alpha || A new life || [You must be registered and logged in to see this link.]
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2021-11-07, 08:23
- Ha nincs mágia, akkor legalább máguikus eszközökkel nem tudnak egymásnak esni. S hacsak nem jártasak a mugli küzdősportokban vagy a fegyverhasználatban, akkor remélhetőleg nem mennek ölre. - vonok vállat a mágiamentességgel járó problémákra ilyen szinten. Számomra nem akkora kaland, hogy nem tudunkm varázsolni, hiszen senki se tud, így meg azért kiegyenlítődik a képlet. Gázabb lenne, hogyha mindenki tudna, csak éppen mi nem. Bár erről jut eszembe.. - Amúgy máshol is esik vagy csak a mi szigetünket tüntette ki a rohadt időjárás? - ráncolom a homlokom kissé dühösen magamra. ennekm bezzeg nem néztem utána, csak azt a 600 évvel ezelőtti esőt találtam, s információnak az is légyfing, ezért egyelőre nem osztom meg senkivel. - Legalább nem fognak randalírozni a varázsolni nem tudó boszorkányok és varázslók között. - teszem hozzá a varázslényes témához. A testvériségről nem nyilatkozom, a francia lány úgyis rákérdezett, elég lesz meghallgassam az arra adott válaszokat. Nem rossz az, ha megtudom, hogy ők mit tudnak, oknyomozni néha hallgatva jobban lehet, mint úgy hogy kinyitom a szám. A rendőrőrsre érve legalább üdvözlöm, hogy szárazon vagyunk, bár ez a makacs fejfájás nagyon zavarja a koncentrációm. Nem élek gyógyszerrel általában, így nincs is nálam, de ha Janie meg Ninon kapnak az alkalmon akkor azért elszidom magam, hogy ilyesmi nem jutott eszembe. Pedig a gyógyszertárak nyitva vannak. Bár mondjuk mivel fizetnék? Galleont úgyse hiszem, hogy elfogadnának a maglik, más pénzzel meg momentán nem közlekedem. Átöltözve az egyenruhába beállok én is a tizedesek sorába. Amikor a francia csaj hirtelen perfekt angol lesz és még őrmester is, azért fel kell röhögjek. - Mit nem tesz az egyenruha. Még a nyelvtudásodat is csiszolja. - cinkelek oda picit, csak mert azért mégis gáznak tartom, hogy játszotta itt a szexi francia akcentusos libát aztán meg nesze. Ettől függetlenül amúgy szimpi, szeretem ha valaki kaméleon (nem véletlenül az a familiárisom is valószínűleg), tehát odabiggyesztek egy kacsintást is. De azért azt megjegyzem, hogy jobb volna vigyázni vele, azt se higgyem, amit kérdez. Ha láthatom, hogy Julia kapkodja a fejét, akkor azért odaorientálódom mellé egy ponton, hogy halkan megkérdezzem: - Van valami baj? - nem biztos, hogy épp velem, egy idegennel osztaná meg úgy, hogy a többiekkel meg rokonok, de azért egy próbát megér.
Nem sokon múlik, hogy az ajkamba kelljen harapnom, amikor látom, hogy az erősen tört angolom néha furcsálkodó tekinteteket eredményez. - Minden mágia gyengül, ők pedig varházsok. - állok Julia pártjára a pletykával kapcsolatban, még ha én se vagyok éppen Bestiamester, simán el tudom képzelni, hogy nekik is felszívódik az erejük. Talána testük nem változik, kétlem, hogy a sellők elkezdenének fulladozni a víz alatt, de ami a varázserejüket illeti... Ha nekünk nincs, nekik miért lenne? Amikor elkezdenek arról beszélgetni, hogy lehet a Testvériség csinálta én még mindig arra várok, hogy elmagyarázzák ki is azok. Nemigazán követtem a globális híreket, még ha tisztában is vagyok Grindelwald jelenlétével nem tudtam, hogy kik között bújkál és kik az ő "Halálfalói". Magyarázatot ugyan nem kapok, de azért a darabkákból összeteszem a lényeget és ahelyett, hogy újra kérdeznék Janette kérdés armadájára felelek. - Néhány hónapja dolgoztam auhorhal, szerhetnék Roxforhtba' jönni. - válaszolom egy mosollyal, amit nem feltétlenül mondanám, hogy megjátszok, csupán még mindig elegáns fhanszisza stílusban teszem. Az eshetőség, hogy valakinek megmaradt a mágikus hatalma nem éppen szimpatikus, így kicsit nyelek, majd a "bátyánk" megjegyzésre kissé elnyílik a szám meglepetten. - Ó... Nagyon h'észvétem. - ötvözom a sajnálom és a részvétemet, pedig a szavaikból az jött le, hogy megsérült, nem meghalt, de ha töröm az angolt akkor kell valami hiba. Mikor odaérünk az Őrsre megyek a csapattal, a szemceruzám szerencsére vízálló, de így is kicsit elkeni a hangulatomat az eső és a kezdődő fejfájás. Amikor magunk maradunk megkapva a ruhát és a fegyvert a kissé elutasító Troopsokkal ellentétben én azonnal megforgatom, kinyitom a tárat, megnézem a golyókat, visszacsukom, kakas ki, kakas be. Nem mondom, hogy olyan gyakorlottan, mint valami profi bérgyilkos, de látszik, hogy fordult már meg a kezemben lőfegyver és hogy értek a mugli dolgokhoz. És az is, hogy nem vagyok nyámnyila kisasszonyka. Zsanihoz hasonlóan én is elrakom a pálcám, hátha sikerül elállítani az esőt és azonnal jól jön. - Delacroix őrmester, szolgálatukra. - vágom magam haptákba minden akcentus nélkül, mintha csak filmből betanult szöveg lenne, miután mindenki átöltözött. - Nem azt mondták, hogy a Minisztert is felszedjük majd a taxival? - folytatom folyékonyan angolul, összefonva akarjaimat magam előtt, hogy kicsit átmelegítsem a kihűlt testemet, de a tompa fejfájás ellenére is ott a kíváncsiság a szememben, hogy ki hogyan fog reagálni. Persze, kíváncsi lennék kibeszélnek-e, miközben azt hiszik alig értem, de feladatunk van itt, célom van az egésszel, nem dobhatom el a lehetőséget csak egy kis móka kedvéért. Minél később húznám le a leplet annál zabosabbak lennének. Ha esetleg látom, hogy Janette szerzett fejfájáscsillapítót, akkor én is beállok a sorba egy pohár vízzel. Olyan érzésem van, mintha a legdurvább másnapomat élném, pedig most tényleg semmi rosszat nem csináltam, se buli, se pia, se... egyéb...
Nem tudom hol van most Josh. Nem is akarok találgatni. De hiányzik. A hiányában pedig nekem kell magamra vállalnom, hogy megvédjem a családunkat, és a lehető legtökéletesebben hajtsuk végre a ránk kiszabott feladatot. Ez pedig óriási, és ijesztő felelősséget jelent. De nekem magabiztosnak kell látszódnom. Értük. Bármennyire is nyomja ez a teher a vállam. - Nem vagyok tisztában a varázslény anatómiával. De nem hiszem, hogy ilyen hatása lenne az esőnek. Bár jó hatással nem lehet. Tehát mindenképp igyekeznünk kell. - válaszolok Julia felvetésére. Ha így működne, akkor elég volna ha minden vérfarkas, és vámpír aki nem akar az lenni kiáll az esőre és meggyógyul. S mint tudjuk a vérátkokra nincs ma ismert gyógymód. A született sellők se hiszem, hogy elvesztenék az uszonyaikat, vagy ilyesmi. De el tudom képzelni, hogy az ő mágikus képességeik is korlátózodtak. pl. nem tudnak emberi alakot ölteni. Ami azért nem túl szerencsés, mert diákok és tanárok is vannak a Roxfortban, akik ilyen-olyan varázslény csoportba tartoznak, hála Dumbledore nyitott kapu politikájának. - Üdv Ninon, Franciaországból. Érdekel az auror szakma? Te is annak készülsz? Ezért utaztál ilyen sokat? Nos... remélem hasznos lesz számodra ez a kis túra velünk. - próbálok egy barátságos mosolyt magamra erőltetni a francia lány felé fordulva. Bár igen csak erőltetnem kell magam, hogy a rémes akcentusát kiszűrve megértsem a mondandója lényegét. Ami valljuk be, nem minden mondatánál sikerül. Fogalmam sincs például, hogy mit jelent a "mon chérie" kifejezés. Lehet, hogy egy nagyon ügyes auror gyakornok lányt kaptunk a személyében, de a nyelvi nehézségek még jelenthetnek gondot. - Nem tudom, hogy van-e közük hozzá, de azért vagyunk itt, hogy kiderítsük. Ha az ő művük, hogy így gyengítsenek minket, akkor el fogjuk kapni őket, és nagyon megbánják, hogy kezet emeltek a bátyánkra, és újat húztak a családunkkal. - akaratlanul is ökölbe szorul a kezem, és nem kell legilimentornak lenni, hogy tisztán leolvasható legyen az arcomról a Testvériség ellen érzet fájdalommal kevert gyűlölet. Ami sok jóval nem kecsegtetheti azt a Testvériséget. Grindelwald és a csatlósai megbánják még a napot, amikor Jake-et szemelték ki a rúnapisztoly következő áldozatának. Amikor megérkezünk, akkor már csak közömbösen veszem tudomásul, hogy ismét ki kell lépnem az esőre. A buszról lelépve, gyors, és határozott, de elegáns léptekkel indulok meg az épület bejárata felé. Nem futok, nem kapkodok. Egy Troopsnak legyen méltósága még egy ilyen helyzetben is. Azt ugyan nem tudhatom előre, hogy a bájitalkészleteim a későbbiekben mikre leszenek még jók, vagy úgy működnek-e majd, ahogy kell. De jobb adni egy esélyt nekik, mint felkészületlenül várni a csodára. Ami pedig a szőrnyű fejfájást illeti, nem tudom, hogy többieknek is van-e, de a magam részéről, amikor átveszem a tizedes egyenruhát, akkor a ruhatáros hölgytől egy pohár vizet is kérek, hogy bevehessek egy egyszerű fejfájás csillapító gyógyszert. Ami remélem használni fog. Majd szó nélkül öltöm fel az egyenruhát, és fegyvert. Ezt követően pedig egyszerűen az utasításoknak megfelelően foglalok helyet az eligazítóban. A táskám (amibe a pálcám is rejtem) természetesen jön velem, ha a többi ruhám, és holmim a dobozban vár is. Kíváncsian várva, hogy mi lesz most? Azt sejtem, hogy nem szimplán mugli rendőrnek kell majd álcáznunk magunkat, bár ki tudja. Talán tényleg erősítésnek küldtek minket. A fegyverrel egyenlőre nem tudom, hogy mit fogok majd kezdeni. A bácsikám lévén hallottam már a mugli lőfegyverekről, de eddig még sosem volt a kezemben, és nem is használtam. De aztán ki tudja mi lesz ebből még. Lehet, ha lesz egy kis időnk és alkalmunk, akkor megtartom ezt a fegyvert, és megtanulom a pontos használatát.
Teljesen egyetértek Janievel, nem nekünk kellene itt lenni, hanem a bátyánknak, hiszen mégis csak ő az auror! Ez azt jelenti, hogy olyan nagy a baj, hogy ő fontosabb ügyekhez kell, vagy egyszerűen csak... áh nem is tudom, hogy mi lehet erre megfelelő indok. Nem érzem úgy, hogy alkalmas, vagy ütőképes csapat lennénk főleg, ahogyan szépen lassan megtelik a busz és megérkezik Tita, akit ismerek az akadémiáról, no meg a francia lány, akinek még a nyelvvel is úgy fest akadnak némi nehézségei. - Igen a mágia hiánya aggasztóbb. Csoda, hogy még nem történtek komolyabb attrocitások. Szerintetek a varázslények nem fognak kiakadni hosszú távon, ha nem oldjuk meg? Azt a pletykát hallottam, hogy mágia híján szinte emberré változtak. - egészen lehalkítom a hangomat, mert nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez nem csak valami buta pletyka, hogy a sellőknek mondjuk eltűnt az uszonya, a kentaurok lóteste. Aztán ki tudja, ha mondjuk megszűnt a vérfarkas átok annak lehet, hogy van, aki még örül is és feladná érte a mágiáját, hogy így maradjon, de ebben meg nincsen döntési lehetőségük. Remélem, hogy nem lesz még nagyobb fejetlenség, mint ami most van pedig nagyon is meg van rá az esély, ha nem állnak helyre a dolgok. Persze sejtelmem sincs, hogy mi ezt mégis hogyan tudnánk megoldani, de... valakinek muszáj tennie valamit. Ki tudja, hogy mikor támadja meg valaki mondjuk a Gringotts így védelmi mágiák nélkül. - Nem tudom Jo, szerintem az nekik sem hasznos, hogy kiiktatják a mágiát. Azt rebesgetik Grindelwald vissza akar térni és mágképp nem tud. Ha csak nem oldották meg, hogy... ők képesek legyenek így is varázsolni, de akkor még nagyobb a baj. - magyarázom ezúttal is egészen hosszan, pedig talán jobb lenne csendben végigvárni, hogy pontos tájékoztatás kapjunk, meg aztán hamarosan az utolsó lány is csatlakozik hozzánk a fura francia kiejtésével. Biccentek neki, ha kell elmondom újra a nevemet, de hamarosan megállunk, én pedig ösztönösen nyúlok a pálcámért, ami hát lássuk be teljesen felesleges, hiszen úgy sem tudok esernyőt varázsolni. Sóhajtok hát egyet és futtában igyekszem elérni a célt, ahol megkapjuk a ruhákat. A furcsa lüktetésre időnként felkapom a fejemet, próbálom meghatározni, hogy van-e valamiféle iránya, vagy van-e ahol erősebb, gyengébb. A külön szobában gyorsan átöltözöm. Nem lep meg, hogy a rangjelzés a legalacsonyabb, hiszen az Akadémiát is éppenhogy elvégeztem, lényegében kötelességből, de sose gondoltam, hogy az auror szakma az én utam lenne. A fegyverrel se tudom, hogy fogok-e tudni bármit is kezdeni. Nem az én világom lövöldözni és nem is tanultam sosem.
//Természetesen most tudtam kicsit dobni. xd 27 (01-30 közrendőr) Julia képessége is halványan megvan, mint a vérfarkasság? Mágikus adottságom nem van persze.
Titanille a régi újságokat nagyon átnyálazza, de csak egy utalás talál benne egy ősrégi számban, régi nyelvezettel, hogy volt egy megszűnni nem akaró eső, de valami hatszáz évvel ezelőtt. Talán ha további levéltárakat is feltúrna, netán mágiatörténetből is próbálkozna, akkor találhatna további utalásokat, de lehet, hogy ez az egész teljesen zsákutca. A varázserejük teljesen oda, kétséges, hogy Janette bájitalai úgy működnek, mint azt elvárnánk tőlük. Egyedül a mágikus adottságaikat érzékelik halványan (1-es szint), illetve Joenne vérfarkas képessége az, ami ha nem is olyan erős, de valahogy mégis jelen van. Az eső esik szakadatlanul, alig látni át a vízfüggönyön, nagyon gyászos a hangulat, alig tartózkodik bárki is az utcákon, aki pedig igen, már rég feladta, hogy esernyővel tegye, mert olyan szinten zuhog az eső, hogy még az esernyők is gyorsan tönkremennek, ronggyá áznak. El kell most fogadni, hogy esik, ki tudja, hogy meddig. Az egész várost úgy kell elképzelni, mintha valami sötétszürke szűrőn át néznénk. A csarnokrácsokon át néha felszáll a pára, amikor már telidődtek vízzzel, erre még a város közművekért felelős társasága sincsen felkészülve. Az utcákon patkányok rohangálnak nagy számban, hiszen kimossa őket a víz, enyhén szólva is csökken tőle az ember motivációja, hogy ott tartózkodjon. A rendőrbusz megáll az őrsre, a sofőr meg sem próbál nekik esernyőt nyújtani, csak mutatja az utat. A recepción bemondja a nevüket, most még csak afféle eligazítás lesz, hátravezetik őket a raktárba, ahol már mindenki méretre szóló ruhát kap. Joanne az egyedüli, aki nem rendőr egyenruhát, hanem afféle gyakornokit, bár az is eléggé hasonlít a rendőrök ruházatára. Ő a kora miatt még fegyvert sem kaphat, inkább megfigyelőként tartják számon. Úgy fest, eleve úgy kezelik őket, mintha valami más rendőrőrsről lettek volna áthívva. Julia kivételével mind a négyen durva fejfájással küzdenek. Több ez, mint migrén, lehet, hogy az eső miatt van, de lehet, hogy teljesen más miatt. Julia viszont furcsa lüktetést érez a fejében, ami ugyan nem fáj, de nagyon hasonlít arra, mint amikor valakinek ütemesen halljuk a szívdobogását. A raktáros nő megmutatja nekik a hátsó szobát, ahol át tudnak öltözni, a mugli öltözéket egy dobozban gyűjtik nekik össze, itt kell hagyni, de táskát vihetnek. Az eligazító hamarosan jön, addig viszont marad a feszült várakozás.
////Joanne-en kívül mindenki dobja ki, hogy melyik rendfokozatot kapja. Kockadobások fóruma, a hsz előtt. 01-30 közrendőr 31-60 tizedes 61-90 őrmester 91-00 zászlós
A határidő most az én csúszásom miatt kissé rövidebb, de ha nem fértek bele, marad a normális 10 nap. november 6, én írok november 7. Ha mégse jönne össze, akkor nov 8 a határidő, és én írok nov 9-én//
A hetedik évemben járok a Beauxbatons-ban, hónapok választanak el attól, hogy véglegesen eldőljön felvételizhetek-e a Roxfortba, de az apám még mindig kifordul magából, ha felhozom az egyetemi képzést. Európában sehol máshol nem lehet ilyenfokú oktatást kapni, le vannak ragadva annál, hogy az RAVASZ-ainkkkal jelentkezzünk egy munkahelyre és majd ott betanítanak, de nekem semmi kedvem tudatlanul aktákat tologatni hosszú évekig. Persze alapvetően az egyetemek se olyan eseménydúsak, de ahogy az Egyesült Királyság állandóan bajba kerül, egészen biztos vagyok benne, hogy auror diákként lenne mit csinálnom... Hiszen az isten szerelmére, még auror se vagyok, még nem is az ő diákjuk vagyok, és már is szükségük van rám! Csak a módi kedvéért egy teljesen ép iskolai egyenruhát viselek, fejemen még a csinos kis kalappal is, ugyan a hajam nincsen feltűzve az iskolai követelményekkel szemben és az arcomon az erős cica szemek is elárulják, hogy nem vagyok én olyan törékeny franszisza, mint ahogy ismeretlenül sztereotipizálna valaki. - Zsúliah, Zsanett és Zsoann, mintha el sehm 'agytam volnah Fhansziaohszágot. Sajnálohm dhágám, de azt 'iszem a Titanille... nem tudni fhanszia egyenlőt. - pillantok az egyetlen lányra, aki nyomokban sem hasonlít a hármasra és a neve se alliterál velük. Természetesen csak megjátsszon a raccsolást és azt, hogy töröm az angolt. Nyilván el fogom hagyni ezt az egészet, de ebben az esős szürkeségben miután már vagy öt órája vagyok úton, hiszen komppal kellett átjönnöm Franciaországból és onnan pedig Londonba vonatozni, ahol eljöttem a kijelölt találkahelyre. Nem pakoltam meg túlságosan a bőröndömet, hiszen mágikusan sem kezeltem, csak néhány esszenciális ruha, jegyzetek, tollak vannak benne. Ha jól megtömöm vagy ötven kilóval tértágítva és az eső elmossa az egészet kilehelném a lelkemet a cipelgetése közben a magam ötven kiló vasággyal, elől deszka hátul léc módján. Jó, annyira gyenge nem vagyok hála a Drumstrangos botharcnak és a Beauxbatonsos jégkorcsolyázásnak, de nyilván nem cipelnék akkora bőröndöt, amekkora én vagyok. - Ninon Delacroix. - csivitelem olyan fürgén, hogy csoda, ha kivesznek bármi a nevemből, kicsit szívatva őket, de közben elmosolyodva ártatlanul, egyáltalán nem ellenségesen. Mikor hátrafordul a sofőr közölni, hogy a Mágiaügyi Miniszter is csatlakozik kicsit azért meglepetten nézek a már amúgy is beszélgető többiekre. - Báhmit is szán nekünk, hehmélem nem 'iába utaztam ennyit, vaházstalanul. - jegyzem meg, a karjaimat szinte durcásan összevonva magam előtt. Ahogy az a politikával lenni szokott, ameddig nem az orrunk előtt van a fenyegetés, csak a szomszédos országban, addig mindenki a földbedugja a fejét nehogy tennie kelljen valamit, így amikor Joanne felhozza a Testvériséget félrebillentem a fejemet. - Testvé'iség, mon chérie? - kérdezek vissza, a tekintetemben megcsillan a kíváncsiság. Ha most jól teljesítek, ha Dumbledore látja, hogy mire vagyok képes, ha még maga a Mágiaügyi Miniszter is látja, hogy megérdemelnék egy Ösztöndíjat, akkor talán... Hiszen tizenhét éves kor betöltése után a varázsvilágban felnőttnek számítok, apám nem tarthat vissza, ha tényleg el akarok jönni. Az elmúlt több, mint tíz évben igyekeztem hallgatni rá, hallgattam, futottam, alkalmazkodtam, de most már igazán alkalmazkodhatna ő is. Mert én meguntam a menekülés útját járni, ideje szembenéznünk azzal, aki tönkretette az életünket. Ez a megbízatás pedig az első - igazából Philip után a második - lépés lehet a megfelelő úton.
A vérfarkasság már önmagában épp elég tehernek bizonyult számomra és még mindig nehezen barátkozok az új énemmel. Mintha belülről valami szépen lassan felemészteni a régi Joanne-t, hogy aztán egy vérszomjas vadállatot tehessen a helyére. Egyelőre még ura vagyok a helyzetnek, s szerencsére ebben akad is segítségem. Ha Joyce nincs, talán sosem ismerem meg a vérfarkasság előnyeit és hogy miként kontrolláljam azt. Meg persze hatalmas hálát adhatok Joshuának, amiért segített rajtam azon az estén és nem kürtölte szét a családban a történteket. Még nem állok készen arra, hogy megismerjék az új Joannet és megtudják, hogy Westley tette ezt velem. Most még nem. A fejünket a játékba kell helyezni, hogy segíthessünk megállítani ezt a folytonos esőzést. Olyan szomorú... Mintha az ég állandóan sírna. Nővérem és Janette mögött lépek fel a buszra. Egyelőre még nem szólok semmit, s az ideúton sem voltam túl beszédes. Sok mindenen gondolkoznom kell, én pedig alapból olyan vagyok, hogy szeretem előre eltervezni a jövőmet, ami nos...az én esetemben egyelőre lehetetlen feladatnak bizonyul. Westleyvel azóta se beszéltem és ez így van rendjén. Minden áron el kell kerülnöm őt. - Akármi is legyen bizonyára okkal kerültünk ide. Én bízok a döntésükben.- hazudom határozott arccal, még meg is ejtek egy bátorító mosolyt. Josh nekem is hiányzik, bár őt ismerve valószínűleg valami újabb küldetésbe ásta bele magát, ami most fontosabbnak tűnik, mint ez az eső, amit ötünkre bíztak. Furcsa... Azt tudom, hogy Janette és Julia erre termettek, főképp az akadémia után, de hogy én? S mint később kiderül, legfiatalabb láncszemként foglalok helyet az ülések egyikén még mielőtt megkezdődnének a bemutatkozások. Titanille-t már láttam az iskolában, hollóhátas, s még az egyetem előtt gyakrabban meg is fordult az alsósok közegében. Viszont az idegen lányt még nem igazán láttam sehol sem csak hallottunk róla egy-két szót. - Joanne Troops.- röviden bemutatkozok azoknak, akik még nem ismernének. Arcomon természetesen ott ragyog az a széles mosoly, amivel a világ elől takarom el a belső küzdelmeim eredményeit. - Gondoljátok, hogy ennek van bármi köze a Testvériséghez?-nehezen ejtem ki a szót, lévén, hogy Jake pont az ő rúnapisztolyuk áldozatává vált. Gyűlölöm őket, amiért elvették őt tőlem...
Zene: I'm the alpha || A new life || [You must be registered and logged in to see this link.]
Mondtam már, hogy utálom az esőt? Igen, a dinós kaland óta még jobban. Utálok ázott verébre hasonlítani. Számomra fontos a tökéletes külső, és megjelenés. Erre jön ez az eső, és tönkreteszi. Már akkor is folyton vizesnek érzem magam, amikor bent, valami száraz helyen vagyok, tökéletesen száraz ruhákban. Arról nem is szólva, hogy mennyire utálom a mágia mentességet. Azért van pálcánk, hogy használjuk nem? Most viszont a legalapvetőbb dolgok sem működnek. Ez pedig bárki idegeit kikészítené. Az sem segít sokat a helyzetemen, hogy ha be teszem a lábam a Troops kúriába, akkor szinte biztosan egy hatalmas vita fog kerekedni belőle a bácsikámmal. Szerinte aurornak kell lennem, és Juliának és Jonak is. Szerinte hozzá kellene mennem feleségül valami olasz idegtépő aranyvérű ficsurhoz, mert ez szolgálná a család érdekét, értékes kapcsolatokra tehetnénk szert. Én pedig egész egyszerűen nem akarom ezt. Nem vagyok szerelmes. Pontosabban nem abba, akibe kellene. Furcsa, de amióta találkoztam Brandon-nal, és sikeresen bénáztam össze, hogy összezáródjunk az ereklyeraktárba, azóta csak a srácon jár az eszem. Azokon a dolgokon, amikről akkor beszélgettünk, és arról, amilyen hatással volt rám. Amit, hogy őszinte legyek egyetlen fiútól sem szoktam meg. Szóval mondja még valaki, hogy könnyű aranyvérűnek lenni, és ezüst kanállal a szádban születni. Hahh. Jó vicc volt. Kár, hogy nem nevetek. Annál is inkább, mert tényleg aggaszt a mostani eső-helyzet. Leginkább az, hogy az időjárás mágusok még nem oldották meg. Tehát nem csak egy sima kis esőről van szó. El se tudtam képzelni, hogy miért hívat magához a bácsikám. Pontosabban elképzeléseim voltak, csak éppen egyik sem talált. Nem tudom, hogy miért éppen ránk bízta az ügyet. Talán egyszerűen így szeretné bizonyítani az igazát arról, hogy az auror pályára kényszerítsen mindanyiunkat. Minden esetre a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak az unokahúgaimra. Persze. Ez így lesz. De ettől még az a véleményem, hogy Julia ezerszer alkalmasabb gyógyítónak. Mégsem volt választásom, mint belemenni ebbe. Így talán bizonyíthatom neki, hogy nem kell hozzámennem a Vivanti sráchoz, nélküle is elég értékes vagyok a családnak. Szóval az unokahúgaimmal együtt érkezünk meg, és szálunk fel a buszra. - Akármit is, azt meg fogjuk tenni. De hiányzik Josh. - sóhajtok fel halkan Julia kérdésére. Hiszen szerintem is sokkal logikusabb választás lett volna, mint mi. Főleg Joanne, aki még kis korú is. Még be sem fejezte az alapszakot. Szóval az én felelősségem, hogy Julia és Jo is épségben térjenek haza. Nem viselné el a lelkiismeretem, ha történne velük valami. Akármilyen önzőnek, és gőgösnek is tűnők kívülről. - Sziasztok! Janette Troops. - köszönök a két lánynak, és az ismeretlennek be is mutatkozom. Majd Tita felé fordulok. - Ezzel tökéletesen egyet tudok érteni. Utálom az esőt. De ami még bosszantóbb a mágia mentesség. Ez miatt aggódok igazán. - vagyis ezért is. Szóval esélyesen két unokahúgom tisztán leolvassa az egyébként mindig magabiztos arcomról, hogy most közel sem vagyok annyira az. Még akkor sem, ha igyekszem jól játszani az idősebb testvér szerepét. Szóval egyszerűen inkább érdeklődéssel vegyes aggodalommal várom, hogy milyen instrukciókat kapunk és mi fog történni ez után. Elvégre ez mégis csak az első küldetésem aurorként. Meg kell feleljek a bácsikámnak, és a társadalmi nyomásnak is. Éppen ezért igyekeztem felkészülten érkezni. Még egyszer nem követem el a Tita és Julia által jól ismert dións eset csúfos bakiját. Ezúttal kis tértágított oldalszütyőm tele van mindenféle bájitallal, és gyógyfőzettel. Bár félek pálca mágia nélkül lehet ez is édes kevés lesz.
Nem szeretem az esot. Sose szerettem. Mondjuk a gyorsan eltakarodo heves es nyari verzioja meg elmegy, azutan hamar megszarit a meleg nap, de ha osszel aztat a taknyos-nyalkas valami az cseppet se kellemes. Plane ugy, hogy lassan a palcankat is csak disznek hordjuk. Bizarr. Maradnak a mugli megszarados modszerek. Ilyenkor tanulja meg a boszorkany ertekelni azt, amije adatott. Fogalmam sincs hogy sikerult epp engem kivalasztani de hizik tole a majam rendesen. Orulok neki, szeretem a feladatokat es plane azt ami utan nyomozni kell. Amit elomunkakent vegeztem az annyi, hogy atturtam mindenfele regi Reggeli Boszorkanyt es egyeb varazslapot, hogy talalok-e benne barmi a mostanihoz hasonlo esetre valo utalast. Nem fuztem hozza vermes remenyeket, de az oknyomozoi verem mindenkeppen azt momdatta velem, hogy kutassak mert jo lesz az, ha nem is lelek semmi konkretat legalabb elmondhatom hogy megprobaltam illetve azt is hogy ez valami tok uj dolog ergo ne a multban keressuk a megoldast. Akarhogy is, nem erzem felesleges melonak, leltem vagy sem barmit. Mosolyogva koszonok Julianak es Janettenek is. Tulzas penne kijelentsem hogy jol ismerem oket, de a bizarr dinos kaland az akademian azert adott valami alapot. A veluk erkezo fiatal lnyt viszont latasbol ismetem csak a Hollohatbol - szoval neki es a teljesen idegen Ninonnak is bemutatkozom. - Titanille Blunt, de ha gondoljatok nem kell bajlodni vele, eleg csak a Tita. - mosolygok. - Remesen bosszanto ez az eso. Nem is emlekszem ra miota nem allt el mar. Ti igen? - szol kerdesem mindenkinek.
Olyan mintha csak az időjárás az utóbbi időben beállt kedvemet tükrözné, így talán esetemben a fásultság már nem is olyan új barátnak számít, egészen megszoktam, hiszen hónapok óta ott ül a nyakamon, mintha csak örök társammá akarna szegődni. Nem tudom én magam sem, hogy mi ez a különös eső, ahogyan senki más és ez azért valahol ijesztő is egyben. a Minisztérium mindig mindent megold és most először talán életemben apán is azt érzem, hogy ideges, pedig ő nem szokott. Az, hogy a lányait küldi és még Joannet is bevonja azt mutatja, hogy rajta is kezd urrá lenni valamiféle kétségbeesés? Hiszen az lenne a logikus, hogy Joshua legyen, mint legidősebb, akit ilyesmire felkér és mégis ránk esett a választása. Különös. - Szerintetek mit tehetnénk pont mi? - kérdezem halkan a testvéreimet először, amikor felszállunk a buszra. Bár sikeresen vettük mindketten Janetteel az akadémiát, de attól még nem érzem úgy, hogy alkalmasak lennénk rá, hogy megmentsük a világot, vagy legalábbis Angliát. Mit tudnánk mi, amire eddig nem jöttek rá mások? Persze lehet, hogy csak annyiról van szó, hogy emberekre van szükség, hogy az Abszol úton esetleg védjük a boltokat, vagy tudom is én, de hát ez meg hogyan sikerülhetne varázslat nélkül? Aztán, amikor felszállunk akkor fordulok csak a másik két lányhoz, akiket nem ismerem, Titát is csak látásból, hiszen ott volt az akadémián és a Roxfortban is már biztosan találkoztunk, ha csak futólag is az étkezőben. - Julia, Julia Troops. - mutatkozom be, mert őszintén szólva gőzöm sincs róla, hogy ki milyen tájékoztatást kapott és hogy tudják-e a nevünket, esetleg a felkérésben kaptak-e efféle információt. Minket apa küldött, úgyhogy nem kaptunk részletes leírást a csapatról. Egyelőre azt sem tudom, hogy mire juthatunk mi öten lányok. Egyikünk se tűnik kimondottan izomembernek, hogy mágia nélkül nagy hatékonyságot mutassunk bármire is.
Az eső csak esik kérlelhetetlenül már hetek óta, és azok sem tudják kikerülni a hatását, akik máshonnan utaznak be. Az, hogy az opál eső áthatja a Brit-szigeteket, vihar tombol, amely mágikus hatásai lenullázzák teljesen a boszorkányok és varázslók erejét. A Roxfortból a szülők hazavitték a gyerekeiket, legalábbis hetedikig bezárólag, mert félnek attól, hogy a meggyengült kastély tanárai varázserő hijján nem tudnák megvédeni őket. Ezt Dumbledore is megérette, mindazonáltal aki egyetemista, az maradhatott, a saját felelősségére. Mindenki csak vár, a muglik pedig nem tudnak semmit. Kivéve a muglik miniszterelnöke, aki Caramel által be lett avatva, ezért aztán enyhe aggódás lesz rajta urrá, hogy ha a varázsvilágban ilyesmi előfordul, akkor mi történik, ha a muglikat kell megvédeni? Mindenesetre Caramel és még Dumbledore is megnyugtatják, hogy ez a furcsa felhő csak a Brit-szigetek felett van, és más országok időjárás mágusai próbálkoznak elűzni. Ám a miniszterelnök a következő ilyen találkozón felvet valamit. Ha már nincsen érdemi varázserejük, akkor szálljanak be a mugli rendőrség munkájába. Szükség lenne pár emberre, mert az eső a muglik kedvét is letöri azzal, hogy állandóan esik, ezért egy fontos feladatra néhány aurort, vagy olyan önkéntest kérne, akik tudnának segíteni. Dumbledore végül egy aranyvérű családot jelöl ki, noha a legkisebb királykisasszony még igen fiatal, de tekintve, hogy tudomása van arról, hogy Joanne vérfarkas lett a közelmúltban, kell valami elterelje a figyelmét, ráadásul még mágia nélkül is hátha segíthet az, hogy milyen erő szunnyad benne. Janette eleve auror, Julia kiváló gyógyító, ezért ez a trió alkalmasnak tűnik, noha Dumbledore nem árulja el még, hogy mi lesz a feladat. Melléjük adja a mindig kotnyeles újságírót, Titanille Bluntot, és hogy legyen egy külsős is, aki más szemszögből állhat az ügy szolgálatába, Caremellel engedélyeztetve Madame Maxime-hoz ír, ,hogy küldje a fiatal tehetséget, aki már Samuels auror mellett is dolgozott. Az ötösért egy rendőrségi busz érkezik a Green park elé, onnan viszik majd be őket az örsre. De mielőtt még odaérnének, hátraszól a sofőr, hogy hamarosan maga a Mágiaügyi miniszter is beszáll a következő sarkon. Joanne így a nővérei felügyeletére van bízva, és mágia nélkül nincsen rajta nyomjel sem. A szüleivel egyeztettek, Dumbledore aláíratott velük egy beleegyező nyilatkozatot. Az eső pedig az istennek sem akar elállni, már kezdi mindenki megszokni.
- Sejtettem, hogy innen fúj a szél - jegyzem meg a válasza hallatán. Mármint, nem apám részét, hanem Danielét és nem is akkoriban, hanem, amikor nagyobb lettem és képessé váltam összekapcsolni egy-két dolgot egymással. - Bármennyire is fáj ezt hallani, ebből a szempontból megértem aput - biccentek egyet, habár a szívem kissé összeszorul arra a gondolatra, miszerint kételkedett abban, hogy én valóban a lánya lennék. Még egy hely, ahol nem láttak volna szívesen, ha esetleg rosszul sült volna el a dolog. Nem is tudom... Teljes mértékben érthető ez a kételkedés, anyámat ismerve pedig hatványozottan emelkedik a rizikófaktor, de mégis... Rossz érzés. Túl fogom tudni tenni rajta magam, ebben biztos vagyok, csak itt és most érintett kellemetlenül a dolog. Vajon Alba esetében is kételkedett? Aligha. - Anyám egy pénzéhes perszóna, aki másra se képes gondolni, csakis magára - ismerem el némi fájdalmas éllel a hangomban. Szégyellem, hogy ilyen, de közben szeretem is és titokban arra vágyom, hogy jóban legyen a másik családommal is. Annyira jó érzés lenne egyszer ünnepi hangulatban leülni egy karácsonyi vacsorához, ahol nem kell folyamatosan attól rettegnem, hogy vajon mikor borul a bili és támadja le anyám apámat vagy éppen fordítva. - A családjához? - neveti el magát hangosan Lydia. - Én vagyok a családja! Te és az ostoba, mugli rokonságod viszitek rossz irányba őt! Már bánom a napot, amikor bemutattam Alexet nektek! - fújtat mérgesen, összevont szemekkel méregetve Danielt. A tekintete villámokat szór. Igazság szerint még soha életemben nem láttam ilyennek... Tudtam, hogy férjhez szeretne adni, de hogy ennyire ragaszkodjon is a terveihez, az valami egészen új számomra. - Majd megbékél vele - vág vissza Dany következő mondatai hallatán. - Van olyan kényszerházasság is, amely jól sül el, nem kell annyira rettegni tőle. Szóval igazán hálás lennék, ha ezúttal nem hangolnád ellenem a saját lányomat. Ő is nagyon jól tudja, hogy mindezt az ő érdekében teszem. Lesz egy jó nevű férje, egy pazar házban élhet majd és nevelheti a gyerekeit... - Oké, én nem akarok... - vágok közbe, de anyám úgy folytatja a mondandóját, mintha a világon se lennék. Jellemző. - Te is elég sajnálatra méltó vagy az ostoba naivitásoddal! - vágja unokatestvérem fejéhez a következő szavakat. - Miért hiszel még a mesékben, hm? Azt hiszed, hogy nélkülözve is boldog lehet? Hát elárulok egy titkot: nem! Ha pedig megtenne annyit, hogy megismeri a vőlegényét, akkor talán ő is másként látná a dolgokat. - Ismétlem: már van vőlegényem! - fakadok ki, ezúttal megemelve annyira a hangom, hogy Lydia még csak véletlenül se hagyhassa figyelmen kívül a szavaimat. - És köszönöm, de boldog vagyok. Neki is van pénze, szóval nem fogok csöves szállón kikötni! Elégedett vagy végre? - Megtennéd, hogy egy pillanatra befogod a szád? - fordul Dany felé anyám, végül elengedi a karom, de csak azért, hogy a következő másodpercben már a vállaimra helyezhesse a tenyerét és úgy fordítson szembe magával, hogy a szemembe nézhessen. - Alex... - szólal meg olyan hangnemben, mintha az imént nem kürtölte volna tele a parkot a hülyeségeivel. - Szeretlek, és ezt te is tudod. Pont emiatt se hagyhatom, hogy hülyeségeket művelj. Csak fogadd el azt, akit én választok neked és hidd el, nem fogsz csalódni benne. Jóképű srác egy jó családból. Nagyon helyesek lennétek együtt. És én lennék az első, aki fellépne ellene, ha esetleg rosszul bánna veled. Sose akartam rosszat neked, még akkor se, ha te ezt nem hiszed el. A hangja nyugodt, én pedig úgy nézek vissza rá, mintha most látnám életemben első alkalommal. Sose próbált még észérvekkel hatni rám. Egész egyszerűen csak eldöntötte, hogy mit szeretne és kész... Most azonban megpróbálja megbeszélni velem, ez pedig teljesen új számomra. Kissé még megható is, ha mondhatok ilyet. - Ha megismered a vőlegényemet, akkor utána hajlandó leszek én is megismerni azt, akit te szánsz nekem - szólalok meg végül határozottan. - Szóval most elmegyünk érte és Rómában találkozunk - lépek hátra egyet, mire anyám engedelmesen elenged. - Rendben - sóhajt végül beleegyezően. - Akkor mi most visszamegyünk és ott várunk meg titeket. De ne vágj át, mert - mint láthattad - a föld alól is elő tudlak ásni, ha szükséges - teszi még hozzá enyhe fenyegető éllel a hangjában. - Nem foglak, de hidd el, Cody rendes srác és szintén aranyvérű. Amint megismered, látni fogod, hogy vele is jól járnék - fogom meg beszéd közben Daniel kezét, aki már leszűrhette a szavaimból, hogy Brightonba kell mennünk, méghozzá Codyért...
Talán Alex és az anyja veszekedtek már korábban is, de nem hiszem, hogy Lydia fejébe eljutott volna a gondolat, hogy a lánya már nem az irányítható 5 éves. Lassan felnőtt nő lesz önálló döntésekkel. Akár jó, akár rossz döntésről legyen szó. De neki saját magának kell majd meghoznia, és felelősséget vállalnia értük. És vannak dolgok, amikben nem dönthet Alex helyett. A szerelem, és a házasság pont ilyen. - Tudod... - sóhajtok fel kissé előre dőlve, és a térdeimre támaszkodva -...nagyon féltem aznap éjjel. Nagyon megrémültem, mert nem akartam, hogy te is beteg legyél, szenvedj és végül téged is el kelljen veszítenem, mint Vittoriát. Végül átmentem az apádhoz, és felkelltettem, mert nem tudtam aludni. A fél éjszaka nyugtatni próbált, hogy semmi baj. Ez csak rutin dolog volt, mert kíváncsi volt valamire, de minden rendben. Nem vagy beteg, és nem foglak elveszíteni. Azt soha nem engedi meg. Akkor nem teljesen értettem meg. Lényegében csak most, ahogy jobban belegondoltam. Luca akkor azt akarta tudni, hogy tényleg az ő lánya vagy-e, és Lydia nem csak hazudja az egészet, hogy így csaljon tőle ki pénzt. - nem mondom, hogy szép húzás volt Lucától, de teljességgel megértem. Lydia nem éppen az a nő, akinek feltétel nélkül elhinnék bármit is. Megértem, hogy kételkedett, és bizonyítékot akart a nő állításaira. Én is azt akarnék. Már ha sejteném, hogy nem soká engem is meg fog találni Mira ezzel. Pedig esküszöm, hogy semmit sem akartam attól a lánytól soha életemben. Bár vélhetően Luca is így van Lydiával. - Csak azért nincs értelmük, mert olyan vagy mint egy csökönyös kis csacsi, és semmiből sem tanulsz. Folyton fejjel mész a falnak, mint egy kis kos. - vigyorgok Alex, Piton és a büntetőmunka együttesének témájára. Szeretném, ha Alex nem rohanna folyton fejjel a falnak. Valójában nekem is kínlódás nézni, ahogy ő kínlódik az anyja, az aranyvérű mardekárosok, és ki tudja még milyen érzelmi problémák közt. De a beszélgetés mélyebb voltáig már nem jutunk, mert Lydia tökéletes időzítéssel tör ránk, mint valami falra festett ördög. - Nem ismétlem meg. Engedd el a karját. Fáj neki. Ezen kívül van közöm hozzá. Éppúgy a családjához tartozom, mint te. - jelen pillanatban csak azt tart vissza attól, hogy én is rámarkoljak Lydia kezére, hogy úriembernek neveltek, aki sosem bánt egy nőt. És most sem szeretnék idáig jutni. Jobb volna ész érvekkel meggyőzni Lydiát. S ha azt hiszi, hogy megijedek tőle, akkor nagyon téved. Elmúltak már azok az idők, amikor rettegve bújtam el előle Luca háta mögé. - Rómában is otthon van, és csak ő dönthet, hova akar haza menni. De egy biztos Rómában mindig menedékre fog lelni az összes olyan ostoba döntésed elől, amivel olyasmit akarsz rákényszeríteni, amit ő nem akar. - nézek egy pillanatra bátorítóan Alexre. Hiszem, ha sikerül valahogy elérni, hogy Rómába hoppanálhassunk, akkor Luca valahogy majd megvédi Alexet ettől az őrült kényszerházasság dologtól. - Csak sajnálni tudlak, ha tényleg így gondolod. Magadnak hazudhatsz arról, hogy csak a vagyon tehet boldoggá, de ne tedd tönkre Alex életét is ezzel az ostobasággal. A világ összes vagyona sem ér annyit, ami miatt Alexnek bele kéne ebbe mennie, mert boldogtalan lenne. Az aranykalitka is csak kalitka. - füzöm hozzá Lydia szavaira. Ezzel nem segít Alexen lássuk be. El kéne engednie, hogy a saját életét élje. Saját döntéseket hozzon. Például abban, hogy kibe szeret bele, és kivel köti össze az életét. Hogy az illető milliomos üzletember, vagy egy egyszerű pék a sarki pékségben, az édes mindegy, amíg szeretik egymást, és boldoggá teszik egymást. Ehhez senkinek nincs köze, ez Alex döntése kell legyen. Nem mondom, hogy nem lep meg Alex felcsattanása. Egy pillanatra én is csak bámulok rá, mert hirtelen nem is tudom, hogy most Codyra céloz, vagy a Galennel kötött érdek alkujára, de lényegében azt hiszem mindegy is. - És ha komolyan mondja? Mi van akkor? Alex felnőtt nő. Abba szeret bele, akibe akar. Ahhoz megy hozzá, akihez ő akar, akkor amikor ő akarja. Ebbe senkinek nincsen beleszólása. Se neked, se Lucának, se nekem. Erről egyedül Alex dönthet, és nem te. - állok ki Alex mellett. És tulajdonképpen így is gondolom. A szerelem és a házasság olyan dolgok, amikben az embernek magának kell döntenie, és nem másoknak helyette. - Most pedig ideje lenne haza menni, hogy ne vonjunk még több kíváncsi mugli szemet magunkra. Mi most elsétálunk Alexszel egy kevésbé szem előtt lévő helyre, ahonnan haza hoppanálhatunk Rómába. Ha akarsz követhetsz a kis barátoddal. Ott nyugisabb, kíváncsiskodóktól mentes környezetben folytathatjuk ezt az eszmecserét. - fogom meg Alex kezét. Csak remélem, hogy Lydia képes belátni, hogy a park tényleg nem a legjobb hely a családi civódásra. Túl sok itt a kíváncsi mugli.
ϟ”Vannak kódok, amiket csak egy testvér tud megfejteni. És akkor minden a helyére kerül, az egész világegyetem visszazökken.”ϟ
Ó, szembeszálltam én eddig is anyámmal, csupán nem mentem el addig, hogy olajra is lépjek otthonról. Túl kényelmes életem volt ahhoz, hogy kockára is tegyem azt valami bizonytalan híd alatt való csövezésért cserébe. Rengeteget veszekedtünk eddig is, amit Daniel nem hallhatott, hiszen sose előttük tettük, de igenis voltak konfliktusaink egymással. Egyszer még a kedvenc aranyhalát is túszul ejtettem és megfenyegettem, hogy ha nem lesz az, amit én szeretnék, akkor lehúzom a klotyón. És úgy őszintén? Bevált. Anyám túlontúl ragaszkodik dolgokhoz, köztük a halaihoz is. Imádja ugyanis a tengeri élőlényeket és van is otthon egy hatalmas akváriumunk, amelyet hobbi szinte ugyan, de folyamatosan bővít valamelyik aktuális pasija segítségével. Khm... pénzével. - Én azt hittem, beteg vagyok - pillantok Danielre csodálkozva. Emlékszem arra a napra, méghozzá igen élénken, hiszen anyám nagyon ideges volt aznap. - És arra is, hogy éjszaka átsurrantál hozzám és mindenről kifaggattál - mosolyodom el. - Miért? Mert az okokat azóta se tudom, habár sejtem, mihez is lehet köze pontosan. Nagy eséllyel Danynek is azt adták be, hogy beteg vagyok és azért vettek tőlem vért. Ő pedig aggódva bonyolította túl a dolgokat és kapcsolhatta össze a húgával, Vittoriával. Elég kellemetlen élményei lehettek annak idején, hiszen még azóta is betegesen retteg a tűktől. Ha egyet is megpillant, kifordul a képből másodpercek alatt. - Ó, hidd el, igyekszem elfelejteni ezt a lehetőséget - temetem arcomat a tenyerembe, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy a kép, amely az imént az eszembe ötlött, köddé váljon. Anyám és apám, mint rokonok? Nos, rengeteg aranyvérű családban bevett szokás az ilyesmi, de ők nem azok, így hát nem is értem, miért kellene mittoménhányadunokatestvéreknek lenniük. - Na látod, ebben tökéletesen egyetértünk - biccentek egyet, miután ismét felemelem a kobakom. - A büntetőmunkáknak tényleg semmi haszna - forgatom meg a szemem egy lemondó sóhaj kíséretében. - Elég komoly visszaeső vagyok, szóval eddig nem sikerült eltántorítaniuk a szabályszegéstől. Pedig Piton igazán kreatív ezen a téren... Undorító, unalmas és fárasztó büntetésekkel képes meglepni az ember lányát, lassan már csak az hiányzik, hogy megkérjen arra, miszerint danceljek végig a tanári kar asztalán. Nem mondom, meg is tenném, hiszen az a kép igazán fenomenális lehet. Komolyan kíváncsi vagyok, mit reagálna a tantestület arra, ha egyszer csak fognám magam és felpattannék eléjük, kupát, tányért lesöpörve onnan, majd nyomnék valamiféle sztriptíz-showt. Anyám természetesen a lehető legjobbkor bukkan fel, az ordibálásával pedig a park felének felhívta a figyelmét. A mellei méreteihez képest igencsak éles hangja van, szóval a tüdejével nyilván semmi gond sincs. Észbe kapni sincs időm és már ránt is fel a helyemről, mire Daniel közénk furakszik, de Lydia továbbra sem ereszt. Úgy szorít, mint egy jófajta bilincs, én pedig igyekszem nem hangot adni a fájdalmamnak. Csak reménykedem abban, hogy nem szándékosan teszi ezt velem, hanem egyszerűen csak megfeledkezett magáról. - Nem lesz semmiféle jelenet sem, ha most szépen hazajön velem - sziszegi Dany irányába, a lehető legridegebb pillantásával karöltve. - És talán jobban tennéd, ha nem ütnéd bele az orrodat a családi dolgainkba - teszi azért még hozzá, miközben ránt rajtam egyet, mintegy ezzel is a tudtomra adva, hogy ideje lenne hazamennünk. - Ez csak rám és Alexre tartozik meg talán Lucára. De rád semmiképp sem - fintorodik el halványan. - Már így is okoztál elég bonyodalmat, nincs szükségünk még egyre. Remélem, érthető voltam - mered fenyegetően Daniel irányába, miközben nekem azon kattog az agyam, hogy miként kellene ismét kereket oldanom előle. Eszem ágában sincs ugyanis hazamenni, még akkor sem, ha már a leendő vőlegényem rokonsága ott ül a kis konyhánkban, rám várva. - Bécsben van az otthona! - csattan fel Lydia Daniel szavai hallatán. - És ezzel csak Alex érdekeit szolgálom! Legalább nem kell nélkülöznie, amint elvégzi az iskolát. Nem hiszem ugyanis, hogy a nagybátyád cukrászdája olyan biztos megélhetési pont lenne... - horkant fel gúnyosan. - Abbahagynátok végre?! - szólalok meg végül, amint észreveszem anyámon, hogy lassan kezd átmenni a Maroni-família gyalázásába. - Nem mehetek haza, mert vőlegényem van! - jelentem ki végül, mire egy pillanat alatt hívom fel magamra ismét Lydia figyelmét, miközben az eddiginél is szorosabban tart engem. - Remélem, hogy most csak viccelsz - fordítja végül a tekintetét irányomba. - Mert ha ez igaz, akkor elég nagy bajban vagy, kisasszony...
Hát talán Lydia előbb is szembesülhetett volna élete folyamán nemleges válaszokkal. Minden esetre ideje lenne már rádöbbennie, hogy Alex egy önálló emberi lény, önálló akarattal, és döntésekkel. Legyenek azok a döntések jók, vagy rosszak. Nem irányíthatja a lánya életét. - Majd csak kitapasztalod teljesen. - mosolygok bátorítóan Alexre, habár véla kérdésben tényleg nincsen nagy hasznom. Azt is mondhatnám, hogy semennyi se. - Emlékszel, amikor először elhozott az anyád hozzánk, és az apád az egyik nap elvitt vérvételre? Amennyire tudom, a mugli orvosok meg tudják mondani két vérminta alapján, hogy rokonok-e az illetők, és ha igen, akkor milyen fokon. De mint mondtam ez teljes képtelenség. Ostobaság, felejtsd is el. Biztosan tudom, hogy nem erről van szó, akkor is, ha nincs más magyarázatom. - nem térek ki rá teljesen, hogy újabban egy érdekes új képességet kezdek felfedezni magamban. Először akkor éreztem, amikor Mira elhívott kávézni, mert azt gondolta, hogy én vagyok a gyereke apja. Valahogy megéreztem már az előtt, hogy terhes, mielőtt bement volna a nőgyógyászhoz, de azt is éreztem, hogy nem én vagyok a gyerek apja. És igazam volt, tényleg nem. A lényeg, hogy valahogy érzékeny lettem a rokoni szálakra. Akit megérintek, tudom, hogy kinek a kicsodája, és hogyan. Lydiában és Lucában pedig az ég világon semmi közös sincsen Alex létezését leszámítva. - Az egész más. Különben is, én csak megkímélni szeretnélek a felesleges, és értelmetlen büntetőmunkáktól, amiknek semmi haszna. - vigyorgom rá. Tudom, hogy értette a célzásom, és hogy a két helyzet mennyire más. Mégis nem ő lenne az, ha nem próbálná meg ellenem fordítani a saját szavaim. Azt hiszem ilyen módon mégsem tévedett akkorát a Süveg, még ha Alex számára ez igen megrázó döntés is volt. Meg mondjuk nekem is. Akkoriban meg se fordult a fejemben, hogy Alex kerülhet másik házba, mint az enyém. De ez ellen nem tehetünk semmit, nem igaz? Alex álmodozására Codyról, meg a lánykérésről csak szórakozottan vigyorogni tudok. Már éppen nyitnám a szám a válaszra, de bennem marad a mondandóm, tekintve, hogy a fülemben hallom Lydia éles hangját. Amit már ezer közül is felismernék. Mégis hogy az ördögbe kerülhetett ez a perszóna ide! Már csak ő hiányzott. Ahogy megragadja és felhúzza Alexet, úgy én is talpra pattanok, és igyekszem egyenesen kettejük közé furakodva megállni, hogy Lydia kénytelen legyen elengedni szerencsétlen Alex karját. Innen is látom, hogy mennyire fáj neki. Jelenleg az egyetlen dolog, ami miatt nem ütném meg szívesen ezt a szipirtyót, az hogy a neveltetésem nem engedi. Na meg igyekszem Alex érzéseire tekintettel lenni. - Gondolj amit akarsz. Nem érdekel. De ereszd őt el, és ne csinálj jelenetet! Már a fél park minket figyel. Ugye nem szeretnéd, ha a minisztériumnak miattad kellene azokat a muglikat amneziálni. - sziszegem Lydia felé. S valóban, hála a hangos felcsattanásának tényleg több mugli szempár szegeződik ránk a kelleténél, bár egyenlőre gondolom valami sima családi perpatvarnak gondolják a jelenetet. Egy biztos, jelenleg elég lehetetlenné vált, hogy bárki is elhoppanáljon innen. Túl sok a mugli figyelő szempár. A vádaskodására meg már nem is vagyok hajlandó reagálni. Nem érdekel. Tényleg. - Alex velem jön haza Rómába. Még nyár van. Nincs keresnivalója nálad. Ja, és minél hamarabb teszel le erről a nevetséges vagyonért érdekházasság dologról, annál jobb. De ha tetszik keress te érdekférjet. - nézek most jelentőségteljesen az idegen férfi irányába, akivel érkezett, és akiről eddig tudomást sem vettem. Vajon ő mit szólna hozzá, ha tényleg kiderülne, hogy a jó öreg Lydia tényleg csak a vagyonát szereti, semmi mást?
ϟ”Vannak kódok, amiket csak egy testvér tud megfejteni. És akkor minden a helyére kerül, az egész világegyetem visszazökken.”ϟ
Anyámnak még meg kell tanulnia a helyén kezelni azt a helyzetet, miszerint lassan felnőtt nő vagyok, önálló akarattal. Ennek köszönhetően pedig gyakrabban is fognak elhangzani a számból a nemleges válaszok. Mint például most is... Két évvel ezelőtt belementem volna a dologba, miszerint hozzámenjek valakihez, de ahogy felnőttem, rájöttem arra, hogy nem vagyok köteles mindenben szót fogadni neki. Ebben pedig pláne nem. A szerelmi életemet ne ő irányítsa! - Ciki az, hogy én sem? - meresztek hatalmas, kérdő szemeket Daniel irányába. Véla vagyok ugyan, de nem egy két lábon járó értelmező kéziszótár. Néha még én magam se vagyok képes befolyásolni, hogy ki kerüljön a mágiám hatása alá. Ha leveszem a karkötőmet, mindenki csorgatni fogja rám a nyálát, nem csupán a kiszemelt egyén. Egyszóval, képtelen vagyok megmondani, mi is az oka annak, hogy apám részéről elmarad a nyálcsorgatás. - Kösz, most ezzel alaposan beültetted a bogarat a fülembe - fintorodom el unokatesóm válasza hallatán. Ha ő se képes más magyarázatot felhozni erre, akkor tényleg nincs sok opció. Anyám és apám nyilván rokonok. - Nem lehetne ezt valamilyen úton-módon kizárni? - fészkelődöm kissé feszülten a helyemen. Jó lenne minél hamarabb nemleges választ kapni erre a kérdésemre. El se merem képzelni, milyen bántásokat kapnék a nyakamba, ha ez igaz lenne, a többiről pedig inkább nem is beszélek. - Nem pont ezt az elvet vallod, amikor te kapsz el a folyosókon valami balhém közben - vigyorodom el. - A szemedbe vághatom legközelebb, hogy csakis én irányíthatom az életemet? - öltök rá nyelvet játékosan, habár tisztában vagyok azzal, hogy a két helyzet nem pont egy és ugyanaz. Mégis, ebben az esetben is élnek Daniel iménti mondatai. Én irányítom az életemet. Nem ő, nem apám, nem anyám, hanem ÉN. Ezzel pedig tökéletesen egyet kell értenem. - Paulónak? - nevetek fel hitetlenkedve az ötlete hallatán. - Ő ért az ilyesmihez? Mármint, mugli, mégis miért ártaná bele magát egy mágusok között köttetett egyezségbe? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Kétlem, hogy bármit is tudna rá reagálni a hümmögésen kívül. Maximum elég érdekesnek tartaná, de mást aligha tudna hozzáfűzni. Fogalmam sincs, miként néz ki egy ilyen házassági szerződés, de már maga az aranyvér-kifejezés is elég ismeretlen lehet Paulo számára. Ráadásul, nyilván a varázsvilágban más szabályok érvényesek ilyen tekintetben. Nálunk a gyilkosok az Azkabanba mennek, ahol a dementorok az őrök. Szerintem még róluk se tud semmit sem. - Szerintem az egy évi béred se futná rá - nevetem el magam az Armani szó hallatán. Dany és az öltöny... Ha látná az árát, sírva venné fel még próbálni is, ismerem már annyira. Kettőnk közül én szórom jobban a pénzt, habár abból is leginkább csak másokét. A mágiám révén nem is sok akadály kerül az utamba ezen a téren sem. A pasik bármennyit kipengetnek a kedvemért. - Nem! - vágom rá habozás nélkül. Kettőnk közül Cody a reálisabb, ő aligha fog belemenni ilyesmi. Én meg csak hadd maradjak meg az örök álmodozónak. - Ó! - tátom el a szám Daniel szavai hallatán. - Te tudod - vonom meg végül a vállam. - De tudd azt is, ha Cody holnap megkérné a kezem, én igent fogok mondani - készítem fel a lehetőségre, habár ez aligha fog megtörténni. A következő pillanatban azonban valami olyasmi történik, amire még a legvadabb rémálmaimban se számítottam volna. A hang, amely áttör a parkon keresztül, kellemetlenül ismerősen cseng, mi több szívfájdítóan ismerős. Anyám hangja ugyanis ostorként csattan fel, én pedig teljesen megdermedek. - Alex! - hasít bele a levegőbe a nevem, mire úgy pillantok Lydiára, mintha valamiféle szellemet látnék közeledni. A szőke nő mögött egy idegen férfi álldogál, nyilván az ő segítségével hoppanált ide. - Mégis hol a fenében jártál? - kapja el egyetlen mozdulattal a karom és ránt fel minden erejét összeszedve a padról, végül vet Dany irányába egy mérges pillantást. - Hát te? - förmed rá indulatosan, miközben ujjaival továbbra is fogságban tart. Fel is szisszenek kissé, hiszen a törékeny teste ellenére van benne erő, nem is kevés. - Végig tudtad, hol van, nem igaz? - vonja össze mérgesen a szemöldökét. - Hiszen te rejtegetted! - vágja végül unokatestvérem fejéhez az általa koholt vádakat. - Nem ő rejtegetett! - veszem védelmembe Danielt. - És hálás lennék, ha elengednél, mert ez baromira fáj! - csattanok fel, mire anyám mérgesen fújtatva kapja felém a tekintetét: - Ó? Ez fáj? - szusszan egyet. - Majd meglátod, mit kapsz még otthon! Semmiség lesz ehhez képest, azt garantálom! - ránt egyet a karomon, mire riadtan pillantok Daniel irányába. Fura ennyire megkukulni, amikor múltkor egyértelműen én csaptam be Lydia orra előtt az ajtót. Mégis, itt nem áll szándékomban jelenetet rendezni, de hazamenni se szeretnék. Azt már nem!
