2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Autumn kérdésére kíváncsian szalad a tekintetem a szárnyas pasasra. Vajon bevállalja a választ? Elsőre arra szavaznék, hogy nem fogja az orrunkra kötni, hogy kit veszített el, de aztán lehet, hogy még szolgálhat meglepetésekkel, ki tudja. Serát azért kicsit piszkálom, de egészen könnyen veszi az akadályt. Igaza van, könnyebb lesz neki, ha senki sem tud erről az egészről, de hogy ő mennyire tudja majd ezt magában lerendezni. Mégis csak a nővérem és talán a kapcsolatunk javult valamennyit, de én nem változtam meg attól még hirtelen gyökeresen. - Végül is igaz. - vonom meg végül a vállamat és most már azt is bevállalom, hogy elhajtsam a koktélt, amit kaptunk. Közben hallgatom tovább a többiek csacsogását és kérdéseit, no meg a pasas válaszait ezekre a kérdésekre. Elég korrekt módon adagolja az infokat, bár azért jól sejti, hogy én és a bizalom nem járunk éppenséggel kéz a kézben. Bólintok is a szavaira, hiszen ez egyelőre így esélyes. Nem szokásom másban bízni magamon és persze Serán kívül. Még előtte is bőven vannak titkaim, ahogyan neki is akadtak előttem és nem lepne meg, ha lenne még a tarsojában ez meg az. - A bizalom nem könnyű mi? - mosolyodom el, amikor végül is Autumn nem kap választ. Cseppet sem lep meg, én se teregetném ki csak úgy pár csajnak a titkaimat, meg a fájdalmamat. Lehet, hogy idővel kiderül majd ez is, de tuti nem az első alkalommal, ami teljesen érthető egyébként. Azért az utolsó megjegyzésére felszökken a szemöldököm és akaratlanul is a nővéremre pillantok. Valahol azt sugallja a tekintetem, hogy bár lehet, hogy piszkálom és a viszonyunk nem mondható éppenséggel jónak, de ha arról van szó, hogy döntenem kellene az itt jelenlévők és közte, tuti, hogy az ő hátát védeném be és ha a pasas szerint jó, ha ketten maradunk, hát akkor mi leszünk az a kettő. Sera talán még azt is észreveheti, hogy a teremben lévő néhány növény mintha élénkebbé válna, mintha csak erősítené a környezetemben lévő növények életenergiáit a pozitív érzésekkel, amiket olyan nagy gyakorlattal és bőszen nyomok el magamban. - Hát jó, akkor én lépek. - Serára pillantok, hogy szándékozik-e itt maradni lepacsizni a jónéppel, de ha nem, akkor megvárom, amíg feltápászkodik és valószínűleg vele együtt lépek le. Nem vagyok az a könnyen nyitó típus, aki egykönnyen közösködik akárkivel is, úgyhogy viszonylag kis esélyét látom annak, hogy bárkivel is komolyabb barátságot kötném az első óránkig.
//Köszönöm a játékot, szuper volt, bírom a pasast. A plotos üzi rövid lesz és velős, ahogy Liot ismerem. xD//
Rámosolygok Lioneah-ra, ám a sármos, magabiztos külsőn túl nincsen ebben semmi csábos. Teljesen logikus a kérdése, én pedig széttárom a kezemet, jelezve, hogy nincsenek előre megírt válaszok. Az angyali létem ellenére igenis emberi tulajdonságokkal rendelkezem, tévedni is szoktam, sőt, a bizalmatlanság sem áll tőlem. Zavarba jöhetnék, helyette mégis csupán bólintok. – Sosem tudhatod. A legjobb, ha csak magadban bízol. Esetleg a testvéredben. Nem az a cél, hogy hitegesselek. Egy bizonyos utat, megoldást, és az ezzel járó erőt kínálom fel. Hogy ebben mi nekem a jó? Talán egyszer én is békére lelek a világotokban, ez nekem is célt ad. – Ezzel lezárom magamban a kérdést, nyilván felmerülhet, hogy nem bíznak bennem, feleslegesnek érzem ugyanakkor bizonygatni, hogy csak segíteni akarnék nekik. Az idő talán eldönteni, hogy mennyire fogunk összecsiszolódni. – A legjobb, ha kezdetben a felügyeletem alatt teszitek, de legalábbis ne csak ketten legyetek ott, hanem más angyalok is, akik segíthetnek megzabolázni az erőtöket. És hidd el leány, már így is túl sokat mondtam a múltamról, a veszteségeim most nem képezik a beszélgetés tárgyát. – Hárítom el a hugrabugos angyal érdeklődését. Nem kell semmilyen együttérzés, ez most különben sem az én harcom, hanem az övét. Együtt kell dolgozniuk, ha már nekem nem voltak egykor társaim. Magányos út az enyém, de talán át tudom adni a tudásomat, amivel megmenthetik a világukat. – Fix időpontok lesznek, minden kedd és csütörtökön este kilenc és tizenegy között. Ez heti négy óra. És hogy lássátok, ez nem véreskezű szekta, a tanárotok, a mentorotok leszek, ha úgy látjátok, van értelme. Ám mindenekelőtt; a privát életetek nem szenvedhet csorbát. Csak akkor tudjátok fenntartani a titkot, ha nem keveredtek gyanuba. Ha a minisztérium hív, vagy életbevágó téma merül fel, ne gyertek. – Rázom a fejemet, nem rúgok ki ezáltal senkit, remélve, hogy nem lesznek gyakoriak ezek a távolmaradások. – Mindazonáltal: ha kimarad bármely óra a héten, szombaton éjjeli tizenegy és éjfél körül esőnapot tartok, és csak az jőjjön, aki hiányzott. Ott csak neki, nekik, a lényegre koncentrálva továbblendítjük a tudást. Most azonban nincs más hátra, emésszétek a hallottakat. Kedden találkozunk. – Bocsájtom el őket, és visszaindulok a saját lakrészembe. Elfogyaszthatják a koktélokat, és maradhatnak még kicsit beszélgetni, de több időt most nem szánok rájuk. – Szuperhős csapat? Én már annak is örülni fogok, ha legalább ketten életben maradnak a hétből.. – Csóválom a fejemet halvány mosollyal, majd tényleg távozom.
//határidő szept 17, én írok aug szept 18
Házi feladat: üzenetben kérek tőletek pár soros plotot. A zárást követően másfél hónap fog eltelni, mivel telik ez az idő? Mely angyalokkal sikerült érdemben kisérletezni, összebarátkozni, balhézni? Plotoljatok kicsit. A következő játék nem elméleti tanulás, hanem terep feladat lesz! A plot üzire a határidő: szept 14//
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-09-08, 02:34
Angels & Aspasia
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tudom ki lehet az az Uther, ám amikor Mr Mantov diavetítőként jeleníti meg a férfi arcát a mellettünk lévő falakon, egy pillanatra azért elgondolkozok, hogy láthattam-e már a férfit. Ismerősek a vonásai, ám ha láttam is őt, valószínűleg csak egy arc volt a tömegben. A jelenetek sorra lepnek meg, amint lepörögnek szemeim előtt. Tehát ilyesféle erőkkel van dolgunk, melyekkel egyáltalán nem jó ötlet szórakozni. Főleg, ha rossz kezekbe kerül, az talán mindennek a végét is jelentheti. Carissára pillantok. Jámbor, ám kíváncsi szemeivel érdeklődve néz fel rám. Okkal vagyunk itt. Ez volna a sorsunk? Hisz' ahogy Mr Mantov is mondta, már gyerekkorunk óta figyel minket. Egész végig erre az útra kellett térnünk? Hogy aztán heten kiteljesedve megmenthessük a világot? Már így is elég nagy tehernek tűnik ez az egész. A vállainkat sokáig fogják nyomni a súlyok, míg mi meg nem oldjuk a problémát és kiiktatjuk a forrását. - Hízelgő reakció.- biccentek még egyet Lio felé mosolyogva, aztán háztársam és a másik Mardekáros lány, Frida és Hella felé fordulok ismét. Azért még szemmel tartom a másik két lány erőbeni kiteljesedésének próbálkozását is. Ki tudja miféle képességet oldanak fel az egyesített erőkkel. Utána persze Hella intésére szélesen elmosolyodva bólintok egyet és közelebb is lépek a lányhoz. - Készen állsz?-emelem fel kezemet az irányába, s ha meg is fogja azt, remélhetőleg valamit sikerül alkotnunk. Nem félek az eredménytől. Nálunk sokkal hatalmasabb mágiával rendelkező is a szobában tartózkodik, ő talán meg tudja állítani a katasztrófát, amit esetleg okoznánk. Ám nekem pozitív gondolataim vannak ezzel kapcsolatban, s ha minden igaz, akkor a partneremmel mi is képesek leszünk valami érdekeset létrehozni. - Két éjszaka talán még nem is számít olyan soknak. Mi van akkor, ha valamelyikünk nem jelenik meg?- sandítok Vladimir felé a kis zárómondata után. Még erre azért érdemes lenne válaszolnia, hogy egyáltalán tudjuk a kockázatát egy-egy kihagyásnak. Láthatóan többek nem biztosak a maguk idejében és hogy mennyit képesek erre az egészre szánni. Én is esténként dolgozok a Kopoltyús Harcsában, nem szeretném cserben hagyni Duncan-t.
Egyvalaminek biztosan nem tartom magam. Világmegváltó hősnek. Mégis itt vagyok. Nem akaródzik elmenni. Inkább csendes szemlélőként igyekszek mindent magamba szívni, ami elhangzik. Közben pedig békés elfogyasztom a felkínált gyümölcskoktélt is. A poharat egy könnyed mozdulattal helyezem le magam mellé a földre. Frida és Autumn feltesz egy pár naiv kérdést. De nem baj igazából. Jobb tisztába kerülni a dolgokkal. Bár a cinikus énem azt mondaná, hogy mindenkinek halt már meg valakije. Nincs olyan ember, aki ne ismerné a veszteséget. Ez nem befolyásolja a képességeket. Mint ahogy azt többen meg is erősítik. Így az én "megszólalásomra" már semmi szükség. A kísérletezgetés pedig persze, hogy veszélyes lehet. De másként nem is tanulunk meg hatékonyan együtt működni, és kitapasztalni a képességeinket, és azok határait. Frida kissé hangosra sikeredett megjegyzésére csak egyetlen szó jelenik meg előtte a kis jegyzetfüzeten. - Valóban. - csak egy kedves mosollyal nézek Fridára. Nincs min megsértődnöm. Tényleg nem vagyok jó a csapatmunkában, ezen nincs mit szépíteni. És vélhetően én biztosan nem magamat válogattam volna be egy ilyen világmegváltó küldetésre. Azért Aspasia is kap egy kedves mosolyt a szavaira. Kissé naiv, de annál griffendélesebb felfogás. Mégis valahogy kezdem megkedvelni ezt a helyzetet. Kíváncsian várom, hogy Aurumn-nek és Gillian-nek mit sikerül kihozni a párosukból. Amikor pedig végeznek, akkor én is felállok, és elég egyértelmű jelbeszéddel intek Aspasia felé, hogy Próbáljuk meg mi is ezt a páros kombinációs dolgot. Kíváncsi vagyok a képességére. Izgalmas lehet a harc és a természet párosítása. Meg persze azért is ő, mert a kis túl pozitív hozzáállásával nem tartom valószínűnek, hogy nemet mondana a felkérésemre. Szerintem Lioneah sokkal keményebb dió lenne. Azt hiszem ebben hasonlítunk a másik mardekáros lánnyal. Szóval a lényeg, hogy némileg várakozóan tekintek Aspasia felé, hogy most mit fog lépni. Azért Seraphine utolsó kérdésére is érdeklődve pillantok a házigazdánkra. Engem ugyan nem köt hűség vagy ilyesmi, de részidős titkárnőként én is az auror parancsnokságon dolgozom. Kétlem ugyan, hogy épp akkor támadna mindenkinek kávézhatnékja, amikor mi éjjeli gyakorlásra jövünk ide, de mit lehet azt tudni az elvetemültebb auroroknál. És persze Autumn is egy újabb naiv kis megállapítással jön elő. Megismerni egymást? Nincs sok kedvem mese délutánt tartani sanyarú gyermekkoromról, vagy mi. Még csak ahhoz se, hogy a motivációimról, vagy bármi személyesről meséljek magamról. Pontosan erre értettem, hogy nem vagyok csapatjátékos. Ám ha mégis elkerülhetetlen lesz a dolog, akkor jól meg kell válogatnom, hogy kit mihez, és mennyire engedek közel a valódi Hella személyiségéhez, céljaihoz, és motivációihoz. Nem lesz ez olyan egyszerű, már most érzem.
Nézem a képeket, a fiatalabb kiadását a húgomnak és valahol kétségbeejt, hogy képes volt ezt is titokban tartani előlünk, ahogy azt is, ami történt vele, és azt is, amivel később megtorolta. Soha nem volt igazán őszinte velünk, de az az igazság, hogy én sem és Nicolas se mindig. Sasha volt az egyetlen, akiből sugárzott a fény, a vidámság, de már annak is vége. Próbálom emészteni, hogy milyen sötét szerepet választott nekem és hogy az én szárnyaim is éppen olyan feketék lesznek, mint a húgomé. Csak vele ellentétben, aki soha nem akart másoknak megfelelni és eltitkolni a tüskés stílusát, én sosem voltam kibékülve a képességeimmel és azzal, aki vagyok. - Nem is csak egy valaki, de... nem ezért kaptam, tudom. - válaszolom Fridának végül, nem akarom, hogy rosszul érezze magát és ennyi év elteltével már képesek is vagyunk a szüleink haláláról beszélni, hiába nem fog elmúlni soha a hiányuk. Autumn megszólalása biztosít róla, hogy meg fogják érteni az érzést, és persze arról is, hogy tényleg nem ennyiben fullad ki a választás. Jó mélyen elraktározom magamban a képeket arról, hogy a pentagrammák csúcsaiban lévőknek hogyan szívta el az erejét az alak és kicsit megborzongok arra, hogy minket pedig egy hétagú csillag szerint akart elrendezni ez a férfi. Még sem mondok többet, egyrészt, mert bűntudatosan elsápadok, amikor meglátom, hogy Hella csak írással kommunikál, tehát tényleg NÉMA, nem csak bunkó, és arra is, amit Vlad, vagy éppen Lio mond nekem az oldalamba bökve. - I-igen... kivételes... - habogom csak, bár egyelőre inkább az látszik a tekintetemen, hogy most az egyszer szeretnék inkább átlagos lenni. Mély levegőkkel nyugtatom magam, amíg az agytekervényeim újra nem indulnak. - Jut eszembe, úgy se mondhatjuk el senkinek, szóval se Nicolas, se Sasha, se Sheree, se senki nem fogja tudni soha. Jobb is ez így. - nyelek egyet, hiszen az Auror kiképzéssel éppen elég tekintet tapadt rám és ugyan némely helyzetben élvezném a figyelmet, a halál megzabolázása és kijátszása közben inkább szeretném, ha csak a társaim figyelnének. És a felkészülés közben is. Ha visszagondolok az életemre, arra, ahogy a szüleink szellemétől elköszöntem, ahogy a nyakamba vettem minden létező feladatot, amit csak lehetett, ellátva a testvéreimet, egyengetve az útjaikat, akkor is, ha nem akarták, emellett végezve az iskolát, aztán túlélve mindent az átváltoztatásommal kapcsolatban egyértelműen kiderül, hogy igen is van lelkierőm, nem tévedés ez az egész, csak annyi rossz döntést hoztam és annyiszor helyeztem magam utolsónak a sorba, hogy a magabiztosságomon mindig van mit dolgozni. A gondolat, hogy a férfit üldözi az entitás és megoldhatnánk, ha kidobnánk a világunkból elillan, amikor többet mesél az ellenfelünkről, miközben ezúttal Autumn és Gillian kapcsolódik össze. Kicsit feszélyez a környezetünk változása, ahogy a semmiből új dolgokat alkotnak, így inkább próbálok koncentrálni a személyekre és nem a kibontakozó épületre. - Nekem kötelezettségeim vannak az Auror Parancsnokság felé is, mi van, ha egyszerre kapok riasztást onnan és behívót tőled is? - ráncolom össze kicsit a homlokomat, kerülve a magázódást, talán rossz szokás, hogy ennyi idősen az oktatóimat már inkább tegezem. Lioval ellentétben én komolyan veszem az elmondottakat és azonnal azon gondolkozom, hogy miként lehet kivitelezhető az életemmel. Csak most jön el a pillanat, amikor bevillan a szemem elé Grayson, a félresikerült meditáció, a nap, amikor elmondta, hogy szeret... és elkezdek szolidan rettegni, hogy éppen úgy tönkre fogom tenni ezt a kapcsolatomat, mint minden korábbit a titkokkal és azzal, hogy elhanyagolom a férfit az életemben, akit ezúttal tényleg, őszintén szeretek.
Csak csendben hallgatom a Hella nevű lány szavait, miközben legbelül elönt a kétségbeesés és az "eznagyonnemvoltjóötlet"-érzés. Mindenesetre, visszaút már nincs, a férfi által adott szárnyakat elfogadtam és továbbra is vonz ama gondolat, miszerint így talán megtalálhatom az igazi családomat, fényt deríthetek a kilétemre és a nevelő szüleim gyilkosaival is sikeresen felvehetem a versenyt. Mindig is arra vágytam, hogy erős lehessek, de ez az ügyetlenségemből kifolyólag számomra sohasem ment teljes mértékben, most azonban... Ha hajlandó vagyok a csapat tagja maradni, akkor esélyesen ők is segíteni fognak számomra a későbbiek folyamán. De ha itt és most feladom és kisétálok innen... Nos, abban az esetben joggal nem számíthatok arra, hogy kiállnak majd mellettem, nem igaz? - Nekem is meghalt valakim, szóval nem hiszem, hogy mindez befolyásolná a ránk ruházott erőket - szólalok meg Frida kérdése hallatán, miközben tekintetem Lioneah és Sera irányába fordul. Elég kellemetlen lehet számukra, hogy majdnem mindenki őket figyeli, de most róluk van szó, ergó ez egy természetes reakció részemről. A halál pedig olyasvalami, ami felkelti az emberek érdeklődését, bármilyen formában is kerüljön szóba. Azért a férfi szavai hallatán meglepetten vonom fel a szemöldököm. Igazság szerint, ha ő ezt a szempontot vette figyelembe, akkor az a Hella nevű lány sokkal inkább megfelelt volna a feladatra. Lelkileg legalábbis elég erősnek tűnik számomra kívülről. Az viszont való igaz, hogy én összeroppannék egy ekkora teher alatt, úgyhogy ez a Sera nevű lány tényleg jobb választás volt, mint én. De vajon másnál is? - De az ilyen kísérletezgetés nem lehet veszélyes? - szólalok meg kérdőn a férfi javaslata hallatán. - Mármint, ami ekkora erőt képvisel... - pillantok beszéd közben az ujjaimra: - Nem lenne sokkal jobb és biztonságosabb, ha a maga felügyelete mellett alkotnánk újakat? Nem mintha nem lenne kedvem már ma éjjel kipróbálni az új erőmet, de még nem hajtottam az uralmam alá és ki tudja, ezzel milyen károkat okozhatok a későbbiek folyamán is. Nem szeretném én magam a világra szabadítani az apokalipszist. Engedelmesen megfogom a szőke lány kezét, aki mellé rendelt, majd hunyom le a szemem és képzelek el magam előtt egy hatalmas termet, tele tág terekkel, túláradó fénnyel és növényekkel. Mindig is szerettem a természet közelségét, otthon például rengeteg cserepes növényünk volt a lakásban szerteszét. - Maga kit vesztett el? - engedem el a mellém rendelt lány kezét, amikor észreveszem a férfi arckifejezését beszéd közben. Az ingerült intés ellenére is kíváncsian kémlelem az arcát, hátha választ kapok a kérdésemre. Nem állt szándékomban tapintatlannak lenni, de talán jobb, ha tisztában vagyunk egy-két részlettel. Főleg azzal, hogy kinek a kérésére is küzdünk tulajdonképpen. - Ezek szerint jobb, ha megismerkedünk egymással - állapítom meg, miközben tekintetem végigsiklik az egybegyűlteken. Lenne bennünk bármi közös is? Aligha. De ha valóban úgy kell mozognunk, mintha táncot járnánk, nagyon is el kell merülnünk egymás személyiségében. És igen, egyelőre tényleg nem mozdulok...
Persze engem is rendesen meglep az, hogy a testvérem is ugyanolyan sötét szárnyakat kap, mint én. Esetemben nem meglepő, de láthatóan őt rendesen sokkolta a dolog. Azért mégis elég keményen és határozottan nézek rá, hogy ne lépjen le, ha már eljött. Tudom, hogy vámpír és hogy gyakorlagilag a családunk minden tagjának vér tapad a kezéhez, de ez nem jelenti azt, hogy rossz ember lenne, ezt mindketten tudjuk. Mégsem védem meg, amikor Frida kérdez tőle, hiszen nem az én dolgom feltétlenül, hogy megtegyem. Ő az idősebb, vagy mi. Arra viszont akaratlanul is elmosolyodom, amit a Griffendéles lány Hellának mond. Tetszik a szúrós megjegyzés. Nem mintha én nagy csapatjátékos lennék, de nem hangoztatom így, mint a másik Mardekáros. - Jesszus, azt a rózsaszín ködben úszó mindenkit. - szökken fel a szemöldököm Aspasia megjegyzésére. Azért ezzel a mindenki értékes dumával már nem sokmindent tudok kezdeni. Eddig egész jól visszafogtam magamat a különféle megjegyzésekre és állati pozitív megnyilvánulásokra, de azért a végtelenségig nem megy. Főleg miután meglátom a képeket is és kezd egyértelművé válni, hogy Uther terve mi is lehetett velünk. Én még a többiekről se nagyon tudtam. - Ki tudja nem csak próbálod-e befeketíteni. Ő is elég hatásosan adta elő a kis történetét... - célzok ezzel arra, hogy ennyi erővel akkor ez a Vlad is simán átejthet minket a palánkon. Kissé szúrós szemmel méregetem, de ennyi célzás azt hiszem elég, hogy tisztában legyen azzal, hogy azért nem vettem be ezt az egész maszlagot még teljesen néhányakkal ellentétben, akik már biztosan igen. - Látod kivételes vagy. Ezt ne mondd el a kis barátnődnek. - bököm oldalba Serát, mert láthatóan eléggé maga alatt van és bár nem tudok sokat a kapcsolatáról Shereevel, de csak a vak nem látta volna, hogy a szőke lány, aki szintén jó időre felszívódott, mint a nővérem is, mindig is féltékeny volt rá. Szívás, hogy most meg kiválasztott lett valami nagy küldetésre. Gondolom ezt nem fogja majd lelkesen ecsetelni neki, mert ha jól hallottam, akkor ő is visszatért szeptembertől az iskolába. - Mint valami szuperhős csapat? - nevetek fel, mert azért ez már-már viccesen hangzik, főleg ha azt a "nem vagyok csapatjátékos" lányt nézzük. Érdekes lesz, annyi szent, de kezd érdekelni, hogy mit tud kihozni belőlünk a pasas. Bár a két év elég hosszú időnek tűnik.
Miközben beszélgetünk, a falakon mintegy diavetítő, arcok jelennek meg, Uther és tanítványai. Köztük fiatalabb kiadásban ott van Lioneah is. Na meg a szőke szépség, akit Utherrel átküldtem a síkkapun. Aki régebb óta koptatja a Roxfort padjait, több egykori diákot is felfedezhet köztük, összesen ötöt, de magáért beszél, hogy egyedül Lioneah az, aki most itt van közülük. A többiek jó eséllyel szétszéledtek, vagy halottak. Mindenesetre nem bontom ki Lioneah és Uther történetét, ez már a múlt, ám azt láthatják az angyalok, hogy egy vágóképen Uther egy vaskos kötetet lapozgat, és végül megigézve olvasgatja a varázslatot, amiről már szót ejtettünk, hogy egy negatív formáját akarta használni. Egy sötét alak áll egy pentagramma közepén, körülötte a csúcsokban a hívei. Hogy aztán a középen álló alak a segítői erejét is elszívva hatalmas förgeteget indítson el, szétszórva őket a világban. A lángok először az öt tanítvány erejét falják fel, majd pusztítják el a világot. A sötét alak ezen lelkekből egy új szintre lépve átlépi a halandóság korlátait, s mai is síkokon túli interdimenzionális lénnyé válik. Istenné? Meglehet. Mindenesetre Lioneah már láthatja, hogy mi volt Uther terve vele is. Azt azonban látom, hogy a testvérpár mennyire le van döbbenve azon, hogy Seraphine milyen aspektust kapott. – A választásomat nem szoktam magyarázni, de most tegyük fel, kivételt teszek. Egyrészt szándékomban áll mindőtötöket olyan varázslat megalkotására megtanítani, amit egyedül ti ismertek. Ha úgy vesszük, egyedül az alkotó tud ilyet. Amit Seraphine-nak javaslok majd, az negatív energiákból táplálkozik. A másik azonban ennél is fontosabb. Abban a hét percben az élet örök körforgását kell majd megállítanunk a sötét angyalban. Olyat kellett választanom, aki kivételes lelkierővel rendelkezik, hogy a negatív energia ilyen módon átjárja. Seraphine talán képes lesz uralni. – Foglalom össze most kicsit bővebb eresztve a mondandómat, hiszen most még mindig a bemutatkozás szintjén vagyunk. Mindenesetre Hella, Lioneah is bólogat immár, ezért mindenki megkapja a szárnyakat, legalábbis azok mágikus rajzolatait, így ha kipróbálják, akkor Hella, Aspasia, és Gillian lesznek a szürkék, a két McCaine nővér a sötét, míg Fryderyka és Autumn a világos. – Igen, szinte bármi bármit, de ritka az, amikor az ellentétes pólusok társulnak, mint a természetes és a halál. Ám azt leszámítva, nincsen határ. Vannak kipróbált, előre megalkotott varázslatok, amiket csak gyakorolni kell, míg ti magatok is kísérletezhettek. Javaslom, hogy előbb mindenki semleges társat válasszon. – Vonom meg a vállamat, ezt nyilván érdekessé teszi, hogy én egy sötét és egy világos angyalt raktam össze, ám én ismerem a mágiák összefűzésének módjait. Autumn és Gillan a soros. – Lássunk még egy példát. – Intek, hogy állnak egymás mellé, és most csak meg kell fogniuk egymás kezét, mint két testvér. Amint megteszik, a képzeletük legmélyéről, egy épület kezd alakot öltetni, és csak rajtuk áll, hogy hogyan is rendezik be. – A csodák palotája. Elmemágia és trükkmágia hibrid. Bárki megtéveszthető vele, lényegében ti vagytok az építők, de hosszútávon az áldozat elméjéből is építhetitek, hogy végleg megőrjítétek, végül a saját tudatában vész el. – Nem szándékozom ezen este folyamán már többet tanítani, inkább a bemutatkozás volt a cél, és hogy tudják, hogy számíthatnak egymásra. Ám Seraphine kérdésére még érdekes mivolta miatt válaszolok. – Azt hiszem ő ténylegesen nem is angyal, nem közülünk való, inkább olyan lény, amely a csillagok közül érkezett, felvéve egy számára előnyös alakot. A mi világunkat azért találta meg, mert tömény mágia járta át, mint ahogyan a tiétekben is egyre jobban elszabadul. Ez a lény ebből táplálkozik, és ha tele a bendője.. akkor nem tudja visszafogni, elpusztít mindent a robbanással. Vagy világégéssel. Nálunk a humanoid fajok kilencvenöt százaléka nem élte túl mindezt. – Itt kissé megrezzenek, pedig eléggé kimért, tanító jellegű vagyok, de itt látszik, hogy személyes veszteség is ért. Ám ingerülten intek, hogy ez most nem tartozik a tárgyhoz. – Véleményem szerint az első két év az elmélet, és csak olyan küldetések sorozata lehet, ahol nem használjátok élesben az erőtöket, nem feditek fel a kiléteteket. Az utolsó pár hónapban már gyakorlatban is meg kell mutatni, hogy számíthat rátok a világ. Ám addig még sok dolgunk van. -Rázom meg a fejemet Autumn kérdésére, jelenleg senkinek, csak akik a teremben vannak. – Igen, pont ez a lényege, hogy az összeadott erő többféle megvalósítást is ad a varázslathoz. Nem kell pálca, hiszen egymásba kapaszkodtok, ám a gyakorlottabb pároknak már nem kell a fizikai érintkezés, inkább amolyan tánc, együtt mozgás mindez. – Összecsapom a kezemet, hogy egy picit rám figyeljenek. – Minden héten két éjszaka fogtok gyakorolni nálam. Nincsenek előre meghatározott időpontok, úgyhogy legyetek készenlétben. Ha valaki vállalja, annak jönnie kell. A jelzésem után hat órán belül itt kell lennetek, ilyen távolságba utazhattok. – Részemről befejeztem mára, el is bocsájtanám őket, de tudom, hogy amilyen csacska népség, még bele fog férni egy-egy kérdés, de az órámra tekintek, hogy tömegoszlatás jön.
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-08-29, 09:31
A fickó végre bővebb lére engedi a háttér infókat aminek én kifejezetten örülök. De cserébe csak még több kérdést szül bennem. Azonban a többiek sorra teszik fel lényegében és én már nem érzem szükségét megszolalni. Az egész annyi érzést szabadít rám. De végül egy sohajjal beadom a derekam és úgy döntök hagyom magam sodródni az árral. Ez nem csak a nemzetünkről szól. Nem csak az egyéni történeteinkről szól. A végén szemben fogunk állni egy egyenlőre ismeretlen entitással aki világokat képes elpusztítani... Ez.. Azért elég durva. Nem mondom hogy nem érzem össze szűkülni a gyomromat... De végső soron mindig is nyomot akartam hagyni ezen a nyomorult világon. Most itt az alkalom még ha erről a nyomrol senki sem fogja tudni hogy közöm volt hozzá. Végülis.. Az angyalok is ilyenek.. Háttértáncosok. Amikor hozzám intézve mondja ki hogy trükkök, még egy önironikus mosolyra is futja tőlem, jó hogy fel nem horkantok.. Trükkök.. Azt hiszem ez elég sokmindent elmond. Számomra legalábbis. Csendben leülök hát egy kissé elveszve a gondolataimban. Ezúttal nem akadekoskodok vagy keresek csomót azon a bizonyos kákán.
You should see me in a crown I'm gonna run the city of nothing
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-08-27, 16:28
Mosolyom továbbra is megmarad, ahogy Lio kijavít, sőt, jobban is szélesedik a lány megszólalására. - Lio-ként mutatkoztál be, ne haragudj. - billentem fejemet enyhén oldalra. - De akkor maradjon Lioneah, gyönyörű név. - mosolygom még mielőtt belekeverednénk Vlad hosszú válaszadásainak tengerébe. Ám amikor egymás mellé ültet engem a másik Mardekáros lánnyal, a szavain egy picit elgondolkozok. Végül is mindannyian olyan elemeket képviselünk, melyek ha egyesülnek valószínűleg elpusztíthatatlanokká tesz minket. De vajon ez tényleg igaz volna és nem csak újabb káoszt hozunk a világra? Én megmenteni szeretném a hazánkat és bízni Vladimirban, hogy amit ő eltervezett, az valóban megoldás lehet a bajainkra. Harc... Miért pont a harc...? Akaratom ellenére is elgondolkozok a régmúlt Görögországon, ahol az őseink egymás vérét ontották a végtelen harcokban. Ez az egész sokkal nagyobb, mint amilyennek tűnik, s én meg akarom érteni mit foglal magába az én választott erőm. - Üdv a csapatban, Hella. - mosolygok a mellettem ülőre, amikor ő is bemutatkozik a pennája és kiskönyve által. Egész különös, ám nem szeretném szegényt a kérdéseimmel fárasztani, így csak barátságosan biccentek neki egyet. - Néha abban vagyunk a legjobbak, amiről nem is hittük, hogy működhet. - teszem még hozzá lágyan, aztán Frida felé sandítok. - Szerintem ne ítéljünk el senkit elsőre. Tanulni fogunk és lehet te is tanulsz majd valamit Hellától ez idő alatt. Egymásra leszünk hagyatkozva egy nagyobb jó érdekében. Mindegyikünk egyformán számít. - magyarázom neki kissé szigorú hangnemben, hiszen nem tetszik a korai ítélkezése. Adja meg Hellának az esélyt.
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-08-26, 21:14
Fogalmam sincs arról, hogy ki az az Uther, így ez a része annyira nem kelti fel érdeklődésemet, de ettől függetlenül Lioneahn felejtem a tekintetem miközben Vladimir a másik férfiról beszél. Nem azért, mert bármi romantikus szálat - vagy úgy bármiylet - feltételeznék és azért kukkolnám Lio arcát, egyszerűen csak ő kérdezett rá, így kíváncsivá tett, hogy vajon majd mit reagál. Persze nem vagyok távollátó, szóval az alig észrevehető szájrándulását talán nem is láthatom, de ha látnám se tudnék neki előismeretek hiányában jelentőséget tulajdonítani. Elkerekedett szemekkel hallgatom a választ a kérdésemre. Be kell valljam, ez a hét aspektus elég menő, bár azért a halál necces, nem lennék boldog, ha én kaptam volna. - Azért kapta, mert meghalt valakije? - szalad ki a számon Sera felé sandítva, majd mikor rájövök, hogy mekkora tapintatlanságot kérdeztem, hevesen rázni kezdem a fejem. - Bocsánat! Ne harahudj, semmi közöm hozzá. Én igazán nem akartam vájkálni.. - mentegetőzök, s hála Merlinnek, hogy Vlad felkér bemutatózni, így legalább van mivel elfoglaljam magam a további fecsegés helyett. Nyújtom a kezemet, s közben imdákozom, hogy ne remegjen. az tök ciki lenne. Nem kéne megtudják, hogy ilyen izgulós típus vagyok. A tűzgömb meglep, ámulattal nézem, s közben újabb kérdés fogalmazódik meg bennem, melyet ki is ejtek hangosan. - Fény és tűz.. tehát egyszerre tudnánk vele égetni és vakítani is, ha ad abszurdum arra volna szükség? És ha el akarnánk dobni, akkor egyszerre kell mozduljunk, hogy ne csak a mágiánk, hanem a mozdulataink is összehangoltak legyenek? Hella bemutatkozás utáni szösszenetére megforgatom a szemeimet. - Akkor aztán te is marhára jó választás voltál egy világmegváltó csapatba. - morgom az orrom alatt, de elég hangosra sikerül, szóval bizonyára mindenki hallhatja. Tipikus én. sebaj, égjünk még jobban, annyi baj legyen.
Nem igazán izgat, hogy kit zavarhat, vagy vagy kit nem a viselkedésem. Vagy csak a némaságom. Egyenlőre nem éreztem szükségét, hogy bárki bármi fontosat megtudjon rólam. Így is elég megdöbbentő, és zavarba ejtő, hogy a házigazdánk sokkal többet tud a kelleténél. Ami pedig a túl sok kérdést illeti, nos szinte várható volt, hogy mikor állítja meg a dolgot a vendéglátónk. Meg tudom érteni. Jobb sorban lassan haladni, mint mint a levegőbe mindenféle kérdést bedobálni. Rendet kell teremteni, mielőtt eluralkodna a káosz. Ezért is ülök nyugodtan a helyemen kivárva a történéseket. Egészen addig persze, amíg Vladimir át nem ültet Aspasia mellé. Természet. Hm. Roppant érdekes. Vajon miért pont ezt választotta számomra? Talán a vízmágiám miatt? A víz a természet éltető ereje. De hatalmas pusztításra is képes. Mindkét oldal megvan bene. Ahogy talán bennem is. Még ha igyekszem is elhitetni magammal, hogy a jó oldalhoz már semmi sem köt. Lenyűgöz a férfi mondandója. Kár volna tagadni, hogy hatással van rám. Talán egy olyan részemre, amiről még én sem tudtam, hogy megvan még bennem. A kirekesztettség számomra közel sem olyan ijesztő gondolat, mint Autumn számára. Hiszen én nap, mint nap kirekesztettként élek. A háztársaim, egyetemi csoporttársaim minden egyes alkalmat megragadnak, hogy éreztessék velem, hogy nem tartozom közéjük, és úgy igazából sehova se. Nincs is kivel és mit megosztanom. Ami elég szomorú is lehetne. Talán egy nap megtalálhatom az öcsém, de kétlem, hogy akkor is mindent el fogok neki mondani. Egy penna, és egy füzet lebeg elő, és nagyjából Vlad előtt állapodik meg, hogy könnyen elolvashassa a tartalmát. - Akkor sem fogja tudni senki, ha sikerrel is járunk, és valahogy túl is éljük. Nem igaz? - nincsenek illúzióim. Ha bele megyünk a játékba, akkor nem biztos, hogy túl is éljük azt. Valaki, aki egész világokat pusztított már el, nem olyan ellenség, aki ne pusztítana el minket is. Akár csak egyesével levadászva, addig, amíg felkészületlenek és erőtlenek vagyunk. Én ezt tenném a helyében. Nem hinném, hogy képes garanciát biztosítani rá, hogy egyikünknek sem esik baja a küldetés közben. Már ha nevezhetjük így ezt a kis összefogást. Ámbár már meghoztam a döntést. Lényegében még a szárnyaknál. Csak jobb, ha többi kiscserkésznek, mint Autumn, és Aspasia sem marad kétsége a dolog kockázatait illetőleg. A tűzszövetséges bemutató és a szónoklat már csak megerősítés volt, bár elég lenyűgöző, ami azt illeti. A penna ismét írni kezd a füzetre, de ezúttal minden lány előtt lebegve megáll annyi ideig, hogy elolvashassák a papírra vetett szavakat. - Hella. Nem csapatjátékos. De ez egyszer tehetünk egy próbát. - lényegében tőlem ez volt a bemutatkozás, és üdvözlő kör. Na meg az egészről alkotott véleményem is benne van. Egyenlőre ennyi információt pedig bőven elég is tudni rólam. Ez persze idővel talán megváltozik. De ezt a problémát a holnapra hagyom. Most, hogy határoztam, már bőven van időm, minden kérdésemre választ kapni. Egészen pontosan három évem, ha jól vettem ki Vladimir szavaiból.
A szőke lány kérdése hallatán, aki az elején még nagyon távozóra fogta volna a dolgot, izgatott pillantást vetek a férfira. Már a nyelvem hegyén van nekem is a kérdés, miszerint kiszállhatunk-e ebből bármikor is, de feleslegesnek érzem másodjára megismételni valaki más szavait. Részemről azonban késő bánat, hiszen a tetoválást és vele együtt a szárnyakat már megkaptam, azt pedig nem hiszem, hogy mindez bármikor visszaváltható lenne. Talán még valamiféle szerződésnek is minősül... Nem szokásom ennyire durrbele módjára a falnak rohanni, általában még a szavaimat is kétszer átgondolom, mielőtt kimondanám őket, de a mostani helyzet és a lehetőség, miszerint megbosszulhatom a szüleimet, vakmerővé tett. Nyilvánvaló hát számomra, hogy olyasmibe tenyereltem bele, amibe nagyon nem kellett volna. Azért a férfi felszólítása hallatán legalább engedelmesen helyet foglalok, habár a Gillian nevű lány szavai továbbra is oda-vissza pattognak a fejemben. Egyelőre nem áll szándékomban kilépni, de mi van abban az esetben, ha ezt valamikor mégis meg szeretném majd tenni? Csak hallgatom a férfi szavait, amikor pedig felállít, engedelmesen követem az utasításait. Mondhatnám, hogy sejtettem, miszerint nem a sötétség egyik aspektusát képviselem, de inkább nem szólalok meg. Lenyűgöz a mondandójával, ahogy maga a lehetőség is, amely az általa adott erőben rejlik. Új varázslatok? Felettébb érdekes... - A testvéreimnek sem? - hűl meg bennem a vér, amint közli velünk, hogy ezt senkivel sem oszthatjuk meg. Gideon és Eddie a családom, nem szeretnék pont előttük ilyesmit rejtegetni...
Egyr ejobban zavar, hogy a pökhendi fejű lány még mindig egyetlen Üdv-öt mondott nekünk, még a nevét se tudom, habár lehet megkérdezhetném Gilliantől vagy Liotól, ha egyszer a háztársuk, de lehet, hogy kínosan érezné magát. Szuper, ő a bunkó és én vigyázok, nehogy kínos legyen, hogy az orra előtt mástól kérdezem meg a nevét, mert ő szart a fejünkre bemutatkozni. Inkább hallgatok, van mit, hiszen záporoznak a kérdések és végre a neve is kiderül annak a fiatalnak, bár amikor Aspasia könnyedén becézi Lioneah-t vissza kel fognom magam, hogy fel ne szisszenjek, tudom, hogy mi következik. Azt nem tudom meg, hogy ki volt a névtelen lány Uther mellett, de a szemem sarkából néha a húgom felé pillantgatok, nem csak azért, hogy azt lessem mi a reakciója arra, hogy a sarkamra álltam az ellenében, hanem arra is, hogy Uther vajon... csak egy mentor volt neki vagy annál több is? Leginkább semennyit sem tudok arról, hogy valaha volt-e barátja, randizott-e, talán szembe is röhögne, ha megkérdezném, mert a randi "nem az ő világa" így inkább marad a csendes megfigyelés. Teljesen hiába állnék oda, hogy megkapjam a szárnyamat én is, a férfi még a szemembe se néz, nem hogy úgy megérintené a hátamat, mint a többiekét. Kicsit csalódottan vonom össze a szemöldökömet, még az sem "engesztel ki", hogy azért rengeteg mindent elmesél. Míg most már tényleg mindenki leül, addig én állva maradok, összefont karokkal, a Lio melletti csillag csúcsa mögött és próbálom emészteni a hallottakat a világok pusztítójáról, akinél mi következünk. - Mi alapján pusztította el a világodat? Miért pont ide jön? - kérdezek vissza, de a hangom inkább zavarodott, mintsem vádló, pedig a kérdések mögött talán az lapul, hogy mi van, ha ezt a túlélő angyalt követi, mi van, ha neki kéne innen eltűnnie és akkor nem hozna veszélyt minden szerettünkre, az egész világra. Amikor sorba állítana minket én mint valami sikamlós angolna húzódom el az érintésétől, de odaállok, ahova kell és kíváncsian csillan a szemem minden egyes "szerepkörre", amit ránk ruház, amikről azt mondja, hogy mi testesítjük meg. Érdekel, hogy mi is lesz a miénk és bár nem hallom örömmel, hogy a húgom a Pusztítást kapja, azt még kevésbé, hogy én a Halált. Egy pillanatra úgy érzem, mintha gyomorszájon vágtak volna vagy kihagyna a szívem és magamhoz mérten is elsápadok magam elé bámulva, kerülve mindenkivel a szemkontaktust. Halál... A holt szellemek, akiket látok, akikkel fel tudom venni a kapcsolatot, míg mások nem, a vámpírlét, amit annyian egy élőholt állapotnak tartanak, én... Tényleg ennyire mélyen ez határoz meg? Még annyi erőm sincsen, hogy ellenkezzek, bámulok ki a fejemből, csak akkor esek ki ebből a furcsa állapotból, amikor fellobban a tűz. Nem babonáz meg az erő, nem tölt el izgatottsággal, hogy mikre lehetünk képesek, itt és most inkább megrémít ez az egész. Úgy érkeztem ide, hogy erősebbé akarok válni, de nem gondoltam, hogy az első lépés az lesz, hogy az arcomba vágja, hogy én vagyok a mágia aspektusai közül a Halál. Mikor felajánlja a távozást csak az ajkamba harapok, egy pillanatig tényleg ott van az űzött vad tekintete a szememben, valószínűleg éppen olyan fejet vágok, mint Aspasia őzsutája, de még sem mozdulok. Mondjuk az, hogy miután bősz Hollóhátasként eddig ezernyi kérdésem volt most sokkos állapotban hallgatok azért elárulhat egyetsmást arról, hogy picit azért felzaklatott a dolog.
Engem persze a lány nem különösebben érdekel, de nem lep meg, hogy Sera rákérdez, ahogy az sem, hogy aggódik a többiek miatt, hogy jól vannak-e. Ez tőle teljesen elvárható, vagy hogy is mondjam. A válaszára persze csak felszökken a szemöldököm. Végülis igaza van, bár volt idő, amikor mindenáron segíteni akartak nekem és megakartak menteni a sötétségtől, de úgy tűnik, hogy lassan talán a családom elfogadja, hogy én nem vagyok egy auror tanonc típus és eszem ágában sincs tovább vinni a szüleink öngyilkos életvitelét, ahogyan azt a bátyánk teszi botor módon. - Lioneah. - javítom ki Aspasiát első blikkre. Nem vagyunk barátok, még ismerősök is csak alig, szóval engem aztán ne becézgessen csak azért, mert esetleg más megteszi. - Az az én dolgom. Majd ő elmondja, ha elakarja mondani. - biccentek a vendéglátónk felé. Még a nővéremnek se meséltem semmit Utherről, hát akkor miért tenném egy kvázi idegennel. Tudom én, hős Griffendélesek, nem értik azt, aki nem olyan, mint ők, de ez van. Ahogy látom ez egy eléggé szedett-vedett csapat, sokféle lánnyal. Ott a másik Mardekáros például, aki szinte még meg se szólalt. Hozzá képest már-már szószátyárnak számítok. Aztán kissé azért kelletlenül, de végül leülök és mindenki megismerheti Uther nevét. Azért az említésekor megrándul még a szám széle, de ez szinte alig látszik. Az italból egyelőre még nem iszom, csak figyelem, ahogyan például Hella kortyolgatja. Nem vagyok még szomjas, úgyhogy ráér és még mindig van bennem egy adag távolságtartás. A szárnyam sincs még meg, mint a többségnek, úgyhogy egyelőre nem pattanok fel, csak akkor, amikor Vlad elénk áll Serával. Rendesen megdöbbenek azért, ezúttal egészen látványosan, amikor nem azt mondja, hogy a nővérem valami fény, vagy egyéb pozitív tulajdonság hordozója. Tudom, hogy vámpír, de hogy a halál legyen, ami hozzá passzol... Nem is tudom, hogy hirtelen mit mondjak, csak tétován bólintok egyet. - Jól van legyen. - egyezem bele végül a szárny kérdésbe is, meg a tetoválásba és megfordulok hozzá, ha kell, amíg egy kis szüntetet iktat be a mondandójába, bár jó lesz később is, ha úgy gondolja, végülis mindegy. Eléggé ledöbbent amúgy is ez a Sera-halál párhuzam, szóval most egyelőre ezt emésztgetem. Kell pár pillanat, mire felfogom, hogy nekem kell bemutatót tartanom. - Bármi erősíthet bármit? - kérdezem, ahogyan megérzem a kellemes bizsergést, amit érzek, amikor Frydával összeér a kezünk. Nem mondom, hogy ez azért nem tetszik... elég komoly erőnek tűnik. Bár én meg a csapatmunka nem vagyunk egy lapon említhetőek, de ha van értelme megpróbálhatok javítani ezen, legalább egy kicsit.
Hirtelen felemelem a kezeimet, abbahagyván a tetoválás-szárnyakkal felruházást, ám nem látszom feszültnek, egy cseppet sem. Gondolhattam volna, hogy több mint féltucatnyi fiatal lány egy ilyen volumenű feladat hallatán csacsogásba kezd, ellátnak majd bőven municióval, ami a kérdéseket illeti. – Elég, egymást is összezavarjátok a kérdésekkel. Leülhetnétek most már végre. – Intek a párnák irányába, és akár leülnek, akár nem, én magam állva maradok, de a központi körbe állok. A frissítők leszállnak a földre, értük lehet nyúlni. Aki megteszi, valóban üdítőbben érzi magát, semmi mellékhatás, netán méreg. Bonyolult is lenne közvetve megölni őket. – Mivel többségben ugyanazok a kérdésekre vagytok kiváncsiak, menjünk hát fontossági sorrendben, remélhetőleg lefedve a válaszokat. – A hely előző lakója, és tulajdonosa egy hatalomvágyó ifjú volt, aki lenyűgözött a tudásával. Amikor erre a világra érkeztem, amelyet egykor pont az az angyal pusztított el, aki a tiéteket fogja, láttam benne fantáziát. Ám Uther elárult, és csakis a származásomnak köszönhetem, hogy még most is élek. Mindezek ellenére nem vagyok vérszomjas, és ha tanulni vágyik, a kiégett föld tökéletes fejlődési utat kínál. A kis barátnőjével együtt. – Hallgatok most el egy cseppet, de mindez most mit sem számít. Az én szám nem szárad ki, tudom zavartalanul folytatni. – A múltam, kilétem, legyen mindegy. Az itteni nevem Vladimir Mantov, ahogy mondtam. Az anyagi háttér igen bőséges, ám a mágikus tudásomat tudom a rendelkezésetekre bocsájtani. A miértet már megbeszéltük. Nevezhetjük egyfajta bosszúnak is. Megakadályozni, hogy ismét megtegye. És végleg elpusztítani őt. Számotokra a hatalmon kívül a szeretteitek, s önmagatok megmentése lehet a cél. – Most odalépek a lányokhoz, kilépve kissé a körből, felsegítve őket pár pillanatra, hogy elrendezzem őket egymás mellé. – Természet és harc. – Ültetem egymás Hellát és Aspasiát, a két szürke szárnyút, akinek már kipróbált tollai vannak, s Gillannek is intek, aki még továbbra is gyanakodik. – Trükkök. – Majd Fryderika és Autumn következik. – Fény és elme. Hívhatjuk őket pozitív energiával megáldott aspektusoknak. – Végül a két McCaine lány jön, Lioneah és Seraphine. – Pusztítás és halál. Ezekre ugyan a negatív töltetet húzhatjuk, de természetesen minden varázslat csupán eszköz, használóik még nem lesznek automatikusan halálfalók. Ám heten egyek lehettek, összekapcsolódhattok. Nem pusztán elméleti és túlélési feladatok lesznek. Nem pusztán arra a hét percre edzünk majd. Megvalósítjuk a ti terveiteket is közben. Többek között képesek lesztek önállóan varázslatoka létrehozni. Ti ketten, álljatok fel. – Intek Fryderika és Lioneah irányába. Bár egy fehér és egy feketeszárnyú angyalról lehet szó, Lioneah még nem választott, mégis rajta kívánom megmutatni a varázslatkeverés tudományát. – Érintsétek össze a kezeteket a tenyereteknél. A pozitív fényvarázslatok és a pusztító, mindent elemésztő tűz. – Ha a két lány megteszi (Fridának a ballal, Lionak a jobbal) akkor enyhe melegséget éreznek, ám a kézfejük körül lánggömb jelenik meg, láthatóan sokkal erősebb tűzgolyót tudnának dobni, mint Lio rám az elején. – Ez a tűzszövetség. Lehet keverni, erősíteni a varázslatokat, de leszámítva a hétperces boszorkánykört, csupán két angyal tud egyszerre varázslatot keverni. – Hagyom, hogy elengedjék egymást, most nem kell senkire dobni a varázslatot, így a tűzszövetség is kihúny. – A jellemeitek számítanak, ám a döntést én magam hoztam, hogy ki melyik mágiaágban tudna kiteljesedni. A varázslatoknak ára van. Ebben a szempontban a kirekesztettség. Ti magatok ismerni fogjátok a titkot, hogy mi vár mindenkire, de nem árulhatjátok el. Ha lelepleződtök, akkor ténylegesen ki lesztek rekesztve a társadalomból, hiszen miért hinne bárki abban, hogy globális katasztrófa vár mindenkire? Elvehetném a tudásotokat, ám ez nem így működik. Egyetlen tanár sem tudja visszaszívni azt az anyagot, amit már átadott. Saját magatokból merítsetek erőt, és egymásból, hogy most már célotok van. A korábbiak törpüljenek el. Ha valaki mégis úgy dönt, hogy visszatáncol, akkor nem tanul tovább, ám hozzám nem térhet többé vissza. Meg fogom érteni, de mindenesetre minden távozóval nehezebb dolgunk lesz. – Sóhajtok fel, talán szigorú, és kimért vagyok, de meg kell érteniük, itt most nem játékról szól a tanulás, ténylegesen a világuk megmentése a cél.
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön arról, mi odaát evidencia."
Ezúttal a háztársammal értek egyet. És én egy rohadt tapodtad sem moccanok ameddig nem válaszolta meg Lio kérdéseit. Nem érdekel, hogy még Sera is kvázi dacból oda dobja magát. Tökéletesen egyet értek Lio kételkedésével és azzal, amire rákérdezett. Már nem az előző mesterével kapcsolatban, de azért motoszkál még valami amit muszáj kimondanom - Oké... mi van akkor ha azt mondjuk rendben, ide a szárnyakkal, de esetleg később úgy az elkövetkező három év alatt... úgy döntünk kösz de elég volt. Dönthetünk-e így egyáltalán? Vagy ránk is esetleg az vár mint arra a srácra..? - aztán egy drámai sóhaj után még hozzá biggyesztem, hogy azért ne nézzen teljesen hülyének. - Mivel az elején közölte, hogy ez nem malom és nem is csiki-csuki felteszem a válasz nemleges, de örülnék ha Lionak is megformálná a választ azokkal a szép ajkaival. Egyenesen. Ez ugyanis engem is érdekel. - kontrázok egy kicsit talán egy kissé pofátlanul, nehogy már azonnal mindenki nyeregben érezze magát. Másfelől nekem továbbra is teljesen abszurdum, hogy ilyesmibe ennyire könnyen bele megy mindenki. Persze minek tartsak vissza akárkit is? Nem az én felelősségem az ő épségük... Meg aztán... legalább szóbeli magyarázkodás helyett demonstrálva lett mi várható. Nem mondom, hogy nem vonzanak a szárnyak. Legalább ennyivel különb lennék a testvéremnél.. De ha három év múlva véletlen bele döglök, nekem annyira nem éri meg... kivéve ha arra megy ki a játék, hogy mindenki megdöglik három év múlva mert akkor tökéletesen mindegy és végül is még be is vállalhatnám, hogy minimálisan is tényleg érezzem a szívem mélyéig, hogy különleges vagyok és ne csak egy rohadt erős fal legyen.. egy védelmi zóna..
A vegyes érzéseim nem akarnak múlni az egész helyzetet illetőn. Világéletemben kerültem azok társaságát, akikkel kapcsolatosan nincsen bennem szimpátia, itt pedig rögvest ketten is akadnak, akiket púpnak kívánnék a hátam közepére legfeljebb, de nem bajtársamul. Bár Lio szavaiban azért jócskán látok rációt, mégsem tetszik, hogy megformázza őket. Nem azért, mert nincs igazsága, hanem mert feszültséget generál - bennem mindenképp, s annyira vagyok azért önző, hogy a saját érzelmi állapotom jobban izgasson, mint másoké - és amúgy is elég necces ez a szitu, nincs szükség még erre is. Vagyiks nekem nincs szükségem. Amellett, hogy a férfi szavaira koncentrálok és figyelek igyekszem a szárnnyal is megbarátkozni. Arra ugyan nem kaptam választ, hogy ez a tetoválás örökre megmarad-e vagy ez is csak illúzió, de még egyszer nem akarom feltenni ugyanazt a kérdést. Inkább azt figyelem, ahogy a többiek is próbálnak barátkozni az új "végtagjukkal". Általában az a vád ér, hogy túl sokat beszélek, hát most próbálok a lényegre szorítkozni, s csak olyasmire kérdeni rá, melyre a többiek még nem tették. Érdekldéssel fordulok a férfi felé. - És mi ez a hét aspektus, s melyikünkhöz melyik tartozik? A frissítők megjelenésére azért elkerekedik a szemem, de nem nyúlok hozzá egyikhez sem. Ha süti lenne, akkor nehezebben állnám meg, de mivel stresszevő vagyok és nem stresszivó, így legalább most megmenekültem a kényszertől. Egy időre legalábbis biztosan.
Említettem már, hogy tériszonyom van? Nos, amint megpillantom, hogy a két elsőként jelentkező lány hátából is szárnyak bontakoznak ki, kissé megijedek. Maguk a tollak és a színek gyönyörűek, de ugyanakkor felettébb ijesztőek is. Mindenesetre, én magam nem kezdem el őket próbálgatni. Pillanatokon belül a nyakamat szegném ugyanis, ebben biztos vagyok. Amint tehát megkapom a tetoválást, már farolok is vissza a helyemre, hogy ugyanolyan passzív lehessek, mint amilyen eddig is voltam. Nekem csak az kell, hogy erősebb lehessek, semmi több. Plusz, nyilván nem ártana ügyesednem is. Vannak már szárnyaim, képes lennék repkedni, ami totál menő, de ennek érdekében elég gyorsan le kellene küzdenem a bennem uralkodó félelmet a magassággal kapcsolatban. Oké, ezen határozottan lesz mit csiszolnom, úgyhogy nem ártana kissé jobban megismerkednem a lányok valamelyikével, hogy utána kettesben gyakorolhassak valakivel. Érdeklődve figyelem a felvillanó képsorokat, habár a rajta szereplő nőket nem ismerem. A családomat illetően ugyan még nem kaptam választ, de ha más nem, akkor én magam leszek az, aki utánajár ennek, ha kell, a férfi segítségét felhasználva a céljaim érdekében. Ha ő segít, akkor én is neki, ez pofon egyszerű, nem igaz? - Óh... - sóhajtok fel a szárnyakat érintő szöveg hallatán. - Hát ez szuper - nyögöm ki a rengeteg gyakorlás és nyaktörés kifejezés után gondterhelten. Én ugyanis esélyesen balesetet szenvedek, amint a levegőbe emelkedem velük. Pont emiatt se próbálgatom őket most. De egyedül sem áll szándékomban, habár fogalmam sincs, kihez kellene csapódnom a későbbiek folyamán. - Varázslattípus? - kapom fel a fejem. - Mint például? - kérdezek rá, hátha kapunk erre valamiféle konkrétumot. Olyan, mint a sötét és fehér mágia? Hella szürke szárnyaira téved a tekintetem. Ezek szerint ő mit képvisel? - Ha erősebbek leszünk, vállalom - biccentek, majd kapok is el egy italt, hogy lehajthassam, de Lioneah kérdése hallatán azért megakadok a mozdulatban. Ezek szerint lenne valami ára ennek az egésznek? Ha ez így van, akkor talán mégse kérnék belőle...
Mondhatnám, hogy meghatnak a vetített képek a bukott tanítványról, meg a lányról, de igazából nem. Semmi közöm nem volt hozzájuk, így ez az egész vetítés számomra érdektelen. Az ő bajuk, ha voltak olyan hülyék, hogy ilyen helyzetbe sodorták saját magukat. A képeken az egyetlen dolog, ami igazán megragadja a figyelmem, hogy valamiféle másik világba nyíló átjárón lettek átlökve. Ezek szerint léteznek párhuzamos világok? Vajon azok milyenek? Mindegyikben saját különböző létformák vannak, vagy mindben ugyanazon emberek saját változatai? Vajon létezhet egy kedves jó lelkű Hella, és egy velejéig romlott Piper is valahol? Érdekes gondolat. Ahogy az is, hogy a vendéglátónk miként képes átjárókat nyitni? Vajon akkor sétál a különböző világok közt, amikor akar? Akkor érdekes kérdés lehet, hogy mért a mi világunk, és miért ez a változatunk? Akárhogy is, meg fogom tudni a válaszokat, és vagyok olyan türelmes, hogy kivárjam a megfelelő időt a válaszokra. Úgy érzem ezzel a játékkal még sokat nyerhetek. És nem csak szárnyakat. De majd kiderül, hogy hova is visz pontosan az út. Apropó szárnyak. Végül én is megkapom a sajátjaimat. Amik szürke színben pompáznak, amint előhívom őket. Lassú, óvatos mozdulattal húzom őket előre, hogy a kezeimmel is finoman megérintsem a puha tollakat. Majd óvatosan hátrafelé is kipróbálom a mozdulatot. Kíváncsi vagyok, hogy mekkora a mozgásterük. Teljesen kiterjesztve, és behúzva mekkorák. Nem kezdek összevissza csapkodni, csak próbálom szokni a jelenlétüket, és kiismerni őket. Szokatlan, és érdekes érzés. Már kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az első alkalom, amikor igazán sikerül repülésre bírni őket. Persze nem vagyok naiv. Sőt Vladimir is megmondta, ez sok gyakorlást igényel. De nem bánom, ha ettől erősebb leszek. Tetszik a gondolat. Ahogy a szárnyak is. Úgy vélem illenek hozzám. A szürke színűkkel együtt. Aspasia kérdésére kíváncsi, kissé félre billentett fejjel nézek újfent házigazdánkra. Ez engem is nagyon érdekel. Vajon milyen mágiát birtokolok, ami ilyen színű szárnyakat eredményez? Köze van a vízmágiához? Amikor a koktélok megjelennek elveszek egyet, és ezzel együtt arra koncentrálok, hogy a szárnyaim ismét csak tetoválások legyenek. Ha sikerül, akkor egy kis mosollyal, és amolyan "köszönöm" biccentéssel, ismét helyet foglalok a korábbi párnámon. Nem úgy tűnik, mint aki izgatja magát, hogy a koktélok esetleg mérgezőek vagy ilyesmi. Nem, ha ilyen tervei lennének, akkor nem adna plusz képességeket. Mást tervez velünk újdonsült "Mesterünk." S pár a fülem, és a figyelmem továbbra is a történéseken van, a gyertyákra terelődik a tekintetem. Úgy érzem ezeknek még lesz szerepük. De vajon mi? Érdekesen alakul az este, eddig egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem. De azért érdekelne, hogy a többiek mit gondolnak erről. Főként a még hezitálók.
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-08-05, 23:52
Angels & Aspasia
[You must be registered and logged in to see this image.]Meglepetten nézek az elénk vetített képre. Olyan különös borzongás jár át, nem tudom eldönteni, hogy a düh éledezik fel bennem vagy a megbánás. Ahogy tovább nézem a tehetetlen testeket, megfordul a fejemben, hogy talán a férfinek hátsó szándékai vannak velük. Egészen addig, ameddig ő át nem löki a két sebesültet egy kapun... Milyen különös. Elég kényelmetlenül érzem a szárnyak jelenlétét, viszont egyáltalán nem hozzák rám a frászt. Egész nyugodtan tűröm, ahogy a hátamat húzzák a nehéz tollak. Azért megbizonyosodok arról, hogy Frida is rendben van, aztán a következő önkénteseken is rajta tartom a szemeimet, ha netán valamelyikőjüknek túl sok élmény volna a szárnyas ajándék. - Azt mondta varázslattípusokat jelentenek a különböző színek. Mit jelent akkor a fehér és a szürke? Befolyásolja egyáltalán a típust a különböző személyiségünk?-nézek vissza Vladimirre, amikor már megválaszolta a korábban feltett kérdéseket. Szegény... Bár számíthatott rá, hogy ha hét fiatal lányt vonz maga köré, akkor kérdések tárháza fogja fogadni. - Ki volt a tanárod, Lio?-fordulok azért a lányhoz, hogy valamelyest a válaszokkal össze tudjam rakni a képet. Eddig nem igazán foglalkoztatott, hogy szerinte ez a hely másé volt korábban, viszont ahogy az események pörögnek, annál inkább szeretnék rájönni kik ezek az említett fontos emberek. Ha sikerül, akkor visszahívom a szárnyakat, hogy ne kelljen össze-vissza csapkodnom óvatlanul. Még új, nem lenne jó, ha kárt tennék bármiben vagy bárkiben. Carissa is csak meglepetten néz rám, ám amikor az italért nyúlok, egy pillanatra még némi hezitáció is látszódhat az arcomon. Csupán egy másodpercre, utána már valamennyivel bátrabban fogadom el az italt és kortyolok bele egy aprót.
Lioneah ismeri a fiút és aggódik is érte, azt hiszem, de amikor megjelennek a képek nincsen egyedül. - És a lány? - vonom össze a szemöldökömet, mert egyikőjük sem mondott egyetlen szót sem róla, mintha csak valami dísztárgy lenne vagy járulékos veszteség és ez egy kicsit talán még fel is idegesít. Nem lepődök meg, hogy senki másnak nem olyan egyértelmű ez a kijelentés, mint nekem, hiszen tudom és ki is mondom, hogy nem kéne itt lennie, ebben a világban. A Nezabarban láttunk mindent, angyalokat, démonokat, hegyesfülű tündéket és koboldokat, fél-állati lényeket pedig éppen csak egy rövid időt töltöttünk ott, amíg sikerült bekavarni Deneira terveibe. Nem tudom pontosan mi mindent rejteget még az a világ és hogy mit jelent pontosan, hogy angyal, de szerencsére magától is elmondja. Aspasia válaszára egy kicsit megnyugodok, bár Frida túlságosan belemerül a szárnypróbálhatásba és az angyal témába és nem is válaszol, de egyértelműen rendben van. A húgom megszólalása egy kicsit szíven üt, mintha megint ott tartanánk, hogy túlságosan a nyakára járok a szüleink halála után és szeretne levakarni magáról, ami... ami jogos, hiszen a saját életét akarja élni, de ez nem. - Én mikor mondtam meg neked utoljára, hogy legyél kedvesebb? - válaszolom végül, bár nem harapós vagy ingerült hangon, de még is csak védekezve. Ha én abbahagytam, hogy azzal nyaggassam, hogy szerezzen barátokat, legyen nyíltabb, próbáljon meg boldogabb életet élni, mert legalább élünk, akkor ő se akarjon engem megváltoztatni. Végighallgatom a beszámolóját és a többiek kérdéseit, azon kicsit meglepődve, hogy az iskolában is lenne egy angyal, de hát látszik, hogy egy kicsit elfoglalt voltam az elmúlt... évtizedekben. Amikor a néma lány is szárnyakat kap, talán dacból, de nem várom meg, hogy a húgom a végleges "áment" kimondja. Én vagyok az idősebb, jelentkeztem az Auror Akadémiára is, túléltem már eleget ahhoz, hogy ne skatulyázzon be csak azért, mert én kedves vagyok és törődök az emberekkel. Amennyit elmondott a férfi én annyival egyelőre beérem, még ha lehet, hogy csak a rossz döntéseim sorát gyarapítom most. - Legyen, én is erősebbé akarok válni és ha ez kell egy ilyen hatalmas ellenfél legyőzéséhez, csatlakozom. - mondom ki, bár még Gillian is hátra van, nem csak Lioneah, még is miután Vladimir tekintetébe nézve kimondtam a szavakat egy pillanatra a húgomra villan a tekintetem, aztán vissza. Azt mondta varázslattípusok alapján jelenik meg a szárny színe, én még is valami patyolattiszta hófehérre számítok, hiszen mindig én voltam az eminens könyvmoly, a morális útmutató, a gondoskodó, az anyáskodó, ahogy Lio mondaná. Talán belém égett az, ahogy mások látnak, pedig valójában kísértetvadásznak születtem, segítettem a legjjobb barátnőmnek elfedni egy gyilkosságot, vámpírrá váltam és egy tanárral van titkos kapcsolatom... nem vagyok én olyan patyolat tiszta...
- Tehát lehet, hogy életben van, de lehet hogy meghalni küldted egy idegen helyre. - konstatálom, de nem még mindig nem mondok semmi konkrétumot. Nem tartozik ez az itt jelenlévő számomra vadidegenekre, hiába a nővérem mindent elmondó tekintete. Ő is maximum egy "majd később" nézést kap tőlem továbbra is. Van rá esély, hogy hajlandó vagyok neki elmondani, ha nem is minden részletet, de egy részét legalábbis az Uther fejezetnek, de hogy nem itt és most az is holt biztos. Ez a jelenet viszont nem teszi indokolttá, hogy közelebb lépjek. Még nem, inkább megvárom, hogy a többieknek nem lesz-e valami bajuk esetleg kis idő elteltével. Bár jó eséllyel, ha lehetne is gond ebből, akkor az nem most fog megmutatkozni. - Oh ne legyél már ennyire anyáskodó. Ők vállalták, önként. - pillantok Serára, amikor arról érdeklődik, hogy a többiek hogy vannak. A kérdésnak csak akkor van értelme, ha maga miatt kérdezi, de ismerem már annyira, hogy nem erről van szó. Ő aggódik a bátor Griffendélesek miatt, de hát igazán nem az ő dolga. Aztán újra a férfi felé fordulok. Jól sejti, gyanakvó vagyok, már Uther előtt is az voltam, de ő csak fejlesztett ezen a képességen. És nem tetszik, hogy nem kapok tőle választ, csak egy jelentőségteljes pillantást, miközben újabb két lány vállalja be a szárnyakat. - Nem válaszoltál. Mi a hátulütője? Minden varázslatnak ára van. Ha te adod el is tudod venni, vagy örökre megmarad? Belőlünk merít erőt, vagy belőled? - azt már csak magamban teszem fel, mint kérdést, hogy mi van, ha a tetoválás által valami módon irányítani tud minket? Tehát én még mindig nem lépek közelebb. Tudni akarom a válaszokat, még ha esetleg nem is mond igazat, de igenis ha az ember effélét vállal, akkor legalább mondjon valamit. Uther meggyőzött, erőt adott és tényleg több lettem a rúnái által, de ezt a fickót még nem ismerem. Akármilyen erős is ígér, tudni akarom, hogy mik a hátrányok azon kívül, hogy meg kellene küzdenünk valami sebezhetetlen ősi ellenséggel, aki elakarja pusztítani a világot. Mármint állítólag.
- Nos rendben, ha ennyire érdekel, megmutatom. – Felelem a fiatal tanonclány, Lioneah szavaira. Lehet, hogy én magam is megannyi veszteség sebhelyeit viselem, még lelkileg is, sosem váltam gyakló nélkül vérengző gonosszá. Miközben hátrébb lépek a két megbélyegzett angyaltól, széttárom a kezeimet, miközben a szárnyaimat visszacsapom, noha nem tűntetem el őket. Ujjaim közül lilás derengés kezd képet alkotni, amelyben lábaimnál hever Lioneah egykori mestere, sebesülten, de élve. Mellette szőke szépség, ájultan. A kép mutatja, hogy bár lesújthatnék a kezeim között tartott lángoló pengével, helyette rést vágok rajta a világok dimenzióin át, felrángatom a földről a sebesült ifjút, s átlököm a lánnyal együtt. Seraphine ha mást nem, regékből felismerheti a helyben a Nezabar világát. – Úgy véltem, hogy kerüljön csak arra a helyre, ahonnan én jöttem. Az az igazán embert próbáló feladat. – Úgy látom, hogy egyre többen érdeklődnek a szárnyak, és az általaluk nyerhető plusz erő folytán. Ám nem csak a szárnyak adhatnak új képességeket, ez mindössze ízelítő, de kár már az első percekben ellőni minden puskaport. – Ezek a szárnyak teljes mértékben mágikusak. A jó hír az, hogy fizikai kontaktus kell a megszüntetésükhöz, tehát az nem úgy működik, hogy gondolok egyet, és megszüntetem, amikor a levegőben vagytok. Ám az enyémmel ellentétben ténylegesen csak egy plusz fókusz, amely nem kötődik a vérkeringésetekhez, míg én így születettem. Rengeteg gyakorlás kell, hogy ne törjétek a nyakatokat. – És hogy milyen hátulütője van? Elmosolyodom Lioneah kérdésére, láthatóan sosem volt egy bizakodó fajta, s Uther mellett megtanulta, hogy még jobban a hátát védje. Miközben Autumn is odalép, megismétlem a tetoválás idézését, az ő lapockáin is megjelenik a rajzolat, amit ha gondolati úton aktivizál, Fryderykához hasonlóan fehér tollazatot kap. – Az angyalok mitológiája hol erős, hol alig számottevő. Ahonnét én jövök, semmiféle egyházi, vallási kapcsolat nincsen. Csupán a létsík egy fentebbi, de mágiától komolyabban átjárt vidéke az, ahol élünk. A teremtőnket mi magunk sem ismerjük, ha létezik egyáltalán. – Felkapom a fejemet Gillian szavaira, hogy egy másik fehérszárnyű is létezne az iskolában? Róla miért nem tudok? Talán Uther rabsága tompította az érzékeimet? Vagy később érkezett, mint az a hét, akit már régóta figyelek. Miközben Hella is odalép, megismétlem a mozdulatot, a végén már úgy fest, mindenki benne lesz, ami nagyon nem ártana az akciónk sikeresésge szempontjából. – Mint mondtam, a mágia hét aspektusa alapján választottalak titeket, alkalmasakat. Mondhatnám, hogy a fehér a jóságot testesíti meg, de ennyire még a mágia sem egyértelmű. Inkább varázslattípusok, amik közel állnak hozzánk. – Hella szárnya az aktivizálás után szürkét mutat, de cseppet sem tűnik ettől még cseppet sem jellegtelen. – Együtt egyértelműen erősebbek lehettek, a tanításaimmal a következő években a saját céljaitokat is könnyebben megvalósíthatjátok. Az út végén azonban ott áll ő, a világok pusztítója, aki közel sebezhetetlen. Ha elszabadul az ereje, akkor itt mindennek vége. Az összekapcsolódás hasonló, mint a bolygók egymásra gyakorolt hatása. Vannak bizonyos láthatatlan erők, erővonalak, amelyeket tudatosan is lehet erősíteni. – Ezúttal nem teszek fel eldöntendő kérdéseket, inkább intek, csípőmagasságban frissítő italok jelennek meg, első körben alkoholmentes koktélok, többféle gyümölcs ízben, mindenki választhat, ha úgy dönt, hogy maradna.
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2021-08-01, 22:22
Figyelmesen hallgatok mindent es mindenki szavait, nemcsak a ferfieit, de teny es valo, hogy inkabb o kot le, mert rola erzem azt, hogy olyan informacio birtokosa egyelore, amely nemcsak uj szamomra, hanem egy bizonyos uton elore is visz. Persze nyilvan az a terv, hogy csapatkent mukodjunk es ehhez az kell, hogy megismerjuk egymast is, de az a masodik forduloba tartozik reszemrol. Foleg, muvel van egy-ket kevesbe szimpatikus lany a csoportban, akikrol a kialakult elso benyomasom nem eppen nevezheto pozitivnak, de engem nem nehez meglep i, szoval akar a kesobbiekben ez meg valtozhat is. Igyekszem nem eloiteletekkel toltodotten allni a helyzet elott. Erdekes hallani, hogy valaki a szuletesemben potencialt erzett. En nem igy nottem fel, egyertelmuen semmi pozitiv erzestol nem szamoltak be a lenyemet illetoen a szuleim, ekkeppen van bennem egyfajta hiszem is meg nem is Vladimir fele. Mert a jot nehez elhinni a letezesem kapcsan akkor, hogyha a sajat verem nem ezt kozvetitette se felem se a hugom fele. Probalok nem elfogodott lenni es az elobbi ketes, de megis inkabb szivet melengeto erzesre koncentralni hanem megmaradni a targyilagossag utjan. Varakozom, hogy mi fog tortenni, majd amikor a tetovalas megjelenik a hatamon eloszor egy vao majdnem kiszalad a szamon, amit sikerul csak egy egyszeru O!-ra finomitanom.
- Es ez megmarad.. orokre? - kerdezem egyertelmuen nem a szarnyra (amit egyelore nem is tudtam aktivalni, mert nem arra gondolok), hanem a tetovalasra.
Mindig is akartam tetovaltatni, de az egesz hatat elfoglalo szarny kisse tavol allt a “ful moge egy kis papirsarkany rajza”-fele terveimtol. Viszont furcsa, de nem a viszolygas az elso gondolatom. Sokkal inkabb egyfajta zavarban leves. Megprobalok ragondolni, hogy nekem is sileruljon szarnyat bontano, mint egy madarnak. S kozben azert felteszem egy ujabb kerdesemet.
- Ahhoz, hogy angyal legy nem kell meghalnod? - rebeg a vegen egy tetova ugye? is a kerdesnek, de azt sikerult elnyeljem. Inkabb a szrnyammal ismerkedek, finoman es aprokat probalok mozditani rajta, nehogy verdessek, mint valami friss madar.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
A plotos üzi rövid lesz és velős, ahogy Liot ismerem. xD//
