2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Roppant kimért vagyok? Igen. Ezt remekül látja a házigazdánk. Nem szokásom csak úgy mindenfélébe fejest ugrani. Inkább kivárom, hogy mi történik. Világmegváltó hősnek sem tartom magam. Csakis a saját céljaim érdekelnek. Amiket a magam módján, a háttérből manipulálva érek el. Úgy, hogy senkiben még csak fel se merüljön a gondolat, hogy közöm volt hozzá. Ez a helyzet viszont kezd igen szokatlan és érdekes fordulatokat hozni. A két önkéntes, és a fickó szárnyait is leplezetlen kíváncsisággal bámulom meg. Noha még mindig a kényelmes párnámon foglalok helyet. Nem pattanok fel, rohanok oda megtapogatni. Vagy könyörögni, hogy ilyen nekem is kell. A többiek mindenféle kérdéssel bombázzák a házigazdánk, így nekem teljesen felesleges csatlakozni hozzájuk. Ebben. Ellenben határozottan érdeklődően hallgatom a válaszokat. Természetesen még csak remélni sem merem, hogy minden kérdésre most azonnal választ kapunk mielőtt még dönthetnénk. Ennél megfontoltabb a házigazdánk. Vagy inkább ravaszabb. Tudja, hogy mivel hathat az emberekre. Ez pedig tetszik. Mint kiderült, úgy fest ha elköteleződőm az nem két napra szól. Sokkal inkább 3 évre egyetlen, hét perces műveletért. Amiben potenciál, és hatalom is lehet. Ostoba lennék a tanulás lehetőségét félre dobni és kisétálni. A kérdés csak az, hogy mi lesz az ára ennek a tudásnak? Mint ahogy azt Lio mondta, mindennek van hátulütője. Igaz, én ezt egy kicsit távolabbról szemlélve értelmezem, de attól még igaz. Mivel azonban úgy tűnik a szárnyas madárkáknak nincs különösebb baja, és érdekel ez az extra képesség, így lassan, elegánsan állok fel a helyemről, és lépek a férfi elé. Pusztán egyetlen kimért biccentéssel jelzem felé, hogy csinálja. Én is benne vagyok a játékban. Legalábbis egyenlőre. Amíg a magam hasznára forgathatom ezt a dolgot. Azt pedig meghagyom a jövőnek, hogy miféle szándékokat fejtünk végül le a fickóról, és ha minden kiderül mi fog történni. Az ilyen fickókat úgy kell megfejteni, mint a hagymát. Rétegről rétegre haladva, míg végre eljutunk a közepére. A lényeghez. Ezt kedvelem benne. Egy napon én is szeretnék ilyen lenni.
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön arról, mi odaát evidencia."
Nevezzen mindenki egy kötözködő, akadékoskodó picsának, de nem. Igazából nem hangozna jobban. Most ő akar meggyőzni engem, nekem kéne magamat, vagy eleve úgy kellett volna ide jönnöm, hogy akarom ezt az egészet és nem csak az iskolatársaim revans-át sejtem az egész mögött..? Nincsenek hosszú cifrázások, sem hosszabb mérlegelés hogy mi jó vagy mi rossz döntés.. csak döntések. Erre lenne szükség itt is? - Ha olyan helyzet vár rám a jövőben, ahol a mostani helyzet ment meg... Mivel elszólta róla magát, így máris nem én irányítok. - kotyogom el magamat a végére de pedig én próbálok nem minden szavában kételkedni.. Éljenek a manipulátorok! Állom a tekintetét szemrebbenés nélkül. Igen épp azt teszem amit mond, vigyázok magamra és a vakszerencse helyett épp benne nem bízom. Egy pillanatra átszalad az agyamon, hogy három évet készülni hét percért... Igen hosszú előjáték és igen rövid akció... De inkább elvonatkoztatok a kétértelmű utalásoktól, csak magam alatt vágnám a fát. Azért amikor látom a Griffesekkel mit csinál épp hogy az állam nem koppan a padlón, amikor pedig ő vonja ki a szárnyait elgondolkozom. - A suliban is van egy lány nemrég óta akinek fehér szárnyai vannak. - mondom ki Sera megállapítására bár az, hogy angyal... egy kissé amolyan ekszkjúzmí fejjel pislogok párat. Talán hülyeség minden angyalszárnyas figurát egy kalap alá venni de hírtelen bennem is kikívánkozik pár kérdés de csak egyet teszek fel. - A maga szárnyai is ilyen tetoválásból származnak vagy...? - az agyam azt előbb fel tudná dolgozni, mint hogy konkrétan egy angyal angyal áll előttünk. Azért a mugli hiedelem és mondavilágot ismerem. Szóval ha az angyal mint megnevezés magára a lénye jellegére vonatkozik az.... Az felettébb durva, ha viszont csak a tetoválás miatt idézhető szárnyak miatt az már feldolgozhatóbb. Pedig esküszöm nem tartom magamat sem hülyének sem analfabétának.
You should see me in a crown I'm gonna run the city of nothing
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-07-26, 18:14
Angels & Aspasia
[You must be registered and logged in to see this image.]Magunkat mentjük meg? Egy pillanatra elgondolkodva meredek fel a férfire, míg Carissa is csak topog párat egyhelyben. Ő is türelmetlen, s epekedve várja a válaszokat, amelyek megmagyarázhatnák a mi ittlétünk pontos okát. Elég sokszínű a társaság, mindenki másképp reagálja le a helyzetet. Remélhetőleg azért ép bőrrel távozunk majd mindannyian, ha annak eljön az ideje. Bátorkodok elsőként a férfi elé lépni. Frida csatlakozása közben pedig egy határozottat biccentek a lánynak. Ajkaim szélén azért ott üldögél egy lágy mosoly. Akármi is történik, legalább mi vállat vállnak vetve esünk át a rizikós jeleneten. Rezzenéstelenül tűröm, ahogy a felsőm háta szétnyílik, majd Vladimir keze érint meg a gerincem közepe táján. Furcsa bizsergés szalad át rajtam, s a dolgok befejeztével Frida háta felé pillantok, hogy legalább láthassam mit is kaptunk. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy az angyalszárny tetoválás áldás vagy átok-e, hiszen egész...permanensnek tűnik. Mindenesetre rákoncentrálok a szárnyakra. Egy pillanatra még le is hunyom a szemeimet, hogy elképzelhessem a szárnybontás végbemenetelét, aztán vagy sikerül, vagy nem alapon megpróbálkozok vele. - Jól. Bár a szárnyakkal nem feltétlen nevezném magam őstehetségnek. Hogyan használjuk?-kérdezem a férfit, s talán még ki is tudnék billeni az egyensúlyomból, de azért felveszek egy egész stabil pózt a végére. Mire Vladimir is szárnyakat bont, egy pillanatra elbűvölve érzem magam, mintha magába szippantana jelenség. Az én hazám más hitvallást követ és más elképzeléseik vannak a mennyben történtekről és azok lakóiról, ám ha valóban nem tévedek, akkor tényleg egy angyalról lehet szó. A lányok már fel is teszik a többi kérdést, így én is csak várakozok tovább, ameddig rám nem kerülhet a sor. A szárnyak eléggé idegen érzést váltanak ki belőlem, mintha lenne egy pár extra végtagom, amit még csak most kell megtanulnom használni. Akárcsak a babáknak a járás... - Összekapcsolódni?-kérdezek vissza a férfi szavaira válaszra várva, hogy ezalatt mégis mit értett.
A kis közjáték a tűzgolyóval magára vonja ugyan a figyelmem, de jelen pillanatban inkább kimaradok belőle. Ha én próbáltam volna meg hősködni, abban az esetben mindenki szörnyethal. Pálcával a kezemben ugyanis ön-és közveszélyes vagyok, ezt párszor volt már alkalmam bizonyítani a bűbájtan órák folyamán. Pont ezért sem értem, hogy mit keresek itt. A többiek talán ügyesek, de én? Elméletből vagyok csupán kiemelkedő valamilyen szinten, de még így sem tartozom az évfolyamom legjobb három tanulója közé. Ergó, sokra nem fognak jutni velem. Nincs tehetségem semmihez sem, csupán a balesetek okozásához. - Tulajdonképpen én is csak emiatt vagyok még itt - szólalok meg, mintegy csatlakozva a Gillian nevű lányhoz. Vannak kérdéseim, amelyekre talán választ adhat, vagy ha más nem, kiderülhet, miért küldött számunkra levelet. - De képes lenne megtalálni őket, ha azt kérném? - teszem fel a következő kérdésemet. Érdekel a múltam, a hely, ahonnan jöttem és azt hiszem, ez az egyetlen olyan dolog, amelyért cserébe belemennék az ismeretlen alak játékaiba. - Ha azt mondom, hogy segítek megmenteni akármit, abban az esetben segítene ön is nekem? Láttam az erejét, az pedig, hogy szárnyakat bűvölt a másik két lány hátára, kiemelkedően különlegessé teszi a szememben. Angyal lenne? Nálunk a hozzá hasonló teremtmények legendák csupán, pont emiatt hiszem azt róla, hogy ép ésszel fel sem fogható az ereje. Elé lépek tehát, minden óvatosságomat és félelmemet sutba vágva, majd pillantok rá eltökélt arccal. Ha bármilyen mód is van az igazi szüleim kilétének felfedésére... Ráadásul, ott van még a nevelő szüleim gyilkosa is, aki miatt erősebbé kell válnom. Talán ez lesz az első lépcsőfok az ehhez vezető úton. - Tegye - biccentek végül egyet eltökélten, magamban minden erőmmel azon igyekezve, hogy ne rohanjak el az utolsó pillanatban. A céljaim azok, amelyek miatt belemegyek ebbe, semmi más... Nem miatta teszem azt, amit teszek és nem is a világ miatt.
Minél többet beszél az a fiatalabb, szőke lány, annál inkább pörgeti vissza az elmém, hogy mit is mondott, amikor megérkezett. Gyerekkori barátnő, Sasha... Lehet, hogy végig köszöntem mindenkit, de a figyelmemet a környezet, Lio, és maga a magántanár rabolta el, így vajmi keveset fogtam fel belőle. Jóval idősebb vagyok a lánynál, soha nem játszottunk együtt, Sasha barátnője volt fiatalkorukban, de így is kicsit szégyellem, hogy nem ismertem fel elsőre. Bár, amikor utoljára beszéltünk egy talán tíz éves kisgömbőc volt és nem nőies töltött galamb értelemben, mint most. Kicsit úgy érzem, mintha a húgom bennfentesként társalogna a férfival és ez egyáltalán nem tetszik, de tenni ellene úgy se tudok semmit, csak feszülten figyelni, amikor kibukkan a kérdés, hogy megölte-e azt az akárkit is, akinek a nevét valahogy elmondaniuk nem sikerült. Bevallom, azok után, hogy milyen kihívó volt én tényleg azt hittem, hogy valamilyen párbajra várja az önkénteseket és amikor megérinti a bátor Griffendélesek hátát - jellemző! - és szárnyak tetoválást idéz rájuk, amiből szárnyakat hívhatnak elő egy kicsit elpislogok. Utoljára akkor láttam ilyen szárnyakat, amikor abban a másik világban jártunk, már tucatnyi évvel ezelőtt, és elszántan küzdöttünk azért, hogy még azelőtt keresztbe tegyünk annak a Daronel Deneirának, mielőtt tönkre vághatná fél Londont. Ugyan csak szuvenírnek minősül, hiszen semmi mágikus adottsága nem lépett életbe azóta sem, de még mindig meg van az a medál-kulcstartó, amit a romok között találtunk és aminek a nyomán elindultunk akkor. - Angyal vagy. De... angyalok nem léteznek... itt... - vetem közbe, kicsit félrebillentve a fejem, a tekintetem elárulja, hogy az az "itt" nagyon is fontos toldaléka az egésznek. A rúnát se ismertem meg, tehát az is onnan származhat, ahonnan érkezett. Persze én a Nezabar világára asszociálok azonnal, hiszen mást nem is ismerek, kimaradtam a Londoni anomáliákból és a hasadékokból, a vándorokból, mindenből, hiszen csak most nyáron vettem fel a fonalat az akadémián. Nekem nem jut eszembe a szárnyakat boncolgatni, se a színét, se az árát, sokkal jobban érdekel, hogy ezalkalommal is ködösen fogalmazott. - A katasztrófa előidézője. Pontosan kiről... miről is van szó? - billentem félre a fejem, talán ezúttal egy kicsit fürkeszően, várakozóan bámulva, bár valahol mélyen van egy olyan érzésem, hogy annyit fog nekünk elárulni, amennyit akar, se többet, se kevesebbet. - Jól érzitek magatokat? - fordulok végül a két lányhoz, egy cseppnyi aggodalommal.
Meg se lep, hogy a nővéremnek egyből felkelti a figyelmét a világmegmentés része a dolognak. Hát igen kettőnk közül ő a pozitívabb lélek, ezért is olyan meglepő, hogy mindketten itt vagyunk, meg hát amúgy is elég vegyes a felhozatal. Van, aki lelkes, más gyanakvó, vagy egyenesen bizamatlan, meg aztán akadnak egészen lelkesek is, vállalkozó szelleműek, vagy csak simán bátor Griffendélesek. Bár én ezt a bátorságot mindig is marhaságnak tartottam. Inkább legyél óvatos és átgondolt, mint fejjel a falnak típus, csak mert hűde bátor vagy. - Nem tud nyíltan felelni mi? Szóval... megölte? - én viszont sokkal jobban kedvelem az egyenes beszédet, nem az efféle ködösítést. Azért nem mondom, hogy nem rezzen meg az arcom a hírre, hogy Uther ezek szerint nem csak úgy lelépett egy szó nélkül, hanem ez a fickó eltette láb alól, bár ha jól veszem ki a szavaiból nem feltétlenül ő kezdte a perpatvart. Azért bár lehet, hogy egyelőre annyiban hagyni látszom a dolgot, de nem felejtem el. Kedveltem Uthert, és ennek a pasasnak valami komollyal kell előállni, ha azt várja, hogy ezt csak úgy benyeljem és szemehunyjak felette. Egyelőre viszont csendben maradok, karbafonom a kezeimet és türelmesen várom, hogy mi fog történni, hogy az egyik lány a szüleiről fecseg, mintha bárkit is érdekelne a szomorú sorsa, aztán persze a két bátor Griffendéles máris vállt vállnak vetve lép előre. Kíváncsian figyelek, és bár nem csúszik ki a számon valami hű, vagy efféle, de a pillantásomon látszik egy másodpercnyi csodálkozás. - Mit jelent a szín? - nem, egyelőre nem lépek oda, hogy lelkesen én is szárnyakat kérjek. - És mi a hátulütője? - teszek fel egy újabb kérdést, hiszen már a kisgyerekeknek is megtanítják, hogy ne fogadjanak el idegenektől ajándékot. Egy szárny pedig, főleg ha még mágikus is nem valami apróság. Arról nem beszélve, hogy figyelek vajon mennyire érzi a két Griffes, hogy esetleg kellemetlen lenne a megjelenlésük. Vajon meddig használhatjuk, vagy csak mikortól jelent megterhelést a rúna? Nem lenne kellemes, ha teszem azt a megidézése után nem varázsolhatsz, mert azért mindent mágiából se lehet korlátlanul megoldani.
Nem várom el, hogy a többség máris helyet foglaljon, én is csupán addig teszem, amíg a kérdésre válaszolok, hiszen az önkéntessel a feladat mindenképpen gyakorlati lesz. Seraphine egy olyan rúnát láthat, amelyet könyvekben semmiképpen sem, de ha Lioneah is odatekint, ő már találkozhatott ilyesmivel Uther rajzolatai között. Ezek szerint az egykori hollóhátas is tőlem tanult, ez immár nyilvánvaló. – Ha téged valaki meg akarna ölni, akkor mit tennél? – Kérdezek vissza talányos mosollyal, igenis kardoskodva amellett, hogy maradok kétértelmű, ebből azért mégiscsak kitalálható a válaszom. Aprót sóhajtok, de nem vesztem el a vidámságomat, még akkor sem, ha Hella rendkívül kimért, Autumn és Gillian pedig tartja a távolságot. – És ha azt mondanám, hogy ezzel magatokat mentitek meg? Úgy jobban hangzana? De legalább ti irányíthatjátok, hogy mi is történik. – Nem válaszolok előre Autumnak, ha megtenném, azzal pont az veszne el, hogy valaki ténylegesen önkéntes, ezt a kérdést ő maga sem gondolhatta komolyan. Eltűnödöm azon, hogy mennyire vegyes a társaság, lényegében egymást kiabálják túl, vannak kétkedők, vannak készségesek, na és persze van, aki teljesen semleges szemlélőként hallgat mindent. – Na ne gondoljátok, hogy nekem volt időm a szüleitekkel is foglalkozni. Kiterjesztettem felétek a tudatomat, amikor érzékeltem, hogy olyan fogant meg, akiben komoly potenciál van, hogy átadja magát a mágiának. Az életetek fonalát figyeltem, a családi viszonyok nem érdekeltek. Érzékeltem, ahogyan növekedtek, ahogyan érik bennetek az erő. – Ha ténylegesen segítséget kér valaki, hogy az igazi szüleit akarja megtalálni, nyilván ha összefogunk, abban is tudok segíteni, egy csapatként működhetünk. Miközben Helle visszarendezi a gyertyákat, amiket elismerő mosollyal jutalmazok, a még mindig tétovázó Gilianre villantom a pillantásomat. – Nem foglak győzködni gyermek. Éppen arra próbáltam rávilágítani, hogy vigyázz magadra, és ne bízz vakon a szerencsédben. – Aspasia indul el felém kitárt karokkal, ezen jót nevetek, hiszen lényegében pont ez a testtartás lesz majd az elsődleges elvárás feléjük, őt viszont Fryderika is követi. Intek, hogy jőjjön csak bátran ő is, nálam a kevesebb nem néha több, hanem sosem lehet elég, legalábbis én így tartom. Amint a két lány mellém ér, mögéjük lépek, intésemre a hátukon a ruha mint valami függöny, szétcsúszik. A bal tenyeremet Fryderika, a jobbat pedig Aspasia gerincére illesztem. Hűvös fuvallat szalad végig a hátukon, s amikor elveszem a kezemet, mindkettőjük lapockáin szépen kidolgozott angyalszárny tetoválás rajzolódik ki. – Rajta. Gondolati úton aktiválhatjátok őket. – Ha rákoncentrálnak, Frida fehér tollas szárnyakat tud bontani, Aspasia pedig szürkét. Ám Seraphine kérdése volt az egyik legfontosabb. – A hét perc a tényleges idő lesz arra, hogy összekapcsolódjatok, és megvívjátok a csatát, amíg a katasztrófa előidézője ideiglenesen sebezhető. Valójában három év szükségeltetik hozzá, hogy felkészüljetek arra a hét percre. – Fejezem be, ezzel lényegen össze is foglalva, hogy miről van szó. A hollóhátas lánynak most hátat fordítok, s én magam nyitom ki hófehér angyal szárnyaimat. Ezzel talán megkapja a választ.
Elnyomom a szemforgatást Lio megjegyzésre. Szó nélkül viszont nem tudom megállni, nem az a fajta vagyok. - Sajnálom, ha neked van velük tapasztalatod ilyen fiatalon, épen és egészségesen. Igen, ezzel tulajdonképpen a "hiszi a piszi aki elhiszi, hogy gőzöd van a sorozatgyilkosokról" felnőttesebb verzióját vágtam a képébe, s részemről ezzel le is van zárva az ügy. Inkább a férfi szavaira koncentrálok a továbbiakban. A tűzgolyós incidens nem az én kontüómra zajlik se pro se kontra, így igazából nem reagálok rá, de a figyelmemet azért odavonzza, s egy pillanatra el is kerekednek a szemeim. A furcsa világmegmentő tervre és arra hogy születésünk óta figyel minket szintén nem csökkel a tág szemeim mérete, de kérdezni újfent feleslegesnek tartom, hiszen előttem megteszik mások. Amikor viszont önkéntes kéne már lépnék - nem vagyok se naiv, se ostoba, s nem is szórom a bizalmamat, de még mindog úgy gondolom, hogy nem kinyírni akar minket, éppen ezért nem látom akadályát, hogy eképpen cselekedjek - de Aspasia megelőz. Mellé lépek hát. - A kettő több, mint az egy. - fordulok Vladimir felé magyarázatommal. Nem akaródzik egyedül hagyni a háztársamat a helyzetben, egyrészt. Másrészt viszont érdekel, hogy mit lép a fószer arra, hogyha nem pontosan követjük az utasításait.
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön arról, mi odaát evidencia."
Fogalmam sincs mit vár a fickó. Ő feszíti be a helyzetet, amire persze hogy mind ugrunk. Ki így, ki úgy. Azért figyelek a körülöttem zajló párbeszédekre is és mintha ez a Sera nevű csajszi is ismerős lenne, de ebben a pillanatban nem tudok azzal foglalkozni, hogy honnan is. A tűzgolyót látva azért már mozdulnék én is odébb amikor a fickó is lök rajtam egyet és csak a táncos képességeimnek köszönhetem, hogy sikerül megtartanom magamat hogy ne essek el, és Vladnak köszönhető hogy nem süt meg a háztársam akire ebben a pillanatban úgy nézek mint egy felborzolódott macska épp csak nem morgok meg köpködök mellé. Oké hogy a fickó olyan szöveget dobott be amiből fakadóan megértem, hogy itt tűgolyókat kezd hajigálni Lio de azért igazán figyelhetne, hogy ne mindenkin át... A csiki-csuki emlegetésére a drága magántanárunk is kap a megvillanó tekintetemből. - Jelenleg győzött a kíváncsiság. - tárom szét a karjaimat és igazítom meg a ruháimat. - De had tarthassam fenn a jogot, arra, hogy nem bólintok rá véglegesen semmire, ameddig nem tudom miről van szó. - keresztbe fonom a karjaimat a melleim előtt és úgy mérem végig a pasast. - Hízelgő, hogy lát bennünk fejlődési lehetőséget és fel is ajánlja hogy tanítana minket, de azért azzal indítani, hogy éjszaka egy idegen helyre invitálva elhinti, hogy ja amúgy ki is nyírhatna minket... Azért ismerje el elég bizarr. És bocs, ha ennek fényében nem osztok rögtön bizalmat. - felvágták a nyelvem mint mindig. És igenis ki fogom mondani, hogy nekem ez a helyzet abszurd. Persze érdekel, de akkor is. Lehet neki ez tök normális... mint ahogy a tűzgolyót is kivédte, de... Egy kicsit még had maradjak szkeptikus és had ne indítsak azzal, hogy önkénteskedek... Én aztán le nem ülök és első sem szeretnék lenni egyenlőre semmiben épp az előzmények miatt. Aspasia kedvessége azért némi bizakodással tölt el, a bátorsága pedig gondolkodóba ejt és csak figyelem a kibontakozó jelenetet. Közben az elhangzottakon kattogok. Akarom én ezt? Már van egy kialakulóban lévő jövőkép a fejemben és bevallom egészen más irányokat terveztem. A kérdés mennyire gyorsan tudok majd alkalmazkodni, ha egy olyan lehetőség jön, ami... minden szkepticizmusom ellenére mégis itt tart?
Elsőként foglalok helyet az egyik párnán. Felesleges ácsorgással fárasztanom magam. Így is mindent meg fogok tudni. Éppen csak a kényelmes megfigyelő szerepéből. Nem áll szándékomban különösebben beavatkozni a kialakuló interakciókba. Elég, ha csendben megfigyelem őket, és levonom a következtetéseket. A házigazdánk igen érdekes fickónak tűnik. Noha engem nem igazán érdekel a ház korábbi története, meg a rossz útra tért tanítványok sem. Viszont amikor a tűzgolyó irányt vált a karján és felém röppen, egy reflex szerű mozdulattal igyekszem kitérni előle, magammal sodorva a két kikészített gyertyát is. Persze Aspasia pajzsa is segít a helyzeten, és a tűzgolyó elenyészik rajta. Én pedig ismét elfoglalom az eredeti helyem, és visszaállítom a gyertyákat is eredeti állapotukba. Nyilván okkal voltak ott. Az ember azt hinné, hogy most majd sűrűn köszönetet fogok mondogatni Aspasia felé, amiért megmentett a pajzsbűbájával. De igazából csak egy kimért biccentést kap reakciónak. Egyéb iránt igyekszem higgadt maradni, mintha ez a kis közjáték semmit se jelentett volna, és semmi nem derült volna ki belőle. Pedig dehogy nem. Arra nem igazán volt időm, hogy megnézzem házigazdánk alkarján a rúnát, na meg amúgy se nagyon értek hozzá. Pusztán annyit feltételezek az egész jelenetből, hogy ez a Vladimir Mantov tényleg az erős védelemre alapozhat, hiszen egész könnyen hárította a támadást, egy védekező mozdulattal, amit nyilván a rúnájának köszönhet. Azért arra, hogy születésünktől figyel minket némiképp felszalad a szemöldököm, de továbbra se nyilvánítok véleményt. Meglep-e? Igen. Azért sem a szüleim, sem a Farkas anyám nem voltak olyanok, akiknek könnyen elkerülné a figyelmét, ha megfigyelés alatt tartják őket. Már ha igazat mond a fickó, és tényleg így volt. Lennének-e kérdéseim. Ó hát persze. De ha valamit megtanultam az évek alatt, hogy az ilyen fickók mindig a maguk ütemében, a maguk játékszabályai szerint fedik fel a lapjaikat. Nem holmi kérdezősködésre. Akarok-e világmegmentő hős lenni? Érzek bármilyen felelősséget embertársaim sorsa iránt? Természetesen nem. De azt még én is tudom, hogy a több ember által végrehajtott kollektív mágia az egyik legerősebb hatalom a világon. Ha heten kellünk, akkor ez valami nagyon erős, és ütős dolog lesz. Amiből, ha jól keverem a lapokat még kellő hasznot is húzhatok. Ha másként nem a tudásom bővítése által. Nem jelentkezek elsőnek. Nem vagyok lelkes kiscserkész, mint Aspasia. Annyira naiv se, hogy mindent feltétel nélkül elhiggyek egy idegen férfinek, akinek minden bizonnyal megvannak a maga szándékai, és okai. De érdeklődve nézem, hogy mi fog történni ez után. Főleg az önkéntes kiscserkésszel. Már csak egy adag pop-corn hiányzik a műsorból.
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-07-13, 17:39
Angels & Aspasia
[You must be registered and logged in to see this image.] Gillian szavai hallatán egy együttérző pillantást vetek rá. Nem fogom feltépni a régi sebeit, de azért érezheti, hogy most biztatni próbálom a lágy mosolyommal, amit felé mutatok. Ha Astreával bármi történne, én sem tudom igazán miként emészteném meg. Ezért sem szóltam neki a levélről és ez így van jól. Majd ha eljön az ideje és én is pontosan tudom mire készülünk ebben a kastélyban, akkor talán elmondhatom majd neki. Addig viszont meg fogom óvni mindenféle veszélytől. Épp elég az, ha én akciózok Carissával. Bennem is alakulgatnak a kérdések, ám a lányok többsége már helyettem is felteszik a kérdőjeleket. A tűzgolyó lepattanása egy pillanatra megdöbbent, ám a pajzsom szerencsére megóvja a másik Mardekáros lányt, akire vetek is egy pillantást, hogy megbizonyosodhassak az épségéről. Előre azért mégsem láthatta a pajzsomat... Akkor mégis miért védte ki ilyen veszélyes módon, hogy még valamelyikünk meg is sérülhetett volna. Tekintetem komolyságot tükröz és némi megvetést, ahogy a beszélő Vladimirt figyelem. A mondandóját elraktározom, de most már azért más szemmel tekintek rá. Tud ő veszélyes is lenni, ha akar vagy ez talán csak egy előre eltervezett séma, hisz' kiskorunk óta figyel minket, akkor bizonyára ismeri minden mozdulatunkat.- Talán jobban ismer minket, mint mi magunkat?-billentem fejemet kérdőn. A pálcámat továbbra is a kezemben tartom egy könnyed fogásban. Carissa mindeközben mellettem ácsorog, s mintha tenne is egy lépést a férfi felé, miután ő felteszi a mindent eldöntő kérdést. - Leszek én.-szólalok fel a lányok után és Carissát lehagyva lépek az előcsarnok közepébe. Most vagy soha alapon vállalom fel a kezdést, akármiről is legyen szó. Minél hamarabb kapunk válaszokat, annál hamarabb kerekedik ki majd előttem a kép. Várakozóan tárom szét a karjaimat Vladimir előtt. Arcom eltökéltséget sugároz magából, ám le sem tudnám tagadni a bennem kavargó kérdések sokaságát, mely' most kíváncsi tekintetemből olvasható le.
Nem ülök le, hiszen, ha megteszem, azzal szavak nélkül is kifejezem, hogy maradni szeretnék. Márpedig továbbra sem vagyok biztos abban, hogy ez lenne a helyes döntés. Figyelem az eseményeket, de én magam nem teszek semmit sem ellenük. Sajnos, szerény személyem esetében ott van ugyanis a kockázat, miszerint csak mindent elront. A tűzgolyón egyáltalán nem lepődöm meg, valamilyen szinten várható volt. Főleg a férfi szavai után... Elég fenyegető éle volt, ami az igazat illeti, nem lepődöm hát meg azon, hogy valaki így reagálja le. Azon viszont annál inkább, amikor az ismeretlen alak puszta kézzel védi ki a támadást. Kissé el is nyílnak az ajkaim, de továbbra sem szólalok meg. Még kész szerencse, hogy valakinek volt lélekjelenléte kivédeni. - A születésünk óta? - ismétlem meg a szavait, a tekintetemben pedig valami élénk fény gyullad. Máris több hajlandóságot mutatok arra, hogy érdekeljen a mondandója. - Ezek szerint ismeri az igazi szüleimet? Vagyis... tud róluk valamit? Bármit - szólalok meg reménykedve, bele se gondolva abba, hogy ezek a kérdések a társaimat nagy valószínűséggel nem érdeklik. Mindenki felteszi a magáét, ebből a körből pedig nekem se áll szándékomban kimaradni. Nem érdekelnek a rejtett tehetségeim, sokkal jobban izgat ugyanis az igazi családom kiléte. Ha pedig születésünk óta figyel minket, akkor nagy eséllyel tud róluk valamit. Azért arra, hogy csak mi foghatunk össze, majdnem hangosan képen röhögöm a férfit. Én? Egy csapatban? Komolyan gondolta vajon? Szívesen megmentem a világot, nem arról van szó, de az ügyetlenségemből ítélve inkább én okozom az armageddont, semmint Superman-módjára repkedjek ide-oda. Én abban a filmben a kriptonit lennék. Mindenesetre, igen komoly önuralom kell ahhoz, hogy ne tegyem meg és csapassam ki ezáltal rögtön magam erről a kis gyűlésről. Maradok, de csakis a családomat érintő lehetséges információk miatt. - Önkéntes? - biccentem oldalra a fejem enyhe ívben. - Mire? Nem megyek bele a játékba addig, amíg nem ad magyarázatot arra, hogy mire kell számára az önként jelentkező. Bizonyára akad majd valaki más, aki van annyira ostoba, hogy megbízzon benne, de az nem én leszek. Egyelőre.
Mindannyiunknak meg vannak a kérdései és én maradnék is a beszélgetésnél, eszemben sincsen leülni, miközben az a férfi olyan provokatívan néz meg minket és szinte felkér minket a harcra. Maradok a húgom mellett, még akkor is, amikor elhessegeti a kérdésemet. Csak biccentek rá, abban reménykedve, hogy csak a közönséggel van problémája, de később azért beavat. Továbbra se vagyok valami nagyon megijedve, bízom a többség erejében, egészen addig, míg Lio egy tűzcsóvát lő a fickó felé és az le nem pattintja magáról csak úgy, pálca nélkül. A felvillanó rúnát azonnal szemügyre veszem, amennyire ennyi idő alatt lehet, hiszen az auror kiképzésen vért izzadtam, hogy kiszélesítsem az ismereteimet, de a rúnaismeret éppenséggel olyan, amihez mindig is magas fokon értettem és képeztem magam az iskola falai között és az egy éves halasztásommal az utazásaim alatt is. Amúgy sincsen ínyemre vámpírként egy druidaláng, de ahogy visszafordul a varázs egy pillanatra nagyra nyílik a szemem. Egyértelműen nem felém tart és Aspasia pajzsa meg is fogja, így nincs arra szükség, hogy bármit is tegyek, de azért a pálcás kezem egy leheletnyit megemelkedik. Csak figyelem, ahogy leül majd belekezd a mesénkbe. Nem akarok közbeszólni, de a hajszínem ellenére igen jó vagyok matematikából. - Mi vagy te? - kérdezem egyszerűen, első sorban annak ellenére, hogy jártam a Nezabar világában és láttam számtalan fajt, ami nálunk nem létezik, egész egyszerűen a mi világunkban is létező, de eszméletlenül ritka Hosszú vagy Örök életűekre gondolok, esetleg különleges vérlényre, de negyvennek sem tűnik én pedig rangidősként 23 éves vagyok, így gyanítom, hogy nem 16 évesen kezdte el követni a pályafutásunkat. Nem mondom, hogy azonnal elhiszem minden szavát, de nem is kérdőjelezem meg, ha valaki ereklyevadász szakra jelentkezik az találkozik rengeteg mitológiával és hihetetlen történettel. Ráadásul ez is éppen olyan alkalom, mint az auror kiképzés volt, azt az ígéretet sugallja, hogy lényegesen erősebbé válhatunk. Gyanítom egyszer be fog telni a pohár, hiszen mindenkitől érkezik újabb és újabb kérdés, de kivételesen nem én leszek az udvarias és szende, aki türelmesen magában tartja. - Még is milyen egetrengető katasztrófát tudnánk megállítani hét perc alatt? - vonom össze a szemöldökömet, de Lio-val ellentétben akinek a hősködés és világmegmentés felér egy szitok szóval rajtam látszik, hogy nem zárkózom el.
// Rúna felismerés: Vámpír: "Jól lát a sötétben, mint egy macska." Légmágus: " Kétszer olyan jól lát, mint egy sima ember, akár sötétben is." Rúnaismeret: 35 pont //
Nem mutatkozom be egyesével mindenkinek, ennyire nem vagyok kedves, mint Sera. Egyébként is, amíg nem tudom pontosan mi lesz itt, addig nem látom értelmét a fenenagy ismerkedésnek. Egyelőre jobban érdekel, hogy tud-e bármi Utherről, de még sem kérdezek rá nyíltan, mert az csak kérdéseket vetne fel, ahogyan már most is megtörténik, amikor Sera egyértelműen felkapja a fejét a kérdésemre, hogy egyáltalán honnan tudom, hogy ki volt az előző tulaj. - Majd... - csak ennyit felelek Sera kérdésére. Ez még nem jelenti azt, hogy hajlandó vagyok bővebben kifejteni, hogy mikor jártam már itt és honnan tudom, hogy ki volt az előző tulaj, de talán hajlandó vagyok közölni vele néhány részletet. Ha nem is mindet és nem itt és most mindenki előtt, hiszen van egy csomó vadidegen, akik előtt eszem ágában sincs csak úgy kiteregetni a szennyest. - És hol van most? - kötöm az ebet a karóhoz és csak azért is megpróbálom kiszedni belőle, hogy hol lehet Uther, bár a becsmérlő szavak alapján semmi jót nem gondolok. Lehetséges, hogy még sem csak úgy lelépett köszönés nélkül. Azt egyébként én is úgy gondolom, hogy mi többen vagyunk, de nem becsülöm le a fickót, egyszerűen csak a meglepetés erejével igyekszem támadni, bár sejtem, hogy komoly kárt nem tehetek benne vele, viszont ettől még megmutathatom, hogy mire vagyok képes. Kérdések cikáznak másoktól is, a Griffendéles lány pedig pajzsot idéz, amire azért látványosan felszökken a szemöldököm. Úgy érzem, nem leszünk jóban, na nem mintha egyébként akárkivel is barátkozni akarnék az ittlévők közül. - Látom gőzöd sincs, hogy milyen beteg elme lehet egy sorozatgyilkos. - pillantok azért Fridára még a tűzgolyó eldobása előtt néhány pillanattal. Habár én sem gondolom úgy, hogy komoly veszélyben lennénk, de attól még simán lehetne valaki annyira beteg, hogy azért csődítsen össze lányokat, hogy ártson nekik, netán elrabolja őket. Griffendélesek... meg sem kellene már lepődnöm. Arra azért egy leheletnyit meghökkenek, hogy a tűzgolyót simán tovább üti. Nem is követem az ívét, tőlem akár telibe is kaphatná Hellát, sokkal jobban érdekel a rúna, ami felvillan a karján. Nekem ugyan nincs sok ilyesmim, de kaptam én is Uthertől, bár nem kellene meglepődnöm, hogy hasonló varázslatokkal operál a pasas, ha egyszer az ő mestere is volt. - Szóval ez valami mentsük meg a világot projekt? - húzom el a számat és eléggé kétkedőn pillantok a fickóra. A tanulás érdekel, ez tény, de hogy világmegmentő hős legyek, az már cseppet sem. A hősök elhullanak, én pedig nem szándékozom, úgyhogy egyelőre nem moccanok, hogy lennék első önkéntes. Meghagyom a lelkes tolongást a hőslelkű oroszlánoknak.
A legtöbb lány még mindig ácsorog, noha már hellyel kínáltam őket. Igaz, kell némi idő, hogy oldódjon a hangulat, így én magam sem sétálok a hétszög közepébe. Ahhoz, hogy elfoglaljam a helyemet, enyhíteni kell a pattanásig feszült helyzeten. Évszázadok óta tervezem, hogy egyszer majd összehozok egy ütős csapatot, ám él a kérdés; vajon a képességeim mellett kész vagyok-e arra, hogy tanár is legyek? Tudni valamit önmagában még nem jelenti azt, hogy az illető tanítani is tud. Pusztán a vágy, hogy kifejezzük magunkat, átadjuk, ami meghatároz minket, még nem biztos, hogy elég. – Az előző tulajdonos is én vagyok. Sosem volt más, akié e birtok lett volna. Akire gondolsz gyermek, csupán egy áruló tanítvány. Aki téged is tanított. – Foglalom össze, megválaszolva ezzel Serephine-nek is azt, amire gondol. Nem megyek bele a részletekbe, legyen nekik elég annyira, hogy az illető már csupán a hangsúlyomból ítélve sem él. Ahogyan összefoglalom, nyilvánvaló, hogy az én neveltem volt. Gilian végül marad, a nyomában visszasétálok a rúnák irányába, még kissé taszítok is rajta, hogy ne őt érje el a tűzgolyó, amit Uther tanítványa küld felém. Nem vonok fel pajzsot, csupán a karomat emelem magam elé, szétfoszlik rajta a szövet, a puszta meztelen alkaromon rúna villan, ahogyan pattan le róla az elemi tűz, mintha csak félreütném a varázslatot, tökéletesen véletlenszerű irányba, amely most Hella. Itt lép életbe Aspasia varázslata, így a másik mardekáros lány nem sül meg, előtte felsejlik a narancs védelem, a tűzgolyó pedig kihúny. – Heten egy ellen? Valószinűleg érdekes összecsapás lenne. Ám ha meg akartalak volna ölni titeket, akkor azt nem úgy teszem, hogy össze tudjatok fogni. Egy gyilkos nem válogat az eszközökben. – Vonom meg a vállamat, aztán visszatekintek a szőke lányra. – Rendben, maradhatsz, de ez nem malom. A csiki-csuki nem játékszabály. – Itt most tényleg beülök középre, törökülésbe közéjük. Ám mivel a csúcsok miatt valakinek háttal lennék mindig, ezért megtehetik, hogy csak simán egy kupacban leülnek elém, mintha valami mesemondó lennék. – Mit akarok? Miért pont ti? A születésetek óta figyellek titeket. És ha azt hinnétek, hogy értelmetlen gyilkolásra adom a fejemet, éppen ellenkezőleg. Csak ti, és csak együtt foghattok össze. Történni fog valami, amire most még van némi időtök, hogy felkészüljetek. Aki részt akar venni benne, elmondhatja, hogy tanult, tapasztalt, aki meg nem érzi magát felelősnek másokért, hát ne tegye. – Körbemutatok a különböző csúcsokon, és mintegy lágy, tanító módon kérdezek vissza. – Felejtsétek el, amit az elemekről, vagy a mágiaágakról tudtok, ti magatok fogjátok megtestesíteni az összes létező varázslatot, egyetlen mágikus köteléket alkotva, mindössze hét percben. Ki lesz az első önkéntes? – Mint házigazda, megkínálhatnám őket némi frissítővel, de így az éjszaka közepén jobb lesz, ha máris belevágunk a közepébe, rendkívül kevés időnk van, főleg az én hallhatatlan életvonalammal számolva.
Amikor megjelenik a férfi és a bemutatkozása végére a playboy-penthouset is odavillantja pimaszul kénytelen vagyok elfintorodni. Nem fitymálón, inkább magamra haragvón, mert érzem, ahogy lángra gyúl az arcom a gondolatra. Hiszen hogy lehettem ilyen ostoba? Tényleg lehetett volna ez valami kéjlakba invitálás én meg csak így idejöttem. Nem adnék ötöst magamnak ezért. A további események olyan gyorsak, hogy szinte követni nem tudom. Tűzgolyó, pajzs és kérdések is repkednek körülöttünk, én pedig csak állok, mint aki odakövült a talajhoz. Bár van szunnyadó képességem, de egyelőre nem tudok róla, hogy volna, tehát nem kezdek bizonygatni semmit, pláne nem mutatványozok. Némán állni viszont sose volt kenyerem, így végül hogyha nem szabadulnak el az indulatok jobban, én magam is megszólalok. - Valószínűleg nem fog minket bántani, hiszen mi haszna lenne belőle? Nem hiszem, hogy az idejét fecsérelte volna a meghívásra, ha csak áldozatok lennénk. - jegyzem meg, s bár a nyelvemen van Lio és Aspasia felé egy "szerintem kár a gőzért", mégsem mondom ki. Eszem ágában sincs senkit felmérgesíteni. - Miért pont én? - pillantok Mr. Mantovra kérdőn. Persze érdekel az is, hogy miért pont a többiek, de mégis az érdekel jobban, hogy mit látott bennem? Pláne úgy, hogy nem is ismerjük egymást. Én már csak ilyen érdeklődő vagyok.
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön arról, mi odaát evidencia."
A hátraarc hevében bele ütközöm Fridába aki igazából meglep, hogy itt találom. Kiszalad a számon egy meglepett -Ó! - utoljára érdemben a VMS-en volt közöttünk bármiféle interakció és igazából még az is elhanyagolható volt. Azért a hepciáskodó háztársamra csak nézek egy sort fürkészve. Úgy viselkedik mintha minimum várta volna ezt a meghívást. A többi lány is inkább beadja a derekát amire azért eléggé meglepődök. Senkiben nincs fenntartás erre az abszurd helyzetre?! Sera körbemutatkozására azért oldottabban reagálok. - Gillian. - csalja elő belőlem is a nevemet. Aspasia kérdésére kissé zaklatottan fonom össze a karjaimat a melleim alatt, inkább védekezően, nem mellékesen a pálcámat így könnyebben elő is tudom húzni az övemből és még a mozdulatomat is takarja a kendőm. - A legutóbbi ehhez hasonló kalandom végén elvesztettem az egyik gyerekkori barátnőmet. Bár megkerült, de... azóta Sasha mintha nem is önmaga lenne... - nyelek egy nagyot és bosszúsan fújom ki a levegőmet egy kicsit meg is remeg. Azóta tényleg nagyon nagy ívben kerülöm az ilyen "kalandokat". Végül mielőtt ténylegesen elhúznám a csíkot felbukkan a titokzatos magántanárunk és még ajtót is áll nekem. A mozdulata nyomán valami kattan bennem. Hogy kíváncsiság-e vagy büszkeség azt nem tudom. Talán valahol Lizzyhez van köze. A húgommal kapcsolatban mostanában nagyon tetőzik egyfajta kisebbségi komplexus bennem. Szóval ha már volt szíves és elő tolta magát megvárom a belépőjét. - Maradok. - jelentem ki egy kicsit felszegett állal megbiccentett fejjel, mintha ez a kezdetektől egyértelmű lett volna.. - Senkit nem érdekel mit csinál a szabadidejében ameddig nem mossa a tananyagába. - flegmázok arra, miszerint ez nem egy playboy-penthouse. Hát pedig rohadtul úgy néz ki.. némi koporsóhangulattal megspékelve. Az utolsókra azért megvillannak a szemeim és pálcát rántok magam is. - Mégis miféle oktató az, aki rögtön azzal indít, hogy jah amúgy ki is nyírhatnálak titeket? - sziszegem felindultan és látszik rajtam, hogy bár messze nem én vagyok a legkülönlegesebb itt képességek tekintetében, simán neki megyek a fickónak ha kell.
Nos tényleg elég sokszínű társulat kezd összejönni. Érdekes este lesz ez. Persze én sosem voltam csapatjátékos. Most sem megyek csak úgy oda senkihez. Inkább vagyok a csendes megfigyelő típus. Most is ezt teszem. A tekintetem figyelmesen siklik végig a berendezésen, a heptagrammon, a rúnákon, a gyertyákon. Sajátos hangulata van a helynek. Nem mondom, hogy rossz, de felkelti az érdeklődésem. Ami nem könnyű olyasvalakinél, akit vérfarkasok neveltek. Elég sok mindent láttam én már. Vajon mi újat mutathat a hely, és a házigazda? Erre egyféleképpen kaphatok választ. Ha maradok, és megtudom. Engem másokkal ellentétben nem érdekel, hogy mit gondolhatnak rólam. Arrogáns, lekezelő, magának való, nos talán. A "furcsa" szó is gyakran megüti a fülemet, ha épp belépek valahova, ahol hirtelen hallgatnak el. Így is elég pletyka keringhet rólam a Mardekár klubhelyiségében. A néma lány, akinek nem is kéne a házhoz tartoznia. A Süveg biztos tévedett. Pedig ez nincs így. A gúnyolódó háztársam csak túl ostobák, hogy felfogják a velem kapcsolatos valóságot. De egyszer majd rádöbbennek. Akkor pedig késő lesz a kegyeimet keresni. Én aztán nem tartótatom a szöszit, ha menni akar. Ha ilyen ijedős eleve nincs keresnivalója köztünk. A többi lányt is csak kíváncsian méregetem a kényelmes párnán helyet foglalva. Nem sokára a házigazdánk is tiszteletét teszi. Rá határozott érdeklődéssel pillantok fel. Amikor azt ecseteli, hogy máris megbuktunk a védelem hiánya miatt, akkor enyhén elmosolyodom. Van benne valami kis merész kihívó jelleg. De nem szólalok meg. Illetve egyéb módon sem próbálom meg senki értésére adni, hogy mi is játszódik le éppen a fejemben. Inkább csak tovább figyelem, ahogy a Lio nevű lány máris tűzgolyót dobál a vendéglátónk felé, a másik meg máris egy pajzsbűbájjal hárít. Érdekes. Roppant érdekes. A tűzgolyós lánnyal jó lesz vigyázni. Roppant impulzív típusnak látszik. Ellenben a másik lány vagy nagyon megfontolt, és az előtt nem akar kárt tenni a férfiben, mielőtt kiszednénk belőle mindent, vagy nagyon naiv, és ostoba. Akármelyik is, mindkettőnek megvan a maga kockázata. Vannak, akik szerint előny, hogy többen vagyunk. Nos, elég naiv felvetés, tekintve, hogy máris van két teljesen ellentétesen cselekvő személy a csapatunkban. Hogy én? Kérlek. Én nem fedem fel a képességeim, és trükkjeim elsőre, és pláne nem ilyen hivalkodó módon, mint ez a Lio.
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-07-01, 16:20
Angels & Aspasia
[You must be registered and logged in to see this image.] Szép sorban jelenünk meg a helyszínen, s már most elgondolkoztató, hogy mennyire sokszínű a választék személyiségek terén. Az utolsó három érkezőnek is intek egyet üdvözlő mosollyal az arcomon. Még Carissa is elegánsan billegeti nekik a fejét. Egy magántanárnak roppant különös ez a hely, főként úgy, hogy még csak hallásból se ismerem ezt a helyet. Az idegent, aki a levelet küldte pedig végképp nem. Itt valami nagyobbról van szó, mint pár lány diák magánoktatásáról. Astreának még nem szóltam a levélről, féltem, hogy aggódni fog, az pedig nem tenne jót az évkezdésének. Az idei évünknek stresszmentesnek és boldognak kell lennie, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Túl sok mindenen mentünk már keresztül, itt az idő a változásra. - Nem akarod megvárni, hogy mi lesz a végén?-nézek a távozó lány irányába, hiszen ahogy jött, már indul is útjára. Nem tudom, hogy a távozás lenne a legjobb döntése. Én mindenesetre kíváncsi vagyok, s bár nem úgy érkeztem, hogy majd meg kell küzdenem valakivel, attól még résen vagyok akármiről legyen szó. - Honnan ismer minket, Mr. Mantov? Vagyis... Miért pont minket hívott ide?-kérdezem a lehető leglágyabb hangon a magam kis barátságos mosolyával. Ritkán ítélkezek korán, hiába tűnik gyanús alaknak, aki valószínűleg magasabb szinten is áll tőlünk, ez már a puszta megjelenéséből is észrevehető. Meglepetten nézek a tűzlabda irányába, amikor Lio megtámadja az idegent. - Protego!-ösztönösen mozdulok, hogy a pálcámmal egy pajzsot vonhassak fel a férfi és magunk között, hátha elég időm lesz a tűzlabdát megakadályozni. Lehet Lio ennek nem fog örülni, de mégse állhatok karbatett kézzel. Először ki kell derítenünk a férfi szándékait, aztán ha bármiféle fenyegetést jelent számunkra, majd küldhetjük a tűzgolyókat.
//Protego Pajzsbűbáj Egy láthatatlan falat teremt. Elég erővel elvégezve hátra is vetheti a körülötte állókat.//
Úgy tűnik számomra, hogy ez a titokzatos magántanár a lehető legkülönfélébb embereket szedte össze magának. Persze, csak abban az esetben, ha tényleg igaz mindaz, amit a levélben írt le. Egyre többen és többen leszünk, nekem pedig határozottan kezd kellemetlen érzésem lenni. Egyébként se szeretem a tömeget, feszengek mások közelében és csak még ügyetlenebb vagyok, mint egyébként. Mi lesz ebből? - Autumn - mutatkozom be a Frida nevű lánynak is, még mielőtt megválaszolnám a kérdését. - És igen, én is kaptam levelet, de... - itt bizonytalanul hallgatok el, majd siklik körbe tekintetem a társaságon. Egy szöszi lány máris távozóra fogta, én pedig szívem szerint követném őt, de ha már más is hasonló tartalmú levelet kapott, akkor csak jó helyen vagyok, nem igaz? - ...más nevében nem nyilatkozhatok - fejezem be végül a mondókámat. Hogy én mennyire ostoba vagyok néha! Egyértelmű, hogy ők is kaptak levelet, nem igaz? Nem sokkal később már meg is jelenik az az alak, akitől vélhetően a meghívást kaptuk. Első benyomás alapján nem tudom megmondani róla, hogy most veszélyes vagy sem, habár az tény, hogy elég ápolt a külseje, ettől függetlenül azonban még lehet ő a baltás gyilkos. Feszülten álldogálok hát a helyemen és csupán a mérhetetlen kíváncsiságom tart vissza attól, hogy sarkon forduljak és kereket oldjak. Mert nekem mindig mindenbe bele kell ütnöm az orrom, nem igaz? Kissé zavartan figyelek jobbra-balra, miközben az előttem érkező két lányból már dőlnek a kérdések, ráadásul mindkettőt a hely előző tulajdonosának holléte érdekli. Nekem csupán egy kérdésem van a fickó felé, amit hamarosan fel is teszek elég hangosan ahhoz, hogy mindenképp meghallja: - Mégis mit akar tőlünk? Mert ez nem volt kifejtve a levelében és engem az ex-tulaj sem érdekel különösebben. Én ugyan aligha lennék képes megvédeni magam a fickóval szemben, de nem félek. Mi többen vagyunk. Ráadásul, elég jól dolgozom csapatban, szóval ha azt mondják, fussak, akkor nem fogok visszakérdezni, hogy mégis merre? Csak fogom a nyúlcipőt és már itt se vagyok.
Az ember azt hinné, hogy kezdünk egy kicsit közelebb kerülni, miután a toronyban elmondtam neki mindent és felajánlotta, hogy segít a bosszúban, de úgy tűnik, hogy képzeltem csak, mert még csak ki se tér a kérdés elől, csak ignorálja. - Legalább ha valami pszichopata, mi vagyunk többen. - válaszolok, hiszen bár a hely modernnek tűnik, az, hogy heptagrammával vár minket, meg vörös és fehér gyertyákkal. Bár nem szimbolisztika szakra mentem, hanem ereklyevadásznak, még én is tudom, hogy nem csak a lakásdekor osztályról ajánlotta az eladó, hogy így rendezze be a penthouse-át. - Szia, Sera... szia, Sera... szia, Sera... szia, Sera... szia, Sera... - köszönök végig mindenkin, akkor is, ha némelyikük nem tette, bár kicsit felvonom a szemöldököm, hiszen mindannyian ég és föld vagyunk egymáshoz képest. Hogy lehet, hogy egyetlen magántanár ilyen színes társaságot céloz meg? Van itt szerencsétlen, hiperaktív, leszarom, ijedős, minden. Mondjuk az más kérdés ők milyen jelzővel illetnének engem, aki ugyan vissza nem fordulna, de a pálcáját végig a keze ügyében tartja. - Mi heten vagyunk plusz a familiárisaink, maga pedig egyedül, ha ellenünk törne akkor is a mérleg nyelve felénk billen, nem? - kérdezek vissza, bár Lio-nak egészen más kérdése van és erre már aztán nehéz lenne nem felfigyelni. - Ki volt az előző tulajdonosa? - fordulok a húgom felé, most már egyértelmű, hogy ismerte, járt már itt, de az nem, hogy kiről is van szó. Tudok néhány dolgot most már a múltjáról, de nyilván én se tudok még mindent, ahogy ő se tud a Sheree-s dologról... Leszünk mi valaha teljesen őszinték egymáshoz, mint ahogy nővérekként illene? Bár nem valami bizalomkeltő a férfi tekintete, még sem érzem úgy, hogy félnem kéne, az éjszaka az én pártomon áll és valahol abban is bízom, hogy ha ránk támadna nem húzna mindenki nyúlcipőt - na jó, talán a szőke lány -, hiába alig ismerek valakit egyedüli hollóhátasként és legidősebbként. Naivitás, tudom.
Ismer már annyira, hogy hajlamos vagyok simán figyelmen kívül hagyni azt, amivel nem akarok foglalkozni, ezért hát a visszakérdezésére nem is válaszolok, csak úgy teszek mintha nem is hallottam volna. Végülis nem pont neki fogok mesélni Utherről és a többiről, de azért kíváncsi vagyok rá, hogy hol lehet most, ha egyszer itt nincs gondolom, vagy ő hívott minket álnéven? - Igen, ez alapján könnyen lehet, hogy többen is leszünk. Nem örülök. - húzom el a számat. Szeretek kiemelkedni, de hogy valami kiscsoportos foglalkozásban több lánnyal szórakozzak itt együtt, akiket bizonyára ki nem állhatok majd... ez a megoldás nem nagyon tetszik. - Te bizotsan. Ha gondolod nyugodtan fordulj vissza. - vetem oda az utánunk érkező lánynak, aki olyan kis megszeppent fejet vág, hogy ez alapján tényleg úgy vélem, hogy nincs itt helye. Amúgy se tetszik, hogy többen leszünk, úgyhogy ha van, akit már most visszazavarhatok a Roxfortba, akkor boldog leszek, főleg mert egy újabb lány érkezik, elég különös névvel. Na nem mintha én totál átlagos nevet kaptam volna a szüleinktől mondjuk. - Lio és vannak olyan magántanárok, akik ilyen helyen élnek. Miért is ne lehetne? - villan meg a tekintetem, hiszen Uther élt itt és végtére is ő is afféle magántanár volt. Közben újabb lányok szállingóznak, bár akad olyan is, aki már eleve magától vissza akar fordulni. Én aztán nem tartóztatom. Nem bírom a tömeget, inkább én magam is befelé indulok, de nem nyúlok semmihez. Annyi tisztelet van bennem, hogy egy ismeretlen otthonában ne nyúljákjak, főleg hogy bár a hely ugyanaz, de mégis sokminden más, mint Uther idejében. - Hol van a hely előző tulajdonosa? - szegezem a fickónak azonnal a kérdést, nem sokat törődve azzal, hogy finomkodjak és egyelőre nem ülök le, inkább amikor a kis szentbeszédbe kezd, meg hogy nem védjük meg magunkat szinte azonnal mozdulok. Uther is mindig a hirtelen tettek híve volt. Simán nem foglalkozva másokkal, vagy a hellyel egy tűzgolyót hajítok a fickó felé. Ha jól sejtem a többség itt nem védtelen csak azért, mert nem állig felvértezve pajzsokkal jelent meg.
//Druirda 3. szint Druida láng: Hatása hasonló, mint a tűzgolyóé. Kézből csap ki.//
A hely még véletlenül sem klisésen hátborzongató, ellenben mintha saját aurája lenne, ami figyeli őket. Olykor némi fuvallat csap végig a termen, ám a gyertyákat még ez sem oltja el. Amint a hetedik angyal is betoppan, lefelé indulok, eddig hagytam, hogy beigyák egymás társaságát is. Láthatóan az egyik máris indulni készül. Nagy kár lenne, viszont nem tartóztatom, ha menni kell, hát menjen. Egyszerű sportzakó és farmer van rajtam, semmi teátrális külső. A hajam viszonylag rövid, akárcsak a borostám, tehát ápolt, férfias benyomást keltek. Tűnődő mosoly játszik az arcomon, oly régóta vártam már ezt a gyülekezőt, ennél jobban csak a két év múlva esedékes csillag együtt állás a fontosabb. – Jó estét a hölgyeknek. Úgy látom Ms. Olivander gyorsan távozik is köreinkből, csak tessék, semmi sem kötelező. – Sétálok át a rúnákkal megrajzolt körök között, addig a többieknek intek, hogy foglaljanak csak helyet, a létszámukból ítélve annyi párna és kör van, ahányan vannak, noha így az egyik üresen marad. Elérek az ajtóig, ahol megállok, várakozóan nézvén Gillianra, hogy ha kilép, becsukom mögötte, lezárva az épületet. Addig azonban némi felvezetés. – Köszönöm, hogy eljöttetek. Láthatóan eddig jól térképeztem fel a kiváncsiságotokat. Hadd mutatkozzam be; Vladimir Mantov vagyok, a házgazdátok. És szögezzük le a legfontosabb kérdést: ez nem egy playboy-penthouse. – A szemem csillogásából ítélve akár lehetne is, de nem, most nem olyan jellegű kéjrabszolgákat keresek. Amíg várakozom, állom a kiváncsi tekintetet kereszttüzét, biztosan megannyi kérdésük lenne, de folytassuk a következővel. – Másfelől, a hölgyek máris megbuktak egy alapvető teszten, semmi védelem, pajzs, testőr, így a későestébe nyúlva. És ha ellenük kívánok törni? Ha netán áldozatokat keresek, kínzásra, belezésre, vagy éveken át tartó fogságra? Ejnye, ejnye. Vagy tételezzem fel, hogy máris képesek megvédeni magukat? Tegyünk egy próbát? – Állapodik meg Lioneah-n a tekintetem, belőle kinézem, hogy eléggé hanyag ahhoz, hogy ilyesmivel bajlódjon, lévén ő biztosan az utolsó lehelletéig harcolna. Na de vajon a többiek is? Mindenesetre ez még csupán a prológus, nem is biztos, hogy maradnak, de az is egyfajta szűrő lenne.
Első gondolatom a levél láttán a leküzdött sikoly után az volt, hogy megmutassam Caevannek. Valamiért az a kellemetlen érzés bizsergette olvasás közben a tarkómat, hogy ennek is a gyilkossághoz lehet köze, a menyasszonyához, Ericához, hozzánk. Azt viszont az elejétől fogva éreztem, hogy utána szeretnék járni a dolognak, szóval így is úgy is el akartam menni a megadott címre, tehát vettem egy mély lélegzetet és úgy határoztam, hogy mégsem mutatom meg előre a levelet, hanem akkor fogok majd beszámolni neki az egészről, hogyha megtudtam mi is ez. Mert az, hogy az én képességeimre egy magántanár felfigyeljen több, mint röhejes. Hiszen nekem nincsenek különleges képességeim! Eszemben nem volt hát komolyan venni a felhívást, sokkal inkább csalinak véltem, de ahogy közeledett a megadott idő egyre inkább éreztem, hogy ennek mindenképpen a végére kell járjak. Mivel nem akartam kivirítani sehonnan közlekedés közben, így sötét tónusú ruhákat választottam, egyszerű sötétkék farmerre és fekete, elöl magasan zárt hátul viszont az időjárásra tekintettel nyitottabb felsőt vettem fel egy nyári, áttört anyagú bokacsizmával. Sminket nem dobtam fel az alkalomra, nem éreztem úgy, hogy szükséges volna. Megérkezve a címre csaknem Gillybe ütközök, ugyanis ő épp akkor akar hazamenő hátraarcot csinálni, amikor én belépek. - Hohó! Ütközet békében. - vigyorgok rá, majd elnézve mellette a többiekre siklik pillantásom. - Sziasztok! - köszönök kissé tétován, mert már alapvetően a megjelentek száma is megzavar, de ahogy róluk tovasiklik kíváncsiságom a helyszín szemlélésére még inkább összezavarodok. - A kérdésem lehet, hogy triviális lesz, de.. magántanár levele nektek is? És bocs, udvariatlan voltam, hogy előbb kérdeztem aztán dobom csak be a nevem, szóval... Fryderyka vagyok. Frida. Valamiért úgy érzem illik bemutatkoznom nekik, mert bár mind roxforti diákok vagyunk, s talán innen-onnan tudjuk is egymás nevét, azért ez nem jelent közeli ismeretséget. Meg egyébként is. Ha zavarban vagyok, akkor beszélek. Márpedig épp a helyzet okán eléggé összezavarodva érzem magam.
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön arról, mi odaát evidencia."
Épp a könyveimet rendezgettem az új egy személyes birodalmamban, amit mint friss egyetemista immár igénybe vehettem a Roxfort berkein belül. Nem mondom hogy nem hiányoznak a szobatársaim, de azért nem bánom, hogy van magán terem. Már csak.. Anna miatt is jó. A pakolászás közben a semmiből jelent meg egy levél, amire simán eldobtam mindent a szívemhez kapva. Nem vagyok egy nyámnyila nyuszika, és még a meglepetéseket is imádom, de mostanában valahogy elég furcsán érintenek a váratlan dolgok. Főleg a varázslatosan váratlan dolgok. Felfigyelt a képességeimre. Egy magántanár. Aki hétvégén, este tízkor akar bármit is. Egyetlen mázlija van ennek a "magántanárnak", mégpedig hogy Annaval nem terveztünk semmit. Egyéb esetben egyértelműen a sarokban végezné a levél és nem is nagyon érdekelne tovább. Másfelől lehet, hogy atomszőke vagyok és az utóbbi időben inkább rossz a hírem semmint népszerű, de azért így is megmaradt hála égnek az imázsom azon része, hogy érinthetetlen vagyok. Így még ha visszább is vonultam, a legtöbben nem mernek velem kekeckedni. Az pedig hogy a hátam mögött beszélnek rólam, mindig is cirógatta az egómat. Mindennel együtt viszont nem érzem magamat annyira idiótának, hogy kiugorjak a bugyimból egy vadidegen ilyen jellegű ajánlatára. Számomra sokkal inkább van kellemetlen felhangja mintsem örömteli. Tisztában vagyok a képességeimmel, így nekem még csak amolyan elismerés jellegű érzést sem keltenek a levél sorai. Most komolyan azt várja tőlem valaki... akit én még csak nem is ismerek és cseszett venni a fáradtságot, hogy egy nevet aláírjon, hogy caplassak ki az erdőbe este tízkor, a kastélyon kívülre... a falun túlra.. Ugye csak szórakozol velem? Őszintén szólva előbb gondolok arra, hogy valamelyik megkergült irigyem így akar leszámolást velem, vagy én nem is tudom.. de hogy komoly legyen a dolog.. ** Ennek fényében egy tértágított csini táskával az oldalamon, meg a pálcámmal egy biztos helyen, egy jókora vastagabb kötött sálba tekerve magamat ballagok a helyszín felé. Kivételes alkalmak egyike, hogy magassarkú helyett ezúttal térdig érő western csizmát húztam. Tény, hogy a Roxforti lépcsőkön és úgy egyébként a dzsungelbe is képes lennék platformos tűsarkúban akár még sprintelni is minden eleganciámat megőrizve, de azért egy varázslatosan véletlen bokatörés mégsem hiányzik. A kastélyszerű építmény tetőcsúcsait meglátva azért határozottan elfog valami kétely azt illetően, hogy egyrészt jó helyen járok-e, másrészt hogy akarok-e én tovább menni. Amikor egy csapat lánynak a hangját meghallom mégis felerősödik bennem, hogy ők a tréfaűzők és azzal a magabiztos szándékkal térek a köreikbe, hogy jól leteremtsem őket, hogy az anyukájukkal szórakozzanak, de hamar kiszúrom, hogy ők is a levelet mutogatják egymásnak. Kicsit jobban körül nézve pedig a gyertyákat meg úgy a többit meglátva a kezem drámaian a szívemre teszem. - Oké.. Ez sokkal gázabb mint gondoltam. Szerintem én most haza megyek. Sziasztok! - intek is nekik elköszönést és bizony szépen sarkon is fordulok, hogy vissza térjek arra az útra ahonnét ide jöttem. Én tuti, hogy nem maradok itt! Te jó ég ha ezt Annanak elmondom... Az egyetlen akiért hajlandó lennék itt maradni, az lényegében pont ő, de olyan ajánlata úgysem lesz senkinek, hogy figyi már megtaláltam a farkaskórra a gyógyírt! Másfelől ha tényleg igaz, ami a levélben van és felfigyelt bármelyik csodálatos képességemre is valaki... az tuti, hogy nem ingyen tanítgatna.. Főleg most, hogy láttom a körülményeket meg aztán még inkább ez erősödik bennem és egyáltalán nem akarom megvárni, ameddig megtudom az árat. Köszöntem inkább haza megyek.
