2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A St Davids félszigete úgy tartját, hogy Wales legkisebb városát rejti magában, de igen nagyot téved, aki hisz a mugli írásoknak. A szemmel látható részeken valóban gyönyörű, hatodik században alapított város terül el, de nem minden az, aminek látszik. Ugyan Cardiff Wales fővárosa, de Belfasttal és az Észak-Írekkel ellentétben, akinek a kviddics csapata a fővárost választotta bázisául, a wales-iek a sok száz éves tradícióikat követve itt edzenek.
A Katedrálistól nem messze a nyugati falon a hatodik boltív be van falazva, ám igen csakrégi trükk ez és minden Roxforti diák ismeri. A megfelelő lendülettel áthaladva a túloldalra egy nyüszgő varázsvárosba érkeznek az utazók, ahol a csapból is a nemzeti zászlók folynak, ám valójában nincsen mire igazán büszkének lenniük - legalább is a sportsikereiket tekintve. A Wales-i csapat lényegében az örök vesztese a Királyságok Tornájának, ami abból is fakadhat, hogy sokkal jobban szeretik a játékot elvezhetően, mint vérremenően játszani. A stadion elképesztően régi építésű, lényegében idézi a katedrális stílusát, kőből épített lelátók és akármilyen megdöbbentőnek tűnik, fedett pálya rózsaablakokkal és ólómüveg mintákkal - amiket nyilvánvalóan mágia véd a betöréstől. Gyakran találkozni a csapattagokkal még a sarki kocsmákban is, habár szeretik őket, nincsenek istenítve, nincsen nagy arcuk, ugyanolyanok, mint bárki más. De ki tudja... talán ez az év más lesz, talán most jött el az alkalom, hogy a wales-iek megmutassák, hogy milyen fából faragták őket.
Nos, nem állítom, hogy álmaim netovábbja lenne itt lenni, de tény, ami tény, hogy némileg - szigorúan csakis a lelkem legmélyén! - élvezem a helyzetet. Végre vannak szociális kapcsolataim, habár a csajok elég döbbent képet vágtak, amikor betoppantam a toborzásra. Én, Miranda Hartford, az iskola azon báránya, aki mindig is el volt egyedül és akit csupán a testvére, Mia társaságában láthattak. Nem csodálkozom tehát, hogy valamilyen szinten meglepte őket a jelentkezésem. Mindenesetre, mindig is volt némi érzékem ahhoz, miként is adjam el magam és sikerült olyat alkotnom, hogy bevettek! A terv első fázisát tehát sikeresen teljesítettem, most pedig jöjjön a folytatás: a beilleszkedés. Az öltözetemből visszavettem valamennyit, igyekszem pár fokkal barátságosabbnak tűnni és némileg magamra erőltetni Mia barátságos, életvidám stílusát. Azért rögvest nem áll szándékomban egy teljesen új emberként viselkedni, az elég gyanús is lenne, de minden erőmmel azon vagyok, hogy olyasvalakinek tűnjek, aki megunta már az állandó ellenségeskedést másokkal és a folyamatos magányt és próbál nyitottabb lenni. - Márpedig szerintem igenis fontos szerepünk van nekünk is - köszörülöm meg a torkom a szőke, Alison névre hallgató lány szavai hallatán. Nyilván nem nekem mondta, hanem a mellette haladóknak, de mivel nem sokkal vagyok lemaradva mögöttük, ezért kristálytisztán hallottam. - A csapat eddig is jól teljesített, ezt aláírom, de sohasem tudhatod, kiben mikor csappan meg valami. Talán egy kis lendületet képesek vagyunk visszaadni a szurkolásunk révén. Ráadásul, látják hogy bízunk bennük és ha jól tudom, te és a csapatkapitány együtt vagytok. Szerinted mennyire felemelő érzés számára, hogy te is jelen vagy? Oké, ez a szöveg még engem is alaposan meglepett... Nem vagyok egy empatikus alkat, de úgy látom, a velük töltött idő az edzéseken fogékonnyá tett az ilyesmire és valahogy elkezdtek érdekelni a körülöttem lévő emberek, ezért is kerültem képbe Alison és a Flint fiú jegyességével kapcsolatban. Ezelőtt egy fél évvel simán figyelmen kívül hagytam volna, de most... Én nem ilyen vagyok! - Áh, kösz! - csillan fel a tekintetem, amikor egy srác mindenféle szó nélkül a kezembe nyom egy üveget, amely nagy eséllyel alkoholt rejt magában. A kupak alapján nem bontott itókáról van szó, vagyis nem kevert bele semmiféle gyanús anyagot sem. Nyilván csak a hangulat miatt nyomta ezt a kezembe és láthatta, hogy az angolokkal vagyok, akiknek nagy eséllyel ő is szurkol. Mindenesetre, mielőtt bármi mást is mondhatnék neki, már áll is tovább. - Kér valaki? - emelem fel a piát, majd billegtetem meg, mialatt körbenézek a csapaton és a szurkolólányokon is. - Szabad egyáltalán nekünk inni a műsor előtt? - ötlik eszembe hirtelen a kérdés, hiszen ebben nem vagyok elég tapasztalt. Az teljesen reális, ha a sportolók nem ihatnak, de mi? Nem áll szándékomban az egészet lehajtani, csupán pár kortyocska, hogy dobjak a hangulatomon, de úgy ennyi. A lámpaláz ugyanis egyre közelebb és közelebb kúszik felém, minden egyes megtett lépéssel elhatalmasodva felettem. Kell tehát számomra valami, ami kissé kiírtja belőlem ezt a kellemetlen, baljóslatú töltetet.
- Jó, hogy mondod, elég kihalt... - hordozom körbe a tekintetem a kis városkán Corvus szavai hallatán. Csendes, az utcák üresek, mindenki dolgozik vagy éppen más ténykedéssel foglalja el magát a színfalak mögött. - Bár, ha az ember pihenni szeretne, arra igazán megfelelő hely lenne - teszem azért még hozzá, hiszen szinte azonnal eszembe ötlik az az egy hét kőkemény edzés, amelyen nemrég részt vettünk és amely után én kerek fél órára megfogadtam, hogy soha többé nem ülök seprűre. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a fenekemet se éreztem a végére, amikor földet értünk... A nyakamban azért beszéd közben ott pihen egy ezüst láncocska, amely a képességem gyenge pontja és amelyet Corvus kifejezett kérésére viselek már egy jó ideje. Elég nagy előnyt élvezek ugyanis a mérkőzések alatt a sebezhetetlenségem révén, vagyis mélyen tisztelt csapatkapitányunk úgy gondolta, talán nem ártana beleszoknom abba, milyen az, ha én is ugyanolyan boszorkány vagyok, mint a társaim. Eleinte nagyon nehezen ment, hiszen mégis csak olyasvalamiről van szó, amely születésem óta velem van, de azt hiszem, kezdek belerázódni. Már meg se kottyan, ha megvágom az ujjam, noha az első ilyen alkalomnál elég nagy feneket kerítettem a dolognak. - Csak egy kérdés... Ezt a mérkőzés alatt is viselnem kell? - nyúlok végül ujjaimmal a láncocska alá és emelem el kissé azt a bőrömtől, mintegy jelzésértékűen arra vonatkozóan, hogy mire is gondoltam egészen pontosan és egy-egy pillantást vetve az edző és Corvus irányába is. - Ez éles mérkőzés lesz, nem szeretnék éppen most bénázni - húzom el a számat a gondolatra, mialatt átlépünk a falon és egy színes forgatagban találjuk magunkat. A fülemet szinte rögtön megüti a rengeteg idegen nyelv egyvelege és persze a részegek által skandált különféle nemzeti himnuszok... Ajaj, lesz itt még gond! Reméljük, nem esnek egymás torkának a felfokozott érzelmi állapotban. Az edző szavai hallatán csupán biccentek egyet. Jelenleg nincs lámpalázam, hiszen az amerikai csapatommal rengeteg helyen jártunk már, ráadásul a VMS is elég kemény volt, azt hiszem, ott belejöttem a dolgokba. Az persze már megint más kérdés, hogy ez így lesz-e akkor is, amikor pályára kell lépnünk, mint válogatott csapatnak, akik az iskolájukat és a "hazájukat" képviselik. - Megnézzük a lányokat, igaz? - sorolok be végül Daniel mellé, hiszen az én érzelmeim elég vegyesek ezzel kapcsolatban. Jó lenne ott lenni Gillian mellett, hiszen ő is kinn lesz a meccsünkön, nem szeretném hát pont én cserben hagyni őt. Elvégre, nyilván szeretné, ha látnám előadás közben, ahogy nekem is jól esik maga a tudat, hogy ott van a lelátókon és nekem szurkol. Ezek mellett viszont ott van az is, hogy pihenhetnénk egy keveset, habár az olyan kevéske idő, hogy teljesen lényegtelen, nem oszt, nem szoroz, úgyhogy a voksomat egyértelműen Gilly és a lányok mellett teszem le.
OFF: elképzeléseim szerint itt Lizzy még nem tudja, hogy már nem sebezhetetlenxd. Nem sokkal a nagymese után/előtt kezdte el hordani az ezüstöt, vagyis egyelőre betudja annak... És hát eddig megúszta könnyebb dolgokkal.
Az a legtisztább, ha nem vonom el Corvus figyelmét, és ha csak ő nem jön oda hozzám, maradok az integetésnél. A menyasszonya vagyok, de most olyan komoly stressz, felelősség nyugszik a vállán, hogy nem akarnám, hogy rajtam csússzon el valami. Teszem, amit vállaltam, Ettával és a mardekáros lányokkal szurkolócsapatot hoztunk létre, táncolunk, buzdítunk, emeljük a hangulatot. Bennem közel sincs annyira versenyszellem, mint a kviddics válogatottban, mégis ha az ember szerelme dob egy szép gólt, azért lehet bőven ujjongani! A mezeinket is sikerült csinosra megalkotni ezzel a fekete fő vonulattal, kifejezetten jól áll a szőke hajamhoz, kék szemeimhez. Ettára olykor bíztató pillantást vetek, hogy ne agyaljon a terelőn, van még hal a tengerben. Így persze nehéz, hogy ott van az orra előtt. - Áh, kétlem. Mi nem igazán tartozunk a csapatban, csak mint holtsúly. – Vonom meg a vállamat laza félmosollyal, mint akit nem izgat. Az természetesen felemelő érzés, amikor az ember szerelme szép gólt dob a meccsen, de összességében úgy vélem, az edző is megtűri ezt a csapatot, örülhetünk, hogy a válogatottal együtt jöttünk. Azért észreveszem Abbie pillantását Ettára, s a sokatmondóan bólogatok, ezúttal nagyon is ínyemre van, hogy a lányok többsége hozzám kötődik, én vagyok a kapocs. Ezt természetesen nem illik kihasználni, Ettának is megígértem, hogy csak mert nem mardis, még nem fogom őt kihagyni semmiből, s szeretném, ha a többiek sem a házaink szerint kezelnék őt. - -Szerintem amikor félrevonulunk begyakorolni egy jó kis formációt, mutatkozzunk be. – Nézelődök körbe, némi megerősítést kérve akár Alex részéről is. És igen, Abbie-nek igaza van, most már kezdek izgulni, nem is csak a verseny miatt, hanem jó érzés valahova úgy tényleg tartozni! Megigazítom csinos sapkám, kiszabadítok alóla néhány göndör tincset, hogy ne nyomódjanak nagyon le.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
A verseny miatt kevésbé izgulok mint Sienna. Szinte egész életemben ezt csináltam, jobb akartam lenni másoknál, s ez többnyire sikerült is. A családom miatt már jobban szoronghatnék, hiszen nem lettem tökéletesen befogadva, ott talán majd az idő segít. Jelenleg arra koncentrálok, ami itt van. Ezért is gondolom, hogy jó kapitány lehettem volna, mert Corvushoz hasonlóan egykedvűen veszem tudomásul, hogy itt vagyunk, és hogy mi lesz majd a feladat. Ezt a nyugalmat, magabiztosságot próbálom átsugározni az egzotikus szépségre, akivel végre nem kell titkolóznunk, ezért aztán igencsak jól esik, hogy megfogja a kezemet, tőlem várja a férfias bátorítást, ösztönzést. Időnként vetek oldalra egy sármos kikacsintást, mint aki nagyon tudja, hogy mit csinál. Hiába küzdöttem meg én is a gyermekkori démonokkal, most elememben vagyok, alakul valami komolynak tűnő kapcsolat, s bár se hajtó, se kapitány nem lettem, de a csapat is egészen jónak fest, amely körbevesz. Amikor Sienna megszorítja a kezemet, vicceskedve összerándulok, mint akinek porrá morzsolták az ujjait, de csak nevetek, hogy nem volt igazi a fájdalom. – Ez volt a cél Sisi. Felhívjuk magunkra a figyelmet. Ha a fogók is olyan jók, mint reméljük, akkor simán behúzzuk a bajnokságot. – Biccentek Ginny és Tori felé, mert nem annyira az ő játékukra figyeltem, mint a gurkókra, meg a kvaffra. Lényegében két külön játék folyik a pályán, nekünk a sajátunkat kell játszani, remélve, hogy a másikban minden rendben van, noha én az ütőmmel olykor be szoktam célozni az ellenfél fogót, amolyan bocs véletlen volt alapon. Nem kezdem el magamhoz ölelni Siennát, amikor közelebb húzódik, pedig adná magát a helyzet, inkább csak bizalmasan visszasuttogok neki pár bíztató szót, mint jó leszel, király a seprűd, és hasonlók! Bólogatok az edzőnek, én fejben már a pályán vagyok, ettől még megnézhetjük a szurkolólányok táncát, amolyan motivációs tréning jelleggel, de igazából show elem, nem több. Minden a mi kezünkben van! – Köszönjük edző! – Bólogatok az edzőnek, most még várakozóan tekintgetve.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Izgatott vagyok ez tény, de amikor átérünk a mágikus oldalra totálisan elönt az adrenalin a tömeg láttán. Nagy levegőt veszek, szinte magamba szívom a sok ember lelkesedését, ami pillanatok alatt átragad rám is. Elég sok fellépésem volt már ahhoz, hogy a lámpaláz távol álljon tőlem, bár nem én vagyok a világ legjobb táncosa, de a hangommal falakat lehet ledönteni ugyebár. Adam pedig azért segített, hogy tánc terén is sokat fejlődjek a musical óta meg főleg! Végtére is előtte se voltam béna, csak nem ártott azért egy kis plusz fejlesztés. Most pedig itt vagyunk és én már most imádom! Nehéz levakarni az arcomról a vigyort, hiába hogy azért félszemmel látom - még ha nem is foglalkozom nagyon vele -, hogy a kviddicsezők azért nagyon is feszültek. - Állati! Eszméletlen! Mennyien vannak! - vigyorgok rá Alisonra, bár könnyen lehet, hogy ő azért nem fogja ilyen mértékben osztani a lelkesedésemet. Neki azért nincs még olyan nagy gyakorlata, ami a szereplést illeti. Próbálok azért valamelyest visszavenni, ha látom rajta, hogy ideges, netán frusztrálja a tömeg, vagy ami majd ránk vár a stadionban. Félfüllel hallom csak, hogy magyaráz valami az edző, de őszintén szólva alig-alig sikerül odafigyelnem. Nem csoda, ha amikor elhallgat már halkabban szinte suttogva hajolok oda Alisonhoz. - Mit mondott? Egyáltalán nekünk mondta? - azért persze nem lenne hátrány tudni, hogy pontosan hánykor van jelenésünk az első nagy villantásra, aztán meg persze ott lesz majd az egész meccs, amikor nincs más dolgunk, mint buzdítani és folyamatosan izgalomban tartani a közönséget. Menni fog, az ilyesmiben mindig is jó voltam. A kis táncos csapatunk többi tagját még őszintén szólva nem ismerem annyira jól, nem csoda, ha elsősorban Alisonhoz ragaszkodom. Mégis csak háztársak vagyunk, no meg jó barátnők is. Egy egész leheletnyi féltékenység azért volt bennem, amikor előkerült ez a Simonetta, aki mint kiderült szintén jóban van Alisonnal. Nem sokat mesélt róla, bár az benne van, hogy soha nem érdekeltek a küzdősportok, szóval amikor ilyesmiről mesélt talán... nem figyeltem oda minden egyes szóra minden időpillanatban. Most is időnként azért kikukucskálok a jó eséllyel Alison másik oldalán haladó szőke lányra. Azért szó se róla, hogy valószínűleg ők külsőleg legalábbis több közös tulajdonsággal rendelkeznek, bár azért úgy láttam eddig, hogy ez a lány se a csendes visszafogottságáról híres, mint én. Majd meglátjuk hogy alakul a következő időszak. Végtére is egy szobában leszünk gondolom, szóval ha most nem csiszolódunk össze ezekkel a csajokkal, akkor soha az életben.
Talán nem is olyan rossz most egy kis távolság otthonról. Lehet, hogy igaza van Dylannek és érdemes lenne elmennem egy agyturkászhoz, hogy rendbe tegye a kusza gondolataimat, de természetesen csak azután, hogy ezen túl vagyok. Mégis csak erre készülünk hónapok óta. A fejemben kavargó gondolatok most várhatnak. Nem hagyom nekik, hogy bármibe is bezavarjanak. Felmértem minden eshetőséget, a csapatoknak is többszörösen utána néztem. A helyszínt ismerem, de azért azt is felmértem, hogy kell-e számolni bármiféle változással azóta, hogy én itt jártam. Az se ma volt! Őszintén szólva jól is jött, hogy ezzel foglalom le magamat és nem azon járt az eszem, hogy gyakorlatilag átvettem a húgom életét, ha nem is szó szerint, de valami hasonló, amit teszek. Képtelenség úgy tennem, mintha nem erről lenne szó, még ha nem is szándékos, még ha nem is én akartam, csak megtörtént, de mégis így van. Szeretem Dylant, de nehéz nem arra gondolnom, hogy ha a húgom nem hal meg talán most a sógorom lenne... Aztán persze lehet, hogy nem, hogy sose maradtak volna együtt még a kicsi miatt sem, de... Igen, ezt bizony már sosem tudjuk meg, mert Hayley már nem él, sok éve, hogy nem. - Elfoglaljuk a szállásunkat, háromkor pedig már kezdődik a megnyitó. Maradjunk együtt addig is. Természetesen megnézhetitek a szurkoló csapatot... - pillantok ezúttal csak a csapatra, mert bár a táncos lányok is velünk vannak, de ők azért nem tartoznak hozzám olyan szervesen, mint a kviddics csapat. - De jobban örülnék neki, ha fejben azért mégis a mérkőzésre készülnétek. Mindent tudtok, bízom bennetek, menni fog! - mosolyodom még el. Bennem is van azért egy jó nagy adag drukk, hiszen mégis csak ez az első élet "fellépésem" edzőként. Csúnya lenne kudarcot vallani, még ha nem is egy meccsen dől el a kupa, de ha győzelemmel kezdenénk az a csapatnak is iszonyú nagy hajtóerőt adna, nekem pedig ebben kell hinnem és erre kell őket buzdítanom. A térképbe épp csak futólag nézek bele, hogy mindenre jól emlékszem-e. Ki tudja, hogy nem alakítottak, vagy építettek-e át valamit. Elég ismerős minden, úgyhogy inkább csak a pontos szálláshelyünkre koncentrálok, hogy rendben megtaláljuk a szobákat és elhelyezzem a csapatot sportolókat és táncosokat egyaránt. Nem sok időnk van, épp csak egy kis szusszanás fér bele, minimális felfrissülés, aztán máris jelenésünk lesz. A magam részéről annak örültem volna a legjobban, ha a csapat nem venne részt a megnyitó minden pillanatán, mert akkor még lenne idejük rápihenni, de talán az sem annyira rossz, ha izgalomban tartjuk őket. Nekik ez még kemény lehet. Emlékszem, az első nagy meccsem előtt majdhogynem remegtek a lábaim, de szó szerint értve. Hirtelen abban sem voltam biztos, hogy képes leszek a seprűt a kezembe varázsolni, nem hogy manőverezzek a pályán és gólokat szórjak. Valami hasonló játszódhat le most az ő fejükben is és ez bizony még rosszabb lesz, amikor meglátják a tömeget a stadionban. Az a sok szem, a sok rájuk szegeződő tekintet... De csak addig tart, amíg meg nem szólal a síp, onnantól valahogy minden háttérzaj elmosódik és gyakorlatilag megszűnik létezni. Nem marad más csak a labda, amire figyelned kell, no meg a társaid, akikkel együtt dolgozol. De ilyesmiről most még nem beszélek nekik, ráér. Egyelőre verekedjük át magunkat a tömegen. Úgyis elég sok a látnivaló ahhoz, hogy komoly dolgokkal traktáljam őket.
Nehéz lenne azt hazudni, hogy nem vagyok ideges. Szerintem mind azok vagyunk, hiába próbál Corvus higgadtnak tűnni. A kis ismerkedési napunk alkalmával azért már több megvillant mindenkiből, hogy igenis tudjam a nyugodt külső tuti, hogy izgatottságot takar, ha nem idegességet. Nem is tudom, hogy mikor fog ez elmúlni, pedig vannak már mögöttem meccsek bőven, de ennek mégis csak tétje van. Meg kell mutatnom, hogy képes vagyok fejlődni és csapatban működni és fontos az is, hogy ne vonja el a figyelmemet a pályán se senki, mint mondjuk a mellettem lépkedő Roby, hiszen most már nyíltan besorolhatok mellé, sőt még a kezébe is csúsztatom a sajátomat, amikor az átjáró felé igykeszünk. Talán néhány pillanatig érezheti is, ahogyan megszorítom az ujjait, persze önkéntelenül, amikor meghalljuk a hangerőt átérve a mágikus oldalra. Sokan vannak... nagyon sokan! - Reméljük ezúttal tényleg minden rendesen megy majd. Elég sokan vannak. - mondom persze elsősorban Robynak, aki közel van hozzám és nem tekerem fel amúgy sem a hangerőt annyira, hogy mindenki feltétlenül hallja. Felkészültünk, igaz? Sok edzés van a hátunk mögött és most bizony örülök neki, hogy már a kapcsolatunk sem titkos. Nem kell rejtőzködni. Viszont néha mégis elbizonytalanodom ebben. Azért még sosem volt senkim úgy, hogy közben egy csapatban is játszunk. Mindig csak a feladatra koncentráltam, de ez most is menni fog? Roby mégis csak terelő? Mi van, ha megsérül és nekem önkéntelenül is elvonja a figyelmemet, netán mindez fordítva? Jó tudom, nem szabad eleve a rosszra készülni, de azért mégis csak nehéz nem belegondolni mi lenne, ha... Muszáj a pályán továbbra is csak a saját magam dolgával foglalkoznom. Na persze csapat szinten, hiszen sokkal nagyobb hangsúlyt igyekszem már fektetni a csapatjátékra, ami régen lássuk be, nem volt az erősségem. Az edző azért sokat csiszolt rajtunk, hogy összeszokjunk és persze sokat számított az is, hogy sikerült a pályán kívül is nagyobb összhangot találni a többiekkel. Egyelőre követem az edzőt és csak figyelek, néha egészen közel húzódva Robyhoz. Azért ez a nagy fejhajtás még nekem is ismeretlen és talán kicsit így hirtelen ijesztő is.
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: St Davids 2023-10-09, 12:00
All-Star Kviddics
Wales
Nyár van, sokan a családjukkal, barátokkal töltik az idejüket, de nem az itt megjelenők! A Királyságok Kviddics Tornájának a megnyitója a mai nappal jött el, ezt megelőzte még a Roxfortban egy hét intenzív edzés a tagoknak, hiszen a tanévnek már vége, illetve a szurkolócsapat is próbákat és megbeszéléseket tartott, hogy készen álljanak a fellépésükre a megnyitó elején. Izgalmas nap áll előttük, a Belfasti fiaskó után ez az első alkalom, hogy tényleg megmutathatják egy profi csapattal szemben mire képesek. És azonnal több ezer néző előtt, élesben. A városka ahova érkeznek olyan, mintha nem csak hoppanáltak volna, de az időt is visszapörgették volna több, mint ezer évvel és elképesztően kihalt és csendes. (lsd. helyszín leírása) - Mielőtt megkérdeznétek, hogy biztosan jó helyre érkeztünk-e, négy éve eljöttünk a családommal és akkor is éppen ilyen volt a város. Mintha mi se történne a boltív mögött. - jegyzi meg Corvus könnyedén, félvállról, pedig a hideg veríték a tenyerében azért azt jelzi, hogy ő se olyan nyugodtan kezeli a helyzetet, mint amennyire mutatja.
Az edző már megkapta a napirendet, át kell menniük a varázsvilág oldalára, egy kis térképet is kaptak formalitásból, bár a nő is profi játékos volt, járt már itt. Minden olyan kellemes, a csend, a napsütés, csak hogy még nagyobb sokk legyen a túloldalon a zsibongás, rengeteg szurkoló öntött fel a garatra, hiába van még csak kora délután, hogy legyen idejük elfoglalni a szállást. A nagy megnyitó - amin már is elő kell adnia a szurkolócsapatnak - háromkor kezdődik, az első meccs, pont az övéké a házigazdával azonnal utána, négykor. Minden nap egy meccs lesz, minden országban a házigazdával, tehát hétfőn Wales-Roxfort, kedden Wales-Anglia, szerdán Wales-Skócia, csütörtökön Wales-Észak-Írország, pénteken pedig egy záró ceremónia, hogy következő héten egy másik házigazdával, másik sorrendben folytassák az öt hetes körmeccseket, hogy az ötödiken a Roxfortba érjenek, ahol az utolsó napokban a döntőket tartják, ha az eredmények pont alapján nem egyértelműek illetve az eredményhírdetést és díjátadást.
// Sziasztok, hát ide is elérkeztünk. <3 Hosszú játék lesz, ameddig két karaktert mozgatunk addig hosszú határidőkkel, amelyik körökben csak egyet, azokban rövidebbel (7-14 közötti skálán, mindig ott lesz a hsz-emben a határidő). Az első körökben mindenképpen szeretném látni mindenkinek mindkét karakterét, akivel jelentkezett csapattagnak és szurkolónak/kísérőnek, de ti döntitek el, hogy egy hozzászólásban színezitek ki a két külön karakter reakcióját, vagy külön-külön írtok.
Határidő: október 18, éjfél Következő mesélői: október 19 //
~Megan Smith
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: St Davids 2022-10-28, 22:05
St Davids
Wales legkisebb városa
A St Davids félszigete úgy tartját, hogy Wales legkisebb városát rejti magában, de igen nagyot téved, aki hisz a mugli írásoknak. A szemmel látható részeken valóban gyönyörű, hatodik században alapított város terül el, de nem minden az, aminek látszik. Ugyan Cardiff Wales fővárosa, de Belfasttal és az Észak-Írekkel ellentétben, akinek a kviddics csapata a fővárost választotta bázisául, a wales-iek a sok száz éves tradícióikat követve itt edzenek.
A Katedrálistól nem messze a nyugati falon a hatodik boltív be van falazva, ám igen csakrégi trükk ez és minden Roxforti diák ismeri. A megfelelő lendülettel áthaladva a túloldalra egy nyüszgő varázsvárosba érkeznek az utazók, ahol a csapból is a nemzeti zászlók folynak, ám valójában nincsen mire igazán büszkének lenniük - legalább is a sportsikereiket tekintve. A Wales-i csapat lényegében az örök vesztese a Királyságok Tornájának, ami abból is fakadhat, hogy sokkal jobban szeretik a játékot elvezhetően, mint vérremenően játszani. A stadion elképesztően régi építésű, lényegében idézi a katedrális stílusát, kőből épített lelátók és akármilyen megdöbbentőnek tűnik, fedett pálya rózsaablakokkal és ólómüveg mintákkal - amiket nyilvánvalóan mágia véd a betöréstől. Gyakran találkozni a csapattagokkal még a sarki kocsmákban is, habár szeretik őket, nincsenek istenítve, nincsen nagy arcuk, ugyanolyanok, mint bárki más. De ki tudja... talán ez az év más lesz, talán most jött el az alkalom, hogy a wales-iek megmutassák, hogy milyen fából faragták őket.
Ruci 
