2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Roxfort All-star csapatának közös játékaira létrehozott helyszín, hogy soha ne akadjunk abba a problémába, hogy ahol játszanánk az éppen foglalt, ez csak a miénk és a helyszín játékonként változó.
Csapatkapitány: ?
Csapattagok: Hajtók: - Daniel Paisley, Sienna Parkin, Corvus Flint Terelők: - Roberto Maroni, Winifred Hill Őrző: - Elizabeth Ollivander Fogó: - Tori Seaver
[You must be registered and logged in to see this image.]Őszintén túlságosan sok érzelem van ezekben a dalokban nekem, lassúak, szerelemről szólnak, énekelni sem tudok, szóval tényleg a Beugróhoz hasonló kínzásnak indul az egész, de ahogy engem Sienna támogat meg és egyértelmű jeleiből olvasom a "kottát", Roby pedig őt követve Lizzy-t, már erősen változik a hangulat. - Valahol a borzalmas a hitvány között értékelném a produkciómat, de ti egész jók voltatok. - válaszolok a lány bíztatására egy biccentéssel, persze mindenki más-más szinten tudott énekelni, de az egész valahogy csak összeállt. Végül is úgy hiszem a zenészek között is éppen olyan fontos a szinkron, mint a csapatjátékosok között, szóval a hasonlat ötletes, csak míg a pályán magabiztos vagyok és a képességeim, tehetségem, szorgalmam által már arathatom a babérokat a sikeres manővereimmel, addig a nulla képzettségem a zenében itt kiütközött. Lizzy-vel legalább hasonló hullámhosszon voltunk sereghajtók, bár szívesebben lennék mindenben kitűnő, a világ nem így működik. Végül Roberto felé fordulok én is, hogy megköszönjem a fordulóját. - Gyerekként látni egymást és közös képet készíteni örök emlék lesz, ahogy az éneklés is, köszönöm. - ismerem el, hogy nem sikerült olyan rosszul az egész, egyáltalán nem értettem a rossz kedvét, csak örülök, hogy gyorsan elmúlt. Lizzy kérdésére viszont, amikor Dany-re kerül a sor egy pillanatig sem habozok, hogy megszólaljak. - Merlinre, remélem egy fejtörő. - mondom ki fapofával teljesen komolyan, azzal legalább elememben érezném magam újra. Ahogy felvázolja a játékos sportokat és Roberto-val kerülök egy csapatba biccentek neki, egymás felé lépünk. - Legyen így, igen. Ahogy pedig elérünk a vödörhöz egyikünk megpróbálja a csóvával rápattintani a vödörre, a másik alá lő, hogy felmenjen és belepozícionáljuk. - nézem meg a kis versenypályánkat, remélve, hogy nem olyan magasak a vödrök és szép szélesek, kisebb lufival. - Merlin legyen velünk, hogy szélcsend lesz. - teszem hozzá, fél füllel hallgatózom csak át, hogy a többiek mit beszélnek meg, de főként a saját taktikánkkal törődöm. Az, hogy néznek minket csak azért zavaró, mert egyelőre Flint a nevem és még tizenhárom évesen is megróttak volna a szüleim, ha a falu közepén lufizok a csapatommal, nem hogy tizenkilenc évesen. - Szép. - ismerem el, amikor látom, hogy Roby egészen gyorsan és sikeresen indul neki a feladatnak. Én olyan komoly tekintettel spriccelgetek lehajolva közelről, mintha valami komoly "agysebészet" lenne, vagy mit szoktak a muglik mondani.
Sikerül összehoznunk, hogy segítsük a hozzá nem értőket, ráadásul Elizabeth hozzám hasonlóan nem egy penge az elméleti játékokból, akkor kutya kötelességem ilyenkor kihúzni a szarból. Ráadásul a vámpírtámadás után ő kergette el a bestiát, és még Sienna kapcsán is mondott véleményt, azt hiszem bizonyos mértékben hasonlítunk egymásra. – Örülök, hogy tetszett. – Bólogatok az unokatesónak, én kezdem azt érezni, hogy egész családias hangulat kezd kialakulni, noha mi még nagyon az elején vagyunk Siennával. Azon már úgysem tudok változtatni, hogy a játékommal felrúgtam Dany terveit, de remélhetőleg tud improvizálni, semmi visszavonhatatlan nem történt. Amikor meghallom az ügyességi játék címszót, akkor már felderül az arcom, bár az még mindig nem a nyers erőről szól, de hátha több esélyem van, mint amikor cetlikkel bohóckodtunk. Elizabeth szavain jót derülök, én is úgy vagyok vele, hogy most már valami fizikai játék jőjjön. Corvus mellé lépek, pedig látom Siennán a szándékot, hogy így, hogy felvállalta, akár bandukolhatnánk együtt is, de semmi sem sürgős, ha eddig titkolóztunk, most már kibírunk egy játékot, ráadásul utána sem hiszem, hogy olyan egymás előtt smárolós duó leszünk. Átgondolom a lehetséges taktikákat, és a többiek arcát fürkészem, hogy ki mit fog majd próbálni. Nem tűnik bonyolult játéknak, a szerencsén sok múlik, és hiába spriccelünk erősebbet, többet, attól még nem biztos, hogy a lufi arra száll, amennyire gondoljuk. – Köszönöm, hogy eloszlattad a szar kedvemet. – Szólok oda azért Siennának, felemelve felé a hüvelykujjamat, itt esetleg szépen ülhetne egy szerelmi vallomás, de azt nem illik mások előtt, úgyhogy a csapatjátékra koncentrálok. – Na kapitány, mi legyen? Jó az úgy, hogy mindketten tereljük a saját lufinkat, és aki lemarad, ott a másik is segít? – Kérdezem, és ha belemegy, akkor ha kezdhetünk, akkor már kezdem is spriccelni a sajátomat, ha Dany megadja a rajtjelet. A homokóra elindul, lendületesen indítok.
//Lufi:
Roberto Maroni carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Büszke vagyok a családnevemre, hiszen mindig is imádtam fűnek-fának elújságolni, hogy nagyapámnak Londonban egy eléggé felkapott pálcaboltja van és okkal! Ő nem csak úgy megvásárolta az üzletet, hogy aztán mások nyakába sózhassa a munka nagy részét... Amíg tudta, addig ő maga szerezte be a szükséges alapanyagokat, ez pedig igenis nagy szó. Ahogy az is, hogy sikerült más pálcakészítőket is leköröznie és szinte alap, hogy hozzá tér be mindenki varázspálcát vásárolni, aki a Roxfortba készül. Mégis, valahogy kellemetlenül érint, ha a családnevemen szólítanak. Lizzy vagyok és pont. Rosszabb esetben Elizabeth, de nem Ollivander! Akinek bemutatkozom a teljes nevemen, annak szinte mindig a következő kérdése a családnevemre vonatkozik, szóval ha bárki is váltott velem két szónál többet, az tisztában van azzal, hogy ki is a nagyapám egészen pontosan, a többiek pedig nem számítanak. Corvus a barátom, immár évek óta, szóval díjaznám, ha elfelejtené az Ollivander-megszólítást. Meglepetten pislogok oldalra, amikor Roby mellém sorol, hiszen nem hittem volna, hogy ő lesz az, aki a segítségemre siet, de őszintén hálás vagyok minden egyes súgásáért a szöveget illetően. Igazság szerint még így se lesz perfect a dolog, de azt hiszem, ez nem is olyan nagy szégyen, ha az ember lánya nem énekesnőnek készül. Mindenesetre, alaposan megizzaszt a feladat és még Corvusra is vetek egy érdeklődő pillantást, hogy vajon ő miként viseli eme kihívást... De legalább a csapat nagy része ügyesen boldogul, szóval annyira mégse vészes a helyzet. - Köszi - vetek egy hálás mosolyt Robertóra, amely egyaránt vonatkozik a segítségre és a programra is, majd a kezébe nyomom a saját mikrofonomat, hogy pakolja a helyére, hiszen fogalmam sincs azt illetően, hova is valók ezek a valamik... Bár, ha látom, hogy a többiek merre teszik le, azért én is követem a példájukat és nem sózom az olasz srác nyakába a munkát. - Ugye nem valami fejtörő? - teszem fel azért még a kérdést Danielnek címezve, hiszen őt ismerem a legjobban és a személyiségéből kiindulóan csakis ilyesmit feltételezek róla. Sajnos, nem fedte fel előttem a saját feladatát, hiába faggattam napokon keresztül, szóval teljes a homály számomra odabenn. Mindenesetre, nem ellenkezek abban az esetben sem, ha valami logikai feladatot agyalt ki, helyette engedelmesen követem a szökőkúthoz, esélyesen a többiekkel együtt. - Óh! - szökik ki egy meglepett hang az ajkaim közül, amikor megpillantom a lufit, azonban rendesen meglepődöm, amint meghallom a csapatfelosztást. Én és Sienna? Nos, nem ismerem, de annyit már leszűrtem, hogy hozzám hasonlóan igen céltudatos és maximalista. A sportban legalábbis mindenképp. Daniel szavai után végül magamhoz veszek két flaskát, majd az egyiket Siennának nyújtom, a javaslata hallatán pedig egyetértően biccentek egyet: - Ebben te vagy a szakértő, szóval részemről rendben - adom át ezúttal neki a gyeplőt, hiszen a csapatunkban ő az egyik hajtó, vagyis szakértő kezekre bízom magam. És ha veszítünk, abban az esetben mégis mi van? Ez csak egy játék! Ráadásul, pont itt az ideje annak, hogy megpróbáljak bízni másokban, még ha nem is feltétlenül ismerem az illetőt. Ahogy annak is, hogy ne tomboljak, ha valami nem a terveim szerint alakul egy játékban. - Egyébként gratulálok - szólalok meg végül úgy, hogy csak Sienna hallja, amit mondok. - Roby rendes srác - fűzöm még hozzá és csupán most tudatosul bennem úgy igazán, hogy Roby Daniel rokona, vagyis - tágabb értelemben bár - de nekem és Siennának is máris több közünk van egymáshoz, mint a sport. - Tervezitek, hogy valamikor Rómába utaztok? - teszem fel végül a kérdést, hiszen a fiú családjának a nagy része ott él, bár kérdés, hogy jelenleg hol is tartanak éppen. Talán még fel se merült bennük ez a gondolat...
Elizabeth Ollivander carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
A dal második felében már egyértelműen igyekszem elsősorban Corvusra figyelni. A szöveget ismerem nagyjából, csak néha pillantok oda, hogy biztos legyek benne, hogy mi jön, de próbálom Corvust figyelni, hogy időnként egy-egy bólintással erősítsem meg, hogy jól csinálja, sőt néha még önkéntelen kis karmozdulatokat is teszek, amikor magasabbra ível a dal, vagy épp hangosabban énekelhető, mint egyébként. - Jó volt ez kapitány! - mosolyodom el azért bíztatóan, amikor végetér a dal. Nem lett volna jó, ha totál rossz élményt hagy végül Lizzyben és Corvusban is ez az egész, főleg hogy Corvust Winni beugrója is istenesen megizzasztotta, de ez talán még kevésbé feküdt neki. Nem lehetünk egyformák egyébként sem, de én is azért örülök, hogy túl vagyunk rajta. Nincs gondom az énekléssel, de igazából nem szokásom, főleg nem mások előtt. Ebben anya a jó, én maximum örököltem tőle valami tehetség félét, de sosem éltem vele. A kviddics más, hiába hogy azt is közönség előtt űzzük, nem figyel az ember a lelátókra csak a labdára. Az, hogy mások előtt kell énekelni azért sokkal nagyobb falat nekem. - Az biztos, hogy érdekesek voltunk fiatalabban. - pillantok még Robyra azért elismerően, mert látszott, hogy félúton ugye nagyon elment a kedve, pedig azért biztosan ezt is idő volt megszervezni és összehozni a cukorkákat is. Nekem meg ugye amúgy is az a dolgom, hogy támogassam őt és bátorítsam. Aztán már Danyre figyelek, hiszen ő jön most utolsóként és remélem, hogy nem borította nagyon fel a terveit az, hogy végülis hamarabb jöttünk ide, mint ami eredetileg tervben lett volna. De úgy fest variálható, amit kitalált, szóval ezúttal már besorolok Roby mellé és irány a szökőkút, hogy aztán megint átsoroljak ezúttal Lizzyhez. Tény, hogy igazából őt ismerem a legkevésbé, és ez a sebezhetetlenség dolog még mindig olyan nem fair érzést vált ki belőlem, de pont ezért itt lehet az ideje, hogy megpróbáljunk összedolgozni. - Jól van. Szerintem mindenki egyet, hogy ne veszítsünk átadáskor a lendületből. - hajolok kicsit közelebb, hogy javasoljam a véleményemet. Hajtó vagyok, elvileg ebben vagyok jó, úgyhogy csak megy egy lufi terelgetése valami módon. Szóval lássuk! Igyekszem a leprecízebben és a leggyorsabban haladni, amennyire lehet.
Sienna Parkin carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
Mondhatnám, hogy nem lep meg, hogy Corvus, és Lizzy akik egyáltalán nem ismerik a dalokat. Tulajdonképpen, ebben tényleg nincs is semmi meglepő, hiszen ők annyira a varázsvilághoz kötődnek, hogy nem feltétlen kell nekik mugli zenéket is ismerni. A meglepő inkább az, hogy Roby siet Lizzy segítségére, míg Sienna Corvust segíti ki, és súgja elő a szöveget neki, kicsit talán helyettem is. Így talán végül is működhet a közös éneklés. Nem gondolom az egészet kisajátítósan romantikusnak. Még ha éppen most is jött el az ideje, hogy a másik "álom pár" szint valljon akkor se. Tulajdonképpen Roby játékának is megvan a maga helye a csapatépítésben. Noha én nem feltétlen olyasmiben gondolkodtam volna, ami nem mindenki számára egyformán ismert, vagy kitölthető egyéb képességekkel. Azért némileg észlelhető, hogy ez az éneklés Lizzyben és Corvusban hagy némi feszültséget. Bár érdekes, hogy mennyire nem egy vonalon közelítettük meg ezt a feladatot, annak ellenére, hogy rokonok vagyunk. Persze ettől még nem ismerjük egymást túl jól, és többet kéne együtt lógnunk, és elég eltérő módon is nőttünk fel, aminek mindnek szerepe lehet ebben. Végül is aztán véget ér a szám, és a staféta is átkerül hozzám, aki szándékkal maradt az egész végére. Na igen, talán nem ártott volna egy helycsere az unokatesómmal, vagy némi kommunikáció kettőnk közt, ami ugye nem volt meg. - Köszönjük a hangulatteremtést. Jó volt. - mosolygok azért még Robyra biztató jelleggel. Majd nagy levegőt veszek, és belefogok a mondandóban. Vagyis részben. - Hát talán nem ártott volna egy sorrendi csere Roby és köztem, bevallom hogy nem gondoltam arra, hogy fel fogunk ide sétálni ezért szándékosan maradtam a végére. Gondoltam, hogy a pályától az idefele utat tegyük kicsit interaktívvá. De legalább a játékokat visszafele is el lehet játszani a másik irányba. Igaz, akkor a pályától megint vissza kell majd sétálni ide, de ez legyen a legfőbb gondunk. Az első megállónk tehát a szökőkúthoz vezet. - mosolyodom el, és indulok meg kifelé a cukrászdából, a nem messze lévő szökőkút irányába. Remélhetőleg a többiekkel a nyomomban. Oda érve azért a szökőkút lábánál előre elkészítve várakozik pár felfújt lufi, vödör, és spricc-flaska. Én pedig szembe fordulva a többiekkel bele fogok a szabályok ismertetésébe. - Én amolyan ügyességi versennyel készültem, több megállóval a pálya és a falu közt. Ha már verseny, akkor persze csapatok is kellenek, ezért rendeződjünk párokba, mondjuk legyen az 1-es csapat: Roby és Corvus, a 2-es csapat: Lizzy és Sienna, és akkor értelem szerűen a 3-as csapatban Wini lesz velem. Nyugalom, olyan játékokról van szó, ahol semmi előnyöm sincs veletek szemben. Minden csapatnak egyforma esélyei lesznek. - bontom meg direkt a várható párosulásokat. A cél, hogy azok kerüljenek össze, akiknek eddig nem igazán volt alkalmuk közel kerülni egymáshoz, és jól összedolgozni velük. - Az első versenyszám pedig a Lufifröccs. Mindenkinek egy szórófejes flakonnal kell vizet fújnia egy lufira, így irányítva bele egy vödörbe. Sem a spriccelő, sem a játékos nem érhet a lufihoz, csak a víz. Összesen négy lufit kell célba juttatni, méghozzá 1 perc alatt, amit ez a kis homokóra fog mérni. Ha elkezdi lejátszani a kviddics indulót, akkor vége a játéknak. - megvárom míg mindenki fog egy-egy flaskát, és ha esetleg van kérdés akkor arra még válaszolok. A vödrök egyébként egy vonalban felállítva vannak a sétáló utcán, jó pár méterrel arrébb. Persze a csapatokban bármilyen taktika megengedett. Lehet hogy félpályáig egyik majd onnan a másik játékos spricceli ugyanazt a lufit, vagy mindenki sajáttal próbálkozik végig. Nem is igazán foglalkozom az esetleges járókelőkkel, vagy hogy megbámulnának minket. Én tényleg játéknak fogom fel az egészet. Amúgy is hozzá kell szoknunk a szerepléshez is. Ha pedig mindenki kész, még Winire kacsintok, majd el is indítom a játékot, a kis homokóra megfordításával, és egy "RAJT!" jelzéssel.
// Kockadobás: Mindenki dobjon egy 6 oldalú kockával offban a hsz végén. A két játékos dobásának értéke összeadódik. Az alábbi dobási eredmények szerint sikerül a csapatnak lufikat célba juttatnia: 2-3: 0 lufi 4-5: 1 lufi 6-7: 2 lufi 8-9: 3 lufi 10-12: 4 lufi Taktikákat minden játék és hsz előtt ér előre privátban megbeszélni, van ahol kelleni is fog. Határidő: Június 18. vagy 20. amelyikre sikerül írni. Következő hsz: Június 19. vagy 21.
Köszönöm szépen az előző körös játékot! //
Daniel G. Paisley carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
Bármennyire is csábosnak tűnne, de egyik sem szám sem szól kifejezetten Siennának. Amikor az üzenőfalon mágiával felénekeltem valamit, na az igen. Ám ez a kettő, a The Bangles és a Police dala mindkettő kifejezetten ismert, népszerű dal, könnyen énekelhető. Ráadásul be kell látni, a nyolcvanas évek nagyon is az érzelmekről szólt, még a rockdalok nagyja is a szerelmet dicsőítette. Annyira pedig tényleg nem vagyok önző, hogy kisajátítsam magamnak a csapatépítő ezen részét, hiszen Sienna úgyis tudja, hogy mit érzek, és ha nem vallja be, hogy nyíltan velem van, akkor is ezek a számok lettek volna. Úgyhogy a dalok éneklése közben csak az epikus hangulatra gondolok, véletlenül sem szemezek az egzotikus szépséggel. Féltékeny sem vagyok, amikor próbál segíteni Corvusnak, hiszen az előbb elég direkt módon vállalta fel, hogy mi a helyzet, és ő amúgy is ilyen, egyenes, segítőkész, csapatjátékos. Ezért hát én is megteszem, amit megkövetel a haza, Elizabeth mellé lépek, amikor látom, hogy állandóan leengedi a mikrofont, mivel nagyon nem megy ez. Mielőtt még jönnének a soron a kijelzőn – hiszen akkor már nehéz bekapcsolódni – úgy döntök, hogy mindig előre súgok kicsit, hogy együtt tudjuk énekelni. Attól még a hangsúlyt nem biztos, hogy érzi, de több mint a semmi. Véget ér ez a szám is, itt már leteszem a saját mikfofonomat, és megtapsolom őket. – Ügyesek voltatok, és nem volt cél, hogy tökéletes legyen. Remélem azért hangulatban jól szórakoztatok. Dany, tiéd a pálya. – Nézek most várakozóan az unokatestvéremre, hogy visszamegyünk-e a kiindulóponthoz, vagy más ötlete van.
//Most csak annyi a kérésem, hogy a határidő ne essen egybe a tekissel. Köszi!//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
[You must be registered and logged in to see this image.]Egy kicsit talán meglep, hogy Sienna után Roberto is felajánlja a segítségét, főleg, mert általában sértett, rosszindulatú pillantásokkal méltatja, amikor az ördög ügyvédjeként rámutatok minden logikai bukfencre, hibára - nem csak nála, mindenkinél. Talán Siennának akarna imponálni, ahogy az egész nap folyamán mindenben megtalálta a módját, hogy neki bókoljon? Vagy tényleg őszinte, ki tudja. Az viszont biztos, hogy a meglepettséghez hozzátartozik, hogy így láncon függve Lizzy is beszáll és Dany-re pillantva is azt látom, hogy nyitott a dologra, habár az általában jókedélyű, beszédes olasz srác ezúttal gyanúsan keveset szólal meg. Addig viszont nem jut az empátiám, hogy zavarjon annyira, hogy megkérdezzem miért. - Igen, attól függetlenül, hogy úgy döntöttünk, hogy az iskolában tanulunk továbbtalni és diákok vagyunk, ezzel együtt vagy ettől függetlenül felnőttek is. - húzom ki magam, bár talán rólam lerí, hogy igazi, átlagos gyerek se voltam soha. Viszont a magam módján gyermeteg módon követtem a szüleimet és szívtam fel, mint egy szivacs az ideológiáikat, védtem meg mindenféle vitában érvekkel, amik ma már hamisan csengenek. A fényképet biztos, hogy több példányban is kérni fogom, egyet az öltözők falára, egyet az iskolaújságba, egyet pedig talán még magamnak is elteszek. Persze szépen csendben, mielőtt szentimentalizmussal vádolhatna bárki is. Amikor egymás mellé állunk és kezdődik az éneklés egyértelműen kellemetlenül ér a helyzet, hiszen ismét olyan, mintha színpadon kéne szerepelnem valamilyen művészeti dologban, amihez nem értek, mint amikor improvizálni kellett Winnifred játékában. Csak ezúttal az első körben még szöveget sem kapunk, szóval marad a néhány szavas beszélgetés Lizzy-vel, míg a többiek énekelnek. A kijavítására csak felsóhajtok és szemforgatok, szoktam én Lizzy-nek is hívni, de velem ellentétben ő mondjuk tényleg büszke lehetne az Ollivander névre, hiszen régi pálcakészítő család, a legjobbak, nagy becsben tartott család és még csak sötét stigma sincs rajta, mint a legtöbbön az aranyvér ária hozzáállás miatt. - Uhh. - nyögöm, amikor egyik romantikus szám után a másik következik és egy kicsit átszalad az általában márványarcomon a kétségbeesés. Ugyan megkegyelmez rajtunk a zene és végül kiírja a szöveget, amit énekelni kéne, közel esélytelennek tartom, hogy bármelyik szótagot egyáltalán a megfelelő időben mondjam. Nincs is kinek "énekelnem", mert mi Winnie-vel erőteljesen kilógunk a sorból. Abban a tekintetben romantikus vagyok, hogy tökéletes randevúkat tervezek Alisonnal és férfi létemre valószínűleg sokkal jobban foglalkoztat az esküvőnk, mint őt - mondjuk a nászéjszaka is -, de szerenádban sajnos hiába reménykedik. Viszont amikor Sienna mellém kerül és észreveszem, hogy külön figyel arra, hogy nekem segítsen a dallammal és a jó tagolással, nyelek egy nagyot, és követem a legjobb tudásommal. Szerencsére legalább nem kell valami magas kappanhangot megütnöm, de így is inkább ütemesen mondom a szöveget és csak minden harmadik hang közelíti meg a Siennához, és a többi jól éneklőhöz passzolót. Ez a nap tagadhatatlanul egy érzelmi hullámvasút, annyi szent, de legalább így, hogy Sienna hangjára koncentrálok, nem teljesen veszett fejsze nyele a közös éneklés.
Nem kellenek szavak, hogy tudjam Corvus miként értette amit mondott. Én sem igazán tudok olyasmire gondolni, hogy iratokon, vagy történeteken kívül mást találunk, de számomra ez is elég fontos, hogy ne akarjam abba hagyni a kutatást. Roby szavai furcsán hatnak, mintha nem tudná eldönteni, hogy akar-e jönni, vagy nem lenne biztos abban, hogy jó néven vesszük-e a segítségét és emiatt duplázza azt, hogy “ha kellek”… Nagyon furcsán cseng attól a sráctól, aki Belfastban felpattant a cukkolódásomra és majdnem nekem jött… Attól a sráctól, aki lépten nyomon ledobja a felsőjét ha fizikai próba elé kerül és lehetősége adódik a lány előtt flexelni aki tetszik neki, vagyis.. akivel együtt vannak… Ennek ellenére mégis önbizalmi kérdéseket emlegetett. Attól a sráctól, akinek mindezek ellenére van egy furcsa sötét folt az életében. Egy ki tudja mennyire jóhiszemű, vagy épp toxikus kapcsolata a nevelőanyjával.. Amire talán még ő sem döbbent rá.. A sráctól, aki úgy emlegette a depressziót, mintha összegzés lenne inkább csak arra, hogy vannak mélyen szomorú, tehetetlen, vagy ebből fakadóan dühödt pillanatai, esetleg egy feldolgozatlan gyásza, vagy valamilyen posztraumás élménye, ami maitt ennyire oda-vissza ping-ponglabda módjára csapódott egyik érzésből és hangulatból a másikba… Holott a depresszió egy másabb állapot valójában… De hát ki vagyok én, hogy elvitassam bárkitől is azt amit érez? Ettől függetlenül minden segítségnek örülök. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyi embert érdekelhet a helyzet. És főleg nem számítottam arra, hogy ezek az emberek az Allstarból is kikerülhetnek! Azért az feltűnik, hogy minden dal ami elénk kerül, szerelmes szám és számomra elég egyértelmű, hogy mindez kinek szól. És ketten szépen ki is maradnak a helyzetből, ami nem a legszerencsésebb, de egyenlőre sodródok az árral.
a folytatás:
”Every single day And every word you say Every game you play Every night you stay I'll be watching you”
Fogalmam sincs, miként reagálnák le a többiek, ha benyögném nekik, hogy az én dédapám pedig - mint utólag kiderült - Gellert Grindelwald. Ez viszont nem olyasmi, amit az ember szívesen nagydobra verne, de legalább volt valami, ami az auror-szak felé terelt, Gerardon kívül. A késztetés elég erősen él bennem arra vonatkozóan, hogy legalább egy részét helyrehozzam annak, amit a dédapám tett mások ellen... a világ ellen... Nem vagyok egy hős alkat, soha életemben nem tartottam magam valamiféle világmegváltó embernek, aki égő házakba rohan be síró csecsemőket menteni. Mondjuk, sebezhetetlen révén akár még meg is tehettem volna, éppen csak nem volt rá alkalmam. Bár, a kviddicsről soha életemben nem fogok lemondani, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Nyilván versenyszerűen nem fogom tudni űzni az aurorkodás mellett, de szabadidőmben esélyesen a magasba emelkedem majd. - Én régebben hobbi szinten űztem a családfakutatást, szóval... ha gondoljátok és szeretnétek, én is segíthetek - ajánlom fel, habár a csúfos kudarcot, ahogy elakadtam már nem említem fel szóban, habár - a fentiek tekintetében - ez érthető. Nyilván szándékosan tüntették el vagy módosították az adatokat. Talán Corvus és Winnie esetében nem lesz ilyen gond. Bár, Corvus nemrég kijelentette, hogy ő nem kíváncsi rájuk, szóval minden bizonnyal Winnie lesz a kutató fél. Akit pedig alaposan ki is faggatok a táborozás rejtelmeiről. Szerettem nagyapának segíteni az üzletben, de pont miatta kellett kihagynom pár ilyen alkalmat. Na, nem mintha bármikor is ezt kérte volna tőlem. Egész egyszerűen csak bűntudatom lett volna, ha ott hagyom, abban a rengeteg tennivalóban. Az előkerülő fényképező láttán meglepődöm, de végül készségesen állok be a csoportba a kép elkészülte érdekében, holott ezt tizenkét éves koromban aligha tettem volna meg, mert sose láttam magam annyira szépnek, de a mai eszemmel már más a véleményem magamról. Tök cuki voltam! Persze, ezt hangosan már aligha mondom ki, mert a végén még mindenki elkönyvelne magában valami egoista illetőnek, szóval csupán kissé idiótán mosolygom a kamerába. - Lizzy - javítom ki Corvust, amikor elhangzik szájából az Ollivander-név. Nem szeretem, ha valaki, akit ennyi ideje ismerek, a családnevemen szólít. Meg úgy egyébként sem... Ha Sienna, Roby vagy Winnie tette, akkor is kijavítottam volna őket. Ennél még az Elizabeth is mérföldekkel jobb, pedig sose tetszett így, ebben a formában. A dalt ugyan továbbra se ismerem, de mivel a kivetítőn ott a szöveg, csatlakozom a többiekhez, habár a tátogásnál többet nem művelek. Itt-ott ugyan kicsusszan belőlem is egy-két szótag, de ennyi és nem több. Nem készültem énekesnőnek, botfülem van, macskajajongásra emlékeztető hangom, úgyhogy nem szeretnék tömegoszlatást rendezni, hiába adott a lehetőség.
Hullámzó a hangulat, de azt hiszem kezd azért lassan alakulni. Mindig nehéz, ha az ember olyasmiről beszél, ami nem jó élmény volt az életében, de legalább már letudtuk a negatívumokat, vagy legalábbis egy részüket, talán a legrosszabbakat és így más szemmel nézünk egymásra. A fotóhoz én is beállok. Tényleg érdekes emlék lesz majd, hiszen ennyi idősen nem ismertük egymást, most viszont ennek hála mégis. Furcsa dolog ez, mert végülis mindenkinek gondolom meg van a maga közege az iskolában, nem kötelező egy csapattal barátkozni, csak mert együtt játszotok. Én legalábbis nem igazán barátkoztam eddig a csapattársaimmal, de az is igaz, hogy jobban összetudunk dolgozni, ha nem vagyunk egymásnak teljesen idegenek és ki tudja, hogy talán a végén tényleg barátoknak mondhatjuk majd egymást. - Ez igaz persze és egyre inkább a kezetekben van a döntés. - bár gondolom az ő családjaikban bőven befolyásolják őket később is, bár ha kiderült, hogy Corvus bizony nem is vérszerint hozzájuk tartozik... Ez már az ő döntése, hogy önállóságot választ és egy új, idegen és talán ijesztő életet, vagy inkább marad ott, ahol van, mert már megszokta. Nekem is nehéz döntés volt eljönni a Roxfortba, de nem volt választásom. Neki, nekik ott a döntés a kezükben, hogy mit kezdenek az információval, amit kaptak. Válhat a helyzetük jobbá, de persze rosszabbá is. Amikor a következő dal szövege megjelenik elsőre azért pislogok párat, mert az alapján még nem ugrik be, csak amikor a dallam is felhangzik. A dúdolás jobban megy az első néhány sornál, de ha megjelenik a szöveg, akkor már az énekbe is betudok kapcsolódni. Ha kell kicsit besorlok Corvus mellé, hátha jobban áttudja venni a dallamot közelről hallva.
Spoiler:
//Every single day And every word you say Every game you play Every night you stay I'll be watching you//
Azt hiszem egyikünknek sincs egyszerű családi élete. Még Siennának se, ha ennyire ritkán láthatja az apját. Robyval meg még tényleg alig ismerjük egymást, ahhoz képest, hogy unokatestvérek vagyunk. Amiért én nyilván a nevelőanyját okolom, de ezt hangosan úgyse fogom soha kimondani előtte, már csak tapintatból sem. Abban viszont bármikor benne lennék, hogy időt töltsünk együtt, és jobban megismerjük egymást. Úgy általánosságban is. Azért az elmondható általánosságban, hogy örülök, hogy nem egy ennyire elitista családban nőttem fel, éppen elég látni olyanokat, akik igen. Nekem legalább mindig megvolt a magam szabadsága. Ha akartam sportoltam, ha akartam a barátaimmal sátraztam, én döntöttem el, hogy melyik egyetemi szakot választom. Szabadon járhattam azzal a lánnyal, akivel akartam, akarok. Sosem éreztem igazán sarokba szorítva magam, hogy ne lenne kibúvóm, vagy választásom, ha nem akarok valamit, vagy másként döntenék. Plusz annak is örülhetek, hogy efféle családi ereklyék esetemben még nem kerültek elő, mint Corvusnál. A legegzotikusabb dolog, ami szembe jött velem, az az apám merengője. Azt pedig nyilván nem vágja zsebre az ember, és különösebben sötét hatalma sincs. A családfa kutatásban lényegében én is szívesen segítek. Nem mondom, hogy a levéltárazás a kedvenc hobbim, és a legszuperebb része az ereklyevadász szaknak, de azért van néhány hasznos gyakorlatunk az egyetemen, hogy tegyük hatékonnyá. Persze családfa után kutatni nem csak így lehet. Ez viszont már más kérdés. Talán nem is annyira időszerű belemenni. A kép készítésbe is simán benne vagyok, amikor Wini oda inti a pincért. Igazából szerintem egy vicces, remek ötlet. Érdekes lesz egyszer visszatekinteni erre a pillanatra. Szerintem sem ciki, nem ismerni a dalokat. Nem tudhat mindenki mindent. Főleg az eltérő származás, és nyilván hatások miatt sem. Én lehet, hogy egy 70'-80'-as évekbeli varázsló bandával lennék meglőve, akit esetleg Lizzy vagy Corvus simán felismerhetne. Legfeljebb nem a legszerencsésebb olyan feladat elé állítani a társaságot, amit néhányan ismerhetnek, néhányan nem. De ettől eltekintve is benne vagyok a játékban, és igyekszem tényleg vicces játékként kezelni. Tehát amikor a második dal is megszólal és felismerem, én simán énekelni kezdek. Bár talán Pavarotti még mindig nem vagyok.
dal:
The Police: Every Breath You Take
Every single day And every word you say Every game you play Every night you stay I'll be watching you
Több dolgot leszűrtem ebből a játékból. Az biztos, hogy beszélnem kéne Danyvel, hogy közelítsük a két ellentétes álláspontot, miszerint ő boldog családi környezetben nőtt fel, annak ellenére, hogy nem az apja nevelte fel, és a huga is meghalt. Másfelől én is boldog voltam, de szintén nem a vér szerinti családommal. Ebből kellene összehozni valami élhető, de mégis nagycsaládos hangulatot.Másfelől több téma is elhangzott, amiből kimaradtam, mert nem tudtam rá válaszolni, igyekeztem helyette görcsösen megfelelni. Talán azért is köszönöm meg, mert bár alapvetés volt, hogy részt veszünk az egészen, én azért még sosem szerveztem senkinek valami komolyabbat, és hát anyám belémverte a jómodort, hogy még azt is megköszönjük, ami úgymond jár. – Én is teljesen kimaradtam ebből az elitista, aranyvérű izéből, de ha kellek a nyomozásban, keresésben, akkor jövök, ha kellek. – Toldom meg Sienna szavait Corvusnak válaszul, hogy aztán Winifred szavaira hevesen bólogassak, és megjelenjen az arcomon az első széles mosoly. – Ez szuper ötlet! – Természetesen odaállok, amikor a pincér lekap minket, s összenézek a másik terelővel, akivel Corvus szerint elő kéne hívnunk, hogy mágikusan ugráljunk rajta. Ez talán még jobban összehozhatja az esetleges korábbi összezördülések után azt, hogy még jobban működjünk együtt. Átkarolom Siennát, most már talán legálisan a fotó erejéig, hogy aztán elinduljunk hátra. Elizabeth fejébe nem látok, de téved ha úgy gondolja, hogy ez valami szerelmi zúg, és ők feleslegesek. Azért vagyok annyira csapatjátékos, hogy bár nem fogtam vissza magamat nagyon a titkolózásban, az sosem volt öncélú, hogy mit érzek. A számot hárman is elkezdik énekelni, Siennába most tényleg belszeretek, ha eddig nem történt volna meg, állati dögös, és még a hangja is jó. Meg is tapsolom őket, de mégis szánok pár jó szót a másik kettőnek, Corvusnak és a szőke őrzőnek. – Szó sincs róla. Mindenki nem ismerhet mindent! Majd a következő! Tovább nem kínozlak Titeket! – Meg is jelenik a következő dal első versszaka, még inkább egyértelműsítve, hogy miről van szó, hiszen még a szám címe is azonnal elhangzik. Ezt már tudni kell!
„Every breath you take And every move you make Every bond you break Every step you take I'll be watching you”
//Határidő: június 12, én írok június 13//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
[You must be registered and logged in to see this image.]Ameddig egy csapatot alkotunk nem különösebben mondanám, hogy "zavar", hogy ennyi pár van körülöttünk, de a válogatón nem véletlenül használtam arra a gyanusítgatást, hogy feldühítsem őket. A klikkesedés a csapatjáték halála, és a szerelmesek természetükből adódóan esnek ebbe bele, szóval megértem, hogy hiába lerítt a párosokról, azért nem verték soha nagydobra. Azért amikor meghallom, hogy Sisi, kicsit hitetlenre kerekedett szemekkel pillantok Siennára, hogy tényleg ez-e a beceneve. Én még a legközelebbi barátaimat is gyakran hívom a teljes nevén, kellett vagy egy év, mire egyáltalán keresztnevet használtam, a becenevek idegenek és gyermetegek, nyilván ez is a szüleimtől jön. Biccentek Daniel megjegyzésére a gyűrűvel kapcsolatban, amit Sienna már nem találja az ujjamon, és Winifredre is átszalad a tekintetem. Nem mondok további konkrétumokat, mert nem különösebben vet senkire jó fényt, hogy a Sötét Nagyúr gyűrűje volt nálam vagy öt-hat évig, inkább Sienna felé fordulok, aki felajánlotta a segítségét. - Köszönjük. - válaszolom azért, nem bagatelizálom el magam attól, hogy kutassunk, inkább csak arra utaltam, hogy nem akarok hiú ábrándokat kergetni. Nem őket fogjuk megtalálni, hanem maximum a nevüket a sírtáblájukon, amilyen az én szerencsém. Elmosolyodom, amikor Winifred előkap egy kamerát. - Jó ötlet, talán Robertoval elő is hivathatnátok. Ha jól emlékszem te mondtad, hogy érdekel a fényképészet. - fordulok a fiú felé, minden további nélkül, egyáltalán nem veszem magamra, hogy rám akar utalni, mintha egyik fülemen be, a másikon ki menne, csak bólogatok arra egyszerűen, hogy vettem a jellemhibáit, egy-kettőben osztozom is. Egy pillanat erejéig átfut azért az agyamon, hogy külön ki lett emelve, hogy tizenkét éves korunk körüli-előtti emléket mondjunk, de mielőtt megszólalnék Winifred lábát érzem az enyémen, ahogy beletapos és inkább beállok fotózkodni. A párok valószínűleg egymás mellett lesznek, szóval én beállok középre és habár kicsi-én köszön majd vissza a képről, a fejem még mindig egészen komoly, mint akinek nem is volt igazi gyerekkora. És valószínűleg még Winifred nyuszifülét is elszenvedem, de ez csak utólag derül majd ki számomra. - Mindennek megvan az előnye és a hátránya is, de minél inkább felnővünk annál jobban realizálódik, hogy mi mindent máshogy tapasztaltunk meg, mint mások. Vagy sehogy. - válaszolom Siennának, még utalva az úri családos dologra, de ebben már az is benne van, hogy Lizzy még táborba se jutott el. Már egy kicsit ki is nőttünk belőle, hogy csak úgy táborozzunk, de talán a VMS után a kviddics bajnokság, ahol tényleg tagországról tagországra fogunk járni, kitölti a szőke lányban az űrt. Engem is meglep, hogy megköszöni Roby a részvételt, mintha csapongana a magabiztosság és a teljes elhagyatottság között, de Winifred már ugrik is bátorítani. Odaállok a karaokehoz, de erőteljesen látszik, hogy visszatérni készül a Beugrós izzadós rosszullét, ugyanis én soha nem töltöttem az időmet énekléssel, de még csak zenehallgatással se. - Ketten leszünk "cikik", Ollivander. Talán a következő. - mosolyodom el kicsit, ahogy mindenki más rákezd és egészen jól is hangzanak, de mi Lizzy-vel max kínosan tátogni tudnánk. Mondjuk, ha ismerném is csak elrontanám a hangzást a bot fülemmel, nulla képzettségem van benne a többséggel ellentétben. Viszont úgy, hogy ők éneklik és nem csak egy valamilyen mugli popszám a rádióból, egészen felderül a mindig komoly tekintetem őket nézve.
Még nagyon friss minden, nem csodálom hát, hogy Rose-ot még az unokatestvéreként emlegeti Corvus, nem javítom ki, hogy hátt már nincs köze hozzá.. Még én is simán a szüleimnek nevezem a Hilleket, pedig.. nincs közöm már hozzájuk. Mindenesetre a szüleinkre vonatkozó megjegyzése furcsán hat. Én akár élnek, akár nem szeretném tudni a történetüket. Mondjuk végülis nekem nincs mit veszítenem ebben a képletben. Sienna felajánlására megilletődötten nézek, de aztán biccentek neki. Egyszerre lep meg és hat meg vele - Köszönjük. - egy szolid mosollyal is megtoldom. Egyáltalán nem gondolom hátránynak, minél többen nézünk rá egy ügyre. A kérdés.. hogy hol kéne valójában keresni? Lizzy reakcióját szintén megmosolygom és bólintok neki - Később szívesen mesélek, ha szeretnéd. - mondok csak ennyit és Corvus máris sziporkázik egy sort, így a szóviccére egy prüszkölésserű nevetés szakad ki belőlem. De hamar lelohad minden amikor a gyűrűjét említi fel. - Emlékszem arra a gyűrüre.. - toldok hozzá ennyit komolyan. De az ő szerencsére egy ideje már nem láttam rajta.. Aztán hogy ez a világra milyen fényt vetít az már más kérdés… A kis kibukott románcnak sikerül vissza hoznia Roby kedvét és biccentek amikor össze találkozik a tekintetünk. Igen, valóban érezhető volt, hogy a könyvtárban már mintha nem feltétlen csak kerülgetnék egymást. A nagy helyzet pedig az, hogy míg nekem valamennyire sikerült rendeződnöm Robyval.. vélhetőleg mert már nem lát bennem ellenfelet és sok helyzetben igyekeztem belátóan hozzá állni, addig Corvussal még mindig ott érzem a tüskét közöttük. És nem túl jó. Hangosan viszont nem mondom ki. Inkább a történetét hallgatom, amit megoszt velünk. Így már kicsit érthetőbb a helyzete. Mielőtt teljesen levedlene a kistini álca elő szedek egy megbűvölt polaroid fényképezőt és felállva oda intem magunkhoz az egyik pincért. - Mielőtt tovább menne minden csináljunk egy képet! Nem gondoltam, hogy így akarnám valaha is megörökíteni magunkat, de igazából tényleg vicces egy kicsit..- ezzel pedig a pincér kezébe nyomom a gépet és megkérem hogy lőjjön egyet legalább. - Mindenki csííííz!!! - talán az utolsó pillanatban sikerül elsütni, mielőtt vissza vedlenénk az eredeti korunkra. Egy nyuszifül azért biztosan befigyel tőlem a tőlem jobbra ülőnek. És abban is biztos vagyok, hogy nem mind néztünk a kamerába.. De hátha jó emlék lesz belőle… Aztán persze átvonulunk a fagyizó hátulsó részére és a karaoki nyomán felcsillannak a szemeim és lelkesen tapsolok is párat, bár az engem is meglep, hogy Roby megköszöni a részvételt. - Hiszen ez alap volt mindenki részéről, hogy mind részt veszünk mindenki játékán! - erősítek rá szóban is félig okoskodva, félig megerősítésképp. Bár annyira figyelek, hogy a szavába ne vágjak bele. Az az igazság, hogy valószínűleg meglehetősen jó énekes csapat is lenne a többségünk.. Szóval amikor mindenki besorol és bele kezd, velük éneklek különösebb gond nélkül. Azokon a zenéken nőttem fel. Talán az egyetlen “titkos” dolgom volt a szüleim előtt.. Hogy mindenféle kategóriában vettem kazettákat az akkori walkmen-embe és mindig az ágyam alatt tartottam egy cipősdobozban..
a folytatás:
”I believe it's meant to be, darling I watch you when you are sleeping You belong with me Do you feel the same? Am I only dreaming? Or is this burning (burning) an eternal flame?”
Sajnálom, hogy feszegettem a témát, hiszen Winnie jól láthatóan még a mai napig sem dolgozta fel a történteket és nyilván nincs itt sem az ideje, sem a helye annak, hogy beszámoljon róluk. Ráadásul... egy tucatnyi - mondhatni - idegen előtt. Mert attól, hogy a pályán egy csapat vagyunk, még idegenek egymás előtt, ez tény. Ezen pedig se az én, se Roby feladata nem fog tudni segíteni. Egyszerűen csupán több kapcsolódási pontot adtunk egymás kezébe és voltaképp ennyi... Abba, hogy ki mihez kezd velük és kivel, már nincs beleszólásunk. - Nem volt kötelező, csupán érdekelt - vonom meg a vállam. Gillian sohasem tartott velem, hiszen senki se kötelezett rá minket. Én csak szeretek bele-belekapni dolgokba, de komolyabban semmi sem fogott meg a kviddicsen kívül. A hittan számomra valamiféle meseóra volt, ahol kiélhettem a bennem rejlő művészi hajlamaimat a pálcikaemberek rajzolásával, akik révén a bibliai történetek elevenedtek meg. Corvushoz hasonlóan én se igazán hiszek valamiféle felsőbb hatalomban. - Voltál gyerektáborban? - csillan fel a tekintetem hirtelen Winnie története hallatán. - Istenem, én mindig szerettem volna részt venni egy olyanban... - hadarom izgatottan. Na, nem mintha nem lett volna rá pénzünk vagy hasonló, de valamiért kimaradt az életemből ez a rész. A nyarakat általában nagypapa pálcaüzletében töltöttem, ahol kisegítettem és jó volt, de azért mindig van egy fokkal jobb. A nyári táborokról pedig világéletemben élt bennem egy idealizált álomkép. Amolyan misztikum... Corvus mondandója a családi gyűrűről megüti a fülem. Voltaképp csupán most tűnik fel számomra, hogy egy jó ideje nem láttam már rajta. Igaz, a rengeteg edzés és RAVASZ-ra való felkészülés miatt nem sokat találkoztam senkivel sem "civilben" és még Daniellel se lehettem együtt annyira sűrűn. Az pedig, hogy a pálya fölött való repkedés előtt leveszi, teljesen logikusnak hatott számomra. Végül Sienna bedobja a nagy hírt, amelyet a csapat zöme már előzőleg is sejtett, szóval itt inkább az a meglepő, hogy a lány tette meg ezt a lépést Roby helyett. Azt hittem, az olasz srác fogja kikotyogni eme információt, hiszen ő képtelen volt leplezni azt, miszerint motoszkál benne valami valaki iránt. A következő helyszín, ahová vezet minket, első pillantásra egy szerelmes zugnak tűnik, szóval bizonytalanul meg is torpanok, hiszen azt feltételezem magamban, hogy Roby mindezt Siennának tartogatta, mi pedig csupán plusz teherként vagyunk jelen. Mindenesetre, amikor a fiú a karaokét említi, kipukkan belőlem egy halk nevetés, végül sikerül komoly képet vágnom és némileg kínosan feszengve nézek a társaimra: - Az mennyire ciki, ha én nem ismerem ezt a dalt? - teszem fel a kérdést. Remélhetőleg senki se nevet majd ki érte, de valóban lövésem sincs és még mugliismeretből is a közepes átlag alatt teljesítek, szóval erre se támaszkodhatok...
Sose tudtam jól kezelni az érzelmeket, talán kicsit ezért is terelem a beszélgetést, amikor Winnie könnyeket hullajt. Nem sírtam életemben valami sokat. Talán egyszer engedtem a dolognak, még amikor először ígérte apa, hogy eljön egy fontos meccsre és aztán nem tudott. Aznap nem is játszottam, ami miatt a csapat is elég mérges volt rám. Jóval fiatalabb voltam persze, és anyuval is elég undok voltam, hiába próbált lelket önteni belém. Aznap megfogadtam, hogy többet nem ronthat el egy meccset sem a csüggedés apa miatt és bár mindig reméltem, hogy eljön, de már nem borultam ki, ha nem így történt végül. Azóta nem igazán volt példa rá, hogy sírtam volna, bár ez jó eséllyel csak az agressziót táplálta, mert sose engedtem ki az érzéseket, hogy megnyugodjak. Ezért persze most se tudok máséval mit kezdeni. Mégis, amikor az apámról beszél újra Winniere pillantok - eddig kerülve az arcát és a rossz érzések látványát -, de hirtelen nem tudok mit mondani, csak lassan bólintok. - Igen, valami olyasmi, jó hasonlat. - mondom ki végül picit megköszörülve a torkomat. Nem vagyok jó érzelmek terén, de ebben se ártana fejlődnöm, tisztában vagyok vele. Persze ez hosszú folyamat lesz, az is valami, ha ki tudom mondani, nem hogy még érzelmileg is komolyabban kitárulkozzam. Csak lépésekben. - Nem vagyok túl jó, ami a kutatást illeti, de ha tudok segíteni... - mondom végül Winnienek, mert hát tudjuk mindketten, hogy távol áll tőlem a könyvtár, viszont élőben elég kemény stílusom van, tehát ha személyesen kellene valakiből infot kicsiholni és nem poros könyveket lapozgatni, abban sokkal inkább a hasznára lehetek. De most sokkal fontosabb, hogy kicsit visszahozzam Roby lelkesedését, ami sajnos elúszott, talán részben miattam is, hiszen én is értetlenkedtem, hogy miért jöttünk el a pályáról. Azért örülök, hogy mindenki pozitívan reagál, pedig nem azt jelentettük be, hogy összeházasodunk, de mégis nekem ez még nagyon új. Maga a kapcsolat is, meg az, hogy elmondom másoknak, hogy van kinek elmondani. Legalább a kemény témák után talán mindenkinek csalunk egy kis mosolyt az arcára, az enyémen legalábbis egy kis időre ott marad, csak Corvus sztorija lohasztja le kicsit. - E téren örülök, hogy nincs úri családom. Nektek nem lehetett egyszerű. - pillantok Lizzyre, majd Corvusra és hát Winnie szülei is ezek szerint eléggé dogmatikusan álltak mindenhez. Engem legalább anya mindig támogatott és sosem adott átkozott gyűrűt, vagy ellenezte a sportot. Azért akartatlanul is Corvus kezét próbálom megnézni, ha nem az asztal alatt van eleve, hogy még meg van-e az a gyűrű. Én tuti, hogy kivágtam volna az ablakon, ha tudom, hogy a miatt kínoznak rémálmok. Ezután jön az éneklés, ami azért meglep. Mind szereplünk sportolóként, de valahogy énekelni mégis csak más. Nem vagyok benne rossz, valószínűleg a származásom miatt. Anyának csodás hangja van és vele gyerekként sokat énekeltünk, de ahogy nőttem ez egyre csökkent. Időm se volt rá és hát már annyira nem vonzott a dolog. Most viszont rendesen kiengedem a hangomat...
Spoiler:
//I believe it's meant to be, darling I watch you when you are sleeping You belong with me Do you feel the same? Am I only dreaming? Or is this burning (burning) an eternal flame?//
Engem voltaképp mindenki múltja érdekel. Szeretem megismerni az embereket. Ezért a fagyim mellől mindenkire igyekszem is odafigyelni. Mondhatnám, hogy Sienna bejelentése meglep, de igazából érezhető volt egy ideje. Csak senki nem mondta ki konkrétan. Inkább egyszerűen diszkréten meghagytuk nekik a lehetőséget, hogy akkor és úgy mondják el, ahogy és amikor ők akarják. Azért egy mosollyal nézek rájuk. - Gratulálok. - nem érzem úgy, hogy mi lennénk a nagy szerelmes pár Lizzyvel, és ez csak a mi kiváltságunk lenne, vagy hogy ők bármit is elvesznek tőlünk, és irigykednünk kéne egymásra. Voltaképpen örülök, hogy így alakult. Azt hiszem Lizzy emléke nyomán kezdem megérteni, hogy miért olyan fontos számára a kviddics, és mért annyira maximalista benne. Nem mintha eddig nem lettek volna efféle gondolataim és gyanúim, a drágámmal kapcsolatban. Éppen csak ez az emlék ráerősít ezekre. Megértem, hogy Wini nem akar jobban belemenni a szüleivel való kapcsolatába, vagy a vallási kérdésekbe. Bár sajnálatos tény, hogy a Biblia tartalmaz számos megfogadandó erkölcsi útmutatót, és példabeszédet, de a vallások már számos olyan dolgot raktak ezekre, és fordították ki őket a maguk hasznára, hogy már rég nem az eredeti értékekről szól az egész. Viszont a táboros emlékei szerintem nem furák, inkább aranyosak. - Az egy elég erős sötét ereklye lehetett, ha ilyen hatása volt rád. - ráncolom a homlokom kissé Corvus beszámolójára. Persze beszélni nem fogok róla, hogy ilyesmi van/volt a birtokában. Talán még a közelébe se nagyon akarnék kerülni ilyesminek. Vannak dolgok, amiket jobb elkerülni. A sötét-relikvia-mágia pont ilyen terület. Minden esetre nem kommentálom tovább, és nem is faggatom róla a kapitányt tovább, bár a tekintetemben benne van, ha beszélni akarna róla valamikor, akkor velem megteheti. Ami Robyt és az emlékeit illeti, érdekes belegondolni, hogy míg én egy hangos-színes olasz nagycsaládban nőttem fel, addig ő magányosan a nevelőanyja mellett. Talán ezért is lett ennyire eltérő a személyiségünk. Kezdem azt is megérteni, hogy neki sem lehet túl könnyű a beilleszkedés, és ez a rengeteg változás az életében. Nos, azt nem állítom 100%-ra, hogy remek énekhangom van. Nyilván nem vagyok egy Pavarotti, de egyértelműen benne vagyok a Karaoke-játékban. Igazából, tényleg poénos játékként felfogva a dolgot. Számomra talán, inkább az a furcsa, hogy Roby megköszöni a részvételt, hiszen számomra valahol alapvetés volt, hogy mindenki mindenben részt vesz. Szóval amikor arra kerül a sor, én simán énekelni kezdek, ahogy az első versszak szövege felvillan, és a zenegép elkezdi játszani a dalt.
dal:
I believe it's meant to be, darling I watch you when you are sleeping You belong with me Do you feel the same? Am I only dreaming? Or is this burning (burning) an eternal flame?
A legtöbbek történetét fél füllel, fél szemmel érzékelem, talán Dany múltja köt le legjobban, hiszen ő a rokonom. Így azért már érthető, hogy miért csapódik leginkább az apámhoz. Együttérzően biccentek, sosem fogom tőle elirigyelni, hogy Luca őt tekinti inkább a fiának, nem pedig engem, akivel alig van most még kapcsolata. Viszont legnagyobb meglepetésemre Sienna húz egy váratlant, és leleplezi a titkunkat, amit én viszonylag bénán védtem, ő pedig profin átnézett rajtam, de most mégis, a kedvem felvidítása az elsődleges, színt vall. Jólesően csúsztatom a kezemet az övébe, mintegy hálásan bólogatva. – Nos igen, úgy alakult, ahogy Sisi elmondta. Vele valahogy minden sikerül, jobban megy. – Mosolyodom el halványan Winifred felé, hiszen ő már a könyvtárban is sejtett valamit. Corvusnak inkább nem is válaszolok első körben, mert még Elizabeth-nél is hidegebb, sőt az őrző a vámpír esetnél kifejezetten támogató volt. Lassan érik bennem a gondolat, hogy miért ilyen parasztot sikerült csapatkapitánynak választani, aki csak kekeckedni meg lenézni tud másokat, de hát fene nagy demokrácia van. Végülis mindegy, én a saját játékomat játszom, a lényeg, hogy győzzünk, és hogy Sienna ki tudjon teljesedni. – Hát igen, erre értettem a játékodnál, hogy már megtaláltam a múzsámat. – Felelem az őrzőnek. Azért sajnálom, hogy Siennának így fel kellett adnia az elveit, és nem megbeszéléses alapon tudtuk közölni mindenkivel, de Winifred is a jókivánságait kifejezi, így már kezd egy fokkal jobb kedvem lenni. Kár, hogy végül pont én nem véleményeztem a többiek történetét, pedig érdekes lehetett volna, hogy Sienna kapcsolata milyen volt az apjával, vagy hogy Winifred szülei ennyire vallásosak. Nem gondoltam volna, hogy az embert ennyire meghatározza a szüleivel való kapcsolata. Lényegében egy életen át elkísér. - Nos, ami engem illet.. Többen már ismeritek a történetemet, hogy a mostohaanyám nevelt fel. Jó ideig nem tudtam ezt, mégis sokkal jobban szeretett, mint sok vérrokon teszi azt a kölykeivel. Mégis, egész életemben valahogy elkísért a magány. Nem vagyok egy kedves jellem, noha nem nézek le másokat. – Akaratlanul is Corvusra villan a tekintetem, mintegy célzás nélkül, és célzással is. Feleslegesen nem fogok konfrontálódni, csupán az igazat mondom. – A jó érzés nekem is a közelmúlthoz kötödik, hogy megismertem őt. – Mutatok az összekulcsolt kezünkre Siennával. – Sajnálom, ha olykor ennyire antiszociális vagyok, van még mit tanulnom Albától, a kishugitól. Majd a tényleges beszélgetésre oldódok, becs’ szó. Na de most ideje a harmadik felvonásnak. – Intek, hogy indulhatunk hátra. Itt már elkezd mindenkiről lefoszlani a kistini álca, már a szokványos felnőtt ábrázatunkban indulunk. Elengedem Sienna kezét, hogy a fagyizó hátsó helységében berendezett pihenőbe vezessem őt. Itt kissé félhomály van, pár mágikus gyertya, hangszerek, és egy mágikus zenegép, ami nagyon hasonlít egy mugli karaoke gépre. – Nos úgy gondoltam, hogy levezetésnek kipróbálhatnátok a hangotokat. – Természetesen Siennának is akarok énekelni, azzal már tényleg lelepleztem volna magunkat, de így ő előzött meg. – Köszönöm, hogy részt vesztek a játékomban. A hagyományos Karaoke-nál annyival bonyolultabb, hogy csak az első versszakot sort mutatja a gép, utána mindenkinek egyszerre kell tovább énekelnie a második részét. Közismert, népszerű számok lesznek a nyolcvanas évekből, azokat talán a többség szereti. A mugli származásúak kedvéért nem lesznek tisztán varázslóegyüttesek. Mehet? – Kérdezek körbe, mindenkinek kiosztva egy mikrofont, és elállok az útból, hogy bekapcsoljam a gépet. Az első szám fel is csendül, bízom benne, hogy legalább egy-két ügyes megfejtő lesz.
„Close your eyes, give me your hand, darling Do you feel my heart beating? Do you understand? Do you feel the same? Am I only dreaming? Is this burning an eternal flame?”
//A szabályok: kérem, hogy senki ne keressen rá csípőből, csak ha már van egy tippje, hogy ki az előadó. Tehát tippelj magadban, és ha tudod, akkor küldd meg nekem messengeren, és hogy ne kelljen keresgélni, küldöm a folytatást. Ha nem ismered, de a karid penge mugliismeretből, az kiválthatja. Nem lesz ebből sok kör, csak kettő, aztán egy levezető kör, hogy Dany jöhessen.Ha sikerült eltalálnod, és megkapod a második versszakot, akkor spoilerben tedd bele a hszed azon részébe, amikor énekli a karid.//
//Határidő: júni 4, én írok június 5-én//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
[You must be registered and logged in to see this image.]- Mondjuk, nem mindenkinek kellett lemondania a kviddicsről. Az unokanővérem folytathatta, igaz, hogy főleg azért, mert ő is kapitány volt és mert legalább népszerűsítette a vállalatot és mellette tökéletes mintaörökös volt. Volt. - ismétlem az utolsó szót, hiszen aki ide járt az tudja, hogy a Mardekár előző kapitánya, az unokanővérem nem éppen lemondott a posztjáról: tűzvészben meghalt. Mondjuk most, hogy nem egészen vagyok Flint, gondolom a Black-ekre és a Brooksokra se kéne unokatestvérként tekintenem, de ez most mindegy. A biblia témához túl sok mindent nem tudok hozzáfűzni, elképesztően felületesen keresztezte az utamat, lényegében Winifred személyében. Lényegében úgy veszem, hogy minden "csoda" benne szimplán egy varázsló volt és akkor még nem volt szétválasztva a varázsvilág, meg hogy maga az "Isten" csak egy humbug, hogy megmagyarázzák a rossz sorsukat, és ezzel ki is fulladtam. Nem tudnék idézni egyetlen sorából se, csak olyan dolgokat tudnék felidézni, aminek a mágiatörténethez valamicske köze van, vagy valami nagyon alapvető erkölcsi üzenete van, mint a főbűnök meg a tíz parancsolat (de szó szerint és hibátlanul azt se tudnám) és ennyi. Szótlanul konstatálom csak, hogy Roby tudatalatt is becsatlakozott a családi fagylalt-bizniszbe. Teljesen az ellentétem, én azonnal a családi kapcsolataimmal éltem vissza, ő pedig nemet int minden összebeszéléssel kapcsolatban az unokabátyjának. Tényleg fogalmam sincsen, hogy mennyit szervezhette, mert nekem az elkényesztetettségemből következik, hogy egy csettintés lett volna lefoglalni egy fagyizót vagy venni egy különleges bájitallal tuningolt drazsét. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem értékelem az igyekezetét, vagy hogy semelyikünkben ne indítana el valamit, hiszen Winifrednél igen gyorsan el is törik a mécses én pedig nem éppen jó bátyjaként tanácstalanul ülök mellette, hátat lapogatva. Ahogy Roby visszaválaszol és lehorgasztja a fejét kicsit felszalad a szemöldököm, mintha nem érteném mi történt pontosan, de végül Siennára kapom a tekintetem, aki rákérdez a vérszerinti szüleinkre. - Ha még élnek. - mondok csak ennyit, követve a húgom szavait, bár ezzel se fogom felvidítani nagyon. Egyelőre nem tudtunk meg sokmindent, főleg, mert még elhatárolódom Cody-tól is, aki az elsődleges infó forrásunk lehetne. Annyi biztos, hogy Bryson, mint a család "fehér-báránya" azon volt, hogy leváljon a családról és a halála előtt sikerült is családot alapítania valakivel... vagy csak teherbe ejteni? Csak bólintok Winifred visszakérdezésére, bár igazából felesleges kérdés, valószínűleg csak visszhangként szaladt ki a száján, néha én is meg szoktam ismételni a hallott információkat. Egyértelmű, hogy Roby nagyon elkanászodott, nem is mond semmilyen jó vagy rossz emléket magáról, de kezdem úgy érezni, hogy ez az élmény lesz a rossz. Amúgy sem vagyok az a fajta, aki pátyolgatna bárkit, ha Winifrednek nem tudtam mit mondani a sírására, akkor Roby-nál is jobb, ha hallgatok, mert a végén csak még tovább súlyosbítom a helyzetet a visszakezes kritikáimmal. Nem is nagyon kell megtalálnom a szavakat, mert Sienna színt vall, hála Merlinnek, rámarkolva a srác kezére. Azonnal sorban mindenki elkezd gratulálni, én csak egy vékony mosollyal biccentek, ami nyilván annak is szól, hogy nem lepődtem meg. - Már az első válogatón volt valami a levegőben. Rajtunk kívül. - lövök el egy poént, tőlem erősen szokatlanul, szóval nem is a legkreatívabb. Viszont annak ellenére, hogy Roby kicsit feladta az imént a dolgot és nem is mondott magáról semmit, én a többiekhez hasonlóan folytatom, ezzel is megerősítve, hogy ahogy előzetesen megígértük, mindenki mindenkinek a játékában részt vesz. Arra már nem kapok oda, hogy mennyire furcsa állati maradékokat gyűjtögetni, talán fura is lenne az én számból, aki a “nagy sötét mágus”, hogy ódzkodom a dologtól. - A rossz emlékem… amiután megkaptam a családi pecsétgyűrűt sokáig kínoztak rémálmok, bár akkor már jóval idősebb voltam, amikor kiderült, hogy pontosan miért, de még mindig verejtékezik a tarkóm, annyi sikoly és halál kísértett.- hozom a sötét formámat, de egészen nyugodtan közlöm velük a dolgokat, most, hogy már értelmet nyert, hogy miért voltak az álmok sokkal kevésbé keltenek pánikot azért.
[You must be registered and logged in to see this image.]Teljesen elöntenek az érzések és mielőtt bármit tudnék folytatni kell egy jó hosszú szünet, így nem bánom, hogy különösebb kérés nélkül megy tovább a kör amikor én megakadok. Közben bele gondolok a Lizzy sebezhetetlenségét érintő, ezüsttel kapcsolatos kérdésekbe és meg kell állapítsam, hiába lehetett nagyon ijesztő az ami a VMS-en történt, nem megmérgezni akarjuk. Csak valamilyen kiegészítőt adni számára ami csak átlagosabbá redukálja vissza, de nem gyengíti magatehetetlenné.. De majd az illetékes(ek) úgy is eldönti(k), én attól még, hogy támogatom az ötletet valójában nem kívánok befolyással lenni Lizzyre ebben. - Csak.. onnantól elkezdtek elhatárolódni tőlem. Utólag pedig megértettem azt is, mennyire féltek tőlem már a végén.. és ez mennyi passzív-agresszív helyzet alapja volt.. - összegzem csendesen, válaszolva a szőkeségnek, de ennél jobban igazából nem akarok bele merülni és ezúttal már nem is erednek meg újra a krokodilkönnyeim. A történetére azzal kapcsolatban, hogy fiúnak nézték meglepetten pislogok mert szerintem is nagyon lányos. De bele gondolok nálunk mi volt az etikett és ha valaki eltért tőle, az már furának számított és sajnos simán kinézék.. Daniel együttérzésére biccentek hálásan. - Sajnos a vallás sokaknak már egyáltalán nem az alap értékekről és üzenetekről szól. - amik voltaképp azóta is bennem bennem élnek. Kicsit átértelmezve, de megmaradtak. Szerencsére én nem a szüleimen keresztül értlemeztem ezt az egészet sosem. Daniel és az apja történetét nem hallottam még így ebben a formában, de akkor ezek szerint az a fura kissé alkesznak tűnő, egyetemi, töri-nyelvész prof lenne az apja akivel a vezetéknevük is egyezik..? Sienna története az apjával igazából épp olyan szörnyű mind bármelyikünké. - Nehéz lehetett folyamatosan alkalmazkodni és lenyelni a helyzetet és továbbra is teljesíteni.. A betartatlan ígéretek kicsit mindig egy csokor rózsára emlékeztetnek.. amiről elfelejtették lehántani a tüskéket. - szusszantok egyet. Az a kérdés egészen váratlanul ér, hogy meg akarjuk-e ismerni voltaképp az eredeti családunkat. Itt bizonytalanul Corvusra nézek. - Én igen. Nekem nincs mit vesztenem lényegében és néhány dolognak már elkezdtem uzána menni. Nár jelenleg elakadtam. - mondom őszintén a francia lányra nézve. Aztán többiekre is figyelek, ki mit oszt meg, Daniel a jó emlékekkel kezdte, de úgy érzem kicsit bedobtam a lavinát a nem kellemes emlékemmel.. Bár úgy volt egyet-egyet osszunk meg. Corvus a biztatásával nem hazudtolja meg önmagát, felpillantok rá egy biccentéssel, hogy köszönöm, de nem várok el tőle igazából semmi különösebbet. Az viszont, amit ő megoszt teljesen meglep - Volt kutyád? - szalad ki belőlem a kérdés és bár sejtem mi történt vele, inkább nem kérdezek rá. Tekintve, hogy múltidőben beszélt róla, gondolom már nincs vele. Roby viszont ahogy mindenki kérdezgetni kezdi mennyire tervezte meg a helyzetet és hogy Daniel játéka kapcsán lehet vissza kéne menni még valami kellemetlen érzetet megneszelek és próbálom én is menteni a menthetőt hiába merült fel bennem is esetlegesen ami a többiekben. - Ha már vissza utaztunk mind a múltba, te se hagyd ki, hogy megosztod az emlékeidet. Egy ilyen egy olyan, ahogy tőlünk kérted! - próbálom meg bevonni, ahogy ő tette velem az én játékomnál. De az igazi mentés akkor jön amikor Sienna szó szerint ledob egy kisebb bombát. Noha abszolút üdvözítően hat! És mosolyt is csal az arcomra. Nem bírom ki, hogy ne nézzek Robyra amolyan “tudtam én!” arckifejezéssel. - Az ilyen mindig egyszerre szuper és hihetetlen egybeesés, de határozottan örülök nektek. - bólintok megerősítően párat közben nem felejtem ám el a fagyimat sem eszegetni, nehogy kiolvadjon a kelyhéből! Lizzy szavai azzal kapcsolatban, hogy hittanra járt teljesen meglep. Hiszen előtte hangoztatta, hogy aranyvérűek.. - Fura hogy aranyvérűként is jártál hittanra. - Ismerem el szóban is, de gondolom ez amolyan választható volt náluk. Valahogy a testvérét bárhol máshol hamarabb el tudom képzelni, mint hittanon… A kviddicses élménye viszont felemelő. Aztán rájövök, hogy lassan nekem is kellene újra valamit mondanom így egy pillanatra eltűnődöm. - Igaz ez egy kicsit korábbi emlék még, de imádtam a gyerektáborokat. Bár rendszerint a felügyelő tanárokkal a többieket is kikergettem a világból, hogy az összes csigaházat és bagolyköpetes aprócsontot össze szedtem, lemosogattam és haza akartam vinni.. Tudom.. már akkor is fura gyerek voltam. - villantok egy kicsit szerencsétlen mosolyt.- De végül a felügyelő tanárnak sikerült megygyőznie, hogy a karkötőfonásnál csak a csigaházat használjam fel dísznek, az aprócsontokat pedig adjam vissza a természetnek… - toldom még hozzá. Nem is tudnám megfogalmazni, hogy mitől, de ez akkor is meghatározó élmény. Talán mert a fura gyűjtögetésem miatt mindig lemaradtam a többiektől és valamelyik tanár maradt velem akivel aztán mindig jóban lettem.. A többi gyerek helyett..
- Szerintem se, de Corvusnak igaza van - biccentek egyet Sienna kijelentése hallatán. - Aranyvérűek vagyunk és noha nem vet fel minket a pénz, a lányoktól elvárják, hogy lányok legyenek. Szép ruhák, elegáns megjelenés, valami lányhoz passzoló hobbi, stb... Én Corvushoz képest még szerencsés is vagyok. A mi szüleink nem támasztottak velünk szemben irreálisan nagyon magas elvárásokat, a kviddicstől sem tiltottak el soha. Ha felsőbb körökbe születtem volna, akkor esélyesen lemondhattam volna arról, hogy a pálya fölött repkedjek. A nagyon vagyonos családok leánygyermekei, akik ráadásul a régi értékeket képviselik, aligha hódolhatnának ennek a szenvedélynek. Partiképesnek kell lenniük annak érdekében, hogy - csúnya ezt a szót használni, de - megfelelő vérvonalat találjanak nekik. És valljuk be, a kviddics néha tud durva is lenni. Előfordulhat olyan sérülés, amelynek hatására egy lány soha többé nem tud gyereket szülni, így pedig csorbul az értéke a piacon. Tényleg hálás vagyok azért, hogy nem egy ilyen családba születtem. - Én nem vagyok vallásos - kotyogok közbe, ha már Winnie révén feljött a téma. Jelenleg Roby és a lány is igen rossz passzban van, szóval igyekszem úgy folytatni a beszélgetést, mintha mi sem történt volna. Nem bízom a sikeremben, de hátha... - Az alapműveltséghez tartozik a Biblia kissé bővebb ismerete - szerintem -, de egy-két évig jártam hittanra, mint iskolán kívüli tevékenységre, végül abbahagytam. Ismerem a történeteket, de nem hiszek - csóválom meg a fejem. Valahogy nem vagyok képes egy láthatatlan mindenhatóra bízni magamat és reménykedni a jóindulatában. Igyekszem a saját kezembe venni a sorsom és eddig meglepően jól ment számomra a dolog. Amiben ki szerettem volna teljesedni, az összejött. Figyelem, amint Sienna Roby mellé ül és amikor megfogja a kezét, meglepetten pillantok körbe a társaságon, hogy ők vajon mit szólnak hozzá. Én sejtettem, de az, hogy itt és most felvállalják... meglep. Azt hittem, egy jó ideig még húzni fogják a dolgot, habár Robyn látszott már pár alkalommal, hogy a száján lenne a nagy bejelentés, de végül valami miatt mégse lépte meg. - Gratulálok - szólalok meg pár másodpercnyi hallgatás után. Ha jobban belegondolok, a csapat 80%-a egy párt alkot, kivétel ez alól Winnie és Corvus. - A folyosókon is pletykáltak rólatok, de ott inkább az volt az oka a szóbeszédnek, hogy két új, remek sportoló érkezett az iskolába és szinte minden új tanulót ízekre szednek. Ha pedig még hírnév is párosul hozzá, akkor megy az összerakosgatás. Bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani, mert nem láttak együtt titeket, de értitek... - vonom meg sután a vállamat. Én csak azért úsztam meg ezt az egészet, mert még nagyon fiatal voltam, amikor idekerültem. Bár, esetemben is szárnyra kapott az, hogy az amerikai edzőm és köztem voltak gyengéd érzelmek, amolyan plátói szinten, de ennyi és nem több. Tizennégy voltam, lassan tizenöt, kár is lett volna ennél alaposabban belemenni. - Számomra egy kiemelkedően jó élmény volt bekerülni az Ilvermorny csapatába - szólalok meg végül én is. - Az volt az első nagyobb sikerélményem és ott kaptam a legtöbb elismerést. Addig csak egy szürke kisegér voltam, átlagos tanulmányi eredménnyel. Kerestem az utam és a kviddicsben meg is találtam...
Egy furább érzés kezd tolakodni a mellkasomban. Ahogyan a többiek beszélnek egyértelmű, hogy elég pocsék életük volt. Rengeteg családi dráma, hűvös gyerekkor. Azt hiszem, ha innen nézem akkor az én panaszom nem is fér el ebben, mármint néha tényleg úgy érzem, hogy nekik sokkal rosszabb lehetett és én csak nyafogok. Az apám bár tényleg ritkán látogatott, de nem hagyott el végleg, mint Danielt az övé. Nem néztek sose fiúnak és anya mindent megadott nekem, amit lehetősége volt mindenben, a szeretete pedig a mai napig határtalan, még ha én sokszor undok is voltam vele és rajta vezettem le, ha apa átejtett és nem tartott be egy ígéretet. Corvusnak meg egy kutya volt a legjobb barátja, jesszus! Mégis milyen gyerekkor lehetett az övé? - És megkeresitek az igazi családotokat? - bukik ki belőlem hirtelen a kérdés, hiszen az már kiderült, hogy Corvust és Winniet is örökbe fogadták és ha mindent jól értek, akkor ez még újdonsült információ mindenkinek, nekik is. De vajon tudni akarják kik ők igazából? Vagy ha az eredeti család eleve nem tartotta meg őket, akkor végülis minek ezzel foglalkozni? Corvus helyzete meg tényleg még cifrább, hiszen megszokott egy életvitelt és ha színt vall a szülei előtt annak jó eséllyel annyi. Viszont látom, hogy Roby kezdi rosszul érezni magát. Nem tudom, hogy pontosan mennyi szervezés kellett ahhoz, amit kitalált, de tény hogy a többségéhez képest ez talán egyszerűbb és ha Daniel a pályára szervezett valamit, akkor még vissza is kell mennünk, aztán megint ide... kicsit megkavarta a dolgokat. Nagyot nyelek és látszik is talán rajtam, hogy mintha erősen agyalnék, de végül kicsit kihúzom magamat és, ha nem Roby mellett ülök, akkor átpakolom mellé a székemet közelebb húzódva hozzá és lassan, bizonytalanul, de végül is megfogom a kezét. - Kicsit módosítok... az egyik legboldogabb emlékem nem is olyan régi. Levelező partnert kerestem az üzenőfalon. Azt hiszem csak kiakartam írni magamból mindent, amit képtelen vagyok őszintén szavakban elmondani, de leírni könnyebb egy idegennek. Akivel pedig leveleztem az pont az egyik csapattársam volt. Szóval..., bár gondolom ezt már néhányan sejtitek, de hát így alakult. - fejezem be végül egy zavart mosollyal. Tudom, hogy a csapatban Dany és Lizzy a nagy pár, nekem ez az egész még amúgy is teljesen új és egyáltalán nem vagyok az a nyalós-falós típus sem, de talán Roby is jobb kedvre derül, ha nyíltan tudom támogatni és egy kis erőt önteni belé.
Oké, talán tényleg ciki, ha az ember reflexből állna a pult másik oldalára. De hát, ha valami évek alatt rögződik be, az ellen nehéz tenni. Szóval végül is csak egy kínos mosollyal huppanok le a nekünk fenntartott asztalhoz. Tényleg nem beszéltünk össze Robyval a játékát illetően. Fogalmam sem volt, hogy ide kell majd sétálni. Számomra minden éppen annyira meglepetés, mint mindenki másnak. Azonban, mivel imádok fagyizni, és beszélgetni, és így ismerkedni, ezért abszolút nem tartom rossz ötletnek, vagy nem bánom az egész dolgot. Valójában nagyon kíváncsi vagyok hova is fog kifutni az egész, és érdeklődve hallgatom a többiek beszámolóját is a sajátom után. Wini története azért eléggé szíven üt. Mármint a vége a vallásos résszel. - Sajnálom. Az én nagyszüleim is vallásosak, gyerekkoromban jártam hittanra a suliban a nagyi miatt, és ők igazából nem is tudják, hogy mik vagyunk, csak annyit, hogy egy külföldi elit iskolában tanulunk. De ez, akkor is szörnyű. Sokkal rosszabb. - én legalább a bácsikámra, az anyámra számíthattam, és persze ott volt Alex is, akivel együtt őriztük egymás titkait. Simán nem varázsolni a nagyiék előtt egy dolog. De hogy meg is tagadjanak, mert az vagy, ami? Egy családban sosem szabadna ilyesminek történni. Azon nem különösebben lepődőm meg, hogy Corvus még sosem dolgozott. A kutyás emléke viszont nem is tudom, aranyos? Valahogy fura elképzelni gyerekként egy kölyökkutyával szabadon játszadozni. Mondhatnám, hogy Lizzy fiús dilemmája meglep, de valahogy nem. Vagy csak mert annyira összeforrt már a neve a sporttal, hogy ezért alapból mindig is vagányabbnak képzeltem el. Ezzel együtt egyet tudok érteni azzal, hogy elég lányos arca van. Még rövid hajjal is nehéz lehet fiúnak nézni. Igaz, én nem is ismertem akkoriban. Valahol sajnálom Siennát, hogy az apja ennyire elfoglalt lehet, hogy csak ritkán tartja be a neki tett ígéreteit. De legalább néha ott volt az apja. - Azt hiszem az egyik legrosszabb pillanatom az volt, amikor rádöbbentem, hogy az apám végleg elhagyott minket. Többé egyáltalán nem fog kijönni egyetlen meccsemre sem, és nem lesz ott egyetlen fontos pillanatomban sem. Már semmi sem lesz többé ugyanolyan, mint azelőtt. Nehéz volt évek múltán már kamaszként újra belefutni, pont itt. Most sem teljesen felhőtlen a kapcsolatunk, de legalább újra beszélő viszonyban vagyunk. - tudom, hogy elég sokféle pletyka kering kettőnkről a folyosókon. Őszintén? Már nem érdekel. Eleinte talán zavart, de mostanra már túl jutottam a folyosói pletykákon, és aki tudni akarja, az inkább kérdezzen meg róla engem. Akit meg nem érdekel az igazság, annak mindegy mit mondanék, a pletykák úgyis szaftosabbak, és érdekesebbek lesznek. Szóval most is egyszerűen inkább a fagyim felé fordulok, hogy minthogy magyarázkodni kezdjek. A többieknek is biztos akadtak nehéz pillanataik, miért sajnáltatnám magam hosszan ezen.
Leintem Danyt, hogy ne menjen sehova, ez most az én szervezésem. Kicsit talán furcsán jön ki, hogy én is pont a fagyizót választom, de nem egyeztettem le apámmal, és még csak segítséget sem kértem. Miközben elszakítom a pillantásomat Siennáról, hallgatom az unokatestvéremet, ahogyan a szép gyerekkori emlékről mesél. Kanalazom a fagyit, nem szólok közbe, és Danyt ismerve ez nem is lehetséges, hiszen ha ő magyaráz, akkor úgyis egy duszra darál mindent, ami csak az eszébe jut. -Én úgy gondolom, hogy minden olyan emlékünk, amit elég erősnek tartunk, hogy sokáig emlékezzünk rá, egyszerre jó, és rossz. Valamiért képesek vagyunk évek múlva is felidézni, mintha csak tegnap lett volna. – Felelem Danynek, közben pedig jót mosolygok Elizabeth szavain. Nem kinevetem őt, csak olyan hihetetlen elképzelni őt fiús ábrázattal. Lehet, hogy sötét a szeme, de olyan szív alakú az arca, el sem tudom képzelni, hogy lehetett volna fiús. Mindenesetre azt hiszem pont azok az emlékek tesznek erőssé, ahol képesek vagyunk a bánat miatt megemberelni magunkat. Nem véletlenül van az a mondás, hogy ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz. Ellenben Corvus pillantása szokás szerint kérdő, a hangsúlya pedig egyenesen számonkér. – Nem, nem beszéltük meg. Én csak.. Azt gondoltam, hogy az is csapatépítés, ha visszautazunk a múltba. – Hagyom abba az evést, rám nem jellemző módon kissé lehorgatszom a fejemet. Corvus nyilván nem tudja, hogy mennyit kellett rohangálnom, hogy Dumbledore az engedélyét adja, és hogy Zonko időt tudjon szánni a különleges drazsék kikeverésére. Ez a mostani kör csak az, hogy fagyizunk, és beszélgetünk, bár utána még lesz egy kis apróság, de az sem olyan nagy durranás, mint Sienna akadálypályája, vagy a többi móka. Ismerhetnének már annyira, hogy ötletek terén nem vagyok túl menő, nálam a nyers erő tud hatásos lenni. Így hát Sienna, Wini, Corvus emlékeire még válaszolni sem tudok, csak intek, hogy mehet egy másik kör, ha szeretnék. Még van pár perc a drazsé hatásából, mielőtt hátramennénk lezárni az én részemet, ha már ennyire szörnyűre sikeredett. Viszont mártír sem akarok lenni, ezért inkább kihúzom magamat, emelt fővel érdemes viselnem a kudarcot.
//Határidő: május 27, én írok május 28-án//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
[You must be registered and logged in to see this image.]Szabadon beszélgetünk a Lizzy játékában feldobott témák között lavírozva, az én fejem pedig határozottan tágul a Vöröskereszttel kapcsolatban. Valószínűleg, ha a jövőben Elizabeth megkeres, hogy segítsek neki érvelni az ezüsttel kapcsolatban a túlféltő barátjával szemben, akkor megteszem. Eszemben sincsen megmérgezni vagy halál közeli élményt előidézni, így tényleg utánaolvasok a VMS részleteinek és a Sebezhetetlenségnek. Valószínűleg az lenne a legegyszerűbb, ha Cody-hoz mennék oda, amire Winifred korábban utalt a csapat gyógyítójaként, de valljuk be, úgy se fogok. Gina a második legjobb opció és én ezzel be is érem jelenleg. Amikor felvesszük a fiatal formánkat Lizzy éppen abban a korban van, amikor már csak nyaranta látogattak vissza, mert amerikában éltek, Wini meg éppen abban a korban, amikor még itt volt, de még nem voltunk jóban. Mindenkit furcsa így látni de valahol... aranyos...? Még a gyomrom is felfordul a gondolatra. - Gondolom... összebeszéltetek... ugye? - vonom fel a szemöldököm, amikor elindulunk Roxmortsba ahelyett, hogy a pályán folytatnánk, pedig Dany még hátravan. Engem nem zavar maga a séta, ha kell legyen meg oda-vissza, főleg, hogy szeretem az édességeket, viszont azért ez egy kicsit fura. - Azt hittem megbeszéltük, hogy mindenki játéka után lesz a beszélgetés valahol. - teszem hozzá, de valahol a hangomban ott van a kételkedés. Szeretnék pozitívan csalódni és meglepődni, de már megismertek annyira, hogy tudják, hogy a hangomban és a tekintetemben amivel Roby-t mérem ott van a kérdés: nem is készültél semmivel? Daniel hosszan mesél a gyerekkori nyarairól, de még se mondok rá különösebben semmit. - Én még soha nem dolgoztam. - szalad ki azért, de nem túl hangosan, mintha csak egy ténymegállapítás lenne magamnak. A frissen szerzett húgom viszont szinte remeg az érzelmektől, kerüli a szemkontaktust, szó szerint sirva fakad... egy ritka, de szép emléktől? Amiből azonnal egy rossz emlék búrjánzott ki, amiről már én is tudtam, de még mindig szörnyű. Összevont szemöldökkel figyelem, fogalmam sincsen, hogy mit kéne tennem, miközben mellé sorolok és végül kicsit szerencsétlenül, de nyitott tenyérrel meglapogatom a hátát. Nem különösebben figyelek a fagylalt ízekre, választok három édes-krémes valamit, mondjuk mogyóróvaj, nutella, brownie, vagy valami karamella, teljesen mindegy. Lizzy fiússágára és Sienna reakciójára kicsit kisegítem a lányt egy kontextussal. - A környezet más volt. Elizabeth Ollivander, elvárták volna az etikettet, kislányos ruhát, csattot a hajba. Ha már szabadidős ruhát vesz fel, fiúnak nézik. Komolyan, vagy csak rosszindulatból. - vonom meg a vállamat. Persze, ha kimondottan testedzés van az más dolog, de vendégségben, eseményeken, akármilyen társasággal rengeteg elvárásunk volt. Megvárom, amíg Sienna beszél, nem csak udvariasságból, hanem azért is, mert nem tudom mit mondhatnék, a "lényeget" már elmondtam a Lizzy-s játék alatt. - Talán az, amikor kiskutyánk lett, még ha a szüleim veszedelmes házőrzőnek is szánták és annak is akarták nevelni, a dobbermanunk valójában a legnagyobb bizalmasom volt. - válaszolok a kérdésre, talán ebből fakad a familiárisom farkas formája és idegenekkel való acsargása is, de valójában ő is teljesen ártalmatlan, ameddig nem vagyok tényleges veszélyben.
// 
