2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kettős érzések kavarognak bennem Talishával kapcsolatban. Első körben kifaggattam volna Sidney kapcsán, hiszen a Piroska vonal attól még él, vérfarkasok vagyunk, összetartunk. Másfelől olyan felszabadult tudok mostanság lenni, hogy nem kell a saját démonaimmal megküzdeni, jó lenne végre egy kicsit élni, ahol nem furcsa vágyak vezérelnek, hanem a nagyon is természetesek. Különös, hogy ez a lány ilyen hatással van rám, hiszen én alapvetően fiúpárti vagyok, de az, hogy korábban olyan vagányul viselkedtem, jelenthette azt is, hogy engem aztán senki ne udvaroljon körbe, pedig titkon mégiscsak erre lett volna szükségem. És ki lehetne úgy igazán méltó társam, ha nem valaki olyan, aki megért? Egy másik lány! Nem is tudom, de anyám még mesélte, hogy Anna hazahozott valami szőkét, lehet, hogy nálunk a gyerekkori traumák miatt amúgy sem valami durva dominancia kell, sokkal inkább valami lágyabb, érzékibb vonal. Szívesen fel is adnám a másik farkasnak tett ígéretet, de közben meg tépelőzöm magamban, mert a szörnyűségektől mentesültem ugyan, de ha az nincs, ki vagyok én? Egy dúsgazdag befektető, és semmi más? Valahogy jó tartozni valahova, Emma és Sidney pedig sokkal inkább nevezhető testvérnek, mint a vér szerinti húgaim. Azt hiszem a farkasoknál sokkal inkább a választott falka számít, nem igazán a születés elve. Úgyhogy ez a mai, tényleg valami szórakozós este kell, hogy legyen, ahol tényleg magunkra koncentrálunk, a naplók esetén meghagyom máskorra. A valentin napot viszont figyelmen kívül hagyom, senki sem visz most virágot a másiknak, én sem vágyok rá. Illatok alapján tájékozódom, így a szemem iránya mit sem számít, de csupán nyakból fordulok felé, így van létjogosultsága a maga felé perdítésnek. Ahogy hozzám hajol, én is megteszem, félrefordítva az arcom, ha akar, pusszantson csak oda. Most nem vagyok annyira zavarban, mint legutóbb, de az is igaz, hogy akkor is egy íve volt a pironkodásomnak. - Talisha. Nem túl sokat, és igazából ennyi sem baj, ráérek. - Villantok fogas mosolyt, régen sem voltam egy nagy pókerarc, most pedig a gátak lebontásával kész csoda, hogy a halovány bőröm nem úszik komoly pírben. - Hát sziaaa.. Igen, azt hiszem kihevertem, és most már akcióra készen. - Biccentek mosollyá szelidítve a széles vidámságot, muszáj kicsit rendeznem a vonásaimat, mert nem akarom, hogy már az első percben ez válljon természetessé, másfelől nem okoz nehézséget, hogy jól érezzem magamat vele, hiszen az érintés a mániám, Emma ezt akaratlanul is jól csinálta. Talisha pedig szándékosan, mintha figyelné a rezdüléseimet. Jó pont! Nem tolakodó, csak.. csábos! Ha benéz, akkor valami élő zene hallatszik, a jazz és a swing keveréke lehet, mintha valaki úgy száz évvel ezelőttről maradt volna itt, csak elfelejtett hazamenni, bezárni a csehót. - Én sem, csak éppen minden szempontból ki akartam törni a megszokottból. Te is.. jól nézel ki. - Nyögök ki egy esetlen bókot, s hogy magamat is mentsesítsem kissé, mellé lépek, hogy belé karoljak. - Éhesek vagyunk, vagy csak iszunk valamit?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem mondom, hogy nem lepett meg, hogy füstbe ment a táncolás. Csalódott voltam, nem kicsit, nagyon, bár igazából tök hülyeség, hiszen Joyce azzal környékezett meg, hogy szembesítsen Sidney gyanújával és kihúzzon belőlem valamit. Szóval konkrétan előnyöm származhatna csak abból, ha távol tartanánk magunkat egymástól és még is... Valahol nagyon vártam a következő esélyt. Csak néhány nap telt el, de így is belefért egy két buli és kikapcsolódás a barátaimmal, bár a flört komolyabb dologba nem fordult. Másoknak ez csak leheletnyi változás, szeszély, de Cordelia határozottan elkezdett kiszimatolni rajtam valamit, ahogy azt hiszem Troy is. Mondhatnám, hogy a stressz és a bűntudat kezdett el élénkebben dübörögni bennem és azért estem ki a ritmusból, de egyáltalán nem. Sose lesz bűntudatom azért, hogy elemeltem a jegyzeteket, rohadtul megérdemeljük, mi is ott dolgoztunk, segítettünk, a szüleim már annyiszor kerültek Sidney szüleinek az árnyékába, hogy itt az ideje, hogy ha nem ők, akkor legalább én villantsak valamit. Nem annyira ismerem a helyet, ahova elhívott vélhetően sms-ben, hiszen elkértem a számát és el is mentettem Joy-ként minden fentartás nélkül azonnal becézve, hiába volt kicsit - nem kicsit - rossz passzban. Még arra is alig volt ereje, hogy számonkérjen, pedig nagyon úgy tűnt, hogy hiába én szólítottam le, konkrétan emiatt várt rám. Ki vagyok csípve, mint mindig, bár nem feltétlenül egy kocsmába illően, inkább egy kicsit már a modernebb szórakozóhelyhez illően olyan "flitter-sziszter" hangulatban. Testhez simuló kivágott póló ezüst csillogással, rajta egy vagány szabású bőrdzseki bonyolult zsebekkel, díszítő elemekkel, szűk nadrág, magassarkú csizma, a szokásos rózsaszín hajam pedig hullámokban végződik. Nem különösebben figyeltem én se arra, hogy a Valentin-nap hétvégéje lenne, nekem se annyira fontos ünnep, inkább a romantikus párocskák szoktak enyelegni, ami az én életemből tökéletesen kimaradt mindig is. Flörtölgettem, kavartam nem kevés pasival... és csajjal, kevésbé nyilvánosan..., de soha nem ragaszkodtam senkihez annyira, hogy igazi kapcsolat legyen belőle. Pont a másik irányból érkezem, mint amerre nézelődik, de ettől függetlenül benne van a pakliban, hogy megérzi a jelenlétem és odakapja a fejét és nem lepem meg annyira, de sebaj. Ahogy odalépek hozzá azonnal megérintem a derekát, mintha magam felé akarnám penderíteni, de ténylegesen nem fordítom meg, csak rárakom a kezemet. - Szijó Joy, sokat vártál? Igazából én is, napokat, de remélem mindkettőnknek megérte! - mosolyodom el azonnal kacéran, kacsintva is, egészen közel hajolva hozzá, mintha azonnal félig átkarolnám. Elengedem végül, hogy jól megnézzem magamnak tetőtől talpig, nem leplezem ezeknél a pillantásoknál, hogy egyrészt csinosnak találom, másrészt pedig zavarba akarom hozni, szeretek mindenkit kizökkenteni, az az élet sava-borsa. - Örülök, hogy végül írtál. Jól nézel ki, mintha sose lett volna az a kínzó fejfájás. - szelidül meg kicsit a mosolyom, kicsit talán a tabletták is segítettek az ügyben, főleg, hogy volt egy kis álmosító mellékhatásuk, amit eredetileg arra szántam, hogy ne kérdezgessen olyan élénken és elmenjen a kedve a nyomozástól, de végtére alvás közben gyógyul az ember, szóval azzal is segíthette, ha nem csak a fejfájás tompult, hanem egy jót aludt is utána. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy emiatt hiúsult-e meg az esti bulizás, mert túlságosan erős volt a nyugtató hatása a tablettának, de... most itt vagyunk és ez a lényeg. - Nem ismerem a helyet, de bízom benned, hogy jó helyre hoztál. - teszem végül hozzá, a bal szemöldököm felszalad, ahogy elpillantok a bejárati ajtó felé, hogy belessek milyen a hely bent és hogy kik a vendégeik. Azzal tisztában vagyok, hogy Joyce vérfarkas, azzal viszont kevésbé, hogy ez pont a vámpírok negyede Londonban, de vélhetően igen gyorsan le fog esni a tantusz, ha már beértünk.
Tudom, hogy pofátlanság volt tőlem annak idején kiprovokálni valami randit, hiszen én mondtam, hogy ki akarom ereszteni a gőzt, de aztán valahogy mégis kibújtam alóla. Talán az a kinzó fejfájás, vagy hogy milyen szörnyűségen mentem át.. Nem akartam lényegében a körülmények kapcsán ostoba döntéseket hozni, meg hát lehet, hogy csak az én fejemben tűnt randinak. Talisha csak egy kacér lány, én meg el vagyok szokva attól, hogy engem így kezeljenek, nyilván csak barátkozni akart. Ám nem tűnt úgy, mint aki meg van sértődve, a válaszából annyi jött le, hogy benne van egy esetleges folytatásban. Fel kellett magamnak a kérdést, milyen hatással volt rám? Egyértelműen letaglózóan. Jellemzően erős, és határozott szoktam lenni, de az is felmerült bennem, hogy mi van, ha ezek a vonások csak a sötét ékszer adta átalakítás részei, amellyel anyám és az a lény manipulált? Mivel csak pár nap telt el, s Emma, Sidney, meg a hugom még dolgozik valamin a háttérben, jobb, ha nem is tudok róla, de abból a szempontból jó lehet, hogy Talisha hátha nem lépett tovább. Nem vagyok egy nagy ötletgyáros, de adná magát a feladat, hogy én találjak ki valamit, ha már én napoltam el. Csak éppen nálam nem így működik, fiús vagyok ugyan, ami a határozott döntéseket illeti, legbelül azonban mindig vágytam az érzelmekre, hiszen a stílusom magányra ítélt. Így hát azt üzenem csupán, hogy semmi konkrét, csak üljünk be valahova spontán módon, aztán majd kialakulunk. Hiszen mi van, ha végtére is csak én képzeltem azokat az ingerlő pillantásokat a törékenységtől kimerülten? Azt nyilván elengedem, hogy február van, a Valentin napot nem ünneplem, de azért így a londoni pub előtt ácsorogva mégis felkapom a fejemet, hogy egyre több pár mászkál együtt. Remélem Talisha ezt nem veszi nyomulásnak! Mindenesetre nem vagyok fázós típus, a szokásos bőrdzsekim, farmer, szolid smink jellemez, talán csak a szememet húztam ki cicásra, ami már csak azért is vicces, hiszen amióta élek, vérfarkas vagyok. Karcsú nyakamon sál, de csak a plusz miatt, hiszen attól nem félek, hogy beteg lesz. A kézitáskámat szorongatom, nem messze parkoltam innen, de ha iszunk, akkor úgysem fogok száguldozni. Tehát lesz ami lesz!
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Kösz, de tényleg! - mosolyodom el, mert jól esnek a kedves szavak. Igazából nagyon ritkán kaptam dicséretet a játékommal kapcsolatban. A Bauxbatonsban az edzőm sosem volt az a nagy dicsérő fajta. Persze időnként oda vakkantott, de nem vitte túlzásba. Az apám mivel rendkívül kevés meccsemet nézte rendesen végi, szintén nem sokat tudott érdemben hozzászólni sosem, anya pedig bár írtó jó fej, de nem ért a kviddicshez. Úgyhogy nem sok jó szót kaptam, csak a dac és az akarat vitt előre mindig is. - Ez a válogató nagyon elbizonytalanított. Talán túlságosan is akartam. - vonom meg végül a vállamat, mert tényleg annyira rágörcsöltem, mintha valamiféle utolsó esély lenne, pedig igazán nem vagyok még annyira idős, de lássuk be, hogy a sportnak meg vannak a határai. Örökké nem csinálhatod, tehát addig kell kihoznod belőle a legtöbbet, amíg fizikailag alkalmas vagy rá. - Érdekes apáink vannak, ez fix. - csóválom meg a fejemet. Bevallom abban sem vagyok teljesen biztos, hogy esetleg az apámnak nincs másik gyereke, akiről én mondjuk nem tud. Mi van akkor, ha egyszer felbukkan egy húg, vagy egy öccs, akkor majd megpróbál hasonló babérokra törni, mint én, az apám pedig úgy dönt, hogy ő jobb nálam és teszem azt elvárja, hogy odaadjam neki a családi seprűt? Azt hiszem egy világ dőlne össze bennem egy életre és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy képes lennék tovább kviddicsezni egyáltalán. - Azt hiszem ez majd kiderül. Talán még ő is épp olyan bizonytalan, mint mi is ezzel az egésszel kapcsolatban. - vagy legalábbis én, hiszen Roby jóval magabiztosabbnak tűnik, kivéve persze a családi dolgait, ami meg érthető, ha gyenge pontja. Azért reméljük, hogy végül mindenkinek sikerül összeszednie magát, nekem is, Robynak is és persze az edző is jó edzőnk lesz, hiszen a nélkül a csapatnak esélye sincs. Persze valószínűleg előbb mindenkinek kicsit lejjebb kell majd adnia az egojából, az se árt. - Azért jobban örülök neked, mint egy legjobb barátnőnek. Sose voltam olyan barátnőzős típus, bár itt azért kezd ez is alakulni. Kicsit minden más, mint odahaza. Lehet, hogy ide kellett jönnöm. - mosolydom el és egy pillanatra megszorítom a kezét, mielőtt még felállnánk, hogy aztán összekulcsoljuk az ujjainkat és úgy induljunk át a moziba. Igazából nem jártam még ilyen helyen gyakran, anyával nagyon ritkán, de sose volt rá időm, úgyhogy biztosan élvezni fogom és néha egy-egy nagyobb hanghatásnál lehet, hogy megugrom majd, de ez ezzel jár. Talán a popcornt azért nem borogatom ki.
//Köszönöm én is a játékot, szupi volt! Már csak ügyesen kell titkolniuk a dolgot. //
- Nem volt szerencséd. Mindenkinek lehet rossz napja, én ezt is figyelembe vettem. Csak mert elvesztetted a kvaffot, vagy nem úgy sikerült a dobás.. Látom, hogy hogyan bánsz a seprűvel, és ezt nem lehet tanulni, csiszolni. Érzéked van hozzá, én pedig inkább erőből nyomom. – Csóválom a fejemet, azért lássuk be, amellett, hogy most barátkozni szeretnék vele, támogatásban elég jó vagyok, hiszen érzelmi alapon szoktam döntéseket hozni, így tudok hatni másokra is, bár az is igaz, hogy elég megosztó személyiség vagyok. Talán ezen javíthatnék, de nem szokott érdekelni, hogy ki mit gondol. Itt viszont mégis számít, hiszen nem csak egy sztárja lesz a csapatnak, néha nekem is engednem kell. Siennának viszont annyira számított mindez, hogy nem sajnáltam tőle, bizonyíthat még eleget. – Mint az enyém. Mi van, ha megint továbbáll, hogy valami új asszonyt keressen egy másik kontinensen? – Nyelek egy nagyot, én ennyire sosem leszek nőcsábász. Aztán az is elképzelhető, hogy már beérett a feje lágya, hiszen összecsődített minket, megismerhettük egymást általa, és meglehet már elég volt neki az, hogy fiatalon kiélte magát. Mindezzel együtt megértem Siennát, amilyen kemény tud lenni, legbelül nagyon küzd, és egyedül van. Én magamból kiindulva nem tudok túl érzelmes lenni, csak a sebeimet nyalogatom, de szeretnék segíteni, ha már így egymásra találtunk. – Reméljük. Játékosnak ász volt, de nem mindenkiből lesz edző. Mindig az íreknek drukkoltam, ami lehet, hogy lusta megoldás tőlem, hiszen ők a legjobbak, de hát miért ne tőlük tanulhatnánk? El sem hittem, amikor megkeresett, hogy európa legjobbjai közé tartozhatnék. – Itt szélesen elmosolyodom, azért komoly egóm van, mindig is úgy gondoltam, hogy nincsen párom a levegőben, de azért na, ha az embert el is ismeri valami külső személy, az a legigazibb. Dagad is az ember mellkasa rendesen. – Nem akartam csak így neked szegezni a kérdést. Nem gondoltam annak idején én sem bele, hogy miért írtad ki az üzenőfalra, de nekem is jó volt veled leveleznem. Remélem azért nem öljük majd meg egymást. Már ha nem valami legjobb barátnőt akartál volna valami domináns olasz pasi helyett. - Ha készen vagyunk, akkor fizetek kettőnk helyett is, és elindulunk a mozi irányába. Így is van mit megemészteni, de azért a kezét megfogom, remélhetőleg most ennyi belefér.
//Szerintem itt zárhatunk a cukikkal//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
- Csak hát láttad, hogy a válogatót is hogy elszúrtam. - sóhajtok, mert hát igen nem a múltunk vagyunk, de nekem eddig még nem sikerült bizonyítanom. Ha nem adja át a helyét, akkor arra is meg lett volna az esély, hogy nem jutok be az a hajtók közé és még mindig úgy gondolom, hogy terelőként jóval nehezebb megmutatnom azt, hogy mire vagyok képes. Mégis csak a hajtók dobnak a gólt, a terelők csak tisztogatnak. Nehezebb sztárterelőnek lenni, mint sztárhajtónak. Nem véletlenül erre a posztra volt olyan komoly túljelentkezés. De abban igaza van, hogy azért nem én lennék a világon az egyetlen problémás sportoló. Na persze azért szeretném, ha a lehetőségekhez mérten javulna a helyzet és kontrollálni tudnám önmagamat, no meg a heves természetemet. - Nem hiszem. Azt hiszem ő... képtelen leragadni egy helyen. Nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. - mondom ki bármennyire is nehéz és bármennyire is gyerekként ezt képtelen voltam elfogadni, vagy inkább szándékosan nem is gondoltam bele a dologba. Azért mégis csak az apámról van szó és mindig reméltem, hogy más lesz idővel a helyzet, hogy majd változni fog és kíváncsi lesz rám. Anya mindig azt mondta, ha idővel apa majd kicsit lehiggad, elfárad... de ez nem következett be és már azt hiszem nem is fog. Mindig van más teendője, maximum remélhetem, hogy a távolból azért nyomon követi a karrieremet, ha már megkaptam a családi seprűt. Ez afféle utlsó szál, amibe kapaszkodom, nem véletlenül, hogy a Parkin seprűhöz mindenáron ragaszkodom és ha valami történne vele, nem is tudom, hogy mit tennék. - Reméljük, hogy McGreeny van annyira jó, hogy csapattá tudjon kovácsolni minket. - hümmentek még egyet, miközben az utolsó falatokat is beltolom a számba. Az idő is egészen elszaladt, tényleg indulhatunk lassan megnézni a filmet. Bevallom nem voltam még mugli moziban, csak egyszer majdnem. Nem igazán volt időm sem efféle kikapcsolódásra és valójában nem is volt soha sem kivel elmenni. - Hogy mi az, ami tetszik? - akadok meg a mozdulatban, miközben a számról törölgetem meg az utolsó maszatokat. Hát ez remek kérdés és látszik, hogy hirtelen nem is nagyon tudom, hogy erre mit is kellene mondanom pontosan. - Átgondolhatom? Nem is tudom, talán erre csak majd idővel jövök rá. Eddig nem foglalkoztam vele. De azt hiszem valahol mélyen nem akartam mindig egyedül lenni, csak már megszoktam és mindig a feladatra koncentráltam, de hát látod, ha nem is akartam volna senkit, akkor nem írom ki azt az üzenetet az üzenőfalra. - mosolyodom el, hiszen azért abból már tényleg sejthető volt, hogy igenis valaki kell. Barát, vagy több, elsőre igazából nem is ez volt a fontos, hanem valaki, akinek ugyanúgy fontos egy kapcsolat, ami nincs meg neki, mint nekem, aki vágyik egy bizalmasra, mert túl sok minden van a fejében, amit soha senkinek sem mondott el. És hát úgy fest sikerült egymásra akadni.
Őszintének érzem a mosolyát, igen. Sienna esetében minden a nyíltságról szólt. Megküzdeni az igazáért, akár azon az áron, hogy ölre menjünk a másikkal. Én is ilyen vagyok, semmi színészkedés, kétszínűség. Ha ezzel megosztó személyiségek is vagyunk, hát kit érdekel? Sosem tudtam, hogy ki az, aki igazán kell nekem, hiszen olaszként szeretek udvarolni, csábítani, és ha szükséges, ledumálni a másikról a bugyit, de egy igazi nagyszájú karakán lány nagyon is a kedvemre van. – Értem, ugyanakkor nem hiszem, hogy ilyen könnyen a kukába lehetne kerülni. Tudod a sportolók jó része balhés, vagy sztárallürökkel rendelkezik. Az edzők tudják ezt. Mint a filmszínészek esetén vannak, akit sokan utálnak, és mégis megkeresik őket rendezők, mert amúgy jól játszanak. Ettől függetlenül jogos, bizonyítanunk kell, nem elég a múlt. – Valahol a saját véleményemet is beleviszem, másfelől én világlátottabbnak hiszem magam, kevesebb kisebbségi érzéssel, mint Sienna. Vagy legalábbis nem hagyom, hogy lerakódjon rám, ez most már neki is betudható, hiszen a gyerekkorom kapcsán sosem találtam önmagam, de most tudom a miérteket. És most nem lesz könnyű dolgom, Luca Maroni fiának lenni, ráadásul az egyetlennek.. bizonyos fokú újabb teljesítménykényszer. Dany nem a fia, még ha úgy is szereti. A két különböző anyától származó anyát hercegnőként kezeli, de most feltűnt a vér szerinti fia, és minden rezdülésében látom, magát akarja látni bennem. Ám rám hatással volt a nevelőanyám, és hogy nem volt apamodell közel húsz évig előttem. Igenis vannak nőies hisztijeim, amit Sienna már jól ismer. – Ezt nehéz így utólag felmérni. Én viszont.. szeretném, ha a féltesvéreimmel kijönnék, az unokatestvéremmel, és… igen, az apám lesz a legnehezebb eset. Vagyis én neki. És.. semmi reményt nem látsz, hogy az apáddal szorosabb viszonyt ápolj? – Simítok végig egyet a vállán gyengéden, azért már lényegesen jobb, hogy személyesen is megtehetjük ezt. A pályán vagy mellette inkább a bizonyítási vágy éltet, a levelekben a lelki dolgok, most így közvetlenül viszont némi gyengédségre is juthat néhány pillanat. Azért figyelem a reakcióját, ez még csak az első randink, nyilván nem megy még minden csípőből. – Sajnos valóban nem sok esélyét látom. Az ötlet jó, csak éppen a valóságban mindig egy-egy kulcsjátékos köré épülnek a csapatok, viszont ha mindenkiben megvan ez a hajlam.. félek, hogy lenyomjuk majd egymást. Láttam már ilyet a spanyoloknál, úgy hívták őket, hogy a Galatikusok. Amolyan gálameccseket akartak játszani, és.. a hajtók nem passzoltak egymásnak, a fogó csak a sztárfotókra ment.. Nézni is csak azért néztem, hogy egy pályán lássam a kedvenceimet.. De.. egy próbát megér. Lassan elindulhatunk. – Törölgetem a számat, én kész vagyok, és vár minket a mozi. Azt már nem teszem hozzá, hogy ha a csapat nem működne, én nem akarnék visszautazni Rómába, mert akkor nem is találkoznánk. – Visszatérve.. mondtad, hogy nálad nem mertek mások próbálkozni. Szeretted volna? Vagy.. egyáltalán neked mi az ami tetszik? – Tudom, hogy ezt pont ő nehezen fogalmazza meg, de mégiscsak érdekel, hátha.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Elmosolyodom, mert tényleg jó érzés, hogy sikerül megismernünk egymást a leveleken keresztül és így már sokkal könnyebb ez a randi is. Nekem legalábbis mindenképp, de úgy látom, hogy ő is így van ezzel. Mindketten egy felületes képet mutattunk eddig kifelé, ő nagyon nyitott volt, én ellenben túlságosan zárkózott és a sportot leszámítva nem foglalkoztam semmivel. Csak legbelül tudtuk mindketten, hogy ennyi nem elég és valami másra lenne szükségünk, de legalább most már tényleg ha csak egymás elétt is, de mást mutatunk és már ez is nagy előre lépés. - Tudom, de ezen nehéz változtatni. Mintha... az életem múlna rajta, érted? Ha elszúrom ezt most, akkor esélyem se lesz bekerülni egy jó csapatba és akkor... - elakadok, hiszen tudom, hogy mindezt azért csinálom, mert arra vágyom, hogy az apám elismerjen úgy igazán, sőt talán valahol mélyen arra, hogy több időt töltsön velem, ami butaság, hiszen a múlton már úgy sem változtathatok és nem lesz velem gyerekkoromban csak azért többet, mert jól teljesítek a pályán. Cska hát ezt igazán nehéz felfogni, vagy legalábbis megérteni és azért csinálni mindezt, hogy jól érezzem magamat benne. Túl erős bennem a bizonyítási vágy és még nem tudom, hogyan tudom visszafogni. - Én is sokszor gondolkodom rajta milyen lett volna normális családban felnőni, nem csak anyával. - felelem, hiszen teljesen megértem őt. Az időt már akkor sem forgathatjuk vissza, neki már nem tér vissza az igazi édesanyja és megismerni sincs lehetősége. Az én apám még él, csak hát nem sok ideje van arra, hogy velem foglalkozzon. Az is csoda lesz, ha egy-egy meccsre esetleg eltud majd jönni, de nem merek benne reménykedni, mert akkor csak újfent csalódnék. - Nem is tudom. - veselkedem most már én is neki a gofrinak. - Annyira mások vagyunk. Nem tudom, hogy lesz-e belőlünk rendes csapat. Kicsit mindenki a saját előnyét nézi nem? De reméljük, hogy az edzőnek menni fog, hogy valahogy egységgé kovácsoljon bennünket. - ha neki nem megy, akkor esélyünk sincs. Sok másféle személyiség van a csapatban és még azokat nem is ismerjük igazán, akik nem voltak ott a válogatón végig. Ott van Corvus, aki már az elején kihúzta a gyufát, az a kis vörös Griffendéles nagyon kis hallgatag, és ha jól láttam a végén betoppanó szőke lányt meg van, aki eleve ismeri. Nehéz menet lesz, hogy valamiféle csapategység alakuljon ki, az biztos.
- Lelepleződtem. Talán mindig is arra vágytam, hogy valaki igazából megismerjen. – Veszek egy nagy levegőt, más úgy randizni, hogy nem kell megjátszani magunkat, hanem egy ismeretlen levelezőtársnak el lehet mondani a félelmeket, aki végül bátorít, felvidít, és felhomályosít arról, hogy nagyon is van értelme az életnek. Már élőben is nagyon tetszett, és amikor kiderült, hogy ő maga az, aki szintén ilyen érzékeny, sebzett lélek, mint én, hát egyszerűen tökéletes volt! Bekerültünk a csapatba, én ugyan terelőként, de nem sajnálom tőle, és ha nem is akarunk állandóan együtt lenni, viszont harcostársakként is küzdhetünk. – Igen, érintőlegesen már mondtad, és.. túlságosan nyerni, bizonyítani akarsz Sienna, ezt meg is értem. Csak nem sikerülhet mindig, ám ha ez bekövetkezik, teljesen összeomlasz. – Nem akarom a saját előzékenységemet kiemelni, csak hogy én le tudtam mondani egy álomposztról, elfogadni, hogy nekem is is teljesen jó, de valahogy ha Sienna nem dob gólokat, akkor nem lett volna boldog. És valahol én változtam annyit a közelmúltban, hogy elegendőnek érzem, hogy a családommal megtaláltuk egymást, és ha nem is Sienna lett volna a titkos levelezőtárs, valakivel akkor is jót teszek. - Igazad lehet, én szeretném javítani, csak tudod amióta tudom, hogy nem az anyám az igazi, azóta azon tűnődöm, hogy aki szült, milyen volt, milyen életem lett volna mellette. Lehet, hogy rosszabb, mint most, ez tény, de akkor is foglalkoztat. – Ismerem be kissé hümmentve, aztán visszanézek a szép sötét szemekbe, látom, hogy ez nem csak afféle randi a részünkről, hanem egyben amolyan lelki segélytalálkozó is, hiszen a családról beszélünk főként, vagy a saját félelmeinkről. Oly könnyű most egymásba kapaszkodni, hiszen nagyon hasonlóak a vágyaink, nem csoda, hogy hagytam a fenébe a plátói érzéseket, és most is a kezét fogom. – Azért remélem, hogy értékelni fogja. – Bólintok bíztatóan. Nekem egész életemben hiányzott az életemben az a családi biztonság, amit csak egy apa tud megadni. Meglehet, hogy ezért nem tudtam kötődni egyetlen lányhoz sem, mert tartottam attól legbelül, hogy én sem tudnék érzelmileg stabil maradni. Most, Sienna mellett minden oly egyértelművé válik, de ehhez kellett az is, hogy megtaláljam az elveszett apámat. – Igazad van, most szerintem is magunkra kéne koncentrálni. Na és hogy látod, milyen a csapat? Leverünk bárkit? – Engedem el a kezét, hogy ehessünk, de nem húzom vissza a székemet szembe, hogy megmaradhasson a félhangos, bizalmasabb hangvétel. Ami ránk egyre jobban kezd érvényes lenni, afféle titkos naplóként is használhatjuk a másikat.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
- De én már tudom, hogy milyen vagy igazából. - mosolyodom el végül. Azért örülök, hogy nem veszi zokon a szavaimat, de eddig is tudtam, hogy nem az a sértődékeny típus, és azt hiszem mi már eléggé kitárulkoztunk egymás előtt ahhoz, hogy tudja nem akarom megbántani. Pont az a lényeg, hogy mindketten változtatni akarunk. Ő azon, ahogyan a lányokhoz viszonyult, én pedig azon, ahogyan úgy általában másokhoz. Kevesebb agresszivitás kell mindkettőnk részéről és persze ezért is volt könnyebb levélben kiadni magunkat, mint szóban, ami nekem mondjuk sose ment és valójában mély érzelmekkel Robynak sem. - Az emberekkel talán igen, de azért bizonyos helyzetekben én sem vagyok annyira visszafogott. Tudod... - itt elhallgatok, mert hirtelen nem is emlékszem rá, hogy a leveleimben megírtam-e, hogy miért jöttem el otthonról, bár ha jól emlékszem nem, hiszen az alapján már jóval könnyebben kiderülhetett volna, hogy ki vagyok. - Azért jöttem el otthonról, mert lebőgtem az utolsó meccsemen és ha nem hozom helyre, akkor tuti, hogy nem kerülök be egy nagy csapatba sem. Nagyon kiborultam, mert elveszítettük az iskolai meccset és... eltörtem egy seprűt az egyik csapattársam hátán. - sóhajtok egyet végül, mert ezt így még sosem mondtam ki és bár abban a pillanatban tényleg jobban éreztem magamat tőle, de amikor lehiggadtam akkor már rém pocsék érzés volt belegondolni, hogy ennyire képes volt elszállni az agyam. Nem akartam ilyen agresszív lenni, bántani sem valakit, csak hát abban a pillanatban rémesen idegesített, hogy úgy éreztem miatta veszítettünk és ezért nem kerülök be egy nagyobb csapathoz. Aztán persze igazából azért nem kerültem be, mert lejárattam magamat és a kutyának se kellettem. Meg kell mutatnom, hogy ennél sokkal jobb vagyok és persze higgadtabb. - Igen azt hiszem értelek, de te nem vagy olyan. Szerintem a jellemet nem lehet örökölni, az az évek során alakul ki és persze javítható, ha az ember javítani akarja. - és hát ez mindkettőnkre igaz, hiszen nekem is változnom kell, ahogyan neki sem árt és remélem, hogy mindkettőnknek menni is fog. Az apja meg talán változni akar szintén, ha már így összeállt a családja és talán nem kerülnek elő újabb gyerekek valahonnan a régmúltból. - Igen írtam neki mondom, hogy bekerültem a válogatottba itt, de hát csak délután küldtem el, még nem is lett volna ideje válaszolni. - az már más kérdés, hogy valószínűleg nem is fog, hiszen a meccseimből is csak alig néhányra jött el. Lehet, hogy már nem játszik, de azért még mindig ismert a neve. Rengeteget utazgat és ha jól hallottam talán edzőnek is felérték valahol, de ebben nem vagyok teljesen biztos, csak mintha anya említette volna. Azért persze már elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam anya néha csak azért próbál válaszokat adni az apám ritka jelenlétére, mert nem akarja, hogy rosszul érezzem magam. - Azt hiszem mindkettőnk apja eléggé... elfuserált. - mondom végül egy kissé lebiggyesztve a szám szélét, de aztán inkább nekilátok a hamarosan megérkező gofrinak. Nem kellene, hogy pocsék támákat fejtegessünk, bár tény, hogy valakivel ezeket is meg kell beszélni és pont ez is lenne ennek a lényege, hogy végre van ilyen valaki, mert eddig mindketten profin zárkóztunk be.
- Az vagyok, csak tudod, ez nem csak az olasz vér miatt. Nem volt semmi apafigura. Én voltam a férfi a házban. Mivel mással lehetne palástolni, ha anyuci pici fia, minthogy letépem egy lányról a bugyit? Adta magát a helyzet. – Nem veszem magamra, hiszen jogos is, csak éppen Sienna pont tudja, hogy vele levelezni tényleg lelki dolog volt, komoly dolgokat mozdított meg bennem. Azzal, hogy megtudtam, hogy az igazi apám él, hogy van családom, nem is tudom, hogy kire haragudjak. A nevelőanyámra nem tudtam, hiszen bármilyen szörnyűséget is tett, megértem az indokát, és úgy szeretett, hogy arra mindenki más irigy lehet. Nem, a jelenlegi helyzet miatt vagyok mufurc, hogy nem tudok mit kezdeni az olyan apával, akire nem tudok felnézni, mert minden gyereke más fészekből van. Mint valami kakukk.. Lehet, hogy én nőcsábász vagyok, de nem csinálnék ki tudja, hogy hány gyereket. És Siennával lehetek őszinte, nekem egy erős nő kellene, aki mellett nem kell megjátszanom magam, akivel társak vagyunk. Éppen ezért nem fukarkodtam a csókkal sem, ennyi igazán belefért már, minek húzzuk az időt? Részemről ez komoly, komolyabb, mint bármi valaha, még ha ez ijesztő is lehet mindkettőnknek. Ám nem vagyok gyáva, most merek kockáztatni, legfeljebb nem működik. – Azért nem vagyunk mindenben különbözőek. Te elég visszafogott vagy. Szerencsére nem a végletekig. Én pedig fejjel a falnak, és egy nálad szendébb lány aligha hiszem, hogy rám lenne kattanva. Kell azért némi egyezés. – Vonom meg a vállamat, kétségkívül hirtelen hangulatúak vagyunk mindketten, de ez csak erőt kölcsönöz a kapcsolatunknak, fel tudjuk emelni a másikat. A szenvedély pedig sosem árt, s bár Sienna enyhén meglepődött az azonnali csók kapcsán, de kétlem, hogy azt hitte, hogy majd sokági agyalok ezen. – Érdekli, mert az unokatesóm is játszik. És megpróbálta megjavítani a törött seprűmet, tudod, amivel még együtt buktunk. Azt hiszem ezermester a fickó, ami nem is csoda, ha cukrász, akkor van érzéke a kreatív dolgokhoz. Csak éppen.. pont olyan, amilyen én nem akarok lenni. Vehetem égi jelnek, hogy megtaláltalak téged, na meg a testvéreimet, mert ez.. Érted. – Horgasztom le kissé a fejemet, szörnyű, hogy milyen ember az a Luca Maroni, én pedig akaratlanul is az ő útját követtem. Nem ismerem még olyan jól, és végülis jól bánik a családdal, de ez a kesze-kusza múlt.. Nem, én nem akarok ilyen lenni. – És ha célzatosan te írnál neki? Jó lenne, ha más is tudná, hogy milyen tehetséges vagy! – Leteszem a saját nasimat, kicsit közelebb húzom a székemet hozzá, hogy megfogjam a kezét. Kicsit nyálas a szitu, nem is jellemző ránk, az olasz és a francia inkább érzéki, semmint lelkizős, mi ketten pedig mégis megtaláltuk egymást.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Igen azt hiszem arra bőven van esély, hogy lesznek még viharos vitáink akár, főleg ha esetleg a jövőben eljön egy olyan pillanat, hogy egymás elől kell elhalásznunk egy posztot mondjuk egy csapatban. Roby is kviddicsezni szeretne, hiszen neki is erről szól az élete és ki tudja, hogy egyszer nem adódik-e majd olyan lehetőség, hogy megint versenyeznünk kell egymással. Bár legutóbb gyakorlatilag engedett volna nyerni, amit még mindig nem tudom, hogyan is kezeljek. Egyrészt rendes dolog tőle, főleg hogy akkor még nem tudta, hogy én írtam a leveleket, másrészt nem akarnék úgy bekerülni egy csapatba, hogy valaki maga elé enged, hiszen az nem az én érdemem, csak kegyelemkenyér. - Ki tudja lehet. Olasz vagy, azt mondják nagy nőcsábászok vagytok nem? Ha meg az apádat nézzük... - szúrok oda kicsit, de persze a mosolyomból látszik, hogy viccelek és kezdek szépen oldódni végre. Azért Roby biztosan sokkal lazábban kezeli ezt az egészet. Nekem nincs gyakorlatom pasizás terén és egyáltalán abban sem, hogy randizzam. Eddig úgy gondoltam, hogy nincs is szükségem rá, hiszen minden időmet a kviddicsre fordítom, de lássuk be mégis csak rájöttem, hogy van igényem rá, hogy ne legyek mindig egyedül. Az, hogy képes leszek-e majd alkalmazkodni valakihez még nagy kérdés, de próbálkozom. - Reméljük, hogy nem okoz majd azért nehézséget. Állítólag az ellentétek vonzzák egymást, de nem tudom, hogy ez mennyire igaz. - mert hát ha mindketten makacsok vagyunk akkor ki tudja, hogy nem lesz-e majd probléma belőle, ha ellentét feszül közöttünk. Ha valamit másképp látunk, gondolunk akkor lehet, hogy ez a makacsság majd olyan vitákat szül, amiket nem tudunk kezelni. Jó, talán nem kellene már előre ilyesmin agyalnom, hiszen ez még csak az első randink. Azért biztosan időbe telik majd, amíg összecsiszolódunk. Inkább érdeklődöm kicsit a családjáról, hiszen új neki még az is, hogy sokan veszik körül. Nem tudom, hogy milyen lehet hirtelen bekerülni egy családba. - De ő próbál azért nyitni feléd? Érdekli a kviddics? Gondolom az sem egyszerű, hogy nem sokat tudtok találkozni, hiszen mégis csak egy bentlakásos iskolába jársz, ő meg messze él. - hümmentek egyet, de a visszafordított kérdésre hirtelen nem tudom, hogy mit mondjak. Az apám elég elfoglalt, folyton utazik, én pedig egész életemben próbáltam felhívni a figyelmét. - Oh hát anya örül persze, bár ő nem igazán van oda a kviddicsért. Biztosan apára emlékezteti és így nehezebb. Apa pedig... tudod ő nagyon elfoglalt. Írtam neki, de.. - esetlenül megvonom a vállamat és inkább a megérkező goffriba temetkezem. Nehéz erről beszélnem, de hát tudja, hiszen írtam neki, hogy apa sajnos nem igazán ér rá gyakran a meccseimre. Gyerekként folyton igyekeztem és mindig úgy éreztem, ha nem jön el akkor én rontottam el valamit. Azért vagyok annyira maximalista, hiszen ha egyszer végre sikerül neki megmutatnom, hogy mire vagyok képes és tényleg elismerne... De lehet, hogy ez sosem történik meg, hiába próbálkozom annyira. Azért a végén elmosolyodom, nem akarom, hogy elrontsa a kedvünket az apám témája, bár Roby esetén se a legjobb az apai viszony, de nála legalább úgy érzékelem, hogy az apja igyekszik. Az enyém nem igazán.
Aligha hiszem, hogy mi egy nyugodt páros leszünk, de legalább meg tudjuk beszélni a dolgainkat, bele tudunk gondolni, hogy mit gondolhat a másik, hiszen úgy tudtunk megismerkedni, hogy türelmesen ment az adok-kapok, feltártuk a múltat, megküzdöttünk némi démonnal is. Egyértelműen értem, hogy Sienna miért ennyire vagány, fiús lány, benne is van egy nagy adag elhagyatottság, talán ezért is kezdeményezte a levelezést, mert nem akart egyedül lenni. Nem feltétlenül pasit keresett, lehetett volna valami barátnő is, akivel megoszthatja a gondolatait. És most a csókkal is lehet, hogy várhattam volna, de őt is meg akartam nyugtatni, hogy kívül-belül nagyon tetszik nekem. És miért izgulnánk végig egy randit, hogy mi lesz a végén? Mondhatni a levelezéseink már az ismerkedésről szóltak, élőben pedig már eleget öltük egymást. – Ohó, pedig már vittelek a karomban. A végén még rám fogod, hogy direkt csinálom, hogy összebújhassunk. – Igyekszem jól kijönni a viccelődéséből, én magam is elég nyers alkat vagyok, viszont a levelek alapján látom az édes oldalát, és így kettesben most nem nagy a szája, inkább visszafogott. Jó látni, hogy hagyja, hogy nőként kezeljem, amit eddig nem szokott meg másoktól. Lehet, hogy Rómában nagy csajmágnes voltam, de nem vezetett sehova, és úgy is magányos maradtam. Viszont itt a levezések kezdete óta nem szólítottam le senkit, Siennával is csak hülyültem, de semmi szexista célzás, mert valahol titkon éreztem, hogy a levelezőtárs egy nagy kincs. Aztán, hogy a kettő egy és ugyanaz, az meg életem szerencséje. Még ha le is adtam neki a hajtói posztot, de abban meg nem volt semmi meglepő, tehetségesebb, én pedig majd török és zúzok. – A makacsság az bennem is megvan, mint tapasztaltad. Azt hiszem, hogy már kijelenthetjük, hogy összeillünk. – Kettőnk közül én vagyok a bátrabb, de az is elképzelhető, hogy pont Sienna levelei adták meg a lökést a családom irányába, s így, hogy most már kissé rendeződött a dolog, már van hova hazamenni, akik tényleg a vérrokonaim, jóval könnyebben tudom felvállalni, hogy nem feltétlenül vagyok egy bunkó sportoló. A nevelőanyám ugyan gazdag, ezért mindig az volt bennem, hogy bármit megvehetek, lekenyerezhetek, de Sienna felé ez sosem nyilvánult meg. - Igen, meglepő, de nagyon jó fej velem. A kislány Alba, akiről írtam neked, szintén nagyon kedves, csak meg kell tanulnom bánni veled. Alex nagyszájú, vele durván hasonlítunk. Az apám.. nos vele még nem jövök ki a legjobban, tudat alatt őt hibáztatom, pedig nem is tudott róla, hogy élek. Nehéz ügy.. Többet kéne vele beszélgetnem. És te? Hogy fogadták, hogy bekerültél a csapatba? Gondolom rólam még nem is beszéltél otthon. – Na nem mintha lett volna miről, egy levelezőtársat nem feltétlenül említ az ember, a randi meg még csak az első. Kapunk gofrit és rá fagyit is, úgyhogy megvan a forró és hideg nasi is egyben. Italnak én már csak sima vizet kérek, mielőtt összeragadna a szánk. Végülis olyan, mintha folytatnánk a levelezést, csak élőben, viszont ezek a csodás sötét szemek, aw… Gyönyörű ez a csaj!
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Azt hiszem igaza van, hiszen már az első találkozás alkalmával volt közöttünk valami vibrálás, még ha akkor épp abban is nyilvánult meg, hogy öltük egymást az ütközés miatt az erdőben, de végül mégis egész jól összedolgoztunk, és nekem is sikerül engedni az egomból, hogy segítsen felbicegni a gyengélkedőre. - Ez igaz, már csak abban kell reménykedni, hogy a mostani találkozást megússza a lábam. - szúrok oda kicsit, de persze csak szimplán viccelődve. Lássuk be legutóbb sikerült úgy landolni, hogy kiment a bokám, a válogatón pedig végül annyira belelovallta magát a normális játékba, hogy megint a lábam bánta. Eddig tehát a személyes találkozásaink vége mindig fizikai sérülés lett a részemről. Nem egyszerű, hogy alapvetően mindketten felettébb heves természetűek vagyunk, bár ez főleg abból adódik, hogy a hátterünk nem mondható stabilnak. Nekem bár ott van anya, de az apámnak való kényszeres megfelelés nem segít, hogy higgadt tudjak maradni. Esetében pedig még rosszabb lehet, hogy még az anyjában is csalódnia kellett és most egy teljesen új családba próbál meg beilleszkedni. - Vadmacska volnék? Nem tudom, inkább talán csak makacs és azt teszem, amit akarok, de ez lehet, hogy ugyanaz. - mosolyodom el. Azért Robynak határozottan van egy olaszos lehengerlő stílusa, nekem pedig most valahogy olyan érzésem van, mintha elszállt volna az egom, ami mindig ügyesen távol tart mindentől és mindenkitől. Talán még egy kicsit sikerül el is pirulnom, ami aztán végképp nem jellemző rám, de elég jól mutatja, hogy nem vagyok különösebben gyakorlott a randizást illetően. - És hogy alakulnak a dolgok a családoddal? A srác a válogatóról az unokatesód ugye? Úgy láttam vele egészen rendben vagytok. És a többiek? Az apád? - kérdezem óvatosan, miután végül is rendeltem valami fagyit, vagy goffrit, ha lehet itt effélét kapni. Maradjunk akkor az édesség vonalon, hogy férjen belénk még esetleg popcorn a moziban. Amúgy is komoly visszaút vár majd ránk a vonaton, hiszen London nem az a tipikus leruccanós hely, ha az ember a Roxfortba jár. Eléggé időigényes, de abból is látszik, hogy mindketten komolyan gondoljuk ezt az egészet, hogy mégis csak vállaltuk a nagy távolság ellenére is a találkozást.
Ha nem lett volna az ezt megelőző levélváltás, akkor pusztán a külsőségek vagy az odamondogatások alapján nem biztos, hogy ennyire egymásra hangolódtunk volna. Amikor megtaláltam az első üzenetét, felkeltette az érdeklődésemet annyira, hogy levegyem az üzenőlfalról, én akartam a magaménak tudni, mielőbb más kezd el vele játszani. És azt kell mondanom; megérte, nagyon megérte! Nem mintha holmi tárgynak tekinteném őt, a leveleimből úgyis kiderült, elkezdtünk kötődni egymáshoz, ez több mint barátság, noha bennem ott volna, hogy amíg nem tudtam, hogy tényleg ő az, a másik, külsőleg ismert, kviddicses énjéhez is vonzódtam, de így, hogy a kettő egy és ugyanaz, ez a főnyeremény. Érzékelem, hogy még visszafogott, oldódnia kell, én sem rohanok sehova, csak úgy érzem, az egyikünknek legalább kicsit irányítani kéne, magabiztosnak lenni. Úgyis tudja, hogy milyen lelki gondjaim vannak, nem játszom a macsót csak hogy lenyűgözzem. – Én nem is tudom, hogy milyen érzés lett volna, ha nem te vagy az. Persze nem minden a külső, és nagyon megkedveltelek a leveleid alapján, de.. azért az sem árt, hogy hogyan nézünk egymásra. – Kacsintgatok egy kicsit viccesen rájátszva, én aztán hajlamos vagyok túlzásba vinni az érzelmeket, ezt már megtanulhatta, pedig tudom, hogy ő jellemzően mennyire visszafogott. Nincs is ezzel semmi gond, talán csak arról van szó, hogy az örökös bizonyítási vágyra fókuszál, nem pedig arra, hogy hódítson. Engem megvett kilóra, mert viccesek voltak a feladai, érdekfeszítőek a kérdései, amivel felfedte a múltamat, úgy voltam vele, hogy mindenképpen megér egy próbát, hogy találkozzunk. Összenevetünk, ahogyan a pizza merül fel, hiszen most is enni készülünk. A francia és az olasz konyha híres a sokoldalúságáról, valahogy én sem tudnék nőként tekinteni senkire, aki nem szeret enni. különben is lemozogjuk. – Most csak valami édesség, hogy ne legyünk tele a mozizás közben. – Kézen fogom, hogy átmenjünk végül az említett gyorsétterembe, ahol szóba jöhet valami édesség is, nem ragaszkodom semmi töményhez. – Igaz, nem is csak azért kérdeztem, mert nem emlékszem, csak leírva nem megy bele az ember a részletekbe. És végülis ezért találkoztunk. Mert kiváncsiak voltak a részletekre. – Könyökölök kissé az asztalra, hogy miután leültünk, bele tudjak nézni a szemébe. Sienna amolyan egzotikus szépség, és ha éppen nem veszekszünk, vagy törjük össze egymást, egészen jól megvagyunk. Valahol áldom a szerencsémet, hogy az eddigi fiúkat eddig sikerült elriasztania. Vélhetően ők a közelembe se értek a magabiztosságot illetően, és lehet, hogy részéről ez a leveles kezdeményezés annak a jelzése volt, hogy véget akar vetni a magánynak. Ezzel engem is megmentett, nem volt túl fényes érzelmileg az elmúlt pár év. – Pff.. ha egy fiúnak irányítható lány kell, akkor ennyi erővel, kijelenthetjük, hogy a múltban él. Az anyám egyedül nevelt fel, sosem támaszkodott senkire, és tudod én miért választanék valami tündéri kiscicát, aki csak nyávogni tud? Nem, nekem valami vadmacska kell, ha nem veszed magadra. – Nem akarok én továbbra sem tárgyiasítani, de ez valahol egy nem is titkolt bók volt, hogy tetszik az ereje, az elszántsága. Az, hogy szavakkal, és tettekkel is tudunk birkózni, számomra mindennél többet jelent. Megérkezik a pincér, várakozóan nézek hát Siennára, hogy mit is együnk-igyunk a mozi előtt.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Azt hiszem azért még mindig kelleni fog idő nekem, hogy megszokjam ezt az új helyzetet, de már az is valami, hogy nem rohanok el, vagy reagálok olyan engem jellemző hirtelenséggel. Sőt még a puszit is elég jól kezelem, pedig lássuk be, hogy ez lényegében egy afféle első csók nekem, de talán tényleg ki más lenne alkalmas erre, mint olyasvalaki, akivel ennyire hasonlítunk egymásra? Roby leveleiből tökéletesen kitűnt, hogy sok a közös bennünk, a mellett, hogy azért vannak ellentéteink is, ahogyan az a válogatón is megmutatkozott. Szerencse, hogy nem lesz több válogató és innentől egy csapatban játszunk, mert a jó ég tudja, hogy ha ellenfelek lennénk akkor mennyire tudnánk kezelni a dolgot. - Bevallom nem számítottam senkire se rád, se másra, de volt egy gyanúm a válogató végén, csak hát.. elhessegettem. - mosolyodom el, mert tényleg gyanús volt, hogy ő is pont randit szervezett be arra a napra, mint én, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg így alakul majd. Ezt azért abból is láthatta, hogy még azon is rendesen le voltam sokkolódva és az utolsó pillanatig próbáltam tagadni, hogy végül megláttam megjelenni. De összességében nem zavar, csak kellett egy kis idő, hogy elfogadjam és persze lekezeljem ezt magamban. Roby sok szempontból eddig is szimpatikus volt, azt leszámítva persze, hogy eddig ahányszor találkoztunk mindig elég erős akarat egymásnakfeszülés lett a vége. - Jó, nem mondom, hogy nem lettem majdnem rosszul utána! - nevetek fel mostmár jóval könnyedebben. Azt hiszem alakulhat még ez, bár azt nem tudom hogyan fogjuk kezelni majd élesben a versenyen, de tudnunk kell majd kettéválasztani a dolgot. Nem tehetjük meg, hogy a csapat érdeket félretéve egymásra figyelünk. Ő se védhet a gurkóktól és ezzel helyezhet kevesebb figyelmet a többi csapattagra helyettem. - Azt hiszem ezt azért átérzem. - bólintok végül, miközben elindulunk befelé, hiszen azért még enni is kellene a mozi előtt és a végén még kifutunk az időből azzal, hogy csak ácsorgunk itt és beszélgetünk. A kérdése azért meglep, hiszen futólag már írtam neki erről, de tény, hogy olyan sokmindent írtunk a levelinkben és most biztosan mindkettőnkben van egy jó adag drukk is a helyzet miatt, hogy nem csoda, ha esetleg volt olyan, ami most nem jut eszébe egyből. - Tudod meséltem erről. - kezdek bele, de közben leülünk egy ablak melletti asztalhoz és be is toppan a pincér, így aztán egy jó kis tripla csokis palacsintát kérek banán turmixszal. Adunk a szervezetünknek egy kiadós kalóriabombát szó se róla! Megvárom hát, amíg a pincér távozik és csak aztán kezdek bele. - A fiúk nem annyira szeretik az olyan lányokat, mint én, legalábbis Franciaországban. A Bauxbatonsben eleve kevés fiú van és az ottani lányok... tudod olyan finomak Szerintem tőlem inkább féltek. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal, de persze annyira már a leveleim által is ismerhet, hogy azért igenis volt időszak, amikor határozottan fájdalmas volt, hogy sokaknak van körülöttem valakije, de nekem esélyem se volt rá. De nem gondoltam úgy, hogy nekem kellene változtatnom és finomabbnak lenni, sőt inkább vagyok olyan, aki dacból csak azért is még többet ad bele. Szóval inkább többet edzettem, futottam és ez végképp nem segített. Ha valaki volt is, akinek tetszettem, profi módon ijesztettem el bárkit a kemény stílusommal. Barátom is csak Tori volt, akit egy nyáron ismertem meg a kórházban. Az iskolában nem sikerült érdemi kapcsolatokat kialakítanom.
Cseppet sem félek attól, hogy ha egy lány erős, és vagány. Azt hiszem nem is tudnék mit kezdeni azzal, akit csak ölelgetni, pátyolgatni kell, annyira talán nem is vagyok empatikus. Azaz nem gondoltam volna magamat annak, más kérdés, hogy P-vel milyen jó el levelezgettünk, megosztottuk a másikkal a lelki nyűgöket, én biztosan változtam a hatására, ő is erősödött általam. Egyértelmű, hogy a keménysége mögött báj is rejlik, de kell az nekem, hogy úgy tudjunk barátok, akár szerelmesek lenni, hogy erősítsjük is a másikat. Mindig is volt valami dac a szemében, noha nem tudtam, hogy ő az, és mit is rejt legbelül, de így, hogy a lelki és a külső dolog egymás mellé tehető, már azt hiszem sok minden nyilvánvalóbbá vált, egyértelműbb. Nem leszünk egy olyan randi pár, akik mindig halál jól megvannak együtt, inkább valami örökösen izzó, veszekedős csapatnak gondolom magunkat, de van ebben egy komoly izgalmi faktor, hogy a nap végén minden jóra fordul. Az, hogy én hoztam neki most apró ajándékot, vagy kicsit át akarom venni az irányítást, számomra nem jár hátránnyal. Eleve szokásom magabiztosan nyomulni, itt most már nincsen szükség rá, hiszen ismerjük egymást, tudjuk, hogy miért mondunk, de én talán egy fokkal könnyedebben tudom kezelni a helyzetet. Viszonozza a puszimat, amire most a teli fogas vigyor helyett egy félmosollyal bólintok. Azért ez édes volt! – Reméltem, hogy nem valaki másra számítasz. Most számomra is összeállt, hogy csakis te lehetsz az. – Meg hát nekem nem voltak elképzeléseim semmiféle szőke cicababáról, lévén a levelek kapcsán pont az mutatkozott meg, hogy nagyon összeillünk, bárhogy is nézzen ki, Sienna pedig a külsejével igazán csinos lánynak számít. Vannak odaszólásai, ám azok teljesen jogosak, nem véletlen, hogy felismertem, legyen ő a hajtó, ha annyira akarod. – Abban nem volt teljesítménykényszer, hogy egyedül edd meg a családit? Kettőt kellett volna rendelned! – Most már tényleg elnevetem magamat, benne aztán alaposan dúl a versenyszellem. Azt hiszem a családjának akar bizonyítani, hiszen mindig ott szorongatja azt a seprűt, csoda, hogy most nem hozta el! – Nehéz lenne egy dolgot kiemelni Sienna. Ha benned teljesítménykényszer van, bennem sokkal inkább a mások reakciója. Elismerés, legyen szó dominanciáról, félelemkeltésről, mások anyagilag lenyügőzéséről. Ezeket már tudod, ismered, viszont a feladataid révén ezekből ki tudtam lépni, nevetni, úgy, hogy nem kellett lenyűgöznöm senkit, hiszen azok akik látták, nem ismernek, nem fognak rólam nyíltan véleményt formálni. És ez.. hogy.. nem volt felelősség.. Hihetetlenül jó volt. köszönöm! – Bólintok egyet, noha látom a tekintetében, hogy kissé félszeg, nem akart megbántani azzal, hogy milyen nyers volt velem, pedig pont ez volt a hatásos. Őt nem úgy nyűgöztem le, hogy magamutogató voltam, hanem úgy, hogy önmagam. – Talán furcsa kérdés, de egy ilyen erős, és szép lánynak miért nincsen párja? Vagy volt, csak ottmaradt Franciaországban? – Nem akarok tapintatlankodni, de ismer már annyira, szeretem a nyílt, egyenes beszédet a találgatások helyett.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Még tényleg nagyon fura ez az egész, hiszen eddig profin távol tartottam magamtól mindenkit. A fiúk meg se mertek közelíteni valakit, aki annyira eltökélten szentelte az élete minden percét annak, hogy folyamatosan fejlessze magát és a tökéletesnél is jobb legyen. Neki viszont sikerült a levelek által közelebb kerülni hozzám és most nagyon új és szokatlan érzések kavarognak bennem, hogy személyesen is találkozunk. Annyira furcsa érzés, hogy itt vagyunk mindketten, ismerjük egymást, lényegében küzdöttünk egymás ellen, de tény, hogy már az első alkalommal is volt valami izzás, amikor hevesen veszekedtünk a farkastámadás előtt. Tényleg különös egy érzés, ahogyan még bókol is. Nem vagyok hozzászokva. - Kösz! - ennyit sikerül kinyögni, pedig biztosan illene, vagy jól esne neki, ha viszonoznám, hogy amúgy ő is helyes srác és szimpatikus is, de hát lássuk be egyelőre még az is kihívás, hogy ne térjek vissza ahhoz az önmagamhoz, aki a levelezés nélkül vagyok. A nyaklánc is nagyon kedves gesztus, én bizony nem gondoltam rá, hogy hozzak neki esetleg valamit, pedig lehet, hogy illett volna ezek után. Érzem azt is, hogy alig vesz levegőt, amikor megfordulok és nekem is hevesebben ver a szívem, amikor a nyakamnál motoszkál. Különös érzés, egészen felszabadító átadni magamat egy olyan érzésnek, ami nem az, amit eddig megszoktam, a szüntelen feszültség és tenni akarás azért, hogy én legyek a legjobb. És nem, akkor sem kap pofont, amikor elcsattan a puszi. Esetlenül viszonzom a magam módján kissé lemaradva tőle ritmusban, de mégsem érzem úgy, hogy gáz, hogy ezt most elrontottam. - Nem is tudom, nehéz választani. A pizza finom volt! De azt hiszem mind. Tudod.. szokatlan volt valamit teljesítménykényszer nélkül csinálni. Én... nem szoktam ehhez hozzá. - ezt most érheti a teljesítmény kényszerre, vagy akár arra is, hogy most itt vagyok vele, netán arra, hogy megfogja a kezemet és úgy megyünk be együtt, hogy együnk valamit. Végülis valahol mind együtt igaz. - És neked? - passzolom azért mégis csak vissza a kérdést, bár ott motoszkál bennem az is, hogy rákérdezzek tényleg nem gond-e, hogy végül nem hajtó lett, hanem terelő. Nem tudom, hogy neki mennyire volt ez fontos és nagyon jól esett, hogy kvázi segített, hogy én jussak be, de az se lenne jó, ha később ez mégis csak valami módon felmerülne, vagy közénk állna nem? Nem mintha már vissza lehetne csinálni, de azért mégis ott motoszkál bennem.
Nem arról van szó, hogy gyanakodva méregetjük egymást, leginkább nem voltunk arra felkészülve, hogy a levelezés egyszercsak valósággá válik. Sokkal könnyebb egy penna mögül feladatokat osztogatni, életbölcsességekről anekdótázni. Most pedig itt vagyunk élőben, meg kéne szólalni, és nagyon nehezen megy. Voltak ugyan már barátnőim, de nem beszélgettem velük, csak a külsőségekre mentem, erre itt van ez a lány, aki már bizonyítottan vicces, okos, és pont az a lány is egyben, aki külsőleg is bejött, na meg a kviddicsben is otthon van. Már éppen azon tűnődtem, hogy örlődök a levelezőtárs, és a kviddicses szépség között, erre kiderül, hogy nem is kell? De mi van, ha mindkettőt elveszítem azáltal, hogy élőben nem tudunk mit kezdeni egymással. – Annyira bejöttél már élőben is, csak éppen a levelezős csaj még jobban. Ő győzött. Vagyis te. – Nyögöm ki végül, hogy nem elég csak párszor együtt kviddicsezni, vagy az egzotikus, dögös külseje, mert jobban megfogott a kitárulkozásával, a tanácsaival, és hogy értékelt lelkileg. És most itt van élőben, személyesen. Még választanom sem kell. Ettől függetlenül nyilván aggasztó valamennyire, hogy mindketten mennyire erős személyiségek vagyunk élőben, de csak elő kell húzni azon gondolatainkat, amit mások felé nem is mutatunk. - Hogyne. Örülök, hogy ha tetszik. – Bólintok, láthatólag örül, de kell majd némi idő, hogy mindketten fel tudjunk oldódni. Beakasztom hátul a nyaklác kulcsát, Sienna érezheti, hogy fojtottan lélegzem, de végül nagyot fújok ki, mintegy rákészülve, hogy megfordul. – Akkor ahelyett, hogy előkapnék egy pergament, és írnék neked valamit.. – Odahajolok, ha már ilyen kérdő tekintetet vág, és egy puszit nyomok a szájára. Puszit, csóknak nem nevezhető, hiszen láthatja rajtam, hogy tényleg nem akarom megjátszani magamat, hozni a Maroni mentalitást. Ő már ismer engem, a félelmeimet, hatott rám, hogy nem kell mindig győzni, és ha úgy vesszük, már pusztán a levelezéssel megnyertem őt, noha nem tekintem trófeának. – Melyik volt a kedvenc feladatod, azok közül amit adtam? Már kitalálni sem volt őket könnyű, de meg akartam mozgatni a fantáziádat! – Nyújtom a kezemet, erőltetni nem akarom, hogy fogjuk egymásét, lehet, hogy ő a fokozatosság elve, de ha belegondolunk, nekünk már ha nem is élőben, de lelkileg komoly múltunk van.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Nem is tudom, hogy miért tagadom magamban ennyire, hogy ő lenne az, hiszen semmi esély sincs rá, hogy ilyen véletlen egybeesés létezzen, hogy pont most jött egy randira. Egyszerűen képtelenség, főleg hogy pont ide. Tudom én valahol a lelkem mélyén, hogy bizony ő lesz az a titkzatos levelezőtárs. Minden egybevág, hiszen ő is kviddicsezik és magánakvaló alkat, mint én is, de akkor is. A sors ennyire... nem is tudom, hogy mi erre a jó szó. Nem tudom még eldönteni, hogy ez jó vagy rémes, de hogy nagyon fura az biztos, főleg hogy a végén milyen komolyan egymásnak feszültünk és hogy már megint kinyírta a bokámat, amit az a vörös hajú lány rakott rendbe a meccs után. Alig volt időm megköszönni szegénynek, pedig nem is kértem, hogy segítsen, simán elbicegtem volna a gyengélkedőig. Van már benne gyakorlatom ugye. - Nem... egyikünk se gondolta volna ezt azt hiszem, ugye? - mert azért biztosan ő is meg van lepődve, de valahogy rajta mintha kevésbé látszana és nem értem, hogy miért. A kis ajándékot kíváncsian nézem meg és veszem át végül tőle. Akaratlanul is elmosolyodom, ami azért bőven oldja a feszültséget. Egyből majdnem kicsúszik a számon, hogy én nem hoztam semmit, de aztán rájövök, hogy előtte nem kell szabadkoznom. Roby előtt talán, de a levelezőpartnerem előtt nem. Furcsa lesz ezt a kettőt valahogy összepasszítani, egyáltalán menni fog? - Segítesz? - adom visszaneki a nyakláncot és fordulok meg, felfogva a hajamat, hogy a nyakamba tudja akasztani. Ezzel azt jelzem azt hiszem, hogy nem fogok csak úgy saron fordulni, de ettől még azért igenis furcsán érzem magamat. A sors fintora vagy mi. - Ugye nem csak nekem fura ez? - fordulok meg aztán, leengedve újra a hajamat és kérdőn pillantva rá. A levelezés közben minden annyira lazán alakult, könnyen oldódtunk, de most így élőben más. Roby eleve úgy tűnt eddig is, hogy sokkal kevésbé karótnyelt, mint én, bár ez a levelek alapján úgy tűnt inkább felvett álca a világ felé és igazából ő komolyabb, mint amit másoknak mutat, én viszont lazább vagyok, mint amit mások látnak rajtam. De ezt a valóságban összepasszintani... nehéz lesz az biztos.
Voltak ugyan randijaim, sőt, rövidtávon barátnőim is, de ez a lány, a titokzatos P, akivel levelezek egy ideje, ismeri a félelmeimet, bátorít, szinte anyai ösztönökkel felruházva akar mellettem állni. És igen, Ő a legnagyobb érv arra, hogy változtam, hogy belenyugodtam abban, hogy Parkin jobb nálam, és.. P..? Parkin? Neeem.. Tényleg ő lenne? Pont akkor jutok idáig a gondolatmenetben, amikor feltűnik a színen, kissé befeszült, izgulós állapotban, amilyennek élőben eddig nem is láttam. Mármint eddig is volt egy komoly stílusa, de ez valahogy mégis más. Tudom, hogy élőben voltak csörtéink, példának okáért ez a ma reggeli válogató, ahol még egymást is ütöttük-vágtuk, de én nem félek tőle, sőt, ezek alapján, amit a levelekben leírt, csak külsőleg kemény, legbelül komolyan érzelmes, és vicces lány! Összeakad a tekintetünk, látom rajta, hogy mennyire nem akarja elhinni, hogy én lehetek az. Felmerül bennem, hogy hülyéskedek vele, tagadok, amíg lehet, de tekintve, hogy ő is mennyire vágyik arra, hogy valaki figyeljen rá, komolyan vegye, ez most nem az a helyzet, amikor poénnal érdemes indítani. Mindketten elég leharcoltak vagyunk, de ahogyan én összeszedtem magam, látom, hogy ő is a csini változatát hozta így elsőre. Elmegy mellettem, szinte odavetve valami köszönést, hogy aztán tanácstalanul nézelődjön, várva a lovagját. Biztos, hogy engem vár? Nem lehet, hogy tévedek, és a titokzatos levélíró még késik egy cseppet? Kétlem, minden egybevág! – Szia. Ahogyan neked is. Gondoltad volna? – Már eddig is a kezemben volt az utolsó levele, de most elő is húzom, de ha megvádol azzal, hogy csak véletlenül megtaláltam, akkor itt van a többi is, hogy vissza tudjuk követni. Mindenesetre a kis csomagot is kiemelem a zsebemből, amiben a nyaklánc van, ezt a levéllel ellentétben már át is nyújtom. – Csak egy kis apróság, ha nem akarsz sarkonfordulni, amit megértenék a reggeli után. – Vezetem fel a dolgot, kissé még bizonytalanul, mert őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy élőben mennyire nyitott, és lehet, hogy jól megértettük egymást levelezve, de az egónk ha közbeszól, akkor úgyis mindegy. Észre sem veszem, de visszafojtom a lélegzetemet, pedig én aztán nagy dumás vagyok, soha semmi félsz, és most mégis!
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Ha az ember apja elég ismert, akkor nem olyan nehéz beszerezni egy zsupszkulcsot és hát a válogató után úgy voltam vele, hogy semmi esélyem odaérni a mozizásra, ha a vonatot választom, meg aztán nem is nagyon volt kedvem hosszú órákon keresztül zötykölődni ennyi minden után, bár aztán lehet, hogy jó lett volna levezetésnek. Mindenesetre inkább a zsupszkulcsos megoldást választottam, így még a faluba se kellett lemennem ahhoz, hogy Londonba érjek és persze van egy visszafelére is, a vonatok egyébként sem tudom, hogy hogyan indulnak és egyáltalán meddig tart majd az este. Nem mondom, hogy nem izgulok. Soha sem voltam még randin. Tipikusan az a lány vagyok és voltam mindig is, akiben a többség csak azt látta, hogy erős és karakán és hát a fiúk nem igazán mertke hozzám szólni. Amúgy se nagyon tolerálják többnyire, ha egy lány valamiben jobb náluk, ami a fizikai erőnléttel és a sporttal kapcsolatos, meg aztán ahogyan a levelezőtársamnak is leírtam egyébként is a legtöbb időmet az edzéseknek szenteltem, nem is maradt volna másra. Az pedig, amit a végén hallottam Robytól, hogy randija lesz ma... hát gyorsan elhessegettem a dolgot, hiszen olyan srácnak tűnt, aki elég nagyszájú ahhoz, hogy sorban akassza le a lányokat. Biztosan annak ellenére, hogy új a suliban már sorban állnak a Mardekárosok, hogy kit hív el a faluba valami kis közös andalgásra. A találkozó helyének a bárt beszéltük meg, ami nincs messze a mozitól és ahol kényelmesen ehetünk valamit. Nem mondom, korog a gyomrom! A válogató azért rendesen leterhelt, és hát tipikusan olyan vagyok, aki az adott pillantban belead mindent, amit csak lehet, aztán viszont nagy szükségem van a kalóriára és hát ez a délután folyamán erősen elmaradt. Azért majd odafigyelek, hiszen kell helyet hagyni a mozira is, bár meglepő módon soha sem volt gondom az evéssel, bár azért odafigyelek arra, hogy mikor mennyit, és csak ritkán engedem el magamat, de ma miért is ne. A bárhoz megérkezve vélhetően Roby már ott ácsorog, így először lazán figyelmen kívül hagyom, hogy ott van, és csak futólag biccentek neki. Azt hittem a faluban randizik valakivel, de hogy annak mennyi az esélye, hogy ő is pont itt találkozik valami csajjal... - Itt lesz... randid? - pillantok végül oldalt óvatosan megkérdezve, hogy vajon jól gondolkodom-e, de még mindig nem nagyon értem a dolgot. Ráncolom is rendesen a homlokomat. Kicsíptem azért magamat, bár a szoknya nem az én stílusom, de egy kivágottabb lazább, virágos, blúz van rajtam fent, mondjuk alul maradtam a sima farmer-sportcipő kombónál, de próbáltam a hajammal is kezdeni valamit, ami amúgy a göndörségének hála nagyjából kezelhetetlen szokott lenni.
Kicsit durva volt ez a mai válogató, fizikailag és lelkileg is leterhelt, de végül azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok. Bár lemondtam úgy lényegében arról, hogy hajtó legyek, de titkon tetszett, hogy a francia csaj mennyire küzdött, és a balszerencse sorozata ellenére nagyon akarta. Lássuk be, nálam a fizikum az komoly segítséget nyújt, olyan szálkás vagyok, mint egy lazac, de a másik három esélyes, hogy technikásabb. Nem akartam az edző helyett dönteni, a végén úgy összeütköztünk a csajjal, hogy nem tört valakinek ripityára a könyöke, vagy a térde, de így legalább látták, tudok én ha akarok! A mai randit, az esti órákban viszont nagyon várom. Mivel alapból is márkás cuccokban járok, nagyon kiöltöznöm sem kell. Valami apró ajándékot hozni akartam, ezért még a faluban vettem egy szép kviddicses nyakláncot, amolyan közepes ártegóriásat, hogy ne érezze azt a levelezőtárs, hogy felvágok. Körbejártuk rendesen a lelki témákat, ismerjük már ennyire egymást, hogy ne a pénz legyen a lényeg. Édességet nem hoztam, mert úgyis beülünk előtte majszolni valamit, és nyilván a moziban is. A virágot pedig most nem is tudná hová tenni. Van bennem egy kis drukk, izgalom, hogy vajon ebből csak a barátságot tudjuk elmélyíteni, netán valami ki is alakulhat köztünk, mert mellette, megfogadva az ötleteit, rengeteget nevettem, el tudtam fogadni az új családomat, és a kviddicsben is úgy érzem, vissza tudtam némileg venni az arcból. Aztán lehet, hogy túl gondolom, és ő csak unatkozott, nem is akar semmi komolyabbat, és még száz másik sráccal levelezik. Azért remélem, hogy nem csak hülyít. Benne van az is, hogy el se jön, bízom benne, hogy az alapján, amiket írtunk egymásnak, és amilyen buta feladatokban részt vettünk, ő is ugyanúgy akarja ezt, mint én.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Freddie nem úgy tűnik, mintha nagyon kizökkent volna, mert már egy pillanat múlva ismét ott van az arcán a szívdöglesztő mosoly, és éppúgy stíröli Miát, mint Bridget betoppanása előtt. Bridget fennhéjázó mosolya amolyan örök-győztesnek tűnik, egyedül az apja előtt volna meghunyászkodó kislány. Ám most tökéletes párt alkotnak, Bridget viszont amilyen gyorsan jött, már távozik is, egyedül hagyva Freddie-t Miával, de int, hogy a férfi kövesse. Így a sármos tűzoltó szólal most meg. - Ha már így alakult, hogy kettőnknek kell részt venni a szervezésben, akkor mit szólnál hozzá, ha holnap olyan dél magasságában megnéznénk a St. John kápolnát, találkozzunk ott. Ott lesz a szertartás, itt pedig maga a mulatság, de kiváncsi lennék, hogy mi a véleményed a helyszínről, végülis lényegében neked kell megkomponálnod. Most viszont ha nem haragszol, utána kell mennem, látod, hogy mindig milyen türelmetlen. Örülök, hogy láttalak.. Ismét, és alig várom a holnapot. – Kacsint oda a lánynak, mintha nem tudná, hogy Bridget a közelben várakozik, és amolyan unott képpel figyeli őket, mintha hidegen hagyná, hogy Freddie mit próbálkozik, hiszen már úgyis megszerezte magának. Freddie itt most búcsút int, és ő is sarkon fordul, a páros gyorsan távozik is, és így Mia magára marad.
//Ha gondolod írhatsz ide zárót, de már kezdheted a következő helyszínen is^^//
Hallgatom, azaz próbálok a szavaira koncentrálni, de ez most hatalmas kihívásnak tűnik. Szól a zene, egyébként sincs különösebben nagy csend, de közben mintha képes lennék mindent kizárni és csak rá figyelni és ő is mintha csak engem látni hiába a sok-sok ember. Ezúttal is enyhén szólva vesébe látó és lebilincselő a tekintete, én pedig őszintén szóval egyre inkább nem tudom mit válaszoljak, lassan a szám is kezd kiszáradni, de ez csak akkor sokszorozódik igazán, amikor aztán hirtelen betoppan a szőke üstök, és mint a villám szétzúzza ezt az idilli állapotot, méghozzá egy olyan karolással és pozíció felvétellel, amitől hosszú pillanatokra belém ragad a szó, na nem mintha eddig tudtam volna mit is mondjak, na de most aztán... - Hogy... mi ketten? Azt hittem... a vőlegény inkább mindig próbálja kihúzni magát az esküvőt érintő bonyodalmak alól. - bököm ki végül, bár úgy érzem olyan száraz a torkom, mint még soha és szerintem még a hangom is kissé rekedtnek mondható, bár szerintem Bridget amennyire nem figyel senki másra magán kívül, ezt úgy se nagyon veszi észre. - Ezek szerint nem a lánybúcsúd lesz itt? - teszem még gyorsan hozzá és persze határozottan és erőteljesen kerülöm Freddie tekintetét. Jó ég! Ez most tényleg az, amire gondolok? A világon a legszívdöglesztőbb pasi ezzel a rémes perszónával... Na persze Miranda mindig azt szajkózta, hogy a pasik csak azt akarják és hogy a külső a lényeg nekik stb. Na nem mintha az ikertestvérem annyival sokkal tapasztaltabb lenne, mint én, hiszen ő sem idősebb csak néhány perccel nálam, de persze mindig mindent jobban tudott és tény kapcsolati szempontból azért az én nulla tapasztalatomhoz képest neki simán több volt mindig is.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Aktuális viselet 
//
