2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-06-18, 09:18
First topic message reminder :
Létre lesz rá hozva külön helyszín, az otthonok alatt, ezt a hszt fogom átírni.
Szerző
Üzenet
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2022-01-07, 21:20
Ha hallanam Sera gondolatait melysegesen egyetertenek veluk ferfihiszti tekinteteben. Vlad okfejtese hibadzik es bar talan kihuzom a gyufat nala de muszaj ravilagitanom. - Az volt a keres hogy “osszuk ki a szerepeket” - idezem pontosan a szavait de a szemtelenkedessel odaog nem mereszkedem hogy ujjaimmal idezojelet is formazzal. - Marpedig valaminek a kiosztasa semmivel sem inkabb jelenti azt hogy mindenki kikohog egy szerepet amit akar aztan az lesz mint ahogy azt sem hogy mindenki csak lamental. Ellenben utobbi kozelebb all az igazsaghoz. Mert valamit kiosztani egymas kozott egy csapatban ugy fair hogyha mindenki elmondja milyen szerepek allnanak testhez majd a csapat eldonti hogy akkor ezek alapjan ki mit csinaljon. - fejezem be mindenfele indulat nelkul. Vallat sem vonok, csak elmomdtam ami eszembe jutott. - Nem terveztem elemelni. Ugy gondoltam, hogy elkerem. Nyilvan nem adja nekem de amig eszmet cserelunk arrol hogy honnan tudok rola es miert akarom megkapni addig valamelyikotoknek volna ideje elemelni. - valaszolok Lionak. Ajkaimon hamiskas mosoly jatszik, ebbol nyilvanvalo hogy viccelek. Nem kernem el. De a csevegessel valo szemtol szembeni feltartas kozben tenyleg el tudnak csenni tan. - Illetve talan elvakithatnam valahogy. Nem tudom hogy mukodik az ero pontosan de a feny az feny. Es az adrenalin kihoz ezt-azt az emberbol. - lamentalok meg ezen a vaganyon majd bedobom a vallalt feladatom: - Elsore diplomata. Aztan majd ugyis kiderul fluktualunk-e.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Frida egy kicsit félreértette, amit mondtam, én nem akartam senkit se leszedni az ég világon, én azt akartam kiszűrni, hogy ki lehet civil ruhás őr, hiszen aki be van öltözve őrnek azzal egyértelműen számolni tudunk. Hella viselkedése a rettegő Autumnnal szemben nem csak nekem fura, elkapom Lioneah tekintetét, de kicsit tartózkodóan vonok vállat, hogy elüssem a furcsaság élét, nem akarok szemforgatni vagy fintorogni. Már így is elég kínos volt a beszél-nem beszél "beszélgetés" Hellával, Autumn meg csak frászt kapna, ha látványosan kinéznénk. Minden esetre mielőtt kijavíthatnám Frida félreértését, Vladból kiszalad egy kis férfi hiszti és ugyan az előttem szólók engedelmesen hallgatnak, nekem nem sikerül. - Ez az első gyakorlatunk és a kommunikáció a csapatmunka alapja. - mondok csak ennyit, habár nem ez az egyetlen problémám a mondandójával. Rendben, hogy elfogadtuk mesterünknek, de ez a követelőzés akkor is idegen tőlem. Teljesen hülyeséget hozhat ki a helyzetből, ha nem beszéljük meg, ahogy azon is meglepődök, hogy mi a négy szerepkör és hogy Hella mit választ. Igazából így fogalmam sincsen, hogy mit fed le a stratéga, azt, amit én mondtam, hogy megjelöli az őröket, vagy sem, de szinte dacosan vállatvonva sóhajtok fel. - Stratéga. - mondom ki végül és hallgatom Gillian beszédét a fülbevalókról. Felcsillan a szemem, egy "pár" évvel idősebb vagyok a lánynál, még se jutott eszembe ilyesmivel készülni, hiszen azt se tudtuk, hogy mi lesz a feladat. Viszont Vlad rúnáira kissé öszseráncolom a szemöldököm. - De mi nem vagyunk angyalok. Nem igazából. A szárnyakkal már meg is kaptuk a nyelvértést, vagy azt ma tanítod meg nekünk? - kérdezek még egyet akkor is, ha egyszer valami fontos, akkor nem fog elnémítani és kész. Persze az más kérdés, hogy fogalmam sincsen milyen képességekkel bír és lehet van olyan, amivel tényleg elnémíthat, de azzal csak elmérgesítené bennem az érzést, hogy fogalma sincsen arról, hogy mi az a csapatmunka. Ha a Stratéga az, aki kiszűri az őröket, akkor megtartom magamnál a Liótól kapott tárgyat, viszont ha a Stratéga egy megfigyelő, aki csak suttogja, hogy mikor mit csináljanak, akkor átadom az okos is bájitalt az egyik diplomatának. - Legilimenciából nem vagyok jó, de ha megengeditek és nem sajnáljátok mindenkinek a fülbevalójába belevésnék egy rúnát, hogy bele tudjak suttogni, ha kell. - veszem elő a pálcámat, remélhetőleg mindenkinek a fülében van egy kis ékszer, aminek a hátlapkára dolgozhatok miniatűrben, mert a bőrre tetoválós rúnákkal eddig én még nem dolgoztam egyáltalán.
// Hangközvetítő rúna - amire ráteszi a létrehozója azon keresztül szól a hangja, így a fülébe tud suttogni a többi angyalnak, mintha valami beépített ügynökök lennének egy kémfilmből. Sajnos csak egy irányba működik. //
Nem Autumn az egyetlen, akivel rossz dolgok történtek. Vagy aki ismeri a rémálmokat. A többiek élete sem volt fenékig tejfel. Már akikkel sikerült rajta kívül beszélgetésbe elegyednem. A sajátomról nem is szólva. Pusztán annyi a különbség, hogy mi már megtanultuk jobban kezelni a dolgot. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a félelmek, és bizonytalanság irányítson. Akkor soha, sehova nem jutunk el. A lánykának első sorban önbizalomra van szüksége. Talán meglepő tőlem, hogy én állok neki bátorítgatni a lányt. De nem szokásom a projektjeimet magukra hagyni, ha már foglalkozni kezdek velük. Ettől persze nem leszek kevésbé őszinte a lánykával. Össze kell kapnia magát. Egyenlőre az is megteszi, hogy sikerült végül választania. Igen, számára talán az őr pozíció lesz a legjobb. Nem hiszem, hogy a többire készen áll. De majd idővel. Rómát se egy nap alatt építették, ahogy a mondás tartja. Na, nem mintha jártam volna ott valaha, vagy vágynék rá. - Orgyilkos. - jelenik meg az egyszerű szó végül a füzetecskémen. Vladimir kirohanásával mit sem törődve. Számolhatott volna vele, hogy 7 nővel a legkevésbé sem lesz egyszerű dolga, és ki kell majd várnia, amíg a bizonytalanok, mint Autumn is döntést tudnak hozni. Nekem pedig tényleg mindegy igazából, hogy hol foglalok helyet. Meggyőződésem, hogy bármilyen helyzetben képes leszek feltalálni magam. Gillian pedig túl lelkes, és már ékszereket osztogatna fordító rúnákkal. Ami egyrészt lenyűgöző az előrelátást, és felkészülést illetően. Másrészt talán ezt az energiát arra kéne használni, hogy olyanokra készüljünk fel, amikben Vlad nem tud segíteni, egy egyszerű rúna segítségével. Noha fogalmam sincs, hogy az vajon milyen terület lehet. Vajon van a mentorunknak gyenge pontja? Mármint a jelenlegi türelmetlenséget leszámítva? Frida ötletének elemzésébe se megyek bele. Bár pech, hogy pasi a fiatal fiúkra bukik, és nem a csajokra. De végül is ezt a kulcsszerzéses dolgot a griffendéles lányra hagyom, ha minden áron erre akar ötletelni. Én inkább a titkos szobákon, és rejtélyeken töprengek el egy kicsit. Közben lassú nyugodt lépésekkel igyekszem elfoglalni a helyem a szimulációban, mielőtt az tényleg indulna. Azért Lioneah kap még egy elismerő biccentést, a jelölő bájitalra. Vajon mi lesz a teljes végleges felosztás? Kissé kíváncsian pillantok körbe azokon, akik nem választottak még. Ez egy érdekes gyakorlatnak ígérkezik. Vajon hogy fogunk elsőre szerepelni? Főként, hogy én sosem tartottam magam csapatjátékosnak. Most pedig még a kis Autumnt is szemmel kell tartanom majd.
Igen, tudom, hogy gyenge vagyok és ezzel az egész csapatot is gyengítem. Hella ugyanis volt olyan "kedves" és felhívta rá a figyelmem pár alkalommal. Meg kell erősödnöm, némi önbizalomra szert tennem, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Tisztában vagyok ugyan azzal, hogy esélyesen nem csak én éltem át szörnyű dolgokat fiatal korom ellenére, de talán én vagyok az egyetlen, akinél továbbra is jelen vannak a történtek "mellékhatásai". A rémálmok, az állandó jellegű félelmek és minden más is... Már-már heti szinten vendég vagyok a gyengélkedőn és kérek különböző nyugtató főzeteket, hogy egyáltalán aludni képes legyek esténként. A tömegben való elvegyülés tehát az én szememben felér egy hirtelen ledobott atombombával. Nehezen nyílok meg mások előtt, ebbe is csak az öcsém miatt mentem bele, akit feltett szándékom mindentől megvédeni. A világvége pedig elég nyomós érv arra, hogy indokot keressek és legalább az orrom hegyét kidugjam a képzeletbeli barlangomból. - Rendben... igyekszem - biccentek egy aprót Hella szavai hallatán, majd vetek az arcára egy meglepett pillantást. Tőle igazán nem vártam el ilyesmit. Mármint, az eddigi személyisége teljesen más volt, az pedig, hogy most még meg is érint... Egyszerre lep meg és villanyoz fel. Ha ő bízik bennem, akkor talán nekem is illene magamban, nem igaz? - Próbálok majd mindent a lehető legjobban teljesíteni - biztosítom a Sera nevű lányt is. A mosolya furán nyugtatólag hat rám és viszonzom is a gesztust. Azt hiszem, ez az első olyan alkalom, amikor végre nem érzem úgy, hogy mázsás súlyként nehezedik rám a megfelelés kényszere. Eddig a társaimtól féltem, tartottam a reakciójuktól, hogy mi lesz abban az esetben, ha valamit elbénázok, de ezek szerint nem esznek ők sem embert. Nem kell túlagyalni a dolgokat, kislány! Menni fog az! Érdekes módon ezek a gondolatok nem az én hangommal visszhangoznak a fejemben, hanem leginkább Helláén. Vagyis, azon a hangon, amelyet igyekszem elképzelni neki. Határozott, szigorú, valamilyen módon mégis kellemes. A Vlad nevű férfi hangja végül betölti a termet, én pedig összerezzenek a hirtelen felénk zúduló indulatoktól és igyekszem a lehető legkisebbre összehúzni magam. Sejthettem volna, hogy nem mindenkinek van türelme a bizonytalanságomhoz... Tényleg rohadt hamar össze kellene már szednem magam. - ŐR - vágom rá végül, a tőlem telhető leghatározottabb hangon. Nem bonyolítom túl, nem cséplem tovább a szót, noha még ezeregy másik kérdésem is lenne, de már így is kardélen táncolok. Különösebb felkészülést részemről már nem igényel a dolog, sima terepruhában vagyok, semmi másban. Egyvalami azért még eszembe jut... Hellával ugyan a repülést gyakoroltuk, de én magam személy szerint a szerelem és a szél angyala lennék. Szél... ízlelgetem egy darabig a szót és összekapcsolom néhány tulajdonsággal. Levegő, vagyis láthatatlan, megfoghatatlan. Talán van olyan képességem, melynek révén észrevehetetlen lehetek. Próbaként lehunyom a szemem, amíg a többiek kiosztják maguk között a további szerepköröket és igyekszem láthatatlanná válni. Igazság szerint fogalmam sincs arról, sikerülhet-e, de veszíteni semmit sem fogok, nem igaz? Ha pedig mégis sikerülne, akkor alkalmam nyílhat egy újabb képességet felfedezni magamban a gyakorlás révén.
Értetlenkedve szökken fel a szemöldököm, amikor a Hugrabugos kiscsaj láthatóan kezd pánikba esik, de akkor még inkább amikor az eddig totál szótlannak tűnő Mardekáros úgy kezdi el csitítgatni, mintha minimum a gyereke lenne. Sera felé eltátogok egy "Jó ég!"-et azért, de nem teszem szóvá, hogy ez enyhén szólva is cinkes, csak várom, hogy végre mindenki kitalálja, hogy mit is akar, hiszen én már elmondtam és fel is készültem. Nem fogok táncolni, ha pedig mégis olyan helyzetbe keverednék, hát akkor majd kivágom magamat valahogy. Eddig is mindig megoldottam nem, de? A familiárisom pedig amúgy is láthatatlan árnyékként követ és ha olyasmi történik időben jelez, hogy mást tegyek inkább. Igen hasznos képesség, hogy előre látja a következő néhány perc eseményeit, így minket igazn nehéz lesz bárkinek is meglepni. - Túl sok kérdés és semmi határozottság. - motyogom végül már magam elé, mert úgy látom a többség csak tippelget, hogy mihez tudna kezdeni magával és kérdezgetnek, pedig végtére is megkaptuk az infok nagyrészét. Arra halványan elmosolyodom, amikor végül Vlad rendesen felcsattan. Nem veszem magamra, csak karba fonom a kezeimet magam előtt és felszegem az államat, hiszen én nem fecsegtem, hanem megmondtam, hogy mit fogok csinálni. Nem hiszem, hogy nekem szólna ez a nagy felcsattanás, ha meg mégis, hát bármikor dönthetek úgy, hogy lelépek. Annyira engem azért nem érdekel a világ sorsa, valahogy úgyis mindig megúszza mindenki a teljes pusztulást és amúgy sem vagyok még mindig teljesen biztos abban, hogy ez az egész duma igaz. Tanulni vagyok itt elsősorban, ami mindig hasznos, a többi... na azt majd meglátjuk. - Ha csak nem vagy profi tolvaj, nem hiszem, hogy el tudod emelni a mellény zsebéből. - pillantok még Fridára, de aztán hátrébb lépek, hiszen még mindig úgy vélem rám nem vonatkozik ez a nagy kiosztás, hiszen én elmondtam, hogy mit fogok tenni. Várakozom hát, hiszen nincs mit mondanom. A bájitalt odaadta ma testvéremnek, részemről kezdhetünk, ha a többiek is eldöntötték végül, hogy mit akarnak a nélkül, hogy tippelgetnének, hogy egyáltalán mire lennének alkalmasak. Nekem végülis mindegy, hogy ki mit csinál. Amúgy sem vagyok csapatjátékos és hogy ebben képes leszek-e egyáltalán fejlődni, azt még nem tudom. Jelenleg is azért mondtam meg, hogy mit csinálok, mert akkor a többiek szépen alkalmazkodhatnak és úgy fest ezzel nem is volt gond, mert mindenki elég határozatlanul több opciót is felsorolt, akkor én miért ne csaphattam volna le egyből a nekem legszimpatikusabb lehetőségre ugyebár?
Enyhén szólva is kapkodom a fejemet, látszik rajtam, hogy a korábbi rendkívül nyugodt stílusom szétfoszlik. Lehet, hogy ezt jobban át kellett volna gondolnom, a szájukba rágni, de az én bajom, ha hét nőneműt akarok tanítani. Szeszélyesek akár a múzsák, és követhetetlenek, mint a szirének. Teátrális mozdulattal széttárom a karjaimat, forgatom a szememet, még jó, hogy a sötét angyallal nem most jön az a bizonyos hét perc, mert nagyjából másodperceken belül elvéreznének. – Elég! – Zárom el a feltevéseket, ezzel együtt Autumn sipákolását. Igencsak karizmatikus alak vagyok, de ha továbbra is hosszú pórázra engedem őket, ez a mai esti gyakorlat sosem indul el, legalább be kell segítenem. Mivel a szimuláció még nem indult el, nincs mit leállítanom, de remélem, hogy most rám figyelnek. – Nem azt mondtam, hogy vélekedjetek több különböző szerep között. Azt kértem, döntsetek, de gyorsan, hogy ki mit csinál. Ebből hogy lesz csapatmunka? Hol itt a felelősségvállalás? Akkor most mégegyszer.. Négyféle szerepkör van. – Intek lustán, fáradtan, noha már nem az elején kellene elvesztenem a türelmemet. – Angyalok, figyelem. Válasszuk külön azt, hogy ki mire lehet jó. Mint mondtam, bármikor változtatásra kényszerülhettek, de most foglaljátok el a kezdő poziciót. Hogy nevet is adjunk nekik a gyengébbek kedvéért. Diplomata, Orgyilkos, Stratéga, Őr. Mindenki egyet. Végezzétek el a szükséges felkészülést, aztán ha mindenki kész, indul! – Gillian felé intek, itt most egy mosoly is megjelenik az arcomon, de azért csak megrázom a fejemet. – Értékelem a proaktivitást, de erre nem lesz szükség. Az angyalok, a rúnák segítségével minden nyelvet értenek, és olyanon szólalnak meg, amit a másik is megért. És talán igen, lehet, hogy ez az a vár. – Feljebb lépek a lépcsőkön, amolyan Evita karzatot kell itt elképzelni, onnan nézek le a hét fiatal lányra, de innen jobban belátom a terepet, míg ha a szimuláció alatt én amúgy nem leszek látható. – Mit kell róla tudni? Mivel ez csak gyakorlat, tételezzük fel, hogy élesben majd lesz időtök felkészülni az alanyból. Solkov imádja a rejtélyeket, a várában is rengeteg titkos szoba, és alagút van, ennek még lehet jelentősége. A kulcs a mellényzsebében van, ebből pedig csak egy példány van. Ő magát okosnak tartja, holott rendkívül szűk látókörű ember, gyengéi a fiatal fiúk. Cöh, micsoda kiszúrás ez a nőkkel. – Itt szélesen elvigyorodom, természetesen csak azért tettem ilyen nehezítést, hogy annál bonyultabb dolga legyen az angyaloknak. Aztán intek, mindenkitől legalább egy szót várok, hogy mi lesz a szerepe, el kell foglalni a helyét mindenkinek, az esetleges felkészülést beleértve.
//határidő január 7, én írok január 8. A sorrend a jelenlegi, ha lehet ne boruljon, Aspasia pedig az előző köre alapján írjon//
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-12-04, 20:45
A helyi nemes neven elgondolkodom es ha valami eszembe juthat rola akkor megosztom a tobbiekkel. Diplomatagyerel vagyok, a szuleim nem egy nem ket balon vettek reszt es szerveztek maguk is az elit koreben. S bar en nem voltam hivatalos de a neveket es torteneteket hallottam az otthonunk falai kozott. Szoval ha ez a Landrix nev felmerult Herbseknel akkor minden tudasomat atadom rola a tobbieknek. - Elvegyulni es balozni valamint a testoroket leszerelni ket kulon feladat. Ha Sera a megjelolo ember akkor o nem a balozokkal beszelgeto tancikalasban fog jeleskedni hanem a testorokre utazik, ha jol ertettem. Ellenben.. mit szolnatok ahhoz ha direktben ramennenk a fickora? Valoszinuleg nem szamit arra, hogy az lopja el a kulcsat aki epp vele akar csevegni. Atadnam neki Mr. es Mrs. Herbs udvozletet. - dobom be az otletet. A sunyulasnal sokkal direktebb modon kozelitenem meg ezt a kerdest, szembol es telibe. Lehet hogy nem engednek a kozelebe de ha meg se probalom akkor ez ki se derul. Szoval mindenkeppen elni akartam azzal a lehetoseggel hogy elmondom a magam otletet. Ilyesforman viszont a vagany ekszerszettet nem veszem el a tobbiek elol. Ha Mr. Sokolov lesz a szemelyes celpontom, akkor hozza valoszinuleg nem kell, nemes, ugyis ert es beszel angolul.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön arról, mi odaát evidencia."
Figyelemmel hallgatom és szemlélem az eseményeket és amikor kibontakozik előttünk a környezetünk és felmerül a fickó neve kivárva a soromat közbe kérdezek - Csak nem a Bratislava-i vár a helyszínünk? - én ezen a néven jobban ismerem mint Pozsonyként, bár nem vagyok benne biztos, de szerencsémre amikor még itthon voltunk Amerika előtt sokat utaztunk Európába a szüleimmel és Lizzyvel. Ez pedig egy olyan helyszín amit nehezen tudnék elfelejteni. Végül a csuklómra akasztott kis gyöngyház fényű dísztáskámból, amibe jó esetben maximum egy púderes tükör meg rúzs férne csak el, most ráintek a pálcámmal, hogy ne kelljen kotorásznom, hanem egyszerűen magamhoz invitozok egy picike selyemszütyőt. Öt fél pár fülbevalót és három picike medált szedek elő. - Amennyiben szükségünk lenne, hogy értsük a helyi nyelvet készültem egy kis aprósággal. Alkalmazkodó bűbájjal láttam el őket. A fülbevalók alkalmazkodnak küllemre, ha a már viselt darabhoz érintitek őket. A medálok pedig velük együtt változnak, mintha szett lennének.... Fordító rúnákat ültettem beléjük. A fülbevalóval megértitek, a medállal pedig olyan mintha az adott nyelven szólalnátok meg.. Sajnos.. nem tudtam annyit csinálni belőlük, hogy mindenkinek jusson, hiába volt rá két hónapom.. - így hát az elkészült darabokat felkínálom azoknak akik vegyülni kívánnak, teszem azt Seranak. Az igazság az, hogy már régóta kísérleteztem egy ilyen holmival, mert őszintén szólva bűn lusta vagyok, utazni meg szeretek, de hát az angolt sem értik meg mindenütt, vagy épp én nem értem a helyieket az akcentusuk miatt. Most pedig valamiért elememben éreztem magamat a kísérletezésre.. Ha már Mantov úgy is azt mondta ránk Autumnal hogy mi vagyunk az építők, nekem meg a trükkök lapot osztotta a sors.. Gondoltam miért ne? Aztán angyalunkhoz fordulok eltűnődve, mintha most már több hajlandóságot mutatnék. - Fizikálisan Solkovnál van a kulcs.. vagy csak az ő tulajdonában és meg kell keresnünk a kastélyon belül? Vagy esetleg Solkovon belül van? - poénkodom el az utolsó kérdéssel még akkor is ha egyébként simán megeshet hogy úgy kell elő varázsolnunk a fasziból.... ki tudja..
Nem moccan meg semmi, egyelőre, de azért már auror kadét szemmel nézegetem már előre, hogy hol vannak a bábúk elhelyezve és milyenre van átalakítva a helyszín. Habár a történelem az asztalom, de az építészet nem különösebben, szóval azon kívül, hogy európai és klasszikusabb a berendezés a konkrét országot nem tudom belőni még én sem. Lioneah azonnal a kezébe veszi a döntés jogát, ami valamilyen szinten furcsa, tekintve, hogy én vagyok a végzett auror és nem ő, de nem kötök bele, mert amit mond, azzal egyetértek, jól ítéli meg a helyzetet. Csak bólintok, de a pillantása a ruhámra nem igazán elismerő, szóval vágok rá egy kihívó pillantást és azért is körbe fordulok, hogy megmutassam az esését a ruhának elöl-hátul. A célnak tökéletesen megfelel, ezért is választottam. Gillian és Aspasia is feltűnő darabot választott, tehát ők még gyaníthatóan szem előtt lesznek, ahogy Hella is, ám... Hellának a stílusa és a beszédképtelensége teljesen alkalmatlan arra, hogy elvegyüljön. - Tökéletes, csak beolvadok, beszélgetek, táncolok, akivel kell és megjelölöm őket. - veszem át tőle a bájitalt, de még nem cseppentem a gyűrűmre, hiszen megbeszélés folyik és nem tudom az anyag élettartamát. Amikor Autumn elkezd kiakadni és mint egy kisegér úgy vinnyog picit aggodalmasan rebben rá a tekintetem és nézek össze a húgommal. Minden csapat annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Kicsit furcsa, hogy Hella az, aki anyáskodva közbelép, de így nem ugrok oda én is, hiába emlékeztet valamilyen szinten Sashára... a régi Sashára, aki híjján volt a magabiztosságnak, habár ennél sokkal, sokkal nyíltabb volt. - Ha őrködsz és figyelsz, akkor te vagy a legalkalmasabb arra, hogy átvedd a kulcsot és minél gyorsabban kijuttasd, Autumn. - fordulok a lány felé egy kedves mosollyal, nem akarom ráhozni a frászt, de akkor is így van és nem lehet, hogy azért válassza ezt a feladatot, mert ez tűnik a legegyszerűbbnek, muszáj részt vennie, ahogy Vlad is mondta. Ezúttal nem kérdezek többet, az első alkalomnál mindenki csak úgy zúdította a kérdéseket az újdonsült mesterünkre, kivárom, hogy ki-mivel áll elő és a további csapatfelosztáson gondolkozom csendesen.
Részemről a kimért biccentés, amit üdvözlésként kap mindenki. De ehhez talán már hozzá is szokhattak az elmúlt két hónapban. Bár mondjuk talán Gillian felé megjegyezném, hogy kész szerencse, hogy nincs nála semmiféle kancsó. De azt hiszem vissza kell fognom a gonoszkodó mardekáros énem a csapat érdekében. Így ez tökéletesen elmarad. Inkább csak egyfajta hűvös érdeklődéssel figyelem Vlad szavait, és a báli környezetet. Hogy őszinte legyen még soha életemben nem jártam Pozsonyban, de még csak Közép-Európában sem, így számomra a díszlet nem sokat mond azon kívül, hogy szörnyen puccos, felvágós hely. Nyilván a házigazda felsőbb társadalmi rétegekbe való hovatartozásával való hivalkodás végett. Amit még Vladimir szavai is megerősítenek. De a következő pillanatban a kis Autumn már pánikolni is kezd. Erről sürgősen le kell majd szoktatnom. Ez nem segít se rajta, se rajtam, se csapatmunkán, se a küldetés végrehajtásán. - Nyugalom Kicsikém. Mély levegő. Koncentrálj. Egyszerre egy dolog, és képes leszel arra, amire kell. - jelenik meg a kis füzetecskén a felirat, miközben a vállára teszem a kezem, és felemelem a másik mutatóujjam. Talán sikerül emlékeztetnem, hogy miről beszélgettünk annyit. Több önbizalomra van szüksége, és arra, hogy ne csapongjon összevissza a kételyei között. Bár az őrködés, megfigyelés talán pont jó is lesz neki, mint feladat. Kezdetnek. Mert valójában nagyon is sokat várok tőle. Nem mondom, hogy én sok ilyen flancos bálon vettem részt, mert nem. Gyakorlatilag az egyetlen ilyen alkalmat az iskolai karácsonyi bálok adták az életemben. Azokon se éreztem valami túl jól magam. De nem is engedhetem meg magamnak, hogy ez elbizonytalanítson. - A problémás egyedek leszerelése jó feladat. De a háttér támogatással sincs bajom.- foglalom össze a saját erősségem. Majd ellépve Autumn mellől alaposabban is nekilátok a díszlet megvizsgálásának. Közben pedig a kis füzetecském Vladimir látószögébe lebeg. - Lehet még valamit tudni erről a Landrix Solkovról azon kívül, hogy testőrei és egy olyan kulcsa van, ami kell nekünk?
Minden újonnan érkező irányába küldök egy széles mosolyt, miközben továbbra is az eddigi helyemen álldogálok. Azt hiszem, esélyesen én vagyok az egyetlen pacifista jellem a csapatban, aki a vérontás nélküli, diplomatikus utat részesíti előnyben. És természetesen a nagy többség már rögtön a báli ruhájában jelent meg. Ezek szerint keresnem kell egy helyet, ahol gyorsan felkaphatom magamra a saját elegáns rucimat, hiszen nagyjából én vagyok az egyedüli, aki nem ért annyira a ruhaváltoztatós bűbájokhoz. Már azzal is vért izzadok, mire a színét megváltoztatom, nem hogy minden egyes tulajdonságát! De legalább volt annyi eszem, hogy egy elég kis egyszerű ruhadarabot fogadtam el Gilliantől, olyat, amelyet két perc alatt magamra rángathatok és hát különösebb sminkelést sem igényel részemről a dolog. Ciki lenne a festékkel pepecselnem, miközben a csapat többi része már a szórakozás vége felé jár... - Én nem tudok táncolni... - nyögöm ki elhalló hangon Aspasia kérdése hallatán, mialatt páni félelem lesz úrrá rajtam és kissé el is sápadok. - Mi van, ha valamiért táncolnunk kell? - pillantok körbe riadtan a termen. - Mi van, ha tudnunk kell táncolni? - ijedezek. Fogalmam sincs, honnan is vettem azt, miszerint bármilyen szinten is tudnunk kell űzni eme tevékenységet, de hát a bál szót már-már tudat alatt is automatikusan a tánccal és a fiúkkal kötöm össze. Szép. Nem csak a repülés gyakorlásában, de ebben is teljes mértékben le fogom járatni magam... - Hát engem innen ki fognak vágni... - sápítozom, immár teljes mértékben bepánikolva. Ha Vladimir észreveszi, hogy nagyjából minden szinten használhatatlan vagyok, akkor habozás nélkül teszi ki innen a szűrömet. Soha életemben nem voltam még báli rendezvényeken, elvégre árva vagyok és hát nem kaptam meghívást ilyesmire. Az összehangolt munka kifejezés hallatán azért körbepillantok a kis társaságon és csalódottan állapítom meg magamban, hogy még mindig nem ismerek mindenkit. Így mégis miként dolgozhatnánk csapatban? Bár, annyi pozitívumot legalább már most képes vagyok felhozni magamról, hogy képes vagyok ismeretlenül is alkalmazkodni másokhoz. Ez már kifejezetten jó, nem igaz? A barátkozós természetemnek hála az ilyesmi sose akadály. Nem hiszem hát, hogy a csapatmunka során rengeteget hátráltatnám a társaságot. Nem állítanám magamról, hogy nehéz velem együttműködni. - Én - ha lehetséges -, akkor a háttérből segíteném a csapat munkáját - szólalok meg és remélem, nem fogják mindezt gyávaságként megbélyegezni a részemről. Az ismerkedés nem megy, nem pont én vagyok a férfiak álma és hát ebbe esélyesen beletartozik a csábítás is itt-ott. Egyszerűen nem értek az ilyesmihez. A leszerelés pedig... hamarabb esek fel a saját két lábamban, semmint bárkit is leszereljek és elintézzek vagy egy kis időre bár, de kivonjak a forgalomból. - Szóval, ezer örömmel vállalom az őrködést vagy a figyelést - vetem fel végül habozva. Gondolom, nekem is ki kell majd tudnom szúrni, kik lehetnek az elszórt testőrök a tömegben és azt majd jeleznem kell a társaim irányába, ezzel is segítve a feladatukat. Az őrködés esetében pedig még mindig fennáll ama lehetőség, miszerint harcba kell keverednem a kulcs miatt.
Akkor lépek csak el a faltól, amikor a testvérem megérkezik. Nem igazán vonz, hogy bárki mással csevegésbe fogjak. Nagyon remélem, hogy nem jópofizni kell majd a bálon, hiszen tudjuk jól, hogy az nem igazán nekem való elfoglaltság. - Bizonyára hamar ki is derül majd, hogy mi is az a valami, ha végre mindenki befutott. - pillantok körbe, mert szépen lassan azért mindenki megérkezik, bár egyesek olyan ruhákban, hogy én csak pislogok. Nem igazán vagyok a híve annak, hogy durván kicsípjem magamat, évek óta egyszerű ruhákat viselek. Az is nagy szó tőlem, hogy sminkeltem és hogy szoknyát voltam hajlandó felvenni, de az én ruhám természetesen nem olyan kivágott és cicivillantós, mint amilyeneket egyesek bevállaltak. Csendben figyelek hát, amikor Vlad beszélni kezd. Az a része nem tetszik a végén, hogy borulhatnak a szerepek, hiszen bárkinek gond nélkül odacsapok, de hogy bájologjak a tömegben... na az nagyon nem az én asztalom. Ellenben a testvéremé, aki azért jóval könnyebben tud nyitni mások felé. Egy kicsit elgondolkodom, de aztán a táskámba nyúlok, ami természetesen kicsi, de tértágított darab. - Azt hiszem a nővérem kiválóan kiszűri a problémás alakokat és könnyen elcseberészik, ebben a ruhában pedig elég jól fel is hívja magára a figyelmet. - nézek végig rajta, hiszen enyhén szólva is túlzásnak érzek ennyi flittert és csillogó akármicsodát. - Én pedig mint sötét árnyék követem, akit megjelöl, azt leszerelem. - fejezem be az ötletet, miközben a táskámból előkerül egy kis bájitalos üveg, amit a testvérem kezébe nyomok. - Csak cseppents a gyűrűdre belőle és akihez hozzáérsz vele tudni fogom, hogy el kell távolítani. - magyarázom el a használatát is a jelölő bájitalnak, amit magammal hoztam, hogy aztán a többiekre pillantsok vajon milyen feladatot vállalnának be. Közben azért, ha kell én is átvedlek, a sima fekete utcai szerelésről egy természetesen szintén fekete cseppet sem kivágott ruhára és megjelenik mellettem az eddig láthatatlanul várakozó majomszerű lény is épp csak egy pillanatra, hogy aztán ugyanúgy köddéváljon, mint előtte.
Nem zavarnak a furcsálkodó tekintetek, az eddigi gyakorlásokat most már valami éles helyzetnek is követnie kell. Türelmesen várom, hogy mindenki megérkezzen, a legtöbben nem szoktak késni, most is a megbeszélt időpont előtt beesik mindenki. Határozottan tetszik, hogy fel vannak készülve minden eshetőségre, az étel-ital természetesen igazi, tehát Lioneah, vagy bárki ehet, csipetgethet, még jóféle italok is vannak, töltsenek csak bátran. Mivel a szimuláció még nem kezdődött el, fel tudnak készülni. A mérgezésre nem kell számítaniuk, értelmetlen lenne élesben bevetnem őket, ha ezzel tökölnénk, hogy mennyire óvatosak. Magától értetődő, hogy oda kell figyelni az apró jelekre, ám a mérgek most nem tartoznak ide. Hella pedig a természet angyala, ha véletlenül lenne valami, ő, és Lioneah, aki a mérgekhez ért, úgyis kiszúrnák. – Igen, gyakorolni fogunk, de nektek kell eldönteni, hogy milyen szerepet vállaltok. A feladat rendkívül összetett, és a hét angyal tökéletesen összehangolt munkájára van szükség. Gigszerek természetesen bármikor lehetnek, és akkor minden borul. – Teszem meg a felvezető mondandómat, ezért aztán most még mindegy, hogy ki miben jött, Seraphine sem láthat semmi fixet, amíg nem mondom el. A bábuk sem indulnak el, hiába várják többen is. Ez most még csak díszlet. Látom, hogy többen már eleve elegánsan érkeztek, ám azt gyorsan lehet befolyásolni, ha valaki úgy döntene, hogy más szerepkörre vágyik. Aki nagyon körbenéz, a stílujegyeket illetően valamilyen közép-európai város jellemzőit láthatja, esetleg Pozsony? Közelebb lépek hát az angyalokhoz, és különösebb átvezetés nélkül folytatom. – A mai feladat a valósággal nagyon összecsengő lesz, meg is sérülhettek, meghalni természetesen nem fogtok. Mielőtt ismertetném, és elindulna élesben, osszátok ki a szerepeket. Pontos angyalszámot sehol nem említek, ennek megítélése is a ti feladatotok lesz. – Kis hatásszünet, vélhetően lesznek majd érdekellentétek, egymásnak feszülő akaratok. – A feladat az, hogy egy mágikus kulcsot juttassatok ki a kastélyból, amely máshol egy fontos zárat nyit. Azt tudhatjátok, hogy az estély házigazdája, egy helyi nemes, bizonyos Landrix Solkov, nála van a kulcs. Testőrök veszik körbe, de nem feltétlenül mellette, hanem elvegyülve akár a tömegben, ismerkednek, figyelemfelkeltenek, Szükség lesz olyan angyalokra, akik a bálozókkal tartanak, ismerkednek. Olyanokra is, akik a testőröket szűrik ki, és szerelik le. Kell némi háttér támogatás, aki akár egy rejtett szobából figyel. És persze olyanra is, aki kint őrködik, eljuttatja a kulcsot a kastély falain túlra. Ne felejtsétek, bármikor borulhatnak a szerepek, és mindenkinek értenie kell mindenhez! – Foglalom össze, hogy mik az elvásárok, nekitámaszkodom az egyik asztalnak, elgondolkozva rajtuk felejtve a tekintetemet. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mit is hoznak ki belőle.
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-11-23, 00:05
Fontos a megtett út.. Azt mondják. Amikor erre gondolok mindig magamba nézek, hogy jó és én mit tettem le az asztalra? A semmin kívül persze. A szárnyalást én is próbáltam, gyakoroltam azzal akit épp utol értem ezzel, de bevallom nem erőltettem meg magamat, ahogy a kapcsolatépítés tekintetében sem. Utolsóként érkezem. Némán, hangtalanul mint egy szellem. A lépteimet hangtompító bűbáj vigyázza. Egy sejtelmesen áttetszőnek ható fehér költeményben vagyok ami hátán is nyitott szabása ellenére a kényes részeknél szintén bűbájjal, meg némi női trükkel van rögzítve. Így teljesen szabadon tudok benne mozogni. Az egészet úgy terveztem meg, hogy ha aktiválom a rajta elvégzett varázslatot, pillanatok alatt tud változni a ruci cipőstül mindenestül. Merlinkém... miért nincs ruhatervező szak az egyetemen...!? Bár a választott tárgyaim között látványmágusos tárgyak sorakoznak.. nem véletlen. Hogy képes voltam-e a hobbim miatt plusz tárgyakat felvenni? Naná! Bár így menne mindennel! Egy kissé arisztokratikus flegmasággal szemlélem egyetlen hosszúnak tűnő pillanatig a terepet és a társaimat. Pókerarc és félig leeresztett hosszú pillák, kócosnak ható mégis tökéletesen rendezett konty. Ez vagyok ma én. És hogy honnan húzom elő a pálcámat? Mondhatnám egy cinkos mosollyal hogy "hahhahha az meglepetés" de valójában nem az. A ruha ujjamban van elrejtve úgy, hogy szükség esetén rögtön a kezembe csusszanjon.... Mire nem jó ha imádod a bérgyilkosos-kém-regényeket..? Sminkelni bevallom nem szokásom, legfeljebb natúr sminket készítek magamnak, egy ilyen ruhához meg amúgy sem illene valami durvább. Autumn megkért, hogy segítsek neki ruhát választani, de bevallom amikor megláttam a választékot kis híja volt hogy nem dobtam egy hátast. Úgyhogy ajánlottam neki egy szolidabbat a sajátjaim közül. Egy olyat, amit régebben egyébként nagyon szerettem, kicsit többet takar, kényelmes és nagyon elegáns. Ajánlottam neki néhány smink tippet, ahogy észre vettem neki jól áll a cicaszem és megosztottam vele hogy tudja fixálni, hogy ne kenődjön el sem. A két hónap alatt fel tudtam írni a listára teljesítmény gyanánt azért azt, hogy Hellat nyakon öntöttem véletlenül közel egy kancsónyi vízzel, Lioban pedig hasra estem az egyik lépcsőfordulóban. Esküszöm nem jellemző rám a kétbalkezesség, de mintha az első találkozás óta vonzanának a kisebb nagyobb balsikerek és ha a többiek is a közelemben vannak na akkor aztán főleg tarolok.. csak pechemre nem mellbedobással! Autumn, Hella, Aspasia és Sera körébe sétálok - Jó estét mindenkinek! ~ búgom kedvesen, de egy kissé hamiskásan. A házigazdánkat szemügyre véve a mosolyom egy pillanatra megvillan, de nem esve ki a szerepemből, kimért maradok. Egyébiránt úgy érzem én leszek a csapatban az örök kételkedő. Egyáltalán nem szoktam meg a két hónap alatt sem a gondolatot, hogy a világmegmentést a "hobbijaim" listájára kell innentől tűznöm. És Vladdal kapcsolatban is van egy csomó megválaszolatlan kérdésem és gondolatom. És ez igazából... kénytelen kelletlen látszik is rajtam azért. És hiába említettem meg Vladnak hogy amúgy a suliban is van egy szárnyas lány.. a fáradtságot már nem vettem, hogy szóba is álljak vele és faggassam egy kicsit. Cserébe viszont elmélyedtem jó néhány könyvben... Közben persze hiába dörzsöltem a tenyerem a bálozás gondolatára. Bármennyire is fellelkesültem és izgatott voltam most semmi sem látszik belőle. Fő a pókerarc ugyebár.
You should see me in a crown I'm gonna run the city of nothing
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-11-22, 20:24
Totálisan sötétben tapogatózás ez az egész angyalod dolog nekem, így meg sem lep igazából, hogy meglep a következő feladat. Az lett volna a furcsa, hogyha pontosan ki tudom számítani, hogy mi leszh még itt. Pontosan érkezem, mert nem szeretek késni, s bár a báli öltözékemet viselem én nem vagyok a szoknyás klub tagja. Hagyományosan mondjuk szeretem a szoknyát, s gyakran is viselem így nem mozgok benne kényelmetlenül, de ez a kémesdi meg az egész miliő azt hozta magával a fejemben, hogy inkább valami nem tradicionálisra esett a választásom. Így került rám a bőszárú, élére vasalt, fehér szoknyanadrág, s hozzá a fűzős felsőrész, melynek mellrésze elég elegáns ahhoz, hogy kimerítse a báli öltözködés szabályait. A nadrág is bő, szoknyának is felfogható, hiszen úgy libben, de nyilván mégsem az. Lábaimon pedig mindehhez fekete tűsarkú virít de nem egy új darab, hanem egy azok közül a lábbelijeim közül, melyeknek már minden rákfenéjét ismerem, tehát az a veszély nem fenyeget, hogy össze-vissza fogja törni a lábamat. - Szép estét! - köszönök a lányoknak és egyben Vladnak is, amint megérkezem. annak ellenére, hogy nem vagyok késős mégis majdnem utoljára jövök, de annyi baj legyen. - Meglehetősen impozáns. - nézek közbe s tekintetemmel az épület vonásait vizsgálom, hogy vajon felismerhetem-e valahonnan, hogy melyik híres - ha ugyan híres - épületnek a másába csöppentünk, hátha ez is segítg valamit a nem ismert feladat megoldásában majd. A fehér nadrág alatt fekete, testhez simuló cicanadrágot viselek és a dísz is egy mozdulattal eltávolítható a fűzőmről, így a clutch táskámban, amit az alkalomhoz választottam épp csak akkora helyet kellett tértágítanom, amibe egy beleugrós bakancs és egy fekete garbós boleró belefért.
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-11-11, 16:32
Angels & Aspasia
[You must be registered and logged in to see this image.]Azt nem mondom, hogy nincsenek kétségeim a ma estével kapcsolatban, ám két hónap elteltével azért valamennyivel nyitottabban állok hozzá a dolgokhoz. Főként így, hogy a lányok többségét már sikerült megismernem az elmúlt idő alatt. Mindegyikük más, mint én, de épp ez teszi érdekessé a kapcsolatunkat. Hellával és Seraphinnal volt szerencsém találkozni még a Minisztériumban és ott szemtanúja is lehettem egy "békülésfélének". Valahogy azért csak nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá a dolgokhoz, így talán annak köszönhetően még közelebbnek érezhetem magam a társasághoz. Hiszen részleteket osztottunk meg az életünkből és az ízlésünkből, az ilyenek pedig aranyutat biztosítanak egy szorosabb barátsághoz vagy épp szövetséghez. Akármelyik is legyen én büszkén állok melléjük, ha szükségük volna rám. A báliruhám egy strasszkövekkel telirakott hófehér selyemanyag, mely a fényben néha-néha arany árnyalattal csillan fel. Ami pedig a kémrucit illeti, az megegyezik a bálival. Csupán egyetlen egyet kell rántanom rajta a nyakrésznél, s az egy görög, fehér és vörös tunikába fordul át. Van rajtam hozzá egy testhez simuló rövidnadrág is, ám maga a ruha ígyis-úgyis szoknyás. Carissa természetesen jött velem, az ő nyakában egy vörös fonállal fonott nyakék van, melynek végén egy aranymedál fityeg Spárta címerével. Amint a terembe lépünk, én rögtön lekanyarodok Hella és Autumn irányába, hogy aztán egy bájos mosollyal köszönhessek nekik. - Sziasztok. Mindenki készen áll a..."bálra"?- mosolygom, amint besorolok melléjük és végigpillantok a felállított báltermen. Egész élőnek hat, ám a bábuk az egyetlenek, melyek azt mutatják, hogy itt nem csak holmi táncikálós bálról van szó. Vladimirre vetül a tekintetem, s először őt vizsgálom meg távolról, hogy vajon milyen kézintéssel vagy paranccsal indítja el azokat a bábukat. Na meg persze, ha akcióra számítunk, az valószínűleg a férfitől fog kiindulni.
Két hónap telt el és már is úgy érzem, hogy sok minden változott. A minisztériumi beszélgetés tanulságos volt, bár azóta meg már azt nem tudom hova tenni, hogy Hella tényleg fizikailag néma-e, vagy csak úgy döntött, hogy nincs kedve beszélni. Nem akartam jobban belemenni inkább élvezem, hogy végre normális tudok beszélni vele a kínosság nélkül. Ugyan arra még nem volt időnk, hogy megejtsük azt a lovaglást vagy ijászkodást, de csapatosan már sikerült elmennünk szárnyat próbálgatni a Tiltott Rengetegben, ami egészen jól ment. Az pedig megint más kérdés, hogy milyen nagy volt a kísértés az első találkozó estéje óta, hogy szóba elegyedjek Dumbledore védencével, a szárnyas lánnyal az iskolában... A húgomhoz hasonlóan a "kémruha" egyszerűen fekete az én esetemben is, ugyan nem farmer, hanem egy testhez simuló de rugalmas anyag, a báli ruhám pedig... Nos... azzal lehet, hogy kicsit túl lőttem a célon, ami a dekoltázst illeti. Miután elvégeztem az Auror kiképzést tudom, hogy nem csak az észrevétlen elvegyülés lehet hasznos, hanem bizony az is, ha van olyan a csapatban, aki felhívja magára a figyelmet. Amikor megérkezek látom, hogy Hella se a beleolvadós ruháját vette fel, ám van egy olyan érzésem, hogy a konok távolságtartása nem tenné túlságosan megközelíthetővé. - Sziasztok. - köszönök egy kedves mosollyal, végül a báli ruhában besétálva, de a többiekhez hasonlóan egy pálcaintésre vagyok a ruhacserétől én is. Én nem problémázok azon, hogy miként köszönjek a férfinek, akkor se, ha több száz éves, ha problémája van a közvetlenséggel majd szól. - Ahol a gyakorlat bál, ott lehetőség van arra, hogy élesben is bálon kell csinálnunk... valamit. - válaszolom Lioneah-nak, lényegében bízva abban, hogy csak olyanra tanítana minket az angyal, aminek értelme is van. A fekete szárnyaim is értelmet nyernek minden nappal egyre jobban, ahogy elfogadom azt, ami és aki vagyok. Persze a bizalmam nem határtalan, de jelen esetben nem látom semmi veszélyét alkalmazkodni az ellenkezés helyett. Én nem vagyok most se éhes, se szomjas, így ha hagy időt nekünk Vlad akkor csak végigsétálok a bábuk között hátha meglátom, hogy mi is a cél, ellopni egy nyakéket egy grófnő nyakából, kiszedni valamilyen információt egy diplomatából, betörni az irodába egy titkos mappáért... Nem is tudom, szerencsére kreativitásból nincs hiányom, szóval csak nyitva tartoma szemem, de nincs kedvem csak álldogálni és várni mindenkire.
Én Autumn-nel szemben biztos vagyok benne, hogy itt akarok lenni. Fejlesztenem kell a képességeim, és a tudásom. Vladimir ajánlata pedig tökéletesen kapóra jön ehhez. Bár a csapatmunka irányába továbbra is erőltetnem kell magam, hogy igyekezzek udvarias, és együttműködő lenni. Mármint a Vlad által tartott órákon mindig igyekszem a lehető legjobb formámat hozni. Teszem, amit mond, ahogyan mondja. Ami meg azon kívül a fura, és különböző összeállítású csapatot illeti? Nem is tudom. Seraphine végre kimondta, hogy miért került, és úgy tűnt sikerült zöld ágra vergődni vele. Bár egyenlőre még nem vagyok benne, hogy mit jelent ez. Főleg Aspasia nagy barátkozos közbekotyogása miatt. Ami számomra egy kissé gyors, és nagyon is túl közvetlen. A griffendéles lány szinte mintha mindenben az ellentétem lenne. Nyilván ezért is kerültünk külön házakba annak idején. Mégis megpróbálok magamhoz képest együttműködő lenni. Bár a kelleténél sokkal többet kalandozik a gondolatom a csapat tagjain. A kis Autumn is az egyik ilyen, hmm... befektetésem? lett. Igyekszem egy kis önbizalmat, és összeszedettséget csepegtetni a szétszórt lánykába. Hihetetlenül hasonló célok, és hihetetlenül más jellem. Igen, azt hiszem így tudnám ezt megfogalmazni. Nekem nincs gondom a puccos felhajtásokkal, bár elsőre kissé meglep a dolog. De végül is készülhetek estélyivel és kommandós ruhával is. Nincs ezzel probléma. A tértágított retikült pedig már rég feltalálták. Szóval egy viszonylag elegáns vörös-fekete ruhában jelenek meg. De bármikor át tudok alakulni láthatatlan fekete-özveggyé is, ha az kell. A látvány meg. Nos, nem a megszokott. De rajtam leginkább csak kíváncsiság látható, semmint meglepettség. Miután kimérten bólintottam az előttem érkezőknek köszönés képen, Autumn mellé sétálok, de a tekintetemmel a házigazdát fürkészem, hogy mi lesz most? Mi fog ma éjszaka következni? Mi a fejlődésünk következő lépcsőfoka?
Még mindig nem vagyok teljes mértékben biztos abban, hogy szeretném-e ezt az egészet. Továbbra is valamiféle gyenge láncszemnek érzem magam, még mindazok ellenére is, amit Hella próbált meg elültetni bennem a közös gyakorlásaink alkalmával. Felejtsek el mindent és koncentráljak csak az adott pillanatra? Menne ez számomra egyáltalán? A repülés gyakorlásának alkalmával sikerült ugyan mindent teljesítenem, amit akkor és ott elvárt tőlem, a kezdeti bénázásomat pedig azóta valamilyen ismeretlen dolog váltotta fel bennem. Önbizalom esetleg? Talán. Végrehajtottam mindazt, amire utasított, noha sérülésektől nem volt mentes ez a pár alkalom. Egyszer például a kezemet törtem, amikor nagyobb magasságból estem a földre, Madam Pomfrey számára legalább másfél napot igénybe vett az, hogy ismét helyrepofozzon. De másnap délután ugyanúgy megjelentem a megbeszélt helyen és időben. Mert - még ha kételkedem is a döntésem helyességében - akkor is elszánt vagyok. Erősebbé szeretnék válni, az ehhez vezető út pedig nem mindig feltétlenül a helyes út. Mégis ösztönöz a bennem lapuló bosszúvágy a szüleim gyilkosaival szemben, ha pedig ez a Vlad nevű férfi képes megoldást kínálni a problémámra, élni is fogok a lehetőséggel. Az angyalok közül - istenem, de fura ezt még csak kigondolni is részemről... - Hella és Aspasia az a két személy, akit sikerült az elmúlt időben némileg jobban megismernem. Mindketten teljesen mások, mint amilyen én vagyok, habár, ha jobban belegondolok, ez kiről nem mondható el? Mint említettem, egy gyenge láncszemnek érzem magam, aki minden erejével azon van, hogy talpon maradjon a sok magabiztos lány között és ne tűnjön el a semmiben. Mert ha így folytatom tovább... Ha Vlad esetleg észreveszi rajtam a pillanatnyi habozást... Hát, abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy gondolkodás nélkül fogja elvenni tőlem ezt az erőt. Elvégre, aki felruházott vele minket, az meg is teheti, nem igaz? Nekem azonban szükségem van erre, emiatt pedig hajlandó vagyok mindent megtenni, amire utasít. Mostanában én is egy vagyok azok közül, akik kérdés nélkül teljesítik a kérését a találkozók alatt. Nem félelemből, hanem szükségből. Ma sem késem, ahogy eddig se volt szokásom, pontosan időben érkezem, teljes mértékben egyedül. A kényelmes viselet foglal helyet rajtam, olyan, amilyenben gond nélkül gyakorolhatok, habár a táskámban van egy alkalmi ruha is, amit Gillian segítségével sikerült kiválasztanom nemrég. Plusz egy-két sminkkellék, ha esetleg valami elegáns, puccos helyre mennénk, vagy nem is tudom mire vélni ezt a kérést. Mindenesetre, abban Vlad biztos lehet, hogy ha esetleg arra kérne minket, hogy vágjuk magunkat elegánsba, akkor az magában fogja foglalni az alkalmi sminket és frizurát is. Hiszen, ha egy lány alkalmi ruhát ölt magára, azt nem fogja úgy megtenni, hogy ne fesse ki magát és ne akarjon valamiféle hajkölteményt. Én előzetesen ezek közül egyikkel sem készültem, hiszen, ha elsőként gyakorlásra kerülne sor, akkor teljesen feleslegesen szenvedtem. - Öhm... Helló! - köszönök bizonytalanul, ha pedig észreveszem a félrevonult mardekáros lányt, neki is intek egyet bizonytalanul. Azt pedig, hogy Vladot tegezzem vagy magázzam-e... A korából adódóan, amelyet a kinézete képvisel, simán tegezhetném is, de hát mégis csak angyal lenne vagy mi a szösz! Nekem pedig eddig egyetlen alkalommal se sikerült hozzá hasonló lényeket megismernem. És igen, mára már mi is angyalokká váltunk, de mégis... ő más, hiszen eleve annak született. Egy pillanatra bizonytalanul megtorpanok, amikor észreveszem, min munkálkodik éppen, ráadásul a helyszín sem pont szokványos. Mármint, ez a bálterem... Végig is mérem magam és már bánom, hogy nem az alkalmi ruhámat öltöttem magamra egyből. - Ne öltözzek át? - teszem fel végül a kérdést, pár másodpercnyi döbbenet múltán. - Azt hittem, ma is gyakorolni fogunk... - vetek ismét egy pillantást a helyre, a bábukra és a férfira is. Tényleg nem értem a helyzetet. Miért kérte az alkalmi ruhát? Bált rendez esetleg vagy az is a tréning része lesz? Szép lesz tűsarkúakkal dartsozni...
Nem vagyok híve a puccos felhajtásoknak. A ruhám tehát egyik verzióban sem túlságosan feltűnő. Egyelőre szimla feketében vagyok, egy felső és egy farmer, de elég egy pálcaintés és a ruha átalakul egy hosszú testhezálló fekete ruhává, csak hogy stílusosak maradjunk. A fekete szárnyhoz egyébként sem illenek a felhívó színek. Nem vagyok én páva, maximum fekete hattyú. Természetesen időben érkezem, mint legutóbb is. Hajt a kíváncsiság, a tudásszomj, habár a világmegmentése nálam az utolsó helyen foglal helyet a fontossági sorrendben. Van három év rá, hogy ez változzon végül is és bármennyire is ellenkezem Zacharynak már sikerült valamiféle változást elindítania bennem. Ez még nem jelenti azt, hogy ezúttal sokkal kedvesebb lennék a többiekkel, de bizonyára senki nem is várja el tőlem, dacára, hogy Fridával nem rég összefutottam a könyvtárban egy rövid csevejre. Nem mondom, hogy ettől még nem idegesít a Griffendélesek túlzott pozitív életszemlélete. - A gyakorlat része lesz valami bál? Rém giccses! - húzom el a számat, amikor belépek a terembe, a fickó pedig megáll a bábuk elhelyezgetésével. Egyébként is az efféle szimulációk soha sem képesek ténylegesen a valós eseményeket reprezentálni. Lehet próbálkozni, de akkor is szervezett körülmények között leszünk, amíg minden más esetben beleszólhat a dologba a káosz és az állandó kiszámíthatatlanság. A bábuk sosem lesznek olyan ösztönösek, mint az emberek, akármennyire ügyesen is bűvöli meg őket valaki. Mindenesetre körülnézek, megnézem akad-e valami harapnivaló, ami nem mű és megállok a fal mellett, hátrébb húzódva, hogy figyeljem mit ügyködik a férfi és persze, hogy érkeznek a többiek. Kíváncsi vagyok, hogy mindenki eljön-e, no meg, hogy a nővéremnek sikerül-e rendeznie magában a tényt, hogy fekete lett a szárnya. Állatólag nem a gonoszság jele, de lássuk be igenis jó oka van annak, hogy milyen lett a színük. Én egyébként még magát a repülést nem sokat gyakoroltam. Valahogy bevallom nem vonz. Sokkal jobban szeretek szilárdan állni a földön, mint bizonytalanul repkedni. Nem mondom, hogy nem bízom a mágiában, ami a szárnyakat a hátunkra varázsolta, de lássuk be mivel nem igaziak bármi történhet velük, akkor pedig szárnyalás helyett kínos zuhanás vár ránk.
Két hónap telt el az első találkozás óta. Ez a három évnek csupán a töredéke, arra volt mindössze jó, hogy néhány alkalommal szokták egymás jelenlétét, gyakorolják a szárnyalást, és talán elkezdjék elfogadni, hogy csak mert a mágia minden aspektusában jelen vannak, még nem lesznek tőle gonoszok. Úgy kell felfogni mindezt, hogy ha minden jól megy, senki nem fogja megismerni az arcukat, névtelen megmentők lehetnek. Ám a felvetéseik között kaptam olyat is, hogy nem elég pusztán elméletben, biztonságos falak között gyakorolni, és ebben igazuk van. Hiába vagyunk oly aprólékosak, ha sosem megyünk terepre. Megtehetnénk azt is, hogy orrvérzésig arra készülünk, amikor majd a sötét angyallal kell összecsapni, viszont én hiszek benne, hogy nem csak a végcél számít, hanem maga az odáig megtett út is. Idejében jelzem az angyaloknak, hogy ezúttal nem hétköznap találkozunk, sőt el is engedem ezeket az órákat, hanem szombat koradélután, de úgy készüljenek, hogy estébe, sőt, talán éjszakába belenyúló küldetésük lehet. És mindenképpen készüljenek kényelmes kommandós ruhával, na meg nagyestélyivel is. Felőlem lehet valami tértágított táskájuk is, felnőtt boszorkányok már, hogy megoldják. Amikor érkeznek, észrevehetik, hogy az egyébként is általában teljesen üres nappali most egy másik épület másának van berendezve, vélhetően mágikus másolat, gyakorlásra elegendő. Afféle bálterem, egy félkörives lépcsővel, díszes csillárral, büféasztallal, és különféle folyosókra nyíló járatokkal. Természetesen nekem magamnak nem kell beöltöznöm, mert ha figyelemmel is kísérem őket, biztosan csak a távolból, hiszen mentorálási tanácsokat ugyan adhatok, de nekik kell kockáztatni. Én a terem közepén áldogálok, mágikusan táncoló bábukat emelek a semmiből, hogy aztán az első belépőre meg is állítsam a műveletet.
- Túl sokunknak van köze a halálhoz. Bocsánatot kérek, tényleg nem az én dolgom. - válaszolok Autumn-nek és egyben ezzel Serának is a meghalt valakije dolog kapcsán. Bár nem is igazán válasz az, ami kérdés nélkül érkezik. Mindegy igazából, a lényeg, hogy számomra fontos volt, hogy ezt megjegyezzem, hát meg is teszem. - Természetesen ami titok az titok. - jegyzem meg szinte csak magam elé motyogva. Nem fogok hangos értekezést tartani arról, hogy amiről azt kérik, hogy ne mondjam el senkinek, azt nem is áll szándékomban. Persze szívesen megosztanám Caevannal, pláne mert vannak köztünk háztársai és ha róluk akarnék érdeklődni tőle, akkor nyilván el kéne mesélnem miért kérdezem (hazudhatnék is okot, de nem szeretnék egy kapcsolatot hazugságokra építeni, éppen ezért ez az opció fel sem merül a fejemben). Amit pedig nem tehetek. A titkolózás egyébként jobb, mint a tagadás vagy a hazugság. ez belefér az erkölcsi iránytűmbe abszolút. Vannak ezen kívül is titkaim. - Értettem, itt leszek. - memorizálom az időpontokat. A szakomat tekintve száz százalék, hogy ezen időpontokban senkinek se lehet rám szüksége, a magánéletemet pedig tudom irányítani. Úgyis csak egy fontos szereplője van, szóval.. annyira nem bonyolult. Vannak előnyei is annak, hogyha az ember lánya relatíve magányos típus a húga halála óta. - További szép estét kívánok! Sziasztok. - köszönök el Vladtól és a lányoktól is, s én magam is távozóra fogom. Ha látom, hogy Autumn kissé rosszul néz ki, akkor egy "Minden rendben?" kérdés erejére azért mellécsapódom, s ha igényli, akkor visszasétálok mellette a kastélyba, nehogy rosszul legyen út közben. Ha nem, akkor egyedül megyek nagy valószínűséggel.
//Köszönöm a bevezető mesét, nagyon érdekes volt! Legyen akkor itt és nem pmben, mert amúgy se vagyok az egyeztetés nagymestere Frida kapcsán, hisz nem kiterjedt a szociális hálója. Szóval.. valószínűleg ha a folyosókon akárkivel találkozik a brancsból akkor nagyon kedves mosollyal és lelkesen fog ráköszönni, integetni neki. Aspasia társaságát a klubhelyiségben is keresi egy alkalommal, de csak akkor ha úgy ítéli meg, hogy nem zavarja a lányt. Autumntől valószínűleg amikor legközelebb látja meg fogja kérdezni, hogy jól van-e az este óta. Gyakorlásban részt vesz. Alapvetően mindenkivel kedves, annak ellenére, hogy Hellának beszólt vele se ellenségeskedik. Viszont ha valaki nem nyitott a közeledésére, annál nem fog kilincselni szimpátiáért, mert olyan szekér után nem fut, ami nem veszi fel.
Ha bele látnék Seraphine fejébe, akkor valószínűleg a kis füzetemen megjelenne a kérdés, hogy "Kényelmetlenül érzed magad miattam?" és egy rövid reakció. "Ne tedd." De mivel nem vagyok legilimentor, és nem is alkalmazok efféle bűbájokat rajta, ez elmarad. Bár a véleményem, hogy minden ember a saját előítéletei csapdájában vergődik. Nincs mit kertelni rajta, mindenkinek vannak. Még nekem is. Ez miatt teljességgel felesleges agonizálni. Végül bár nem szólok bele, de érdeklődéssel nézek a lebukás kérdése körül alakuló szóváltásra. Valóban nehéz lenne ránk bizonyítani, hogy nem csak egy egyszerű boszorkánykör tagjai vagyunk. Ugyanakkor abban a naiv kis Autumn-nek igaza van, hogy nem árt óvatosnak lenni ezzel. Valahogy nem szeretnék egy minisztériumi süllyesztő szoba örök bérletes vendége lenni, mindenféle kísérlet céljából, csak mert hirtelen szárnyaim nőttek. Szóval erre a kérdéskörre azért Vlad is kap egy kíváncsi pillantást, neki vajon mi a véleménye erről? Bár eléggé hangsúlyozta, hogy semmit sem tehetünk, amivel gyanúba keverjük magunkat. Ha a minisztériumi munka oda hív, akkor oda kell mennünk. Szerencsére rám, mint részidős titkárnőre inkább nap közben van szükség, semmint éjszaka. Sőt talán még nem is fordult olyan elő, hogy éjjel is bementem volna dolgozni. De ki tudja, ami eddig még nem volt, az nem jelenti, hogy nem is lehet. A felvetés is teljesen logikus, hogy hétvégente korrepetálja az ilyen-olyan fontos dolgok miatt a heti alkalomról lemaradókat. Aspasia felé csak bólintok egyet, amikor azt kérdezi, hogy készen állok-e? Elvégre kíváncsivá tesz, hogy mi mire vagyunk képesek. Még abban az esetben is, ha nem kifejezetten vagyok egyébként csapatjátékos. Mi után végeztünk az új közös erőnk próbálgatásával, úgy tűnik Vlad ennyit tervezett mára, és egyesek máris távoznak. Így nagyjából az utolsók közt, de én is elindulok kifelé. Lassan komótosan sétálok a kastélyig, lényegében a gondolataimba merülve. Hiszen azt gondolom mindenkinek van bőven mit megemésztenie. A jólelkűbb naiv társaknak talán Vlad azon mondatát is, hogy jó ha ketten túléljük. Igen, ez az elejétől benne volt. Ilyen erő, és képességek nincsenek ingyen. Ugyanakkor biztos vagyok benne, ha így is lesz, akkor az utolsó kettőben én is benne leszek.
//Köszönöm szépen a játékot! Nagyon izgalmas volt, alig várom a folytatást! Igaz, nem pm, de akkor már én is csatlakozom, és megpróbálom összeszedni. Hella egyszer együtt olvasgat Lioval a klubhelyiségben. Gillyvel egyszer összelocsolkodnak merő véletlenségből... xd A Tiltott rengeteges szárnypróbálgatásban természetesen ő is benne van. Valamilyen módon ráveszi, és megszánja Autumn-t, és elkezdi gyógynövénytanból korrepetálni. Egyébként többnyire a csendes megfigyelő szerepét tölti be. Ha valaki kérdezi válaszol. Ha gyakorolni akar valaki, abban is benne van. Max. még ha zavarni kezdi, hogy Sera kerüli, akkor hozzá vág egy tőmondatos üzenetet, hogy ne tegye.//
Még mindig kényelmetlenül érzem magam amiatt, hogy Helláról túl korán alkottam véleményt és kiderült, hogy tényleg néma, de igazából ahhoz képest, hogy mi minden mást kell megemésztenünk ez az apróság butaságnak tűnik. Amikor külön kitér arra a férfi, hogy Lio "esetleg" bízhat a testvérében is egy kicsit felébredek a sokkból és bár igen vérszegény, de rámosolygok. A szívem azt diktálná, hogy még a kezébe is csúsztassam a kezemet, de nem hiszem, hogy nyerő lenne erre a talán gyermeteg megmozdulásra ennyi idegen társaságában. Az más dolog, hogy mennyi titkunk van, hiszen akad bőven, de az, hogy a tettek mezején számíthatunk egymásra kőbe van vésve. Már többeknek lehetősége volt, hogy bemutassák milyen, amikor párban életre hívják ezt a képességet, amiről a férfi mesélt nekünk, de én még a szárnyamat is utolsóként kaptam meg és még azokat se próbáltam ki. Le vagyok egy cseppet maradva, de valahogy előbb szeretném pontosan tudni, hogy mire vállalkoztunk, mielőtt belemegyek ezekbe az adottságokba, hiszen a szárny és a képességek lehet elvakítják az ember ítélőképességeit. Nem mintha lenne visszaút, eléggé egyértelműen elmondta, hogy nem akar csiki-csukizni. Ámbár nem tudom, hogy mit tenne, ha valaki még is félúton egy bizonyos mennyiségű gyakorlás után kisétálna az ajtón. Autumn kérdésére kicsit megrezzenek, hiszen a "mik is vagyunk" azt feltételezi, hogy kiemelkedünk a "normális" emberek közül én pedig már éppen eléggé érzem magam kirekesztve a vámpírságom és a titkaim miatt, nem kell, hogy még itt is negatív értelmet nyerjen a kiválasztottságunk. - Emberek vagyunk, akik egy boszorkánykör tagjai, bármit, amit láthatnak úgy csinálunk, mintha pálcamágiával hoztuk volna létre vagy csak egyszerűen illúzió. Ameddig nem azt plakátoljuk ki, hogy a világ megmentésére választottak ki minket és egy más síkbeli angyal a mesterünk, addig mivel bukhatnánk le? - billentem félre a fejemet, valamiért ha nekem azt mondják, hogy tartsuk titokba, ne bukjunk le, akkor eldöntöm, hogy úgy lesz és fel se merül bennem, hogy ezt elbaltáznám. Talán azért, mert van, amit tíz évre mélyen eltemettünk magunkba Lio-val és vannak újabb titkok is, amikkel együtt élünk minden nap. Bólintok az időpontokra, valószínűtlen, hogy túl gyakran pont ezekben az időkben legyen a Minisztériumnak szüksége rám, az pedig esélytelennek tűnik, London a sziget másik felén van, a vonat vagy tíz óra, a hoppanálás kimerítő, a zsupszkulcs pedig nem állhat rendelkezésünkre mindig. Furcsa, hogy a válogatott emberek között Aspasia auror szakos és Hella is mintha ismerős lenne a Minisztériumból, bár fogalmam sincsen némán hogy tud teljes értékű munkát végezni ott, de... erre a gondolatra megint kicsit elszégyellem magam. A vámpír hallásomnak hála nehéz lenne nem elkapni a férfi utolsó szavait, mielőtt magunkra hagyna és ahogy Lio-ra villan a tekintetem tudom, hogy ő is meghallotta. Csak futtában futok végig az arcokon, Autumn teljesen tudatlannak tűnik és nem én leszek az, aki megismételi a szavakat a csapatnak hiába érzem magam jelenleg a halál hirnőkének. Elköszönök mindenkitől és a húgommal tartok, a poharat lényegében én el sem vettem a tálcáról - vagy azonnal letettem -, szóval nincs szükség arra, hogy gyorsan felhajtsam. A hazaúton persze Roxmorts határán a temető felé pillantva újra feléled bennem a bűntudat, de inkább csak a ma estéről beszélek vele, az is kitart az iskoláig bőven. Hihetetlennek tűnik az egész, de tudom, hogy nem fogok meghátrálni és ha már egyszer igent mondtam akkor ugyanúgy végig járom az utat, ahogy az Auror Akadémián tettem és a legvégén... a legvégén talán mi leszünk az a kettő.
// Köszönöm szépen a játékot! Nem üzenet, de a többiek is chat-en pörögtek, szóval Sera és Lio biztosan beszélgettek erről, náluk a kötelék adott, de elment a Tiltott Rengetegbe is gyakorolni, légmágusként a repülést viszonylag gyorsan megtanulta. Mindenkivel kedves, kivéve Hellával, akit inkább kerül, szégyelli, hogy beskatulyázta ééés... akárki akart vele összekapcsolódást gyakorolni nemet mondott egyelőre, a kövi játék csak pár nap múlva van, szóval korai. //
Még csak nem is sejtem, hogy akadnak köztünk olyanok, akiket valamilyen szinten felzaklatnak a fel-felvillanó képek. Figyelek ugyan, de mivel engem nem érint különösebben a dolog, érzelmileg képes vagyok semleges maradni. Egészen más lenne a helyzet abban az esetben, ha véletlenül a vér szerinti családom tagjainak arcát pillantanám meg, de itt és most erről szó sincs. Mindenesetre, végső soron én csakis amiatt nem rohanok ki innen, mert mindenáron szándékomban áll megtalálni őket. Ennek pedig ára van. Sose számítottam arra, hogy ekkora hatalmat kapok valakitől a kezembe, de ha már lehetőségem nyílt erre, nem fogom csak úgy eldobni magamtól. Céljaim vannak, erősebbé válhatok, cserébe pedig segítek ennek a vadidegen embernek. Az a pár perc igazán semmiség ekkora erőért cserébe, nem igaz? Figyelmesen hallgatom a Sera nevű lány kérdését és egy pillanat alatt üt szöget a fejemben egy igen aggasztó gondolat... Titkolnunk kell, amit ugyan nem szívesen, de meg fogok tenni, hiszen - ahogy az imént az aurornak készülő lány is említette - mindez a szeretteink érdeke is. Eddiet pedig végképp nem szeretném veszélybe sodorni. Szenvedtünk mi már eleget az én újabb hülyeségem nélkül is. - És ha valaki rájön arra, hogy mik is vagyunk? - szólalok meg végül, amint mindenki más végzett a maga kérdéseivel. - Ha lebukunk? Akkor mit kell tennünk? Nem tudom, elég lenne-e ide egy Exmemorian, de azért aurorokat és magát az iskola igazgatóját átverni igencsak nagy lépés lenne néhány fiatal egyetemista részéről. Szabad lejárásunk van ugyan Roxmortsba, de akadhatnak helyzetek, amikor nem leszünk elég figyelmesek, esetleg pont az új erőnk tesz keresztbe nekünk. Igencsak kétélű fegyvert adtak ezzel a kezünkbe. - Én csak... - kezdenék bele a mentegetőzésbe, majd inkább elharapom a mondatot. Nincs értelme magyarázkodnom, csak próbáltam kissé empatikusabb lenni, de ha nem kér belőle, hát legyen. A hugrás énem nem hagyja számomra, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjak ilyesmit. Mindegy, majd igyekszem az eszembe vésni, hogy nem mindenki kér az ilyesmiből. Idő kell még számomra ahhoz, hogy kitapasztaljam, mégis miként működik a jelenlegi csoport. Hallgatom a további szavait, majd - mintegy jelezvén, hogy felfogtam - biccentek egyet. Nekem szerencsére nincs életbevágó feladatom, a Kopoltyús Harcsában melózom felszolgálóként, de ott se állandóan. Innen pedig ismerem Aspasiát is, noha nem annyira közelről, ami alkalmas lenne a csapatmunkára. Amikor a csapat feloszlatásra kerül, csupán gondolatban sóhajtok egyet. Hosszú volt az éjszaka, engem pedig eléggé leterhelt ez a "kis" apróság. Titkok? Sose voltam képes jól hazudni vagy leplezni azt, ha esetleg füllentettem valakinek. A poharamat csupán leteszem magam mellé, nem iszom meg a tartalmát, hiszen a gyomrom már így is rendesen kavarog. Ismeretlen eredetű feszültség van bennem és aggódom. Ha esetleg senki sem tartóztat fel útközben, akkor indulok el a kijárat irányába, hogy kiszellőztessem a fejem, amíg vissza nem érek a kastélyba...
(Nagyon szépen köszi a játékot, kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből hosszabb távon )
Legyen akkor itt és nem pmben, mert amúgy se vagyok az egyeztetés nagymestere Frida kapcsán, hisz nem kiterjedt a szociális hálója. 
Szóval.. valószínűleg ha a folyosókon akárkivel találkozik a brancsból akkor nagyon kedves mosollyal és lelkesen fog ráköszönni, integetni neki. Aspasia társaságát a klubhelyiségben is keresi egy alkalommal, de csak akkor ha úgy ítéli meg, hogy nem zavarja a lányt. Autumntől valószínűleg amikor legközelebb látja meg fogja kérdezni, hogy jól van-e az este óta. Gyakorlásban részt vesz. Alapvetően mindenkivel kedves, annak ellenére, hogy Hellának beszólt vele se ellenségeskedik. Viszont ha valaki nem nyitott a közeledésére, annál nem fog kilincselni szimpátiáért, mert olyan szekér után nem fut, ami nem veszi fel. 
